Reaktor

2022-ben ért az élmény a 4-es villamoson Újbuda felé: egy térdzoknis, rövidgatyás, haspólós, lila hajú tizenéves kamasz lány bevágódik mellém a forgó korlátai közé. Hiú szemüveget viselni (én is az vagyok), pedig indokolt lenne (nekem is), ezért arasznyira nagyított betűkkel olvas a telefonján valamit. Mivel megörültem, hogy végre látok valamilyen feliratot szabad szemmel is, odapillantok, mit is olvas: Örkény Egypercesei közül az egyik kedvencemet, a "Mit mond a hangszóró?"-t. Puhán fékez a villamos, rálép a lábamra, elmormol egy bocsit, majd ugyanazon lábamról elrugaszkodva leszáll a villamosról. Nem hagyott félbe semmit: ennyi idő alatt el lehet olvasni a 110 éve született novellamágus legtöbb munkáját, aki, bár 1912 áprilisában született, nem vesztett a varázsából. Ma is olvassák a lila copfos tizenévesek (hála érte).

Örkény pályája abszolút nem az irodalom felé indult, a Műegyetem ma is büszke rá, hogy a jóeszű srác náluk, a vegyészkaron kezdett, majd átigazolva a Pázmány gyógyszerész karára végül az utóbbi területen szerzett diplomát. Később azért visszatért a vegyészkarra, és gyorsan be is fejezte félbehagyott tanulmányait. Ezután kevés információnk van arról, mit kezdett frissen szerzett hiányszakmabeli diplomájával, az viszont biztos, hogy a feltételek nem voltak jók az induláshoz, mert '41-es diplomaátadása után nem sokkal munkatáborba küldték és 1946-ig ott is kellett maradnia. Bár novelláiról ismert, az ötvenes években dramaturgként dolgozott, majd az állami vezetőség fogadtatása miatt elhagyta a színházat, és az Egyesült Gyógyszergyárba ment vegyészmérnöknek. Közben folyamatosan dolgozott, még a halálos ágyán is ontotta magából groteszk és zseniális műveit.

De vajon mivel sikerült megfognia egy olyan generációt tagjait, akiknek a Trónok Harca családi esti film, és akik folyamatosan gördülő hírek között tizedmásodpercekben mérhető időt töltenek a cikkek felett?

Divat a groteszk

Olyan fiatalokról beszélünk, akik az "ugly shoes" típusú termékért pénzt adnak. Dívik minden, ami az öregek szerint megbotránkoztató, szerintük viszont inkább elgondolkodtató. A groteszk pedig egyenesen menő, így azok a novellák, amik két cukorral isszák a világháborút, érthető módon sikeresek a srácok körében. Csak hogy értsük, a lila copfos lány ezt olvasta a négyhaton:

MIT MOND A HANGSZÓRÓ?

A szekrényes öltözőnek mind a négy fala, a padlótól a mennyezetig csupa szekrény. Mind ugyanarra a kulcsra nyílnak. A kulccsal a kabinos jön-megy; bezár, ha valaki úszóruhára vetkezett, kinyit, ha öltözni kíván. Harmincöt éve jön s megy e szekrények előtt, behunyt szemmel is megtalálja akármelyiket.

Néha alig van vendég, akkor ül, pihen, s a hangszórókon közvetített rádióműsort hallgatja. Máskor váratlanul összeszaladnak az érkezők és a hazakészülők. Ezt ő úgy hívja: torlódás. Ilyenkor alig győzi a munkát. E torlódásokat leszámítva a kabinosság nem tartogat meglepetéseket a kabinosnak. Egyszerű, kényelmes, de azért nehéz munka ez. Az a nehéz munka, amihez nem okvetlenül kell embernek lennünk.

- Szép kis torlódás volt itt az előbb - jegyzi meg.

- Figyeltem magát, Schuller úr. Úgyszólván senkit se várakoztatott.

- Ezt is ki lehet tapasztalni, kérem. Ámbár van itt néhány velem egyidős kabinos, aki ilyen rumliban elveszti a fejét.

- Azt akarja mondani, hogy a tapasztalat nem minden?

- Bizonyos esetekben nem. Szerintem a kabinossághoz némi rátermettség is kell.

- Ezt maga jobban tudja, Schuller úr.

- Sőt, kérem. Továbbmegyek. Még a rátermettség is kevés. Hogy az ember a legnagyobb torlódásban se veszítse el a fejét, ahhoz speciális adottságokra van szükség.

- Milyen adottságokra céloz, Schuller úr?

- Lélekjelenlét, öblös hang, erélyes, sőt, ha kell: erőszakos fellépés... Persze, ilyen méretű közbelépésre csak ritkán nyílik lehetőség.

- Remélem, Schuller úrnak már nyílt rá lehetősége.

- Összesen egyszer volt itt akkora torlódás, hogy ha nem én vagyok szolgálatban, akkor összetaposták volna egymást a vendégek.

- Mikor történt ez?

- Amikor a hangszórókon bemondták a hadüzenetet. Ráadásul gyönyörűen sütött a nap, és zsúfolásig volt az uszoda.

Az öltöző ablakán besüt a nap. Ma is gyönyörű az idő, ma is zsúfolt az uszoda, ma is szól a hangszóró, mondja a híreket.

Schuller úr az ablakhoz lép. Fülel. Kérdőn nézek rá.

- Semmi - legyint. - Valahol Bengáliában.

Érezzük, nem?

Rövid, csattan

Az nem teljesen igaz, hogy a "mai fiatalok" tág értelemben véve mind figyelemzavaros idegbeteg túlhajszolt népség, akik képtelenek egy percnél tovább odafigyelni bármire. Azzal az érveléssel sem értek egyet teljesen, hogy az Örkény-divatot az indukálta volna, hogy az Egyperceseket még éppen van a gyereknek ideje elolvasni. Inkább amondó vagyok, hogy ezekre a fiatalokra annyi információ akaszkodik percenként, hogy kiemelkedően jól értékelik, ha valaki egy percben el tud mondani valamit, aminek értelme van. Ez nekik segít, ez egy pihentető valami. Nem csak az Örkény-féle novellisztika ilyen, a drámáiban is csattanós párbeszédek vannak, amiket élvezet hallgatni. Egy lényeglátó ember lényegre törő gondolatai - hiánycikk, főleg, ha még mellé igaz is.

JELLEMPRÓBA

A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.

Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.

Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.

Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.

- Korrupt féreg - gondoltam magamban.

- Korrupt féreg - gondolta a puli.

Kép forrása: shutterstock.com

Elon Musk különleges figura. Nemcsak kiváló érzékkel csap le a jövő legígéretesebb technológiáinak fejlesztésére, és vág bele bátran olyan projektekbe, lásd a mesterséges intelligenciával és űrtechnológiával kapcsolatos úttörő innovációkat, amelyek most még valószínűleg inkább viszik a pénzt, mint hozzák, hanem kilóg a sorból azért is, mert nem azt a balos-liberális nótát fújja, ami szinte elvárás az USA-ban. Nem jobbos kőgazdag vállalkozó, mint mondjuk a Murdochok vagy Peter Thiel, vagy a Koch testvérek, de nem rejti véka alá éleményét például a politikai korrektség károsságáról vagy a véleményszabadság valódi értelméről. Nem mellesleg jelenleg ő a világ leggazdagabb embere.

Musk most megint felkavarta az állóvizet azzal, hogy ajánlatot tett a Twitter összes részvényének megvásárlására. Sokat írt már erről a nemzetközi és hazai sajtó, nem akarom a valószínűleg jól ismert részletekkel fárasztani a Reaktor olvasóit, a lényeg, hogy a jelenlegi részvényárnál magasabb árat kínál a Tesla tulajdonosa a részvényeseknek.

Persze kitört a palotaforradalom a közösségi médiát saját terepének és hűbérbirtokának tekintő értelmiségi elitek körében. Micsoda? Hogy egy emberé legyen a Twitter? Hallatlan! Ráadásul Musk nem kertelt, és közölte:

Néhány, balról és jobbról egyaránt érkező kritikus reakció Musk szándékára egészen ijesztő illetve röhejes, vagy mindkettő egyszerre. A Washington Postban például kifejtették, mennyire nem jó, ha milliárdos üzletemberek teszik rá a kezüket "fontos kommunikációs csatornákra." Hát, LMAO: írja ezt a Washington Post, amely egyébként a milliárdos üzletember Jeff Bezosé. A legnagyobb amerikai médiavállalatok közül a New York Times kivételével (amelyikkel persze annál sokkal nagyobb problémák vannak, lásd igazmondás és elfogulatlanság, minthogy ki a tulajdonosa) gyakorlatilag mindegyik milliárdosok vagy összesen hat nagyvállalat többségi vagy kizárólagos tulajdonában van, ahogyan azt például ebben a cikkben is olvashatjuk.

De nem maradtak el a jajkiáltások a neokonok soraiból sem: a Reaktoron is gyakran szemlézett Matt Tlaibi idézi például a legacy, héja konzervatív publicistát és tanácsadót, Max Bootot, aki kijelentette a Twitteren:

"Tartok attól, milyen hatása lenne a társadalomra és a politikára annak, ha Elon Musk megvásárolná a Twittert. Úgy tűnik, ő abban hisz, hogy a közösségi médiában minden megnyilvánulás elfogadható. Ha azt akarjuk, túléljen a demokrácia, több tartalom moderálásra van szükség, nem kevesebbre."

I am frightened by the impact on society and politics if Elon Musk acquires Twitter. He seems to believe that on social media anything goes. For democracy to survive, we need more content moderation, not less.

— Max Boot �� (@MaxBoot) April 14, 2022

Az ilyen hozzáállás, különösen egy közép-kelet európai országból nézve, egyszerre ijesztő és röhejes. Attól lesz demokrácia, hogy megmondjuk, mit lehet kiposztolni és mit nem? Ráadásul nyilvánvalóan elfogult módon, hiszen ne tegyen úgy Boot, mintha nem tudná: például Trumpot és a konzervatív szerzőket, médiumokat cenzúrázta és kitiltotta a Twitter, miközben terrorista, antiszemita és pornográf tartalmakat simán megtűr. Zuglóiasan szólva, hagyjuk Ibolykát aludni!

Igen, jól értjük, egy herceg a festői Szaúd-Arábiából! Aki amúgy a világ egyik leggazdagabb embere, nyilván hihetetlenül felelős, és a fenntartható fejlődésre és jövőre sokat adó befektetések révén. A jó herceg sietve ki is jelentette a Twitteren, hogy ő, mint a platform "egyik legnagyobb és legrégebbi tulajdonosa" elutasítja Musk ajánlatát, mivel az nem fejezi ki a Twitter valódi értéket és jövőbeli potenciálját. 

Interesting. Just two questions, if I may.

How much of Twitter does the Kingdom own, directly & indirectly?

What are the Kingdom’s views on journalistic freedom of speech?

— Elon Musk (@elonmusk) April 14, 2022

Nos, Musk éppen azt ígéri a Twitterrel kapcsolatban, hogy amennyiben ő lesz az egyedüli tulajdonos, a "szólásszabadság globális platformjává teszi" és "lehetővé teszi, hogy a Twitter kibontakoztassa a benne rejlő potenciált." Többek között Tucker Carlson is kiemelte a Fox Newson, hogy, amint arra egyébként maga a dél-afrikai milliárdos is rávilágított, ha elutasítják Musk felvásárlási ajánlatát a Twitternél, hogyan fogják ezt megindokolni a részvényeseknek? Ugyanis Musk ajánlata még gazdagabbá, nem szegényebbé tenné őket, tehát nyilvánvalóan nehéz lenne ésszerű kifogást találni arra, miért vetik el a teljesen üzleti alapú propozícióját.

Szerintem nem valószínű, hogy Musk sikerrel jár, de az biztos, hogy már magával az ajánlatával is borsot tört a szólásszabadság ellenségeinek orra alá, és szerzett magának jó sok hívet azok közül is, akik eddig fanyalogva tekintettek rá. Teslát mondjuk ezután sem fogok tudni venni, de az tuti, hogy még jobban odafigyelek majd, mit mond Elon.

