Reaktor

Idén ősszel tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Reaktor Konferencia, melynek helyszíne az impozáns siófoki Balaton Hotel volt. Az érdeklődők a hétvége során négy érdekfeszítő előadást hallgathattak meg változatos témákban. Összefoglalónk.

Irodalmi Balaton, balatoni irodalom

A péntek esti program eseménye volt az "Irodalmi Balaton, balatoni irodalom" című beszélgetés, ahol Kovács Emőke történész, Balaton-kutató kalauzolt minket a magyar tenger irodalmi, irodalomtörténeti és történelmi mélységeibe. A diskurzus során kirajzolódott a Balaton szerepének változása a magyar történelemben, úgy az irodalomban, ahogy a közgondolkodásban. Érintettük a 19. századot, ahol Jókai Mór és kortársai emelték be a tavat a szépirodalomba, és fontos hivatkozásként tértünk ki Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című korrajzára is. A Balaton azonban nem csak idilli tájként, de politikai és társadalmi tükörként is szolgált a különböző korokban.

Részletesen beszéltünk továbbá nosztalgiáról, a Horthy-korszak, így a klebelsbergi húszas évek balatonpolitikájáról, majd a kommunista diktatúra alatti tömegturizmusról és a tó „menedékszerepéről”, amikor is a Balaton egyet jelentett a (szellemi) menedékkel az elvonuló szerzőknek, gondoljunk csak Illyés Gyulára vagy éppen Németh Lászlóra. A 21. századhoz érve, irodalmi és kulturális vonatkozásokat illetően Kovács Emőke hiányérzetét fejezte ki egy klasszikus, emblematikus Balaton-film kapcsán. Összegzésként hangsúlyozta, hogy a Balaton egyértelműen kiemelkedik honi tavaink, látványosságaink mezőnyéből: mindenkinek jelent valami személyeset és megismételhetetlent, rendkívüli helyen található a magyar nemzeti tudatban és kultúrában. Az estet szép számú nézői kérdések zárták Hamvas Bélától a vitorlázáson át a Szigligeti alkotóházig bezárólag.

iCon vállalkozói kerekasztal

Az idei Reaktor konferencia hagyományos vállalkozói kerekasztal-beszélgetése ezúttal a Balaton turizmusát és vendéglátását állította a középpontba. A panelt Dr. Kerékgyártó Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár-helyettese moderálta, vendégei pedig a turizmus meghatározó szereplői voltak: Beck Zoltán, a Nagypince Borhotel & Spa tulajdonosa, Melles Maximilian vendéglátó vállalkozó, a Promotions.hu tulajdonos ügyvezetője, valamint Bódi Zoltán, a Két Korona Konferencia és Wellness Hotel tulajdonosa. A beszélgetés a tulajdonos-munkaerő-vendégkör háromságára épült. Középpontjában a turizmus aktuális kihívásai, a munkaerőhelyzet helyzete és a vendégek megváltozott szokásai álltak.

A vállalkozói oldalról mindhárom résztvevő kiemelte a családi összefogás szerepét a sikerben – legyen szó a Festetics-birtok megmentéséről, a többgenerációs lángosos dinasztiáról vagy a szárszói családi csárdából kezdődő, konferenciaszállodáig eljutó történetről. A panel a humoros pillanatokat sem nélkülözte: a napkollektor és a napelem közti különbség tisztázása derűs perceket szerzett a közönségnek, a borravaló- és szervízdíj kérdéskörével egyaránt. A szakmai részben azonban komoly problémák is felszínre kerültek. A résztvevők szerint az energiaárak drasztikus emelkedése, az ellenőrző hatóságok eltérő hozzáállása és a kiszámíthatatlan munkaerő mind komoly kihívást jelentenek. Felmerült az „elektronikus munkakönyv” bevezetésének igénye is, amely a munkaadók és munkavállalók közti felelősséget tenné átláthatóbbá.

A vendégek oldaláról a panelisták úgy látják, a mai látogatók gyakran feszülten, türelmetlenül érkeznek, és elvárásaikat nehéz kezelni – a magyar és orosz vendégek például hajlamosabbak a panaszkodásra, míg a környező országok turistái kedveltebbek a szolgáltatók körében. Innovatív ötletként merült fel, hogy a jövőben ne csak a vendégek értékelhessék a szolgáltatókat, hanem fordítva is: a megbízható, visszatérő vendégek akár kedvezményekben is részesülhetnének.

Infláció, növekedés, egyensúly – merre tart a magyar gazdaság?

A Reaktor konferencia közgazdasági panelbeszélgetése idén is aktuális kérdéseket vetett fel a magyar gazdaság helyzetéről, a válságok utóéletéről és a jövő irányairól. A beszélgetést Gajdán Gergely, a Reaktor Alapítvány munkatársa vezette, vendégei pedig Dr. Kerékgyártó Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár-helyettese vezette, továbbá Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és Költségvetési Elemzésekért, valamint Statisztikáért felelős ügyvezető igazgatója volt. A panel célja az volt, hogy vállalkozói és makrogazdasági szemszögből is rávilágítson arra, merre tart Magyarország gazdasága a pandémia és az inflációs hullámok után.

A beszélgetés elején a szakértők áttekintették az elmúlt öt-hat év gazdasági folyamatait. Ma Magyarországon mintegy egymillió működő vállalkozás található, amelyek közül jelentős számban vannak agrár- és szolgáltatói cégek. A globális sokkhatások következtében abelső fogyasztás óvatosabbá vált, a lakossági megtakarítások nőttek, ami pénzügyi stabilitást jelent. Az magyar gazdaság exportorientált szegmensét ugyanakkor érzékenyen érintik a külső kereslet visszaesései – különösen az autóiparban és a nagyvállalatoknál, míg az építőipar viszonylag jól tartja magát.

A válságokból való kilábalás kapcsán Baksay Gergely hangsúlyozta, hogy sem Magyarországról, sem Európáról nem mondható el, hogy teljesen visszaállt már egy válság előttihez hasonló növekedési pályára. A déli EU-tagállamok dinamikus növekedése mellett a nyugat-európai magországok stagnálása visszafogja a régió fejlődését. A beruházások volumene jelentősen csökkent, mivel az exportőrök nem látnak biztos külső keresletet. A keleti nyitás stratégiai lehetőséget kínál, ugyanakkor a versenyképesség és a költségszint továbbra is kihívást jelent. Az infláció csökkenése és a pénzpiaci stabilitás ugyan kedvező fejlemények, de a demográfiai folyamatok – a nyitott európai munkapiac és az elöregedés – hosszabb távon komoly kockázatot jelentenek.

A digitalizáció szerepe is szóba került mint a növekedés egyik motorja: a NAV elektronikus rendszere és az automatikus adóbevallás jó példái annak, hogy a hatékonyság és miként növelhető technológiai eszközökkel. A beszélgetés végül a fenntartható fejlődés kérdései felé fordult, filozofikusabb hangvételt öltve. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a gazdaság célja nem pusztán a növekedés, hanem az emberi életminőség javítása kell legyen. Felvetődött a kérdés, vajon a gazdaság van-e az emberért, vagy az ember a gazdaságért – e gondolat pedig méltó zárása volt a tartalmas, gondolatébresztő diskurzusnak."

Béke vagy világrendváltás? Az orosz-ukrán háború tétje

Az ukrajnai háborúról szóló panelbeszélgetés (Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, Dr. Tálas Péter, Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetője) egyik központi megállapítása volt, hogy a háborúnak nem létezhet katonai értelemben vett nyertese. Ha Oroszországnak lennének hagyományos eszközökből fakadó fölényes képességei, azokat már érvényesítette volna. Ukrajna eközben teljes mértékben nyugati finanszírozási és logisztikai lélegeztetőgépen él: saját erőből a hadműveletek fenntartása nem volna lehetséges. Mindez együtt a tárgyalásos rendezés logikai kényszerét vetíti előre.

A rendezés körüli stratégiai érdektérkép külön figyelmet érdemel, különösen az Egyesült Államok viselkedése. Miközben Trump személyében látható egy feltűnően aktív béketeremtő-jelölt, Washington nem dolgozik valós, kikényszeríthető tűzszüneti vagy politikai rendezési ajánlaton. Ennek oka nem a tehetetlenség, hanem a stratégiai prioritások szerkezete: Oroszország az USA számára nem közvetlen geopolitikai fenyegetés, a fő tét a Kínával való viszonyrendezés. A washingtoni fókusz tehát nem ukrán, hanem ázsiai: az európai háború rendezése nem érdeke az USA számára olyan mértékben, mint Európának.

A világrend-alakító tét ugyanakkor nem az USA vagy Kína végső pozíciója, hanem az, hogy milyen státust nyernek a regionális középhatalmak. Ha Oroszország de facto győztesként kerülne ki — vagyis ha a határai közelében fennmaradna egy, a status quo ante-hez képest orosz érdekszférába hajtogatott Ukrajna — akkor számos ország (Törökországtól Iránon át Pakisztánig) „bejelentkezhet” a saját revíziós ügyéért. A konfliktus ezért nemcsak ukrán kérdés, hanem precedenskérdés: arra ad választ, hogy a 21. században van-e ára és tere egy regionális erőnek egyoldalú területi átírásra.

A hétvége során a konferencia résztvevői a lehető legváltozatosabb témákban hallgathattak előadásokat, bővíthették tudásukat, az adott témák legelismertebb szakértőinek hála.

Reméljük mindenki jól érezte magát, jövőre találkozunk!

