Reaktor

1861-ben Amerikában a megosztottság soha nem látott méreteket öltött, és az egész konfliktus, a két oldal ellentéte odáig fajult, hogy a fiatal ország két részre szakadt: a rabszolgaellenes Unióra és a rabszolgatartó Konföderációra - bár azt meg kell jegyezni, hogy a valóságban a konfliktus fő oka nem a rabszolgatartás körül forgott. Ezt eddig mindenki ismeri, az amerikai filmekben a történelmi témák között ez a legnépszerűbb. Viszont azt kevesen tudják, hogy

sok magyar, az úgynevezett Kossuth-emigránsok is kivették részüket és hősiesen harcoltak az amerikai polgárháborúban.

Közöttük olyan neveket találunk pédául, mint a világhírű Pulitzer-díj névadója, Pulitzer József!

Kik voltak ők, hogyan érkeztek?

Az 1848-as szabadságharc leverése után sokan menekülni kényszerültek, félve a megtorlástól. Volt egy ország viszont, ahol azok az eszmék, amelyekért a magyarok küzdöttek már megvalósultak, és ez nem volt más, mint az Amerikai Egyesült Államok!

A magyarok élete a polgárháború előtt tagadhatatlanul hányattatott volt. Már eleve pénzhiány miatt gőzhajó helyett vitorlással kellett utazniuk, így az Amerikába tartó út 12-14 nap helyett 43 napig is eltartott, és a vitorlás hajónak is csak a harmadosztályán kaptak helyet. De még az amerikai élet sem ment túl gördülékenyen a magyaroknak. Amerikában ugyanis a társadalom teljesen polgárosodott, senki sem rendelkezett nemesi előjogokkal. Ezeknek az emigránsoknak, ha meg akartak élni keményen kellett dolgozniuk, amihez a magyar feudalizmusban, valljuk be, nem szoktak hozzá. Ráadásul nagy részüknek semmilyen szakmája nem volt, aki pedig rendelkezett bármiféle szakmai képzettséggel, azt gyorsan elkapkodták. 

Reményt hozott nekik a háború

Egyetlen egy dologhoz értettek, a harcászathoz! Így jó pénzkereseti lehetőségként szolgált a polgárháború kitörése. A magyarok nagyja az északi területeken települt le, így a háborúban ezen az oldalon is harcoltak. Bár egyöntetűen elutasították a rabszolgatartást, sőt kifejezetten ellenezték, de a fő ok nem ez volt, sokkal inkább az amerikai demokráciát akarták megvédeni. Azt is meg kell említeni, hogy miért volt annyira népszerűtlen a magyarok körében a déli hadsereg. Nos, ez leginkább a déliek idegenellenességének volt köszönhető. Michael Eagen így fogalmazott: „Az Unió Európa söpredékét küldte, hogy otthonunkra támadjanak, megdöntsék az alkotmányos rendet, s elrabolják tulajdonunkat.”

Az amerikaiaknak is nagy szükségük volt rájuk

Ezek a magyarok már veteránnak számítottak, harcoltak a forradalomban. Ellentétben velük,

az amerikaiak még sosem fogtak fegyvert, innen ered a polgárháborúra az a találó megnevezés, miszerint „az amatőrök háborúja” volt.

Ami a magyarokat illeti, északon két jelentős gárda alakult, melyekben kiemelkedő magyar teljesítményeket találunk. Elsőként a Lincoln Puskások alakultak meg, parancsnokuk Mihalótzy Géza volt. Hatékony stratégiájával nagy tiszteletet vívott ki a neve, ezt a róla elnevezett Fort Mihalotzi is jelzi.
A későbbi, a Garibaldi Gárda volt, mely a 39. New York-i önkéntes gyalogezred magvát alkotta.

A leghíresebb magyarok

Az egyik magyar, Számwald Gyula a hőstetteiért megkapta az USA legmagasabb kitüntetését, a Kongresszusi Becsület Érdemrendet.

Ő segített megszervezni a 8. New Yorki gyalogezredet. Amikor megsérült a piedmonti csatában, akkor csak annyi időre szállt ki a harcokból, hogy az orvosok bekötözhessék a találat érte karját. Ezért a tettéért kapta meg az érdemrendet.

Asbóth Sándor, szintén híres magyar, akinek a háborúban nyújtott jelentőségét az mutatja, hogy leszerelésekor a The New York Times hosszú cikkben búcsúzott el tőle. Zágonyi Károly a springfieldi halálrohamról lett Amerika szerte híres, amikor is csupán 300 katonájával bevette Springfield városát. Az amerikai történelemben híres halálrohamot még egy vers is megörökítette.

Kép: A springfieldi halálroham

A polgárháború kiemelkedő magyar alakja volt még Pomutz György, az iowai magyar kolónia egyik alapítója.

Pomutz alakulata a polgárháborúban tett hősies helytállásáért elnöki kitüntetésben részesült.

Pomutz György nevét pedig egy második világháborús hadihajó, a USS George Pomutz őrizte meg, melyet 1944-ben bocsátottak vízre, és egészen 1970-ig szolgált.

Ezen magyarokról manapság, mind a médiában, mind a történelemkönyvekben túlságosan is kevés szó esik. Pedig emlékükbe lépten-nyomon bele lehet botlani Amerikában, mint például az egykori településen, New Budán, és több katonai emlékművön is találkozhatunk a nevükkel.

Mostanában egyre több kritikus cikk jelenik meg a közösségi médiáról, amelyek ezeknek a médiafelületeknek a demokratikusságával foglalkoznak. Például, hogy az utóbbi hetekben Donald Trumpot letiltották a Twitterről és a Facebookról. Azonban most nem erről kívánok írni. Ez az írás most politikamentes lesz!

Emberek milliárdjai használják a Facebookot, minden napjaink tetemes részét töltjük a kijelzőt bámulva. Ironikusan a közösségi média tele van közhelyes társadalomkritikákkal a közösségi médiáról. Ezek nagyja eléggé egyszerű közhely (bár nem tagadom, hogy van igazságtartalmuk), és pont emiatt az emberek telezúdítják lájkokkal. Illetve a Facebookon mindenki arra panaszkodik, hogy már nem élünk rendes közösségi életet, hanem felfal minket az említett platform.

Én is sokszor azon kapom magamat, hogy egy órát vagy akár órákat töltök el a szó szerinti semmittevéssel.

Görgetem az Instagramot, ahol baromságokat nézek, a rendszer feldob egy videót, amiben valami különleges távol-keleti kaját főznek felgyorsítva, majd egyből bevág egy macskás videót, és aztán azon kapom magam, hogy már fél órája ilyen értelmetlen dolgokat nézek. Ez főleg vizsgaidőszakban szokott előfordulni, amikor pihenésképpen ránézek a telefonomra, viszont ezzel az a baj, hogy fölösleges marhasággal töltöm el az időmet. Ennyi erővel ez idő alatt Xboxozhattam is volna!

De mi okozza ezt, miért nem tudjuk letenni a telefonunkat egy napra?

Lefoglal

Személyes élmény, hogy múltkor fél órát kellett várnom a vonatra, és amikor megérkezett a vonat, és végre felszállhattam, azon kaptam magam, hogy a várakozással töltött fél órában nem unatkoztam. Régebben sokszor szintén fél órát kellett várnom a buszra. Ez a várakozás a buszmegállóban egy örökkévalóságnak tűnt. Csak ültem és vártam. Miben volt más a múltkori eset? A busszal akkor jártam haza, amikor még általános iskolás voltam, és nem volt Facebook fiókom, viszont ma már az okostelefonok révén minden egyes percet hasznosan tudunk eltölteni - vagy mi. A vonatra várakozás alatt ugyanannak a közösségi életnek a szimulációját éltem, mint ha a barátokkal lettem volna, és az a fél óra elrepült.

Az ember elvégre társas lény, nem érzi jól magát egyedül.

A Facebooknak köszönhetően egy másodpercre sem esik ki az ember a közösségi pezsgésből, ez az elsődleges, amiért népszerű.

Beszélgethet a barátokkal, viccelődhet stb. A poénkultúra is átalakult, megjelentek a mémek, amelyekkel nagyon sok mindent ki tudunk fejezni. Még olyan ironikus élethelyzetekből is poént tudunk csinálni, amit szóban nehéz elmagyarázni.

Nem lehet letenni

Amit szintén említettem, hogy folyamatosan dobja fel a tartalmat pl. a YouTube és az Instagram. Természetesen úgy vannak ezek kitalálva, hogy minél több időt tölts rajtuk (és ezáltal minél több pénzt kérhessenek a reklámért, meg, hogy a multi cégek mindent rád sózzanak), ezért az érdeklődési körödnek megfelelően dobják fel a tartalmakat. Amint véget ért a videó, egy újabbat feldob, ami érdekel, és nem túl hosszú ahhoz, hogy kinyomd. A YouTube például 5 másodpercen belül betölti az új videót, az Instagram pedig egyből tovább görget.

A titok, amivel mindenki tisztában van

A YouTube és az TikTok kínálja azt, amire nagyon sokan vágynak: hogy híressé váljanak. Vannak celeb youtuberek, és celeb tiktokerek, akikért emberek rajonganak, akik abból élnek (ráadásul jól), hogy a kedvenc hobbijukat veszik videóra.

