Gondolhatnánk: a népességnövekedés arányos. Ugyanannyi a felnőtt, mint a gyerek, az idős, mint a fiatal, ám ez koránt sincs így: míg a népesség tényleg nő, mindenhonnan azt hallani, hogy a gyermekszületések száma csökken.
Globális világunkban összetett, komplex kihívás a demográfia.
A demográfiai változások globális társadalmi, gazdasági és politikai kihívásainak meghatározó tényezői közé tartoznak. A túlnépesedés számos országban komoly feszültségeket okoz, mivel a rendelkezésre álló természeti erőforrások, mint például a víz, az élelem és a nyersanyagok, szűkössé válnak. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliség növekedése és a versengés a megélhetési lehetőségekért konfliktusokat robbanthat ki, amely migrációs hullámokhoz vezethet. Az elöregedő társadalmak további nehézségeket hoznak a fejlett országok számára: a nyugdíj- és egészségügyi rendszerek egyre nagyobb terhelésnek vannak kitéve, mivel a dolgozó lakosság aránya csökken, míg a nyugdíjasok száma növekszik, a születési ráta azonban zuhan.
Ez munkaerőhiányhoz vezet, és egyre több országban válik szükségessé a munkaerőimport, hogy fenntarthatóvá tegyék a gazdasági növekedést és az ellátórendszerek működését.
Míg a fejlődő országokban a gyermekszületési ráta meglehetősen magas, általában a modern nyugat az elöregedő társadalom problémakörével küzd.
Az előbbi országokban ugyanis a születésszabályozás nem rendelkezik azokkal az egészségügyi és az oktatásból fakadó visszaszorító eszközökkel, amelyekkel az egy nőre jutó gyermekek száma alacsonyabb lehetne. Ezzel párhuzamosan az- euro-atlanti térség, Ausztrália és Ázsia egyes országai, ld. Japán, fomentálják a gyermekszületést, és a legtöbb ilyen államban családbarát politikai közeggel találkozhat az átlagpolgár, azonban az eredmény mintha elmaradna: az öregek száma nő, de a gyermekvállalási hajlandóság egyre csökken.
A klímaváltozás is befolyásolja a gyermekvállalási hajlandóságot.
Az egyik legfőbb tényező a növekvő aggodalom a jövőbeli életkörülmények miatt: sokakat aggaszt, hogy a klímaváltozás következtében a jövő generációinak nehezebb és bizonytalanabb életet kell majd élniük.
Emellett a gazdasági és társadalmi instabilitás, amelyet a szélsőséges időjárási események, élelmiszerhiány és a természeti katasztrófák okozhatnak, szintén hozzájárulhat a döntéshez, az ilyen kihívások ugyanis növelik a megélhetési költségeket, és csökkenthetik az emberek szubjektív biztonságpercepcióját. A környezettudatosság és a fenntarthatósági szempontok is közrejátszanak: sokan gondolják úgy, hogy a világ túlnépesedése és az emberi tevékenységek által okozott környezeti károk csökkentése érdekében optimálisabb, ha kevesebb gyermeket vállalnak, vagy egyáltalán nem alapítanak családot. Mindennek fényében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a Nyugat nem tervez nagycsaláddal.
Mi történik akkor az elöregedő társadalmakkal?
Az elöregedő társadalmak hosszú távú hatásai komoly kihívásokat jelentenek a modern államok számára: a korosodó népesség jelenléte lassítja a gazdasági növekedést, átalakítja a munkaerőpiacot és a nyugdíjrendszereket, illetve megterheli az egészségügyi és szociális ellátórendszereket. A negatív hatások csökkentéséhez szükség van integrált, preventív intézkedésekre: az egészséges életmód támogatása és a közösségi egészségügyi szolgáltatások fejlesztése késleltetheti az egészségromlást. A munkaerőpiac rugalmas alkalmazkodása – rugalmas munka- és nyugdíjprogramokkal – lehetővé teszi az idősek aktív szerepvállalását. Technológiai megoldások, mint az okosotthonok és a távoli monitorozás, segíthetik az idősek önállóságát. A társadalmi szemléletformálás és az aktív idősödés hangsúlyozása hozzájárulhat az idősebb generációk értékteremtő szerepéhez. Az elöregedési folyamat visszafordítása közvetlenül nehéz, de a családtámogatási rendszerek és a bevándorlási programok segíthetik a fiatalabb népességarány fenntartását. A nyugdíjrendszer reformja szükséges a fenntartható időskori ellátások biztosításához, hogy csökkentsék a fiatalabb generációk terheit, ezzel egy stabilabb társadalmi rendszer jön létre.
A társadalmi változások nem kizárólag saját dimenziójukban relevánsak: biztonsági kihívást is generálhatnak.
A modern világ demográfiai és környezeti kihívásai egyre összetettebbé és szorosabbá válnak, így elengedhetetlenné válik a globális problémák komplex összefonódásának megértése. A biztonsági tanulmányok területe folyamatosan bővül, magába foglalva a túlnépesedést, az édesvízszűkösséget, az energiaválságot, a klímaváltozást és a környezetpusztítást. E tényezők közötti kapcsolatok megértése alapvető fontosságú: sok esetben nehezen azonosíthatók a konfliktusok valódi kiváltó okai. A fejlett országok demográfiai átalakulása, amely az ipari forradalom és a jóléti rendszerek kialakulásának következménye, jelentős hatással bír a társadalomra. A gyermekvállalási hajlandóság csökkenése és az élettartam növekedése a nyugdíjasok arányának emelkedését eredményezi, ami terheket ró az állami ellátórendszerekre. A fejlődő országok népességrobbanása a külső segítség, például az egészségügyi ellátás hatására következik be, miközben a gyenge oktatási és egészségügyi rendszerek belső konfliktusokat generálnak. A fejlett országok munkaerőhiányának pótlására irányuló bevándorlás egyre elterjedtebb, de társadalmi polarizációt és biztonsági kockázatokat is okozhat. E kihívások globális, átfogó és integrált megközelítést igényelnek, amely figyelembe veszi a regionális eltéréseket és a társadalmi-gazdasági tényezők kölcsönhatásait. Az ilyen összetett problémák kezelése érdekében elengedhetetlen a nemzetközi közösség együttműködése, hogy olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek figyelembe veszik a demográfiai és környezeti változások által generált kölcsönös függőségeket. (Gazdag Ferenc – Remek Éva. 2018. A biztonsági tanulmányok alapjai. Budapest: Dialóg Campus Kiadó. 96-101.)
A cím kérdésére a válasz tehát az, hogy valójában csak a jóléti társadalmakban születik kevesebb gyermek, a fejlődő országok pedig ennek ellentettjének, a népességrobbanásnak a negatív hatásaival küzdenek.
Összességében elmondható, hogy a népességrobbanás paradoxona: míg a fejlődő országokban a gyermekszületési ráta folyamatosan magas, a modern nyugati társadalmakban drasztikus csökkenést tapasztalunk. Ez a jelenség a társadalmi, gazdasági és környezeti tényezők összetett hálózatának következménye, ahol a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése és a népesség elöregedése egyaránt kihívások elé állítja a jóléti államokat. Mindezek mellett a klímaváltozás és a gazdasági instabilitás fokozza az emberek aggodalmát a jövőbeli életkörülmények miatt: sokan úgy érzik, hogy a gyermekvállalás kockázatos döntés. A demográfiai változások globális szinten összetett összefüggéseket alkotnak, ahol a fejlett és fejlődő országok eltérő helyzetben vannak, így a népességrobbanás hatásai, illetve a gyermekszületési hajlandóság csökkenése komoly társadalmi és politikai kihívásokhoz vezet.
Magyarország 20 éve, 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, mely azt jelenti, hogy 2022-ben érettségizett le az első olyan évfolyam melynek tagjai már teljes életüket az Unióban élték le. Ezzel szemben azonban, a magyar oktatás színvonala nemhogy az európait, vidéken a budapestit sem közelíti meg.
Méltatlanul kevés szó esik ma a közéletben a vidéki fiatalság sorsáról és a vidéki „kisiskolák” helyzetéről, holott a közeljövőben a magyar társadalom egy jelentős, választásra jogosult része ezekből a vidéki gimnáziumokból és szakiskolákból fog kikerülni.
Ezért is kulcskérdés kell, hogy legyen, hogy mindazon diákok, akik ezekben az iskolákban fognak (remélhetőleg) érettségit vagy szakképesítést szerezni, milyen minőségű tudással fognak rendelkezni.
Ezen tudás minőségét pedig legfőképpen két tényező határozza meg, melyek vidéken halmozott mértékben hiányoznak a közoktatásból: az innovációra való törekvés (ideértve az oktatási tananyag korszerűsítését) és a személyes tehetségek kibontakozására szolgáló lehetőségeket. Számos általános probléma áll fenn a teljes oktatási rendszer felépítésével kapcsolatban, melyek következtében ezen elemek megjelenése nem csupán hiányos, hanem a jelenlegi intézményesített kereteken belül közel lehetetlen. Ennek legfőbb oka a tananyag és az oktatási módszerek túlzott központosítása és elavultsága, valamint a személyes tényező nagy mértékű figyelmen kívül hagyása.
A módszertani problémák mellett infrastrukturális problémák is fennállnak.
A Klebelsberg Központ 2020-as közzététele alapján a 37.5 ezer diák esetében volt lehetetlen az online oktatás, valamint a Magyar Falu Program sem volt képes mérsékelni az épületek elavultságát, melyek jelentős részben mai napig felújításra szorulnak.
Ahhoz pedig, hogy az ország, szellemi tőkéjét megfelelő módon tudja felhasználni, a közoktatásnak olyan eszközökkel kellene előállnia, melyek teljes mértékben felkészítik a tanulókat a XXI. század kihívásaira, és ehhez mérten fejlesztik a diákok egyéni képességeit. A skandináv típusú oktatási rendszer már-már közhely a magyar iskolaügyekben, működése azonban reális alternatívát és kontrasztot nyújt országunknak. Finnország oktatásában hatalmas szerep jut az egyén kibontakozásának: egy osztályban legfeljebb 32 fő lehet, azonban az órák kisebb csoportokban, projekt alapúan zajlanak, melyekben hatalmas hangsúlyt kap a diákok egyéni képességeinek és problémamegoldó készségeinek fejlesztése. Ez elősegíti az egyéni innovatív gondolkodást és az információk azonnali felhasználására való képességet, melyet a későbbiekben hasznosítani tudnak a munkaerőpiacon is. A finn alaptanterv pedig nagyrészt alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz, alternatív módon fejlesztve a diákok adottságait, a felsőoktatás pedig teljes mértékben ingyenes.
Ezzel szemben Magyarországon jelentős problémát jelentenek mind a 2004-es és a 2020-as NAT merev szabályozásai. Mindkét NAT célkitűzései közé tartozott egy olyan oktatási rendszer megvalósítása, mely egységesen, ugyanazon módszertannal közel azonos tudás anyagot nyújt át a diákoknak, közel azonos lehetőségeket biztosítva számukra.
Ebből fakadóan azonban, a NAT, a vidéki viszonylatokhoz számos módon nem alkalmazkodik, központosított rendszere és a könyvválasztás szabadságának megvonása pedig az alapvető készségek és egyéni autonómia elhanyagolását eredményezik.
A fővárosi és néhány neves vidéki középiskola kivételével az intézmények nem rendelkeznek a megfelelő eszközökkel arra, hogy megfelelő kompetenciákat adjanak át, melyekkel a fiatalok vidékről magasabb társadalmi státuszt tudnának elérni.
A tanórák menete kifejezetten az instrukciók követésére alapul, teljesen mellőzve az egyéni gondolkodást, és a problémák többrétegű megoldását és a kritikus világszemléletet. A finn modellel ellentétben Magyarországon nagyrészt lexikális tudás átadása zajlik, egyedül műveltséget ad át, nem pedig kompetenciákat fejleszt. Követelményrendszere miatt pedig teljességgel mellőzi az egyéni preferenciákat és az eltérő képességeket. Az értékelést teljesen egységesen kezeli, ezzel kiirtva minden személyes motivációt a tanulás folyamata iránt. Ilyen körülmények között a vidéki intézmények a növekvő tanárhiánnyal (a Nemzeti Pedagógus Kar becslése szerint 15 ezer tanár hiányzik a közoktatásból) és elmaradottságukkal a budapesti iskolákkal szemben nem képesek felvenni a versenyt, így nem képesek megalapozni a társadalmi mobilitás alapját, mely egy fontos célja kellene, hogy legyen a vidéki közoktatásnak.
Jelentős problémát jelent a pedagógustársadalom aggasztó elöregedése. A tény pedig, hogy a tanárhiányt a már nyugdíjba vonult pedagógusok visszahívásával szeretnék mérsékelni, még jobban kifogja élezni a generációk közötti különbséget.
A generációs különbségek áthidalása sosem volt annyira nehéz, mint az ezredforduló után, így a tanárok módszertani szemszögből is lemaradásban vannak. Ezen lemaradás az online oktatás és az utána következő időszakban mutatkozott meg leginkább, mely során az online eszközök megfelelő integrációja és a tanórák interaktívabbá tétele nem valósult meg vidéken vagy nem megfelelő mértékben történt ez meg.
Az előbb említett problémák mellett fennáll egy következő komponens is: a demotiváltság, mely egyik következménye a társadalmi megbecsültségük hiányának. Ennek következtében a felsőoktatásba való felvételizésre történő felkészítés is alacsonyabb színvonalon megy végbe sokszor vidéken, melyet jól tükröz, hogy bizonyos régiókból sokkal kevesebb diák jelentkezik a felsőoktatásba, mint a fővárosból.
Méltatlanul elfeledett kérdés a vidéki tanulók pszichológiai állapota is: a tanárhiány mellett sok iskolának szembe kell néznie az iskolapszichológusok alacsony létszámával is.
A már említett tanárhiány vidéken halmozottan nagy problémákat is jelenthet, Apagyon van olyan iskola, ahol délutáni felügyeletet azért nem biztosítanak az alsó tagozatban, mert nincs rá elég tanár.
Elmondható tehát, hogy a vidéki fiatalok nagy része még a magyar viszonylatban is alacsonyabb színvonalú, kevésbé konstruktív oktatásban részesül. Helyzetüket tovább nehezíti a tehetséggondozó lehetőségek korlátozottsága. A tehetséges tanulók számára ugyanis ebből a környezetből kitörést jelenthetnének a tanulmányi versenyek, a szakkollégiumok, szellemi műhelyek és tehetséggondozó szervezetek, azonban ebben a közegben is jelentős Budapest-központúság figyelhető meg, még ezen intézményeken belül is prioritást élveznek a fővárosi iskolák tanulói. Bár Magyarország szakkollégiumi rendszerének tagjai az elmúlt években több vidéki nagyvárosban is alapítottak képzési centrumot, azonban számos projekt esetén szem előtt tartják a földrajzi távolságot, ami a vidéki fiatalok hátrányba helyezését eredményezi.
Azonban, ha egy nem fővárosi iskola vagy diák képes is lenne megfelelni ezen események színvonalának, nem kap elég információt a létezésükről. Míg a tehetséggondozó szervezetek, pályázati és versenylehetőségei mindennapi beszédtémák a budapesti gimnáziumokban, az ország más szegletein elvétve hallanak a tanulók ezekről a lehetőségekről. Ebből fakadóan
az információhiány, a vidéki oktatás minősége, a távolság és a lehetőségek hiánya is nagyban hozzájárul a Budapest és a vidék közötti szakadék mélyüléséhez.
A vidéki közoktatás egyik feladatának kellene lennie, hogy lehetőséget teremtsen a diákok számára a társadalmi mobilitásra, alternatívát mutasson számukra és populárisan is mondva kinyissa számukra a lehetőségek tárházát. Ezzel szemben azonban Magyarország társadalmában inkább megmerevedő osztályszerkezet vagy süllyedő társadalmi mobilitási tendencia figyelhető meg, melyben egyértelműen szerepet játszik az oktatás is. Ennek a későbbiekben akár súlyos társadalmi következményei is lehetnek a közügyek terét illetően, hiszen a tudás, mint tőketípus, nem csak az anyagi juttatásokkal áll pozitív korrelációs kapcsolatban, hanem a demokratikus működéssel is.
A közügyek nyitottsága, azaz annak a lehetősége, hogy valaki beleszóljon a politikába vagy annak alakítója legyen, ma már nem ütközik akadályba. Azonban ahhoz, hogy valaki ezt valóban tudatosan és felelősségteljesen meg tudja tenni, kétfajta tőketípussal kell rendelkeznie: anyagi- és tudástőkével, melyek szorosan összekapcsolódnak. Anyagival, hiszen nem várható el, hogy valaki, miközben a megélhetése a kérdés, aktívan foglalkozzon a politikai folyamatokkal, és tudástőkével annak érdekében, hogy valóban belelásson a politikai folyamatokba és arra ne csak felszínesen tekintsen. A poroszos oktatás átka a „tankönyvszagúság”, míg a cél az lenne, hogy a fiatalok (legyen az vidéki vagy budapesti) életszagúan, érthetően és példákon keresztül, kritikus szemmel tekintsenek a demokráciára és benne a közéletre. Budapesten és a nevesebb gimnáziumokban, ahogyan az már látható volt, akár a lehetőségek terén, de a nyitottság az ebben a szemléletmódban való oktatásra megvan, míg a vidéki iskolákban erre egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés pozitív példa van.
Magyarországon 34 éve tartották az első szabad választásokat, a nyugat-európai országokhoz képest mi még éppen tanuljuk a saját demokráciánkat. Ahhoz viszont, hogy a mi demokráciánk is hosszútávon fenntartható és működőképes legyen, elengedhetetlen, hogy minél több, tudatos, nyitott és kritikus gondolkodású fiatal állampolgára legyen hazánknak, melyben az oktatásnak kulcsfontosságú szerepe van. Ezért is, az oktatási rendszerben nem csak a pedagógusok bérezését illetően kellene előre lépni, hanem az oktatási tananyag megreformálásában, módszertanában, a vidéki fiatalok számára a lehetőségek kiszélesítésében és nem utolsó sorban az állami fenntartású közoktatási intézményének infrastrukturális fejlesztésében is.
Politikusi pályája mellett Teleki Pált földrajztudósként, MTA tagként, számos szervezet tagjaként, például a Turáni Társaság - tartjuk számon. Hogyan lesz Teleki Pálból a XX. század magyar történelemkönyveinek állandó szereplője, és az a politikus, akiről egyébként Ablonczy Balázs is könyvet ír?
Alapvetően azt gondolom, hogy a vége felől érdemes megközelíteni a dolgot. Nyilván van egy halál, ami nagyon sokak képzetét izgatja, hogy 1941. április 3-ára virradó éjjel öngyilkos lesz. Ugye vannak erről viták is, hogy öngyilkosság-e vagy éppen meggyilkolták. Én azt gondolom, hogy számos jel mutat abba az irányba, hogy öngyilkos lett. Van egy tragikus életpályánk, azért nem szokványos, hogy a hivatalban lévő magyar miniszterelnök öngyilkos lesz.
