Reaktor

A csodánál is csodásabb gyógyulásokat tulajdonítanak neki, csak pozitív hatásait taglalja minden blogger, újságíró. Könnyű sport, egyszerű belevágni, legtöbb formája nem igényel eszközt. Már a karantén előtt töretlen népszerűségnek örvendett, a járvány alatt a hatalmas bezártságban pedig, amikor épp nem mindenki kirándult, az egekbe szökött a jóga videók követőinek száma. Járjunk hát utána ennek a sportnak kicsit részletesebben!

A „jóga” szanszkrit eredetű szó, azt jelenti: összekötés, egyesülés. 

Indiában a risik (bölcsek és szentek) már évezredekkel ezelőtt kutatták meditációikban a természet és a világegyetem titkait. Megfejtették az anyagi és a szellemi világ törvényeit, bepillantást nyertek az univerzum összefüggéseibe. Rájöttek a kozmosz és a természet elemeinek törvényszerűségeire, a földi élet, a világegyetemben ható erők és energiák működésére, a külső világ szintjén és szellemi síkon egyaránt. Már a Védákban leírták és megmagyarázták az anyag és az energia egységét, a világegyetem keletkezését, a természeti erők működését. A modern tudomány jó néhányat újra felfedezett és igazolt az említett felismerések közül.

-írja a "Jóga a mindennapi életben" hivatalos fóruma.

Oké. Sóhajtottam párat, miközben definíció helyett ezt a magyarázatot kaptam. Tehát egy csapat bölcs - nagyon helyesen egyébként - nekilátott jógázni, és a folyamatnak mintegy melléktermékeként rájöttek az univerzum titkára, és napjaink tudósai ezután az információköteg után kullognak lélekszakadva, de ők is csak igazolni tudják. Mivel a jóga gyökerei vallási alapokkal rendelkeznek, így tehát valami egzaktabb utat kell keresnünk, mire való eredetileg ez a mozgásforma.

Indiában egyrészt a vallás, a filozófia és a tudomány nem vált szét, mint nyugaton. Ezért a hindu vallásosság számunkra tudományosnak hat, a hindu tudomány pedig vallásosnak.

- írja Szalai András, az Apológia Kutatóközpont vezetője. Hozzáteszi

A jóga eredetileg a hindu vallás része, a hat „ortodox” hindu vallási rendszer (ún. darsana) egyike. (...)  Időközben évezredek teltek el, a hindu vallásosság már más korszakát éli, a jóga rendszere pedig sokféle elmélettel, gyakorlattal bővült ki, és rengeteg vallási-módszertani irányzatra bomlott, amelyek más és más eszmei és gyakorlati célokat szolgálnak.

Többféle mozgásformát találunk jóga címszó alatt. Tele van vele a YouTube, és vége hossza nincs az előnyök taglalásának. Egy jógával foglalkozó szakcsoport kérdőívekkel vizsgált (Spielberg teszttel, PSS kérdőív, WHO jóllét kérdőív) jógázó embereket, és figyelte, van-e jelenős élettani hatása a sportnak (sport?). Ezek összesített alkalmazásával  153 résztvevő 

• 223 élettani paraméternek 94%-ában tapasztaltak javulást (de milyen élettani paraméterekben? Mi alapján választották ki ezeket)
• 83,5%-nak bevallása szerint meglévő betegségének tünetei csökkentek (de milyen betegség milyen tünetei?)
• 93%-nak nem lett az elmúlt 20 napban újabb betegsége (Ez biztos a jóga miatt van?)

Természetesen a kutatás sokkal több és részletesebb eredményt taglalt 1000 oldal terjedelemben (pl. dohányzó, alkoholfogyasztók százaléka a vizsgált csoportban). A dokumentum még mindig nem győzött meg, mert, bár a fenti pontokban felsorolt számok elég meggyőzőek, a mellettük lévő zárójeles kérdésekre nem találtam választ, pedig érezzük, hogy releváns.

Az internet felszíne cserbenhagyott a kérdésben, ennél tudományosabb jellegű, forrásozott jegyzetet nem találtam, dehát mire való a Sciencedirect, ugye? Nézzük itt mit találunk a jógáról!

A Journal of Bodywork & Movement Therapies szaklapban publikált kutatás szerint a jógaterápia hatására a 2-es típusú diabetes mellitus tünetei csökkentek. Itt a szerző hangsúlyozza, a helyesen és szakszerűen vezetett jógaterápiának van csak ilyen hatása. A JACC Clinical Elektrophysiology szerzői vizsgálata szerint az ájulásos betegek kezelésében (VSS) kiegészítő kezelésként a jógaterápia hasznosnak bizonyult. A kutatási metodika elég meggyőző, így ezekben az eredményekben tényleg bízhatunk. Már csak az a kérdés: honnan tudjuk, hogy egy tanár, egy stúdió szakszerű és hiteles mozgásformát mutat és tanít?

Első és legfontosabb vizsgálat, hogy a jógaoktató hol tanult és milyen céllal végzi a gyakorlatokat. Általában a kezelőorvos, háziorvos is tud segíteni a választásban, sok esetben például enyhébb gerincbántalmak esetén gerincjógát javasol a szakorvos. Jellemzően légzőszervi megbetegedéseknél, és enyhe szív-és érrendszeri zavarokkal szoktak ilye terápiákat javasolni. Már most mondom, és rémisztő, hogy mondanom kell: amelyik "jóga oktató" a problémáid megoldása érdekében minél gyakoribb szexuális aktusra buzdít, indokolatlanul drága eszközöket próbál rád sózni, pult alól összeszedett, nulla leírással rendelkező "gyógyszerekkel" traktál, vagy bizonyos képek előtt/varázsigék kíséretében végezteti veled a gyakorlatokat, az valószínűleg nem a Te embered és nem fogja megoldani a dolgokat. 

A vallások kapcsolatában is vannak félreértések a jóga terén. Elterjedt, hogy mivel indiai vallási rítusból alakult ki, és tanai mélyen vallásosak, a gyakorlat tilos más vallások képviselőinek számára. Mind a katolikus, mint az egyéb keleti vallások elöljárói sokkal árnyaltabban fogalmaznak a téma kapcsán. A katolikusoknak például nem tiltott a jóga, sőt, kifejezetten javallott, amikor azt orvos javasolja, például gerincbántalmakra. Ennek csak a keretei fixek, a varázsige mormolást és a képek, kegytárgyak előtti mozdulatsorokat kell megtagadniuk a más vallásúaknak, amit valljuk be, azok sem igazán csinálnának, akik semmilyen felekezethez nem tartoznak. 

