Reaktor

A szerző a kötetben elsősorban azt a - forrásai szerint helytelen - nézőpontot bírálja, ami szerint a nagy földrajzi felfedezések kora és a kora újkor önmagában egyedül az európai dominanciáról ismerszik meg, s hogy a világ legerősebb katonai és közigazgatási térségeként az európaiak a saját erőfölényükkel alapozták meg a mai súlyukat a mindennapok külügyeiben. Ezt a gondolkodásmódot nevezzük eurocentrizmusnak. A szerző azonban rámutat: nem feltétlenül vezet helyes eredményre ez a nézőpont, mert elhanyagol rengeteg fontos körülményt, kezdve a járványok szerepétől egészen a komplett ázsiai térség - szintén rohamosnak nevezhető - fejlődéséig. Kilépve az eurocentrizmusból olyan körülményeket ismerhetünk meg, melyek teljesen átformálják nem csak a nagy földrajzi felfedezésekről, de az egész kora újkori szerepünkről alkotott képünket.

Az európaiak expanzióról alkotott képe a szerző állítása szerint meglehetősen egysíkú, abban a gondolatkörben él, hogy amit az európai konkvisztádorok véghezvittek, az világszinten unikális produktum volt, ami nem a teljes igazság. A társadalmi fejlettséget az cáfolja, hogy a földrajzi felfedezések jó része nem állami, hanem a mai szó értelmében magánvállalkozás volt.

A katonai és taktikai fölényt az cáfolja, hogy a terjeszkedésekor a hódítók nem tömeges haderők voltak, hanem kisebb „gerilla” csapatok. Emellett amikor mégis nagyobb haderő-egység bevetésére került volna sor, azok kiképzésében és harci stílusában teljes mértékben azokhoz a csatározásokhoz voltak szokva, amiket „otthon” megszoktak: a szomszédaikkal való harcot. Mivel azonban egy addig soha nem érintett társadalmi csoporttal kerültek szembe, ezért ezek egy az egyben nem voltak alkalmazhatóak. Az európai csatatereken egyértelmű technikai fölényt jelentő megoldások (lőfegyver, ágyú) nem voltak bevetve a meghódított területeken, a közelharc során az előnyt az acél fegyverzet és páncél jelentette. E tekintetben tehát – a szerző szerint –

Az amerikai térnyerést a modern kultúra magasztosabban kezeli, mint amennyire a valóság indokolja. Sharman kiemelt figyelemmel kezeli a térség legfontosabb hódítóit, a spanyolokat. Kezdetben a mapucsok elleni csatározásokat említi: bár társadalmilag „belénk égett” a kép, hogy a konkvisztádorok nagy, díszes és felszerelt seregekkel jelentek meg a primitív és elmaradott bennszülöttekkel szemben, ez a kép sok szempontból nem helyes történetileg. A mapucsok olyan fejlett és hosszantartó ellenállást tanúsítottak, hogy az 1550-es évekig teljes egészében kiűzték a hódítókat a területeikről, vezetőiket pedig megölték és megették (itt megjegyezném hogy nyilván nem a mi értelmezésünkben vett kulturális fölényről, hanem a taktikai és erőfölényről beszélek). Globálisan értelmezve viszont a mapucsok még kulturális előnyben is voltak:

A portugálok Kelet-Afrikában folytatott katonai műveletei is cáfolják a tiszta dominanciáról alkotott eurocentrikus képet. A kereskedelem és a tengeri uralom megtartása végett kulcsfontosságú part menti városokban a portugáloknak létfontosságú volt a felügyelet. Itt azonban több fronton is ellenállásba ütköztek, ami nem csak a belső területek felé való terjeszkedést hiúsította meg, hanem még meg is kérdőjelezte a tengeri uralom státuszát. Egyrészt a helyi szuahéli lakosság reagált agresszívan, másrészt az oszmán birodalom támadta rendszeresen az erődöket. A part menti fölény azért maradt meg, de egyúttal korlátozódott csak a tengerrel határos városokra, mert a portugálok a hajókra szerelt ágyúival tengeri csatákban gyorsan győzelmet arattak. Ezen túlmenően azonban

A könyv tanulsága számomra különleges értékkel bírt, és jó időben is olvastam: az orosz-ukrán konfliktus hónapok óta tartó hírei mellett sokkal több értelmet nyertek bizonyos világpolitikai események úgy, hogy már nem azon az eurocentrikus körvonalon belül gondolkodom, mint eddig. Ahogy a szerző az utolsó fejezetben is kifejti, a globális nézőpont minden egyén számára nehezen elsajátítható, de nagyon sok tanulsággal jár, s én úgy gondolom, hogy ezt a szellemi áldozatot egy egyetemista korú embernek mindenképpen meg kell hoznia, éljen bárhol is a világban.

Cikksorozatunk záró részében Litvániát, a legdélebb balti államot mutatjuk be. Litvánia az egyedüli, amely (egységes) középkori államisággal rendelkezik, ráadásul német jelleg és vezetők nélkül. Sorsa összefonódott Lengyelországgal és Oroszországgal is. Orosz lakossága ugyanakkor jóval csekélyebb a másik két országénál, így a helyi oroszok teljesen más helyzetben vannak.

Litvánia

A maga 2,7 milliós lakosságával a legnépesebb a balti államok közül. Lakosságának 80-85%-a litván származású, vagyis

A legnagyobb kisebbség a lengyel – 6-6,5% -, míg az oroszok csak nagyjából 5%-ot jelentenek. Mindez teljesen más helyzetet teremt az oroszokhoz való viszonyulásban. Litvánia fővárosa Vilnius – a maga 550 ezer fős lakosságával.

Az egyetlen történelmi állam

A balti országokat megnézve azt láthatjuk, hogy finnugor és balti törzsek telepedtek le viszonylag régen a területen, akik egybeolvadni nem tudtak, és nagyon sokáig nem vették fel a kereszténységet. Ezt jellemzően a Német Lovagrend érte el náluk, majd megjelent egy német nemesség, egy német városi polgárság, míg a helyi népek megmaradtak jobbágynak. Litvániában ez másképp zajlott: fel tudták venni a harcot a Német Lovagrenddel, és az első nagyfejedelemként említett uralkodó, Mindaugas 1250 körül önként vette fel a kereszténységet és – a mi Szent Istvánunkhoz hasonló módon – letörte az ellene lázadó litvánokat. IV. Ince pápától koronát is kapott, ugyanakkor később visszatért a pogány hitre.

miután a Jagelló-ház őse, Jagelló (megkeresztelkedése után Ulászló) feleségül vette Nagy Lajos lengyel és magyar király lányát, Hedviget, ezzel létrejött a lengyel-litván perszonálunió. Mindkét ország nagy ellenfele a Német Lovagrend volt – a litvánok 1283 óta álltak hadban velük -, akiket Jogaila és unokatestvére, a litván nagyfejedelem (Vytautas vagy Vitold) 1410-ben a grünwaldi csatában vert le és vette vissza az etnikailag litván területeit. Ezen területet maguk a litvánok keresztelték meg az 1410-es években. (Teljes mértékben tehát ők a legkésőbbi keresztény nép Európában, nem az észtek, de a litván vezetők megtérése már az 1200-as években megkezdődött).

Vytautas litván nagyfejedelem ábrázolása (forrás: wikipedia.org)

Lengyel hatás

Vytautas nagyfejedelem halála után még nem jött létre az az egységes lengyel-litván állam, amely a kora újkorban létezett, hiszen maguk választhatták meg uralkodóikat, de lengyel jóváhagyással. Persze többször is unió állt fenn a két ország közt, emellett a két nemzet nemességének együttműködését jogilag is rögzítették, ahogy a jogrend is hasonlóan fejlődött, amely később mindkét ország vesztét okozta.

A Lengyel-Litván Unió bár 1385 óta létezett, véglegesen 1569-ben jött létre. Közös lett az országgyűlés és a külpolitika, de a pénzügyek nem teljesen. Ez vezetett ahhoz, hogy

mivel szert akartak tenni a helyi hivatalokra és a pénzre, ennek következtében a litván nemesség egy része ellengyelesedett.

A másik nagy probléma a liberum veto jogköre, vagyis, hogy az országgyűlés csak egyhangúan hozhatott törvényeket. Ez hozzájárult a lengyel-litván állam meggyengüléséhez, így az ország felosztásához is, amelynek következtében

Orosz elnyomás

A lengyel hagyományokat is átvevő litvánok természetesen nem tudtak belenyugodni az orosz uralomba:

így az 1830-as lengyel felkeléshez is csatlakoztak (emiatt a térség egyik legrégebbi egyetemét, a Báthory István által alapított vilniusi egyetemet bezárták).

Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyfejedelem alapította Közép-Kelet-Európa egyik legrégebbi egyetemét Vilniusban (forrás: wikipedia.org)

A röghöz kötött jobbágyságot csak 1861-ben, az általános birodalmi jobbágyfelszabadítással szabadították fel, eredetileg ugyanazon feltételekkel mint Oroszországban, vagyis a földeket nem kapták meg (az egykori Lengyelországban igen). Ezen 1863-ban változtattak az egy évvel korábbi, lengyel-litván felkelés hatására, bár ennek célja a függetlenség volt, nem a földek megszerzése. Mintegy 22 ezer embert végeztek ki vagy üldöztek el, emellett betiltották a latin betűs írások kiadását (1904-ig állt fenn), bezárták az iskolákat (az általános iskolák kivételével, ahol az orosz lesz az oktatás nyelve).

