Reaktor

Franciaország az elmúlt években Nyugat-Afrika legfontosabb partneréből a legellenségesebb hatalommá vált, így volt ez Nigerben is a hatalomváltást követően. 2023 júliusában az Abdourahamane Tiani vezette katonai elit megdöntötte a demokratikusan megválasztott elnök, Mohamed Bazoum hatalmát Nigerben.

A puccs nem egyedi eset volt: Nyugat-Afrikában dominószerűen dőltek be a kormányok. A hatalomátvétel, hasonlóan a mali és burkina fasói eseményekhez nemcsak a belpolitikában, hanem a külpolitikában is éles váltást eredményezett. Korábban mindhárom ország legfontosabb partnere Franciaország volt a gyarmati múltból adódóan, azonban a junták színre lépésével a korábbi szövetségesből első számú ellenség lett.

A franciaellenesség folyamatosan erősödött a régióban, részben a terrorizmus terjedése miatt. A fenyegetés kezelésében Franciaország számított a legfontosabb partnernek, ám az észak-maliból induló radikalizmust nem tudta megfékezni: a dzsihádista hálózatok átterjedtek a szomszédos országokra, így Nigerre is. A lakosság jelentős része a franciákat hibáztatta, hiszen 2012 óta a biztonsági helyzet folyamatosan romlott. Ennek következménye az erősödő nyugatellenesség lett.

Erre ráerősítettek az orosz dezinformációs kampányok is, amelyek a Száhel-övezetet, a különböző stratégiai nyersanyagok és ritkafémek miatt saját érdekszférájuk részeként kezelik. A francia és úgy eészében a térség terrorizmus kezelésének eredménytelensége több okra vezethető vissza: szakértők szerint leginkább a társadalmi és politikai rendezés hiánya járult hozzá a radikalizmus terjedéséhez. Az iszlamisták kihasználták az etnikai törésvonalakat, a mélyszegénységet, a nomád–földműves ellentétet, valamint azokat a periférikus térségeket, ahová a gyenge állam keze már nem ért el. Különösen igaz volt ez a Niger–Mali–Burkina Faso hármashatár térségére.

Niger és a szomszédos junták elérték, hogy 2023 végére a francia hadsereg kivonuljon, és beszüntesse műveleteit. A helyükre megérkezett az akkor még Wagner-csoport néven ismert, ma már African Corps-ként működő orosz katonai szervezet. A problémát továbbra is elsősorban katonai dimenzióban kívánták kezelni, így a terrorista fenyegetés nemhogy megszűnt volna, hanem tovább erősödött, és egyre több civil esett áldozatul. A Human Rights Watch jelentései szerint az orosz jelenlétet követően több esetben egész falvakat irtottak ki néhány ott bujkáló dzsihádista miatt.

A romló biztonsági helyzetben a lakosság elégedetlensége a junta irányába is növekedett, és a narratíva uralása egyre nehezebbé vált. Ebben a kontextusban a vezetés tudatosan próbálja erősíteni a franciaellenességet, hogy növelje saját intézkedéseinek támogatottságát és mozgósítsa a társadalmat.

Ebben a keretben értelmezhető a 2026. januári támadás is, amely a niameyi Diori Hamani nemzetközi repülőteret érte. A merényletet az Iszlám Állam Száhel-ágazata (ISGS) vállalta magára, ám a nigeri vezetés azonnal Franciaországot vádolta destabilizációval, és azt állította, hogy a terrorista szervezeteket Párizs pénzeli. Emmanuel Macron ezt határozottan visszautasította, a francia vezérkar szóvivője pedig információs hadviselésnek nevezte a vádakat.

A retorika további eszkalációját jelentette, amikor 2026 februárjában a junta egyik vezetője, Amadou Bacharou tábornok nyilvánosan kijelentette, hogy Niger „háborúba fog lépni Franciaországgal”. Nyilvánvaló, hogy Niger katonai értelemben nem lenne képes felvenni a harcot Franciaországgal, a kijelentés mobilizációs eszköz, a külső ellenségkép felépítése klasszikus technika a belső feszültségek elfedésére. Oroszország egyértelműen ráerőst saját eszközeivel a dezinformációra, hiszn minden nyugatellenes érzelem Európa és közvetetten az Egyesült Államok afrikai befolyásának csökkenését eredményezi.

De miért ilyen jelentős Niger Oroszország számára? Az ország a világ egyik meghatározó urántermelője. Moszkva számára Niger lehetőséget kínál a francia befolyás visszaszorítására Afrikában, és egyben stratégiai nyersanyagokhoz való hozzáférést is biztosíthat. Kína szintén jelen van az olaj- és uránszektorban, továbbá az Belt and Road Initiative (BRI) keretében hosszú távú infrastrukturális és energetikai projekteken keresztül erősíti pozícióit a térségben.

Ebből látható, hogy Niger új partnerekre cserélte Párizst, azonban ezek az új partnerek a junta hatalomba tartásán kívül nem segítettek megoldani a valós problémákat. A civil áldozatok növekednek, a terrorista akciók egyre több áldozatot követelnek, és nagyon sürgős megoldás szükséges az egyre tovább terjedő radikalizmus ellen. A válasz nem Franciaország ellenségképpé kreálása, hiszen az csak a narratíva állításban segít, hanem valóban társadalmi megoldást kínálni a problémákra.

Az empátia – mások érzéseinek, helyzetének és nézőpontjának megértése és átérzése – nem pusztán egyéni erény, hanem a társadalmi együttélés egyik alapfeltétele. Mégis egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a mai társadalmakban csökken az empátia szintje: az emberek türelmetlenebbek, közönyösebbek, gyorsabban ítélkeznek, és nehezebben kapcsolódnak egymáshoz érzelmileg. Ez a folyamat nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem több, egymással összefüggő társadalmi, gazdasági és kulturális tényező eredménye. Az empátia hiánya pedig nemcsak egyéni kapcsolati problémákat okoz, hanem hosszú távon az egész társadalom működését veszélyezteti.

Az empátia eltűnésének okai napjainkban

A felgyorsult életmód és a folyamatos stressz az empátia egyik legnagyobb ellensége. A modern ember gyakran állandó időnyomás alatt él: munkahelyi elvárások, anyagi bizonytalanság, információs túlterheltség és teljesítménykényszer határozza meg a mindennapjait. Ilyen körülmények között a figyelem beszűkül, és az önfenntartás, a „túlélés” kerül előtérbe. Amikor valaki folyamatosan kimerült és szorongó, kevesebb lelki energiája marad arra, hogy mások érzéseire érzékenyen reagáljon.

A digitalizáció és a közösségi média térnyerése szintén hozzájárul az empátia csökkenéséhez. Az online térben a kommunikáció gyakran arctalan és személytelen: hiányoznak a nonverbális jelek, a hangszín, a mimika, amelyek az empátia kialakulásához elengedhetetlenek. A képernyők mögül könnyebb bántó megjegyzéseket tenni, leegyszerűsítő ítéleteket hozni vagy közömbösnek maradni mások szenvedése iránt. A folyamatos összehasonlítás, a látszólag tökéletes életek képei pedig tovább növelik az elidegenedést és az irigységet, ami szintén rombolja az együttérzést.

Emellett az algoritmusok pedig úgy járulnak hozzá az empátia csökkenéséhez, hogy a figyelem maximalizálására optimalizálva elsősorban erős, gyakran negatív érzelmeket kiváltó tartalmakat emelnek ki, ami gyors ítélkezéshez, polarizációhoz és ellenségképzéshez vezet. A személyre szabott ajánlások véleménybuborékokat hoznak létre, amelyekben az emberek ritkán találkoznak eltérő nézőpontokkal, így csökken a mások helyzetének megértésére való képesség. Az online tér személytelensége és az információs túlterhelés tovább erősíti a dehumanizációt és az érzelmi kifáradást, ezért az együttérzés sokaknál védekezésképpen visszaszorul. Az algoritmusok nem okozói, hanem erősítői az empátia válságának, mert felnagyítják azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek az embereket eltávolítják egymástól.

