Ritkán vezet az élet a cseh rendőrség Twitter oldalára, azonban most nem is bukkanhattam volna szívderítőbb látványra. Máshol mostanában úgysem jön velünk szembe rózsaszínű tank, nézzük hát, mi inspirálta a prágai rendőrök rózsaszín posztját!
Európában, bár a legtöbb ország az Európai Unió része, nincs olyan tagállam, akinek ne lenne egy témája, amiben újra meg újra összetűzésbe kerül a brüsszeli bürokráciával. Míg nekünk a bevándorlás és az oltóanyagok a fő témáink, addig a csehek 2017 óta konstans a fegyvertartási szigorításokban mondanak nemet.
Hosszas viták
A tágabb értelemben vett Prága-Brüsszel konfliktus még 2015-ben kezdődött. A Dániában és Franciaországban elkövetett terrortámadásokra reagálva az Európai Parlament minden tagállamra kiterjedő szigorításokat vezetett be a fegyvertartásra vonatkozólag. Ez kiterjedt a magánszemélyek háztartásától kezdve egészen a közintézményekig, melyben bennfoglaltatott több olyan sportegylet és vadász-közösség, akik elsőként adtak hangot nemtetszésüknek a témában. A helyzet mindkét oldalon árnyaltabb a szalagcímnél:
a szigorítás mellett szól, hogy nem tiltották be a lőfegyverek mindennemű birtoklását, csupán csökkentették a tagországok saját önrendelkezését a kérdésben.
Továbbá technikai paraméterek mentén húzták meg a határokat, tehát bizonyos fegyvertípusokat nem is betiltottak, csupán engedélykötelessé tettek, illetve elkülönítettek olyan eszközöket is a kategóriában, melyek nyilvánvalóan nem szolgálnak egy békés polgárnál semmiféle sport-vagy önvédelmi célt, hiszen nincs kategóriájuk a verseny-vagy hobbisportban, önvédelemre pedig nem célszerűek. A csehek oldaláról viszont sérelmezhető volt az, hogy a részükről jól működő szabályozás jogát elvette tőlük az EU olyan precedensekre hivatkozva, amikhez semmi közvetlen kapcsolódásuk nincsen. 2017-ben a fellebbezésüket az Unió elutasította, arra hivatkozva, hogy ha kivételt tesznek, azzal legális csatornákat nyitnak a terroristák és egyéb offenzív szerveződések számára fegyvertartás és fegyverbirtoklás terén. Itt is két oldala van az éremnek: a csehek joggal hivatkoznak arra, hogy aki eddig fegyvert akart szerezni, eztán is fog (ha nem így lenne, ennek a vitának is hiányozna a precedens alapja), az ő rendszerükkel sokkal átláthatóbb és számontarthatóbb a fegyverek holléte, ezáltal globálisan biztonságosabb.
Az Európai Parlament pedig joggal félti a cseheket,
akik éveken át olyan fegyvervásárlók célországává válnának, akiket jobb szeretnének nem vendégül látni, bár a kevésbé naiv magyarázat az, hogy semmi oka kivételt tenni. 2017 óta az országban apró apró sikereket könyvelhetnek el a politikusok, hangtompító, éjjellátó, és egyéb kiegészítők legalizálása van napirenden, de az igazi áttörés eddig váratott magára.
Hirtelen ötlet
Mindeközben a cseh polgárok a maguk természetességében szemlélték a lőfegyvereiket a sarokban.
Tudták, hogy a hatályos EU-s jogszabályok szerint illegálisan vannak tartva,
vagy engedély hiányzik hozzájuk, de azt is tudták, hogy a brüsszeli állásponttal nem ért egyet a kormányuk, aki ezáltal a büntetést sem fogja rájuk vasmarokkal mérni. Ezek után az eszközöket sem beszolgáltatni, sem újrapapíroztatni nem lett volna értelme. Mivel ez a helyzet értelemszerűen nem volt tartható, így egy kompromisszumos megoldásra volt szükség. Ennek értelmében tavasztól záros határidőig fegyveramnesztiát hirdetett a cseh kormány. Ebben az időszakban az illegális eszközöket mindenki büntetlenül bemutathatja az illetékes hatóságoknak, a szankciók a tartásért csak a határidő lejárta után érvényesek. A hatóság engedélyezhet vagy beavatkozhat, attól függően, milyen eszközről van szó. Megesik, hogy vagy a kivitelből, vagy az állapotból adódóan csak egy nyilvántartásba vételről van szó, van olyan eset is, amikor a tulajdonos csak hatástalanítva viheti haza a szerkezetet (amennyiben úgy még kell neki). Utóbbi történt a cseh sztártankossal is.
Lássuk a sztártankost
A legkedvesebb történet még a tavaszi szezonban történt, amikor egy úriember jelentkezett az illetékes hatóságoknál, és töredelmesen bevallotta, hogy véleménye szerint az kertjében lévő T-34/85-ös tigristank és hű társa, egy SD-100-as löveg nem kellőképpen legális. Sikeresen megegyeztek, hogy, bár hatástalanítva, de a bácsi megtarthatja mind a löveget, mind a tankot Utóbbival különösen gondosan kellet eljárni, hiszen egy esetleges balesetnél még megsérült volna az egyébként tetőtől talpig rózsaszínű külhéj.
