Reaktor

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

10-20 éve tart a gasztroforradalom, de 2-3 nemzedék kell a valódi minőségi előrelépéshez a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) elnöke szerint. Ruprecht László úgy látja, a kommunizmus teljesen tönkretette a minőségi helyi alapanyag-termelést, amit máig sem sikerült helyreállítani. Podcast éttermi kultúráról, médiaszakácsokról és az EU-elnökség etetéséről.

Számos fórumon hangzik el, hogy a magyar gasztronómiában robbanásszerű változás, megújulás történt az utóbbi években. Egyetértesz? Mi az, ami változott és min kellene még változtatni?

Igen, gasztroforradalomnak hívják a szakmán belül. A forradalomnak pedig mindig vannak vesztesei és győztesei. Jelenleg a gasztronómia szerintem nagy átalakuláson megy keresztül, ennek vannak vadhajtásai, illetve vannak olyan egyenes utak, amik jó irányba viszik. A 2000-es évektől beszélünk változásról, ez a 2010-es években csúcsosodott ki és folyamatosan tart. Ahogy említettem, vannak vadhajtásai, ez főleg a vidéki gasztronómiára jellemző. A gasztroforradalommal rengeteg új irányzat került be a gasztronómiába az internet segítségével, illetve sokkal könnyebben lehetett külföldre kimenni akár tanulás, akár munka céljából, ezért rengeteg információ érkezett az országba, ami nem mindig követte a helyi közösségeknek az igényét.

Nagyon sok olyan nyersanyag és technológia került vidékre, amire nem volt nyitottság a vendégkör részéről. És úgy láttam, hogy elment kicsit az öncélúság, önmegvalósítás irányába, akár az éttermek, akár a séfek szempontjából.

Nem mondanám, hogy ez negatív, én is ilyen voltam. A környező, magasabb gasztrokultúrával rendelkező országokban tapasztalt vidéki gasztronómia nem nagyon jelent meg, ami a helyi nyersanyagokra, illetve azokra az ottani kincsekre épült volna, amit könnyebben befogadott volna az ottani közösség.

Most már megjelenik?

Igen, egyre jobban megjelenik. Ha visszamegyünk az időben, a kommunizmus időszakában az a fajta háttéripar tűnt el, ami lehetővé tette egy nem csúcs-, de mondjuk egy vidéki normál gasztronómiának a kialakulását.

A gasztronómia alapja a jó hazai nyersanyagokra épülő termelői kör. Ez is eltűnt. Eltűnt az a nyersanyagháttér, ami egy jó alapot adott volna a gasztronómia számára. Ennek is újra kellett épülnie.

A nullkilométeres éttermek építenek pont erre, hogy helyből szerezzenek be alapanyagot. Van-e most elég mennyiség és megfelelő minőség ezekhez? Mennyire nehéz feladat, hogy ahol a jó alapanyag van, ott nyíljon egy jó étterem is?

Sajnos nincs megfelelő mennyiség, de a minőség még megvan. De az a probléma, hogy a jelenlegi gasztronómia sokarcúsága és a különféle igények behatárolják, hogy a termelők milyen mennyiségben tudnak termelni. Ha Ausztriát veszem figyelembe: van egy közösség, egy falu vagy egy kisebb város, ahol alapvetően található három olyan étterem, amit az adott település lakossága megtölt. A vendégek részéről van igény arra a gasztronómiára, és van egy kialakult kapcsolat a termelők között. A termelők is biztosítottnak látják azt, hogy amit termelnek, azt az ottani étteremtulajdonosoknak el tudják adni. Ez olyan anyagi biztonságot nyújt nekik, ami lehetővé teszi a további fejlődésüket, mind minőségben, mind mennyiségben.

Nálunk akkor az igény kisebb a minőségi gasztronómiára vagy inkább fizetőképes kereslet?

Nálunk valahogy nincs egy kialakult étkezési kultúra. Van egy nagyon szűk réteg, aki valamilyen formában igényli a minőségi gasztronómiát, amikor egy tisztességes bisztróételről beszélünk; jó minőségű hús, mellé szósz, egy-két szezonális köret. Tehát nem a fine diningról beszélek. Nálunk kialakulóban van a rendszer.

10-20 éve beszélünk gasztroforradalomról, ez nagyon kevés idő szerintem. Legalább 2-3 generációnak kell termelői oldalról, a gasztronómia oldaláról és a vendégek részéről eltelnie, hogy valamilyen pozitív változásról tudjunk beszélni.

Ha jól tudom, egy szakács szakkörön találkoztál először ezzel a szakmával, meg talán a minőségi gasztronómiával is. Néhány skandináv országban van például háztartástan. Szerinted a családban dől el a jó ízlés vagy az oktatás is hozzá tudna járulni?

A családnak nagyon nagy szerepe van. Ha ezt ki tudjuk bővíteni az oktatással, az külön egy jó dolog tud lenni. Nem megbántva a menzai étkezést, fontos lenne, hogy a gyerekeknek ne az legyen az irányadó, hanem találkozzanak, ha mással nem, nyersanyagokkal, alapanyagokkal. Erre vannak kezdeményezések vidéken és óvodás szinten is. Kertészkednek a gyerekek. Különböző programokkal lehet szerintem az igényszintet emelni, akár már gyerekkorban. De azt látom, hogy annak is fontos szerepe van, hogy a családokban hogy történik az étkezés, járnak-e étterembe, természetesen ez attól is függ, hogy milyen anyagi helyzete van az adott családnak. Elég sok összetevője van.

Nemrégiben meghirdettetek egy vendéglátói mentorprogramot és gyakorlati képzést az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek, fiatal felnőttek számára. Zajlik már a képzés?

Még nem tudott elindulni a COVID miatt. Beérkeztek a pályázatok, felvettük a gyerekekkel a kapcsolatot. A programterv összeállt, az, hogy mit szeretnénk, hogyan szeretnénk velük foglalkozni. Szükség lenne rá, hogy tudjunk egy központi helyen találkozni. Most 20-21 gyermekről van szó. Megpróbáljuk a programot szétbontani regionális szintre, kisebb csoportokban találkozni a gyerekekkel. Ez egy hosszútávú program, nem egy évben vagy kettőben gondolkodunk. Sőt, azt szeretnénk, ha ez előremutató lenne akár más ágazatoknak is, hogy ilyen formában lehet bevonni az állami gondozásban lévő gyermekeket, de akár a normál családi körülmények között élőket is.

A magyar szakácsképzés jó színvonalú? Van megfelelő szakoktatói háttér?

Szerintem nem, de nem szeretnék megbántani senkit. Elavult oktatási rendszer van Magyarországon. Azt tanulják a gyerekek, amiket én is tanultam 20-30 évvel ezelőtt. Az oktatóknál találkozik az ember olyanokkal, akik képzik magukat, próbálnak nyitni az új technológiák felé, de ez összetettebb dolog. Nálunk tulajdonképpen ételeket tanulnak a gyerekek. Ezek az ’50-estől ’80-as évek éttermeinek az étlapján szerepeltek. Abban az időben ez jó gondolat volt. Viszont annyit fejlődött a gasztronómia, hogy a külföldi oktatási rendszerhez hasonlóan külön technológiákat, nyersanyagokat és a kreativitást kellene előtérbe hozni. Hogy ne módozatokról tanuljanak, hanem azokból az alapanyagokból és technológiákból, amiket elsajátított, ő maga kreáljon ételeket.

Tehát a mindennapi munkát elősegítő gyakorlati oktatásra lenne szükség.

Mégis vannak azért sikerek, évek óta indul magyar versenyző, sőt zsűritag is van a Bocuse d’Or-on, ami a világ egyik legrangosabb főzőversenyének számít. Szerinted minek köszönhető a siker és milyen a nemzetközi megítélése a magyar gasztronómiának? Még mindig a pirospaprika él a fejekben?

Szerintem nem tudjuk lemosni magunkról a pirospaprikát és a gulyást, de nem is kell. Minden országnak nagyjából megvan az az emblematikus étele, ami hozzá tartozik.

Itt egy a lényeg, ha van egy ilyen ételed, akkor azt a legjobb minőségben kell készítened a legjobb alapanyagból, szívvel-lélekkel és nem napi rutinszerűen.

A verseny egy érdekes dolog, ez nagyon jó nemzetközi verseny, szinte egyedülálló a világon. Általában a skandináv országok azok, akik ezeket a versenyeket javarészt meg szokták nyerni, ahol az étkezési kultúra jelenleg egy irányadó trend a gasztronómiában.
Országimázs szempontjából jó, hogy ha magyar szakácsok, séfek jól szerepelnek egy ilyen versenyen. Én azt látom, hogy a legfontosabb, hogy az ideérkező turisták mit tapasztalnak az adott országban. Szükség van az ilyen versenyekre, egy bizonyos kör ez alapján ítéli meg az ország gasztronómiáját, de a legfontosabb, hogy az idelátogató emberek mit tapasztalnak és mi a véleményük.

A vendéglátás, közel 52 ezer hely és sok ehhez kapcsolódó vállalkozás különösen megsínyli a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Budapesten kiürültek az éttermek, a külföldi vendégek eltűnésével számos vendéglátó hely került nehéz helyzetbe. Mi a helyzet vidéken? Ez hogy érinti akár a SVÉT-hez tartozó éttermeket?

Vidéken is változó. A nyárral nem volt probléma, mindenki arról beszélt, hogy minden idők legjobb nyarát tudták az éttermek zárni. Viszont azzal, hogy a turisták eltűntek, az üzleti turizmus is eltűnt. Azok a külföldi cégek, akiknek heti 2-3 alkalommal volt olyan étkezésük, ami étteremhez kötődött, ez kb. 25-30%-át adta az adott étterem forgalmából. Jelenleg a hétköznapok csendesek és általában a hétvégék azok, amik erősebbek.
Azok az éttermek, akiknél javarészt magyar vendégkör volt, azok nagyjából tudják tartani a covid előtti időszak forgalmát, de itt is tapasztalható egy 20-30%-os visszaesés.

Mire számítotok hosszú távon? Átalakítja a vendéglátást, gasztronómiát a vírus?

Már most is átalakította, volt, aki profilváltáson ment keresztül vagy egy teljesen új vonallal kezdett el foglalkozni. Itt az elsődleges cél az volt, hogy a dolgozókat meg tudják tartani, ne kelljen senkit sem elküldeni. Ez volt a legnehezebb feladat.

Ami nagyban nehezíti a helyzetet, hogy nem látja senki a végét. Viccesen azt kezdték el emlegetni az éttermek, hogy lehet, hogy a vírus ellenszerét kellene elkezdeni főzni valakinek.