A következő évtizedek az ellenállás éveivé váltak. Sorra alakultak a függetlenséget vagy az autonómiát követelő lapok és mozgalmak, mind Litvánia területén, mind a Birodalom más városaiban (például Szentpéterváron), mind pedig külföldön.

Az ismét független Litvánia

A független litván állam, mely többségében litván etnikumú,

így földosztásba kezdett. Politikailag ugyanakkor kifejezetten instabilnak tűnt: puccs puccskísérlet hátán jellemezte egészen a szovjet megszállásig, több baloldali pártot betiltottak, kommunista vezetőket végeztek ki, ugyanakkor több radikális nacionalista katonai vezető és történész is börtönbe került a függetlenség két évtizedében. A Vatikánnal is csak hosszú idő után sikerült megegyezniük a vilniusi egyházmegyét illetően.

Megkezdődnek a deportálások, főleg papokat és értelmiségieket vittek el – egyébként kevésbé volt súlyos, mint az észteknél, vagy különösen is a letteknél. Mindeközben illegálisan működött egy szovjetellenes kormány, ezt az 1941-ben bevonuló nácik ugyanakkor nem ismeték el, hanem saját kollaboráns kormányt alakítottak.

A Vörös Hadsereg 1944-ben tért vissza, de az egykor Németországhoz tartozó (és a versailles-i béke következtében litván fennhatóság alá kerülő) területeket csak 1945-ben érték el.

Itt is a tömeges kolhozosítás vetett véget az akciónak, amelyet pedig tömeges deportálás előzött meg. Megkezdődött az erőszakos iparosítás, illetve az oroszok betelepítése is. Ez utóbbi ugyanakkor nem jelentett akkora tömeget, mint a másik két országban, 1989-ben sem érték el a lakosság 10%-át.

Az oroszok ma

Két említendő jelenség van: az egyik a kalinyingrádi kerület, amelyet legkönnyebben Fehéroroszországon és Litvánián keresztül tudnak elérni az oroszok. Ez állandó fenyegetettség Litvánia számára. A másik pedig az, hogy a helyi oroszok hangot adnak annak, hogy támogatják Putyin háborúját Ukrajna ellen. Kalinyingrád nem az orosz kisebbség kérdéséhez tartozik, de kifejezi az Oroszországgal való viszonyt: Litvánia úgy tekint a kerületre, mint egy Moszkva elleni fegyverre (pl.: nem engedik át az unió által szankcionált árucikkeket, korlátozzák a közlekedést stb.).

Etnikai arányok Litvániában (forrás: researchgate.net)

Az orosz lakosság megnyilvánulásai viszont problémásak lehetnének – ha nem Litvániáról beszélnénk, hanem a másik két állam valamelyikéről. Litvánia számára is nagyobb félelem lehet Kalinyingrád, hiszen Oroszország számára ez sokkal fontosabb kérdés – Kalinyingrád a legnyugatibb terület, állandóan használható kikötővel. Ez az orosz népesség azonban legfeljebb elővigyázatosságra, nem pedig irracionális félelemre, nagy volumenű megnyilvánulásokra ad alapot.

Borítókép: Vilnius (forrás: wikipedia.org)

Ebben az évben mindenki folyamatosan figyeli, mennyi áramot fogyaszt, nehogy túllépje az átlagfogyasztást. Vajon lehet-e idén az előző évekhez hasonló karácsonyunk ezen keretek között? 5 tipp azért, hogy erre a válasz igen lehessen!

Vásároljunk LED égősorokat!

A LED égők hatalmas népszerűségnek örvendenek már jópár éve. Érvként mellettük szól, hogy ezekkel a fényforrások lényegesen kevesebb energiát fogyasztanak, mint az egyszerű kompakt izzók. Ez a lényegesen kevesebb akár ötöd annyi fogyasztást is jelenthet. Szintén a LED mellett szól az élettartamuk, ami jócskán hosszabb, mint a hagyományos izzóké.

Ezt ellensúlyozza a LED ára: 450-500 óra folyamatos világítás kell ahhoz, hogy megtérüljön az ára.

Azonban amennyiben pénztárcánk engedi, mindenképp érdemes néhány LED égősorba beruházni, mivel az energiafogyasztásunk biztosan megköszöni nekünk.

Egyszerűsítsük a karácsonyi menüt!

Biztosan sokan vagyunk úgy, hogy egy kissé túlzásba esünk a karácsonyi menü megtervezésénél és egy hét múlva is a maradékot próbáljuk elfogyasztani. Lássuk be, 6 napon keresztül töltött káposztát enni annyira nem élvezetes.

Ahhoz, hogy ettől megkíméljük magunkat és energiát is spóroljunk elég egy tudatos tervezés, az adagok és az ételfajták lecsökkentése. Bőven elég kétféle főétel és kétféle süti. Sőt… A bevásárlás során pedig alaposan gondoljuk át, hány vendéget fogadunk és ne ennek a triplájára vegyünk alapanyagokat.

Főzés során pedig érdemes arra figyelni, hogy amennyiben időnk engedi, egyszerre csináljunk mindent. Amikor megsült a hús, utána rögtön mehet is be a süti. Így a sütőt elég lesz egyszer bekapcsolni felmelegíteni, amivel nem kevés áramot tudunk spórolni.

Ezzel a tipp rengeteg pazarlástól és idegeskedéstől is megment minket.

Ne csak fényekkel díszítsünk!

Noha fent már írtam a LED fénysorok előnyeiről. Mégis, a legtöbb energiát azzal tudjuk megspórolni, ha olyan díszeket preferálunk, amik egyáltalán nem fogyasztanak áramot.

Például, ha csak egy kicsivel kisebb karácsonyfát veszünk idén, az már elég nagy változást tud hozni. Hiszen a megmaradt díszekkel fel tudjuk dobni a lakást (a szalmából font díszek elképesztő jól tudnak mutatni), ráadásul lényegesen kisebb fényfüzér is elég a fa megvilágításához.

Mi évek óta úgy próbálunk karácsonykor energiát spórolni, hogy nem egy hosszú fénysort veszünk, hanem LED égős, felcsiptethető ,,gyertyákat”. Így nem kell egy kisebb fára felerőszakolni egy hosszú füzért, hanem tényleg ízlésesen és mértékkel tudunk díszíteni, ami ráadásul még energiahatékony is.

Figyeljünk a fényfüzérek vásárlása során!

Piacokon, kétes hírű boltokban és az interneten is találunk dögivel gyanúsan olcsó fényfüzéreket. Ennek nem szabad bedőlni.

A jó minőségű és energiahatékony izzók gyártása nem olcsó mulatság. A gyártási költségektől kezdve, a csomagoláson, az engedélyek és tanúsítványok beszerzésén át minden pénzbe kerül. A nagyon olcsó termékek esetén pedig eléggé valószínű. hogy ezek valamelyikén spóroltak.

Így nem csak a termék fogyasztása lesz kiszámíthatatlan, de konkrétan balesetveszélyesek ezek a fények.

Karácsonyi fényfüzérekre megéri költeni. Nem csak megtérül az áruk, hanem biztonságosak is. Senki nem akarja a karácsonyt egy zárlattal kezdeni.

Legyünk tudatosak!

A tudatossággal, a szervezéssel nagyon sok áramot tudunk megspórolni az ünnepek alatt.

Hogy konkrétan mire is gondolok?

Ha hosszabb időre elmegyünk otthonról, akkor figyeljünk arra, hogy áramtalanítunk. Húzzuk ki, kapcsoljuk le a hosszabbítókat. Így az otthonunkat is biztonságosabbá tesszük és energiát is spórolunk.

Ne ússzon fényárban az egész ház. Ha karácsonykor nálunk van a rokonság és tudjuk, hogy a következő néhány órát az ebédlőben tölti mindenki, akkor teljesen felesleges égve hagyni a villanyt minden szobában. Ha pedig a TV helyett a társasjátékok kerülnek elő, az nem csak a családot hozza közelebb egymáshoz, hanem az energiaszámlát is csökkenti.

Érdemes a fényfüzérekhez időzíthető, analóg kapcsolóórát venni. Így előre meg tudjuk határozni, mettől meddig világítson a karácsonyfánk. Így nem kell folyamatosan hajolgatni, rosszabb esetben bemászni a fa mögé, hanem egyszerűen és energiatakarékosan tud világítani a fánk.

Fenntartható Hulladékgazdálkodás Karácsonykor:

A karácsonyi időszak sajnos a hulladéktermelés növekedésével is járhat, de érdemes megfontolt döntéseket hoznunk a hulladékok kezelésében. A körforgásos gazdaság elveit követve, válasszunk olyan ajándékokat, amelyek hosszú élettartammal és újrahasznosítási lehetőségekkel rendelkeznek. Csökkentsük az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok használatát, és inkább válasszunk környezetbarát csomagolási megoldásokat, például újrahasznosított papírt vagy textíliát.

