Reaktor

Stagnálásba váltottak a bérleti díjak, gyűlnek a felhők a budapesti AIRBNB lakások felett
Stagnálásba váltottak a bérleti díjak, gyűlnek a felhők a budapesti AIRBNB lakások felett

Még mindig vegyes képet mutat az országos albérletpiac a kínálati árak alapján - derül ki az ingatlan.com új elemzéséből, amely ismerteti a KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb - márciusi - eredményeit és több mint 40 ezer hirdetés alapján bemutatja az április végére jellemző kínálatot és átlagos bérleti díjakat is.

Stagnálnak a bérleti díjak, ez derül ki a számokból. Márciusban 0,5 %-kal nőttek a bérleti díjak, míg a növekedés Budapesten 0,8 %-os volt, ami minimálisnak tekinthető. Továbbra sem beszélhetünk tartós növekedésről, főleg annak fényében, hogy az országos bérleti díjak 1,6 %-kal, a budapestiek 2,2 %-kal maradnak el a tavaly áprilisi számoktól, derült ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének elemzéséből.

grafikon.png

Gyűlnek a felhők a budapesti rövid távra kiadó lakások felett

Az elemzésből kiderül, hogy április végén közel 21 ezer kiadó lakás és ház hirdetése szerepelt a kínálatban, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A bérleti díjak a fővárosban átlagosan 130 ezer forintot tettek ki, de eltérés volt a bérleti díjakban attól függően, hogy a város melyik részében adták ki az adott ingatlant. A számokból az derült ki, hogy az V. kerület számított a legdrágábbnak, itteni bérlőknek 170 ezer forintos havi bérleti díjjal kellett számolniuk. A legolcsóbb kerületben mindeközben az átlagos bérleti díj 110 ezer forint volt, ez a kerület nem más, mint a XIX. kerület volt. A korábbi években a fővárosi albérletpiacon belül elsősorban a rövid távú lakáskiadás, azaz lakáshotelezés “fellegvárának” számító VI. és VII. kerületben 135 ezer és 120 ezer forintnál tartottak az átlagos bérleti díjak.

“Fontos kérdés, hogy a járvány lecsengése és a turizmus visszatérése után hogyan alakulnak az utóbbi két kerületben az albérletárak. Mindkét kerület ugyanis komoly szigorítást tervez a rövid távú lakáskiadást tekintve” - tette hozzá Balogh László.

Az eddig megismert, ám még nem elfogadott tervek szerint az ott lakók kezébe adnák a döntést. Felmerült olyan ötlet is, amely szerint, ha egy lakásban vendégként megszálló turistákra akár hangoskodás miatt kihívják a rendőrséget a szomszédok, akkor ott korlátozhatják ezt a lakáskiadási formát. Úgy tűnik, hogy a tervezett szabályok a lakók kezébe adhatják a döntést, hogy lehessen-e “lakáshotelezni” az adott társasházban. Összességében, könnyen lehet, hogy egy szigorú szabályozás inkább a hosszú távú lakáskiadás felé terelheti az érintett városrészekben a befektetőket, így a korábbi években látottnál megfizethetőbb albérlet- és lakásárak alakulhatnak ki. Ez pedig kigyűrűzhet a külső kerületekbe is.

kiado_lakasok_es_hazak_buadpest.png

A fővároson kívül stabilizálódtak a bérleti díjak

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy a megyeszékhelyeken mennyiért hirdették kiadásra a lakóingatlanokat április végén a tulajdonosok. A debreceni albérletek esetében az átlagos bérleti díj 100 ezer forintra rúgott. Győrben 110 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat átlagosan. A kecskeméti, nyíregyházi és pécsi albérletpiacot egyaránt 90 ezer forintos átlagos havi bérleti díj jellemezte, Szegeden pedig 95 ezer forintot tett ki.

kiado_lakasok_es_hazak.png

A gimnazisták egy része önmaga ellen lázad
A gimnazisták egy része önmaga ellen lázad

Gimnazistaként sosem voltam éltanuló, habár volt pár tárgyam, amiben tudtam kiemelkedő lenni. Nehezen jöttem ki a mesterségesen alkotott közösséggel, és a legtöbb tanár se tekintett rám pozitívan. Egyrészt a véleményem mindig hangoztattam, másrészt megvolt a magam karaktere, ezt pedig az iskolákban nehezen tolerálják. Mindig is lázadtam, ahogy ezt a mai napig teszem. Éppen ezért rossz látni, hogy a diákok egy része ezt a lázadást felületesen teszi. Nem a saját fejlődésben lévő egyéniségének elfogadtatásáért harcol, hanem valami olyan ellen, amiben nincs tapasztalata, és hagyja, hogy befolyásolják. Az érettségit meg kell tartani, pont. Sokan lelkiismeretesen tanulnak otthon, és fognak tudni sikeresen érettségizni. Azok akik nem akarnak idén érettségit, két opciót tudnak felvázolni. Vagy ne legyen semmi, tehát ismételjenek évet kollektívan, vagy az iskolai átlag szerint kapjanak felvételi pontszámot.

Az érettségi elhalasztása a tisztességesen tanuló, tehetséges diákoknak okozna problémát, hiszen egy csoport önző módon erőltetné rá a többiekre a saját véleményét.

Azt hiszem, ez semmiféleképp nem helyes. Ha pedig a meglévő jegyek alapján kapnak pontszámot, az talán ennél is rosszabb. A pedagógusok nagy része tisztességes, de mint minden szakmában, itt is vannak olyanok, akik kivételeznek egyesekkel negatív és pozitív értelemben is. Gondolom sokaknak ismerősen cseng a “pofára osztályzás” kifejezés. Példaként tudom hozni azt az évemet, amikor középfokú nyelvvizsgásként kettesre álltam angol nyelvből, majd az ugyanabban az évben tett osztályozó vizsgám ötösre sikerült. Egyébként általánosan elmondható, hogy a tanulmányi érdemjegyeim jellemzően rosszabbak voltak, mint az érettségim, amire odafigyeltem, és amikor kellett sok energiát fektettem bele, de nem tanultam magam túl.

Felmerül tehát a kérdés, hogy akik most szóban akarnak érettségizni, és ott javítani, azok vajon a tanárok jóindulatára játszanak-e? Persze én is aggódtam a végzős év miatt, de otthon megkaptam azt a mondatot, ami a szemem előtt lebegett: “Elsőre sikerülnie kell, tedd magad oda”. Eljártam matektanárhoz és történelem fakultációra is, hogy biztosan ne legyen gond. Aztán, ahogy közeledtek ezek a vizsgák, egyre többször hagytam ki a fakultációt, matematikából pedig úgy éreztem nem lesz gond. Nem is lett, pedig nem sokat tanultam, inkább éltem a tizennyolc évesek életét, buliztam főként. Talán ebben az időszakban tartottam legtöbbször házibulit. Nem izgultam túl, nem is lett belőle gond, hiszen elsőre felvettek jogász szakra a Miskolci Egyetemre. Két éve vagyok egyetemi hallgató, és hiába közhelyes, de az érettségi együttvéve olyan, mint egy átlagos tárgyból tett vizsgám jelenleg.

Ki kell tehát mondani, hogy aki önhibájából nem képes legalább egy fizetős szakra bejutni úgy, hogy kellő időt szán a végzős tanulmányaira, annak egyáltalán nem biztos, hogy való az egyetemi tanulás.

Visszatérve a kiinduló gondolathoz, a tinédzserek felületes lázadását egyes politikai erők ki tudják használni, és élnek is a lehetőséggel. Főgonosz csinálnak Maruzsa Zoltánból pusztán azért, mert racionális és ésszerű döntést hoz. Valójában ő az, aki széllel szemben harcol, és akkor is tisztességes döntést hoz, ha ezért páran negatív véleménnyel lesznek róla. Rengeteg online tananyag van, én videót vágni, photoshoppolni és sok mást, például történelmet tanultam Youtube videókból. Ne csak akkor legyen hasznos az internet, amikor Tinderezünk, vagy kocsmázó csoportot hozunk létre messengeren, hanem akkor is, amikor munkavégzésben, vagy oktatásban segít minket.

Az érettségi vizsgák megtartása mellett többször is belefutottam a hírbe, ami szerint elmarad a ballagás. Az az ünnepség, amikor megünnepeljük, hogy bejártunk egy intézménybe egy mesterséges közösségbe, végigszenvedtük a korai keléseket, a nagy dolgozatokat, ez idő alatt pedig szereztünk egy-két jó barátot. Aztán a családdal elmegyünk éttermezni, vagy otthon leülünk egy nagyobb ebédre. Ezen én is keresztül mentem, de csak azért mert a közösség kötelességet is jelent. Azóta sem értem, miért kellett azokkal ballagnom, akikkel sose voltam jóban, sőt olyannal is ballagnom kellett, aki majdnem minden napomat megpróbálta tönkretenni. Sokkal jobb volt az, amikor érettségi után szelektált baráti társasággal mentünk, és tartottunk egy jó részeg estét, amiből a mai napig szép és vicces emlékek maradtak. Persze biztos van, akinek fontos a ballagás, de ha én leírnám, nekem a vírus hány tervemet hiúsította meg, akkor a cikk hossza meghaladná a tudjuk mit is.

Úgy látom nincs valós érvük azoknak, akik ellenzik az érettségi megtartását, csupán kifogást keresnek az ellen, amitől félnek.

A félelmek elől azonban nem elmenekülni kell, hanem megküzdeni vele. A Z generációnak tény, hogy nem egyszerű, hiszen egy kényelmes világba csöppent, ahol főként a “first world problems” köre érinti. Meg kell találnia saját értékeit, úgy, hogy nem hagyja maga mögött a hagyományos időtlen értékeket. Ameddig ez nem történik meg, addig a társadalom más korosztályba tartozó tagjai hisztis kisgyerekként fog rájuk tekinteni, mivel egy részük egyszerű érettségi vizsgát sem képes rettegés és kifogáskeresés nélkül végigcsinálni. A vizsga valóban nem ad érettséget, hiszen azt nem egy papír dönti el. Ideje felnőni, és ha az sikerült, akkor sikeres vizsgák mellett érettséggel is lehet büszkélkedni. Végezetül ezt a gifet itt hagyom, érti, aki érteni akarja:

Az ok, amely örökre tönkretette Wagner és Nietzsche legendás barátságát
Az ok, amely örökre tönkretette Wagner és Nietzsche legendás barátságát

nico.jpg

Bryan Magee, két évvel ezelőtt elhunyt kortárs brit filozófus és író Wagner világképe című művében egy igen lebilincselő elméletet prezentál arról a rejtélyekkel övezett fiaskóról, amely mindörökre véget vetett Wagner és Nietzsche legendás barátságának.