Van egy második fele a történetnek, hogy ő politikus volt. Azt hiszem, hogy politikus egyébként nem volt, a szó hagyományos értelmében. A szó "bethlenistváni" értelmében sem egy nagyon furmányos politikus, viszont egy elképesztő értelmiségi hálózatépítő volt. Gondoljunk csak a cserkészetre, ahol tiszteletbeli főcserkész volt hosszú évtizedeken keresztül, nagyon sokan gyakorlatilag vele azonosítják a cserkészetet, és ebben részben van igazság, ennek van alapja. Kurátora az Eötvös Kollégiumnak, ami a magyar tanárképzésnek, humán elitképzésnek, egyáltalán az elitképzésnek egy kiemelt helye, mely a Budapesti Tudományegyetem melletti efféle kollégium tulajdonképpen. Vagy ott van például a Budapesti Tudományegyetem Közgazdasági Kara, ami gyakorlatilag a létrejöttét is Telekinek köszönheti. Az első Teleki-kormány idején jött létre. Iszonyatos ellenzés van az egyetemi tanárok részéről. Az egyetem rektora azzal fenyegeti, hogy beperli a kormányt, amit el lehet képzelni, mindent megtesznek ellene. Mégis létrejön, tehát a mai Corvinus Egyetem elődje tulajdonképpen, és Teleki itt lesz egyetemi tanár, ahol szintén tanítványok, hódolók, rokonok, de alapvetően tanítványoknak egy elég széles köre van körülötte, akik közül nagyon sokan elég magasra emelkednek. Akár az intellektuális téren, akár politikai téren, akár csak ilyen megmondó emberként. Hogy egy széles spektrumot mondjunk, mondjuk Kovács Imre későbbi parasztpárti politikustól kezdve Cs. Szabó László esszéistán át olyan földrajzosokig, mint például Markos György vagy mások.
Ezek az emberek bizonyos értelemben rendszereken átmentették Telekinek a respektusát, itt egy különleges értelmiségi személyiségről van szó. A haláleset és a politikusi szereplése mellett azt gondolom, hogy ez a fajta értelmiségi aura, vagy dicsfény, vagy nevezzük akárhogy, biztosította az ő helyét a magyar értelmiségi panteonban, vagy a magyar politikai panteonban.
Nézzük meg, gyakorlatilag a '60-as évek végétől egy kortárs történész nagyon találó megállapítása, Mink András találó megállapítása szerint Telekinek helye lett még a Kádár-rendszer antifasiszta panteonjában is, jóllehet az alagsorban. Ha emlékszünk rá, míg Bethlen István életrajzára a '90-es évek elejéig kellett várni, Telekiről már születtek a '60-as években is feldolgozások, egy jó 20-25 évvel korábban megindult az ő beemelése. Persze mondtak róla sok rosszat, hogy reakciós volt, meg arisztokrata, meg a numerus clausus, stb., aminek egy része igaz volt, egy része nyilván irreleváns. Megindult egyfajta visszaemelése a közbeszédbe, megjelentek róla irodalmi művek, vagy gondoljunk - már a '80-as években járunk - Bereményi Géza Tanítványok című filmjére, aminek ugyan mellékszereplője, de annál fontosabb szereplője Teleki. Tehát ezek a tényezők szerintem nagyon élesen bevésték őt a szélesebb, mondjuk így, értelmiségi közvéleménynek a tudatába.
A Horthy-korszak hajnalán, Trianon idején érkezik meg a "nagyszínpadra", mint miniszterelnök. Ő személyesen, akár mint politikus, akár mint magánember - erdélyi család, széki gyökerek - hogyan éli meg a békediktátumot?
Nyilván nagyon rosszul. Ráadásul tényleg ebbe nem szoktunk belegondolni, meg őt azt hiszem, lehet, hogy annyira nem is érdekelte, de számára Trianon egy egzisztenciális zuhanás is, hiszenaz erdélyi arisztokraták általában szegényebbek, mint a magyarországiak, tehát nem egy ilyen Esterházy 110 ezer holdas uradalommal állunk szemben. Neki néhány ezer holdja volt, ha jól emlékszem, egy 2-3 ezer holdja volt az édesapjától, ráadásul nem is a nevével ellentétben, az csak egy előnév a széki gróf Teleki. Ez fönn, a mai Máramaros megyében, az akkori Szatmár vármegyének az északkeleti szegletében, Nagybánya környékén voltak birtokai, amiket a román földreform elvesz. A kastélyt nem veszi el, tehát nyaranta például ellentétben Bethlen Istvánnal, a két világháború között is nagyon sokszor hazajár. De ez mondjuk egy elég komoly egzisztenciális zuhanás, tehát el is mondja, vannak ilyen levelei, például a világgazdasági válság idején, hogy el kellett adnom az autómat, nem tudok autóval járni.
Hozzáteszem úgy, hogy az édesanyai ágról az édesanyja egy nagyon gazdag pesti görög kereskedőcsaládnak a sarja volt. Ott azért, nem azt mondom, hogy volt mit tejbe aprítani, de ott bérházak és részvények voltak. Tehát mondjuk koldulnia nem kellett azért, de azért ennek a családi vagyonnak a megroppanása egzisztenciálisan érintette. Ezt mondjuk félretenné, mert ő tényleg nem az a típusú ember volt, sok minden rosszat mondtak róla, de egyáltalán nem az a típusú ember volt, aki ezekre az anyagi dolgokra nagyon odafigyelt volna.
Odafigyelt, de ha nem volt, akkor ebből sem csinált különösebb káros. A másik része az, hogy korábban is elkezdett már politizálni, parlamenti képviselő volt, és a háború alatt pedig az úgynevezett hadigondozó hivatalnak az államtitkári rangban lévő elnöke, tehát az azt jelenti, azt mondanánk, hogy a rokkant katonák társadalmi reintegrációjával, gondozásával volt megbízva, és aztán ugye a Károlyi-féle, ő egyébként Károlyi Mihály elég jó kapcsolatban volt, ezt aztán ügyesen igyekezett később elkamillázni, ahogy mondani szokás. De Svájcba megy még a Károlyi-kormány idején, és aztán Bécsbe, aztán Szegedre az ellenforradalmi kormány külügyminisztere lesz. Tehát folyamatosan emelkedik a politikai elitbe, de tulajdonképpen azt gondolom, persze ez egy mi lett volna, ha kategória, de tulajdonképpen, ha nincs Trianon, és van hozzá akarat, valószínűleg akkor is belekerül a politikai elitbe, tehát miniszter lesz belőle. Bár hozzátenném, ha megnézzük a politikai szerepvállalásainak az időpontjait, 1905-6, az úgynevezett koalíciós válság időszaka, 1916-18-20, a történelmi Magyarország összeomlásának időszaka. És akkor visszavonul megint, és '38-cal először kultuszminiszter, majd pedig miniszterelnök lesz megint. Tehát mindig akkor lép be a porondra, amikor Magyarországon válsághelyzet van benne.
Volt egy nagyon-nagyon erős küldetéstudat, azt hiszem, egyfajta misszionáriusi hevület, hogy ő egyébként nem szereti a politikát, ez volt a saját krédója, de ha a hazának szüksége van rá, vagy olyan a helyzet, akkor jönnie kell. 18-19 nyilvánvalóan ilyen helyzet volt.
Ráadásul az szerencsésen egybecsengett a korszakban, hogy a párizsi békekonferenciába nem szoktunk belegondolni, mert tulajdonképpen az első világháborút lezáró békék a földrajz apoteózisát hozzák. Nagyon sokan úgy gondolták, hogy a földrajz az a tudományág, amivel birodalmakat lehet létrehozni, és egzakt módon meg lehet tervezni, hogy akkor az a határ az hegyre támaszkodjon, meg folyóra támaszkodjon, meg minden másra támaszkodjon, és akkor az egy élhető ország lesz.
Teleki, akinek egyébként van egy földrajzos énje is, bár sose végzett földrajzi tanulmányokat, ebben a pozícióban abszolút a helyén találja magát, és elemében van, szervezi a magyar békedelegáció szakértői csapatát, memorandumokat szerkeszt, ez élete végéig elkísérte. Második miniszterelnöksége alatt is ő kikéretett könyveket a Fővárosi Könyvtárból, lakására szállítatta őket, hogy memorandumot szerkesszen Erdély visszacsatolásáról, és a memorandumot eljuttassa a brit, a francia, az olasz, valamint a német állam- és kormányfőknek. Az elhivatottság, a történelmi pillanat, és nyilván az, hogy olyanokra volt szükség a berendezkedő két világháború közti Magyarországon, amit Horthy-korszaknak is szoktunk hívni, bár én különösebben nem szeretem ezt a kifejezést, hogy az ő világnézetéhez ez passzol. Tehát ezek a dolgok megtalálták őt, és aztán valóban a két háború között ő pedig a revízió gondolatának gyakorlatilag egyes számú teoretikusa volt Magyarországon, részben földrajzi, de részben propaganda alapon is, meg mindenhogy máshogyan.
Trianon után lesz először miniszterelnök. Miért éppen rá gondolt Horthy Miklós? Miniszter volt, onnan emelkedik majd kormányra, 20' július második felében, hogyhogy rá esett a választás?
'20 júliusában vagyunk, van egy kormányválság, a Simonyi-Semadam-kormány, amelyik aláírja a trianoni békeszerződést. A koalíciós partnerek itt két nagy párt alkot egy koalíciót, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, ami egy inkább legitimista, erősen keresztény, sok tekintetben katolikus karakterű tömegpárt, ami viszonylag frissen jött létre, a másik oldalon pedig ott van a Kisgazdapárt, Nagyatádi Szabó István pártja, egy szabad királyválasztó, inkább Habsburg-ellenes, legitim történelmi jogfolytonosság-ellenes, kicsit reformált vagy protestáns karakterű párt, de vannak mindenféle csoportok ezen belül, nem akarnám mondani, hogy teljesen egynemű. Ennek a két csoportnak az együttműködése nem problémamentes.
Az államfő, Horthy Miklós először Bethlen Istvánnak kínálja fel a kormányfőséget. Bethlen ezt visszautasítja és ő maga ajánlja Telekit, aki egyébként neki szegről-végről rokona, mert Bethlen édesanyja, Teleki lány. Nem közvetlen rokon, de az erdélyi arisztokráciában gyakorlatilag lévén egy kis közeg, mindenki ismer mindenkit, és elég sok rokoni szál van köztük, ő ajánlja Teleki Pált, aki azt gondolom, hogy nem volt nagyon elkötelezett abban, az alkatától idegen lett volna az, hogy például ő vigye végig a bethleni konszolidációt, tehát hogy tíz évig vezessen egy országot, és megtegye azokat a lépéseket, amiket később Bethlen megtett, de elég komoly neki szánást mutatott.
Nem szoktuk összerakni, de egy csomó olyan törvényt vagy lépést, ami mondjuk a két világháború közti Magyarországot tulajdonképpen megalapozza, azt ő hozza meg.
Az egyik a Nagyatádi-féle földreformtörvény, amit ugye Nagyatádi Szabó Istvánhoz, kisgazda miniszterhez kötnek, de valójában az egész kormány kellett hozzá, ami arra volt jó tulajdonképpen, hogy a vidék szociális lázongását, meg földéhségét részben lecsendesítse. Ez nem volt egy nagymértékű földosztás, jóval elmaradt a szomszédos országokban végbe vitt földreformtól, de azért mégiscsak körülbelül 400 ezer igényjogosultnak nyújtott földet, ezek általában pici parcellák voltak, egy-másfél-két hold, tehát önfenntartásra alkalmasak, egy csomó mindenkinek a saját tulajdonérzetét adták meg. Miközben nyilván egy csomó adminisztratív nehézség ezt hátráltatta, meg a telekkimérések lassan haladtak, a kártalanítások is elhúzódtak, de alapvetően lett 400 ezer családfő, hozzátartozókkal együtt másfél millió ember, aki azt gondolta, hogy végre van egy saját földje, vagy egy darab háza. Ez egy nem elhanyagolható szempont, az úgynevezett konszolidációban.
A másik a numerus clausus törvény, amit Teleki mindig is szorgalmazott, és még később is, amikor módosították, kiállt mellette. Ez ugye a zsidó hallgatók, zsidó egyetemi hallgatók beiratkozásának a limitálásáról szóló törvény, amit aztán '28-ban egyébként Bethlenék enyhítenek, nem törölnek el teljesen, aztán '38-ban tulajdonképpen visszajön, ami a radikális jobboldalnak egy nagyon intenzív követelése volt. Ezt is Teleki hozza meg. Ő szavaztatja meg a rendtörvényt, az úgynevezett rendtörvényt, az 1921. évi III. törvényt, ami gyakorlatilag a jobb és baloldali szélsőségek elleni radikális vagy erőteljes állami fellépést támasztja alá.
Az a fajta rendszer, ami létrejön utána, az az autoriter, konzervatív elemekből építkező rendszer, ami a két világháború közti Magyarországon van, részben ezekből a törvényekből sarjad ki, és van egy csomó más, minden gazdasági konszolidációt indít el, ez kudarcba fullad, de néhány hétig, néhány hónapig úgy néz ki, hogy ez menni fog. Ugye itt a királykérdésnek az első éles exponálása is az ő miniszterelnökségéhez fűződik. Sok minden történik, ami fontos dolog, és azt gondolom, hogy meghatározó a két háború közti Magyarországról, de ez csúnyán hangzik, de tulajdonképpen ebből a szempontból nem volt egy hosszútávfutó.
Ő biztos, hogy alkatilag nem volt alkalmas arra, hogy tíz évet lehúzzon úgy, mint Bethlen István, mert egy eléggé töprengő, gyötrődő, a saját képességeit csomószor kétségbe vonó értelmiségi volt tulajdonképpen. Sokkal kevésbé volt az a fajta, ma úgy mondanánk, rafkós kamarilla politikus, mint Bethlen István.
A numerus clausus kapcsán, ami lánykori nevén az 1920. évi 'XXV. törvény, feltenném az örökös kérdést, hogy mennyiben tekinthető ez nulladik zsidótörvénynek, zsidótörvénynek?
Ez szerintem játék a szavakkal, nagyon őszintén. Én azt gondolom, hogy ahogy nagyon helyesen mondta, a 20. évi XXV. törvény, az a numerus clausus törvény, a korszakban nem hívták zsidótörvénynek, amiket zsidótörvénynek hívtunk. Kétségtelenül, félreértés ne essék, zsidókra vonatkozik, tehát az a fajta kamillázgatás, köntörfalazás nem is szerepel a törvény szövegében az izraelita vagy a zsidó szó, persze, hogy nem szerepel. Egyébként ugye nemcsak a zsidó hallgatókra vonatkozott, hanem nőkre is. A nők arányszámát is radikálisan megpróbálta leszorítani az egyetemen, mert a háború alatt nagyon sok női hallgató lehet.
Nyilvánvalóan róluk szólt, és ha valaki megnézi a végrehajtási utasítását a törvénynek az nyilvánvalóan benne van. Természetesen itt a magyar jogegyenlőség, vagy a reformkorból származtatható politikai elvek szenvedtek egy nagyon súlyos csorbát, de nem így hívtuk, én nem hiszem, hogy egy ilyen nulladik, vagy más hasonló elnevezéssel élni lehetne. Van egy első zsidótörvény '38-'39-ben, amelyek egyébként nagy részben Teleki nevéhez fűződnek. Tehát itt ezt elég nehéz elkendőzni, hogy Telekinek volt egy nagyon mélyről jövő antiszemita politikai krédója, aminek érdekes módon '18 előtt nem nagyon vannak nyomai.
Avagy nagyon-nagyon elszórtan, és most nemrégiben Keményfi Róbert, egyébként a Debreceni Egyetem kitűnő földrajzosa írt ezekről. Ő kibontott a teleki földrajzi elképzeléseiből, hogy bizony-bizony ott van terepe a biologizálásnak, és hogy ez egyenesen vezet, egyenesen vezet az antiszemitizmushoz, ami egy inspiráló álláspont, nem biztos, hogy így van, ezt végig kell gondolni szerintem, de ez egy elfogadható gondolatmenet. Ugyanakkor azt látni, hogy 18-19 lesz az, és főleg 19, ahol végbemegy a saját politikai beszédeiben is egy nagyon éles váltás, ahol határozottan leteszi a garast, nagyon sokféle beszédben, hogy itt a zsidóság egyfajta, van egy ilyen víziója, hogy itt a politikai hatalomra tör, mert nemcsak a gazdaságit, meg a kulturális szférát akarja elfoglalni, hanem a politikát is, és ennek gátat kell vetni, és akkor ennek a numerus clausus. Tehát ebből a szempontból én, amikor megírtam a könyvemet, most úristen, most már majdnem húsz évvel ezelőtt Telekiről az elsőt, akkor emiatt kaptam elég sok, egyébként nagyon érdekes, először inkább jobbról, aztán később balról emiatt beszólásokat, hogy én azt mondtam, hogy ezt egyrészt nem lehet elkenni, másrészt azt gondolom, hogy a magyar konzervativizmus zsákutcája.
Hogyha föladjuk a polgári jogegyenlőséget, ott azt nagyon nehéz folytatandó hagyományként erre tekinteni. Ez ettől még létezik, tehát nem letagadni akarom. Igen, Teleki Pál egy konzervatív politikus volt, akinek egyébként voltak ilyen típusú vele írásai is. Tehát rövidre fogva én nem tekintem ezt nulladik típusú zsidótörvénynek, jóllehet zsidókról szólt, csak történelmi terminológiában ezt egy ugyanúgy jogfosztó törvénynek számítjuk, mint az első, második, harmadik zsidótörvény, csak nem ez a neve. És azt most én nem tartom feltétlen nagyon előremutatónak, pláne amilyen állapotban vannak a tankönyveink, hogy most olyan új fogalmakat vezessünk be, amire a tanárok, meg a diákok egy része sem fogja tudni, hogy ez micsoda. Tehát azokat a fogalmaikat kell tartalommal megtölteni, amik vannak, és nem vagyok benne biztos, hogy újakat kell kitalálni.
Borzasztó nagy kettősség egyszerre kereszténynek, katolikusnak és mellette az antiszemitizmus vagy az eugenika elmélet terjesztőjének lenni. Ez benne, akár a leveleiben, akár a személyes kapcsolataiban sosem merült fel, mint disszonancia?
Érdekes, hogy a személyes viszonyaiban neki végig, gyakorlatilag a haláláig voltak zsidó vagy zsidó származású pártfogoltjai, üzletfelei, kollégái, ügyvédje, tanítványai.
Egy nagyon érdekes paradoxon 1940-ben az egyik tanársegédét, aki egyébként később '44-ben majd deportálásban, ha munkaszolgálatosként hal meg. Ír Hóman Bálint kultuszminiszternek, már most Teleki Pálról, miniszterelnökről beszélünk, hogy kedves Bálint, itt van nagyon jó tanítványom, és ott tanít a tanszékemen, Glázer Róbertnek hívják egyébként. Kérlek, juttass neki, az egyetemről kikerült, kérlek, juttass neki egy tanári állást, középiskolai tanári állást. És erre Hóman válaszolja azt, hogy de hát kegyelmes uram, de hát van egy törvényünk, nem lehet az állami közoktatásban zsidó származásúakat kinevezni.
Miközben ezt Telekinek valahol hátul tudnia kellett, hogy ez így van, de azt gondolta, hogy bizonyos értelemben vagy azt gondolta, hogy nem vonatkoznak rá a szabályok, vagy azt gondolta, hogy ő ismeri az összes rendes kivételt a szabályok alól. Tehát, hogy volt benne egy ilyen kettősség, ezeket így nem feltétlen választotta szét.