A társadalmi polarizáció és az „mi és ők” gondolkodásmód erősödése szintén alapjaiban gyengíti az empátiát. Amikor politikai, ideológiai, kulturális vagy gazdasági törésvonalak mentén csoportokra osztjuk az embereket, az ellenoldalt egyre kevésbé látjuk egyéneknek, érző embereknek. A leegyszerűsítő narratívák és az ellenségképek kialakítása tudatosan vagy tudattalanul dehumanizálja a másikat, ami megkönnyíti a közönyt, sőt az agressziót is.

Ezzel párhuzamosan az individualizmus erősödése is szerepet játszik az empátia visszaszorulásában. A modern társadalmak gyakran azt az üzenetet közvetítik, hogy a siker kizárólag egyéni érdem, a kudarc pedig személyes hiba. Ez a szemlélet háttérbe szorítja a közösségi felelősségvállalást, és azt sugallja, hogy mások problémái nem a mi dolgunk. Ha valaki nehéz helyzetbe kerül, könnyen hangzik el a kérdés: „Miért nem oldja meg egyedül?”

Végül a média által közvetített folyamatos szenvedés is paradox módon empátiacsökkenéshez vezethet. Háborúk, katasztrófák, szegénység és erőszak képei árasztják el a mindennapokat, ami idővel érzelmi kifáradást okoz. Az emberek védekezésképpen eltávolodnak, érzéketlenné válnak, mert különben túl megterhelő lenne mindezt feldolgozni.

Történelmi tanulságok, az empátia hiányának volt következményei

A történelem számos olyan szörnyűséget ismer, amelyek közös gyökere az empátia hiánya volt, vagyis az a képtelenség – illetve tudatos elutasítás –, hogy az emberek másokat teljes értékű emberként lássanak. A rabszolgatartás rendszere például évszázadokon át azon alapult, hogy egész embercsoportokat megfosztottak emberi méltóságuktól: a rabszolgákat tulajdonként kezelték, munkára és engedelmességre kényszerítették, miközben szenvedésük, félelmeik és jogaik teljesen figyelmen kívül maradtak. Hasonló empátiahiány jelent meg a holokauszt idején, amikor a náci ideológia tudatosan dehumanizálta a zsidókat és más üldözött csoportokat, így téve „elfogadhatóvá” a tömeges kirekesztést, deportálást és megsemmisítést. Az áldozatokat nem egyénekként, hanem veszélyként vagy teherként ábrázolták, ami lehetővé tette, hogy a társadalom egy része közömbössé váljon a szenvedésük iránt. Ugyanez a mechanizmus figyelhető meg más népirtásokban is, például az örmény genocídiumban vagy a ruandai népirtásban, ahol az ellenségképzés, a propaganda és az empátia tudatos leépítése vezetett szélsőséges erőszakhoz. Ezek a történelmi példák arra figyelmeztetnek, hogy amikor az empátia eltűnik a közösségek gondolkodásából, és az „ők” és „mi” közötti határ áthidalhatatlanná válik, akkor az embertelenség rendszerszintűvé válhat, és súlyos tragédiákhoz vezethet.

Miért baj a csökkenő empátia? 

Az empátia hiánya elsősorban a társadalmi kapcsolatok minőségét rontja. Amikor az emberek nem érzik, hogy megértik és meghallgatják őket, nő az elszigeteltség, a bizalmatlanság és a frusztráció. Ez a mindennapi élet szintjén konfliktusokhoz vezet a családokban, munkahelyeken és közösségekben, ahol egyre kevesebb a türelem és a kölcsönös megértés.

Társadalmi szinten az empátia csökkenése fokozza a megosztottságot és gyengíti a közösségi összetartást. Egy empátiában szegény társadalom nehezebben reagál a közös kihívásokra, legyen szó gazdasági válságról, járványról vagy társadalmi igazságtalanságokról. Ha az emberek nem képesek mások helyzetébe beleélni magukat, akkor a szolidaritás is meggyengül, és a közös megoldások helyett az önérdek dominál.

Az intézményi döntések szintjén az empátia hiánya embertelen rendszerekhez vezethet. Amikor szabályok, gazdasági mutatók vagy hatalmi szempontok felülírják az emberi következményeket, különösen a legkiszolgáltatottabb csoportok szenvednek. Az empátia nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a döntéshozók ne csak hatékony, hanem igazságos és humánus megoldásokat keressenek.

Az empátia csökkenése nem elkerülhetetlen, de komoly figyelmeztető jel. A modern társadalom számos olyan körülményt teremt, amely megnehezíti az együttérzés gyakorlását, mégis az empátia hiánya hosszú távon mindenkit gyengít. Nemcsak erkölcsi kérdésről van szó, hanem a társadalmi stabilitás, a bizalom és az együttműködés alapjairól. Az empátia tudatos fejlesztése – az oktatásban, a közbeszédben és a mindennapi kapcsolatokban – kulcsfontosságú ahhoz, hogy a társadalom ne váljon közönyössé, és képes maradjon emberhez méltó módon működni.

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok fokozatos haderő-átcsoportosításba kezdett a Közel-Keleten, olyan pozíciókba mozgatva fegyvereit, ahonnan rövid időn belül csapást tud mérni Iránra. Donald J. Trump elnök többször is élesen bírálta Teheránt a tüntetések leverése és a véres megtorlások miatt. A CNN és az Axios szerint az Egyesült Államok már a hétvégén megindíthatja a támadást Irán ellen.

Már 2025 júniusában sor került Irán elleni amerikai légicsapásokra az Izraellel közös 12 napos háború során, amely iráni nukleáris létesítményeket célzott. Azóta a helyzet újra felforrósodott, az iráni tüntetések leverése és a nukleáris objektumok újraépítése miatt.

Az elnök különleges megbízottja, Steve Witkoff, valamint Trump veje, Jared Kushner, akik az orosz-ukrán békefolyamatban is szerepet vállalnak, Genfbe utaztak, ahol közvetett tárgyalásokat folytattak az iráni féllel. A megbeszéléseket követően a Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt úgy nyilatkozott, hogy történt előrelépés, ugyanakkor több kormányzati és külső elemző is szkeptikus. Trump feltételei, az urándúsítás teljes feladása, a nukleáris program leállítása és Irán regionális befolyásának visszaszorítása Teherán számára gyakorlatilag stratégiai alárendelődést jelentenének, amit az iráni vezetés eddig határozottan elutasított.

A USS Gerald R. Ford repülőgéphordozó. Kép forrása: CNN

A katonai előkészületek mértéke arra utal, hogy Washington nem diplomáciai nyomásgyakorlásra készül. Az amerikai haderő-összevonás részeként több tucat légi utántöltő repülőgépet vezényeltek a térségbe. Emellett több mint ötven vadászgép, köztük F–35-ösök, F–22-esek és F–16-osok indultak el az Egyesült Államokból Európán keresztül a Közel-Kelet irányába. A repülési adatok és amerikai tisztviselők beszámolói szerint az átcsoportosítás az elmúlt napokban felgyorsult. Ezek a gépek nemcsak csapásmérő, hanem légtér-fölény biztosítási feladatokra is alkalmasak, ami egy komplex, többnapos műveletben kulcsfontosságú.

A térségben már két repülőgép-hordozó kötelék áll készenlétben. A USS Gerald R. Ford, amely nemrég a Nicolás Maduro venezuelai elnök elrablásakor teljesített szolgálatot, Gibraltár közelében haladt át, hogy csatlakozzon a korábban már jelen lévő USS Abraham Lincoln kötelékéhez. Mindkét hordozót rombolók, cirkálók és tengeralattjárók kísérik, teljes értékű csoportot alkotva.

A katonai vezetők szerint a Gerald R. Ford a hétvégére vagy a jövő hét elejére érheti el a Földközi-tenger keleti medencéjét. Elsődleges feladata várhatóan izraeli nagyvárosok légvédelmi támogatása lesz.

Az Egyesült Államok emellett magasabb készültségi szintre helyezte B–2-es stratégiai bombázóit, azokat a gépeket, amelyeket a tavalyi iráni csapások során is bevetettek, valamint más, az amerikai szárazföldön állomásozó nagy hatótávolságú bombázókat is.

