Reaktor

A szovjet csapatok 1944. őszén érték el a magyar fővárost és a rendkívül hosszú, 1945. februárjáig tartó harcokban a mérhetetlen városrombolás mellett emberek tízezrei haltak meg. A kapituláció 80. évfordulója alkalmából érdemes visszatekinteni, mi vezetett Budapest ostromához és miként zajlott a példátlan pusztítás.

Az előzmények

A tengelyhatalmak a hadszíntereken egészen 1942. végéig komoly eredményeket értek el, de a szövetséges erők ekkorra a korábbiaknál jelentősebb ellenállásba, majd ellentámadásba kezdtek. Az észak-afrikai és a keleti fronton is fordult a hadi szerencse és a Harmadik Birodalom, valamint szövetségesei területén állandósultak a légicsapások. Budapesten 1942. szeptember 5-én, Móricz Zsigmond halálának napján szólaltak meg először a bombázásra figyelmeztető szirénák. Ennek ellenére a magyar politikai és társadalmi közeg a revíziós sikerek nyomán továbbra is Németország mellett állt.

A revíziós területekkel kiegészült trianoni Magyarország

A nemzetiszocialista német vezetés 1942. őszétől egyre nagyobb mértékben vonta be a szövetséges országok haderőit a frontokon, így a 2. magyar hadsereget is, mely 1943. telén szenvedett végzetes veszteségeket. A frontvonalak a háború első éveivel ellentétben nem a német magterületektől távolodva, hanem épp az ellenkező irányba kezdtek mozogni. A német hadsereg hatalmas erőket mozgatott meg, sőt Kurszknál a keleti fronton újabb áttörést is vizionáltak, ennek ellenére a szövetségesek 1944-re gyorsuló visszavonulásra kényszerítették a tengelyhatalmakat. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a magyar politikai vezetéshelyezkedése és egy lehetséges különbékéről szóló titkos tárgyalássorozat is realizálódott. Ennek következménye a német bizalom megingása volt, mely a Margarethe  hadműveletben – Magyarország német megszállásában csúcsosodott ki. A kormányzó, Horthy Miklós pozíciójában maradt, de 1944. őszére – román mintára – kiugrást kísérelt meg, mely azonban szervezetlenség, valamint a magyar katonai vezetés nyilas szimpátiája miatt nem valósult meg. A sikertelen kiugrási kísérletet nyilas hatalomátvétel követte, de ekkorra a vörös hadsereg elérte az országhatárt a keleti fronton.

A Führer fizikai és szellemi leépülése egyidőre esett a háború végső hónapjaival, így az amúgy is rossz helyzetben lévő német hadi állapot tovább romlott számos elhibázott döntésnek köszönhetően. Budapestet Hitler erődvárossá nyilvánította, vagyis nem engedélyezte a város feladását és a polgári lakosság védelmére sem rendelt el intézkedéseket. A cél a szovjet és román erők lelassítása és kivéreztetése volt bármi áron.

Az ostrom

A harcok 1944. decemberétől már a város szélén zajlottak, majd a szovjet-román alakulatok sikeres bekerítése hadművelete után Budapest utcáin városi harc kezdődött a polgári lakosságra nézve kíméletlen módon. A németek egyetlen házat és épületblokkot sem adtak harc nélkül, így a teljes városszövet komoly háborús sebeket szenvedett. A tankok és kézi fegyverek pusztításai mellett a szövetségesek folytatták Budapest bombázását is. Az ostromlott városban éhínség uralkodott és járványok ütötték fel a fejüket. A nyugati irányban hátráló németek a szovjet csapatok lassítása érdekében szándékosan felrobbantották a Dunán átívelő összes hidat.

A budai vár épületeinek romjai

Az ostrom a budai oldalon zajló harcokkal folytatódott. A budai várban működő kormányzati épületek kiemelt célpontjai voltak mind az ostromló szovjet és román erőknek, mind pedig a bombázó repülőgépeknek, így nem csoda, hogy a pusztítás a várban a város többi részéhez képest is drámai volt. A német és magyar katonák a Várhegyről kiindulva kíséreltek meg kitörési kísérletet 1945. február 11-én, de ennek sikertelensége a remény végső elvesztését idézte elő. A még élő és védekező német és magyar egységek két nappal később, február 13-án adták fel a harcokat.

Szálasi Ferenc ’nemzetvezető’ a felrobbantott Lánchíddal a háttérben

A következmények

A budapesti ingatlanállomány olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy a háborút követő években is visszatérő és állandó probléma volt a lakhatási válság. A fővárosi, ennek következtében pedig az országos infrastruktúra is maradandó károkkal nézett szembe; hidak nélkül ideiglenesen megszűnt a kapcsolat az ország keleti és nyugati része között. A civil áldozatok száma sok esetben nem a harcok, hanem a törvényen kívüli állapot miatt leromlott közrend agresszív cselekedetei miatt növekedett.

A háború utáni újjáépítés már nem a pusztítást előidéző szereplők feladata, hanem egy teljesen új társadalmi és politikai berendezkedés képében formálódó államszervezet dolga lett. A 20. század első négy évtizedében Magyarországon uralkodó ideológiákkal szemben egy teljesen új politikai szemlélet tört előre, nem kis mértékben a szovjet befolyásnak köszönhetően. Ugyan a kommunista hatalomátvételt követően Budapest újjáépítése megkezdődött, a város a mai napig magán viseli a második világháborús ostrom sebhelyeit.

A 2021-ben megalakult jelzőlámpa-koalíció, a zöldek, szociáldemokraták és liberálisok szövetsége kormányválságba került 2024. novemberére, melyet nagyrészt a gyenge német gazdasági teljesítmény és a bevándorláshoz kötődő belpolitikai konfliktusok idéztek elő. A helyzet kezelésére Olaf Scholz kancellárbizalmi szavazást kezdeményezett, melynek nyomán 2025. februárjára választást tűztek ki. A választás rendkívül nagy jelentőséget képviselt, melyet a rekordmagas részvételi arány is alátámaszt. Magyar viszonylatban meglepő, de Németországban hét olyan párt is volt, melyek önállóan, tehát választási szövetség kötése nélkül esélyesek voltak arra, hogy átlépjék a Bundestag 5%-os küszöbét. Nézzük, mit érdemes tudni ezekről a poltitikai formációkról.

A német választási rendszer

Németországban szövetségi parlamentális demokráció működik, ahol a kancellár – kormányfőként a végrehajtói hatalom vezetője. Ugyan a kancellár személyét nem a választók, hanem a választás eredménye alapján mandátumhoz jutott képviselők választják, az állampolgárok felelőssége hatalmas, hiszen a Bundestag-ban többséget szerző politikai erők döntenek a potenciális kancellárjelöltekről.

A magyar rendszerhez hasonlóan a németek is szavaznak egyéni képviselőjelöltre, valamint pártlistára is. Német hagyomány, hogy általában egyetlen politikai párt nem kap elég szavazatot ahhoz, hogy megszerezze a Bundestag mandátumainak többségét, így szinte kivétel nélkül minden választást koalíciós tárgyalások követnek, melyek során a választáson legtöbb szavazatot kapott párt vezetői további pártok felé közeledve tárgyalnak a lehetséges kormányprogramokról. Ezek a tárgyalások akár hónapokig is eltarthatnak, de többnyire – az idei évhez hasonlóan – stabil koalíció kialakítására van lehetőség.

A berlini Bundestag ülésterme

A hét párt

A CDU és testvérpártja, a Bajországban népszerű CSU nagy kormányzati tapasztalattal rendelkezik, hiszen az elmúlt évtizedekben számos alkalommal irányították az NSZK-t, majd az egyesült Németországot. A jellemzően jobbközép, konzervatív értékrenddel rendelkező pártok a gazdasági kérdésekben inkább liberálisok, melyet Angela Merkel hosszú kormányzása  alatt is bizonyítottak.