Ugye a korszakban ez, hogy valaki egyszer antiszemita, és mondjuk úgymond keresztény politikát is űz, az azért nem volt olyan rettenetesen ritka. Sőt azt gondolnám, hogy ez volt inkább a mainstream. Bizonyos értelemben kisebbségben vannak azok, akik katolikus vagy keresztény alapon elutasítják.
Vannak ilyenek, Giesswein Sándortól Barankovics Istvánig azért lehet említeni bőven olyan figurákat is, ahogy megyünk előre az időben azért, akik nem szálltak bele ebbe a ringlispílbe, de azért ez a párosítás nem volt gyakori, de abban totálisan igaza van, hogy az eugenika és a katolicizmus már akkor egy nehezen összeegyeztethető dolog volt, tehát hogy a fajhigiénia, vagy az, hogy a hallgatók is értsék, vagy nézők is értsék, hogy úgy nyúlunk bele a társadalom tervezésébe biológiai eszközökkel, hogy mit tudom én, akinek alkoholista a két szülője, azokat ivartalanítjuk.
Most ez a radikális verziója az eugenikának, és ugyanakkor Telekinek már nagyon kevesen tudják, hogy Teleki az első ilyen tudományos típusú cikkeit részben földrajzi közleményekben írta, ezek voltak a földrajziak, de Jászi Oszkárék Huszadik századába írt a század elején, ahol pontosan a német fajhigiéniai gyakorlatot ismertette, de nagyon érdekes, hogy már akkor a szerkesztők odatették lábjegyzetként, mert Telekinek volt valami olyan kitétele, hogy most nem tudom pontosan idézni, de az volt, hogy egyébként az eugenika nem megy ellene a katolikus társadalmi tanításnak. És erre a szerkesztők azért odatették csillaggal, hogy ezt a kérdést a folyóirat szerkesztői nem mind így látják. Ők azért kicsit lehatárolták magukat Telekinek ettől az értelmezésétől, és kétségtelen, hogy ez a katolikus társadalmi tanítás, ami a korszakban is nehezen volt összeegyeztethető. Szerintem ő ezt bizonyos értelemben - nem tudom, hogy belátta-e -, a szövegszerű bizonyítékom erre nincs, de '18-'19 után nagyon érdekes módon ő erről az egész fajhigiénés dologról lefarolt.
Nem foglalkozik vele, nem jelenik meg a beszédeiben, nem beszél a társadalom biológiai jobbításáról. Az más kérdés, hogy esetleg hátul valahol a nyúlt agyban, vagy másutt jelen volt ez a fajta gondolkodás, hogy hogyan nyúljunk a társadalomhoz, de alapvetően nyilvános szövegeiben ennek viszonylag kevés nyoma van, hogy ő azt mondta volna, hogy akkor ilyen vagy olyan radikális biológiai eszközökkel nyúljunk bele a társadalom tervezésébe. És ott viszont azt lehet mondani, hogy egy elég mélyen átélt katolikus hit jellemezte, tehát gyónt, áldozott és egy elég mélyen hívő valaki volt, de mondom, ebben a korszakban az antiszemita hangütésű politika nem volt ettől feltétlenül független. És tényleg egy utolsó mondat, azért azt gondolom, hogy nyilván van egy Teleki-féle antiszemitizmus, ugyanakkor azt sem akarnám, hogy ezen az egy prizmán keresztül ítéljünk meg egy politikust, mert ez egy tényezője a gondolkodásának, egy elég hangsúlyos tényezője, tehát ezt kár lenne tagadni, de itt előttünk áll egy nagyon izgalmas, vibráló személyiség, egy történeti személyiség, akinek a munkásságát történeti szempontból érdemes feldolgozni, amiben benne van a magyarországi közgazdasági oktatás felfuttatása érdekében végzett tevékenységétől kezdve a politikai földrajz magyarországi meghonosításáig egészen az osztályfőnöki órák bevezetéséig kultuszminiszterként ő vezeti be az osztályfőnöki órákat Magyarországon. Most ez nem tudom, hogy érdem-e vagy sem, de mindenesetre van fogékonyság benne egy csomó innovációra. Az, hogy skanzen jöjjön létre, vagy a néphagyományt emeljük be az oktatásba, tehát hogy néprajzot oktassunk középiskolában.
Győrffy István professzor hatására szintén beemeli a kultuszminiszteri programjába. Ő említi azt meg, hogy jöjjön létre Magyarországon egy skanzen 1938-ban, amikor a szentendrei Skanzen majd 1973, vagy 25 évvel, vagy 35 évvel később jön létre. Van egy csomó innovatív gondolat, és van egy csomó olyan gondolat, amivel ma nem tudunk mit kezdeni, vagy nyilván megöregedtek, és nyilván van egy csomó olyan, vagy jó néhány olyan gondolat, amivel ma azért nem tudunk mit kezdeni, mert folytathatatlanok, mint például az állampolgári jogegyenlőség felrúgása.
Első és második miniszterelnöksége között szűk húsz év telik el. 1920-21 és 38-39 között milyen tevékenységeket folytat?
Mindent is csinál egyúttal. Az az alapállás, hogy a közgazdaságtudományi karon tanít, annak dékánja is lesz, sőt, amikor a kart átcsatolják a Műszaki Egyetemhez '34-ben, a Műszaki Egyetemnek is lesz rektora majd. Tehát, hogy egy felsőházi tag lesz 1926-ig nemzetgyűlési képviselő, és utána pedig részben a frankhamisítási botrány hatására, amiben az ő neve is fölbukkan, és egyébként az azóta fölbukkan, vagy előkerült dokumentumok azért azt bizonyítják, hogy az ügyben azért politikai felelőssége, sőt, ha büntetőjogi nem is, de politikai felelőssége mindenképpen volt, tehát tudott magáról a kezdeményezésről, és akkor itt tenném hozzá zárójelben, hogy az ő megfontolásában, vagy az ő eszmerendszerében egyáltalán nem volt ritkaság a bevett úttól való eltérés. Ő nem szerette a hivatali utat, nem tudott mit kezdeni az állami adminisztráció, állandóan különmegbízottakat nevezett ki mindenre.
Egyszer teljesen kibuktak a középiskolai tanárok, meg tanfelügyelők, mert Karl Maynak az egyik könyvét vitte be az Országos Közoktatási Tanácsnak az ülésére, hogy ebből kéne tanítani a földrajzot, mert Amerika földrajzát ebből csodálatosan meg lehet érteni az Ezüst-tó kincséből, amire nyilvánvalóan mindenki elkezdett sikoltozni, vagy hörögni abban a társaságban.
Nem szerette az adminisztrációt, mindig kilépett belőle, tehát tulajdonképpen ő a bevett utat, nem különösebben az adminisztráció által bejáratott utat sosem szerette el különösképpen. Emellett az Eötvös Kollégiumnak a kurátora, gyakorlatilag a közvetítő személyiség az államhatalom felé, vagy aki egyfajta politikai védőernyőt nyújt. Az Eötvös Collegium Szabó Dezsőtől Szegfű Gyulán át Eckhardt Sándorig a XX. századi magyar értelmiség történet kiemelkedő figuráit bocsátotta ki, tehát ő Keresztury Dezső, vagy számtalan más embert lehetne mondani. Ő ott van ezen a helyen. Ugye a cserkészetet már említettük, számtalan társadalmi egyesületben szerepel.
Felsőházi tag, ahogy említettem 1927-től, és közben ápolgatja nagyon élénken a nemzetközi kapcsolatrendszerét, és mindenféle nemzetközi szervezetekben is részt vesz, például a Népszövetségnek, tehát a korabeli ENSZ-nek van egy értelmiségi háttérszervezete, ez a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Szervezete vagy Szövetsége, aminek szintén ő szervezi meg - ennek a kicsit olyan, mint az UNESCO ma - egy magyarországi találkozóját, '37-ben részt vesz benne.
Egy nagyon sokrétű értelmiségi háttérszervező figuráról van szó, aki azért elég sok helyen ott van.
Mindeközben ő egy beteg ember. Ezt nem nagyon szoktuk tudni. Most nem csak a pszichikai betegségére gondolok. Úgy tűnik, hogy egy erős depresszióval küzdött egész életében. Pont a miniszterelnöksége után, 1922 elején megműtik, az egyik veséjét kiveszik, és a másik vese sem működhetett nagyon jól. Erről van egy levele, talán a '20-as évek végén, a '30-as években, ahol az egyik unokaöccsének, aki Párizsban él, leírja, hogy milyen típusú katétert vegyen neki Párizsban abban a meghatározott boltban, mert ő mindig ott szokta vásárolni. Most képzeljük el ezt a 10-15 évig tartó katéterezést, ami hát egy szörnyű megalázó, most nem részletezném itt, meg hát ezt mindenki el tudja képzelni, hogy egy ilyen eleve egy nagyon beteges lelki alkatú, nagyon alacsony, törékeny emberről van szó, egy elég beteges alkatú embernek a mindennapjaira rárakódik ez a fajta súlyos betegség, ez egy fronton szerzett vesét érintő TBC-nek a következménye volt ez az egész, és hát ez biztos, hogy szerepet játszik, én azt gondolom a halálában is, vagy a halálát megelőző súlyos depressziójában is. Miközben ott van mindenütt, és a kormányzó vadász, meg bridzspartnerek, közben egy betegséggel küzdő ember, közben egy mindenütt ott levő értelmiségi, tehát hogy itt nagyon-nagyon sok szerep váltakozik az ő életében.
Mennyire akart miniszterelnök lenni másodjára? Ismét megszólalt azemlített csengő a fejében, hogy a hazának szüksége van rám, és Horthy hívásának eleget teszek, vagy hogy kell elképzelni, hogyan lesz ő másodjára miniszterelnök?
Szerintem nagyjából így. Ő '38-ban először az Imrédy-kormány kultuszminisztere lesz. Például kulcsszerepe van egyébként érdekes módon a '80-as években, hogy visszajön a kétnyelvű gimnáziumoknak a divatja, ugye akkor van egy hullám, ahol a Kölcseytől kezdve Balatonalmádiig egy csomó kétnyelvűt hoznak létre. Részben a klebelsbergi kultúrpolitika, létrejön már Sárospatakon az angol internátus, és aztán ő hozza létre Gödöllőn lesz a premontrei gimnáziumban egy francia gimnáziumi tagozat. Meg aztán ő hozza majd létre az olasz tagozatot a pannonhalmi bencés gimnáziumban, sőt a pannonhalmi olasz gimnáziumot. Vannak efféle lépései, egyetemi munkatáborokat szervez, amit később építőtábornak hívnánk, vagy hasonlókat, tehát hogy abban a néhány hónapban is nagyon intenzíven ténykedik, és ugye bejön a revízió első lépése, az első bécsi döntés, amikor a Felvidék déli részét visszacsatolják Magyarországhoz, annak a szakértői munkálataiban már intenzíven részt vesz, és egyébként úgy tűnik, hogy például az első zsidótörvénynek az előkészítésében is ott található a neve. Tehát nagyon intenzíven benne van a kormányzásban.
Imrédy Béla elveszti a kormányzó bizalmát, és több botrány is, illetve főleg az, hogy előszednek neki egy zsidó származású, azt hiszem dédnagymamát, és ezzel az ürüggyel őt leszedi a kormányzó, és akkor van egy ilyen kérdés, hogy ki legyen az utód, és ezt Teleki mások is, tehát a kormányzó környezet, Esterházy Móric, tehát az ilyen nagy öreg tanácsosai, még Bethlen is Telekit javasolják. Így ő lesz a miniszterelnök, nem ugrik el, de nem is keresi nagyon ezt a feladatot. És akkor így lesz a második miniszterelnökség.
A két miniszterelnöki ciklust egymás mellé téve milyen hasonlóságok, különbségek figyelhetőek meg a viszonylag fiatal politikus Telekin és a már-már érett húsz évvel későbbi Telekin?
Inkább a hasonlóságokra helyezném a hangsúlyt. Ugye a másodikban is van egy zsidóellenes törvénykezés, most erről már viszonylag hosszabban beszéltünk, tehát erre most nem térnék ki. Itt egyrészt szigorodó zsidótörvény, második zsidótörvény, harmadik, ami Teleki készít elő, és ami gyakorlatilag a házasságot is megtiltja a zsidó és nem zsidó között. Sőt bizonyos esetekben a szexuális kapcsolatot is büntethetővé teszi.
De közben van egy nagyon erős szociális gondolkodás, és létrejön az oncsa, az Országos Nép és Családvédelmi Alap, előkészítenek egy olyan földbirtoktörvényt, ami hogyha megszavaznak, a két háború közti Magyarország legnagyobb méretű földtulajdon mozgását eredményezte volna. Tehát egy 15 évre elnyújtott földreformot készített elő. Van egy, ugye ekkor vezetik be, kevesen tudják, de Hóman Bálint kultuszminisztersége alatt, tehát a Teleki-kormányzat hozza meg a 8 osztályos általános vagy elemi iskoláról szóló törvényt, amit a háború miatt nem tudnak teljesen bevezetni, de alapvetően azt gondolom, hogy ez is a modernizáció irányába mutat, és akkor a másik oldalon viszont ott van az, hogy van egy növekvő külpolitikai nyomás az országon, hiszen kitör '39 szeptemberében az első világháború, amitől Magyarország távol tartja magát.
Most akkor megragadom az alkalmat, hogy elmondjam, hogy összeromboljam mindazon történelemtanár kollégák munkáját, akik ezzel foglalkoztak. Hiába van a tankönyvben főcímként az, hogy fegyveres semlegesség, illetve hogy ez Teleki nagy érdeme. Teleki maga soha nem mondott ilyet, és nem is használta ezt a kifejezést. Ő maximum annyit mondott, hogy Magyarország nem hadviselő fél ebben a dologban. Nem is mondhatott mást, hiszen Magyarország szövetségi viszonyban van Olaszországgal, Németországgal, Japánnal, az hülyén néz ki egy szövetségi rendszerben azt mondani, hogy bocsi, bocsi, nem ér a nevem, én inkább semleges vagyok.
Tehát azt mondta, hogy nem hadviselő fél, és '41 áprilisáig, sőt bizonyos értelemben júniusáig, mert az a halála után történt. Magyarország sikeresen távol maradt a világháborútól, amire maga Bethlen István is, aki nem szerette a nagy szavakat, és egyébként Teleki belpolitikai teljesítményéről rossz véleménye volt, azt mondta, hogy külpolitikája nem nélkülözte a zsenialitás vonásait. Tehát még ő maga is, aki egy elég sok hájjal megkent külpolitikus volt, azt mondta, hogy ebben Teleki jól teljesített. Belpolitikáról már nem volt olyan jó véleménye egyébként.
De hogy milyen tragikus mértékben szűkül Magyarország külpolitikai mozgástere ebben a néhány, tulajdonképpen két év alatt egy egyszerű példával szeretném megvilágosítani. Ez a saját területhez, területi szuverenitáshoz való jog. '39-ben - ugye mindnyájan tudjuk, vagy most már tankönyvekben is szerepel, hogy '39 szeptemberében a magyar kormány kerek perec megtagadja, hogy német sebesültszállító vonatok áthaladjanak, használják a magyar vasútvonalakat. Néhány kilométeres szakaszon, hogy a galíciai frontról evakuált német sebesültek használhassák a Kassa - Nagyszalonca - Velejte vasútvonalat, emiatt hajnali fél kettőkor hívja fel azt hiszem Csáky István külügyminisztert, másnap összegyűlik a Minisztertanács, és nagyon egyértelműen nemet mondanak erre. Azt mondják, hogy nem.
Ribbentrop halálosan megsértődik, jelzi egyébként, hogy az a terület, amin ez a vasútvonal van, az a német kormány jóvoltából került vissza Magyarország az első bécsi döntés során, és amikor azt hiszem, egy vagy két nappal később a szlovák fél jön egy hasonló kéréssel, mert kevesen tudják, Szlovákia megtámadja Lengyelországot 1939 szeptemberében, hogy visszaszerezzen tőle területeket. Tehát mondjuk a szlovák tesz hasonló kérdést, a magyar kormány azt mondja, hogy ha odateszitek a lábatokat, akkor lövünk rátok. A németekkel nem mernek ennyire keményen játszani, de van egy nagyon erős ragaszkodás a területi szuverenitáshoz. Egy évvel később, '40 szeptemberében vagyunk, visszatért Észak-erdély. Romániában gyakorlatilag összeomlik az állam, vasgárdisták kerülnek hatalomra, politikai káosz van, és a német hadvezetés már készülve a Barbarossa-tervre, és biztosítandó a román olajkutakat, ugye Románia ekkoriban a Föld a világ hatodik legnagyobb kőolajtermelő országa, és az egyetlen, amely Németország hatókörében van, relatíve közel.
A német hadvezetés úgynevezett tancsapatokat küld Romániába. Ezek valójában rendrakó csapatok,a Vasgárda a kormányra kerül, Antonescu később kicsinálja a vasgárdistákat, ez egy másik történet, és itt a Magyarországon áthaladó német csapatokra iszonyú részletes szabályozás történik. Tehát már Magyarországon keresztül mennek ezek a német tancsapatok, de meg van mondva, hogy hol állhatnak meg, hol vehetnek föl vizet, ki lehet-e nyitni a vagonok ajtaját, milyen sebességgel haladhatnak, stb. stb. Tehát ott már Magyarország a területi szuverenitáshoz való jogának egy részét föl kell, hogy adja. Ez neki nem olyan rettenetes dolog, a korszakban Svájc is átengedte az Olaszország és Németország között közlekedő vasúti kocsikat.
'41 áprilisában, ami Teleki tragikus döntését hozza majd, hogy a Jugoszlávia elleni támadás esetén a németek már magyar területről indítanak támadást Jugoszlávia ellen. Tehát nem csak arról van szó, hogy átengedjük a vonatokat, meg mit tudom én, hanem arról van szó, hogy német csapatok átmennek a barcsi Dráva-hídon, és akkor onnan indítanak támadást a német páncélos alakulatok. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy másfél év alatt drámaian beszűkült a magyar kormánynak a mozgástere. Nyilván itt van egy csomó körülmény, hogyan nézett ki a skandináv hadjárat, hogyan nézett ki Franciaország megszállása és a többi, tehát gyakorlatilag drámaian csökken a magyar kormány akcióképessége, és a saját területi szuverenitása is nagyon komolyan megkérdőjeleződik. Bocsánat, hogy ilyen hosszan mondtam el, de talán ebből az egy példából érzékelhetővé válik, hogy mennyire beszűkül ez a külpolitikai mozgástér.
Valóban akkor ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, hogy egy betegeskedő, egyébként is önmarcangoló, igazi értelmiségiként viselkedő emberre még rázúdul a német támadás magyar területről?
Igen, hát ugye szokták mondani, hogy magyar-jugoszláv viszonylatban ráadásul nem is néhány hónappal korábban kötik meg a magyar-jugoszláv úgynevezett örökbarátsági szerződést, ami formailag az örökbarátság, ezek ilyen nagy szavak, de valójában ez egy szerződés a két ország között, amit még gyakorlatilag meg sem száradt a tinta, tehát ezt a magyar parlament '41 februárjában fogadja el, és akkor gyakorlatilag az ország, vagy az ország vezetése ezt megszegi. És ezt Teleki maga is leírta a búcsúlevelében, hogy itt szembemegyünk az örök barátság szerződéssel. Az ő elképzelése az az volt, hogy minden körülmények között hagyjunk egy nyitott kaput a magyar külpolitika számára. Ezt sokkal többször használta, mint a fegyveres semlegességet. Számára az volt a fontos, hogy Jugoszlávia, ami egy egyébként inkább addigra már a tengelyhatalmak felé hajló ország volt, valamiféle módon egyfajta mozgásteret jelentsen a magyar külpolitika számára, hiszen Romániától vagy Szlovákiától ilyesmire nem lehetett volna számítani, és Ausztria, az Anschluss révén Magyarország akkor már Németország közvetlen szomszédja volt, és itt azt érzékelte, hogy ezt az ajtót is becsapják, vagy ezt a nyitott ablakot is becsapják előtte. Ráadásul ebben az időszakban több családi tragédia is érte, akkoriban tudta meg, hogy a felesége elég súlyos beteg, hogy az édesanyja elég súlyos beteg. Egyébként néhány, az egyikük néhány hónappal később halt meg, a másik 42 tavaszán, mindenesetre a következő évben.
