Reaktor

Küzdésből jeles!
Küzdésből jeles!

828514_magyarorszag_porugalia_meccs_tomeg.jpeg

Egy hete már, hogy elérkezett a várva várt pillanat, mikor nemzeti csapatunk a címvédő Portugália ellen lépett pályára a Puskás Arénában, a labdarúgó Európa Bajnokság F csoportjában. Marco Rossi együttese 11 meccse veretlen (7 siker, 4 döntetlen), ez az olaszoké után a második leghosszabb pozitív sorozat jelenleg a teljes mezőnyben. Legutóbb tavaly szeptemberben a Puskás Arénában rendezett Nemzetek Ligája találkozón az orosz válogatottól kapott ki a magyar csapat 3–2-re. A statisztikák és az előrejelzések alapján azonban, – tekintve, hogy Cristiano Ronaldoék mellett a világbajnok franciák és a korábbi 4-szeres világbajnok németek vannak még velünk egy csoportban - nem Magyarország az abszolút favoritja ennek a társaságnak, de ha valaki,

mi magyarok aztán igazán tudjuk, hogy közösen, hittel könnyen átírható a papírforma.

Megmutattuk ezt már az előző EB-n is.

Ilyenkor a magyar válogatott mögött ott áll egy egész nemzet, kortól, nemtől, párthovatartozástól, focihoz értéstől függetlenül, mindenki szurkol, mindenkinek fontos, hogy támogassa a mieinket. A gyorsabbak és szerencsésebbek a helyszínen, a lelátókról szurkolnak, de azok sem maradnak ki, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak jegyet szerezni. Megtelnek ilyenkor a televízió előtt a nappalik, a teraszok, a kocsmák, országszerte vetítéseket szerveznek. Valóságos ünnepnap az ilyen, aminek

sportteljesítményen túl mutató jelentősége abban áll, hogy a nemzet minden tagja érzi, egy vérből valók vagyunk, összetartozunk.

Nem volt ez másképp tegnap sem. Az egész ország lázban égett már reggeltől. Nem csoda, hisz Magyarország először játszott ilyen nagyszabású tornán hazai pályán. Délután kettő órától elkezdtek a szurkolók gyülekezni a Hősök terénél, felcsendült az első Ria-Ria Hungária! 1-2 órán belül hatalmas tömeg gyűlt össze az utcán, majd együtt vonult a tábor Puskás Ferenc Stadionhoz.

szurkolok.jpg

Forrás: Nemzeti Sport Online

65 ezer hazai néző a helyszínen, egy nemzet pedig a TV elől támogatta a magyar válogatottat. Sajnos én is azok közé tartozom, akik lemaradtak a jegyvásárlásról, úgyhogy a barátaimmal a Várkert Bazárban szurkoltunk, óriáskivetítőn követtük az eseményeket. Nehéz meccsnek ígérkezett, a portugál válogatott tele van világsztár játékosokkal, a felállásuk nem okozott meglepetést. A magyar válogatott felállása sem volt meglepő, viszont biztos vagyok benne, hogy velem együtt még

sokaknak volt hiányérzete Szoboszlai Dominik, vagy Kalmár Zsolt miatt, akik sérülésük okán nem lehetnek a csapattal.

A hiányzók ellenére a csapat stabil emberekkel állt fel, számomra a védelmünk kifejezetten megnyugtató volt. A cserepadon is olyan emberek ültek, akik bármikor nyugodt szívvel bevethetőek voltak, magabiztosan indulhattunk neki a 2016-os EB győztes elleni mérkőzésnek, bár tudtuk, a papírforma nem nekünk kedvez.

varkert.jpg

A várakozásoknak megfelelően a portugál csapat az első perctől kezdve letámadott, lövésekkel is próbálkoztak, de azok vagy a védők blokkjában akadtak meg, vagy Gulácsi Péter tudta hárítani őket.

Az első nagyobb magyar helyzetre a 37. percig kellett várnunk,

amikor is egy szabálytalanságot követően Sallai Roland középre ívelt szabadrúgását Szalai Ádám 12 méterről fejelte kapura, de sajnos a portugálok kapusa védeni tudta a fejest. Mondanom sem kell, nagy volt a felhördülés a szurkolók részéről a magyar helyzet láttán.

Nem tartott sokáig a portugál válaszreakció érkezése sem, a 41. percben Nelson Semedo visszatett labdáját Diego Jota rúgta kapura, de szerencsére Gulácsi a helyén volt, védeni tudott. Nem nyugodhattak le a kedélyek, ugyanis 3 perc múlva Cristiano Ronaldo került óriási ziccerbe, de a portugálok nagy bánatára hibázott, a kapu fölé lőtte a labdát.

Ellenfelünk helyzeteinél a magyar szurkolók néma csendben figyeltek,

talán így próbálták szuggerálni a labdát, hogy bárhova, csak a magyar kapuba ne guruljon.

Az első félidő 0-0-s döntetlennel ért véget, a magyar csapat állta a sarat. Mi az hogy! Fegyelmezett, csupaszív játékunkkal sikerült megizzasztani a címvédőt, láthatóan kellemetlen volt számukra a magyar válogatott, akik dicséretesen helyt álltak, megvoltak a maguk lehetőségei is. Az is reményre adhatott okot, hogy a portugálok az előző 5 EB-n vagy VB-n nem nyerték meg nyitó mérkőzésüket, valamint eddig Cristiano Ronaldo Budapesten még nem talált kapuba!

A második félidő – hasonlóan az elsőhöz – portugál letámadással indult, de a magyar csapat is igyekezett kialakítani a saját helyzeteit, igyekeztünk minél közelebb kerülni a portugálok kapujához. Egészen olyannyira, hogy a 80. percben egy kiugratást követően Schön Szabolcs a rövid sarkot megcélozva a hálóba rúgta a labdát!

A tömeg már ujjongott, röpködtek a sörök, felkiáltottunk: OTT VAAN!!

Az öröm sajnos nem tartott sokáig, ugyanis a partjelző magasba lendítette a zászlaját, jelezve, hogy Schön lesről indult, így a magyar gól érvénytelen.

