Az elmúlt napok eseményei nyomán most már nekünk magyaroknak is  hétköznapjaink részévé vált a koronavírus. Sorok állnak a háziorvosi rendelőknél, gyógyszertáraknál, sokan szájmaszkban, kesztyűben.  A nagyobb boltokban nem mindig van hús, vagy éppen wc papír, sokan púposan megpakolt bevásárlókocsikkal igyekeznek kifelé, hogy még egyet forduljanak. Rendezvényeket már nem lehet szervezni, és sok bolt csak három óráig lehet nyitva.

Az egyetemek után már az iskolák sincsenek nyitva, és a vállalatok, háttérintézmények nagy része már átállt, vagy éppen folyamatban van az átállása az otthoni munkavégzésre – már ahol ez lehetséges.  Ezek az események a járványügyi intézkedések következményei, pánikra azonban nincs ok, hiszen pont ezekkel az intézkedésekkel lehet megfékezni a vírusterjedést. Ez egy olyan háború, amiben mindannyian katonák vagyunk. Csak összefogva, az intézkedéseket kollektívan betartva lehet kordában tartani a vírus terjedését.

Sokan, sok aspektusból megvizsgálták ezt a témát, rengeteg cikk és videó született a koronavírussal kapcsolatban, hogy a mindennapi híradóról, és operatív törzs által hozott intézkedésekről már ne is beszéljünk. Testközelből azonban a saját környezetünkben érezhetjük a hatását, és így válik kézzelfoghatóvá ez az egész. Két lépést hátra lépve, a jelenséget picit más kontextusában vizsgálva sok dolgot megfigyelhetünk, és megannyi kérdést feltehetünk a járvány apropóján.

Globális szemlélet, globális gazdaság, globális vírusterjedés. Elkerülhetetlen következménye a modern gazdaságnak. A világ ipara sok esetben szegmentált, többnyire Európában tervezünk, Kínában, Ázsiában gyártatunk, és azután a föld valamely szegletébe elszállítjuk a kész terméket. Kifizetődő ez, főként osztalékban, részvényindexekben mérhető a gazdagodásunk, gyarapodásunk. De épp most ennek a globális rendszernek az árát is mi fizetjük meg. Emberéletekkel, gazdasági visszaeséssel. Az éremnek azonban két oldala van.

Elgondolkodtató, és talán kissé kisarkított a gondolat, de tény, hogy azt az óriási volumenű környezetszennyezést, amit nemzetközi egyezmények, szigorú kvóták nem tudtak megállítani, most áttételesen a vírusterjedés elleni intézkedések fékezik. A károsanyag kibocsájtás sok helyen töredékére esett vissza. New Yorkban biciklisávnak zárják le az úttest egy részét, hiszen kisebb kockázat egyedül munkába biciklizni, mint metrózni. Kínában sok helyen több év után kitisztult az égbolt, és tiszta a levegő.

Érdekes dolog ez. Vajon szükséges ez a mértéktelen
növekedés? A reklámok által gerjesztett kereslet kielégítése pörgeti a
gazdaságot, vagy tényleg szükségünk van arra a megannyi új elektronikus és
egyéb eszközre? Az évenként cserélt telefon, a három-öt évente cserélt autó
tényleg elengedhetetlen része egzisztenciánknak? Muszáj mindenhova autóval mennünk?
De feltűnnek olyan dolgok is, hogy a vacsorára fogyasztott kenyérhez miért
spanyol paprikát eszünk, Ausztriában készített sonkával, egy Svédországban
készült széken ülve valamilyen kimondhatatlan fantázianevű asztalon? Hiszen rengeteg
mindent meg tudunk itthon, vagy a környező országokkal együttműködve termelni.
Talán szükséges lenne egy kis racionalizálás.

És a politika. Sok előnyünk származik Uniós tagságunkból, azonban most, amikor ég a ház, nincs még közös álláspont, a döntések lassan születnek, nincs határozottság. A problémát a nemzetállamok oldják meg. Ezeknek a gondolatától is sokan irtóznak országhatáron kívül és belül, de amikor intézkedni kell, emberéleteket óvni, hát hirtelen mégiscsak tudja az ember, hogy hova tartozik. Érdekes dolog ez.

A kialakult helyzet miatt számos egyéb, közelebbi
környezetünket érintő kérdést tehetünk fel magunknak. A témaköröket három fő
részre is lehet osztani, személyes, nemzeti és társadalmi valamint gazdasági
témakörökre, de természetesen ezek sok ponton kapcsolódnak, összefüggnek.

Ha a járványügyi intézkedések személyes hatásait vizsgáljuk, egy kicsit olyan érzése lehet az embernek, mintha egy nagyon, nagyon feszes gitárhúron játszottunk volna az elmúlt időben, minden nap, ami nem elpattant, hanem fellazították.

Az intézkedések mellékhatása az otthoni munkavégzés, és az, hogy most a figyelmünk a családunk megóvására terelődik. Felhívjuk anyát, apát, mamát, papát. Meglehet, az egyszerű hétköznapok során nem mindig vagyunk ilyen kitüntetett figyelemmel feléjük. A gyermekeinket is megóvni szeretnénk, kialakul egy családi kupaktanács, hogy akkor ki milyen feladatot végez, ki használja az autót, ki viszi a gyereket, és hogyan lesz a bevásárlás.  Kialakul egy olyan légkör, amiben végre van időnk észrevenni, mi az, ami igazán fontos. Melyek az igazi értékek, mi az, ami minden embernek igazából fontos. A bevásárlási hullám motorja is ez (még ha fölösleges is): mindenki a legrosszabbra készül, és igyekszik a rábízottakról gondot viselni.

Digitális tanítás, otthonról történő munkavégzés - sok család a normális hétköznapok során nem tölt egymással ennyi időt. Akarva akaratlanul is lehetőségünk nyílik arra, hogy a hozzánk legközelebb álló szeretteink mindennapi megpróbáltatásaiba, gondjaiba belelássunk, és családként közösen oldjuk meg a problémákat.

A társadalom viselkedése is érdekes. Vészmadarak, károgók persze voltak, vannak, és lesznek. A kattintásvadász cikkek, a riogatás minden hasonló esemény velejárója, de az ellenpólus sokkal erősebb. Most kézzelfogható az összetartás. Facebook oldalakon, szomszédi, ismerősi körökben szervezkednek az emberek, ki kinek segít, ki vigyáz a gyerekekre, hogy a másik ügyeket tudjon intézni, idős szomszédainknak hogy oldjuk meg a bevásárlást, vagy éppen a receptek kiváltását. Magától értetődő dolog ez, de vegyük észre, hogy mint annyiszor a történelem során, most is képesek vagyunk az összefogásra. Mi magyarok egymás mellett állva erős szövetségben közösen küzdjük le az akadályokat, ha erre szükség van. Évek alatt különböző hírekből, cikkekből szakadt ránk az, hogy mint társadalom, mint nemzet nem működünk, mindenki mindenkinek farkasa. Itt a példa: ha a szükség úgy hozza, igenis összefogunk, és közös problémáinkat megoldjuk. Párttól, ellenzéktől függetlenül, mi magyarok. Nem így kéne minden nap?

A gazdasági nehézségek lesznek azok, melyekkel a vírus leküzdése után szembe kell nézzünk és meg küzdenünk. A visszaesés, a recesszió valószínű, a mértéke lesz kérdéses. Számtalan tényezőt kell újraértékelnünk és újragondolnunk.

Mi az, amiben erősek vagyunk? Mezőgazdaság, ivóvízkészlet, energetika? Mik a geopolitikai előnyeink? Melyek azok a területek, amiben Európa élvonalába tartozunk? Fordítottunk ezekre a területekre elég erőforrást? Megfelelően kiaknáztuk ezeket a lehetőségeket? Vajon hiba az, hogy az eurózónán kívül vagyunk, vagy éppen most lesz óriási lépéselőny?

Kik azok a nemzetek, akik tényleg szövetségeseink? Akikkel
nemcsak egy tárgyalóasztal mellett, hideg üléstermekben tartjuk a kapcsolatot,
hanem akikre valójában számíthatunk? Fordítottunk rájuk elég figyelmet?

Megannyi megválaszolandó kérdés, és számtalan probléma
megoldása vár ránk.

