A magyar válogatott bekerült a legkeményebb csapatok közé. Interjúk szerint motiváltak és jól felkészültek, így nem esélytelen, hogy szerezzünk pontot. Mivel a francia és német csapattal nagyon nehéz lesz egyáltalán döntetlent játszani, így a válogatottnak muszáj az első meccsen hozni egy magasabb színvonalú játékot
A portugálok ellen egyszer már kihoztuk döntetlenre, ekkor történt az emlékezetes “Ronaldo-rage” is.
Remélhetőleg most nem csak döntetlenre hozzuk ki, hanem egy góllal nyerünk is. Az egyetlen probléma, hogy azt megszokhattuk, hogy egy focicsapat meccs előtt magabiztos, de ez már csak élesben fog kiderülni, hogy valójában mennyire felkészült a magyar csapat. Plusz reményt jelenthet, hogy a portugál védelemből kimarad Joao Cancelo, így valamivel könnyebb lesz gólt szereznünk.
Tőlünk Szoboszlai Dominik az, aki nem vehet részt az EB-n, és egy másik irányító, Kalmár Zsolt sem lesz jelen. Őket pótolni nem egyszerű, a logikus döntés Kleinheisler László és Schafer András lenne, aki nagyszerűen szerepelt a felkészülési meccseken. Portugál oldalon evidens, hogy Cristiano Ronaldo is játszik, de egy fecske nem csinál nyarat. Persze rajta kívül is vannak jó játékosaik, de ő az egyértelmű húzóerő.
Valószínű, hogy a 2016-os sikersztori most nem fog megismétlődni, de ez nem a válogatott hibája. Ha egy Skócia-Wales-Észak-Macedónia csoportba kerülünk, akkor sokkal jobban is ki tudunk jönni. A francia és német csapat jelenleg sajnos nem a mi súlycsoportunk. Ez olyan, mint ha egy pehelysúlyú bokszoló egy nehézsúlyú ellen játszana… Ja, ilyen volt pont nem rég:
Az én tippem tehát 1X2-magyar győzelem. Bármi is legyen a végkimenetel, az biztos, hogy a járványhelyzet utáni nyitás kiváló programja lesz kiülni a teraszokra egy korsó sörrel és a haverokkal együtt szurkolni a magyaroknak. A lottózókban érdemes tenni pár tippet, úgy még izgalmasabb. Bármi is legyen a végkimenetel, én már várom a mai meccset, hiszen egyszer már megtapasztaltuk: az éjjel soha nem érhet véget!
Jó időben pár ezer fiatal a Kossuth téren tüntetett, én pedig semmiképp sem hagyhattam ki, hogy megnézzem, mi történik. Azt előre sejtettem, hogy ha mégse mennék el, akkor se maradok le forradalomról, hiszen ahhoz férfiak is kellenek, már pedig egy ilyen tüntetésen inkább fiatal fiúkat lehet látni, mint sem életerős férfiakat. Hozzáteszem, jobb is, hogy képtelenek egy forradalomra. Egy forradalomnak fontos, hogy legyen magasztos célja. Ilyen cél lehet a szabadság eszméje, vagy a többség akaratának érvényesítése, ezek közül pedig jelen esetben egyik sincs meg.
Az egész csak egy újabb hangulatkeltés, hogy az ellenzék a fiatalok segítségét is igénybe vegye ahhoz, hogy hatalomra kerüljön. Nincs új a nap alatt.
A fő gondja a demonstráló társaságnak, hogy nem tudja mit akar. Mindig talál valamilyen problémát, amiért kiáll, de nincs meg a kitartó, folyamatos küzdelem. Önmagában küzdelem sincs, hiszen az fárasztó. Ehelyett folyamatos vergődésnek lehetünk szemtanúi. A jól ismert mondókákat persze mind ismerik, ideológiailag jól képzettek. A lényeg, hogy minden kisebbség szimpátiáját elnyerjék, így egy kisebbségi koalíciót alkossanak, ami együttesen, ugye, már többség. Ehhez az eszköztárban a már megszokottakat találjuk. Osztályharcot kiterjeszteni társadalmi rétegek közötti harcra, plusz a legbutább propaganda.
Vitát nem tudnak nyerni, az ellenzéki pártok folyamatos objektív hazugsággal buknak le, a lényeg hogy ők akarnak a hangosabbak lenni. Ez jól tükröződött a tüntetésen is. Egy Taktaharkány népességét kitevő embertömeg technot hallgatva piknikezett.
Mondjuk az valahol megnyugtat, hogy többek között az Amnesty is szervező volt, Gyurcsány is megjelent, és mégis: pár ezer embernél többet nem tudtak megmozgatni.
A forradalmi hangulat az ellenzéknél azonban továbbra is élni fog, ebben egy percre sem kételkedek. Ami inkább foglalkoztat, hogy az ilyen tüntetésekre járó fiatalok vajon mennyire jártasak a történelemben, felismerik-e az összefüggéseket? Mert nagyon úgy tűnik, hogy nem, hiszen 10 év alatt teljesen elfelejtették a múltat, így viszonyítani sem tudnak mihez, ami nagy gond.
Az ellenzék persze a BLM-LMBTQ tengelyen bizonyára még párakkal el tudja hitetni, hogy Magyarországon rasszizmus van, és kirekesztjük a szexuális kisebbségeket. De ha valaki felnő, és kinövi a tizenévesek lázadó korszakát, akkor ezt is elfelejti, mivel jó esetben a saját életével lesz elfoglalva és stabilitást akar. Márpedig az ellenzéktől azt nem várhat. Ahogy a tüntetés lezajlott, az emberek szétszéledtek.
Mindenki megnyugodott, megvolt a havi tünti,
leszámítva egy fiatal hölgyet, aki ordítozva telefonált. Ahogy kifejtettte: “A 21. században nincs hely azok számára, akik nem fogadják el azt, hogy valaki máshogy gondolkozik”. Függöny.
Egyik korábbi cikkemben beszámoltam arról, hogy milyen a legdurvább korlátozások idején külföldre utazni illetve milyen feltételek mellett lehet hazatérni. Most, hogy a harmadik hullám véget ért, és a sokak által emlegetett negyedik hullám még nem ért ide, sokkal szabadabb az utazás. De mégis mennyire nagy szabadságról beszélünk, és milyen szabályokat kell betartani azoknak, akik mostanában utazáshoz készülnek?