Kreatív Újrahasznosítás és Karácsonyi Dekoráció:

Az újrahasznosítás és kreatív dekoráció összefonódik a fenntartható karácsonnyal. Készítsünk saját kézműves dekorációkat újrahasznosított anyagokból, például régi újságokból vagy kartondobozokból. Így nem csak egyedi és személyre szabott dekorációkat készíthetünk, hanem csökkenthetjük is a felesleges hulladékot.

Cikksorozatom előző részében könnyen elkészíthető, pénztárcabarát német recepteket hoztam a hideg őszi napokra, viszont most az édesszájúakra is gondoltam, ezért ma a kedvenc tradicionális desszertjeim egyszerűsített verzióival készültem. Ezek alapja egy-egy klasszikus édesség, melyekkel valószínűleg már mindenki találkozott valamilyen formában, viszont most megmutatom, hogyan lehet ezeket olcsón, de mégis nagyon finoman elkészíteni.

Fekete Erdő Torta - pohárban

Talán az egyik legnépszerűbb német eredetű finomság a Fekete Erdő torta, ami bár nagyon finom, de az elkészítése hosszadalmas és sok gyakorlást igényel. A pohárdesszert verzió nem csak gyors és egyszerű, de olcsóbb is és az ízélmény sem marad el az eredetitől. A receptet három részre lehet bontani, ugyanis a desszert egy kakaós piskótából, egy tejszínes krémből és egy cseresznyés (vagy meggyes) rétegből áll össze.

Piskóta

A piskóta részt helyettesíthetjük egy egyszerű brownie recepttel, ami szerintem csak még finomabbá teszi az egészet.

A brownie hozzávalói a következőek:

4 ek cukor

4 ek liszt

2,5 ek kakaópor

1 db tojás

3 ek tej

3 ek napraforgó olaj

Ha kimértünk minden hozzávalót, akkor egyszerűen csak összekeverjük az egészet egy tálban, majd egy kisebb kivajazott/olajozott tepsiben, vagy sütőformában 180 fokon, 7 perc alatt készre sütjük. Mivel pohárdesszertről van szó, ezért itt egy kis adaghoz elegendő mennyiséghez adtam meg a hozzávalókat, de ha szeretnénk egyszerű brownie-ként is fogyasztani, akkor felszorozva nagyobb mennyiséggel is ugyanilyen egyszerű az elkészítés.

Tejszínes krém és a meggy

A krémhez nincs másra szükség, mint egy kis doboz habtejszínre és egy kevés cukorra, amit robotgéppel, vagy ha türelmesek vagyunk, akár habverővel is felverhetünk.

Cseresznyeszezonban friss cseresznyét is használhatunk, de őszi vagy téli napokon a meggykompót is tökéletes. Egy lábasban felforraljuk a magozott meggybefőttet a levével együtt egy kis cukor hozzáadásával, és addig kevergetjük a tűzhelyen, amíg szirupossá nem válik az alap.

Ha mindhárom alkotóelemmel elkészültünk, akkor már csak egy pohárra lesz szükségünk, amibe egymás után belepakoljuk a rétegeket. Alulra mehet egy kis krém, majd a meggyes szirup és a meggy, majd egy kis darab brownie. Nem kell tökéletesnek lennie az arányoknak, vagy a sütemény alakjának, akár morzsolva is hozzáadhatjuk – ízlés szerint. Ha megtelt a pohár, akkor kész is vagyunk: már csak egy kiskanálra és jó étvágyra lesz szükségünk!

Rote Grütze

A második finomság az még az előzőnél is egyszerűbb, ha ez egyáltalán lehetséges. Szintén egy pohárdesszertről beszélünk, de ez az eredeti verzióban is sütés nélkül készül. Előkészülettel és elkészítéssel együtt is mindössze 10 perc alatt kész ez az erdei gyümölcsös finomság, vágjunk bele!

Hozzávalók:

500 g fagyasztott bogyós gyümölcs mix (eper, málna, szeder, stb.)

250 ml bogyós gyümölcslé (bármilyen márka, vagy gyümölcs)

1 doboz tejszín

45 g kukoricakeményítő

Elkészítés:

Egy lábasban kezdjük el forralni a fagyasztott gyümölcsöt és a cukrot. Mindenképp figyeljünk rá oda nagyon, nehogy leégjen a cukor. Közben egy kis tálban keverjük össze a keményítőt és a gyümölcslevet, amíg csomómentes nem lesz, és adjuk hozzá a gyümölcshöz. Kb. 2-3 perc alatt össze is fog állni a gyümölcsös krém, amit aztán poharakba adagolhatunk. Erre mehet a hideg tejszín akár hab, akár krém formájában. Ezzel el is készült a finomság, amit nehéz elképzelni, ha még sosem kóstoltuk, de valóban függőséget tud okozni. Tökéletes vendégváró, főleg, ha elfelejtettük, hogy jönnek a vendégek és hirtelen kell összedobni valamit: pár perc alatt, minimális összegből vendégül láthatunk akár egy nagyobb társaságot is!

Ha ti is olyan karácsony-fanatikusok vagytok mint én, akkor már biztosan elkezdtetek azon gondolkodni, hogyan öltöztessétek karácsonyi díszbe a lakásotokat. Azonban az idei év árai mellett alaposan át kell gondolni milyen díszeket veszünk, hogyan tudjuk megidézni az ünnepi hangulatot pénztárcabarát módon. Íme az én tippjeim!

Narancs és szegfűszeg - az örök klasszikus

Ki ne imádná a tipikus ,,karácsony illatot"? Elég ilyenkor beleszagolni a levegőbe és rögtön elönt az ünnepi hangulat. Ennek előidézésre az illatosítók, a gyertyák és az illóolajak is megoldást jelenthetnek, de én most egy olcsóbb és autentikusabb ötletet hoztam nektek. Ehhez elég egy csomag szegfűszeg és néhány darab narancs.

A házi illatosító elkészítéséhez nem is kell mást tenni, mint a narancsba egy spirál alakban beleszúrni 10-20 darab egész szegfűszeget. Ez nettó 2 perc alatt meg is van, ezután nincsen más dolgotok, mint kihelyezni egy száraz, központi helyre. Ha erősebb illatot szeretnétek, akkor tegyétek a narancsot a radiátorra. Ha nem szeretnétek annyira erős illatot, akkor egy -minden lakásban megtalálható- használaton kívüli kis cserépbe helyezzétek be a szegfűszeges narancsot néhány apró fenyőág társaságában.

Ha még inkább fel szeretnéd dobni az amúgy is csodás illatot, vegyél néhány egész fahéjat, és ezeket egy csinos kis szalaggal összekötve tedd a narancsok mellé.

(forrás: life.hu)

Nézzük az árakat:

3 db narancs - 618 Ft

1 csomag szegfűszeg - 215 Ft

1 csomag fahéj - 155 Ft

Teakalendárium - meleg finomság minden napra 

A boltokban sétálgatva elhűlve látom, hogy mindenki kedvence, a kis csokikat tartalmazó adventi kalendárium egy kisebb vagyonba kerül. Ennek egy egészségesebb és lényegesen olcsóbb változata lehet az akár házilag is elkészíthető teakalendárium, amibe belecsempészhetjük a kedvenc fahéjas, szilvás, egyéb ,,karácson ízű" teáinkat.

Ha házilag csináljátok, biztosan egy szuper családi program lesz és úgy díszíthetitek, hogy passzoljon a többi dekorációhoz. Ennek elkészítése egy kicsit több időt és kézügyességet igényel, de a végén minden energia bőven megtérül.

Nincs is másra szükségetek, mint néhány méter spárgára, 24 db fából készült csipeszre, ugyanennyi kis méretű borítékra és a kedvenc teaválogatásotokra. Én általában 2x1,5 méter spárgát vágok le, amit egy-egy polcra, könyvespolcra ragasztok fel. Ezután a borítékokba beleteszem a filtereket, majd megszámozom őket egytől huszonnégyig. Majd nincs is más dolgom, csak a csipeszekkel felerősíteni a spárgára a borítékokba zárt teákat.

Ha egy kicsit fel szeretnétek dobni a kalendáriumot, akkor ajánlom a színes borítékokat, vagy egyszerűen színes filcekkel, matricákkal, csillámporral dekoráljátok ki a borítékokat.

(forrás: mindy.hu)

Nézzük az árakat:

25 filtert tartalmazó, téli ízvilágú teaválogatás - 2499 Ft

24 db színes boríték - 984 Ft

24 db csipesz - 250 Ft

2 m spárga - 80 Ft

Fényfüzér fényképekkel - emlékek reflektorfényben

A karácsonyról, az adventről mindenkinek eszébe jutnak a csodaszép fények, a kivilágított, díszes utcák. Szerintem szinte mindenki szereti ebben az időszakban feldobni a lakását fényfüzérekkel.

Ezt a szokást én annyival szoktam felturbózni, hogy előhívatom a kedvenc képeimet az adott évből és ezekkel dobom fel az égősoromat.

