Reaktor

Ha úgy érzed, a világ csak a Nagykörúton belül létezik, és nem élnéd túl a mandulatejes kávéd nélkül, akkor biztosan tetszeni fog a videó.

Az elmúlt egy hét röpke időtartama alatt többször is az elmém közelébe furakodott ama bizonyos nézet, amely a világ sokszínűségét, csodálnivaló különbözőségét éltette. Többek között a legújabb bölcsészettudományi kar praktikus élethez szükséges elengedhetetlen tanításai között bukkant fel ez a liberálisok által oly gyakran emlegetett két kifejezés:

diverzitás és relativizmus.

Közös diskurzusunk során Kopernikuszt a nézőpont fogalma követte, ez, mondanom sem kell, csodásan korrelált a világ megismerhetetlenségének tényével, és ez máris elvezetett arra a mesebeli helyre, ahol az égvilágon minden csak az adott individuum szubjektív megítélésének kérdése.

Ezt követte egy olyan társalgás, ahol a következő hangzott el: ha valaki egy heves eszmecsere során élből lenézi a másik oldalt, az nem vall kiemelkedő intellektusra, ezért ezt nem javallott tenni.

Bár alapvetően természetesen egyetértek a fent említett gondolattal, én is azt vallom, hogy a kulturált vitatkozásnak elengedhetetlen feltétele egymás kölcsönös tisztelete, azonban – mint a dogmatizmus áporodott szagától átitatott kijelentések esetében oly sokszor – jelen esetben is vannak kivételek.

A helyzet az, hogy bár a szivárvány minden színében pompázó, a globális világ klubszalvétájára Lyotard arcképe fölé pingált memento: „diverzitás” csodásan hangzik, a megvalósulás csak egy hevesen vágyott, hiú ábránd. Hogy miért?

Mert néhány, az úgynevezett tényeket magába foglaló tudományág úgy, mint biológia, pszichológia és az evolúció szűkebb és szilárdabb keretek közé szorítja az egyént, mint amit a posztmodern kor által kreált összes nézet valaha is meg tudna változtatni.

(Bár azt kétség kívül elismerem, Derrida, Paul de Man és a vidám fiúk igen alapos munkát végeztek.)

A sokszínűség jó dolog, egészen addig, amíg nem kezdi a világ szilárd tényekből álló, masszív szövetét szaggatni, hogy a következő pillanatban a genderfluid vagy a bioqueen egy lehetséges önmeghatározás legyen, a többi nyolcvan féle különböző definíció mellett.

Mert tények léteznek. És ezek a tények sok esetben csak egyetlen helyes választ engedélyeznek adni az emberiség által időről időre feltett kérdésekre. Igen, akár tetszik, akár nem, a megbolygatott meta-narratíváinkkal kapcsolatban felmerülő kérdések szinte mindegyikére létezik objektíven levezethető válasz, még ha mégoly komplex is.

A feminizmus, a társadalomtudományok, a gender-elmélet, és az összes többi, a kárhozat lángjával világló posztmodern tanítás könnyedén cáfolható a tények segítségével, ez pedig azt jelenti, hogy teljes ideológiák és politikai irányultságok létjogosultsága kérdőjeleződik meg ezáltal.

Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor hamar eljuthatunk odáig a töprengésben, hogy hiába keressük a tisztelet legkisebb csíráját is szívünkben az iránt a személy iránt, akivel azért „nem értünk egyet” valamiben, mert következetesen tagadja a valóságot alkotó tények létét.

Ezek nem olyan viták, melyek pusztán az emberi nézőpontok csodálatos különbözőségéből fakadnak, az igazat megvallva

kezdek elbizonytalanodni abban is, hogy egyáltalán létezik olyan konfliktus, amelyre több, ugyanolyan értékkel bíró válasz is születhet.

Ezekben az esetekben a demarkációs árok két oldalán felsorakozó ideológiai ellenfelek közti konfliktust az alkotja, hogy az egyik csoport vadul vagdalkozik a tényekkel, a másik viszont legalább éppoly harciasan, mint következetesen ignorálja azokat.

Újra csak azt tudom mondani, hogy a rendelkezésünkre álló, alátámasztottnak vélt információk ismeretében

feleakkora diverzitás sincs a világon, mint ahogy azt mostanában gondolni véljük.

Tudom, hogy nehéz ezt megemészteni, de az ember közel sem oly mértékben szabad lény, mint amilyennek hinni szeretné magát: a természettudományok által determinált törvényszerűségek akkor is gúzsba kötnek minket, ha egy egész irányzatot kreáltunk a tagadásukra. Mire gondolok például? 

A társadalomtudományok területén az 1960-as évek óta dominál az a nézet, amely szerint a nemek közti különbségek, valamint a faj, vagy a társadalmi osztály problémája pusztán csak az évszázadok óta vasmarokkal uralkodó, zsarnoki réteg által fenntartott társadalmi konstrukció. Ezen társadalomtudományok az oly sokat emlegetett egyenlőségből indulnak ki, csakhogy ez az egyenlőség nem a törvény előtti egyenlőségre vonatkozik, de nem ám. Sokkal inkább arra, hogy ha ezek a társadalmak a gyakorlatban is kielégítően működnének, akkor minden polgárnak majdhogynem ugyanolyan szerencsésen alakulna az élete. Amennyiben pedig ez nem így van, az az adott társadalom igazságtalanságaira mutat rá, melyeket sürgősen orvosolni kell.  

Hála Émile Durkheim-nek és Thomas Luckman-nak, manapság az a nézet dívik a nyugati világban, hogy a férfiak és a nők pszichéje között nincs az égvilágon semmi különbség, a családi háttér cseppet sem determinálja az egyén személyiségét és kompetenciáit, mindenki azt kezd az életével, amit csak akar, a dekadens magatartás nem demoralizálja a társadalmat, a férfiak is otthon maradhatnak az újszülöttel, és különböző hivatkozó névmásokat kreálunk magunknak választott nemünknek megfelelően, amiknek tiszteletben tartását hisztérikusan ki is követeljük. 

Nos, ez tévedés. A világon burjánzó sziporkázó diverzitás messze nem ölt akkora méreteket, mint azt egyesek hinni szeretnék, a biológia, a pszichológia és az evolúció szabályszerűségei erősebbnek bizonyulnak még a posztmodernizmus csillámmal hintett ágyúinál is. Csak hogy néhányat említsek: a személyiség eltérései a két nem között világviszonylatban vizsgálva azonosak, sőt, a fejlettebb és gazdagabb országokban még nagyobbak is. Ez azt jelenti, hogy ha a nőknek nem a munkáért kapott fizetség összege alapján kell meghozni a döntést, akkor hajlamosabbak alaptermészetüknek megfelelő, nőies munkákat választani, úgy mint oktatás vagy gondozás. 

Vagy például az emberi populációk közti genetikai különbségek kétség kívül korrelálnak a faji és etnikai identitással. Igen gyakoriak azok a kontinentális populációs különbségek, melyek a személyiséghez vagy a képességekhez kapcsolódnak, ráadásul a közös környezet jóval kisebb szerepet játszik ezen különbségek kialakulásában, mint azt Peter L. Berger valaha is hajlandó lenne beismerni. 

Az intelligencia is a genetika által determinált, amin csak tíz röpke ponttal lehet javítani a neveléssel, és igen, a különböző családi háttérrel rendelkező emberek általában eltérő IQ hányadossal bírnak, ez pedig erősen befolyásolja a társadalmi viselkedésüket. Tovább is van, mondjam még? 

A nők kézzelfoghatóan depressziósabbak a fene nagy emancipáció óta, mert a Simone de Beauvoir bomlott elméjéből útnak indult feminizmus már több éve arra kondícionálja őket, hogy szálljanak szembe a természetükkel és „vágyjanak többre”, ez pedig láthatóan nem tett jót a hölgyek mentális egészségének. 

És bár a férfi is gondozhatja főállásban a csecsemőt, ez a gyermeknek egyszerűen nem annyira optimális, mintha az anyja lenne vele, mert a szülés közben ő kettejükben, az anyában és a kisdedben kezd vadul tombolni az oxitocin, mindezt pedig épp azért, hogy a későbbiekben szorosan kötődjenek egymáshoz, mert a prérin ez volt az újszülött életben maradásának az egyetlen záloga. 