Úgy élnek, mint a hírességek, felismerik őket az utcán, az emberek autogramot és közös fotót kérnek tőlük.

És meg kell jegyeznem, a celebbé váláshoz itt nem feltétlenül követelmény a tehetség. Ezeken a felületeken bárki sztár lehet, bármi cenzúra nélkül. Bárki csinálhat videót, nincs egy moderátor, aki azon az alapon tagadja meg a videó feltöltését, hogy ez „nem fog elég nézettséget generálni”. Ugye mindenkinek jár az a bizonyos tizenöt perc hírnév. 

Péntek este 10 óra. Ilyenkor „békeidőben” a fiatalok egy jelentős része valahol házon kívül tartózkodik, míg mások nyugodtan isszák a megérdemelt sört a munkahét fáradalmaira. Most más a helyzet, a korlátozások következtében mindenki otthon, nagyobb a kísértés arra is, hogy az okoseszközökhöz nyúljanak, esetleg hírportálokat kezdjenek olvasni. De mit látnak? Sajnos a válasz egyszerű: COVID! 7 magyar hírportál péntek esti friss híreit összehasonlítva az vehető észre, hogy közel 55 százalékban* koronavírussal kapcsolatos anyagok kerülnek publikálásra. Ez persze csak egy este a sok közül, és lekövethető, hogy különböző időpontokban más a hangsúly a koronavírussal kapcsolatos történéseken: Magyarországon csütörtök és péntek reggel (kormányinfó, illetve miniszterelnöki interjú) mind a bal-, mind a jobboldali portálokon erősödést hoz az újdonságok közlése tekintetében, ahogy persze a világban történő komolyabb események (vírusmutánsok megjelenése, vakcinákkal kapcsolatos hírek, tudományos áttörések vagy politikai döntések) is hatással vannak az itthoni hírek intenzitására.

Érdemes azonban egy szombat reggeli időpontot is megtekinteni, ahol hasonlóak az arányok, ugyanis természetesen minden portál szintén a koronavírusnak szenteli a legnagyobb figyelmet, ám azt is úgy, hogy gyakorlatilag kizárólag az esetszámokról, a különböző országok korlátozó intézkedéseiről, a súlyos gazdasági hatásokról, illetve a vakcinák közötti bizonytalanságokról írnak. Tekintsünk meg egy példát: szombat délelőtt került publikálásra egy cikk az Indexen az alábbi címmel: „Ha vége a járványnak, búcsút mondhatunk a filléres utazásoknak”. A cikk a Pénzcentrum egy interjújára hivatkozik, ám összességében csak a negatív részeit emeli ki: ír arról, hogy drágábbak lesznek az utazások, továbbá az aggályokról, hogy már most is szabadon léphetnek be emberek bizonyos országokba (például Mexikóba vagy Tanzániába), illetve hogy jön – az Indexen is már számtalanszor bejelentett – utazási igazolvány, amely következtében „győzött a világútlevél álláspontja” (így nem furikázhat ám majd bárki a nagyvilágban). A cikk azonban nem hivatkozza le azt, hogy az interjúalany elmondása szerint a légitársaság és célország szabályaitól függően akár egy PCR teszt is elég lehet az utazáshoz, ahogy azt sem, hogy a WTO és WTTC teljesen ellentétesen áll hozzá a kérdéshez, miközben természetesen a szerző nem egészíti ki az ügyet azzal, hogy még az Európai Unión belül sem született konszenzus az oltásútlevél kapcsán.

Nem gondolom azt, hogy a médiának el kellene „titkolnia” a koronavírusról szóló híreket – a negatívakat sem – , ugyanis mindannyiunk életét meghatározza a jelenlegi helyzet, ami akkor sem tűnik el hirtelen, ha a homokba dugjuk a fejünket. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a különböző hírportálok folyamatosan a leginkább drámai és negatív értelemben figyelemfelkeltő kérdésekről írnak, a médiumok működésének meghatározó faktora pedig lassan egy éve egyetlen dolog: a koronavírus-járvány.

Nézzünk két példát a drámaiság kapcsán, mely anyagokat a portáloktól függetlenül egyszerűen azért választottam ki, mert számomra a leginkább okoztak nyugtalanságot. Az első írás a HVG360 oldalán jelent meg a következő címmel: „Dr. Szakmány Tamás: Aki elutasítja az oltást, a tükörben egy gyilkost fog látni”. Bármikor elismerem, hogy az angol királynő által kitüntetett orvosprofesszor százszor okosabb nálam, viszont ez a fajta kommunikáció elfogadhatatlan: gondoljunk abba bele, hogy a magyar társadalom negyede (ide azok tartoznak, akik a KSH legújabb felmérése alapján biztosan nem kívánják beadatni az oltást) gyakorlatilag gyilkos, csak azért, mert (legyen bármilyen indoka) úgy dönt, hogy egy önkéntes vakcinát nem kíván használni.

A másik hasonlóan nyugtalanító írás több hírportált is bejárt, az idei év második napján kijelentve azt, hogy minden ezredik magyar a koronavírus áldozata lett. A 10 ezer elhunyt mindenképp szomorúságra ad okot (ahogy az is, hogy globálisan már 2.2 millió koronavírusos személy vesztette életét), de egy olyan hipotetikus állapotot tételez fel, ahol az ország népességében nem fedezhető fel dinamika, így teljesen újszerű az, hogy népmozgalmi események zajlanak le. Ha minden ezredik magyar meghalt koronavírusban, akkor mindeközben érdemes arról is beszámolni, hogy évi körülbelül 130 ezer magyar veszti életét, ezen személyek közel fele szív és érrendszeri betegségek, negyede pedig daganatos betegségek következtében, és emellett a járványoknak is van szerepe egy átlagos, nem a mostanihoz hasonló időszakban.

Mégsem jelentek meg vezető hírként olyan írások soha, amelyek azt éreztették volna az új év első napjaiban, hogy talán a következő 365 napban én leszek a 100-ból az az egy, aki már nem ünnepelheti a következő szilvesztert.

Hasonló hozzáállás vehető észre a napi esetek tekintetében, melyek számos portálon külön kiemelve is megjelennek az oldalak különböző pontjain megjelenítve: a magyar emberek többségének valóságában a reggeli első internetes impulzus az, hogy megtudja hány honfitársa halt meg az elmúlt 24 órában a koronavírus miatt. Ezzel szemben valahol a hírek végén esik csak szó arról (esetlegesen), hogy hány ember gyógyult meg (igen, elhunyt január végéig 12 ezer magyar személy, miközben huszonegyszer ennyien vészelték át a vírust), mennyien kerültek le a lélegeztetőgépről szerencsés végkimenetellel, esetleg milyen jó hír fedezhető fel az összes elvégzett teszt pozitivitását illetően – melyekről természetesen csak akkor kapunk hírt, ha veszélyes arányban mutatják ki a vírust.

Az igazi szomorú áttörést azonban úgy érzem, hogy csak a vakcinával kapcsolatos cikkek hozták el. A vírus megjelenését követően – főként a tavaszi időszakban – egyfajta egészségügyi krízist éreztek a legtöbben: az „egyetlen igazi” cél tehát az volt, hogy ne kapják el a betegséget. A médiában megjelenő hírek ekkoriban sok esetben aránytalanul éreztették azt, hogy valójában mindenhol leselkedik ránk a koronavírus, így még az utcára is veszélyes kilépni. Ehhez párosult a számtalan olyan hír, amely a legrosszabb forgatókönyveket jósolta, a legcsekélyebb lazításokat is támadta sokszor teljesen alaptalanul, illetve évekre előre szürke felhők sokaságáról írt. Idővel az egészségügyi veszélyek relatív gyengülésével teret kaptak a gazdasági és társadalmi témában írt cikkek, az elmúlt hónapokban pedig a vakcinával kapcsolatos újdonságok, melyek sok esetben egymással teljesen ellentmondó, csak további feszültséget és bizonytalanságot generáló tartalmakként jelennek meg. Ezek együttese, illetve a vakcinával kapcsolatos túlzó hírek azért is nagyon károsak, mert krízist teremtenek az emberek jövőjét illetően is: mi történik velem ha nem oltatom be magam? Mi van akkor, ha nem jut számomra időben vakcina? Valóban bajom lehet bizonyos vakcináktól? Az oltás tényleg csak néhány hónapig ad védettséget, esetleg lehetséges, hogy még a vakcinával sem kapom vissza a szabadságomat? Itt érezhető a fordulópont:

a média hatására sokan úgy érzik, hogy nem csak a most jelent rájuk fizikai és mentális, vagy épp anyagi veszélyt, hanem a jövő is ugyanolyan – vagy még inkább – rossz lesz, ez pedig nagyon is legitim pánikot okoz, egyfajta egzisztenciális krízisként megjelenve.

