Reaktor

Újabb amerikai béketerv körvonalazódik az orosz–ukrán háború lezárására. November 19-én szivárgott ki, hogy Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja új javaslatcsomagot vitt az elnök elé. Az Axios néhány órával később már a részleteket is ismertette.

A csomag apropóját többek szerint az adta, hogy az ukrán elnökhöz közeli korrupciós botrányai miatt gyengébb alkupozícióban van, így Washington megpróbálhatja átvinni azokat a feltételeket, amelyeket Kijev eddig kategorikusan elutasított.

Steve Witkoff. Kép forrása: CNN

Trump nem először próbál közvetíteni. Az elmúlt években több béketerve is körbejárt, ám ezek rendre elakadtak. A mostani csomag azonban a korábbiaknál is kedvezőbb az oroszok számára: területi átadás, katonai korlátozások és jelentős soft power engedmények szerepelnek benne.

Területátadás: Donbasz majdnem egészében orosz kézbe kerülne

A terv egyik legkritikusabb eleme, hogy Donyeck és Luhanszk megyét teljes egészében Oroszország kapná meg, beleértve azokat a területeket is, amelyeket jelenleg nem tart ellenőrzés alatt. Az amerikai érvelés szerint, ha a háború folytatódik, Ukrajna „így is, úgy is” további területeket veszítene, ezért jobb „rendezett körülmények között” meghúzni a határokat.

Ez azonban Ukrajna számára a lehető legrosszabb forgatókönyvek egyike: a két régióban húzódnak az ország legkiépítettebb védelmi vonalai. Ezek feladása óriási katonai sérülékenységet eredményezne egy esetleges jövőbeli orosz agresszióval szemben.

A terv szerint a két megye demilitarizált zóna lenne: orosz katona sem állomásozhatna ott, ami papíron jól hangzik, de a gyakorlatban nehezen lenne ellenőrizhető.

A másik két kérdéses terület, Herszon és Zaporizzsja esetében a jelenlegi frontvonalak mentén húznák meg a határt.

Krím és Donbasz orosz hovatartozását több nyugati ország köztük az USA is hivatalosan  elismerné, Ukrajnának viszont nem kellene ezt megtennie. Valójában ez azt jelentené, hogy Kijev továbbra sem tarthatna igényt a területre, miközben a nyugati országok legitimálnák annak elvesztését.

Az ukrán hadsereg drasztikus csökkentése

A javaslatcsomag másik sarokpontja a hadseregre vonatkozó korlátozás. A kiszivárgott információk szerint az ukrán hadsereg létszámát a mostani méret harmadára csökkentenék, emellett korlátoznák a nagy hatótávolságú fegyverek használatát is.

Kép forrása: CNN

Cserébe Washington valamilyen formájú biztonsági garanciát adna Ukrajnának. Az ukrán vezetés azonban többször világossá tette: csak a NATO 5. cikkelye jelent valódi védelmet. Egy újabb „Budapest Memorandum”-szerű ígéret nem, hiszen azt Oroszország már 2022-ben megszegte.

A terv tiltja külföldi katonák ukrajnai állomásoztatását is, vagyis még a kiképzőmissziók sem maradnának, sőt az amerikai fegyverzet egy részét vissza is kellene szolgáltatni.

Soft power: visszatérne az orosz nyelv és az ortodox egyház

A csomag nemcsak katonai és területi kérdéseket érint, hanem Ukrajna társadalmi-politikai berendezkedését is, az orosz nyelv hivatalos nyelvként való visszaemelése,
és az orosz ortodox egyház státuszának helyreállítása.

Mindkettő fontos része az orosz befolyásépítésnek és hibrid műveleteknek nem véletlen, hogy Kijev 2022 óta tudatosan korlátozza őket.

Witkoff szerdára tervezett találkozója Zelenszkijjel végül elmaradt, így a javaslatot az ukrán nemzetbiztonsági tanácsadó, Rustem Umerov kapta meg. A beszámolók szerint Umerov nem zárkózott el teljesen, több ponthoz módosítást is javasolt, de világos, hogy vannak elemek, amelyek Ukrajna számára elfogadhatatlanok.

Rustem Umerov ukrán nemzetbiztonsági főtanácsadó. Kép forrása: CNN

Érdekesség, hogy közben kiszivárgott: az USA Ukrajna-ügyi különmegbízottja, Keith Kellogg januárban távozik posztjáról bár nem bizonyítható, hogy ez összefügg a béketervezéssel, de időzítése figyelemre méltó.

Az Egyesült Államok egyértelműen igyekszik elérni a háború lezárását, részben a belpolitikai nyomás, részben a költségek miatt. Trump 28 pontos terve is ezt tükrözi. A gond csak az, hogy a felek alapvető érdekei továbbra sem kompatibilisek, Ukrajna csak akkor hajlandó feladni területeket, ha cserébe szilárd biztonsági garanciát kap.

Oroszország épp azt nem fogadja el, hogy Ukrajna bármiféle külső garanciát főleg NATO-csatlakozást kapjon. A paradoxon tehát továbbra is ugyanaz: minden olyan lépés, amely Ukrajnát biztonságosabbá tenné, Oroszországot bizonytalanabbá teszi, és fordítva.

Olvasni unalmas, olvasni ósdi, nem köti le a figyelmemet, a könyvek meg amúgy is drágák és időm sincs rá. Na igen! Ez lesz a szín, utunk ide vezet - avagy innen indul.

A címadás ebben az esetben nem feltétlenül a konkrét nagy műre, Dosztojevszkij ajándékára, az 1866-os Bűn és Bűnhődésére gondol, hanem általánosságban egy olyan stratégiára, amely tudatalatt "átveri" az agyat és szokássá, az egyik leghasznosabb szokássá varázsolja az olvasást. A folyamat során pedig - buktatókkal kalkulálva - mint a sicc fogunk elolvasni sok száz oldalakat már-már észrevétlenül.

Zések, zések...bibibí alfások...

Eme írás kifejezetten szeretné elkerülni a vészmadárkodást és a velejáró károgást, a "bezzeg az én időmben" jellegű (veterán, baby boomer, olykor x-y generáció) hamis alapvetésből kiinduló érvelést. Ennek fényében pusztán leíró jelleggel, az ezt követő soroknak megágyazva állapítom meg, hogy a "homo tiktokus", ha úgy tetszik a telefonnal megszülető ember mind koncentrációban, mind figyelmi terjedelemben leszakadófélben van a XX. századi "elvárttól". Az ezen somolygók és csemegézők hamis alapvetése az, hogy a Z-Alfa tandem kihivásait és valóságát képtelenek saját magukról feltételezni, noch dazu mi és ők alapon eltolják, áttolják a fiatalságra a jelenséget, mintha ez a mi korosztályunk (Z-Alfa) kizárólagos ismérve lenne.

Sőt! A közösségi médiát, a különböző trendeket-tendenciákat figyelve bátran megállapítható, hogy a kép- és videóalapú világ kockázatai és mellékhatásai a #nemtelefonnalfelnovo széles tömegeket sem kerülték el, őket is beszippantotta. Éppen ezért máshogy, nem generációs-jajongós alapon érdemes megközelíteni a problémát, a megfelelő "megküzdési stratégiát" kiválasztva.

Olvasni flow, olvasni jó

Sajnos a Facebook Shorts és Instagram Reels világában többleterőfeszítést igényel egy olyan belefeledkezős műfaj, mint az olvasás, kiváltképp azoknál, akiknek nem volt predigitális korszaka, ott nincs mihez visszanyúlni - de még egyszer, ez nem generációs, hanem emberi kérdés.

Mi az, ami - többek között - segíthet? 

A szokás, mely lassan, de biztosan formázza az embert. Egy Duhigg nevű amerikai szerző vallja, a mindennapi döntéseink többsége - témánk kapcsán ilyen a bambuló doomscrolling - nem tudatos választás, hanem szokás eredménye. Ő vezette be a "szokáshurok" (habit loop) fogalmát, ami a jel, a rutin és a jutalom hármasegységéből áll.

Forrás: medium.com/@aidanhornsby/notes-on-the-power-of-habit

Nem kevesebbet állít tehát, hogy ha megérted az ún. szokáshurok működését, akkor képes leszel beavatkozni a folyamatba. A rossz szokások esetében a cél nem a jel vagy a jutalom megszüntetése, hanem a rutin megváltoztatása úgy, hogy a jel és a jutalom ugyanaz marad (KÉP). Például, egy stresszes nap után mindig és elsőkézből nyúltál az értelmetlen görgetéshez (rutin), akkor a jutalom a megnyugvás (bezombulás?) volt.

