Reaktor

Biden beszédéről – másként
Biden beszédéről – másként

106785993-1604800905370-106785993-16048008432020-11-08t015843z_2103985_hp1egb805hvkx_rtrmadp_0_usa-election-biden.jpg

(Kép forrása: cnbc.com)

Én szurkoltam Bidennek, hogy sikerüljön bakizás nélkül felolvasnia a szöveget, és sikerült is neki! (Az alelnöki és kampánybeszédeinél nem ment ez ilyen flottul. Erről érzékletes összeállítás látható itt, és az USA regnáló elnökének a nevét sem sikerült eltalálnia egy interjúban a kampányhajrában, lásd itt.) 

Ahogyan Tucker Carlson is megjegyezte, Biden egységről és egymás megértéséről prédikált, majd azzal a lendülettel, persze csak közvetve,

az ország felét a fehér felsőbbrendűség hívének és belföldi terroristának bélyegezte.

Ben Domenech, a The Federalist konzervatív portál kiadója szerint a fentiek miatt a republikánusok a „ szemüket forgatták a beszéd közben,” olyan nyilvánvaló volt a kiáltó ellentét a beszédben elmondott kenetteljes közhelyek és a valóság között. 

De nem csak ez volt a gond Biden a beiktatásakor elmondottakkal. Az persze várható volt, hogy a beszédet, melyet Domenech sommásan „érdektelennek” és „jó iparosmunkának” nevez, a kampánya során is bemutatott nagypapás, bölcs, egységteremtő pózára építik majd fel beszédírói. A sok ájult dicséret, mellyel a liberális sajtó a beszédet illette, nyilván annak is szólt, milyen sok vallásos, és konkrét bibliai utalás volt benne, ezzel is demonstrálva, Biden meg kívánja szólítani a konzervatív, keresztény szavazókat is. Csakhogy Joe Biden sosem volt híres arról, hogy különösebben hívő lett volna. Az abortuszpártisága mellett katolikussága igencsak megkérdőjelezhető amiatt is, mert egy olyan elnök mellett volt alelnök, aki elnöki rendeletekkel kényszerítette (volna) az egyházi szervezeteket alkalmazottaik fogamzásgátlásának és abortuszainak finanszírozására (ezt Trump hivatalba lépésekor eltörölte, most valószínűleg Biden újra bevezeti). 

Biden egyik első intézkedése értelmében az állami támogatásban részesülő oktatási intézmények megint be kell majd, hogy engedjék a magukat lánynak tartó fiúkat a lányvécékbe és öltözőkbe. 

Mikor legutóbb lecsekkoltam, nekem úgy tűnt, a katolikus egyház szerint Isten az embert férfinak és nőnek teremtette.  

Domenech írásában az elnöki beszéd egy konkrét, Szent Ágostontól vett idézetén keresztül érzékelteti a Biden által hirdetett egység álságosságát. Ágoston szerint a nép olyan sokaság, amelyet „a szeretet közös tárgyai” határoz meg. Majd erre alapozva Biden felsorol olyan dolgokat, mint a lehetőségek, a biztonság, a tisztesség, mint amelyek egy nép szeretetének a közös tárgyai. Csakhogy, világít rá Domenech, Szent Ágoston valójában arra mutat rá Isten városáról című művében, hogy csak az a nép marad fenn, amely közös szeretetének tárgya Isten, illetve az isteni rend és igazság.

Az, hogy az elnök „egyházának szentjét” idézte hangsúlyosan a beszédben, miközben teljesen félremagyarázta az idézet mély értelmét, Domenech szerint

„tökéletesen megmutatja Biden és a boomer generáció nemzeti egységről alkotott téves elképzeléseit. A kereszténységnek az a lebutított változata, amelyet az udvariasság és a kulturális vallásosság szemüvegén át néznek, a Biden márka alapvető jellemzője.“

Ahogyan Domenech kegyetlen iróniával megjegyzi, Bidennél a tökéletesen félreértett ágostoni egység a kampánya során kínos gyakorisággal elsütött, zavarbaejtően értelmetlen „a C’mon, man! (Ugyan már ember!)” fordulat „spirituális megfelelőjévé vált.” Az elnök sajtófőnöke simán elmondhatja, hogy Biden hívő katolikus, miközben főnöke arra készül, hogy semmissé tegye az úgynevezett Hyde törvénymódosítást és ismét lehetővé tegye az abortusz adófizetői pénzből történő finanszírozását, hangsúlyozza a szerző. “És a korrupt, szervilis sajtó kötelességtudóan asszisztál az egység e fikciójának az elfogadtatásához, majd álszenten kifejezi döbbenetét, hogy mégis tovább folytatódik a kulturális háború, mely kettészakítja az országot. Ahogyan Atticus Finch mondta, az udvarias fikciók akár hasznosak is lehetnek, de semmiképpen sem érnek annyit, hogy emberéletekbe kerüljenek,” zárja okfejtését Domenech.

Mind meghalunk egy amerikai-kínai háborúban – podcast Salát Gergellyel
Mind meghalunk egy amerikai-kínai háborúban – podcast Salát Gergellyel

Kínát elsősorban Kína érdekli, épp úgy, mint minden birodalmat. De hogyan alakult az ország nemzetközi megítélése Vuhan óta? Hideg marad-e az Amerikával vívott háborújuk, és hogyan érint minket ez a globális egymásnak feszülés? Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézet igazgatója volt a vendégünk, aki azt is megfejtette nekünk, miért sokkal nagyobb a kínai fiatalok vállalkozási kedve, mint a magyaroké.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

sg.jpg

Vuhan városát körülbelül egy évvel ezelőtt, 2020. január 23-án zárták karanténba. Az ország megítélése tavaly tavaszra romokban hevert, sokan felelőssé tették a világjárványért. Mi történt azóta? Hogyan hatott a lélegeztetőgépekkel, maszkokkal és vakcinával dolgozó járványdiplomácia az ország nemzetközi megítélésére?

Összességében nem volt túlságosan sikeres. Amiben a kínaiak még mindig nagyon gyengék, az a kifelé történő kommunikáció. A belül jól működő kommunikációjukat próbálják kifelé is alkalmazni, de ezzel nem sikeresek a nyugati világban.

Attól, hogy Magyarországon leszáll egy elvtárs néhány konténernyi maszkkal, attól még nem biztos, hogy meg fogjuk kedvelni a kínaiakat. Főleg azért, mert elképesztő ellenszélben dolgoznak a kínai kommunikátorok.

Olyan össztűz zúdul az elmúlt években Kínára, a koronavírus-járványtól teljesen függetlenül is, amit egyelőre nem nagyon tudnak kezelni. Mindenféle mérés azt mutatja, hogy a kínaiak megítélése, presztízse jelentősen esett világszinten. Most jött ki egyébként egy magyarországi kutatás, amit Matura Tamás kollégám végzett, mely szerint Magyarországon is romlott Kína reputációja. Egyelőre nem találják ennek az ellenszerét. Látjuk, hogy hiába próbálkoznak például a vakcina-diplomáciával, olyan hihetetlen mértékű össztűz zúdul az amúgy ismeretlen kínai vakcinára a nyugati sajtó részéről, amit már nem tudnak ellensúlyozni. A harmadik világban kicsit más a helyzet. Ott nem ennyire negatív Kína megítélése. Ahol hagyományosan kevésbé jól beágyazott az USA pozíciója, ott nagyobb tere van Kínának.

