Érdekes, mozgalmas nyarunk volt, ami a magyar politikát illeti, korántsem volt eseménytelen a klasszikusan uborkaszezonnak titulált poszt-választási időszak. A teljesség igényét nélkülözve és a kronológiai sorrendiségre érzéketlenül: kata és rezsi megszorítás, tüntetéssorozatok, két Orbán beszéd, EU-népszavazás kezdeményezés, főispánok és vármegyék, CPAC Budapest, Gyurcsányék készülődése, a Momentum útkeresése, fakivágási rendelet, szárazság és aszály, illetve az augusztus 20-i tűzijátékot követő elbocsátások fémjelezték az új ciklus kezdetét.
A választásig tartó ellenzéki összefogás felbomlott, ezzel együtt elindult a pártok „reidentifikációs” folyamata. A hatpárti ellenzék minden egyes erejének lejjebb kellett adnia, hogy kialakíthassanak egy közös programot és identitást, azonban ez most okafogyottá vált. A Jobbik konzervatív fordulata a közeljövőben a jobbközép párt kiszakadását eredményezheti az „O1G-koalíció” kötelékéből. Az MSZP megpróbálta a népszavazási kezdeményezésével átvenni kicsit a napirend alakítását, de a balliberális ellenzék vezető erői elnyomták a szocialista magánakciót. A DK és a Momentum rivalizálása fogja meghatározni a baloldali ellenzék jövőjét, hogy lesz-e egységes baloldali pólus a kormányoldallal szemben (az még kérdéses, hogy a Mi Hazánk képes lesz-e ugyanerre).
A Párbeszéd és az LMP nemigen volt képes arra, hogy nagyobb befolyással legyen a választás utáni politika menetére, azonban az utóbbi augusztus végére egészen megtáltosodott.
Az LMP szervezte a fakivágás elleni tüntetést; Ungár Péter az Index Kibeszélő című műsorában sokat elárult a jövőbeli politikai irányvonalukról; a párt kongresszusán a tagság megválasztotta Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert, mint társelnököket. A Párbeszéd már be is jelentette az igényét, hogy szívesen egyesülnének „anyapártjukkal”. A PM feltehetőleg abból indul ki, hogy az összefogás (szűkebben értelmezve a politikusi túlélésük) jövője kétes, egyedül azonban korántsem biztos, hogy politikai tényezők maradnának.
Kevesen foglalkoznak az LMP-vel, -talán érthető okokból- most azonban lehet, hogy az elkövetkezendő időszak egyik meglepetése lehet a zöld párt esetleges megmaradása a magyar pártpalettán. Több arra utaló jel van, hogy a „kicsik” közül ők a legesélyesebbek a túlélésre.
Ha jobban megvizsgáljuk, akkor az MSZP-t leszámítva az LMP a legrégebben működő baloldali ellenzéki párt. Maga a párt társadalmi kezdeményezésként indult, először 2009-ben mérettette meg magát az EP választáson a Humanista Párttal, ahol 2,6%-ot értek el. A 2010-es választás alapvetően átrendezte az addigi pártrendszert: a balliberális oldal (MSZP-SZDSZ) összeomlását, a Fidesz-KDNP 2/3-os győzelmét, illetve a Jobbik mellett az LMP berobbanását jelentette ez. Az MSZP-ből azóta kivált a DK, volt egy Együtt 2014, az LMP-ből kivált a Párbeszéd Magyarországért, illetve megalakult a Momentum. Azonban az LMP kilóg a sorból, mivel viszonylag önállóan indultak el a legtöbb megmérettetésen, tekintve, hogy három EP választáson indultak egyedül, illetve négy országgyűlési választásból háromszor volt önálló listájuk.
Ebből következik, hogy a zöld pártnak viszonylag nagy a „függetlenségi hagyománya”, amely ráadásul eredménytelennek sem mondható: a parlamenti választásokon eddig stabilan bejutni képes erőnek bizonyult, a 2014-es EP választáson egy mandátumhoz jutottak, illetve az önkormányzati választásokon is megállták a helyüket. Feltehetőleg vannak olyan baloldali szavazók, akik örvendetesnek tartják az LMP önállósodását, tekintve, hogy az összefogások általában a kicsik felemésztését jelentették (SZDSZ, FKGP, MDF, illetve jó néhány párt esetében ez most is folyik).
Az Indexes interjújában Ungár Péter (bár nem tudni, hogy szándékosan-e) belehelyezte az LMP által szervezett környezetvédelmi tüntetést a magyar természetvédelmi „kánonba”, hogy igenis, az ilyen jellegű megmozdulások lehetnek eredményesek. Bős-Nagymaros, Zengő-hegyi csata, fakivágás elleni tüntetés. Tekintve, hogy az LMP szándékában áll monopolizálni a pártrendszer zöld helyét, illetve identitását eköré építeni, elképzelhető, hogy a jövőben minden környezetvédelmi ügyet kisajátítanak és kanonizálják ebbe a hagyományba.
Ebből következik az is, hogy az LMP-nek nem igazán van „nehéz múltja”, ami hitelt adhat az ellenzéki választók számára. Az MSZP már politikai roncs, a DK-nak ott van a gyurcsányi örökség, mely bénítóan hat az ellenzék számára és karaktergyilkosságok sorát eredményezi a mai napig. A PM nem igazán tud mit felmutatni, amit politikai múltnak lehetne betudni (a piócaságon túl), a Momentum pedig egy fiataloknak szánt rétegpártként indult, ami meg akarta tisztítani a „régiektől” a politikát és megtölteni az új generáció képviselőivel, amibe beletartozott az is, hogy „Gyurcsánynak mennie kell”. Azonban mégis együtt indultak a 2022-es választáson, hiszen a választási rendszer ezt kívánta, de ez az „elvhűtlenség” sokba kerülhet még. Ez még nem zárja ki azt, hogy Donáth Anna megreformálja az ellenzéki politizálást és paradigmaváltást érjen el, de az biztos, hogy nem kis fába vágta a fejszéjét.
Az LMP osztja a Momentum nézetét a DK-val kapcsolatban, amikor kritizálják Gyurcsány Ferenc abbéli gondolatait, hogy ők már „készülnek”, hogy majd megbukik a kormány. Abban is hasonlítanak, hogy elutasítják a céltalan orbánozást, mivel nem vezet sehova, ez csak egy (szűk) rétegnek tetszik. Azonban az LMP-vel szemben a Momentum (persze ezt mindenki másképp gondolhatja, érzékelheti) olyan sokat mégsem adott le az Orbán-ellenességből. Ebből a szempontból a Momentum az LMP-vel egyetemben lehet a baloldali ellenzék „nyugodt erői”.
Talán az egyik legfontosabb innováció éppen az, ami első hallásra inkább megmosolyogtatja az olvasót, mintsem meggyőzze az LMP jövőbeli sikerességéről. Ungár Péter egy „megkerülhetetlen” politikai pártot akar felépíteni, amely egy megbízható, jó szövetséges. A párt társelnöke azt is kifejti, hogy ennek az erőnek nem valószínű, hogy nagy társadalmi bázisa lesz, de feltehetőleg nem is ez a cél. Ez akár tudatos is lehet Ungár részéről. Amikor „mindenki” nagy akar lenni, ő kicsi szeretne maradni. Hogy valakiből nagy vagy középpárt legyen, ahhoz a társadalom egésze számára kell, hogy tudjon mondani valamit. Fontos a választókkal kialakított „gyenge kötés”. Az LMP ezek alapján nem képes azt elérni (ezért inkább álmodni sem mer róla), amit a Momentum vagy a DK, ezért egy biztos szavazótábort akar „erős kötésekkel” magához láncolni. Ungár nem akar senkit sem áltatni, reális célokat kíván elérni, önálló, kispárti identitással bíró pártot épít. Az egyik legbátrabb dolog vállalni a kicsiséget, hiszen senki sem akar az lenni, de ez még mindig több, mint a rendezetlen pártidentitás (MSZP, PM).
Az LMP egyértelműen Magyarország zöld pártja akar lenni. Erre lehet, hogy van (vagy inkább lesz?) valódi társadalmi igény is, hiszen ahogy Schmuck Erzsébet állította:
A lakosság környezeti érzékenysége megnövekedett, ebben szerepe van az LMP-nek, Magyarország zöldpártjának. Az elkövetkezendő időszakban az LMP célja, hogy még közelebb vigyük az emberekhez a zöldpolitikát.
Egy olyan korban, ahol a klímaváltozás és annak következményei egyre inkább meghatározza majd politikát, -illetve az embereket is jobban fogja érdekelni- nem elképzelhetetlen, hogy a zöld pártok szerepe egyre jobban felértékelődik.
Bár korántsem lehet azt mondani, hogy a magyarországi pártoknak lenne olyan „fekete báránya”, akinek nem lenne környezetvédelmi ajánlata a társadalom számára. Hogy a választók számára mennyire tud majd megjelenni az LMP, mint az egyedüli hiteles zöld párt, nehéz kérdés, nagyon nagy munka kell hozzá, de nem lehetetlen. Miben Lehet Más a Politika? Ungár Péterék szerint higgadtabbnak, mindenkinél zöldebbnek, büszkén kicsinek, de megkerülhetetlennek és hitelesnek kell lenni. Van szándék a megújulására, van terv is. Az LMP felvette a kesztyűt és beszállt a ringbe. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a vége: talpon maradnak vagy kilencet rászámolnak Ungár Péterékre?
