Reaktor

Amikor a nemzetközi sajtó Magyarországról beszél, gyakran két véglet között ingázik: vagy „illiberális rémtörténet,” vagy a nyugati jobboldal mintaprojektje. Niall Ferguson ebben a diskurzusban – ritka módon – mindkét táborhoz tud kapcsolódni, miközben egyikbe sem simul bele kényelmesen. Többször kifejezte, hogy nincs olyan negatív véleménnyel Orbán Viktorról, mint „néhányan”, és szerinte gyakran karikatúraszerűen ábrázolják őt a nyugati sajtóban; ugyanakkor az „illiberális demokráciák” külső (orosz–kínai) befolyásolását is kockázatnak tartja. Hogyan látja a világ fejlődését és napjaink kihívásait az elismert konzervatív közgondolkodó?

Magyarországon Niall Ferguson nemcsak 'téma": az MCC 2021-es tanévnyitójára Budapestre utazott, hogy beszédet mondjon. Az ünnepségen Orbán Viktor kifejezetten Ferguson műveit emelte ki inspirációként, Ferguson pedig a nyugati egyetemek „safe space” logikáját bírálta, és arról beszélt, hogy szerinte a szabad vita ellen ma ideológiai nyomás van érvényben – miközben ugyanez az ideológiai térfél kritizálja rendszeresen Magyarországot és Lengyelországot is.

Niall Ferguson az MCC 2021-es tanévnyitóján (Kép forrása: Magyar Hírlap)

De ki is ő valójában? Ferguson skót születésű (1964), Oxfordban tanult, majd a brit és amerikai akadémiai elitben futott be. Tanított többek között a Harvardon, ma pedig a Stanfordhoz kötődő Hoover Institution vezető kutatója, miközben a geopolitika–gazdaságtörténet határán ír könyveket, cikkeket, forgat dokumentumfilmeket. 2024-ben III. Károly lovaggá ütötte "irodalmi" (szerzői–közéleti) munkásságáért.

A Nyugat válsága Ferguson szerint

Ferguson gondolkodásának fókuszát nehéz egyetlen címkével illetni, mert 16 könyvének és előadásainak témái látszólag távol állnak egymástól – brit birodalomtörténet, világháborúk, a bankrendszer története, hálózatok és közösségi média, hidegháború Kínával, a nyugati egyetemek válsága. A közös nevező mégis felismerhető: a Nyugat intézményeit (jogállam, tulajdon, tudomány, verseny) nem adottságnak, hanem törékeny történelmi „találmánynak” tekinti – olyasminek, amit könnyű elveszíteni, és nehéz visszaszerezni. 

A Ferguson-féle „történelmi idő” kép, amely a könyveiben újra meg újra előkerül, nem lineáris fejlődéstörténetben gondolkodik, hanem a hosszú stabil időszakokat megszakító hirtelen, kaszkádszerű összeomlások sorozatában – a civilizációk „a káosz peremén” egyensúlyoznak. Ez a szemlélet köti össze a nagy narratíváit a katasztrófákról szóló későbbi munkáival is (járványok, háborúk, pénzügyi krízisek): nála nem az a kérdés, hogy jön-e törés, hanem hogy mikor, és hogy a társadalom intézményei mennyire képesek tompítani azt.

A Nyugat felemelkedéséről szóló, nagy elismerésnek örvendő „Civilizáció” (Civilisation: The West and the Rest) című könyve tipikus példa arra, ahogy vitába száll a nyugaton divatos, kolonizációs múlttal kapcsolatos önostorozó narratívával. Nem azt állítja, hogy a gyarmatbirodalmak jók voltak, hanem azt, hogy az elmúlt ötszáz év nyugati dominanciája mögött egy beazonosítható intézményi–kulturális rendszer állt, amely versenyelőnyt jelentett a nyugati országoknak. Ezt az intézményi-kulturális rendszert hat elemben azonosítja: politikai és gazdasági verseny, tudományos forradalom, a magántulajdon és a jogrendszer, a modern orvostudomány vívmányai, fogyasztói társadalom és a protestáns munkaetika – viszont azt is világossá teszi, hogy a 21. században ezek az előnyök lassan eltűnőben vannak, így a Nyugat dominanciája kihívásokkal néz szembe.

Kép forrása: Amazon UK

Fergusont gyakran éri az a vád, hogy relativizálja a kolonializmus borzalmait. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Miközben elismeri a gyarmatosítás bűneit, összességében úgy érvel, hogy a birodalmi intézmények (kereskedelmi hálózatok, jogi keretek, infrastruktúra) világrendszert formáltak, és a gyors dekolonizáció sok helyen instabilitást hozott. Ez a „birodalom mint rendteremtő intézmény” olvasat aztán lefordítódik nála az amerikai korszakértelmezésben is: az USA-t gyakran nemcsak nemzetállamként, hanem világrendet fenntartó hatalomként vizsgálja. A Kínával szembeni új hidegháborúban pedig Ferguson szerint az amerikai értékek, és különösen a jogállamiság, döntő versenyelőnyt jelentenek, mert a szabad társadalom olyan vonzó vízióját kínálják a kínai középosztály számára, amely az egyéni szabadságjogok és a biztonságos tulajdonjogok révén olyasmit nyújt, amit a kínai totalitárius modell nem tud biztosítani.

A digitális korszak nehézségeire Ferguson egyik legerősebb válasza a hálózatok és hierarchiák szembeállítása: szerinte a modern világpolitika megértéséhez nem elég intézményeket nézni, azt is érteni kell, hogyan szerveződik a befolyás hálózatokban (pártok, mozgalmak, platformok, információs buborékok). Ezt vizsgálva az Egyesült Államokat a kései Római Köztársasághoz hasonlítja, mert intézményeit egy látens polgárháború (a mélyülő polarizáción keresztül) erodálja, ami egy, a köztársaságok jellemzően 250 éves maximális élettartamát és a birodalommá válás előtti belső hanyatlást tükröző történelmi mintázat.

Ezt a gondolkodást tükrözve Ferguson ma az amerikai kultúrharcban is főszereplő, az egyetemi szólásszabadság kérdését középpontba állítva. Nem egyszerűen „anti-woke” publicistaként lép fel, hanem úgy állítja be a problémát, mint nyugati intézményi önszabotázst: ha a felsőoktatás a vita és tudás helyett politikai aktivizmus-gyár lesz, akkor a Nyugat a saját hat versenyelőnyt jelentő értékét fojtja el. Ebből a diagnózisból nőtt ki a University of Austin (UATX) is, amelynek Ferguson társalapítója. Az induláskor az alapítók kifejezetten a „cenzúrakultúra” és az öncenzúra ellen pozicionálták az intézményt.

University of Austin (Kép forrása: UATX)

Ha ez ismerősen cseng Magyarország felől nézve, az nem véletlen. Ferguson magyar megítélésének kulcsa épp az, hogy ő a „liberális demokrácia vs. illiberalizmus” vitát nem kizárólag morális nyelven, hanem intézményi és civilizációs nyelven is elmondja. Emiatt tud egyszerre kritikusan beszélni az „illiberális demokráciák” sérülékenységéről és külső befolyásolhatóságáról, miközben azt is állítja, hogy Kelet-Közép-Európát nem lehet ugyanazzal a politikai–kulturális mércével olvasni, mint a nyugati nagyvárosok médiabuborékát.

Ferguson diagnózisa a világ mai fejlődéséről tehát nagyjából így hangzik: a Nyugat nem azért gyengül, mert „elfogyott a pénz” vagy „túl erősek a riválisok”, hanem mert a saját intézményeibe vetett hitét, fegyelmét és önvédelmi reflexeit kezdi feladni. Hogy ez igaz-e, az vita tárgya. De hogy ez a mondat ma Budapesten, Brüsszelben és Washingtonban is politikai súllyal bír, az már nem.

