Reaktor

Harminckétezer éves ősök gondolatai - ez volna a primitív?
Harminckétezer éves ősök gondolatai - ez volna a primitív?

Nem is olyan régen, a 90-es évek elején, 1994-ben egy geológiai expedíció zajlott a francia Ardéche-völgyben, Jean-Marie Chauvet francia szpeleológus (vagyis barlangkutató) vezetésével.

A kutatók egy több teremből álló barlangrendszerre leltek a völgyben. Azonban amit benne találtak, az sokkal jelentősebb volt: a barlang alján állati csontokat és egyéb maradványokat, illetve lábnyomokat találtak, a falakat pedig barlangrajzok díszítették. Ez egyértelmű jele volt annak, hogy valaha itt emberek éltek.

b0c652518a644a3fe94fdf1a34147927.jpg

A falra különböző festékekkel festettek, így vörös anyagokkal és faszénnel egyaránt. A tudósok tizenhárom állatfaj ábrázolását számolták össze, közöttük gyapjas rinocéroszt, mamutot, oroszlánt,és barlangi medvét. A felfedezők találtak egy feketére festett nagymacska figurát is, ami feltehetően párduc akar lenni. Érdekes belegondolni, hogy régen mennyivel változatosabb volt az állatvilág Európában. Képzeld el, ahogy az országúton haladva a mezőn egyszercsak megpillantasz egy oroszlánfalkát...

Színre lép Clottes és megállapítják a kort

A barlangászok a felfedezésük jelentőségét felismerve, később bevonták a paleontológusokat is. Egy bizonyos Jean Clottes-ot kértek fel, hogy segítsen a barlang régészeti feltárásában.  Clottes a szénizotópos kormeghatározás segítségével megállapította, hogy a barlangi leletek 30-32 ezer évesek lehetnek. A barlangrajzok az akkor a legidősebb ismert művészeti alkotásnak számítottak. A kétféle ábrázolási mód alapján Clottes arra jutott, hogy azok különböző korokból, különböző kultúráktól származnak. Az első a 32-30 ezer évvel ezelőtti aurignaci, a későbbi a 27-25 ezer évvel ezelőtti gravetti kultúra idején keletkezett. Ha a legrövidebb időt nézzük, akkor is 3000 év különbség van a két kultúra között! Gondolj bele, hogy 3000 évvel ezelőtt még éltek fáraók éltek Egyiptomban, ennyi idő különbség telt el a két kultúra között.

Chauvet előtt legutoljára 25 ezer évvel azelőtt, egy gyerek volt a barlang utolsó látogatója. Erre abból jöttek rá, hogy megtalálták a gyerek lábnyomait illetve a kezében vitt fáklya koromnyomait is a barlang falán. De miért nem használta senki ennyi időn át a barlangot? Nos, kb. 22 ezer évvel ezelőtt történt hegyomlás révén egy lezuhant szikla elzárta a barlang bejáratát.

Egyszerű firkák vagy vallási rítusok színhelye?

A barlang későbbi lakói valószínűleg a vallási életükhöz használták a helyetmelyre szentként tekintettek. Ennek az is oka lehetett, hogy az ide érkező gravetti kultúrát képviselő emberek temérdek medvecsontvázat találtak. A barlangban egyébként nem található teljes emberábrázolás, csak vörösre festett tenyérnyomok. A felfedezés átalakította az ősemberekről addig vélt képet: azelőtt azt gondolták a tudósok, hogy az állatábrázolások az ősemberek mindennapi zsákmány- és haszonállataira korlátozódnak, azonban ez a Chauvet-barlangnak köszönhetően ez az elmélet megdőlt. Ebben a barlangban olyan állatokat is ábrázoltak az egykori emberek, melyek biztos nem lehettek zsákmányállatok, mivel ezeket az ősemberek tisztelték. Ilyen volt például az oroszlán.

Clottes együttműködött a dél-afrikai antropológussal David-Lewis Williamsszel. Összehasonlították a ma élő primitív kultúrákat a barlangrajzokkal, és ebből vonták le azt a következtetést, hogy az ábrázolások nem egyszerű pillanatképei az ősember mindennapjainak, hanem azoknak igenis van vallási jelentése, és vallási rítusokhoz használták őket. Ezen megállapításukat A történelem előtti idők sámánjai: transz és mágia a festett barlangokban című művükben publikálták.

le-18-decembre-1994-jean-marie-chauvet-eliette-brunel-et-christian-hillaire-decouvrent-une-grotte-ornee-non-loin-du-pont-d-arc-dans-les-gorges-de-l-ardeche-1574703212.jpg

Ez a felfedezés is azt mutatja, hogy a tudomány megállapításai nem örökkévalók, a tudomány álláspontja minden nap változhat, mint ahogy azt a koronavírus-járvány kapcsán tapasztaljuk. Az is lehet, hogy holnap vagy akár ötven év múlva Clottes és Williams megállapításait megdönti valaki, és kijelenti, hogy márpedig az ősember csak egyszerűen művészi hajlamait élte ki a barlangrajzok megfestésében.

(forrás: wikipedia.hu, Joseph Piercy: Szimbólumok – egy egyetemes nyelv)

Megtaláltam a bűnöst a nők alacsony fizetéséért
Megtaláltam a bűnöst a nők alacsony fizetéséért

gleichstellung-im-dlr.jpg

A napokban volt szerencsém olvasni kolléganőm cikkét a nők alacsonyabb fizetéséről a férfiakéval szemben. Rögtön megihletődtem, pedig eléggé le szokott peregni rólam a sorsom feletti jajszó. Pár dologban válaszra szorul Sára eszmefuttatása.

A versenyszféra igenis hibás

A fő gondolattal, azaz, hogy a férfiak nem tudatosan szedik el előlünk, nők elől a magasabb fizetéseket, maximálisan egyetértek. Azzal, viszont, hogy a versenyszféra tehetetlen lenne, és kvázi áldozata a helyzetnek, kevésbé. Vannak trendek, amik a modern társadalomban igen pozitívan hatnak, például ilyen, hogy a férfiak nagyságrendekkel aktívabban vesznek részt, vagy hajlandóak részt vállalni a háztartásban.

A hajlandóság sajnos nem elég, mivel a munkahelyek, mint nagy egész, sokkal kisebb mértékben alkalmazkodtak a modern felfogáshoz, mint az emberek egyénileg.

Tehát, ha azt az esetet vesszük, hogy egy azonos beosztású nő kér engedélyt a műszakban hamarabbi távozásra beteg gyermekére hivatkozva, őt hamarabb elengedik, mint társát, a férfit. Bizony, hölgyeim, a férfiakat hátrányos megkülönböztetés éri, mert a munkahelyük, minekután a potenciális szülési szabadság hiánya és a - Virág cikkében is említett - értékesebb mivoltuk miatt kevésbé mutat a munkáltató hajlandóságot arra, hogy a háztartásba való besegítés okán rövidebb időre kiessenek. Gyakorlatilag, mivel egy-két esettől eltekintve a férfiak tökéletesen értik, hogy a nőktől ebben a században át kell venniük bizonyos otthoni feladatokat, nem rajtuk bukik a sorozatos női kiesés a munkából, hanem magán a vállalati szférán, aki nem is engedi szabadon beosztani egy pár ilyen jellegű tevékenységét. 

