Reaktor

(Kép forrása:  abc.net.au)

Georgia állam fővárosa, Atlanta egyik online híroldalán, a feketebőrű lakosságot megcélzó Atlanta Black Star-on jelent meg március 15-én egy írás, amely arról számolt be, hogy

egy fekete édesanya beperelte félig fehér származású fia középiskoláját, mert gyakorlatilag arra akarták kényszeríteni szociológia órán, hogy elítélje saját fehér származását. Mivel a fiú erre nem volt hajlandó, megbuktatták a tárgyból, ami azt jelentette, hogy nem érettségizhet le.

Az órát tartó „tanár” nyilvánvalóan a kritikai fajelmélet híve, és ennek megfelelően „oktatta” diákjait, akik, hangsúlyozzuk ki, középiskolások, tehát kiskorúak. Az Atlanta Black Start beszámolója szerint a Las Vegas-i alapítványi iskola oktatója, Kathryn Bass „a változás szociológiája” című óráján többek között olyan hasznos ismereteket igyekezett átadni a tanítványainak, mint hogy nem létezik ún. „fordított rasszizmus,” azaz színes bőrű emberek egyszerűen nem lehetnek fajgyűlölők, erre csak a fehér emberek képesek. 

Bass a fiút, William Clarkot, aki félárva, mivel fehér édesapja elhunyt, a diák beszámolója szerint folyamatosan

„zaklatta és büntette” amiatt, hogy megtagadta fehér identitását különböző pejoratív címkékkel ellátni. 

Clarkot egyébként, derül ki a cikkből, „osztálytársai is fehérnek tekintették,” mivel zöld szeme és szőkésbarna haja van.

Az Atlanta Black Star cikkéből kiderül, hogy egy február 26-i előzetes tárgyaláson, amelyen felfüggesztették az iskola Williammel kapcsolatos döntéseinek végrehajtását, a szövetségi kerületi bíró úgy vélekedett, a fiatalember jó esélyekkel indul a perben, mivel az alperesnek igencsak nehéz lesz megindokolnia az általa követett kritikai fajelmélet tanmenet helyénvalóságát. Nem meglepő ez annak a fényében, hogy az órán Bass többek között arra utasította William-et, hogy nyilatkozzon „a fajáról, a neméről, a nemi és vallási identitásáról,” és ezekhez különböző címkéket társítson. Ne tévedjünk -

a fehér, heteroszexuális, keresztény identitásokhoz kizárólag olyan negatív címkék voltak kapcsolhatók, a „fehér, ír-amerikai állampolgár” Bass szerint, mint „domináns” és „elnyomó.”

William Clark és édesanyja, Gabrielle Clark a keresetükben azt is állítják, hogy Bass közölte a diákjaival, ők mindannyian „a társadalmi igazságosság harcosai,” akiknek „meg kell szabadulniuk az elnyomásról alkotott addigi fogalmaiktól.” 

Az édesanya a Fox televízió Tucker Carlson Tonight című műsorában is szerepelt, ügyvédje kíséretében, és elmondta: mindig arra tanította minden gyermekét, köztük William-et, hogy tiszteljen másokat, és mindenkivel egyformán bánjon, tekintett nélkül származására.

Az édesanya felidézte Martin Luther King híres szavait arról, hogy az embereket nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján kell megítélni.

Nos, MLK gondolatai nem hulltak termékeny talajra Bass szívében, aki az órákon levetített prezentációiban olyan diákat mutatott, amelyeken a család fogalmát összekötötte a „rasszista/homofób előítéletek” címkével, míg a vallás a „homofób előítéletek” és a „helyes-helytelen szembeállításán alapuló ítélkezés” bélyegét kapta.

Clark és néhány osztálytársa megpróbáltak felszólalni a Bass által tanítottakkal szemben, de a tanár ezeket a párbeszédeket rövidre zárta, és végül a „renitens” magatartásáért, az iskola vezetőségével teljes egyetértésben, megbuktatta a fiút.

Az anya és fia közösen nyújtották be a keresetet a fiú alkotmányosan biztosított szólásszabadsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogának megsértése miatt a középiskola ellen,

amelynek egyébként, nem kissé ironikusan, Demokrácia Alapítványi Iskola a neve, és amely továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy Gabrielle Clark és a fia „eltorzítva” mutatták be keresetükben az inkriminált kurzus tartalmát. Tárgyalás áprilisban várható.  Az ítéletre visszatérünk.

(Kép forrása: abcnews.go.com) 

A napokban olvastam arról, hogy Nagy-Britanniában egy fiatal nők által vitt kezdeményezés azért kampányol, hogy nyilvánítsák bűncselekménnyé a „catcalling”-ot (gyakorlatilag a szexuális tartalmú utcai beszólogatásokat, nők után fütyülést és hasonló jellegű cselekményeket), Franciaországban pedig már jelenleg is büntetőjogi szankcionálás alá esik az ilyen magatartás.

A kérdés az utóbbi időben azért került reflektorfénybe, mert egyes európai országokban egyre komolyabb problémát jelent a szexuális bűncselekmények növekvő száma;

egy Nagy-Britanniában lefolytatott felmérés szerint az ottani 18-24 éves nők 97%-a tapasztalt már szexuális zaklatást, és a statisztikák szerint 2014 és 2020 között a nemi erőszak bűncselekmények éves száma majdnem megháromszorozódott (23 000-ről 63 000-re nőtt); Franciaországban csak 2018-ban 17%-kal nőtt a nemi erőszak, 20%-kal a szemérem elleni erőszak (sexual assault) bűncselekmények száma;

míg Svédország mára a 6. helyet foglalja el a nemi erőszak bűncselekmények számának globális listáján.

E statisztikák alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a nők saját bevallásuk szerint egyre kevésbé érzik magukat biztonságban közterületen, és fenyegetésként élik meg a catcallinghoz hasonló megnyilvánulásokat. A tiltásért kampányolók emellett a catcalling lealacsonyító, megalázó és szexista mivoltára hivatkozva kérik a szankcionálás bevezetését.

Véleményem szerint ez a kezdeményezés egyrészt rettenetesen mellélő a valódi problémának, másrészt rendkívül rossz irányt jelez, és jogi szempontból nem indokolható.

Nem vitatom el, hogy a catcalling sértő és megalázó lehet az azt elszenvedő nők számára. Ez mindazonáltal önmagában még nem indokolja a büntethetőséget. A bűncselekmény fogalmának alapvető eleme – legalábbis a magyar szabályozásban – a társadalomra veszélyesség, ez pedig nem ugyanott kezdődik, mint a puszta tahóság. A bűncselekménynek valós és jelentős érdeksérelemmel (vagy ilyen bekövetkezésének közvetlen lehetőségével) kell járnia, és önmagában az, hogy egy megnyilvánulás rossz érzést kelt az emberben, még nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ezt pedig azért fontos kijelenteni, mert ha pusztán erre – tehát a sértett szubjektív megélésére – alapozva kezdenénk el új bűncselekményi tényállásokat meghatározni, az igencsak messzire vezetne.

Egyfelől innen már semmilyen elvi akadálya nincsen, hogy a puszta trágárság, sőt, akár mogorva hangnem is büntethető legyen,

ahogyan azt a Pusztító c. 1993-as filmben már meg is jövendölték („-Szarni lehet?" "John Sparten, egy egység pénzbüntetésre ítélem beszéderkölcsi szabálysértés miatt…”).

Másfelől, ha a sértetti észlelésre alapoznánk a bűncselekményt, az súlyosan sértené a jogbiztonság követelményét. Honnan tudom, hol húzódik a jogilag megengedett magatartás határa, ha ez attól függ, hogy a kommunikációm célpontja hogyan érzékeli a megnyilvánulásomat?

Ez esetben egy egyszerű, udvarias kezdeményezés is minősülhet zaklatásnak;

ahogyan maga a kezdeményezés egyik ötletgazdája, Maya Tutton fogalmaz: „ha „csak” egyszerű bókokról és flörtölési kísérletekről lenne szó, az sem lenne rendben, hiszen ha az ember épp siet „A-ból B-be”, egyáltalán nem biztos, hogy ismerkedni akar.” Azt gondolom, sem a nők, sem a férfiak nem élnének szívesen olyan világban, ahol az ismerkedési kezdeményezések teljesen elhalnak, mert egy ügyetlenebb próbálkozás esetén az ember a visszautasítás mellett még egy jó kis bírsággal is számolhat.

Emellett azt is gondolom, hogy az emberi önkifejezés megengedett módjainak szűkítése társadalmi problémákra nem nyújt megoldást, legfeljebb a felszín alá fojtja azokat. És itt érkezünk el a másik ponthoz: hogy

a nők sokhelyütt már nem pusztán megalázónak, de fenyegetőnek élik meg ezeket a megnyilvánulásokat.