Merészet húzott Rod Dreher az American Conservative-en a minap megjelent cikkében: határozottan megvédte a nyugati, legfőképpen az amerikai értelmiségiek többségének szemében páriának számító Orbán kormányt. Méghozzá nem is akárhogyan: a kormánypárti képviselők június 10-én benyújtott, az LMBTQ propaganda ellen irányuló módosító javaslatai mellett állt ki, arra figyelmeztetve, hogy ha a Fidesz jövőre elveszíti a választásokat, Magyarországon is igen nehéz lesz megállítani a gyermekeket célzó, a melegséget és transzneműséget népszerűsítő „progresszív” agymosást.
Dreher nem ismeretlen a Reaktor olvasóinak, már többször idéztük, és eddigi legfontosabb könyve, a Szent Benedek válaszútján (The Benedict Option) meg is jelent már magyarul, és a legújabb művéről, a Ne élj hazugságban – Útmutató keresztény disszidenseknek (Live Not By Lies – A Manual for Christian Dissidents) is jelent már meg recenzió a magyar konzervatív sajtóban.
Mostani írása reakció a Reuters cikkére, amely a Kocsis Máté-Selmeczi Gabriella-féle módosítókat nemes egyszerűséggel a „2022-es választásokra készülve” meghozott, „LMBTQ-ellenes támadásnak” aposztrofálja.
Dreher szerint viszont a törvénymódosító javaslatok nagyon is helyénvalóak, és hangsúlyozza, így viselkedik egy családbarát, keresztény-konzervatív kormányzat.
De miről is van szó voltaképpen? Azok kedvéért, akik esetleg nem olvastak volna még erről, a lényeg, hogy a pedofília-ellenes törvénycsomaghoz több, a gyermekeket érintő törvény módosítási javaslatát is benyújtották a fent említett Fideszes képviselők, elsőként a gyermekek védelméről szóló 1997-es törvényét, melyben a javaslat szerint ezentúl szerepelne az, hogy [„(3) A gyermekvédelmi rendszerben az állam védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.”] illetve az, hogy az „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” A Fideszes javaslat ugyanezeket a kiegészítéseket tenné hozzá a gazdasági reklámtevékenységről szóló és a nemzeti köznevelésről szóló törvényekhez, valamint azt is szabályozná, mely szervezetek végezhetnek szexuális felvilágosítást az iskolákban.
Azonnal felhördülést váltott ki persze mindez a TASZ-tól a Háttér Társaságon át az Amnesty Internationalig (!) ívelő liberális-progresszív-szivárvány koalícióból. Tagjai valószínűsíthetően azonnal a nemzetközi LMBTQ lobbihoz futottak és már a világ minden fontosabb liberális sajtótermékében olvasni lehet arról, hogy a Fidesz által benyújtott törvénycsomag a koalíció szerint
„sérti (…) a szólásszabadsághoz, az emberi méltósághoz és a diszkrimináció-mentességhez való jogot. Ez a lépés veszélyezteti az LMBTQI fiatalok és felnőttek lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és affirmatív támogatáshoz”.
A parlamenti képviselőkhöz címzett nyílt levelükben arra szólítják fel a honembereket (hogy stílusosan fogalmazzak…), hogy ne szavazzák meg a módosítókat, a Háttér pedig hétfőre tüntetést is szervez tiltakozásul.
Dreher szerint az LMBTQ aktivisták „mindig ezt mondják,” és persze az őket támogató liberális mainstream ilyenkor mindig előhúzza a gyűlöletbeszéd kártyát. (Na meg az oroszt, tegyük hozzá: az LMBT koalíció szerint a kormány javaslata pont olyan, mint a 2013-as orosz „melegpropaganda törvény.”) Pedig valójában az Orbán kormány csak azt akarja megakadályozni, hogy az olyan „szenny,” mint a kisgyermekeket célzó Nickelodeonos Blue’s Clues Pride Parade videó (a YouTube-on megtekinthető, érdemes belenézni…) vagy a szintén a Nickelodeonon vetített, Nina West drag queen (magyarul nőimitátor) főszereplésével készült „Pride dal” ne jelenhessen meg Magyarországon.
Rod Dreher azzal érvel, hogy Magyarország most ott tart, mint az USA kb. tíz éve. Akkor még sokan a konzervatívok közül is megengedőek voltak a homoszexuálisok jogainak kiterjesztésével kapcsolatban. Felidézi, hogy amikor az USA Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, a meleg párok házasodhatnak, és az olyanok, mint ő, arra figyelmeztetettek, hogy ez szélesre tárja a kaput olyan, még radikálisabb változtatások előtt, amelyek szándékáról az aktivisták nem beszélnek, akkor letorkollták őket. Pedig nagyon úgy néz ki, nekik volt igazuk. Az USA-ban, hozza fel példának, több államban hoztak már olyan törvényeket, amelyek kötelezik az egészségbiztosítókat és az egészségügyi intézményeket, hogy kiskorúak esetén nemátalakító vagy „nemi identitást támogató” eljárásokat a szülők tudta és beleegyezése nélkül végezzenek el. Azaz egy 13 éves gyermek akár a melleit is eltávolíttathatja a szülei vagy, egyes esetekben, akár az adófizetők pénzén, úgy, hogy a szülei erről nem tudnak!
Dreher szerint valójában hálát kell adni Istennek, hogy vannak olyan kormányok, mint a magyar, és felhívja a figyelmet, hogy
„a magyar választók biztosak lehetnek benne, hogy egy, valószínűleg a balos, LMBT-párti budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely vezetésével megalakulandó kormány kitárná az ajtót a gender-radikalizmus előtt, és ezt az ajtót nagyon, nagyon nehéz lenne visszazárni.”