Az első kérdésem egy kicsit személyesebb lenne. Hogyan kezdődött a te pályafutásod, és hogyan jutottál el oda, hogy Magyarország kulturális és innovációs minisztere lettél?

Próbáljuk akkor ezt a 47 évet röviden összefoglalni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz, vagy hogy ilyen történik velem. Gyógyszerészi családból származom. Mivel jó hivatás a gyógyszerészi pálya, én magam is gyógyszerészként végeztem a Semmelweis Egyetemen. Mi több: a feleségem is gyógyszerész, édesapám és édesanyám is, sőt a húgom is — tehát nálunk mindenki gyógyszerész.

Az egyetemen maradtam, ott kezdtem el oktatni és kutatni. A Semmelweis Egyetem az ország legnagyobb betegellátó intézménye, és én vezettem annak a gyógyszertárát is. Így az oktatásban és a kutatásban is részt vettem, sok órát tartottam, és egyetemi professzor lettem.

Mindemellett 2010 után aktívan részt vettem az egészségügyi kormányzati feladatokban, különösen a gyógyszerügyi kérdésekben. Később Merkely rektor úrral dolgoztam sokat együtt, majd Palkovics miniszter úr kért fel miniszteri biztosnak. Ebből lett először helyettes államtitkári feladatkör, majd Csák miniszter úrnál államtitkári pozíció. A portfólióm folyamatosan bővült: kezdtem az orvos-egyetemekért felelős miniszteri biztosként, majd felsőoktatási államtitkárként, később a felsőoktatás mellé jött a szakképzés és az innováció szintén államtitkárként. Miniszterként pedig mindezek mellett már az ifjúság, a családügy és a kulturális terület szolgálata is a minisztériumunkhoz tartozik.

Az elmúlt években mondhatni jelentős változás történt a magyar felsőoktatásban a modellváltó egyetemek kérdéskörével kapcsolatban. Mit gondol erről? Milyen helyzetben vannak ma a modellváltó egyetemek?

Fontos, hogy én mit gondolok, de az is, hogy mit mutatnak az eredmények. Én azt gondolom, hogy az egyetemi világ maga mögött hagyta a szocialista nagyvállalati rendszer működését. Helyette egy versenyképes, rugalmas, ugyanakkor az autonómiával együtt felelősséget is vállaló egyetemi rendszer alakult ki, amelyet valójában maguk az egyetemek kezdeményeztek.

Ez egy egyetemi együttgondolkodás eredménye: az egyetemek ökoszisztémájának — ahogy manapság mondjuk, a stakeholderek ökoszisztémájának — közös döntése hozta létre ezt az új modellt, vagyis az alapítványi modellt. Ez pedig eredményeket hoz, akár a nemzetközi erőtérben is.

A nemzetközi versenyben egyetemeink egyre jobban szerepelnek. Tudjuk, és hangsúlyozzuk is: 12 egyetemünk van a világ legjobb 5%-ában; van egy egyetemünk a legjobb 1%-ban, három pedig a legjobb 2%-ban. Óriási, öldöklő verseny zajlik ma a tudományban és a felsőoktatásban, és ebben mi újat léptünk: a teljesítmény számít, és a teljesítményt finanszírozzuk.

Úgy háromszoroztuk meg az egyetemek büdzséjét, hogy a fő fókuszt a teljesítményre helyeztük. Sok mindent mondanak arról, hogy az alapítványok „vagyonhoz jutottak”, de a lényeg az, hogy az egyetemi épületek, kutatói létesítmények, kollégiumok az egyetemek — vagyis az oktatók, a kutatók és a hallgatók — tulajdonába kerültek. Ez jelenti azt, hogy valóban vagyonhoz jutottak, és ezzel ők gazdálkodnak.

És jönnek az eredmények. A nemzetközi rangsorokat már említettem. Mehetek tovább is: egyre több diák jelentkezik a megújult felsőoktatásba. Idén is 107 ezer fölötti volt a felvettek száma — 107 360 fő. Ha egy város lennének, ez Magyarország nyolcadik legnagyobb városa lenne, a „gólyák városa”.

Ráadásul olyan területekre mennek a fiatalok, mint a műszaki, mérnöki, informatikai szakok. Ezeken a területeken 42 nap alatt elhelyezkednek, másfélszeres bérszorzóval — tehát rögtön munkát kapnak.

Jól mozog a magyar felsőoktatás. Egyre több az együttműködés a cégekkel: az egyetemek 67%-kal növelték a vállalati bevételeiket. Vállalati bevétel pedig csak akkor jön, ha az egyetem valami olyat csinál, ami jó a gazdasági partnereknek. Ebben is előrelépünk.

A nemzetközi tudományos életben is javulunk: a legjobb lapok, az úgynevezett Q1-es folyóiratok — az adott terület legjobb 25%-ába tartozó lapok — esetében 50%-os publikációszám-növekedés történt. A szabadalmak száma 35%-kal nőtt.

Szerintem mindez egyértelműen igazolja a sikereket.

És mindemellett jó ma egyetemistának lenni. Azt látom a hallgatók között élve, hogy kinyílt a világ — a Pannónia Ösztöndíjprogrammal, a versenyképes tudással, mindazzal, amit az egyetemek biztosítanak. Ugyanezt látom az egyetemi oktatókon és kutatókon.

Ezt látom felsőoktatásért felelős miniszterként — és ezt látom édesapaként is, hiszen a négy gyermekünkből kettő már egyetemista. Mindezek alapján egy új szemlélet alakult ki: a büszkeség szemlélete, amely a büszke és okos magyarok világát erősíti. Persze próbálnak minket visszanyomni, sokan nem akarják ezt a modellt; bőven van küzdelem. Ezeket az eredményeket így értük el, óriási ellenszélben.

Említetted a magyar egyetemek nemzetközi versenyképességét, és azt is, hogy vannak, akik ezt igyekeznek gátolni. Mit gondolsz, mi a legnagyobb kihívás, amivel a magyar egyetemek szembesülnek, és ami akadályozza, hogy még versenyképesebbé váljanak?

A nemzetárulók. Tehát azok, akik a saját nemzetük tudományos és egyetemi közösségét elárulják. Hogy ezt saját indíttatásból teszik, vagy azért, mert külföldről megveszik őket, az már más kérdés – de az eredmény ugyanaz. Szerintem ez a legnagyobb kihívás.

Most jöttem a megújult BME tanévnyitójáról – ott is egy új modell indult el. Azt kell látnunk, és ott is ezt mondtam: a bátrak előreléptek. A bátor egyetemek előreléptek, a megújult egyetemek előreléptek. A BME is bátor egyetemként lépett előre ebben a folyamatban. Mit látunk? Büszkék a diákok, büszkék az oktatók, büszke az egyetemi közösség. Mi pedig így vagyunk büszkék az egyetemeinkre: hogy ebben az ellenszélben is képesek előre lépni.

És azt is tudnunk kell, hogy a magyar felsőoktatás jelenleg a második aranykorát éli. Az első aranykor a Klebelsberg-féle miniszterség idejére, a 1920-as évekre esett. Mi történt akkor? A trianoni diktátum után a nemzetet meg akarták semmisíteni – mondjuk ki. Klebelsberg erre egy óriási egyetemfejlesztési programmal válaszolt: Debrecenben, Szegeden, Pécsett, és jövő héten például a TF tanévnyitóján is megemlékezünk arról, hogy Klebelsberg száz éve alapította azt az intézményt is. Mindezt azért, hogy a tudományos és oktatási kiválóságot erősítse.

Most ugyanez történik. Ugyanígy próbálják visszanyesni a nemzetet, előhozni a „legyünk kicsik” politikáját. Mi pedig azt mondjuk: nem. Odaálltunk az egyetemek mellé. Európa egyik vezető finanszírozását biztosítjuk a felsőoktatásnak – teljesítményalapon. Az elmúlt időszakban 600 milliárd forintot tettünk az egyetemfejlesztés mögé, és ha jól haladunk, 1300 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg a következő években.

Mert igenis: mi, magyarok kiválóak vagyunk. Nem véletlenül vagyunk 11.-ek a világon a lakosságarányos Nobel-díjasok számában, és az olimpiai érmesek tekintetében a 13. helyen.

A következő kérdésem az lenne, hogy milyen jövőképet látsz a magyar kultúra nemzetközi láthatósága szempontjából. Hogyan lehet ezt még magasabb szintre emelni?

Most indítottuk el a Zeneakadémia 150. évfordulós programsorozatát, és ennek keretében egy kulturális nagyköveti programot is meghirdettünk. Az első kulturális nagykövetünk Balázs János, Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt-művek és a Cziffra-hagyaték földi helytartója. Ha végiggondoljuk, hogy Liszt, Bartók, Kodály, vagy a képzőművészetben Munkácsy és Csontváry mit jelentenek, akkor látjuk: a magyar kulturális örökség óriási érték. Az elmúlt másfél évtizedben 640 milliárd forintból újult meg, és egyszerre lehetünk büszkék az Operaházra és a Magyar Zene Házára. És amikor bemész a Szépművészetibe, talán nem is tudod, hogy a világ 86. leglátogatottabb múzeumába lépsz be.

Ilyenkor az ember vesz egy nagy levegőt, és azt mondja: büszkeség magyarnak lenni. Küldetés és kiváltság. Az a tény, hogy 1025 évvel az államalapítás után még mindig magyarul beszélünk, és megmaradtunk keresztény hitünkben, a kultúránk ajándéka. Annak a kultúrának, amely határokon átívelve köt össze bennünket. Annak a kultúrának, amelyet a világ tisztel és becsül.