Ennek oka, hogy az utcai zaklatók gyakran nem állnak meg az odaszólásnál, füttyögésnél, hanem erőszakoskodnak, követni kezdik a kiszemeltet. Ez – különösen a fentiekben kifejtett statisztikákra tekintettel – teljesen észszerűen váltja ki azt félelmet a nőkben, hogy a szóbeli abúzust tettleges erőszak követheti.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egyértelműen fenyegető, erőszak közvetlen bekövetkezését kilátásba helyező fellépés Magyarországon és számos más országban jelenleg is bűncselekménynek minősül (nálunk a zaklatás egyik esete). Magának a catcallingnak, mint objektív magatartásnak a szankcionálása e téren semmilyen javulást nem hozna. Az udvariatlan, de alapjaiban jogkövető ember részéről a tahó megnyilvánulást nem követi tettleges magatartás.

Akit pedig a jogszabályi tiltás eddig nem tartott vissza attól, hogy erőszakhoz folyamodjon, azt, talán könnyen beláthatjuk, nem az fogja megállítani, hogy mostantól egy kategóriával lejjebb húzzuk meg a szankcionálható magatartás határát

– ha a gyerekem szarik arra, hogy rákiabálok, amikor elkezd hisztizni a boltban, mert nem kap csokit, nem fog segíteni, ha ehelyett mostantól akkor kiabálok rá, amikor bejelenti, hogy szeretne egy csokit.

Ennek a problémának a gyökere teljesen máshol húzódik, mint amire a catcalling tiltása gyógyírt jelenthetne. Elsősorban az érintett országok romló közbiztonsága, a társadalmi beilleszkedésre képtelen személyek növekvő száma az, ami miatt a nők egyre kevésbé érzik magukat biztonságban. Nincs mit szépíteni a helyzeten: csak a vak számára nem nyilvánvaló, hogy

a nemi bűncselekmények a 2010-es évek bevándorlási hullámával párhuzamosan kezdtek meredeken megszaporodni, és kifejezetten azokban az országokban, amelyeket a legnagyobb mértékben érintett és érint a migrációs válság.

Svédországban például a 2018-ban közzétett adatok szerint az azt megelőző 5 évben a nemi bűncselekmények 58%-át olyan személyek követték el, akik nem Svédországban születtek, 40%-uk pedig a Közel-Keletről vagy Afrikából érkezett az országba. Ha pedig csak azokat az eseteket nézzük, amikor az elkövető és a sértett nem ismerték egymást, 129-ből 97 esetben az elkövető Európán kívül született.

Hiába számít ez tabutémának a balliberális sajtóban, ezeknek az embereknek egy jelentős része egyszerűen olyan kultúrából érkezett, olyan neveltetést kapott, amelyik a mieinktől teljesen eltérő normákat, paradigmákat vesz alapul. Erre tekintettel teljesen eltévesztjük a céltáblát, ha a megoldást a büntethetőség határának csökkentésében keressük; csak a közbiztonság javítása, és a veszélyek jelenlétéről való tájékoztatás, azok ideológiai okokból való le nem tagadása az, ami a nők ellen elkövetett szexuális jellegű erőszakcselekmények csökkenéséhez, ezen keresztül a nők biztonságérzetének javulásához vezethet.

(Kép forrása: adweek.com) 

Nőnap alkalmából kevesen voltak olyan szerencsések, hogy szeretteikkel találkozva virágot kapjanak. Helyette felmentünk az internetre, ahol

felhomályosítottak bennünket, hogy aznap is meg kell sértődnünk.

Európában nagyon kevés kivételtől eltekintve nem szokott megszakadni a szívem nőtársaimért, amiatt legalábbis biztosan nem, mert nőnek születtek. Nem csak azért, mert világviszonylatban kiváltképp jól állunk a jogainkkal, és biztatóan modern irányba mozdultak el felénk az elvárások. Ennek vannak nagyon szép, jogi megfogalmazásai, meg van az az egyszerűbbik verzió, hogy minket nem adnak férjhez 10 évesen, meg nem is gyakran vonják felelősségre a szüleinket, hogy mi a tisz-toszért tanulunk olvasni.

Most mégis, európai cégek reklámjai felett nem tudtam úgy eltekerni, hogy kötelezően meg ne botránkozzak a szörnyűséges sorsom felett.

Mi történt?

A Burger King nőnap alkalmából marketing terén alkotásra kényszerült, és választottak is egy, a szívüknek kedves témát, a főzést. Érted: Burger King, hamburger, ennivaló, főzés. Logikus, nem? Én azt hittem, de a média korrigált, hogy nem, ez úgy jó, hogy: Burger King, kaja, főzés, csúnya gonosz társadalom, aki belekényszerít téged a konyhába, te szegény, elnyomott nő. Most logikus? Sajnos ezt akármilyen, nőket és konyhát egy négyzetkilométeren említő sajtóanyag megkapta volna, de a 2021-es kampány marketingeseit úgy megsorozták, hogy legközelebb kétszer is meggondolják, nekilássanak-e a munkájuknak sok hónapos esélyegyenlőségi tárgyalások nélkül.

Az alapötlet az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a világon dolgozó séfek mindössze 20%-a nő. Nem is lett volna semmi baj, hiszen ugyanazt az érzékeny réteget ríkatja, amelyik a posztot utólag kritizálta, csak sajnos a megfogalmazás nem sikerült: a plakáton az szerepel:

A nők a konyhába valók

alatta pedig kisebb kiegészítés:

ha akarják.

A nagybetűs szöveg annyira felháborította a nőiségében vérig sértett hölgyeket, hogy szellemi szoftverhiba miatt a továbbiakban elfelejtettek olvasni, és csak az írásra voltak képesek. A kiírás második részét el sem olvasva dühöngve írásban követelték az étterem bezárását. Nem is törődve azzal, hogy ebben az esetben a Burger King által - szintén sajnos kisebb betűvel - említett hölgyeknek ítélt ösztöndíjakkal mi lesz. 

Azt gondolom, ha már olyannyira a nők egyenjogúsága miatt vérzik mindenki szíve, nyugtassuk meg a világot, és mutassuk meg: ki tudunk menni a konyhaajtón, ha akarunk. Íme, ispirációs anyag, remélem, tudtam segíteni:

Személy szerint elég hálás vagyok, hogy számomra nyitható a konyhaajtó, nagyon sok korombeli lány a Földön nem ilyen szerencsés. Lehet azzal érvelni, hogy ez a reklám őket sérti, de az év maradék részében pont a polkorrektség mögé bujtatott igénytelenség és "teszek rá!"- hozzáállás eredményezi, hogy legtöbbjük nem is tudja, mi az a Burger King, ha tudná se érdekelné, mert főznie kell a családjára, nem ér rá ilyenekre. 

Miután csavartam egyet a dolgon, és már csak passzióból is méltatlankodni kezdtem, hogy milyen alapon szól bele ez a hímsoviniszta világ az életembe, mert én aznap pont főzni akartam, tovább kutakodtam, mert már mindegy volt.

Megtaláltam Susan Stone bejegyzését a Business Educators képviseletében, aki megköszönte a jó példát a marketing hibára vonatkozólag. 

Hát én nem tudom, ezen a nívós platformon milyen gyakorisággal emlegették volna a Burger Kinget, de rendkívül sok téma középpontjába került a márka, rengetegen beszéltek róla március első felében, az eladások pedig természetese nem csökkentek. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó példa a rossz marketingre, tekintve, hogy maga a kollegina is népszerűsítette az étteremláncot a posztjában, de ők tudják. Én nem vagyok marketinges, csak főzni szerettem volna békében.

Szóval mutassuk meg mi, erős nők, hogy ki tudunk menni a konyhaajtón, nem kell minket sajnálni. 

(Kép forrása: nymag.com) 

A járvány harmadik hulláma tombol: rekord esetek, szigorú szabályok. Mindenki az otthon maradásra buzdít, a személyi forgalom korlátozásra került.

Mi történik azonban, ha valaki mégis el szeretné hagyni az országot?

Az elmúlt időszakban volt lehetőségem Németországban tölteni néhány napot, most szeretném cikkemben bemutatni milyen is egy utazás a legszigorúbb korlátozások idején.

Legyen szó üzleti vagy magán jellegű utazásról, rendkívül sok kitételnek kell megfelelnie a repülni vágyóknak. Nem lehetetlen, de nagyon körülményes és drága. Fontos leszögezni, hogy bár sok kellemetlen szabállyal találkozhatunk, mindez a mi biztonságunk miatt van. A járványt semmiképp nem szabad félvállról venni, mindannyiunk védelme érdekében ezekre az intézkedésekre szükség van.