A nagy zuhanások, visszaesések után azonban mindig az újjáépítés következik. Ez nem csak terhet, de lehetőséget is jelent mindannyiunk számára. A nagy világválság nélkül nem lett volna New Deal, és talán közhely, de igaz: a nehéz idők szülik az erős embereket. Közös érdekünk az, hogy egy nemzetként kitartsunk, vált vállnak vetve, összefogva, és az adódó alkalmat kihasználva nemzetünknek a lehető legjobb feltételeket, lehetőségeket, és a legjobb forgatókönyvet biztosítsuk. Hiszen a nemzetet, a közösséget egyenként mi, magyarok alkotjuk. Ahogy a most kialakult csoportokat, az egymással szolidáris embereket, összefogó kisközösségeket nézzük, ez alapján, ahogy Miniszterelnök Úr is mondta: jók az esélyeink.

Tavaly csaknem minden üzleti konferencia megkerülhetetlen kérdése volt, hogy vajon mikor és milyen formában jelentkezik a következő recesszió. Számtalan jövendölést lehetett hallani, de nem várt fronton jelent meg krízis: egy új vírus, ami térdre kényszeríti a globális ellátási láncokkal behálózott világgazdaságot. Először a turizmust és a rendezvényszervezést nullázta le a járvány[1], de más iparágak is komoly visszaesésre számítanak. A termelés kiesése jelentős fennakadást okozhat a kínálati oldalon. Senki nem tudja pontosan, mennyi időre van szükség a járványhelyzet lecsengéséhez: a bizonytalanság és a bevételek kiesése miatt a kereslet is csökken a tartós fogyasztási cikkek iránt, aminek hosszútávú következményei is lehetnek. Ezzel pedig csak a mátrix egy apró darabját érintettük.

A legtalálóbb szó, amivel ezt az időszakot jellemezni tudnánk: az újratervezés. Néhány hónappal ezelőtt, a növekedés időszakában még arra a kérdésre kerestük a választ egyéni és szervezeti szinteken is, hogy miként tudunk hatékonyabbak lenni, többet felhalmozni, magasabb szinten teljesíteni, jobb körülményeket teremteni, több élményt szerezni. Ígéretes projektek, nagyszerű tervek, értékes programok, amikért sokat dolgoztunk és betöltötték a mindennapjainkat. Néha úgy tűnhetett, hogy a növekedésnek sosem lesz vége. Azonban eljött a pillanat, amikor egyértelművé vált, hogy most valami egészen más korszak következik, egy szokatlan berendezkedés, amihez alkalmazkodni kell gondolkodásban is.

Mi változott meg az egyén számára?

Egyrészt hatalmasra nőtt a tehetetlensége. Eddig kézben tartottuk az életünk minden területét, aktív befolyásunk volt a vállalkozásunk teljesítményére, most pedig az otthonainkba zárva keressük a kiutat ebből a válságból. Bár valóban kevés ráhatásunk van a járvány következményeinek alakulására, a tehetetlenség megtanít alázatosnak lenni és elfogadni, hogy léteznek rajtunk kívül álló erők, amiket nem tudunk kontrollálni.

Másrészt megkérdőjeleződnek a prioritásaink. Békeidőben az önmegvalósítás egyre magasabb lépcsőfokaira kapaszkodunk fel, ambiciózus célokat tűzünk ki magunk elé, és vég nélkül keressük az új kihívásokat. Amikor viszont eljön a válság, mindenki a legalapvetőbb szükségleteire fókuszál, szeretné biztonságban tudni a szeretteit, és gondoskodni a megfelelő ellátásról. Ez a kihívással teli időszak egyúttal alkalmat teremt arra is, hogy megálljunk a rohanásból, félretegyük a többdimenziós feladatlistánkat, és átértékeljük mit tartunk fontosnak az életben. Lehetőségünk van lelassítani, és a határidőnaplónk helyett a kapcsolatainkra figyelni, időt szakítani olyan tevékenységekre, amikre eddig a zsúfolt napirendünk miatt nem találtunk alkalmat.

Egy járványban az egyén közösséghez való viszonya is fókuszba kerül. Korábban talán a saját céljaink elérése motivált minket. Most azt is megtanuljuk, hogy csak együtt, közös erőfeszítéssel tudjuk legyőzni a vírust. Lehetőséget kapunk arra, hogy érzékennyé, türelmessé és empatikussá váljunk a körülöttünk élők irányában, és felismerjük az összefogásban és az egymás megsegítésében rejlő hatalmas erőt. Lesznek olyanok, akiket nem fog érzékenyen érinteni a válság, de nekik is van felelősségük: felkarolni azokat, akik a túlélésért küzdenek. Egy nemzet ebből a helyzetből csak együtt, egymást támogatva és egymásra vigyázva találhat kiutat.

A válság, amiben már most nyakig benne vagyunk, lehetőség is egyben. A megváltozott körülmények alázatra, szolidaritásra, átértékelésre tanítanak. Végigtekinthetünk az életünk pillérein, és ráeszmélhetünk, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Sok dologról kell lemondanunk az előttünk álló időszakban, de ez arra késztethet minket, hogy értékeljük és megbecsüljük mindazt, amiben eddig részesültünk. Milyen nagyszerű lesz majd újra átélni a találkozások örömét, érezni a mindennapok pezsgését, hosszútávú terveket készíteni és szorongástól mentesen, békében élni!  

Ha véget ér ez az időszak, új emberként térhetünk vissza a normális kerékvágásba és közösen, egymást támogatva építhetünk egy reményteljes jövőt.

[1] https://g7.hu/vallalat/20200313/sirnak-az-ugyvezetok-egymasnak-teljesen-lenullazott-egy-magyar-iparagat-a-jarvany/

2020 áprilisa: délután szinte üres a Deák Ferenc tér, gondolák helyett delfineket és hattyúkat látunk a velencei csatornákban - illetve látnánk, ha nem lenne tilos Olaszországba utazni. 2021-ben játszák a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot. Reggelente van ülőhely a 4-6 villamoson, alapvető tisztálkodási cikkek és tartós élelmiszerek viszont nincsenek a boltokban. Mindezek pár hónappal korábban még elképzelhetetlenek voltak. Jelenleg azonban ez az európai valóság - és a világ többi pontján sem rózsás a helyzet.

A XXI. századra már-már axiómává vált, hogy modern világunk csak ama globális valójában létezhet: az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatások zöme, valamint a turizmus csak határokon átívelve működhet igazán, és teljes valójában. Ennek az elméletnek az antitéziseként jelentkeznek a koronavírus járvány deglobalizáló hatásai.

Anthony Giddens, brit szociológus megfogalmazása szerint „a globalizáció a világot átfogó társadalmi kapcsolatok intenzitásának növekedése, amely révén távoli helyek úgy kapcsolódnak össze egymással, hogy az egyik helyen bekövetkező eseményeket sok kilométernyi távolságban lejátszódó folyamatok befolyásolják, és viszont.” A történelmi előzmények között említhető a Hanza-szövetség kialakulása és a gyarmatbirodalmak létrejötte. A globalizáció a XX. század végén a vasfüggöny leomlásával, az egyre mélyülő európai integrációval, a kommunikáció és a távközlési eszközök fejlődésével vált teljessé. A folyamat máig tart, és behálózta az egész világot. 

2020 januárjában azonban valami megváltozott, amikor két ember életét vesztette a koronavírus okozta tüdőgyulladásban Vuhanban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdetben ellenezte az utazási tilalom bevezetését, arra hivatkozva, hogy nincs jel, ami a betegség könnyű terjedésére utalna. Mint rövidesen kiderült: óriásit tévedtek.

A tavaly decemberben Kínában felbukkant, és onnan az egész bolygóra villámgyorsan kiterjedt járvány ékes bizonyíték a globalizáció létére. Ugyanakkor a védekezés ellene deglobalizáló hatású - véli Kate Andrews, a Spectator gazdasági szakírója. A koronavírus már most hatalmas gazdasági károkat okozott világszerte, ez viszont csak a jéghegy csúcsa. A kialakult probléma megoldásában az országoknak össze kell fogniuk, azonban az intézkedések fajtájáról és azok meghozataláról a nemzetállamok döntenek, ahogy az ezzel kapcsolatos jogalkotás és a felelősség is a nemzeti kormányokat terheli.