A nők kötődési mechanizmusát pedig azért roncsolja a szabados szexuális élet, mert a szervezetük sokkal több oxitocint termel, mint a férfiaké. Ez azt jelenti, hogy a két nemre nem ugyanolyan mértékben hat a promiszkuis életmód. Az erkölcsi aspektuson hosszan lehet lamentálni, de tudományos szempontból nem lehet egyformán megítélni a férfiak és nők dekadens szexuális magatartását.  

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben tehát hiába szajkózza azt valaki, hogy neki más a véleménye, mert ő egy másik politikai oldal szekértáborát erősíti, sajnálatos módon nem lesz igaza, mert valódi diverzitás ebben a kérdéskörben nem létezik: akár tetszik, akár nem, a világ nagy kérdéseire évezredek óta ugyanazok az egzakt válaszok.  

A tudományban nincs vakcina-bizonytalanság, mondta a Reaktornak Rusvai Miklós, az oltóanyagoknak köszönhetjük, hogy ma már elenyésző a gyermekhalandóság, pedig még száz éve is sokan voltak, akik nem élték meg a felnőttkort. A virológus úgy látja, a koronavírus néhány évtized alatt szelídül majd hozzánk, s mindössze öt százalék esélyt ad annak, hogy mesterséges eredetű lenne.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Az már egy jó ideje nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírustól akkor szabadulhatunk meg, ha minél többen megkapjuk a védőoltást. Magyarország az Európai Unió élvonalában jár átoltottság tekintetében, mégis újra meg újra felmerül az a kritika, hogy ha magáról a vírusról sem tudunk mindent, akkor hogyan ismerhetnénk az ellenszerét? Mekkora a vakcina-bizonytalanság a tudományban?

A tudományban nincsen vakcina-bizonytalanság. A vakcináknak körülbelül kétszáz éves történelme van. Az intenzív vakcinázási programok pedig csak a huszadik század első harmadában kezdődtek. Azóta jött egy népességrobbanás, ami egyértelműen a vakcináknak köszönhető. A gyerekek nem haltak meg diftériában, gyermekbénulásban, szamárköhögésben, torokgyíkban, tbc-ben. Megélték a felnőttkort. Amíg az én nagyszüleim generációjában rendszeres volt, hogy tíz-tizenkét gyerekből három-négy élte meg a felnőttkort, manapság természetes, hogy a gyermekhalandóság bőven két százalék alatt van a fejlett világban. Ez nem mindig volt így. Még egyszer mondom, harminc százalékos volt a gyermekhalandóság száz évvel ezelőtt is.

Egyértelműen a vakcináknak köszönhető, hogy nagyobb biztonságban élhetünk. A fertőző betegségek, ezen belül a vírusbetegségek ellen a jelenlegi leghatékonyabb védekezési mód a vakcina.

Jelenleg Magyarországon koronavírus ellen ötféle vakcinával lehet oltakozni. Azonban szó van róla, hogy érkezni fog két újabb fajta, egy kínai és egy indiai. Ezek miben fognak különbözni a mostaniaktól?

Tulajdonképpen az engedélyezett vakcinák közül mindegyiknek van párhuzamos, már létező párja. Az indiai gyártású Covishield vakcina egy az egyben az AstraZeneca vakcinája. Az indiaiak megkapták a licencet, ez alapján gyártják az AstraZeneca vakcináját. Tehát sem használati módjában, sem előállítási technológiájában, sem hatásmechanizmusában nem különbözik a már jól ismert AstraZeneca vakcinától. A kínai Convidencia fantázianevű készítmény, ami egy vektorvakcina, ugyanaz, mint a Johnson & Johnson vakcinája, amit szintén engedélyeztek felhasználásra az Európai Unióban, így Magyarországon is forgalomba hozható. Az más kérdés, hogy egyelőre nem jelent meg nagyobb számban a piacon. Mindenesetre ezt a vakcinát is ismerjük és használható lenne. Nagy előnye, hogy ez egy egyadagos vakcina, csak egyszer kell oltani vele. Ugyanúgy humán adenovírus 5 van benne. Ebbe az ártalmatlan vírusba tették bele a koronavírus megfelelő génjét. A szervezetünkbe oltva a tüskefehérje legyártódik, így immunizál bennünket a koronavírus-fertőzés ellen.

Éppen az AstraZenecával kapcsolatban elég sok aggodalom jelent meg a vérrögképződéses esetek miatt. Kell tartanunk ettől, vagy bármelyik másik vakcina mellékhatásától?

Ez a trombóziskeltő hatás. De még egyszer szeretném hangsúlyozni az arányokat, amivel talán sokan nincsenek tisztában: tizenhétmillió beoltottból tizenöt trombózisos és huszonkét embóliás eset történt.

Összesen harminchét egészségügyi probléma keletkezett tizenhétmillió oltás során.

Elenyésző az az arány, amikor az AstraZeneca oltás következtében valamilyen egészségügyi probléma jelentkezett. Azóta már az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem a vakcina hatóanyaga, hanem egy járulékos komponens miatt lépett fel probléma. Elsősorban fiatal, húsz és ötvenöt év közötti nőkön. Nagy valószínűséggel felerősítő hatása volt a fogamzásgátlóknak. Mióta ezek a tények ismertté váltak, fokozottan figyelnek ennek a rizikócsoportnak az ellenőrzésére. Figyelmeztetik is őket, illetve az orvosi nyomonkövetés során hangsúlyosan szerepet kap, hogy ha valakinek trombózisra utaló tünetei vannak, feltétlenül kezelésre kell jelentkeznie. Ennek jól érezhető, tapasztalható tünetei vannak. Jól kezelhető a probléma, ha a páciens időben orvoshoz fordul. Jelenleg a védekezés abban áll, hogy az AstraZeneca vakcinával oltott, rizikócsoportba tartozó hölgyeket figyelmeztetik és amennyiben tünetek lépnek fel, azonnal orvoshoz kell fordulniuk. Azóta nem fordult elő ilyen eset.

Sokszor megnehezíti az oltást, hogy nem érkeznek meg időben a vakcinák. Válthatunk vakcinát a második oltásnál, ha kifogy az először kapott szer?

Virológiai, immunológiai értelemben minden további nélkül.

A vakcinák hatása, hatékonysága nem csökken a kombinálás által.

A probléma az, hogy ilyenkor a vakcinagyártó nem vállal felelősséget. A gyártó csak akkor vonható felelősségre, ha a vakcinázás az előírásoknak megfelelően történt, tehát ha a kétdózisú vakcinát ugyanabból a fajtából, megfelelő időközzel adták be. Az más kérdés, hogy az immunrendszerünk ugyanúgy reagál akkor is, ha két különböző vakcina hatására alakul ki az immunitás. Ne felejtsük el, hogy ha valaki az első oltás során allergiás reakciót mutat egy bizonyos vakcinatípusnál, akkor nem is oltható ugyanazzal a vakcinával még egyszer. Ilyenkor orvosi kötelesség egy másik vakcina alkalmazása. Több olyan eset is volt már, amikor az első oltás nem végzetes, de kellemetlen mellékhatással járt. Ilyenkor mással adták a második oltást. Az immunitás ugyanúgy kialakul.

Jelenthet problémát, ha röviddel az oltás előtt volt valaki koronavírusos beteg, vagy éppen az oltás pillanatában benne van a vírus, de erről nem szerez tudomást?

Ha átvészelte a fertőzést és már nincsen a szervezetében vírus, akár három-négy-öt nappal előtte megszabadult tőle, akkor nincsen probléma. Ilyenkor az oltás egy emlékeztető oltásnak számít, egy dózis is elegendő ebben az esetben, még ha kétdózisú is a vakcina.

Ha éppen fertőzött az illető, az kellemetlen. Ilyenkor a legtöbb vakcina és az oltottak egy bizonyos százaléka esetében fellép az úgynevezett negatív fázis.

Az immunrendszerünk a vakcinával kezd foglalkozni, ugyanis a vakcinákban különböző immunserkentő szerek vannak. Kevesebb figyelmet fordít a szervezetünkbe már bejutott kórokozókra. Ilyenkor a koronavírus-fertőzés adott esetben súlyosabb tüneteket okozhat, mint különben okozott volna. Ez az influenza vakcinázásnál is megfigyelhető. Sok olyan panasz van, hogy soha nem oltatta be magát valaki, majd beoltják és olyan beteg lesz, mint még soha életében. Ez nagy valószínűséggel azért van, mert az illető fertőzötten kapta meg az oltást.