A társadalmi szerepvállalás – vagyis az a folyamat, amikor az emberek közösségként vesznek részt a közügyek alakításában – minden egészséges demokrácia alapja. Nem pusztán arról van szó, hogy az állampolgár négyévente elmegy szavazni, hanem arról, hogy a mindennapi problémákat tapasztalja, részt tud venni a helyi döntésekben, a közös jövő alakításában pedig szerepet vállal. Magyarországon a társadalmi aktivitás, a részvételiség kérdése különösen aktuális: a történelmi, politikai és társadalmi folyamatok következtében a közösségi aktivitás általánosan gyenge, de éppen ezért hatalmas lehetőségeket rejt magában. A társadalmi részvétel és a jó önkormányzatiság feltételei a jó köztársaságiasságból fakadó közösségiség és az így megtanult demokratikus gyakorlat.

A köztársaság és az önkormányzati szint szerepe

Minél centralizáltabb és koncentráltabb egy döntéshozatali rendszer, annál kevésbé köztársaságias. Ez hazánkban jellemző, eredménye pedig, hogy a polgárok csupán passzív szereplői a politikának, nem pedig alakítói. Ha a lakosságnak nincs közösségi (politikai) jellege, közösségi (politikai) gyakorlatai, az önkormányzatiság és a republikanizmus üres címkévé válik. Magyarország nem működik valódi köztársaságként. Republikanizmus alatt semmiképp nem a trump-i libertárius populizmust értem, hanem a XIX. századi tocqueville-i önkormányzatiságot és közösségiséget. A köztársaság nem csupán jogi forma, hanem olyan állapot, amelyben a közösség tagjai felelősséget vállalnak a közös ügyekért. Közös ügyek alatt pedig nem nagyívű nemzeti pátoszra kell gondolni, hanem arra, hogy ha szükség van egy új közlekedési táblára vagy egy új játszótérre, azt a lakosság közös cselekedete viszi el az önkormányzati apparátusig, majd megvalósíttatja.

Ez a hiány mindennap érződik: ha a közösségi ügyeket kizárólag felülről határozzák meg, a társadalom tagjai egyre kevésbé érzik sajátjuknak a döntéseket. Így alakul ki az elidegenedés, amely hosszú távon gyengíti a közösség szövetét. Tocqueville a XIX. századi amerikát vizsgálva arra jutott, hogy a demokrácia ereje valójában a helyi közösségek önállóságában, cselekvőképességében rejlik. Az emberek maguk intézték közös ügyeiket: egyesületeket alapítottak, tisztségviselőket választottak, fórumokat szerveztek, közös problémákra közös megoldásokat kerestek – belülről oldották meg a felmerülő kérdéseket. A legkevésbé kívánták a megoldást az államtól megkapni. Ez a gyakorlat egyszerre oldotta meg a helyi problémákat és nevelte az állampolgárokat a közösségi gondolkodásra. Tocqueville figyelmeztetése ma is érvényes: ahol a közösségi részvétel gyenge, ott a demokrácia kiüresedik, és az állam könnyen telepszik rá a kiüresedett közösségekre és válik paternalista gépezetté. Ezért rendkívül fontos, hogy dolgozzunk a közösségek és az önkormányzatok minőségén, hiszen ezek a köztes legitim adminisztratív szintek lehetnek a hatékony és jó önkormányzás, a jó demokrácia biztosítékai. Magyarországon így nem pusztán politikai érdek, hanem társadalmi szükségszerűség a közösségi szerepvállalás erősítése.

American School 19TH CENTURY BROOKLYN CHURCH AND DUFFIELD HOUSE 1864. Forrás: Celestial Images

A lakosság közösségi jellegének jelentősége

Egy közösség akkor működik jól, ha tagjai képesek közös ügyként tekinteni azokra a problémákra, amelyek mindennapjaikat érintik. Ha egy lakótelepen gond van a hulladékgyűjtéssel, ha egy faluban rossz az út vagy hiányzik egy játszótér, az nem egy-egy ember magánügye, hanem közösségi kérdés. Az első lépés tehát az, hogy az emberek kapcsolatba lépnek egymással, felismerik az azonos érdekeket, és közösen keresnek megoldást. Ideális esetben a lakosság saját szűkebb és tágabb körében beszéli meg a problémákat, majd közösen viszi az önkormányzat elé. Az önkormányzat ebben a modellben nem parancsoló hatalom, hanem a közösség intézményes megszemélyesülése, amely erőforrásokat, fórumokat, infrastrukturális hátteret biztosít a megoldáshoz.

Hazánkban éppen ez a közösségi jelleg hiányzik. A lakosság tagjai elidegenültek egymástól és az önkormányzattól is, problémáikat magánügynek tekintik, és a társadalmi bizalom olyan alacsony, ami megakadályozza a kollektív cselekvés formáit. Ebben az esetben az önkormányzatnak bizalmat kell építenie a lakosok között és önmaga irányában egyaránt. Tudatosan kell erősítenie a közösségi érzést, például olyan fórumokkal, amelyek összehozzák az érintetteket.

Indivudial vs group decisions. Forrás: decyz.com

Jó példa erre Budapest több kerületében a részvételi költségvetés bevezetése. Ebben a modellben a lakosok maguk javasolhatnak projekteket – például közpark felújítást vagy kerékpártárolók telepítését –, majd szavazhatnak is arról, hogy az önkormányzat mire költse el a kijelölt összeget. Ezek a kísérletek, gyakorlatok arra is jók, hogy a gyenge közösségi szellemet tudatos beavatkozással megkíséreljék erősíteni. Egy önkormányzatnak, főleg egy fővárosi önkormányzatnak a képviseleti elv és a képviselők munkája révén valószínűleg enélkül is lenne fogalma arról, hogy mit kell csinálnia. Azonban a lakosok bevonásával, az igényeik, problémáik artikulálásában való segítséggel csökkenti a képzeletbeli távolságot a lakos és az intézmény között. Az emberek így azt látják, hogy a szavuk valóban számít, és hogy az általuk kezdeményezett ügyek kézzelfogható eredményt hoznak.

Hogyan nézne ki az ideális modell?

Az ideális magyarországi modell a társadalmi szerepvállalás terén egy kétirányú partnerségre épülne. Ennek egyik oldala az alulról jövő kezdeményezések rendszere, ahol a közösség maga fogalmazza meg, milyen problémákat és célokat tart fontosnak. Ez biztosítja, hogy a közös ügyek a valóságos, mindennapi tapasztalatból fakadjanak, ne pusztán elvont politikai programokból.

A másik oldal az önkormányzatok és az állami intézmények támogató szerepe. Ez a támogatás nem azt jelenti, hogy a hatalom átveszi a közösség feladatait, hanem azt, hogy platformot, erőforrásokat és kereteket ad a közösségi kezdeményezésekhez. A részvételi költségvetés, az online probléma- és ötletbejelentés, a helyi civil szervezetek támogatása mind-mind olyan eszköz, amely segíti az önszerveződést.

A siker kulcsa abban rejlik, hogy a közösségek érezzék: van értelme a részvételnek. Ha az állampolgár azt látja, hogy az általa javasolt projekt megvalósul – például egy közösségi kert létrejön vagy egy zebra felfestése megtörténik –, akkor erősebbé válik a bizalom az önkormányzat és a közösség között. Ez a bizalom újabb részvételt szül, és így lassan kialakulhat az a körforgás, amelyben a társadalmi szerepvállalás önmagát erősíti.

Hosszú távon egy ilyen modell eredményeként egy élhetőbb, összetartóbb és reziliensebb társadalom jön létre. Olyan közösség, amely képes felismerni és alakítani saját ügyeit, jobban ellenáll a válságoknak, nyitottabb az innovációra, és erősebben őrzi meg a demokrácia alapvető értékeit.

A december 29-ei Zelenszkij-Trump találkozó után Putyin felhívta az amerikai elnököt azzal az állítással, hogy Ukrajna nagyszabású dróntámadást hajtott végre Vlagyimir Putyin egyik rezidenciája ellen az oroszországi Novgorod régióban, a Valdaj-tó közelében. A Kreml állítása szerint több tucat, sőt egyes kormányzati nyilatkozatok szerint 91 drónt semmisítettek meg az orosz légvédelmi rendszerek, miközben sem személyi sérülésről, sem anyagi kárról nem érkezett hivatalos jelentés. Kijev kategorikusan tagadja az egészet, és „teljes fabrikációnak” nevezi a történetet. Nézzük meg a részleteket!

