Május közepén Matt Taibbi írt egy elemzést „Tönkreteszi-e a Slack az amerikai vállalatokat?” címmel, arról, hogyan reagálnak az USA legnagyobb cégei az identitáspolitikai trendekre, különös tekintettel a Slack nevű munkahelyi chat appon generált, belső dolgozói „lázadások” hatására. A cikk egy interjút keretez az Appletől a közelmúltban, rövid időn belül kirúgott szoftver mérnökkel, korábban tech startup vállalkozóval, Antonio Garcia-Martinezzel. Martinez bűne az volt, hogy megírta a Chaos Monkeys című, a Szilikon-völgy színfalak mögötti, nem mindig vonzó világának látleletét.
Martinez esetében a Slacken kialakult, saját kollégái által előállított gyűlöletcunami indította arra a vezetőséget,
hogy kipenderítsék a mérnököt. Ahogy Taibbi megjegyzi cikkében, elég vicces, hogy egy olyan cég lép fel egy alkalmazottjával szemben az „inkluzivitás” védelmének jelszavával, ráadásul az inkvizítori szerepben tetszelgő, nagyszájú alkalmazottai nyomására, amelynek a fizetési listáján szerepel például Dr. Dre is, a roppant befogadó, gender-szenzitív és PC „Bitches Ain’t Shit” ["A szukák nem többek, mint..." - a szerk.] című szám szerzője.
Taibbi felidézi, hogy egyes óriásvállalatok teljes mellszélességgel beleálltak abba a pozícióba, amely összemossa a személyes meggyőződéseket, a politikai állásfoglalásokat és a munkahelyi, vállalati ügyeket. Ezek a cégek úgy érzik, hogy a termékeik és a szolgáltatásaik nem elegek önmagukban, hanem le kell őket önteni valamilyen tetszelgő, progresszív mázzal, az általuk gyártott vécékefe is csak jóemberkedéssel adható el.
Mindezt a végletekig fokozta a George Floyd halála utáni tömeges felhördülés az alkalmazottak körében,
akik egyre hangosabban követelték, hogy a munkaadóik lépjenek fel aktívan az állítólagos strukturális rasszizmus ellen. Egyes helyeken azt követelték a dolgozók, hogy a Juneteenth, azaz június 19., a rabszolgaság eltörlésének a napja legyen fizetett szabadnap. A Walmart mindennek hatására megfogadta, mostantól nem tartja majd zárt vitrinekben a „multikulturális kozmetikai termékeit” (!), a HBO Max pedig levette a műsoráról az Elfújta a szél című klasszikust, majd egy idő után visszatette, de azzal a figyelmeztetéssel látta el a gyanútlan nézők számára, hogy a film „etnikai és faji előítéletességet mutat be”, ami „már akkor is helytelen volt, amikor játszódik, és most is az.”
Ironikus módon, jegyzi meg Taibbi, gyakran éppen azok a bankok kezdték el nagy hangon támogatni a Black Lives Matter mozgalmat, amelyek korábban a legnagyobb kihelyezői voltak az ún. „gettó kölcsönöknek,” más néven „egzotikus” másodlagos jelzáloghiteleknek, főként szegény feketék részére, amelyekkel aztán sikeresen végleg tönkretették a hitelek felvevőit.
Egyes vállalatok azonban, némi bizonytalankodás után, úgy döntöttek, inkább azt szeretnék, ha az alkalmazottjaik serényen dolgoznának, ahelyett, hogy lázadásokat szerveznek a kávégép mellett vagy a Slacken.
Érdekes módon, főként a legmodernebb tech vállalatok döntöttek úgy, hogy nem kérnek a munkahelyi politizálásból.
Ahogy korábban megírtuk, a kriptovalutában utazó Coinbase tudatta az alkalmazottakkal, a cég a továbbiakban nem kíván részt venni „társadalmi aktivizmusban,” és akinek ez nem tetszik, az nyugodtan távozzon. 4-6 havi végkielégítést ajánlottak fel azoknak, akik nem tudnak azonosulni ezzel a gyakorlattal, szarkasztikusan hozzátéve a belső levelezésben, hogy ezzel „win-win helyzet jöhet létre a „politikai beállítottságú” munkatársak számára, hiszen „az élet túl rövid ahhoz, hogy egy olyan helyen dolgozzon valaki, ahol nem érzi jól magát.” Magam sem mondhattam volna jobban!
Egy másik tech cég, a Basecamp nemes egyszerűséggel megtiltotta a munkahelyen a „társadalmi és politikai vitákat.” Az online értékesítéssel foglalkozó vállalat, a Shopify, amelyik különben korábban levette a termékei közül a Trump családhoz kötődő árucikkeket, emailben magyarázta el dolgozóinak, hogy nem lehet összekeverni „az életet a munkával.” Kifejtették, hogy „a Shopify egy profitorientált vállalkozás, nem egy család…A Shopify egy team, nem egy család…A Shopify nem is a kormány. Nem tudunk megoldani minden társadalmi problémát.”
Taibbi azonban arra is rámutat, a cégek nyilvánvalóan a saját szörnyszülöttüktől próbálnak most megszabadulni, hiszen éppen asz amerikai vállalati kultúra volt az, amelyik a X generációtól felfelé arra indoktrinálta a fiatalokat, hogy a munka, a munkahelyi előmenetel maga az élet értelme. Generációk nőttek fel úgy Amerikában, hogy a karriert minden más, a családalapítás, a magánélet elé helyezzék. Az USA, írja Taibbi, hírhedt lett arról, hogy az emberek „azzal kérkedtek, hogy halálra dolgozzák magukat,” és a munkájuknak, a munkaadójuknak élnek. Nem csoda, hogy ahogyan Taibbi interjúalanya, Antonio Garcia-Martinez fogalmaz, soknál
„teljesen összemosódott a politikai erkölcsi, társadalmi, családi és vallásos személyiségük a szakmaival.”
A Slacken folyó agitáció sok vállalatnál vezetett teljesen etikátlan és igaztalan, a „pillanat hevében” meghozott kirúgásokhoz, azért, hogy a cég vezetése megfeleljen az irreális alkalmazotti elvárásoknak, és bizonyítsa progresszivitását. „Ez egy furcsa liberalizmus, amely megpróbál túllépni a menedzsmenten, hogy egyes munkavállalókat kirúgassanak, de ez a modern Amerika munkahelyi valósága.”
Nos, előbb-utóbb minden begyűrűzik a kies Nyugatról a kietlen Keletre, a jó is, a rossz is, „Amerikából ma bejön a zene”. Jobb, ha felkészülünk?
A tavalyi év júliusában a magyar kormány nemzeti konzultációt hirdetett a koronavírusról és az újranyitásról. Az ezt kísérő plakát akkor éles kritikát kapott értelmiségi körökben: a rajta szereplő arcokat nem találták elég reprezentatívnak.
A Fidesz csak a szép, egészséges és fehér bőrű emberek véleményére kíváncsi?
Bármennyire is igyekszik a Fidesz nem tudomást venni róla, a valóságban majdnem minden tizedik magyar lakos roma származású vagy más etnikai kisebbséghez tartozik. Ők hol vannak a képekről?
Hogy Blanka, vagy a többi, reprezentációt kritizáló hozzáértő ránézésre milyen kritériumok alapján tudják megmondani egy plakáton látott arcról, hogy roma származású-e vagy sem, azt máig nem tudjuk. Az olvasó tehet egy próbát:
Ha van a plakáton elég reprezentáció szerinted, ha nincs, egy biztos: egy kellően progresszív erő ugyanezt a hibát nem akarja elkövetni!
Mit tegyen tehát egy európai, kulturálisan érzékeny, a magyarországi kisebbségek helyzetét valóban a szívén viselő ember, ha biztosra akar menni?
Az ellenzéki összefogás programját ismertető kozosalap.hu a romastratégiáját ismertető oldalon megtalálta a probléma megoldására a tökéletes képet:
Péntek este elstartol a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság (igen, 2021-ben vagyunk, ám az elhalasztott torna eredeti nevét őrizte meg), mely megrendezésére összesen 11 európai városban kerül sor. Persze nagy öröm, hogy az egyik házigazda a Puskás Aréna és Budapest, ahogy az is, hogy válogatottunk a pótselejtezőn Izlandot legyőzve a legjobb 24 európai csapat közé került, ám a torna közeledtével természetesen kezdünk el azon agyalni, hogy vajon ki is lesz a bajnokság győztese. Végső tippet mi most nem adunk, ám néhány reálisnak tűnő eshetőséget bemutatunk.
Jöhet a repeta?
(Fotó forrása: Marca.com)
Szokás mondani, hogy feljutni a csúcsra nem könnyű, ám ott is maradni még nehezebb. A legutóbbi, 2016-ban rendezett EB-t Portugália nyerte, és bár történt már olyan, hogy ugyanazon válogatott győzedelmeskedjen kétszer egymás után – Spanyolország 2008-ban Németországot, 2012-ben Olaszországot verte a döntőben –, ám a portugáloknak nem lesz könnyű feladata. Nem elképzelhetetlen viszont az, hogy Fernando Santos csapata még egyszer behúzza a címet: 2016-ban a portugál csapat nem volt a nagy favoritok egyike, a csoportkörben pedig nem is játszott túlzottan jól – ugye még emlékszünk a 3-3-as Magyarország-Portugália eredményre, meg arra is, hogy Ronaldo hogyan dühöngött a magyar gólok után (majd egyenlített azért kétszer)? Portugália akkor csak 3 pontot szerzett a csoportkörben 3 döntetlent követően, hosszabbításokra volt szüksége Horvátország és Lengyelország ellen is a kiesési szakaszban (utóbbit csak a tizenegyespárbajban tudta legyűrni), majd (a „csoda hogy eddig eljutottak” jelzővel illetett) Wales-t az elődöntőben kiejtve egy finoman szólva sem az izgalmak csúcsán járó döntőben nyert Franciaország ellen – újra hosszabbítás után, Eder góljával.
Persze a győztes az győztes, ahogy Görögország 2004-es hatalmas EB meglepetése is jelzi, így igazából mindegy hogy mennyire látványos a menetel a döntőig. Portugália esete viszont azt mutatja, hogy nem egy egyszeri csodáról van szó: a válogatott évek óta színvonalas futballt mutat, a keret pedig egyáltalán nem gyengült 2016-ot követően. Elég csak Diogo Jota (Liverpool), João Félix (Atletico Madrid) vagy Bruno Fernandes (Manchester United) neveire gondolni, hisz ők mind-mind olyan játékosok, akik meglehetősen fiatalok, képesek voltak betörni a legjobbak közé klubszinten is, most pedig a válogatottban szeretnének bizonyítani. Ehhez jönnek a veteránok, köztük Cristiano Ronaldo, aki minden bizonnyal utolsó európai megmérettetésén vesz részt.
Lesz tehát kihívása a Portugália ellen játszó válogatottaknak, köztük a magyar csapatnak is (június 15-én a Puskás Arénában).
Repeta, csak egy másik fogásból!
(Fotó forrása: Goal.com)
Franciaország tipikusan az a válogatott, amely képes a mennyből a pokolba esni, majd onnan visszarepülni: 1998-ban Világbajnokságot, 2000-ben Európa-bajnokságot nyertek, majd a 2002-es VB-n szégyenszemre kiestek a csoportból egy ponttal, miután kikaptak Szenegáltól és Dániától is. A 2006-os VB-t majdnem megnyerték – Olaszország ellen tizenegyesek során buktak el a döntőben Zidane ikonikus fejelése után (nem, nem a labdát fejelte, hanem az olasz védő, Materazzi mellkasát) –, majd a 2008-as EB-n és 2010-s VB-n – utóbbin sorozatos botrányok és belső konfliktusok után – újra a csoportból zúgtak ki. 2018-ban viszont megint a csúcsra jutottak – Horvátországot győzték le a döntőben –, így a mintázat alapján most (na meg főleg a következő VB-n) valami tragikus várhat rájuk.
Ennek ellenére inkább várható a 2018-as VB repetája: a franciákat a fogadóirodák többsége is győztesnek várja, de ami ennél fontosabb, hogy a csapat képe azt mutatja, az együttes tényleg képes egy hasonló teljesítményre. Őrületes belegondolni, hogy Kylian Mbappé még mindig csak 22 éves (miközben már 3 éve is meghatározó figura volt), Paul Pogba 28 évesen karrierje csúcsán tudhatja magát, a már sokszor eltemetett – és amúgy mindenki által imádott – N’Golo Kanté pedig az utóbbi időben szintén remekelt, többek között hozzájárulva a Chelsea idei Bajnokok-ligája győzelméhez. Visszatért továbbá a keretbe a 33 éves Karim Benzema is, aki három nagy tornát is kihagyva végre (és talán EB-n utoljára) megmutathatja képességeit. Soha nem tudni tehát mit hoz a francia csapat, de az biztos, hogy sokat várnak tőlük, ez a csapat ugyanis nagyon összeállt az utóbbi években. A sors fintora, hogy Magyarország a francia válogatott ellen is játszik: június 19, szintén hazai pályán!
A feltámadás csodája
(Fotó forrása: Bundesliga.com)
Az EB iránt érdeklődő olvasók azt mondhatják, hogy szándékosan választom ki Magyarország ellenfeleit a felsorolásban. Hisz igen, a magyarok Németországgal is egy csoportba kerültek, röviden összefoglalva tehát a halálcsoportba.
A németek szénája azonban egyelőre nem áll túl jól, így nem is csodálkozom, amikor egy magyar rajongó azt mondja, elsősorban Németország ellen van nagyobb esély ponto(ka)t gyűjteni.
Én is így látom, ami egyáltalán nem radikális kijelentés azt figyelembe véve, hogy a német válogatott kikapott Macedónia ellen a 2022-es VB-selejtező egyik mérkőzésen, 6-0-ra bukott Spanyolország otthonában egy Nemzetek Ligája összecsapáson, illetve ami még ennél is fontosabb, címvédőként a csoportkörből esett ki a 2018-as VB-n.
Nagyon is érthető tehát José Mourinho megszólalása a német csapat kapcsán, aki szerint ettől a válogatottól gyakorlatilag bármit láthatunk ezen a nyáron: lehet, hogy már a csoportkörből kiesnek (főleg ha nem tudják tartani a lépést Portugáliával és Franciaországgal, illetve esetlegesen pontot buknak ellenünk), de az is megtörténhet, hogy sokáig menetelnek. Joachim Löw irányítása alatt a csapat mutatott fantasztikus teljesítményeket (például amikor a házigazda Brazíliát alázták 2014-ben a VB-n), de az elmúlt időszakban inkább botladozik. Nyomás azonban már egyáltalán nincs az edzőn, hisz ő a torna után mindenképp távozik: vagy szép, vagy kevésbé szép körülmények között.
Aranygeneráció – de meddig?
(Fotó forrása: Bleacherreport.com)
Belgium nem sok futballrajongót mozgatott meg néhány évvel ezelőttig: a csapat nem jutott ki sem a 2004-es, sem a 2008-as vagy a 2012-es EB-re, ahogy a VB-ről is hiányzott 2002 és 2014 között. Nem is vártunk sokat tőlük egészen 2014-ig, amikor az úgynevezett aranygeneráció kezdett formálódni. Persze azon a VB-n még nagyon kevesen számítottak nagy csodára (a legjobb 8 közé jutás amúgy sem volt rossz teljesítmény), ám idővel egyre nagyobbak lettek az igények. Jobbnál jobb játékosok jelentek meg a válogatottban, így egyszerűen egy sztárcsapattá vált Belgium. Az eredmények azonban jöttek is, meg nem is: a 2016-os EB negyeddöntős kiesés elég nagy kudarc volt (főleg hogy Wales búcsúztatta őket), és bár a 2018-as VB-n sikerült egy bronzérmet elcsípni (miután az elődöntőben egy nagyon szoros meccset követően épp a későbbi bajnok Franciaországgal gyűlt meg a bajuk),
amúgy pedig a FIFA ranglistán is első helyen vannak (tehát Belgium technikailag a világ legjobb válogatottja), de mégis a rajongók egy valós trófeára várnak.
A gond az, hogy az aranygeneráció kezd kiöregedni: az annyiszor hangoztatott Alderweireld–Vertonghen páros már bőven 30 felett jár (arról ne is beszéljünk, hogy a csapatba bekerülő 35 éves Vermaelen Japánban futballozik), a finoman szólva sem jó madridi átigazolásként értékelendő Eden Hazard is 30 éves már, miközben a behívottak között szerepelnek olyan nevek is (akár Benteke, Batshuayi, Chadli, Boyata vagy Mignolet személyében), akiktől talán nem most, hanem pár éve vártunk volna sokat (vagy ha nagyon gonoszak vagyunk, akkor mondhatjuk azt, hogy már pár éve sem). Persze a belgák továbbra is nagyon erősek, és meg is lepne, ha nem lennének a legjobbak között, de nagy kérdés, hogy ez a generáció bír-e elég erővel ahhoz, hogy elnyerje a trófeát.
A nagy öreg – néha azért igaza van!
(Fotó forrása: Marca.com)
Az angolokra úgy szokás a futballban tekinteni, mint azokra a nagy öregekre, akiket meghallgatunk, majd a tanácsuk helyett teljesen mást csinálunk. Az angol válogatott – és az egész angol futball közege – hagyományokban, hangulatban, egyfajta misztikumban mindig ott van a topban, eredmények tekintetében azonban már kevésbé. Meg kell azonban említeni, hogy Gareth Southgate érkezése után (akit sokan nem nagy örömmel fogadtak, mondván mit szeretne egy U21-es és korábbi Middlesborough edző a válogatott élén) nagyon komoly változások következtek be, a 2018-as VB-n elért negyedik hely pedig ennek a pozitív iránynak egy erős jele.
Fontosabb azonban ennél a beválogatott játékosok listája. Elég azon játékosokra ránézni, akik kevesebb, mint 10 tétmérkőzésen vettek részt karrierjük során a csapatban: ilyen a United kapusa, Dean Henderson, a 17 éves, a Dortmund együttesénél hihetetlen fejlődést mutató Jude Bellingham, az Arsenal legnagyobb reménysége, Bukayo Saka, vagy épp a klubjával BL döntőig jutó Phil Foden.
De a neveket tovább is sorolhatnánk: a Reece James–Ben Chilwell–Mason Mount trió BL-t nyert a Chelseavel, Calvert-Lewin gólzsákként funkcionált az Evertonban, a 27 éves Harry Kane pedig gólkirály lett a Premier Legaue-ben. Az angol csapatban csak három 30 év fölötti játékos van, és bár a csoportkört követően az együttes sorsolása úgy tűnik nem lesz egyszerű, de aki trófeát akar nyerni, az a legjobbakat is képes legyőzni. Ez az angol csapat pedig nem kizárt hogy képes rá.. és milyen szép is lenne a döntőben hazai pályán játszani!
Futottak még…
(Fotó forrása: Goal.com)
Gyerekkoromban volt lehetőségem a futball román viszonylatával is megismerkedni, ahol nagyon gyakran terjedt el a „Mingea e rotunda!” (A labda kerek!) kifejezés: persze vicces volt látni, hogy még a legszégyenteljesebben alakuló meccsen is erre hivatkoztak, de valamilyen szinten igazuk volt. A labda kerek, bármi megtörténhet, az pedig főleg nem lenne az őrület csúcsa, ha esetleg Olaszország, Spanyolország vagy Hollandia érne el kiemelkedő eredményt ezen az EB-n. Az olaszok és hollandok esetében a németek kapcsán is felmerülő feltámadás jellemezné a jó teljesítményt, különösen úgy, hogy mind az olasz, mind a holland válogatott hatalmas kudarcok megtapasztalása után, komolyabb tranzíciós lépések következtében jutott el a mostani tornára. A nagyobb drámát az okozná, ha a horvátok, a törökök, a lengyelek vagy a svájciak harcolnának érdemben a trófeáért. Bár nem valószínű, de a 2018-as horvát példa mutatja: semmi sem kizárt!
Bármi is legyen, június 11-én a római Olaszország és Törökország közötti összecsapással kezdetét veszi az Európa-bajnokság, egy hónapon keresztül pedig közösen izgulhatunk azért, hogy ki is lesz a végső győztes. Mindeközben szurkolhatunk hazánknak is Portugália, Franciaország és Németország ellen, olyan mérkőzéseken, ahol kivétel nélkül a papírforma szerint vereség vár ránk. De tudjuk, a labda kerek!
Személyes kedvencem a vietnámi konyha, a szüleim viszont hallani sem szeretnének ilyesmiről. Sőt, semmi, tőlünk keletebbre lévő dolgot nem hajlandóak nem, hogy megkóstolni, de még undor nélkül megemlíteni sem. Így van egyébként kevés kivételtől eltekintve az összes 40-50-es ismerősöm, a huszonéves haverokkal ellenben ugyanakkora kunszt kínait enni, mint bármelyik mekibe bevágni magunkat. Rászántam egy napot, végigszántottam a négy kedven keleti éttermemet, és feltettem pár kérdést a dolgozóknak.
Mi az, ami legtöbbször meglep Titeket a magyar vásárlókkal kapcsolatban?
(Kínai étterem szakácsa): Van ez a kutyás dolog. Valahogy itt elterjedt az az egész sajátos pletyka, hogy mi kutyát és macskát teszünk a fogásainkba. Nem tudom, jó-e vagy rossz, de ezzel a feltételezéssel osztozunk az arab kollégákkal is, nekik a gyrosukat szokták képzeletben úgy lefesteni, mint amiben nyávog meg ugat minden. Egy minőségi kínai ételbe ugyanolyan minőségi alapanyagok kerülnek, mint bármelyik más európai étlapon szereplő fogásba. Meglep egyébként, hogy azok a szülők átkozzák legjobban a konyhánkat, akik simán rákényszerítik a menza kajára a gyereküket, amiben már az ő idejükben is igen igen érdekes dolgokat lehet megtalálni.
Nyilán más kategória a menza, mert valaki csak ezt tudja megfizetni napközbeni étkezésre a gyermekének.
Ez teljesen igaz, az én srácaim is a menzán esznek a suliban, egyszerűen csak át kell állnunk fejben: egy kínai étterem is étterem, van belőle iszonyú minőségű, de annak a színvonala pontosan ugyanolyan, mint egy minden higiéniát nélkülöző kifőzdének. Már más idők járnak, nyilván idegen ízekkel, új és furcsa formációkkal nehezebb kitörnünk a sztereotípiákból, mint a megszokott fűszerezéssel.
Talán ezért van sikeretek a fiataloknál?
Szinte biztos, nagyon sokan járnak hozzánk az egyetemről is. Hozzátartozik, hogy megfizethető árut kínálunk. Abszolút nem ugyanúgy működik ez, mint a sokszínű európai konyhákon: ha látsz egy kifőzdét vagy egy éttermet, először megnézed az étlapot, és ugyanúgy nem lep meg, hogy valami iszonyú drága, mint az, hogy nevetségesen olcsó. A város különböző pontjain két-három kategóriában felosztva minden kínai étteremben nagyságrendileg ugyanazok az árak.
Mik a legnépszerűbb ételek mostanában?
Elég változó, de általánosan azok, amik kis változtatással ugyanazok, minta megszokott hazai ételek. Az illatos csirkénk például csak egy kicsit tér el fűszerezésében, bundájában a rántott hústól. Aki bátortalan, de idejön a barátaival, az inkább csak ezzel indít.
Mennyire viselt meg titeket a járványhelyzet?
(Vietnámi étterem társtulajdonosa): Őszintén szólva én fel voltam készülve a legrosszabbra, és kellemesen csalódtam. Volt egy kiépült vásárlói körünk, és szerényen, de kiszámíthatóan át tudtuk vészelni. Te is sokszor jöttél ebédszünetben.
Bizony, és főleg fiatalok álltak előttem a sorban
Vegyes a vendégkörünk, de alapvetően igen, sok nálunk a fiatal huszonéves. Ők sokkal bátrabban kísérleteznek új ízekkel, szívesen próbálgatnak új ételeket. Te mondjuk mindig ugyanazt kéred, de a többiek például az egyetemről vagy a kollégiumokból, környező irodákból, sokszor kísérleteznek. Ha jön egy csapat, mindenki mást kér, és ki kell vinni egy csomó tányért pluszba, mert mindenki külön egy kis falatot meg akar kóstolni a másikéból.
Ez a generáció már megteheti, hogy kísérletezik, adott esetben egyszer egyszer kifizet egy fogást, ami nem ízlik neki. A szüleink sokszor sokkal rosszabb anyagi körülmények közül érkeztek.
Ez igaz lehet, bár én inkább azt veszem észre, hogy inkább csak áttevődtek a hangsúlyok. Ti - mondjuk ki- sokat költötök ételre. Azt látom, hogy van egy réteg a huszonévesek között, ami eddig nem volt: megjelentek azok a srácok, akik nem cigarettára meg heti három esti sörözésre költenek, hanem egy-egy jobb minőségű sörre és eggyel drágább fogásokra, mondjuk kétszer egy héten.
Ezt szokták sokszor burzsujnak hívni.
Hát szerintem ez inkább igényesség. Miért lenne pénzszórás? Ugyanannyiba kerül ez az élet, mint az, hogy cigizel és sokszor iszol olcsóbb söröket.
Hát talán annyiban, hogy a mi kultúránkhoz nem igen tartozik hozzá ez a fajta hozzáállás. Kapjuk otthonról az otthoni kosztot, apukámat még talán kicsit sérti is, hogy néha jobban esik a te pirított rizsed, mint a csirkepörije.
Ó pedig szerintem Magyarországon jó irányba haladunk ezen a téren. A fűszerezésünk nagyon jól passzol a tietekhez, szeretjük az erősebb, lendületesebb ízvilágot. Ami miatt talán idegenkednek az ételeinktől, az a sós és édes közti különbség. Mi szeretünk édessé tenni dolgokat a sós ételekben, ezt a magyarok jobb szeretik a hagyományos konyhában elszeparálni. És ez jól van így, ezen nőttetek fel, persze, hogy ezt szeretitek.
Ezért tudott például az indiai étterem is trenddé válni. A mangós lassi nekem is nagy kedvencem
Én ezt a tendenciát csak a fővárosban figyeltem meg, de valóban. Az indiai éttermek nagyon menők lettek. A lassi mondjuk édesebb, de a csípős iránti toleranciátok főleg a főételek felé nyitott utat. Amerikában a filmipar is sokat lendített a dolgon, ott sokszor előtérbe kerül például az indiai mellett Thai étel, Magyarországon is fel-fel bukkan egy egy ilyen jellegű ételt kínáló helység, és nagyon jól jövedelmez a legtöbb.
Sokszor halljuk a szüleinktől, hogy nekünk a földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan azt kell elsősorban fogyasztanunk, ami itt a környező országokban megterem. Lehet emiatt idegenkednek a keleti ételektől?
Nem hiszem, ez talán csak egy indok. Mondjuk akár igaz is lehet. Mindenesetre ha megnézzük az alternatívákat, százszor egészségesebb, mint beülni a gyorsétterembe egy gyors menüre.
Ami sosem kerül veszélybe, az a családi asztal, meg a műanyag fagyis dobozok, amikben mindig pörkölt van.
Ó igen. Én ezt teljesen át tudom érezni. Nálunk az étteremben és a főzésben az egész család benne van. Sőt ami a vietnámi, kínai, indiai és más keleti konyhákat összeköti, hogy sokszor rokonok a benne dolgozók. Nekem nagyon fontos a család, nagyon intenzíven épül egymásra az életünk. Nekem az is furcsa, hogy itt a lányok olyan későn szeretnének gyereket, nálunk a húszas éveik eleső felében a lányok erre teljesen nyitottak többnyire.
Kína örök: évszázados távlatban tervez, évszázados emlékezete van. A mi kaotikus minidemokráciánkhoz képest konstans: itt évszakonként más a dili, három hónapja még csak épphogy átlépte az első oltást kapottak aránya a 10%-ot, és felfutóban volt a járvány. Ma - a Dunántúlon - nyomát se látni annak a kornak.
Ahol negyed év korszak, nem várható el, hogy emlékezzünk arra, mi volt 10-15 évvel ezelőtt. Pedig nem árt, mert Kína változatlansága megmutatja, hogy mi hogy változunk, vagy próbálunk másnak látszani, változatlanul.
NYI MEN HA!
NYI MEN HA! - így kívánt jó napot Demszky Gábor a Magyar-kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén [...] Nem sok iskola mondhatja el magáról, hogy mintegy száz diákjának tanévkezdése olyan kiemelt figyelmet kapott volna a kormányzattól és a fővárostól, mint a XV. kerületi Kavicsos közben megnyitott multikulturális intézmény. A főpolgármesteren kívül ott volt Magyar Bálint oktatási miniszter, Dong Bi You, a kínai nagykövetség ügyvivője és Huszty András, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos is.
[...]
Az iskola ötlete 2003 augusztusában Medgyessy Péter pekingi látogatása során született, ahol a miniszterelnök felajánlotta a magyar kormány segítségét.
[...]
a kormány és a főváros vállvetve dolgozott a terv megvalósításán. Az önkormányzat a volt Nyomdaipari Szakmunkásképző Intézet felújított épületét 50 évre ingyen bocsátotta rendelkezésre, az iskola fenntartásának költségeit a magyar és a kínai kormány együttesen állja
[...]
Magyar Bálint ünnepi beszéde szerint végre elmondhatjuk, hogy igazi befogadó nemzet vagyunk
[...]
évente több ezer kínai diák tanul külföldi egyetemeken, s a magyar felsőoktatás is szeretne betörni erre a piacra. Annál jobb reklám pedig nincs, mint ha az itt egyetemistává érő kínai diákok hazánkba vonzzák Kínában végzett társaikat.
[...]
a főváros számos iskolájában hangzott el Lao Ce híres mondása az évnyitón, sehol sem volt annyira hiteles, mint a Kavicsos közben: az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik.
Amit tegnap Gyurcsány Ferenc Pekingben láthatott, az felér egy sokkélménnyel. A kínai fővárosban már korán reggel dübörögnek a gépek, és sorra nőnek ki a földből egész városrészek, felhőkarcolok, üvegpaloták. Iszonyatos a forgalom, miközben új autópályákat aszfaltoznak. Pekingben most épül a világ huszonegyedik századi fővárosa. A magyar kormány világos célja, hogy ebből a folyamatból ne maradjon ki.
[...]
a Gyurcsány számára bérelt különteremben, a pekingi Hotel Kempinskiben egymásnak adták a kilincset a kínai kormány és az üzleti élet képviselői
[...]
Magyarország technológiai központot hoz létre Senzen városában. Emellett sok ötlet és vágy vár arra, hogy Magyarország is részese legyen a huszonegyedik századi világbirodalom születésének. Gyurcsány ezt a szándékát a kínai miniszterelnöknek, Ven Csia-paónak is kifejtette, amikor megköszönte, hogy annak ellenére idelátogathatott, hogy a protokoll szerint nem a magyar fél következett volna a sorban.
[...]
Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő azt javasolta a kínaiaknak, hogy a felújított taszári légibázis váljon logisztikai központtá.
amit az elmúlt héten Kínában produkált Gyurcsány Ferenc, az még a korábbiakhoz képest is "rendkívüli teljesítmény" volt. Persze nincs miért csodálkoznunk, ha külügyminisztériumi berkekben is azt beszélik, hogy külpolitikailag teljesen előkészítetlen útról van szó, amit állítólag a kínai fél értetlenkedését kiváltva a magyar oldal kényszerített ki.
[...]
például egészen bizonyosan George Bush amerikai elnök asztalára teszik - Gyurcsány októberi fehér házi látogatását előkészítendő - miniszterelnökünknek a Csinghua Egyetemen adott azon értékelését, amelyben azt fejtegeti, hogy Európa és az Egyesült Államok demokratikus berendezkedésű piacgazdaság, de e társadalmi-gazdasági berendezkedést nem lehet kritikátlanul exportálni a világ más részeibe. Ezt a magyar kormányfő azzal tetézte, hogy méltatta a kínai társadalmi modellt.
Gyurcsány Ferenc éppen hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok nyíltan deklarált külpolitikai elveivel fordult szembe, taktikusan Kínával, Kubával, valamint Venezuelával vállalva véleményközösséget.
[...]
Gyurcsány Ferenc vízummentességet szorgalmazott kínai barátainak, s ezzel gyökeresen szembehelyezkedett az Európai Unió álláspontjával.
[...]
2005 első hat hónapjában 1850 millió dollár értékű kínai importtal szemben Magyarország exportja mindössze 166 millió dollárt tett ki. Beengedtük tehát a kínai árut, viszont a magyar termékek közel sem lepik el a távol-keleti ország piacait.
Habár már sokszor és sok helyen elregéltem a csúf liberális nyűből az alt-right káprázatos pillangójává avanzsálódásom történetét, eme régen lezajlott folyamat ellenére is tagadhatatlanul tengődik lelkem mélyén egy vérbeli liberális egyéniség.
A helyzet orvoslására vég nélkül mormoltam magamban felváltva s vegyítve Jordan Peterson prominens tanait Paul Sullins demagógiában érlelt gondolataival ötvözve, de hiába minden, a halódó liberális szellemiség nem tágít. Íme hát, had beszéljen. A napokban történt vala, hogy a szólásszabadság témakörét jártuk körbe egy kedves cimborával. Ezen drága barát azt az álláspontot képviselte, amelyet általában jómagam is: a szólás szabadsága kétség kívül mindenek felett való. Igen ám, de annak ellenére, hogy szerény személyem is örök mementonak választotta ezt a gondolatot, mégis azt állítom, hogy a kérdésben eszközölt véleménynyilvánítás megköveteli az árnyalt gondolkodás oly ritka képességét. Hogy miért?
Beszélgetőpartnerem többször hangot adott azon véleményének a diskurzus folyamán, hogy a negatív, sértő, bármilyen minőségében pejoratív jelzőket egész egyszerűen kötelessége normatív módon kezelni bármely azokat épp elszenvedő egyénnek. Hiszen egy, magát felnőttnek aposztrofáló individuum számára nem okozhat problémát semmilyen, a származására, a vallására, esetleg a nemi identitására vonatkozó sértő megjegyzés megfelelő interpretálása.
Eddig a pillanatig semmilyen kivetnivalót nem találtam a koherensen csörgedező gondolatmenetben, ezután azonban egyre gyakrabban remegett meg a kezemben tartott csorba borospohár.
Persze, nem az én kedves cimborám az egyetlen ilyen szellem, akinek ajkát elhagyta eme gondolat:
az ideológiák uralta világ két pólusának jobb féltekén tartózkodó polgárai s gondolkodói egytől-egyig osztoztak ezen nézeten, miszerint a szólás maximális szabadsága semmilyen kellemetlenségnek sem lehet a forrása.
A sokat marcangolt és gyakran vitatott jelenség már igencsak hosszú évek óta borzolja mindkét fél tagjainak Vin Diesel nyakvastagságával rendelkező idegzetét, de hiába áll mögöttünk az eszmék feszültségtől terhes cseréjének végeláthatatlan sora, egy fikarcnyit sem sikerült közelebb jutni a konszenzushoz.
A jobb oldal felbőszült ideológusai szerint a szólás SZABADSÁGA nem jelentheti azt, hogy bizonyos véleményeket nem szabad a nagyérdemű színe elé bocsátani,
a bal oldal eltökélt hívői pedig épp azt állítják, hogy a szólásszabadság nem egyenlő azzal, hogy bármely egyénre azt mondunk, amit csak akarunk.
A ballliberális oldal szellemiségét képviselők egyöntetűen megegyeznek abban – George Floyd heroikus ikon mivolta mellett – hogy a gondolati szabadság terminusában a „szabadság” nem épp azt jelenti, amire a vöröshúsrajongó texasi boomer is vöröslő arccal rikácsolva hivatkozik, amikor az unokája bármicvóján megszólják a rasszista vicceiért.
A problémám az, hogy véleményem szerint oktondi és figyelmetlen minden olyan egyén, aki szerint a gondolat és a szó nem Thelmát és Louiset imitálva járja eme világot. Drága barátaim, a tettet bizony szó előzi meg, s a szót gondolat.
Soha nem fogom védelmem alá venni a cancel culture sápatag katonáit, ugyanis nem tartozom az eltörlést üdvözítők közé, de
aki szerint a szólás kontrollálatlan szabadsága nem éppoly veszélyes, mint a cenzúra maga, az egy ostoba ember.
Beszélgetőpartnerem nézeteivel ellentétben is, nyilván semely egyénnek nem egy-egy elvétve tapasztalt sértő megjegyzéssel van problémája, a rettegés jeges ökle azért szorongatja szívüket, mert mi van akkor, ha a megkülönböztetés normává válik? A szólás maximális szabadságának értelmében pedig ez nem lehetetlen.
Mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy a kiirthatatlan liberális szellemiség menthetetlenül letaszajtott ama bizonyos csúszós lejtőn, s párttársaim Patrick J. Deneen hitvallásának lapjaival intenének búcsút lefelé gurgulázó alakomnak, leszögezném, hogy nem ez a helyzet.
Kiálltam a múltban és ki fogok állni a jövőben is a szólás maximális szabadságáért, azzal együtt s annak ellenére, hogy igenis veszélyesnek tartom.
Hiszen mi van abban, ha egyetlen személy vég nélkül gúnyolja a barna szeműeket? Semmi az égvilágon. Na és abban mi van, ha egy aprócska csoport gyűlöli szorgalmasan ama bizonyos szemszínnel megáldottakat? Hát még mindig semmi. És ha egy nagy csoport? És ha minden második üzlet tulajdonosa, minden második szolgáltatás nyújtója utálkozik? És ha a fél ország? És ha az egész?
Mikor állítjuk meg a szólás oly becses szabadságának hordalékkal teli, pusztító orkánját? Amikor már elsöpörte a fél várost?
A szó fegyver, aki ezt tagadja, az ostoba.
Igen, egyetlen ember egy darab megjegyzésével minden felnőtt egyénnek meg kell tudnia birkózni, de minden második polgártárs gyűlölködő gondolataival is?
Bár valóban, ezek csak szavak, egy vagy több morfémából álló egységei a nyelvünknek, melyeket az ajkunk és nyelvünk által formált levegővel képzünk, mi lehetne veszélytelenebb, nemdebár?
A szó valóban csak ennyi lenne? Ártatlan, súlytalan eszköz, amelynek segítségével kommunikálunk egymással? Ugyan dehogy.
Bizonyos szavak súlyosan koppanva hullanak a földre, megrogyasztják lelkünket, soha be nem gyógyuló sebet ejtenek szívünk bársonyos szövetén. Bizonyos szavak épp úgy fájnak, mint egy ütés. Bizonyos szavak megtelepszenek elménk titkos zugaiban, gyökeret eresztenek s észrevétlenül fertőzik gondolatainkat. A propaganda semmi más, csak szavaink használata, tényleg azt gondoljuk, hogy nincsen következménye? A hazugság, a manipuláció pusztán csak mesterien megkomponált szóvirágok egymás utánisága, mégsem múlnak el nyomtalanul, igaz?
A framing például egy kommunikációs technika, amelynek segítségével olyan adott szavak által kerül ismertetésre a körülírandó adott dolog, hogy annak egy sor aspektusa implicit módon lesz megvilágítva. A technika olyan szavakat, kifejezéseket és képeket használ, amelyekkel kapcsolatban köztudomásúlag él a befogadóban egy berögzült asszociációs látvány. A framing a kontextusról szól, és egyetlen célja a befolyásolás. Pedig ezek csak szavak.
Annak ellenére, hogy az utolsó leheletemig védelmezni fogom a szólás s a gondolat teljes szabadságát, mégis azt hiszem, hogy a kártékony gondolatok elburjánzásával igenis időben fel kell venni a harcot.
Kedden bejárta az egész hazai sajtót, miszerint Budapesten a TEK emberei elfogtak egy 21 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy terrorcselekményeket készült elkövetni Magyarországon. Aztán később házkutatást is tartottak az érintett kecskeméti otthonában, ahol a terrorelhárítás még bombakereső robotot is bevetett.
Amit tudni kell a terroristáról
A 21 éves férfi Budapesten járt egyetemre, de eredetileg Kecskeméten lakott. Magát iszlamistának vallotta, (azt azonban ki kell emelni, hogy maga eredetileg nem muzulmán, magyar szülőktől született, és csak később tért át az iszlám hitre) kimondottan jó körülmények között szocializálódott. Felesküdött az Iszlám Államra, és a netes beszélgetéseiben azt állította, hogy mártírként szeretne meghalni, de előtte több merényletet tervezett volna. Konkrétan robbantani szeretett volna egy tömegrendezvényen és tervezett egy úgynevezett „ramming”-et is véghezvinni, ami nem mást jelent, mint autóval belehajtani a tömegbe.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója úgy fogalmazott:
A két esemény között nem tett párhuzamot, tehát nem vagy ezt, vagy azt kívánta elkövetni, hanem mind a kettőről beszél, mind a kettőt szerette volna elkövetni
A férfi tagja volt több netes iszlamista fórumnak, innen szerezte az előbb elhangzott információkat a nyomozóhatóság. Elfogása után a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kihallgatták, majd őrizetbe vették. A gyanú szerint olyan terrorcselekményeket szeretett volna elkövetni, amelyekkel megfélemlítheti Európa lakosságát.
Akár 10 év fegyházat is kaphat!
Azt fontos kiemelni, hogy a vádlott 21 éves, azaz nem számít fiatalkorúnak, így a felnőttekre vonatkozó büntetőjogi tételeket rá alkalmazni!
Azt is ki kell emelni, hogy a TEK közbeavatkozásának hála, a cselekmény csak előkészületi szakba jutott el, így nem az alapvető, terrorcselekményre vonatkozó tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés büntetés vonatkozik, hanem ennek csak egy enyhébb változata, a Btk. 315. § (1) vagy (2) bekezdése.
Ez ugyanis úgy szól, hogy, aki terrorcselekmény elkövetésére „ajánlkozik vagy vállalkozik” az kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Azonban, ha a terrorcselekmény előkészületét terrorista csoportban elkövetése érdekében tette, akkor a tételkeret már öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés. Miért fontos ez? Mit számít az a plusz két év? A bíróság egy ún. középmértékből indul ki a büntetés kiszabásakor, vagyis a tételkeret alsó és felső határát összeadja, majd elosztja kettővel, így kapja meg a középmértéket, és onnan megy lefelé vagy felfelé az enyhítő és súlyosító körülmények tekintetében.
Mi az a terrorista csoport?
Elsőre evidensnek tűnhet a fogalom, hiszen gyakran találkozni vele a médiában, azonban a jogalkalmazó számára kell egy konkrét fogalom, definíció. A Btk. 319. § (1) bekezdése szerint „terrorista csoport a három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja terrorcselekmény elkövetése.”
Hajdu János is kiemelte, hogy ennek a körülménynek a fennforgását még vizsgálják. Azt viszont ki kell emelni, hogy a magyar bíróságok előtt még nem annyira egyértelmű a fogalom, mivel korábban ehhez fogható eset még nem volt, és a terrorcselekményhez köthető bűncselekmény is igen kevés volt eddig a magyar büntetőjog történetében. Így felmerülhet a kérdés, hogy a már meglévő Iszlám Államhoz csatlakozás beletartozik-e ebbe, mivel itt a jogalkotó elsősorban egy újonnan szervezett csoportra utal. Nagy valószínűséggel, ha megállapítható, hogy a 21 éves férfi hitet tett az ISIS mellett, akkor terrorista csoport tagjának tekinthető.
Mi számít terrorcselekménynek?
Ezt a kifejezést is gyakran használja a média, azonban egy komplexebb fogalomról van szó. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség közleménye szerint az ügyészség lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.
Önmagában még az erőszakos bűncselekmények elkövetése vagy előkészülete nem számítanak terrorcselekménynek, így önmagában az sem, ha valaki robbanóanyagot tart magánál, vagy belehajt a tömegbe. Az előbbi a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, az utóbbi a jármű hatalomba kerítése bűncselekmény törvényi tényállásást meríti ki. Ahhoz, hogy ezek a cselekmények terrorcselekménynek számítsanak, a Btk. többletfeltételt tűz, pontosabban az elkövető szándékához köti a bűncselekményt. Az erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyveres bűncselekmény elkövetésével az elkövető szándékának ara kell irányulnia, hogy a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet (akár az EU valamelyik intézetét) arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön; vagy b) a lakosságot megfélemlítse; vagy c) más állam alkotmányos vagy társadalmi rendjét megváltoztassa vagy megzavarja.
Akár elmehetne szabadon is
Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de hazai büntetőjogunk ad egy kedvezményt. A Btk. 315. § (3) bekezdése alapján „nem büntethető, aki a terrorcselekmény előkészületét, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.”
Miért van erre szükség? A válasz nagyon egyszerű! A jogalkotó fontosabbnak tartotta azt, hogy, aki terrorcselekményt kíván elkövetni, inkább meggondolja magát, és ne kövessen el egy, a társadalomra nagyon súlyos cselekményt.
A főkérdés
Egy átlagos, jó körülmények között nevelkedett magyar egyetemistát mi visz arra, hogy felesküdjön az Iszlám Államra, áttérjen az iszlám vallásra, és sok ártatlan ember életét kioltsa, majd mártírhalált haljon?
Az ügyben pont az a megrázó, hogy nem lehetett rá számítani. Magyarországon ez az első eset!
A Recode technológiai weboldalon publikált felmérés azt vizsgálta, hogy miként változtak a médiafogyasztási szokások az amerikaiak körében az elmúlt 10 év során. Talán az nem nagy meglepetés senki számára, hogy a 10 év alatt egy rendkívül gyors növekedési pálya jellemezte a médiafogyasztást – tehát egyre több időt töltünk el a média világában –, ám az már érdekesebb kérdés, hogy szegmensekre bontva ez miként valósult meg.
Amennyiben röviden szeretnénk összefoglalni a kutatást, azt mondhatnánk, hogy a mobiltelefonok (és a hozzá tartozó médiafogyasztási lehetőségek) győztek, míg mindenki más bukott. De mit is jelent ez? Az amerikai felnőttek átlagosan naponta 666 percen keresztül fogyasztják a médiát, ami 11.1 órát jelent – és egyben 20 százalékos növekedést 2011-hez képest, amikor még csak 554 percet töltöttek a média világában egy nap során.
A kutatás telefonos, asztali számítógépes, rádiós, televíziós és magazinos fogyasztás típusaira osztja fel a fogyasztási lehetőségeket, pontos percek által szemléltetve, hogy ki milyen formában és mennyi ideig tájékozódik.
Kezdjük a legnagyobb vesztesekkel, a magazinokkal és a rádióval. A magazinok (és összességében a nyomtatott sajtó) már 10 éve sem voltak a legmeghatározóbb típusok közelében, az elmúlt évtizedben pedig megfeleződött a velük eltöltött idő – 24 percről 12 percre csökkenve. A magazinoknál nagyobb szereppel bírnak a rádiók, ám 25 százalékos csökkenést produkáltak egy évtizeded alatt, így 131 perc helyett átlagosan már csak 99 percet töltenek rádióhallgatással az egyének. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a rádiós műfajok népszerűségének csökkenését is jelenti egyben: talán mind tapasztalhatjuk azt, hogy a különböző videómegosztó platformokon, illetve a zene-streamelő szolgáltatók kínálatában egyre több olyan elem megtalálható, amely nagyon is emlékeztet a rádiózásra. Ilyenek a rádiószerű podcast adások is (pontos műfaji besorolásáról, illetve a rádiótól eltérő sajátosságairól lehet vitatkozni), mely műsorok az elmúlt években egyre több ember mindennapjának részévé váltak.
Jelen cikk elején említésre került, hogy a mobiltelefonok nyertek, míg mindenki más bukott. Ez valóban így van, ám nem jelenti, hogy jelen pillanatban a mobilok egyeduralma jellemezné a médiafogyasztási szokásokat. Ezt tökéletesen jelzi a fenti táblázat is, ugyanis a televíziózás 253 percet tesz ki, tehát még most is 1 perccel vezet a telefonokkal szemben.
Érdemes azonban megjegyezni, hogy a telefonokkal eltöltött idő az elmúlt 10 évben 460 százalékot nőtt (252 percet elérve 45-ről), ezzel szemben viszont a televíziók esetében egy 61 perces csökkenés volt tapasztalható évtizedes viszonylatban. A telefonok tehát nagyon hamar át fogják venni az első pozíciót, ezáltal válva a médiafogyasztás fő forrásává.
A változás azonban az időn túl az offline-online párosban való eltolódásban is meglátszik. Az amerikai emberek átlagosan 58 alkalommal néznek rá a telefonjukra naponta, tízből hárman pedig úgy vélekednek, hogy gyakorlatilag folyamatosan elérhetőek az online térben. Az arány természetesen korcsoportok szerint változik: míg a 65 évnél idősebbek csak 8 százaléka vallja azt, hogy folyamatosan online van, addig a 18 és 29 év közöttiek 48 százaléka. A tízből három folyamatosan online lévő személy nem tűnik soknak, de hozzá kell tenni, hogy a gyakorlatilag mindig online lévők (31 százalék) csoportjához jön a „naponta számos alkalommal” online lévők kategóriája (48 százalék), együttesen pedig közel 80 százalékot tesznek ki.
Bár önmagában a telefonozás nem jelenti azt, hogy valaki az online térben is tartózkodik, ám a statisztikák azt mutatják, hogy a telefonhasználat legnagyobb részét az online elfoglaltságok töltik ki – különösen is a közösségi médiában eltöltött idő. A felhasználók átlagosan 52 percet töltöttek el Facebook használatával 2019 novemberében, 35 percet Instagramon, illetve 25 percet a Snapchat felületén.
Idővel újabb és újabb szereplők jelennek meg a palettán, így nem adhat csodálkozásra okot, ha a 2020-ra vagy 2021-re vonatkozó adatokban erőteljesen megjelenik majd a TikTok is a felhasználók preferenciái között. Látható tehát a fragmentáltság a különböző felületek viszonylatában: sok időt töltünk el a mobilunkkal, sokszor is nézünk rá, viszont a már említett 58 alkalommal való megtekintés többségét rövid foglalkozások teszik ki.
Hisz mind ismerjük ezt a jelenséget: van egy kis szabadidőnk, eszünkbe jut a nagyvilág. megtekintjük gyorsan az értesítéseinket, görgetünk kettőt az idővonalon, esetleg átfutunk egy-két napilap címlapján… Történt valami érdekes? Nem, el lehet tenni a telefont. Aztán (jó esetben csak) egy óra múlva eszünkbe jut az egész újra!
A mobiltelefonok szerepének növekedése egyszerre hozott pozitív és negatív véleményeket. Egyesek az előnyöket tekintve arra hívják fel a figyelmet, hogy a médiafogyasztás egyre aktívabb folyamattá válik: a televízió csatornák nézése, illetve más gondolatainak hallgatása helyett mi magunk választjuk ki a kívánt tartalmat amikor csak akarjuk, ahogy a saját véleményünket is megoszthatjuk a közösségi média felületein, beszélgetéseket és vitákat indíthatunk, és akár különböző, a közéletben meghatározó mozgalmak vagy szerveződések tagjává is válhatunk.
Mindez nagy kihívást jelent a csatornák számára, hisz egyszerűen nehezebb elérni azt, hogy az emberek huzamosabb ideig a TV előtt ülve tájékozódjanak (különösen úgy, hogy napjainkban az eszközök párhuzamos használata is egyre relevánsabb jelenség, mely részeként a passzív műsorkövetés helyett egyszerre használunk telefont és más elektronikus eszközt aktív tevékenységhez).
A témák sokasága, illetve a fragmentáltság is nehézséget jelent a műsorkészítők számára: ha nincs nagyon jó téma (legyen az bármilyen érzelmet és reakciót kiváltó, csak hatással bíró), nincs közönség!
Erre egy jó példa lehet, hogy a CNN nézettsége drasztikusan csökkent Donald Trump amerikai elnök távozását követően. Egyáltalán nem kizárt, hogy erőteljes hatással bír majd mind a televíziók, mind a különböző internetes napilapok és portálok számára a koronavírus-járvány is: nem is kérdés, hogy az elmúlt 1 évben rendkívül sokan kíváncsiak voltak a témára, de amennyiben (és reméljük így lesz) a helyzet gyorsan tud javulni globálisan, az ügy sokkal kevésbé lesz vonzó.
Persze a mobiltelefonokat és a folyamatos online létet érintő kritikáknak is meg van a maguk helye: egyesek szerint ez a fragmentált és felületes közeg, illetve a közösségi médiában eltöltött rengeteg idő épp a valós tájékozódást nehezíti, különösen úgy, hogy időnk többségét egyfajta buborékban töltjük, csak a hozzánk közel álló, illetve nézeteinkkel megegyező híreket és gondolatokat követve. Hasonló kritikák érik az internet világában mutatott aktív tevékenységet is: azáltal, hogy mindenki megoszthatja saját tartalmát, álhírek és félrevezetések sokasága jelent meg, a valós párbeszéd helyett csak a feszültség nőtt, a közösségi médiában tapasztalt megszólalások pedig színvonal tekintetében értékelhetetlenek.
A pozitív és negatív szempontoktól függetlenül egy dolog azonban biztos: az elmúlt 10 évben a mobiltelefonok hozták el a médiafogyasztási szokások drasztikus változását az Egyesült Államokban – és globális szinten is –, az offline média világával szemben pedig rendkívül gyorsan vették át a legfontosabb szerepet. Kérdéses persze, hogy mit hoz a jövő, de rövid távon úgy tűnik, hogy az online platformok előretörése megállíthatatlan!
A statisztikák azt mutatják, hogy mind Budapesten, mind a megyeszékhelyeken csökkent a lakosság. Ez konkrétan 13 ezerrel kevesebb főt jelent a fővárosban, azonban az agglomerációban lévő települések lakosságszáma viszont nőtt, ez lényegében az egész országra jellemző – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, mely a hivatalos adatok alapján megvizsgálta, melyik településen mennyivel nőtt a lakosok száma az egy évvel korábbihoz képest és ennek fényében hogyan alakultak az eladásra kínált használt lakások és házak átlagos négyzetméterárai.
Drágulás miatt kiköltözés
Az országos adatok szerint a legnagyobb népességnövekedést elérő települések között fölényben vannak a fővároshoz közeli, vagyis a budapesti agglomerációba tartozó települések. Fontos azonban, hogy a bővülés az odaköltözések mellett a természetes növekedést, vagyis a születéseket és halálozások különbségét, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezéseket is magában foglalja
- fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Ahogy a bevezetésben említettük, Budapest lakossága 13 ezer fővel csökkent, de a megyeszékhelyeken is kevesebben laktak 2021 januárjában, mint egy évvel korábban. A fővárosban az idei az ötödik év sorozatban, hogy csökken a lakosság, legutoljára 2015 és 2016 januárja nőtt a budapesti lakosok száma. A magyarázat az agglomerációs települések gyarapodására a kiköltözés, melynek oka a lényeges ingatlan ár különbség illetve a nagyvárosi lakásárak emelkedése.
A növekedési ranglistát a Győr-Moson-Sopron megyei Rajka vezeti. A kiköltözések jelentőségét jól mutatja, hogy Rajka lakossága egyetlen év alatt 6 ezer fővel emelkedett, ami a lakosság 60%-os növekedést jelent. A jelentős növekedésben feltehetően szerepet kapott az ingázókra vonatkozó járványszabály is, amely szerint a pandémiás helyzetben a határtól 30 kilométeres sávban mozoghattak az érintettek [Olvasónk megjegyzése alapján Rajka esetében az anomáliában közrejátszik, hogy sok Szlovákiában élő magyar lakcím alá jelentkezett be, ezért ez jelentős mértékben csupán adminisztrációs jellegű. Ez játszik szerepet abban, hogy Rajka átoltottsága papíron alacsony]. Rajka után a budapesti agglomeráció több képviselője következik: többek között Érd, Gyömrő, Nagytarcsa, Délegyháza, Veresegyház, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós. A szóban forgó települések népessége 1-8 százalékkal 300-600 fővel emelkedett éves összevetésben 2021 elejéig.
Azonban az agglomerációban lévő települések növekedése kihatott a helyi ingatlanárakra is. A 2014-ben elindult drágulás 2020-ra Budapesten szinte megállt, a többi nagyvárosban pedig lassabb ütemben folytatódott. A lakásdrágulás pedig a kiköltözési hullámot is felerősítette a legfelkapottabb városokból az agglomerációs övezetekbe. A lakosok számának növekedése a lakóingatlanok árára is hatással volt: Rajkán idén május közepén 489 ezer forintos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat, ami 20 százalékos drágulást jelent a 2020 januári szinthez képest.
A top tízes ranglistán szereplő - budapesti vonzáskörzetbe tartozó - települések közül Érden például 2020 januárjához képest 23 százalékkal 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon. Gyömrőn 14 százalékkal 544 ezer forintra emelkedtek az ingatlan.com adatai szerint.
2021-ben is népszerűek lesznek
Balogh László elmondta azt is, hogy a karanténhatás is hozzájárult a fővároshoz és a megyeszékhelyekhez közeli települések népszerűségéhez, a járvány miatt elrendelt korlátozások hatására egyre többen kezdtek érdeklődni a kerttel rendelkező lakóingatlanok iránt a korlátozások miatt. Emellett a korábbi években megkezdett családiház-építkezések felgyorsított befejezése is szerepet játszott a nagyvárosok vonzáskörzeteiben látható növekedésben. A lakások energiafogyasztására vonatkozó szigorúbb előírások eredetileg 2021-től léptek volna életbe, de végül meghosszabbították a határidőt, ennek ellenére sok építkezés már a múlt évben befejeződött.
A szakértő szerint a nagyvárosokban paradox módon emelkedtek az árak, de ez elmondható a vonzáskörzetükben lévő településekre, ahol a népességnövekedés fényében ez érthető. Az előbbi azzal magyarázható, hogy bár a lakosság csökkent, ez a csökkenés lassúnak, és alacsonynak mondható, és emellett a kereslet bőven megmaradt.
Balogh László bizakodó, a szakértő szerint a tavalyihoz képest jobb évet fog zárni a hazai lakáspiac, és élénkülés várható minden lakáskategóriában, azaz új és használt lakások terén egyaránt. Többek között a járvány alatt elhalasztott lakásvásárlások és költözések pótlása, az állami lakásprogram különböző elemeinek - például a lakásfelújítási támogatásnak és a kedvezményes lakásáfa újbóli bevezetésének - köszönhetően.
A települések 2020-as népességváltozását és az aktuális kínálati négyzetméterárakat az alábbi térképen, vagy ezen az oldalon lehet megtekinteni.
