A koronavírus-járvány egy éve alatt, az európai kormányok többsége kommunikációjában és a járvánnyal szembeni védekezést szolgáló intézkedéscsomagjaiban azt helyezte a fókuszba, hogy milyen módon minimalizálható a halálesetek száma. Ez első blikkre olyasmi, ami mögé könnyen be lehet állni: mindenki azt szeretné, ha a lehető legkevesebb halálos áldozat mellett vészelnénk át a járványt. „Minden élet számít”, mondják teljesen valid módon; azonban, mint minden könnyen mantrázható politikai jelmondat esetében, a valós kép itt is sokkal árnyaltabb.

Természetesen egy kormánynak feladata, hogy lehetőségeihez mérten gondoskodjon az őt megbízó polgárok biztonságáról, az egészség megőrzésének feltételeiről. Ez azonban nem az EGYETLEN, hanem csak az EGYIK feladata, melyet bármely adott időszakban – legyen az boldog békeidő, járványhelyzet vagy akár háború – más feladatokkal együtt, a prioritásokat súlyozva, különböző rövid és hosszú távú hatásokat mérlegelve, és – fontos kitétel – az alkotmányában kinyilvánított szabadságjogokat garantálva, azokat legfeljebb ideiglenesen, a minimálisan szükséges ideig és mértékben korlátozva teljesít.

Ha ugyanis bármelyik értéket, mérőszámot – legyen az akár a halálozások száma, akár a GDP, akár a közbiztonság – emeli abszolúttá és mindenek felett állóvá, az abszurd mértékű és élhetetlen koncessziókat jelent az emberi élet szabadságára és minőségére nézve. A közvélemény egy jelentős része – nem kis részt a végtelenül demagóg módon operáló média hathatós közreműködésének köszönhetően – már zsigerből elutasítja még a gondolatát is, hogy a halálozások számán kívül bármilyen más szempontot is figyelembe vegyünk a víruspolitika meghatározása során.

Ha valaki ilyen szempontokat sorakoztat fel, arra azonnal rásütik, hogy pszichopata, jobban érdekli a gazdaság mint az emberéletek, nem tudja meghozni ezt a „csekély” áldozatot azért, hogy másokat megóvjon. Egy politikus szájából pedig egyenesen politikai öngyilkosság lenne ezt bárhol felhozni – még az egyébként sorozatos tabudöntögető Mi Hazánk Novák Elődje sem mert egyenes választ adni erre a kérdésre a Pesti TV vele készült interjújában.

És Te, akit ezzel megbotránkoztatok, aki most undorodva és dühtől feszülve élezi a billentyűzetet, hogy engem minden pszichopata gyilkosnak mondj el, kérlek, még pár bekezdésnyi esélyt adj nekem, hogy rávilágítsak: nem csak én, de mindig minden emberi közösség, és Te magad is így gondolkodsz, így élted egész eddigi életed.

Hogy még viszonylag közeli példánál maradjunk: tudjuk azt, hogy influenzában minden évben a téli hónapokban halnak meg a legtöbben. Eddig miért nem zártunk be ugyanígy mindent telente, hogy minimalizáljuk az így elvesztett életek számát? Persze, „az más”, mondod most biztosan: az influenzát jobban ismerjük, kisebb a halálozási aránya, nem terheli úgy túl az egészségügyet és a többi. Na de ezen elv mentén haladva ez mind irreleváns, hiszen minden egyes élet számít, és nincs helye mérlegelésnek nem igaz?

De még ennél is tovább megyek: ha valóban abszolút mindenek fölé helyeznéd a minél több emberi élet megmentését, akkor egész életedben minden, a létszükségleteken túli jövedelmedet olyan jótékonysági szervezeteknek kellett volna és kellene odaadnod, akik éhezőknek, betegeknek segítenek. Sőt: ezt nem is önszántadból kellene tenned, hanem azt kellene elvárnod, hogy az állam követelje meg és kényszerítse ki ugyanezt MINDENKITŐL. Gyakorlatilag vállalnod kellene, hogy te és a családod is rabszolgaként éljétek le az életeteket akár csak egyetlen ember életének fenntartásáért.

Miért nem teszel, és teszünk társadalomként így? Azért, mert kimondatlanul mindannyian tisztában vagyunk az emberi élet bizonyos realitásaival, velejáró kockázataival, amelyek egy ponton túl már csak az egyéni önrendelkezés és felelősségvállalás elfogadhatatlan mértékű korlátozásával volnának csökkenthetők. A kockázat és a biztonság ugyanazon tengely két végpontja, mint a szabadság és az elnyomás, és akár az egyiknek, akár a másiknak a teljes maximálása az ellenpár tökéletes elvesztését eredményezi. A célunk tehát semmiképpen nem szabad, hogy ez legyen: arany középutat kell találnunk.

És talán jól illusztrálhatom ezt azzal is, hogy a KSH statisztikák alapján 2020-ban az első három negyedévben összességében alacsonyabb volt a halálozás Magyarországon, mint 2019-ben. A karantén és a lezárások feltehetően nem csak a koronavírus, hanem az egyéb okok miatti halálesetek számát is csökkentették. Ha nem csak minden élet számít, de CSAK az élet számít, akkor erre hivatkozva a COVID-járvány lecsengése után is teljesen indokolt fenntartani ugyanezeket az intézkedéseket.

Mindemellett pedig azt is fel kell ismernünk, hogy nem fókuszálhatunk valaminek kizárólag a közvetlen és rövid távú hatásaira, figyelembe sem véve az áttételes és később jelentkező következményeket. Egy háborús stratégia lényege – és minthogy emberéletekről beszélünk, azt gondolom, nem sántít a hasonlat – is az, hogy a lehető legkevesebb emberveszteség mellett érje el a stratégiai célt, de sok esetben erre hosszú távon gondolkodva nem az lesz a legjobb megoldás, ahol HOLNAP a legkevesebb katona esik el.

Ha esetleg nem lett volna egyértelmű, a fentiekkel nem amellett érvelek, hogy oldjunk fel minden korlátozást, és tegyünk úgy, mintha a vírus nem létezne. Azt viszont rendkívül fontosnak tartom, hogy őrizzük meg a tisztánlátásunkat és a racionalitásunkat, és ne hagyjuk, hogy csak az érzelmeink – vagy mások hipokrita módon moralizáló retorikája – határozzák meg a helyzethez való hozzáállásunkat.

Azt se engedjük meg, hogy szociális felelősségérzetünkre apellálva lassacskán, a fokozatosan melegített vízben megfőzött és közelgő halálát nem érzékelő béka módjára egyre több és több olyan dolgot nyomjanak le a torkunkon és fogadtassanak el velünk természetesként, amelyet kicsit több mint egy éve a szabadságunk elfogadhatatlan korlátozásának tekintettünk volna. Egy Benjamin Franklintől származó idézettel hagynálak itt titeket: „Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”

2021-ben ki szeret olvasni? Még kattintani se! A fiatalok a tiktokon vannak, a még fiatalabbak még fel sem telepítik. A változó tartalomfogyasztási szokásokat két lépéssel előzzük: szemlézzük a Mandinert, ami szemléz sok mást, és a türelmetlen fiataloknak elmagyarázzuk, hogy gondolkodniuk se kelljen!

