Reaktor

A következő három évben Los Angelesben tarják az olimpiát, a labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínét és a Super Bowl döntőjét is. Mindegyik esemény több millió látogatót fog a városba vonzani.

A gond viszont az, hogy az USA második legnagyobb városa még mindig a 20. századi infrastruktúráján alapszik: kis repülőterek, folyamatos dugók az autópályákon, elavult és hiányos tömegközlekedés. A következő három évben viszont Los Angeles kénytelen lesz ezen változtatni.

Kép forrása: BBC

Los Angeles mindig is egy hatalmas, ambíciókkal teli város volt, de közeljövőben nemcsak növekedni fog, hanem teljesen átalakítja a közlekedését is, hogy legjobb arcát mutassa a világnak. A következő cikkben sorra vesszünk, hogy jelenleg milyen építkezések vannak folyamatban, és mit jelent mindez a város jövője szempontjából?

LAX, a hatalmas repülőtérfejlesztés

Az LAX a világ egyik legforgalmasabb és legbonyolultabb repülőtere. Éppen ezért Los Angeles 3,4 milliárd dollárért egy automata személyszállító rendszert épít: egy 3,6 kilométer hosszú, magasvasúti összeköttetést, amely körbejár a terminálok, parkolók és az újonnan épülő metrómegálló között, és évente 85 millió embert képes szállítani. A szerelvények vezető nélkül közlekednek, kétpercenként indulnak, és naponta több ezer transzferjáratot váltanak ki. Maguk a terminálok is teljes újjáépítésen mennek keresztül, amelynek keretében új utasmólók, egységesített biztonsági ellenőrzés és gördülékenyebb utasáramlás jön létre azért, hogy a LAX a nemzetközi repülőterek új példájává váljon.

Kép forrása: NBC Los Angeles

A 2028-as olimpiai miatt nincs idő a fejlesztések késleltetésére, és emiatt a projektek jó ütemben haladnak: több milliárd dolláros szerződések, új munkahelyek ezrei és az Egyesült Államok első, teljesen integrált repülőtéri vasúti kapcsolata valósul éppen meg.

Metrófejlesztés: a város a föld alatt is terjeszkedik

Los Angeles a filmekből a széles sztrádákról híres, most azonban villámgyorsan metróalagutakat kell fúrnia. Jelenleg éppen három alagútfúró gép dolgozik azon, hogy kialakítsa a Metro D 14,5 kilométeres nyugati meghosszabbítását. Amikor a 9,5 milliárd dolláros fejlesztés elkészül, a vonal összeköti Koreatownt Beverly Hillsszel, Century Cityvel és a UCLA kampuszával, ezáltal Kalifornia egyik legfontosabb útvonalán már nemcsak autóval lehet közlekedni. Az ingázóknak ez azt jelenti, hogy a belvárosból Westwoodba kevesebb mint 30 perc alatt juthatnak el.

Kép forrása: Urbanize LA

Vasútfejlesztés

A SoFi Stadion 100 000 nézőt képes befogadni, ami óriási logisztikai kihívást jelent a városnak. Éppen ezért Los Angeles 2 milliárd dollárért egy újabb kötöttpályás közlekedésfejlesztési projektet visz véghez, az Inglewood Transit Connectort. A vasútvonal mindössze 2,6 km hosszú, mégis kulcsfontosságú: közvetlenül összeköti a Metro K vonalat a SoFi Stadionnal, az Intuit Dome-mal és a Hollywood Parkkal. Ez lesz a város legfontosabb és legforgalmasabb vasúti összeköttetése a szórakoztatóövezeteivel. Mivel az olimpia, a Super Bowl és a világbajnokság is Los Angelesbe lesz, hatalmas a nyomás. Az építkezés 2025-ben kezdődik, és 2028-ra el kell készülnie.

Kép forrása: Engineering News

Inglewood város (Los Angeles megye) maga finanszírozza a projektet, ami bizonyítja, hogy a helyi önkormányzatok is képesek lehetnek az USA-ban infrastruktúra-fejlesztésekre. Ez azt is megmutatja, hogyan ösztönözhetik a sportesemények a tömegközlekedés fejlesztését, ami, ha országos példává válik, akkor segíthet olyan más autóközpontú amerikai városoknak átalakításában is, mint Houston, Atlanta vagy Miami.

Los Angeles folyó

Az LA folyó hosszú évtizedeken át nem volt más, mint egy egyszerű vízelvezető árok. Azonban a város vezetői most ezen is változtatni szeretnének. Az 1 milliárd dollár összértékű LA River Master Plan célja, hogy a 82 kilométer hosszú jelenleg megerősített árvízcsatornát egy zöld oázissá alakítsa át. Ez elsősorban árnyékos kerékpárutakat, újonnan létrehozott vizes élőhelyeket, magasított sétányokat és új parkokat jelent, amelyeknek köszönhetően a városlakók végre használhatják a folyópartot. Ez nem pusztán egy városszépítő beruházás, hanem árvízvédelmi, klímaadaptációs és környezetvédelmi célokat szolgál. Több mint egymillió ember él a folyó egykilométeres körzetében, így számukra ennek a projektnek a megvalósítása nem egy luxusberuházás, hanem egy régóta várt szükséglet.

Kép forrása: PBS SoCall

A terv egyik kiemelt eleme a Taylor Yard G2 projekt, amely egy egykori vasúti területből 40 hektárnyi vizes élőhelyet és zöldterületet kíván létrehozni. Más kulcsfontosságú fejlesztések közé tartozik még a Rio de Los Angeles Állami Park bővítése és új természetközeli életterek létrehozása, amelyek madarakat, békákat és őshonos halakat hoznak vissza a kaliforniai vízgyűjtőbe.

Olimpiai fejlesztések

Egy olimpia megrendezése nemcsak a sporthelyszínekről szól, hanem arról is, hogy egy város valóban képes-e megbirkózni a hatalmas tömeggel. Los Angeles 7 milliárd dolláros olimpiai infrastruktúra-terve új gyorsbuszvonalakat, modernizált metrószerelvényeket, újraaszfaltozott utakat, kerékpársávokat és szélesített járdákat foglal magában, és mindezt a 2028-as játékokra időzítve. Minden gyorsított ütemben zajlik. Az egész város most egy hatalmas építési terület, de egyben teszt is. Los Angeles egy olyan pillanatban van, amikor a finanszírozás, a sürgető határidők és a közösségi elvárások miatt tényleg korszakos fejlesztések valósulnak meg rendkívül rövid időn belül.

Kép forrása: Triathlon Today

Azonban ellentétben sok korábbi olimpiai várossal (például Athén, Peking vagy Rio de Janeiro), LA épít új arénákat, hanem a meglévő sportlétesítményeit fogja fejleszteni és kibővíteni, amiket a helyiek a záróünnepség után is használni fognak.

Felmerül a kérdés: mi történik ezekkel a fejlesztésekkel, ha az olimpia véget ér, és a világ figyelme máshová fordul?

A Metro már most 250 új metrószerelvényt állított forgalomba, az egész városban minden vonalon gyakrabban járnak a vonatok. A városi munkacsoportok pedig 1000 kereszteződésben telepítenek intelligens, adaptív forgalomirányító lámpákat, hogy enyhítsék a közlekedési káoszt az olimpia ideje alatt és után is. A Koreai negyedben (Koreatown) pedig a város történetében először sétálóutcák jönnek létre. Ezek nem pusztán fejlesztések, hanem kísérletek arra, hogyan működhetne Los Angeles radikálisan másképpen az olimpiai játékok megrendezése után. A város egy teljesen új korszakba lép a konnektivitás és közlekedés terén, ami nem csupán a 2028-as olimpiáról, hanem 2050-ről is szól, illetve arról, hogy Los Angeles végre valóban azzá a várossá fejlődhet-e, amit az egész világ irigyelni fog.

Az információ napjaink egyik legnagyobb hatalommal bíró eszköze. De mi történik, ha ezt az eszközt tudatosan manipulálják? A dezinformációs stratégiák nem csupán az egyének megvezetésére szolgálnak, hanem politikai, gazdasági és társadalmi csoportokat is befolyásolhatnak. Cikkünkben három példán keresztül mutatjuk be ezeket a dezinformációs törekvéseket.