A helyzet azért is elkeserítő, mert akarva-akaratlan, de javarészt mi idézzük elő a problémát. Olyan ez, mint amikor folyamatosan dühösek vagyunk a hatalmas tech-cégekre, de továbbra is vásároljuk termékeiket és használjuk a különböző szolgáltatásokat, vagy amikor zavar, hogy egy újabb külföldi gyorsétterem jelenik meg a hagyományos kisbolt helyett, de azért csak beugrunk egy hamburgerre. A híreket mi fogyasztjuk, a kattintásokat mi hozzuk, és nagyon úgy tűnik, hogy mostanság az olvasók többségét csak az ilyen hírek késztetik interakcióra. Sajnálatos módon a már létező ellentéteinkhez egy újabbat párosítottunk, emberek pedig sorozatosan egymást támadják, bántják és nevezik birkának (mostanság igazán trendivé vált ez a fajta sértés) attól függően, hogy valaki beadatja-e a vakcinát vagy sem, miként viszonyul a vírushoz, hogyan képzeli el a korlátozások mértékét vagy a vírust követő időszakot. Jött egy járvány, melyre mindenki reagált, csak sajnálatos módon a társadalom javarésze nem jól Mindenkinek meg van azonban a maga felelőssége. A vírus konkrétan, de képletesen is megfertőzött mindenkit: kár, hogy a média terjeszti azt!

* Január 29-én este 10 órakor a 444, Index, Telex, HVG, Origó, Magyar Nemzet, 24.hu portálok 10 legfrissebb híreit megtekintve született az 54.2 százalékos arány. A portálokon egymástól eltérő mértékben szerepeltek koronavírussal kapcsolatos hírek (24.hu esetében 10-ből 8 cikk volt ilyen, míg a Telexnél csak 4), ám az oldalak többségében a hírek fele koronavírushoz volt kapcsolható.

Kiemelt fotó: INC. Magazine

Fapados járatok, vonat, busz, hajó. Sokszor az utazás folyamata fárasztó lehet, de szerintem most sokan szívesen várnának akár órákat is egy repülőre. Nehéz kérdés a jelenlegi járványhelyzet, hiszen valóban elég ignoránsnak hat az utazások és a nyaralások hiánya miatt panaszkodni, amikor ezrek élete van veszélyben naponta.

Mégis azt látom, hogy az emberek mentális egészségére nagyon ráférne egy kis kikapcsolódás, hiszen ehhez vannak hozzászokva.

 Úgy néz ki még egy ideig várhatunk a korlátlan utazásra, a meglévő repülőjegyeket át kell tenni. Az olcsó fapados társaságoknak köszönhetően már egész fiatal korban elérhetőek a külföldi kiruccanások. Olcsóbban utaztam például Milánóba, mint felnőtt jeggyel Zalaegerszegre. Egy-egy hosszúhétvégés nyaralás akár néhány tízezer forintból is megoldható már, ami egyre több réteg számára teszi elérhetővé a külföldi utazást. Kicsit azt érzem, hogy hozzá lettünk szoktatva a jóhoz, és most nehéz visszakerülni a valóságba. 

 Annyira természetesnek vettük az utazást, hogy most olyan, mintha egy alapvető jogunktól lennénk megfosztva.

Ez messze áll a valóságtól persze, de azért mégis megviseli az embereket. Sokan trükköznek egy kicsit, és olyan országokba mennek ahol nincs karantén kötelezettség, vagy a vírus jelenléte szinte minimális. A nagyobb képet nézve ez is nagyon felelőtlen, hiszen tünetmentes hordozóként nagy veszélyt jelenthetünk a kevésbé fertőzött országok számára. Ha mégis az indulás mellett dönt az illető, nagyon sok mindent kell mérlegelni, hiszen az utazási szabályok folyamatosan változtak. 

 A reptereken megjelentek a tesztállomások, ahol a beérkezők megbizonyosodhatnak róla, hogy valóban nem „hoznak be” az adott országba semmit. Ez egy bizonyos szintig működik, és jó gondolatnak is tartom, de a gyorstesztek megbízhatósága elég alacsony. Pont ezért sok helyen nem elég egy teszt: karantén kötelezettség várja az utazókat. Németországban például jelenleg 10 napot, vagy 5 napot (ha van negatív teszt eredmény) kell karanténban tölteni.

 A sok szabály és a karantén lehetősége az utazók többségét már a tervezésnél eltántorítja. Azok, akik a legkevésbé "bírják" a tiltást, inkább kifizetik a tesztelések költségét, és inkább bevállalják a karantént. Hogy kinek mit ér meg néhány külföldön töltött hét, azt mindenki maga dönti el, viszont nagyon érdekesnek tartom a témához való hozzáállást.

Ahogy a korábban is említettem, kivételes helyzetben lévő generáció vagyunk.

Az EU-n belül elég csak egy személyi igazolvány a határátlépéshez, útlevelet pedig szinte bárki igényelhet. Mindez elképzelhetetlen volt néhány évtizeddel ezelőtt, az utazás még sosem volt ennyire egyszerű. Legyen szó alacsonyabb keretről, vagy egy luxus útról: egy nyaralást ma sok szempontból egyszerűbb megvalósítani mint régen volt. 

Elég csak megkérdezni szüleinket, nagyszüleinket, hogy nekik milyen lehetőségeik voltak fiatalként. A válaszok elképesztőek lehetnek, mindenképp buzdítom az olvasót, hogy kérdezzen a témáról rokonaitól. Balatoni táborok, buszos kirándulások, egy-egy repülőút... Őket hallgatva talán könnyebb elfogadni a jelenlegi korlátozásokat és értékelni, hogy milyen szerencsések voltunk a járvány előtt. Fontos, hogy ne veszítsük el realitásérzetünket napjainkban.

Sokan mondják, hogy szüksége volt a világnak egy kis pihenőre, annyira túlhajtottuk azt. 

Ezért is gondolom, hogy talán nekünk is szükségünk volt erre a szünetre, hogy jobban értékeljük milyen lehetőségeket tartunk természetesnek. Bár most még nem látszik a vége és sokan szinte beleőrülnek az utazás hiányába, mégis tudjuk, hogy egyszer visszaáll majd a megszokott rend. Az még kérdéses, hogy ehhez szükség lesz-e vakcina útlevélre vagy sem, de a következő hónapokban már körvonalazódni fog az új rend.

A maszkok még egész biztosan velünk maradnak egy jó darabig, és a tesztelés is elengedhetetlen kritériuma lesz az utazásoknak. Hogy anyagilag milyen változások lesznek, az még kérdéses. Jelenleg a fapados légitársaságok árai magasabbak a megszokottnál, de a határok ismételt megnyitása változtathat ezen. Nehéz helyzetben érezhetik magukat a külföldi ösztöndíjat nyert diákok, akik esetleg nem utaztak ki a vírus miatt, illetve a távkapcsolatban élőknek, de a családjuktól távol karanténozóknak sem egyszerű ez az időszak. Az biztos, hogy sokan szinte bármit megtennének az utazás fantasztikus érzéséért, így a turizmus újra egy óriási lendületet kaphat majd a korlátozások feloldása után. 

Egy takarékosabb családban is megesik, hogy egy-egy falat a szemetesben landol. Még a legjobbakkal is megesik, hogy elszámolják magukat a bevásárlásnál. Mindemellett tény, hogy az ételpazarlás rendkívül nagy probléma. Magyarország nem tartozik a leggazdagabb jóléti államok közé, de még rólunk is elmondható, hogy

az élelmiszereink egyharmada a kukában végzi, ez kb 1,8 millió tonnát jelent itthon.

Számtalan környezeti kár mellett (az üvegház hatású gázok 10%-át élelmiszerhulladék okozza) ez rendkívül szomorú tény, tekintve, hányan éheznek csak itthon, hazánkban. Ha ezektől az adatoktól már mozgolódik az igazságérzetünk, gondoljunk bele, üzemi szinten milyen kritériumok mentén dobnak ki gyakran nagyon jó minőségű élelmiszereket pékségekben, cukrászdákban, boltokban. A szakadékot kidobott kaja és éhes emberek közt megérezte a Munch csapata, és rövid idő alatt divattá alakította az ételmentést.

Az applikáción keresztül a regisztrált élelmiszerboltok szigorúan véve kidobásra ítélt (pl.:pár órával lejárt az az idő, amit a pultban eltölthetett a szendvics, de még tejesen élvezhető és jó minőségű) élelmiszereket összegyűjtik, meglepetés csomagokat készítenek belőle, majd jóval áron alul elvihetjük a boltból azt a kajacsomagot, amit az appon keresztül lefoglaltunk. Így mi is jól lakhatunk, és az üzlet is nyert, mert mégis csak többet fizettünk, mint a szemeteskuka tette volna. A Facebookon mindenki visszajelezhet, milyen volt a meglepetés csomag (megérte-e, milyen volt a kiszolgálás, stb.), és minden egyes posztra külön reagál a Munch csapata. Vagy együtt örülnek egy sikeresen megmentett ebédnek, vagy elnézést kérnek egy kellemetlenségért, és felveszik a kapcsolatot az adott üzlettel. Utóbbit többségében hatékonyan, hiszen a későbbi posztok a kritika tárgyát képező üzletről már elismerően nyilatkoznak.