Nem Amerikában élünk, Robi, kit érdekel?

Apa azért iszik, mert klíma.

Hamis dichotómia.

Továbbra is minden szar.

Élet és Irodalom, szóval valami biztos szar. Nem kattintottam.

Egy nő magáról beszél.

Két bácsi, akik egykor relevánsnak tűntek, de ha időm lenne se tudnám megindokolni, hogy miért.

Gyakran? 

Kit érdekel, Robi? Bármiről is van épp szó.

Simicska (Mészáros).

Valami remek javaslat.

31 év illúzióját porrá törő publicisztikát olvasnék, ha kattintanék.

Az online szavazások történelmének tükrében remek ötlet.

Ok.

Igaz.

Lol.

Gyurcsány.

Ferencváros 2019-ben választott, tisztán, urnákkal, felügyelőkkel, demokratikusan: egy új, magának való városvezetést, ahogy megtehette minden település. Választhatott volna mást is, üzenhetett volna a lakosság, hogy kevesebb aktivizmust akar, de 1989 láthatatlan keze ott és akkor pontosan azt a managementet emelte hatalomba, amit Ferencváros akart.

2021. április 1-jén ez a vezetés felavatta a 2020-as évek legtökéletesebb szobrát: apró, műanyag, tiritarka; fűcsomós, kutyaszartól kimart városi pázsiton, háttérben kelet-európai autópark, prominens egy Dacia Duster.

Egy kicsi Amerika, mindenféle progresszió, napra pontosan és tágabb kontextusában is nevetséges időzítés. Prioritás-tévesztés, rakománykultusz, a provinciális nagyot akarás legényanyai megtestesülése, már-már belsős poén. A kis betontömbtől kezdve a 3D modellből kiretusált, eredetileg fáklyát tartó kézig a szobrocska telitalálat volt, amíg állt. 

Hálás lehet a városvezetés, hogy pár, humorérzékkel kevésbé megáldott, de a lájkokat ugyanúgy szerető lolcow ledöntötte, mert ha állva marad, olyan vicc lenne, ami nem öregszik az idő előrehaladtával, hanem nemesül, mint a torontói döglött mosómedve

De ez engem zavar!

Oké, zavar, ahogy zavar másokat sok más dolog 1989 óta. Ilyen a szabadság. Emlékezzünk egy településre, ami egykor excentrikus, aktivista polgármestere által időről időre a hírekbe hackelte magát: Érpatak.

Az érpatakiak elzavarták azóta Orosz Mihály Zoltánt, és a hétköznapiság szürke mocsarát választották, de nem volt mindig így, ha az egykori polgi épp nem a buzikamionra kéredzkedett fel, akkor Netanjahu-bábut akasztgatott, mindig talált módot arra, hogy feltegye Érpatakot a térképre.

Képzeljük el, hogy az egyik ilyen hack részeként nagy csinnadrattával beharangoz egy Ellentengernagy Emlékművet, majd az online sajtó 3 képviselője jelenlétében leleplez egy netről rendelt, műanyag kerti szökőkutat, ahol a vízköpő delfinen lovagol Horthy Miklós.

kerti szökőkút - alibaba.com

Ki háborodna fel? Hazajönne Izraelből Dániel Péter, hogy leöntse vörös festékkel? Még ő is megtalálná a humorérzékét.

Maximum azokat a bácsikat zavarná, akik két fröccs után Horthy-anekdotákkal fárasztanak mindenkit.

A ferencvárosi szobrocska tökéletesen reprezentálta azt, amit Ferencváros 2019-ben akart. Az övék volt, birtokolták, fizették az árát, és fizették volna még, amíg áll. Hiba volt elvenni tőlük.

Annyira egyszerű pénzt költeni. Legyen szó a napi alapvető szükségletekről, vagy valami teljesen felesleges dologról, a pénz gyakran csak „folyik ki” a kezeink közül. Bár a járvány elején úgy gondoltam, hogy a félelem és a bizonytalanság majd egy kicsit hátráltatja a fogyasztói társadalom pörgését, tévedtem. Az online vásárlás virágzik, a szokások változnak, de vajon hol vagyunk mi ebben az új helyzetben, és hogy érinti mindez a különböző vállalkozásokat?

Mindenki emlékszik 2020 márciusára, és az ikonikus „WC-papír pánikra”. Az emberek tömegesen, birka módon nyomultak be az üzletekbe és vásárolták fel a tartós élelmiszereket, háztartási árukat irreális mennyiségben. A hónapokig, (esetleg évekig?) tartó bezártságtól félve, horribilis összegeket hagytak a boltokban, hogy

a pincében betárazva meglegyen az apokalipszis esetére minden.

Már akkor nagyon logikátlannak tűnt mindez, de mivel egy két hétig valóban hiány alakult ki az egyes termékcsoportok körében, ezért még a legszkeptikusabbak is meglepődve nézhették át otthoni készleteiket. Mai szemmel nézve még nevetségesebb az egész, hiszen a pánik idején fennálló esetszámok elenyészők a mostani helyzethez képest, és még így is lehet WC-papírt vásárolni bőségesen mindenhol. Akik régebben 100 tekercses pakkokat, és többszörös áron értékesített csomagokat vettek, most nézhetik a felhalmozott mennyiséget évekig.

A vásárlás „szerelmeseit” egy dolog menti meg, de az nagyon : az online rendelés. Amint elkezdték az üzletek bezárását, úgy vándorolt át a tömeg az internetre, és

olyanok is hamar beleszoktak a "házhozszállítós" rendszerbe, akik előtte szinte sosem éltek vele.

Személyes példaként tudom mondani magamat, aki a korábbiakban a boltokat preferálta, az év elejétől kezdve viszont szinte mindent rendelés útján szerzek be.

A boltok bezárási kötelezettsége nagy nehézséget jelent a kisebb vállalkozások számára. Az apró könyvesboltok, ruhaboltok stb. próbálnak túlélni, így sokan bezárás helyett az online térben gondolkodnak. Nem minden ágazatnál működik ez, de ahol lehet, ott mindent megtesznek a fennmaradásért. Az élelmiszerek árusításához a nagyobb üzletláncok már saját  honlappal is rendelkeznek egy ideje, de most akár már Wolt applikációval is házhoz rendelhetjük a bevásárlást.

A járvány egyik legnagyobb nyertesei azok a vállalatok, akik eddig is online értékesítéssel, számítógépekkel és kiegészítőikkel foglalkoztak. Az Amazon például brutális hasznot húz a jelenlegi helyzetből, tavaly a harmadik negyedévi adatok szerint megtriplázta bevételét. Összesen több mint 96 billió dollárt keresett a cég, ebből nettó 6,3 billió dollár a nyereség. Ez több mint 2 billió dollárral több mint a 2019-es adat.

Számunkra ezek szinte felfoghatatlan számok, de jól mutatják milyen mértékben nőtt az online vásárlások száma a világban. Bár ez a legkiemelkedőbb változás, még egy nagyon érdekes „kereslet-kínálati” adatot is idekapcsolhatunk. Ahogy a vásárlási szokásaink, úgy a mindennapjaink is átalakultak, sokkal több időt töltünk otthon. Nem csak a szabadidőnk nagy részét kell a négy fal között töltenünk, de egyre többek munkája is szinte teljes mértékben otthonról zajlik, így

egyre többen ruháztak be különböző számítástechnikai készülékekre, és kiegészítőikre, hogy az otthoni munka is zavartalan legyen.