Amikor fölcsendül a népzene, amikor elkezdődnek a néptáncok, amikor a klasszikus kiválóságaink vagy az épített örökségünk jelenik meg, a világ nemcsak ismeri, hanem el is ismeri a magyar kultúrát. Ez nem a szerencse műve: ez a lehetőségek és a belénk teremtett magyar kiválóság ötvözete.

És ebben a kultúrában kell előre mennünk akkor is, amikor Európában egyfajta „kulturális turmix” zajlik. Amikor az identitást akarják elmosni, amikor a keresztény hitet kiszorítani, amikor Európában erőltetett lakosságcsere történik. Ilyenkor különösen fontos, hogy a klasszikus és a nemzeti kultúra ötvözésével megőrizzük az erőnket. A magyar nemzet eddig is erős volt, most is az, és elkötelezettebb, mint valaha.

Éppen ezért fordítunk kétszer annyit a magyar kultúra támogatására, mint az európai uniós átlag. Éppen ezért vannak olyan programjaink – sorolhatnék sokat –, mint a Csóri-program, amely a néptáncot és a népzenét támogatja; a Déryné-program, amely a Lázár Ervin Programmal másfél millió gyereket vitt színházba az elmúlt időszakban; vagy magának a Dérynének az a része, amely a legkisebb településekre viszi el a színházi előadásokat. Tegnap pedig a vallásos könnyűzenei program 500 millió forintos támogatásának nyertesei kapták meg az okleveleiket.

És egy fontos változás: az elmúlt évtől minden kulturális programunkat határon átívelően értelmezzük, nemzetben gondolkodva, a teljes Kárpát-medencei magyarságot lefedve. Örömmel mondhatom, hogy a Csóri-program díjazottjainak 10%-a külhoni, ugyanígy a vallásos könnyűzenében is. Mindkét programban a nyertesek 70%-a vidéki, és 20%-a budapesti. Így él a mindennapokban a nemzet: ezzel a lüktetéssel visszük tovább azt az örökséget, amelyet elődeink ránk hagytak, és amelyet mi majd az unokáinknak adunk tovább.

A teljes beszélgetés rövidített, összefoglalt leirata.

Újabb amerikai béketerv körvonalazódik az orosz–ukrán háború lezárására. November 19-én szivárgott ki, hogy Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja új javaslatcsomagot vitt az elnök elé. Az Axios néhány órával később már a részleteket is ismertette.

A csomag apropóját többek szerint az adta, hogy az ukrán elnökhöz közeli korrupciós botrányai miatt gyengébb alkupozícióban van, így Washington megpróbálhatja átvinni azokat a feltételeket, amelyeket Kijev eddig kategorikusan elutasított.

Steve Witkoff. Kép forrása: CNN

Trump nem először próbál közvetíteni. Az elmúlt években több béketerve is körbejárt, ám ezek rendre elakadtak. A mostani csomag azonban a korábbiaknál is kedvezőbb az oroszok számára: területi átadás, katonai korlátozások és jelentős soft power engedmények szerepelnek benne.

Területátadás: Donbasz majdnem egészében orosz kézbe kerülne

A terv egyik legkritikusabb eleme, hogy Donyeck és Luhanszk megyét teljes egészében Oroszország kapná meg, beleértve azokat a területeket is, amelyeket jelenleg nem tart ellenőrzés alatt. Az amerikai érvelés szerint, ha a háború folytatódik, Ukrajna „így is, úgy is” további területeket veszítene, ezért jobb „rendezett körülmények között” meghúzni a határokat.

Ez azonban Ukrajna számára a lehető legrosszabb forgatókönyvek egyike: a két régióban húzódnak az ország legkiépítettebb védelmi vonalai. Ezek feladása óriási katonai sérülékenységet eredményezne egy esetleges jövőbeli orosz agresszióval szemben.

A terv szerint a két megye demilitarizált zóna lenne: orosz katona sem állomásozhatna ott, ami papíron jól hangzik, de a gyakorlatban nehezen lenne ellenőrizhető.

A másik két kérdéses terület, Herszon és Zaporizzsja esetében a jelenlegi frontvonalak mentén húznák meg a határt.

Krím és Donbasz orosz hovatartozását több nyugati ország köztük az USA is hivatalosan  elismerné, Ukrajnának viszont nem kellene ezt megtennie. Valójában ez azt jelentené, hogy Kijev továbbra sem tarthatna igényt a területre, miközben a nyugati országok legitimálnák annak elvesztését.

Az ukrán hadsereg drasztikus csökkentése

A javaslatcsomag másik sarokpontja a hadseregre vonatkozó korlátozás. A kiszivárgott információk szerint az ukrán hadsereg létszámát a mostani méret harmadára csökkentenék, emellett korlátoznák a nagy hatótávolságú fegyverek használatát is.

Kép forrása: CNN

Cserébe Washington valamilyen formájú biztonsági garanciát adna Ukrajnának. Az ukrán vezetés azonban többször világossá tette: csak a NATO 5. cikkelye jelent valódi védelmet. Egy újabb „Budapest Memorandum”-szerű ígéret nem, hiszen azt Oroszország már 2022-ben megszegte.

A terv tiltja külföldi katonák ukrajnai állomásoztatását is, vagyis még a kiképzőmissziók sem maradnának, sőt az amerikai fegyverzet egy részét vissza is kellene szolgáltatni.

Soft power: visszatérne az orosz nyelv és az ortodox egyház

A csomag nemcsak katonai és területi kérdéseket érint, hanem Ukrajna társadalmi-politikai berendezkedését is, az orosz nyelv hivatalos nyelvként való visszaemelése,
és az orosz ortodox egyház státuszának helyreállítása.

Mindkettő fontos része az orosz befolyásépítésnek és hibrid műveleteknek nem véletlen, hogy Kijev 2022 óta tudatosan korlátozza őket.

Witkoff szerdára tervezett találkozója Zelenszkijjel végül elmaradt, így a javaslatot az ukrán nemzetbiztonsági tanácsadó, Rustem Umerov kapta meg. A beszámolók szerint Umerov nem zárkózott el teljesen, több ponthoz módosítást is javasolt, de világos, hogy vannak elemek, amelyek Ukrajna számára elfogadhatatlanok.

Rustem Umerov ukrán nemzetbiztonsági főtanácsadó. Kép forrása: CNN

Érdekesség, hogy közben kiszivárgott: az USA Ukrajna-ügyi különmegbízottja, Keith Kellogg januárban távozik posztjáról bár nem bizonyítható, hogy ez összefügg a béketervezéssel, de időzítése figyelemre méltó.

Az Egyesült Államok egyértelműen igyekszik elérni a háború lezárását, részben a belpolitikai nyomás, részben a költségek miatt. Trump 28 pontos terve is ezt tükrözi. A gond csak az, hogy a felek alapvető érdekei továbbra sem kompatibilisek, Ukrajna csak akkor hajlandó feladni területeket, ha cserébe szilárd biztonsági garanciát kap.

Oroszország épp azt nem fogadja el, hogy Ukrajna bármiféle külső garanciát főleg NATO-csatlakozást kapjon. A paradoxon tehát továbbra is ugyanaz: minden olyan lépés, amely Ukrajnát biztonságosabbá tenné, Oroszországot bizonytalanabbá teszi, és fordítva.

Olvasni unalmas, olvasni ósdi, nem köti le a figyelmemet, a könyvek meg amúgy is drágák és időm sincs rá. Na igen! Ez lesz a szín, utunk ide vezet - avagy innen indul.

A címadás ebben az esetben nem feltétlenül a konkrét nagy műre, Dosztojevszkij ajándékára, az 1866-os Bűn és Bűnhődésére gondol, hanem általánosságban egy olyan stratégiára, amely tudatalatt "átveri" az agyat és szokássá, az egyik leghasznosabb szokássá varázsolja az olvasást. A folyamat során pedig - buktatókkal kalkulálva - mint a sicc fogunk elolvasni sok száz oldalakat már-már észrevétlenül.

Zések, zések...bibibí alfások...

Eme írás kifejezetten szeretné elkerülni a vészmadárkodást és a velejáró károgást, a "bezzeg az én időmben" jellegű (veterán, baby boomer, olykor x-y generáció) hamis alapvetésből kiinduló érvelést. Ennek fényében pusztán leíró jelleggel, az ezt követő soroknak megágyazva állapítom meg, hogy a "homo tiktokus", ha úgy tetszik a telefonnal megszülető ember mind koncentrációban, mind figyelmi terjedelemben leszakadófélben van a XX. századi "elvárttól". Az ezen somolygók és csemegézők hamis alapvetése az, hogy a Z-Alfa tandem kihivásait és valóságát képtelenek saját magukról feltételezni, noch dazu mi és ők alapon eltolják, áttolják a fiatalságra a jelenséget, mintha ez a mi korosztályunk (Z-Alfa) kizárólagos ismérve lenne.

Sőt! A közösségi médiát, a különböző trendeket-tendenciákat figyelve bátran megállapítható, hogy a kép- és videóalapú világ kockázatai és mellékhatásai a #nemtelefonnalfelnovo széles tömegeket sem kerülték el, őket is beszippantotta. Éppen ezért máshogy, nem generációs-jajongós alapon érdemes megközelíteni a problémát, a megfelelő "megküzdési stratégiát" kiválasztva.