A 84. percben aztán jött az, amit minden jóérzésű magyar ember el szeretett volna kerülni. Raphael Guerreiro megpattanó lövését Gulácsi nem tudta védeni, így Portugália megszerezte a vezetést. Ezt követően a 86. percben Ronaldo tizenegyesből kettőre növelte a vendégek előnyét, majd a hosszabbításban ismét betalált, beállítva ezzel a 0-3-as végeredményt.

magyar-himnusz_960px.jpg

Forrás: Nemzeti Sport Online

A meccs képe alapján

Magyarország nem érdemelte meg a vereséget,

érezték ezt a szurkolók is. Szomorúan, de mégis büszkén viselte mindenki az eredményt. Nagyot hajtottak a játékosaink, egy percre se adták fel, küzdésből jelesre vizsgáztak. Megmutatták, hogy érdemesek az elismerésre, a nekik való szurkolásra és a válogatottunknak ott a helye Európa legjobbjai között!

Tizenöt magyar hely, amit érdemes felkeresni nyáron.
Tizenöt magyar hely, amit érdemes felkeresni nyáron.

Megtörtént a járványhelyzet utáni nyitás, itt az idő az utazgatásra. Nem kell azonban külföldre menni ahhoz, hogy igazán filmbeillő helyszíneket találjunk. Vannak mainstream helyek, én viszont inkább eldugott, vagy kevésbé ismert úti célokat gyűjtöttem össze, olyanokat, ahova én biztosan ellátogatok.

elonezet.png 

1. Suvadás Liget

A Suvadás Liget, másnéven Arlói-tó a keletkezési módjáról kapta a nevét. Egész nyáron tökéletes cél, viszont nyár végén, ősz elején az igazi, beleillene egy kanadai vadonban játszódó kalandfilmbe.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gávay Bence (@bencegavay) által megosztott bejegyzés

2. Megyer-hegyi tengerszem

Hiába már nincs tengerünk, több tengerszemünk is van. Ezek közül talán a legszebb a Borsod megyében található Megyer-hegyi tengerszem.

 3. Bokodi tó

Annyiból kilóg a sorból, hogy az Instagram alapján egész sokan látogatják. Szállást ugyan nem találtam az "úszó" faházak között, viszont a tulajdonosaik nagyon szerencsések.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Travel the world (@king.travel) által megosztott bejegyzés

4. Tisza tó

Habár már nem friss, bizonyára sokak ismerik a Florida - Wild Ones című számot és annak a videóklipjét. Egy Tisza-tavi csónakázás legalább olyan feeling, mint az említett videó. Ráadásul nagyon jó halas éttermek vannak, így halfalóknak első osztályú utazás.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pesztericz Diána (@dian.a_8) által megosztott bejegyzés

5. Tokaj borkóstolás

Kölcsey Ferenc a Himnuszban is megemlíti Tokajt. Valóban "nektár" csepeg ott, egy hatputtonyos aszúnak nincsen párja. Ha csak nem vagy alkoholelvonón, akkor nem fogod megbánni a Tokajon eltöltött hétvégét. A borokon kívül maga a kisváros is tartogat látnivalókat, és Magyarország legnagyobb Jézus szobrát is itt emelték.

6. Apci tengerszem

Még egy tengerszem, egykori andezit bánya. 

7. Füzéri vár

Ha szereted a Gyűrűk Urát, akkor pár üveg tokaji aszú után biztosan el tudod képzelni, ahogy Füzér várát az orkok ostromolják. Egyik mintapéldája a hazai várfelújításoknak, családosoknak és pároknak is érdemes ide utazni. 

8. Szentendre

A lista legismertebb pontja, egy művészváros hangulatos utcákkal, és kitűnő gasztronómiai szolgáltatásokkal. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Anita Fábián (@anitafabian37) által megosztott bejegyzés

9. Bélapátfalvi ciszterci kolostor

Aki szereti a történelmet, annak ez a helyszín különlegesen kedves lehet. Nem csak a történelemkedvelőknek, hanem a természetjáróknak is ajánlott, mivel a Bükk hegység lábánál található, így akár több napos túrákkal is egybeköthető, nem is beszélve a bükki látványosságokról, de ez külön cikket ér.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cse Pe Ge (@csepege) által megosztott bejegyzés

10. Hollókő

Autentikus falu, ideális romantikus hétvégi utakhoz. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Katona-Sebők Krisztián (@kskvibes) által megosztott bejegyzés

11. Somogyvámos

Még egy kedvező látnivaló a történelemkedvelőknek. A Balatontól délre található egy szántóföld közepén, csoda, hogy megmaradt ez a középkori templom. 

12. Monostori erőd

Az újkori erődrendszer valójában sosem funkcionált fontosabb erődként. Az utóbbi években újították fel, jelenleg múzeumként és rendezvényhelyszínként funkcionál.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tarjáni Képek (@tarjani_kepek) által megosztott bejegyzés

13. Rudabányai tó

Türkiz vize és vörös színű partjai teszik igazán egyedivé. Az külön érdekesség, hogy itt van a Rudapithecus hungaricus lelőhely.

14. Fülöpházi homokbuckák

A legtöbbünknek van olyan ismerőse Facebookon, akinek a profilképe valamelyik sivatagban készült. Nem kell ahhoz más kontinensre repülni, hogy nekünk is lehessen ilyen fotónk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Krisztian Szabo (@szabokri) által megosztott bejegyzés

15. Tanúhegyek (Balaton)

Szuper kaland azoknak, akik kisebb kirándulásokat terveznek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rita (@rita.dny) által megosztott bejegyzés

Hála Érted, Apa!
Hála Érted, Apa!

fathers-day-kid.jpeg

Az apa, mint jelenség, sokszor háttérbe szorul a mindennapokban. Az anyák napja méltán népszerű ünnepe mellett kevésbé tudunk néha az apák ünnepével mit kezdeni, ezért ráhangolódásképpen összegyűjtöttünk pár különleges édesapát, akik, bár különböző korokban életek, és különböző módjait találták meg annak, hogyan támogassák gyermekeiket, nagyon hasonlítanak abban, amilyen szerettet tekintettek rájuk.