A #SyrianHoax kampány

2017-ben Szíriában vegyifegyver támadás történt Khan Shaykhun közelében, éppen azon a területen, ahol a szíriai kormány Oroszország támogatásával légicsapásokat hajtott végre a szíriai lázadók ellen. A vegyi támadást követően több videó kikerült a világhálóra, ahol szír gyerekek és felnőttek estek áldozatul. A méreg, amit használtak, szarin idegméreg volt, több mint 70 áldozatot követelt. A szír elnök, Bashar al-Assad, és Oroszország is tagadta a vádakat, azonban egyre inkább felháborodtak az emberek az interneten. Ekkor egy dezinformációs kampány vette kezdetét.

A dezinformációs törekvés, hogy az egész ügyet hazugságnak és meg nem történtnek nyilvánítsák, először egy pro-Assad weboldal kezdte el terjeszteni, „something is not adding up in [the] Idlib chemical weapons attack”, azaz valami nincs rendben a vegyitámadással kapcsolatban. A weboldal ezután elkezdte a fő narratíva első tégláit lefektetni: a pro-al-Káida White Helmets terjeszti a vegyitámadás hírét, hogy gyengítse a kormányt és a terroristákat támogassa. A White Helmets egy önkéntes csoport, mely a szíriai ellenzéki területeken tevékenykedik, és a szír polgárháborúban orvosi ellátással, mentéssel és kereséssel foglalkozott, nem köthető az al-Káidához. De miután a weboldal megtette ezt az összeköttetést, az álhír elindult. A narratíva terjesztésére ráálltak az orosz trollfarmok, és elkezdődött a terjesztés, majd eljutott az Egyesült Államokban élő összeesküvés-elméleteket terjesztő „alt-right” influencerekhez, mint Mike Cernovich, aki megalkotta a #SyriaHoax hashtaget. Innen már egyre befolyásosabb emberek kezdték a hashtag megosztását, így a narratíva terjesztését, hogy a White Helmets terjeszti a vegyitámadás álhírét. Végül pedig a Twitter első számú népszerű hashtage lett.

A narratívát Iránhoz és Oroszországhoz köthető Al Masdar News, Russia Today (RT), Sputnik és Mehr News híroldalakon osztották meg, már ebből is láthatjuk, merről fújt a narratíva mögötti szél. A narratíva még 2018-ban is tartott, és a szír köztelevízió már olyanokat terjesztett, hogy a Fehér Sisakosok szándékosan gyerekeket öltek meg, hogy megtévesszék az embereket és megdöntsék a szír hatalmat.

DCLeaks – „Seeding”

A CIA a legveszélyesebb dezinformációs stratégiának tartja, lényege, hogy bár az információ igaz, a forrás hamis. Seeding esetében hamis forrást használnak a kijelölt cél ellen, és rá nézve káros, de valós információkat terjesztenek. Ebben az esetben a dezinformáció félrevezető aspektusa a forrás személyazonossága, nem pedig a tartalom.

A Seeding stratégiája a DCLeaks oldal létrehozásához és Oroszország egyik legnagyobb befolyásolási műveletéhez is köthető, gyakorlatilag az ott alkalmazott dezinformációs stratégia egy része volt. Az összetett művelet a már tárgyalt Leaking stratégiájával kezdődött, amely tulajdonképpen a kiváltó oka volt az orosz műveletnek. Hackerek a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodától megszereztek 11 millió fájlt, melyekből összeállt a Panama Papers, ami rengeteg korrupciós ügyet tárt fel, köztük Vlagyimir Putyin 2 milliárdos számláját. Putyin a Szentpétervári Fórumon válaszolt a kérdésekre először nyilvánosan. Lefektette hivatalosan a narratívát, az orosz álláspontot a szivárogtatással kapcsolatban: Putyin a Wikileaks információira hivatkozva elmondta, hogy a Panama Papers mögött az Egyesült Államok áll, hamis dezinformációs hadjáratot indítva Oroszország ellen, amelynek belügyeibe kívánnak beavatkozni.

A WikiLeaks egy amerikai Panama Papers szivárogtatásában részt vevő személy hátterét tárta fel, aki az USAID-tól kapott pénzügyi támogatást, ezért hivatkoztak az USA hátterű műveletre. Ez azonban egyértelműen csak az apró, nem igazolt összefüggések felnagyítása, és a valódi összefüggések figyelmen kívül hagyása, mely az összeesküvés-elméleteket jellemzi. És itt jön képbe a DCLeaks.

A DCLeaks és az orosz hátterű művelet már több mint egy éve folyt ilyenkor, az orosz hackerek feltörték a Demokrata Nemzeti Gyűlés tagjainak e-mailjeit. Az első áldozat Debbie Wasserman Schultz volt, akinek először kikerült a privát levelezése a WikiLeaks-re. Ekkor megjelentek az orosz trollfarmok is, akik azt a narratívát terjesztették, hogy az amerikai elektori rendszer nem megbízható.

A szivárogtatásokat követően rengeteg az OSINT-hoz értő amerikai állampolgár kezdte kutatni, kihez köthetők a szivárogtatások. A magát Guccifer 2.0-nak nevező hacker azt állította, hogy egyedül dolgozott. Azonban néhány hibának köszönhetően kiderült, ki áll valójában a művelet mögött: a GRU. 2016 októberében azonban a kampány új életre kelt, eltüntették a GRU-hoz köthető nyomokat, és innentől Hillary Clinton megválasztása ellen szivárogtattak, konkrétan kompromittáló levelezéseket a választások előtt.

Innen már Trump lojális médiája és újságírók teljesen első kézből kapták a szivárogtatásokat. A DCLeaks oldala és Twitter-profilja felfüggesztésre került egy rövid időre, amit baloldali fasizmusnak tartottak a Fox News-nál.

Innen már egyértelművé vált a választásokra gyakorolt hatás is: 2016-ban Trump nyert, rendszeresen a WikiLeaks-es forrásokra hivatkozott kampányában. Így az oroszok közvetetten befolyásolták a választópolgárokat, éppen a legmegfelelőbb időben. Egy újabb Putyin-konferencián már senki nem beszélt az óriási kiszivárgott Putyin-vagyonról Panamában, teljesen más témák kerültek terítékre. Tehát mint látjuk, a Lie, Leaking és Seeding keverékével teljesen elterelődött a Panama-ügyletekről a közvélemény figyelme, a forrás teljesen hamis volt, az információ, amit szivárogtattak, viszont igaz. Így láthattuk a Seeding működését a valóságban.

Oleysa videók

2024 májusában több videó napvilágot látott, amelyben magukat Oleysa-nak nevező hackerek beszéltek arról, hogy Volodymyr Zelensky ukrán elnök és a CIA megbízatásából kellett befolyásolási műveletet végrehajtaniuk, hogy mindenképp Joe Biden nyerje a novemberi választásokat, és hogy mindent megtegyenek Trump győzelme ellen. Az amerikai dezinformációs szakértők már azonnal kiszúrták a hamis videókat, és elemezték őket. Szerintük Oroszország a 2016-os DCLeaks taktikáit és a 2020-as elnökválasztás körüli műveletek módszereit alkalmazza, néhány új elemmel vegyítve. Az újdonság a deepfake volt: Oleysa hangját mesterséges intelligencia generálta.

A Microsoft nyomozása szerint a videó egy külön deepfake-re szakosodott orosz dezinformációs csoporttól, a Storm-1516-tól származik. A New York Times szerint a műveletben részt vehettek az Internet Research Agency veteránjai is. Továbbá a Storm-1516 olyan orosz propagandistákkal is kapcsolatba hozható, mint Valerij Korovin és Alekszandr Dugin. Az oroszok a bevált Whistleblowing és Leak taktikákat alkalmazzák: ezeket a videókat az általuk és az alt-right által függetlennek tartott összeesküvés-portálokon publikálják, így a források megbízhatónak tűnnek az erre fogékony közönség számára, amely ezután maga terjeszti tovább a videókat. Így ezek, szemben a blog- vagy közösségimédia-bejegyzésekkel, nagyobb valószínűséggel terjednek túl az amerikai összeesküvés-elméleti körökön, és válnak a mainstream diskurzus részévé. Ennek a szerepe a jövőben még inkább felértékelődhet, különösen a TikTok térnyerésével.

Ezekhez a csoportokhoz köthető további smearing műveletek is célba vették Ukrajnát, videós támadások formájában. Egyik példa a Telegramon felkapott videó volt, amelyben állítólagos ukrán katonák Trump kartonfigurákat égettek, azt kiáltva, hogy Trump miatt késnek a fegyverszállítmányok. Két probléma is volt ezzel a felvétellel: egyrészt az „ukrán” katonák orosz akcentussal beszélték az „ukrán” nyelvet, másrészt a videó előkészületekor Trump nem volt hatalmon.

