Reaktor

Azzal az egyértelmű eredménnyel, hogy Donald Trump korábbi elnök visszatér a Fehér Házba, valószínűleg megindulnak a találgatások, hogy Trump megpróbálja majd újraindítani a tárgyalásokat Észak-Koreával annak nukleáris fegyver- és ballisztikusrakéta-programjáról. Bár Észak-Korea bevonása ezekbe a kérdésekbe bölcs dolog lenne, egy második Trump-kormányzat valószínűleg ezúttal bonyolultabbnak találná az Észak-Koreával való kapcsolatfelvételt.

Az első Trump-kormányzatnak az Észak-Koreával szembeni kezdeti „maximális nyomásgyakorlás” megközelítésében olyan előnyökkel rendelkezett, amelyekkel a következő Trump-kormányzat nem fog rendelkezni. A szöuli nemzetgyűlés előtt 2017 novemberében tartott beszédében Trump felvázolta, hogyan nézne ki a maximális nyomásgyakorlás stratégiája:

Felszólítunk minden nemzetet, beleértve Kínát és Oroszországot is, hogy teljes mértékben hajtsák végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, bontsák le a diplomáciai kapcsolatokat a rezsimmel, és szakítsanak meg minden kereskedelmi és technológiai kapcsolatot. A mi felelősségünk és kötelességünk, hogy együtt szálljunk szembe ezzel a veszéllyel, mert minél tovább várunk, annál nagyobb lesz a veszély, és annál kevesebb lesz a lehetőségünk.

Abban az időben Oroszország és Kína együttműködött az Észak-Koreára gyakorolt nyomás fokozásában, és támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának három határozatát, amelyek betiltották Észak-Korea számos exportját, és felső határt szabtak a rezsim által importálható kőolaj mennyiségének.

https://twitter.com/photowhitehouse/status/1006601044539920385

A Trump által Szöulban lefektetett elemek mindegyike azonban már nem érvényes. Ma már tudjuk, hogy nem sokkal a hanoi tárgyalások kudarca után Kína és Oroszország nem volt érdekelt a szankciók érvényesítésében. Míg Észak-Korea Kínával és Oroszországgal folytatott legális kereskedelme még mindig jóval a szankciók előtti szint alatt van, addig az illegális kereskedelem jelentősen megnőtt. Ami a diplomáciai és technológiai kapcsolatok megszakítását illeti, Oroszország és Észak-Korea elmélyítette diplomáciai kapcsolatait, és technológiai együttműködésbe kezdett.

Az Észak-Koreával folytatott jövőbeli tárgyalásoknak három akadályt kell leküzdeniük: az első akadály Észak-Korea saját érdekeltségi szintje. Nyilvános nyilatkozataiban Észak-Korea lekicsinyelte a párbeszéd lehetőségét, de ez lehet, hogy csak nyilvános pózolás. Ri Il Kyu, aki tavaly év végén disszidált Észak-Korea kubai nagykövetségéről, azt sugallta, hogy a rezsim a tárgyalások megindítására készül. Tekintettel azonban arra, hogy Trump Hanoiban úgy döntött, hogy elsétál Kim elől, és az azóta szerzett további lehetőségekre - amelyek közül a legkiemelkedőbb az Oroszországgal való kapcsolata, Észak-Korea tárgyalóasztalhoz ültetése bonyolultnak bizonyul. Oroszország ukrajnai inváziója óta a kapcsolat csak mélyült. Miután Kim és Putyin 2023 szeptemberében találkozott, Oroszország és Észak-Korea megállapodott abban, hogy elmélyítik az együttműködést a gazdaság, a tudomány és a technológia területén. Ez az együttműködés kibővült azzal, hogy Oroszország megvétózta az ENSZ szakértői testület mandátumának meghosszabbítását, ami gyakorlatilag véget vetett az Észak-Koreára vonatkozó nemzetközi szankciók ellenőrzésének; az új védelmi paktumukkal, és Oroszország szerint az észak-koreai rakétakísérletek „törvényesek”.

A legjelentősebb előnyök azonban Észak-Korea számára abból származnak, hogy közvetlenül támogatja Oroszország ukrajnai háborúját. Becslések szerint Észak-Korea 9 millió tüzérségi lövedéket, ballisztikus rakétákat, például a KN-23-at, és mostanra több mint 10 000 észak-koreai katonát biztosított Oroszországnak. Észak-Korea valószínűleg csak az Oroszországba irányuló tüzérségi szállítmányokból 4,3 milliárd dollárt keresett, és havonta több mint 21 millió dollárt kereshet az Oroszországba telepített katonákból, ha Észak-Koreát hasonlóan kompenzálják, mint az újonnan toborzott orosz katonákat

Amellett, hogy Észak-Korea fegyverek és csapatok biztosításáért kapja Oroszországtól a pénzét, a Financial Times arról is beszámolt, hogy Oroszország technológiával segíti Észak-Korea rakétaprogramjait. Tekintettel a KN-23-as rakéták jelentett 50 százalékos hibaarányára az ukrajnai harctéren, Oroszország valószínűleg Észak-Koreával együttműködve fejleszti ballisztikus rakétatechnológiáját. Tekintettel az Észak-Korea és Oroszország kapcsolatából származó előnyökre, a tárgyalások helyreállítására irányuló bármilyen erőfeszítésnek vagy olyan előnyöket kell nyújtania Észak-Koreának, amelyek túlmutatnak azon, amit Oroszországtól kaphat, vagy meg kell találnia a módját annak, hogy a két ország közötti kapcsolat megromoljon.

Nem valószínű, hogy Trump többet akarna letenni az asztalra, mint Oroszország, mivel az ukrajnai háború befejezése megváltoztatná Észak-Korea és Oroszország kapcsolatának jellegét. Ebben az összefüggésben a következő Trump-adminisztráció Oroszország számára az Észak-Korea támogatásának megszüntetése lehetne az egyik feltétele annak, hogy az Egyesült Államok erőfeszítéseket tegyen Ukrajna tárgyalóasztalhoz ültetése érdekében. Tekintettel azonban arra, hogy Trump egyértelműen a háború befejezését részesíti előnyben, az Egyesült Államoknak nem biztos, hogy lesz befolyása a kapcsolatok teljes megszakításának biztosítására. Inkább a katonai együttműködés megszüntetése lehet a legvalószínűbb eredmény, miközben Moszkva továbbra is figyelmen kívül hagyja az ENSZ-szankciókat, és más területeken fejleszti kapcsolatát Észak-Koreával - ami jelentős mértékben a háború befejezésével így vagy úgy megvalósulna.

Oroszország meggyőzése Észak-Korea elszigeteléséről nem elegendő, ha Kína nem együttműködő. Bár sokak szerint Peking elégedetlen a Moszkva és Phenjan közötti növekvő kapcsolatokkal, Kína támogatásának elnyerését az Észak-Koreára gyakorolt nyomás visszatéréséhez megnehezíti a Kína és az USA közötti versengés. Kína együttműködése nélkül Észak-Korea továbbra is képes lenne elkerülni a gazdasági nyomást, és továbbra is megmaradna a ballisztikus rakétái fejlesztésének és gyártásának folytatásához szükséges alkatrészekhez való hozzáférése. Attól függően, hogy Kína és Oroszország milyen mértékű támogatást hajlandó nyújtani Észak-Koreának, a következő Trump-kormányzat egy olyan, csökkenő diplomáciai és gazdasági nyomás alatt álló Észak-Koreával szembesülhet, amely tovább fejleszti és növeli fegyverprogramjait. Ez a korlátozott befolyásolási lehetőség azt jelenti, hogy az Észak-Koreával folytatott jövőbeli tárgyalások sokkal problémásabbak lesznek, mint az első Trump-kormányzat idején voltak, mivel Phenjan nagyobb lehetőséget élvez arra, hogy korlátozza az engedményeket.

Elöregedés, kivándorlás, csökkenés. Ilyen szalagcímekkel találkozhat hosszú évtizedek óta az átlagos hírolvasó, ha közép- illetve kelet európai országok népességéről szóló cikkeket olvas.

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala szerint Lengyelország lakossága jelenleg 36,6 millió fő, ami közel 2 millióval kevesebb az 1998-as 38,5 milliós csúcshoz viszonyítva. Tavaly 272 451 gyerek született az országban, ami a legalacsonyabb szám a modern lengyel történelemben, a rendszerváltáshoz képest alig felére esett a születések száma. A 2023-as számítások szerint egy lengyel nő átlagosan 1,16 gyermeket szül, (Magyarországon ugyanez az érték 1,51) ami a világ országai közül a 196. legalacsonyabb termékenységi ráta.

(A kép forrása: Eurostat)

Ez annak fényében lehet meglepő, hogy a mindenkori lengyel kormányok hosszú évtizedek óta próbálják különböző családtámogatási kedvezményekkel ösztönözni a gyermekvállalást. Ennek ellenére 2013 óta minden évben több lengyel hal meg, mint ahány születik. 2023-ban már 136 000-el több halálozást regisztráltak az országban, mint születést. A népességfogyást az utóbbi pár évben a COVID okozta többlethalálozás is jelentősen felgyorsította.

Egyes becslések szerint 3 millió külföldi tartózkodik Lengyelországban, így az ország valódi népessége 39,6 millió lehet, ami még az 1998-as népességi csúcsnál is magasabb érték, tehát soha nem élt még ennyi ember Lengyelországban.

Weronika Kloc-Nowak, a Varsói Egyetem Migrációkutató Központjának kutatója úgy véli, hogy a legtöbb külföldi nem szerepel az EU, illetve a lengyel statisztikai hivatal népességszámról közzétett adataiban. A pontos szám azért nem ismerhető meg, mert jelenleg nincs egy központi adatbázis. Az új, Donald Tusk vezette lengyel kormány egy integrált statisztikai rendszer kiépítésére tett ígéretet.

(Kép forrása: Warsaw Institute)

A pontos statisztikai mutatók ismerete nélkül is megállapítható az ország nagyvárosait járva, hogy a Lengyelországban élő külföldiek száma a 2010-es években a gazdasági konjunktúrával párhuzamosan ugrásszerű emelkedésnek indult. Az 1989-es rendszerváltást követő kivándorlási hullám évtizedei óriási munkaerőhiányt okoztak, ami egyben egy dinamikus bérversenyt indított el a munkaerőpiacon. 

A Lengyelországban élő külföldiek többsége ukrán. Körülbelül 2,5 millióan vannak, beleértve az orosz-ukrán háború kitörését követően érkezett mintegy 1 millió menekültet. A háború előtt a Lengyelországban élő ukránok inkább vendégmunkásokként tevékenykedtek és nem állandó jelleggel telepedtek le az országban, így a népességszámlálási adatokban nem jelentek meg. Az Lukashenka-rezsim elnyomása elől körülbelül 40 000 fehérorosz a második legnagyobb népcsoportot alkotja már. Ahogyan Magyarországra, úgy Lengyelországra is egyre több munkavállaló érkezik Közép- és Dél-Ázsiából.

Az ázsiaiak közül sokan a mezőgazdaságban kezdtek dolgozni, hogy helyettesítsék azokat a férfiakat, akik korábban idénymunkásként Ukrajnából érkeztek, azonban most nem hagyhatják el Ukrajnát a háború miatt. Viszont az is egy megfigyelhető tendencia, hogy képzett ázsiaiak is érkeznek. A fő területek az informatika, az egészségügy és az ipar.

(Kép forrása: In Your Pocket)

Lengyelország hazánkhoz hasonlóan 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, a csatlakozás után rengeteg lengyel költözött Nagy-Britanniába a jobb munkalehetőség és életszínvonal reményében. Egy 2017-es adat szerint a szigetországban több mint 1 millió lengyel élt. A legutóbbi 2021-es brit népszámlálás szerint már csak 841 ezren voltak, akik Lengyelországot adják meg születési országként. Néhányan a Brexit után Nagy-Britanniából valamelyik másik nyugat-európai országba távoztak, de jelentős részük hazatért.

Mégis, az ország társadalombiztosítási intézményének tavalyi jelentése szerint ahhoz, hogy az ország megtartsa a munkaképes korú népesség és a nyugdíjasok jelenlegi arányát, a következő évtizedben további 2 millió dolgozó bevándorlót kellene befogadni. Bár Lengyelország népessége jelenleg emelkedik, a bevándorlást leszámítva az összes demográfiai mutatója negatív tendenciát mutat. Erőteljes bevándorlás nélkül Lengyelországnak egy gyorsan öregedő, elnéptelenedő népességgel kellene szembenéznie. Továbbá ma még nem lehet tudni, hány ukrán marad Lengyelországban, ha véget ér a háború, és ha maradnak is, előbb-utóbb a bevándorlók is egyre öregebb lesznek, ugyanis nem vállalnak elég gyereket.