Olvasni flow, olvasni jó

Sajnos a Facebook Shorts és Instagram Reels világában többleterőfeszítést igényel egy olyan belefeledkezős műfaj, mint az olvasás, kiváltképp azoknál, akiknek nem volt predigitális korszaka, ott nincs mihez visszanyúlni - de még egyszer, ez nem generációs, hanem emberi kérdés.

Mi az, ami - többek között - segíthet? 

A szokás, mely lassan, de biztosan formázza az embert. Egy Duhigg nevű amerikai szerző vallja, a mindennapi döntéseink többsége - témánk kapcsán ilyen a bambuló doomscrolling - nem tudatos választás, hanem szokás eredménye. Ő vezette be a "szokáshurok" (habit loop) fogalmát, ami a jel, a rutin és a jutalom hármasegységéből áll.

Forrás: medium.com/@aidanhornsby/notes-on-the-power-of-habit

Nem kevesebbet állít tehát, hogy ha megérted az ún. szokáshurok működését, akkor képes leszel beavatkozni a folyamatba. A rossz szokások esetében a cél nem a jel vagy a jutalom megszüntetése, hanem a rutin megváltoztatása úgy, hogy a jel és a jutalom ugyanaz marad (KÉP). Például, egy stresszes nap után mindig és elsőkézből nyúltál az értelmetlen görgetéshez (rutin), akkor a jutalom a megnyugvás (bezombulás?) volt.

Az arany középút megtalálásához vezető út könyvekkel van kikövezve. Magyarul, az arányosság azt jelenti, hogy nem kell kidobni az ablakon a telefonod - hogyan tudnék élni nélküled? - csupán az új szokás jóvoltából kiesendő social media órákat offline eltölteni. Visszaesni ér, roppant módon embertpróbáló feladattal nézünk szembe.

Néhány praktika, avagy taktika

1. Telefon, tablet, okosóra, okoshűtő, tényleg minden, ami pittyeg-berreg legyen lehalkítva egy másik szobában. Az 1v1 ebben a tekintetben te és a könyved!

2. Keress egy kényelmes helyet, ahonnan nem fogsz percenként felkelni inni, enni, téblábolni. Mellékesnek tűnő, de lényegi elem.

3. A szokások lényege a kitartás. Nem az első alkalommal kell a Proust, majd a Tolsztoj összest, vagyis mindent is bepótolni, pláne nem egy szuszra: ne siess, időközönként ér szünetet tartani.

4. Az "olvasóflow" állapotának megtalálása. A "flowfelvétel" az olvasásnál olyan, mint amikor az alvásnál átzuhansz álomországba - időigényes. Az első néhány bekezdés, netán oldal arra is szolgál, hogy kikapcsold az "örök pörgetőt", a nyüzsgő, hírekkel-impulzusokkal teli külvilágot, ami ígyis-úgyis túlterheléses támadást intéz az agy ellen.

5. Nyáron könnyebb. Ami annyit tesz, hogy a változó hosszúsági évszakonként elérkező szünetekben hatékonyabban elsajátítható a skimmingen, azaz az átfutó, felszínesen túli, elmélyülést igénylő olvasás.

+1 A könyv nem biztos, hogy olyan drága. A közkeletű vélekedéssel ellentétben néhány ezer forintból már zseniálisabbnál zseniálisabb műveket szerezhetünk be. Ebben segít például: Book Monday (-25%) a Jókönyvek.hu-n minden hónap második hétfőjén. Diverzum x Líra (22%) vagy/és OTP Kedvezményprogram (Junior ajánlat, pénzvisszatérítés, 20%). Kiadói kedvezmények itt, ott, amott. A moly.hu pedig összegzi, hogy adott könyv mennyibe kerül a különböző webáruházakban.

Ösztökéljük, rugdossuk, trenírozzuk magunkat és egymást! Mit nekünk 732 oldalnyi orosz realizmus, főleg ha földöntúlian jó.

(Borítókép: Pierre-Auguste Renoir, Olvasó lány, 1874.)

A munkaerőpiac gyorsabban változik, mint valaha. A Világgazdasági Fórum szerint a jelenlegi munkahelyek közel egynegyede fog átalakulni a következő öt évben a mesterséges intelligencia hatására. A technológiai szektor már most is óriási változásokon megy át az AI miatt, és hamarosan a gazdaság számos más területei is megérzik az átalakulást. Az USA legnagyobb mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatainak vezérigazgatói is az AI negatív hatásaira kezdik felhívni a figyelmet.

A munkaerőpiac jelenlegi átalakulása olyan súlyos hatásokkal jár, ami miatt jelentősen emelkedhet a munkanélküliség, és nem csak a technológiai szektorban. Ha a mesterséges intelligencia csak az irodai állások felét váltja ki, akkor a munkanélküliségi ráta 20%-ra is növekedhet.

Kép forrása: Information age

Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy lehetséges-e, hogy az AI az irodai munkahelyek felét kiváltsa?

Az AI fejlődése példátlan gyorsasággal alakítja át a globális munkaerőpiacot. A technológia a munkaerőpiacon eddig csupán ismétlődő fizikai feladatokra vagy adatfeldolgozásra korlátozódott, mára viszont olyan eszközzé vált, ami képes összetett kognitív feladatok végrehajtására – olyan munkákra, amelyek hagyományosan pályakezdő adminisztratív dolgozók feladatai közé tartoztak. Az AI alkalmazási területei folyamatosan bővülnek. Az ügyfélszolgálati területen például a mesterséges intelligencia által vezérelt chatbotok ma már a nagy technológiai cégeknél az első szintű támogatási kérések több mint 85%-át kezelik – ez az arány 2020-ban még mindössze 30% volt. A generatív mesterséges intelligencia olyan munkatevékenységek automatizálására is képes már, amelyek bizonyos irodai munkakörökben jelenleg a munkaidő 60–70%-át teszik ki. A legnagyobb veszélyben azok a pozíciók vannak, amelyek a rutinszerű információfeldolgozásra épülnek, nem pedig emberi ítélőképességre, empátiára vagy személyes készségekre.

Hasonló változások zajlanak a jogi szektorban is.

Ügyvédi irodák olyan eszközöket alkalmaznak, mint a CaseText, amely percek alatt képesek jogi kutatásokat végezni és szerződéseket előkészíteni – tehát olyan feladatokat végez el, amelyek korábban egy kezdő ügyvédnek órákba teltek. Ez töredékébe kerül az ügyvédi munkadíjnak. Joshua Browder arról számolt be, hogy szoftverével hétköznapi amerikaiaknak segít különféle egyszerűbb jogi ügyekben, például közlekedési bírságok vagy kilakoltatások esetén. Állítása szerint vállalata eddig több mint 1,5 millió esetben nyújtott támogatást, ügyfeleinek dollármilliókat megtakarítva.

Kép forrása: TopAITolls

A Világgazdasági Fórum szerint 2027-re világszerte mintegy 83 millió munkahely szűnhet meg az AI és az automatizáció miatt. A legaggasztóbb, hogy a megszűnő munkahelyek többsége belépő szintű pozíció lesz. A Goldman Sachs becslése szerint 300 millió teljes állás is érintett lehet a generatív AI terjedése miatt, különösen a fejlett gazdaságokban, ahol nagyobb arányban dolgoznak irodai alkalmazottak. Az USA-ban a jelentés szerint a kezdő alkalmazottak által végzett feladatok akár 46%-át automatizálhatják a következő évtizedben. Ez konkrét számokra lefordítva azt jelenti, hogy az adminisztratív munkaerő jelenlegi méretét figyelembe véve 10–12 millió irodai kezdő állás tűnhet el az USA-ban.

Kép forrása: Boterview

A nagyvállalatok munkaerőpolitikája előre jelzi a változást. A technológiai iparágat sújtó elbocsátási hullám továbbra sem mutat lassulást. A legutóbbi nagyvállalat, amely leépítéseket jelentett be az IBM: a cég mintegy 3900 munkahelyet szüntet meg, főként az informatikai szolgáltatási részlegén. Nem csak az IBM, hanem olyan vállalatok, mint a Deloitte vagy az Accenture szintén szüneteltetik vagy drasztikusan visszafogják a munkaerő-felvételt. Az IBM vezérigazgatója kijelentette, hogy a vállalat leállítja a felvételt olyan pozíciókban, amelyeket AI-vel helyettesíteni lehet, különösen a HR és az adminisztratív területeken. Ezek a munkakörök önmagukban is 26 000 alkalmazottat érintenek a cégnél. Az Accenture a 2024-es pénzügyi jelentésében szintén 19 ezer munkahely megszüntetését jelentette be, főleg a nem számlázható és belépő szintű munkavállalók körében – miközben egyre többet fektet a generatív AI képzésébe.

A hatások nem csak a tech szektorban érezhetők. Olyan ágazatokban, mint a pénzügy vagy a marketing, az elemzőket fokozatosan váltják fel az AI-al, ami gyorsabb, olcsóbb és pontosabb megoldásokat kínál. A folyamat a gyakornoki programokat is erősen érinti – ezeket a lehetőségeket eddig hagyományosan a munkaerőpiacra való belépés kapujaként tartották számon. A National Association of Colleges and Employers adatai szerint a Fortune 500 vállalatok gyakornoki ajánlatainak száma 2022 és 2024 között 22%-kal csökkent. A trend közvetlen összefüggésben áll az AI egyre szélesebb körű alkalmazásával.