A Pentagon nemcsak támadó, hanem védelmi képességeket is megerősített. A térségbe telepítették a Patriot légvédelmi rendszereket és a THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rakétavédelmi rendszert is. Mindkettő alkalmas iráni ballisztikus rakéták elfogására. Egy amerikai katonai tisztviselő szerint az Egyesült Államok jelenleg képes lenne megvédeni saját csapatait, szövetségeseit és katonai eszközeit egy iráni megtorló csapással szemben, legalábbis egy rövid, korlátozott hadjárat idejére. A kérdés inkább az, hogy egy elhúzódó és szélesebb körű konfliktus esetén fenntartható-e ez a védelem.

A lehetséges támadás időzítését több naptári esemény is befolyásolhatja. A téli olimpia vasárnap zárul, hagyományosan olimpia alatt nem szokás háborút indítani, a versenysorozat jelképe miatt. Eközben szerdán megkezdődött a ramadán, a muszlim világ legfontosabb ünnepe. Több közel-keleti amerikai szövetséges attól tart, hogy egy ebben az időszakban végrehajtott támadás a társadalmi következmények miatt regionális destabilizációhoz vezetne.

A támadási hajlandóságot mutatja a Chagos-szigetek kapcsolatában történő brit-amerikai feszültség. Donald Trump bírálta a brit kormány döntését, amely szerint a szigetcsoportot Mauritius fennhatósága alá helyeznék. A The Times február 19-i értesülése szerint Trump tiltakozásának hátterében az a szándék állhatott, hogy az Indiai-óceán térségébeli sziget RAF - brit légierő-bázisát Irán elleni csapásokhoz használhassa az Egyesült Államok. A brit lap most arról számolt be, hogy London nem engedélyezi a bázis használatát egy ilyen művelethez, ami tovább mélyítheti a két ország közötti kapcsolatot.

A Chagos-szigetek. Kép forrása: FT

Mindezek alapján az amerikai előkészületek komolyan kell venni, Washington számára az iráni nukleáris program visszaszorítása és a rezsim meggyengítése stratégiai érdek, Izrael számára pedig még inkább létkérdés. Ugyanakkor egy Irán elleni háború aligha lenne rövid vagy korlátozott. A közel-keleti konfliktusok ritkán zárulnak gyorsan, és a mostani, hosszú hetek óta tartó előkészület is arra utal, hogy a Pentagon egy elhúzódó forgatókönyvvel is számol.

Trump korábban azt ígérte, hogy Amerika kimarad a végtelen háborúkból. A közelgő időközi választások fényében különösen érdekes kérdés, hogy mekkora sikere lehet egy újabb háborúnak. A venezuelai gyors akció egyértelműen növelte a támogatottságot, azonban egy Irán elleni háborúban benne van az elhúzódás kockázata, amely minden esetben negatív hatással lesz az amerikai közvéleményre.

A magyar sajtóban Donald Trump amerikai elnök második ciklusának kezdete óta arról lehet olvasni, hogy Magyarország és az Egyesült Államok államközi kapcsolatai jelentősen javultak, a kormányzati szereplők egyenesen aranykornak nevezik a jelenlegi időszakot. Annak érdekében, hogy megértsük, valóban kimagaslóan jó-e a viszony a magyar és az amerikai vezetés között, érdemes áttekinteni a magyar és amerikai felek közötti diplomácia legfontosabb történelmi fordulópontjait.

Emigráció és világháború

A magyar-amerikai kapcsolatok alapjait nem kizárólag a diplomácia világából ismert szerződések befolyásolták, hanem organikus, az emberek mozgása és a történelmi kényszer miatt kibontakozó természetes folyamatok fektették le. A 19. század végétől kezdve nagy számban érkeztek magyar bevándorlók az Egyesült Államokba, akik főként gazdasági és társadalmi okokból hagyták el a történelmi Magyarország területét. Fontos azt is megjegyezni, hogy a dualizmus ideje alatt a Magyarországról kivándorlók többsége nem magyar etnikumú volt, hanem valamely nemzetiséghez tartozott. Ez a diaszpóra később fontos hídként működött a két ország között, mivel az amerikai közvélemény leginkább az USA-ban élő magyar közösségeken keresztül kapcsolódott Európával és azon belül hazánkkal.

Magyar emigránsok egy Amerikába tartó hajó fedélzetén

Az első világháború, majd a trianoni békeszerződés jelentősen megváltoztatta Magyarország nemzetközi pozícióját kapcsolatait a nyugati hatalmakkal. Az Egyesült Államok bár nem ratifikálta a trianoni békét, de a korszakban jellemző jelentős politikai átrendeződés mégis megnövekedett távolságot teremtett Magyarország és az USA között. A két világháború között fennálló Horthy-korszakban Magyarország külpolitikája – egyebek mellett a revizionista törekvések miatt - egyre inkább Németország felé orientálódott, ami a második világháború alatt nyílt konfliktushoz vezetett az Egyesült Államokkal. Hazánk 1941-ben üzent hadat az USA-nak, ami hosszú időre megszakította a bizalmon alapuló párbeszéd lehetőségét. Ezt a helyzetet tobább súlyosbította a háborús vereség és az azt követően kialakuló új geopolitikai helyzet. Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába került, így a magyar-amerikai kapcsolatok alakulása már nem kétoldalú kérdés volt, hanem mindinkább a hidegháborús logika keretrendszerében volt értelmezendő.

1956. és a hidegháború

A hidegháború évtizedei alatt a magyar-amerikai viszonyt elsősorban ideológiai ellentét határozta meg. Magyarország a kommunista blokk részeként a szovjet érdekszférában működött, míg az Egyesült Államok a nyugati világ vezető hatalmaként a szocialista rendszerek ellenpólusát képviselte. A korszakban a diplomáciai kapcsolatok formálisan ugyan léteztek, de valódi politikai partnerségről nem lehetett beszélni.

Az időszak legmeghatározóbb eseménye kétségkívül az 1956-os forradalom volt, melynek során Magyarország rövid időre a szabadságért való küzdelem globális szimbólumává vált. Az Egyesült Államok katonailag nem avatkozott be a magyarországi harcokba, de humanitárius és politikai támogatást nyújtott. Többek között magyar menekültek tízezreit fogadták be a tengeren túl, akik később az amerikai társadalom és gazdaság hasznos szereplőivé válhattak. Az ’56-os menekülthullám megerősítette a magyar diaszpóra jelentőségét, így az ma is az Egyesült Államok fontos közösségének számít. Az 1970-80-as években a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok fokozatosan bővültek, de a magyar külpolitika továbbra is csak a szovjet blokk keretei között mozoghatott.

Az ’56-os menekültek érkezése az Egyesült Államokba

Rendszerváltás

1989-től kezdődően Magyarország demokratikus átalakulása új alapokra helyezte az ország külpolitikáját és lehetővé tette a nyugati integrációt. Az Egyesült Államok támogatta ezt a törekvést és kiállt Magyarország demokratizálódása mellett, ami az 1990-es években egyre erősebb politikai és gazdasági együttműködéssel párosult. 1999-ben fontos mérföldkő következett be, Magyarország csatlakozott a NATO-hoz. Ez a lépés nem kizárólag katonai szövetséget jelentett, hanem azt is jelezte, hogy Magyarország a nyugati biztonsági rendszer részeként képzeli el hosszú távú jövőjét. A 2004-es európai uniós csatlakozás is új dimenziót adott Magyarország helyzetének, mivel ezután az ország egyszerre volt amerikai szövetséges a NATO-ban és EU-tag, ami időnként politikai egyensúlyozást igényelt a különböző érdekrendszerek között.