A Wikileaks által 2010-ben és azt követően közzétett amerikai nagykövetségi táviratok ügyére talán kevesen emlékeznek a Reaktor olvasóink közül, mivel abban az időben sokan még konkrétan gyerekek voltak, mint jómagam is. Utólag úgy tűnik, a táviratok sok mindent elárulnak az amerikai diplomáciáról, nagy titkokat azonban nem tudunk meg belőlük. Szerintem soha nem derült ki igazán, mi késztette az árulásra a táviratokat annak idején kiszivárogtató hírszerzési elemző altisztet, Bradley Manninget, aki amúgy börtönévei alatt nemet váltott és Chelsea Manningként él. Mellesleg, bármennyire is örvendezhettek sokan azon, hogy az amerikaiak jól beégtek a táviratok kiszivárgásával (amelyekről egyébként az USA külügyminisztériuma soha nem ismerte el, hogy eredetiek), és tény, hogy izgalmas háttérinformációk és összefüggések derül(het)nek ki belőlük, Manning véleményem szerint hazaáruló, akinek jellemző módon Obama elnök 2017-ben megkegyelmezett, így a rá 2013-ban kiszabott 35 évnyi börtönbüntetésének csak a töredékét kellett leülnie.

A Julian Assange-féle Wikileaks persze sok szempontból csak a dolgát tette, amikor nyilvánosságra hozta a táviratokat, és a tudósítások szerint ügyelt arra, hogy olyan információkat ne osszon meg, amelyek emberéleteket veszélyeztethetnek. Mindenesetre az elemzőknek biztosan igazi kincsesláda a távirathalmaz, és az ukrán háború kapcsán is sokan beletúrtak a régi iratokba, hogy magyarázatokat keressenek arra, hogyan érhette annyira váratlanul a világot, de főként az amerikaiakat, a putyini agresszió Ukrajna ellen.

A The American Conservative-en április 8-án megjelent cikkében a PayPal és Yammer alapító amerikai vállalkozó, David Sacks nem kevesebbet állít, mint hogy az ukrán háború megelőzhető lett volna, ha az amerikai diplomácia vezetői nem viselkedtek volna inkompetensen hosszú évek óta. Az Elon Muskhoz hasonlóan dél-afrikai születésű Sacks amúgy a konzervatív nézeteiért méltán híres másik ismert amerikai vállalkozó, Peter Thiel volt egyetemi haverja, akivel együtt írtak gyilkos könyvet az erőltetett sokszínűség és a politikai korrektség hazugságairól még a Stanfordon.

Szerinte tökéletesen figyelmen kívül hagyták a rengeteg intő jelet, és amióta kitört a háború, megpróbálják eltussolni inkompetenciájukat. Az uralkodó narratívájuk az, hogy a NATO folyamatos keleti bővítésének és Ukrajna NATO-tagsággal való hitegetésének semmi köze nincs Moszkva reakciójához, és aki mást állít, az, a Fehér Ház szóvivőjének, Jen Psakinak a megfogalmazásában, "papagájként ismétli a putyini hivatalos álláspontot." Az amerikai kormány célja, hogy a NATO-bővítés kérdése abszolút tabuvá váljon az amerikai közbeszédben, állítja Sacks, és mindenkinek, aki elemezni meri a háború kitörésének okait, azonnal megkérdőjeleződjék az USA iránti lojalitása. (Már gondolom azon a faék egyszerű érvelésen felül, hogy Putyin nem normális.)

Persze nem lehet csak Bidenék nyakába varrni a dolgokat. Sacks emlékeztet arra, hogy már Henry Kissinger, és a Bush-éra külügyminisztere, Robert Gates is évekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy ha a NATO-t "Oroszország küszöbéig" tolják ki, annak katasztrofálisak lesznek a következményei. Sacks felidézi, hogy Gates emlékirataiban szó szerint azt írja,

Nem valószínű, fejtegeti Sacks, hogy Gates Putyin papagája lett volna, mint ahogy az sem, hogy a jelenlegi CIA igazgató, Bill (William J.) Burns az volt, amikor moszkvai amerikai nagykövetként egy azóta a Wikileaksnek köszönhetően elhíresült táviratot jegyzett 2008 februárjában, a következő címmel: "A Nyet az Nyet: Oroszország vörös vonala a NATO-bővítés." A távirat gyakorlatilag kifejti, hogy az oroszok világosan jelezték, Ukrajna NATO-tagságának perspektívája elfogadhatatlan.

A táviratról született elemzések szerint a távirat összefoglalója valójában felvizezte a valódi mondanivalóját, egyfajta külügyminisztériumi alkalmazotti gyávaságból-óvatosságból. Ez azért lényeges, mert hozzáértők szerint a külügyminisztérium legmagasabb posztjait betöltők az esetek többségében kizárólag a távirat címét és az összefoglalót olvassák el. Érdekes az is, hogy a fő üzenetet a távirat nem annak szerzőivel (akik, bár hivatalosan maga a nagykövet jegyezte, valószínűleg többen voltak, például az első beosztott, a politikai osztály vezetője és más diplomaták) mondatja ki, hanem egy szakértővel: egy Dmitrij Trenyin nevű Amerika-barát orosz professzorral, a moszkvai Carnegie Központ akkori igazgatóhelyettesével (ma a Carnegie Békeintézetnek átkeresztelt intézmény vezetője, akit már szintén "Putyin szószólójaként" emlegetnek.) Trenyin egyrészt kifejti, hogy bár

az orosz elitek és vezetés ezzel a megfontolással nem foglalkozik, hanem úgy érzi, "az egy dolog, hogy Ukrajna folyamatosan nyugatra tolódik, de az már más kérdés, hogy de jure amerikai szövetségesi státust kapjon." A távirat szerint Trenyin azt is aláhúzza, hogy nem szabadna, hogy "az ukrajnai belső hatalmi harcok" határozzák meg az USA és Oroszország viszonyát. Nos, rá sem hallgattak.

Az okos és megfontolt karrierdiplomata William Burns a felvizezett összefoglaló ellensúlyozására adhatta az erőteljesen figyelemfelhívó címet a táviratnak, láthatóan nem sok eredménnyel.

Szomorú és ijesztő, hogy a világ azon hatalmai, amelyek akár el is tudják pusztítani a világot az atomfegyvereikkel, milyen felelőtlenül és szűklátókörűen viselkednek, hála inkompetens, olykor ostoba vezetőiknek. Hozzáteszem, az ukrán elitek sem a bölcsességükről ismerszenek meg. E sokszereplős játszma aktorai által hozott évtizedes rossz döntések következményeit persze így vagy úgy mindannyian megfizetjük: az ukránok, az oroszok, és például mi magyarok, beleértve kárpátaljai nemzettársainkat is. Az amerikaik viszont messze vannak, náluk legfeljebb még drágább lesz a benzin…

Mindenki ismeri a Titanic történetét, ami éppen 110 évvel ezelőtt, 1912. április 14-én ment neki a jéghegynek, és 2 óra 40 perccel később süllyedt el teljesen, több száz kilométerre a legközelebbi szárazföldtől.  Ha  ha máshonnan nem is hallanánk róla, az igazi kasszasiker Hollywoodi film végképp világhírűvé tette, ami végül rekord hosszú ideig, 15 hétig szerepelt a jegyeladási lista élén, míg a film betétdala, a My heart Will go on 16 hetet töltött az amerikai slágerlista első helyén. 