Kulturális mantrák

Érdekes megfigyelnünk Herche Veronika kutatásában a férfiak átlagosan napi házimunkával töltött perceinek számát. Ennek fényében árnyalódik a kép, hogy földrajzilag is látványosan elkülönül a férfiak házimunka kedve.

Délen, a spanyol és olasz urak bőven kevesebb időt szentelnek arra, hogy besegítsenek az "asszonynak", mint más társaik Európában.

Ez még érdekesebb, ha hozzátesszük, hogy a magyar és spanyol nők közel ugyanannyi percet töltöttek a vizsgált korcsoportban (20-70 év közöttiek) házimunkával, a magyarok 298-at, a spanyolok 295-öt. A különbség az, hogy míg a spanyol lányok mellé napi 97 percet segít be a párjuk, a magyar nők 160 percig felezik a háztartási teendőiket a társukkal. Ezzel az adattal egyébként a magyar srácok olyan országokra vernek köröket, mint az egyenlők között is a legegyenlőbb Belgium, a jólét fellegvára Németország, vagy a mindenekfelett toleráns Franciaország. Utóbbi nemzetnél elmondható, hogy a francia férfiak majdnem fele annyi időt töltenek a gyermekneveléshez kapcsolható tevékenységekkel, mint a magyar apukák. Szóval, jó honleányként van okunk panaszra, de ebben engedjük előre német és francia kolleginákat.

A versenyszféra kétélű fegyver

Elmondható, hogy ebben az esetben a bűnöstől kell várnunk a segítséget is. Versenyszférában dolgozó nőként abban egyetértek, hogy ez a terület megengedheti, és meg is engedi magának, hogy a mentén szabályozza a nők felvételét vagy elutasítását, hogy a jövőben terveznek-e gyermeket, sőt, kiegészíteném ezt a sokgyermekes anyukák vagy az otthon gondozást végző hölgyek kérdésével, hiszen ők is hátrányból indulnak az azonos kvalitású urakkal szemben. Avval viszont nem értek egyet, hogy ez csak egy irányban éles probléma.

Bizonyos szakmák annyira kiélezett versenyben vannak, hogy a jó vagy egyedi kvalitásokkal rendelkező női dolgozók képességeire igényt tartva olyan mértékű kedvezményezést és engedményeket kapnak (gyermekgondozás, home-office, stb.), amiről egy férfi álmodni se mer.

Majdnem minden megengedett destruktív "mikorszülsz?" állásinterjús kérdésre jut egy jó hosszú home-office státusz a kisgyermekgondozás mellett, vagy egy rövidített munkaidő az oviba szoktatás heteiben. Egy lelkes kezdő pedagógus férfi oldalán azt is megtanultam, hogy a versenyszférában azzal, hogy kevesebb a tabu a dolgozók kapcsán, őszinteséggel sok mindent egyszerűbb intézni. Nálam például rákérdeztek, hogy a párom ugye nyolctól ötig dolgozik, mert akkor valószínűleg - mivel nincs gyerekem - nekem is az lenne a kényelmes műszaksáv, ne éljünk el egymás mellett. Egy állami kérdezőbiztos előtt ez elképzelhetetlen lett volna. Egyszerűen akkora a hajtás, és annyi rugalmasság van már jelen a technika fejlődésével egy cég életében, hogy simán őszinteséggel azonos mennyiségű munkát soha nem látott rugalmassággal rendezünk magunk köré.

Véleményem szerint akik ebben a kérdésben a legnagyobb nyertesek és a legnagyobb vesztesek is egyszerre, azok vállalkozó nők. Adott esetben minden szabad idejük és percük rámegy a szervezésre, ezt pedig esetleges, hogy a társuk kompenzálni tudja-e otthon. Adott esetben viszont megvalósulnak a stock fotókon mosolygó kötött pulóveres, kávésbögrés, laptopos csajok, akik úgy alakítják a munkatempót a saját vállalkozásukban, hogy a versenyszférában dolgozó nőkhöz képest az egy magán vidámpark.

Remélem, tudtam árnyalni egy kicsit a kétségbeesett képet, Virág cikkével együtt pedig mindenkit sikerült megnyugtatnunk, hogy az üvegplafont nem a férfiak húzták a fejünk fölé. 

 

Vajon a háború miatt lett rákbeteg Pat Shehan őrnagy?
Vajon a háború miatt lett rákbeteg Pat Shehan őrnagy?

rtr3dclq-1024x683.jpg

Nem újdonság, hogy a NATO szövetségesek, különösen az USA számára jelentős veszteségekkel jártak és járnak a konfliktuszónákban zajló békefenntartó, illetve ún. nemzetépítő missziók.

Az interneten elérhető adatok szerint a rendszerváltozás óta hat magyar katona is életét vesztette ellenséges támadások következtében, a legtöbben, négyen Afganisztánban haltak meg. Jogos kérdés, hogy vajon megérte-e az áldozatuk, és az is felvethető, mit keresnek például a mi katonáink távoli országokban, amelyek polgárháborúi, véres konfliktusai közvetlenül nincsenek hatással hazánk biztonságára. Magyarország persze szövetségesi kötelességét teljesíti ezen vállalások által, és a missziók távlati célja az is, hogy megakadályozzák, az ottani fegyveres konfliktusok és terrorcselekmények Európába is „begyűrűzzenek.” A közvéleményk-utatások szerint úgy tűnik, a közvélemény inkább támogatja, mint ellenzi a honvédség külföldi szerepvállalását.

Nincs ez másképp az Egyesült Államokban sem, annak ellenére, hogy az amerikaiak emberveszteségei arányaiban is messze felülmúlják minden más, velük szövetséges országét. De ahogyan arra egy amerikai szerző, Mary Kate Shehan a közelmúltban a brit Spectator hasábjain megjelent írása is felhívja a figyelmet,

az USA katonáinak testi épségét és egészségét nemcsak a fegyveres összecsapások, hanem az amerikai hadsereg bizonyos környezet- és egészségkárosító gyakorlatai is súlyosan veszélyeztetik.

Shehan saját bátyja, Pat Shehan esetét írja le. A férfit éppen akkor diagnosztizálták ún. szemölcsös pajzsmirigy daganattal, amikor századosból őrnaggyá léptették elő 2020 júniusában. A tengerészgyalogos tiszt 2012-ben szolgált az afganisztáni Helmand tartományban, a Camp Dwyer táborban. E tábor mellett is működött egy úgynevezett „égető gödör.” A cikk alapján úgy tűnik, bevett szokás ezeknek a gödröknek az alkalmazása Afganisztánban és Irakban: ezekben égetnek el a feleslegessé vált autógumiktól, lőszertől és vegyi anyagoktól kezdve az egészségügyi hulladékon át az állati eredetű hulladékokig mindent, egyértelműen fittyet hányva a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó, nyugaton érvényben lévő szabályokra.  Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, az égés közben keletkező füst, adott esetben radioaktivitás rendkívül toxikus. 

Shehan elmondása szerint bátyja betegsége teljesen atipikus. A pajzsmirigyrák fiatal férfiakban rendkívül ritka, és orvosai elmondása szerint szinte teljesen bizonyos, hogy környezeti ártalom okozta, valószínűleg valamilyen káros sugárzás. A 33 éves, kétgyermekes Pat Shehant időben diagnosztizálták, és az agresszív és alapos kezelésnek köszönhetően nagy esély van rá, hogy teljesen felgyógyul.