Ahogy már a múltkor is írtam, minden országban kicsit máshogy állnak az esetszámok és a vírus statisztikák, így a határátlépés feltételei is az adott ország állapotától függnek. Utazás előtt mindenképp fontos ellenőrizni a helyi korlátozásokat, hiszen a hatóságok elég komolyan ellenőrzik a szabályok betartását. A szankciók között pedig elég súlyos pénzbírságok, de akár még jogi következmények is lehetnek.
Az oltottság vagy a negatív koronavírus teszt eredmény bemutatása a legfontosabb helyen áll az utazási szabályok között. Általános szabály, hogy repülőn utazni, csak 48 órán belül elvégzett negatív PCR teszt bemutatásával, vagy az oltottságunk hivatalos igazolásával lehetséges. Én a Nemzetközi Oltóközpont egyik állomására foglaltam időpontot, melynek eredményét 24 órán belül ígérik. Eddig minden esetben megkaptam 10 órán belül, így sosem volt még problémám a reptereken.
Bár Magyarország mind átoltottság, mind új esetszámok tekintetében nagyon jól áll, az utazási szabályok még mindig elég szigorúak. Külföldi állampolgár csak engedéllyel, kérvénnyel, vagy munkaigazolással léphet be az országra, a magyar hazatérőkre pedig karantén vár, hacsak nem tudnak védettségi kártyát felmutatni. A karanténból csak két negatív teszt bemutatásával lehet kikerülni, legkorábban az ötödik napon.
A reptérre kijutás tavaly óta csak többszöri átszállással, a 200E busszal, vagy autóval volt lehetséges. A 100E közvetlen járat mától, vagyis június 14-től indult újra, ami egy nagy könnyebbséget jelent az utazóknak. A Bolt applikáció egy jó megoldás lehet azoknak, akik egyedül utaznak sok cuccal, hiszen az app használatával a megadott összeghatáron belül fizetünk, és nem kell tartanunk az esetleges átverésektől, illetve készpénzt sem kell magunknál tartanunk. A 100E újraindulása szuper hír, hiszen a belvárosi reptér expressz járattal lecsökken az utazási idő és az 1000 forintos jegyár is igen kedvező.
Bár sok európai ország lazított a beutazás szabályain, - Németországba magyarként például szabad a belépés karantén kötelezettség nélkül - a reptér kongott az ürességtől. A legdurvább COVID-korlátozások idején is többen voltak a reptéren mint most. Nagyon furcsa volt, mert a check-in és a biztonsági ellenőrzés összesen 5 percet vett igénybe. Máskor ez akár 40 perc, sőt akár egy óra is lehet. Úgy is gyorsan átjutottam, hogy több nyelven is csekkolták a negatív koronavírus tesztem, illetve a beszállókártyám is helyben nyomtatták.
Bár néhány hónapja az összes bolt zárva volt a 'Duty free'-n kívül, most szinte mindent nyitva találtam, és az utazók igénybe is vették az éttermek, kávézók szolgáltatásait. Bár az épületben és a repülőn mindenhol kötelező a maszk, úgy tűnik az élet kezd visszatérni a budapesti reptérre.
Érdekes volt számomra, hogy a magyar ellenőrzés sokkal komolyabb mint a német. Míg pár hónapja egy regisztrációs igazolás, egy negatív teszt eredmény bemutatása kellett, majd karantén és egy plusz teszt a karantén megszüntetésére, most szinte ránk sem néztek. Még a személyimet sem kérte el senki, nem hogy a negatív teszteredményt. Mivel Magyarország kikerült a rizikós országok listájából, ezért ahogy már mondtam, nekünk csak egy teszt vagy egy vakcina igazolás szükséges a belépéshez.
Bár elméletben mindenkinek szükséges a teszt a repülőre való felszálláshoz, a kint készített tesztem hazafelé nem is ellenőrizték sem Németországban, sem itthon. Sőt, ami elég durva, még a személyimet sem nézte meg senki a kinti reptéren. Itthon már más volt a helyzet, hiszen a belépőket kétszer is ellenőrizték. Elsőként rendőrök nézték meg a teszteket/oltási igazolványokat, majd egy másik pultnál is be kellett mutatni mindent. Mivel én rendelkezem oltási igazolvánnyal, kb. 2 perc alatt végeztem, semmilyen karantén kötelezettségem nem volt.
Összességében elmondható, hogy igazak a hírek: valóban egyszerűbb és jobb utazni most mint pár hónapja volt. Bár fontos, hogy minden igazolásunk meg legyen, láthatóan kevésbé szigorú a szabályrendszer és már közeledünk a járvány előtti állapotokhoz. Nem tudom milyen lazításokat terveznek a közeljövőben, - főleg így nyár előtt - de most már sokkal szívesebben tervezek utazást, hiszen úgy tűnik sokat javult a helyzet.
Május közepén Matt Taibbi írt egy elemzést „Tönkreteszi-e a Slack az amerikai vállalatokat?” címmel, arról, hogyan reagálnak az USA legnagyobb cégei az identitáspolitikai trendekre, különös tekintettel a Slack nevű munkahelyi chat appon generált, belső dolgozói „lázadások” hatására. A cikk egy interjút keretez az Appletől a közelmúltban, rövid időn belül kirúgott szoftver mérnökkel, korábban tech startup vállalkozóval, Antonio Garcia-Martinezzel. Martinez bűne az volt, hogy megírta a Chaos Monkeys című, a Szilikon-völgy színfalak mögötti, nem mindig vonzó világának látleletét.
Martinez esetében a Slacken kialakult, saját kollégái által előállított gyűlöletcunami indította arra a vezetőséget,
hogy kipenderítsék a mérnököt. Ahogy Taibbi megjegyzi cikkében, elég vicces, hogy egy olyan cég lép fel egy alkalmazottjával szemben az „inkluzivitás” védelmének jelszavával, ráadásul az inkvizítori szerepben tetszelgő, nagyszájú alkalmazottai nyomására, amelynek a fizetési listáján szerepel például Dr. Dre is, a roppant befogadó, gender-szenzitív és PC „Bitches Ain’t Shit” ["A szukák nem többek, mint..." - a szerk.] című szám szerzője.
Taibbi felidézi, hogy egyes óriásvállalatok teljes mellszélességgel beleálltak abba a pozícióba, amely összemossa a személyes meggyőződéseket, a politikai állásfoglalásokat és a munkahelyi, vállalati ügyeket. Ezek a cégek úgy érzik, hogy a termékeik és a szolgáltatásaik nem elegek önmagukban, hanem le kell őket önteni valamilyen tetszelgő, progresszív mázzal, az általuk gyártott vécékefe is csak jóemberkedéssel adható el.