Az arany középút megtalálásához vezető út könyvekkel van kikövezve. Magyarul, az arányosság azt jelenti, hogy nem kell kidobni az ablakon a telefonod - hogyan tudnék élni nélküled? - csupán az új szokás jóvoltából kiesendő social media órákat offline eltölteni. Visszaesni ér, roppant módon embertpróbáló feladattal nézünk szembe.

Néhány praktika, avagy taktika

1. Telefon, tablet, okosóra, okoshűtő, tényleg minden, ami pittyeg-berreg legyen lehalkítva egy másik szobában. Az 1v1 ebben a tekintetben te és a könyved!

2. Keress egy kényelmes helyet, ahonnan nem fogsz percenként felkelni inni, enni, téblábolni. Mellékesnek tűnő, de lényegi elem.

3. A szokások lényege a kitartás. Nem az első alkalommal kell a Proust, majd a Tolsztoj összest, vagyis mindent is bepótolni, pláne nem egy szuszra: ne siess, időközönként ér szünetet tartani.

4. Az "olvasóflow" állapotának megtalálása. A "flowfelvétel" az olvasásnál olyan, mint amikor az alvásnál átzuhansz álomországba - időigényes. Az első néhány bekezdés, netán oldal arra is szolgál, hogy kikapcsold az "örök pörgetőt", a nyüzsgő, hírekkel-impulzusokkal teli külvilágot, ami ígyis-úgyis túlterheléses támadást intéz az agy ellen.

5. Nyáron könnyebb. Ami annyit tesz, hogy a változó hosszúsági évszakonként elérkező szünetekben hatékonyabban elsajátítható a skimmingen, azaz az átfutó, felszínesen túli, elmélyülést igénylő olvasás.

+1 A könyv nem biztos, hogy olyan drága. A közkeletű vélekedéssel ellentétben néhány ezer forintból már zseniálisabbnál zseniálisabb műveket szerezhetünk be. Ebben segít például: Book Monday (-25%) a Jókönyvek.hu-n minden hónap második hétfőjén. Diverzum x Líra (22%) vagy/és OTP Kedvezményprogram (Junior ajánlat, pénzvisszatérítés, 20%). Kiadói kedvezmények itt, ott, amott. A moly.hu pedig összegzi, hogy adott könyv mennyibe kerül a különböző webáruházakban.

Ösztökéljük, rugdossuk, trenírozzuk magunkat és egymást! Mit nekünk 732 oldalnyi orosz realizmus, főleg ha földöntúlian jó.

(Borítókép: Pierre-Auguste Renoir, Olvasó lány, 1874.)

A munkaerőpiac gyorsabban változik, mint valaha. A Világgazdasági Fórum szerint a jelenlegi munkahelyek közel egynegyede fog átalakulni a következő öt évben a mesterséges intelligencia hatására. A technológiai szektor már most is óriási változásokon megy át az AI miatt, és hamarosan a gazdaság számos más területei is megérzik az átalakulást. Az USA legnagyobb mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatainak vezérigazgatói is az AI negatív hatásaira kezdik felhívni a figyelmet.

A munkaerőpiac jelenlegi átalakulása olyan súlyos hatásokkal jár, ami miatt jelentősen emelkedhet a munkanélküliség, és nem csak a technológiai szektorban. Ha a mesterséges intelligencia csak az irodai állások felét váltja ki, akkor a munkanélküliségi ráta 20%-ra is növekedhet.

Kép forrása: Information age

Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy lehetséges-e, hogy az AI az irodai munkahelyek felét kiváltsa?

Az AI fejlődése példátlan gyorsasággal alakítja át a globális munkaerőpiacot. A technológia a munkaerőpiacon eddig csupán ismétlődő fizikai feladatokra vagy adatfeldolgozásra korlátozódott, mára viszont olyan eszközzé vált, ami képes összetett kognitív feladatok végrehajtására – olyan munkákra, amelyek hagyományosan pályakezdő adminisztratív dolgozók feladatai közé tartoztak. Az AI alkalmazási területei folyamatosan bővülnek. Az ügyfélszolgálati területen például a mesterséges intelligencia által vezérelt chatbotok ma már a nagy technológiai cégeknél az első szintű támogatási kérések több mint 85%-át kezelik – ez az arány 2020-ban még mindössze 30% volt. A generatív mesterséges intelligencia olyan munkatevékenységek automatizálására is képes már, amelyek bizonyos irodai munkakörökben jelenleg a munkaidő 60–70%-át teszik ki. A legnagyobb veszélyben azok a pozíciók vannak, amelyek a rutinszerű információfeldolgozásra épülnek, nem pedig emberi ítélőképességre, empátiára vagy személyes készségekre.

Hasonló változások zajlanak a jogi szektorban is.

Ügyvédi irodák olyan eszközöket alkalmaznak, mint a CaseText, amely percek alatt képesek jogi kutatásokat végezni és szerződéseket előkészíteni – tehát olyan feladatokat végez el, amelyek korábban egy kezdő ügyvédnek órákba teltek. Ez töredékébe kerül az ügyvédi munkadíjnak. Joshua Browder arról számolt be, hogy szoftverével hétköznapi amerikaiaknak segít különféle egyszerűbb jogi ügyekben, például közlekedési bírságok vagy kilakoltatások esetén. Állítása szerint vállalata eddig több mint 1,5 millió esetben nyújtott támogatást, ügyfeleinek dollármilliókat megtakarítva.

Kép forrása: TopAITolls

A Világgazdasági Fórum szerint 2027-re világszerte mintegy 83 millió munkahely szűnhet meg az AI és az automatizáció miatt. A legaggasztóbb, hogy a megszűnő munkahelyek többsége belépő szintű pozíció lesz. A Goldman Sachs becslése szerint 300 millió teljes állás is érintett lehet a generatív AI terjedése miatt, különösen a fejlett gazdaságokban, ahol nagyobb arányban dolgoznak irodai alkalmazottak. Az USA-ban a jelentés szerint a kezdő alkalmazottak által végzett feladatok akár 46%-át automatizálhatják a következő évtizedben. Ez konkrét számokra lefordítva azt jelenti, hogy az adminisztratív munkaerő jelenlegi méretét figyelembe véve 10–12 millió irodai kezdő állás tűnhet el az USA-ban.

Kép forrása: Boterview

A nagyvállalatok munkaerőpolitikája előre jelzi a változást. A technológiai iparágat sújtó elbocsátási hullám továbbra sem mutat lassulást. A legutóbbi nagyvállalat, amely leépítéseket jelentett be az IBM: a cég mintegy 3900 munkahelyet szüntet meg, főként az informatikai szolgáltatási részlegén. Nem csak az IBM, hanem olyan vállalatok, mint a Deloitte vagy az Accenture szintén szüneteltetik vagy drasztikusan visszafogják a munkaerő-felvételt. Az IBM vezérigazgatója kijelentette, hogy a vállalat leállítja a felvételt olyan pozíciókban, amelyeket AI-vel helyettesíteni lehet, különösen a HR és az adminisztratív területeken. Ezek a munkakörök önmagukban is 26 000 alkalmazottat érintenek a cégnél. Az Accenture a 2024-es pénzügyi jelentésében szintén 19 ezer munkahely megszüntetését jelentette be, főleg a nem számlázható és belépő szintű munkavállalók körében – miközben egyre többet fektet a generatív AI képzésébe.

A hatások nem csak a tech szektorban érezhetők. Olyan ágazatokban, mint a pénzügy vagy a marketing, az elemzőket fokozatosan váltják fel az AI-al, ami gyorsabb, olcsóbb és pontosabb megoldásokat kínál. A folyamat a gyakornoki programokat is erősen érinti – ezeket a lehetőségeket eddig hagyományosan a munkaerőpiacra való belépés kapujaként tartották számon. A National Association of Colleges and Employers adatai szerint a Fortune 500 vállalatok gyakornoki ajánlatainak száma 2022 és 2024 között 22%-kal csökkent. A trend közvetlen összefüggésben áll az AI egyre szélesebb körű alkalmazásával.

Kép forrása: RationalFX

A cégek rájöttek, hogy azok a fiatal munkavállalók, akik korábban nélkülözhetetlenek voltak olyan feladatoknál, mint a gépelés, adatkezelés vagy tartalommoderálás, ma már nem számítanak nélkülözhetetlennek, mivel ezeket a feladatokat mesterséges intelligencia sokkal gyorsabban és olcsóbban képes elvégezni, aminek következtében egyre kevesebb frissdiplomás szerez olyan szakmai tapasztalatot, amely szükséges lenne a középszintű pozíciókba való előlépéshez.