A második Orbán-kormány megalakulását követően, a 2010-es évektől a kapcsolatok hullámzóbbá váltak, hiszen bizonyos politikai kérdésekben, mint például a demokratikus normák, a médiaszabadság vagy a külpolitikai orientáció terén részben eltérő megközelítések jelentek meg az amerikai és a magyar kormányzat között. Ennek ellenére a gazdasági és katonai együttműködés fennmaradt és a két ország stratégiai érdekei továbbra is megegyeztek. A demokrata Obama-adminisztráció és Biden-adminisztráció évei alatt inkább hűvös, míg a republikánus Trump elnök hivatali ideje alatt barátságos hangnemben zajlott a diplomáciai kommunikáció.

Orbán Viktor és Donald Trump

Összességében elmondható, hogy a magyar és amerikai vezetés közötti kapcsolat alakulását jellemzően külpolitikai események befolyásolták, a diplomáciai mozgásterét a geopolitikai helyzet határozta meg. A közelmúltra jellemző baráti viszonyt is a kormányok ideológiai hasonlósága és a lényeges geopolitikai kérdésekhez történő hasonló megközelítés magyarázza. Fontos dilemma azonban, hogy a jó viszony mekkora mértékben függ a két ország vezetőinek személyén és fennmarad-e a közelség egy esetleges kormányzati átalakulás esetén.

Február a Valentin-nap mellett az NFL Super Bowl nevet viselő sporteseményéről is híres, melyet világszerte milliók követnek figyelemmel. A sport azonban nem az egyetlen eleme a Super Bowl-nak, amely minden évben izgalmassá teszi az eseményt, hiszen az amerikai foci mellett a félidős műsorra is hatalmas figyelem szegeződik. Idén Bad Bunny lépett fel, aki az amerikai társadalomban ellentmondásos előadónak számít, Trump elnök például miatta nem vett részt az eseményen. Ebben a cikkben öt olyan Super Bowl félidős műsort mutatok be, melyek az előadó személye, vagy a produkció jellege miatt a legemlékezetesebbnek számítanak.

1993: Michael Jackson

Az 1993-as Michael Jackson neve alatt futó félidős Super Bowl show azért került fel a listára, mert az énekesre rekordszámú néző volt kíváncsi, innentől számítható globális médiaeseménynek a Super Bowl félidős műsora. Jackson ikonikus bevonulása és a hosszú másodpercekig tartó mozdulatlan póz azonnal elvarázsolta a közönséget. A már eleve felfokozott hangulatban felszólaló slágerek, mint például a Billie Jean, Black or White vagy a Heal the World fergeteges atmoszférát teremtettek a stadionban. A produkciót a kiválóan alkalmazott tömeges koreográfia és az egész stadiont betöltő látvány tette nagyszabásúvá. A műsor hatalmas médiavisszhangot és nézettséget hozott, ezzel bebizonyítva, hogy a félidő legalább akkora attrakció lehet, mint maga a meccs.

Michael Jackson az 1993-as Super Bowl-on

2002: U2

2002. februárjában a 36. Super Bowlt alig fél évvel a 2001. Szeptember 11-i terrortámadások után rendezték meg, így várható volt, hogy a félidős műsor valamelyest tükrözni fogja az országban urakodó sokkos közhangulatot. A U2 kitűnően érzékelte a közönség érzelmi helyzetét és egy lassabb, de szentimentálisabb előadással készült. A ‘Where the Streets Have No Name’ mellett az áldozatok neveinek kivetítése és a frontember, Bono ikonikus zászlós gesztusa tette felejthetetlenné a U2 produkcióját. A show annyira jól sikerült, hogy a mai napig az egyik legmeghatóbb fellépésként hivatkoznak rá.

A 9/11-es áldozatok nevei a U2 fellépésén

2004: Justin Timberlake és Janet Jackson

A 2004-es show inkább botrányai, mintsem egyedülálló hangulata miatt maradt emlékezetes. A hírhedt ‘wardrobe malfunction’ miatt a 2004-es műsor alighanem az egyik legismertebb médiabalhéhoz vezetett. A fellépő Janet Jackson, Justin Timberlake, Nelly, P. Diddy és mások az előre egyeztetettek szerint befejezték produkcióikat, de a a záró pillanatban egy előre be nem tervezett ruhaszakadás okozott meglepetést élő adásban. A baleset önmagában nem váltotta ki a közönség indulatát a fellépőkkel szemben, de az esemény hatására hosszú vita indult a televíziós cenzúráról és a popkultúra határairól. A 2004-eshez hasonló esemény azonban azóta sem fordult elő.

Janet Jackson a ruhaszakadás után

2015: Katy Perry

2015-ben Katy Perry látványos show keretében lépett fel a Super Bowl félidejében. A bevonulás például egy hatalmas oroszlánon történt, Missy Eliott vendégeként. A bő egy évtizeddel ezelőtti produkció arról vált emlékezetessé, hogy ebben az évben lett a műsor a mémkultúra egyik központi témája az ún. ‘Left Shark’ mém kapcsán. Az akkoriban kibontakozó online mémoldalak az előadás humorfaktorát meghaladó módon, azt eltúlozva, hosszú napokig szinte kizárólag Katy Perry produkciójával foglalkoztak.

Katy Perry óriás oroszlánon vonul be a 2015-os Super Bowl-on

2020: Shakira és Jennifer Lopez

A COVID-19 járvány kirobbanása előtti utolsó Super Bowl félidejében Shakira és Jennifer Lopez állt elő egy kulturálisan és vizuálisan is rendhagyó előadással. A grandiózus produkció pont a nem megszokott kulturális elemek miatt váltott ki éles kritikákat és hatalmas médiavisszhangot. A 2020-as volt az első show, amelyben nem a megszokott zenei stílusok, hanem a latin pop és reggaeton dominálta a produkciót. Az idén headliner Bad Bunny mellett, J Balvin lépett fel és a zenészek látványos tánca és erős színpadi jelenléte is megkülönböztette a 2020-as félidős előadást a korábbiaktól, amely így egyszerre lett ünnepelt identitás-pillanat és konzervatív kritikai célpont.

Shakira és Jennifer Lopez a Super Bowl színpadán 2020-ban

A bemutatott példákon látszik, hogy az NFL által rendezett sportesemény ugyan a sportkedvelők ünnepe, de a félidős műsorok évről évre egyre izgalmasabb, nagyszabásúbb elemeket tartalmaznak, melynek nem eltitkolt célja lehet a sport iránt kevésbé érdeklődő, de a zenei produkciókra nyitott közönség megnyerése és a televízió képernyők elé csábítása. A fellépések rendhagyó jellege egyre inkább elfogadottá vált, így a legtöbb amerikai minden bizonnyal megemelkedett ingerküszöbbel várja a 2027-es Super Bowl félidei műsorát.

Társadalmilag bevett reflex, hogy a szingli barátainkat sajnálattal kezeljük, és noszogatjuk őket arra, hogy találjanak végre valakit és mielőbb párkapcsolatba lépjenek. De vajon tényleg jobb valakinek ha párkapcsolatban van? Tényleg boldogabbak vagyunk tőle? 

A párkapcsolati státusz kérdése nemcsak társadalmi és kulturális szinten foglalkoztat sokakat, hanem a pszichológiai kutatások egyik visszatérő témája is. Gyakran hangzik el az a leegyszerűsített állítás, hogy „kapcsolatban boldogabbak vagyunk”, miközben a modern életformák egyre változatosabb kapcsolati mintákat hoznak létre. Az elmúlt évek nagyszabású, nemzetközi és longitudinális kutatásai árnyaltabb képet rajzolnak arról, hogyan függ össze a párkapcsolat, az egyedüllét, a mentális egészség és az életelégedettség.

Kapcsolati státusz és jóllét hosszú távú adatok alapján

Egy 2023-ban publikált tanulmány hosszú távú, ausztrál paneladatok segítségével vizsgálta, miként hat a kapcsolati státusz – és annak változása – az emberek életelégedettségére és mentális egészségére

A kutatás a Household, Income and Labour Dynamics in Australia (HILDA) adatbázisára épült, amelyben a résztvevők évente számoltak be kapcsolatuk állapotáról, valamint pszichés jóllétükről.

A vizsgálat két eltérő jólléti mutatót használt. Az életelégedettség a saját élet egészére vonatkozó, kognitív értékelést jelenti, míg a mentális egészség az aktuális érzelmi állapotok, hangulatok összességét ragadja meg.