 Rengeteget olvastam a témában, hogy miért jó és miért ennyire felkapott a jóga (bár utóbb úgy éreztem, ezt az időt alibinek használtam arra, hogy ne kelljen ténylegesen sportolnom). Arra jutottam, hogy az erre fogékony embereknek, akik tényleg csak kikapcsolni szeretnék az agyukat pár percre, és lassan be-és kilélegezve szeretnének edzeni, nem egy vértizzadós kardio edzésre vágynak, azoknak tényleg ajánlható. Akinek tehát van erre igénye, annak egy olyan szkeptikus javasolja, aki hitetlenkedve utána olvasott, meggyőződött róla, hogy megalapozott a legtöbb egészségügyi pozitív hatása - és aki marad inkább a klasszikus városligeti futóköröknél.

Nehéz abba belegondolni, hogy mi történik a világban egy perc leforgása alatt. A mai technológiai körülmények között azonban elsőre azt sem tűnik könnyű megsaccolni, hogy milyen folyamatok zajlanak le egy perc során az interneten. Utóbbira igyekszik választ adni a Domo néhány infografikán keresztül. Nézzük a szédítő számokat!

Globálisan több mint 5.2 milliárd ember, avagy a világ népességének hozzávetőlegesen 65 százaléka internetfelhasználó, miközben a különböző közösségi média felületeken is 4 milliárdnál többen képviseltetik magukat.

A növekedés rövid távon is erőteljes, hisz csupán 5 évvel ezelőtt az internetfelhasználók száma 3.4 milliárd volt – 2016-hoz képest az idei évre így újabb 2 milliárd fő csatlakozott ezen univerzumhoz.

Ennek tudatában az eredmények nem nevezhetőek sokkolónak, ám akkor is izgalmas látni, hogy az összegyűjtött adatok szerint egy perc alatt átlagosan:

• 7 millió keresést eszközölnek a Google motorjával
• 283 ezer dollárt költenek az Amazonon
• 6 millióan vásárolnak online
• 694 ezer videót tekintenek meg a YouTube felületén
• 44 millióan néznek élő Facebook bejelentkezéseket
• 65 ezer fotót osztanak meg Instagramon
• 167 millió videót néznek meg Tiktokon
• 575 ezer Twitter bejegyzést posztolnak
• 452 ezer óra Netflix tartalmat néznek
• a Microsoft Teams pedig 100 ezer felhasználót köt össze

És hogy mi történt az elmúlt évtizedekben? Nem meglepően a felhasználók száma, illetve az elemzett adatok és információk mértéke is drámai növekedésen esett át. Míg ugyanis

kicsit kevesebb mint 30 évvel ezelőtt – 1993-ban – globálisan 14 millióan használták az internetet, addig napjainkra már egyáltalán nem kiemelkedő lakossággal bíró országokban is többen veszik azt igénybe.

Az adatbeli növekedést jelzi, hogy kétévente szinte megduplázódik a digitális univerzumot érintő adatok és információk mértéke, amit az alábbi néhány példa is jól ábrázol:

• 2016-ban a Snapchat felületére percenként 527 ezer fotót posztoltak, idén már 2 milliót
• 2018-ban még az online vásárlások során percenként csak 862 ezer dollár került elköltésre, idén egy perc alatt már a vásárlók száma is 2 millió fölötti
• 2020-ban a Netflixen 404 ezer óra tartalmat néztek meg a feliratkozók percenként, idén már 452 ezret (pedig a tavalyi év korántsem volt megszokott)

Ami pedig a jövőt illeti: csak 2021-ben közel 500 millió új felhasználóval gazdagodott az internet világa, ami percenként 950 új személyt jelent. Nem is az tehát a főbb érdekesség, hogy hányan csatlakoznak a továbbiak során, hanem inkább az, hogy a felhasználók többsége honnan jön majd.

Ebben a folyamatban pedig a fejlődő országok különös szerepet töltenek be, jelenleg ugyanis Indiában 685 millió (a lakosság 50 százaléka), Kínában 582 millió (41 százalék), Pakisztánban 142 millió (65 százalék), Nigériában 118 millió (58 százalék), Bangladesben 97 millió (59 százalék), Indonéziában 96 millió (36 százalék), Etiópiában pedig 92 millió ember (81 százalék) nem kapcsolódott az internet világához.

A listát sokáig folytathatnánk, de ezen 7 ország is 1.8 milliárd potenciális új felhasználót adhat – a gyors ütemű növekedést pedig jelzi, hogy csak Indiában 128 millió új felhasználó csatlakozott az internethez 2019 és 2020 között. Amint a felsorolásból is látható, a jelenlegi trendek mentén a legnagyobb növekedés Közép-Afrikában és Dél-Ázsiában várható a közeljövőben, így azon túl, hogy az internet világának formálódásában egyre nagyobb szerepük lesz jelenleg talán kevésbé reprezentált területeknek, az is lehet, hogy idővel a perc helyett másodpercről fogunk beszélni, olyan sok esemény zajlik majd ugyanis ezen univerzumban.

Kislányként mindannyian másról álmodtunk: volt, aki cipőtervező szeretett volna, lenni, volt, aki cukrász. Én például az űrhajós és a pék között vacilláltam, kinek mi, ugye. Vannak köztünk azonban egészen különleges hölgyek, akik egy másik pályát választanak, és üdítő fuvallatai lesznek a politika világának.

A parlamenti képviseletünk 13%-át teszik ki a női kollégák, az európai parlamenti képviseletben már 30% a hölgyek aránya. A fenti százalék mellett Magyarországon rendkívüli ütemben nő azoknak a lányoknak, nőknek az aránya, akik aktív közéleti szereplőként tevékenykednek országuk sikeréért. Nézzük őket, egyetértünk vagy ellenkezük, bíráljuk a ruhájukat, cipőiket, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy hátra lépve a mikrofon és a nyüzsgés elől ők is anyák, feleségek, barátnők, apák kicsi lányai. Ők a magyar nők a közéletben. 

A Fúzió Hallgatói Közösség "Nők a közéletben" címmel rendezett eseményt, ahol Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt köszönthettük köreinkben, ahol nem csak szakmai témákról esett szó, de megismerhettük személyes életútját is.

- kezdi beszámolóját Lajkó Fanni, a Fúzió Hallgató Közösség kommunikációért felelős alelnöke. Az eseményen szép számmal képviselték magukat számos egyetemről hallgatók, így jogászok, mérnökök, közgazdászok, és számtalan szakma képviselője együtt tudta keresni arra a választ: milyen érzés egy nőnek a közvélemény kereszttüzében, mi a célja, feladata közéletben. És hogy nehezebb-e, könnyebb-e érvényesülni egy fiatal lánynak, mint a férfiaknak a szakmában, kormányszóvivő asszony szintén válaszolt nekünk.