Az első iparág, ami eszünkbe jut, ha arra gondolunk, hol okozhat szignifikáns károkat egy ilyen járvány kitörése, a turizmus. A belföldi utazások számának jelentős csökkenése hátterében alapvetően két - egy objektív és egy szubjektív - ok áll. Az előbbi: a kormányok utasítása, hogy mindenki maradjon otthon, és az éttermek, kávézók, színházak és szórakozóhelyek működésének a korlátozásai. A szubjektív ok a vélt vagy valós félelem a vírustól, ami arra sarkallja az embereket, hogy ne hagyják el lakásaikat. A pánikhangulatban pedig az utolsó dolog, amire gondolnak, hogy elutazzanak valahová nyaralni. A külföldi utazások gyakorlatilag lehetetlenné is válnak: mind több ország vezet be beutazási tilalmat, és drasztikusan csökkent a repülőjáratok száma. A járványügyi intézkedések hatványozottan sújtják azokat az országokat - így többek között Olaszországot és Franciaországot - amelyek gazdaságának egyik fő pillére a turizmus volt.

Az elmúlt évek világszerte gazdasági növekedést hoztak magukkal, ami egyre élénkülő turizmussal párosult. Ez egyik pillanatról a másikra szinte nullára esett vissza, ami az állami (adó)bevételek jelentős csökkenésén kívül azt is jelenti, hogy számos - az említett iparágban tevékenykedő vagy arra építő - vállalkozás fog csődbe menni, és sokezer ember állása szűnik majd meg, akik ennek következtében kevesebbet fognak fogyasztani. Hatékony kormányzati intézkedések nélkül a gazdaság recesszióba fordulhat.

A deglobalizáció a turizmuson túl az ipari termelésre is óriási csapást mér, különösen az olyan országok esetében, mint Olaszország, ahol nem csak a nemzetközi személy-, de az áruszállítást leállították. Kína egyes területein hasonló korlátozások vannak hatályban, ami az egész világ gazdaságát befolyásolja, hiszen az ország a nyugati államok összeszerelő műhelyeként funkcionált hosszú évtizedeken keresztül, most pedig nem tudja elszállítani termékeit más nemzetekhez. A problémát tovább mélyíti, hogy az utóbbi években már Kína is kiszervezte az ipari jellegű munkák egy részét a környező kisebb keleti országokba, a jelenlegi megszorító intézkedés mellett pedig így nem csak eladni, de felvásárolni is kizárólag korlátozott mértékben képes, ami az egész nemzetközi kereskedelemre bénító hatással lesz.

Az ipari termelés kapcsán ráadásul felmerül egy másik probléma is: a gyárakban túl sok ember dolgozik relatíve kis helyen, ezért, egészségügyi okokból, sorra függesztik fel a tevékenységüket - hazánkban többek között a győri Audi, a miskolci Bosch és a szentgotthárdi Opel.

A turizmus és a termelés visszaesése miatt világszerte komoly következményekkel kell számolnunk. A koronavírus rámutatott, milyen egészségügyi és gazdasági veszélyeket hordoz magában a globalizmus. Jól láthatjuk, mennyire sérülékeny a nemzetközi kereskedelem: már a kínai karanténok is komoly beszállítói fennakadásokat okoztak a világ minden táján, köszönhetően annak, hogy a fejlett országok jelentős része az (összeszerelő) iparuk túlnyomó hányadát kiszervezte keletre, elsősorban a járvány kitörési gócpontjának számító 1,4 milliárdos lakosságú országba. 

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjában Ligetfalvi Gábor, gazdasági szakértő a globalizmus olyan gazdasági rendszernek nevezte, amely lehetővé tette az életszínvonal emelkedését, azonban rövidesen véget ér. A globalizmusból a legtöbbet egyértelműen a kínai gazdaság profitált, azt azonban, hogy kik lesznek a deglobalizáció nyertesei, egyelőre nem tudhatjuk. Szakértő elemzők szerint szóba jöhet Mexikó, India, de akár Európa, vagy az Egyesült Államok is.

A gazdasági növekedés nem tartható fenn örökké, a személyek, az áruk és a szolgáltatások áramlása pedig egyszer el kell, hogy érje a tetőpontját. Ez az idő talán most jött el. Minden szakértő egyetért abban, hogy a vírus hatására vissza fog szorulni a globális szabadkereskedelem. Ez akár egy jelenleg még nem ismert méretű világválságot is generálhat, melynek megoldása az egész társadalom közös ügye. Az egészségügyi krízis megszüntetését követően a gazdaság visszaállítása a növekvő pályára, és a fenntartható fejlődés megvalósítása lesz a politikai elit legfontosabb feladata. Mohamed A. El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója hívta fel a figyelmet arra, hogy a deglobalizáció rossz szándékú, nem állami aktorokat a társadalmi és gazdasági életet destabilizáló fellépésre bátoríthat - írja a Világgazdaság -, így a demokratikus legitimációval rendelkező kormányoknak az ilyen jellegű “támadásokra” is fel kell készülniük.

A deglobalizációnak vannak és lehetnek pozitív hatásai is: a repülőjáratok számának jelentős korlátozásával máris többet tettünk a környezetünkért, mint amiről svéd klímaaktivista tinédzserek valaha is álmodtak. Töredékére csökkenthetjük az óceánok szennyezettségét, ha a többezer kilométerről importált mangó és kivi helyett az Európában is nagy számban termő almát és szőlőt fogyasztjuk.

Szűcs Gábor

Források

• https://hu.wikipedia.org/wiki/Globalizáció
• https://index.hu/kulfold/2020/01/17/ket_embert_megolt_a_rejtelyes_koronavirus_kinaban/
• https://szombat.org/hirek-lapszemle/koronavirus-es-deglobalizacio
• https://www.spectator.co.uk/article/will-coronavirus-push-globalisation-into-reverse
• https://mandiner.hu/cikk/20200306_koronavirus_hatasai_a_vilaggazdasagra
• https://www.vg.hu/velemeny/elemzes/alkalmazkodas-a-gyorsan-valtozo-vilaghoz-2-2077716/
• https://mandiner.hu/cikk/20200316_orban
• Észak-Magyarország, 2020. március 19-i lapszám

A koronavírus nagyon hirtelen vált a világ legnagyobb problémájává. Az élet szinte megbénult, és a vírus gyors terjedése miatt a gazdasági következmények máris súlyosak, de még beláthatatlanok. Mit tudunk tenni mi, fiatalok ebben a kiszámíthatatlan helyzetben? Hogyan alakul majd az életünk a következő hónapokban? Biztos válaszokkal nem szolgálhatok, azonban fontos, hogy a megoldások keresésére, és a védekezésre fókuszáljunk a pánik helyett. Még talán nehezen állunk át az új valóságra, de talán a jövőben újra értékelni fogunk olyan dolgokat, amiket eddig természetesnek vettünk a hétköznapokban.

Hiteles források

Ma már talán senkinek nem ismeretlen, hogy mi az a koronavírus, és miért fordult a feje tetejére a világ csupán néhány hét leforgása alatt. Nagyon fontos azonban, hogy hiteles forrásokból szerezzük ismereteinket. Nem szabad felülni a híreszteléseknek, rémhíreknek, átveréseknek, csak tiszta forrásból tájékozódjunk, több forrrást is felkeresve. Sokszor nagyobb kárt okozhatunk egy álhír továbbadásával, mint a szabályok figyelmen kívül hagyásával.

Kik vannak veszélyben?

Bár a vírus főleg az idős, beteg embereket veszélyezteti,

közös felelőssége a társadalomnak meggátolni a terjedést.

A fiatalság főleg hordozóként jelent kockázatot, ezért volt indokolt az iskolák és egyetemek épületeinek bezárása, és az iskolalátogatási tilalom bevezetése. A távoktatás rendszere kihívás elé helyezi az oktatásban résztvevőket, de lehetőséget nyújt a tanároknak és diákjaiknak, hogy a félév az előírt menetrend szerint folytatódhasson tovább. 

Sokaknak nem könnyű megoldani az élet mindennapos kihívásait a korlátozások idején, azonban okkal kérik egyre többen, hogy aki tud, maradjon otthon. A halaszthatatlan dolgok persze kivételt jelentenek, azonban most azzal tudjuk a legtöbbet tenni, ha nem fertőzünk, illetve nem fertőződünk meg. 

Egy világ találkozott egy új fogalommal: home office

Akiknek lehetőségük van rá, otthonról dolgoznak, azonban néhány területen lehetetlen "home office"-t alkalmazni. Sokan elveszítették már, mások pedig elveszíthetik a következő időszakban a munkájukat, hiszen a korlátozások bevezetésével több cég is bevétel nélkül maradt. A gazdaság nagyon nehéz helyzetbe került, és nincs biztos információnk meddig tart ez az állapot. Az emberek eszeveszett módon igyekeznek betárazni tartós élelmiszerekből és egyéb árucikkekből, pedig nincs hiány semmilyen élelmiszerből. 