Nagyon nehéz a helyzet, mert az éttermek adott profilja mellett cateringet is tudtak vállalni, ezekből is volt egy bevételi láb, ami egy anyagi biztonságot adott. Az esküvők is visszaszorulnak, úgyhogy mindenki várja, hogy lassan normalizálódik a helyzet.

Ti is próbáltátok alkalmazkodni a helyzethez, a SVÉT asztallal, ami a magyar termelők termékeinek házhozszállítása. Ennek milyen volt a fogadtatása?

Ez még a vírushelyzet elején indult el, a lakosság részéről nagyon nagy volt az igény. Utána elkezdtük az éttermek felé is bővíteni ezt a szolgáltatást. Ezt szeretnénk folytatni, érdekes, hogy az igényesebb termékek felé billen a mérleg. Cél, hogy a termelőknek is tudjunk segíteni. Ebben lényegesen nagyobb potenciál van, ennek a továbbfejlesztése jelenleg is folyik.

Akár az alapanyagokban vagy az étkezési szokásokban az igényt szerinted mennyire alakíthatják az egyre népszerűbb gasztroblogok? Sok főzőműsor is fut. Szeretne-e egyre több ember szakácskodni, érteni a főzés művészetéhez?

Alapvetően nem rossz, hogy kicsit rivaldafénybe került ez a szakma, itt már sztárséfekről beszélünk. Van egy bizonyos része, ami jó, de van egy bizonyos része, ami nehezíti a gasztronómiában dolgozók életét. Már mindenki ért a főzéshez, most átéljük, amit annak idején a labdarúgók. A média részéről természetesen kell, hogy legyen egy kis háttértámogatás, de ez ne menjen el a bulvár irányába.

Ez nagyon nehéz, mert el kell adni a terméket, de ezzel nagyon sok kárt lehet okozni a gasztronómiának.

Senkiről nincs rossz véleményem azért, mert a médiában szerepel. Nálunk a médiaközeg nem mindenkinek a világa, a séfek 80%-a azért jobban szeret a konyhán dolgozni, az az ő közege.

A médiás szereplést is meg kell tanulni, ez is hasznos a gasztronómia bemutatásában, de én mindig azt mondom, hogy a vendég az, aki megítéli a séf vagy az étterem munkáját.

Akkor, ha jól értem, ha te kaptál már vagy kapnál ilyen jellegű felkérést, akkor inkább maradnál a konyhán?

Alapvetően igen. Én is kaptam már felkérést. Félreértés ne essék, mindenki meg akar valamiből élni, van, aki ebből, és van, aki másból. Ez mindenkinek az egyéni döntése, hogy mi a hitvallása, mi az, amihez ragaszkodik. Már régóta dolgozunk a hazai nyersanyagok népszerűsítésén.
Ha most beállnék mondjuk egy nagyvállalatnak vagy cégnek a terméke mögé, akkor, amit addig felépítettem, az tulajdonképpen semmis lenne. Vannak emberi dolgok, amiket figyelembe kell venni és természetesen vannak anyagi dolgok is. Mindenki saját maga dönti el, hogy hosszútávon mit szeretne, ezért senkit sem lehet megróni.

Az interjú elején ígértem, hogy beszélgetni fogunk kicsit a fine diningról is. Mi is pontosan ez a fine dining? Valóban a gazdagok kiváltsága?

Érdekes, mert az utóbbi időben olvastam azt, hogy akár séfek vagy gasztronómusok már kezdik ezt a „gazdagok kiváltságát” egy kicsit a hétköznapi emberek irányába fordítani. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom. Valószínű az, hogy maga

a fine dining szó a hétköznapi emberek szótárába is úgy kerüljön be, hogy nem egy ördögtől való dolog.

Alapvetően a fine dining az egyfajta magas minőséget képvisel. A mennyiségek kialakítása egy tányéron mindig az adott séfre vagy az üzletpolitikára van bízva. Az én értelmezésemben és nagyon sok ember értelmezésében, azért a fine dining az még mindig egy exkluzívabb étkezési szokást mutat be. Itt első osztályú a nyersanyag, illetve egy olyan kis játék a gasztronómiában, ami nemcsak az étkezések egyszerű kielégítésére irányul, hanem egyfajta pluszt is ad. Akár látványban vagy textúrákban egy kicsit különlegesebbé is teszi magát az étkezést.
Ezeket az elemeket alapvetően már be lehet építeni egy normál bisztró konyhájába is, akár a molekuláris gasztronómiát is. Nem arról van szó, hogy minden elemének ezzel a technológiával kell készülni, de akár egy hab vagy egy kis zselésített anyag által készült kis köret készülhet, hogy különlegesebbé tudjuk tenni magát az étkezést.
Úgyhogy a fine dining fogalma megint kezd átrendeződni és nem tudom, hogy ennek mi az oka, de az én véleményem szerint még mindig egy igényesebb vendéglátás irányába képzelem el. De lehet, hogy ebben egy kicsit maradi vagyok.

A SVÉT egyesülethez tartozó éttermeknél ez hogy néz ki? Inkább a bisztró jelleg dominál vagy változó?

Alapvetően egy letisztultabb bisztró jelleg, de azért van olyan étterem, például a tatai Platán Bisztró, ahol megvan a bisztró vonal, illetve most kiépítés alatt van egy fine dining, egy ínyenc vendégkört megcélzó vonal is. A hétköznapokban inkább a bisztró jelleg az elterjedtebb, főleg vidéken, ahol ezek jobban is mennek és az éttermek nagy része is ezt követi. Természetesen vannak olyan rendezvények, borvacsorák vagy olyan programok, ahol fine dining is szerepel, mert az adott vacsoraest vagy az adott program megkívánja, hogy nem a hétköznapi dolgokat mutatják be a séfek, hanem azt, amit a szívük mélyén szeretnének.

És az együttműködés jó az éttermek és a séfek között? Nem konkurenciaként tekintenek egymásra?

Nem is tudunk konkurenciaként tekinteni egymásra, mert az ország különböző területein vagyunk, de egy jó közösség, kapcsolat van. Egy nagyon jó közösség alakult ki. És ez nem csak séfek szintjén, hanem éttermek szintjén is, úgyhogy folyamatosan szeretnének más éttermek is bekapcsolódni. Ennek megvan a lehetősége, de azért nem szeretnénk, hogy nagyon felhíguljon ez az egyesület.

Megvannak a kritériumok, ami alapján döntötök?

Megvannak a kritériumok. Fontos, hogy az étteremnek a tulajdonosi köre mit tudott felmutatni, illetve hosszútávon mi az amit tervez.

Nekünk nem az a lényeg, hogy marketing szempontjából egy olyan étterem lépjen be, akinek az a fontos, hogy azért tartozzon a SVÉT-hez, mert ennek van valamilyen marketingértéke, hanem azért, hogy tenni akar ezért a közösségért vagy a termelőkért. Van ennek egyfajta társadalmi hasznossága is.

Említettem az elején, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal gasztronómiai tanácsadója is vagy. Mi volt eddig a legnagyobb feladat a munkád során a Sándor Palotában, ha lehet erről beszélni?

Az elnöki étkezések, étkeztetések, vidéki helyszínek, bejárások tartoznak bele. Olyan nagyon nagy kihívás eddig nem volt, mert van egy protokoll rész, van egy élelmiszerbiztonsági rész, amit a megfelelő szakemberek végeznek el. Ez egy közös munka. Én arra kapom a feladatot, hogy az adott étkezés minőségben jól sikerüljön. Ennek előzménye volt, amikor 2011-ben az európai uniós elnökségnek voltunk a házigazdája, akkor ott már nagyobb rendezvényeink voltak. Voltunk olyan helyszíneken is, ahol nem nagyon volt konyhai háttér és nagyon nagy segítség volt számomra, hogy akkor azokkal a séfekkel dolgoztam együtt, akik olyan minőséget tudtak biztosítani, ami az én munkámat megkönnyítette.

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla

A kommentszekciók olvasása elidegeníthetetlen berögződésem, általában vagy elvesztem közben a hitemet a világban, vagy felidegesítem/szégyellem magam mások helyett, vagy aggódni kezdek az emberiség sorsáért, esetleg ezek mindegyikét teszem, közel azonos sorrendben. Egy hozzászólás azonban mégis megragadta a figyelmem a minap.

Egy Facebook cikk alatti kommentszekció hozzászólásai között akadtam rá arra a szövegre, miszerint ha beleteszek egy marék fekete és egy marék vörös hangyát egy üvegbe, és finoman leteszem az asztalra, akkor békésen elmászkálnak egymás mellett. Ha azonban megrázom az üveget, elkezdik egymást gyilkolni. Kiegészítésként hozzáfűzte a kommentelő, hogy ennek oka abban áll, hogy

mivel nem látják a valódi ellenséget, azaz azt, aki az üveget rázza, egymásban kezdik látni az ellenséget.

A kolónia tagjai értelmezésem szerint tehát egymást (vagyis vörös a vöröset, fekete a feketét) nem kezdik el okolni a történtekért, de ennek lehet, hogy van egyszerű biológiai magyarázata is. Mindenesetre a példa társadalmi vonatkozásait azt gondolom, mind értjük.

Jó kérdés, hogy valóban rázza-e valaki az üveget, vagy csak passzívan zuhan az üveg az asztalról, de tény az, hogy az üvegben lévő hangyák 80%-a még csak azzal sincsen tisztában, hogy van üveg, és még ha a maradék 20% le is írná, az üvegben tarózkodók csaknem 40%-a (kiemelten nőstény hangyák) nem is tudnák elolvasni. Merthát nekik ugye csak dolgozni kell. A hangadó 20% pedig értelemszerűen a többiek felett áll, egyrészt, mert tud írni meg olvasni, másrészt, mert előnyben lévő kisebbségként elég hatékony elit alakulatot képeznek.

Az üveg bezárása és a megrázás között sok békés időnek kellett eltelnie, míg egyáltalán felmerült a megkülönböztetés, miszerint a vöröshangyák mások, mint a feketék.

Ezt főleg azok a hangyák szokták firtatni, akiknek ehhez a különbséghez valamiféle érdekük fűződik (merthát így is van elég dolga egy becsületes egyednek, mintsem ilyen hangya-társadalmi marhaságokkal foglalkozni). Egy érdek-hangya mondjuk szeretne szembemenni a kolóniája elvrendszerével (merd azt mondani, hogy a hangyáknak olyan nincs!), vagy operatív szempontból szeretne a vörösek által lakott üvegszegletben alvóhelyet magának. A dolog legnagyobb veszélye nem az a hangya, aki először problémaként jelöli meg, hogy a másik másfajta/másféle, hanem az az egyed (jellemzően a Bizonyos Húsz Százalékból), aki ebből áttételesen hasznot lát magának. Ha pedig a 20% vezérhangyából mindenki hasznot akar, akkor elsőkörben a 40% Olvasni Sem Tanították Meg kolóniatagokat használják fel eszközül a céljaikra. A probléma tehát pörög folyamatosan, hiszen ilyenformán a Húsz Százaléknak nemhogy semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a Negyven Százalékot megtanítsa olvasni, de közvetlenül rászorul, hogy senki mástól se tudjon szert tenni a tudásra, tanulja csak meg Tőle az igazságot. Ugye.