A munkahelyek megszűnése mellett a mesterséges intelligencia a bérek stagnálásához is hozzájárul. A San Franciscó-i FED adatai szerint 2024-ben a belépő szintű szakmai állások reálbér-növekedése 1,8%-kal csökkent, miközben a teljes gazdaságban átlagosan 2,4%-os növekedés volt tapasztalható, hiszen egyre többen versenyeznek egyre kevesebb pozícióért. A közgazdászok arra is figyelmeztetnek, hogy növekvő polarizáció fenyegeti a munkaerőpiacot. Miközben az előrehaladott technológiai és vezetői pozíciók iránt továbbra is erős a kereslet, valamint a fizikai vagy emberi interakciót igénylő alacsony bérű szolgáltatói munkák is megmaradnak, a középső szint – amelyet hagyományosan a fiatal diplomások töltöttek be eltűnik.

A mesterséges intelligencia nemcsak növeli az emberi termelékenységet, hanem közvetlenül helyettesíti is azt. Míg a korábbi automatizációs hullámok – például a Microsoft Office megjelenése – inkább az emberi munkát támogatták, addig a generatív AI képes az elejétől végéig elvégezni a feladatokat emberi beavatkozás nélkül. Egy tanulmány szerint az AI bevezetése 19%-kal csökkentette az ismétlődő feladatok ellátását igénylő álláshirdetések számát, miközben az AI-mérnökök és termékmenedzserek iránti kereslet 11%-kal nőtt. Tehát minden újonnan létrejövő AI-pozícióra két-három junior állás tűnik el, vagy eleve meg sem hirdetik.

Az alapszintű állások eltűnése komoly makrogazdasági kockázatokat hordoz. Ezek a pozíciók kulcsfontosságúak a készségek megszerzésében, a társadalmi mobilitásban, valamint az emberi tőke folyamatos megújulásában a közép- és felsővezetői szinteken. Nélkülük a tehetségek eltűnnek, ami egy évtizeden belül szakképzett munkaerőhiányhoz vezethet ágazatokban.

Továbbá, a diplomás fiatalok körében növekvő munkanélküliség a fogyasztás csökkenéséhez, a diákhitel-tartozások növekvő nemteljesítéséhez, valamint az állami támogatások iránti megnövekedett igényhez vezethet. Amerikában a 22 és 27 év közötti, legalább egyetemi diplomával rendelkező fiatalok munkanélküliségi rátája folyamatosan magasabb, mint az országos átlag. Ez hatalmas nyomást gyakorol a gazdaságra.

A mesterséges intelligencia megjelenése, mint az alapszintű adminisztratív munkák helyettesítője, a modern munkaerőpiac egyik alapvető változása. Bár az AI hatékonyságot és költségmegtakarítást kínál a vállalatok számára, fenyegeti a mobilitás alapjait milliók számára, akik ezen belépő szintű pozíciókra támaszkodtak a karrierjük elindításához.

Októberben néhány munkásnak öltözött tolvaj hét perc alatt több értékes ékszert vitt el a párizsi Louvre-ból. A rablás precíz, szinte filmszerű kivitelezése miatt azonnal bejárta a világsajtót, de igazán nem is a bűncselekmény ténye, hanem annak online utóélete kavarta fel a közvéleményt. A közösségi média futótűzként kapta fel az esetet, és pillanatok alatt mém géppé, ironikus közös élménnyé alakította azt.

Ahogy egyre több részlet derült ki a rablásról, az X-et, TikTokot és más platformokat ellepték a reakciók, összeesküvés-elméletek, Halloween-jelmezek, Spotify-lejátszási listák és persze a tolvajokat dicsőítő posztok. A kommentek és videók hangvétele meglepően egységes volt: nem elítélő, hanem sokkal inkább elismerő jellegű. A rablók ügyességét, stílusát, „projektmenedzsment-szintű” szervezettségét dicsérték, sokan kifejezetten romantizálták ezzel a bűntényt. Ezek mellett epdig csak olaj volt a mém-tűzre, amikor kiderült, hogy a Louvre biztonsági rendszerének jelszava egyszerűen a múzeum neve, „Louvre” volt; a rablás komolyságát ekkor végleg elmosta az irónia hulláma.

Halloween közeledtével megjelentek a tolvajokat ábrázoló jelmezek, amelyek már egyáltalán nem a bűn, hanem az „anti-hős” esztétikát jelenítették meg. Így az online közönség sokszor nem a károkat látta, hanem a kreativitást – a tolvajokból néhány nap alatt kollektív kulturális ikon lett.

@stavrianaxoxo Please rob me #louvre #paris #fyp #robber ♬ original sound - Raye

A kommentfolyamokban hamar megjelent az a narratíva is, miszerint ironikus „a lopás normalizálásáról” beszélni, hiszen maga a Louvre-gyűjtemény is a gyarmatosítás idején elhurcolt tárgyakra épül. Bár az elvitt ékszerek a Napóleon és Eugénia császárnéhoz tartozó kollekcióból származtak, a „lopottból lopni” gondolat mégis visszatérő motívum lett, ahogy egy komment is megfogalmazta: „normalizáljuk, ha azt lopják el, ami már amúgy is lopott.” A magyar TikTok szcéna is reagált az eseményekre, és megszülettek a „mit vittem volna el a Louvre-ból, ha behívnak a rablásba” típusú videók, sőt, a Magyar Nemzeti Múzeum is beszállt a trendbe egy önironikus, történelmi párhuzamokat idéző poszttal.

@magyarnemzetimuzeum 🗼A Louvre október 17-ei, Arsène Lupinhez illő kirablása most ismét a múzeumok és műkincsek felé fordította a világ figyelmét. 🕵️ Hazánk történelme sem mentes a krimibe illő műkincsek körüli bűnügyektől, gondoljunk csak a Seuso-kincsek rejtélyes történetére. (A fantasztikus római kori kincsek most biztoságban pihennek épületünk falai között és várják a látogatókat!) 💰Múzeumi műkincsrablás azonban eddig csupán egyszer történt Magyarországon. 1983. november 5-én a budapesti Szépművészeti Múzeumból hét mestermű tűnt el az éjszaka leple alatt. Köztük Raffaello Esterházy‑Madonnája, valamint Giorgione, Tintoretto és Tiepolo alkotásai. A lopás értéke meghaladta a másfél milliárd forintot, és hónapokig tartó nyomozás követte, míg a festmények egy részét Görögországban, egy kolostornál megtalálták, a tetteseket pedig elfogták. Maximálisan együtt érzünk a francia kollégákkal és reménykedünk, hogy azelőtt előkerülnek a műkincsek, hogy kár érné őket, de a humor mindig segít átvészelni a kríziseket. Ha érdekel a múzeumok világa és a tárgyak mögött rejlő történetek, kövesd oldalunkat! 💕 #louvre #műkincs #rablás #MagyarNemzetiMúzeum #kincs ♬ Pink Panther Intro - Henry Mancini

A rablás végül nemcsak a közösségi média tartalomgyártókat, hanem a marketingeseket is megihlette, egy német cég, a Böcker, amelynek emelője szerepelt a rablásban, humoros reklámkampányt indított „When you need to move fast” szlogennel. A poszt milliós nézettséget ért el, és bár sokan zseniális húzásnak tartották, mások ízléstelennek ítélték. A vállalat magyarázata egyszerű volt: senki sem sérült meg, miért ne lehetne tehát poénként kezelni a helyzetet?

A közösségi média reakciói egy olyan értelmezési keretet teremtettek, amelyben a rablás elveszti bűn jellegét, és szinte kulturális performansszá válik. A császári ékszerek az „elitet”, a tolvajok pedig a „nép gyermekét” jelenítik meg ebben az értelmezésben: a furfangos, ravasz hétköznapi embert, aki túljár a hatalom eszén, és megszerzi a „jussát”. Bár semmi sem utal arra, hogy a tolvajok bármilyen társadalmi igazságossági szándékkal cselekedtek volna, a kommentfolyamok Robin Hood-i mítoszt ácsoltak köréjük. Egyben furcsa és teljesen 2025-ös hangulatúak a reakciók, az elit vs. „nép gyermeke” narratíva, a no judgement és elismerő kommentek, a Halloween-jelmezek, a TikTok-videók és a „Louvre”-jelszó abszurditása mind egy az irányba mutatnak – ha valami elég látványos és kellően abszurd, könnyen relativizálhatóvá válik. Nincs ebben erős morális állásfoglalás, mégis felveti a kérdést, hogy milyen közhangulatban élünk, meddig válhat viccessé egy bűncselekmény és mit gondolunk ezek viszonylagosságáról? 