Nekünk fiataloknak sem könnyű hosszászoknunk az új életformához, hiszen a legtöbbünk elveszítette munkahelyét, gyakornoki pozícióját, így az albérletek fizetése és az étkezések megoldása is problémába ütközhet. Úgy gondolom az a legfontosabb, hogy próbáljuk megtalálni azt a kevés pozitív tényezőt, ami segíthet átvészelni ezeket a bizonytalan heteket, hónapokat. A családdal töltött idő, a tanulmányokban való előrehaladás, egy-egy új hobbi- vagy streaming szolgáltató felfedezése :) átlendíthet minket a szomorúbb napokon.

A végére várva

Vannak pillanatok - például az egy főre jutó olimpiai érmek listáját nézve, vagy a Nobel-díjasok sorát olvasva - amikor jó érzés magyarnak lenni, és legalább ilyen jó érzés volt magyarnak lenni, amikor arról olvastam a médiában, hogy az ország mindent megtett annak érdekében, hogy mihamarabb kimenekítse Kínából és a többi fertőzött országból azokat, akik erre igényt tartottak. Operatív törzset hoztak létre, olyan elismert szakemberekből, akik látszatintézkedések helyett minden tudásukkal a vész megfékezésén dolgoznak éjt nappallá téve. Összeszedett intézkedésekkel, gyors reakcióval, az emberek egészségének védelmét, megőrzését tűzték zászlajukra. Naponta tájékoztatják az embereket, és válaszolnak releváns és olykor teljesen fölösleges újságírói kérdésekre. A gazdasági intézkedések bővítésével több tízezer magyar háztartás kaphat segítséget, hiszen belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha a hónapokig dolgozni képtelen családfenntartók magukra maradnak. Újabb és újabb intézkedések bejelentése van napirenden, így csak abban bízhatunk, hogy jó kezekben vagyunk és, hogy minél hamarabb vége lesz ennek a rémálomnak.

Határokon innen

Számomra az egyik legfurcsább jelenség a határok lezárásnak folyamata. Európai uniós tagországként hozzászoktunk ahhoz, hogy korlátlanul utazhatunk szinte bárhová a kontinensen belül, akár csak egy személyi igazolvány felmutatásával. Manapság olyan kedvező feltételekkel lehet utazni, hogy egyetemistaként is megtehetjük, hogy néha ellátogassunk egy-egy külföldi országba. A vírus terjedésével azonban – érthető módon- az országok igyekeznek meggátolni a fertőzött emberek bejutását a határokon, így egyre több területre vezettek be határzárat vagy karantént. Repterek és vasútállomások zártak be, és a személyi forgalom sok helyen le is állt. A rég várt nyaralásokat és kirándulásokat felfüggesztették, és a turizmus, mint üzletág hatalmas veszteségeket szenved el.

Sajnos nem láthatjuk előre, mi vár még ránk a következő hónapokban, azonban nekünk fiataloknak kötelességünk betartani a szabályokat, és megadni minden segítséget a járvány kordában tartásához. Tudom, hogy most többségünk elkeseredett és reménytelennek látja a helyzetet, de bízzunk abban, hogy közös erővel látható hatást érhetünk el. Magyarországnak úgy tűnik, egyenlőre sikerül lépést tartani a vírussal, de olasz, spanyok és amerikai polgártársaink kritikus napokat és hatalmas krízist élnek meg. Csak reménykedni tudunk abban, hogy mi nem tapasztaljuk meg az ő mindennapjaikat.

No border?

Fiatalként megélni annak idején a schengeni övezethez való csatlakozást furcsa élmény volt. Az egyik ismerősöm, amikor először lépett át Szlovákiába mindenféle ellenőrzés nélkül, alig bírta a határnál egyik lábát a másik után tenni és néhány lépés után még könnycsepp is megjelent a szemeinél… néztem, de nem értettem a meghatódottság igazi okát. Most, évekkel később is tisztán emlékszem erre a pillanatra, és azon gondolkodom, hogy vajon majd én is elérzékenyülve fogok-e átlépni egy országhatárt első alkalommal, miután már túl leszünk ezen a globális szörnyűségen.

A nemzeti kisebbségben élő magyarság számára – Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben és Vajdaságban – a megmaradás a tét. Ezért nem csak helyben kell megküzdeniük a közösségeknek: fennmarásukhoz az is létfontosságú, szervesen be tudni-e illeszkedni az adott ország közösségeibe. Ennek egyik eszköze a parlamenti mandátumok megszerzése: ennek révén nemzeti közösségek a törvényhozásban is hallatni tudják a hangjukat az országos és az őket érintő kérdésekben. Egy nemzeti kisebbség számára a parlamenti mandátum megszerzését megnehezítheti a saját szervezetlenségéi és bátortalansága, vagy ha a választókerületeket eleve úgy rajzolják fel, hogy ne nyerhessen.

Elsőnek vizsgáljuk meg a 150 ezres kárpátaljai magyarság helyzetét. A többségi nemzethez képest a kárpátaljai magyarok számban kevesen vannak, mégis fejlett érdekképviseleti hálózattal rendelkeznek.

A Szovjetunió felbomlása után Ukrajnában először 1994-ben került sor parlamenti választásokra. 1998-ban és 2002-ben vegyes választási rendszert alkalmaztak, négy százalékos bejutási küszöbbel. 2006-ban már arányos rendszerben tartották meg a választásokat, a bejutási határt három százalékra csökkentették, és megjelentek a politikai palettán az első nemzetiségi alapon szerveződött pártok – mindkettő a magyaroké. A kárpátaljai magyarság számára a parlamenti választáson történő részvétel az érdekképviseleti szervük, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség legitimitását erősítette, ami  1989. február 26-án alakult meg Ungváron. A 2006-os parlamenti választások előtt azonban módosították az ukrán választójogi törvényt: a voksoláson csak pártok indulhattak, így 2012-ig nem volt magyar képviselő a kijevi törvényhozásban.

A legutóbbi ukrajnai parlamenti választásokat 2019 júliusában tartották. Kárpátalján az ukrajnai régiók közül a legalacsonyabb volt a részvétel – részvételi arány alig haladt meg a 30 százalékot. Három jelölt indult, egyiknek sem sikerült kellő szavazatot elérnie, hogy parlamenti mandátumra tegyen szert. Az előző parlamenti ciklusban a magyarokat a kijevi Legfelsőbb Tanácsban Brenzovics László képviselte, de erre a ciklusra képviselő nélkül maradt a kárpátaljai magyarság.

Ha egyetlen parlamenti képviselő van, szimbolikusnak tűnhet a szerepe, de ne feledkezzünk el arról sem, hogy egy politikai közösség – jelen esetben a kárpátaljai magyarság – erejét a választásokon elért eredménnyel tudja megmutatni. A rájuk leadott szavazatok révén léphetnek fel képviselőik hatékonyan a választókért, oly módon, hogy az adott közösség érdekeit figyelembe véve szülessen meg a döntés. Hatékony érdekképviseletre akkor számíthat a régió, ha az ügy mellett egységes erő bontakozik ki, nagyobb felelősséget vállalva saját sorsának alakításában.

A kárpátaljai magyarok helyzetéhez hasonlítható a felvidéki magyaroké is, már ami a parlamenti képviseletet illeti. Az országban 2020. február 29-én tartottak parlamenti választásokat, ahol a magyar közösség képviselőinek nem sikerült parlamenti mandátumot szerezni. Így a közel 450 ezres magyarság az elkövetkezendő ciklusra képviselet nélkül maradt, pedig a számarányuk sokkal magasabb, mint Ukrajnában. A hivatalos adatok szerint az arányuk az ország lakosságában a folyamatos sorvadás után is még mindig 8,5 százalék. Az egyetlen magyar választási párt, a Magyar Közösségi Összefogás viszont csupán 3,9 százalékot ért el, ami jócskán elmarad az ötszázalékos küszöbtől.

A szlovák parlamenti választásokat arányos rendszerben tartják, a rendszer 1990 óta lényegesen nem változott. A magyar közösségek érdekeit leginkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) képviseli, akinek az előző választásokon sem sikerült megugrani az 5%-os parlamenti küszöböt. A magyar-szlovák Híd-Most párt ezúttal szintén nem jutott be a szlovák törvényhozásba. A magyar pártok sikertelensége nagyban betudható a két lista közötti összefogás hiányának.