1. Benedek Tibor

A vízilabdasport legendája örökül hagyta kisfiának, Mórnak a sport szeretetét. Bár a fiút édesapja először focizni vitte, az uszoda addig csábította, amíg a medencében fény nem derült tehetségére, így Mór mára apukája mintájára felküzdötte magát a legígéretesebb fiatal sportolók közé.

benedek1.jpg

2. Alessandro Montessori

Egy olyan korban, ahol a nőknek semmilyen lehetőségük nincs részt venni a felsőoktatás képzésein, és egyenlő szellemi képességeiket társadalmi szinten cáfolják, egy tehetséges kislány mellé nem árt egy olyan apa, aki nyitott gyermeke ötleteire. A gyermeknevelés úttörője,

Maria Montessori szoros kapcsolatot ápolt szüleivel,

és amikor Rómában az első női orvostanhallgató lett, édesapja a saját jó hírét és befolyását kockára téve állt ki leánya mellett, a diplomaosztón pedig ő volt az egyetlen apa, aki nem egy üveg borral, hanem egy csokor virággal érkezett.

4496754763_5b34421013_n.jpg

3. Bolyai Farkas

Bolyai János zsenijét megérteni nem volt egyszerű. Míg tehetségesebbnél tehetségesebb hallgatók és professzorok ezekben a percekben is az euklideszi matematika egyes problémáin törik a fejüket, addig az ifjú Bolyai a nemeuklideszi matematikának kidolgozását már az 1800-as években megkezdte. A magyar közönség még nem értette teljesen, ezért a fiatal tudós Gaussnak írt leveleket, amiben kifejtette az elméletet, és bár a híres matematikus megértette és helyesnek vélte a teóriát, elhallgatta ezt a világ elől.

Jánosban csak az édesapja hitt igazán,

kettejük megértésen és feltétlen tiszteleten alapuló kapcsolata meghatározta a tudós munkáját, bár vitáik évekig zajlottak szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb levelekben.

img_2881-2.jpg

4. A Cochrans családfő

Nellie Bly volt korának egyik leghíresebb publicistája, aki nem csak abban volt úttörő, hogy nőként újságíró lett, hanem az oknyomozó újságírás műfajának egyik első képviselője is volt. Édesapja pennsylvaniai munkás volt, de odavolt pici lányáért, akiről nem is gondoltuk volna későbbi karakán természete miatt, hogy gyermekként odavolt a rózsaszín dolgokért.

Az ő édesapjának mindig csak Pinky maradt,

a pici lánynak pedig sosem tudott elég rózsaszín dolgot adni az apa. Ambíciózus férfiként addig dolgozott, amíg meg nem tudta vásárolni a környékbeli földeket, helyi szinten pedig olyan befolyásos lett, hogy a városkát el is nevezték Cochran's Millsnek. Nellie édesapja még élt, amikor első cikkei "Kis árva lány" álnéven nyomtatásba kerültek, sajnos azonban édesapja korai halálával Bly hamarosan ténylegesen árva lett.

bly.png

5. Lawrence Bragg

A Cambridge egyetem két neves Bragg-et is tanulói között tudhatott, akiknek kutatása később méltónak bizonyult a Nobel-díjra. Lawrence és fia, William is a Trinity College tanulója volt.

Amikor Lawrence látta, hogy fiai érdeklődnek a fizika alapjai iránt, felújította nekik a fészert,

és az egyetemről, ahol később alkalmazásban állt, rengeteg leselejtezett műszert és anyagot hozott nekik. Bár hivatalosan a rádiumbromiddal végzett kísérletei képezték a szakterületét, a frissen diplomázott fia mellé szegődött, aki kristályos anyagok szerkezetanalízisét végezte röntgenanalízis-módszerrel. A mindössze 25 éves William apjával végzett kutatásáért a legfiatalabb Nobel-díjas lett. Általában közös kutatásban született módszerek vagy egyenletek elnevezésénél a két kutató vezetéknevét kötőjellel használják, ebben az esetben azonban a sablon alapján megalkotott Bragg-Bragg egyenlet azonnal Bragg egyenletté egyszerűsödött, így csak kevesen tudhatják, hogy nem egy tudós, hanem két nagyszerű elme apa-fia kapcsolatának gyümölcse a módszer.

braggs.png

A budapesti albérletek buktatói
A budapesti albérletek buktatói

businessman-putting-wooden-cubes-block-which-print-screen-red-white-house-select-house_50039-1911.jpeg 

Korábbi cikkeimben már írtam a budapesti lakáshelyzetről, illetve, hogy mennyibe kerül az élet a fővárosban. De mire kell figyelni, ha megtaláltuk az "álom albit", illetve hogyan is lehet megtalálni azt? Mi történik ha tényleg oda kerülünk, hogy egy albérleti szerződés vár aláírásra és miként könnyíthetjük meg dolgunkat? A Budapesten töltött 8 évem során 6 különböző helyen laktam, így most a közben megszerzett tapasztalatokat szeretném megosztani, hogy mi is történik, ha költözünk. 

Költözni vagy sem?

Amikor oda kerülünk, hogy egy szerződés megkötése előtt állunk, valószínűleg már több tíz-száz Facebook csoportos hirdetést nyálaztunk már át, és talán meg is néztünk egyet kettőt. Szokták tanácsolni, hogy sose vegyük ki az első lakást amit megnézünk. Na én erre azt tudom mondani, hogy azt a lakást vegyük ki ami az igényeink legalább 80%-át kielégíti. Ha az első lakásnál úgy látjuk, hogy a környék, a tulajok és a lakás is stimmel, akkor nem szabad sokáig habozni. 

A "talán lesz jobb" hozzáállás tapasztalataim szerint kevés esetben kifizetődő, hiszen egy szinte tökéletes lakást eldobni egy jövőbeli álomképért butaság. Én egy hónapon keresztül bújtam az ingatlanos oldalakat, és a lakáshirdetős Facebook csoportokat, mire találtam négy olyan lakást amelyeknél a fenti kitételek teljesültek. A négy időpontból kettő lett, ugyanis az elsőt már az időpontom előtti nap kivették, a másodiknál pedig már a ház kapujában álltam mikor a tulaj közölte, hogy az előző megtekintő készpénzben hozta a kauciót és az egyhavi lakbért, így az övé a lakás (a kp ereje...).