Mindezt a végletekig fokozta a George Floyd halála utáni tömeges felhördülés az alkalmazottak körében,
akik egyre hangosabban követelték, hogy a munkaadóik lépjenek fel aktívan az állítólagos strukturális rasszizmus ellen. Egyes helyeken azt követelték a dolgozók, hogy a Juneteenth, azaz június 19., a rabszolgaság eltörlésének a napja legyen fizetett szabadnap. A Walmart mindennek hatására megfogadta, mostantól nem tartja majd zárt vitrinekben a „multikulturális kozmetikai termékeit” (!), a HBO Max pedig levette a műsoráról az Elfújta a szél című klasszikust, majd egy idő után visszatette, de azzal a figyelmeztetéssel látta el a gyanútlan nézők számára, hogy a film „etnikai és faji előítéletességet mutat be”, ami „már akkor is helytelen volt, amikor játszódik, és most is az.”
Ironikus módon, jegyzi meg Taibbi, gyakran éppen azok a bankok kezdték el nagy hangon támogatni a Black Lives Matter mozgalmat, amelyek korábban a legnagyobb kihelyezői voltak az ún. „gettó kölcsönöknek,” más néven „egzotikus” másodlagos jelzáloghiteleknek, főként szegény feketék részére, amelyekkel aztán sikeresen végleg tönkretették a hitelek felvevőit.
Egyes vállalatok azonban, némi bizonytalankodás után, úgy döntöttek, inkább azt szeretnék, ha az alkalmazottjaik serényen dolgoznának, ahelyett, hogy lázadásokat szerveznek a kávégép mellett vagy a Slacken.
Érdekes módon, főként a legmodernebb tech vállalatok döntöttek úgy, hogy nem kérnek a munkahelyi politizálásból.
Ahogy korábban megírtuk, a kriptovalutában utazó Coinbase tudatta az alkalmazottakkal, a cég a továbbiakban nem kíván részt venni „társadalmi aktivizmusban,” és akinek ez nem tetszik, az nyugodtan távozzon. 4-6 havi végkielégítést ajánlottak fel azoknak, akik nem tudnak azonosulni ezzel a gyakorlattal, szarkasztikusan hozzátéve a belső levelezésben, hogy ezzel „win-win helyzet jöhet létre a „politikai beállítottságú” munkatársak számára, hiszen „az élet túl rövid ahhoz, hogy egy olyan helyen dolgozzon valaki, ahol nem érzi jól magát.” Magam sem mondhattam volna jobban!
Egy másik tech cég, a Basecamp nemes egyszerűséggel megtiltotta a munkahelyen a „társadalmi és politikai vitákat.” Az online értékesítéssel foglalkozó vállalat, a Shopify, amelyik különben korábban levette a termékei közül a Trump családhoz kötődő árucikkeket, emailben magyarázta el dolgozóinak, hogy nem lehet összekeverni „az életet a munkával.” Kifejtették, hogy „a Shopify egy profitorientált vállalkozás, nem egy család…A Shopify egy team, nem egy család…A Shopify nem is a kormány. Nem tudunk megoldani minden társadalmi problémát.”
Taibbi azonban arra is rámutat, a cégek nyilvánvalóan a saját szörnyszülöttüktől próbálnak most megszabadulni, hiszen éppen asz amerikai vállalati kultúra volt az, amelyik a X generációtól felfelé arra indoktrinálta a fiatalokat, hogy a munka, a munkahelyi előmenetel maga az élet értelme. Generációk nőttek fel úgy Amerikában, hogy a karriert minden más, a családalapítás, a magánélet elé helyezzék. Az USA, írja Taibbi, hírhedt lett arról, hogy az emberek „azzal kérkedtek, hogy halálra dolgozzák magukat,” és a munkájuknak, a munkaadójuknak élnek. Nem csoda, hogy ahogyan Taibbi interjúalanya, Antonio Garcia-Martinez fogalmaz, soknál
„teljesen összemosódott a politikai erkölcsi, társadalmi, családi és vallásos személyiségük a szakmaival.”
A Slacken folyó agitáció sok vállalatnál vezetett teljesen etikátlan és igaztalan, a „pillanat hevében” meghozott kirúgásokhoz, azért, hogy a cég vezetése megfeleljen az irreális alkalmazotti elvárásoknak, és bizonyítsa progresszivitását. „Ez egy furcsa liberalizmus, amely megpróbál túllépni a menedzsmenten, hogy egyes munkavállalókat kirúgassanak, de ez a modern Amerika munkahelyi valósága.”
Nos, előbb-utóbb minden begyűrűzik a kies Nyugatról a kietlen Keletre, a jó is, a rossz is, „Amerikából ma bejön a zene”. Jobb, ha felkészülünk?
A tavalyi év júliusában a magyar kormány nemzeti konzultációt hirdetett a koronavírusról és az újranyitásról. Az ezt kísérő plakát akkor éles kritikát kapott értelmiségi körökben: a rajta szereplő arcokat nem találták elég reprezentatívnak.
A Fidesz csak a szép, egészséges és fehér bőrű emberek véleményére kíváncsi?
Bármennyire is igyekszik a Fidesz nem tudomást venni róla, a valóságban majdnem minden tizedik magyar lakos roma származású vagy más etnikai kisebbséghez tartozik. Ők hol vannak a képekről?
Hogy Blanka, vagy a többi, reprezentációt kritizáló hozzáértő ránézésre milyen kritériumok alapján tudják megmondani egy plakáton látott arcról, hogy roma származású-e vagy sem, azt máig nem tudjuk. Az olvasó tehet egy próbát:
Ha van a plakáton elég reprezentáció szerinted, ha nincs, egy biztos: egy kellően progresszív erő ugyanezt a hibát nem akarja elkövetni!
Mit tegyen tehát egy európai, kulturálisan érzékeny, a magyarországi kisebbségek helyzetét valóban a szívén viselő ember, ha biztosra akar menni?
Az ellenzéki összefogás programját ismertető kozosalap.hu a romastratégiáját ismertető oldalon megtalálta a probléma megoldására a tökéletes képet:
Péntek este elstartol a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság (igen, 2021-ben vagyunk, ám az elhalasztott torna eredeti nevét őrizte meg), mely megrendezésére összesen 11 európai városban kerül sor. Persze nagy öröm, hogy az egyik házigazda a Puskás Aréna és Budapest, ahogy az is, hogy válogatottunk a pótselejtezőn Izlandot legyőzve a legjobb 24 európai csapat közé került, ám a torna közeledtével természetesen kezdünk el azon agyalni, hogy vajon ki is lesz a bajnokság győztese. Végső tippet mi most nem adunk, ám néhány reálisnak tűnő eshetőséget bemutatunk.
