2024. július 25-én hatályba lépett a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló új Uniós irányelv angol nevén Corporate sustainability due diligence directive (CSDDD).
A tagállamoknak 2026. július 26-ig kell átültetniük az Irányelvet a nemzeti jogukba, egy évvel később kezdve pedig lépcsőzetes hatályosulást követve a szabályok 2029. július 26-tól teljeskörűen alkalmazandók lesznek.
Az Irányelv előírja a nagyvállalatok számára a vállalati átvilágítási kötelezettséget, amelynek értelmében a nagyvállalatoknak azonosítaniuk és kezelniük kell az emberi jogokra (például a gyermekmunka tilalma) és a környezetre (például a környezetszennyezés) gyakorolt kedvezőtlen hatásokat saját tevékenységükben, leányvállalataikban továbbá a tevékenységi láncaikba tartozó közvetlen és közvetett üzleti partnereik tevékenységei tekintetében.
(Kép forrása: Wikipédia)
A CSDDD célja
Az Irányelv indoklása szerint a szabályozás célja annak biztosítása, hogy a belső piacon működő vállalatok hozzájáruljanak a gazdaságok és társadalmak fenntartható fejlődéséhez és fenntarthatósági átállásához azáltal, hogy azonosítják és szükség esetén előre sorolják, megelőzik és mérséklik, valamint megszüntetik, minimalizálják és orvosolják a vállalatok tevékenységeihez kapcsolódó tényleges vagy lehetséges káros emberi jogi és környezeti hatásokat, valamint biztosítják, hogy azok, akiket e kötelezettség elmulasztása hátrányosan érint, élhessenek az igazságszolgáltatási és a jogorvoslati lehetőségekkel.
Lényegében az EU-s jogalkotók felismerték a nagyvállalatok kiemelt felelősségét mind a környezetszennyezésben, mind az emberi jogi jogsértésekben, így szigorúbb fellépést kívánnak alkalmazni velük szemben, hogy a káros gyakorlataikat mérsékeljék vagy teljesen megszüntessék.
Kötelezettségek
A vállalatoknak az alábbi lépéseket kell végrehajtaniuk:
Beépítik az átvilágítást vállalati politikáikba és kockázatkezelési rendszereikbe.
Azonosítják és értékelik a tényleges és lehetséges káros hatásokat.
Megelőzik, mérsékelik vagy megszüntetik ezeket a hatásokat.
Helyreállítják a tényleges károkat.
Együttműködnek az érdekelt felekkel.
Panasztételi rendszert hoznak létre.
Nyomon követik és tájékoztatják az átvilágítás hatékonyságáról.
Továbbá a vállalatoknak van arra vonatkozó kötelezettsége is, hogy az éghajlatváltozás mérséklését szolgáló átállási tervet fogadjanak el és alkalmazzanak, amely terv révén a vállalat arra törekszik, hogy üzleti modelljét és stratégiáját összeegyeztesse a fenntartható gazdaságra való átállással és a globális felmelegedés 1,5 °C-ra történő korlátozásával a Párizsi Megállapodásnak megfelelően.
Mely vállalatokat érinti az Irányelvből fakadó kötelezettség?
Az irányelv alkalmazandó minden olyan vállalatra, amelyet egy EU-tagállam jogszabályai alapján hoztak létre, és amelyek megfelelnek bizonyos nagysági feltételeknek, így legfőképp azokat a vállalatokat érinti, amik az utolsó pénzügyi évben több mint 1000 munkavállalót foglalkoztattak, és nettó árbevételük meghaladta a 450 millió eurót, illetve az ezen értékeket elérő vállalatcsoportok anyavállalatait.
A szabályok továbbá vonatkoznak harmadik országokban létrehozott vállalatokra is, például, ha az Unióban több mint 450 millió euró árbevételt értek el. Míg a CSDDD az EU-s országokban alapított vállalatok közül megközelítőleg 6000-et fog érinteni, addig a harmadik államokból érkező vállalatok száma mindössze 900 körül alakul.
A mikrovállalkozásokra és a kkv-kra nem vonatkoznak a javasolt szabályok. Az irányelv azonban támogató és védőintézkedéseket ír elő a kkv-k számára, amelyek az értékláncok üzleti partnereiként közvetve érintettek lehetnek.
Milyen szankcióra számíthatnak azok, akik nem teljesítik az előírásokat?
A bevezetett szabályokat a tagállamok felügyeleti hatóságai fogják érvényesíteni, amelyeket felhatalmaznak arra, hogy vizsgálatokat folytassanak, ha „megalapozott aggályokat” vélnek felfedezni, és szükség esetén kérhetik a vállalatoktól, hogy nyújtsanak be információkat a meghatározott kötelezettségek megszegésének gyanújával kapcsolatban. A nemzeti felügyeleti hatóságoknak továbbá kötelességük lesz legalább felügyelni a vállalatok átállási terveinek elfogadását, kialakítását és frissítését. Azonban nem kötelesek felügyelni ezek végrehajtását.
Ha a felügyeleti hatóság megállapít egy cselekményt vagy mulasztást, amely jogsértést eredményez, akkor a következőket teheti:
Elrendelheti a vállalat számára, hogy hagyjon fel az érintett magatartással, vagy hajtson végre egy olyan intézkedést, amely megfelel a jogszabályoknak; tartózkodjon a tiltott magatartás megismétlésétől; és ha szükséges, tegyen helyreállító intézkedéseket megfelelő határidőn belül.
Bírságot szabhat ki. A bírságokat a tagállamok határozzák meg, de azoknak hatékonynak, arányosnak és elrettentőnek kell lenniük, és figyelembe kell venniük számos tényezőt, a maximális bírság pedig legalább az érintett vállalat előző pénzügyi évben elért nettó világméretű árbevételének 5%-a kell, hogy legyen. A csoport végső anyavállalatára kiszabott pénzbírságot az anyavállalat által jelentett konszolidált árbevétel alapján kell kiszámítani.
Átmeneti intézkedéseket fogadhat el súlyos és helyrehozhatatlan kár közvetlen veszélye esetén.
A CSDDD továbbá megjegyzi, hogy a tagállamok jogosultak „visszavonni és megtiltani a termékek forgalomba hozatalát, piacra bocsátását és exportját más uniós jogszabályok alapján”.
A fentiekben meghatározott értékeket elérő vállalat átvilágítási jelentésének ki kell terjednie a tevékenységi lánchoz tartozó vállalatokra
A hatálya alá tartozó vállalatoknak különböző lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy kezeljék tevékenységük emberi jogi és környezeti kérdésekre gyakorolt tényleges és potenciális káros hatásait, amelyek i) saját tevékenységükből, ii) leányvállalataik tevékenységéből és iii) a tevékenységi láncukban lévő üzleti partnereik tevékenységéből erednek.
A tevékenységi láncnak le kell fednie következőket:
a vállalat upstream üzleti partnereinek tevékenységeit, amelyek a vállalat termékeinek gyártásához, illetve szolgáltatásainak nyújtásához kapcsolódnak, beleértve a nyersanyagoknak, a termékeknek vagy azok részeinek a tervezését, kitermelését, beszerzését, gyártását, szállítását, tárolását és értékesítését, valamint a termék vagy a szolgáltatás kifejlesztését.
A vállalat downstream üzleti partnereinek tevékenységeit, amelyek a termék forgalmazásához, szállításához és tárolásához kapcsolódnak, amennyiben az üzleti partnerek e tevékenységeket közvetlenül vagy közvetve a vállalat számára vagy a vállalat nevében végzik.
A CSDDD ezen extraterritoriális hatálya azt tükrözi, hogy az EU megpróbálja kiterjeszteni a fenntarthatósági követelményeket az Unión kívüli cégekre is, ezáltal biztosítva, hogy azok is megfeleljenek a környezeti és emberi jogi normáknak, amelyeket az uniós jog előír, még akkor is, ha a cégek nem az EU-ban vannak bejegyezve.
A népszellem jogfilozófiája a jog és a kultúra kölcsönhatását vizsgáló irányzat, amely a nép sajátos szellemiségét és kulturális hagyományait helyezi a jog alapjának. A népszellem fogalma összefonódik Georg Wilhelm Friedrich Hegel filozófiájával.
A népszellem jogfilozófiája
Hegel szerint a népszellem (Volksgeist) az egyes népek sajátos történelmi és kulturális identitásában nyilvánul meg, ez alakítja a jogrendeket, intézményeket. A népszellem tükrözi a nép egyedi jellemzőit, erkölcsi normáit, amelyek formálják és irányítják társadalom törvényeit és állami berendezkedését.
A jog nem egyetemes és abszolút, hanem történetileg változó és adott népre jellemző, hiszen a népszellem befolyásolja a törvényalkotást. A jogfejlődés ezért nem egyszerűen racionális folyamat, hanem a nép szellemi és kulturális fejlődésének leképeződése.
Ez a jogfilozófiai irányzat tehát a nemzetállami, történeti és kulturális sajátosságok fontosságát hangsúlyozza a jogalkotásban és jogértelmezésben.
A népszellem fogalma egyedi jellegű, ebből bontakozik ki a nemzeti kultúra és történelem. A népszellem eszméje uralkodó időszakokban a nemzeti egyéniségekre is különleges eszmehordozóként tekintettek. Fejlődési szintje és történeti meghatározottsága a belső szellemi valóság elkerülhetetlen külső megnyilvánulása a tapasztalati világban. Mint a korszellem, megállapítása a historikus leggyakoribb és legnagyobb körültekintést, óvatosságot, mélyreható elemzést, valamint filozófiai ismereteket igénylő feladat.
Hegel (forrás: Wikipédia)
A népszellemnek van egy organikus, évszázadokon átnyúló absztrakt tulajdonsága, mely talán mindenki szíve és tudata mélyén ott rejtőzik. Viszont van ennek a szellemnek, vagy néptudatnak/géniusznak egy adott kora vetíthető, gyakrabban változó jellege. Természetesen az adott kor gondolkodását, csak évekkel később lehet alaposabban értékelni és összevetni egy másik korral. A mai világban jobban oda kéne figyelni a népszellemre, hogy ne vesszen el, mivel szerintem nemzeti értek, akár kulturális, identitási, jogi és még politikai szempontból is.
Népszellem a magyar jogrendszerben
A népszellem és a magyar alkotmányjog tudománya közötti kapcsolat a jogtörténetben és a jogfilozófiában mélyen gyökerezik. A népszellem fogalma Hegel filozófiájából ered, de a magyar jogfejlődésben is meghatározó szerepet játszott a nemzeti sajátosságok és kulturális tradíciók beépítése a jogrendbe.
Magyarország jogfejlődését mindig erősen befolyásolta a nemzeti identitás, a történelmi hagyományok, és a közösség saját értékrendje.