Csakhogy nem mindenki ilyen szerencsés. Míg Shehan őrnagy kezelésének költségeit az amerikai sereg állta, lévén, hogy aktív szolgálatát tölti, azok a veteránok, akiknél a seregből való kilépésük után jelentkeztek súlyos egészségügyi károsodások a veszélyes hulladékégetés következtében, nem számíthatnak erre. Ha nincs elég jó biztosításuk, ami pedig felettébb valószínű, lévén a leszerelt katonák nem tartoznak a jómódú rétegek közé, akkor hosszú pereskedés elé néznek a hadsereggel, ha el akarják érni, fizessék a kezelésüket. Mint Shehan írja, még az Amerikai Veteránszövetség is visszadobja az ilyen jellegű kérelmek túlnyomó többségét, mondván, nem lehet egyértelműen bizonyítani a betegségek és a hadsereg gyakorlata közötti összefüggést.

Mary Kate Shehan elmagyarázza, hogy

nem lehet azt állítani, a veszélyes hulladékok nyitott gödrökben történő elégetése és az okozott egészségügyi károsodások eltitkolt tények lennének.

Azonban mivel szinte kizárólag a katonai sajtóban írnak róla, illetve a katonák érdekében lobbizó szervezetek honlapjain találkozhatunk a kérdéssel, a nagyközönség gyakorlatilag semmit sem tud a dologról. Bár még Trump elnöksége idején, 2020-ban be is terjesztettek a Kongresszus mindkét házában egy törvényjavaslatot, „A toxikus behatásoknak való kitettség az amerikai hadseregben” (Toxic Exposure in the American Military), röviden TEAM címmel, a képviselőknek azóta sem sikerült napirendre venniük a javaslat vitáját és a szavazást. Shehan keserűen teszi hozzá, hogy valószínűleg nem sietik majd el a helyzet rendezését a politikusok, tekintve, hogy 45 évvel a vietnámi háború után veteránok még mindig pereskednek a szövetségi állammal, hogy ismerje el a hadsereg által a háború során alkalmazott Agent Orange nevű mérgező vegyszer és a különböző súlyos egészségügyi problémák közötti összefüggést.

Shehan abban reménykedik, talán most fordulópont állhat be az ügyben.

Maga Biden elnök jelentette ki nemrég, hogy fia, Beau betegsében és halálában (46 évesen hunyt el agydaganat következtében) közrejátszhatott, hogy egy égető gödör közelében teljesített katonai szolgálatot Irakban.

A szerző hozzáteszi, hogy a seregbe jellemzően a déli illetve a szegényebb államokból való fiatalok lépnek be, akik az átlagjövedelem alatt kereső családokból származnak. Itt lenne az ideje, jelenti ki Shehan, hogy a kongresszusi képviselők, akik között számos milliárdos akad, és akiknek társadalmi hátterük miatt sosem kell aggódniuk, miből fizetik majd az orvosi számlákat, rászánják magukat a törvénytervezet elfogadására. „Az egészségügy drága mulatság, de a háború is sokba került,” jegyzi meg lakonikusan Shehan a cikk végén.

A magyar Jurassic Park
A magyar Jurassic Park

dsc05456.JPG

(Kép forrása: mecenatura.mediatanacs.hu

Sokan nem is tudták, hogy kis hazánkban is fedeztek fel őshüllőket. De nem, hogy csak felfedeztek, hanem a közel 20 éve kezdődött ásatások a paleontológus szakmán belül világhírnevet hoztak mind a hazai kutatók, mind pedig Magyarország számára.

Az erdélyi életművész

Már régebben, 100 évvel ezelőtt is találtak különböző dinoszauruszfossszíliákat báró Nopcsa Ferenc révén Erdély területén.

Leghíresebb lelete a Magyarosaurus, ami a nagytestű Sauropodák rokona,

azonban ez a faj, a 6 méteres hosszával nagyon kicsinek számít. Ez Nopcsa báró szerint az izolált zsugorodással magyarázható. Az elmélet lényege, hogy egy állatfaj elkezd zsugorodni, ha izolált környezetbe kerül. Ennek lehet az az oka, hogy egy szigeten ragad, vagy magas hegyek zárják el a külvilágtól.

Azonban Nopcsa báró leletei erdélyiek, így kis hazánkból, Trianon révén, eddig nincsenek leletek. 

A konzerválódás

Hazánk mai élővilágát elnézve nehéz elképzelni, hogy 80 millió évvel ezelőtt, itt mindenféle ősszörnyeteg élt.

Hogyan is zajlik a fosszilizáció? A fosszilizáció lényege, hogy a szerencsétlen állat egy olyan területen hullik el, amely képes a tetemét konzerválni, és a ragadozók sem eszik meg. Ugyanis normális esetben a dögevők széthordják a tetemét, így nem marad meg az utókornak. Ezért találnak ott ősmaradványokat, ahol egykor iszapos, sáros vidék volt.

Iharkút az egykori Thetys óceán szigetekén régen ártéri vidék volt, így alkalmas volt arra, hogy megőrizze magában az egykori szubtrópusi élővilágot. Az iharkúti lelőhely a Kréta korban, azon belül is a Santoni korban keletkezett.

A növényevők

Több növényevő faj élt a Kárpát-medence 80 millió évvel ezelőtti területén. A Hungarosaurus, mely egy páncélos dínó, az egyik leggyakrabban előkerülő faj, és egyben az egyik legnagyobb is a maga 4 méterével. Ez a 4 méter, bár elsőre nagynak tűnhet, azonban a többi Ankylosaurushoz képest kicsinek számít. Ráadásul a testfelépítése is filigrán. Ez szintén az említett izolált zsugorodással magyarázható. A hazánk latin nevét viselő dínó különlegessége, hogy az olló technikájához hasonlóan szétvágta a táplálékát. A páncélos dinoszaurusz kategória nem egy nagy rejtély, ugyanis a faj a hátán pácéllemezeket hordott.

hungarosaurus.jpg

(forrás: szegedma.hu)

Kiemelkedő felfedezés volt az Ajkaceratops kozmai megtalálása, mely a Triceratops hazai rokona.

Hasonló dinoszauruszokat eddig csak Ázsiában és Amerikában találtak, ezért a tudósok úgy vélték, hogy nem hódította meg Európát. Az Ajkáról elnevezett dinoszaurusz könnyen felismerhető papagájcsőrszerű állkapcsáról.

ajkaceratops_nt.jpg

(forrás: wikipedia.hu)

Harmadik növényevő fajunk a Mochlodon.

Csak Európában ismert. Először azt hitték, ez is lekicsinyedett állat a szigethatásnak köszönhetően, azonban a teljes körű csontszövettani vizsgálatok kimutatták, hogy a kis méret az összes egyedére jellemző volt, kivéve a Franciaországban talált rokonait.

A ragadozók
Az eddig felsorolt állatokra valaminek ugye vadásznia is kellett. Ebből következik, hogy éltek itt húsevő dinoszauruszok is.

Ilyen volt a Pneumatoraptor fodori, a Velociraptor iharkúti rokona, melynek testét tollak borították.