Jöhet a repeta?
(Fotó forrása: Marca.com)
Szokás mondani, hogy feljutni a csúcsra nem könnyű, ám ott is maradni még nehezebb. A legutóbbi, 2016-ban rendezett EB-t Portugália nyerte, és bár történt már olyan, hogy ugyanazon válogatott győzedelmeskedjen kétszer egymás után – Spanyolország 2008-ban Németországot, 2012-ben Olaszországot verte a döntőben –, ám a portugáloknak nem lesz könnyű feladata. Nem elképzelhetetlen viszont az, hogy Fernando Santos csapata még egyszer behúzza a címet: 2016-ban a portugál csapat nem volt a nagy favoritok egyike, a csoportkörben pedig nem is játszott túlzottan jól – ugye még emlékszünk a 3-3-as Magyarország-Portugália eredményre, meg arra is, hogy Ronaldo hogyan dühöngött a magyar gólok után (majd egyenlített azért kétszer)? Portugália akkor csak 3 pontot szerzett a csoportkörben 3 döntetlent követően, hosszabbításokra volt szüksége Horvátország és Lengyelország ellen is a kiesési szakaszban (utóbbit csak a tizenegyespárbajban tudta legyűrni), majd (a „csoda hogy eddig eljutottak” jelzővel illetett) Wales-t az elődöntőben kiejtve egy finoman szólva sem az izgalmak csúcsán járó döntőben nyert Franciaország ellen – újra hosszabbítás után, Eder góljával.
Persze a győztes az győztes, ahogy Görögország 2004-es hatalmas EB meglepetése is jelzi, így igazából mindegy hogy mennyire látványos a menetel a döntőig. Portugália esete viszont azt mutatja, hogy nem egy egyszeri csodáról van szó: a válogatott évek óta színvonalas futballt mutat, a keret pedig egyáltalán nem gyengült 2016-ot követően. Elég csak Diogo Jota (Liverpool), João Félix (Atletico Madrid) vagy Bruno Fernandes (Manchester United) neveire gondolni, hisz ők mind-mind olyan játékosok, akik meglehetősen fiatalok, képesek voltak betörni a legjobbak közé klubszinten is, most pedig a válogatottban szeretnének bizonyítani. Ehhez jönnek a veteránok, köztük Cristiano Ronaldo, aki minden bizonnyal utolsó európai megmérettetésén vesz részt.
Lesz tehát kihívása a Portugália ellen játszó válogatottaknak, köztük a magyar csapatnak is (június 15-én a Puskás Arénában).
Repeta, csak egy másik fogásból!
(Fotó forrása: Goal.com)
Franciaország tipikusan az a válogatott, amely képes a mennyből a pokolba esni, majd onnan visszarepülni: 1998-ban Világbajnokságot, 2000-ben Európa-bajnokságot nyertek, majd a 2002-es VB-n szégyenszemre kiestek a csoportból egy ponttal, miután kikaptak Szenegáltól és Dániától is. A 2006-os VB-t majdnem megnyerték – Olaszország ellen tizenegyesek során buktak el a döntőben Zidane ikonikus fejelése után (nem, nem a labdát fejelte, hanem az olasz védő, Materazzi mellkasát) –, majd a 2008-as EB-n és 2010-s VB-n – utóbbin sorozatos botrányok és belső konfliktusok után – újra a csoportból zúgtak ki. 2018-ban viszont megint a csúcsra jutottak – Horvátországot győzték le a döntőben –, így a mintázat alapján most (na meg főleg a következő VB-n) valami tragikus várhat rájuk.
Ennek ellenére inkább várható a 2018-as VB repetája: a franciákat a fogadóirodák többsége is győztesnek várja, de ami ennél fontosabb, hogy a csapat képe azt mutatja, az együttes tényleg képes egy hasonló teljesítményre. Őrületes belegondolni, hogy Kylian Mbappé még mindig csak 22 éves (miközben már 3 éve is meghatározó figura volt), Paul Pogba 28 évesen karrierje csúcsán tudhatja magát, a már sokszor eltemetett – és amúgy mindenki által imádott – N’Golo Kanté pedig az utóbbi időben szintén remekelt, többek között hozzájárulva a Chelsea idei Bajnokok-ligája győzelméhez. Visszatért továbbá a keretbe a 33 éves Karim Benzema is, aki három nagy tornát is kihagyva végre (és talán EB-n utoljára) megmutathatja képességeit. Soha nem tudni tehát mit hoz a francia csapat, de az biztos, hogy sokat várnak tőlük, ez a csapat ugyanis nagyon összeállt az utóbbi években. A sors fintora, hogy Magyarország a francia válogatott ellen is játszik: június 19, szintén hazai pályán!
A feltámadás csodája
(Fotó forrása: Bundesliga.com)
Az EB iránt érdeklődő olvasók azt mondhatják, hogy szándékosan választom ki Magyarország ellenfeleit a felsorolásban. Hisz igen, a magyarok Németországgal is egy csoportba kerültek, röviden összefoglalva tehát a halálcsoportba.
A németek szénája azonban egyelőre nem áll túl jól, így nem is csodálkozom, amikor egy magyar rajongó azt mondja, elsősorban Németország ellen van nagyobb esély ponto(ka)t gyűjteni.
Én is így látom, ami egyáltalán nem radikális kijelentés azt figyelembe véve, hogy a német válogatott kikapott Macedónia ellen a 2022-es VB-selejtező egyik mérkőzésen, 6-0-ra bukott Spanyolország otthonában egy Nemzetek Ligája összecsapáson, illetve ami még ennél is fontosabb, címvédőként a csoportkörből esett ki a 2018-as VB-n.
Nagyon is érthető tehát José Mourinho megszólalása a német csapat kapcsán, aki szerint ettől a válogatottól gyakorlatilag bármit láthatunk ezen a nyáron: lehet, hogy már a csoportkörből kiesnek (főleg ha nem tudják tartani a lépést Portugáliával és Franciaországgal, illetve esetlegesen pontot buknak ellenünk), de az is megtörténhet, hogy sokáig menetelnek. Joachim Löw irányítása alatt a csapat mutatott fantasztikus teljesítményeket (például amikor a házigazda Brazíliát alázták 2014-ben a VB-n), de az elmúlt időszakban inkább botladozik. Nyomás azonban már egyáltalán nincs az edzőn, hisz ő a torna után mindenképp távozik: vagy szép, vagy kevésbé szép körülmények között.