A tizenkilencedik század hímnemű Paris Hilton-ja és Nicole Richie-je az Úr ezernyolcszázhatvannyolcadik évében ismerkedett meg egymással. A zsenge diákéveit taposó, mindössze huszonnégy éves Nietzsche, és a krisztusi kor majd' dupláját megélt zseniális zeneszerző is forró rajongással viseltetett a pesszimizmus filozófusaként elhíresült Schopenhauer iránt,

így az élet hiábavalóságáról szőtt végeláthatatlan diskurzusok már a kezdetektől termékeny talajt nyújtottak gyorsan bimbózó kapcsolatuknak.

A két férfi hamar egymás legjobb barátjává, legfőbb bizalmasává vált – egymáshoz fűződő gyengéd érzelmeik szilárdnak tetsző vázát főleg a filozófiáról és a különböző művészeti ágakról szőtt társalgásaik formálták oly állhatatossá – legalábbis sokáig úgy tűnt.

Első közösen töltött karácsonyukkor Nietzsche a mindkettejük szívében heves érzelmeket korbácsoló Schopenhauer portréját ajándékozta mesterének, majd az azt követő évben Wagner Siegfried nevű gyermekének világra jötténél is jelen volt, sőt, ő lett a kisded keresztapja.

Rendelkezésre álló szerény ismereteink szerint Nietzsche sem a barátságuk előtt, sem az alatt, sem pedig az után nem volt elragadtatva a Wagner által fabrikált zeneművektől, és eme véleményét soha nem is rejtette véka alá.

Ezzel ellentétben viszont töretlen lelkesedéssel tanulmányozta polihisztor zeneszerző filozófiai nézeteit: bár egyes vélekedések szerint a fiatal, tehetséges klasszika-filológus befolyásolta Wagner gondolatiságát, a helyzet épp az ellenkező. A zsenialitás pátoszától roskadozó ifjú bizonyosan nem karcolja be becses nevét a filozófiatörténet vaskos könyveibe, ha gondolatait nem szövi át Wagner szellemisége.

Úgy tudni, hogy bár Wagnernek rendkívül imponált az ifjonti Nietzsche szenvedélytől fűtött lelkesedése, ennek ellenére nem látta benne a lelke mélyén éledező igazi zsenit, csak egy lelkes, okos, olykor egészen behízelgő fiatal fiút.

Mesébe illő, idillikus barátságuk egyik pillanatról a másikra fordult át durva, infantilis vagdalkozássá: Nietzsche minden egyes általa teremtett írott szövegben szégyentelenül gyalázta egykori mesterét.

Bizonyos hipotetikus magyarázatok szerint a két egykori cimbora közé ékelődött eláshatatlan csatabárd az áthidalhatatlan vallási ellentétek miatt került oda, kapcsolatuk végére ugyanis Nietzsche már egy fikarcnyit sem hitt a transzcendens világban, egyenesen égbekiáltó blődségnek tartott minden erre irányuló gondolatot.

Szép elmélet, ám az újonnan felfedezett információk birtokában kijelenthető, hogy sokkal valószínűbb, a nyilvános sértegetésig aljasodó csatározásuk okai csakis személyes jellegűek.

1956-ban bukkant elő egy bizonyos levelezés ama bayreuthi levéltárból, melyet Richard Wagner folytatott Nietzsche kezelőorvosával, név szerint egy bizonyos Otto Eisner-rel.

Mert mi is történt? Nietzsche retinája az évek múlásával oly súlyos és visszafordíthatatlan károkat szenvedett, melyek egyenesen a látása elvesztésével fenyegették, emellett a központi idegrendszere is jelentős gyulladással operált, ami konstans bénító fejfájást okozott cinikus hősünknek.

Nietzsche a lesújtó hírről értesülvén levelet írt drága barátjának, amelyben beavatta az orvosi diagnózisba. Wagner szinte eszét vesztve az aggodalomtól, tüstént lúdtollat ragadott, hogy maga kérjen felvilágosítást az orvostól, aki válaszában az orvosi titoktartásra elegánsan fittyet hányva teljes részletességgel fecsegett Nietzsche betegségéről. Wagner a doktornak címzett válaszában azt kérte, hogy Otto Eisner az orvosi szaktekintélyét is latba vetve próbálja meg lebeszélni páciensét az onanizálásról, ebben az időben ugyanis még a legprominensebb hozzáértők is szilárdul meg voltak győződve arról, hogy a maszturbáció vakságot okoz.

Kettejük levélváltása még sok zamatos részletet tartalmaz, a doktor fesztelenül regélt Wagnernek Nietzsche fiatalkori gonorrheás fertőzéséről, vagy arról, ahogy Olaszországban orvosi utasításra örömlányokkal koitált.

Hiába a karácsonyra kapott Schopenhauer portré és a két zseniális elme közt feszülő csillogó asztrál híd, a kompromittáló levél tartalma hamar kiszivárgott: az 1887-es bayreuthi fesztiválon minden egyes résztvevő azon csámcsogott, hogy vajon azért nincs ott Nietzsche, mert falloszának kényszeres masszírozásától már végleg megvakult, vagy most is épp Olaszországban múlatja az időt kétes erkölcsű nőszemélyek társaságában.

A meggyalázott filozófus Wagner halála után már oly módon nyilatkozott, hogy „Imádtam, de becsapott: elárult engem.” Ez kétség kívül igaz, ám Nietzsche minden jelentős művét a Wagnertől való elhidegülés után következő tizenkettő esztendőben írta, így hát megfontolásra érdemes a gondolat,

miszerint ha a zeneszerző orvossal folytatott levelezése nem roppantja ketté megingathatatlannak tetsző barátságukat, talán sosem jut el sokat vitatott, világrengető következtetéseihez.

 

A jó diplomata egyszerre világpolgár és magyar hazafi
A jó diplomata egyszerre világpolgár és magyar hazafi

Koltay András bízik benne, hogy a járványévfolyam pont olyan lesz, mint a békeidők évfolyamai. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora úgy látja, a diplomataakadémiájuk egyik fő erénye a rugalmassága. Koltay szerint van világnézete a Facebooknak, és probléma, hogy nem tudjuk, milyen gazdasági vagy politikai érdekek szolgálatába állítják a felhasználói adataikat a tech cégek. Reaktor podcast.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Miben különbözik a járványévfolyam egy hagyományostól?

Nagyon remélem, hogy a végén azt mondhatjuk, különösebben semmiben. Az elmúlt bő egy év nagy része valóban rendhagyó módon zajlott és már a tavaly nyáron elmaradtak a szokásos egyetemi rituálék. A hallgatók számára ezek örömünnepek lettek volna, például a diplomaosztó ünnepség. Az ősz végén sem tudtunk már gólyabált és egyebeket rendezni. Azt gondolom, hogy miközben az oktatás a mi esetünkben nagyon rövid átállás után többé-kevésbé zökkenőmentesen folytatódott. De az egyetemi élet sava-borsát adó közösségi alkalmak, az egyéni kapcsolatok erősödése nyilván katasztrofális károkat szenved. Nagyon bízom benne, hogy ugyanolyan gyorsan fognak ezek visszaépülni, mint ahogyan a hallgatók visszatérnek az iskolapadba.

Úgy gondolja, hogy az oktatás színvonalát nem befolyásolja az online oktatás?

Ezt általános értelemben, teljes magabiztossággal nem merném állítani. Az oktatás ideális esetben egy szoros személyes kapcsolatot is feltételez tanár és diák között. Ráadásul interaktív együttlét is kell, ahol a diákok véleménye befolyással van a tanóra vagy az oktató gondolkodására. Számítógép előtt tartva az órákat erre nincsen teljes egészében mód és lehetőség. Inkább úgy fogalmaznék, hogy jelentős károk vagy sérülés nélkül tudjuk így is bonyolítani az oktatást. Persze mindannyian nagyon várjuk már, hogy vége legyen ennek az időszaknak. 

A Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen szervezett Diplomáciai Akadémia javarészt külföldi oktatókkal indult volna el. A korona-vírus sajnos ezeket a terveket is átírta. Mik a tapasztalatok az első tanév után?

Ez az indulástól kezdve egy nagyon kiegyensúlyozott, jó kisugárzású program, ha szabad ilyet mondani. Ebben alapvetően már nem a hagyományos egyetemista korosztállyal dolgozunk. Emiatt kicsit zökkenőmentesebben is ment az online átállás. De szerencsére az évfolyam tavaly november közepéig személyes oktatásban részesülhetett. Nagyon izgalmas a projekt. Magyar felsőoktatási intézmény nem csinált ilyet korábban. Azt gondolom, hogy ahol tartanunk kell, ahová eljuthatott ez a program, oda sikerült eljuttatni. Szerintem színvonalas, betölti azt a szerepét, hogy valóban egy utánpótlás-képző műhelye legyen a magyar diplomáciai karnak. Ha távlatosan gondolkodunk, a külföldi oktatók bevonását szeretnénk erősíteni, ami most természetszerűleg csorbát szenvedett. A diplomácia magától értetődően sok tekintetben nemzetközi műfaj, ezért lehet és kell külföldi oktatókban gondolkodni. Reméljük, hogy a következő tanévtől már ennek sem lesz akadálya.

Már lehet is jelentkezni a második évfolyamba. Kiknek javasolt, kiből lehet jó diplomata?

