Reaktor

A csalók nem haltak ki, csak módszert váltottak, és lesben állva várnak, hogy lecsaphassanak a gyanútlan áldozataikra. Például Budapest szerte belefutni kéregető „civilekbe”, akik valamilyen neves cél érdekében kéregetnek pénzt. Van, hogy rákos gyerekeknek gyűjtenek van, hogy valamiféle petíciót akarnak veled aláíratni (persze mellé kérik, hogy támogasd őket egy kis összeggel) de az egész közben nagyon bűzlik.

Miért egy teljesen no name alapítványon keresztül, könyvjelzőket árulva, stand nélkül kinn az utcán csinálják ezt? Ha tényleg komolyan gondolnák a dolgot, akkor valószínűleg interneten is hirdetnének, és sokan ismernék az alapítvány nevét. Persze a csalóknak az elsődleges célpontjai még mindig a nyugdíjasok, azonban egy részük átköltözött az internetre.

A hírhedt Mobilkonzol.hu

Idén Karácsony előtt jött ki az új PS5 konzol, mely egészen hiánycikk lett a koronavírusnak köszönhetően. Hamar elkapkodták a készleteket, így a gyereküknek mindent megadni kívánó szülők, boldog-boldogtalant megkerestek, hogy valahol esetleg nem lehet-e még egyet-egyet beszerezni. Ennek apropóján egy érdekes hirdetés jelent meg az interneten. Egy bizonyos Mobilkonzol azt ígérte a kétségbeesett anyukáknak és apukáknak, hogy náluk van készleten elegendő PS5 és, hogy még Szenteste előtt kiszállítanak mindent.

Az onnan rendelők elmondása szerint a Mobilkonzol honlapja igényes volt, ezért nem keltett bennük gyanút. Ami szintén eloszlatta a kételyeiket a soha nem hallott webshopról, az az, hogy nagy weboldalakon, mint például az eMAGon is hirdették magukat, ráadásul működött vevőszolgálat is náluk, ahol még fel is vették a telefont, és a diszpécser profinak tűnt az elmondásuk szerint. Ami szerintük is érdekes volt, hogy csak annak ígérték, hogy kiszállítják az ünnepek előtt a rendelést, akik banki utalással, előre fizetnek (na, vajon miért?).

A vásárlás után sokan nem kaptak visszaigazoló üzenetet, de ugye akkor már túl késő volt. Az ezen felháborodott vevők, illetve akik nagyon várták a rendelést, az ügyfélszolgálathoz fordultak. Egy állítólagos Papp Adrienn nevű ügyfélszolgálatos nő eleinte mindenkit azzal nyugtatott, hogy óriási mennyiségű rendelés érkezett és ezért késnek a kiszállítással, majd később egy egészen érdekes alibit hozott fel.

Próbált az áldozatok lelkiismeretére rájátszani, és azt mondta, hogy a főnök covidos lett, és nemrég szedték le a lélegeztetőgépről. Sőt, a főnök egész családja megfertőződött és azok is lélegeztetőgépen voltak. Sok ember nem elég szívtelen, hogy ilyen helyzetben is követelje a rendelését, inkább elkezdték sajnálni a „főnökurat” és családját. Aztán lássanak csodát, december 17-én eltűnt a 'Mobilkonzol.hu' és az ügyfélszolgálat is elérhetetlenné vált. A rendelési számok alapján 2000 embert vertek át, így a csalás összege a 300 millió Ft-ot is elérheti.

 (a Mobilkonzol.hu weblapja)

Ami intő jel lehetett

A Mobilkonzol mögött az Országos Ingatlanfejlesztő és Aukciósház Zrt. (OIFA) állt. Ez pont, hogy sokakban bizalmat keltett, hiszen az OIFA a nevéből eredően egy közhiteles, állami cégnek tűnik. Viszont aki ravaszabb, az rákeresett a cégjegyzékben és ott minden kiderült. Az OIFA egy tavaly februárban bejegyzett cég, melynek székhelye a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Sonkádon volt.

Csak érdekességként: Sonkádnak 800 lakosa van, és elég valószínűtlen, hogy az állam egy ilyen szervet ide jegyeztetne be! Egyébként az OIFA is megszűnt december 17-én. Gyanús lehetett, hogy mindenáron a banki utalásra akarták terelni a vásárlókat. Az olyan termékeknél is csak előre lehetett fizetni, amelyeknek beszerzése egyébként nem számított problémásnak, például egy régebbi iPhone, vagy PS4.

(az OIFA weblapja)

Egy másik gyakori internetes csalási mód, amikor az adathalászok emailen keresztül, de akár telefonhívással is, egy bank arculatát meghamisítva szólítanak fel egy kifizetetlen számla kiegyenlítésére, ahol kérik, hogy adjuk meg a bankszámlánk adatait. Ez az ún. adathalászás. Az így megszerzett adatokat újra felhasználhatják, illetve eladhatják. Ebből az a tanulság, hogy csak megbízható helyekről szabad vásárolni. Ha új oldallal találkozunk, akkor nézzünk jobban utána a cégnek, és ha bármi gyanúst találunk, ne vegyünk onnan semmit!

A gyakorikerdesek.hu még nem garancia semmire se!

A Mobilkonzol.hu esetében sok gyanakvó felkereste a gyakorikerdesek.hu-t. Máig található bejegyzés róluk, egy kérdező konkrétan arra kíváncsi, hogy a Mobilkonzol.hu megbízható cég-e! Nagyon sok kommentelő érdekes módon azt írja, hogy „igen megbízható, ők már rendeltek, és azt mondták, hogy majd Karácsony előtt szállítanak”. Továbbá a kérdező maga győzködi a többieket a további kommentjeiben, hogy megbízható cég a Mobilkonzol. Ez nagyon gyanús, hiszen nagyon könnyű a csalóknak pár kamu fiókot létrehozni és azok által terjeszteni a cég jó hírét?

Mit tehetünk?

1. A hatályos jogszabályok alapján egy webáruháznak biztosítania kell többféle fizetési módot, tehát ha csak azonnal, utalással lehet fizetni, akkor hagyjuk ott az oldalt!
2. Vásároljunk megbízhatóbb áruházaktól, kerüljük a gyanús, pár hete alakult oldalakat!
3. Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg nem is igaz! Az ilyen csaló weboldalak általában azzal hirdetik magukat, hogy náluk elérhető az, ami a nagy áruházakból elfogyott, vagy nálunk csalogatóan olcsón vehető meg a termék.
4. Kiemelten legyünk óvatosak olyan időszakokban, amikor megnő a kereslet, pl. Karácsonykor vagy a Black Friday környékén.

Szabó Henrik a BRFK Bűnmegelőzési osztályának munkatársa továbbá még azt ajánlja:

1. A csalók hamisíthatják a fizetést bonyolító rendszer odalát, - például hamis OTP fizetési oldallal - ezért győződjünk meg, hogy egy magyar bank esetében az oldal .hu-ra végződik.
2. Nézzük meg, hogy ki működteti a webáruházat: szerepel-e ott cégnév, utána pedig győződjünk meg róla, hogy tényleg létezik-e ilyen cég. Ha igen, akkor az megbízható-e. Például a székhelye nem egy apró faluban van-e egy üres telken.
3. A bankkártya adatokat sose a kereskedő oldalán adjuk meg, hanem csak a banki oldalon!

Úgy tűnik, nincs megállás a kritikai fajelmélet erőltetett hódításában a fejlett Nyugaton.

A brit, konzervatív Daily Mail írta meg a minap, az amerikai woke-ság ellenes oknyomozó portál, a City Journal nyomán, hogy tavaly az USA kormányának elsőszámú fegyverbeszállítója, a Lockheed Martin arra kényszerítette felsővezetőit, köztük háromcsillagos nyugalmazott tábornokokat, hogy egy, a fehér férfi identitásukat, mint negatívumot górcső alá vevő tréningen vegyenek részt.