Hatásmechanizmusában is hasonlít a koronavírus elleni védőoltás az influenza ellenire; akiket beoltanak, megfertőződhetnek, sőt terjeszthetik is a vírust, viszont súlyos következményeket, akár halált nem fog okozni náluk?

Minden vakcinázás ugyanígy működik.

A kanyarótól a tbc-n keresztül a koronavírusig minden oltás úgy működik, hogy a fertőződés ellen nem, csak a betegség ellen véd.

Különösen kivédik a vírus okozta súlyos betegséget és a halált. A fertőzés adott esetben megeredhet, de hozzá kell tenni, hogy pont a Pfizer vakcinánál Izraelben, ahol nagyon széles körű volt a vakcinázás, vizsgálták a továbbadás lehetőségét. Úgy találták, hogy az oltottak nem adják tovább a fertőzést. Olyan kis mennyiségű vírus termelődik az oltás után fertőződő emberek szervezetében, hogy a vírust továbbadni nem képesek. Ne felejtsük el, hogy a fertőzés mennyiségfüggő is. Egy vírus nem okoz fertőzést, betegséget. Több tízezer, több százezer vírusnak kell egyszerre bejutnia a szervezetünkbe ahhoz, hogy a fertőzés megeredjen. Az oltottak szervezetéből ilyen mennyiségben nem ürül a vírus.

Egy ideig a terhes kismamáknak nem javasolták az oltásokat, most viszont ők is oltakozhatnak. Mi változott?

Pont ez, amit az előbb mondtam. Izrael felajánlotta a Pfizer cégnek, hogyha az egész ország kétszeri immunizálására megfelelő adag vakcinát a rendelkezésükre bocsátanak, akkor mindenkit beoltanak tizennyolc éves kortól százéves korig és a kapott adatokat a megosztják a Pfizerrel. Mivel Izraelben számos terhes kismamát oltottak, akár a terhesség előrehaladott fázisában is, megfelelő mennyiségű adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy tudjuk, sem a terhesek, sem a szoptatós kismamák, sem a gyermeket tervezők számára nem jár káros következménnyel a vakcina beadása. Következésképpen a Pfizer vakcinát már minden aggály nélkül beadhatják ezeknek a csoportoknak is.

Optimális esetben a világ minden országában úgy történne a vakcinázás, mint Izrael esetében. Ha Magyarország kellőképpen immunis lesz, akkor is csak az hozza majd el a felszabadulást, ha ez az egész világról elmondható?

Őszintén remélem, hogy nem. Tehát ország-specifikusan kell a korlátozó intézkedések fenntartásáról vagy megszüntetéséről dönteni. Izrael abszolút kinyitott mostanában. Az Egyesült Királyságban olyan mértékű az átoltottság (saját maguk gyártják az AstraZenecát), hogy már szinte teljesen nyitnak. Nagyon sok országban elérték már a nyitáshoz szükséges átoltottságot. Remélem, hogy Magyarország is hamarosan közéjük tartozhat.

Ez a hamarosan mikor jöhet el?

Ha a szállítás és az oltás ütemezésére tett ígéretek teljesülnek, akkor azt remélem, hogy júniustól már maszk nélkül járhatunk.

Ez a nyarunk is ugyanolyan maszk nélküli, szabad lehet, mint az előző. Ebben az időjárás is a segítségünkre lesz, hiszen a száraz, meleg időben a fertőzésveszély a töredékére csökken.

Említett már néhány járványkezelési megoldást. Azt mikor lehet megmondani, hogy mik voltak ezek közül a legjobbak? Tehát a tesztelés, a kontaktkutatás vagy a lezárások?

Természetesen a legjobb az mindegyik együtt. Tehát a zárlat, a maszk, a rendszeres tesztelés, a felderített fertőzöttek kontaktjainak kutatása és izolálása. Ha ez mind-mind rendszeresen, következetesen megtörténne, az lenne a legeredményesebb, amíg nincsen vakcina. Mihelyt a vakcina belép a képbe, onnantól természetesen a vakcinázás a legeredményesebb. De az úgynevezett hatósági intézkedések, vagy másnéven aspecifikus járványvédelem akkor a leghatékonyabb, ha egyszerre vetjük be valamennyi eszközt. Ezt egyik ország sem tette meg valójában. Valamelyik lépésbe, valamelyik intézkedésbe mindig valami hiba csúszott.

Néhányan a fiatalabbakkal kezdték volna az oltást, mondván, hogy az ő kontaktusaiknak a száma magasabb. Ráadásul most azt látjuk, hogy sok fiatal van kórházban súlyos tünetekkel. Lett volna ebben ráció Ön szerint?

A nemzetközi gyakorlat szerint a világ döntéshozói két alapvető stratégia közül választhattak. Az egyik az, hogy a minél alacsonyabb halálozási számra koncentrálnak. Ebben az esetben az időseket és a rizikócsoportba tartozó krónikus betegeket kell először immunizálni. A másik stratégia szerint a fő terjesztőket, tehát például a közlekedési dolgozókat, a pedagógusokat, a kereskedelemben dolgozókat immunizálják először. Más országok ezt a stratégiát követték. Egy valami mindenhol azonos volt: első helyen az egészségügyi dolgozók szerepeltek, utánuk következett ez a két másik stratégia. Mi az első stratégia mellett tettük le a garast, tehát a halálozások számának csökkentését tűztük ki célul. Nagy valószínűséggel ez volt a humánusabb, noha kétségtelenül kockázatosabb. Fejlődő országok, mint Kína vagy Svédország inkább szabadon engedték a járványt és elsősorban a fiatalok immunizálását választották. Az Egyesült Államokban a különböző államok eltérően választottak stratégiát. Hosszútávon fog kiderülni az eredményességük. Minimum a jövő évet meg kell várnunk ezzel. Sajnos ezt mindig utólag lehet csak eldönteni.

Egy korábbi interjújában azt is elmondta, hogy a száz évvel ezelőtti spanyolnáthához hasonlóan több évtizedes összeszokás kell a vírussal. Meddig védhetnek meg minket a most beadott vakcinák? Mire számíthatunk? Évente kell majd oltakoznunk, mint a már többször említett influenza elleni védőoltásnál?

Ugyanarról a betegségről beszélünk, amikor spanyolnáthát mondunk és influenzát. Az influenza első nagy járványa a spanyolnátha volt. A spanyolnátha szelídült azzá a vírussá, amit most influenza néven emlegetünk. Körülbelül ugyanerre számítok a koronavírus esetében is. Most az első nagy ijedtségnél nagyon sokan immunizáltatják magukat. Feltételezésem szerint még a következő légzőszervi betegségszezonokban is sokan fogják immunizáltatni magukat, elsősorban a rizikócsoportba tartozók. Évente oltatják majd magukat, főleg, ha megjelennek új fajta variánsokat tartalmazó vakcinák. De egy idő után elfogadjuk, hogy a koronavírus ugyanúgy itt van, mint az influenzavírus. Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy az ingyenes influenzavírus-vakcinák évente felajánlott dózisát a rizikócsoportba tartozók tíz százaléka adatja be. Ugyanez lesz a koronavírusnál is. Ha már itt van az oltás, egyre csökken majd az oltási kedv.

Előbb-utóbb hozzászokunk majd a koronavírus jelenlétéhez, ő pedig hozzánk szelídül. Ehhez, ugyanúgy, mint az influenzánál, évtizedek kellenek.

Időről időre az is felmerül, hogy lehet-e mesterséges eredetű a Covid-19, mert többféle vírus jellegzetességét is mutatja. Hány százalék esélyt adna ennek a magyarázatnak?

Öt százalék alattit. Négy teória van jelenleg. Az első, hogy a vírus közvetlenül denevérről terjedt át emberre. Ez nem valószínű. A második teória, hogy denevérről egy közvetítő állatfaj segítségével terjedt át emberre. Ez a legvalószínűbb, ennek nyolcvanöt-kilencven százalékos esélyt adok. A közvetítő állatfaj mibenléte viszont még nem ismert. A harmadik teória az, hogy Vuhanban a kínaiak valamilyen laborbaleset során egy mesterségesen manipulált vírust szabadítottak ki véletlenül. A negyedik teória az, hogy külföldről vitték be Vuhanba a mesterségesen manipulált vírust véletlenül vagy szándékosan és így terjedt el azon a környéken. Én messze a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a vírus denevérről valamilyen eddig ismeretlen közvetítő állatfaj segítségével terjedt át emberre.