Diplomatának lenni is egy olyan hivatás, amelynek megvannak a maga szakmai szabályai a nyelvi készségtől a jó fellépésig és a retorikáig, és így tovább. Két dolgot emelnék ki, amik nem feltétlenül evidensek és amire mi a képzésben hangsúlyt fektetünk. Az egyik, hogy diplomatának lenni nem pusztán bizonyos skillek vagy szaktudás elsajátítását feltételezi. Egy olyan mély, megalapozott tudásra van szükség, ami elkötelezettséget jelent, amivel a diplomata el tudja helyezni a világ aktuális jelenségeit a megfelelő polcra. Alkalmasnak kell lennie arra, hogy történelmi kontextusában, folyamatában is látva a jelenségeket megfelelően tudjon reagálni vagy javaslatot tenni a saját országában a megfelelő cselekvésre, reakciókra. Emellett pedig egyszerre kell világpolgárnak és magyar hazafinak lennie. Úgy kell működnie a világban, hogy minden pillanatban a magyar érdeket tartja szem előtt. Ami természetesen a legtöbbször egybevág a közös európai vagy a civilizált világ egészének érdekekeivel. Máskor viszont ütközésben lehet velük. A diplomatának határozottan, de udvariasan, mosolyogva kell tudnia képviselni ezeket. Itt a szellemi felkészültség, az elmélyült gondolkodás párosul olyan képességekkel, amelyek a szakembert konkrét, azonnali, hatékony cselekvésre tudják indítani. Ez a munka sokféle képességet igényel, mint a legtöbb szép hivatás. Reméljük, hogy aki elvégzi a programunkat, jóval közelebb kerül ezek megszerzéséhez.

Ma látjuk, hogy az eszköz- és vakcina-diplomáciának mekkora szerepe van. Ehhez hasonló aktualitásokat is tanulnak résztvevők a képzés keretében?

Igen. A képzési program, mint az egyéb hasonló képzéseink, évről évre megújul. Az teszi lehetővé a megújulást, hogy nem egy hivatalosan akkreditált, kellően merev szabályok szerint működtetett képzésről beszélünk. Ténylegesen van arra lehetőség, hogy reagáljunk a világ történéseire. Akár új tantárgyak kialakításával, vagy megfelelő szakemberek bevonásával. Illetve egyes órák a világ éppen aktuális jelenségeinek megértésével, elemzésével telnek. A program nem is tud működni másképpen, mint ha a valóságra reflektál. A valóságon keresztül meg lehet mutatni egy sor fontos kérdés elméleti hátterét, történeti összefüggéseit, és így tovább.

A Nemzetek Európája Karrierprogram kifejezetten az Európai Unió intézményi számára képzi a hallgatókat. Hogyan teljesít? Mindkét program esetében lesz utánkövetés?

Az Európai Unió meghatározó szelete az életünknek, illetve a Magyarország sorsa felőli gondolkodásnak és döntéshozatalnak. Az Európai Unióban mindenki európai polgár, picit háttérbe szorítja a nemzeti identitását vagy elkötelezettségét. De ezeket eltüntetni nem lehet és nem is szabad. A Nemzetek Európája is mutatja, hogy az Európai Unió a sokszínűségre, különbségekre és a minket összekötő hasonlóságokra épül.

Azt szeretnénk, hogy sok olyan magyar-európai polgár legyen, aki úgy tud dolgozni az európai közösség jövőjéért, hogy közben nem téveszti szem elől a saját hazáját.

A program maga jól halad, éppen a közelmúltban zajlottak a záróvizsgák és megtörtént az első végzős évfolyam kibocsátása. Már toborozzuk a következő évfolyamot. Mind a két program felvételi jelentkezése már megnyílt. Ennek a sikerét nyilván csak hosszabb időtáv alatt lehet majd mérni. A diplomataképző program viszonylag gyorsan elemezhető, hiszen aki a programban sikerrel végez, bekerül a Külgazdasági és Külügyminisztérium állományába. Ez ott egy egyértelmű igazodási pont. Az más kérdés, hogy utána természetesen rajta múlik, hogy hová érkezik meg, hová jut el a szakmai pályafutása során, él-e azzal a lehetőséggel, amit a program elvégzése által megkapott. Azt természetesen nem tudjuk garantálni a Nemzetek Európája Karrierprogram hallgatóinak, hogy evidens módon felvételt nyernek európai uniós intézményekbe. Azt tudjuk számukra garantálni, hogy azokkal a készségekkel felvértezzük őket, ami számukra ezt lehetővé teszi. Ez megint csak komoly elvi megalapozást és gyakorlati kurzusokat is jelent, illetve a híres-hírhedt EPSO vizsgára való felkészülést és gyakorlási lehetőséget. Bízunk benne, hogy sokan lesznek, akik sikerrel pályáznak európai uniós intézmények különböző posztjaira. Vagy, és ez lehet egy másodlagos sikere, haszna a programnak, olyan munkakörben dolgoznak ezt követően, aminek köze van az Európai Unióhoz, ahol az ismereteiket jól tudják hasznosítani akár Magyarországon, akár külföldön történik mindez.

Gyakran publikál a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságáról. Egy alkotmányjogi tankönyvben arról írt, hogy a demokratikus berendezkedésből fakadóan az egyes állampolgárok folyamatosan alakíthatják a közéletet, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a média megfelelő tájékoztatást nyújt. Ön szerint a közösségi média vált azzá az elsődleges fórummá, ahol megtörténik ez a tájékoztatás és ahol a vélemények ütközhetnek?

Azt gondolom, hogy igen. A közösségi média ma már nagyon sok szempontból fontosabb fóruma az eszmecserének, mint a hagyományos média. Nem gondolnám, hogy a hagyományos média jelentősége tűnőben lenne, illetve részben korosztályos kérdésről is beszélünk. Nyilván tendencia a különböző online platformok térhódítása. Ami radikálisan új ezekben a platformokban, hogy itt tényleg mindenki szabadon és ingyenesen elmondhatja a véleményét. Ez az internet előtti korban nem így volt. Huszonöt évvel ezelőtt nagyon nagy reménységeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a jövő internete hogyan fogja az emberek közti megértést, a békét, a demokratizálódást elősegíteni. Azt gondolom, hogy rengeteg reménységben csalódtunk az elmúlt huszonöt évben. Az internet által előidézett károkra, veszélyekre, illetve azok mértékére nem feltétlenül lehetett akkor számítani.

De az alapállítás ettől függetlenül igaz, a véleménynyilvánításnak egy korábban soha nem látott lehetőségét, mértékét hozta el az internet. Ez akkor is előremutató, ha ezzel együtt járnak olyan károk, veszélyek, amelyekkel nem számoltunk korábban.

A véleménynyilvánítási lehetőségek kibővülésének mik a pozitívumai?

Egy egészséges közéletben minél több ember beszélhet, minél több vélemény fogalmazódhat meg, annál jobb. Mindenki véleménye értékes, akkor is, ha cizelláltan, megalapozva fejti ki és akkor is, ha faragatlanul, sértő módon. A demokrácia mindenkié, nem csak a francia nevelőnő által felnevelt selyemkesztyűs úri lovagoké. Az internet tökéletes médium arra, hogy valóban kiegyenlítő szerepe legyen. Hiszen egy közösségi médiaoldalon mindenféle véleményformáló pontosan ugyanolyan módon tud megnyilvánulni. Összességében azt gondolom, hogy ez pozitívum. Természetesen ez magával hoz egy csomó olyan véleményt, tartalmat, ami mások jogait sérti, veszélyes másokra nézve, benne van a közvélemény manipulálásának lehetősége. Azzal is számolnunk kell, hogyha mindenki beszélhet, akkor végül is senkinek sem fog igazán hallatszani a hangja. Lehet, hogy a közösségi médiában mindenki elmondhatja a véleményét, de hogy ez nagyobb mértékben tudja-e befolyásolni a világ folyását, mint korábban, abban nem lehetünk biztosak.

Szintén a tankönyvben említi Alexander Meiklejohn filozófust, aki szerint „nem az a fontos, hogy mindenki beszélhessen, hanem hogy minden, ami fontos, ki legyen mondva”. A Facebook mennyire követi ezt az irányelvet?

Túlteljesíti, mindkét szempontnak eleget tesz. Amit ez az amerikai úriember a XX. század közepe fele megfogalmazott, az a hagyományos média (értve ezalatt televíziót, rádiót) szabályozásának alaptétele Európában. Érdekes, hogy itt inkább követett irányelv ez, mint az Egyesült Államok szabályozásában. Ez az elv azt mondja ki, hogy ha valaki megnézi az esti főműsoridős híradót, találkozzon ellentétes véleményekkel és dönthesse el ő, hogy melyiknek ad igazat. Az interneten minden, ami fontos, el van mondva és mindenki beszélhet egyszerre. Pont ebben a kakofóniában talán nehezebben tudjuk kihámozni, hogy mely vélemények ténylegesen megalapozottak, melyekre érdemes odafigyelnünk.

A közösségi oldalak hozzászoktatnak egy fő kommunikációs csatornához és mindenki elmondhatja a véleményét, de aztán meg is kötik meg a felhasználó kezét moderálással. Ez gonoszság-e, fel lehet lépni ellene?

Gonoszságnak nem nevezném. Egyrészt jogi értelemben ez szinte magától értetődő, ha a platform ezt akarja. A platform egy magántulajdonban lévő fejlesztés és mindenki szabadon eldöntheti, hogy akarja-e használni nyilvános kommunikációra vagy sem. Ha akarja, akkor bizonyos szabályok hatálya alá kerül. Ez így van minden szolgáltatással. Az más kérdés, hogy ha egy platform olyan óriásira nő, mint a néhány nagy közösségi médiaoldal vagy videómegosztó portál, akkor a társadalmi felelőssége nagyobb, mintha egy kisváros művelődési házáról beszélnénk. A Facebook lassan hárommilliárd aktív felhasználónál jár, ez elképesztően magas szám. Itt már az egyéni véleményszabadságra ügyelni kellene. Ami pedig a látványos törléseknél, profilfelfüggesztéseknél aggályosabb, hogy igazából nem tudjuk, a platform milyen elvek szerint állít össze minden felhasználó esetében személyre szabott tartalomkínálatot. Ebben abszolút benne van a manipuláció lehetősége is. Ez legtöbbször a platform saját gazdasági érdekeit szolgálja, de éppenséggel a közéletet is lehet ilyenformán alakítani. És ez egy teljesen átláthatatlan folyamat, ami jogilag megint csak megengedett, nem támadható. A nyilvánosság, egy állam közélete számára viszont aggályos.

Gazdasági vagy politikai érdekcsoportokat szolgálnak ki inkább a közösségi oldalak a begyűjtött adatokkal?

A probléma az, hogy nem tudjuk.

Senki sem tudja igazából, hogy mi történik ezekkel a személyes adatokkal.