A képzést online tartották, és több részből állt. Először szabad asszociációs gyakorlaton kellett részt vennie a 13 szerencsés igazgatónak, amelyen fel kellett sorolniuk mindazt, ami a „fehér férfi” kifejezésről az eszükbe jutott. A trénerek persze segítettek helyes vágányra terelni a „szabad” asszociációkat, olyan szóösszetételek megadásával, mint „öreg,” „rasszista,” „nőellenes,” „dühös,” „árja nemzet” és „alapító atyák.” Utána a továbbképzésre utasítottaknak fel kellett sorolniuk mindazokat az előnyöket, amelyek a „fehér férfiséggel” járnak.

De csak ezután következett a lényeg:

a résztvevőknek mindenki előtt be kellett vallaniuk, úgynevezett „privilégium nyilatkozatokkal,”

ők maguk milyen „bűnökbe estek” a fehér férfi önazonosságuknak hála, majd „dekonstruálniuk” kellett azokat, behelyettesítve az addigi helytelen viselkedésük összetevőit a „megfelelőkkel,” hogy mint „a változások katalizátorai” működhessenek a jövőben. Bár csak történelemórán és a szüleimtől hallottam róluk, az ötvenes évek első felének ún. Szabad Nép-félórái lehettek ilyen előremutatóak… 

A Daily Mail cikke szerint

a háromnapos Zoom tréning célja bevallottan az volt, hogy a vezetők leépítsék „fehér férfi kultúrájukat,”

és mintegy vezekeljenek mindazokért az állítólagos előjogokért, amelyeket fehér emberként élveznek. Nem mellesleg a tréninget 2020. júniusában tartották, amikor a Black Lives Matter tiltakozások a tetőfokukra hágtak a fekete bőrű George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halála miatt. 

Ha mindez nem lenne már önmagában abszurd és ijesztő, a Lockheed még azzal is megfejelte az orwelli programot, hogy a képzést nem másra, mint a White Men as Full Diversity Partners (WMFDP) nevű „sokszínűség-tanácsadó” (!) cégre bízta. A vállalkozást, melynek neve azt jelenti, Fehér Férfiak, Mint Partnerek a Sokszínűségben, három fehér férfi (!) alapította, akik abban „segítik” a megbízóikat, hogy azok alkalmazottai meg tudjanak szabadulni a fehér identitásuk által meghatározott előítéleteiktől, illetve viselkedési kultúrájuktól.  Olyannyira népszerű a szolgáltatásuk, hogy klienseik között jó pár amerikai intézmény és óriásvállalat szerepel, például a NASA, az Exxon Mobil, a Boeing és a Dell.

A Lockheed persze nem verte nagydobra, hogy milyen „továbbképzésre” küldte a topmenedzsereit, és azt sem kötötte senkinek az orrára, hogy mennyit fizetett az áltudományos tréningért. Az sem derült ki a Daily Mail szerint, hogy pontosan kinek az ötlete volt a progresszív agymosás.

Mindenesetre megnyugodhatunk: mostantól, ha netán Boeing repülőgépre ülünk, vagy Dell notebookot veszünk, tudni fogjuk, ezeknél a cégeknél már minden fejes nagyon megbánta, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, hogy fehérnek született, és ettől valószínűleg sokkal jobbak lettek a cégük termékei is. Ha meg véletlenül mégsem, akkor is elmondhatják az amúgy brutális profitot termelő óriásvállalatok, hogy kipipálták a legújabb jóemberkedési penzumukat. Ahogy Kurt Vonnegut mondaná, így megy ez.

A Lockheed legendás főmérnöke, Kelly Johnson egy F-104 "Starfighter" mellett

Tavaly új csapattal, megújult formában jelent meg a Magyar Krónika. Mik azok az országépítő kezdeményezések, amikről a lap szól? Jogos kritika-e, hogy csak a vidékkel foglalkoznak? Mondott-e már nemet bármelyik kiszemelt interjúalanyuk? Muray Gábor főszerkesztő és Arany Bence lapigazgató voltak a Reaktor podcast vendégei.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

2014-ben indult el a lap ködös körülmények között. 2019-ben arról lehetett olvasni, hogy Bencsik Gábor, a lap korábbi főszerkesztője, jelenleg főmunkatárs levélben kérte olvasóit a lap támogatására. Hogyan sikerült megmenteni?

A.B.: A munka nagyjából 2020 májusában indult el. Az augusztusi szám még a régi dizájnnal és szerkesztőséggel lett kiadva, szeptember végén pedig kijöttünk a megújult Magyar Krónikával. Egy elég intenzív nyár alatt mind tartalmilag, mind vizuálisan megújítottuk a Krónikát. A régi és új szerkesztőség között egyébként nagy átfedések vannak. Többek között Bencsik Gábor is itt maradt mint főmunkatárs. A megújult lapot inkább kiegészítésnek fogjuk fel. Nem akarjuk a régi iskolát teljesen magunk mögött hagyni, csak kicsit megújítani.

Mi változott meg?

M.G.: Minden. Nem töröltük el az eredeti ötleteket és gondolatokat, csak megpróbáltuk átértelmezve, modernizálva, a saját felfogásunk szerint újragondolni őket. Elsősorban azt gondoltuk át, hogy mit jelent az országépítés. Ugyanis a Magyar Krónikának az elsődleges feladata, amellett, hogy nagy vonalakban hírt adjon az ország történéseiről, hogy a kor lenyomata legyen. Az eredeti gondolat is az volt, hogy az országépítő kezdeményezéseket bemutatva legyen a kor lenyomata. Meggyőződésem, hogy az országépítés nem csak az, amikor felülről irányítva valami elkészül, megújul. Az is természetesen, és nagyon fontosnak is tartjuk.

De országépítés az is, amikor helyi közösségek vagy helyi arcok olyat hoznak létre, ami az ott élőket helyben maradásra készteti, mások számára pedig vonzóvá teszi a tájat.

Ezt is országépítésnek gondoljuk. Ezeket az embereket és törekvéseket kezdtük el bemutatni. Világítótoronynak neveztük el őket, mert kiviláglanak a mezőnyből. Ha az ember Nógrádra gondol, eszébe jut a mátrai bivalyrezervátum. Ha a Bakonyra gondol, eszébe jut az a hegedűkészítő mester, aki egyébként ultrafutó is. Ezek az emberek úgy működnek helyben, hogy motorjává válnak a helyi közösségnek. Emellett úgy újítottuk meg a lapot, hogy újragondoltuk a teljes arculatot és a magazin kivitelét. Ez egy lényeges mozzanat a megújulásban. Egy reprezentatív terméket hoztunk létre. Egy olyan brand ez, ami nemsokára szeretne ott lenni a kávézók, kávéházak, vidéki prémium szálláshelyek recepcióján is. Ugyanúgy, ahogyan más minőségi nyugati „lifestyle” magazinok, amiket előszeretettel tesznek ki polcokra. Ezt a célt a termékkel sikerül majd elérni. Ha muszáj valahogyan kategorizálni, ez kifejezetten egy „slow living” magazin. Az offline életmódot népszerűsíti. Arra ösztönöz, hogy kicsit tegyük félre az információözönt, törekedjünk az elcsendesülésre és menjünk ki. Lehet az a város is, de ahogyan említettem, Bakony vagy Nógrád is. A prémium magazin az, amit nekünk el kell juttatni bizonyos helyekre. A magazin az online tartalom mellett nem egy olyan termék, amit csak az olvas, aki éppen megveszi, hanem rajta keresztül akár a családja, akár egy könyvtárban rengeteg ember. Ha egy magazin valahová eljut, az sok ember kezén átmegy.

Cél, hogy önfenntartóvá váljon?

A.B.: Értelemszerűen az.

Mennyire nehéz ez egy olyan magazin esetében, ami nem a legpopulárisabb igényeket szolgálja ki?