[Alexandra] elárulta, hogy az egyetemen kezdett el érdeklődni a közélet iránt és 18 évesen csatlakozott a Fidelitashoz. Arról, hogy a nők hogyan tudnak érvényesülni a politikában azt gondolja, hogy nem áll több vagy kevesebb akadály előttük, mint egy férfi előtt, nem érezte azt az eddigi pályafutása alatt, hogy bármilyen hátrány vagy előny érné őt női mivolta miatt. Mint minden közéleti szereplőt, természetesen őt is érik kritikák, de igyekszik nem rágódni rajtuk. Véleménye szerint olyan emberek kritikáját kell elfogadni, akitől egyébként a véleményét is érdemes kikérni.

Alexandra egy nő kollégájával érkezett és elárulta, hogy főként női kollégái vannak, de nem gondolja, hogy férfiakkal kevésbé tudna együttműködni.

A produktivitás érdekében minden hetet egy hétindító megbeszéléssel indítja csapatával, akikkel az elkövetkező hét fontosabb eseményeit veszi át.

Arra a kérdésre, hogy milyen egy jó kormányszóvivő, a hitelességet és az elérhetőséget emelte ki, amiért ő is sokat tesz, amit láthattunk is, hiszen a mi köreinkbe is eljött, illetve azon a héten több diák és hallgató számára tartott előadást.

Alexandrát megkérdeztük, hogy vannak-e kormánykritikus barátai, amire igen válasz érkezett, fontosnak véli, hogy a más gondolkodásúak véleményét is meghallgassa és értük is tegyen.

Szóvivőként adódott a kérdés, nem-e zavarja otthon a kislányát, hogy édesanyja folyton a képernyőről mosolyog vissza. Meglepő, de kiderült: ez a pici lányt egyáltalán nem zavarja, inkább büszke, bár nem teljesen állt még össze benne, mikor miről van pontosan szó. 

Lányként a teremben nem tudtuk kihagyni a kérdést: honnan vásárol Alexandra, honnan érkeznek a csinos darabok? Vendégünk szerint ebben a korban már nem érdemes a múló divatoknak élni, minél kevesebb, tartós darabot kellene inkább választani. Szereti a magyar tervezésű darabokat, mint a Tomcsányi munkák vagy a NUBU márka ruhái.

A brit konzervatív médiának már régóta elege van a sussexi hercegből. Ennek egyszerű oka van: mióta elvette Meghan Markle-t, teljesen beleállt a felesége által tolt woke handabandázásba. Mindezt persze nem kevés pénzért. Sok angol jobboldali véleményvezér szerint ráadásul a saját családját is elárulta, főként amikor nem restellte hallgatólagosan megerősíteni neje állításait a tágabb királyi família „rasszizmusáról.”

Mikulás környékén megint úgy érezte a herceg, hogy meg kell mondania az embereknek, mit tegyenek, ha boldogok akarnak lenni, és ezzel kiverte a biztosítékot sokaknál, többek között Dan Woottonnál, a Daily Mail publicistájánál.

Harry a BetterUp nevű San Francisco-i über-progresszív, üzleti coachinggal foglalkozó, 4 milliárd dollárt érő vállalat „chief impact officer”-jeként (CIO) fejtette ki véleményét tegnap a munka és a boldogság összefüggéséről egy nyilvános, a cég által szervezett beszélgetésen. Nos, igen: én is felteszem magamnak a kérdést, vajon mi a fenét csinál egy CIO? Don Wootton szerint a CIO poszt „nem egy valódi állás. Inkább egy ál-pozíció, amelyet azért találtak ki a haladó, több pénzzel, mint ésszel rendelkező vállalatok, hogy egy híresség alkalmazásával lenyűgözzék a befektetőiket.”

Harry, akinek egyébként 30 millió font értékű öröksége van, az életében nem kellett a megélhetéséért dolgoznia, és aki jelenleg is milliókat zsebel be amerikai médiaóriásoktól azért, hogy csúnyákat mondjon a saját családjára, azt találta kijelenteni a kaliforniai beszélgetésen, hogy

„aki olyan munkát végez, amely nem hoz számára örömöt, mondjon fel.”

Wootton nem kímélte a herceget maró kritikájában. Emlékeztetett, hogy Harry először is „túrót sem csinál” jelenlegi „állásaiban”, viszont rengeteg pénzt zsebel be, olyan összegeket, amelyekről a földi halandó britek álmodni sem mernek. Harry azért tud ilyen jó árucikk lenni Wootton szerint, mert már „tökéletesen elsajátította a progresszív kaliforniai halandzsát”, amelyre láthatóan nagy az igény, teszem hozzá, hiszen a lelkük mélyén a sznob woke amerikaiak egy kis királyi pedigrével tudják igazolni unalomig ismételt, sótlan közhelyeiket.

A Daily Mail szerzője kifejti, hogy Harry tanácsa „felelőtlen és gátlástalan.” Britek milliói végeznek nemszeretem munkát, és legtöbbjük csak „két, vagy legfeljebb három fizetésnyire van attól, hogy mindent elveszítsen.” A cikkben saját példáját hozza fel arra, hogy az ember gyakran kényszerül nem túl izgalmas, nehéz vagy piszokul unalmas dolgokat csinálni a megélhetésért. Wootton korábban dolgozott gyorsétteremben, robotolt egy áruház ruhaosztályán, és szórólapokat hordott ki hajnalban, gyakran téli mínuszokban. Mindezt nem szerette, de szüksége volt a pénzre, hogy finanszírozni tudja a tanulmányait. Harry hercegnek nyilván egy percre sem volt gond, hogy a legjobb iskolákba járhasson, és azóta sincsenek pénzügyi gondjai, fejti ki a szerző, majd felteszi a költői kérdést: ha hirtelen mindenki felmondana, mert „boldogtalan” az állásába, ki cserélné ki az égett olajat a gyorséttermek sütőiben, és ki tenné vissza a fogasokra a vevők által szétdobált ruhákat?

Persze nem az a baj, hogy valaki arra biztatja az embereket, változtassanak, ha gyűlölik a munkahelyüket. A gond az, hogy Harry a szokásos tenyérbemászó képmutatását gyakorolja, amikor ki akarja oktatni az átlagembereket arról, hogyan éljenek.

Wootton kifejti, hogy a legboldogabb ismerőseinek a túlnyomó többsége nincs oda azért a munkáért, amelyet végez. Csakhogy ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy az állásuk azért van, hogy eltartsák magukat és családjukat, és a boldogságot és kiteljesedést az otthonaikban, a családjukban keresik és találják meg. „Nem azért élnek, hogy dolgozzanak, hanem azért dolgoznak, hogy megéljenek.” Harry nagyon úgy tűnik, ezt egyáltalán nem érti. Wootton szerint a sussexi herceg jobban tenné, „ha előbb az agyát használná, és csak utána a száját.” Például elgondolkodna azon, milyen szégyentelenül tolja manapság, némi készpénzért, „a kaliforniai propagandát az olyan tech óriások, mint a Spotify, a Netflixhez hasonló streaming cégek, vagy az Ethic nevű, magát társadalmilag felelősségteljesnek beállító bank nevében, miközben ezek a vállalatok igencsak megkérőjelezhető üzleti gyakorlatokat folytatnak.”