Összeszedtem tehát néhány érdekes tényt és tévhitet a filmről és a valós eseményekről, amit talán nem tudunk a világ egyik legismertebb hajójának történetéről.

Tények

• Valóban elsüllyeszthetetlennek gondolták, 4 rekesz megsérülése és vízzel való megtelése ellenére is a felszínen tudott volna maradni a tervezők szerint. A balszerencse netovábbja, hogy a jéghegy éppen olyan szögben érte a hajót, ami a fennmaradást már nem tette lehetővé. 
• A film forgatási költsége 200 millió dollár volt, míg az eredeti Titanicot 7.5 millió dollárból építették
• Az az ajtó, amin Rose fekszik a film végén, pontos mása egy eredetinek, amit jelenleg is meg lehet tekinteni Halifaxban 

• Érdekes tény, hogy tavaly Tenesseeben a Titanic kiállításon leomlott a jéghegy, aminek következtében 3 embert kórházba kellett szállítani.
• James Cameron, a film rendezője 12 alkalommal merült le a hajóroncshoz, hogy azt tudja visszaadni a filmben a nézőknek, amit a saját szemével látott
• Több tengeralattjárós merülést is szerveztek már a hajóroncshoz, a tavalyi évben hatot, de az OceanGate Expeditions az idei évre is tervez hasonló utakat. Azonban ennek ára igen borsos, 125 ezer dollárba, azaz több, mint 40 millió forintba kerül a 10 napos hajóút, ami egyszeri merülést tartalmaz. 
• Jelenleg a roncsot fémevő baktériumok károsítják, így ha a jelenlegi tulajdonos cég állagmegóvási kísérletei nem érnek célba, 15-20 éven belül teljesen elpusztul a hajóóriás.

• A  roncs 3800 méteres iszonyatos mélységben fekszik, ami ebben a régióban a karbonát kompenzációs határ alatt fekszik. Ez azt a mélységet jelöli, ahol egyensúlyi szint alakul ki a karbonát lerakódás és feloldódás között. Itt már nem maradnak meg az emberi csontok, hanem szó szerint feloldódnak a tengervízben. Szóval a Titanic roncsai között egyetlenegy holttest sem fekszik, létezésükről csak ruhák és cipők tanúskodnak.

Tévhitek

• Nem zárták be a harmadosztályon utazókat, bár tény, hogy a túlélők nagy százaléka az első osztályról származott. Egy fedélközben utazó túlélő, Daniel Buckley szerint a kapuk nyitva voltak. Bár az ütközéskor a legénység még megpróbálta távol tartani őket az első osztálytól. A különbséget az okozhatja, hogy a harmadosztály utasainak nagy része már aludt a tragédia bekövetkeztekor, így kevesebb esélyük maradt a feljutásra.
• Nem szegtek szabályt a mentőcsónakok számával, sőt, több volt, mint a törvényileg meghatározott. Akkoriban nem az utaslétszámhoz, hanem a hajó súlyához igazították a mentőcsónakok számát. A cég több, mint 100 férőhellyel több csónakot helyezett el, mint amennyit a törvény akkor előírt. Az építtető cég egyébként már tudott arról, hogy hamarosan életbe lép az a törvény, ami kötelezővé teszi, hogy annyi hely legyen a mentőcsónakokban, amennyi az utasok száma, és a Titanicot ezt szem előtt tartva építették, azonban végül nem töltötték fel az összes erre szánt helyet. 
• Az SOS jelzést nem a Titanicon használták először, több hajókatasztrófánál is küldték korábban ezt a morze kódot. Viszont tény, hogy megismeréséhez és “népszerűsítéséhez” nagyban hozzátett.
• Magyarországon a Friss Újság írta a tragédiáról: “Soha annyi ember és vagyon nem merült alá, mint most”- a mondat vagyonra vonatkozó része azonban nem állja meg a helyét. Valóban nagy értékű dolgok süllyedtek el, de arany vagy egyéb luxuscikkek nem voltak az utasoknál nagy mennyiségben, így nem mérhetetlen mennyiségű érték az, ami az utasok poggyászával  a tengerbe veszett. 

Április 11-én rendezik meg az iF Design Award eseményt, ahol évről évre 20 ország legnevesebb szakmai zsűritagjai igyekeznek megtalálni a jövő feltörekvő tehetségeit. Kevesen lehetük ott az idei kiállításon, de lehetőségünk van visszatekinteni, hiszen tavaly magyar díjazottja is volt az eseménynek. Nézzünk hát párat 2021 fiatal formatervezőinek legfelkapottabb ötleteiből!

Kerékgyártó András és a PLYDESIGN

Kezdjük is a rangos verseny 2021-es "Termék" kategóriás győztesével. Tavaly a Plydesign FRIGATE székcsaládja nyert, de számos más nagy sikerű és szép számban értékesített bútoruk van (BigSee díjat például kétszer is szereztek, mindkét alkalommal ülőbútoraikkal). Miért is különlegesek ezek a darabok?

Anyagaik és gyártási elméletük abszolút a fenntarthatóság köré épül, a székek és a többi bútor pedig abszolút nem olyan túlgondolt, csicsás, vagy elvont, mint amit esetenként láthatunk kitüntetett munkák között; minden bútor egyszerű, szép, és ami nagyon fontos: neutrális, elegáns, így bármilyen stílusú háztartásba beleillik.

