Reaktor

Személyes kedvencem a vietnámi konyha, a szüleim viszont hallani sem szeretnének ilyesmiről. Sőt, semmi, tőlünk keletebbre lévő dolgot nem hajlandóak nem, hogy megkóstolni, de még undor nélkül megemlíteni sem. Így van egyébként kevés kivételtől eltekintve az összes 40-50-es ismerősöm, a huszonéves haverokkal ellenben ugyanakkora kunszt kínait enni, mint bármelyik mekibe bevágni magunkat. Rászántam egy napot, végigszántottam a négy kedven keleti éttermemet, és feltettem pár kérdést a dolgozóknak.

Mi az, ami legtöbbször meglep Titeket a magyar vásárlókkal kapcsolatban?

(Kínai étterem szakácsa): Van ez a kutyás dolog. Valahogy itt elterjedt az az egész sajátos pletyka, hogy mi kutyát és macskát teszünk a fogásainkba. Nem tudom, jó-e vagy rossz, de ezzel a feltételezéssel osztozunk az arab kollégákkal is, nekik a gyrosukat szokták képzeletben úgy lefesteni, mint amiben nyávog meg ugat minden. Egy minőségi kínai ételbe ugyanolyan minőségi alapanyagok kerülnek, mint bármelyik más európai étlapon szereplő fogásba. Meglep egyébként, hogy azok a szülők átkozzák legjobban a konyhánkat, akik simán rákényszerítik a menza kajára a gyereküket, amiben már az ő idejükben is igen igen érdekes dolgokat lehet megtalálni. 

Nyilán más kategória a menza, mert valaki csak ezt tudja megfizetni napközbeni étkezésre a gyermekének.

Ez teljesen igaz, az én srácaim is a menzán esznek a suliban, egyszerűen csak át kell állnunk fejben: egy kínai étterem is étterem, van belőle iszonyú minőségű, de annak a színvonala pontosan ugyanolyan, mint egy minden higiéniát nélkülöző kifőzdének. Már más idők járnak, nyilván idegen ízekkel, új és furcsa formációkkal nehezebb kitörnünk a sztereotípiákból, mint a megszokott fűszerezéssel.

Talán ezért van sikeretek a fiataloknál?

Szinte biztos, nagyon sokan járnak hozzánk az egyetemről is. Hozzátartozik, hogy megfizethető árut kínálunk. Abszolút nem ugyanúgy működik ez, mint a sokszínű európai konyhákon: ha látsz egy kifőzdét vagy egy éttermet, először megnézed az étlapot, és ugyanúgy nem lep meg, hogy valami iszonyú drága, mint az, hogy nevetségesen olcsó. A város különböző pontjain két-három kategóriában felosztva minden kínai étteremben nagyságrendileg ugyanazok az árak.

Mik a legnépszerűbb ételek mostanában?

Elég változó, de általánosan azok, amik kis változtatással ugyanazok, minta megszokott hazai ételek. Az illatos csirkénk például csak egy kicsit tér el fűszerezésében, bundájában a rántott hústól. Aki bátortalan, de idejön a barátaival, az inkább csak ezzel indít. 

Mennyire viselt meg titeket a járványhelyzet?

(Vietnámi étterem társtulajdonosa): Őszintén szólva én fel voltam készülve a legrosszabbra, és kellemesen csalódtam. Volt egy kiépült vásárlói körünk, és szerényen, de kiszámíthatóan át tudtuk vészelni. Te is sokszor jöttél ebédszünetben.

Bizony, és főleg fiatalok álltak előttem a sorban

Vegyes a vendégkörünk, de alapvetően igen, sok nálunk a fiatal huszonéves. Ők sokkal bátrabban kísérleteznek új ízekkel, szívesen próbálgatnak új ételeket. Te mondjuk mindig ugyanazt kéred, de a többiek például az egyetemről vagy a kollégiumokból, környező irodákból, sokszor kísérleteznek. Ha jön egy csapat, mindenki mást kér, és ki kell vinni egy csomó tányért pluszba, mert mindenki külön egy kis falatot meg akar kóstolni a másikéból.

Ez a generáció már megteheti, hogy kísérletezik, adott esetben egyszer egyszer kifizet egy fogást, ami nem ízlik neki. A szüleink sokszor sokkal rosszabb anyagi körülmények közül érkeztek.

Ez igaz lehet, bár én inkább azt veszem észre, hogy inkább csak áttevődtek a hangsúlyok. Ti - mondjuk ki- sokat költötök ételre. Azt látom, hogy van egy réteg a huszonévesek között, ami eddig nem volt: megjelentek azok a srácok, akik nem cigarettára meg heti három esti sörözésre költenek, hanem egy-egy jobb minőségű sörre és eggyel drágább fogásokra, mondjuk kétszer egy héten. 

Ezt szokták sokszor burzsujnak hívni.

Hát szerintem ez inkább igényesség. Miért lenne pénzszórás? Ugyanannyiba kerül ez az élet, mint az, hogy cigizel és sokszor iszol olcsóbb söröket. 

Hát talán annyiban, hogy a mi kultúránkhoz nem igen tartozik hozzá ez a fajta hozzáállás. Kapjuk otthonról az otthoni kosztot, apukámat még talán kicsit sérti is, hogy néha jobban esik a te pirított rizsed, mint a csirkepörije.

Ó pedig szerintem Magyarországon jó irányba haladunk ezen a téren. A fűszerezésünk nagyon jól passzol a tietekhez, szeretjük az erősebb, lendületesebb ízvilágot. Ami miatt talán idegenkednek az ételeinktől, az a sós és édes közti különbség. Mi szeretünk édessé tenni dolgokat a sós ételekben, ezt a magyarok jobb szeretik a hagyományos konyhában elszeparálni. És ez jól van így, ezen nőttetek fel, persze, hogy ezt szeretitek. 

Ezért tudott például az indiai étterem is trenddé válni. A mangós lassi nekem is nagy kedvencem

Én ezt a tendenciát csak a fővárosban figyeltem meg, de valóban. Az indiai éttermek nagyon menők lettek. A lassi mondjuk édesebb, de a csípős iránti toleranciátok főleg a főételek felé nyitott utat. Amerikában a filmipar is sokat lendített a dolgon, ott sokszor előtérbe kerül például az indiai mellett Thai étel, Magyarországon is fel-fel bukkan egy egy ilyen jellegű ételt kínáló helység, és nagyon jól jövedelmez a legtöbb. 

Sokszor halljuk a szüleinktől, hogy nekünk a földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan azt kell elsősorban fogyasztanunk, ami itt a környező országokban megterem. Lehet emiatt idegenkednek a keleti ételektől?

Nem hiszem, ez talán csak egy indok. Mondjuk akár igaz is lehet. Mindenesetre ha megnézzük az alternatívákat, százszor egészségesebb, mint beülni a gyorsétterembe egy gyors menüre. 

Ami sosem kerül veszélybe, az a családi asztal, meg a műanyag fagyis dobozok, amikben mindig pörkölt van.

Ó igen. Én ezt teljesen át tudom érezni. Nálunk az étteremben és a főzésben az egész család benne van. Sőt ami a vietnámi, kínai, indiai és más keleti konyhákat összeköti, hogy sokszor rokonok a benne dolgozók. Nekem nagyon fontos a család, nagyon intenzíven épül egymásra az életünk. Nekem az is furcsa, hogy itt a lányok olyan későn szeretnének gyereket, nálunk a húszas éveik eleső felében a lányok erre teljesen nyitottak többnyire. 

Kína örök: évszázados távlatban tervez, évszázados emlékezete van. A mi kaotikus minidemokráciánkhoz képest konstans: itt évszakonként más a dili, három hónapja még csak épphogy átlépte az első oltást kapottak aránya a 10%-ot, és felfutóban volt a járvány. Ma - a Dunántúlon - nyomát se látni annak a kornak.