A.B.: Ez egy tipikus kulturális termék- vagy közjószág-probléma. Van egy termékünk, aminek nagyobb a társadalmi értéke, mint amennyit a piac hajlandó érte adni. Ez így van a színházaknál, a művészvilágban. Természetesen cél az önfenntartóvá válás, de amit Gábor leírt működést és krédót, az nem lehet öncélú. Azt a missziót kell szolgálni, amit a kezdetekkor felvállaltunk, hogy elmondjuk, a Kárpát-medence egy rohadt jó hely, a hétköznapi ember perspektívájából, szép vizualitással, aktív történetmeséléssel. Sok médiapiaci modell van, hogy egy médium hogyan lehet önfenntartó. De ha van egy kulturális, alapvetően népjobbító misszió és cél, hogy megmutassuk mindenkinek, az megnehezíti azt a fajta monetizációt, ami szükséges jelenleg a médiapiacon.

M.G.: Amikor egy Krónika annyiba kerül, mint két latte a kávézóban, nem elérhetetlen, hogy rentábilissá tudjunk válni. Ehhez el kell érnünk a célközönséget. A Covid-19 után a legfontosabb feladatunk, hogy a marketinges csapattal együttműködve megszólítsuk azokat, akik nyitottak arra, hogy megvegyék a magazint. Itt gondolok a fiatalabbakra is, elsősorban egyetemistákra. Ez elsősorban egy értelmiségi lap.

Elképesztően könnyen eladható az olyan írás, ami arról szól, hogy miért van baj. De rengetegen nyitottak arra, hogy valaki arról beszéljen, miért szeret itt élni.

És mi erről beszéltetjük az embereket, politikai hovatartozás nélkül. Eszméletlenül sok ember szívesen beszél arról, hogy imádja, ahol és ahogyan él Magyarországon. Köztük egyébként külföldiek is, akik ideköltöznek. Szerintem van egy erős vásárlói réteg, aki ezt szeretné olvasni, mert elege van már a médiában zajló hisztériából.

Budapesten áll össze, de főleg vidéki forrásokból merít a magazin. Mennyit hajlandó utazni egy újságíró?

M.G..: A mi újságíróink nagyon elkötelezetten vesznek részt ebben a munkában. Saját maguk is missziójuknak érzik, hogy minél több és izgalmasabb történetet hozzanak.

2020. október 8-án volt a megújulást követő első szám lapbemutatója. Melyik cikkekre, témákra van a legnagyobb kereslet?

M.G.: A Facebook kattintásai alapján nagyon jól mennek a történelmi jellegű írások, Pap Lázár cikkei. A történelmi anyagjaink nem olyanok, mint a történelmi folyóiratokban, amik felölelnek egy témát és megírják, hogy Mátyás király korában mi, hogyan történt. Itt is igyekszünk nagyon izgalmas, az átlagember által kevésbé ismert történeteket és személyiségeket bemutatni. Ami nagyon szépen viszi a magazint, a hely szelleme rovat összes tartalma. Nem igaz, hogy csak vidékre járunk. Természetesen számos lapszám szól a vidéki témákról, hiszen nagy az ország. De ugyanilyen szívesen írunk Budapestről is. A hely szelleme rovatunk ugyanúgy működik a fővárosban. Ugyanúgy találunk a Budai Várban, Kőbánya-Kispesten vagy akár Pesthidegkúton izgalmas történeteket és arcokat, mint Komlón.

A.B.: Azt kiemelném, hogy ez nem egy országjáró lap. Járjuk az országot, de azért, mert ott találunk témákat. Ha találunk témát a Blahán, azt is nagyon szívesen feldolgozzuk. Nem szeretnénk ebből egy várostagadó történetet kreálni. A sztorik és kapcsok után megyünk, amiket találunk az országban. A hely szelleme rovat lokalitás-centrikus. De, ami köré koncentrálódik, az lehet egy egyetem, egy könyvtár, bármilyen társadalmi értelemben vett intézmény. Tervezünk A hely szelleme anyagot egyetemekről, akadémiákról. Vagy például gasztronómiai helyekről. Arra próbálunk fókuszálni, hogy egy csokorból szedjünk történeteket. Ez a Krónika húzó rovata. A mai újságírásból sok helyen hiányzik a mélység, hogy a sztori mögé menjenek, hogy megismerjék az embert. Egy interjú nem csak egy óra lehet a kávézóban, hanem egy nap, amit együtt tölt az újságíró az alannyal reggeltől estig. Nem vagyok újságíró, csak fogyasztó, de azt gondolom, hogy sokkal mélyebb interjúk jönnek ki ezzel a módszerrel, min tha a Centrál Kávéházban valaki egy presszó mögött elmondja a gondolatait. Persze valamikor ez kell, de ha megvan a lehetőségünk, akkor inkább az előbbivel élnénk. Lehet, hogy egy ilyen eltöltött egész napnak csak pár félmondat lesz a hozadéka, de ez emeli fel az írást egy nyolcvanszázalékos írásról százszázalékos írásra. Abban van az igazi sztori.

M.G.: Magyarországon ezt senki nem csinálja. Van egy-két online vidékjáró magazin, de nem egészen transzparens módon piaci alapon működnek. Úgy mutatnak be alanyokat, hogy azok fizetnek a cikkekért. Ez a fajta alanykutatás, amit mi csinálunk, nem nagyon létezik, pedig erre elképesztően nyitottak az emberek.

Mekkora stáb utazik a helyszínre?

M.G.: Általában egy újságíró megy egy fotóssal. Egy nagy stáb megzavarná az intimitását egy ilyen riportnak.

Hogyan találtok témát?

A.B.: Ajánlásokból és nyitott szemmel járunk a világban. Akit meglátunk és kompatibilisnek érezzük, annak a történetét feldolgozzuk. Nincsen szigorú módszertanunk, organikusan történik ez, ahogyan én látom.

M.G.: Általában úgy dolgozunk, hogy ha van egy régió, ahol egy-két izgalmas karaktert eleve be szeretnénk mutatni, mert ismerjük őket vagy hallottunk róluk, az ő segítségüket kérjük, hogy ajánljanak a saját mikro-régiójukból izgalmas alanyokat. Lehet, hogy ez egy pap, egy földműves vagy egy gitárművész, de elképesztően izgalmas történetek kerekednek ki ebből. Az a módszertanunk, hogy először legyen meg az alany vagy a történet a fejünkben, és ahhoz rendelünk egy egész rovatot.

Mik a legjobb érveitek, amikor felkértek valakit egy riportra?

M.G.: Ha egy alany meglátja a magazint, akkor majdnem ő kéri, hogy bekerülhessen.

A.B.: Olyan nehézségünk nincsen, hogy valaki nem akar megjelenni. Ezzel a misszióval sokan tudnak azonosulni.

M.G.: Az elmúlt egy évben egy darab ember sem volt, aki nem akart szerepelni. Akit megkerestünk, örömmel vállalta. Pláne, miután meglátta a print magazint. Először nyilván e-mailben vagy telefonon keressük meg őket, aztán küldünk postán vagy viszünk egy magazint.

És utána büszkén meg is osztja.

M.G.: Van egy-két nagyon izgalmas visszajelzés. Múltkor Instagramon egy fiatal könyvolvasó blogger hölgy tette fel sztoriba, hogy már évek óta keres egy tartalmas print magazint, és most megtalálta, feltette a Magyar Krónikát. Ezek nekünk hihetetlenül inspiráló visszajelzések.  

Az interjút készítette: Papp Ferenc

Annyi inger ér minket manapság. Ha sétálunk az utcán zenét hallgatunk, ha takarítunk megy a háttérben a TV. Azt vettem észre magamon és az ismeretségi körömön is, hogy a csend már elég ritka a mindennapokban, és egyre több dolog kell, hogy le legyünk kötve. sokszor egy film közben is félig a telónkat nyomkodjuk, mert a koncentrált figyelem kezd "kimenni a divatból".