Az már lehet, hogy belemagyarázás, mind a két gyerekének ekkor bomlik fel a házassága, nagyon úgy érzi, hogy egyedül van, és van egy fontos szempont, amit nem nagyon szoktunk hangsúlyozni, hogy igazából Horthy ugyanúgy, mint az első miniszterelnöksége végén, ahol a királyi visszatérési kísérlet első visszatérési kísérletével kapcsolatban tulajdonképpen kiadott egy elég meggondolatlan nyilatkozatot, ami úgy exponálta a politikai különbségeket az országban, hogy Telekinek le kellett mondania, tehát itt az első miniszterelnökségnél vagyunk 1921 tavaszán. Húsz évvel később ugyanezt megcsinálja, gyakorlatilag Teleki az utolsó úgynevezett koronatanácson amellett van, hogy jó, engedjünk a németeknek bevonulni, szerezzünk vissza bizonyos magyar területeket, de van három kikötés.
Az egyik az az, hogy a magyar csapatok csak akkor lépnek harcba, hogyha Jugoszlávia fölbomlott. Egyébként ez majd teljesül is, mert először Zágrábban, amikor az usztasák kikiáltják a horvát államot, a magyar hadsereg csak ekkor lép harcba. A másik az az, hogy magyar csapatok ne lépjék túl az ezeréves határokat. Egyébként ez nem teljesült, mert a gyorshadtest az német alárendeltségben behatolt Szerbiába. Ezen döntéseknek a teljesülésével azt mondta, hogy oké, menjen, mehet, csináljuk, és ezt majd megpróbálom valahogy az angolok felé lekommunikálni, ahogy ma szoktuk mondani.
Ugyanakkor Horthy megint csak egyfajta külön diplomáciát folytat, és megüzeni gyakorlatilag Berlinben, hogy ő nagyon lelkes ettől az egésztől, és tulajdonképpen Magyarország minden támogatást megad, akár ezeknek a fékeknek a kiiktatásával is. És ez az a pillanat, ami azt gondolom, hogy kicsit borítja Teleki elképzelését. Ezt, ahogy ön is említette, ezt az elég bonyolult lelket átbillenti, és ott egy több napon keresztül húzódó depressziós hullámnak az lesz a vége, hogy eldobja magától az életét, és öngyilkos lesz. Ez egyébként nem újdonság.
Tudunk legalább egy öngyilkossági kísérletéről pont a Király-puccs napjaiban, 1921-ben, és van saját maga leírja egy angol cserkész levelező partnerének például a 30-as évek elején, hogy volt egy idegösszeomlásom. Tehát, hogy I head a never's break down. Na most az egy kérdés, hogy ő mit nevezett Never's break downnak, vagy idegösszeomlásnak, és a mai pszichiátria fogalma szerint ez mit jelent tulajdonképpen, de azért ez elég szépen mutatja sok más idézettel együtt, amit ide tudnék hozni, hogy neki magának is elég komoly betegségtudata volt, tehát saját maga is bizonyos értelemben tisztában volt ezzel.
2004-ben majdnem kapott egy szobrot halálának 63. évfordulóján, még Demszky Gábor alatt, ami aztán ott leállításra került, illetve különböző közéleti vitáknak volt az epicentrumában. Kaphat-e például Bethlen Istvánhoz mondjuk a korszak másik markáns politikusához hasonlóan Teleki Pál szobrot, vagy az említett aggályok, azok felmerülnek, és mindig lesz valaki, aki azt mondja, hogy nem.
Ugye a korszakban, most a 20 évvel ezelőtti időszakról beszélünk azt a Teleki-szobrot, amit egyébként a Sándor-palota mellett akartak fölállítani, azt végül is egy ilyen értelmiségi, meg egyéb tiltakozás hatására végül nem ott állították föl, de fölállították, mégpedig Balatonbogláron, azon a helyen, ahol, és azt nem beszéltünk róla, úgyhogy nagyon köszönöm, hogy előszedte. A Teleki külpolitikájának, különutas külpolitikájának egy fontos része volt a lengyelek befogadása 1939 szeptember-októberében, és az egyik legnagyobb lengyel tábor Balatonbogláron működött, sőt, és oda francia katonákat is befogadtak, olyan franciákat, akik német hadifogolytáborokból szöktek meg, és '44 márciusáig viszonylag szabadon élhettek itt. Tehát, hogy a kontextus tök más, azt gondolom, hogy a Sándor-palota, mint a magyar államiság egyik központja, nyilván egy szimbolikus tér, abba olyan politikust érdemes belehelyezni, politikus emlékét érdemes belehelyezni, aki, ha nem is konszenzuális, de mondjuk egy olyan figura, akit többé-kevésbé passzítani lehet bizonyos demokratikus alapértékekhez. Ugye Bethlen Istvánnak van ott szobra, tehát most már ott áll, van egy Bethlen István szobor, a Karmelita, vagy a Népszínház, vagy a Várszínház volt épülete is a Sándor-palotával szemben. Úgyhogy ott szerintem jó helyen van a szobor, és nyilván Bethlen István meg is érdemli.
Telekinél hezitálóbb lennék, hogy ott van-e feltétlenül a helye. Tehát nem azt mondom, hogy az a húsz évvel ezelőtti tiltakozás az nagyon helyénvaló volt, és annak idején én is megszólaltam ott még ifjú történészként, és különböző dolgokat mondtam. Én akkor eléggé, volt egy ilyen elég heves vitapillanat, aminek nyomán én azt mondtam, hogy igenis álljon a szobor, mert olyan ostobaságokat hallgattam ott a tévében, meg a rádióban ezzel kapcsolatban, hogy ez kicsit fölhúzott. Némileg hátrébb lépve azt gondolnám, hogy lehet szobor, nem biztos, hogy ott van a helye.
Az a kontextus, ami Balatonbogláron megteremtődik, hogy ő tényleg menedéket nyújtott az ő kormánya olyan embereknek, akiket üldöztek a saját hazájukban, az szerintem egy tök más kontextus, mint a Sándor-palota melletti.
És bizonyos értelemben a közgazdasági egyetemen is volt egy tábla, emléktábla, ami körül már a '90-es évek elején nagyon komoly viták voltak helyben, mert egyik oldalon valóban ott állt az, hogy ő mit tett a közgazdasági egyetem létrehozásáért, a másik oldalon ott állt, hogy ugyanerről az egyetemről viszont kizárták a zsidó hallgatókat.
Nyilván egy nehéz és nagyon fájdalmas vita, amit azt gondolom, hogy ezeknek az egyetemi közösségeknek kell lefolytatniuk, vagy azt gondolnám, hogy ez a méltányos, és ezt ők részben le is folytatták, de hogy úgy látom, hogy ez részben kontextusfüggő is. Egyébként azóta áll már több szobra is. Az egyik Krakkóban például, a lengyel partner is állított neki, áll egy szobra Szegeden, ahol országgyűlési képviselője volt, áll szobra Gödöllőn, amihez más szempontból cserkészet révén, mert kevesen tudják, hogy először őt Máriabesnyőn Gödöllő mellett temették el, tehát elég sok köze van. Azt gondolom, hogy az nem véletlen, hogy azok a szobrok jóval kevesebb vitát váltottak ki, mert ott a kontextus a közmegegyezéssel találkozott, míg mondjuk a Sándor-palota esetében ez nem feltétlenül van így.
Mi a legrelevánsabb politikai intézkedése Teleki Pálnak, illetve hogyan érdemes rá emlékezni, hol foglal ő helyet miniszterelnökeink sorában?
A végéről kezdem. Szerintem ő nem feltétlen politikusként érdekes, bár nyilván úgy is érdekes. Én inkább ezt a kicsit vibráló egyéniséget, meg ezt az értelmiségi hálózatépítőt, és egy innovációkra vagy újításokra fogékony konzervativizmust emelném ki, és most az újításokat, aki akarja, persze nyilván mindig félreérti, nyilvánvalóan nem az antiszemita politizálást értem, amiről elég bőségesen elmondtam talán, hogy mit gondolok róla, de hogy itt van egy figura, aki igen, földreformban gondolkodik, abban gondolkodik, hogy miért ne lehetne nemzetiségi autonómiát adni Kárpátaljának, ami azon a politikai oldalon egy teljesen addig be nem vett dolog volt, tehát hogy van egy politikai innovációra szociálisan érzékeny konzervativizmus, aminek vannak korporatív elemekkel van telítve, tehát ő nem nagyon szerette a parlamentet, és gondolkodott egy korporatív alkotmányreformon, ahova nem megválasztunk embereket, illetve nem az emberek választják meg, hanem a különböző hivatásrendek választanak be képviselőket. Ez mindenfelé nyitott volt, és bizonyos értelemben a totális koreszmék irányába is nyitott volt, de sok minden másra is.
Van egy vibráló értelmiségi életpálya, egy viszonylag nyitott konzervativizmus a kétségtelen árnyoldalaival, az autoriter vonásokkal, a kirekesztéssel és a többivel együtt.
Azt gondolom, hogy így érdemes gondolni rá. Ami érvényes, az az, hogy tulajdonképpen, ha most a közgazdasági karra gondolunk, vagy más lépéseire gondolunk, attól, hogy hiszünk egy hagyományos világképben, az nem feltétlen jelenti azt, hogy mindig azt kell mondanunk, hogy jó úgy az, ahogy volt. Tehát, hogy igenis az újrateremtésnek vagy az újragondolásnak, az új létrehozásának igenis van szerepe egy konzervatív gondolkodásban, akár elég merésznek tűnő gondolatnak is. Tehát gyakorlatilag az említett kárpátaljai autonómia tervével, amit 1908-ban végül megbukott már a helyi magyar közigazgatás ellenállása miatt, tehát gyakorlatilag a hagyományos magyar politikai elitből a legmesszebb ment abban, hogy Szent István koronájával vagy Szent István országával mit csináljunk.
Az, hogy a ruszinoknak legyen egy önigazgatásuk, parlamenttel meg használhassák a saját nyelvüket, meg legyen egy szojm, egy törvényhozó hatóság, és legyen, csináljuk meg nekik a saját ábécéjüket. Hát ki az a magyar konzervatív vagy liberális politikus, aki ilyet mondott? Még Jászi Oszkár sem mondott ilyet, vagy egy kicsit mondott ilyet, de hát a konzervatív elitből senki nem mondott ilyet. Maximum annyit mondtak, hogy Szent István birodalma, meg senkit nem bántunk, mindenki használhatja a nyelvét, meg használja a saját nyelvét istentiszteleten és a közigazgatásban.
Olyat nem mondtak, hogy területi különállás ezen belül, tehát bizonyos értelemben a legmesszebb ment ebből a körből. Bethlen István soha nem mondott volna ilyet. Gömbös Gyula sem. Tehát, hogy ebből a gárdából ő ment ebbe a legmesszebb, ettől függetlenül még azt hiszem, nehezen kétségbe vonható, hogy egy konzervatív, szociálisan érzékeny, rendies elemekkel telített, erősen keresztény, viszont jogkiterjesztés, jogfosztás irányába is nyitott politikussal van dolgunk. Ez az, ami szerintem inspirálólag hathat bizonyos értelemben mind a mai napig.
A magyar tudományos és mérnöki tehetség számos módon járult hozzá az űrkutatás és a világűr megismeréséhez. A Holdra irányuló úttörő kísérletektől kezdve az Apollo-programban használt holdjárók fejlesztésén át, egészen a modern mikrotechnológiákig és űreszközökig.
A kezdetek: Holdradar és radarcsillagászat
Az űrkutatás első komoly magyar eredményei a világhírű Bay Zoltán nevéhez köthetők, aki Papp Györggyel és Simonyi Károllyal együtt 1944-ben kezdett Holdradar-kísérletekbe. A csoport úttörő technikákat alkalmazva bizonyította be, hogy a radarhullámok visszaverődnek a Hold felszínéről. A kísérlet sikeressége mérföldkő volt: igazolta, hogy a világűr mélyebb megismeréséhez nem feltétlenül van szükség közvetlen vizsgálódásra.
A Holdradar sikere után 1946-ban Bayék újabb projektbe fogtak: a napvisszhang-kísérletekkel, amelyek során a Napból érkező elektromágneses sugárzást és annak visszaverődését vizsgálták. Ezzel a magyar kutatók megalapozták a radarcsillagászatot, amely ma a távoli égitestek tanulmányozásának egyik kulcsfontosságú módszere. Bay Zoltán később a George Washington Egyetemen professzorként folytatta munkáját, és az Egyesült Államok Szabványügyi Hivatalánál részt vett a méter modern, fénysebességen alapuló definíciójának kidolgozásában.
Kármán Tódor és a Kármán-vonal
A világűr és a földi légkör határát 100 km magasságban húzzuk meg – ezt az elképzelést a magyar származású Kármán Tódor fogalmazta meg. Ez az a magasság ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és ahol az adott gépnek el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/s) a fennmaradáshoz.
A földi lékör és az űr határán forrás: Sciencealert.com
A Holdjárók magyar mérnöke
Az űrkutatás történetében kevés olyan jármű bír akkora jelentőséggel, mint az Apollo-program Lunar Roverje, amely lehetővé tette az asztronauták számára a Hold felszínének részletes vizsgálatát. A jármű egyik vezető tervezője a magyar származású Pavlics Ferenc volt, aki a General Motors csapatában dolgozott. Pavlics tervezte a holdjáró elektromos hajtásláncát és futóművét, biztosítva, hogy a jármű a szélsőséges holdi környezetben is működőképes maradjon.
Pavlics Ferenc a Lunar Roving Vehicle modelljével forrás: csillagaszat.hu
A Hubble és a magyar precizitás
A Hubble Űrteleszkóp, amely az univerzumról alkotott tudásunkat forradalmasította, szintén kapcsolódik magyar mérnöki tevékenységhez. Szajkó Árpád, a teleszkóp egyik minőségi ellenőrzésért felelős szakembere, a teleszkóp precíziós eszközeinek végső jóváhagyásában játszott kulcsszerepet.
A Pille doziméter: Egy világhírű magyar eszköz
Az űrbéli sugárzás mérésére szolgáló Pille doziméter minden idők egyik legismertebb magyar űreszköze. Az Apáthy István vezette mérnökcsapat fejlesztette a KFKI Atomenergia Kutatóintézetben, és Farkas Bertalan 1980-as űrutazása során használták először. Az eszköz lehetővé tette a kozmonautákat érő sugárzás pontos mérését. A Pille később a NASA érdeklődését is felkeltette, és alkalmazták az űrsikló-programban is.
Magyarország az Interkozmosz űrprogramokban
Magyarország az Interkozmosz program révén csatlakozott a szovjet űrkutatáshoz. Az 1967 és 1992 között zajló együttműködés során magyar fejlesztésű műszerek kerültek a világűrbe, többek között sugárzásmérők és más tudományos eszközök. Az együttműködés csúcspontja Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 1980-as űrutazása volt, amely során számos magyar fejlesztésű kísérletet is végrehajtottak.
Farkas Bertalan az első magyar űrhajós forrás: szeretlekmagyarország.hu
Magyar műholdak
A 21. században Magyarország az űrkutatásban is nemzetközi hírnevet szerzett saját fejlesztésű műholdjaival. Ezek a kisméretű, mégis innovatív eszközök nemcsak technológiai bravúrok, hanem fontos tudományos eredményekkel is szolgáltak. Íme néhány magyar fejlesztésű űreszköz:
Masat-1 - Magyar Satelit-1 (2012): Magyarország első műholdja, amely 2012. február 13-án indult a világűrbe a Vega hordozórakéta fedélzetén. A mindössze 10x10x10 cm méretű piko-műhold feladata az volt, hogy demonstrálja a magyar mérnökök által tervezett technológia működését az űrben. A műhold sikeresen kommunikált a földi állomással, adatokat továbbított, és bizonyította, hogy Magyarország is képes a modern űripar követelményeinek megfelelni.
SMOG-1 (2019): a világ első működő zsebműholdja (pocket cube), amely mindössze 5x5x5 cm méretű. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnökei fejlesztették, és fő feladata az elektroszmog – az ember által generált elektromágneses hullámok – mérésére irányult. A SMOG-1 nemcsak az űrtechnológia új szintjét képviselte, hanem fontos környezetvédelmi adatokkal is szolgált.
WREN-1 (2024): Az eddigi legnagyobb magyar műhold, amelyet a SpaceX rakétájával bocsátottak fel a világűrbe a Vandenberg űrközpontból. Ez a műhold új távlatokat nyitott a magyar űripar számára, hiszen a nagyobb méret több technológiai és tudományos lehetőséget kínál.
WREN-1 a legnagyobb magyar műhold (2024) forrás: űrvilág.hu
HUNOR program
Magyarország űrkutatási ambíciói a HUNOR program keretében újabb lendületet kaptak. A cél, hogy magyar űrhajós is részt vegyen a nemzetközi űrprogramokban, különösen az Európai Űrügynökséggel (ESA) való együttműködésben. Magyarország 2021-ben indította útjára új űrprogramját, a HUNOR-t. Ennek a kezdeményezésnek a fő célja, hogy egy magyar kutatóűrhajós eljusson a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és ott tudományos kísérleteket végezzen. Ez az esemény nemcsak a magyar űrkutatás történetében jelent mérföldkövet, hanem az egész ország számára büszkeségforrás.
A program több szakaszt ölel fel: a jelentkezési időszakot, a szigorú kiválasztási folyamatot, az intenzív kiképzést az Egyesült Államokban, majd végül az űrutazást. A kiválasztott űrhajós feladata lesz, hogy magyar kutatók által kifejlesztett kísérleteket hajtson végre a világűrben.
2024 májusában a HUNOR program négy űrhajósjelöltre szűkült keretéből választották ki Kapu Tibort mint a program első számú hivatásos kutatóűrhajósát. Terv szerint az Axiom Mission 4 (Ax-4) küldetés négyfős legénységének tagjaként utazik a 2025-ben Nemzetközi Űrállomásra, hogy ott elsősorban magyar fejlesztésű űrkutatási eszközöket teszteljen, és magyar kutatók által előkészített tudományos kísérleteket végezzen.
Ahogy az Euronews is értesít, Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij nem szívesen látja Antonio Guterres ENSZ főtitkárt háborúságtól szenvedő országában.
Az ukrán elnök úgy véli: az ENSZ-főtitkár Oroszország felé mutatott nyitottsága ellentétes az ENSZ alapértékeivel és Ukrajnával szembeni elkötelezettséggel. Fontos azonban belegondolni: mi vezetett idáig? Mi történt az ENSZ főtitkár megítélésével, egyáltalán beszélhetünk erről?