Aranygeneráció – de meddig?
(Fotó forrása: Bleacherreport.com)
Belgium nem sok futballrajongót mozgatott meg néhány évvel ezelőttig: a csapat nem jutott ki sem a 2004-es, sem a 2008-as vagy a 2012-es EB-re, ahogy a VB-ről is hiányzott 2002 és 2014 között. Nem is vártunk sokat tőlük egészen 2014-ig, amikor az úgynevezett aranygeneráció kezdett formálódni. Persze azon a VB-n még nagyon kevesen számítottak nagy csodára (a legjobb 8 közé jutás amúgy sem volt rossz teljesítmény), ám idővel egyre nagyobbak lettek az igények. Jobbnál jobb játékosok jelentek meg a válogatottban, így egyszerűen egy sztárcsapattá vált Belgium. Az eredmények azonban jöttek is, meg nem is: a 2016-os EB negyeddöntős kiesés elég nagy kudarc volt (főleg hogy Wales búcsúztatta őket), és bár a 2018-as VB-n sikerült egy bronzérmet elcsípni (miután az elődöntőben egy nagyon szoros meccset követően épp a későbbi bajnok Franciaországgal gyűlt meg a bajuk),
amúgy pedig a FIFA ranglistán is első helyen vannak (tehát Belgium technikailag a világ legjobb válogatottja), de mégis a rajongók egy valós trófeára várnak.
A gond az, hogy az aranygeneráció kezd kiöregedni: az annyiszor hangoztatott Alderweireld–Vertonghen páros már bőven 30 felett jár (arról ne is beszéljünk, hogy a csapatba bekerülő 35 éves Vermaelen Japánban futballozik), a finoman szólva sem jó madridi átigazolásként értékelendő Eden Hazard is 30 éves már, miközben a behívottak között szerepelnek olyan nevek is (akár Benteke, Batshuayi, Chadli, Boyata vagy Mignolet személyében), akiktől talán nem most, hanem pár éve vártunk volna sokat (vagy ha nagyon gonoszak vagyunk, akkor mondhatjuk azt, hogy már pár éve sem). Persze a belgák továbbra is nagyon erősek, és meg is lepne, ha nem lennének a legjobbak között, de nagy kérdés, hogy ez a generáció bír-e elég erővel ahhoz, hogy elnyerje a trófeát.
A nagy öreg – néha azért igaza van!
(Fotó forrása: Marca.com)
Az angolokra úgy szokás a futballban tekinteni, mint azokra a nagy öregekre, akiket meghallgatunk, majd a tanácsuk helyett teljesen mást csinálunk. Az angol válogatott – és az egész angol futball közege – hagyományokban, hangulatban, egyfajta misztikumban mindig ott van a topban, eredmények tekintetében azonban már kevésbé. Meg kell azonban említeni, hogy Gareth Southgate érkezése után (akit sokan nem nagy örömmel fogadtak, mondván mit szeretne egy U21-es és korábbi Middlesborough edző a válogatott élén) nagyon komoly változások következtek be, a 2018-as VB-n elért negyedik hely pedig ennek a pozitív iránynak egy erős jele.
Fontosabb azonban ennél a beválogatott játékosok listája. Elég azon játékosokra ránézni, akik kevesebb, mint 10 tétmérkőzésen vettek részt karrierjük során a csapatban: ilyen a United kapusa, Dean Henderson, a 17 éves, a Dortmund együttesénél hihetetlen fejlődést mutató Jude Bellingham, az Arsenal legnagyobb reménysége, Bukayo Saka, vagy épp a klubjával BL döntőig jutó Phil Foden.
De a neveket tovább is sorolhatnánk: a Reece James–Ben Chilwell–Mason Mount trió BL-t nyert a Chelseavel, Calvert-Lewin gólzsákként funkcionált az Evertonban, a 27 éves Harry Kane pedig gólkirály lett a Premier Legaue-ben. Az angol csapatban csak három 30 év fölötti játékos van, és bár a csoportkört követően az együttes sorsolása úgy tűnik nem lesz egyszerű, de aki trófeát akar nyerni, az a legjobbakat is képes legyőzni. Ez az angol csapat pedig nem kizárt hogy képes rá.. és milyen szép is lenne a döntőben hazai pályán játszani!
Futottak még…
(Fotó forrása: Goal.com)
Gyerekkoromban volt lehetőségem a futball román viszonylatával is megismerkedni, ahol nagyon gyakran terjedt el a „Mingea e rotunda!” (A labda kerek!) kifejezés: persze vicces volt látni, hogy még a legszégyenteljesebben alakuló meccsen is erre hivatkoztak, de valamilyen szinten igazuk volt. A labda kerek, bármi megtörténhet, az pedig főleg nem lenne az őrület csúcsa, ha esetleg Olaszország, Spanyolország vagy Hollandia érne el kiemelkedő eredményt ezen az EB-n. Az olaszok és hollandok esetében a németek kapcsán is felmerülő feltámadás jellemezné a jó teljesítményt, különösen úgy, hogy mind az olasz, mind a holland válogatott hatalmas kudarcok megtapasztalása után, komolyabb tranzíciós lépések következtében jutott el a mostani tornára. A nagyobb drámát az okozná, ha a horvátok, a törökök, a lengyelek vagy a svájciak harcolnának érdemben a trófeáért. Bár nem valószínű, de a 2018-as horvát példa mutatja: semmi sem kizárt!
Bármi is legyen, június 11-én a római Olaszország és Törökország közötti összecsapással kezdetét veszi az Európa-bajnokság, egy hónapon keresztül pedig közösen izgulhatunk azért, hogy ki is lesz a végső győztes. Mindeközben szurkolhatunk hazánknak is Portugália, Franciaország és Németország ellen, olyan mérkőzéseken, ahol kivétel nélkül a papírforma szerint vereség vár ránk. De tudjuk, a labda kerek!
Személyes kedvencem a vietnámi konyha, a szüleim viszont hallani sem szeretnének ilyesmiről. Sőt, semmi, tőlünk keletebbre lévő dolgot nem hajlandóak nem, hogy megkóstolni, de még undor nélkül megemlíteni sem. Így van egyébként kevés kivételtől eltekintve az összes 40-50-es ismerősöm, a huszonéves haverokkal ellenben ugyanakkora kunszt kínait enni, mint bármelyik mekibe bevágni magunkat. Rászántam egy napot, végigszántottam a négy kedven keleti éttermemet, és feltettem pár kérdést a dolgozóknak.