Ukrajna volt a Storm-1516 elsődleges célpontja, azonban később Biden elnököt is összekötötték az ukránokkal, azt állítva, hogy személyes hasznot húz Ukrajna támogatásából. Az oroszok gyorsan adaptálták az AI-t, és kihasználják az emberek csökkenő koncentrációs képességét. Immár videó formájában is érkeznek a támadások, amelyek talán hatásosabbak, mint a hagyományos közösségimédia-posztok.

A dezinformációs műveletek hatása továbbra is jelentős a globális politikai diskurzusban, ahogy azt számos példán keresztül láthattuk. Az ilyen stratégiák nem csupán az igazság eltorzítására szolgálnak, hanem képesek mélyrehatóan alakítani közvéleményt, destabilizálni régiókat, és befolyásolni választásokat. A jövőben az új technológiai eszközök, mint a deepfake, tovább erősíthetik a dezinformációs hadviselést, így a világ minden táján egyre fontosabbá válik a médiatudatosság és a védekezés képessége.

A rendszerváltás idején Lengyelország gazdasági helyzete nem volt tekinthető kedvezőnek, ennek ellenére az ország bő három évtized alatt a régió vezető gazdasági hatalmává lépett elő egy különlegesen sikeres gazdaságpolitikával. Ebben a cikkben arra keresem a választ, hogy beszélhetünk-e lengyel gazdasági csodáról és ha igen milyen tanulságokat vonhatunk le belőle.

Rendszerváltás és átmeneti időszak

Az 1980-as évek végén Lengyelország gazdasága a régió többi országához hasonlóan súlyos válságban volt, melyet alacsony termelékenység, masszív külső adósságok, a feketepiac virágzása és nagy mértékű infláció jellemzett. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy míg Magyarország és Csehország egy főre jutó GDP-je 8.000-9.000 dollár, addig a lengyel csupán 6000 dollár körül mozgott. A társadalom változás iránti igénye a Szolidaritás Mozgalom tevékenységén keresztül mutatkozott meg.

A gazdasági reformok első lépéseként 1990-ben bemutatták a Balcerowicz-tervet, mely egy átmeneti, gyors tervként, ún. Sokkterápiaként került a köztudatba. Célja az árak liberalizálása, az állami támogatások megszüntetése, a zlotyi konvertibilis valutává alakítása és a privatizáció megszervezése volt. A program rövid távon recesszióhoz vezetett, mely a szinte 0%-ról 15%-os munkanélküliséggel és a termelés drasztikus visszaesésével járt. A reform azonban elérte az infláció letörését és a gazdaság stabilizálását megteremtve ezzel a piacgazdaság alapjait. 1992-től megindult a tartós GDP növekedés, párhuzamosan a külföldi tőke erőteljes megjelenésével. Ekkor érkeztek meg Lengyelországba a külföldi bankok, elektronikai és autóipari szereplők is. A privatizáció – Magyarországhoz hasonlóan – vegyes megítélést kapott, hiszen a korrupciós ügyek több botrányt okoztak, de a folyamat versenyképes vállalkozások létrejöttét is segítette. Az 1990-es évek végére a lengyel GDP/capita 10.000 dollárra emelkedett, mely továbbra is jelentős lemaradást jelentett a cseh 14.000, vagy a magyar 12.000 dolláros mutatóhoz képest.

Leszek Balcerowicz 1990-ben

EU-integráció, növekedés

A 2000-es évek elején Lengyelország az EU-s csatlakozás előkészítésén dolgozott, gazdasági reformok, jogharmonizáció és intézményi átalakítások formájában. 2004-ben, a volt keleti blokk több országához hasonlóan Lengyelország is csatlakozott az EU-hoz mely számos területen pozitív hatással volt a lengyel gazdaságra. Az egységes piachoz való hozzáférés ösztönözte a kereskedelmet és a beruházásokat, míg a nagyarányú EU-támogatások érkezése (kohéziós és strukturális alapok formájában) infrastrukturális fejlődést hoztak – autópályák, vasútvonalak, energetikai beruházások valósultak meg. A külföldi befektetések felgyorsultak, különösen a feldolgozóiparban és a szolgáltatásokban.

2004-ben régiós összehasonlításban a lengyel egy főre jutó GDP még mindig alacsonynak számított, de a lengyel növekedés üteme a leggyorsabbá vált, 2004 és 2008 között évi 5-6%-kal bővült a gazdaság. További érdekesség, hogy a 2008-2009-es pénzügyi válság idején Lengyelország volt az egyetlen EU-tagállam, mely nem süllyedt recesszióba. Ennek okai között említhető a nagy belső piac, a nemzeti valuta leértékelése és a stabil bankrendszer. Lengyelország ebben az időben érdemelte ki az ún. Zöld sziget nevet, mely a lengyel gazdaság válságállóságára utal.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök 2008-ban

Felzárkózás

A válság utáni évtizedben, a 2010-es években Lengyelország évi 3-4%-os gazdasági növekedést produkált, ezzel fokozatosan felzárkózott a régió országaihoz egy főre eső GDP tekintetében is. 2010-ben a lengyel mutató Magyarország és Szlovákia szintjén volt, de 2020-ra megközelítette Csehországét is, napjainkra a V4-ek legnagyobb gazdasága, nemzeti összterméke meghaladja a másik három ország összesített GDP-jét.

A növekedésnek azonban ára volt, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a lengyel gazdaság szorosan összekapcsolódott a német ipari értéklánccal, első sorban az autó-és gépipari termelés tekintetében. A macro-számok szintjén a lengyel gazdaság irigylésre méltó fejlődésen ment keresztül, de ennek ellenére számos kihívással küzd napjainkban is. A régiós egyenlőtlenségek a nyugati és nagyvárosi területek, valamint a keleti, vidéki régiók között továbbra is élesek, melyeket tovább erősítenek a demográfiai problémák. A népesség csökkenése és elvándorlása folyamatos, de az országon belüli, nagyvárosokba történő népességmozgás is jellemző. Lengyelország továbbra is komoly lemaradásban van az EU fejlettebb országaihoz képest innovációs és technológiai szempontból és az utóbbi években a jogállamiság és a demokratikus intézmények körüli botrányok miatt politikai vitában is állt az EU-val.

Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnök

Összességében elmondható, hogy Lengyelország a rendszerváltás utáni három évtizedben sikeresen alakult át tervgazdaságból piacgazdasággá, az EU egyik legdinamikusabb gazdaságává vált, és GDP/capita mutatóban is felzárkózott a régiós átlaghoz, de a jó gazdasági teljesítmény ellenére továbbra is komoly társadalmi kihívások előtt áll.

A HR nem adminisztráció – hanem stratégia

Amikor a vállalatok emberi erőforrás-menedzsmentre gondolnak, gyakran még mindig csak felvételi interjúkra vagy juttatásokra asszociálnak. Pedig a 21. század üzleti környezetében a HR szerepe már jóval túlmutat ezeken. A stratégiai humánerőforrás-menedzsment (angolul strategic human resource management, vagyis SHRM) szemlélete szerint a munkavállalók nem csupán költségtételek, hanem a vállalat legnagyobb versenyelőnyét jelentő tőke – humán tőke.

Russ Coff, a Wisconsin–Madison Egyetem professzora, a stratégiai menedzsment nemzetközileg elismert kutatója szerint ez a humán tőke azonban különleges természettel bír. Ellentétben a gépekkel vagy ingatlanokkal, az emberek el tudnak menni a cégtől, nem lehet őket egyszerűen „tulajdonolni”, gyakran nem osztják meg tudásukat automatikusan, és érdekérvényesítési képességükkel folyamatos kihívást jelentenek a vezetés számára. A SHRM tehát olyan eszközöket és struktúrákat keres, amelyek képesek hosszú távon megtartani és motiválni a kulcsembereket, és eközben nem nyomják el, hanem épp erősítik az autonómiájukat.

A régi modell és zsákutcái

Daniel H. Pink, amerikai író elhíresült elgondolása szerint a legtöbb szervezet még mindig a Motiváció 2.0 nevű rendszer szerint működik. Ez a jutalmazó-büntető modell abból indul ki, hogy az emberek viselkedését a külső ingerek határozzák meg. Jutalmat kap, aki jól teljesít, büntetést, aki nem. Csakhogy Pink kutatásai és az utóbbi évtizedek pszichológiai eredményei ennek ellenkezőjét mutatják. A külső jutalmak rövid távú hatása mellett hosszú távon sajnos csökkentik a kreativitást, az önálló kezdeményezéseket, és rontják a belső motiváció megélését is. A versengés felerősödik, az együttműködés gyengül, a kreatív gondolkodás pedig visszaszorul.