Viszont ha az ukrajnai háború tovább eszkalálódik és az oroszok további ukrán területeket szállnak meg, akkor Lengyelországba még sokkal több ukrán menekült fog érkezni.

(Kép forrása: ING Think)

A 20-as és 30-as éveik végén járó lengyel nők kevesebb gyermeket vállalnak, mint sok más országban élő társaik. Ennek egyik oka, hogy eddig nehéz és drága volt segítséget kapni a meddőségi kezeléshez. Lengyelországban az előző kormány által bevezetett korlátozó abortusztörvények csökkentették a születési arányt, mivel a nők kevésbé voltak hajlandóak gyermeket vállalni, tudván, hogy nem férhetnek hozzá az abortuszhoz, ha bármilyen probléma adódna.

Az elmúlt három évtizedben Európa szinte valamennyi volt kommunista országának népessége csökkent. De Lengyelország nincs egyedül azzal, hogy a bevándorlásnak köszönhetően - feltéve, hogy az tartósan fennmarad – a népesség növekedik. Csehország lakossága is növekszik most, ahogyan az ukrán menekültek érkeznek az országba. A volt Jugoszláv háború sújtotta régiókból érkező bevándorlóknak köszönhetően Szlovénia és Montenegró népessége is emelkedésnek indult az utóbbi években.

(Borítókép forrása: nwflags)

Az utókor és a történelem nem azt fogja a szememre vetni, hogy túl gonosz, hanem talán azt, hogy túl jó voltam." Mennyire lett igaza Napóleonnak ennyi év távlatából? Mennyire nehéz Napóleon a szerepét megítélni?

Nem hallottam még ezt az idézetet, bevallom, de annyi mindent mondott és annyi mindent írt, hogy leveleitt tizenvalahány kötetben adják ki még mindig Franciaországban. Elképzelhető, hogy ilyet is mondott. Kicsit meglep, hogy ő túlságosan jó lett volna, nem hiszem, hogy az a több százezer halott, aki kísérte a pályafutását ezzel egyetértene. Pontosabban azoknak a rokonai, hozzátartozói, gyermekei, családtagjai.

Mennyire tudunk történelmi ikonokról normatíve beszélni? Létezik jó történelmi szereplő, rossz történelmi szereplő, vagy csak azt tudjuk mondani, hogy nagy hatású karakter?

Ez egy komoly probléma, mert a mi erkölcsi nézeteink sokat változtak, és nem lehet ezt például a középkorra alkalmazni. Ha csak a rasszizmusra gondolunk, akkor az egész utóbbi húsz-harminc évnél régebbi történelmet elutasíthatjuk, mert mindenki rasszista? Minden kornak megvannak a maga sajátos ideáljai és felfogásai, mindenesetre az emberek mindig szerettek volna életben maradni, szerettek volna kevesebbet szenvedni, biztonságosabban a szükségleteik után járni. Ahol ezt biztosítani tudják, azokat a korszakokat elfogadhatjuk valamilyen módon elismerésre méltónak, míg azokban, ahol csak öldöklések zajlottak, természetesen kevésbé.

Napóleon azt írja, hogy "a zsenik sorsa az, hogy meteorként elégve bevilágítsák századukat". Rendkívül ambivalens az ő megítélése, hogyan érdemes emlékezni Napóleonra?

A franciák - történészek - úgy emlékeznek, hogy államférfiként nagyszerű volt. Ő alapozta meg a XIX. századi Franciaországot, bizonyos intézmények bizonyos vívmányai, törvényei máig érvényben vannak, a polgári törvénykönyv módosításokkal máig fennmaradt, a francia nemzeti bank máig fennmaradt. A szilárd francia frank az első világháború után vesztett csak az értékéből, több mint száz évig tartós volt. A római katolikus egyházzal kötött konkordátuma a száz évig fennmaradt, líceumok maradtak fenn és máig a becsületrend a legnagyobb megbecsülésnek örvendő francia kitüntetés. Azt mondhatjuk, hogy a belpolitikai műve a Gránit és az álom - ha idézhetem egy francia történész kifejezését, Pierre Gouberét, aki így írt a Bevezetés Franciaország történetébe című könyvében, melyben két fejezet volt Napóleonnal - a gránit, a belpolitika, ami tartós, ami sikeres.

Az egyik oldal azt mondja, hogy sokszázezer halott írható a számlájára, a másik pedig azt, hogy mégiscsak ő indította el a polgárosodást, ő fektette le az európai civilizációnak a polgárosodás iránti alapjait. Igaz-e mind a kettő állítás, melyiket érdemes inkább meghallanunk?

Mind a két megállapítás túlzó egy kicsit. Ha összesítjük a halottak számát, amiről csak feltevések vannak, a legmodernebb kutatások szerint Franciaországban egymillió alatti valamivel a katonák áldozatainak a száma. Ha az ellenséget is figyelembe vesszük, akkor a mai történészek úgy becsülik, hogy valahol 1 millió 600 ezer, 2 millió 200 ezer azaz mondjuk azt, hogy 2 millió körüli a halottak száma. Ami sok, egy is sok természetesen, de azért ne felejtsük, hogy a Harmincéves háborúban, tudtommal 10 millió volt a halottak száma, hogy a második világháborúról ne is beszéljünk.

Voltaképp a forradalommal együtt fektette le a modern Franciaország alapjait. A francia forradalom volt az, amely megtisztította az utat előtte, amely felszámolta a régi rend százezernyi akadályát, rendeket, céheket, testületeket, amelyek mind-mind korlátozták a modernizációt, a törekvő kormány tevékenységét. Mire ő hatalomra került, addig a bizalom is elveszett a képviseleti rendszerben, abban, hogy minden szinten választott vezetők álljanak az ország élén. A forradalmi terror nagyon-nagyon súlyos terheket rakott minden forradalmi emlékre, ennek is volt két és háromszázezer közötti halálos áldozata, csak azért, hogy ne csak Napóleon áldozatairól beszéljünk itt. Mire ő hatalomra került, a francia társadalom már nem ragaszkodott annyira, hogy minden vezetőt demokratikus választással juttassanak hatalomra, hanem a rend és a biztonság érdekében boldogan elfogadta Napóleon modernizációs kormányzatát.

Sokaknak róla egy istencsászár jut az eszébe, aki hódít, az összes szabályt áthágja, egyfajta romantikus, tipikus géniusz. Azonban ugyanúgy meg tudjuk fordítani a képet, rengeteg borzadalmat köszönhetünk neki. Nem lehetne megelőzni a történelemben, hogy ne forduljon elő még több Napóleon avagy mennyire értékeljük túl a hozzá hasonló karaktereket?

Az egyéniségnek nagyon nagy szerepe van a történelemben. Ezt a különböző marxista és más irányzatokkal szemben az utóbbi 20-30 évben hangsúlyozzák a történészek, hogy nem csak a tömeg számít, nem csak a gazdaság, kultúra, demográfia fejlődése számít. Egy-egy egyéniség megjelenik, és egészen új utakra tudja taszítani a történelmet. Nem hiszem, hogy a makedónok Nagy Sándor nélkül is elvonultak volna Indiáig, ahogy nem hiszem, hogy a franciák Napóleon nélkül Moszkváig, vagy Madridig vonultak volna, vagy Kairóig. Nagyon nagy az egyén jelentősége.

Viszont a külpolitikában valahogy nem, mintha soha nem gondolta volna végig a végleges céljait. Nagyon szép szövegei voltak az egységes Európáról, kár, hogy ezt csak a száműzetésében Szent Ilona szigetén hangoztatta, korábban nem. Korábban Franciaország az első, ez volt a jelszava. Mindig a következő lépését tervezte aprólékosan, a következő hadjáratot, következő csatát, de hogy a vége mi lesz ennek az egésznek, azt valahogy nem tervezte el, se a világuralmat, se az Európa feletti uralmat. Egyik lépésből következett a másik. A meghódított területeket mindig egy újabb hódítással kellett megvédelmezni. Soha nem tudott úgy békét kötni, hogy engedményt tegyen uralkodótársainak Európában más kormányoknak.

Említette a kisebbrendűségi érzést. Napóleon nem volt kis ember, hanem átlagos volt a magassága, 168 centi, pár centivel alacsonyabb a saját testőrségében megkövetelt magasságnál, de azzal, hogy ő egy viszonylag szegény, korzikai peremvidéken élő családból származott, azzal kialakult benne egy olyan érzés, hogy neki bizonyítania kell. Ezt többször elmondta 1813-ban Metternichnek, hogy a maguk uralkodói azok a trónon születtek, ők bármennyi vereséget elszenvedhetnek, akkor is királyok, uralkodók maradnak. Én viszont felkapaszkodott korzikai vagyok, nekem bizonyítani kell. Ebben nem volt igaza, mert a franciák elfogadták őt már konzulátusa alatt, elfogadták volna az első négy évnek a vívmányait és kész. Az európai uralkodók szintén befogadták őt maguk közé. Ha csak arra gondolok, hogy hozzáadta a császár a lányát, akkor az eléggé nagy elismerés, de valahogy mindig mozdult benne egy olyan kis érzés, hogy neki többet kell teljesíteni és ha nem félnek tőlem, akkor elvész a kormányzata és az uralma. Mégiscsak volt valami kisebbségi érzése.

A történelem figyelése kapcsán egyre jobban a személyközpontúság tud magyarázatot adni a folyamatoknak.

A történészek felismerték, hogy egy-egy nagy történelmi személyiségnek sokkal nagyobb szerepe volt, mint ezt korábban gondoltuk. Aligha állíthatjuk, hogy Hitler a német nagytőke érdekeit képviselte, ahogy ezt a marxista-leninista történetírók vallották, hogy a fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legkonzervatívabb, nyílt terrorista diktatúrája. Hát a német finánctőkének a holokauszt aligha volt benne a programjában, sajnos Hitler tette hozzá. Ugyanígy az orosz bolsevikok is elismerték, hogy Lenin nélkül nem vették volna át a hatalmat 1917 októberében, nagyon nagy szerepe van az egyénnek. Tocqueville-t tudnám idézni, aki úgy fogalmazott, hogy az egyén természetesen egyáltalán nem teljesen szabad, a történelem kijelölt bizonyos határokat, ezeken a határokon belül azonban elég nagy a mozgástere.

Hogyha egy mondatban kéne kifejezni, hogy mit köszönhet a világ Napóleonnak, akkor mi lenne az?

A francia forradalom újításainak a stabilizálását, azt, ami tartósan megőrizhető volt a francia forradalom vívmányai közül. Úgy fogalmaztak, hogy a francia történelmet gránitba öntötte. Azt a romantikus legendát, hogy az igazi egyén sorsát alárendelheti az akaratának. Nyilván ezért került annyi elmebeteg Napóleon komplexussal az elmegyógyintézetekben, mert Napóleon képviselte azt, hogy mindent megtehetek, amit kívánok. Ha a semmiből is jöttem, akkor is az első ember lehetek az országban, átvehetem a kormányzatot, leigázhatok szomszédos országokat.

Ebből aztán különböző emberek különböző következtetéseket vonnak le. Lord Acton történész azt vonta le, hogy a hatalom megronnt, az abszolút hatalom pedig abszolút megront. Dosztojevszkij hősei azt vonták le belőle, az ő általa ábrázolt hősök, Raszkolnyikov például, hogy a rendkívüli ember túlléphet az erkölcsi szabályokon, és akár más embernek a halálát is okozhatja egy magasabb medicina érdekében. Egy modernebb történész Paul Johnson pedig azt mondta, hogy a legnagyobb tehetség, a legnagyobb siker sem ér semmit alázatos és szerény jellem nélkül.

Napóleon szerepe mennyire fontos a magyar történelem szempontjából, mennyire fontos nekünk ismernünk őt, mennyire volt hatással a magyar történelemre?

Jó kérdés. Napóleonról tudjuk, hogy személyesen nem járt Magyarországon. Legfeljebb, most a zavarban vagyok, hogy Pozsonyba járt-e vagy sem, ebben most nem vagyok biztos. A győri csatában, az 1809-es győri csatában nem Napóleon, hanem egy marsallja és a fogadott fia, Eugene de Beauharnais, Itália alkirálya győzte le a magyar felkelőket.

Fölszólította a magyar nemességet, hogy válasszanak új királyt maguknak. Na most minden szalmaszálhoz kapkodott, amikor ezt közzétette, mert elszenvedte élete egyik, hát nem az első, de elég kevés csatában elszenvedett veresége közül az egyik legsúlyosabbat az Asperni csatában Bécs felett, és akkor úgy tűnt, hogy egész birodalma recseg és hopog. Angolok szálltak partra Hollandiából, Spanyolországba dúlt a spanyol háború, a pápa kiátkozta őt, a tiroliak fellázadtak.