Én például tavaly ősszel szerettem volna egy webkamerát venni, de a Zoom hívások és az online meetingek miatt mások is ugyanígy gondolkoztak. A kamerák ára pár hét alatt a duplájára emelkedett, és még így is alig lehetett kapni.

 A legérdekesebb dolog azonban a jelenlegi „nagy videó kártya hiány”. Az otthoni szabadidő eltöltésének egyik legnépszerűbb módja a videó játék. Bár a konzolokból is hiány lépett fel, egy jobb videó kártyát szinte lehetetlen jelenleg beszerezni. Az egyik legnagyobb gyártó cég (Nvidia) új kártyákkal rukkolt elő tavaly szeptemberben, és ez elindított egy lavinát. Mindenki próbált átállni a PC-n való játékra, beszerezni az új kártyákat, de

a cég nem tudott lépést tartani a hatalmas igénnyel.

Nem csak külföldön, de itthon is hasonló trendekkel találkozhatunk. A tavalyi év első 6 hónapjában 35 százalékkal nőtt a hazai webáruházak forgalma a 2019-es évhez képest. Bár ahogy az ábrán is látható, a bővülés egy régóta tartó folyamat, a tavalyi adatok mégis kiugró növekedést mutatnak. A járvány különböző hullámaiban más és más szabályozásokkal találkozhattunk a boltok nyitvatartását illetően, de ez láthatóan nem változtat a tényen: beléptünk az online vásárlás világába. 

A tanulság számomra az egészből az, hogy bár sokan azt hitték, a világ nem áll meg akkor sem ha nem tudunk elmenni a Zarába vagy a Media Marktba vásárolni. Sőt, még éhen halnunk sem kell ha félünk emberek közé menni, hovatovább még a WC-papírt sem kell nélkülöznünk. Mindent beszerezhetünk online, azonban érdemes megnézni a lehetőségeinket.

Sok kis cég kínál házhozszállítást, így ha tőlük rendelünk, segíthetünk egy nehéz helyzetbe jutott vállalkozásnak túlélni ezt az időszakot.

Ha úgy érzed, a világ csak a Nagykörúton belül létezik, és nem élnéd túl a mandulatejes kávéd nélkül, akkor biztosan tetszeni fog a videó.

Az elmúlt egy hét röpke időtartama alatt többször is az elmém közelébe furakodott ama bizonyos nézet, amely a világ sokszínűségét, csodálnivaló különbözőségét éltette. Többek között a legújabb bölcsészettudományi kar praktikus élethez szükséges elengedhetetlen tanításai között bukkant fel ez a liberálisok által oly gyakran emlegetett két kifejezés:

diverzitás és relativizmus.

Közös diskurzusunk során Kopernikuszt a nézőpont fogalma követte, ez, mondanom sem kell, csodásan korrelált a világ megismerhetetlenségének tényével, és ez máris elvezetett arra a mesebeli helyre, ahol az égvilágon minden csak az adott individuum szubjektív megítélésének kérdése.

Ezt követte egy olyan társalgás, ahol a következő hangzott el: ha valaki egy heves eszmecsere során élből lenézi a másik oldalt, az nem vall kiemelkedő intellektusra, ezért ezt nem javallott tenni.

Bár alapvetően természetesen egyetértek a fent említett gondolattal, én is azt vallom, hogy a kulturált vitatkozásnak elengedhetetlen feltétele egymás kölcsönös tisztelete, azonban – mint a dogmatizmus áporodott szagától átitatott kijelentések esetében oly sokszor – jelen esetben is vannak kivételek.

A helyzet az, hogy bár a szivárvány minden színében pompázó, a globális világ klubszalvétájára Lyotard arcképe fölé pingált memento: „diverzitás” csodásan hangzik, a megvalósulás csak egy hevesen vágyott, hiú ábránd. Hogy miért?

Mert néhány, az úgynevezett tényeket magába foglaló tudományág úgy, mint biológia, pszichológia és az evolúció szűkebb és szilárdabb keretek közé szorítja az egyént, mint amit a posztmodern kor által kreált összes nézet valaha is meg tudna változtatni.

(Bár azt kétség kívül elismerem, Derrida, Paul de Man és a vidám fiúk igen alapos munkát végeztek.)

A sokszínűség jó dolog, egészen addig, amíg nem kezdi a világ szilárd tényekből álló, masszív szövetét szaggatni, hogy a következő pillanatban a genderfluid vagy a bioqueen egy lehetséges önmeghatározás legyen, a többi nyolcvan féle különböző definíció mellett.

Mert tények léteznek. És ezek a tények sok esetben csak egyetlen helyes választ engedélyeznek adni az emberiség által időről időre feltett kérdésekre. Igen, akár tetszik, akár nem, a megbolygatott meta-narratíváinkkal kapcsolatban felmerülő kérdések szinte mindegyikére létezik objektíven levezethető válasz, még ha mégoly komplex is.

A feminizmus, a társadalomtudományok, a gender-elmélet, és az összes többi, a kárhozat lángjával világló posztmodern tanítás könnyedén cáfolható a tények segítségével, ez pedig azt jelenti, hogy teljes ideológiák és politikai irányultságok létjogosultsága kérdőjeleződik meg ezáltal.

Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor hamar eljuthatunk odáig a töprengésben, hogy hiába keressük a tisztelet legkisebb csíráját is szívünkben az iránt a személy iránt, akivel azért „nem értünk egyet” valamiben, mert következetesen tagadja a valóságot alkotó tények létét.

Ezek nem olyan viták, melyek pusztán az emberi nézőpontok csodálatos különbözőségéből fakadnak, az igazat megvallva

kezdek elbizonytalanodni abban is, hogy egyáltalán létezik olyan konfliktus, amelyre több, ugyanolyan értékkel bíró válasz is születhet.

Ezekben az esetekben a demarkációs árok két oldalán felsorakozó ideológiai ellenfelek közti konfliktust az alkotja, hogy az egyik csoport vadul vagdalkozik a tényekkel, a másik viszont legalább éppoly harciasan, mint következetesen ignorálja azokat.

Újra csak azt tudom mondani, hogy a rendelkezésünkre álló, alátámasztottnak vélt információk ismeretében

feleakkora diverzitás sincs a világon, mint ahogy azt mostanában gondolni véljük.

Tudom, hogy nehéz ezt megemészteni, de az ember közel sem oly mértékben szabad lény, mint amilyennek hinni szeretné magát: a természettudományok által determinált törvényszerűségek akkor is gúzsba kötnek minket, ha egy egész irányzatot kreáltunk a tagadásukra. Mire gondolok például? 

A társadalomtudományok területén az 1960-as évek óta dominál az a nézet, amely szerint a nemek közti különbségek, valamint a faj, vagy a társadalmi osztály problémája pusztán csak az évszázadok óta vasmarokkal uralkodó, zsarnoki réteg által fenntartott társadalmi konstrukció. Ezen társadalomtudományok az oly sokat emlegetett egyenlőségből indulnak ki, csakhogy ez az egyenlőség nem a törvény előtti egyenlőségre vonatkozik, de nem ám. Sokkal inkább arra, hogy ha ezek a társadalmak a gyakorlatban is kielégítően működnének, akkor minden polgárnak majdhogynem ugyanolyan szerencsésen alakulna az élete. Amennyiben pedig ez nem így van, az az adott társadalom igazságtalanságaira mutat rá, melyeket sürgősen orvosolni kell.  

