Reaktor

Texas: A republikánus bástya, ahol veszíthet Trump?
Texas: A republikánus bástya, ahol veszíthet Trump?

A 2024-es amerikai elnökválasztási kampány véghajrájához közeledve a két nagy párt jelöltjei, a szakértők, a politikusok és a média érthető módon arra a 7 kulcsfontosságú ingadozó államokra összpontosít, mint Nevada, Arizona, Wisconsin, Michigan, Észak-Karolina, Georgia és Pennsylvania, amelyek a közvélemény-kutatások alapján egyre valószínűbb, hogy ténylegesen eldöntik majd a választás kimenetelét.

2024-04-05-op-electoral-college-predictions-index-videosixteenbynine3000.png

A 7 csatatérállam, amire november 5-én este érdemes lesz figyelni. Kép forrása: The New York Times

Azonban még ha ezúttal nem is ebben az államban fog kiderülni, hogy ki lesz az USA 47. elnöke, egyértelmű, hogy méltatlanul a politikai radar alatt fog Texas maradni, amelyet egészen a közelmúltig az amerikai jobboldali konzervativizmus zászlóshajójának tekintettek. Ronald Reagan és a Texasból származó Bushék is óriási győzelmeket arattak az USA második legnépesebb tagállamában, és a demokraták még Bill Clinton és Barack Obama elsöprő országos győzelmekor is Texast simán elveszítették.

Azonban a 2010-es években a jobboldal fellegvárának tartott Texasban lassan, de biztosan elkezdett növekedni a Demokrata Párt támogatottsága: 2012-ben Mitt Romney még 15%-kal verte Obamát, de 2016-ban Hillary Clinton több mint 500 000 szavazattal többet kapott, mint Obama és csak 9%-kal vesztett az államban Trump ellen, Joe Biden 2020-ban pedig még közelebb került, és csak 5,5%-kal maradt le. Ha ez a tendencia a novemberi elnökválasztáson is folytatódna, akkor valószínű, hogy a 30 milliós Texas államban a végső győzelem néhány tízezer szavazaton fog múlni.

Ha Texast mind a 40 elektori szavazatával megnyernék a Demokraták, annak drasztikus hatása lenne az amerikai politikára, mert szinte teljesen ellehetetlenítené, hogy a következő évtizedekben Republikánus elnök kerüljön a Fehér Házba. Ez egyértelműen megrémítette a pártot, akik emiatt négy évvel előre Houstont jelölték ki a 2028-as Republikánus Nemzeti Konvenció helyszínének.

image_2.jpeg

Kép forrása: The Texas Tribune

Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy miért erősödnek a demokraták Texasban. Még ha ezúttal Trump is lesz az államban a befutó, mindenképpen olyan államról van szó, amelyre a közeljövőben érdemes lesz majd figyelni.

Texas politikai történelme

A modern Texas az 1800-as évek közepén alakult meg, és mindig is konzervatív beállítottságú állam volt. A polgárháború idején a Konföderáció mellett harcoltak, és a Jim Crow Dél tagállamok része volt, ahol a faji szegregációt legalizáló törvények és helyi rendeletek voltak érvényben. Egészen az 1900-as évek közepéig, a 19. században és a 20. század elején, amikor a Demokrata Párt volt az, amelyik a fehér uralkodó osztályt képviselte és támogatta a szegregációt, Texas következetesen a demokratákra szavazott, ugyanis ekkor még a Demokrata Párt számított az USA-ban a konzervatív pártnak.

Ahogy azonban a két nagy párt ideológiailag helyet cserélt, és a republikánusok felvették a konzervatív köpenyt, Texas fokozatosan melléjük állt. 1993-ban a demokraták mindkét szenátusi helyet elveszítették, miután az első republikánus győzelem közel 30 évvel ezelőtt történt, amikor Lyndon B. Johnson 1961-ben lemondott a szenátori helyéről, hogy John Kennedy alelnöke lehessen. 1994-ben a demokraták a kormányzói széket is elvesztették. 1996-ra elvesztették a texasi állami törvényhozás felsőházát, 2002-re pedig az alsóházban is többségbe kerültek a republikánusok, így a republikánusok az amerikai polgárháború 1865-ös lezárása után először megszerezték az összes fontos testület irányítását az államban.

19-cowboy-horse-spur.jpg

Texas, a cowboy-ok, és a konzervatívok hazája. Kép forrása: Texas Highways

Az elmúlt években azonban Texas lassan megindult a demokraták felé. Donald Trump színrelépését követően a texasi nagyvárosok agglomerációi egyre inkább a demokratákra szavaznak. A fehérgalléros felső középosztálybeli szakemberek, akik évtizedekig megbízhatóan a republikánusokra szavazók voltak, most már a demokratákra szavaznak, miközben a párt megőrizte jelentős támogatottságát a nagyvárosokban. Ezt a tendenciát a texasi nagyvárosok gyors népességnövekedése tovább erősíti: Dallasban, Houstonban, Austinban és San Antonióban mind a déli határról, mind pedig az Egyesült Államokon többi területéről rekordszámú beköltöző érkezik. A belső migráció nagy része a demokratákhoz közel álló államokból, például New Yorkból és Kaliforniából érkezett, és Texas gyorsan növekvő gazdasága sok fiatalt is vonzott, akik általában szintén a demokratákhoz állnak. Érdekességképpen Dallasban, Houstonban, Austinban és San Antonióban az elővárosokkal együtt 2010-ben körülbelül 16,1 millió ember élt, míg 2020-ra ez a szám 22%-kal emelkedett, ma már 19,6 millióan élnek ezekben az államokban. Ez idő alatt az állam vidéki, konzervatívabb területein a népesség csak 10%-kal emelkedett. 2008 és 2020 között mind a demokrata, mind a republikánus szavazók részvételi aránya jelentősen nőtt a metropoliszokban, de a demokraták nagyobb növekedést értek el, és közel 770 000 szavazattal növelték előnyüket a republikánusokkal szemben Dallas, Houston, Austin és San Antonio metropoliszaiban.

Ezt az elmozdulást még az egyes megyék szavazási eredményeiben is láthatjuk. Például Harris megye, amely Houstont foglalja magába, 2012-ben Obama 1000 szavazattal győzött, 2016-ban azonban Harris megyében 12,4%-kal nyert Clinton, 2020-ban pedig Biden 13,3%-kal, 218 000 szavazattal nyert. Hasonlóképpen a Houston elővárosait magában foglaló Fort Bend megyében is változtak az erőviszonyok: 2012-ben Romney 15 000 szavazattal legyőzte még itt Obamát, 2020-ban viszont Biden már 38 000 szavazattal verte Trumpot a megyében, az összes leadott szavazat száma pedig 217 000-ről 353 000-re nőtt, ugyanis Amerika leggyorsabban növekvő megyéje Fort Bend. 2024-ben további 94 000-el több választásra jogosult lesz a megyében, mint a 2020-as választáson. Nagy kérdés, hogy ők hogyan fognak szavazni.

Ugyanebben az időszakban Dallasban, a demokraták fellegvárában 2012-ben 15,4%-kal nyert Obama, Biden pedig már 30%-kal. A Dallas elővárosaiból álló szomszédos Tarrant megyében Romney 15%-kal nyert, míg Biden 1964 után az első demokrata jelölt lett, aki megnyerte a megyét. Mindkét megyében jelentősen növekszik a népesség.

A legdrámaibb változás azonban Austinban, Texas fővárosában történt, ahova az IT, a gyógyszer-, és könnyűipar fejlődése miatt rengeteg fiatal költözött. 2012-ben Travis megye volt az egyetlen megye Austin metróövezetében, amely a demokratákra szavazott, de 2020-ra Travis megye mellett Hayes és Williamson megyét is megfordították a demokraták, míg az Austin 50 kilométeres térségében lévő vidéki településeken a demokraták megerősödtek.

nof5pq3xtrao5pzcfygldnhvjm.jpeg

Rohamosan növekvő nagyvárosok Texasban. Kép forrása: Dallas Morning News

Ezen demográfiai változások miatt 2018-ra Texas csatatérállammá változott. Beto O'Rourke például majdnem kiszorította a hivatalban lévő Ted Cruzt a szenátusi választáson. Trump pedig 2020-ban csak mintegy 5%-kal nyert az államban. Ez a győzelem a vidéki többségében fehérek által lakott kistelepüléseknek köszönhető, melyek egyre inkább elöregednek, és a népességük stagnál, vagy egyre több település esetén csökken.

Meglepően őszintén fogalmazott Ken Paxton, Texas republikánus igazságügyi minisztere, aki egy interjúban azt állította, hogy Texast 2020-ban a demokraták nyerték volna, ha nem akadályozták volna meg a levélben leadott szavazólapok igénylését.

Érdemes megjegyezni, hogy a republikánusok a 2022-es félidős választásokon növelték az előnyüket, 5%-kal elmozdult az állam a demokratáktól, és a hivatalban lévő republikánus Greg Abbott kormányzó könnyedén, 10%-kal verte a demokrata jelöltet.

A közelmúltbeli eredmények miatt és annak köszönhetően, hogy Kamala Harris nem egy elképesztően népszerű jelölt, nem valószínű, hogy Texas 2024-ben november 5-én este kék színű lesz a választási térképen. A legtöbb közvélemény-kutatás szerint Trump jelenleg tartja a körülbelül 5%-os előnyét Kamala Harris előtt az államban. Mindazonáltal, ha a fent említett trendek folytatódnak, és a demokraták képesek lesznek korlátozni a vidéki területeken elszenvedett veszteségeiket, Texas a közeljövőben fontos csatatérállammá válhat.

