Gyerekkoromban volt egy akváriumom, és vélhetően nem voltam egyedül azzal a problémával, hogy hetente kell tisztítani az akváriumot. Azonban nem ez vetett véget az akváriumnak, hanem az, hogy a halaim egy újonnan vásárolt haltól elkaphattak valamilyen betegséget és a teknőst leszámítva semmi nem maradt életben az akváriumban egyik napról a másikra. Ez másfél évtizedig a kedvemet szegte, most viszont újból nekifutottam az akvarisztikai hobbinak, és úgy érzem sikerült jól berendezni egy úgynevezett nano akváriumot. Ahhoz, hogy ne kelljen hetente tisztítani, mit több, heti részleges vízcserét és napi etetést leszámítva ne legyen vele gond, több szempontra is oda kell figyelni.
A főszabály az, hogy nem halakat, hanem vizet tartunk, aminek a víz lakói a haszonélvezői.
Másrészt pedig mi, akvárium tulajdonosok is, mert egy akváriumot egyszer kell jól kialakítani, utána már csak nem szabad túletetni a halakat, tehát nem érdemes spórolni sem, főként azon, hogy minden fontos eszközt vegyünk meg az akváriumhoz, illetve a szűrőből jobbat és erősebbet vegyünk, mint ami indokolt lenne az akvárium mérete alapján. A víz minősége tekintetében gyakori hiba, hogy túletetjük a halakat, így a nem elfogyasztott étel elkezd lebomlani a vízben, plusz a halak is több ürüléket hagynak az akváriumban, aminek az eredménye, hogy elszaporodnak a nem megfelelő baktériumok, a vít pedig csúnya és büdös lesz, könnyebben is algásodik. Alga szempontjából egyébként az is nagyon fontos, hogy ne tegyük direkt fénye elé az akváriumot és a szűrőt rendszeresen, legalább hetente egyszer tisztítsuk meg. Erre azt a pár percet érdemes rászánni, mert cserébe nem egy egész akváriumot kell átmosnunk, kiírtva a vízben található baktériumkultúrát, ami viszont fontos ahhoz, hogy a halak jól érezzék magukat.
Édesvízi garnéla, rendkívül aranyosak
Magukat a lakókat figyelmesen kell összeválogatni, ha már minden más megvan az akváriumban és a felforralt, majd lehűlt víz is legalább egy hete áll az üvegben. Én guppikat és két mollyt, illetve alganyaló harcsát vettem, érdekességképp pedig garnélákat, akik kifejezetten szeretik az élő növényeket és az aljzatot. Vannak agresszívebb és kevésbé agresszívebb fajták, erről az adott kereskedésben mindenképp informálódjunk, hogy ne támadják meg egymást a halaink. Túlzsúfolni sem szabad őket, mert akkor szintén nem fogják magukat jól érezni, már pedig állatot tartani felelősség.
Nagyjából eddig jutottam el, amikor észrevettem, hogy a fekete mollykon fehér foltok jelentek meg.
Ezt le is fotóztam egy akvarisztikában nálam sokkal tapasztaltabb barátomnak, aki javasolta, hogy sürgősen vegyek parazita ölő oldatot, ugyan is ez szinte biztosan élősködő egysejtű, ami a halba fúrja magát majd abból táplálkozik. Nem késlekedtem, másnap reggel vettem is egy ilyen oldatot, a legtöbb halas boltban lehet kapni ilyet. Szerencsére még időben megkapták a kezelést, így egy hét alatt teljesen eltűntek ezek a fehér foltok, a halak pedig jól érzik magukat.
De nem csak a halaknak van jó kedve, hanem nekem is. Habár egyetem, munka, sport és sok más tevékenység mellett precíz és sűrű az időbeosztásom, néha pár percet csak nézem a halakat, nyugtató és relaxáló hatásuk van. Azt gondolom, azt a heti 10 perc időráfordítást bőven megéri, mert jót tesz a szellemi egészségnek, ha legalább ilyen formában is, de közel vagyunk a természethez és van valami igazán szép a lakásunkban.
A két fekete molly, itt már látszottak az első, "darakór" okozta fehér foltok, de szerencsére azóta meggyógyultak a mollyk
Az elmúlt pár hét visszalépéseinek köszönhetően meglehetősen leegyszerűsödött a republikánus előválasztás mezőnye. Már csak Nikki Haley maradt talpon a pártot egyre jobban birtokába vevő Donald Trumppal szemben. A számottevő visszalépők (például Ron DeSantis és Vivek Ramaswamy) rendre Trump támogatására buzdították a szavazóikat. Nikki Haley a trumpisták által démonizált és meggyengült pozíciókkal rendelkező Republikánus pártestablishment jelöltje; legfeljebb csak a megcsappant számú centrum szavazókat tudja megszólítani, ami önmagában nem elég, hogy jelentős politikai akadályt jelentsen.
Trump elnökjelöltsége szinte biztosnak tekinthető, azonban több kérdés is még nyitva áll előttünk. Ki lesz az alelnök-jelöltje? Ki lesz az, aki Trump visszavonulását követően tovább fogja vinni a trumpizmust? A két nagy párt, vagyis a Demokrata és a Republikánus pártok meglehetősen hadilábon állnak a potens alternatívák terén; a Republikánusok mintha minimálisan, de jobban álltak volna ezen a téren. Legalábbis egyértelműbbnek tűnt, ki jöhetne Trump után.
A politika egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a vezető politikusok utánpótlása hogyan tud központi pozícióba emelkedni, illetve ki veszi át a stafétabotot?
Ron DeSantis Florida kormányzójaként kicsiben valósította meg az amerikai jobboldal politikai ajánlatát, ennek következtében Trumphoz hasonlóan megosztó szereplőjévé vált az amerikai politikának. Sokan benne látták a Republikánus párt és a MAGA-mozgalom jövőjét, ami a Trump utáni időszakot illeti, hiszen életkorát (46) tekintve éles kontrasztot képvisel a 81 éves Joe Bidennel és a 77 éves Donald Trumppal szemben, ráadásul kormányzati tapasztalattal is rendelkezik.
Azonban a befolyásos donorok által támogatott DeSantis-szal szemben mestere kíméletlen kampányt folytatott, ráadásul a többi jobboldali jelölt sem bánt vele kesztyűs kézzel. A 2024. január 15-i iowai kaukusz (jelölőgyűlés) követően (ahol DeSantis második helyet szerzett) Florida kormányzója bejelentette jelöltségének végét. Bár sok nézeteltérése van a volt elnökkel szemben, beszédében biztosította a republikánusokat, hogy támogatni fogja Trump kampányát. Trump később egy interjúban elismerően nyilatkozott tanítványáról és családjáról.
A FiveThirtyEight nyomon követte - többek között - a republikánus jelöltek támogatottságát, így érdekes trendeknek lehetünk szemtanúi. 2023 elején még nem volt olyan nagy távolság Trump és DeSantis között, azonban az olló egyre jobban kinyílt a két jelölt között. DeSantis népszerűségvesztéséből nem csak Trump profitált, hanem egy fiatal (38 éves), új szereplő is; név szerint Vivek Ramaswamy. Az indiai származású milliárdos merész üzenetekkel és végletekig megosztó szakpolitikai víziókkal (például választói korhatár felemelése 18-ról 25 évre) szállt be az amerikai jobboldal vérkeringésébe. Vivek sok kérdésben Trumppal megegyező véleménnyel rendelkezik, ráadásul ugyanazt a párteliten kívüliséget képviseli, mint 2016-ban Donald Trump.
Egyelőre nem sieti el Trump az alelnök-jelöltjének a kiválasztását, ráadásul a bőség zavarával van dolga; a mögé betagozódó szenátorok és kormányzók tömkelegéről el lehetne képzelni, hogy a 2024-es választáson a volt elnök neve mellett fog szerepelni a szavazólapon. Miután a 2024-es választás jószerével az amerikai nép Trumpról szóló névszavazásaként lesz értelmezve, így talán nem is számít annyira, hogy ki lesz a republikánusok alelnök-jelöltje. Mindez nem azt jelenti, hogy semmit sem fog jelenteni Trump választása, mivel úgy gondolja, hogy az alelnöknek olyannak kell lennie, aki "elnök-matéria".
Ebből logikailag is az következik, hogy olyan alelnök-jelöltet keres, akire rábízná a MAGA-mozgalmat - no meg persze az Egyesült Államokat is.
Ramaswamy fiatal, de energetikus és lojális, Ron DeSantis országosan viszonylag ismert, azonban súlyosan megtépázódott a kampányban. Egyre biztosabb, hogy Donald Trump lesz Joe Biden ellenfele novemberben. Jelenleg Trump felé billen a mérleg nyelve, azonban novemberig bármi megtörténhet. Sok nyitott kérdés van még Trump káderpolitikáját illetően, sokakról képes elismerően nyilatkozni - ez persze annak a függvénye, hogy az illető teljesen kritikátlanul viszonyuljon hozzá. Mindenesetre érdemes lesz figyelemmel kísérni, hogy hogyan fog alakulni az alelnök-jelöltségért folytatott házi kvázi-verseny, mivel annak kimenetele a látszatnál sokkal fajsúlyosabbnak ígérkezik.
A 2024-es választások sok olyan kérdést megválaszolnak majd, amelyet az elmúlt szűk két évben feltehettünk a magyar pártpolitikával szemben. Többek közt kiderül, hogy ki nyeri meg a DK-Momentum verseny első választását (várhatóan az előbbi). Arra is fény derül, hogy a Párbeszéd képes lesz-e egyedül is jól szerepelni. A valamelyest izgalmasabb kérdés az, hogy a két nagy (egymáshoz képest értelemszerűen aszimmetrikus) blokktól tudatosan külön váló pártformációk (Jobbik és LMP) képesek lesznek-e érdemi alternatívát nyújtani a választók számára?
Míg a Jobbik - Konzervatívok (a nevükből is adódóan) a Fidesz-KDNP konzervatív alternatívájaként akarja a kormánypárti szavazókat elcsábítani, addig az LMP sokkal elvontabban kíván alternatív ellenzéki politikát folytatni. Ungár Péter a legutóbbi, pártkongresszusi beszédében újfent kifejtette az LMP attitűdbeli irányváltásának körvonalait. A párt férfi társelnöke szerint a magyar politikát meghatározza a reflexszerűség, ami két szellemi tábor állandó harcát jelenti és emellett hozzájárul a jobboldal kétharmados választási győzelmeihez.
A jelenlegi frontvonalak állásának ismeretében jogos feltevés lehet a zöld párt politikusától, hogy az ellenzéki pártoknak olyan választói rétegek felé kellene fordulniuk. Vannak olyanok, akik számára a szokványos, mindent ellenző ellenzéki magatartás inkább riasztó, semmint vonzó - azonban az ilyen jellegű váltások nem kicsit rizikósak, igencsak komoly költségekkel járhatnak egyes pártok túlélése szempontjából. Az Ungár Péter által "hiszti ellenzék"-ként jellemzett rendszerellenzékbe hajló magatartásnak annyi előnye van, hogy egy meglehetősen stabil, közel kétmilliós választói tömb számára politizál; tehát mindig lesz kereslet az ilyen igényeket kielégítő pártokra.
Egy pártnak nem olyan bonyolult megváltoztatnia a politikájának a jellegét, erre több példa is felhozható a magyar politikatörténet elmúlt három évtizedéből. Gondoljunk csak az SZDSZ váltására (kezdeti radikális antikommunizmus, később MSZP-vel koalíciós kormányzás), a Fidesz liberális pártból vált a jobboldal domináns pártjává, illetve a Jobbik által befutott pályaívre. Ezek a manőverek értelemszerűen nem egyik napról a másikra történtek meg, azonban sokkal gyorsabban, mint ahogyan a választók képesek önerőből lekövetni a pártok mozgását.
Ráadásul nem is mindig hajlandóak.
A medián szavazó elmélete (tágabban a racionális választás elmélete) abból indul ki, hogy a választók racionálisak, képesek a saját preferenciáikat következetesen képviselni, valamint könnyedén eltudják helyezni magukat egy bal-jobb tengelyen, ráadásul erről a bal-jobb tengelyről mindenki ugyanúgy gondolkodik. Az is egy alapvetés, hogy a választók zöme középen helyezkedik el, aminek következtében a pártok (az elméletben általában kettőről van szó) megpróbálnak centrumpozíciókat elfoglalni, ezáltal maximalizálni a szavazóik számát. A szavazók az elmélet szerint arra a pártra adják le a voksukat, amelyik a legközelebb állnak hozzájuk.
Az LMP taktikája akkor lenne a legkifizetődőbb, ha a magyar választók értéktérképét egy ilyen haranggörbével lehetne leírni; ebben az esetben a két szélt a Fidesz és a baloldali pártok sokasága jelentené. Mondani se kell, hogy ez a valóságban nem így van. Magyarországra a kétezres évek eleje óta óriási polarizáció jellemző, amelynek következtében kialakult egy kétblokkrendszer (a két konglomerátum közötti átjárás lehetetlen mind a politikusok mind a választók számára). A 2010-es választással a baloldali blokk sok kisebb pártra hullott, illetve a Jobbik betörésével újabb pólus keletkezett a Fidesz jobboldalán túl. A lényeg az, hogy a centrumpolitika kiüresedett, a szekértáborok nem tűrik meg a normasértőket, mindenkinek valahova tartoznia kell.
Miután a pártok és a mögöttük tevékenykedő szellemi holdudvar is így gondolkozik; a választók se tesznek másképp. A politikai pszichológia a kognitív pszichológia segítségével megállapította, hogy a választók a szavazás során nem feltétlenül döntenek racionálisan. A kognitív disszonancia elmélete szerint, ha az emberek olyan jelenséget tapasztalnak, amely az addigi meggyőződésüknek élesen ellentmond, akkor az komoly feszültséget, kényelmetlenséget okoz számukra. Ennek következtében megpróbálják ezt a feszültséget feloldani (ezt hívjuk redukciónak), ami rendre a korábbi vélelem megerősítésével ér véget, de az sem elképzelhetetlen, hogy a probléma teljes negligálásra kerül sor. akkor az komoly feszültséget, kényelmetlenséget okoz számukra
Arról is érdemes megemlékezni, hogy az emberek pártosan elfogultan értékelik a közéleti eseményeket. Amennyiben a saját pártját negatívan érintő cikkel vagy véleménnyel találkozik, akkor arról hajlamosabb megfeledkezni; ezzel ellentétben, ha a cikk pozitív hangvételű, akkor megerősíti az identitásában, illetve jobban is "raktározza el". Ugyanez igaz, ha az ellenfélről van szó; a nekünk nem szimpatikus politikai erőről szóló negatív hangvételű információk és állítások sokkal nagyobb arányban maradnak meg, mint a pozitív ellenpárok.
Ennek fényében Ungár Péter azt várja el az ellenzéki szavazók egy tekintélyes részétől, hogy olyan mentális költségek árán változtassák meg a "hisztis ellenzéki" világnézetüket, amelyek a választók túlnyomó többségének túl sokba kerülne. A kognitív disszonancia redukciója és a pártos elfogultság lehetővé teszi a választók számára, hogy kis költségek árán hozzanak a politikai preferenciájukkal megegyező politikai döntéseket. Ez sok tekintetben praktikus a demokrácia számára, hiszen csökkenti a szavazat áramlást, azaz könnyebben "ragadnak meg" a választók egy párt mellett, ezáltal némi kiszámíthatóságot visznek a rendszerbe.
Mindezzel nem azt állítom, hogy az ügyek mentén való politizálásnak nincsen közönsége, azonban korántsem akkora a (viszonylagos, pl. 5% elérése) siker garanciája, mint a masszív ellenzéki tömbön belüli esetleges csípési sorrendmódosításnak. Azonban az LMP-nek és Ungár Péternek számolnia kell a választók lélektani következetességével, bármennyire is célszerű lenne olyan választók felé nyitni, akik a két tábor között helyezkednek el.
Első körben kicsit gyerekkorozzunk, kanyarodjunk vissza kisgyermekkorodra. Amikor olvassa az ember a Facebook-biotokat, akkor akár a Facebook-book-tól, akár a koncertbeharangozókon át, mindenhol az jön szembe, hogy Zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló etnobitzenekar zenei szempontból hogyan képzeljük el ezeket a zsámbéki éveket gyerekként?
Leginkább úgy, hogy én Gyermelyen nőttem fel, a Zsámbék mellett egy falu hat kilométerre körülbelül. Hát a Szűcs, meg a Fejér tesók, ők zsámbékiak, és azért zsámbéki székhelyű, vagy azért mondjuk Zsámbékinak a zenekart, mert az ő szülői házukban, a pincében volt az első próbatermünk, és ott jött létre igazából a zenekar, meg még a gimis zenekarunk is ott próbált.