A képek kiválasztása is egy szuper közös program lehet, újra átéljük az adott év kedvenc pillanatait. Az előhivatott képeket pedig kis csipeszekkel felrakom az égősorra és kész is a személyes dekoráció, ami biztosan a lakásunk éke lesz. 

Ha nagyon profik vagytok és hosszú az égősorotok, akkor a falra akár fenyőfa formájában is fel lehet rakni és a képeket pedig az ,,ágakra" tudjátok csíptetni.

(forrás: 4home.hu)

Nézzük az árakat:

245 cm-es égősor - 1000 Ft

15 kép előhívása - 435 Ft

15 db fa csipesz - 155 Ft

Sokat feszegetett kérdésköre a magyar politikának az ötödik Orbán-kormány külpolitikai mozgásterének az állapota, annak beszűkültsége. Nagyon sok választás volt az elmúlt fél évben, ott volt a svéd, az olasz, az izraeli, az amerikai félidős, a francia Nemzetgyűlés, illetve elnökválasztás, a brazilról nem is beszélve. Igen sokszor szoktunk találkozni azokkal a reakciókkal, ahol az egyes pártpolitikusok, közéleti személyiségek (de akár maga a szomszéd is) szurkolnak valaki mellett és/vagy valaki ellen. Az ellenzék a "saját sikerének" érezte Bolsonaro leváltását, Macron újraválasztását, míg a jobboldal örömét lelte az olasz választásokban, melynek végén Giorgia Meloni lett a miniszterelnök, illetve Netanjahu is visszatért a kormányfői bársonyszékbe.

Olyannyira fontos, hogy cseppet sem elég, ha csak az egyik küzdőtéren van partnere a politikusnak. Lehet valakinek sok barátja a hazai viszonylatokban, de ha elhagyja az ország határát és több lesz a haragosa mint szeretné, akkor nehéz dolga lesz elérni bármit is hazája számára. De ugyanez igaz fordított esetben is: ha valakinek nagyobb a presztízse külföldön, mint belföldön, akkor azzal nem megy semmire egy nemzeti választáson. Banálisnak hangzik ez, de attól még fontos.

Ugyanis magyar szemmel - legyen az kormánypárti vagy ellenzéki - mindenki csak azt nézi egy idegen ország választásánál, hogy az Orbán Viktorral milyen kapcsolatot ápol. Ennek a kettősségnek a szűrőjén értékelik sokan, hogy mi történik a politika nagyvilágában. Milyen sokszor találkozunk olyan posztokkal és újságcikkekkel, amelyek valami olyasmiről írnak, hogy:

Mindenki kikap, akit Orbán támogat!

Trump 2020-ban, Andrej Babiš 2021-ben, Le Pen és Janez Jansa 2022-ben. Ha ez igaz, akkor nagyon nagy hatalom van a magyar miniszterelnök kezében: ha a jövőben minden baloldali és liberális jelöltet támogatna, akkor világszintű jobboldali dominancia alakulna ki, jobboldali kormányok mindenhol, ahol csak rábökünk a térképre. Megvannak erre a megfelelő tanácsadói körök, csoda, hogy erre még nem hívták fel a kormányfő figyelmét!

(kép forrása: 24.hu)

Komolyra fordítva a szót, a magyar kormánynak nehéz külföldi körülmények között kell érvényesítenie az akaratát. Ennek több oka és dimenziója van és nem feltétlenül az, hogy rossz lóra tett az aktuális választásokon. Egy majdhogynem 10 milliós kis ország kormányfőjének a "rosszul irányzott támogatása" nem magyarázza meg több másik ország belpolitikai folyamatait, illetve a választók válaszreakcióit felmerülő baklövésekre.

Az biztos, hogy több oka is van annak, amiért most "kényelmetlen külföldről" lehet írni, például ott van az EU-val folytatott csatározások elharapódzása, a keleti nyitás politikája, a V4-ek helyzete, illetve a háborúhoz való ,,különutas" viszony. Orbán Viktor számára a külpolitika kiemelt helyen van és volt mindig is, azonban 2010 óta Magyarország helye a nagyvilágban jelentősen átalakult. Emögött összetett gondolati világ rejlik, érdemes mindennek utánajárni. De mégis mi az a felfogás, ami miatt beszűkült a magyar kormány mozgástere?

Orbán Viktor deklaráltan az Európai Uniónak az ellenzék, több konfliktus is mérgesíti el Magyarország és Brüsszel kapcsolatát. Elsősorban az integráció milyenségét illetően van súlyos ellentmondás: Orbán egy úgynevezett "Nemzetek Európája-koncepciót" támogatna, ahol az erős nemzetek határozzák meg a dolgok menetét, szuverenitásuk nem csorbul. Ebbe nem fér bele egy nemzetek feletti együttműködés, egy Európai Egyesült Államok. Ezzel szemben az uralkodó Európa felfogás a élteti föderalizmus eszméjét, ugyanis vannak olyan politikusok, akik hosszútávon abban látják a kontinens jövőjét.

(kép forrása: hvg.hu)

A következő elemhez kicsit messzebbről indítok: a rendszerváltás korszakától, a "történelem végétől". A rendszerváltó ellenzéki elit komoly szellemi munkát végzett a Kádár-korszak ideje alatt, ebbe beletartozott az Európához való jövőbeli viszonyulás lehetséges formája is. Mindegyik meghatározó ellenzéki értelmiségi úgy gondolta, hogy Magyarországnak nemcsak földrajzilag, hanem kulturálisan és politikailag is Európában van a helye. Csengey Dénes, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, a népi írók egyik meghatározó képviselője azt mondta 1989. március 15-én a Magyar Televízió székháza előtt, hogy

Európába, de mindahányan!

Természetesen a különböző programokból és pamfletekből ki lehet olvasni az eltérő motívumokat, azonban azt senki sem kérdőjelezte meg, hogy a NATO-ba és az Európai Unióba minél hamarabb be kell lépni. A keleti blokk országai mind csatlakozni akartak a Nyugathoz, ehhez azonban meg kellett felelni feltételeknek. Mivel minden, amit a Nyugat képviselt, az sikeresnek tűnt és "gyógyír minden panaszra", így mindenhol - Magyarország sem kivétel ez alól - a mintakövetést választották. Úgy érezték Kelet-Közép-Európa nemzetei, ha lemásolják a nyugati modellt, akkor azzal nyugativá is vállnak egy füst alatt, efelől Nyugaton sem volt kétség.

Ivan Krasztev és Stephen Holmes ennek az utánzó műfajnak a problematikáját kifejtik a Fény kialszik című könyvükben. Ők liberális politológusokként kritizálják a Nyugat ,,felsőbbrendűség" érzetét amit Kelet-Közép-Európa nemzeteivel szemben éreztetnek. Úgy gondolják, hogy a nyugati elitek elefántcsonttoronyból kritizálják a posztkommunista térség országait, akik igyekezve, de bukdácsolva próbálnak alkalmazkodni a nyugati típusú liberális demokrácia normáihoz.

Az általuk felfestett viszonyrendszer olyan, mint amikor valaki a ,,menő gyerekekhez" akar tartozni, de a menő gyerekek teljes szívvel sosem fogadják be a csatlakozni vágyót. A törtető ugyan felveszi a szokásokat és mindent, ami ezzel jár, de sosem lesz teljes értékű tagja a klubnak. Ez értelemszerűen frusztrációhoz és kisebbségi komplexushoz vezet, ,,úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek, de sosem elég, amit teszünk". Előbb utóbb ebből mindenkinek elege lesz.

(kép forrása: 24.hu)

Azonban a 2000-es évek közepe-vége válságos időszak volt, amely alapvetően írta felül rengeteg ember számára a Nyugathoz való viszonyulás milyenségét, Orbán Viktor ezt használta ki. Természetesen nem kevés előnnyel járt az Unióhoz való csatlakozás, azonban bonyolultabb a képlet ennél. Kelet-Közép-Európa államai számára a könnyebb kivándorlási lehetőségek miatt például elkezdődött, és a mai napig tart is egyfajta "agyelszívás". A legjobban képzett munkaerő ugyanis nem itthon kamatoztatja a hazai egyetemeken szerzett tudását, hanem Berlinben, Londonban vagy Antwerpenben. Mindemellett a később csatlakozóktól azt is elvárják, hogy részt vegyenek különböző szuverenitássértő döntésekben.

Orbán rengeteg beszédében kritizálta a Nyugatot. Úgy véli, hogy az egykoron mintául szolgáló hatalmi gócpont hanyatlik, sőt, ennek a hanyatlásnak a következtében a lesajnált kelet-közép-európai régiónak kell majd megmentenie a bevándorlás miatt ,,identitásukat vesztő" nyugati államok polgárait. A 2022-es tusnádfürdői beszédében pont ezt a gondolatát fejtette ki, ami heves reakciókat váltott ki sokakból: lakosságcseréről beszélt és nyugati menekülőket befogadó Magyarországról. Orbán Viktor felkínálta a receptjét arra, hogy hogyan lehet sikeresnek maradni ebben nehéz időszakban, ehhez keres szövetségeseket, tehát

(kép forrása: portfolio.hu)

De van-e olyan, aki követi is ezt az orbáni mintát? Erre mindenki a saját vérmérséklete és párthovatartozása alapján képes válaszolni, azonban az tény, hogy Orbán szeretne egy olyan európai koalíciót kialakítani, ami ebben partnere lenne. Giorgia Meloni irányában is vannak ilyen jellegű vágyak, hogy Európa egyik legbefolyásosabb állama a magyar álláspontot támogassa, azonban ez nem ilyen egyszerű. A V4-ek is éltek már szebb napokat, azonban a háborúhoz való eltérő viszonyulás kikezdte az együttműködés kohézióját.