A szlovákiai magyar közösség szempontjából az a legfőbb probléma, hogy az MKP-ra a  legutóbbi három voksoláson leadott körülbelül 100  000 szavazat már harmadszor parlamenti képviselet nélkül maradt és marad most is.

Az amúgy is csökkenő létszámú szlovákiai magyarság számára eddig az együttes indulás általában a mandátumok 10–11 %-át volt képes hozni, így külön-külön viszont még a törvényhozásba jutáshoz sem volt elegendő.

Más a helyzet Romániában, ahol a magyarság az ország lakosságának 6.5 százalékát teszi ki. Számukra a képviselő helyek megszerzését lehetővé teszi a választási rendszer. A választást megyei listás, arányos rendszerben tartják, a parlamentben 134 szenátori és 329 képviselői mandátumot osztanak ki, így a két ház végleges összetétele 463. A parlamenti küszöb öt százalékos, a pártszövetségek számára emelt szintű küszöb van érvényben, de létezik egy alternatív küszöb is: ennek értelmében a választási szereplők is teljesíti a bekerülés feltételeit, és eredményének megfelelő arányban mandátumokhoz jut, amely öt százaléknál kevesebb érvényes voksot gyűjt, de legalább 4 megyében megkapják az érvényes szavazatok legalább 20 százalékát. A gyakorlatban utóbbi rendelkezés a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára jelent biztos helyet a parlamentben, ugyanis ők rendelkeznek egy olyan koncentrált szavazói bázissal, ami lehetővé teszi számukra az alternatív küszöb megugrását.

A 2016-os választáson az Romániai Magyar Demokrata Szövetség a negyedik legnagyobb frakciót alkotja a parlamentben: 21 képviselővel és 9 szenátorral. Az RMDSZ-n kívül léteznek még magyar pártok, ilyen többek között az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt, de nekik nem sikerült parlamenti mandátumra szert tenniük.

Az együttműködés az erdélyi magyar választópolgárok érdeke. Az RMDSZ országos és helyi szinten is ellátja a magyarság közképviseletét. 1999 óta tagja az Európai Néppártnak, 1991 óta pedig az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának is.

Az országban 2020-ban esedékes a parlamenti választás, így a magyar pártok ismételten vizsgázhatnak a magyarság érdekeinek képviseletében a román törvényhozásban.

A szerbiai választási rendszer kedvezőbb az ukrán és a szlovák gyakorlatnál, ahol a kisebbségek kedvezményes bejutása semmilyen módon nincs biztosítva a parlamentbe. Romániával szemben itt nincs garantált kisebbségi parlamenti hely intézményét, de a kisebbségek számára a bejutáshoz nem szükséges az öt százalékos küszöb elérése. Helyette az ún. természetes küszöb biztosítja a kisebbségek parlamentbe jutását.

A Vajdasági Magyar Párt (VMSZ) az az erő Szerbiában, amely felkarolja és képviseli a magyarok érdekeit országos szinten is.

A 2016-os választások eredménye azt mutatja, hogy továbbra is a legtámogatottabb magyar politikai szervezet: négy mandátum megszerzésével sikerült megőriznie a kisebbség érdekérvényesítő képességét.

A VMSZ annak ellenére ért el sikert, hogy egy kisebbségi mandátum megszerzéséhez a parlamentbe bejutott pártok magasabb száma miatt ez alkalommal több szavazatra volt szükség. Szerbiában 2020. április 26-án tartják a következő parlamenti választásokat. A magyarságnak egységesen kell fellépnie, hogy megőrizhesse parlamenti érdekképviseletét.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége a kárpátaljai magyar diákok érdekvédelmi szervezete. A húsz éves szövetség a magyar hallgatókat és fiatal kutatók segíti a magas szintű tudás elsajátításában,  és a fiatalok önmegvalósítását és sokoldalú fejlődését .

Lőrinc Ingrid 2019 októberében vette át a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöki posztját, de már előtte is aktívan tevékenykedett az ifjúsági szervezetben. Jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem harmadéves hallgatója. A szövetség céljairól, felépítéséről és programjairól kérdeztem, és arról, hogy a KMDFKSZ és a kárpátaljai felsőoktatás hogyan alkalmazkodik a koronavírus járvány folytán előállt új körülményekhez.

Hogyan jött létre a KMDFKSZ és hogyan jutott el oda, ahol napjainkban is van?

A szervezetet 1998-ban alapították az Ungváron tanuló diákok és az ott dolgozó egyetemi tanárok, majd egy évvel később hivatalosan is bejegyezték, mint Ukrajnában működő ifjúsági szervezetet. A KMDFKSZ a kezdetektől napjainkig politikailag független. Non-profit formában működik, ami azt jelenti, hogy kizárólag támogatásokból „élünk”.

A szervezet olyan magyar diákokból áll, akik Ungvárhoz kötődnek. Közülük kerülnek ki az elnökség, valamint az etikai bizottság tagjai. Három etikai bizottsági tag van, és hét elnökségi tag, az élen az elnökkel.

Melyek azok a programok, amelyek meghatározzák a szervezet működését?

A KMDFKSZ a kezdetekben 3-4 programmal működött, ez mára 30 programra bővült.

„A szakmai programokon kívül igyekeztünk a szórakozásra is figyelmet fordítani, hiszen ha állandóan csak kulturális és tudományos programokkal bombáznánk őket, akkor nem biztos, hogy hasonló népszerűséggel bírnánk, mint jelenleg.”

A szervezet működési ciklusa egy egyetemi évet ölel fel: szeptembertől májusig. Szeptemberben szemeszternyitó bulival kezdünk, október közepén folytatjuk a Kárpátaljai Magyar Diáktáborral, amit közösen szervezünk a beregszászi hallgatói önkormányzattal. A legtöbben a tábor folyamán határozzák el, hogy szeretnének csatlakozni a szervezethez, mert itt van igazán lehetőség arra, hogy jobban megismerjenek minket. Szintén októberben rendezzük rendezzük a közgyűlést, ahol az elnököt és elnökségi tagokat választjuk meg.  Novemberben a diákok számára felejthetetlen élményt jelentő gólyabál következik. Decemberben tartjuk a Mikulás Partyt, és ekkor szervezzük meg a tudományos publikáció fortélyairól szóló workshopunkat is. Ilyenkor szervezi meg a Pulzus Rádió jótékonysági cipősdoboz akcióját, amelyhez mi is csatlakozunk. A január – mivel mi is egyetemisták vagyunk – a vizsgákról szól, a februárt pedig egy szemeszternyitóval indítjuk. Február végén veszi kezdetét a tudományt népszerűsítő körutunk. Az elnökség tagjai ellátogatnak Kárpátalja középiskoláiba, ahol a 10-11. osztályosoknak tartanak tájékoztatót a felsőoktatással kapcsolatban.

Március végén tanulmányi vetélkedőt rendezünk, ami azért is különleges, mivel mi, egyetemi hallgatók készítjük el a feladatlapot, természetesen egyetemi tanáraink segítségével. Áprilisban kulturális programsorozat jön, irodalmi és zenés esttel egybekötve. Májusban a már rendhagyónak nevezhető Scientia Denique konferenciára kerül sor, ahol az egyetemisták bemutathatják eddigi tudományos tevékenységüket. Május középén diákfesztivált és diákhetet tartunk. A Momentum Doctorandus szervezettel közösen szervezzük a Kárpátaljai Magyar Nyári Egyetemet.

Hogyan tudjátok megszólítani a fiatalokat? Mi az, ami arra készteti őket, hogy csatlakozzanak a KMDFKSZ-hez?

Magát a szervezetet az őrizte meg, hogy a diákság köreiben mindig voltak és vannak olyanok, akik elkötelezetten érdeklődtek a magyar kultúra és a kárpátaljai magyar hagyományok iránt.

Fontos kiemelni, hogy a tagok semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek a szervezetben végzett munkáért. Másrészt a közösség ereje: az, hogy együtt tudunk valami jót cselekedni. Ezáltal nemcsak a közösséget vitték előre a tagok, hanem saját maguk is fejlődtek. Mikor a szervezetet 20 évvel ezelőtt létrehozták, azt a célt tűzték ki, hogy a kárpátaljai diákságnak plusz programokat és lehetőségeket biztosítsanak, megismerjék egymást, legyen egy összetartó közösség, hiszen akkoriban nem volt működő ifjúsági szervezet.