Hála Émile Durkheim-nek és Thomas Luckman-nak, manapság az a nézet dívik a nyugati világban, hogy a férfiak és a nők pszichéje között nincs az égvilágon semmi különbség, a családi háttér cseppet sem determinálja az egyén személyiségét és kompetenciáit, mindenki azt kezd az életével, amit csak akar, a dekadens magatartás nem demoralizálja a társadalmat, a férfiak is otthon maradhatnak az újszülöttel, és különböző hivatkozó névmásokat kreálunk magunknak választott nemünknek megfelelően, amiknek tiszteletben tartását hisztérikusan ki is követeljük. 

Nos, ez tévedés. A világon burjánzó sziporkázó diverzitás messze nem ölt akkora méreteket, mint azt egyesek hinni szeretnék, a biológia, a pszichológia és az evolúció szabályszerűségei erősebbnek bizonyulnak még a posztmodernizmus csillámmal hintett ágyúinál is. Csak hogy néhányat említsek: a személyiség eltérései a két nem között világviszonylatban vizsgálva azonosak, sőt, a fejlettebb és gazdagabb országokban még nagyobbak is. Ez azt jelenti, hogy ha a nőknek nem a munkáért kapott fizetség összege alapján kell meghozni a döntést, akkor hajlamosabbak alaptermészetüknek megfelelő, nőies munkákat választani, úgy mint oktatás vagy gondozás. 

Vagy például az emberi populációk közti genetikai különbségek kétség kívül korrelálnak a faji és etnikai identitással. Igen gyakoriak azok a kontinentális populációs különbségek, melyek a személyiséghez vagy a képességekhez kapcsolódnak, ráadásul a közös környezet jóval kisebb szerepet játszik ezen különbségek kialakulásában, mint azt Peter L. Berger valaha is hajlandó lenne beismerni. 

Az intelligencia is a genetika által determinált, amin csak tíz röpke ponttal lehet javítani a neveléssel, és igen, a különböző családi háttérrel rendelkező emberek általában eltérő IQ hányadossal bírnak, ez pedig erősen befolyásolja a társadalmi viselkedésüket. Tovább is van, mondjam még? 

A nők kézzelfoghatóan depressziósabbak a fene nagy emancipáció óta, mert a Simone de Beauvoir bomlott elméjéből útnak indult feminizmus már több éve arra kondícionálja őket, hogy szálljanak szembe a természetükkel és „vágyjanak többre”, ez pedig láthatóan nem tett jót a hölgyek mentális egészségének. 

És bár a férfi is gondozhatja főállásban a csecsemőt, ez a gyermeknek egyszerűen nem annyira optimális, mintha az anyja lenne vele, mert a szülés közben ő kettejükben, az anyában és a kisdedben kezd vadul tombolni az oxitocin, mindezt pedig épp azért, hogy a későbbiekben szorosan kötődjenek egymáshoz, mert a prérin ez volt az újszülött életben maradásának az egyetlen záloga. 

A nők kötődési mechanizmusát pedig azért roncsolja a szabados szexuális élet, mert a szervezetük sokkal több oxitocint termel, mint a férfiaké. Ez azt jelenti, hogy a két nemre nem ugyanolyan mértékben hat a promiszkuis életmód. Az erkölcsi aspektuson hosszan lehet lamentálni, de tudományos szempontból nem lehet egyformán megítélni a férfiak és nők dekadens szexuális magatartását.  

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben tehát hiába szajkózza azt valaki, hogy neki más a véleménye, mert ő egy másik politikai oldal szekértáborát erősíti, sajnálatos módon nem lesz igaza, mert valódi diverzitás ebben a kérdéskörben nem létezik: akár tetszik, akár nem, a világ nagy kérdéseire évezredek óta ugyanazok az egzakt válaszok.  

A tudományban nincs vakcina-bizonytalanság, mondta a Reaktornak Rusvai Miklós, az oltóanyagoknak köszönhetjük, hogy ma már elenyésző a gyermekhalandóság, pedig még száz éve is sokan voltak, akik nem élték meg a felnőttkort. A virológus úgy látja, a koronavírus néhány évtized alatt szelídül majd hozzánk, s mindössze öt százalék esélyt ad annak, hogy mesterséges eredetű lenne.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Az már egy jó ideje nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírustól akkor szabadulhatunk meg, ha minél többen megkapjuk a védőoltást. Magyarország az Európai Unió élvonalában jár átoltottság tekintetében, mégis újra meg újra felmerül az a kritika, hogy ha magáról a vírusról sem tudunk mindent, akkor hogyan ismerhetnénk az ellenszerét? Mekkora a vakcina-bizonytalanság a tudományban?

A tudományban nincsen vakcina-bizonytalanság. A vakcináknak körülbelül kétszáz éves történelme van. Az intenzív vakcinázási programok pedig csak a huszadik század első harmadában kezdődtek. Azóta jött egy népességrobbanás, ami egyértelműen a vakcináknak köszönhető. A gyerekek nem haltak meg diftériában, gyermekbénulásban, szamárköhögésben, torokgyíkban, tbc-ben. Megélték a felnőttkort. Amíg az én nagyszüleim generációjában rendszeres volt, hogy tíz-tizenkét gyerekből három-négy élte meg a felnőttkort, manapság természetes, hogy a gyermekhalandóság bőven két százalék alatt van a fejlett világban. Ez nem mindig volt így. Még egyszer mondom, harminc százalékos volt a gyermekhalandóság száz évvel ezelőtt is.

Egyértelműen a vakcináknak köszönhető, hogy nagyobb biztonságban élhetünk. A fertőző betegségek, ezen belül a vírusbetegségek ellen a jelenlegi leghatékonyabb védekezési mód a vakcina.

Jelenleg Magyarországon koronavírus ellen ötféle vakcinával lehet oltakozni. Azonban szó van róla, hogy érkezni fog két újabb fajta, egy kínai és egy indiai. Ezek miben fognak különbözni a mostaniaktól?

Tulajdonképpen az engedélyezett vakcinák közül mindegyiknek van párhuzamos, már létező párja. Az indiai gyártású Covishield vakcina egy az egyben az AstraZeneca vakcinája. Az indiaiak megkapták a licencet, ez alapján gyártják az AstraZeneca vakcináját. Tehát sem használati módjában, sem előállítási technológiájában, sem hatásmechanizmusában nem különbözik a már jól ismert AstraZeneca vakcinától. A kínai Convidencia fantázianevű készítmény, ami egy vektorvakcina, ugyanaz, mint a Johnson & Johnson vakcinája, amit szintén engedélyeztek felhasználásra az Európai Unióban, így Magyarországon is forgalomba hozható. Az más kérdés, hogy egyelőre nem jelent meg nagyobb számban a piacon. Mindenesetre ezt a vakcinát is ismerjük és használható lenne. Nagy előnye, hogy ez egy egyadagos vakcina, csak egyszer kell oltani vele. Ugyanúgy humán adenovírus 5 van benne. Ebbe az ártalmatlan vírusba tették bele a koronavírus megfelelő génjét. A szervezetünkbe oltva a tüskefehérje legyártódik, így immunizál bennünket a koronavírus-fertőzés ellen.