Putyin Valdaj-tó melletti rezidenciája az orosz elnök egyik legjobban őrzött tartózkodási helye. Az objektum köré már 2024-ben is Pantsir–S1 légvédelmi rendszereket telepítettek, műholdfelvételek tanúsága szerint. Látható tehát, hogy az elnöki rezidencia kiemelt stratégiai fontossággal bír és alkalmas a közvélemény befolyásolására is, hiszen a narratíva, hogy az „elnök házát” érte a csapás érzelmeket kelt az emberekben.

Putyin rezidenciája Valdaj-tó mellett. Kép forrása: BBC

A Kreml verziójával kapcsolatban azonban több szokatlan, furcsa elem is felmerült. Nem jelentek meg helyi beszámolók, nem került elő közösségi médiában terjedő videófelvétel, ami az ukrán dróntámadások esetében korábban szinte kivétel nélkül megfigyelhető volt, és a környékbeli települések hivatalos csatornái sem számoltak be semmilyen incidensről, sőt a helyi lakosok a kérdésre, miszerint észleltek bármiféle furcsaságot nemleges választ adtak. Emellett ellentmondás figyelhető meg az orosz nyilatkozatok között is: míg Lavrov 91 drónról beszélt, az orosz védelmi minisztérium jóval kevesebb elfogott eszközt említett ugyanabban az időszakban.

Légvédelmi rendszer a rezidencia körül. Kép forrása: Maxar

Ráadásul az állítólagos támadás közvetlenül azután történt, hogy Volodimir Zelenszkij és Donald Trump amerikai elnök béketárgyalásokról egyeztettek. Moszkva azonnal jelezte, hogy a támadás következményeképp azonnal felülvizsgálja tárgyalási pozícióját. A történet időzítése túlzottan is kedvező ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk a politikai szándék lehetőségét. Továbbá többször kérésre sem hajlandó bizonyítékkal alátámasztani az orosz fél a támadást. Emiatt felmerül a false flag művelet lehetősége is.

A false flag, magyarul hamis zászlós művelet olyan akció, amelyet egy állam vagy szervezet hajt végre, de azt egy ellenfélnek tulajdonítja. A cél rendszerint politikai legitimáció megszerzése: háborús lépések igazolása, a közvélemény befolyásolása vagy nemzetközi partnerek megnyerése. A kifejezés eredete a tengeri hadviseléshez nyúlik vissza, amikor hajók idegen zászló alatt támadtak, hogy félrevezessék az ellenséget.

A jelenlegi háborúban többször felmerült már a vád, hogy Moszkva megrendezett vagy felnagyított incidensekkel próbálja legitimálni katonai lépéseit különösen akkor, amikor diplomáciai vagy katonai nyomás nehezedik rá.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy Ukrajnának miért állhatott érdekébe a Putyin-rezidencia elleni támadás, amely politikailag rendkívül kockázatos lenne, különösen az amerikai-ukrán tárgyalásokat követően, ahol nem a legjobb pozícióval rendelkezik. Moszkva viszont azonnal kommunikációs és diplomáciai előnyökre tett szert a történettel: az agresszor szerepét Ukrajnára tolhatja, miközben indokolhatja a háború folytatását és esetleges eszkalációját.

Az amerikai elnök felháborodott a telefonhívás után, és fehér házi források szerint nagyon dühös az ukránokra. Putyin továbbá a tűzszünet lehetőségét is elutasítja, és talán ez a narratíva ezt az álláspontot is legitimálhatja. Egy biztos, Moszkvának ez a narratíva kézenfekvő, mivel úgy tudta szabotálni az ukrán-amerikai tárgyalásokat, hogy az elnök szimpátiáját is maga mellett tudhatta.

Zelenszkij elnök nyilatkozata szerint a december végi tárgyalások a megegyezendő pontok 90%-át kipipálták, azonban két kulcsfontosságú kérdés még a tárgyalóasztalon: a Zaporizzsjai atomerőmű felügyelete és a területi viták Kelet-Ukrajnában. A donbaszi kérdésében a régió felügyeletét az ukrán fél népszavazással rendezné, de Zelenszkij szerint 60 napos tűzszünetre van a szavazás megrendezéséhez. Az orosz fél egyértelműen elutasítja a tűzszünetet, mvel ez időt adna az ukrán hadsereg újracsoportosítására. Mint látható ebbe a helyzetbe mekkora előnyt szerezne Putyin ezzel a narratívával, és leszedheti az azstalról a tűzszünet kérdését. Azonban ki kell jelenteni, hogy erre sincs bizonyíték, a szakértők csupán a korábbi orosz viselkedésminták alapján állítják ezt.

Agyelszívás Indiából, mint kétélű kard

Az agyelszívás, vagyis a képzett és tehetséges emberek elvándorlása származási országukból egy másikba, az elmúlt évtizedekben jelentős gondot jelentett Indiának. Ez a probléma olyan alapvető fontosságú iparágakban, mint az egészségügy, a mérnöki tudományok és a technológia, amelyek egy fejlődő ország számára, mint India, elengedhetetlenek, a magasan képzett szakemberek hiányához vezetett. Körülbelül 20-40 millió indiai él és dolgozik Indián kívül. Évente 60 000 és 75 000 közötti számú orvos és mérnök hagyja el az országot jobb fizetés, jobb munkalehetőségek és jobb tanulási lehetőségek reményében.

Bár ez a folyamat aggodalomra ad okot a tehetségek elvesztése miatt, ugyanakkor globális kapcsolatokra, hazautalásokra és tudásátadásra is lehetőséget nyújt. Az indiai agyelszívás tehát egy kétélű kard.

Az indiai kivándorlás az egyes országokba az idők folyamán. A nyugat-ázsiai országokba történő kivándorlás nagy mértékben ösztönözte az indiai migrációt. Az ábrából jól kivehető a kivándorlási tendencia folyamatos növekedése. forrás: ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya

Az agyelszívás okai

Foglalkoztatási lehetőségek és magasabb fizetés

Az egyik legfőbb hajtóerő a magasabb fizetés és jobb álláslehetőségek ígérete a fejlett országokban. Sokak számára a tanulmányokba fektetett pénz és energia külföldön térül meg igazán, mellesleg az indiai munkaerőpiac rendkívül versenyintenzív. Évente több százezer új álláskereső lép be a piacra és verseng a legjobb cégeknél való elhelyezkedésért, de mivel túl sokan küzdenek az állásokért, a fizetések is jelentősen csökkennek, hiszen egyre többen hajlandóak alacsonyabb bérért dolgozni. Az indiai fizetések ugyanazon pozíciókért éles kontrasztot alkotnak az európai, amerikai vagy más nemzetközi célállomások fizetéseivel.

Életminőség

A fejlett nemzetek gyakran jobb egészségügyi ellátást, oktatást, közbiztonságot és szociális szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek jelentős szerepet játszanak a kivándorlási döntésben. Az orvoshiány Indiában a tényleges szükséglet több mint 50%-át teszi ki, amit tovább súlyosbít az orvosi szakértelem városi területekre való koncentrációja. A létfontosságú ágazatok ma már nagymértékben függnek a külföldön élőktől, és szakorvosi ellátás terén lemaradásban vannak. Például Indiában 1700 polgárra jut egy orvos, míg a WHO ajánlása 1:1000.

Kutatás és infrastruktúra

India korlátozott kutatás-fejlesztési befektetései és a felsőoktatásban tapasztalható bürokrácia sok tudóst és kutatót arra késztet, hogy olyan országokba költözzenek, ahol jobban támogatják az innovációt. Emellett a termelékenység csökkenése és a tudományos és technológiai innovációk gyengülése rontja India globális versenyképességét. A fejlődő országok, amelyek korábban Indiához fordultak technikai szakértelemért, most például inkább Kínával alakítanak ki együttműködéseket.