A konzervatív erők mellett hagyományosan erősen szerepel az SDP, a szociáldemokrata párt, mely több, már a 19. században is komoly társadalmi támogatottsággal rendelkezett szintén masszív kormányzati tapasztalattal bír. A  CDU/CSU szövetséggel korábban számos alkalommal alkottak ún. kormányzati nagykoalíciót.

Olaf Scholz kancellár, aki 2021-ben győzelemhez segítette az SDP-t

A jelzőlámpa-koalíció tagja, a zöldpárt a 2010-es években vált igazán népszerűvé, amikor radikális klímaneutralitásról és fenntarthatóságról alkotott nézeteiket maradandó akciókkal kívánták a szélesebb nyilvánosság szemében népszerűsíteni. A kormányon ennek ellenére kevés olyan maradandó intézkedés köthető hozzájuk, melyek pozitív hatást gyakoroltak volna a német gazdaságra vagy társadalomra. Hasonlóan a zöldekhez a szabaddemokraták (FDP) is részt vettek az előző ciklus kormánykoalíciójában, de az SDP-vel folytatott szakmai, majd kevésbé szakmai vitáikon kívül nekik sem sikerült jelentős kormányzati sikert felmutatni.

A négy, már említett párt mellett jóval szélsőségesebb erők is feltűnnek a politikai palettán, mind a jobb, mind pedig a bal oldalon. Az Alternatíva Németországnak (AfD) egy olyan formáció, mely jellemzően szélsőjobboldali nézeteiről híres, napjainkban főleg a migrációellenesség, az euroszkepticizmus és a klímasemlegesség nevében végrehajtott energetikai törvényhozás témaköreiben fogalmazott meg éles kritikát nem csak az előző ciklus hárompárti kormánykoalíciójával, de a korábban több cikluson keresztül kormányzó CDU/CSU-val szemben is. Nagy valószínűséggel konzisztensen képviselt és világos értékei miatt egyre több választót sikerült meggyőzniük.

Az AfD legnagyobb kritikusa a die Linke, mely a kommunista párt utódpártjaként ismert. A Linke a keleti országrészben, a volt NDK nagyvárosainak lakosssága körében népszerű. A BSW is egy baloldali formáció, melynek szintén komoly esélye volt a Bundestag-ba jutásra.

Az eredmények

A választásokat a CDU/CSU szövetség nyerte annak ellenére, hogy a párt vezető politikusai által remélt 30% feletti eredménytől szerényebb, 28,5%-os arányban kaptak szavazatokat. A második helyre az AfD futott be, közel 21%-os eredménnyel, ami jól jelzi a korábbi kormányokkal elégedetlen németek arányának növekedését. Az AfD jelentős számban hódított el szavazókat a hagyományos német pártoktól és a magas részvételi arányból arra is lehet következtetni, hogy jellemzően inaktív szavazók is az urnákhoz járultak, hogy támogassák az AfD-t.

Friedrich Merz

Olaf Scholz pártja, az SDP 16,4%-kal csak a harmadik helyet tudta megszerezni, de minden bizonnyal ez az eredmény is elég lesz ahhoz, hogy a szociáldemokraták kormányon maradjanak, hiszen a kispártok közül sem az FDP, sem pedig a BSW nem jut be a Bundestag-ba. A kispártok 5% alatti eredménye lehetővé teszi a hárompárti helyett kétpárti koalíció kialakítását – a várakozások szerint a CDU/CSU, valamint az SDP számára. Az eredmények alapján szinte biztosra vehető, hogy Németország következő kancellárja Friedrich Merz lesz.

Maga a politikai kommunikáció fogalma az 1900-as évek második fele óta ismert. A politika, a teljes társadalmi rendszert szervező alrendszer, amely akarva vagy akaratlanul mindannyiunk életére hatással van. A tömegdemokrácia és a tömegkommunikáció megjelenésével valamint elterjedésével a politikában használt jelek fokozatosan összetettebbé váltak.

A politikusok célja, hogy elérjék célközönségüket, a polgárokat. Ehhez az elengedhetetlen a többirányú kommunikáció. Szakemberek, tanácsadók, médiaszakértők, stratégák igyekeznek jeleket kódolni a tömegmédia számára. A tömegmédia ezeket a jeleket továbbítja az emberek felé. Az emberek, a médiából érkező jelek révén értelmezik a politikát, amit megvitatnak, továbbadnak vagy elmagyaráznak más csoportoknak.

A szereplőket és a közöttük lévő interakciókat vizsgálta Gianpietro Mazzoleni olasz politikai kommunikáció-kutató. Mazzoleni nagyon jól összefoglalja a vizsgált kommunikációt, szerinte

„a politikai kommunikáció a politikai rendszer, a média rendszere és az állampolgár-választópolgár által létrehozott közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja”

A politikával kapcsolatos valódi kommunikáció a közös, interaktív jelhasználat a közösség ügyeiről nyilvános színtereken zajló folyamat, amely sokoldalú és szabad kommunikációt feltételez. A nyilvános vita és a közügyekbe való beleszólás lehetőségét feltételezi. Ha nincs szabad nyilvánosság, a közügyekbe való tényleges beleszólási lehetőség, nincsenek szabad és tiszta választások  akkor az csak tájékoztatás és propaganda.

(forrás: LinkedIn)

A vizsgált kommunikáció kétféle lehet: nyilvánosság előtti érvelés és együttes gondolkodás után kialakult vélemények alapján meghozott döntések. A politikai kommunikáció szabad nyilvánosságokhoz köthető, ahol a hatalom nem állít akadályt a nagy nyilvánosság elé. A politikai kommunikáció számos részterülettel rendelkezik. Ilyen kiegészítő tudományág például a politikai retorika, a politikai hirdetés, a választási és politikai kampányok és az ezekről szóló hírek, híradások vizsgálata, a napirend-kijelölés, a média és a politika kapcsolata, ezen belül a politikai vezetők, a közvéleményhez köthető kutatások és a média működése. A politikai kommunikációt mint a meghatározó szereplők közti interakciót a nyilvánosság-dialógus modell jellemzi (Mazzoleni)

A politikai kommunikáció folyamatot az ebben a háromszögben zajló interakciók jellemzik. A három szereplői kör által létrehozott „közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja”.

A politikai kommunikáció rövid történeti áttekintése

A politikai kommunikáció eszközei és a politikai nyilvánosság fórumai a elmúlt évezredekben jelentősen megváltoztak, és valószínű, hogy a jövőben sem fog történni másképp. A történelem és a politika kézen fogva jelen volt mindig is. Amióta emberek léteznek a politika is létezik, a politika mint eszköz az emberek kezében van.

A politikai végső célja nem változott a történelem során, csupán társadalmi és technológiai változások mentek végbe. Az előbb említett 2 terület kölcsönhatásait kell figyelembe venni. A célok közé sorolható a tájékoztatás, a meggyőzés és manipuláció. Már az ókorból (Athén, Róma) ismerünk utcai iratokat, plakátokat, propaganda szövegeket. A 15. században a könyvnyomtatással lehetőség nyílt a szélesebb körű tájékoztatásra. Sokan azt gondolják, hogy a modern korban lett fontos a nyomtatott sajtó, viszont a 18.századtól (főleg a felvilágosodás korától) megjelentek az első újságok, időszakos folyóiratok amelyek ugyan úgy a politikai eszközévé váltak. Az ipari forradalom eredményeként megjelentek a rádiók, ami még több ember számára vált elérhetővé és érthetővé. Az újkor, új tömegmédiuma a televízió megjelenése újra szintre emelte a politikai kommunikációt. Nagyon jó példa a 1960-as Nixon-Kennedy választási vita. A televízió képi megjelenítése elemzők szerint elősegítette John F. Kennedy győzelmét. Az 1960-as évektől vált dominánssá az országos adók elterjedése. Sajtótájékoztatók, interjúk, a média által közvetített viták kaptak nagyobb hangsúlyt. Majd a 1990-es évektől pedig 0-24 órában híreket sugárzó tematikus adók váltak népszerűvé. Így elérkeztünk napjainkig, a számítógépek és az internet forradalmához, ami persze nem vetett még véget a előbb említett tömegkommunikációs eszközöknek.