Wootton szerint jól kiütközik a legutóbbi megszólalása kapcsán is a Harry és bátyja, Vilmos herceg közötti óriási különbség. Miközben Vilmos természetesen ugyanolyan kiváltságos körülmények közé született, mint az öccse, sohasem menekült el a származása által rárótt kötelességek elől, és megteszi azt, amit joggal várnak el a brit alattvalók. Harry ellenben már régen megfogadta a saját mostani tanácsát, és egyszerűen lelépett a munka elől, mondván, nem bírja elviselni az azzal járó nehézségeket.

„Hála Istennek, csak egyikükből lesz király,” zárta eszmefuttatását Wootton.

Spoiler alert: az itt említett kávézóláncok közül talán egyikről sem lehetne elmondani, hogy itt kapható Budapest legfinomabb kávéja. A téma szubjektív, és elég sokan extra érzékenyek ha az általa kedvelt kávét lehordják, vagy a számára legrosszabbat méltatják. Cikkemben, a teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni Budapest legnagyobb és legnépszerűbb kávézóláncai karácsonyi kínálatát, és megnézni, hova érdemes beülni a nagyok közül az idei adventi időszakban.

Az apró, eldugott kávézóknak utánozhatatlan bája van, és néha jólesik akár csak ott üldögélni pár órát, ha van egy nyugisabb napja az embernek. De mi a helyzet azokkal az óriás láncokkal, akik szinte minden sarkon szembe jönnek velünk? Ha csak egy gyors energia boost-ra van szükségünk, vagy vizsgaidőszak van, és már nincs hely a könyvtárban, akkor ezekkel mindig biztosra mehetünk.

Minden évben egy kicsit próbálnak megújulni ezek az óriás cégek, és egy kicsit különlegesebb karácsonyi promócióval készülni. Lássuk tehát idén milyen speciális italokra számíthatunk, és mennyire sikerült eltalálni ezeket. 

Starbucks

A világ egyik legismertebb kávézóláncával kezdem, hiszen a fővárosban minden plázában, vagy nagyobb közlekedési csomópont közelében felismerhetjük a zöldesen világító logo-t. A klasszikus forró csoki variációk és kávék mellett idén mézeskalácsos, csokis mézeskalácsos, és toffis latte-val várják a kávézni vágyókat. A választékot tovább lehet kombinálni néhány extrával, például karamellás sziruppal, vagy fahéjjal, amitől tényleg olyan hangulata lesz az embernek mintha az ünnepi asztalnál kortyolgatná a kávét. Az italok piros mintás pohárban érkeznek, a bögre és palack kínálatból megjelent az ünnepi kollekció, és már a karácsonyi playlist-re is átváltottak. Összességében bár magát a kávézóláncot lehet szidni bőven, de az italok finomak (ha úgy készíti őket a barista, ahogy kell), és a hangulat is kellemes. Ha népszerű helyszínre megyünk, például a Deák-térre, akkor viszont érdemes inkább elvitelre kérni az italt, mert a tömeg sokszor elviselhetetlen, és arra is készüljünk, hogy nagyjából 1400 forintba kerül egy karácsonyi csodaital. 

California Coffee Company

Az egyetemisták és a home office-os dolgozók másik kedvenc helye a California Coffee Company. Bár jóval kevesebb üzletük van, mint a Starbucks-nak, mégis az egyik legnépszerűbb láncról beszélünk, hiszen nagyon taktikusan helyezkednek el fővárosszerte. A Kálvin-téri helyszínük talán a legnépszerűbb, hiszen itt több egyetem és irodaház találkozásánál bőven akad vevő egy finom kávéra, vagy egy szendvicsre. Bár a karácsonyi dekorációra minden évben szeretnek adni, a menü általában nem sokban változik, és a poharak sem igazán keltik fel az ember érdeklődését. Találkozhatunk itt a klasszikus melegitalokkal, és azok variációival, de a mogyorós forró csoki az egyik kedvenc italom ebben az időszakban, így ha arra járunk, mindenképp érdemes tenni egy próbát. 

McCafé

Hogy mit keres a McDonald’s kávézója a listán? Igazából az előírásoknak megfelel… óriás lánc, nagyon sok helyen megtalálható a városban, és sokan döntenek mellette ha sietősen innának egy kávét. Itt a karácsonyi hangulat abszolút nem jön át, hiszen itt, - hacsak nem külön helységről beszélünk - általában a sült krumpli és sajtburger illatban fogyaszthatjuk el a rendelt italt, és a hangzavar és nyüzsgés abszolút megöli a hangulatot. Bár a McCafé próbál eltávolodni az anyavállalattól, mégsem teljes a siker. Az italok nem rosszak, és az árak is a legjobbak a listán szereplő kávéházak közül, bár a minőség elég kérdéses. A vaníliás/karamellás latte, és a forró csoki mindig finom, de olyan igazán karácsonyi italból kevés van. A sütemény választék mindig ugyanaz, és mindig ugyanolyan, amivel nagy baj nincsen, de ne várjon semmi extrára az ember. Praktikus, hiszen útba esik szinte bárhová megyünk, de abszolút a lista legvégén kullog. 

Café Frei

Jó érzés egy magyar alapítású kávézót a listára tenni, hiszen bár jóval kisebb franchise-ról beszélünk mint az eddig említettek, mégis népszerűségével abszolút megérdemli, hogy a legnagyobbak között emlegessük. Itthon már több mint 60 helyen elérhető a Café Frei elképesztő választéka, és aki ide betér az biztosan nem fog csalódni. A világ minden tájáról összeválogatott, speciálisan pörkölt kávé, és az abból elkészített italok igazán izgalmassá tudnak tenni  minden találkozót. A karácsonyi időszakban különlegesen kellemes itt a hangulat, bár nem nevezném tradicionálisnak. Itt biztosan nem fogjuk megtalálni a huszadik ugyanolyan vaníliás latte-t, helyette fűszerekkel, érdekes szirupokkal, habokkal érik el az utánozhatatlan ízélményt. Négyféle forró csokival várják például a karácsonyi italok kedvelőit, és itt abszolút meghitten lehet eltölteni az időt. Csillagos ötös.

(Café Frei - Facebook)

Costa Coffee

Normális esetben a Costa Coffee az élen járna a karácsonyi választékban, azonban idén nyáron bezárt a teljes lánc, 10 év magyarországi jelenlét után. A Liszt Ferenc repülőtéren még belekóstolhatunk a megszokott ízekbe, de idén karácsonykor már nem sétálhatunk a népszerű hóemberes/rénszarvasos/mikulásos poharakkal az utcán. Mindenképp szerettem volna megemlíteni a céget, mert bár bezárásukkal űr támadt ebben a kategóriában, talán így nagyobb figyelem terelődhet az olyan magyar láncok felé mint a Madal, vagy a Café Frei.

Számomra az abszolút nyertes a Café Frei, hiszen itt kimagasló minőséggel, és sok különlegességgel találkozhatunk minden alkalommal amikor betérünk. A Starbucks-ról mondhat bárki bármit, de a karácsonyi időszakot igazán eltalálják mindig, és én szívesen ülök be dolgozni egy finom kávé társaságában. Sok kisebb hely van, ahol igazán különlegessé teszik az ünnepi időszakot, és bátran versenybe szállhatnak a “Budapest legfinomabb kávéja” versenyben. Következő cikkemben ezekre a helyekre fogunk ellátogatni. 

Mire a '20-as évek polgárai észbe kaptak, hogy új századba léptek, már túl voltak egy világháborún. Lehettek akár "győztesek", akár vesztesek, megtörten, kiábrándultan álltak a világ újranyitásának problémája előtt. Rezignáltan, fenntartásokkal közeledtek minden új örömforrás felé. A művészet, amely addig elhanyagolt, felesleges diszciplína volt, új feladatot kapott: rángassa ki a depresszióból a népet (hogy aztán sokukat újra a halálba küldhessék, bár ez egy másik történet).

A divatipar különösen nehéz helyzetben volt. Pár évvel előtte még elég rongydarab sem akadt, amivel a sebesülteket el tudták volna látni, aztán derült égből újra meg kellett fogalmazni, mi is az a divat. Ráadásul ennek a szegmensnek teljesen újra kellett fogalmaznia a feladatát is: míg addig a társadalmi osztályok vizuális elkülönítése volt az elsődleges célja (szegényebb rétegeknél passzív, gazdagabbaknál aktív módon), ez a feladat önmagában megszűnt létezni a században. Emellett a szabásmintáknak egy újfajta gyártási metodikához is alkalmazkodnia kellett: míg addig szabók és divatszalonok egyedi ruhákat terveztek, addig a háború után fellendült az ipari mértékű ruhagyártás, előtérbe került a konfekció.

Ettől a századtól beszélünk egyébként konfekcióméretekről is, amit később illesztettünk S, M, L, XL skálára.

A '10-es években már megkezdődött a habos-babos fűzős csodák redukálása hétköznapi öltözetté. A női egyenjogúsági mozgalmak már ekkor ellenezték a másodlagos nemi jellegeket kényelmetlen és sokszor életveszélyes módon túlhangsúlyozó darabok gyártását (pl.: fűző, abroncsok). Bár ellenezni nem ellenezték, de kisebbé és könnyebbé akarták tenni a kalapokat is.

A közlekedés fejlődése mentén kialakultak újabb praktikus igények. A hosszú szoknyában veszélyes volt a lifetet megelőző pater noster, a metrók és a villamosok használata, emellett a kalap is feleslegessé vált az autókban.

A nadrágok (vagy inkább eleinte overálok) viselése is inkább a praktikum indukálta jelenség. Már a háború alatt látható volt, hogy a férfiak nem pár hét, vagy egy-két hónap múlva fognak visszajönni a frontról. Emiatt a nőknek át kellett venni a tőlük telhető legtöbb munkát elvitt férjeiktől, melyek jellemzően mezőgazdasági, műszaki, nem egyszer fizikai munkák voltak. Ezekhez nem csak praktikus, de kötelező is volt a nadrág, hiszen ez az egyenruha része volt, amiből nem készült női verzió. A többi feladat (patikák, boltok, tanítás, irodai feladatok, egészségügy) pedig addig nem tapasztalt többletterhet jelentett a nőknek, akiknek ekkor már

Így később az egyenruhások után a többi szakmában is megjelent a kényelmes nadrág. Ide sorolható még a rövid frizura, ami feszesre lakkozva simult a hölgyek arca körül - nehogy a szemükbe lógjon. Inkább a mezőgazdaságból és a városi fizikai munkákból (pl. építkezések) ültették át a napi rutinba a kendők viselését. Míg a férfiaknak ez a darab a verejték felfogására szolgált, a hölgyeknek ez a rakoncátlan fürtöket fogta hátra, melyektől azért - kényelem és feszített tempó ide vagy oda - akkor sem akartak megválni. Ezek a kendők később selyem, tollas, gyöngyös verzióban begyűrűztek a báltermekbe is. A bulinegyedek egyre pörgősebb zenéi felülírták a táncrendeket, és elképzelhetetlen volt, hogy valaki derékig érő, bodorított hajjal lépés tudjon tartani a fáradhatatlan jazz triókkal.

Tezenis fanok figyelem: a selymes, sűrű szövésű, bosszantóan kiszakadó harisnyáinkat is a jazz-korszak indikálta, hiszen bár a szoknyák rövidültek, még mindig takarni kellett a lábakat olyan tessék-lássék módon. Megjelentek tehát az első harisnyák.

Nagyon úgy fest, Amerikában egyetemi és kutatói körökben is felütötte a fejét a pedofília, mint szexuális irányultság pozicionálásának a mételye.  A Twitteren már lehetett erről itt-ott olvasni, de Ayaan Hirsi Ali cikke az Unherd portálon részletesen foglalkozik a témával, arra is kitérve, hogy már a többnejűséget is pozitív, de legalábbis elfogadott jelenségként próbálják egyesek beállítani.

Ayaan Hirsi Alit főként az iszlám radikális bírálójaként ismerhetjük. Az engedetlen és A hitetlen című, magyarul is megjelent könyveiben leírja saját menekülését a muzulmán családja által rákényszeríteni tervezett kényszerházasság elől, majd politikusi pályafutását Hollandiában. Hirsi Ali, aki egyébként Budapesten is beszélt tapasztalatairól és az iszlámról vallott nézeteiről az MCC 2019-es migrációs ó konferenciáján. A folyamatos rendőri védelem alatt élő Hirsi Alit nem lehet megveszekedett konzervatívnak nevezni. Ahogy ő maga is megemlíti írásában, „fundamentalista szólásszabadság-védő,” és mint szomáliai származású holland, majd amerikai állampolgár, mindig kiállt az elnyomott vagy egyenesen üldözött kisebbségek, így a homoszexuálisok jogai mellett is.

Csakhogy a kétgyermekes szerző meglátása szerint is túl messzire mennek az amerikai egyetemi szféra progresszivitás-bajnokai, amikor nekifogtak normalizálni a pedofíliát. „A pedofília nem progresszív” című cikkében kifejti, hogy bár a sokszínűség és elfogadás jegyében divatossá vált mindenféle hajlam és vonzódás tolerálása a nyugati világban, valahol mégis húzódni látszott egy határ a között, ami helyes és helytelen.