Az, hogy Guterres nem kívánatos személy, több okra vezethető vissza.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívta Guterrest, hogy Ukrajnában tárgyaljanak a béketervről, ám a főtitkár ezt visszautasította: inkább részt vett azon a BRICS-csúcson, amit ellenlábasa, Vlagyimir Putyin szervezett. Guterres közösségi médiás posztjában az ENSZ alapokmányának és a nemzetközi jognak a tiszteletben tartását hangsúlyozta, amit az ukrán elnök képmutatásnak tartott: szerinte Oroszország az ENSZ alapelveit folyamatosan megsérti. Zelenszkij régóta bírálja az ENSZ-t és a Biztonsági Tanácsot, mivel az orosz vétójog akadályozza a szervezet hatékony fellépését. Az ukrán vezetés szerint azzal, hogy Guterres Putyin meghívását elfogadta, legitimálta Oroszország cselekedeteit, és nem képviselte megfelelően az ENSZ függetlenségét.
Ukrajna szempontjából az ENSZ-től való elhatárolódás végzetes is lehet.
Az ENSZ a nemzetközi jog és a globális biztonság egyik legfontosabb fóruma, egy objektív jogalany, ahol Ukrajna jelentős támogatást kapott szuverenitása és területi integritása védelmében. A szervezet célja a nemzetközi béke és biztonság megteremtése és fenntartása. Az elhatárolódás nemcsak a diplomáciai elszigetelődés kockázatát növelné, hanem gyengítené Ukrajna pozícióját a nemzetközi közösség szemében is. Emellett az ENSZ ügynökségei által nyújtott humanitárius segítség elvesztése súlyosbíthatná az országban zajló válságot, különösen a belső menekültek és háborús áldozatok helyzetét. Az ENSZ békefenntartó és konfliktusrendező szerepének mellőzése tovább szűkítené a békés megoldások lehetőségeit a jelenlegi konfliktusban, mindezek fényében pedig az ENSZ-től való eltávolodás Ukrajna számára stratégiai hibát és hosszú távú károkat jelent.
(Kép forrása: Atv.hu)
Az ENSZ szempontjából különösen érdekes, hogy bár objektív jogalany, a főtitkár reputációja az utóbbi időben meglehetősen elinflálódni látszik.
Erre tökéletes példa, hogy Guterrest már Izraelben sem látják szívesen. Felmerül tehát a kérdés: miért nem veszik komolyan napjaink beligeráns államai a főtitkárt? Kinél a hiba?
Nos, részben az ENSZ struktúrájában, részben pedig a globális politikai erőtér átalakulásában keresendő. Az ENSZ főtitkára ugyan a szervezet legmagasabb rangú tisztségviselője, ám hatásköre korlátozott, mivel a valódi döntéshozatal az ENSZ Biztonsági Tanácsában zajlik, ahol a nagyhatalmak vetójoga gyakran megbénítja a szervezetet. Ez a korlátozott mozgástér, párosulva a tagállamok közötti megosztottsággal, aláássa a főtitkár tekintélyét és cselekvőképességét. Továbbá a hadviselő államok, mint például Izrael, egyre kevésbé hajlandók elfogadni a nemzetközi közösség morális vagy politikai kontrollját, különösen akkor, ha úgy érzik, hogy az ENSZ részrehajló, vagy politikailag motivált ítéleteket hoz. Guterres reputációjának csökkenése ezért nemcsak személyes tényezőkön múlik, hanem a nemzetközi rend meggyengült szabályrendszerének és a multilaterális diplomácia válságának tükröződése is.
(Kép forrása: UNFICYP)
Összességében elmondható tehát: az eseményeknek komoly következményei lesznek.
Az ENSZ főtitkárának reputációjának hanyatlása tovább gyengíti a szervezet hitelességét, ami súlyos csapás a multilaterális diplomácia számára. Ha a tagállamok, különösen a konfliktusokban érintett felek, továbbra sem tekintenek az ENSZ-re mint pártatlan közvetítőre, a szervezet egyre inkább elveszítheti központi szerepét a nemzetközi rendben. Ez nemcsak az ENSZ reformjának szükségességét hangsúlyozza, hanem azt is megmutatja, hogy a globális politikai színtér átalakulása milyen mély hatással van a nemzetközi együttműködés lehetőségeire. A főtitkár pozíciója és hatásköre újjáértelmezésre szorul annak érdekében, hogy az ENSZ ismét hiteles és releváns szereplő lehessen. Amennyiben ez nem történik meg, az ENSZ, és ezzel együtt a nemzetközi jog érvényesítésének eszközei is tovább gyengülnek a világpolitika arénájában.
Mi a háború jelenlegi állása?Jelenleg az orosz hadsereg tud jobban előrenyomulni, bár jelentős területi változások nem történtek. Például 2022 végére az orosz hadsereg Donyeck megye 57%-át tartotta kézben, amit két év alatt 65%-ra növelt. Mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett el, a becslések szerint oldalanként 100-150 ezer halott és további 400 ezer sebesült esett áldozatául a háborúnak. Ukrajna jelenleg birtokol mintegy ezer négyzetkilométernyi orosz területet a Kurszk környéki régióban, amelyet minden bizonnyal tárgyalási alapnak próbál megtartani az érdemi párbeszéd megkezdéséig. Lassú felőrlő műveletek vannak kisebb területmozgásokkal és nagy veszteségekkel.
Mi okozhatta a harkivi és herszoni ellentámadás kezdeti sikerességét?
Az orosz logisztika gyengesége. A nyugati fegyverek itt kevésbé játszottak szerepet, ugyanis támadó fegyvereket egészen 2023 elejéig nem küldtek, elsősorban védelmet szolgáló eszközöket, páncéltörő eszközöket, légvédelmi technikát kaptak az ukránok, csak márciusban érkeztek meg az első német Leopard harckocsik, tehát Ukrajnát az ellentámadás során elkönyvelt sikerekben a háború előtt felhalmozott készlet támogatta. A sikerek kulcsa abban állt, hogy Oroszországnak egy nagyon hosszú logisztikai vonalat kellett fenntartania, 2022 februárjában a támadás 4-5 helyről indult egy több, mint 1000-1400 kilométeres frontvonalat kellett volna fenntartani. Vélhetően gyors előretörésre, és csekély ellenállásra számítottak, összehangolt ellentámadásra nem. Ez október-november környékén megváltozott, amikor elkezdték kiépíteni a Szurovikin-vonalat, amely harckocsiakadályokból, lövészárkokból és elaknásított területekből álltak, amely hozzájárult a 2023-as ukrán ellentámadás sikertelenségéhez is.
Milyen hatásuk volt az Oroszországra rótt szankcióknak?
Az EU és Oroszország közötti függőség alapja a versenyképességet elősegítő olcsó orosz energiahordozók kereskedelme volt, a két fél összekötöttségük okán ellenérdekelt volt abban, hogy megtámadja a másikat. Ebből fakad az, hogy Ukrajna megtámadását követően Oroszország ellen szankciókkal léptek fel, azzal a feltételezéssel, hogy ennek az oroszok számára beláthatatlan következményei lesznek.
A nyugati döntéshozók várakozásai azonban nem váltak be, a 14. szankciós csomag elfogadása után sem omlott össze az orosz gazdaság.
Ennek az az oka, hogy 2008-óta ráálltak egy katonai modernizációs pályára, és azóta jelentős tartalékokat halmoztak fel, pénzügyi tartaléka eléri a 600 milliárd dollárt, melynek fele be lett fagyasztva, mindemellett azonban függetlenítették az orosz internetet és pénzügyi rendszert, így ilyen szempontból már nincsenek kiszolgáltatva a nyugatnak. A másik ok pedig a globális gazdaság. A Kanadai Nemzeti Bank modelljei alapján, ha egy ország nem vesz részt a szankciós folyamatokban, nem csatlakozik semelyik oldalhoz sem, az csak profitálhat a jelenségből, például India, Kína, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek amennyiben közvetítőként tudnak fellépni a két fél között. Ha India és Kína 25-30%-os leárazással, diszkont áron kaphatja meg az orosz energiahordozókat, abból versenyképesebbé tudja tenni a saját gazdaságát.
Mekkora realitása van a béketárgyalásoknak?
Azt gondolom, hogy egyre inkább van realitása. Mivel a felek tartalékai, gazdasági és élőerejük kimerülőben van egyre sürgetőbbé válhat a kérdés, azonban Oroszországnak nagyobb mozgástere van, képes akár politikailag kockázatos részleges vagy teljes mozgósításhoz folyamodni végső esetben. Ukrán szempontból az 1991-es állapot visszaállítása volt irányadó, aminél reálisabb cél volt a 2022 előtti, Krím nélküli állapot elérése, amely a háború elhúzódásával egyre nehezebb lesz.
Elsősorban Oroszország igényén múlik az, hogy mikor ül tárgyalóasztalhoz.
A megállapodás területi vonatkozását az is nehezíti, hogy a megszállt területek jelentős részén a lakosság vagy kicserélődött, vagy elvándorolt, az ott található infrastruktúrát, gyárakat, eszközállományt pedig vagy a háború semmisítette meg, vagy egyszerűen ellopták. Kevés a realitása annak, hogy a reintegrálandó kisebb elnéptelenedett települések helyreállításra kerülnek, Ukrajna valószínűleg hajlandó lenne lemondani ezekről a területekről, kedvezőbb garanciális feltételek függvényében.
A legutóbbi béketárgyalások során az ukrán fél, elsősorban brit és amerikai nemeztközi biztonsági garanciát szorgalmazott, Oroszország ezzel kapcsolatban vétójogot kívánt magának, amely így kiüresítette annak lényegét.
Szorongás. Ez az egyetlen szó, ami megfelelően írja le azt az érzést, ami Szimler Bálint filmje, a Fekete Pont című alkotás közben kapja el az embert. Ugyanis a film olyan tűpontos módon, egyszerű, de mégis lélekbe hatoló eszközökkel tartja fenn a nézőközönség figyelmét, amelyre nagyon kevés magyar filmalkotás képes. Ehhez pedig csupán egyetlen egy dolgot használ: A valóságot.
Annak érdekében, hogy ezt lehető legszélesebb körben legyen képes megtenni, a történet meglehetősen egyszerű és könnyen követhető. A főszereplőpárosunk egyik tagja, Palkó (Paul Mátis), Berlinben kezdte meg az általános iskoláját, édesanyja azonban Magyarországon kívánt dolgozni, így pedig fia egy meglehetősen rossz állapotú, elhanyagolt iskolába kerül, ahol mind a tanárok nyugdíjig tartó ideje és lelki ereje is fogyatkozik.
(Forrás: Mozinet)
A film három rendkívül okos technikát használ ahhoz, hogy a feszültség érzését végig fenntartsa néző számára: Először Palkó, egy kívülálló szemszögéből tárja szemünk elé a magyar állami közoktatás omladozó világát, ezt pedig az operatőri munka is érzékelteti: Palkó körül számtalanszor közeli, klausztrofób légkört teremt, amely remekül megmutatja számunkra elszigeteltségét és magára hagyottságát.
Fontos pont, hogy a diák lelki vívódása során csupán egyetlen egy szereplő hiányzik: Az anya. Nem tud és nem is képes beavatkozni az események sorába, mivel nem egyes tanárok magatartása jelenik meg a film által bemutatott probléma okaként, hanem egy olyan rendszer rothadtsága, amiben mindenki ellenséget képez a másik emberből. Palkó egyre fokozódó és fokozódó csendessége pedig szemléletesen és velőtrázóan mutatja be számunkra az egyedüllét egy olyan fokát, amit csak egy anyja és országa által magára hagyott gyermek képes megélni.
Viszont mit is él meg ez a fiú?
A film legnagyobb erőssége, hogy mindent, amit mi is megéltünk, vagy megélhettünk volna. Szimler Bálint nem szándékozik nekünk megoldást adni a problémákra, inkább egy korképet jelenít meg szemünk előtt, amit minden köntörfalazás és ferdítés nélkül, egy történetbe sűrítve mutat be. Palkó átéli azt amikor egy tanár nem találja rendszerbe illőnek, és a felelés során mindig képes olyan kérdezni, amit nem fog tudni megválaszolni, találkozik az agresszív testneveléstanárral, aki élete megoldatlan gondjait egy átlagtól eltérő gyereken vezeti le a felesleges plusz körök lefuttatásával tesiórán, és az évnyitók rituáléjával ahol egy gyerek nyugodtan elájulhat, a Himnuszt és a Szózatot el kell énekelni, mert hát magyarok vagyunk, tessék tisztelni a hazát. Ezek után pedig szembesül az osztálytársai kiközösítésével is, akik egy idő után nem tudnak megértően viszonyulni Palkó viselkedéséhez.
„Azt hiszed te vagy a világ közepe? Te mindent megengedhetsz magadnak? Ennél könnyebbet már nehezen lehet kérdezni. Edd meg az ebédet mert anyukád kifizette! Hol jöttél be? A kijáraton? Menj ki és gyere be újra, rend a lelke mindennek!”
Az ilyen mondatok kavalkádja mérgezni meg a kisfiú lelkét, amiket a film nem tömegesen használ fel, hanem lassú, tömör és húsbavágó pillanatokat kreál velük, amiktől a néző visszaképzeli magát gyerekkori állapotába, Palkó pedig végleg elveszti minden jellegű lelkesedését, elutasítva az utolsó jótevője, egy kedves kislány baráti közeledését is.
A film másik pólusát ezzel szemben a katedra másik oldala adja, a tanári kar legfiatalabb tanárnőjének és Palkó osztályfőnökének, Juci (Mészöly Anna) képén keresztül. Lelkes, és reformer tanárként indul, aki még hisz abban, hogy ebben a rendszerben lehetőség van a változásra, azonban egyre több fronton érik olyan megrázkódtatások, amik végül minden idealizmusát lerombolják.
(Forrás:Mozinet)
Fiatal osztályfőnökként szembesül a kollégái passzív agressziójával, a kiégéssel és közömbösséggel, ami a teljes tanárit uralja. Ezt követően pont az idősebb kollégái akadályozzák azokat a törekvéseit, hogy a gyerekek szeretetére építése tantárgyait, hogy a gyerekek élvezzék az órát.
A film ezt követően szembesít minket a szülői agresszióval és kicsinyességgel is, ami merően indokolatlan esetben is képes a tanárnő kiszolgáltatott helyzetével való visszaélésre, elégedetlensége miatt burkoltan már szinte azonnal a tankerület közbeavatkozásával fenyegetőzik, Juci pedig olyan nyomásnak van kitéve ezáltal, amit eddig soha nem tapasztalt.
A nőben rejlő érzelmek feltörését a film mesterien tálalja: amikor ez a világ már egy fegyelmi eljárással ki akarja tagadni a jövevény fiút- azt a fiút, akivel Juci is rokonléleknek érzi magát magányában- senkit nem érdekel ellenvetése, az eddig elfojtott igazság senkit nem érdekel.
Így egyértelműen kijelenthető: A Fekete Pont nem egy kellemes, de annál inkább megragadó és érzelmes film, ami csak és kizárólag annyit mutat be, amiben élünk: A jó- és rosszindulatú tanárokat, a rothadó iskolát, az érzéketlen tankerületet, és a gyerekek saját kis háborúját, amit magukban és környezetük ellen vívnak,
Már lerágott csontnak számítanak azok a felszólalások, amik a drogok, az alkohol vagy a dohányzás káros hatásait hangsúlyozzák.
Ami viszont kevésbé kap reflektorfényt, pedig igenis tudatosságot igényelne, azok az ultra-feldolgozott ételek.
Mielőtt rátérnénk az egyesült királyságbeli orvos Dr. Chris Van Tulleken önkéntes kísérletére, ami keretében egy hónapig szinte csak magasan feldolgozott ételeket evett, érdemes letisztázni hogy mit értünk az "ultra-processed" ételek alatt.
Ezek az ételek olyan iparilag előállított termékek, amelyek főként olyan összetevőkből készülnek, melyeket erősen feldolgoztak, gyakran olyan mértékben, hogy már alig hasonlítanak eredeti formájukra.
Többségükben tartalmaznak adalékanyagokat, így tartósítószereket, ízfokozókat, színezékeket, édesítőszereket és emulgeálószereket, amelyek az eltarthatóságot, az ízt és az állagot javítják. Ilyenek az instant tészták, a péksütemények, a chicken nuggets vagy a mirelit készételek.
Jellemző tulajdonságaik, hogy:
Magas kalóriatartalommal és alacsony tápértékkel rendelkeznek; nagy mennyiségű hozzáadott cukrot, egészségtelen zsírokat és sót tartalmaznak, miközben hiányoznak belőlük az alapvető tápanyagok.
Nagyon ízletesek, hiszen ezeket az ételeket úgy tervezték, hogy rendkívül finomak és addiktívak legyenek, nem véletlenül nem tudunk megállni 1 darab chipssziromnál...
Ráadásul a tartósítószerek és a csomagolás miatt ezek az élelmiszerek kényelmesek és hosszú ideig tárolhatók.
Mindezek mellett pedig minimális természetes összetevővel rendelkeznek.
Ezek a termékek általában olcsóbbak, pillanatok alatt ehetjük is őket és cserébe még rájuk is van írva, hogy mennyire természetesek.
De vajon milyen hatásokkal járhat, ha egy hónapig valaki meghatározó mennyiségben ezeken az ételeken él? Ugyan az eddigiek alapján az már kitűnik, hogy valószínűleg a kísérleti alany nem fog majd kicsattanni az egészségtől, de mégis milyen káros következményekkel jár és ezek mennyire lesznek ilyen rövid idő alatt látványosak?
Chris Van Tulleken egy kísérlet keretében a szokásos 30%-os ultra-feldolgozott élelmiszerek bevitelét 80%-ra emelte négy hétre. A tesztalany a kísérlet elején és a végén egy részletesebb laboratóriumi teszten esett át, hogy az értékek tudományosan is hitelesek legyenek.
Chris tapasztalatai pedig a következők voltak: A hónap lejárta után Chris rossz alvásról, szívégésről, boldogtalanságról, szorongásról, lomhaságról, alacsony libidóról, valamint székrekedésről számolt be. Chris majdnem 7 kg-ot hízott a négy hét alatt, és egészséges testsúlyról túlsúlyossá vált.
„Az ultra-feldolgozott ételek fogyasztása olyasvalamivé vált, amit az agyam utasít, anélkül, hogy erre vágytam volna”
Kutatások szerint a magas szénhidrát- és zsírtartalmú ételek, amelyek gyakran az ultra-feldolgozott élelmiszerek közé tartoznak, aktiválhatják az agy jutalomért, érzelmekért és motivációért felelős területeit. Az agytevékenység-vizsgálatok kimutatták, hogy Chris agyának a jutalomért felelős területei összekapcsolódtak azokkal a területekkel, amelyek az ismétlődő, automatikus viselkedést váltják ki. Chris vizsgálat eredményei és tapasztalatai is azt sugallják, hogy minél gyakrabban éri az agyat étel általi jutalmazás, annál nagyobb mennyiséget kell fogyasztani ahhoz, hogy ugyanazt az élvezetet elérje. A vérvizsgálatok továbbá az éhségért felelős hormonszint növekedését mutatták ki, és csökkent annak a hormonnak a szintje, ami miatt jóllakottnak érezzük magunkat.
Chris szerint, de valószínűleg nagy általánosságban is jellemző, hogy észre sem vesszük, hogy ezek a mellékhatások az étkezésünkből adódnak, a javulást igazán pedig akkor fedezzük fel, ha egészségesebb étrendre térünk át.