Külföldi tanulmányok

A lehetőségek hiánya a felsőoktatásban szintén szerepet játszik a problémában, hiszen az indiai diákok külföldre költözésének egyik oka még az indiai vezető egyetemekre való bejutásért folytatott kemény verseny is. Például 2022-ben több mint 18,5 millió jelentkezés érkezett a NEET vagyis kötelező felvételi vizsgára. A rengeteg jelentkező ellenére csak 91 927 MBBS (általános orvosi képzés) hely, 27 698 BDS (fogorvos) hely, 50 720 AYUSH hely és 525 B.VSc (állatorvosi) hely volt elérhető. Hasonló trendek figyelhetők meg az ország más elit vizsgáin is, ahol több százezer diák versenyez egymással. Sok indiai diák tanul külföldön, különösen az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Kanadában, és közülük sokan úgy döntenek, hogy tanulmányaik után is ott maradnak.

Az agyelszívás hatása Indiára

Negatív következmények

Az agyelszívás súlyos és sokrétű negatív hatással van Indiára, különösen a tehetségek elvesztése, az egészségügyi rendszer gyengülése, az innováció visszaesése és a gazdasági veszteségek tekintetében. Az ország jelentős mértékben veszít legtehetségesebb szakembereiből, akik külföldön keresnek jobb megélhetési és szakmai lehetőségeket. Ez a tehetségveszteség különösen érzékenyen érinti azokat az ágazatokat, amelyek már eleve szakemberhiánnyal küzdenek, mint például az egészségügy. Az orvosok és egészségügyi dolgozók kivándorlása tovább súlyosbítja a vidéki és hátrányos helyzetű területeken tapasztalható ellátási hiányosságokat, ezáltal növelve az egészségügyi egyenlőtlenségeket.

Emellett a kutatók és tudományos szakemberek elvándorlása lassítja a hazai innovációs folyamatokat, gyengítve az ország tudományos és technológiai fejlődését. További problémát jelent az is, hogy az indiai állam jelentős összegeket fektet az oktatásba, különösen a felsőoktatásba, azonban ezek a befektetések nem térülnek meg, ha a diplomás fiatalok nem belföldön hasznosítják tudásukat. Így az agyelszívás nemcsak társadalmi, hanem komoly gazdasági veszteségeket is okoz Indiának.

Pozitív hozzájárulások

Az agyelszívásnak nemcsak negatív, hanem pozitív hatásai is vannak India számára. Az egyik legjelentősebb előny a hazautalásokból származik, hiszen India a világ vezető hazautalás-fogadó országa, és az indiai diaszpóra évente több milliárd dollárt küld haza, ami fontos szerepet játszik a gazdaság megerősítésében. Emellett a külföldön vezető pozíciókban dolgozó indiai szakemberek hozzájárulnak az ország nemzetközi tekintélyének növeléséhez, erősítve India globális befolyását. Az utóbbi években egyre több külföldön élő indiai dönt úgy, hogy visszatér hazájába, globális szakmai tapasztalatokkal és tőkével felvértezve. Ez a visszatérő migráció különösen kedvező hatással van az ország startup ökoszisztémájára, mivel sok visszatérő vagy külföldön élő indiai vállalkozást indít vagy fektet be hazai cégekbe, ezzel elősegítve az innovációt és a gazdasági növekedést.

Kormányzati válaszok és a jövő útja

Az indiai kormány és az oktatási intézmények aktívan dolgoznak az agyelszívás mérséklésén és számos intézkedést vezetnek be a tehetséges szakemberek megtartása és hazacsábítása érdekében. Ennek részeként versenyképes kutatási ösztöndíjakat kínálnak, amelyek vonzóvá teszik a hazai tudományos pályát a fiatal kutatók számára. Emellett kiválósági központokat hoznak létre, amelyek modern kutatási infrastruktúrát és nemzetközi színvonalú munkakörnyezetet biztosítanak. A visszatérő szakembereket különféle támogatásokkal ösztönzik, például célzott álláslehetőségekkel és startup finanszírozással, hogy tudásukat és tapasztalataikat itthon kamatoztathassák. Továbbá a kormány törekszik a globális indiai diaszpórával való szorosabb együttműködés kiépítésére is, hogy erősítse a hazával való kapcsolattartást, és hosszú távon elősegítse a tudás és tőke visszaáramlását.

A hosszú távú megoldásként a kormány finanszírozhatja a legjobb főiskolák és egyetemek bővítését, fejlesztheti az infrastruktúrát jól felszerelt laboratóriumok, számítástechnikai létesítmények stb. formájában, míg a magánszektor versenyképes fizetési csomagokkal és a kutatás-fejlesztés erőteljes ösztönzésével járulhat hozzá ehhez.  

Az indiai agyelszívás egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Miközben az országnak törekednie kell tehetségei megtartására, a globális szinten működő munkaerő előnyeit is ki kell használnia.

José Antonio Kast több, mint 58 százalékos eredménnyel, harmadik próbálkozásra győzte le a kormányzó baloldali koalíció jelöltjét, Jeanette Jarát, így Chile jobboldali fordulatot vett. Chilében először volt kötelező a választáson való részvétel, ezért kijelenthető, hogy a választás különösen erős legitimációt adott az új elnöknek.

Kast kampánya három kulcstéma köré épült. Közbiztonság, migráció és az állam szerepének visszaszorítása. Ezek szokásos jobboldali kampánymondatok, amelyek Argentínához hasonlóan Chilében is sikert arattak. A gyorsan növekvő migráció, elsősorban Venezuelából, valamint a szervezett bűnözés erősödése olyan társadalmi félelmeket erősített fel, amelyekre a korábbi kormányok nem tudtak megnyugtató választ adni. Kast ezt a bizonytalanságérzetet következetesen egyetlen narratívába rendezte, amely szerint Chile a káosz felé sodródik, és csak radikális eszközökkel lehet visszaállítani a rendet.

A Make Chile Great Again szlogent felvéve Kast nyíltan vállalta Donald Trump iránti szimpátiáját, és politikai programja több ponton is Trump politikájához hasonlított. A perui és bolíviai határra kerítést ígért, maximális biztonságú börtönök építését, valamint tömeges kitoloncolásokat az illegális bevándorlók számára. Kampánygyűlésein rendszeresen visszaszámolt 2026. március 11-ig, a beiktatás napjáig, figyelmeztetve az okmányok nélküli migránsokat, hogy addig hagyják el az országot, ha valaha vissza akarnak térni.

Kép forrása: BBC

A győzelem sokakat meglepett, leginkább Európában, elsősorban Kast a múltbéli véres katonai diktatúrához való nyíltan pozitív megnyilvánulásai miatt. Augusto Pinochet 1973 és 1990 között vezette az országot, katonai diktátorként, a rezsim alatt becslések szerint mintegy negyvenezer embert kínoztak meg, és több mint háromezer ember vesztette életét politikai okokból. A diktatúra 1988-ban népszavazáson bukott meg, amikor Pinochet a hatalma meghosszabbítására kért felhatalmazást, de a választók többsége nemet mondott.

Kast ráadásul egy alkalommal azt is kijelentette, hogy ha Pinochet élne, rá szavazott volna. A szimpátiához a családi háttér is hozzájárul. Kast idősebb testvére, Miguel, miniszterként és jegybankelnökként szolgált a diktatúra idején, apja pedig a náci párt tagja volt Németországban. Ezek a tények a kampány során ismét előkerültek, de nem akadályozták meg a választási győzelmet. Sok elemző szerint épp ellenkezőleg, Kast képes volt újraaktiválni azt a társadalmi réteget, amelyben Pinochet megítélése soha nem volt egyértelműen negatív. Egy friss felmérés szerint a chileiek mintegy harmada ma is úgy véli, hogy a diktátor az ország egyik legjobb vezetője volt.

Pinochet diktátor. Kép forrása: AFP

A sikerhez hozzájárult Kast gazdaságpolitikai ígérete is. Szabadpiaci megközelítést, az állam zsugorítását és deregulációt hirdetett, ami kifejezetten kedvező fogadtatásra talált a befektetők körében. Egy Argentínához hasonló gazdasági reform bevezetését ígérte, hasonlóan szomszédjához, amerikai támogatásért cserébe.