Mára azonban erősödnek azok a törekvések, hogy gyakorlatilag semmi se legyen „stigmatizálható,” még akkor is, ha ezzel a társadalom szövetét kezdik is ki.

Hirsi Ali felidézi, hogy az Old Dominion egyetemen tanító Allyn Walker, aki már 2017-ben megírta a „A kiskorúakhoz vonzódó személyek túlélési stratégiáinak megértése” (!) című doktori értekezését, melyben megalkotta az MAP betűszőt (minor-attracted people, azaz kiskorúakhoz vonzódó emberek), a nyáron megjelentetett egy újabb gyöngyszemet, „A hosszú, sötét árnyék: A kiskorúakhoz vonzódó emberek, és a méltóság iránti vágyódásuk” (A Long, Dark Shadow: Minor-Attracted People and Their Pursuit of Dignity) című könyvet. A könyv, fülszövege szerint, „kulcsfontosságú betekintést enged az e rejtett populáció által megélt tapasztalatokba.” A könyv Hirsi Ali szerint valójában nem szól másról, mint a pedofília döbbenetes mentegetéséről. Persze nincs min meglepődni: Walker a négy évvel ezelőtti PhD disszertációjában is megírta már, hogy

„több elmélet is született arra nézve, hogy a gyermekpornográfia valójában egy sérüléscsökkentő technika, amely az MAP-k által használt, a kiskorúakkal történő szexuális kontaktus elkerülése érdekében alkalmazott stratégiák egyike.”

Vajon a gyermekpornográf anyagokat hogyan állítják elő? Azokért a gyerekekért nem kár, akiket egyébként szexuálisan abuzálnak, nyilván a jó cél érdekében, hogy az MAP-k ne abuzáljanak más kiskorúakat?

A könyv megjelenése kapcsán Walkert egy online interjúban arról kérdezték, miért használja az MAP kifejezést a pedofil helyett. Walker így felelt: „Szerintem fontos, hogy olyan terminológiát használjunk minden csoport tagjaira, amilyen terminológiát a csoport tagjai szeretnének, hogy használjunk velük kapcsolatban. Ez kevésbé stigmatizáló, mint az olyan szavak, mint a pedofil.” Azaz, fakad ki Hirsi Ali, „nehogy megsértsük a pedofilok érzékenységét!”

A könyv kiverte a biztosítékot az egyetemi diákság egy részénél. Ők petícióban követelték Walker elbocsátását. Több mint 14,000-en írták alá a követelést, hogy az egyetem váljon meg a tanártól, és leszögezték, hogy

„a pedofíliát nem lehet szexuális preferenciának tekinteni.”

A tömeges tiltakozás ellenére az egyetem vezetése csak november 15-én döntött úgy, hogy szabadságra küldi Walkert. Hirsi Ali szerint ráadásul az esettel kapcsolatban kiadott egyetemi nyilatkozat is „semmitmondó és rövid volt,” és nem ítélte el egyértelműen az oktatót. De még ez a vérszegény kritika is sok volt Walker szerint, aki kijelentette, hogy az egyetem lépése „egy összehangolt kampány része volt az LMBTQ közösség és a tanszabadság ellen.”

Ayaan Hirsi Ali rámutat, hogy jellemző a progresszív szélsőségesekre, hogy a tágabb társadalmi igazságosság és a homoszexuálisok jogaival takarózva próbálnak szélsőséges hajlamokat vagy gyakorlatokat normalizálni. Ez történik mostanában a poligámiával is az USA-ban a szerző szerint. Utah Államban (amely a mormonok fellegvára, akiknél, bár nem hivatalosan, és csak bizonyos közösségekben, de még mindig dívik állítólag a többnejűség)

tavaly az állam szenátusa olyan törvényt hozott, amely átminősítette a poligámiát, és olyan csekély büntetési tételt írt elő a többnejűség vétségére, amely gyakorlatilag egy közlekedési kihágáséval egyenértékű Hirsi Ali szerint.

Egy Laura Bosstyck nevű influenszer pedig a több mint 1 millió követővel rendelkező Instagram oldalán nemrég arról értekezett, hogy szerinte a poligámiával „semmi baj sincs, ha senkinek sem ártunk vele, és bejön az embernek.” Bosstyck kijelentette, ő „a szabad választás híve.” Hasonlóan érvelt két gyakorló többnejű egy a közelmúltban a New Yorkerben megjelent riportban, idéz fel Hirsi Ali. Kijelentették, hogy „bárcsak mindenki olyan elfogadó lenne velünk, mint mi vagyunk mindenki mással.”

Hát igen, ez az, amikor a szappanos lejtőről a szakadékba zuhanunk, vonja meg a mérleget a szerző. Most már a pedofilok és a többnejűek is üldözött kisebbségnek állítják be magukat, akiknek „rossz hírét keltik”, akiket marginalizál és semmibe vesz a társadalom. Ayaan Hirsi Ali szerint a taktikájuk, úgy tűnik, működik: „a társadalmi igazságosság-mozgalom meghallja a hívó szavukat.”

Mindez azt példázza, hogy a nyugati civilizáció normái és értékei támadás alatt állnak a szerző szerint. „Lemondtunk arról a felelősségünkről, hogy erkölcsi ítéletet mondjunk bármiről, s ezzel megengedtük, hogy beszivárogjon a gonosz,” zárja cikkét Ayaan Hirsi Ali.

Eddig csupán háromféle reakciót hallottam, amikor a Párizsi utazásról beszéltem: vagy valaki nagyon szereti, vagy nagyon nem. Nekem is hasonló tapasztalatom van vele, utazásom a szélsőségek jellemezték. Bár én egyértelműen azok közé tartozom, akik teljesen odáig vannak a városért, azért problémából van bőven, főleg ha mostanában utazik az ember. De hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy (hidegebb) párizsi hétvégéből, és mire kell nagyon odafigyelni? Útinapló következik Párizsból. 

Párizs az egyik legnépszerűbb európai turistacsalogató, az utazók kedvence, a szerelem városa. Elsőre nyilván mindenkinek az Eiffel-torony ugrik be róla, hiszen lehetetlen eltéveszteni a Párizs szívében található hatalmas építményt, de megannyi csodálatos helyet tartogat még ez a város. Ha az alapokra gondolunk, akkor kihagyhatatlan a Notre-Dame, a Diadalív, a Louvre, a Sacré-Coeur és a Musée d’Orsay.

Ha még sosem jártunk a városban és csak egy hétvége áll a rendelkezésre, akkor ezeket az “alap” ikonikus helyszíneket ajánlom végigjárni, hiszen a filmekből, vagy a könyvekből ismerős motívumokra van szüksége az embernek, hogy elérje a felismerés: Ez tényleg Párizs! Ezt aztán ki lehet egészíteni egy vásárló túrával a Champs-Élysées-n, vagy egy sétával a Tuileries-kertben, esetleg egy Panthéon-i látogatással. 