A magyarokkal nem lehetett baj éppen most. Ez egy kapkodó gesztus volt, aminek semmi alapja nem volt. Felszólította, hogy gyűljenek össze Rákosmezőn új királyt választani. Utoljára ugyebár 300 évvel azelőtt gyűltek össze a magyarok Rákosmezei királyt választani Werbőczy korában. Ezt nem lehetett komolyan venni. Magyar nemességnek eszébe se volt a megszokott, hagyományos Habsburg uralkodó helyett egy sokkal hatékonyabb zsarnokibb, távolabbi, militarizált, modern zsarnokot elfogadni, és ezt nagyon jól tették.

Magyarok számára mit jelent? A legendát, mint minden népnek, hogy egy különleges ember, aki a semmiből jött, és meghódította a világot, majd hatalmasat zuhant és egy mítosza, legendája keletkezett. A romantika korának a fiatalemberei, akik mélységesen utálták a szürke hétköznapokat, úgy látták, hogy szüleik nemzedékének volt egy csodálatos korszaka, amikor dicsőséges tetteket hajtottak végre. Ismétlem, hogy ezt mindig csak a következő nemzedék érzi, így maga Napóleon, amikor azt mondták neki, hogy vigyázzon magára, mert szükség van rá, akkor azt mondta egyszer egy illetőnek, hogy nézze, amikor eltűntem a színről, az emberek azt fogják mondani, hogy uff, az vége. Valahol maga is tudta, hogy azért sokat szenvednek a franciák az ő háborúi miatt, és nagyon szeretnék ezt befejezni. Ő erre azonban képtelennek bizonyult.

Azt mondják, hogy a történelem a jelen megértésére szolgál, hogy minél jobban megértsük a jelent, és minél jobban fel tudjunk ezáltal készülni a jövőre. A történelem fogyaszthatóvá tétele, minél pontosabb, minél jobban megérthető egy átlagember számára, annál több következtetést tud levonni a történelemből.

Azt mondanám, hogy a jelent nem tudjuk megérteni a múltban. Nem hiszem, hogy Egyiptom tanulmányozása, vagy Aquitaniai Eleonóra érdekes élete, vagy akár a 30 éves háborúból napjainkra le tudnánk vonni megfelelő következtetéseket.

Aztán, hogy a jövőben mi lesz, vagy hogy a következő években mi lesz, ezt még sosem sikerült megjósolni senkinek, az ókori bölcsektől Marxon keresztül Toynbee-n át a mai filozófusokig. Röviden meg tudom mondani, milyen lesz a jövő. Egy szótagban: Más. Biztos, hogy más lesz, miután életem legnagyobb fordulatát, a kommunista rendszer összeomlását senki sem jósolta meg és senki se látta előre. Ezek után én nem hiszem, hogy éppen nagyon nagy ambícióval érdemes lenne jósolgatnunk. A világtörténelem sok összetevőből áll, ráadásul ott van az egyén szerepe, ugye egy sikeres politikus, egy sikertelen politikus. Az emberi tehetség, az emberi tehetetlenség vagy butaság, vagy éppen egy járványnak a fölbukkanása, ugye a közelmúltban nem kell példákat idéznem hozzá, meg tudja változtatni a történelmet.

A múlt embereinek a megértéséhez közelebb tudunk jutni különböző adaptációkkal. Önnek esetleg van-e ilyen kedvenc Napóleon adaptációja, amit tudna ajánlani a hallgatóknak, és egyébként mennyire jogos számon kérni egy ilyen történelmi filmen a történelmi hiányosságokat?

Számomra a két kedvenc Napóleon a film, hát három. Három van, az egyik az Abel Gance Napóleonja 27-ből, 1927-ből, híres némafilm, legjobb Francis Ford Coppola apjának a zenei aláfestésével végignézni. Ezt a négy órás alkotást, elképesztő csodálatos mű, némafilm dacára. A másik kedvencem ez a '60-as évek két alkotása, az egyik Andrzej Wajdának a - magyar címe Légió lett - a lengyel címe Hamvak volt. Ez a közép-európai kis népek szemszögéből mutatja be a Napóleoni korszakot, fantasztikus erővel és megalázó jelenetekkel, kiváló színészekkel. A másik pedig ez Andrej Bondarcsuk olasz-olasz koprodukciója, szintén 65-66-os a Waterloo. Ez történelmileg annyira pontos és olyan kiváló színészek is vannak benne, hogy meg tudnak győzni minket. Van egy jelenet, amikor fölemelkedik a kamera, és látjuk, hogy Wellington négyzeteire rázúdul a francia nehézlovasság, és pont annyi négyzetet látunk, 13-at, amennyi a történelemben meg volt írva. Ez az a film, ami ilyen kicsi részletekre is vigyázott.

Waterloo egy helyszín, egy történelmi adat. Hogyan lehet a történelem oktatást úgy eladni, hogy azt mindenkit meg tudjon szolgálni, és mindenki azt a következtetést tudja levonni, ami tanulsággal tud szolgálni az ember ismeretéhez?

Nem lehet mindent szerethetővé tenni, nem is kell az öldökléseket, pusztításokat, holokausztot. A XX. században rengeteg dolog van, ahol nem a történelmi eseményt kell szerethetővé tenni, a történelemmel való foglalkozást köszönhetővé tenni. Ez olyan dolog, hogy én a francia forradalommal foglalkoztam és mindenki azt mondta, hogy na, akkor te biztos forradalmár vagy, szó sincs róla. Azzal foglalkozni, nem azt jelenti, hogy a jelenséget szeretjük. A második világháborút rengetegen érdeklődéssel kísérik figyelemmel a különböző feldolgozásait. Szeretnivaló sok azonban nincsen rajta.

Én elővettem saját magam középiskolai tankönyveit az 1970-es évek elejéből és beleolvasgattam és csodálkozva vettem észre, hogy a Szent László és Könyves Kálmánról szóló fejezetben egyetlen dologról nincsen szó, a boszorkányokról. Az egyetlen valami érdekes lenne egy középiskolai diák számára ebből a korból. Szent László magántulajdont védő törvényeiről viszont annál több. Én a magam részéről nem vagyok oda ezért a törekvésért, hogy a forrásközpontú legyen a történelemoktatás. Nyelvileg alig érthető középkori, vagy akár XIX. századi forrás, hogy annyira távol áll a mai fiatalok nyelvezetétől, hogy ez csak elidegeníti őket a történelemtől. Inkább a személyes sorsokat, a konfliktusokat, az emberi drámákat kellene bemutatni a számukra.

Micsoda regény volt az életem - mondta Napóleon

 Hahner Péter történész, a Rubicon főigazgatója.

1568. január 6-án kezdődött meg a tordai országgyűlés, mely 1568. január 13-án döntött a vallásbékéről szóló törvény elfogadásáról. A vallásszabadságért folytatott küzdelem egy nagyon hosszú és véres folyamatként zajlott le, a tordai országgyűlés ebben a történetben fontos, de még Magyarországon sem kellőképpen ismert fejezetet jelent. Európa nyugati részeit messze megelőzve, elsőnek Erdélyben mondták ki négy vallás szabadságát és egyenjogúságát.

A protestáns reformáció 1517-es elindulásával, a kialakulóban levő protestáns felekezetek és a római katolikus egyház folyamatos küzdelmet vívtak egymással. 1555-ben kötötték meg az augsburgi vallásbékét, mely a katolikus mellett elismerte az evangélikus vallást is, ugyanakkor az általános európai szokást ez nem változtatta meg, a „cuius regio, eius religio” (akié a terület, azé a vallás) elve továbbra is érvényben volt, így bár egy-egy város, tartomány, ország döntést hozhatott arról, hogy katolikus vagy lutheránus hitű lesz-e, de a döntéssel ellentétes hitűek nem gyakorolhatták szabadon vallásukat.

Az augsburgi birodalmi gyűlés

Kép forrása: Hirado.hu

A török engedéllyel, de viszonylagos függetlenséggel rendelkező Erdélyi Fejedelemség a 16. század közepére szinte teljes mértékben protestánssá vált, a római katolikus egyház csak Székelyföld bizonyos régióiban, s egyes főurak udvaraiban maradhatott fenn. János Zsigmond fejedelem kezdetben az evangélikus hithez csatlakozott, majd udvari papja, Dávid Ferenc hatására unitáriussá lett. Ezen kívül a kálvinista nézetek is gyorsan terjedtek Erdélyben az 1560-as években. Az erdélyi döntéshozók kénytelenek voltak belátni, hogy az esetleges vallási feszültségből kialakuló fegyveres konfliktusok a rendkívül kényes elhelyezkedésű (a Habsburg- és az Oszmán-Birodalom találkozásánál fekvő), amúgy is instabil helyzetű Erdély számára végzetes lenne, így a vallási feszültség feloldására egy akkoriban forradalminak számító módszert, a közösség választási jogának a biztosítását alkalmazták.

Szapoloyai János Zsigmond, Erdély első fejedelme

Kép forrása: Erdélyi Napló

Az elfogadott törvény értelmében a világon először négy bevett vallás, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius nyert szabadságot és egyenjogúságot. Államvallás nincs, az uralkodói hatalom fölötte áll az egyházinak, de nincs joga közöttük bármilyen szempontból különbséget tenni. A „cuius regio, eius religio” elv eltörlésre került, bárhol együtt élhetett több felekezet is és mindenki maga dönthette el, mely valláshoz tartozik. A törvény értelmében tilos volt a más felekezetűeket szidalmazni, papjait gyalázni, ellenük erőszakos cselekedetet elkövetni.

Dávid Ferenc unitárius püspök, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója

Kép forrása: Magyar Nemzet

Az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozata teljes egészében, korabeli írásmóddal:

"Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon."

Jóllehet a tordai országgyűlés rendelkezései mögött is természetesen politikai és társadalmi (elsősorban nem vallási) érdekek álltak, ettől függetlenül a vallásszabadságért folytatott küzdelem olyan állomását jelenti, melyre méltán lehetünk büszkék, hiszen ez is mutatja, hogy nem minden jó indul feltétlenül „Nyugatról”.

Ez egy rövid cikk lesz, egyetlen grafikon ürügyén.

Az éjszaka folyamán Trump újra nyert, hatalmasat.

Donald Trump Nyugat-Európának derogál. Hogy ezért Nyugat-Európa gőgje, dekadenciája, vagy az amerikai hegemón liberális elit által végzett fél évszázados kulturális gyarmatosítása felelős, azt kutassák a szociológusok (nem tudomány).

Donald Trump Kelet-Európának kevésbé derogál. A kritikusaink szerint azért, mert nem fejlődött ki eléggé az agyunk, a dicsérőink szerint pedig azért, mert még nem sorvadt el a gerincünk. Kutassák a szociológusok (ha nekünk tetsző válasz jön, akkor sem lesz tudomány).

Így állt a tágabban vett Amerikai Birodalom európai végein a két jelölt támogatása a szavazásra nem jogosult nézőközönség körében, nemzetállamokra leosztva:

Ezt az EU-n belül nyertük, nagyon. Implicit, persze, hiszen szavazatunk nem volt, maximum a kormány fogadhatott, amit meg is tett, all in for Trump (nagy kockázat nem volt benne, egy újabb Demokrata kormány se jelentett volna változást a padlón lévő kapcsolatainknak).

A magyar kormány nyert. Nem győzött, beleszólása, beleszólásunk nem volt, csak fogyasztjuk az amerikai elnökválasztást, mint a Netflixet. Fogadni lehet rá.

Ez a grafikon azonban nem a kormányról szól, hanem a nép körében tapasztalható népszerűségről, ami bázist jelent a kormánynak, és indikátora az adott országban domináns soft power ideológiai nyomásgyakorlási irányának, egyetemektől a független sajtóig. Gratulálhat a dán miniszterelnök Trumpnak, de azt nem jókedvében teszi.

Aki szereti a grafikonokat, itt a forrás, ez pedig egy hasonló kutatás. Ha ez sem elég, kedvére keresgéljen továbbiakat, nagy meglepetés nem fogja érni.

Egyik napról a másikra mi lettünk az atlanticizmus európai bástyája, Amerika legjobb barátai, és ez rámutat arra, hogy mennyit is ér ez az egész: nem teljesen értéktelen, jobb, mintha mi lennénk Washington szemében a Sátán, de nem is létszükséglet.