Mi az, ami legtöbbször meglep Titeket a magyar vásárlókkal kapcsolatban?
(Kínai étterem szakácsa): Van ez a kutyás dolog. Valahogy itt elterjedt az az egész sajátos pletyka, hogy mi kutyát és macskát teszünk a fogásainkba. Nem tudom, jó-e vagy rossz, de ezzel a feltételezéssel osztozunk az arab kollégákkal is, nekik a gyrosukat szokták képzeletben úgy lefesteni, mint amiben nyávog meg ugat minden. Egy minőségi kínai ételbe ugyanolyan minőségi alapanyagok kerülnek, mint bármelyik más európai étlapon szereplő fogásba. Meglep egyébként, hogy azok a szülők átkozzák legjobban a konyhánkat, akik simán rákényszerítik a menza kajára a gyereküket, amiben már az ő idejükben is igen igen érdekes dolgokat lehet megtalálni.
Nyilán más kategória a menza, mert valaki csak ezt tudja megfizetni napközbeni étkezésre a gyermekének.
Ez teljesen igaz, az én srácaim is a menzán esznek a suliban, egyszerűen csak át kell állnunk fejben: egy kínai étterem is étterem, van belőle iszonyú minőségű, de annak a színvonala pontosan ugyanolyan, mint egy minden higiéniát nélkülöző kifőzdének. Már más idők járnak, nyilván idegen ízekkel, új és furcsa formációkkal nehezebb kitörnünk a sztereotípiákból, mint a megszokott fűszerezéssel.
Talán ezért van sikeretek a fiataloknál?
Szinte biztos, nagyon sokan járnak hozzánk az egyetemről is. Hozzátartozik, hogy megfizethető árut kínálunk. Abszolút nem ugyanúgy működik ez, mint a sokszínű európai konyhákon: ha látsz egy kifőzdét vagy egy éttermet, először megnézed az étlapot, és ugyanúgy nem lep meg, hogy valami iszonyú drága, mint az, hogy nevetségesen olcsó. A város különböző pontjain két-három kategóriában felosztva minden kínai étteremben nagyságrendileg ugyanazok az árak.
Mik a legnépszerűbb ételek mostanában?
Elég változó, de általánosan azok, amik kis változtatással ugyanazok, minta megszokott hazai ételek. Az illatos csirkénk például csak egy kicsit tér el fűszerezésében, bundájában a rántott hústól. Aki bátortalan, de idejön a barátaival, az inkább csak ezzel indít.
Mennyire viselt meg titeket a járványhelyzet?
(Vietnámi étterem társtulajdonosa): Őszintén szólva én fel voltam készülve a legrosszabbra, és kellemesen csalódtam. Volt egy kiépült vásárlói körünk, és szerényen, de kiszámíthatóan át tudtuk vészelni. Te is sokszor jöttél ebédszünetben.
Bizony, és főleg fiatalok álltak előttem a sorban
Vegyes a vendégkörünk, de alapvetően igen, sok nálunk a fiatal huszonéves. Ők sokkal bátrabban kísérleteznek új ízekkel, szívesen próbálgatnak új ételeket. Te mondjuk mindig ugyanazt kéred, de a többiek például az egyetemről vagy a kollégiumokból, környező irodákból, sokszor kísérleteznek. Ha jön egy csapat, mindenki mást kér, és ki kell vinni egy csomó tányért pluszba, mert mindenki külön egy kis falatot meg akar kóstolni a másikéból.
Ez a generáció már megteheti, hogy kísérletezik, adott esetben egyszer egyszer kifizet egy fogást, ami nem ízlik neki. A szüleink sokszor sokkal rosszabb anyagi körülmények közül érkeztek.
Ez igaz lehet, bár én inkább azt veszem észre, hogy inkább csak áttevődtek a hangsúlyok. Ti - mondjuk ki- sokat költötök ételre. Azt látom, hogy van egy réteg a huszonévesek között, ami eddig nem volt: megjelentek azok a srácok, akik nem cigarettára meg heti három esti sörözésre költenek, hanem egy-egy jobb minőségű sörre és eggyel drágább fogásokra, mondjuk kétszer egy héten.
Ezt szokták sokszor burzsujnak hívni.
Hát szerintem ez inkább igényesség. Miért lenne pénzszórás? Ugyanannyiba kerül ez az élet, mint az, hogy cigizel és sokszor iszol olcsóbb söröket.
Hát talán annyiban, hogy a mi kultúránkhoz nem igen tartozik hozzá ez a fajta hozzáállás. Kapjuk otthonról az otthoni kosztot, apukámat még talán kicsit sérti is, hogy néha jobban esik a te pirított rizsed, mint a csirkepörije.
Ó pedig szerintem Magyarországon jó irányba haladunk ezen a téren. A fűszerezésünk nagyon jól passzol a tietekhez, szeretjük az erősebb, lendületesebb ízvilágot. Ami miatt talán idegenkednek az ételeinktől, az a sós és édes közti különbség. Mi szeretünk édessé tenni dolgokat a sós ételekben, ezt a magyarok jobb szeretik a hagyományos konyhában elszeparálni. És ez jól van így, ezen nőttetek fel, persze, hogy ezt szeretitek.
Ezért tudott például az indiai étterem is trenddé válni. A mangós lassi nekem is nagy kedvencem
Én ezt a tendenciát csak a fővárosban figyeltem meg, de valóban. Az indiai éttermek nagyon menők lettek. A lassi mondjuk édesebb, de a csípős iránti toleranciátok főleg a főételek felé nyitott utat. Amerikában a filmipar is sokat lendített a dolgon, ott sokszor előtérbe kerül például az indiai mellett Thai étel, Magyarországon is fel-fel bukkan egy egy ilyen jellegű ételt kínáló helység, és nagyon jól jövedelmez a legtöbb.
Sokszor halljuk a szüleinktől, hogy nekünk a földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan azt kell elsősorban fogyasztanunk, ami itt a környező országokban megterem. Lehet emiatt idegenkednek a keleti ételektől?
Nem hiszem, ez talán csak egy indok. Mondjuk akár igaz is lehet. Mindenesetre ha megnézzük az alternatívákat, százszor egészségesebb, mint beülni a gyorsétterembe egy gyors menüre.
Ami sosem kerül veszélybe, az a családi asztal, meg a műanyag fagyis dobozok, amikben mindig pörkölt van.