A Munch.hu egy platform, amin keresztül éttermek, pékségek, boltok és szállodák kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket. A Munch.hu-val könnyedén tehetsz az ételpazarlás ellen úgy, hogy jókat eszel – jó áron!

-írja a csapat.

A kezdeményezés Budapesten indult, de népszerűségével hamar kinőtte a fővárost, és meghódított több magyar nagyvárost is, mint például Szeged vagy Sopron. Nem csak a lelkes rajongótábor támogatását élvezik a srácok, a Munch.hu megnyerte  klímavédelmi díjat, és 2020 legfenntarthatóbb vállalkozásának nyilvánították őket. Jelölték a csapatot a Highlights of Hungary díjra is, de úgy tűnik, a srácok mindig a megmentett étel adagokra a legbüszkébbek. Kapcsolatban állnak olyan, főleg fiatalokból álló szervezetekkel is, amiknek látszólag nem is az elsődleges profilja a környezetvédelem (MŰSZAK, Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, stb.). Ennek üzenete rendkívül fontos, hiszen

az élelmiszer okosabb felhasználása és a logikusan kivitelezett, nem pánik-hangulatú környezettudatosság olyan össztársadalmi felelősség, ami nagyon nagy részben a mostani fiatalokra hárul.

Az ő gondolkodásmódjukhoz kell szervesen csatolni olyan szokásokat, amik most még jópofák, később viszont már rutin műveletek lesznek. Ilyen például az élelmiszer okos beosztása.

A bővülés folyamata rendhagyó módon a felhasználói közösséghez szervesen tartozó feladat. A "muncsolók" a honlapon található google formon keresztül kapcsolatba lépnek a szervező csapattal, és ha tudnak újabb éttermet, üzletet, ami potenciálisan részt venne a kezdeményezésben, a csapattól kapott gyorstalpaló után gyakorlatilag egyedül elintézhetik a kapcsolatfelvételt, így az érintett városban akár az ő kedvenc üzletükben is hozzájuthatnak a jóval olcsóbb menükhöz.

Számokban kifejezve a srácok 2020-ban 8897 adag ételt mentettek meg a kidobástól (azaz kb 4800 kg élelmiszert), 300 adag ételt juttattak el a rászorulóknak, 120 új vendéglátó helyet csatornáztak be a kezdeményezésbe, ezeket pedig - csak a közösségi oldalon aktív tagokat számolva - kb. 8300 elégedett vásárló látogatja (a rekorder köztük 62 alkalommal csapott le a kedvezőbb árú csomagra).

Alig pár napja, hogy beiktatták az új amerikai elnököt, Joe Bident. Nagyon sokan fellélegeztek, hogy hurrá, megmenekült a Föld, Biden is meghirdette a Green New Dealt. Mindennek hátterében Trump azon intézkedése áll, miszerint kiléptette az Amerikai Egyesült Államokat a Párizsi Klímaegyezményből. Trump klíma-szkepticizmusa sokakból ellenszenvet váltott ki, másokban pedig kételyeket támasztott a globális felmelegedés létezésével kapcsolatban. Miért annyira kényes kérdés a klímaváltozás?

Minden nap kapunk rémisztő híreket a médiából, miszerint 50 év múlva már élhetetlen lesz a Föld, a tudósok által becsültnél sokkal gyorsabban melegedik fel a Föld légköre, 1 éven belül teljesen klímasemlegessé kell tenni az egész Föld gazdaságát, hogy visszafordíthatók legyenek a folyamatok stb. Ezekben a hírekben az a legrosszabb, hogy igazak. Erre jó példa, hogy manapság jóformán már nincs tél Magyarországon, karácsonykor a hőmérséklet rendszerint 10 fok fölött van.

De valójában megoldódott minden azzal, hogy Trumpot Biden leváltja?

Joe Biden bejelentette, hogy az egyik első lépése lesz az, hogy visszalép a Párizsi Egyezménybe. Barack Obama léptette be anno az USA-t a Párizsi Klímaegyezménybe, melynek célja, hogy a globális felmelegedést 2 °C alatt tartsa. Ez elsőre nagyon jól hangzik, azonban azt meg kell említeni, hogy a klímavédelemre már korábban is kötöttek egyezményeket, ilyen volt például a Kiotói Egyezmény. A probléma viszont ott kezdődik, hogy bár az államok az egyezmények ratifikálásával elkötelezik magukat a klíma védelme mellett, ténylegesen azonban nem tartják be az ígéreteiket. Kb. mint én, amikor újévkor mindig megfogadom, hogy az idén lefogyok, aztán az év végével megfogadom, hogy „na majd jövőre!”. Az egyezmények megszegését nem tudják szankcionálni (egyszer merült fel, hogy megbírságolják Kanadát a Kiotói Egyezmény súlyos megsértéséért, de Kanada még előtte kilépett az Egyezményből), így teljesen a tagállamok belátására van bízva, hogy tesznek-e ténylegesen bármit is.

Maga a Párizsi Klímaegyezmény sem köti a feleket, sokkal inkább a „kellene” szóra épít.

A legrosszabb az egészben a képmutatás! Politikusok a saját népszerűségük növelésére eljátsszák, hogy nekik mennyire fontos a klímavédelem. Vegyük példának Barack Obamát! Ő a 8 éves ciklusa végén írta alá a Klímaegyezményt, ezzel beírva magát az amerikai történelembe. A baj az, hogy ezt elnöksége végén tette meg, mindezzel a kemény munkát az utódjára hagyva, míg ő tetszelgett a világmegváltó szerepében. A semmittevés legfőbb indítórugója, hogy a legszennyezőbb országok nem akarják bevállalni, hogy a gazdaságukat komoly veszteségek érjék, inkább megölik a Földet, csak a pénz maradjon meg! Trump legalább nyíltan kimondta, hogy nem hisz a globális felmelegedésben, és nem is fog tenni semmit azért, hogy megakadályozza.

Mi nem tetszik ebben a klímavédelemben?

Állandóan az egyénre akarják terelni a felelősséget.

Érezd rosszul magad, amiért műanyag szívószállal szürcsölöd a kólát a mekis pohárból, és  érezd magad rosszul, amiért műanyag zacskóba teszed a krumplit! Nem telik 30 milliós Teslára? Akkor neked nem fontos a Föld jövője! Úgy adnak elő mindent, mintha csak rajtad múlna. Ebben kétség kívül van némi igazság, de ki kell mondani a tényeket, ezzel a politikáról akarják elhárítani a felelősséget!

Használj faszívószálat, ne használj nejlonzacskót! Ezzel az a baj, hogy az egyén szubjektív elhatározásán múlik, hogy zölden él-e vagy sem, és valljuk be, a társadalom 100%-a nem fogja magát elhatározni a zöld életmód mellett. Nagyon sok tudatos fiatalt látok a boltokban, akik megtagadják azt, hogy nejlonzacskóba tegyék a zöldség-gyümölcsöt, és inkább rátapasztják a matricát a gyümölcsre. Megértem, hogy ez megnyugtatja őket, hogy tesznek a jövőért, csak az a baj, hogy ez semmit sem ér! Mert eközben India évente több millió tonna szemetet termel.

A klímavédelem nem egyéni, hanem globális probléma!

Greenpeace

A Greenpeace sem tökéletes! A Greenpeace teljesen szervezetlen, nincs semmi akcióterve a bolygó megmentésére. Petíciókat, kiáltványokat irattat alá, ezen kívül sok rémisztgető videókat gyárt, mellyel az a céljuk, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy mekkora a probléma. Illetve szoktak támogatást is kérni, amiből még több ilyen videót tudnak készíteni. Az sem ritka, hogy installációkat helyeznek ki jól látható helyekre, amivel szintén a figyelmet akarják felkelteni.

Ezzel csak az a baj, hogy a videók semmivel sem járulnak hozzá a globális felmelegedés megakadályozásához.

A fiatalok nagyja ugyanis égető problémának tartja a klímaváltozást. Azaz, ezeknek a videóknak semmi értelme. Ezek a videók nem lélegeznek, nem lesz zöldebb tőlük a bolygó! A klímasztrájkoknak sincs túl sok értelme. Dühös fiatalok, akik aggódnak a felmelegedés miatt, menetelnek az utcán, hogy a kormányok többet tegyenek a klímavédelemért. Ehelyett (vagy emellett) akár faültetési akciót is szervezhettek volna.

A Greenpeace-nél a petíciók helyett áttérhetnének a népszavazásokra vagy az európai polgári kezdeményezésre, mivel a petíciónak egyáltalán nincs semmi kötőereje.

Gondolj csak bele, az EU be fogja tiltani az eldobható műanyagot, így 500 millió embert fog elszakítani a nejlonzacskó használatától. Az emberek ha akarják, ha nem, nem fogják tudni beletenni a zsömlét ilyen zacskókba, vagyis nem az egyén szubjektív belátásán fog múlni! Tehát ezt a problémát csakis globálisan lehet megoldani! Ezért kell európai polgári kezdeményezés, mivel az 500 millió emberre van hatással! Képzeljük el, hogy Magyarország teljesen zölddé válik, 0 károsanyagot bocsát ki, 0 gramm szemetet termel. A 10 millió magyar klímasemlegessége sajnos nem érne túl sokat, amíg egész Kína, a maga 1,5 milliárdos lakosságával semmit sem tesz a levegő megtisztításáért.