Akkor derül ki, amikor egy-egy váratlan pillanatban kihasad a zsák és kihullik belőle valamilyen durva visszaélés. Ez időről időre megtörténik, a Cambridge Analytica botrány volt a legemlékezetesebb ilyen. Az én feltevésem az, hogy ezeket az adatokat elsősorban gazdasági célra használják a platformok, a hirdetés-optimalizálás érdekében. De ezek az adatok önmagukban is piacképes jószágnak minősülhetnek. A Cambridge Analytica botrány éppen azt mutatta meg, hogy politikai manipuláció céljaiból is igénybe lehet venni. Gondoljanak bele, hogy korábban óriásplakátoknál és televíziós reklámoknál tartott a politikai kommunikáció, aztán reménykedtek, hogy aki elmegy a plakát alatt vagy belenéz a TV műsorba, esetleg az adott politikai pártra fog szavazni. Óriási hibaszázalékkal dolgozik minden ilyen jellegű reklám, hiszen az emberek töredékében indít el valamit. A platformoknál lehetségesség vált, hogy mindenkinek személyre szabva tudjanak üzenetet küldeni. Ha akarja, a platform pontosan tudja, hogy kik a bizonytalan, kik a megnyerhető szavazók, kiket lehet eltántorítani a szavazáson való részvételtől. Ez elképesztően veszélyes a demokráciára. És ott van még a direkt beavatkozás, adott esetben politikai tartalmak háttérbe sorolása, bizonyos közéleti szereplők vagy tartalmaik törlése.

A Facebook nemrég úgy döntött, hogy kevesebb politikai tartalmat fog megjeleníteni a felhasználóknak, aminek a hátterében állhatnak az adatszivárogtatási és álhírterjesztési botrányok is. A Facebook algoritmusának a változása hatással lehet a 2022-es parlamenti választásokra vagy akár a vélhetően idén augusztusban induló ellenzéki előválasztási kampányra? A közösségi oldalak döntéshozói beavatkozhatnak a magyar választásokba Ön szerint?

A lehetőségük megvan rá. Hogy a szándékuk megvan-e, azt nem tudom. Az elvi és technikai lehetőségük megvan. Ez önmagában elég aggasztó, pártsemlegesen is. Januárban az ausztrál kormánnyal való veszekedés eredménye egy bizonyos időszakban az volt, hogy a Facebook ausztrál felhasználói semmilyen közéleti tartalomhoz nem fértek hozzá. Mindezt egy olyan médiakörnyezetben, ahol emberek tömegei elsősorban a Facebookról tájékozódnak, ezen belül nagyon nagy százalékuk pedig kizárólag onnan tájékozódik. Ezért mondom, hogy itt a társadalmi felelősség jóval nagyobb, mint korábban volt tapasztalható. Aztán valahogyan megalkudott egymással az ausztrál kormány és a platform, visszatértek a közéleti hírek. Utána egyszer csak azt látja az ember néhány hete, hogy magyar politikai szereplők panaszkodnak arra, hogy a Facebook algoritmusa épen úgy módosult, hogy a felhasználók töredékét érik el a korábbi állapotokhoz képest. Ezt senki nem magyarázta el nekik, senki nem kérte a jóváhagyásukat. Jogi értelemben erre nincs is szükség, de a demokratikus nyilvánosság szempontjából ez elképesztően aggályos. Ez az önkényes beavatkozás lehetőségét vagy gyakorlását jelenti. Még akkor is, ha ez egyenlő mértékben súlyt kormánypárti és ellenzéki politikusokat. Megítélésem szerint ez erkölcsileg megengedhetetlen, miközben jogilag nem az. A Facebooknak és más hasonlóan nagy platformoknak, például a YouTube-nak, Twitternek igenis felelőssége van a demokratikus nyilvánosság állapota iránt. Ebben az is benne van, hogy a közéleti hírekkel el kell látni az embereket.

A közösségi oldalak cenzúrát idéző gyakorlataival mit tehetnek az államok? Miért olyan megzabolázhatatlanok a hagyományos médiához képest?

A szolgáltatások globális jellege miatt nagyon nehéz ezt állami szinten szabályozni. Egy-egy állam nem elég erős, még az ausztrál állam sem, pedig az egy Magyarországnál háromszor-négyszer nagyobb piacot jelent. Szerintem részben van szabályozási megoldás, az Európai Unió részben el is kezdte ennek az előkészítését, tavaly december óta nyilvános a rendelettervezet. Nem akar választ adni minden felmerülő kérdésre, de sokra igen. Biztos vagyok benne, hogy a szigorúbb szabályozás felé halad ez a folyamat és ha az Európai Unió ebben lép, az az egész világ számára modellértékű lehet majd. Ebben van a megoldás és az egyes európai államnak konszenzusra kell jutnia a tekintetben, hogy mit tartanak fontosnak a saját nyilvánosságuk szempontjából. Abban, hogy ez egy veszélyes jelenség, teljes a konszenzus. Abban, hogy milyen válaszokat érdemes adni, amivel nem okozunk nagyobb kárt, mint amit meg akarunk előzni, nyilván lehet vita. De ezek a viták ki fognak simulni és lesznek rá szabályozói válaszok.

A tájékoztatás lehet befolyásolás is. Van a Facebooknak világnézete? Milyen mértékben érvényesíti?

Úgy gondolom, hogy van, nem is nagyon rejtik véka alá. A legtöbbször ezt onnan lehet megismerni, amikor Mark Zuckerberg kiad egy manifesztumot, amiben nyilatkozik a világ dolgairól. Jól felfogott érdekéből ezt elég ritkán teszi meg, hiszen a platformnak az az érdeke, hogy minél több felhasználót csábítson oda politikai és világnézettől, pártállástól függetlenül. Időnként nyilván ezzel ellentétesen cselekszenek, mint mondjuk januárban, amikor Trump elnök fiókját kellett törölni. Azt gondolom, hogy van világnézete és ez belesimul azoknak a nagy multinacionális, jellemzően amerikai cégek gondolkodásmódjába, amelyek a korszellemet elég jelentősen meg tudják határozni. Ezzel együtt is, a platformnak egy darabig el kell tűrnie az ezzel ellentétes nézetek közzétételét is a saját rendszerükben, hiszen így tud meglenni a hárommilliárd felhasználójuk. De ebben az is benne van, hogy óvatosan lehet terelgetni a felhasználókat bizonyos ideológiák, értékrendek elfogadása felé.

Az interjút készítette: Fazekas Csilla és Papp Ferenc

Fotó: Földházi Árpád, mandiner.hu

A többezer éves titok megfejtésének története
A többezer éves titok megfejtésének története

rosetta.jpg

(Kép forrása: nuus.hu)  

Hieroglifák, egyiptomi fáraók, ma már mindenki hallott róluk. Az egyiptomi turizmus része, hogy a turistáknak papirusz tekercset árulnak, amelyen az ókori hieroglifák írásaival írják le az illető nevét. Normálisnak vesszük, hogy egy ókori latin, ógörög vagy akár egy óegyiptomi szöveget a szakértők le tudnak fordítani, és az információból történelmi megállapításokat tudnak tenni. Bevallom, én magam sem gondoltam bele, hogy a hieroglifákat, ékírást, stb. nem is volt olyan könnyű megfejteni. Sőt, ha csak önmagukban maradtak volna fent, akkor valószínűleg a fáraók örökké magukkal vitték volna a titkukat a másvilágra.

Napóleon

Tudtad-e, hogy a híres történelmi személy, Napóleon, amellett, hogy meghódította fél Európát (Magyarországot nem) hozzájárult ahhoz, hogy feltárhassuk a fáraók titkát? Ugyanis

1798-ban Napóleon az egyiptomi hadjárata mellé egy expedíciót is szervezett Egyiptomba.

Az expedícióra Napóleon történészeket is küldött, a mérnökök, botanikusok mellett. A mérnökök például elsőként térképezték fel a Királyok Völgyét. Az expedícióban résztvevő kutatók több, mint 5000 kincset és más régészeti leletet tártak fel.

A kő megtalálása

Mindegyik kutató közül kitűnt egy bizonyos Pierre Bouchard. Bouchard egy fiatal mérnök volt, akit azzal bíztak meg, hogy vezetésével újítsák fel a Rashid, vagyis Rosetta városában lévő török erődöt. Az erőd célja egyébként az lett volna, hogy Napóleonnak legyen egy katonai bázisa a Nílus torkolatánál.

Az újjáépítési munkálatokat 1799. július 15-én kezdték meg, azonban amikor az erőd alapjainak ásásába kezdtek, a munkások egy érdekes dolgot találtak. A földből kiástak egy hatalmas gránittáblát.

Ez a gránittábla volt a rosette-i kő, melyen ugyanaz az írás volt három különböző nyelven.

Majd megkaparintották az angolok…

A követ azonnal átszállították Kairóba. Innen a kő tanulmányozását egy bizonyos Jaques-François-Menou vette át. Viszont akadt egy bökkenő. Napóleon flottái vereséget szenvedtek Nelson admirálistól, aminek következményeként Menou-ék kénytelenek voltak megadni magukat. A tudósok között hatalmas vita alakult ki afelől, hogy melyik felet illeti a kő illetve egyéb régészeti leletek. Étienne Geoffroy Saint-Hilaire francia tudós még levelet is írt az angoloknak, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy a leleteket elégeti. A britek a magukénak tekintették a franciák által feltárt kincseket, így Menou-éknak oda kellett adniuk a rosette-i követ a briteknek.

Ezek után egy bizonyos Tomkyns Hilgrove Turner vitte a követ az Egyesült Királyságba, majd azt kiállították a British Múzeumban.

Megkezdődött a hieroglifák megfejtése

Viszont a kő britek általi megszerzése előtt a franciák rengeteg másolatot készítettek róla, így ők is tudták azt kutatni. Ennek köszönhetően valóságos verseny alakult ki az európai tudósok között, hogy vajon kinek sikerül elsőként megfejteni a kő tartalmát, és így a hieroglifákat. A tábla három nyelven íródott. Egyiptomiul, démotikus nyelven és ógörögül.

E három közül a tudósok, és az egész emberiség csak az ógörögöt ismerte.