Orbán Viktor itt is szembemegy az árral pragmatikus retorikájával, a lengyelek azonban sokkal radikálisabbak, történelmi okoknál fogva oroszellenesek. Azonban az ideologikusabb kérdésekben gyakran volt összhang, például a migrációs válság idején a baloldali Fico ugyanúgy ellenezte a menekültkvótát mint Orbán Viktor vagy a lengyelek. Azonban Csehország esetében nem elképzelhetetlen, hogy alapvetően változik meg Prága viszonya Budapesttel, ugyanis Jan Lipavsky, a cseh külügyminiszter pont ennek az orbáni minta követésének a tagadását fogalmazta meg:

...Andrej Babiš miniszterelnöksége idején bábként hagyta, hogy Budapestről vezessék... Andrej Babiš  nem folytatott szuverén cseh politikát, nem kell, hogy Orbán Viktor vezessen minket.

(kép forrása: elemi.hu)

A másik markáns külpolitikai változás a keleti nyitás volt, amelynek következtében partneri viszonyokat és együttműködési lehetőségeket keresett. Magyarországnak egyfajta kompországi szerepet szánt, ahol a keleti országok és cégeik lehetőséget kapnak az érvényesülésre.

A nyugati érdekeltségek átértékelődtek, a keletiek pedig előtérbe lettek helyezve, ennek issza most meg a levét a magyar kormány. Ugyanis az oroszokkal való együttműködés, Paks2, a háborút finanszírozó kőolaj-függőség nagyon is kényelmetlen viszonyrendszert eredményezett, amit nehéz eladni a jelenlegi körülmények között a V4-eknek vagy magának Európának.

Orbán Viktor külpolitikai revizionizmusa több összetevős: alapoz a magyar történelmi hagyományokra, ahol egy központtal szemben szakadatlanul meg kell védeni a magyar érdekeket és a keservesen kiküzdött szuverenitást; megkérdőjelezte a Nyugat elsődlegességét és versenyezteti a Keletet a Nyugattal; megtagadja a mintakövetést, ahol sosem lesz elég jó az utánzó ország, illetve az egyedi, nemzeti gyökerekkel rendelkező válaszoknak ad elsőbbséget. Orbán szeretné megreformálni az Európai Uniót, amihez szövetségeseket keres és támogat, próbál nekik mintát adni, hogy miképpen kellene ezt a sziszifuszi feladatot megoldani.

Képes volt homokot szórni az Európai Unió gépezetébe a magyar kormányfő, azonban ehhez elengedhetetlen, hogy legyenek szövetségesek is, akik hordják a homokot. Azonban a keleti függőségek, a most uralkodó uniós normák tagadása és konstans vétózás nem kívánt fordulatot okozott. Találó Novák Zoltán meglátása: az Európai Unió ,,rövid pórázon" fogja tartani Magyarországot az uniós pénzek visszatartása kapcsán, állandó felügyeletre kell majd számítani, ami a vállalásokat illeti. Orbán Viktor konfliktusos, megosztó külpolitikája a mostani nemzetközi politikában bekövetkezett fordulatok miatt nem számíthat sok jó indulatra az Európai Uniótól. Ez a válságok korában komoly feladat elé állítja a magyar kormányt, adott esetben felülvizsgálatra is kényszerítheti azt, ami a preferenciákat illeti.

Mi a helyzet az elektromos rollerek szabályozásával? Mennyire biztonságos? Milyen közlekedési eszköznek minősül és milyen KRESZ-szabályok vonatkoznak rá?

Az elektromos roller a mindennapi közlekedésünk részévé vált. Kis méretű, könnyedén lehet vele haladni a forgalomban és szinte „bárhol” használható, a bérlése pedig olcsón megoldható, de vásárolni is lehet különféle eszközöket.

A traumatológusok tapasztalata szerint rollerezés esetén gyakori az arc, a kulcscsont, a boka, a kéz sérülése, illetve törése, de volt már gerinc-törött áldozat is. A balesetek többsége ütközésből és elesésből fakad.

A Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ szakmai munkacsoportja tavaly március és október között felállított egy baleseti statisztikát az alapján, hogy hány páciens érkezett a sürgősségi ügyeletükre kerékpáros, rolleres és elektromos roller balesetből fakadóan. Az adatok alapján 1553-an szenvedtek balesetet. A legtöbb sérült (1115) kerékpározott, 296-an e-rollereztek és 142-en mechanikus rollert használtak. Míg a kerékpáros sérülteknek csak a négy százaléka, a rolleresek hat százaléka, addig az elektromos rolleresek 27 százaléka volt ittas.

A magyar jogrend nem ismeri az elektromos roller fogalmát, így segédmotoros kerékpárnak vagy motorkerékpárnak is minősülhet. Közlekedési baleset esetén a jármű KRESZ szerinti kategóriájának ismeretében dönthető el, hogy a jármű vezetőjére mely, a KRESZ-ben meghatározott szabályok vonatkoztak. Azonban az e-roller esetében nincs ilyen kategória meghatározva, ráadásul a segédmotoros kerékpár vezetéséhez jogosítvány szükséges, azzal az ember nem közlekedhet kerékpárúton, és bukósisakot is kötelező viselnie, ami az elektromos rollerek használói körében nem jellemző.

A videón egy nő 120 km/h sebességgel közlekedik e-rolleren egy autópályán Bulgáriában.

A jövőben bekerül a KRESZ-be az e-roller – nyilatkozta Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelő kormánybiztos. Elmondta, hogy egyeztetés alatt áll egy KRESZ-módosítási javaslat, amely megoldaná az elektromos rollerek dilemmáját.

Ezek alapján a motoros roller a legalább kétkerekű, egy tengelyén kormányozott, a rajta utazó egy személyt állva szállítani képes, legfeljebb 4 kW teljesítményű motorral meghajtott jármű lesz. Ezen belül kis teljesítményű motoros rollernek az számít majd, amit legfeljebb 350 W teljesítményű motor hajt, és sík úton önerejéből 25 km/h sebességnél nem lesz gyorsabb. Nagy teljesítményű pedig az, ami e feletti teljesítménnyel bír.

Biztosan mindannyiunkkal megtörtént már, hogy a szokásos bevásárlás folytán elgondolkodtunk, vajon mennyire egészséges a megvett áru. Sokan például egy élelmiszer esetében szeretik elolvasni, milyen alapanyagokat, összetevőket tartalmaz a termék. Nyilván az sem mellékes, ha valaki az allergiás betegsége miatt szokta tanulmányozni a tájékoztató információkat.

(forrás: currency.com)

Az egészségtudatos táplálkozás napjainkban elkerülhetetlen. Nem véletlen, hogy aki megengedheti magának, BIO termékeket és GMO mentes élelmiszert fogyaszt. Felmerülhet ezzel egyetemben a jogos aggodalom az iránt, hogy árulhatnak-e az egészségre káros, mérgező portékákat a polcokon. A rövid, s egyszerű válasz erre nemleges, mivel a NÉBIH feladata alaposan átnézni, megvizsgálni az ételek előállítási körülményeit és minőségét. Összetettebbé teszi a kérdést, hogy minden fogyasztónak magának kell mérlegelnie, miből mennyit fogyaszt. Kockázattal jár például, ha túlzottan cukros árucikkeket veszünk, de elég csak a dohánytermékek és az alkohol veszélyeire gondolni. Bár utóbbi két termék valóban kártékony hatású, kijelenthetjük, hogy az alapvető, mindennapi élethez szükséges élelmiszerek az Európai Unió területén szigorú, hatékony és egészség centrikus protokollok mentén jutnak el az áruházakba. Még ennél is fontosabb, hogy az integráció egész területére kiterjedően rendkívül nagy figyelmet fordítanak a tudatos táplálkozás és életmód oktatására az iskolákban. Ezen ambíciót támogatja a Gyermekgarancia is, melyet az uniós parlament 2015-ben vezetett be.