Abba a generációba tartozom, akik még nem okostelefonnal a kezükben tették meg első lépéseiket. Mobilt csak ötödikben kaphattam, és az a kinyithatós, kamerás (wow) csoda volt a mindenem. Otthon anyukámék számítógépén játszottunk amikor megengedték, vagy iskola után néztük a kedvenc műsorainkat. Ez viszont mindössze napi 2-3 képernyő előtt töltött órát jelentett. 

Manapság ha megnézem a telefonom képernyőidő statisztikáit, szeretnék elbújni egy sarokban annyira ciki. Rosszabb home office-os napokon előfordul a 10-12 órás használati idő, illetve a heti átlagok gyakran túlmennek a 6-8 órán. De mikor is lettünk ennyire a kijelző függői, mit tehetünk az ügy érdekében, illetve tudunk-e ebből profitálni?

Most sokan gondolhatják: profitálni? Mégis miért lehet jó ennyit nyomogatni a telefont, csak időpazarlás a nagyja. Ez talán így is van részben, hiszen bevallom engem is beszippantott a Tiktok - Youtube - Twitch háromszög, de azért mégis csak lehet a hatalmas "inger igényt" jóra is használni. A kommunikáció és a munkaügyek intézését most nem veszem ide, hiszen ezek alapból a hasznos/szükséges kategóriába tartoznak, ezért van telefonunk első körben nem?

Ismerem magam annyira, hogy tudjam, hogy engem már egyetlen dologgal lekötni nagyon nehéz, folyamatosan azt érzem, hogy újabb és újabb ingerekre van szükségem. Mire is gondolok itt: főzés közben szeretek főzős műsort nézni, mert inspirál és sokkal élvezetesebbé teszi a konyhában töltött időt. Nem egyszer fordult elő, hogy főzés közben alakítottam a recepten mert a nézett videóban láttam egy szuper ötletet és azonnal ki kellett próbálnom. 

A takarítás, mosogatás is hasonlóan zajlik. Mivel ilyenkor nekiállni is nehéz, ezért mindig összekötöm az egyik kedvenc sorozatom vagy filmem újranézésével. Mivel kétfelé oszlik a figyelem, és a munka közben sokszor inkább csak hallgatom az adott műsort, ezért olyasmit szeretek betenni a háttérbe amit már láttam, és amit szinte kívülről ismerek. Ilyen pakolós, ház körüli teendős alkalmakkor tökéletes lehet például egy előadás vagy egy podcast. Az ember a nap híreiről, érdekes témákról vagy akár a tudományos élet fejlesztéseiről is tanulhat, miközben a lakás is csillog villog.

Ha az ember úgy érzi túl sok időt tölt el a telefonját használva, legtöbbször azt a megoldást találja ki, hogy megpróbálja megvonni magától és próbál nem is gondolni rá. Szerintem ez csak ideiglenesen oldja meg a problémát, mert az első adandó alkalommal egy elgyengülés után ugyanúgy visszatérünk az egész napos görgetéshez.

Nem a forrást kell megvonni, hanem a tartalmat átalakítani. 

Lehet használni a készüléket - sőt kell is manapság - de fordítsunk egy nagyobb szeletet a napi adagból, hogy fejlődhessünk. Nem nagy dolgokra kell gondolni, csak mondjuk a harmadik valóságshow rész helyett egy hangoskönyv következő fejezetét válasszuk. A napi 2 óra Tiktok legyen mondjuk csak 1, és a többi időben böngésszünk olyan dolgokat amik hozzásegíthetnek minket céljainkhoz. 

Ez nyilván nem egyszerű, és az elején nagy motiváció kell, hogy egy kicsit változtassunk a napi rutinon, de mivel amúgy is a telefonon lógnánk, használhatjuk függőségünket jóra is. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem beszélhetek általánosságban, hiszen mindenki más és más telefon használati szokásokkal rendelkezik, de azért ha mindenki belegondolna mennyi időt tölt a telefonján ma, és mennyit töltött 5-10 éve, akkor az eredmény kicsit ijesztő lenne.

Az Instagram, - bár néha letörölném - még akár használhat is nekünk. A modellek önmagunkhoz hasonlítgatása után (sóhajtás) ha jobban megnézzük, van ott érték is. Life hack videók, új receptek, utazási és természethez kapcsolódó képek/videók, tippek a tanuláshoz de akár business és vállalkozással kapcsolatos tanácsokkal is találkozhatunk az oldalon. Meg kell említenem, hogy bár szigorúan nézve ez az abszolút felesleges időtöltés mappába esne, de tegye fel a kezét akinek nem teszi jobbá a napját egy-egy vicces mém, vagy pár kiskutyás kép. 

Nem megijedni kell, csak adaptálódni.

A mai szülők nem tudják, hogyan kell ezt a mai tech generációt "fegyelmezni", hiszen egyre fiatalabb korra tolódik a gyermekek és az online felület találkozása. Ha nincs telefon a gyereknél akkor ki lesz rekesztve az osztályban hiszen a többieknek már van, míg ha van telefon akkor pedig az internet kontrollálhatatlan egésze elérhetővé válik számukra, ami pedig szintén veszélyes, főleg ilyen fiatal korban. 

Mindenki a legjobb tudása szerint kezeli ezt a mérhetetlen információt, és a vele járó "inger igényt". A folyamatot megállítani nem lehet, csak kezelni esetleg. Ezzel együtt még mindig úgy gondolom, hogy igen is lehet egy kis szemléletváltással újragondoltan "kockulni", csak meg kell találni azokat a felületeket és tartalmakat, amik hozzá tudnak adni, az amúgy sokszor személyiségromboló online világhoz. 

Áprilisban, márciushoz képest emelkedett az átlagos lakbér, mind Budapesten, mind az ország többi részén. Az országos átlag az 1,3 százalékos emelkedést érte el, mely a fővárosra azonos számot ért el, derül ki az ingatlan.com legfrissebb ingatlan piaci elemzéséből. Mindamellett, hogy az előző hónap számai növekedést mutattak, éves szinten még mindig csökkenő tendenciát mutatnak a lakásbérleti díjak. Ennek persze oka a koronavírus-járvány első hulláma, ami növelte az árakat, idén áprilisban, a tavalyihoz képest viszont 0,3 százalékkal kedvezőbbek a számok.

Az albérletpiaci tendenciákról Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

Bár még mindig nem lehet tartós drágulásról beszélni, az egy évvel korábbi szinthez képest bekövetkezett változást tükröző indexek szerint a bérleti díjak fokozatosan dolgozzák le hátrányukat. Ez mutatja, hogy legutóbb tavaly márciusban volt emelkedés, azóta minden hónapban negatív volt a mutató. Az idén januárban még majdnem 13 százalékos, februárban majdnem 10 százalékos volt a visszaesés, márciusban már csak 5,5 százalékot tett ki, ezt követte az áprilisi 0,3 százalékos mérséklődés.

Drágulás az újak miatt

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy május közepén Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi bérleti díjért kínálták a lakásokat a tulajdonosok, ami elmozdulást jelent az előző hónapra jellemző 130 ezer forintos szinthez képest. Ehhez viszont Balogh László hozzátette:

A használt lakásoknál ugyanis májusban 3000 forint volt az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, ami ugyanakkora mint áprilisban volt.