Ahol negyed év korszak, nem várható el, hogy emlékezzünk arra, mi volt 10-15 évvel ezelőtt. Pedig nem árt, mert Kína változatlansága megmutatja, hogy mi hogy változunk, vagy próbálunk másnak látszani, változatlanul.

NYI MEN HA! 

NYI MEN HA! - így kívánt jó napot Demszky Gábor a Magyar-kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén [...] Nem sok iskola mondhatja el magáról, hogy mintegy száz diákjának tanévkezdése olyan kiemelt figyelmet kapott volna a kormányzattól és a fővárostól, mint a XV. kerületi Kavicsos közben megnyitott multikulturális intézmény. A főpolgármesteren kívül ott volt Magyar Bálint oktatási miniszter, Dong Bi You, a kínai nagykövetség ügyvivője és Huszty András, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos is. 

[...] 

Az iskola ötlete 2003 augusztusában Medgyessy Péter pekingi látogatása során született, ahol a miniszterelnök felajánlotta a magyar kormány segítségét. 

[...]

a kormány és a főváros vállvetve dolgozott a terv megvalósításán. Az önkormányzat a volt Nyomdaipari Szakmunkásképző Intézet felújított épületét 50 évre ingyen bocsátotta rendelkezésre, az iskola fenntartásának költségeit a magyar és a kínai kormány együttesen állja

[...]

Magyar Bálint ünnepi beszéde szerint végre elmondhatjuk, hogy igazi befogadó nemzet vagyunk

[...]

évente több ezer kínai diák tanul külföldi egyetemeken, s a magyar felsőoktatás is szeretne betörni erre a piacra. Annál jobb reklám pedig nincs, mint ha az itt egyetemistává érő kínai diákok hazánkba vonzzák Kínában végzett társaikat.

[...]

a főváros számos iskolájában hangzott el Lao Ce híres mondása az évnyitón, sehol sem volt annyira hiteles, mint a Kavicsos közben: az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik.

- Heti Válasz, 2004. 09. 16.

Gyurcsány Ferenc beveszi Kínát

Amit tegnap Gyurcsány Ferenc Pekingben láthatott, az felér egy sokkélménnyel. A kínai fővárosban már korán reggel dübörögnek a gépek, és sorra nőnek ki a földből egész városrészek, felhőkarcolok, üvegpaloták. Iszonyatos a forgalom, miközben új autópályákat aszfaltoznak. Pekingben most épül a világ huszonegyedik századi fővárosa. A magyar kormány világos célja, hogy ebből a folyamatból ne maradjon ki.

[...]

a Gyurcsány számára bérelt különteremben, a pekingi Hotel Kempinskiben egymásnak adták a kilincset a kínai kormány és az üzleti élet képviselői

[...]

Magyarország technológiai központot hoz létre Senzen városában. Emellett sok ötlet és vágy vár arra, hogy Magyarország is részese legyen a huszonegyedik századi világbirodalom születésének. Gyurcsány ezt a szándékát a kínai miniszterelnöknek, Ven Csia-paónak is kifejtette, amikor megköszönte, hogy annak ellenére idelátogathatott, hogy a protokoll szerint nem a magyar fél következett volna a sorban.

[...]

Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő azt javasolta a kínaiaknak, hogy a felújított taszári légibázis váljon logisztikai központtá.

- Sonline.hu, Újvári Miklós, Peking, 2005. 09. 09.

Kína-mánia

amit az elmúlt héten Kínában produkált Gyurcsány Ferenc, az még a korábbiakhoz képest is "rendkívüli teljesítmény" volt. Persze nincs miért csodálkoznunk, ha külügyminisztériumi berkekben is azt beszélik, hogy külpolitikailag teljesen előkészítetlen útról van szó, amit állítólag a kínai fél értetlenkedését kiváltva a magyar oldal kényszerített ki.

[...]

például egészen bizonyosan George Bush amerikai elnök asztalára teszik - Gyurcsány októberi fehér házi látogatását előkészítendő - miniszterelnökünknek a Csinghua Egyetemen adott azon értékelését, amelyben azt fejtegeti, hogy Európa és az Egyesült Államok demokratikus berendezkedésű piacgazdaság, de e társadalmi-gazdasági berendezkedést nem lehet kritikátlanul exportálni a világ más részeibe. Ezt a magyar kormányfő azzal tetézte, hogy méltatta a kínai társadalmi modellt.

Gyurcsány Ferenc éppen hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok nyíltan deklarált külpolitikai elveivel fordult szembe, taktikusan Kínával, Kubával, valamint Venezuelával vállalva véleményközösséget.

[...]

Gyurcsány Ferenc vízummentességet szorgalmazott kínai barátainak, s ezzel gyökeresen szembehelyezkedett az Európai Unió álláspontjával.

[...]

2005 első hat hónapjában 1850 millió dollár értékű kínai importtal szemben Magyarország exportja mindössze 166 millió dollárt tett ki. Beengedtük tehát a kínai árut, viszont a magyar termékek közel sem lepik el a távol-keleti ország piacait.

- Heti Válasz, 2005. 09. 15.

Pragmatizmus! Lehet, hogy mi sem változtunk? Az évtized további részéből egy remek gyűjtés a Magyar Nemzetben.

Habár már sokszor és sok helyen elregéltem a csúf liberális nyűből az alt-right káprázatos pillangójává avanzsálódásom történetét, eme régen lezajlott folyamat ellenére is tagadhatatlanul tengődik lelkem mélyén egy vérbeli liberális egyéniség.

A helyzet orvoslására vég nélkül mormoltam magamban felváltva s vegyítve Jordan Peterson prominens tanait Paul Sullins demagógiában érlelt gondolataival ötvözve, de hiába minden, a halódó liberális szellemiség nem tágít. Íme hát, had beszéljen.
A napokban történt vala, hogy a szólásszabadság témakörét jártuk körbe egy kedves cimborával. Ezen drága barát azt az álláspontot képviselte, amelyet általában jómagam is: a szólás szabadsága kétség kívül mindenek felett való. Igen ám, de annak ellenére, hogy szerény személyem is örök mementonak választotta ezt a gondolatot, mégis azt állítom, hogy a kérdésben eszközölt véleménynyilvánítás megköveteli az árnyalt gondolkodás oly ritka képességét. Hogy miért?

Beszélgetőpartnerem többször hangot adott azon véleményének a diskurzus folyamán, hogy a negatív, sértő, bármilyen minőségében pejoratív jelzőket egész egyszerűen kötelessége normatív módon kezelni bármely azokat épp elszenvedő egyénnek. Hiszen egy, magát felnőttnek aposztrofáló individuum számára nem okozhat problémát semmilyen, a származására, a vallására, esetleg a nemi identitására vonatkozó sértő megjegyzés megfelelő interpretálása.

Eddig a pillanatig semmilyen kivetnivalót nem találtam a koherensen csörgedező gondolatmenetben, ezután azonban egyre gyakrabban remegett meg a kezemben tartott csorba borospohár. 

Persze, nem az én kedves cimborám az egyetlen ilyen szellem, akinek ajkát elhagyta eme gondolat:

az ideológiák uralta világ két pólusának jobb féltekén tartózkodó polgárai s gondolkodói egytől-egyig osztoztak ezen nézeten, miszerint a szólás maximális szabadsága semmilyen kellemetlenségnek sem lehet a forrása.

A sokat marcangolt és gyakran vitatott jelenség már igencsak hosszú évek óta borzolja mindkét fél tagjainak Vin Diesel nyakvastagságával rendelkező idegzetét, de hiába áll mögöttünk az eszmék feszültségtől terhes cseréjének végeláthatatlan sora, egy fikarcnyit sem sikerült közelebb jutni a konszenzushoz.  

A jobb oldal felbőszült ideológusai szerint a szólás SZABADSÁGA nem jelentheti azt, hogy bizonyos véleményeket nem szabad a nagyérdemű színe elé bocsátani,

a bal oldal eltökélt hívői pedig épp azt állítják, hogy a szólásszabadság nem egyenlő azzal, hogy bármely egyénre azt mondunk, amit csak akarunk.