Sikkessé vált a funkcionális analfabétizmus? - Krauss MIT professzor kiborulása az elit értelmiség miatt
Sikkessé vált a funkcionális analfabétizmus? - Krauss MIT professzor kiborulása az elit értelmiség miatt

howtoovercom.jpg

Azt hinnénk, a világon annyi tudás, ismeret vált elérhetővé az elmúlt évszázadokban, hogy lehetetlen, hogy alapvető matematikai összefüggéseket (dekagramm fogalma), megkerülhetetlen biológiai ismereteket, vagy alapvető fizikai tényeket ne ismerjenek az emberek. Valahogy egy társaságban műveltnek számít az a személy, aki Byrontól idéz, és nem probléma, ha értetlenül áll az általános iskolások matekfeladatai felett. Ez igazából még nem is lenne probléma, ha az utóbbi években nem estünk volna át a ló túloldalára, és egy harsány, Coelho idézeteket bömbölő színésztanonc társaság nem kacagott volna fel a tényen, miszerint az egyiküknek fogalma sem volt arról, hogy a házinyúl is haszonállatnak minősül. Lawrence M. Krauss, az MIT és fizikus professzora akkor szembesült ezzel a problémával, amikor a Yale-en egy sokkal összetettebb feladat ( az USA összes WC-jében 24 óra alatt összesen lehúzott víz űrtartalmát kellett megsaccolni) kapcsán már ott hibázott a hallgatók 35%-a, amikor az Egyesült Államok lakosságát 10 millió alá becsülte. Szerencsére ehhez képest eltörpültek azok a tippek, amik már milliárdos nagyságrendekkel kalkuláltak, bár nem tudom, milyen területen adnak diplomát olyan hallgatónak, aki ezt leírta.

A professzor kiemelte, ezek a diákok nem buták, csak meglepően gyenge a számfogalmuk.

Fogalmuk sem volt arról, hogy mit jelent valójában a millió. Számukra egymillió és egymilliárd csupán túl nagy volt ahhoz, hogy megértsék.

- fogalmaz a tudós. Rámutatott, hogy a téma nem új keletű: az elmúlt évtizedekben annyi, magát műveltnek gondoló (részben talán valóban művelt) közszereplő nyilatkozta teljes magabiztossággal, hogy az ő agya nem a matematikához van programozva, és nem is köteles alapjaival sem megismerkedni, hogy amikor ezek az emberek példaképpé váltak, a későbbi generáció először feljogosítva érezte magát a természettudományok elutasítására, majd pár év múlva, hogy legitimálja tudatlanságát, divattá alakította.

Lawrence számba vesz pár, politikusok és közszereplők által megmosolyogtató kijelentést is.

A "Nem vagyok tudós, de.. " kezdetű mondat legtöbbször humoros utalás egy egyértelmű dologra, sokszor azonban olyan refrén, ami után egy olyan tudományos tény következik, melyet az illető nem ért. Erre lenne is bocsánat, arra már kevésbé, hogy ezeket a mondatokat (melyek sokszor direkt rövidek, kevés szóból állnak és lényegre törőek) a nyilatkozó részéről félmosoly, a tudományos szervezetek részéről pedig hosszas utólagos magyarázkodás követi, hiszen megértés híján nem mindig sikerül ezeket a tényeket helyesen kontextusba helyezni sem.

A koronavírus idején csak még divatosabb lett a "Hiszek a tudományban!" kijelentés. Nem mintha lenne a kijelentőnek választása. 

A járványveszély terhelte időszakban kiemelt figyelmet kapott a természettudomány egy részhalmaza, és naivan azt gondolhattuk volna, hogy egy olyan társadalomban, ahol a gyerekeket hattól tizenhat éves korukig heti öt napon át az iskolapadban oktatjuk, nem merül fel olyasmi, hogy az 5G terjeszti a koronavírust.

Nem is az a probléma, hogy felmerül, hanem, hogy a gondolat megfoganását nem követi kritika, a korszakalkotó gondolat közkinccsé tétele előtt pedig nincs zsigeri igény a logikára. Terjeszti, de hogyan? Mi az az 5G? Az tud terjeszteni vírusokat? Mi az a vírus? Nem tudja, ő nem orvos. És ez ugye, jól is van így.

Vannak gyenge pontok minden ember tudásában, és rendben van, hogy a szakmák szinte mindegyike olyan mértékben fejlődött, hogy mélységében egy élet csak differenciált, speciális ismeretek befogadására elég. Csak hogy a probléma nem ezeken a szinteken van. Alapvetően nem is múlnak azon emberi életek, hogy a Yale - többek közt történelem és állampolgári ismeretek szakos - hallgatói nem tudják, hányan húzzák le a WC-t a kontinensükön, de az már hosszútávú probléma, hogy ha az ő generációjuk számfogalma itt tart, akkor az ő gyerekeiket mennyire lehet majd megvezetni egy választási kampányban?

A szüleink még csendesen kuncogtak a mandzsettájuk mögött, mikor az elvtárs kampánybeszédében megígérte, a települések egy ötödén, majd egy nyolcadán, öt éven belül pedig az egy tizenkettedén felépül egy kisdedóvó. Ma már nem vagyok biztos benne, egyből kiszúrná-e egy magasan iskolázott gárda a hibát. Nem a parciális differenciálegyenletek felismerése az elvárás, de a 2021-es népszámlálás eredményeit azért nem ártana tudni értelmezni.

Alapvetően nem tartom gonosznak vagy rosszindulatúnak az emberiséget, mint közösséget. Nem érzem azt, hogy az anyagiakkal feltűnősködő celebvilág vagy a tabletekkel sírokon táncoló tizenévesek rosszindulatúak.

Pusztán azt gondolom, hogy nem tennék, amit tesznek, ha értenék, mit jelent a 40-50 000 így, leírva, ennyi nullával. Továbbá mit jelent, ha mögé írjuk, hogy "... gyermek éhezik Magyarországon".

Ahhoz, hogy ezt számfogalom nélkül is érzékenyen fogadja egy tinédzser, el kellene odáig jutni, mi az az éhezés, és, hogy mennyire szörnyű már azt is tudni, hogy 1 darab gyermek éhezik Litvániában, de direkt ne alapozzunk az empátiára, mert gondolkodás képességével ellentétben az tényleg vagy van, vagy nincs.

Nem válik testközelivé a kijelentés, amíg nem ismeri, mennyi hazánk lakossága, nem látja, hogy ezen a halmazon belül kb. 1,4 millió gyermek 15 év alatti, vagy a kisebbekre közelítve a 7 év alatti gyermekek 42 százaléka szegénységi küszöb alatt él. Ha tudná, mi az, hogy százalék (nem csak azt, hogy ha meglátja egy matekfeladatban, akkor el kell osztani mindent 100-zal), megértené, hogy potenciálisan ez egy óvodai csoportban hány kisgyereket jelent, és máshogy gondolkodna.

Vannak azok a felnőttek, akik ismerik ezt a számot, kb. értik is, de kamunak titulálják az adatot, merthogy az ovis szülőin minden szülő ott volt, és senki nem szegény.

Stabilabb számfogalommal esetleg az ölükbe merednének, hogy hűha, ha nem egyenletes az eloszlás, és nem homogén módon minden oviban 100 gyerekből 42 él szegénységben, akkor amennyi éhező gyerek nincs a gyerekem csoportjában, annyival több nehéz sorsú pici jár esetleg máshova? Lehet, hogy máshol 25-ből 15-en is éhesen jöttek oviba? Akkor is, ha azt nagyon rutinosan ki tudják számolni, hogy nem 42%? Ha értenék, mit jelentenek ezek a számok, átértékelnék, hogy mit is kaptak, mennyit dolgoztak érte, ebből mennyi az ő érdemük, és hogy mivel tartoznak másoknak. 

A Trump-elnökség tragédiája - és ami utána következik
A Trump-elnökség tragédiája - és ami utána következik

donald-trump-5155123_960_720.png

Sokan értékelték már Trump elnökségét, és valószínűleg még jó páran meg fogják vonni az elmúlt négy év mérlegét a továbbiakban is, akkor is, ha az USA elnökét már Joe Bidennek hívják, amikor ez a cikk készül. Bár abban szinte mindenki egyetért, hogy Donald Trump valóban sokszor képtelen volt felnőni az elnöki pozíció diktálta viselkedésbeli elvárásokhoz, hogy finoman fogalmazzunk (mások ezt úgy mondanák: gyakran volt bunkó), azt is sokan elismerik, hogy jelentős dolgokat vitt véghez. Sajnos azonban elnöki ténykedésének zárófejezete súlyosan beárnyékolta az elért ereményeit, és néhány tekintetben majdhogynem le is nullázta a Trump-korszak pozitívumait.