A stressz és a memória kapcsolata elsőre talán nem egyértelmű, de ha jobban belegondolunk, mindannyian megtapasztaltuk már, milyen az, amikor feszültség hatására elfelejtünk valami fontosat — például egy nevet, egy határidőt, vagy akár azt, hogy hová tettük a kulcsunkat. Ugyanakkor az is ismerős lehet, amikor egy stresszes pillanatban éppen élesebben gondolkodunk, jobban emlékszünk, mint máskor. Ez a kettősség nem véletlen: a stressz és a memória között összetett, több szinten működő kapcsolat van, amelyet a modern idegtudomány egyre részletesebben tár fel.

A stressz és az emlékezet kialakulásának kapcsolata

A kutatások szerint a stressz többféleképpen befolyásolja a memóriát, és ezek mind eltérő hatással járnak. Az egyik legfontosabb terület az emlékek kialakulása. Amikor stresszesek vagyunk, nehezebben tudunk rövid távú emlékeket létrehozni, illetve ezeket hosszú távú emlékekké alakítani. Ezért nehezebb stresszes állapotban tanulni.

Fontos megérteni, hogy az emlékek nem rögzülnek véglegesen. Minden alkalommal, amikor előhívunk egy emléket, kissé módosítjuk azt a jelenlegi élményeink alapján – mintha levennénk egy tárgyat a polcról, majd visszatéve rajta hagynánk az ujjlenyomatainkat.

A stressz hatása az emléktípusokra

A stressz azt is befolyásolhatja, hogy milyen típusú emlékeket alakítunk ki. Ha egy esemény során stressz ér minket, később nehezebb lehet pontosan visszaidézni annak részleteit. A stressz torzíthatja az észlelést, és ezzel együtt a visszaemlékezés képességét is.

A kutatások azt is kimutatták, hogy ha valaki félrevezető információkat kap egy általa átélt eseménnyel kapcsolatban, akkor ez az új (de hibás) információ befolyásolhatja a memóriáját. Mivel ez a friss információ közelebb áll időben, könnyebben felidézhető, mint maga az eredeti esemény – így alakulhatnak ki hamis emlékek, akár jó szándékú kérdezés hatására is.

További megállapítások a stressz és a memória kapcsolatáról

Egy átfogó elemzés 113 olyan tanulmányt vizsgált meg, amelyek a stressz és a memória kapcsolatát elemezték. Az alábbi kulcsfontosságú megállapítások születtek:

• A stressz okozta kimerültség tartós következményekkel járhat: A hosszú távú stressz kognitív kimerültséget okozhat, ami figyelemzavart és a munkamemória gyengülését eredményezi. Ráadásul ezek a káros hatások akár három évvel később is kimutathatók – még akkor is, ha a kimerültség már megszűnt. Ez is rámutat arra, milyen fontos időben kezelni a stresszt.
• A stressz időzítése számít: Ha a stressz a memória rögzítése (kódolása) előtt vagy közben jelentkezik, az akadályozhatja az emlék kialakulását. Ugyanakkor a kódolás után bekövetkező stressz javíthatja a memória megszilárdulását és visszaidézését.
• A kortizol szint önmagában nem döntő: Noha a stressz növeli a kortizol nevű hormon szintjét, nem találtak egyértelmű összefüggést a kortizolszint és a memóriazavar között. Ez azt jelenti, hogy a stresszre erősebben reagálók nem feltétlenül tapasztalnak súlyosabb memóriazavart. 

Hogyan javítható a memória stressz alatt?

• Mozogjunk rendszeresen: Egy 12 hetes aerobikprogram szignifikánsan javította a memóriát azoknál, akik stressz okozta enyhe kognitív hanyatlást tapasztaltak. Ez különösen hasznos lehet azok számára, akik hosszú távú stressztől szenvednek.
• Gondoskodjunk az alapvető testi-lelki jóllétről: A megfelelő alvás, egészséges táplálkozás és a stressz csökkentése alapvető fontosságú. A fizikai egészségi problémák és a magas stresszszint súlyosan befolyásolják a memória kialakulását és visszaidézését.
• Szedhetünk vitaminokat: Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulhatnak a memória és az agyműködés támogatásához, különösen akkor, ha valaki ezekből hiányállapotban szenved. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy a vitaminok nem csodaszerek, és egészséges, változatos étrend nélkül önmagukban nem garantálják a jobb memóriát.
• Gyakoroljuk a tudatos jelenlétet (mindfulness): A tudatos jelenlét csökkenti a stresszt, javítja az alvás minőségét és támogatja a memória működését. Egy kutatás kimutatta, hogy a mindfulness gyakorlása kevesebb stresszt, jobb memóriát és kevesebb alvásproblémát eredményezett. Mivel ez a módszer a jelenlétre és figyelemre épül, segíthet jobban észrevenni és megjegyezni a részleteket.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a stressz hatása a memóriára nem kizárólag negatív. Rövid távon, mérsékelt mértékben a stressz még segítheti is a tanulást és az emlékezést. Gondoljunk csak arra, amikor egy vizsga előtti izgalom segít a koncentrációban és az anyag gyorsabb előhívásában. Evolúciós szempontból ez előnyös: a veszélyes helyzetekkel kapcsolatos emlékeknek pontosan és gyorsan kell előhívódniuk, hogy megfelelően tudjunk reagálni.

Összefoglalva tehát a stressz és a memória kapcsolata bonyolult és sokrétű. Kis dózisban a stressz serkentheti az emlékezőképességet, de tartós jelenléte súlyosan rontja azt – ráadásul nemcsak a tanulásra és a visszaemlékezésre, hanem az emlékek megbízhatóságára is hatással lehet.

A brit politikai életet évszázadokon át a vörös és a kék határozta meg. A Labour (Munkáspárt) és a Tory (konzervatívok) váltott kormányra kerülése olyannyira természetesnek tűnt, hogy kevesen hitték volna, hogy a brit politikának lesz valaha harmadik, és most úgy tűnik negyedik „főszereplője” is.

A Reform felemelkedése után az egykor a periférián mozgó Zöld párt is egyre gyorsabban szerzi a szavazókat, újabb mérések alapján úgy tűnik Londonban már elsők, megelőzve a Labourt .

2025-re a Green Party of England and Wales, élén Zack Polanskival, olyan lendületet vett, amire már nem lehet legyinteni. A zöldek nem csupán környezetvédelmi mozgalom, hanem a társadalmi elégedetlenség, a gazdasági egyenlőtlenségek és a politikai kiábrándultság új gyűjtőpártja.

A Zöld Párt hosszú évekig megmaradt a „lelkiismeret hangjának” szerepében. Parlamenten kívüli akciók, helyi kampányok, szimbolikus jelöltek és néhány önkormányzati mandátum, ennyi volt a párt max teljesítménye. A 2010-es években a Green Party leginkább a Labour balszárnyáról kiábrándult szavazókat próbálta megszólítani, miközben a brit választási rendszer rendre a két nagynak kedvezett. Egészen apró lépésekben nőtt a befolyásuk: Brightonban például már egy évtizede stabil önkormányzati jelenlétet építettek ki, és 2024-ben négy képviselőt juttattak a parlamentbe, amely történelmi pillanat volt a párt történetében.

Ám a párt igazi áttörés 2025 nyarán következett be, amikor Zack Polanski lett a párt új  vezetője. Polanski vezetővé lépésekor a párt alig 70 ezer tagot számlált. A csoda innen indult: hét hét alatt ez a szám megduplázódott, több mint 140 ezerre nőtt, megelőzve ezzel a Liberális Demokratákat és meglepetésre újabban a Konzervatívokat is. A zöldek nemcsak szervezetileg, de politikailag is új pályára álltak.

A zöldek vezetője, Polanski. Kép forrása: YouGov

Zack Polanski: „zöld-populista”

Polanski politikai pályája nem a megszokott irányokat vette. Színészként és közösségi színházi aktivistaként kezdte, mielőtt a környezetvédelmi és társadalmi igazságosság mozgalmaiban találta volna meg új hivatását. 2017-ben csatlakozott a Zöld Párthoz, majd 2021-ben bekerült a londoni közgyűlésbe, ahol környezetvédelmi bizottsági elnökként szerzett ismertséget. Zsidó, meleg, és büszkén vállalja, hogy politikáját személyes tapasztalatai formálták, a kisebbségek iránti empátia, a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harc és a szolidaritás iránti elkötelezettség jellemzi.

Vezetői kampányában Polanski „eco-populistának” nevezte magát, ez a címke egészen tökéletesen összefoglalja politikai stratégiáját. Szemben a korábbi, óvatos, kompromisszumkereső zöld vezetéssel, ő kifejezetten konfrontatív stílust hozott: „Ha Reform a kétségbeesés politikájával tör előre, mi a remény politikájával fogunk visszavágni” – mondta bemutatkozó beszédében.