A tábla megfejtése két évtizedbe tellett. Antoine Isaac Silvestre de Sacy azzal próbálkozott, hogy a leírt görög nevekből kiindulva próbálta megfejteni a démotikus írás írásjeleit. Azonban de Sacy próbálkozása sikertelennek bizonyult. Az első jelentősebb eredményt Thomas Young brit antikvárius érte el, aki rájött arra, hogy a hieroglifák nem szimbolikusak, hanem fonetikus jelek. Elvégre, ha ránézünk a hieroglifákra, nagyja valamilyen alakot jelöl. Például van kígyó, bagoly ábra. Young a tulajdonnevek összehasonlításával figyelt fel a hasonlóságokra, és észrevette, hogy az írásjelek fonetikusak. Azonban Youngnak sem sikerült az összes jelet megfejtenie.

A végleges siker kezdetéhez 1822-ig kellett várni. Jean-François Champollion levelezései révén hozzájutott több olyan szöveghez, melyek szintén mind a három (egyiptomi, démotikus, ógörög) nyelven íródtak. Champollion továbbfejlesztette a Young által feltárt tudást, és

rájött, hogy a szövegek mind szimbolikus, és mind fonetikus elemeket is tartalmaznak.

Champollion 1824-ben kiadta a világ első hieroglif szótárát. Champolliont a felfedezéséért XVIII. Lajos a párizsi Louvre egyiptomi kiállításának főkurátorává.

(forrás: Joseph Piercy: Szimbólumok - egy egyetemes nyelv)

Nők? Pénz? Terrorizmus? Mi történt Afganisztánban?
Nők? Pénz? Terrorizmus? Mi történt Afganisztánban?

https---bucketeer-e05bbc84-baa3-437e-9518-adb32be77984_s3_amazonaws_com-public-images-206b96a0-d767-4fd4-a0ea-93985ce864f1_1836x1240.png

(Kép forrása: taibbi.substack.com)

Az Afganisztánban harcoló amerikai egységek történetet sokféle film, videoklip és rengeteg reklám is feldolgozta. A legtöbb amerikai fiatal, aki belecseperedett a külföldi háborús hírekbe, kérdések és kritikák nélkül elfogadja, hogy az amerikaiak által az országban végzett cselekmények őértük, a hazájukért történnek. Számukra ez a csatatér távoli, mégis fehér zajként jelen van az életükben. Megszokták. Vannak azonban, akik sokkal kritikusabban szemlélik a helyzetet. Adrian Bonenberger, háborús veterán emlékszik vissza Matt Taibbi interjújában a - kicsit kevésbé holywoodi - helyzetre, reflektálva Joe Biden áprilisi bejelentésére. 

video-1-87-bonenberger-04-last-videosmall.jpg

Kegyetlenség, Pazarlás, Korrupció

Bonenberger az Afgan Post című művét úgy indítja és úgy is zárja le, mint általában egy sokat látott katonaember: lelkes idealistaként kezdi, majd megtörik, kiábrándul, végül megpróbálja legalább magába fojtani a minden érzését felváltó dühöt és elkeseredettséget. A könyv idézetei furcsa hangulati magasságokból indítanak: 

Az életem szinte tökéletes harmóniában van ... Erre törekedtem, az egyensúly érzésére, a világgal való együttélésre. Az én munkám ebben a pillanatban pontosan az, aminek lennie kell, se több, se kevesebb. Jó parancsnok vagyok, ember ... Az életet korrektnek érzem.

-írja a fiatal katona. Pár száz oldallal (ami a valóságban majdnem sok-sok év) pedig ennek a szöges ellentéte:

Mit csinálunk... Ennek semmi értelme. 

Vagy ami még elkeserítőbb:

Ezek az emberek a kétségbeesés megtestesítői; az élet, a fejlődés reménye nélkül, vagy egy betegségre, vagy valami balesetre, vagy gyilkosságra, korai halálára várnak.

Biden amerikai elnök 2021. április 14-én jelentette be:

(..) arra a következtetésre jutottam, hogy ideje befejezni Amerika leghosszabb háborúját. 

Erre magyarázatként az elnök kifejtette:

Afganisztánba mentünk, annak biztosítására, hogy Afganisztánt ne használják bázisként, ahonnan ismét megtámadhatnák hazánkat. (...)  ezt megtettük. Elértük ezt a célt. ”

Vajon tényleg elértük? Az amerikai író-veterán egészen máshogy látja a kérdést. 

Pénzszórás, csak hogy egy példát nézzünk

53eba2cf09885b0ea6dde07c3634718c79192522.jpeg

Háborúzni nem olcsó, még az árának a fele is irdatlan sok, de azért, ha használjuk a józan eszünket, akkor talán mégis jó, ha meg tudjuk felezni. Bonenberger csak pár példát hozott az amerikai hadsereg műszakilag nem éppen átgondolt felszerelésére. Az egyik ilyen a Humvee-k nagyszériás cseréje Pakisztán határában MRAP-kra.

A Humvee egy nagy mozgékonyságú csapatszállító terepjármű, robosztus felépítéssel, V8-as, dízel szívómotorral. A veterán mondandójához kiemelném még egyszer a nagy mozgékonyságot. Az amerikai csapatok a kiküldetéseken olyan utakat hoztak létre, amin ez a jármű praktikusan tud közlekedni, nem probléma a súlya. Később az új hadrendbe állított MRAP páncélozott, aknabiztos berendezés tömege és komótossága még valamennyire megszokható volt, de a tudat, hogy a felpáncélozott Humvee-k cseréje (a tönkrement utakat nem számolva) 50 milliárd dolláros projekt volt, már kevésbé. Nem is bírták vele sokáig, 5 év múlva ezeket visszaküldték a feladónak, ma pedig az anyaország rendőri egységei szántják vele az amerikai utcákat. Amerikában erre egyébként egy külön, "1033"-nak nevezett program is van, melynek keretei között, ami a fronton nem jön be, azt felvásároltatják az amerikai lakosság rendőri egységeivel.

Jó kérdés, hogy hányszor fizetik még ki az amerikai polgárok ezeket a járműveket, és mennyire fognak Kelet-Texas békés lakosai furán nézni egy aknabiztos, rakétaálló ajtókkal felszerelt MRAP-re.

rawimage.jpg

Az ex-katona elmondása szerint az amerikai hadseregben nem egyszer a farok csóválja a kutyát. Megvetetnek velük számtalan kommunikációs eszközt, fegyvert, járművet, kiképzik őket a használatra (megkísérlik), holott a vezetők már az elején kijelentik, hogy erre semmi szükség nincsen, nem fogják használni. Mesélt egy olyan kommunikációs eszközről is, mely hasonló nagyságrendű összegekbe került, és már az elején problémák akadtak vele. A csapatban senki nem tudta megtanulni a kezelését, csak egy fiatal srác, aki valahogyan rájött a működésére, jutalma pedig nem maradt el: az ő tisztje volt az, hogy amikor új kód érkezik, ő végigszaladjon a csatatéren egyesével a katonákon, megállítsa őket, és lefrissítse az eszközüket. Praktikus. Életszerű.

Meddig még..

A riporter, Matt Taibbi kérdésére, miszerint mi volt a terv, meddig és miért maradnak, összetett a válasz. Tíz éve a koncepció szerint addig állomásoznak kint, amíg el nem fogják Bin Ladent. Utána az átcsoportosítás valahogy elmaradt. Innentől egyre többféle érv marasztalta a csapatokat.

Ha tíz embert kérdezel, miért vagyunk Afganisztánban, vagy miért éppen Irakban, akkor tíz különböző, egyformán hihető választ kapsz. (..) Vietnámban nem ez volt a helyzet. Vagy egyetértettél azzal, hogy miért vagyunk Vietnámban, vagy nem értettél egyet vele, de hivatalosan azért voltunk, hogy megállítsuk a kommunizmust. Hólyagosan hülye és kudarcot valló ötlet, de ottlétünk valamilyen formában legalább kapcsolódott a kommunizmushoz.

-állítja Bonenberger. Vietnámhoz képest Afgansztánban különféle vélemények vannak, valaki szerint ásványi kincsek miatt, valaki Kínát hibáztatja, valaki még Bin Ladennél tart, mások szerint ez világszinten a terrorizmus ellen van, megint mások szerint ez puszta férfiak közti hatalmi játék (amire van ugye egy rövidebb, szalonképtelen szó, amit én nem használhatok).

A veterán elkülöníti a nők jogait. Visszaemlékezéseiben elmeséli, mennyire elérzékenyült, amikor Kabulban kék farmeres lányokat látott sétálni. Jól nézett volna ki, ha ezzel a képpel zárul az interjú, de Adrian őszinte ember, és elismerte, nem ezért voltak ott. Csupán megtámasztotta a lelküket egy időre az élmény, de a valódi ok nem a női jogok voltak.

Amit nem lehet máshogy hívni, csak úgy, hogy csalás

Az anyaország elképesztően nagy összegeket áldoz a külföldi létesítményekre. Egy 100 millió dolláros kórházi létesítményt az amerikai katonák jelenleg meg sem tudnak közelíteni, és csak találgatni tudnak, tényleg kórházként működtetik-e a helyiek.

A legnagyobb ilyen "üzletként" Bonenberger azt a 20 millió dolláros, tálibok által irányított területen üzemelő iskolaépületet említi, melyről a nem sokkal később esedékes felülvizsgálatkor derült ki, hogy kezdettől fogva toborzóirodaként üzemeltették a tálibok. 

Adrien az interjú végén a legfontosabbnak azt ítélte, hogy a táliboktól független helyieknek biztonságos hátteret nyújtsanak, és ő is minden erejét erre fókuszálta. Például nemet mondott a helyi drogkartellek elleni bevetésekre, hiszen ez már Afganisztán belső problémája. 

Hogyan tovább?

 A Council on Foreign Relations elemzése szerint a továbbiakban Biden három irányba indulhat: vagy kivonulnak a békemegállapodás szerint Afganisztánból május 1-ig, vagy a megállapodást megszegve a régióban maradnak, vagy pedig haladékot kérnek arra hivatkozva, hogy pont az afgán oldal szegte meg a békefeltételeket, és ezzel időt is nyernek. Biden az első opcióval kapcsolatba azt nyilatkozta, nem tudja még elképzelni, hogy lehet szervezetten kihozni a katonákat határidőre Afganisztánból, de azt sem tartja valószínűnek, hogy egy év múlva ilyenkor még amerikai katona lesz az országban.

