Reaktor

A Cinque Terre, az olasz Ligúriában fekszik, az 5 faluja, a világ egyik leglátványosabb része. Az öt falu – Monterosso al Mare, Vernazza, Corniglia, Manarola és Riomaggiore – egyedülálló szépségükkel, és a csodálatos színes házaikkal és meredek sziklákkal vonzzák a látogatókat.

Az öt falu:

Ha utunkat északról kezdjük, az első városunk Monterosso al Mare lesz, mely a legnagyobb és legnyugatibb falu a Cinque Terre-ben. Ez az egyetlen falu, amely jelentős homokos stranddal rendelkezik, így a tengerparti pihenésre is kiváló, azonban nyáron számolni kell a turisták tömegével is. Az óvárosban érdemes megtekinteni a régi tornyot, mely meghatározó a falu látképében.

Monterosso

Vernazza talán a legszebb a Cinque Terre falvai közül. Szűk, kanyargós utcái és a kis kikötője a tengerbe torkollik, és csodálatos kilátást nyújt. A Doria család kastélyának romjai és a Santa Margherita d'Antiochia templom hozzájárulnak Vernazza történelmi és kulturális gazdagságához. A faluban rengeteg szölőültetvény is található, tehát kiváló célpont a borok kedvelőinek is.

Vernazza

Corniglia a Cinque Terre egyetlen faluja, amely nem közvetlenül a tengerparton fekszik, hanem egy magas sziklán helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre. A faluba vezető 377 lépcső, a Lardarina megéri a fáradtságot. Corniglia kis mérete és csendesebb jellege miatt kevésbé zsúfolt, így ideális azok számára, akik el akarják kerülni a turista áradatot.

Corniglia

Manarola az egyik legikonikusabb és leghíresebb Cinque Terre falu, színes házai, amelyek a meredek sziklákon sorakoznak meghatározóak. A falu központi része a kis kikötő, ahol halászhajók ringatóznak a vízen. A Via dell'Amore innen indul, melyet a legromantikusabb útnak neveznek, amely összeköti a legdélibb faluval, Riomaggioréval Manarolát.

Manarola

Riomaggiore az öt falu közül a legdélibb, és szintén egy meredek völgyben helyezkedik el. A színes házak itt is a sziklákat ölelik körül, és a főutca, a Via Colombo, tele van éttermekkel és boltokkal, márha pénztárcánk engedi, hiszen ez a vidék nem olcsó a beáramló nemzetközi turizmus miatt.

 Riomaggiore

Az újranyitott és kihagyhatatlan Via dell’Amore ösvény:

Ha Manarolában vagy Riomaggioréban járunk az ösvény kihagyhatatlan. A két falut köti össze és a szerelem ösvényének is hívják, hiszen itt találkoztak a két falu szerelmesei. Az ösvény mintegy 1 kilométer hosszú, és lenyűgöző kilátást nyújt a Ligur-tengerre és a környező sziklákra. A nevének is megfelelően az út mentén szív alakú lakatok és szerelmes üzenetek díszítik a korlátokat, amelyek a párok örök hűségét szimbolizálják.

Az ösvény népszerűsége azonban nemcsak a panorámás kilátás miatt nőtt, hanem a könnyű sétának köszönhetően is, hiszen viszonylag kis szintemelkedéssel és könnyű úttal köti össze a két falut. Ez spórolást is jelenhet az ideutazóknak, hiszen így nem kell megvenni a vonatjegyet, ha a két falu között akarunk közlekedni, ami jelentősen csökkenti költségeinket. Ráadásul az alternatív útvonal, melyet kénytelenek voltak használni a gyalog közlekedők 2012-től nehéz terepen mozog, nagy szintkülönbségekkel és túrabakancsot is igényel.

A gyalogosok azért voltak rákényszerítve a nehezebb út használatára, hiszen a Via dell’Amore 2012-ben bezárt egy földcsuszamlás miatt, ahol négy turista megsérült. A baleset 2012. október 25-én történt az hatására a földcsuszamlás súlyosan megrongálta az ösvényt, és a helyi hatóságok kénytelenek voltak lezárni azt. Azóta több ízben próbálták helyreállítani, de a helyreállítási munkálatok hosszú időt vettek igénybe, és az ösvény sokáig zárva maradt.

Végül 2024 júliusára elkészültek a munkával és az ösvényt megnyitották augusztus 9-én a nagyközönség előtt is. A tervezettek szerint a turista dömping elkerülése érdekében a látogatása regisztrációhoz és belépő vásárláshoz lesz kötve, mely várhatóan 5 euro lesz.

Ha Ligúriában jérunk a Cinque Terre kihagyhatatlan ékszere Olaszországnak, mindenképpen érdemes idelátogatni, és ha már ott vagyunk akkor járjuk végig a felújított Via dell’Amore-t, csalódni biztosan nem fogunk.

Milyen a közigazgatás fejlődése?

A közigazgatási rendszerek az idő előrehaladtával nagy fejlődésen mentek keresztül. A fejlődés alatt pedig nem csupán a történelem folyásával inherensen együttjáró változási kényszert, hanem a fejlesztés, szervezeti jobbítás iránti törekvést értem. Kiderült, hogy a Weber-féle tradicionális hierarchikus közigazgatás felépítése ideálisan a legkiszámíthatóbb, legbiztonságosabb működés – a valóságban azonban lehetetlen az eredeti ideák és eljárásrend szerint működtetni. Ezután jött az Új Közigazgatási Menedzsment (New Public Management), amely rendszerben nem a bizonytalanság csökkentése, hanem a piaci-szerű mechanizmusok beépítése vált fő céllá a teljesítménymaximalizálás érdekében. Mikor még csak nem is implementálták mindenhol az Új Közigazgatási menedzsment modelljét, többé-kevésbé nyilvánvalóvá vált, hogy a közszféra működési rendszerébe nem, a közigazgatási jogba pedig főképp nem lehet egyenes vonalon átültetni a vállalati teljesítményindikátorokat és motivátorokat. Mindeközben maga az állam – főleg a második világháború és a jóléti államok óta – egyre csak nőtt, amely az állami funkciók, kapacitások és feladatkörök rendkívüli kiterjedését hozta magával. Ennyi szolgáltatást és döntést pedig az államapparátus nem volt képes fenntartani. Így ki kellett terjesztenie szuverenitását, decentralizálnia kellett, hálózatos, kollaboratív döntéshozatali elemeket volt kénytelen beiktatni a közigazgatási működésbe a működés fenntartása érdekében. Ebből alakult az, amit a közigazgatási szakirodalom New Public Governance-nek nevez. Az állami és a közigazgatási vízfej primátusa ebben a felfogásban és eljárásban lecsökken és az állami szolgáltatások létrehozásával és kivitelezésével kapcsolatos előkészítést, döntéshozatalt, implementációt az érintett szereplőkkel (stakeholders) közösen végzik el.

Hogyan mérhetjük? 

Mindhárom közigazgatási rendszer rendelkezik erényekkel és a valóságban kevéssé implementálható elemekkel. A közös bennük azonban, hogy a közcélú adminisztratív ügyek sokaságáért vannak. Elsődleges és fő céljuk a közigazgatási – és ezzel az állam, a társadalmi rendszer minél jobb fenntartása. Egy másik kulcsfontosságú hasonlóság a személyzeti állomány sajátos jellemzője: egyrészt a dolgozók védelme, másrészt a rendszeri struktúrák szigorú elkülönítése. A dolgozókat általánosságban szabályozza a magas szakmai követelményekkel járó kötelezettségek és jogok rendszere – amely igen nagy fokú védelmet biztosít a munkahelyük megtartásában, ugyanakkor magas elvárásokat fektet felkészültségükkel és munkavégzésük pontosságával kapcsolatban – de legalábbis specializálja a munkavégzést. A közigazgatási struktúra – melynek mintapéldája a minisztérium – kétszintű. Piramis alakban elképzelve egy változó politikai rétegből áll fölül, és egy állandó szakmai rétegből alul. A felső politikai struktúra személyzetében a szakértelem másodlagos, hiszen ez politikai pozíció. Célja, hogy a kormányprogramot végrehajttassa, kormányváltáskor pedig távozzon a minisztérium éléről. Az állandó szakmai struktúra funkciója, hogy az államigazgatáshoz szükséges apparátus ne cserélődjön választásról-választásra, hanem képes legyen fenntartani a közigazgatási rendszert politikától és kormányoktól függetlenül. A szakmai apparátus tehát ideálisan – és nagyrészt általánosan is – szakértőkből áll, nem pedig politikai kinevezettekből és kormányokat átívelően biztosítják a kontinuitást az intézményrendszerben.