Ennek óriási következményei lennének az elnökválasztás szempontjából. Texasnak ugyanis 40 elektori kollégiumi szavazata van, és ha ez az állam kék színűvé válna, vagy akár csak versenyképes lenne, az lényegében eltörölné a republikánusok elektori kollégiumi előnyét. A demokrata szavazatok koncentrációja miatt jelenleg körülbelül 3%-kal kell országosan nyerniük ahhoz, hogy az elektori kollégiumban is többségben legyenek. Ez részben azért van, mert Texasban a demokrata szavazatok jelentős része lényegében kárba vész, de ha Texas lila lenne, ez gyorsan megváltozna.

Mindent egybevetve, még ha Texas nem is tűnik valószínűnek, hogy kék színűvé válik, ha a demográfiai trendek folytatódnak, ez a közeljövőben reális lehetőség lesz. Érdemes tehát ezúttal nemcsak Trump győzelmi különbözetére figyelni, feltéve, hogy Texasban mégis nyer, hanem a vele járó szenátusi választásra is Collin Allred és a hivatalban lévő Ted Cruz között. Cruz nem a legnépszerűbb politikus az államban, és ha veszít, az jó előjel lehet a demokraták számára.

Belgium: Politikai Patthelyzet és Kormányalakítási Zűrzavar
Belgium: Politikai Patthelyzet és Kormányalakítási Zűrzavar

A múlt héten a belga politikai helyzet ismét bizonytalanná vált, mert a kormányalakítási koalíciós tárgyalások megrekedtek. A választások utáni koalícióalakítások már egyfajta viccnek számítanak Belgiumban, mivel az ország egy különös világrekordot tart: a 2010-es választásokat követően 541 napig, másfél tartott a kormányalakítás. Aztán a 2020-as világjárvány idején Belgiumban politikai válság keletkezett, és ismét megdöntötte a saját rekordját, 652 napig nem sikerült kormányt alakítani.

A múlt héten Bart De Wever, a 2024-es választások utáni koalíciós tárgyalások vezetője és Antwerpen polgármestere, flamand nacionalista politikus bejelentette lemondását, miután két és fél hónap próbálkozás után sem sikerült megállapodásra jutnia a leendő kormánykoalíció öt pártjával. Ebben a cikkben arra keressük a választ, milyen zűrzavar van jelenleg a belga politikában, miért küszködik az ország a kormányalakítással, és mi történhet ezután.

csm_lr_bart_de_wever_2469_09078c93c2.jpg

Bart de Wever, Antwerpen polgármestere. Lehet még vajon Belgium következő miniszterelnöke?

Kép forrása: Politico.EU

Kontextus

Először is érdemes visszatekinteni a június 9-én Belgiumban tartott szövetségi választásokra, amelyeket mindig az Európai Parlamenti választásokkal egy időben rendeznek. A jelenlegi helyzet megértéséhez fontos néhány alapvető információ Belgium politikai rendszeréről. Az országban rendkívül összetett hatalommegosztás működik: a szövetségi kormány mellett három régió – Flandria, Vallónia és Brüsszel –, valamint három közösség – a flamand, a frankofón és a német közösség – is jelentős szerepet játszik a döntéshozatalban, a közigazgatásban és a jogrendszerben.

A régiók felelősek a területi kérdésekért, mint például a mobilitás, a környezetvédelem és a lakhatás, míg a közösségek a nyelvi alapú ügyeket kezelik, beleértve a kultúrát, az oktatást és a gyermekgondozást. Ennek eredményeként az ország politikai struktúrája a különböző pártok összetett hálójából áll.

Az ország északi részén lévő öt flamand tartományból megválasztott politikusok automatikusan a holland nyelvű parlamenti csoporthoz tartoznak, míg a déli, vallon tartományok képviselői a frankofón csoportot alkotják. A Brüsszelben megválasztott politikusok pedig szabadon dönthetnek arról, hogy melyik csoporthoz kívánnak csatlakozni.

provinces_of_belgium_svg.png

Belgium régiói: Vallónia, Flandria és Brüsszel

Kép forrása: Wikipédia

A 2024-es országos választásokon a legtöbb szavazatot Bart De Wever flamand nacionalista pártja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) szerezte meg, 16,7%-kal. A második helyen a szélsőjobboldali Vlaams Belang, szintén flamand nacionalista párt végzett, amely 13,8%-ot kapott. A harmadik helyen a Georges-Louis Bouchez vezette jobbközép frankofón Reformista Mozgalom állt 10,3%-kal.

Mivel az N-VA került ki győztesként, Bart De Wever lehetőséget kapott, hogy flamand kormányt alakítson, és szövetségi szinten is koalíciós tárgyalásokat kezdeményezzen. A tervezett koalíciós partnerek között szerepelt a jobbközép frankofón Reformista Mozgalom, a balközép flamand Vooruit, a centrista Kereszténydemokrata és Flamand Párt (CD&V), valamint a centrista frankofón Les Engagés.

Ezt a koalíciót a belga politikában "Arizona Koalíció" néven ismerik, mivel az öt párt színei megegyeznek Arizona állam zászlajának színeivel. Azonban a június óta folyó tárgyalások megrekedtek, elsősorban a költségvetési intézkedésekkel kapcsolatos nézeteltérések miatt.

Amikor Bart De Wever lemondott a belga királyi palota főtárgyalói tisztségéről, a flamand közszolgálati televíziónak (VRT) úgy nyilatkozott: „Kétségkívül ez életem legnagyobb politikai csalódása. Amikor az ember két hónapon át éjjel-nappal dolgozik, és úgy érzi, közel jár a megállapodáshoz a társadalmi-gazdasági reformokról, az illetékek csökkentéséről és a hiány kezelésének módjáról, majd az utolsó pillanatban minden félresiklik, az nagyon megviseli."

Miért nem tud Belgium kormányt alakítani?

A fő probléma a költségvetési nézeteltérésekben rejlik, különösen a részvényekre kivetendő tőkenyereségadó bevezetésére vonatkozó javaslat körül alakult ki vita. Ennek hátterében az áll, hogy Bart De Wever több javaslatot tett a belga költségvetés egyensúlyba hozására a szeptember 20-i határidő előtt. Ekkor Belgium köteles benyújtani az EU-nak egy költségvetési tervet, amely 28 milliárd euró megtakarítást eredményezne. Jelenleg ugyanis az ország költségvetési hiánya a GDP 4,4%-át teszi ki, ami jóval meghaladja az EU által megengedett 3%-os szintet.

Az államadósság csökkentése hatalmas feladat bármely kormány számára, ezért a de Wever által javasolt költségvetési intézkedéscsomag tartalmaz néhány drasztikus változtatást, amelyek közül az egyik a részvényekre és kötvényekre kivetett 10%-os tőkenyereségadó.

Belgium jelenleg az egyetlen ország a világon, ahol bizonyos feltételek mellett 0%-os adó terheli a tőkenyereséget, vagyis a befektetésekből és eszközökből származó nyereséget. Ez az adórendszer rendkívül vonzóvá teszi az országot a befektetők számára. Egy másik javaslat a megtakarítási számlák adómentességének eltörlésére irányul. A jelenlegi szabályok szerint az első 1020 euró kamat évente adómentes, miközben más ingó jövedelmek, például a határidős számlák és a takaréklevelek kamatai 30%-os adókulcs alá esnek. De Wever azt is javasolja, hogy ezt az adót 25%-ra csökkentsék.

k2_items_src_34b298f78467f2e431ba3607acfaaaab.jpg

Belga parlament, Kép forrása: The Brussels Times

Ezek az adózási javaslatok azonban több koalíciós párt ellenállásába ütköztek. Georges-Louis Bouchez, a szabadpiacpárti Reformmozgalom vezetője különösen ellenzi, mert szerinte a gazdagok már így is túlzottan meg vannak adóztatva, és alacsonyabb adókat követel számukra.

További feszültség tapasztalható Bouchez és Conner Rousseau, a Flamand Szocialista Párt vezetője között. Rousseau kijelentette, hogy nem vesz részt a kormányban, ha nem hajlandók növelni a gazdagok adóját. A politikai nézeteltérések mellett azonban a koalíciós partnerek közötti bizalom is megingott.

Maxim Prévot, Bart De Wever utódja a tárgyalások vezetésében, egy költségvetési részlet kiszivárgására hivatkozott, amely tovább mélyítette a bizalmi válságot a tárgyalópartnerek között. Prévot szerint a feleknek túl kell lépniük a tabukon, és kompromisszumot kell kötniük, mivel Belgium nem engedheti meg magának, hogy hosszú ideig patthelyzetben maradjon.

Mi a következő lépés?

Az idő fogytán van, az országnak több uniós határidőt is be kell tartania. Belgiumnak szeptember végéig uniós biztost kell kineveznie. Ennél is fontosabb azonban a szeptember 20-i uniós költségvetési határidő, bár ez technikailag meghosszabbítható október 15-ig, így a héten újrainduló tárgyalásoknak kiemelt jelentőségük lesz, mivel az öt arizonai koalíciós párt megpróbálja áthidalni a költségvetési nézeteltéréseiket, és megállapodni egy új dokumentumban.

Maxim Prévot eddig magabiztosan nyilatkozott, és úgy véli, hogy a tőkenyereségadó kérdését még ezen a héten meg lehet oldani. Azonban a következő jelentős akadály a miniszterelnök megválasztása lesz. Bart De Wever, aki jelenleg Antwerpen polgármesterének harmadik ciklusára kampányol az október 13-i helyhatósági választásokon, még mindig nem adta fel a reményt.

A koalíción belül valószínű, hogy ellenállásba ütközik, ha De Wever miniszterelnökké válik. Ő egy magát konföderalistának valló flamand nacionalista, aki több hatalmat szeretne Flandriának. De Wever azt is felvetette, hogy Belgium államformája a végéhez közeledik, ami még nehezebbé teszi számára, hogy meggyőzze a francia nyelvű Vallónia pártjait a miniszterelnöki poszt elfogadásáról.

Bár a helyzet bonyolult, Belgium legalább nem kell attól tartania, hogy ismét rekordot dönt a leglassabb kormányalakítás terén.