Belpolitikát az amerikai nagykövetségre támaszkodva ezért sem érdemes építeni, mert ha ott személycsere van, eltűnik a lábunk alól a talaj. A belpolitikának akkor is működnie kell, ha az amerikai nagykövet diplomatikusan indifferens, és ha igazán jó, akkor is működik, ha ellenséges.

Make America Great Again, és tegyük helyre a kettős adóztatást, mihamarabb!

🇭🇺❤️🇺🇸

Hungary is the most pro-Trump country in the EU

🇭🇺 49% of Hungarian voters would vote for Trump, only 20% for Harris.
🇩🇪 Germany - 72% Harris, 13% Trump
🇩🇰 Denmark - 85% Harris, 8% Trump
🇬🇧 UK - 58% Harris, 25% Trump
🇨🇿 Czechia - 37% Trump, 41% Harris

(Source: Gallup) pic.twitter.com/33mNmkchpu

— Remix News & Views (@RMXnews) November 5, 2024

Me normally: "The Washington Empire has been an unremitting enemy of Britain and British Nationalism urgently needs to adopt European framings and methods of organisation."
Me when Trump wins an election: pic.twitter.com/8QEcPtV6AU

— Bovril-Gesellschaft (@BovrilG) November 6, 2024

Az első lépés a pénzügyi tudatosság útján sosem egyszerű.  

Bevételi lehetőségek 

Ösztöndíjak és szakkollégiumok 

Minden egyetemnek megvan a saját tanulmányi eredményekhez kötött, félévente változó ösztöndíj struktúrája, azonban nem árt tudni, hogy nem csak ezek léteznek. 

Érdemes körülnézni, hogy az adott szakhoz/tudományterülethez kapcsolódóan milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, mert az ilyen szakmai programok kiváló lehetőséget biztosítanak a kapcsolatépítésre, valamint ezek egy része nem csak anyagi, hanem egyéb, például szakmai, idegennyelvi vagy lakhatási támogatást is magukba foglalhatnak, ezzel csökkentve legnagyobb kiadásainkat. 

Munka 

Próbálj a szakirányodnak megfelelő munkát találni, mert így megalapozod a karriered első lépcsőfokát. Számos szempont alapján tudsz már munkát keresni online, de valamikor az a legjobb megoldás, hogy beszélgetsz szaktársaiddal, oktatóiddal és ismerősökkel, hátha tudnak egy jó pozíciót ajánlani. Fontos, hogy csak akkor vállalj munkát, ha szívesen teszed és úgy is belefér az életedbe, hogy egyéb elfoglaltságokat is űzöl (nyelvet tanulsz, sportolsz, ügyet intézel) és nem megy a mentális egészséged vagy a társasági életed rovására. Vedd figyelembe az utazási időt és annak költségét is. 

Impulse buy 

Az impulzus vásárlás nem egy pénztárcabarát jelenség, hónap elején könnyen megnehezíthetjük magunknak a következő bevételünk beérkezéséig tartó időszakot. Minden esetben gondolkodjunk el, hogy szükségünk van-e az adott termékre vagy szolgáltatásra vagy elhagyható/helyettesíthető alternatív megoldásokkal. (eszköz kölcsön kérése, kedvezőbb opciók választása) 

Nem mindig az olcsó a legjobb 

Természetesen ne csak az ár befolyásolja a döntéseinket, én például saját káromra tanultam meg, hogy ha utazik az ember érdemes mindenre kiterjedő biztosítást kötni (2 napra is), ugyanis váratlanul közbejöhet egy betegség ami által az egész kifizetett utat bukhatja az ember. 

Nagyobb alkalmi kiadások

Ilyenek például az utazások, ruhavásárlás, járművásárlás de lehet valamilyen tárgy, is amiről már régóta álmodunk. Mérlegeljük az explicit és implicit költségeket, azaz, hogy például egy jármű megvásárlása vagy egy utazás megszervezése esetén milyen további költségekkel kell számolni. Optimális esetben egy termék megvásárlásának plusz hozadéka lehet, például egy laptop megvásárlásával növekedhet a hatékonyságunk egy fényképezővel pedig akár elkezdhetünk vállalkozni is. Ezeket nevezzük tőketermelő eszközöknek melyek magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy a befektetett összeg akár profittal együtt megtérülhet. 

Rendszeres kiadások 

Egy hallgató számára a leghúzósabb költségek a lakhatás, az étkezés, önköltséges tanulmányok esetén a tandíj, meg persze a szórakozás.

A takarékosság akár szórakoztató is lehet, a közös főzés a kollégiumban és az albiban is különleges rituálé.

Érdemes-e diákhitelből állampapírt venni? 

Az elemző levezetése szerint a jelenlegi környezetben nem éri meg a művelet, ugyanis jelentős veszteséget eredményezne. 

• Az előadás tartalmából: 

• Érdemes-e állampapírt venni? 

• Fin-tech részvények lehetőségei és veszélyei 

• Mibe fektessem a megtakarított pénzem? 

• Hogyan legyek tudatos fogyasztó? 

• Hogyan hat az infláció a megtakarításaimra, és hogyan tudom ezt a hatást kivédeni? 

Az ingyenes eseményre itt tudsz regisztrálni>

2016-ban minden közvéleménykutatás elsöprő demokrata győzelmet várt Clintontól. Ennek a vége egy erős republikánus győzelem lett 289-218-ra, mely meghozta a Fehér Házba a Trumpi időszakot. Végülis szavazatszámban Clinton nyert, de az elektori rendszer Trumpot hozta ki győztesen, ami a csatatér-államok (swing state), mint Michigan, Pennsylvania, és Wisconsin republikánus többségének köszönhetett. Ezek az államok az idei, 2024-es választáson is kulcsszerepet kapnak.

Elemzők szerint a 2016-os választás kulcsa az iskolázottság volt, ez az, ami a legnagyobb elhatárolást mutatta a két szavazóbázis között. A 2016-os választásokon Trump a főiskolát nem végzett fehér szavazók körében jelentős fölénnyel győzött, míg a diplomások körében kevesebb támogatást kapott, a diplomás fehér szavazók mindössze 38%-a voksolt Trumpra, míg a főiskolát nem végzettek körében több mint kétszeres többséggel nyert.

A magasabb végzettségűek inkább Clintonra szavaztak, miközben a felmérések pontossága csökkent, mivel túlreprezentálták a diplomásokat, ami Clinton támogatottságának túlbecsüléséhez vezetett. Ennek a veszélye a 2024-es választásokon is fennáll, viszont az alulreprezentáltság elmondható a Z-generációs szavazókról is, őket is nagyon nehéz mérni.

Továbbá az is hozzájárult a fals mérésekhez, hogy csatatér államok közvélemény-kutatásait gyakran kisebb, alulfinanszírozott intézmények végzik, ami pontatlanságokhoz vezethet, ahogyan az 2016-ban is történt.

2016-ban döntő volt a bizonytalan szavazók száma is, ez majdnem 15%-os volt a szavazni tudó lakosság körében, hiszen mindkettő jelölt népszerűtlen volt. Itt tudott óriásit nyerni az utolsó pillanatban Trump, ezeket a szavazatokat nagyrészt ő vitte.

2020-ban a tanulságok alapján megváltoztatták a méréseket és beleszámították azokat a tényezőket, amelyek kimaradtak 2016-ban. Azonban 2020-ban sem voltak teljesen sikeresek a mérések, de Joe Biden győzelmét már megjósolták, viszont kb. 4 százalékponttal túlbecsülték azt.

A kampány gőzerővel zajlik, mindenki a csatatérállomkba, jövőhéten választás. Ez jellemzi az amerikai hangulatot, illetve az egymásnak feszülés és az elégedetlenség. Ha amagyar internetezők felnéznek tiktokra, vagy X-re szinte csak a választások folynak az idővonalakon, globálisan érdekli az embereket a választás.

Az 538 szerint, aki Trumpot hozta ki 2016-ban győztesnek, idén is Trump győzelmet jósol, de csupán 1%-kal.  100-ból 51%-os az esély, hogy Trump nyer és 49% hogy Harris. Ilyen közeli összecsapást várhatunk a csatatérállamokban is. A kulcsállamok Philadelphia, ami a demokratáknak a legfontosabb, Arizona, Georgia, North-Carolina, Michigan és Wisconsin. Ezen államok elektorai fognak dönteni a győztesről.

Nézzük hát, hogy állnak jelenleg a poll-ok a jövőheti elnökválasztást illetően:

TIPP Insights (Oct. 27-29): Harris 48% - Trump 48% (Döntetlen)

YouGov/The Economist (Oct. 26-29): Harris 49% - Trump 47% (Harris +2)

AtlasIntel (Oct. 25-29): Harris 47% - Trump 50% (Trump +3)

Ipsos/Reuters (Oct. 25-27): Harris 47% - Trump 46% (Harris +1)

Morning Consult (Oct. 25-27): Harris 50% - Trump 47% (Harris +3)

Noble Predictive Insights (Oct. 23-27): Harris 49% - Trump 46% (Harris +3)

Angus Reid Global (Oct. 23-27): Harris 49% - Trump 47% (Harris +2)

Florida Atlantic University PolCom Lab/Mainstreet Research (Oct. 20-27): Harris 49% - Trump 47% (Harris +2)

TIPP Insights (Oct. 24-26): Harris 48% - Trump 48% (Döntetlen)

YouGov/CBS News (Oct. 23-25): Harris 50% - Trump 49% (Harris +1)

Harris 6-szor, Trump 1-szer nyertes az 538 által hitelesített közvéleménykutatás  szerint. Azonban ne felejtsük el, hogy 2016-ban és 2020-ban is túlmérték a demokratákat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy biztosan így van, hiszen minden változtatnak a módszertanon, de egy biztos, a verseny nagyon szoros lesz és akárki is nyer, nem lesz sok szavazatnyi különbség.

Az 538 a lehetséges szcenárió elemzése alapján a már említett 49-51%-os arány jött ki Trump javára, azonban, mint láthatjuk az ábrából a demokratáknak nagyobb esélyük van az elsöprő győzelemre, ami 300 elektori szavazat felett valósul meg. A vékony győzelem 270-299 elektori szavazatnál van, amelyre viszont a Republikánusoknak van nagyobb esélye. 

Az 538 szerint a várható hibahatár kb. 3,8%-os lehet a csatatérállamokban a már említett alá- vagy túlmérések miatt, ez a 3,8% viszont olyan magas változást is hozhat, hogy valamelyik jelölt elsöprő győzelmet is arathat ebben a magyon szorosnak várt küzdelemben. 

Trump abban az esetben is győztes lehet, amennyiben az összavazás számában alulmarad, az elektori rendszer még mindig neki kedvez, akárcsak 2016-ban, ha még az összesített szavazatszámban is nyer, akkor elsöprő "blowout" győzelem várható. 

Harrisnek 2,1 ponttal kell nyernie az összavazatokat, akkor tudja legyőzni a republikánus jelöltet, ha ez hasonlóan alakul, mint 2020-ban, azaz 4-5 pont körül lesz az elsöprő győzelmet jelentene számára is.

Az ABC szerint a modellezés lesz a kulcs idén, abban hogy elkerüljék a 2016-os és 2020-as tévedéseket. De a különböző súlyozásknak is megvannak a hibalehetőségei, ezért valószínű, hogy a  választás végeredménye mégsem lesz olyan szoros, mint ahogy várják.

Biztosat senki nem tud mondani, a korai szavazók már leadták voksukat, és valószínűleg a csatatérállamok jelentik majd döntő pillanatot az eredményekben.

A Moneyball fogalma az utóbbi években az adatalapú döntéshozatal egyik legfontosabb példájává vált, különösen a sport világában. Ez a módszertan a statisztikai elemzésre és az objektív adatokra épít, amely lehetővé teszi a csapatok számára, hogy alacsonyabb költségvetéssel is versenyképesek legyenek. A koncepció középpontjában az Oakland Athletics baseballcsapat áll, amelynek vezetője, Billy Beane a hagyományos játékos-kiválasztási módszereket forradalmasította. A történetet Michael Lewis azonos című könyvében írta meg, amelyből 2011-ben egy népszerű film is készült Brad Pitt főszereplésével, aki Beane-t alakította. A film bemutatása óta a Moneyball nemcsak a baseball világában vált ismertté, hanem szélesebb körben is szimbólumává vált annak, hogyan lehet az adatokra alapozva sikeres döntéseket hozni .

A Moneyball koncepció alapja az a felismerés, hogy a hagyományos játékosértékelési módszerek nem mindig tükrözik a játékos valódi értékét. Billy Beane és csapata, szembesülve a költségvetési korlátokkal, a baseballban elérhető statisztikai elemzéseket, a sabermetrics nevű módszert kezdte el alkalmazni, hogy optimalizálják a csapat teljesítményét.