Pink szemléletes kísérleteken keresztül mutatja be ezt a jelenséget: a legismertebb a Soma-kocka teszt. Ebben a “játékban” azok, akik pénzjutalomért dolgoztak, oldották meg a kihívást, a feladat bónusz nélküli folytatásakor lényegesen kevésbé mutattak kitartást és érdeklődést, mint azok, akik kezdettől fogva jutalom nélkül dolgoztak, kvázi mintha élvezetből játszottak volna.

A belső motiváció működése

A Motiváció 3.0 rendszer Pink szerint olyan belső hajtóerőkre épít, amelyek értelmessé teszik a munkát. Ilyen az autonómia, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók maguk döntsék el, mikor, hogyan és min dolgoznak. A mesteri szintű fejlődés vágya pedig arra ösztönöz, hogy jobbá váljunk egy adott témán belül, miközben a céltudatosság pedig azt az érzést adja, hogy munkánk része valami nagyobbnak, valami értelmesnek, amiben hiszünk.

A ROWE (Results-Only Work Environment) program a Best Buy-nál pontosan ezt valósította meg: az alkalmazottak azt csinálták, amit jónak láttak, akkor, amikor számukra megfelelő volt, feltéve, hogy az eredmények megszülettek – persze a határidőket betartva. Az eredmény: a lojalitás és a teljesítmény javult, míg a stressz pedig csökkent.

A Google esetében egy hasonló pédlá a híres 20%-os szabadságelv, ami azt jelentette, hogy a munkavállalók idejük 20%-át olyan projektekre fordíthatták, amelyek nem tartoztak szorosan a feladatkörükhöz. Ennek eredményeként született meg például a Gmail vagy annó a Google Talk, chat felülete is. Tehát van értelme a kötelező munkán kívül szabad feladatvégzésre is időt allokálni a szervezetben, és hagyni, hogy az embereket a belső motiváció hajtsa.

Hasonló rendszer működött az Atlassiannál is: az ausztrál techcég bevezette a "FedEx napokat", amikor minden fejlesztő azzal foglalkozott, amit szeretett volna. Ezeken a napokon jóformán több hasznos belső eszköz született, mint az év többi részében.

De nem csak techcégeknél működik ez. A 3M vállalatnál a 15%-os innovációs időben született meg a Post-it jegyzettömb, mégpedig egy olyan ragasztóanyagból, amely eredetileg kudarc volt.

Stratégiai gondolkodás, emberközpontúan

Russ Coff szerint a humán tőkében rejlő versenyelőny csak akkor hasznosulhat, ha a szervezet képes megfelelő környezetet teremteni annak kibontakoztatásához. Ez nem pusztán strukturális vagy szervezeti kérdés – a megfelelő bérezés, a rugalmas munkavégzési forma, a tudásmegosztás kultúrája, az etikus és hiteles vezetés mind hozzájárulnak a motiváció fenntartásához. A cég versenyelőnye nem abból fakad, hogy magasabb fizetést kínál, hanem abból, hogy olyan helyet teremt, ahol az emberek valóban kibontakozhatnak.

A HR akkor válik tehát valóban stratégiaivá, ha felismeri, hogy az embereket nem menedzselni, hanem inspirálni kell. A jövő szervezetei nem "kihozzák" a teljesítményt az emberből, hanem a megfelelő keretekkel, rendszerekkel lehetővé teszik azt. Új szemléletre van így szükség: ahol a szabadság, a fejlődés és a cél értelmet nyerhet, tehét amit a Motiváció 3.0 és a modern SHRM megragad.

A nyelv és a gondolkodás kapcsolata évszázadok óta vita tárgya, és ma a nyelvészet, pszichológia és idegtudomány érdekes válaszokat kínál a témában, amelyekből most egy pár összegyűjtésre került. Következzen tehát több olyan gondolkodási terület, amelyet befolyásol, hogy a ma beszélt 7000 nyelv közül melyiket használjuk.

A Sapir–Whorf-hipotézis (nyelvi relativitás)

Ez az elmélet azt sugallja, hogy a beszélt nyelv befolyásolja, hogyan érzékeljük és gondolkodunk a világról.

Például egyes bennszülött nyelvekben nincsenek külön szavak a „balra” és „jobbra” fogalmakra. Helyette égtájakat használnak (észak, dél, kelet, nyugat). Az ilyen nyelvek beszélői sokkal jobb tájékozódási képességekkel rendelkeznek, így míg az egy előadóterembe lévő nézőközönség tagjai közül senki sem tudta egyből megmutatni merre van délkelet, addig a Kuuk Thaayorre törzs ötéves tagjai valószínűleg könnyűszerrel rávágják.

Idő és tér

A különböző nyelvek eltérően keretezik az időt: Az angol inkább vízszintesen ábrázolja („a jövő előttünk van”, „a múlt mögöttünk”). A mandarin kínai viszont függőlegesen („fent” a korábbi események, „lent” a későbbiek). Ez befolyásolja, hogyan rendezik el mentálisan az eseményeket a beszélők.

Nem és tárgyak

A nyelvtani nemmel rendelkező nyelvekben (például spanyol vagy német) a tárgyak férfi vagy női kategóriába esnek. Ez hatással lehet a társításokra: például a „híd” szó németül nőnemű (die Brücke), spanyolul hímnemű (el puente). A kutatások szerint a németek a nőnemnek köszönhetően a hidakat gyakran olyan melléknevekkel írják le, mint „szép” vagy „elegáns”, míg a spanyolok a maszkulinitásra asszociálva inkább olyasmivel, hogy „erős” vagy „masszív”.

Emlékezet és figyelem

A nyelv formálhatja, mire figyelünk:

Angolul azt mondjuk: „She broke the vase.” („Ő eltörte a vázát”). Japánban vagy spanyolban inkább az eseményre helyezik a hangsúlyt: „Eltört a váza.”
Ez hatással van a memóriára és a felelősség megállapítására—az angol anyanyelvűek inkább emlékeznek arra, ki okozta a balesetet, míg más nyelvek beszélői magára az eseményre koncentrálnak, hogy baleset folyamán tört el a váza, ez pedig befolyással lehet például tanúvallomásokra is.

Érzelem és identitás

A nyelv nemcsak a gondolatainkat formálja, hanem az érzelmeinket és önkifejezésünket is. A kétnyelvű emberek gyakran arról számolnak be, hogy „más embernek érzik magukat” attól függően, melyik nyelvet beszélik—néha formálisabbak, máskor érzelmesebbek.

Nyelv és színek

Az emberek biológiailag hasonló módon érzékelik a színeket, ám a nyelv, amelyet beszélünk, nagyban befolyásolhatja, hogyan kategorizáljuk és különböztetjük meg az árnyalatokat. Az orosz nyelv például két alapvető szót különböztet meg a kékre: goluboy a világoskék, siniy a sötétkék. Ennek következtében az orosz anyanyelvűek sokkal gyorsabban észreveszik a világos és sötét kék árnyalatai közti különbséget, mint az angol anyanyelvűek, akik mindkettőre ugyanazt a „blue” szót használják. Más nyelvek, mint például a namíbiai himba nyelv, másképp rendszerezik a színeket: náluk a zöld és a kék nem külön kategória, hanem egybe tartozik. Érdekes módon a himbák sokkal gyorsabban észlelik a különböző zöld árnyalatokat, de nehezebben különítik el a kéket a zöldtől, ami jól mutatja, hogy a nyelv hogyan formálja a vizuális érzékelést.

A nyelvek történetileg hasonló sorrendben alakítják ki a színneveket: először a fekete-fehér árnyalatok, majd a piros, később a zöld és sárga, végül a kék kerül a nyelvi kifejezések közé. Az olyan nyelvek, mint a japán, még érdekesebb példát nyújtanak: a kék (青, ao) hagyományosan magába foglalta a zöldet is, ezért a mai napig a közlekedési lámpák „zöld” fényét gyakran ao-nak nevezik.

Összességében tehát, bár biológiailag ugyanazokat a színeket látjuk, a nyelv, amelyet beszélünk, meghatározza, hol húzzuk meg a határokat az árnyalatok között, és mennyire gyorsan, könnyen vesszük észre a különbségeket.

Határok és rugalmasság

Fontos azonban kiemelni: a nyelv nem zár be minket. Képesek vagyunk olyan dolgokra gondolni, amelyeket nehéz szavakba önteni, és új nyelveket tanulva új világképeket fedezhetünk fel. Ugyanakkor a nyelv irányítja a figyelmünket, a gondolkodási szokásainkat és a kategóriákat, amelyekkel a valóságot rendszerezzük.