A rendszerek egy másik fő különbsége azonban a hatékonyságról alkotott kép. A teljesség igénye nélkül és leegyszerűsítve, a tradicionális szervezés a bizonytalanság csökkentését, az új közigazgatás a piaci hatékonyságot – gyorsaság, költséghatékonyság, termelékenység – maximalizálását, a New Public Governance pedig a döntéshozatal szubszidiaritásából fakadó eredményeket, a szolgáltatás minőségét és a procedúrák működőképességét tartja hatékonyságnak. Fontos ezért, hogy élesen el tudjuk választani a piaci- és a közszféra hatékonyságának értékelését. Ilyen szemlélettel mondható, hogy a piac kockázatorientált, a közigazgatás pedig bizonyosságorientált. Egy ideálisan „hatékony” rendszer tartalmazza a piaci logika és közszolgálati logika elemeit is. Ezzel biztosítható a pazarlás csökkentése vagy megszüntetése, a döntések kiszámíthatósága, azok minőségének magas szintje és a személyzeti állomány szakértelmének magas foka.

Mindebből látszik, hogy nehéz megítélni a közigazgatási rendszer hatékonyságát, legalábbis nehéz annyiban, hogy a piaci hatékonyság indikátorai alkalmatlanok rá. Tehát ha a hatékonyságot szeretnénk mérni a közszférában, akkor közigazgatási szemlélettel kell azt megtegyük, továbbá tekintettel kell legyünk az értékelt terület közigazgatási hagyományaira.

 Mi a helyzet Amerikában?

Az kontinentális Európa közigazgatási tradíciói között élve rendkívül szembetűnő az, hogy hogyan tekint a jelenlegi elnöki adminisztráció az Egyesült Államokban a köz- és államigazgatási apparátusra Elon Musk-kal és Donald Trump-pal az élen. Ami a mai amerikai szövetségi szintű közigazgatás irányítását jellemzi, az sem nem kiszámítható, sem nem szakmai, nem szolgálja a kontinuitást és semmi esetre sem weberi. Érvelésem szerint a két kulcsproblémája pedig pontosan a kiszámíthatóság hiánya – a Musk-i libertárius szemlélet miatt – és a hatékonyság evaluácójának módja, továbbá annak megoldásai.

Az amerikai közigazgatást Trump techmilliárdos baráti köre (Elon Musk, Jeff Bezos, Peter Thiel stb.) fenyegeti leginkább. A nem-állami szereplők ez esetben már nem csak lobbitevékenységükkel befolyásolják legitim módon az államot, hanem a kormányzaton belülről. Ha pedig az államon belül a közszolgálati szemléletet átveszi a haszonmaximalizáló vállalti szemlélet, az Új Közigazgatási Menedzsment tapasztalataira támaszkodva nem sok esély látható a döntések és eljárások kiszámíthatóságára, nem beszélve a szociális intézményrendszer fenntartásáról.

Elon Musk közszférára kifejtett hatásának értékeléséhez még idő kell, azonban már látszanak azok az intézkedések, amelyekkel lebontják a rendszer eddigi működését. Curtis Yarvin, amerikai libertárius gondolkodó 2022-ben felvázolta azt az Amerikát, amely ügyvezető igazgatók által lesz működtetve, amely lebontja a közszolgáltatásokat, központi hatalom alá vonja az államokat, az önkormányzatokat és a szövetségi szintet is, az államigazgatást pedig ideológiai- és hűségelven tölti fel a személyzeti állománnyal. J.D. Vance alelnök pedig laudálta ötletét és kijelentette, hogy ’minden középszintű bürokratát és közszolgát kirúgna, és feltöltené saját embereivel’. Elon Musk ezt a DOGE (Department of Government Efficiency) azaz „Kormányzati Hatékonysági Főosztály” nevű intézménnyel egészítette ki, melynek lényege egyrészt, hogy listázza a közigazgatási apparátusok által hozott szabályokat, s azok mennyiségét – ezzel rávilágítva a vélt szükségtelenségükre, a közalkalmazottakra szánt állami forrásmennyiség nyilvántartását, az intézmények költéseit. 

Ez az elképzelés látszólag a közigazgatás racionalizálását célozza, de valójában egy súlyos tévedésből indul ki: abból, hogy a szabályok számossága és a közszolgálati apparátus költségei önmagukban egy diszfunkcionális rendszer jelei. A közigazgatás nem egy vállalat, amelynek egyetlen célja a költségcsökkentés – az állam működésének elsődleges szempontja a stabilitás és a kiszámíthatóság. Ha a közigazgatást a piaci logika szerint használjuk, azzal nem hatékonyabbá tesszük, hanem éppen azokat az alapvető funkcióit iktatjuk ki, amelyek miatt egyáltalában léteznek. 

A DOGE és az ehhez hasonló intézkedések tökéletes példái annak, amikor az adminisztrációt leegyszerűsített mutatók mentén próbálják értékelni. A szabályozások mennyisége, darabszáma önmagában nem mond semmit annak hasznosságáról. Az állami működés komplexitásából, hálózatos kiterjedéséből fakadóan minden eltörölt szabály egy adott közpolitikai célt vagy társadalmi biztosítékot is eltöröl, s egy másik politikai célt szolgál. A közszolgálati apparátus költségeinek puszta számszerűsítése pedig nem veszi figyelembe, hogy az állami működés fenntartása – különösen olyan méretű hatalom esetében, mint az Egyesült Államok – nem csupán egy pénzügyi mérleg kérdése, hanem társadalmi-gazdasági stabilitási tényező és a szociális háló egyik biztosítéka.

Mindezt tovább súlyosbítja az a tendencia, hogy a közigazgatás szakmai alapú struktúráját egyre felváltja a politikai lojalitás elve. A közigazgatás hatékonysága nem azon múlik, hogy hány embert rúgnak ki vagy hány szabályt törölnek el, hanem azon, hogy a döntések átgondoltak és kiszámíthatóak-e. A teljes közigazgatási apparátus ideológiai szempontok szerint való feltöltése pedig reform, hanem a közszolgálati ethosz felszámolása – a közigazgatási eljárásjog (Administrative Procedure Act, 1946) semmibevételéről nem is beszélve. Ha az államigazgatás politikai lojalitás alapján működik, azzal megszűnik a lehetőség is, hogy stabilan fenntartsa önmagát az állami működést. 

A közigazgatási reform tehát nem önmagában probléma – sőt, a rendszer időszakos modernizációja igenis szükségszerű. A reformok iránya azonban nem célozhatja a politikai kinevezettek számának növelését, a közszolgálati apparátus ideológiai átitatását és az állami működés leszűkítését. A valódi cél ellenben egy fenntartható, szakmailag megalapozott, költségoptimalizált rendszer létrehozása, amely biztosítja a jogbiztonságot és az átláthatóságot. Az amerikai közigazgatás jelenlegi dekonstrukciója nem egy előrelépés, hanem egy rövid távú politikai érdekek által vezérelt kísérlet – amely bár ténylegesen jelentős mennyiségű pénzt takarít meg – ugyanakkor hosszú távon az állam hatékony működésének ellehetetlenüléséhez vezet, ráadásul a lojalitáskényszerrel elfojtja a fejlődést és kontraszelektálja a személyi állományt.

Alternatíva

A közigazgatási reform egy lehetséges alternatívája a neoweberiánus állammodell, amely nem a közszolgálati ethosz leépítésében, hanem annak korszerűsítésében látja a hatékonyság növelésének kulcsát. Ahelyett, hogy a közigazgatás piaci logikára épülő privatizációját vagy radikális deregulációját erőltetné, a neoweberiánus állam a közintézmények szakmai és strukturális megerősítésére törekszik, miközben az állampolgárok elvárásait és a modern technológiai lehetőségeket is figyelembe veszi. Ezzel pedig meglehetősen növeli a társadalmi bizalmat. E koncepció elismeri, hogy a weberiánus bürokrácia túlzott rigiditása akadályozza a hatékony működést, azonban nem a radikális rombolást szorgalmazza, hanem a professzionalizmus, a szakpolitikai kapacitás és az állampolgári részvétel egyensúlyát teremti meg. Ehhez a New Public Governance elveit is integrálja, amely szerint a közszféra nem zárt, hierarchikus gépezet, hanem egy sokszereplős, hálózatos rendszer, amelyben az állam nem levetkőzi, hanem újradefiniálja szabályozó szerepét. Ahelyett, hogy egy kaotikus piaci vagy anarchikus szemlélet uralkodna el, a neoweberiánus megközelítés az államot egy stratégiai irányítóként képzeli el, amely fenntartja az adminisztratív stabilitást, de közben teret ad az innovációnak és a decentralizált döntéshozatalnak. Így pedig nem politikai zsákmányként vagy vállalati profittermelő eszközként működik. Ezzel nemcsak a kiszámíthatóságot és a közérdeket biztosítja, hanem a közigazgatást ténylegesen a társadalom szolgálatába állítja.

Kárpátalja, mint közigazgatási és természetföldrajzi egység évszázadokon keresztül nem létezett, az utóbbi száz évben azonban hányattatott sorsáról és közjogi helyzetének bizonytalanságáról vált ismertté. Mi tette ennyire egyedülállóvá a régiót?