Hazai történeti jogtudományi álláspontok
Timon Ákos (jogtudós 1850-1925) nevéhez fűződik a Szentkorona-tan elméletének kidolgozása. Magyar alkotmány- és jogtörténet (Budapest, 1903) című munkájában a magyar nép által az őshazából magával hozott erőteljesebb közszellemen, közjogi érzéken alapuló a Szentkorona-tannal indokolja, hogy a 13. századtól Magyarországon megszűnt a személyes jellegű királyi hatalom, és létrejött a rendiség, mégpedig a külföldi eredetű hűbériség eszméivel vívott küzdelemben.1848-ban kiteljesedett az a rendszer, ami kizárja az osztály-ellentéteket a magyar társadalom egészséges organizmusán belül:
,,Az 1848. évi törvények óta az egész magyar nemzet a Szent koronát fején viselő királlyal egyetemben alkotja azt az egységes közjogi egészet, élő szervezetet, amit a középkori források a Szent korona egész testének (totum corpus Sacrae Regni Coronae) neveznek, napjainkban pedig államnak nevezünk.”
(forrás: Wikipédia)
Timon Ákos szerint a Szent Korona közjogi fogalma és misztériuma fokozatosan alakult ki, és ez lett a magyar állami szervezet alapja. Az állami élet minden eleme közvetlen kapcsolatban áll a Szent Koronával, amelyből minden hatalom és jog ered. A Szent Korona egyfelől a hatalom forrása, másfelől az állami szolgálatok és kötelezettségek célja. A Szent Korona jogi személyiségének fejlődése tette lehetővé a közhatalom tiszta meghatározását, amely az állammá szerveződött nemzet akaratából, a koronázás révén száll át a királyra. Timon hangsúlyozza, hogy a Szent Korona misztériuma nem egyházi eredetű, és nem a „Mysterium Christi” mintájára jött létre, hanem egy államjogi konstrukció, amely a magyar közjog és államszervezet alapját képezi még ma is.
Dr. Szászy-Schwarz Gusztáv (jogász 1858-1920) meghatározása szerint a népszellem.
„…Nép az egyesektől nemcsak önálló létet folytat, de melynek az egyesektől különálló szellemi s lelki képességei és szellemi nyílvánúlásai is vannak;) e szellem a népszellem, e lélek a népiélek és ezek nyílvánúlásai között a népnyelv, népköltészet és népjog foglalnak helyet. E nézet bírálatába itt nem bocsátkozhatom."
Echhart Ferenc (történész 1885-1957) szerint a népszellem pedig a következő:
„...A népszellem, mint a nemzetet alkotó egyének gondolkozásbeli egysége, alkotja és újítja meg a jogot s az leginkább éppen a jogfejlődésből ismerhető fel. A népszellem változó, mint az egyén gondolkozása. A nemzet szellemi világa is nagy átalakuláson megy keresztül, amit a nemzeti jogfejlődésen, a nemzeti jogtörténeten észre lehet venni…”
A népszellem fontossága napjainkban
A népszellem gondolata a mai napig meghatározó a nemzetek identitása és kulturális értékei szempontjából. Bár a globalizáció és a technológiai fejlődés hatására a világ egyre inkább összefonódik, a népszellem napjainkban is fontos szerepet tölt be továbbra is alapvető szerepet játszik abban, hogyan alakítjuk a közösségi normákat, a jogrendszert és a társadalmi berendezkedést. A XXI. században a népszellem nemcsak a hagyományok őrzését jelenti, hanem az új kihívásokkal szembeni alkalmazkodás képességét is, amely segíti a nemzeteket, hogy saját kulturális gyökereiket megőrizve fejlődjenek. Ahogy a világ változik, úgy formálódik a népszellem is, amely a múlt értékeit ötvözi a jövő lehetőségeivel, biztosítva ezzel a nemzetek fennmaradását és virágzását.
Az ember nem olvas, hanem szkennel. Ez (digitális) korunk egyik legfontosabb alapelve, és valóban, ha belegondolunk, hogy nap mint nap hány ezer döntést hozunk vizuális jelek alapján a közlekedéstől kezdve az elektronikus eszközeink ikonjain át megértjük a téma jelentőségét.
Sajnos ezek a jelek nem mindig tökéletesek, ezért eshetett meg egy kollégával, hogy véletlenül rossz mosdóba tévedt be, nem máshol, mint egy neves design egyetemen. Döntéseinket a másodperc töredéke alatt hozzuk meg, pláne, ha sietünk, így kerülhette el figyelmét az az apró háromszög, amely a megkülönböztetést lett volna hivatott jelezni.
A történet tanulsága, nem csak az, hogy kezdjünk el gyanakodni, ha nem látunk piszoárt, hanem az, hogy a design vezethet vagy megvezethet minket.
George W. Bush vs. Al Gore
(Fotó: Ed Reinke)
A 2000-es amerikai elnökválasztás egyik legnagyobb botránya egy floridai túlbonyolított ,,butterfly-ballott" (pillangó szavazólap)-nak volt köszönhető, melyen lyukasztással kellett leadni a voksot. A fej-fej melletti küzdelem végkimenetele egy állam szavazatain múlt, olyan szoros volt a küzdelem, hogy Al Gore kérelmezte az ívek újraszámlálását.
Ekkor irányult a figyelem az ominózus szavazólapra:
Az egyik figyelmet irányító eszköz a hierarchia. Ezt a struktúrát a vizuális elemek mérete, színe, elhelyezkedése- egymáshoz való viszonya alkotja. Tekintettel arra, hogy az amerikai választók is balról jobbra, fentről lefelé olvasnak az egymás mellé kerülő elemek zavart okoztak az erőben, pontosabban Al Gore erejében, aki jelentős mennyiségű szavazattól esett el, mert az eltévedt szavazók a Reform Párt jelöltjére adták le szavazatukat, akaratuk ellenére. A helyzeten nem segítettek a képen látható fekete nyilak sem, a jelek szerint a választókat megtévesztette az elrendezés.
Az újraszámlálásra azonban nem kerülhetett sor, mert bár a Floridai Legfelsőbb Bíróság elrendelte, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága visszavonta azt, ugyanis 5-4 arányban egyetértettek abban, hogy a döntés szövetségi és állami törvényt sértene. Ennek, és az amerikai választási rendszernek köszönhető, hogy bár Al Gore megnyerte a többségi szavazatot, elveszítette az elnökválasztást.
Látni és látszani
Amióta az ember szervezett közösségekben él, a politikai kommunikáció a vizualitást, és az egységes arculatot tudatosan használja. Akár törzsi szimbólumokra, a római birodalom jelképeire, az uralkodók dicsőségét hirdető szobrokra és festményekre gondolunk, történelmi örökségünk megőrizte ezeket a vizuális jelrendszereket. Ide tartoznak a modern korban a plakátok, filmek, fotók és a posztmodern utáni korban minden egyéb digitális anyag, amely kiadója üzenetét hordozza.
Egy fontos dolog viszont változott. Soha ennyi embert nem tudott még elérni egy politikus, cég vagy érdekcsoport, ennyire olcsón és könnyen. Éppen ezért a politikai üzenetek és szimbólumok futótűzként terjednek a virtuális tartalmakon keresztül, így egy magyar olvasó is könnyedén kitalálja, hogy kire gondolok piros sapkás politikus alatt.
Donald Trump volt amerikai elnök és csapata politikai kommunikációs tevékenysége jól ábrázolja, hogy sárból is lehet várat építeni, és minden éremnek két oldala van.
Vegyük például az esetet, amikor letartóztatási fotójával, és az akkor viselt öltöny darabjaival jutott dollármilliókhoz, a Politico cikke alapján a történések után 7.1 millió dollárt sikerült gyűjtenie. Az esetnek azonban nem csupán pénzügyi vonzata van, a fotó jelképe lett a Trump által képviselt narratívának, ami alapján a demokrata erők jogi eszközökkel kívánják eltenni láb alól.
(Fotó: Evan Vucci / AP)
További fűtőanyag volt a július 13-án megkísérelt merénylet, ami Trump számára hatalmas médiafigyelmet, politikai tőkét, és egy vérző fület eredményezett. Érdemes megfigyelnünk az elnökjelölt magatartását, illetve az elkészült fotók szimbolikáját, melyet későbbi megnyilatkozásaiban összehangolt retorikája által:
,,I took a bullett for democracy”
(golyót kaptam a demokráciáért), így visszavágva a demokratáknak, akik azt állítják: Trump veszélyezteti a demokráciát.
A felsorolt példák szemléltetik, hogy a vizualitás és a szimbólumok milyen jelentős hatást gyakorolnak mindennapjainkra, és miként válnak a politikai kommunikáció befolyásoló eszközeivé, akár észrevesszük, akár nem.
Kína hatalmas gátépítési, vízerőmű projektek megépítésébe kezdett leghosszabb folyója mentén. A gátak egy vízerőmű-hálózat részét képezik, melyek a bolygó legfélreesőbb helyén, a Tibeti-fennsíkon kerülnek megépítésre. A tibeti hegyekben eredő folyók a világ lakosságának közel 15%-át látják el édesvízzel. Ez a 6300 kilométer hosszú Jangce folyó vízgyűjtő területe is egyben, amely Kína gazdasági, energiapolitikai, valamint kereskedelmi ambíciói szempontjából kulcsfontosságú szerepet játszik. A kínai kormány több mint egy tucat gátat épít jelenleg a folyó ezen szakaszán.
A gátak elhelyezése a szűk kanyonokban azonban hatalmas logisztikai kihívásokkal jár. A Föld egyik legkietlenebb területén jelenleg óriási munka folyik. A gátak építése miatt egész tibeti városokat fognak elárasztani, ami ritkán látott tiltakozásokat váltott ki Kína legszigorúbban ellenőrzött régiójában. A folyamatokat megvizsgálva látható, hogy Kína mekkora kockázatot is vállal gazdasága átalakítása érdekében.
Miért épít Kína itt gátakat
A 2021 februárjában átadott Baihetan-gát megépítéséhez mintegy 31 milliárd dollárra, valamint több mint 10 000 építőmunkásra és mintegy 8 millió köbméter betonra volt szükség. A gát mintegy 16 000 megawatt energiát termel, több mint kétszer annyit, mint amekkora Magyarország teljes elektromos áram igénye.
Baihetán-gát, Kép forrása: CGTN
A Baihetán-gát viszont csak egy, a Jangce folyó mentén épülő tucatnyi gát közül. A kínai kormány becslései szerint a Jinsha folyó (a Jangce egyik mellékfolyója) 112 gigawattnyi vízenergia előállításához elegendő vízenergia-potenciállal rendelkezik. Ez az ország jelenlegi teljes vízenergia-kapacitásának egynegyede.