A lakásbérleti kínálat nőtt, az idén több, mint 20 ezer hirdetést tettek fel a különböző ingatlannal foglalkozó honlapokra. Ez az egy évvel korábbihoz képest bővülést jelent, azaz nagyobb volt a választék, mint 2020 májusában, amikor a járvány miatt a hosszú távra kiadó lakáshotelek miatt megnőtt az albérletpiaci kínálat. Idén áprilishoz képest viszont május közepére szűkült a kínálat, amiben szerepet játszhat az, hogy sok tulajdonos tartalékol. Azaz várják az albérletpiac csúcsidőszakát, mivel a kereslet erejétől függően a felvételi ponthatárok kihirdetése után júliusban és augusztusban feljebb kúsztak az árak 2015 és 2019 közötti időszakban. Balogh László szerint a kérdés az, hogy vajon az idén nyáron is hasonló lesz-e a trend vagy a növekvő kínálat lefelé nyomja-e a bérleti díjakat majd. A szakértő kiemelte:

A bérlők egyelőre kedvező helyzetben vannak, mert tavalyhoz képest még mindig nyomottabb áron találhatnak kiadó lakást, ehhez viszont alaposan fel kell térképezniük a teljes kínálatot.

A Rio Grande határfolyón átkelve számos menekült kíván az Egyesült Államokba eljutni. Az átjutás veszélyeiről gyakran olvashatunk, az erős sodrású folyó ugyanis egyéni drámák sokaságát idézte már elő. Az elmúlt napokban azonban egy rendhagyóbb folyamat is napvilágot látott: a Reuters hírügynökség szerint romániai romák százai is a menekültek között vannak.

Az Egyesült Államok déli határán bejutni kívánók között egy érdekesség került megfigyelésre: az érkezők átlagos profiljához viszonyítva magasabb, más ruhákat – ingeket és hosszú szoknyákat, esetleg drágább melegítőket és sportcipőket – viselő emberek jelentek meg. A folyó átszelését követően az őket megállító amerikai rendőrök a látszaton túl szóban is megbizonyosodhattak arról, hogy valami más a megszokotthoz képest, hiába kérdezték ugyanis a „latin-amerikai bevándorlókat” spanyolul, azok nem tudtak válaszolni. Végül egy nagyon bizonytalan és helytelen angollal a csoport tagjai elmondták, hogy valójában ők Romániából érkeztek.

A Reuters arról is beszámolt, hogy a tudósítók a romák jelenlétét nem csak egyszer látták, hanem számos alkalommal az elmúlt hetek során. A határt illegálisan átlépő románok száma a hivatalos statisztikák szerint is megnőtt:

2020 októbere óta több mint 2200 románt fogtak el a határőrök, míg 2019 októbere és 2020 szeptembere között a szám 266 volt, 2018 októbere és 2019 között pedig 289. A mostani növekedés olyan mértékű, hogy a 2007-től elérhető adatok viszonylatában minden bizonnyal az első helyet fogja betölteni.

A Reutersnek nyilatkozó Margareta Matache, a Harvard Egyetem keretein belül működő Roma Program igazgatója szerint a kisebbség tagjai Romániát az őket érő diszkrimináció, illetve a COVID-19 járvány által okozott gazdasági nehézségek miatt hagyják el, az Egyesült Államokban egy jobb élet reményében bízva. Matache szerint a romák úgy látják, hogy az Egyesült Államok egy olyan hely, ahol a velük szembeni diszkrimináció, erőszak és tiszteletlenség megszűnhet, ezért is kockáztatják az utat a menedékjog megszerzése érdekében. A román külügyminisztérium nem kommentálta az ügyet részletesebben, ám az említésre került, hogy az amerikai hatóságok részéről nem kaptak jelzést őrizetbe vett állampolgárokról.  

Az ügy kapcsán persze felmerülhet a kérdés, hogy mit keresnek egyáltalán roma bevándorlók az Egyesült Államok határán, illetve hogyan jutnak el oda. A rendszer adott: az Egyesült Államokba vágyók először Mexikóba utaznak – ahova egyszerű a belépés a vízumkötelezettség hiányában –, majd onnan embercsempészek segítségét veszik igénybe a határon való átjutáshoz.

Egy 33 éves román állampolgár, Sirbu Funeriu, feleségével és két gyermekével vágott neki az útnak, Párizson keresztül Mexikóba repült, elmondása szerint pedig közel 4000 dollárt fizetett (kb. 1.1 millió forint) az embercsempészeknek annak érdekében, hogy átjusson az Egyesült Államokba.

A The Mirror brit bulvárlap is foglalkozott a kérdéssel, szerintük a Brexit következményeként a román – és sok esetben roma – bevándorlók kevésbé tudják Nagy Britannia felé venni az irányt, így inkább az Egyesült Államokat választják – amely a Biden-adminisztráció hivatalba lépése óta nagyobb valószínűséggel jelenthet sikert.

A probléma azonban nem új: már 2017-ben bejárták az amerikai és román sajtót azon hírek, hogy a Pennsylvaniában található California településen körülbelül 30 romacsalád nehezíti meg az ottlakók életét. A beszámolók szerint a családok tagjai az utcán szemeteltek és ott könnyítettek magukon, a szabályokat áthágva és jogosítvány nélkül vezettek, illetve károkat okoztak és loptak a boltokból is, így a körülbelül 7000 fős település tagjai végül petíciót indítottak – több mint 1200 aláírással – a Romániából érkezők ellen.

Dawne Roberts, California egyik lakosa mesélt is az Adevarul román portálnak a történtekről: az ő tudomása szerint a bevándorlók előbb Mexikóba utaztak, Ciudad de Mexico és Laredo (határmenti város) között busszal tették meg a több mint 1000 kilométeres utat, majd politikai menedékjogért folyamodtak – és egy kormányzati program részeként ideiglenesen szabadokká is váltak, mely következtében bárhova mehettek az Egyesült Államokon belül a jogi státuszuk tisztázásáig.

A lakók közül többen is kifejtették véleményüket a roma családokat illetően: a legtöbb személy nem a bevándorlók ellen emelte fel a hangját, ugyanis elmondásuk alapján a városban egy egyetem is található, így az ott élő hallgatók különböző nemzetiségűek, amivel semmi probléma nincs. A romák azonban nem tisztelik a törvényeket, rosszul bánnak a helyiekkel, nem együttműködőek, ahogy a mindennapi szokásaik is meglehetősen furcsák. Mások azonban pozitívabban látták az eseményeket, elismerve, hogy bár valóban felmerültek nehézségek – különösen is a zaj, a szemetelés, illetve az autóvezetés szabályai kapcsán –, ám a romák rövid idő alatt komoly lépéseket tettek meg, rendkívül hálásak mindenért, illetve készek alkalmazkodni.

Látható tehát, hogy a romák Egyesült Államokba jutása nem nevezhető olyasfajta kuriózumnak, ami az utóbbi hetekben történt volna meg először. Az is kijelenthető, hogy ezen személyek nem feltétlenül a legszegényebbek – hisz maguk szervezik az utazásukat Mexikóba, ahol komoly összegeket fizetnek a csempészeknek is –, ahogy az is biztos, hogy a menedékjogot célzó érvelésük is sok kérdést vet fel, illetve vitára ad okot. Az elmúlt időszak azonban jelentős növekedést hozott az Egyesült Államokba tartó romániai romák számát illetően, a helyzet pedig kevésbé fenntartható és bizonytalan. Kérdés, meggátolja-e a veszély és a bizonytalanság a családokat az Egyesült Államok elérésének törekvésében.

Kiemelt fotó: Reuters (Adrees Latif)

Ha képzeletben kiállna mindenki annak a háznak a tetejére, amiben most ül, körbefordulna, és kinyújtaná a karját, körülbelül a gyűrűs ujja magasságában a horizonton valahol találna egy épületet, ami - bár kívülről illik a környezetébe- egy ideje lakatlan. De a titkait mesterien őrzi. 

Nap mint nap megyünk el akár évtizedeken keresztül is olyan épületek mellett, melyek egykor valakinek az élete részét képezték, vagy nagy állami beruházások nyüzsgő központjai voltak, de ma már csak üres terek, tele emlékekkel. Általában egy mezei polgár nem mehet be ezekre a helyekre, de a legtöbbre nem is igazán vágyik a szívünk, mert ha még az életveszélyes lehulló vakolatdarabok nem is riasztanak el, nem mindenkit varázsol el a nosztalgikus rémképek serege - és az a fülsüketítő csend. 