Éppen az AstraZenecával kapcsolatban elég sok aggodalom jelent meg a vérrögképződéses esetek miatt. Kell tartanunk ettől, vagy bármelyik másik vakcina mellékhatásától?

Ez a trombóziskeltő hatás. De még egyszer szeretném hangsúlyozni az arányokat, amivel talán sokan nincsenek tisztában: tizenhétmillió beoltottból tizenöt trombózisos és huszonkét embóliás eset történt.

Összesen harminchét egészségügyi probléma keletkezett tizenhétmillió oltás során.

Elenyésző az az arány, amikor az AstraZeneca oltás következtében valamilyen egészségügyi probléma jelentkezett. Azóta már az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem a vakcina hatóanyaga, hanem egy járulékos komponens miatt lépett fel probléma. Elsősorban fiatal, húsz és ötvenöt év közötti nőkön. Nagy valószínűséggel felerősítő hatása volt a fogamzásgátlóknak. Mióta ezek a tények ismertté váltak, fokozottan figyelnek ennek a rizikócsoportnak az ellenőrzésére. Figyelmeztetik is őket, illetve az orvosi nyomonkövetés során hangsúlyosan szerepet kap, hogy ha valakinek trombózisra utaló tünetei vannak, feltétlenül kezelésre kell jelentkeznie. Ennek jól érezhető, tapasztalható tünetei vannak. Jól kezelhető a probléma, ha a páciens időben orvoshoz fordul. Jelenleg a védekezés abban áll, hogy az AstraZeneca vakcinával oltott, rizikócsoportba tartozó hölgyeket figyelmeztetik és amennyiben tünetek lépnek fel, azonnal orvoshoz kell fordulniuk. Azóta nem fordult elő ilyen eset.

Sokszor megnehezíti az oltást, hogy nem érkeznek meg időben a vakcinák. Válthatunk vakcinát a második oltásnál, ha kifogy az először kapott szer?

Virológiai, immunológiai értelemben minden további nélkül.

A vakcinák hatása, hatékonysága nem csökken a kombinálás által.

A probléma az, hogy ilyenkor a vakcinagyártó nem vállal felelősséget. A gyártó csak akkor vonható felelősségre, ha a vakcinázás az előírásoknak megfelelően történt, tehát ha a kétdózisú vakcinát ugyanabból a fajtából, megfelelő időközzel adták be. Az más kérdés, hogy az immunrendszerünk ugyanúgy reagál akkor is, ha két különböző vakcina hatására alakul ki az immunitás. Ne felejtsük el, hogy ha valaki az első oltás során allergiás reakciót mutat egy bizonyos vakcinatípusnál, akkor nem is oltható ugyanazzal a vakcinával még egyszer. Ilyenkor orvosi kötelesség egy másik vakcina alkalmazása. Több olyan eset is volt már, amikor az első oltás nem végzetes, de kellemetlen mellékhatással járt. Ilyenkor mással adták a második oltást. Az immunitás ugyanúgy kialakul.

Jelenthet problémát, ha röviddel az oltás előtt volt valaki koronavírusos beteg, vagy éppen az oltás pillanatában benne van a vírus, de erről nem szerez tudomást?

Ha átvészelte a fertőzést és már nincsen a szervezetében vírus, akár három-négy-öt nappal előtte megszabadult tőle, akkor nincsen probléma. Ilyenkor az oltás egy emlékeztető oltásnak számít, egy dózis is elegendő ebben az esetben, még ha kétdózisú is a vakcina.

Ha éppen fertőzött az illető, az kellemetlen. Ilyenkor a legtöbb vakcina és az oltottak egy bizonyos százaléka esetében fellép az úgynevezett negatív fázis.

Az immunrendszerünk a vakcinával kezd foglalkozni, ugyanis a vakcinákban különböző immunserkentő szerek vannak. Kevesebb figyelmet fordít a szervezetünkbe már bejutott kórokozókra. Ilyenkor a koronavírus-fertőzés adott esetben súlyosabb tüneteket okozhat, mint különben okozott volna. Ez az influenza vakcinázásnál is megfigyelhető. Sok olyan panasz van, hogy soha nem oltatta be magát valaki, majd beoltják és olyan beteg lesz, mint még soha életében. Ez nagy valószínűséggel azért van, mert az illető fertőzötten kapta meg az oltást.

Hatásmechanizmusában is hasonlít a koronavírus elleni védőoltás az influenza ellenire; akiket beoltanak, megfertőződhetnek, sőt terjeszthetik is a vírust, viszont súlyos következményeket, akár halált nem fog okozni náluk?

Minden vakcinázás ugyanígy működik.

A kanyarótól a tbc-n keresztül a koronavírusig minden oltás úgy működik, hogy a fertőződés ellen nem, csak a betegség ellen véd.

Különösen kivédik a vírus okozta súlyos betegséget és a halált. A fertőzés adott esetben megeredhet, de hozzá kell tenni, hogy pont a Pfizer vakcinánál Izraelben, ahol nagyon széles körű volt a vakcinázás, vizsgálták a továbbadás lehetőségét. Úgy találták, hogy az oltottak nem adják tovább a fertőzést. Olyan kis mennyiségű vírus termelődik az oltás után fertőződő emberek szervezetében, hogy a vírust továbbadni nem képesek. Ne felejtsük el, hogy a fertőzés mennyiségfüggő is. Egy vírus nem okoz fertőzést, betegséget. Több tízezer, több százezer vírusnak kell egyszerre bejutnia a szervezetünkbe ahhoz, hogy a fertőzés megeredjen. Az oltottak szervezetéből ilyen mennyiségben nem ürül a vírus.

Egy ideig a terhes kismamáknak nem javasolták az oltásokat, most viszont ők is oltakozhatnak. Mi változott?

Pont ez, amit az előbb mondtam. Izrael felajánlotta a Pfizer cégnek, hogyha az egész ország kétszeri immunizálására megfelelő adag vakcinát a rendelkezésükre bocsátanak, akkor mindenkit beoltanak tizennyolc éves kortól százéves korig és a kapott adatokat a megosztják a Pfizerrel. Mivel Izraelben számos terhes kismamát oltottak, akár a terhesség előrehaladott fázisában is, megfelelő mennyiségű adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy tudjuk, sem a terhesek, sem a szoptatós kismamák, sem a gyermeket tervezők számára nem jár káros következménnyel a vakcina beadása. Következésképpen a Pfizer vakcinát már minden aggály nélkül beadhatják ezeknek a csoportoknak is.

Optimális esetben a világ minden országában úgy történne a vakcinázás, mint Izrael esetében. Ha Magyarország kellőképpen immunis lesz, akkor is csak az hozza majd el a felszabadulást, ha ez az egész világról elmondható?