Érdemes megvizsgálni Kast győzelmének tágabb következményeit is. Washington külpolitikájában egyértelműen saját érdekszférájának tekinti az amerikai kontinenst, így az elmúlt években egyre nagyobb kihívásként érzékeli Kína térnyerését Latin-Amerikában. Ezért a jobboldali kormányok, főleg a nyíltan Donald Trump mellé álló jelöltek kiemelten fontos partnerek a térségben. Chile ráadásul jelentős szereplő a réz és a lítium globális piacán, ezek pedig stratégiai nyersanyagok az energiatárolás, az elektromos mobilitás és a védelmi ipar szempontjából is. Látható tehát, hogy a chileiek megadták a többséget a jobboldali fordulatnak, és Kast teljes legitimitással kezdheti meg a munkáját 2026-ban.

A nyugati világban nagyon nehéz időket élnek a baloldali politikusok és pártok. Az Egyesült Királyságban a Munkáspárt a közvélemény-kutatások történetében soha nem látott visszaesést szenvedett el az elmúlt egy hónapban – ma már csak a választók mintegy 20 százaléka támogatja a kormánypártot. Az Egyesült Államokban, miután a demokraták tavaly elveszítették a Szenátust, a Képviselőházat és az elnökséget is a republikánusokkal szemben, népszerűségük történelmi mélypontra zuhant. Németországban pedig az Olaf Scholz vezettte szociáldemokrata párt az év elején a párt történetének legrosszabb eredményét érték el az 1880-as évek óta – mindössze a szavazatok 16%-át szerezték meg. Van azonban egy ország, amely látszólag szembemegy a globális trenddel: Mexikó.

Kép forrása: NPR

A mexikói politikát már 2018 óta a Morena nevű baloldali párt uralja, amelyet Andrés Manuel López Obrador, közismertebb nevén AMLO alapított. AMLO 2018 és 2024 között volt Mexikó elnöke, ezalatt pedig folyamatosan népszerű elnöknek számított, és számos jelentős reformot hajtott végre.

AMLO örökségét továbbvinni hatalmas kihívásnak tűnt, de utódja, Claudia Sheinbaum elnök eddig kifejezetten jól teljesít. A tavalyi választáson a szavazatok 61%-át megszerezve fölényesen győzelmet aratott és a népszerűségi mutatói azóta is 70 és 85% között alakulnak. Ezek olyan számok, amelyekről Starmer, Scholz vagy Biden csak álmodozhatott volna.

Claudia Sheinbaum a 2024-es választáson mintegy 36 millió szavazatot szerzett, és minden tagállamban győzött. Kép forrása: Wikipedia

Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy miért ilyen népszerű a baloldali kormánypárt Mexikóban, és mit tanulhatnának más baloldali pártok a Morena sikereiből.

Az első feladat a megfelelő médiastratégia kialakítása.

A legtöbb baloldali párt nyugaton komoly nehézségekkel küzd a kommunikáció terén. Az Egyesült Államokban például a Demokrata Párt képtelen lépést tartani és hiteles ellennarratívát építeni Donald Trump végeláthatatlan, sokszor meghökkentő nyilatkozataival. Nagy-Britanniában pedig Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök médiapolitikája pedig abban merül ki, hogy néha közzétesz a közösségi médiában néhány, a ChatGPT stílusában megfogalmazott közhelyt, ami nem elégséges válasz Nigel Farage intenzív médiakampányára.

Valószínűleg ChatGPT-vel íratja a posztjait a brit miniszterelnök az X-en. Kép forrása: X.com

Ezzel szemben a Morena 2018 óta meglepően hatékonyan uralja a hírciklust. A párt kommunikációs stratégiájának sarokköve a „mañaneras” – egy többórás sajtótájékoztató, amely minden munkanapon reggel 7 körül kezdődik. A mañaneras ötlete AMLO-tól származik, és bár a kommunikációs bravúrjait és sikeres sajtótájékoztatói pusztán a meggyőző személyiségének tulajdonították, mára világossá vált, hogy ez egy tudatos kommunikációs eszköz.

Ezeken a reggeli sajtótájékoztatókon AMLO gyakran élesen bírálta a médiát és a mexikói elit egyes szereplőit, akiket korruptnak tartott, vagy azzal vádolt, hogy nem adnak elég teret a médiában a Morena programjának. A mañaneras rendkívül népszerűvé vált — átlagosan napi 10 millió ember követte az adásokat, ami Mexikó népességének körülbelül 10%-a. Ez lehetővé tette AMLO számára, hogy megkerüljék a hagyományos médiát, és közvetlenül a közvéleményhez juttassa el pártja álláspontját. A sajtó mindennap attól cikkezett, amit AMLO éppen aznap reggel mondott vagy állított róluk.

Kép forrása: ciudadanosenred

Noha utódja, Claudia Sheinbaum, sokkal visszafogottabb személyiség, az ő mañaneras-ai is nagy sikert arattak. Ezek a sajtótájékoztatók általában kevésbé konfrontatívak és rövidebbek, mégis hatékonyan szolgálják arra, hogy bemutassák a kormány tevékenységét, és megerősítsék a mexikóiakban azt az érzést, hogy a kormány valóban tesz valamit értük. Természetesen a mañaneras sem tökéletes. A baráti média kedvező bánásmódban részesül, és volt néhány ellentmondásos pillanat is, például AMLO nyilvánosságra hozta egy korrupcióellenes aktivista fizetését, illetve egy New York Times-újságíró magántelefonszámát. Mindezek ellenére a mañaneras sikere jól mutatja, hogy a baloldali gondolatok is lehetnek népszerűek, ha megfelelően kommunikálják őket.

Kép forrása: Los Angeles Times

A második dolog, amit a baloldali pártok tanulhatnak Morenától, az az, hogy a párt gazdaságpolitikája sokkal kevésbé a klasszikus újraelosztásra (vagyis a gazdagok megadóztatására és a bevételek szétosztására) épül, hanem inkább egyfajta „pre-disztributív” politikákra fókuszál. Ez utóbbiak célja, hogy csökkentsék az egyenlőtlenséget anélkül, hogy közvetlenül adóztatásra és újraelosztásra lenne szükség, általában a bérek emelésén keresztül.

A Morena egyik első intézkedése például egy átfogó munkajogi reform volt, amellyel korlátozták az alvállalkozói rendszert, kötelezővé tették a nyereség megosztását és talán a legfontosabb, hogy évente mintegy 20%-kal emelték a minimálbért. Ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor a minimálbér 2018 és 2024 között 90%-kal nőtt, ami több mint 5 millió mexikóit emelt ki a szegénységből, és megerősítette a szegényebb rétegekben azt az érzést, hogy a gazdaság értük is működik, még akkor is, ha a GDP-növekedés összességében szerény maradt. Ez megközelítés a hagyományos újraelosztó politikákkal szemben különösen népszerű lett a Morena munkásosztálybeli bázisa körében.

Ráadásul mivel ezek a politikák nem igényeltek közvetlen átcsoportosítást az állami kiadásokban, nem szállt el az államháztartási hiány. Ennek köszönhetően Mexikó államadósságának GDP-arányos szintje a járvány óta folyamatosan csökken, és ma már az AMLO-hivatalba lépése előtti 2018-as szint alá is esett — ami figyelemre méltó eredmény. Ez egyben egy másik lényeges különbségre is rávilágít: a Morena több más baloldali párttal ellentétben inkább a kis államban hisz. A közkiadások a GDP mindössze 29%-át teszik ki, ami jóval alacsonyabb, mint a legtöbb OECD országban.

Ez mind része annak a politikának, amit a Morena „republikánus megszorításnak” nevez.