A sabermetrics a statisztikai elemzést emelte be a baseball döntéshozatalába, és olyan adatokat vizsgált, amelyeket korábban figyelmen kívül hagytak. Ahelyett, hogy a játékosok hagyományos teljesítménymutatóit, például az ütésátlagot vagy az RBI-ket vizsgálták volna, Beane csapata olyan új mutatókra támaszkodott, mint az on-base percentage (OBP – bázis százalék) és a slugging percentage (SLG – csúszási százalék). Ezek az adatok lehetővé tették, hogy olyan játékosokat találjanak, akik alulértékeltek voltak a piacon, de magas teljesítményt nyújtottak.

A Moneyball legnagyobb hatása kétségtelenül a baseball világában volt érezhető. Az Oakland Athletics sikerei után számos más csapat is elkezdte alkalmazni ezt a stratégiát. A módszertan lehetővé tette a kisebb költségvetésű csapatok számára, hogy versenyben maradjanak a gazdagabb, nagyobb költségvetésű klubokkal szemben. A Moneyball filozófiája arra tanította a csapatokat, hogy ne a hagyományos statisztikák alapján hozzanak döntéseket, hanem inkább a valós értékteremtést keressék.

A sabermetrics és a Moneyball hatása mára már a baseball minden területén érezhető. Az adatelemzés elengedhetetlen része lett a csapatépítésnek, és szinte minden baseballcsapat rendelkezik egy adatelemző csapattal, akik a játékosok teljesítményét elemzik. Ahogy egy amerikai elemzés is kiemeli, ez a változás sok csapatnak segített abban, hogy hatékonyabban használják fel az erőforrásaikat.

A Moneyball módszertana persze nem korlátozódik csak a baseballra. Más sportágak, például a labdarúgás és a kosárlabda is elkezdték alkalmazni a hasonló statisztikai alapú megközelítéseket. A Premier League-ben és más európai futballbajnokságokban is egyre inkább előtérbe kerül az adatalapú döntéshozatal. Például a labdarúgásban a játékosok futásteljesítményének, passzpontosságának és helyezkedési statisztikáinak elemzése vált az egyik legfontosabb eszközzé a csapatok számára, hogy optimalizálják a teljesítményüket.Az adatok azt mutatják meg, hogy egyes játékosok miként járulnak hozzá a csapat sikeréhez, ami lehetővé teszi a csapatok számára, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák a keretük kialakításában. A kosárlabdában a Moneyball módszerhez hasonlóan az adatelemzés segíti a csapatokat abban, hogy jobban megértsék, melyik játékos milyen típusú dobásokat vállaljon, hogyan szervezzék meg a támadásaikat, és hogyan állítsanak össze hatékonyabb stratégiákat. A statisztikai elemzések segítségével a csapatok pontosabb képet kapnak arról, hogy melyik játékosok teljesítenek jól különböző pozíciókban.

Nem csak a sportban használják fel a Moneyball módszerét. Az üzleti életben és a jogban is egyre inkább előtérbe kerül az adatalapú döntéshozatal. Ahogy a Jogászvilág cikke is említi, a statisztikai elemzések segítenek a jogászoknak is abban, hogy jobb döntéseket hozzanak. Az adatok elemzése révén a jogi szakemberek képesek pontosabb képet kapni arról, hogy egy-egy döntés milyen hatással lehet a végeredményre, és ezáltal hatékonyabb jogi stratégiákat alakíthatnak ki. Az adatalapú döntéshozatal egyik legnagyobb előnye, hogy csökkenti a szubjektív tényezőket a folyamatból. Míg korábban a döntéshozatal nagyban támaszkodott a tapasztalatra és az intuícióra, ma már az adatok segítségével tudományos alapokra helyezhetjük a folyamatokat. A Moneyball módszere tehát nemcsak a sportban, hanem az élet számos más területén is forradalmasította a döntéshozatalt.

Bár a Moneyball módszer sok sikert hozott, nem mentes a kritikáktól. Egyes amerikai cikkek például azt állítják, hogy a sabermetrics és az adatelemzés túlzott használata rontotta a sport szórakoztató értékét. A kritikusok szerint az adatok túlsúlya ahhoz vezetett, hogy a sportágak, különösen a baseball, kevésbé lett izgalmas, mivel a csapatok inkább az optimális stratégiákat követik, mintsem a látványos megmozdulásokat. Ezenkívül sokan úgy vélik, hogy a Moneyball módszere csak egy eszköz a sikerhez, és nem garantálja a győzelmet. A statisztikai adatok segíthetnek a jobb döntések meghozatalában, de végső soron a játékosok és a pályán történő események döntik el a mérkőzéseket. Az adatelemzés tehát csak egy részét képezi a sport egészének, és nem helyettesítheti a hagyományos értékeket és megközelítéseket.

A Moneyball módszere az adatalapú döntéshozatal forradalmasítása a sport világában. Az Oakland Athletics sikerei nyomán a statisztikai elemzések és az adatok felhasználása egyre nagyobb szerepet kap a sportban, és ma már szinte minden csapat használja ezeket az eszközöket a teljesítmény optimalizálására. Bár a módszertan nem mentes a kritikáktól, kétségtelen, hogy hosszú távon jelentős hatást gyakorolt a sport világára, és az üzleti életben is egyre fontosabbá válik. A Moneyball tehát nemcsak egy sportsikertörténet, hanem egy olyan filozófia, amely átalakította a modern sportot és döntéshozatalt.

Kelet-Közép-Európa régiója hosszú ideje küzd azzal a problémával, hogy infrastrukturálisan jelentősen le van maradva Nyugat-Európához képest. Míg a nyugat-európai országokban jól kiépített, korszerű út- és vasúthálózatok húzódnak, addig az Európai Unió keleti tagállamainak közlekedési rendszerei sok helyen elavultak és  fejlesztésre szorulnak. További kihívás, hogy a régióban a fejlesztések túlnyomórészt kelet-nyugati irányban történtek, így az észak-déli infrastruktúra különösen gyenge. Pontosan erre a problémára kínál megoldást a Három Tenger Kezdeményezés (3TK), amely a közlekedési, energetikai és digitális infrastruktúra fejlesztését célozza meg az észak-déli tengelyen.

A 3TK egy regionális együttműködés, amely a Balti-, Adriai- és Fekete-tenger közötti országok infrastrukturális összekapcsolását tűzte ki célul. Bár sokan nem hallottak még róla, ez az együttműködés hatalmas lehetőségeket rejt Kelet-Közép-Európa számára közlekedési- energetikai- és digitális infrastruktúra projektjein keresztül. Az eredetileg 12 ország által 2015-ben alapított kezdeményezéshez mára Görögország is csatlakozott, így a jelenlegi 13 tagállam az Égei-tengerrel kiegészülve már 4 tengert kapcsol össze.

forrás: Wikipédia

De vajon miért fontos a Három Tenger Kezdeményezés, és miért érdemes nagyobb figyelmet szentelni neki? Az együttműködés nemcsak gazdasági fejlődést ígér, hanem biztonsági, sőt, geopolitikai szempontból is jelentős lehet a résztvevő országok számára. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan is működik a 3TK, és milyen jövőbeli lehetőségeket rejt magában a kelet-közép-európai régió számára.

Óriási lehetőségek egy dinamikusan fejlődő régióban

Kelet-Közép-Európa országai az utóbbi években lenyűgöző gazdasági fejlődést mutattak, a régió több országában a GDP növekedése évről évre meghaladta az uniós átlagot. A Három Tenger Régió 13 tagállama összesen 111 millió embernek ad otthont, területe pedig az Európai Unió közel egyharmadát fedi le. Bár ezek az országok történelmileg hátrányban voltak Nyugat-Európához képest, ma már a legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező területek közé tartoznak az EU-ban.

A legfrissebb előrejelzések szerint a régió GDP-je 2030-ra akár 35%-kal is növekedhet a 2019-es szinthez képest, a régió becsült infrastrukturális fejlesztési szükséglete pedig 500 milliárd euró körüli. Ez óriási lehetőség a tagállamok számára, hogy megerősítsék gazdaságukat, csökkentsék a fejlettségbeli különbségeket Nyugat-Európával szemben, és stabilabb pozíciót érjenek el az európai politikai térben is, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra kiépítése.

A Három Tenger Kezdeményezés Befektetési Alap létrehozásával lehetőség nyílt arra is, hogy a szükséges kelet-közép-európai fejlesztések a magántőke bevonásával valósuljanak meg. Így nem csak a részt vevő országok hozzájárulása révén finanszíroznák a beruházásokat, hanem cégek és akár magánszemélyek is beszállhatnának a profit reményében. 

Közlekedési infrastruktúra

A Három Tenger Kezdeményezés egyik legfontosabb célja, hogy kiépítse az eddig hiányzó észak-déli közlekedési kapcsolatokat a térség országai között. Míg a kelet-nyugati irányú útvonalak többé-kevésbé megfelelően működnek, addig az észak-déli tengelyen komoly fejlesztésekre van szükség: az egyik legambiciózusabb projekt a Via Carpatia úthálózat, amely északról, a Balti-tengeri Klaipédától egészen a görög Szaloniki kikötőjéig húzódik majd.

forrás: magyarepitok.hu

Ez a projekt nemcsak az autópályák és vasútvonalak kiépítésére koncentrál, hanem a térség kulcsfontosságú kikötőit is bekapcsolja a nemzetközi kereskedelembe. A balti Klaipéda kikötője, a Fekete-tengeri Konstanca és az Égei-tengeri Szaloniki összekapcsolása jelentős előrelépést jelentene a globális piacokhoz való hozzáférésben. Ezek a kikötők stratégiai szerepet játszanak majd abban, hogy Kelet-Közép-Európa országai jobban bekapcsolódhassanak a nemzetközi kereskedelem vérkeringésébe.

Az infrastruktúra fejlesztése nemcsak gazdasági előnyökkel jár, hanem a régió katonai és biztonsági szempontjait is javítja. Az Ukrajnában zajló háború rávilágított arra, mennyire fontos a gyors és megbízható közlekedési kapcsolatok megléte, különösen a NATO keleti szárnyán, az észak-déli irányú közlekedési útvonalak megerősítése pedig hozzájárulhat a régió ellenállóképességének növeléséhez.

Energetikai infrastruktúra

Kelet-Közép-Európa történelmileg nagymértékben függött az orosz földgáztól és energiától. A Három Tenger Kezdeményezés egyik fő célkitűzése, hogy ezt a függőséget csökkentse, és biztonságosabb, fenntarthatóbb energiaellátást biztosítson a régió számára. Az energetikai infrastruktúra fejlesztése ezért kiemelt fontosságú, hiszen a régió országai közös érdekeiket szolgálva próbálnak új energiaforrásokat és szállítási útvonalakat kiépíteni.

Az energetikai projektek között szerepel új földgázvezetékek és LNG-terminálok kiépítése is. Például a Lengyelországot Litvániával összekötő GIPL gázvezeték (az alábbi térképen rózsaszínnel jelölve), a Szlovákiától Bulgáriáig tartó Eastring vezeték (feketével jelölve), valamint a BRUA vezeték Bulgáriából Ausztriába (narancssárgával jelölve) mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a térség országai több forrásból juthassanak földgázhoz, ezáltal jelentősen mérsékelve az orosz energiától való függőséget, ami politikai és biztonsági szempontból is rendkívül fontos.

forrás: Geopolitical Intelligence Services AG

A Fekete-tengeren fekvő Konstanca kikötője az LNG-terminálok egyik fontos csomópontja lesz, hiszen itt egy új terminál épül, amely lehetővé teszi a cseppfolyósított földgáz importját. Görögország is jelentős szereplővé válik ezen a területen: a Szaloniki közelében található új úszó LNG-terminál a tervek szerint 2025-ben áll majd üzembe. Ezek a fejlesztések elengedhetetlenek a térség energiabiztonságának növeléséhez.

A földgáz mellett a megújuló energiaforrások fejlesztése is központi szerepet játszik a régióban, a 3TK keretében számos olyan projekt zajlik, amely a szél- és napenergia kiaknázására irányul, segítve ezzel a zöld átállást és a klímaváltozás elleni küzdelmet. Ezek a beruházások hozzájárulnak ahhoz, hogy a régió hosszú távon fenntartható, versenyképes energiagazdálkodást valósítson meg.