A két Korea kilátásai - Csoma Mózes orientalista, a KRE Koreai Tanszékének vezetője
A két Korea kilátásai - Csoma Mózes orientalista, a KRE Koreai Tanszékének vezetője

csomam.jpg

Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.

Honnan kezdődik az a történet, ami a K-Pop és Kim Dzsong Un hatalmához vezetett? Hogyan lehet összefoglalni röviden Korea történetét Koreának a kettészakadásáig?

Azt kell tudni, hogy a Koreai-félsziget a kelet-ázsiai térség egyik leghosszabb időre visszavezethető történelmével rendelkező régiója. A koreaiak nagyon büszkék arra, hogy fél tízezer éves történelemmel rendelkeznek, ezt szándékosan így fogalmazzák meg. Fél tízezer éves történelem. Ez ugye ötezer éves történelmet jelent, de hogyha ők úgy fogalmaznak, hogy fél tízezer éves, akkor az talán még egy fokkal rátesz ennek a dolognak a hangsúlyozására. Nyilván azt akarják sugallni ezzel, hogy legalább annyira kihagyhatatlan részesei a kelet-ázsiai térség történelmének, mint a japánok, mint a kínaiak. Nyilván nem túlságosan könnyű ilyen szomszédság mellett megőrizni egy országnak a fennállását, egy nemzetnek a saját nemzeti létét, hisz olyan birodalmak ütközőzónájában helyezkedik el a Koreai-félsziget, mint Kína és Japán.

Gyakorlatilag a koreaiak úgy is szokták leírni a saját történelmüket, hogy ez a fél tízezer év nem állt másból, mint különböző külső támadások, külső agresszióknak az elszenvedéséből, és ebből a szempontból egyébként teljesen párhuzamba állíthatjuk egymással a magyar történelmet és a koreai történelmet, mert mi itt a Kárpát-medencében úgyszintén alapvetően nagyhatalmaknak az ütközőzónájában töltöttük el az elmúlt több mint ezer évet. A koreaiak lényegében a kínai Han-birodalomtól kezdve, Szuj-birodalom és társai, később aztán a mongolok vagy a japánok folyamatosan különböző agresszióknak voltak kitéve. Ennek ellenére meg tudták őrizni az önálló nemzetállamukat, egészen a XX. századnak az elejéig.

A XX. századnak az elején ugyanis lezajlott egy orosz-japán háború, ez nyilván középiskolai tanulmányokból is ismerős lehet, és ennek az orosz-japán háborúnak az lett a következménye, hogy a japán hegemónia megnőtt a kelet-ázsiai térségben, és lényegében Korea elvesztette a függetlenségét, japán gyarmati uralom alá került. Egyébként a koreaiak úgy tekintenek az 1910-ben megkezdődött japán gyarmati uralomra, mint a saját történelmüknek az egyik mélypontjára, legszörnyűbb időszakára, amikor a nemzeti függetlenségüket is elvesztették. Ez 1945-ig tartott, tehát a második világháborúnak a végéig, ugyanakkor sajnálatos módon a teljes eufóriáját a koreaiak nem tudták élvezni a felszabadulásnak, ugyanis még a második világháborúnak a legeslegvégén a szövetséges hatalmaknak volt egy potsdami csúcsértekezlete, ez 1945 nyarán zajlott le, kora nyarán zajlott le, és ezen az értekezleten a szövetséges hatalmak arról állapodtak meg, egészen pontosan az Egyesült Államok és a Szovjetunió, hogy ideiglenes jelleggel, egyfajta munkamegosztásképpen a japán gyarmati uralom alatt lévő Koreai-félszigetet, északról a szovjetek, délről az amerikaiak fogják felszabadítani, illetve két megszállási övezet jön létre a Koreai-félszigeten, és arra nem számított senki, hogy ez oda fog vezetni, hogy a két megszállási övezetből két egymással rivális koreai állam fog létrejönni. Ez alakult ki a negyvenes éveknek a második felében, és sajnos ennek a dolognak a következményei a mai napig tapasztalhatóak.

Mi vezetett odáig, hogy '53-ban kettészakad az ország? Hogyan kezdődött a háború, hogyhogy kettészakadt ennek következtében az ország?

Először is azt kéne kiemelni, hogy egyáltalán nem XX. századi sajátosság az, hogy a Koreai-félszigeten két vagy több, egymással rivális államalakulat versenyez, tehát már az ókorban, illetve a kora középkorban is előfordult olyan, hogy a Koreai-félszigeten egymással rivális államok léteztek, és próbálták kiterjeszteni a saját befolyásukat. Érdekes megemlíteni egyébként, hogy napjainkban Észak-Korea azzal az ókori, kora középkori királysággal ápolja a kontinuitást, vagy hangsúlyozza a kontinuitást, amelyik a félszigetnek az északi részén helyezkedett el, Dél-Korea pedig azzal a királysággal, bizonyos Silla királysággal hangsúlyozza a kontinuitást, amelyik az ókorban, kora középkorban a félszigetnek a déli részén helyezkedett el. Nagyon érdekes párhuzam egyébként, hogy Silla királyság, tehát a mai Dél-Korea területén lévő királyság elsősorban tudományos eredményével, kulturális örökségével vált ismeretessé, míg a félszigetnek az északi részén lévő Kugorj Királyság pedig sokkal inkább katonai erejével.

Nem véletlen, hogy az észak-koreaiak nagyon büszkén hangsúlyozzák ezt a kontinuitást. Későbbiekben is előfordult annak a lehetősége, hogy esetlegesen politikailag megosztásra kerüljön a Koreai-félsziget. Meg lehet említeni egy ilyen esetet az 1500-as évek végéről, amikor egy hatalmas japán támadás érte a Koreai-félszigetet, és akkor a japánok kezdeményezték az akkori kínai birodalom részére, kínai Ming-birodalom részére, hogy esetlegesen a kettejük között lévő Koreai-félszigetet két részre lehetne választani, ez szerencsére akkor nem valósult meg. Aztán beszéltünk egy picit korábban az orosz-japán háborúról. Az orosz-japán háborúnak az előzményei között is felmerült olyan javaslat, hogy esetlegesen a Koreai-félszigetet meg kéne osztani, déli részen Japán befolyás érvényesülne, a Koreai-félszigetnek északi részén, Mandzsúria területén pedig orosz befolyás. Szerencsére ez sem valósult meg, ugyanakkor a második világháború végén, mint ahogy korábban ezt említettem, megvalósult az az ideiglenesnek szánt megoldás, hogy a japán gyarmati uralmat a félsziget északi részén a szovjetek számolták fel, délen pedig az amerikaiak, és hát kettejük között a 38. szélességi fok lett a határvonal. Alapvetően mindenki arra számított 1945-ben, hogy ez egy ideiglenes jellegű dolog lesz.

Viszont arra nem gondolt senki, hogy az emigrációs elitek, a koreai emigrációs elit haza fog térni. Nyilván, akik a Szovjetunióban voltak, és alapvetően a szovjet kommunista célkitűzéseket teljes mértékben átvették, a félszigetnek az északi részére, a szovjet zónába érkeztek vissza, akik az Egyesült Államokban voltak, és alapvetően a nyugati értékrendet, illetve az Egyesült Államok dominálta értékrendet követték, a félszigetnek a déli részére érkeztek vissza. Mindez oda vezetett, hogy két hatalmi központ, egymással rivális hatalmi központ alakult ki a negyvenes évek második felében a félszigeten, és 1948-ban pedig két, egymással rivális koreai állam került kikiáltásra.

Egyébként alapvetően a félszigetnek mind a két állama úgy határozta meg magát, hogy az ő szuverenitása a félsziget egészére kiterjed. Dél-Korea egyébként a mai napig úgy értelmezi, és hogyha megnézzük a dél-koreai alkotmányt, akkor tulajdonképpen az van leírva, hogy a Koreai Köztársaságnak a szuverenitása az egész Koreai-félsziget területére kiterjed, a Kínai Népköztársaság és a Koreai Köztársaság közti határvonalat, a két határfolyó, a z Amnok (Jalu) folyó és a Tumen folyó képviseli, és dél-koreai értelmezésben mindaz, ami a 38. szélességi fok, (a mai dél-koreai és észak-koreai demarkációs vonal, demilitarizált övezet) északi részén található:

Ez dél-koreai szempontból nézve a Koreai Köztársaságnak a területe, csakhogy ott jelenleg egy illegális társaság gyakorolja a hatalmat, ez az illegális társaság dél-koreai szempontból nézve nem más, mint az észak-koreai rezsim.

Visszatérve oda, hogy kikiáltásra kerül '48-ban egymással rivális két koreai állam. Meg kell említeni azt is, hogy a negyvenes évek vége a hidegháború kibontakozásának az időszaka. Nagyon komolyan fennáll annak a veszélye is, hogy esetlegesen egy harmadik világháború kezdődne el az Egyesült Államok dominálta nyugati világrend és a Szovjetunió vezette szovjet tömb országai között. És hát végül is az első számú helyi háború, ami kirobban 1950-ben, az nem lesz más, mint a koreai háború.

Az észak-koreai rezsim Kim Ir Szen vezetésével hozzájárulást, beleegyezést kapott mind a Szovjetunió részéről, mind Sztálin részéről, mind pedig a kommunista Kína részéről, addigra már Mao Ce-tung vezetésével létrejön a Kínai Népköztársaság, hogy megtámadja a félsziget déli részén lévő Dél-koreát, arra számítottak egyébként az észak-koreaiak, hogy az Egyesült Államok maximum egy kisebb diplomáciai tiltakozást fog eredményezni, és arra nem gondoltak az észak-koreaiak, hogy ez azt fogja eredményezni, tehát a támadás következtében az ENSZ majd agresszornak nyilvánítja Észak-Koreát, felszólítja az ENSZ tagállamokat, hogy működjenek közre az agresszor visszaszorításában, és ezzel a koreai háború nagyon gyorsan, 1950 nyarán egy nemzetközi konfliktussá, gyakorlatilag a harmadik világháborúnak a veszélyét magában hordozó nemzetközi konfliktussá nőtt ki, mint ismeretes 1953-ban. Békeszerződést nem sikerült létrehozni, egy tűzszünetet sikerült létrehozni, és ez a tűzszünet a mai napig érvényben van.