Közösségi médiában és a hagyományos sajtóban egyaránt intenzív kampányt folytatott: alig két nappal megválasztása után már 61 interjút adott, podcastja a brit politikai toplisták élére ugrott, és videói milliós nézettséget hoztak. A „Let’s Make Hope Normal Again” című videója több mint 11 milliós megtekintést ért el az X-en (Twitteren).

Polanski tudatosan használja a Nigel Farage-féle „provokatív médiafigyelem” receptjét, csak éppen a másik oldalon. Szembe megy a status quóval, konfliktusokat vállal, és nem riad vissza a kényes témáktól: nyíltan támogatja a transzneműek jogait, a gazdagokat sújtó vagyonadót és a Brexit újragondolását. Mindez egyszerre hoz rajongókat és ellenségeket, de láthatóvá teszi a Zöld Pártot, amit korábban senki sem tudott elérni.

A Polanski-féle fordulat lényege, hogy a Green Party túllépett a „környezetvédő mozgalom” sztereotípiáján. A párt ma már gazdasági igazságosságot, társadalmi egyenlőséget és a közszolgáltatások megerősítését hirdeti, mindezt a klímaválság elleni küzdelemmel összekapcsolva. Polanski szerint „a gazdasági és környezeti válság ugyanannak a rendszernek a tünete: annak, hogy a vagyon és a hatalom néhány kézben összpontosul”.

Ennek jegyében javasolta az egyik fő kampánycéljává vált vagyonadót: 1% adó a 10 millió font feletti vagyonokra, 2% az egymilliárd fölöttiekre. Az intézkedésből évente 15–25 milliárd font bevételt várnának, de Polanski szerint nem is ez a lényeg: „Nem a bevételről szól, hanem az igazságról. Az egyenlőtlenség a társadalmi bizalmat rombolja szét.”

Ez a retorika különösen vonzó a fiatalok és a nagyvárosi középosztály körében. A legfrissebb YouGov-felmérés szerint a 18–24 évesek 36%-a a Zöld Pártot tartja a legszimpatikusabbnak, több mint kétszer annyian, mint a Labourt. Londonban pedig a zöldek már megelőzték a munkáspártot a kedveltségi listán.

A Labour árnyékában

Polanski sikere nem értelmezhető a Labour hanyatlása nélkül. Keir Starmer kormánya, nem tudta beteljesíteni a 2024-es választási ígéreteket. A gazdasági stagnálás, a növekvő lakhatási válság és a fiatalok elvándorlása miatt egyre többen érzik úgy: a Labour sem alternatíva többé, csupán a status quo új arca.

Kritikusok szerint Starmer taktikája a Reform szavazatok visszaszerzése, amely egy baloldali alapokon nyugvó párttól több egészen konzervatív policy-t eredményezett, ezért a Green Party rengeteg baloldali, korábbi Labour szavazót szipkázott el, Labourral való értékrendi összeférhetetlenség miatt. Mintha a Labour egyetlen célja a Reform szavazóknak valü megfelelés lenne, a korábbi történelmet és értékrendet hátrahagyva.

A Green Party ezért nemcsak szavazókat, hanem politikusokat is elszív tőlük. Az elmúlt hónapban három korábbi Labour-képviselő csatlakozott a zöldekhez. Polanski nyíltan kijelentette, hogy nem kíván szövetségbe lépni a Labourral, le akarja váltani őket.

Reform vs Green – a brit politika új törésvonala

Miközben a Reform UK Nigel Farage vezetésével a jobboldali populizmus zászlóshajója lett, Polanski a zöldeket pozicionálja a másik pólusra. A brit politika új tengelye tehát nem a konzervatív–liberális, hanem a Reform–Green, jobboldali és baloldali populizmus köré kezd szerveződni.

Reform UK, Farage vezetésével. Kép forrása: Reform

Farage a bevándorlást, a „nemzeti szuverenitást” és a brüsszeli bürokráciát tette központi témává, Polanski ezzel szemben a „gazdasági igazságosságot” és a „remény politikáját” hirdeti. A két párt kommunikációja hasonlóan egyszerű, érzelmekre ható és erősen személyiség-központú csak éppen ellentétes irányban.

A stratégia működik: a zöldek vidéken is növekednek, még a hagyományosan konzervatív körzetekben is. North Shropshire-ben például a párttagság Polanski megválasztása óta 50%-kal nőtt, és a vidéki szervezetek szerint a „remény üzenete” ott is rezonál. Polanski még a Reformtól is tudott szavazókat elhúzni az újabb közvéleménykutatások szerint, mivel politikájában erősen hangsúlyozza, hogy az ország gazdasági problémáit nem a migráció okozta, hanem az elhibázott kormányzati döntések, és így migrációellenességgel- ami a Reform egyik fő eladási pontja nem is lehet megoldani.

A Green Party eddig kiválóan mozgott a médiában, de a politikai siker mércéje végső soron a választási eredmény. A 2026-os önkormányzati és walesi választás lesznek majd az első igazi teszt, céljuk, hogy 900 önkormányzati mandátumot szerezzenek, valamint áttörjenek a walesi Seneddbe is ahol az arányos választási rendszer most először ad reális esélyt a zöld képviseletre.

Egy korszak vége, egy új kezdete

A brit politika kétpólusú rendszerét most két, egymástól ideológiailag távol eső, de hasonlóan populista logikájú párt feszegeti: a Reform és a Green.

Zack Polanski színrelépésével láthatjuk, hogy a baloldali populizmus is tud ugyanolyan gyorsan momentumot szerezni, mint a baloldali és ezekből az eredményekből láthatjuk, mennyire nagy bajban van Nagy-Britannia, hogy az emberek a hagyományosban már nem bíznak, mind a konzervatívok mint a munkáspárt történelmi low-ban van. Az emberek egyre nehezebben fizetik ki a lakhatást, az élelmiszert és a politikától válaszra várnak. A refrom ezeket a válaszokat a migráció korlátozásában, a brexitben látja, míg a zöldek a gazdagok megadóztatásában és szciális rendszer javításában látják.

1996-ban Tommy Suharto, Indonézia katonai diktátorának legfiatalabb fia nekilátott a Timor, egy indonéz nemzeti autómárka megtervezésének. A terv az volt, hogy a dél-koreai Kia Motors autógyártó által gyártott modelleket importálják Indonéziába, majd átnevezik őket.

A Kia hajlandó lett volna az indonézeket megtanítani az autógyártás technikájára, ami a nemzeti autóipar megteremtésével az ország gazdaságának rendkívüli hasznot hajtott volna. Azonban 1997-ben a dél-kelet ázsiai pénzügyi válság megviselte Indonézia autópiacát, 15 000 Timor állt üresen egy parkolóban. 1998-ra a zavargások megbuktatták Indonéziában a Suharto-rezsimet és a kereskedelmi partnerek nyomására a Timort kivonták a forgalomból.

(Kép forrása: VOCKET)

Az indonéz nacionalista eszme, amely a Timort, mint nemzeti autómárkát áthatotta, azonban soha nem tűnt el teljesen. Ma ez a szellem élteti Indonézia „downstreaming” programját, vagyis a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé való elmozdulást. Ezt a politikát Prabowo Subainto, az 275 milliós ország frissen megválasztott elnöke is támogatja.

A nikkel elengedhetetlen az elektromos járművek akkumulátorainak előállításához, és a nikkelércre az ország kormánya 2020-ban exporttilalmat léptetett hatályba.

Jelenleg Indonézia uralja a globális nikkelbányászatot -és olvasztást. A világ finomított nikkeltermelésének közel felét, a bányászott nikkel kétharmadát pedig Indonézia állítja elő. Mindkét mutatóban az ország részesedése 2020 óta megduplázódott. A feldolgozott nikkel értékesítéséből származó exportbevétel pedig 2023-ban már 22 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes export 9%-a, szemben a 2019-es 2%-os értékkel.

Nikkelbányák Indonéziában (Kép forrása: The China-Global South Project)

Ahogy Indonézia piaci részesedése a nikkelpiacon emelkedett, úgy nőtt a politikai elit ambíciója is. Törvényi kötelezettség, hogy a magas hozzáadott értékű termékek előállítása során belföldi alapanyagokat és beszállítókat alkalmazzanak, valamint bőséges adókedvezményekkel támogatják, hogy Indonézia teljes elektromosjármű-ellátási láncot alkosson, azaz az ásványok kitermelésétől az elektromos autók elkészítéséig minden munkafolyamat kizárólag Indonéziában történjen, bármilyen külföldi közbeavatkozás nélkül. Ez eddig csak Kínának sikerült.

Az ilyen becslések nem puszta túlzások. Az ország az elektromos gépjárművek gyártásához szükséges nyersanyagok szinte mindegyikéből jelentős tartalékokkal rendelkezik, a réztől a kobaltig. Ráadásul 2020-ban nem sokan gondolták, hogy Indonézia pár éven belül ilyen jelentősen előretör a nikkelpiacon az új olvasztási technológiának és a kínai bányavállalatok befektetéseinek köszönhetően.