Kárpátalja rövid története

A terület már a Honfoglalás idején a magyarság kiemelt fontosságú helyszínévé vált, hiszen Árpád fejedelem a Kárpátalján található Vereckei-hágón át vezette népét a Kárpát-medence belseje felé. A letelepedett magyar törzsek számára a Kárpátok természetes védelmet képeztek a külső fenyegetés elől, melynek a történelem során a magyarok számtalanszor hasznát is vették. Az államalapítás utáni évszázadokban a határvidékek – a Kárpátok hegyláncai gyéren lakott, katonai célokra használt területként, ún. gyepűként funkcionáltak, de idővel a hegyvidékek is benépesültek. A lakosság – a Magyar Királyság többi területéhez hasonlóan a tatárjárás időszakában megtizedelődött. Az emberveszteség pótlására irányított és önkéntes módon megindult a Halicsi Fejedelemség felől érkező ruszinok beáramlása.

A Török Hódoltság idején a régió felett váltakozott a Habsburg, erdélyi és török befolyás, hovatartozása bizonytalan és képlékeny volt, mely számos esetben ideálissá tette lázadások, felkelések kibontakozására, gondoljunk csak a Bocskai, Thököly vagy Rákóczi által vezetett felkelésekre, szabadságharcokra.

A dualizmus ideje alatt az országos trendekhez hasonlóan jelentős etnikai változások zajlottak le, a magyarság arányának növekedésével, a kisebbségek (főként ruszinok, zsidók és szlovákok) asszimilációjával. Az első világháborút lezáró Trianoni békeszerződés értelmében a terület Csehszlovákiához került, mely gazdasági és politikai, mintsem etnikai alapon történt. A Felvidék többi részével ellentétben ugyanis Kárpátalján nem alkotott többséget a szlovák nemzetiség, relatív többséggel a ruszin etnikum rendelkezett, mely azonban nem támogatta a Magyarországtól való elszakadást. A párizsi döntőbizottság az utódállamokból formált Kisantant nevű szövetség nyomására döntött Kárpátalja elcsatolása mellett, amely így lehetővé tette, hogy a csehszlovák, román és délszláv államok szomszédossá váljanak és a Magyarország határain kívülre került vasútvonalakat zavartalanul hasznosítsák.

Magyarország és a Kisantant államai az 1920-as békekötés után

Forrás: Avenza

A magyar külpolitika legfontosabb törekvése a két világháború között a – lehetőleg békés úton történő – revízió volt, mely elsősorban a magyarlakta területek visszaszerzését, de hosszú távon a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítását célozta.

A döntés a mai Kárpátalja déli területeit, többek között Beregszász, Munkács és Ungvár visszacsatolását is jelentette. 1939. márciusában pedig Csehszlovákia szétesését követően a Magyar Királyi Honvédség Kárpátalja teljes egészét visszafoglalta, mely 1944-ig ismét Magyarországhoz tartozott. A második világháború utáni békekötésben visszaállították az ország trianoni határait, ezzel Kárpátalja ezúttal is a határokon túlra került.

A terület a 20. század második felében a Szovjetunió Ukrán SzSzK tagköztársaságának része lett és maradt annak 1991-es felbomlásáig, melyet követően a független Ukrajna legnyugatibb tartományává vált.

Kárpátalja etnikai jellemzői

A terület ugyan soha nem képzett különálló igazgatási egységet a Magyar Királyságban, etnikai viszonyai miatt azonban mégis eltért az ország más tájaitól. A tatárjárás után egyre intenzívebbé váló betelepülés gyökeresen megváltoztatta Kárpátalja demográfiai jellemzőit, ezzel a területen már a középkorban kisebbséggé vált a magyar etnikum. A folyamatot tovább erősítette a török pusztítás, a számtalan felkelés, háború és a régióra jellemző elmaradottság is. A legnépesebb népcsoporttá a ruszin etnikum vált. A ruszinok eredete nem bizonyított, de az biztos, hogy a szláv népcsoport nem azonos sem a szlovák, sem az ukrán, sem pedig az orosz nemzetiséggel. Egyedi kultúrájuk és nyelvük különbözteti meg őket más szláv népcsoportoktól, ennek ellenére a történelem során – így napjainkban is – nem ismerik el őket, mint kisebbségi etnikum.

Az 1910-es népszámlálás során a lakosság valamivel kevesebb, mint 55%-a vallotta magát ruszinnak, a magyar nemzetiség aránya pedig 30% volt. 1921-ben a már csehszlovák hatóságok által lebonyolított népszámlálás adminisztratív szempontok alapján különbözött csak, hiszen ekkor az izraelita vallásúakat nem magyar nemzetiségűként, hanem zsidóként feltüntetve igyekeztek a szláv népesség dominanciáját kiemelni.

Kárpátalja etnikai összetétele 2001-ben

Ukrajna függetlenné válása óta nem tekint külön etnikumként a ruszinokra, így ők a 2001-es népszámláláson, mint ukránok kerültek be az adminisztrációba. A kárpátaljai magyarság helyzete a más országokban élő magyar kisebbségekhez képest is hátrányos, hiszen a Kárpátalján élő nagyjából 150.000 főt számláló közösség érdekérvényesítő és politikaformáló ereje alacsony. Az ukrán kormányok rendszerint kevés figyelmet és anyagi erőfottást szentelnek a térségben élők életkörülményeinek javítására, így a területre – azon belül is a magyar kisebbségre – különösen jellemző az elvándorlás. A magyar kormányok ugyan igyekeznek a helyben élő magyarság szülőföldön való boldogulását segíteni, de a próbálkozás sikerességét számos külső tényező, mint például a kisebbségek alapvető jogait korlátozó ukrán törvények és az Ukrajna keleti részén zajló háború is megnehezíti.

(Borítókép forrása: https://infostart.hu/belfold/2022/02/24/gyalog-erkeznek-a-karpataljai-menekultek)

Az amerikai polgárháborút követően az Egyesült Államok háromszor módosította az alkotmányát, hogy jogokat biztosítson az afroamerikaiaknak. Az egyik módosítás eltörölte a rabszolgaságot, a másik szavazati jogot biztosított az afroamerikai férfiaknak, a harmadik pedig garantálta az afroamerikaiak állampolgársághoz való jogát.

Utóbbi a 14. alkotmánymódosítás, mely nem használta az afroamerikai, fekete, faji, vagy rabszolga szavakat, csupán deklarálta, hogy az USA-ban való születés az USA állampolgárává tesz.

2025-ben, Donald Trump beiktatásának napján aláírta azt az elnöki rendeletet, ami megszünteti a születési joggal járó állampolgárságot azok gyermekei számára, akik ideiglenesen vagy törvénytelenül tartózkodnak az Egyesült Államokban.

(Kép forrása: ACLU)

A rendelet végrehajtását több szövetségi bíró is felfüggesztette, véleményük szerint a születési jog a „demokrácia alapja”, és az alkotmányt nem lehet egy elnöki rendelettel módosítani. E cikk írásakor még nem tudni hogyan zárul a konfliktus, a Trump-kormány meghátrál-e, vagy a Legfelsőbb Bíróság közbeavatkozik. Az elnök egy ideje már szemet vetett a születési joggal járó állampolgárságra, és nem ő az egyetlen, aki nem ért egyet vele: az amerikaiak 40%-a szerint a bevándorlók gyermekeinek nem kellene születésüknél fogva automatikusan állampolgárságot adni.

Először is, az amerikai alkotmány semmit nem mondott arról, hogy ki lehet amerikai állampolgár és ki nem. Az, hogy állampolgár vagy ha az USA-ban születtél egy jogi vélelem volt. Ha a „birodalomban születtél, akkor a király alattvalója vagy”. Ez a „ius soli” régi római jogi eszméjéből származik. Ezzel szemben áll a vér szerinti jog, amikor az állampolgárság a szülők állampolgárságától származik (ez van Magyarországon is). Mivel a „ius soli” elv és nem jogszabály, az USA-ban 1857-ig nem voltak konkrét előírások arra nézve, hogy ki született amerikai állampolgár, és ki nem.

Dred Scott

Néhány évvel a polgárháború előtt az USA kettéosztott volt. Egyes államokban a rabszolgaság jogszerű volt, másokban nem. Egyszer egy rabszolgát a rabszolgatartója egy rabszolgatartó-államból egy szabad területre vitt. A rabszolga ekkor pert indított, mondván, hogy a szabad területre való belépése folytán szabad emberré, amerikai állampolgárrá vált.

Az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amit Dred Scott-döntésként ismerünk. A bíróság kimondta, hogy sem Scott, sem a családja nem szabad és nem is állampolgár. Az afrikai fajhoz tartozó személyek semmilyen módon nem lehetnek amerikai állampolgárok.