A Maradék Hangyák kétségek közt vergődve elkeseredettségükben a Facebook posztok alatt folytatnak feszült vitát a málnalekvár készítésről és az összeesküvésekről, és joggal teszik fel a kérdést:

nem lehetne inkább az igazságot leírni, és nem csak a vörös és fekete gondolkodást elkülöníteni?

És ilyenkor a Húsz Százalék egyrészt felhúzza magát, hogy még van a világon hangya, akit nem ők tanítottak olvasni, másrészt belegondol abba, mennyire irányítható a kolónia, amikor arról van szó, hogy egy fekete hangya megöléséért ezreket állítanak sorba, egy vörös hangya feketék által történt megkínzása és holttestének az üveg falához tapasztása pedig mennyire nem téma, és milyen jól el lehet kendőzni a málnalekvárról szóló parttalan Oxfordi vitákkal. Mesterség a tények kiemelése és az, mit hozunk le és miért, ehhez a mesterséghez pedig legjobban a Húsz Százalék ért. Ebben a feszüt helyzetben pedg már csak hab a tortán, hogy mi lesz velünk, ha valamitől megint megmozdul az üveg.

Sokan írták már le „progresszív ortodoxiaként” a politikai korrektséget, és egyre inkább úgy tűnik, csakugyan az.  A PC nevében például a szólásszabadság ellen elkövetett elképesztő támadásokra is többen felhívták már a figyelmet, olyan finoman szólva is eltérő hátterű emberek, mint a brit meleg provokatőr, író és celeb Milo Yiannopulos, az amerikai konzervatív keresztény író, újságíró Rod Dreher, vagy Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.

Tipikus példája ennek a hajthatatlan ortodoxiának, amely sajnos már úgy tűnik, állami szintre emelkedik egyes angolszász országokban,

az, ami David Starkey brit sztártörténésszel, illetve Darren Grimes konzervatív politikai kommentátorral, Brexit-párti szabadúszó újságíróval történt Nagy Britanniában.  Az incidensről a konzervatív sajtó, például a The Telegraph számolt be, és maga Grimes is posztolt róla a Twitteren.

Grimes még júniusban YouTube interjút készített Starkeyval a Reasoned UK csatornán. A Black Lives Matter mozgalom kapcsán arról beszélgettek, vajon mennyire megalapozott a rabszolgatartást népirtásként leírni, ahogy azt egyes BLM aktivistál teszik.  Starkey, aki televíziós műsort is vezet(ett) Angliában, némileg meggondolatlanul, kijelentette,

egyáltalán nem, hiszen ha népirtás lett volna a rabszolgatartás, nem lenne „olyan rohadt sok fekete az Egyesült Királyságban.”  

A  „rohadt sok fekete” fordulat, érthető módon, kiverte a biztosítékot, de a társadalmi igazságosság bajnokai nem érték be azzal, hogy ízekre szedték a történészt a közösségi médián és a fősodratú sajtóban.  Az sem volt elég, hogy Starkey nemcsak, hogy bocsánatkérésre kényszerült ízléstelen megjegyzése miatt, de az összes egyetemi poíciójából kirúgták, és legújabb könyvének megjelentetését is lefújta a kiadója.  Nem, a szólásszabadság nagyobb dicsőségére a londoni rendőrség vizsgálatot is indított mind Starkey, mind az interjút készítő Darrend Grimes ellen, „fajgyűlöletre való uszítás” gyanújával!  Az egész ügyet egyébként jól összefoglalja ez a YouTube videó, érdemes megnézni annak, akit részletesebben érdekel a történet.  

Grimes október elején mondta el a Twitteren, hogy a rendőrség azzal kereste meg,

ha nem megy be önként kihallgatásra a Starkey-interjú kapcsán, akkor előállítják, és meggyanúsítják fajgyűlöletre történő uszítással.

Grimes kijelentette a Twitter videóban, a vád abszurd, hiszen ő mindössze meginterjúvolta Starkeyt, és meghallgatta a véleményét, amihez neki, mint újságírónak joga van, az embereknek pedig joguk van megismerni a legelítélendőbb álláspontokat is. Grimes a szólásszabadságot védelmező, érdekvédő újságírói közösséghez, a Free Speech Union-hoz, azaz a Szólásszabadságért Egyesülethez fordult védelemért, akik fel is vállalták az ügyét.  A rendőrség október közepén bejelentette, felülvizsgálják a rendőri eljárást, áttekintve, hogy vajon arányban áll-e az „elkövetett” tettekkel.  Végül, ahogy azt a Free Speech Union bejelentette be a Facebookon, a múlt héten a rendőrség végül megszüntette az eljárást mind a történész, mind az újságíró ellen.  A Free Speech Union hozzátette: a dolgok könnyen alakulhattak volna másként.  A szervezet kijelentette:

a rendőrségnek nem dolga, hogy szabályozza a szabad véleménykifejezést és a nyilvános vitát,

és felszólította a brit rendőrséget, hogy fejezze be “a gondolatbűnök utáni nyomozásokat.”  

Csak remélni lehet, hogy ez a fajta ortodoxia hozzánk nem gyűrűzik be!

Tavasz végén írtam már cikket arról, hogy mit is gondolok a digitális oktatásról, illetve az általa kínált lehetőségekről. Azóta újabb változás történt: a digitális oktatást a hibrid váltotta fel, miközben a vírushoz való hozzáállás is változott – kár, hogy utóbbi nem jó irányba.

De kezdjük az egyetemi élettel: mit is jelent a hibrid oktatás? Gyakorlatilag azt, hogy a kisebb létszámú, - járványügyi szempontból kisebb veszéllyel járó - kurzusok személyesen, miközben a nagyobb előadások továbbra is online platformokon kerülnek megtartásra. Az én esetemben egy 70-30 százalékos eloszlás figyelhető meg az online alkalmak javára, ami többek között annak is köszönhető, hogy számos további kihívás merül fel a hibrid rendszer kapcsán:

mi történik ugyanis például akkor, ha mondjuk reggel 9-től 10:30-ig online órám van, 10:30-tól viszont egy személyes gyakorlat?

Épp emiatt volt cél, hogy az oktatók és hallgatók számára a lehető legkézenfekvőbb módon kerüljön kialakításra az órarend, ez pedig az én esetemben mondhatni tökéletesen megvalósult. Bár idén ősszel nem csak szakot, hanem felsőoktatási intézményt is váltottam a mesterképzés kezdete miatt, igazából ugyanazt tudom megerősíteni, amit néhány hónappal ezelőtt is: az összes érintett fél jószándékkal és nyitottsággal közelíti meg a kérdést.

Míg tavasszal értelemszerűen a drasztikus változások következtében a cél az volt, hogy bárhogyan is, de sikerüljön folytatni és eredményesen befejezni a félévet, addig az idei ősz már egy sokkal részletesebben és professzionálisabban kidolgozott menetrend alapján halad, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy a legtöbb személyes kurzust tartó oktató is készült B-tervvel korlátozások esetére. Az online platformokon tanítók jobban kiismerték a rendszereket, így gördülékenyebben is haladnak az egyetemi mindennapok során.

A rugalmasságot mutatja, hogy a személyes kurzusok gyakran 1-2 hallgató külön szükséglete miatt online is folynak élőben, miközben az online órák idején sokszor maga az oktató foglal termet az egyetem épületén belül azok számára, akik valamilyen oknál fogva csak ott tudnak csatlakozni. Ahogy korábban említettem, szerintem az online kurzusok semmilyen hátrányt nem jelentenek azon szakok esetében, ahol nincs feltétlenül szükség helyszíni jelenlétre, sőt, bizonyos esetekben könnyebb tájékozódást és gyorsabb haladást is hozhatnak.

És ami még ennél is jobb: az aszinkron kurzus–szinkron konzultáció párosa. Számos oktató – különösen ha külföldi diákok is felvették a tárgyat – nem élőben tartja meg az órát, hanem az adott diasort hang(videó)fájlokkal együtt küldi el a hallgatók számára (ez az aszinkron kurzus). Mindez hatalmas rugalmasságot ad, egyben lehetőséget is arra, hogy az online, élőben tarott (szinkron) konzultációk keretén belül bárki feltehesse kérdéseit.

Olyan ez, mint amikor kitalálásra került azon funkció, hogy visszatekerhetjük a TV műsort.

Nincs abból semmilyen gond, ha elsőre nem értettük meg a felvetett kérdést, annyiszor hallgatjuk vissza, ahányszor csak akarjuk. Különösen okos döntés, ha egy oktató az adott diasorhoz egy rövid feladatot is kioszt a hallgatóknak: néha persze bosszantó, hogy minden héten vissza kell küldeni a válaszokat – főleg ha az osztályzat egy része múlhat rajta –, viszont mégis felelősséget ad: nem történhet meg ugyanis, hogy valaki 10-12 egyetemi héten keresztül bele sem hallgat az anyagba. Az ilyesfajta oktatás pedig újra megmutatja azt, hogy nem kell mindig vizsgákban és különböző ZH-dolgozatokban gondolkodni:

eljött a kreatív, valódi elmélkedést igénylő feladatok ideje.

A 21. században sokkal fontosabb ez, mint az elméleti információhalmaz bedarálása, amit aztán legtöbb esetben elfeled a hallgató, hiszen semmilyen készség fejlődésével sem jár.

Igen, ha már a feledékenységnél járunk: a hallgatók egy része teljesen elfeledte, hogy egy világjárvány közepénél járunk. Ebben persze közrejátszik a korlátozások hiánya is, ám érdemes megjegyezni, hogy a lazítások többsége Európában épp az egyre inkább felháborodó közhangulat nyomásának eredménye. A legfőbb gond, hogy az európai mentalitás csak végleteket lát: vagy teljes szabadságban élünk, vagy kijárási korlátozás és bezárás jön. Ázsia számos államának példája is bemutatja azonban, hogy lehet úgy államot működtetni – így működtek az első hullámban is –, hogy közben felelősek is maradunk. Ebben pedig óriási szerepe van a fiatalságnak, mely bár kevésbé veszélyeztetett a vírus által, de nagyban hozzájárul annak dinamikájához.

Gyakorlatilag felesleges a lázmérős, fertőtlenítős, maszkos tanóra – ahogy persze az online oktatás is –, ha aztán a levezetés az egyetem melletti kocsmákban történik a minimális járványügyi szabályozásra való tekintet nélkül.