Első meghatározó élmények hangszerekkel, ha van ilyen, fel tudod idézni? Az első nagy találkozás zongorával, gitárral.
Hát nem nagyon tudom szerintem, mert apám zenész, tehát otthon én mindig voltak hangszerek. Állítólag az első dolog ever, amit a kezembe fogtam, az egy duda sípszár volt, úgyhogy tényleg szinte a születésem pillanatától kezdve a hangszerek az életem részét képezik.
Édesapádról köztudott, hogy zenész: a szűkebb családból, hogyha kizoomolunk, akkor a tágabb családnak mi volt a hozzáállása a zenéhez? Hogyan fogadták, hogy te ezen a pályán indulsz el?
Örülve és rajongva támogatva a mai napig mindig. Jönnek koncertre, írnak, gratulálnak, nagyon kedvesek. Mai napig jönnek koncertre egyébként.
Következő néhány percben játszanánk. A beszélgetés előtt említettem egy játékot, ez lenne "A pillanat, amikor". Lényege röviden nagyjából annyi, hogy felolvasok élethelyzeteket, 6+1-et egészen konkrétan, amik úgy kezdődnek, hogy a pillanat, amikor... és ha van ilyen pillanat, ami beugrik, akkor azt egyből meg lehet osztani. Ez egy szótól 4-5-6 barokkos körmondatig bármi lehet.
Na, figyelj, jön az első: A pillanat, amikor azt éreztem, hogy van érzékem a zenéhez.
Volt ilyen:)? Talán, amikor megtanultam az AC/DC-től a T.N.T.-t, mármint az intróját, a gitártémát, vagy én legalábbis elhittem, hogy van érzéke hozzá. Az más kérdés, hogy mi lehet az ilyen globális igazság ebben, de egy akkortájt ez igazából az első dal, amit meg tudunk csinálni.
Hány éves Agócs Marciról beszélgetünk?
Tizenhárom, tizenhárom-tizennégy.
Jön a második: A pillanat, amikor a közönség először énekelte velünk a dalunkat.
Szerintem 2016-ban a Müsziben volt egy orosz várkoncert, és akkor a Rejtettelek című dalunkat bevállaltuk, hogy akkor a refrénben kiállunk, és akkor közönségénekeltetés. Persze rettegtünk attól, hogy beégünk, ezt a rettegést rengeteg alkohollal kompenzáltuk, vagy hát próbáltuk így feloldani. És sikerült is. A közönség is énekelt, és mi meg nagyon boldogan és részegen koncerteztünk.
Ez a lényeg! Na figyelj, jön a harmadik. A pillanat, amikor meglepődtem, hogy felismernek az utcán.
Mindegyik a mai napig.
Negyedik lenne a pillanat, amikor majdnem abbahagytam az egészet.
Nem volt ilyen soha.
Az ötödik a pillanat, amikor elfogott a "befutottunk" érzés. Ezt talán lehetne kötni ahhoz, amikor a közönség először visszaénekelte, és akkor egy ilyen kapocsként.
Hát ilyen se nagyon volt. Nyilván ki hogyan értelmezi a befutást, biztos tekinthető a mi pályánk is egyfajta befutásnak, de valahogy én ahhoz kötöm ezt a dolgot, vagyis az én szememben az a befutott zenész, aki tök jól meg tud élni csak a zenélésből. Ez ránk egyáltalán nem igaz, úgyhogy ebben az értelmezésben nem futottunk be.
Akkor érkezik a hatodik, a pillanat, amikor már rutinból oldottam meg a feladatot. Ez lehet éneklés, hangszer, szervezés, bármi.
Ilyen azért van, nyilván amikor egy dalt már évek óta játszol, akkor álmodban is el tudod játszani. Hogy a konkrét pillanat, mikor volt, amikor ezt éreztem. Szerintem egy esküvőn a Fejér tesóknak van még egy rakat testvérük, és a Júlia esküvőjén zenéltünk a nővérük esküvőjén, és miközben játszottuk a számot, amit énekeltem és gitároztam, azon kaptam magam, hogy azon gondolkodtam, hogy remélem, hogy rántott hús lesz a kaja, mert nagyon ennék vacsorára rántott húst, és vajon töltött káposzta lesz-e éjfélkor? Természetesen volt mindegyik, meg szokott lenni az esküvőkön, de éhes voltam valószínűleg ezen a koncerten, és megesküvőn, és mondom a dal felénél tűnt fel, hogy jaj, amúgy éneklek szöveget, meg gitározom a számot, és így működik, és nem esett szét az egész. Mondom, jee! Rántott hús alatt ment az akkordmenet. Persze, hogy hát ez ilyen a 7-es lenne és egyben a záró lenne.
A pillanat, amikor tudtam, megérte elkezdeni.
Ez folyamatos érzés igazából, amióta zenélek, azt érzem, hogy ez a legjobb dolog, ami történhet a világon, legalábbis velem.
Hát akkor a legjobb dologból picit szaladjunk vissza az időben egy nem annyira jó dolog felé, idézzük fel a koronavírus-járvány időszakát. Rögtön tőled idéznék, egyik interjúdban úgy fogalmaztál: Ha egy igekötővel kellene leírni azt az időszakot, akkor az a túl lenne. A végére már tényleg csak túl akartunk esni rajta, vagyis mindenen. Ha nincs COVID és maradj otthon és a többi, akkor valószínűleg feloszlottunk volna." Tényleg ilyen közel álltatok a feloszláshoz?
Legalábbis nekem ez a mostani, nem is tudom, benyomásom, meg megélésem azzal az időszakkal kapcsolatban. Igen, folyamatosan koncerteztünk nagyon kevés pénzért, és egyre több, iszonyatosan sok melót kellett belerakni. Egyrészt egy új lemezen dolgoztunk, akkor meg nyilván van egy csomó olyan egyéb munka a zenekar körül, ami nagyon sok energiát igényel, de senkinek nincs hozzá kedve. Pont ez egy olyan időszak is volt, hogy akkor menedzsment váltásban is voltunk, tehát egy ideig nekünk kellett csinálni mindent, a menedzsmenti részen is, és ez a túlterhelés, meg túltolás, ez kicsit így mentálisan, meg motivációban felőrölte a társaságot.
Érdekes, amit mondasz, mert ehhez képest, hogyha az ember olvasgatott 2020-21 tájékán különböző hírportálokat, akkor ezt hasonlóan leírják, ámbár utána a negyedik lemezetek megjelenésénél már megjelenik egy pozitív hang, hogy mégiscsak itt van ez az album, mégiscsak tökéletes, az Indexen olvastam ilyen jelzőket, hogy a legjobb dolog, meg a legtökéletesebb dolog, ami magyar népzenével történhetett. Ha ma visszatekintünk, akkor mit adott, vagy mire világított rá a Covid?
Talán arra, hogy néha az a legjobb, hogyha nem erőltetjük a dolgokat, és csak elengedjük, meg békén hagyjuk egymást egy kicsit, és igen, az sokkal inkább előre visz. Nem tudom, leckék az életről, gyerekeknek valami ilyesmi volt.
Tulajdonképpen a Covidnak köszönhetitek, hogy egyben maradtatok? Jót tett az a kis spét, az az egy-másfél-két év?
Olyan hosszú azért nem volt szerintem a szünet vagy igen? Na mindegy, nem is ez a lényeg, de jót tett, igen, mindenki otthon tudott lenni, meg tudott saját magával foglalkozni, és szerintem igazából erre volt mindenkinek szüksége akkor nagyon rajtunk kívülálló okokból is, de megadatott ez mindenkinek maximálisan.
A legnagyobb lényeg, hogy egyben maradtatok. Nyargaljunk tovább, szerintem jó néhányan kíváncsiak lennének arra, hogy az alkotói folyamat hogyan néz ki nálatok. Itt alapvetően a dalkezdemények előtti fázisra gondolok, amikor leülök alkotni, mert van egy elképzelésem. Mi ez az elképzelés, miből inspirálódtok?
Engem például a környezetváltozás az tud inspirálni, azt vettem észre magamon, hogyha nem otthon vagyok, vagy nem megszokott környezetben vagyok, akkor sokkal jobban és könnyebben jönnek az ötletek, úgyhogy amikor tehetem, akkor elő is veszem ilyenkor a hangszert. Például fesztivál backstage-ek, amikor van az a senki ideje, van ugye senki földje, meg van a senki ideje, ez a beállás és a koncert közötti időszak. Ez fél óra, de akár 4-5-6 óra is lehet, és nagyon sokszor tényleg nem tudsz mit csinálni ebben az időszakban. Nem tudom, mert körbemész a fesztiválon, akkor az úgy oké, azzal letudtál egy fél órát. Esetleg, hogyha viszel magaddal számítógépet és dolgozol vagy egy könyvet, amit olvasol, akkor az így tök jó, de nagyon másra nincsen lehetőséged, mert nyilván hazamenni nem tudsz, mert el vagy menve, még az ivás nyilván ilyenkor ott van, mint régi jó barát, de azért az sem annyira tanácsos a koncert előtt, legalábbis túlzásba vinni semmiképp. Úgyhogy azt szoktam csinálni általában, hogy fel-alá mászkálok és közben gitározok és bambulok, és tök jó ötletek szoktak ilyenkor születni. Vagy amikor lemegyek Pécsre a bakáékat meglátogatni. Ott is azt vettem észre, hogy ömlenek belőlem az ötletek. Kérdés, hogy milyenek, de mennyiségre, mindenesetre jönnek, és igen, szóval a környezetváltozás az egy nagyon inspiráló dolog tud lenni, meg hát a fájdalom az nagyon idegesítő, hogy minél szarabbul vagyok, annál jobb ötleteim vannak, és annál több. Bezzeg amikor boldog vagyok, akkor egy sort nem tudok leírni. Ezt a kettőt mondanám, a fájdalom és a környezetváltozás. Azt kéne kipróbálni, hogy összetört szívvel utazgatni fel a rá egy gitárral, és lehet, hogy akkor megírnám előre az összes dalt, amit így nem tudom, a 40 év alatt írnék, vagy aki tudja, mennyi alatt.
A klasszikus, "egyszálgitáros" dalszerzés - akkor téged mindenképpen - a zenekar egészét mennyire jellemzi?
Fejér Misi meg én szoktunk így - ahogy említetted - klasszikus egyszálgitáros módon dalokat írni. A többiek inkább a műhelymunkában hisznek, meg az ilyen alkotótábor a zenekarral, amire elmegyünk, és akkor ott mindenki hozza az ötleteit, azt így közösen megvitatva, meg megszavazva megemésztjük, meg átformáljuk, meg megírjuk, úgyhogy igen, nagyjából az a dinamika, hogy a Misi meg én vagyunk, az ilyen egyedül elvonulós dalszerzők, a többiek meg a "jammelős" és műhelymunkás dalszerzők.
Ha prezentáltok egy ötletet, akkor mennyire jellemző a demokrácia, hogy van beleszólás, vagy ezt kész tényként kezelitek, hogy márpedig ebből csinálunk valamit?
Abszolút van demokrácia, mindig mindenki beleszólhat és szóljon is bele mindenbe, mert szerintem minél több vélemény van ütköztetve, annál jobb lesz a végső, nem tudom, konszenzus, vagy szintézis, ami ebből létrejön. Úgyhogy ez amúgy jellemző is a dalainkra, hogy hosszú idő alatt születnek meg, de az biztos, hogy az első ötletnél sokkal-sokkal jobbak a végeredmények. Pont ezért, mert nyolcan vagyunk a zenekarban, és nyolcféle nézőpont és vélemény találkozik, és nagyon nagy idézőjelbe téve vív meg ezeken az alkotói folyamatokon keresztül.
Általában dalaitokat hallgatva vagy te énekelsz, vagy a Misi. A jövőben - a Carson Coma-nál láthattuk, hogy esetleg más is a klasszikus frontemberen vagy a Barni a doboson kívül énekel - terveztek ilyesféle nyitást, hogy akár többen, vagy akár más énekel?
Abszolút nincs ez megtiltva, ha bármikor bárki szeretne, akkor nyugodtan lehet nyomni.
A műfajotok sajátossága, vagy a műfajnak a sajátossága, hogy nem lehet vele, de talán nem is kell több tízmilliós, húszmilliós lejátszást generálni, mivel nagyban eltér a mainstream áramlattól, mégis velem mindig felmerül a kérdés, hogy miként vagy hogyan veheti fel a népzene, vagy a ti zenétek a versenyt a kurrens és populáris műfajokkal. Egyáltalán fel kell-e venni a versenyt?
Nem egy ligában játszik a kettő, a mainstream az általában egy nagyon sekélyes termék. Nem nagyon nevezném zenének, meg művészetnek, a tisztelet a kivételnek nyilván, meg az sem mindegy, hogy a '60-as években gondolkozunk a mainstreamről vagy ma, de most a maira gondolok elsősorban nyilván, nem mintha ne lettek volna borzalmas dolgok a '60-as években is, de zárójel bezárva. Szóval egyáltalán nem egy liga, a kettő, ezért nem is nagyon érdemes versenyeztetni. Az egyik az egy örök élő dolog, a másik meg egy ugyanolyan termék, mint nem tudom, az a műanyag palack vagy ez a cipő a lábamon, ami egy idő után elhasználódik, és kidobjuk a kukába, és jön helyette egy másik. Persze, hogy rövid távon, meg hogyha biznisz szempontból nézzük meg, akkor sokkal jobban megéri, de mindig hittem, meg szeretném hinni továbbra is, hogy vannak ennél sokkal magasztosabb célok és lehetőségek abban, hogy zenélünk, minthogy nem tudom, óriási nézettségünk legyen, meg nagyon sok pénzünk.
Akkor a zenélés mellett azt elmondhatjuk a zenehallgatási szokások terén, hogy te vagy a zenekar tagjai, inkább az ilyen alternatívabb, kevésbé hallgatottabb, kevésbé populáris zenék vagy műfajok, előadók iránt nyittok.
Nehéz erre válaszolni, mert...
Vagy mindenevők vagytok alapvetően?
- Hát figyelj, a Beatles az nagyon is ismert és népszerű, és imádja mindenki a zenekarban, viszont mégsem mondjuk erre a zenekarra gondolunk valószínűleg, amikor felmerül egy ilyen kérdés, vagy amikor az alter vs nem alter kérdéskörben beszélgetünk. Szóval szeretjük a popot is nyilván, meg a nagyon híres és nagyon népszerű előadókat is, tehát ez nem kizáró ok egyáltalán. Maga a mondanivaló, meg maga a zene az, ami alapján zenéket hallgatunk, és e tekintetben meg leginkább a régebbi zenék felé orientálódunk, meg a hangszeres zene felé.
Behoznám azt a szálat, ami a legtöbb zenésznél itt ki is írtam, hogy örök topik, ez pedig nem más, mint a külföldre való kijutás. Ezen gondolkoztatok-e már valaha?
Persze álmodozunk erről mindig, de ez egy olyan dolog, hogy vagy nagyon nagy szerencse kell hozzá szerintem, vagy hát abban az országban kell élni, amelyikben szeretnél befutni. Nyilván, mivel a magyar nyelv nem világnyelv, így azzal nem nagyon van lehetőség globális ismertségre szert tenni. Az angolul éneklő zenekarok, akik Magyarországon működnek, ezeknek a zenekaroknak a tagjai pedig mondták, hogy sajnos innen nem annyira működik ez a világhír dolog, ahhoz muszáj lenne valamilyen, hát a zeneipari nagyhatalmak egyikében élni, mert ott történnek a dolgok, ott történnek a csodák, és hogyha nem vagy a tűzhöz közel, akkor igazából tényleg, ha csak nincs valami isteni, óriási szerencséd, akkor nem annyira van lehetőség a világhírnévre, de persze egyáltalán nem lehetetlen, meg attól, hogy nekem nem sikerült, az nem jelent semmit, de mindenesetre ez a tapasztalatom eddig.
Ennek dacára egy kisebb-nagyobb európai, közép-európai turné van tervben? Tehát visszamenni mondjuk úgy a kezdetekhez, a pár száz fős klubok világába.
Jó lenne nagyon, nagyon nehéz lenne nálunk kivitelezni, mert mindenki dolgozik, a fél zenekarnak családja van gyerekekkel, és így a magánélet, munkahely dolgok miatt nem tudom, hogy el tudnánk-e menni valaha mondjuk egy ilyen három hétre, egy hónapra otthonról. Úgyhogy ilyen egészen földhözragadt akadálya van ennek szerintem. Bár hogyha adódna a lehetőség, akkor lehet, hogy megoldaná mindenki, de hogy is mondjam, ez olyan, hogy nem adódik, mi meg nem kergetjük, pont ezért, mert a realitás az az, hogy tényleg nem tudnánk elmenni ennyire hosszú időre otthonról.
És ha maradunk a realitások talaján, más néven belföldön, akkor mi az a belföldi helyszín, vagy mi az a belföldi esemény, ami mindenképpen még ott szeretnétek lenni, amit még meg akartok valósítani?