Borsány-Gattyán-Huszár: a TEQLITE

Bár régebb óta létező sportág, itthon a 2020-as években lett egyre népszerűbb a teqball, amit én is onnan ismertem meg, hogy az egyetem belső szabadidős terepein az asztalokat mindig megtöltik a srácok ezt játszva. Bár rendszeresen eltalálnak a labdáikkal, de hajlandó vagyok elvonatkoztatni személyes sérelmeimtől, ugyanis tényleg nagyon vicces játék: valahol a pingpong és a foci közé sorolnám, egy görbe asztalon kell egy labdát lábbal passzolgatni meghatározott szabályok szerint. Ehhez szükség van egy mobilis, könnyen telepíthető és több funkciót is magában hordozó asztalra, amit a sportszergyártók eddig nagyüzemben keveset hoztak létre. A magyar tervezők ezt a piaci rést találták meg, és létrehozták a TEQLITE multifunkciós játékeszközt, amin többek közt a teqball - szerintem rém veszélyes - játékát lehet játszani. Alig várjuk, hogy a srácok munkáit nemzetközi versenyeken is láthassuk (védőháló mögül... :)).

forrás: teqballve.com/

Oravecz András és Németh Ádám - az ADAMO babahinta

Személyes favoritom a két formatervező úr munkája, az ADAMO babahinta. Nem csak azért, mert jóleső érzés látni a hintázó kisgyerekeket a nagyon szép és kifinomult tervezésű hintában, hanem azért is, mert a termék mögött nagyon komoly, a formatervezés szigorúan vett határain túlmutató (ha egyáltalán létezik ez a határ) kutatómunkát igényelt a projekt:

Egészséges gyermekeknek megnyugtató és idegrendszerre rendkívül jótékonyan ható eszköz, de használják fogyatékossággal született és koraszülött gyermekeknél is, ahol az idegrendszer korai alakulása kritikus időszak.

képek forrása:sztnh.gov.hu

Horváth Zsuzsanna - NORNIR falióra

A különleges terv az emberi asszociációra épít, amikor már annyira megszoktunk egy tárgyat vagy egy rendszert, hogy annak hosszabb értelmezése nélkül, ránézésre dekódolni tudjuk és következtetéseket tudunk levonni a látványból. Ilyen az emberek nagy részének az analóg óra: nem kell már utána számolnunk ötösével a perceknek, a számlapon feltüntetett karakterek nélkül, a mutatók állásából is tudjuk, mennyi az idő. 

A minta iránya mutatja az aktuális időt. A belső, nagyobb lemez a perceket, a kisebb, külső az órát mutatja, vagyis a megszokott elrendezéssel ellentétesen, a perc és az óramutató fordítva helyezkedik el. 

Így tulajdonképpen a vonalak együttállásából kirajzolódik a két mutató, ami azonban fizikailag nem is létezik, legalábbis a szó szoros értelmében nem. 

képek forrása:sztnh.gov.hu

„Jövőre elkezdek konditerembe járni!”

Az egyik legnépszerűbb újévi elhatározás ez, mégsem olyan könnyű a fogadalmat hosszú távon tartani. Sokan már februárban, márciusban feladják az egészséges életmódra való áttérésről szőtt terveiket, éppen ezért – pontosabban ennek elkerüléséért – összegyűjtöttem néhány tippet, saját és mások tapasztalatait. Remélem, még épp időben…

Hogyan kezdjük el...

            Először lemenni az edzőterembe sosem könnyű – ismeretlen terepen, ismeretlen emberekkel edzünk, ráadásul nem tudjuk, mekkora súllyal milyen gyakorlatokat érdemes végezni… Azonban valahol el kell kezdeni - még ha ez filléres közhelyként is hangzik. Első lépés a belső motivációból született elhatározás. Az első edzéseken még ismerkedik az ember a testével, a gyakorlatokkal, a súlyokkal – célszerű az elején személyi edző vagy egy tapasztaltabb barátod segítségét kikérni, mutassa be helyesen a gyakorlatokat és írjon egy edzéstervet, hiszen teljesítményünk nyomon követése elengedhetetlen, ha fejlődni szeretnénk. Jegyezzük le a gyakorlat nevét, a súlyt, és azt, hányszor hány alkalommal végeztük el, közöttük mekkora szüneteket tartottunk (például: bicepszhajlítás kézi súlyzóval kiforgatva, 10 kg, 3x12, 90 mp szünetekkel).

Mindez azért kulcsfontosságú, mert a fejlődés a súlyok, az ismétlésszám és az intenzitás fokozatos növelésével, illetve a gyakorlatok közti szükséges szünetek csökkentésével érhető el - ez az úgynevezett progressive overload. (fokozatos túlterhelés) A legideálisabb háromszor vagy négyszer elvégezni egy gyakorlatot, 6 és 15 közöttI ismétlésszámmal. Ennél kevesebb szabályos ismétlés esetén a súly még túl nehéz, ennél többnél pedig túl könnyű - ekkor érdemes emelni a súlyon, a szünet pedig valahol 1 és 3 perc között optimális. Eleinte tehát szóljon minden a tanulásról, sajátítsuk el a gyakorlatok helyes kivitelezését (ízületi fájdalmakat eredményezhet, ha 3 kilogrammal nagyobb súllyal, de helytelenül hajtjuk végre a feladatot). Saját kezdeti tapasztalataink és mások tanácsán kívül érdemes élnünk az internet adta lehetőségekkel: tájékozódjunk a Youtube-on vagy a közösségi médiában (én Jeremy Ethier csatornáját javaslom például, aki statisztikai adatokkal támasztja alá állításait). Ha ötlettelenek vagyunk a bemelegítés kapcsán, vagy nem vagyunk tisztában a gyakorlat helyes végrehajtásában, a neten bolyongva seperc alatt választ kapunk.

… És hogyan tartsunk is ki?

            Az, hogy ne gyomorgörccsel menjünk edzeni, legalább olyan fontos, mint a tréning közbeni hidratálás (ajánlott legalább egy liter víz), valamint a bemelegítés előtte és a nyújtás utána. Ez személyfüggő, mindenkinek más segíthet abban, hogy boldogan menjen edzeni. Valaki egymást segítő és motiváló barátokkal szeret kondizni, mást a sportolás utáni megérdemelt süti hajtja, megint mást a sikerélmények motiválják. Apropó, sikerélmény: tűzzünk ki reális, fenntartható célokat (aki egyből heti hat edzést lő be magának, általában gyorsan abbahagyja, ezért ideális heti egy-két alkalommal belevágni, majd ezt a számot később növelni) és egyszerűen kivitelezhető, élvezhető gyakorlatokat hajtsunk végre újra és újra, így érünk majd el eredményeket. Ha minden egyes edzés során új gyakorlatoknak veselkedünk neki, nem tudjuk mérni a teljesítményünket, csupán az izmainkat zavarjuk össze, maradjunk tehát legalább hat hétig ugyanazoknál a gyakorlatoknál, még ha ez unalmasabb is (a súlyok és az ismétlésszámok természetesen nem maradnak, azokat növeljük). 