Mindenesetre ijesztő belegondolni, hogy milyen következményekkel jár évekig így étkezni tekintve, hogy csupán 1 hónap alatt mekkora változás figyelhető meg. Természetesen szinte elkerülhetetlen, hogy ne fogyasszunk belőlük és nem is kell őket az ördögtől valónak elkönyvelnünk ezeket az ételeket, mert a néhai fogyasztásuktól még nem eshet nagy bajunk, ugyanakkor érdemes minél természetesebb étkezésre áttérni és szimplán tisztában lenni azzal, hogy mi kerül a tányérunkra.
Lehet, hogy egészen pontosan filmcímet nem tudok mondani, inkább azt a folyamatot emelném ki, ahogy a mozival kapcsolatba kerültem, ez kisgyerekkoromban kezdődött. Én '61-ben születtem, azért ez egy nagyon más időszak volt, és alapvetően édesanyám vezetett be a filmek világába, mint szórakozás, tehát hozzá kell tennem, hogy egyszerűen moziztunk, főleg hétvégente, mindenféle filmet megnéztünk, és hát a mai fiatalok számára az meglepő lehet, hogy ekkor nagyon sokszor elfogytak a mozijegyek, a pénztárban már nem lehetett kapni, voltak moziüzérek, és édesanyámnak volt egy különös képessége, jártassága, hogy odament a pénztároshoz, és akkor valahogy lett jegy.
Magam sem tudom, hogy hogy, de valahogy lett jegy, merthogy ez egy nagyon népszerű szórakozási forma volt.
Így kerültem kapcsolatba a filmmel, és aztán már kamaszkorban ott egy picit más dolog jött be, ami hát személyes, de azért nem titok, és nyilván nem én vagyok ezzel egyedül, hogy eléggé magányos kamasz voltam, vagy magamnak való, és bizonyos szempontból a mozi az egy magányos műfaj, mármint a mozizás, a filmnézés, nyilván baráttal, barátnővel is nagyon jó mozizni, de oda azért el lehet menni egyedül. Talán még inkább, mint mondjuk színházba vagy koncertre.
A mozi sötétjének is van ilyen értelemben egyfajta intimitása, és számomra olyan értelemben is, hogy talán zárkózott voltam, kevéssé tudtam feloldódni barátok között, a film az kinyitotta a világot. Tehát nyilván a képzelet, a vonzó történetek, a vonzó tájak, minden, ami egy kamasz lélek számára érdekes, újszerű, azt ebben a némiképpen magányos, kicsit ilyen külső megfigyelői pozícióban tudtam befogadni, és sokszor gondolok erre, hogy nekem azért eléggé innen jött ez a dolog, tehát egyrészt egy ilyen anyai ráhatás, aztán már egy kicsit az önálló lélektani fejlődés, alakulás inkább útja, és valamikor már a középiskolás koromban történt az, hogy elkezdtem tudatosan filmet nézni, és onnantól elkezdtem olvasni az akkori filmkultúrát, az akkori filmvilágot, és például ekkor kezdtem el a magyar filmet felfedezni, olyan értelemben is, hogy a filmtörténetet '70-es években vagyunk, tehát nemhogy internet, hanem DVD, videokazetta, ennek nyoma sincs, és nem volt könnyű a régi filmeket megnézni, televízió, de hát ott azért nagyon rossz minőségben mentek a filmek, még nem is voltunk gazdagok, tehát nem volt igazán jó tévénk, hogy mást ne mondjak, sok mindent fekete-fehérben láttam, ami eredetileg színes. Viszont volt egy fantasztikus lehetőség a budapesti mozik közül.
Volt egy, azóta már megszűnt, több helyen is működött a magyar filmek mozija. És akkor például volt egy olyan nagyszerű forgalmazási gyakorlat, hogyha egy rendezőnek megjelent egy új filmje, akkor ha egy nagyobb életműről volt szó, visszamenőleg az addigi filmjeit is mondjuk egy hét alatt levetítették. És középiskolás koromtól kezdve már ilyen helyekre is jártam, tehát hogy pótoljam, amiből életkorilag kimaradtam, mert éppen a magyar újhullámot a '60-as években, hát akkor még nagyon kisgyerek voltam, tehát nem igazán láthattam.
És egyéb lehetőségek is voltak, amik középiskolás koromtól meghatározóvá váltak, de aztán még főiskola, egyetem alatt is például az akkori időszakban szervezett filmklubok. Volt a TIT-nek filmklubja, volt egy, itt a nevét is hadd mondjam, egy abszolút elkötelezett filmklub, szervező, előadó, aki sajnos már nincs közöttünk, Perlaki Tamás, aki szintén filmtörténeti sorozatokat szervezett, de a TIT-nél is sokan előadtak, akik most már kollégáim voltaképpen, emlékszem Báron György vagy Szegfű András filmklub előadásaira, és ott részben magyar, de ott igazán már a külföldi filmek, a filmtörténeti hagyomány jött be. Egy-egy alkotói életmű, tehát Godard, Bresson, Bergman sorozat, vagy egy-egy irányzat, francia újhullám, olasz modern film, és akkor ezen a módon kezdett bennem kialakulni egy ilyen tudatos film nézői attitűd. Nyilván, mint minden fiatalembert, vagy kamaszt, ezt egy kicsit most már pironkodva mondom, de persze, hogy engem is megkísértett a film készítői oldala, de például annyira voltam józan, és annyira ismertem magam az előbb elmondott alkatomnál fogva, hogy a rendezést soha nem álmodoztam.
Egy annyira extrovertált, kifele nagyon menedzser szempontú szervező, van a rendezőről egy picit ilyen kép is, ami persze hát egy butaság, hogy az kiabál, és ideges és utasít. Szóval ez nagyon távol áll tőlem, viszont a forgatókönyvírás az egy bensőségesebb, az valóban egy inkább a befelé fordulásról szóló tevékenység, és hát akkor ilyen kamaszkori. Tehát ahogy majdnem mindenki verset ír.
Én nem verset írtam, hanem forgatókönyvet, de ezt is gyorsan lezártam, és akkor már abszolút kialakult, hogy úgymond a másik oldalon a helyem, tehát ezen az elemzői, tanári oldalon, amely inkább vizsgálja a filmet.
Amikor főiskolás lettem, nem volt még filmszak, ahol most tanítok például, ez sokszor eszembe jut, hogy bárcsak lett volna az a hely, ahol én most oktató vagyok, nem volt, úgyhogy így aztán az egyetemen az Esztétika Tanszék, az Esztétika szak, ami még a legközelebb állt a filmhez, és ott volt is a művészeti tárgyak között a filmről szóló óra, amit szintén kollégám, illetve az elmúlt évekig tanszék, majd intézetvezetőm vezetett, Kovács András Bálint. És hát most nagyon jó érzés, hogy lényegében nagyon pontosan felolvasta a munkahelyemet, ez egy hosszú-hosszú elnevezés. Tulajdonképpen a Filmtudomány Tanszék az a régi esztétika tanszék mellé épült fel.
A harmadik az a média és kommunikáció, ez került egy intézet alá, és most ott tanítok, ami hihetetlen jó érzés, hogy ahol egykor én tanultam, és még nagyon sokan sajnos már elmentek jó néhányan, de hát lettek azok kollégáim, akiknél tanultam is, akiknél vizsgáztam. És hát akkor így utána az Esztétika Tanszék elvégzése után ott már jöttek a lehetőségek, és lényegében az, amivel a mai napig foglalkozom, tehát a film terén lényegében három dolog, az az írás, a szerkesztés és a tanítás, és ez valahol a '80-as, '90-es évek fordulóján elindult, kicsit későn, akkor már nem voltam annyira fiatal, de hát így alakult, hogy akkor kezdődött a pálya.
Hogy jön az ember életébe, hogy nemcsak nézi a filmet, hanem látja is? Sokan nézünk filmet, de szerintem kevés ember vetemedik arra, hogy ne csak nézze, ne csak fogyassza, hanem ebből valamit alkosson.
Az én úgymond alkotásom az az értelmezés. Az elemzés és az értelmezés, illetve egy idő után már filmtörténeti folyamatok átlátása, feldolgozása.
Mondhatnám azt, hogy a sok-sok film megtekintése után kialakult az igény arra, hogy jobban értsem, illetve az összefüggéseket is meglássam. És akkor ehhez járultak az olvasmányok, és aztán ez lassan hivatássá vált, és ezt a szót szándékosan használom, hogy nem foglalkozás, szakma. Tényleg hivatás, és e tekintetben is nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy azt csinálom, azzal keresem a kenyerem, akár így is mondhatnám, amit szeretek, mondhatni amúgy is ezt tenném. Tehát, hogy számomra ez tényleg nem munkaként jelenik meg. Az egy más kérdés, hogy ilyen értelemben viszont nincs eleje, meg vége. Tehát nem olyan, hogy 8 óra és leteszem, hanem szinte állandóan, úgymond folyamatosan dolgozom, vagy ebben vagyok, de ez nem panasz, sőt, ez nagyon jó így. És ezzel a tudatos, csúnya szóval, fogyasztói magatartással fordult ez át. Amire itt utaltam, hogy amikor már nem úgy ültem be egy moziba, hogy bemutatnak egy új filmet, biztos jó, hanem én kerestem, hogy mit szeretnék látni, mit mutat a kínálat, mondjuk egy régi filmet, ami nem magától értetődő, hogy megnézze az ember. Tehát talán ez a tudatos filmválasztás, és ilyen értelemben egy filmklub kiválasztása, azon belül egy program kiválasztása. Ott volt az az átfordulás, valamikor ilyen 15-16-17 éves koromban, tehát a középiskolás évek alatt. Én fizika tagozatos gimnáziumba jártam, mert 14 évesen még valahogy édesapám nyomán, hogy mérnöki pálya, ilyesmi körvonalazódott, és menet közben derült ki, hogy ez nem volt jó döntés. Nem is nagyon ment jól a fizika, hanem inkább a humán tárgyak, és akkor így művészetek. Nyilván egyéb művészetek is, tehát irodalom, zene, amit hallgatni szeretek, nem értek hozzá, és aztán ebből kikristályosodott a film.
Önnek mit jelent a film, mi a célja a filmnek? A nagy felelőssége birtokában nem kéne felelősséget vállalnia a filmnek, hogy ne csak szórakoztatást nyújtson, hanem legyen egy társadalmi igény is, amit kielégít?
Nagyon fontos, amit mond, és úgy gondolom, hogy a filmnek most ez nem szemrehányás, nyilván senkire nem értem ezt így konkrétan, hanem inkább egy jelenségről van szó, hogy amit ön mond, azt a kortárs film egy picit mintha elveszítené. De pont amikor engem elkezdett érdekelni a film, akkor még nagyon kitartott az újhullámoknak a lendülete. Tehát már túl voltunk, hogy az újhullámok a 70-es évek első felére lecsengenek, de az volt az az időszak, amikor a filmnek természetesen megvolt, tehát ez mindig megvolt, és ez teljesen legitim, a szórakoztató funkció, a populáris filmkultúra. De abban az időszakban nagyon-nagyon megerősödött a szerzői film által az a fajta film, amire ön is utalt, hogy amelyben egy társadalmi gondolat jelenik meg, amely hozzászól a társadalom ügyeihez, akár a politikához, a polisz ügyeihez.
Tényező volt a film, az értelmiségi magatartásnak magától értetődő része volt, hogy moziba jár egy értelmiségi. Ez manapság nem feltétlenül van így.
Lehet, hogy a humán értelmiségi esetében igen, de lehet, hogy egy műszaki értelmiségi, egy menedzser kevésbé, akkor talán jobban jellemző volt ez. Ez mondjuk nem tudok statisztikai adatokat szolgáltatni, de azért a korszellemben a filmnek volt egy ilyen nagyon erős vonzereje, részben abból fakadóan, hogy mint művészeti közvetítési eszköz egy hatékony eszköz. Kicsit előtérbe is került, még a társadalomformálás tekintetében is, nem véletlen, hogy azok a hatalomgyakorlási metódusok, amelyek eléggé határozottan és erővel lépnek fel, azokban az időszakban, de már korábban, a 30-as évektől a filmre föl is használták propagandaeszközként, ami nem tett jót nyilván a filmnek, de paradox módon valamilyen mértékben mégis jelzi a filmnek ezt a fajta erejét. Ez tehát egy nagyon fontos hagyomány, és én a magyar filmmel foglalkozom elsősorban, magyar filmtörténettel, és azért azt kell mondanom, hogy ez a magyar filmben is egy nagyon erős hagyomány, és remélem, és azért most is úgy látom, hogy ez meg is maradt. Tehát, hogy a magyar film még mindig nem mindegyik mű természetesen, és nem is kötelező érvényű ez a megállapítás, de alapvetően felvállal egy ilyen társadalmi feladatot, társadalmi funkciót, és ez szerintem egy nagyon-nagyon pozitív hagyomány.
A művészet az nyilván van egy általánosabb feladata, és ezt szoktam idézni ezt a nagyon egyszerű mondást, bármilyen egyszerű, de mégis igaz, hogy a művészet segít élni. Hozzájárul ahhoz, hogy az életünk teljesebbé, gazdagabbá váljon, reflektáltabbá. Én merem mondani már ilyen idősen a hallgatóknak még az egyetemen is, hogy nem azért van egy film, hogy elemezzük, hanem azért, hogy általa adott esetben jobban megismerjük magunkat, elgondolkodjunk dolgokról.
Egy nagyon általános funkció, és nyilván minden műalkotásnak megvan ez a funkciója, még egy zongoraszonátának is, bármennyire is nem történetet mond, és nem egy konkrét téma jelenik meg benne. De a film esetében valóban ott van az, hogy ennél egy direktebb társadalmi, akár ideológiai, politikai hatást is kifejthet, megfogalmazhat, hozzászólhat, vitára ingerelhet. Tehát van egy ilyen közvetlenebb hatás, és ez a magyar filmnek szerintem nagyon nagy erénye, leszámítva a szélsőséges korszakokat, tehát akár a második világháború alatti éveket, amikor annak a rezsimnek a szolgálatában születtek propagandafilmek, majd néhány évvel később a baloldali diktatúrában '48 és '53 között szintén születtek propagandafilmek, de nagyon sokatmondó körülmény, hogy amikor enyhült a rendszer, tehát már '54-től, és aztán az '56-os forradalom kemény megtorlása után, de a Kádár-korszak is konszolidálódott, és igyekezett megbékélni és megbékéltetni a magyar társadalommal, illetve a magyar társadalmat, akkor a rendezők ezt a szabadabb, nem teljes szabadság, de szabadabb légkört úgy kamatoztatta, hogy nem lemondott a társadalmi témákról azzal, hogy jaj, végre nem kell ezzel foglalkozni, hanem elkezdett érdemben foglalkozni vele. Kritikusan, elemző módon.
Még a '60-as években, annak a reményében ott volt egy ilyen reformszellemű mozgás, elbukott a forradalom, de hátha valamennyire jobbá, emberarcúbbá tehető a szocializmus, ahogy ezt a csehek mondták, ez egészen '68-ig tartott, amikor pont a cseheknél a prágai tavasz fegyveres megtorlása véget vetett ennek a reménynek is, de addig még egyfajta dialógus is kialakult a magyar film, részben azért az irodalom, és úgymond a politika, vagy a vezetők között. Nagyon jellegzetes, hogy a '60-as évek új hullámában ezeket a filmeket az akkori kritika kérdező filmeknek, sőt cselekvő filmeknek nevezte. Gondoljunk bele, hogy egy ilyen névvel vagy jellemvonással ruházták fel a magyar filmet. Cselekvő film tényleg arra vonatkozott, hogy változtassuk, javítsuk, alakítsuk a társadalmat. Nagyon jellemző ez is manapság olyan furcsán hangzik, hogy rengeteg közönségtalálkozót szerveztek akkor, úgynevezett ankétokat a filmeknek. És ezeken az ilyen típusú filmek esetében nem az esztétikai megformálásról esett feltétlenül szó, hanem a filmek témájáról. Hogy mit gondol erről a közönség. Igaz, nem igaz, így van, úgy van, amúgy van. És nem a színészek mentek a közönségtalálkozóra, tehát nem egy ilyen sztár, meg celeb ünnepség volt, hanem a rendező, a forgatókönyvíró, és egy értelmiségi párbeszéd zajlott. Mint ahogy maga a film is voltaképpen egy értelmiségi diskurzusnak a része volt. Ez azért már most egy más helyzet, de még nagyon sok, akár napjainkban elkészült, bemutatott film esetében is hála Istennek abszolút érzi az ember ennek a hagyománynak a folytatását.
A filmnek legyen véleménye, netalántán politizáljon avagy a szórakoztatás lebegjen a szeme előtt? Melyik a polgári attitűd pontosan, melyik az a szemüveg, amivel mindenki jól tud járni?
Mind a kettőnek van létjogosultsága, sőt ezt is mondják, hát nem egy nagyon eredeti nagy gondolat, de teljesen természetes és érdemes a filmmel kapcsolatban kiemelni, hogy egy filmkultúra akkor egészséges, amikor sokszínű, amikor van benne szórakoztató, igényes szórakoztató film, amit azért egy szakmai, kritikusi szem is értékel és elfogad, és a közönség pedig megnéz, mert jutalmazza ezt a törekvést, és ugyanakkor van olyan fajta film, amely lehet, hogy esztétikailag kifinomultabb és nehezebb, talán kevesebbekhez jut el.
Azt gondolom, hogy a kultúrát támogatni kell, az ilyen filmeket is támogatni kell, és manapság nem nevezzük a filmgyártást állami filmgyártásnak, mint a szocialista korszakban, na de voltaképpen mégis az, mert támogatni kell a filmgyártást, tehát az adófizetők pénzéből készülnek a filmek. Lehet, hogy a szabad piac szellemében manapság vállalkozói, produceri magyar filmet is forgatni.
Kevés az a producer, aki kockáztat, mert a magyar piac viszonylag szűk, látni kell, hogy elég kivételes az, amikor egy film olyan nézőszámot produkál, hogy a gyártási költséget, vagy még netán nyereséget tud termelni.
És akkor ott van még ez a bizonyos társadalmi párbeszédnek a funkciója. Nem hiszem, hogy biztos, hogy nem lenne jó, hogyha csak ez, csak az, csak amaz készülne. Tehát populáris filmek, nagyon kifinomult esztétikumú szerzői filmek, vagy pedig társadalmi témájú ilyen értelemben egyfajta, mondhatni közszolgálati filmek, most kicsit analógiásan a médiára. De viszont mindegyik kéne, hogy legyen, és mindegyik lehetőleg jó színvonalon, és akkor ez egy kiegyensúlyozott helyzetet tartalmaz. A másik, ami félreérthetővé teszi még akár így a kérdést is, amit megfogalmazott, hogy akkor, amikor az ember a társadalmi, netán politikai vagy ideológiai jelentésről beszél a filmekben, szó sincs arról, hogy egy bizonyos, akár hatalmon lévő, akár nem hatalmon lévő, ellenzékben lévő, egy demokratikus korszakban ideológia nézőpontot sugalljon a film, tehát nem erről beszélek, az már nagy baj.
Kérdéseket intézzen a társadalomhoz, mutasson be valamit.