Nixon - Kennedy vita 1960. (forrás: Index.hu)

A médialogika

A pártlogikát és a médialogikát egymással versengő paradigmaként kell felfogni. Amikor a médialogika dominássá válik, ott a pártlogika meggyengül. A médialogika azonban a közönség ízléséhez és igényéhez igazodik. Ehhez kell beállítani, „kedvezővé” formálni a politikai tartalmat.

Egyébként egyesek a médiát a negyedik hatalmi ágnak nevezik és az egész politikai verseny fölé is emelik. Mivel tömegkommunikáció nélkül nem érne el az emberekig.

Politika és a social media

Az internet és a számítógépek szélesebb körben való elterjedése fellazította a politikusok és újságírok közötti hagyományos kapcsolatot, mivel a politikai szereplők már képessé válhatnak arra, hogy saját maguk juttassák célba üzeneteiket a közösségi hálózati oldalak segítségével.

Ismét egy amerikai példát tudok hozni. 2016-os elnök választás mutatott rá először a blogszféra jelentőségére, arra hogy egyre több személy megtalálható valamilyen közösségi médiás felületen. Minden nap használjuk ezeket a platformokat. Ma már ki is használja a politika. A hatékony használathoz elengedhetetlen a hírek fontossági sorrendje és a napirendek közötti összefüggés. Az agenda settings (napirendi pontok kijelölése) megmutatja az írott és az elektronikus sajtó által közölt hírszelekciós mechanizmust, illetve hogy mit tart fontosnak, mik a napi trendek, mik a legjelentősebb aktuális témák.

a Z generáció tagjai a közösségi médiás oldalakon érhetőek el legkönnyebben. Az is elmondható, hogy sok felnőtt és nyugdíjas is mint „digitális bevándorló” rendelkezik social media profillal. Közel 6,7 millió magyar személy regisztrált személy van fent Facebookon, ami azt jelenti, hogy jóval több mint a teljes lakosság fele elérhető ezen a hálózaton. Viszont manapság a fiatal korosztály már inkább az Instagrammot részesíti előnyben. A közösségi oldalak reklám felületeket és számos ikommunikációs lehetőséget nyújtanak.

(borítókép forrása: https://www.ikmz.uzh.ch/en/research/focus-of-research/political-communications.html)

A Szociáldemokrata Párt, a Zöld Párt és az FDP által vezetett hárompárti kormánykoalíció 2021-es hatalomra kerülése óta nagy erőkkel dolgozott azon Németországban, hogy növeljék a megújuló energiaforrások részarányát az energiamixben. Az az elképzelésük, hogy a zöld energia térnyerésével párhuzamosan csökkenni fognak az áramárak az országban, ami serkenti a gazdaság növekedését és csökkenti az inflációt. Most, a bukásukat követően egyértelműen kijelenthető, hogy a tervük megvalósítása nem sikerült: sem az elektromos áram ára, sem a szén-dioxid kibocsátás nem csökkent érdemben. 

Robert Habeck, német alkancellár

Robert Habeck szövetségi alkancellár, zöldpárti politikus Németország klímapolitikájának leköszönő vezetője. 2021-ben kiemelkedően jól szerepelt pártjával a választásokon, a szavazatok közel 15%-át szerezték meg, kormányra kerültek. Ezzel a hárompárti német koalíciós kormány fő programpontjaiba bekerült a legfontosabb követelésük:

Ennek hatására az energia zöld és olcsó lesz – ez az ígéret az egyik fő szempont az elektromos autókat és a hőszivattyúkat vásárló német középosztály számára.

Habeck (aki az alkancellári pozíció mellett a kormány gazdasági és klímavédelmi minisztere is egyben) annyira biztos a tervében, hogy egy új energia ártámogatási rendszert szeretne bevezettetni az energiaigényes ipari szektorok számára. Amennyiben az elektromos áram kilowattóránkénti ára 6 cent fölé megy, akkor az állam megtéríti a különbözetet, legalábbis a fogyasztás 80%-a tekintetében. Ez 25-30 milliárd Eurós segélyt jelentene lenne – hangsúlyozza Habeck. Azon energiaintenzív iparágakat, amelyeknek nemzetközi szinten versenyezniük kell más országokkal, muszáj olcsó villamos energiával ellátni. Cserébe ezek a vállalatok vállalják, hogy 2045-re klímasemlegessé válnak, és az országban maradnak.

Egyre több kétely merül fel azzal kapcsolatban, hogy a villamosenergia-árak Németországban valóban jelentős csökkenésnek fognak-e a indulni a következő néhány évben – még akkor is, ha a megújulók térnyerése gyorsan halad. S miközben a politikusok az ipari áram áráról tárgyalnak, a háztartások és a kisebb cégek csak álmodozhatnak hatcentes tarifákról.

Lipcse

Lipcse legmagasabb épületében, az EEX energiatőzsdéjén dől el, hogy a kontinens legnagyobb energiafelhasználó államában mennyiért lehet áramot vásárolni, ahol a nagy cégek az áramot vásárolják. Az elképesztően rugalmasak: nem mindegy, hogy fúj a szél, süt a nap. Amikor drágul a gáz, a német szénerőműveket be kell kapcsolni. Ilyenkor akár 20 centre is felkúsznak a kilowattóránkénti (kWh) árak, mert mindig a legdrágább erőmű határozza meg az árat.

2023-ban kicsit jobb volt a helyzet, mint 2022-ben, átlagosan 9 cent per kilowattra csökkent az áram átlagos ára. Ez azt jelenti, hogy a piac maga mögött hagyta az előző évi ingadozásokat, amikor a rekordmagasságú gázárak felhúzták az áram árát.

A professzionális kereskedők, például a nagyvállalatok nem rövid távon kereskednek, hanem a következő néhány évre előre megvásárolják az áramot a tőzsdén. Mindenféle elvárás áramlik be az ilyen határidős ügyletekbe. Bár a 2022-es válságévben az úgynevezett határidős ügyletek a várakozásokhoz képest visszaestek, a tendencia kezdetben nagyon távol állt Habeck céljától: egy 2024-es és 2025-ös akvizíció mostanában körülbelül 12 cent/kWh-ba került.

Miért nem lesz gyorsan olcsóbb az áram?

Az egyik tényező az új szélerőművek telepítésének ára. Egész Európában emelkednek a kamatok és a magas építőanyagárak nagyon megdrágítják az építkezés árát. Mindkettő szerepet játszik akkor, amikor a beruházók új szélerőművek építésén gondolkoznak. Ellentétben a gáz- vagy széntüzelésű erőművekkel, a szélturbináknak alig vannak üzemeltetési költségei (az építkezés a döntő költség). A cégek sorra állítják le a projektjeiket, mert túl költségesek. Ahhoz pedig, hogy a szárazföldön új szélerőművek épülhessenek, szükséges, hogy magasabbak legyenek az áramárak. Csak így éri meg a szélerőművek építése.

Ennek oka, hogy Európában emelkedni fognak a CO₂-kvóták árai, ami különösen meg fogja drágítani a széntüzelésű villamos energia árát. Az orosz vezetékes gáz kiesése miatt tartósan magasabb földgáz árakra számíthatunk a jövőben.

A megújulók terjedésével a hagyományos erőműveket ritkábban használják majd, de amikor használják őket, akkor az nagyon meg fog drágulni. A hagyományos erőművek továbbra is befolyásolni fogják az árakat. Hosszú távon a gázerőművek „zöld” hidrogént égetnek majd el, de ettől még valószínűleg drágább lesz az áram. Mindezt modellekbe helyezve: a szakértők az orosz agresszió előtt azt jósolták, hogy 2030-ban 6 cent/kWh lesz az áram ára a tőzsdén. Ugyanez a prognózis most 7,6 cent.