Alapvetően tilos az olyan növények termesztése és előállítása, melyeket géntechnológiával kezeltek, azaz GMO terméknek minősülnek. Két esetben – egy GM burgonya és kukorica kapcsán – azonban kivételt tett az EU. Utóbbi génkezelt termékek egyébként nem kaphatóak a magyar boltokban, mivel itthon külön szabályozással be vannak tiltva. Szintén Magyarország, nyomására az unió beszüntette a GM (Amflora) burgonya forgalmazását.  Az Európai Parlament és Európai Tanács 2001-es irányelveiből határozottan lehet következtetni a fogyasztóvédelem fontosságára: 

Részben azért is nagyon fontos az EU tevékenysége a fogyasztóvédelem terén, mert a koronavírus és a globalizáció által megváltozott gazdasági környezetben hatékonyan és rugalmasan képes fellépni a nagyvállalatok elnyomó erejével szemben. Mivel a multinacionális cégek hatalmas tőkefelhalmozásuk miatt képesek az árakat alacsonyan tartani, és ezzel kitaszítani a kisvállalkozókat. Az ilyen hatalmas tőkével rendelkező cégek érdeke a profitmaximalizálás, ezért általánosan bevált módszerük, hogy laboratóriumi körülmények között, mesterséges módszerekkel radikálisan megemelik a termésmennyiséget - az egészség és a természet rovására. Leginkább vámokkal, trösztellenes szabályokkal és lefölözésekkel képes az EU elejét venni az efféle piacromboló külgazdasági folyamatoknak.

(forrás: danubecapital.com)

A megosztott hatáskörben lévő fogyasztóvédelmi szabályoknak környezetvédelmi jelentősége is van. A zöldebb jövő szempontjából is be kellett látni, hogy a helyi termelők és kisiparosok támogatása kedvezőbb hatással jár környezetünkre nézve is. Ennek magától értetődő oka, hogy az unió számára könnyebben és kézzelfoghatóan lehet szabályozni és kontrollálni a saját polgárai által indított kisvállalkozásokat. Közös érdeke minden európai polgárnak a természetvédelem, ezért számos ágazatban, így a mezőgazdaság vagy a halászat területén is kimondottan prioritást élvez a zöld elvek betartása és a környezetbarát tervezés.

Import esetében figyelembe kell venni azt, hogy a külső áruk behozatala csak az EU és a harmadik ország által megköttetett bilaterális szerződés keretein belül lehetséges. A széleskörű megegyezések alapján a világ valamennyi országával már kapcsolatban áll az unió, ehhez mérten adott előírásoknak kell megfelelnie a külső termékeknek is, amennyiben forgalmazni kívánjuk az EU-ban.

(forrás: voxeurop.eu)

Hangsúlyos, hogy a fogyasztóvédelmi intézkedések mellett nem szabad szemet hunyni afelett a tény felett, hogy az unión belül működhetnek ad hoc alapon szerveződő, illegális szürke és fekete piacok is. Ilyen esetekben egyébként az EU versenyjoga tud fellépni, de természetesen az egyes tagállamok célja is az, hogy a nem ellenőrzött, tiltott termékek árusítását helyit szinten minél előbb leplezzék le és büntessék.

Összességében elmondható, hogy gazdasági, egészségügyi és környezetvédelmi érdekeink is indokolják a szabad versenyt korlátozó uniós intervenciót a kereskedelem terén. A jövőben ehhez nyújt majd segítséget a fogyasztók széleskörű tájékoztatása és a fenntartható modernizáció további szorgalmazása az élelmiszerpiacokon.

Folytatjuk a három balti állam bemutatását. Cikksorozatunk második részében Lettországot járjuk körül, amelynek nemzetté válása és története sok tekintetben hasonlít Észtországéhoz, emellett az orosz kisebbség is hasonló arányokkal van jelen.

Lettország és a lett nép

Lettország 1,8-1,9 millió fős lakosságú, szinte teljesen sík, nagyrészt erdővel borított balti állam.

Élnek itt rajtuk kívül belaruszok, ukránok, lengyelek és litvánok is. A lakosság vallását tekintve nagyrészt keresztény, a két legjelentősebb felekezet, az evangélikus és a római katolikus főként a lettek körében, míg az ortodox az oroszok vallása. A főváros Riga, lakossága mintegy 600 ezer fő, és a lettek-oroszok aránya majdhogynem kiegyenlített. Ez egyébként több lett városra is jellemző, néhol az oroszok többségben is vannak, főként keleten. Lettország 2004 óta az Európai Unió tagja.

Csonka társadalom

Az indoeurópai, ezen belül is balti nyelvet beszélő lett nép ősei már évezredek óta a területen éltek, de

Különböző törzseik – és az itt élő finnugor törzs, a lívek – egybeolvadását a politikai megosztottság is gátolta. Nem alakult ki ugyanis egységes állam a területen, sőt nem is egyszerre térítették meg – amúgy nem túl sikeresen – a lett törzseket. E folyamat 1290 körül fejeződött be, és a Német Lovagrend egyik ágaként működött Livóniai Lovagrendhez fűződik, amelynek nagymestere az egyik legnagyobb befolyással rendelkező „államiság” vezetője volt – több kisebb-nagyobb egyházi állam jött létre a területen.

A lett társadalom az észthez hasonlóan paraszti életet élő néptömeg volt, amely földesurai, a német nemesek uralma alatt állt.

bár később beolvadtak a lett törzsekbe. A XVI. századi gazdasági fellendülés során a lett parasztok terheit növelték, költözködésüket korlátozták.

Lettek az orosz medve kezében – először

A Livóniai Lovagrend végét az 1558-83 közti livóniai háború jelentette, hiszen a támadó Oroszország mellé állt Dánia, Lengyelország, Litvánia és Svédország is. A rigai püspök és a lovagrend nagymestere a lengyel-litván uralkodónak hódolt be, más területeket a dánok és a svédek kaptak meg. Létrehoztak ugyan a mai Nyugat-Lettország területén két független hercegséget is, de ezek a Lengyel-Litván Unió befolyása alá kerültek.

A következő két évszázad sem kedvezett a területnek és a lett népnek: előbb Svédország szerzett meg területeket a lengyelektől véres háború árán, majd az északi háború lezártával (1721) és Lengyelország két felosztásával (1772, 1795) a terület teljes egésze az Orosz Birodalomhoz került.

Észtországhoz hasonlóan itt is megtörtént a jobbágyfelszabadítás (1817-19), bár a széttagoltság miatt a lett nép egyes tagjai csak az általános, birodalmi felszabadítás következtében (1861) váltak bérlőkké – nem kapták meg földjeiket. A korábban érintett területeken azonban megindult a nemzeti ébredés, eleinte kulturális téren, illetve a nép gazdasági helyzetét javítandó célokat megfogalmazva.

A lettek elnyomása a birodalomban

A lettek körében a rigai ortodox püspök tudatosan terjesztette az ortodox hitet, amíg a nemesek nyomására le nem váltották. Az egyik lettek által is lakott területen emellett betiltották egy ideig a latin betűs írást egy lengyel felkelés miatt, de ez nem a főbb területeket érintette, csak a lett nép egy igen kis részét.

Az általános helyzet talán annyiban volt jobb az észtekénél, hogy kevesebb parasztfelkelés volt, és ezek kevésbé véres kimenetelűek. Ez ugyanakkor nem nemzeti, hanem gazdasági alapon szerveződött, bár a nemzeti szemléletű értelmiség is foglalkozott a parasztok helyzetével. Valójában az oroszosító politika csak az 1880-as, 1890-es években indult, elsősorban adminisztratív eszközökkel. Megjelent a függetlenségi él, de a problémák továbbra is főként gazdasági alapúak voltak: munkás- és parasztfelkelések a gazdasági helyzet miatt kifejezetten gyakoriakká váltak.

A független lett állam

Észtországhoz hasonlóan 1918-20 vált függetlenné.

Persze nem kevés orosz települt át Szovjet-Oroszországba a függetlenség kikiáltásával, de az oroszok eleinte itt is viszonylag széleskörű jogokkal rendelkeztek. Valójában a harmincas években inkább a német kisebbséggel romlott meg a viszony – a rigai német dómot például kisajátította a lett állam, sőt az évtized végén német, nem pedig szovjet támadástól tartottak (bár a szovjetekkel már korábban kötöttek megnemtámadási egyezményt). 1932-ben kiadtak egy kormányrendeletet, amely csak a lett nyelvet ismeri el államnyelvnek.

A kisebbségi probléma mellett a gazdasági válsággal is szembe kellett nézni, melynek következtében jelentősen csökkent az életszínvonal és az ipari termelés, szaporodtak a sztrájkok, megerősödtek a szélsőségek. Erőskezű nemzeti kormányzat jött létre.

Két megszállás

A szovjet megszállás következtében megkezdődött a középosztály, a papok és az értelmiségiek deportálása, emellett a parasztság majdnem felét kuláknak bélyegezték. A háború folyamán persze a németek is megjelentek: Rigát 1943-ban megszállták, míg a sztálingrádi csata után letteket is besoroztak a német hadseregbe. 1944-ben visszatért a Vörös Hadsereg, míg az utolsó német csapat egy év múlva adta meg magát.

A szovjetellenes lett mozgalom még a háború lezárta után is erős maradt, az egykor a németek ellen küzdő partizánok egészen 1950-ig jelen voltak a lett erdőkben. Ekkor azonban átszervezték a gazdaságot, befejeződött a kolhozosítás – a fegyveres ellenállás is megszűnt a következő évtizedben.

Az oroszok Lettországban

A nagyjából 10%-ot kitevő kezdeti, tehát 1940 előtti orosz népesség felmenői 1721/1772/1795 után települtek be, ugyanis a helyi manufaktúrák és gyárak a földesuraktól jobbágyokat béreltek, és köztük nemcsak itteni, hanem távolabbi, orosz lakosságú területekről származó jobbágyok is voltak. Természetesen a birodalom maga is végzett betelepítéseket, sőt a katonák, adminisztráció többsége is orosz volt, noha ez ekkor még nem jelentett problémát.