Tehát elsősorban Kínában, Indiában, az USA-ban, és az EU-ban kell felsőbb szinten intézkedéseket foganatosítani, vagyis megint csak oda jutunk, hogy ez globális probléma.

A központban a pénz!

Az ok, amiért még nem zöldült át a gazdaság, az nem más, mint a PÉNZ! A nagy multicégeket, a leginkább szennyező országokat (Kína, USA) csak a profit érdekli. Ha a zöldebb gyártás olcsóbb lenne, azonnal áttérnének a zöld működésre.

A klímavédelemben éppen ezért először a gondolkodásmódot kellene megváltoztatni! Például már évekkel ezelőtt volt egy cikk, ami arról szólt, hogy egy fiatal srác biológiailag lebomló, természetes anyagokból készült palackot tervezett, ehhez képest én még mindig PET palackból iszom a kólát.

Nem erőszakos sztrájkokkal, meg a gazdaságra negatívan ható korlátozásokkal kell védekezni, hanem profitálóbbá kell tenni a zöld működést a hagyományos, szennyező tevékenységnél!

Ráadásul mindezt úgy, hogy az eddigi gyártásnál olcsóbb legyen, ne okozzon plusz költségeket, sőt egyáltalán olcsóbb legyen a zöld tároló legyártása, mint a hagyományosé. Az algából készült PET palack esetében például az alga beszerzése olcsóbb lehet, mint a műanyag legyártása. A kormányok is tudnának segíteni, ebben az esetben például azzal, hogy a zöld palackot teljesen adómentessé tennék, míg a hagyományos PET palackra kemény adót szabnának ki.

A Greenpeace foglalkozhatna fejlesztésekkel. Mire gondolok itt? Például végezhetne fejlesztéseket, kutatásokat, amiknek az lenne a célja, hogy hogyan lehetne olyan gyárakat tervezni, amelyek teljesen zölden működnek, vagy olyan erdőparkokat tervezni a gyárak mellé, amelyek semlegesítenék ezen gyárak károsanyag-kibocsátását. De ez nem működik mindaddig, amíg a Greenpeace csak rémisztgető videók gyártásával foglalkozik!

Túlnépesedés

De a legnagyobb probléma, és minden rossz forrása a túlnépesedés! Hiába teszünk meg mindent a Föld kizöldítésére, egyszerűen be kell látnunk, hogy a bolygót nem 7 milliárd emberre teremtették! Képzeljük el, hogyha ugyanígy szennyeznénk a bolygónkat, de csak 1 milliárdan élnénk a Földön! Lehet, hogy nem is lenne globális felmelegedés, a Föld klímája öntisztító lenne. A kevesebb gyár, kevesebb autó annyival kevesebb károsanyagot is bocsátana ki. Tehát elsősorban a túlnépesedést kell megállítani, mivel ha ennél is többen leszünk, lehet, hogy a most tervezett klímavédő akciók semmit sem fognak érni!

A TikTokot sokan ismerjük, de kevesen használjuk. Egyetemistaként nekem, és az ismerőseim nagy részének van, de általában csak azért, hogy trash tartalmakon cringeljünk. Ahogyan legyezgettem lefelé a videókat, a szórakoztató jellegű tartalmak között egyre több nemi identitással foglalkozó TikTokot találtam. Mivel ezt a platformot jellemzően a fiatalabbak és akár gyerekek is használják, kifejtettem egy videóban a véleményemet, mi a gond ezekkel a videókkal:

Napjaink egyik legfontosabb témája ez, bár sokan úgy gondolják ez már lerágott csont. Mint földrajz-történelem szakos gyakorló tanár mondom azt, hogy a mai napig nincsenek tisztában azzal az emberek, mit is tehetünk azért, hogy legalább egy kicsit zöldek legyünk.

A legnagyobb baj alapvetően szerintem a szokás. A környezettudatos nevelésre nem fektetünk elég hangsúlyt, sem otthon sem pedig az iskolában. A gyerekkor sok mindent meghatároz nincs ez másképp itt sem. Itt nem alapvetően a "ne dobd el a szemetet"-re kell gondolni, bár meglepődnénk hány emberre rá lehetne szólni még ezért is az utcán. A

Földünk kizsákmányolását egyszerűen képtelenek vagyunk mérsékelni.

Magunkban kell elkezdeni a változást és mérsékelni azokat az igényeinket, amellyel tönkretesszük az élővilágunkat. Az ökológiai lábnyomunk egy közgazdasági mutató, amely több tényező alapján megmutatja az adott helyen az adott emberi tevékenység mennyire terheli meg a környezetünket. Ti is ki tudjátok számolni a sajátotokat.

Az alábbi linken meg tudod nézni mekkora az ökológiai lábnyomodat:
http://www.kothalo.hu/labnyom/

Itt található a sajátom, jól látszik, hogy lenne még hova fejlődni nekem és a családomnak is. Igen szembetűnő továbbá, hogy mekkora az eltérés a világátlag és a magyarországi között. Ne legyenek illúzióink, ebbe a számításba a fejlődő országok értékei mellett, amelyek lefelé húzzák az átlagot megtalálhatóak olyan globális nagyhatalmak is az első helyeken, mint az USA.

Az élelmiszer pazarlást vizsgálva a 2020-as Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján Magyarországon személyenként kb. 68 kg élelmiszerhulladék keletkezik évente. Ezt az értéket még értelmezni is nehéz, viszont, ha ráállunk a mérlegre akkor jól láthatjuk hogyan aránylik ez mondjuk a testsúlyunkhoz. Amennyiben az Európai Uniót egészét nézzük, ott ez 88 millió tonna kidobott élelmiszert jelent, ami már szinte felfoghatatlan mennyiség.

Egyszerűen nem gondolunk bele abba, hogy egy adott étel, mire az asztalunkra kerül, mennyi környezeti és emberi forrást emészt fel. Ez az étel ugyanaz, amit legtöbbször egy mozdulattal a kukába dobunk. A különböző termékek szállítása és csomagolása mind a környezetünket terheli. 

Akkor mit tegyek?

Sokan azt gondolják, hogy a maradék ételt nem, vagy csak nehézkesen tudja eljuttatni a rászorulóknak. Valójában van erre egy egyszerű megoldás:  https://maradeknelkul.hu/ ennek a linknek a segítségével máris tudunk tenni az embertársainkért és a környezetünkért is. Nagyon sok hasznos tipp és ötletet találtok a fenti linken.

Amikor körültekintőbben bánsz az étellel akkor nem csak véded a környezetet, de pénzt is spórolhatsz. Ez az ábra jól összefoglalja a korábban már leírtakat. 

Forrás:https://maradeknelkul.hu/grafikak/

Ez egy olyan kérdéskör, amire mindenki oda tud figyelni a maga módján, nincs sem korhoz, sem nemhez, sem vagyonhoz kötve. Egy nagyon egyszerű példa erre: ha tudod, hogy neked 10 dkg felvágottra van szükséged, ne vegyél 20-at akkor sem, ha most akciós, mert az esetek döntő többségében a fennmaradó mennyiség egy része a kukába kerül.

Az ételek mellett az italok fogyasztása is létszükséglet [� - a szerk.]. Ezt a legtöbbször műanyag flakonból tesszük vagy éppen alumínium dobozból. Az üdítők egészségtelenségük mellet az előállításukkal, a csomagolásukkal és a szállításukkal is terhelik környezetet.

Amennyiben nem tudunk erről lemondani, akkor gyűjtsük szelektíven az így keletkezett hulladékot.

Érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a készítményeknek kiváló alternatívája a víz. Ezt pedig egyetlen egy műanyag megvásárlásával és rendszeres tisztításával mindig magunknál tudjuk tartani. Az átlagember ezt úgy nevezi, kulacs. Amellett, hogy ezzel csökkentjük ökológiai lábnyomunkat és teszünk az egészségünkért, még az egyéniségünket is ki tudjuk vele hangsúlyozni, hiszen szinte bármilyen feliratot elhelyezhetünk rajta. Manapság sokféle típusú és űrtartalmú közül tudunk választani. Sokkal egyszerűbb, mint cipelni az ásványvizes vagy üdítős flakonokat.

Nem szükséges óriási változásokat hozni az alapvető dolgainkban, és máris nagy eredményeket tudunk elérni közösen. Néhány itt felsorolt dologgal pedig még könnyebbé is tehetjük az életünket. A tudatosság és a fokozatosság a legfontosabb itt is - mint az élet legtöbb területén.

(Kép forrása: ft.com) 

Hosszú évek óta hallani arról, hogy azok a multinacionális, főként persze amerikai, óriáscégek, amelyek digitális szolgáltatásokat kínálnak külföldön, gyakorlatilag élősködnek azoknak az országoknak a fogyasztóin és államain, ahol működnek.  Miközben óriási profitot realizálnak,

tevékenységükért semmilyen adót nem fizetnek, a helyi médiavállalkozások által előállított tartalmakat ingyen használják, ráadásul átláthatatlan és számonkérhetetlen módon kezelik a felhasználóik adatait és szabályozzák azt, mit tehetnek és mit nem a platformjaikon.