Mennyi pénz kell az élethez Budapesten?
Mennyi pénz kell az élethez Budapesten?

budapest-eletkepek_hirling-balint_20180813_inbox1600x528.jpg

(Kép forrása: welovebudapest.com

A pénz mindig egy kicsit kényes téma. Akinek nincs, annak azért, akinek van, annak pedig azért. Nem éri meg azonban homokba dugni a fejünket, hiszen ha tájékozottak vagyunk a dolgok pénzügyi oldaláról, az megkönnyítheti döntéseinket az élet minden területén. Épp ezért végeztem egy kis kutatást a budapesti élet anyagi útvesztőiben, hogy nektek már ne kelljen.

Mennyi jövedelemre van szüksége egy hónapban annak, aki a fővárosban szeretne boldogulni?

A kérdés természetesen nagyon komplikált. Lehetetlen általánosítani, hiszen mindenki teljesen egyéni helyzetben van, az egyének jövedelmei is kiadásai is teljesen változók. Mégis fontosnak tartom, hogy beszéljünk a témáról, hiszen nagyon sok olyan ismerősről tudok, aki Budapesten képzeli el a jövőjét, de nincs tisztában az itteni árakkal és a szükséges jövedelemmel.

Kollégium

Én vidékről költöztem a fővárosba egyetemi tanulmányaim miatt, és a lehető legolcsóbb opciót választottam: kollégista lettem. A friss egyetemisták többségét azért még a szülei támogatják anyagilag, akiket sokszor – jogosan – sokkolhatnak a felmerülő költségek. Regisztrációs díj, kaució, közlekedés, étkezés, bevásárlás stb.

A kollégiumi havidíjak körülbelül 8000 forinttól indulnak, a határ pedig a csillagos ég. A négy-hat ágyas szobákba a legolcsóbb költözni, míg a privát egy ágyas szobákért akár havi 80 ezer forintot is elkérhetnek.

Az adatok alapján én az átlagos, 15 ezer forint/hó-val számoltam.

A kollégiumi lakhatás költségeihez még hozzá jöhetnek a beköltözéskor az egyszeri, illetve egy félévre fizetendő összegek, mint például a kaució, amit kiköltözéskor visszakapnak a diákok. A budapesti diákbérlet 3450 forintba kerül havonta, a vidékre utazás havi összege az utak gyakoriságától függ. Számomra mindig nagy költség volt a hazaút, hiszen nekem majdnem 5 ezer forint volt egy hétvégi „haza ruccanás”.

apartment-building-with-people-open-window-spaces_74855-4770.jpeg

Amit a közlekedésre elkölt, azt az étkezésen megspórolhatja az ember, ha okosan csinálja.

Ki ne emlékezne a fagyis dobozokra, amikben megbújt az egész héten át elálló pörkölt, vagy töltött káposzta. Az otthonról hozott, és gondosan elcsomagolt ételek akár hét kezdetétől egészen szerdáig vagy csütörtökig is boldogíthatják a kolisokat.

Ezen felül jön egy-két bevásárlás, egy-egy hajnali mekizés, váratlan kiadások, gyógyszer, néhány új ruha, esetleg belépőjegyek, stb. Míg nekem 6 éve sikerült anno havi 40 ezerből is megélnem a húzósabb hónapokban, addigra ma már ez szinte elképzelhetetlen.

Átlaggal számolva ma egy kollégistának nagyjából havi 60-70 ezer forintra van szüksége, hogy megéljen a fővárosban.

 Albérlet

Az albérlet mindig nagyon „menőnek” számított az egyetemisták körében, hiszen bár drágább mint a kollégium, nagyobb szabadságot jelent. Nem kell bizonyos időre hazaérni, és a fürdőszobán sem kell 20 idegennel osztozkodni. Az albérletárak folyamatosan változnak, de annyi biztos: minél többen laknak egy helyen, annál olcsóbb lesz a lakhatás. Elsőéves egyetemistaként egy

két szobás lakásban laktunk négyen, és így jött ki a lakbér kb. 30 ezer forintra havonta.

Ehhez jött még a közös költség, a rezsi és az internet negyede, plusz még a havi egyéb, egyéni kiadások. 

Ma már ennyiből nem lehet kijönni, de a koronavírus hatásai azért nagyon érződnek a piac alakulásán. Egy belvárosi garzont már havi 90 ezer + rezsiért, egy szobát pedig 50-60 ezer forintért is lehet találni. Sokan vannak, akik nem szeretnének, vagy nem tudnak mással összeköltözni. Egy lakást egyedül bérelni mindig nagyobb kockázat, hiszen az anyagi terhek egy személy vállán összpontosulnak. 

De mennyibe is kerül az élet ha egyedül szeretnénk boldogulni?

Ahogy már említettem a lakbér egy garzonnál/másfél szobás lakásnál nagyjából 90 ezer forintnál kezdődik. Ha egy kicsit nagyobb térre, vagy teljesen bútorozott, gépesített otthonra vágyunk, akkor a minimum fizetendő havi összeg 100-120 ezer forint körül mozog. Az internet, közös költség, és a rezsi mindenhol változó, a havi 20-25 ezer forint egy átlagos összeg. Ebben az esetben tehát a havi kiadás ott kezdődik, hogy 130-140 ezer forint, és akkor még csak a lakhatást fedeztük.

A közlekedést mindenki máshogy oldja meg, legyen szó bicikliről, tömegközlekedésről, autóról stb. A havi Budapest bérlet 10 ezer forint körül mozog, ez a városon belül egy nagyon jó és költséghatékony megoldás. A bevásárlás és az étkezés a nagyobb kiadások közé tartozik, hiszen bármilyen drága, a mosóport és a rakott krumpli alapanyagait csak meg kell venni. Nemrég készült egy kutatás a magyarok költési szokásairól, melyből kiderül, hogy

a lakosság majdnem háromnegyede havi 50 ezer forintnál kevesebbet költ élelmiszerre. 

kutata_se_lelmiszer.jpeg

(Forrás: Pulzus)

A példa kedvéért én olyan 40 ezer forinttal számolok, ami a fenti ábra alapján egy elég átlagos számnak mondható. Így tartunk havi kb. 180 ezer forintnál. Ebbe a lakhatás, az étkezés és közlekedés tartozik csak bele, tehát minden egyéb kiadás csak növeli ezt az amúgy sem kis összeget.

Az elromlott dolgok pótlása, az élvezeti cikkek vásárlása, az egészségügyi kiadások, a berendezés és egyéb lakással kapcsolatos kiadások, a szórakozás, és utazás még ezen felül van. Ha ezekre "mindössze" havi kb. 30 ezer forintot számolunk - ami valljuk be, sok esetben jóval magasabb is lehet - akkor a havi kiadásunk 210 ezer forintnál áll meg. 

Ha tehát valaki el szeretne költözni otthonról, vagy a kollégiumból, és egyedül szeretne élni egy fővárosi albérletben, annak nagyjából havi 200-250 ezer forintra van szüksége.

A KSH adatai szerint 2020 utolsó negyedévében a budapesti nettó átlagkereset 334 ezer forint volt. Ezt látva sokan gondolhatják, hogy de szuper, akkor szinte mindenki meg tudja engedni magának, hogy egyedül éljen. Ez természetesen nem így van, hiszen ez csak egy átlag összeg, nagyon sokan keresnek jóval az átlag alatt. 

Láthatjuk tehát, hogy a felnőtté válás és a függetlenedés nem egy egyszerű folyamat, nehéz fenntartani egy teljesen önálló életet. A párkapcsolatban élők meg tudják osztani a költségeket egymás között, így a terhek egy kicsit könnyebben viselhetőek. Úgy gondolom azonban, hogy mindenkinek szüksége van az életben egy olyan időszakra, amikor kicsit egyedül van és önállóan tartja fent magát, hiszen ez egy nagyon fontos tanulási folyamat, ami sokban hozzájárul a jövőbeli kihívások sikerrel vételében. Izgalmas folyamat ez, így mindenkit bátorítok akinek ez az álma: egy kis szerencsével és kitartással bármi sikerülhet!

 

Többségében idős, krónikus: még 6 hétig nyugtathatod magad ezzel
Többségében idős, krónikus: még 6 hétig nyugtathatod magad ezzel

Jósolni nehéz. Pánikot kelteni könnyű. A természetet nem érdekli, hogy mennyire fáradtunk már bele ebbe az egészbe.

india.gif

Kezdetben volt a COVID-klasszik, amin utólag jót nevettünk a tömött strandokon, múlt nyáron. Aztán jött a brit variáns, ami miatt rosszul öregedtek a 2021 eleji nyissunk már követelések, az viszont maradt, hogy többségében idős, krónikus beteg, túlsúlyos: mindenki be tudta árazni a saját kockázatát.

Az elmaradó metál-fesztivál oldalán könnyű vírus-oltást tagadni, mert a közönség nem érzi magát veszélyben. Budapesten, a forgalom alapján az egészségügy nem omlott össze, vagy ha össze is omlott, a lakosság többsége nem érzi magát idős-krónikusnak, nem olyan kihalt, mint amikor először táraztak be wc papírból tavaly tavasszal.

Közben jól halad az oltás is: helyes, mondja az, aki nem akar oltást, vagy ha igen, nem a keleti izét.

Oltsa magát a többi birka, paraszt, én kibekkelem, persze nyissunk.

Látszólag okos húzás, ha bármilyen okból fél valaki A Szuritól. 

Ezen a héten azonban változik a szituáció, ha a kibekkelők közé tartozol, érdemes újratervezned ezt a stratégiát: küszöbön a brazil és az indiai variáns. 

Ezen a ponton nem sokat tudunk róluk, azt sem tudjuk, hogy melyik vakcina a leghatásosabb ellenük, annyiban szerencsések vagyunk - szerencse, nem szándék - hogy nem egy oltóanyagra van bízva a jövő, mint mondjuk Izraelben. Ha jön egy variáns, ami megkerüli a Pfizert, ők mehetnek vissza a startmezőre.

Amit tudunk, és legyen ennyi egyelőre elég:

1. Brazíliában az intenzíven ápolt betegek többsége 40 év alatti
2. Indiában vesztegzár alá került Újdelhi

Az Indiai korfa nem "többségében idős, krónikus". A brazil sem. D Vitamin is van, emlékszünk a magyarázatokra, hogy miért az északabbra lévő országokban tarol a vírus, nincs elég napsütés, ilyesmi. Kövérek is vagyunk, mi, magyarok kiugróan, nyugdíjba ment, rá két napra meghalt egy olyan sztori, amit mindenki hallott a környezetében, az, hogy nálunk jobban tarol, valahol érthető, a ramaty állapotban lévő 50-es éveikben járó emberekért elég az első presszóig menni, városban és falun. Te különb vagy nálunk, nem kell az oltás, nem sietsz, érthető.