Lényegében a Morena filozófiája abból indul ki, hogy az állam természeténél fogva pazarló, ezért csökkentették a közigazgatásban dolgozók juttatásait és fizetéseit, (beleértve a politikusokét is) Az adóbevételek az utóbbi években ugyan emelkedtek, de ez elsősorban az adóelkerülés csökkentése elleni fellépésnek köszönhető, nem pedig az adóemeléseknek. Az új kiadásokat pedig jellemzően más területekről való elvonásokkal fedezik. A Morena látványos infrastruktúra-projektjei, például a Tren Maya (Maja Vasút), részben a hadsereg bevonásával épül, amivel tovább csökkentik a költségeket, és lehetővé teszik, hogy az állam nagy beruházásokat hajtson végre anélkül, hogy eladósodna.

Kép forrása: Railway Gazette

A Morena a kulturális kérdésekben is eltér a legtöbb baloldali párttól, ugyanis a Morena egy társadalmilag konzervatív párt. AMLO korábban többször is bírálta azokat, akiket ő „álbaloldaliaknak” nevez, vagyis azokat a névleg baloldali politikusokat és aktivistákat, akik szinte kizárólag identitáspolitikára koncentrálnak, miközben elfelejtik a baloldal valódi alapelveinek képviseletét, ami a gazdasági egyenlőtlenség elleni küzdelmet.

Ezzel szemben sok nyugati baloldali párt az utóbbi évtizedekben egyre inkább eltolódott balra a társadalmi-kulturális kérdésekben, ami szakadékot hozott létre a politikai elit és a hétköznapi szavazók között — utóbbiak ugyanis általában konzervatívabbak az olyan témákban, mint család, vallás, kultúra. Természetesen a Morena politikáját nem lehet egy az egyben más országokban is ugyanolyan sikerrel alkalmazni. A mexikói társadalom például társadalmilag konzervatívabb, és jobban ódzkodik az államadósságtól, mint a legtöbb nemzet — részben a korábbi súlyos adósságválságok tapasztalata miatt.

Amikor AMLO átvette az ország irányítását, a mexikói állam még rengeteg fölösleges kiadással működött, így volt miből visszavágni. Emellett a Morena könnyen tudja magát elitellenes erőként bemutatni, hiszen a 2010-es években egy kiégett kétpárti rendszer alternatívájaként jött létre. A mañaneras sikerében nem elhanyagolható szerepe van AMLO és Sheinbaum személyes karizmájának sem. Ha mindennap sajtótájékoztatókat kellene tartaniuk, akkor az Keir Starmer vagy Joe Biden számára látványosan visszafelé sülne el.

Magyarországon december 6-án jön a Mikulás, más országokban ő hozza az ajándékokat karácsony első napján. Sokan tejjel és sütivel várják, máshol inkább a Jézuskára számítanak. Ahány nemzet, annyi karácsonyi tradíció. Ebben a cikkben öt olyan meglepő karácsonyi szokásról olvashatnak, melyek egyes országokban az ünnepi időszak elengedhetetlen elemei. Vajon Magyarországon hallottunk már ezekről?

Pókhálók a karácsonyfákon

A pókok a legtöbb országban nem számítanak a kedvelt, vagy éppen szerencsét hozó állatok közé, de Ukrajnában ez a karácsonyi időszakban éppen fordítva történik. Ilyenkor a legtöbbcsalád pókháló alakú, vagy azt imitáló díszekkel aggatja tele a karácsonyfát. A szokás annyira elterjedt, hogy a legtöbb ukrajnai boltban lépten nyomon találkozni lehet ezekkel a díszekkel a karácsonyi időszakban. A tradíció egy ukrán népmesére vezethető vissza, melyben egy szegény özveny házában lévő pókháló karácsony reggelére arannyá változik. A népmeséből idővel babona lett, így az ukránok karácsonykor – akárcsak mi, magyarok szilveszterkor a lencsével – pókhálókkal akarják bevonzani a gazdagságot a következő évre.

A jellemzően arany vagy ezüst színű pókháló formájú dísz

Gyorskaja karácsonykor

A hazánkban is jól ismert KFC sült csirkéző étteremlánc az 1970-es években vált igazán elterjedtté Japánban. Ebben az időszakban futott a ‘Kentucky for Christmas’ kampányuk is, ami a KFC menüket népszerűsítette, a karácsony szelleméhez kötve azt. Japánban a karácsony inkább közösségi, mint vallási ünnepként ismert, így a hagyományos, otthon készült ételek helyett elterjedt az éttermek látogatása, vagy éppen a házhoz rendelés. Erre a szokásra épített a KFC is, mely hatalmas összegeket költött arra az éveken át felbukkanó marketing narratívára, mely fokozatosan a japán társadalom nagy részére hatással lett.

Karácsonyi csirke ajánlatok

A KFC karácsonyok az ezredfordulóra szinte nemzetszintű jelenséggé váltak, mely egyedi példája annak, amikor egy multinacionális vállalat a helyi szokásokhoz való adaptáció helyett maga teremt tradíciót. Napjainkban továbbra is népszerű sült csirkét enni karácsonykor, de a KFC menük fogyasztása mára inkább a retro hangulatra és a nosztalgikus élményre épül.

Elrejtett seprűk

A karácsonyi időszak az év legsötétebb napjaival is egybe esik, melyet már hosszú évszázadokkal ezelőtt is jól ismertek Norvégiában. A hosszú sötétség és a napfény hiánya a norvégok számára a gonosz szellemek eljövetelét jelentette, akik a hiedelmek szerint seprűvel közlekedtek a hideg éjszakában. Annak érdekében, hogy a szellemek ne mászkálhassanak kényük-kedvük szerint, a norvég háztartásokban a seprűket a karácsonyt megelőző napokban elzárják, így elzárva a házhoz érkező negatív energiák útját. A szokás érdekessége, hogy a norvégok sok nemzethez hasonlóan a karácsony időszakában tapasztalható sötétséget rossz dolgokkal azonosítják, így szükségesnek érzik, hogy szombolikusan fellépjenek ellene. Talán ezért is ünnepeljük Jézus születsét röviddel az év leghosszabb éjszakája után.

A norvég tél

Cipődobálás

A csehek is átmeneti időszakként értelmezik a karácsonyt és a jövőbe látást azonosítják vele. Erre épül a karácsonyi cipődobálás hagyománya is, melynek lényege, hogy hajadon lányok egymás után cipőket dobálnak egy ajtó felé a válluk felett és ezzel próbálják kideríteni, hogy a leendő férjük a közelebbi vagy éppen a távolabbi jövőben fogja megkérni a kerüket. Ha a cipő orrával az ajtó felé ér földet, hamarosan az esküvő szervezése is megkezdődik, de ha a cipő orra nem az ajtó irányába mutat, akkor sajnos a lánykérésre még várni kell.

A cseh tradíció egy illusztráción

Nudizmus a betlehemekben

A katalán karácsonyi hagyomány elsőre meghökkentőnek tűnhet, mégis játékos módon közelíti meg az ünnepet. A szokás lényegem hogy a betlehemekben egy Caganer-t (letolt nadrágú alakot) helyeznek el elrejtve, mely azonban nem a tiszteletlenséget, hanem a termékenységet, a jólétet és a következő év bőségét jelképezi.

Ha ez nem lenne elég furcsa, a gyerekek egy Caga Tió nevű farönköt ütlegelnek azzal a céllal, amely ajándékokat kapjanak tőle az új évre. Ez a szokás a várakozás és az adakozás örömét kissé groteszk humorral ötvözi és emlékeztet, hogy a karácsony az emelkedett és meghitt légkör mellett, emberi és vidám ünnep ünnep is.

Caganer figura

Az érdekes karácsonyi szokások sora ugyan minden bizonnyal végtelen, nekünk, magyaroknak a sajátjaink a legkedvesebbek. Ugyanakkor, könnyen előfordulhat, hogy a halászlé, Jézuska vagy éppen a kókuszos süti más országokban okozna nagy meglepődést.

A Brazíliát, Argentínát, Uruguayt és Paraguayt tömörítő dél-amerikai blokk és az EU között negyed évszázada húzódó megállapodás aláírását december 20-án tervezte Ursula von der Leyen Brazíliában, azonban az EU-csúcson ismételten elhalasztotta ezt az eseményt, mivel több tagállam ellenezte azt a jelenlegi formájában.