A ballliberális oldal szellemiségét képviselők egyöntetűen megegyeznek abban – George Floyd heroikus ikon mivolta mellett – hogy a gondolati szabadság terminusában a „szabadság” nem épp azt jelenti, amire a vöröshúsrajongó texasi boomer is vöröslő arccal rikácsolva hivatkozik, amikor az unokája bármicvóján megszólják a rasszista vicceiért.  

A problémám az, hogy véleményem szerint oktondi és figyelmetlen minden olyan egyén, aki szerint a gondolat és a szó nem Thelmát és Louiset imitálva járja eme világot. Drága barátaim, a tettet bizony szó előzi meg, s a szót gondolat.

Soha nem fogom védelmem alá venni a cancel culture sápatag katonáit, ugyanis nem tartozom az eltörlést üdvözítők közé, de

aki szerint a szólás kontrollálatlan szabadsága nem éppoly veszélyes, mint a cenzúra maga, az egy ostoba ember.

Beszélgetőpartnerem nézeteivel ellentétben is, nyilván semely egyénnek nem egy-egy elvétve tapasztalt sértő megjegyzéssel van problémája, a rettegés jeges ökle azért szorongatja szívüket, mert mi van akkor, ha a megkülönböztetés normává válik? A szólás maximális szabadságának értelmében pedig ez nem lehetetlen.

Mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy a kiirthatatlan liberális szellemiség menthetetlenül letaszajtott ama bizonyos csúszós lejtőn, s párttársaim Patrick J. Deneen hitvallásának lapjaival intenének búcsút lefelé gurgulázó alakomnak, leszögezném, hogy nem ez a helyzet.

Kiálltam a múltban és ki fogok állni a jövőben is a szólás maximális szabadságáért, azzal együtt s annak ellenére, hogy igenis veszélyesnek tartom.

Hiszen mi van abban, ha egyetlen személy vég nélkül gúnyolja a barna szeműeket? Semmi az égvilágon. Na és abban mi van, ha egy aprócska csoport gyűlöli szorgalmasan ama bizonyos szemszínnel megáldottakat? Hát még mindig semmi. És ha egy nagy csoport? És ha minden második üzlet tulajdonosa, minden második szolgáltatás nyújtója utálkozik? És ha a fél ország? És ha az egész?

Mikor állítjuk meg a szólás oly becses szabadságának hordalékkal teli, pusztító orkánját? Amikor már elsöpörte a fél várost?

A szó fegyver, aki ezt tagadja, az ostoba.

Igen, egyetlen ember egy darab megjegyzésével minden felnőtt egyénnek meg kell tudnia birkózni, de minden második polgártárs gyűlölködő gondolataival is?

Bár valóban, ezek csak szavak, egy vagy több morfémából álló egységei a nyelvünknek, melyeket az ajkunk és nyelvünk által formált levegővel képzünk, mi lehetne veszélytelenebb, nemdebár?

A szó valóban csak ennyi lenne? Ártatlan, súlytalan eszköz, amelynek segítségével kommunikálunk egymással? Ugyan dehogy.

Bizonyos szavak súlyosan koppanva hullanak a földre, megrogyasztják lelkünket, soha be nem gyógyuló sebet ejtenek szívünk bársonyos szövetén. Bizonyos szavak épp úgy fájnak, mint egy ütés. Bizonyos szavak megtelepszenek elménk titkos zugaiban, gyökeret eresztenek s észrevétlenül fertőzik gondolatainkat. A propaganda semmi más, csak szavaink használata, tényleg azt gondoljuk, hogy nincsen következménye? A hazugság, a manipuláció pusztán csak mesterien megkomponált szóvirágok egymás utánisága, mégsem múlnak el nyomtalanul, igaz?

A framing például egy kommunikációs technika, amelynek segítségével olyan adott szavak által kerül ismertetésre a körülírandó adott dolog, hogy annak egy sor aspektusa implicit módon lesz megvilágítva. A technika olyan szavakat, kifejezéseket és képeket használ, amelyekkel kapcsolatban köztudomásúlag él a befogadóban egy berögzült asszociációs látvány. A framing a kontextusról szól, és egyetlen célja a befolyásolás. Pedig ezek csak szavak.

Annak ellenére, hogy az utolsó leheletemig védelmezni fogom a szólás s a gondolat teljes szabadságát, mégis azt hiszem, hogy a kártékony gondolatok elburjánzásával igenis időben fel kell venni a harcot.

Kedden bejárta az egész hazai sajtót, miszerint Budapesten a TEK emberei elfogtak egy 21 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy terrorcselekményeket készült elkövetni Magyarországon. Aztán később házkutatást is tartottak az érintett kecskeméti otthonában, ahol a terrorelhárítás még bombakereső robotot is bevetett.

Amit tudni kell a terroristáról

A 21 éves férfi Budapesten járt egyetemre, de eredetileg Kecskeméten lakott. Magát iszlamistának vallotta, (azt azonban ki kell emelni, hogy maga eredetileg nem muzulmán, magyar szülőktől született, és csak később tért át az iszlám hitre) kimondottan jó körülmények között szocializálódott. Felesküdött az Iszlám Államra, és a netes beszélgetéseiben azt állította, hogy mártírként szeretne meghalni, de előtte több merényletet tervezett volna. Konkrétan robbantani szeretett volna egy tömegrendezvényen és tervezett egy úgynevezett „ramming”-et is véghezvinni, ami nem mást jelent, mint autóval belehajtani a tömegbe.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója úgy fogalmazott:

A két esemény között nem tett párhuzamot, tehát nem vagy ezt, vagy azt kívánta elkövetni, hanem mind a kettőről beszél, mind a kettőt szerette volna elkövetni

A férfi tagja volt több netes iszlamista fórumnak, innen szerezte az előbb elhangzott információkat a nyomozóhatóság. Elfogása után a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kihallgatták, majd őrizetbe vették. A gyanú szerint olyan terrorcselekményeket szeretett volna elkövetni, amelyekkel megfélemlítheti Európa lakosságát.

Akár 10 év fegyházat is kaphat!

Azt fontos kiemelni, hogy a vádlott 21 éves, azaz nem számít fiatalkorúnak, így a felnőttekre vonatkozó büntetőjogi tételeket rá alkalmazni!

Azt is ki kell emelni, hogy a TEK közbeavatkozásának hála, a cselekmény csak előkészületi szakba jutott el, így nem az alapvető, terrorcselekményre vonatkozó tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztés büntetés vonatkozik, hanem ennek csak egy enyhébb változata, a Btk. 315. § (1) vagy (2) bekezdése.

Ez ugyanis úgy szól, hogy, aki terrorcselekmény elkövetésére „ajánlkozik vagy vállalkozik” az kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Azonban, ha a terrorcselekmény előkészületét terrorista csoportban elkövetése érdekében tette, akkor a tételkeret már öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés. Miért fontos ez? Mit számít az a plusz két év? A bíróság egy ún. középmértékből indul ki a büntetés kiszabásakor, vagyis a tételkeret alsó és felső határát összeadja, majd elosztja kettővel, így kapja meg a középmértéket, és onnan megy lefelé vagy felfelé az enyhítő és súlyosító körülmények tekintetében.

Mi az a terrorista csoport?

Elsőre evidensnek tűnhet a fogalom, hiszen gyakran találkozni vele a médiában, azonban a jogalkalmazó számára kell egy konkrét fogalom, definíció. A Btk. 319. § (1) bekezdése szerint „terrorista csoport a három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja terrorcselekmény elkövetése.”