Milyen hatással van a szervezet működésére a koronavírus miatt előállt helyzet?

Átírta a mi tavaszi terveinket is. Egy szórakoztató estet nem lehet online megtartani, de igyekszünk arra törekedni, hogy a programok – ha módosult formában is – megtarthatók legyenek. Például a tanulmányi vetélkedő helyett egy esszé- és rajzpályázatot hirdetünk meg. A közösségi térben különböző kampányokkal és felhívásokkal készülünk, valamint cikkekkel, kvízzel, Facebook bejelentkezésekkel.  

Hogyan valósul meg a távoktatás Kárpátalján hallgatói szemmel?

Eleinte nehezen ment, de lassan belerázódunk. A tanárok különböző platformokat használnak az online oktatáshoz: Canvas, Google Hangouts, Google Classroom, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetemnek is van egy saját oldala. Van olyan tanár, aki mindenkinek személyre szabott kérdéssort készít a számonkérésre, van akinél meghatározott időn belül kell visszaküldeni a megoldást.

A középiskolában, pedagógus ismerőseim elmondása szerint, nehezebb: sokkal több odafigyelést és készülést igényel a tanárok részéről ez az új helyzet.

Vannak kezdeti nehézségek, de a pedagógusok számára ez esetben nagy segítséget jelentenek a szülők, akik szintén kiveszik a részüket a folyamatban.

Az új koronavírus megjelenése egy régóta tartó vitát erősít fel: előnyös-e a globalizáció, illetve várható-e radikális változás a világban a járvány következtében? Bár konklúziót korai még levonni, már a járvány kellős közepén megfogalmazhatunk néhány irányelvet.

Több választható út kínálkozik, rövid és hosszú távra is. Értelemszerűen az első feladat a jelenlegi járvány lassítása és leküzdése, de már ezzel kapcsolatban sem teljes az egyetértés. Van, ahol a járvány elfojtásával próbálkoznak, fertőzöttek felkutatásával és izolálásával. A másik lehetséges taktika a "nyájimmunitás" elérése, azaz hogy a nem életveszélyben lévők nagyobb része megkapja és leküzdje a vírust, és ezen a módon fusson le a járvány, tömeges megfertőződések – és minden bizonnyal halálesetek – árán.

Láthatjuk, hogy Kínában február eleje óta a koronavírus esetek napi növekedésének rátája drasztikusan visszaesett: február 6-án még 11 százalékos volt, addig két héttel később már 1 százalékon állt, még később pedig ennek is a töredékére mérséklődött.

Jelenleg Kínában a fő aggodalom a második hullámtól való félelem: miután a járvány Kínából külföldre került, hiába intézkedtek jól belföldön, ha most külföldről jön vissza a veszély.

Az előbbi mondat tökéletesen összefoglalja a globalizáció járványidőszak alatti következményeit: a vírus kijuthatott, most pedig visszajuthat, mindezt a világot sűrűn átszövő hálózatoknak köszönhetően. Hasonló problémák évszázadokkal ezelőtt is voltak, ám azóta rengeteget fejlődött az orvostudomány, és valószínűleg nem túlzás kijelenteni: a világ gazdasági, társadalmi és kulturális egységesedése nélkül most nem félmillió esetről tudnánk a világ gyakorlatilag összes kontinenséről, hanem sokkal kevesebbről.

Láttam olyan egyetemi mémet, ami arról szólt, hogy egy random kínai megevett egy denevért, emiatt pedig elmarad a következő ZH-m.

A helyzet ennél nyilván bonyolultabb (a denevér és járvány közötti kapcsolat sem teljesen bizonyított), mégis egy létező mintára hívja fel a figyelmet: amennyiben egy jelentősebb esemény történik a világ egy pontján, hatással van az én életemre, a hazám gazdaságára, ahogy akár a társadalom működésére vagy a kultúra állapotára is. Nem is kell addig elmennünk, hogy a járvány Európába érkezett, emiatt pedig értelemszerűen számos következménnyel teli intézkedés történt: elég Vuhannál maradni. A kínai események bizonytalansággal töltötték el a teljes világot, visszavetették a kereskedelmet, széttörték a globális ellátási láncokat, és persze lehetőséget teremtettek arra, hogy az óriási mobilitás következtében a vírus gyorsan elterjedjen mindenhol.

Két hónappal korábban a legrosszabb szcenárióként tekintettünk arra, hogy március második felére Európa lesz az egész járvány epicentruma.

Mégis bekövetkezett, és az Egyesült Államokban is vészes sebességgel növekszik a betegek száma. Az emberéletek elvesztésén, a globális bizalmatlanság növekedésén túl jelentősen sérültek a gazdaságok is: már nem is kérdés, hogy visszaesés lesz, a kérdés inkább az, hogy milyen mértékű. Számos országban recesszióval számolnak. Bizonyos szektorokat – például a vendéglátást – pedig különösen is súlyosan érintik az események.

De mi fog rendszer szinten változni a következő időszakban? A COVID-19 járványra készülhet vakcina, ám néhány év múlva bekövetkezhet egy újabb egészségügyi vészhelyzet, esetleges egy teljesen más természetű esemény, amely megrengeti az egész világot. A koronavírus járványt után alapvető dolgokat kell átgondolni. A gazdaságot tekintve az országok egyes globális ellátási láncok helyébe alternatív megoldásokat fognak keresni, igyekezve egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a helyi lehetőségekre. Az olcsóbb megoldások és a más nemzetekkel való együttműködés helyébe az önfenntartás igénye kerül. Ezen felül a jelenleginél is jelentősebb szerepet kapnak a technológiai vívmányok.

Gondoljunk bele, hány nemzet került a mélyvízbe: digitális oktatás, home office, tréningek az interneten keresztül, konferenciák, szakmai összejövetelek és mindenféle más jellegű online találkozások.

Az emberek gyakrabban kérdezik majd maguktól: megéri-e a pénzbefektetést, az energiát és esetleges a veszély vállalását a külföldi utazás. Kétszer is átgondolják, hogy videókonferencián keresztül, vagy személyesen vegyenek-e részt egy szakmai találkozón, illetve hogy vállaljanak-e egy hosszú, kontinenseken is átívelő nyaralást. Ez a típusú folyamat persze nem feltétlenül a deglobalizáció része, hanem sokkal inkább egy átalakuló globalizációt jelent: a virtuális tér a jelenleginél is nagyobb szerepet fog kapni, a nem szükségszerű találkozások pedig el fognak tűnni.

Nem várható radikális fordulat a deglobalizáció irányába a koronavírus következtében. A helyzet javulása után az elsődleges cél rövid távon a kármentés lesz. Ezt követően azonban változni fog a globalizáció intenzitása és formái. A nemzetek egyrészt igyekeznek majd saját erejükre támaszkodni, másrészt egy újfajta, digitális alapokon álló globalizáció megteremtését fogják szorgalmazni.

Fotó: IESE Business School

A kínai Vuhan tartományban kitört Covid-19 koronavírus járvány pár hónapos késéssel elérte az Európai Uniót és hazánkat is. Ma már saját bőrünkön érezhetjük a hatásait. A tőzsdeindexek szinte soha nem látott sebességgel zuhantak, a boltokat sok helyen megrohamozták az emberek és felvásároltak bizonyos termékeket, jellemzően a higiéniai eszközöket és a tartós élelmiszereket. Mikor ér véget a kór, ezt még senki nem tudja megmondani. Európa szerte napról-napra újabb járvány elleni intézkedéseket jelentenek be a kormányok.

A koronavírus járvány is rámutat: a nagy bajok a világban már nem állnak meg a határokon. Ezer szálon kötődnek egymáshoz az országok, gazdaságilag, logisztikailag olyannyira, hogy sem egy vírust, sem egy gazdasági válságot nem könnyű izolálni vagy a terjedését megállítani. Így fordulhatott elő, hogy a koronavírus – amit eleinte nem akartak komolyan venni Európában –  sebesen elérte az öreg kontinenst.