Ebben a történetben talán én vagyok a „sötét oldal” egyik képviselője. A hallgatók többsége épp a normális életét szeretné teljes egészében visszakapni – ahogy persze én is –, viszont szerintem a mai felsőoktatás egy veszélyes játék, elsősorban nem is a személyes tanórák, hanem az ettől független felesleges kockázatvállalás miatt. Mindenki néhány évig éli az egyetemista létet, így értem azt, hogy nehéz elfogadni a jelen helyzetet… viszont el kell, különösen akkor, ha ezáltal legalább egy élet is megmentésre kerülhet.

Az illusztráció forrása: Business Insider

Mit számít ma a magyarellenes román retorika a nyugat-európai díjak odaítélésekor? Spoiler: nem sokat.

2019 decemberében jelent meg a hír, hogy Klaus Johannis román elnöknek ítélték oda a Nemzetközi Károly-díjat. Ez a hír idehaza még önmagában nem rengette meg a sajtót és a közvéleményt, aminek nyilvánvaló oka, hogy hazánkban nem túl sokan vannak tisztában ennek a díjnak a mibenlétével. Még a nemzetközi hírekre fogékony olvasók egyike-másika is csak némi utánaolvasást követően tudhatta meg, hogy a középkori Frank Birodalom legnagyobb alakjáról elnevezett díj odaítélése történt meg. A második világháborút követően Aachenben alapított kitüntetést alapvetően egy helyi potentátokból (polgármester, rektor, képviselők, egyesületi tagok) álló grémium ítéli oda olyan személyeknek, akik az európai értékek védelmét szolgálják. Nyilván nagy nemzetközi presztízsét a díj nem annak köszönheti, hogy egy 250.000 fős német középváros helyiekből álló csapata dönt a kitüntetettekről, hanem annak, hogy az eddigi díjazottak névsora rendkívül impozáns.

Az 1950-es években az európai integráció kigondolói, beindítói szinte kivétel nélkül megkapták a kitüntetést (Coudenhove-Calergi, Monnet, Adenauer, Schuman stb.) és ebben az évtizedben maga Winston Churchill is elfogadta az elismerést. Ezt követően már sokkal vegyesebb lett a kép, a díjazottak közé bekerültek ma már kevésbé ismert politikusok és diplomaták is, a lényeg, hogy az egyesült Európa megteremtése egyre gyakrabban szerepelt a laudációk szövegében. Valószínűleg a díj szellemisége, célja, valamint az 1990-es kelet-közép-európai rendszerváltások, majd az Európai Unió bővítésének szerencsés együttállása tette a díjat egyre ismertebbé és „relevánsabbá”, hiszen az elmúlt három évtizedben gyakorlatilag csak nagyon magas rangú politikusok, állam-és kormányfők kapták meg, köztük Bill Clinton, Tony Blair, Angela Merkel,  továbbá Szent II. János Pál és Ferenc pápák is (az egyébként német származású XVI. Benedeknek ugyanakkor nem járt az elismerés). Ilyen, az egyébként az európai szellemiségének védelméért, újraegyesítéséért, az európai értékek védelméért valóban kiálló, és azokat előmozdító személyek sorába emelték tehát Aachen városának elöljárói a román elnököt.

Noha nem egyértelmű, hogy Klaus Johannis milyen történelmi érdemeket szerzett működése alatt az európai értékek védelmében (talán majd a díjátadón elhangzó laudációból megtudhatjuk), annyi azonban bizonyos, hogy a díj odaítélését követő négy hónappal emlékezetes nyilatkozatot tett. Csak éppen negatív értelemben. Ekkor történt ugyanis, hogy

a román parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát, ami az államelnökből komoly magyarellenes kirohanást váltott ki.

Élő televíziós bejelentkezésében először gúnyosan magyar nyelven köszöntötte az ellenzéki szociáldemokrata pártot, majd azzal vádolta meg politikai ellenfeleit, hogy ők Magyarországnak akarják juttatni Erdélyt, és feltette a kérdést a párt vezetőjének, hogy vajon mit ígért neki Orbán Viktor a területért cserébe? Nos, bizonyára nem ez volt az a kiemelkedő cselekedet, amit Johannis az európai szellemiségért tett, hiszen ez valahogy mégsem férhet bele egy igazi européer, egy „elkötelezett európai” megnyilatkozásába, gondolhatnánk. A kijelentés komoly tiltakozásokat váltott ki az erdélyi magyarság körében, petíciót is indítottak, míg a román diszkriminációellenes tanács pénzbírsággal sújtotta az elnököt.

A díjat odaítélő grémium vezetője, Aachen egykori baloldali főpolgármestere szerint ugyanakkor nincs itt semmi látnivaló, Johannis ezen kijelentése a politikában néha előforduló túlzások kategóriájába sorolható, a díjazott ettől még „nem lett egyik napról a másikra nacionalista”.

Tehát 2020-ban, az „egyesült Európában” a nyugati véleményvezéreknek simán belefér egy jó kis magyarellenes gyalázkodás a román elnök részéről, sőt, nemhogy belefér, de még díjat is érdemel.

Hol maradt a „mértékadó” nemzetközi média igazságosztó megnyilatkozás-hulláma a rasszista, gyűlöletkeltő beszéd után? Hány korábbi díjazott tiltakozott, hogy nem szeretne közösséget vállalni egy ilyen beszéd után Johannis-szal? Válasz nincs, inkább költői kérdésnek szántam.

Azon a híren pedig már azt hiszem csak mosolyogni lehet, hogy mindezek után idén szeptemberben bejelentették: a 230.000 fős Magdeburg városa által alapított Ottó császár-díjat ebben az évben Klaus Johannisnak adományozzák, az „európai megértés” folyamatában betöltött szerepéért. Európai. Megértés. No comment.

Az amerikai egyetemek mintájára, ahol az intézményben a különböző értékek, tevékenységek köré szerveződő diákoknak külön házuk, külön lakrészük van, a magyar diákság is elkészítette saját, közép-európai prototípusát. A diákság önnön magára vállalt plusz terheit viszont nem teljesen ugyanúgy fogadják itthon, mint Amerikában. Mi is a helyzet valójában?

A magyar szakkollégiumi, öntevékeny vagy versenycsapat körök egy egészen különleges hibrid rendszer.

Megtartották (mert mit tehettek volna) a merev, magasan követelő bolognai rendszert, de elkezdtek egymással új, jutalmazóbb közegben is versengeni.

A két módszer között az az éles különbség, hogy míg a papíron vett egyetemi tanulmányokban mindenki ötösről indul, és hibáról hibára vonnak le egy jegyet, addig az öntevékeny körökben lépésről lépésre értékelnek a társaid, és vagy helyben maradsz a saját szinteden, vagy felemelkedsz a hierarchiában. Míg az első esetben logikusan senkinek nincs kedve dolgozni, hiszen minden megmozdulással vagy semlegesen továbbhaladunk, vagy veszítünk, addig a másik folyamat zárulhat pozitív megerősítéssel is. A közép-európai térségben kiugróan magas a magyar diákok vonzódása az egyetemi kerettanterven kívüli elfoglaltságok felé, akár a szakmájukhoz kapcsolódik, akár nem. A külföldi mintával szemben az a különbség, hogy

míg amerikai társainkat az egyetem bőséggel honorálja áldásos tevékenységükért (ösztöndíj, kredit, támogatás, utazások, kedvezményes órarend), addig a magyar diákság kétségbeesetten (vagy tudomásul véve a helyzetet) beleszuszakolja a pont-nem-a-rugalmasságáról-híres bolognai rendszerbe a mellékszálon futó munkáját.

Miért is csinálják?

A nem-közvetlenül szakmaisághoz csatolható tevékenységekre a magyarázat (szakkollégium, vitakörök, jótékonysági szervezkedések), hogy a magyar diákok kezdik felismerni, hogy már egyáltalán nem azok a lehetőségeik, amiket a tanáraik (tisztelet a kivételnek) kommunikálnak feléjük. Na nem azért, mert bármelyikük is rosszat akarna, csupán nem mindenki tudta lekövetni a generációinkat elválasztó hatalmas történelmi szakadékot. A mostani idősebb egyetemi oktató generáció érájában fordult Magyarország sorsa át azon a történelmi ponton, ahonnan számítva 40 évig ugyanott dolgozni nem dívik, ahonnan a külföldi út ugyanolyan állomása az életnek, mint bármi más, és ahol a speciális tudás mellett már nem lehet elboldogulni naprakész közéleti információk, cseles pénzügyi fogások, perfekt nyelvtudás és komplex (hétköznapi emberek számára fogyasztható) természetudományos tudás nélkül.

Ezeket az ismereteket a beható, nagyságrendekkel több lexikális tudást visszakérő egyetemi rendszerünk nem tudja és nem is akarja megadni,

valahol érthető módon, hiszen ezzel párhuzamosan a munkaerőpiac is nyomást gyakorol a képzett szakembereket kitermelő intézményekre. A szakmailag orientáltabb területeken aktív öntevékeny köröket külső szemlélőként nehéz besorolni. Mint régen a sport vagy a művészetek, ma is (ha nem is válik el élesen), a gazdagok és tehetségesek kiváltsága a verenycsapat részvétel. Aki az ösztöndíjából él ma magyar egyetemistaként, az nem engedheti meg, hogy a tanulmáányi átlagában csökkenés legyen. Aki ilyen szempontból szabadabb, az már dönthet. Tényleg kell ez bárkinek? Tényleg akarjuk mi azt, hogy éjjel 11-kor felállva a könyveink mellől egy jó fogmosás után visszaüljünk, és megint valami szakmai nünükénkkel foglalkozzunk?

Az egyetemi kapacitás korlátos, így pont ahogy a fent említett interdiszciplináris, általános tudást nem tudja biztosítani, ugyanúgy képtelen teret és energiát áldozni a behatóbb szakmai oktatásra.

Nem mellesleg a tudományos felfedezések olyan iramban születnek nap mint nap, hogy szinte képtelenség mindenre sort keríteni a kerettantervben. Nálunk azt szokták mondani, azok fognak legjobban megélni a szakmájukból, akiknek a képzés alatt egy mondat, egy szó, egy „még nem találtuk ki, hogyan lehetne...”-kezdetű mondat mentén bekattan valami, és onnan nem áll meg, utánaolvas, épít, tanul, majd beépíti a szakmai pályafutásába. Míg az elhelyezkedéshez az általános műveltség és a jó referenciák kellettek, a munkába való felvétel után nagyobb hangsúlyt kap a speciális tudás, az apróbb területekre való egyedi, mindenkinél jobb rálátás. A versenycsapatokat azért hozzuk létre, mert egy-egy ilyen kattanás időben többé-kevésbé egyszerre több embernek is megvan. Ilyenkor, legyen akármilyen nehéz a tanulás, nézzenek ránk akármilyen szúrósan a tanáraink, nem tudjuk elengedni a gondolatokat, és még ha egyvalaki el is engedi, a másik öt biztosan újra és újra fel fogja spanolni valamivel.