Daugavpils városa Latgale tartományban. A város csaknem teljesen orosz lakosságú (forrás: wikipedia.org)

A második világháború pusztításai után az 1950-es évek erőltetett iparosítása – bár nem szabad elfelejteni, hogy a lett ipar amúgy is fejlett volt a gazdasági válság előtt – mellett elkezdődött az orosz lakosság tudatos betelepítése, és mivel a lett ellenállás sokáig kitartott, sőt kifejezetten szívós volt, így ebben egész biztosan nagyobb tudatosságot feltételezünk, mint mondjuk Észtországban.

Lettország etnikai térképe (forrás: wikipedia.org)

Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a leszerelt magas rangú szovjet katonák kedvelt letelepedési helye volt például Riga (ugyanez igaz a KGB-vezetők egy részére is).

Idegenek egy új államban: oroszok az újból független Lettországban

Lettországban az észtekhez hasonló, de szigorúbb (pl. kvótákat alkalmazó) törvényt fogadtak el a rendszerváltást követően: akik(nek a felmenői) 1940 után telepedtek le, azoktól lett nyelv- és történelemismeretet, valamint hűséget vártak el az állampolgársághoz (kivéve az ex-KGB-ügynökök esetében, akik elől elzárták a lehetőséget). Ennek következtében az ország 14%-a nem rendelkezik állampolgársággal.

Oktatás terén 2018-ban szigorú törvényt fogadtak el: 10-11. osztályban a történelem és a kisebbségi kultúra oktatásán kívül minden tárgyat lettül kell tanítani (7-9. osztályban a tárgyak 80%-át szükséges lettül oktatni), emellett a szükséges vizsgák letétele is csak lettül lehetséges. Ezt az orosz-ukrán háború miatt ráadásul még tovább szigorították, gyakorlatilag megszüntették az orosz oktatást. A háború folyamán Lettország is második világháborús emlékművek bontásába kezdett, például Rigában.

A rigai háborús emlékmű bontása (forrás: szabadeuropa.hu) 

Pártrendszer terén egy szociáldemokrata párt, a Harmónia vállalta fel korábban az orosz érdekeket, majd amikor ez kényelmetlenné vált, kivált belőle a Lettországi Orosz Unió, de a pártok még ma is teljes mértékben elítélik a Harmóniát. A putyini propaganda hatására – amely jelentős Lettországban is – az oroszok jelentős része távol marad a választástól, mivel nem akar idegen államban szavazni. Ennek ellenére a 2018-as választást a Harmónia nyerte (az Unió nem tudott bejutni, de a rigai önkormányzatban jelen van), ugyanakkor a pártok inkább koalíciót kötöttek, hogy távol tartsák a hatalomtól. Az idei, 2022-es választáson pedig a jobboldal előretört, és a Harmónia támogatottsága jelentősen visszaesett - ugyanakkor most az oroszok pártja 5 százalék körüli támogatottsággal bír, vagyis nőtt, ami valószínűleg összefügg az orosz kisebbségeket ért változásokkal. Az oroszok ugyanis érthető módon nem támogatják az anyanyelvi oktatás ellehetetlenítését, és nagyon úgy néz ki, az oroszok tovább radikalizálódnak.

Mik a lehetőségek?

Egyáltalán nem kedvező az a 14%-os arány, amely az állampolgárság nélkülieket jelenti, ráadásul az oktatási törvény és a választás eredményei sem fogják javítani az oroszok és a lettek viszonyát. Észtországhoz hasonlóan Lettország is fél, bár az itteni oroszok eleinte kevésbé voltak hangosak a mostani ukrán-orosz háború kapcsán (ugyanakkor ők is az orosz állami propagandacsatornákat fogyasztják, és vannak is Putyin-támogatók köztük – mondjuk a Harmónia elítélte a támadást, de ebben benne lehetnek politikai érdekeik is). Nem segíti a balti oroszok és az államok viszonyát az, hogy az orosz nyelvű, de hazai média tiltva volt (vagy legalábbis nehezítve), így az orosz propagandacsatornákat „kellett” fogyasztania a helyi oroszoknak. Az új események pedig tovább mélyítik a két nép közti árkot.

(A borítókép Riga, forrása: wikipedia.org)

Az orosz-ukrán háború kitörését követően egyre inkább felerősödni látszik az a diskurzus, ami egy Európai Unió által vezérelt közös hadseregnek a létrehozásáról szól. Bármennyire meglepően hangzik, Emmanuel Macron, francia elnök, Angela Merkel, volt német kancellár, Orbán Viktor és Bayer Zsolt ebben a kérdésben nem is állnak annyira távol egymástól, mint első ránézésre gondolhatnánk. Vannak ugyan közös uniós egységek, például az Euro-hadtest, azonban ez korántsem nevezhető uniós hadseregnek. Nagyságrendileg is távol áll tőle, hiszen legfeljebb 60 ezer főt képes maximum számlálni, illetve fél tucat tagállam vesz csak részt benne. Egyáltalán szükséges az, hogy legyen egy ilyen közös hadsereg vagy elegendőnek bizonyulnak a jelenlegi erőfeszítések, ami az EU közös védelem- és biztonságpolitikáját illeti?

Sokan vannak, akik az összes lehetséges felmerülő biztonsági és védelmi kérdésre szeretnének egy európai választ találni, azonban ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Sokaknak szemet szúrhatott, hogy a lengyelek először a NATO-hoz nyúltak és nem az Európai Unióhoz a tragédiát követően. Azonban azt előre kell bocsájtani, hogy rengeteg oka van annak, hogy a NATO az első számú biztonsági garancia Európa biztonságának megőrzésében, azonban az Unió törekszik sajátos válaszokkal kiegészíteni az amerikaik által nyújtott védelmet. Cikkünkben ennek fogunk utánajárni.

(kép forrása: mandiner.hu)

Aki egy kicsit is jártas az európai integráció történetében, az tudja, hogy tervbe volt véve a közös hadsereg felállítása, hiszen a második világháborút követően lassacskán nyilvánvalóvá vált, hogy a volt szövetséges Szovjetunió és az általa kialakított keleti blokk ideológiai ellensége a nyugati kapitalista világnak. Kezdetben ugyan a védelmi együttműködés -a második világháború kitörésének tanulságából kiindulva- főleg a németek ellenében fogalmazódott meg, mint igény, de a kétpólusú világrend realitása nyilvánvalóvá vált mindenki számára.

A nyugati világ méltán félt attól, hogy a háború után újra felemelkedhetnek különböző szélsőséges politikai erők: Franciaországban és Olaszországban például nagyon erősek voltak a kommunista pártok. 1947. március 12-én Harry S. Truman, az Egyesült Államok 33. elnöke a Kongresszus elé terjesztette a feltartóztatás politikáját, ami "Truman-doktrína" néven vált ismertté. Az európai integráció első számú mozgatórugója az volt, hogy Európát romjaiból újra kell építeni, hiszen a létbizonytalanság a szélsőségek felé lökik gyakran az embereket. Az európai integráció végül gazdasági vonalon indult el, és ezen az úton jutott el oda, ahogyan ma ismerjük.

Volt akarat arra is, hogy ez a gazdasági közösség védelmi szinten is szorosabban együttműködjön, azonban a NATO által nyújtott biztonság miatt szükségtelenné vált a közös védelem ügye. A bipoláris világrend összeomlása után azonban megváltozott a világ, globálisabb lett. Az Európai Unió pedig szeretett volna a gazdasági mellett katonailag is óriássá válni, hogy megvédhesse az érdekeit és terjeszthesse az értékeit az új világrendben.

(kép forrása: nordics.info)

Az 1992-es Maastrichti szerződésbe már kilátásba helyezték a védelempolitikai mélyítést a szerződést elfogadó tagállamok számára, mint távlati célt, azonban korántsem volt akkora elán az azt követő időszakban. Természetesen fokozatosan létrehoztak különböző intézményeket, de attól még a 2010-es évek közepéig ez az uniós szakpolitika meglehetősen elhanyagolt volt. Nézzük meg mik voltak a főbb akadályai annak, hogy a közös védelem- és biztonságpolitika jobban kibontakozhasson!

Először kezdjük a nyilvánvalóval! Európát nemzetállamok alkotják, főleg, ha Nyugat-Európára gondolunk. A nemzetállamok egyik korai ismérve az volt, hogy fel tudtak állítani egy állandó, regulráis nemzeti hadsereget, amire oly büszkék voltak mindig is, szimbolikus erővel bírt. Ezeknek az országoknak mind van (vagy volt) egy saját, nemzeti hadiipara, hírszerzése, egyenruhája, fegyverzete stb. A nagyobb együttműködés azt igényelte volna a tagállamoktól, hogy mondjanak le a nemzeti szuverenitásukról ilyen igényes kérdésekben. Sőt, ha tovább megyünk és jobban belegondolunk akkor nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a közös hadsereghez elengedhetetlen lenne egy Európai Egyesült Államok létrehozása.