Őszintén remélem, hogy nem. Tehát ország-specifikusan kell a korlátozó intézkedések fenntartásáról vagy megszüntetéséről dönteni. Izrael abszolút kinyitott mostanában. Az Egyesült Királyságban olyan mértékű az átoltottság (saját maguk gyártják az AstraZenecát), hogy már szinte teljesen nyitnak. Nagyon sok országban elérték már a nyitáshoz szükséges átoltottságot. Remélem, hogy Magyarország is hamarosan közéjük tartozhat.

Ez a hamarosan mikor jöhet el?

Ha a szállítás és az oltás ütemezésére tett ígéretek teljesülnek, akkor azt remélem, hogy júniustól már maszk nélkül járhatunk.

Ez a nyarunk is ugyanolyan maszk nélküli, szabad lehet, mint az előző. Ebben az időjárás is a segítségünkre lesz, hiszen a száraz, meleg időben a fertőzésveszély a töredékére csökken.

Említett már néhány járványkezelési megoldást. Azt mikor lehet megmondani, hogy mik voltak ezek közül a legjobbak? Tehát a tesztelés, a kontaktkutatás vagy a lezárások?

Természetesen a legjobb az mindegyik együtt. Tehát a zárlat, a maszk, a rendszeres tesztelés, a felderített fertőzöttek kontaktjainak kutatása és izolálása. Ha ez mind-mind rendszeresen, következetesen megtörténne, az lenne a legeredményesebb, amíg nincsen vakcina. Mihelyt a vakcina belép a képbe, onnantól természetesen a vakcinázás a legeredményesebb. De az úgynevezett hatósági intézkedések, vagy másnéven aspecifikus járványvédelem akkor a leghatékonyabb, ha egyszerre vetjük be valamennyi eszközt. Ezt egyik ország sem tette meg valójában. Valamelyik lépésbe, valamelyik intézkedésbe mindig valami hiba csúszott.

Néhányan a fiatalabbakkal kezdték volna az oltást, mondván, hogy az ő kontaktusaiknak a száma magasabb. Ráadásul most azt látjuk, hogy sok fiatal van kórházban súlyos tünetekkel. Lett volna ebben ráció Ön szerint?

A nemzetközi gyakorlat szerint a világ döntéshozói két alapvető stratégia közül választhattak. Az egyik az, hogy a minél alacsonyabb halálozási számra koncentrálnak. Ebben az esetben az időseket és a rizikócsoportba tartozó krónikus betegeket kell először immunizálni. A másik stratégia szerint a fő terjesztőket, tehát például a közlekedési dolgozókat, a pedagógusokat, a kereskedelemben dolgozókat immunizálják először. Más országok ezt a stratégiát követték. Egy valami mindenhol azonos volt: első helyen az egészségügyi dolgozók szerepeltek, utánuk következett ez a két másik stratégia. Mi az első stratégia mellett tettük le a garast, tehát a halálozások számának csökkentését tűztük ki célul. Nagy valószínűséggel ez volt a humánusabb, noha kétségtelenül kockázatosabb. Fejlődő országok, mint Kína vagy Svédország inkább szabadon engedték a járványt és elsősorban a fiatalok immunizálását választották. Az Egyesült Államokban a különböző államok eltérően választottak stratégiát. Hosszútávon fog kiderülni az eredményességük. Minimum a jövő évet meg kell várnunk ezzel. Sajnos ezt mindig utólag lehet csak eldönteni.

Egy korábbi interjújában azt is elmondta, hogy a száz évvel ezelőtti spanyolnáthához hasonlóan több évtizedes összeszokás kell a vírussal. Meddig védhetnek meg minket a most beadott vakcinák? Mire számíthatunk? Évente kell majd oltakoznunk, mint a már többször említett influenza elleni védőoltásnál?

Ugyanarról a betegségről beszélünk, amikor spanyolnáthát mondunk és influenzát. Az influenza első nagy járványa a spanyolnátha volt. A spanyolnátha szelídült azzá a vírussá, amit most influenza néven emlegetünk. Körülbelül ugyanerre számítok a koronavírus esetében is. Most az első nagy ijedtségnél nagyon sokan immunizáltatják magukat. Feltételezésem szerint még a következő légzőszervi betegségszezonokban is sokan fogják immunizáltatni magukat, elsősorban a rizikócsoportba tartozók. Évente oltatják majd magukat, főleg, ha megjelennek új fajta variánsokat tartalmazó vakcinák. De egy idő után elfogadjuk, hogy a koronavírus ugyanúgy itt van, mint az influenzavírus. Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy az ingyenes influenzavírus-vakcinák évente felajánlott dózisát a rizikócsoportba tartozók tíz százaléka adatja be. Ugyanez lesz a koronavírusnál is. Ha már itt van az oltás, egyre csökken majd az oltási kedv.

Előbb-utóbb hozzászokunk majd a koronavírus jelenlétéhez, ő pedig hozzánk szelídül. Ehhez, ugyanúgy, mint az influenzánál, évtizedek kellenek.

Időről időre az is felmerül, hogy lehet-e mesterséges eredetű a Covid-19, mert többféle vírus jellegzetességét is mutatja. Hány százalék esélyt adna ennek a magyarázatnak?

Öt százalék alattit. Négy teória van jelenleg. Az első, hogy a vírus közvetlenül denevérről terjedt át emberre. Ez nem valószínű. A második teória, hogy denevérről egy közvetítő állatfaj segítségével terjedt át emberre. Ez a legvalószínűbb, ennek nyolcvanöt-kilencven százalékos esélyt adok. A közvetítő állatfaj mibenléte viszont még nem ismert. A harmadik teória az, hogy Vuhanban a kínaiak valamilyen laborbaleset során egy mesterségesen manipulált vírust szabadítottak ki véletlenül. A negyedik teória az, hogy külföldről vitték be Vuhanba a mesterségesen manipulált vírust véletlenül vagy szándékosan és így terjedt el azon a környéken. Én messze a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a vírus denevérről valamilyen eddig ismeretlen közvetítő állatfaj segítségével terjedt át emberre.

Azt tudjuk már, hogy mitől okozhat ez a vírus ennyire szélsőséges tüneteket? Van, aki meg sem érzi, hogy beteg, és van, aki sajnos belehal. Több minden felmerült már a vércsoporttól a BCG-védőoltáson át a testsúlyig.

Ez minden vírusfertőzésnél és fertőző betegségnél így van. Ha nem így lenne, akkor a középkorban egy járvány kipusztította volna az emberiséget. Ha bekerül egy közösségbe egy új kórokozó, soha nem öl száz százalékosan. Sem a feketehimlő, sem a kolera, sem a pestis, sem a legvadabb kórokozók nem képesek száz százalékban megölni a gazdafajt. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van. Mindannyiunkban van egy úgynevezett veleszületett immunitás. Ez genetikailag meghatározott. Számos ismerősünk van, aki túlélte a fertőzés első hullámát. Vagy meg sem betegedtek, vagy ha igen, akkor is túlélték az első tíz napot, utána kerültek esetleg kórházba. Az első tíz napban, amíg az úgynevezett szerzett immunitás akcióba nem lép, tehát amíg az immunrendszerünk fel nem tud lépni ellenanyagokkal és sejtes immunitással a bejutott kórokozó ellen, addig tulajdonképpen védtelenek lennénk, ha nem lenne a genetikai immunitás.