Ha ez megtörténik, Németországnak fel kellene tennie magának a nagy kérdést: 2030 után is szeretné Euró milliárdokkal támogatni a nehézipart?

A magánszemélyek teljesen más költségekkel szembesülnek. Az átlag német 2023 nyarán kb. 46 centet fizetett kWh-nként. A háztartások nemcsak az árambeszerzést és -elosztást fizetik, hanem jelentős hálózati díjakat, adókat, illetékeket, pótdíjakat fizetnek. Az energiaintenzív iparágak nagyrészt mentesülnek e többletköltség alól. Még ha a termelési költségek meg is közelítenék a hat centet, a hálózati díjak valószínűleg jelentősen emelkedik. A vonalüzemeltetők milliárdokat fektetnek be, hogy több szélenergiát szállítsanak országszerte. Ezzel párhuzamosan a helyi hálózatokat is korszerűsíteni kell, hogy egyre több elektromos autó és hőszivattyút tudjanak üzembe helyezni.

A londoni kínai negyedek története:

Londonban a Shaftesbury Avenue-tól délre, a Soho hírhedt negyedében, mégis elkülönülve tőle, találhatjuk Chinatown-t, mely helyet ad rengeteg kínai étteremnek, pékségnek, cukrászdának és mindenféle üzlethelységnek.

Az első kínai munkások a Kelet-Indiai Társaság alkalmazásában kerültek Londonba, ahol először a Limehouse kikötőben kerültek elhelyezésre. A Limehouse kikötő környéke igazi multikulturális keveredés volt már az 1700-as években is, akárcsak a mai London. Írek, indiaiak, portugálok, kínaiak, skandinávok is éltek a területen.

Limehouse kikötő 1872-ben. Kép forrása: Getty Images

Az itteni kínai negyed egészen 150 évig volt jelen, azonban ma már luxus jacht kikötővé változott. Itt találhatjuk Gordon Ramsay egyik híres éttermét is. Limehouse-ban a gőzhajók megjelenésével és Hong Kong brit gyarmatosításával tovább nőtt a kínai hajósok száma.

A Limehouse az 1900-as évekre hírhedté vált: a bordélyházakat, szerencsejátékházakat és ópiumbarlangokat egzotikus és züllött nyomornegyedeként ábrázolták a hollywoodi filmekben és könyvekben. Ilyen volt a Limehouse Nights (1916) című film is, mely a bűnözés és a társadalmi nélkülözés világaként mutatták be Limehouse-t. Nyilvánvalóan mindez a bemutatás túlzásnak bizonyult és csupán a londoni közösség szórakoztatására irányult.

Limehouse kikötői ma. Kép forrása:originalpickaxe

A Limehouse dokkjai az 1930-as években hanyatlásba kezdtek, és a 2. világháború során le is bombázták azokat. A helyi kínai lakosságnak új otthont és megélhetést kellett keresnie a háborút követően. Az 1950-es években Soho elég lepukkant negyednek számított, ezért a bérleti díjak is meglehetősen olcsónak számítottak. A kínai és más londoni bevándorlók kaptak az alkalmon és élve a lehetőséggel Sohóban találták meg új lakóhelyüket.

Mivel Soho a város közepén helyezkedett el, így a britek is gyakran látogatták a környéket, főként a katonák. A különböző konyhák kipróbálása bevett szokássá vált a londoniak körében, és az igények kiszolgálásának érdekében egyre több kínai étterem nyílt a kerületben. Ezek az éttermek főként a Gerrard Streeten nyíltak, és itt vált jelenséggé a „kínaiba járás” a londoniak körében.

Soho pirossal és a Chinatown. Kép forrása: www.traveltipsandpictures.com

Hong Kongból az 1950-es és 60-as években egyre nagyobb számban érkeztek munka és jobb élet reményében Londonba. Első számú célpontjuk a Gerrard Street éttermei voltak, hiszen angol nyelvtudás nélkül is el tudtak helyezkedni a helyi kínai éttermekben.

Az 1980-as évekre a környék nyüzsgő központtá vált, éttermek, üzletek, bárok, szalonok… mindent meg lehetett találni Chinatownban. A londoni vezetés az áramló embertömeg miatt sétálóutcává változtatta a kínai negyedet, valamint elhelyezte a mai napig is meglévő kaput és kőoroszlánokat.

A híres kapu, amely a kínai negyedet őrzi. Kép forrása: Dietmar Rabich

Nehéz választás: hol együnk Chinatownban?

Különböző árkategóriák és több, mint 80 étterem közül választhatunk, ha a londoni kínai negyedet szeretnénk étkezésünk helyszínévé választani. Először is érdemes kantoni ízeket választani, hiszen az 1950-es években alapított Chinatown első éttermei is a kantoni konyhát képviselték. Kantoni konyhát visz például a The Eight Restaurant, amit nekem is volt szerencsém kipróbálni és bátran ajánlom!

Hagyományos kantoni snack-kóstoló tál, The Eight Restaurant. (Saját kép)

Hong Kong stílusú francia toast kenyér, leöntve vaníliás krémmel, The Eight Restaurant. (Saját kép)

Ha valami élményt keresünk, de nem szakadnánk el az ételektől, a hot pot a megfelelő választás. A hot pot, magyarul „forró fazék” egy étkezési forma Kínából, melynek lényege, hogy az asztaltársaság egy forró alaplevet ül körbe, ahol saját maguk sütik meg az előre kikészített húsokat, tofut, gombócokat, különféle alapanyagokat. Általában van egy csípős és egy nem csípős alaplé, melyben főzhetünk.

A hot potozásnak van egyfajta közösség formáló ereje is, hiszen mindenki egy közös edényben főz, az alaplevekben, ami az asztal közepén található. A különböző féle alapanyagoknak köszönhetően mindenki tud találni valamit, amit szívesen fogyasztana. Mi erre az alkalomra a Haidilao Hotpot éttermet választottuk, ahol mind a kiszolgálás, mind pedig az ételek kiválóak voltak.

Alapanyagok a hot pothoz, négyféle alaplével, Haidilao Restaurant. (Saját kép)

Ezen kívül persze rengeteg éttermet találhatunk még, akár fine dining vagy más ázsiai konyhák szempontjából is. Tehát, ha Londonban járunk mindenképp érdemes egy ebédet/vacsorát a Gerrard Streeten tölteni és immár a történelem tudatában elfogyasztani a hagyományokon alapuló ételeket.

Kis kitekintés a magyar Chinatownra

Bizony Magyarországon is találhatunk, ha nem is egy egész kínai negyedet, de egy kisebb közösséget a Jegyenye utca környékén. A Duna Panda áruház közelében több étteremben próbálhatunk különlegességeket, és akár egy hot potra is beülhetünk. Nyaranta pedig Chinatown Night Market néven nyílik meg az esti kis street food piac, ahol az éttermek kis bódékba kiviszik a legnépszerűbb fogásaikat és egy közös sátor alatt mi is elfogyaszthatjuk azokat. Persze a piacocska csak nyáron van nyitva, de ezeket az ételeket bármikor kipróbálhatjuk az éttermekben is.

A magyar Chinatown Terasz a Jegenye utcánál. Kép forrása: Telekom Spots

Donald Trump amerikai elnök egyik kampányszlogenje volt, hogy megválasztását követően 24 órán belül vége lesz a háborúnak. Bár ez nem sikerült, de az amerikai elnök továbbra is első számú külpolitikai céljai között tartja az orosz-ukrán háború befejezését, mindezt azonban meglepően az ukránok kihagyásával próbálja letárgyalni. Cikkünkben Trump béketervét fogjuk közelebbről megvizsgálni.