A lassan 71 éves fegyverszünet mennyire volt feszült? Mennyire volt kísérlet arra, hogy ez ne fegyverszünet legyen, hanem oldják fel a fegyverszünetet, esetleg rendes békemegállapodás legyen?

Alapvetően úgy kell elképzelni az elmúlt 71 évnek a történetét, hogy többször előfordultak nagyon-nagyon feszült helyzetek a Koreai-félszigeten. Nyilván a tényleges háborúnak, tényleges fegyveres konfliktusnak a kirobbanását ez azokban az időszakokban hordozta magában, amikor amúgy is nemzetközi szinten nagyon feszült volt a helyzet, és itt különösen a '60-as éveknek a végét lehet kiemelni. Ugye a hatvanas éveknek a végén zajlott a vietnámi háború. Az észak-koreai vezetés úgy gondolta, hogy nagyon könnyen elképzelhető az, hogy hasonló forgatókönyvet próbálnak megvalósítani, mint az indokínai térségben tapasztalható, és lényegében Észak-korea megpróbál kirobbantani egy partizánmozgalmat Dél-korea területén, ez különösen az 1968-as évre tehető, tehát az 1968-as év volt a legfeszültebb az elmúlt hosszú-hosszú évtizedek során. Valóban sor került Dél-koreának a keleti partvidékén észak-koreai kisebb partraszállási kísérletekre, észak-koreai diverzánsok jelentek meg több alkalommal Dél-korea területén. Szerencsére ezek az események azért nem eszkalálódtak. Voltak ugyanakkor pozitív fejlemények is a két koreai államnak az egymáshoz való viszonyában, és akkor itt kiemelhetjük az 1972-es évet. 1972 ugyanis abból a szempontból nagyon fontos, mert a világpolitikában is egy bizonyos enyhülés volt tapasztalható. Ugye ez az az időszak, amikor az Egyesült Államok rendezi a kapcsolatait a kommunista Kínával, Nixon amerikai elnök ellátogat Pekingbe, és ez a Koreai-félszigeten is azért éreztette a hatását, és 1972-ben a két koreai állam megállapodott a majdani újraegyesítésnek a három alapelvéről. Egyébként ez a három alapelv a mai napig érvényben van.

A három alapelv az úgy hangzik, hogy egyrészt a majdani újraegyesítést békés úton kell végrehajtani, háborúnak a mellőzésével. Másodsorban a majdani egyesítést külföldi közreműködés, külföldi asszisztencia nélkül kell végrehajtani a koreaiaknak saját maguknak, és harmadrészt az újraegyesítésnél felül kell emelkedni az ideológiai korlátokon, egy nagy nemzeti egységet kell megteremteni.

Annak ellenére, hogy 1972-ben ez a három alapelv létrejött, hát nyilván a félszigetnek az egysége, egységesülése nem indult meg. Az ezredfordulót követően voltak ismételten komoly események, megemlíthetjük a csúcstalálkozókat, ami egyébként - tegyük hozzá zárójelben - szinte nonszensznek tekinthető, hogy egymással hadban álló országoknak a vezetői csúcstalálkozót tartanak, és több napon keresztül az ellenségnek a fővárosában kedélyesen tárgyalnak egymással, de az első ilyen koreai közi csúcstalálkozó 2000 nyarán jött létre, 2007-ben is lezajlott efféle csúcstalálkozó, mind a két alkalommal a dél-koreai elnök látogatott el Észak-koreába, és 2018-ban is sor került csúcstalálkozókra. 2018-ban háromszor is találkozott egymással Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, illetve az akkori dél-koreai elnök, Mun Dzsein. Érdekes megemlíteni, hogy 2018 áprilisában, amikor sor került erre az első találkozóra Kim Dzsong Un és Mun Dzsein dél-koreai elnök között, erre dél-koreai területen, Ammindzsonnál, tehát a demilitarizált övezet térségében, de Dél-korea területén került sor. Ez abból a szempontból is emlékezetes, mert lényegében a koreai háború óta nem került sor olyasmire, hogy az első számú észak-koreai vezető átlépné a fegyverszüneti vonalat, illetve a 38. szélességi fokot, és Dél-korea területére látogatna.

Egy sorozat az észak-koreai diktátorságot, nevezte meg a legjobb diktatúrának, merthogy képesek utódlás kérdését intézni. Mi történt Észak-Koreában utódlás szempontjából másrészt meg, hogy ez tud-e a következőkben is így lefolyni.

Amikor az észak-koreai rezsim létrejön a '40-es éveknek a második felében, 1948. szeptember 9-én kikiáltják a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, a KNDK, Észak Korea szinte semmiben sem különbözik a többi kelet-európai szocialista országtól, tehát például a Rákosi-rendszerbeli Magyarországtól. Az ötvenes éveknek az első felében gyakorlatilag ugyanazzal a forgatókönyvvel alakulnak az észak-koreai rezsimnek a belső viszonyai, mint amilyen események lezajlanak, például a Rákosi-rendszerbeli Magyarországon. Ugyanúgy megvan a helyi Rajk-per, ugyanúgy megvannak a különböző helyi kampányok, ahol az első számú vezetésnek a vélt, valós potenciális ellenségét, ellenzékét, vetélytársait távolítják el a hatalomnak a közeléből.

rm_kisz.jpg(Kép forrása: munkaspart.hu/mi-ti-2/5608-a-koreai-nep-unnepen)

Az első különbségek, vagy az első különválás a kelet-európai szocialista országoktól az ötvenes éveknek a közepén indul meg. Az ötvenes éveknek a közepén lezajlik magában a Szovjetunióban is, illetve a kelet-európai szocialista országokban is egy olyan folyamat, amit úgy neveznek, hogy desztalinizáció, tehát a sztálini típusú hatalomgyakorlásnak a visszavágás, a visszafordítás, a személyi kultusznak az eltüntetése, ugye ennek a folyamatnak a keretében lesz 1953-ban Magyarországon Nagy Imre a miniszterelnök. Ennek a folyamatnak a keretei között 1956 nyarán Magyarországról idézőjelbe vett gyógykezelés céljából a Szovjetunióba szállítják Rákosi Mátyást. Ez az egész folyamat, ez a desztalinizáció nagyon-nagyon nem tetszik a Kim Ir Szen-féle észak-koreai vezetésnek. Kim Ir Szen úgy gondolja, hogyha Észak-koreában is megkezdődnének azok a folyamatok, amik magában a Szovjetunióban, illetve a kelet-európai országokban is zajlanak. Például a személyi kultusznak a visszaépítése, például szembenézés az elkövetett koncepciós pereknek a bűneivel. Ugye Magyarországon ez megtörténik Rajk Lászlónak az újratemetésével 1956 októberének az elején.

Mindezek a folyamatok Kim Ir Szen értékelése szerint a saját uralmát nagyon negatív irányba befolyásolnák. Meg kell említeni még az '56-os magyar forradalomnak a szerepét is, mert az észak-koreai vezetés úgy értelmezi, hogy a desztalinizációnak, illetve az enyhülésnek a következménye az, hogy Magyarországon előfordulhatott olyan példátlan dolog, hogy egy szocialista országban egyszer csak a lakosság fellázad, és tényleges demokráciát kezd el követelni. Mindezek következtében az ötvenes éveknek a második felétől, végétől kezdődően, és nem elválaszthatatlanul a magyar 56-os forradalomnak a tapasztalataitól az észak-koreai rezsim úgy dönt, hogy elkezdi bezárni az országot, elkezdi elszigetelni az országot a saját szövetségeseitől is. Magától a Szovjetuniótól, a kelet-európai szocialista országoktól, meg bizonyos részt azért próbálnak távolságot tartani Kínával is.

Ennek az elzárkózásnak, ami az ötvenes éveknek a végén kezdődik meg, és egészen napjainkig tart, ennek nagyon komoly gyökerei vannak a koreai történelemben. Tehát a koreai történelemben volt már egyszer egy olyan körülbelül 250 évig tartó időszak, egészen pontosan az 1600-as éveknek a közepétől kezdődően, amikor a koreai királyi udvar úgy döntött, hogy a külföldi fejlemények nem feltétlenül jó irányba befolyásolnák a koreai államnak a dolgait, és ezért próbáltak mindent megtenni az országnak az elszigetelése érdekében. Ezért van az, hogy Koreát nagyon-nagyon sokáig úgy nevezték, hogy remete királyság.

Gyakorlatilag ezekhez a történelmi gyökerekhez nyúl vissza az észak-koreai rezsim, és a '60-as éveknek az elejétől már teljesen érzékelhető ez az elszigetelődés. Lényegében azok a kapcsolatok, amik az ötvenes éveknek az első felében, koreai háború alatt is nagyon-nagyon intenzívek voltak Észak-korea és a kelet-európai szocialista országok között, azok mind-mind ilyen takarékláng, vagy hogy is fogalmazzam meg, energiatakarékos üzemmódba kapcsolnak át, és lényegében a '70-es évek, '80-as évek időszakában már az egész szovjet tömbön belül Észak-korea egy különleges entitásnak számít, egy zárványnak számít, és hozzá kell tenni azt is, hogy Kim Ir Szen, az észak-koreai vezető a 70-es éveknek az elejére felismerte azt, hogyha el akarja kerülni azt, hogy bármifajta enyhülés vagy változás következzen be a rendszerben, az ő esetleges időskorát, halálát követően is, akkor mindenképpen monarchikus módon, apáról fiúra szálló módon kell megoldani a hatalomátadást. Lényegében 1974-től kezdődően már deklaráltan Kim Ir Szennek a legidősebb fiát, konfuciánus, feudális hagyományok alapján a legidősebb fiúnak nagyon nagy szerepe van egy koreai családban. Kijelölik legidősebb fiát, Kim Dzsongilt, majdani örökösnek. Úgyhogy egyértelműen az észak-koreai rezsim alapvetően a 60-as, 70-es éveknek az időszakától megjelennek azok a tendenciák, amik azt mutatják, hogy Észak-korea nem egy tipikus szovjet rendszerű szocialista ország, hanem a koreai feudális hagyományokon alapuló, alapvetően monarchikus feudális királyságoknak a hagyományaira épülő államberendezkedés, ami külsőségeiben természetesen a sztálinista hagyományokat követi.