Kép forrása: RationalFX

A cégek rájöttek, hogy azok a fiatal munkavállalók, akik korábban nélkülözhetetlenek voltak olyan feladatoknál, mint a gépelés, adatkezelés vagy tartalommoderálás, ma már nem számítanak nélkülözhetetlennek, mivel ezeket a feladatokat mesterséges intelligencia sokkal gyorsabban és olcsóbban képes elvégezni, aminek következtében egyre kevesebb frissdiplomás szerez olyan szakmai tapasztalatot, amely szükséges lenne a középszintű pozíciókba való előlépéshez.

A munkahelyek megszűnése mellett a mesterséges intelligencia a bérek stagnálásához is hozzájárul. A San Franciscó-i FED adatai szerint 2024-ben a belépő szintű szakmai állások reálbér-növekedése 1,8%-kal csökkent, miközben a teljes gazdaságban átlagosan 2,4%-os növekedés volt tapasztalható, hiszen egyre többen versenyeznek egyre kevesebb pozícióért. A közgazdászok arra is figyelmeztetnek, hogy növekvő polarizáció fenyegeti a munkaerőpiacot. Miközben az előrehaladott technológiai és vezetői pozíciók iránt továbbra is erős a kereslet, valamint a fizikai vagy emberi interakciót igénylő alacsony bérű szolgáltatói munkák is megmaradnak, a középső szint – amelyet hagyományosan a fiatal diplomások töltöttek be eltűnik.

A mesterséges intelligencia nemcsak növeli az emberi termelékenységet, hanem közvetlenül helyettesíti is azt. Míg a korábbi automatizációs hullámok – például a Microsoft Office megjelenése – inkább az emberi munkát támogatták, addig a generatív AI képes az elejétől végéig elvégezni a feladatokat emberi beavatkozás nélkül. Egy tanulmány szerint az AI bevezetése 19%-kal csökkentette az ismétlődő feladatok ellátását igénylő álláshirdetések számát, miközben az AI-mérnökök és termékmenedzserek iránti kereslet 11%-kal nőtt. Tehát minden újonnan létrejövő AI-pozícióra két-három junior állás tűnik el, vagy eleve meg sem hirdetik.

Az alapszintű állások eltűnése komoly makrogazdasági kockázatokat hordoz. Ezek a pozíciók kulcsfontosságúak a készségek megszerzésében, a társadalmi mobilitásban, valamint az emberi tőke folyamatos megújulásában a közép- és felsővezetői szinteken. Nélkülük a tehetségek eltűnnek, ami egy évtizeden belül szakképzett munkaerőhiányhoz vezethet ágazatokban.

Továbbá, a diplomás fiatalok körében növekvő munkanélküliség a fogyasztás csökkenéséhez, a diákhitel-tartozások növekvő nemteljesítéséhez, valamint az állami támogatások iránti megnövekedett igényhez vezethet. Amerikában a 22 és 27 év közötti, legalább egyetemi diplomával rendelkező fiatalok munkanélküliségi rátája folyamatosan magasabb, mint az országos átlag. Ez hatalmas nyomást gyakorol a gazdaságra.

A mesterséges intelligencia megjelenése, mint az alapszintű adminisztratív munkák helyettesítője, a modern munkaerőpiac egyik alapvető változása. Bár az AI hatékonyságot és költségmegtakarítást kínál a vállalatok számára, fenyegeti a mobilitás alapjait milliók számára, akik ezen belépő szintű pozíciókra támaszkodtak a karrierjük elindításához.

Októberben néhány munkásnak öltözött tolvaj hét perc alatt több értékes ékszert vitt el a párizsi Louvre-ból. A rablás precíz, szinte filmszerű kivitelezése miatt azonnal bejárta a világsajtót, de igazán nem is a bűncselekmény ténye, hanem annak online utóélete kavarta fel a közvéleményt. A közösségi média futótűzként kapta fel az esetet, és pillanatok alatt mém géppé, ironikus közös élménnyé alakította azt.

Ahogy egyre több részlet derült ki a rablásról, az X-et, TikTokot és más platformokat ellepték a reakciók, összeesküvés-elméletek, Halloween-jelmezek, Spotify-lejátszási listák és persze a tolvajokat dicsőítő posztok. A kommentek és videók hangvétele meglepően egységes volt: nem elítélő, hanem sokkal inkább elismerő jellegű. A rablók ügyességét, stílusát, „projektmenedzsment-szintű” szervezettségét dicsérték, sokan kifejezetten romantizálták ezzel a bűntényt. Ezek mellett epdig csak olaj volt a mém-tűzre, amikor kiderült, hogy a Louvre biztonsági rendszerének jelszava egyszerűen a múzeum neve, „Louvre” volt; a rablás komolyságát ekkor végleg elmosta az irónia hulláma.

Halloween közeledtével megjelentek a tolvajokat ábrázoló jelmezek, amelyek már egyáltalán nem a bűn, hanem az „anti-hős” esztétikát jelenítették meg. Így az online közönség sokszor nem a károkat látta, hanem a kreativitást – a tolvajokból néhány nap alatt kollektív kulturális ikon lett.

@stavrianaxoxo Please rob me #louvre #paris #fyp #robber ♬ original sound - Raye

A kommentfolyamokban hamar megjelent az a narratíva is, miszerint ironikus „a lopás normalizálásáról” beszélni, hiszen maga a Louvre-gyűjtemény is a gyarmatosítás idején elhurcolt tárgyakra épül. Bár az elvitt ékszerek a Napóleon és Eugénia császárnéhoz tartozó kollekcióból származtak, a „lopottból lopni” gondolat mégis visszatérő motívum lett, ahogy egy komment is megfogalmazta: „normalizáljuk, ha azt lopják el, ami már amúgy is lopott.” A magyar TikTok szcéna is reagált az eseményekre, és megszülettek a „mit vittem volna el a Louvre-ból, ha behívnak a rablásba” típusú videók, sőt, a Magyar Nemzeti Múzeum is beszállt a trendbe egy önironikus, történelmi párhuzamokat idéző poszttal.

@magyarnemzetimuzeum 🗼A Louvre október 17-ei, Arsène Lupinhez illő kirablása most ismét a múzeumok és műkincsek felé fordította a világ figyelmét. 🕵️ Hazánk történelme sem mentes a krimibe illő műkincsek körüli bűnügyektől, gondoljunk csak a Seuso-kincsek rejtélyes történetére. (A fantasztikus római kori kincsek most biztoságban pihennek épületünk falai között és várják a látogatókat!) 💰Múzeumi műkincsrablás azonban eddig csupán egyszer történt Magyarországon. 1983. november 5-én a budapesti Szépművészeti Múzeumból hét mestermű tűnt el az éjszaka leple alatt. Köztük Raffaello Esterházy‑Madonnája, valamint Giorgione, Tintoretto és Tiepolo alkotásai. A lopás értéke meghaladta a másfél milliárd forintot, és hónapokig tartó nyomozás követte, míg a festmények egy részét Görögországban, egy kolostornál megtalálták, a tetteseket pedig elfogták. Maximálisan együtt érzünk a francia kollégákkal és reménykedünk, hogy azelőtt előkerülnek a műkincsek, hogy kár érné őket, de a humor mindig segít átvészelni a kríziseket. Ha érdekel a múzeumok világa és a tárgyak mögött rejlő történetek, kövesd oldalunkat! 💕 #louvre #műkincs #rablás #MagyarNemzetiMúzeum #kincs ♬ Pink Panther Intro - Henry Mancini

A rablás végül nemcsak a közösségi média tartalomgyártókat, hanem a marketingeseket is megihlette, egy német cég, a Böcker, amelynek emelője szerepelt a rablásban, humoros reklámkampányt indított „When you need to move fast” szlogennel. A poszt milliós nézettséget ért el, és bár sokan zseniális húzásnak tartották, mások ízléstelennek ítélték. A vállalat magyarázata egyszerű volt: senki sem sérült meg, miért ne lehetne tehát poénként kezelni a helyzetet?

A közösségi média reakciói egy olyan értelmezési keretet teremtettek, amelyben a rablás elveszti bűn jellegét, és szinte kulturális performansszá válik. A császári ékszerek az „elitet”, a tolvajok pedig a „nép gyermekét” jelenítik meg ebben az értelmezésben: a furfangos, ravasz hétköznapi embert, aki túljár a hatalom eszén, és megszerzi a „jussát”. Bár semmi sem utal arra, hogy a tolvajok bármilyen társadalmi igazságossági szándékkal cselekedtek volna, a kommentfolyamok Robin Hood-i mítoszt ácsoltak köréjük. Egyben furcsa és teljesen 2025-ös hangulatúak a reakciók, az elit vs. „nép gyermeke” narratíva, a no judgement és elismerő kommentek, a Halloween-jelmezek, a TikTok-videók és a „Louvre”-jelszó abszurditása mind egy az irányba mutatnak – ha valami elég látványos és kellően abszurd, könnyen relativizálhatóvá válik. Nincs ebben erős morális állásfoglalás, mégis felveti a kérdést, hogy milyen közhangulatban élünk, meddig válhat viccessé egy bűncselekmény és mit gondolunk ezek viszonylagosságáról? 

A stressz és a memória kapcsolata elsőre talán nem egyértelmű, de ha jobban belegondolunk, mindannyian megtapasztaltuk már, milyen az, amikor feszültség hatására elfelejtünk valami fontosat — például egy nevet, egy határidőt, vagy akár azt, hogy hová tettük a kulcsunkat. Ugyanakkor az is ismerős lehet, amikor egy stresszes pillanatban éppen élesebben gondolkodunk, jobban emlékszünk, mint máskor. Ez a kettősség nem véletlen: a stressz és a memória között összetett, több szinten működő kapcsolat van, amelyet a modern idegtudomány egyre részletesebben tár fel.

A stressz és az emlékezet kialakulásának kapcsolata

A kutatások szerint a stressz többféleképpen befolyásolja a memóriát, és ezek mind eltérő hatással járnak. Az egyik legfontosabb terület az emlékek kialakulása. Amikor stresszesek vagyunk, nehezebben tudunk rövid távú emlékeket létrehozni, illetve ezeket hosszú távú emlékekké alakítani. Ezért nehezebb stresszes állapotban tanulni.

Fontos megérteni, hogy az emlékek nem rögzülnek véglegesen. Minden alkalommal, amikor előhívunk egy emléket, kissé módosítjuk azt a jelenlegi élményeink alapján – mintha levennénk egy tárgyat a polcról, majd visszatéve rajta hagynánk az ujjlenyomatainkat.

A stressz hatása az emléktípusokra

A stressz azt is befolyásolhatja, hogy milyen típusú emlékeket alakítunk ki. Ha egy esemény során stressz ér minket, később nehezebb lehet pontosan visszaidézni annak részleteit. A stressz torzíthatja az észlelést, és ezzel együtt a visszaemlékezés képességét is.

A kutatások azt is kimutatták, hogy ha valaki félrevezető információkat kap egy általa átélt eseménnyel kapcsolatban, akkor ez az új (de hibás) információ befolyásolhatja a memóriáját. Mivel ez a friss információ közelebb áll időben, könnyebben felidézhető, mint maga az eredeti esemény – így alakulhatnak ki hamis emlékek, akár jó szándékú kérdezés hatására is.

További megállapítások a stressz és a memória kapcsolatáról

Egy átfogó elemzés 113 olyan tanulmányt vizsgált meg, amelyek a stressz és a memória kapcsolatát elemezték. Az alábbi kulcsfontosságú megállapítások születtek:

• A stressz okozta kimerültség tartós következményekkel járhat: A hosszú távú stressz kognitív kimerültséget okozhat, ami figyelemzavart és a munkamemória gyengülését eredményezi. Ráadásul ezek a káros hatások akár három évvel később is kimutathatók – még akkor is, ha a kimerültség már megszűnt. Ez is rámutat arra, milyen fontos időben kezelni a stresszt.
• A stressz időzítése számít: Ha a stressz a memória rögzítése (kódolása) előtt vagy közben jelentkezik, az akadályozhatja az emlék kialakulását. Ugyanakkor a kódolás után bekövetkező stressz javíthatja a memória megszilárdulását és visszaidézését.
• A kortizol szint önmagában nem döntő: Noha a stressz növeli a kortizol nevű hormon szintjét, nem találtak egyértelmű összefüggést a kortizolszint és a memóriazavar között. Ez azt jelenti, hogy a stresszre erősebben reagálók nem feltétlenül tapasztalnak súlyosabb memóriazavart. 

Hogyan javítható a memória stressz alatt?

• Mozogjunk rendszeresen: Egy 12 hetes aerobikprogram szignifikánsan javította a memóriát azoknál, akik stressz okozta enyhe kognitív hanyatlást tapasztaltak. Ez különösen hasznos lehet azok számára, akik hosszú távú stressztől szenvednek.
• Gondoskodjunk az alapvető testi-lelki jóllétről: A megfelelő alvás, egészséges táplálkozás és a stressz csökkentése alapvető fontosságú. A fizikai egészségi problémák és a magas stresszszint súlyosan befolyásolják a memória kialakulását és visszaidézését.
• Szedhetünk vitaminokat: Bizonyos vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulhatnak a memória és az agyműködés támogatásához, különösen akkor, ha valaki ezekből hiányállapotban szenved. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy a vitaminok nem csodaszerek, és egészséges, változatos étrend nélkül önmagukban nem garantálják a jobb memóriát.
• Gyakoroljuk a tudatos jelenlétet (mindfulness): A tudatos jelenlét csökkenti a stresszt, javítja az alvás minőségét és támogatja a memória működését. Egy kutatás kimutatta, hogy a mindfulness gyakorlása kevesebb stresszt, jobb memóriát és kevesebb alvásproblémát eredményezett. Mivel ez a módszer a jelenlétre és figyelemre épül, segíthet jobban észrevenni és megjegyezni a részleteket.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a stressz hatása a memóriára nem kizárólag negatív. Rövid távon, mérsékelt mértékben a stressz még segítheti is a tanulást és az emlékezést. Gondoljunk csak arra, amikor egy vizsga előtti izgalom segít a koncentrációban és az anyag gyorsabb előhívásában. Evolúciós szempontból ez előnyös: a veszélyes helyzetekkel kapcsolatos emlékeknek pontosan és gyorsan kell előhívódniuk, hogy megfelelően tudjunk reagálni.

Összefoglalva tehát a stressz és a memória kapcsolata bonyolult és sokrétű. Kis dózisban a stressz serkentheti az emlékezőképességet, de tartós jelenléte súlyosan rontja azt – ráadásul nemcsak a tanulásra és a visszaemlékezésre, hanem az emlékek megbízhatóságára is hatással lehet.

A brit politikai életet évszázadokon át a vörös és a kék határozta meg. A Labour (Munkáspárt) és a Tory (konzervatívok) váltott kormányra kerülése olyannyira természetesnek tűnt, hogy kevesen hitték volna, hogy a brit politikának lesz valaha harmadik, és most úgy tűnik negyedik „főszereplője” is.

A Reform felemelkedése után az egykor a periférián mozgó Zöld párt is egyre gyorsabban szerzi a szavazókat, újabb mérések alapján úgy tűnik Londonban már elsők, megelőzve a Labourt .

2025-re a Green Party of England and Wales, élén Zack Polanskival, olyan lendületet vett, amire már nem lehet legyinteni. A zöldek nem csupán környezetvédelmi mozgalom, hanem a társadalmi elégedetlenség, a gazdasági egyenlőtlenségek és a politikai kiábrándultság új gyűjtőpártja.

A Zöld Párt hosszú évekig megmaradt a „lelkiismeret hangjának” szerepében. Parlamenten kívüli akciók, helyi kampányok, szimbolikus jelöltek és néhány önkormányzati mandátum, ennyi volt a párt max teljesítménye. A 2010-es években a Green Party leginkább a Labour balszárnyáról kiábrándult szavazókat próbálta megszólítani, miközben a brit választási rendszer rendre a két nagynak kedvezett. Egészen apró lépésekben nőtt a befolyásuk: Brightonban például már egy évtizede stabil önkormányzati jelenlétet építettek ki, és 2024-ben négy képviselőt juttattak a parlamentbe, amely történelmi pillanat volt a párt történetében.

Ám a párt igazi áttörés 2025 nyarán következett be, amikor Zack Polanski lett a párt új  vezetője. Polanski vezetővé lépésekor a párt alig 70 ezer tagot számlált. A csoda innen indult: hét hét alatt ez a szám megduplázódott, több mint 140 ezerre nőtt, megelőzve ezzel a Liberális Demokratákat és meglepetésre újabban a Konzervatívokat is. A zöldek nemcsak szervezetileg, de politikailag is új pályára álltak.

A zöldek vezetője, Polanski. Kép forrása: YouGov

Zack Polanski: „zöld-populista”

Polanski politikai pályája nem a megszokott irányokat vette. Színészként és közösségi színházi aktivistaként kezdte, mielőtt a környezetvédelmi és társadalmi igazságosság mozgalmaiban találta volna meg új hivatását. 2017-ben csatlakozott a Zöld Párthoz, majd 2021-ben bekerült a londoni közgyűlésbe, ahol környezetvédelmi bizottsági elnökként szerzett ismertséget. Zsidó, meleg, és büszkén vállalja, hogy politikáját személyes tapasztalatai formálták, a kisebbségek iránti empátia, a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harc és a szolidaritás iránti elkötelezettség jellemzi.

Vezetői kampányában Polanski „eco-populistának” nevezte magát, ez a címke egészen tökéletesen összefoglalja politikai stratégiáját. Szemben a korábbi, óvatos, kompromisszumkereső zöld vezetéssel, ő kifejezetten konfrontatív stílust hozott: „Ha Reform a kétségbeesés politikájával tör előre, mi a remény politikájával fogunk visszavágni” – mondta bemutatkozó beszédében.

Közösségi médiában és a hagyományos sajtóban egyaránt intenzív kampányt folytatott: alig két nappal megválasztása után már 61 interjút adott, podcastja a brit politikai toplisták élére ugrott, és videói milliós nézettséget hoztak. A „Let’s Make Hope Normal Again” című videója több mint 11 milliós megtekintést ért el az X-en (Twitteren).

Polanski tudatosan használja a Nigel Farage-féle „provokatív médiafigyelem” receptjét, csak éppen a másik oldalon. Szembe megy a status quóval, konfliktusokat vállal, és nem riad vissza a kényes témáktól: nyíltan támogatja a transzneműek jogait, a gazdagokat sújtó vagyonadót és a Brexit újragondolását. Mindez egyszerre hoz rajongókat és ellenségeket, de láthatóvá teszi a Zöld Pártot, amit korábban senki sem tudott elérni.

A Polanski-féle fordulat lényege, hogy a Green Party túllépett a „környezetvédő mozgalom” sztereotípiáján. A párt ma már gazdasági igazságosságot, társadalmi egyenlőséget és a közszolgáltatások megerősítését hirdeti, mindezt a klímaválság elleni küzdelemmel összekapcsolva. Polanski szerint „a gazdasági és környezeti válság ugyanannak a rendszernek a tünete: annak, hogy a vagyon és a hatalom néhány kézben összpontosul”.