A szerző arra is kitér, több, az Orbán kormányt bíráló magyar értelmiségivel beszélgetett már magyarországi tartózkodása során, akik elsősorban azt hozták fel a kormány bírálatául, hogy nagyfokú korrupciót honosított meg. Nincs kellő információja ahhoz, hogy eldöntse, jogos-e ez a kritika, jegyzi meg, hozzátéve, a korrupció helytelen és káros, és aláássa az emberek bizalmát a kormányokban. Csakhogy, teszi hozzá, a korrupció törvényekkel és következetes gyakorlatokkal orvosolható, és egy olyan rossz, amelyről senki sem állítja, hogy morálisan helyes volna. Nem úgy, mint a gender ideológiáról, amely „groteszk módon abnormális, és tönkreteszi a családokat és a társadalmat.” Mégis azt állítják róla, hogy erkölcsileg helyes, „ami a korrupció, a romlás egy sokkal rosszabb fajtája. A magyaroknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ha ez a vírus egyszer gyökeret ver az országukban, akkor nem fognak tudni tőle egykönnyen megszabadulni.” A magyarok, jelenti ki végül, szerencsések, hogy olyan kormányuk van, amelyik megvédi a gyermekeket ettől a fajta romlástól, „még ha a nyugati elitek gyűlölik is ezért.”
A magyar válogatott bekerült a legkeményebb csapatok közé. Interjúk szerint motiváltak és jól felkészültek, így nem esélytelen, hogy szerezzünk pontot. Mivel a francia és német csapattal nagyon nehéz lesz egyáltalán döntetlent játszani, így a válogatottnak muszáj az első meccsen hozni egy magasabb színvonalú játékot
A portugálok ellen egyszer már kihoztuk döntetlenre, ekkor történt az emlékezetes “Ronaldo-rage” is.
Remélhetőleg most nem csak döntetlenre hozzuk ki, hanem egy góllal nyerünk is. Az egyetlen probléma, hogy azt megszokhattuk, hogy egy focicsapat meccs előtt magabiztos, de ez már csak élesben fog kiderülni, hogy valójában mennyire felkészült a magyar csapat. Plusz reményt jelenthet, hogy a portugál védelemből kimarad Joao Cancelo, így valamivel könnyebb lesz gólt szereznünk.
Tőlünk Szoboszlai Dominik az, aki nem vehet részt az EB-n, és egy másik irányító, Kalmár Zsolt sem lesz jelen. Őket pótolni nem egyszerű, a logikus döntés Kleinheisler László és Schafer András lenne, aki nagyszerűen szerepelt a felkészülési meccseken. Portugál oldalon evidens, hogy Cristiano Ronaldo is játszik, de egy fecske nem csinál nyarat. Persze rajta kívül is vannak jó játékosaik, de ő az egyértelmű húzóerő.
Valószínű, hogy a 2016-os sikersztori most nem fog megismétlődni, de ez nem a válogatott hibája. Ha egy Skócia-Wales-Észak-Macedónia csoportba kerülünk, akkor sokkal jobban is ki tudunk jönni. A francia és német csapat jelenleg sajnos nem a mi súlycsoportunk. Ez olyan, mint ha egy pehelysúlyú bokszoló egy nehézsúlyú ellen játszana… Ja, ilyen volt pont nem rég:
Az én tippem tehát 1X2-magyar győzelem. Bármi is legyen a végkimenetel, az biztos, hogy a járványhelyzet utáni nyitás kiváló programja lesz kiülni a teraszokra egy korsó sörrel és a haverokkal együtt szurkolni a magyaroknak. A lottózókban érdemes tenni pár tippet, úgy még izgalmasabb. Bármi is legyen a végkimenetel, én már várom a mai meccset, hiszen egyszer már megtapasztaltuk: az éjjel soha nem érhet véget!
Jó időben pár ezer fiatal a Kossuth téren tüntetett, én pedig semmiképp sem hagyhattam ki, hogy megnézzem, mi történik. Azt előre sejtettem, hogy ha mégse mennék el, akkor se maradok le forradalomról, hiszen ahhoz férfiak is kellenek, már pedig egy ilyen tüntetésen inkább fiatal fiúkat lehet látni, mint sem életerős férfiakat. Hozzáteszem, jobb is, hogy képtelenek egy forradalomra. Egy forradalomnak fontos, hogy legyen magasztos célja. Ilyen cél lehet a szabadság eszméje, vagy a többség akaratának érvényesítése, ezek közül pedig jelen esetben egyik sincs meg.
Az egész csak egy újabb hangulatkeltés, hogy az ellenzék a fiatalok segítségét is igénybe vegye ahhoz, hogy hatalomra kerüljön. Nincs új a nap alatt.
A fő gondja a demonstráló társaságnak, hogy nem tudja mit akar. Mindig talál valamilyen problémát, amiért kiáll, de nincs meg a kitartó, folyamatos küzdelem. Önmagában küzdelem sincs, hiszen az fárasztó. Ehelyett folyamatos vergődésnek lehetünk szemtanúi. A jól ismert mondókákat persze mind ismerik, ideológiailag jól képzettek. A lényeg, hogy minden kisebbség szimpátiáját elnyerjék, így egy kisebbségi koalíciót alkossanak, ami együttesen, ugye, már többség. Ehhez az eszköztárban a már megszokottakat találjuk. Osztályharcot kiterjeszteni társadalmi rétegek közötti harcra, plusz a legbutább propaganda.
Vitát nem tudnak nyerni, az ellenzéki pártok folyamatos objektív hazugsággal buknak le, a lényeg hogy ők akarnak a hangosabbak lenni. Ez jól tükröződött a tüntetésen is. Egy Taktaharkány népességét kitevő embertömeg technot hallgatva piknikezett.