Már ekkor is sok szabad fekete ember élt az USA szabad államaiban, de ez a bírósági döntés hivatalosan kimondta, hogy az országnak mostantól kétféle ember van: azok, akik állampolgárok, vagy akik állampolgárok lehetnek, vagy akiknek a gyermekei lehetnek állampolgárok, és azok, akikre mindez nem vonatkozik.

(Kép forrása: Wikipédia)

Néhány éven belül az ellentétek szó szerint szétszakították az Egyesült Államokat. A déli államok elszakadtak, az északiak polgárháborút indítottak ellenük, részben a rabszolgaság felszámolása érdekében. Végül észak győzött.

A 14. alkotmánykiegészítés

A polgárháború végével a győztes Észak úgy döntött, hogy annulálja a Dred Scott-ügyet, és elfogadták az első amerikai törvényt, amely kimondta, hogy bárki, aki az USA-ban született az ország állampolgára, ez volt az 1866-os polgárjogi törvény.

De az akkori elnöknek, Andrew Johnsonnak volt ezzel szemben némi kifogása. A Kongresszusnak írt levelében arról panaszkodott, hogy az afroamerikaiak mellett a születési joggal járó állampolgársággal a „cigányok” és a kínaiak is állampolgárok lesznek. A Kongresszusban azonban elég szavazat összegyűlt ahhoz, hogy az elnök ellenvetései ellenére is elfogadja a javaslatot.

Mindig fennállt a veszélye annak, hogy az állampolgárságról szóló törvényeket egy következő Kongresszus eltörölheti. A Kongresszus elméletileg hatályon kívül helyezhetné a törvényt. Azért, hogy a születési joggal járó állampolgárság stabilan a jogrendszer részévé váljon úgy döntöttek, hogy alkotmánymódosításba foglalják.

Eszerint minden személy, aki az Egyesült Államokban született vagy honosított, és annak joghatósága alá tartozik, az Egyesült Államok állampolgára. Ez az a nyelvezet, amely a születési joggal járó állampolgárságot beilleszti az amerikai alkotmányba. De végül is ez a viták forrása a minősítő mondat miatt: „az USA joghatósága alá tartoznak.”

Tegyük fel például, hogy egy bevándorló az USA-ba érkezik, majd gyermeket szül. Az USA joghatósága alá tartoznak?

Maga a módosítás alapján ez nem állapítható meg. Viszont mielőtt a Kongresszus elfogadta a 14. módosítást, jegyzőkönyvet vezettek a vitáról. Az egyik szenátor Pennsylvaniaból megkérdezte a szenátus többi tagjától, hogy ez nem ad állampolgárságot a kínaiak gyermekeinek? Egy másik szenátor erre azt mondta, hogy de igen. Egy ázsiai gyermeke ugyanolyan állampolgár, mint egy európai gyermeke. A 14. módosítással kapcsolatos viták azért fontosak, mert azt mutatják, hogy a jogalkotó azzal a szándékkal fogadta el, értelmezte az alkotmánymódosítást, hogy a bevándorlók gyermekei ennek a szabálynak a hatálya alatt születésükkel állampolgárok lesznek.

(Kép forrása: Politico)

A Kongresszus nagy többsége megszavazta a módosítást, de nem mindenki. Például az a szenátor, aki a kínaiak állampolgárrá válása miatt aggódott, Edgar Cowan a módosítás ellen szavazott.

Attól, hogy a 14. módosítás az alkotmány része lett, nem feltétlenül értett mindenki ezzel egyet. Mind az elnök, mind a szenátor ugyanannak az aggodalomnak adott hangot, különösen a kínaiak amerikai állampolgárrá válásával kapcsolatban. Ez jellemző volt erre az időszakra, mert egyre több kínai munkás érkezett az Egyesült Államokba.

1882-ben a Kongresszus elfogadta az első kínaiak kirekesztéséről szóló törvényt. Ennek értelmében a kínai bevándorlók nem válhatnak állampolgárokká. De a gyermekeikről nem szólt a törvény. A törvény eredetileg csak tíz évre szólt volna, végül azonban ez lett az első a több kínai kirekesztési jogszabály közül, melyek egészen 1943-ig hatályban maradtak.

Néhány évvel a kínai kirekesztési törvény elfogadása után egy San Franciscó-i férfi meglátogatta a családját Kínában. Néhány hónappal később visszatért, és megtagadták tőle a belépéséhez való jogot az Egyesült Államokba. Viszont ő arra hivatkozik, hogy az Amerikai Egyesült Államok állampolgára. Az ügy végül a Legfelsőbb Bíróság elé került. Wong Kim Ark 25 éves, szakácsként dolgozott. Az ő esete a 14. kiegészítés tökéletes tesztje, amely szerint állampolgár vagy, ha itt születtél, és ha az USA joghatósága alá tartozol.

(Kép forrása: CEPR)

A bíróság 1898-ban meghozta a döntést. Wong Kim Ark amerikai állampolgár. A bíróság szerint az USA-ban háromféle ember van, aki nem tartozik az ország joghatósága alá. A diplomaták, bizonyos amerikai őslakosok és az országot megszálló erők.

Az ő gyermekeik születésükkor nem állampolgárok. De ettől eltekintve, részben a kongresszusi viták jegyzőkönyvében leírtak miatt, a bíróság úgy döntött, hogy a „joghatóság alá tartozó” kifejezés alatt nagyjából mindenkit értettek itt, beleértve a bevándorlókat és gyermekeiket is. Az USA-ban mindenki az USA joghatósága alá tartozik. És így mindenki, aki ott született, állampolgár. Alapvetően a mai napig ez a jogi konszenzus.

Egy másik pillantás a 14. módosításra

Az 1980-as és 1990-es években a papírokkal nem rendelkező bevándorlók száma emelkedni kezd. A születési joggal járó állampolgárság ismét politikai kérdéssé válik. A születési joggal járó állampolgársággal kapcsolatos nézeteltérés nem új keletű.

Amikor a kongresszus eredetileg megszavazta, részben azért tudott egy, az afroamerikaiaknak állampolgárságot biztosító módosítást ilyen nagy különbséggel elfogadtatni, mert a polgárháború végén csak az északi államok voltak képviselve a kongresszusban. Ahhoz azonban, hogy a 14. módosítás hivatalosan is az alkotmány részévé váljon, ratifikálni kellett: az összes állam kormányának háromnegyede megszavazza. Ez pedig először nem történt meg. Egyik állam sem akarta ratifikálni. Aztán a Kongresszus rávette őket. A déli államok csak akkor kerülhettek vissza az USA-ba, ha ratifikálják ezt a módosítást. Ezek az államok elvesztettek egy háborút, és ezek voltak a béke feltételei. Ezt úgy is lehet nézni, hogy ez a módosítás egy kicsit más.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a végső döntést ismét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága fogja meghozni, amely több mint 100 éve újra és újra elismeri, hogy a születési joggal járó állampolgárság a törvény.

A történelmi különbségek ellenére Lengyelország a háború kitörése óta Ukrajna egyik legszorosabb szövetségese. Lengyelország rengeteg támogatást küldött, a katonai kiadások meghaladják a NATO 2%-os célkitűzését, és a többi NATO-szövetségesre is nyomást gyakorolt, hogy növeljék a védelmi kiadásokat.

Nemrég Nagy-Britannia és Franciaország fontolóra vette egy ukrajnai békefenntartó erő felállítását, amivel nagy meglepetésre Lengyelország nem ért egyet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Lengyelország nem küld katonákat Ukrajnába, ami látszólag ellentétes mind az ország európai katonai nagyhatalommá válásra irányuló törekvéseivel, mind az ország határozottan oroszellenes álláspontjával.

Történelem

A két országot a történelmi nézeteltérések ellenére összeköti az oroszellenesség. GDP arányosan Lengyelország több katonai támogatást nyújtott Ukrajnának, a balti országokat leszámítva bármely állam, és közel 2 millió ukrán menekültet fogadott be a háború első heteiben, ez messze a legtöbb Európában. Ráadásul Lengyelország az egyik legelkötelezettebb NATO tag: folyamatosan arra ösztönzi tagokat, hogy több katonai segélyt nyújtsanak Ukrajnának, és több szankciót vezessenek be Oroszországgal szemben.

Lengyelország Ukrajna fő logisztikai csomópontja is. Ma az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek 95%-a Lengyelországon keresztül érkezik. Az Ukrajnának nyújtott támogatással párhuzamosan Lengyelország védelmi kiadásai is jelentősen nőttek, ráadásul Lengyelország az EU egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága. Lengyelország 2025-ben várhatóan a GDP 4,7%-át költi majd védelemre, ami a legmagasabb arány az EU-ban, és több mint kétszerese a NATO 2%-os célkitűzésének.