Digitális infrastruktúra

A digitális infrastruktúra fejlesztése nélkül ma már elképzelhetetlen a gazdasági versenyképesség és a modernizáció, de a kiberbiztonság kérdése is egyre sürgetőbb feladatokat állít a régió országai elé. Kelet-Közép-Európa ezen a téren is jelentős lemaradással küzd Nyugat-Európához képest, de a 3TK célja, hogy a digitális hálózatokat is fejlessze, lehetőséget teremtve a nyugati tagállamokhoz való felzárkózásra. A régió országainak közös célja, hogy az adatfelhasználás, az online szolgáltatások és a kiberbiztonsági rendszerek fejlesztése révén egyre inkább bekapcsolódjanak a globális digitális gazdaságba.

Mivel a digitalizáció elsősorban a magánszektorra támaszkodik, a 3TK célja, hogy elősegítse a magántőke bevonását a digitális projektekbe. Ez különösen fontos, hiszen a növekvő piaci kereslet és a technológiai igények robbanásszerű növekedést hoznak ezen a területen. Egy kiemelkedő nehézsége ennek a területnek azonban a korlátozott állami szerep a digitalizáció területén. A kritikus állami infrastruktúrákkal (közművek, egészségügyi szolgáltatások) szembeni egyre gyakoribb kibertámadások elleni védekezés az informatikai hátteret biztosító magáncégek kezében van. A döntéshozók hozzá nem értése és a digitalizáció irányításának hiánya az állami szerveződésben—nincsenek digitalizációért felelős miniszterek, akik akár egymással egyeztetve koordinálhatnák a régió digitális fejlődését—lemaradást eredményezett a jogi háttér megalkotását illetően. 

Ahhoz, hogy a 3TK digitális pillére is tényleges eredményeket érhessen el, először arra van szükség, hogy a digitális infrastruktúra területén létrejöjjön az intézményesedés és koordináció a tagállamokon belül.

A régió jövője

A 3TK hosszú távú fejlődési lehetőségeket kínál Kelet-Közép-Európa országai számára, a közlekedési, energetikai és digitális infrastruktúra fejlesztése nemcsak a gazdasági növekedést támogatja, hanem a régió politikai és stratégiai helyzetét is megerősíti. Ahhoz, hogy a régió országai valóban kihasználják ezeket a lehetőségeket, elengedhetetlen a hatékony együttműködés és a megfelelő források biztosítása.

A következő évek során a Három Tenger Kezdeményezés projektei nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Kelet-Közép-Európa felzárkózzon Nyugat-Európához, és fontos szereplővé váljon a globális színtéren is. Ha a régió országai képesek lesznek sikeresen együttműködni és végrehajtani a tervezett beruházásokat, akkor nemcsak a gazdasági fejlődésüket vehetik saját kezükbe, hanem politikai alkupozíciójuk is megerősödhet, és nagyobb súllyal szólhatnak bele az európai és nemzetközi döntéshozatalba.

Egy nép életében talán a legfontosabb kérdés, hogy kik vagyunk. Nem tudnánk megválaszolni anélkül, hogy elsőnek arra találnánk választ, hogy honnan jöttünk, hol vagyunk és hová tartunk. Ebben az adásban a honnan jöttünk kérdéséhez szeretnék közelebb kerülni, és ahhoz, hogy egyáltalán mennyire tudjuk, mennyire érdemes megismernünk a múltunkat.

Mikortól beszélhetünk magyarokról? Ez egy ízig-vérig modern címke, vagy lehet megfelelőt találni ennek régebbről is akár?

A név az biztos, hogy eléggé régóta megvan. Milyen rég, azt nem tudjuk természetesen. Az első lejegyzések azok valahogy a IX. század végéről, X. század elejéről vannak, amikor ez a szó már tényleg egy közösségre vonatkozik. Hogy ennek pontosan mi a tartalma, azt nem igazán tudjuk, jelent-e nyelvi közösséget például, egyáltalán magyar nyelvű közösséget jelöl-e, nem világos. Az világos, hogy van egy entitás, ami magyarnak tekinti magát, és azzal folyamatosak vagyunk, annak a leszármazottai vagyunk mi is, de hogy az közben milyen változásokon ment esetleg át, vagy hogy mik a stabil elemei, bonyolult kérdés. Az biztos, hogy a tudatfolyamat az megvan. Van egy folyamatos magyarságtudat, változik ennek a magyarságtudatnak a tartalma, a kifejező eszközei, a szimbólumai, ezek változó dolgok. Pontosan mi volt akkor, azt nem tudjuk, de nagyjából eddig lehet visszavezetni.

Mikortól beszéltünk magyarságról, van egyáltalán ilyen pont, amikor már el lehet választani azt, hogy pre-magyarok és a magyarok?

Nem, ilyen pont nincsen, és szerintem az is egy nagyon nehéz pont, hogy egyáltalán a magyarok hogyan foghatóak meg. Azért különösen nehéz szerintem, mert nagyon erőteljesen a mai, lényegében egy ilyen 19-20-21. századi nemzeteszményben gondolkodunk, amely egy teljesen másféle közösségi felfogás, mint ami korábban volt.

Hogy az a régi, az mióta és milyen tartalommal létezik, az egy nagyon-nagyon nehéz kérdés. Amennyire én látom, azért leginkább politikai entitások szoktak megfogalmazódni, szinte nincsenek olyan népi egységek amikben mi gondolkodunk. A magyarul beszélők és a magyar tudatúak köre, az nem feltétlenül van a régiségben. Magyarul beszélők köre van, de az egy fiktív kör, amit mi tudnánk körberajzolni, ha tudnánk, hogy hol vannak ezek az emberek, de hogy ők egy csoportnak tekintették-e magukat, azt nem tudjuk, és én egyáltalán nem volnék abban biztos, hogy minden magyarul beszélő tényleg magyarnak is tekintette magát, egy közösségnek tekintették egymást valaha is. Nekem inkább úgy tűnik, hogy létrejönnek politikai egységek, akár nagyon embrionális politikai egységek, és az abba tartozók kezdik egymást a közösség tagjainak tekinteni, annak van egy neve, ami aztán majd állandósul rájuk. Ezek így nem nagyon esnek egybe, de mi ezt sem tudjuk megfogni, fogalmunk sincs, hogy mióta létezik olyan közösség, amelyik magyarnak hívja magát.

A közösségnek az eredetét honnan érdemes elkezdenünk kutatni? Akadnak olyan pontok a történelemben, ahol tudunk szűkíteni, hogy ez az a csoport valószínűleg, amiből mi lettünk?

Én azt gondolom, hogy nem tudunk szűkíteni, nem tudunk Ádámtól, Évától kezdeni, hanem visszafele tudunk lépegetni az időben. Megfogjuk azt a pontot, amikor tudjuk, hogy na ezek akkor a mi elődeink, és onnan próbálunk valahogy az időben hátrafele, a még régebbi múltba visszakövetkeztetni, megtalálni a még régebbi gyökereket. Hát ez elég nehezen megy, ezzel azért a kilencedik század elején nem nagyon látunk.

Van értelme egyáltalán rokonságról beszélni, rokon népekről? Többen szóba hozzák, hogy finnugor rokonság, türkök vagyunk, ázsiai nép vagyunk, nem ázsiai nép vagyunk, pontosan mi alapján érdemes identitátást meghatároznunk?

Az identitásunk az az, amit belerakunk. 300 évvel ezelőtt a Himnusz nem volt benne az identitásunkban lévén, hogy nem volt Himnusz. 1956 nem volt meg a Trianon előtti Magyarországon, mert még nem volt '56, miközben ma az az identitásunk része. Az identitás az folyamatosan változó dolog, ilyen szempontból egy nehéz kérdés. Persze, érdemes nyomoznunk, amennyire csak tudunk, nyilván erőnkhöz képest próbálunk minél hátrább lépni, és azt gondolom, hogy ennek van is értelme, mert valamit hozzátesz az önképünkhöz, bár olyan rettenetesen sokat azért nem tesz hozzá. Az, hogy egy lépéssel előbbről látom a magyarság történetét, vagy későbbről, az valójában nem olyan igazán meghatározó, mert a meghatározó pontok megvannak. Az államalapítás, már hogy az első állam létrehozása valahol Etelközben, a beköltözés a Kárpát-medencébe, a kereszténység felvétele, ezek a magyar identitás talppontjai most. A lényeges pontok megvannak. Nem gondolom, hogy ilyen iszonyatosan nagy és döntő dolgokat ki lehetne mutatni.

A rokonság kérdés valójában egy fikció. Kit tekintünk rokonnak, és miért tekintjük rokonnak? Nagyon sokféle rokonság van. Vannak népek, akik biológiailag semmilyen szinten nem rokonok, de nyelvileg igen, és azért az identitástudatukban is van rokonság, simán rokonnak tekintik magukat. Vannak olyan közösségek, amelyeknek a nyelve nem azonos, és mégis rokonnak tekintik magukat. Vannak olyan népek, amik kulturálisan és nyelvileg is nagyon hasonlóak, aztán mégis darálják egymást. Szóval, hogy mi van ebben a rokonságban, ezt érdemes időnként tisztázni, hogy a finnugor rokonság az ugye úgy értendő, hogy ez a finnugor nyelvrokonság. Nyelvileg igen rokonai vagyunk a finnugor népeknek, mert a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Ez egy nyelvrokonság, de pont ennyit jelent.

Ugyanilyen rokonság az, hogy a nyugati keresztény kultúrkörben élünk, és ilyenformán mindenki, aki a nyugati keresztény kultúrkörben él, az egy kulturális rokonunk, mert velük vagyunk egy csomó szempontból a legközelebbi kapcsolatban, hiszen rengeteg közös hagyományunk van, bármilyen nyugati típusú keresztény közösséggel van kapásból egy csomó közös dolgunk, ami már egy ortodoxszal sincs meg, pedig azok is keresztények, mégis egy teljesen másfajta világlátás, egy másfajta berendezkedés van náluk, másképpen állnak hozzá a dolgokhoz. A nyugati kereszténységen belül is sokféle különbség van, de akad számos közös dolog, amitől egyfajta közösségi tudatunk van azokkal a népekkel.

Hasonló kulturális rokonságot mondhatunk a sztyeppe régió fele, mondván, hogy a nomád világból jövünk, nomád öröksége van a magyarságnak, aminek természetesen ma már lényegében nincsen nyoma, organikusan megcsinált, feltámasztott nyomai vannak, de a tudatunkban él, hogy onnan jöttünk.

Nagyon sokféleképpen lehet valakinek a rokonának lenni, de hogyha meg a biológiai rokonságot néznénk, genetikai rokonságot, akkor a szlovákok a legközelebbi rokonaink valószínűleg. A rokonságkeresés nagyon-nagyon érdekes dolog, ezért dobálózunk vele nagyon lelkesen, de hogy mit is kéne, hogy jelentsen, azt nem tudom, és valószínűleg azért sem éleződik ki a kérdés, mert nem nagyon, furán vannak nekünk rokonaink, vagy bárhogy is rokonnak tekinthető népek. Nem élezzük ki ezt a kérdést, ezért aztán pontatlanul, elmosódottan használjuk a fogalmat. Nagyon vágyunk rá, hogy legyenek rendes rokonaink, de mivel nincsenek, ezért nem is nagyon értjük, hogy mit kéne ezalatt érteni. Tisztázatlan dolog igazság szerint, hogy mire is vágyunk.

Egyfajta társadalmi konstrukció, melyet inkább a politika, mondhatni legitimizációnak használ, vagy azért ennél többről van szó?

Teljesen egyértelműen tudati konstrukció, de szerintem nem a politika csinálja, a politika inkább ezt használja. Ez egy csomó mindenből áll össze, kisebb és nagyobb folyamatoknak az eredője, az összessége valahogy mutat valamerre, és azt lehet egy kicsit erősíteni. Gondoljunk bele, hogy mondjuk a finnugor rokonságot, mint ténylegesen rokonságot, a nyelvrokonságon túlmutató dolgot azért a politika nagyon hosszú ideig nagyon keményen tematizálta. Tudományosan, ismeretterjesztésben, mindenhol ez ment, és valójában nem ment. Egyszerűen nem érzünk a finnugor népekkel rokonságot.

Tudhatjuk az agyunkkal, hogy nyelvrokonok vagyunk, de meghallunk egy bármilyen finnugort beszélni, egy hangot nem értünk belőle. Miközben ha az ember magyarként megtanul olaszul, és hall egy spanyolt, akkor öt perc után érzi az azonosságot. Lehet a kapcsolatot érezni, de nekünk nincs ilyen élményünk a finnugor népekkel, pedig ott volt mögötte a pénz, paripa, fegyver, politika, minden és mégsem sikerült összehozni.