Lényeges, hogy minden ország saját szabályrendszert vezetett be, illetve van, ahol akár régiókként is eltérés lehet. Utazás előtt mindenképp tájékozódni kell ezekről a szabályokról, hiszen egyes papírok és igazolások beszerzése napokba is telhet.

Ahogy már említettem, én Németországba utaztam, az ottani szabályozások elég világos feltételeket szabnak a külföldről érkezőknek. Három kategóriába osztották az országokat, - fertőzöttségi szint, és a variánsok elterjedtségi szintje alapján – és az adott kategóriából érkezőkre egyéni szabályok vonatkoznak. Magyarország jelenleg a középső szinten van az esetszámaink emelkedése miatt.

Ha valaki ma (a cikk megírásakor) Magyarországról szeretne Németországba utazni, annak

a határátlépést megelőző 48 órán belüli negatív COVID-teszteredményt és egy kitöltött regisztrációs nyomtatványt kell felmutatnia. Az érkezést követően 10 nap karantén kötelezettség várja az utazót, azonban, ha nem szeretne ennyit várni, akkor az 5. napon „szabadlábra lehet kerülni” egy negatív teszteredménnyel.

A regisztrációs nyomtatványt online töltöttem ki, ahol meg kellett adni a karantén helyszínét, azaz a tartózkodási helyet, illetve a személyes adataimat. A COVID-teszt egy kicsivel bonyolultabb volt, hiszen a legtöbb helyen időpontot kell foglalni, és akár egy napot is kell várni az eredményre. Én a Nemzeti Oltóközpont szolgáltatását vettem igénybe, mert itt volt számomra megfelelő időpont, és a visszajelzések is pozitívak voltak. Az eredményt emailben kaptam meg 3 nyelven, amit a reptereken többször is fel kellett mutatnom.

Várakozás a Check-In pultoknál

Arra számítottam, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér kongani fog az ürességtől, azonban meglepően sokan várakoztak a pultoknál.

A „becsekkolásra” majdnem egy órát kellett sorban állnom, hiszen a csomagfelvétel mellett a negatív teszt eredményt és a németországi formanyomtatvány visszaigazolását is kérték.

A biztonsági ellenőrzésnél és a reptéri várakozásnál tapasztaltam meg először, hogy mennyire visszaszorult az utasok száma. Az ellenőrzésnél azonnal sorra kerültem, a Duty Free-ben pedig alig lézengett egy-két utas. A boltok többsége be van zárva, és az éttermek közül is csak egy-egy üzemel. Nagyon furcsa volt így látni az anno mindig pezsgő repteret.

Szinte üres a reptér

A tisztaságra és a higiéniai szabályok betartására nagyon ügyelnek, kézfertőtlenítő figyel minden sarkon. A gépen mindenki kapott egy saját kis higiéniai csomagot, mellyel bebiztosíthattuk ülésünk és környezetünk tisztaságát, valamint a maszk viselés betartására fokozottan ügyeltek a légiutas-kísérők.

Németországba érkezve ismét be kellett mutatni a negatív tesztet és a regisztrációt, rendőrök ellenőriztek minden utast.

Bár a „szigor” nagynak tűnt, a karantén idején senki nem ellenőrzött.

Mivel én csak pár napra utaztam, a legkorábbi időpontban elmentem teszteltetni, így a 10 nap karantént sikerült elkerülni. Az üzletek kivételével kint is minden zárva van, bárokról és szórakozóhelyekről ne is álmodjon az ember, a programlehetőségek korlátozottak.

Magyar állampolgárként a hazaút sokkal egyszerűbb volt, a reptéri ellenőrzés flottul ment. Itthon, a leszállást követően rendőrök ellenőrzik az utasokat. Más szabályok vonatkoznak az üzleti, illetve a magán utazókra. Én a magán kategóriába tartoztam, ezért ki kellett töltenem egy nyomtatványt, és megadni az elérhetőségeim és a karantén helyszínét. Az itthoni szabályok szerint vagy 10 nap karantén, vagy 5 nap karantén és két negatív teszt a „szabadság ára”.

 Adatbejelentő és tájékoztató a karanténhoz

Majdnem másfél órát kellett sorban állni, annyira hosszú folyamat az ellenőrzés és a nyilvántartásba vétel.

Az ellenőrzés előtt lázat mértek, majd megkaptam az ajtókra ragasztandó matricákat.

A sárga figyelmeztető matricát a ház kapujára, a pirosat a lakás ajtajára kell ragasztani. A matricák a többi lakót hivatottak tájékoztatni, hogy egy karanténban lévő személy van a házban. Cikkem írásakor a hatósági karanténom hatodik napján járok, eddig még nem kaptam ellenőrzést. Jöhetnek személyesen, de akár hívhatnak telefonon is. A legújabb módszer egy új applikációval működik, ahol naponta kell képet készíteni magunkról random számítógép által generált időpontokban. Fontos megjegyeznem, hogy többszöri próbálkozás után sem sikerült regisztrálnom, ugyanis valamilyen hibát jelzett a telefonom.

Érkezéskor kapott matricák a hatósági karantén jelzésére

Összességében elmondható, hogy a magánjellegű utazások jelenleg nagyon körülményesek, a szabályok betartása nehéz.

Míg itthon 10-15000 forintba kerül egy PCR-teszt, addig Németországban akár 30-40000-et is elkérnek egy-egy vizsgálatért.

Az anyagi teher tehát mindenképp jelentős, főleg, ha olyan országba megyünk, ahol minimum két negatív tesztet kérnek belépéskor. Az időfaktor is nehéz kérdés, hiszen a rövid hétvégi utazások ellehetetlenülnek a karanténkötelezettségek miatt. Számomra megérte az út a sok szervezést és „hercehurcát”, viszont már nagyon várom, hogy újra megteljenek a repterek élettel, és újra élmény legyen az utazás.

Sztrájkoló munkások sokasága tartózkodik jelenleg is a bukaresti metrómegállókban, akik a peronon gyülekezve „Nem adjuk fel” kiáltással, hangos zenével, tapsolással, illetve a sínek elfoglalásával állították meg a fővárosi metróközlekedést a hajnali óráktól kezdve. A spontán demonstrációt szervező szakszervezet és a hatóságok között egyelőre semmilyen valódi párbeszéd nem valósult meg, ahogy összességében az is kérdéses, miért történik a sztrájk. A jelenleg is zajló bukaresti eseményekről számolunk be.A legkorábbi, hajnal 5 órai nyitás időpontjában metróval utazni kívánó bukarestiek lelakatolt lejárati ajtókkal, illetve kiírásokkal találkozhattak, melyeken az szerepelt, hogy spontán sztrájk miatt a metró nem közlekedik. A megmozdulást szervező USLM elnevezésű szakszervezet munkatársai elfoglalták a síneket, így a szerelvények semmilyen formában nem tudtak kiindulni és utasokat szállítani.

Az utasok jelentős része a kora reggeli órákban nem volt tisztában a zajló eseményekkel, így káosz és feszültségek sorozata alakult ki a metró hiánya következtében. Egyesek a felszínen található buszok és villamosok felé fordultak, mások megpróbáltak taxit fogni, míg többen épp a kialakuló tumultus miatt jelezték, hogy inkább nem szállnak fel a tömegközlekedési eszközökre. Ebben természetesen nagy szerepe van annak is, hogy Románia jelenleg éli a harmadik hullám felfutó szakaszát, a leginkább érintett terület pedig épp Bukarest, ahol csak tegnap 2171 fertőzöttet regisztráltak, többet mint a vírus kezdetét követően egyetlen napon valaha.

A történésekre a reggeli órákban Cătălin Drulă közlekedési miniszter is reagált, aki szerint egy illegális akció zajlik, melyet a szakszervezeti maffia érdekei vezetnek, a dolgozók egy csoportja pedig azért cselekszik, hogy bizonyos emberek megtarthassák saját privilégiumaikat.

„A tény, hogy az USLM leállíttatta a bukaresti metrót egy pofont jelent Románia egésze számára”

– folytatta a miniszter, akinek elmondása alapján az egész történés a megállókban található kereskedelmi terekről és reklámfelületekről szól, melyeket a szakszervezet érdekeltségei a 2018 óta lejáró szerződését követően is jogtalanul birtokoltak mostanáig. A jelenségek közötti kapcsolatot alátámaszthatja, hogy a tegnapi nap során kérte a román fővárost kiszolgáló földalatti rendszert vezető Metrorex a reklámfelületek eltüntetését legkésőbb április másodikáig, miután azok veszélyeztetik a földalatti közlekedés biztonságát, közvetlen hatással vannak a tűzbiztonsági követelményekre vészhelyzet esetén, és amúgy is egy lejáró szerződést követően vannak jelen.

