Reaktor

Élet a fogantatástól
Élet a fogantatástól

„Háromhetes korodban szinte láthatatlan vagy… A szíved már teljesen kialakult és nagy is: arányaiban kilencszer nagyobb, mint az enyém. A tizennyolcadik naptól vért szivattyúz és rendesen ver is: hogyan is dobhatnálak el?”

– Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez

A hol legális, hol illegális, az idő múlásával különböző módszerekkel végzett abortálások egész ismert történelmünket végigkísérik. Az úgynevezett nem kívánt terhességet már az ókorban is próbálták mesterségesen megszakítani.

Magyarországon a szovjet megszállás során nők ellen tömegesen elkövetett erőszakok után legalizálták az abortuszt, majd a Ratkó-féle, 1953-ban bevezetett egészségügy-miniszteri utasítást követően egészen 1956-ig szigorúan szankcionálták a terhességek művi megszakítását. 1956 júniusától viszont szinte feltétel nélkül engedélyezték a magzatelhajtást az anya kérésére. 

Ettől a ponttól kezdődően drasztikusan megnőtt az abortuszok száma, mely kilengés csak 1974 táján mérséklődött, mikortól a születések száma majd minden évben meghaladta a terhességmegszakításokét. 

Napjainkban az adatok optimizmusra adnak okot az életpártiaknak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népmozgalom című összegzésében közzétett statisztika szerint 2018-ban 1600-zal csökkent a művi vetélések száma az előző évhez viszonyítva.

Mit is kéne kiemelnünk azonban a statisztikák, trendek és számok világából? A biztató tényt, hogy folyamatosan csökken az abortuszok száma, vagy azt, hogy hazánkban máig közel harmincezer magzatot abortálnak évente? Lássunk tisztán: a történelmi áttekintések, a törvényi szabályozások és az orvosi-szociológiai műszavak elfedik a lényeget. Amiről szó van, az magzatgyilkosság. 

Mint minden húsba vágó kérdés, természetesen ez is megosztó. Másként beszélnek róla azok, akik még mindig a családtervezés eszközeként tekintenek az abortuszra, és másként azok, akik gyilkosságként.

Ha az abortuszpártiak csoportját kérdeznénk, olyan szavak hangzanának el, mint „az anya egészsége”, „a magzat életképessége”, „körülmény”, „női jog”, valamint Magyarországon a „trimeszter”. 

Az életpártiak tábora persze erről teljesen másképp vélekedik. „Az anya egészségére” anyai ösztön, „a magzat életképességére” koraszülés, „körülményre” megoldás, „női jogra” gyermek jog, „trimeszterre” fogantatás pillanataa válasz. 

Nézzük végig egyenként a fenti érveket!

Az anya egészségét veszélyeztető terhesség specifikus és az erre való hivatkozás könnyen ingoványos talajra vezethet. 2017-es adatok szerint az abortuszok 97%-át az anya súlyos válsághelyzetére hivatkozva végezték el Magyarországon, és csupán a maradék 3%-ot indokolta bűncselekmény vagy magzatot/anyát érintő súlyos betegség. De mi is az előbb említett súlyos válsághelyzet? Fizikai, érzelmi, pszichológiai, családi, életkori tényezőkből áll és mindezen tényezők vonatkozhatnak az egészségre. Ez pedig szinte bármire ráhúzható... Megjegyezném, visszás az abortuszt az anya mentális egészségének megőrzésével indokolni – mivelhogy ez számtalanszor megesik –, mikor a nők többsége élete végéig hordozza az abortusz traumáját. 

Miről van szó, mikor a gyermekvállalásra nem megfelelő körülményekről beszélünk? Szegénységről, szülők alacsony vagy magas életkoráról, az anya életét, karrierjét megzavaró véletlenről, nemi erőszakról. Ezekre valóban a magzat meggyilkolása a válasz még 2019-ben is? Nem hiszem. Mindig lehet találni olyan megoldást, amely nem ideális, de nem jár magzat elpusztításával, az anonim örökbe adástól kezdve a szerető segítséggel lehetővé tett szülővé válásig. 

A nő és a gyermek joga az abortusz kérdésében összeférhetetlen, kvázi ütik egymást. A nő jogát ahhoz, hogy saját teste felett rendelkezzen, emancipált nőként természetesnek tartom. Olyan országban élek, ahol jogom van a fogamzásgátláshoz, nem kényszeríthet senki házasságra vagy nem kívánt nemi kapcsolatra. Csakhogy. A magzat, amely egy nő testében növekszik, nem a test része. Nem egy tumor vagy anyajegy, amit csak úgy eltávolíthatok. Nem egy kényelmetlenség, amit könnyedén és egyszerűen, TB-támogatással megszüntethetek. A nő saját teste feletti abszolút rendelkezési joga a fogamzás pillanatáig tart, melyet a magzat élethez való joga relatívvá tesz. Már a római jogban is evidens volt az alábbi tétel: „Qui in utero est, perinde ac si in rebus humanis esset, custoditur, quotiens de commodis ipsius partus quaeritur”/„A méhmagzatot, valahányszor az ő érdekeiről van szó, úgy kell védelemben részesíteni, mintha már élő ember volna” – Paul. D. 1, 5, 7. 

Ezzel párhuzamban az Alaptörvényünk is deklarálja: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” – Szabadság és felelősség II. cikk.

Felmerül a kérdés; ha ez a rendelkezés 2011. április 25-e óta érvényben van, miért legális még az abortusz? Ahogy az alkoholtilalommal sem szűnt meg az alkoholfogyasztás, úgy nagy valószínűséggel az abortusztilalommal sem szűnnének meg a magzatgyilkosságok. Várható eredményként csupán kevésbé hozzáértő emberek, kevésbé biztonságosan végeznék, lényegesen több pénzért. Ez sem a magzatnak, sem az anyának nem kedvez.