Tripla teltház, Aréna!
Feat Azahriah?
Persze, nyilván vannak ilyen gyermeki álmok, hogy az ilyen nagy arénákat megtölteni, és akkor teltház, és óriási rock and roll, sztárság, de igazából már az, ami van, már az is nagyon-nagyon jó, és tök elégedett vagyok vele, úgyhogy úgy szoktam fogalmazni, hogy amit terveztünk, azt már bőven túlszárnyaltuk, úgyhogy innentől minden csak ajándék és mindennek örülünk. Persze azért a Puskásban szívesen játszanék, kedves Puskás Aréna szervezők, nem fogunk sok embert vinni, rohadt nagy bukó lesz, de légyszi, hívjatok meg, köszi!
Amikor indultatok, említetted, hogy az eredeti terveket már túlszárnyaltátok, mik voltak ezek az eredeti tervek anno x éve?
Az volt, hogy legyen 5000 lájkunk a Facebookon, és egy teltházas koncertünk az A38 hajón, ez volt az abszolút elérhetetlennek tűnő álmunk. És aztán egyszer csak sikerült mind a kettő, és természetesen az volt a nagyon emberi reakciónk, hogy még többet akarok. Úgyhogy azóta is ebben vagyunk.
És azóta a Tripla Puskás.
Persze, Wembley! Igen, hogyha személyesen engem kérdezünk, akkor az, hogy az Oasis előzenekara lennék. Természetesen ehhez előbb az kéne, hogy álljanak össze újra. Igazából ha összeállnak, akkor nekem már az is elég, nem kell, hogy az előzenekarokon mindig álljanak össze.
Egyébként fordulópontot érzékeltetek, mint zenekar, amikor valami átkapcsolt? Most nem feltétlen az 5000 like, hanem ami úgy kézzelfoghatóbb.
Az idei nyarat egy ilyennek gondolom, meg így éltük meg. Fölkerültünk nagyszínpadokra, és igazából egész nyáron mindenhol nagyon sokan voltak a koncertjeinken. Ez nagyon meglepő volt, mert korábban is volt már rá példa, hogy egészen nagy tömegek előtt játszhattunk, akár saját jogon is, mármint hogy a saját közönségünk előtt. De azért az volt a jellemző, hogy vannak ilyen kiemelt koncertek, kiemelt fesztiválok, meg budapesti nagykoncertek, amik így nagyon jól működnek, a többinél meg hát ilyen lutri volt, hogy most a teljes érdektelenség és nulla embernek játszás, vagy akár a tömegeknek játszás. És most így nagyon stabilan minden egyes koncertünkön nagyon sokan voltak, és nagyon nagy érdeklődés övezte a kis zenekart. És most tényleg ez volt az első olyan nyár, amikor azt éreztük, hogy Úristen, mi tényleg egy zenekar vagyunk?
Beszéljünk kicsit a népzenéről és annak pozíciójáról így a ma Magyarországán, hogy látjátok a mostani helyzetet belföldön? Milyen lehetőségei vannak? Akár egy népzenésznek, akár a népzenének, mint műfajnak.
Magyarországon elég jó mind a kettőnek a táncházmozgalom miatt, mert több, mint 51 éve van táncházmozgalom. Az egyik legnagyobb szubkultúrája az országnak, és ha szeretnéd, akkor nagyon-nagyon magas szinten tudod művelni Magyarországon a hagyományos kultúrát a táncházmozgalomnak köszönhetően, legalábbis a tánc és a zenei részét mindenképp.
Úgyhogy népzenészként minden adva van ahhoz, hogy kiteljesedj Magyarországon. Szerintem elképesztő mennyiségű felgyűjtött népzenei anyag van Magyarországon, hát konkrétan a legnagyobb az egész világon. Nagyon jó oktatási intézményeink vannak, nagyon-nagyon jó zenekaraink, meg zenészeink vannak, azért rendezvényből sincs hiány, szóval haknizni is el tudsz menni vígan, ha úgy van. Úgyhogy egy viszonylag stabil életpályamodell amúgy a népzenész Magyarországon, természetesen, hogyha jó vagy.
Ennek fényében milyen jövőt jósolsz neki? (A népzenének)
Nagy változást nem tudok elképzelni. Nyilván az lenne a legjobb, hogyha hirtelen az emberek, mármint hogy mindenki elkezdene énekelni, leginkább népdalokat és visszakanyarodnánk ebbe a száz évvel ezelőtti állapotba, hogy van egy ilyen kollektív tudatunk, aminek egy nagy részét teszi ki a népdalkincsünk ismerete és használata, de nyilvánvalóan ez most már a tömegtársadalomban és a modern világban vagy posztmodern, vagy metamodern, szóval a mostani világban ez már nem fog megvalósulni. Az egy érdekes kérdés szerintem ezzel kapcsolatban, hogy ha már éneklés, hogy mikor és miért tűnt el a magyar társadalomból az éneklés, nem is csak a népdalok éneklése, hanem úgy en bloc, az éneklés, mint cselekvés. Mert azért, ha kimész az Oktober Festre, a második sor után már üvöltözik a fiataloktól az öregekig a német népdalokat, meg műdalokat, ami éppen eszükbe jut, de a szlovákok ugyanígy, meg a románok is, az írek, meg az angolok, a szerbek, stb. Magyarországon meg valahogy ez így elveszett ez a dolog. Nyilván én zenész vagyok, és sokat lógok zenészekkel. Ebben a nagyon kicsi szakmában értelemszerűen nem veszett el, de úgy átfogóan, ha a magyar társadalomra gondolunk, akkor nagyon kiveszett az éneklés, de javíts ki, hogyha nincs igazam, de én tényleg azt tapasztalom, megtapasztaltam, hogy tökre nincs már meg ez.
Hát vagy adott szubkultúrákban még?
Igen, hogy egy adott érdeklődési kör iránt érdeklődők köre. Tudatosan műveli ezt a dolgot, hogy éneklés, de pont ez lenne a lényeg, hogy ne tudatosan műveljük, hanem az annyira természetes legyen, mint majdhogynem, mint a levegővétel, vagy az, hogy találkozunk egymással, mert gyárilag közösségi lények vagyunk, és muszáj találkoznunk, mert egyedül boldogtalanok leszünk. Igen, most jól feltettem a nagy kérdést, és nem tudom megválaszolni, csak gondoltam, bedobom a témát, ha van erről véleményed.
Én még olyan általános iskolába jártam, ami abszolút zenei orientációs. Nem feltétlen olyan, hogy Kodály (Zoltán Ének-zenei Általános Iskola), de hogy így maga a körítés, meg a szellemiség az abszolút, én is kórustag voltam másodiktól nyolcadikig, most az egyetemen újjáalakult a Covid után a kórus, tehát azért mondtam ezt a szubkultúrát, hogy szerintem ilyen szigetcsoportok elvétve vannak, tehát én így nem temetném az egészet, de az tény, hogy az összkép...
Tök jó! Ja nem azt mondtam, hogy meghalt az éneklés, és nem lesz, mert természetesen lesz. Vannak erre ilyen jó szakszavak, mint aktívan kollektív műveltségi javak, hogy mint aktívan kollektív műveltségi "jav", ilyen értelemben veszett el az éneklés, és persze mint passzív, passzívan kollektív, úgy létezik, meg létezni is fog. Mindenesetre bocsánat az intermezzoért, ez csak egy kicsit szívfájdalmam, ez az éneklés dolog.
És a jövőben, ha már itt éneklésezünk ennyit, mint mentor, akár mint tanár egy ilyen táncházmozgalom-szerű, most nem feltétlen ekkora keretekben, de mint kiscsoportos foglalkozás, délutános foglalkozás, éneklés, terén gyerekeknek tervezel-e vagy terveztek-e zenekari szinten valamiféle nyitást? Nyilván nem most, hanem egy távolabbi jövőben.
Nem hiszem, hogy amúgy erre fogunk elmenni, nem fogunk efelé szakosodni. Nyilván ez az oktatás, meg az ilyenfajta munka az lehet, hogy ez egy külön életet igényel, hogy eleve megtanuljuk, a műveléséről ne is beszéljünk, de egyszer-egyszer nagyon szívesen és a legnagyobb örömmel csináltunk, meg csinálunk, meg fogunk is csinálni ilyesmiket. Bár egy kicsit az a gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy amikor már ilyen hivatalos keretrendszerbe van ez rakva, akkor már pont elvész a lényege, vagyis az előbb, amiről beszéltünk, ez az éneklés nyilván, hogyha ez már szervezett formában történik, az már nem csak úgy van, és ettől még nem értéktelenebb, vagy értékesebb, csak más a funkciója, de azt tudom mondani mindenkinek, hogy ha teheti, énekeljen, mert jót tesz a léleknek, meg lehet, hogy a testnek is valószínűleg, mert rezegnek a testrészeink közben, és mivel erre vannak kitalálva ezek a testrészeink, biztos, hogy az jó nekik.
Kanyarodjunk tovább a Budapest Parkokkal, albumokkal, nem kevés koncerttel kikövezett utatokra: a ti jövőtöknek mi a zenéje? Ezt felbonthatjuk akár úgy is, hogy egyéves távlat, ötéves távlat és tízéves.
Most leginkább kétévesben gondolkodunk, mert 2025-ben lesz 10 éves a zenekar, és nyilván egy nagyon nagyszabású, tízéves születésnapi koncerttel, és egy, hát ha van az a kifejezés, hogy nagylemez, akkor most megpróbálom behozni a nagyon nagylemez kifejezést. Ezt most nem úgy értem, hogy ilyen filozófiai értelemben, hanem tényleg ilyen mennyiségjelzői értelemben, hogy sok dal, meg az eddigi legnagyobb munkánk lesz. Nagyon remélem, hogy el is készül, de csak el fog. Szóval 25-re tervezzük ezt, és 2024-re pedig leginkább az a terv, hogy haladjunk tovább azon az úton, amin 23-ban elindultunk, vagyis amire rákerültünk 23-ban, természetesen lesznek új dalok. idén is egy 3-4-et tervezünk kiadni, és őrületesen koncertezés egyébként a terv. Elfáradás, hogy aztán nagyon sok kedvünk legyen a próbateremben ülni és lemezt írni.
Ez akár lehetne a következő kérdésem, hogyha meg kéne fogalmazni, hogy mi a legfőbb célotok, vagy küldetésetek a próbatermezésen és a koncerteken túl, mi lenne az?
Egészen önző célja is van annak, hogy zenélünk, hogy nekünk jó legyen, de természetesen vannak ennél magasztosabb céljaink is ezzel az egésszel. Például, hogy másoknak is jó legyen, nagyon örülünk akkor.
És ezáltal nektek is jó, bezárul a kör!
Abszolút ez oda-vissza megy, igen. Úgyhogy van egy ilyen egészen filantróp jellegű törekvésünk is, hogy örömet okozzunk másoknak, meg valamennyire egy kis kultúrharc is van benne, nyilván nem azt mondom, sőt, hogy a mi zenénk az egy akkora nagy művészeti alkotás lenne, meg mit tudom én, hogy majd ez menti meg a magyar kultúrát, de egy nagyon picit szeretnénk hozzátenni ehhez a nem is megmentéshez, inkább éltetéshez, mi is a zenekarunkkal.
A végén azt még így zárásképpen feltétlenül meg kell kérdeznem, hogy a Mocsár című szerzeményetekben van az ikonikus, "azt a kutya mindenütt..." sor és ott koncerteken visszatérően üzentek bizonyos személyeknek, itt a Jencinek és Edinának sok szeretettel, majd az akkordlehúzás részre gondolok. Róluk mit lehet tudni, ha már ilyen visszatérő elemek?
Nagyon szeretném tudni én is, hogy ki Jenci és Edina, mert van egy nagyon jó videó a Youtube-on a Dányi Krisztofer nevű roma csávó játssza ezt a népdalt, meg a haverja vokálozik, és elképesztően jól játsszák. Szerintem az egész táncházmozgalom kábé abból a videóból ismeri. Jó, nem, de a fiatalabbak nagyon sokan az biztos, az én korosztályom is. Dányi Krisztofer azt a kutya mindenit, ezt kell beírni a Youtube-ra, és ott úgy kezdődik a videó, hogy nyomjq az akkordot és játsszák a "Jencinek és Edinának sok szeretettel hoppá: Azt a kutya mindenit... és így tovább, igen. Szóval ez csak egy idézet ebből.
Most "taggelted" a művész urat!
Abszolút, igen. Nagyon-nagyon jó Dányi Krisztofer, hallgassátok! Nevezhetjük vajon gyűjtésnek azt, amikor az adatközlő saját maga teszi közzé az adatot, akkor az nem gyűjtés, hanem az csak közlés, bármit én begyűjtöm tőle, persze, de igazából ez részemről egy sokkal passzívabb és nem nevezhető kutatásnak, mint amikor elment a Bartók Béla falura.
Más típusú gyűjtés, modern köntösben.
De milyen boldog lenne most Bartók, hogy fölmegy az internetre és tele van népzenével, amit maguk az adatközlők töltenek föl. Ülne a gép előtt nagyon boldogan, és elemezné a sok zenét. Milyen jó dolgunk van egyébként!
Az elmúlt hetek egyik legégetőbb, sokakat érintő ügye a Budapest-bérlet vitája. A Főváros és az Építési és Közlekedési Minisztérium közötti polémia tárgya sokak számára ismert. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni, akkor az agglomerációt a fővárossal összekötő járatokon nem lesz többé elég a Budapest-bérlet felmutatása, vagyis külön jegyet vagy bérletet kell majd váltani. Ez első sorban a MÁV-hoz tartozó HÉV járatokkal, a Budapesten belül is közlekedő és megálló vonatokkal, valamint a Budapest környéki településeken megálló buszokkal közlekedőket érinti.
Tekintve, hogy nagyon sokan ingáznak Budapest és a külvárosi kerületek, valamint a már említett agglomerációs települések között, érdemes áttekinteni a vita lehetséges politikai következményeit. Bár a legtöbb értelmezés szerint mind a két fél (a Fővárosi önkormányzat és Lázár János minisztériuma) valamennyire hibás a vita eldurvulásában, azonban aszimmetrikusan osztozhatnak a "népharagban". Ebben a cikkben azokat a lehetséges politikai csomópontokat és lehetséges következményeket járjuk körbe, amelyek befolyásolhatják az idei önkormányzati választás kimenetelét.
1) A Fidesz (egyelőre) elvesztette az ügy tematizálásának a kontrollját
A kormányzó jobboldal egyik versenyelőnye a baloldalhoz képest, hogy hamar és kíméletlen precizitással tudja a különböző közéleti problémákat úgy keretezni, ahogyan azt szeretné. Ehhez természetesen az erőforrásbéli aszimmetria is hozzájárul; több agytröszt és fórum áll rendelkezésre a jobboldalnak, hogy a számára kedvező értelmezés legyen a domináns. Azonban ami a Budapest-bérletet illeti, egyelőre nem úgy tűnik, hogy valami egységes és erős kormánypárti narratíva kijegecesedne.
Az erősen elkötelezett választókról általánosan elmondható, hogy a véleményével és meggyőződésével ellentétes üzeneteket nem, vagy alig fogadja be; azok jottát sem változtatnak a nézetein. A legelkötelezettebb Fidesz-szavazókat ugyanannyira érinti a Budapest-bérlet problematikája, mint bárki mást; az esetükben viszont nem várható, hogy emiatt megváltozna a pártpreferenciájuk. Azonban az agglomerációban és a külső kerületekben élő, nem annyira elkötelezett (gyakran a bizonytalanokat erősítő) fideszes peremszavazók könnyen lehet, hogy a távolmaradásukkal büntetik majd a kormánypártokat a választásokon.
2) Karácsony Gergely és a harmadik erők helyzete - Ki tud profitálni?
Budapesten az ellenzéki pártok a dominánsak. Senkit sem lepne meg, ha Karácsony Gergely 2024-ben meghosszabbítaná a főpolgármesteri mandátumát. Ez azonban annak is a függvénye, hogy a két nagy blokkon kívül elhelyezkedő ellenjelöltek mennyire tudnak potens alternatívát állítani. Amennyiben erős lesz a két oldallal szembeni proteszt hangulat, akkor a Mi Hazánk, a Jobbik, illetve az LMP (+Vitézy Dávid?) profitálhatnak abból. Karácsony Gergely viszont a "Budapest- és bérlet védő" szabadságharcos imázsával akár eredményes is lehet az ellenzéki szavazók egyben tartásában és mobilizálásában.
Karácsony Gergelynek nem kell különösebben tartania azoktól a kerületektől, amelyek - kis túlzással - átbiciklizhetők; a jelenlegi törésvonalak ismeretében ezeknek a választóknak nem okozna különösebben problémát a Budapest-bérlet érvényességének a beszűkülése. A külső kerületekben a járatok diverzitása miatt viszont Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármesterek számára is veszélyes lehet a változás, itt az alternatív jelöltek akár több proteszt-szavazattal is számolhatnak.
3) A 2008-as népszavazás a réme és tanulsága - Sok kicsi sokra megy
A 2002 és 2010 között kormányzó baloldal a neoliberális korszellemnek megfelelően irányította és formálta a magyar gazdaságot. Az osztogató szociáldemokrácia és a neoliberalizmus megszorító tandeme viszont feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokhoz vezetett, amely a mai napig beárnyékolja a baloldalt. Medgyessy Péter bukását követően egy kevésbé ismert, milliárdos politikus, Gyurcsány Ferenc emelkedett fel. Gyurcsányra nagy hatással voltak a szociáldemokráciát megújító, harmadikutas politikusok (Tony Blair és Gerhard Schröder).
A kor azt diktálta, hogy a gazdaság irányításának az egyedüli, kizárólagos módja a neoliberális közgazdaságtan gyakorlatba való átültetése. Amennyiben válság van, akkor vissza kell szorítani az állam által finanszírozott közszolgáltatásokat, felgyorsítani az állami cégek privatizálását. Majd a piac láthatatlan keze mindent megold. A harmadikutas reformok egyik állomása a fizetős egészségügy és az egyetemi tandíj bevezetése lett volna.
Hiller István oktatási miniszterként beakarta vezetni a "fejlesztési részhozzájárulást", ami az akkori adatok alapján havi 4300-tól 13 ezer forintig terjedő elvonást jelentett volna bizonyos egyetemisták számára. Az egészségügyet érintő kérdések (vizitdíj és kórházi napidíj) viszont emlékezetesebbek voltak. Az akkori reform értelmében a kórházi befekvés ideje alatt naponta 300 forintot kellett fizetnie a betegnek (kórházi napidíj), illetve a vizitdíj alatt szintén 300-tól 1000 forintig terjedő egyszeri befizetésre került sor a fogászati-, háziorvosi- és járóbeteg-szakellátás során. Az ezen intézkedések eltörlését szorgalmazó 2008-as szociális népszavazás egyfajta kormánydöntő népszavazásként került be a magyar politikatörténetbe, hiszen az eltörlés mellett kampányoló jobboldal mindhárom kérdésben 80+%-os többséget realizált, míg a díjak megtartása mellett kampányoló MSZP-SZDSZ koalíció értelemszerűen veszített.
Az emberek általában nem szeretik (a magyar választók pedig főleg nem), ha többet kell fizetniük, mint addig kellett. Bár nem "egetverő" összegekről volt szó, mégis elemi erejű ellenérzést váltott ki a magyar társadalomból a fizetős egészségügy (és felsőoktatás). A Fidesz a baloldal hibájából megtanulhatta, hogy közvetlenül nem szabad pénzt elvonni az állampolgároktól, mivel az beláthatatlan politikai következményekkel járhat. A Fidesz Budapest belső kerületeivel szemben pont azokban a külvárosi kerületekben és Pest vármegyei településeken erős, amelyeknek a lakosságát ez a mindennapokat érintő, káros patthelyzet a legjobban érintené.
4) Lesz-e kiegyezés?
Az előző hozzájárulásokhoz képest a kormány 1,2 milliárd forinttal kér többet a Fővárostól a közös tömegközlekedési rendszer működtetéséhez. Ez nagyságrendileg 16%-os pluszköltséget jelentene a Főváros számára, ami az elmúlt évek fényében nem irreális. Az ellenzék számára ez valamelyest menedzselhetőbb problematika. Az ő olvasatukban "a kormány megakarja sarcolni Budapestet ahelyett, hogy hozzájárulna a Budapest-bérlet kiterjesztéséhez", tehát Karácsony szabadságharcot folytat a kormánnyal szemben. A kormány számára ez kellemetlenebb, eddig nem igazán sikerült olyan narratívát előállítani, ami dominálná a bérlet körüli közbeszédet.
Amikor elemi erejű elégedetlenséggel és zúgolódással találkozott az Orbán-kormány, akkor rendre korrekcióra került sor. Ilyenre példa a kötelező vasárnapi boltbezárás beszüntetése, a netadó elvetése, illetve legutóbb nyáron a fúrt kutak bejelentési kötelezettségét magába foglaló törvénymódosítás elutasítása. A baloldali kormányok példája is azt mutatja, hogy az ilyen jellegű, sok apró kifizetést jelentő terhek jóval nagyobb ellenérzést váltanak ki, mint azt a hatalmon lévők gondolnák. Ebből a szempontból, ha a kormány hatalom-centrikusan gondolkodik, akkor szükségszerű, hogy a vita vége valami kiegyezés legyen. Amennyiben nem, akkor az súlyosan sértheti a kormánypártok pozícióját a következő választásokon.
A 2022-es országgyűlési választás relatív győztese a Mi Hazánk Mozgalom volt, amely a Jobbikból való kiválását követően saját jogán is képes volt parlamenti jelenlétre szert tenni. Azonban komoly vita van arról, hogy a radikális jobboldali párt mennyiben önálló szereplője a magyar pártarénának. Elemi erejű ellenérzést váltott ki a baloldali és liberális ellenzéki pártok körében a párt választási törvény módosítására irányuló javaslata, mivel az restaurálná az ellenzék által dominált Budapest választási szisztémáját. A Mi Hazánk azonban tartózkodott a szavazáson, mivel azt összekötötték az országgyűlési választások arányosabbá tételével.
A kormánypárti többség viszont ennek ellenére visszahozta a 2014 előtti listás rendszert a főváros esetében. 2014 óta a Közgyűlés összetételét a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bejutók adták. A városatyák a változás értelmében listás rendszeren keresztül kerülnek a Közgyűlésbe, ahol az országgyűlési rendszerhez hasonlóan 5%-os küszöböt kell átugrania a pártlistáknak. Érdekesség, hogy egy telexes elemzés szerint ez a módosítás nem feltétlenül eredményezne több mandátumot a Fidesz számára. Az egyedüli lehetséges nyertesei a reformnak a Mi Hazánk és a Kutyapárt lehetnek. Utóbbi esetében az erős fővárosi jelenlétnek köszönhetően reális lehet az egy mandátum.
Amennyiben az ellenzéki szavazók újra elkezdenek kiábrándulni a baloldali és liberális ellenzéki pártokból, akkor a kettő mandátum is lőtávolságon belül lehet Kovács Gergelyéknek. Toroczkaiék esetében korántsem ennyire egyszerű az egy mandátum megszerzése. A párt a 2022-es választást követően ugyan erősödött, azonban jelenleg stagnál a támogatottsága, a Jobbiktól elpártoló és a Fidesznél kikötő nemzeti radikális szavazók úgy tűnik még nem fedezték fel a Mi Hazánkot annyira, hogy módosítsanak a pártpreferenciájukon. A Mi Hazánkra fokozottan érvényes a vidék pártja jelző, a fővárosi támogatottsága alulmarad az országosnak. Ennek ellenére, ha megtalálja a Toroczkai-párt azokat az ügyeket, amelyekkel ha rövid időre is, de formálni tudja a napirendet, lehet, hogy lesz egy radikális jobboldali tagja a fővárosi Közgyűlésnek a 2024-es önkormányzati választást követően.
Sokak úgy vélik, hogy a Mi Hazánk javaslatát igazából a Fidesz dolgozta ki és küldte el a "szatelitpártnak", az csak előterjesztette és az egész folyamat csak egy színjáték volt. Gyakori vád a Fidesz jobboldali ellenzéki pártjával szemben, hogy az nulla autonómiával rendelkezik, a Fidesz "laboratórium-pártja", szatellitpárt és még lehetne sorolni. Az úgynevezett szatellitpártok olyan tekintélyelvű rendszerekben léteztek, ahol a valódi pluralizmustól félő elit adni akart a látszatra; ezért megengedték néhány megbízható politikusnak, hogy a rendszer logikáján belül, azt meg nem kérdőjelezve működtethessenek ellenzékinek tűnő pártokat. Akik ilyen véleményen vannak, azok nagy eséllyel magának a magyar politikai rendszer demokratikus jellegét is megkérdőjelezik, annak ellenére, hogy Toroczkai László előszeretettel hívja fel arra a figyelmet, hogy a frakciója többször szavaz együtt az ellenzékkel, mint a kormánypártokkal.
A Mi Hazánk megítélése tehát nagy mértékben összefügg azzal, hogy ki hogyan ítéli meg a magyar demokráciát. Akik úgy gondolják, hogy Magyarország már nem demokrácia, hanem autokrácia/diktatúra, azok egyértelműen a "Fidesz nácitagozataként" fogják számontartani a pártot. A magyar demokrácia megítélése olyannyira polarizált lett, hogy már szinte el sem lehet képzelni, hogy létezhet olyan ellenzéki pozíció, ami eltér attól, amit a baloldali pártok képviselnek. Toroczkai László egyik első felszólalásában jelezte, hogy bármilyen javaslatot hajlandók megszavazni akár a kormánypártok akár az ellenzék részéről, ha arról ők azt gondolják, hogy a nemzet érdekét szolgálja.
A magyar politika számára ez a magatartás nem véletlenül "idegen", hiszen a szekértábor-logika számára értelmezhetetlen attitűd. A Mi Hazánk úgynevezett "konstruktív ellenzékisége" más országok számára cseppet sem idegen. A képviseleti demokrácia egyik velejárója, hogy több párt verseng ugyanazon választók kegyéért. Természetesen a különböző törésvonalak mentén kialakulhatnak olyan választói tömbök, amelyek következetesen kitartanak egy-egy párt mellett, nem szavaznak át az "ősellenségre". Azonban létezhetnek olyan szavazók, akik úgy ítélik meg, hogy "A" és "B" pártok között nincs akkora távolság, így képesek változtatni az eredeti elgondolásukon, amely átszavazásban is kifejeződhet.
A Mi Hazánk és a Fidesz esetében a szavazók egy rétege számára van átjárás, hiszen a Jobbik néppártosodásának köszönhetően sok volt jobbikos szavazó tért át a Fideszhez, azonban ugyanezért a szavazókért az új nemzeti radikális párt is beszállt a "ringbe". Az LMP kivételével az ellenzék "lemondott" arról, hogy a kormánypárti szavazók felé nyissanak, így a rendre csak ugyanazt a tortaszeletet osztják el újra és újra. Az LMP megpróbál egyfajta "higgadt" ellenzékiséget képviselni a "hisztis" ellenzékkel szemben. Ez kimondatlanul is arra irányul, hogy olyan potenciális szavazók számára legyen az LMP alternatíva, akik kiábrándultak a bal és jobboldal közötti feszült politizálásból és békére vágynak.
Az elmúlt hónapok reakciói alapján nem szükséges felidézni, hogy hogy változott az LMP megítélése a baloldali ellenzéken belül. Az ellenzéki pártok és szavazói számára továbbra is páriának tűnik mindenki, aki nem fogalmaz meg olyan vehemens kritikákat a kormánypártokkal szemben, mint az "elvárt". Vajon ez lenne az, amin az ellenzéknek érdemes lenne változtatnia annak érdekében, hogy eredményesebben tudjon politizálni? Az olyan pártok szerepének értelmezésében mint a Mi Hazánk Mozgalom komoly szerepet játszik a magyar demokrácia megítélése - vagy elítélése. Az utóbbinak komoly társadalmi támogatottsága van, így értelemszerűen népszerű is. Mindennek ellenére az ellenzék legfőbb céljának szempontjából ugyanakkor kontraproduktív is, hiszen nem teszi lehetővé az olyan jellegű kooperációt, ami az ellenzékiség különböző fokán lévő pártok között valósulhatna meg, ami ténylegesen veszélyes is lehetne a kormánypártokra.
A napokban jelent meg a sokak által várt GTA VI játék előzetese, ami már önmagában óriási hírértéket képviselt, pedig előtte is könnyen találkozhattunk a játék helyszínét és más jellemzőit érintő találgatásokkal.
Én nagyon sokat játszottam, a mai napig van, hogy ha csak a nosztalgia miatt is, de elindítom egy-egy régi nagy kedvencemet és szánok rá egy kis időt. Legtöbbször a gyermekeket féltjük a túlzásba vitt “kockulástól”, pedig valójában ők csak azt teszik virtuálisan, amit előtte a fizikai valóságban csináltak: játszanak. A felnőttek esetében viszont más a helyzet, hiszen egy bizonyos kor felett nem helyes, ha a legfontosabb életesemények egyike, ha végre játszhat valaki egy adott játékkal.
Nekem is hatalmas poén volt gyerekként, hogy szabályok nélkül azt csinálhattam, amit akartam a játékban, de fel kell fogni, hogy ez nem a való élet, ráadásul hátráltat a valóságban
Természetesen felnőttként is megvan az értelme ezeknek a játékoknak. A már példaként említett GTA sorozatban tombolhatunk, a legdurvább bűncselekményeket elkövethetjük úgy, hogy a való életben csak az időnket pazaroltuk, más hátrányt nem szenvedünk. Azt viszont látni kell, hogy az időpocsékolás épp elég baj, ezek a játékok ugyan is a szórakoztatás mellett energiába és rengeteg időbe kerülnek. Ha a virtuális valóság helyett a saját életünkre szánjuk ezt, akkor könnyen lehet, hogy job less az életünk és lehet, hogy nem less öt Ferrari a garázsunkban, de sokkal nagyobb élmény egy igazi Toyota Corolla, mint bármelyik virtuális autó.
Sokak tehát egyfajta illúzióba esnek az egyre élethűbb és részletesebb virtuális világban, mert a monitoron látottak számos embernek menekülési utat jelentenek a valóságból. Pedig a technológia éppen, hogy előre kell vigye nem csak az emberiséget de egyúttal az egyén életét is. Jó példa erre, hogy az emberiség egyre inkább tudás és munka alapra rendezkedik be, és éppen ennek az eredményeképp bárki számára elérhető az interneten rengeteg forrás, amiből tanulhat és később magasabb hozzáadott értékkel tud dolgozni, aminek az eredménye a jobb életkörülmény.
Ahhoz, hogy a STEM munkák egyikében helyezkedjünk él fejlődni is tudjunk benne, az angol nyelv ismerete alapvető fontosságú
Hogy ne csak filozofáljak és okoskodjak, én is elkezdtem a STEM JOBS egyikéhez megfelelő tudást megszerezni a Google mindenki számára elérhető tananyagából. Említésre érdemes egyébként a Facebook képzési oldala is, de lehet találni rengeteg másik kurzust is. Három hét alatt odáig jutottam, hogy elkészítettem életem első Android alkalmazását is, és nem sokára a másodikon fogok dolgozni, amit terveim szerint publikálok is majd a Play Storeban. Teszem ezt jogász hallgatóként, ráadásul munka mellett úgy, hogy sportolni is eljárok. Nekem óriási könnyítés, hogy a hozzáférhető tudás miatt már karrierváltás előtt is meg tudom ismerni a a programozás egy-egy szeletét, ugyan is rájöttem, hogy szuper a jogászi munka, de engem az informatika jobban érdekel, így a jogász szak mellett el is fogok kezdeni egy informatikai szakot.
Véleményem szerint nem szabad bekategorizálni az embereket, hogy valaki "humános" vagy "reálos". Alapvetően az érdeklődési körön és a tanulási mennyiségen múlik, ki miben jó igazán. Senki nem született úgy, hogy tudja az alkotmányjogot vagy éppen ismeri az objektumorientált programozást. Persze van, aki könnyebben memorizál, vagy lehet olyan aki gyorsabban megérti az adott témakör logikáját, de többnyire a belefektetett energián és az érdeklődésen múlik az, hogy miben vagyunk jók. Engem is éppen az indított el az informatika irányába, hogy jobban érdekel gyerekkoromtól fogva, mint az általam választott egyetemi szak. Mivel gimnáziumban a matematikával nem foglalkoztam annyit, arra gondoltam, hogy biztonságosabb a jogász szak. Mivel azonban nem sokára lediplomázok belőle, már tudom, hogy képes vagyok tanulni sokat, és van elég önbizalmam ahhoz, hogy belekezdjek valami újba, ami egyébként jobban érdekel.
Tehát a technológiát is tudni kell felhasználni tanulásra, értelmes tevékenységre és szórakozásra is, ameddig az nem menekülési útvonal. Nem a technológia a probléma, hanem az, hogy az egyén a digitalis vívmányokat nem eszközként, hanem bizonyos értelemben drogként használja. Ugye bár a ragasztó is nagyszerű találmány ameddig nem nejlon szatyorból “szagolgatják”. A nyugati világban az emberek többségének az internet óriási lehetőséget ad mára: tanulhatunk nyelveket, programozást, varrni, de ez csak néhány kiragadott példa. Ne a GTA karakterünk skilljeit fejlesszük, hanem a saját tudásunkat.
Nincs könnyű helyzetben ma Magyarországon az a társadalomkutató, aki a politikai fejlődést vizsgálja, hiszen nézőpontjával a magyar politikatudomány fősodratához képest kívül helyezkedik el. Sokan nem tartják fontosnak azokat a történelmi előzményeket, amelyek komoly magyarázóerővel bírhatnak a jelenkori politikai jelenségek magyarázata során. Ha még ez sem lenne elég, akkor már annak a felvetése is majdhogynem nevetség tárgyát képezi, hogy van értelme az olyan áltudományosnak tartott kategóriáknak, mint például a nemzetkarakterológiának – horribile dictu létezhet olyan, hogy magyar néplélek. A magyar néplélekről a két világháború között olyan jeles gondolkodók értekeztek, mint például Szekfű Gyula, Bibó István vagy (kicsit meglepő módon) Babits Mihály. (A szerző természetesen nem sorolja magát e kimagasló elmék közé, a felsorolásnak semmiféle ilyen célja nem volt.)
Nyilvánvaló, hogy a nemzetkarakterológiai fejtegetések sötét múlttal rendelkeznek (a fajelmélet ennek a szélsőséges, extrém továbbgondolása), azonban ez mégsem szabad, hogy eltántorítson minket. Bár a modern tudományosság racionalitása ellenem szól, ennek ellenére egy olyan gondolatkísérletbe fogok bonyolódni, amely a politikai fejlődés mögött potenciálisan megbúvó (fejlődés)lélektant tárgyalja. Ami a fejlődést illeti, amellett foglalok állást, hogy nincs két ugyanolyan politikai fejlődéssel bíró ország; azonban ennek az állításnak a megvédéséhez a pszichológia szállítja azt a szellemi muníciót, amely olykor hiányozhat a történelmi alapokon álló érvelésekből.
A politikatudománynak többféle irányzata van: ezeken belül a történeti politikatudomány az egyes országok múltját kutatja, amelyből megpróbál olyan következtetéseket levonni, amelyek magyarázattal szolgálhatnak a jelenkor politikai problémáira. A politikai fejlődés is ezt vizsgálja.
Az elemzés a következő menetet fogja követni. Először áttekintem, hogy a fejlődéslélektannak és a politikai fejlődésnek milyen közös metszetei lehetnek a fejlődés vizsgálata során. Utána felidézem Carl Gustav Jung kollektív tudattalanról szóló gondolatait. Úgy vélem, a kollektív tudattalan egy lehetséges válasz lehet a következőkre: 1) az egyes országok miért fordulhattak vissza a liberális demokráciától és 2) miért éledtek fel a régebbi korok mentális mintázatai. A harmadik részben áttekintek pár tanulmányt, amelyek a pszichológia területén születtek és érdekes megfigyelésekkel bírnak a politikai fejlődés számára.
Fejlődéslélektan és politikai fejlődés
Azonban előre meg kell állapítanom, hogy van egy alapvető feszültség a két terület fejlődésszemlélete között. Bár ez banálisnak tűnhet, mégsem lebecsülendő: egy ember fejlődése időben korlátozott, míg egy ország politikai fejlődése sokkal nagyobb időt ölel fel, s nem állapítható meg végső állapot. Bodor Péter szerint a fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológusok körében arról konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a fejlődés az egy időben lezajló, minőségi változásokat magába foglaló folyamat.
Egyedül csak az képezi vita tárgyát, hogy ezek a minőségi változások szakaszokba vagy fejlődési szintekbe foglalhatóak-e; valamint ez a szakaszolás egységes vagy egyéni. Mivel Bodor szerint az idő során bekövetkezett minden változás nem feltétlenül tekinthető fejlődésnek, ezért szükségszerű, hogy legyen annak valami célja, tehát feltételez téloszt. A fejlődéslélektan ezek alapján teleologikus. Bár Bodor elismeri, hogy a fejlődő lénynek nem kell magában hordoznia a fejlődési célt, a fejlődés kutatója nem hagyhatja ezt figyelmen kívül, hiszen ebben az esetben vizsgálata tárgya nem lenne több változások sorozatánál.
Amennyiben sikerült megállapodni valamilyen végcélban, Bodornál a következő vizsgálandó aspektusa a fejlődésnek a cél elérése közben megtett útvonal milyensége, azaz a fejlődés mintázata. Ez az út állhat egy nagy ugrásból, illetve állhat még sok kis apró lépés sorozatából. Ez utóbbit Bodor szerint kétféleképpen lehet elképzelni: unilineárisnak és multilineárisnak. Unilineáris mintázatú az a szakaszos fejlődés, amelyben az egymás után következő lépések egyetlen lineáris vonalba rendeződnek. A multilineáris abban tér el az előbbitől, hogy az egyedek alternatív módokat is követhetnek ugyanazon fejlődési cél elérése során. Érdemes elgondolkozni azon, hogy ezek a fejlődési mintázatok hogyan konvertálhatóak át a politikai fejlődés nyelvezetére.
Komoly kérdés az, hogy egy folyamatnak van-e vége, vagy célja. A liberális és a szocialista gondolkodók és politikatudósok szerint minden ország egy fejlődési íven halad egy kívánatos cél irányába, természetesen nem szabad összetéveszteni a kettőt. A liberálisok a jelenre koncentrálva és a kétosztatú világrendet követően a liberális demokráciát tekintik a történelmi fejlődés végső állomásának, amelyet előbb-utóbb minden ország el kell, hogy érjen.
A tranzitológia irányzatához leginkább az egy nagy ugrás fejlődési mintázata társítható, ugyanis ekkor a politikatudomány reménye abban állt, hogy a posztszocialista országok rövid idő alatt adaptálni tudják a liberális demokráciát és rövidesen konszolidálni is tudják azt. Ezzel szemben a szakaszos fejlődésmintázatok sokkal inkább tűnnek kompatibilisnek a politikai fejlődés irányzatának szempontrendszerével, bár a multilineáris mintázat meggyőzőbben, mivel az elismeri az egyedek/országok fejlődésének egyediségét. Fontos kiemelni, hogy a fejlődéslélektannak magából fakadóan van végpontja (mivel az emberi életnek is van), azonban ugyanez nem igaz a politikai fejlődésre.
Az úgynevezett tranzitológia a politikatudomány egyik irányzata, a demokratikus rendszerváltások korszakának adott tudományos hátteret. Azt vizsgálta, hogy a megszűnőben lévő diktatúrák hogyan tudnak átalakulni (liberális) demokráciákká, illetve hogyan képesek létrehozni a demokrácia intézményeit.
Ennek ellenére a történelem során voltak olyan fejlettebb országok, amelyekhez a fejletlenebbek közeledni akartak, azonban ez a viszonyrendszer nagyon is dinamikus volt, mivel a fejlett országok is változtak, ezért inkább tekinthetőek mozgó célpontoknak a fejlődés szempontjából. Somlai Péter tanulmánya a fejlődéslélektan egy olyan jelenségére világít rá, ami a politikai fejlődésre is igaz. A szerző szerint a társadalmi változások kontextusában a társadalom (és ezáltal a fejlődéslélektan is) mindig mást tekintett normális életútnak – és végcélnak – az egyedfejlődés szempontjából; tehát ebben az esetben is lehet „mozgó célpontról” beszélni.
Régi gondolat leporolva: Jung kollektív tudattalanja
Csepeli György a politikai fejlődés számára egy meglehetősen érdekes és értékes elemzési szempontot vet fel: a „nemzeti tudattalan” fogalmát. A rendszerváltás hajnalán megjelent írás húsbavágóan fontos kérdéseket feszeget, de erre később térek vissza. Tételezzük fel, hogy minden nemzet rendelkezik egy rá jellemző pszichével (néplélekkel), ami képes a változásra, a fejlődésre (vagy akár a stagnálásra is). Ez a feltevés szükségszerűen ahhoz vezet minket, hogy felidézzük, mit mondott Carl Gustav Jung a sokak által vitatott kollektív tudattalanról. Jung szerint a kollektív tudattalan az emberi psziché egy olyan része, amely elválasztható az ember perszonális tudattalanjától.
A személyes tudattalanba olyan élmények kerülnek, amelyek az egyén saját tapasztalásából származnak – valamikor tudatos tartalmak voltak, csak később azt száműzte a tudattalanjába. Ezzel szemben a kollektív tudattalan az emberi psziché örökölt része, amelynek tartalma nem a mindennapi életből származó eseményekből adódott össze, hanem az egész emberiség közös terméke, amely archetípusok formájában mutatkozik meg. Ezek az archetípusok olyan ideák, amelyek észrevehetetlenül befolyásolhatják az emberek viselkedését. Ezen felül Jung szerint az emberi pszichében egyszerre folynak tudatos és tudattalan folyamatok, a kettő között állandó kölcsönhatás van. Felmerül a kérdés, hogy mindez mennyiben releváns a politikai fejlődés szempontjából?
A nemzeti tudattalan – mi az?
Több megválaszolandó kérdésre kellene a történeti politikatudománynak választ találnia (amelyeket a jelencentrikus irányzatok előszeretettel fel is tesznek). A különböző történelmi mintázatok miért bukkannának fel a jelenkori politikában? Mi az, amitől a mentális elemek radikális megszakítottságokat követően megmaradnának? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk – úgy gondolom – még inkább növelni kell az absztrakció szintjét. Ehhez azt a feltevést kell megfontolnunk, amely azt állítja, hogy minden nemzet rendelkezik egy sajátos nemzeti tudattalannal, amely öröklődés útján tovább él az adott politikai közösségen belül létező összes állampolgár kollektív tudattalanjában. A nemzetek közötti különbségek ezáltal az eltérő nemzeti tudattalanok egyediségéből fakadnak. Fontos, hogy a kollektív tudattalan Jung alapján nem tud az egyénben fejlődni, azonban ez nem zárja ki, hogy ez a kiterjedt lelki jelenség a történelem során nem változhatna – nem fejlődhetne. Ahogyan a politikai fejlődést, úgy a pszichológiát is élénken érdekli, hogy hogyan fejlődhet a vizsgált entitás pszichéje.
Sokat találkozhatunk olyan észrevételekkel, hogy "bezzeg Nyugaton mindenki mosolygós, szívesen látják a vendégeket, míg Magyarországon mindenki komor, nyers és nem túl vendégszerető". Persze, akinek nem inge, ne vegye magára: azonban lehet valami alapja is ezeknek a megfigyeléseknek.
Csepeli György (szociálpszichológus) azokat a csoportokat tekinti nemzetnek, amelyek meghaladták az etnocentrikus csoportazonosulást és csak legfeljebb színlelni tudják a nemzeti összetartozás természetességét. Csepeli elemzésében a nemzeti tudattalan fejlődését szakaszokra bontja, amelyek jól elválaszthatók egymástól, minőségi különbség van köztük. Minél fejlettebb egy nemzet, annál kisebb szerepet kap a csoportazonosulás során az etnikai alapokon nyugvó befelé irányuló feltétlen szolidaritásérzet és a kifelé irányuló ellenségesség. A nemzetté válás első szakasza a kultúrnemzeti lét, ahol a kulturális-etnikai elemek hangsúlyosak – ez meglehetősen közel áll a kezdeti etnocentrikus csoportléthez. A második szakaszban a vérség és a származás helyett a jogi, gazdasági és politikai együttműködés lesz a társadalmi kooperáció alapja – ez az államnemzet. A harmadik, egyben utolsó fázisban a legnagyobb a távolság az etnocentrikus csoportosulások és a nemzet között. Ebben a fázisban már csak az állampolgárság lesz a hovatartozás egyetlen alapja – ez az állampolgári összetartozási minta.
Érdemes összehasonlítani a Kelet- és Nyugat-Európát etnikai szempontból. Nyugaton a fejlődés során békés körülmények között alakultak ki (noha nem mindenütt tökéletesen) a nemzetállami keretek, míg Kelet-Európában véres háborúk, népirtások, kitelepítések és igazságtalan békediktátumok következtében érték el ezeket az "eredményeket" a régió országai. Nyugat-Európa demokráciái hamarabb és békésebben érték el a fejlettség ezen fokát, mint szűkebben vett régiónk. Fontos megjegyezni, hogy a modern demokrácia és a nemzetállam két egymástól elválaszthatatlan fogalom, előbbi kialakulása nem ment volna az utóbbi létrejötte nélkül.
Fontos, hogy amellett, hogy a nemzetek politikai fejlődésen mennek keresztül (maga Csepeli is megállapítja, hogy fejlettebb nemzetek teljesítőképesebbekké válnak a fejlődés során), a nemzeti tudattalan is fejlődik, azonban egy bizonyos szint elérése után a korábbi stádiumot el kell, hogy fojtsa. Amíg a kultúrnemzeti szinten lévő nemzeteknek az etnocentrikus korszak maradványaival (tisztaságra való törekvés, idegenekkel szembeni bizalmatlanság) kell szembenézniük, addig az államnemzetnek a határain kívül történő elnyomások (gyarmatosítás) okozhatnak rossz lelkiismeretet. Csepeli arra jutott, hogy az Egyesült Államok az az ország, amely a legközelebb áll a harmadik fejlettségi szinthez; Nyugat-Európa demokratikus nemzetállamai a második változat paradigmatikus esetei; a kelet-európaiak pedig megpróbálnak kultúrnemzetből államnemzetté válni.
Csepeli arra is felhívja a figyelmet, hogy az USA és a Nyugat hajlamos (már 1990 környékén) az "atyáskodásra", vagyis kötelességének érzik, hogy a "gyermeki" szinten lévő kelet-európaiaknak irányt mutassanak. Az amerikai "demokrácia-export" ennek a megnyilvánulása, illetve 2010 után az Orbán-kormányok (és még sokan mások) pont ezt az "atyáskodó" nyugati hozzáállást kérik számon és sérelmezik.
A fentiek alapján könnyen juthatunk arra a megállapításra, hogy a nyugati társadalmak nemzeti tudattalanjai másképpen fejlődtek a kelet-európaiakéhoz képest. Amennyiben az okokat keressük és a fejlődést vizsgáljuk, ahhoz a fejlődéslélektan multilinearitását kell figyelembe vennünk, hiszen más tartalmak kerültek a különböző nemzetek tudattalanjaiba. Kis Médea arra mutat rá, hogy a szakirodalom a történelmi pályaérzelmek vizsgálata során a magyar kultúrában a reményhez olyan egyéb érzelmek párosultak, mint a félelem, a csalódottság, a lelkesedés, szomorúság és a szenvedés. Ezzel szemben például az angolszászok sokkal optimistábban szemlélik a történelmi pályájukat.
Záró gondolatok
Minden nemzetnek megvannak a maga traumái. Az események láncolatai nagy mértékben befolyásolják egy ország politikai fejlődését és a „nemzet kollektív tudattalanját” is. Amelyek egykoron friss élmények voltak, azok száműzve lettek a nemzeti tudattalanba, és a mai napig kihatnak a politikai fejlődésre (Jung elméletét követve). Amennyiben ezt elfogadjuk, megkonstruálhatunk egy olyan érvelést, amely hidat képezhet régmúlt korok és a jelen között. Tegyük fel hát a kérdést! Ha egy nemzet nem tudta megfelelően kezelni traumáit, akkor elvárható-e tőle, hogy megfeleljen azoknak a normáknak, amelyeket (például) a tranzitológia irodalma és a nyugatiak támaszt felé? Ahogyan a valóságban előforduló példák mutatják: nem igazán.
A magyar társadalom még nem igazán tudott megbékélni a múltjával, mivel nem is volt komolyabb lehetősége rá: 1848-1849; az első világháború és a forradalmak; Trianon; a Horthy-korszak bűnei és a holokauszt; a német, majd szovjet megszállás; a Rákosi-korszak és az erőszakos szovjetizáció; vagy az 1956-os forradalom mind olyan történelmi események (traumák), amelyek sebet ejtettek a magyar néplelken (feltéve, ha van olyan). Ezeket a mai napig nem övezi nemzeti konszenzus, kibeszéletlenül maradtak. A mai napig tátongó sebek, amelyeket előszeretettel hintünk be olykor sóval. Talán a magyar történelem- és politikatudománynak lehetne valamiféle szerepe ezeknek a traumáknak a feloldásában.
Úgy gondolom, nehezen érthető meg a rendszerváltás utáni magyar politika, ha nem vesszük figyelembe a demokratikus átmenethez fűzött társadalmi reményeket, amelyek később csalódottságba, politikai apátiába csapódtak át. Amennyiben elfogadjuk Csepeli azon állítását, hogy Magyarországon 1990 után elkezdett a kultúrállami nemzeti tudattalan továbbfejlődni egy államnemzeti stádium irányába, akkor 2010-et követően – amit sokan visszafordulásként értékelnek – a Kurt Lewin-i értelembe vett retrogresszió történt; azaz a nemzeti tudattalan visszatért egy korábban megélt viselkedési típushoz: a kultúrállamihoz. Mindennek ellenére nem kell pesszimistának lenni, csak segíteni kell a „bántalmazott gyermeknek”, hogy feldolgozza az őt ért traumákat. A magyar társadalomnak ebben még sok tennivalója van.
Köszönöm mindenkinek, aki kitartott és végigolvasta!
Felhasznált források
Bodor Péter (2012): A fejlődéslélektan és a fejlődés teleologikus fogalma. Replika, 78. szám, 123-133 oldal.
Jung, Carl Gustav: The Concept of the Collective Unconscious.
Kis Médea (2016): A remény pszichológiája. Elméleti áttekintés az empíria tükrében. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 17. évfolyam, 4. szám, 243-285 oldal.
Martin László (2004): Énvédő mechanizmusok személyiség- és klinikai pszichológiai empirikus vizsgálatai. Doktori Értekezés, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Doktori Iskola.
Somlai Péter (2012): Fejlődési zavarok. Replika, 78. szám, 135-143 oldal.
Gyakran találunk ki sztereotípiákat a nagyszüleink korosztályáról, majd erre válaszként születnek cikkek, ahol megvédik az idősebb generációt. Természetesen hiába sok mindenben ügyesek a mai nyugdíjasok, van, amiben mi tudatosabbak vagyunk.
Az egészségünk az egyik legfontosabb dolog, ebben pedig tapasztalatom szerint sokkal felelősebbek vagyunk. Bizonyára sokaknak ismerős, hogy férfiatlan az, ha egy ember gyakran jár az orvoshoz. Egyesek kifejezetten csak akkor mentek orvoshoz, ha már egy betegség miatt elviselhetetlen fájdalmuk volt. De említésre érdemes az az idősek körében gyakran hallható vélekedés is, ami szerint a genetika meghatározza azt, hogy ki meddig és milyen egészségi állapottal él. Ez alapvető tévedés, hiszen már régóta bizonyított tény, hogy az esetek túlnyomó többségében minimum erősen befolyásoló hatású az életmód, avagy az alvás, étkezés, testmozgás és stressz milyensége. Nagyon ritka az olyan eset, amikor nem az életmód miatt alakul ki valamilyen betegség, még ha hajlamos is rá a páciens.
A fiatalok körében pozitív változás, hogy egyre nyitottabbak az a súlyzós edzésre, ez pedig a testi egészségen túl a szellemi jóléthez is hozzájárul, mert önbizalmat és a társas kapcsolatokban elismerést ad, ha valakinek esztétikus és egészséges a fizikuma.
Az étkezés tekintetében izgalmas terület a kávéfogyasztási szokás. Egyrészt nem mindegy, hogy mikor, mennyit és milyet iszunk. Kutatások alapján korán reggel nem érdemes kávét fogyasztani, viszont délelőtt már hozzájárul ahhoz, hogy nap közben frissebbek legyünk, de csak ha eleget aludtunk. Figyelembe kell venni azt is, hogy éhgyomorra nem szabad kávézni, mert a gyomornak nem tesz jót, ez különösen fontos a refluxosok esetében. Az már kevésbé egészségügyi, inkább igény szerinti különbség, hogy az én generációm nem csak a hatása, hanem az íze miatt is, mint gasztronómiai remekművet fogyasztja a kávét. Tehát nem elégszik meg a legolcsóbb instant vagy darált kávéval, másrészt az elkészítés során is odafigyel, hogy ne égett kávét igyon, hanem valóban pörköltet. Ebben én viszont kivétel vagyok, mert a kotyogós kávéfőzőről nem mondok le, nekem az adja meg a kávézás hangulatát itthon. További generációs különbség a kávé hőmérséklete, mi a meleg kávé helyett a hideget preferáljuk.
Kávéval szemben viszont a fiatalokra kevésbe jellemző a napi rendszerességű alkoholfogyasztás. Szintén a nagyapáink korosztálya vélte úgy, hogy egy pálinka ebédkor egészséges, na meg egy pohár bor is serkenti a vérsejtek termelődését, meg az emésztésnek az is jót tesz. Én a népi bölcsességeket nagyon szeretem, mert van bennük igazság. De érdemes elhatárolni a klasszikus népi bölcsességeket az alkoholfogyasztást jó dologként bemutató közhelyektől. Ugyan is az alkohol a legkisebb mennyiségben is egészségtelen, ezzel pedig a Z generáció nagyon is tisztában van.
Bizonyára sokaknak lehet ismerős az idősek internetes jelenléte is, ami sokszor komikusnak tűnhet, mert a nyugíjasok nem mindig érzik a súlyát annak, amit a virtuális világban írnak. Így több Facebook csoport is alakult már arra, hogy ezeken a komikus megnyilvánulásokon jókat nevessenek. Az agresszív kommentek, indokolatlanul giccses GIF képek a legtöbb unokának nem ismeretlenek. De kiemelendők az internetes csalók is, akik előszeretettel lopják el a nagymamák és nagypapák nyugdíját különböző, fiatalabbak számára abszolút átlátszó, de a naivabb időseket megtévesztő csalásokkal. Felelős internethasználat terén tehát szintén jobban áll az én generáció, de tény, hogy a cikkben felsoroltak nem feltétlenül alkotnak nagy szakadékot, inkább csak erős javulást lehet tapasztalni.
Példaként hozható az alkoholizmus problémája, ami minden generációt érint, de a fiatalok már nem próbálják megmagyarázni, hogy az jó. Ez már is egy pozitív változás abba az irányba, hogy csökkenjen rendszeres alkoholfogyasztók száma.
A konklúzió tehát, hogy nem mi vagyunk jobbak, hanem a körülmények változtak, ami pedig az elődeinknek köszönhető. Ők építettek fel mindent körülöttünk, így nekünk jobb lehetőségek adottak. Az, hogy a lehetőségekhez mérten melyik generáció hoz ki többet, nem lejátszott meccs még, de nem is verseny, hiszen a generációknak egymást kell segíteni, nem szemben állni egymással. Egyébként pedig vannak fiatalos idősek és olyan fiatalok, akikre kevésbé jellemzők a Z generációs stílusjegyek, tehát ebben a tekintetben ugyan vannak tendenciák, de általánosítani semmiképp sem lehet.
Az előző két képet a Bing mesterséges intelligenciája készítette, ezt a jellegzetes GIF-et viszont még ember szerkesztette meg. Vajon a jövőben az idősek is elkezdik használni az AI-t?
A legfrissebb gazdasági előrejelzések nagyjából egy ilyen 0,4%-os visszaesést prognosztizálnak idénre a német gazdaság számára, ami bár nem sok, de ezzel szemben például Franciaország esetében ez az előrejelzés egy csekély mértékű növekedés. Minek köszönhetőek a német gazdaság problémái? Mi jelentett megoldást ezekre a gyengélkedésekre?
Nagyon sok kihívással küzd jelenleg a német gazdaság, és tényleg ez az egyik legrosszabb adat az egész Európai Unióban. Számos probléma van. Ezek hosszú távú problémák, vagy akár a német múltban rejtőznek, de akár az aktuális kormányzatnak a rossz, illetve csekély gazdaságpolitikának a hatásai. Németország évek óta küzd olyan kérdésekkel, krízisekkel, mint az infrastrukturális problémák, vagy akár a rossz közlekedési helyzet, az internetnek a nagyon rossz minősége Németországban. Ez egyre inkább megkérdőjelezi a német gazdaság teljesítőképességét. De itt vannak olyan kérdések is, mint akár a járműipar hanyatlása, a járműipari aktuális trendeknek az átalvása úgymond, hogyha Kínába megyünk, ott már messze nincsen szó, ha elektromos autókról beszélünk, messze nincsen szó már a német autókról, ez már mind a múlt. Németország nagyon a múltban felépített tartalomból él, és már új tartalmat, vagy új ötletet, innovációt nagyon keveset állít elő. De emellett olyan problémák is vannak, amik évek óta fennállnak, mint magas adók, bürokrácia, engedélyezési eljárásoknak a hosszúsága, és olyan gond is van, hogy a németek nagyon nehezen keveredtek ki a koronavírusból. Szerintem a koronavírus az egyik utolsó szög volt itt ebben a koporsóban, úgymond ha most ezzel a fogalmazással szabad élnem. A koronavírus-válságból nehezen keveredett ki a német gazdaság, majdnem hogy utolsóként nagyon későn érték el az előző adatokat, a krízis előtti adatokat, és valahogy lelassult a döntéshozatal. Még most is sokan home office-ban vannak, nehezen elérhetőek, és a munkaerő kihívás is még egy további probléma. Nagyon nagy munkaerőhiány ,ezt és mindezt tetőzi még egyébként a német gazdaságpolitikának a különböző ideológiai alapon hozott döntéseit, gondolhatok itt az energiakérdésre, gondolhatok itt arra, hogy nincsen már atomenergia Németországban, de gondolhatok arra is, hogy nagyon befektetőellenes, gazdaságellenes politikát visz az aktuális baloldali kormány.
Mindezen hátrányok egy gyengélkedés ellenére Németország továbbra is uniós szinten a legnagyobb a világ, szinte pedig a negyedik legnagyobb gazdaságnak tekinthető, amennyiben a bruttó hazai összterméket nézzük. Veszélyben lehetnek-e ezek a pozíciók a közeljövőben ezeknek a tényezőknek a hatására?
Szerintem veszélyben lehetnek, ez egyértelmű, mert a többi ország azért másképp fejlődik, és más viszonyrendszerben vannak. Németország nagyon nehezen mozog. Nagyon sokáig a múltban megdolgozott jólétből gazdálkodott, és ez az embereknek az életvitelén is meglátszik. Az egész politikának a hozzáállása, az egész közéletnek a hozzáállásával ez látszódik. A járműipari innovációkat a németek már elaludták. Az energia kérdésekben a németek gyakorlatilag teljesen más technológiára fektetik a hangsúlyt, a megújulót akarják erősíteni, de ez még nagyon lassan megy, most visszatértek a szénerőművekre, meg a barna szénre, kőszénre, és most Németország a CO2 kibocsátás terén egész rossz adatokat ér el, mert ezeket a régi technológiákat hozzák vissza, ugyanis az atomenergiát ideológiai okokból elutasítják, főleg a zöldek, akik kormányoznak. Szóval előbb-utóbb látszódni fog majd mindenki számára, hogy Németországnak a gazdasága nem biztos, hogy olyan gyorsan felívelő pályát tud felvenni, sőt egészen biztos vagyok benne, hogy akár más országok gazdaságilag dinamikusabban fejlődnek, és ideológia mentesen csinálják a gazdaságpolitikájukat. Gondoljunk Lengyelországra, akik nemcsak, hogy nagyon sok atomenergia művet építenek, a lengyel gazdaság szárnyal, még a munkaerőhiányt is megoldották ukrán és fehérorosz emberekkel, akik egyébként kulturálisan Európához tartoznak, dolgozni akarnak, és kiválóan hozzájárulnak a lengyel gazdaságnak a fejlődéséhez. Ezt nem lehet mondani minden Németországba újonnan beérkező migránsról. Ott ugye még erről a problémáról nem is beszéltünk. De összességében annyit tudok mondani, hogy nagy veszélyben van a német gazdaság, és szerintem valahogy utolsó utáni percben vagyunk, itt egy fordulatra lenne szükség.
Magyarország egyértelműen legfontosabb gazdasági partnere lenne Németország. Az import és az exportforgalmunk is nagyságrendileg 20%-át folytatjuk velük a KSH adatai alapján. Milyen hatást gyakorol a német gazdaság gyengélkedése a mi teljesítőképességünkre, akár az autóiparnak a lemaradása?
Rövid távúan ez mindig probléma, mert azonnal megjelennek a német gazdasági adatok, ugye magyar adatokban is, a kölcsönösség és Magyarország kitettsége a németországi gazdasági folyamatoknak elég nagy, ez egyből megjelenik. Közép és hosszú távon viszont kicsit azért optimistább lennék, Magyarország megtalálja a saját útját, és ha próbál tényleg több lábon állni, és a konnektivitás elmélete alapján mindenkivel a világon érintkezni, akkor talán ki tudjuk venni a részünket más térségek gazdasági sikerében is. Szóval egyoldalúan Németországra nézni, az szerintem hiba lenne. A járműipar körüli huzavona, illetve a járműiparnak a kihívásai rámutattak arra, hogy nem jó teljesen egy oldalra, vagy egy területre, vagy akár egy országra helyezni a hangsúlyt, hanem több lábon kell állni. Hosszú távon én látok erre esélyt, és egyébként az sem kizárt, hogy a gazdaságellenes német környezetből kiindulva a német cégek, inkább a régiónk felé fordítanák a figyelmüket, tekintetüket. Tudjuk, hogy a Magyar Német Ipari Kamara évente végez felméréseket, és több mint 80% az itt tevékenykedő német cégeknek úgy látja, hogy nagyon jó volt a befektetése, és ezt a befektetést bármikor máskor is megtenné. Ez egy nagyon jó adat, nemzetközileg kiemelkedő adat. Ha Németországon belül megkérdeznénk a munkáltatókat és a cégeket, akkor sokkal-sokkal rosszabb számarányokat kapunk. Mert Németországban, ugye említettem, gazdaságellenes a környezet, és egyébként sokan pont azért nem mennek el máshova, mert rugalmasabb a munkaerőpiac, rugalmasabb a gazdasági környezet, feltörekvő piacokra lehet jobban érvényesülni, és azt se felejtsük most már el, hogy Magyarországon az energia is kedvezőbb a cégek számára, mint Németországban, ahol nemcsak a munkaerő nagyon drága, majd megfizethetetlen, de lassan már az energia is. Ez a kettő tényező nagyon sokat nyom latba, amikor arról beszélnek, hogy milyen helyszínt választanak a cégek maguknak.
Kicsit akkor, hogyha belpolitikai témára áttérünk. A jelenlegi német kormány támogatása folyamatosan csökken. Azt látjuk az elmúlt két évben, a közlekedési lámpának is nevezik ezt a koalíciót, és látszólag képtelenek együttműködni akár a legkisebb kérdésekben is. Jelenleg a választási ciklus felénél tartunk még két év van hátra a következő szövetségi választásokig. Hogyan lehet értékelni az eddig eltelt szociáldemokrata-zöld szabaddemokrata kormány teljesítményét, és lehet-e bármilyen fordulat az ő munkásságukban a következő két évben?
Nagyon rossz az adatokkal rendelkezik a német közlekedési lámpa koalíció. A magyar hallgatóknak mindenképpen érdemes elmondani, hogy a szociáldemokraták, a zöldek és a szabaddemokrata FDP kormányhoz közösen 2021 óta. Akkoriban a Bundestag alkalmával Olaf Scholz lett a kancellár, aki szociáldemokrata, és egyébként onnan tudott nyerni, hogy nagyon hasonlított stílusban, politizálásban, fellépésben Angela Merkelre. A német szavazóknak ez szimpatikus volt. Úgy látták, hogy Angela Merkel nyugodt keze, kiegyensúlyozottsága, józansága szimpatikus, és Olaf Scholz ezt be tudta húzni. Azért mondjuk el az őszinteség kedvéért, hogy 25 százalékot kaptak a szociáldemokraták. Ez a történelmük során a harmadik legrosszabb eredmény. A kereszténydemokraták, Angela Merkelnek a pártja 24%-ot kaptak, ami a legrosszabb eredmény. De miután a CDU annyira rosszul szerepelt, még egy viszonylag rossz SPD szereplés mellett is elegendő volt kormányzati pozíciót szerezni, bár kettő másik partnerrel együtt. Az elején nagy optimizmus volt, és úgy mondták ennek a koalíciónak a programját, hogy merjünk több progressziót, merjünk több haladást, és a haladás az abban jelenik meg, hogy főleg társadalompolitikában egy nagyon zöld, balliberális agendát visz a kormány, és a zöldek nagyon sok mindenben diadalmaskodni tudtak. Az ő elképzelésük nyer. Tudni kell, hogy a Zöldek előtte 16 évig nem kormányoztak, de sok olyan társadalmi folyamat zajlott le Németországban, ami a zöldeknek kedvezett. Angela Merkel kormányzása kormányzása alatt különböző gesztusokat tett a zöldeknek. Ő több ízben a Zöldekkel akart kormányozni 2013-ban és 2017-ben is. Ez egyik alkalommal sem jött össze. 13-ban a zöldek ezt elutasították, '17-ben a szabad demokraták, amikor egy úgynevezett Jamaica-koalíció lett volna. Nagyon sok olyan döntés volt, ami balra vitte a német társadalmat, balra vitte a német politikát, mint az atomenergiának a felhagyása, amit maga Merkel határozott meg, ráadásul egy polgári kormányban. Voltak olyan döntések, mint a hadkötelezettség felfüggesztése, a homoszexuálisoknak a házassága, a menekültpolitika, ami nagy vitát váltott ki Németországban, és a zöldek már ilyen, vélt vagy valós társadalmi elvárásnak a szószólói voltak, és ez abszolút megjelenik a koalíciós programban is. Pár példát mondanék, hogy a könnyű drogokat most legalizálni fogják. Megszületett a törvénytervezet, az úgynevezett önrendelkezési törvény tekintetében, ahol már tizennégy évesek nemet tudnak változtatni havonta egyszer szülő beleegyezés nélkül akár. Olyan dolog is történik, mint a migrációnak a további serkentése. Állampolgársági törvény, már három év után a migránsok német állampolgárok lehetnek, előbb-utóbb le fogják csökkenteni a szavazói korhatárt 16 évre. Született egy választási törvény, ami a kettő ellenzéki pártot gyakorlatilag ki tudja kapcsolni egyik percről a másikra, a CSU-t meg a Bal pártot. Szóval nagyon sok ilyen elképzelés volt, ami nagyon vitatott, és akkor még nem is beszéltem a gazdasági kihívásokról. Az atomenergia műveket említettem, ez egy nagy probléma. Németországban nagyon drága az energia, nincsenek már atomenergia művek, egy energiaválság kellős közepette vagyunk, és a jól működő, biztonságos, olcsó atomenergiát lekapcsolják. Továbbá gazdaságpolitika téren olyan őrült ötletek voltak, hogy kötelező hőszivattyúkat beépíteni lakásokba. Ez most a német polgárok számára annyira nem szimpatikus, egy vagyonba kerül. Erőltetett modernizációs menet van, ami egy ilyen szűk nagyvárosi elitnek bizonyára nagyon kedvez és szimpatikus is lehet, és visz egy baloldali társadalompolitikai ideológiát, de az embereknek a többsége erre nem jól reagál. Tudni kell, hogy a társadalmi beágyazottság, tekintetében a zöldek ugyanúgy állnak, ahogy 2 évvel ezelőtt 14-15 százalékon, viszont a média, a közélet, az NGO-k, meg az egész berlini bubble-ban ők gyakorlatilag nagyon erősen érvényesülnek, hogyha kinyitja az ember az újságokat, meg megnézi a közéleti vitákat, a vitaműsorokat a tévében, közszolgálati televíziót, akkor majdnem minden arról szól, hogy a zöldek milyen jó dolgokat csinálnak. Viszont a társadalom már nem olyan pozitívan reagál ezekre a dolgokra, és előbb-utóbb már kialakult az, hogy a kormány elvesztette többségét, aktuális mérések szerint durván olyan 38 százalékuk van a kormánypártoknak, az ellenzéki pártoknak több mint 60. Ilyen rossz adata egy kormánynak se volt még Németországban. Az emberek előbb-utóbb elvesztik a türelmüket és főleg ez a fűtési törvény, az önrendelkezési törvény, vagy akár a többi intézkedés is nagyon negatív megvilágításban van a német szavazók szemében. Nem jó szemmel nézik ezeket a dolgokat.
Szóba került már az ellenzéki oldal legnagyobb pártja, a CDU/CSU pártcsalád, akik korábban 16 éven keresztül kormányoztak a Merkel alatt. Ugye továbbra is ők a legmagasabb támogatottságúak, de emellett folyamatosan növekszik a szélsőjobboldalinak nevezett AFD népszerűsége is, az Alternatíve Für Deutschland Párt. A Politico elemzés alapján a két párt támogatottsága már közel 50%, azonban jelenleg a CDU egyértelmű álláspontja, hogy nem lép szövetségre az általuk antidemokratikusnak nevezett AFD-vel. Elképzelhető, hogy a következő két évben a CDU módosít ezen az álláspontján, és ha igen, akkor milyen folyamatoknak kell végbemennie ahhoz, hogy ez megtörténjen?
Ez a német politikának a nagy kérdése. Ugyanis, ha megnézzük egy kicsit nemzetközileg egy ilyen körképet csinálunk, akkor látjuk, hogy Magyarország egy kivétel, mert itt van egy nagyon domináns, jobbközép párt, sikeresen kormányoz. De vannak más országok, ahol van egy ilyen, inkább centrista, mainstream jobboldal, inkább középre hajló jobboldali jobbközép jobbliberális párt, és mellettük általában felnőtt egy jobboldalibb, egy populistának nevezett, vagy akár karcosan jobboldalinak, konzervatívnak, esetleg egyesek szerint nacionalistának nevezett párt. Ilyen Spanyolország, ahol feljött a VOX. Ilyen volt Olaszország, ahol gyakorlatilag a Fratelli d'Italia már kormányzik, és kormányzati erőminiszterelnököt ad. Ilyen Lengyelország egyébként, ahol a PO PiS ellentét, az pont arra vezethető vissza, hogy jobb oldalon volt egy ilyen belharc. Ugyanúgy van Svédországban, Finnországban, Franciaországban, a Benelux országokban, sok más országban. Én nem látom annak hosszú távon a realitását, hogy Németország gyakorlatilag mindenféle nemzetközi trendből kimarad. Szóval előbb-utóbb szerintem a németeknél is érvényesülnek ezek a nemzetközi trendek, és ugyanúgy érvényes, mint az összes többi országban a CDU/CSU-ra, hogy bizonyos mértékben balra tolódott. Olyan társadalmi miliőket, amik tőle jobbra vannak, vagy gyakorlatilag igény lenne ennek a képviseletére, azt már nem látja el. Innentől fogva az AFD megerősödni tudott, és az AFD Merkel kormányzásával tudott megerősödni. Az elejében ez egy liberál konzervatív, mérsékelt moderált párt volt, akik a görög mentőcsomag ellen szálltak síkra. Tudjuk, hogy a görög mentőcsomagok ellen sokan mások is síkra szálltak. Ugye közelmúltban volt Szlovákiában a választás, ahol Richard Sulík fémjelezte Szabadság és Szolidaritás Párt ismét bekerült a parlamentbe. Ők korábban pont a görög mentőcsomagok miatt buktatták meg Iveta Radicova kormányát, 2011, régen volt, 2011 őszén. Szóval ez a szemlélet, hogy a nagy adósságok ellen fellépünk, ez benne volt a német politikában, a szabad demokratáknak is volt egy nagy tábora, akik ezt ellenezték. Innen jött az AFD, 13-ban. Későbbiekben egy radikálisabb irányt vett, és folyamatosan a mérsékeltebb embereket kizárták, de 15-ben Merkelnek a Wilkommenskulturja, a menekültpolitikája, a migrációs politikája óriási nagy fellendülést okozott az AFD-nek, ugyanis az AFD egyből kritikusan tudta követni ezeket a folyamatokat, és egyből kritizálta és fellépett a migrációs politika ellen. Ők már akkor elmondták, hogy ez sok társadalmi frusztrációt fog okozni. Szociális, lakhatási, oktatási, egészségügyi, infrastrukturális, de akár közbiztonsági és főleg financiális problémákat vet fel, egy csomó pénzbe kerül magyarul. Ők ezt kezdettől kezdve mondták, és egyre inkább beigazolódik az, hogy amit mondott az AFD migrációs politika tekintetében, az igaz, és ez hiteles. Na most sok területen az AFD egy nagyon heterogén párt, és olyan emberek vannak ott, akik azért nem teljesen szalonképesek. Szóval vannak ott tényleg szélsőségesek, szélsőjobboldaliak, tényleg majdnem hogy nácik, nagyon heterogén párt. Vannak ott egyébként normális, konzervatív emberek, és akár ilyen teljesen liberális gondolkodású, liberál konzervatív gondolkodású moderált emberek is. De miután ilyen sok különböző árnyalata van ennek a pártnak, nagyon nehéz az együttműködés is. Ezt azért kellett elmondanom, hogy tudjuk, hogy honnan jön ez az egész párt. Hogyha most megnézzük a német történelmet, a német múltat, a XX. századot, és azokat a különböző reflexiókat a német társadalomban, hogy mindenképpen a nácizmus ellen épült fel a német társadalom és a Németországi Szövetségi Köztársaság. Megnézzük azt, hogy jönnek Amerikából azok a tendenciák, mint a discuss szűkület, a Cancel Culture, vagy akár a kontakt bűn, úgynevezett kontakt bűn, hogy valakivel nem szabad szóba állni, mert más a véleménye, ss meglátjuk a CDU/CSU helyzetét, akik egyébként sok kihívással küzdenek. Strukturális, személyzeti és akár tartalmi kihívással küzd a CDU, ezt mindjárt elmagyarázom, miért van így, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a jelenlegi reakciók csakis az lehet, hogy az AFD-vel semmiképp. De miért van a CDU/CSU szorított helyzetben? Ezt a magyar hallgatóknak érdemes kicsit szemléltetni, mert a mi szempontunkból ugye Magyarországon van egy viszonylag egyértelmű választási rendszer, egy többségi rendszer, van egy kormány, van egy ellenzék is, nagyjából mindent, amit a kormány csinál, az ellenzék nem tartja jónak, mindent, amit az ellenzék csinál, a kormány nem tart jónak. Itt világos képlet van. Ha megnézzük a politika térképet Magyarországon, az ország az narancs, Budapest Főváros meg kék, ellenzék. Németországban ez másképp van. Tizenhat tartomány van, és a tizenhat tartományban azt hiszem, most tizenkettő vagy tizenhárom különböző kormány van, mindenki mindenki mással, mindenféle konstrukcióban kormányoz. Kivéve AFD. Ők nem kormányoznak sehol. A német szövetségi parlamentben nyolc párt van, nyolc párt. Szlovákiában csak hét. Németországban nyolc. A CDU/CSU tartományi szinten gyakorlatilag sok helyen kormányoz, de csakis a baloldali pártokkal. Az az egy strukturális probléma, egy strukturális kihívás, ha arról beszélünk, hogy ők hogy tudnak politizálni, mert ugye bármit tesznek, nekik mindig a zöldek vagy a vörösek a koalíciós társaik. Egy helyen még a Bal pártot is támogatják, ahol tolerálnak egy exkommunista posztkommunista miniszterelnököt. Ez Türingia. Ilyen is van. Van egy tartalmi kihívása a CDU/CSU-nak. Mindent, amit most kritizálnia kellene, azt korábban önmaga támogatta, vagy ő maga hozta meg ezt a döntést. Atom, melegházasság, migrációs politika, mind ezek a dolgok. Ez nem hiteles, ezt most kritizálni, miután az maga a párt, a CDU/CSU pártcsalád támogatta ezt korábban, azaz egy tartalmi kihívása is van. Nem tud hitelesen szembeszállni a kormánnyal, aki egyébként Merkelt jónak tartotta, sőt, mármint a német kormány Merkelt jónak tartotta, Merkel politikáját még csak tovább viszi és erősíti. Merkelnek a támogatottsága a zöldeknél volt a legerősebb, a CDU-val szavazóknál nem annyira. Van egy egy személyzeti kihívása is a CDU/CSU-nak, ez a harmadik kihívás. Olyan emberekből áll, akik a Merkel időszakban kerültek oda, Merkel időszak 16-20 évig tartott, és a Friedrich Merz fémjelezte új pártvezetőségnek nagyon nehezére esik, hogy ezt a gordiuszi csomót átvágja. A CDU/CSU vezetője elmagyarázva: még azt is mondhatnánk akár, hogy sok mindenben egyetért a kormánnyal, sőt sok minden elvileg kritizálandó dolgot ő maga hozott, ő maga hozta azokat a döntéseket, a kormánypártokkal kormányoz, plusz azok az emberek vannak, akik mindig is a baloldalról akartak együttműködni, innentől kezdve mondhatnánk azt is, hogy nem igazán ellenzék. Vagy ha ellenzék, akkor csak formálisan, illetve nagyon gyenge. Miután a tartományok eleve együtt kormányoznak szövetségi szinten a szövetségi tanácson keresztül, gyakorlatilag kvázi kormánypárt. A saját értékelése is az, hogy kvázi kormánypártok úgy mondják, hogy Staatstragend. Azaz gyakorlatilag államalkotó, vagy államügyekben fontos szerepet betöltő CDU/CSU. El sem tudják képzelni, hogy ők valamilyen módon kívülre szorulnak. Most ez van, kint vannak, de úgy érzik, hogy még mindig bent vannak, és nem nőttek fel ahhoz, hogy ellenzék legyenek, és nem is hitelesek ebben. Megneveztem egy politikát, a migrációs politikát, ahol az AFD abszolút hiteles és autentikus. Hogy miért nem működnek együtt, az abban rejtőzik, hogy az AFD-nél megszólal valaki, valamilyen helyi vezető, aki mondjuk tényleg szalonképtelen kijelentéseket tesz, és időnként vannak ott náci szólamok is az AFD-ben, ezt el kell mondanunk. Akkor azonnal az egész pártnak az együttműködését, az egész pártnak a szavahihetőségét megkérdőjelezik. Jelenleg nincs együttműködés, és a kérdés az volt, hogy mikor lehet. Szerintem akkor lehet, amikor a CDU/CSU felismeri, hogy neki egyébként ellenzékben a jelzőlámpa-koalíció pártjai, az ellenfelei, akkor lesz itt szerintem együttműködés, és akkor lesz együttműködés, ha az AFD is valamilyen módon meg tud újulni, és ki tudja vetni magából azokat a nagyon problémás egyéniségeket, akik tényleg ezt gátolták eddig a múltban, és az AFD-nek magának el kell dönteni, hogy ő tényleg ilyen fundamentalista ellenzék legyen, vagy viszont tényleg próbál felnőni és esetleg kormányzati feladatot betölteni. Három évvel ezelőtt volt egy olyan közjáték, három és fél évvel ezelőtt, amikor Türingiában pont az általam említett Balpárti posztkommunista miniszterelnök ellenében egy szabad demokrata jelölt volt, és a szabad demokrata ajánlatot megszavazták. A szabad demokraták, a CDU-sok és az AFD, és nyert, és egy szavazattal ő lett Türingia miniszterelnöke. Ez teljesen elfogadhatatlan volt a német közélet számára, ugyanis a CDU/CSU az AFD-vel közösen szavazott. Angela Merkel akkor már nem volt pártelnök, de még kancellár, oldalról bekiabált, éppen Dél-Afrikában volt, hogy vissza kell csinálni az eredményt. Most milyen demokrácia az, amikor vissza kell csinálni a demokratikus eredményt? Akkor az AFD-nek az Ázsia nagyot nőtt, nemcsak a jobboldali szavazók körében, mert ugye ők azt mondták mindig is, hogy Alternative, kell lenni egy alternatívának a demokráciában. Nem lehet az, hogy csak egyetlen lehetőség van. Merkel korábban a görög mentőcsomagok révén úgy találta mondani, hogy nincsen más alternatíva. Ők viszont azt mondták, hogy dehogynem. Egy demokráciában kell lenni alternatívának, mindig így van ez. Magyarországon van alternatíva, Szlovákiában, minden országban kell lenni, a kormányzattal szemben, egy alternatívának, aki megfogalmazza, az ellenzék megfogalmazza az álláspontot, szerintem ez így természetes. Németországban ezt nem így vélték. Tudom, most egy kicsit már sokat beszéltem erről a témáról. Szerintem akkor lesz elképzelhető az együttműködés, amikor a CDU rájön arra, hogy milyen szerepet kell neki betölteni. Az AFD valamilyen módon mérséklődik. Konkrétum 2024 szeptemberében lesz Brandenburgban, Türingiában és Szászországban tartományi választás, ahol nagy valószínűség az AFD messze az első helyen fog végezni. Akkor el kell gondolkodni, hogy milyen módon tudnak együttműködni. Legkésőbb akkor.
Ez alapján akkor a 25-ös szövetségi választásokra már elképzelhető egy olyan felállás, ahol ez a mérséklődés megtörténik, és a két párt egymás felé nyitása?
Szerintem ez nem kizárt, bár jelenleg mindenki kizárja. Tudjuk, hogy a CDU részéről vannak ilyen nagyon enyhe kommunikatív próbálkozások. Friedrich Mertz tett egy ilyet, legalábbis a lokális szintre vonatkozóan, akkor őt úgymond a CDU bal pártja visszafütyülte, megtámadták. Most múlt héten Andreas Rödder a CDU alapprogramját kidolgozó bizottság elnöke felvetette, hogy netán tán, esetleg, talán majd a jövőben, valamilyen módon egy CDU kisebbségi kormányt lehetne majd egyszer csinálni, akkor azt egyből úgy interpretálták, hogy az AFD-vel akar együttműködni, kritizálták, le kellett mondania. Szóval jelenleg az intellektuális nyitottság a CDU-ban nagyon nincsen meg. Rödder professzornak Magyarországon is megjelent a könyve, az MCC Pressnél, Konzervatív 21.0 címmel. Ő egy nagy gondolkodó, egy jobboldali think tanket is alapított, ami már eleve Németországban, úgymond az elképzelhetetlen kategóriába tartozik, R21 címmel, és Röder úr ezt megfogalmazta, és gyakorlatilag őt nehéz tüzérség alá vették. Szóval 25-re majd meglátjuk, hogy 24-ben milyen konstrukció lesz, akkor dönthetünk. Most egyelőre figyeljünk az október elején bekövetkezendő hesseni és bajorországi választásra, ahol egyébként választási eredményvárót szervezünk, meglátjuk, hogy ott mi történik, és milyen konstrukciók lesznek egyelőre most. De szerintem az igazán érdekes az AFD tekintetében a kelet-német tartományi választásokon történő szereplése a jövőre.
A migrációról már esett szó. 2015-ben hirdette meg a Wilkommenskulturt Merkel kancellár, és ez akkor még Európában egy általános trendnek tűnt. Mára már egyre több európai ország emeli fel a hangját a tömeges migráció ellen, gondolhatunk itt például az olaszokra is. Azonban Németországban Nancy Faeser, aki az SPD-nek a belügyminisztere tovább szeretné egyszerűsíteni a bevándorlás szabályait a legfrissebb hírek szerint. Mit lehet elmondani jelenleg Németországban a migrációs téren, hogyan vélekedik erről a helyi közvélemény?
Ugye, Nancy Faeser, a szociáldemokraták által jelölt szövetségi belügyminiszter, és ő az egyik szószólója a több migrációnak, és egyébként a könnyített bevándorlási törvényeknek. Amit úgy említettem, hogy három, illetve öt év után már a migránsok kaphatnak német állampolgárságot. Itt ugye némileg árnyalja a képet, hogy ő belügyminiszterként elvileg a németek biztonságáért is szavatol, vagy a közrendért is szavatolna, és neki kéne véghezvinni azt a döntést is, hogy az elutasított menedékkérőket, illetve a bűnözőket kiutasítják, de hát erre nem nagyon kerül sor, ezt azért el kell mondanunk. Aki egyszer Németországba vetette a lábát, az ott is marad, és hogyha három éve ott van, akkor német állampolgárságot szerezhet. Továbbá a Nancy Faeser csúcsjelöltje az SPD-nek a hesseni tartományi választásoknál október 8-án, és ott olyan dolgot találtak beleírni a választási programba, hogy kommunális szinten, ugye kommunális szinten most is az EU-s külföldiek szavazhatnak, az önkormányzati választáson az európai állampolgárok Magyarországon is szavazhatnak, Németországban is. Olyan programot írtak Nancy Faeserék Hessenben, hogy már hat hónap után minden külföldi kaphat kommunális választási jogot. Erről volt itt szó, amikor ez a magyar sajtót is megjárta. Aztán mikor kiderítették a Bill Zeitungosok, és ez gyakorlatilag mindenhol első oldalon szerepelt, jegyezzük meg, ezt valakinek ki kell nyomoznia, általában nem szokták az újságírók elolvasni a pártoknak a 120-150 oldalas programjait. Kiderült viszont, óriási botrány volt ebből, és akkor visszatáncoltak, hogy ők elvileg hat évre gondoltak. Na most mennyire komoly az a párt, ahol meghirdetnek egy programot, beírják, hogy hat hónap, és amikor jön a kritika, akkor azt mondják, hogy csak a gyakornok rosszul szerkesztette a Word-dokumentumot. Szóval na, kicsit most komolyra fordítva a szót, e tekintetben Nancy Faeser szerepe eléggé beszédes. Sokat elárul a német kormány, meg a német politikáról. Na de a németek hogy állnak az egész kérdéshez? Nagyon negatívan. A németek több mint kétharmada elutasítja a jelenlegi migrációs politikát, és ez a szám egyre nő. Még pár évvel ezelőtt még Wilkommenskultur volt, és azt hitték, hogy úgymond ők jókat tesznek a világgal, meg mindenkivel, hogy befogadják az embereket. Csak azt nem veszik észre, hogy nincs megállás, és egyre jobban mindenki Németországba akar menni, mert elterjedt az, hogy Németországban bárkit, bármit lehet, és aki egyszer betette oda a lábát, az ott is marad, majd szépen ellátják őt valahogy, és tényleg az van, hogy teljesen előtérbe került ez a világ megmentése elve. Már olyanok történnek, hogy idősek otthonból kilakoltatják az időseket, hogy migránsoknak legyen hely. A szociális lakásokat nem a szociálisan rászorulóknak utalják ki, hanem a migránsoknak. Tényleg ott a legnagyobb probléma, és ugye volt arról szó, hogy milyen módon tud esetleg a kormány változtatni. Ennek a kérdésnek a kapcsán szeretném megválaszolni. Ugyanis a migrációs krízis, aztán a Covid-krízis és most az energiakrízis egyaránt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegeket érintette negatívan. Ugyanis a migránsok szociális problémát okoznak, alsó, rosszabb munkahelyekért versenyeznek, rosszabbul fizetett munkahelyre versenyeznek a már ott élőkkel. A lakhatás területén az olcsóbb lakások irányába terelik a keresletet, akár a közbiztonság egy nagy kihívás, ott olyan környékeken laknak a szegényebb emberek, amik rosszabbak, és ott a közbiztonság gyorsabb ütemben romlik, és olyan dolgok történnek, hogy akár a szociális ellátás téren is lakhatás, egészségügy, oktatás, óvodai férőhelyek elveszik az ott élőknek a helyeit, és az pont azok az emberek szenvedik meg, akik nem olyan sok pénzzel rendelkeznek. Aki a nagyvárosban egy jó negyedben lakik, általában a zöld szavazók ilyenek, annak nem probléma, hogy magániskolába küldi a gyerekét, hogy megveszi a magánegészségügyi szolgáltatást jó környéken, aki észre sem veszi, hogy van migráció. Viszont a migráció és a covid-krízis idején, voltak a zöldeknek a törzsszavazói akik kényelmesen home office-ban ültek, akik állami, vagy mindenféle más alkalmazottak, és voltak azok az emberek, akik minden nap meg kell keresniük a kenyerüket, mint egy kereskedelmi egységben dolgozók, vagy szociális területen dolgozók, azoknak nehezebb volt. Akkor eljött még az energiakrízis, ahol megint a kisebb emberek fizették meg a számlát, és összességében egy olyan helyzetet alakított, hogy az emberek nagyon elégedetlenek, több krízis egymásba ér, és főleg a migrációt teszik felelőssé. Horst Seehofer korábbi keresztényszociális belügyminiszter úgy találta mondani, hogy a migráció az összes problémának az úgymond az anyja, és ez igaz is. Ezek a problémák most tetőznek. Szóval nyolc év óta van ez, most megint több a migráns, mint 2016-ban, több a menedékkérő, ukránokat be nem számítva, 400 ezer új menedékkérő van Németországban, ez 80%-os emelkedés, és a németeknek most már elegük van. Megjelenik ez az adatokban, ezért nem ilyen népszerű a kormány, ezt nagyon elutasítják. Szerintem, ha van esély a kormányon belüli váltásra, az kizárólag kettő tényező, kettő aspektus lehet itt, esetleg kilép a Szabad Demokrata Párt a kormányzásból, ha további rossz eredményeket kap. Ugye 5% körül táncolnak, ők 2 évvel ezelőtt 12-t kaptak majdnem, megfeleződtek, miután ők elvileg polgári pártként mentek be ebbe a balos koalícióba, gyakorlatilag a saját szavazóik elpártoltak tőlük, ha ők ebből kiszállnak, akkor vége, és akkor más konstrukcióra kerülhet sor, vagy akár kisebbségi kormányra, bár ennek Németországban nagy tradíciója nincs. Ott látok még egy tartalmi változásnak a lehetőségét, hogy a szociáldemokrata párt valamilyen módon dán példára, felkarolja megint a kisemberek ügyét, és elkezd egyre jobban migráció ellenesen, vagy migráció kritikusan fellépni. Jelenleg erre még nem látok esélyt, de szerintem ezt azért figyelembe kell venni, mert hogyha nem teljesen öngyilkosok, akkor ezt az utat fogják választani.
A másik sokat érintett téma az az atomenergia kérdése volt. Ugye a zöld eltárás, majd aztán a fukusimai atomerőmű atomerőmű, a katasztrófája után indult el Németországban az atomerőművek leállítása, és manapság ez gyakorlatilag az összeset leállították. Ez az elején még teljes társadalmi támogatottság mellett is történt. Viszont mára már ez a közhangulat megfordult. A Scholz-kormány viszont nem hajlandó ezt fontolóra venni, és nem tekintik témának azt, hogy esetlegesen újraindítsák ezeket a reaktorokat. Mi az oka ennek a hozzáállásnak, és milyen előnyökkel és esetleges hátrányokkal járna Németország számára az atomerőművek újraindítása.
Az atomenergia elutasítottsága az Németországban egy hosszú évtizedre visszanyúló társadalmi vitára vezethető vissza. A Zöldeknek az egyik alapító mítosza, alapító elve az az volt, hogy elutasítják az atomot. Ez nagyon fontos a zöld pártnak, és a zöld párt vezetősége, a zöld párt tagjai egyzsinórban elutasítják. Nagyon kevés olyan zöld politikust talál az ember, aki azt mondja, hogy nem egy rossz dolog. Az összes többi pártnak pragmatikus a hozzáállása, a szociáldemokratáktól kezdve az FDP-n át. A CDU ezt ugye pragmatikus aktuálpolitikai alapokon, a Fukusima után döntött nagyon hirtelen úgy, hogy le kell állítani az atomerőműveket, miután pont fél évvel előtte meghosszabbították azoknak a futamidejét, mert elvileg akkor polgári kormány volt a szabad demokratákkal 2009-től 2013-ig. Ők azzal kampányoltak, hogy meg kell hosszabbítani, és kell. Manapság már csak az AFD egyértelműen atompárti. A CDU atompárti lenne, de nem meri megtenni, mert ugye ők maguk hozták ezt a fatális döntést. A zöldek kiválóan mutogathatnak a CDU-ra, hogy lásd, lásd ezt a folyamatot - ami most ért véget, 2023. április 15-én állt le az utolsó reaktor - Angela Merkelék indították el. Szóval gyakorlatilag a zöldek nem csináltak semmit, csak beültek a székbe, és kivárták a végét. Volt vita arról, hogy talán esetleg tovább maradjanak az atomenergia-művek. A Szabad Demokrata Párt emellett kampányolt, a kormányon belül a háború kitörése után, és az eredetileg 2022. december 31-ére tervezett leállást az utolsó három esetében 2023. április 15-éig meghosszabbították. Úgymond három és fél hónapos kompromisszum, hogy kihúzzák még a telet. De ez a három, nagyjából 6-8 százalékot állított elő a német energiaszükségletnek, és korábban egy évvel korábban további hármat kapcsoltak le, azaz 15-16-18 százalékról beszélünk, ami reálisan ott volt, és egyébként szükség lenne rá. Hogy az most visszajön? Annak nem látom a realitását. Ugye sokáig egy anti atom többség volt Németországban, enyhe anti atom többség volt, ami most egy erőteljesebb pro atom többség lett. A zöldeknek a szavazói körében is enyhe többségben vannak azok, akik favorizálják az atomenergiát, ez nagyon meglepő, ez sosem volt még így. A többi pártnál még több, ugye a szabad demokratáknál magas, CDU-nál magas, az AFD szavazóinál a legmagasabb az atom támogatottsága. Na de lekapcsolni, tovább üzemeltetni, az egy másik kérdés, mint egy már lekapcsoltat újra üzemelni, vagy akár újat építeni. Itt azért már nem olyan nagy a támogatottság, de még mindig megvan. Szerintem ez a kormány nem fogja meglépni, itt egy másik kormányra van szükség, és akkor lehet, hogy Németország fáziscsúszásban - a német politikára ez időnként érvényes - próbál hirtelen évtizedes hibákat gyorsan orvosolni, lehet, hogy akkor már késő lesz.
Végül egy kis kitekintés a magyar-német kapcsolatokra. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter fogalmazott nemrég úgy, hogy voltak már jobbak, a magyar-német kapcsolatok. Mi vezet a kapcsolatok megromlásához, illetve hogyan lehetne javítani ezekem?
A magyar-német kapcsolatok tényleg ezer éves múltra tekintenek vissza. Általában, amikor a magyar-német kapcsolatokról beszélünk, akkor úgy szlogenként a politika kapcsolatok hangzanak el. Az a mindennek a középpontja, úgymond az egésznek a kiteljesedése. De ugye a kapcsolatok hosszú időszakra nyúlnak vissza, és nagyon átfogó kapcsolatrendszer volt a kettő ország között, egymásba nyúl a két ország. Ennek vannak történelmi okai. Mi másképp viszonyulunk itt a régióban Németországhoz, mint akár mondjuk a lengyelek, vagy a csehek. Nekünk Németországgal nem voltak semmilyen konfliktusaink a múltban, és valahogy a kettő nemzet nagyon szorosan, szervesen egymásba kapcsolódik. Számos barátság van, testvérvárosi kapcsolatok, akadémia kapcsolatok, kulturális kapcsolatok, de persze a gazdasági kapcsolatok is nagyon lényegesek, és azok is kiválóan működnek. Szóval nem látok itt problémát, viszont a politikai kapcsolatok nagyon rosszak. Ugyanis a német jelzőlámpa-koalíciónak deklaráltan teljesen más elképzelései vannak a világról, mint Magyarország kormányának. Ez látszik is, a németek nagyon alapszinten kezelik a politikai kapcsolatokat, nincsenek magas rangú találkozók. Tavaly volt egy, Olaf Scholz és Orbán Viktor miniszterelnök között. Egyébként az akkori látogatások azok egy kicsit azért leálltak. Szóval látszik, hogy a német kormány úgymond ideológiai alapon nem tud mit kezdeni szerintem Közép-Kelet Európával. Lengyelországgal is megromlottak a kapcsolatok, azt is tudni kell, sőt a francia-német tandem, ami gyakorlatilag megronthatatlannak tűnt, az is valahogy leállt. Szóval itt sok kihívás van, nem vagyunk egyedül. Az viszont igaz, hogy a jelzőlámpa koalíció nagyon másképp gondol a világra is. Ez nem is lenne probléma, mert a németek megválasztották őket, és a németeket képviselik, és nyilvánvalóan Németországban más politikát kell vinni. De amikor ez a nemzetközi kapcsolatokra is rányomja a bélyegét, az már probléma. Szóval azt látjuk, hogy ők ideológiai alapon elzárkóznak az együttműködéstől, sőt, ha lenne is együttműködés, akkor próbálják egy olyan irányba terelni, ami nekünk nem mindenképpen jó. Ez látszik a francia viszonynál is, ahol egyébként több probléma volt, de szerintem túlmutatna most a műsoridőn, hogy ezt most is felvázoljam. Látszik a lengyel viszonyon is, olasz viszony is megromlott nagyon, ott a migráció miatt. Sok bilaterális viszonyrendszerben a németek nem remekelnek, és egyébként az, hogy most Németország lenne a vezető hatalma Európának, ezt aláírom, és fontos ország, de a jelenlegi német kormány azért sokat tett azért, hogy ez rossz legyen és lerombolják. Sajnos ez ideológiai alapon történik. Nincs meg az a nyitottság, hogy másik ideológiailag eltérő kormányokkal együtt tudjanak működni. A régiónkban ez egy kicsit más a helyzet, tudjuk, hogy milyen kiváló viszony volt Orbán Viktornak nemcsak a lengyel kormánypárttal, és az egyébként a konzervatívok sorait erősítő PiS-sel, hanem akár a most visszatérő Robert Ficóval is, akik egyébként szocialista politikus. Szóval nem mindenképpen pártpolitikai alapon kell keresni a jó viszonyt, hanem vannak ennek történelmi, gazdasági, mély rétegei, amit érdemes figyelni. A német politika, a német kormánypártok nem teszik túl magukat ezen, és teljesen egy ilyen Nyugat-európai szemlélet, zöld szemlélet uralja őket. Szerintem itt az egész akkor javulhat majd, amikor rájönnek arra, hogy Közép-Kelet-Európa nélkül nem lehet Európát csinálni, és talán arra is rájönnek, hogy talán nekik is szükségük van Közép-Kelet Európára, és nem csak nekünk, rájuk, kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. Ezt szerintem a német kormánypártok még annyira nem ismerték fel, de biztos ennek is el fog jönni az ideje. Én nagyon bízom benne, hogy a realitások, a hatalom közelsége és a reálpolitikai szükségletek előbb-utóbb ott is kinyitják a szemeket és észre fogják venni, hogy érdemes a régiónkkal kooperálni, mert a régiónk egy gazdaságilag erős régió, feltörekvő régió, és Európához van némi hozzászólnivalónk nekünk is.