Nagy előnyünk az amerikai rendszerrel szemben (vagy hátrányunk?), hogy az öntevékeny körök nagyon gyakran pengeélen táncolnak, hiszen mindenkinek az ideje ki van centizve, és egy jegy rontás a tanulmányokban, egy gramm hiba a törékeny egyensúlyban, és elindulunk lefele a lejtőn. Egy jegy külömbség ugyanis több tízezer forinttal kevesebb ösztöndíj, ekkor nemhogy versenycsapatra nincs idő, de sokan elmennek dolgozni, aki pedig dolgozik, általában újabb jegyeket ront. Ha nem segítik egymást a tagok, könnyen lehet, hogy akivel régebben együtt terveztük a hajtóműházat, az a következő szemeszterben már valamelyik recepción mosolyog vissza ránk részmunkaidőben. Szóval vigyáznunk kell egymásra.

Mit értenek azon, hogy a halat nem érdekli, hogy a horgásznak mi a kedvenc étele? Hogyan lett a Cserkészszövetség az egyes számmal bejegyzett civilszervezet? Mit hoznak haza a városba a cserkészek a vadonból? Solymosi Balázst, a Magyar Cserkészszövetség országos elnökségének egykori tagját kérdeztük.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Jó munkát!

Jó munkát!

Így hangzik a cserkészköszönés. De miért dolgoznak a cserkészek?

A jó munkát megtévesztő, mert nem feltétlenül dolgoznak. Ez egy közösség alapú nevelési mozgalom, ami arra épít, hogy a fiúk ígyis-úgyis bandába verődnek. És ha bandába verődtek, akkor értelmes dologgal foglalkozzanak.

Az alapítónk az utolsó üzenetében is egy fontos feladatot hagyott ránk: a világot tegyük jobbá és mindennap tegyünk valami jót, amitől a világ jobb lesz.

Mi, cserkészek, ehhez kívánunk jó munkát, hogy megtaláljuk azt a lehetőséget, hogy ezen feladat szerint végezzük ezt a tevékenységet.

Mikor és hol született a cserkészet?

Az első élmények a második búr háborúban születtek. Az alapítónk egy brit tábornok volt. A Dél-Afrikában folyó harcok közepette egy város védelmét bízták rá, amelyet 216 napig védett. Ebben az időszakban arra jött rá, hogy a kamasz korú fiúk kellőképpen felelősek tudnak lenni, hogyha rájuk bízunk feladatokat. Évekkel később hazaérve Angliába, ezeket a tapasztalatait próbálta beépíteni egy képzési programba, ami részben a hadseregnek szolgált segítségül. Aztán 15 év körüli fiúkat vitt el egy szigetre, egy bő hetes táborba és próbálta őket képezni tudásban, tapasztalásban és közösségi életben, rátermettségben, talpraesettségben is. Ezek eredményeképpen indult el egy olyan mozgalom, ami arról szólt, hogy jó együtt, és ha már együtt vagyunk, csináljunk valami nagyon jó dolgot, ami számunkra vonzó és izgalmas.

Megjelentek a külsőségek is. Például az egyenruha milyen célt szolgált?

Az egyenruha az alapítónk szándéka szerint kifejezi a közösségünket, másrészt eltakarja azokat a társadalmi különbségeket, amelyeket sokszor a ruházatban is láthatóvá tudunk tenni. Az egyenruhánkból nincsen gagyi és nagyon drága, nincsenek olyan különbségek, hogy vajon honnét jöttem ma reggel. Harmadrészt az egyenruhánk fontos információkat hordoz. A bennfentesek számára leolvasható, hogy valaki honnét jött, melyik kis közösségnek, őrsnek a tagja, másrészt, hogy mit tanult, mit tud és milyen tapasztalatai vannak. A tudásról jórészt a próbajelvényeink árulkodnak, a tapasztalásról pedig a rendezvény jelvényeink, hogy valaki hol fordult meg.

A Bi-Pi becenéven ismert alapító legismertebb könyve, a Scouting for Boys (Cserkészet fiúknak) a huszadik század negyedik legolvasottabb könyve volt. Mi a cserkészmódszer sikerének titka?

Az alapítónak van egy érdekes mondása, ami az ifjúságnevelés egyik kulcsmondata: a halat nem érdekli, hogy a horgásznak mi a kedvenc étele. A sikernek a titka az, hogy lehetőséget biztosítunk, kereteket szabunk és ezen belül adunk játékteret. Azzal, hogy felelősséget, lehetőséget kapnak a fiatalok, kipróbálhatják magukat egy bizonyos helyzetben akár többször is, javítva ennek a megoldását. Rájuk van bízva, hogy milyen utakat találnak, de mindig van olyan vezető, aki segíti őket. Ez a vezető nem feltétlenül felnőtt.

A cserkészetben nagyon fontos, hogy a kis közösség vezetői általában egy pár évvel idősebb nővér vagy báty szerepében lévő, reményeink szerint megfontoltabb fiatal és van még egy felnőtt, aki a kis közösség képzési, nevelési programját tudatos felnőttként tudja irányítani.

Hány éves kortól lehet valaki cserkész?

Magyarországon az első osztály megkezdésétől, 6 éves kortól. A közösségtudat kialakulása valahol 6 éves kor körül van és nekünk nagyon fontos, hogy ne az egyéniségében keresse az identitásának a legfőbb pontját, hanem a közösségben megmutatva lehessen az identitásának a fő támasza.

Onnantól kezdve felelősséget kap a nyakába, hogy belép a cserkészmozgalomba?

Igen, de ez nem azt jelenti, hogy egy óriási terhet tennénk a vállára. Az, hogy hogyan viselkedik a kisközösségében, milyen kapcsolatot épít ki, hogyan hajtja végre a rábízott feladatokat klasszikusan az alsó tagozatosoknál egyszerűen csak annyi, hogy a játék után kezet kell mosni, hogy minden nap tiszta ruhát kell venni, ami szülőként megtapasztalva nem magától értetődő egy ilyen korúnak.
Amikor egy középiskolás világtalálkozóra készül, akkor az odajutásban és a táborozás költségeinek előteremtésében neki is van feladata. Keressen támogatókat arra, hogy ő képviselhesse a magyar cserkészetet!

Talpraesett fiatalok lépnek ki a cserkészet keretei közül?

Sokszor azok is lépnek be, és ezt tudjuk erősíteni és segíteni. Akik kilépnek a cserkészet kereteiből – bár izgalmas kérdés, hogy miért lépnek ki, mi azt valljuk, hogy ez egy élethosszig tartó életforma – ők a legtöbbször azt a visszajelzést adják, hogy sok lehetőséget kaptak, kipróbálhatták magukat, megtapasztalták a közösség erejét, a való életben a tudás használatát.
Mert ameddig a kémiaórán elmagyarázzák, hogy az égés arról szól, hogy az éghető anyag, az oxigén és a gyulladási reakció megvan, ehhez képest minden 12 éves fiú elképesztően piromán a nyári tábor össze tűzrakási lehetőségén. Ezeknek a jó összeszövése az, ami a legnagyobb sikerünk.

Tanulhatnak a cserkészmódszerből a civil pedagógusok?

Nagyon sokat tanulhatnak, a 2012-2015-ös időszakban voltak kifejezetten olyan pedagógus továbbképzéseink, ahol a módszertani tárház frissítése, a bevonásra építő tudásátadás, illetve a pedagógus és a diák közti interakcióban segítettük őket. Akár az, hogy egy 45 perces óra az 45 percben elképesztő teher lehet, ezért tegyünk bele valami olyat, amitől ez lazábbá válik, feltölti egy kis energiával a hallgatóságot. Tehát a frontális oktatás sok esetben kiváltható más eszközökkel és módszerekkel, ami esetleg fogyaszthatóbb is a gyereknek vagy kedvesebb számára.

Nagy különbség megnézni a könyvben az ábrát a kísérletről, megnézni egy filmet a kísérletről, megnézni a tanár kísérletét vagy elvégezni a kísérletet.

Mikor érkezett Magyarországra a cserkészet?

Érdekes úton érkezett, mert több párhuzamos ösvény volt, ami idehozta a cserkészetet. Az egyik legromantikusabb, hogy egy középiskolás fiú levelezett egy angliai hasonló korú fiúval, és ő küldött neki egy könyvet, amit izgalmasnak talált. És ez a srác aztán az öccsének csinált cserkészetet.
Közben egy teljesen más vonalon alapvetően lelkészek, papok és tanítók kapcsolatrendszere révén, német területről érkezett hozzánk a cserkészet alapja. Aztán ezek a különböző utakon beérkező impulzusok szövődtek össze 1912 év végén a Cserkészszövetség megalakulásában.

Aztán következett egy szünet 1948-ban, majd 40 év csend után 1989-ben újraindult. Hogyan történt meg az újjáépítése? És mi volt ez a szünet?

1912 után az első világháború egy kényszerű nehézséget hozott az életünkbe, majd 1920 után egy újabb nehézséggel néztünk szembe, hiszen a magyar cserkészek már nem csak a magyar állam területén éltek. Nagyon izgalmas volt azt látni, hogy milyen helytállással vettünk részt abban az országimázs-építésben, amit a trianoni trauma után meg tudtunk tenni. Tudva és akarva nagyon sokan és nagyon sokat jártunk államhatáron túlra táborozni, vagy például Passau-tól Bécsig leeveztünk a Dunán, ami mégiscsak egy izgalmas vállalkozás a 20-as évek közepén.
Egészen odáig jutottunk ebben, hogy a cserkészek négyévente megtartott világtalálkozóját Magyarország rendezhette 1933-ban, ami a negyedik világtalálkozó volt a cserkészet történetében.
A ’40-es évek első felében volt egy eltolódásunk az akkori korszaknak megfelelően, ami ’45 után vissza is csapott, mert ezután nagyon sok olyan vád ért bennünket, ami miatt az irányváltás túl erősre sikerült. Egyrészt levetni az akkor ránk ragasztott cetliket, másrészt az akkori magyarországi berendezésben megjelenő kommunista előretörésben fontos szerepe volt annak, hogy hogyan tudják átvenni az akkor 50 ezer fiatallal foglalkozó mozgalom irányítását. Miközben megjelent az Úttörőszövetség is.
És végül 1948-ban jutunk el arra a pontra, hogy megszüntetik és betiltják a cserkészmunkát. Ez egy izgalmas helyzet, mert mindeközben egy közgyűlésen egyesülünk az úttörőkkel. Közben egy belügyminisztériumi rendelet betiltja a Cserkészszövetséget és mindeközben a leányszövetség önmagát zárja be ’48 év végén, mert róluk elfelejtkeztek menet közben.
Számos-úton módon él tovább a magyar cserkészet. A két legerősebb szála közül az egyik az államhatáron túl letelepülő emigrációban jelenik meg, akik őrzik azt a hagyományt, amit még a 30-as, 40-es évek cserkészetéből vitték ki magukkal. A másik szál pedig a Magyarországon illegalitásban folyó titkos munka, ahol

a magyar cserkészek vezetői úgy döntenek, hogy szívesen kockáztatják saját életüket, egzisztenciájukat azzal, hogy az ifjúságnevelést tovább csinálják.