Hajdu János is kiemelte, hogy ennek a körülménynek a fennforgását még vizsgálják. Azt viszont ki kell emelni, hogy a magyar bíróságok előtt még nem annyira egyértelmű a fogalom, mivel korábban ehhez fogható eset még nem volt, és a terrorcselekményhez köthető bűncselekmény is igen kevés volt eddig a magyar büntetőjog történetében. Így felmerülhet a kérdés, hogy a már meglévő Iszlám Államhoz csatlakozás beletartozik-e ebbe, mivel itt a jogalkotó elsősorban egy újonnan szervezett csoportra utal. Nagy valószínűséggel, ha megállapítható, hogy a 21 éves férfi hitet tett az ISIS mellett, akkor terrorista csoport tagjának tekinthető.

Mi számít terrorcselekménynek?

Ezt a kifejezést is gyakran használja a média, azonban egy komplexebb fogalomról van szó. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség közleménye szerint az ügyészség lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.

Önmagában még az erőszakos bűncselekmények elkövetése vagy előkészülete nem számítanak terrorcselekménynek, így önmagában az sem, ha valaki robbanóanyagot tart magánál, vagy belehajt a tömegbe. Az előbbi a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, az utóbbi a jármű hatalomba kerítése bűncselekmény törvényi tényállásást meríti ki. Ahhoz, hogy ezek a cselekmények terrorcselekménynek számítsanak, a Btk. többletfeltételt tűz, pontosabban az elkövető szándékához köti a bűncselekményt. Az erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyveres bűncselekmény elkövetésével az elkövető szándékának ara kell irányulnia, hogy a) állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet (akár az EU valamelyik intézetét) arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön; vagy b) a lakosságot megfélemlítse; vagy c) más állam alkotmányos vagy társadalmi rendjét megváltoztassa vagy megzavarja.

Akár elmehetne szabadon is

Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de hazai büntetőjogunk ad egy kedvezményt. A Btk. 315. § (3) bekezdése alapján „nem büntethető, aki a terrorcselekmény előkészületét, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.”

Miért van erre szükség? A válasz nagyon egyszerű! A jogalkotó fontosabbnak tartotta azt, hogy, aki terrorcselekményt kíván elkövetni, inkább meggondolja magát, és ne kövessen el egy, a társadalomra nagyon súlyos cselekményt.

A főkérdés

Egy átlagos, jó körülmények között nevelkedett magyar egyetemistát mi visz arra, hogy felesküdjön az Iszlám Államra, áttérjen az iszlám vallásra, és sok ártatlan ember életét kioltsa, majd mártírhalált haljon?

Az ügyben pont az a megrázó, hogy nem lehetett rá számítani. Magyarországon ez az első eset!

A Recode technológiai weboldalon publikált felmérés azt vizsgálta, hogy miként változtak a médiafogyasztási szokások az amerikaiak körében az elmúlt 10 év során. Talán az nem nagy meglepetés senki számára, hogy a 10 év alatt egy rendkívül gyors növekedési pálya jellemezte a médiafogyasztást – tehát egyre több időt töltünk el a média világában –, ám az már érdekesebb kérdés, hogy szegmensekre bontva ez miként valósult meg.

Amennyiben röviden szeretnénk összefoglalni a kutatást, azt mondhatnánk, hogy a mobiltelefonok (és a hozzá tartozó médiafogyasztási lehetőségek) győztek, míg mindenki más bukott. De mit is jelent ez? Az amerikai felnőttek átlagosan naponta 666 percen keresztül fogyasztják a médiát, ami 11.1 órát jelent – és egyben 20 százalékos növekedést 2011-hez képest, amikor még csak 554 percet töltöttek a média világában egy nap során.

A kutatás telefonos, asztali számítógépes, rádiós, televíziós és magazinos fogyasztás típusaira osztja fel a fogyasztási lehetőségeket, pontos percek által szemléltetve, hogy ki milyen formában és mennyi ideig tájékozódik.

Médiatípusok szerinti fogyasztás (percek szerint)

Kezdjük a legnagyobb vesztesekkel, a magazinokkal és a rádióval. A magazinok (és összességében a nyomtatott sajtó) már 10 éve sem voltak a legmeghatározóbb típusok közelében, az elmúlt évtizedben pedig megfeleződött a velük eltöltött idő – 24 percről 12 percre csökkenve. A magazinoknál nagyobb szereppel bírnak a rádiók, ám 25 százalékos csökkenést produkáltak egy évtizeded alatt, így 131 perc helyett átlagosan már csak 99 percet töltenek rádióhallgatással az egyének. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a rádiós műfajok népszerűségének csökkenését is jelenti egyben: talán mind tapasztalhatjuk azt, hogy a különböző videómegosztó platformokon, illetve a zene-streamelő szolgáltatók kínálatában egyre több olyan elem megtalálható, amely nagyon is emlékeztet a rádiózásra. Ilyenek a rádiószerű podcast adások is (pontos műfaji besorolásáról, illetve a rádiótól eltérő sajátosságairól lehet vitatkozni), mely műsorok az elmúlt években egyre több ember mindennapjának részévé váltak.

Jelen cikk elején említésre került, hogy a mobiltelefonok nyertek, míg mindenki más bukott. Ez valóban így van, ám nem jelenti, hogy jelen pillanatban a mobilok egyeduralma jellemezné a médiafogyasztási szokásokat. Ezt tökéletesen jelzi a fenti táblázat is, ugyanis a televíziózás 253 percet tesz ki, tehát még most is 1 perccel vezet a telefonokkal szemben.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a telefonokkal eltöltött idő az elmúlt 10 évben 460 százalékot nőtt (252 percet elérve 45-ről), ezzel szemben viszont a televíziók esetében egy 61 perces csökkenés volt tapasztalható évtizedes viszonylatban. A telefonok tehát nagyon hamar át fogják venni az első pozíciót, ezáltal válva a médiafogyasztás fő forrásává.

A változás azonban az időn túl az offline-online párosban való eltolódásban is meglátszik. Az amerikai emberek átlagosan 58 alkalommal néznek rá a telefonjukra naponta, tízből hárman pedig úgy vélekednek, hogy gyakorlatilag folyamatosan elérhetőek az online térben. Az arány természetesen korcsoportok szerint változik: míg a 65 évnél idősebbek csak 8 százaléka vallja azt, hogy folyamatosan online van, addig a 18 és 29 év közöttiek 48 százaléka. A tízből három folyamatosan online lévő személy nem tűnik soknak, de hozzá kell tenni, hogy a gyakorlatilag mindig online lévők (31 százalék) csoportjához jön a „naponta számos alkalommal” online lévők kategóriája (48 százalék), együttesen pedig közel 80 százalékot tesznek ki.

Bár önmagában a telefonozás nem jelenti azt, hogy valaki az online térben is tartózkodik, ám a statisztikák azt mutatják, hogy a telefonhasználat legnagyobb részét az online elfoglaltságok töltik ki – különösen is a közösségi médiában eltöltött idő. A felhasználók átlagosan 52 percet töltöttek el Facebook használatával 2019 novemberében, 35 percet Instagramon, illetve 25 percet a Snapchat felületén.

Idővel újabb és újabb szereplők jelennek meg a palettán, így nem adhat csodálkozásra okot, ha a 2020-ra vagy 2021-re vonatkozó adatokban erőteljesen megjelenik majd a TikTok is a felhasználók preferenciái között. Látható tehát a fragmentáltság a különböző felületek viszonylatában: sok időt töltünk el a mobilunkkal, sokszor is nézünk rá, viszont a már említett 58 alkalommal való megtekintés többségét rövid foglalkozások teszik ki.

Hisz mind ismerjük ezt a jelenséget: van egy kis szabadidőnk, eszünkbe jut a nagyvilág. megtekintjük gyorsan az értesítéseinket, görgetünk kettőt az idővonalon, esetleg átfutunk egy-két napilap címlapján… Történt valami érdekes? Nem, el lehet tenni a telefont. Aztán (jó esetben csak) egy óra múlva eszünkbe jut az egész újra!