Kína a 2010-es években kétségkívül a világ vízenergia központjává vált (a világ vízenergia termelésének 30%-a Kínáé). Az ország a vízenergia kapacitásainak növelésével szeretné energiafüggetlenségét garantálni a folyamatosan növekvő gazdasága számára.
A tibeti-fennsík a földrajzi adottságainak köszönhetően elképesztő vízenergia-potenciállal rendelkezik. A tibeti fennsíkról a folyók sora ereszkedik le a síksági régiókba, nagyon rövid idő alatt. A Tibeti-fennsíkon eredő folyók rendkívül gyors lefolyásúak, ahogyan a magasan fekvő területekről az alacsonyabban fekvő területek felé áramlanak. Ez erős folyóáramlatokat hoz létre, amely ideális a vízerőművek számára, mert a meredek lejtők megkönnyítik a mozgási energia hasznosítását az energiatermeléshez.
Tibet: Ázsia víztornya, kép forrása: Tibet Policy Institute
Míg maga a Tibeti-fennsík száraz, addig a hegyek jelentős hómennyiséggel rendelkeznek, és gleccserei hosszú távú édesvízkészletként szolgálnak. A hóolvadás és a monszun esőzések kombinációja egész évben folyamatos bő vízhozamot biztosít.
A probléma az, hogy ahol sok potenciális vízenergia áll rendelkezésre, ott általában sok geológiai instabilitás adódik. Tehát rendkívül drága technológiával kell építkezni, ami rendkívül sok erőfeszítést igényel és nagyon kockázatos.
Logisztikai kihívások
A Jinsha ezen szakaszán lévő gátak különösen sérülékenyek. Tudjuk, hogy a tektonikus lemezek itt keresztezik egymást, a törésvonalak miatt nagyon mozgékony a környezet. A legmagasabb gát ezen a szakaszon 239 méter magas lesz, ami magasabb lesz, mint a Hoover-gát az USA-ban.
A gátakat instabil talajon építik, meredek hegyoldalakkal körülvéve, Ázsia egyik legveszélyesebb területén. Csak 2007-ben több mint 100 földrengés volt a Szecsuán-medence és a Jinsha folyó között. Aztán 2008-ban hatalmas földrengés volt Wenchuanban, a Szecsuán-medence tetején, nem is olyan messze a Jinsha folyótól.
A 2008-as szecsuáni földrengés, Kép forrása: CNN
A földrengés az elmúlt száz év egyik legnagyobb földrengése volt Kínában és több mint 87 000 ember halálát okozta. Ha tehát egy földrengés a Jinsha mentén húzódó törésvonalat sújtaná, az a folyón lévő összes gátat megrongálhatná, ami egy gátszakadás esetén egy másik gátszakadáshoz vezethetne. Ha ez így folytatódna, akkor minden egyes gátszakadással a katasztrófa egyre rosszabb és rosszabb lenne.
A tibeti helyszínek elpusztítása
A gátakhoz kapcsolódó kockázatok azonban túlmutatnak a földrengéseken, hiszen a térségben található tibeti örökségi helyszíneket és ősi közösségeket is veszélyeztetik. Mindegyeik gátnak lesz egy nagy víztározója, amely több tíz kilométer hosszan kúszik felfelé a völgyben. Ez azt jelenti, hogy falvakat kell majd kitelepíteni.
A gátak építésének környezeti hatásairól szóló hivatalos szerint a kínai hatóságok tisztában vannak a veszélyekkel. Peking szerint csak a Gangtuo gát miatt közel 4000 embert kell kitelepíteni és 5 tibeti templomot elárasztani. A jelentés nem részletezte, hogy mely vallási helyekről van szó, de a szakértők szerint a 13. századból származó Wanto kolostor is tönkre fog menni.
A gátak miatt veszélyeztett kolostorok. Kép forrása: JAPAN Forward
A tibeti kolostorok nagy részét lerombolták a Mao Ce-tung érában kulturális forradalom idején, így a kulturális örökségük nagy részét elvesztették ebben az időszakban. A Wanto kolostort azonban sikerült megmenteni, ahol rengeteg több mint 700 éves freskó és falfestmény található, amelyet ennek a kolostornak a falaira festettek.
Kiszivárgott videókon látható, ahogy tibeti tüntetők elégedetlenségük jeleként megpróbálják megállítani a gát építését. Kína szigorúan ellenőrzi az tibeti területeket, ami rendkívül megnehezíti az információk kijutását. Mióta 1950-ben csapatokat küldött a régióba, Peking hosszú ideje tesz erőfeszítéseket a tibetiek asszimilálására, hogy a kommunista párthoz hű, egységes nemzeti identitást kovácsoljanak. A tibeti buddhista kultúrában a kolostorokat tekintik a legfontosabbnak, a falu szent dobogó szívének. Ha tehát egy város kolostorát elpusztítják, a város elveszíti a középpontját. A Jinsha menti gátak kulcsfontosságúak Kína energetikai ambíciói szempontjából, de jelentős kockázatokkal járnak.
Ezek a nagy gátak majdnem olyanok, mint az energiaátalakítás gyorséttermei. Megadják az energiát, de gyorsan adják, és mindez negatív hatásokkal járhat együtt. Nagy lehetőségek rejlenek itt, de bármilyen probléma katasztrofális következményekhez vezethet.
Az önkormányzati választásokat megelőző időszakban a budapesti közélet visszatérő témája volt a főváros közösségi közlekedésének fejlesztése, hiszen a főpolgármester kihívója – közlekedési szakemberként – számos alkalommal bírálta a fővárosi önkormányzat kötöttpályás közlekedést érintő passzivitását és az előző önkormányzati ciklusban elmaradt beruházásokat. Az érvekben emellett a régió más városaiban zajló fejlesztések is felmerültek, azt a képet festve, hogy Budapest tömegközlekedési hálózata lemaradóban van a szomszéd országok fővárosainak gyors fejlődésével szemben. Mint minden politikai vitában, így ebben az esetben is minden álláspont védhető, ennek ellenére érdemes kitekinteni, vajon tényleg fejlettebb Bécs, Pozsony vagy éppen Varsó közösségi közlekedési rendszere?
Fontos szempont a közlekedési hálózat kiterjedtsége, hiszen ez határozza meg, milyen mértékben képes ellátni a tömegközlekedés a tömegek közlekedését, melyek nem feltétlenül a belvárosban, mindinkább a külső városrészekben és az agglomerációban élnek, de napi szinten ingáznak a város centruma és lakóhelyük között. A kiterjedtség szempontjából Budapest tradicionálisan erős, hiszen számos villamos, metró és HÉV vonal segíti a belső és külső városrészek összeköttetését. A budapesti ún. fonódó villamosvonalak különösen nagyban segítik a konnektivitást, melyet jól jelez, hogy a világ legforgalmasabb villamosvonala, a 4-6 is a magyar fővárosban közlekedik. Bécs közösségi közlekedésének kiterjedtsége a budapestihez hasonló mértékű. Az osztrákok egyel több metróvonallal, de egy jóval szerényebb villamoshálózattal számolhatnak. Prágában is hasonló a helyzet, a metró-és villamosvonalak lefedettségét erősítendő számos busz és trolijárat járja a város utcáit. Pozsony a régió egyik legkisebb fővárosa, így nem meglepő, hogy közlekedési hálózata is a legkisebb. Metró ugyan nincs, de több villamosvonal áll rendelkezésre. A varsói közlekedési hálózat fejlődik az említett hálózatok közül a leggyorsabban, igaz, a lengyel fővárosban szükséges is a fejlesztés. A város szerkezetéből adódóan nehéz a különböző városrészeket hatékonyan összekötni.
Az egyes villamos Pozsonyban
Forrás: hampage.hu
Ahogy a bevezetőben is olvasható, az elmúlt években a korábbi önkormányzati ciklusokhoz viszonyítva csak kisebb mértékű volt a közösségi közlekedés fejlesztése Budapesten. A hármas metró korábban elkezdett felújításának befejezésére és új villamosok beszerzésére került sor, de ezen kívül az önkormányzat inkább a városi kerékpáros közlekedés fejlesztését támogatta biciklisávok kijelölésével és a Mol Bubi rendszer megújításával. Ezzel szemben az összehasonlítás alapját képező többi régiós városban (Pozsony kivételével) metrófejlesztés történt: Bécsben az U2 vonal meghosszabbítása, Prágában a D vonal építése Varsóban pedig több új vonal építése valósult meg. Emellett minden konkurens fővárosban elektromos buszflotta, villamoshálózat-fejlesztés és kerékpáros közlekedési beruházások zajlottak. Mindezek fényében nem alaptalan a kritika, miszerint a budapesti tömegközlekedés – különösen a kötöttpályás közlekedés – az utóbbi években a régióban tapasztalható ütemtől elmaradó mértékben fejlődött. Ennek számos okát ismerjük, azt azonban fontos kijelenteni, hogy a város versenyképességének megtartása és növelése kulcsfontosságú kérdés, melyben elengedhetetlen szerepe van a kötöttpályás tömegközlekedési beruházások megvalósulásának.
Az új varsói kettes metró egyik állomása
Forrás: lamela.com
A jövőbeli közlekedésfejlesztési tervek mindig túlmutatnak a valóban létrejövő fejlesztésektől. Különösen igaz ez Budapest esetében, hiszen a magyar fővárosban beharangozott de nem megvalósult projektekből tucatnyit ismerhetünk. A HÉV vonalak korszerűsítése ugyan még mindig a napirenden van, a megújuló és átmenő pályaudvarrá alakuló Nyugati Pályaudvar, vagy az ötös metró terve már csak a távoli jövőben valósulhat meg. A villamoshálózat bővítése és korszerűsítése talán Budapest egyik legégetőbb kérdése, hiszen a villamosflotta jelentős része 30-40-50 éve forgalomba állt járművekből áll.
A régiós fővárosok a budapestiekhez hasonló ambiciózus tervekkel büszkélkedhetnek. Bécsben nem elégedtek meg újabb metróvonalak építésének tervével, már hidrogénmeghajtású járművek forgalomba állításáról beszélnek. A fenntarthatóság Pozsonyban és Prágában is a jövő közlekedési projektjeinek kulcstényezőjének fog számítani, de a napjainkban robbanásszerűen fejlődő varsói közösségi közlekedés is a zöld megoldások felhasználását tűzte ki célul. Ez utóbbi városban várható a következő évtizedben a legnagyobb arányú fejlődés, mely nem csupán a városi tömegközlekedés, de a regionális vasúti összeköttetést is a városi hálózatfejlesztési projektekbe integrálta. A kezdeményezésnek már több elkészült eleme is van, melyek nem kizárólag Varsó, annál inkább a várost övező kiterjedt agglomerációs gyűrű településeit és városrészeit érintik.