Mondjuk az valahol megnyugtat, hogy többek között az Amnesty is szervező volt, Gyurcsány is megjelent, és mégis: pár ezer embernél többet nem tudtak megmozgatni.
A forradalmi hangulat az ellenzéknél azonban továbbra is élni fog, ebben egy percre sem kételkedek. Ami inkább foglalkoztat, hogy az ilyen tüntetésekre járó fiatalok vajon mennyire jártasak a történelemben, felismerik-e az összefüggéseket? Mert nagyon úgy tűnik, hogy nem, hiszen 10 év alatt teljesen elfelejtették a múltat, így viszonyítani sem tudnak mihez, ami nagy gond.
Az ellenzék persze a BLM-LMBTQ tengelyen bizonyára még párakkal el tudja hitetni, hogy Magyarországon rasszizmus van, és kirekesztjük a szexuális kisebbségeket. De ha valaki felnő, és kinövi a tizenévesek lázadó korszakát, akkor ezt is elfelejti, mivel jó esetben a saját életével lesz elfoglalva és stabilitást akar. Márpedig az ellenzéktől azt nem várhat. Ahogy a tüntetés lezajlott, az emberek szétszéledtek.
Mindenki megnyugodott, megvolt a havi tünti,
leszámítva egy fiatal hölgyet, aki ordítozva telefonált. Ahogy kifejtettte: “A 21. században nincs hely azok számára, akik nem fogadják el azt, hogy valaki máshogy gondolkozik”. Függöny.
Egyik korábbi cikkemben beszámoltam arról, hogy milyen a legdurvább korlátozások idején külföldre utazni illetve milyen feltételek mellett lehet hazatérni. Most, hogy a harmadik hullám véget ért, és a sokak által emlegetett negyedik hullám még nem ért ide, sokkal szabadabb az utazás. De mégis mennyire nagy szabadságról beszélünk, és milyen szabályokat kell betartani azoknak, akik mostanában utazáshoz készülnek?
Ahogy már a múltkor is írtam, minden országban kicsit máshogy állnak az esetszámok és a vírus statisztikák, így a határátlépés feltételei is az adott ország állapotától függnek. Utazás előtt mindenképp fontos ellenőrizni a helyi korlátozásokat, hiszen a hatóságok elég komolyan ellenőrzik a szabályok betartását. A szankciók között pedig elég súlyos pénzbírságok, de akár még jogi következmények is lehetnek.
Az oltottság vagy a negatív koronavírus teszt eredmény bemutatása a legfontosabb helyen áll az utazási szabályok között. Általános szabály, hogy repülőn utazni, csak 48 órán belül elvégzett negatív PCR teszt bemutatásával, vagy az oltottságunk hivatalos igazolásával lehetséges. Én a Nemzetközi Oltóközpont egyik állomására foglaltam időpontot, melynek eredményét 24 órán belül ígérik. Eddig minden esetben megkaptam 10 órán belül, így sosem volt még problémám a reptereken.
Bár Magyarország mind átoltottság, mind új esetszámok tekintetében nagyon jól áll, az utazási szabályok még mindig elég szigorúak. Külföldi állampolgár csak engedéllyel, kérvénnyel, vagy munkaigazolással léphet be az országra, a magyar hazatérőkre pedig karantén vár, hacsak nem tudnak védettségi kártyát felmutatni. A karanténból csak két negatív teszt bemutatásával lehet kikerülni, legkorábban az ötödik napon.
A reptérre kijutás tavaly óta csak többszöri átszállással, a 200E busszal, vagy autóval volt lehetséges. A 100E közvetlen járat mától, vagyis június 14-től indult újra, ami egy nagy könnyebbséget jelent az utazóknak. A Bolt applikáció egy jó megoldás lehet azoknak, akik egyedül utaznak sok cuccal, hiszen az app használatával a megadott összeghatáron belül fizetünk, és nem kell tartanunk az esetleges átverésektől, illetve készpénzt sem kell magunknál tartanunk. A 100E újraindulása szuper hír, hiszen a belvárosi reptér expressz járattal lecsökken az utazási idő és az 1000 forintos jegyár is igen kedvező.
Bár sok európai ország lazított a beutazás szabályain, - Németországba magyarként például szabad a belépés karantén kötelezettség nélkül - a reptér kongott az ürességtől. A legdurvább COVID-korlátozások idején is többen voltak a reptéren mint most. Nagyon furcsa volt, mert a check-in és a biztonsági ellenőrzés összesen 5 percet vett igénybe. Máskor ez akár 40 perc, sőt akár egy óra is lehet. Úgy is gyorsan átjutottam, hogy több nyelven is csekkolták a negatív koronavírus tesztem, illetve a beszállókártyám is helyben nyomtatták.
Bár néhány hónapja az összes bolt zárva volt a 'Duty free'-n kívül, most szinte mindent nyitva találtam, és az utazók igénybe is vették az éttermek, kávézók szolgáltatásait. Bár az épületben és a repülőn mindenhol kötelező a maszk, úgy tűnik az élet kezd visszatérni a budapesti reptérre.
Érdekes volt számomra, hogy a magyar ellenőrzés sokkal komolyabb mint a német. Míg pár hónapja egy regisztrációs igazolás, egy negatív teszt eredmény bemutatása kellett, majd karantén és egy plusz teszt a karantén megszüntetésére, most szinte ránk sem néztek. Még a személyimet sem kérte el senki, nem hogy a negatív teszteredményt. Mivel Magyarország kikerült a rizikós országok listájából, ezért ahogy már mondtam, nekünk csak egy teszt vagy egy vakcina igazolás szükséges a belépéshez.