(Kép forrása: president.gov.ua)

Az ország elképesztő mértékben fegyverkezik, ami a Krím 2014-ben történő elcsatolásakor kezdődött. Akkor Lengyelország fegyveres erői a kilencedik legnagyobbak voltak a NATO-ban, ma már a harmadik helyen állnak az Egyesült Államok és Törökország mögött. Ezek a költségek természetesen jelentős terhet jelentenek az államháztartás számára, amit ellensúlyoz a Covid Recovery Fund és az új Rearm Europe kezdeményezés. E kiadások egy részét a Keleti Pajzs projekt elindítására fordították, amelynek köszönhetően megerősítették az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határt, valamint több száz új harckocsit és rakétaindító rendszert vásároltak Dél-Koreától, továbbá közel 60 milliárd dollár értékben vásároltak fegyvereket az Egyesült Államoktól.

Békefenntartók

Miután Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok külpolitikája változik Ukrajnával kapcsolatban, több állam- és kormányfő felvetette, hogy Európának békefenntartó csapatokat kell majd Ukrajnába küldenie, hogy garantálja a békemegállapodást. Mind Emanuel Macron francia elnök, mind Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy készek csapatokat küldeni Ukrajnába, és most arról győzködik a többi európai országot, hogy csatlakozzanak, de a várakozásokkal ellentétben Lengyelország elutasította a kezdeményezést. Tusk azt mondta, hogy Lengyelország támogatni fogja Ukrajnát humanitárius és katonai segélyek nyújtásával, de nem küld csapatokat Ukrajnába.

Miért ellenzi Lengyelország ennyire a csapatok küldésének gondolatát, de miért hajlandó mégis jelentős katonai segélyeket küldeni Ukrajnába?

Ennek legalább három oka lehet. Az első és legnyilvánvalóbb, hogy Lengyelország Oroszországgal és Fehéroroszországgal is határos, utóbbi területét Moszkva 2022-ben felhasználta Ukrajna lerohanására is. Lengyelország belföldön, a NATO által védett területen akarja tartani csapatait, hogy megvédje az országot és határait.

Ez összefügg azzal is, hogy Kelet-Európa egyes államaihoz képest a nyugat-európai országok nem veszik ki eléggé a részüket az orosz fenyegetés elhárításából. Végül is Lengyelország és a balti államok a GDP százalékában kifejezve sokkal nagyobb támogatást nyújtottak Ukrajnának, mint a nyugat-európaiak, néhány kelet-európai ország pedig nem támogatja az ukránokat, és nem kockáztatja a csapatok bevetését Európa biztonsága érdekében.

(Kép forrása: TheTrumpet.com)

A második ok az, hogy Lengyelország az egyik leginkább amerikapárti atlantista ország Európában. A lengyel kormányok régóta ellenállnak a nagyobb európai stratégiai autonómiára irányuló, különösen francia törekvéseknek, mert az amerikai elkötelezettség fenntartása prioritás. Mint ilyen, a lengyel védelmi miniszter azzal érvel, hogy minden olyan lépés, amely európai csapatok Ukrajnába küldésére irányul a NATO-nak kell megtennie, és a szövetségnek közös döntést kell hoznia a közös szerepvállalásról, nem pedig egyes országoknak egyénileg.

(Kép forrása: Stepmap)

Harmadszor, Lengyelország és Ukrajna között van néhány kétoldalú feszültség, amelyek az elmúlt 3 évben időnként fellángoltak. A mezőgazdasági kereskedelemmel kapcsolatos vitáikon túl, amelyek Lengyelországban tömeges gazdatüntetéseket váltottak ki, Varsónak régóta húzódó nézeteltérése van a második világháború idején az ukránok által Volhíniában mintegy 100 000 lengyel lemészárlásával kapcsolatban, ami továbbra is fájó pont a lengyel történelemben. A lengyel történészek engedélyt kérnének az áldozatok exhumálására, de sok ukrán hősnek tekinti a partizánokat. Ez feldühítette a lengyel közvéleményt, mivel az ukrán nacionalisták folyamatosan relativizálják a történteket. Pozitív fejlemény, hogy Ukrajna idén engedélyezett néhány exhumálást, de a feszültségek továbbra is fennállnak. Ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelországban a jobboldali szavazók körében egyre nagyobb a kiábrándultság az ukrán menekültekkel és az Ukrajnának nyújtott további támogatással kapcsolatban.

Ezt a kiábrándultságot a lengyelországi jobboldali és szélsőjobboldali pártok ügyesen kihasználták, és a májusi elnökválasztás előtt egyre erősödnek ezek a pártok. A konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje a második helyen áll Tusk párja mögött, a szavazatok 25,7%-ával. A szélsőjobboldali, ukránellenes Konföderáció párt jelöltje erősödik, már 16%-on áll. A múlt héten felháborodást váltott ki egy Lvivben tett látogatása során is, ahol bírálta az ukránokat, utalva Stephan Bandera ukrán nemzeti vezetőre és a függetlenségi mozgalom ellentmondásos alakjára.

Eközben a Jog és Igazságosság jelöltje olyan véleményt fogalmazott meg, amely szerint az ukránok nem mutatnak kellő hálát a lengyel támogatásért, bírálva Zelenszkij elnököt a szövetségeseivel, köztük Lengyelországgal szemben tanúsított, szerinte illetlen viselkedéséért.

A választás kimenetele nagyon fontos Tusk számára, aki igyekszik felszámolni a jelenleg az elnöki székben lévő Jog és Igazságosság párt örökségét, ami magyarázhatja az Ukrajnának nyújtott támogatás fokozásához való langyos hozzáállását.

Donald Trump újraválasztását követően egy, a konzervatív amerikai jogászok között népszerű alkotmányértelmezéssel próbálja szélesíteni a hatalmát, hogy „visszaállítsák az elnöki tisztséggel járó jog-, és hatásköröknek azt az eredeti terjedelmét, amit az alapító atyák 1776-ban megálmodtak.”

„Jogom van ahhoz, hogy elnökként bármit megtehessek, amit csak akarok.” Trump

Trump komolyan gondolja, amit mondott. Elnöksége első heteiben szövetségi alkalmazottak ezreit bocsátotta el, teljes állami ügynökségeket számolt fel és az elnöktől eddig független szabályozó ügynökségekként működő intézményeket vont a saját felügyelete alá. Ezen intézkedések jogszerűségéről a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső döntést. A kritikusok szerint az amerikai kormányzati rendszer fennállásának 250 éve alatt soha nem látott mértékben terjeszti ki a régi-új elnök a végrehajtó hatalmi jogköreit, ami már rövid távon is alapjaiban fogja megváltoztatni az ország működését.

(Kép forrása: People's World)

Az egységes végrehajtó hatalom elmélete

Az ideológiát „unitárius végrehajtó elméletnek” nevezik. Az alkotmány II. cikkének 1. bekezdése hozza létre az elnöki pozíciót: „The executive Power shall be vested in a President of the United States of America”. Ezt úgy fordíthatnánk, hogy „a végrehajtó hatalom az Amerikai Egyesült Államok elnökét illeti meg”. A konzervatív alkotmányjogászok szerint ezzel a passzussal az alkotmány az összes végrehajtói hatalmat az egyetlen egységes amerikai elnökre ruházta rá.

„Olvassa el a II. cikket, amely olyan jogköröket ad az elnöknek, amit nem is gondolna.” Trump

Azt Trump nem említette, hogy több száz éve kérdéses, hogy a II. cikk alapján az elnök pontosan mennyi hatalmat gyakorol és mi felett. Egyértelmű, hogy az elnök felügyeli az alábbi 15 minisztériumot: Külügyminisztérium, Pénzügyminisztérium, Védelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Belügyminisztérium, Mezőgazdasági Minisztérium, Kereskedelmi Minisztérium, Munkaügyi Minisztérium, Egészségügyi és Emberi Szolgáltatások Minisztériuma, Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztérium, Közlekedési Minisztérium, Energiaügyi Minisztérium, Oktatási Minisztérium, Veteránügyi Minisztérium, Belbiztonsági Minisztérium.

(Kép forrása: Politico)

Ami nincs így meghatározva, azok a független ügynökségek, mint például a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC), az Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC), a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Hivatal (CFPB). Több tucat ilyen intézmény létezik, melyek nagyrészt a Kongresszus által létrehozott és az elnök által törvénybe iktatott gazdasági felügyeleti és szabályozó ügynökségek. Ezeket szándékosan elkülönítettek a politikától, viszont ezek az intézmények Trump hatalomkiterjesztésének elsődleges célpontjai.

Egyetlen általa meghozott végrehajtási rendelettel Trump az összes eddig tőle független ügynökséget és intézményt a végrehajtó hatalom, nevezetesen a saját felügyelete alá vonta. Szerinte felesleges, hogy ezek az ügynökségek az elnök akaratától függetlenül működjenek.

(Kép forrása: Britannica)

Az egységes végrehajtó hatalom elmélete számos veszélyt rejt magában. Ha ezt valóban bevezetnék, az alapjaiban rombolhatná le azokat a szabályokat és intézkedéseket, amelyekre ma a gazdaság működésében, a tőzsde felügyeletében és a tisztességes piaci verseny biztosításában Amerika támaszkodik.