Ők alapvetően olyan kisközösségbe bújtatják a cserkészetet, ami nem annyira feltűnő. Például tájfutó egyesület, vívó szakkör, ami azért volt könnyen kezelhető, mert a sporttevékenység támogatott volt és az, hogy egy nem túl nagy egyesület egy nem túl nagy tájfutó szakosztállyal elmegy egy edzőtáborba tíz napra, az nem volt feltűnő.

1989-ben gyorsan történt az újraindulás. Ezek szerint volt mihez visszanyúlni?

Több szempontból is volt mihez visszanyúlni, mert nem csak mi gondolkoztunk a Cserkészszövetség újraindulásán, hanem az állampárt is. Azt tapasztalták, hogy a sorkatonaságba beérkező fiatalok rettentően kriplik és az úttörőmozgalom nem váltotta be azokat az álmokat, azokat a reményeket, hogy ott majd klassz táborokban megerősödött fiatalok kerülnek majd be a hadseregbe.
Így aztán az állampárton belül is indult különböző táborok támogatása, hogy vallásos, vagy nem vallásos cserkészetet kéne újraindítani. Közben ment az illegális cserkészet is, bár többször lekapcsolták a 40 év alatt, de mindig újraindult, és közben a pedagógiai és a múzeumpedagógiai munkatársak nyomán született egy kiállítás a cserkészetről 1988-ban. Ami nagyon furcsa, mintha vákuumba fecskendeznénk, hogy nincs semmi, de van valami, amiről kiállítást tartunk.
Ezek nyomán elindult az a folyamat, aminek a vége az lett, hogy amint megszavazta az Országgyűlés az egyesületi törvényt, a magyar cserkészek ott voltak, résen voltak.

Egyes számmal jegyezték be a Magyar Cserkészszövetséget, mint civil szerveződést a rendszerváltozás után.

Minden vagyon az Úttörőszövetséghez került, ez a mai értékén közel 90 milliárd forint. Már nincs ez a pénz?

Biztosan megvan, csak nem tudjuk, hogy hol. Ez a becslésünk onnét származik, hogy a központi nyilvántartásban lévő vagyontárgyainkat szedtük össze, tehát a csapatok vagyontárgyairól semmit sem tudunk. 50 ezer cserkész, 600-700 cserkészcsapatának a vagyonáról beszélünk, ami azért nehéz, mert ezekről nincsen semmilyen nyilvántartásunk. Tudunk dolgokat. A laikus közönség nem is tudja, hogy ahol jár, az kötődik hozzánk.

Milyen jelenségek vannak ma, amikről a hétköznapjaink során nem tudjuk, hogy azok cserkészekhez kötődnek, nekik köszönhetőek?

A magyar vitorlázórepülés kiépülése, a vízitúrázás nagyon sokat köszönhetnek a vízi cserkészeknek, a természetjárás, amely ugyan a cserkészet előtt egy húsz évvel előbb indult el Magyarországon, de mi voltunk a legnagyobb természetjárók. A nomád táborozás történetei az mind hozzánk kötődnek, mert mi csináltuk ezeket.
Vannak olyan szavaink, amiket a cserkészektől vettünk át, például a csajka, mint a tábori étkészletnek a tányérja vagy a dzsembori, ami alapvetően egy afrikai törzsi szó, ami azt jelenti lármás összejövetel, ami a cserkész világtalálkozónkhoz kötődik.
Illetve remélem, hogy a hallgatóság közül is sokan kóstoltak már cserkészkolbászt, ami kifejezetten olyan kolbász típus, ami nem igényel hűtést, és táborozásra teljesen alkalmas ebből a szempontból.

Az MCSSZ, a Magyar Cserkész Szövetség kormányciklusoktól függetlenül civil stratégiai partnere Magyarország Kormányának. Mesélj erről, hogy miről szól ez a partnerség. Mik az eredményei?

A bevezetésében nagyon fontos kitételek vannak. A munkánkat a kormány értékteremtőnek látja és megbecsülését fejezi ki aziránt, amit teszünk a fiatalsággal. A megállapodás másrészt azt is leszögezi, hogy jog szerint semmilyen kárpótlásra nem vagyunk jogosultak.
Az előző kérdésben felvetett pár milliárd forint visszakapására tehát nincsen jogszerű lehetőségünk. Harmadrészt azokon a területeken, ahol ténylegesen van együttműködési lehetőségünk, ott a minisztériumokkal közös bizottságaink álltak fel és működnek. Ez területtől függően több-kevesebb találkozással fut. Ilyenek az oktatáspolitikai kérdések, az együttműködés a Honvédelmi Minisztériummal, a környezetvédelmi együttműködések. Egy olyan civil szerveződés vagyunk, aki önmagával határos, hiszen a határon túli magyar cserkészekkel nagyon szoros és jó viszonyunk van, ezért külpolitikai dimenzióban is vannak együttműködéseink.

Fontos szerepet játszik a határon túli magyarok életében a cserkészet?

Fontos szerepet játszik, és izgalmas, hogy mennyi különböző módon.

Az emigrációban valójában a cserkészet a legerősebb közösségi szerveződés, ami segíti a magyar kultúrában megtartani azokat, akik már odakint születtek.

Amikor egy clevelandi cserkésznapon láthatunk magyar néptáncosokat, vagy amikor a kárpátaljai, az ukrán állam tömegéhez képest valódi kisebbségben létező cserkészeknek ez a legerősebb kötődése a szülőföldhöz, a magyar kultúrához, akkor megmutatkozik, hogy a cserkészet sokkal többet tud adni, mint egy közösség a sok közül.

Milyen értékei vannak a magyar cserkészetnek? Szó volt például az 1933-as gödöllői dzsemboriról. Hogyan tekintenek más nemzetek a magyar cserkészetre?

Ezek az értékeink levezethetőek a cserkésztörvény pontjaiból, a cserkészmódszerünkből. Amikor ugyanis arról beszélünk, hogy valaki cserkész, és a cserkészmozgalom részese, akkor egy egészen pontosan körülhatárolt és jól definiált keretrendszerben képzeli el azt a munkát, amiben részt vesz.
Ez a világ cserkészetében is egységes, de különböző módon éljük meg. Ez talán az egyenruha kérdésében a leginkább kézzelfogható. Az afrikai országok egyenruhájában nincsen túl sok felszerelés, mert az időjárás nem igényli ezt. Ezzel szemben a skandináv országokban nem csak egy ing és egy nyakkendő az egyenruha fontos része, hanem pulóverük és kabátjuk is van, az időjárás ezt követeli meg.
Ma a magyar cserkészet megítélésében a legfontosabbak azok az izgalmas szempontok, amiket jól láthatóan, kézzelfoghatóan képvisel a magyar cserkészet egy világtalálkozón. Nekünk egy napunk zászlószertartással kezdődik, éneklünk himnuszt, imádkozunk, a heti istentisztelet és mise szerves része a programjainknak. Megtanultuk, hogy sok ember mozgatásához az alaki egy nagyon jó eszköz. Ezekkel tudunk jelen lenni. Izgalmas hallgatni azokat a beszámolókat, hogy hányan jönnek egy világtalálkozón a magyar altábor működését fényképezni, filmezni.

Turistalátványosság vagyunk?

Az is, de közben valakit ez jobban érdekel. Izgalmas volt azt látni, amikor a japán csapat vezetősége úgy jött oda hozzánk, hogy szeretnének bekapcsolódni és megérteni, hogy mi folyik itt. Végigjegyzetelték, hogy mit és hogyan csinálunk. Ezek nagyon jó visszajelzések voltak.
Vannak olyan magyar cserkészetre jellemző, egyedi praktikáink, amik a cserkészetünknek szerves részei, és máshol, ilyen formában nincsenek jelen. Ezek annak tulajdoníthatóak, hogy nekünk égető szükségünk volt rájuk. Ilyen például a regöscserkészet, ami kifejezetten a népi kultúra ápolásáért van jelen, ezt más országoknál nem látni. Van, amit látni más országnál is, például a vízicserkészetet, vagy a vadonlakást (az angolszász kultúrában „buschcraft”), ahol arra mennek rá, hogy evezzenek, vitorlázzanak vagy a vadonlakó szakág esetében arra, hogy minél kevesebb eszközzel, a természeti erőforrásokra támaszkodva éljenek, megismerve, hogy mi ehető és hogy miből mit lehet csinálni. Ezek összeérnek a mi kultúránkban.

A Cserkészmozgalom Világszervezetének mik az irányelvei, milyen irányba halad a cserkészet?

Egyrészt a cserkészmozgalomban megfordultak száma elképesztően nagy. Úgy becsüljük, hogy körülbelül 520 millióan fordultak meg a cserkészetben világszerte.

Hány országban?

Hat országban nincsen cserkészet. Ebből öt egyértelműen politikai társaság, tehát alapvetően baloldali diktatórikus országokról beszélünk, mint például Kína vagy Kuba. Van egy, ahol pedig egyszerűen nincsenek gyerekek, ez Andorra, mert az ottani gyerekek elmennek tanulni spanyol vagy francia földre. Mindenhol máshol van cserkész és ma 43 millió aktív cserkész van a világon.
Időnként lehet ezzel nagyon jókat vagánykodni, hogy a Holdon járt tizenkét amerikai űrhajós közül csupán egynek nincsen cserkészmúltja. Itt visszajön, hogy valahol ténylegesen talpraesett embereket nevelünk.

A világ cserkészete ma abba az irányba halad, hogy ha ilyen sikeres és jó ez a mozgalom, akkor a legtöbb ember számára nyissuk ki a kapukat, hogy beléphessenek ebbe a dologba.

Másfelől az elvek megtartásában próbálnak olyan kellően tág kereteket szabni, hogy azok mindenki számára elfogadhatóak legyenek. Mondok egy jól érthető példát. A magyar cserkészetünkben egyértelműen a Szentírás alapjai és a keresztény kultúra az, ami meghatároz bennünket. A világ cserkészetében ezt már úgy mondjuk, hogy a transzcendens valósággal való viszonyunkat kell a helyén kezelni. Mindenkitől elvárt tehát, hogy valamilyen fajta vallásosságban részesüljön, az élete legyen ennek megfelelő. Abban viszont, hogy ő buddhista, muszlim vagy egy törzsi vallás követője, már szabadság van, hiszen az adott helyen kell ezt jól eldönteni.