Összefoglalva tehát a nyelv nem pusztán kommunikációs eszköz, hanem olyan, mint egy lencse, amely finoman alakítja az érzékelést, a memóriát és a gondolkodást. Az adott nyelvben elérhető szavak és szerkezetek befolyásolják, mit veszünk észre, hogyan kategorizáljuk a világot, sőt, még azt is, hogyan érzünk.

Marathón

I.e. 490-ben a görög-perzsa háború keretében került sor a marathóni ütközetre, melyben az athéni polisz serege küzdött I. Dareiosz perzsa király hódító hadával. A Perzsa Birodalom uralkodói már évtizedek óta szemet vetettek Hellász gazdag poliszaira, de a perzsák sem Dareiosz király, sem fia, Xerxész idejében nem tudták megszerezni a prosperáló szigetvilágot, hiszen a görög poliszok – egymással való rivalizálásuk és háborúik ellenére – mindig megfelelő időben fogtak össze, hogy megmentsék a hellén kultúrát a Perzsa Birodalomba való olvadástól.

Az ütközet jelentőségét a hatalmas túlerővel szembeni sikeres helytállás adja, hiszen az athéniak Miltiádész zseniális felismerése nyomán a szárazföldön futva – a perzsák meglepetésére – hamarabb a csata helyszínére értek, mint a hajóval érkező támadók. A marathóni síkon aratott görög győzelem hírét egy hírnök vitte Athénba, melyet egy 42 km-es táv lefutásával teljesített. A ’marathóni futás’ az első újkori olimpia megrendezése óta vált híressé.

A marathóni csatatér egy újkori festményen

Forrás: MacCallum 

Konstantinápoly bevétele

Konstantinápoly helyén már a görögök is hoztak létre települést, de a várost hivatalosan Nagy Constantin római császár alapította. A város hamar komoly regionális szerepre tett szert és rövidesen a kettéosztott Római Birodalom keleti részének fővárosává is vált. A Nyugat-Római Birodalom 5. századi bukása után a Bizánci Császárság még majdnem ezer évig fennállt. Ugyan Bizánc elgörögösödött és vallási tekintetben is lényegesen eltért a Római Birodalom kezdeti latin hagyományaitól, Bizánc a középkor végéig római alapokra támaszkodva irányította a térséget. A 13-14. században egyre erősödő muzulmán oszmán-törökök a térségben sorra foglalták el a Bizánc fennhatósága alá tartozó területeket, 1360-ban Drinápolyt is bevették, mely az Oszmán szultánok székhelye lett.

A 15. század elejétől Bizánc állandó és súlyosbodó fenyegetettség alá került, de a keresztény európai államok vezetői mindig támogatásukról biztosították a bizánci császárt, így az Oszmánok a város ostromára sokáig nem vetemedtek. 1453-ban azonban, a 100 éves háborúban kimerült európai királyságok már nem voltak képesek érdemben Bizánc segítségére sietni, így a hatalmas túlerőben lévő törökök korszerű faltörő ágyúikkal könnyedén bevették a várost, ezzel véget vetve Bizán évezredes hatalmának a térségben. A császár az utolsó percig Hunyadi János felmentő hadaira várt, melyek azonban nem érkeztek meg, így Európa peremén huzamos időre berendezkedhetett a muzulmán Oszmán Birodalom.

Bizánc bevétele egy középkori metszeten

Forrás: Theophilos Hatzimihail

A Spanyol Armada elsüllyesztése

A földrajzi felfedezések megindulását követő évszázad a Spanyol Birodalom számára prosperáló időszaknak számított. Az Újvilágból Spanyolországba áramló nemesfémek, nyersanyagok és különleges portékák a spanyol uralkodói udvar rendkívüli gazdagságához is hozzájárultak. A spanyol királyok a tengeri dominanciát hatalmas hajóhad építésével és a kereskedelmi hajók védelmével tartották fenn. A korai gyarmatosításban lemaradó nyugat-európai államok pedig, saját kolóniák szűkében a spanyol és portugál gályák kifosztását gyakorolták ’udvari kalózók’ – pl.: Francis Drake – alkalmazásával. II. Fülöp spanyol király az 1580-as évek során rendkívüli veszteségeket szenvedett el a kalózkodás következtében, ezért elhatározta, hogy egy tengeri invázió keretében megtorolja az angol és holland fosztogatást. A Spanyol Armada a kor legnagyobb és legkorszerűbb tengeri flottája volt, mely rettegett haderőnek számított. Az angolok szerencséjére és a spanyolok balszerencséjére azonban a flotta sem a tengeren, sem pedig a szárazföldön nem jelentett veszélyt, hiszen a La Manche csatorna viharos vizén súlyos veszteségeket szenvedett az időjárás viszontagságai miatt. A megmaradt hajók a Brit-szigeteket megkerülve igyekeztek hazatérni, de az angolok rajtaütései és a rossz hajózási körülmények miatt a flotta töredéke tért csak haza.

A Nagy Armada pusztulása megtörte a spanyol dominanciát a világtengereken és megindította a Spanyol Birodalom hosszú, évszázadokon át tartó hanyatlását. Ezzel párhuzamosan azonban, a hatalmi vákuum lehetővé tette más országok felemelkedését, így az angol, francia és holland bekapcsolódást a kolonializmusba. A Nagy Armada pusztulása utána a világtengerek ellenőrzését rövidesen Hollandia, majd a 17. század végétől Anglia vette át. Hollandia rövid nagyhatalmi státuszát és a Brit Birodalom 250 évig tartó dominanciáját tehát a Spanyol Armada pusztulása is nagyban elősegítette.

A Nagy Armada pusztulása egy korabeli festményen

Forrás: ntf.hu

Ha Bécsbe megyünk a Prater mind a 4 évszakban kihagyhatatlan élmény. Bár télen kevesebb játék, attrakció van nyitva, de a legjobbak akkor is működnek. A cikkben bemutatjuk a Prater történetét, és a legextrémebb játékokat videóval, amelyeket mindenképp ki kell próbálni!

A Práter története
A bécsi Práter eredete 1162-ig nyúlik vissza, amikor Maximilianus császár vadászterületeként szolgált. 1766-ban II. József császár a nyilvánosság számára is megnyitotta a területet, lehetővé téve kávéházak és szórakoztató helyek kialakulását, megalapozva ezzel a Wurstelprater vidámparkot. Idővel a Práter szórakoztató központtá alakult, a legelső attrakciói között szerepeltek a körhinták és a bábjátékok, miközben 1920-ig továbbra is vadászterület maradt. Jelentőségét tovább növelte az 1873-as Bécsi Világkiállítás is.
A vidámparkban 1897-ben megnyílt az ikonikus Riesenrad (óriáskerék), amely a mai napig kipróbálható. A Práter mindenki számára vonzó találkozóhellyé vált, zenével, színházi előadásokkal és különleges attrakciókkal. Bár a terület a második világháború alatt jelentős károkat szenvedett, a háború utáni magánkezdeményezések és az állam támogatásának révén sikerült újjáéleszteni a parkot és létesítményeit.
A 20. és 21. században a Práter jelentős változásokon ment keresztül. A városi fejlesztések, mint pl. az Ernst-Happel Stadion és a Bécsi Egyetem kampusza, llenyírbáltak a területéből, 1978-ban a "Zöld Práter" néven védett területté lett nyilvántartva. Az utóbbi évtizedekben végrehajtott felújítások és a az új metróvonal még hozzáférhetőbbé tették a parkot. Ma a Práter Bécs szimbólumaként működik, ötvözve a történelmet, a szórakozást és a természetet, és olyan világszerte is ismert eseményeknek adott otthont, mint Kipchoge rekordot döntő maratoni futása 2019-ben.

A Prater az extrém szórakozás otthona is:
A Prater vidámparban bár találunk hullámvasutakat, de nem számít benne a  legerősebb játékosnak, hsizen főleg kisebb hullámvasutakkal és utazó-vasutakkal operál. Amiben viszont a legerősebb azok a flat ride-ok. A flat ride-ok, olyan elemek, melyek sík talajon működnek, nem igényelnek magas szerkezeti elemeket, mint például hullámvasutak. Általában forgó, emelkedő-süllyedő vagy hintázó mozgásokat végeznek.

Nézzünk egy toplistát néhány bátrabb olvasóknak való játékokról a Praterben.