Igen, ma már megbizonyosodtak róla, hogy ezek a dinoszauruszok a közhiedelemmel és a Jurassic Parkkal ellentétben nem csupaszok voltak. De, ha a Velociraptorok elborzasztottak, a Pneumatoraptortól nem kell félni, mert még egy pulykánál is kisebb volt. Nevét onnan kapta, hogy csontjait légzsákocskák járták át.

pneumatoraptor.jpg

(forrás: magyardinoszaurusz.hu)

Vadásztak itt nagyobb ragadozók is, az Abelisauridae theropodák, mely több fajt jelöl, azonban túl kevés csontot találtak tőlük, ahhoz, hogy konkrétan tudjuk, hogy mely fajhoz tartoztak.

A tápláléklánc csúcsán az 5 méteres Bauxitornis állt, így kijelenthetjük, hogy Magyarország területén is éltek nagytestű ragadozók, ha nem is akkorák, mint a híres T-rex.

Ragadozók vízen-levegőben

Nem csak szárazföldön vadásztak a növényevőkre. Halálos fenyegetés leselkedett rájuk mind a vízből, mind a levegőből.

A vízben a félelmetes 6 méteres Pannoniasaurus inexpectatus vadászott.

Ez egy moszaszaurusz volt, a ma élő gyíkok őse. Érdekes benne, hogy a moszaszauruszok jellemzően tengeri élőlények, ez a faj azonban alkalmazkodott az édesvízi élővilághoz. A moszaszauruszok a vizeket megosztották a krokodilokkal. Ilyen volt az Iharkutosuchus, mely csak 1 méter volt, viszont az örlőfoga révén úgy rágcsálta a táplálékát, mint az ember. Másik krokodil a közepes termetű Allodaposuchus. mely a krokodilok és az aligátorok közös őse. Különlegesség a Doratodon, mely a ma ismert krokodilokkal ellentétben a szárazföldön élt. Elnézve ezeket az állatok, jobb is, hogy ma nem úsznak szembe ilyenek a Balatonban!

A levegőt a Bakonydraco uralta, mely a tévhitekkel ellentétben nem számít dinoszaurusznak.

Amint az már feltűnhetett, az állatok a neveiket különböző magyar tájegységről kapták, ugyanis a szabály szerint a legújabb, addig ismeretlen fajt felfedezője nevezheti el tetszése szerint.

Így nem kell egészen Amerikáig elmennünk, ha időutazásra vágyunk a dinoszauruszok világába, elég Iharkútra látogatni, ahol a zöld-piros-sárga, T-Rex logós autók segítenek megélni a lehető legeredetibb Jurassic Park feelinget.   

 

(forrás: magyardinoszaurusz.hu)

Ezt tanítja a történelem a járványokat követő gazdasági robbanásokról
Ezt tanítja a történelem a járványokat követő gazdasági robbanásokról

 black_death_nuremberg_chronicle_header.jpg

Egy járvány radikális hatással bír az addig megszokott (gazdasági) élet folyamataira, ám a jobb időkben bízva érdemes megtekinteni, hogy a történelem folyamán milyen trendek zajlottak le a pandémiák vagy más drámai történések után. Az Economist nemrég megjelent cikke három fő szempontot határoz meg a pandémiát követő gazdasági robbanás részeként: egyrészt a polgárok többet fognak költeni, másrészt nagyobb kockázatokat vállalnak, ám többet is várnak el a politikusoktól. Cikkünkben mi is összefoglaljuk ezen előrejelzéseket!  

A kolerajárvány drámai hatással bírt az 1830-as évek elején Franciaországban. A járvány egy hónap alatt Párizs lakosságának közel 3 százalékát ölte meg, a kórházak pedig tele voltak olyan betegekkel, akiket az orvosok egyszerűen nem tudtak kezelni a megfelelő gyógymód ismerete hiányában. A járvány vége gazdasági újjászületést hozott az országban, Franciaország pedig követte Nagy-Britanniát az iparosodás forradalmának útján.

A gazdasági hatások mellett azonban politikai következmények is jöttek: a városokban lakó szegények (akiket a legrosszabbul érintett a járvány) fellázadtak a gazdagok ellen (akik a megfertőződés elkerülése érdekében elhagyták az országot a járvány ideje alatt), az országban pedig politikai instabilitás következett évekig.

Napjainkban is hasonlóan érezhető ez a kettősség, ám a fejlett államok többsége már a pandémiát követő gazdasági robbanást várja. Az oltási kampányok következtében (remélhetőleg) csökken a kórházi ellátást igénylők aránya, ahogy fokozatosan esnek a halálozási számok is, így az országok egyre inkább enyhítik a korlátozásokat, ami értelemszerűen pozitív hatással bír a gazdaságokra. Ahogy az alábbi ábra is mutatja, az Egyesült Államok gazdasága közel 7 százalékot nőhet az idei évben, miközben más államok is hasonló növekedést produkálhatnak. Az ilyesfajta szinkronban történő, egységes robbanás azonban korántsem megszokott, inkább krízisek után tűnik fel – így történt ez az 1950-es években is a II. világháborút követően.

20210501_fnc026.png

A G7 országok GDP növekedésének előrejelzése 2021-re (Fotó forrása: The Economist)

A kevésbé konvencionális helyzet magukat a közgazdászokat is arra készteti, hogy a múlt tapasztalataihoz nyúljanak vissza a jövő prognosztizálása érdekében. A tapasztalat az, hogy a drámai eseményeket – legyenek azok járványok vagy háborúk – követően a GDP képes gyorsan visszaugrani, ám ez önmagában nem minden. Három további nagy tanulságot is levonhatunk a korábbi hasonlóan drámai történésekből: az első, hogy a polgárok készek sokat költeni, ám a bizonytalanság egy ideig így is fennmarad; a második, hogy a vállalkozók és az átlagemberek is igyekeznek egy adott történés tanulságaiból okulva máshogy eljárni bizonyos kérdésekben az innovációhoz nyúlva; a harmadik pedig, hogy az adott nehézség végével nő a politikai instabilitás, ami komoly hatással lehet a gazdasági szempontokra is. De haladjunk sorban!

A költekezés kapcsán: észrevehető, hogy az emberek megtakarításai (az esetek többségében) nőnek egy járvány vagy háború ideje alatt. Így történt ez az 1870-es fekete himlő során a briteknél, a japánok esetében az első világháború alatt, illetve 1919-20 között a spanyolnátha idején az Egyesült Államokban. Ezek a megtakarítások sokszor olyan mértékűek voltak – például a japánok esetében –, hogy kétszeresére növelték az emberek pénzét, de az amerikaiak sem tudtak 1919-hez képest több pénzt gyűjteni egyik évben sem egészen a II. világháborúig  Azt gondolhatnánk tehát, hogy a járványt követően őrületes tempóban fognak az emberek költeni: ez igaz is, meg nem is. Bár természetesen a normális élethez való visszatérés részeként valóban megnövekszik a költekezés mértéke – ahogy a lehetőségek kihasználása is –, ám az 1946 és 1949 közötti amerikai példa is mutatja, hogy a lakosok megtakarításaik körülbelül csak 20 százalékát élték fel.

Az emberek ugyanis továbbra is bizonytalanok, a fáradt fizikai vagy épp mentális állapot pedig azt eredményezheti, hogy sokkal óvatosabban járjanak el.