Mélyen zajló folyamatok a közösségi tudatban, amiket lehet valamennyire módosítgatni, de olyan nagyon nem, ez egy nehezen, lassan mozgó valami. Az, hogy benne vagyunk a nyugati keresztény közösségben, az a tudat egyszerűen nagyon be van épülve. Az egész török hódoltság 150 éve nem volt képes kiölni a hódoltságban élő magyarságból, hogy mi a nyugati keresztény világhoz tartozunk, ahogy a szocializmus sem tudta elmagyarázni, hogy mi keletre tartozunk. Mert mindenki tudta, hogy nem ott van a helyünk, teljesen világos volt. Abban a pillanatban, hogy lepattant ez a fajta kényszer, vissza is tértünk a nekünk megfelelő helyre.

Ahogy egyébként azt, hogy a kelettel dolgunk van, sem a XIX-XX. század találja ki, hanem mindig is megvolt a magyarságtudatban. A nemesi tudatban benne volt, a krónikáinkban benne volt, amiket újranyomnak, újraírnak folyamatosan. Ez egy folyamatos tudás, hogy nekünk van egy sztyeppei hátterünk, ugye szkítának nevezik ezt a régiségben, egy ilyen típusú hátterünk, melyek sehogy se újdonságok, ezek megvannak, csak lehet, hogy egy kicsit másképp fogalmazódnak meg, másképp éljük át, más szimbólumokat használunk rá, de én azt gondolom, hogy alapjában ezek lassan mozgó dolgok.

Mennyire van értelme azt mondani, hogy magyar nép, szlovák nép, mennyire politikai, mennyire valódi, mély tudati közösség?

Mostmár mindenképpen tudati közösség. Teljesen egyértelmű, egyébként elég gyorsan ki tud alakulni, hogyha arról van szó. Nagyon érdekes, hogyha megnézzük a közép-ázsiai török népeknek a példáit, akkor ők az orosz hódítástól tulajdonképpen a Szovjetunió létrejöttéig a saját törzsi, nemzetségi, esetleg kánsági rendszerükben éltek, és utána a szovjet komisszárok csináltak belőlük népeket.

Egyszerűen egymás mellé toltak különböző közösségeket, és azt mondták, hogy innentől ti vagytok a türkmének, ti vagytok az üzbégek. Az a közösségi tudat abban a formában nem volt meg addig. Ha volt is valami, az nem eme a csoportokat rajzolta körül, nem így tartoztak össze.

Türkmenisztán, 100 éve, és ma már nagyon kemény, erős türkmén tudat van. Azok az emberek, akik Türkmenisztánban élnek, azok boldogan Türkmennek tekintik magukat, miközben egyébként az anatóliai törökök is türkménnek tekintik magukat, csak nekik az atatürki Törökországban lett más jellegű türk tudatuk, ami nem olyan, mint a türkmén tudat, a mai Törökországra korlátozódik. Alapvetően persze van ennek egy kiterjesztett változata is, de az országhatár, az országhatáron belül élők közössége az nagyon meghatározó ilyen szempontból. A politikum az eléggé jól meg tudja ezt csinálni, nem is alapvetően a szimbolikus, hanem a gyakorlati térben. Aki egy politikai közösségben él, annak egyszerűen együtt kell működnie, közösen kell cselekednie, közösek a problémái, ugyanúgy kell adózni, ugyanazokat a jogokat kell követni.

Az egész élet, a mindennapi élet ugyanabban a keretben zajlik, mely nagyon erős közösséget alkot azokhoz képest, akikkel nem azonos keretben zajlik. A politikumnak ebben nagy szerepe van, mert le tud határolni csoportokat. A kereteken belül levő csoportokat egyébként képes egységesíteni, nem feltétlenül, de vannak ilyen tendenciák jól láthatóan.

Ha elég hosszú ideig össze van zárva egy közösség, akkor ki fog alakulni a közösségi tudat. Láthatóak olyan néptöredékek a világban, akik világosan a magyar közösség tagjai voltak mondjuk a IX. században, de ők nem azok, akik idejöttek, hanem mások, nincs magyarságtudatuk abban az értelemben, ahogy nekünk. Nincs országuk, nekünk van, illetve van egy magyarságtudatunk is. Az a tudatfolyam, ami máig jön, az a IX. században egészen biztosan egy nagy megszilárdító erőt kap azzal, hogy létrejön a magyar fejedelemség.Létrejön egy strukturált, tényleg láthatóan működő állam, ami üzemel, ami egybetartja ezt a közösséget, amibe aztán rengetegen beköltöznek még, meg ki is szakadnak belőle. Ettól függetlenül létrejön az a folyamat, hogy mi itt egy valami vagyunk, egy közösség vagyunk, mely máig igaz.

Ez a tudati folyamat nem azonos a biológiai folyamatokkal. A tudati folyamatban bármilyen beérkezőbe tud kapcsolódni, hogyha ő elkezdi magát magyarnak tartani. Teljesen mindegy, hogy mondjuk a monarchia idején egy sor szlovák vagy román elmagyarosodott, és a következő generáció már magyarnak tartotta magát, senki nem kételkedik benne, hogy ezek magyarok, vagy ahogy a második világháború után a magyarországi németség elmagyarosodott. Senki nem vonja kétségbe a magyarságukat. Másik tendencia, ugyanígy ki is lehet szakadni. Az emigráns magyarok jelentős része, ha maga magyar is, de már a leszármazottaiban az unokáik biztos nem magyarok, legfeljebb egy érdekesség, hogy a nagyszülők magyarok voltak. Ez ilyen, érkeznek bele emberek, kiszakadnak belőle emberek, de a tudatfolyam az azonos. Valójában ebben az értelemben beszélhetünk szerintem magyarságról.

Mennyire releváns a több ezer éves őstörténetekből levonni következtetéseket?

Lényeges, mert a működésünket a világban, tehát azt, hogy a világot hogy nézzük, azt tudati folyamatok határozzák meg. Tehát ha valaki egyszerűen csak azzal, hogy magyarul beszél, azzal már bekerül egy olyan gondolati térbe, ami nagyon sok mindent meghatároz, egyszerűen lehatárol minket a környezetünkről. Gondoljunk bele, hogy mondjuk egy szlovák nem úgy van lehatárolva lengyelekről, csehekről, mint mi vagyunk mondjuk az osztrákokról vagy a szerbekről. Az a határ egy könnyebben átléphető határ, persze tudatilag nehezen átléphető, de például a nyelvi korlát sokkal kisebb. Nálunk iszonyatos méretű nyelvi korlát van. Ráadásul van egy elég speciális, elég különös nyelvünk, ami erősen befolyásolja a gondolkozási struktúránkat, a képalkotó képességünket. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a magyar nyelv az befolyásolja a magyar gondolkodást. Ami ilyenformán egy elég speciális dolog, mert még hasonlót se nagyon beszélnek a környéken.

A magyar kultúra, ami a nyelvéből fakadólag szintén elég speciális, nagy kultúra, aminek megvannak a sarkalatos termékei, megvannak a sarkalatos kifejeződési formái, amit hogyha valaki magyar, akkor elsajátítja. Nem úgy sajátítja el, hogy bele kell verni, hanem beletanul tulajdonképpen azzal, hogy itt él, hogy hogyan oldunk meg egy problémát, vagy akár, hogy mikor vannak az ünnepeink. Szerintem még az is mindegy, hogy valaki tudja-e, hogy március 15-én pontosan mi történt. Elég az, hogy tudja 15-e az ünnep, és piros-fehér-zöld zászlóval megyünk valahova. Már ez is valamit befolyásol azon, így is lehatárolható a magyarság, hogy mi azok vagyunk, akik március 15-ét megünnepeljük. Senki nem ünnepli meg a környékünkön március 15-ét. Nagyon komoly dolog, ez most triviálisnak tűnik, de vajon hányan tudják most kapásból megmondani, hogy az osztrákoknak mi az ő március 15-éjük, amikor ők nem mennek dolgozni, és boldogok, hogy osztrákok. Én nem tudom például.

Azt hiszem, hogy nagyjából elég sok népről elmondhatjuk a környéken. Aki nincs közvetlen kapcsolatban ezekkel a csoportokkal, az nem fogja tudni, mert nem, mert az annak a közösségnek a sajátja. Nekünk is megvannak a sajátjaink, amik így befolyásolnak, úgyhogy egyáltalán nem elhanyagolható dolog. Nagyon érdekes, és tulajdonképpen több figyelmet érdemelne, hogy Magyarország az összes történelmi nyűgével együtt ezer éven keresztül mégiscsak egy Kárpát-medencei nagy és időnként gyengébb, időnként erősebb ország volt, mikor éppen mi volt a történelemben, de a helyzetéből kifolyólag viszonylag nagyobb léptékben gondolkodott az elit, meg aki egyáltalán gondolkodott a közösség történéseiről, az minimum Kárpát-medencében, ha nem nagyobban gondolkodott. Ez most is megvan, dacára annak, hogy már 100 éve a trianoni Magyarországon élünk. Nem tudunk másképp gondolkodni, mert a történelmünk az Kárpát-medencei történelem. Akárhogy, a kisebbségek ott vannak a határon túl most is, mindenképpen kell nagyobban gondolkodnunk. Egy szlováknak nem kell nagyban gondolkodnia ilyen szempontból. Nekünk olyan kulturális gyökereink vannak, amik például kijelölnek ilyen mezőket, hogy hogyan állunk bele a világba.

Hogyha az őstörténeteket kutatjuk, például Lehel kürtje történetét kanonizáljuk, az mennyivel járul hozzá ahhoz, hogy a jelent megértsük. Ez bizonyítható-e, mennyire fontos a kultúránkban?

A jelen megértése szempontjából lényegtelen. Abból hogy Lehel agyonütötte a német-római császárt, akit nem ütött agyon, ezt tudjuk, a mai életünkre vonatkozóan konkrétan nem következett semmi. Ez egy szimbolikus történet. Az egész történelem az valójában egy csomó szempontból egy szimbólumgyűjtemény arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene viselkedni, vagy hogy mások mit csináltak. Nyilván egy ilyen régi történet nem abban fog segíteni, hogy konkrétan mit csináljak egy adott helyzetben, mert az egy teljesen másik helyzet volt.

Közvetlen tapasztalatot nem fog adni, egy attitűdöt tud adni. Egy csomó ilyen történetünk van. Nekünk vannak a vereségeink. Hihetetlen mennyiségű vereség van a tarsolyunkban, sokkal több vereség van, mint győzelem. Nem szoktunk ezen gondolkodni, de mi folyamatosan a vereségeinkre emlékszünk, és azon kesergünk, hogy milyen rosszul jártunk, de mégis itt vagyunk. Oké, hogy vereséget szenvedtünk, de ezek szerint mindig talpra álltunk belőle valahogy. Mindig rossz volt, nagyon rossz a mohácsi vész, meg nagyon rossz Trianon, meg nem nagyon rossz, meg a tatárjárás, de mi itt vagyunk, továbbra is itt vagyunk, tehát ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy oké, volt vereség, de talpra tudtunk állni. A vereségeknek az az üzenete, hogy utána viszont talpra állunk. És akkor ez már egy üzenet. Tehát azért ez egy komoly dolog, hogy ebbe lehet kapaszkodni, hogy az elődeink is talpra álltak, mi is talpra fogunk állni.

Lehet vereséggel is eredményt elérni. '56-tal el lehet érni azt, hogy utána Kádár-rendszer legyen, és ne egy sztálinista rendszer, hogy mi legyünk a legvidámabb barakk. Ez egy eredmény ezen a szovjet blokkon belül. Ugyanez 1848-49, mely elbukott, csak hogy legyen egy kiegyezés, ahhoz kellett. Rengeteg ilyesmi van, Rákóczi nyolc évig küzdött, a török háborúk után egy kivérzett ország még beleáll, és nyolc évig még jobban kivérzik. Tényleg egészen elképesztő, ami a Rákóczi-kor végén van Magyarországon lepusztultságban, leromboltságban borzalmas, de 30 év török háború után szörnyű. Na de az egész ahhoz kellett, hogy Magyarország mégiscsak független ország legyen, ne a Habsburg tartományoknak a sorába illeszkedjen be, hanem a Habsburgok, mint magyar uralkodók vezessék az országot, ne pedig mint német-római császárok. Persze ezek vereségek, és nem azt a célt érték el, ami ki volt tűze a zászlóra, de nem kicsi eredményeket értek el. Ez mind benne van a kulturális tudásunkban. Mi ilyeneket hordozunk magunkban a történelmünkből, és ezek azok, amikkel megyünk előrefele.

Másfelől én azt gondolom, hogy a történelem egy csomó szempontból arra is nagyon jó, hogy meg tudunk érteni másokat, már ha akarunk, bele tudunk gondolni, hogy mi történt velük, és akkor egy kicsit empatikusabbak leszünk másokkal. Például ez egy teljesen létező lehetőség, történelmet lehet használni, de nem egy ilyen közvetlen felhasználásról van szó, ez nem a tőzsdeindex.