Az kétségtelen tény, hogy az orosz-ukrán háború rengeteg áldozatot követelt. A hivatalos források szerint (ENSZ statisztika, OSINT BBC számok) 2025. február 13-ig bezárólag a háború 148.359 áldozatot követelt, beleértve a két fél katonáit és a  civil áldozatokat is.

Azonban ezek a számok a valóságban jóval nagyobbak lehetnek. Zelenszkij ukrán elnök február 16-ai nyilatkozata alapján csak az ukrán fél katonai áldozatai 46 ezer fő körül vannak. Az orosz fél veszteségei jóval magasabbak lehetnek, a BBC Russia szerint kb. 90 ezer katona halhatott meg az ukrán fronton. A valódi számok viszont akár ezt is felülmúlhatják, a legtöbb helyi tudósító és szakértő 135.000 és 200.000 fő köré teszi az orosz katonai veszteségeket.

Láthatjuk tehát, hogy a veszteségek óriásiak, 2022 februárja óta emberek százezreinek halálát követelte a háború. Az új amerikai elnök pedig elsődleges külpolitikai céljaként tekint a béke megteremtésére. Az viszont fontos kérdés, hogy milyen áron, hiszen a jelenlegi béketárgyalásokból az ukrán fél kimarad.

Trump béketervének elemzése előtt érdemes megvizsgálni mit akar a háború két fele, és miért nem sikerült eddig a béke? Az ukrán fél a 2014-es krími megszállás előtti határok visszaállítását és Ukrajna felvételét kéri a NATO-ba, hiszen ez jelentené a garanciát az ország védelmére egy későbbi orosz invázió esetén. A probléma, hogy az orosz fél ennek a teljes ellentétét szeretné: Az általa annektált négy ukrán régió (Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon) elismerését Oroszország részeként és Ukrajna NATO-tagságának megakadályozását.

Az ISW aktuális térképe az oroszok által elfoglalt területekről. Kép forrása: ISW

Ezt a két álláspontot egyszer Isztambulban már próbálták összehangolni, sikertelenül. Trump most ezt Szaúd-Arábiában próbálja feloldani, azonban még csak az orosz fél részvételével. A kiszivárgott béketárgyalás felrázta Európát a kényelmes amerikai védelemmel őrzött álmából, hiszen nemcsak az agresszorral való tárgyalás, hanem az Oroszországnak kedvező feltételek teljes elfogadását hozta le a sajtó az amerikai fél részéről.

Trump béketerve gyakorlatilag az orosz követelések elfogadása, megspékelve egy 50%-os ukrán nyersanyagból származó profittal. Elsődleges pont az ukrán erők kivonulása az orosz Kurszk régióból, az oroszok által annektált területek elismerése és Ukrajna NATO-tagságának elvetése. A háború újbóli kitörésének megakadályozását Európára hárítaná az Egyesült Államok, Európai békefenntartó erők állomásoznának Ukrajna területén.

Ebbe természetesen az Európai Unió még nem tárgyalt, ez még csak tervezet, de egyes sajtóértesülések szerint Trump 3 hetet adott az európai vezetőknek, hogy beleegyezzenek a feltételekbe. Trump a béke előtt választásokat követel Ukrajnában, ami egyértelműen az orosz félnek kedvez.

Trump továbbá az amerikai támogatásért cserébe az Egyesült Államok birtokolná, vagy kapná meg a bevételek 50%-át Ukrajna ritkaföldfém-bányászatából és egyéb természeti erőforrásaiból. Ezt Zelenszkij elutasította, de az egyezkedéseknek nincs vége.

Trump azonban Zelenszkijjel kapcsolatban elég kritikus hangvételt mutatott, X posztjaiban diktátornak nevezte őt, és utalt az alacsony támogatottságára is, ami bebizonyosodott, hogy álhír volt, Zelenszkijnek a közvéleménykutatások alapján 52-56% körüli támogatottsága lehet.

Zelenszkij és Ukrajna egyelőre nem megy bele a feltételekbe, hiszen gyakorlatilag a feltételek elfogadása veszteséget jelentene számukra. Európa számára szintén elfogadhatatlanok ezek a feltételek, hiszen győzelemmel távozna a háborúból a legnagyobb fenyegetést jelentő állam. Olyan hírek is felreppentek miszerint Trump beleegyezett abba, hogy az 1990 után csatlakozott NATO-országok területéről (beleértve Magyarországot is) vonják ki a NATO-erőket, amely óriási biztonsági kockázatot jelentene számunkra.

Mindenesetre egyelőre ezek még csak tárgyalások és az Egyesült Államok, valamint Oroszország önmagában nem dönthet a feltételekről. Az Európai Uniónak kiemelt szerepet kell játszania a békefolyamatban, olyan feltételekkel, amelyek számára is elfogadhatóak, hiszen mind az amerikai, mind az ukrán tervekben központi szerepet kap.

Minden fél a békére törekszik, és Trump is ebbe az irányba tesz erőfeszítéseket. Ugyanakkor fontos, hogy olyan megállapodás szülessen, amely nem hagyja figyelmen kívül Ukrajna érdekeit, mert ez súlyos biztonsági kockázatot jelentene Európa, beleértve Magyarország számára is. 

Az Az európai monarchiák bemutatásával foglalkozó cikksorozat utolsó részében további két államot tartok fontosnak bemutatni: Belgiumot és Dániát. Ugyan mindkét országot alkotmányos monarchiaként szokás kategorizálni, a két monarchia története és működési modellje sajátos vonásokat mutat ami egy részletes elemzést is indokolttá tesz.

Belgium

A Belga Királyság az 1830-as forradalom végeztével születtetett meg, hiszen az ország ekkor függetlenedett Hollandiától. I. Lipót belga király megkoronázása egyben az ország alkotmányos monarchikus berendezkedésének kezdetét is jelentette, ugyanis más, hosszabb történelemmel rendelkező európai monarchiákkal ellentétben Belgiumban a királyi hatalom már a kezdetektől fogva mellőzte az abszolút monarchia jegyeit – legalább is elméleti szinten. Az uralkodó szerepe a kezdetekben még dominánsabb volt – I. Lipót a belga külpolitika (gyarmatosítás) fő ideológusa volt – de a funkció az évtizedek során egyre inkább ceremoniálissá vált. Belgium politikai közélete mindig is érzékeny volt a monarchikus hagyományok és a modernizáció közötti egyensúly fenntartására, így az államforma morális szempontból napjainkban is sok támadás célkeresztjében áll.

A belga monarchia egyedülállóságát az is alátámasztja, hogy az ország rendkívül diverzifikált etnikai és kulturális képpel rendelkezik. Az ország két fő népcsoportja – a flamandok és a vallonok közötti feszültségek enyhítésében a király hagyományosan semleges és egységesítő szerepet játszik. Ez a funkció különösen fontos volt Albert király uralkodása alatt, aki a XX. század elején rendkívül népszerű volt mindkét népcsoport körében.

Az 1934-ben elhunyt I. Albert király

Forrás: Britannica

Jelenlegi Fülöp király ül a belga trónon apja 2013-as lemondása óta. Fülöp sokak szerint a modern belga monarchia megtestesítője, aki nagy figyelmet fordít a nemzetközi kapcsolatokra, különösen az Európai Unión belüli szerepre. A király rendszeresen képviseli az országot külföldi állami látogatásokon, miközben az országon belüli szociális és kulturális projektekben is aktív szerepet vállal. Az uralkodó családja közkedvelt és nagy tiszteletnek örvend, de a monarchiaszkeptikus politikai szereplők hangja időről időre felerősödik, ami kedvezőtlen fényben tűnteti fel a monarchia intézményét, különösen a királyi család 19. századi – emberi jogokat sértő gyarmati és rasszista cselekedetire hivatkozva.

Dánia

A Dán Királyság nagy kontrasztban áll a belgával, hiszen Dánia a világ egyik legrégebbi monarchiája, amely több mint ezer éves történelemre tekint vissza. 2024. januárjáig II. Margit királynő, 1972 óta szolgálta országát és rendkívüli népszerűségnek örvendett megnyerő személyisége miatt mind Dániában, mind a világ többi pontján. Margit királynő az első női uralkodó volt az ország történetében, miután az 1953-as alkotmánymódosítás megszüntette a nők trónöröklésének akadályait.