A járványt követő második várakozás a kereslet helyett a kínálat kérdésével foglalkozik. Igaz az emberek nem kezdenek őrült költekezésekbe, de egyes vállalkozószellemű egyének meglátják a potenciált a változó igények és környezet hatására. Erre példa a fekete halál pestisjárvány, mely sokak szerint kalandvágyóbbá tette az európaiakat – mivel látták az otthoni veszélyeket, kevésbé féltek az idegentől –, így megalapozta a későbbi felfedezéseket is. Hasonló konklúzióra jutott Nicholas Christakis szociológus a spanyolnátha következményeit illetően, aki szerint az amerikaiak mertek sokkal nagyobbat álmodni, illetve jelentősebb kockázatokat vállalni a járvány után. A piaci rések, illetve az új realitás arra késztethet tehát egyeseket, hogy korábban nem ismert innovációk felé forduljanak. Nem kizárt a koronavírus-járványt követően például a robotmunkások számának növekedése, melyre az IMF is felhívta a figyelmet nemrég:

a cégek vezetői látva a járványok gazdasági hatásait sokkal erőteljesebben elgondolkodhatnak azon, hogy olyan típusú munkaerő felé forduljanak, amely biztosabb: a robot pedig nem is fertőz, nem is betegszik meg!

Nem véletlenül történt talán az Egyesült Államokban erős automatizálási folyamat az 1920-as években, ahogy a Gutenberg féle könyvnyomtatás és a fekete halál között is találhatunk kapcsolatokat.

Nem minden esetben jön azonban nehézség a dolgozók számára, sőt, a döntéshozók járványok ideje alatt legtöbb alkalommal épp arra próbálnak figyelni, hogy a munkanélküliséget a lehető legalacsonyabb szintjén tartsák – még úgy is, ha ez eladósodást vagy jelentős inflációt okoz. Mindazonáltal – ahogy a London School of Economics felmérése is mutatja a COVID-19 kapcsán – az egyének egyre inkább idegenkednek az egyenlőtlenségektől, a gazdasági vagy társadalmi különbségek pedig fokozódó nyomást eredményezhetnek a politikai szereplőkön. Az IMF felmérése is azt jelzi, hogy a különböző vírusok – legyen az Ebola, Sars, Zika vagy más – növelik a társadalmi elégedetlenség mértékét,

mely elégedetlenségek csúcspontja nem a vírus ideje alatt, hanem annak végét követően – akár egy-két évvel – tetőzik.

Látható tehát, hogy az egészségügyi veszély vége nem old meg minden gazdasági és társadalmi problémát, a növekedés pedig önmagában sok kérdést vethet fel mind egyéni, mind közösségi szinten. Ennek ellenére bízzunk benne, hogy hamarosan már a pandémia jelene helyett inkább a jövő növekedési lehetőségei kerülnek előtérbe; addig pedig nem árt, ha igyekszünk a múlt hasonló példáit is elemezni!

Kiemelt kép: A halál táncának motívuma Hartmann Schedel műve alapján (Forrás: University of Virginia)

 

Klímaváltozás: mit tesz Magyarország?
Klímaváltozás: mit tesz Magyarország?

Zöld Tusa címmel környezetpolitikai vitasorozatot indított a Klímapolitikai Intézet és a Reaktor Alapítvány, melynek első részében arra a kérdésre kerestük a választ: mit tesz Magyarország?

_61a5222.jpg

A tusakodás résztvevői Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, az LMP Magyarország Zöld Pártjának társelnöke és Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára voltak. 

Szóba került a beszélgetés során, hogy nemzeti vagy nemzetközi szinten lehet hatékonyabban fellépni a klímaváltozás ellen, lehetséges-e gazdasági növekedés és a zöld célok teljesítésének összehangolása, hogy elegendő-e az üvegházhatású gázok kibocsátásának 55 százalékkal történő csökkentése, illetve reális-e az LMP által hangoztatott 65 százalékos célérték elérése?

Az eseményre mintegy 1800 érdeklődő jelentkezett előzetesen és átlagosan 220-230 ember követte élőben a vitát, a közzététel óta pedig több ezer egyedi megtekintés érkezett a videóra, ami itt vagy itt nézhető vissza.

Az esemény által kiváltott érdeklődés és az esemény alatt lévő hozzászólások rávilágítottak, hogy jelenleg a zöld ügyek, mint amilyen a klímaváltozás, a környezetvédelem, a fenntarthatóság, rendkívül nagy érdeklődésre tartanak számot Magyarországon. Ennek fényében nagy lelkesedéssel készülünk a soron következő, második Zöld Tusa szervezésére. A részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Nő vagy és keveset keresel? Keressük együtt a bűnöst!
Nő vagy és keveset keresel? Keressük együtt a bűnöst!

Épp a napokban történt, hogy saját két szememmel láthattam egy videót, amely a nemek között tátongó bérszakadék azonnali eltörlésére hivatott felhívni a figyelmet. A videóban több gyermek-párt szerepeltettek annak készítői, egy kisfiút és egy kislányt. A gyerkőcöknek helyre kellett tennie a helyiségben szétszórt tárgyakat, majd amikor végeztek, egy-egy tálka csokit kaptak ajándékba, a fiúk nagyobbat, mint a lányok. Amikor a lányok ajkán néhány másodperc múlva megfogalmazódott a méltatlankodó kérdés, hogy ugyan ők miért kaptak kevesebbet, akkor az a válasz érkezett, hogy „azért, mert te lány vagy, és a felnőttek között így működik”.

Bár a videó emlékének felidézése továbbra is heves indulatokat képes korbácsolni elmémben, bőszen gyűrögetem izzadt tenyeremben Judith Butlerről mintázott stresszlabdámat, és minden erőmmel próbálok higgadt maradni.

pexels-moose-photos-1037914.jpg

No de miért vagyok ilyen ideges?

Azért, mert a videón felvázolt jelenségből levont konklúzió

egyszerűen hazugság.

És egészen felháborítónak tartom, ha egy ideológiától átitatott, a valós tényeket és az ok-okozati viszonyt teljes mértékben negligáló hazugságot skandálunk – nem csak a gyerekeknek, hanem az egész világnak is.

Ezek szerint a nők nem keresnek kevesebbet, mint a férfiak?

De igen, csakhogy ennek a jelenségnek nem a kegyetlen, ördögi férfiak által gyakorolt patriarchális elnyomás az oka, mint ahogy azt a feminista berkekben oly lelkesen hangoztatják. A valóban létező bérkülönbségek okai egész máshol keresendők, mint a női nem állítólagos, rendszerszintű elnyomásában.

Eleve adottak olyan szakmák, ahol törvényileg szabályozott a fizetés, így a nők bizonyos tevékenységekkel az állam szerint sem kereshetnek kevesebbet férfi társaiknál. A probléma a versenyszférával kezdődik, ugyanis az államnak vajmi kevés beleszólása van a piac alapú munkavállalás alakulásába, így ott nem szabályozhatják a fizetéseket.

Mi tehát a valós oka a nemek közti bérkülönbségeknek?