A harmadik lakás annyira kicsi volt, hogy az ágyból felkelve egyből a tűzhely elé lehetett volna állni (ez is gyakori Budapesten, amit nem annyira értek), és mindezért egy kisebb vagyont kellett volna fizetni. A negyedik lakáshirdetés volt a második lakás amit meg is tudtam nézni személyesen, és egyből szerelem volt. Minden szempontból sikerült megtalálni a tökéletes lakást, a megfelelő szerződéssel, jófej tulajokkal és a tökéletes lakással és környékkel. Hogy miért kell ezeknek mind teljesülnie? Lássuk csak!

Szerződés

A legalapabb dolognak tűnik, és mindenki ezzel kezdi a beszámolót, de a bérleti szerződést EL KELL OLVASNI. Nyilván - gondolhatja mindenki - ki az az idióta aki nem olvassa el mit ír alá. Az ilyen fajta szerződések azonban elég komplikáltak sok esetben, és néhány kitétel, kiskapu figyelmen kívül hagyásával akár komoly pénzektől is eleshetünk. Ismerjük meg a kaució befizetési - és visszatérítési feltételeket, a lakbér és a rezsi térítésének módját, a villany/víz/gáz órák pontos állását, a lakás összes hibáját, stb. 

Soha nem szabad a tulajdonos vagy a főbérlő jóhiszeműségében bízni, hiszen sok esetben csalódhatunk. Az a tiszta, hogy ha minden aktuálisan fennálló problémát, hibát a szerződésben is megemlítünk, így később a kaució visszaigénylése során nem varrhatják a nyakunkba. Ugyanez vonatkozik a közüzemi díjakra is. Nem egyszer fordult elő velem korábban, hogy az előző lakó felhalmozott gázszámláit is próbálták kifizettetni velem a sajátomon felül. Ilyenkor jól jön a költözéskor készített óra állás fotó, és a szerződés lobogtatása.

Tulajdonosok

 Hiába tökéletes egy lakás, ha a főbérlő vagy a tulajdonos nem megy "át a teszten", nem szabad odaköltözni. Egy rossz tulaj-albérlő kapcsolat rányomhatja a bélyegét a mindennapokra és folyamatos frusztrációt okoz majd a hét minden napján. Annyi ilyen esetről tudok, hogy ez vált az egyik legfontosabb "tulajdonsággá" a megnézett lakásoknál. Egy tökéletes lakás is lehet rémes, és egy szerényebből is válhat nagyon szuper hely a megfelelő tulajokkal.

Egyik barátnőm tulajdonosa az ő megkérdezése nélkül járogatott be a lakásba a kulcsával, ha kellett neki valami az egyik tároló szekrényből. Egy másik ismerősömnél a tulaj a szomszédban lakott, és konkrétan a falon át hallgatózott, majd panaszkodott a zajra. Egy közeli barátnőmnél a szerződésben volt foglalva, hogy csak heti egyszer használhatja a mosógépet, illetve nem hívhat át semmilyen vendéget. Egy negyedik esetben az ismerősömnek jogi lépéseket kellett tennie, mert a tulajdonos nem akarta visszafizetni a teljesen jogosan visszajáró kauciót.

Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis velem nem történt ezekhez hasonló horror sztori (van még RENGETEG ilyen történetem) és a jelenlegi albérletem tulajdonosai is nagyon kedvesek. Fontos, hogy biztosítva legyünk arról, hogy megbíznak bennünk és nincs igényük bejárni a lakásba minden hónapban. Azt is célszerű leszögezni, hogy mit változtathatunk a lakáson (például festés, szögek a falba stb.) illetve, hogy vannak-e speciális kéréseink. Ha ezekben egyezik az álláspont és még a lakás is megfelelő, akkor lehet is költözni.

Környék

Egy lakást nem nehéz otthonossá, a sajátunkká tenni. Egy környék azonban nem változik pár nap leforgása alatt, így mindig az az egyik szűkítő tényező a lakáskeresésnél. A költözés előtt mindenképp érdemes sétálni pár kört a környező utcában, hogy lássuk milyen a hangulat nappal, és estefelé is. Meglepően más képet tud mutatni egy utca nappal és a sötétben. A nyolcadik kerület bizonyos részei például nappal nagyon barátságosak sok virággal, és futkározó gyerekekkel, de amikor ott éltem megtapasztaltam, hogy vannak még azért problémák ha lemegy a nap.

A környék témakörbe tartoznak a szomszédok, hiszen már akár egy problémás lakó is tönkretehet egy amúgy ígéretes házat. Egyik ismerősöm szomszédja például hajnali 2 és 5 között ordibált szinte minden nap, illetve üres italos üvegeket dobált le a gangról. A ház lakói hiába tettek panaszt, illetve próbálkoztak bármivel, a család mozdíthatatlan volt, ami a ház szinte teljes kiürüléséhez vezetett. Jelenleg az ott lévő 16 lakásból csak 4-ben laknak, és a tulajdonosok olcsóbb bérleti díjakkal és egy éves fix szerződésekkel próbálják "orvosolni" a helyzetet. Mindenképp kérdezzünk körbe a házban mielőtt döntést hozunk, hiszen egy ilyen helyzetben ha az egy év letelte előtt szeretnék költözni, akkor bukjuk a kauciót. 

pexels-pixabay-276724_1.jpg

Összességében nekem ezek azok a dolgok amik az albérletek buktatói lehetnek. Nyilván fel lehet sorolni még több apró részletet, de ha a fenti kritériumoknak megfelel az adott ingatlan, akkor nyugodt szívvel lehet aláírni a szerződést. Nem egyszerű ezt mind egy helyen megtalálni, ugyanis nagy szerencse kell egy-egy jó lakás kifogásához, azonban ha sokat bújjuk a hirdetős oldalakat, akkor hamar lecsaphatunk a legjobb ajánlatokra. Hajrá hajrá! :)

Anyu, hozd a tankot!
Anyu, hozd a tankot!