A végrehajtási rendelet az Alkotmány II. cikkére és az egységes végrehajtó hatalom elméletére hivatkozik, amely szerint minden állami alkalmazott az elnök felügyelete alá tartozik. Ezzel indokolja Trump, hogy már több ezer embert rúgtak ki. A rendelettel egyszerre próbálja közvetlen irányítása alá vonni a szövetségi ügynökségek vezetőit (horizontálisan), miközben arra is törekszik, hogy a teljes hivatali rendszert, az alsóbb szinteken dolgozókat is maga alá rendelje (vertikálisan).

Az alkotmány alapján egyértelmű, hogy amikor fő- és kormánytisztviselők kinevezéséről van szó, az elnök a szenátus tanácsára és beleegyezésével nevez ki vezetőket. Az egy nehezebb kérdés, hogy milyen körülmények között korlátozhatja a Kongresszus az elnök azon képességét, hogy eltávolítson valakit a hivatalából.

Hogyan használták az elméletet a múltban

Már van precedens hasonló konfliktusra. Az 1930-as években Roosevelt elnök politikai okokból rúgta ki William Humphrey-t, az FTC vezetőjét. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az alkotmány nem ad korlátlan felmentési jogot az elnöknek, és a vezetőket csak megfelelő indokkal lehet eltávolítani.

Amit a Trump-kormányzat valószínűleg kérni fog a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy ezt az ügyet helyezzék hatályon kívül. Egy másik döntésben a Legfelsőbb Bíróság a 80-as években a bírósági független tanácsadók felmentésének jogszerűségét vizsgálta, és azt, hogy meg lehet-e őket védeni az elnöki eltávolítással szemben. A bíróság szerint igen.

De volt egy bíró, aki úgy vélte, hogy ez a végrehajtó hatalom alapvető funkciója, és ez Scalia bíró volt. „Az Alkotmány nem bízta ránk az elnök hatásköréről való döntést, hanem a végrehajtó hatalmat, nem pedig a végrehajtó hatalom egy részét az Egyesült Államok elnökére ruházza. Nem pedig az Egyesült Államok elnökére és másokra.” Noha ő volt az egyetlen bíró ellenvéleményben, ez hivatkozási alappá vált azok számára, akiknek tágabb elképzeléseik vannak a végrehajtó hatalomról.

A Legfelsőbb Bíróság

Eléggé valószínű, hogy Trump elnök szándékosan hoz létre ilyen helyzeteket. Jogi szakértők szerint Trump hatalomgyakorlásának részben az a lényege, hogy lehetőséget adjon a Legfelsőbb Bíróságnak arra, hogy ezeket a precedenseket megdöntse.

Egy öt évvel ezelőtti ügyben, amely arról szólt, hogy az elnök eltávolíthatja-e a CFPB vezetőjét, a bíróság úgy találta, hogy igen. Thomas bíró és Gorsuch bíró (Trump által jelölt bírók) azzal érvelt, hogy a független ügynökségeket védő korábbi precedens szerencsétlen példája annak, hogy a bíróság nem alkalmazza az alkotmányt úgy, ahogyan az meg van írva, és hogy ezek az ügynökségek a végrehajtó hatalomba tartoznak.

Ha a Legfelsőbb Bíróság az egységes végrehajtó hatalom elméletének maximalista és szélsőséges értelmezésével ért egyet az elé kerülő ügyekben, az a gazdaság nagy részét felforgatná, és az USA közelebb kerülne egy királysághoz, mint egy jogállamiságon és fékek és ellensúlyokon nyugvó köztársasághoz.

(Borítókép forrása: Center for American Progress)

Ahmed al-Sharaa, Szíria új elnöke korántsem vállalt magára könnyű feladatot. Tavaly decemberben Bassár el-Aszad rezsimjének megdöntése bizonyulhatott a legkönnyebb lépésnek. Miután elfoglalták Damaszkuszt, és hivatalosan is kinevezték az ország új vezetőjének, al-Sharaa számára gyorsan világossá vált, hogy a legnagyobb kihívások még csak ezután következnek.

Szíria egy messze nem egységes ország. Az ország területének nagy része nem az új kormány ellenőrzése alatt áll. A központi hatalom megszilárdítása mellett komoly politikai, társadalmi és gazdasági problémákkal küzd a romokban heverő ország. Az új vezetés előtt három súlyos, egymással is összefüggő kérdés áll:

Az elmúlt időkben a helyzet mindhárom térségben fontos fordulatokat hozott – voltak bíztató, de aggodalomra okot adó fejlemények is.

(Kép forrása: Alma Research and Education Center)

Alavita lázadás és a tengerparti régió válsága

Szíria tengerparti régiója az alavita kisebbség otthona. Ez a közösség nemcsak kulturálisan, hanem politikailag is fontos: az Aszad család is alavita származású és a rezsim főként ebből a csoportból toborozta a hadsereg és a titkosszolgálat tagjait.

Fegyveres összecsapások Dzsablában

Március 6-án a bukott Aszad-rezsimhez hű fegyveresek rajtaütést hajtottak végre az állami biztonsági erők ellen a tengerparti Dzsabla városában. A támadást követően a kormány gyorsan reagált: jelentős számú kormánypárti egységet vezényeltek a térségbe, hogy leverjék a kialakuló asszadista lázadást.

Beszámolók szerint több ezer kormánykatona – köztük olyan fegyveresek is, akik nem álltak teljes mértékben az állam irányítása alatt – vonult a térségbe. Az összecsapások véres szektariánus vérontássá fajultak, amelyben több száz civil vesztette életét. A nemzetközi közösség egyöntetűen elítélte az eseményeket, amelyeket megtorló támadásnak tartanak.

(Kép forrása: Arab News)

Március 10-én a szíriai kormány bejelentette a hadművelet befejezését és közölték, hogy sikeresen felszámolták a „korábbi rezsim maradványait”. Ahmed al-Sharaa elnök független vizsgálatot rendelt el a civilek elleni gyilkosságok kivizsgálására, és megígérte, hogy minden felelőst megbüntetnek.

Noha a vérengzés nem jelent közvetlen fenyegetést az új kormány hatalmára jól mutatja, hogy al-Sharaanak számos kihívása mellett egy fegyveres ellenzéki mozgalommal is szembe kell majd néznie.

A kudarc az új damaszkuszi vezetés, mint a mérsékelt, moderált kormány hitelességét jelentősen rontotta és megmutatta, hogy a kormány a saját támogatói felett sem gyakorol hatalmat. Az atrocitások késleltethetik a Szíriát sújtó nemzetközi szankciók feloldására irányuló erőfeszítéseket.

Kurdok

Északkelet-Szíriában a kulcsszereplő a kurdok által vezetett Szíriai Demokratikus Erők vagy SDF. A szíriai polgárháború során az SDF képes volt egy de facto államot létrehozni az általa ellenőrzött területen Szíria északi és keleti részén. Az SDF az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban, és közel 2000 amerikai katona még mindig a helyszínen van Szíriában a kurdok támogatása érdekében.

A központi kormány az SDF között megkezdődtek a tárgyalások, és végül március 10-én Ahmed al-Sharaa elnök és Mazloum Abdi, az SDF parancsnoka nyolcpontos megállapodást írt alá. Ebben az SDF többek között beleegyezett, hogy polgári és katonai intézményeit - beleértve a határkapukat, repülőtereket, olaj- és gázmezőket - az év végéig teljes mértékben integrálja az új szíriai államba.

(Kép forrása: Enab Balada)

A megállapodásban azt is rögzítették, hogy a kurd közösség a szír állam része, és az állam garantálja állampolgárságukat és minden alkotmányos jogukat. Minden szíri számára garantálják a politikai képviselethez és az állami intézményekben való részvételhez való jogot. Emellett az ellenségeskedés teljes beszüntetésére kerül sor, és az SDF támogatni fogja a szíri államot a terrorizmus és az ország biztonságát fenyegető erők elleni küzdelemben.

A kurdok tárgyalási pozíciói jelentősen romlottak, különösen az SDF-nek nyújtott amerikai támogatás jövőjével és az USA katonai jelenlétével kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Az SDF abban reménykedik, hogy a megállapodás következtében megszűnik a Törökországgal és a térségben található törökök által támogatott erőkkel való konfliktus. Erre az adhat okot, hogy az új szíriai kormány szoros kapcsolatokat ápol Törökországgal.

Bár a kormány és az SDF között létrejött egyezség az első lépés egy hosszú folyamatban. Számos kérdés továbbra is nyitva maradt: egyelőre nem világos, hogy hogyan olvasztják be az SDF által irányított intézményeket az új szíri államba. A kormány számára vonzó, hogy olyan stratégiai jelentőségű létesítmények, mint a repülőterek, valamint az olaj- és gázmezők, ismét központi ellenőrzés alá kerülnek. Komoly kihívást jelent majd az Iszlám Állam több ezer harcosát őrző börtönök sorsa, melyek jelenleg az SDF irányítása alatt állnak.