Az említett versenyszférában ténylegesen különböző nehézségekbe ütköznek az ösztrogén termelésben jeleskedő polgártársak, ha állást szeretnének szerezni, ahogy átlagot tekintve ténylegesen alacsonyabb a fizetésük is férfi társaikénál. Valljuk be, a versenyszféra valóban nem kedveli a női nem képviselőit. Eme megkülönböztetés azonban a legkisebb mértékben sem a bigott hímsovinizmusból fakad.

A nemek közötti bérszakadék a nők és férfiak átlagos bruttó órabére közötti különbség, ami azt jelenti, hogy a nőknek egyetlen ledolgozott óráért kevesebb magyar forint üti a markukat, mint a férfiaknak. No igen, ha a helyzet elemzésében itt megtorpanunk annak érdekében, hogy Simone de Beauvoir nevét üvöltve szaggathassuk le magunkról a ruhát a következő Women's March-on is, akkor nem ágálok az árnyalt gondolkodás fontossága mellett, de én szeretném, ha ennél kicsit tovább látnánk.

Kezdjük azzal, hogy akár tetszik, akár nem, a nők rendkívül megbízhatatlan munkaerőnek számítanak a versenyszférában – ezért nem kedvelik őket. Azért teszik fel a családalapítás jövőbeli kívánalmára vonatkozó kérdést egy fiatal nőnek az állásinterjún, –bármennyire etikátlan is, – mert egy cégnek egyszerűen nem éri meg anyagilag, ha egy gyermekszülés küszöbén álló nőt kezd alkalmazni. És mivel

a versenyszférában nem védik a munkavállalókat olyan szigorú törvények, mint a közszférában, ezért ez a megkülönböztetés semmilyen szabályba nem ütközik.

No de mi a helyzet a fizetéssel?

A nők nem csak kevesebb pénzt kapnak, de átlagosan kevesebbet is dolgoznak a munkahelyeken, mint a férfiak. Kevesebbet túlóráznak, gyakran esnek ki munkából, többször távoznak korábban, ritkábban állnak ugrásra készen, ha vészhelyzet adódik. Ennek az oka a család, akiről gondoskodni kell, meg a gyermek, aki gyakran beteg, akit gyakran kell váratlan időpontokban elhozni az óvodából, és aki gyakran módosítja az oly precízen kidolgozott tervet egy megfázással vagy egy tetűinvázióval. (Tudom, hogy a feministák szerint ez a tendencia is a patriarchális elnyomás rajtunk ragadt béklyójának ékes bizonyítéka, de ennek a hazugságnak a boncolgatásába most nem fognék bele, majd egy másik cikkben.)

Ennek fényében egy fikarcnyit sem válik érthetőbbé, hogy a megbízhatóbb, „szorgalmasabb” munkaerőt vaskosabb összeggel kompenzáljuk? Bár nem egy népszerű nézőpont, némi kutatómunka eredményeként könnyedén rábukkanhatunk olyan cikkekre az interneten, amelyek arról szólnak, hogy a gyermeket nevelő édesanyák számára mily nagyon evidens, hogy nem ők maradnak bent túlórázni, hisz az egyedülálló munkatársaknak „úgysincs semmi fontos dolguk.”

Önállóak? Hát persze!

Statisztikailag kimutatható az is, hogy a nők átlagosan alacsonyabb összegben határozzák meg azt a fizetést, amivel elégedettek lennének egy-egy pozíció betöltésekor.

Erre senki nem kötelezi őket, felnőtt emberként maximálisan a saját döntésük, hogy mekkora összeget írnak le a papírra, mint kielégítő fizetség.

Persze, ismerem a feminista nézőpontot, miszerint a nők úgy vannak nevelve, hogy nem mernek ugyanannyi pénzt elkérni a képességeikért cserébe, mint férfi társaik, de még ha el is fogadom ezt mint argumentum (egyébként nem) akkor is felteszem a kérdést, hogy akkor most mi a teendő?

Törvényileg meg kell határozni a nők részére osztott fizetéseket, mert ők nem képesek arra, hogy ezt megtegyék?

De csak a nőket kell segíteni ebből a szempontból természetesen, mert ha egy férfi nevelkedett oly módon, hogy nem tud kiállni magáért, az az ő szerencsétlen sorsa, nem pedig az egész neméé?

Igen, a női nem tagjai valóban kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ennek viszont józan, racionális, a kapitalizmus implikálta okai vannak, nem a nőgyűlölet.

kor1.gif

Megtaláltam a bűnöst a nők alacsony fizetéséért - válaszcikkünk

A szektásodás útján
A szektásodás útján

37451279_ec5cc9d0aad92f53e00c67d86222a13f_wm.jpg

(Kép forrása: index.hu

A közelmúltban két olyan eset is reflektorfénybe került, amikor egy ismert figurát azért

rúgtak ki pozíciójából, mert a munkáltatója által képviselt ideológiai/politikai nézetektől eltérő véleményt fejtett ki nyilvánosan.

Nyilván mindenki tudja, hogy Hrutka János és Petry Zsolt ügyéről beszélek, és a kontextusra most nem is pazarolnék több szót; aki esetleg nincs képben, előbb járjon utána a két történetnek, megvárom.

A két üggyel kapcsolatban három, jól elkülöníthető csoportra oszlottak a vélemények: voltak azok, akik szerint a munkáltatónak joga van nem foglalkoztatni olyan embert, aki az általa vallott értékekkel szembe megy, és mindkét esetet konzisztensen elfogadhatónak tartották; mások a szólás- és  véleményszabadság mellett álltak ki, és arra hívták fel a figyelmet, hogy jogállamban elvileg senkit nem szabadna hátrány érjen a véleménye miatt, ugyanilyen következetesen elítélve mindkét esetet; és végül voltak azok, akik valamilyen nyakatekert racionalizációval képesek voltak kimagyarázni, miért volt rendben a saját ideológiájukkal szembe menő sportoló kirúgása, míg a másik elfogadhatatlan.

Ez utóbbiak esetében egyébként megdöbbentő - oldaltól függetlenül, teszem hozzá -, hogy az érvelésük valamilyen formában gyakorlatilag erre fut ki: az egyik kirúgás oké volt, mert az ROSSZ/ETIKÁTLAN vélemény, a másik kirúgás meg elítélendő, mert az a JÓ/ETIKUS vélemény. Az egyszeri ember meg veri a fejét a falba, amiért az az axióma ennél egyszerűbben már nem magyarázható, hogy

a vélemény- és lelkiismereti szabadság éppen azt jelenti, hogy senki nem mondhatja meg másoknak, mi a „jó” és „etikus” vélemény.

A dolgok nem egyoldalúak és egyértelműek, még akkor sem, ha neked a saját nézőpontodból annak tűnnek; ha nem így lenne, már eleve nem is lennének eltérő hozzáállások - és érdekes, hogy ezt általában éppen azoknak kell elmagyarázni, akik elvileg a szabadság eszméjét hirdetik. Petry esetére vonatkoztatva például: amiben egy liberális vagy baloldali a minden emberrel szembeni elfogadást és a szolidaritást látja, addig egy jobboldali elsősorban a saját csoportja védelmét érzi a kötelességének, és az erre jelentett fenyegetést érzékeli. Egyiknek sem a gyűlölet a motivációja, mindkettő védeni akar valakit; csak a prioritások és a rendelkezésre álló információkból levont következtetések mások.