1. Black Mamba
   A Black Mamba azoknak ajánlott, akik nem félnek a magastól és az extrém sebességtől. A kígyó formájú hintáknál az utasok 80 km/h sebességgel száguldanak felfelé, miközben a jármű teljesen kiszámíthatatlan módon pörög, így sosem tudhatod, mi lesz a következő irány.

1. Discovery Revolution
   A Discovery azoknak való, akik a vertikális magasságokat és az igazi kalandokat keresik. A ride nemcsak az égbe repít, hanem az utasokat forogatni is kezdi a tetején, így igazi térbeli zűrzavart okozva, miközben az utasok próbálnak orientálódni. Egyik körben letekinthetünk a park látványosságaira miközben fejjel lefele pörgetnek minket magas sebességgel.
2. Extasy
   A „Nem a gyenge idegzetűeknek” szlogennel futó Extasy egy őrületes sebességgel működő körhinta, amely körbe forog. Egy hagyományosabb elem, már 50 éve ugyanazt a megbízható élményt nyújtja.  
3. Prater Tower
   A Prater Tower 117 méter magas, és pazar panorámát kínál a városra. A csúcsra érve a szél az arcodba süvít, közben a hinta sebessége eléri a 60 km/h-t. Bár elsőre nem tűnik ijesztőnek, felülről az egész élmény felejthetetlen.
4. Tornado
   A Tornado egy valódi kihívás a bátraknak is,  24 méteres magasba emelve, majd fejjel lefele hajlítva pörögeti az utasokat mindenféle irányba.

Legextrémebb Adrenalin Játékok
Ha igazán extrém élményekre vágysz, akkor ezek a játékok nem fognak csalódást okozni. Már a közelségük is félelmetes volt, én egyiket sem mertem kipróbálni. Ezekhez videót is csatoltunk!

1.Turbo Booster
A Turbo Booster egy hatalmas katapult, amelynek forgó karjai már messziről látszanak. Az utasok a legextrémebb helyzetben, lógnak a székükben, miközben az első gyors felvezetőkör után a gép 100 km/h sebességgel lövi őket az égbe, körönként forgatva őket, ráadásul a szék maga sem stabil, az is tovább forgatja a kipróbálót. A minimális fékezéseknek köszönhetően a Turbo Booster folyamatos sebességélményt nyújt.

2.Ejection Seat
Az Ejection Seat a zero gravitáció élményét adja a kipróbálóknak, gyakorlatilag az űrhajósok által használt katapult mechanizmushoz hasonló élményt kínál. 110 km/h sebességgel emelkeik a magasba, miközben folyamatos forgásban van. Az „Ejection Seat” a leggyorsabb és legmagasabb attrakció a Pratertben, és igazi rekordokat döntött a sebesség és a repülési magasság tekintetében.
A ride 15 eurós árával a legdrágább élmény a Pratertben, de mindenképpen megéri kipróbálni a sebesség és az extrém erő érzése miatt.

3.Free Fall Tower
A Free Fall Tower 85 méter magas szabadesés élményét adja meg nekünk. Tornya éjszaka is látható, ráadásul ha fel merünk ülni, mindig van egy „városnéző kör” a zuhanás előtt.

Ha igazán adrenalinnal dús napot tervezünk, érdemes Bécsbe kimozfulni, hiszen közel van, és tényleg maximálisan kielégíti igényeinket a flat-ride felhozatalával. Érdemes tavasszal menni, hiszen akkor már minden működik, ráadásul a tömeg hiánya miatt még sorokba sem kell ütköznünk.

Keir Starmer brit miniszterelnök ismertette kormánya infrastruktúrafejlesztési terveit, melynek fókuszpontja az Oxford-Cambridge régió felemelése lesz. A következő cikkben Európa leendő Szilícium-völgyének megépítési tervét fogjuk szemügyre venni.

A cél az Oxford és Cambridge között található terület fejlesztése, amit Európa innovációs és modern ipari központjának szánnak. Földrajzi értelemben egy Oxfordtól Cambridge-ig tartó „ívről” van szó, ami már most mintegy 3,7 millió embernek a lakhelye.

Kép forrása: David Lock Associates

A régió Londontól alig 50 kilométerre északra helyezkedik el, és a brit kormány reményei szerint Európa Szilícium-völgyévé fog válni. A széles értelemben vett terv része még két zöldenergia-projekt-, kilenc új víztározó megépítése, a londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítése, valamint a Manchester United Old Trafford Stadionja körüli terület rehabilitációja is.

Az Oxford-Cambridge ív

Az Egyesült Királyságban létrehozandó új Szilícium-völgy ötlete 2016 márciusára nyúlik vissza, amikor az Egyesült Királyság Nemzeti Infrastruktúra Bizottsága egy jelentést készített arról, hogy hogyan lehetne egy Cambridge-Milton Keynes-Oxford folyosót kialakítani annak érdekében, hogy London környéki vidéki területeken új munkahelyeket és városokat hozzanak létre. Az akkori konzervatív kormány egyik legfontosabb prioritása volt a terv végrehajtása, azonban Boris Johnson miniszterelnök 2021-től kezdve az észak-angliai régiók fejlesztését részesítette előnyben.

A munkáspárti kormány úgy döntött, hogy feleleveníti a terveket, ugyanis szerintük az Oxford-Cambridge övezet hatalmas potenciállal bír az Egyesült Királyság növekedési kilátásai szempontjából, köszönhetően a két világszínvonalú egyetemnek, a hatalmas ipari kapacitásoknak, valamint a nagy kiterjedésű lehetséges fejlesztési területeknek.

Azonban vannak a növekedést akadályozó tényezők is: elsősorban a gyors vasúti közlekedés hiánya és a kevés elérhető ingatlan, amire a megvalósíthatósági terv is kitér. A két város mindössze 106 km-re található egymástól, azonban jelenleg nincs közvetlen vasúti összeköttetés közöttük. A brit kormány ezért 2025-ben újranyitja az 1967-ben bezárt Varsity vasútvonal egy részét.

A tervben lévő új vasútvonal nyomvonala. Kép forrása: BBC

Ha ma Oxfordból Cambridge-be szeretnénk vonattal eljutni, akkor először Londonba kell utazni, majd tömegközlekedéssel el kell jutni egy másik londoni vasútállomásra, és onnan egy másik vonattal Cambridge-be lehet utazni. Az idei költségvetés elegendő fedezetet biztosít a tervezett kelet-nyugati vasútvonal teljes felújításához, valamint megkezdődik a régión áthaladó A428-as út korszerűsítése is.

Lakhatás

A másik kiemelkedő probléma a megfizethető lakások hiánya. Oxford és Cambridge a legdrágább városok az Egyesült Királyságban. Oxfordban 571 300 font, Cambridge-ben 564 300 font átlagárral lehet házat vásárolni. Cambridge-ben az elmúlt 10 évben több új ingatlan épült, mint Oxfordban, ami miatt az előbbiben az elmúlt néhány évben megtorpant az ingatlanárak növekedése. Míg Oxfordban a lakásállomány 2015 és 2022 között csak 3,2%-kal nőtt, addig Cambridge ugyanebben az időszakban 11,3%-os növekedést ért el.

Kép forrása: Oxford Mail

A Munkáspárt azt reméli, hogy a reformoknak köszönhetően felgyorsul a lakásépítés üteme az Oxford-Cambridge övezetben, és csökkennek az árak. A kormány Cambridge-ben 4500 új lakást, új iskolákat és egy új rákkutató központot szeretne építeni, valamint a Cambridge-i Egyetem egy új innovációs központot is nyit majd a városközpontban.

A két város és agglomerációja már így is egy olyan régióban található, ahol a népesség gyorsan növekszik, és amely már most is az Egyesült Királyság leggazdagabb területe. Oxford és Cambridge egyetemeit folyamatosan a világ két legjobb egyetemeként tartják számon, magas színvonalú kutatási eredményekkel, és mindkettő a világ első öt városa között található az innováció területén. Az Oxford-Cambridge régió az egy főre jutó szabadalmi bejelentések számát tekintve San Francisco után a második. Ez az övezet ad otthont az Egyesült Királyság legjobb mérnöki tehetségeinek is: két Forma-1-es csapat, a Williams és a Haas Oxfordshire-ben, a Red Bull pedig Milton Keynes-ben székel. Oxfordban több nemzetközi vállalat, például a Siemens gyára is megtalálható.

Miért a legfejlettebb területek fejlesztésére összpontosít a kormány?