Ennek jegyében javasolta az egyik fő kampánycéljává vált vagyonadót: 1% adó a 10 millió font feletti vagyonokra, 2% az egymilliárd fölöttiekre. Az intézkedésből évente 15–25 milliárd font bevételt várnának, de Polanski szerint nem is ez a lényeg: „Nem a bevételről szól, hanem az igazságról. Az egyenlőtlenség a társadalmi bizalmat rombolja szét.”

Ez a retorika különösen vonzó a fiatalok és a nagyvárosi középosztály körében. A legfrissebb YouGov-felmérés szerint a 18–24 évesek 36%-a a Zöld Pártot tartja a legszimpatikusabbnak, több mint kétszer annyian, mint a Labourt. Londonban pedig a zöldek már megelőzték a munkáspártot a kedveltségi listán.

A Labour árnyékában

Polanski sikere nem értelmezhető a Labour hanyatlása nélkül. Keir Starmer kormánya, nem tudta beteljesíteni a 2024-es választási ígéreteket. A gazdasági stagnálás, a növekvő lakhatási válság és a fiatalok elvándorlása miatt egyre többen érzik úgy: a Labour sem alternatíva többé, csupán a status quo új arca.

Kritikusok szerint Starmer taktikája a Reform szavazatok visszaszerzése, amely egy baloldali alapokon nyugvó párttól több egészen konzervatív policy-t eredményezett, ezért a Green Party rengeteg baloldali, korábbi Labour szavazót szipkázott el, Labourral való értékrendi összeférhetetlenség miatt. Mintha a Labour egyetlen célja a Reform szavazóknak valü megfelelés lenne, a korábbi történelmet és értékrendet hátrahagyva.

A Green Party ezért nemcsak szavazókat, hanem politikusokat is elszív tőlük. Az elmúlt hónapban három korábbi Labour-képviselő csatlakozott a zöldekhez. Polanski nyíltan kijelentette, hogy nem kíván szövetségbe lépni a Labourral, le akarja váltani őket.

Reform vs Green – a brit politika új törésvonala

Miközben a Reform UK Nigel Farage vezetésével a jobboldali populizmus zászlóshajója lett, Polanski a zöldeket pozicionálja a másik pólusra. A brit politika új tengelye tehát nem a konzervatív–liberális, hanem a Reform–Green, jobboldali és baloldali populizmus köré kezd szerveződni.

Reform UK, Farage vezetésével. Kép forrása: Reform

Farage a bevándorlást, a „nemzeti szuverenitást” és a brüsszeli bürokráciát tette központi témává, Polanski ezzel szemben a „gazdasági igazságosságot” és a „remény politikáját” hirdeti. A két párt kommunikációja hasonlóan egyszerű, érzelmekre ható és erősen személyiség-központú csak éppen ellentétes irányban.

A stratégia működik: a zöldek vidéken is növekednek, még a hagyományosan konzervatív körzetekben is. North Shropshire-ben például a párttagság Polanski megválasztása óta 50%-kal nőtt, és a vidéki szervezetek szerint a „remény üzenete” ott is rezonál. Polanski még a Reformtól is tudott szavazókat elhúzni az újabb közvéleménykutatások szerint, mivel politikájában erősen hangsúlyozza, hogy az ország gazdasági problémáit nem a migráció okozta, hanem az elhibázott kormányzati döntések, és így migrációellenességgel- ami a Reform egyik fő eladási pontja nem is lehet megoldani.

A Green Party eddig kiválóan mozgott a médiában, de a politikai siker mércéje végső soron a választási eredmény. A 2026-os önkormányzati és walesi választás lesznek majd az első igazi teszt, céljuk, hogy 900 önkormányzati mandátumot szerezzenek, valamint áttörjenek a walesi Seneddbe is ahol az arányos választási rendszer most először ad reális esélyt a zöld képviseletre.

Egy korszak vége, egy új kezdete

A brit politika kétpólusú rendszerét most két, egymástól ideológiailag távol eső, de hasonlóan populista logikájú párt feszegeti: a Reform és a Green.

Zack Polanski színrelépésével láthatjuk, hogy a baloldali populizmus is tud ugyanolyan gyorsan momentumot szerezni, mint a baloldali és ezekből az eredményekből láthatjuk, mennyire nagy bajban van Nagy-Britannia, hogy az emberek a hagyományosban már nem bíznak, mind a konzervatívok mint a munkáspárt történelmi low-ban van. Az emberek egyre nehezebben fizetik ki a lakhatást, az élelmiszert és a politikától válaszra várnak. A refrom ezeket a válaszokat a migráció korlátozásában, a brexitben látja, míg a zöldek a gazdagok megadóztatásában és szciális rendszer javításában látják.

1996-ban Tommy Suharto, Indonézia katonai diktátorának legfiatalabb fia nekilátott a Timor, egy indonéz nemzeti autómárka megtervezésének. A terv az volt, hogy a dél-koreai Kia Motors autógyártó által gyártott modelleket importálják Indonéziába, majd átnevezik őket.

A Kia hajlandó lett volna az indonézeket megtanítani az autógyártás technikájára, ami a nemzeti autóipar megteremtésével az ország gazdaságának rendkívüli hasznot hajtott volna. Azonban 1997-ben a dél-kelet ázsiai pénzügyi válság megviselte Indonézia autópiacát, 15 000 Timor állt üresen egy parkolóban. 1998-ra a zavargások megbuktatták Indonéziában a Suharto-rezsimet és a kereskedelmi partnerek nyomására a Timort kivonták a forgalomból.

(Kép forrása: VOCKET)

Az indonéz nacionalista eszme, amely a Timort, mint nemzeti autómárkát áthatotta, azonban soha nem tűnt el teljesen. Ma ez a szellem élteti Indonézia „downstreaming” programját, vagyis a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé való elmozdulást. Ezt a politikát Prabowo Subainto, az 275 milliós ország frissen megválasztott elnöke is támogatja.

A nikkel elengedhetetlen az elektromos járművek akkumulátorainak előállításához, és a nikkelércre az ország kormánya 2020-ban exporttilalmat léptetett hatályba.

Jelenleg Indonézia uralja a globális nikkelbányászatot -és olvasztást. A világ finomított nikkeltermelésének közel felét, a bányászott nikkel kétharmadát pedig Indonézia állítja elő. Mindkét mutatóban az ország részesedése 2020 óta megduplázódott. A feldolgozott nikkel értékesítéséből származó exportbevétel pedig 2023-ban már 22 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes export 9%-a, szemben a 2019-es 2%-os értékkel.

Nikkelbányák Indonéziában (Kép forrása: The China-Global South Project)

Ahogy Indonézia piaci részesedése a nikkelpiacon emelkedett, úgy nőtt a politikai elit ambíciója is. Törvényi kötelezettség, hogy a magas hozzáadott értékű termékek előállítása során belföldi alapanyagokat és beszállítókat alkalmazzanak, valamint bőséges adókedvezményekkel támogatják, hogy Indonézia teljes elektromosjármű-ellátási láncot alkosson, azaz az ásványok kitermelésétől az elektromos autók elkészítéséig minden munkafolyamat kizárólag Indonéziában történjen, bármilyen külföldi közbeavatkozás nélkül. Ez eddig csak Kínának sikerült.

Az ilyen becslések nem puszta túlzások. Az ország az elektromos gépjárművek gyártásához szükséges nyersanyagok szinte mindegyikéből jelentős tartalékokkal rendelkezik, a réztől a kobaltig. Ráadásul 2020-ban nem sokan gondolták, hogy Indonézia pár éven belül ilyen jelentősen előretör a nikkelpiacon az új olvasztási technológiának és a kínai bányavállalatok befektetéseinek köszönhetően.

Elektromos álmok

A downstreaming politika elsődleges ambiciózus célkitűzése, hogy Indonézia GDP-je évente 8%-al növekedjen, amit a tisztviselők az exportorientált közvetlen külföldi befektetések (FDI) felfuttatásával szeretnének elérni. Az elmúlt két évtizedben az átlagos növekedési ráta 5% körül volt. További cél, hogy ez a gazdasági növekedés ne csak Jávát, Indonézia központi szigetét, hanem az ország elmaradott területeit is érintse.

További cél, hogy az 1997-es ázsiai pénzügyi válságban jelentősen meggyengült hivatalos pénznemet, az indonéz rúpiát a nagyobb exportteljesítmény révén megerősítsék. Emellett növelni szeretnék az ipar részarányát az indonéz gazdaságban. 2002 óta Indonézia feldolgozóiparának a GDP-hez hozzáadott értéke csaknem a felére csökkent. Végül, Prabowo elnök az ország energiabiztonságára irányuló törekvésének részeként szeretné előmozdítani a hazai elektromosáram-piacot. Indonézia az OPEC olajkartell egykori tagja volt, viszont 2004-ben nettó olajimportőrré vált, miután csökkent a kitermelés, miközben a gazdasági növekedéssel párhuzamosan az ország energiaigénye folyamatosan emelkedni.