Azt tudjuk már, hogy mitől okozhat ez a vírus ennyire szélsőséges tüneteket? Van, aki meg sem érzi, hogy beteg, és van, aki sajnos belehal. Több minden felmerült már a vércsoporttól a BCG-védőoltáson át a testsúlyig.

Ez minden vírusfertőzésnél és fertőző betegségnél így van. Ha nem így lenne, akkor a középkorban egy járvány kipusztította volna az emberiséget. Ha bekerül egy közösségbe egy új kórokozó, soha nem öl száz százalékosan. Sem a feketehimlő, sem a kolera, sem a pestis, sem a legvadabb kórokozók nem képesek száz százalékban megölni a gazdafajt. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van. Mindannyiunkban van egy úgynevezett veleszületett immunitás. Ez genetikailag meghatározott. Számos ismerősünk van, aki túlélte a fertőzés első hullámát. Vagy meg sem betegedtek, vagy ha igen, akkor is túlélték az első tíz napot, utána kerültek esetleg kórházba. Az első tíz napban, amíg az úgynevezett szerzett immunitás akcióba nem lép, tehát amíg az immunrendszerünk fel nem tud lépni ellenanyagokkal és sejtes immunitással a bejutott kórokozó ellen, addig tulajdonképpen védtelenek lennénk, ha nem lenne a genetikai immunitás.

A szerzett immunitásnak minimum tíz nap, de inkább három hét, mire működőképes lesz. Addig a veleszületett, genetikai immunitás véd bennünket. Ez nem befolyásolható.

Nem függ az edzettségi állapottól, nem függ a kondíciótól, nemtől, kortól, semmitől sem. És igen, van, aki rá sem hederít a koronavírusra, más pedig, bocsánat, de belehal. Van, aki rá sem hederít a feketehimlőre, más pedig belehal. Ez genetikai adottság kérdése és nem tudjuk befolyásolni. Tudomásul kell venni, hogy ez létezik.

Az is előfordul néhány esetben, hogy amikor első alkalommal elkapja valaki a vírust, enyhe tünetekkel megússza, másodszorra viszont súlyos tünetei lesznek.

Ez általában nagyon ritka. Számolnak be ilyen esetről, de kivétel számba megy. Olyan, hogy valaki lélegeztetőgépre került vagy meghalt volna úgy, hogy korábban igazoltan fertőzött volt, majd elkapott egy második fertőzést, az én tudomásom szerint nem volt.

A vírusnak sajnos nagyon hosszan elnyúló tünetei is lehetnek. Kezdjen aggódni az, akinek esetleg még hónapokkal a fertőződést követően sem jön vissza például az ízlelése vagy a szaglása, esetenként még köhög?

Igen, ez rendszeresen megfigyelhető, és különösen az úgynevezett fáradékonyság, Covid-fáradtság az, ami hónapokig fennáll. Nagyon sokszor egyéb idegrendszeri tünetek is jellemzőek, például viselkedésváltozás, szorongás, depresszió. Ezek mind-mind visszamaradhatnak a Covid-19 után.

Ami jó hír, az az, hogy egyre több jelentés és orvosi beszámoló van arról, hogy a vakcinázás a hosszútávú, úgynevezett long Covid betegségben szenvedők esetében is előnyös lehet.

És a fertőzésen átesetteket is előbb-utóbb vakcinázni kell. Minél előbb kerül sor rájuk is, annál jobb.

Jelenleg három hónapot kell várniuk.

Igen. Ezt csak azért kell kivárni, mert hamarabb oltani idézőjelben vakcinapazarlás lenne, hiszen ezek a személyek három hónapig biztosan védettek. De virológiai, immunológiai értelemben akár három-négy héttel a fertőzés megszűnése után már olthatóak lennének. Még egyszer mondom, hogy ez technikai kérdés, hogy őket nem oltják.

Az interjút készítette: Fazekas Csilla

(Kép forrása:  abc.net.au)

Georgia állam fővárosa, Atlanta egyik online híroldalán, a feketebőrű lakosságot megcélzó Atlanta Black Star-on jelent meg március 15-én egy írás, amely arról számolt be, hogy

egy fekete édesanya beperelte félig fehér származású fia középiskoláját, mert gyakorlatilag arra akarták kényszeríteni szociológia órán, hogy elítélje saját fehér származását. Mivel a fiú erre nem volt hajlandó, megbuktatták a tárgyból, ami azt jelentette, hogy nem érettségizhet le.

Az órát tartó „tanár” nyilvánvalóan a kritikai fajelmélet híve, és ennek megfelelően „oktatta” diákjait, akik, hangsúlyozzuk ki, középiskolások, tehát kiskorúak. Az Atlanta Black Start beszámolója szerint a Las Vegas-i alapítványi iskola oktatója, Kathryn Bass „a változás szociológiája” című óráján többek között olyan hasznos ismereteket igyekezett átadni a tanítványainak, mint hogy nem létezik ún. „fordított rasszizmus,” azaz színes bőrű emberek egyszerűen nem lehetnek fajgyűlölők, erre csak a fehér emberek képesek. 

Bass a fiút, William Clarkot, aki félárva, mivel fehér édesapja elhunyt, a diák beszámolója szerint folyamatosan

„zaklatta és büntette” amiatt, hogy megtagadta fehér identitását különböző pejoratív címkékkel ellátni. 

Clarkot egyébként, derül ki a cikkből, „osztálytársai is fehérnek tekintették,” mivel zöld szeme és szőkésbarna haja van.

Az Atlanta Black Star cikkéből kiderül, hogy egy február 26-i előzetes tárgyaláson, amelyen felfüggesztették az iskola Williammel kapcsolatos döntéseinek végrehajtását, a szövetségi kerületi bíró úgy vélekedett, a fiatalember jó esélyekkel indul a perben, mivel az alperesnek igencsak nehéz lesz megindokolnia az általa követett kritikai fajelmélet tanmenet helyénvalóságát. Nem meglepő ez annak a fényében, hogy az órán Bass többek között arra utasította William-et, hogy nyilatkozzon „a fajáról, a neméről, a nemi és vallási identitásáról,” és ezekhez különböző címkéket társítson. Ne tévedjünk -

a fehér, heteroszexuális, keresztény identitásokhoz kizárólag olyan negatív címkék voltak kapcsolhatók, a „fehér, ír-amerikai állampolgár” Bass szerint, mint „domináns” és „elnyomó.”

William Clark és édesanyja, Gabrielle Clark a keresetükben azt is állítják, hogy Bass közölte a diákjaival, ők mindannyian „a társadalmi igazságosság harcosai,” akiknek „meg kell szabadulniuk az elnyomásról alkotott addigi fogalmaiktól.” 

Az édesanya a Fox televízió Tucker Carlson Tonight című műsorában is szerepelt, ügyvédje kíséretében, és elmondta: mindig arra tanította minden gyermekét, köztük William-et, hogy tiszteljen másokat, és mindenkivel egyformán bánjon, tekintett nélkül származására.

Az édesanya felidézte Martin Luther King híres szavait arról, hogy az embereket nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján kell megítélni.

Nos, MLK gondolatai nem hulltak termékeny talajra Bass szívében, aki az órákon levetített prezentációiban olyan diákat mutatott, amelyeken a család fogalmát összekötötte a „rasszista/homofób előítéletek” címkével, míg a vallás a „homofób előítéletek” és a „helyes-helytelen szembeállításán alapuló ítélkezés” bélyegét kapta.

Clark és néhány osztálytársa megpróbáltak felszólalni a Bass által tanítottakkal szemben, de a tanár ezeket a párbeszédeket rövidre zárta, és végül a „renitens” magatartásáért, az iskola vezetőségével teljes egyetértésben, megbuktatta a fiút.