(Kép forrása: Stratfor)

A megállapodás híre örömünnepet váltott ki: Damaszkuszban sokan úgy üdvözölték a lépést, mint az ország újraegyesítésének kezdetét. Északkelet-Szíriában, a kurdok által ellenőrzött városokban is pozitívan fogadták az egyezséget, bízva abban, hogy ez biztosíthatja a közösségük jogainak elismerését.

Az SDF szerint

"A megállapodás alapot teremt egy modern köztársaság létrehozásához, amely valóban megfelel a szíriai nép vágyainak és reményeinek."

Drúzok

Délen az Al-Suwayda kormányzóságban a drúz kisebbségi milíciák annak ellenére, hogy szoros kapcsolatot ápolnak az új kormánnyal, megtartották autonómiájukat, és nem hajlandóak letenni a fegyvert. Március elején Damaszkusz egyik drúzok lakta külvárosában zavargások törtek ki és ismeretlen fegyveresek megölték a kormány biztonsági erőinek egy tagját.

(Kép forrása: Nathan Ruser)

Itt is külső hatalmak gyakorolnak befolyást. Aszad bukása után Izrael megszállta és jelentős szír területeket foglalt el a Golán-fennsíkon. Az izraeli kormány szerint a beavatkozásra nem csak a saját biztonságuk érdekében, hanem Szíria drúz lakosságának védelme miatt is szükség volt.

Egyesek szerint a szíri kormány és a drúz vezetők között megállapodás születhet, hogy a drúzokat is integrálják a szír államba, ami az SDF-ekkel kötött megállapodás után újabb jelentős lökést adna a kormánynak.

Pénteken Thaiföldön és Mianmarban egy 7,7-es erősségű földrengést észleltek, amelynek utórengései közül egy 6,4-es erősségűt is regisztráltak. A rengés epicentruma Mianmarban, a második legnépesebb városában Mandalayban és Naypyidaw közelében helyezkedett el, nagyjából 10 kilométeres mélységben. A médiában főként Thaiföld fővárosában végzett pusztításról kaptunk híreket, azonban a legsúlyosabb károk a már egyébként is hátrányos helyzetben lévő Mianmart érintették, ahol a halálozások száma már ezer fölötti.  

A rengés ereje akkora volt, hogy szakértők szerint az esemény során felszabadult energia körülbelül 334 atombomba erejével volt egyenértékű. Jess Phoenix geológus szerint a földmozgások még hónapokig folytatódhatnak, mivel az indiai tektonikus lemez továbbra is ütközik az eurázsiai lemezzel Mianmar alatt.

A pénteki földrengés epicentruma. Kép forrása: BBC

A földrengés által leginkább sújtott területek közé tartozik Mianmar Shan állama, ahol a legtöbb halálesetet és kárt jelentették. A hegyvidéki régiókban a földcsuszamlások tovább súlyosbították a helyzetet, és sok kisebb település teljesen elzáródott a külvilágtól. Thaiföld északi része is megrázkódott, de ott a kár mértéke mérsékeltebb volt, köszönhetően az infrastruktúra jobb állapotának és a hatékonyabb vészhelyzeti reagálásnak.

Mianmar esetében a földrengés a lehető legrosszabbkor jött, hiszen az ország már négy éve polgárháborúban áll a katonai junta és a felkelő csoportok között. A konfliktus miatt az ország infrastruktúrája gyenge, a mentési műveletek szervezetlenek, és a lakosság számos területen nem jut hozzá alapvető segítséghez. A kommunikációs hálózatok sérülése miatt az információk áramlása akadozik, így a nemzetközi közösség számára is nehéz felmérni a valódi károkat. A helyi hatóságok legalább ezer halálos áldozatról számoltak be, de a pesszimista becslések szerint ez a szám akár a tízezret is meghaladhatja.

A nemzetközi közösség számos segélyszervezetet mozgósított, hogy támogassák a mentési erőfeszítéseket, de Mianmar esetében a politikai helyzet akadályozza a gyors segítségnyújtást, azonban a katasztrófa súlyosságát észlelve kinyitotta a kapukat a segítőcsapatoknak. Az egyik első segítség Kína Yunnan provinciájából érkezett, a 37 fős mentőcsapattal. Oroszország egy 120 fős csapatot indított útnak, míg India segélyszállítmányt és orvosi csapatot biztosított. Vasárnap további segítők érkezése várható Malajziából és Donald Trump is ígért egy 5 millió dolláros újjáépítési segélyt.

Thaiföldön a hatóságok gyorsan reagáltak, evakuálták a veszélyeztetett területeket, és segélyszállítmányokat küldtek az érintett régiókba, így szombat reggelre a halálozási szám megállt 6-ban, de 101 embert nyilvánítottak eddig eltűntnek. A földrengés Thaiföldön leginkább az épülő magasépítésű apartmanokat érintette.

A katasztrófáról készült képek és videók sokkoló képet festenek a romokról, az összeomlott épületekről és az utcákon rekedt emberekről. Válogatott képsorozatunkban megmutatjuk mekkora egy 7.7-es földrengés pusztító ereje.

Képsorozat:

1. A kevésbé érintett Thaiföldön a két épületet összekötő híd látszólag nem volt földrengésbiztos. Kép forrása: CNN

2. Előtte és utána kép a mianmari műemlékről(1), thai templom, ami már nem lesz helyreállítva(2). Képek forrása: X

3. Épület romok a két országban (1. Mianmar, 2. Thaiföld). Képek forrása: X

4. A kínai Yunnan provincia segítőcsapata. Kép forrása: CNN

A képsorozatból láthattuk mekkora pusztítást tud végezni még egy fejlettebb infrastruktúrával rendelkező országban is, mint Thaiföld egy 7.7-es földrengés, ez a polgárháborúval sújtott Mianmarra pedig hatványozottan igaz. A nemzetközi közösség segítsége érkezik, és napról napra mentenek ki embereket a romok alól. Remélhetőleg Mianmar megkapja az újjáépítési támogatást és segít a katasztrófa utáni helyzet rendezésében.

Jeffrey Goldberg, a The Atlantic főszerkesztője épp egy szokásos márciusi reggelen görgette végig Signal-üzeneteit, amikor megdöbbenve látta: Michael Waltz, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója véletlenül bevette csetszobába, ahol vezető amerikai kormánytagok egy közelgő amerikai katonai akció részleteit egyzetették. A támadás a jemeni húszik ellen készülődött, és bevetési időpontokat, illetve amerikai hadászati eszközök neveit is tartalmazta. A történet gyorsan bejárta a médiát, tiktok videók és mémek terjedtek az interneten a nemzetbiztonsági baklövésről.

Az üzenetváltás emellett nyíltan számolt a média „felkészítéséről” és az elkerülhetetlen politikai lecsapódásról. Bár elsőre a The Atlantic főszerkesztője, csupán dezinformációs, AI generálta félrevezetésnek vélte először a csetfolyamot, de mikor az üzeneteknek megfelelő időben elkezdtek hullani a bombák március 15-án Jemenben, gyorsan egyértelművé vált a helyzet. Az eset súlyos nemzetbiztonsági kérdésekre hívja fel a figyelmet, de emlékeztet minket arra is, hogy milyen fontos szerepet játszik a független sajtó a hatalom ellenőrzésében – még a digitális káosz idején is.

Számos a történteket boncolgató cikk született a témában, és az incidens kiderülése után megindultak a szenátusi meghallgatások is Washingtonban az ügy kapcsán. Mégis, megéri elidőzni a kérdésen, hogy hogyan fogja, sőt hogyan alakította át a technológia a politikai hatalom működését, sebezhetőségét, és egy földrésszel távolabbról milyen figyelmeztető üzenetet hordoz magában számunkra az eset.

Bár John Ratcliffe, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kiemelte a szenátusi meghallgatáson, hogy a Signal minden ott dolgozó gépére le van telepítve, és ezt javasolják elsődleges cset csatornaként, mégsem elég kielégítő a magyarázat. Amikor ennyire könnyű elhibázni egy kommunikációs csatorna létrehozását, és ennyire nehéz biztosítani a figyelmetlenségből adódó problémák elkerülését, felmerül a kérdés, hogy biztosan elég elővigyázatosak vagyunk-e, hogy miről mit osztunk meg hol és kivel. Az ilyen jellegű kommunikációra pontosan ezért létesítettek titkosított csatornákat, és preferált a személyes, élőben való döntéshozatal, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló esetek. A csoport tagjai közül többen külföldön tartózkodtak a csoport létrehozása (március 11.) és a jemeni támadás (15-e) közötti időszakban, így ha csak egyiküknek ellopták és feltörték volna a telefonját, már hatalmas nemzetbiztonsági problémákat okozott volna. Ahogy Nathalie Loiseau, európai parlamenti képviselő fogalmazott, „nincs értelme tovább kémkedni” amerikai katonai tervek után, és megkérdőjelezhető Washington képessége az információk titokban tartására.