Legyünk türelemmel! Ne várjunk néhány edzés után hatalmas változást, nagyjából két-három hónap kell az első látható eredményekhez. Ha mégsem látunk változást, vizsgáljuk meg az alvás-edzés-étkezés hármast; lehet, hogy megfelelően edzünk, de nem alszunk eleget (legalább 7 órára van szükség: különösen fontos az edzésnapot követő alvás, mivel az izomnövekedés a mély alvás során történik a növekedési hormon természetes felszabadulásának köszönhetően), vagy nem figyelünk az étkezésre (nem viszünk be a szervezetbe elég folyadékot, különösen edzés közben, esetleg sokkal kevesebb/több kalóriát viszünk be, mint gondolnánk, ennek elkerülése végett hasznos mérni a kalóriabevitelt). Később gyümölcsöző lehet megspékelni teljesítményünket további metódusokkal és eszközökkel (hideg-meleg váltózuhany, kreatin...), de ez mind részletkérdés, kezdetben figyeljünk az alapokra, és utána lépjünk szintet!

Tartsuk be a fentebb felsorolt, biztos alapként szolgáló tippeket, legyünk nyitottak a tanulásra, merjünk kérdezni és segítséget kérni, és az eredmény hosszú távon megkérdőjelezhetetlen lesz. Sok sikert és jó egészséget kívánok, hajrá!

Egy német kamu-milliomos örökösnő, aki megvezeti New York krémjét és egy Tinderes csaló, aki hiszékeny lányok pénzéből fedezi fényűző életstílusát. A Netflix felhasználóknak bizonyára nem ismeretlenek az imént említett karakterek, akiknek története nagy port kavart az elmúlt hónapok során. A történetüket megvásárló Netflix egy dokumentumfilmben és egy 10 epizódos sorozatban mutatja be a csalók történetét, de mindezt olyan stílusban és formában teszi, hogy az ember szinte megkedveli őket a végére. Hogyan tudja a stream óriás közszereplővé alakítani ezeket a negatív szereplőket, és miért dőlünk be neki?

Az Inventing Anna című sorozat, Anna Delvey (valódi nevén Anna Sorokin) történetén alapul, aki egy orosz-német származású örökösként libben be a New York-i elit köreibe. Anna elmondása szerint közel 65 millió dolláros vagyon ütötte volna a lány markát németországi dollármilliárdos édesapja révén, amint betölti a 25. életévét. Ennek persze köze sem volt a valósághoz, ahhoz viszont elég volt, hogy elnyerje a legmagasabb társadalmi körök bizalmát, és megtévesszen maga körül mindenkit.

Fényűző életstílusát hol barátai által, hol csalással felvett hitelekkel finanszírozta, ami olyannyira meggyőző volt, hogy egy több mint 20 millió dolláros hitel elnyeréséhez is majdnem zöld utat kapott. 

Ha valaki nem olvasta a hírekben Anna történetét, és minden előismeret nélkül ugrik neki a sorozatnak, akkor akár még szimpátiát is kezdhet érezni iránta, annyira ügyesen írták meg a forgatókönyvet. Előhúzzák a "szegény külföldi lány" kártyát, akivel nem bántak jól az iskolában, el kellett költöznie fiatal korában, és még a családjával sincs szoros kapcsolata. A történetet feltáró újságíró és a lányt képviselő ügyvéd is pártolja Annát, ami még nehezebbé teszi a tisztán látást. A hab a tortán az egyik mellékszereplő, akit olyan utálatosan festenek le, hogy az ember hajlamos elfelejteni, hogy ki is a valódi negatív karakter. 

A Tinder-csaló történetét hasonlóan alakította a Netflix. Miután megismerjük Simon Leviev gaztetteit és a hihetetlenül szövevényesen felépített hazugság-hálót, a csaló egyszerű családi hátterével próbálják elnyerni a nézők szimpátiáját.

A Netflix munkásságának egészen biztosan köze van a dologhoz, hiszen az ügyes történetmesélés és az irreleváns részletek könnyen el tudják terelni az ember figyelmét. 

A két történetben közös, hogy bár már a megfilmesítés előtt is olvashattunk ezekről a karakterekről és tárgyalásaikról, azonban világhírnevet a Netflix által kaptak, akinél gyakori, hogy az események után néhány évvel ráteszi a kezét egy-egy érdekesnek tűnő sztorira.

(Érdekesség, hogy az összeg - bármilyen magas is legyen - arra volt csak elég, hogy az adósságainak és büntetéseinek egy részét fedezze belőle.) 

Bár a csalásokat szinte lehetetlen teljes egészében felsorolni, “főhőseink” egészen minimális börtönnel úszták meg a dolgot. (Simon Leviev már néhány hónap, Anna Sorokin pedig majdnem 4 év után szabadult.) A sorozatok által szerzett hirtelen népszerűség abszolút jól jött mindkettőjüknek, hiszen emiatt olyan bánásmódban részesülnek, amit a hasonló csalások elkövetői még csak remélni sem merhetnek. Leviev pénzért vállal születésnapi videó üzeneteket, amiért egyesek kifizetnek akár 1000 dollárt is, leszerződött egy Los Angeles-i menedzserrel, könyvet szeretne írni, podcast adásokat közvetíteni, és még egy valóságshow szereplés is tárgyalások alatt van.

Miután az Egyesült Államokból való kiutasítását már többedszerre fellebbezte meg, és jelenleg is a bevándorlási hivatal őrizetében van, már folyamatban van az Inventing Anna folytatása, ami a börtön utáni életéről szól majd, és dokumentumfilmes formában készül majd el.