Persze halálozási statisztikákat várni olyan országoktól, amik még az élőket sem tudják megszámolni, könnyen lesöpörhetővé tette az összehasonlítási kísérleteket, Afrikát elkerülte a COVID, vagy csak olyan kevés idős cukorbeteg van arrafelé, hogy a híre sem jutna el, ha tizedelné őket épp most valami, de

ezen a héten, Brazíliával és Indiával, az ott megjelent, onnan terjedő két variánssal tagadhatatlanul új fejezet nyílt,

egyelőre még csak azokon a helyeken, ahol megjelentek ezek a törzsek. A brazil variánst Japánban fedezték fel, egy bezárkózó, példamutató szigetországban, azzal, hogy ezen a héten Európa is elkezd bezárkózni India és Brazília felé, már csak pótcselekvés.

Mennyi időnk van Magyarországon, amíg a két variáns megjelenik itt is? 2 hét? 4 hét? 6 hét?

Első oltás utáni védettség: oltástól függően 1-3 hét. Második oltás: elsőt követő cca. 1 hónap. Teljes védettség: második oltást követő 2 hét? Ilyesmi. Az 6 hét, ha ma oltanak.

De hát a negyedik hullámot őszre ígérték! 

Kik? Kérd vissza tőlük a pénzed.

Egyre több embert fertőz a világon, egyre több petri-csésze, egyre több másolási hiba, egyre gyakrabban lesznek új variánsok. Egy dolgot tudsz tenni: oltást szerezni, és ezzel csökkenteni a kockázatát, hogy az a variáns, ami majd elér, ne érintsen súlyosan. 

Melyik oltást? Nem tudjuk. Ha tudnánk is, a brazil és indiai variáns esetében, a következő variáns újabb kérdőjel lesz. Ami biztos: hogy jön. Hogy honnan jön, és kiket visz el, majd kiderül, ha odaér a világ.

Most 2 új játékos van a pályán, ide tartanak. Van még 6 hetünk?

Április 21. van. Öregedjen rosszul ez a poszt, de ha jól öregedne, B tervnek gondolkodj el az oltáson!

A lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően kapósabbak lettek a korszerűsítendő ingatlanok
A lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően kapósabbak lettek a korszerűsítendő ingatlanok

Idén januártól indult a lakásfelújítási program, melyet az állam támogat. Mindez nagy löketet adott az ingatlanpiacon a felújításra váró lakásoknak, ezt derítette ki az ingatlan.com a 104 ezer hirdetés alapján készített elemzéséből, amely a felújítandó és közepes állapotúként eladásra hirdetett, illetve a felújított, újszerű és jó állapotú használt lakóingatlanok iránti kereslet megoszlását mutatja be. A program hatása főként Budapesten és Pest megyén kívül érezhető. Budapesten és a fővárosi agglomerációban stagnált a felújítandók iránti kereslet, az idei és a tavalyi első negyedévben az érdeklődők negyede keresett ilyen ingatlant.

Az idei első negyedévben az érdeklődések 30 százaléka érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk.

“Az idei első negyedévben a használt lakóingatlanokra érkező érdeklődések 30 százaléka nézett felújítandó lakást vagy házat, tavaly viszont csak a 28 százalékuk, tehát felerősödött a kereslet.”

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: A felfutás érthető, hiszen a felújítandó lakóingatlanok olcsóbbak, gyermekes háztartások által igénybe vehető maximum 3 millió forintos állami támogatás miatt pedig a lakásvásárláshoz és a felújításhoz köthető összes költség alacsonyabb lehet, mint egy felújított lakás megvétele esetén. A felújított ingatlanok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt 5-6 évben.

“Ráadásul egy költözés után sok esetben amúgy is kisebb-nagyobb korszerűsítéssel, sokszor minimum egy festéssel kezdenek az új lakók. Ezekre a munkálatokra viszont most állami támogatást is igényelhetnek.”

- fogalmazott a szakember.

 

Jelentősek a különbségek

Érzékelhetően nagy a  a különbség a főváros és a vidék között. Emelkedés elsősorban Budapesten kívül, sőt egész Pest megyén kívül történt, mert a fővárosban és annak agglomerációjában továbbra is a potenciális vásárlók egynegyede érdeklődött felújítandó ingatlanok iránt. Idén a legnagyobb arányban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna és Nógrád megyékben érdeklődtek felújítandó ingatlanok iránt, mivel az érdeklődések 38-43 százaléka érkezett korszerűsítendő lakásokra és házakra. A tavalyi első negyedévhez képest ez átlagosan 5 százalékpontnyi növekedést jelent a felsorolt megyékben.

 172194259_1145779355845744_1307417594337670163_n.png

Mennyibe kerülnek?

Az ingatlan.com adataiból az is kiderül, hogy a felújítandó lakások mindenhol olcsóbbak az újszerűek. Az átlagos kínálati négyzetméterárakat tekintve ez azt jelenti, hogy a fővárosban a felújítandó lakásokat április elején 637 ezer forintért kínálták eladásra, míg az újszerű társaikat 20 százalékkal drágábban, 768 ezer forintért. Tetemes a különbség megyeszékhelyeken is: a megyeszékhelyeken a korszerűsítendő lakóingatlanokat 320 ezer forintos átlagos négyzetméteráron hirdették a tulajdonosok, a felújított társaikat pedig 417 ezer forintért, vagyis utóbbiak 30 százalékkal voltak drágábbak.

172299175_2635135963450387_3083755376709329003_n.png

A szeretett játék – elhunyt 2021. április 18-án?
A szeretett játék – elhunyt 2021. április 18-án?

 z9pspelpn6umbkg6ql1ueg9dhjbaydicqjfi5u5gc7u.jpg

Az Európai Szuperliga ötlete nem nevezhető egy radikálisan új kezdeményezésnek, elég csak arra gondolni, hogy a 22 szezonon keresztül az Arsenal csapatánál edzősködő Arsèene Wenger már 2009-ben a nemzeti ligák végéről beszélt 10 éves viszonylatban, épp azon veszélyeket említve, amelyek most bekövetkezhetnek. Ennek ellenére talán kevesen gondolták volna, hogy a történet ennyire radikálisan és gyorsan halad majd, így a vasárnap délután megjelenő híreket egy esetlegesen érkező bejelentésről személy szerint szkeptikusan fogadtam. Nem sokkal később azonban az UEFA beelőzte az új bajnokságot álmodó klubokat saját nyilatkozatával, majd a gyakorlatilag teljes futballvilág felháborodását követően megérkezett a bejelentés a Szuperliga részéről is a késő esti órákban. De mit is jelent a sportág számára ez a lépés?

A Szuperligáról – röviden, tömören

A tervezett Európai Szuperligát (ESL) 15 csapat alapítja, melyek közül egyelőre 12 együttes kilétét ismerjük – ezek közül 6 angol (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchcester United, Tottenham), 3 spanyol (Atletico Madrid, Barcelona, Real Madrid) és 3 olasz (Juventus, Inter, AC Milan). A további 3 alapító kapcsán rengeteg pletyka folyt, a bejelentést követő reggeli órákban megjelenő hír a Bayern München, a Lipcse és a Porto csatlakozásáról azonban kacsának bizonyult, mivel egyelőre úgy tűnik, mindhárom együttes elutasította a felkérést – ahogy a párizsi PSG is, melynek katari elnöke jó viszonyt ápol az UEFA vezetőivel. Mindent egybevéve 8 csapat neve nem ismert viszont, mivel az elképzelés szerint a bajnokságot 20 együttes alkotná, ami azt jelenti, hogy egyfajta körforgásban 5 klubcsapat időnként cserélődne feljutás és kiesés alapján. Az persze nagy kérdés, hogy melyik csapat záratná ki magát az UEFA tornáiról egy meghívásos torna miatt azon veszéllyel, hogy esetleg egy szezont követően kiesőhelyen végez.

1681.jpg

(Fotó forrása: thesuperleague.com)

A formátumot illetően a 20 klubot két 10-es csoportba helyeznék, ahonnan az első 3 feljut a negyeddöntőbe, a két csoportban 4-5 helyet elfoglaló együttesek közül pedig egy rájátszást követően további kettő szerepelhetne a legjobb 8 között. Ők egy „drámai” (legalábbis a szervezők szerint) négy hetes torna során csapnának össze, ahol végül megszületne a Szuperliga győztese. A tervek szerint a bajnokság már idén augusztusban elindulna, az első döntőt pedig 2022 májusában játszanák.

Mit jelentene a Szuperliga a többi torna számára?

A legfőbb következmény, hogy a kezdeményezés egyszerűen lesöpörné az asztalról az európai kupasorozatokat, tehát az UEFA-bajnokok ligáját és az Európa-ligát. A Szuperliga szervezői ugyanis úgy képzelik el ötletüket, hogy hétvégenként folytatnák a nemzeti ligákban való játékot, hétközben (amikor hagyományosan az európai kupasorozatokra sor kerül) pedig a saját rendszerükben játszanának. Mindez persze már első perctől rengeteg kérdést felvet, hisz jelenleg épp az a lényege az európai kupasorozatoknak, hogy érdem alapján a legjobb csapatok szerepeljenek benne. Ezzel ellentétes a Szuperliga álma, ahol az amerikai modellhez hasonlóan a 15 alapító soha nem eshetne ki, míg egyes csapatok gyakorlatilag soha nem juthatnának be. Ez a szempont különösen is érvényes a klubfutballban kevésbé népszerű ligákhoz tartozó együttesek esetében, elég csak a Ferencváros idei példáját tekinteni. Számos alkalommal történik olyan ugyanis, hogy (főként közép- vagy kelet-európai) meglepetéscsapatok menetelnek az európai összecsapásokban, de arra is van példa, hogy a legismertebb nemzeti ligák körében törnek elő korábban nem látott együttesek.

Tökéletesen szemlélteti ezt a helyzetet az olasz Atalanta megjelenése a legjobbak között, mely csapat néhány évvel ezelőtt a kiesés ellen küzdött, míg most kis túlzással állandó szereplője az európai topfutballnak.