A brüsszeli EU-csúcs napján francia, olasz és lengyel gazdák tüntettek Brüsszelben, az aggodalmuk, hogy az dél-amerikai mezőgazdasági import (pl. marhahús) lenyomja majd az árakat, mivel a Mercosur országok termelőire nem ugyanazok a környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági szabályok vonatkoznak, mint az uniós gazdákra, így termékeiket sokkal olcsóbban tudják értékesíteni.

Az Európai Bizottság az utolsó pillanatban belsőpiaci védintézkedésekkel próbálta tompítani az ellenállást. A kiegészítő mechanizmus lehetővé tenné a vámok ideiglenes visszavezetését, ha az import hirtelen megugrik vagy az árak jelentősen az uniós szint alá esnek. Ez azonban nem adott valódi megnyugtatást az ellenző államoknak. Ráadásul a 3 tüntető országon kívül Magyarország is ellenzi a megállapodást, és így már nem lenne meg az átvitelhez az elegendő szavazat.

Miközben az ellenző államok belpolitikai okokkal indokolják az ellenzést, addig más EU-vezető államok szerint a megállapodás geopolitikai értékkel bír.  Németország, Spanyolország és az északi tagállamok nyíltan stratégiai kérdésként kezelik az ügyet. Számukra a Mercosur nem csupán új piacokat jelent az európai ipar számára, hanem eszközt az EU globális pozícióinak megerősítésére egy egyre fragmentáltabb világgazdaságban.

Az Egyesült Államok nyíltan EU ellenes Nemzeti Biztonsági Stratégiája és a Kínával szembeni gazdasági kitettség miatt az EU kénytelen erősíteni a pozícióit, ha továbbra is geopolitikai játékos akar maradni. Latin-Amerika nyersanyagokban és kritikus ásványi anyagokban gazdag régió, amely alternatívát kínálhat az európai ellátási láncok diverzifikálására. Az EU–Mercosur egyezmény ebben az olvasatban nem kereskedelmi kompromisszum, hanem stratégiai befektetés az autonómia erősítésébe.

Ezt az értelmezést osztja Brazília is. Lula da Silva elnök többször jelezte, hogy a megállapodás lezárása politikai üzenet lenne egy olyan időszakban, amikor a multilaterális rendszer meggyengül. Latin-Amerika számára az EU partnerként való elismerése ellensúlyt jelenthet az Egyesült Államok és Kína közötti nagyhatalmi versengésben. Nem véletlen, hogy Lula egyértelművé tette, további halogatás esetén nem hajlandó újratárgyalni a feltételeket.

Az Európai Unión belül ugyanakkor a Mercosur ügye az intézményi cselekvőképesség próbájává vált. Friedrich Merz német kancellár nyíltan arról beszélt, hogy huszonhat év tárgyalás után az EU hitelessége forog kockán. Ha az Unió képtelen végig vinni egy ekkora volumenű megállapodást, az gyengíti alkupozícióit más globális partnerekkel szemben is, ráadásul egy olyan időszakban amikor nemcsak Kína és Oroszország, hanem az USA is gyengíteni kívánja az Unió közös fellépéseit.

Meloni időkérésével egy hónapot kapott az EU, hogy tető alá hozza az üzletet, de a brazil elnök figyelmeztetett, ha ez nem történik meg januárban, akkor addig, amíg ő az elnök nem is fog. Ezért az EU számára kulcsfontosságú, hogy ki tudjanak dolgozni egy olyan védőmechanizmust, amellyel az olasz és a többi ellenző ország gazdái is elégedettek legyenek és januárban aláírásra kerüljön a megállapodás. Figyelembe véve, hogy érkeznek az ünnepek nem tűnik egyszerűnek a helyzet.

Európa-szerte új korszak kezdődik a haderőfejlesztésben. Szinte minden állam létszámot növel, rendszereket alakít át, vagy épp teljesen új szolgálati modelleket vezet be. A kontinens hosszú ideig élt abban a hitben, hogy a béke tartós és természetes állapot, ám az orosz–ukrán háború néhány hónap alatt felszámolta ezt az illúziót. Magyarország már korábban felismerte a változást, és elindította saját modernizációját, többek között a fegyverbeszerzésekkel és az önkéntes tartalékos rendszer megerősítésével. Más államok csak a közvetlen szomszédban zajló háború hatására jöttek rá, hogy az orosz fenyegetésre nem lehet többé legyinteni: aki nem készül fel időben, az kiszolgáltatottá válik. 

Cikksorozatunk első részében azt vizsgáljuk, hogyan reagál Franciaország a megváltozott európai biztonsági helyzetre, és milyen átalakítással próbálják a haderejüket hosszú távon ütőképesebbé tenni.

Franciaország 1997-ben számolta fel a kötelező sorkatonaságot, és azóta egy professzionális, mintegy 200 ezres aktív állománnyal és 47 ezer fős tartalékos rendszerrel működik. Ez a modell sokáig elegendőnek tűnt, ám a mostani fenyegetettségi környezetben már kevésnek bizonyul. A párizsi vezetés ezért egy új, önkéntes katonai szolgálati programot indít, amely bár nem kötelező, mégis érdemben növelné a gyorsan mozgósítható állományt. Emmanuel Macron 2025. november 27-én, a 27. hegyi lövészdandárnál jelentette be a részleteket.

Kép forrása: France24

A döntést ritka politikai egyetértés övezi: a jobboldaltól a baloldalig szinte minden párt támogatja az elképzelést. Macron szerint Európa ma hibrid konfrontáció fenyegetésének  kitéve Oroszország által. A francia hírszerzés és több európai elemzés is arra figyelmeztet, hogy 2028–2030 között akár NATO-tagállam, különösen a balti térség, közvetlen célponttá válhat. Ez alapjaiban formálja át a hadsereg felkészítésének logikáját: szükség lesz egy jóval nagyobb, mozgósítható tömegbázisra.

Erre erősített rá Fabien Mandon vezérkari főnök is, aki nemrég úgy fogalmazott, hogy Franciaországnak „készen kell állnia arra, hogy elveszítse gyermekeit”, ha a haza védeleme úgy kívánja. A kijelentés természetesen nagy felháborodást váltott ki, de pontosan tükrözi a katonai vezetés gondolkodását: a következő években reális forgatókönyv lehet, hogy Európa ismét olyan konfliktushelyzetbe kerül, ahol a kiképzett tartalékosok száma döntő tényezővé válik.

Az új önkéntes nemzeti szolgálat tíz hónapos lenne, és a résztvevők havi 900–1000 eurós juttatást kapnának. A kormány az első évben 2000–3000 főre számít, de hosszabb távon évi 50 ezer önkéntest szeretnének bevonni. A cél, hogy 2035-re a jelenlegi 47 ezer fős tartalékos állományt 105 ezerre növeljék, ez azt jelentené, hogy minden két aktív katona mellé egy kiképzett tartalékos jutna. A hangsúly ezúttal nem a szimbolikán, hanem a katonailag értelmezhető tömegen van, olyan fiatalokon, akik egy krízishelyzetben azonnal bevethetők.

Kép forrása: France24

A bejelentés napjaiban Macron külön hangsúlyozta, hogy a program nem arról szól, hogy francia fiatalokat küldenének Ukrajnába. A tábornoki nyilatkozatok miatt sokakban kialakult félelmet próbálta eloszlatni: szerinte a katonai felkészülés nem jelenti azt, hogy Franciaország háborúba készül, sokkal inkább azt, hogy felismerte a valóságot és a béke nem automatikus, a védelemhez szükség van képzett emberekre.