(Kép forrása: The Eurasia Magazine)

A nikkelérc exportjának betiltása óta a közvetlen külföldi tőkebefektetések növekednek, főként a Jáva szigetétől távol eső ipari területeken. Közép-Sulawesiben, ahol egy nikkelolvasztó komplexum is található, az export a 2019-es 5,9 milliárd dollárról 2024-re mintegy 21 milliárd dollárra emelkedett. A szegény tartomány, ahol egy főre vetített GDP a jávai átlag alig egyharmadát teszi ki, Indonézia második legkedveltebb FDI-célpontjává vált. A szegényebb Délkelet-Sulawesi tartományban, ahol számos kohászati üzem működik, a feldolgozóipar az elmúlt években a regionális GDP kétszeresével nőtt. A nikkelexport hozzájárult ahhoz, hogy Indonézia kereskedelmi többlete 2022-ben rekordot döntött.

(Kép forrása: Wikimedia Commons)

Az újraiparosítás ösztönzésére tett erőfeszítések azonban kevésbé voltak látványosak. Indonézia EV-ellátási lánc létrehozására irányuló törekvései eddig nem vezettek eredményre. Egyes becslések szerint az ország 2025-ben 10 GWh akkumulátorkapacitást fog előállítani, és 2027-ig további 25-45 GWh lesz a készülőben. Ezzel szemben a globális kapacitás 2023-ban 2600 GWh volt. A világ több mint 400 tervezett vagy működő akkumulátor-gigaüzeméből mindössze kettő található Indonéziában. Hatalmas összegek folynak be az elektromos járművek ellátási láncának egy szakaszába (a nikkelfeldolgozásba), és mindenhol máshol csak kis összegű beruházások jöttek létre.

Veszély! Nagyfeszültség

A politikusok azonban bizakodók, kormány szerint a folyamat időbe telik:

„Ha először az upstream (azaz az ásványi anyagok feldolgozása) és downstream területeket építjük ki, akkor a midstream beruházások is jönnek majd”.

Addig is több százezer jól fizető munkahely jön létre a nikkelolvasztásban.

Azonban még a munkahelyteremtés nem sikerült úgy, ahogy azt várták A közvetlen külföldi befektetések növekedése ideiglenesen munkahelyeket teremtett az építőiparban, amelyek csak addig tartanak azonban, amíg az ipari telephelyek bővülnek. Egy tipikus, kezdetben 30 000 embert foglalkoztató kohászati üzem csak néhány ezer hosszú távú munkahelyet teremt.

(Kép forrása: The New York Times)

Azokban a régiókban, ahol az export ugrásszerű növekedését tapasztalták, nem csökkent jelentősen a munkanélküliség. Konawe-ban, egy 250 000 lakosú vidéki területen, Délkelet-Sulawesiben, ahol egy kínai acél- és nikkelipari vállalat, a Tsinshan tulajdonában lévő ipari park található, a munkanélküliség az exporttilalom bevezetése előtti szint fölött van. A szakszervezetek arról számoltak be, hogy a középfokú képzettséget igénylő munkaköröket Jávából behozott munkavállalókkal töltik be, míg a helyiek alacsonyabb szintű munkaköröket töltenek be, például takarítók.

Indonézia egyelőre az elektromos autók iránti keresletet sem tudta sikeresen bővíteni. Rengeteg adótámogatást vezettek be, hogy csökkentsék az elektromos gépjárművek árát. Kiépül a töltőállomás-hálózat; több mint 1500 töltőállomás működik már. Ennek ellenére egy olcsó benzines autó továbbra is 40%-kal olcsóbb, mint egy hasonló elektromos autó.

Még a 12000 eladott elektromos autó túlnyomó többsége sem nikkelezett akkumulátorokat használ. A nikkel energiasűrűsége miatt az akkumulátorok hatótávolsága nagyobb, azonban drágább és kevésbé tartós, mint a fő alternatíva, a lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorok. Indonézia jobban megfelel az olcsó, könnyűszerkezetes, LFP típusú elektromos járművek számára. Ráadásul a globális elektromos jármű-akkumulátor piacon már most is jelentős a túlkínálat. Csak a Kínában 2024-ben legyártott akkumulátorok száma teljes mértékben ki tudná elégíteni a teljes globális keresletet. Délkelet-Ázsia más országai pedig keményen versenyeznek a befektetésekért.

Végül, a downstreamingnek vannak negatív következményei is. A nikkelérc nagy része esőerdők alatt található; kitermelése hatalmas erdőirtásokhoz vezetett. Az Észak-Maluku szigeteken élő halászok arra panaszkodnak, hogy a nehézfémszennyezés megmérgezi a halakat. A kormány megkezdte a tisztítási munkálatokat.

Indonézia a downstreamingnek köszönhetően valószínűleg ki fog alakítani egyfajta EV-ellátási láncot. Ami azonban hiányzik, az a költségek és az előnyök megfontolt mérlegelése. Az a kockázat áll fenn, hogy Indonézia hatalmas állami forrásokat költ arra, hogy egy túlságosan telített iparágból egy parányi részesedést szerezzen, és ezzel szerény számú gyári munkahelyet teremtsen, aminek komoly környezeti költségei lesznek.

Kína új gazdasági és fejlesztéspolitikai kulcsdokumentuma, a 15. ötéves terv (2026–2030) körvonalazódni látszik, miután a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának negyedik ülése október 23-án elfogadta az alapelveket meghatározó dokumentumot. Bár a végleges tervet csak a 2026 márciusi Országos Népi Gyűlés hagyja jóvá, a közleményből már világosan kirajzolódik az irány: gazdasági stabilitás, egységes nemzeti piac, technológiai önellátás és a belső fogyasztás erősítése.

A kontinuitás illúziója

A 15. ötéves terv alapvetően a „nagy átmenetnek” nevezett időszak folytatása. A fő cél továbbra is a technológiai fejlődés és az innováció, illetve a súlypontok további eltolása a mennyiségi növekedésről a minőségi modernizáció felé. A 15. ötéves terv nem sokban tér el a 2021-es 14. tervtől, de néhány kifejezésen sokkal nagyobb lett a hangsúly. Ezen hangsúlyok alapján fogjuk cikkünkben elemezni az új ötéves tervet.

A dokumentum szerint Kína 2035-re kívánja elérni, hogy egy közepesen fejlett ország szintjének megfelelő egy főre jutó GDP-t produkáljon, ami évi 4–5%-os növekedési pályát feltételez a következő évtizedben. Ez ambiciózus cél, különösen egy olyan gazdaság esetében, amelynek exportja még mindig a globális kereslettől függ, miközben a belső fogyasztás gyengélkedik. Lakhatási költségek és a munkanélküliség növekedése, mind komoly problémát mutat a kínai gazdaságnak, de ezt már a 2021-es és a 15. ötéves terv előkészítésénél is előre vetítik.

Ezen problémák megoldására gondolja Kína az Egységes nemzeti piac tervét, mely kínai gazdaság egységesítését, a verseny előmozdítását és a külföldi befektetések számára kedvezőbb környezet kialakítását szolgálja. Le kívánják bontani a tartományi protekcionalizmust és egységes országos szabályozást bevezetni. Ez változás a 14. ötéves tervhez képest, ahol bár egységesként hangsúlyozták az országot, mégis egy sakktáblaként definiálták azt, elismerve a tartományi különbségeket. a 15. terv ezt tovább egységesítené.

A kereslet-kínálat kínai logikája is megfordulni látszik az új dokumentum tervezetében, a hangsúly eltolódik a kereslet-vezérelt gazdasági növekedés irányába, amely az emberekbe való befektetésre és a belső fogyasztás ösztönzésére épít, ahelyett, hogy kizárólag a kínálat bővítésével próbálná megteremteni az új keresletet, ami eddig jellemző volt.

A tudományos és technológiai önellátás felgyorsítása is kulcsfontosságú. Ez értelmezhető az Egyesült Államok által kezdeményezett vámháborúra adott stratégiai válasz keretrendszerében is. A félvezetők, mesterséges intelligencia, kvantumtechnológia és biotechnológia területén Kína most arra törekszik, hogy saját kutatás-fejlesztési ökoszisztémát építsen ki, függetlenítve magát a nyugati beszállítóktól.

A „Digital China” koncepció a teljes ipari struktúra digitalizálását vetíti előre, a gyártástól az energetikán át a közlekedésig. A cél, hogy Kína a globális technológiai versenyben, elsősorban az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával szemben megkerülhetetlenné váljon.

Fontos kiemelni, hogy Kína és Hszi Csin-ping ragaszkodik az alacsony hozzáadott értékű iparhoz, magyarul az „olcsó kínai termékek” további gyártásához. Ennek gazdasági és ideológiai okai is vannak. Hszi szerint Kína az ipari termelés országa, és a felemelkedés alapja is ez volt, ezért ragaszkodik hozzá.

A zöld energiára is kitér a dokumentum, Kína már az előző ötéves terv idején is a globális zöldenergia-piac vezetőjévé vált, így nem meglepő, hogy az új dokumentumban is fontos szerepet kapott. A következő időszakban a cél az elektromos járművek, a napenergia, a szélturbinák és az akkumulátorgyártás minél nagyobb arányú exportja.

A kormány a zöld iparágakat stratégiai eszközként is használja a fejlődő országokkal való kapcsolatok mélyítésére Délkelet-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában.

Kína a 15. ötéves tervében a gazdasági problémákat szeretné megoldani, melyben a fő ezsköze az egységesítés, a technológia, az innovció és a munkaerő leszbek. Valójában az a kérdés, hogy sikerül-e a gazdaságnak szárnyra kapni, vagy a 2021-es ötéves tervhez hasonlóan várható csökkenés a tendenciákban. Egy biztos, Kína a technológiában továbbra is próbálja vezető szerepét megerősíteni, és méginkább azokban a technológiákban jeleskedni, ahol eddig a nyugati világ elkerülhetetlen volt.