A mobiltelefonok szerepének növekedése egyszerre hozott pozitív és negatív véleményeket. Egyesek az előnyöket tekintve arra hívják fel a figyelmet, hogy a médiafogyasztás egyre aktívabb folyamattá válik: a televízió csatornák nézése, illetve más gondolatainak hallgatása helyett mi magunk választjuk ki a kívánt tartalmat amikor csak akarjuk, ahogy a saját véleményünket is megoszthatjuk a közösségi média felületein, beszélgetéseket és vitákat indíthatunk, és akár különböző, a közéletben meghatározó mozgalmak vagy szerveződések tagjává is válhatunk.

Mindez nagy kihívást jelent a csatornák számára, hisz egyszerűen nehezebb elérni azt, hogy az emberek huzamosabb ideig a TV előtt ülve tájékozódjanak (különösen úgy, hogy napjainkban az eszközök párhuzamos használata is egyre relevánsabb jelenség, mely részeként a passzív műsorkövetés helyett egyszerre használunk telefont és más elektronikus eszközt aktív tevékenységhez).

A témák sokasága, illetve a fragmentáltság is nehézséget jelent a műsorkészítők számára: ha nincs nagyon jó téma (legyen az bármilyen érzelmet és reakciót kiváltó, csak hatással bíró), nincs közönség!

Erre egy jó példa lehet, hogy a CNN nézettsége drasztikusan csökkent Donald Trump amerikai elnök távozását követően. Egyáltalán nem kizárt, hogy erőteljes hatással bír majd mind a televíziók, mind a különböző internetes napilapok és portálok számára a koronavírus-járvány is: nem is kérdés, hogy az elmúlt 1 évben rendkívül sokan kíváncsiak voltak a témára, de amennyiben (és reméljük így lesz) a helyzet gyorsan tud javulni globálisan, az ügy sokkal kevésbé lesz vonzó.

Persze a mobiltelefonokat és a folyamatos online létet érintő kritikáknak is meg van a maguk helye: egyesek szerint ez a fragmentált és felületes közeg, illetve a közösségi médiában eltöltött rengeteg idő épp a valós tájékozódást nehezíti, különösen úgy, hogy időnk többségét egyfajta buborékban töltjük, csak a hozzánk közel álló, illetve nézeteinkkel megegyező híreket és gondolatokat követve. Hasonló kritikák érik az internet világában mutatott aktív tevékenységet is: azáltal, hogy mindenki megoszthatja saját tartalmát, álhírek és félrevezetések sokasága jelent meg, a valós párbeszéd helyett csak a feszültség nőtt, a közösségi médiában tapasztalt megszólalások pedig színvonal tekintetében értékelhetetlenek.

A pozitív és negatív szempontoktól függetlenül egy dolog azonban biztos: az elmúlt 10 évben a mobiltelefonok hozták el a médiafogyasztási szokások drasztikus változását az Egyesült Államokban – és globális szinten is –, az offline média világával szemben pedig rendkívül gyorsan vették át a legfontosabb szerepet. Kérdéses persze, hogy mit hoz a jövő, de rövid távon úgy tűnik, hogy az online platformok előretörése megállíthatatlan!

A statisztikák azt mutatják, hogy mind Budapesten, mind a megyeszékhelyeken csökkent a lakosság. Ez konkrétan 13 ezerrel kevesebb főt jelent a fővárosban, azonban az agglomerációban lévő települések lakosságszáma viszont nőtt, ez lényegében az egész országra jellemző – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, mely a hivatalos adatok alapján megvizsgálta, melyik településen mennyivel nőtt a lakosok száma az egy évvel korábbihoz képest és ennek fényében hogyan alakultak az eladásra kínált használt lakások és házak átlagos négyzetméterárai.

 Drágulás miatt kiköltözés

Az országos adatok szerint a legnagyobb népességnövekedést elérő települések között fölényben vannak a fővároshoz közeli, vagyis a budapesti agglomerációba tartozó települések. Fontos azonban, hogy a bővülés az odaköltözések mellett a természetes növekedést, vagyis a születéseket és halálozások különbségét, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezéseket is magában foglalja

- fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Ahogy a bevezetésben említettük, Budapest lakossága 13 ezer fővel csökkent, de a megyeszékhelyeken is kevesebben laktak 2021 januárjában, mint egy évvel korábban. A fővárosban az idei az ötödik év sorozatban, hogy csökken a lakosság, legutoljára 2015 és 2016 januárja nőtt a budapesti lakosok száma. A magyarázat az agglomerációs települések gyarapodására a kiköltözés, melynek oka a lényeges ingatlan ár különbség illetve a nagyvárosi lakásárak emelkedése.

A növekedési ranglistát a Győr-Moson-Sopron megyei Rajka vezeti. A kiköltözések jelentőségét jól mutatja, hogy Rajka lakossága egyetlen év alatt 6 ezer fővel emelkedett, ami a lakosság 60%-os növekedést jelent. A jelentős növekedésben feltehetően szerepet kapott az ingázókra vonatkozó járványszabály is, amely szerint a pandémiás helyzetben a határtól 30 kilométeres sávban mozoghattak az érintettek [Olvasónk megjegyzése alapján Rajka esetében az anomáliában közrejátszik, hogy sok Szlovákiában élő magyar lakcím alá jelentkezett be, ezért ez jelentős mértékben csupán adminisztrációs jellegű. Ez játszik szerepet abban, hogy Rajka átoltottsága papíron alacsony]. Rajka után a budapesti agglomeráció több képviselője következik: többek között Érd, Gyömrő, Nagytarcsa, Délegyháza, Veresegyház, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós. A szóban forgó települések népessége 1-8 százalékkal 300-600 fővel emelkedett éves összevetésben 2021 elejéig.

Azonban az agglomerációban lévő települések növekedése kihatott a helyi ingatlanárakra is. A 2014-ben elindult drágulás 2020-ra Budapesten szinte megállt, a többi nagyvárosban pedig lassabb ütemben folytatódott. A lakásdrágulás pedig a kiköltözési hullámot is felerősítette a legfelkapottabb városokból az agglomerációs övezetekbe. A lakosok számának növekedése a lakóingatlanok árára is hatással volt: Rajkán idén május közepén 489 ezer forintos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat, ami 20 százalékos drágulást jelent a 2020 januári szinthez képest.

A top tízes ranglistán szereplő - budapesti vonzáskörzetbe tartozó - települések közül Érden például 2020 januárjához képest 23 százalékkal 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon. Gyömrőn 14 százalékkal 544 ezer forintra emelkedtek az ingatlan.com adatai szerint.

2021-ben is népszerűek lesznek

Balogh László elmondta azt is, hogy a karanténhatás is hozzájárult a fővároshoz és a megyeszékhelyekhez közeli települések népszerűségéhez, a járvány miatt elrendelt korlátozások hatására egyre többen kezdtek érdeklődni a kerttel rendelkező lakóingatlanok iránt a korlátozások miatt. Emellett a korábbi években megkezdett családiház-építkezések felgyorsított befejezése is szerepet játszott a nagyvárosok vonzáskörzeteiben látható növekedésben. A lakások energiafogyasztására vonatkozó szigorúbb előírások eredetileg 2021-től léptek volna életbe, de végül meghosszabbították a határidőt, ennek ellenére sok építkezés már a múlt évben befejeződött.

A szakértő szerint a nagyvárosokban paradox módon emelkedtek az árak, de ez elmondható a vonzáskörzetükben lévő településekre, ahol a népességnövekedés fényében ez érthető. Az előbbi azzal magyarázható, hogy bár a lakosság csökkent, ez a csökkenés lassúnak, és alacsonynak mondható, és emellett a kereslet bőven megmaradt.