Elektromos álmok

A downstreaming politika elsődleges ambiciózus célkitűzése, hogy Indonézia GDP-je évente 8%-al növekedjen, amit a tisztviselők az exportorientált közvetlen külföldi befektetések (FDI) felfuttatásával szeretnének elérni. Az elmúlt két évtizedben az átlagos növekedési ráta 5% körül volt. További cél, hogy ez a gazdasági növekedés ne csak Jávát, Indonézia központi szigetét, hanem az ország elmaradott területeit is érintse.

További cél, hogy az 1997-es ázsiai pénzügyi válságban jelentősen meggyengült hivatalos pénznemet, az indonéz rúpiát a nagyobb exportteljesítmény révén megerősítsék. Emellett növelni szeretnék az ipar részarányát az indonéz gazdaságban. 2002 óta Indonézia feldolgozóiparának a GDP-hez hozzáadott értéke csaknem a felére csökkent. Végül, Prabowo elnök az ország energiabiztonságára irányuló törekvésének részeként szeretné előmozdítani a hazai elektromosáram-piacot. Indonézia az OPEC olajkartell egykori tagja volt, viszont 2004-ben nettó olajimportőrré vált, miután csökkent a kitermelés, miközben a gazdasági növekedéssel párhuzamosan az ország energiaigénye folyamatosan emelkedni.

(Kép forrása: The Eurasia Magazine)

A nikkelérc exportjának betiltása óta a közvetlen külföldi tőkebefektetések növekednek, főként a Jáva szigetétől távol eső ipari területeken. Közép-Sulawesiben, ahol egy nikkelolvasztó komplexum is található, az export a 2019-es 5,9 milliárd dollárról 2024-re mintegy 21 milliárd dollárra emelkedett. A szegény tartomány, ahol egy főre vetített GDP a jávai átlag alig egyharmadát teszi ki, Indonézia második legkedveltebb FDI-célpontjává vált. A szegényebb Délkelet-Sulawesi tartományban, ahol számos kohászati üzem működik, a feldolgozóipar az elmúlt években a regionális GDP kétszeresével nőtt. A nikkelexport hozzájárult ahhoz, hogy Indonézia kereskedelmi többlete 2022-ben rekordot döntött.

(Kép forrása: Wikimedia Commons)

Az újraiparosítás ösztönzésére tett erőfeszítések azonban kevésbé voltak látványosak. Indonézia EV-ellátási lánc létrehozására irányuló törekvései eddig nem vezettek eredményre. Egyes becslések szerint az ország 2025-ben 10 GWh akkumulátorkapacitást fog előállítani, és 2027-ig további 25-45 GWh lesz a készülőben. Ezzel szemben a globális kapacitás 2023-ban 2600 GWh volt. A világ több mint 400 tervezett vagy működő akkumulátor-gigaüzeméből mindössze kettő található Indonéziában. Hatalmas összegek folynak be az elektromos járművek ellátási láncának egy szakaszába (a nikkelfeldolgozásba), és mindenhol máshol csak kis összegű beruházások jöttek létre.

Veszély! Nagyfeszültség

A politikusok azonban bizakodók, kormány szerint a folyamat időbe telik:

„Ha először az upstream (azaz az ásványi anyagok feldolgozása) és downstream területeket építjük ki, akkor a midstream beruházások is jönnek majd”.

Addig is több százezer jól fizető munkahely jön létre a nikkelolvasztásban.

Azonban még a munkahelyteremtés nem sikerült úgy, ahogy azt várták A közvetlen külföldi befektetések növekedése ideiglenesen munkahelyeket teremtett az építőiparban, amelyek csak addig tartanak azonban, amíg az ipari telephelyek bővülnek. Egy tipikus, kezdetben 30 000 embert foglalkoztató kohászati üzem csak néhány ezer hosszú távú munkahelyet teremt.

(Kép forrása: The New York Times)

Azokban a régiókban, ahol az export ugrásszerű növekedését tapasztalták, nem csökkent jelentősen a munkanélküliség. Konawe-ban, egy 250 000 lakosú vidéki területen, Délkelet-Sulawesiben, ahol egy kínai acél- és nikkelipari vállalat, a Tsinshan tulajdonában lévő ipari park található, a munkanélküliség az exporttilalom bevezetése előtti szint fölött van. A szakszervezetek arról számoltak be, hogy a középfokú képzettséget igénylő munkaköröket Jávából behozott munkavállalókkal töltik be, míg a helyiek alacsonyabb szintű munkaköröket töltenek be, például takarítók.

Indonézia egyelőre az elektromos autók iránti keresletet sem tudta sikeresen bővíteni. Rengeteg adótámogatást vezettek be, hogy csökkentsék az elektromos gépjárművek árát. Kiépül a töltőállomás-hálózat; több mint 1500 töltőállomás működik már. Ennek ellenére egy olcsó benzines autó továbbra is 40%-kal olcsóbb, mint egy hasonló elektromos autó.

Még a 12000 eladott elektromos autó túlnyomó többsége sem nikkelezett akkumulátorokat használ. A nikkel energiasűrűsége miatt az akkumulátorok hatótávolsága nagyobb, azonban drágább és kevésbé tartós, mint a fő alternatíva, a lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorok. Indonézia jobban megfelel az olcsó, könnyűszerkezetes, LFP típusú elektromos járművek számára. Ráadásul a globális elektromos jármű-akkumulátor piacon már most is jelentős a túlkínálat. Csak a Kínában 2024-ben legyártott akkumulátorok száma teljes mértékben ki tudná elégíteni a teljes globális keresletet. Délkelet-Ázsia más országai pedig keményen versenyeznek a befektetésekért.

Végül, a downstreamingnek vannak negatív következményei is. A nikkelérc nagy része esőerdők alatt található; kitermelése hatalmas erdőirtásokhoz vezetett. Az Észak-Maluku szigeteken élő halászok arra panaszkodnak, hogy a nehézfémszennyezés megmérgezi a halakat. A kormány megkezdte a tisztítási munkálatokat.

Indonézia a downstreamingnek köszönhetően valószínűleg ki fog alakítani egyfajta EV-ellátási láncot. Ami azonban hiányzik, az a költségek és az előnyök megfontolt mérlegelése. Az a kockázat áll fenn, hogy Indonézia hatalmas állami forrásokat költ arra, hogy egy túlságosan telített iparágból egy parányi részesedést szerezzen, és ezzel szerény számú gyári munkahelyet teremtsen, aminek komoly környezeti költségei lesznek.

Kína új gazdasági és fejlesztéspolitikai kulcsdokumentuma, a 15. ötéves terv (2026–2030) körvonalazódni látszik, miután a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának negyedik ülése október 23-án elfogadta az alapelveket meghatározó dokumentumot. Bár a végleges tervet csak a 2026 márciusi Országos Népi Gyűlés hagyja jóvá, a közleményből már világosan kirajzolódik az irány: gazdasági stabilitás, egységes nemzeti piac, technológiai önellátás és a belső fogyasztás erősítése.

A kontinuitás illúziója

A 15. ötéves terv alapvetően a „nagy átmenetnek” nevezett időszak folytatása. A fő cél továbbra is a technológiai fejlődés és az innováció, illetve a súlypontok további eltolása a mennyiségi növekedésről a minőségi modernizáció felé. A 15. ötéves terv nem sokban tér el a 2021-es 14. tervtől, de néhány kifejezésen sokkal nagyobb lett a hangsúly. Ezen hangsúlyok alapján fogjuk cikkünkben elemezni az új ötéves tervet.

A dokumentum szerint Kína 2035-re kívánja elérni, hogy egy közepesen fejlett ország szintjének megfelelő egy főre jutó GDP-t produkáljon, ami évi 4–5%-os növekedési pályát feltételez a következő évtizedben. Ez ambiciózus cél, különösen egy olyan gazdaság esetében, amelynek exportja még mindig a globális kereslettől függ, miközben a belső fogyasztás gyengélkedik. Lakhatási költségek és a munkanélküliség növekedése, mind komoly problémát mutat a kínai gazdaságnak, de ezt már a 2021-es és a 15. ötéves terv előkészítésénél is előre vetítik.

Ezen problémák megoldására gondolja Kína az Egységes nemzeti piac tervét, mely kínai gazdaság egységesítését, a verseny előmozdítását és a külföldi befektetések számára kedvezőbb környezet kialakítását szolgálja. Le kívánják bontani a tartományi protekcionalizmust és egységes országos szabályozást bevezetni. Ez változás a 14. ötéves tervhez képest, ahol bár egységesként hangsúlyozták az országot, mégis egy sakktáblaként definiálták azt, elismerve a tartományi különbségeket. a 15. terv ezt tovább egységesítené.