A varsói nyugati pályaudvar látványterve
Forrás: railwaypro.com
A budapesti közösségi közlekedés nem tekinthető elmaradottnak a régió más fővárosihoz viszonyítva, de a fejlődés mértékét tekintve érdemes lépést tartani Varsóval vagy éppen Béccsel, mert a jövő fenntartható és prosperáló városai minden bizonnyal fejlett és megbízható tömegközlekedési hálózattal rendelkeznek majd.
A sport világában megfigyelhető nemek közti bérkülönbségek évről évre nagyobb figyelmet kapnak, hiszen a társadalom egyre inkább elvárja az egyenlőség érvényesítését a munka minden területén – így beleértve a sportot is. Az utóbbi időben több női sportoló is reflektorfénybe került az adott témában adott nyilatkozatuk, felszólalásuk miatt. A legutóbbi példa Alisha Lehmann és Douglas Luiz esete; mindkét sportoló a Juventus felnőtt labdarúgócsapataiban játszik, de Lehmann nemrég egy nyilatkozatában nehezményezte, hogy ugyanazért a munkáért párja százszor többet keres nála. (A teljes képhez még az is hozzá tartozik, hogy amíg Alisha Lehmann alapvetően kezdő játékos a csapatában, addig Douglas Luiz csak kiegészítő szerepet kapott eddig új klubjában.) Ez csak egy a rengeteg kiállás közül, de a példák mind igazolják, hogy a nemek közti bérkülönbségek a sport világában ugyanúgy, sőt még erősebben jelen vannak, mint bármely másik iparágban. Vajon mégis mekkora a különbség a két nem fizetése között ebben az iparágban, ennek mik az okai, és milyen megoldási javaslatok jöhetnek képbe erre a problémára?
Bevezetésként vizsgáljuk meg mi is az a gender pay gap általánosságban: európában a nők óránként átlagban 12,7 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. A bérszakadékot úgy határozzák meg, hogy összehasonlítják a nők és férfiak átlagos bruttó órabérét. Ezt az összeget a jövedelemadó és társadalombiztosítási járulékok levonása előtt, azaz a teljes bruttó bér alapján számítják. Fontos, hogy a kutatásoknál csak a tíz vagy több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásokat veszik figyelembe.
A nemek közti bérkülönbségek a sportban is sajnos általánosak, és szinte minden sportágban megfigyelhetők, bár különböző mértékben. Egy 2021-es tanulmány szerint a férfi és női sportolók közötti bérkülönbség rendkívül jelentős: a férfiak átlagosan háromszor annyit keresnek, mint női társaik. Ez a különbség különösen nagy a csapatsportágakban, például a labdarúgásban, kosárlabdában vagy a jégkorongban, de még az egyéni sportágakban is jelen van, mint például a tenisz vagy az atlétika.
A fenti táblázat néhány példát mutat be az átlagos sportágankénti bérkülönbségekre. A férfi és női sportolók közti differencia szembetűnő példái közé tartozik a nemzetközi labdarúgás - míg a férfi játékosok milliós fizetésekért játszanak a világ legnagyobb klubjaiban, a női játékosok sokszor csupán töredékét keresik. Az amerikai női labdarúgó-válogatott tagjai például évekig harcoltak azért, hogy fizetésük egyenlő legyen a férfi válogatott tagjaival, annak ellenére, hogy a női csapat sikeresebb volt a világversenyeken, végül ezt 2022-ben sikerült kiharcolniuk. Viszont a klubcsapatoknál az amerikai ligákban jelentős a különbség; egy átlagos férfi labdarúgó közel fél millió dollárával szemben a nők ennek csak a tizedét keresik meg. A kosárlabdában is hasonló különbségek figyelhetők meg: míg az NBA játékosai milliós szerződésekkel rendelkeznek, a WNBA játékosai sokkal alacsonyabb fizetésekért játszanak, annak ellenére, hogy a női liga népszerűsége folyamatosan növekszik. Az egyéni sportágak sem mentesek a bérkülönbségektől. A tenisz, ahol a Grand Slam tornákon már évek óta egyenlő pénzdíjat kapnak a férfi és női győztesek, egy üdítő kivételnek számít, ám a kisebb tornákon és a szponzori szerződések terén még mindig jelentős különbségek vannak, így jön ki ott a nagyjából 50%-os plusz a férfiak részére.
A bérkülönbségek okait két csoportra oszthatjuk;
az általános nemi bérkülönbségek magyarázóira
és a sportipar miatti specifikus okokra.
Az általános okok közé sorolhatóak a gyerekvállalás, a fizetés nélküli munka és az alapvető munkahelyi hátrányos megkülönböztetés. A női sportolók karrierje gyakran rövidebb, mivel a társadalmi elvárások – például a családalapítás – miatt sok nő korábban kénytelen visszavonulni vagy megszakítani a karrierjét, arról nem is beszélve, hogy szülés után a fizikai visszatérés, felkészülés is nehezedhet. A nők átlagosan több fizetés nélküli munkát végeznek, mint a férfiak, ilyen például a gyermekgondozás vagy házimunka, ami miatt kevesebb idejük marad fizetett munkára. A hátrányos megkülönböztetés alatt azt lehet érteni, hogy nem ritkán kapnak kevesebb fizetést a nők, mint az azonos foglalkozási kategóriákban dolgozó, ugyanolyan végzettséggel rendelkező férfi kollégáik, és ezzel párhuzamosan munkanélküliek is nagyobb eséllyel lesznek, a nőktől hamarabb megválnak a munkáltatók.
A sportiparággal kapcsolatos egyik fő ok a bérkülönbségre a sportolókat körülvevő médiavisszhang különbségeiben is keresendő. A férfi sportokat általában nagyobb érdeklődés övezi, több szponzori és médiafigyelem irányul rájuk, amelynek következtében a sportolók magasabb jövedelemhez jutnak. A női sportok sokszor nem kapnak akkora nyilvánosságot, ami alacsonyabb nézettségi számokat, kevesebb reklámszerződést és végső soron alacsonyabb fizetéseket eredményez. A férfi sportolók nemcsak a bérükből, hanem a szponzori szerződésekből és reklámokból is jelentős bevételekre tesznek szert, ami még inkább növeli az anyagi különbséget a két nem között. Végső soron kijelenthető, hogy ez a része a piaci mechanizmusnak is köszönhető; ahol nagyobb a kereslet az adott sportágra oda több pénz áramol be, és így nagyobb fizetéseket kérnek el a játékosok is.
A bérkülönbségek társadalmi és gazdasági következményei mind a sportolók, mind a sportágak fejlődése szempontjából jelentősek. A női sportolók számára ilyen körülmények közt nehezebb pénzügyi függetlenséget elérni, ami kihathat karrierjük hosszára és minőségére is. A kevesebb anyagi forrás kevesebb lehetőséget biztosít a sportolók számára a fejlődésre, az edzésekre és az egészségügyi támogatásra, amely végső soron a sport teljesítményükre is hatással van. A társadalmi elismerés hiánya is közvetlen következménye a bérkülönbségeknek. A női sportok kevesebb figyelmet kapnak a médiában és a közvélemény szemében, ami teljesítményük alulértékeléséhez vezet. A női sportok fejlődése ezzel szemben lassabb, hiszen a fiatal sportolók nem látnak elegendő megfelelő példát, amelyek inspirálnák őket, hogy komolyan vegyék sportkarrierjüket.
Létezik vajon megoldás, vagy az emberek szokásain és ízlésén úgyse lehet változtatni?
Az biztos, hogy a megoldás egy komplex feladat, mely számos szereplő – sportági szövetségek, klubok, szponzorok és média – együttműködését igényli. Az alapvető megoldás az lenne, ha a médiafigyelmet lehetne növelni a női sportolók irányába, ami valószínűleg magával hozna egy nagyobb pénzbeáramlást és ezáltal a bérek emelkedését és a szponzori támogatások bővülését is – szponzoroknál egy érdekes téma lehet az is, hogy mennyire látnak potenciált, kiaknázatlanságot ezen a piacon. Ez önmagától viszont gyorsan semmiképpen sem fog benevezni, szükség lehet valamifajta szabályozásra az államoktól vagy a felelős sportintézményektől, szervezetektől – a bérkülönbségek csökkentésére irányuló törvények és szabályozások hatékony eszközt nyújthatnak a fizetések kiegyenlítésében. Ilyen intézkedések lehetnek, a minimálbér bevezetése a profi sportolóknál, vagy a nemek közti bérkülönbségek megszüntetését célzó irányelvek bevezetése. Viszont ahhoz, hogy a bérszakadék megszüntetése hosszútávon fenntartható legyen mindenképpen szükség lenne egy általánosabb társadalmi, szurkolói szemléletváltásra - a női sportolók teljesítményét ugyanolyan elismerésben kell, hogy részesítse a társadalom, mint a férfiakét.
Az, hogy az első szavam az volt, hogy "posztabank", ezt néztem gyerekkoromban. Valószínűleg nem ez volt a kérdés, de ez jutott hirtelen eszembe, hogy gyerekként az első szavam az volt, hogy postabank, ültem a tévé előtt, és megismételtem, ami ott volt benne, csak akkor még pöszén.
Pont most egy fesztiválon találkoztam egy operatőr kollégával, aki bringás, BMX-esek voltak, és pont erről dumáltunk, hogy hányan vagyunk, akik úgy kezdtek el a filmezéssel vagy a videóval foglalkozni, hogy valami extrém sportfilmeket kezdtek el felvenni. Én gyerekszínész voltam, szóval nekem inkább onnan jön, ötéves koromtól, Földessy Margit dráma stúdiójába jártam. Az ősélmény onnantól származtatható, hogy szerepeltünk egy-két játékfilmben gyerekként, de maga az, hogy én kreálom a videót, az szerintem ott jött, hogy mindenféle paródiákat, extrém sportfilmeket kezdtünk el gyártogatni.
Hogy kezdődött, honnan jött az ötlet, hogy akkor nem csak extrém sportot űztök, hanem ezt fel is veszitek, ki is rakjátok valahova?