Balogh László bizakodó, a szakértő szerint a tavalyihoz képest jobb évet fog zárni a hazai lakáspiac, és élénkülés várható minden lakáskategóriában, azaz új és használt lakások terén egyaránt. Többek között a járvány alatt elhalasztott lakásvásárlások és költözések pótlása, az állami lakásprogram különböző elemeinek - például a lakásfelújítási támogatásnak és a kedvezményes lakásáfa újbóli bevezetésének - köszönhetően.

A települések 2020-as népességváltozását és az aktuális kínálati négyzetméterárakat az alábbi térképen, vagy ezen az oldalon lehet megtekinteni.

A csalók nem haltak ki, csak módszert váltottak, és lesben állva várnak, hogy lecsaphassanak a gyanútlan áldozataikra. Például Budapest szerte belefutni kéregető „civilekbe”, akik valamilyen neves cél érdekében kéregetnek pénzt. Van, hogy rákos gyerekeknek gyűjtenek van, hogy valamiféle petíciót akarnak veled aláíratni (persze mellé kérik, hogy támogasd őket egy kis összeggel) de az egész közben nagyon bűzlik.

Miért egy teljesen no name alapítványon keresztül, könyvjelzőket árulva, stand nélkül kinn az utcán csinálják ezt? Ha tényleg komolyan gondolnák a dolgot, akkor valószínűleg interneten is hirdetnének, és sokan ismernék az alapítvány nevét. Persze a csalóknak az elsődleges célpontjai még mindig a nyugdíjasok, azonban egy részük átköltözött az internetre.

A hírhedt Mobilkonzol.hu

Idén Karácsony előtt jött ki az új PS5 konzol, mely egészen hiánycikk lett a koronavírusnak köszönhetően. Hamar elkapkodták a készleteket, így a gyereküknek mindent megadni kívánó szülők, boldog-boldogtalant megkerestek, hogy valahol esetleg nem lehet-e még egyet-egyet beszerezni. Ennek apropóján egy érdekes hirdetés jelent meg az interneten. Egy bizonyos Mobilkonzol azt ígérte a kétségbeesett anyukáknak és apukáknak, hogy náluk van készleten elegendő PS5 és, hogy még Szenteste előtt kiszállítanak mindent.

Az onnan rendelők elmondása szerint a Mobilkonzol honlapja igényes volt, ezért nem keltett bennük gyanút. Ami szintén eloszlatta a kételyeiket a soha nem hallott webshopról, az az, hogy nagy weboldalakon, mint például az eMAGon is hirdették magukat, ráadásul működött vevőszolgálat is náluk, ahol még fel is vették a telefont, és a diszpécser profinak tűnt az elmondásuk szerint. Ami szerintük is érdekes volt, hogy csak annak ígérték, hogy kiszállítják az ünnepek előtt a rendelést, akik banki utalással, előre fizetnek (na, vajon miért?).

A vásárlás után sokan nem kaptak visszaigazoló üzenetet, de ugye akkor már túl késő volt. Az ezen felháborodott vevők, illetve akik nagyon várták a rendelést, az ügyfélszolgálathoz fordultak. Egy állítólagos Papp Adrienn nevű ügyfélszolgálatos nő eleinte mindenkit azzal nyugtatott, hogy óriási mennyiségű rendelés érkezett és ezért késnek a kiszállítással, majd később egy egészen érdekes alibit hozott fel.

Próbált az áldozatok lelkiismeretére rájátszani, és azt mondta, hogy a főnök covidos lett, és nemrég szedték le a lélegeztetőgépről. Sőt, a főnök egész családja megfertőződött és azok is lélegeztetőgépen voltak. Sok ember nem elég szívtelen, hogy ilyen helyzetben is követelje a rendelését, inkább elkezdték sajnálni a „főnökurat” és családját. Aztán lássanak csodát, december 17-én eltűnt a 'Mobilkonzol.hu' és az ügyfélszolgálat is elérhetetlenné vált. A rendelési számok alapján 2000 embert vertek át, így a csalás összege a 300 millió Ft-ot is elérheti.

 (a Mobilkonzol.hu weblapja)

Ami intő jel lehetett

A Mobilkonzol mögött az Országos Ingatlanfejlesztő és Aukciósház Zrt. (OIFA) állt. Ez pont, hogy sokakban bizalmat keltett, hiszen az OIFA a nevéből eredően egy közhiteles, állami cégnek tűnik. Viszont aki ravaszabb, az rákeresett a cégjegyzékben és ott minden kiderült. Az OIFA egy tavaly februárban bejegyzett cég, melynek székhelye a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Sonkádon volt.

Csak érdekességként: Sonkádnak 800 lakosa van, és elég valószínűtlen, hogy az állam egy ilyen szervet ide jegyeztetne be! Egyébként az OIFA is megszűnt december 17-én. Gyanús lehetett, hogy mindenáron a banki utalásra akarták terelni a vásárlókat. Az olyan termékeknél is csak előre lehetett fizetni, amelyeknek beszerzése egyébként nem számított problémásnak, például egy régebbi iPhone, vagy PS4.

(az OIFA weblapja)

Egy másik gyakori internetes csalási mód, amikor az adathalászok emailen keresztül, de akár telefonhívással is, egy bank arculatát meghamisítva szólítanak fel egy kifizetetlen számla kiegyenlítésére, ahol kérik, hogy adjuk meg a bankszámlánk adatait. Ez az ún. adathalászás. Az így megszerzett adatokat újra felhasználhatják, illetve eladhatják. Ebből az a tanulság, hogy csak megbízható helyekről szabad vásárolni. Ha új oldallal találkozunk, akkor nézzünk jobban utána a cégnek, és ha bármi gyanúst találunk, ne vegyünk onnan semmit!

A gyakorikerdesek.hu még nem garancia semmire se!

A Mobilkonzol.hu esetében sok gyanakvó felkereste a gyakorikerdesek.hu-t. Máig található bejegyzés róluk, egy kérdező konkrétan arra kíváncsi, hogy a Mobilkonzol.hu megbízható cég-e! Nagyon sok kommentelő érdekes módon azt írja, hogy „igen megbízható, ők már rendeltek, és azt mondták, hogy majd Karácsony előtt szállítanak”. Továbbá a kérdező maga győzködi a többieket a további kommentjeiben, hogy megbízható cég a Mobilkonzol. Ez nagyon gyanús, hiszen nagyon könnyű a csalóknak pár kamu fiókot létrehozni és azok által terjeszteni a cég jó hírét?

Mit tehetünk?

1. A hatályos jogszabályok alapján egy webáruháznak biztosítania kell többféle fizetési módot, tehát ha csak azonnal, utalással lehet fizetni, akkor hagyjuk ott az oldalt!
2. Vásároljunk megbízhatóbb áruházaktól, kerüljük a gyanús, pár hete alakult oldalakat!
3. Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg nem is igaz! Az ilyen csaló weboldalak általában azzal hirdetik magukat, hogy náluk elérhető az, ami a nagy áruházakból elfogyott, vagy nálunk csalogatóan olcsón vehető meg a termék.
4. Kiemelten legyünk óvatosak olyan időszakokban, amikor megnő a kereslet, pl. Karácsonykor vagy a Black Friday környékén.

Szabó Henrik a BRFK Bűnmegelőzési osztályának munkatársa továbbá még azt ajánlja:

1. A csalók hamisíthatják a fizetést bonyolító rendszer odalát, - például hamis OTP fizetési oldallal - ezért győződjünk meg, hogy egy magyar bank esetében az oldal .hu-ra végződik.
2. Nézzük meg, hogy ki működteti a webáruházat: szerepel-e ott cégnév, utána pedig győződjünk meg róla, hogy tényleg létezik-e ilyen cég. Ha igen, akkor az megbízható-e. Például a székhelye nem egy apró faluban van-e egy üres telken.
3. A bankkártya adatokat sose a kereskedő oldalán adjuk meg, hanem csak a banki oldalon!

Úgy tűnik, nincs megállás a kritikai fajelmélet erőltetett hódításában a fejlett Nyugaton.