Egyetlen egy abszurditást ki tud emelni, ami talán megmutatja Észak-koreának ezt a bizonyos különlegességét?

Igazándiból, amit talán érdemes lenne megemlíteni, az nem más, mint hogy alapvetően történelmileg a koreaiakban nagyon erősen benne van egy olyan messianizmus, küldetéstudat, hogy ha valamit ők igazán elsajátítanak, ők átvesznek a külföldtől, akkor azt képesek ők a legjobban továbbfejleszteni és a legautentikusabban képviselni. És igaz ez a marxista-leninista tanokra vonatkozóan is, mert a 70-es évek elejétől kezdődően az észak-koreai rezsim elkezdte úgy aposztrofálni saját magát, hogy az igazi marxizmus-leninizmus a Szovjetunióban és a kelet-európai szocialista rezsimekben tulajdonképpen már nem létezik. Megváltozott enyhülés következtében átalakult, de tulajdonképpen az egyetlen jogosult letéteményese a klasszikus marxizmus-leninizmusnak, az nem más, mint az észak-koreai rezsim, akik kifejlesztettek egy saját ideológiát is. Ezt most nem akarom nagyon reklámozni, mert aztán a végén valaki meg fog vádolni azzal, hogy észak-koreai propagandát terjesztek itt önöknél, de egy saját ideológiát is kifejlesztettek erre vonatkozóan. A lényeg a lényeg, hogy az 1970-es évek elejétől kezdődően az észak-koreai rezsim úgy aposztrofálja saját magát, hogy Lenin 1920-as évek elején bekövetkezett halálát követően a néptömegek vezetője szerte a világban Kim Ir Szen elvtárs lett. Mondjuk tegyük hozzá, hogy Kim Ir Szen elvtárs az elvtársat idézőjelben mondom, és még egyszer szeretném kérni, hogy nehogy valaki azt gondolja, hogy én most bármifajta észak-koreai propagandát terjesztek.

Kim Ir Szen egyébként 1912-ben született, pont aznap, amikor elsüllyedt a Titanic, kis mellékszál.

Lenin halálakor ő még egy kisiskolás fiatalember lehetett, de hogy az észak-koreai propaganda egyértelműen úgy határozza meg, hogy ők az egyetlen jogosult képviselői az artista-leninista tanoknak. És mindennek a dolognak azért alapvetően történelmi gyökerei vannak, merthogy korábban is előfordult a koreai történelemben olyasmi, hogy úgy döntöttek a koreaiak, hogy elkezdik elszigetelni a saját országukat, és ennek az ideológiai alátámasztásaként meghatározták azt, hogy a klasszikus távol-keleti civilizációnak a klasszikus távol-keleti értékeknek az egyetlen jogosult képviselője az nem lehet más, mint a feudális koreai állam. És akkor ez a bizonyos abszurditás, amit meg tudna nevezni, vagy igazából nincsen ilyen, ami egyetlen egy dolog, amit meg lehet tanulni.

Egyetlen egy dolog az azért nincsen, mert a világsajtóban folyamatosan olvashatjuk ezeket a különböző ezerszer idézett dolgokat, hogy észak-koreai szállodának a fodrászatában hány különböző frizuratípus van kitéve, mint opciók a frizurákra vonatkozóan. Egyrészt ezeknek szerintem semmi jelentősége nincsen ezeknek a dolgoknak, hogyha a nyolcvanas években bementünk egy budapesti fodrászatba, ott is ki voltak rakva különböző frizuratípusok. Tehát igazándiból itt arról van szó, hogy nagyon sok tekintetben egy olyan rezsimről van szó, ami külsőségeiben megmaradt a múlt századnak a második felében. Hogyha azt kérdezi, hogy személyesen nekem volt-e olyan tapasztalatom Észak-koreában, amikor Dél-koreában nagykövetként tevékenykedtem, akkor Észak-koreában is akkreditálva voltam, tehát vannak Észak-koreával kapcsolatos személyes tapasztalataim is. Tehát, hogyha azt kérdezi tőlem, hogy nekem volt-e olyan élményem, amire azt mondhatnám, hogy abszurd élmény, akkor természetesen volt, és akkor ebből egy dolgot tudnék kiemelni. Ez még nem is nagyköveti működésem során történt, hanem amikor egyszer korábban jártam Észak-koreában egy delegációnak a tolmácsaként, és az észak-koreai fővárosban, Penjanban egy nagyon-nagyon kis apró részletet vettem észre, ami nagyon jól jellemzi azért az észak-koreai rezsimet. Ezt az apró részletet, csak arról van szó, hogy a penyjani utcákon túl nagy forgalom, gépkocsiforgalom, autóbuszforgalom nincsen, tehát közlekedési dugókról feltétlenül nem beszélhetünk, és elment előttem egy helyi városi autóbusz, és nem sokkal előttem megállt az autóbusz, én hátulról láttam az autóbusznak a hátsó oldalát, és valami úgy feltűnt nekem, hogy valami nagyon furcsa a busznak a hátulján. És akkor vettem észre, hogy a busznak a hátsó oldalán lévő lámpák, index, féklámpa, tolatólámpa, ezek nem igazi lámpák, hanem oda van festve ilyen színes korongok. És igazándiból ez nagyon jól jellemzi az észak-koreai rezsimet, hogy megpróbálják fenntartani a látszatát, hogy itt normális dolgok vannak. Ugye a fővárosban külföldiek azért megfordulnak, diplomaták gyakran járnak arra, több ország tart fenn rezidens nagykövetséget is Phenjanba. Magyarország nem, Magyarország a szöuli nagykövetét akkreditálja, de ott vannak az orosz diplomaták, ott vannak a kínai diplomaták, ott vannak a kubai, vietnámi diplomaták, Covid előtt ott voltak Európai Unió részéről, és a britek, a németek, a svédek, mások is.

És hát ennek megfelelően, mivel külföldiek is járnak a fővárosban, ezért próbálják a látszatát demonstrálni annak, hogy itt azért normális viszonyok vannak. Itt az autóbusznak a hátsó lámpái az odafestett sárga pötty, piros pötty és egy fehér pötty, amivel illusztrálni akarták, hogy itt akár lehetne rendes lámpa is, vagy ez a rendes lámpáknak a helye, ez nagyon jól illusztrálja az észak-koreai rezsimnek a működését.

Az észak-koreai elszigetelődés mintha már kezdene megbomlani. Turisták beengedése, szelfi az olimpián a déli szomszédokkal, hogy csak a legutóbbiakat említsük. Mennyiben tartható a jelenlegi állapot, milyen mintázatok láthatóak a jövőben e kapcsán?

Úgy érzékelem, hogy a kérdés az arra is vonatkozik, hogy mikor omlik össze az észak-koreai rezsim. Nagyon sokszor volt már olyan, hogy az emberek nagyon kevés időt adtak az észak-koreai rezsim fennmaradásának. Tehát '89-ben, amikor ledőlt a berlini fal, akkor mindenki azt mondta, hogy pillanatokon belül az észak-koreai rezsim is meg fog szűnni. '94-ben, amikor meghalt Kim Ir Szen, akkor mindenki azt mondta, hogy hát még egy-két év és össze fogom omolni. 2011-ben, amikor a jelenlegi vezetőnek az apja, Kim Dzsongil hunyt el, akkor is mindenki azt gondolta, hogy pillanatokon belül most már vége lesz ennek a dolognak. Azt mutatják a tapasztalatok, hogy Észak-Korea folyamatosan tud alkalmazkodni azért a nemzetközi környezetnek a változásához, és ezt az elszigeteltséget mindennek ellenére is fenn tudják tartani. Azt kell mindenképpen megemlíteni, hogy hogyha ez az elszigetelődés nem lenne, hogyha Észak-Korea belemenne egy nyitásba.

Hogyha Észak-Korea bármilyen forgalmat megengedne Dél-Korea és Észak-Korea között, az pillanatokon belül a rezsimnek a végét jelentené, merthogy az észak-koreai lakosságnak a meghatározó része megtudná azt az iszonyatos különbséget, ami az észak-koreai és a dél-koreai életszínvonal között található. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, az a hatalmas nemzetközi érdeklődés, ami Észak-Korea iránt megnyilvánul, nem csak most, hanem az elmúlt 20 év során, az alapvetően nem az észak-koreai rezsim iránti érdeklődés, hanem az iránta iszonyatos különbség iránt, ami a 38. szélességi foknak a két oldalán egyazon nemzeten belül megfigyelhető. Az észak-koreai rezsim, az észak-koreai rezsimhez hasonló országok találhatóak a közép-ázsiai térségben is.