Van viszont, akit ez éltet, ilyenek azok a gerilla fotósok, akik álnéven művészeti profilokon tárják elénk legszebb képeiket arról, miként fagy meg a valóság egy olyan környezetben, ahol az ódon falakon kívül a gyomrunkon megy át a négyes-hatos. Elhoztam 5 meglepő helyet a The Voyager alkotóitól, amik mondanám, hogy újak lesznek, de sokan már látták őket - csak éppen egy másik szögből.

1. Villa Botanica

Bár valószínűleg nincs az élők sorában senki, aki még emlékszik arra a botanikusra, akinek a tulajdonában volt a villa, a nevét mégis a természettudósról kapta a lenyűgöző épület. Az arisztokrata lakókat 1948-tól mellőznie kellett a komplexumnak, mivel kórházzá alakították a helyet (erre lehet, kicsit többen emlékeznek).

TBC-ben és más légzőszervi megbetegedésekben szenvedő gyermekek lakhelye volt a kastély, mígnem 1998-ban magára hagyták.

2. Ez az épület az egyik legkiemelkedőbb nehézipari létesítményünk volt a leszerelésig. A fegyver és lőszergyár mellett sokan elsétálnak egy hosszabb pillantás nélkül. Helyieknek csak (ironikusan) Újgyár.

3. VITUKI toronyház - kár lett volna nem felrobbantani (?)

4. Elődeink még nem a legközelebbi pincekocsmába mentek lazítani, hanem a Vörösesbe, ami korának legnagyobb bálterme volt, bár aki egyáltalán beszél róla, az moziként jelöli meg. Igaza is van, később a legimpozánsabb magyar mozik egyike volt ez a városi dáma.

5. A "hattyús szálloda". Lehet az igazi neve impozánsabb, de a rejtélyes körülmények között elhunyt hoteltulajdonos valószínűleg elvitte magával, és a helyén inkább csak ezt a becenevet hagyta. A képeket a misztikus fotós pár egy éjszakával a bontás előtt készítette. 

Bár úgy látszik, a srác(?)ok(?) kifogyhatatlanok ötletek terén, biztos mindenkinek a fejében van egy hely, amit szívesen megnézne belülről. Mit ajánlanánk Nekik további izgalmas fotózások helyszínéül?

Szerkesztőségünk kevés tagja pszichológus, így nem szeretnék kötelező érvényű kijelentésekbe bocsátkozni annak kapcsán, hogy mit eszik annyira a huszonéves korosztály a Friends (Jóbarátok) sorozaton. A népes rajongótábor nagy részét nem ez a korosztály adja, de érdekes, hogy amikor mi először láttuk és értettük a poénokat benne, a sorozat már az első reneszánszát élte, és még mindig:

2021-ben a legmenőbb fast fashion cuccok kötődnek a Friends-motívumokhoz.

Miért kerül újra és újra a toplisták élére a 6 szerencsétlen-szerencsés a Central Perk narancsszínű kanapéján?

Lelkes rajongóként számtalan könyvet, interjút, mémet, podcastot fogyasztottam el az elmúlt években a sorozat kapcsán. Ezt a sorozatot nézem, ha fáradt vagyok, ha bántott az egyetem, ezt nézem, ha értéktelennek érzem magam, ha elfogyott a fagyi, ha teregetek, ha reggel kávézom. Ez a háttérzajom az edzéshez, a rajzoláshoz, a tervezéshez, néha a kikötőben is ezt hallgatom. Ilyen tapasztalatokkal mondom az alábbiakat is:

1. Ez a sorozat nem normális

A szereplők élete egyszerűen nem kivitelezhető, ha pedig kivitelezik, az nem normális. Nyitva áll éjjel-nappal egy ház, ahova bárki bármikor bemehet (akkor is, ha a tulajék nincsenek ott), a tömött kávézó háromnegyede a szereplők megérkezésének pillanatában mindig üres, ha le akarnak ülni (kivéve egy részt, ahol ennek a tendenciának a megszakadása maga a katarzis). A srácok illegálisan tartott állatokkal, életveszélyesen kezelt kisgyerekekkel rohangásznak, és kiszámolni sem merem, ennyi együtt elszórakozott idő mellett, hogy marad idejük azt a négy lakást fenntartani, ahol élnek (New York, 1900-as évek vége, nem voltak a föld alatt a lakásárak).

De talán ezért is nézzük. Ebben a világban egy szabadúszó masszőrnek lehet saját lakása, és nem kell hozzá egy élet munkája, vagy bármi rendkívüli. Ebben a világban folyton szépek az emberek, mert a sminkes crew még az alvós jelenetekhez is gyönyörűnek láttatja őket. Itt szárnyaló karrierünk lehet divatcégeknél akkor is, ha az időnk nagy részét vásárlással és a barátainkkal töltjük.

Ebbe az illúzióba bele tud szeretni a kiélezett gazdasági versenybe tipegőként érkezett generáció.

2. Ez a sorozat beteg

A fő cselekmény olyan 50%-ban egy testképzavaros, idegbeteg rendmániás, frusztrált, versenykényszeres zsarnok lány 0-24-ben nyitva lévő lakásában játszódik. Ide költözik be a gazdag sorból lecsúszott önző, társfüggő csinibaba, aki annak ellenére kerül rejtélyes módon egy divatcég majdnem-élére, hogy nyíltan vállalt módon még az összeadás is gondot okoz neki. Tőlük külön (de természetesen szintén szabad bejárással) él egy ex-hajléktalan hippi aktivista "szabadúszó masszőr", akinek heti szintű szexuális kalandjait minden haverja mély egyetértéssel és természetességgel nyugtázza. Szintén külön él a testképzavaros szakácslány bátyja, a szerencsétlen, tudálékos, túlérzékeny paleontológus, aki a maga naivitásával sem tudja elkendőzni a lappangó vádat, hogy a húga testképzavarát nagyban okozta az ő családban hordozott szerepe, igaz a hőzöngő igazságérzetünk rögtön megnyugszik, amikor ezzel párhuzamosan a rendszeres, Monica által okozott testi sértésekről hallunk. A harmadik válása után a nyávogása pedig inkább már csak zaj.

Azonban nem a folyton megvert és megalázott, naiv álomvilágban élő srác kapta a látens homoszexuális karakterjegyet, hanem a szomszéd. A szomszéd, aki cinikus önsanyargatásba menekülve minden meg-nem-értett művész hajlamát egy szürke és unalmas irodista melóba öli, ennek okát vagy a transznemű előadó édesapja, vagy a haverjaival kavaró édesanyja adja, ez a döntés a nézőé. Az ő lakótársa a folyamatosan nyomorgó színész, akinek önbizalmát szintén a rendszeres és érzelemmentes szex adja, és bár 3-ból 3 lánybarátjába beleszeret, figyelmességeiért cserébe csak folyamatos mellőzést, lesajnálást kap, a barátai pedig rendszeresen kihasználják, hogy nem egy gazdagon bútorozott elme. Na, ha csak ezt az összefoglalót olvasom el egy könyv hátulján, rányomom a 18-as karikát, és behajítom az alsó polcra a többi ponyva közé, a hármat fizet kettőt vihet matricásokhoz.

Az is lehet, hogy ez a vonzereje: ha nem is ilyen halmozottan, de mi is ilyen defektesek vagyunk. Mindenkinek van valami csomagja, amit ma már inkább elrejtünk valahova mélyre, nehogy elessünk egy munkahelytől, egy randitól, vagy egy új baráttól. A Friends labori körülmények között kitenyésztett 6 olyan embert, aki mindent IS tud a másikról, és mivel egy-egy ballépés csak ideig óráig vicces, a forgatókönyv életben maradásának záloga, hogy ezeket a hibákat mindenki elfogadja a másikban. Ezt pedig egy hajszolt nap után jobb nézni, mint a mészárlást a Trónok Harcában.