Gyerekként, hogy elkezded másolni, amit látsz. Nagyon sok MTV-t néztünk, meg Jackass-t, illetve akkor még az elődjét ezeknek a műsoroknak, és elkezdtük másolni. Akkor még nyilván voltak DV kamerák, még digitalizálni kellett, stb., és elkezdtük feltöltögetni a Youtube-ra, mely anyagok nyilván teljesen koncepció nélküliek voltak. Amikor éppen valamelyik extrém sport divatba jött, a parkourtól a bringáig, akkor azzal elkezdtünk kicsit foglalkozni. Ez volt az első. A másik része az úgynevezett Ki Mit Tud-ok világa a drámastúdióban Földessy Margitnál, ahol ezeket a paródiákat előbb-utóbb felvettük és kiraktuk. Szerintem még azok voltak az első videók, ahol ilyen paródiákat kirakosgattunk, mert ha már megcsináltuk a Ki mit tud-ra, akkor azzal a lendülettel miért ne vettük volna fel.
Mikortól professzionalizálódik a videós biznisz?
Azt mondanám, hogy ilyen 20 éves koromban. Hatosztályos gimibe jártam, majdnem húsz lettem már, mire leérettségiztem, és két opciót láttam magam előtt, vagy színmű, vagy komédia, leánykori nevén kommunikáció és médiatudomány. Végül a Pázmányra mentem komédiára, a tévés rádiós újságírást pedig PR (Public Relations) szakirányon végeztem, és valahol szerintem ott dőlt el az én sorsom, akkor már volt egy tehetségkutatója a Magyar Televíziónak, melyben ifjúsági szerkesztőségbe kerestek riportereket - akkor még egy másik Magyar Televíziót láthattunk, nagyon-nagyon távol a mostanitól. Innentől kezdtünk el kvázi, bár nagyon fiatalként, de végül is képernyőn szerepelni.
Mi vezetett odáig, hogy a YouTube-ról már átnyergelsz egy hivatalos újsághoz, az Indexhez?
Ezt megelőzném még gyorsan, mert hogy ennek nincsen ennyire időrendi sorrendje. Szóval ez a váltás, ez nem is igazi váltás, mindig mind a kettő létezett egymás mellett. Utána mindenféle online weblapnál elkezdtem riporterkedni, például utca embere interjúkat készítettünk, amit aztán hirtelen lecsaptak, mint minden egyes média produktumot. Nem tudom, hogy ez miért trend, de gyakorlatilag akkor annak idején egy-másfél évig tartott mindig minden, majd megszűnt a finanszírozás. Amikor annak vége lett, mondtuk azt, hogy mi lenne, akkor, ha megcsinálni a saját szájunk íze szerinti tartalmat. Így született meg Madar Csabival a mi kis Youtube csatornánk, hogy hirtelen vége lett valaminek, felszabadult egy csomó erő, meg idő, és akkor elkezdtük hetente a kis szatirikus híradót.
Számodra a riporterség mindig ugyanazzal a karakterrel jár, avagy egyféle szerephalmozást jelent, ahol helyzetfüggően mindig más és más oldalat mutatod?
Teljesen más attitűdrendszerrel kell nekimenni ezeknek a dolgoknak. Rengeteg olyan riporter van - és biztos, hogy én is átestem annak idején, vagy a mai napig átesek mondjuk a lónak a túloldalára - aki nagyon szeretne szerepelni, és előtérbe hozza magát. A reakció erre általában az szokott lenni, hogy "ez ki ez?". Nekem csak kérdeznem kell, és nem feltétlen kell odabiggyesztenem a kommentáromat, ilyenkor vissza kell venni az embernek.
A riporterkedésben, bár a mai világban, azért már elhalványultak a mindenféle formátumok közötti dolgok, de a régi iskola szerint azért vissza kell menni oda, hogy te ott utána ne reagálj rá, amennyiben nem olyat csinálsz, mint Miskovits Marci és a K-OSZ TV, ami tök más, nem hívnám feltétlen kvázi riporteri dolognak, az egy showműsoros történet.
Ebből a szempontból teljesen szét kell választani. Ha egy influenszer, egy host, vagy egy műsorvezető vagy, akkor viszont abszolút bele lehet vinni a saját személyiségedet, attitűdödet, humorodat, esetleg véleményedet, már amennyire a formátum engedi, illetőleg akinek éppen gyártod. Most ezt a kettőt tudnám így kettéválasztani és az sem mindegy, hogy kinek a platformján csinálod.
Tarr Béla számára a filmkészítés egyfajta drog, még ha szeretne se tudna leállni. Számodra a nyilvánosság mennyire egy drog? Mennyire érzed, hogy függője vagy a nyilvánosságnak?
Egyre jobban azt mondom, hogy nem. A nyilvánosságnak nem, mert nagyon szívesen elbújnék, pláne ha vége van egy három hónapos nyári session-nek, akkor itt most nagyon szívesen egy hónapig nem szeretnék mondjuk senki előtt lenni, amit természetesen nem tehetek meg. Azt mondanám inkább, hogy nem a nyilvánosságot tartja egy ilyen exhibicionista ember drognak feltétlen, hanem a munkavégzés, magának a szereplésnek a körülményei az, ami inkább drog. Hogyha te exhibicionista vagy, akkor nyilván hiányozni fog, hogy kamera előtt lehess, és ne feltétlen csak mondjuk vágjál, vagy szerkesszél, egyéb háttérmunkákat végezz.
Igazából a nyilvánosság drogja az nem a te saját indíttatásod, hanem egy karrier indíttatás, hogyha ki van rakva az arcod, akkor látnak, akkor hívnak. Ha nincs kirakva, és nagyon sokáig nincs kirakva, akkor egyre jobban senkit nem fog érdekelni. Ez összefügg sajnos magával a szakmával, hogy neked pusholnod kell az arcodat, mert akkor létezel egyáltalán. A médiában engem az foglalkoztat a mentálhigiéniai szempontból, hogy mennyire kell az embernek egy külön arcot, egy külön karaktert kitalálnia, egyfajta média perszónát alkotnia.
Hogyha megnézünk bármilyen videós tartalmadban, az mennyire egyezik a hétköznapi Olivérrel?
Nagyon sokáig nagyon nem egyezett. Szerintem, amit régen csináltunk például Youtube-csatornásdi, fiatalabbként, az egy egészen másik én. Az az Olivér kifejezetten szerepel. Elképesztő hadarás, nagyon gesztikulálsz, nagyon ott akarsz lenni - ilyen voltam. Ma azt mondanám, hogy most az indexes anyagoknál, riportoknál egyre jobban saját magam vagyok. Valami olyasmi, mint ahogy most válaszolok, nagyjából az egy önazonos dolog. Amint Tiktok tartalmat gyártunk, szerintem ott már megint eltávolodsz.
Ott már megint nagyon gesztikulálsz, megint nagyon nyomod, nagyon impulzív akarsz lenni, hiszen gyakorlatilag egy perced van, sőt, az elején három másodperced, hogy bevond a nézőt, és valami nagyon-nagyon olyat mondjál, amivel behúzod a befogadót.
Általánosságban nyilván nem jó dolog, hogyha valaki teljesen eltávolodik ettől. Elcsépelt lózung, a legyél önazonos, meg marha unalmas, de úgy összességében a nap végén egyébként tényleg arról szól, hogy annak kell lenni, mert az fog jól állni. A feleségem mindig azt mondja, hogy nem kell a manír, mert akkor szeretnek, amikor önmagad vagy. Ez tudom, hogy nagyon közhely, de összességében érdemes erre törekedni, és nem tudod hosszú távon megvezetni a nézőt. Akár műsorvezetőket nézve látod, le fog esni a nézőnek, hogy ez egy elképesztő kamu szerep.
A Tiktokra ott egészen más perszóna kell ezek szerint, mint például egy Tarr Béla filmhez.
Egészen. Az egy pálfordulás ahhoz képest. Tényleg elcsépelt dolgok ez az önismeret, meg elfogadás, vagy önmagad elfogadása, viszont én 32 éves vagyok, és az elmúlt két évben kezdtem el nagyjából egálba jönni magammal. Tegyük fel ha valaki olyat kommentel, akkor nem az van, hogy a sárga földig lemegyek lelkileg, hanem tudom, hogy ez igaz, vagy nem igaz, helyre tudom rakni a dolgot. Ha rendben vagy magaddal, azt látják a nézők is.
Javaslod azt, hogy olvasson az ember kommenteket? Te szoktad olvasni?
Nem szoktam végig. Általában az van, hogy attól függ, hol. Megválogatom, hogy hol olvasom el, milyen platformon, hiszen sokszor nem a produktumom fogja megítélni azt, hogy az milyen visszhangot kelt, hanem a platform. Ha munkahelyre csinálok anyagot és nem saját social media platformra, akkor az első három-négy-ötöt nagyjából megnézem, de valószínűleg magáról a témáról fognak inkább fröcsögni az emberek, egészen elképesztő módon. Erről egyébként külön podcastet lehet csinálni, hogy milyen állapotban van a magyar közvélemény, meg a magyar mentálhigiéné, mert az nagyon para.
Érdekes módon, ha meg a saját követőtől a saját valaki influenszer, akkor meg ott kap egy nagyon jó kis buborékot, ott meg elolvassa, mert ott meg általában dicsérik. Amikor ezer éve csináltuk a mi kis Youtube csatornánkat, akkor mindig minden pozitív volt. Aztán amikor elkezdtél mondjuk dolgozni egy online újságnál, akkor pedig hirtelen egészen megváltoztak a kommentek. A személyed nem hiszem, hogy túlságosan változott volna, de mondjuk a platform, vagy a témának a megítélése, az tudja magát a kommentszekciót is változtatni.
Teljesen elzárkózni nem érdemes, meg az egy önbecsapás. Nagyon-nagyon fontos szerintem ilyen kis fakkokat, kis cellákat készíteni a kognitív rendszeredben, hogy már egy félmondat után te be tudd azonosítani, hogy ez egy rosszmájú ember, ez egy komplexusos ember. Ebben a mondatban egy helyesen leírt kifejezést nem látok, ezért nem lenézve, de nem vagyok benne biztos, hogy éppen az ő véleménye lenne a legrelevánsabb
Az embert az tudja igazából mellbe verni, amikor egy hozzászólás hosszan, rendesen és nem fröcsögve, de úgy egy erős kritikaként van megfogalmazva. Az tud szerintem mélyre menni valakinél.
Az Indexes videóidban található különböző témákat mi alapján választod meg?
Nagyon fontos, hogy nem én választom csak meg egyedül. Viszek témát a rovatvezetőktől, magán a videós szekción belül is dobálnak nagyon sok témát, általában ez egy csapatmunka, hogy végül is melyik kerül kiválasztásra. Én valahol úgy raknám össze, hogy két szegmense van ennek. Nyilván média, fontos a nézettség, mi az, amire az emberek fel fogják kapni a fejüket, mi az, amit valószínűleg sokan lekattintanak, kár hipokratának lenni ilyen szempontból.