A volt szovjet tagköztársaságokban, Türkmenisztán, Üzbegisztán, azért találunk nagyon sok hasonló jellegű, körülményeiben hasonló, vagy külsőségeiben hasonló jellegű rezsimet, mégsem ezek iránt az országok iránt érdeklődik a nemzetközi közösség, hanem az a hihetetlen különbség, ami egy nemzeten belül kialakult a Koreai-félszigeten. Alapvetően tehát az észak-koreai rezsimnek a túlélésének a záloga az nem más, mint hogy továbbra is elszigeteltek maradjanak, továbbra is nagyon korlátozott legyen az országba való bejutás. Itt még egy zárójelet megemlítenék arra vonatkozóan, hogy a 2000-es évek elején, amikor megtörtént ez a bizonyos csúcstalálkozó, 2000. június 13-15 volt az első Korea-közi csúcstalálkozó. Ebben az időszakban megindult több olyan projekt is, ami a félsziget két oldala között, észak és dél közötti együttműködést hivatott szolgálni. Ennek részeként Hyundai vállalatnak a szervezésében megindult dél-koreai turistacsoportoknak a szervezett beutazása Észak-koreának bizonyos hermetikusan elzárt területeire.

Kezdetben hajóúttal, tehát kikerülték hajóval a tengeri határvonalat, későbbiekben nyitottak egy közúti határátkelőt a demilitarizált övezeten, ami úgyszintén egy nonszensz dolog, két hadban álló ország közül az egyik turistacsoportokat buszoztat át az ellenségének a hátországába, hogy ott pénzt költsenek. 2004-ben az egyik ilyen első buszos úton én is részt vehettem, és hihetetlen élmény volt, ahogy gyakorlatilag begurultunk Dél-Koreából Észak-Koreába, és hát nyilván az időben is visszagurultunk körülbelül 50 évet az ottani körülmények közé. Azt akarom ezzel mondani, hogy megindultak olyan kísérletek a 2000-es éveknek az első felében, hogy közelebb hozni a félszigetnek a két oldalát egymáshoz. 1998-tól egészen 2008-ig bezárólag működtek ezek a turistacsoportok, illetve ez a turisztikai együttműködés. Hyundai vállalatcsoportnak a szervezésében dél-koreai cégek ipari parkot hoztak létre Észak-Koreában, ami megint egy nonszensz, hogy két hadban álló ország közül az egyik ipari parkot hoz létre az ellenségének a hátországában, hogy ott az ellenségének a munkavállalói dolgozzanak a különböző szalagoknál.

Egyébként fénykorában ez az együttműködés úgy nézett ki, hogy körülbelül 55 ezer észak-koreai munkás dolgozott dél-koreai cégeknek, 110 dél-koreai cég hozott létre összeszerelő üzemeket Észak-Koreának egy bizonyos területén, és azért szakadtak meg ezek az együttműködések, azért szakadt meg a turisztikai projekt is, illetve ez a bizonyos keszongi ipari park, úgy hívják ezt a közös ipari parkot, mert az észak-koreai vezetést rendkívül aggasztott az, hogy ezeknek az együttműködéseknek a következtében az észak-koreai lakosság mind-mind több információt fog megtudni Dél-Koreának a valós fejlettségéről, a dél-koreai életszínvonalról. Mert hogyha ezek a dolgok kiderülnek, akkor a dél-koreai fejlettség következtében az észak-koreai vezetésnek a legitimációja pillanatok alatt össze tud omlani. Ezért is mondom azt, hogy tulajdonképpen az elszigeteltség, illetve az észak-koreai lakosság információhoz jutásának a korlátozása, az a rezsim fennmaradásának a zálogát jelenti.

Említette, hogy Koreának képes bármilyen külföldi találmányt, vagy bármifajta újítás, innovációt a sajátjává formálni, Hogy lehet, hogy Észak-Korea mellett ott van szomszédosan egy ország, ahol nemhogy dúl a kapitalizmus, hanem a nyugatnál mintha előrébb is tartana.

Nem volt mindig így, egy bő 60 évvel ezelőtt a Koreai-félszigetnek a déli része, a Koreai Köztársaság alapvetően a világ egyik legszegényebb országának számított, és kellett hozzá azért egy nagyon-nagyon intenzív munkával eltöltött 20-30 év, hogy Dél-Korea a teljes harmadik világbeli nyomorúságból és háború utáni szegénységből kitörjön, és a nyolcvanas évekre egy ipari ország legyen. Nyilván generációknak a munkája van benne, nagyon sok szenvedéssel, nagyon sok nehézséggel. Dél-korea éveken keresztül küldött külföldre munkavállalókat annak érdekében, hogy nehezen dolgozva, de valutabevételt szerezzenek az országnak. Itt meg kell említeni azt, hogy gyakorlatilag a '60-as évek, '70-es évekbeli Nyugat-Németországban rengeteg dél-koreai munkavállaló volt, akik állami cégeknek a szervezésében férfiak bányászként, a nők ápolónőként, műtősnőként dolgoztak hosszú éveken keresztül, hogy ezzel is hozzájáruljanak a dél-koreai államnak a bevételeinek a növekedéséhez. Dél-korea mindenfajta pénzt, amit megszerzett, például Japánnal való diplomáciai kapcsolatfelvételkor 1965-ben Japán állam egy bizonyos háborús jóvátételt fizetett gazdasági támogatást fizetett Dél-korea részére.

Ezeket mind-mind infrastruktúra fejlesztésre fordították, autópálya építésre fordították annak érdekében, hogy az ország perspektivikusan fejlődni tudjon. Valóban ez a fejlődés megtörtént. Azt mondhatjuk el, hogy a nyolcvanas évek időszakában, '90-es évek időszakában a klasszikus dél-koreai termékek a személygépkocsik voltak, és a személygépkocsik mellett aztán megjelentek az elektronikai eszközök. 90-es évek, 2000-es éveknek az első felében különböző híradástechnikai eszközök, szórakoztató elektronikai eszközök voltak a dél-koreai legreprezentatívabb termékek, és utána a 2010-es évektől kezdődően már egyrészt a digitális termékekről, mobiltelefónia, satöbbi, satöbbi beszélhetünk. Másrészt a 2010-es évektől megjelennek a dél-koreai kulturális termékek is, amelyek hihetetlen hatást gyakorolnak szerte a világon, olyan területeken, olyan országokban is, amelyek földrajzilag nagyon-nagyon messze vannak, és kulturálisan is nagyon-nagyon messze vannak a Koreai-félszigettől.

Érdemes megemlíteni azt, hogy láttam egy olyan összesítést, hogy a dél-koreai tévésorozatok legnagyobb számú letöltését a Közel-Keletről, Szaúd-Arábiából mérik. Szaúd-Arábiának mondjuk kulturálisan túl sok köze Dél-Koreához vagy a kelet-ázsiai térséghez nincsen. Meg kell említeni, hogy ezek a dél-koreai kulturális termékek, elsősorban a tévésorozatok és a filmek, ezek úgy vannak kialakítva, hogy ezek korosztálytól függően, függetlenül, nemtől függetlenül, illetve vallási és alapvetően nemzeti hovatartozástól függetlenül szinte mindenki számára érdekesek és vonzóak lehetnek.

Meg kell említeni még egy nagyon fontos gondolatot, ez a nagyon fontos gondolat pedig visszanyúlik megint a XX. századnak az elejére, amikor megkezdődik a japán gyarmati uralom. Említettem azt, hogy a koreaiak ezt a japán gyarmati uralmat a saját történelmük egyik legtragikusabb időszakának tartják, és ebben az időszakban élt egy koreai politikus, egy koreai függetlenségi aktivista, úgy hívták az illetőt, hogy Kim Gu, és ez a Kim Gu nevezetű függetlenségi aktivista úgy fogalmazta meg a saját elképzeléseit, saját álmait, saját jövőképét, és most azért említem ezt ilyen részletesen, mert nagyon gyakran idézik Koreában Kim Woo-nak a gondolatait, tehát ez az úriember úgy fogalmazta meg az ő elképzeléseit és vágyait, hogy az lenne nagyon jó, hogyha a jövendőben a Koreai Köztársaság úgy tudna hatást gyakorolni más országokra, hogy nem a katonai erejével, mint ahogy a XX. század elején Japán gyakorolt hatást Koreára, hanem kulturális hatással vívná ki más országoknak az érdeklődését, figyelmét, tiszteletét. És hát azt lehet mondani, hogy itt a 2010-es, 2020-as évekre Kim Goonak az elképzelései tökéletesen megvalósultak, mert gyakorlatilag a dél-koreai kulturális termékek a világon szinte mindenhol jelen vannak, ismertek a dél-koreai fizikai termékekről pedig nem is beszéljünk, mert azok meg végképp.

Vajon minek érzik magukat a dél-koreaiak? Mit lehet elmondani a dél-koreai népről, népérzületről?

Nem gondolom hogy ők nyugatiak akarnak lenni, meg egyáltalán nem gondolom azt, hogy ők az ázsiai gyökereiket, azokat feledni akarják, sőt kifejezetten nagyon büszkék rá.

Alapvetően ők inkább a globalizáció folyamatának a nyertesei és részesei és irányítói szeretnének lenni. Nyilván a különböző folyamatoknak, technikai fejlődés folyamatának, digitalizáció folyamatának mind-mind éllovasaivá szeretnének válni.

Viszont, és akkor itt egy picit visszanyúlunk Észak-Koreához, nem mondhatjuk azt, hogy az észak-koreaiak azért teljes mértékben a fejüket a földbe dugnák, és az észak-koreaiak ne ugyanígy járnának el. Mert az észak-koreaiak részéről is megvan az a tendencia, hogy mindenfajta technikai újdonságot azért próbálnak ők átvenni, és át is vesznek, tehát azért nagyon kevéssé ismert, de Észak-koreában is léteznek saját gyártmányú okostelefonok. Észak-Koreában is léteznek saját gyártmányú tabletek, és az országban, bár az átlagos, tehát a lakosság 90 százalékának nem megengedett az internetnek a használata, de belső intranetrendszer viszont van. Úgyhogy ebből a szempontból én egy kis párhuzamot vonnék a Koreai-félsziget két államának belső viszonyai között, mert mind a két helyen nagyon büszkék alapvetően a saját gyökerekre, saját tradíciókra. Dél-Korea esetében nyilván ez tágabb történelmi kontextusban értelmezendő. Észak-Korea esetében ez alapvetően Kim Ir Szen örökségre, illetve a Kim család köré épített személyi kultuszra értelmezhető, de alapvetően a globalizáció folyamatát, a nemzetközi viszonyoknak a rezdüléseit mind a két koreai állam maximálisan figyeli, és maximálisan ki is használja. És ez az első számú oka annak, hogy mind a két koreai állam továbbra is versenyben van.