465567_tank.jpeg

Ritkán vezet az élet a cseh rendőrség Twitter oldalára, azonban most nem is bukkanhattam volna szívderítőbb látványra. Máshol mostanában úgysem jön velünk szembe rózsaszínű tank, nézzük hát, mi inspirálta a prágai rendőrök rózsaszín posztját!

Európában, bár a legtöbb ország az Európai Unió része, nincs olyan tagállam, akinek ne lenne egy témája, amiben újra meg újra összetűzésbe kerül a brüsszeli bürokráciával. Míg nekünk a bevándorlás és az oltóanyagok a fő témáink, addig a csehek 2017 óta konstans a fegyvertartási szigorításokban mondanak nemet. 

Hosszas viták

A tágabb értelemben vett Prága-Brüsszel konfliktus még 2015-ben kezdődött. A Dániában és Franciaországban elkövetett terrortámadásokra reagálva az Európai Parlament minden tagállamra kiterjedő szigorításokat vezetett be a fegyvertartásra vonatkozólag. Ez kiterjedt a magánszemélyek háztartásától kezdve egészen a közintézményekig, melyben bennfoglaltatott több olyan sportegylet és vadász-közösség, akik elsőként adtak hangot nemtetszésüknek a témában. A helyzet mindkét oldalon árnyaltabb a szalagcímnél:

a szigorítás mellett szól, hogy nem tiltották be a lőfegyverek mindennemű birtoklását, csupán csökkentették a tagországok saját önrendelkezését a kérdésben.

Továbbá technikai paraméterek mentén húzták meg a határokat, tehát bizonyos fegyvertípusokat nem is betiltottak, csupán engedélykötelessé tettek, illetve elkülönítettek olyan eszközöket is a kategóriában, melyek nyilvánvalóan nem szolgálnak egy békés polgárnál semmiféle sport-vagy önvédelmi célt, hiszen nincs kategóriájuk a verseny-vagy hobbisportban, önvédelemre pedig nem célszerűek. A csehek oldaláról viszont sérelmezhető volt az, hogy a részükről jól működő szabályozás jogát elvette tőlük az EU olyan precedensekre hivatkozva, amikhez semmi közvetlen kapcsolódásuk nincsen. 2017-ben a fellebbezésüket az Unió elutasította, arra hivatkozva, hogy ha kivételt tesznek, azzal legális csatornákat nyitnak a terroristák és egyéb offenzív szerveződések számára fegyvertartás és fegyverbirtoklás terén. Itt is két oldala van az éremnek: a csehek joggal hivatkoznak arra, hogy aki eddig fegyvert akart szerezni, eztán is fog (ha nem így lenne, ennek a vitának is hiányozna a precedens alapja), az ő rendszerükkel sokkal átláthatóbb és számontarthatóbb a fegyverek holléte, ezáltal globálisan biztonságosabb.

Az Európai Parlament pedig joggal félti a cseheket,

akik éveken át olyan fegyvervásárlók célországává válnának, akiket jobb szeretnének nem vendégül látni, bár a kevésbé naiv magyarázat az, hogy semmi oka kivételt tenni. 2017 óta az országban apró apró sikereket könyvelhetnek el a politikusok, hangtompító, éjjellátó, és egyéb kiegészítők legalizálása van napirenden, de az igazi áttörés eddig váratott magára.

Hirtelen ötlet

Mindeközben a cseh polgárok a maguk természetességében szemlélték a lőfegyvereiket a sarokban.

Tudták, hogy a hatályos EU-s jogszabályok szerint illegálisan vannak tartva,

vagy engedély hiányzik hozzájuk, de azt is tudták, hogy a brüsszeli állásponttal nem ért egyet a kormányuk, aki ezáltal a büntetést sem fogja rájuk vasmarokkal mérni.  Ezek után az eszközöket sem beszolgáltatni, sem újrapapíroztatni nem lett volna értelme. Mivel ez a helyzet értelemszerűen nem volt tartható, így egy kompromisszumos megoldásra volt szükség. Ennek értelmében tavasztól záros határidőig fegyveramnesztiát hirdetett a cseh kormány. Ebben az időszakban az illegális eszközöket mindenki büntetlenül bemutathatja az illetékes hatóságoknak, a szankciók a tartásért csak a határidő lejárta után érvényesek. A hatóság engedélyezhet vagy beavatkozhat, attól függően, milyen eszközről van szó. Megesik, hogy vagy a kivitelből, vagy az állapotból adódóan csak egy nyilvántartásba vételről van szó, van olyan eset is, amikor a tulajdonos csak hatástalanítva viheti haza a szerkezetet (amennyiben úgy még kell neki). Utóbbi történt a cseh sztártankossal is.

Lássuk a sztártankost

A legkedvesebb történet még a tavaszi szezonban történt, amikor egy úriember jelentkezett az illetékes hatóságoknál, és töredelmesen bevallotta, hogy véleménye szerint az kertjében lévő T-34/85-ös tigristank és hű társa, egy SD-100-as löveg nem kellőképpen legális. Sikeresen megegyeztek, hogy, bár hatástalanítva, de a bácsi megtarthatja mind a löveget, mind a tankot Utóbbival különösen gondosan kellet eljárni, hiszen egy esetleges balesetnél még megsérült volna az egyébként tetőtől talpig rózsaszínű külhéj.

 

Rod Dreher: vagy marad Orbán, vagy jön a gyermekek LMBTQ agymosása
Rod Dreher: vagy marad Orbán, vagy jön a gyermekek LMBTQ agymosása

366335_rod_dreher.jpeg

Merészet húzott Rod Dreher az American Conservative-en a minap megjelent cikkében: határozottan megvédte a nyugati, legfőképpen az amerikai értelmiségiek többségének szemében páriának számító Orbán kormányt. Méghozzá nem is akárhogyan: a kormánypárti képviselők június 10-én benyújtott, az LMBTQ propaganda ellen irányuló módosító javaslatai mellett állt ki, arra figyelmeztetve, hogy ha a Fidesz jövőre elveszíti a választásokat, Magyarországon is igen nehéz lesz megállítani a gyermekeket célzó, a melegséget és transzneműséget népszerűsítő „progresszív” agymosást.

