A jelenleg életben lévő szabályozásokat senkinek nem kell bemutatnom, mindannyian tisztában vagyunk vele mit lehet, hogyan, és meddig. Már hónapokkal ezelőtt tudtuk, hogy az oltottságnak és a védettségi igazolványoknak nagy szerepe lesz az újranyitás folyamatában, de, hogy arra milyen formában kerül…
Gimnazistaként sosem voltam éltanuló, habár volt pár tárgyam, amiben tudtam kiemelkedő lenni. Nehezen jöttem ki a mesterségesen alkotott közösséggel, és a legtöbb tanár se tekintett rám pozitívan. Egyrészt a véleményem mindig hangoztattam, másrészt megvolt a magam karaktere, ezt pedig az iskolákban…
Nagyon elterjedt az a nézőpont, miszerint mivel a járvány kezeléséhez az orvosok és járványügyi szakemberek értenek a legjobban, a járványügyi politika meghatározása során mindenben csak rájuk kell hallgatnunk, az ő véleményüknek kell meghatároznia a további lépéseket. A sajtó, az átlagember, de még…
A koronavírus-járvány egy éve alatt, az európai kormányok többsége kommunikációjában és a járvánnyal szembeni védekezést szolgáló intézkedéscsomagjaiban azt helyezte a fókuszba, hogy milyen módon minimalizálható a halálesetek száma. Ez első blikkre olyasmi, ami mögé könnyen be lehet állni: mindenki…