A kapcsolati változások nem egyformán hatnak

Az eredmények egyik legfontosabb megállapítása, hogy a kapcsolati átmenetek hatása nem szimmetrikus. A kapcsolatból való kilépés – legyen szó házasságról, együttélésről vagy különélő kapcsolatról – jelentősebb és tartósabb negatív hatással volt mind az életelégedettségre, mind a mentális egészségre, mint amekkora pozitív változást maga a kapcsolat kialakulása hozott.

Másként fogalmazva: a kapcsolat elvesztése pszichológiailag nagyobb súllyal esik latba, mint amekkora nyereséget a kapcsolat kezdeti időszaka jelent. Ez az eredmény összhangban van más pszichológiai kutatásokkal is, amelyek szerint a veszteségek érzelmi hatása általában erősebb, mint a hasonló mértékű nyereségeké.

Nem kell együtt élni a pozitív hatáshoz

A tanulmány külön figyelmet szentelt a nem együtt élő párkapcsolatoknak. Az eredmények azt mutatták, hogy a különélő kapcsolatok is egyértelműen kedvezőbb jóléti mutatókkal járnak, mint a teljes egyedüllét. Ez arra utal, hogy az érzelmi kötődés és az intimitás megléte önmagában is védőfaktor lehet, függetlenül attól, hogy a partnerek egy háztartásban élnek-e.

A szerzők emellett hangsúlyozzák, hogy a kapcsolati státusz erősebben befolyásolja az életelégedettséget, mint a rövid távú érzelmi állapotokat. Az életelégedettség ugyanis érzékenyebb a társadalmi normákra, elvárásokra és az önértékelésre, míg a mentális egészség mutatói kevésbé reagálnak ezekre a külső összehasonlításokra.

Kapcsolat és boldogság nemzetközi összehasonlításban

Egy másik, 12 országra kiterjedő nagyszabású vizsgálat azt találta, hogy azok az emberek, akik párkapcsolatban vagy házasságban élnek, átlagosan magasabb érzelmi jóllétről és életelégedettségről számolnak be, mint az egyedülállók.

A kutatás a résztvevőket több csoportra osztotta: kapcsolatban élők, házasok, önkéntesen egyedülállók, nem önkéntes szinglik (akik szeretnének párkapcsolatot, de nem találnak), valamint azok, akik két kapcsolat között vannak. A jóllétet több dimenzió mentén mérték, beleértve az érzelmi állapotokat, az optimizmust és az élet értelmének megélését.

Azok, akik választásuk szerint voltak egyedülállók, vagy kapcsolatok között éltek, mérsékelten magasabb érzelmi jóllétről számoltak be, mint az önkéntelenül egyedülálló résztvevők, de még mindig alacsonyabb pontszámot értek el, mint a párkapcsolatban élők.

A házas és a párkapcsolatban élők következetesen a legmagasabb pontszámokat érték el a pozitív érzelmek és az élettel való elégedettség tekintetében. A boldogság és a boldog érzelmi állapotban töltött idő közelebbi vizsgálata azt is kimutatta, hogy a párkapcsolatban élők, különösen a házasok, magasabb boldogságszintet és nagyobb arányban töltötték boldognak magukat az egyedülállókhoz képest.

A kutatás hangsúlyozza, hogy nem önmagában a kapcsolat ténye számít, hanem annak minősége. Egy alacsony elégedettségű vagy konfliktusos kapcsolat jólléti szempontból akár közelebb is állhat az egyedülléthez, mint egy támogató párkapcsolathoz.

Élethosszig egyedülállók és személyiségkülönbségek

Egy friss, több mint 77 000, 50 év feletti európai felnőttet vizsgáló kutatás az élethosszig egyedülállók és a párkapcsolatban élők közti különbségekre fókuszált

A vizsgálat nemcsak az életelégedettséget, hanem a személyiségvonásokat is elemezte a Big Five modell alapján.

Az eredmények szerint az élethosszig egyedülállók átlagosan alacsonyabb életelégedettséget mutattak, valamint alacsonyabb extroverziót, lelkiismeretességet és nyitottságot. Ugyanakkor azok az egyedülállók, akik korábban éltek párkapcsolatban vagy házasságban, kedvezőbb mutatókkal rendelkeztek, mint azok, akik sosem voltak elkötelezett kapcsolatban.

A szerzők kiemelik, hogy ezek az összefüggések nem bizonyítanak ok-okozati viszonyt. Elképzelhető, hogy bizonyos személyiségjegyek egyszerre növelik a kapcsolat kialakításának esélyét és a magasabb életelégedettséget.

Nemi és társadalmi különbségek

A kutatások nemi különbségeket is feltártak: az egyedülálló nők átlagosan elégedettebbek életükkel, mint az egyedülálló férfiak. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a nők gyakran erősebb társas és érzelmi támogató hálóval rendelkeznek párkapcsolaton kívül is.

Mit üzennek összességében a kutatások?

A vizsgált tanulmányok alapján egyértelművé válik, hogy nincs univerzális válasz arra, melyik életforma „jobb” vagy „egészségesebb”. A párkapcsolat átlagosan magasabb jólléttel jár együtt, de csak akkor, ha érzelmileg biztonságos és kielégítő. Az egyedüllét pedig lehet megterhelő és magányos, de lehet tudatosan választott, autonóm és pszichésen stabil életforma is.

A boldogság és a mentális egészség szempontjából nem a kapcsolati státusz önmagában, hanem annak személyes jelentése, minősége és az egyén társas erőforrásai tűnnek meghatározónak.

Nyilvánosságra hozták annak a 12 új városnak az ajánlott helyszíneit, amelyeket a lakhatási válság leküzdése érdekében terveznek létrehozni – a brit kormány nagyszabású célkitűzése nyomán. Ez az új lakásépítésihullám a negyedik lesz a második világháború óta, ugyanakkor az első az elmúlt 50 évben. Ebben a cikkben bemutatjuk a kormány terveit, a 12 javasolt helyszínt és a következő lépéseket.

A baloldali Munkáspárti kormány tavaly lépett hivatalba, és már akkor ígéretet tett új lakások építésére a lakáspiaci kínálat növelése érdekében, amelynek részeként vállalta új generációs, modern városok felépítését, a legendás Clement Attlee 1945-ös munkáspárti kormány programja által inspirálva.

A kormány éppen ezért tavaly létrehozta az „Új Városok Munkacsoportját”, amelynek feladata az volt, hogy azonosítson 12 lehetséges helyszínt az építkezésre. A munkacsoport nyilvánosságra hozta az ajánlott városhelyszíneket. Ezek között egyaránt találhatók teljesen újonnan épülő városok, városbővítések és városmegújítási projektek is. Az „új város” koncepciója abban különbözik a kisebb volumenű, szétszórt lakásépítésektől, hogy itt stratégiai elhelyezkedésű, valóban élő és virágzó közösségeket kívánnak létrehozni – nem csupán a városi szétterüléshez hozzájáruló folyamatot támogatni.

Kép forrása: placenorthwest

Nézzük meg egyesével az új városok lehetséges helyszíneit.

Először Londonban és környékén, az Egyesült Királyság lakhatási válságának epicentruma körül kell keresni az új városokat, hiszen itt nyilvánvalóan óriási szükség van új otthonokra. Egy új város megépítését javasolják Crews Hill és Chase Park területén, Enfieldben, London északi peremén. Itt akár 21 000 új lakás is épülhetne. A munkacsoport szerint a tervezett lakások jelenleg alacsony értékű területeken épülne, ráadásul az új város profitálhatna a meglévő közlekedési kapcsolatokból, például az M25-ös autópályából és a fővárosba vezető több vasútvonalból.

 Kép forrása: Ianvisits

Közben Délkelet-Londonban egy másik új várost javasoltak a Thamesmead vízparton. Ez azonban nem lenne egy teljesen önálló város, hanem inkább egy városi beépítési projekt, egy jelenleg kihasználatlan barnamezős területen, ahol akár 15 000 új otthon kaphatna helyet. Az, hogy valóban virágzó új vízparti közösség alakulhasson ki, nagymértékben a közlekedési kapcsolatok bővítésétől függ. Például attól, hogy a Docklands vasút megépül-e Thamesmead felé.