Mindegyik téma olyan volt, aminek van egy nagyon erős társadalmi ráhatása, reakciója, ami sok emberre hat, sok ember rezonál vele, és sok embert érint. Most az Onlyfans az nem valószínű, de ez mondjuk egy olyan dolog, ami sok embert viszont nagyon érdekel, és nem lát mögé. Azt mondom, hogy nyilván van egy clickbaites része, és van egy olyan része, ami valahol meg egy picit ilyen társadalompszichológia, vagy kutatás, merthogy mindegyik témán keresztül lehet az emberi viselkedést, vagy a mi kis társadalmunkat vizsgálni.
Mennyire tekinted ezt művészetnek, mennyire társadalmi felelősségvállalásnak vagy ez egy munka, egy tükör a társadalomról?
Művészetnek nem mondanám. Nagyon nüansznyi rész, az maximum annyi lehet, hogy például volt egy költővel egy beszélgetésem, és akkor tudok vele úgy rezonálni, hogy mondjuk ő mond egy versrészletet, és akkor mondjuk én is vissza tudok neki dobni egy versrészletet.
Nagyon dagadt a mellem, hogy én hú de művelt vagyok, közben mit tudom én, tízéves koromban egy színházban volt egy három sor Shakespeare, amit meg kellett tanulni:)). Az a része az tud művészet lenni, hogyha valakinek van egy ilyen kicsit érzékenysége erre, de alapvetően nem erről szól.
Társadalmi felelősségvállalás, az mindenképpen. A társadalmi felelősségvállalás részében az egy nehézség, hogy azért nagyjából neked a műsorvezetői vagy a riporteri attitűdödnek azért találkoznia kéne egy normatívával, vagy találkozni kéne egy általános közvélekedéssel, ami nehéz, mert elképesztően szétszakadt már ez a kis társadalmunk, meg hatalmas a társadalmi olló. Nehéz mindenkit képviselni, de hogy valami normatív gondolkodással vagy értékrenddel ezt az egészet közvetíteni, vagy kérdezni az mindenképp társadalmi felelősségvállalás, de ez nagyon nehéz, mert rengetegek vagyunk, rengetegféle helyről jöttünk, meg társadalmi rétegbe tartozunk, és egyre kevésbé értjük meg egymást, úgy meg azért nehéz nagy társadalmakat reprezentálni, értük felelősséget vállalni.
Szerinted mi a bulvár, bulvártartalom-e, hogy valaki onlyfans modellekről csinál videót? Mitől lesz valami bulvár, és neked mi a viszonyod a bulvárral?
Érdekes, mert pont múltkor valaki mondta, hogy én csinálom az indexben a bulvárt. Ezen gondolkozva arra juttottam, hogy szerintem nem.
Van olyan része persze, amikor kimegyünk Sztárbox sajtótájékoztatókra. Ez abszolút az, de most az említett Onlyfans-nél is például. Szerintem amikor a Blikk meghívja mondjuk az Onlyfans-eseket, akkor az inkább bulvár, amikor ott beszélgetnek, hisz a magánéletével kapcsolatos kérdések hangzanak el, ami igazából inkább az ő személye. Hát, nem az érdekes, igen, hogy hol van ennek a határa. Ezt inkább nem mondanám. Ott jobban ezt érzem. Nálunk azért nem érzem, mert nem arra vagyok kíváncsi, hogy ez most mekkora botrány az ő élete, hanem arra, hogy ő kvázi nekem egy "szakértő" egy olyan témakörben, amiben nem mozgok, a felnőtt filmekben. Az ilyenfajta közösségi médiában meg egyáltalán nem. Nekem az onlyfans-esek, amikor bejönnek egy beszélgetésbe, ők nekem egyfajta "szakértőként" funkcionálnak, akik mesélnek egy olyan jelenségről, amit ők művelnek, és amilyen hatásait ők tudják a legjobban mérni igazából a fogyasztóknál.
Milyen műfajnak mondanád, amit csinálsz? Tömegtájékoztatás, vagy te hogyan gondolkozol erről?
Szerintem az infotainmentre szeretnél kitérni. Hogyha en bloc, holisztikusan kéne valamit mondani, akkor az infotainment volt szerintem mindig az a típusú műfaj, amit szerettem volna képviselni, aztán vagy sikerült, vagy nem, de nagyjából ez. Igen, legyen benne tartalom, de nem feltétlen gondolom én magamat a nagy ősgondolkodónak, aki meg fogja fejteni ezt a tartalmat, viszont szerintem jól tudom interpretálni embereknek. Lényeg, hogy a szórakoztatás része érthető módon legyen tálalva, olyan stílusban, ami valamilyen szempontból szórakoztatja is a közönséget, és akkor így jön be ez a kis humor, vagy az egésznek az előadás része.
Mit gondolsz, a mai médiafogyasztási szokásainkról? Mennyire látod drasztikusan a mostani infotainmennek a helyzetét, és ebben te hogyan képzeled el magad?
Borzasztóak. Próbálom valahonnan nem Krisztus előttről kezdeni, vagy a prehisztorikus időkből, de a Tiktok Kínában nagyjából edukatív célra jött létre. Az, hogy itt Európában, meg hogy Amerikában hogy funkcionál, az teljesen más, de valahol azért ott is vannak ilyen típusú edukatív tartalmak. A fele, a másik fele meg táncikálós, meg live-olom a semmit.
Alapvetően igen, jó lenne az edukálása, de szerintem felszínes edukálásra jó, mivel impulzív, mivel szétzilálja a koncentrációs képességedet, kattogsz tőle, és képtelen vagy végignézni már egy sorozatot, egy filmet, például egyetemen nem tudom, hogy valaki hogy tud jelenleg másfél órát végigülni és koncentrálni valakire, mert már magadon észreveszed, hogy nem. Erősen, erősen meg kell erőszakolni magadat, hogy tudj koncentrálni.
Talán ha egy csatornát bekövetsz, amely egy tematika alapján halad, és ilyen témáról témára feldolgoz valamit, és azt ha végignézed, akkor el tud mélyíteni, de összességében erre szerintem alkalmatlan. Egy felszínes tudást ad, nagyon sok mindenbe belekóstol, és nagyon-nagyon széles lesz a világlátásod, ezáltal szorongsz, mert ekkorának érzed magad az univerzumban, de úgy igazán elmélyült tudásod semmiről nem lesz. Úgyhogy ilyen szempontból a hagyományos régi iskola szerinti edukálást azt nem gondolom, hogy segíti, maximum tájékozottá tesz széles körben, felszínesen.
Visszakanyarodva nyilván a Youtube-ra, ahol jelenleg azt látjuk, hogy a podcastek, a hosszabb típusú tartalmak dukálnak, ahol lehet mondjuk beszélgetni legalább fél órán keresztül, amire már kevésbé tudnak az emberek fókuszálni, ott azért lehet tanulni. A százaléka magának az edukációnak, meg a szórakoztatásnak, az nyilván a szórakoztatás felé azért jobban elmegy egy tiktoknál.
Ezt lefele tartó folyamatnak tartod, hogy itt a világ idő kérdése is összeomlik, vagy pedig egy hullámzásról beszélünk, ami talán mindig változik?
Szerintem a hullám. Olyan, azt hiszem nincsen a történelemben, hogy valami egyfolytában lefelé megy. Egy dolog jutott eszembe a podcastekkel kapcsolatosan, hogy akár ebből is most három mondatot kivágunk Tiktokra, és rohadt sokat fog menni, teljesen kontextusból kiemelve, rengeteg ilyen van. Ez olyan borzasztó dezinformációt okoz az emberekben, és gondolja, hogy az az ember azt mondta... és egy másfél órás podcastből kiragadott három mondat teljesen más értelmet tud nyerni. Ilyen szempontból szerintem teljesen meg tudja kavarni az embereket, hogy akkor most mi is az igaz, mi nem az igaz.
Valóban erre gondolt-e az az ember.
Nem lehet, hogy ez segítség is? Hogyha nem nézne meg bárki is egy másfél órás podcastet, hogyha nem hallott volna egy kis részletet belőle, és emiatt az egészet megnézi?
Nem, nem, ez szerintem, hogyha az tényleg egy új, egy ilyen eleje vége, egy ilyen magvas gondolat ki van véve, az szerintem oké, csak nyilván sokszor látunk olyanokat, hogy ilyen három mondatok vannak kirakva, és az, mint mindenhol, hogyha nagyon meg van vágva egy anyag, akkor azzal elképesztően lehet torzítani, tehát ezzel teljesen lehet manipulálni.
Most valaki másfél órán keresztül nagyon odaadóan, nagyon feltétel nélküli pozitív odafordulással beszél az emberi társadalomról, és utána van benne két mondat, ahol éppen elszakad a cérna, és mond valami nagyot, akkor az van kirakva, onnantól kezdve meg is lehet valakit bélyegezni.
Feltételezhetjük, hogy olyan filmesztétikai igényeket tud kielégíteni a videós újságírás, bár ez nem biztos, hogy így van, minden esetben reménykedjünk. Meg tud-e maradni egyáltalán az írott újságírás?
Én azzal vetekednék, hogy filmesztétikai szempontból fogyasztanak az emberek videós tartalmakat, és ez sem igaz, hogy lusták, de olyan szempontból igaz, hogy amiről beszéltünk, hogy az impulzivitás dukál, és hogy az emberek igazából már nem feltétlen koncentrálnak. Megnézed a cikkeknek a hosszúságát, nagyon kevesen olvassák el a mély véleménycikkeket, meg az elemzéseket, kivéve ha Puzsér írta, mert akkor mindenki.
Ez is inkább emiatt van, hogy a figyelmedet le tudd kötni. Most pont egy ilyen témán gondolkoztam nemrég, hogy szerintem nem a videós fog bejönni teljesen, vagy fogja átvenni a cikkektől a helyet, hanem be fog jönni előbb-utóbb az az AI a cikkek alatt, amikor szimplán egy gombnyomással felolvassa neked a Google. Mosod a fogadat, és kvázi mint egy podcastot egy egy percben valaki felolvassa, az a gépi hang, amit még te is tudsz beállítani, hogy Morgan Freeman mondja-e, vagy a Friderikusz.