Mennyire lehet azt mondani egy történetre, egy tudásforrásra, hogy történelem, mennyire lehet mondani azt, hogy mese? Hol kezdődik az elválasztás, és baj-e, hogyha meséink vannak egy idő után csak?

Valamilyen szinten el lehet azért ezt választani, és hogy baj-e. Bajnak nem baj, csak tudni kell, hogy az mese. Tudni kell, hogy melyik dobozban van, és én azt érzem, hogy ha valamiről a pillanatnyi legjobb tudásunk szerint azt tudjuk mondani, hogy ez így tényleg történelem, az a történetnek ad egy plusz erőt. Egy valós történet az mindig erősebb, mint egy fiktív történet. Egyszerűen az, hogy ez megtörtént, az sokkal erősebbé teszi a történetet, mintha csak elképzelem. Úgyhogy igen, ennek van ilyen szempontból jelentősége, és a 9. századról, ahonnan el tudunk indulni, már olyan állításokat tudunk tenni, amire nagyjából azt lehet mondani, hogy ez azért úgy vállalható, védhető. Korábbról is vannak történetek, csak aztán nem tudjuk értelmezni, hogy mi van, mi áll egy történet mögött.

És ide azért érdemes befűzni még egy dolgot. Ez ugye a Vihar kapujában effektus, Kuroszavának a kiváló filmje, hogy ugyanazt a történést különböző emberek teljesen különbözően élik meg. Ugye, hogyha egy focimeccsen bemegy egy gól, akkor nagyon nem mindegy, hogy a gólt kapó, vagy a gólt rúgó csapat szempontjából ismerjük a történéseket. Két különböző történet lesz, mert hát ugye különböző dolog történt velük. Pedig a történés maga az ugyanaz. Úgyhogy azért ez a bizonytalansági tényező mindig benne van, hogy azért a történelmet onnan látjuk, ahonnan nézzük. Tehát, hogy a nézőpont nem mindegy. Nem mindegy a nézőpont, és azért ezt is jó tudni, hogy igen, amiben mi nagyon biztosak vagyunk, azt lehet, hogy másképp is lehet látni.

Például Dugovics Titusznál, ha jól tudom, nincsenek megalapozott tényeink, de egy nagyon fontos, tanulságos történet. Van-e esetleg olyan történelmi esemény, ami egyébként nem úgy volt, de egyfajta legendás múltként él?

Ó, hát ilyen rengeteg van, legendás múlt, az bőven van. Bármi, hogy Trianon miért van, milyen összeesküvés-elméletek vannak hozzá, hogy meg lehetett volna-e változtatni, erről a társadalom jelentős része igen intenzíven gondolkodik, több-kevesebb tudás birtokában, és mindenféle elméleteket gyártanak mindenre. Rengeteg ilyen légből kapott történet kering?

Tulajdonképpen az egész történelmünkről, bármiről, ami a történelemben van egy csomó ember azt gondolja, hogy ő erről bármit gondolhat. Ehhez minden joga megvan természetszerűleg, csak azt kell elkülöníteni, hogy ezt megalapozottan gondolja, vagy nem megalapozottan, mert ezt el szokták kenni. Ha valaki összerak egy gondolati konstrukciót, akkor általában annyira elégedett vele, hogy úgy gondolja, hogy az úgy is volt. De nem! Általában, hogyha valaki nem felkészült kutató, akkor ezek a gondolati konstrukciók valójában elég gyengék szoktak lenni ritka kivételtől eltekintve.

Dugovics Titusznál tudjuk, hogy nem igaz, mégis igazként gondolunk rá, ebből vezetjük le bizonyos tulajdonságainkat. Ha így nézzük, miért nem lenne jobb, hogy az egész történelmünket úgy írjuk át, hogy egyébként mi királyok vagy hősök vagyunk?

Azért, mert hogyha nincs mögötte a múlt megismerése az egy nagyon kemény, nehéz megismerési folyamat, aminek megvannak a játékszabályai. Ezt félre szokták érteni, nem a végeredmény van meg, az nincs meg, hanem, hogy hogyan tudom megismerni a múltat. Ennek van egy módszertana. Ez egy szakma, ezt szokták elfelejteni. Az a helyzet, hogy ha bárki bármilyen csodálatos történetet elmesél és valaki odajön, hogy figyelj nem ez van a forrásokban, amit te mondasz, az hülyeség, akkor lehet, hogy elkezd fülbörögni, elkezdi elmagyarázni, hogy neki igaza van, de a hallgatóságának egy jelentős része elkezd agyalni rajta, hogy de lehet, hogy butaságot hallgatok és elkezdek hinni egy olyan dologban, ami teljesen megalapozatlan, és akkor én arra építem a világképemet. Nagyon jól látszik, az őstörténet kapcsán nagyon jól látszik.

Rengeteg ilyen felkent próféta van, aki bárhonnan is, de elmondja, hogy hogy volt a magyar őstörténet, de amikor egy profi odamegy, és azt mondja, hogy jó, ezt most miből gondolod, mert ez teljesen megalapozatlan. Ezek a dolgok úgy szoktak végződni általában, hogy akkor ezek az emberek elkezdenek ordibálni, aztán elmennek, viszont a hallgatóságuk megzuhan.

Ha a történetedre azt mondják, hogy ez mese, ezt te találtad ki, akkor a hallgatóságod le fog csökkenni. Onnan két út van szerintem. Az egyik az az, hogy te vagy valóságot akarsz beszélni. Ugye itt jön be az a pecsét, hogy ha te az igazat mondod, egy valós történetet mesélsz el, az erősebb, mintha fikciót mesélsz. Ezért van az, hogy mindenki azt akarja mondani, hogy ez az igazi történet, mert azzal kap egy plusz erőt a meséje.

Vagy a másik verzió, hogy tessék átköltözni a fikció világába, azt meg úgy hívják, hogy regény, vagy film, mely átkerül a művészet talajára. Akkor olyan minőségben kell csinálni, hogy az emberek azt mondják, hogy az jó. A Feszty-körképen szerintem nincs motívum, ami jó lenne. Az úgy, ahogy van, minden rossz rajta gyakorlatilag, de ettől még egy csodálatos alkotás.

Most már jó párszor láttam, és nem feltétlenül stílusom az, ahogy a XIX. század megfogalmazza ezeket a dolgokat, de azért a Feszty-körkép az a maga módján egy lenyűgöző dolog. Az összességében, ahogy meg van csinálva, akkor tényleg bele lehet állni. Az egy alkotás. Fikció, persze, nem úgy volt a honfoglalás, nem úgy nézett ki, semmi sem úgy volt, ettől még, mint műalkotás, abszolút értékes és jó. Csak nincs rajta az a pecsét, hogy ez a valóság lenne, műalkotás. Hogyha valaki nem tud a valóságról beszélni, ha nincs képessége, akkor költözzön át egy másik területre, és akkor ott kifejtheti a dolgait, és olyan őstörténetet mesél el egy őstörténeti science fictionben, amileyt akar.

Régen nem volt, de most már van magyar őstörténeti science fiction, ez egy létező műfaj. El lehet mesélni. Lehet, hogy még többen is fognak iránta érdeklődni, mintha valaki megpróbálna kvázi valós történelmet mesélni. Ez egy különbség, ám én azt gondolom, hogy a valóságnak van ereje.

Elképzelhető olyan technológiai fejlődés, vagy bármilyen erőforrás növekedés, ami miatt robbanásszerűen még több ezer évre tudunk visszamenni, vagy az igazából az a múlt már végleg elveszett?

Nálunk ez a IX. század, ez a határ tulajdonképpen, ami elé nem igazán tudunk visszamenni. Minden népnek megvan az a határa, ameddig el lehet menni, és utána van egy szürke zóna, ahol lehet nagyon-nagyon bizonytalan állításokat tenni, olyan állításokat, ami valamilyen elemében bizonytalan. Lehet, hogy tudom, hogy mi történt, de nem tudom, hogy mikor, hol, vagy tudom, hogy történt valami, csak nem tudom egészen pontosan, hogy kivel történt. Ezek különböző bizonytalansági fokú állítások, és aztán az egész elmegy a semmibe tulajdonképpen. Várható-e, hogy ezek a falak áttörnek? Az a kérdés, hogy mit akarunk áttörni. Nyilván az őstörténet a genetikától hangos, a genetika nyilván fel fog tudni mutatni egy csomó dolgot, nyilván fejlődni fog. Én azt gondolom, hogy még azért nem rövid az az az út, amire ez igazán használható fegyver lesz a múlt megismerésében.

De szépen látszik, hogy ez intenzíven fejlődik, nagyon komoly munkát végeznek a genetikus kollégák ilyen szempontból, de egy korlát biztos van a dologban, az pedig az, hogy ami így létrejön, az az emberiség genetikai története lesz. Hiszen a genetika a genetikával foglalkozik egészen megdöbbentő módon. A történelem az viszont egy tudati folyamat valójában.

Az, hogy nép vagy közösség, az egy tudati dolog, és nem genetikai dolog, amiről az elején beszéltünk, hogy be lehet tagozódni egy tudati folyamatba, meg ki lehet esni egy tudati folyamatból. A genetika nem írja le ezeket a változásokat. Lehet mondjuk a régészettel nagyon-nagyon esetlegesen és szerencsésen összejön egy olyan együttműködés, ahol olyan szerencsésen egészítik ki egymást, hogy állításokat lehet tenni, csak hát a régészettel is vannak hasonló problémák, hogy az sem írja le a tudati folyamatokat, csak részben, meg nagyon áttételesen. A régészet is nagyon jól fejlődik, ám ezek olyan tudományterületek, amik a múltba mutatnak vissza, és érdemi dolgokat fognak tudni mondani, csak nem fogjuk tudni pontosan megmondani, hogy miről beszélnek. Olyan állításokat fogunk tudni tenni, hogy egy régészeti kultúra, az számos megfontolás alapján könnyen lehet, hogy a magyarok elődeihez kapcsolható. Nagyon nagy dolog ahhoz képest, hogy semmi nincs, de a biztos állítástól azért meg nagyon messze van. Ámbár ha ilyenből sok állítás lesz, lehet, hogy kikerekedik belőle valami.

Aztán van egy másik fejlődési lehetőség, ezt az utat járjuk most mi történészek, hogyha megváltozik a gondolkodási keretünk vagy a szemléletmódunk, akkor lehet, hogy a régóta ismert forrásokban új információkat látunk meg, olyan információs tartalmakat veszünk észre, amiket eddig nem aknáztak ki, vagy nem jól aknáztak ki, nem jól értették, vagy egyáltalán lehet, hogy olyan forrásokat veszünk kézbe, amire régen azt mondták, hogy ez érdektelen.

Azzal, hogy a régészet áttörte azt a falat, ami nagyon sokáig benne volt az őstörténet-kutatásban, hogy a magyar őstörténetet Európában kell keresni az Uráltól nyugatra. A régészet világosan megmutatta, hogy nem, az Uráltól keletre is keresni kell. Ezzel áttört egy tudati fal, ami nagyon keményen gátolta a kutatásokat nagyon hosszú ideig.

Innentől kezdve az a nagy probléma van, hogy irgalmatlan mennyiségű forrás szakadt ránk, amiben keresni kell a magyarokat. A történettudomány is áttört egy falat ilyen szempontból, mert teljesen világossá vált minket lehet, hogy nagyon régóta magyarnak hívnak, csak a környezetünk nem így ismer minket. Egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen szinten is magyarokat kell keresnünk a forrásokból, hanem egy nem tudjuk milyen nevű népet kell keresnünk, vagy közösséget kell keresnünk.

Lehet, hogy el fog jönni az idő, amikor egyszer csak össze fogunk tudni rakni egy történetet egy közösséghez, amiről azt tudjuk mondani, hogy a magyarok elődei. Ez egy olyan közösség, ami csatlakozott a magyar államhoz, magyar tagszövetséghez, alkotóeleme lett a későbbi magyarságnak. Ilyenekre bőven lehet számítani. Azt gondolom, hogy igen, lesz, hogy majd így hátrább tudunk nézni az időben. Most nem olyan régen sikerült összeraknunk egy gondolati vázat, ezek azok, amivel talán egy lépéssel most akkor hátrább lehet látni az időben egy picit. Nyilván ez még egy csomó kutatást fog igényelni, akkor azt megint körbe kell járni egy csomó szempontból, de úgy néz ki, hogy lehet egy lépést hátrálni az időben, ami nagy dolog, melyre nagyon régóta nem volt példa. Meglátjuk, hogy hány ilyen lesz még a jövőben. Majd kiderül.