Az Európai Unió évtizedek óta megfigyelhető világgazdasági jelentőségének visszaesésére Mario Draghi készített egy jelentést, amelyben azonosítja az Unió legsürgetőbb kihívásait és komplett megoldási csomagot is felvázol. Bár a problémákat mindenki látja, Draghi megoldásait Európa-szerte heves kritika éri.
Mario Draghi 1970-ben végzett egyetemet Olaszországban, majd közgazdaságtudományi PhD fokozatot szerzett az MIT-n. Dolgozott a Világbanknak, majd 1991 és 2001 között az olasz pénzügyminisztérium kincstárának főigazgatója volt. A 2000-es években számos helyen dolgozott: elnöke volt a Pénzügyi Stabilitási Tanácsnak, az olasz jegybanknak, majd 2011-től nyolc éven át az Európai Központi Banknak. 2021 és ’22-ben olasz miniszterelnök. Az átfogó jelentés megírására pedig az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kérte fel.
A Draghi-jelentés rendkívül alaposan és mélyen fejti ki az EU gazdasági problémáit, amelyek lassítják az európai fejlődést, amit az USA és Kína gazdasági szereplésével hasonlít össze. Draghi számos megoldást javasol az unió kereskedelmi versenyképességének javításától kezdve az európai munkaerő készséghiányának (skill gap) leküzdésén keresztül a termelékenység növelésére és az innováció ütemének fokozására. Ezen javaslatok közül a legfontosabb három területre oszlik.
1. Pénzügy
Draghi meggyőzően állítja, hogy a szélesebb és jobban integrált európai tőkepiacok a jelenleginél több lehetőséget kínálnak majd az induló vállalkozásoknak a tőkebevonásra és a növekedésre, így az egész gazdaság profitálhat az európai alapú innovációkból. Érvelése szerint az európai pénzügyi piacok ma túlságosan széttöredezettek ahhoz, hogy ilyen előnyöket nyújtsanak, ami miatt sok európai innovátor az Egyesült Államokba megy kockázati tőkefinanszírozásért, és ott is marad, hogy elérje a nagyságrendet.
2. Túlzott szabályozási környezet
Draghi meg akarja állítani a túlbonyolított szabályozások elburjánzását az EU gazdaságaiban. Megjegyzi, hogy az európai vállalatok 60 százaléka a szabályozási „labirintust” jelentős adminisztratív tehernek és a beruházások, az innováció és a növekedés fő akadályának nevezi. A jelentésében a „burjánzás” egyszerű megállításán túlmenően a szabályok ésszerűsítésére, a szabályozás következetesebbé tételére irányuló erőfeszítésekre, valamint a szabályozások abszolút számának csökkentésére szólít fel.
3. Elektromos hálózatok összekötése
A harmadik hasznos javaslat a kontinens energiahálózatának bővítése, kiegészítése, hogy az országhatárokon átíveljen. A jelenlegi széttagolt struktúra csökkentette a megbízhatóságot, és eléggé megnövelte a költségeket ahhoz, hogy elriassza a tőkebefektetéseket és megfojtsa a növekedést. A kontinens villamosenergia-hálózatának bővítése nem biztos, hogy teljesen az Egyesült Államok vagy Kína költségeihez igazítja ezeket a költségeket. Mégis, a hálózat kiépítésével Európa a jelenleginél kevésbé függne külső energiaforrásoktól, megbízhatóbbá válna az energiaellátás, és csökkenhetnének az Unió háztartásainak és vállalkozásainak költségei.
Összességében, az EU-t a rosszul megtervezett pénzügyi piacok hátráltatják; az energia túl drága; a kutatás-fejlesztés rendszertelen és sok különböző ország között oszlik meg.
Ez mind reális, de akkor hol a probléma?
Honnan lesz minderre pénz?
Draghi számításai szerint 750-800 milliárd euró szükséges évente ahhoz, hogy a felzárkóztató projektek megvalósuljanak. A projekt finanszírozásához uniós közös hitelfelvételt is említ; továbbá, az államok adósságszintjének az emelkedése is indokolt lenne, hogy a kontinens elérje a kulcsfontosságú céljait.
Csupán három órával Draghi felszólalása után, Christian Lindner Németország pénzügyminisztere határozottan elutasította az uniós hitel gondolatát: „Németország nem fog beleegyezni”. Németország mellett már Hollandia is jelezte, hogy nem támogatja hitelfelvételt, így a „fukar” országok negatív megszólalásai az ügyben továbbra is várhatóak.
A hitel gondolatát a közép- és kelet-európai tagállamok sem fogadták pozitívan. Azonban más elemeit is kifogásolták az országok. Győri Enikő, a Patrióták Európáért képviselője, problémásnak tartja, hogy a konszenzusos döntéshozatalt többségire cserélné a javaslat. Emellett kiemelte, hogy a kisebb államokat negatívan érintené az energia és a tőkepiac központosítása: „Ne akarják a mi rovásunkra helyzetbe hozni a nyugati piaci óriásokat”.
Biztosan a több föderalizmus a megoldás?
A további központosítást a kis tagállamok, kifejezetten a közép-európai országok látják negatívan, hiszen a „folyamatosan közeledő” unió elmúlt két évtizedében jutott ebbe a lemaradó állapotba a szövetség. Éppen ezért szeretnék az Unió keleti felén lévő országok, hogy nagyobb hangjuk legyen a jövőnket érintő tervek, döntések meghozatalában.
Az elfogultsággal kapcsolatos panaszok az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országok régóta fennálló aggodalmát tükrözik, hogy az európai politikaalkotásban másodrangú bánásmódban részesülnek.
Több régiónk béli miniszter adott hangot az elmúlt hetekben annak, hogy Mario Draghi az EU versenyképességének fokozására tett javaslataiban a „régi Európa” gondolkodásmódját alkalmazza, mondván, hogy megállapításai figyelmen kívül hagyják a kontinens legdinamikusabb gazdaságait.
A lett gazdasági miniszter, Viktors Valainis a Financial Timesnak azt mondta, hogy Draghi világossá tehette volna, hogy az általa azonosított „bürokrácia, számtalan szabályozás és a dinamizmus hiánya” „közvetlenül az EU magjából, a régi hagyományokból, a régi Európa országaiból származik, amelyeknek elsőként kellene változtatniuk”. Valainis arra következetetett, hogy a kelet-európai országok bevonása nélkül készült megoldási javaslatok implementálása esetén az a még dinamikus országok elnyomását hozná.
Ignacy Niemczycki, lengyel gazdasági miniszterhelyettes szintén aggodalmát fejezte ki, amiért a Draghi-jelentés a régi Európa szakértői véleményein alapul. Lengyel és cseh gazdasági szakértők pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a kelet- és közép-európai régiónak is kellene készítenie egy saját versenyképességi jelentést.
Danuše Nerudová cseh EP-képviselő azt is felvetette, hogy „Az általunk „régi Európának” nevezett számos országban nincs versenyképes modell, és még mindig olyan keretek között működnek, amelyeket egyesesetekben az 1940-es években hoztak létre, és azóta alig változtak. Sajnos ezt a modellt az egész EU-ra ráerőltetik."
Mindazonáltal, a felmerülő problémák nem azt jelentik, hogy a jelentés kudarcba fulladt vagy hogy ne lenne támogatása. A problémákban, kihívásokban mindenki egyetért és kifejezetten hasznosnak ítéli meg az európai közösség, hogy egy ilyen mélységű átfogó elemzés született a témában. A megoldások tekintetében egyértelmű volt Draghi számára is, hogy nem lesz ilyen egyszerű. Viszont ez a jelentés egy konstruktív párbeszédet indíthat el a 27 tagállam között, ugyanis most minden egyszerre került napvilágra: ami lehetőséget teremt arra, hogy alkuk és érdekek mentén megegyezésre jusson a közösség arról, hogy miként menjünk előre. Végre megteremtődött az uniós környezet arra, hogy nyilvános párbeszéd folyjon az Európai Unió országainak gazdasági jövőjéről.
Európában kétségtelenül egyre nagyobb problémát jelent a migráció kérdése. Talán még sokan emlékezhetünk a 2015-ös nagy migrációs hullámra, a határátkelőknél és a forgalmas tömegközlekedési csomópontoknál kialakult áldatlan állapotokra. A migráció kezelése, a fellépés mikéntje, az integráció nehézségei mind olyan kérdéseket vetnek fel, melyre összeurópai szinten is keresik a hatásos válaszokat, eddig viszonylag kevés sikerrel. Az Európai Unión belül is találkozhatunk a bevándorlókkal szemben keményen fellépőtől (mint például a magyar vagy a lengyel kormány) a jóval szolidárisabb álláspontot képviselő kormányokig többfélével.
2015.09.03. Menekültek tömege lepi el a Keleti pályaudvar csarnokát, melyet korábban a rendőrség lezárva tartott előttük.
Kép forrása: 24.hu
Svédországban nemrég került elő egy olyan javaslat, melynek értelmében a svéd kormány jelentős megemelné az azon bevándorlóknak nyújtott juttatás összegét, akik önként vállalják az ország elhagyását, és a szülőhazájukba való visszatérést. Az eddigi fejenként járó 880 euró (körülbeül 348 ezer forint) juttatást 2026-tól 30 ezer euróra (11 millió 860 ezer forint) emelnék.
Németországban az SDP és a Zöldek már hivatalba lépésük óta arról próbálják meggyőzni legkisebb kormánykoalíciós partnerüket, az FDP-t, hogy a bevándorlók egyszerűsített eljárás keretében és jelentősen rövidebb idő alatt juthassanak német állampolgársághoz. Jelenleg csak az FDP ellenállásán múlik, hogy a hagyományos integráció követelményeit figyelmen kívül hagyó törvényjavaslat egyelőre nem került elfogadásra és törvénybeültetésre. A német bevándorláspolitikát ily módon megreformálni vágyó kormánypártok nyilvánvalóan politikai céllal (szavazóbázisuk növelése a választások előtt) is nyújtották be ezt a javaslatot, ugyanakkor talán jól reprezentálja a migráció kezelésével kapcsolatos tanácstalanságot az Unió egyik legnagyobb migrációs számokkal rendelkező országán belül.
Az Európai Unió (pontosabban az Európai Bizottság) állt elő az uniós migrációs helyzet kezelésének egyik következő megoldási kísérletével, a migrációs és menekültügyi paktummal, mely valójában egy a migráció kezelésére és egy uniós szintű közös menekültügyi rendszer létrehozására vonatkozó új szabálycsomagnak tekinthető. A szabálycsomag több évig elnyúló tárgyalások eredményeképpen született meg és került elfogadásra, először az Európai Parlament szavazta meg a szabályokat 2024. április 10-én, amelyeket aztán az Európai Unió Tanácsa 2024. május 14-én hivatalosan is elfogadott.