A kereslet-kínálat kínai logikája is megfordulni látszik az új dokumentum tervezetében, a hangsúly eltolódik a kereslet-vezérelt gazdasági növekedés irányába, amely az emberekbe való befektetésre és a belső fogyasztás ösztönzésére épít, ahelyett, hogy kizárólag a kínálat bővítésével próbálná megteremteni az új keresletet, ami eddig jellemző volt.

A tudományos és technológiai önellátás felgyorsítása is kulcsfontosságú. Ez értelmezhető az Egyesült Államok által kezdeményezett vámháborúra adott stratégiai válasz keretrendszerében is. A félvezetők, mesterséges intelligencia, kvantumtechnológia és biotechnológia területén Kína most arra törekszik, hogy saját kutatás-fejlesztési ökoszisztémát építsen ki, függetlenítve magát a nyugati beszállítóktól.

A „Digital China” koncepció a teljes ipari struktúra digitalizálását vetíti előre, a gyártástól az energetikán át a közlekedésig. A cél, hogy Kína a globális technológiai versenyben, elsősorban az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával szemben megkerülhetetlenné váljon.

Fontos kiemelni, hogy Kína és Hszi Csin-ping ragaszkodik az alacsony hozzáadott értékű iparhoz, magyarul az „olcsó kínai termékek” további gyártásához. Ennek gazdasági és ideológiai okai is vannak. Hszi szerint Kína az ipari termelés országa, és a felemelkedés alapja is ez volt, ezért ragaszkodik hozzá.

A zöld energiára is kitér a dokumentum, Kína már az előző ötéves terv idején is a globális zöldenergia-piac vezetőjévé vált, így nem meglepő, hogy az új dokumentumban is fontos szerepet kapott. A következő időszakban a cél az elektromos járművek, a napenergia, a szélturbinák és az akkumulátorgyártás minél nagyobb arányú exportja.

A kormány a zöld iparágakat stratégiai eszközként is használja a fejlődő országokkal való kapcsolatok mélyítésére Délkelet-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában.

Kína a 15. ötéves tervében a gazdasági problémákat szeretné megoldani, melyben a fő ezsköze az egységesítés, a technológia, az innovció és a munkaerő leszbek. Valójában az a kérdés, hogy sikerül-e a gazdaságnak szárnyra kapni, vagy a 2021-es ötéves tervhez hasonlóan várható csökkenés a tendenciákban. Egy biztos, Kína a technológiában továbbra is próbálja vezető szerepét megerősíteni, és méginkább azokban a technológiákban jeleskedni, ahol eddig a nyugati világ elkerülhetetlen volt.  

Elsőnek egy öndefiníció: előadó, extrémsportoló, kalandor — hogyan tekint magára?

Hát, jó kérdés. Igazából sok mindent csinálok. Művésznek tanultam, tehát képzett művész vagyok, de emellett voltam a Déli-sarkon, párszor áthajóztam az Atlanti-óceánt — evezéssel és kenuzással is —, és tavalyelőtt Olaszországban ultrafutó-világbajnoki címet nyertem. Most fejezem be a hatodik könyvemet, és az elmúlt tizennyolc évben előadásokból élek.

Közben építettem néhány hajót is, szóval sokféle dolgot csinálok, de belülről nézve ezek mégis összekapcsolódnak, egy egységet alkotnak. Nem különálló dolgok, hanem egyik táplálkozik a másikból. Ha egy projekt nem sikerül, tudom, hogy vissza kell menni az előzőhöz, és abban újra meg kell erősödni.

Azt hiszem, talán a déli-sarki expedíció óta kezdték rám mondani, hogy extrémsportoló vagyok. Előtte kenus voltam, evezős, ultrafutó — szóval sok minden is voltam. Most már én is azt gondolom, hogy extrémsportoló vagyok, ha lehet így fogalmazni, mert a legutóbbi óceánátkenuzással lezártam a magasabb veszélyfaktorú projekteket.

Érdekes, mert azt mondta, hogy alapvetően művésznek tanult. Nem tudom, hogy mindig művészembernek tartja-e magát, de van egy sztereotípia, hogy a művészek kicsit „nyeglék”. Hogy lesz egy művészből mégis ennyire komoly sportoló?

Hát, ha befutott művészről beszélünk, akkor az egy rendkívül penge illető. Nemcsak szakmailag ért az adott dologhoz, hanem elő tudja hozni magából azt, ami csak benne van, és meg is tudja mutatni a többieknek. Ezáltal ad valamit másoknak — sokszor akkor is, amikor ő már talán nem is él. Ez egy nagyon magas szintje a létezésnek, ha valaki sikeres művész tud lenni.

De az is tény, hogy hatalmas az „energia-veszteség” ezen a pályán. Annak idején a középiskolában, talán az egyetemen is mondták, hogy „a művészet olyan, mint a gőzmozdony meghajtása: az energiának a nagy része füstként távozik, és nem válik haladássá.” Ez nagyon találó. Nagyon kevesen futnak be ezen a területen, de a művészi képzés mégis jó alapot ad.

Ha az ember mögé teszi a munkát, és nemcsak a tehetségére támaszkodik, akkor ez az alap később is tartást ad. Még ha valaki nem is közvetlenül a képzőművészetben dolgozik, ez a fajta szemlélet és kitartás plusz stabilitást ad az élet minden területén.

Gyakori kritika szokott lenni az extrémsportolók felé, hogy ők nem feltétlenül csak a saját életükért felelősek. Van családjuk, egzisztenciájuk, és ezáltal egyfajta önzőségnek tűnhet, ha valaki – családos emberként – elmegy egy életveszélyes expedícióra, és esetleg meghal. Mit gondolsz, hol a felelősség? Hogyan kell erre tekinteni?

Én azt gondolom, hogy bárkiről is beszélünk itt a Földön, mindenkinek felelőssége van a környezetéért. Ha van családja, azért, de már maga a létezés is felelősséggel jár. Ha azt nézzük, hogy hány ezer generáció munkája, szeretete, küzdése, lemondása és puszta fizikai ereje van abban, hogy mi most itt ülünk és létezünk, akkor elég abszurd dolog ezzel játszadozni. Egyszerűen meg kell találni, hogyan tudunk bekapcsolódni az emberiség fejlődésébe, és meg kell tennünk azt, amit meg tudunk tenni.

Ez az alap. De ha máshonnan nézzük: aki egészségtelenül táplálkozik, nem sportol, nem figyel oda magára, túlstresszeli magát, vagy épp az alkoholig, gyorshajtásig sorolhatnánk a dolgokat – az is kockáztat. Ugyanúgy hatalmas felelőssége van a saját létezésével és a környezetével kapcsolatban. Csak mivel ezek a hétköznapi dolgok gyakoriak, és nap mint nap sokan „hullanak el” emiatt, az valahogy elfogadottá vált. „Sajnos ez történt” – mondjuk, és megyünk tovább.

Egy extrémsportoló esetében viszont, ha a világ végén történik vele valami, az egész ország arról beszél, hogy „minek ment oda”. Szerintem ez nézőpont kérdése. A legtöbb ilyen sportoló épphogy a veszélyt próbálja csökkenteni. Aki ilyesmit csinál, másként gondolkodik – már azzal, hogy elindul, és odamegy. De ebben is van fejlődés: én például nagyon fontosnak tartottam, hogy előbb-utóbb ki kell ebből szállni. És ne egy külső tragédia miatt, mert ha az zárná le, akkor az egész pályafutásom értelmét vesztené.

Úgy érezném, hogy ezzel áthúztam volna mindazt, amit addig csináltam, és egy szerencsejátékká silányítottam volna. Ezért szerintem nagyon fontos, hogy az ember tudatosan csinálja ezeket a dolgokat, és ha úgy érzi, hogy elérkezett a végéhez, hogy belül ez egy kerek, egész dolog lett, akkor tovább kell lépni.

Ha most a kártyához hasonlítjuk: lehet 19-re lapot húzni – az én olvasatomban ez kötelező. De ha bejött, akkor nem kell többet húzni, mert az már nem ugyanaz a játék. Csak hát ezt megérezni nem egyszerű. Főleg, hogy én tizennyolc évig csináltam ezt, és gyerekkorom óta – tízéves korom óta – erről álmodoztam. Szóval nem könnyű, de szükséges döntés.

Rengeteg film és könyv foglalkozik azzal, milyen nehéz egy hegymászónak vagy más extrémsportolónak letenni ezeket az álmokat. Te pedig már letettél róluk. Nehéz volt ez a döntés?