Thamesmead látványterve. Kép forrása: Ianvisits

Londontól kissé távolabb, de még mindig a külső vonzáskörzetben, Buckinghamshire-ben is lenne egy városmegújítási projekt Milton Keynesben. A projekt érdekessége, hogy Milton Keynes maga is része volt a városépítési projektek harmadik hullámának, még az 1960-as évek végén. Milton Keynes egy igazi brit sikertörténet: közel 300 000 lakossal és erős gazdasági teljesítménnyel rendelkezik. A mostani javaslat szerint itt 40 000 új otthon épülne a városban és a peremterületeken, valamint egy új tömegközlekedési rendszer kialakítása is tervben van, ami segítene Milton Keynesnek megszabadulni az óriási autósforgalomtól.

Milton Keynes már ígyis Nagy-Britannia leggyorsabban fejlődő városa. Kép forrása: Bidwells

Egy 40 000 otthonnal rendelkező új önálló város létrehozatala Tempsford közelében (Bedfordshire-ben) is szerepel az ajánlások között. Ez egy valóban teljesen új város lenne, amely zöldmezős beruházásként valósulna meg. Tempsford rendkívül jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, mivel az East-Coast fővonal kereszteződésében található, amely vasúti összeköttetést biztosít Londonnal dél felé és északra is, valamint a tervezett East-West Rail útvonalhoz is kapcsolódhatna, így összekötve az új város Cambridge-el és Oxforddal is. Ez a település így az ország egyik legfontosabb gazdasági motorjának szívébe, az Oxford–Cambridge növekedési folyosóba illeszkedne, amely a tudomány, a technológia és az innováció központjaként szolgálna, összekötve a két világhírű egyetemi várost.

Kép forrása: Jash Balla Works

Nem messze Tempsfordtól, de már közelebb Oxfordhoz szintén javasolják egy új város létrehozatalát Hayford Parkban, ahol több mint 13 000 új otthon épülhetne, nagyrészt barnamezős területen, egy régi repülőbázis körül.

Észak felé haladva három új város építését is javasolják. Az egyik egy valóban új település, akár 20 000 otthonnal, Adlingtonban (Cheshire). A település 30 perc alatt elérhető vonattal Manchester belvárosából, így enyhíthetné a lakhatási nyomást Manchesterben, miközben mind a Greater Manchester, mind Cheshire gazdaságának előnyére válna. A régió ráadásul fejlett tudományos és technológiai ágazattal rendelkezik.

Kép forrása: GOV.UK

Eközben két új várost városon belül terveznek: az egyik Manchesterben (Victoria North), a másik pedig Leedsben (South Bank). Ezek tulajdonképpen nagy volumenű városi megújulási és sűrítési projektek, amelyek barnamezős és kihasználatlan területekre épülnének. Előbbi 15 000, utóbbi 13 000 új otthont jelentene, azzal a céllal, hogy előmozdítsák a növekvő városok gazdasági kilátásait, enyhítsék a lakhatási válságot, és javítsák a belső közlekedést.

Kép forrása: Far East Consortium

Nyugat-Angliában egy új város folyosószerű, összekapcsolt fejlesztések láncolataként valósulna meg Dél Gloucestershire-ben, Bristol északi peremén. A térség, amelyet West Innovation Arc néven ismert, számos kutatóközpontnak, mérnöki és technológiai vállalatnak ad otthont. A munkacsoport szerint az új város hozzájárulna egy rugalmasabb munkaerőpiac kialakításához, valamint lehetővé tenné, hogy az új lakások közel kerüljenek a meglévő munkahelyekhez és a bővülő iparágakhoz.

Az egyik legnagyobb projekt Bristol közelében. Kép forrása: GOV.UK

A régióban egy másik új várost is meg szeretnének építeni, Worcester közelében, a jól kapcsolódó Worcester Parkway vasútállomás környékén. Bár itt már most is folyamatban vannak fejlesztési tervek, a munkacsoport szerint egy új város megépítése felgyorsítaná a térség fejlesztését.

Dél-Nyugat-Angliában, Kelet-Devonban, Exeter közelében szintén egy teljesen önálló új város építését javasolják, Malcolm néven. A település 10 000 új otthont jelentene, és erősítené a gyorsan növekvő, gazdaságilag virágzó Exeter városát.

Kép forrása: BBC

A tizenkettedik új város javaslata egy városrehabilitációs projekt lenne Plymouthban. Annak ellenére, hogy a város lakhatási szempontból viszonylag megfizethető más brit régiókhoz képest, a belvárosban jelentős lakáshiány tapasztalható. A tervek szerint a belvárost és környékét több mint 10 000 új otthonnal alakítanák át. A munkacsoport szerint 2040-re több mint 25 000 gazdaságilag aktív lakosra lesz szükség, főként a védelmi minisztérium 4,4 milliárd font értékű befektetése miatt, ami a közeli devonporti haditengerészeti bázison valósul meg.

Kép forrása: Plymouth Live

A kormány jóváhagyta mind a 12 javasolt új város helyszínét, azonban a végleges döntés előtt még környezeti hatásvizsgálatokra és társadalmi konzultációkra kerül sor. A kormány elkötelezett amellett, hogy már ebben a parlamenti ciklusban legalább három új város építése ténylegesen megkezdődjön, ezek vaszínűleg Leeds South Bank, Tempsford, és Crews Hill lesznek.

Mindegyik projekt számos kihívással néz szembe: a környezeti engedélyezéstől kezdve az új városokban előírt megfizethetőség biztosításán át egészen az infrastruktúra-fejlesztésekig és a közösségépítési elvek betartásáig. A cél, hogy ezek az új települések valódi városokká váljanak, és ne csupán alvóvárosokként bővítsék a meglévő nagyvárosokat.

Fontos azonban látni, hogy a munkacsoport által jelzett 300 000 új otthon a következő évtizedben viszonylag csekély szám az ország tényleges lakásigényéhez képest. A kormány jelenlegi célja évi 300 000 új lakás felépítése, ami a következő választásokig 1,5 millió otthont jelentene. Vagyis ezek az új városok rövid távon nem oldják meg a lakhatási válságot, de az üzenet nem is ez: a cél nem pusztán házak felhúzása, hanem közösségek építése – egy olyan hosszú távú küldetés folytatása, amelyet a Munkáspárt kormánya indított el közel 80 éve.

A manipulációról mindenki hallott már, ez nem egy újkeletű dolog. Azonban a manipuláció különböző változatairól már sokkal kevesebben tudnak, pedig ha tudatában vagyunk egy-egy módszernek sokkal hatékonyabban is reagálunk rá.  A manipuláció egyik legveszélyesebb formája az, amikor már nemcsak a döntéseinket, hanem a saját érzékelésünket, emlékeinket és józan eszünket is megkérdőjelezik. Ez a jelenség a gázláng-hatás, vagy angolul gaslighting, amely mára nemcsak a pszichológiában, hanem a mindennapi beszédben, sőt a társadalmi diskurzusban is kulcsfogalommá vált. 

A kifejezés eredete: színházból a pszichológiába

A „gaslighting” kifejezés eredete Patrick Hamilton 1938-ban bemutatott Gázláng című színdarabjához, valamint annak 1940-es és 1944-es filmes feldolgozásaihoz köthető. A történetben a főszereplő otthonában lévő gázlámpák fénye tompul, amikor éjszakánként titokban a padláson kutat, és ott felcsavarja a világítást. Feleségének azonban azt állítja, hogy semmiféle változás nincs, így elhiteti vele, hogy csupán képzelődik. A férj szisztematikusan próbálja meggyőzni a feleségét és környezetét arról, hogy az asszony elmebeteg: a lakás több részletét is manipulálja, majd következetesen azt állítja, hogy a nő emlékszik rosszul vagy tévképzetek áldozata.