Amiről viszont most elsősorban szót ejtenék, az az, hogy

az ismertetett tendencia miért szörnyen káros a társadalmi párbeszédre, és hogyan ássa még mélyebbre a kultúrharc lövészárkait.

Jól láthatjuk az elmúlt időszakban, hogy a populáció alapvetően nagy, jól körülhatárolható szekértáborokra oszlik, amelyeken belül a véleménypluralitásnak egyre kevésbé van helye. Ha valakitől hallunk egy olyan véleményt, amely valamelyik adott oldalra jellemző – bármilyen témában, legyen az akár a melegházasság, akár a migráció, de még a különböző vakcinák felé való hajlás is –, azonnal bepakoljuk az illetőt mentálisan az adott oldal rekeszébe, és önkéntelenül is feltételezni fogjuk egyrészt, hogy elkötelezett az adott oldal mellett, másrészt, hogy minden egyéb kérdésben is egyetért azzal – és egyébként az esetek túlnyomó többségében sajnos igazunk is lesz.

Ez rettenetesen káros jelenség, mert a világról nem két- vagy háromféleképpen lehet gondolkodni. Az embernek alapvetően képesnek kellene lennie önálló véleményt alkotni az egyes különálló társadalmi és más világnézeti kérdésekről, nem egyszerűen „csomagban” megvennie őket valamelyik nagykereskedőtől.

És itt érkezünk el ahhoz, hogy miért mélyíti el még jobban ezt a tendenciát, ha embereket a véleményük miatt szankcionálunk: ezáltal ugyanis oda jutunk el, hogy hiába lenne valakinek árnyalt világnézete, és értene egyet egyik kérdésben az egyik, másik kérdésben a másik oldallal, muszáj lesz csapatot választania, és amellett teljesen elköteleződnie, hiszen ha bármelyikkel szemben is ellenvéleményt fogalmaz meg a vezérsodratú nézetekhez képest, az a csapat örökre kitaszítja magából.

Ez oda vezet, hogy ahelyett, hogy valódi véleménypluralitás és társadalmi párbeszéd alakulhatna ki az egyes kérdésekről, valójában két lövészárokból lövöldözünk egymásra,

és bármelyiknek a „legénysége” nemhogy nem lesz hajlandó módosítani a véleményét semmilyen körülmények között sem, de nem is teheti meg, ha nem akarja, hogy a saját oldala is kitaszítsa.

A társadalmi eszmecserének nem két ellenérdekű oldal egymásra acsarkodásának kellene lennie, hanem annak a fórumnak, ahol a társadalom jobbátételében érdekelt felek – hiszen végső soron mindegyik fél ebben érdekelt, csak mást-mást látnak ennek eszközeként – a gondolataikat megvitatják, ütköztetik, nézeteltéréseik kiinduló konfliktusát felkutatják és megpróbálják mindegyik fél számára elfogadható módon rendezni.

Ez pedig addig semmiképpen sem történhet meg, ameddig a véleménye alapján bárkit megbélyegzünk vagy hátrányban részesítünk, és a gondolat helyett az embert támadjuk, lehetetlenítjük el.

De talán túl idealista vagyok.

 

Grand Theft City: Miskolc
Grand Theft City: Miskolc

Miskolcot sokan rossz híre miatt ismerik. Számos városi legenda nem igaz, de olyan is van, aminek lehet alapja. Ez a város a rendszerváltás után évről-évre egyre gyorsabban pusztult le minden tekintetben, így Miskolc polgárai okkal érezhették úgy, hogy valamit tenni kell, különben az enyészeté lesz a város. Hiába voltak meg az álmok, a város mindig is elszigetelt volt, a polgármesterei nem tudták a város érdekeit érvényesíteni, főként azért, mert a legtöbb alkalmatlan volt a feladatra.

1551079343-a3bsficzb_md.jpg

Talán ez a legsokoldalúbb megyeszékhely, hiszen a különböző történelmi korok más-más szerepet osztottak neki. Ez megmutatkozik az emberek szemléletében és természetesen városképi, illetve hangulati szempontból is. A 20. századi szocialista korszakban lett neves a kommunista nevet viselő Földes Ferenc Gimnázium. Én is ebbe az intézménybe jártam, éppen akkor, amikor az iskola igazgatója Veres Pál volt.

miskolc_foldes.jpg

Veres jelenleg Miskolc polgármestere. Arról számos valós vagy valótlan pletyka van, hogy a múltban mennyire hitt a kommunizmusban, azonban pletykákról cikket írni nem lehet, hiszen nem tudhatjuk, mekkora az igazságtartalmuk. A Földes Ferenc Gimnázium hírneve egyrészt azért csökkenhetett folyamatosan, mert már nem futtatják úgy, mint az előző rendszerben. A másik ok pedig Veres Pál személye lehetett, aki tapasztalatom szerint alkalmatlan arra, hogy irányítson.

Persze az iskola színvonalcsökkenését nem rajta, hanem rajtunk, diákokon kérték számon az emiatt frusztrált tanárok.

A HVG 1997-2004 közötti rangsorán a Földes Ferenc Gimnázium a 6. helyezést érte el, majd a 2015-ös listán a vidéki gimnáziumok között is csak a 44. lett. Jól látszik, Veres igazgatóságának évei alatt sokat romlott az intézmény színvonala.

veres_pal_gyurcsany_fekvo.jpg

Ahogy elhagytam ezt az intézményt, eltelt pár év, és a szülővárosom élén ismét egy rossz emléket láttam. Arra építette a kampányát amiben semmi szerepe sem volt: a Földes Ferenc Gimnázium még megmaradt hírnevére hivatkozva állította, hogy jó vezető, és van tapasztalata az irányításban. Az már más kérdés, hogy az ő igazgatósága alatt csak romlott a színvonal. Épp úgy, ahogy ez a polgármesteri státusza alatt is történik a várossal. A kampányának kulcsa a “virágozzon nagy Miskolc” volt, ami hiába üres semmitmondó, még rengeteg ember hitte el.

Abba már kevés ember gondolt bele, hogy egy bukott iskolaigazgatónak nem sok országos és nemzetközi kapcsolata van, és az sem jellemzi, hogy lobbizni tudna a városnak.

mvk_busz_villamos_kozlekedes_miskolc.jpg

A közlekedés a járatok számát tekintve körülbelül a felére csökkent, és a régi buszok is visszakerültek a forgalomba. A sofőrök fegyelmezetlenek, a cigi szünetük miatt a végállomásokra akár tíz perccel hamarabb is odaérnek, ezt pedig megállóba a pontosan érkező utasok kárára teszik. Mint ha az MVK-t nem érdekelné a közlekedés. Mint minden ellenzéki, hivatalosan független városvezető, ő is a kormányt hibáztatta, mondván nem kap a város elég pénzt. Ez annyiból komikus, hogy a kampányában azt is ígérte, hogy Miskolc nem lesz politikai csatározások helyszíne, hanem békét teremt. Ezt hiába próbálják kommunikációs "trükkök százaival" a szőnyeg alá seperni, "nincs tovább".

Bennem felmerül a kérdés, hogy hogyan tudta bárki is elhinni, hogy a 2000-es évek szocialistái független színekben jobbak lesznek, mint vörösben.