Így látja ezt Andrew C. McCarthy, a National Review rendszeres szerzője, volt ügyész is, aki egyébként mindvégig elkötelezett Trump-hívő volt. Olyannyira, hogy 2019-ben könyvet jelentetett Ball of Collusion címmel arról, szerinte hogyan játszott össze a Hillary Clinton kampánystáb és Obama elnök először Trump megválasztásának megakadályozása, majd elnöksége ellehetetlenítése érdekében. 

Az egyébként több iszlamista terrorista elleni vádemelést jegyző McCarthy „A Trump-elnökség tragédiája” című cikkében kifejtette, szerinte

Trump fő érdemei közé tartozik, hogy három konzervatív főbírót is sikerült kineveznie a Legfelsőbb Bíróságra, akik fiatal középkorúak lévén hosszú évtizedeken át megóvhatják a baloldaltól a hagyományos polgári és gazdasági szabadságjogokat az USA-ban. 

Trump egyetlen háborút sem indított elnöksége alatt – erre nemrégen egyébként Schiffer András is is felhívta a figyelmet lakonikus tömörséggel egy Facebook bejegyzésben. Trump nem azért tette ezt, mert pacifista vagy antimilitarista lett volna, tegyük hozzá. Nála hangosabb és őszintébb támogatója a hadseregnek vagy a rendfenntartó erőknek nem nagyon akadt az amerikai elnökök történetében. Valószínűleg inkább abból a meggyőződésből, hogy az ilyen beavatkozások drágák, mind pénzben, mind amerikai életekben számolva, és kontraproduktívak is. Viszont fellépett Irán ellen, megerősítette az USA szövetségét a szunnita arab országokkal, kiállt Izrael mellett, és olyan történelmi jelentőségű közel-keleti békeegyezményeket hozott tető alá, írta McCarthy, hogy

„ha ezt egy demokrata elnök érte volna el, róla nevezték volna el a Nobel-békedíjat.”

Trump azonban felelőtlen módon hónapokon át hergelte híveit választási veresége után, majd gyakorlatilag fellázította őket washingtoni tömeggyűlésén január 6-án. Ezért legalábbis részben biztosan felelős a Capitoliumnál történtekért, fejtette ki McCarthy. Ráadásul az egyre nagyobb ellenszenvet kiváltó demagóg retorika, mellyel az elcsalt választásról beszélt, sok konzervatív szavazót idegenített el McCarthy szerint, és emiatt nyerték meg a két kulcsfontosságú szenátusi helyet Georgiában a demokraták, elorozva a szenátusi többséget is a republikánusoktól.  A washingtoni események és az azokat követő reakciók megingatták az USA tekintélyét a világban, belföldön pedig tovább erősítették a társadalom megosztottságát, írta a szerző, és ezzel nehéz vitatkozni.

Trump tehát tragikus hősként hagyja el a porondot. Bukását részben maga okozta. Részben persze az a fősodratú liberális média, amely, lefogadom, Bidennel sokkal elnézőbb lesz, mint a rebellis, fékezhetetlen Trumppal volt. Garantáltan egy szót sem fognak ejteni az időskori demenciára utaló elszólásairól, vagy korábbi vállalhatatlan, fiatal lányokat és gyermekeket is érintő, illetlen hajszaglászásairól (ezekről például itt és itt olvashatunk). Vagy arról, ötvenéves politikusi pályafutásából egyetlen fontos eredményt sem tud felmutatni.

Feleségét, a First Ladyt is a tenyerükön hordozzák majd, ellentétben a gyönyörű és elegáns Melania Trumppal, akit egyetlen nagy női és divatmagazin sem tett a címlapjára négy év alatt, viszont rendszeresen eszkortlányként aposztrofálták jól elhelyezett cikkekben. A magyar hasonszőrű portálok gondolkodás nélkül átvették máris a Jill Bident doktorként emlegető amerikai balliberális sajtó gyakorlatát.

A nyugati világban, és ebbe Magyarországot is beleértem, tökéletesen visszatetsző a doktori cím használata olyan közszereplők esetében, akik nem orvosok.

De a 24.hu szerint a Bibliát, amelyre férje felesküdött beiktatásakor, „Dr. Jill Biden tartotta.”  Nos, nem ajánlom senkinek, hogy megpróbálja magát Jill Bidennel megoperáltatni, ugyanis az új First Lady nem orvos, hanem a pedagógiai tudományok kisdoktora. (Hozzáteszem, a liberális média Trump városfejlesztési miniszterét, az idegsebész professzor Ben Carsont rendszeresen „Mr. Carson”-ként emlegette – neki nem járt a doktor előtag, hiszen konzervatív!)

Mivel arra tehát mérget vehetünk, hogy a balliberális média roppant barátságos módon viszonyul majd Bidenhez (hogy a magyar ellenzéki sajtó bevett fordulatát idézzem, lakájmédiaként viselkedik majd vele), a konzervatív orgánumoknak kell elvégezniük a kritikai munkát helyette. 

 

Mozi premierek a kanapéról
Mozi premierek a kanapéról

Popcorn illat, kényelmes fotelek. Sorban állás, tömeg. A mozit vagy nagyon lehet szeretni, vagy nagyon nem. Én abba a kategóriába tartozom, aki ha tehetné naponta beülne egy-egy filmre, természetesen egy „nagy popcorn ajánlat” kíséretében. Míg eddig természetesnek vettünk egy-egy mozis estét, addig a járványhelyzet miatt már nincs lehetőségünk így megnézni az új filmeket. Milyen módon lehet megoldani, hogy ezekben a bizonytalan időkben se álljon le a filmipar?

A nemzeti kisebbségek csak magukra számíthatnak?
A nemzeti kisebbségek csak magukra számíthatnak?

1440x810_cmsv2_235d23f1-694c-5ee3-a849-15fe5f1a9271-5192620.jpg

(Kép forrása: hu.euronews.com

Pénteken robbant a hír, miszerint az Európai Bizottság elkaszálta a Minority Safepack nevű európai polgári kezdeményezést. A kezdeményezés arra épít, hogy az Európai Unió területén mintegy 50 millió EU-s polgár él valamelyik nemzeti kisebbség vagy kisebbségi nyelv közösségi tagjaként.

Ez durván az EU lakosságának 10%-át teszi ki!

Most őket hagyta cserben a Bizottság. Maga az Európai Unió a sokszínűségre épített egyesülés, elvégre olyan népek tartoznak bele, mint franciák, németek, magyarok, olaszok, portugálok stb., azaz 27 nemzet tagjai. Azonban ezeken az államalkotó nemzeteken belül, kisebbségben élő etnikumok is egzisztálnak (pl. székelyek, katalánok, baszkok stb.), és kétségtelen, hogy az EU sokszínűségéhez nagyban hozzájárulnak. Ezzel szemben kétségtelenül az is gyakori, hogy ezeket az etnikumokat a különböző kormányok megpróbálják beolvasztani.

Vegyük példának a spanyol-katalán ellentétet. A spanyol kormány mindent megtett, hogy elgáncsolja a katalánok autonóm törekvéseit, ugyanis rettegnek attól, hogy Katalónia kiválik Spanyolországból. Azt szeretnék, ha feladnák a katalán identitásukat, és végre rendes spanyolokként élnének. Márpedig, ha az EU demokratikus elveket vall, akkor bizony helye lenne ezen kisebbségek védelmének. Ellenkező esetben ugyanis ezek a kisebbségek túlságosan ki vannak szolgáltatva annak az államhatalomnak, amelynek a szemét szúrják.  

A Minority Safepack elnevezésű kezdeményezést egyébként nem kevesebb, mint 1.123.422-en írták alá, sőt, ezen felül az Európai Parlament minden frakciójában a többség támogatta az indítványt.

Az Európai Bizottság cserben hagyta az őshonos kisebbségeket

Az RMDSZ-es EP képviselő Vincze Lóránt úgy fogalmazott „az EB azoknak a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Az EB vállon veregető álláspontja nem elégséges,

az aláíró 1.123.422 polgár konkrét intézkedéseket, cselekvést várt.