Még egy mondat Észak-Korea kapcsán. Az elmúlt körülbelül 5-6 év azért nagyon komoly változásokat hozott a nemzetközi politikában. Itt alapvetően egy új hidegháborús konfliktusnak a kialakulását látjuk, és megfigyelhetjük azt, hogy ennek a folyamatnak jelenleg most egy nagyon nagy nyertese az nem más, mint az észak-koreai rezsim. 2017 környékén Észak-korea teljesen elszigetelődött olyan tekintetben, hogy egyetlenegy nagyhatalom nem volt, aki kiállt volna mellette, még az oroszok és a kínaiak is megszavazták a szankciókat az észak-koreai atomkísérletek, meg rakétakísérletek miatt, viszont az elmúlt éveknek a fejleményeit maximálisan figyelve az észak-koreai rezsim teljesen észrevette azt, hogy az oroszok milyen kiszolgáltatott helyzetbe kormányozták saját magukat, és hogy az oroszok számára mennyire felértékelődik az észak-koreai rezsimnek a barátsága, az észak-koreai hadiiparnak a kapacitásai, szükségük van az ukrajnai háború miatt lőszerekre, rakétákra, minden egyéb másra, és gyakorlatilag az észak-koreai rezsim most egy nagyon nagy haszonélvezőjévé vált annak a folyamatnak, ami világszerte zajlik.

Mennyire nevezhetjük divatnak azt, hogy Dél-Korea ennyire felkapott nagyon sok területén a világnak? Mennyire csak egy buborék, ami lehet, hogy egyszer kipukkan?

Külön kell választani egymástól a dél-koreai gazdaságnak a teljesítményét, az egy külön dolog. Külön kell választani egymástól a háliu kérdéskörét, ami bizonyos tekintetben valóban tekinthető buboréknak, és akkor ettől függetlenül kell beszélni Dél-Koreának a jövőjéről. Ami a dél-koreai gazdaságnak a teljesítményét jelenti. Alapvetően egy adott országnak a potenciálja, egy adott országnak a képességei nem feltétlenül függ az országnak a területi nagyságától. Dél-Korea alig nagyobb Magyarországnál, egy Magyarország nagyságú országról beszélünk, ugyanakkor, de facto szigetországnak tekinthető, mert csak repülőgéppel vagy hajóval lehet megközelíteni, hisz Észak-korea léte elzárja őt az eurázsiai kontinenstől. Három oldalról tenger határolja, számtalan szigetről beszélhetünk a partvidéken, egy nagyon jó helyen lévő, nagyon stratégiai helyen lévő országról beszélhetünk, amely különösebb ásványkincsekkel nem rendelkezik, ennek ellenére nagyszámú népessége van, képzett lakossága van, és nagyon magas hozzáadott értéket képviselő termékeknek az előállítására képesek, ráadásul ezeket a termékeket már nem feltétlenül Dél-korea területén lévő gyárüzemekben állítják elő.

Sőt ezeknek a gyárüzemeknek a nagy része már tőlük távoli vagy harmadik világbeli országokban található. Például egy általunk nagyon szeretett és ismert közép-európai országban, amely ellátja az egész Európai Uniót LCD televíziókkal. Most nem feltétlenül akarom mondani a cégnek a nevét, mely Sam-mal kezdődik és sung-gal végződik, de amelyik tévéket ez a cég értékesíti az egész Európai Unióban, azok mind Magyarországon Jászfényszarun készülnek.

Viszonyulva tehát az eredeti témakörhöz. A dél-koreai gazdaság hatalmas teljesítményekre képes, és nagyon sok potenciál van még ennek a fokozására. Például, hogyha a Koreai-félszigetnek a belső viszonyai úgy alakulnak, hogy ténylegesen megindulhat az északi területeknek az integrációja, akkor az északi területeken lévő lakosság az bekapcsolható munkavállalóként a dél-koreai vállalatoknak a gyártási folyamataiba. Ez nagyon nagy potenciált hordoz magában, mert nem harmadik világbeli, vagy harmadik országban lévő munkavállalókat kell alkalmazni, hanem gyakorlatilag az északi - fogalmazzunk úgy - nemzettestvérek kapcsolódnának be ezeknek a termékeknek a gyártásába. Hozzá kell tenni még azt is, hogy amennyiben megkezdődne az északi területeknek az integrációja, északon lévő ásványkincsek, félsziget északi része az gazdag ásványkincsekben, úgyszintén kiaknázhatóak lennének a dél-koreai gazdaság számára. És a legfontosabb, hogyha megindulhatna az észak-koreai területeknek az integrációja, akkor onnantól kezdve Dél-korea nem lenne többé szigetország. Onnantól kezdve megint csatlakozhatna Dél-korea az eurázsiai kontinenshez, nem repülőgéppel és hajóval kéne minden egyes terméket elszállítani, tehát a Hyundai gépkocsit, amit itt megvásárolunk, az ugye hajóval jut el másfél hónapon keresztül Európába, a többi termék az pedig esetleg repülőgéppel jut el Európába, onnantól kezdve, hogyha az eurázsiai kontinenshez ismételten csatlakozhatna Dél-korea, akkor sokkal egyszerűbben szárazföldi útvonalon, tehát ez azt jelenti, hogy a transzkínai és a transzszibériai vasúton keresztül juthatnának el ezek a termékek Európába. Tehát nagyon sok további potenciális növekedési pálya van a dél-koreai gazdaság tekintetében.

Ami a hollywoodnak a jövőjét illeti, nagyon-nagyon komoly agytrösztök dolgoznak Dél-korea szerte, hogy hogyan alakítani ezt tovább. Ugye az egész érdeklődés a koreai populáris kultúra iránt az ezredfordulót közvetlenül követően indult meg. Legelőször a koreai filmekkel, ez volt az első hullám. Aztán utána a 2000-es évek második felében ez folytatódott a koreai sorozatokkal, elsősorban történelmi sorozatokkal. Zárójelben jegyzem meg, hogy az egész Európai Unió területén koreai történelmi sorozatot egy mindannyiunk által nagyon kedvelt és nagyon jól ismert közép-európai országban vetítették le. Ez Magyarországon volt 2008-ban, a Te Jung Gum, azaz magyar címe alapján Palota ékköve sorozat, amit utána számtalan alkalommal meg is kellett ismételni, mert akkora sikert aratott. Az egész Európai Unióban, tehát köztévében nálunk ment le először koreai sorozat.

Nyilvánvaló, hogy a hollywood bizonyos szegmensei, tehát így például a képalap, az azért valamennyire életkorfüggő, tehát alapvetően ez a fiatal generációkat érinti meg. Én úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan dolog bekapcsolható még a hollywoodnak, koreai hullámnak a folyamatába, ami további kifutási lehetőségeket hordoz magában. Itt beszélhetünk a szépségipartól kezdődően a különböző orvosi és egészségipari megoldások, eljárásokig bezárólag nagyon sok minden van, amit még ebbe be lehetne kapcsolni. És akkor itt érkeztünk meg ahhoz a ponthoz, hogy arról is beszéljünk, hogy a koreai sikernek mi lehet az oka, és mi garantálja azt, hogy a továbbiakban is a dél-koreai társadalom az, én úgy gondolom, hogy sok-sok sikert fog kitermelni magából. Itt megemlíthetjük a tanulásnak az alapvető tisztelete és fontossága.

A koreaiakban nyilván a konfuciánus gyökerek miatt is benne van az, hogy rendkívül fontos a tanulás, és a társadalmi érvényesülésnek lényegében az egyetlen módja, lehetősége az, hogy minél többet tanuljon az ember, és mindent tegyen meg annak érdekében, hogy tudjon tanulni. Ennek megfelelően nagyon komoly versenyhelyzet alakult ki Dél-Koreában, hogy ki milyen középiskolába tud bejutni a középiskolából, ki milyen egyetemre tud bejutni. Az egyetemen nemcsak az alapképzést végzi el, hanem esetlegesen még mesterképzést is és vannak, akik még azt követően is folytatják a tanulmányaikat. A tanulásnak, ismeretek megszerzésének a fontossága a dél-koreai sikernek az egyik alapvető oka.

Megemlíthetünk még olyan jellegű dolgokat is, melyek szintén a dél-koreai társadalomnak a pozitívumaihoz tartoznak, hogy külön kultúrája van az egészségnek a megőrzésének, az egészség, fizikai és szellemi egészségnek a megőrzése, szűrővizsgálatokon való részvétel, szűrővizsgálatokon való, rendszeres, évenként többszörösen történő részvétel. Én úgy gondolom, hogy mindezek a dolgok együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy rendkívül energikus a dél-koreai társadalom, és nagyon sok olyan dolgot tud jelenleg is és a jövőben is kitermelni, ami versenyképes világszerte.

 

(Képek forrása: Facebook - Dr-Csoma-Mozes-Ambassador

 

 

Von der Leyen új csapata: politikai alkuk és meglepetések
Von der Leyen új csapata: politikai alkuk és meglepetések

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság júliusban újraválasztott elnöke összeállította a 26 EU-s biztosából álló új Európai Bizottságot, az elnöknek az Európai Parlament újabb öt évig, 2029-ig adott felhatalmazást.