Ó igen. Én ezt teljesen át tudom érezni. Nálunk az étteremben és a főzésben az egész család benne van. Sőt ami a vietnámi, kínai, indiai és más keleti konyhákat összeköti, hogy sokszor rokonok a benne dolgozók. Nekem nagyon fontos a család, nagyon intenzíven épül egymásra az életünk. Nekem az is furcsa, hogy itt a lányok olyan későn szeretnének gyereket, nálunk a húszas éveik eleső felében a lányok erre teljesen nyitottak többnyire.
Kína örök: évszázados távlatban tervez, évszázados emlékezete van. A mi kaotikus minidemokráciánkhoz képest konstans: itt évszakonként más a dili, három hónapja még csak épphogy átlépte az első oltást kapottak aránya a 10%-ot, és felfutóban volt a járvány. Ma - a Dunántúlon - nyomát se látni annak a kornak.
Ahol negyed év korszak, nem várható el, hogy emlékezzünk arra, mi volt 10-15 évvel ezelőtt. Pedig nem árt, mert Kína változatlansága megmutatja, hogy mi hogy változunk, vagy próbálunk másnak látszani, változatlanul.
NYI MEN HA!
NYI MEN HA! - így kívánt jó napot Demszky Gábor a Magyar-kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén [...] Nem sok iskola mondhatja el magáról, hogy mintegy száz diákjának tanévkezdése olyan kiemelt figyelmet kapott volna a kormányzattól és a fővárostól, mint a XV. kerületi Kavicsos közben megnyitott multikulturális intézmény. A főpolgármesteren kívül ott volt Magyar Bálint oktatási miniszter, Dong Bi You, a kínai nagykövetség ügyvivője és Huszty András, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos is.
[...]
Az iskola ötlete 2003 augusztusában Medgyessy Péter pekingi látogatása során született, ahol a miniszterelnök felajánlotta a magyar kormány segítségét.
[...]
a kormány és a főváros vállvetve dolgozott a terv megvalósításán. Az önkormányzat a volt Nyomdaipari Szakmunkásképző Intézet felújított épületét 50 évre ingyen bocsátotta rendelkezésre, az iskola fenntartásának költségeit a magyar és a kínai kormány együttesen állja
[...]
Magyar Bálint ünnepi beszéde szerint végre elmondhatjuk, hogy igazi befogadó nemzet vagyunk
[...]
évente több ezer kínai diák tanul külföldi egyetemeken, s a magyar felsőoktatás is szeretne betörni erre a piacra. Annál jobb reklám pedig nincs, mint ha az itt egyetemistává érő kínai diákok hazánkba vonzzák Kínában végzett társaikat.
[...]
a főváros számos iskolájában hangzott el Lao Ce híres mondása az évnyitón, sehol sem volt annyira hiteles, mint a Kavicsos közben: az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik.
Amit tegnap Gyurcsány Ferenc Pekingben láthatott, az felér egy sokkélménnyel. A kínai fővárosban már korán reggel dübörögnek a gépek, és sorra nőnek ki a földből egész városrészek, felhőkarcolok, üvegpaloták. Iszonyatos a forgalom, miközben új autópályákat aszfaltoznak. Pekingben most épül a világ huszonegyedik századi fővárosa. A magyar kormány világos célja, hogy ebből a folyamatból ne maradjon ki.
[...]
a Gyurcsány számára bérelt különteremben, a pekingi Hotel Kempinskiben egymásnak adták a kilincset a kínai kormány és az üzleti élet képviselői
[...]
Magyarország technológiai központot hoz létre Senzen városában. Emellett sok ötlet és vágy vár arra, hogy Magyarország is részese legyen a huszonegyedik századi világbirodalom születésének. Gyurcsány ezt a szándékát a kínai miniszterelnöknek, Ven Csia-paónak is kifejtette, amikor megköszönte, hogy annak ellenére idelátogathatott, hogy a protokoll szerint nem a magyar fél következett volna a sorban.
[...]
Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő azt javasolta a kínaiaknak, hogy a felújított taszári légibázis váljon logisztikai központtá.
amit az elmúlt héten Kínában produkált Gyurcsány Ferenc, az még a korábbiakhoz képest is "rendkívüli teljesítmény" volt. Persze nincs miért csodálkoznunk, ha külügyminisztériumi berkekben is azt beszélik, hogy külpolitikailag teljesen előkészítetlen útról van szó, amit állítólag a kínai fél értetlenkedését kiváltva a magyar oldal kényszerített ki.
[...]
például egészen bizonyosan George Bush amerikai elnök asztalára teszik - Gyurcsány októberi fehér házi látogatását előkészítendő - miniszterelnökünknek a Csinghua Egyetemen adott azon értékelését, amelyben azt fejtegeti, hogy Európa és az Egyesült Államok demokratikus berendezkedésű piacgazdaság, de e társadalmi-gazdasági berendezkedést nem lehet kritikátlanul exportálni a világ más részeibe. Ezt a magyar kormányfő azzal tetézte, hogy méltatta a kínai társadalmi modellt.
Gyurcsány Ferenc éppen hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok nyíltan deklarált külpolitikai elveivel fordult szembe, taktikusan Kínával, Kubával, valamint Venezuelával vállalva véleményközösséget.
[...]
Gyurcsány Ferenc vízummentességet szorgalmazott kínai barátainak, s ezzel gyökeresen szembehelyezkedett az Európai Unió álláspontjával.
[...]
2005 első hat hónapjában 1850 millió dollár értékű kínai importtal szemben Magyarország exportja mindössze 166 millió dollárt tett ki. Beengedtük tehát a kínai árut, viszont a magyar termékek közel sem lepik el a távol-keleti ország piacait.
Habár már sokszor és sok helyen elregéltem a csúf liberális nyűből az alt-right káprázatos pillangójává avanzsálódásom történetét, eme régen lezajlott folyamat ellenére is tagadhatatlanul tengődik lelkem mélyén egy vérbeli liberális egyéniség.
A helyzet orvoslására vég nélkül mormoltam magamban felváltva s vegyítve Jordan Peterson prominens tanait Paul Sullins demagógiában érlelt gondolataival ötvözve, de hiába minden, a halódó liberális szellemiség nem tágít. Íme hát, had beszéljen. A napokban történt vala, hogy a szólásszabadság témakörét jártuk körbe egy kedves cimborával. Ezen drága barát azt az álláspontot képviselte, amelyet általában jómagam is: a szólás szabadsága kétség kívül mindenek felett való. Igen ám, de annak ellenére, hogy szerény személyem is örök mementonak választotta ezt a gondolatot, mégis azt állítom, hogy a kérdésben eszközölt véleménynyilvánítás megköveteli az árnyalt gondolkodás oly ritka képességét. Hogy miért?