Azt tudom még elképzelni, ha már AI-ról van szó, szóval tartalomgyártásban dolgozom 12-13 éve. Ha már napi 2-3 Tiktok-videót kell kreálnunk, és ezt hetente ötször-hétszer, akkor az egy teljes állás, akkor már megroskadok benne, hogy felvegyem, megvágjam, feliratozzam, kijavítsam, stb. Hogyha ez annyira automatizálódni fog, mondjuk az AI által, hogy gyakorlatilag még fel sem kell vennem, hanem azt a szöveget egy karakter fel fogja olvasni, azt sajnos el tudom képzelni, hogy az nagyon át fogja venni. Amikor ilyen gyorsan tud kijönni egy anyag, ennyire aktuális tud lenni egy videós anyag, úgy, hogy valaki megírta a szöveget, sőt, meg se kellett írnia, csak átvette
Minden bizonnyal igen, de ugyanakkor meg az emberek ezeket a problémákat észreveszik. Az, hogy nem tud koncentrálni, hogy ne telefonozzál lefekvés előtt, mert egyszerűen szét van zilálva tőle az agyad. Szerintem azért próbálunk már tudatosak lenni ebben is. El tudom képzelni azt, hogy nem csak egy birkanyájként sodródunk mindig - sokszor igen - és mondjuk a tartalomfogyasztás vagy a napi szokások szempontjából előbb-utóbb elkezdenek az emberek tudatosak lenni, és azt mondani, hogy nem.
A nem nézek tévét állítást már tíz évvel ezelőtt az én egyetemista társaim is mondták, hogy nincs téve, nem néznek tévét. Ez így is maradt az ő korosztályukban, de hogy már tudatosabban próbálnak az emberek fogyasztani, elzárni magukat. Nem is a fogyasztási szokások miatt van, hanem a mentálhigiéne miatt. Ha ezt mind megpróbálom feldolgozni, akkor felkötöm magam egy fára valószínűleg.
Meg is van a szalagcím:)) Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?
Nem titkolt célom a műsorvezetés, tehát azért alapvetően a riporteri dolgokat előbb-utóbb azért arra szívesebben váltanám, illetve nem csak az a műsorvezetésnek inkább az, ahol amúgy szintén emberekkel lehet rezonálni. Én azt gondolom, hogy abban vagyok erős, mint ahogy a podcast neve is mondja, hogy Reaktor, tehát amikor reagálni lehet, amikor, mint a Balázséknál a Jani volt a reaga. Ha műsorvezetés, és ugye ilyenkor azt mondják, hogy tévé, abban nem vagyok benne biztos.
Már azért elég régóta mondogatják, hogy majd az online világban majd olyan műsorok lesznek, mint a tévében, de azért a finanszírozását azért még mindig nagyon kevésbé tudják ezt megoldani. Még mindig ott van a lóvé, és még mindig ott vannak ezek a típusú dolgok, de nagyon szeretném, hogyha tíz év múlva ott tartana az online tartalomgyártás, hogy tényleg azt mondhassuk, hogy online tévék vannak a magyar piacon, és nem csak azt, amiket manapság úgy hívunk. Igazából egy olyan negyed büdzséből próbálnak hasonló dolgokat gyártani, szóval az tök jó lenne. Az meg, hogy képernyő előtt, azt előbb-utóbb el fogom tudni engedni, ha kell. Nincs egy ilyen görcsös exhibicionizmus, hogy akkor most feltétlen, feltétlen neked szerepelni kell. Nyilván az ember ismeri magát, akkor töltődik fel, de nem biztos, hogy ez nekem 50 felett is majd annyira fontos lesz.
Magyarország szeptemberben eredményesen küzdött meg a Duna szokatlanul heves áradásával. De vajon mi a helyzet egy olyan országban, ahol az árvíz a monszunesők miatt alakul ki, és sokkal nagyobb területen jelentkezik a probléma, nem csak a folyók közvetlen közelében?
A monszun hatása Indiára: esőzés és mezőgazdasági kihívások
Indiában a monszun időszak júniustól szeptemberig tart, ami azt jelenti, hogy ezekben a hónapokban heves esőzések és ennek következtében földcsuszamlások jelentkeznek országszerte. Mezőgazdasági szempontból vitális ez a csapadék, hiszen az éves csapadékmennyiség majdnem háromnegyede ezekben a hónapokban hullik le. Mivel az ázsiai ország nem rendelkezik kiépített öntözőrendszerrel, ezért is elengedhetetlen az indiai gazdák számára a monszuneső. Az ország gazdasága erősen függ a mezőgazdaságtól, ezáltal több millió farmer megélhetése függ attól, hogy a monszun milyen mennyiségű az adott évben.
A klímaváltozásnak köszönhetően a szélsőséges időjárási események száma megnőtt, amit tovább súlyosbítanak az erdőirtások és a talajerózió, emiatt pedig a monszun is egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az esőzések következtében a folyók is kilépnek medrükből, Indiában a Gangesz és a Brahmaputra áradása okoz a környező térségben károkat. A Gangesz delta torkolatában élők vannak a legnagyobb veszélynek kitéve ezekben a hónapokban, mivel a csapadék mellett ciklonok is sújtják a területet.
(kép forrása: theatlantic.com)
Katasztrófa, politika, vallás: az indiai monszun tükre
A monszun által okozott földcsuszamlások idén sem kímélték Indiát, Kerala államban 24 óra alatt több, mint 300 mm eső hullott, a dombos, teraszos kialakítású területeken megindult a föld, a sáros víz teljes falukat lepett el július végén. 166 ember halt meg az áradás során, az indiai katonák pedig közel 5,500 embert evakuáltak. A katasztrófa egy politikai vitát vont maga után, mivel Amit Shah belügyminiszter azt állította, hogy az állam korábban kapott figyelmeztetést a közelgő áradatra, csak figyelmen kívül hagyta az evakuálást javasló üzenetet. Ezt a vádat Kerala állam azóta is elutasítja.
Augusztusban egy másik állam, Tripura lett a megnövekedett csapadékmennyiség áldozata, 34,000 embert kellett evakuálni és tíz lakos pedig az életét vesztette. A térségben egy nap alatt 350 mm eső esett átlagosan, viszonyításképpen, Budapesten összesen 750 mm-re tehető az éves csapadékmennyiség. A két esetből látszik, hogy India egyedüli sikeres védekezési módszere a lakosok ideiglenes kitelepítése lehet, itt már nem használnának a homokzsákok. Ugyanakkor, a minden évben előforduló monszunidőszak miatt az árvíz súlytotta területeken lévő otthonokat évente újra kell építeni, ezért hosszabb távon az országnak érdemes lenne kidolgoznia egy gazdaságosabb megoldást az árvíz kezelésére.
Azért is, mert a legutóbbi alkalommal egy vallási fesztiválon pusztított a vízözön, amelynek résztvevői nők és gyerekek voltak. A Bihar megyében szeptemberben megrendezett éves fesztivál, a Jivitputrika Vrat során a hívő nők folyókhoz és tavakhoz zarándokolnak el gyerekeikkel, hogy egy napos böjt után tisztító fürdőt vegyenek és imádkozzanak a gyerekeik jólétéért. Idén a rituálé végrehajtása során legalább 46 embert ragadott el az ár, akik közül 37-en gyerekek voltak. Tavaly feleannyian fulladtak meg ugyanezen fesztivál keretében egy nap alatt, a többi áldozatról pedig nincsen adat. Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor az állam milyen szinten vonható felelősségre, kiadta-e a megfelelő figyelmeztetéseket a tavalyi katasztróból tanulva és az időjárás előrejelzéseket követve, kapott-e tájékoztatást a lakosság és köztük a zarándokolók.
(kép forrása: theguardian.com)
Mi a tanulság?
Összességében kijelenthető, hogy a monszun nem csupán az időjárás egyik aspektusa, hanem a gazdasági élet kulcseleme is Indiában. Ennek ellenére nem védekeznek megfelelően, hiszen hiányzik a megfelelő infrastruktúra, nincs kiépítve gát- és vízelvezető rendszer. A klímaváltozásnak köszönhetően egyre súlyosabb károkat fog okozni a monszuneső a térségben, ezért Indiának ki kell dolgoznia egy olyan átfogó árvízvédelmi stratégiát, ami hosszútávon biztosítja a teljes lakosság számára a védelmet ezekben a hónapokban.
2010-et követően, a Fidesz-KDNP győzelme után egy olyan politikai klímában élünk, amelynek stabilitása szinte eddig az évig teljesen megkérdőjelezhetetlen volt, nem láttunk olyan erőt a TISZA-párt megjelenéséig, ami képes lett volna akár egy kicsit is kikezdeni a regnáló kormánypártokat.
Az elmúlt hónapok botránya után viszont a politikai berendezkedés radikálisan egy kétpártrendszer körvonalazódása felé halad, és szemmel láthatóan Magyar Péter lendülete nem hagyott alá, folyamatosan felkarol egy olyan társadalmi témát, amivel teljesen uralja a közbeszéd szinte minden elemét.
Mi lehet az oka annak, hogy az Orbán-kormány kommunikációja nehézkesebb lett a közelmúltban?
I. A valóság érzékelése
A 2006-ot követő eseményeket a Fidesz egy nagyon egyszerű, mégis hatékony eszközzel kapitalizálta: képes volt a mindennapi emberek, mindennapi nyelvén, mindennapi problémák megfogalmazására, és arra, hogy azok közbeszéd tárgyává is képesek tudjanak válni.
Magyar Péter - mondhatni - tanult a kommunikációból, ami a kormánypártokat ilyen sikeressé tette.
A kórház- és vasútlátogatásokkal olyan kérdéseket feszegetett, amivel kapcsolatban az elmúlt időszakban a kormányzati kommunikáció érdemi választ nem tudott adni az átlagember nyelvezetén, megfelelő tartalommal, amire a korábbi évek alatt nem volt példa.
Orbán Viktor mesterien volt képes az emberek nyelvén beszélni kormányalakításai után az emberek problémáit illetően. Ha a kormányzat fenn akarja tartani a kompetencia töretlen érzetét, valamint a kormányzóképesség képét, amit a magyar társadalom mindig is nagyra értékelt, akkor elengedhetetlen hogy a mindenki számára észlelhető problémákat ne irreálisan hárítsa, hanem képes legyen a kormányzat kompetenciát mutatni azzal, hogy a publikum számára kommunikálja a megoldás képességét, hogy képesek a helyzet megfelelő kezelésére.
(kép forrása: Index)
II. Orbán Viktor személye
A miniszterelnök személye egy kétélű penge. Orbán a kormánypárt legnagyobb formátumú és legtehetségesebb egyénisége, aki hatalmas karizmával, tudatos elszántsággal és megkérdőjelezhetetlen politikai kompetenciával vert köröket politikai ellenfeleire, 2010-re pedig kétharmados győzelemre vezette azóta is regnáló pártját.
Más kérdés viszont, hogy pont ez a személyiség képes arra is, hogy az innováció lehetőségének egyik legnagyobb akadálya legyen.
A kormányzat felépítése és a Fidesz teljes politikai közössége a miniszterelnök személye köré szerveződik. Pártját megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel vezeti, ami így több tekintetben az általa felállított koncepciókat hajtja végre, szerepe is erre korlátozódik, ez pedig a kormányzására is kihat.