Oxford és Cambridge Milton Keynes-en keresztüli összekapcsolásával, a jobb vasúti összeköttetés és a megfizethető lakhatás biztosításával a kormány azt reméli, hogy a munkaerő a térségben rejlő fejlődési lehetőségek kihasználásával növelheti az Egyesült Királyság GDP-jét. Egyes becslések szerint a régió növekedésének felgyorsítása 2035-ig mintegy 78 milliárd font GDP-többletet jelent az Egyesült Királyság gazdaságának.

Ha a munkáspártiak által javasolt reformok működni fognak, és a megfelelő infrastruktúra hatékonyan kiépül, az ország gazdasági szempontból jól járhat. Azonban politikai kockázatot jelent a Munkáspárt számára, hogy még több pénzt összpontosít egy olyan területre, amely már most is az Egyesült Királyság egyik leggazdagabb területe. Még ha ez egy nagyon hatékony módja is a teljes GDP növelésének, akkor is fennáll a veszélye annak, hogy a gazdasági és regionális egyenlőtlenségek tovább nőnek az országban.

Az elmúlt években a brit politikai diskurzus nagy része az Egyesült Királyság elmaradott régióinak fejlesztésére összpontosított, ami a Boris Johnson által meghirdetett és a munkáspártiak által elfogadott politika volt, és amely az Egyesült Királyság szegényebb közösségeibe való befektetést jelentette, különösen Észak-Angliában.

A kormány érvelhet azzal, hogy a GDP és az adóbevételek általános növekedése miatt az Oxford-Cambridge-ív további fejlesztése meg fogja érni az adófizetőknek, azonban a meglévő erőforrások amúgy is gazdag déli területekre történő összpontosítása politikai kockázatokkal jár.

A részvételi költségvetés (participatory budgeting, PB) mára világszerte ismert eszközzé vált a helyi demokrácia megújításában. Lényege, hogy az önkormányzat a költségvetés egy meghatározott részének elköltéséről nem kizárólag politikai és szakmai döntéshozók útján határoz, hanem közvetlen beleszólást biztosít az állampolgároknak. Bár az intézmény eredetileg erősen normatív, társadalmi igazságosságra építő célokkal jelent meg, az európai gyakorlatban – különösen Észak- és Közép-Európában – egy sokkal pragmatikusabb, technokratikusabb modell terjedt el. Ennek egyik legtisztább és legjobb példája az észtországi Tartu részvételi költségvetése.

Ebben a cikkben bemutatom, hogy milyen célokkal vezették be a részvételi költségvetést Tartuban, hogyan illeszkedik ez az általános részvételi költségvetési célokhoz, milyen városi és politikai kontextusban működik, hogyan zajlik technikailag a folyamat, és végül: mit ért el ténylegesen, illetve miben marad el saját ígéreteitől.

Tartu belvárosa. Forrás: Tripadvisor.com

A részvételi költségvetés általános céljai – és a tartui értelmezés

Általános értelemben a részvételi költségvetés célja három nagy terület köré szerveződik. Egyrészt a demokratikus részvétel kiszélesítése: olyan csoportok bevonása, amelyek a hagyományos választási vagy konzultatív csatornákon ritkábban jelennek meg. Másrészt az állampolgári kompetenciák fejlesztése: a költségvetési folyamatok megértése, a közpolitikai döntések komplexitásának felismerése. Harmadrészt pedig – különösen a PB latin-amerikai gyökereiben – a társadalmi igazságosság és az újraelosztás erősítése.

Tartuban ezzel szemben a részvételi költségvetés nem egy konkrét társadalmi válságra vagy politikai konfliktusra adott válaszként jött létre. A város hivatalosan megfogalmazott céljai jóval tisztábbak, érthetőbbek. A cél a költségvetési folyamat jobb megértése, a városi közösségek közötti együttműködés erősítése, valamint gyakorlati, mindennapi városi problémák megoldása a lakosság ötletei alapján. Ezek a célok nem ellentétesek a részvételi költségvetés klasszikus értelmezésével, de jól mutatják az eltolódást egy „új iskola” típusú, problémamegoldó és kormányzási eszközként felfogott modell irányába.

Tartu városi és társadalmi környezete

Tartu Észtország második legnagyobb városa, 2018-ban közel 97 ezer lakossal. Egyértelműen egyetemi város, amely jelentős számú fiatal és diák népességet vonz, ugyanakkor demográfiai szerkezete mégis elöregedő. A lakosság több mint 40 százaléka 45 év feletti, az átlagéletkor közel 40 év. Ez a kettősség – fiatal, mobil egyetemi réteg és idősebb, stabilabb lakosság – fontos háttér a részvételi költségvetés értelmezéséhez.

Gazdasági és politikai szempontból Tartu különleges helyet foglal el a posztszovjet térségben. Észtország egészére jellemző az intézményekkel szembeni bizalmatlanság és az alacsony részvételi hajlandóság, Tartu azonban részben kivételnek számít. A város korán és következetesen fektetett be digitális infrastruktúrába, amelyet a helyi kormányzásban is aktívan alkalmazott. Ennek eredményeként a lakosság viszonylag hozzászokott az átláthatóbb, online alapú közigazgatási megoldásokhoz, ami kedvező környezetet teremtett egy digitálisan támogatott részvételi költségvetés bevezetéséhez.

A részvételi költségvetés létrejötte Tartuban

A PB bevezetésének közvetlen előzményei 2011-re nyúlnak vissza, amikor a város vezetői szemináriumokon ismerkedtek meg a részvételi költségvetés koncepciójával. Ezeket a programokat az észt e-Governance Academy (eGA) szervezte, amely később kulcsszereplővé vált a tartui modell kialakításában is. A politikai fogadtatás alapvetően pozitív volt, a városvezetés és a városi tanács is lehetőséget látott a részvételi költségvetésben a meglévő digitális kormányzási kapacitások további kihasználására.

e-Governance Academy Konferencia Tallinnban. Forrás: ega.ee

Fontos döntés volt, hogy a város nem saját hatáskörben tervezte meg a folyamatot, hanem az eGA-t kérte fel külső, politikailag semleges szakértő szervezetként. Ez egyrészt növelte a folyamat legitimitását, másrészt lehetővé tette, hogy a PB kialakítása szakmai szempontok mentén történjen. A kezdeti modell egy pilot szakaszban működött, majd a tapasztalatok és visszajelzések alapján finomították.

Hogyan működik a tartui PB a gyakorlatban?

A tartui részvételi költségvetés évente a városi beruházási költségvetés körülbelül 1 százalékáról dönt, ami nagyjából 150 ezer eurót jelent. A folyamat minden 14 év feletti lakos számára nyitott, akik ötleteket nyújthatnak be és szavazhatnak a kiválasztott projektekre.

A folyamat három fő szakaszból áll. Az első az ötletgyűjtés, amelynek egyik kulcseleme az úgynevezett „Idea Collection Map”. Ez egy online, térképalapú felület, ahol a lakosok rövid leírással, konkrét helyszínhez kötve nyújthatják be javaslataikat. Ez jelentősen csökkenti a részvétel adminisztratív költségeit.

A PB menete Tartuban. Forrás: University-Community Engagement: Formation of New Collaboration Patterns in Participatory Budgeting Process

A második szakasz az előszűrés: egy szakértői panel – városi tisztviselők, egyetemi és civil szereplők bevonásával – megvizsgálja az ötletek megvalósíthatóságát. Csak azok kerülhetnek tovább, amelyek beleférnek a költségkeretbe, megvalósíthatók egy éven belül, és nem járnak nem várt negatív következményekkel. A szakértői értékelés eredményei nyilvánosak, ami növeli az átláthatóságot.

A harmadik szakasz a szavazás. A lakosok legfeljebb három projektre voksolhatnak, online – a város más e-ügyintézési folyamataiban is használt Volis rendszeren keresztül – vagy személyesen. A legtöbb szavazatot kapó projektek megvalósításáról a városi tanács dönt, de a politikai mozgástér ebben a fázisban már korlátozott.

Részvétel, hatások és korlátok

A részvételi költségvetés Tartuban mérhetően növelte az állampolgári részvételt: 2020-ra a jogosult lakosság több mint 9 százaléka vett részt a szavazásban. Ez nemzetközi összevetésben is viszonylag magas aránynak számít. Ugyanakkor az adatok azt is mutatják, hogy bizonyos csoportok – különösen a fiatalok – alulreprezentáltak maradtak. A 16–19 éves korosztály részvétele kifejezetten alacsony volt, amit a város később célzott kommunikációs kampányokkal próbált orvosolni.