Miről is szól a paktum?
Az új paktum keretében elfogadott szabályoktól azt várják, hogy hatékony és egységes eljárásokat alakít ki a migráció hatékonyabb kezeléséhez, valamint a tagállamok közötti tehermegosztást is méltányosabbá teszi, méghozzá úgy, hogy a migrációs nyomást leginkább elszenvedő országoktól (jellemzően a schengeni külső határokat védő államokról van szó) más tagállamok szolidaritási alapon átvállalhatják menedékkérők elhelyezését (természetesen csak olyanokét, akik eljárása már lezajlott), vagy operatív és technikai támogatással, pénzügyi hozzájárulásokkal segíthetnek.
A jövőben azokat, akik nem felelnek meg az uniós belépés feltételeinek (valószínűleg nem szorulnak védelemre, félrevezetik a hatóságokat, vagy biztonsági kockázatot jelentenek) érkezésük előtt szűrésnek vetik alá, mely magában foglal egészségügyi és biztonsági ellenőrzéseket, biometrikus adatok gyűjtését. Az Eurodac-adatbázist az új rendelet teljes körű menekültügyi és migrációs adatbázissá alakítja, biztosítva minden olyan személy egyértelmű azonosítását, aki menedékkérőként vagy irreguláris migránsként lép be az EU-ba. Az adatbázisba minden hatévesnél idősebb személy arcképmása, ujjlenyomata felkerül majd, de az is rögzítésre kerülhet, ha valaki biztonsági fenyegetést jelent.
A menekültügyi eljárások gyorsabb lefolytatása érdekében az egész EU-ra vonatkozó új, közös eljárás jön létre a nemzetközi védelem megadására és visszavonására. A menekültstátusz kritériumai egy kvalifikációs rendelet keretében megerősítésre és harmonizálásra, a kedvezményezettek jogai és kötelezettségei tisztázásra kerülnek. Ezzel párhuzamosan a menekültügy és a migráció kezeléséről szóló rendelet alapján egyértelműen meghatározhatóvá válik, hogy mely uniós ország felelős a menedékjog iránti kérelmek kezeléséért, az új szabályok megerősítik a felelős országokat meghatározó felelősségi kritériumokat. A szabályozás megszabja azt is, hogy a menedékkérőknek az első belépés helye szerinti uniós országban kell nemzetközi védelemért folyamodniuk, és mindaddig ott kell maradniuk, amíg meg nem határozzák a kérelmükért felelős országot. A szabályok meghatározzák az őrizet körülményeit és a szabad mozgás feltételeit is a menedékkérők számára.
Fontos kitétel, hogy a tagállamoknak azonos befogadási feltételeket kell biztosítaniuk a menedékkérők számára. Ez a kritérium nagyobb tagállami ellenállást váltott ki, hiszen teljesen más lakhatási, egészségügyi ellátásban részesülhet egy menedékkérő például Németországban, mint Romániában, az EU kevésbé fejlett tagállamainak pedig nem lehet könnyű az azonos feltételeket biztosítania.
Reakciók
Egyes országok határozottan az új paktum ellenében foglaltak állást, ilyen például Lengyelország esete, ahol Donald Tusk lengyel miniszterelnök kifejezte, hogy Lengyelország nem fog befogadni menekülteket, rájuk ez a szabály nem vonatkozik, de ugyanúgy ellentétes álláspontot fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök is. A magyar kormány részéről nyilatkozott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is, akinek a véleménye szerint az EU-nak elsősorban Afrikában kellene fejlesztéseket eszközölnie, ezáltal kvázi „helyükön tartva” a menekülteket, nem pedig arról biztosítania az embereket, hogy induljanak meg Európa felé.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Kép forrása: Index
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen történelmi lépésnek nevezte a paktum elfogadását, Olaf Scholz német kancellár pedig a migráció által különösen érintett országok tehermentesítésének módját látta meg benne, örömmel fogadta a döntést. A menedékkérők által leginkább érintett országok képviselői (nem meglepő módon) üdvözölték a döntést, így tett Dimitrisz Karidisz akkori görög bevándorlási miniszter, valamint Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter is.
Az új rendelkezéseket a tagállamoknak két év alatt kell nemzeti jogrendjükbe átültetniük.
Az elmúlt hetek kifejezetten izgalmasan teltek a makrogazdasági folyamatok iránt érdeklődök számára. Nem csak a már megszokottnak mondható Nagy-Matolcsy párharc miatt, hanem mert a minimálbér (legalább ennyit minden teljes munkaidőben foglalkodtatottnak kapni kell) és a garantált bérminimum (legalább ennyit minden szakmunkás végzetséget követelő teljes munkaidőben foglalkoztatottnak kapni kell) kérdése újra napirendre került.
Nagy Márton, Nemzetgazdasági Miniszter szeptember közepén bejelentette, hogy 2027-re a bruttó minimálbérnek el kell érnie az átlagbér 50%-át.
A hír több okból is üdvözítően hathat. Az utóbbi években egyértelműen leszakadtunk nem csak Uniós szinten, de régiós szinten is a minimálbér terén, hiszen sereghajtókként, a magyar minimálbér szintje egyedül a bolgár minimálbérnél magasabb és mérföldekkel elmarad az Uniós átlagtól.
Ez egyrészről növelheti a magyar bérek versenyképességét is, illetve jótékonyan hathat a mostanában sokat emlegetett fogyasztási visszaesésre is.
Jelenleg a magyar minimálbér (266.800 Ft) 42%-a magyar átlagkeresetnek, így első hallásra, az 50% elérése komoly, évi 18-20%-os minimálbéremeléssel járna (hiszen közben az átlagkereset is emelkedni fog) 2027-ig.
Később azonban, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának állásfoglalása szerint nem a teljes bruttó átlagkeresethez mérten kell elérni az 50%-ot, hanem a rendszeres bruttó keresethez fogják mérni azt. Ez annyival árnyalja a képet, hogy így a fix béren kívüli juttatások, prémiumok, 13. havi bérek stb. nem fognak számítani.
Jelenleg a minimálbér kb. 45%-a a rendszeres bruttó keresetnek, így az 50% eléréséhez, előzetes számítások alapján körülbelül évi 12%-os emelésre lehet számítani.
Azzal kapcsolatos döntés, állásfoglalás, hogy a minimálbér (és ezzel együtt a garantált bérminimum) növelését, egyenletesen vagy egyenlőtlenül fogják végrehajtani, még nem történt.
Mit jelent ez a munkavállalók számára?
Munkavállalóként természetesen többet viszünk haza, még akkor is ha nem minimálbéren keresünk, mert minden ilyen minimálbér emelésnek van egyfajta „gyűrűző hatása” a magasabb bérkategóriákban fizetettek bérére is.
Ugyanakkor, fontos szemügyre venni, hogy milyen közvetlen és externális hatásai lehetnek a minimálbér erőltetett emelésének. Természetesen a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének számos egyéb külső, egyidejű és utólagos hatása is lesz.
Alább olvasható pár olyan, tankönyvi, makrogazdasági hatás és kockázat, melyekkel a minimálbér emelése járhat akkor, ha az nem harmonizált a termelékenység növekedésével, illetve a gazdaság általános teljesítményével.
Fogyasztás növekedése. A gazdasági döntéshozók nem titkolt célja a fogyasztás élénkítése. Erre több ok is van, hiszen a Covid-válság után és az azt követő nagymértékű infláció során igen erőteljesen visszaesett a fogyasztás. Ennek okai között szerepel a nagymértékű élelmiszerek árainak és rövid távú fogyasztási cikkeknek inflációja.
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése fentebb fogja tolni a piaci béreket is, mellyel így a fogyasztók vásárlóerő képessége is növekedni fog.
Versenyképességbeli és inflációs problémák. A minimálbér erőltetett, nem piaci folyamatok által generált, mesterséges növelése súlyos terheket rak a munkáltatók vállára is. A megnövekedett bérköltségek, késleltethetnek beruházásokat, mely a nemzetközi versenyben való helytállást (és felzárkózást) nehezítheti. Emellett fontos megemlíteni, az ún. ár-bér spirál veszélyét is. A hirtelen megnövekedő fogyasztási kereslet áremelkedéshez vezethet, mely egy újabb inflációs hullámot indíthat be. A jegybank monetáris eszközökkel (nominális alapkamat) tudja csökkenteni ennek a mértékét, bár a jelenlegi 6,5%-os jegybanki alapkamat eleve magasnak számít európai viszonyokhoz képest.
Termelés visszaesésének és a munkanélküliség növekedésének kockázata. A megnövekedett bérköltségek csökkentik a vállalatok profitját, mely számos következménnyel járhat. Többek között a bérterhek növekedése automatizációra ösztönözheti a vállalatokat vagy a termelés visszafogására és mind a kettő foglalkoztatottak számának csökkenéséhez vezethet a munka-intenzív iparágakban.
Természetesen, a minimálbér és a garantált bérminimum (vagy ahogyan a köznyelv nevezi, a szakmunkás bérminimum) emelésének sokkal több, egyéb következménye is lehet (vagy nem). Ilyen például mindazon közjuttatások, melyek a minimálbér szintjéhez vannak kötve - táppénz maximális összege, GYED, álláskeresési járadék stb. - hiszen a minimálbérrel egyidejűleg ezek értéke is növekedni fog.
A minimálbér emelési program sikeressége vagy sikertelenség nagyon sok makrogazdasági tényező kompozíciójából fog összeállni, kezdve a fiskális és monetáris politika kooperációjával vagy éppen annak hiányával.
A program azonban mindenképpen egy pozitív felhangú törekvésre utal, de annak sikeres kivitelezéséről véleményt legkorábban 2027 után lehet majd mondani.
2024 szeptember 18.-án érkezett a hír, hogy a Tupperware, amely évtizedeken át meghatározta a műanyag tárolóeszközök piacát, hivatalosan is csődöt jelentett. A cég nehéz pénzügyi helyzetének bejelentése nagy visszhangot váltott ki világszerte, hiszen a Tupperware nem csupán egy egyszerű márka volt, hanem egy globális szimbóluma annak, hogyan változtak meg az élelmiszertárolási szokások a 20. század második felében. Sokan a tárolódobozok szinonimájaként használták a cég nevét, hasonlóan mint a Google, Thermos vagy a Post-it. A cikk célja, hogy bemutassa a vállalat történetét, bukásának okait, és megvizsgálja, hogyan formálja át a műanyag élelmiszertároló dobozok piacát a fenntarthatósági trend.