Bár elméletben mindenkinek szükséges a teszt a repülőre való felszálláshoz, a kint készített tesztem hazafelé nem is ellenőrizték sem Németországban, sem itthon. Sőt, ami elég durva, még a személyimet sem nézte meg senki a kinti reptéren. Itthon már más volt a helyzet, hiszen a belépőket kétszer is ellenőrizték. Elsőként rendőrök nézték meg a teszteket/oltási igazolványokat, majd egy másik pultnál is be kellett mutatni mindent. Mivel én rendelkezem oltási igazolvánnyal, kb. 2 perc alatt végeztem, semmilyen karantén kötelezettségem nem volt.
Összességében elmondható, hogy igazak a hírek: valóban egyszerűbb és jobb utazni most mint pár hónapja volt. Bár fontos, hogy minden igazolásunk meg legyen, láthatóan kevésbé szigorú a szabályrendszer és már közeledünk a járvány előtti állapotokhoz. Nem tudom milyen lazításokat terveznek a közeljövőben, - főleg így nyár előtt - de most már sokkal szívesebben tervezek utazást, hiszen úgy tűnik sokat javult a helyzet.
Május közepén Matt Taibbi írt egy elemzést „Tönkreteszi-e a Slack az amerikai vállalatokat?” címmel, arról, hogyan reagálnak az USA legnagyobb cégei az identitáspolitikai trendekre, különös tekintettel a Slack nevű munkahelyi chat appon generált, belső dolgozói „lázadások” hatására. A cikk egy interjút keretez az Appletől a közelmúltban, rövid időn belül kirúgott szoftver mérnökkel, korábban tech startup vállalkozóval, Antonio Garcia-Martinezzel. Martinez bűne az volt, hogy megírta a Chaos Monkeys című, a Szilikon-völgy színfalak mögötti, nem mindig vonzó világának látleletét.
Martinez esetében a Slacken kialakult, saját kollégái által előállított gyűlöletcunami indította arra a vezetőséget,
hogy kipenderítsék a mérnököt. Ahogy Taibbi megjegyzi cikkében, elég vicces, hogy egy olyan cég lép fel egy alkalmazottjával szemben az „inkluzivitás” védelmének jelszavával, ráadásul az inkvizítori szerepben tetszelgő, nagyszájú alkalmazottai nyomására, amelynek a fizetési listáján szerepel például Dr. Dre is, a roppant befogadó, gender-szenzitív és PC „Bitches Ain’t Shit” ["A szukák nem többek, mint..." - a szerk.] című szám szerzője.
Taibbi felidézi, hogy egyes óriásvállalatok teljes mellszélességgel beleálltak abba a pozícióba, amely összemossa a személyes meggyőződéseket, a politikai állásfoglalásokat és a munkahelyi, vállalati ügyeket. Ezek a cégek úgy érzik, hogy a termékeik és a szolgáltatásaik nem elegek önmagukban, hanem le kell őket önteni valamilyen tetszelgő, progresszív mázzal, az általuk gyártott vécékefe is csak jóemberkedéssel adható el.
Mindezt a végletekig fokozta a George Floyd halála utáni tömeges felhördülés az alkalmazottak körében,
akik egyre hangosabban követelték, hogy a munkaadóik lépjenek fel aktívan az állítólagos strukturális rasszizmus ellen. Egyes helyeken azt követelték a dolgozók, hogy a Juneteenth, azaz június 19., a rabszolgaság eltörlésének a napja legyen fizetett szabadnap. A Walmart mindennek hatására megfogadta, mostantól nem tartja majd zárt vitrinekben a „multikulturális kozmetikai termékeit” (!), a HBO Max pedig levette a műsoráról az Elfújta a szél című klasszikust, majd egy idő után visszatette, de azzal a figyelmeztetéssel látta el a gyanútlan nézők számára, hogy a film „etnikai és faji előítéletességet mutat be”, ami „már akkor is helytelen volt, amikor játszódik, és most is az.”
Ironikus módon, jegyzi meg Taibbi, gyakran éppen azok a bankok kezdték el nagy hangon támogatni a Black Lives Matter mozgalmat, amelyek korábban a legnagyobb kihelyezői voltak az ún. „gettó kölcsönöknek,” más néven „egzotikus” másodlagos jelzáloghiteleknek, főként szegény feketék részére, amelyekkel aztán sikeresen végleg tönkretették a hitelek felvevőit.
Egyes vállalatok azonban, némi bizonytalankodás után, úgy döntöttek, inkább azt szeretnék, ha az alkalmazottjaik serényen dolgoznának, ahelyett, hogy lázadásokat szerveznek a kávégép mellett vagy a Slacken.
Érdekes módon, főként a legmodernebb tech vállalatok döntöttek úgy, hogy nem kérnek a munkahelyi politizálásból.
Ahogy korábban megírtuk, a kriptovalutában utazó Coinbase tudatta az alkalmazottakkal, a cég a továbbiakban nem kíván részt venni „társadalmi aktivizmusban,” és akinek ez nem tetszik, az nyugodtan távozzon. 4-6 havi végkielégítést ajánlottak fel azoknak, akik nem tudnak azonosulni ezzel a gyakorlattal, szarkasztikusan hozzátéve a belső levelezésben, hogy ezzel „win-win helyzet jöhet létre a „politikai beállítottságú” munkatársak számára, hiszen „az élet túl rövid ahhoz, hogy egy olyan helyen dolgozzon valaki, ahol nem érzi jól magát.” Magam sem mondhattam volna jobban!