Hosszú távon hatékony megoldásnak egyedül a kitartó, folyamatos, tudatos szemléletformálást tartom. Hiszen egy-egy vízcsepp sem váj mélyedést a kőbe a saját erejéből, de a sok és gyakran hulló vízcsepp már igen. A cikkemhez választott idézet szerzője, Oriana Fallaci, olasz újságíró, haditudósító és író végül elvesztette a magzatát, akihez már pár hetes korában is partnerként beszélt és tökéletesen értette: a benne növekvő sejtcsomóban már minden ott van, amiből gyermek lesz. 

1848-49. a magyar honvédelmi hagyományban
1848-49. a magyar honvédelmi hagyományban

Egyenlőség, szabadság, testvériség!” ordította több száz fiatal magyar a ma már jól ismert gondolatokat 172 éve március 15-én. A radikális események és a forradalom nemcsak Magyarországon, hanem szinte egész Európán végig söpörve változtatta meg a történelmet örökre.

A lelkesedés, az eszmék, a fiatalos hév... mind olyan dolog ami mai napig benne él a köztudatban. A márciusi forradalom és az azt követő események ma már szerves részét képzik történelmünknek és hagyományainknak. Történeteinkben, dalainkban és a honvédelemben is fellelhetőek egyes erre utaló motívumok.

honvedzaszlo-1848-1.png

forrás: budaihonvedek.hu

Először is, a név. A Magyar Honvédség először 1848-ban Batthyány Lajos utasítására a Nemzeti Őrség részeként alapult meg, mindössze tíz gyalogzászlóaljjal. A külföldi fenyegetettség és a belső konfliktusok kezelésére és kordában tartására megoldást kellett azonban találni. Kossuth Lajos indítványozására,1848. július 11-én az Országgyűlés megszavazta a kétszázezer újoncot és egy azonnali hatályú hadihitelt, ezzel létrejött a Honvédség. Az aktuális politikai nézetek, névváltoztatás ellenére is fent tudott maradni a mai napig. A II. Világháború után névváltoztatásra keült sor, így lett a Honvédségből Magyar Néphadsereg, ezzel pedig elindult az állomány erőteljes szovjetizálása is. A rendszerváltás honvédségi fronton már 1989-ben megkezdődött. Ez körübelül 20%-os létszámcsökkenéssel és nemzetközi haderővé alakítással indult meg. 1990. március 15-én pedig visszanyerte eredeti nevét, így lett a magyar haderő hivatalosan Magyar Honvédség. Az állományt ma már békeidőben csak hivatásos és szerződéses katonák alkothatják. Mindezen változások ellenére sikerült megőrizni ezt a hadi egységet, amely a ’48-as események emlékét őrzi és örökre őrizni fogja.                                                

1848-ban a már meglévő 12. huszárezred lovasai kiváló alapot biztosított az akkor újonnan alapuló Honvédség számára. Az új honvédsereg gyalogságát zászlóaljakba szervezték, a lovasság felépítését azonban változatlanul hagyták. A régi ezredek mellé a magyar vezetés még hat új ezredet rendelt hozzá. „A rövid dolmányt a hosszabb atilla váltotta fel és a mente is ennek megfelelő hosszúságú lett. Zsinórzatuk a régi 14-18 sor helyett ötsoros, piros színben, pecekgombokkal. A nadrág is piros zsinórt kapott, de többnyire az alul bőrözött szürke pantallót viselték.
A pantallér és tölténytáskaszíj fekete, a tarsolyon és sabrakon a császári névjel helyett a magyar címer díszelgett.
Fegyverzetük a régi ezredekénél korszerűbb volt: 1844 mintájú Augustin rendszerű csappantyús pisztoly és karabély, 1845 mintájú kosaras szablya.

A huszárok végig küzdötték a szabadságharc minden csatáját és hősiesen helyt álltak az osztrák és orosz lovassággal szemben Az 1849. augusztus 13-i fegyverletétel után a legénység Ferenc József újjászervezett huszárezredeiben szolgált tovább.”

Az 1991. szeptemberében megalapult Magyar Koronaőrök Egyesülete közel húsz évig végezte kiválóan munkáját, azonban 2011-ben változás történt és a Magyar Honvédségbe tartozó Honvéd Koronaőrség átvette a Szent Korona őrzését. Ennek az állománynak az egyenruhája mai napig mutat hasonlóságot a XIX. század közepén megalkotott egyenruhákéhoz. Ez egy gyönyörű és tiszteletteljes módja a hagyományok ápolásának.

Ezeken felül azonban nem feledkezhetünk meg a Kossuth nótáról sem. Azokról a dalokról, amelyeket óvodában lelkesen tanultunk ás az iskolában már hangosan énekeltünk. A szintén heves Rákóczi szabadságharc idején keletkezett dallamokat idézi a Kossuth nóta is. A Kossuth Lajos azt üzente... kezdetű dal a ’48-as forradalom idején lelkesítő, toborzó dal volt. A szabadságharc legyőzése után betiltásra került dalt, titokban énekelték tovább, ezzel maradt meg a köztudatban. Így mai napig megemlékezéseken énekeljük a szabadságharc egyik leglelkesítőbb nótáját együtt, ezzel sosem felejtve a múlt véres eseményét. Hiszen megőriztük ezt, mint egy apró kis darabkát magunkban, és a fülünkben zúg, hogy „Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!”

süti beállítások módosítása