Dreher nem ismeretlen a Reaktor olvasóinak, már többször idéztük, és eddigi legfontosabb könyve, a Szent Benedek válaszútján (The Benedict Option) meg is jelent már magyarul, és a legújabb művéről, a Ne élj hazugságban – Útmutató keresztény disszidenseknek (Live Not By Lies – A Manual for Christian Dissidents) is jelent már meg recenzió a magyar konzervatív sajtóban.

Mostani írása reakció a Reuters cikkére, amely a Kocsis Máté-Selmeczi Gabriella-féle módosítókat nemes egyszerűséggel a „2022-es választásokra készülve” meghozott, „LMBTQ-ellenes támadásnak” aposztrofálja.

Dreher szerint viszont a törvénymódosító javaslatok nagyon is helyénvalóak, és hangsúlyozza, így viselkedik egy családbarát, keresztény-konzervatív kormányzat.

De miről is van szó voltaképpen? Azok kedvéért, akik esetleg nem olvastak volna még erről, a lényeg, hogy a pedofília-ellenes törvénycsomaghoz több, a gyermekeket érintő törvény módosítási javaslatát is benyújtották a fent említett Fideszes képviselők, elsőként a gyermekek védelméről szóló 1997-es törvényét, melyben a javaslat szerint ezentúl szerepelne az, hogy [„(3) A gyermekvédelmi rendszerben az állam védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.”] illetve az, hogy az „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” A Fideszes javaslat ugyanezeket a kiegészítéseket tenné hozzá a gazdasági reklámtevékenységről szóló és a nemzeti köznevelésről szóló törvényekhez, valamint azt is szabályozná, mely szervezetek végezhetnek szexuális felvilágosítást az iskolákban.

Azonnal felhördülést váltott ki persze mindez a TASZ-tól a Háttér Társaságon át az Amnesty Internationalig (!) ívelő liberális-progresszív-szivárvány koalícióból. Tagjai valószínűsíthetően azonnal a nemzetközi LMBTQ lobbihoz futottak és már a világ minden fontosabb liberális sajtótermékében olvasni lehet arról, hogy a Fidesz által benyújtott törvénycsomag a koalíció szerint

„sérti (…) a szólásszabadsághoz, az emberi méltósághoz és a diszkrimináció-mentességhez való jogot. Ez a lépés veszélyezteti az LMBTQI fiatalok és felnőttek lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és affirmatív támogatáshoz”.

A parlamenti képviselőkhöz címzett nyílt levelükben arra szólítják fel a honembereket (hogy stílusosan fogalmazzak…), hogy ne szavazzák meg a módosítókat, a Háttér pedig hétfőre tüntetést is szervez tiltakozásul.

Dreher szerint az LMBTQ aktivisták „mindig ezt mondják,” és persze az őket támogató liberális mainstream ilyenkor mindig előhúzza a gyűlöletbeszéd kártyát. (Na meg az oroszt, tegyük hozzá: az LMBT koalíció szerint a kormány javaslata pont olyan, mint a 2013-as orosz „melegpropaganda törvény.”) Pedig valójában az Orbán kormány csak azt akarja megakadályozni, hogy az olyan „szenny,” mint a kisgyermekeket célzó Nickelodeonos Blue’s Clues Pride Parade videó (a YouTube-on megtekinthető, érdemes belenézni…) vagy a szintén a Nickelodeonon vetített, Nina West drag queen (magyarul nőimitátor) főszereplésével készült „Pride dal” ne jelenhessen meg Magyarországon.

Rod Dreher azzal érvel, hogy Magyarország most ott tart, mint az USA kb. tíz éve. Akkor még sokan a konzervatívok közül is megengedőek voltak a homoszexuálisok jogainak kiterjesztésével kapcsolatban.  Felidézi, hogy amikor az USA Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, a meleg párok házasodhatnak, és az olyanok, mint ő, arra figyelmeztetettek, hogy ez szélesre tárja a kaput olyan, még radikálisabb változtatások előtt, amelyek szándékáról az aktivisták nem beszélnek, akkor letorkollták őket. Pedig nagyon úgy néz ki, nekik volt igazuk. Az USA-ban, hozza fel példának, több államban hoztak már olyan törvényeket, amelyek kötelezik az egészségbiztosítókat és az egészségügyi intézményeket, hogy kiskorúak esetén nemátalakító vagy „nemi identitást támogató” eljárásokat a szülők tudta és beleegyezése nélkül végezzenek el. Azaz egy 13 éves gyermek akár a melleit is eltávolíttathatja a szülei vagy, egyes esetekben, akár az adófizetők pénzén, úgy, hogy a szülei erről nem tudnak!

Dreher szerint valójában hálát kell adni Istennek, hogy vannak olyan kormányok, mint a magyar, és felhívja a figyelmet, hogy

„a magyar választók biztosak lehetnek benne, hogy egy, valószínűleg a balos, LMBT-párti budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely vezetésével megalakulandó kormány kitárná az ajtót a gender-radikalizmus előtt, és ezt az ajtót nagyon, nagyon nehéz lenne visszazárni.”

A szerző arra is kitér, több, az Orbán kormányt bíráló magyar értelmiségivel beszélgetett már magyarországi tartózkodása során, akik elsősorban azt hozták fel a kormány bírálatául, hogy nagyfokú korrupciót honosított meg. Nincs kellő információja ahhoz, hogy eldöntse, jogos-e ez a kritika, jegyzi meg, hozzátéve, a korrupció helytelen és káros, és aláássa az emberek bizalmát a kormányokban. Csakhogy, teszi hozzá, a korrupció törvényekkel és következetes gyakorlatokkal orvosolható, és egy olyan rossz, amelyről senki sem állítja, hogy morálisan helyes volna. Nem úgy, mint a gender ideológiáról, amely „groteszk módon abnormális, és tönkreteszi a családokat és a társadalmat.” Mégis azt állítják róla, hogy erkölcsileg helyes, „ami a korrupció, a romlás egy sokkal rosszabb fajtája.  A magyaroknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ha ez a vírus egyszer gyökeret ver az országukban, akkor nem fognak tudni tőle egykönnyen megszabadulni.” A magyarok, jelenti ki végül, szerencsések, hogy olyan kormányuk van, amelyik megvédi a gyermekeket ettől a fajta romlástól, „még ha a nyugati elitek gyűlölik is ezért.”