Egy másik tech cég, a Basecamp nemes egyszerűséggel megtiltotta a munkahelyen a „társadalmi és politikai vitákat.” Az online értékesítéssel foglalkozó vállalat, a Shopify, amelyik különben korábban levette a termékei közül a Trump családhoz kötődő árucikkeket, emailben magyarázta el dolgozóinak, hogy nem lehet összekeverni „az életet a munkával.” Kifejtették, hogy „a Shopify egy profitorientált vállalkozás, nem egy család…A Shopify egy team, nem egy család…A Shopify nem is a kormány. Nem tudunk megoldani minden társadalmi problémát.”
Taibbi azonban arra is rámutat, a cégek nyilvánvalóan a saját szörnyszülöttüktől próbálnak most megszabadulni, hiszen éppen asz amerikai vállalati kultúra volt az, amelyik a X generációtól felfelé arra indoktrinálta a fiatalokat, hogy a munka, a munkahelyi előmenetel maga az élet értelme. Generációk nőttek fel úgy Amerikában, hogy a karriert minden más, a családalapítás, a magánélet elé helyezzék. Az USA, írja Taibbi, hírhedt lett arról, hogy az emberek „azzal kérkedtek, hogy halálra dolgozzák magukat,” és a munkájuknak, a munkaadójuknak élnek. Nem csoda, hogy ahogyan Taibbi interjúalanya, Antonio Garcia-Martinez fogalmaz, soknál
„teljesen összemosódott a politikai erkölcsi, társadalmi, családi és vallásos személyiségük a szakmaival.”
A Slacken folyó agitáció sok vállalatnál vezetett teljesen etikátlan és igaztalan, a „pillanat hevében” meghozott kirúgásokhoz, azért, hogy a cég vezetése megfeleljen az irreális alkalmazotti elvárásoknak, és bizonyítsa progresszivitását. „Ez egy furcsa liberalizmus, amely megpróbál túllépni a menedzsmenten, hogy egyes munkavállalókat kirúgassanak, de ez a modern Amerika munkahelyi valósága.”
Nos, előbb-utóbb minden begyűrűzik a kies Nyugatról a kietlen Keletre, a jó is, a rossz is, „Amerikából ma bejön a zene”. Jobb, ha felkészülünk?
A tavalyi év júliusában a magyar kormány nemzeti konzultációt hirdetett a koronavírusról és az újranyitásról. Az ezt kísérő plakát akkor éles kritikát kapott értelmiségi körökben: a rajta szereplő arcokat nem találták elég reprezentatívnak.
A Fidesz csak a szép, egészséges és fehér bőrű emberek véleményére kíváncsi?
Bármennyire is igyekszik a Fidesz nem tudomást venni róla, a valóságban majdnem minden tizedik magyar lakos roma származású vagy más etnikai kisebbséghez tartozik. Ők hol vannak a képekről?
Hogy Blanka, vagy a többi, reprezentációt kritizáló hozzáértő ránézésre milyen kritériumok alapján tudják megmondani egy plakáton látott arcról, hogy roma származású-e vagy sem, azt máig nem tudjuk. Az olvasó tehet egy próbát:
Ha van a plakáton elég reprezentáció szerinted, ha nincs, egy biztos: egy kellően progresszív erő ugyanezt a hibát nem akarja elkövetni!
Mit tegyen tehát egy európai, kulturálisan érzékeny, a magyarországi kisebbségek helyzetét valóban a szívén viselő ember, ha biztosra akar menni?
Az ellenzéki összefogás programját ismertető kozosalap.hu a romastratégiáját ismertető oldalon megtalálta a probléma megoldására a tökéletes képet:
Péntek este elstartol a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság (igen, 2021-ben vagyunk, ám az elhalasztott torna eredeti nevét őrizte meg), mely megrendezésére összesen 11 európai városban kerül sor. Persze nagy öröm, hogy az egyik házigazda a Puskás Aréna és Budapest, ahogy az is, hogy válogatottunk a pótselejtezőn Izlandot legyőzve a legjobb 24 európai csapat közé került, ám a torna közeledtével természetesen kezdünk el azon agyalni, hogy vajon ki is lesz a bajnokság győztese. Végső tippet mi most nem adunk, ám néhány reálisnak tűnő eshetőséget bemutatunk.
Jöhet a repeta?
(Fotó forrása: Marca.com)
Szokás mondani, hogy feljutni a csúcsra nem könnyű, ám ott is maradni még nehezebb. A legutóbbi, 2016-ban rendezett EB-t Portugália nyerte, és bár történt már olyan, hogy ugyanazon válogatott győzedelmeskedjen kétszer egymás után – Spanyolország 2008-ban Németországot, 2012-ben Olaszországot verte a döntőben –, ám a portugáloknak nem lesz könnyű feladata. Nem elképzelhetetlen viszont az, hogy Fernando Santos csapata még egyszer behúzza a címet: 2016-ban a portugál csapat nem volt a nagy favoritok egyike, a csoportkörben pedig nem is játszott túlzottan jól – ugye még emlékszünk a 3-3-as Magyarország-Portugália eredményre, meg arra is, hogy Ronaldo hogyan dühöngött a magyar gólok után (majd egyenlített azért kétszer)? Portugália akkor csak 3 pontot szerzett a csoportkörben 3 döntetlent követően, hosszabbításokra volt szüksége Horvátország és Lengyelország ellen is a kiesési szakaszban (utóbbit csak a tizenegyespárbajban tudta legyűrni), majd (a „csoda hogy eddig eljutottak” jelzővel illetett) Wales-t az elődöntőben kiejtve egy finoman szólva sem az izgalmak csúcsán járó döntőben nyert Franciaország ellen – újra hosszabbítás után, Eder góljával.