A cím is erre a jelenségre utal: a házukban a gázvilágítás visszatérően halványul, majd egyre gyengébben világít, de a férj kitartóan úgy tesz, mintha minden rendben volna. Ezáltal eléri, hogy a felesége fokozatosan kételkedni kezdjen saját érzékszerveiben. A fények halványodását részben az okozza, hogy a férfi a padláson kutat egy meggyilkolt gazdag nő eltűnt ékszerei után, és közben feltekeri a világítást. Amikor a feleség újra és újra megerősítést kér tőle a halvány fényekkel kapcsolatban, a férj hajthatatlanul tagadja a valóságot, és ragaszkodik ahhoz, hogy a fény nem változott — így sulykolva, hogy valójában a nő veszítette el a józan ítélőképességét.

Mit jelent a gaslighting ma?

A gaslighting a pszichológiai manipuláció egy formája, amelyben valaki kétségeket próbál elültetni egy megcélzott egyénben vagy egy célzott csoport tagjaiban, hogy megkérdőjelezze saját emlékezetét, észlelését és józanságát. A folyamatos tagadás, félrevezetés, ellentmondás és hazugság használatával a gaslighting destabilizálja az áldozatot és hitelteleníti a világképét.

A gázláng-hatás alatt álló személyben gyakran jelennek meg a következő gondolatok: „Biztos, hogy rosszul emlékszem.” „Lehet, hogy tényleg én reagálom túl.” „Talán tényleg én hibázom mindig.” Ez a belső bizonytalanság az, ami végül kiszolgáltatottá teszi az áldozatot a manipulátorral szemben.

A gázlángolás eszközei

A gaslighting sosem egyetlen mondat vagy tett, hanem egy folyamat. Leggyakoribb eszközei:

• Tagadás: „Ez soha nem történt meg.” "Soha nem mondtam ilyet."– még akkor is, ha bizonyíthatóan igen.
• Lekicsinylés: „Csak túldramatizálod.” "Ne légy már ilyen érzékeny."– ezzel az áldozat érzéseit teszik jelentéktelenné.
• Emlékezet megkérdőjelezése: „Biztos rosszul emlékszel.”
• Elterelés: „Nem rólam van szó, hanem rólad.” 
• Elszigetelés: amikor a manipulátor azt sugallja, hogy senki más nem hisz az áldozatnak.
• A bántalmazó soha nem ismeri be a saját hibáit, bármilyen kritikára agresszívan reagál. És ha megbánt előjönnek azok a mondatok, minthogy "csak vicceltem."
• Gyakran magyarázkodik, mentegetőzik.

A módszer lényege, hogy az áldozat fokozatosan feladja saját valóságérzékelését, és a manipulátor narratíváját kezdi el elfogadni.

Hol találkozhatunk vele?

A gázlángolás gyakran a bántalmazó párkapcsolatok egyik formája. Ilyenkor a partner úgy irányítja a kapcsolatot, hogy a másik fél egyre kevésbé bízzon saját ítélőképességében, és függjön a bántalmazótól. A gaslighting nemcsak magánéletben jelenhet meg. Előfordulhat, hogy egy vezető vagy kolléga folyamatosan leértékeli más munkáját, hibákat tulajdonít neki, majd tagadja, hogy valaha elhangzott volna kritika. Az érintett munkavállaló idővel elhiszi, hogy alkalmatlan vagy értéktelen. A gázláng-hatás társadalmi szinten is működik. Politikai kommunikációban vagy médiában is találkozhatunk vele, amikor tényeket torzítanak, hamis narratívákat erősítenek, és megkérdőjelezik a közönség saját emlékeit vagy tapasztalatait.

Hogyan ismerhető fel?

A gázlángolás sokszor alattomos, és nehéz észrevenni, hiszen fokozatosan épül fel, azonban a következő jelek utalhatnak rá: Gyakran kétségbe vonod a saját emlékeidet vagy érzéseidet. Úgy érzed, túl gyakran kell bocsánatot kérned, anélkül hogy pontosan értenéd, miért. Rendszeresen hallod, hogy „túlérzékeny” vagy. Egyre inkább a másik értelmezésére hagyatkozol. Úgy érzed, mintha „elveszítetted volna önmagad”.

Hogyan lehet védekezni ellene?

Dokumentálj! írd le az eseményeket, beszélgetéseket. Ez segít abban, hogy később ne lehessen eltorzítani az igazságot. Legyen egy támogató közeged és beszélj olyan barátokkal, családtagokkal vagy szakemberekkel, akik kívülről, tisztán látnak. Állítsd fel a határaidat, mondd ki világosan, mi az, ami elfogadható, és mi nem. Önismeret és önbizalom: minél inkább tisztában vagy az értékeiddel és érzéseiddel, annál kevésbé lehetsz manipuláció célpontja. Kérj szakmai segítséget, ha úgy érzed felismerted ezt a helyzetet, továbbá ha ez az állapot tartós és súlyos, érdemes pszichológushoz fordulni.

A gázlángolás és az etika

Fontos megkülönböztetni a hétköznapi vitákat a valódi gaslighting-tól. Egy-egy félreértés, másképp emlékezés természetes emberi jelenség. A gázlángolás azonban tudatos és ismétlődő stratégia, amelynek célja a másik ember kontrollálása. 

Összegzés

A gázláng-hatás az egyik legveszélyesebb pszichológiai manipulációs módszer, mert az alapja nem kevesebb, mint a valóságérzékelésünk. Az eredete egy több mint 80 éves színdarab, de a jelenség ma aktuálisabb, mint valaha – legyen szó párkapcsolatról, munkahelyről vagy társadalmi kommunikációról.

Felismerni és tudatosítani az első lépés. A gázlángolás elleni legfontosabb fegyver az önbizalom, a támogató kapcsolatok és a kritikus gondolkodás. Mert bár a fényt időnként próbálják elhalványítani, a lámpa mindig újra felgyújtható – ha elég erősen hiszünk a saját érzéseinkben és tapasztalatainkban.

A 2024. decemberi koreai hadiállapotot elrendelő egykori elnök lehet az első ember évtizedek óta Dél-Koreában, akit halálra ítélnek. A volt elnökkel szemben számos vádpontot megfogalmaztak, melyek a bő egy évvel ezelőtti eseményekhez kapcsolódnak. Ebben a cikkben a hadiállapot kihirdetésének okait és máig érezhető következményeit mutatom be.

Mi vezetett a hadiállapot kihirdetéséhez?

Dél-Koreában 2024 végére jelentősen elmérgesedett a politikai helyzet, mivel az ellenzéki politikai erők sorozatosan blokkolták a kormány javaslatait, köztük a következő évre vonatkozó költségvetést is, ezzel komoly feszültséget teremtve az elnök és a törvényhozás ellenzéki szereplői között. A végrehajtó hatalom (élén az elnökkel) a kialakult frusztrációja a tettlegességig fajult, amikor Yoon Suk Yeol elnök bejelentette, hogy szerinte a parlament államellenes erőket és Észak-Korea szimpatizánsait támogatja, ami érvelése szerint az ország demokratikus rendjét fenyegeti. Ezen helyzet kezelésére pedig az elnök hadiállapotot rendelt el.

Yoon Suk Yeol elnök elrendeli a hadiállapotot

Az esemény súlyosságának megértéséhez érdemes tanulmányozni az ország történelmi és jogi kereteit. Hadiállapotot Dél-Korea alkotmánya szerint csak súlyos rendkívüli helyzetben hirdethetnek ki, melyre utoljára 1979-ben került sor a demokratizálódás előtti korszakban. 2024-ben a súlyos és rendkívüli helyzet helyett inkább elnöki motivációk álltak a háttérben, ugyanis a lépést sok elemző szerint nem valódi nemzetbiztonsági válság, hanem politikai konfliktus és a végrehajtó hatalom blokkoló magatartása váltotta ki, melyet az elnök jogkörének szélesítésével kívánt kezelni.  