Ugyan azok a személyek, ugyan azzal a mentalitással. Panaszkodni persze lehet, de tudták jól mit vállalnak, és eddig semmit sem tudnak felmutatni. Minden fejlesztés, ami Miskolcot érinti, a kormány műve. Esetleg, ha dolgoznának is, akkor lehet több forrás jutna a városnak. Mert tennivaló az lenne bőven, de azok, akik a helyi Fidesz városigazgatási tervét lényegében lemásolják, azoktól hogyan is várhatnánk egyedi és működő víziót. 

Semmi innováció, de trash az készül a város támogatásával (vigyázat, erős cringe élmény):

Persze erre van pénz, a látszat fontos. Mondjuk felmerül bennem a kérdés, hogy milyen mentális problémái lehetnek annak a srácnak, aki egy igénytelen alapra még igénytelenebb szöveget szenved el. Biztosan van az a pénz, de nem nekem. Hogy objektív és reális maradjak, az is kijelenthető, hogy Veres Pál hiába hozott mélyrepülést, hiába volt sokkal jobb polgármestere is ennek a városnak, az biztosan kimondható, hogy az eddigieknél sikeresebb vezetőre van szüksége. Annyi minden van, ami megvalósítható, csupán akarat és belefektetett munka kérdése. Észak-déli tram-train, tehermentesítő út, koldusmaffia felszámolása, a főutcai üzletsor összetételének javítása, új villamos pályák építése, és ezer sok más teendő akadna, ezek csak kiragadott példák. A következő tíz év hatalmas lehetőség Miskolc számára, hogy egy valóban intelligens, céltudatos, rátermett vezetőt találjon magának.

Lokálpatriótaként szomorú képet látok most, ha a jelenlegi helyzetre gondolok, és éppen ezért valahol vérlázító, ami történik.

Remélhetőleg a választók pár év múlva jó döntést hoznak, és még egyszer ilyen, Miskolc vezetéséhez méltatlan személy nem kerül a város élére. Az is egyértelmű, hogy úgy elég nehéz érdemben várost fejleszteni, ha a múlt leszerepelt alakjait, azoknak üzleti és politikai köreit tartjuk magunk körül, őket szolgáljuk ki a város polgárai helyett. Amikor hazamegyek, mindig elképedek azon, hogy az egyértelmű bénázást, alkalmatlanságot hogyan tudják tolerálni a Miskolciak. Összegzésképpen annyi bizonyos, hogy “Pali” megbukott. Ahogy szokták mondani: “Duma az van, teljesítmény pedig nulla.”

 

Ébredés a COVID kómából
Ébredés a COVID kómából

sleeping.jpg

Az elmúlt év szinte teljesen a COVID körül forgott. Hozzá kellett szoknunk egy új életstílushoz, ahol bár a szabadidő megnőtt, de azt mégsem mindig úgy használhattuk fel, ahogy szerettük volna. Mindenkire más hatással voltak a történtek: valaki pihenéssel és evéssel, mások edzéssel és egészséges életmóddal kompenzáltak. Hogyan hathatnak a korlátozások az életmódunkra és mit lehet tenni, ha semmi motivációt nem találunk a változtatáshoz?

Én egyértelműen az első kategóriába tartoztam. Az edzőtermek bezártak, a bérletem lejárt, és alig lehet kimozdulni a házból. Nagyon sok macera a bevásárlás, viszont annál könnyebb a rendelés. Egy kis pizza ebédre, tészta vacsorára, és máris elindultam a lejtőn. Az ismerősi körömből kiindulva nem voltam ezzel egyedül. A motiváció kicsit sérült a helyzet kilátástalansága miatt.

Mikor lesz vakcina? Hogy lesz beadva? Mikor lesz feloldva a korlátozás? Meddig marad így a helyzet? Rengeteg kérdés merülhetett fel az emberekben. Szerencsére a dolgok mostanra már beláthatóbbak és a fény már pislákol az alagút végén, már a 4 millió beoltottat is túlléptük. 

Ha nem tud az ember mire várni, és nincs egy konkrét dolog ami motiválni tud, akkor nagyon nagy akaraterő kell bármit is tenni egy ügy érdekében. Ha a cél sérül, akkor meg pláne. 

Az egészséges életmód nem egy pár hétig tartó dolog. Nem csak időszakosan van rá szükség, hogy beleférjek egy ruhába egy esemény előtt, viszont egy kézzelfogható cél mégis nagy löketet tud adni.

Ha az összes koncert, buli, esküvő, nyaralás elmarad, és még a munka is otthonról a laptop előttről zajlik, akkor a külsőnkre sokszor kevesebb figyelmet fordítunk, hiszen „úgy sem lát minket senki”.

young-man-exercises-home_152404-6796.jpg

Ez egy elég veszélyes csapda, hiszen a való életben kimaradó élményeket sokszor önjutalmazó tevékenységekkel kompenzáljuk. A gyorsételek, és az alkohol fogyasztása szinte elmaradhatatlan COVID „kiegészítők”.

Néha belefér, de a mindennapos fogyasztással nagyon nagy károkat okozhatunk magunknak.

A közösségi média platformjain elterjedt egy kihívás, amiben emberek 2020 év eleji és év végi képeket, videókat vágtak össze magukról. Az összehasonlításban legtöbbször extrém változások láthatók. Sokan rengeteget híztak az elmúlt év során, mások viszont arra használták fel ezt a különös helyzetet, hogy életmódot váltsanak. Nagyon büszke vagyok azokra, akik az utóbbit választották, hiszen az elvesztegetettnek hitt időt is hasznossá tudták tenni. 

Karácsony után fordult át bennem az egészséges életmóddal és a sporttal kapcsolatos hozzáállásom. Addig csak feküdni szerettem volna a Netflix előtt, vagy aludni egy kis kínai kaja után. Aztán rájöttem, hogy azért érzem motiválatlannak magam, mert elvesztettem a rövidtávú céljaim. A monoton mindennapok és a korlátozások nagyon rossz hatással vannak az emberek mentális egészségére, és

magamon is érzem, hogy szükségem van egy célra, valamire amit várhatok. 

Még ha nem is biztos, hogy el lehet utazni, de legyen egy repülőjegyed a nyárra/őszre, amire várhatsz. (És legyen átfoglalható természetesen!) Tervezz egy hétvégi kirándulást a barátokkal pár hónappal előre! Vegyél egy csinos ruhát, amit majd később felvehetsz! A lényeg, hogy legyen valami, ami segít felkelni a kanapéról.

Most, hogy már kinyitottak a teraszok, és lassan a belső terek is, már lehet szervezni a programokat a rég nem látott ismerősökkel. A motivációt végre újra elő lehetett kotorni a szekrény mélyéről és beleugrani önmagunk fejlesztésébe. Nem azért mondom ezt mert egyszerű: én is tegnap este például berendeltem a legnagyobb pizzát amit találtam és egy jó filmmel körítve elfogyasztottam. Ami a lényeg, hogy egy-egy ilyen alkalom után újra neki tudjunk állni másnap, és ne veszítsük el a lelkesedésünket.

Egy kis kocogás, otthoni erősítő gyakorlatok, és új receptek kitalálása is lehet izgalmas, ha az ember azzá teszi. Nekem így sikerült átlendülni a "COVID kómán", és ezzel nem csak az életmódomon javítottam, hanem a kedvem is sokkal jobb lett tőle.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása