Reaktor

A 2006 őszi tiltakozások a legtöbb magyar emlékezetében még ma is élénken jelen vannak, ám a külhoni magyarok számára nem a balatonőszödi beszéd, a székház ostrom vagy a 2006. október 23-án történtek a leginkább lényegesek. Az erdélyi - és más területeken élő - magyar ember ugyanis két évet visszamegy az időben, így a történet egészét 2004-re visszavetítve elemzi.

2006-ban 8 éves voltam. Talán nem írok meglepőt azzal, hogy nem különösen foglalkoztam a politikai eseményekkel, főként úgy, hogy erdélyi magyarként kevésbé érintették a történtek a mindennapjaimat. Ennek ellenére az őszödi beszéd egy olyan elemmé vált, mely végigkísérte a magyar politikához fűződő összes beszélgetésemet az azt követő bő 10 évben:

Már időhöz sem tudom valójában kötni, annyira univerzálissá vált, hogy minden párbeszédben valahogy szóba került az ügy.

Értelemszerűen a beszéd téma volt a Magyarországra való költözésem után is, viszont észrevettem egy jelentős különbséget a magyarországi magyarok, illetve az erdélyi magyarok reakciója között: míg az anyaországban élők sok esetben arról számoltak be, hogy milyen váratlanul érte őket az egész, illetve mennyire megdöbbentő volt annak stílusa és mondanivalója, az erdélyiek esetében általában egyfajta beletörődést észleltem:

„Ezt ugyanaz a Gyurcsány csinálta, aki 2004-et is. Nincs itt semmi meglepő.”

Valóban nem is volt. Ugyanis nevezhető bármilyen súlyosnak az őszödi beszéd, az erdélyi embereket nem rengette meg annyira annak üzenete – főleg nem néhány káromkodás –, hogy elvonja a figyelmet a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról. Miért is vonta volna el? 2004-ben a külhoni magyarokra úgy tekintettek, akik gazdasági terhet okoznak majd az anyaországban élőknek, olcsó munkaerőként elveszik az emberek munkáját és lakásait, illetve veszélyeztetik a megélhetésüket a miattuk alakuló magasabb adók következtében.

A külhoni magyarok – teljesen jogosan – úgy érezték, hogy saját magyarságuk lett megkérdőjelezve, illetve az a hosszú ideje tartó remény veszett el, amely a Magyarországhoz való tartozást célozta meg. Épp emiatt sok esetben nem is megalapozottan, de minden további történést ebből eredeztettek.

A külhoni magyarsággal való igazságtalanság vált a 2006-os történések, a népszerűtlen reformintézkedések, a gazdasági válság és a lemondás alapjává is.

Az emlékek pedig azóta sem fakultak el. Biztos vagyok benne, hogy az erdélyi fiatalok általánosságban többet tudnak 2004-ről, mint a magyarországi fiatalok 2006-ról. A 2004-re és 2006-ra való visszatekintés azonban egyaránt nagyon lényeges. Nem azért, mert a múltban akarunk ragadni, nem is azért, mert annyira jó lenne poénkodni néhány ikonikussá vált őszödi mondaton…

… hanem azért, hogy realizálhassuk, valami nagyon nem volt rendben akkoriban Magyarországon.

Kiemelt fotó: A Népszava botrányos címlapja a népszavazást követően

Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Demeter Szilárd nincs meggyőződve róla, hogy a könnyűzenének miniszteri biztosra volt szüksége, viszont úgy érzi, ezzel egészen más mozgástérhez jutott az ágazat. Az egyes műfajok sikeréről ugyanakkor a közönség dönt, nem az állam. És hogy miért gondolja, hogy zenében, irodalomban és képzőművészetben is világbajnokok vagyunk? Miért teszi vérszegénnyé az irodalmunkat a kritika? A Reaktor Podcast tizenkettedik adásából ez is kiderül.

A magyar könnyűzenének szüksége volt miniszteri biztosra? Mit várhatunk Öntől?

Hogy miniszteri biztosra szüksége volt-e, abban van enyhe kétely bennem is, valószínűleg nem. De nem véletlenül talált meg engem ez a feladat, mint ahogy a nemzeti könyvtárral való foglalkozás sem. Nem volt olyan arca, aki a könnyűzenét az étlapról az asztal mellé ültette volna. Vagy az étlapon vagyunk, vagy ott ülünk az asztalnál, és rendelünk az étlapról. A magyar könnyűzene nem bírt eddig ilyen reprezentativitással, nem képviselte kormányzati szinten senki az igényes magyar könnyűzene érdekeit.

A magyar könnyűzenei stratégia, amit letettünk az asztalra pont azt térképezi fel; melyek azok a strukturális problémák, amik a magyar könnyűzenész szcénát sújtják, illetve hogy mit lehetne kezdeni azzal a kulturális hordozóval, amelyen keresztül a magyar fiatalok jelentős része egyáltalán találkozik a kulturális tartalmakkal.

Készült ’18-ban egy nagy, több mint 50 ezres mintán kultúrafogyasztási szokásokat felmérő kutatás, amiből kiderült, hogy a magyar fiatalok jelentős része csak mozgóképet, filmet és könnyűzenét fogyaszt. Nem jár könyvtárba, múzeumba, operába. Ezzel lehet ilyen eltartott kisujjú értelmiségi módjára nem egyetérteni és azt mondani, hogy ezek a mai fiatalok, de ezzel nem oldjuk meg a kérdést. A mi stratégai alapállásunk, hogy ha ezt hajlandó fogyasztani, akkor a könnyűzenei kultúrán keresztül próbáljunk értékesebb vagy minőségibb kulturális tartalmakat biztosítani számukra.

Gyakran éri az a vád a magyar könnyűzenét, hogy túlságosan egyszerűsödik, butul. Egyetért ezzel? Formálni kell a keresletet vagy ki kell szolgálni azt? 

Az, hogy butul a kultúra, a globális kultúra, tehát nem csak a könnyűzene, hanem mindenféle kulturális tartalmak vészes leszállóágban vannak, már egy több éves tendencia. Mindig elsírjuk magunkat, hogy egyre kevesebbet olvasnak, egyre kevesebb, könnyedebb, szöveget olvasnak, egyre tartalmatlanabb, sekélyesebb filmeket fogyasztanak a nézők. Akár a komolyzene romlását is ide lehetne sorolni; elég sok olyan műsor készül, ami gagyi köntösbe csomagolja a komolyzenei üzeneteket. Ez nem azt kell, hogy jelentse, hogy ezzel a mozdulattal hátat is fordítunk neki, azt mondjuk, hogy ez van, ebben élünk, nincs mit tenni, feltesszük a kezünket és sajnáljuk a mai fiatalokat, hogy nem annyira igényes zenét hallgatnak, bezzeg a mi időnkben meg így tovább, hanem el kell kezdeni ezen dolgozni. És nem úgy, hogy eléjük teszünk valamit és azt mondjuk, hogy akkor ezt hallgassátok, mert ez a jó, mert akkor biztos, hogy nem fogják hallgatni.
Az olvasmányélményeimből kiindulva, amikor a tanárnő azt mondta, hogy ezt kell elolvasni, mert ez az irodalom, akkor biztos, nem azt olvastam el, egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni ezt az autoritást. A fiatalok lázadók és általában a felnőtt világgal szemben lázadók, ami nagyon helyes egyébként. Tehát könnyűzenei nevelést kezdenénk el a stratégia szerint, könnyzenei neveléshez szükséges infrastruktúrának a felépítését, ugyanis rengeteg társadalmi haszna van, ha az ember hangszert vagy zenét tanul. El szoktam sorolni mindenféle interjúban, most nem tenném meg. Ha az ember valamilyen szinten ért bizonyos hangszerhez, mondjuk gitározik, és 3-4 akkordot tud, ahhoz hogy azt el tudja játszani, rengeteg készséget és képességet muszáj neki fejlesztenie és onnan kezdve már sokkal inkább érti, hogy mi történik a színpadon egy produkció esetében vagy mit hall. Ha van egy zenei alapképzettség, akkor még a loopokat is másképp húzogatom a számítógépen, amikor éppen zenét programozok, mert tudom, hogy a harmóniamenet mért úgy van és mért nem másként. Nem csak a hallásomra hagyatkozom, hanem van bizonyos előzetes zenei tudásom.

Ha elkezdem érteni a zenét, akkor nem lehet megetetni a gagyival.

A zenei értés felől kell megközelíteni a könnyűzenei kultúrának a minőségi javítását. Néha nem nagyon tudjuk értékelni, hogy mi történik a színpadon, de ha benne vagyunk, és mi próbálunk reprodukálni egy bizonyos produkciót, a haverokkal összehozunk egy garázszenekart és holnaptól Deep Purple-t fogunk játszani vagy Shakirát, mindegy hogy kicsodát és megpróbáljuk azt eljátszani, azt a számot, akkor rájövünk, hogy az bizony meló, hogy úgy szólaljon meg, hogy az emberek élvezzék is. Onnantól kezdve teljesen másképpen tekintek ezekre a produkciókra.

A zenei értés és a zenetanulás lehetőségeit próbáljuk nyitogatni, ez a feltételezéseink szerint magával hozza a zenei kultúra javulását is.

Ha nem tudom a gagyit eladni akkora tömegben, akkor kénytelen-kelletlen a producereket is rá tudjuk szorítani arra, hogy ne butítsák a zenei üzeneteket, a zenei termékeket, az egy marketing logika. Végezetül úgy gondolom, hogy ezek ízlésviták és azok szubjektívek, az, hogy nekem mi tetszik és mi tetszik másnak, annak nincs objektív mércéje, nem tudom azt mondani, hogy az ő ízlése rosszabb, mint az enyém. Az állami szerepvállalásban azt tudom elképzelni, hogy a magyar zenészek által készített könnyűzenét jobban támogassuk, patrióta meggondolásból. A magyar adófizetők pénzét mégiscsak a magyar könnyűzenei kultúrára költsük, mintsem a konzum szemétnek a lehetőség nyitogatására.

De nem kell az államnak dönteni zenei műfajok, szcénák között, azt úgyis a közönség fogja eldönteni.

Az irodalomban is mindig elmondom, hogy baromi jó, hogy bizonyos kritikus csoportok hatalmi pozícióba kerülnek és elmondják, hogy mi a jó irodalom, de egy dolgot elfelejtenek a képletből, az olvasót. Az olvasó fogja eldönteni. A könnyűzenét sem a producerek fogják eldönteni, akármennyire butítják vagy próbálják a közönségízléshez alakítani. Azt látjuk, hogy fel-leszálló ágban vannak különböző szubzsánerek. A ’90-es években Magyarországon elképesztő mennyiségű blues fesztivál volt, most már nincs. Ettől még a magyar blues jó, meg értik, csak most éppen nincs divatban. Ízlésvitákat állami segédlettel nem kell megvívni, de hogy tudjunk érvelni a saját ízlésünk mellet és tudjuk érteni, hogy mi történik a színpadon, ezt a zenei képzés, tehetséggondozás, tanulás eszközrendszerén keresztül el lehet érni.

Előbb-utóbb a tehetségek ki fognak emelkedni, új bandák fognak születni, ugyanakkor ma, ha megkérdeznék, mit mondanék először tehetségkutatónak, valószínűleg egy X-Faktor jutna az eszembe. Az Öröm a zene! vagy éppen az ÉTER Fesztivál lehetősége nincs benne a közbeszédben. Hogyan lehetne ezeket népszerűbbé tenni?

Láthatóbbá kell tenni őket. Nem szégyen tanulni a kereskedelmi csatornák marketingeseitől. Látjuk, hogyan tudnak ők felépíteni mini drámákat, hogyan dramatizálják a szereplőválogatást. Ez egy megtanulható vagy megvásárolható tudás. Elég nagy média rendszer van már a kormány kezében, közmédia plusz kormány közeli média, de abban is gondolkodunk, hogy a médiafogyasztási szokások megváltozásával aránylag olcsón létre lehet hozni azt a kommunikációs ökoszisztémát, amely mindenfajta platformon képes felépíteni ezeket a szereplőket. Regionális portálok, különböző közösségi médiumokban megjelenő, különböző audiovizuális tartalmak pl. ez a podcast is egy új típusú médiatermék. Minél több audiovizuális terméket kell az online térbe kihelyezni. A médiafogyasztási szokásaink radikálisan megváltoztak, ez az, amivel a politika ma már számot vet, a kultúra még le van maradva. Ma már információt 80%-ban online szerzünk be és csak 20% a hagyományos vagy nyomtatott sajtó.

Online térfoglalást kell végrehajtanunk, tele kell spamelnünk a netet magyar tartalmakkal!

Nem egy központból kell az egész tartalomgyárat működtetni, szerkeszteni, hanem sok-sok regionális központ számára kell lehetővé tenni, hogy ezeket a tartalmakat kitolják. A tehetségkutatók több állomásos, általában kis régiós szintűek, az adott régión belül gyűjtik össze a tehetségeket, majd a Hangfoglalón keresztül tudnak nagyobb, országos léptékre érni. Ez nem baj, sőt, ez jó.

Azt jelenti, hogy a különböző régiókban, egész Magyarországon, sőt a Kárpát-medence magyarlakta területein belül tudjuk ezt a kulturális kavalkádot biztosítani, hogy történik valami kultúra ott is és nem minden csak Budapesten.

Ezt az ökoszisztémát kell úgy felépíteni piramis-szerűen, hogy a csúcsán legyenek azok az országos elérésű médiumok, melyeken keresztül a legjobbak majd napfényre tudnak lépni.

El tudja képzelni, hogy egy ilyen, napfényre lépett magyar együttes a nemzetközi színtérre is kilépjen?

Folyamatban van ilyen. A Hangfoglaló Programon keresztül a zenei exportot is támogatjuk, a Nemzeti Kulturális Alapon belül működik egy kollégium. Vannak mérhető nemzetközi sikerek, már ott vagyunk a nemzetközi térben, de ezt tudatosabb menedzsmenttel, jelentősebb pénzösszegekkel nyilván jobban lehetne csinálni. A tudás megvan, már létezik az a csapat, aki menedzselni tudja ezt a folyamatot a világ összes táján, ha éppen arról van szó.
Nagyon érdekes a következtetés, amit levontak az elmúlt évek tendenciáiból, mi azokat a magyar zenekarokat tudjuk eladni külföldön, akik valamilyen módon meg tudják őrizni azt a közép-európai vagy magyar karaktert, ami miatt van egy sajátsága. Ez egyébként egy trivialitás, hiszen a kultúrában nem arra vagyunk kíváncsiak, ami ugyanolyan, mint a világ összes többi részén, hanem arra, ami más.
Az, hogy mi brit popzenekart neveljünk Magyarországon, egy értelmetlen verseny, mert ezt a versenyt indulásból megnyerik a brit popzenekarok, mert ők jobban tudják.

Nekünk magyar popzenekarokat kell tudnunk felépíteni és ezt a kulturális sajátságot, zenei örökséget kell beépítenünk, ami egy tágabb értelemben vett zenei örökség, a Baltikumtól a Balkánig terjed nagyjából. Ha ezt be tudjuk építeni a kortárs könnyűzenébe, azzal olyasmit tudunk mutatni a világnak, ami sehol máshol nincs. Ebből következik, hogy el tudjuk adni a terméket, kíváncsivá tudjuk tenni a világ zenehallgató kb. 80%-át.

Ahogy említette is, nagyon fontos a nemzetközi piacon, hogy egy-egy magyar banda meg tudja őrizni a saját országának, közösségének kultúráját. Erről átkanyarodnék arra, hogy a kultúránk védelme, mint címszó nagyon gyakran felmerül, akár Önnel kapcsolatban is. Ezt hogy kell érteni? Mit jelent az, hogy megvédünk egy kultúrát?

Azt hiszem, Bródy mondta, hogy én Erdélyből jövök és sajátos kisebbségi tapasztalattal bírok, tehát reflexszerűen védem a kultúrát, mert a Ceaușescu-kommunizmusban az volt a szándék, hogy az én anyanyelvi kultúrámat megszüntessék. Pont emiatt a mi veszélyérzetünk, a kisebbségben élő magyarok veszélyérzete sokkal szenzitívebb.
Ha végignézünk a globális őrületen, ami Amerikából indul ki, de egyre több nyugat-európai országban is látunk már példákat, ez a kukázzuk ki a rabszolgatartókat, a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető heteroszexuális, keresztény férfiakat, akik egyébként… stb. Teljes bolondulás van most már a világban és ez minket sem fog érintetlenül hagyni. Erre nem úgy kell gondolni, mint egy távoli problémára. Ez a probléma itt él velünk.

Ha megnézzük a MeToo-kampányt, ami tavaly végigsöpört az egész világon, az felülírta azt a római jogfogalmat, amire kétezer éven át Európát építettük, hogy először bizonyítani kell egy megvádolt személy bűnösségét, és utána ítéljük el.

A MeToo-kampány ennek a fordítottját csinálta, bemondásra ítéltünk el, mindenfajta bizonyítás nélkül vélt vagy valós tettek alapján bizonyos szereplőket, ezzel karriereket kettétörve. Egy médiakampánnyal felülírták azt a jogfogalmat, amire mi egy egész Európai Uniót építünk.
Vagy az ökohisztéria kapcsán, biztos emlékeznek a hallgatók is, amikor az Amazonas esőerdő égetéséről voltak brutális erejű képek. Hogy ég a Föld tüdeje. A klímaszakértők magyarázták, hogy az Amazonas esőerdője nem a Föld tüdeje. Oké, az baj, hogy felégetik, de nem a Föld tüdeje. És ez az üzenet két hónapig nem ment át, olyan médiakampány volt. A természettudományos tényeket sem lehet manapság természettudományos tényként védeni.
A kultúránk alapzata recseg-ropog, és ezen belül a magyar kultúra ráadásul azért van különösen veszélyeztetett helyzetben, mert nekünk nincsenek rokon nyelveink. Amíg például a szerbek és horvátok nagyjából ugyanazt a nyelvet beszélik – két különböző tájnyelvi megközelítésben –, vagy van egy nagy szláv vagy neolatin közösség, vagy vannak olyan társkultúrák, amik mégiscsak erősítik egymást, addig a magyar kultúrának nincsenek társkultúrái. Mi itt vagyunk Európa közepén ezer éve egy olyan nyelvvel, amit rajtunk kívül senki sem beszél, senki sem ért. És a világ elenyésző hányada hajlandó megtanulni a mi nyelvünket.

Itt két stratégia van: vagy megerősítjük ezt az anyanyelvi kultúrát, amire a magyar nyelv kiválóan alkalmas, vagy azt csináljuk, mint a svédek, akik a svéd tudományos nyelvet már át is állították angolra. Lemondtak a svéd nyelvű tudományosságról, Svédországban angolul lehet tudományos karriert építeni.

Ezt a második utat én egyébként önfelszámolásnak látom, nem tartom egy járható útnak. Ugyanis ha lemondasz az anyanyelvedről és az anyanyelvi kultúrádról, akkor gyakorlatilag secperc alatt átállítanak téged más típusú identitásokra. Ez történik ott, amit az előbb őrületnek neveztem, ilyen őrült, ideologikus agymosáson átesett tömegek estében. Nem lesznek kapaszkodóid, nem lesznek iránytűid. Egyszer ezzel etetnek meg, utána amazzal. Nem kell hozzá semmi más, csak egy jól felépített médiakampány.

Említette a beszélgetés elején, hogy a fiatalok nagy része filmet néz, zenét hallgat és nagyon nehéz rávenni őket, hogy például a Petőfi Irodalmi Múzeumba betérjenek. A koronavírus-járvány következtében több múzeumpedagógiai foglalkozás került át az online térbe, illetve online kiállítás-bemutatókat szerveztek. Hosszútávon van-e olyan stratégia, ami a múzeumot viszi el az emberekhez?

Minket azért ért kevésbé váratlanul az egész pandémiás helyzet, mert mi már tavaly óta erre készülünk, gyakorlatilag ez az egyik főigazgatói célom volt. Úgy neveztem, hogy „extra muros” – falakon kívüli térhódítás. Egyrészt a Károlyi-palota falai végesek, tehát fizikailag bezárt ez a tér. nem is múzeumnak épült, a kiállítóterek sem a legjobbak. Bár ettől még a muzeológusaink megoldják a feladatot.
Folyamatosan azt mondom, hogy ki kell vinni az itt őrzött kincseket a falakon kívülre. Ennek van analóg vagy reális lába, amikor utazó kiállításokat készítünk. A legkönnyebb, legolcsóbb és leghatékonyabb még mindig a virtuális láb, amikor egy digitális kiállítást készítünk. Vagy mindenféle innovatív megközelítésben megpróbáljuk az irodalmat közelebb hozni a kultúrafogyasztókhoz.
Itt is van egy nagyon fontos kérdés, amin már több mint fél éve dolgozunk, ez a digitális kultúrvagyon. Most már elég sok pénzt elégettünk arra, hogy digitális másolatokat készítsünk a közgyűjteményeinkben lévő értékekről, tárgyakról. Már minden múzeumban és levéltárban elég jelentős digitális adatvagyon halmozódott fel. Most arra készülünk, hogy ezeket valamilyen strukturált formában szintén közzétegyük.
Ez ugyanaz, hogy spameljük tele a netet magyar tartalmakkal.

Minden olyan kulturális tartalom, amire a közoktatásnak vagy a turizmusnak szüksége van, az itt van nálunk a közgyűjteményekben. Mi mindent tudunk a kastélyokról, várakról. A mohácsi csatáról szintén olyan világbajnok tartalmakat tudunk két perc alatt összerakni, hogy nincs az a Wikipedia, ami utolérjen minket.

Egyszerűen van egy nagyon muzeológus tudás, le tudjuk válogatni a lényegeset a lényegtelenről, valamint érdekesen tudjuk összefüggési rendszerbe helyezni őket. És megvannak azok a digitális másolatok különböző tárgyakról, amelyek érdekessé tesznek egy akármennyire unalmas történelemórát is. Hirtelen emberközelbe tudunk hozni bármit. Ez egy nagy adatvagyon, aminek a közzététele évek óta várat magára és most nagyon piszkáljuk egymást közgyűjteményi vezetőkként, hogy ezt sikerüljön összehangoltan közzétenni. Előzetes tárgyalások mindenkivel voltak, mi már létrehoztuk a Petőfi Irodalmi Múzeumon belül a Digitális Bölcsészeti Központot, aminek ez a feladata, hogy egy ilyen cselekvési tervet állítson össze. Ez gyakorlatilag el tudná juttatni a magyar internetet abba a 4.0-s állapotába, hogy szemantikai-logikai relációkba rendezzünk tartalmakat.
Tehát, ha beírom a keresőbe, hogy Kossuth Lajos, akkor a Kossuth Lajos utcától a Kossuth Lajos cukrászdán keresztül a Kossuth Lajos képig mindent antennaszerűen kidob számunkra. Márpedig a jövő és most már a jelen is arról szól, hogy egy mesterséges intelligencia összerendezi olyan relációkba, ami már elmondja nekünk, hogy miről szól. Tehát Kossuth Lajosról nem egy utcát fog feldobni, legfeljebb a legvégén, abban az összefüggésben, hogy történelmi hős volt és ezért nem tudom, hány utcát neveztek el róla Magyarországon. Hanem az összes közgyűjteményi tartalomra egy ilyen szemantikai relációs mátrixot szeretnénk felépíteni és ez be tud minket szívni a saját kultúránkba.

Ahogy ezen beszélgetésben is kihallom és ahogy az interjúit olvastam és a különböző podcasteket hallgattam, az a kép alakult ki bennem, hogy Önnek lehet egy olyan dolog az életében, ami megfogja és azzal kel, azzal fekszik. Ez lehet akár a magyar kultúrának az ügye. Én ezt vallásos emberként úgy mondanám, hogy „elhívást” érez magában valamilyen cél felé. Van-e egy ilyen célja Önnek?

Hát negyven felett az embernek azért kevésbé van késztetése a saját karrierjére gondolni. Nekem az összes személyi ambícióimmal szembemegy az, amit éppen csinálok, én legszívesebben a kis falusi házunkban ülnék, gyümölcsfát nevelnék, írogatnám a könyvemet, zenélgetnék és élném a világomat, meg nevelném a gyerekemet. Erre most ugye nincs lehetőségem, feladatot kaptam, amit el kell végeznem. Igazából, ami engem motivál ebben az egész történetben, az az, hogy amióta megszületett a fiam, az én koromhoz képest későn jött gyermekem, aki most még csak 3 éves, azóta az ő szemén keresztül nézem a világot. Azt szeretném, hogy ha ő ugyanabban az anyanyelvi kultúrában nőne fel, ami engem a legvadabb Ceausescu-diktatúrában is megtartott.
Ezeket a tartalmakat tudni kell biztosítani neki. Ez viszont már egy közösségelvi elköteleződés, mert hiába mondom azt, hogy én felgyűjtöm a könyvtáramat, meg összevásárlom a magyar komolyzenei értéktárat, meg begyűjteményezek nem tudom hány festményt, meg mindent összerakok egy nagy házba és azt mondom a fiamnak, hogy ez a magyar kultúra, ha nincs társa, akivel ezt meg tudja beszélni, és nem tud úgy felnőni, hogy az természetes, hogy ő Csukás-könyvekről beszélget a leendő osztálytársaival, vagy Lázár Ervin-mesékből veszi a kódokat. Ha ez nem lehetséges, akkor hiába csinálom én ezt, mert el fogom őt veszíteni a magyar kultúra szempontjából, vagy ő fogja elveszíteni az anyanyelvi kultúrát, amit én imádok. Valóban van bennem egy ilyen szenvedély, a magyar kultúra iránti szeretet vagy szenvedély, mert hogy egész egyszerűen jó.

Baromi jó zenéink vannak, nagyon jó zenekaraink vannak, baromi jó zenészeink vannak, nagyon jó íróink vannak, nagyon jó költőink vannak.

Én négy nyelven olvasok, és semmi szégyellnivalónk nincs ilyen szempontból. A költőink annyira jó költők, mint más nemzeti kultúrák költői. Nehezebb lefordítani ugyan őket, de ez sem egy lehetetlen mutatvány. Erre is van egy külön csapat, hogy a magyar irodalmat exportképessebbé tegyük, és kicsit feljebb húzzuk az európai irodalom rangsorán.

Szóval zenében, irodalomban és képzőművészetben is világbajnokok vagyunk.

Filmben talán nem annyira, vagy ezt nem tudom megítélni. Én kevésbé érzem magamhoz közel a kortárs magyar filmet, de lehet, hogy bennem van a hiba, de hát ezért mondtam azt, hogy ez egy ízlésvita. Nekem annyira nem jön be az, amit most kortárs magyar filmként láthatunk. Ettől még kötelességtudatból megnézem, csak nem biztos, hogy újra fogom nézni azt a filmet.

Ha már beszélgettünk a digitális irodalomról. A Digitális Irodalmi Akadémiának a szerzőit mekkora közönség olvassa? Most bővítették a névsort, erre miért volt szükség?

Ez egy elég nagy vita, itt most nagyon őszinte leszek. Ma kortárs irodalmat nagyon kevesen olvasnak. Sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja. Rengeteg sok pénzt ölünk a kortárs irodalomba, ösztöndíjakat biztosítunk és életjáradékokat fizetünk, meg könyvek kiadását támogatjuk, enélkül nem is élne meg.

Az olvasók viszont fogynak, egyre kevesebben olvasnak kortárs magyar irodalmat. Ez nem egy visszafordíthatatlan folyamat, ezért is van a Digitális Irodalmi Akadémia, ahol most jelenleg élő klasszikusoknak a teljes életművét lehet olvasni.

Tehát, ha valaki Bodor Ádámot akar olvasni, akkor a DIA honlapján hozzáférhető a teljes életmű, szerkesztett, gondozott formában, tehát egy hiteles szöveghely. Ezt szerettük volna kibővíteni kevésbé élő, kortárs szerzővel. Azért mondom így, mert, ha azt mondom, hogy halott szerző, akkor az egy lezárt történet. Mi az elmúlt bő 50 évből válogattunk szerzőket, vagy kértünk szakértőket, hogy nevesítsenek szerzőket. Nekem egyébként még Platón is él. Aki meg tud szólítani, az valamilyen szempontból élő szerző. Kitágítani azt a szöveghelyet, megmutatni más szövegeket és legalább hozzáférhetővé tenni.
Ez nem biztos, hogy automatikusan azt fogja jelenteni, hogy többen fogják olvasni, de lehet, hogy többen fognak onnan idézni és akkor kíváncsibbak leszünk olyan szerzőkre, akik egyébként könyvtárak mélyére vannak most temetve. Nem nagyon veszik őket előre, vagy mert nem a kánon fősodrához tartoznak, vagy mert nem is tartoztak soha oda. Lehet, hogy jelentős alkotók, de a Vajdaságban éltek és ezért a Vajdaságon kívül nem ismeri őket senki. Tehát egy ilyen Kárpát-medencei merítésből 113 kevésbé élő szerzőnek a teljes életművét céloztuk most meg. Ez fel fog menni körülbelül 120-ra, mert nagyjából húsz olyan hagyaték lesz, amihez nem fogunk tudni hozzáférni, vagy az örökösök végett, vagy mert nem találjuk az örökösöket és jogszerűen nem tudjuk közzétenni. Az elmúlt évek tapasztalatából ezt a huszas számot valószínűsítik a kollégák. Tehát, hogy minél több szöveget felpakolni a netre, olvashatóvá tenni.

Emellett elindítottuk a hangoskönyv-projektünket is, hogy minél több szöveget hallhatóvá tudjunk tenni, ugyanis most megint változnak a tágabb értelemben vett irodalom fogyasztási szokásaink.

Eddig az gondoltuk, hogy az e-book lesz a jövő, a nyomtatott könyvek halála az az elektronikus könyv lesz, de nem, mert annyira kiokosodtak a telefonjaink, hogy ma már a könyvolvasáson kívül minden másra alkalmasak. Ma már nem cipelünk magunkkal két okos eszközt, egy e-könyvolvasót meg egy okostelefont nem szívesen visz magával az embert. Ezért egyre nagyobb divatja kezd lenni a hangoskönyveknek.
Az Amazon fel is építette azt az ökoszisztémát, hogy elkezded olvasni az e-könyvet és ahol abbahagyod, ott folytatja a hangoskönyv, tehát a markerek kommunikálnak egymás között. Mi még nem tartunk itt, még az e-könyveknél is elég gyatrán állunk, de errefelé kezd tolódni. Próbálom valahogy egy picit a kortárs irodalmat is olvasóközelibbé tenni, ha szabad így fogalmazni.
Ősztől, a pandémiás időszak pont keresztbe vágta ezt a tervünket, de ősztől kifizetjük a kortárs magyar írónak, hogy kimenjen az olvasói közé, kifizetjük az útiköltséget, kifizetjük a fellépői díjat, csak menjen ki Csajágaröcsögére találkozni az olvasóival. Ugyanis az az én sejtésem, hogy ha Csajágaröcsögén találkozik az olvasóval, és felolvassa az egyébként a Petőfi Irodalomi Múzeumban zseniálisnak nevezett versét, Csajágaröcsögén meg leereszkednek a sisakrostélyok, és le fognak ereszkedni Beregszászban meg Szabadkán vagy Kolozsvárott vagy Csíkszeredán, akkor talán elgondolkodik majd a nagyrabecsült művész úr vagy hölgy, hogy nem biztos, hogy a közönség a hülye, lehet, hogy a verse érthetetlen. Mert itt a PIM-ben úgyis hazudunk neki.

Itt a PIM-ben könyvbemutatót tartani az azt jelenti, hogy mindenki a szemedbe fog hazudni, az ellenséged is azt mondja, hogy kurva jó voltál. Ez egy ilyen hely, itt ezek a játékszabályok, itt nincsen őszinteség ebből a szempontból.

A vidéki közönségnél viszont látszik a tekinteteken, ha valami unalmas, azt unják. Ez visszahat a szerzőre és megpróbál majd egy olyan írásművet letenni az asztalra, amit talán ott is élveznek, talán kicsit így életszagúbbá válik. Nem egy lehetetlen mutatvány, ha József Attila verseit a világon bárhol, bármelyik részén fel lehet olvasni, vagy mondjuk Pilinszkyt, hogy mondjak egy kicsit elvontabb költőt, felolvassuk bárhol a világon a magyarságnak, látszik, hogy a szőr felállt a karjukon.
Érzik, ha nem is értik, hogy mit akar Pilinszky mondani, de legalább érzik a vers mondandóját, zsigerileg megüti őket. Mikszáthot a mai napig elő lehet venni és élvezni, direkt nem mondtam most Jókait, mert neki kurva hosszú tájleírásai vannak, és azt általában unják az emberek, Mikszáth kevésbé foglalkozik ezzel, de nem hiszem, hogy lenne olyan magyar olvasó, akinek, ha Karinthyt adunk a kezébe, azt unja.

Tehát lehet úgy írni, hogy az asztalosinas is értse, meg az egyetemi prof is szórakozzon rajta vagy találjon benne intellektuális fogódzót. Nem egy lehetetlen mutatvány, csak valamiért mostanában elvált az irodalom az olvasótól. Elkezdtünk a szakmának meg a kritikának írni.

Az a fontos, hogy mit mond róla a szakma vagy a kritika. Azon belül is egy uralkodó műhely és ez egész egyszerűen vérszegénnyé és unalmassá tette az irodalmunkat.

Az interjút készítette:

Fazekas Csilla, Reaktor Közösség
Vecsei József, Fúzió Hallgatói Közösség

A járványhelyzetből adódó átmeneti, április elejéig tartó ingatlanpiaci keresletromlás után újra élénkülés tapasztalható, sőt néhány esetben új csúcs is született, az ezt követő válasz az eladók részéről azonban egyelőre várat magára – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, ami az eladó lakóingatlanok iránt idén lefutatott 80 millió darab keresés és több, mint 2 millió érdeklődés alapján vizsgálta az ingatlanpiaci folyamatok alakulását.

A járvány berobbanása után az eladók és vevők közötti interakciók száma szinte azonnal beszakadt, a keresések rövid idő alatt 20-40%-kal, míg a konkrét érdeklődések 60-70%-kal csökkent napok alatt. Ez azonban májusra visszapattant, ahogyan az ingatlan.com-on megjelenő, soha nem látott keresésszám is jelezte. Ez alapján kimutatható, hogy

májusra már 33%-kal, míg júniusban már 53%-kal haladta meg az egy évvel azelőtti szintet az érdeklődők száma.

Azonban a járvány következtében kialakult alacsony bázis miatt az év eleji számokat csak júniusra sikerült felülmúlni, akkor 7%-kal.

Az éves növekedés azonban csalóka lehet, hiszen, ahogyan az ábra is jól mutatja, 2019 nyarán egy igen jelentős keresletcsökkenés volt megfigyelhető a piacon. A 2019 júniusában megjelenő MÁP+ kiemelkedő kamatozású lakossági állampapír tulajdonképpen felszívta azokat a vásárlókat, akik befektetés gyanánt szerettek volna ingatlant vásárolni. A stabil és kiszámítható hozammal rendelkező MÁP+ bevezetése 15-20%-os apadást eredményezett keresleti oldalon. Így ezen a ponton is egy alacsonynak mondható korábbi számhoz képest értelmezve a növekedés már jóval mérsékeltebbnek mondható.

Az ingatlan.com elemzéséből szembetűnővé válik, hogy egyre tágabbra nyílik az olló a vásárlók és eladók által meghatározott ár között. A fizetőképes kereslet csökkenésének következtében csak akkor valósulhatnak meg az adásvételek, ha a kínálat alkalmazkodva a változó trendekhez, lejjebb viszi ingatlanjai árát. Erre az utóbbi időszakban nem igazán mutatkozott hajlandóság, annak ellenére sem, hogy a KSH adatai alapján, ez a lépés már a pandémiás időszak előtt is indokolt lett volna.

Az ingatlanpiac után érdemes egy szót ejteni az albérlet árak alakulásáról is. A februári hirtelen áresések okozta sokk után valamelyest stabilizálódni tudott az akkor kialakult árszint. Ez a csökkenés két dolognak köszönhető:

a vendég nélkül maradt Airbnb lakások megjelenése kínálati oldalon és az online oktatásra átálló egyetemek hallgatóinak hazatéréséből fakadó morzsolódás keresleti oldalon.

Így míg a kiadásra kínált lakások száma szignifikáns emelkedést, addig az ezekért érdeklődőké pedig hasonló mértékű zsugorodást jelentett. Ez Budapesten átlagosan mintegy 10%-os míg a drágább kerületekben egy 15-20%-os árszínvonal csökkenést jelentett.

Eközben a vidéki nagyvárosokban már teljesen változó minták alakultak ki, hasonló mennyiségben látunk példát az albérletárak emelkedésre, mérséklődésre és stagnálására is.

A hosszútávú helyzetértékelésnek azonban most nincs sok értelme – vélekednek az elemzők. Az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője, Balogh László szerint a következő időszakban nagyon sok különböző, egyelőre megjósolhatatlan tényező befolyásolhatja érdemben az albérletpiac alakulását. A járvány okozta bizonytalanság, a gazdasági helyzet, munkanélküliség és fizetések alakulása mellett a vírus második hullámának kérdése mind olyan szempontok, amelyek előre nem jelezhetők, ugyanakkor alapvető fontosságúak, ahhoz, hogy megbízható prognózist tudjunk készíteni.

A kereslet alakulására több ellentétes hatású komponens is hathat. Itt első sorban az őszi szemeszter szeptemberi kezdésére érdemes gondolni. Miközben kereslet csökkenést okozhat az, hogy az egyetemek online oktatási rendje miatt az eredetileg Budapesten tanuló diákok otthon maradnak, ezzel párhuzamosan sok egyetem csökkentheti kollégiumi férőhelyeinek számát, ezért azok a diákok, akik mindenképpen Budapesten kell, hogy töltsék a félévet, azok nagyobb számban fognak arra kényszerülni, hogy albérletbe költözzenek. Ezek együttes hatásaként jelenleg az ingatlan.com elemzői mérsékelten, de tovább csökkenő albérlet árakra számítanak a következő időszakban Budapesten.

Link

1848. december 2-án, Ferenc József trónra lépése után az osztrák hadsereg támadásba lendült. December 6-án Galícia területéről Franz von Schlick altábornagy 8-10 ezer főnyi hadserege tört be a Felvidékre, és elfoglalta Kassát. Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsára Miskolcon jelentős létszámú haderőt vontak össze Kassa visszafoglalására. Karcagról 75 lovasból és 15 gyalogosból álló csapat csatlakozott. A december 21-én indított ellentámadás azonban kudarcot vallott. Nem termett babér eközben a nyugati hadszíntéren sem. Windischgrätz Mórnál súlyos vereséget mért a Perczel Mór vezette hadseregre, amely Budáig hátrált. Az országgyűlés a főváros védhetetlenségére hivatkozva a költözés mellett szavazott. Az országos hivatalok a Hongyűléssel együtt Debrecenbe költöztek. Útjuk a Nagykunságon át vezetett. Ez nagy feladat elé állította a Nagykun Kerületet és Karcagot egyaránt.

A költözés részben a Pest-Szolnok vasútvonalon bonyolódott le. A továbbvonuláshoz szekerek ezreire volt szükség, ehhez Varga Imre kormánybiztos többek között a nagykunságiakat is mozgósította. Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Madaras és Kunhegyes 3000 fogatja várta a Hongyűlés és a Kormány parancsait. A kegyetlen hidegben január 2-től egész szekérkaravánok indultak Szolnoktól Debrecen irányába a meglehetősen rossz alföldi utakon. A Debrecenbe tartók nagy része Karcagot is érintette. A háború miatt utazók seregei lepték el az alföldi várost, amely alig győzte a fogatok állítását, a szállás, az étel-és ital biztosítását.

Napjainkig emlegetett esemény Kossuth Lajos átutazása Karcagon 1849. január 5-6-án. Máig vitatott, de valószínűleg Kálmán Sándor kúriájában, a mai múzeum épületében szállásolták el. Ma is sokszor előkerülő téma még, hogy a Szent Korona is töltött egy éjszakát Karcagon, ahol felborult a koronát szállító szekér. Ezt a helyet nagyon sokáig Királygödörként emlegették.

A vonulók áradata mellett hadianyag szállítmányok is érkeztek, amelyeket ideiglenesen Karcagon raktározták el. Felügyeletükkel és továbbításukkal Kacsó Lajos akkori karcagi jegyzőt bízták meg. A város egészen nyárig nagyon fontos feladatot kapott a hadianyag raktározásában és továbbításában.

A Debrecenbe költözők mögött megjelentek a hátráló magyar egységek is. Perczel Mór főhadiszállását január 13 és január 19 között Karcagon rendezte be. Csak, hogy az ellátás nehézségeivel tisztában legyünk: az ekkor 15 ezer főre duzzadt magyar sereget egy akkor körülbelül 12-13 ezer lélek számú város látta el.

A magyar csapatok január 18-án innen indították meg az ellentámadást, és foglalták vissza Szolnokot. A fontos tiszai átkelőktől, Szolnoktól és Tiszafüredtől egyforma távolságra lévő, védett Karcag ekkor központi feladatokat kapott. Perczel Mór hadseregével hadikórház is érkezett. Az iskolaépületekre is szüksége volt a hadseregnek, ezért az oktatás magánházaknál folytatódott.

„Karczagon nagyszerű raktár és kórház állítatott – a raktárba temérdek eleség szállíttatik, és a Kórházban sok a beteg és nagy a halandóság. Karczagon minden foglalkozás csak katonai” -olvashatjuk Hajdú Mihály nagykun kapitány 1849. február 16-án keltezett levelében. A honvédsereg kiszolgálása mellett feladat volt még az újoncok toborzása. Kossuth Lajos szabadcsapatokat is szerveztetett, ami nem ment botrány nélkül, de végül megalakult a 84 főből álló lovasegység.

Az élelmezési hadbiztos 1849. március 2-án parancsba adta két hétig naponta hatezer "részlet", azaz mintegy hatezer kilogrammnyi kenyér sütését, és a füredi hadi élelmi raktárba szállítását. A karcagiak teljesítették a parancsot, de nem titkolták, hogy hosszú távon ekkora terhelést nem tud kiállni a város lakossága. Március 20-21-én ismét Tiszafüredhez vezényeltek három hadtestet. Az ellátásukról az útba eső városoknak kellett gondoskodni. Az akkori dokumentumokból kitűnik, hogy ekkorra már Karcag és a környező városok teljesítőképességük végéhez értek, ezért is fogadták kitörő örömmel a dicsőséges tavaszi hadjárat megindulását és a sorozatos győzelmeket, hiszen ez néhány hét alatt messzebb vitte tőlük a harcok zónáját.

1849. április 14-én a debreceni Nagytemplomban kihirdették, és április 19-én az országgyűlés írásos formába öntötte a Függetlenségi Nyilatkozatot. A Nagykun kerület vezetői még aznap terjedelmes levélben biztosították Kossuth Lajost a támogatásukról. Karcagon úgy döntöttek, hogy a függetlenségi nyilatkozatot először a templomban hirdetik ki. A kézhez kapott utasításban viszont parancsba kapták a Habsburg jelképek elpusztítását is, Karcagon pedig pont a templom mellett magasodott Habsburg József nádor 1805. évi látogatásának emlékműve. Az emlékmű építése hat településsel közösen történt, így elbontásához is ennyi település belegyezése kellett.

A problémát Illéssy János oldotta meg, aki az ünnepélyes kihirdetést május 9-re tette. A kijelölt napon felolvasták a függetlenségi nyilatkozatot, majd Illéssy utasítására ledöntötték és összetörték az obeliszket. A Habsburg ház tagjainak a tanácsteremben található arcképeivel is hasonlóan tettek.

Mindezekből láthatjuk, hogy Karcag és a Nagykun Kerület nagyon fontos szerepet töltött be a szabadságharcban, mint a hadsereg hátországa, ezzel kivéve részét a tavaszi hadjárat sikereiből is.

Forrás: Elek György: Várostörténet
Ötvenkét tételben Kiadó: Karcagi Nyomda Kft.

ISBN:978-963-85769-2-7

A társadalmat korosztályokra, generációkra lehet osztani. Ezen felosztás szerint én a Z generáció tagja vagyok. A modern internetes mémkultúra a Z generáció tagjatit hívja zoomernek, amely csoport tagjait így ábrázolja egy tipikus mém:

Valójában ez a rajz nem hasonlít rám, ráadásul még „Fortnite Dancelni” sem szoktam. Én még az előző évezredben születtem, gyermekkoromban nem hogy okostelefonom, telefonom se volt. Tíz évesen használtam először internetet, számomra sokáig a TV volt az egyetlen eszköz, amely segítségével információt szerezhettem a világ történéseiről. Emlékszem, láttam a 2006-os tüntetéseket a híradóban, és tudtam, hogy nem egy hamar elfelejthető, jelentéktelen eseményről van szó, az emberek nyomós okkal vonultak ki az utcákra. Manapság a gyerekek TikTokon tájékozódnak, legfeljebb a telefon által feldobott hírgyűjteménybe lapoznak bele. Részben ebből következik, hogy Gyurcsányt

elsősorban nem az őszödi beszéddel hozzák összefüggésbe, hanem Ferivel, egy karakterrel, aki főz, aki lazán viselkedik, vicces videókat gyárt és látszólag könnyen megtalálja a közös hangot a fiatalsággal.

Ennek a generációnak az őszödi beszéd pontosan olyan ismeretlen, mint a 2010 előtti Magyarország. A politikai életben való részvétel - akár az aktív, akár a passzív választójog gyakorlásáról, vagy csupán szubjektív véleménynyilvánításról legyen szó - úgy gondolom, komoly felelősség. Ezekben a helyzetekben a megfelelő tájékozottság elengedhetetlen. A tájékozottsághoz pedig nem mindig elég az aktuálpolitika ismerete, hanem sok esetben az azt kialakító előzmények ismeretére is szükség van - ilyen fontos előzmény 2006. A mostani tizennyolc-tizenkilenc évesek többségének fejében viszont 2006 politikai eseményeiről nincs sok információ. Ez persze nem róható fel nekik, az akkoriban csupán négy-öt éveseknek.

Mint egy gyermek életének minden területén, ez esetben is fontos a család, az, hogy az idősebb generációk elmeséljék, mi az, aminek sosem szabad újra megtörténnie. Erre sok példát lehetne hozni a történelemből, de a XXI. századi Magyarország közelmúltjából talán a legfontosabb az akkori erők újbóli hatalomra jutása.

Nagymamám sokat mesélt arról, hogy itt, Miskolcon is komoly tüntetések voltak, az utcákat ellepték az emberek. Akkor nem okozott gondot az eső. Elmesélte még, hogy a rezsicsökkentés előtt szigorúan spórolnia kellett a fűtéssel, mert nehéz volt fizetnie a számlákat. Így ismertem meg az őszödi beszédet és a 2006-os eseményeket, ezért is tudom, mi az az irány, amerre sosem szabad újra elmozdulni. Megtanultam, mennyire romboló lenne, ha „Feri”, baloldali barátaival egyetemben, ismét az ország élére kerülne.

Az ember gyakran csak akkor érti meg, milyen fontos (és mit jelent) a stabilitás és a biztonság, mikor már elvesztette azokat.

Ezért is rossz véleményem szerint az ismert "ok boomer" szófordulat. Generációs szakadék persze létezik, ez természetes. Az idősek sokszor nem értik meg a fiatalokat - és fordítva. Az említett kifejezés viszont csak még jobban ráerősít erre. Diskurzus, vita nélkül próbálja belefojtani a szót az idősebbe, esélyt sem adva neki arra, hogy elmondhassa a gondolatait.

Tudatosítani a fiatalabb generációkban az idősebb nemzedékektől származó tudás fontosságát, hogy ezáltal is lehetőségük legyen átlátni a közelmúlt és a jelen összefüggéseit.

Persze nem csak a család szerepe fontos. Szintén a mémkultúrából merítve, a „millennial” generáció feladata az is, hogy a fiatalok is tájékozódhassanak ezekről az eseményekről, és a tények teljes tudatában helyes döntést hozhassanak, amikor majd a szavazó urnák előtt állnak. Nem szégyen használni sem a TikTokot, sem az Instagramot, ha egyszer a fiatalabb generációkat ezeken a felületeken lehet a legkönnyebben elérni. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez... Számos platformon van lehetőség az említett beszéd felhasználására a humor eszközeként, ahol a Gyurcsány által felépített "Feri" karakterre gondolva a vicces politikus helyett inkább a "(...) hazudtunk reggel, éjjel, meg este (...)" híres mondat fog a fiatalok eszébe jutni. Ugyanígy a 2006-os tüntetésekről készült felvételeket is fel lehet használni, sőt fel is kell, hogy megmaradhasson a köztudatban.

Számomra a 2006-os év - más emlékek mellett - erős példa arra, milyen az, amikor valóban nem viselkedik demokratikusan egy kormány.

Egészen hihetetlen, hogy a 2006-os tüntetés "kezelését" nem övezte komolyabb nemzetközi felháborodás. Bele se merek gondolni, mi történne a nemzetközi sajtóban, ha a konzervatív kormány járna el hasonlóan... Persze a baloldal próbálja elbagatellizálni a 2006-tal kapcsolatos vádakat, de azért érdemes lenne megmaradni az objektivitás talaján: volt, aki elvesztette a fél szemét, sokan mások pedig életre szóló sérüléseket szenvedtek.

A már említett közösségi média platformok ezért kiemelten fontos szerepet kapnak az információk átadásában, hogy ne csak nekem, ne csak a jelenleg húsz év felettieknek, hanem a későbbi generációknak is emlék lehessen 2006 úgy, hogy nekik már ne kelljen átélniük.

Budapest egészen különleges történetében száz év is csak egy darabka. Ahogy illik, minden korszak hagyott is hátra valamit a város képében, egyfajta jelzésképpen az utókornak, „ilyen idők is jártak”. Szeretett fővárosunk képét leginkább mégis csak a millennium kori Magyarország erőfeszítései formálták olyanra, amilyennek látjuk.

Képzeljünk el egy fiatalt, aki valamely belvárosi egyetemen, mondjuk a Corvinuson tanul! A Fővámpalotából kilépve elképesztő látvány tárul elé. Ha balra néz, a Gellérthegyet és -szállót látja, előttük az impozáns Dunával. Ezt a kis csodát Kosztolányi így írta le: „A Duna nagy volt, a Gellérthegy magas volt. Mind a kettő gyönyörű volt. Pest általában gyönyörű volt.”

Ha jobbra néz, ott a Nagyvásárcsarnok, kicsit odébb a Nemzeti Múzeumhoz jut. Ha éppen úgy gondolja, útközben beugorhat olvasni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba. Ugyanakkor úgy is dönthet, hogy felpattan a 2-es villamosra, hogy Európa egyik legszebb látványvilágú járatának segítségével benézzen a Kossuth térre, és vessen egy pillantást Országházunkra. Szinte akármerre megy, alig-alig tudja elkerülni, hogy lásson legalább egy csodálatos épületet vagy teret. Miután hazaér, egyből készül is indulni vissza a városba, hiszen tudja magáról, hogy odavaló. A barátai mind bent vannak, és már valószínűleg el is kezdték a rendszeres péntek esti összeruccanást, hogy a hét során felgyülemlett feszültségeket együtt leadhassák.
Örüljenek, nevessenek, érezhessék azt a szabadságot, amiért az elmúlt évszázadban annyi honfitársuk harcolt.

Belegondolni is elképesztő, ha az ember vet egy pillantást a pesti éjszakai életre, hogy a mai fiatalok ugyanott mulatnak, ahol már 100 évvel ezelőtt is tették. Ahogy egy egyetemista éjjel a poharát tartva felnéz a körülötte elterülő utcákra, és már-már látja maga előtt barátain támaszkodva Adyt vagy éppen az esténként előbújó Kornélt. Egy-egy ilyen bormámoros éjszakán, ugyanazon épületek között, ugyanazt a levegőt szívva, ugyanolyan életvidáman éli meg ki-ki saját bohózatát, mint anno irodalmunk nagyjai. Juhász, Krúdy, Karinthy és sokan mások. Akik mind ugyanitt, együtt töltötték azokat az estéiket, ahol a ma iskolai kötelezőként tanult műveiknek nem kis hányada fogant. Az ember jószerint elképzelni sem tudja, csak őszinte csodálattal áll a tény előtt, két világégés, egy Trianon, több mint 40 év szovjet megszállás és mégis, itt vagyunk.

Minden megpróbáltatásuk
ellenére, a budapesti éjszakák megőrizték irodalmunk nagyjainak titkait. Ezzel
megadva a lehetőséget a következő nemzedékeknek, hogy ezen titkokat ők is
megfejthessék.

Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

A Reaktor Podcast tizenegyedik adásának második felében két ős-indexes, Gerényi Gábor (a Gerényi-terv atyja) és Szily László (a Gerényi-terv legélesebb hangú kritikusa) vitatja meg az Index helyzetét és jövőjét. Az első részben elhangzottak folytatásaként Szily falhoz állított és bebörtönzött Index-munkatársakat vizionál, ahonnan a Nagy Index-vita végére odáig jut, hogy Gerényiről nem feltételez rosszindulatot, a terve viszont szerinte biztos bukást ígér. Gerényi szerint, ha az Index nem lép, biztos a bukás, és amit ő javasol, annak egy erősebb, nagyobb és sokszínűbb Index lenne az eredménye.

A vita második felének szerkesztett leirata:

Laci, te semmilyen reformot nem tudsz elképzelni az Indexben, ami a központi szerkesztőséget bármilyen szempontból gyengíti?

SZ.L.: Elképzelni azt is el tudom, hogy falhoz állítják az Index munkatársait, és aki életben marad, azt elviszik börtönbe. Csak ez más kérdés, hogy ezt szeretném-e vagy sem. A legfurcsább Gábor benned az, hogy szép szavakkal beszélsz arról, amivel én egyébként még egyet is értek, hogy milyen nemzeti kincs az Index-címlap. És egy olyan tervet vezetsz elő, ami semmi máshoz nem vezethet csak ahhoz, hogy nagyon könnyű legyen befolyásolni ezt a….

G.G.: Most nem nagyon könnyű?

SZ.L.: Nem, most nem nagyon könnyű. És akármennyire könnyű most, a mostani x-hez képest a befolyásolási képesség azonnal 5x-re növekedne. És tök mindegy, hogy abszolút skálán hol vagyunk most. Akkor is, ha most egyáltalán nem tudják befolyásolni és akkor is, ha kiderülne, hogy az esetek egyötödében vagy felében befolyásolják. Bármi is most az arány, az ezzel jelentősen növekedne, ez teljesen egyértelmű a tervben. És pont az Index nemzeti kincs mivolta miatt különösen fájna nekem. Nyilván azért is, mert a munkás életem legnagyobb részét ott töltöttem és erős érzelmi kötelékek fűznek hozzá, szeretném, hogy az Index minél tovább megmaradjon.

Ez a terv csak arra lenne jó, hogy ne ebben a formájában maradjon meg, hanem, hogy a lényege az tökéletesen elvesszen belőle, ami miatt mindig is Index volt az Index.

G.G.: Szerintem ez a fajta lényeg azért már eléggé szétspriccelt a magyar médiában. A 444-ről mondta a főszerkesztő, hogy az igazi Index az a 444. Ezen kívül is számtalan olyan újság van, ahol indexes volt kollégák dolgoznak. Az indexes feeling nagyon szétspriccelt.

SZ.L.: De attól még nem örülnék neki, ha az Indexet így megsemmisítenék.

G.G.: Csak nézzük meg a Tóta W. Árpi múlt heti cikkét, ahol nagyon drasztikusan leírta, megfenyegette a hatalmat, hogy ebből akár még egy kivonulás is lehet! Egy hasonló, mint amikor az INteRNeTTo-sok kivonultak és Indexet csináltak. Akkor ennek a folyamatnak én is az egyik szereplője voltam, volt benne elég sok meló is.

SZ.L.: És Tóta W. Árpád mint médiaszakértő szerepel? Mert én ritkán olvasom és nem tartom iránymutatónak. És főként nem tartom médiapiaci szakembernek.

G.G.: Én viszont azt szem előtt tartanám, hogy semmilyen gondolatot ne aszerint ítéljünk meg, hogy ki mondja, hanem, hogy mi van mögötte.

Azt mondja, hogy ebből lehetne egy kivonulás, mint amikor az INteRNeTTo-sok kivonultak és megcsinálták Indexet. Akkor nem sajtószabadsági show-t csináltunk abból a kérdésből, hogy a tulajdonos elnyom minket, hanem egy hét alatt csináltunk egy olyan lapot, ami leverte az előzőt.

És ezzel fenyegette az Árpi a hatalmat, hogy majd az indexesek is kivonulhatnak. És igazából ez a gonosz kiszervezés pont egy kivonulásnak a moderált verziója, ahol mindenki megkapja azt a segítséget, hogy saját médiamárkája legyen, saját lábára álljon.

SZ.L.: Nem saját médiamárkát akarnak, hanem az Index médiamárkát akarják fönntartani.

G.G.: Értem, hogy ők ezt akarják. De mi legyen, ha ez a márka már ennyire csúnyán össze van fonódva különböző politikai kavarásokkal? És ha ráadásul a függetlenség jogilag adott az alapítványban, de van egy anyagi kitettség? Nem lenne egyszerűbb egy anyagilag nem kitett saját márkát építgetni, ami aztán egy erősebb, független sajtótermék lenne?

SZ.L.: Nem anyagilag független saját márkát, hanem csomó és az Indextől viszont függő saját márkát. Az milyen függetlenség, kivonulás, hogy kőkemény szerződésben állsz azzal az Index-központtal, ami szerinted politikailag kitett? 

G.G.: Na de a függetlenség az üzleti életben úgy néz ki, hogy neked a bevételeid diverzifikálva vannak, tehát, hogy nem egy forrásból származnak a jövedelmeid. Amikor nem egy forrásból vannak jövedelmeid, pl. dolgozol egy cégnél, vagy egy olyan cég vagy, akinek egy darab megrendelője van, akkor te nem vagy független. Akinek tíz helyről jönnek a bevételei, mint például a „gonosz” Magyarósi Csabának, akkor onnantól kezdve a függetlenséged nőtt, mert hogyha az egyik megszűnik, akkor ott a második, a harmadik meg a negyedik bevételi forrás. Amíg egyetlen bevételtől függsz, addig nem vagy független.

SZ.L.: Szerintem ez teljesen részletkérdés, de nem szeretném ezt reakció nélkül hagyni. Tehát egy elképzelt indexes rovatból létrejött leány cégnél dolgozónak nem tíz, hanem természetesen egyetlen egy bevételi forrása lenne: az Index. Ami szerződés alapján átveszi az újabb anyagaikat. Mindazok a bevételi források, amiket emlegettél, a könyvek, a tévéműsorok valóban létező, elenyésző példák voltak, természetesen a kakaóra habra nem voltak elegek senkinek. Hanem azok évtizedek alatt pár tucatban mérhető mennyiségű marginális dolgok voltak. És ezeknek a marginális dolgoknak is egy része a Winkler–Karotta pároshoz fűződő teljesen egyedi eset, amelyet a Totalcarral tudtak megvalósítani. Az egy sikeres önálló dolog lehetett, azért mert ezt a brandet, mint nagyon népszerű tévések tudták folytatni, az egy egészen egyedi dolog volt ezen kívül...

G.G.: Tévések is abból lettek. 

SZ.L.: De hogy ezen kívül, a sport rovatból, a kultúra rovatból és bármely rovatból létrejövő olyan profilú néhány tagú médiacégnek az, hogy nekik máshonnan legyen bevétele azt természetesen gyakorlati szinten képtelenség. Hát hogy lenne? Írják az Indexen a cikkeket. Milyen tartalmat tudnának közben csinálni és eladni, amelyet felhasználhatnak? Miért segítené őket anyagiakban az Index? Hogy majd a földrajz rovat el tudja adni máshova az anyagait?

G.G.: Én ennél többet gondolok az újságírókról. Úgy gondolom, ha valaki helyzetbe van hozva, akkor azt kihasználja. 

SZ.L.: De nem az újságírók minőségén múlik ez, hanem azon, hogy ennek nincsen felvevőpiaca! Mondom, bármely rovatról beszélünk, ami általad felmerült volna. De akkor szeretnék a sok elmélet mellett egy gyakorlatias dolgot kérdezni, hiszen ez még egy cikkből sem jött le nekem. Néhol azt lehet látni, hogy a Gerényi-terv már a múlté, hiszen te is arról írtál, hogy már beszélhetsz róla, mert feloldották a titoktartási kötelezettséget. Ugyanakkor sok más okból úgy tűnik, mintha ez még mindig aktuális lenne. Az Index kettővel ezelőtti vezérigazgatója, ha jól értettem, azért mondott le, mert ő nem volt hajlandó végrehajtani azt az igazgatósági döntést, hogy a valóság talaján vizsgálja meg az ötleteidet. Most akkor él a Gerényi-terv, vagy mi van?

G.G.: Most úgy érzem, hogy ilyen kvantum szuperpozícióban lehet. Mert az igazgatóságnak van egy döntése, amiről én tudok, mert ott ültem az ülésen meghívottként, hogy a kettővel ezelőtti vezérigazgató dolgozza ki a tervet. Én viszont másnap azt mondtam, hogy nem csinálom tovább, ha a szerkesztőségnek ez nem tetszik. Azóta még egy vezérigazgató-fordulás bekövetkezett, de továbbra is az van érvényben, hogy a kettővel ezelőtti vezérigazgató dolgozza ki. Nyilván ő már nem fogja, mert nincs munkaviszonya. Valószínűleg lesz majd egy következő igazgatósági döntés, amivel nekem már semmilyen dolgom nincs.

SZ.L.: Az érdekes lesz, ha tényleg az következik, hogy nem lesz vezérigazgató, mint ahogy azt kedden olvasni lehetett, bár ezt nem tudom elképzelni. 

G.G.: Szerintem Bodolai László barátunk menedzselni fogja a cashflow problémákat.

SZ.L.: Hát gondolom... Köszönöm, akkor ezek szerint az az igazgatósági döntés, ha nincs újabb.

G.G.: Bocsáss meg, akkor most ritmuson kívül reflektálok, mert azt mondtad, hogy Erdélyi „Superman” Zsoltot, az SZDSZ-kampánygurut én droppoltam erre a témára, hogy legyen kivel takaróznom, de a valóság az az, hogy Zsolttal folyamatosan együtt dolgoztam, mióta az Indextől eljöttem, együtt dolgoztunk a világ legnagyobb üdítőital-gyártójának a...

SZ.L.: Én nem mondtam, hogy nem dolgoztatok együtt! Én azt mondtam, hogy az indexesek felé ez egy tök jó névdroppolás, és ezen röhögtem.

G.G.: Erre hadd feleljek, ugyanis ő ott volt végig ebben a sztoriban és sokszor még rosszabb helyzetben volt, mint én. Tíz éve folyamatosan együtt dolgozunk, együtt tanácsadunk, együtt kreatívkodunk. Nem egy namedrop, hanem a legjobb barátomról és munkatársamról van szó...

SZ.L.: De nem azt jelentette a namedrop kifejezés! Nem azt jelentette, amit te próbálsz neki tulajdonítani! Ez azt jelentette, hogy az ő neve, az indexesek felé lehet...

G.G.: Az ő neve az indexesek felé vörösebb posztó pillanatnyilag, mint az enyém, elárulom neked. Mert nagyon-nagyon-nagyon nem volt jó hangulatú a válás vele sem. A másik meg, amikor engem Vaszily Miklós legjobb barátjának ír le ez meg az az újság... Miközben én Miklóssal még életemben nem söröztem. Marha jól együtt dolgoztunk abban az időben az Indexben, meg ha összefutunk, akkor jókat beszélgetünk, meg szerintem te is jókat beszélgetsz vele, meg együtt fociztunk egy csapatban, ez sem titok, de hogy őrületes barátság lenne...

SZ.L.: Az, hogy együtt fociztunk, egy csapatban, az azért túlzás, bár nagyon ügyes!

Csak a pontosság kedvéért: az Index vállalati futballjára, amikor ő az Index vezérigazgatója volt, mi meg az Index munkatársai, akkor eljött 3-4 alkalommal. Csak hogy mindenki a helyén tudja kezelni ezt...

G.G.: Volt az több is szerintem.

SZ.L.: Nem, ez konkrétan 3-4 alkalom volt.

G.G.: Elhatárolódásnak elfogadom, annak jó.

SZ.L.: Egyáltalán nem határolódom el!

G.G.: De az állításom nem ez, hanem hogy Erdélyi Zsolt, a namedropppolt Erdélyi Zsolt mindennapos barátom, Vaszily Miklós meg valójában egy összefutok és beszélgetek vele barátom.

SZ.L.: Én nem tudom, ki miért írta, ha írta, hogy ti barátok vagytok a Vaszilyvel. Én csak feltételezem, hogy az alapján gondolják, hogy ez a terv annyira jól jöhetne neki is, hogy szinte automatikusan azt feltételezték, hogy magadtól nem jutottál volna erre. Ez tulajdonképpen a te mentegetésed volt.

G.G.: Mentesítettetek.

SZ.L.: Én úgy értelmeztem ezt, hogy téged mentegettek, hogy nem magadtól találtad ki ezt a szemétséget, hanem a Vaszily súgta neked.

Sokszor említettétek a függetlenséget, de létezhet-e egyáltalán létezhet-e független újságírás? Ezt nem csak Magyarországon, hanem az egész világon téma; a tulajdonos, a hirdető, a főszerkesztő, ki az, aki meghatározza egy újság irányvonalát? Beszélhetünk-e egyáltalán teljes függetlenségről?

SZ.L.: Az Index esete tökéletesen bemutatja, hogy azért lett az Index címlapja „nemzeti kincs”, azért látogatja érzésem szerint a címlapot majdnem minden magyar internetező, mert az Indexnek abszolút sikerült elérni azt, hogy csak olyan dolgok jelentek meg, amelyeket az Index munkatársai érdemesnek találtak arra, hogy megjelenjenek. Természetesen voltak befolyásolási kísérletek, és természetesen ha megjelent több mint 1 647 000 poszt az Indexen, akkor azok között előfordulhattak természetesen olyanok, amikbe az aktuális tulajdonosnak sikerült beleszólnia, valamennyire fenyegetéssel egyes esetekben. De a lényege az ugye mindig is az volt, hogy az Indexen megjelenő tartalom 99,9%-ban az a tartalom volt, amit az ott lévő emberek helyesnek gondoltak. Az Indexnek politikailag mindenféle színű tulajdonosai voltak.

Tehát volt olyan tulajdonosa, amikor én odakerültem, a Wallis, akit ebben a leegyszerűsítő felsorolásban komcsiztak, ugye. Abban az időben a vezérigazgató Bajnai Gordon volt személyesen, és amennyire én újságíróként (nem menedzserként) tudom, a Wallis-csoporton belül az ő reszortja volt kb. az Index-szel való foglalkozás.

Tehát voltak akkor, mondom hogyha ezt a rendszert akár csak alkalmilag is elfogadjuk, akkor voltak komcsik, utána pedig volt ugyanúgy fideszesnek elkönyvelt tulajdonos. Voltak mindenféle tulajdonosok és amiatt, hogy az Index kezdetektől fogva következetes volt ebben a dologban, pont emiatt és hogy nagyon hamar fontos lett az Index, ezért egyik fajta tulajdonos sem tudott semmifajta politikai befolyást szerezni. Nyilván valamilyen szinten egyéni befolyást elképzelhető, hogy tudott gyakorolni, de összességében nem tudott befolyást gyakorolni, főleg az alap irányvonalra vagy hozzáállására vagy hangütésére, még minimálisat sem. Hogy nem létezik független újságírás, az azok által terjesztett mítosz, akik nem független újságírók, akik bármilyen propagandisták és akik elfogadják ezt a helyzetet. Nem is azt mondom, hogy ők tudatosan hazudnak erről, hanem vannak, akik nem tudják elképzelni, hogy van másféle út. Az Indexnél az volt a szerencsés helyzet, hogy ugye mindannyian, akik ott voltunk, átéltük. Ezért is olyan nagy az ellenállás. Nyilvánvaló, hogy az újságírás olyan dolog, ami akkor jó, ha az ember több-kevésbé függetlenül tudja csinálni. Ez azért egy kegyelmi állapot, mert ezért harcolni kell, harcolni kell, de lehetséges ugyanúgy az USA-ban, mint itthon. Illetve az sem véletlen egyébként, hogy az Index képes volt arra, hogy számottevő tényező maradjon, mert maga a hozzáállás nem változott. Mert ez a hozzáállásod adott értelemben még fontosabb is lehet, mint az adott személyek, egyes szerkesztők, egyes újságírók a lapon belül, és nem kell jobb példa az Indexnél arra, hogy ez hogyan működik. Tök egyszerűen működik akkor, és ez nagyon fontos, mondom, ezért harcolni kell. Nem csak olyan helyeken, mint Magyarország, ahol az állam eszközök nyíltan tör a független sajtó korlátozására, hanem olyan helyeken, ahol teljesen szabad a piac és relatíve függetlenül foglalkozik az állam vele. Ezeken a helyeken is ez egy komoly probléma. És az indexesek azért állnak most ellen és azért nagyon fontos és azért nagyon veszélyes a Gábor-féle terv, nem azt mondom, hogy szándékában gyilkos, de az eredménye az. Ezért lenne az, mert ez egy olyan harc volt mindig is, ahol mindig mindenkinek az egész szerkesztőség mindent megértek, mindent bele kellett adni. Viszont ha leforgácsolják őket, akkor ez már sokkal kevésbé lesz védhető. Egyszerűen kevesebb ember is óriási teljesítményre képes, de kevesebb embernél mindig könnyebb borítani az arányokat. Hát, mindig könnyebb akkor már meg rombolt meg a dolgot és nyilván ezért is volt az hogy ha belenézek külső szemlélőként, mint közélettel foglalkozó olvasó, akkor akár úgy is értékelhetném, hogy túlreagálásnak tűnhet, hogy egy külsős tanácsadó egy tervet ajánl és órákon belül az újság címlapján sipákolnak, hogy mi van. Csak hogy itt arról van szó hogyha nem lépnek azonnal és nem nagyon keményen, akkor itt nagyon könnyű pillanatok alatt akár föl lett számolni egy olyan dolgot, ami tényleg egy óriási érték, tényleg egy közkincs és több mint 20 éve létezik. Ráadásul tényleg olyan közkincs, amit az Index bizonyított, hogy olyan mértékben politika független, hogy az Indexben mindig volt egy nyílt hozzáállás, nem volt semmi fajta párthoz kötődés, sőt, mindig jó nagy „gecizés” volt mindenféle pártokkal szemben. De volt egy habitusa és annak ellenére, hogy ilyen volt habitusa sokféleképpen lehet fogalmazni, de valamilyen szempontból egy nyitott és szabad hozzáállása volt a dolgokhoz. Voltak olyan kutatások, ahol meg lehet mutatni azt, hogy az olvasótáborban minden politikai spektrum tagjai képviseltetve voltak a jobboldaltól, a liberálisokon át a baloldali olvasóig. Biztos vagyok abban, hogy mérete mellett ezért is hajtanak ennyire az Index felmorzsolására, mert egy olyan hatalom, amely a kommunikációt ennyire fontosnak tartja és a kommunikáció kontrollját, annak a legveszélyesebb egy olyan fórum, amit nem egy fajta közönség olvas. Ebből a szempontból ugye az Indexszel szoktuk egy kalap alá venni a független sajtót. De ez azért nehéz, mert index az független sajtóból is kiemelkedik azzal hogy milyen sokféle közönséget el tud érni. A 444 se csak az „ádáz” kormánykritikusokat éri el, meg a HVG meg a 24.hu sem, sőt a 24.hu még kevésbé, de én úgy tudom, hogy ma az Indexnek különösen markáns ez az elérés, és ez is a közkincs benne. De hát ez is teszi olyan kívánatossá, tehát nem vesződnének, annyit hogy felmorzsolják, akkor ha mondjuk csak a hardcore baloldaliaknak szólna, akkor leszarhatnák, akkor lehetne egy Népszava-modell, hogy így eltartjuk, aztán vegetáljon, de hát nem ez történik úgy tűnik.

A számok viszont nem hazudnak és gazdaságilag úgy látszik, hogy ez a modell, ahogy most működik, fenntarthatatlan a cashflow problémák miatt.

SZ.L.: Én személy szerint a számokat, addig amíg egy olyan tulajdonban lévő cég mondja, addig nem hiszem el. Nem azt mondom, hogy hazudnak a számokról, de nem hiszem el őket. Tehát lehet, abban pedig nyilvánvalóan igaza van a Gábornak a időről időre egy újságot meg kell reformálni és tény, hogy az Index már hosszú ideje nagyon hasonló szerkezettel működik, de ugye ebből nem következik hogy ilyen módon kéne megreformálni. 

G.G.: Akkor viszont nekem is lenne egy olyan kérdésem, hogy szerinted hogyan kellene kinézzen 2025-ben az Index optimálisan? Tehát kikhez szólna, milyen platforomokon, milyen gazdasági formában, milyen tartalmakat szolgáltatna, milyen szisztémában?

SZ.L.: De én nem akarok Szily-tervet bevezetni!

G.G.: Van egy nyitott vezérigazgatói pozíció, simán be tudnál sétálni, ha valamit leteszel az asztalra.

SZ.L.: Én egyáltalán nem szeretnék Szily-tervet bevezetni az Indexnél! Hogy mondjam, nekem annyi tapasztalatom van az online médiában a gyakorlati részében hogy azt legalább észre tudom venni, hogy mi az, ami egész biztosan nem jó. Igyekszem természetesen a saját lapomnál jó dolgokat kitalálni, meg arra menni, de én alapvetően egy tartalmi ember vagyok. Fogalmam sincsen hogy 2025-ben hogy kéne kinéznie az Indexnek, de 21-ben nem úgy kéne kinéznie semmiképp sem hogy leszalámizzuk róla a rovatokat.

G.G.: Mert hogy tulajdonképpen ott tartunk, hogy senki se tudja milyen legyen. És akkor meg valakik azt tudják, hogy milyen ne legyen. Ez a szituáció és hogyha van ez a lépéskényszer, de nincs lépés akkor viszont minden elvész, a lépésnek van kockázata mindig. Egy vállalatot úgy építesz fel, hogyha bármit lépsz, annak van kockázata. Mert van kockázata. Egy dolognak nincs: annak, hogy ha nem lépsz, mert az biztos bukás.

SZ.L.: Igen, figyelj, amit most mondtál, az szó szerint így van. Csak én az gondolom, hogy a te tervednek van több olyan pontja, amelyekről egész egyszerűen belátható, hogy olyan erős negatív hatása van, ami egyszerűen az esetleges pozitívumokat is bőven túlszárnyalja.

G.G.: És belemennél abba, hogy mélyebb analízissel ezeket a kérdéseket konkrétan megvizsgáljuk? Ha kapnál egy ilyen felkérést, akkor elfogadnád? Mert most nagyon-nagyon távol vagyunk a földtől, amiről beszélünk az a jövő zenéje. De ha lemész és alaposan elemzel, akkor valószínűleg még egy-két dolog felmerül.

SZ.L.: Praktikusan azért nem vállalnék egy ilyen felkérés, mert, ha egy ilyen jellegű munkát végeznék, akkor a jelenlegi munkahelyem kedvéért tenném és a 444 megreformálásán gondolkodnék.

G.G.: És ha kilépnél onnan?

SZ.L.: Nagyon jól hangzik!

G.G.: Én kaptam nagyon sok jóindulatú figyelmeztetést a szerkesztőségtől, hogy azért ez a dolog most, ebben a struktúrában mindenképpen reformálhatatlan. Ezért először ezzel az alapítványi struktúrával akartam valamit kezdeni. Ebben igazuk van, amíg ez ebben a formában van, addig nem reformálható. De ha nem lépünk semmit, akkor elbukik.

SZ.L.: Ebben igazad van. Az én rendelkezésemre álló információk alapján nem éreztem azt a nagyon sürgető helyzetet, mintha az utolsó pillanatban lenne az Index az anyagi ellehetetlenülés előtt, de teljesen elképzelhető. Azzal viszont, hogy az Indexnek a kor szellemével együtt kellene haladnia, maximálisan egyetértek. Sőt, a saját újságomról is azt gondolom, hogy túl sok ideje egyforma. Főleg egy interneten, ahol sokkal gyorsabban változnak a dolgok. Nyilvánvalóan szükség van a változásokra, de nem olyan változásokra, amik hirtelen ilyen negatív eredménnyel várnak minket. És az is különös, hogy egy ilyen nagy szervezet reformját egy olyan személy csinálja, amely kis szervezetekben gondolkozik. Itt nem a minőséget minősítem, hanem egyszerűen a léptéket.

G.G.: Talán azért, mert a kis szervezetekben hiszek? Kettőt is felépítettem, ami életképes volt.

SZ.L.: De mondom, itt pont az a zavarbaejtő, hogy nem egy elképzelhetetlen személy jött elő mindezzel, hanem egy olyan személy, aki személyesen kötődik az Indexhez, ő maga alapította azt a többiekkel. És így kiszolgáltatná a szerkesztőséget. Még akkor is, ha a személyek már nem is ugyanazok, mint akik ott voltak veled a kezdetekkor. Én ilyen romantikus vagyok, hogy bizonyos tekintetben elvontan tudok az Index szerkesztőségére gondolni. Nem is tudom, de azt feltételezem, hogy olyan tíz ember dolgozhat még mindig ott aktívan, akik ott voltak, amikor eljöttem onnan...

G.G.: Talán valamivel több. Talán húsz.

SZ.L.: Húsz? Oké. De nekem ez nem változtat azokon az érzéseimen, hogy pont annyira szeretnék nekik jót, mikor ott voltam velük. Persze, ez egy érzelgős dolog, ami részben személyes érzéseimből táplálkozik, részben az Index fontosságából. Úgyhogy én túl értékesnek tartom ahhoz az Indexet, hogy egy olyan kísérletezésnek legyen az áldozata, aminek jól láthatóak a buktatói.

G.G.: Viszont a nemlépésből biztos, hogy áldozat lesz. És ha van más ötlet... nyilván, a cég nagyon boldogan fogadja. Most nem volt.

SZ.L.: Én ezt gondolom. Csak feltételezni tudom, hogy a fellépésednek az a pozitív hatása lehet, hogy beindul a belső gondolkodás.

G.G.: Az ötletbörze.

SZ.L.: Az ötletbörze. Vannak olyan helyzetek, amikor egy külső inger kell ahhoz, hogy valami megváltozzon. És akkor úgy is bekerülhet a médiatörténeti tankönyvekbe, hogy az a felbuzdulás, amit a Gerényi-terv okozott, az a későbbiekben arra sarkalta az Indexet, hogy...

G.G.: Hát ha ettől megmarad a dolog, akkor ennek örülök.

SZ.L.: Én ezt kívülről nem tudom átlátni. Hogy az a struktúra, amibe évekkel ezelőtt át lett rakva az Index, az a valóságban mennyi mozgásteret hagy. Én, mint az Index rajongója vagy olvasója, tényleg csak abban tudok bízni, hogy Magyarország olyan kicsi ország és a médiapiaca olyan kicsi, hogy a kormányzatnak egyszerűen nincs elég embere arra, hogy a mindenféle médiafeladatokat ellássák. A kormányzaton kívüli területen, amit újságírásnak hívnak, egyszerűen nincsenek káderek. És én tényleg kezdem azt hinni, hogy egyszerűen azért bánnak kesztyűs kézzel az Indexszel, bár sokkal korábban rámehettek volna, hogy kitekerjék a nyakukat, mert nincs kiket odarakni. Nekem a jóindulatú elméletem az az, hogy talán nem is volt most szó semmilyen központi akaratról, hogy nyírjuk ki az Indexet, és akkor Gábor dolgozz ki egy tervet, nem. Csak éppen azt feltételezem, hogy ez a terv viszont kapóra jön azoknak, akik viszont veled ellentétben tényleg rosszindulatúak, és az a vágyuk, hogy az Indexet bedarálják. Azoknak ennél nagyobb ajándékot nehéz lenne adni. Itt most viccelődöm, de tényleg őszintén nem gondolom, hogy te felesküdtél volna arra, hogy rafinált módon felesküdtél volna az Index kivéreztetésére. Csak hogy ha ez a dolog ezzel az eredménnyel jár, az kurvára szomorú lenne.

G.G.: Én pedig azt gondolom, hogy ezzel csak egy nagyobb, erősebb és sokszínűbb Index jönne létre. 

Az interjút készítette:

Fazekas Csilla, Reaktor Közösség
Vecsei József, Fúzió Hallgatói Közösség

Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Gerényi Gábor Index-, Mandiner- és Azonnali-alapító Index-átalakítási elképzelése (azaz a Gerényi-terv), amit két indexes vezérigazgató távozása is követett, komoly izgalmakat okozott a lap szerkesztőségében és a magyar nyilvánosságban. Szily László – aki korábban az Index, majd a Cink újságírója volt – a 444-en hosszú cikkben kritizálta Gerényi koncepcióját. A Reaktor Podcast eheti adásában két ős-indexes vitázik az Index és a magyar online média jövőjéről.

Az első rész tartalmából: Gerényi Gábor szerint az index.hu domain nemzeti kincs, ami körülbelül akkora jelentőséggel bír, mint a Parlament épülete, a Lánchíd vagy a Hősök tere, és amit a végsőkig kell védelmezni a külföldi konkurenciával szemben. Úgy látja, az elmúlt tíz évben nem volt innováció az Indexnél, s ha nincs újítás, akkor a meglévő szerkezetben már nincs benne újabb tíz év.

Szily László már tíz éve gondolja azt folyamatosan, hogy a következő évben nem lesz Index. A lap viszont eközben dominánsabb szereplője lett a magyar nyilvánosságnak, mint valaha, és Szily szerint életszerűtlen, hogy megfeleződött volna az Index hirdetési bevétele, miközben minden versenytársnál növekedett.

A vita első felének szerkesztett leirata:

Lesz-e még jövőre Index, és ha lesz, akkor milyen lesz? Olyan, amilyennek azt a Gerényi-terv elképzelte, vagy valami egészen más?

G.G.: A két leginkompetensebb ember ül itt szerintem ebben a kérdésben, mert fogalmunk sincs, hogy lesz-e. Szerintem biztos, hogy lesz, meg remélem is, hogy lesz. Hogy milyen szerkezetben? Azt nem tudom. Nekem az volt az alaptételem, hogy tíz év nemreform, nemváltozás és nemfejlesztés után valaminek történnie kell, mert a következő évtizedet egy lendületben lévő cég már nem viszi át.

SZ.L.: Én 10 éve azt gondolom, hogy jövőre nem lesz Index. Tényleg én vagyok a másik legrosszabb bennfentes vagy jós, vagy akármi ebben a dologban. Annyira fenekedtek rá, hogy elfoglalják, beszántsák, átalakítsák, ezek után már nem lehet mit mondani. Az biztos, hogy amióta folyik az Index elleni támadássorozat, mindenképpen most forrtak fel az indulatok és most tűnt a legveszélyesebbnek a helyzet. Most szólalt meg a szerkesztőség. Ebből a szempontból izgalmasabbnak tűnik a helyzet, mint az elmúlt 10 évben, amikor – hozzáteszem – bármikor lehetett volna ilyen izgalmas. Egyelőre képtelen vagyok felmérni, megtippelni, hogy mi lesz, különös tekintettel arra, hogy mióta pár napja meghívtatok ebbe a podcastbe, azóta milyen események zajlottak a felvezetőben elhangzott új vezérigazgatói lemondással. Tényleg napról napra, percről percre történhet valami. Összességében nekem az a tippem, hogy nem akarják azonnal beszántani, ez csak egy megérzés, nem információkra alapuló dolog.

Gábor, 2012-ben hagytad ott az Indexet. Mi változott azóta? Miért gondolod úgy, hogy most rád van szüksége a lapnak? 

G.G.: Sok minden változott és sok minden nem változott. Az újság alapvetően ugyanabban a szervezetben, ugyanazon elvek alapján készül. Egyfajta állandóságot képviselt az egész viharos évtizedben, amit megéltünk, és az Indexnél különösen nagy viharok is megjelentek. Hogy mért kell a tervem? Alapvetően minden vállalatot folyamatosan reformálni kell. Egyhelyben járó vállalat sincsen, vagy növekszel vagy csökkensz, egy helyben sosem tudsz állni és az online médiapiacon ez különösen közhelyes. Az Indexet ’99-ben raktuk össze, de már 2005 körül egy nagy reformon ment át a tartalomszolgáltatásunk, amit a velem szemben ülő Szily László képviselt a cégen belül a blog.hu és a felhasználói tartalmak nagyon hangsúlyos bevonásával. Egy új tartalomszolgáltatási modell és univerzum lépett be az életünkbe, amiről Laci azt írta, hogy nem volt nagyon sikeres akkor, de előrevetítette azt az évtizedet, a 2010-es éveket, a felhasználói tartalom évtizedét és az influenszerek tündöklését, a reklámbevételek arra a területre való átszaladását éltük meg. Sajnos ebből az Index már nem részesült, mert mikor mi otthagytuk, ez a fajta gondolkodás és munka teljesen  megszűnt és az előtte lévő modellhez tért vissza a rendszer, egyfajta mainstream, prémium médiatermékként gyártotta a cikkeket, és gyártotta a cikkeket. És idönként videókat is, de azt sem arra a platformra, amin az emberek egyébként videót néznek és kimaradt még sok minden más, ami az online médiában történt.

Az lett a folyamat általam felfogott képe, hogy itt egy olyan cég, amely folyamatosan élen járt az újításban és bevezette az újabb és újabb formátumokat és modelleket a magyar piacra, ezt a képességét elvesztette és nem újított és nem ment előre ebben az évtizedben.

Sőt még csak nem is követte a trendeket, hanem megrekedt egy szinten, mely a 2005-ös állapotot képviseli, ezzel még egy évtizedet lazán végig lehetett hajózni, láttunk ilyet a magyar sajtóban többet, hogy az előző évtized babérjait a következőkben aratják le anyagilag, de hogy még egy évtizedig ez a modell kibírja, az elképzelhetetlen. Ezt a rendszert sem az olvasók, sem a hirdetők nem fogják díjazni mondjuk 4-5-6-8 év múlva.

Laci, mit gondolsz? Te 2000 és 2012 között voltál az Index újságírója.

SZ.L.: Amit Gábor mondott, arról eleve azt gondolom, hogy elképzelhető, hogy helyes az a meglátása leegyszerűsítve, hogy elment a jelen az Index mellett, de azt azért nagyon nehéz megmondani, mert ebben az ügyben az objektívnak tűnő alap dolgok is bizonytalanok, például, hogy hogy áll anyagilag az Index. Ez azért bizonytalan, mert az Indexet régóta akarják nyíltan politikailag vagy politikához kötődő üzleti körök bekebelezni és az a struktúra, amiben jelenleg működik az Index, az annak az eredménye volt, hogy az egyik Fidesz-közeli üzletembertől a másik, Simicska Lajos meg akarta szerezni. Akkor kidolgoztak egy speciális konstrukciót, ami eleve egészen különleges: a szigorúan vett szerkesztőség egy alapítvány védőernyője alatt van, de a kiadó egyéb funkciói, ami más médiacégeknél jellemzően egy helyen vannak, a sales, pénzügyek, illetve az Index esetében a címlapon megjelenő csomó más kiadvány a blog.hu-tól kezdve, más kézben vannak. Ez a bonyolult struktúra azt eredményezi, hogy az Index nem teljesen ura a saját pénzügyeinek, például azt az alaptételt, hogy mennyi az Index hirdetési bevétele, ezt nem tudjuk, illetve amit tudunk róla, nem biztos, hogy hiteles, hiszen egy olyan cég kezében vannak jelenleg az Index hirdetési bevételei, amelyik nyíltan erős politikai motivációval jött létre.

Egy olyan konstrukció, hogy a szerkesztőség érezhesse, hogy független, az alapítványi forma garanciát ad, de miután az üzleti ügyeiben nem teljesen önálló, ezen az ágon meg lehet fogni, ha valaki akarja.

Az Indexet pórázon lehet tartani, ezért van az, hogy én minden évben azt gondoltam, hogy a következő évben már nem lesz Index mondjuk 2010 óta, hiszen ott a lehetőség. Ez nem friss fejlemény, maga ez a konstrukció régóta fenn áll. Ebben az egészben, amiről Gábor beszél, fontos kezdőelem, hogy azt állítják, hogy az elmúlt 4 évben az Indexnek csökkentek a hirdetési bevételei. Nem tudhatom, hogy csökkentek-e, nem látom az Index könyveit, publikus adatok azt mutatják, hogy az Index minden vetélytársánál, azoknál is, amelyek egyébként nincsenek jó anyagi helyzetben, akár veszteségesek, de a hirdetési bevétel növekedett. Nőtt a torta és a saját kis szeletek is valamennyivel növekedtek, volt, akinek jobban, volt, akinek kevésbé. Amikor olyan állítások hangzanak el, hogy megfeleződött volna, ez egész egyszerűen életszerűtlen. Lehet, hogy így van, nem állíthatom, hogy nettó hazugság, de biztos, hogy nagyon gyanús. A másik fontos reakcióm arra, amit Gábor mondott: miközben az Index valóban változatlanul klasszikus újságként működik, működött mikor én ott voltam és azóta is, pedig milyen sok idő eltelt. A magyar médiapiac és politika változásai miatt azóta, mióta eljöttem, 7 éve növelte a piaci részesedését, bevételi és olvasottsági adatok szempontjából. Az Index-címlap egyedülálló oldallá vált a magyar interneten, ez nagy különbség az előző állapothoz képest. Amikor én indexes voltam, amikor megnőtt nagyra és a magyar médiapiac jelentős szereplője lett, mindig komoly szereplő volt, mindig volt vetélytársa, amelyik ugyanazon a piacon tevékenykedett, mindig volt több, de volt egy nagy, sokáig az Origo volt. És az Index soha nem volt domináns szerepben. Most ez teljesen átalakult, nagyon domináns lett és a Gerényi-terv egyik nagy veszélye szerintem az, hogy az Indexből az egyik fő értéke, az Index-címlap lett. Nagyon kevés olyan internetes oldal van manapság, amit direktben látogatnak az emberek. Az olvasói szokások átalakulásával a tömegek jellemzően megosztásokból olvasnak, relatíve csökken annak az aránya, amikor valaki hűségesen odamegy az internet címre és ott kezdi nézni. Az index.hu egy ilyen cím és nagy változás, hogy felértékelődött a címlap, úgyhogy nem csodálom, hogy harc indult érte. Úgy néz ki, mintha a Gerényi-terv az Index-címlapért folytatott harc egyik állomása lenne.

Abban egyetértetek, hogy a Google-lel és Facebookkal fel tudja venni a versenyt az Index címlapja? Lehet egy olyan tartalomdisztribútor funkciója, mint a globális óriásoknak?

G.G.: Ez volt az alaptételem, hogy az index.hu domain gyakorlatilag egy nemzeti kincs. Magyar kézben van és érdemi forgalomterelésre képes, szemben az összes külföldi kézben lévő forgalomterelővel. Ha valaki valamit közölni akar, azt itt tudja megtenni a leghatékonyabban. Vagy kiteszi a Facebook oldalára, és a Facebook cenzúrázza, letiltja az elérését. A külföldi tartalomdisztribútoroknál nem vagyunk jó pozícióban.

Az Index.hu domainnek most kb. akkora a jelentősége, mint a Parlament épületének vagy a Lánchídnak vagy a Hősök terének, amit végsőkig kell védelmeznünk a külföldi konkurenciával szemben.

És itt térek át a piaci részesedés kérdésére, amit Laci említett. Növelni nem tudta az Index a hazai online reklámpiacon a részesedését, szinten tartotta, ámde történt egy másik folyamat, a külföldi szereplők behatoltak a magyar online reklámpiacra és ma már a Google és a Facebook a magyar online reklámpiac 57%-át rabolja ki Magyarországról. Ha ezt a faktort is belevesszük a képbe, akkor minden egyes tartalomszolgáltató, az Index is nagyon jelentős részesedés-csökkenést szenvedett el. A külföldi szereplők is a mi játékunk részesei, innen, a magyar reklámpiacról viszik el a pénzt máshova, és abból mi már tartalmat nem fogunk tudni gyártani soha többé. Ha az ember nominálisan megnézi, azt lehet követni, hogy a teljes Index- vagy Indamedia-csoport az évtized során végig szinten tartotta magát. Volt egy-két olyan év, amikor az akkori tulajdonos állami reklámbevételt is rá tudott pakolni a piaci bevételekre, akkor egy kicsit több volt, egyébként pedig szinten maradt, ami ha az inflációt nézzük, ami jelentős volt az évtized során, akkor inkább csökkenés. Reálértékben az Index bevétele csökkent az évtized során, a piaci részesedése pedig, ha a külföldieket beleszámítjuk, akkor nagyon csökkent.

Laci említetted, hogy az Index függetlensége elleni támadássorozatnak lehet az újabb fejezete a Gerényi-terv. Úgy gondolod, hogy az Index függetlenségének felszámolása a cél?

SZ.L.: Nem tudhatom, remélem, hogy nem. Irtó rég ismerem Gábort, az Index egyik alapítóját, akinek vitathatatlan érdemei vannak a dologban, dolgoztunk nagyon sokáig együtt. Én személyesen lelkileg nehezen tudnám feldolgozni, hogyha ő lenne az egyik sírásója az Indexnek, de a terv jól kiszámítható eredménye nem lehet más. Nekem ez fájdalmas ebben a dologban. Azért írtam egy hosszú cikket a 444-re, hogy a politikai szempontot nem véve, mint médiapiaci ötlethez nyúltam hozzá a Gerényi-tervhez. Megpróbáltam, illetve most is megpróbálnám azt bemutatni, hogyha ezt naivan úgy vesszük, hogy nincsenek külső körülmények, hanem ez egy piacon egy cég javítására tett terv, akkor első látásra is nyilvánvaló képtelenségek vannak benne, amik nem működhetnek, viszont ami teljesen kiszámítható benne és egészen biztos következménye, az az Index szerkesztői egységként való meggyengülése, a függetlenségének az erodálása. Ez jól kiszámítható dolog. Abból tudtam kiindulni, amit Gábor megírt a posztjában, hiszen ez a terv olyan, mint általában a tervek, sok konkrétumot nem lát az ember. Ebben az esetben az a szerencsés helyzet volt, hogy maga az alkotó összefoglalta nekünk, ebből tudtam kiindulni. Amit ő javasol, ha elképzeljük, az az Index legtöbb rovatának önálló céggé alakítása, kiszervezése és az Index átalakítása egy olyan címlappá, ahol kvázi félkülsős beszállítók – az elején az Index által alapított cégek – az anyagait futtatja. Könnyű belátni, hogy az Index függetlenségét ez nagyon súlyosan befolyásolja. Ha a tartalmi és nem az üzleti részét nézzük, akkor nyilvánvalóan a Gerényi-tervben is tett utalást arra, hogy politikailag kitett lehet a központi- vagy anya-Index. Egy 30 szerkesztőből, 50 újságíróból álló csoportra, mondjuk egy 80 fős szerkesztőségre nehezedik ez a nyomás, ennek a szerkesztőségnek kell függetlenséget biztosítani. Ebben a modellben azonnal egy ötödakkora Indexet kell legyűrni, másrészt nincs szükség arra, hogy az Indexet nyílt eszközökkel gyűrd le, onnantól kezdve, hogy az Index leegyszerűsítve DJ-pulttá válik, ahol ott vannak a szerkesztő DJ-k, akik a lehetséges tartalomforrásokból kiválasztják, hogy most ezt és ilyen pozícióba rakom a címlapra, megszűnt az az egység. Hogy milyen témában, milyen anyagok készülnek? Ezeket a szerkesztők kezelik, majd kiteszik, az egész átláthatatlanná válik. Magában a tervben is szerepel, hogy lehetnek külsős tartalmi források, nem tudhatod a napi működésben, hogy egy anyag miért oda került, miért nem a sport rovatból a Puskás Akadémiáról írt leleplező cikk került oda, hanem a tartalmi partner azonnali.hunak az anyaga. Máris egy szürke zónába kerülnek az anyagok. Ugyanakkor, ha valaki befolyásolni akarná politikailag, államhatalmi oldalról az Indexet, és nem lenne elég kádere – hiszen Magyarországon nincsenek százával, ezrével csatasorba állítható újságírók, ha mondjuk valaki le akarná gyűrni az Indexet –, hogyha kiszervezzük az embereket, őket szerződésekkel függő helyzetbe hozzuk a rovatokban, majd a megmaradt 20 fős központban csak 3-4 kulcsszerkesztőt kicserélünk, nem kormánypropagandisákra, csak könnyebben kezelhető emberekre, akkor az a függetlenség, az a nemzeti kincs, ami huszon plusz év munkájával összejött, az irtó könnyen szétcincálható. Ráadásul a terv következtében nagyobb drámák nélkül.

Amíg egységes az Index, addig nem lehet vele szórakozni egy határig, most is ez történt, amint a szerkesztőség hírét vette a Gerényi-tervnek, azonnal megjelent a címlapon.

Amint nincs egységes szerkesztőség, nem lehetne ilyen reakció egy Gerényi-tervre. Lenne egy kis központ, lenne a Sportrovat Bt., Ilyen Rovat Bt., Olyan Rovat Bt. és könnyebb lenne fokozatosan áthangolni, kevesebb ember kellene hozzá. A káderhiánnyal küzdő hatalomnak nem is az lenne a problémája, hogy nem találunk 80 embert, aki egy MTI-hírből képes faragni egy magyar nyelvű hírt, hanem kell találnunk 5 egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő szerkesztőt. Nem arra gondolok, hogy a Pesti Srácok stábjából töltenék fel az Indexet, ezt sokkal finomabban lehet innentől csinálni.

G.G.: A számokat tegyük rendbe! Nem ötödére csökkent volna, hanem maximum ötödét érintette volna a szerkesztői állománynak ez a folyamat, és nem azt jelenti, hogy el kellett volna onnan költözni, máshova ülni vagy be se járni, az egység változatlan lett volna. Ugyanoda jár, ugyanazon a gépen dolgozik, mint annak idején a vgmk-k a szocializmus idején, amikor van egy nagyvállalat, és amellett magadnak termelhetsz, itt az újságírók maguknak termelhették volna a tartalmat, ez lett volna a dolog lényege és szerintem ezáltal a függetlenség nem csökken.

Lehet, hogy egy nagy, elképzelt Index-egység függetlensége csökken, de az újságírói függetlenség egyértelműen nő, mert a saját tartalommal azt lehet csinálni, amit akar.

SZ.L.: Mármint a kiszervezett újságírók tartalmaival lehet bármit? Mit?

G.G.: Amit írtam, például könyvjogok, filmjogok, TV-műsor, podcast, online, Youtube stb. A mai rendszerben, a nagy Indexben az a gond, hogy nagyon nehezen fordul, ezt az évtized során láttuk, gyakorlatilag semmilyen trendre nem tudott ráfordulni. De a nagy Indexen belül most is vannak kisebb műhelyek, a Totalcart hoztam példának, kicsik, halál mozgékonyak, van Youtube csatornájuk, csinálnak óriási nézettséget az okostévéken. A nagy Index a mai napig nem volt képes erre. A sok videótartalmat gyártó cégnek nincs egy Youtube csatornája, hogy az okostévén meg lehessen nézni. Nincs appja, amin meg lehetne nézni telefonon a videóit. Akkora a lemaradás a monstrumság, a nagyság miatt. Aláírom, hogy amit Laci mond, az egységben az erő működik, csak előbb-utóbb elfogy. A piac elmegy mellette.

SZ.L.: Most a tartalmi dolgokról volt szó, illetve a függetlenségről. De ha idehozzuk a Totalcart, az egy kivételes példa, teljesen egyedi eset az Index történetében, amikor sikerült egy plusz, saját, jól felismerhető brandet létrehozni.

G.G.: Ezt most nem mondod komolyan? A blog.hu, amit megcsináltál, nem brand? Vagy a Tékozló Homár?

SZ.L.: Átmentünk arra, hogy ez gazdaságilag értelmezhető. Erre mondom, hogy ebben sikersztori, de nem volt rajta kívül más. A blog.hu tartalmilag egy nagyon sikeres sztori volt, csodálatos, de amíg én ott voltam, soha nem hozott pénzt.

G.G.: 2010 körül, mikor mi eljöttünk, olyan Index névjegyek készültek, borzalmas volt, aminek a hátoldalán 20 brand volt felsorolva logóval, amit az Index futtatott be mind.

SZ.L.: Az egész tervből egy olyan fajta naivitás sugárzik, amit nem tudok hova tenni. Mintha nem olyan csinálta volna, mint Gábor, aki értelmes, a magyar médiapiacon dolgozik, az online médiapiac kezdetétől, a CD-ROM óta ott van benne. Eleve az, hogy a rovatokból létrejövő kis médiacégek bármilyen fokon életképesek lehetnének, ez képtelenség, olyan, mintha egy Marsról jött lény mondaná.

G.G.: Most írta fel Zsadon Béla a Facebook-oldalára, néhány hete, hogy tudna mesélni arról, hogy az Index felületén hány sikeres médiavállalkozás jött létre az évtized során, például a Magyarósi.

SZ.L.: Voltak olyan emberek, akik a saját pecsenyéjüket tudták sütögetni.

G.G.: Ez lehetne most is, sütögesse mindenki a pecsenyéjét.

SZ.L.: Nem. Vannak olyan médiapiacok, például az amerikai, ahol vannak példák arra, hogy ilyen kicsi, néhány fős cégek specifikus területen saját brandet be tudnak futtatni. Magyarországon ez tökéletesen életszerűtlen.

G.G.: Tele van a magyar médiapiac ilyenekkel.  Nézz körül!

SZ.L.: Mondd azokat a néhány fős sikeres médiacégeket, amelyek valós bevételeket termelnek saját brandként!

G.G.: Csak az Indexről levált egy csomó ilyen, például a Street Kitchen, a Használtautó.hu, ami egy gigantikus cég lett, egy Index spin-off gyakorlatilag, az Index futtatta fel, ma milliárdos cég.

SZ.L.: De a Használtautó.hu nem egy médiacég.

G.G.: Mi más? Egy adatbázis-médiacég.

SZ.L.: Itt újságírók által csinált tartalomgyártó média cégekről beszélünk. Mondj egyet! Nem az Index-univerzumból. Mondj olyat, ami Index-rovat méretű, tehát mondjuk háromtól tíz emberig…

G.G.: Akkor szűkítsük! Most mondtam a Street Kitchent, ami évi százötvenmilliós projekt.

SZ.L.: A Street Kitchen, amennyire én tudom, egy családi befektetésből működő stúdióhálózatot és könyvkiadót párhuzamosan működtető kiadó vállalat.

G.G.: Ez lenne a feladat.

SZ.L.: Hogy az Index rovataiból Street Kitchen… de hol van a Street Kitchen-ös ember édesapja, aki beleteszi a pénzt?

G.G.: Itt jön az a hülyeség, amit nem te írtál, hanem egy másik „gazdasági” újságíró, hogy Magyarországon egy online márka befuttatásához százmilliók kellenek, ezért szar a tervem. Azért mi már befuttattunk néhány online márkát, én magam is, 100 milliókat sose raktam bele. És főleg, ha van egy Index-címlap méretű felhajtóerőm, ami segít és egy éven keresztül promótál, az eleve már több száz millió forint érték. Innentől marha egyszerű befektetőt találni. Én azonnal ott leszek egy befektetővel, ha egy ilyen rovatnak baja van, és beleteszem azt a pénzt, mert marhára megéri Index-beszállítónak lenni. Ne vicceljünk már!

SZ.L.: Az biztos, hogy megéri Index-beszállítónak lenni, ha ez a terv működne, megvalósulna, akkor ebből egyedül a teljesen külső, és hozzáteszem, nehéz eltekinteni attól, hogy a terv szülőatyja egy olyan cégnek, kiadónak a tulajdonosa, aki potenciális külső beszállítója lehet az Indexnek ebben a helyzetben. Nem állítom, hogy lenne, csak azt mondom, fura helyzet, amikor valaki olyan jön elő egy bizonyos ötlettel, ami a saját legitim vállalkozásának nagyon jó lenne.

G.G.: Miért ne lehetne?

SZ. L.: Lehetne, csak érdemes feljegyezni az embernek magában, amikor egy ilyen helyzet előállt. Én az életemet 2000 óta a magyar online médiapiacon töltöttem a legkülönbözőbb cégeknél, én magam nem láttam egy olyat sem. Ebben a cikkemben is leírtam, hogy a Gerényi-tervben az is különös, hogy szinte pontról pontra ugyanez megtörtént a blog.hu-val, hogy az Index-címlap vonzerejét kihasználva egy új tartalmi egységet elindított az Index, csinált saját blogokat. Ezeknek én voltam a vezetője, tehát jól tudom, hogy – kb. úgy, ahogy ezekből a rovatokból létrejövő cégek lennének – saját maga hozott létre olyan kis egységeket, amik a leányvállalatai voltak a dolognak. Bár ezeknek a blogoknak jellemzően nem volt teljesen önálló gazdasági háttere, de később lett.
Voltak ezek az egységek, Index-közeli emberekkel vagy akár indexes emberekkel, saját tartalmi egységek. A blog.hu-val teljesen külsős emberek csináltak tartalmakat, ahogy ez a modell is megengedné, ami ebből minőségi volt, azt tartalom-disztribútorként az Index a címlapján, a blogketrecnek is nevezett felületen megjelenítette, mind a saját részvétellel létrehozottakat, mind a külsősöket. Itt nagyon fontosak az arányok, az Index címlapját markánsan a saját írott, szerkesztett anyagai foglalták el, de jól láthatóan megjelent rajta ez a tartalmi kínálat. Nagyon olvasott is volt.

G.G.: Pont 2010-et kellett volna megvárni, és ezeket az éveket, amik ennek a tartalomnak a fénykorát hozták el. Még a blog.hu-n indítottuk el azon influenszerek egy részét, akik később nagyon sok pénzt kerestek a YouTube-on is.

SZ.L.: Én követtem ezeknek a sorsát valamennyire, hiszen én voltam a tartalmi főnök. Az indexes blogok közül egyetlen volt olyan, ami nagyon jól érzékelteti, hogy mennyi volt ebben a realitás, egy darab volt, ami gazdaságilag is értelmezhető karriert futott be, az Urbanista nevű blog. Az is úgy, hogy az Index nem is gondolta volna, ezért annak a szerzőnek, aki ennek a blognak a szerzője volt és egyébként írt az Indexre is, amikor távozott, búcsúajándékként megkapta ezt a blogot. Ez egy speciális, városépítészet, urbanizmus területen működő blog volt, nagyon jó szerzővel. Amikor megkapta a blogot, akkor az már 7 éve futott az Index-címlapon, tehát megkapta azt a promóciót, amit itthon meg lehet adni.
Ez arra volt elég, hogy ez az egy ember meg tudott élni pár évig ebből a blogból, ami akkora unikum volt egyébként, hogy néhány év múlva visszavásárolta tőle az Index, amit annak idején elajándékozott. Ez volt a példa, és ez is egy embert tudott eltartani, hasonló sem volt. Pedig itt tényleg megvoltak azok, hogy egy potenciális hirdetőket vonzó, egyértelműen meghatározható markáns….

G.G.: És a Magyarósit akkor nem vesszük ide? Ő nincs? Ő nem „gazdaságos”? Mert ott már nagyon sok pénzért lehet posztot kapni.

SZ.L.: Nem akartam személyeskedni. Egy olyan volt indexes emberről beszélünk, hogy értsék a hallgatók, hogy volt az Indexnek egy olyan munkatársa, aki miközben az Index tech-rovatának a teljes állású fizetett embere volt, átlátta, hogy ez milyen lehetőségeket hoz, és utána ő elkezdett ugyanazokban a témákban, amiért fizette az Index, blogokat létrehozni. Szponzorációt szerzett rá magának és úgy keresett vele pénzeket, hogy már olyan botrányok voltak ebből, hogy előbb adott le a saját blogjaira anyagokat és rakatta ki az Index-címlapra, minthogy ezt megírta volna az Index. Jó, hogy ez előkerült, mert ez egy tökéletes példa arra, hogy ez a modell milyen sötét kavarásokra is alkalmas.

G.G.: Nem sötét kavarás, hanem az, ami eddig nem lehetett, az most lehetett volna.

SZ.L.: Ez pont olyan volt, ahogy az orvosok meglopják a magyar egészségügyet. Azok a félig magán-, félig állami orvosok, akik az állami infrastruktúrán elvégeztetik „ingyen” a szűrővizsgálatokat, aztán beterelnek a magánrendelésre…

G.G.: Ha leegyszerűsítem a sémát, akkor most azért sírunk, hogy nehogy meglopják Orbán Viktort?

SZ.L.: Nem.

G.G.: De. Az Indexet most elkönyveljük, hogy egy kavarós, felszínes izé…

SZ.L.: Nem, én nem szeretném, ha bárki a saját pecsenyéjét sütögetné az Indexen.

G.G.: De ha az Index azt mondja erre, hogy neki ez jó? Sütögesd a saját pecsenyédet, támogatunk, csinálj magadból saját brandet! Akkor itt ki lop meg kit? Az Index engedte volna ezt az én fejemben. A menedzsment benne lett volna, a szerkesztőség nem akarta.

SZ.L.: Hogy a menedzsment benne lett volna, hogy full fizetést ad valakinek, aki saját pénzt csinál belőle és a saját rovatába nem rakja be azokat az anyagokat, amikor levette a pénzt?

G.G.: Berakja a rovatába és viheti máshova is.

SZ.L.: Az Index vezetése egyáltalán nem volt ettől az egész dologtól lelkes, csak nem voltak elég erőskezűek ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt véget vessenek ennek, ami mindenkit felháborított.

G.G.: Azon kívül mondok egy másikat. Qubit. A 444 fantasztikusan jó, kiszervezett tudományrovata. Napi olvasója vagyok.

SZ.L.: De ez nem igaz, ez nem kiszervezett. Nem igaz, mert a 444-nek nincsenek rovatai, különösen nem volt tech rovata és nem szervezte ki a tech rovatot.

G.G.: De van egy márkaneve, amit úgy hívnak, hogy Qubit és nagyon jó tudományos tartalmat szolgáltat a 444-ről leválasztva.

SZ.L.: Nincs leválasztva, mert soha nem volt része. A 444 kiadója kitalálta, hogy egy olyan területre, amelyre nem voltak anyagok a 444-en csinál egy másik kiadványt, ami szándékosan más profilú, sőt az eredeti elképzelés szerint más hozzáállású is, mint a 444, ami egy napilag reagáló „perclap”, politikai fókuszú hírújság. Ehhez képest az volt az üzleti ötlet, ami vagy jó, vagy nem, hogy csinál egy magazin jellegű, a dolgokat összefüggésében néző, egy speciális, a népszerű tudomány területén egy másik kiadványt. Olyan tartalmaknak, amik soha nem voltak a 444-en és erre ők azt gondolták, hogy érdemes kinyitni a spektrumot és a kiadónak egy olyan kiadványt létrehozni, ami más, mint az előzőek. Nem az volt, hogy a 444-en volt tudományrovat és abból csináltak egy kiszervezett külön céget.

G.G.: Nagyon jól gondolták. Nem is ebben az értelemben. Inkább van egy kérdésem hozzád. Ha az Index megkeresné a Qubit-ot, hogy legyen külső beszállítója az Index-címlapnak, és ezért pénzt fizet és a Qubit-tól kér havonta x darab cikket, akkor ebbe a Qubit belemenne-e?

SZ.L.: Fogalmam sincs, de azt képzelem, hogy nem. A Qubit nem egy tartalom-beszállító, hanem egy újság. Tőle furcsa lenne. Elméletben is az a modell, hogy a kiszervezettek, tartalombeszállítók, akik potenciálisan egy versengő piacon bárkinek szállítanak tartalmat, annyira irreális, mintha nem egy Magyarországon élő magyar ember csinálta volna.

G.G.: Mert az Origo még nem vett át soha Index-rovatot? Vagy az Index sosem vett még át az Origótól?

SZ.L.: Nem rovatok átvételéről, hanem a te tervedről az volt meglebegtetve, hogy ez azért is jó lenne ezeknek, mert fel tudnák srófolni az árat. Ezek olyan tartalom-előállítók lennének, akik különböző publikáló felületeknek is eladhatnák az anyagaikat.

G.G.: Nem egy időben, hanem egyszerre az egyiknek.

SZ. L.: Igen, csak ezen természetesen nincs semmiféle versenypiac és Magyarországon nincs is olyan, aki tudna. Egy olyan szűkülő médiapiac van, ahol a bevételekért küszködnek. Azt teljesen irreális elképzelni, hogy valaki így vásárolna versengő tartalmat, túl pici az egész.

G.G.: De hát ez már sokszor megtörtént.

SZ.L.: Mi történt meg?

G.G.: Hogy Index-rovat átment Origóba, Origóból átjött az Indexbe.

SZ.L.: Volt, hogy alkalmi emberek átmentek.

G.G.: Nem emberek, komplett márkanevek. Az Origónál volt a Totalcar rivális oldala, a Vezess, azt hiszem, az volt az övék. Az például már nem az Origo, hanem más oldal, a vezess.hu. A TV-s piacon ez teljesen általános és szerintem az a modell fog elterjedni, hogy vannak a csatornák és akkor te vagy egy producer, csinálsz valami tartalmat, azt felkínálod ennek és annak a TV-nek és valamelyik megveszi. És akkor ott lesz. Ha egy idő után nem akarja tovább csinálni, akkor majd megveszi egy másik csatorna. Itt csatornáról csatornára ugrálnak különböző produkciók, rengeteg esetben. Például a Breaking Bad, kezdte az egyik csatornán, aztán átment a másikra. Aztán, ha azok sem akarják, akkor átmegy a harmadikra, vagy ha többet ígérnek, akkor átmegy a negyedikre.

Egy gyors kérdés. Ha jól értjük, Laci, akkor az a problémád, hogy nincs több szolgáltató, ahová át lehetne menni.

SZ.L.: Persze. A magyar médiapiac teljesen szűk, ez totálisan életszerűtlen, hogy valaki a tartalmát így-úgy el tudja adni. Ez a számtalan, teljesen irreális vonásának az egyike. Ebbe az egész konstrukcióba azt elképzelni, hogy a kiadások oldaláról az Index szempontjából miért éri meg, hogy ugyanazokkal az emberekkel a Gerényi-terv szerint kőkemény, hosszútávú szerződéseket kötni arról, hogy a rovatokba ki vagy szervezve és megvesszük a tartalmadat, minden ugyanolyan. És még vannak bonyolult szerződések, a létrejövő cégek adminisztrációja… Ez miért jobb az Indexnek? Ha azok a szerződések tényleg olyan kőkemények, hogy azok az emberek, akik eddig indexes munkatársként írták a cikkeiket, ha ezeknek mindent garantálnak, hogy ugyanúgy mindent átvesznek, és ugyanúgy keresik a pénzt, akkor miért érné meg?

G.G.: Elmondom, miért. Ez rövidtávon tényleg nem vezet költségcsökkenéshez, ez a középtávot kezeli. A garantált időszakon túl…

SZ.L.: Amint kirúgták ezeket az embereket, amint szakítottak ezekkel.

G.G.: Vagy nem kirúgták, hanem…

SZ.L.: Vagy szerződést bontottak a providerükkel.

G.G.: Köszönöm a további jó ötleteket, majd továbbítom a pártközpontba. Csakhogy itt van egy olyan is, hogy ha esetleg a rovat jobban teljesít, mert ebben a rendszerben mérhető lesz a bevétele, akkor a következő évi szerződésre már sokkal jobb kondíciókkal futhat rá.

SZ.L.: Mert? Miért fizetne nekik többet az Index?

G.G.: Mert elmegy máshová. Hát hány tartalomszolgáltató van? Azért ne csináljunk úgy, mintha nem lenne Magyarországon az Indexnek mondjuk nyolc direkt konkurense! Legalább. Nyolc. A 444, 24, Origo...

SZ.L.: Az Origo... persze. Ha ilyen komolytalanul beszélgetünk, akkor itt legyen a vörös vonal.

G.G.: Az Origo a következőt tudja: kicsit diszkontált minőségű tartalmat szolgáltat a közéleti tartalompiacon. Az összes többin viszont nem igazán, és az elérése ebben a rettenetes minőségesésben, amikor egy top minőségű újságból vált egy vállalati üzenőfallá, ehhez képest az elérése változott mínusz 10 százalékot. Egy óriási tartalomszolgáltatóról van szó, aki egy óriási forgalmat irányít különböző tartalmakra. Én soha életemben nem csinálnék Origót. De az urbanistád vagy akárki, szerintem még ő sem, oké. De egy akárki, aki csinál egy politikailag teljesen semleges dolgot, hogy a freemailből ne kaphasson forgalmat? Ne vásárolhassa meg ezt a lehetőséget? Miért ne, mi az oka? Ott van az a forgalom, meg lehet kapni tőle. Ez egy létező és nagy szereplő. Elmondom neked, hogy nagyon sok megyében Magyarországon az Origo még mindig olvasottabb, mint az Index.

SZ.L.: Nem értem, hogy ez most, hogy érinti a mi témánkat?

G.G.: Úgy érinti a témánkat, hogy létező szereplőről van szó, ne csináljunk úgy, mintha nem lenne! Csak mert a mi fejünkben nincs. Mert kijátszotta magát politikailag.

SZ.L.: Arra gondolsz, hogy az Index munkatársaiból létrejövő média-beszállító cég azért tudna az Indexnél jobb árat elérni, mert kvázi üzleti alapon megfenyegeti őket, hogy különben átmegyek az Origóhoz?

G.G.: A piacon ezt nem fenyegetésnek, hanem alkunak nevezik.

SZ.L.: Tehát egy piaci alkuban ezt bárki komolyan venné.

G.G.: Az Origo egy szereplő.

SZ.L.:

Elméleti játékként ez akkor lehetne, ha mindenki ebben a szerkezetben dolgozna. De nem véletlenül senki nem dolgozik a Gerényi-terv szerinti szerkezetben, és nyilván nem is fog.

G.G.:

De. Konkrétan de. Amikor a 24.hu újságíróját, aki régen indexes volt, megkérdeztem, hogy egyébként ti is így dolgoztok, nem? Ja, tényleg, valami hasonló.

Ránézel arra a médiacsoportra és azt látod, hogy vannak külön egységek és mindegyik nagyon szoros elszámolásban van. Így van, ne mond, hogy nincs így!

SZ.L.: Engem nem érdekel a 24.hu csoport vagy a Central Media elszámolási rendszere, nem erről beszélünk!

G.G.: De pontosan erről beszélünk, hogy egy ugyanilyen rendszerben dolgoznak! Te azt mondtad, hogy ilyen rendszer nincs.

SZ.L.: Ugyanilyen rendszerben?

G.G.: Nagyon hasonlóban, bocsánat. Követhető az egyes tartalmi egységeknek a performansza, a teljesítménye.

SZ.L.: De annak, hogy követed egy tartalmi egységeknek a performanszát, a világon semmi köze ahhoz, hogy kiszervezed egy külsős cégbe és onnantól kezdve az ő tartalmát már kényed-kedved szerint rakod a címlapra.

G.G.: Akkor is kényem-kedvem szerint rakom, hogy ha nem külsős cégben van.

SZ.L.: Igen, de a te terved szerint jelentősen meggyengülne az a központ, ami ellen tud állni.

G.G.: Egy ötödével.

SZ.L.: Tehát a te nagy reformod az, hogy szigorúan csak az egyötödét és ez csak ennyi legyen?

G.G.: A reform az az, hogy most egyötöd, aztán, ha megtetszik lehet, hogy még egyötöd, de ha nem jön be, akkor vissza az egyötöd. A jövőbe nem láthatunk.

A Nagy Index-vita második felében egyebek mellett szó esik arról, hogy mi a biztos bukás, hogy ki kinek a barátja, és arról is, hogy focipartnere-e Szily Lászlónak Vaszily Miklós, az Indamedia társtulajdonosa.

2006 ősze a mai politika a vonatkozásában korszakalkotó momentum: az akkori eseményeket sokan a képernyők előtt élték meg, mások az utcán. Mi, akik ma is ennek a fordulópontnak a következményében élünk, akkor még csak írni-olvasni tanultunk.

A családomat sosem lehetett klasszikus, uniform modellnek nevezni: két keresztény, vidéki, rendkívül szókimondó szülő 4 gyermeke voltunk, 2005-ben költöztünk végleg Pestre, leginkább édesanyám nagy horderejű oknyomozó újságírói feladatkörének köszönhetően.

Kaposvári születésűként a cukoripar privatizációjának révén jól ismertük családként is, mit jelent, amikor egy szülő veszélyes fába vágja a fejszéjét, és olyan témához nyúl, aminek sokan nem örülnek. Tudtuk, hogy bizonyos telefonok túl fontosak ahhoz, hogy továbbra is hangosan játsszunk, rutinosan vettük ki a kisebb testvéreket anya kezéből, ha olyan személy kopogtatott az ajtón, aki fontos interjú alany volt, bár évekre voltunk attól, hogy értsük, mi az az interjú. 2006-ra egyikünk se számított.

2005-ben született a legkisebb húgom, 2006-ban én, a legidősebb „nagylány” is mindössze második osztályos voltam, ami az eseményekre adott némi rálátást, mert már tudtam tudósításokat és SMS-eket olvasni. Mély konfliktus vette kezdetét, amikor lelkes, tehetséges és rendkívüli helyzetfelismerési képességgel megáldott édesanyám nemcsak, hogy bement a rádió épületébe dolgozni, hanem részévé is akart válni az eseményeknek. Ő, aki mindig is haditudósító akart lenni, gyermekeit a külvárosi otthon biztonságában tudva, szinte minden nap az események közelében szeretett volna lenni.

Édesapám nyugodt, kissé sztoikus, tudós emberként olyan társsá kellett hogy váljon, aki úgy viszi be autóval, és teszi le a város szélén a feleségét, hogy nem érti, nem tud azonosulni a veszélyes munka céljával, ráadásul családfőként az érzelmileg kimerült, már fizikailag beszélni sem tudó édesanyánk helyére kellett lépnie, mint leckeíró-mosó-főző egység.

Senkinek sem volt könnyű. Nekünk sem, gyerekeknek, mert abban sem tudtak megegyezni, melyikünknek és milyen mértékben kell tudnia, hogy mi folyik Budapest utcáin. Végül is arra jutottak (megegyezés alapján, ami onnantól fogva ritka volt), hogy ha nagyobbak leszünk, mindent elmondanak, így viszont nehéz volt megmagyarázni, hogy miért van betörve a feje a tanító néninek. Vagy, hogy anyának miért nincs hangja. Vagy miért maradnak el megszokott, kedves vendégek a háztól.

Ezután nem volt teljesen egyértelmű, melyik újságíró hol folytatja a pályáját. A szüleim az eredeti szerkesztőségből elkerülve hol itt, hol ott bukkantak fel a médiában, de a politika területére csak vendégként tértek vissza. Nem tudom megítélni, azért-e, mert nem fogadták volna őket szívesen, vagy mert az ő lelkükben volt nagy törés a 2006-os év, mindenesetre már sok éve nem ülünk veréb-sorban a Rádió előtti mosoda tövében négyen, Lévai lányok, várva, hogy apáék végezzenek.

2020-ban főleg az állattartás és az állattenyésztés az, ami a fősodor a megélhetésünkben. Mint mondtam, a szüleink őszinte emberek, az állattartás pedig igazságos szakma: megetetem, meghízik. Jól tartom, szép jószág lesz. Ez veszi át jórészt azt az igazság utáni vágyat, amit régen az újságírás adott a szüleimnek.

Ha valaki 2006 tanulságaira kíváncsi, szeretettel várom a nappalainkba. A lelkes anyuka és a biztonságos, szerető otthonban hívő apa ma is kevés szóval kommunikál, ezt az ellentétet nem sikerült feloldani. Klasszikus szerelmespárból bajtársak lettek. Bajtársak, akik csak összenéznek, rezdülnek, és szavak nélkül cselekednek a másikért. Testvérek helyett mi, a négyes-fogat is inkább bajtársak vagyunk. Érezzük, melyik sóhaj inkább sírás, melyik nevetés fals, melyik szájhúzás gúnyos, vagy örömteli. A szüleim szakmája olyan csapattá nevelt minket, akik egymásra hangolva, kissé magukba fordulva úgy állnak ki egymásért, hogy azt semmi meg nem ingathatja. Bár a 2006-os családi törés elvette tőlem azt az illúziót, hogy a családom tökéletes, olyan testvérekké formált minket, akik már megtanulták, hogyan gondoskodjanak magukról, hogy védjék meg mindenekfelett a másikat.

Örököltük - hogy is ne tettük volna - a szüleink két végletét. Sosem kerül elő úgy 2006 témája, hogy én, a semleges tényszerelmes, a családcentrikus nagy húgom, és a lázadó, anyja-lánya kisebbik ne csapna össze, és ez így van jól. Mert az ellentétekből és a veszekedésekből hozott sebekért sokszorosan kárpótoltak, hogy ha ezek az események megismételnék magukat, akkor mi ott lennénk egymásnak, kint, a Bródy Sándor utcában, kint, az állataink mellől.

Szülőföldem, Kárpátalja, egy sokat látott szelete Európának, és ez a talpalatnyi föld mai napig ezer és egy szállal kötődik a magyarsághoz. Ez a kapcsolat túlmutat a ma itt élő 150-200 ezer magyar anyanyelvű lakoson: Kárpátalja nem nyelvileg és etnikailag fűződik nemzetünkhöz, sokkal inkább egyfajta szimbólum. Határvonal valami ismerős és a teljesen idegen között.

Kárpátaljára a 9. század közepén érkeztek meg Verecke híres útján Ady ősmagyarjai. A honfoglalás után pedig egy évezreden át volt egyik, vagy másik magyar állam szerves része. Olyannyira szerves, hogy a 20. század zavaros időszakáig e fogalom, hogy Kárpátalja, nem is létezett. Egyesek Ruthénföldként hivatkoztak rá, mivelhogy többségében mindig is a hozzánk hű szláv törzsek, ruszinok lakták. Mint minden peremterület a világon, a történelem folyamán Kárpátalja is népek és kultúrák találkozóhelye, és ily módon olvasztótégelye lett. Identitásában azonban századokon át megmaradt magyarnak.

E cikkben azonban nem történelemórára hívom az olvasót. Szeretném egy olyan arcát megmutatni szülőföldemnek, amelyről nem beszélnek a médiában és amelyet nem adnak át a történelemkönyvek lapjai. Szavak helyett ugyanis korábban nem látott képek segítségével szeretném megmutatni a Kárpátaljai múlt egy-egy megörökített pillanatát.

Fotógalériámba főleg világháború előtti időkből gyűjtöttem "elkapott" momentumokat, melyeken keresztül betekintést nyerhetünk a század eleji, még igazán "magyar" Ruthénföld hétköznapjaiba, falvaiba, városaiba és az itt élő emberek életébe.

Első körben tekintsünk meg néhány képet a század eleji kárpátaljai városokról, településekről. A helyi közösségek a Nagy Háború előtt élték virágkorukat: Ungvár, Munkács és Beregszász igazi önálló arculatú vidéki várossá fejlődtek. Külön érdekes látni az épületek falain díszelgő magyar feliratokat, bolt- és utca neveket. Napjainkra ezeket Beregszász kivételével szinte teljesen kiszorították a cirill betűk. Ahogy a jellemzően békebeli klasszicista városképet is kiszorították a szovjet éra szocrealista épületei:

A következő képek a kárpátaljai kultúra és vallási élet mementói. A területen a magyarok és németek főleg a katolikus és református egyházakhoz tartoztak. A vidéken élő szlávok ezzel szemben görög-katolikusok és pravoszlávok voltak. Kárpátalján a II. világháború előtt több tízezer zsidó is élt, akik főként magyarul és németül beszéltek:

Végezetül pedig pár kép a hétköznapokról: munkáról, szórakozásról, életről:

A képeken szereplő helységek napjainkra szinte kivétel nélkül eltűntek vagy megváltoztak. Az itt szereplő falvak magyar megnevezését már a helyiek sem ismerik, lakosaik pedig legtöbb esetben teljesen kicserélődtek. Pont emiatt felbecsülhetetlen töredékei e képek múltunknak és történelmünknek.

A képek a Kárpátalja("Закарпаття") régi és mostani képeken nevű Facebook-csoportból származnak, annak tagjai tulajdonában állnak. Ha kedvet kaptál és te is szereted az ilyen jellegű múltidézést, lenyűgöznek a régi életképek és helységek, vagy kutatásodhoz keresel helyi képeket és történeteket, csatlakozz bátran.