A politikai támogatás is megvan a kezdeményezések mögött, mégha néhol más is az irány. A Republikánusok és a Nemzeti Tömörülés több politikusa úgy látja, a sorkatonaság eltörlése hiba volt, és az önkéntes szolgálat jó irányba tett lépés. A szocialista oldalon Hélène Conway-Mouret szerint a mai fenyegetések indokolttá teszik a társadalom szélesebb bevonását, míg Raphaël Glucksmann úgy véli, Franciaországnak végső soron univerzális, akár nem katonai jellegű nemzeti szolgálatra lenne szüksége. A társadalom reakciója ezzel szemben jóval óvatosabb: egy márciusi felmérés szerint a franciák 64 százaléka tart attól, hogy a háború elérheti Franciaországot, mégis sokak számára távoli a katonai elköteleződés gondolata.

A nagy kérdés most az, hogy az új rendszer képes lesz-e megszólítani a mai fiatalokat. Macron szerint a tíz hónapos szolgálat fegyelmet, hazaszeretetet, közösségi élményt és állampolgári tudást adna, miközben erősítené az ország iránti elköteleződésüket. Nemcsak Franciaország döntött a reformok mellett, Európa több országa is készül egy olyan hadsereget létrehozni, mely ha kell, felveszi a versenyt bármely agresszorral és akár a NATO vagy a jövőben EU berkein belül, de a hadsereg a közös védelmet is szolgálja és erősíti.

Emlékezet és felejtés – Mit tud valójában az agyunk, és miért jó, hogy nem emlékszünk mindenre?

Sherlock Holmes, a legendás detektív egyszer azt mondta, hogy az emberi agy olyan, mint egy padlás: csak véges mennyiségű tudást és emléket képes befogadni. Amikor Dr. Watson megemlítette neki, hogy a Föld a Nap körül kering, Holmes így válaszolt: „Most, hogy már tudom, igyekszem mielőbb elfelejteni.” A detektív logikája szerint, ha az agyunkat haszontalan tényekkel és adatokkal tömjük tele, akkor nem marad hely a valóban fontos dolgoknak – például a mérgek közötti apró különbségek felismerésének.

De vajon igaza volt Sherlock Holmesnak? Tényleg korlátozott a memóriánk, mint egy számítógép tárhelye? Vagy az agyunk szinte végtelen mennyiségű információt képes tárolni? És mi történne, ha egyszerűen soha semmit sem tudnánk elfelejteni?

Hol „laknak” az emlékeink?

A Pixar Agymanók (Inside Out) című filmje emlékként fénylő gömbökként ábrázolja a múlt eseményeit, amelyek a fejünkben polcokra vannak rakva, mint a könyvek. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb.
Nincs egyetlen „memóriaraktár” az agyban. Egy-egy emlék nem egy helyen, hanem számos agyterületen jön létre és él tovább. Amikor például felidézzük, milyen volt nagymamánk almás pitéje, az agy különböző részei kapcsolódnak be: egyes neuronok az illatot, mások a látványt, megint mások az ízt vagy az érzelmi élményt idézik fel.

A memória tehát nem fizikai tárgy, hanem folyamat. Olyasmi, mint a stadionban a „mexikói hullám”: egyetlen ember nem tudja létrehozni, csak akkor működik, ha sokan, egymással összehangoltan cselekszenek. Ugyanígy, egy emlék akkor „él”, amikor rengeteg idegsejt egyszerre aktiválódik egy meghatározott mintázatban. Ráadásul ugyanazok a sejtek többféle mintázatban is tüzelhetnek, ami nagyban megnöveli az agy memóriakapacitását.

A hippocampus – az emlékek kapuja

Az agy középső részén található egy csikóhal alakú terület, a hippocampus, amely kulcsszerepet játszik abban, hogy rövid távú élményeink tartós emlékké váljanak.
Ezt a tudomány az egyik legismertebb páciens, H.M. történetéből tudta meg. 1953-ban H.M. epilepszia miatt agyműtéten esett át, melynek során eltávolították a hippocampus nagy részét. A beavatkozás után bár a régi emlékei érintetlenek maradtak, elvesztette a képességét új emlékek kialakítására. Akárcsak az ötven első randiban, nem? Ez a tragikus eset mutatta meg, hogy a hippocampus nélkül nem tudunk új emlékeket „gyártani”, bár maga a tárolás máshol történik.

Hogyan válik egy élmény emlékké?

A folyamatot konszolidációnak nevezik. Állatkísérletekben például, ha egy egér egy labirintusban fut végig, az agyában bizonyos sejtek aktiválódnak. Később, amikor az állat alszik, ezek a sejtek újra „lejátszák” a mintázatot, mintha gyorsított felvételen ismételnék az eseményt. Ez a gyakorlás megerősíti az idegsejtek közötti kapcsolatokat – vagyis az agy alvás közben tanul. Hasonlóképp működik az emberi memória is: amikor reggel felébredünk, a fontos információk megszilárdultak, a feleslegesek pedig törlődtek.

forrás: https://theconversation.com/explainer-what-happens-in-the-hippocampus-32589

Amikor az agy megtéveszt minket

Az agy azonban nem tévedhetetlen. Előfordul, hogy hamis emlékeket hozunk létre. Ha például részletesen hallunk egy bűntényről, és elképzeljük a helyszínt, a szagokat, a hangokat – ugyanazok az agyi területek aktiválódnak, mintha tényleg ott lettünk volna. Ha pedig többször visszagondolunk erre, az élmény egyre „valóságosabbnak” tűnik. Ez az oka annak, hogy a szuggesztív kérdésekre épülő kihallgatások olykor hamis tanúvallomásokhoz vezethetnek.

A felejtés művészete

Bár sokan szeretnének többet és pontosabban emlékezni, a felejtés valójában az agy egyik legfontosabb funkciója. Három fő formáját ismerjük:

1. Passzív felejtés (elhalványulás): a neuronok közötti kapcsolatok idővel gyengülnek, így az emlékek lassan eltűnnek.

2. Célzott felejtés (alvás közben): az agy éjjel szelektál, és eltávolítja a felesleges információkat. Például, ha tegnap még azt hitted, hogy a Föld lapos, de ma megtanultad, hogy gömbölyű, az agyad törli a régi, hibás tudást.

3. Motivált felejtés: amikor tudatosan próbálunk elfelejteni valamit – egy szakítást, veszteséget vagy traumát. Ez a mechanizmus segít érzelmi önvédelemként működni, hogy ne rekedjünk a múltban, és képesek legyünk újraépíteni magunkat.

Egyes kutatók szerint a poszttraumás stressz-zavar (PTSD) épp azért alakul ki, mert az agy nem tudja „törölni” a fájdalmas emléket. A felejtés tehát nem gyengeség, hanem pszichológiai túlélő mechanizmus.

Amikor nem tudsz felejteni

Bár ritka, létezik olyan állapot, amikor valaki gyakorlatilag soha semmit nem felejt el. Ezt hívják hipertiméziának.
A legismertebb eset Jill Price, egy amerikai nő, aki 14 éves kora óta minden napjára kristálytisztán emlékszik – mit viselt, mit evett, milyen volt az időjárás, és mi történt a világban azon a napon.
Elsőre ez áldásnak tűnhet, de Jill számára inkább átok: nem tud megszabadulni a múlt fájdalmaitól és hibáitól. A rossz emlékek ugyanolyan élénken térnek vissza, mint a jók, így a tökéletes memória valójában pszichés teher.

Le lehet törölni a nem kívánt emlékeket?

Az orvostudomány régóta próbálja megfejteni, hogyan lehetne célzottan „kitörölni” fájdalmas emlékeket. Az elektrosokk-terápia (ECT) valóban képes emlékvesztést előidézni, de nem szelektíven – inkább kalapács, mint sebészi szike. Egyelőre tehát nincs mód arra, hogy egy adott élményt biztonságosan eltüntessünk a tudatból.

Valójában az agyunk pontosan úgy működik, ahogy kell: emlékezik, ha kell, és felejt, amikor szükséges. Ez a két képesség együtt tesz minket emberré – segít tanulni, alkalmazkodni és továbblépni.

Ahogy Sherlock Holmes sejtette: ha mindent megőriznénk, amit valaha láttunk, hallottunk vagy olvastunk, az elménk előbb-utóbb elárasztaná a felesleges információk áradata. A felejtés tehát nem gyengeség – hanem az élet egyik legfontosabb trükkje.