A szakszervezet gyorsan reagált a miniszter szavaira, Facebook bejegyzésében arról írva, hogy az erős egység jeleként 2500 személy sztrájkol a megállókban, a követeléseikből pedig nem fognak engedni, ugyanis azok nem a reklámfelületekről szólnak, hanem arról, hogy az ország vezetése minden szakszervezeti törekvést elutasított, továbbá figyelmen kívül hagyta a metró összes problémáját. A bejegyzésben a szakszervezet képviselői a miniszter számos konkrét mondatára reakciót fűztek, ám érdekes, hogy sok esetben a metrótól teljesen független ügyeket neveztek meg okként. A „Románia számára adott pofonra” például azt írták, hogy

valójában a kormány pofozta fel az ország egészét, ugyanis a nemrég alakult új kormány sorban büntette meg és csapta be a társadalom összes csoportját, legyen az fiatal vagy idős, nyugdíjas vagy diák, egyetemi hallgató, orvos vagy épp rendőr.

Tömegek a felszínen metró hiányában (Fotó forrása: Vitalie Cojocari - FB)

Egy órával később egy nyílt levelet is megjelentett az USLM, melyet Klaus Iohannis köztársasági elnök, Florin Cîțu miniszterelnök, Cătălin Drulă közlekedési miniszter, illetve Stefan Paraschiv, a Metrorex igazgatója számára címeztek. Ezen levélben leírásra került, hogy már február 5-én keresték az illetékeseket a metrók körüli problémákkal, illetve kifejezték aggodalmukat a tervezett fizetéscsökkentések és elbocsátások ellen is, ám az illetékesek semmilyen párbeszédet nem kívántak folytatni. A kormány szerint fizetéscsökkentésről nincs szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a szakszervezet a tavalyi év során a járványügyi nehézségek ellenére 18 százalékos fizetésemelést ért el, a költségvetés felső határának szabályozása miatt pedig ezen emelés csak elbocsátások esetén tartható fenn. A kormányzat azt is nehezményezte, hogy az alkalmazottak közül többen indokolatlan juttatásokban is részesültek, ugyanis rengetegen kaptak például veszélyességi pótlékot, többek között olyanok is, akik irodában dolgozva semmilyen veszélyes feladatot nem láttak el.

Az ügyben közleményt adott ki a rendszert működtető Metrorex vezetősége is, mely szerint a cég a tegnap esti óráktól kezdve folyamatosan civilizált párbeszédre hívta a szakszervezet képviselőit, ám azok nem kívántak tárgyalni, helyette illegális módon elfoglalták a síneket, megzavarták a köznyugalmat és ellehetetlenítették a bukarestiek közlekedését.

Hasonlóan vélekedett Alin Stoica, a főváros prefektusa is, aki elmondása alapján reggel 7 órától folyamatosan próbálja felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel, ám ez nem sikerül, így azt sem tudja pontosan, hogy milyen kéréseik vannak a sztrájkolóknak.

Stoica hozzátette, hogy jelen járványügyi helyzetben tilos 100 főnél nagyobb demonstrációt tartani, ezt, illetve a maszkviselési szabályokat be nem tartó sztrájkolók pedig mind büntetésben fognak részesülni.

Sztrájkoló dolgozók a síneken (Fotó forrása: USLM - FB)

A történések erős politikai szállal is bírnak, ugyanis a jelenlegi közlekedési minisztérium számos olyan döntést hozott, ami kellemetlenül érinti a szakszervezet érdekeit. Lényeges azonban ismerni annak vezetőjét, aki nem más mint Ion Rădoi, a választásokat követően ellenzékbe kerülő román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt parlamenti képviselője. A szakszervezetet 20 éve vezető Rădoi már 2009-ben is vezetett hasonló megmozdulást – akkor épp az elnökválasztási kampány közepén –, a kormányon lévő liberálisok szerint pedig egyrészt a személyes érdekek vezérlik a gyakorlatilag maffia vezérként eljáró szakszervezet vezetőjét, másrészt egy politikai indíttatású lépésről is van szó, melyben az ellenzéknek is szerepe van. Erre reagálva a szociáldemokrata párt vezetője elmondta, hogy már 13 éve nem állnak kapcsolatban a szakszervezet vezetőjével, a kormánynak pedig a politikai játszmák helyett a bukarestiek problémájával kellene foglalkoznia.

Péntek kora délutánig semmilyen konkrét lépés nem történt az ügy megoldását illetően, a Metrorex pedig szabotázs és terrorizmus elkövetésének vádjával feljelentést tett a belügyminisztérium felé. Cikkünket a legújabb fejleményekkel frissítjük!

Frissítés: Péntek késő délutáni órákban a sztrájk befejeződött, ám a szerelvények csak szombaton indulnak újra. A felek megegyeztek a közös tárgyalás feltételeiről, melyre jövő héten kerülhet sor. A spontán demonstráció miatt körülbelül 250 ezer budapesti közlekedése nehezedett meg a nap folyamán, ami komoly kihívásokat okozott a város egésze számára. A felek közötti ellentétek továbbra is nagyon erőteljesnek tűnnek, nem kellemes hangulatú egyeztetésre lehet tehát számítani. Izgalmas bukaresti péntek volt!

Kiemelt fotó: Mediafa

(Kép forrása: news.sky.com) 

Douglas Murray véleménycikkben méltatta a Daily Telegraph hasábjain a brit konzervatív kormány belügyminiszterét, Priti Patelt, aki „csodálatra méltóan egyértelműsítette, hogy a célja nem más, mint véget vetni az Egyesült Királyságba irányuló illegális bevándorlásnak.” Az ugandai-indiai származású Tory politikus, aki 2010 óta parlamenti képviselő és 2019 óta Boris Johnson belügyminisztere, ezen a héten ugyanis nemzeti konzultációt indít, hogy a még a nyár előtt benyújtandó új bevándorlási törvényről kérje ki az emberek véleményét.  

Murray felidézi, hogy

a bevándorlás kérdése már több generáció óta „bugyog” ugyan a brit politika felszíne alatt, és néha felszínre is tör, de sokkal ritkábban, mint bármely más nyugati országban. 

Persze az Egyesült Királyságban is felmerült az a dilemma, hogyan lehet egy fejlett országnak egyszerre tanúsítania méltányos és emberséges magatartást a világ szegény országaiból érkezőkkel szemben, és közben megtartania a saját határai feletti ellenőrzés jogát. Murray szerint nem könnyítették meg a közös gondolkodást erről azok a „baloldali agitátorok,” akik minden, egyébként teljesen normális, a bevándorlással kapcsolatban aggályokat kifejező véleményt ostobának, vagy egyenesen rasszistának bélyegeznek. 

A szerző azt is megjegyzi, hogy míg a kontinentális Európában a migráció még mindig egy óriási indulatokat kiváltó téma, a Brexit nagymértékben megnyugtatta a brit közvéleményt, ahogyan azt a közvéleménykutatások is igazolják.

Úgy tűnik, a többség úgy gondolja, hogy a problémát részben orvosolta maga a tény, hogy a szigetország kilépett az EU-ból, és ezáltal visszaszerezte az ellenőrzést az ország határai felett. 

Ráadásul az elmúlt évben a Covid pandémia miatt gyakorlatilag semmilyen beáramlás nem történt Nagy-Britanniába. 

Csakhogy van egy kivétel ez alól:

a La Manche csatornán át csónakon érkezők, akik folyamatosan és jelentős számban jelennek meg az angol partoknál. Tavaly csaknem 10.000 ember érkezett az Egyesült Királyságba illegálisan ezen az útvonalon, ami a többszöröse az előző évben próbálkozóknak,

hangsúlyozza Douglas Murray. Azaz, miközben legálisan nem lehetett belépni Nagy-Britanniába, az illegális migrációs erősödött. Murray szerint nyilvánvaló, hogy egy konzervatív kormány nem teheti meg, hogy nem tesz valamit ez ügyben, most, hogy már nem lehet az EU-t hibáztatni mindenért.

A probléma lényege, magyarázza a szerző, hogy amint a csónakok brit tengeri felségterületre érnek, a hatóságoknak kötelessége „kimenteni” az utasokat, és a szigetországba kísérni, ahol aztán hotelekben és más szállásokon helyezik el őket.  Annak ellenére, hogy törvénytelenül léptek be az országba, minden legális csatornát megkerülve, az ily módon az országba jutottak szinte mindegyike ott is marad. Ez a rendszer mélyen igazságtalan, és nyilvánvalóan azokat jutalmazza, akik megszegik a törvényt, hangsúlyozza Murray.