A királynő művészi érzékenysége és kultúra iránti elhivatottsága hozzájárult ahhoz, hogy a dán monarchia modern és progresszív arculatot kapjon. Margit királynő nem csupán, mint dán uralkodó, hanem mint nemzetközi szinten elismert festőművész vált híressé, ami a személyét övező tiszteletet tovább erősíti. 2024-ben fia, X. Frigyes javára mondott le a trónról 52 év uralkodás után.

II. Margit korábbi dán királynő

Forrás: index

A dán uralkodói dinasztia nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre és a globális felmelegedés elleni küzdelemre. A királyi család több tagja rendszeresen vesz részt klímavédelmi akciókban és a fenntartható innováció támogatásában, amivel a dán politikai és társadalmi összhang egyik fontos példájává váltak. A fenntarthatósági szemlélet a királyi paloták üzemeltetésétől kezdve a nemzetközi érdekek képviseletéig áthatja a monarchia mindennapjait.

Belgium és Dánia monarchiái különleges helyet foglalnak el Európa történelmi és kulturális palettáján. Mindkét monarchia sikeresen talált egyensúlyra a hagyományok tisztelete és a modernizáció között. Belgiumban a király szerepe az etnikai és kulturális feszültségek enyhítésében meghatározó, míg Dániában a fenntarthatóságra és a kulturális értékek megőrzésén van a hangsúly.

Cikksorozatunk utolsó részének végére kijelenthető, hogy az európai monarchiák változatos történelmi fejlődésen mentek keresztül. Néhány országban akár a középkor kezdetéig kell visszatekintenünk az államforma történetének áttekintéséhez, valahol azonban elég pár száz évet vizsgálnunk. Néhol a monarchikus berendezkedés instabil és kihívásokkal néz szembe, de sok államban sikeresnek és jövőtállónak tekinthető az alkotmányos monarchia intézménye. Az összes bemutatott országra igaz azonban, hogy a 21. század változó értékrendje nagy hatással van az uralkodói családok cselekedeteire és az államfők által képviselt ügyek alakulására.

Egyre több alkalommal hallhatjuk a greenwashing fogalmat. Mit jelent ez? Miért aktuális nekünk?

A greenwashing egy olyan marketing- vagy PR-stratégia, amelynek az a célja, hogy egy vállalat, termék vagy szolgáltatás környezetbarátnak, fenntarthatónak tűnjön, miközben a valóságban nem felel meg ezeknek az elveknek. Lényegében a vállalatok zöld kezdeményezésekről szóló állításokat tesznek, hogy jobb képet fessenek magukról a fogyasztókkal szemében, de ezek az állítások gyakran megtévesztőek vagy alaptalanok.

A fenntarthatóság azonban nem játék: globalizált világunk környezetszennyező hatásai nem áltevékenységekért kiáltanak, hanem tényleges cselekedetért.

A greenwashing etikailag végtelenül aggályos.

Ennek oka alapvetően az, hogy félrevezeti a fogyasztókat. A vállalatok gyakran környezetvédőnek mutatják magukat, miközben semmit nem tesznek a fenntarthatóság érdekében. Ezzel azonban a vásárlókat arra ösztönzik, hogy olyan termékeket vagy szolgáltatásokat válasszanak, amelyekről azt hiszik, hogy környezetbarátak. Ez a fajta megtévesztés aláássa a vállalatok és a fogyasztók közötti bizalmat. Amikor kiderül, hogy egy cég nem tartja be ígéreteit a fenntarthatóság terén, hitelessége megrendül, ami hosszú távon negatív hatást gyakorol a profittermelésére és a megítélésére:

A legfontosabb azonban, hogy a greenwashing akadályozza a valódi változást, mert eltereli a figyelmet azokról a cégekről, amelyek ténylegesen törekednek a fenntartható működésre, és helyette egy hamis zöld imázs mögé bújnak: ahelyett, hogy a vállalatok valós lépéseket tennének a környezet védelme érdekében, csupán látszatintézkedésekkel és megvezetéssel próbálnak előnyt kovácsolni.

 (forrás: https://www.un.org/en/climatechange/science/climate-issues/greenwashing)

Hogyan ismerheti fel az individuum a greenwashingot?

A vállalat által kommunikált üzenetek konzisztenciája kulcsfontosságú tényező a fenntarthatóságra vonatkozó állítások hitelességének értékelésében: ha egy cég egy terméket „ökológiai” vagy „fenntartható” minősítéssel hirdet, érdemes alaposan megvizsgálni, hogy az adott üzenet mennyire következetes a cég többi terméke és szolgáltatása tekintetében. Az ilyen üzenetek és a kereskedelmi gyakorlatok közötti eltérések ugyanis gyanúra adhatnak okot, hiszen könnyen arra engednek következtetni, hogy a vállalat csupán marketingfogásokra támaszkodik. Továbbá a hirdetésekben alkalmazott kifejezések pontos jelentése szintén elengedhetetlen a greenwashing azonosításához. A „zöld” jelzővel ellátott termékek esetében a fogyasztóknak muszáj részletesen átgondolniuk, mit takar ez a megfogalmazás. A hirtelen narratíva-változások, a homályos vagy üres kifejezések, valamint a konkrét, ellenőrizhető adatokat nélkülöző állítások azt jelentik: a cég nem rendelkezik valós környezeti elkötelezettséggel.

A harmadik fél, például a Greenpeace vagy a Cruelty Free International által kiállított tanúsítványok megléte meghatározó a fenntarthatósági állítások hitelességének ellenőrzésében. Célszerű figyelembe venni, hogy a vállalat szerepel-e olyan fenntarthatósági indexeken vagy jelentésekben, amelyek objektíven értékelik a cég környezeti teljesítményét. A kibocsátó éves fenntarthatósági jelentései szintén értékes forrást nyújtanak, amelyekben részletesen bemutatják az elért eredményeket, a jövőbeli terveket és azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek a fenntarthatósági céljaik megvalósítása során.

Mi akkor a helyes lépés? Milyen szempontok alapján vásároljunk, ha tenni akarunk a környezetünkért?

A másodkézből való vásárlás a túltermelés és a túlfogyasztás egyik hatásos eszköze. Amennyiben a népesség túlnyomó része használt termékeket, pl. textíliákat, bútort, járművet… vásárol, a nagy cégek, amelyek a világ széndioxid-kibocsátásának jelentős részéért felelnek, hosszú távon csökkenteni fogják a termelést, így kevesebb árucikk kerül a piacra, majd a szemétbe, hiszen ezen dolgok nagy része sohasem jut el a vásárlók otthonába. Ez a fogyasztói hozzáállás egyébként nem kizárólag a környezetünknek, és így a fenntartható fejlődésnek kedvez: a pénztárcánkat is jelentős mértékben megkíméli, emellett pedig tudatosabb életre nevel minket.

A fenntarthatóság kérdése nem csupán a nagyvállalatok felelőssége, hanem minden egyes fogyasztóé, így bizony a miénk is. A környezettudatos választások tudatosítása, a greenwashing felismerése és elkerülése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valós változást érjünk el a bolygó megóvásában. Az egyéni felelősségvállalás révén támogathatjuk azokat a vállalatokat, amelyek tényleges erőfeszítéseket tesznek a fenntartható működés érdekében, és elutasíthatjuk azokat, akik csupán látszatintézkedésekkel igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat. Merjünk utánanézni adatoknak, és megkérdőjelezni a társadalmi nyomást a túlfogyasztásra! Ezáltal nemcsak a környezetünkért, hanem a hiteles és átlátható vállalati gyakorlatokért is aktívan tehetünk.