Itt Európában, ha a koronavírus elleni küzdelemről van szó, több felelősségi réteget különböztethetünk meg: az egyének, a nemzetállamok és az Európai Unió szintjeit. Az egyes szinteken történő védekezés vagy épp annak hiánya óriási hatással van az egész folyamatra. Haladjunk lentről felfelé. Az egyén is tehet, sőt kell is tennie sok mindent, hogy a járvány elleni védekezés sikeres legyen: rendszeres kézmosással, a társas érintkezés minimalizálásával, a hatósági rendelkezések betartásával. De hiábavaló lehet az egyén védekezése, ha a felelősségi szinten felette álló állam nem tesz eleget a járvány ellen. Ugyanezen logika alapján elkésett lehet az állam védekezése is, ha a felelősségi szinten felette álló Európai Unió nem tesz meg mindent a járvány ellen. Most ennek lehettünk szemtanúi. A médiában január óta napról napra egyre többet lehetett hallani a koronavírusról, de az Unió nem készült fel a járványra. A vírus megérkezésekor a védekezés feladatai rögtön a nemzetállamokra hárultak.

Először Olaszországban alakult ki gócpont, és innentől már nem volt egyszerű követni, ki kitől kapta el. Végül a járvány kiterjedt egész Európára. Most is, mint korábban a migrációs válság idején, újból megtapasztalhatjuk azt, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Valamiért a korlátozás, határlezárás szavaknak olyan negatív a kicsengése, hogy hallani sem akartak róla az európai döntéshozók, holott épp az erős uniós külső határok szavatolhatnák a nyitott belső határokat. Egész mostanáig nem akarták elismerni Európában, hogy ha időben lezárják a külső határt, akkor a migrációs válság megfékezhető lett volna. Nem állítom, hogy a mostani vírust teljesen el lehetett volna kerülni az Európai Unió külső határainak a lezárásával. De az biztos, hogy lassítani lehetett volna a járványt, és mérsékelni az általa okozott károkat. A nevetségesség határát súrolja, hogy előbb következett be Olaszország izolálása és a szomszédos országok Olaszországgal közös határszakaszainak lezárása, mint az, hogy az Európai Unió külső határait lezárták volna. Az Unió döntésképtelennek bizonyul egy újabb válsághelyzetben. A járvány elleni minden intézkedés meghozása a nemzetállamokra hárult. Állampolgárokként mi csak azt érzékeljük, hogy a nemzetállamok, pontosabban azok vezetése hoz jobb vagy rosszabb döntéseket a járvány megállítására. Ezt majd a járvány után mindenki maga eldöntheti. De azért az elgondolkodtató hogy az az Európai Unió – amely egyre több jogkört von magához a tagállamaitól – a válsághelyzet első pillanatában elbukott.

Egy dolgot fontosnak tartok leszögezni: NEM azért írom ezeket a sorokat, mert Európai Unió ellenes vagyok. Épp ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy sok mindent köszönhetünk az Európai Uniónak. Fiatalként, meghallgatva szüleimet, nagyszüleimet, magam is arra a következtetésre jutottam, hogy sokkal jobb életszínvonalon élünk napjainkban, mint ők éltek. Élvezzük vagy legalábbis a mostani járvány előtt élveztük azt, hogy az  Európai Unióban a határokon szabadon át lehet sétálni, továbbá az Európai Unió területén bárhol tanulhatunk, dolgozhatunk vagy akár le is telepedhetünk. Mindezek csak személyes szempontok, a gazdasági előnyökről nem is beszélve – például az áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlása. Az Európai Unió nagy előnyeit én is elismerem, és jó dolognak tartom, de ezeket meg kell őrizni, és ezekért tenni is kell, hogy fennmaradhassanak.

A koronavírus járvány után sok mindent át kell értékelni, és újra kell gondolni bizonyos dolgokat az Európai Unió működésével kapcsolatban.  Ha közös erővel túl leszünk a járványon, valószínűleg a 2008-as világválsághoz hasonló szemléletváltozás következik be. Az Európai Uniónak is meg kell újulni.

Kiemelt kép: www.pexels.com

„Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.”

Müller Péter

A szorongás segít elkerülni a fenyegetést jelentő helyzeteket és megkeresni a biztonságot. Előnyös abban az esetben, ha a helyzet áttekinthető, illetve ha azt érezzük, hogy a kontroll a kezünkben van. A mai világ azonban egyre több olyan ingert küld felénk, amelyek azt eredményezik, hogy növekszik az áttekinthetetlen helyzetek száma, az irányítás kiesik a kezünkből és nehezen tudjuk eldönteni, hogy a helyzet fenyegető vagy sem. Gyakran válunk tehetetlenné.

A koronavírus is okozhat szorongást: a kór előidézte helyzeteket kontrollálhatatlannak éljük meg. Jelenleg nincs védőoltás ellene. Nem tudjuk ki kapta el környezetünkből vagy hogy mi magunk fertőzöttek vagyunk-e. Nem látjuk előre a járvány végét, ahogy azt sem, milyen következményei lesznek az életünkre, a jövőnkre. Ismeretlen, láthatatlan ellenséggel állunk szemben.

A Cannon-féle modell szerint, mint minden fenyegető helyzet, a koronavírus járvány is kétféle személyes reakciót szülhet. Menekülünk, vagy felvesszük a harcot. Az eredeti modellt később kiegészítették egy harmadik viselkedési kimenettel: a "lefagyással".

Az emberek nagy többsége a kór elől az otthonába kénytelen menekülni. A járvány esetében ez a fajta megküzdési mód a lehető legelőnyösebb önmagunk és társadalmunk számára is. Azzal, ha önkéntesen otthon maradunk nem csak a saját egészségünket próbáljuk megőrizni, hanem megvédjük a környezetünkben élőket, hiszen kontaktus hiányában nem adjuk át nekik a vírust, ha esetlegesen hordoznánk azt.

A koronavírus okozta szorongás, illetve az elzárkózás hatással lehet mentális egészségünkre. Ez akár testi tünetekhez is vezethet, mint például alvási problémák, étvágytalanság, libidó csökkenés. Ebből kifolyólag kiemelten fontos ebben az időszakban olyan tevékenységeket végezni, amelyek csökkenthetik a szorongásunkat. Ha magát a problémát nem is sikerül elhárítanunk, az általa okozott negatív hatások enyhítésére lehetőségünk van. Sportoljunk, étkezzünk rendszeresen, pihenjünk, relaxáljunk. Olvassuk el a tavaly karácsonyra kapott könyvet, amit nem fejeztünk még be, nézzük meg azt a sorozatot, amire a dolgos hétköznapokban nem jutott idő. Használjuk ki a közösségi média adta lehetőségeket, vegyük fel a kapcsolatot azokkal, akikkel rég nem beszéltünk, akikről tudjuk, hogy egyedül élnek. A kapcsolatok őrzésének és megújításának ebben az időszakban kiemelkedően fontos szerepe van. Bocsássunk meg, szeressünk, amíg lehet. Tartsunk össze. Tegyük félre az irigységet, a gonoszságot, a megvetést, az előítéleteket. Gyakoroljuk az empátiát. Csak úgy győzhetünk, ha összefogunk. Egy élettelen organizmus az ellenségünk: mi emberek ne ártsunk egymásnak.

A korlátozások miatt – amelyek, ne feledjük, a javunkat szolgálják – sok mindennapos tevékenységünkről kell lemondanunk. Nem csinálhatunk olyan dolgokat, amiket megszoktunk, amik örömöt okoztak. Ez frusztrációt, beszűkült negatív gondolkodást eredményez. Ha megpróbálunk tudatosan más, pozitívabb nézőpontokat találni, az sokat javíthat a közérzetünkön. Igaz, bizonyos tevékenységeket nem végezhetünk, de lehetőség jut olyan időtöltésre, amire más esetben nincs módunk, sem energiánk.

A negatív gondolatok elűzéséhez kiváló módszer a hálanapló. Írjuk le minden nap, miért adhatunk hálát - ez kellemesebb megvilágításba hozza jelenlegi helyzetünket. De a túlságosan pozitív gondolkodás is veszélyes lehet: elbagatellizálhatjuk, amit nem szabad. Próbáljuk reálisan megítélni a helyzetet.  Szánjunk időt a belső fejlődésre, a gondolataink átértékelésére, tudatosítsuk önmagunk és a világunk értékeit. Ne feledkezzünk el ebben a helyzetben sem a szeretetről, a háláról. Figyelmünket tudatosan irányítva e kellemetlen szituációban is megtapasztalhatjuk ezeket az érzéseket.

Erősítheti bennünk a kontroll érzetét, ha tudatosan hatékony megküzdési stratégiákat alkalmazunk. Tartsuk be a javasolt higiéniai szabályokat, mellőzzük a tömegközlekedést, és amikor csak lehet, maradjunk otthon.