A Tupperware-t 1946-ban alapította Earl Tupper, aki egy innovatív termékcsaládot hozott létre, amely légmentesen záródó műanyag tárolókat kínált a vásárlóik számára. Az igazi siker azonban akkor kezdődött, amikor Brownie Wise marketingzsenije révén megalkotta a híres "Tupperware-party" értékesítési módszert. Ez az otthoni bemutatókra építő közvetlen értékesítési stratégia az 1950-es években forradalmasította a háztartási termékek piacát. A „party” nem csak termékbemutató volt, hanem egy közösségi esemény, ahol a nők szabadon vásárolhattak és közösségi élményekben is gazdagodhattak. A vállalat fénykorát az 1960-as és 1970-es években élte, amikor a Tupperware termékei globálisan elérhetővé váltak. Az élelmiszerek frissességét hosszabb ideig megőrző műanyag dobozok világszerte a háztartások alapvető kellékei lettek. Az 1980-as évek végére a cég hatalmas piaci részesedést szerzett, és világszerte milliók használták a termékeiket.
Tupperware-party - Forrás: Archives Center at the National Museum of American History
Az 1990-es években azonban a cég növekedése lassulni kezdett. A piac telítődött, és a verseny egyre fokozódott. Az online vásárlás és a nagyáruházak megjelenésével a közvetlen értékesítési modellek vesztettek vonzerejükből. A Tupperware nem igazán alkalmazkodott az új kereskedelmi trendekhez, és lassan reagált az e-kereskedelem előretörésére. A hanyatlás alapvető három oka a nem elég innovatív termékkínálat (ideértve a műanyaggal kapcsolatos aggodalmakat; a megváltozott fogyasztói szokásokat), hogy nem alkalmazkodott marketingjével és értékesítésével időben a cég a modern trendkehez, illetve az elmúlt évek külső hatásai – gazdasági nehézségei. Ezzel pedig át is térhetünk a műanyag ételtároló dobozok piacának trendjeire és változásaira.
A Tupperware bukása mögött álló fontos tényező a piac átalakulása volt: a megváltozott fogyasztói szokások egyik fő oka a műanyagtermékek környezetkárosító hatásaival kapcsolatos aggodalmak voltak - a 21. századra egyre több fogyasztó fordult a fenntartható, környezetbarát alternatívák felé köszönhetően a „zero waste” életmód népszerűsödésének is. Az ezen a piacon szereplő innovatív vállalatok a 2000-es évektől kezdve már olyan megoldásokat kínálnak, amelyek megfelelnek a környezettudatos fogyasztók elvárásainak, így az acélból, üvegből és bambuszból készült tárolók is egyre nagyobb teret hódítanak. A Tuuperware lassan reagált erre a fenntarthatósági trendre, míg a versenytársak gyorsan alkalmazkodtak a változó fogyasztói igényekhez. Az olyan márkák, mint a Pyrex, az IKEA és az Oxo, gyorsan teret nyertek az újrafelhasználható, környezetbarát termékeikkel, és modern, letisztult dizájnjukkal a fiatalabb vásárlókat is meg tudták szólítani. A piacon megjelentek továbbá az intelligens tároló rendszerek, amelyek lehetővé teszik az ételek optimális tárolását, akár digitális nyomon követéssel is. A Zion Market Research 2023-as jelentése szerint a globális élelmiszertároló dobozok piaca várhatóan folyamatos növekedést mutat, főként a fenntarthatóságra fókuszáló termékeknek köszönhetően. A fogyasztók továbbra is olyan megoldásokat keresnek, amelyek minimalizálják a műanyag hulladékot, és amelyek illeszkednek az új életmódokhoz. A Tupperware, amely egykor a műanyagforradalom élvonalában állt, hirtelen elavultnak tűnt egy olyan világban, ahol az újrahasznosíthatóság és a minimalizmus lett a divat.
A Tupperware egykor az újjító közösségi marketing erejével vezette a piacot, de az új évezredben nem volt képes megújulni. Az online vásárlási szokások elterjedése, a közösségi média és az influenszermarketing világában a Tupperware korábbi marketingstratégiája gyorsan elavulttá vált. Az új generáció már nem vásárolt „Tupperware-party”-kon, inkább az Amazonról vagy más online piacterekről szerezte be tárolóit. Természetesen a vállalat próbált reagálni és alkalmazkodni, de az új terepen már nem tudott kiemelkedő stratégiát alkalmazni, így leginkább a meglévő vásárlóbázisára támaszkodhatott.
A Tupperware részvényeinek alakulása az elmúlt 5 évben - Forrás: Investing.com
A végső döfést a cégnek végül az elmúlt évek megváltozott makrogazdasági környezete (mint az infláció, a kamatemelések és a fogyasztói szokások gyors változása) vitte be. Noha a járvány idején sokan fordultak az otthoni főzés felé, ami ideiglenesen növelte az eladásokat, végül mégis bekövetkezett a visszaesés, és a kereslet folyamatosan csökkent. Az alapanyagok drágulása, a magasabb munkabérek és a növekvő szállítási költségek egyaránt rontották a cég nyereségességét. Így érkeztünk el 2024 szeptemberéhez, amikoris a Tupperware hivatalosan is csődöt jelentett. Az amerikai piac, ahol a Tupperware korábban dominált, egyre kevésbé volt fogékony a drágább műanyag termékekre, miközben a versenytársak új, innovatív megoldásokat kínáltak. A Tupperware részvényeinek árfolyama meredeken esett, és a vállalat nem tudta visszafizetni jelentős adósságait.
Zárásként pár szó a műanyag tárolóipar jövőjéről; bár a Tupperware bukása szimbolikus, egy korszak végét jelzi, de egyben rávilágít arra is, hogy a piac folyamatos változásban van. A műanyag tárolóipar továbbra is jelentős piaci lehetőségeket kínál, különösen a fenntarthatóságra összpontosító termékek esetében - az olyan technológiai innovációk, mint az újrahasznosított műanyagok, komposztálható anyagok és intelligens tárolási rendszerek, várhatóan továbbra is dominálni, vezetni fogják a piacot. A piaci szereplők számára a legfontosabb kihívás a környezeti hatások csökkentése lesz, miközben az élelmiszertárolás hatékonyságát meg kell őrizni. A Tupperware bukása nemcsak egy korszak végét jelenti, hanem egy figyelmeztetés is arra, hogy a világ változásait figyelmen kívül hagyni veszélyes lehet. Azok a vállalatok, amelyek képesek gyorsan reagálni a fenntarthatóság és az innováció kihívásaira, nemcsak túlélnek, hanem úttörőkké válhatnak egy új korszakban. A jövő a kreatív, környezettudatos megoldásoké, és a következő nagy márkák azok lesznek, amelyek a változást nem csak túlélni, hanem vezetni is képesek.
Létezik-e egy japán csodaszer, ami miatt más szigetországoknak nem sikerült ennyiszer újból felállnia, sokkal nagyobb hatással lenni a világra, mint amit saját területéből következne?
A japán csodát a japánok szeretik saját maguknak, természetesen a saját munkaszeretetüknek, saját munkához való hozzáállásuknak betudni. Objektívebb megfigyelők azért megjegyzik, hogy sok külső faktor, sok szerencsés faktor is közrejátszott ebben. Japánnak volt egy nagyon sajátos helyzete a háború után, egy rettenetesen tönkrement, lebombázott, ország, melynek az ipari termelése, az gyakorlatilag megsemmisült. Ilyen ország volt Japán, amit megszálltak a győztes hatalmak.
Ami egy nagyon érdekes dolog, hogy eleinte az Egyesült Államok vezette megszálló hatóságoknak az elképzelése az volt Japánról, hogy soha többé nem engedik iparilag megerősödni, mert attól féltek, hogyha a japánok iparilag összeszedik magukat, akkor előbb-utóbb tankokat fognak gyártani, meg repülőket, ahogy ez korábban történt. Volt egy ilyen elképzelés, hogy egy idilli mezőgazdasági kert ország lesz Japánból. Aztán ez megváltozott nagyon gyorsan, amikor a hidegháború kialakul, és az Egyesült Államok számára bebizonyosodott, hogy Kína átállása után a szocialista táborban a Távol-Keleten jóformán Japán az egyetlen potenciális szövetségese. Ettől kezdve Japánra már sokkal inkább, mint olyan szövetségesre tekintettek, aki hogyha erős, az jó mindenkinek a szövetségi rendszerben. Jött a koreai háború, ami Japán számára gazdaságilag óriási injekciót jelentett. Rengeteg hadianyagot az amerikaiak ott szereztek be, ott szereltettek össze, ami gyakorlatilag megteremtette a japán ipar alapjait, és így fokozatosan épül ki az ötvenes évek második felére annak a japán gazdasági csodának az alapja, ami utána a hatvanas években berobban.
Hiroshima és Nagaszaki. Mi a viszonya a japánoknak ezen történelmi sérelmükkel, és általánosságban milyen a viszony a Nyugattal?
Sérelemnek azért csak fenntartással lehet nevezni, mert Japánnak olyan jól sikerült a második világháborúba belekeverednie, hogy amikor aztán 1951-ben leültek San Franciscóban békét kötni azok az országok, akikkel hadiállapotba került a világháború során, akkor a konferencia egyik oldalán Japán miniszterelnöke ült, a másik oldalon pedig ötvenvalahány ország képviselője. A fél világgal háborúba került Japán. Nagyon sok sérelmet kiosztott természetesen, a mai napig: Korea, Kína, de folytathatnánk a sort a Fülöp-szigeteken át Burmán keresztül sok területtel, ahol a japánok hihetetlen atrocitásokat követtek el, rengeteg lezáratlan ügy van még, azért nem olyan egyszerű volt a kép, hogy Japán ártatlanul üldögélt ott az óceán közepén, és egyszer csak ledobtak rá két atombombát. Volt oka azoknak az atombombáknak. Ezzel együtt Japán az egyetlen ország, amire atombombát dobtak le, hál' Istennek ez idáig a történelemben, és ez mindenképpen okoz a japánoknak egy ilyen áldozati felfogást.
Az atombombák által károsodott ember az egy fogalom Japánban. Saját kultúrájuk, irodalmuk van, hogy mit jelent az, hogy ezeket a borzalmakat elszenvedni, akár első kézből, akár a családnak. Van ennek egy magasan megélt tudatossága, de én nem hinném, hogy bosszúvágy lenne ebben a dologban.