(Borítókép forrása: https://www.mightybytes.com/blog/digital-greenwashing-guide/)

Számos történettudományi, jogtudományi, valamint pszichológia értekezés témáját öleli fel Franciaország császárának élete, briliáns fegyvertényei, jogreformáló tevékenysége, vagy bizonyos esetekben akár intenzív magánélete is.

A XVIII.-XIX. század egyik legmeghatározóbb államférfiját számos fényben, számos ideológiai és teoretikai koncepció alapján igyekeztek már ábrázolni, azonban kivételesen a jelenlegi tematika szempontjából ezen már más formában terjedelmesen kifejtett megközelítések mellőzésre kerülnek. Megkerülhetetlen elemnek kell tekinteni azonban életének legfontosabb döntési szituációit, melyek hozzájárultak személyiségének markáns átalakulásához.

Köztudomású ugyan Napóleon számos jellemvonása, megkerülhetetlen élete korai szakaszával, az idealista-nacionalista elveket valló ifjabb korzikai gondolataival foglalkozni, kit mindinkább a felvilágosodás eszmerendszere, mint személyes utilitarianizmusa motivált élete kezdeti szakaszában.[1]

 (Jacques Marie Gaston Onfroy de Breville: Napóleon Brienne-ben.; Forrás: worldhistory.org)

A téma minél objektívabb analízise végett ezen elemzés eszközeként kizárólag élete történettudomány által igazolt, ránk maradt feljegyzései, életrajzokban rögzített történettudományi tények, valamint önnön művei szolgáltak. Ezen elemek segítésével életállomásai, döntéshozatalai, valamint lelki folyamatai hozzáférhetővé válnak, az olvasó megértheti az általa elkövetett cselekedetek súlyát, életbeli megközelítésének folyamatos alakulását és pragmatistává, már-már machiavellistává válását.

Fiatal, idealista időszaka, melyet anyaszigete, Korzika függetlenségébe vetett hite határozott meg, első hadjáratai és Josephine Beuharnais iránt táplált érzelmei, majd az 1799-es, Brumaire[2] 18-19-i államcsíny utáni korszaka, melyben jellemzően már a hideg számítás, kalkuláció és erős bizalmatlanság dominált környezete felé.[3]

Ezen történések egyik közös pontja a hatalom fokozatosságának megjelenése, annak egyre felügyeletlenebb, korlátlanabb, s kontroll nélküli mivoltja. Az említett kritériumok megjelennek Philip Zimbardo mikrokörnyezetben lefolytatott kísérletei során is  [4].  Így a továbbiakban ezen hatások a hatalmi korrupció begyűrűzésének elemzése alkotja majd a személyiségére vonatkoztatott elemzés gerincét.

Idealista behatás, annak megszűnése

Ugyan a köztudatban Napóleon szinte már-már az emberi, individuális, megzabolázhatatlan és gátlástalan emberi ambíció megtestesüléseként el tovább, döntései kizárólag fiatalkorában bekövetkezett töréspontjainak, csalódásainak és frusztrációjának figyelembevételével érthetőek meg, későbbi cselekedetei ifjúkori katalizátorok nélkül nem jöhettek volna létre. 

(Andrea Appiani: Napóleon első konzulként, Forrás: 1st-art-gallery.com)

Az 1769-ben, Ajacció-ban világra jött Napóleon korzikai, olasz ajkú nemesi család sarjaként nehezen lelte meg identitását az ancien régime Francia Királyságában, melynek ellenségességét, a vele együtt tanuló arisztokrata származású kadétok megvetését, kívülállóságának érzékeltetését folyton-folyvást mindennapjai részének érezte. Így kezdetben természetes reakcióként alakult ki benne a francia nepotizmus megvetése, tágabb értelemben a francia elnyomók gyűlölete, szembehelyezve őket a korzikaiak idealisztikus képével. [5]

Nacionalista nézeteinek alátámasztásaként nagy hatást gyakorolt rá a felvilágosodás filozófiájának, antiabszolutista behatása is. Jelentős mértékű idealizmust mutat eszmerendszere, legnagyobb hatással Rousseau nézetei voltak rá, azokat teljes mértékben magáénak vallotta, összekötve Korzika függetlenségéről szőtt ábrándjaival. [6]

Fontos változást jelentett életében a francia forradalom 1789-es kitörése, melynek következtében teljes mértékben azonosulni tudott ideáinak látszólagos beteljesülésével. Továbbá is erős maradt benne a korzikai identitástudat, Franciaországot, mint állami entitást azonban már egy elveinek megfelelőbb tényezőjeként szemlélte. Üdvözölte továbbá azon tényt, hogy a nemesi kiváltságok eltörlése utat nyitott számára a magasabb katonai pozíciók felé[7], így joggal merülhet föl idealizmusának és ambíciójának ellentmondása.

További töréspontot jelentett neki korábbi példaképe, Pasquale Paoli megvetése. A korzikai szabadságharcos messzemenő ellenszenvet tanúsított a Bonaparte családdal szemben, aktívan támogatva politikai ellenfeleiket a szigeten.[8] Ezen ideális szabadságharcosi kép ellenfélként való fellépése tekinthető az egyik legfontosabb töréspontnak Napóleon fiatalkorában. Korábbi nézetei önnön magukat cáfolták meg, képviselői felléptek a fiatal tiszt ellen. Innentől kezdve Napóleon hozzáállása mind a visszaemlékezéseiben, mind pedig politikai manővereit tekintve célirányosan a magasabb pozíció, társadalmi presztízs elérése szolgált:

„Becsvágyónak hisznek, mert fiatal és heves természetű vagyok. Mit válaszolhatnék egy ilyen rágalomra?”[9]

Ekképpen írta le a saját szerepét későbbi művében Bonaparte. Kevés olyan idézet van mely ehhez fogható tisztaságot ad az olvasó kezébe.

A szituáció radikális megváltozásának következtében egy erős morális rendelkező ifjú értékrendjével szemben  felerősödtek az ambíciót előtérbe helyező személyes karakterjegyek, eddigi elhatározottsága s kimagasló intelligenciája már hideg, hűvös kalkulációval párosult, mellyel kapcsolatban tudatosan használta ki magnetikus karizmáját céljainak elérése érdekében.

Ezen változások legfőbb kiindulópontja a fiatalkori ideák törése mellett katonai karrierének felívelésében keresendő[10], mely szinte teljes mértékű autonómiát biztosított számára, s felívelő népszerűségének köszönhetően már felelősségre vonás terhe nélkül diktálhatott békefeltételeket a Habsburg Birodalomnak. [11]

(Jacques-Louis David: Napóleon császár a Tuileries-i dolgozószobájában. Forrás: britannica.com)

Ezen hadjáratot megismerve ő maga is megnyilvánult a kérdésben. Szárnysegédeinek többször kijelentette: Nem tud már engedelmeskedni többé, megízlelte a hatalmat és erről nem tud lemondani.

Tudatos hidegség

Az előző részben említett törés egyik legfőbb jele az 1799-es egyiptomi hadjárat során jelent meg a publikum számára is. A katonai hadművelet legfontosabb célja India elvágása lett volna Nagy-Britanniától, azonban stratégiai céljait nem volt képes teljesíteni. Ezt látva Bonaparte meghozta karrierje első, történettudományban máig vitatott megítélés alá eső döntését: hadseregét a brit blokád fenyegetése miatt Egyiptomban hagyva, csekély számú kísérettel érkezett vissza Franciaországba.

A konzekvencia, melyet Bonaparte levont, nem tartalmazhatta a de facto veresége elismerését: Szimbolikus cselekedetek nyomán, ügyes kommunikációval képes volt fenntartani, sőt növelni a francia nép szimpátiáját. Ezt nem csupán önnön személye elismertetéséért tette, pszichéjében a publikum felé mutatott személye teljes mértékben megegyezett a hatalom birtokosával, belső kényszer irányult felé ezen pozíció megőrzéséhez, sőt kifejezett megerősítéséhez.