Válaszával a Bizottság cserbenhagyta az Unió nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó 50 milliónyi polgárát. Közülük több millió embert, akiket saját országukban folyamatos jogsérelem ért, most pedig az Európai Bizottság, amely a demokrácia, a jogállamiság, az értékelvűség és az igazság őreként hirdeti magát, szintén hátat fordított nekik.” 

A hatáskör hiánya

Az Európai Bizottság érvelése önellentmondásos.

Elsősorban arra hivatkozik, hogy ennek a kérdésnek az eldöntése tagállami és nem bizottsági hatáskör, azonban azt is megemlítik érvként, hogy a kezdeményezés még 2013-ban indult, és hogy azóta már más a jogi helyzet és nincs szükség uniós jogalkotásra. Az is említésre kerül, hogy 2013 óta számos uniós jogszabály született a témában, ami azért érdekes, mert elsődlegesen pont a hatáskör hiányára hivatkozva utasította el a kezdeményezést, viszont a kérdés felmerül, hogy akkor így hogyan tudtak korábban jogszabályokat hozni. De ha tényleg annyira fontos a Bizottságnak a nemzeti kisebbségek védelme, és csak a sajnálatos hatásköri hiány miatt nem tud jogot alkotni, akkor miért nem vonja uniós hatáskörbe a kérdést?

Ez az érvelés inkább tűnik magyarázkodásnak, mint konkrét hivatkozásnak. Másrészről ez tovább mélyíti az euroszkeptikusok kételyeit az EU hitelességében. Az alapvető probléma ott kezdődik, hogy azoknak az államoknak a politikusai hoznak döntést, akiknek pont a kérdéses kisebbségek elnyomása az érdeke.

Mit jelent ez például a romániai magyarok tekintetében?

Amióta elcsatolták Erdélyt és a Partiumot, a románok arra törekedtek, hogy a helyi magyarságot elnyomják, és megpróbálják beolvasztani a románságba. Mindennek eredményeként eléggé erős a románok magyarellenessége, a focimeccseken például gyakori a románok bekiabálása, huhogása. De olyan is történt, hogy a székelyzászló kitétele miatt büntettek meg valakit. Ebben a helyzetben életbevágó lett volna a „demokratikusan működő” EU segítsége, mint a tagállamok felett álló hatalom, ami ráparancsolna a román államra, hogy tartsák be az EU értékrendjét.

Uniós jogi háttér

Maga a Minority Safepack egy európai polgári kezdeményezés, ami a népszavazás uniós szintjének felel meg. Azonban vannak eltérések egy népszavazás (már ami a magyar jogot illeti) és az európai polgári kezdeményezés között. A kiindulópont ugyanaz, a polgárok közvetlenül is gyakorolhatják a hatalmat, azaz saját elhatározásukból, a saját felmerült problémájukra kereshetnek megoldást az európai polgári kezdeményezés intézményének útján, amivel, ha összejön 1 millió aláírás, rávehetik az Európai Bizottságot, hogy alkosson jogot. Viszont most jön a bökkenő!

A népszavazással ellentétben az európai polgári kezdeményezésnek nincs kötő ereje,

vagyis nem kötelező a Bizottságra nézve, nem úgy, mint a népszavazás, ahol, ha összegyűlik 200 ezer aláírás, ezen felül eredményes és érvényes is, akkor a parlamentnek kötelező az adott tárgyban törvényt alkotni. Az európai polgári kezdeményezés esetében miután összegyűltek az aláírások, akkor a benyújtást követő három hónapon belül a szervezők az Európai Parlamentben bemutathatják a kezdeményezésüket, majd ezt követően a Bizottság dönt arról, hogy fog-e jogot alkotni. A Bizottság jelen esetben pedig úgy határozott, hogy nemet mond.

Maga a kezdeményezés

A Minority Safepack kezdeményezés sokszínű, alapvetően az EU-n belül élő nemzeti kisebbségek védelmére helyezi a hangsúlyt, de tartalmaz olyan törekvéseket is, mint például ezen kisebbségek nyelvének megőrzése, illetve a használatukhoz egyenlő esély nyújtása (gondoljunk csak a szlovák nyelvtörvényekre), valamint a hontalan kisebbségek jogainak védelme.

A kezdeményezésnek már az indulása sem volt zökkenőmentes.

Már a kezdetekkor elutasította a Bizottság, hogy a tárgyban egyáltalán kezdeményezés indulhasson,

azonban a Minority Safepack kezdeményezői per útján kiharcolták az aláírásgyűjtés folytatását, ami annyira sikeres volt, hogy az EP is megszavazott egy ajánlást a Bizottságban, amelyben a Minority Safepacket támogatták. A szervezők saját maguk is írtak külön egy törvényjavaslatot a Bizottságnak.

Mit hoz a jövő?

Vincze Lóránt reakciójából az jön le, hogy nem fogják feladni. Nem is szabad. Az viszont kétségtelenül aggályos, ahogyan a Bizottság érvel. Ugyanis szerintük már megoldódott a probléma, de ha nem is oldódott volna meg, ők semmit sem tudnak tenni, mert ugye, elvégre ez nem az ő hatáskörük. A probléma viszont koránt sincsen megoldva. 

Nem is olyan régen 2019-ben például kitiltották Szlovákiában a bajnoki meccsekről a magyar himnuszt. Bár objektíve minden himnusz lejátszását megtiltották (értelemszerűen kivéve a szlovákot), ennek egyértelmű oka az volt, hogy sokak fülét bántotta, hogy a Dunaszerdahely focimeccsein a magyar himnuszt játsszák. Ennél egyértelműbben nem lehet eltiporni egy kisebbséget, azonban úgy tűnik a Bizottság megelégszik azzal, hogy majd a DAC lebeszél a szlovák kormánnyal, mert ez ugye tagállami hatáskörbe tartozik.

Még egy hasonló kezdeményezés fut, ÍRD ALÁ néven, amely arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az uniós pénzek kiosztásánál megpróbálják hátrányba szorítani azokat a területeket, ahol a kisebbségek vannak többségben (lásd Székelyföldön). A Minority Safepack elkaszálása viszont kétségkívül rossz ómen az ÍRD ALÁ számára, de reméljük, ez a Bizottság véleménye szerint már bele fog tartozni a „hatáskörükbe”.

Hol lakhat a fiatal ma Budapesten?
Hol lakhat a fiatal ma Budapesten?

Albérlet, koli, kiüresedett Airbnb, vagy egy haver kanapéja. Sokan sokféle módon oldják meg a lakhatási kérdést, azonban általánosságban elmondható, hogy nem annyira egyszerű jó helyet találni jó áron. Budapesten ez főleg igaz, hiszen egyetemisták tömkelege szállja meg a várost minden szeptemberben, az opciók száma pedig véges. Mi kell ahhoz, hogy jó helyet találjunk, és mennyire nehéz fiatalként boldogulni a fővárosban?

 

Csak ne tessék oltásigazolást kérni, elég az a személyi!
Csak ne tessék oltásigazolást kérni, elég az a személyi!

getty_a0222-000009_2000133320009280165_352564.jpg

A Reaktor oldalán nemrég megjelent egyik írás egyfajta természetes megnyugvással írt arról, hogy 2021 elhozhatja az oltásigazoláshoz való kötöttséget. Az elmúlt egy év, ahogy mindenki számára, úgy az én esetemben is radikális változásokat hozott: március és április hónapban gyakorlatilag nem voltam az utcán (kivéve a heti egyszeri, maszkos-kesztyűs vásárlásokat), külhoni magyarként kis túlzással lemondtam a családommal való személyes találkozásokról, elengedtem a hobbijaimat, miközben igyekeztem a lehető legfelelősebben eljárni. Mindez persze semmi azon esetekhez képest, amikor emberek a biztos megélhetésüket, mások pedig sajnálatos módon a szeretteiket veszítették el. Ennek ellenére van egy határ: ez pedig véleményem szerint az oltásigazolás. De jöjjön a reakcióm a cikkre!

