Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az országgyűlési választás után, - amely az ellenzék súlyos vereségét hozta - hogy a Jobbik nem fog semminemű önreflexiót tartani. Pedig egy olyan politikai erő esetében, mint ami a Jobbik, érdemes lenne lamentálni az események fölött. A 2018-as választáson elért második helyezést hatalmas csalódásként élte meg az akkorra már néppártosodott, Vona Gábor vezette párt. Azóta azonban sokat változott a világ: az ellenzéken belül is sokadrangúnak számító, az egyes méréseken 5% alá becsült (tehát önállóan nem biztos, hogy bejutna a Parlamentbe) kispárttá zsugorodott a 2009-es EP választásokon berobbanó párt.
Jakab Péter úgy gondolta, hogy az a politika, amit művelt, az előre vezető, a párttagság meg is választotta nem sokkal a választás után a botránypolitizálás széles eszköztárát bemutató politikust. Azonban a Jobbik elnökségének más tervei voltak. Jakab Péter lemondott a pártelnöki tisztségről, -miközben továbbra is frakcióvezető- az elnökség többsége nem támogatta volna a döntéseiben, „kivették a kezéből a párt irányítását”. Jakab Péter egy Facebook posztban kommentálta a lemondását, ami viszont még érdekes: megnevezte azt a három bajtársát (Szabó Gábor, Z. Kárpát Dániel, Dr. Lukács László), akik végig támogatták. Ebből értelemszerűen meghatározható, hogy a nyolcfős testületből ki volt az az öt (Potocskáné Kőrösi Anita, Ander Balázs, Dudás Róbert, Kvárik Anita, Magyar Zoltán), aki megbuktatta Jakabot. A volt pártelnök kiemelte, hogy a párttagság döntésének ellenében puccsolták meg, ellentmondva a többség akaratának, érdekes konfliktus is kisülhet ebből.
Potocskáné Kőrösi Anita egyengette Jakab bukása után a Jobbikot július másodikáig, mostantól Gyöngyösi Márton, a párt egyedüli EP képviselője lesz az elnök. De mégis mit várhatunk az új pártvezértől? Miként lehet értelmezni a személyét? Szerepét? Szerepfelfogását? Merre kívánja vezetni a veszélybe került pártot? Miben látja a megújulás lehetőségeit?
Ehhez kiváló anyagot jelent a Jobbik kongresszusán elhangzott beszéde, hiszen az előbb feltett kérdések nagyjára biztos, hogy választ fogunk kapni.
Mint ahogy az elején is hangoztatja, 13 éve dolgozik a Jobbik színeiben, a külpolitikai szakértelmét kívánta kamatoztatni, 2010-ben egy esedékes Jobbik kormányban ő lett volna a külügyminiszter. Azt leszámítva volt egyéni képviselőjelölt, választókerületi elnök, alapszervezetet is vezetett, továbbá országgyűlési képviselőként, frakcióvezetőként, illetve elnökhelyettesként is szerepet vállalt a Jobbik életében. Keveseket lehet azonosítani a Jobbikkal, ő azon kevesek közé tartozik, akit éppenséggel lehet. Gyöngyösi Márton 2019 óta EP képviselő. Sokan szokták a brüsszeli képviselői létet egyfajta „száműzetésként” értékelni, hiszen nehéz a párt erősemberének lenni, ha messze van az eseményektől. Azonban Gyöngyösi esetében ez akár jól is jöhetett, hiszen nem használódott el a magyar belpolitikai és párton belüli harcokban, félig-meddig „outsider”-ként került a párt élére, hitelesebb lehet, mint bárki más a párton belül.
Gyöngyösi narratívája a párton belüli tevékenysége kapcsán egyértelműen egy válságmenedzser karaktert ír le. A 2018-as választás után ugyanis lemondott Vona Gábor, a párt akkori elnöke, miniszterelnök-jelöltje (mert betartotta az ígéretét, hogy lemond, ha kikapnak), illetve az Állami Számvevőszék is megbírságolta a Jobbikot. Ő ezt az időszakot hozta le „menedzserként”, mint frakcióvezető és elnökhelyettes, most ebből az erényből, szerepkörből próbál meg politikai tőkét kovácsolni. Az akkori és a mostani állapotok között sok párhuzamot vont le a küldöttek számára, mintegy legitimálva a jelenlegi szerepét.