A brit, konzervatív Daily Mail írta meg a minap, az amerikai woke-ság ellenes oknyomozó portál, a City Journal nyomán, hogy tavaly az USA kormányának elsőszámú fegyverbeszállítója, a Lockheed Martin arra kényszerítette felsővezetőit, köztük háromcsillagos nyugalmazott tábornokokat, hogy egy, a fehér férfi identitásukat, mint negatívumot górcső alá vevő tréningen vegyenek részt.

A képzést online tartották, és több részből állt. Először szabad asszociációs gyakorlaton kellett részt vennie a 13 szerencsés igazgatónak, amelyen fel kellett sorolniuk mindazt, ami a „fehér férfi” kifejezésről az eszükbe jutott. A trénerek persze segítettek helyes vágányra terelni a „szabad” asszociációkat, olyan szóösszetételek megadásával, mint „öreg,” „rasszista,” „nőellenes,” „dühös,” „árja nemzet” és „alapító atyák.” Utána a továbbképzésre utasítottaknak fel kellett sorolniuk mindazokat az előnyöket, amelyek a „fehér férfiséggel” járnak.

De csak ezután következett a lényeg:

a résztvevőknek mindenki előtt be kellett vallaniuk, úgynevezett „privilégium nyilatkozatokkal,”

ők maguk milyen „bűnökbe estek” a fehér férfi önazonosságuknak hála, majd „dekonstruálniuk” kellett azokat, behelyettesítve az addigi helytelen viselkedésük összetevőit a „megfelelőkkel,” hogy mint „a változások katalizátorai” működhessenek a jövőben. Bár csak történelemórán és a szüleimtől hallottam róluk, az ötvenes évek első felének ún. Szabad Nép-félórái lehettek ilyen előremutatóak… 

A Daily Mail cikke szerint

a háromnapos Zoom tréning célja bevallottan az volt, hogy a vezetők leépítsék „fehér férfi kultúrájukat,”

és mintegy vezekeljenek mindazokért az állítólagos előjogokért, amelyeket fehér emberként élveznek. Nem mellesleg a tréninget 2020. júniusában tartották, amikor a Black Lives Matter tiltakozások a tetőfokukra hágtak a fekete bőrű George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála miatt. 

Ha mindez nem lenne már önmagában abszurd és ijesztő, a Lockheed még azzal is megfejelte az orwelli programot, hogy a képzést nem másra, mint a White Men as Full Diversity Partners (WMFDP) nevű „sokszínűség-tanácsadó” (!) cégre bízta. A vállalkozást, melynek neve azt jelenti, Fehér Férfiak, Mint Partnerek a Sokszínűségben, három fehér férfi (!) alapította, akik abban „segítik” a megbízóikat, hogy azok alkalmazottai meg tudjanak szabadulni a fehér identitásuk által meghatározott előítéleteiktől, illetve viselkedési kultúrájuktól.  Olyannyira népszerű a szolgáltatásuk, hogy klienseik között jó pár amerikai intézmény és óriásvállalat szerepel, például a NASA, az Exxon Mobil, a Boeing és a Dell.

A Lockheed persze nem verte nagydobra, hogy milyen „továbbképzésre” küldte a topmenedzsereit, és azt sem kötötte senkinek az orrára, hogy mennyit fizetett az áltudományos tréningért. Az sem derült ki a Daily Mail szerint, hogy pontosan kinek az ötlete volt a progresszív agymosás.

Mindenesetre megnyugodhatunk: mostantól, ha netán Boeing repülőgépre ülünk, vagy Dell notebookot veszünk, tudni fogjuk, ezeknél a cégeknél már minden fejes nagyon megbánta, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, hogy fehérnek született, és ettől valószínűleg sokkal jobbak lettek a cégük termékei is. Ha meg véletlenül mégsem, akkor is elmondhatják az amúgy brutális profitot termelő óriásvállalatok, hogy kipipálták a legújabb jóemberkedési penzumukat. Ahogy Kurt Vonnegut mondaná, így megy ez.

A Lockheed legendás főmérnöke, Kelly Johnson egy F-104 "Starfighter" mellett

Tavaly új csapattal, megújult formában jelent meg a Magyar Krónika. Mik azok az országépítő kezdeményezések, amikről a lap szól? Jogos kritika-e, hogy csak a vidékkel foglalkoznak? Mondott-e már nemet bármelyik kiszemelt interjúalanyuk? Muray Gábor főszerkesztő és Arany Bence lapigazgató voltak a Reaktor podcast vendégei.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

2014-ben indult el a lap ködös körülmények között. 2019-ben arról lehetett olvasni, hogy Bencsik Gábor, a lap korábbi főszerkesztője, jelenleg főmunkatárs levélben kérte olvasóit a lap támogatására. Hogyan sikerült megmenteni?

A.B.: A munka nagyjából 2020 májusában indult el. Az augusztusi szám még a régi dizájnnal és szerkesztőséggel lett kiadva, szeptember végén pedig kijöttünk a megújult Magyar Krónikával. Egy elég intenzív nyár alatt mind tartalmilag, mind vizuálisan megújítottuk a Krónikát. A régi és új szerkesztőség között egyébként nagy átfedések vannak. Többek között Bencsik Gábor is itt maradt mint főmunkatárs. A megújult lapot inkább kiegészítésnek fogjuk fel. Nem akarjuk a régi iskolát teljesen magunk mögött hagyni, csak kicsit megújítani.

Mi változott meg?

M.G.: Minden. Nem töröltük el az eredeti ötleteket és gondolatokat, csak megpróbáltuk átértelmezve, modernizálva, a saját felfogásunk szerint újragondolni őket. Elsősorban azt gondoltuk át, hogy mit jelent az országépítés. Ugyanis a Magyar Krónikának az elsődleges feladata, amellett, hogy nagy vonalakban hírt adjon az ország történéseiről, hogy a kor lenyomata legyen. Az eredeti gondolat is az volt, hogy az országépítő kezdeményezéseket bemutatva legyen a kor lenyomata. Meggyőződésem, hogy az országépítés nem csak az, amikor felülről irányítva valami elkészül, megújul. Az is természetesen, és nagyon fontosnak is tartjuk.

De országépítés az is, amikor helyi közösségek vagy helyi arcok olyat hoznak létre, ami az ott élőket helyben maradásra készteti, mások számára pedig vonzóvá teszi a tájat.

Ezt is országépítésnek gondoljuk. Ezeket az embereket és törekvéseket kezdtük el bemutatni. Világítótoronynak neveztük el őket, mert kiviláglanak a mezőnyből. Ha az ember Nógrádra gondol, eszébe jut a mátrai bivalyrezervátum. Ha a Bakonyra gondol, eszébe jut az a hegedűkészítő mester, aki egyébként ultrafutó is. Ezek az emberek úgy működnek helyben, hogy motorjává válnak a helyi közösségnek. Emellett úgy újítottuk meg a lapot, hogy újragondoltuk a teljes arculatot és a magazin kivitelét. Ez egy lényeges mozzanat a megújulásban. Egy reprezentatív terméket hoztunk létre. Egy olyan brand ez, ami nemsokára szeretne ott lenni a kávézók, kávéházak, vidéki prémium szálláshelyek recepcióján is. Ugyanúgy, ahogyan más minőségi nyugati „lifestyle” magazinok, amiket előszeretettel tesznek ki polcokra. Ezt a célt a termékkel sikerül majd elérni. Ha muszáj valahogyan kategorizálni, ez kifejezetten egy „slow living” magazin. Az offline életmódot népszerűsíti. Arra ösztönöz, hogy kicsit tegyük félre az információözönt, törekedjünk az elcsendesülésre és menjünk ki. Lehet az a város is, de ahogyan említettem, Bakony vagy Nógrád is. A prémium magazin az, amit nekünk el kell juttatni bizonyos helyekre. A magazin az online tartalom mellett nem egy olyan termék, amit csak az olvas, aki éppen megveszi, hanem rajta keresztül akár a családja, akár egy könyvtárban rengeteg ember. Ha egy magazin valahová eljut, az sok ember kezén átmegy.