3. Ezek az emberek nem valódiak

Ilyen emberek nincsenek. Oké, most ugye kétezer-mindenki-a-telóját-nyomkodja-huszonegyet írunk, ahol az ilyen jellegű minőségi időt a barátainkkal már nem így éljük meg, de visszautalnék oda, hogy ma tényleg tudna-e egy férfi ilyen tudományos karriert befutni, mint Ross, ha ennyi időt tölt a munkáján kívül. Ez egy olyan számolós feladat, mint amikor kipróbáltuk, hogy úgy nézzük végig a Dallast, hogy mindig iszunk, amikor a karakterek isznak. Ugyanúgy rájövünk, hogy lehetetlen, és valahol elbukik a matek. Tényleg felgyorsult a világ, és nem vagyunk ennyit együtt. De ezek az emberek a húszas éveik végén még mindig majmot tartanak, pár hónapra összeházasodnak, munkát keresnek, és a sorozat vidámsága mellett a háttérben konstans sajnálják egymást, de leginkább önmagukat. Na, ez legalább valóságos-mert a helyükben én is sajnálnám magam.

Ennek a pozitív oldalát meg talán nem is kell magyarázni. Ez a mesterséges valóság az összes mesterséges foteljével, lila ajtós bájával, az összes telerakott szendvicsével és karácsonyi pulykájával együtt egy gigantikus menő univerzum, ahova könnyebben bele tudjuk képzelni magunkat, mint a sci-fi-k világába.

Gondolj bele abba, hogy hány alkalommal rendeltél futárcégen keresztül élelmiszert vagy készételt a járvány előtt, illetve hányszor vetted igénybe a szolgáltatásaikat a koronavírus-járvány kezdete óta. Ugye, hogy megnőtt a szám? A járvány választás elé állított: vagy rendelsz, vagy otthoni ételt fogyasztasz. Jómagam is sokszor és sok helyről rendeltem különböző applikációkat használva, de hogy számomra melyik platform volt a leginkább meggyőző, arról számoljon be a nagy Netpincér – Wolt csata!

Amennyiben valaki kissé gonoszan áll hozzá a kérdéshez, azt mondhatja, hogy a futárcégek és ételrendelési portálok már-már örömködve figyelték a járványhelyzetet, reménykedve a legszigorúbb korlátozásokban, hogy aztán mindenki az ő platformjaikat igénybe véve étkezzen és igyekezzen pótolni a koronavírus okozta kimaradásokat. A koronavírus miatti nehézségeket mások pozitívabban látva azon gondolkodhatnak, hogy ezen cégek adtak lehetőségek számos vendéglátóhely fennmaradására, továbbá a fogyasztókat is kielégítették a folyamatos szállítás által. Az igazság és a fő motivációk pontos megismerése persze korántsem könnyű, de alapvetően nem kifogásolható a tény, hogy vállalkozások meglátták a potenciált bizonyos szegmensekben, akár a vírus hatására. Másrészt, ahogy ezen cégek, úgy a futáraik is vállaltak egyfajta kockázatot, miközben sikerült javarészt megfelelni a fogyasztók elvárásainak is, akik a járvány ellenére szerettek volna az otthoni ételeken és italokon túl mást is fogyasztani, még úgy is, hogy ezt a megszokott módon nem tehették meg.

Fontos továbbá hozzátenni, hogy az ételrendelési portálok nem a vírus hatására indultak el. A hétköznapok részévé vált ugyanis, hogy emberek az otthon kényelmes közegében szeretnének valami finomat elfogyasztani, a platformok által kínált opciók pedig megteremtették ezen lehetőséget – gyakorlatilag évtizedekkel ezelőtt.

Mégis, a koronavírus hatására ezen opciók felértékelődtek, így jómagam is – a korábbiakhoz képest legalábbis – nagyon sokszor rendeltem ételt. De hogy az én tapasztalatom alapján honnan is érdemes rendelni, illetve mely cég tetszett jobban, arról a Netpincér vs Wolt versenyben olvashattok a cikk további részében!

 A kritériumok tekintetében összesen öt szempontot vettem figyelembe:

• a felület (különösen is a mobilalkalmazás) kezelhetőségének könnyedségét
• az elérhető éttermeket és azok árait
• a fizetési opciókat és a kiszállítás körüli tényezőket
• a különböző kedvezményeket és akciókat
• az innovációt
  
  

A felületek kezelhetősége

Mind a Netpincér, mind a Wolt alapvetően könnyen kezelhető, illetve egyszerűen elérhető, legyen szó webes felületről vagy applikációról. Egy profil létrehozása után, szállítási cím megadásával már kezdhetjük is a böngészést. A Netpincér telefonos felületen jelenleg tudunk választani az ételkiszállítás (készétel), üzletek (élelmiszer) és elviteles rendelés opciókból, gyakorlatilag pedig ugyanezen opciók várnak ránk a Wolton is, ahol külön éttermek és üzletek kategóriában keresgélhetünk.

A Netpincér egyik nemrég hozzáadott újítása azonban sokat javít a vásárlási élményen, egy szűrő segítségével ugyanis a fizetési lehetőségeken, illetve az ételek típusain (pizza, gyors, sushi, burger stb.) túl aszerint is rendezhetjük az éttermeket, hogy milyen értékeléssel rendelkeznek, milyen gyorsan szállítják ki az ételt, illetve mennyire vannak távol a szállítási címtől. A Netpincér applikáció a tavalyi év során egy teljesen új dizájnt kapott, ami jól is nézett ki, de hiányoztak belőle a komolyabb szűrők – a mostani, nagyon sok szempontra (ételek típusai, ár, érzékenységekkel kapcsolatos igények, kedvezmény) kiterjedő rendszer pedig végre hatékonyabbá teszi a rendelési folyamatot.

A Netpincér telefonos applikációjában elérhető szűrők egy része

A Wolt esetében a rendelni kívánó görgetni tud, és bár látja az értékelést és az árkategóriát, ahogy tud legjobbra értékelt, népszerű vagy alacsony árú éttermeket megtekinteni, az ételtípusokon belül hiányzik a szűrő – tehát ha pizzát akar fogyasztani, az applikáció nem segít megtalálni a lehető legjobbat.

A Wolt felülete ha pizzát jelöl ki a vásárló választásként

Mindazonáltal a rendelés folyamata mindkét applikációban meglehetősen egyszerű, az ételeket nehézségek nélkül tudjuk kiválogatni – bár a Wolt esetében kellett idő, amíg rájöttem arra, hogy miként tudom kétszer ugyanazt az ételt kicsit más feltétekkel vagy extrákkal kérni – , hozzáadhatunk speciális igényeket és kéréseket, így szignifikáns különbséget nem tudnék mondani a két applikáció között. Mégis, a már említett szűrők miatt Netpincér 1-0 Wolt!

Éttermek és árak

Kicsit a mennyiség vs minőség érzet fogalmazódik meg bennem a két cég kínálatát összehasonlítva, igaz számos étterem mindkét helyen megtalálható. A személyes preferenciáim közül több helyszín is kizárólag a Wolt felületén keresztül szállít, és bár úgy látom, hogy mindkét felületen találnak az érdeklődők számukra megfelelő ételt, alapvetően a Wolt kínálata színvonalasabb.

Reggelizők kínálata és ételtípusok szerinti opciók a Wolton

Ez nem azt jelenti, hogy a Netpincéren ne lennének jelen a város legjobbjai, hanem azt, hogy több kevésbé minőségi, gyenge értékelésű partner is szállít.

Az árak tekintetében (a kiszállítás kivételével) sincs nagy különbség, így nehéz dönteni, de a személyes kedvencek miatt a Woltnak adom a pontot. Netpincér 1-1 Wolt!