Gyöngyösi először diagnózist állít fel, hogy mi volt a baj, majd felvázolja merre kellene haladnia a Jobbiknak. Kiindulópontként a tagság egyes részeinek az elképzeléseit idézi fel, summázza, hogy milyen irányzatok vannak a párt jövőjével kapcsolatban. Az új elnök elveti azt az álláspontot, hogy vissza kéne térni a gyökerekhez, mivel a jövőbe kellene néznie mindenkinek, nem a múltba, ebből vonja le a következtetést: nem akar „köldöknéző pártot”. Megnevezi azokat is, akik szerint a párt jó úton haladt, csak hangosabbnak kellett volna lenni, több botrányt kellett volna rendezni. Ez egyértelműen a Jakab Péter által fémjelzett populista-plebejus (Novák Előd szerint parizeus) irányzatra utal, Gyöngyösi nem tartja termékenyek az állandó NER-ezést, ennél produktívabbnak kell lenni. Továbbá önreflexióra hívja fel ezt a szárnyát a pártnak, a hibákat fel kell ismerni és ki kell javítani.
Ezek után Gyöngyösi felvázolja, hogy mit tervez a Jobbik elnökeként, ismerteti nagyvonalakban a programját. Először is „reális célokat” kell kitűznie a pártnak. A politikus nem ígér mást, mint Churchill után szabadon: „vért, erőfeszítéseket, verítékeket és könnyeket”. A munkától azt várja, hogy a Jobbik egy tisztes szereplést érhet el a 2024-es EP választáson, illetve az önkormányzati választásra képesek lesznek felépíteni pár erős politikust, akik bekerülhetnek az önkormányzatokba, mindezzel megalapozzák a párt jövőjét.
Gyöngyösi szerint a Jobbik egyik legnagyobb problémája az, hogy a városokban, nagyvárosokban elenyésző támogatottsággal bírnak. Úgy gondolja, hogy a vidék pártjának lenni nem szerencsés, meg kell szólítani új választói rétegeket is, például az értelmiségieket és a vállalkozókat, máskülönben „bezárhatják a boltot”.
Ha beszorulnak a vidékre, akkor kiszorulnak a politikából.
Másodszor Gyöngyösi „világos gondolatokat” ígér, amihez az kell, hogy szétválasszák az ellenzéki együttműködés technikai kérdését a pártot érintő elvi kérdésektől. A Jobbiknak a nemzeti-konzervatív identitását meg kell, hogy erősítse; itt viszont újból visszautal Jakab Péter populizmusára, aki tévedett, amikor a párt mondandóját leegyszerűsítette arra, hogy egyedül ők küzdenek a melósok béréért. Ez nem volt jó taktika, nincs olyan párt, aki nem ígérte volna meg mindezt. Gyöngyösi beszédében megpróbálja a Jobbik számára kisajátítani a nemzeti-konzervatív, keresztényszociális arculatot, mintegy megtagadva ezt a Fidesz-KDNP-től.
A Jobbiknak az új elnök szerint egyszerre kell tudnia a családokat és a hagyományokat képviselnie, illetve Európa-párti politikát folytatnia. Az ország mellett az Európai Unió építésén is fáradoznia kell majd a Jobbiknak. Ő egyébként azon kevés jobboldali politikus közé tartozik, aki támogatná az Európai Parlament jogköreinek a bővítését. Úgy gondolja, hogy az EP-nek ténylegesen törvényhozói hatalomnak kellene lennie.
Végül Gyöngyösi szerint „rendezni kell a sorokat”, itt a Jobbik működésére tesz reformjavaslatokat. Több kritikát fogalmaz meg a párt belső működéséről, a pártszervek szerinte nem becsülték meg egymást, nem dolgoztak össze nem állapot, hogy egy sms-el is el lehet bárkit is bocsátani a pártból. Így nem lehet a felvázolt értékeket képviselni, megfelelően működni. A Jobbik szerinte képtelen lesz eredményesen néppártként politizálni, ha belül atomizált viszonyok, egymással rivalizáló klikkek és véleménybuborékok vannak. Gyöngyösi szerint az addigi vezetés elszakadt a párttagságtól, ezért a pártnak demokratikusabb alapokon kell majd működnie innentől kezdve.
A párton belül több szolidaritást vár el, illetve kétoldali kommunikációt, hiszen a vezetés „kettőt nem tud lépni” a tagság nélkül. Úgy gondolja Gyöngyösi, hogy a párton belül több párbeszéd kell, a legfontosabb döntésekbe az elnökségnek be kell vonnia az Országos Választmányt is.
Gyöngyösi ennek a folyamatnak a menedzsere akar lenni, tehát elsősorban egyengetni kívánja a Jobbik közösségének a munkáját. Olyan jövőt vázol fel a tagságnak, ahol minden folyamat transzparens, a keményen dolgozó párttagok előtt van út a mobilitásra, tehát lehet előre lépni a ranglétrán. Az elnök arra is tett utalást, hogy a Jobbiknak többé nem szabad sokat engedni az elvekből, a szimbolikus politikából a szövetségesek (az ellenzék) nyomására, tehát valódi, jobboldali-konzervatív politikát kell folytatni a jövőben.
Gyöngyösi karaktere úgy tűnik egy kompromisszumos megoldás volt, hiszen nagyon nem gázolt bele senkinek sem a lelkivilágába, mindenkire számít, aki még ott van, mindazonáltal komoly változásokat próbál majd eszközölni a párton belül. Jakab Péterre is számít többek között, aki Lúdas Matyiságát azóta is szorgalmasan építi: a mai napig járja az országot, szakadatlanul dolgozik, építi a hálózatát, masszőrködik stb. Az elnök belátta, hogy az addigi populista-plebejus politizálás nem jelentheti a párt jövőjét, el kell állni ettől a stratégiától. Gyöngyösi nem tagadja meg a baloldali ellenzékkel való együttműködést, továbbra is egy érdekközösséget lát benne, de ugyanakkor nem akar feltétlen, teljes körű értékközösséget mellé.
Az új pártelnök szerepét párhuzamba állította a 2018 utáni szerepével, ő csak dolgozni akar, felemelni a Jobbikot, újra növekvő pályára állítani a pártot, melynek 13 éve él. Gyöngyösi nem tekint magára nagyszabású politikusként. Elismeri, hogy nem nagy szónok, nincsenek nagy víziói, feltehetőleg vannak nála népszerűbbek is a párton belül. Bár a Jobbik helyzetéből kiindulva talán jogosan is gondolhatja úgy, hogy ezekre nincs is most szükség.
Tisza Kálmán hasonlóan gondolkodott az ő miniszterelnökségéről, mint Gyöngyösi a pártelnökségéről. Tisza szerint van olyan időszak, amikor (a nemzetnek) "lánglelkű férfiakra" van szüksége, van, amikor "nagytehetségű, jeles férfiakra". Azonban van olyan is, amikor "a bajokat orvosolni kell", "nem lehet rohamosan haladni", a "szemkápráztató tettekről le kell mondani"; helyette "porszemet porszemre, téglát téglára" kell rakosgatni. Tisza ezért "nem olyan fényes, nem lankadó, de legalább jótékony munkát" ígért. Nagyjából ilyen feladatra vállalkozik Gyöngyösi Márton is, bár nem valószínű, hogy neki lesz mind erre 25 éve, de feltehetőleg nem is akarna pár évnél tovább maradni, mint pártelnök. Az elhangzottak alapján nagyjából addig fogja vállalni, ameddig a Jobbik ki nem kerül a gödörből. Addig fog tartani a mandátuma, ameddig ott lebeg a párt felett Damoklész kardja (vagy ameddig le nem sújt).
Nehéz feladatra vállalkozott Gyöngyösi Márton, egy olyan mélypontról kell visszahoznia a Jobbikot, ahonnan nem sokan vállalnák. Személye megnyugvást hozhat a párt életébe, hiszen egy sokat látott, tapasztalt politikusról van szó, a régi Jobbikosok közül az egyik, aki még nem ment el. Azonban a hosszú pártkarriernek meglehetnek az árnyoldalai is. Egy 2012-es botrányos parlamenti felszólalásában indítványozta a zsidó származású képviselők arányának a feltérképezését, arra hivatkozva, hogy ezek a képviselők esetleges nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, mivel akkoriban konfliktus zajlott Izrael és a palesztinok között. Ez a felszólalás óriási felháborodást keltett nem csak itthon, hanem külföldön is. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy Mesterházy Attila és Rogán Antal valaha bármiben is egyetértett volna; na ennek az elutasításában igen. Több magyarországi zsidó szervezet is aggodalmát és meglepettségét fejezte ki az elnöksége miatt.
Gyöngyösi Márton maga a „Mr. Jobbik”, ő végig követte a párt haladását, fejlődését. Mostanra ő egy européer keresztényszocialista nemzeti-konzervatív politikus lett, többek közt neki is lehet köszönni a Jobbik jobbközépségét. Bár főszerepet vállalt a néppártosodás folyamatában, azért vastagon benne volt a Jobbik külpolitikai elképzeléseiben, mint például a keleti-nyitás gondolatában, ahol szorgalmazta a Távol-Kelettel, Oroszországgal, Törökországgal való szorosabb gazdasági és politikai kötelékek kialakítását. Bármennyire is szakmai lehetett az a munka, nem feltétlenül gondolta úgy már akkor sem, nem tartotta feltétlenül helyesnek és mára meggondolta magát; a politikai öröksége még okozhat neki problémákat. Meglátjuk mire fogja vinni, lehet-e még a Jobbiknak „Szebb jövője”.