Miért nehéz közösséget szervezni?

Azért, mert egy közösség élete nem egy egyéjszakás kaland, vagy nem egy egyéves felvállalás.

Egy közösség, ha jól működik, akkor legalább hat évig együtt van. Azzal jár ez, hogy rendszeresen vinni kell oda ötleteket, teret kell szánni rá, időt kell adni neki. A tagokkal személyes kapcsolatot kell fentartani és ápolni, meg kell őket hallgatni. Aztán visszatérünk a horgász és a hal esetéhez: egy közösség attól fog jól működni, hogy a benne lévő tagok az igényeik szerinti válaszokat kapják és örömöt okoz számukra, kielégülést okoz a közösségben való együttlétük.

Te miért lettél cserkész?

A szüleim meghaltak nyolcéves koromban és utána a nagyszüleim egy ismerős család velem hasonló korú gyerekére ráakasztottak, hogy barátok leszünk. Ő vitt el engem egy olyan közösségbe, ami egyfajta illegális cserkészet volt, még ’89 előtt. Aztán amikor legálissá vált és lehetett cserkészközösségben létezni, vele együtt mentem át egy cserkészcsapatba. Nekem a cserkészet egyfajta módon a gyerekkori családom.

Részt vettél a magyar cserkészet vezetőképzésében. Hány vezetőt képeztél ki?

Az összes magyar cserkészszövetségben vettem részt vezetőképzésben. A becslések alapján több, mint ezer cserkész vezetőképzéséhez járultam hozzá.

Mitől jó egy vezető?

Az első főcserkészünk mondása szerint a vezetés elsősorban példa.

Ezt hogyan éli meg egy cserkész?

Hát, hogy ő hogyan éli meg, az jó kérdés. Előttem is vannak példaértékű vezetők, akikhez képest tudom nézni, hogy én hol járok. Egy jó vezető attól lesz jó vezető, hogy önmagával kellően tisztában van ahhoz, hogy képes legyen mások elé állni. Lehet, hogy talál magában olyan hiányosságokat, ami ezt csorbítja, de akkor ennek tudatában tud oda kiállni és tud segítséget kérni. Másfelől kellően hiteles tudásában, életvitelében, vallásosságában, cserkésztudásában ahhoz, hogy vezetőként kiálljon.
Ez a kettő csak akkor lesz teljes, hogyha azzal az alázattal párosul, ami arról szól, hogy azért jöttem ide, hogy az ifjúságnak segítsek. Hogy az ő nevelésükben úgy legyek jelenlévő vezető, szolgálattevő, feladatokkal megbízott ember, hogy az ő javukra fordítsam mindazt, amit kaptam.

Mennyit változott a fiatalok élete pályafutásod során?

Minden korszakban el kell végezniük a fiataloknak azt a munkát magukon, hogy megtalálják a helyüket a világban. Ez egy közös alap. Ami különbség lehet, az az, hogy milyen hatások érik őket, amikben jól kell helytállniuk. Száz éve nem volt ekkora digitális tér, mivel meg kellett volna küzdeni, ellenben sokkal több lehetőség volt arra, hogy olyan helyekre jusson el az ember, ami nem az épülését szolgálta.

A cserkésztábor egy szigorú hely. Miért van szükség a vasfegyelemre?

Azért, mert egy közösség nem fog jól működni, ha nincsen jó összetartó erő. A Pannonhalmi Főapátság ebédlőjében van egy izgalmas festmény. Abroncsait vesztett hordó dongáiból szétfolyik a bor. Ez van a képre festve. Ezek a keretek abban segítenek, hogy a közösségi életünk élhető legyen.

Miközben mozaikszerűvé kezd esni a világunk, aközben józan paraszti ésszel mindannyian belátjuk, hogy a közösségi érdekek és a közösségi jogok sokszor erősebbek kell, hogy legyenek, mint az egyén vágyai.

Ebben kell jól együttműködnünk. Ameddig egy vasfegyelemmel működő cserkésztáborban biztos lehetek abban, hogy nem fogunk elvesztegetni huszonöt-harminc percet egy sorakozóra, addig értelmes dolgokkal tudok foglalkozni huszonöt-harminc perceken keresztül is.

Bárki lehet cserkész?

Bárki lehet, aki az elveinkre nyitott. Ebben benne van az is, hogy a belépéskor senkitől nem vártuk, hogy cserkész legyen. Ez egy 6-24 hónapos együttjárás, aminek a végén kell két igen. Az egyéné is és a közösségé is. Ebben számos izgalmas kérdés van: megéri ennyi időt ideutazni? Ténylegesen azt találtad meg, amit kerestél? A mi értékrendünknek, az önkéntességnek, a politikamentességnek, a vallásosságnak, a cserkésztörvény pontjaiban lévő értékrendünknek képes vagy-e elfogadójává és élettel teli részesévé válni. Ha igen, akkor igen. Ha nem, akkor nagyon szeretünk, de ez nem a te közösséged. A cserkészek ugyanis nem gyűjtenek bélyeget.

Vannak olyan cserkészek, akik gyűjtenek bélyeget, és vannak a bélyeggyűjtők. Ha te bélyeget akartál gyűjteni, akkor inkább oda menjél.

Eljut a rászorulókhoz a cserkészet?

Kik a rászorulók? Ha az a kérdés, hogy azokon a helyeken, ahol tényleg a száz évvel ezelőtti képet látjuk, hogy fiatalok céltalanul lődörögnek és unalmukban kárt okoznak, ott nem.

Alapvetően nem nekik született a cserkészet?

Alapvetően ez egy inspiráció volt arra, hogy a cserkészet megszülessen, de az első táborba nem utcagyerekeket vittek. Ha az a kérdés, hogy őket elérjük-e, akkor azt kell mondanunk, hogy sajnos ebben még vannak hiányosságaink. Mert a cserkészet az elmúlt száz évében sokkal inkább vált egy polgári és urbanizált közegben élő gyerekeknek egy közösségévé, mintsem a kistelepülések vagy akár a paraszti életformát vivők gyerekeinek a közösségévé. Izgalmas kérdés, hogy ebben tudunk-e előrelépést tenni, vagy más utakat kell találnunk az ő számukra megadható közösségi formákban.

A cserkész számára a táborozás nem egy életcél, hanem egy eszköz. Az erdőből és a cserkészközösségekből milyen tudást lehet kivinni a városokba?

A cserkésztábor egyfelől egy nevelési alkalom, a legintenzívebb. Másfelől pedig a cserkésztábor alapvetően a cserkészek önerejéből jön létre. Persze veszünk sátrat, de nem felállított sátrakban, berendezett ágyakra kihelyezett hálózsákba érkezünk táborozni. Azt tanulja meg a cserkész az erdei táborban, hogy ha enni akar, akkor főzni kell. Hogyha valami nem tetszik, akkor azon lehet változtatni. Hogy a nap akkor kerek, hogyha azt értelmesen töltöttük ki. Visszatérve a városi környezetbe azt gondolom, hogy a cserkészeink jelentős része nem fog megijedni attól, hogy meg kell főzni egy vacsorát, attól, hogy fel kell fúrni egy polcot vagy attól, hogy hogy ha egy rendezvényen részt akar venni, akkor annak vannak szabályai és keretei.

Neked mit adott a cserkészet?

Nagyon-nagyon sok kapcsolatot, nagyon sok tudást, nagyon izgalmas kihívásokat és helyzeteket különböző megbízatások mentén. Megtanultam tárgyalni államtitkárokkal, miniszterekkel, amikor a cserkészszövetség elnökségi tagja voltam és képes vagyok egy három napos szigetközi evezős tábort összehozni.

Mire vagy a legbüszkébb?

Azt gondolom, hogy ami a magyar cserkészetben tényleg újdonság és a beletett munkámnak köszönhető nagy lépés volt, hogy a nevelési koncepciónkat össze tudtuk foglalni olyan szinten, hogy egy koherens, összefüggő rendszert alkot és hatéves kortól halálig egy átfogó programot nyújt minden résztvevőnek. Ez egy óriási dolog, azt gondolom.

Az interjút készítette:
Papp Ferenc

Biden fiának és családjának a története kusza, még az USA-ban is nehéz követni, ezt persze elősegíti, hogy odaát altatva és konteóként van kezelve az ügy. Egy kicsit értsük meg mi is, magyarok, hiszen november 3. a mi sorsunknak sem közömbös. Koncentráljunk a család fekete báránya, Hunter Biden laptopjára, vezessen minket ebben a kuszaságban!

Az említett gép - egy MacBook - 2019 áprilisában kerül John Paul MacIsaachez javításra, de végül sosem jön érte a tulajdonosa. Itt a történet zavaros, de a lényeg, hogy a gépet John, megismerve a merevlemez tartalmát, végül az FBI-nak adta (vagy jöttek érte), viszont életbiztosításként csinált róla egy másolatot, amit Rudy Giulianinak adott. Közben van egy kínai disszidens szál is, a nyitóképen lévő fickóval, amit most ugorjuk, azért figyeljük meg a fotó háttérben settenkedő ír alkoholistát, hátha ismerős!

Giuliani a nála lévő e-mailekből szivárogtatott a New York Postnak (Rupert Murdoch tulajdona), akik október 14-én közölik az első merítést, kiemelve az ukrajnai korrupciós szálat. Ez nekünk, magyaroknak megnyugtató, mert ha Joe nyer, tudjuk, hogy mennyi pénzért vásárolható meg az, hogy Washington jogállamként tekintsen ránk, elfér Hunter a MOL igazgatótanácsában, és gond egy szál se!

A gépen nem csak ez volt, Giuliani belengette, hogy tartogat még meglepetéseket. Na de vajon valós-e a gép? Érdemes-e foglalkozni a kiszivárgott információkkal? Vizsgáljuk meg!

Érv, ami arra utal, hogy valós: Hunter Biden ügyvédje egy nappal a sztori megjelenése előtt, október 13-án visszakövetelte a javítóból a laptopot, amit másfél éve hagyott ott. Miért kellene egy idegen laptopja Joe Biden fiának ilyen sürgősen, ha nem az övé?

Érv, ami arra utal, hogy hamis: mert az oroszok műve ez is, vagy mert csak. A Jóindulatú Cenzorok az amerikai birka népet próbálták védeni a putyini dezinformációtól, a Twitter még a Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany fiókját is letiltotta, amiért megosztotta a New York Post cikkét.

Eddig döntetlen, menjünk tovább a sztorival, de csak óvatosan.

Sajnos a források ezen a ponton igazán nívótlanokká kezdenek válni, mert még a Fox News (Rupert Murdoch tulajdona) sem akar ezzel a sztorival foglalkozni, arra hivatkozva, hogy a merevlemez valódisága nem bizonyítható.

Finnyásak, bezzeg az ágyba vizelő moszkvai kurvákkal ilyen baj nem volt a 2016-os kampányfinishben.

Sebaj, itt van a Revolver News, ami a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt önmagát kiárusító Drudge Report utódjaként aposztrofálja magát!

Október 17-én nem más, mint Steve Bannon adott interjút a laptop tartalmával kapcsolatban, elárulva, hogy bizonyítékok vannak a Kínai Kommunista Párt és a Biden-család korrupt kapcsolatára, valamint van 25000 fénykép, amik között botrányos, kábítószeres felvételek is akadnak. Bannon nem érti, hogy az FBI miért ül majd egy éve a laptopon, tétlenül (múlt novemberben jutottak hozzá), hiszen egy ilyen kompromat egy potenciális amerikai elnök családjával kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázat.

Emlékeztet arra is, hogy vannak a laptopon talált levelek között az abban résztvevők által már azonosított lánclevelek, ami ugyancsak ad némi hitelt a merevlemez tartalmának. Egy pont a valósnak.

A New York Post közöl pár privát fotót, amik nem forogtak közkézen, alátámasztva, hogy kinek a személyes tulajdona a laptop. Még egy pont a valósnak.

Kezdjük már valódinak vélni? Nézzünk meg egy nívósabb forrást: a Wikipedia szerkesztői szerint cáfolva lett, és/vagy összeesküvés-elmélet az egész. Nincs itt semmi látnivaló!

Nagy piros pont a hamisnak!

Ha a Wiki mondja, akkor ezt a putyini, laposföld-hívős baromságot felejtsük is el!

Giuliani nem így gondolja: a ZeroHedge - igen, minőségi források - elsőként hozza ma reggel, hogy Giuliani a merevlemez egy másolatát átadta a delaware-i rendőrségnek, mivel

kiskorú lányok is akadnak a képek között,

valamint kiskorúakkal folyatott beszélgetések.

És hogy kerek legyen a szerda, végre az FBI is megszólal, elismerik, hogy a laptop a tulajdonukban van, és azt is igazolják, hogy a merevlemez tartalma NEM orosz dezinformáció. Tegyük hozzá, hogy szerintük.

FBI+DOJ vs Wikipedia+Twitter? Bár tisztelem és félem az utóbbiak gondolatgondnokait, ma estére ezzel a valós felé billent a szkeptikus mérlegem. Mit hozhat a holnap?

Nincs még vége az októbernek, 13 nap a választásokig. Hajrá, Igazság! ��

A távozó amerikai nagykövetet kérdeztük, mit üzenne a felgyorsult világban el-elvesző, önmagukat, vagy pályájukat kereső fiatalok számára.

A válasz így szól:

"Mindig legyen mentorotok, legelőször is a szüleitek, mert rájuk mindig számíthattok, azután egy másik, idősebb, bölcs ember. A második tanács pedig így szól: mindig legyen bátorságotok belefogni valami újba, hagyjátok el a járt utat a járatlanért!"

Új lendületet kaphatnak a lakásépítések az ismét bevezetendő kedvezményes, ötszázalékos lakásáfának köszönhetően

A gazdaságvédelmi akcióterv és a korábban beharangozott otthonteremtési program részét képező intézkedés alapján 2022 végéig ismét ötszázalékos áfatartalommal lehet értékesíteni az addig elkészült új lakásokat. Az idei évben folyamatosan csökkenő építési kedv ellenére lesz mit megépíteniük az építési vállalkozóknak, de a bejelentés szinte az utolsó pillanatban érkezett.

Visszatérhet az elmúlt négy évben tapasztalt lakásépítési lendület az ismét életre hívott kedvezményes, 5 százalékos lakásáfának köszönhetően - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, ami a legfrissebb miniszterelnöki bejelentés kapcsán vizsgálta meg az intézkedés újlakás-piacra gyakorolt hatásait több mint 5700 új ingatlan hirdetése alapján.

Egyszer már bevált, de megint nagy szükség volt rá

2016 elejétől 2019 végéig már korábban is érvényben volt a kedvezményes áfakulcs, és ez nem csak a lakásépítési kedvet erősítette az országban, de a megépült lakások száma is megtriplázódott. 2015-ben ugyanis még csak 7612 új lakást adtak át, 2019-ben viszont már több mint 21 ezer lakás épült. A korábbi évek lendülete azonban 2020 második felére megtört, és idén augusztusban már feleannyi lakóterület építésére adtak ki engedélyt a hatóságok, mint egy évvel ezelőtt. a kiadott építési engedélyek számának csökkenése azt vetítette előre, hogy 2021 után a korábbinál jóval kevesebb lakás épülhet.

A nagyvárosokban elinduló rozsdaövezeti program keretében már eddig is öt százalékos áfakulccsal számolhattak a beruházók, de ez leginkább csak a budapesti építkezéseket segítette.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “A legújabb bejelentés az országban épülő valamennyi lakásra vonatkozik, így a családi házak és az eladási céllal társasházi lakások építése is új lendületet kaphat.”

Lesz, akinek ez már most több milliós árcsökkenést jelent

Az ingatlan.com szakértője szerint a kedvezményes lakásáfa árakra gyakorolt hatása attól is függ, hogy mennyire növekszik az új lakások kínálata, és a vevők milyen arányban vásárolnak saját vagy befektetési célra. A szakember azt is elárulta, hogy azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban már 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek.

“A 2020-ban történt áfaemelkedésből adódó kockázatok miatt a legtöbb beruházó az ingatlan nettó vételárát és a mindenkor aktuális áfa összegét kérte az előszerződésekben a vevőktől. Az áfacsökkentés miatt viszont így a vevők jóval kevesebbet fizethetnek ezekért az ingatlanokért.” - fogalmazott Balogh László.

Az ingatlan.com kalkulációja szerint egy nettó 40 millió forintos ingatlan bruttó vételára 27 százalékos áfával eredetileg 50,8 millió forint lett volna. Ha viszont 2022 végéig befejeződik az építkezés, akkor a vevőknek csak 42 milliót kell fizetni érte, ami majdnem 9 millió forintos árcsökkenést jelent. A szakértő hozzátette, hogy a most futó építkezések egy részében már 2018 novemberében rendelkezésre állt a jogerős építési engedély, így azokat 2023-ig már eredetileg is öt százalékos áfakulccsal lehetett értékesíteni.

Új egyensúly jöhet a használt lakások piacán is

Az ingatlan.com adatai alapján Budapesten négyzetméterenként átlagosan 872 ezer forintot kérnek az eladók az új lakásokért és házakért. A közel 3000 ingatlant tartalmazó fővárosi újlakás-kínálat egy jelentős részében még 5 százalékos áfakulccsal számoltak az eladók, így 20 százalékos árcsökkenés nem várható. A nagyvárosi új ingatlanok drágulásának azonban véget vethet az általánosan alkalmazható kedvezményes lakásáfa.

Budapesten kívül Kecskeméten kínálják legdrágábban eladásra az új lakásokat és házakat, itt 680 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Debrecen a bronzérmes négyzetméterenként 612 ezer forintos átlagárral. Balogh László az árakkal kapcsolatban elmondta, hogyha az eladó új lakásokat sikerülne a lakosság által megfizethető ársávba terelni, akkor az a használt lakások piacán is új egyensúlyt hozhat, akár árcsökkenés formájában is. Az ingatlan.com szakértője szerint megfizethetőbb áraknak azért lehet jelentősége, mert ezek ismét piacra hívnák azokat a vevőket, akik az elmúlt évek lakásdrágulása miatt kiszorultak onnan.

Olcsóbb albérletek országszerte

A magyar albérletpiacon összességében bérlők vannak kedvezőbb helyzetben, a bérleti díjak pedig tovább csökkennek - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Az országszerte kiadó lakások bérleti díjának alakulását bemutató KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban 6,4 százalékos volt a csökkenés éves összevetésben. Az országos átlagot meghaladó mértékben tavalyhoz képest 10,2 százalékkal csökkentek a budapesti lakbérek. Pest megyében 3,7 százalékkal, a dél-alföldi régióban 3,6 százalékkal, a Nyugat-Dunántúlon pedig 3 százalékkal mérséklődtek a bérleti díjak, a dél-dunántúli térségben pedig 0,8 százalékos volt a visszaesés. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Közép-Dunántúl kiadó lakásainál 0,2 százalékos emelkedés történt, az észak-magyarországi albérletekért pedig 2,4 százalékkal többet kellett adni.

Zuhanó albérletárak Budapest belsejében

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az albérletpiacot a járvány miatti gazdasági bizonytalanság meghatározza. Ebben a helyzetben pedig a tulajdonosok kénytelenek voltak engedni a díjakból. A legújabb adatok szerint tartósnak látszik a bérleti díjak csökkenése, ám pont a nehezen prognosztizálható kilátások miatt egyelőre nem tudni, meddig tart ez a folyamat.”

A bérletidíj-csökkenés a legerősebb albérletpiaccal rendelkező fővárosban volt a leglátványosabb. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint ugyanis Budapesten belül augusztusban a pesti belső kerületekben estek a legnagyobb mértékben a bérleti díjak, 12,7 százalékkal kerültek lejjebb éves szinten. Balogh László hozzátette: “A korábbi években ezek a kerületek - többek között az V., a VI. és a VII. - voltak a legdrágábbak, azaz a magasabb árszintről nagyobb mértékű zuhanás következett be. A szóban forgó sztárkerületekben végbement csökkenésben főszerepet kapott, hogy az ezer főre jutó kiadó lakások száma augusztusban messze ott volt a legnagyobb, ez pedig a bérlőknek kedvez.” 

Lakbérindex csökkenés

A lakbérindex az országszerte elérhető kiadó lakások bérleti díjának változását mutatja.

Az ingatlan.com adataiból kiderül az is, hogy szeptember végén átlagosan 140 ezer forintért lehetett használt lakást bérelni Budapesten. “Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint három évvel ezelőtti szintre süllyedt az átlagár. Legutóbb hasonlóan olcsón 2017-ben és korábban lehetett albérlethez jutni a fővárosban” - emelte ki az ingatlan.com szakértője.

Szeptember végén a legdrágább városrészek közé tartozó V. kerületben 180 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, a XIII. kerületben átlagosan 140 ezer forintot kérnek a tulajdonosok. A legolcsóbb a viszonylag szűk kínálattal rendelkező XXIII. kerület, ahol a díj 100 ezer forint körül mozog.

A KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb (augusztusi) összefoglalója a http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/lakberindex_szamitas/2008/index.html oldalon tekinthető meg.

Kiemelt kép: pixabay.com