A megvalósított projektek jellemzően kis léptékű, gyakorlati beavatkozások: járdák akadálymentesítése, kisebb közterületi fejlesztések. Ezek kézzelfogható eredményeket hoztak, de a PB korlátozott költségkerete eleve kizárta a strukturális problémák kezelését.

Megvalósult ötletek. Forrás: tartu.ee

A város által megfogalmazott célok teljesülése vegyes képet mutat. A részvétel növekedése arra utal, hogy az állampolgárok bizonyos mértékig elfogadták és használják az eszközt. Ugyanakkor kevés empirikus bizonyíték áll rendelkezésre arra, hogy valóban javult volna a költségvetési folyamat mélyebb megértése, vagy hogy érdemben erősödött volna a közösségek közötti együttműködés. A deliberáció hiánya – vagyis az, hogy a lakosok nem vitathatják meg egymással az ötleteket – jelentősen korlátozza ezt a hatást.

Mit ért el valójában a tartui részvételi költségvetés?

A tartui részvételi költségvetés egy hatékony, átlátható és technikailag jól működő modell. Alacsonyak a részvételi költségek, a folyamat egyszerű és könnyen követhető, ami hozzájárul a viszonylag magas részvételi arányhoz. Ugyanakkor ez az egyszerűség komoly trade-offokkal jár: a lakosok beleszólása lényegében az ötletadásra és a szavazásra korlátozódik, a közpolitikai tanulás és a közösségi deliberáció lehetőségei szűkösek.

A tartui részvételi költségvetés így kevésbé tekinthető emancipatorikus vagy társadalmi igazságosságra építő eszköznek, sokkal inkább egy „jó kormányzásba” illeszkedő, problémamegoldó mechanizmusnak. Erőssége éppen ebben rejlik – és egyben itt húzódnak a korlátai is.

Évtizedek óta tervezik, mégsem épült meg a Gibraltári-szorost átszelő híd, amely összekötné Európát Afrikával. A különleges mérnöki csoda helyett most egy tenger alatti alagút válhat valóra, de a megvalósítás még mindig kérdéseket vet fel.

A híd tervezett útvonala Gibraltárhoz és Ceutához közel húzódik, az alagút tervezett útvonala pedig Cádiz és Tanger városait kötné össze. Forrás: Earth Observatory, NASA

Az összeköttetés előnyei

A Gibraltári-szorosra tervezett híd nem csupán egy lenyűgöző mérnöki alkotás lenne, hanem stratégiai fontosságú összeköttetés is Európa és Afrika között. Az infrastruktúrafejlesztésre szakosodott European Investment Bank egy 2019-es elemzése szerint az ilyen nagy léptékű, kontinenseket összekötő infrastruktúrák hosszú távon fellendítik a régiók gazdasági integrációját, javítják a munkaerő mobilitását, és elősegítik a kereskedelmi volumen növekedését. A Gibraltári-szorosra tervezett híd a Boszporusz felett átívelő isztambuli hidakhoz hasonló hatással bírna, amelyek az elmúlt évtizedekben nemcsak Törökország belső kohézióját erősítették, hanem a Kelet és Nyugat közti gazdasági kapcsolatok kulcsszereplőivé is váltak.

Az afrikai kontinens és Európa közti kereskedelmi kapcsolatot jelenleg elsősorban tengeri útvonalak szolgálják ki, ami időigényes és költséges. Egy közvetlen szárazföldi kapcsolat nemcsak olcsóbbá, hanem rugalmasabbá is tenné az áruszállítást. Emellett a turizmus is hatalmas lökést kaphatna; a két kontinens kultúrái sosem álltak még ilyen közel egymáshoz. A spanyol Costa del Sol üdülőparadicsomai és a marokkói történelmi városok pár órás autóútra lehetnének egymástól.

Különleges földrajzi nehézségek

Az Index is megírta, hogy több súlyos földrajzi akadálya is van a híd megépítésének. Bár csak 14 km hosszú lenne — jóval rövidebb, mint például a 55 km-es tengeri Hongkong–Csuhaj–Makaó-híd —, a Gibraltári-szoros földrajzi adottságai egyedülálló kihívásokat rejtenek. A tengerfenék mélysége a szoros vonalán 300–900 méter között mozog, miközben a Gyöngy-folyó deltájánál, ahol az ázsiai gigahíd épült, mindössze 20 méteres mélységgel kellett számolni.

A Gibraltári-szoros mélysége 300-900 méter között mozog. Forrás: Reddit

A másik kulcsfontosságú akadály az áramlási viszonyok extrém jellege. A Gibraltári-szoros az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger találkozási pontján fekszik, így a hideg óceáni és a melegebb tengeri víz folyamatos keveredése erős és kiszámíthatatlan áramlatokat hoz létre. Ezek az áramlatok nemcsak az építkezést, hanem a híd stabilitását is veszélyeztethetik.

Ezen felül a térség rendkívül aktív szeizmikus zóna, ahol az Afrikai- és az Eurázsiai-lemez folyamatos mozgásban van. A hídnak földrengésállónak kellene lennie, emellett viszont kiemelkedően magasnak is, hiszen a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonalán helyezkedik el — naponta több mint 300 kereskedelmi hajó halad át a szoroson, amit egy felnyíló híd sem oldana meg, mivel percenként le-fel kéne nyitogatni.

Politikai és gazdasági gátak

Míg technikailag nem lehetetlen egy ilyen híd megépítése, a költségek olyan csillagászati méretűek lennének, hogy egyetlen ország sem vállalná önállóan a projekt finanszírozását. A becslések szerint egy ilyen híd ára meghaladhatná a 15 milliárd dollárt, különösen a speciális geotechnikai követelmények miatt. A kérdés tehát adott; ki fizetné a számlát? És ki vállalná a hosszú távú fenntartási költségeket?

A politikai akarat támogatása sem egyértelmű. Bár Marokkó és Spanyolország évtizedek óta tárgyal a kérdésről, az együttműködést beárnyékolják a régiós politikai feszültségek. Az egyik legérzékenyebb téma az illegális migráció. Egy szárazföldi kapcsolat lehetőséget adhatna a migrációs útvonalak bővülésére, amelyet az európai közvélemény egyre nehezebben tolerál. További kockázatot jelent a Nyugat-Szahara hovatartozása körüli konfliktus Marokkó és Algéria között. Ha a híd megépülne, az megnövelhetné a foszfátban gazdag Nyugat-Szahara külkereskedelmi szerepét, ami destabilizálhatná a régiót.

Az új terv — egy tenger alatti alagút

A politikai és földrajzi nehézségek hatására egyre valószínűbb, hogy a híd soha nem fog megépülni. Helyette azonban újra napirendre került egy másik ambiciózus elképzelés; egy tenger alatti alagút. Az alagút ötlete nem új keletű, már 1930-ban is felmerült, de komolyabban csak 2023-ban kezdett el foglalkozni vele a spanyol és marokkói kormány.

A projekt új lendületet kapott annak fényében, hogy Spanyolország, Marokkó és Portugália közösen rendezi meg a 2030-as FIFA labdarúgó-világbajnokságot, ekkorra tervezték befejezni az alagutat. Idén januárban azonban, az előzetes vizsgálatok eredményei alapján, 2040-re tolták a megvalósítás tervezett határidejét. A tenger alatti alagút 42 km hosszan, helyenként 475 méter mélyen biztosítana elsősorban vonatforgalmi összeköttetést a kontinensek között. Ennek a beruházásnak a tervezett költsége 6 milliárd Euró, ami kevesebb, mint fele a hídépítés előrelátható költségének.

Az alagút tervezett útvonala. Forrás: Geoengineer.org

Az alagút megvalósítása bár szintén technológiai kihívásokkal jár, az alacsonyabb profilja és rejtettebb jellege miatt kevesebb konfliktust szül a hajózással és a látkép megváltozásával kapcsolatban. Ugyanakkor továbbra is nyitott kérdés, hogy a szeizmikus tevékenység és a föld alatti vízmozgások miként befolyásolnák az építkezést és az üzemeltetést.

A Gibraltári-szoros felett átívelő híd gondolata egyesek szerint merész vízió, mások szerint csupán technokrata utópia. Bár a mérnöki tudás már rendelkezésre áll, a politikai, gazdasági és geológiai realitások egyelőre nem kedveznek a megvalósításnak. Ugyanakkor a régió jelentősége és a kapcsolatok szorosabbra fűzésének igénye továbbra is fennáll — és lehet, hogy végül nem a levegőben, hanem a tenger mélyén születik meg a kapcsolat Európa és Afrika között.