A kedves kolléga írásában szerepel, hogy a lakosság oltásokkal szembeni szkepticizmusát az államok „bizonyos ösztönzők” által kívánják ellensúlyozni, így rendezvényekre, fesztiválokra, színházba vagy moziba, esetleg utazni csak vakcinával lehetséges majd. Én ezt nem nevezném ösztönzésnek, hanem egyszerű manipulációnak: nem fair egy oltásra azt mondani, hogy önkéntes, aztán többletjogosultságot adni a társadalom egy részének (pontosabban visszaadni az alapvető jogosultságokat egyeseknek), ezáltal diszkriminálva a másik oldalt.

Részemről ösztönzésnek tiszta és érthető kommunikációval teli kampányokat neveznék, melyek a nagyon is releváns kérdésekre igyekeznek válaszokat adni,

nem pedig olyan burkolt fenyegetésekkel állnak elő, amivel egyrészt aggodalmat keltenek a társadalom egy részében, továbbá – amennyiben valóban megvalósul a rendszer – a gazdasági hatásokon túl nagyon erős társadalmi polarizációt is okoznak.

Már elméletben is felmerül a probléma, hogy egymással merőben ellentétes gondolkodású oldalak hangja hallatszik, a társadalmat pedig önkényesen ezen két oldal uralja: az egyik fél arról beszél, hogy a vakcina mindent megold, így mindenki, aki azt nem adatja be (vagy egyáltalán megkérdőjelezi a beadatását), az egy tudatlan, vírustagadó, Gödény-hívő (szerk. a korrektség kedvéért: Dr. Gődény elmondása szerint nem vírustagadó), felelőtlen ember, így meg is érdemli hogy „örökre bezárják”, míg a másik oldal merészebbnél merészebb összeesküvés-elméleteket gyárt Bill Gatesről, a vakcinák okozta gyerekhalálokról, chip beültetésről és háttérhatalmakról.

Sajnálatos módon ez a két hang azonban nem egymás mellett él érthető és kiegyensúlyozott módon, hanem az „internetes megafonba üvölt”, miközben a társadalom tagjai megállás nélkül csak a vírusról, az oltásról, annak pozitív és negatív hatásairól hallanak egy kaotikus ordítozás közepette.

Valójában azonban nem ez jellemzi a társadalom egészét, mivel a két oldal között számos jogos és még megválaszolatlan (vagy csak részben megválaszolt) kérdés merül fel a vakcina és a vakcinaútlevél kapcsán: meddig tart ki a vakcina hatása? Mi a pontos helyzet a fertőzésen már átesettekkel? Egy új vírusmutáns lenullázhatja-e az eddigi törekvéseket? Lehet-e bármilyen ismeretlen személyes kockázat beadatás előtt? Megvalósítható-e egy univerzális rendszer, továbbá logikus-e a lépés azt figyelembe véve, hogy a beoltottak nem betegszenek meg, így épp a vakcinát nem beadatók kerülnek saját maguk döntésének köszönhetően egyfajta veszélybe (ahogy az életben rengeteg más ügyben kerülhetnek)? Teljesen biztos, hogy a különböző vakcinák ugyanolyan minőségűek és megbízhatóak, továbbá minden országban elfogadottak lesznek? Bár még a folyamat elején vagyunk, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy X ország bizonyos típusú vakcinákat fogad el az oltásigazoláson keresztül, míg Y ország másféle oltásokat hagy jóvá – gondoljunk csak az egységes tesztelési rendszer hiányával kapcsolatos eddigi tapasztalatokra, amelyek megbénították és továbbra is bénítják a nemzetközi utazásokat.

A helyzet tehát sokkal bonyolultabb annál az idealisztikus képnél, amit a kolléga állít, hogy hamarosan problémamentesen létrejön egy nagy rendszer, majd egyszerűen bárhol felmutatjuk az igazolást (akár elektronikusan, akár papíron) és már mehetünk is.

Fontos továbbá megemlíteni, hogy nagyon más egy mozizás, a schengeni térségben való utazás, illetve egy világkörüli út. A különböző területek egymástól eltérő mérlegelést igényelhetnek (elég csak a szabad mozgás európai vonatkozásait más kontinens államaival összehasonlítani), ezek összemosása pedig romboló hatást válhat ki.

A Reaktor oldalán megjelent cikkben az is olvasható továbbá, hogy bár az oltással való megkülönböztetés teremt egyfajta különbségtételt, ám az nem új keletű dolog, hisz több betegség kapcsán bevezetésre kerültek már – ahogy a világ számos pontján most is szükség van rájuk. Példaként a szerző Nigériát vagy a Kongói Köztársaságot említi, ahol a „beutazáshoz szükséges a sárgaláz elleni védőoltás”. Ez jogos, azonban hasonlítsuk össze a betegségeket:

a WHO szerint a sárgaláz halálozási rátája 15 és 50 százalék között mozog, míg ez a COVID esetében 2 százalék körüli világviszonylatban, amennyiben az azonosított eseteket és elhalálozásokat kapcsoljuk össze.

Minden bizonnyal azonban sokkal nagyobb az esetszám (ahogy a többlethalálozás is magasabbnak tűnik): a WHO már októberben arról számolt be, hogy akár 750 millió személy elkaphatta a vírust (2021 januárjában hivatalosan 100 millió alatti fertőzöttnél tartunk), ami azt jelenti, hogy a halálozási ráta valószínűleg 2 százaléknál alacsonyabb, különösen azok körében, akik a leginkább mobilis rétegbe tartoznak – tehát a legtöbbet utaznak, járnak moziba és étterembe, anélkül, hogy ezzel bármilyen formában megpróbálnám az idősebbeket kizárni.

Dr. Merkely Béla decemberi előadásában arról beszélt, hogy a második hullámban 2 millió magyar fertőződhetett meg, a hivatalos statisztikák pedig 10 ezer elhunytról szólnak. Ez a szám semmiképp nem alacsony (különösen úgy, hogy a megszokott életünk rendjében, korlátozások nélkül még magasabb lett volna), viszont még inkább arra utal, hogy a halálozási ráta jelentősen kisebb a vírus megjelenésénél hitt aránynál. Személy szerint borzasztóan frusztrált az összes olyan hozzászólás a közösségi médiában, amelyek során az elhunyt személyekről úgy vélekedtek, hogy „áh, amúgy is meghaltak volna”. Emberéletekről van szó, és semmi nem jogosít fel arra, hogy családok tragédiáiról ilyen könnyedén beszéljünk. Ettől függetlenül azonban megpróbálhatjuk objektíven értelmezni a helyzetet, az olyan hatásvadász kijelentéseket elkerülve, melyek szerint „Minden ezredik magyar meghalt a koronavírusban”.

Bármennyire is elszomorító, az elhunytak között igen súlyos alapbetegséggel rendelkező nagyon idős emberek is szerepelnek

(és itt nem magasvérnyomás-betegségre vagy egy kezdődő, enyhébb kórós állapotra gondolok, ahogy arra sem, hogy minden tekintetben kizárólagosan rájuk lenne veszélyes a vírus): a súlyosan beteg személyek védelme érdekében lépésekre van szükség, hogy a már létező nehézségeikhez ne párosuljon a vírus, viszont talán nem felelőtlenség azt kimondani, hogy bizonyos esetekben nem önmagában a vírus a döntőfaktor.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a járványt nem szükséges komolyan venni, viszont a vakcinához kötés rendszere aránytalanul szigorúnak tűnik, miközben a vita sokkal többről szól egyfajta elvi összecsapásnál. A lépés megtétele iszonyatos társadalmi polarizációt hozhat az alapvetően is fragmentált közösségekben, ahogy erre Karikó Katalin is utalt egy nemrég megjelent cikkben (szerk. ahogy a negatívumok mellett természetesen az oltás előnyeiről és fontosságáról is, illetve a vakcinaútlevél lehetséges pozitív hatásairól is beszámolt). Ezen polarizáció során egy komplex jelenségre kell gondolni: itt nem arról van szó, hogy a már említett „vírustagadó, konteó-hívő felelőtlen” polgártársak kisebbsége rosszul jár (bár meg van az esély az olyan logikátlan tettekre is, hogy néhányan nyalogatni fogják a WC-csészékét, hogy fertőződjenek már végre meg, esetleg ilyen-módon szereznek igazolást, úgy, ahogy egyre terjed a hamis, negatív koronavírus-teszteredményekkel való üzérkedés is), hanem arról, hogy

a társadalom egyszerűen kettétörik majd az oltást elfogadó, illetve azt elutasítók között.