A balos civil szervezetek és más migrációpárti hangadók szerint az olyan államok, mint Dánia és Ausztrália, amelyek hatékonyan véget vetettek ennek a gyakorlatnak, „pária állammá” váltak. Murray szerint az igaz páriaállamok azok, amelyek nem veszik komolyan a határaik védelmét és állampolgáraik biztonságát, és amelyek ezáltal felelőtlenül bánnak az adófizetők pénzével, cseppet sem törődve azzal, hogy megengedő fellépésükkel valójában az „alantas embercsempész hálózatokat gazdagítják.”.

A brit belügyminiszter bátor lépéseket tervez a Csatornán át érkező illegális migráció megfékezésére. Murray felidézi, hogy

a Priti Patel által előterjesztett bevándorlással kapcsolatos új jogszabályok többek között börtönbüntetést és deportálást helyeznek kilátásba azoknak, akik illegálisan érkeznek az országba, és akár életfogytig tartó bebörtönzéssel sújtanák az embercsempész hálózatok tagjait. 

Ezen kívül megkönnyítenék azoknak a kitoloncolását, akik jogtalanul tartózkodnak Nagy-Britanniában, de ami a legfontosabb Murray szerint,

az illegális bevándorlókat a legális bevándorlókétől elkülönített rendszerben kezelnék. 

Ugyanis jelenleg az illegális és a legális bevándorlók ugyanabban az elbírálásban részesülnek, ami a jövőben megváltozna, fejti ki Murray.  A tervek szerint a törvénytelen módon az országba érkezőket speciális létesítményekben helyeznék el, sőt, akár egy harmadik helyszínre is el lehetne őket szállítani a brit szigetekről, annak érdekében, hogy könnyebben vissza lehessen őket küldeni a származási országukba. 

Ezt a módszert egyébként Ausztrália már jó ideje igen hatékonyan alkalmazza,

teszi hozzá a szerző.  

A sajtónak kiszivárogtatott részleteken felháborodott baloldali aktivisták és lobbicsoportok azonnal „embertelennek” és „méltánytalannak” bélyegezték az új menedékjogi jogszabály-tervezetet,  „pedig a tervezet egyáltalán nem az”, jelenti ki a szerző .  „Ami embertelen, az a status quo, és ami méltánytalan, az nem más, mint ami eddig zajlott ez ügyben,” zárja írását Douglas Murray.  

Nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy a koronavírus önmagában nem hatott jól az ingatlanpiacra. Az egyetemek bezártak, így az egyetemisták hazakényszerültek, már otthoni környezetben hallgatják az órákat, otthon kényelmében vizsgáznak. Ráadásul nem rég újabb korlátozásokat vezettek be, melyeket egy héttel meghosszabbítottak. Mindez összefüggésben van az ingatlanpiac visszaesésével, azonban nem biztos, hogy annyira lehangoló a helyzet!

Átmeneti csökkenés

Na, de lássuk a számokat!

• a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások után közvetlenül 20-25 százalékkal visszaesett az eladó és kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma heti összevetésben, de vasárnapra visszakapaszkodott a megszokott szintre
• a lakásépítési kedv kimagasló volt az év elején: januárban 1011 lakóépület kapott építési engedélyt, ami éves szinten pedig 38 százalékos növekedésnek felel meg. Januárra vetítve pedig az elmúlt öt év legmagasabb értéke.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte:

“A szigorítások bejelentése után óráról-órára csökkent az érdeklődés az eladó és kiadó lakások iránt. Heti összevetésben 20-25 százalékos volt a visszaesés csütörtökön és pénteken. Vasárnap azonban már kezdett visszaállni a kereslet a március elején megszokott szintre.”

Mindebből az tűnik ki, hogy a visszaesés csak átmeneti jellegű, a hirtelen változások eredménye volt, azonban kis idővel kezd minden visszaállni az rendes kerékvágásba. Bár az eladó lakások iránt érdeklődők száma visszaesett a járványintézkedések szigorításáról szóló múlt csütörtöki és pénteki bejelentések után, de utána rövidesen javulás következett - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely szerint lendületben maradhat a lakáspiac a jó évkezdés után.

A számok azt mutatják, hogy hosszú távon nem kell negatív visszaesésre számítanunk, harmadik hullám nem befolyásolja érdemben a lakáspiacot idén.

“Ez elsősorban az állami lakásprogram idei évtől elérhető új elemeinek, például a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetésének, a lakásfelújítási program elindításának, a csokos lakások illetékmentességének köszönhető. A tavaly tavaszi korlátozások tapasztalatai alapján elmondható, hogy az extra támogatások nélkül a harmadik hullám jelentősebben is visszavethetné a lakáspiacot.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Viszont azt is meg kell jegyezni, hogy a szakértő szerint a márciusi ingatlan adásvételek száma csökkenést fog a hónap végén kimutatni februárhoz képest, de mindez a korlátozások bevezetésének köszönhető. Balogh László hozzátette:

“Mivel az előzetes adatok alapján a vevők is óvatosabbak lettek az ingatlanpiacon, ezért konkrétabb előrejelzést a harmadik hullám hatásairól a következő hetek tendenciái alapján lehet mondani.”

Csúcson a lakásépítési kedv

Az idei évet egyébként lendületesen kezdte a lakáspiac, ütemesen növekszik az adásvételek száma a használt lakások piacán. Emellett a lakásépítési kedv is megugrott.

Az ingatlan.com szakértője a hivatalos KSH-adatokat idézve azt mondta: januárban 1011 lakóépületre adtak ki építési engedélyt a hatóságok. Ez tavaly januárhoz képest erőteljes, 38 százalékos emelkedést. A növekedés elsősorban a családi házakra kiadott 805 darab engedélynek köszönhető, ami az elmúlt öt év legmagasabb januári értéke.

Az ingatlan.com-ról

Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 100 ezer magánszemély és több mint 8500 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-on. A weboldal havonta több mint 3 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. Az ingatlan.com 1998-ban indult, és azóta a szektor független és hiteles szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100%-os magyar tulajdonban áll. A cégcsoporthoz tartoznak a kereskedelmi ingatlanpiac vezető hirdetési portáljai: az iroda.hu, a retail.hu és a raktar.hu, valamint a money.hu is, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. További információ: info.ingatlan.com

„A magyar diákoknak fasiszta irodalmat kell olvasniuk” című cikk jelent meg a tagesanzeiger.ch svájci hírportálon. A Wilhelm Droste tollából származó cikk szerint az új tanterv antiszemita szerzők könyveit tartalmazza, és ez is csak az Orbán-kormány újabb próbálkozása arra, hogy teljes befolyása alá vegye a magyar oktatást és kultúrát.

Nézzük tehát, hogyan vélekedik Wilhelm a új tantervről: 

Amikor január végén új tantervet mutattak be Budapesten, a tanulási célokat szándékosan a múlthoz igazították. Olyan értékek kerültek előtérbe, mint a keresztény család megerősítése, a magyar nemzettel való azonosulás, és a haza védelme - nem csak fegyverrel. Ma már kötelező olvasmány lesz azoknak a szerzőknek a művei, akiket a (Wilhelm szerint) "fasizmushoz való közelségük és antiszemitizmusuk" miatt sok tanár eddig kizártnak tartott. Ilyen többek közt Herczeg Ferenc, Nyirő József, és Wass Albert. 

Mindhárman olyan területekről származnak, amelyeket Magyarország az első világháború után elveszített. Ezen szerzők művei használhatók a nagyobb magyar hazafiság ápolására, helyreállítására, de természetesen a múlt sebeinek kritikus kezelésére is. A végső felelősség persze mindig a tanár kezében van. 

A tanterv módosítására válaszul sok tanár olyan fotókat tölt fel a közösségi médiába, ahol a mellkasuk előtt tartott plakátokkal demonstrálják, hogy nem állnak készen a fasiszta írók tanítására. 

"A magyar irodalom írói szövetségei és elnökei, ismert iskolák és oktatók, tanári szövetségek, diákok és szülők nyilvános tiltakozásokat szerveznek, de mint minden, a magyar kultúrát érintő jelenlegi vitában, félni kell attól, hogy az államhatalom itt sem áll készen a párbeszédre és az önkorrekcióra"

- fogalmaz a Droste. 

A konzervatív tudósok is ellenálltak, amikor a Magyar Tudományos Akadémiát nemrégiben megfosztották fontos kutatóintézetektől. Nyilvánvalóvá tették, hogy az abszolút kormányhatalom mohósága se nem konzervatív, se nem keresztény, se nem hazafias. A kormány egyre több támogatót veszít azok közül is, akiket korábban szilárdan maga mögött tudhatott

- vélekedik Wilhelm. 