Nyilván ez azért lehet bizonyos határig elkötelezett, tehát én nem tartom azt sem ördögtől valónak, hogyha az alkotó részéről azért mégis az, hogy ő ezt hogy gondolja, az valamilyen módon megjelenik, de hogyha csúnya szóval ideológiai szócsővé válik mindez, az viszont egy nagyon-nagyon nagy probléma, és az egy nagyon rossz hagyományt idéz, mert erre is, ahogy mondtam, készültek propagandafilmek a '40-es években, az '50-es években, tehát azt nem kéne talán folytatni. De ami a '60-as évektől bejön, akár nevezzük kérdező vagy cselekvő filmnek, amely hozzászól a polisz ügyeihez, annak van létjogosultsága, nem kizárólagos, de mindenképpen van.
Általánosságban az a kép él a fejünkben, hogy a propagandafilm az egy gagyi, borzasztó nézhetetlen valami, miközben emellett léteznek olyan filmek, melyek mögött egyértelmű a szándék és a kivitelezés is egyedi.Pontosan mi is az a propagandafilm?
Amit mondott, erre van egy szélsőségesebb filmtörténeti példa, ami még zavarba ejtőbb, ez a Leni Riefenstahl esete. És ő ugye a náci ideológiát propagáló filmeket aforgatott a berlini olimpiáról, illetve a nürnbergi pártnapokról az Akarat diadala, ez egy nagyon híressé, hírhedetté vált film. És ez egyébként a művészetelmélet számára is egy nagyon kemény probléma, hogy van egy legtöbbünk számára elfogadhatatlan ideológia, és van egy egészen kiváló film, ami formailag lenyűgöző, amit ott csinál. Ugye az is egy ilyen eléggé bizarr dolog, hogy a Riefenstahl sokat tanul a szovjetektől, tehát az Eisenstein, ami hát propagandafilm, mondjuk azt azért nem mondanám annak, mert hogy éppen az volt már a Sztálin-korszakban magával Eisensteinnel is, hogy nem eléggé propagandafilm, hanem műalkotás, ami nyitva hagy bizonyos kérdéseket, megenged bizonyos értelmezéseket.
Igen, a propagandafilmben van egy ilyen ellentmondás, de a hollywoodi példában is igaza van, hogy mondhatni kicsit cinikusan, hogy a hollywoodiak jól csinálják. És nem veszem észre. És amikor viszont mondjuk az 50-es évek magyar termelési filmjeiben, ha ilyet megnézünk, akkor kinevetjük. Nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy az hatékony volt, tehát hogy volt ember, aki ez alapján elkezdett hinni a kommunizmusban. Még a rendezők közül is volt, aki azt mondta, hogy egy darabig hitt ebben. Nem sokáig, mert már 49-es Rajk-per már sokaknak kinyitotta a szemét, de ugyanakkor azok, hát ezért is szoktuk erre a korszakra azt a jelzőt használni, hogy sematikus filmek.
Tehát tényleg ezek sémák, művészi erejük nincs, és akkor lehet azt mondani, hogy hát az nem jó propaganda, és paradox módon az a jó propaganda, mert ugye, hogy a propaganda erejét azt eliminálja, tehát hogy nem igazán hatékony propaganda, és mivel azért a propagandának a szónak nyilván van egy pozitívabb jelentése is, de most ön is így használta meg, most ebben a beszélgetésben kicsit inkább a veszélyére utalunk mind a ketten. És a tekintetben igen, ez egy paradoxon, hogyha ez a propagandafilm tényleg olyan sematikus propagandafilm, akkor annál jobb, mert annál ártatlanabb, ártalmatlanabb, hatékonytalanabb. Viszont ha ezt jól csinálják, valóban, mint a hollywoodiak, akkor nem is vesszük észre, hogy igen, hát hogy propaganda, vagy valamifajta értékrend megjelenik ezekben a filmekben, az kétségtelen, igen, akár lehet annak is tekinteni, és akkor ez átmegy.
Mi a legnagyobb baj a propagandafilmmel?
Van baj a propagandafilmmel, akkor, amikor egy külső ideológia megrendelésére, utasításra készül, és lényegében felszámolja, megszünteti a művészi autonómiát, ez abszolút probléma. Tehát, hogy ez tarthatatlan, tehát ez semmiképpen sem jó. Itt ott van egy különbség, és ez persze nagyon árnyalandó, néha a határt nehéz megfogalmazni, hogy mondjuk a Ryan esetében. Nem tudom akkor most demokrata vagy republikánus elnök volt, vagy sem, de hogy nem hiszem, hogy bármifajta amerikai politikai alakulat úgymond utasította volna Spielberget arra, hogy csináljon egy ilyen filmet. Az egy autonóm művészi alkotás. Ez Spielbergnek a nézete, a véleménye, most nem tudunk abba belemenni, hogy mennyire személyes, de hogy ott azért mégis ezt feltételezzük, mert azért egy demokratikus országban jött létre ez a film. De támogathat bizonyos fajta gondolatokat, bizonyos fajta értékrendet, és ez szerintem belefér.
Amit egy alkotó, mint művész vállal, és annak hangot ad, ezt én nem tekintem propagandának. A megrendelésre, a művészi autonómiát lenullázó film, amikor tényleg azt látjuk, hogy egy külső, bármifajta ideológiai párt, kormányzati elvárásnak megfelelően valaki elkészít egy filmet, megír egy forgatókönyvet, legyárt egy produkciót, az szerintem probléma.
És attól majdhogynem független, hogy az esztétikailag milyen művész tudott lenni, mert a Riefenstahl is megrendelésre csinálta az Akarat diadalát, csak egyébként meg egy tehetséges alkotóként formailag egy jó filmet készített. De az például olyan értelemben propagandafilm, hogy megrendelésre készül. Tehát megrendelésre készül propagandafilm, és akkor azon belül még lehet csapnivalóan ócska, sematikus, vagy kiváló. És erre mondtam azt a paradoxont, hogy e tekintetben inkább a rossz filmnek örüljünk, merthogy az nem igazán hatékony.
A jó propagandafilm, na, az probléma, mert hát az még működik is.
Képkockát váltva áttérve a magyar filmiparra. Pontosan mitől lesz magyar film a film? Magyar színészek vannak benne, Magyarországon forgatják, magyar forgalmazó.? Mitől magyar a magyar film?
Valóban vannak ilyen kritériumai, ezeket nagyjából rendszerezni lehet. Azt szokták mondani, hogy a kreatív részvétel, tehát nem annyira mondjuk a szakmunka, amit nem akarok ezzel lebecsülni, félreértés ne essék, de hogy a kreatívok, ahogy ezt hívják a filmekben, tehát itt még esetleg a hangvágás, díszlet, látvány, tehát még ez is ide tartozik, nem csak a rendezés, forgatókönyvírás, zeneszerzés is természetesen, színészi közreműködés, tehát egy ilyen többség, a másik pedig, hát egyszerűen megint csak a gyártás és a pénz, tehát a többségi gyártó, hogy kicsoda. Talán a helyszín már majdhogynem a legkevésbé. Nyilván ez is lehet egy szempont, de hát erre sok példát látunk, hogy hány hollywoodi produkció forog nemcsak itthon, stúdióban, mert az megint egy hermetikusan bezárt tér, de hogy Budapest utcáin, és elvétve készülnek filmek.
Mostanában nem is annyira elvétve, mint mondjuk az Enyedi Ildikónak a Feleségem története, azt én egy magyar produkciónak tartom, egyrészt Füst Milán miatt, másrészt az alkotó kreatívok miatt, most az, hogy külföldön forgott, külföldi színészekkel, ettől nem hiszem, hogy annak tekinthető. Nyilván hivatalosan koprodukciós film, tehát ebben benne van a külföldi részvétel. De érdekes kérdés, vannak nehezen megválaszolható helyzetek. Tehát amikor mondjuk a téma sem magyar, a színészek sem magyarok, a helyszín sem az, de a rendező, vagy a kreatívok jó része az, az mégis magyar. Tehát mondjuk Szabó István Mephistója, mindenki azt mondja rá nyilvánvalóan, hogy magyar film, én is azt mondom, hogy magyar film. Ez egy német regény adaptációja, németországi történet, de mégis arra is természetesen azt mondom, hogy magyar.
Van-e sajátossága a magyar filmnyelvnek? Van egy ilyen speciális magyar filmnyelv?
Hát talán több is van. Egyet kiemelni ebből nehéz lenne. Most a filmnyelvre vagy filmstílusra kérdezett, ami először is maga az, hogy magyar stílus, magyar filmnyelv, az szintén sokat emlegetett '60-as évek új hullámához köthető. Előtte egyrészt a '45 előtti filmművészetünk az populáris filmkultúra volt alapvetően egy-egy kiemelkedő művészi törekvésű szerzővel, akit még nem hívhatunk akkor szerzőnek, mert ez a fogalom, ez történeti fogalom, és a '40-es, '50-es évek fordulóján születik meg. De abban a korszakban ők nagyon-nagyon kisebbségben voltak, mondjuk egy Szőcs István, akinek azért abszolút egy egyéni stílusa volt.
De ahogy beindul az újhullám, ott jönnek ilyen-olyan-amolyan stílusirányzatok, akár valóban létező stílusok, mint a szatíra, vagy műfaj, vagy hang, ahogy ezt a szatírát mondani szoktuk, akár pedig egyéni szerzői stílusok. Az egyénileg könnyebb választ adni. Tehát az, hogy kik voltak a magyar filmtörténet nagy stílusművészei, tényleg a legkimagaslóbb eredeti látásmódú alkotók, azokat felsorolás mindig veszélyes, mert mégis kihagy valamit az ember, de hogyha a csúcsokat mondom, akkor nyilván Jancsó a '60-as években és mondjuk az elmúlt időszakban Tarr Béla, aki tényleg formateremtő művész, és még rajtuk kívül sok kiváló rendező.
Amit ön kérdezett, az egy nehezebb dolog. A szatírát vagy a groteszket említette. Én inkább azt mondanám, hogy sajnos nem annyira erős a jelenléte a magyar filmben, mint amennyire kéne. Szoktam ilyen kurzust tartani, és abból az derül ki, hogy a '60-as évektől jelen van például ez a szatíra megalkotás, de inkább búvópatak, hol egy-egy készül, aztán mégis abbamarad. Valahogy a rendezők is, akik szatírát készítenek, egyet-kettőt, és aztán eltávolodnak tőle.
És emiatt, pontosabban ebben kicsit benne van a korszak kultúrpolitikája, nevezetesen, hogy a szatíra, és ezért is lenne nagyon fontos, például, hogy manapság is készüljenek szatírák, és nem készülnek, egyáltalán nem, ez egy nagyon nagy baj, mert a szatíra az eleve egy borzasztóan kritikus, felforgató, mondhatni ellenzéki hang. Most nem az aktuálpolitikai értelemben, hanem a római, mármint az antik szatírák is azok voltak, mert ez ennek a hangnak a sajátja, tehát hogy felforgatni, rákérdezni, kifordítani. És erre minden úgymond rendszerben van szükség, hogy egy kicsit így láttatni a dolgokat.
De egy zárt társadalomban azért mégiscsak a cenzúrát működtető kultúrpolitikában, mint amilyen a Kádár-korszak volt, ez érzékeny terület volt, és azért is, mert a szatíra a humor eszközével népszerű. És azért ezt is a kultúrpolitika látta, hogy egy nagyon elvont, akár egy elvont Jancsó-film, hát olyan nagyon nagy tömegeket nem biztos, hogy megszólít. Nem annyira veszélyes, nem annyira hatékony. De egy vígjáték szatíra, amin nevetünk és jönnek a nézők, az már ilyen értelemben is az. És nagyon-nagyon jellegzetes, hogy a Kádár-korszakban voltak betiltott filmek, voltak ilyen hullámai a betiltásoknak.
A betiltott filmek összszámában több mint a fele, de inkább kétharmada szatíra. Ez nagyon sokat elárul erről, akár az említett Tanú, a legismertebb példa. '56 után is tiltanak be szatírát, meg még a '80-as években is, tehát hogy ez jelzi ennek a hangnak a veszélyét, ami jó értelemben vett veszély talán, mármint hogyha a hatalomra veszélyes, azt nem bánja az ember, de sajnos nincs olyan módon jelen. Aztán a magyar film stílusában még, ami erős, az egy nagyon-nagyon tág fogalom, tehát tulajdonképpen nem is igazán stílus, de maga az, hogy a '60-as évektől nagyon megerősödik, és azért a mai napig ez jelen van, a szerzői filmnek az eszméje. E tekintetben ez a sokszínűség bizony eltűnik, mert a '60-as években még sokszínű volt a magyar filmkultúra. Populáris filmek is voltak, meg nagyszabású szerzői filmek. Szoktam mondani, hogy 65, Kőszívű ember fiai, és ugyanebben az évben a Szegénylegények.
Még a korszak is hasonló, és két nagyon különböző típusú film. A 70-es évek közepétől a műfaji film majdhogynem megszűnt. És például ez sem jó. Tehát a szerzői film vált egyeduralkodóvá, az volt a divatos, és a mai napig egy picit még, hála Istennek megszűnőben van, de még mindig egy kicsit a rendezők is érzik, hogy csak a szerzői filmnek van megbecsültsége. Tehát aki szórakoztató filmet csinál, az egy picit olyan lenézett. Szóval, hogy az nem kritika számára, az lehet, hogy nem fog olyan nagy sikert aratni. Ez azért már nincs így, meg megdőlt, meg nagyon sikeres populáris filmeket készítő alkotók vannak, akik büszkén vállalják ezt, és szerintem visszajelzést is kapnak közönségtől, kritikától, ha jól csinálják.
Ez a fajta lenézése a műfaji filmnek, szemben a szerzői filmmel, ez már nincs, de a magyar hagyomány, tehát legalábbis a '45 utáni hagyományban ez erős. '45 előtt meg a populáris film, a műfaji film volt szinte egyeduralkodó. Úgyhogy a magyar film történetének van egy ilyen, ez egy sajátosság, hogy sokszor volt kiegyensúlyozatlan. Tehát 45 előtt alapvetően populáris filmkultúra, az is filmkultúra. Direkt ezt a szót használom, tehát nehogy úgy értsük, hogy az ócska kommersz blődlik, szó sincs erről, sokáig azért így megbélyegezték azt a korszakot, ez is most már változóban van. És hát sematizmus, szocreál, azután 50-60-as évek fordulójától szerzői film, akkor viszont ez válik egyeduralkodóvá.
A kiegyensúlyozottság, ez egy-egy rövidebb pillanatban megvalósul, és aztán a szerzői film, de azt sem úgy értem, most félreértés ne essék, hogy az a jó film, hogy a művészfilm, ezt a szót azért nem is szeretem használni, mert egy szerzői film vagy jó, vagy rossz. Ahogy egy populáris film vagy jó, vagy rossz. Tehát ezek nem értékkategóriák, hanem a filmek jellege az alkotói szándék, milyen típusú filmet akar készíteni. És az elmúlt évtizedekben ennek a szerzői filmnek van hagyománya, és azért ez most is látszik, hogy a fiatal alkotók közül is sokan ezzel a szemlélettel azonosulnak, és valóban egy szerzői világot építenek, mint az említett Reisz Gábor például.
Mennyiben filmes nemzet a magyar? A magyar hagyomány, a magyar tehetség vagy a magyar néplélek számít-e a filmkészítés során?
Bizonyára számít, és hát lehet, hogy elfogult vagyok, de azt gondolom, hogy igen, büszkék lehetünk a filmkultúránkra, és ez egy viszonylag erős filmkultúra. Hát közhely, és ez is ide tartozik, hogy a világ filmművészetének mennyi nagy alkotót adtunk. Ezek persze sokszor fájdalmas dolgok, mert gyakran emigránsokról van szó, akik inkább kényszerből elhagyták a hazájukat, kezdve Korda Sándor, Kertész Mihály és nagyon sokan, akik. Nekik 19' után kellett menniük, van, akinek a zsidótörvények miatt kellett menni, van, akik a '48-as baloldali fordulat után, mint mondjuk Radványi Géza, vagy '56 után, mint az említett Szőcs István. Ők a világban csináltak karriert magyarként, többé-kevésbé megőrizve a magyar identitásukat.
Ismert az a hollywoodi mondás, most nem biztos, hogy szó szerint idézem, ami állítólag egy producer falán volt kiírva, hogy nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned.
Ez is egy körülmény. A másik pedig, hogy megint statisztikát nem tudok, de nem is tudom, hogy létezik-e ilyen. Mindenesetre például a némafilm korszak, amiről ritkán beszélünk, főleg azért, mert a némafilmkincs 90 százaléka megsemmisült, tehát ez egy fájdalmas dolog, hogy alig maradt meg belőle valami, de 1918-ban az első világháború utolsó évében, részben a háború konjunktúrája miatt a magyar filmgyártás ötödik volt a világon. Tehát azért ez egy rangos hely volt.
A volumen tekintetében is voltunk nagyon erős pozícióban, és hát igen, a minőség, a művészi minőség. Sajnos a némafilm korszaknak a nagy időszakában, a '20-as években, ott éppen mélypontra zuhant a magyar filmgyártás, tehát akkor kevéssé. Populáris filmkultúra azért a nemzetközi színvonalhoz nehezen tudott hozzászólni '45 előtt, de a '60-as évektől, az újhullámoktól, ott viszont azt gondolom, hogy egészen a mai napig jelen vagyunk, és minden egyes korszakban megvannak azok a kiemelkedő teljesítmények, kezdve Jancsóval és mondjuk legutóbb valóban Tarr Bélával, de közte Szabó Istvánnal. És hát igen, ennek a mérői azért leginkább a fesztiválok, fesztiváldíjak, nem annyira a közönségszám, de még akár az export is, amit megint nem tudok pontosan idézni, de hát mondjuk, hogyha a Saul fiára gondolunk, akkor az elég könnyen belátható, hogy ez tényleg szinte a világ valamennyi országában, vagy hát ez túlzás, de nagyon-nagyon sok helyen bemutattak. És ezek szinte hála Istennek így rendszeresen ismétlődnek. Szerintem azért a magyar kultúrában is a filmnek egy előkelő pozíciója van, és a világ kultúrájában, filmkultúrájában én azt gondolom, hogy a magyarokat jegyzik.
Mi lehet ennek az oka? A vérünkben van, vagy a klímában, esetleg a pörköltben? Honnan lehet ezt a tudást megszerezni?
Szokták azt mondani, és nyilván ez a mostani időszakra már nem érvényes, és hát ez is alapvetően talán a Kádár-korszakra igaz. Én azzal foglalkozom, tehát ezt hozzáteszem, hogy talán a legtöbb példám ezért is innen keveredik, de más korszakokban nem tudom, hogy ez mennyire állja meg a helyét. Szóval, hogy egy zártabb társadalomban gyakori jelenség az, hogy a kreatív emberek, a tehetségek, azok igazán hagyományos polgári foglalkozásokban nehezen tudják kifutni magukat, mert be vannak kötve.
Amerika a lehetőségek hazája, ott lényegében bármilyen szinten valaki föltalálja a hamburgert, vagy a hot dogot és garázs tuningból globális világméretű dolog lesz.