Magyar-portugál mérkőzés: nyernünk kell!
Magyar-portugál mérkőzés: nyernünk kell!

A magyar válogatott bekerült a legkeményebb csapatok közé. Interjúk szerint motiváltak és jól felkészültek, így nem esélytelen, hogy szerezzünk pontot. Mivel a francia és német csapattal nagyon nehéz lesz egyáltalán döntetlent játszani, így a válogatottnak muszáj az első meccsen hozni egy magasabb színvonalú játékot

A portugálok ellen egyszer már kihoztuk döntetlenre, ekkor történt az emlékezetes “Ronaldo-rage” is.

alertforcefulgnu-max-1mb.gif

Remélhetőleg most nem csak döntetlenre hozzuk ki, hanem egy góllal nyerünk is. Az egyetlen probléma, hogy azt megszokhattuk, hogy egy focicsapat meccs előtt magabiztos, de ez már csak élesben fog kiderülni, hogy valójában mennyire felkészült a magyar csapat. Plusz reményt jelenthet, hogy a portugál védelemből kimarad Joao Cancelo, így valamivel könnyebb lesz gólt szereznünk.

Tőlünk Szoboszlai Dominik az, aki nem vehet részt az EB-n, és egy másik irányító, Kalmár Zsolt sem lesz jelen. Őket pótolni nem egyszerű, a logikus döntés Kleinheisler László és Schafer András lenne, aki nagyszerűen szerepelt a felkészülési meccseken. Portugál oldalon evidens, hogy Cristiano Ronaldo is játszik, de egy fecske nem csinál nyarat. Persze rajta kívül is vannak jó játékosaik, de ő az egyértelmű húzóerő.

Valószínű, hogy a 2016-os sikersztori most nem fog megismétlődni, de ez nem a válogatott hibája. Ha egy Skócia-Wales-Észak-Macedónia csoportba kerülünk, akkor sokkal jobban is ki tudunk jönni. A francia és német csapat jelenleg sajnos nem a mi súlycsoportunk. Ez olyan, mint ha egy pehelysúlyú bokszoló egy nehézsúlyú ellen játszana… Ja, ilyen volt pont nem rég:

Az én tippem tehát 1X2-magyar győzelem. Bármi is legyen a végkimenetel, az biztos, hogy a járványhelyzet utáni nyitás kiváló programja lesz kiülni a teraszokra egy korsó sörrel és a haverokkal együtt szurkolni a magyaroknak. A lottózókban érdemes tenni pár tippet, úgy még izgalmasabb. Bármi is legyen a végkimenetel, én már várom a mai meccset, hiszen egyszer már megtapasztaltuk: az éjjel soha nem érhet véget!

kor1.gif

Ki emeli a trófeát a magasba? Íme az EB favoritjai! - összefoglalónk

Katonák nélküli műanyag "forradalom"
Katonák nélküli műanyag "forradalom"

img_8537.JPG

Jó időben pár ezer fiatal a Kossuth téren tüntetett, én pedig semmiképp sem hagyhattam ki, hogy megnézzem, mi történik. Azt előre sejtettem, hogy ha mégse mennék el, akkor se maradok le forradalomról, hiszen ahhoz férfiak is kellenek, már pedig egy ilyen tüntetésen inkább fiatal fiúkat lehet látni, mint sem életerős férfiakat. Hozzáteszem, jobb is, hogy képtelenek egy forradalomra. Egy forradalomnak fontos, hogy legyen magasztos célja. Ilyen cél lehet a szabadság eszméje, vagy a többség akaratának érvényesítése, ezek közül pedig jelen esetben egyik sincs meg.

Az egész csak egy újabb hangulatkeltés, hogy az ellenzék a fiatalok segítségét is igénybe vegye ahhoz, hogy hatalomra kerüljön. Nincs új a nap alatt.

A fő gondja a demonstráló társaságnak, hogy nem tudja mit akar. Mindig talál valamilyen problémát, amiért kiáll, de nincs meg a kitartó, folyamatos küzdelem. Önmagában küzdelem sincs, hiszen az fárasztó. Ehelyett folyamatos vergődésnek lehetünk szemtanúi. A jól ismert mondókákat persze mind ismerik, ideológiailag jól képzettek. A lényeg, hogy minden kisebbség szimpátiáját elnyerjék, így egy kisebbségi koalíciót alkossanak, ami együttesen, ugye, már többség. Ehhez az eszköztárban a már megszokottakat találjuk. Osztályharcot kiterjeszteni társadalmi rétegek közötti harcra, plusz a legbutább propaganda.

Vitát nem tudnak nyerni, az ellenzéki pártok folyamatos objektív hazugsággal buknak le, a lényeg hogy ők akarnak a hangosabbak lenni. Ez jól tükröződött a tüntetésen is. Egy Taktaharkány népességét kitevő embertömeg technot hallgatva piknikezett.

Mondjuk az valahol megnyugtat, hogy többek között az Amnesty is szervező volt, Gyurcsány is megjelent, és mégis:  pár ezer embernél többet nem tudtak megmozgatni.

A forradalmi hangulat az ellenzéknél azonban továbbra is élni fog, ebben egy percre sem kételkedek. Ami inkább foglalkoztat, hogy az ilyen tüntetésekre járó fiatalok vajon mennyire jártasak a történelemben, felismerik-e az összefüggéseket? Mert nagyon úgy tűnik, hogy nem, hiszen 10 év alatt teljesen elfelejtették a múltat, így viszonyítani sem tudnak mihez, ami nagy gond.

Az ellenzék persze a BLM-LMBTQ tengelyen bizonyára még párakkal el tudja hitetni, hogy Magyarországon rasszizmus van, és kirekesztjük a szexuális kisebbségeket. De ha valaki felnő, és kinövi a tizenévesek lázadó korszakát, akkor ezt is elfelejti, mivel jó esetben a saját életével lesz elfoglalva és stabilitást akar. Márpedig az ellenzéktől azt nem várhat. Ahogy a tüntetés lezajlott, az emberek szétszéledtek.