(kép forrása: magyarnemzet.hu)

A második legnagyobb akadálya az európai együttműködésnek sokáig maga a NATO volt. A kettős tagsággal (azaz NATO és EU) rendelkező államok között két erős tábor nézett egymással farkasszemet. A védelem területén voltak a britek által vezetett "transzatlantista" szárny és velük szemben az "européerek". Az előbbiek gyanakvással figyeltek minden olyan szorosabb együttműködés felé vezető javaslatot, ami hosszabb távon akár a NATO-t is képes lett volna "kisemmizni". Az utóbbiak úgy gondolták, hogy az EU-nak függetlenednie kell a külső szereplőktől és valami európai választ adni a felmerülő kihívásokra -akár a NATO kárára is. Az európai hadseregeket európai fegyvergyártók lássák el fegyverekkel, illetve a haditechnikai fejlesztéseket is itt végezzék el.

A harmadik súlyos hátránya az európai közös védelem- és biztonságpolitikának az EU intézményrendszere. Ameddig a tagállamok kormányai lesznek azok, amelyek döntően meghatározzák az integráció menetét, addig a közös hadseregről legfeljebb csak álmodozni lehet. Mint oly sok kérdésben, úgy itt is a legnagyobb súllyal az Európai Unió Tanácsa rendelkezik, ahol könnyűszerrel lehet vétózással megtorpedózni akár a legfontosabb javaslatot is. Olyan ez, mintha egy kutyát 27-en próbálnának meg 27 pórázzal sétáltatni. Bár ezt nehéz elképzelni, de egyértelműen akkor mehet ez a legsimábban, ha mindenki ugyanarra akar menni. 

Ennél fogva az Európai Uniónak sosem volt -és feltehetőleg sosem lesz- olyan intézményrendszere, amely lehetővé tenné, hogy egy központból a lehető leghatékonyabban lehessen irányítani komolyabb egységeket. A tagállamok azok, akik ennek az útjában állnak, van aki szerint ez baj, van aki szerint meg nem. A NATO ezzel szemben egy hierarchizált intézményrendszerrel bír, amely sokkal gyorsabban képes reagálni bármilyen Európát érő támadás esetén, mint az Eurocorps.

(kép forrása: imperialglobalexeter.com)

Nagyon banálisnak tűnhet, de hiányosságként lehet még megállapítani a politikai akarat hiányát is, ezért sem tudott kialakulni egy komolyabb és mélyebb uniós védelempolitika. Nem igazán volt olyan sürgetőbb kihívás, ami arra késztette volna Európa vezető politikusait, hogy komolyabban foglalkozzanak a kérdéskörrel. Azonban a 2010-es évek közepe komoly változásokat hozott magával. A Krím-félsziget 2014-es orosz annektálása, a 2015-ös migrációs hullám, a terrortámadások, a brexit-népszavazás és Donald Trump megválasztása komolyan felpörgette az eseményeket, ami a védelempolitikát illeti.

A brexit-népszavazásnak tudjuk mi lett az eredménye: a választók a kilépés mellett döntöttek, Nagy-Britannia már nem az EU része. Bár az Unióból távozott az egyik legerősebb hadsereg, azért volt pozitív vonzata is ennek. Mint már említettük, a britek voltak a legellenszenvesebbek, ha egy viszonylag mélyebb védelmi együttműködés felmerült. Fontosnak bizonyult a francia-brit tengely, a helyébe lépő német-francia tandem nem is muzsikál olyan jól, mivel a németek korántsem olyan erősek katonailag, mint amilyen erős a gazdaságuk. Donald Trump annyiban járult hozzá az együttműködés előremenetelében, hogy nagyon erősen kritizálta az EU NATO-tagországait. Álláspontja szerint az USA nettó ráfizetője a szövetségi rendszernek, miközben a szövetségesek nem hajlandóak a GDP-jük 2%-át ráfordítani a védelmi kiadásaikra. Ennek a vehemens kritikának volt pozitív hozadéka: elkezdtek komolyabb erőfeszítéseket tenni a kritizált felek.

(kép forrása: sfchronicle.com)

Mindezen változásokra az Európai Uniónak volt is egy válasza: 2016-ban elfogadták az Európai Unió Globális Stratégiáját. Ez a védelmi dokumentum több markáns célt is megfogalmazott annak érdekében, hogy Európa képes legyen világpolitikai szereplőként részt venni a geopolitikában. Ahhoz, hogy az Unió megtudja védeni az érdekeit, ahhoz katonailag is erősnek kell lennie, máskülönben nem veszik komolyan. Ehhez viszont a tagállamok is kellenek, így tehát számukra is olyan együttműködési "ajánlatokat" kellett tenni, amelyek alapján megéri nekik megosztani a szuverenitásukat közösségi szinten,

A Globális Stratégia keretében az EU "feltámasztotta" az Állandó Strukturált Együttműködést (Permanent Structured Cooperation - PESCO), létrehozta az Európai Védelmi Alapot (European Defence Fund - EDF/EVA) és a Koordinált Éves Védelmi Szemlét (Coordinated Annual Review ond Defense - CARD). A PESCO egyébként a Lisszaboni Szerződésben már ott volt, mint rendelkezés, azonban "erőteljesen megfeledkeztek róla" a tagállamok. Ez az együttműködési fajta azt az akadályt kerüli meg, ami szinte cselekvésképtelenné tette az EU-t:

A PESCO keretén belül többféle együttműködésben is részt vehetnek a tagállamok, azonban, ha valaki elvállal valamit, akkor annak a teljesítése kötelező, szankcionálható az elmaradás. Bár itt is a "gyeplő" a tagállamok, azaz a Tanács kezében van, itt azonban nem akadály a kormányköziség, nem kell annyira félni a vétótól az önkéntesség miatt. Az EDF/EVA azt hivatott feloldani, hogy a tagállamoknak nem mindig éri meg -nem jár haszonnal- a közösségi megoldáshoz igazodni. Az Alapból a közös fejlesztéseket támogatják, ezzel próbálják meg arra motiválni az EU-tagállamokat, hogy együtt fejlesszenek és gyártsanak hadieszközöket, megalapozandó a közös felszerelések elterjedését és bevezetését. Végzetül a CARD az egyes tagállamok képességeit és hiányosságait hivatott felmérni, ezzel ellenőrizendő, hogy hogyan áll az adott tagállam, illetve hol kellene fejlesztenie vagy behozni lemaradásokat.

A következő fontos dokumentumnak az Európai Unió Stratégiai Iránytűjét lehet felmutatni, amelyet idén március 21-én fogadott el a Tanács. A Globális Stratégia mondhatni lefektette az alapokat, az Iránytű meg igyekszik ezekre építeni. Az Iránytűnek több nagyon fontos célja van cselekvési terv lévén, például megkívánja erősíteni az Unió világpolitikai jelenlétét, stratégiai autonómiáját; iránymutatást kíván nyújtani a hosszútávú együttműködések mikéntjéről; reflektál a közösséget érintő összes lehetséges kihívásra; fejleszteni kívánja az Unió műveleti gyorsaságát és reagálási képességét; megerősíteni a közösséget többek közt kibervédelmi és tengerbiztonsági téren; előkívánja segíteni a közös védelmi kultúra és identitás kialakulását; számba kell venni, hogy mely területeken vannak lemaradások a közös védelem- és biztonságpolitikát illetően; ajánljon politikai iránymutatást a katonai kérdéseket (kapacitásnövelés, fejlesztés, együttműködés) illetően; tisztázza a kölcsönös segítségnyújtási klauzula kötelezettségeit; fejlessze a külső- és belső biztonság közötti kapcsolatokat; támogasson új és dinamikus együttműködési formákat külső szereplőkkel, mint például USA, Norvégia, Törökország.

Nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy aki ezt mind elolvassa az ne veszítse el a fonalat, azonban azt kívántam ezzel érzékeltetni a célok sokrétűségéből és volumenéből, hogy ambiciózus vállalások ezek. Az Iránytű a lehető legtöbb területen kíván javítani az EU védelem- és biztonságpolitikáján. Európa fegyverkezik, hiányosságokat pótol, közösen hadgyakorlatozik. Ez különösen fontos a mai konfliktusos világban, ahol szinte mindenre fel kell készülni. Európa a mai napig nem volt képes előállítani egy összeurópai hadsereget, azonban ez nem elvárható, ha az alapvető dolgokat nem tudják teljesíteni.

Az európai közös hadsereg nagyon-nagyon távoli cél, ehhez előbb egy föderális Európa kellene. Feltételezhetően előbb esne szét az Európai Unió, mintsem valami szuper államként funkcionáljon az elkövetkezendő időszakban. Ezt az Európai Egyesült Államokat feltehetőleg se nem Orbán Viktor, se nem Bayer Zsolt nem szeretné. A ködszurkálás helyett azonban megvan az átmeneti – de annál fontosabb – válasz: önkéntes együttműködéseken és uniós forrásokon keresztül legyenek a tagállamok erősek, ha már az EU maga nem lehet az. Ez tagadhatatlanul eredmény és a jövőben nagyon is fontos lehet majd.