Az anya és fia közösen nyújtották be a keresetet a fiú alkotmányosan biztosított szólásszabadsághoz és tisztességes eljáráshoz való jogának megsértése miatt a középiskola ellen,

amelynek egyébként, nem kissé ironikusan, Demokrácia Alapítványi Iskola a neve, és amely továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy Gabrielle Clark és a fia „eltorzítva” mutatták be keresetükben az inkriminált kurzus tartalmát. Tárgyalás áprilisban várható.  Az ítéletre visszatérünk.

(Kép forrása: abcnews.go.com) 

A napokban olvastam arról, hogy Nagy-Britanniában egy fiatal nők által vitt kezdeményezés azért kampányol, hogy nyilvánítsák bűncselekménnyé a „catcalling”-ot (gyakorlatilag a szexuális tartalmú utcai beszólogatásokat, nők után fütyülést és hasonló jellegű cselekményeket), Franciaországban pedig már jelenleg is büntetőjogi szankcionálás alá esik az ilyen magatartás.

A kérdés az utóbbi időben azért került reflektorfénybe, mert egyes európai országokban egyre komolyabb problémát jelent a szexuális bűncselekmények növekvő száma;

egy Nagy-Britanniában lefolytatott felmérés szerint az ottani 18-24 éves nők 97%-a tapasztalt már szexuális zaklatást, és a statisztikák szerint 2014 és 2020 között a nemi erőszak bűncselekmények éves száma majdnem megháromszorozódott (23 000-ről 63 000-re nőtt); Franciaországban csak 2018-ban 17%-kal nőtt a nemi erőszak, 20%-kal a szemérem elleni erőszak (sexual assault) bűncselekmények száma;

míg Svédország mára a 6. helyet foglalja el a nemi erőszak bűncselekmények számának globális listáján.

E statisztikák alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a nők saját bevallásuk szerint egyre kevésbé érzik magukat biztonságban közterületen, és fenyegetésként élik meg a catcallinghoz hasonló megnyilvánulásokat. A tiltásért kampányolók emellett a catcalling lealacsonyító, megalázó és szexista mivoltára hivatkozva kérik a szankcionálás bevezetését.

Véleményem szerint ez a kezdeményezés egyrészt rettenetesen mellélő a valódi problémának, másrészt rendkívül rossz irányt jelez, és jogi szempontból nem indokolható.

Nem vitatom el, hogy a catcalling sértő és megalázó lehet az azt elszenvedő nők számára. Ez mindazonáltal önmagában még nem indokolja a büntethetőséget. A bűncselekmény fogalmának alapvető eleme – legalábbis a magyar szabályozásban – a társadalomra veszélyesség, ez pedig nem ugyanott kezdődik, mint a puszta tahóság. A bűncselekménynek valós és jelentős érdeksérelemmel (vagy ilyen bekövetkezésének közvetlen lehetőségével) kell járnia, és önmagában az, hogy egy megnyilvánulás rossz érzést kelt az emberben, még nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ezt pedig azért fontos kijelenteni, mert ha pusztán erre – tehát a sértett szubjektív megélésére – alapozva kezdenénk el új bűncselekményi tényállásokat meghatározni, az igencsak messzire vezetne.

Egyfelől innen már semmilyen elvi akadálya nincsen, hogy a puszta trágárság, sőt, akár mogorva hangnem is büntethető legyen,

ahogyan azt a Pusztító c. 1993-as filmben már meg is jövendölték („-Szarni lehet?" "John Sparten, egy egység pénzbüntetésre ítélem beszéderkölcsi szabálysértés miatt…”).

Másfelől, ha a sértetti észlelésre alapoznánk a bűncselekményt, az súlyosan sértené a jogbiztonság követelményét. Honnan tudom, hol húzódik a jogilag megengedett magatartás határa, ha ez attól függ, hogy a kommunikációm célpontja hogyan érzékeli a megnyilvánulásomat?

Ez esetben egy egyszerű, udvarias kezdeményezés is minősülhet zaklatásnak;

ahogyan maga a kezdeményezés egyik ötletgazdája, Maya Tutton fogalmaz: „ha „csak” egyszerű bókokról és flörtölési kísérletekről lenne szó, az sem lenne rendben, hiszen ha az ember épp siet „A-ból B-be”, egyáltalán nem biztos, hogy ismerkedni akar.” Azt gondolom, sem a nők, sem a férfiak nem élnének szívesen olyan világban, ahol az ismerkedési kezdeményezések teljesen elhalnak, mert egy ügyetlenebb próbálkozás esetén az ember a visszautasítás mellett még egy jó kis bírsággal is számolhat.

Emellett azt is gondolom, hogy az emberi önkifejezés megengedett módjainak szűkítése társadalmi problémákra nem nyújt megoldást, legfeljebb a felszín alá fojtja azokat. És itt érkezünk el a másik ponthoz: hogy

a nők sokhelyütt már nem pusztán megalázónak, de fenyegetőnek élik meg ezeket a megnyilvánulásokat.

Ennek oka, hogy az utcai zaklatók gyakran nem állnak meg az odaszólásnál, füttyögésnél, hanem erőszakoskodnak, követni kezdik a kiszemeltet. Ez – különösen a fentiekben kifejtett statisztikákra tekintettel – teljesen észszerűen váltja ki azt félelmet a nőkben, hogy a szóbeli abúzust tettleges erőszak követheti.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az egyértelműen fenyegető, erőszak közvetlen bekövetkezését kilátásba helyező fellépés Magyarországon és számos más országban jelenleg is bűncselekménynek minősül (nálunk a zaklatás egyik esete). Magának a catcallingnak, mint objektív magatartásnak a szankcionálása e téren semmilyen javulást nem hozna. Az udvariatlan, de alapjaiban jogkövető ember részéről a tahó megnyilvánulást nem követi tettleges magatartás.

Akit pedig a jogszabályi tiltás eddig nem tartott vissza attól, hogy erőszakhoz folyamodjon, azt, talán könnyen beláthatjuk, nem az fogja megállítani, hogy mostantól egy kategóriával lejjebb húzzuk meg a szankcionálható magatartás határát

– ha a gyerekem szarik arra, hogy rákiabálok, amikor elkezd hisztizni a boltban, mert nem kap csokit, nem fog segíteni, ha ehelyett mostantól akkor kiabálok rá, amikor bejelenti, hogy szeretne egy csokit.

Ennek a problémának a gyökere teljesen máshol húzódik, mint amire a catcalling tiltása gyógyírt jelenthetne. Elsősorban az érintett országok romló közbiztonsága, a társadalmi beilleszkedésre képtelen személyek növekvő száma az, ami miatt a nők egyre kevésbé érzik magukat biztonságban. Nincs mit szépíteni a helyzeten: csak a vak számára nem nyilvánvaló, hogy

a nemi bűncselekmények a 2010-es évek bevándorlási hullámával párhuzamosan kezdtek meredeken megszaporodni, és kifejezetten azokban az országokban, amelyeket a legnagyobb mértékben érintett és érint a migrációs válság.

Svédországban például a 2018-ban közzétett adatok szerint az azt megelőző 5 évben a nemi bűncselekmények 58%-át olyan személyek követték el, akik nem Svédországban születtek, 40%-uk pedig a Közel-Keletről vagy Afrikából érkezett az országba. Ha pedig csak azokat az eseteket nézzük, amikor az elkövető és a sértett nem ismerték egymást, 129-ből 97 esetben az elkövető Európán kívül született.

Hiába számít ez tabutémának a balliberális sajtóban, ezeknek az embereknek egy jelentős része egyszerűen olyan kultúrából érkezett, olyan neveltetést kapott, amelyik a mieinktől teljesen eltérő normákat, paradigmákat vesz alapul. Erre tekintettel teljesen eltévesztjük a céltáblát, ha a megoldást a büntethetőség határának csökkentésében keressük; csak a közbiztonság javítása, és a veszélyek jelenlétéről való tájékoztatás, azok ideológiai okokból való le nem tagadása az, ami a nők ellen elkövetett szexuális jellegű erőszakcselekmények csökkenéséhez, ezen keresztül a nők biztonságérzetének javulásához vezethet.

(Kép forrása: adweek.com) 

Nőnap alkalmából kevesen voltak olyan szerencsések, hogy szeretteikkel találkozva virágot kapjanak. Helyette felmentünk az internetre, ahol

felhomályosítottak bennünket, hogy aznap is meg kell sértődnünk.