Fizetés és kiszállítás

A kiszállítást három részre bonthatjuk: az ár, az idő, illetve az élmény kategóriájára. Az idő tekintetében mindkét cég komoly lépéseket tett az elmúlt időszakban, a főként biciklis futárok szállításán keresztül már elmúltak azok a „régi szép idők”, hogy a rendelést követően 90 vagy 120 percet kell várni az étel érkezésére. Persze a helyzeten javíthat a belvárosi elhelyezkedésem, de (az étel elkészítési idejétől függően) szerencsés esetben 25, kevésbé szerencsés esetben pedig 40-45 percen belül érkezik is az étel. Az élményt nehéz összehasonlítani, és nem is szeretnék egy rossz vagy jó élmény miatt minősíteni egy egész futárcéget: mind a Wolt, mind a Netpincér futáraival kapcsolatban voltak nagyon jó élményeim, illetve egy-két kevésbé szerencsés tapasztalatom is – de a rendelési élmények túlnyomó többsége mindkét esetben kellemes és nagyon korrekt volt.

A szállítás árát összehasonlítva viszont a Netpincér kedvezőbb feltételeket biztosít. Érthető az, hogy egy távolibb helyszín magasabb áron szállít, de azt túlzásnak tartom, hogy egy, a lakhelyemtől 3.2 kilométerre lévő gyrosozó esetében ez 900 forintos többletet jelent a Wolton – a kiszállítási ár tehát kis túlzással megegyezik az étel árával. Ezzel szemben a Netpincérről sokkal több étterem szállít ki ingyen, esetleg alacsonyabb áron.

A fizetési opciók tekintetében is bír egy nagy előnnyel a Netpincér, mégpedig azzal, hogy elfogadja a SZÉP kártyát, ami az elmúlt időszakban különösen is fontos lehetett sokak számára.

Attól függetlenül, hogy a Wolt milyen okok miatt nem tudja vagy nem szeretné ezt a fizetési módot engedélyezni, vásárlóként a SZÉP kártyás juttatások felhasználásának lehetősége nagy motivációt adhat a Netpincér kiválasztására. Emiatt, illetve a kiszállítással kapcsolatos költségek miatt jár a pont a Netpincér számára. Netpincér 2-1 Wolt!

Kedvezmények és akciók

Külföldi utazások során gyakran gondolkodtam azon, hogy Magyarországon miért is hiányoznak az igazi akciók, akár a szupermarketek, akár az ételrendelés tekintetében. Itthon gyakran éreztem azt ugyanis, hogy az akció egy nagyon jól hangzó valamiként jelenik meg, de a valóságban nem ad semmi olyat, ami igazán értékes lenne a vásárló számára.

Az elmúlt hónapokban viszont többször is éreztem, hogy a Netpincér bizonyos tekintetben képes volt nagyon is jó akciókkal előállni. Ilyennek nevezném az áprilisi EZER akciót – mely kampányban 1000 forintos kedvezmény járt több alkalommal is a mobilappon való rendelésekben –, vagy épp a májusi 1+1 akciót – ahol két ugyanolyan adag étel jár egy áráért. Az már más kérdés, hogy míg egyes éttermek nagyon gazdag kínálattal csatlakoztak az akcióhoz, mások ezt pimasz módon tették. Anélkül, hogy bármilyen személyes ellenszenvem lenne a vegán étrenddel kapcsolatban, ha egy nem vegán – és nagyon is népszerű – budapesti pizzázó dönt úgy, hogy az akcióban csak és kizárólag vegán pizzákat árul, az finoman szólva is megkérdőjelezhető.

A Netpincéren (főleg napközben) másfajta akciókat is láthatunk – például a megjelenő éttermekből 15 percen belül rendelve a fizetési összeghez viszonyított kedvezményt kapunk –, több esetben ingyenes a kiszállítás, éttermektől függően pedig 15 és 30 százalék közötti kedvezmény is jár rendeléskor.

A Netpincér egyik napközbeni kedvezménye az adott étteremből: 2500 forint feletti rendelés esetén 800 forint kedvezmény jár, 4000 forint felett 1400, 7000 forint felett 2600

Bár a Wolton is megjelennek bizonyos kedvezmények – például a kuponkódok által –, legyenek azok különleges ajánlatok, esetleg ingyenes kiszállítás egy bizonyos érték felett, ezek sokkal kevésbé széleskörűek, és alapvetően nem képesek megragadni a vásárlót.

A Wolt esetében a Blue Friday 50 százalékos kedvezményt találtam az elmúlt hónapok talán legjobb akciójának, de ebben is felmerültek problémák, mivel egyszerűen olyan jó volt a kedvezmény, hogy a futárok tolongtak a sokak által kedvelt belvárosi éttermek előtt, azok pedig a nap folyamán kikapcsolták az opciót – így végül többek között én is lemaradtam többszöri próbálkozás ellenére. A versenyben tehát itt is a Netpincér nyer: 3-1!

Innováció

Nem jó az, ha versenytárs nélkül létezhet egy szereplő a piacon, a Wolt megjelenése és megerősödése pedig arra készteti a Netpincért – illetve az azóta megjelenő Bolt Food-ot is –, hogy folyamatosan lépéseket tegyen a fejlődés érdekében. Persze ha nincs vetélytárs, a szolgáltatások pedig rosszak, a fogyasztó mondhatja azt, hogy inkább nem rendel semmit, de ez mégis radikálisabb döntés annál, mintha a másik letöltött appot indítaná be. Ha tehát nincs rivális, sokkal gyengébb szolgáltatásokkal is meg lehet őrizni a fogyasztót, így azonban figyelemmel kell követni a vetélytárs hozzáállását is. Az elmúlt évek során nagyon pozitív irányba indultak el a cégek, és bár javítani való mindig van, de a szolgáltatások minősége jobb lett, a kiszállítási idő gyorsabbá vált, az akciók száma sokasodott, a pandémia pedig egy újabb lendületet adott a cégeknek, amelyek népszerűsége bár a nyitás – és a normalitáshoz való visszatérés – következtében valamelyest értelemszerűen csökken, de továbbra is nagy súllyal bír, főleg úgy, hogy egyre többen tapasztalták meg az otthon melegében elfogyasztható finom ételek lehetőségét.

A Wolton elérhető élelmiszerüzletek felülete

A Wolt indulásának időpontja körül jelent meg a Netpincér GO, mely kapcsán felmerültek gyanúk, hogy valójában a szolgáltatás csak azért született, mert a Wolt gyorsabb kiszállítási lehetősége magához csalta volna a vásárlókat. A pontos okoktól eltekintve azonban az biztos, hogy a konkurencia kötelezettséget jelent az innovációra: ahogy felgyorsult a kiszállítási idő, úgy jelent meg az érintkezésmentes kiszállítás mindkét cégnél a pandémia közepette, illetve a változó igényeknek köszönhetően mind a Netpincér, mind a Wolt felületén egyre több üzlet is elérhető vált, ahonnan élelmiszereket is be tudunk szerezni a készételek mellett.

Specifikus győztes tehát innováció tekintetében nincs, ha az egyik lép, a másiknak is lépnie kell, az elmúlt években pedig mindkét cég gyorsan lépkedett előre. Végeredmény: Netpincér 4-2 Wolt!

A nagy csata győztese jelen összehasonlításban tehát a Netpincér, elsősorban a felület kezelhetősége, a plusz fizetési eszközök, illetve a széleskörű kedvezmények és akciók miatt. Ennek ellenére elmondható, hogy általánosságban mind a Netpincér, mind a Wolt egymáshoz meglehetősen hasonló minőséggel és opciókkal vár, más fogyasztó pedig az én tapasztalataimtól eltérő élményekkel rendelkezhet, ahogy a futármunkát végzők, vagy épp az éttermek is teljesen más szempontokat vehetnek figyelembe a rangsorolás végzése során.

Te melyik futárcéget tennéd az első helyre?