A kötelező olvasmánylista körüli vitában a magyar társadalomban mindenütt érezhető politikai feszültségek fokozódnak. A kortárs irodalmat kategorikusan kizárják az elmaradottnak tűnő új tantervből azzal az érvvel, hogy annak értéke még nem határozható meg megbízhatóan. Kertész Imre és Esterházy Péter két kortárs magyar klasszikus, akik világhírűvé tették a magyar irodalmat, érdekes módon nem szerepelnek a kötelező programban. Ezt azzal magyarázza Droste, hogy Esterházy "irodalmi szuverenitásának teljes súlyával" az utolsó leheletéig felforgatta és kigúnyolta az Orbán-rendszert.

Mielőtt viszonyt nagy kijelentéseket tennénk, meg kell említeni, hogy az új tanterv konkretizálásakor Kertész és Esterházy is bekerült az opcionális olvasmányokba. Persze ez sem lehet elég kielégítő Droste számára, hiszen csak olyan műveiket adták a listához, melyeket 1989 előtt írtak. Szörnyű! Arról nem is beszélve, hogy ha egy tanár komolyan veszi az irányelvet, amely szerint óráinak nyolcvan százalékát a kiterjedt kötelező olvasmányokra fordítja, akkor aligha jut el az opcionális olvasmányok húsz százalékáig.

Wilhelm kihangsúlyozza, hogy Demeter Szilárd befolyása, akit 2018 decemberében a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójává neveztek ki, folyamatosan növekszik, ma már egyfajta "mindenható magyar irodalmi miniszter", még akkor is, ha úgy tűnik, hogy közvetlenül nem vesz részt a tananyag létrehozásában. Wilhelm szerint Demeter Szilárd dühös, hogy a külföld megpróbál beavatkozni a magyar irodalom kánonjába. Továbbá a magyar írókat, akiket a német ajkú világban ünnepelnek, különös árulással gyanúsít, mert elsősorban német fordításaik révén ismerte meg őket a világ.

Esterházy és Kertész mellett ide tartoznak Nádas Péter és Krasznahorkai László Nobel-díjas szerzők, de a 2019 szeptemberében elhunyt Konrád György is, valamint Földényi László, Parti Nagy Lajos, Závada Pál és még sokan mások.

Dorste reményeit fejezi ki aziránt, hogy a diákok titokban azért még olvassák az igazán szeretett könyveiket az asztal alatt a csúnya, diktatórikus kormány által létrehozott tanterv ellenére is. Esterházy Péter ennek mindenképpen külön örülne - írja Welhelm -, hiszen "senki sem tudta olyan varázslatos módon használni a magyar nyelvet, mint ő". 

Nyitókép: http://blog.nuclearsecrecy.com/

Miért nehéz ma ismerkedni? Miért a családbarátság a legjobb PR egy nagyvállalat számára? Hogyan született a Biszku-film? Skrabski Fruzsinával, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom dokumentumfilmes elnökével beszélgettünk mindennapi dicséretekről, a vágyott gyerekek megszületéséről és a hétvégék szentségéről.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Édesanyád Kopp Mária pszichiáter, édesapád Skrabski Árpád mérnök, szociológus. Külön-külön és együtt is nagy jelentőségű tudományos munkákkal szolgáltak a világnak az egészséges társadalom feltételeiről, aminek szerintük az alapja a család. Milyen neveltetésben részesültél?

Nagyon jó dolgom volt. Sokat gondolkozom azon, hogy igazságtalanul jó gyerekkorom volt másokhoz képest. Egy nagy, szerető családban nőttem fel. Ráadásul okosan szerető családban. Anyukám pszichológiai tudása is benne volt. Ha valami nem ment, például rossz tanuló voltam az iskolában, addig dicsértek, amíg sikerült. Mindig, mindenben a jót látták Minden este agyon dicsértük egymást. Bensőséges viszonyom volt anyukámmal és apukámmal is. Nem csak írtak erről, hanem meg is valósították a boldog házasságot és a jó családot.

Jó szándékkal kérdezem – alkalmaztak rajtad tudományos eredményeket?

Igen, pszichológiai kísérletgyerek voltam. Például, amit én a saját lányomnál nem csinálok, nem kaptam Barbie-t. Gondolom már olvasta anyukám, hogy a testképet befolyásolja. Például ez egy rossz ötlet volt részükről. Vagy Marinak és Árpinak hívtuk őket, nem anyának és apának. Tízéves korom körül fellázadtam és önhatalmúlag elkezdtem mamázni és papázni őket. Voltak ilyen speciális dolgaik. Azt találta ki anyukám, hogy a farmer divatozás és a zsemle luxus. Ezeket leszámítva inkább pozitív kísérletei voltak. Nagyon sokat dicsértek minket. Az volt anyukám elve, hogy rengeteget kell dicsérni a másikat. Nagyon sokat beszélgettek velünk. Sokat dolgozott, hiszen professzor volt, tanszékvezető a Semmelweisen. De az az élményem, hogy ha odamentem hozzá, lerakott mindent és velem foglalkozott. Jól megérezte, hogy mikor van tényleg szükségem arra, hogy rám figyeljen. A másik pszichológiai kísérlet a részükről, hogy hatalmas bizalommal voltak irántam. Elég rossz gyerek voltam, több iskolából kirúgtak, csináltam elég nagy hülyeségeket. Soha nem faggattak, nem turkáltak a zsebemben. Bíztak bennem, annak ellenére, hogy nem úgy viselkedtem, mint akiben lehet. Ez nagyon jót tett. Azóta bárkinek, ha problémája van a gyerekével, azt ajánlom, mint túlélő és sikeres ember, hogy a bizalom az, ami átsegít egy tinédzsert a nehéz kamaszkoron.

Az édesanyád egy életen át dolgozott a népesség életminőségének vizsgálatán és javításán. Ebbe te is beleálltál. Magától értetődő volt továbbvinni ezt az örökséget?

Egyrészt ők tényleg ketten csinálták ezt. Ugyan az apukám mérnök-szociológus, az anyukám orvos-pszichológus volt, de a kutatásokat együtt csinálták, hiszen abban nagyon sok statisztika van. De még a kérdésfeltevésnél is nagyon sok szerepe volt apukámnak. Például ő hozta be, hogy kérdezzenek rá, hogy látja-e értelmét az életének, és ezt vessék össze az egészségügyi mutatókkal. Kiderült, hogy azok az emberek, akiknek van életcéljuk, sokkal egészségesebbek, boldogabbak. Egy csomó nagyon kreatív dolgot apukám tett hozzá a kutatásokhoz. Ketten alapították a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. A kutatásokból kiderült, hogy a magyar fiatalok sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi megszületik. Ez egy magyar sajátosság, Németországban körülbelül ugyanannyit szeretnének. Itt van egy csomó vágyott gyermek, aki nem születik meg. Ezért alapították a mozgalmat. Akkor és még nagyon sokáig nem volt gyerekem, végül egy született, lombikkal. De amikor elindították és amikor meghaltak, még nem volt gyerekem. Igazából csak akkor álltam bele, amikor édesanyám is meghalt 2012-ben. Akkor átvettem, mert úgy éreztem, hogy ez nagyon fontos dolog és rossz lenne, ha elhalna a szüleimmel együtt. Továbbvittem, szerencsére bele is tanultam a civil szervezeti vezetőségbe. Végül is gyermekem is lett.

Ahogyan említetted, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek. Miért nem születnek meg?

Először is nagyon nehezen találunk párt. Ez az egyik legnagyobb probléma. Ennek több oka van. Kevésbé vannak ismerkedési lehetőségek. Bár valaki azt mondja, hogy vannak, de pont, hogy túl sok van. Valamiért az ismerkedési kultúra megváltozott. Készítettek egy felmérést arról, hogy hol a leghatékonyabb ismerkedni. Kiderült, hogy például egy kocsmában nem, mert lemegy két csapat és nem kezdenek el egymással beszélgetni. Ebből a szempontból a tánciskola volt a leghatékonyabb, ott ismerkedtek össze a legtöbben. Tehát egyrészt nincs meg a párkeresésnek a formája. Vannak internetes társkeresők, de ott meg túl nagy a választék, túl nagyok az igények. Másrészt nincs az a társadalmi, közösségi nyomás, hogy illik hosszú távú kapcsolatokat szervezni, illik megházasodni. Valószínűleg ez az egyik fő oka annak, hogy nem találnak párt. Amikor találnak, nehéz elköteleződni. Nagyon nehezen hozzák meg a fiatalok azt a döntést, hogy összeházasodjanak, gyermeket vállaljanak. Ebben nagyon nagy szerepe van a mintáknak. Tudjuk, hogy Magyarországon nagyon magas a válások aránya. Nagyon sokan félnek, hogy a rossz szülői mintákat viszik tovább. Ehhez van egy jó hírünk, ez egyáltalán nem általános, abszolút meg lehet haladni a szülői mintákat.