A japánoknál még mai napig is nagyon megjelenik a mély hagyománytisztelet, vegyülve egy eléggé erős kultúraexporttal. Hogyan működik eme kettősség összeegyeztetése?
Szoktunk azzal viccelődni japán ismerőseimmel, hogy a sushi már egy nemzetközi étel, nem japán, amire ők természetesen fölháborodnak, és kioktatnak, hogy ez nem így van.
A hagyománytisztelet Japánban szerintem olyan, mint minden országban, nagyon könnyű elfordulni a hagyománytól, de ugyanakkor, amikor az ember érzi azt, hogy az a fajta hagyomány, amit mi birtoklunk, az tetszik másoknak, az meg nagyon jól tud esni. Én magam nem néptáncolok, de mégis látom, hogy mennyi embert érdekel a magyar néptánc, és amikor táncolnak, az nagyon jól esik, függetlenül attól, hogy nincsen szerepem benne. Kicsit a japánok is így voltak. A már említett 1868-as Meidzsi-restauráció után Japán olyan szinten fordult a Nyugat felé, hogy a változás az elsöprő erejű volt.
Ha megnézünk egy fotót Japán fővárosáról, mondjuk az 1860-as években, és összehasonlítjuk egy fotóval, ami tíz évvel később, a hetvenes években készült, mintha más világot látnánk. Az egyik oldalon még faházak, papírházak, kimonóba öltözött emberek sétálgatnak a földes utcákon, a másik oldalon, a következő képen meg már villamosok járnak, és cilinderben, európai ruhában sétálgatnak emberek. Nagyon hirtelen volt a változás. Japán jelentős része sutba akarta hajítani a saját hagyományait, de aztán sajátos módon nem történt meg. Nagyon nagy szerepe volt ebben a nyugatiaknak, akik Japánba kerültek, őket lenyűgözték a japán hagyományok. Könyvek és cikkek tucatjai születtek arról, hogy a japán kultúra mennyire egyedi, mennyire más, mennyire értékes.Az itt élők elkezdték ennek hatására kezdték el megérteni, hogy van valamilyük, ami úgy tűnik, hogy egyedi és tetszik másoknak.
Mennyire viseli meg a japán népet a Medzsi-reformok óta tartó folyamatos változtatás? Nevezhető ez japán sajátosságnak?
A Meidzsi-restauráció sajátos volt abból a szempontból, és emiatt modellértékűvé is vált Ázsiában, hogy belülről irányított volt, tehát nem egy gyarmatosító hatalom kényszerítette rá a japánokat, hogy változtassanak, hanem a japánok mintegy előre futottak, amikor látták, hogy a hagyományos világukban bezárkózva nem fogják tudni felvenni a harcot, nem tudnak ellenállni a nyugati befolyásolási kísérleteknek, akkor ők kezdtek el változtatni. Ez a változtatás fölülről irányított módon történt meg, az akkori kormányzat erőltette rá a változást az alsóbb szegmenseire a társadalomnak, mely valóban nevezhető radikálisnak.
Ez a Japán, amelyik az 1860-as évek elején még ilyen fapapucsokban masírozó karddal, lándzsával fölszerelt katonákból álló hadsereggel rendelkezett, harminc év múlva megveri Kínát egy modern háborúban, modern flottával, modern hadsereggel, tehát nagyon gyors és nagyon hatásos változás volt ez.
Mi az a mintázat, aminek köszönhetően többször is fel tudott állni az ország és még mai napig is ennyire dominánsak tudnak lenni a nemzetközi szinten is?
Ebben az időszakban az számított nagyon erősen, hogy a Meidzsi-restaurációt megelőző korszakot Edo-kornak, vagy premodern kornak hívjuk Japánban, mely egy nagyon különleges társadalom és politikai berendezkedés volt. Feudalizmusnak szoktuk nevezni, mert egyrészt így egyszerűbb, másrészt pedig sok feudális jegyet őrzött, de valójában ez egy ilyen tényleg premodern társadalom volt Japánban.
Olyan szinten kiépült közigazgatás volt például, ami párját ritkította abban az időszakban. A japánok szervezettsége, a vidéknek egyfajta önkormányzatisága már létezett akkor, ami teljesen megdöbbentő volt, legalábbis számomra, amikor először találkoztam vele. A nagyvárosokban pezsgő kulturális élet volt, emiatt Japán nem a nullából, a semmiből érkezett a változások elé. Majdnem ugyanígy elmondható a második világháború utáni időszakra is, hogy amikor az amerikaiak vezette megszálló hatóság átvette a hatalmat Japánban, akkor egy működő közigazgatást találtak ott. Egy olyan működő közigazgatást, amelyik együttműködni is hajlandó volt.
Mindig el szoktam mesélni a hallgatóinknak, és ez egy nagyon érdekes dolog, hogy tudjuk azt korabeli feljegyzésekből, hogy az amerikaiak körülbelül olyasmire számítottak Japánban 1945-ben, mint ami mondjuk Irakban volt. Merényletek, folyamatos veszélyhelyzet, a katonák csak csoportokban mehetnek ki az utcákra és tankokban, tehát a japánok egy ilyen kétségbeesett utóvédharcot fognak folytatni, és borzasztóan nehéz lesz pacifikálni az országot. Ez nem történt meg. Japán olyan hosszú ideje háborúzott már akkor, a japán lakosság olyan szinten bele volt fáradva a háborúba, hogy ha nem is ünnepelték örömmel a megszállást, de a háború végét mindenképpen. Mindenki azt mondta, hogy akkor hagyjuk ezt az egészet, ami volt, próbáljunk békében élni. Azt szokták mondani, hogy egy sikersztori volt Japán megszállása.
Közismert kifejezés a harakiri vagy a kamikaze. Miből fakadhat az, hogy a japánoknál az élet értéke eltérően van értelmezve?
Talán nem annyira az élet van kevésbé megbecsülve, hanem az individuum van kevésbé előre állítva. Azért áldozta föl magát az ember - a japánok ma már azért sokat változtak - gondolkodás nélkül, mert mindig abban gondolkodott, hogy a családjának a nevét kell, hogy tisztán tartsa. A család nevének a tisztán tartása, ez egy nagyon fontos szempont volt.
Ez más országokban nem volt jelen?
Szerintem jelen volt alapvetően, csak máshol az individualizmus fontosabbnak számított. Erre tippelek én. Amikor egy japán katona nem adta meg magát, hanem a végsőkig harcolt, az azért volt, mert arra gondolt, hogy a megadás és a fogság az mekkora szégyen lesz. Mit fognak szólni a családtagok, a szomszédok? Mit fog szólni mindenki? Ha arról kapnak hírt, hogy hősi halált halt, elesett a harcmezőn, akkor az teljesen rendben van. Ez a pszichózis erősen benne volt a fejekben.
A kollektivista fókusz mintha kicsúcsosodna az országban. Miért kap ekkora hangsúlyost például a család védelme vagy a közösségért való feláldozás?
Ebben nagy szerepe van az úgynevezett szamuráj kultúrának és felfogásnak, amit ebben az időszakban, tehát a XX. század első felében azért propaganda célokra alaposan kihasználtak Japánban, a busidó, a szamuráj felfogás az mindenki elé példaként lett állítva Japánban, függetlenül attól, hogy maguk a szamurájok, tehát a történelmi szamurájok a lakosságnak csak egy olyan 7-8 százalékát adták.
Ekkor már minden japánt próbáltak arra figyelmeztetni, hogy neki úgy kell viselkednie, mint egy szamurájnak. A szamuráj esetében a hősiesség, az önfeláldozás, az, hogy olyan helyzetbe kerül, ahol döntenie kell a megszégyenülés vagy a halál között, akkor gondolkodás nélkül a halált kell választania, ez nagyon erősen benne volt. Tanították az iskolákban, erről szóltak az újságok, a könyvek, mindenkiben sulykolták, hogy egy japánnak így kell viselkednie. Ennek meg is lett a hatása persze.
A kultúrában nagyobb az a hatás, amit a japánok területekhez képest el tudtak érni. Mi ez a modell, esetleg volt-e erre állami stratégia, hogy ilyen brutális mértékű exportra tudott termelni az ország és alig van olyan része a világnak, ahol ne lenne ismert legalább egy japán termék?
Stratégia mindenképp volt mögötte, Japánról mindig el szokták mondani, kezdve az ötvenes évek végén, hogy amikor a japán ipar elkezd erőre kapni, akkor fölismerik az innováció fontosságát, és a japán cégek a bevételeiknek egy igen jelentős részét a kutatás-fejlesztésre fordították. Meg szokták említeni, hogy ez akkor is így maradt, amikor már nem ment olyan jól nekik. Azaz amikor elkezdenek a japán cégek már visszaesni a 80-as évek végétől kezdődően, akkor a kutatás-fejlesztés az ilyen szent tehénnek számított egy-egy cégnél a költségvetés megnyirbálásakor. Ahhoz szabadott utoljára hozzányúlni, mert az egész filozófiának az alapjában az állt, hogy ebből nem szabad sajnálni a pénzt. A japán gazdasági csoda mögött álló japán vállalatirányítási, menedzselési módszerekről rengeteget írtak, tanítanak.
Sajnos a mai napig létezik egy ilyenfajta félreértés, még mindig úgy tanítják sok helyen, mintha ez így működne most, de Japán már nem így működik, Japán már teljesen megváltozott. Amiket most sokszor lehet hallani, hogy a japán vállalatirányítás, a japán társadalom így, úgy, amúgy, ezek általában a 60-as, 70-es évekre igaz információk. Az akkori japán vállalatirányítás valóban egy furcsa, unikális dolog volt.
Egyrészt finanszírozta az a rengeteg pénz, ami az export révén az országba áramlott, így tudtak létrehozni egy olyan társadalmat, ahol például alaptételnek számított, hogy a nők, a férjezett nők nem dolgoznak, azok otthon vannak a gyerekkel, csak a háztartással foglalkoznak, a férfi dolga eltartani a családot. Nyilván megvoltak ehhez a fizetések, hogy ezt meg tudták tenni. Aztán a cégek meg tudták ígérni azt a fiatal munkavállalóiknak, hogy ha nem követnek el hibát, akkor az életük végéig, pontosabban nyugdíjig ott fognak dolgozni.
A nyugdíjig tartó foglalkoztatottság ezt nagyon gyakran emlegetik. Kidolgoztak egy olyan előléptetési modellt, ami teljes mértékben a szenioriátuson alapult, tehát megígérték minden japán munkavállalónak, hogyha a cégnél dolgozik, kitart, nem hibázik, teszi a dolgát, akkor bizonyos időközönként előléptetik és fizetésemelést kap.