Ami aktuális, és fontos lehet sokaknak, hogy szinte az összes nagyobb párizsi nevezetesség felújítás alatt áll jelenleg. (2021.11.) Csak, hogy a legnagyobbak közül említsek néhányat, mind az Eiffel-torony, a Diadalív, és a Notre-Dame egy része is le van takarva, vagy le van zárva. Bár a legtöbb esetben ezek a felújítások nem befolyásolják a látogatást, a fényképeken biztosan számítani kell néhány darura. 

A helyzet hasonló Disneylandben is, ami nagyon sok utazót hoz a francia fővárosba. Bár a park nyitva van, néhány attrakció le van zárva karbantartás miatt, és a nagy kastély is felújítás alatt áll. A parádék rendjét megváltoztatták, és nagy részüket teljesen el is törölték. Az egyik legfájóbb pont a napzáró show, ahol tűzijáték és zenés műsor helyett most nem történik semmi. A járványhelyzet miatt a park teljes területén kötelező a maszk viselése, és a belépés is csak teszttel vagy oltottsági igazolással lehetséges. Ezek a dolgok, a mi érdekünket szolgálják hosszútávon, mégis kicsit el tudják rontani az élményt, különösen ha ez az első látogatásunk a “világ legvarázslatosabb helyén”.

Az őszi-téli időszaknak különleges bája van Párizsban. Bár én különösen szeretem a virágos, madárcsiripelős napokat, a színes levelek, és az esti fények nagyon bájossá varázsolják a várost. Látogatásom alkalmával sikerült egy hűvös, de napfényes hétvégét kifogni, ami tökéletes volt a várost átölelő nagy sétákra. Most, hogy egyre hidegebb az idő, inkább a múzeumokat, vagy a párizsi hangulatú kávézókat ajánlom inkább, mert - főleg a nyitott tereken - nagyon hamar elmehet a kedvünk a sétától.

 Nagyon ajánlom a méltán népszerű Ladurée cukrászdát, ahol a legfinomabb sütemények, és macaronok közül válogathatunk, és mindezt festői környezetben, a Champs-Élysées-re kitekintve tehetjük meg. Na jó… lehet, hogy ez már sokaknak egy kicsit túlzás, de ha már egyszer Párizsban vagyunk… :) Az őszi, már-már karácsonyi dekorok csodálatosak, és mindenhol lehet kapni egy jó kávét vagy forró csokit ha esetleg túl hideg lenne az idő.

Végül fontos megjegyeznem, hogy bár Párizs valóban gyönyörű, tud nagyon ijesztő is lenni. Az aluljárók, pályaudvarok, de még akár a nagyobb nevezetességek közelében is össze lehet futni ijesztő alakokkal, és a zsebesek akkora problémát jelentenek itt, hogy külön táblákat helyeztek ki a város több pontjára, hogy figyelmeztessék a járókelőket az értékeik őrzésére. Összefoglalva tehát: öltözzünk fel jól, vegyünk kényelmes cipőt, legyen nálunk jól zárható táska ami mindig szem előtt van, ne álljunk meg ha leszólítanak random emberek az utcán, és mindenképp kóstoljunk meg egy igazi francia péksüteményt! 

Te a tavaszi/nyári, vagy az őszi/téli szezonban szeretsz jobban utazni? 

Gazdasági válságok, világjárvány, háborúk. Ha kort kellene rendelni ehhez a lehangoló trióhoz, mondhatnánk a jelen XXI. századi valóságát, és mondhatnánk a XX. századot is. A rojtos szoknyák, a jazz számok, a tollak és a vadító vörös rúzsok kora meglepő hasonlóságot mutat globális problémáiban a jelenkorral. A szalagavatókon minden végzős innen választ osztálytáncot, reneszánszát élik a régi kor ruhái, zenéi, filmjei, festészete, a kapcsolódó kiállításokra pedig világszerte órák alatt elkapkodják a jegyeket. 

A stílus népszerűségét valószínűleg a problémákhoz való hozzáállás adja. Míg napjainkban mindenki járványügyi szakember, bizalmatlanul áll az orvosokhoz, mindenről első kézből akar tájékozódni, addig a '20-as években a társadalom nagy része próbált már-már kényszeresen nem tudomást venni a háborúról, a politikai folyamatokról. New York utcáitól Berlin bárjaiig egész Amerikában és Európában arról szólt minden, hogy elfelejtsék, mibe cseppentek, és merre halad a világpolitika. A két kontinens soha nem látott, feszített tempóban kezdte meg levetkőzni az addig ismert korlátait. Átrendezte a nemi szerepeket, autókat kezdett sorozatban gyártani, felsliccelte a szoknyákat, felpörgette és meghökkentő szövegekkel töltötte meg a zenéket. Tombolhatott a világban járvány, forradalom, Amerika és Európa nagyvárosaiban dübörgött a jazz.

A művészek úgy gondolták, hogy a társadalmat nemcsak politikai és gazdasági szinten kell megváltoztatni, hanem oktatási, kulturális és művészeti szinten is

– írja Catherine Hug, a "Roaring Twenties" kiállítás kurátora. A kiállítás a húszas évek hedonizmusát helyezi párhuzamba a jelen kori emberek magatartásával, akik másfél évig voltak bezárva. Pont ugyanúgy, ahogyan a lelkük mélyén érezték a régiek, hogy újabb háború fenyeget, most is érezzük, újra kellemetlen helyzetbe kerülünk, akár hetek múlva. A műveket aköré a téma köré fűzték, hogy melyik művész milyen úton szerette volna az embereket kivezetni a háborús félelemből. Meg akarták mutatni, hogy a szépség és az alkotni vágyás kiút a kapzsiságból és a önzésből (mintegy finomabb formáját megfogalmazva a '60-as évek "szeretkezz, ne háborúzz" mintáinak).

"Ez volt a demokratikus politika és a demokratikus államok kezdete, az az elképzelés, hogy mindenki részt vehet egy békés társadalomban. Az egyik érdekes eredmény, amely a művészetben tükröződött, a Bauhaus-mozgalom és irányzata volt… [amely] az oktatást és a kultúrát az építkezéshez szükségesnek látta."

– magyarázza Hug.