Rengeteg kérdés merül fel az oltásigazolás kapcsán, legyenek azok a személyes adatokat érintő aggályok, az egységes rendszer hiánya, a nyájimmunitás gyors elérésébe vetett korai túlzott bizalom, illetve a tény, hogy ez a fajta megkülönböztetés minden bizonnyal még inkább növelheti az államokon belüli különbségeket, illetve szűkítheti a fejlődő államok lehetőségeit (amely államokba a WHO szerint is később érkezhet meg a kellő mennyiségű vakcina). Ehhez párosul azon szubjektív vélemény, hogy ez a stratégia nem is hatásos, ugyanis az oltást nem radikálisan ellenzők körében is ellenérzést válthat ki, burkolt fenyegetésként pedig sokkal kevésbé rendelkezik meggyőző erővel, mint a valódi ösztönző kampányok. Végezetül pedig érdemes megemlíteni a német belügyminiszter, Horst Seehofer szavait, melyek már-már közhellyé váltak az elmúlt hetekben, de nagyon is jól összefoglalják a jelenlegi helyzetet:

Együtt kerültünk bele a válságba, és együtt, szolidárisan is kell kiverekednünk magunkat belőle”.

Nagy igény van egy magyar identitásfilmre – Takó Sándor, A martfűi rém producere
Nagy igény van egy magyar identitásfilmre – Takó Sándor, A martfűi rém producere

Mennyire magyar történet Hollywood? Mi változott a hazai filmvilágban Andy Vajna halála óta? Hogyan lett mozifilmből minisorozat a Netflix kedvéért A martfűi rémből? Szinkronról, A pozsonyi csatáról, az SZFE-ügyről és egy készülő budapesti Tesla-filmről is beszélgettünk Takó Sándor filmjogásszal, producerrel, a Magyarok Hoollywoodban szerkesztőjével.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

fox_zukor_1.jpg

Sok híres magyar nevét ismerik a világban. Valóban magyarok találták fel Hollywoodot is?

Az mindenféleképpen elmondható, hogy meghatározó szerepet játszottak benne. A közép-európai gondolkodásmód, kreativitás ott van Hollywood feltalálásában. Sok magyar közül ki kell emelnünk a két alapító atyát, Czukor Adolfot és Fried Vilmost, aki később William Foxként vált világhírűvé. Mindketten Magyarországon, két kis Zemplén megyei településen születtek. Czukor Adolf Ricsén, William Fox pedig Tolcsván látta meg a napvilágot. Mindketten gyermekként, illetve csecsemőként kerültek az Egyesült Államokba és ott alkottak nagyot.

Tavaly decemberben jelent meg az önéletrajzuk két kötetben.

Így van. Mind a ketten megírták a maguk szakmai memoárját, illetve életútját, két fantasztikusan izgalmas kötetben. Ezek több évtizeddel ezelőtt jelentek meg az Egyesült Államokban, eredetileg angol nyelven. Ezidáig nem jelentek meg magyarul. Több éves kemény munka révén Kollarik Tamás ötletgazda és szerkesztőtársammal, más kollégákkal, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzeti Kulturális Alap könyvkiadási kollégiumának pályázati támogatásával megkezdhettük ezeknek az életműveknek a hazahozatalát. Ez egy több éves folyamat volt, 2020 decemberében értünk a végére. Egy nagy álmunk vált valóra, amikor sikerült a két világhírű magyar életrajzát hazahoznunk Magyarországra.

Ha jól tudom, dokumentumfilmet is terveztek forgatni az életrajzokból. A martfűi rém producere is vagy, ami megjelent a mozikban, majd minisorozatként a Netflixen. Szerinted az egész estés moziké a jövő, vagy inkább a minisorozatoké?

Nehéz erre röviden válaszolni. Én nagyon hiszek a moziban. Úgy gondolom, hogy a mozira mindig szükség volt és lesz, mindig meg lesz a helye a filmművészetben. A készülő dokumentumfilmet Kollarik Tamással közösen fejlesztjük a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Jelenleg gyártáselőkészítés alatt van, várjuk a pályázat pozitív elbírálását.

Ezzel az egész estés dokumentumfilmmel a mozi születésének is szeretnénk emléket állítani a két életút bemutatásával, ütköztetésével. A digitális világ előretörésével és a filmgyártás digitalizációjával egyre inkább a streaming platformokra kerül át a forgalmazás. Szerintem a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. A pandémia viszont felgyorsította a streaming platformok terjedését.

Ott van például a Disney, a Hulu, az Amazon, az Apple saját platformja. Ezektől eltérő céllal, de itthon is indultak szolgáltatók. A Filmio, a Nemzeti Filmintézet streaming platformja magyar filmklasszikusokat kínál, a Cinego pedig művészfilmek hazai forgalmazásával, elérhetővé tételével foglalkozik.

138804388_844133656411010_1264527537955774736_n.jpg

Milyen esélyeik lehetnek a nemzetközi piacon?

Úgy gondolom, hogy a Filmionak vagy a Cinegonak nem kell felvennie a Netflix-szel a versenyt. Az a feladatuk, hogy a magyar filmkincset elérhetővé tegyék. Méltatlan, hogy a XXI. században a magyar filmkincs jelentős része csak illegális oldalakról és egyéb módokon érhető el. Nagyon bízom benne, hogy ezek a szolgáltatások széles körben elérhetővé válnak. Sokat olvastam Káel Csaba filmügyi kormánybiztos terveiről. A Filmio-ról elképzelhető, hogy egy nagyobb, régiós lefedettségű platformmá válik. Akár szlovák, lengyel, szerb, osztrák, cseh kortárs filmek is elérhetővé válhatnak általa a magyar közönség számára. Szerintem ez egy remek kulturális kezdeményezés.

Kanyarodjunk vissza A martfűi rémhez! Mennyire volt nehéz elérni, hogy a Netflix műsorra tűzze? Illetve a film helyett miért minisorozatként érhető el?

A martfűi rém története filmprodukciós szempontból is nagyon izgalmas. Eredetileg a Nemzeti Filmalap támogatásával készült mozifilmként. Sopsits Árpád rendező, forgatókönyvíró eredetileg egy sorozatot tervezett forgatni a martfűi rémből. Én mindig is azt gondoltam, hogy benne van a sorozat lehetősége. Már csak annak okán is, hogy a műsoridő és a karakterszálak kibontásának szempontjából más lehetőségeket kínál a film és a sorozat. Utóbbi nagyobb teret adott arra, hogy mélyebbre nézzünk, jobban megismerjük a korszakot és a szereplőket. Már a filmes bemutatáskor tudtuk, hogy ebből a produkcióból szeretnénk egy minisorozatot is készíteni. Én a minisorozatba szálltam be producerként. A Focus-Fox, a Romis Film, illetve a Film Hungary koprodukciójában készült el ez a minisorozat. Legnagyobb örömünkre első magyar sorozatként fel is került a Netflix kínálatába, napokig felvéve a versenyt a nagy produkciókkal.

Mondhatjuk, hogy jobban teljesített, mint a mozifilm?

Nehéz összemérni a kettőt. A mozifilm is, annak ellenére, hogy tizennyolcas besorolású volt, egészen kiváló nézőszámokat hozott, sokszorosan meghaladva a Filmalap által előzetesen vártakat. Emlékeim szerint megjelenésének évében A martfűi rém tizennyolc pluszos filmként is a legnézettebb magyar film volt és tarolt a Magyar Filmdíj-gálán is. Mind a két alkotás sikerként könyvelhető el. Az egy hatalmas dolog, hogy bekerülhetett a Netflix kínálatába. Kapunk visszajelzéseket arról, hogy azokhoz is elért, akik a mozifilmet nem tudták megtekinteni, és persze azokhoz is, akik rajonganak a filmért. Nagyon jó közönségi és szakmai visszaigazolásokat kapunk a sorozatról.

Két éve hunyt el Andy Vajna, akinek nagy szerepe volt a hazai filmgyártásban. Mi minden változott azóta, amióta ő nincs?