Akkor ez egy kiszámítható jövőt jelentett, amit sokan kritizálták természetesen már akkor is, főleg nyugatról mondták, hogy ez nem támogatja az innovációt. A nyugati modell inkább az volt, hogyha egy brilliáns fiatal mérnököt fölvesz egy nagy cég, akkor őt azonnal egy olyan fizetéssel próbálják odakötni, ami sokkal magasabb, mint a cégnél akár 20-30 éve dolgozók fizetése. Japánban ez elképzelhetetlen volt, ott előállhatott az a fura helyzet, hogy a negyven éve a CD-t dolgozó portás bácsi fizetése magasabb volt, mint a fejlesztési osztály vezetőjéé, aki csak öt éve dolgozott a cégnél.
Hangsúlyozom ezek a dolgok a régmúlt japánjára jellemzőek. Ez a japán már nincs. Kezdve a 90-es évek válságaival, utána hosszú stagnálással, meg azzal a demográfiai problémával, amivel Japán szembenéz, mostanában ez már letűnt, erről már egy kicsi történelemként lehet tanítani, hogy ilyen volt Japán a 70-es, 80-as években!
Honnan jött az állam és gazdaság összefonódását jellemző modell?
Az állam a gazdaság összefonódása nem volt jelentős. Ez a háború előtti japánra igaz volt, ott a nagyvállalatoknak a vezetői gyakorlatilag ilyen királycsináló pozícióban voltak, miniszterelnököket válthattak le, ha úgy tetszett nekik, de ez megváltozott. Föl is léptek ellene nagyon szigorúan a háború után a japánt megszálló hatóságok. Ahonnan ez alakult, az egyrészt a biztonság iránti vágy.
Világos volt, hogy az emberek biztonságra vágynak, arra vágynak, hogy a cég gondoskodjon róluk. Az, hogy elvárták a munkavállalóktól, hogy a céget tekintsék az első számú otthonuknak, a valódi otthonukat meg a második számú otthonuknak. Ilyen szerződéses formában képzelték el ezt, ezért a cégnek is adni kell valamit. A cég csak akkor várhatja el a feltétlen lojalitást, azt, hogy áldozd fel a hétvégéidet, hogyha arról van szó, helyezd a cég érdekeid, akár a családod érdekei elé, hogyha ezért a cég adott. Például, amit adott, az a magas fizetés, az élethosszig való foglalkoztatás volt.
Rengeteg munkabéren kívüli juttatás volt. Az akkori japán állam pedig abban a kényelmes helyzetben volt, hogy egy csomó olyan állami feladatot delegálhatott a cégeknek, például a nyugdíjbiztosításnak a fenntartását, az egészségügy finanszírozását, egészségügy finanszírozását, ezeket gyakorlatilag megoldották a cégek. Olyan egészségügyi csomagokat kínáltak a munkavállalóiknak, amiknek a segítségével azok igénybe vehették a rendkívül drága fizetős egészségügyet. Egészségügyi kassza szinte nem létezett. Egy ideig nem létezett védelmi költségvetés sem, hiszen Japánnak nem lehetett hadserege, és nagyon sokat spóroltak ezzel is. Úgyhogy ez egy nagyon sajátos világ volt, amire büszkék voltak a japánok, hogy ezt létre tudták hozni. Nem japán közgazdászok már akkor is folyamatosan kongatták a vészharangot, hogy ez a rendszer addig tartható fönt, amíg tényleg ömlik a pénz befelé az országba az export miatt. A 80-as évek végéig ömlött is, tehát nem volt gond, amikor aztán már nem jött a pénz, akkor jött a baj.
Milyen árat fizetnek a japánok azért, hogy ilyen nagy hatással tudnak lenni a világra, gondolok itt demográfiára például?
Bármilyen nemzetiségű embernek föltesszük azt a kérdést, hogy szeretsz-e olyan nemzetiségű ember lenni, mint amilyen vagy. akkor az igen választ fogjuk hallani többnyire. Szerintem a japánokhoz képest sokkal szélesebb válaszokat kapunk máshol. Én nem találkoztam olyan japánnal, amelyik azt mondta volna, hogy ő nem szeret Japán lenni. A kultúra miatt, a biztonság miatt, ami még mindig azért megvan a megélhetés biztonsága, mint általam ismert japánok mind azt mondják, hogy ha választhatnának, hogy tetszőleges ország állampolgárai legyenek, ők akkor is Japánt választanák.
A japánok alapvetően szeretnek japánok lenni, ez nem árnyoldal. Hát az öngyilkosságok magas aránya az nyilván jön abból a fajta kultúrából, hogy nem hibázhatsz. A hiba az elfogadhatatlan. Amikor a hiba elfogadhatatlan, akkor az ember, ha hibázik, akkor sokszor azt gondolja, hogy itt a vége, kizárólag a halál oldhatja föl a hiba alól. Ez a háború alatt fantasztikusan látszott, és valamilyen szinten meg is maradt.
Régen abszolút erős társadalom volt, tehát például a nőkre rótt nagyon nehéz terhet, hogy egy japán nőnek számot kellett vetnie azzal, hogyha férjhez megy és családot alapít, akkor bármi is a munkája, azt abba kell hagynia. Egyszerűen a társadalom nem fogadta el azt, hogy egy férjezett nő ne a háztartással foglalkozzon, hanem dolgozzon. Nagyon sok személyes ismerősöm is van, akik ezt tényleg tragédiaként élték meg, akik nagyon komoly munkájuk volt, a hölgynek nagyon komoly munkája volt, amit nagyon szeretett, és hát amikor hozzáment a férfihez, akit szintén nagyon szeretett, egy idő után nem is a férfi részéről, inkább a férfi szülei részéről fölmerült az.
Ez a mai napig is tetten érhető?
Sokat változott. Főleg azért változott sokat, mert a női munkaerőre óriási szükség van Japánban sok minden miatt, például a demográfia miatt tényleg ez nagyon sokat változott, de ez klasszikusan jellemző volt arra a japánra, amiről beszéltünk először a gazdasági csoda utáni Japánra. Tulajdonképpen arra a Japánra, amelyik akkoriban a világ második legnagyobb gazdasága volt, és aminek óriási kulturális kisugárzása is volt, akkor terjed el, hogy mindenki tud mondani egy olyan japán terméket, ami világhírű, ez nem okoz problémát.
A kulturális kisugárzás is nagyon erős volt, és nagyon sokan szerették volna megtudni a gazdasági csodának a titkát. Emiatt aztán támogatták azt, hogy az egyetemeken legyenek japán tanszékek például. Ha az ókori görög-római kultúrát érvényes külföldi kultúrának vesszük, akkor az még talán ehhez fogható, de szinte bárhova megyünk a világban, bármelyik egyetemre megyünk el, olyan egyetemet találni, komolyabb egyetemet, aminek ne lenne Japán tanszéke, nagyon nehéz. Mindenhol se szeri, se száma a Japánnal foglalkozó tanszékeknek. Ma már önálló tanszék kevesebb van, de valamiképpen valamilyen japán kurzus, japánnal kapcsolatos kurzus mindenhol van.
Óriási az érdeklődés még mindig. Ez mind ott akkor születik meg abban a Japánban, amelyik a világ második legnagyobb gazdaságaként azt lehet mondani, hogy letarolta a világot gazdaságilag és kulturálisan.
Japán az egy extrémen elöregedő társadalom. Minek tudható be, hogy ennyire ilyen rekordszinten alacsony gyermekek születési száma?
Nem vagyok demográfus, először is ezt leszögezném, tehát nem értek hozzá szakmailag, biztos, hogy erre képletektől kezdve minden van az ezzel foglalkozóknál. Az biztos, hogy nyilván egy gazdaságilag fejlett ország, ahol magas az életszínvonal, ott kevesebb a gyerek. Szerintem ez kivétel nélkül megfigyelhető mindenhol. Ez benne van. Az, hogy helyezd a munkádat, céged érdekeit a családod elé, az szintén benne van, amikor egy fiatal japánnak szembesülnie kell azzal, hogy mondjuk mennyi időt fog elvenni a születendő gyerek az ő életéből, és hogy emiatt nem tud-e majd kevesebbet foglalkozni a munkájával, valószínűleg a válasz igen lesz, sokat elvesz, és kevesebbet fog tudni foglalkozni vele.
A felelősség nagyon erős a japán társadalomban. Felelősségtudat, hogy meg tudod-e ugyanazt az életszínvonalat teremteni a családodnak akkor is, ha egy gyerek születik, ha kettő születik, erre még általában igen szokott lenni a válasz, egy-két gyereket vállalnak a japánok, de ahogy más fejlett országokban is, a harmadik-negyedik gyerekre ott is inkább az a válasz, hogy nem, az már az életszínvonal rovására fog menni, és akkor inkább úgy döntenek, hogy nem.
Mik azok a fő pontok, amit meg lehet említeni tíz évvel ezelőtti Japánban, ami ma már nem igaz és ezekből mit lehet következtetni egy tíz évre rá lévő Japánban milyen Japán lesz?
Ez történelmi korszakonként változik. Ma már tíz év kevés, tehát a 2014 meg a 2024 Japánja között olyan nagy különbség nyilván nincsen, de ha mondjuk egy 1944-1954 közti japánt nézünk, akkor meg óriási a különbség, mert az egy olyan történelmi korszak volt. A demográfiai probléma az kínzó. Ezzel Japán szembesül, az összes japán kormány szembesül, nyilván próbálnak tenni ellene. nem sok sikerrel, mert ha valamire nem lehet utasítani az embereket, akkor az az, hogy legyenek nagy családok, és mindenki vállaljon sokkal több gyereket, mint amennyit vállalna.
Japán nehéz helyzetben van, mert most már gyorsul a népességfogyás. Most már, ha jól emlékszem, a 600 ezer főt érte el évente, évente 600 ezerrel kevesebb Japán van, rengeteg ember. 600 ezer ember kiesése ennek a 600 ezer embernek a fogyasztásának a kiesését is jelenti. A japán gazdaság nagyon sokáig, valamennyire még most is a belső fogyasztásra épül, nem kis részben.