Az Európai Unió, az OECD, és számos ország már jó ideje próbál fogást találni az olyan behemótokon, mint a Google, a Facebook, vagy az Amazon. A magyar igazságügyi miniszter nemrég jelentette be, hogy szabályozás készül a digitális óriásvállalatok hatalmának korlátozására.  

De nem csak Európában lépnek a kormányok. A magyar sajtóban már olvashattunk arról, mire készül Ausztrália a big tech-kel szemben. A többfrontos támadás egyik fő aspektusa, hogy

az ausztrál törvényhozók jogszabályban kívánják megakadályozni az online gigászokat, főként a Google-t, hogy önkényesen megoszthassák más vállalatokkal a felhasználók adatait, kivéve, ha azok beleegyeznek ebbe.

Arról is törvényt akar alkotni Canberra, hogy techóriások fizessenek azokért a hírtartalmakért, amelyeket a sajtóból vesznek át gyakorlatilag ingyen, óriási károkat okozva ezzel a hagyományos médiának, saját maguknak pedig óriási profitot generálva. Új-Zéland nem ilyen lelkes, annak ellenére, hogy a 2020-as christchurchi mészárlás élő streamelésének engedélyezése miatt annak idején óriási volt a felháborodás mind a kormányzat, mind a lakosság körében. Az új-zélandi adatvédelmi biztos akkor keresetlen szavakkal „erkölcsből megbukott, kóros hazudozóknak” nevezte a Facebook vezetőit, de a törvényi szabályozás elmaradt. 

Kanada, ezzel szemben, úgy tűnik, hosszú évek laissez faire politikája után lépni fog. A konzervatív National Post online felületén Barbara Shecter foglalta össze a napokban, mely területeken kívánja megregulázni Justin Trudeau liberális kormánya az online óriásvállalatokat.

Az első terület a tág értelemben vett gyűlöletbeszéd visszaszorítására irányul. 

A német szabályozáshoz hasonlóan, még idén télen olyan törvényjavaslatot nyújt be majd a kanadai kabinet, amely kötelezné a közösségi média cégeket a tartalmak folyamatos monitorozására, és az „illegális tartalmak eltávolítására.” 

Illegális tartalomnak minősül majd többek között a gyűlöletbeszéd, a terrorista propaganda, az erőszakos tevékenységek és a gyermekpornográfia.  A kanadai kulturális örökségért felelős miniszter úgy nyilatkozott, a törvény a szólásszabadságot is védené.

Legkésőbb 2022. január 1-el Kanada megadóztatná az országban „digitális szolgáltatásokat nyújtó cégeket.”  Ahogyan Shecter írja, ha ezt pár éve veti fel a kormány, például a Netflix megadóztatásának ötletét, a fogyasztók-választók biztosan felhördültek volna, a megválasztott képviselőik pedig menekülőre fogták volna. A közhangulat azonban erőteljesen megváltozott azóta, és egy ilyen lépés a többség támogatását élvezné. 

Ráadásul nem csak társasági adót fizettetne Kanada a tech cégekkel, hanem arra is kötelezné őket, hogy a Kanadában értékesített szolgáltatásaik után szedjenek be és fizessenek be ÁFA-t. 

Ami a személyes adatok védelmét illeti, a kanadai innovációs miniszter már tavaly novemberben benyújtott egy olyan törvénytervezetet, amely súlyos pénzbüntetésekkel sújtaná azokat az online vállalatokat, amelyek nem tartják magukat az újonnan bevezetendő, szigorú szabályokhoz a felhasználók személyes adatait illetően. Az új kanadai jogszabály korlátozná például a Google, a Facebook és az Amazon személyes adatgyűjtésre irányuló tevékenységét, és teljes átláthatóságot írna elő az adatok kezelésére vonatkozóan.  

A kanadai kormány az ország műsorszórási törvényét, a Broadcasting Act-et is kész módosítani, 1991 óta először, írja Shecter.

Az új szabályozás mindazokat a cégeket, amelyek műsorokat tesznek közzé felületeiken, a kanadai Rádió, Televízió és Távközlési Bizottság, a mi NMHH-nk (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) megfelelőjének a felügyelete alá helyezné. A bizottság azon is dolgozik, hogy Franciaországhoz és Ausztráliához hasonlóan megfizettesse a tech cégekkel az általuk eddig ingyen átvett híreket. 

Bár a két legnagyobb kanadai ellenzéki párt, a konzervatívok és a szociáldemokraták (NDP) sok kritikával illetik a Trudeau kormány jogszabálytervezeteit, hiányolva, illetve kevesellve bizonyos lépéseket, úgy tűnik, összpárti egyetértés van a techcégek megrendszabályozásának szükségességéről.  A Facebook és a Google iránti ellenszenv úgy tűnik, lassan mindenkit egy platformra hoz.    

16 éves koráig nagyon züllött életet élt, és azt mondja, a hitének köszönheti, hogy sikerült maga mögött hagynia azt az életmódot. Hálás azért, hogy minden csapatában jól érezte magát pályafutása során. Úgy látja, sokat javultak a magyar foci körülményei. Utánpótlás-válogatottunk edzője arról is beszélt, hogy nem könnyű feldolgozni azt, amikor már nem ünneplik az embert. Podcast Gera Zoltánnal.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Úgy hiszem, sikeres pályafutásodat jól ismerik a hazai futballszurkolók: hol érezted magad a legjobban: hazai klubban, külföldi csapatban vagy a magyar válogatottban?

Mindenhol remekül éreztem magam. Persze, voltak olyan időszakok, amikor kifejezetten jó volt, és bár akadtak néhol nehézségek is, de összességében nem volt olyan csapat, amelyre így visszatekintve, nem szerettem játszani. Az adott pillanatban mindig örültem, hogy új helyre kerültem és megadatott az a lehetőség, hogy mindig én választhattam. Utólag sem bántam meg egyik döntésemet sem, úgyhogy e tekintetben szerencsésen alakult a pályafutásom.

A profi karriered Pécsről indult, onnan igazoltál a Ferencváros együttesébe, ahol a legnagyobb hazai sikereidet érhetted el. Majd jött a szigetországi küldetés, először a West Bromban játszottál, majd ezt követően a Fulhamban. A magyar labdarúgás akkori viszonyait tekintve, mennyiben voltak másabbak az angliai körülmények?

Óriási volt a különbség. Ha csak a stadionokat nézzük, vagy az infrastruktúrát, elképesztő lemaradásban volt akkoriban a magyar futball. Mostanra azért felzárkóztunk. Ami a játékminőséget, a két bajnokság színvonalát illeti, ugyanolyan jelentős volt a különbség, úgyhogy idő kellett ahhoz, hogy megszokjam az angol foci lüktető játékát, iramát. Bár hozzáteszem rögtön, nem volt nehéz dolgom, mert nagyon jó mentalitású csapatoknál játszottam. Családias, baráti volt a légkör és egy nagyon építő-támogató közegbe érkeztem, amikor 2004-ben Angliába igazoltam.

Éreztél a különbséget az angol és magyar szurkolók között?

Nyilván, az egy teljesen más kultúra. Magyarországon kicsit türelmetlenebbek a szurkolók, meg kritikusabbak. Angliában sokkal barátiasabb hangulatot éreztem. Ugyanakkor a magyar futballszurkolói kultúra is sokat változott, nagyot fejlődött és kifejezetten jó irányba. A magyar szurkolótábor tényleg szereti a futballt.

Ha már Angliánál tartunk, nem mehetünk el amellett, hogy a Fulham együttesével az Európa Liga döntőjében is részt vehettél, ráadásul kezdőként, azonban egy nagyon szoros küzdelemben alulmaradtatok. Hogy tudtad ezt feldolgozni? Nem maradt benned az az érzés, hogy egy nemzetközi kupával szegényebb maradtál?

Igen, rendszeresen eszembe jut. Jó lett volna megnyerni, de hát már az is egy nagy teljesítmény volt a részünkről, hogy egyáltalán bejutottunk a döntőbe. Senki nem várta ezt tőlünk, és a mai napig a klub legnagyobb sikere. Nyilván mindenki csalódott, ha elveszít egy döntőt, de a csalódottságunkat szépen lassan felváltotta egy pozitívabb érzés. Ám bennem még mindig ott a hiányérzet, mivel utólag kiderült, az volt az egyetlen lehetőségem, hogy egy rangos nemzetközi kupát nyerjek.

Jelenleg mint az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ülsz itt velünk szemben. Mit mondjak, egy elég erős csoportba került az U21-es magyar válogatott: Hollandia, Németország és Románia lesz az ellenfelünk. Kérdésem első része arra irányulna, hogy ezek a nemzeti válogatottak az utánpótlás szintjén is ugyanolyan erőt képviselnek, mint a felnőtt válogatottak esetében? Illetve milyen eredménnyel lennétek elégedettek ezen a részben hazai rendezésű EB-n?

Ha megnézzük, milyen helyeken fociznak ellenfeleink játékosai, akkor egyértelmű, hogy fiatal koruk ellenére ugyanolyan erős csapatokban játszanak, mint a felnőttek. Ők topbajnokságokból érkeznek, közben nekünk már az is nagy bravúr, ha a felnőtt válogatottban akad valaki, aki ugyanezen a szinten teljesít. Úgyhogy van különbség, de ezeket a különbségeket le lehet győzni a pályán, nagyobb akarattal, harcosabb hozzáállással.

A futballban szerencsére vannak olyan pillanatok, amikor nem az nyer, aki az erősebb vagy esélyesebb - ezért is gyönyörű játék! Amit mi szeretnénk elérni az Európa-bajnokságon, hogy egy olyan játékkal tudjunk előállni, amire mindenki azt mondja: „ez jó volt, jól nézett ki, és büszkék vagyunk arra, amit elért a csapat!”

Hogy ez eredményekben mit jelent, nem jósolgatnám, de nyilvánvalóan az a célunk, hogy továbbjussunk. Nagyon szeretnénk az első két hely valamelyikén végezni, de ott vannak az ellenfelek, akik kiemelkedőek. A legfontosabb és leglényegesebb, hogy játékosaink közelről megtapasztalják, milyen a nemzetközi topszínvonal és ehhez fel tudjunk zárkózni – ez a cél.

Márciusban lesznek a csoportmérkőzések, amelyeken még biztosan nem lehetnek jelen a nézők. Miként befolyásolja egy labdarúgó teljesítményét, hogy üres stadionban kell játszania?

Nagyon rosszul kezelik a játékosok, hiszen a futball a szurkolókért, a nézőkért van. Az pedig, hogy egy Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország U21-es és felnőtt szinten is, és azon zártkapus mérkőzések lehetnek, ez óriási csapás mindenkinek. Azonban túl kell ezen lépni, és biztos vagyok benne, hogy a játékosaink érezni fogják, hogy otthonról, a tévé előtt egy egész ország szurkol nekik. Bár teljesen más üres stadionban játszani, mint teltházas mérkőzésen, de ezzel talán előnyben leszünk, mert a mi játékosaink azért hozzászoktak ahhoz, hogy kevesebb néző előtt kell focizniuk, míg a topbajnokságokban játszó játékosok esetében ez egy kicsit más. Itt újra elő fog kerülni a mentális erő, hogy ki, miként fog erre fejben felkészülni.

Ha megnézzük a korábban sikereket elért utánpótlás-válogatottakat, akkor eltérő karriereket figyelhetünk meg. Akadnak olyan játékosok, akik fiatalon ott vannak az utánpótlás élén és nagy jövőt jósolnak nekik, azonban a későbbiek során eltűnnek a süllyesztőben, vagy nem futnak be akkora karriert, mint amit előzetesen jósoltak nekik. És előfordul ennek az ellenkezője is, hogy az életkorral egyenes arányban növekszik a teljesítmény. Mi lehet ennek az oka?

Ez egy érdekes és fontos kérdés. Vannak olyan játékosok, akik egyszerűen nincsenek olyan magas szinten, mint ahogy azt gondolják róluk, azt jósolván, hogy ők biztosan nagy csapatban fognak játszani. Vannak olyanok, akiknek nincs meg a megfelelő hozzáállásuk, szorgalmuk, kitartásuk, illetve akad olyan, aki rosszul dönt, rossz helyre igazol, megtörik a karrierje. Azonban olyan is előfordul, aki szimplán szerelmes lesz és elfordítja a fejét valami teljesen más dolog a futballról. Úgyhogy nagyon összetett dologról beszélünk, és nagyon sok mindennek kell passzolnia ahhoz, hogy valaki befussa azt a pályát, amit szeretne.

Utánpótlás korban azért nincsenek még akkora különbségek, de ahogy megyünk a felnőtt futballba, úgy az olló egyre jobban nyílik és egyre nagyobbak a különbségek.

18-19 éves korukra a játékosoknak már nagyon sok helyen kész labdarúgóknak kell lenniük és topbajnokságokban szerepelniük, úgyhogy nem elég az, hogy az embert tehetségnek kiáltsák ki, azért még nagyon sok mindent kell tenni. De minden játékos, minden eset más és más. Hogy valaki miért nem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki, azt részletesebben kell megvizsgálni. Minden esetnek megvan a maga oka, amelyből lehet tanulni.

Említetted a mentális felkészítést. A káros szenvedélyek mennyire jellemzőek a fiatal futballisták körében, gondolok itt a dohányzásra, alkoholra stb. Mi a tapasztalatod?

Ez a probléma a fiatal labdarúgóknál is megfigyelhető, de a sportolók valamilyen szinten védettebbek, mint az átlag fiatalok. A sportolókban van egy korlát, egy ösztönző erő, hogy „nem tehetem meg azt, amit bárki más”, hogyha én egy jó futballista akarok lenni. Ehhez kitartás, fegyelmezett életvitel kell, ami a sportolók döntő többségénél érzékelhető is. Nyilván akadnak kilengések, olyanok, akik ezt nem veszik annyira komolyan.

A veszélyt én inkább abban látom, hogy fiatalon esetleg több pénzt kapnak a futballjukért, mint az átlagember, és ezt miként tudják feldolgozni. Tudják-e kezelni a sztárságot? Van-e mellettük olyan barát, aki segít nekik ebben? Elszállnak-e maguktól, vagy pedig szerények maradnak?

Egy sportoló élete – főleg, ha fiatalon befut – veszélyekkel jár, de ezt a helyzetet egyre jobban kezelik a fiatal futballisták. Akikkel együtt dolgozunk az U21-ben, mondhatom, hogy minden srácnak jó a hozzáállása, elkötelezettek, kitartóak, a kérdés csupán az, hogy mennyi tehetség van bennük és ez mire lesz elég. Befutnak-e, esetleg tudnak majd topbajnokságokban játszani, vagy „csak” úgymond az NB1-ben, ami Magyarországon jó szint. És vajon a felnőtt válogatottban be tudnak-e mutatkozni, ez egy nagyon izgalmas kérdés.

Neked ki vagy mi segített abban, hogy ilyen sikerek után is megmaradj szerénynek és alázatosnak?

Az én életemben mindenképp a hit, ami a teljes változást hozta, hiszen az én gyerekkorom nem egy sportolóéra hasonlított. Nagyon züllött életmódot folytattam fiatalon. 16 éves koromban kaptam egy isteni érintést és attól a pillanattól kezdve megváltozott az életem. Azóta a Biblia útmutatásai szerint keresztényként élek a családommal együtt. Gyermekeinket ugyanígy neveljük, úgyhogy nekem a hit nagyon nagy segítséget adott és ad is a mai napig abban, hogy jól tudjam kezelni a sikert és a kudarcot. A Bibliában ugyanis mindenre megvan a válasz és az Istennel való közösségem mindig kiemelt a problémákból. Bár nagyon élvezetes volt a pályafutásom így is, de nyilván nekem is voltak olyan időszakaim, amikor egy kicsit jobban oda kellett figyelnem magamra, vagy pedig egy jó baráttól kellett egy pofon, vagy egy-két olyan szó, ami helyretett.

Nem vagyok tökéletes, de az a célom, hogy minél jobb apa, férj és jó ember legyek, aki jó példa az emberek előtt – ezek az életcéljaim.

Az is gyakran előfordul, hogy egy játékost a pályafutása elején még nem tartanak akkora tehetségnek, aztán később, idősebb korára befut. Példaként hozható fel Sigér Dávid esete, akit 27 évesen igazolt le a Fradi, míg korábban csak olyan csapatoknál játszhatott, mint a Létavértes vagy a Balmazújváros. Azóta viszont a BL-ben is vezéregyénisége volt a csapatnak. Ennek milyen racionálisan megmagyarázható okai lehetnek?

Ez egy gyönyörű történet. Korábban nem tekintették Dávidot olyan játékosnak, aki akár az NB1-ben is tudna játszani. Ennek az is lehet az oka, hogy a korábbi időszakban nem volt annyira jó, nem voltak olyan képességei, amivel magasabb szinten is megállta volna a helyét. De azt mindenki láthatja, hogy a hozzáállása, a mentalitása egyedülálló, éppen ezért nem adta fel, nem mondta azt, hogy „nem kellek senkinek, ezért abbahagyom a labdarúgást”. Ő szerette, szereti a futballt és mindent annak rendelt alá, hogy játékos legyen. Előfordul, hogy valakiből 17 éves korára lesz befutott játékos, míg mások később érnek be, így később is fedezik fel. A lényeg az, hogy látjuk, a kitartásnak megvan az eredménye.

Nem mehetünk el Szoboszlai Dominik teljesítménye mellett sem, aki elég erősen döngeti a klasszis labdarúgók kapuját. Mi a véleményed, mi Dominik „receptje”, miért sikerülhet neki az, ami egy ideje nem sikerült a magyar fiataloknak?

Dominikra nagyon fiatal korától kezdve odafigyelt az édesapja. Nagyon sok edzésen vett részt és mindenben támogatta a fejlődését. Ha kellett, akkor fegyelmezte is. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy legyen a játékos mellett egy olyan apa, edző, aki tudja terelni, sőt, még ha tehetségével kiemelkedik a többiek közül, akkor se mondja neki, hogy mindent jól csinálsz, mivel nagyon sokat kell még fejlődnöd ahhoz, hogy eredményeket érjél el. És látjuk, Dominik esetében ez megtörtént. Jó helyre került ki a Salzburgba, ott is megkapta a megfelelő képzést és a mentalitása is tudott fejlődni, mindemellett természetesen a képessége is bőven átlagon felüli. Nagyon éretten játszik fiatal korához képest, és megvan a kellő önbizalma, ami néha a nagyképűséget súrolja. Viszont olyan önbizalommal lép mindig a pályára, hogyha épp nem megy neki a játék, vagy ha nem sikerül neki valami 3x, 4x, 5x, akkor is ugyanúgy megpróbálja hatodszorra. Nagyon remélem, hogy a fejlődése töretlen marad, és a Lipcsénél is ugyanolyan meghatározó játékos lesz, mint a Salzburgnál volt. Úgyhogy kívánjuk, legyen egy klasszisunk!

Jól döntött Dominik, hogy a Salzburg után a Lipcsébe igazolt?

Ezt majd az idő eldönti. Most azt kell, hogy mondjam, egy teljesen józan döntést hozott. A Lipcse sokaknak nem tűnik egy nagy névnek, viszont a teljesítményük olyan, mint bármelyik más sztárcsapatnak.

Te is említetted, és külső szemlélőként is azt láthatjuk, hogy az utóbbi években mind klub-, mind válogatott szinten pozitív változáson ment át a magyar labdarúgás. Miben állunk jól és miben kellene még fejlődni?

Az elmúlt két Eb-re kvalifikálta magát a csapat, ez mindenképpen nagy siker. Emellett a Fradi bejutott a BL csoportkörbe, továbbá az Európa-ligába a Fehérvár is. Rendkívül fontos, hogy jó legyen az infrastruktúra, nagyon szép stadionok vannak és most olyan anyagi lehetőségek adódnak az NB1-ben, amiből ide lehet hozni jó edzőket, jó játékosokat, akiktől tanulhatnak a többiek. Továbbá látom, hogy az akadémiákon felnövő fiatalabb generációk közül elég sokan befutnak, jó teljesítményekkel állnak elő, gondolok itt pl. Sallai Rolandra.

Remélem, hogy a fejlődés töretlen lesz a magyar futballban, és ha a következő Eb-re esetleg nem jutnánk ki, az sem lenne akkora tragédia.

A lényeg, hogy fejlődjön a csapat. Azt el kell ismerni, hogy most könnyebb kijutni az Európa-bajnokságra, mint korábban, hiszen megemelték a létszámot, illetve a Nemzetek Ligája is rásegített erre. Viszont, ha megnézzük az elmúlt évek eredményeit, mindenképp láthatjuk, hogy történt előrelépés.

Marco Rossi mind a Honvéddal, mind a nemzeti csapattal kiemelkedő eredményeket ért el. Mi tesz valakit ilyen eredményes edzővé? Szerinted, melyek azok a tulajdonságok, amelyek egy jó edzőből nem hiányozhatnak? Te milyen típusú edző vagy: a Simeone-féle robbanékonyabb vonalat, vagy a Roy Hodgson-féle nyugodtabb stílust képviseled?

Marco Rossi egy kitűnő választás volt, én személy szerint nagyon kedvelem őt. Egy rendkívül szerény, közvetlen edző, aki remekül érti a szakmát, és ami különösen fontos, hogy nagyon tiszteli a magyar futballt, a magyar embereket. Ez látszik az eredményein, hiszen ha ő nem tisztelné ezt a közeget, akkor nem is tudott volna ilyen sikereket elérni. Örülök, hogy a közelében lehetek a mérkőzéseken, ami mindenképpen segíti a fejlődésemet is.

Hogy én milyen edző vagyok? Még nagyon friss ebben a szakmában, úgyhogy jelenleg csak bontogatom a szárnyaimat. Egyelőre még csöndesebb vagyok, de egyre inkább nyílok ki. Nyilván még sok tapasztalatra, rutinra van szükségem, viszont úgy érzem, jó úton haladok.

Emlékezetes jelenet volt, amikor az egyik sajtótájékoztatón Roy Hodgson már befejezte a nyilatkozatát, de az M4 Sport „Gera Zolis kérdésére” azt mondta, hogy erre még válaszol. Szemmel láthatóan jó viszonyt ápoltatok, tartjátok még most is a kapcsolatot?

Igen, voltam kint nála látogatóban még a vírus előtt. Sajnálom, hogy nem tudok menni gyakrabban, hiszen egy nagyon jó emberről és szakemberről van szó. Kiváló volt a kapcsolatunk, kölcsönösen tiszteltük egymást, és szerintem ez a jelenet ezt jól tükrözte. Igazi angol úriemberről beszélünk, aki mindig tudta, mit kell mondania, és bár már nem olyan fiatal, de még mindig nagyon vág az esze. Mondtam is neki, hogy szeretnék ennyi idős koromban ilyen jól kinézni, mint ő.

Marco Rossival milyen a munkakapcsolatod? Generációváltást vitt véghez a válogatottban, egyértelműen számít a fiatalokra.

Igen, jól felismerte, hogy erre szükség van, és akadnak is olyan fiatal játékosok, akiket be lehet építeni a csapatba. Természetesen beszélünk, kikéri a véleményemet. Nagyon jó a kapcsolatunk, valóban sokat lehet tőle tanulni. Örülök neki, hogy ő a szövetségi kapitány, én pedig alatta vezethetem az U21-et.

Bár mondtad, hogy könnyebb kijutni az Eb-re mostanság, mint régen, de mégis mit vársz a felnőtt válogatottunktól a nyári Eb-n? Újra felcsendülhet az Éjjel soha nem érhet véget?

Pontosítanék, hiszen azért nem volt annyira könnyű, főleg, ha az izlandi meccset nézzük. Ott 3 percen múlott a kijutás kérdése, ami jól mutatta a csapat erejét, tartását, és ez nagy teljesítmény volt. Gyenge ellenfelet nem kaptunk, úgyhogy minden egyes mérkőzésen a pontszerzés is bravúr. Jutalomjátékként kell felfognia a csapatnak. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem lehetnek nézők a meccseken ebben a szép, új stadionban. Remélem, addig még változik a helyzet. Mindenképp bravúrra van szükség a győzelmek eléréséhez.

Több sportoló is nyilatkozta mostanság, hogy nem feltétlenül szereti, amit csinál, illetve, hogy az adott sportban csak a pénz motiválja. Nálad előfordult ilyen? Volt olyan pillanat, amikor abba akartad hagyni a labdarúgást? Ilyenkor, hogy tud az ember plusz motivációt gyűjteni?

Hogy valaki megutálja azt a sportot, amibe rengeteg időt és energiát fektetett, az nagyon furcsa megnyilvánulás a számomra. Azt el tudom képzelni, hogy valamiért megcsömörlenek vagy valami elveszi a kedvüket. Én magát a futballt nem utáltam meg soha, nem is jutott eszembe, hogy abba kellene hagynom. Nagyon szerettem csinálni. Sajnálom, hogy csak 30 valahány éves koráig űzheti az ember profi módon. Jobb lenne, ha 60-70 éves korunkig játszhatnánk, de ez sajnos nem lehetséges. Mindazonáltal nekem nem voltak ilyen hullámvölgyeim, sokkal inkább az volt bennem, hogy lassan abba kell majd hagyni és ez mennyire rossz érzés.

Nem könnyű feldolgozni azt az állapotot, hogy már nem ünnepelnek az emberek, nem kíváncsiak rád. Viszont, tudni kell időben befejezni a játékot, nehogy lekiabáljanak a szurkolók a pályáról - én ezt megelőztem.

Említetted, sajnálod, hogy csak 30-40 éves korig lehet űzni ezt a sportot. Ha megnézzük Zlatan Ibrahimovic-ot, ő közel egyidős veled és uralja az olasz bajnokságot. Fontolgatod a visszatérést?

Nem. Sajnos én sérülés miatt hagytam abba. Ha nem sérültem volna meg, akkor lehet, hogy még játszanék. Viszont a sérülésem olyan súlyos volt, hogy már nem tudtam volna azon a szinten játszani, amit elvártam magamtól, vagy mások elvártak volna tőlem. A genetika, az adottság és az egészséges életvitel nagyon fontos. Ezek hosszútávon mind kifizetődnek, elősegítve, hogy minél tovább tudd űzni ezt a gyönyörű sportot.

Edzőként viszont még bőven érhetsz el sikereket. Mennyire hosszú távra tervezel?

Előre nem szeretek tervezni, de egyelőre nagyon élvezem a munkát, hiszen azt csinálom, amit szeretek. Ha jól megy az edzősködés, akkor hosszú távon is foglalkozni fogok vele, ha pedig nem megy jól, akkor az embernek be kell ismernie, hogy ez nem az ő pályája. De nagyon remélem, hogy azok közé fogok tartozni, akik játékosként és edzőként is értek el sikereket.

Az interjút készítette:

Fazekas Csilla és dr. Tordai Máté