A filmszakmában dolgozóként tudom elmondani a saját benyomásaimat. 2020 január 1-én állt fel a Nemzeti Filmintézet, átvéve a korábban televíziós platformok, műfajok támogatását ellátó mecenatúra program szerepét. Mondhatjuk, hogy törvényi szintre emelték a mecenatúra programot a filmtörvény módosításával, illetve a Filmalap is beolvadt a Nemzeti Filmintézetbe. Egy egységes támogatási rendszerben, de mégis egymástól különállóan tudnak pályázni a mozis és televíziós produkciók. Fontos, hogy továbbra is sok forrás áll rendelkezésre a magyar filmiparban.

Egy filmnek durván két-három év, amíg eljut az ötlettől a bemutatásig.

Minden új rendszernek időt kell hagyni, két-három év múlva láthatjuk azokat a filmeket, amelyek 2020 január 1. óta készülnek az átszerveződött Filmintézet támogatásával. Én is a sajtóból, illetve a szakmából követtem, hogy mik a Filmintézet főbb vállalásai. Ebben benne van a nemzetközi együttműködések támogatása, ami egy nagyon-nagyon jó irány, mert a mi szakmánk is ebből épülhet. Közönséget, piacot nyerünk vele, valamint forrásmegosztással még sikeresebb alkotásokat lehet létrehozni. Nagyon ambiciózus, előretörő közép- és hosszútávú tervek is vannak. Az Andy Vajna által megindított útnak is 2-3 éves átfutási időszaka volt, úgy gondolom, hogy hasonló időszakot kell kivárni és utána lehet még sok mindenről beszélni. 

Mekkora szerepe van a piaci forrásoknak az állami támogatások mellett abban, hogy miből lesz film?

Ez egy jó és izgalmas kérdés. Az Európai Unióban és Magyarországon az USA-tól eltérően a filmipar nem kizárólag piaci alapon működik, mert nem is tudna. Magyarországon a szűk piaccal nem lehet és nem is szabad elvárni a kizárólag piaci alapokon való működést.

Minden EU-s országban az államok sok pénzt áldoznak a kultúrára, azon belül is a filmgyártásra. Ez Magyarországon nagyon jól működik, 2010 óta számos sikerprodukciót könyvelhetünk el.

A rendszerváltást követően a Magyar Mozgókép Alapítvány támogatta a filmes produkciókat. A piac szerepe ettől függetlenül fontos. Amennyire csak lehet, be kell vonni a magánfinanszírozást. Minél jobb, minél nemzetközibb egy produkció, minél nagyobb közönséget ér el, annál jobban megtalálja a piaci számításait is. Ilyen például, amikor nagy cégek állnak a projekt mögé szponzorként. Egyébként nagy nézőszámokat érhet el egy állami finanszírozású film is. Filmalkotóként, producerként, produkciós cégek vezetőjeként igyekszem olyan filmtémákat keresni, amelyek széles közönséget érhetnek el. Ilyen Czukor Adolf és William Fox története.

Káel Csaba egy interjújában azt is hangsúlyozta, hogy több filmklubra lenne szükség, hogy ne csak nézzük, hanem vitassuk is meg, értelmezzük a filmeket. A mai fiatalok mennyire vevők az ilyesmire?

Pont vizsgáztatásról érkeztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről, és az egyik vizsgázó filmklubot üzemeltet. Röviden értekeztünk erről a témáról. Úgy gondolom, hogy minden közösségépítő, közös gondolkodásra, vélemények ütköztetésére ösztönző kulturális eseményre szükség van. Nem tudom, hogy ma pontosan mekkora igény van rá, de évekkel ezelőtt nagy szerepe volt a filmkluboknak a fiatalok életében.

Jó dolog, ha értékes alkotásokat nem a telefonon magunk elé nézve, hanem közösen tekintünk meg és utána jó hangulatban meg is vitatjuk őket.

Nem vagyok a téma szakértője, de filmalkotóként támogatom az ilyen kezdeményezéseket.

Reméljük, hogy a járványhelyzet is mielőbb lehetővé teszi.

Így van. 

Megfogalmazódott az is, hogy több történelmi és animációs filmre lenne szükség. Éppen decemberben debütált A pozsonyi csata című történelmi animációs film, amit elég sokan bíráltak. Mégsem ez a jó irány, vagy a megvalósítással volt probléma?

Filmalkotóként nem gondolom, hogy nekem kell megmondanom a tutit ebben a témában.

Láttad a filmet?

Igen, és olvastam azt is, hogy hogyan osztotta meg a szakmát. Úgy gondolom, hogy nekem nem tisztem ebben a kérdéskörben igazságot szolgáltatni. Egy fontos és jó iránynak tartom a saját történelmünk feldolgozását. A Czukor-Fox történet is egy ilyen szelet. Én magam is keresem azokat a vonatkozásokat, amelyek a saját gyökereinkből építkezve, de mégis széles közönség számára konstruktív, építő történetek tudnak lenni és mozgóképre érdemesek lehetnek. Jelenleg is dolgozom egy Nikola Tesla fiatalkorát érintő dokumentumfilmen. Ebben Nikola Tesla fantasztikus magyarországi időszakát mutatjuk be. Azt, hogy miképpen talált saját magára, hogyan jutott el odáig, hogy a Városligetben sétálva a váltóáram ötlete kipattant a fejéből, Goethe Faustját szavalgatva.

Számtalan fantasztikus történetet kínál aranytálcán a magyar történelem. Ha körülnézünk a szomszédos országokban, láthatjuk, hogy majdnem minden ország megcsinálta már a saját identitásfilmjét és a saját történelmét alapul veszi filmtémákhoz. Erre nagy igény van hazánkban is, ugyanakkor egy borzasztóan költséges műfajról van szó.

Nehéz elvonatkoztatni a száz-kétszáz millió dolláros amerikai filmektől, amelyek hasonló témakörben születnek. A mi nagy költségvetésű filmjeinkhez ennek a töredéke áll rendelkezésre, de ugyanazért a közönségért kell megküzdenünk. Nehéz helyzetben vannak a filmalkotók, de bízom benne, hogy sok szuper film készül majd ezen az úton haladva. Úgy látom, hogy a Nemzeti Filmintézet is egyértelműen elkötelezett ebben a témában. Több történelmi témájú film és filmsorozat fejlesztése folyik jelenleg is. Ehhez is idő kell, mint mindenhez a filmgyártásban.

A magyar nyelv nem lehet korlátja a nemzetközi sikernek?

Forgalmazási szempontból egyértelműen az. Egy magyar nyelvű produkciónak nincsen piaca más országban. Sok országban nem is lehet széles közönséget elérni idegennyelvű (nem angol nyelvű) filmekkel. Láthatjuk azt is egyébként, hogy mekkora karriert tudnak idegennyelvű filmek befutni. Idén először idegennyelvű film nyerte meg a legjobb film Oscar-díját, a Paraziták című dél-koreai film. A Saul fia is magyar nyelvű alkotásként futott be hatalmas nemzetközi karriert, rengeteg fesztivált megnyerve. Van a magyar nyelvnek is útja. Forgalmazási szempontból persze kifizetődőbb nemzetközileg ismert színészekkel angolul készíteni produkciókat.

139224617_413408426666390_1187702067375934324_n_1.jpg

Az örök kérdés, szinkron vagy felirat? Ha nálunk bemutatásra kerül egy külföldi film, akkor feliratos legyen vagy szinkronos?

Én szeretem eredeti nyelven nézni a filmeket, de a magyar szinkronnak vitathatatlanul vannak páratlan teljesítményei. Ezek nem egy esetben valódi hozzáadott értéket jelentenek a produkciókhoz. Különösen igaz volt ez évekkel ezelőtt, amikor egy-egy szinkron nagy költségvetést kapott, nagy is volt rá az igény.

Azt látom, és ez a járványhelyzettel lehet, hogy változni fog, hogy szinkron nélkül nem lehet betenni filmet a moziba, mert az a nézőközönségnek csak a töredékét éri el mind a mai napig.