Európában nagyon kevés kivételtől eltekintve nem szokott megszakadni a szívem nőtársaimért, amiatt legalábbis biztosan nem, mert nőnek születtek. Nem csak azért, mert világviszonylatban kiváltképp jól állunk a jogainkkal, és biztatóan modern irányba mozdultak el felénk az elvárások. Ennek vannak nagyon szép, jogi megfogalmazásai, meg van az az egyszerűbbik verzió, hogy minket nem adnak férjhez 10 évesen, meg nem is gyakran vonják felelősségre a szüleinket, hogy mi a tisz-toszért tanulunk olvasni.

Most mégis, európai cégek reklámjai felett nem tudtam úgy eltekerni, hogy kötelezően meg ne botránkozzak a szörnyűséges sorsom felett.

Mi történt?

A Burger King nőnap alkalmából marketing terén alkotásra kényszerült, és választottak is egy, a szívüknek kedves témát, a főzést. Érted: Burger King, hamburger, ennivaló, főzés. Logikus, nem? Én azt hittem, de a média korrigált, hogy nem, ez úgy jó, hogy: Burger King, kaja, főzés, csúnya gonosz társadalom, aki belekényszerít téged a konyhába, te szegény, elnyomott nő. Most logikus? Sajnos ezt akármilyen, nőket és konyhát egy négyzetkilométeren említő sajtóanyag megkapta volna, de a 2021-es kampány marketingeseit úgy megsorozták, hogy legközelebb kétszer is meggondolják, nekilássanak-e a munkájuknak sok hónapos esélyegyenlőségi tárgyalások nélkül.

Az alapötlet az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a világon dolgozó séfek mindössze 20%-a nő. Nem is lett volna semmi baj, hiszen ugyanazt az érzékeny réteget ríkatja, amelyik a posztot utólag kritizálta, csak sajnos a megfogalmazás nem sikerült: a plakáton az szerepel:

A nők a konyhába valók

alatta pedig kisebb kiegészítés:

ha akarják.

A nagybetűs szöveg annyira felháborította a nőiségében vérig sértett hölgyeket, hogy szellemi szoftverhiba miatt a továbbiakban elfelejtettek olvasni, és csak az írásra voltak képesek. A kiírás második részét el sem olvasva dühöngve írásban követelték az étterem bezárását. Nem is törődve azzal, hogy ebben az esetben a Burger King által - szintén sajnos kisebb betűvel - említett hölgyeknek ítélt ösztöndíjakkal mi lesz. 

Azt gondolom, ha már olyannyira a nők egyenjogúsága miatt vérzik mindenki szíve, nyugtassuk meg a világot, és mutassuk meg: ki tudunk menni a konyhaajtón, ha akarunk. Íme, ispirációs anyag, remélem, tudtam segíteni:

Személy szerint elég hálás vagyok, hogy számomra nyitható a konyhaajtó, nagyon sok korombeli lány a Földön nem ilyen szerencsés. Lehet azzal érvelni, hogy ez a reklám őket sérti, de az év maradék részében pont a polkorrektség mögé bujtatott igénytelenség és "teszek rá!"- hozzáállás eredményezi, hogy legtöbbjük nem is tudja, mi az a Burger King, ha tudná se érdekelné, mert főznie kell a családjára, nem ér rá ilyenekre. 

Miután csavartam egyet a dolgon, és már csak passzióból is méltatlankodni kezdtem, hogy milyen alapon szól bele ez a hímsoviniszta világ az életembe, mert én aznap pont főzni akartam, tovább kutakodtam, mert már mindegy volt.

Megtaláltam Susan Stone bejegyzését a Business Educators képviseletében, aki megköszönte a jó példát a marketing hibára vonatkozólag. 

Hát én nem tudom, ezen a nívós platformon milyen gyakorisággal emlegették volna a Burger Kinget, de rendkívül sok téma középpontjába került a márka, rengetegen beszéltek róla március első felében, az eladások pedig természetese nem csökkentek. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó példa a rossz marketingre, tekintve, hogy maga a kollegina is népszerűsítette az étteremláncot a posztjában, de ők tudják. Én nem vagyok marketinges, csak főzni szerettem volna békében.

Szóval mutassuk meg mi, erős nők, hogy ki tudunk menni a konyhaajtón, nem kell minket sajnálni. 

(Kép forrása: nymag.com) 

A járvány harmadik hulláma tombol: rekord esetek, szigorú szabályok. Mindenki az otthon maradásra buzdít, a személyi forgalom korlátozásra került.

Mi történik azonban, ha valaki mégis el szeretné hagyni az országot?

Az elmúlt időszakban volt lehetőségem Németországban tölteni néhány napot, most szeretném cikkemben bemutatni milyen is egy utazás a legszigorúbb korlátozások idején.

Legyen szó üzleti vagy magán jellegű utazásról, rendkívül sok kitételnek kell megfelelnie a repülni vágyóknak. Nem lehetetlen, de nagyon körülményes és drága. Fontos leszögezni, hogy bár sok kellemetlen szabállyal találkozhatunk, mindez a mi biztonságunk miatt van. A járványt semmiképp nem szabad félvállról venni, mindannyiunk védelme érdekében ezekre az intézkedésekre szükség van.

Lényeges, hogy minden ország saját szabályrendszert vezetett be, illetve van, ahol akár régiókként is eltérés lehet. Utazás előtt mindenképp tájékozódni kell ezekről a szabályokról, hiszen egyes papírok és igazolások beszerzése napokba is telhet.

Ahogy már említettem, én Németországba utaztam, az ottani szabályozások elég világos feltételeket szabnak a külföldről érkezőknek. Három kategóriába osztották az országokat, - fertőzöttségi szint, és a variánsok elterjedtségi szintje alapján – és az adott kategóriából érkezőkre egyéni szabályok vonatkoznak. Magyarország jelenleg a középső szinten van az esetszámaink emelkedése miatt.

Ha valaki ma (a cikk megírásakor) Magyarországról szeretne Németországba utazni, annak

a határátlépést megelőző 48 órán belüli negatív COVID-teszteredményt és egy kitöltött regisztrációs nyomtatványt kell felmutatnia. Az érkezést követően 10 nap karantén kötelezettség várja az utazót, azonban, ha nem szeretne ennyit várni, akkor az 5. napon „szabadlábra lehet kerülni” egy negatív teszteredménnyel.

A regisztrációs nyomtatványt online töltöttem ki, ahol meg kellett adni a karantén helyszínét, azaz a tartózkodási helyet, illetve a személyes adataimat. A COVID-teszt egy kicsivel bonyolultabb volt, hiszen a legtöbb helyen időpontot kell foglalni, és akár egy napot is kell várni az eredményre. Én a Nemzeti Oltóközpont szolgáltatását vettem igénybe, mert itt volt számomra megfelelő időpont, és a visszajelzések is pozitívak voltak. Az eredményt emailben kaptam meg 3 nyelven, amit a reptereken többször is fel kellett mutatnom.

Várakozás a Check-In pultoknál

Arra számítottam, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér kongani fog az ürességtől, azonban meglepően sokan várakoztak a pultoknál.

A „becsekkolásra” majdnem egy órát kellett sorban állnom, hiszen a csomagfelvétel mellett a negatív teszt eredményt és a németországi formanyomtatvány visszaigazolását is kérték.

A biztonsági ellenőrzésnél és a reptéri várakozásnál tapasztaltam meg először, hogy mennyire visszaszorult az utasok száma. Az ellenőrzésnél azonnal sorra kerültem, a Duty Free-ben pedig alig lézengett egy-két utas. A boltok többsége be van zárva, és az éttermek közül is csak egy-egy üzemel. Nagyon furcsa volt így látni az anno mindig pezsgő repteret.

Szinte üres a reptér

A tisztaságra és a higiéniai szabályok betartására nagyon ügyelnek, kézfertőtlenítő figyel minden sarkon. A gépen mindenki kapott egy saját kis higiéniai csomagot, mellyel bebiztosíthattuk ülésünk és környezetünk tisztaságát, valamint a maszk viselés betartására fokozottan ügyeltek a légiutas-kísérők.

Németországba érkezve ismét be kellett mutatni a negatív tesztet és a regisztrációt, rendőrök ellenőriztek minden utast.