Tehát azért nem köteleződnek el, mert úgyis elválnának?

Konkrétan az jött ki az egyik kutatásunkból, hogy félnek a szülői szereptől. Megkérdeztünk egyetemistákat, hogy hány gyereket szeretnének. Két és felet, ami nagyon magas. Kilencven százalékuk házasságban szeretne élni, ami szintén nagyon magas. Viszont amikor megkérdeztük, hogy valószínűleg miért nem történik ez, akkor elsőként mondták, hogy nem találnak stabil partnert, a második volt, hogy félnek a szülői szereptől, a harmadik volt az anyagi és karrier jellegű félelem. A szülői szereptől való félelem valószínűleg annak köszönhető, hogy nem akarnak olyan anyák és apák lenni, mint az ő szüleik. Attól félnek, hogy megismétlik a mintákat.

Kicsit túl van gondolva a gyermekvállalás.

Régebben összeházasodtak lakás nélkül is. Szültek gyermeket akár úgy is, hogy a cselédszobában laktak az anyukánál. Ma már ez nem elképzelhető. Utána pedig nagyon nehéz összeegyeztetni a családot és a karriert (ezért értékeljük a családbarát vállalatokat, hogy minél több olyan munkahely legyen, ahol ez megvalósítható). Aztán elválnak, nagyon nagy probléma a meddőség. A rossz szülési élmények is közrejátszanak.

Megmagyarázható, de érdekes jelenség, hogy a javuló életkörülmények ellenére érezzük egyre kevésbé biztonságosnak a gyermekvállalást.

Igen, nagyon érdekes, hogy a legszegényebbeknél van a legtöbb gyermek. Nyilván összefügg a fogamzásgátlással.

A haromkiralyfi.hu-t böngészve sokféle kiadványt, galériát, programajánlót találni. Szerinted melyik a leghatásosabb ezek közül vagy ezeken kívül?

Az egyik nagyon nagy sikerünk az Év Családbarát Vállalata Díj. Több mint öt éve osztjuk ki és tényleg a legnagyobb cégek versenyeznek érte. Nem csak, hogy versenyeznek, hanem akik már elnyerték, önként részt vesznek workshopokon, képzéseken, hogy segítsék a többi céget családbaráttá válni. Ezek olyan nagy cégek, mint a General Electric, a British Telecom, Magyar Telekom, Ingatlan.com. A legnagyobb multicégek is versenyeznek, hogy elnyerjék a díjunkat. Valaki már többször pályázott, nem nyerte el, de még mindig pályázik. Hatalmas igyekezet van mögötte. Ez nem csak azért van, mert jó fejek, hanem azért is, mert ma hiány van minőségi munkaerőből. Az egyik legjobb munkatárs-csalogató a családbarátság, emberbarátság. Ma már egy komolyabb embernek nagyon fontos feltétele a cég felé, hogy legyen magánélete, tudjon menni kirándulni, este legyen ideje megfürdetni a gyereket, el tudjon menni nyaralni, satöbbi. Ezek alapvető igényeink, de elindult egy olyan kultúra, amiben agyon dolgoztatják az embereket. 

Ezek a cégek rájöttek, hogy akkor tudnak jó munkaerőt szerezni, ha családbarátak, ezért pályáznak a díjunkra.

Egyébként fel is mérte a British Telecom az egész éves PR-tevékenységét és azt mondták, hogy a mi díjunk hatott a legjobban, tömegek jelentkeztek hozzájuk dolgozni. De ami még érdekesebb, hogy ennek lett egy kistestvére, a családbarát kórházi osztály. A Magyar Kórházszövetség keresett meg minket, hogy az egészségügyi dolgozók iszonyatosan le vannak terhelve és nagyon sok a válás, nagyon sokan vannak egyedül. Ott is elindítottuk a Családbarát Kórházi Osztály és Családbarát Kórház díjat. Ők is azt mondják, hogy tömegesen jelentkeznek ahhoz dolgozni, aki elnyerte a díjunkat. Ez a munkaerő-hiányos egészségügyben egy fantasztikus dolog. Ez egy abszolút siker. Közösségekben születnek meg a gyerekek. Azt látjuk, hogy ha erős közösségek jönnek létre, ott elindul egy olyan szokás, hogy megszületnek a vágyott gyermekek. Például ezeken a munkahelyeken, ahol ezt kifejezetten támogatják, sokkal több gyerek születik, mint más munkahelyeken. Egyrészt azért, mert nem félnek elmenni a munkavállalók szülni, másrészt azért, mert 

a gyereknek a legjobb reklám a gyerek.

Általában egy nő akkor akar szülni, ha a testvére, egy barátnője vagy egy munkatársa szült. Ilyenkor neki is kedve támad. Látja, hogy a másiknak megy és milyen nagy élmény, ezért ő is szívesen vállal gyermeket. Nagyon fontos tehát, hogy egyre több családbarát cég van. Siker az is, hogy a karanténban készítettünk Veszekedés helyett összebújás, Veszekedés helyett hála című videókat a Facebookra. Híres emberek mondták el, hogy hogyan lehet átvészelni a karanténos időszakot a családban. Összesen egymilliós elérésünk volt vele. Ilyen sikereink vannak. 

Főleg a nőket kell megcéloznotok a tevékenységetekkel?

Apa is kell a gyerekhez. Az apákra kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk. Van két apafüzetünk, amit a védőnők adnak a kismamáknak. Az egyik füzetben elmondjuk, hogy a gyermekvárásnál és a születéskor milyen szerepe lehet egy apának. A másik füzet pedig abban segít, hogy egy- és kétéves korban mi az apa szerepe. Egyébként iszonyatosan fontos szerepük van a gyermek életében. Léder László, a füzetek szerzője írt egy könyvet Csendes Apa-forradalom címmel, amiben összeszedte a világ összes kutatását az apákkal kapcsolatban. Például a kamasz lányoknak a legfontosabb az apa kapcsolata. Akinek jó apa kapcsolata volt, sokkal kevesebbszer került bántalmazó kapcsolatba, nem kezdett korai szexuális életet. Nagyon fontos a gyermekek életében az apa, és ez nincs kellően kihangsúlyozva. Sok a válás, sokszor eltiltják az apákat az anyák a gyerekeiktől, pedig hihetetlen károkat tud okozni, ha egy gyereknek nincsen elég apaélménye.

A napi közbeszédben gyakran mondjuk parodisztikusan, hogy mindenkinek „szülnie kell még egy gyereket, még egy magyart”. Egyetértesz azzal, hogy ezt nem lehet erőltetni?

Abszolút nem lehet. Az a mottónk, hogy szülessen meg minden kívánt gyermek. Nem azt mondjuk, hogy mindenki szüljön, hanem aki szeretne gyereket, annak lehessen. Ha valaki szeretne egyet, annak legyen egy, ha valaki hármat, annak három, aki ötöt, annak legyen öt!

A mi mozgalmunk mögött 2013-ban az összes parlamenti párt felsorakozott. Az összes párt frakcióvezetője aláírta a nyilatkozatunkat.

 Teljes nemzeti konszenzus áll a programunk mögött. Vannak egyébként babazászlóink, amit akkor teszünk ki, amikor születik egy gyerek. Olyan, mint a fekete zászló, csak ez fehér zászló egy gólyával. Amikor volt a Pride és a szivárványos zászlók, akkor mondtuk, hogy akinek tetszik, az tűzze ki a babazászlónkat. Elloptuk tőlük ezt a marketingötletet. Karácsony Gergely és a miniszterelnökség is kitűzte. Ha nézem például a tagságot, vagy azokat, akik mögöttünk vannak, azt látom, hogy ez az a ritka dolog, ami mögött teljes társadalmi támogatottság áll.

Mikor érdemes gyermeket vállalni?

Ha azt nézi az ember, hogy mikor tud fizikailag, érdemes elkezdeni harminc éves kor alatt, de ez mindenkinél attól függ, hogy mikor érzi magát érettnek rá. Azért nagyon harcolunk, hogy lehessen egy olyan karrierút, amit a mi anyáink gyakran csináltak. Egyetem alatt megszülték a két-három gyereket, és utána kezdtek el dolgozni. Erre most nem nagyon van lehetősége egy fiatalnak. Általában dolgoznak és tanulnak, eléggé lehetetlen ebbe beiktatni a gyermekvállalást is. Nem azt mondom, hogy ez a jó, de ez egy lehetséges karrierút, családalapítási helyzet lenne. Erre jelenleg nem nagyon van lehetőség. Mindenesetre a feltételeket meg kell adni a fiataloknak, hogy ha akarnak, tudjanak minél előbb családot alapítani. Azt hiszem, hogy a kormánynak elég sok támogatása irányul erre és remélem, hogy akinek lesz kedve ezentúl, meg is találja hozzá a feltételeket. 