Cél, hogy önfenntartóvá váljon?

A.B.: Értelemszerűen az.

Mennyire nehéz ez egy olyan magazin esetében, ami nem a legpopulárisabb igényeket szolgálja ki?

A.B.: Ez egy tipikus kulturális termék- vagy közjószág-probléma. Van egy termékünk, aminek nagyobb a társadalmi értéke, mint amennyit a piac hajlandó érte adni. Ez így van a színházaknál, a művészvilágban. Természetesen cél az önfenntartóvá válás, de amit Gábor leírt működést és krédót, az nem lehet öncélú. Azt a missziót kell szolgálni, amit a kezdetekkor felvállaltunk, hogy elmondjuk, a Kárpát-medence egy rohadt jó hely, a hétköznapi ember perspektívájából, szép vizualitással, aktív történetmeséléssel. Sok médiapiaci modell van, hogy egy médium hogyan lehet önfenntartó. De ha van egy kulturális, alapvetően népjobbító misszió és cél, hogy megmutassuk mindenkinek, az megnehezíti azt a fajta monetizációt, ami szükséges jelenleg a médiapiacon.

M.G.: Amikor egy Krónika annyiba kerül, mint két latte a kávézóban, nem elérhetetlen, hogy rentábilissá tudjunk válni. Ehhez el kell érnünk a célközönséget. A Covid-19 után a legfontosabb feladatunk, hogy a marketinges csapattal együttműködve megszólítsuk azokat, akik nyitottak arra, hogy megvegyék a magazint. Itt gondolok a fiatalabbakra is, elsősorban egyetemistákra. Ez elsősorban egy értelmiségi lap.

Elképesztően könnyen eladható az olyan írás, ami arról szól, hogy miért van baj. De rengetegen nyitottak arra, hogy valaki arról beszéljen, miért szeret itt élni.

És mi erről beszéltetjük az embereket, politikai hovatartozás nélkül. Eszméletlenül sok ember szívesen beszél arról, hogy imádja, ahol és ahogyan él Magyarországon. Köztük egyébként külföldiek is, akik ideköltöznek. Szerintem van egy erős vásárlói réteg, aki ezt szeretné olvasni, mert elege van már a médiában zajló hisztériából.

Budapesten áll össze, de főleg vidéki forrásokból merít a magazin. Mennyit hajlandó utazni egy újságíró?

M.G..: A mi újságíróink nagyon elkötelezetten vesznek részt ebben a munkában. Saját maguk is missziójuknak érzik, hogy minél több és izgalmasabb történetet hozzanak.

2020. október 8-án volt a megújulást követő első szám lapbemutatója. Melyik cikkekre, témákra van a legnagyobb kereslet?

M.G.: A Facebook kattintásai alapján nagyon jól mennek a történelmi jellegű írások, Pap Lázár cikkei. A történelmi anyagjaink nem olyanok, mint a történelmi folyóiratokban, amik felölelnek egy témát és megírják, hogy Mátyás király korában mi, hogyan történt. Itt is igyekszünk nagyon izgalmas, az átlagember által kevésbé ismert történeteket és személyiségeket bemutatni. Ami nagyon szépen viszi a magazint, a hely szelleme rovat összes tartalma. Nem igaz, hogy csak vidékre járunk. Természetesen számos lapszám szól a vidéki témákról, hiszen nagy az ország. De ugyanilyen szívesen írunk Budapestről is. A hely szelleme rovatunk ugyanúgy működik a fővárosban. Ugyanúgy találunk a Budai Várban, Kőbánya-Kispesten vagy akár Pesthidegkúton izgalmas történeteket és arcokat, mint Komlón.

A.B.: Azt kiemelném, hogy ez nem egy országjáró lap. Járjuk az országot, de azért, mert ott találunk témákat. Ha találunk témát a Blahán, azt is nagyon szívesen feldolgozzuk. Nem szeretnénk ebből egy várostagadó történetet kreálni. A sztorik és kapcsok után megyünk, amiket találunk az országban. A hely szelleme rovat lokalitás-centrikus. De, ami köré koncentrálódik, az lehet egy egyetem, egy könyvtár, bármilyen társadalmi értelemben vett intézmény. Tervezünk A hely szelleme anyagot egyetemekről, akadémiákról. Vagy például gasztronómiai helyekről. Arra próbálunk fókuszálni, hogy egy csokorból szedjünk történeteket. Ez a Krónika húzó rovata. A mai újságírásból sok helyen hiányzik a mélység, hogy a sztori mögé menjenek, hogy megismerjék az embert. Egy interjú nem csak egy óra lehet a kávézóban, hanem egy nap, amit együtt tölt az újságíró az alannyal reggeltől estig. Nem vagyok újságíró, csak fogyasztó, de azt gondolom, hogy sokkal mélyebb interjúk jönnek ki ezzel a módszerrel, min tha a Centrál Kávéházban valaki egy presszó mögött elmondja a gondolatait. Persze valamikor ez kell, de ha megvan a lehetőségünk, akkor inkább az előbbivel élnénk. Lehet, hogy egy ilyen eltöltött egész napnak csak pár félmondat lesz a hozadéka, de ez emeli fel az írást egy nyolcvanszázalékos írásról százszázalékos írásra. Abban van az igazi sztori.

M.G.: Magyarországon ezt senki nem csinálja. Van egy-két online vidékjáró magazin, de nem egészen transzparens módon piaci alapon működnek. Úgy mutatnak be alanyokat, hogy azok fizetnek a cikkekért. Ez a fajta alanykutatás, amit mi csinálunk, nem nagyon létezik, pedig erre elképesztően nyitottak az emberek.

Mekkora stáb utazik a helyszínre?

M.G.: Általában egy újságíró megy egy fotóssal. Egy nagy stáb megzavarná az intimitását egy ilyen riportnak.

Hogyan találtok témát?

A.B.: Ajánlásokból és nyitott szemmel járunk a világban. Akit meglátunk és kompatibilisnek érezzük, annak a történetét feldolgozzuk. Nincsen szigorú módszertanunk, organikusan történik ez, ahogyan én látom.

M.G.: Általában úgy dolgozunk, hogy ha van egy régió, ahol egy-két izgalmas karaktert eleve be szeretnénk mutatni, mert ismerjük őket vagy hallottunk róluk, az ő segítségüket kérjük, hogy ajánljanak a saját mikro-régiójukból izgalmas alanyokat. Lehet, hogy ez egy pap, egy földműves vagy egy gitárművész, de elképesztően izgalmas történetek kerekednek ki ebből. Az a módszertanunk, hogy először legyen meg az alany vagy a történet a fejünkben, és ahhoz rendelünk egy egész rovatot.

Mik a legjobb érveitek, amikor felkértek valakit egy riportra?

M.G.: Ha egy alany meglátja a magazint, akkor majdnem ő kéri, hogy bekerülhessen.

A.B.: Olyan nehézségünk nincsen, hogy valaki nem akar megjelenni. Ezzel a misszióval sokan tudnak azonosulni.

M.G.: Az elmúlt egy évben egy darab ember sem volt, aki nem akart szerepelni. Akit megkerestünk, örömmel vállalta. Pláne, miután meglátta a print magazint. Először nyilván e-mailben vagy telefonon keressük meg őket, aztán küldünk postán vagy viszünk egy magazint.

És utána büszkén meg is osztja.

M.G.: Van egy-két nagyon izgalmas visszajelzés. Múltkor Instagramon egy fiatal könyvolvasó blogger hölgy tette fel sztoriba, hogy már évek óta keres egy tartalmas print magazint, és most megtalálta, feltette a Magyar Krónikát. Ezek nekünk hihetetlenül inspiráló visszajelzések.  

Az interjút készítette: Papp Ferenc