A biztonságérzésünket erősítheti, ha előre felkészülünk egy esetleges karanténra: biztosítsuk be magunkat tartós élelmiszerrel, tisztítószerrel, tisztálkodószerrel. Őrizzük meg a higgadtságunkat, gondolkodjunk logikusan: ne vásároljunk fel túlzott mennyiségű árut pánikszerűen! Tervezzük meg tudatosan bevásárlásainkat. Ne naponta menjünk boltba egy liter tejért, de ne essünk túlzásba se: ne vásároljunk 40 kiló cukrot. A vásárlás tervezésénél reálisan vegyük figyelembe az igényeinket, átlagos fogyasztásunkat, emellett figyeljünk mások szükségeire is. Kérdezzük körbe idős ismerőseinket, végezzük el helyettük a vásárlást, segítsünk nekik, mentesítsük őket az otthonuk elhagyásától.

Tájékozódjunk minden nap, hogy kompetensnek érezhessük magunkat. Reggel és este töltsünk pár percet az informálódással, és ne a koronavírussal kapcsolatos hírek olvasása töltse ki a napunkat. Fontos, hogy inkább kevesebb, de hiteles forrásból nyerjünk információt. Ne keltsünk pánikot, ne osszunk meg olyan híreket, aminek a forrása nem megbízható.

Sokan, mint akár az egészségügyi dolgozók, nem választhatják ezt az „utat”: nem maradhatnak otthon. Nekik nap, mint nap szembe kell nézniük a láthatatlan kórral, kockáztatva a saját egészségüket és a szeretteikét. Ha mi otthon maradunk, az ő munkájukat könnyítjük meg. Ha az emberek tartják egymástól a távolságot, csak lassan növekszik a fertőzöttek száma, és így elkerülhető, hogy a kórházak túlzsúfoltakká váljanak. Becsüljük meg a munkájukat, a naponta meghozott áldozataikat, erőfeszítéseiket. Hálával tartozunk nekik. Maradjunk otthon!

Forrás:

mindsetpszichologia.hu

megoldaskozpont.com

pszichologuskereso.hu

Kopp M. (1991): A szorongás. A szorongásos megbetegedésekpszichofiziológiai modellje. Lege Artis Medicinae, 1, (4), 216–225.

Szerves változások

A budapesti egyetemi és szakkollégiumi lét színes, villogó hétköznapjaiból,
a lélek által sokszor lekövethetetlen tempóban érkező impulzusok világából
zuhantam a Balatonfüred-Csopaki borvidék romantikus szőlősoraiba, kezemben egy
metszőollóval. Megnyugodtam, ringatnak a lankák, körülvesznek szerető
családtagjaim, a feladataimmal immár egy kényelmesebb tempóban haladhatok.

Pár hónapja még csak lassan elérhető, naiv, idealisztikus célnak tűnt a Föld mértéktelen kizsákmányolásának, lelakásának megállítása. Most lelassult a világ, emberek százezrei találtak vissza önmagukhoz. A közúti balesetek száma jelentősen redukálódott. New Yorkban a főleg autókból származó szén-monoxid kibocsátás az előző évi adatokhoz képest 50%-kal csökkent, Velence csatornái lassan kristálytiszták a tömegturizmus megszűnésének köszönhetően. A bolygó felmelegedéséért felelős szén-dioxid legnagyobb kibocsátója Kína: itt a múlt hónapban az átlagosnál 25%-kal alacsonyabb volt a kibocsátás. A mezőgazdaságot tekintve, megnőtt a kereslet a jó minőségű, helyi termékek iránt. A lakosság nagy része felelős döntéseket hoz a közösség érdekében. Az emberek az összefogás fontosságát hirdetik.

Azt kívánom, hogy bárcsak ne számolhatnék be ezekről a nagyszerű eredményekről, melyek egytől-egyig korlátozó rendeletek következményei: meghozatalukra az eddig több, mint tízezer ember halálát követelő koronavírus (COVID-19) gyors terjedése miatt volt szükség. Megtapasztalhatjuk, hogy jelentősen csökkenthető a CO₂-szint a termelés visszafogásával ,és ennek minden járulékával, így például a repülőgépek járatszámának mérséklésével. Hangot kaptak az azt rebesgető vélemények, hogy amint megállítjuk a vírust, és az élet visszatér a normális kerékvágásba, másképpen fogunk majd a globalizációra tekinteni. A megfelelő konzekvenciákat levonva a világ vezetői egy környezettudatosabb, élhetőbb jövő felé fogják terelni az emberiséget. Ugyanakkor, ha megannyi válsághelyzetből nem tanultunk, akkor miért pont ebből fogunk? Úgy gondolom, a termelés újraindításakor kamatostul fogjuk visszakapni a vis maior leálláskor kieső légszennyezést, a járvány elmúltával igyekszünk majd bepótolni a kimaradt utazásokat, el nem végzett feladataink pedig kíméletlenül tornyosulnak majd előttünk.

Ezzel együtt nem múlhatnak el nyomtalanul ezek a rendhagyó hónapok. Lehetőség ez nekünk. Én csak a magam és társaim nevében szólhatok: lehetőség ez nekünk, a gyakorlattól lassan teljesen elszakadó, elefántcsonttoronyban élő, világmegváltó tervekkel rendelkező egyetemistáknak arra, hogy észrevegyük, mennyi megoldandó feladat vár ránk a közvetlen környezetünkben is.

Miért bukik el a globalizmus a nacionalizmussal szemben?

Jordan Peterson egy előadásában arról beszél, hogy 2008-ban
a politikusok a „túl nagy ahhoz, hogy bedőljön” teóriát hangoztatták. Logikus
állítás: néhány vállalat, főleg pénzintézetek, óriási méretükkel és komplex
hálózatukkal akkora súllyal nehezednek a világgazdaságra, hogy a csődjük
katasztrofális következményekkel járhat, emiatt pedig, amikor problémával
néznek szembe, a kormány kénytelen támogatni őket. Logikusnak tűnik, de a
gyakorlat egy ezzel teljesen ellentétes teóriát hozott ki győztesül, ami
valahogy így szól: „olyan nagy, hogy bukásra van ítélve”. Noé utódai egy
templomot akartak építeni, melynek tornya az égig ér, Isten azonban
megakadályozta őket ebben. Tekintsünk erre figyelmeztetésül, hiszen veszélyes a
totalitárius elbizakodottság és tragikus kimenetelűek a mindent magukba foglaló
rendszerek.

Peterson szerint a szociális rendszereknek elég nagyoknak kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek megvédeni minket, ugyanakkor elég kicsinek, emberléptékűnek is, hogy megtaláljuk benne a helyünket. A helyes stratégia a társadalmat érintő változtatások bevezetéséhez egyszerű: a suszter maradjon a kaptafánál, a döntéshozó ismerje a saját kompetenciáját, ne hozzon döntéseket azon túl. Ehhez alázatra van szükség, egy olyan erényre, ami nem szerepel a munkaerőpiaci skilleket bemutató listákon.

Kicsiben kell kezdeni. Peterson hangsúlyozza: az általunk megoldani kívánt helyzeteket szűkítsük le azokra, amik (átvitt értelemben) karnyújtásnyira vannak tőlünk. Ilyen lehet például a saját tökéletlenségeink, aztán a kapcsolataink rendbehozása. Ha ezek végrehajtása is óriási önfegyelmet, türelmet, erőfeszítést jelent, akkor miért szeretünk mégis inkább a világ nagyléptékű problémáinak megoldásával foglalkozni? A visszajelzés sebessége miatt. Ha éppenséggel bevezetjük egy világmegváltónak titulált társadalmi forradalom tervét, nem kell azonnal szembenéznünk annak az esetleges hibáival, mert azok csak lassan jelennek meg, és talán nem is a mi feladatunk lesz helyrehozni őket.  Ezzel szemben, ha a házunkat kívánjuk rendberakni, az esetleges bukásunkról azonnali visszajelzést kapunk a továbbra is csöpögő vízvetéktől, a porosodó könyvektől, az elmosatlan edényektől.

Hajlamosak vagyunk világmegváltó, megoldásuk után elismertséggel
és katarzissal kecsegtető kihívásokat keresni. Most az alapkötelezettségeink
mellett lehetőségünk van megtapasztalni egy szelídebb, szerényebb, de mélyebbről
fakadó elégedettséget, amit az első szembejövő probléma megoldása jelent. „Lassan
haladunk, nem hibázunk, és ettől nagyon gyorsak tudunk lenni.” – Kassai Lajos.

Forrás:

Kassai Lajos: Levelek c. könyv, 21.
oldal