Mindenki megnyugodott, megvolt a havi tünti,

leszámítva egy fiatal hölgyet, aki ordítozva telefonált. Ahogy kifejtettte: “A 21. században nincs hely azok számára, akik nem fogadják el azt, hogy valaki máshogy gondolkozik”. Függöny. 

Utazni vagy nem utazni? Útinapló a harmadik hullám után
Utazni vagy nem utazni? Útinapló a harmadik hullám után

Egyik korábbi cikkemben beszámoltam arról, hogy milyen a legdurvább korlátozások idején külföldre utazni illetve milyen feltételek mellett lehet hazatérni. Most, hogy a harmadik hullám véget ért, és a sokak által emlegetett negyedik hullám még nem ért ide, sokkal szabadabb az utazás. De mégis mennyire nagy szabadságról beszélünk, és milyen szabályokat kell betartani azoknak, akik mostanában utazáshoz készülnek? 

img_2702.jpg

Ahogy már a múltkor is írtam, minden országban kicsit máshogy állnak az esetszámok és a vírus statisztikák, így a határátlépés feltételei is az adott ország állapotától függnek. Utazás előtt mindenképp fontos ellenőrizni a helyi korlátozásokat, hiszen a hatóságok elég komolyan ellenőrzik a szabályok betartását. A szankciók között pedig elég súlyos pénzbírságok, de akár még jogi következmények is lehetnek.

img_2987.jpg

Az oltottság vagy a negatív koronavírus teszt eredmény bemutatása a legfontosabb helyen áll az utazási szabályok között. Általános szabály, hogy repülőn utazni, csak 48 órán belül elvégzett negatív PCR teszt bemutatásával, vagy az oltottságunk hivatalos igazolásával lehetséges. Én a Nemzetközi Oltóközpont egyik állomására foglaltam időpontot, melynek eredményét 24 órán belül ígérik. Eddig minden esetben megkaptam 10 órán belül, így sosem volt még problémám a reptereken. 

Bár Magyarország mind átoltottság, mind új esetszámok tekintetében nagyon jól áll, az utazási szabályok még mindig elég szigorúak. Külföldi állampolgár csak engedéllyel, kérvénnyel, vagy munkaigazolással léphet be az országra, a magyar hazatérőkre pedig karantén vár, hacsak nem tudnak védettségi kártyát felmutatni. A karanténból csak két negatív teszt bemutatásával lehet kikerülni, legkorábban az ötödik napon. 

img_2698.jpg

 

A reptérre kijutás tavaly óta csak többszöri átszállással, a 200E busszal, vagy autóval volt lehetséges. A 100E közvetlen járat mától, vagyis június 14-től indult újra, ami egy nagy könnyebbséget jelent az utazóknak. A Bolt applikáció egy jó megoldás lehet azoknak, akik egyedül utaznak sok cuccal, hiszen az app használatával a megadott összeghatáron belül fizetünk, és nem kell tartanunk az esetleges átverésektől, illetve készpénzt sem kell magunknál tartanunk. A 100E újraindulása szuper hír, hiszen a belvárosi reptér expressz járattal lecsökken az utazási idő és az 1000 forintos jegyár is igen kedvező.

img_2701.jpg

 Bár sok európai ország lazított a beutazás szabályain, - Németországba magyarként például szabad a belépés karantén kötelezettség nélkül - a reptér kongott az ürességtől. A legdurvább COVID-korlátozások idején is többen voltak a reptéren mint most. Nagyon furcsa volt, mert a check-in és a biztonsági ellenőrzés összesen 5 percet vett igénybe. Máskor ez akár 40 perc, sőt akár egy óra is lehet. Úgy is gyorsan átjutottam, hogy több nyelven is csekkolták a negatív koronavírus tesztem, illetve a beszállókártyám is helyben nyomtatták.

Bár néhány hónapja az összes bolt zárva volt a 'Duty free'-n kívül, most szinte mindent nyitva találtam, és az utazók igénybe is vették az éttermek, kávézók szolgáltatásait. Bár az épületben és a repülőn mindenhol kötelező a maszk, úgy tűnik az élet kezd visszatérni a budapesti reptérre. 

 

img_2750.jpg

 

Érdekes volt számomra, hogy a magyar ellenőrzés sokkal komolyabb mint a német. Míg pár hónapja egy regisztrációs igazolás, egy negatív teszt eredmény bemutatása kellett, majd karantén és egy plusz teszt a karantén megszüntetésére, most szinte ránk sem néztek. Még a személyimet sem kérte el senki, nem hogy a negatív teszteredményt. Mivel Magyarország kikerült a rizikós országok listájából, ezért ahogy már mondtam, nekünk csak egy teszt vagy egy vakcina igazolás szükséges a belépéshez.

img_2754.jpg

 

Bár elméletben mindenkinek szükséges a teszt a repülőre való felszálláshoz, a kint készített tesztem hazafelé nem is ellenőrizték sem Németországban, sem itthon. Sőt, ami elég durva, még a személyimet sem nézte meg senki a kinti reptéren. Itthon már más volt a helyzet, hiszen a belépőket kétszer is ellenőrizték. Elsőként rendőrök nézték meg a teszteket/oltási igazolványokat, majd egy másik pultnál is be kellett mutatni mindent. Mivel én rendelkezem oltási igazolvánnyal, kb. 2 perc alatt végeztem, semmilyen karantén kötelezettségem nem volt. 

Összességében elmondható, hogy igazak a hírek: valóban egyszerűbb és jobb utazni most mint pár hónapja volt. Bár fontos, hogy minden igazolásunk meg legyen, láthatóan kevésbé szigorú a szabályrendszer és már közeledünk a járvány előtti állapotokhoz. Nem tudom milyen lazításokat terveznek a közeljövőben, - főleg így nyár előtt - de most már sokkal szívesebben tervezek utazást, hiszen úgy tűnik sokat javult a helyzet.

süti beállítások módosítása