A szocialista zárt társadalomban ez úgy nem nagyon megy, és ilyen értelemben a sport és a művészet lehet egy kitörési lehetőség. Még akár olyan értelemben is, most ez egy teljesen prózai dolog, hogy aki élsportoló vagy elismert művész utazhat, miközben egyébként nem olyan könnyű utazni. Ez egyébként az egykori Szovjetunióban például nagyon erős motiváció volt, és például ott is az élsport, az jórészt ennek volt köszönhető, hogy nagyon nagy volt a motiváció, hogy akkor így egy kicsit jobb életet, egy másik életet. És valamit talán ebben esetleg lehet. Nyilván ez '45 előtt valahogy talán nem annyira érvényes, de most igen. És az benne a meglepő, hogy most ezek a körülmények napjainkban már nincsenek, hogy zárt társadalom, és csak művészként tudok kitörni, és mégis a filmkészítés, meg a filmrendezés, annak töretlen a népszerűsége. A mi egyetemükön, a tanszékünkön most már alapképzésben is, tehát BA-n is van filmkészítő irány. És hát a gyakorlati kollégák a felvételibe majdnem belepistulnak, mert a legutóbbi években is arra a tíz helyre, mert nem nagyon tudunk többet felvenni, mert ugye itt stúdiókapacitás, meg minden egyéb, körülbelül 500-an jelentkeztek. Tehát elképesztő, és én ezt egy kicsit ilyen félig-meddig viccesen néha szoktam mondani a hallgatóknak, hogy ma a filmrendezőnek, tehát biztos, mert hogy aztán meg utána iszonyú nehéz, és mégis, még mindig, mindig ilyen erős a vonzereje. És hát ez most megint nem személyeskedés, meg bárkit nem akarok ezzel megbántani, de ugye, ami körül nagyon-nagyon nagy a tülekedés, az érdeklődés, az ugye kiforgatja magából a legjobbakat. Tehát, hogy a másik oldal a kontraszelekció, amikor bizony, bocsánat, de hát ugye a maradék, most ez ugye nagyon nem ilyen. És ez is segítheti azt, hogy tényleg a kiemelkedő tehetségek, ha egyszer ezt az iszonyú nehéz pályát meg tudják futni, akkor viszont valóban komoly teljesítményt tudnak letenni az asztalra.
Hogyan kell viszonyulnunk ehhez az átalakult eléggé nagy piachoz itt a streamig korában?
Elég egyértelműen a szellemi tőkére kell hagyatkozni. Ami nem a mi hagyományunk, nem a mi pályánk, azt nem biztos, hogy erőltetni kell.
Ezek sommás megállapítások, tehát árnyalni kéne, de most nincs nagyon mód ezt kifejteni, de ilyen értelemben például a hollywoodi típusú filmet, vagy bizonyos műfajokat tényleg nem biztos, hogy erőltetni kell, nincs meg hozzá a szakértelem, valóban nincs meg hozzá a tőke. Nem biztos, hogy ez a pálya. Tehát, hogy science fiction-t vagy akciófilmet forgassunk mi. Viszont az, amiben ilyen értelemben a szellem és a stílus, tehát az egyén, művészi látásmód, az erő, ami ilyen értelemben nem feltétlenül pénzkérdés, azért az is bizonyos határokon belül a magyar film esetében is. Nyilván ez a mi pályánk, és tulajdonképpen azok a sikerek, amik valóban nemzetközi sikerek voltak, azok ilyen filmek. Tehát tényleg a legutóbbi vitathatatlan nagy siker, a Saul fia az egy kis költségvetésű film volt. Mitől lett ekkora durranás, hogy így bocsánat, a szóért nem ide illik, meg nem a Saulhoz, de hát a beletett szellemi apport, tehát amit a rendező kitalált, és amit a stáb, mint stílus rendkívül egyéni módon megvalósított, és ugye abban a filmben művészetelméleti, történetfilozófiai léptékű gondolatiság van, hogy hogyan is lehet a megmutathatatlan botrányt, a holokauszt botrányát valamilyen módon mégis a filmben ábrázolni. Ez egy szellemi teljesítmény, ilyen értelemben nem pénzzel mérhető, és nem csak, hogy azt gondolom, hanem ezt mutatják a tapasztalatok, hogy inkább ezzel tudunk hatni. Azok a nagy költségvetésű filmek, amelyek lehet, hogy még produkálnak nézőszámot, viszonylag sokan megnézik, azért azok például nemzetközi porondon, hát mondjon rá példát, amely ezen a pályán nagy pályát, nagy karriert futott volna be. Tehát ez nagyon erőteljesen ezt bizonyítja. Miközben a nyugat-európai filmek közül, vagy az amerikai filmek közül persze, hogy vannak nagy költségvetésű, és abszolút kritikai, művészi sikert arató filmek, mint a Gyűrűk ura. Azért az művészi értelemben is egy teljesítmény, ha legalábbis nem tévedek.
Miért van az, hogy a magyar természetet vagy a magyar infrastruktúrát, ebből igazából a külföld tudja hasznot behajtani a filmgyártás terén, míg a magyar stúdiókba a magyar szereplők és a magyar filmgyártás nem tud bemenni?
Igen, hát ez így nagyon jól hangzik, nem biztos, hogy ez ilyen egyszerű. Ugye a szolgáltatásról beszélünk, vagy a szolgáltatóiparról, ami tényleg világszínvonalú, de azért tegyünk hozzá még valamit, most én nem értek ehhez, tehát ezt csak úgy mondom, hogy biztos, hogy egészen kitűnőek a szakemberek, de azért is jönnek ide a külföldi produkciók, mert van egy adókedvezmény, tehát hogy gazdaságilag is megéri. Ez is egy szempont, és ezzel még egyszer mondom, nem akarom kicsinyíteni az itteni szakértelmet, az is vonzó, de azért ez a barátságos gazdasági környezet is vonzó. És ez nagyon jó, hogy így van, mert mindenki jól jár.
Ez egy nagyon jól működő dolog. Most az, hogy valóban ebbe beültetni, csak hát ott van az a probléma, hogy igen, de hogy vajon egy ilyen nagy költségvetésű magyar produkció tud-e olyan nemzetközi sikert aratni, tud-e olyan témát, olyan színvonalat produkálni, amiben azt a nézőszámot produkálja majd, mint a szárnyas fejvadász második része, amit jórészt itt forgattak. Tehát, hogy ez egy kérdés, melyre választ adni nehéz, de az még a legkevesebb, hanem egy ilyet megvalósítani.
Nyilván nagyon szeretnének sokan ilyesmit megvalósítani, tehát ez egy olyan kérdés, amelyet nagyon sokan szeretnének megoldani, de hát nem nagyon megy, és itt előáll egy furcsa helyzet. Ezért most függetlenül az esztétikai színvonaltól egy kicsit az ember zavarban van a mostani rendkívül nagy költségvetésű produkcióktól, amelyek magyar téma, magyar közönségnek szól, még ha sikeresek, akkor sem nagyon tudják azt az összeget visszatermelni, miközben ezek populáris filmek, tehát ez volna a feladatuk. Ha még nem is sikeresek, és folyton elhasalnak, megbuknak, az meg végképp zavarba ejtő, és itt azért az emberben úgy felhorgad.
Hát még én vállalom is, hogy majdhogynem ilyen demagógia, hogy most akkor ennyi pénz biztos, mert itt elszálltak a nagyságrendek. Most az, hogy kik forgatják meg, hogy azt hagyjuk is, de hogy úgy önmagában. Tehát én e tekintetben is persze ez is egy ilyen nagyon egyszerű bölcsesség, hogy valahogy középutas, mert a másik véglet sincs rendjén. Tehát amire már utalt, hogy nagyon sokan most egyáltalán nem kapnak támogatást, és lényegében, szokták mondani, nem low budget, hanem low budget filmet forgatnak. Ez sem jó, ez sem elfogadható, ez egy kényszerhelyzet. Most nagyon sokan ezt megtették, ez egy nagyon jó dolog, hogy azért van, és én nagyon tisztelem azokat, akik mindennek ellenére alkalmazkodva ehhez a kényszerű helyzethez, úgy csinálnak filmet, ahogy lehet.
Hajdu Szabolcs, az például példaértékű, hogy egy idő után nemhogy nem kapott, hanem azt mondta, hogy ő ebből inkább nem kér, és kitalálta ezt a kvázi szobaszínház, szoba mozi, hogy színházi produkció, ott gyakorlatilag próbálnak hónapokon át, ami aztán egy filmben már egy nagyon koncentrált, sűrű anyaggá tud lenni, egy nagyon kis költségvetéssel, és ezek jók, és nyernek Karlovy Varyban.
De hogy az sem lenne helyes, hogyha azt mondjuk, hogy hát így is lehet filmet csinálni, csináljanak így. Nem. Mert ez is valahol sérti a művészi autonómiát is, mert az sem jó, hogyha külső körülmények befolyásolják azt, hogy én mit szeretnék. Ha én most azért mégis azt szeretném, hogy egy történelmi filmet, amiben kellenek kosztümök, vagy kell egy régi autó, akkor azért egy reális költségvetés, tehát nem azok a túlzóak, amelyek ehhez a kisebb piachoz alkalmazhatók, tehát annak is jelen kéne lennie.
Én most abban látom a legnagyobb problémát, hogy csak szélsőségek vannak. Vagy nagyon magas költségvetés, vagy nulla.
És ez biztos, hogy nem jó. Most arról nem beszélve a legérzékenyebb dolog, hogy ki kapja ezt, ki kapja azt. Hát ez is most nagyon-nagyon rossz helyzetben van, mert sajnos a politika, ez a bizonyos szörnyű szekértábor politika ült rá erre is, és ez nagyon nagy baj. Tehát, hogy ez így borzasztó rossz, az az igazság.
Akkor reméljük, hátha visszatalálunk az arany középútra.
Nagyon jó lenne, bármennyire közhelyesen hangzik, de tényleg ez egy kiegyensúlyozottabb, hogy mondjam, a politikai irányultság, de ilyet már jobb lenne nem mondani. Tehát, hogy ne kerüljön be, hogy mondjam, a diskurzusba, hogy ez dönt, hogy ki hol áll. Ez múljon el, ez az egyik.
A másik pedig, hogy az én ízlésem szerint ezek a nagyon szélsőséges, akár magas költségvetések is, hogy nem biztos, hogy az a pálya, és amire utalt, hogy most itt van a technika, meg miért nem a magyarok csinálnak ilyet. Talán nem ez a mi utunk. Legyenek népszerű filmek, populáris filmek, de nem ezekben a tényleg extrém nagy költségvetésekben, mert az valahogy nem szokott jól elsülni. Ellenben egy szerényebb költségvetés, de nagy szellemi apporttal megvalósuló munka, az pedig még akár üzletileg is milyen sikeres tud lenni, nem beszélve a kulturális sikerről, ami azért mégis az elsődleges feladata a magyar filmnek is.
Egy biztos, nézzünk nagyon sok filmet, abból még baj nem történt, és főleg magyar filmet nézünk.
És főleg moziban. Most ez nem lesz itt népszerű, de utalt, hogy streaming, meg egyebek, és ezt a hallgatóimnak is szoktam mondani, hogy hát menjünk moziba. Én hetente többször, tényleg szinte egy ilyen támogató, hogy azzal a kis jegyárral is, mert egyrészt más filmélmény, az én mobiltelefonom filmet nézni, tehát ezt inkább ne, még a laptop, de hát az is. És tényleg, hogy ne vesszen ki, megmaradjon a mozi, mint film megtekintési hely, mert ez az igazi, mégis közösségi élmény. Megjegyzem, hogy hétköznap délután van, amikor én tök egyedül ülök egy filmen, és az nagyon elszomorító. De hogy mégis mindenekelőtt ez legyen, Budapesten nagyon jók a lehetőségek, tehát ilyen szempontból Budapest egy moziváros, mert még az Art hálózat is sok-sok mozival jelen van. Vidéken nem mindig ilyen jó a helyzet, de azért itt van a lehetőség, csak éljünk vele.
Úgyhogy én azt kérem, hogy filmet nézni, magyar filmet nézni, és lehetőleg moziban.
2024 számos olyan politikai fordulatot hozott számunkra, amiket az elmúlt években szinte el sem lehetett volna képzelni: lemondott Magyarország köztársasági elnöke, Magyar Péter vezetésével megjelent egy olyan politikai párt, ami képes a kormánypártok népszerűségben történő kihívására, az év pedig egy kiterjesztett kampányturnévá változott.
Viszont a politikai konfliktus kommunikációban vajon hogyan is jutott el egy újabb élettárs hangfelvételéig és Menczer Tamás gyermekotthonnál lévő kiabálásáig? Ennek három fázisra történő áttekintésével a teljes magyar társadalomnak tartozunk.
Első Fázis: Magyar Péter, The Man
Megjelenése óta a Magyar Péter-jelenség egy dologgal írható le igazán kifejezően: One-man show. A háttérben lévő, rendkívüli kommunikációs érzékkel rendelkező politikai stábja pusztán a háttérben mozog, kizárólag a TISZA-párt elnöke politikai közösségének egyetlen frontkatonája.
Ebből kifolyólag szinte természetesen következett folyamatos és véget nem érő image-építése, mellyel éles kontrasztba kívánta állítani magát a miniszterelnökkel. Legfőbb törekvése a kompetens, karizmatikus, professzionális, magabiztosan fiatalos, és művelt államférfi képének kialakítása a választópolgárokban, melyet folyamatos és közvetlen Facebook- és sajtókommunikációjával sikerre is vitt. Ez országjárásaival és a MÁV- valamint a kórházak helyzeteinek bemutatásával kétségkívül alkalmas a kívánt szimpátia elérésére.
Közvetlen kommunikációja azonban jellemzően komoly hangvétele mellett tartalmazott egy olyan réteget, mely hatalmas értetlenséget is kiválthatott a választópolgárokban, már-már a politikai bulvár határait súrolva. Számos esetben nem elég, hogy a social médiában történő kommunikációja szinte kizárólag Magyar Péter portréjának audiovizuális élményére támaszkodott, saját oldalán nagy számban jelentek meg olyan, általa „a propaganda” alkotásának minősített posztok melyek szürreális helyzetben ábrázolták a pártelnököt.
Nem illett kontextusba a „propaganda” által gyártott vizuális élmény, melyben Magyar Péter Julius Caesar babérkoszorújával a fején, az antik római res publica és principatus korát idéző tógában oltotta étvágyát az isteni nektárhoz hasonló szőlőszemekkel, ahogy az sem a konvencionális politikai képsorokat erősítette, mikor úszó politikai ellenfeleit túlhaladva isteni angyal sziluettjében repült át fejeik felett.
(Forrás:Instagram.com)
E lépéseket ugyan lehetett a fiatal generációk meme-kultúrája irányába történő nyitásként értelmezni, azok túlságosan éles ellentétben álltak azzal a megfontolt és energikus politikusképpel, amit ő maga is szükségesnek tart a politikai riválisai legyőzése érdekében. Ugyan ez a kettőség emberinek is képes feltűntetni, mégis ez az oldal adott alapot az ellene folyó következő kommunikációs támadások megindítására.
Második Fázis: Vogel Evelin, azaz nekem jár az a 30 millió
A fent már említett kommunikációs kettősséget erősítette, hogy szokatlanul nagy jelentőséget tanúsított magánélete szereplőinek beemelésére, azokból pedig kiemelkedően a barátnőjére, Vogel Evelinre.
Természetesen a politikai kommunikációban az emberiség történetében mindig is szerepet játszott a politikus párjának támogató szerepe és valamilyen szinten külvilág felé történő prezentálása, ebben az esetben viszont Vogel Evelin nem csupán támogató barátnő, hanem mint a párt egyik funkcionáriusa lépett fel. Aktívan szerepet is vállalt a párt felépítésében, egészen Magyar Péterrel való szakításukig. Pont ez a különleges státusza tette alkalmassá arra, hogy megpróbálja kikezdeni Magyar Péter politikai pályáját a bemutatott hangfelvételekkel, amik azonban vegyes eredményt hoztak.
(Forrás: Index.hu)
A TISZA-pártelnök álláspontja alapján zsarolás alatt álló politikai közösségének mobilizációja, és a helyzet gyors és tiszta lereagálása viszont megmentette az új ellenzéki erőt a valódi politikai arcvesztéstől, bemutatva számunkra Magyar támogatóinak politikai lojalitását, és kommunikációs hatását.
Ez a botrány viszont a kormánypártok kommunikációs offenzívájának egy új fázisát is jelezte: Varga Judit nyilatkozatán túl egyértelműnek látszik, hogy nem pusztán professzionális és politikai alapon történő konfliktusra hajlandóak: immáron Magyar Péter ellen pszichológiai hadviselés is zajlik a regnáló kormány politikai közössége részéről.
Ugyan népszerűségének nem ártott, az ellenzéki politikus image-építésében mégis változást hozott: immár szinte kizárólagos fontosságot kezdett el élvezni a megfontolt vezető képének felépítése, a provokációkra adott egyre élesebb és professzionálisabban prezentált válaszadás.
Harmadik fázis: elérkeztünk Menczer Tamáshoz
A kormánypártok kommunikációjának hevessége egy új fokra érkezett. Az eddigi eseményekből következtetve nyilvánvalóvá vált a szándék Magyar Péter magánéleti eszközöket is igénybe vevő szabotálásra, azonban az éppen zajló országjárással egy olyan szintre jutottunk el, ami eddig felfoghatatlan volt,
(Forrás: nepszava.hu)
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a napokban megtalálta a TISZA-pártelnökét egy gyermekotthon ajtajában, amikor az utóbbi éppen ajándékosztást tervezett. Az eredmény egy olyan kommunikációs ámokfutás lett, mely érdekes verbális és nonverbális jeleket tár fel számunkra.
Magyar Péter a két férfi találkozásánál általánosan megszokott köszönési formát, a kézfogás kezdeményezési mozdulatait tette meg a szokásos jobb kéz nyújtására tett kísérlet által, melyre Menczer Tamás feltűnően keze szorosan teste mellett tartásával válaszolt, kifejezve Magyar Péter kezének remegését, meglehetősen indulatos hangtónus keretei között.
Az ellenzéki pártelnök továbbá titulusához mérten, a konvencionális kultúrlényekhez hasonlóan magázódva szólította meg az érkező kommunikációs igazgatót, aki azonban a társalgási protokollt rugalmasan értelmezve tegezve, Petiként és „Kicsiként” határozta meg beszélgetőtársát. Ezt követően szemmel láthatóan Magyar Péter intimszférájába pozicionálta magát, a két férfi között néhány centiméter maradt. A dominancia megmutatásának kísérlete után Menczer Tamás változatos utalásokat tett Magyar Péter állítólagos családjával szemben alkalmazott fizikai erőszakára, hazugságaira, valamint alja mivoltára. A kommunikáció dinamikája részéről szinte végig emelt, indulatos hangnemben zajlott, nem hagyva teret az ellenzéki pártelnök közbeszólás nélküli megszólalásának.
A verbális agresszió jeleit később egy szemben sétáló, helyzetbe beavatkozó, idősebb korú férfival is megismételte.
A fenti példákból egyértelműen kitűnik: a politikai oldalak polarizációja 2024-re a politikai bulvár olyan szintjeit súrolja, melyek tarthatatlanok egy európai kultúrkörben levő állam politikai életében. Amennyiben a társadalom szempontjából fontos ügyekre megfelelő válasz találása szükséges, azt sokkal kívánatosabb és egyszerűbb elérni az álláspontok ideológiai és érvek alapján történő ütköztetésével!
(forrás: https://parade.com/1370373/jessicasager/how-many-people-are-in-the-world-global-population/)
(Kép forrása: Atv.hu)
(Kép forrása: UNFICYP)
forrás: https://magazine.ucl.ac.uk/food-for-thought/index.html
Forrás: https://www.dailymail.co.uk/health/article-12566501/Not-ultra-processed-food-avoided.html 