A történtek számunkra legrelevánsabb mellékszála, hogy hogyan gondolkodnak rólunk a szövetségeseink, és hogy tisztán látjuk, hogy négyszemközt milyen beszélgetések folyhatnak le. A csetbeszélgetés megjegyzései sokatmondóak: “I am not sure the president is aware how inconsistent this [jemeni húszik elleni önálló katonai támadás – szerk.] is with his message on Europe right now.” vagy “From a messaging standpoint we absolutely ad this to of horribles on why the Europeans must invest in their defense.”, “I just hate bailing Europe out again.” és “I fully share your loathing of European free-loading. It’s PATHETIC.” Az igazán súlyos kérdés tehát számunkra nem is az, hogy miként lett egy újságíró akaratlan tanúja egy katonai akció előkészületeinek, hanem hogy mit árul el mindez az Egyesült Államok jelenlegi hozzáállásáról – hozzánk, európai szövetségeseihez. Ezek nem hivatalos nyilatkozatok – de éppen ezért talán még árulkodóbbak. A nyers vélemények azt mutatják, hogy mennyire mély az irritáció az amerikai jobboldal egy részén az európai szövetségesekkel szemben, különösen a védelmi kiadások terén.

A kiszivárgott üzenetek után európai diplomaták ugyan hivatalosan nem kommentálták az esetet, de a háttérben sokan megerősítették: a bizalom megingott. A brit volt védelmi miniszter emlékeztetett, hogy a jemeni húszik elleni hadműveletekben „a britek az elsők között cselekedtek”, és elege van abból, hogy Washington egyes körei másképp emlékeznek. A vita már nem csak arról szól, hogy hogyan reagáljunk a kihívásokra – hanem arról, hogy egyáltalán van-e még közös stratégiai alap. Ahogy a Foreign Affairs elemzése fogalmaz: „A transzatlanti szövetség sok vihart túlélt az elmúlt nyolcvan évben, de ez most másnak tűnik. A korábbi krízisek középpontjában mindig egy külső fenyegetés állt – most viszont belülről jön a bizonytalanság. Egyre többen teszik fel a kérdést: vajon az Egyesült Államok még mindig elkötelezett Európa biztonsága iránt?”

Ez a kérdés már egészen gyakorlati. Mert ha a katonai döntések PR-logika szerint születnek, és ha az európai partnerekről a bizalmas csoportokban ilyen hangnemben beszélnek, akkor előbb-utóbb Európának is újra kell gondolnia a saját biztonságpolitikáját, és hogy kire miben számíthat. Nem azért, mert Amerika elfordult – hanem mert lehet, hogy már régóta másfelé néz.

Már Donald Trump 2025.januári beiktatását megelőzően lehetséges, a világkereskedelmet potenciálisan értintő intézkedésekről cikkeztek a világsajtóban. Trump elnök második ciklusának első heteiben a várakozásoknak megfelelően a fennálló nemzetközi kereskedelmi viszonyokra nézve radikális lépéseket jelentett be, melyek bizonytalanságban tartják az Egyesült Államok szövetségeseit és a fennálló gazdasági világrend minden szereplőjét. Ebben a cikkben arra keresem a választ, hogy nekünk, magyaroknak és az Európai Unió polgárainak érdemes-e aggódnunk a Trump-féle kereskedelempolitika miatt.

Az első ciklus vámintézkedései

Donald Trump először 2017-ben költözött be a Fehér Házba, ahonnan azonnal megkezdte az ’America first’ elven kialakított gazdaságpolitikai irányelveinek megvalósítását. Célja volt az amerikai ipar védelme és a kedvezőtlen külkereskedelmi mérleg javítása. Ennek elérése érdekében hosszú politikai üzengetések után 2018-ban 25%-os büntetővámokat vezetett be Kína ellen nagyjából 250 milliárd dollárnyi árura. Erre válaszul Kína is viszonozta a vámtételeket. Trump főként a technológiai szektort, az alapanyaggyártást (acél, alumínium), illetve a mezőgazdaságot célozta, de a várt pozitív hatások elmaradtak. A valóságban az amerikai mezőgazdaság súlyos visszaesése volt tapasztalható, példaként említhető a szójaexport drasztikus visszaesése. Az USA gazdasági megerősödése helyett már rövid távon is a globális piacok destabilizálódása volt jellemző a kölcsönös vámemelések következtében.

Donald Trump a Kína ellen irányuló vámintézkedésekről szóló döntés aláírását követően

A kedvezőtlen folyamatok, illetve a COVID-19 világjárvány kirobbanása miatt 2020-ban sor került az ún. ’phase one’ megállapodásra, amiben Kína vállalta, hogy növeli bizonyos amerikai termékcsoportok importját, cserébe pedig Trump ideiglenesen felfüggesztette a további vámtételek kivetését kínai termékekre. Fontos kiemelni azonban, hogy járvány miatt a megállapodás számos eleme nem valósulhatott meg a megbeszéléseknek megfelelően.

Donald Trump elnökségének első ciklusa alatt nem csak Kínával került konfliktusba a kereskedelem témakörében, az Egyesült Államok és a közeli szövetségesének tekintett Európai Unió, valamint két szomszédos állama, Mexikó és Kanada között is feszültség alakult ki. Trump az EU-val szemben 2018-ban acél-és alumíniumvámokat vetett ki, a szomszédos országokkal szemben pedig általános vámokat illető vitába keveredett. Mindezek ismeretében azt gondolhatnánk, hogy az amerikai elnök második elnöki ciklusában más megközelítést alkalmaz a kereskedelmi kérdésekben, ez azonban korántsem igaz; Donald Trump a vámháború folytatása mellett tette le a voksát.

A második ciklus első hetei

2025. januárjában az amerikai elnök vásárlási ajánlatot tett Grönlandra, kormányzónak nevezte Kanada miniszterelnökét és javasolta, hogy 51. államként csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz, de mindezek kevésbé zavarták meg a világgazdaságot, mint azok a kijelentései, amelyeket a NATO jövőjéről vagy éppen az amerikai gazdaság radikális átalakításáról tett. Az elnök vámintézkedéseket jelentett be Kanadával és Mexikóval szemben is, utóbbi esetében azokat az illegális bevándorlás Mexikón belüli megfékezéséhez kötötte. Az Európai Unióval szemben is különböző vámtételek bevezetéséről beszélt Trump, melyek közül az autóimportra vonatkozó ígéreteit már be is váltotta. Ennek megfelelően 2025. árpilis 2-tól az Európai Unióból importált autókat 25%-os vám terheli, beleértve azokat a járműveket, melyeket amerikai vállalatok gyártanak az Európai Unió területén és innen kerülnek az Egyesült Államokba. Az EU komoly válaszlépések meghozatalát fontolja.

Donald Trump AI-generált képet posztolt magáról a közösségi médiában, melyen a kanadai zászló is látható

Trump további ígéretei közé tartozik olyan új vámok kivetése, melyek az Áfa-t alkalmazó országokat sújthatják. Az elnök ígérete szerint, az azokból az országokból érkező termékeket, melyek Áfa-t használó államokból érkeznek amerikai vámokkal fogja büntetni. Ha ezen ígéretét is beváltja az elnök, az EU országai rosszul járhatnak, hiszen az Unió országainak jelentős részében világviszonylatban magas Áfa-kulcsok vannak érvényben.

Várható fejlemények

Donald Trump elnöki magatartásából adódik, hogy a jövőre vonatkozó találgatások jellemzően nem válnak be, hiszen az elnök bizonyos esetekben saját döntéseit is visszavonja, vagy éppen letagadja nyilatkozatait – elég ha Zelenszkij lediktátorozására gondolunk. A bizonytalanság a legbiztosabban állítható fejlemény, amely a világgazdaságban és a világkereskedelemben várható, hiszen az elnök gazdaságpolitikai elképzelései szinte kivétel nélkül radikális, a fennálló gazdasági szerkezettel szembemenő törekvéseket takarnak.

Donald Trump, alelnöke JD Vance és az ukrán Zelenszkij elnök a Fehér Házban

Valószínűsíthető, hogy Trump elnökségének második ciklusában kiújul és kiszélesedik a vámháború Kínával, ennek következtében pedig a globális ellátási láncok 2018-hoz hasonló módon történő akadozása is várható. Azt, hogy az Egyesült Államok globális politikai és gazdasági céljai milyen irányba terelik a magyar és európai politikát és gazdaságot nem lehet kiszámolni, de a történelmi példák azt mutatják, hogy az instabil nemzetközi üzleti és  politikai közeg nem kedvez a gazdasági fellendülésnek és nem járul hozzá a hosszú távú prosperitáshoz sem.