Persze a győztes az győztes, ahogy Görögország 2004-es hatalmas EB meglepetése is jelzi, így igazából mindegy hogy mennyire látványos a menetel a döntőig. Portugália esete viszont azt mutatja, hogy nem egy egyszeri csodáról van szó: a válogatott évek óta színvonalas futballt mutat, a keret pedig egyáltalán nem gyengült 2016-ot követően. Elég csak Diogo Jota (Liverpool), João Félix (Atletico Madrid) vagy Bruno Fernandes (Manchester United) neveire gondolni, hisz ők mind-mind olyan játékosok, akik meglehetősen fiatalok, képesek voltak betörni a legjobbak közé klubszinten is, most pedig a válogatottban szeretnének bizonyítani. Ehhez jönnek a veteránok, köztük Cristiano Ronaldo, aki minden bizonnyal utolsó európai megmérettetésén vesz részt.
Lesz tehát kihívása a Portugália ellen játszó válogatottaknak, köztük a magyar csapatnak is (június 15-én a Puskás Arénában).
Repeta, csak egy másik fogásból!
(Fotó forrása: Goal.com)
Franciaország tipikusan az a válogatott, amely képes a mennyből a pokolba esni, majd onnan visszarepülni: 1998-ban Világbajnokságot, 2000-ben Európa-bajnokságot nyertek, majd a 2002-es VB-n szégyenszemre kiestek a csoportból egy ponttal, miután kikaptak Szenegáltól és Dániától is. A 2006-os VB-t majdnem megnyerték – Olaszország ellen tizenegyesek során buktak el a döntőben Zidane ikonikus fejelése után (nem, nem a labdát fejelte, hanem az olasz védő, Materazzi mellkasát) –, majd a 2008-as EB-n és 2010-s VB-n – utóbbin sorozatos botrányok és belső konfliktusok után – újra a csoportból zúgtak ki. 2018-ban viszont megint a csúcsra jutottak – Horvátországot győzték le a döntőben –, így a mintázat alapján most (na meg főleg a következő VB-n) valami tragikus várhat rájuk.
Ennek ellenére inkább várható a 2018-as VB repetája: a franciákat a fogadóirodák többsége is győztesnek várja, de ami ennél fontosabb, hogy a csapat képe azt mutatja, az együttes tényleg képes egy hasonló teljesítményre. Őrületes belegondolni, hogy Kylian Mbappé még mindig csak 22 éves (miközben már 3 éve is meghatározó figura volt), Paul Pogba 28 évesen karrierje csúcsán tudhatja magát, a már sokszor eltemetett – és amúgy mindenki által imádott – N’Golo Kanté pedig az utóbbi időben szintén remekelt, többek között hozzájárulva a Chelsea idei Bajnokok-ligája győzelméhez. Visszatért továbbá a keretbe a 33 éves Karim Benzema is, aki három nagy tornát is kihagyva végre (és talán EB-n utoljára) megmutathatja képességeit. Soha nem tudni tehát mit hoz a francia csapat, de az biztos, hogy sokat várnak tőlük, ez a csapat ugyanis nagyon összeállt az utóbbi években. A sors fintora, hogy Magyarország a francia válogatott ellen is játszik: június 19, szintén hazai pályán!
A feltámadás csodája
(Fotó forrása: Bundesliga.com)
Az EB iránt érdeklődő olvasók azt mondhatják, hogy szándékosan választom ki Magyarország ellenfeleit a felsorolásban. Hisz igen, a magyarok Németországgal is egy csoportba kerültek, röviden összefoglalva tehát a halálcsoportba.
A németek szénája azonban egyelőre nem áll túl jól, így nem is csodálkozom, amikor egy magyar rajongó azt mondja, elsősorban Németország ellen van nagyobb esély ponto(ka)t gyűjteni.
Én is így látom, ami egyáltalán nem radikális kijelentés azt figyelembe véve, hogy a német válogatott kikapott Macedónia ellen a 2022-es VB-selejtező egyik mérkőzésen, 6-0-ra bukott Spanyolország otthonában egy Nemzetek Ligája összecsapáson, illetve ami még ennél is fontosabb, címvédőként a csoportkörből esett ki a 2018-as VB-n.
Nagyon is érthető tehát José Mourinho megszólalása a német csapat kapcsán, aki szerint ettől a válogatottól gyakorlatilag bármit láthatunk ezen a nyáron: lehet, hogy már a csoportkörből kiesnek (főleg ha nem tudják tartani a lépést Portugáliával és Franciaországgal, illetve esetlegesen pontot buknak ellenünk), de az is megtörténhet, hogy sokáig menetelnek. Joachim Löw irányítása alatt a csapat mutatott fantasztikus teljesítményeket (például amikor a házigazda Brazíliát alázták 2014-ben a VB-n), de az elmúlt időszakban inkább botladozik. Nyomás azonban már egyáltalán nincs az edzőn, hisz ő a torna után mindenképp távozik: vagy szép, vagy kevésbé szép körülmények között.
Aranygeneráció – de meddig?