Ettől függetlenül azt látom, hogy a fiatalabb generáció eredeti nyelven tekinti meg ezeket. Nyelvtanulási szempontból sem utolsó, ha valaki a gyerekkorától kezdve idegennyelven nézi a filmeket.

Tavaly a járvány mellett az SZFE körüli események sem kedveztek a szakmának. Filmes szempontból milyen a magyar művészeti felsőoktatás?

Egyetemi oktatóként évek óta dolgozhatok a felsőoktatásban. Nagyon hálás vagyok azért, hogy több egyetemen tarthattam kurzusokat. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának vagyok a megbízott oktatója, tartok kurzusokat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, korábban a Metropolitan Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója is voltam. Kulcskérdés a filmes felsőoktatásban, hogy miképpen sikerül a fiatal alkotókat egy professzionális, az életre, valamint a filmgyártásra felkészítő oktatásban részesíteni. Kollarik Tamással több egyetemen tanítunk és ennek megfelelően állítjuk össze a saját fejlesztésű kurzusainkat. Ez egy nagyon fontos kérdéskör, aminek meghatározó tényezője a jogi, üzleti, gazdasági háttértudás. Naprakésznek kell lenni abban, hogy mire lehet számítani az életben, hogyan lehet pénzt szerezni. Sajnálattal látom az SZFE-ügyet. Oktatóként sokszor megfordultam az SZFE-n, bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül ezt az ügyet megoldani. Rossz látni, hogy barátaim, kedves munkatársaim akár egymással is szemben állnak. A saját területünknek, szakmánknak és a társadalmi kommunikációnak is jót tenne, ha sikerülne ebben a kérdéskörben kompromisszumra jutni és közeledhetne egymáshoz a két fél. Egy megosztott szakma nem segít az országnak. Mind oktatóként, mind filmesként csak drukkolni tudok annak, hogy ez a helyzet valamiképpen rendeződjön.

Az interjút készítette:

Fazekas Csilla

Befagysz az idén, Balaton?  - egy kis téli nosztalgia
Befagysz az idén, Balaton? - egy kis téli nosztalgia

Alapvetően a meleg évszakokat és a napsütést pártolom, de úgy vélem, minden évszaknak megvan a maga szépsége. Így nem csak a nyári meleget szeretem a sok strandolással, hanem a tavaszi virágokat és az ősz sárguló leveleit is. És igen, a téli hideget szintén, mert a tél sajátosságához hozzá tartozik a hideg, a hóesés és ha szerencsések vagyunk, a befagyott Balaton is.

img_0901.jpg

Minden télen élénk figyelemmel kísérem az Időkép különböző előrejelzéseit és mindig reménykedem, hogy végre lesz egy szép havas telünk és fehér lesz a karácsony. Már az idejét sem tudom, hogy mikor volt ilyen utoljára és az elmúlt években a hó se maradt meg igazán, sőt tavaly felénk talán kétszer, ha volt hóesés.

A téli sportok közül én a korcsolyázást részesítem előnyben, ezért nagy érdeklődéssel követem az időjárásjelentést és várom a kemény fagyokat, hogy végre meginduljon a tó felszínének jegesedése. Mert lássuk be, hogy teljesen más mesterséges jégen, egy sátorban körbe-körbe menni, mint a szabadban, természetes környezetben csúszkálni. Éppen ezért is éreztem magam szerencsésnek, mikor 2017 januárjában korán befejeztem a vizsgáim és volt lehetőségem hétköznap délelőtt lemenni korcsolyázni a Balatonra. Utoljára talán még általános iskolában voltam lent, természetesen hétvégén. Akkor a partra felállított hangszórókból hangosan szólt a zene, a megfagyott füvön a törölközők helyett pedig pulcsik, kabátok és téli cipők voltak szinte mindenhol. A nyárhoz hasonlóan akkor is nehéz volt megtalálni az ideális helyet. Most a szempont az árnyék helyett az volt, hogy elég közel legyünk a parthoz, ne kelljen korcsolyával a lábunkon sokat gyalogolni a tóig.

img_0967.jpg

Hétköznap menni egészen más élmény volt. Nem volt tömeg, sőt gyakorlatilag kettesben voltunk édesapámmal. Lelkiismeret-furdalás nélkül foglalhattunk el egy még a nyárról a parton maradt padot, és élvezhettünk a nyugodt korcsolyázást. Nem kellett kerülgetni a többi kikapcsolódni vágyót. A zene sem szólt, csak a szél fütyült a fülünkben és hallottuk, ahogy a korcsolyánk karcolja a jeget. Egyedül az hiányzott, hogy nem volt nyitva semmi a parton, így csúszkálás után nem tudtunk felmelegedni teát vagy forralt bort kortyolgatva. Persze, ez legyen a legkisebb gond, hiszen meleg italt vihetünk magunkkal termoszban is.

Ebben az évben egyébként a 32 centiméteres vastagságot is elérte a jég.

Azonban nem ez volt a legnagyobb mért jégvastagság a Balatonon. A dokumentációk szerint 1928-1929 telén a jégvastagsága elérte a 72 centimétert is. A mérések szerint 1987-ben 45 centiméteresre hízott a jég a mínuszoknak köszönhetően.

A megfelelő vastagságúra hízott jégtakaró megmozgatja a rendezvényszervezők fantáziáját is. 1982-ben például jégkarnevált rendeztek Fonyódon. A Somogyi Hírportál visszaemlékezése szerint szinte a nyári tömegeket megközelítő létszámban vettek részt az emberek az eseményen. 2017-ben is Fonyód volt az egyik szereplője a téli eseményeknek. Ebben az évben ugyanis Fonyód és Badacsony között megrendezték a Balaton-átcsúszást. Természetesen ehhez a szervezők kijelölték a pályát és a jégen tartózkodó biztosító személyzetnek köszönhetően menet közben is lehetett szükség esetén segítséget kérni.

Mikor idén először olvastam, hogy megérkezik az igazi tél, reménykedni kezdtem, hátha átélhetem ismét a négy évvel ezelőtti élményt.  Természetesen ehhez az kellene, hogy tartósabban megmaradjon a hideg. A napokban már megindult a védettebb öblökben, kikötőkben a jegesedés, a kemény hideg és a szélcsend kedvez a nyílt víz befagyásának is. Azonban egyelőre mindenképpen csak vékony jégrétegről beszélhetünk, ami sportolásra nem alkalmas.

Ahhoz, hogy biztonságosan rá lehessen menni a jégre, annak legalább 10 centi vastagra kellene híznia.

Ilyen jégvastaghoz azonban nagyjából két hétig ki kellene tartania a komoly fagynak. Valószínűleg ez most nem fog bekövetkezni, hiszen az előrejelzéseket böngészve látható, hogy hamarosan ismét fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet. A cikk írásának időpontjában az előrejelzések szerint napközben akár 10°C fölé is kúszhat a hőmérő higanyszála.

img_0878.jpg

Sajnos úgy tűnik, hogy a korcsolyázás idén még várat magára, noha még február első feléig reménykedhetünk abban, hogy korcsolyázásra alkalmas módon fagyjon be a tó vize és mehessünk mozogni. Az is elképzelhető azonban, hogy ha be is fagy a tó, a járványhelyzet akkor sem teszi lehetővé a korcsolyázást. A befagyott Balaton ugyanis vonzza a korcsolyázás szerelmeseit. Talán idén még nagyobb tömegek érkeznének a tavakhoz, hiszen a műjégpályák zárva vannak. Én mindenesetre

akár maszkban is szívesen suhannék a jégen, a maszk pedig legalább megvédené az arcom attól, hogy kicsípje a szél.

Nyilván nem szabad megfeledkezni ilyenkor sem a biztonságról és a járványügyi előírások betartásáról. Az eplényi sípályán például limitálva van az egy napra eladott jegyek száma. A közösségi helyiségekben a tájékoztató szerint folyamatos a fertőtlenítés, illetve kötelező a maszk és kesztyű viselése, valamint a terület több pontján van lehetőség kézfertőtlenítésre is. A sípályák látogatásának lehetőségével legalább nem maradunk teljesen téli sportok nélkül, hiszen, ha idén a korcsolyázás ki is marad, azért síelni és snowboardozni van lehetőség.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása