Reaktor

Államfőjelöltek bemutatása I. – Hack Péter
Államfőjelöltek bemutatása I. – Hack Péter

  Amint ismert, a hetekben kirobbant kegyelmi botrányt követően lemondott – többek között – Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. Mivel alkotmányos szabályok szerint az előző államfő megbízatásának megszűnésétől számított 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választani, ezért most…

Így kezdj bele a kódolásba!
Így kezdj bele a kódolásba!

  Ha érdekelt mindig az informatika, akkor mindenképp érdemes elkezdened legalább hobbi szinten kódolni. A kódolás a programozás része, önmagában karrier építésére hosszú távon nem elég, viszont kezdő lépésként szuper, mert gyakorlati tevékenység és hamar látványos eredményt érhetsz el vele, így a…

A Baltikum védelme
A Baltikum védelme

A Baltikum országainak biztonsági környezetét hosszú idők óta Oroszország agressziója dominálja. Az 1994-es függetlenedés után gyakorlatilag a semmiből kellett újjáépíteni hadseregüket és országuk védelmi képességeit. Mára Észtország, Lettország és Litvánia is NATO-tagország, Finnország (és a…

Teljesen megváltozik idén az ingatlan-nyilvántartási rendszer. Mit kell erről Önnek tudnia?
Teljesen megváltozik idén az ingatlan-nyilvántartási rendszer. Mit kell erről Önnek tudnia?

Az Országgyűlés 117 igen, 35 nem szavazattal és 10 tartózkodás mellett elfogadta az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi LXI. törvényt, amelyet a kormány kezdeményezésére kivételes eljárásban tárgyaltak. Az új törvény hatályon kívül helyezi az 1997-ben elfogadott régi…

süti beállítások módosítása