Mostanra viszont Orbán Viktor figyelmét látványosan a külpolitikai ambíciók és tervek kötik le, a magyar belpolitika egyre feszültebb és vitatottabb kérdéseivel személyesen nem foglalkozott behatóan. Ezt mutatja számunkra békemisszió és a Patrióták Európáért EP frakció megalapításai is, melyek politikailag - különösen az utóbbi - látványos eredmények. A magyar emberek jelentős része viszont nem képes velük kapcsolódási pontot találni, a kormányfő pedig látványos szűkszavúsággal reagált a belpolitikai viszonyokra a Kötcsei Piknik alatt is.
Ha Orbán Viktor vissza kívánja venni a folyamatosan tematizáló Magyar Péterrel szemben az események folyamának nyilvános diktálását, pusztán azt a képet kell mutatnia amit a 2008-at követő gazdasági válságévek alatt, kormányzásának elején megszokhattunk tőle. A specifikus tervekkel rendelkező, a politikai mezőnyében legelőször cselekvő, karizmatikus kormányfőjét, aki egyszerűbb nyelven képes levezetni, nagy víziók folyamatos fejtegetése nélkül a problémák sebészi pontosságú megoldását, amiben érdekeltté teszi saját országát is.
(kép forrása: Magyar Hírlap)
III. A kommunikáció alapossága, minősége
Végső soron pedig a kormányzati válaszadás minősége. Az eddigi politikai klímában az óellenzék képviselőinek kompetenciája nem volt elegendően magas, hogy a közélet pillanatainak uralását és a Social Média felületeket átvegye a kormánytól.
Így kézenfekvő volt számukra, hogy egyszerű, alá-fölé rendeltségi viszonyokat kifejező, már-már lekezelő hangsúlyt használtak politikai ellenfeleikkel szemben, akik politikai tőkét kifejezetten csekély mértékben birtokoltak.
Más a helyzet azonban egy egyes mérések szerint 40%-os támogatottsággal rendelkező politikai szereplő esetén, aki konkrét, adatokkal alátámasztott, hideg profizmussal megszerkesztett Social Media jelenléttel és kommunikációval kéri számon a kormányzati döntéseket. Ennek a természetes immunreakciója a megoldástervezetek adatszintű lebontása annak érdekében, hogy mindenki számára követhetőek és megérthetőek legyenek a kormányzat lépései.
Hasonló probléma merült fel az elmúlt hónapok botrányainak szereplőivel. A kormányzati oldal hitelének megőrzéséhez elengedhetetlen szilárdabb kiállás mutatása az olyan szereplőkkel szemben, akik képesek a politikai közösség hitelességének bomlasztására, a puszta hallgatás vagy túl gyenge „kiállás” akár hallgatólagos beleegyezést is sugallhat.
Amint látható, az Orbán Viktor vezette kormány olyan kihívásokkal néz szembe, mint az elmúlt 14 évben még soha. A mindenkit foglalkoztató kérdésre - miszerint, hogy meg tudnak-e újulni Magyar Péter menetelése mellett - a 2026-os országgyűlési választások fognak végső választ adni.
Augusztusban nem várt fordulat következett be a japán politikai életben, a sorozatos korrupciós botrányok következtében lemondani kényszerült az akkori miniszterelnök, Fumio Kishida. Az országot 1955 óta szinte megszakítás nélkül kormányzó pártjából, a Liberális Demokrata Pártból (LDP) kilencen (!) indultak a szeptember 27-re kiírt kormányfői tisztségért, amely egyszerre árulkodik a párt és az ország politikai állapotáról is. A bő elmúlt fél évszad legszorosabb párton belüli versenyén végül egy korábbi védelmiminisztert (illetve volt agrárminiszter is) választottak meg, maga mögé utasítva az mélyen konzervatív Takaichi Sanae-t, aki a japánnal kapcsolatban sokat emlegetett férfi establishment (a főbb döntéshozói posztokban ugyanazok az idős, politikában évtizedeket eltöltő férfiak váltogatják egymást) problémára lehetett volna válasz.
Az alig egy hetes regnálása alatt (október 1-én iktatták be) Shigeru Ishiba először japán új külpolitikai éráját bemutató beszéde miatt került kellemetlenül a középpontba, majd október 9-én feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki október 27-re. Ebben az írásban a kiírt választásokig vezető út utolsó métereit bontom ki, meghozva az olvasó hangulatát, hogy kövesse a választásokig hátralévő szűk 3 hetet.
Miért mondott le Kishida?
Kishida nehéz időszakot élt át az elmúlt évben, a botrányok sújtotta kormány támogatottsága augusztusra 20%-ra csökkent, ami a megválasztásakori 60%-hoz képest kirívóan rossz teljesítmény.
A párt körül látványosan 2022-ben kezdett el elfogyni a levegő, amikor a 2012 és 2020 között miniszterelnöki posztot betöltő Shinzo Abe-t meggyilkolta kampánybeszéde közben egy kiábrándult állampolgár, aki a megosztó dél-koreai új vallási mozgalom, az Egyesítő Egyház anyját kisemmiző tevékenységéért állt bosszút. Elmondása szerint azért esett az ex-miniszterelnökre választása, mert magának a mozgalomnak a vezetőjével korábban nem sikerült végeznie, Abe-t pedig a az Egyesítő Egyház szövetségesének látta. A merénylettel gyakorlatilag megkezdődtek a frakcióharcok, a 2005 óta domináns, jobbközép Seiwakai és a Kishidát prezentáló balközép Kochikai csoportok között.
A legsúlyosabb politikai csapás talán a tavaly decemberben kirobbanó korrupciós botrány volt, ami kb. 1,5 milliárdos összegével nevetségesnek tűnhet, de a több évtizedes mélyponton fulladozó jen és a Japánban kiugrónak számító 5%-ot is érintő infláció jelentette drasztikusan romló japán megélhetési viszonyok közepette rendkívül érzékenyen érintette a japán társadalmat. Mivel a Kishida által meghírdetett 'Új kapitalizmus' nem hozott érdemi fordulatot a japán gazdaságban a globális tendeciák árnyékában, a közhangulatnak elege lett, a pártja távozásra bírta.
A Párt és Japán egyesítése
Shigeru Ishiba 1957-ben született, 1979-ben lediplomázott, majd egy szűk 10 éves banki karriert követően 1986-óta tagja az országgyűlésnek. A párton belüli pozícióját önmagában sejteti a tény, hogy ötödjére indult párton belül a miniszterelnök-jelöltségért, hiszen egy örök ellenzéki/kívülálló pozícióban szerepelt. A ‘90-es években az LDP-n belüli frakció harcok keretében csatlakozott az LDP-ből kivált, reformorientált Japán Megújulás Párthoz (egészen 1997-ig nem tért vissza), majd a 2012-2020 közötti Abe-korszak politkai konszenzusát megtagadva több kabineti posztot is visszautasított. E taktika sikere a párt kétsávos működésére világít rá: míg a pártelit körében inkább népszerűtlennek számít, az általános párttagság elvhűnek tartja. Erre példa, hogy a korrupciós botrány során felmerült aggályokat nem akarta a szőnyeg alá söpörni, hanem elvégezve a politikai munkát kijelentette, hogy megvonja az LDP a támogatást azoktól a jelöltektől, akik nem jelentették be megfelelően politikai bevételeiket.
A japán politikában nem ritka az előrehozott megmérettetés, gyakran írják ki idő előtt a választásokat a pozíciók biztosításának érdekében, illetve az új miniszterelnök által vezetett kormány támogatottsága 50% körüli, ami egyértelmű javulásnak számít az augusztusi állapotokhoz képest, de nem mondható megnyugatónak. Erre lehet részben válasz az október 27-re kiírt választás azonban a 465 fős országgyűlésből 258-at már most is az LDP birtokol, koalíciós partnerük, a Komeito pedig 32-t, amivel a többséghez szükséges 233-at bőven meghaladják, tehát sokkal inkább a hatalom legitimizációjáról van szó.
Mivel minden idők legszorosabb elnökjelölti versenyét nyerte az LDP-n belül Ishida, joggal érezheti szükségességét a pozíciójának bebisztosátára. Ezt kiegészítve az előző kormány alacsony támogatottságával, és Ishida reálpolitika helyetti elvi politizálásával (lásd a korrupciós botrány megragadása), minden bizonnyal a pártját szeretné megnyugtatni és egységesíteni egy nagy győzelemmel, ami a friss kormány státusszal könnyen elérhető. A választások után pedig az elmúlt évek sikertelen reálpolitikai kudarcaira nyújthat alternatív megoldásokat, kielégítve a választókat.
De nem minden arany, ami fénylik
Az első miniszterelnöki hetében egyből akadt magyarázkodni valója: még a megválasztása előtti napokban tartott egy beszédet a Hudson Intézetben a potenciális japán külpolitikáról és a globális folyamatokról, azonban ez nem aratott egyhangú sikert. “Ami ma Ukrajna, az Ázsia holnap” címszóval az ázsiai NATO létrehozását szorgalmazza, utalva az egy Kína problémára. A katonai szövetségnek azonban nincs értelme egy olyan ország esetében, amelyik nem is lehet tagja, Tajvant pedig nehéz elképzelni az ázsiai NATO-ban ha egyik ország sem ismeri el. Az apró technikai részlet arra a téves védelempolitikai elképzelésre erősít rá, ami a meglévő nemzetközi intézmények helyett a fragmentáció felé nyitnak. Ettől nem függetlenül az USA-Japán katonai együttműködéseket az USA és az Egyesült Királyság közötti szintre hozná fel, aminek keretében Japán a védelemért cserébe nem csak területet biztosítana bázisokhoz, hanem maga is részt venne azok üzemeltetésében, tehát aktívabb militáris szerepet képzel a miniszterelnök Japánnak, ami a szerepvállalás artikulálásával (lásd ázsiai NATO) együtt ambíciózus terv.
Végszó
A jelenlegi helyzetet megkoronázva a végére az új kormány fotójával kapcsolatos incidenst érdemes átfutni: a helyi média és a kormány honlapjára kikerülő kép közötti látványos különbségre lettek figyelmesek kommentelők. Az természetesen megszokott, hogy a kormány oldalára kerülő képek szerkesztettek, az már kevésbé, hogy ennek oka rosszul viselt, nagyobb méretű zakók, és élettelen arcok.
Akárhogy is folytatódjon Japánban a vesszőfutás, biztosan érdemes aktívan követni a következő időszakot. A kampány hivatalosan 15-én fog indulni, azaz mindössze 12 napig fog tartani.
(Kép forrása: Wikipédia)
(Kép forrása: Sourcemap) 
Hegel (forrás: Wikipédia)
(forrás: Wikipédia)
(kép forrása: Index)