Bár a „szigor” nagynak tűnt, a karantén idején senki nem ellenőrzött.

Mivel én csak pár napra utaztam, a legkorábbi időpontban elmentem teszteltetni, így a 10 nap karantént sikerült elkerülni. Az üzletek kivételével kint is minden zárva van, bárokról és szórakozóhelyekről ne is álmodjon az ember, a programlehetőségek korlátozottak.

Magyar állampolgárként a hazaút sokkal egyszerűbb volt, a reptéri ellenőrzés flottul ment. Itthon, a leszállást követően rendőrök ellenőrzik az utasokat. Más szabályok vonatkoznak az üzleti, illetve a magán utazókra. Én a magán kategóriába tartoztam, ezért ki kellett töltenem egy nyomtatványt, és megadni az elérhetőségeim és a karantén helyszínét. Az itthoni szabályok szerint vagy 10 nap karantén, vagy 5 nap karantén és két negatív teszt a „szabadság ára”.

 Adatbejelentő és tájékoztató a karanténhoz

Majdnem másfél órát kellett sorban állni, annyira hosszú folyamat az ellenőrzés és a nyilvántartásba vétel.

Az ellenőrzés előtt lázat mértek, majd megkaptam az ajtókra ragasztandó matricákat.

A sárga figyelmeztető matricát a ház kapujára, a pirosat a lakás ajtajára kell ragasztani. A matricák a többi lakót hivatottak tájékoztatni, hogy egy karanténban lévő személy van a házban. Cikkem írásakor a hatósági karanténom hatodik napján járok, eddig még nem kaptam ellenőrzést. Jöhetnek személyesen, de akár hívhatnak telefonon is. A legújabb módszer egy új applikációval működik, ahol naponta kell képet készíteni magunkról random számítógép által generált időpontokban. Fontos megjegyeznem, hogy többszöri próbálkozás után sem sikerült regisztrálnom, ugyanis valamilyen hibát jelzett a telefonom.

Érkezéskor kapott matricák a hatósági karantén jelzésére

Összességében elmondható, hogy a magánjellegű utazások jelenleg nagyon körülményesek, a szabályok betartása nehéz.

Míg itthon 10-15000 forintba kerül egy PCR-teszt, addig Németországban akár 30-40000-et is elkérnek egy-egy vizsgálatért.

Az anyagi teher tehát mindenképp jelentős, főleg, ha olyan országba megyünk, ahol minimum két negatív tesztet kérnek belépéskor. Az időfaktor is nehéz kérdés, hiszen a rövid hétvégi utazások ellehetetlenülnek a karanténkötelezettségek miatt. Számomra megérte az út a sok szervezést és „hercehurcát”, viszont már nagyon várom, hogy újra megteljenek a repterek élettel, és újra élmény legyen az utazás.

Sztrájkoló munkások sokasága tartózkodik jelenleg is a bukaresti metrómegállókban, akik a peronon gyülekezve „Nem adjuk fel” kiáltással, hangos zenével, tapsolással, illetve a sínek elfoglalásával állították meg a fővárosi metróközlekedést a hajnali óráktól kezdve. A spontán demonstrációt szervező szakszervezet és a hatóságok között egyelőre semmilyen valódi párbeszéd nem valósult meg, ahogy összességében az is kérdéses, miért történik a sztrájk. A jelenleg is zajló bukaresti eseményekről számolunk be.A legkorábbi, hajnal 5 órai nyitás időpontjában metróval utazni kívánó bukarestiek lelakatolt lejárati ajtókkal, illetve kiírásokkal találkozhattak, melyeken az szerepelt, hogy spontán sztrájk miatt a metró nem közlekedik. A megmozdulást szervező USLM elnevezésű szakszervezet munkatársai elfoglalták a síneket, így a szerelvények semmilyen formában nem tudtak kiindulni és utasokat szállítani.

Az utasok jelentős része a kora reggeli órákban nem volt tisztában a zajló eseményekkel, így káosz és feszültségek sorozata alakult ki a metró hiánya következtében. Egyesek a felszínen található buszok és villamosok felé fordultak, mások megpróbáltak taxit fogni, míg többen épp a kialakuló tumultus miatt jelezték, hogy inkább nem szállnak fel a tömegközlekedési eszközökre. Ebben természetesen nagy szerepe van annak is, hogy Románia jelenleg éli a harmadik hullám felfutó szakaszát, a leginkább érintett terület pedig épp Bukarest, ahol csak tegnap 2171 fertőzöttet regisztráltak, többet mint a vírus kezdetét követően egyetlen napon valaha.

A történésekre a reggeli órákban Cătălin Drulă közlekedési miniszter is reagált, aki szerint egy illegális akció zajlik, melyet a szakszervezeti maffia érdekei vezetnek, a dolgozók egy csoportja pedig azért cselekszik, hogy bizonyos emberek megtarthassák saját privilégiumaikat.

„A tény, hogy az USLM leállíttatta a bukaresti metrót egy pofont jelent Románia egésze számára”

– folytatta a miniszter, akinek elmondása alapján az egész történés a megállókban található kereskedelmi terekről és reklámfelületekről szól, melyeket a szakszervezet érdekeltségei a 2018 óta lejáró szerződését követően is jogtalanul birtokoltak mostanáig. A jelenségek közötti kapcsolatot alátámaszthatja, hogy a tegnapi nap során kérte a román fővárost kiszolgáló földalatti rendszert vezető Metrorex a reklámfelületek eltüntetését legkésőbb április másodikáig, miután azok veszélyeztetik a földalatti közlekedés biztonságát, közvetlen hatással vannak a tűzbiztonsági követelményekre vészhelyzet esetén, és amúgy is egy lejáró szerződést követően vannak jelen.

A szakszervezet gyorsan reagált a miniszter szavaira, Facebook bejegyzésében arról írva, hogy az erős egység jeleként 2500 személy sztrájkol a megállókban, a követeléseikből pedig nem fognak engedni, ugyanis azok nem a reklámfelületekről szólnak, hanem arról, hogy az ország vezetése minden szakszervezeti törekvést elutasított, továbbá figyelmen kívül hagyta a metró összes problémáját. A bejegyzésben a szakszervezet képviselői a miniszter számos konkrét mondatára reakciót fűztek, ám érdekes, hogy sok esetben a metrótól teljesen független ügyeket neveztek meg okként. A „Románia számára adott pofonra” például azt írták, hogy

valójában a kormány pofozta fel az ország egészét, ugyanis a nemrég alakult új kormány sorban büntette meg és csapta be a társadalom összes csoportját, legyen az fiatal vagy idős, nyugdíjas vagy diák, egyetemi hallgató, orvos vagy épp rendőr.

Tömegek a felszínen metró hiányában (Fotó forrása: Vitalie Cojocari - FB)

Egy órával később egy nyílt levelet is megjelentett az USLM, melyet Klaus Iohannis köztársasági elnök, Florin Cîțu miniszterelnök, Cătălin Drulă közlekedési miniszter, illetve Stefan Paraschiv, a Metrorex igazgatója számára címeztek. Ezen levélben leírásra került, hogy már február 5-én keresték az illetékeseket a metrók körüli problémákkal, illetve kifejezték aggodalmukat a tervezett fizetéscsökkentések és elbocsátások ellen is, ám az illetékesek semmilyen párbeszédet nem kívántak folytatni. A kormány szerint fizetéscsökkentésről nincs szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a szakszervezet a tavalyi év során a járványügyi nehézségek ellenére 18 százalékos fizetésemelést ért el, a költségvetés felső határának szabályozása miatt pedig ezen emelés csak elbocsátások esetén tartható fenn. A kormányzat azt is nehezményezte, hogy az alkalmazottak közül többen indokolatlan juttatásokban is részesültek, ugyanis rengetegen kaptak például veszélyességi pótlékot, többek között olyanok is, akik irodában dolgozva semmilyen veszélyes feladatot nem láttak el.

Az ügyben közleményt adott ki a rendszert működtető Metrorex vezetősége is, mely szerint a cég a tegnap esti óráktól kezdve folyamatosan civilizált párbeszédre hívta a szakszervezet képviselőit, ám azok nem kívántak tárgyalni, helyette illegális módon elfoglalták a síneket, megzavarták a köznyugalmat és ellehetetlenítették a bukarestiek közlekedését.