Az események

2024. december 3-án este Yoon Suk Yeol elnök egy előre be nem jelentett, televíziós beszédben hirdette meg a hadiállapotot, azzal az indokkal, hogy a rendelet védelmet nyújt majd a rendszerben állítólagosan működő államellenes csoportokkal szemben. A törvényeknek megfelelően a bejelentést katonai és rendőri intézkedések követték, a hadsereg és a rendőrök megkísérelték lezárni a parlament épületét és akadályozni a törvényhozás működését, melynek jogköre a hadiállapotra hivatkozva jelentősen szűkült.

A karhatalmi szervek beavatkozása ellenére a parlament rendkívüli ülésen megszavazta a hadiállapot megszüntetését, ezzel érvénytelenítve azt. A parlamenti döntés hatására az elnök végül visszavonta a rendeletet néhány órán belül, ezzel azonban az események nem értek véget. Tüntetések és széleskörű társadalmi tiltakozás következett, mivel a lakosság és számos kormánypárti és ellenzéki politikus a lépést a demokratikus normák elleni támadásnak tekintette. Azok a kormánytagok(például a védelmi miniszer), akik bizonyíthatóan szerepet játszottak az elnöki bejelentésben súlyos következményekkel kellett, hogy számoljanak.

A parlamentbe bejutni kívánókat a rendőrség és a hadsereg közös erővel próbálja megállítani

A következmények

A hadiállapot következményei között közéleti szempontból a politikai válság és a hatalomváltás a legfontosabb. Mivel a hadiállapot kihirdetése politikai sokkot okozott, az elnök elleni alkotmányos eljárás hamarosan elkezdődött, ami miatt a politikust 2025. elején eltávolították hivatalából. A hadiállapot kihirdetéséért felelős állami vezetőket jogi procedúra alá vetették, a volt miniszterelnököt 2026. elején 23 év börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy kulcsszerepet játszott a hadiállapotot elősegítő cselekményekben. Yoon elnök ellen pedig több bírósági ügy folyik, beleértve a lázadás és hivatali visszaélés vádját, esetében az életfogytiglan tartó börtönbüntetés a legvalószínűbb, de felmerült a halálbüntetés lehetősége is, mely Dél-Koreában ugyan megengedett, de évtizedek óta nem használt büntetésforma.

A volt koreai miniszterelnök közvetlenül a bírósági íélethirdetés után

Fontos következmény továbbá, hogy a demokratikus intézményekbe vetett bizalom a demokratizálódás kezdete óta nem látott mértékben csökkent. Az eset megrengette a közbizalmat a jogállamiságban és azokban a demokratikus intézményekben, melyeket korábban az emberek megingathatatlanul függetlennek tekintettek. A dél-koreai politikai polarizáció emellett rendkívül elmélyült, hiszen továbbra is jelentős azok aránya, akik Yoon elnököt és körét tartják az ország legitim vezetőinek.

A történtek nemzetközi aggodalmat is kiváltottak, hiszen egy Koreához hasonló demokratikus országban ritka esetről van szó, ami precedensként szolgálhat más államok számára a kivételes intézkedések visszaélésszerű alkalmazása terén. A hadiállapot rávilágított, hogy még stabil demokráciákban is lehetnek olyan politikai válságok, amelyek extrém intézkedéseket szülnek, így ezek kezelése felértékeli a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Hogyan néz ki a 21. században egy háború? Miben tér el egy, teszem azt, előző évszázadbeli kiterjedt konfliktustól?

Szűken összefoglalva: a mai háborúkat általában már nem nemzetek vívják egymással, hanem nem állami aktorok, illetve egyéb olyan szereplők, akik nem feltétlenül szerepelnek egy hivatalos háborús repertoárban. Ilyenek a magánkatonai cégek, terrorista sejtek vagy civil milíciák.

Az orosz-ukrán háború persze egy klasszikus ellenpélda, hiszen itt nemzetek állnak szemben, de olyan módon, amire korábban nem volt példa. Dróntechnológiát használnak hibrid és irreguláris módon. 2025-ben például Kijev bombázása vagy az energiahálózat elleni támadások drónokkal és rakétákkal történtek, de Ukrajna is válaszol FPV drónokkal orosz repterek és olajfinomítók ellen.

És miben változott a harctéri mozgás?

A harckocsikat már nem tömeges oszlopokban vetik be, mint a háború elején. Most már egyesével mennek, leadnak pár lövést, és egyből pozíciót váltanak, hogy ne lehessen őket bemérni. A gyalogság is inkább kisebb rohamcsoportokban, raj- vagy szakaszszinten mozog. És érdekes módon újra feltűntek a lövészárkok, amikről azt hitték, a modern hadviselésben már nem lesznek jelen.

Említetted Afrikát is. Miért fontosak azok a területek az oroszoknak? Milyen nyersanyag vagy geopolitikai cél vezérli őket?

A válasz kettős. Egyrészt jelentős ásványkincsek vannak ott: mangán, réz, drágakövek. Másrészt ezek migráció-kibocsátó országok. Az oroszok a kínaiakkal együtt jelen vannak a Száhel-övezetben, és egyfajta gerjesztő hatást teremtenek, hogy a migráció Európa felé induljon, gyengítve ezzel az európai egységet.

Itt említetted a Wágner csoportot. Prigozsin halála után mi a helyzet velük? Még mindig léteznek?

Ez egy differenciált dolog. Prigozsin halála után a Wágner hivatalosan betagozódott a védelmi minisztérium alá. Maga a név talán megszűnt, de a szervezet átalakult. Az afrikai szárnyat például átnevezték Afrika Korps-ra. Az orosz államnak továbbra is szüksége van erre a „láthatatlan kézre” a külföldi érdekei érvényesítéséhez.

Kicsit visszamenve az időben: miért robbant ki ez a háború?

Ez két világ találkozásának törésvonalában kezdődött. Oroszország számára a NATO közvetlen szomszédsága egzisztenciális fenyegetést jelentett. Az orosz néplélek bonyolult, ők birodalomként gondolnak magukra. Amikor Ukrajna elkezdett nyugatra tolódni, az oroszok a saját doktrínájuk alapján pufferzónát akartak védeni. Úgy gondolom, Oroszország egyfajta megelőző csapást mért Ukrajnára, hogy saját befolyását megőrizze, bár az ötnaposra tervezett háborúból már negyedik éve tartó konfliktus lett.

Térjünk át a másik fő témára, az információs hadviselésre. Mit is értünk ezalatt pontosan?

Ez a hibrid hadviselés egyik doménje. Itt nem feltétlenül a direkt hazugság a cél, hanem az összezavarás. A „média-zűrzavarkeltés”. Jó példa a Szkripál-ügy 2018-ból: több száz cikk jelent meg rengeteg különböző narratívával, hogy az ember ne tudja, minek higgyen. Az orosz média egy jéghegyhez hasonlít: a központi üzenet a Kremlből indul, majd átveszik az állami lapok, azután a proxi oldalak, végül a szélsőséges nyugati írók által legitimált felületek.

Említetted a chatbotokat is. Ezeknek mekkora a jelentősége?

Hatalmas. A 2016-os amerikai választásoknál a Trumpot követő fiókok jelentős része chatbot volt. Vagy nemrég a román választásoknál: egy jelölt TikTok-videóit mesterségesen pörgették fel chatbotokkal, hogy az algoritmus több valódi embernek is feldobja. Ez már egyértelmű kampánybefolyásolás.

Utolsó kérdésként: hogyan lehet ez ellen védekezni? Mit tanácsolsz a nézőknek?

A legfontosabb a társadalmi tudatosság. Fel kell ismerni, ha egy hír manipulált vagy torzított. Van egy nagyon jó uniós oldal, az EU versus Disinfo, ahol gyűjtik az azonosított dezinformációkat. Illetve ott a Hamilton 68 program is. De a végső megoldás az edukáció. Ha képesek vagyunk felismerni a dinamikákat, akkor kevésbé leszünk sebezhetőek. Bízom benne, hogy a jövőben sikerül olyan szintű konszenzust elérni, hogy megvédjük magunkat az ilyen típusú fenyegetésektől, érkezzenek azok bárhonnan.

Ez a teljes beszélgetés rövidített, mesterséges intelligenciával készült leirata.