A szerzett immunitásnak minimum tíz nap, de inkább három hét, mire működőképes lesz. Addig a veleszületett, genetikai immunitás véd bennünket. Ez nem befolyásolható.

Nem függ az edzettségi állapottól, nem függ a kondíciótól, nemtől, kortól, semmitől sem. És igen, van, aki rá sem hederít a koronavírusra, más pedig, bocsánat, de belehal. Van, aki rá sem hederít a feketehimlőre, más pedig belehal. Ez genetikai adottság kérdése és nem tudjuk befolyásolni. Tudomásul kell venni, hogy ez létezik.

Az is előfordul néhány esetben, hogy amikor első alkalommal elkapja valaki a vírust, enyhe tünetekkel megússza, másodszorra viszont súlyos tünetei lesznek.

Ez általában nagyon ritka. Számolnak be ilyen esetről, de kivétel számba megy. Olyan, hogy valaki lélegeztetőgépre került vagy meghalt volna úgy, hogy korábban igazoltan fertőzött volt, majd elkapott egy második fertőzést, az én tudomásom szerint nem volt.

A vírusnak sajnos nagyon hosszan elnyúló tünetei is lehetnek. Kezdjen aggódni az, akinek esetleg még hónapokkal a fertőződést követően sem jön vissza például az ízlelése vagy a szaglása, esetenként még köhög?

Igen, ez rendszeresen megfigyelhető, és különösen az úgynevezett fáradékonyság, Covid-fáradtság az, ami hónapokig fennáll. Nagyon sokszor egyéb idegrendszeri tünetek is jellemzőek, például viselkedésváltozás, szorongás, depresszió. Ezek mind-mind visszamaradhatnak a Covid-19 után.

Ami jó hír, az az, hogy egyre több jelentés és orvosi beszámoló van arról, hogy a vakcinázás a hosszútávú, úgynevezett long Covid betegségben szenvedők esetében is előnyös lehet.

És a fertőzésen átesetteket is előbb-utóbb vakcinázni kell. Minél előbb kerül sor rájuk is, annál jobb.

Jelenleg három hónapot kell várniuk.

Igen. Ezt csak azért kell kivárni, mert hamarabb oltani idézőjelben vakcinapazarlás lenne, hiszen ezek a személyek három hónapig biztosan védettek. De virológiai, immunológiai értelemben akár három-négy héttel a fertőzés megszűnése után már olthatóak lennének. Még egyszer mondom, hogy ez technikai kérdés, hogy őket nem oltják.

Az interjút készítette: Fazekas Csilla

(Kép forrása:  abc.net.au)

Georgia állam fővárosa, Atlanta egyik online híroldalán, a feketebőrű lakosságot megcélzó Atlanta Black Star-on jelent meg március 15-én egy írás, amely arról számolt be, hogy

egy fekete édesanya beperelte félig fehér származású fia középiskoláját, mert gyakorlatilag arra akarták kényszeríteni szociológia órán, hogy elítélje saját fehér származását. Mivel a fiú erre nem volt hajlandó, megbuktatták a tárgyból, ami azt jelentette, hogy nem érettségizhet le.

Az órát tartó „tanár” nyilvánvalóan a kritikai fajelmélet híve, és ennek megfelelően „oktatta” diákjait, akik, hangsúlyozzuk ki, középiskolások, tehát kiskorúak. Az Atlanta Black Start beszámolója szerint a Las Vegas-i alapítványi iskola oktatója, Kathryn Bass „a változás szociológiája” című óráján többek között olyan hasznos ismereteket igyekezett átadni a tanítványainak, mint hogy nem létezik ún. „fordított rasszizmus,” azaz színes bőrű emberek egyszerűen nem lehetnek fajgyűlölők, erre csak a fehér emberek képesek. 

Bass a fiút, William Clarkot, aki félárva, mivel fehér édesapja elhunyt, a diák beszámolója szerint folyamatosan

„zaklatta és büntette” amiatt, hogy megtagadta fehér identitását különböző pejoratív címkékkel ellátni. 

Clarkot egyébként, derül ki a cikkből, „osztálytársai is fehérnek tekintették,” mivel zöld szeme és szőkésbarna haja van.

Az Atlanta Black Star cikkéből kiderül, hogy egy február 26-i előzetes tárgyaláson, amelyen felfüggesztették az iskola Williammel kapcsolatos döntéseinek végrehajtását, a szövetségi kerületi bíró úgy vélekedett, a fiatalember jó esélyekkel indul a perben, mivel az alperesnek igencsak nehéz lesz megindokolnia az általa követett kritikai fajelmélet tanmenet helyénvalóságát. Nem meglepő ez annak a fényében, hogy az órán Bass többek között arra utasította William-et, hogy nyilatkozzon „a fajáról, a neméről, a nemi és vallási identitásáról,” és ezekhez különböző címkéket társítson. Ne tévedjünk -

a fehér, heteroszexuális, keresztény identitásokhoz kizárólag olyan negatív címkék voltak kapcsolhatók, a „fehér, ír-amerikai állampolgár” Bass szerint, mint „domináns” és „elnyomó.”

William Clark és édesanyja, Gabrielle Clark a keresetükben azt is állítják, hogy Bass közölte a diákjaival, ők mindannyian „a társadalmi igazságosság harcosai,” akiknek „meg kell szabadulniuk az elnyomásról alkotott addigi fogalmaiktól.” 

Az édesanya a Fox televízió Tucker Carlson Tonight című műsorában is szerepelt, ügyvédje kíséretében, és elmondta: mindig arra tanította minden gyermekét, köztük William-et, hogy tiszteljen másokat, és mindenkivel egyformán bánjon, tekintett nélkül származására.

Az édesanya felidézte Martin Luther King híres szavait arról, hogy az embereket nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján kell megítélni.

Nos, MLK gondolatai nem hulltak termékeny talajra Bass szívében, aki az órákon levetített prezentációiban olyan diákat mutatott, amelyeken a család fogalmát összekötötte a „rasszista/homofób előítéletek” címkével, míg a vallás a „homofób előítéletek” és a „helyes-helytelen szembeállításán alapuló ítélkezés” bélyegét kapta.

Clark és néhány osztálytársa megpróbáltak felszólalni a Bass által tanítottakkal szemben, de a tanár ezeket a párbeszédeket rövidre zárta, és végül a „renitens” magatartásáért, az iskola vezetőségével teljes egyetértésben, megbuktatta a fiút.

Az anya és fia közösen nyújtották be a keresetet a fiú alkotmányosan biztosított szólásszabadsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogának megsértése miatt a középiskola ellen,

amelynek egyébként, nem kissé ironikusan, Demokrácia Alapítványi Iskola a neve, és amely továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy Gabrielle Clark és a fia „eltorzítva” mutatták be keresetükben az inkriminált kurzus tartalmát. Tárgyalás áprilisban várható.  Az ítéletre visszatérünk.

(Kép forrása: abcnews.go.com) 

A napokban olvastam arról, hogy Nagy-Britanniában egy fiatal nők által vitt kezdeményezés azért kampányol, hogy nyilvánítsák bűncselekménnyé a „catcalling”-ot (gyakorlatilag a szexuális tartalmú utcai beszólogatásokat, nők után fütyülést és hasonló jellegű cselekményeket), Franciaországban pedig már jelenleg is büntetőjogi szankcionálás alá esik az ilyen magatartás.

A kérdés az utóbbi időben azért került reflektorfénybe, mert egyes európai országokban egyre komolyabb problémát jelent a szexuális bűncselekmények növekvő száma;

egy Nagy-Britanniában lefolytatott felmérés szerint az ottani 18-24 éves nők 97%-a tapasztalt már szexuális zaklatást, és a statisztikák szerint 2014 és 2020 között a nemi erőszak bűncselekmények éves száma majdnem megháromszorozódott (23 000-ről 63 000-re nőtt); Franciaországban csak 2018-ban 17%-kal nőtt a nemi erőszak, 20%-kal a szemérem elleni erőszak (sexual assault) bűncselekmények száma;

míg Svédország mára a 6. helyet foglalja el a nemi erőszak bűncselekmények számának globális listáján.

E statisztikák alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a nők saját bevallásuk szerint egyre kevésbé érzik magukat biztonságban közterületen, és fenyegetésként élik meg a catcallinghoz hasonló megnyilvánulásokat. A tiltásért kampányolók emellett a catcalling lealacsonyító, megalázó és szexista mivoltára hivatkozva kérik a szankcionálás bevezetését.

Véleményem szerint ez a kezdeményezés egyrészt rettenetesen mellélő a valódi problémának, másrészt rendkívül rossz irányt jelez, és jogi szempontból nem indokolható.

Nem vitatom el, hogy a catcalling sértő és megalázó lehet az azt elszenvedő nők számára. Ez mindazonáltal önmagában még nem indokolja a büntethetőséget. A bűncselekmény fogalmának alapvető eleme – legalábbis a magyar szabályozásban – a társadalomra veszélyesség, ez pedig nem ugyanott kezdődik, mint a puszta tahóság. A bűncselekménynek valós és jelentős érdeksérelemmel (vagy ilyen bekövetkezésének közvetlen lehetőségével) kell járnia, és önmagában az, hogy egy megnyilvánulás rossz érzést kelt az emberben, még nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ezt pedig azért fontos kijelenteni, mert ha pusztán erre – tehát a sértett szubjektív megélésére – alapozva kezdenénk el új bűncselekményi tényállásokat meghatározni, az igencsak messzire vezetne.

Egyfelől innen már semmilyen elvi akadálya nincsen, hogy a puszta trágárság, sőt, akár mogorva hangnem is büntethető legyen,

ahogyan azt a Pusztító c. 1993-as filmben már meg is jövendölték („-Szarni lehet?" "John Sparten, egy egység pénzbüntetésre ítélem beszéderkölcsi szabálysértés miatt…”).

Másfelől, ha a sértetti észlelésre alapoznánk a bűncselekményt, az súlyosan sértené a jogbiztonság követelményét. Honnan tudom, hol húzódik a jogilag megengedett magatartás határa, ha ez attól függ, hogy a kommunikációm célpontja hogyan érzékeli a megnyilvánulásomat?

Ez esetben egy egyszerű, udvarias kezdeményezés is minősülhet zaklatásnak;

ahogyan maga a kezdeményezés egyik ötletgazdája, Maya Tutton fogalmaz: „ha „csak” egyszerű bókokról és flörtölési kísérletekről lenne szó, az sem lenne rendben, hiszen ha az ember épp siet „A-ból B-be”, egyáltalán nem biztos, hogy ismerkedni akar.” Azt gondolom, sem a nők, sem a férfiak nem élnének szívesen olyan világban, ahol az ismerkedési kezdeményezések teljesen elhalnak, mert egy ügyetlenebb próbálkozás esetén az ember a visszautasítás mellett még egy jó kis bírsággal is számolhat.

Emellett azt is gondolom, hogy az emberi önkifejezés megengedett módjainak szűkítése társadalmi problémákra nem nyújt megoldást, legfeljebb a felszín alá fojtja azokat. És itt érkezünk el a másik ponthoz: hogy

a nők sokhelyütt már nem pusztán megalázónak, de fenyegetőnek élik meg ezeket a megnyilvánulásokat.

Ennek oka, hogy az utcai zaklatók gyakran nem állnak meg az odaszólásnál, füttyögésnél, hanem erőszakoskodnak, követni kezdik a kiszemeltet. Ez – különösen a fentiekben kifejtett statisztikákra tekintettel – teljesen észszerűen váltja ki azt félelmet a nőkben, hogy a szóbeli abúzust tettleges erőszak követheti.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egyértelműen fenyegető, erőszak közvetlen bekövetkezését kilátásba helyező fellépés Magyarországon és számos más országban jelenleg is bűncselekménynek minősül (nálunk a zaklatás egyik esete). Magának a catcallingnak, mint objektív magatartásnak a szankcionálása e téren semmilyen javulást nem hozna. Az udvariatlan, de alapjaiban jogkövető ember részéről a tahó megnyilvánulást nem követi tettleges magatartás.

Akit pedig a jogszabályi tiltás eddig nem tartott vissza attól, hogy erőszakhoz folyamodjon, azt, talán könnyen beláthatjuk, nem az fogja megállítani, hogy mostantól egy kategóriával lejjebb húzzuk meg a szankcionálható magatartás határát

– ha a gyerekem szarik arra, hogy rákiabálok, amikor elkezd hisztizni a boltban, mert nem kap csokit, nem fog segíteni, ha ehelyett mostantól akkor kiabálok rá, amikor bejelenti, hogy szeretne egy csokit.

Ennek a problémának a gyökere teljesen máshol húzódik, mint amire a catcalling tiltása gyógyírt jelenthetne. Elsősorban az érintett országok romló közbiztonsága, a társadalmi beilleszkedésre képtelen személyek növekvő száma az, ami miatt a nők egyre kevésbé érzik magukat biztonságban. Nincs mit szépíteni a helyzeten: csak a vak számára nem nyilvánvaló, hogy

a nemi bűncselekmények a 2010-es évek bevándorlási hullámával párhuzamosan kezdtek meredeken megszaporodni, és kifejezetten azokban az országokban, amelyeket a legnagyobb mértékben érintett és érint a migrációs válság.

Svédországban például a 2018-ban közzétett adatok szerint az azt megelőző 5 évben a nemi bűncselekmények 58%-át olyan személyek követték el, akik nem Svédországban születtek, 40%-uk pedig a Közel-Keletről vagy Afrikából érkezett az országba. Ha pedig csak azokat az eseteket nézzük, amikor az elkövető és a sértett nem ismerték egymást, 129-ből 97 esetben az elkövető Európán kívül született.

Hiába számít ez tabutémának a balliberális sajtóban, ezeknek az embereknek egy jelentős része egyszerűen olyan kultúrából érkezett, olyan neveltetést kapott, amelyik a mieinktől teljesen eltérő normákat, paradigmákat vesz alapul. Erre tekintettel teljesen eltévesztjük a céltáblát, ha a megoldást a büntethetőség határának csökkentésében keressük; csak a közbiztonság javítása, és a veszélyek jelenlétéről való tájékoztatás, azok ideológiai okokból való le nem tagadása az, ami a nők ellen elkövetett szexuális jellegű erőszakcselekmények csökkenéséhez, ezen keresztül a nők biztonságérzetének javulásához vezethet.