Hasonlóan vélekedett Alin Stoica, a főváros prefektusa is, aki elmondása alapján reggel 7 órától folyamatosan próbálja felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel, ám ez nem sikerül, így azt sem tudja pontosan, hogy milyen kéréseik vannak a sztrájkolóknak.

Stoica hozzátette, hogy jelen járványügyi helyzetben tilos 100 főnél nagyobb demonstrációt tartani, ezt, illetve a maszkviselési szabályokat be nem tartó sztrájkolók pedig mind büntetésben fognak részesülni.

Sztrájkoló dolgozók a síneken (Fotó forrása: USLM - FB)

A történések erős politikai szállal is bírnak, ugyanis a jelenlegi közlekedési minisztérium számos olyan döntést hozott, ami kellemetlenül érinti a szakszervezet érdekeit. Lényeges azonban ismerni annak vezetőjét, aki nem más mint Ion Rădoi, a választásokat követően ellenzékbe kerülő román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt parlamenti képviselője. A szakszervezetet 20 éve vezető Rădoi már 2009-ben is vezetett hasonló megmozdulást – akkor épp az elnökválasztási kampány közepén –, a kormányon lévő liberálisok szerint pedig egyrészt a személyes érdekek vezérlik a gyakorlatilag maffia vezérként eljáró szakszervezet vezetőjét, másrészt egy politikai indíttatású lépésről is van szó, melyben az ellenzéknek is szerepe van. Erre reagálva a szociáldemokrata párt vezetője elmondta, hogy már 13 éve nem állnak kapcsolatban a szakszervezet vezetőjével, a kormánynak pedig a politikai játszmák helyett a bukarestiek problémájával kellene foglalkoznia.

Péntek kora délutánig semmilyen konkrét lépés nem történt az ügy megoldását illetően, a Metrorex pedig szabotázs és terrorizmus elkövetésének vádjával feljelentést tett a belügyminisztérium felé. Cikkünket a legújabb fejleményekkel frissítjük!

Frissítés: Péntek késő délutáni órákban a sztrájk befejeződött, ám a szerelvények csak szombaton indulnak újra. A felek megegyeztek a közös tárgyalás feltételeiről, melyre jövő héten kerülhet sor. A spontán demonstráció miatt körülbelül 250 ezer budapesti közlekedése nehezedett meg a nap folyamán, ami komoly kihívásokat okozott a város egésze számára. A felek közötti ellentétek továbbra is nagyon erőteljesnek tűnnek, nem kellemes hangulatú egyeztetésre lehet tehát számítani. Izgalmas bukaresti péntek volt!

Kiemelt fotó: Mediafa

(Kép forrása: news.sky.com) 

Douglas Murray véleménycikkben méltatta a Daily Telegraph hasábjain a brit konzervatív kormány belügyminiszterét, Priti Patelt, aki „csodálatra méltóan egyértelműsítette, hogy a célja nem más, mint véget vetni az Egyesült Királyságba irányuló illegális bevándorlásnak.” Az ugandai-indiai származású Tory politikus, aki 2010 óta parlamenti képviselő és 2019 óta Boris Johnson belügyminisztere, ezen a héten ugyanis nemzeti konzultációt indít, hogy a még a nyár előtt benyújtandó új bevándorlási törvényről kérje ki az emberek véleményét.  

Murray felidézi, hogy

a bevándorlás kérdése már több generáció óta „bugyog” ugyan a brit politika felszíne alatt, és néha felszínre is tör, de sokkal ritkábban, mint bármely más nyugati országban. 

Persze az Egyesült Királyságban is felmerült az a dilemma, hogyan lehet egy fejlett országnak egyszerre tanúsítania méltányos és emberséges magatartást a világ szegény országaiból érkezőkkel szemben, és közben megtartania a saját határai feletti ellenőrzés jogát. Murray szerint nem könnyítették meg a közös gondolkodást erről azok a „baloldali agitátorok,” akik minden, egyébként teljesen normális, a bevándorlással kapcsolatban aggályokat kifejező véleményt ostobának, vagy egyenesen rasszistának bélyegeznek. 

A szerző azt is megjegyzi, hogy míg a kontinentális Európában a migráció még mindig egy óriási indulatokat kiváltó téma, a Brexit nagymértékben megnyugtatta a brit közvéleményt, ahogyan azt a közvéleménykutatások is igazolják.

Úgy tűnik, a többség úgy gondolja, hogy a problémát részben orvosolta maga a tény, hogy a szigetország kilépett az EU-ból, és ezáltal visszaszerezte az ellenőrzést az ország határai felett. 

Ráadásul az elmúlt évben a Covid pandémia miatt gyakorlatilag semmilyen beáramlás nem történt Nagy-Britanniába. 

Csakhogy van egy kivétel ez alól:

a La Manche csatornán át csónakon érkezők, akik folyamatosan és jelentős számban jelennek meg az angol partoknál. Tavaly csaknem 10.000 ember érkezett az Egyesült Királyságba illegálisan ezen az útvonalon, ami a többszöröse az előző évben próbálkozóknak,

hangsúlyozza Douglas Murray. Azaz, miközben legálisan nem lehetett belépni Nagy-Britanniába, az illegális migrációs erősödött. Murray szerint nyilvánvaló, hogy egy konzervatív kormány nem teheti meg, hogy nem tesz valamit ez ügyben, most, hogy már nem lehet az EU-t hibáztatni mindenért.

A probléma lényege, magyarázza a szerző, hogy amint a csónakok brit tengeri felségterületre érnek, a hatóságoknak kötelessége „kimenteni” az utasokat, és a szigetországba kísérni, ahol aztán hotelekben és más szállásokon helyezik el őket.  Annak ellenére, hogy törvénytelenül léptek be az országba, minden legális csatornát megkerülve, az ily módon az országba jutottak szinte mindegyike ott is marad. Ez a rendszer mélyen igazságtalan, és nyilvánvalóan azokat jutalmazza, akik megszegik a törvényt, hangsúlyozza Murray.

A balos civil szervezetek és más migrációpárti hangadók szerint az olyan államok, mint Dánia és Ausztrália, amelyek hatékonyan véget vetettek ennek a gyakorlatnak, „pária állammá” váltak. Murray szerint az igaz páriaállamok azok, amelyek nem veszik komolyan a határaik védelmét és állampolgáraik biztonságát, és amelyek ezáltal felelőtlenül bánnak az adófizetők pénzével, cseppet sem törődve azzal, hogy megengedő fellépésükkel valójában az „alantas embercsempész hálózatokat gazdagítják.”.

A brit belügyminiszter bátor lépéseket tervez a Csatornán át érkező illegális migráció megfékezésére. Murray felidézi, hogy

a Priti Patel által előterjesztett bevándorlással kapcsolatos új jogszabályok többek között börtönbüntetést és deportálást helyeznek kilátásba azoknak, akik illegálisan érkeznek az országba, és akár életfogytig tartó bebörtönzéssel sújtanák az embercsempész hálózatok tagjait. 

Ezen kívül megkönnyítenék azoknak a kitoloncolását, akik jogtalanul tartózkodnak Nagy-Britanniában, de ami a legfontosabb Murray szerint,

az illegális bevándorlókat a legális bevándorlókétől elkülönített rendszerben kezelnék. 

Ugyanis jelenleg az illegális és a legális bevándorlók ugyanabban az elbírálásban részesülnek, ami a jövőben megváltozna, fejti ki Murray.  A tervek szerint a törvénytelen módon az országba érkezőket speciális létesítményekben helyeznék el, sőt, akár egy harmadik helyszínre is el lehetne őket szállítani a brit szigetekről, annak érdekében, hogy könnyebben vissza lehessen őket küldeni a származási országukba. 

Ezt a módszert egyébként Ausztrália már jó ideje igen hatékonyan alkalmazza,

teszi hozzá a szerző.  

A sajtónak kiszivárogtatott részleteken felháborodott baloldali aktivisták és lobbicsoportok azonnal „embertelennek” és „méltánytalannak” bélyegezték az új menedékjogi jogszabály-tervezetet,  „pedig a tervezet egyáltalán nem az”, jelenti ki a szerző .  „Ami embertelen, az a status quo, és ami méltánytalan, az nem más, mint ami eddig zajlott ez ügyben,” zárja írását Douglas Murray.