Nem mondhatjuk, hogy rosszul menne az ál-örökösnek, vagy a Tinder csalónak, de jogos a kérdés: jó, ha a piedesztálra kerülnek olyan emberek, akik többszörösen elvéreztek fontos morális kérdésekben? Lehet-e hitelt, és hírnevet adni olyanoknak, akik több tíz, akár száz embert károsítottak meg és a megbánás legkisebb jelét sem mutatják, sőt, úgy gondolják semmi rosszat nem tettek? (Érdemes megnézni bármilyen Anna Sorokin interjút.) Bármi is legyen a jó válasz, elgondolkodtató, hogy a Netflix által ezek az emberek mekkora hatással lehetnek a fiatalabb nézőkre, akik csak annyit látnak, hogy csalással is lehet hírnevet szerezni… 

“Ironikus… Az embereket sokkal jobban érdekli mit mondok most, mint érdekelte őket 2017-ben…” - Anna Sorokin 

Az országban számos programmal várják a látogatókat a költészet napja alkalmából, összegyűjtöttünk néhányat, amik közül mindenki megtalálhatja a neki tetszőt!

1. Irodalmi kavalkád

Egész napos programokkal várnak mindenkit a szervezők most vasárnap, április 10-én 11:30 -tól az Akváriumban. Tartanak előadásokat, beszélgetéseket, koncertek és kvízt is, illetve a méltán nagy népszerűségnek örvendő POKET zsebkönyvek 4. születésnapját is ekkor ünneplik.

Két szerző kap most kiemelt szerepet az előadásokon, a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes, és a 125 évvel ezelőtt született Tamási Áront ismerhetjük meg közelebbről, sok egyéb más kiemelkedő művész mellett. 

A pontos program és további információk ide kattintva érhetőek el.

 2.  Versmaraton

Ismét lesz versmaraton, április 11-én, hétfőn 12 órán keresztül 61 szerző olvassa fel műveit a márványteremben.

Minden órában elhangzik egy, a békéről szóló és kifejezetten a versmaratonra készült vers is. 

A szervezők online közvetítésről is gondoskodtak, ami Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövettség Facebook oldalán lesz elérhető.

Erről az eseményről minden egyéb fontos információt itt találunk.

 3. Simon Márton és Háló Gergő estje az Esernyősben

 Április 11-én 19:00 órától tart zenés-verses előadást Simon Márton költő, slammer, és Háló Gergő, dobos, billentyűs. Az Esernyős kávézó pedig egy csodálatos helyen, az óbudai főtéren van, az előadás előtt így gyönyörű környezetben tudunk elfogyasztani egy kávét is. 

Az esemény Facebook oldala ide kattintva érhető el.

4. Fizess verssel Budaörsön!

A budaörsi PostART kávézóban a költészet napján verssel is fizethetsz a kávédért. 

A Facebook eseményt itt láthatjátok.

5. Verssünnep az Aranytízben

AZ V. Kerületi Aranytíz művelődési házban este 18 órától várják az érdeklődőket, ahol találkozhatunk Kollár-Klemencz Lászlóval, a Kistehén zenekar énekesével, Lukács Katalin színésznővel, Muzsik és Volkova zenei társulat tagjaival, és Török Mátéval, a Misztrál együttes tagjával. 

6. Szabad a slam! Költészetnapi slam est Terézvárosban

A laza és szabadszájúbb slampoetry kedvelőinek jó program lehet a 6. kerületi Eötvös 10 Közösségi is Kulturális színtérben, hétfő este 19 órákor kezdődő slamperájt est.

Az Eötvös 10 honlapját és az eseményt itt találjuk. 

7. Irodalomóra Balatonfüreden

A balatonfüredi Kisfaludy Galéria tartanak rendhagyó irodalomórát, ahol Szendrey Júlia leveleiből, naplójából és verseiből készült irodalmi összeállítást hallhatunk április 11-én, 11 órától, este pedig ugyanezen a helyszínen Kéri Kitty színművész emlékezik meg a 100 éve született Nemes Nagy Ágnesről.

A Kisfaludy Galéria további programjai ide kattintva érhetőek el.

+1

 Nem kapcsolódik szorosan a költészet napjához, de ha inkább otthon maradnánk a hétvégén a kanapén, az eszinhaz.hu  oldalán április 9-10 között Mácsai Pál főszereplésével streamelik a Gerorge Orwell regénye alapján készült ’84 című előadást.

Március 22.: a Honeybeast és Kocsis Panka „Paulina” közös dalának megjelenése. A dal címe nem más, mint Tele a szívem. De először is, ki is ez a lány pontosan, aki folyamatosan a Honeybeast együttessel turnézik?

Paulinát fél évvel ezelőtt ismerte meg az ország az X-faktor keretein belül. A válogató sok hamis hangja után jelent meg a színpadon, ahol egy saját dalt adott elő (a dal írásának és hangszerelésének érdeme is őt illeti). Ez a dal az Ajándék volt. Az énekesnő ezzel robbant be a magyar zeneiparba, és a szám a Youtube-on nagyon hamar a felkapottak listájára került. Ma már az Ajándék 4,8 millió megtekintésnél jár.

Már a válogatón osztatlan lelkesedés fogadta a mentorok részéről, utána pedig menetelt előre az élő adásba, onnan pedig végül a második helyre sikerült eljutnia. Ez idő alatt sorra hozta saját dalait: Kik lehetnénk mi?, Aranyapám, A Te meséd, Maradok, Napsütős tavasz. Az X-faktor után a Csak egy percre dala is megjelent. Ezekről szerencsére elmondhatjuk, hogy jó a dallamuk, van mondanivalójuk. Például a Maradok című szám egy olyan lányról számol be, aki korábban önbizalomhiánnyal küzdött, stresszes volt, mások véleményével törődött, de mára már magával foglalkozik és a jelenben él.

Ezzel a dallal fiatalok nagy részét érintő problémára mutatott megoldást. Az Ajándékban pedig egy szerelmes dalt ismerhettünk meg.

A számok közül a legtöbb szerepelt a felkapottak listáján, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy Paulinának töretlen a sikere. Ráadásul minden dalból süt az énekesnő optimizmusa és jókedélye. Még a Napsütős tavaszban is – ahol valakit egyfajta veszteség, szomorúság ért – azzal biztat, hogy „egyszer jön a jobb idő”. Erről a dalról azt is tudjuk, hogy egy nehéz helyzetet megélő barátjának írta, hogy jobb kedvre derítse. A számok vidám hangulatúak, jó minőségüket pedig még fokozza Paulina rekedtes, tisztán csengő hangja. A tehetséget többen is látják benne: fel is fog lépni a 2022-es Sziget Fesztiválon. A fesztiválon kívül ezt a Honeybeasttel való közös turné is bizonyítja: az együttes előtt mindig ők lépnek fel előzenekarként.