Maga a döntés körülbelül három éve érlelődött. Nem úgy volt, hogy egyik reggel felébredtem, és azt mondtam: „oké, abbahagyom”, aztán megnéztem az álláshirdetéseket, hogy mi van még ezen kívül. Ez egy nagyon hosszú folyamat volt.

Volt benne statisztikai rész, életkori szempont, fejlődési folyamat a projektek között, és egy lelki része is. Ha most találkozhatnék a tízéves önmagammal – azzal a kissráccal, aki arról álmodott, hogy egyszer átkel az óceánon, eljut a Déli-sarkra –, nem kéne magyarázkodnom neki. Nem kéne azt mondanom: „figyelj, ezt azért nem csináltam, mert…” – nagyjából minden pipa, amit ő szeretett volna. Úgy érzem, megvan az engedélyem, hogy továbbmenjek és csináljam a dolgomat.

Rendben vagyok magammal. A nehéz része inkább most jön: amikor majd időről időre beugrik, hogy milyen jó is volt az a vihar – még ha veszélyes is volt, még ha fel is borult a hajó –, azért az élmény hiányozni fog. Amit az adott, azt nagyon nehéz lemodellezni a civil, biztonságos világban.

De azt gondolom, abban is van egyfajta menőség, ha az ember abba tudja hagyni. Ennek is van üzenete. Nyilván húszévesen nem tűnt fontosnak, hogy meddig élek, hogyan élek, vagy egyáltalán, hogy ez számít-e. Harmincévesen már néha foglalkoztatja az embert, negyven fölött pedig egyre vonzóbbnak tűnik az időskor lehetősége.

Most már látom: ez nem magától történik meg. Ezért tenni kell. És ez is ennek az útnak a része.

És egyébként a kollégáin mennyire látja, hogy nehéz ebből kilépni?

Hát, kb. nulla ember lép ki ebből, úgyhogy elég nehéz, persze. Szerintem abban lehet egy picit más az én életem, hogy én mindent ennek alárendeltem. Nem volt olyan dolog, ami valaha is előrébb került volna az aktuális projektnél. Ezért tudtam olyan mélyen belemenni, és ezért jöhettek olyan eredmények különböző területeken is, hogy most már egy komplett egészként érzem ezt az egészet — nincs hiányérzetem.

De hát, nehéz. Kevés ember öregszik bele ebbe úgy, hogy nem kiég – sem fizikálisan, sem más téren –, és nem valamilyen sérülés miatt hagyja abba, hanem egyszerűen még teljesen aktív. Sőt, ha belegondolok, én most sokkal jobb állapotban vagyok fizikailag, és tudásban pláne, mint tíz vagy húsz éve. Szóval igazából most lehetne csak igazán csinálni a még nagyobb projekteket… de ugyanakkor, hol lenne annak a vége?

Több Guinness-rekordot is megdöntött, és ezeknél az utazásoknál – ha jól tudom – 76–77 napig egy kenuban tartózkodik. Ilyenkor mit érez? A többi embert győzi le, a természetet, vagy saját magát?

Hát, ha a pályafutásom különböző éveiben beszélgettünk volna, akkor valószínűleg mind a hármat mondtam volna – csak különböző időszakokban. Most már azt gondolom, hogy egyik sem. Inkább ez egy fizikai utazás A pontból B pontba, kint a nyers természetben, ahol nem lehet hibázni.

Másrészt az ember megváltozik, mire végez az úttal. Amikor kiköt, már teljesen más emberről beszélünk. Olyan ez, mint amikor valaki elmegy a Caminóra: mindegy, hogy vallási indíttatásból vagy csak azért, hogy gyalogoljon pár hétig egy irányba, más emberként tér vissza. Kiszakítja magát a megszokott környezetéből, más helyzetbe kerül, mások lesznek a prioritások – néhány hét alatt egyszerűen átalakul.

Egy ilyen veszélyes közegben, nagyon messze minden más emberi lénytől, a biztonságot adó szárazföldtől – ez hatalmas lehetőség arra, hogy az ember megváltozzon. Megismeri önmagát, a világot, meg azt az erőt is, ami odakint mozgatja az óceánt, az életet. Szerintem ez a legfőbb dolog.

Az elmúlt hónapok egy kedvenc témája lett az Otthon Start program. Célja, hogy megkönnyítse a fiatalok és első lakást vásárlók otthonhoz jutását. A program legfontosabb eleme a fix 3 százalékos kamatozású hitel, amely akár 50 millió forintig vehető fel új vagy használt lakóingatlan vásárlására, illetve építésére.

Az Otthon Start története július 2-re nyúlik vissza, amikor Orbán Viktor a Facebook oldalán egy beharangozó posztban kiírta, hogy 

Kormánydöntés: 3 százalékos kedvezményes hitel az első lakásra vagy házra. Bárkinek. Bárhol. Részletek hamarosan.

A részletek pedig hamarosan érkeztek is, amikor július közepén egy Kormányinfón Gulyás Gergely hivatalosan is bejelentette az Otthon Start programot. Fő előnyének - a 3%-os fix kamat mellett - a miniszter azt emelte ki, hogy ez egy általános, élethelyzettől független lehetőség, egyetlen feltétele, hogy az igénybe vevő első lakásvásárló legyen. Ez a merőben új konstrukció rengeteg fiatal figyelmét felkeltette, hiszen az eddigi kedvezményes hitelkonstrukciók (CSOK, Babaváró) gyermekvállaláshoz voltak kötve.

(Forrás)

A részletes szabályok július legvégén lettek megismerhetők a 227/2025. (VII. 31.) Korm. rendelettel.

Az augusztus a feszült várakozással telt. Az érdeklődők már keresték a számukra ideális ingatlant, a bankok pedig megkezdték az előkészítést, feltételek, űrlapok, informatikai rendszerek kialakítását. Létrehoztak a 3%-os hitelre alkalmas eladó ingatlanokat hirdető csoportokat. Egyértelművé vált, hogy rengetegen akarják így megvenni első otthonukat.

Arról, hogy a társadalom különböző rétegei, szakértők és befektetők hogyan reagáltak erre a konstrukcióra, az alábbi videó kielégítő választ ad:

Annyi itt is elmondható a videó tartalmáról, hogy volt, aki a lehetőséget látta benne

egy piaci alapú bankhitelhez nem lenne elég, amennyit félreraktam, de az Otthon Starthoz éppen

volt, aki szerint ez nem egy valódi lehetőség

nem találtunk Budapesten olyan ingatlant, ami beleférne az 50 milliós keretbe.

Természetesen sokan voltak sajnos, akik nem találtak ingatlant vagy anyagi körülményeik nem tetté lehetővé a vásárlást, de az ingatlanpiac így is megőrült szeptemberben. A kereslet nőtt: az ingatlan.com adatai szerint augusztusban több mint 2 millió valós felhasználó keresett eladó lakóingatlant, és több mint 410 000 telefonos érdeklődés érkezett a hirdetésekre. Ez éves szinten több mint 50 %-os növekedést jelent. Viszont a kínálat nem tudott ezzel lépést tartani. Ez pedig egyértelműen áremelkedéshez vezetett - Budapesten szeptemberben a használt lakások medián négyzetméterára már 1,36 millió Ft/m² volt, míg júliusban még 1,28 millió Ft/m²-t mutatott. Vármegyeszékhelyeken pedig 771 000 Ft/m²-re emelkedett a medián az eddigi 748 000 Ft/m²-ről.

(Forrás)

Ebben a hat hétben mintegy 3000 esetben a hiteligénylés teljes folyamata lezárult, és a folyósítás is megtörtént, 14–15 ezer kérelmező már adásvételi szerződést kötött, és jelenleg a banki bírálati szakaszban tart, további 8–10 ezer ügyfél pedig kapcsolatfelvételi vagy előminősítési fázisban van.

Vajon mit hoz a jövő? Az első hullám lecsengése után stagnálnak az árak? Vagy tovább tart az árnövekedés? Hogy fog alakulni a kereslet?

A szakértők csak nagyon óvatos előrejelzéseket mernek tenni: 

Az ingatlanárak 2025-ben tovább emelkedhetnek, akár 10–20% közötti éves áremelkedést sem lehet kizárni. Ugyanakkor megfigyelhető az, hogy az áremelkedés üteme csökken.

A következő hónapokban kiderül, hogy az Otthon Start inkább gazdaságélénkítő program, vagy valódi lakhatási reform lesz. A kereslet erősödése már látszik, de a kínálat szűkössége, a kiváró eladók és a magas építési költségek továbbra is korlátot jelentenek. A hitelpiac rugalmassága, a banki folyamatok gyorsasága és az állami támogatás fenntarthatósága egyaránt meghatározza majd, hogy az Otthon Start valóban hosszú távú sikertörténetté válhat-e.