A Bauhaus "stílus", ha még elsőre nem is ugrik be róla, csak a barkácsáruház, mindannyiunk számára ismerős. Ha akár csak egyetlen Poirot novellát is láttunk megfilmesítve, láthattuk a hatalmas üvegablakokkal, szögletes betétekkel és szolid kontrasztos színekkel magasodó házakat. Az ilyen jellegű transzparencia abszolút a kor vívmánya. Az utcáról betekintve be lehetett látni a házakba, a nappali, a konyha, a társalgó és az étkező önálló műalkotássá változott, jelezve, minden napunkat megélhetjük úgy, hogy az önmagában olyan szép és kedves látvány legyen, mint a festmények a galériákban. Ez furcsa párhuzam  a jelen korral is. A szolidabb építészeti stílusok újra falakat emeltek körénk, a zsúfolt városi rengetek beszűkítette az ablakainkat. De vajon ha egy ilyen hatalmas, Bauhaus ablakon keresztül visszanéznénk a mi másfél évünkre otthon, azt tényleg műalkotásként észlelnénk?

A kiállítás foglalkozik a női emancipációval is. Asszonyok, lányok lesimítatlan hajjal, gyűrött ruhában, felszabadult arckifejezéssel szerepelnek a képeken. Először ábrázolták eleve kiállításra szánt képeken a prostitúciót, a szexualitást, a az intimitást. Megjelent a gyerekekkel való kapcsolat, mint társadalmi kötöttségektől független, önálló döntés boldog eredménye Ez a gondolat egyébként vissza is köszönt a nevelésben: egyre kevesebb gyereket nevelt nevelőnő, a meredeken zuhanó csecsemőhalálozási ráta eredményeként a gyerekekhez bátrabban kötődtek érzelmileg a szüleik. 

Cally Blackman, a Central Saint Martin divattörténész professzora kitért a húszas évek öltözködésének drasztikus változásainak okaira. A Coco Chanel köré épült mítosz, miszerint az egyszerű szabású kis fekete ruhák a női egyenjogúság és harcos feminizmus szimbólumai, lerombolódni látszik a történészek szerint. Bár Chanel kétségkívül egy tervező-és marketingzseni volt, csak a továbbfejlesztés tudható be neki. A világháború után nehéz, vagy szinte lehetetlen volt szolgálót találni, aki  feladja a bonyolult szabású ruhákat a hölgyekre, tehát a kapcsok, szalagok mechanikáját egyszerűsíteni kellett. Emellett a nők egyre kisebb hányada engedhette meg magának, hogy ne maga végezze a fizikai munkákat a ház körül vagy a munkájában, így a szoknyák hossza nem csak azért lett kurtább, mert egy vérfeministának bizony senki ne mondja meg, látszódhat-e a térde, hanem azért is, mert így nem lógott bele az utca, a tyúkketrec, vagy a felmosóvíz mocskába az öltözet. Coco Chanel nem megalkotta a rövid, egyszerű, fiús darabokat, hanem zseniális érzékkel meglovagolta a kor megváltozott "kényszertrendjét", elegánssá, sikkessé tette a meglévő darabokat, így a váltóruhából "tiny black one" lett, az elesett férjek és bátyák nadrágjaiból szexi női függetlenségi jelkép egy övvel. 

A jazz és a swing újragondolt darabjai egy teljesen új cikket érdemelnének, és még ezeken túl rengeteg új művészeti ág csak a húszas években született meg (gondoljuk csak a hobbifényképészetre vagy a retusálásra). Vajon ugyanúgy megerősödünk a járvány után, mint az elődeink? Vajon milyen tabukat dönt majd meg a huszonegyedik század társadalma? És milyen értékeket mentünk át a következő századnak?

November 22-én kedvenc kozmetikai cégünk, a hablabda-királynő Lush, meglepő bejelentést tett: elhagyják a közösségi média felületeket addig, amíg azok (ideértve a Facebookot is) nem biztosítanak biztonságosabb körülményeket a felhasználóknak. A cég média böjtje november 26-án indult.

A cég sajtóközleményében az éghajlatváltozáshoz hasonlítja a közösségi média okozta tömeges mentális probléma áradatot: egyikről sem vett időben tudomást a társadalom. 

Férfi olvasóink most bizonyára felszisszentek, hogy ki a bánatot érdekel egy olyan bolt közösségi média jelenléte, akiktől azokat a fura pezsgőfürdő labdacsokat lehet venni, amiket senki sem használ, csak a helyet foglalják a fürdőszobában. Igazából valóban nem alap cikkektől fosztatott meg a Facebook, (bár a Lush, mindennapi higiéniához elengedhetetlen termékeket is árul, például szappan, sampon stb.) - de olyan szempontból nem mindegy a dolog, hogy 1 millió Facebook, 275 000 Twitter és 659 000 Instagram követő elvesztése mégis miért éri meg azt a - ne szépítsünk- reklámfogást, amit a Lush eszközölt.

A cég arculatába egyébként tökéletesen illik a cselekedet. A híresen zöld vállalat eddig is aktívan kampányolt az erdőirtások és az állatkísérletek ellen. Ezek még valahogy kapcsolhatóak egy kozmetikai szereket árusító szerv életében, a BLM mozgalom melletti nyilvános kiállás már kevésbé illik a sorba. 

Egész életemet azzal töltöttem, hogy a termékeimben elkerüljem a káros összetevőket. Mára óriási mennyiségű bizonyíték van arra, hogy a közösségi média használatával kockázatnak vagyunk kitéve. Nem vagyok hajlandó kitenni a vásárlóimat ennek a kárnak, úgyhogy ideje kivenni ezt az összetevőt.

- írja Mark Constantine, a vállalat társalapítója és terméktervezője.

A Lush nem tűnik el teljesen a média felületekről. A YouTube-on továbbra is megtalálhatóak, külön figyelve arra, hogy ne a lájkokról szóljon a működésük, és lehetőleg ne kelljen folyton értesítéseket kapni a felhasználóknak az aktivitásukról. Azaz: csak akkor lássák őket, ha szeretnék. 

A Lush világszerte 900 ezer üzlettel rendelkezik, és nem először kerül a figyelem középpontjába. Egymilliárd fontos összforgalmat bonyolítani egyszer használatos, csillogó, szuper illatos fürdő labdákból nem egyszerű, a cég pedig rendre meg is találja, hol bukkanhat elő a neve. Amint egy társadalmi és szociális trend és mozgalom felüti a fejét, ők harcosan kiállnak érte. Történhet tehát rasszokat ért atrocitás, erdőtűz, vagy hulladékválság - a Lush felbukkan teljes díszben.

Itthon a népszerűsége némileg csökkent, nem is amiatt, mert nálunk más társadalmi problémákkal kell előbb foglalkozni, mint ami a Lush érdeklődése, inkább a SexBomb nevű termék jelenléte váltott ki kisebb felháborodást. Egy magát családbarátnak hirdető cég boltjába betévedve nem szívesen válaszolunk ezzel a termékkel kapcsolatban a kíváncsi gyerekek jogos kérdéseire. Egyébként ezt leszámítva szeretjük a kozmetikai termékcsaládot, vesszük, visszük - csak ezután nem követjük online.