(Fotó forrása: Bleacherreport.com)
Belgium nem sok futballrajongót mozgatott meg néhány évvel ezelőttig: a csapat nem jutott ki sem a 2004-es, sem a 2008-as vagy a 2012-es EB-re, ahogy a VB-ről is hiányzott 2002 és 2014 között. Nem is vártunk sokat tőlük egészen 2014-ig, amikor az úgynevezett aranygeneráció kezdett formálódni. Persze azon a VB-n még nagyon kevesen számítottak nagy csodára (a legjobb 8 közé jutás amúgy sem volt rossz teljesítmény), ám idővel egyre nagyobbak lettek az igények. Jobbnál jobb játékosok jelentek meg a válogatottban, így egyszerűen egy sztárcsapattá vált Belgium. Az eredmények azonban jöttek is, meg nem is: a 2016-os EB negyeddöntős kiesés elég nagy kudarc volt (főleg hogy Wales búcsúztatta őket), és bár a 2018-as VB-n sikerült egy bronzérmet elcsípni (miután az elődöntőben egy nagyon szoros meccset követően épp a későbbi bajnok Franciaországgal gyűlt meg a bajuk),
amúgy pedig a FIFA ranglistán is első helyen vannak (tehát Belgium technikailag a világ legjobb válogatottja), de mégis a rajongók egy valós trófeára várnak.
A gond az, hogy az aranygeneráció kezd kiöregedni: az annyiszor hangoztatott Alderweireld–Vertonghen páros már bőven 30 felett jár (arról ne is beszéljünk, hogy a csapatba bekerülő 35 éves Vermaelen Japánban futballozik), a finoman szólva sem jó madridi átigazolásként értékelendő Eden Hazard is 30 éves már, miközben a behívottak között szerepelnek olyan nevek is (akár Benteke, Batshuayi, Chadli, Boyata vagy Mignolet személyében), akiktől talán nem most, hanem pár éve vártunk volna sokat (vagy ha nagyon gonoszak vagyunk, akkor mondhatjuk azt, hogy már pár éve sem). Persze a belgák továbbra is nagyon erősek, és meg is lepne, ha nem lennének a legjobbak között, de nagy kérdés, hogy ez a generáció bír-e elég erővel ahhoz, hogy elnyerje a trófeát.
A nagy öreg – néha azért igaza van!
(Fotó forrása: Marca.com)
Az angolokra úgy szokás a futballban tekinteni, mint azokra a nagy öregekre, akiket meghallgatunk, majd a tanácsuk helyett teljesen mást csinálunk. Az angol válogatott – és az egész angol futball közege – hagyományokban, hangulatban, egyfajta misztikumban mindig ott van a topban, eredmények tekintetében azonban már kevésbé. Meg kell azonban említeni, hogy Gareth Southgate érkezése után (akit sokan nem nagy örömmel fogadtak, mondván mit szeretne egy U21-es és korábbi Middlesborough edző a válogatott élén) nagyon komoly változások következtek be, a 2018-as VB-n elért negyedik hely pedig ennek a pozitív iránynak egy erős jele.
Fontosabb azonban ennél a beválogatott játékosok listája. Elég azon játékosokra ránézni, akik kevesebb, mint 10 tétmérkőzésen vettek részt karrierjük során a csapatban: ilyen a United kapusa, Dean Henderson, a 17 éves, a Dortmund együttesénél hihetetlen fejlődést mutató Jude Bellingham, az Arsenal legnagyobb reménysége, Bukayo Saka, vagy épp a klubjával BL döntőig jutó Phil Foden.
De a neveket tovább is sorolhatnánk: a Reece James–Ben Chilwell–Mason Mount trió BL-t nyert a Chelseavel, Calvert-Lewin gólzsákként funkcionált az Evertonban, a 27 éves Harry Kane pedig gólkirály lett a Premier Legaue-ben. Az angol csapatban csak három 30 év fölötti játékos van, és bár a csoportkört követően az együttes sorsolása úgy tűnik nem lesz egyszerű, de aki trófeát akar nyerni, az a legjobbakat is képes legyőzni. Ez az angol csapat pedig nem kizárt hogy képes rá.. és milyen szép is lenne a döntőben hazai pályán játszani!
Futottak még…
(Fotó forrása: Goal.com)
Gyerekkoromban volt lehetőségem a futball román viszonylatával is megismerkedni, ahol nagyon gyakran terjedt el a „Mingea e rotunda!” (A labda kerek!) kifejezés: persze vicces volt látni, hogy még a legszégyenteljesebben alakuló meccsen is erre hivatkoztak, de valamilyen szinten igazuk volt. A labda kerek, bármi megtörténhet, az pedig főleg nem lenne az őrület csúcsa, ha esetleg Olaszország, Spanyolország vagy Hollandia érne el kiemelkedő eredményt ezen az EB-n. Az olaszok és hollandok esetében a németek kapcsán is felmerülő feltámadás jellemezné a jó teljesítményt, különösen úgy, hogy mind az olasz, mind a holland válogatott hatalmas kudarcok megtapasztalása után, komolyabb tranzíciós lépések következtében jutott el a mostani tornára. A nagyobb drámát az okozná, ha a horvátok, a törökök, a lengyelek vagy a svájciak harcolnának érdemben a trófeáért. Bár nem valószínű, de a 2018-as horvát példa mutatja: semmi sem kizárt!
Bármi is legyen, június 11-én a római Olaszország és Törökország közötti összecsapással kezdetét veszi az Európa-bajnokság, egy hónapon keresztül pedig közösen izgulhatunk azért, hogy ki is lesz a végső győztes. Mindeközben szurkolhatunk hazánknak is Portugália, Franciaország és Németország ellen, olyan mérkőzéseken, ahol kivétel nélkül a papírforma szerint vereség vár ránk. De tudjuk, a labda kerek!