De mi a helyzet a most megjelent Honeybeast–Paulina közös dallal? Az énekesnő, a megszokott módon, nem csak az éneklésből vette ki a részét, ő írta a dalszöveget is.

A szám egyértelműen Panka mostani időszakáról szól: „De nem voltam még igazán boldog, / ennyire jól nem mentek a dolgok, / ez a nap ilyen – tele a szívem”. Korábban úgy fogalmazott volt mentorának, Gáspár Lacinak, hogy ő most akkora örömben fürdik, hogy már csak ettől az érzéstől sem tud aludni.

De ezen felül maga a szám szerintem mindenki számára egy boldog, felhőtlen, gondtalan érzést nyújt a maga bájosságával, vidámságával. És ebben nem csak a dalszövegnek van szerepe, hanem a hozzá kiválóan megírt zenének is. Utóbbit Bencsik-Kovács Zoltánnak köszönhetjük, a Honeybeast gitárosának.

A két énekesnő (Paulina és Tarján Zsófi) között a videoklip alatt végig látszik az összhang, jól érzik magukat együtt énekelve. Ugyan azt nem tudom, hogy a bejátszott közös nevetések mennyiben köszönhetőek a spontaneitásnak, de a klip egésze ezt a kettejük közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot sugallja. Erről egyébként ők is beszámoltak, hogy nagyon élvezik a közös munkát, Panka nagyon sokat tudott tanulni a nála tapasztaltabb énekesnőtől. 

Az adatok alapján is úgy látszik, hogy a szám jól sikerült, egy nap alatt már 18 ezren tekintették meg a Tele a szívemet. Többnyire pozitív kommentek is érkeztek alá, valamint 1,9 ezer kedvelést kapott. Itt pedig megmutatom a dalszöveget és a videót, hátha valaki kedvet kapott hozzá.

„Voltam már szúrós szálka szemekben,

mindig rosszkor nevettem,

nem jó embert szerettem.

Voltam már copfos kislány zavarban,

elszállt autó kanyarban,

de még nyúl is kalapban.

De nem voltam még igazán boldog,

ennyire jól nem mentek a dolgok,

ez a nap ilyen – tele a szívem.

Egyenesedem, jön a levegő – jön,

de nem egyedül, vele vagyok itt fönn,

lehetek ilyen, tele a szívem.

Lennék még történetben kerekség,

váltódon hat sebesség,

kandallódban melegség,

lennék még

mi nem voltam, de lehetnék,

„i”-re pontot tehetnék,

oly sok mindent szeretnék.

De nem voltam még igazán boldog,

ennyire jól nem mentek a dolgok,

ez a nap ilyen – tele a szívem.

Egyenesedem, jön a levegő – jön,

de nem egyedül, vele vagyok itt fönn,

lehetek ilyen, vele van tele a szívem.

A címmel ellentétben a személyes dráma ebben a filmben sokkal nagyobb szerepet kap a politikai veszélynél, és még ez a dráma is súlytalanná válik a film közepétől. Ettől eltekintve vannak kimagasló pillanatai.

Oké, második világháborús kémfilm. Rosszabbra számítottam. A képek nem igazán keltik fel az ember érdeklődését, marcona alakok néznek valamerre. Természetesen eredeti szinkron, kissé bátortalan módon angol felirat. A film hossza kissé megriaszt, sajnos – mint később kiderül – joggal.

Némi előzetes tudás a filmhez: 1938-ban járunk, az angol miniszterelnök Neville Chamberlain, aki békét akar kötni Hitlerrel a Szudéta-vidék és Csehszlovákia kapcsán. Mi történelem órán úgy tanultuk, hogy ez óriási baki volt. A film vége felé volt is egy olyan érzésem, hogy „mosdatni” akarja a karaktert, vagy legalábbis az őt követő Churchill dicsfényéből kicsit Chamberlain-re is szórni.

Lassan rázódtam bele a filmbe, de a háborúra készülő London díszlete azonnal magával ragadott. A karakterek bemutatását rendkívül izgalmasnak találtam. Ugyanakkor sajnos elhúzódik a szereplők kibontása. Kétszer is alkalmunk van megismerni őket, és mindkettő súlytalanná válik, hisz a karakterük a konfliktus alatt ragyog ki igazán. A főszereplők kapcsolatai a mellékszereplőkkel javarészt elhalnak, mindkét férfi főszereplőnek van olyan konfliktusa, ami egyszerűen a szőnyeg alá lett söpörve. Különösen fárasztó ez, mert a film így is hosszú.

A számomra bosszantóan szokásos „Netflix nyavaják” már az első pillanatoktól megjelentek, ezután pedig hatványozottan felfedik magukat: lassított felvétel egy megrázó eseményről, miközben egy nő sejtelmesen énekel; a politikai veszélyről a személyes drámára csúszik a fókusz, illetve csúszna, ha nem vontatottan bontaná ki; egy erotikát sejtető jelenet arról, hogy két szereplő között erotikus kapcsolat is van a bizalmin túl.

Másik problémám a vágással és a szereplőkkel szembeni szimpátiával van. Úgy érzem, ez a film remek lehetőség lehetett volna arra, hogy egy rossz náci karakterből szimpatikus náci karakter legyen, például a német főhős. Ám először ismerjük meg szimpatikusként, majd látjuk unszimpatikusként, majd lesz szimpatikus ismét. És nem lesz náci egyáltalán. Ezzel a sablonos „második világháború, utáljuk a nácikat” szemléletet is feldobhattuk volna. Valamint, ha a Müncheni utazás lett volna az első jelenet, semmivel nem lett volna kevésbé izgalmas vagy feszültségteljes, ezzel visszautalva a film elnyújtott első harmadához.

A lezárás is elég langyos volt. A film megoldása semmiből érkezik, és nem az „Úristen, hogy nem vettem észre!”, hanem az „igen? hát ez elég olcsó” módon. Egyáltalán nem érzem kiérdemeltnek a szereplők narratívájának végét. Bár az utolsó pillanatban a német főhős felvet egy érdekes gondolatot, de a film említés szintjén foglalkozik csak vele, így megmaradok én is ezen a szinten.

Határozottan állítom, hogy vannak érdemes és érdekes jelenetek a filmben, és kimagasló is lehetett volna, ha a merészség nem merül ki egy áttetsző keblen.