Ugye volt egy nagy létszámú ország, 130 millióan voltak a csúcsponton, amelyik gazdag ország volt, ráadásul volt pénze az embereknek, fogyasztottak, nagyon szépen meg tudták vásárolni azokat a nem olcsó termékeket, amelyeket a japán gazdaság kínált nekik, tehát így Japán mindig mondhatta azt, hogy lehet, hogy most egy kicsit az export nem megy olyan jól, de nem baj, mert a belső fogyasztás még mindig ott van, úgyhogy ez a dolog működött. Ez kettős probléma. Tehát a népességfogyás az egyben a belső fogyasztás csökkenését is jelenti, ami pedig hát szépen ilyenre kiszámolható veszteséget okoz évente a gazdaságnak, és hát ebből nem látszik a kiút igazán. Megjelentek olyan dolgok Japánban, amik korábban nem voltak jellemzőek, például családtámogatások. Korábban abban a Japánban, amelyik a gazdasági csoda után létezett, amiről beszéltünk, olyan, hogy a gyerekek után járó támogatás nem volt. Mivel a nők úgyis otthon voltak, ezért minden cég úgy tekintette, hogy az, hogy születik egy gyerek egy családban, az nem probléma, azt majd a család megoldja. Semmiféle támogatás nem kell hozzá, és nem is volt.
Most már ilyenek vannak, tehát megjelentek a GYES-hez, GYED-hez hasonló finanszírozások, épp most volt hír, hogy ezeket az ilyen meddőségi vizsgálatok, meg a gyereket nehezen szülni tudó nőknek az egészségügyi kezeléseinek most már a 70 százalékát átvállalja az állam, ez egy új információ. Látszik, hogy a japán kormány is próbál ebben az irányban mozdulni, habár ez egy borzasztóan nehéz harc.
Mit tudunk tanulni a japánoktól? Mi kell ahhoz, hogy minden sushizó mellett legyen egy pörköltöző világszerte és az animék mellett magyar népmeséket is fogyasszon a világ?
Az animék sikerét azt nagyon sokan kutatták, nagyon sok tényezője van. A zenében most már kezdenek lemaradni a japánok Korea mögött. Ezt fájlalják is nagyon. A K-POP most már népszerűbb, mint a J-POP, ami szintén sok tényezőnek tudható be.
Nehéz megmondani. A japán rajzfilm-világnak volt egy nagyon komoly kultúrája, már a középkorban születtek olyan rajzos elbeszélések, amiket leginkább képregénynek tekinthetnénk, ahol egy csatajelenet le volt rajzolva, és akkor szépen oda volt írva a szereplők mellé, hogy ki kicsoda, meg egy kis magyarázat is oda volt írva, hogy most épp mi történik ezen a képen. Ez már a japán középkorban létezett, volt mire építkezni. Utána egy csomó olyan tBechnikát a japánok vittek tökélyre, ami nem is mindig Japánban alakult ki, nagyon sokat vettek át az amerikai képregényekből, amik meghódították a világot, amikre azt mondták az emberek, hogy ez nagyon jól néz ki. A japán anime talán így tudott ennyire világhírű lenni. Hogy a magyar népmeséknek mit kéne csinálni, azt igazán nem tudom megmondani, és nem tudok ötleteket adni sem:)
És a pörköltnek?
A sushinak azért van egy olyan mítosza is, hogy borzasztóan egészséges. Szója pörkölttel lehetne próbálkozni, vagy a halból készült pörkölttel, de alapjáraton a pörkölthöz nem az egészségességet társítjuk. Néhány japán étel azért már van, például a sushi, ami szerintem már teljesen nemzetközi. A kaliforniai sushi azért fogalom, amit Kaliforniában találtak ki, és bármennyire is fintorogtak miatta a japánok, most már Japánban is árulják, tehát az már szerintem kilépett Japán keretei közül.
Az a legszebb benne, hogy mindezt úgy valósították meg a japánok, hogy nem áll mögötte egy hihetetlenül sok pénzzel megtolt országimázs kampány a japán kormány részéről. Ez természetesen alulról építkezve történt. Az emberek azért kezdtek érdeklődni a japán kultúra iránt, mert érdekelte őket. Nem az volt, hogy a japán kormány reklámkampányokat fizetett meg a világ összes országában, hogy népszerűsítsék az animéket. Most már, hogy az egyéb ázsiai országoknak a kulturális exportcikkei kezdik elhomályosítani a japánokat, gondolkodnak rajta, hogy mit lehetne tenni, de pont az a szép benne, hogy egy teljesen alulról építkező érdeklődés, ébredés volt.
Németországban a tartományi választások idejét éljük éppen, melyek nem kis meglepetéssel szolgáltak ezidáig. Az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) elnevezésű szélsőjobboldali párt Türingiában megnyerte a választásokat, megelőzve a választások nagy esélyesét, a Kereszténydemokrata Uniót (Christlich Demokratische Union Deutschlands, CDU), Szászországban pedig nagyon szoros második helyen végzett, ugyancsak a CDU mögött. Az AfD mindkét helyen elérte a 30% körüli szavazati arányt, mely már jelentős politikai erőt jelent ezen tartományokban, másrészt ekkora aránnyal már blokkoló kisebbséggel rendelkezik, így a kétharmados többséget igénylő döntéseket hatékonyan blokkolhatja.
Mindkét tartományban jelentős eredményeket ért el a nemrég megalakított Sahra Wagenknecht Szövetség (Bündnis Sahra Wagenknecht, BSW), mely kis szerencsével akár a tartományi kormányzatokba is bekerülhet, amennyiben az AfD és a CDU nem tud megegyezni koalíció alakításáról. A BSW egy alapvetően baloldali (egyesek szerint szélsőbaloldali) párt, mely gazdasági kérdésekben baloldali, szociális kérdésekben viszont jobboldali nézeteket képvisel, igen komolyan bevándorlásellenes.
A türingiai és a szászországi választásokat követően mindenki árgus szemekkel figyelte a következő (és úgyszintén kelet-németországi) tartományi választás eredményét Brandenburgban. Itt Németország Szociáldemokrata pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) tudott nyerni, mögötte nagyon szorosan az AfD, majd harmadik erőként a BSW lépett elő, negyedikként a CDU végzett. Jól jelzi a választások fontosságát, hogy minden eddiginél nagyobb, 73 százalékos részvételi arány mellett zajlott le.
Dietmar Woidke, aki 2013 óta Brandenburg tartományi miniszterelnöke a CDU-val való tárgyalási hajlandóságát fejezte ki, de egy esetlegesen létrejövő SPD-CDU kormánykoalíció kisebbségi kormányt alkotna, ugyanis ugyanannyi mandátummal rendelkezne, mint az AfD és a BSW. Daniel Keller, az SPD parlamenti frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy a szociáldemokraták nyitottak a tárgyalásokra a CDU-val és a BSW-vel, az AfD-vel való tárgyalásoktól ugyanakkor elzárkózott, jóllehet egy esetleges SPD-CDU-BSW kormány is csak szűk többséggel rendelkezne, az AfD tudná alkalmazni blokkoló kisebbségét bizonyos kérdésekben.
Miért is ilyen jelentős az AfD sikere a választásokon?
Mindenki számára nyilvánvaló miért van a szélsőjobboldalnak rossz történelmi emlékezete Németországban, az AfD pedig sokszor rászolgál bizonyos fenntartásokra. A párt több tartományban is alkotmányvédelmi megfigyelés alatt áll szélsőséges politikai tevékenység gyanúja miatt, jónéhány politikusa olyan megszólalásokat tesz, melyekben a hitleri időkre emlékeztető szófordulatokat, kifejezéseket használnak. Nyilvánvalóan a német politikai elit jelentős része kizárja, hogy bármilyen kooperációt is folytasson egy ilyen párttal, ugyanakkor érdemes figyelembe vennünk, hogy az, hogy ilyen arányokat ért el a szavazásokon az AfD nem a véletlen műve, komolyan meghúzódó okai kell, hogy legyenek. Milyen okok lehetnek a háttérben?
A német újraegyesítés hatásai
Sokan látják az AfD előretörése mögött, és főleg, hogy ez a keleti tartományokban történik, a német újraegyesítés hatásait. A német újraegyesítés nem volt egy egyszerű folyamat, egy fejlettebb nyugati és egy kevésbé fejlett keleti részt kellett összeilleszteni. Ennek keretében sok esetben amint megtörtént az újraegyesítés, a nyugat-német elit lényegében átvette az irányítást keleten, a régi kelet-német elit helyére vagyonosabb, jobban képzett nyugat-német került, nyilván köszönhetően az alapvető helyzeti előnyének. Nem felejthetjük el, hogy az NDK-ban jelentős civil szerveződések voltak, a kelet-német lakosság pedig jogosan érezhette azt, hogy elvettek tőle valamit, amiért oly sokáig harcolt. A keleti tartományok elmaradottsága lényegében a mai napig fennmaradt, egészen a legutóbbi időkig nagyon jelentős volt a keleti országrészekről való elvándorlás a gazdasági-infrastrukturális elmaradottságnak köszönhetően. A keleti tartományok lakossága ennek köszönhetően lehet jogosan érez elégedetlenséget és vágyik egy olyan politikai erőre, amely valóban az ő érdekeit képviseli.
A jelen problémái
A jelenleg regnáló SPD-Zöldek-FDP kormánykoalíció a migráció kérdésére sem tudott hatékony választ adni. Lényegében a kormány hivatalba lépése óta a szociáldemokraták és a zöldek arról próbálják meggyőzni a szabaddemokratákat, hogy a bevándorlók egyszerűsített eljárás keretében és jelentősen rövidebb idő alatt juthassanak német állampolgársághoz. A kérdéses módszereket alkalmazni kívánó javaslatot azonban az FDP nem hajlandó elfogadni, csak a párt ellenállásán múlik, hogy a javaslat nem lett törvénybe ültetve.
A német gazdaság sincs rózsás állapotban, Európa egyik legnagyobb ipari hatalma is megérezte a covid-19 és az orosz-ukrán háború következményeit, a háborús infláció, valamint a szankciós politika hatásait. Az ország közvéleménye a szankciók német gazdaságra gyakorolt negatív következményei ellenére is egyetért azok fenntartásával, kérdés, hogy meddig.
Az oly nagyon várt energiafordulat sem következett be a megfelelő módon, a korábban leállított atomerőművek egy részét újra be kellett indítani, a szénbányák kiterjesztése, valamint a palagáz importálása az Egyesült Államokból pedig nem oldotta meg a problémákat, emellett pedig azok környezetszennyező mivolta sem kihagyható tényező.