Az ilyen együttesek tehát szinte minden bizonnyal kikerülnek a képből, ám nagy kérdés, hogy találnak-e vállalkozni kívánó csapatokat a maradék pozíciókra, különösen úgy, hogy egyre több együttes élből elutasítja az esetleges csatlakozását.

Két kapura játsszák a focit, de nem így    

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), illetve az összes érintett ország szövetsége is reagált az ügyre, a közös állásfoglalás pedig „cinikusnak” minősítette a projektet, illetve azzal fenyegette meg a zárt liga létrehozóit, hogy az önös érdekük követése miatt a résztvevő csapatokat eltiltják „bármilyen hazai, európai vagy világversenyen való részvételtől, játékosaiktól pedig megtagadják a nemzeti csapatokban való szereplést.” A közleményben hozzátették továbbá, hogy a „futballnak a nyílt versenyen és a sportszerűségen kell alapulnia”, a Szuperligát tervező együttesek pedig épp ezzel az alaptézissel mennek szembe ötletük által. A focihoz szorosan kapcsolódó szereplőkön (klubszövetségek, játékosszövetségek, volt játékosok, szakértők) túl politikusok sokasága is megszólalt már a kérdésben, és (végre egyszer) egy olyan furcsa helyzet állt elő, hogy van egyetértés közöttük: Boris Johnson, Emmanuel Macron, Orbán Viktor vagy épp Margaritis Schinas (az Európai Bizottság egyik biztosa) mind kritikával illették az ötletet, mondván az a legnagyobbak érdekét szolgálja, a foci pedig mindenkié kell legyen.

Amennyiben tehát a gyakorlatban is megvalósulna a projekt, előállhatna egy olyan helyzet, hogy a Szuperligában érintett csapatokat kizárnák a hazai bajnokságokból, nem szerepelhetnének a nemzetközi kupasorozatokban, viszont egy „párhuzamos valóságban” új szervezeti rendszer alatt játszanák a saját tornájukat. Mindez értelemszerűen nagyon furcsa végkimenetelt teremtene, hisz jelen állás szerint (már ha a nagyok tényleg kivonulnak) az angol Premier League-ből például a Leicester, a West Ham, az Everton és a Leeds, míg a spanyol La Liga-ból a Sevilla, a Villareal, a Betis és a Sociedad kvalifikálnák magukat a következő szezonbeli Bajnokok-ligájába. A focit nem követők számára ez a 8 csapatnév lehet nem mond sokat, de azzal talán szemléltetjük a helyzetet, ha megemlítjük, hogy a Leeds tavaly még az angol másodosztályban futballozott, míg az Everton utoljára az 1970-71-es szezonban nyert egyáltalán meccset a Bajnokok-ligája elődsorozatában. További abszurd jelenség volna, hogy a legjobb válogatottak is kiürülnének (amennyiben ezen topjátékosok jelenlegi csapataiknál maradnak): elég csak Franciaországra gondolni, mely legutóbbi tétmérkőzése alapján (március végén játszották Bosznia ellen) kezdő tizenegyének több mint felét kellene pótolnia.

Nem jobb a Szuperliga, ha amúgy is ezen csapatok erősek?

Sok tekintetben a Szuperliga tényleg minden futballszurkoló álma, hisz legtöbben ezért nézik a Bajnokok-ligáját, vagy a Labdarúgó-világbajnokságot. Látni a legerősebb játékosokat egymás ellen a pályán, illetve megélni a legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapatokat összecsapni nagy élmény, ennek ellenére a mostani koncepció sok sebből vérzik.

Az ötlet fő hiányossága, hogy hiányzik belőle a teljesítmény szüksége, illetve a meglepetés ereje. A Leicester City például a 2015-16-os szezonban úgy nyerte meg az angol bajnokságot, hogy egy évvel korábban majdnem kiesett az élvonalból (a csapat még március második felében is az utolsó helyen tanyázott, majd 9 meccsből 7-et megnyert és megszabadult). Az ezt követő szezon elején még a legmerészebb Leicester rajongók sem gondolták volna, hogy a futballtörténelem sok tekintetben egyik legnagyobb meglepetésének lehetnek szemtanúi. De nem ez az egyetlen ilyen meglepetés: hasonlónak nevezhető a Róma 3-0-ás fordítása a Barcelona ellen 2018 áprilisában, a tény, hogy 2004-ben a Monaco és a Porto játszottak egymás ellen a Bajnokok-ligája döntőt (azon győzelemmel indult be igazán José Mourinho edzői pályafutása), válogatott szinten pedig hogy Görögország Európa-bajnokságot nyert ugyanazon évben.

Az is ugyanilyen meglepetés, hogy a Ferencváros idén BL-be jutott (legyőzve többek között a Celtic és Zágráb csapatát), illetve hogy a magyar válogatott 2016-ban az Európa-bajnokságon első helyen végzett a csoportjában.

hi-res-9b0f3b992ace3e5ddcf0d0911afdb480_crop_north.jpg

Az AS Roma játékosainak öröme a Barcelona elleni fordítást követően (Fotó forrása: Bleacher Report)

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a legnagyobb csapatok érik el a legjobb eredményeket átlagosan (az idei Bajnokok-ligája elődöntőjébe bejutó 4 csapatból is 3 Szuperliga tag lehet, bár már az sem biztos, hogy egyáltalán befejezésre kerül a BL), a rendszer pedig már most is sok tekintetben nekik kedvez, de bizonyos mértékben eddig mindenkinek meg volt a maga esélye. A teljesítményt illető elvárára jó példa az Arsenal (Szuperliga alapító) helyzete: az ágyúsok 4 szezon óta nem tudnak bejutni a Bajnokok-ligájába – Európa legjobb 32 csapata közé –, mert egyszerűen nem képesek a pályán olyan teljesítmény nyújtani, ami miatt megilletné őket a szereplés joga. A Szuperliga most azt jelentené, hogy gyenge futballal is évről évre a legjobbak között lehetnének, a kiesés veszélye pedig nem fenyegeti őket.

Miért épp most?

Nem tűnik túlzásnak kijelenteni, hogy a Szuperliga ötlete elsősorban anyagi szempontok miatt éri meg. Az alapítók egyénileg hozzávetőlegesen 400 millió dollár értéknek megfelelő összeget kapnának a The New York Times szerint, ami négyszer nagyobb bevételt jelent, mint amit a Bajnokok-ligája győztese (!) szerzett 2020-ban. Ehhez párosulnak majd a szponzori támogatások, illetve az évről évre nagyobb relevanciával rendelkező tévés jogdíjak, melyek további bevételt jelentenek majd a klubok számára. Tévedés ne essék, anyagilag most is ezen csapatok járnak a legjobban, de ahogy Wenger megjósolta 2009-ben, eljött az az idő, amikor a Bajnokok-ligájából érkező bevétel már nem elég a csapatoknak, különösen úgy, hogy a pandémia következtében komoly adósságba kerültek.

Az időzítés kapcsán pedig: nem kell nagy konteó hívőnek lenni ahhoz, hogy összefüggést véljünk felfedezni a bejelentés időpontja kapcsán, mely pont a Bajnokok-ligája reformjairól szóló döntés előtt született 24 órával. Az UEFA ugyanis a hétfői napon szavazott arról (támogatva), hogy 2024-től egy új, 36 csapatos formátumban folytatódjon a kupasorozat. Érdekesség amúgy, hogy maga az UEFA koncepciója is sokaknál kiverte a biztosítékot (a 32 csapatos csoportköröket svájci rendszerű bajnokság veszi át több mérkőzéssel, szintén a nagyoknak kedvezve), a reform ötlete pedig épp azért született meg, hogy egyfajta kompromisszumos megoldásként megtartsa a teljesítményen alapuló jutalmazás rendszerét, de kedvezzen is a nagyoknak egy esetleges radikális elszakadás elkerülése érdekében. Úgy tűnik, nem volt elég!

Vége a futballnak?

A hír valódi bombaként robbant a futball világában, sokan pedig temetni is kezdték a sport jövőjét. Meglepő lehet, de megbízható források szerint maguk a játékosok és az érintett csapatok edzői sem értesültek az ötletről, ami sok feszültséget váltott ki a hírt követően – különösen a szezon legfontosabb szakaszában. Ennek ellenére fontos dologra hívja fel a figyelmet Gary Lineker (korábbi profi labdarúgó, jelenleg szakértő), aki szerint az egész kezdeményezés egy hatalmi játék része, a klubok pedig egy új kompromisszumot akarnak kierőszakolni az UEFA-tól. Persze a történés talán nagyobb port kavart a tervezettnél, a rendkívül széleskörű felháborodás pedig sebet ejthet a Szuperligát indító klubokon, ám a gyakorlati szakadás korántsem történt meg (bár a Sky Sports egyik újságírója szerint a klubok 23 évre elkötelezték magukat a Szuperliga felé), a helyzet pedig nem visszafordíthatatlan. Ezt jelzi a Szuperliga képviselőinek azon szándéka, hogy tárgyalni akarnak a FIFA és az UEFA képviselőivel is a sorozat beillesztésének lehetőségéről a futball mostani rendszerébe. Mégis, az események gyorsan haladnak, az UEFA válasza pedig jelen pillanatig nagyon radikálisnak bizonyult.

Egyelőre azonban távolról nehéz látni a pontos motivációkat, ahogy azt sem könnyű megállapítani, hogy mennyire elkötelezettek a klubok a teljes szakadást illetően – hisz eredeti tervük szerint csak az európai kupasorozatokat dobnák félre (amellett léteznének saját bevallásuk szerint), míg a valóságban ez úgy tűnik nem egy járható út. Látható, hogy a szakadás mindenki számára hatalmas veszteségekkel járna: míg az UEFA és FIFA által szervezett tornákról épp a legnagyobbak hiányoznának – legyenek azok klubok, edzők vagy játékosok –, addig a Szuperliga együttesei teljesen eltávolodnának a nemzeti futballtól, játékosaik pedig (amennyiben igaznak bizonyul Aleksander Čeferin UEFA elnök állítása) nem képviselhetnék saját nemzeteiket a válogatott mérkőzéseken. Az ügy kapcsán persze további kérdések és részletproblémák sokasága merül fel, az viszont tiszta, hogy évtizedek óta nem láthattunk ilyen volumenű botrányt és bizonytalanságot a futball világában.

Kiemelt fotó: B/R Football

süti beállítások módosítása