Erős kontrasztot jelentett számára a felesége, Josephine irányába mutatott attitűdje. Napóleon intenzíven, már-már gyermeki rajongással viszonyult feleségéhez, teljes mértékben alávetette magát érzéseinek. [12] Azonban miután a hatalom lépcsőfokain Bonaparte 1804-ben eljutott a császári címig, a későbbiekben felesége irányában táplált érzései másodlagossá váltak dinasztiaalapítási ambíciójához képest. [13]

A hatalom megszerzésének következtében ezen erős akaratú úriember teljes mértékben hatalmának természetéhez idomulva, feladata idealista és moralista álláspontjait, teljes mértékben utiliter szempontból közelítette meg a környezetében fenntartott emberi kapcsolatait.

A külső kommunikáció, publikus személy fenntartása teljes mértékben felemésztette a kezdetben intellektuálisan érdeklődő, világ felé filozofikus naivitással viszonyuló korzikai lelkületét, átadva a helyét a hatalmat önnönmagáért fenntartó, ennek vitatása esetén megtorlásra nem rest személynek, amely végül hübrisz-effektusából kifolyólag, téves megítélések sorát követően 1815-ben Európa egyik legkimagaslóbb, s egyben egyik legtragikusabb személyiségének bukásához is vezetett.

[1] A.Z Manfred: Napóleon, Kossuth Könyvkiadó/Gondolat könykiadó, 1982. 9.-31. o

[2] A francia forradalmi naptár november hónapja

[3] A.Z Manfred: Napóleon, Kossuth Könyvkiadó/Gondolat könykiadó, 1982. 200-226. o

[4] Haney, C., W. Banks, and P. Zimbardo. 1973. Interpersonal dynamics of a simulated prison. International Journal of Criminology and Penology 1: 69–97.

[5] A. Chuquet: La jeunesse de Napoléon. II.köt. 33 old.

[6] F. G Healey: Rouessau et Napoléon. Genf-Párizs 1957.

[7] L. Madelin: Historie du Consulat et de l’ Empire. I. köt. 70-71 old.

[8] Roi Joseph: Mémoires. I.köt. 44. old.

[9]  Napoleon Bonaparte: Az uralkodás művészete, 11. old

[10] 1796-ban az itáliai csapatok főparancsnokává nevezték ki

[11] Campo Fornio-i béke, 1797

[12] Lásd: Napoleon feleségéhez intézett, privát levelei

[13] 1810-ben megtörtént a császár által kikényszerített válás

2024. október 1-jével új vezérigazgatója lett a PwC Magyarországnak, a világ egyik vezető könyvvizsgáló és adótanácsadó cégének, Radványi László személyében. Radványi első interjúját az Index.hu-nak adta, melyben kitért 5 olyan világtrendre, melyek, ha nem is alapjaiban, de megfogják változtatni a minket körülvevő világgazdaságot. A PwC vezetője által említett 5 trend, a klímaváltozás, a technológia fejlődése, a demográfiai válság, a vélemények polarizációja és a szociális instabilitás volt. Habár ezen trendek egyszerre éreztetik hatásukat, érdemes megvizsgálni azt is, hogy külön-külön milyen hatást tudnak gyakorolni a mindennapi éltünkre, és a makrogazdaságra is.

Valószínűleg mindannyian használtuk már az AI (mesterséges intelligencia) valamilyen formáját.

A ChatGPT látogatóinak száma. (forrás: SEO.ai; Oecenomus Gazdaságkutató Alapítvány)

A ChatGPT-ről nem túlzás kijelenteni: a mindennapi életünk része lett. Érdekessége és egyben egyedisége azonban az AI-nak, hogy míg a korábbi technológiai innovációk elsősorban a munkaintenzív iparágakba hoztak a termelést megkönnyítő és hatékonyabbá tevő újításokat, addig az AI főként a tipikusan fehérgalléros iparágakba tud hatékonyság növelő hatásokat kiváltani. Az Indeed vállalat felmérései szerint, a generatív AI a szofteverfejlesztési és programozási feladatok 95%-át képes ma már ellátni, ezt követően pedig leginkább a jogi, számviteli területeken lehet alkalmazni. Ezek után nem meglepő, hogy az IMF (Nemzetközi Valutaalap) 2024-es felmérései szerint, a fejlettországokban az állások kb. 60%-át érinti az AI megjelenése valamilyen formában, míg ez az arány a fejlődő országok esetében csak 20-30%.

Az AI mára már szinte minden iparágba beszivárgott valamilyen szinten. A technológiai újításnak azonban (nem különbözve elődeitől) egy célja van: a hatékonyság, a produktivitás növelése. Ezek mellett, a vállalatok várakozásaihoz hozzátartozik még a költségek csökkentése, a K+F támogatása és a magasabb hozzáadott értékű feladatok felé való elmozdulás is.

A világon a szervezetek által a generatív mesterséges intelligenciától várt legfontosabb előnyök 2024-ben. (Forrás: Statista; Oecenomus Gazdaságkutató Alapítvány)

 Jogosan merül fel a kérdés, hogy a generatív AI megjelenése a mindennapi életünkben, milyen hatással lesz a munkaerőpiacra és hogyan fog hatni a mai standard munkakörök alakulására?

A robotizáció és automatizáció kapcsán korábban, mondhatni jogosan merült fel az a félelem, hogy el fogja venni az elsősorban kékgalléros, munkaintenzív iparágakban a humánerőforrás szerepét. Utólag azonban látható, hogy ez a félelem, ha nem is teljesen, de alaptalan volt, hiszen a piac egyik (bár nem túl sok van) jó tulajdonsága közé tartozik a megváltozott körülményekhez és preferenciákhoz való gyors alkalmazkodás.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint, habár 1990-ben még csak 2,3 milliárd munkavállaló volt, addig ez a szám 2020-ra további egy milliárd fővel duzzadt fel, mindezt úgy, hogy a technológiai vívmányok egyre nagyobb mértéket öltöttek és egyre elterjedtebbekké is váltak.

Habár a felelőtlen optimizmus mindig veszélyes, némi kétkedéssel ugyan, de tekinthetünk a generatív AI munkaerőpiaci hatásaira is bizakodóan. Az AI egyelőre nem vesz el konkrét munkaköröket, habár ez a jövőben feltehetőleg meg fog változni, mégis számíthatunk a piac alkalmazkodóképességére és az intézmények felelősségteljes magatartására. A komplex, stratégiai összefüggéseket átlátó, problémamegoldó feladatokat még nem képes elvégezni, az egyszerűbb, főként adminisztratív feladatokat már most is kiválóan tudja végrehajtani az AI. Ebből fakadóan számíthatunk arra, hogy főként ezeken a területeken látható majd munkaerőpiaci átrendeződés, mely egyben gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést is indukálhat majd magával.

Az AI-nak a vállalati életbe való aktív beintegrálódásának számos jóléti következménye is lehet. A generatív AI segítségével a vállalatok magasabb produktivitást tudnak elérni, közel azonos erőforrásokkal, így végre valós realitássá válhatnak olyan jóléti intézkedések is, mint a 4 napos munkahét, vagy a rövidebb munkanapok.

Egy biztos: az Ipar4.0, korunk ipari forradalma, sokkal gyorsabban fogja alakítani a gazdaság és munkaerőpiac struktúráját, mint elődei. Ennek elsősorban versenyképességbéli okai vannak. Az a vállalat, amelyik nem integrálja folyamataiba az AI-t, olyan lemaradást fog elszenvedni, mely hosszútávon nem lesz behozható. Ennek okán, sem nekünk civileknek, sem pedig az államnak nem szabad tétlenül tekintenünk ezekre a folyamatokra. Az államnak készen kell állnia, az AI okozta piaci torzulásokat a formális intézményeken keresztül való kezelésére, nekünk pedig arra, hogy minél gyorsabban kezeljük az AI okozta kihívásokat.