Összességében elmondható, hogy egyre inkább látszódnak annak a jelei, hogy Németország egyre mélyebb politikai-gazdasági-szociális válságban van, melyre a fősodorhoz tartozó pártok nem tudnak hatékony válaszokat adni. Az AfD megerősödése mögött tehát nem csak az áll, hogy a párt képes becsatornázni az emberek elégedetlenségét a kormánnyal és a CDU-val szemben, hanem az is, hogy az emberek az AfD-ben látják annak a politikai elitnek a leváltásának a lehetőséget is, mely korábban maga is vastagon hozzájárult Németország mostani válságos helyzetének kialakulásához. És míg a közvélemény kutatások alapján erre korábban csak tippelni lehetett, a friss választási eredmények egyre határozottabban támasztják ezt alá.
Nagy kérdés, hogy a fősodorhoz tartozó pártok továbbra is kategorikusan elzárkóznak-e az AfD-vel való kooperációtól, vagy lesz olyan párt, aki felvállalja a feléjük való nyitást. A kelet-németországi Türingia tartományi törvényhozása az előbbi opciót választotta, ugyanis CDU-s politikust választott szombaton parlamenti elnöknek, ezzel félretették azt a hagyományt, hogy a legerősebb párt (Türingiában az AfD) kapja ezt a tisztséget.
A nyitás ugyanakkor nem biztos, hogy csak akarat kérdése, az AfD egyre inkább úgy tűnik, hogy számottevő politikai erővé kezd előlépni, és könnyen lehet, hogy ezt a jövőévi Bundestag választásokig fenn is tudja tartani. Akkor pedig nagy dilemma előtt áll majd a német politika.
A terézvárosi, 16 évnél idősebb lakosok szeptember első két hetében szavazhattak arról, hogy a rövidtávú szálláshelykiadás továbbra is engedélyezett legyen a VI. kerületben. A kérdés pontosabban így szólt: "Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi lakások kiadását Airbnb-típusú szálláshelyként?". Bár csak a szavazásra jogosultak ötöde adta le a voksát, a többség, pontosabban 3285 fő (54 %), az Airbnb betiltása mellett szavazott. De vajon miért dönthetett a terézvárosi lakosság a tiltás mellett, mi fog változni a kerületben?
Mi a szabályozás oka?
A VI. kerület polgármestere, Soproni Tamás a turisták okozta zajszennyezésre és az általuk hagyott nagy mennyiségű szemétre hivatkozva kezdeményezte a szavazást. A polgármester hosszútávú célja, hogy a rövidtávú lakáskiadás megszüntetésével nem csak a kerület lesz nyugodtabb és családbarátabb, ezáltal élhetőbb a lakók számára, hanem a békésebb légkör új lakókat csábít majd.
Nem elhanyagolható oka a szabályozásnak, hogy az Airbnb-típusú lakáskiadás mind a lakásárakat, mind pedig a bérleti díjakat megemeli, az előbbi átlagosan 7 %-kal, míg az utóbbbi 17 %-kal drágítja a területen az ingatlanokat. Így a nem befektetési szándékú lakásvásárlók szívesebben vesznek házat vagy lakást a külső kerületekben, ezáltal üresen hagyva a belső kerületekben álló lakásokat.
A szabályozás ötlete nem újdonság
Az Airbnb-probléma legsúlyosabban Barcelonában merült fel 2020-ban, amikor egy kutatás kimutatta, hogy a hirtelen égbeszökő ingatlanárak a rövidtávú lakáskiadásnak köszönhetőek. A város ennek folyományaként idén határozott arról, hogy 2028-ra a városban ilyesformán működő több, mint 10,000 lakást megszünteti. A spanyol város nem egyedülálló a korlátozások terén, Lisszabonban már nem adnak ki új Airbnb engedélyt, és a meglévőket is ötévente felülvizsgálják. Az amszerdami városvezetés is szigorított, a kiadás idejét évi maximum harminc napban határozták meg. A korai felmérések azt mutatják, hogy főként a holland fővárosban, de ezek az intézkedések csökkentették az ingatlanárakat és minimálisan csökkentették a Barcelonában korábban gondot okozó turistadömpinget is.
Mit eredményezhet majd a tiltás itthon?
A következő évben fog eldőlni a VI. kerület sorsa, hiszen az eddig ilyesformán kiadott lakások tulajdonosai valószínűsíthetően nem fognak lemondanai az effajta bevételi forrásról, a kérdés csak az, hogy mily módon pótolják a kiesett bevételt. A legvalószínbb kimenetel, hogy a jelenleg tulajdunokban levő terézvárosi lakásokon gyorsan túladnak a tulajdonosok, és más, szomszédos kerületi lakásokba fektetnek. Viszont erre a műveletre bő egy év áll rendelkezésükre, hiszen a szabályozás 2026 januárjától lép majd életbe, így ebben az esetben a terézvárosi lakások ára csökkeni fog a szoros határidő miatt, a többi belső kerületi lakás ára pedig növekedésnek indul a régi-új befektetők színrelépése által.
A budapesti Airbnb jövője
Mivel itthon az önkormányzatok hatáskörébe tartozik a szabályozás, a kerületek önállóan cselekedhetnek, akár a lobbizó szállodaláncok vagy éppen az elégedetlen lakosok nyomására. A VI. kerületben regisztrált Airbnb-k megszüntetése a többi 22 kerület számára precedensalapú lehet, a jövőben akár egész Budapestre kiterjedhet a tiltás vagy valamilyen szintű részleges szabályozás, ami mindenképpen megint átformálná a fővárosi ingatlanpiacot.
Hosszabb távon a nyilvánvaló cél az ingatlanárak csökkentése, amire a légkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldás az Airbnb kitiltása, de nem elhanyagolható tény, hogy a Babaváró Hitel és a CSOK megjelenése is sokkolta a lakások árát, nem említve a szomszédos háborús helyzet miatt kialakult magas inflációt. Terézváros pedig az első kísérleti nyúl, amin kiderül, hogy itthon mennyire sikeres egy ilyen intézkedés.
Gyurcsány Ferenc ma az országgyűlésben nagyot ment, és mennie is kell, mert az a kényelmes pozíció, ami a 2022-es választás után az ellenzék megkerülhetetlen királyává tette, Magyar Péternek köszönhetően megszűnt.
Ha a Parlament a NER csalárd színháza, akkor szabad tisztelni? Kell tisztelni? Vagy csak használni kell arra, amire valójában érdemes.
Ami érdekes álláspont, tekintve, hogy a DK versenyelőnye a Tisza párttal szemben 2026-ig az, hogy az országgyűlésben van.
A nyúl vitte ágyúval verébre lövés az üvegfalú házban azonban az alábbi konteóban csúcsosodott ki:
Majd azzal folytatta, ha keresni kellene a pillanatot, az árulás minden bizonnyal megkezdődött azzal, mikor 2009 novemberében Orbán Viktor, akkor még mint az akkori ellenzék vezetője 15 percre személyesen találkozhatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki a DK-s vezető szerint „azóta is valamivel a markában tartja” a magyar miniszterelnököt.
Mire gondolhatott Gyurcsány? A DK-hoz köthető Zsúrpubiban van egy 2022-es cikk a sztoriról:
Keskeny Ernő egykori moszkvai – hírhedten Kreml-barát – nagykövet közreműködésével az akkor még ellenzékben lévő Orbán először találkozhatott Putyinnal, akivel nagyjából 15 perces informális beszélgetést folytatott. Máig rejtély, mi hangozhatott ott el, de Orbán Viktor és a Fidesz addig meghatározó oroszellenessége onnantól eltűnt.
A 15 perces, első találkozás, amitől Orbán Viktor FSB ügynökre hipnotizálva távozott, és máig kézi vezérli Moszkva. Erős állítások.
Miért veszélyes ezzel a novemberrel pont a DK vezetőjének (mint egyén, mint házaspár) dobálózni?
Ez a november ugyanis szerepelt már nálunk, Putyinostul, az egyik 2021-es cikkünkben, ahol az alábbi Népszabadság hírt szemléztük:
Magánjellegű vacsorán fogadta Moszkvában az orosz kormányfő Gyurcsány Ferencet.
"Az állam- és kormányfők egy részével olyan közvetlen, emberi kapcsolatom alakult ki, amely túlmutat a korrekt politikai partnerségen" - mondta lapunknak a korábbi magyar miniszterelnök az ukrán ételeket felszolgáló moszkvai étteremben megejtett két órás keddi találkozóról
"A találkozó magánjellege miatt illetlenség lenne róla többet mondanom" – mondta a szocialista politikus, hozzátéve, hogy a feleségeikkel közösen elfogyasztott vacsorán a személyes témákon túl általánosságban érintették a két ország kapcsolatát, konkrét kérdésekről nem esett szó. Gyurcsány szerint Putyinnal a második világháború után a Szovjetunióba került sárospataki könyvek hazahozatalát rendező vita óta alakult ki olyan kapcsolat, amelyben "emberileg is jobban respektálják" egymást.
"Ténykérdés, hogy ma a világ Európán kívüli három hatalmi központja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Magyarország számára a szövetséges és barát az Egyesült Államok, de Oroszországgal és Kínával is szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet velük, mert ez Magyarország érdeke" - vélekedett a márciusban lemondott volt miniszterelnök.
- Népszabadság, 2009. november 25.
Lehet, hogy a Zsúrpubi fogyasztóinak nincs több évtizedes emlékezete. Nekünk van. Gyurcsány Ferenc sokféle kígyót és békát dobálhat Orbán Viktorra, mindezek közül egy 2009 novemberi Putyin találkozó az részéről és Dobrev Klára részéről merész választás. A sokféle kavics közül pont azt elhajítani, amiből a saját batyunkban salakblokknyi van, nagyon vakmerő.
A Helyi önkormányzatok napját Magyarországon 2000 óta ünneplik minden év szeptember 30-án. Azzal a céllal jelölték ki ezt a napot, hogy tisztelegjenek a magyarországi helyi önkormányzati rendszer előtt. Ma 34 éve, 1990. szeptember 30-án tartották Magyarországon az első szabad, demokratikus helyi önkormányzati választásokat a rendszerváltás után.
A 2019-ben kezdődött önkormányzati ciklus ma ér véget. Holnap, 2024. október 1-jén veszik át a települések vezetését a június 9-én megválasztott polgármesterek és képviselők.
Történeti kitekintés
Az 1990-es önkormányzati választás a rendszerváltás egyik legfontosabb lépése volt helyi szinten. A kommunista időszakban a tanácsi rendszer irányította a településeket, ekkoriban a helyi vezetők közvetlenül a központi hatalomnak voltak alárendelve. Az 1990-es események révén azonban ez a centralizált rendszer megszűnt, a helyi önkormányzati rendszer demokratikus alapokra kezdett el építkezni, biztosítva a lakosság közvetlen részvételét a helyi döntéshozatalban.