Beszélgetőpartnerem többször hangot adott azon véleményének a diskurzus folyamán, hogy a negatív, sértő, bármilyen minőségében pejoratív jelzőket egész egyszerűen kötelessége normatív módon kezelni bármely azokat épp elszenvedő egyénnek. Hiszen egy, magát felnőttnek aposztrofáló individuum számára nem okozhat problémát semmilyen, a származására, a vallására, esetleg a nemi identitására vonatkozó sértő megjegyzés megfelelő interpretálása.
Eddig a pillanatig semmilyen kivetnivalót nem találtam a koherensen csörgedező gondolatmenetben, ezután azonban egyre gyakrabban remegett meg a kezemben tartott csorba borospohár.
Persze, nem az én kedves cimborám az egyetlen ilyen szellem, akinek ajkát elhagyta eme gondolat:
az ideológiák uralta világ két pólusának jobb féltekén tartózkodó polgárai s gondolkodói egytől-egyig osztoztak ezen nézeten, miszerint a szólás maximális szabadsága semmilyen kellemetlenségnek sem lehet a forrása.
A sokat marcangolt és gyakran vitatott jelenség már igencsak hosszú évek óta borzolja mindkét fél tagjainak Vin Diesel nyakvastagságával rendelkező idegzetét, de hiába áll mögöttünk az eszmék feszültségtől terhes cseréjének végeláthatatlan sora, egy fikarcnyit sem sikerült közelebb jutni a konszenzushoz.
A jobb oldal felbőszült ideológusai szerint a szólás SZABADSÁGA nem jelentheti azt, hogy bizonyos véleményeket nem szabad a nagyérdemű színe elé bocsátani,
a bal oldal eltökélt hívői pedig épp azt állítják, hogy a szólásszabadság nem egyenlő azzal, hogy bármely egyénre azt mondunk, amit csak akarunk.
A ballliberális oldal szellemiségét képviselők egyöntetűen megegyeznek abban – George Floyd heroikus ikon mivolta mellett – hogy a gondolati szabadság terminusában a „szabadság” nem épp azt jelenti, amire a vöröshúsrajongó texasi boomer is vöröslő arccal rikácsolva hivatkozik, amikor az unokája bármicvóján megszólják a rasszista vicceiért.
A problémám az, hogy véleményem szerint oktondi és figyelmetlen minden olyan egyén, aki szerint a gondolat és a szó nem Thelmát és Louiset imitálva járja eme világot. Drága barátaim, a tettet bizony szó előzi meg, s a szót gondolat.
Soha nem fogom védelmem alá venni a cancel culture sápatag katonáit, ugyanis nem tartozom az eltörlést üdvözítők közé, de
aki szerint a szólás kontrollálatlan szabadsága nem éppoly veszélyes, mint a cenzúra maga, az egy ostoba ember.
Beszélgetőpartnerem nézeteivel ellentétben is, nyilván semely egyénnek nem egy-egy elvétve tapasztalt sértő megjegyzéssel van problémája, a rettegés jeges ökle azért szorongatja szívüket, mert mi van akkor, ha a megkülönböztetés normává válik? A szólás maximális szabadságának értelmében pedig ez nem lehetetlen.
Mielőtt még bárki megvádolna azzal, hogy a kiirthatatlan liberális szellemiség menthetetlenül letaszajtott ama bizonyos csúszós lejtőn, s párttársaim Patrick J. Deneen hitvallásának lapjaival intenének búcsút lefelé gurgulázó alakomnak, leszögezném, hogy nem ez a helyzet.
Kiálltam a múltban és ki fogok állni a jövőben is a szólás maximális szabadságáért, azzal együtt s annak ellenére, hogy igenis veszélyesnek tartom.
Hiszen mi van abban, ha egyetlen személy vég nélkül gúnyolja a barna szeműeket? Semmi az égvilágon. Na és abban mi van, ha egy aprócska csoport gyűlöli szorgalmasan ama bizonyos szemszínnel megáldottakat? Hát még mindig semmi. És ha egy nagy csoport? És ha minden második üzlet tulajdonosa, minden második szolgáltatás nyújtója utálkozik? És ha a fél ország? És ha az egész?
Mikor állítjuk meg a szólás oly becses szabadságának hordalékkal teli, pusztító orkánját? Amikor már elsöpörte a fél várost?
A szó fegyver, aki ezt tagadja, az ostoba.
Igen, egyetlen ember egy darab megjegyzésével minden felnőtt egyénnek meg kell tudnia birkózni, de minden második polgártárs gyűlölködő gondolataival is?
Bár valóban, ezek csak szavak, egy vagy több morfémából álló egységei a nyelvünknek, melyeket az ajkunk és nyelvünk által formált levegővel képzünk, mi lehetne veszélytelenebb, nemdebár?
A szó valóban csak ennyi lenne? Ártatlan, súlytalan eszköz, amelynek segítségével kommunikálunk egymással? Ugyan dehogy.
Bizonyos szavak súlyosan koppanva hullanak a földre, megrogyasztják lelkünket, soha be nem gyógyuló sebet ejtenek szívünk bársonyos szövetén. Bizonyos szavak épp úgy fájnak, mint egy ütés. Bizonyos szavak megtelepszenek elménk titkos zugaiban, gyökeret eresztenek s észrevétlenül fertőzik gondolatainkat. A propaganda semmi más, csak szavaink használata, tényleg azt gondoljuk, hogy nincsen következménye? A hazugság, a manipuláció pusztán csak mesterien megkomponált szóvirágok egymás utánisága, mégsem múlnak el nyomtalanul, igaz?
A framing például egy kommunikációs technika, amelynek segítségével olyan adott szavak által kerül ismertetésre a körülírandó adott dolog, hogy annak egy sor aspektusa implicit módon lesz megvilágítva. A technika olyan szavakat, kifejezéseket és képeket használ, amelyekkel kapcsolatban köztudomásúlag él a befogadóban egy berögzült asszociációs látvány. A framing a kontextusról szól, és egyetlen célja a befolyásolás. Pedig ezek csak szavak.
Annak ellenére, hogy az utolsó leheletemig védelmezni fogom a szólás s a gondolat teljes szabadságát, mégis azt hiszem, hogy a kártékony gondolatok elburjánzásával igenis időben fel kell venni a harcot.