2010-ben készítetted el Novák Tamással az első dokumentumfilmedet, a Bűn és büntetlenséget, ami Biszku Béla belügyminiszterről szólt, nagy botrány és jogszabály is lett belőle. Később a szovjet katonák magyar nőkkel szembeni erőszakosságáról és az élet kezdetéről és végéről is készítettél egy-egy filmet. Böjte Csaba javaslatára a tavaly megjelent Traumáinkon innen és túl c. filmed inkább pozitív példákkal foglalkozik. Érdemes volt Csaba testvérre hallgatni?

Igen, nagyon örülök neki, hogy készítettem egy pozitív filmet. Ez nem azt jelenti, hogy nem készíteném el a utólag a Biszku-filmet és az Elhallgatott gyalázatot. Mindig nagyon nehéz a pozitív kommunikáció. A Három Királyfiban is próbálunk mindig csak pozitív példákat kommunikálni és nyilván nincsen akkora ereje. Itt, a traumás filmnél, ahol olyan embereket mutattam be, akiknek nagyon nehéz gyerekkora volt és mégis normális felnőttek lettek, sikerült egyszerre pozitívnak és érdekesnek lenni. De nehéz olyan témákat találni, amivel nem sokkolsz, nincsen benne botrány és mégis érdekes. 

Visszakanyarodva a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomhoz, ez a pozitív szemlélet mennyire érvényesül? A családmodellekről alkotott kép jelenleg változik, de ezzel viszonylag keveset foglalkoztok. 

Mi abszolút csak erre fókuszálunk, hogy szülessenek meg a kívánt gyerekek. Egy csomó témához nem szólunk hozzá. Például nem szólunk hozzá az abortuszhoz, az örökbefogadáshoz, olyan témákhoz, amik nem vonatkoznak konkrétan arra, hogy szülessenek meg a kívánt gyermekek. 

A filmben olyan embereket ismerünk meg beszélgetéseken keresztül, akik a gyermekkori traumáik ellenére váltak kiváló felnőtté. Fedeztél fel bennük közös motívumokat, amik megmagyarázzák a pozitív fordulatot?

Mindegyikőjük túltette magát a múlton. Nem azt mondom, hogy megbocsátottak a szüleiknek, vagy azoknak, akik ártottak nekik, de megértőek, nem ezzel foglalkoznak. Nagyon nagy önreflexióval rendelkeznek. Folyamatosan figyelik magukat és észreveszik, amikor olyat csinálnak vagy mondanak, amit a múltból hoznak, a rossz mintáik miatt. Van bennük egy nagy bátorság, nyitottság, életigenlés. Megfogják a lehetőségeket. Ha bármi esélyük volt az életre, azzal éltek. 

Akkor nem a külső körülményeket okolják a sorsukért.

Nem, egyikőjük sem. Nekem az a nagyon furcsa, hogy szépen beszélnek még a szüleikről is, akik elhagyták vagy bántották őket.

Külső segítség is jellemző a történetekben?

Igen, mindenhol voltak segítők. Az például érdekes, hogy egyikőjük sem ment pszichológushoz. Illetve az egyikőjük igen, de nem segített neki. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell pszichológushoz menni, de érdekes, hogy nem a szakszerű segítség segített neki. Van közöttük három, aki megházasodott és olyan partnerük van, aki szereti őket. Megélhetik azt, hogy valaki őket saját magukért szereti. Ez nagyon nagy segítség és lehetőség ahhoz, hogy továbblépjenek. Egy Ferenc nevű szereplőnek a barátok segítettek. Bekerült egy olyan baráti társaságba, akik átlagos életet éltek. Tudatosan megpróbált hozzájuk hasonulni. Állami gondozott volt, előtte nem látott ilyet. Megpróbált úgy viselkedni, úgy élni, mint ők. Végülis most ott tart, hogy a harmadik diplomáját végzi, gyógypedagógiai asszisztens. Van, akinek a szomszédjába odaköltözött egy lelkészcsalád. A lelkész feleségét megszólította a játszótéren, ő pedig áthívta magukhoz. Rábízta a gyerekeit, velük vacsorázhatott és ez volt, ami nagyon nagy segítséget jelentett neki.

Mennyi idő egy ilyen dokumentumfilmet elkészíteni?

Évek, egy-két év. Ezek pályázatok. Amikor megnyered, egy-két évet kapsz, hogy elkészítsed. Az interjúalanyok kiválasztása, megkeresése mindig nagyon bonyolult és nehéz. Utána le kell forgatni és meg kell vágni. 

Hol tanultad a filmezést?

Nem tanultam sehol. Kommunikáció szakot végeztem a Szegedi Egyetemen, de ott nem tanultam filmezést. Úgy alakult, hogy blogoltam a Reakció blogon, ami a Mandiner elődje volt. Ott kitaláltuk, hogy vlogokat készítünk, csak akkor, 2006-ban még nem így nevezték. Zajlott egy csomó tüntetés, ahová elmentünk, kis videókat készítettünk és ezeket raktuk fel a blogra. Igazából a Biszku-film is egy ilyen vlognak készült. Azt találtuk ki, hogy megkeresünk ma élő nagy kommunistákat, becsengetünk és megkérdezzük, hogy nem akarnak-e bocsánatot kérni. Amikor eljutottunk Biszku Béláig, rájöttünk, hogy ebből több is lehet. Jó sokat forgattunk vele és elkészült a Biszku-film. Ennek olyan sikere volt, hogy a Válasz Online-ra készítettünk egy Becsengetünk és elfutunk sorozatot, havi egy kisfilmet. Aztán az M1-re készítettük ezt Novák Tamással. Azóta közös műhelyünk és közös stábunk van, ő is készít filmeket és én is. Együtt dolgozunk, külön filmeken. 

Nálad hogyan valósul meg a munka és magánélet egyensúlya?

Erre nagyon tudatosan figyelek, mert erről prédikálunk. Hétvégén nem dolgozom. Se nem forgatok, se nem három királyfizom, akármi van. Ha az atyaúristen akar találkozót, vagy van egy konferencia, akkor sem. Ez az egyik elvem. A másik, hogy négykor befejeződik az óvoda, iskola, ilyenkor elhozom a kislányomat. Ha nem, akkor van egy bébiszitter, aki segít, de általában én szoktam és onnantól vele vagyok. Szerintem jó az egyensúly nálunk.

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken található a Skrabski Pincészet. Mennyi időt tudsz tölteni a birtokon?

Most is itt vagyok. Igazából a Skrabski Pincében én csak tulajdonos vagyok. A nevemet viseli a pince, de a borkészítéshez nem értek. Sümegi Gábor és Tóth Tibor vezeti a pincét. Én időnként megkóstolom a bort és büszke vagyok rá, hogy a nevemet viseli. Ezen kívül nagyon jó érzés, hogy szépen rendbe raktunk egy hegyoldalt és működik. Az ember úgy érzi, hogy ennek van értelme. Ez egy nagyon gazos valami volt, teljesen tönkrement. Most egymás után telepítjük a szőlőket.

Visszatérve a szüleid munkásságára, szerinted mi az életszínvonal emelésének végső forrása?

Az apukámról aránylag keveset beszéltem. Egy filozofikus alkat volt, nagyon sokat beszélgetett és filozofált velünk. Az volt az elve, hogy mindenre szabad gondolni és mindenről szabad beszélgetni. Szerinte mindenre nyitottnak kell lenni, mert ha az embernek van egy létszemlélete, akkor mindennek megtalálja a helyét. A bizalom és nyitottság rettentően fontos lenne a mai világunkban, ahol nagyon nagy elmagányosodás van. Lelki vírusa a mai világnak, hogy nagyon sokan vagyunk egyedül, nagyon ellenséges világban élünk. Szerintem nagyon fontos lenne azt az alapvető bizalmat és nyitottságot érezni a másik ember felé, hogy alapvetően jót akar és nem egy tőről metszett gonosz. Ugyanígy nagyon fontos lenne, hogy beszélgessünk és ütköztessük a különböző nézeteket. Szerintem ez alapvető az életben. Ezen túl fontos, hogy tényleg bízhassunk egymásban. Jöhessenek létre olyan házasságok, amiben a felek tényleg meg tudnak bízni egymásban. Tudjanak egy életen keresztül társak lenni és ebben nőhessenek fel a gyermekek.

Az interjút készítette: Papp Ferenc