1989-es és a 1990-es év voltak a rendszerváltás évei. Hogyan jutottuk el 1990. szeptember 30-ig?
Az önkormányzati választások kitűzése
1990. június 27-én Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök, a parlamenti pártokkal folytatott konzultációk után bejelentette, hogy az elnökválasztás módjáról szóló július 29-i népszavazás miatt az eredetileg szeptember 23-ra tervezett önkormányzati választásokat egy héttel elhalasztják.
Az új időpont 1990. szeptember 30. lett, amely így történelmi dátummá vált, hiszen ezen a napon zajlott le az első demokratikus helyhatósági választás.
A tanácsok mandátuma hivatalosan már június 8-án lejárt, a kormány meghosszabbította azok megbízatását a választások időpontjáig. Ezzel biztosítva, hogy a helyi közigazgatás működőképes maradjon, amíg az új, demokratikus keretek között megválasztott önkormányzatok át nem veszik a feladatokat.
Az új Országgyűlés 1990. augusztus 3-án fogadta el a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, amely alapvető változást hozott a közigazgatás működésében. A törvény preambuluma kimondta, hogy
a helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége – közvetlenül, illetőleg a választott helyi önkormányzata útján – önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit.
Forrás: Magyar Közlöny,1990-08-14 / 80. szám 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
Augusztus 27-én hivatalosan is megkezdődött a jelölési időszak a polgármesteri és képviselői posztokra. Az új szabályozás egyik legnagyobb újítása az volt, hogy megszüntette a politikai szervek kizárólagos jelöltállítási jogát, és lehetőséget adott arra, hogy minden választópolgár, aki választókerületében választójogát gyakorolta, jelöltet ajánljon. Ez nyitottabbá tette a választási folyamatot, és lehetőséget biztosított a független jelöltek és kisebb szervezetek indulására is.
A szeptember 30-i első fordulóban a választásra jogosultak 40,16 százaléka vett részt, míg a második fordulóban – október 14-én – a részvétel 28,94 százalékra csökkent.
Az ország 2930 települése közül 2911 helyen már az első fordulóban közvetlenül megválasztották a polgármestereket.
Az 1990-es helyhatósági választások a magyar demokratikus átalakulás helyi szintű beteljesedését jelentették. Az új önkormányzati rendszer lehetővé tette, hogy a helyi közösségek saját vezetőiket válasszák meg, és önállóan intézzék ügyeiket. Ezzel a választás a helyi demokrácia ünnepe volt, amely megszüntette a korábbi tanácsrendszer központosított és hierarchikus jellegét.
A választásokkal tehát Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egy valódi demokratikus és helyi autonómiára épülő politikai rendszerben működjön tovább, amely azóta is a magyar közigazgatás alapja.
Polgármesteri rekordok
Forrás: saját szerkesztés (választás.hu adatai alapján)
2019-ben 3155 településünkön 18 olyan polgármestert választottak meg és vezette városát, aki még tanácselnökként kezdte.
A 2024-es választás során továbbra is 9 olyan városvezetőnk van aki több 34 éve odaadóan szolgálja települését.
Fumio Kishida japán miniszterelnök augusztusban bejelentette, hogy lemond a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki pozíciójáról, és ezzel együtt a miniszterelnöki tisztségéről is. Nem előzménynélküli a bejelentés: a Kormánya támogatottsága rekordalacsony szintre süllyedt, és az LDP népszerűsége, amely gyakorlatilag a második világháború vége óta folyamatosan kormányozza Japánt, botrányok sorozata és a gazdaság állapota miatt jelentősen csökkent a felmérésekben.
Kishida döntése elindította az LDP történetének legkiszámíthatatlanabb elnökválasztását, amelynek végén Japánban 4 év alatt a negyedik miniszterelnök fog hivatalba lépni. Néhány napja hivatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány.
Fumio Kishida: távozó japán miniszterelnök
Kép forrása: EIAS
Hogyan működik a választás?
Ahhoz, hogy valaki reszt vehessen a japán kormánypárt elnökválasztásán, a nemzeti parlamentben hivatalban lévő LDP-s törvényhozóknak kell lenniük. A részvételhez pedig legalább 20 jelölésre van szükség más LDP-s képviselőktől. A kampány néhány nappal ezelőtt kezdődött, és a szeptember 27-i szavazásig már csak nincs sok idő hátra. Jelenleg 9 jelölt küzd az elnöki pozícióért, ami az LDP történetének legzsúfoltabb elnökválasztását jelenti.
Ami a szavazási rendszert illeti, az első forduló kissé bonyolult lehet, mivel a jelöltek összesen 734 szavazatért versengenek. Az LDP törvényhozói adják a szavazatok felét, azaz 367-et, míg a másik felét a párttagság szavazatainak arányában osztják szét a jelöltek között. Egy jelölt akkor nyer, ha a szavazatok több mint 50%-át szerzi meg.
A jelöltek számát tekintve azonban valószínű, hogy szükséges lesz majd az első két helyezett között egy második fordulóra. A második forduló inkább a törvényhozókra vár, mivel ők ismét 367 szavazatot adnak le, amit az LDP 47 prefektúrai (japán közigazgatási egység) tagozatának egy-egy szavazata egészít ki, ami összesen 414 szavazatot tesz ki, és amelyik jelölt a legtöbb szavazatot kapja, azt választják meg pártelnöknek, majd az LDP által irányított parlament megválasztja miniszterelnöknek.
Bárki is legyen az új miniszterelnöknek, nehéz kihívásokkal kell majd szembe néznie. Vissza kell szereznie a közvéleménynek az LDP-be vetett bizalmát és talpra kell állítania a japán gazdaságot, miközben egy összetett külpolitikai helyzettel is szembe kell néznie, hiszen Kína és Észak-Korea is fenyegetést jelent, továbbá az Egyesült Államokkal és a Dél-Koreával fenntartott fontos kapcsolatokat is ápolni kell. Nézzük, ki a három legesélyesebb jelölt a pozíció betöltésére.
Az első jelölt: Shigeru Ishiba
Az egyik legesélyesebb jelöltnek Shigeri Ishibát, a 67 éves veterán törvényhozót és volt védelmi minisztert tekintik. Ishiba ötödik, egyben utolsó alkalommal tesz próbálkozását a vezetői pozíció elnyeréséért. Ishaba többek között csökkenteni akarja Japán atomenergia kitettségét, és a NATO ázsiai változatának létrehozását szorgalmazza. Az amerikai-japán katonai partnerséget egyenrangúvá akarja tenni, támogatja az ország pacifista alkotmányának módosítását, valamint azt a törvényt, amely lehetővé tenné a házaspárok számára, hogy külön vezetéknevet tartsanak, ami megosztja az LDP tagjait.
Shigeru Ishiba
Kép forrása: Reuters
Ishiba fel akarja gyorsítani a párt megreformálását, hogy megbirkózzon a közelmúltban kirobbant csúszópénz-botrány következményeivel, és nagyobb súlyt adna a párttagságnak az elnökválasztásokon. A gazdasággal kapcsolatban a deflációtól való teljes elmozdulás lenne, illetve a beruházások növelése és a reálbérek növekedésének elérése. Ishiba nem volt tagja a közelmúltbeli kormányoknak, népszerű a nyilvánosság és a párttagság körében, azonban az LDP törvényhozói támogatásának megszerzése nehéz feladat, a konzervatív képviselők nem kedvelik, ami akadályozhatja őt, ha eljut a második fordulóba.
A második jelölt: Shinjiro Koizumi
Isha a felmérések szerint az első helyért versenyez a másik népszerű jelölttel, a korábbi környezetvédelmi miniszter Shinjiro Koizumivel, aki 43 évesen Japán valaha volt legfiatalabb miniszterelnöke lenne. Koizumi fő ígérete a reformok és változások felgyorsítása lenne. Fiatal kora és viszonylagos politikai tapasztalatlanságának köszönhetően sokan úgy gondolják, hogy a múlttal való szakítást jelentené egy olyan időszakban, amikor az LDP a szavazók bizalmának helyreállítására törekszik. A tapasztalatlansága azonban hátrányt is jelenthet a gazdasági problémák kezelése terén.
Koizumi alapvetően a leköszönő miniszterelnök, Fumio Kishida gazdaságpolitikáját akarná folytatni. Az ország atomreaktorainak leállítását szorgalmazza, támogatja a házaspárok külön vezetéknevének engedélyezését, lazítani akar a munkaerő-piaci szabályozásokon, és módosítani akarja Japán pacifista alkotmányát, hogy elismerje az ország hadseregének létezését.
Shinjiro Koizumi, japán klímavédelmi miniszter
Kép forrása: Wikipedia
A japán háborús halottak, köztük elítélt háborús bűnösök előtt tiszteleg, ami feszültséget okozna a háborús agresszió áldozataival, például Dél-Koreával és Kínával. Koizumi hivatalba lépésát köveőten találkozni szeretne kínai és dél-koreai kollégáival, valamint tárgyalásokat folytatna az észak-koreai Kim Dzsong Unnal és megerősítené az amerikai-japán szövetséget. Koizumi kijelentette, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, akkor a lehető leghamarabb előrehozott választásokat írna ki.
A harmadik jelölt: Szanae Takaicsi
A két éllovas mögött a gazdasági biztonsági miniszter, Szanae Takaicsi áll, aki meggyőződéses konzervatív és egyike a két nőnek a versenyben. A 63 éves Takaicsi rendszeresen látogatja a Yasukuni szentélyt és módosítani szeretné az alkotmányt.
Ellenzi a külön vezetéknévre vonatkozó törvényt, valamint az azonos neműek házasságát. Támogatja a császári család kizárólag férfi örökösödését és az atomenergiáért. Takaicsi a fő jelölt, aki a széles értelemben vett konzervatív párt nacionalista jobbszárnyát képviseli, és Kína sólymaként ismert.
Szanae Takaicsi
Kép forrása: The Japan Times
A 2022-ben merénylet áldozata lett korábbi miniszterelnök, Abe Shinzo védelmezőjeként jellemezték, aki 2021-ben támogatta őt első, sikertelen elnökválasztási kampányában. Ő az agresszív monetáris lazítás híve, és stratégiai költségvetési ösztönzőkkel is növekedést akar elérni. Takaicsi számára ezúttal az a kockázat, hogy a jobboldali szavazatok megoszlanak közte és egy másik konzervatív jelölt között, aki a felmérések szerint rosszabb pozícióban van.
Forrás: Magyar Közlöny,
Forrás: saját szerkesztés (választás.hu adatai alapján)