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően minden tagállamból egy-egy biztos áll majd az Unió valamelyik biztosi pozíciójának élére a következő öt évben. Ezt a folyamatot egyfajta kormányalakításhoz lehet hasonlítani, hiszen mindegyik biztos egy adott tárcáért lesz felelős. Ilyen például a jólét és ipari stratégia, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vagy a védelem és az űrkutatás területe. Noha von der Leyen még csak néhány hónapja van hivatalban, azt kérte, hogy minden uniós tagállam javasoljon egy férfi és egy női jelöltet is, hogy a nemek közötti egyensúly érvényesüljön a testületben . A legtöbb ország azonban ennek a kérésnek nem tett eleget

Az elmúlt hetekben a pozícióosztogatás, a háttéralkuk a politikai alkudozás klasszikus formáját öltötték. A több női jelölt biztosítása érdekében von der Leyen a nemek közötti egyensúly javítása érdekében tárcákat cserélgetett különböző országok kormányi általi jelöltek között.

Hosszas alkudozás után szeptember végén bemutatta a teljes csapatát a hivatalosan kiosztott szerepekkel, és néhány választása egész meglepő. A legtöbb portfólió esetén egyértelmű volt, hogy ki lesz a végső befutó, azonban voltak olyan nevek is, amelyek megrökönyödést okoztak Brüsszelben.

A csúcson maga von der Leyen áll, akit hat ügyvezető alelnök fog munkájában segíteni. A legegyértelműbb választás a volt észt miniszterelnök Kaja Kallas volt, aki az EU kül- és biztonságpolitikai (KKBP) főképviselője lesz. Ukrajna egyik legfőbb támogatójaként, most pedig az EU legfőbb diplomatájaként Kallas feladata lesz felügyelni az EU globális hatalmakkal való kapcsolatait és szavatolni Európa biztonságát.

kaja-kallas-in-brussels-20-october-2022_-photo-by-stenbock-house_-scaled_1.jpg

Kaja Kallas, volt észt miniszterelnök, az Európai Unió külpolitikájának következő meghatározó személye

Kép forrása: Estonian World

A legváratlanabb fordulat a francia biztos és portfólió megnevezésénél történt. Az eredeti várakozások szerint Thierry Breton, (aki eddig olyan kulcsfontosságú uniós szakpolitikák kidolgozásában végzett munkájáról volt ismert, mint a Digitális Szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) és a Mesterséges Intelligencia rendelet (AI Act)), marad majd Franciaország jelöltje. Breton 2019 és 2024 között egy kulcsfontosságú területért, a belső piacért felelős biztosi pozíciót töltötte be. A von der Leyennel megromlott viszonya miatt azonban - többek között egy kisvállalkozói biztos kinevezése miatti nyilvános összecsapás miatt - Macron francia elnök az utolsó pillanatban lecserélte Bretont Stéphane Séjournéra. Séjourné most az ipari stratégiáért felelős ügyvezető alelnöki pozícióban kap kulcsszerepet, igazodva Macron elnök „stratégiai autonómiára” irányuló törekvéseihez.

887d00e8-84a6-4ff2-afc5-cdb6e9cd6236-scaled.jpg

Stéphane Séjourné francia külügyminiszter, az EU következő ipari stratégiáért felelős ügyvezető alelnöke

Kép forrása: Eunews

Egy másik figyelemre méltó jelölés az olasz Raffaele Fittora érkezett, aki kohézióért és reformokért felelős ügyvezető alelnök lesz. A kevés jobboldali párti biztosok egyikeként az ő feladata az uniós kohéziós politikák irányítása és a reformok előmozdítása. Mivel azonban pártja ellenzi a vétójog tagállamoktól való elvételét, a vezetése alatt megvalósuló jelentős reformok akadályokba ütközhetnek.

raffaele-fitto-1024x794.jpg

Raffaele Fitto olasz biztos

Kép forrása: Agenzia Nova

A többi 20 biztos közül néhány kinevezés egészen meglepő. Ausztria, annak ellenére, hogy rengeteg bírálatot kapott a jogsértő módon bevezetett határellenőrzések miatt, és megakadályozta Románia és Bulgária teljes körű belépését a schengeni térségbe, megkapta a belügyi és migrációs tárcát. Magyarország jelöltje, Várhelyi Olivér az egészségügyi és állatjóléti tárcát kapta - ami jelentős visszalépés a szomszédsági és bővítési tárcához képest, valószínűleg a von der Leyen és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közötti feszült viszony miatt.

A tárcák elosztásában a párthovatartozás is kulcsszerepet játszott. Az Európai Néppárt (EPP) szerezte meg a legtöbb helyet, 14 biztosi pozíciót, ezt követi a Renew Europe öt, a szocialisták négy, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és a Patrióták egy-egy képviselője, valamint két független. Figyelemre méltó, hogy a zöldek, a szuverenisták és a baloldal nem kapott biztosi helyet. A nemek közötti egyenlőség melletti elkötelezettségéhez hűen von der Leyen négy nőt és két férfit nevezett ki ügyvezető alelnöknek, és 11-re növelte a nők számát a Bizottságban, ami a Bizottság 40%-át teszi ki.

A 26 jelöltnek még át kell esnie a megerősítő meghallgatáson az Európai Parlamentben, ahol néhányuknak a múltbeli viták vagy a szakértelem hiánya miatt kihívásokkal kell szembenézniük.

Fordulat a fiatal szavazók körében: nő Trump népszerűsége
Fordulat a fiatal szavazók körében: nő Trump népszerűsége

2008-ban az amerikai fiatalok (40 év alattiak) mintegy 58%-a vallotta magát elkötelezetten Barack Obama, és a Demokratákra Párt tagjának vagy szimpatizánsának a John McCain által vezetett republikánusokkal szemben. Végül a 2008 novemberében tartott elnökválasztáson Obama ezen korcsoport szavazatainak 60%-át szerezte meg, ami kulcsfontosság volt számára a Fehér Ház megszerzéséhez. Az első színesbőrű elnök hivatalba lépését követően aztán a fiatalok lassan, de biztosan elkezdtek a jobboldal felé sodródni. 2012-ben Mitt Romney, a Republikánusok jelöltje már javított ezen az eredményen, de a fiatalok többsége, közel 57%-a továbbra is a hivatalban lévő elnök mellett tette le a voksát. Ezt követően Hillary Clinton és Joe Biden 2016-ban és 2020-ban stabilan 55%-ot szereztek. Azonban a 2022-es időközi választásra ez az arány tovább csökkent.

Megnézve a regisztrált az újonnan regisztrált választók részarányát 2023-ban a magukat demokratáknak valló fiatalok aránya 2005 óta először 50% alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan a republikánusok népszerűsége felfelé ível. Különös tekintetben a fiatal férfiak között nő a jobboldal népszerűsége. A fiatal férfiak között 35%-ról 48%-ra növekedett a Republikánus Párt támogatottsága, ami 13 százalékpontos növekedés mindössze hét év alatt. És ez egy új tendencia.

Míg a 2020-as exit pollok szerint a fiatal férfiak 15 százalékponttal többen támogatták Bident, mint Trumpot, addig a Wall Street Journal 2024. februári felmérése szerint már 14 százalékponttal Trumpot részesítik előnyben. A fiatal férfiszavazók elvesztése pedig komoly problémát jelent a Demokrata Párt számára novemberre nézve. A kérdés most az, hogy Kamala Harris vissza tud-e hozni közülük néhányat?

county-every-vote-demonstration_rachael-warriner.jpg

Kép forrása: CNN

Ebben a cikkben a fent leírt tendenciának a megfejtésére keressük a választ, hogy mégis mi készteti a fiatal férfiakat a republikánusok támogatására, és mit jelenthet ez a novemberben esedékes elnökválasztásra.

Mik a fiatal szavazók számára fontos kérdések?

Amikor az USA-ban megkérdezik a fiatal szavazókat: „Melyik kérdés a legfontosabb az Ön számára, amikor szavazni megy?” - A fiatal férfiak körében a legtöbbször az amerikai gazdaság helyzete merül fel. A fiatal nők körében a legfontosabb ügy pedig az abortusz. A férfiak 17%-a szerint a gazdaság a legfontosabb kérdés, ezt követi a demokrácia állapota és a bevándorlás, míg a fiatal nőknél az abortusz a legfontosabb kérdés, méghozzá sokkal nagyobb arányban, mint a férfiaknál a gazdaság.

Miért történik ez?

Erre az eltolódásra az okokat két különböző kell besorolni. Az egyik az amerikai fiatal férfiak és a fiatal nők élettapasztalata. Ezek az élettapasztalatok eltérnek egymástól. A főiskolai végzettséggel nem rendelkező fiatal férfiak esetében a 2010-es években, valamint a 2020-as évek elején óriásit csökkent a munkaerő-piaci részvétel. Eközben 2024-ben már a főiskolai végzettségű nők 87%-a vesz aktívan részt a munkaerőpiacon, ami új rekordot jelent. És ma már a főiskolát végzettek 60%-a nő. A fiatal férfiak és a fiatal nők között tapasztalható megosztottság túlmutat azon, hogy kire fognak szavazni a Kongresszusi vagy az elnökválasztáson. Ez számos egyéb politikai kérdésre kiterjed.

youth_participation_in_the_labour_market.jpg

Kép forrása: EEA Grants

A Biden adminisztráció politikája

A Biden-kormányzat a szövetségi kormány által finanszírozott diákhitelek törlesztésének elengedését kezdeményezte, ami a fiatal nőket sokkal nagyobb arányban érinti, mint a fiatal férfiakat. A 2019-es, 2020-as tanévben a női egyetemisták 49%-a vett fel hitelt, míg a férfi egyetemistáknak csak 42%-a. Az összes diákhitel adósság 66%-át pedig jelenleg a nők viselik.

A fiatal nők döntő többsége támogatja a diákhitelek törlesztésének elengedését, míg a fiatal férfiak véleménye nagyjából egyenlő arányban osztozik a témáról.

Eközben a fiatal férfiak túlnyomó többsége támogatja Trump adócsökkentési politikáját, amellyel csökkentené a társasági adókulcsot és mérsékelné a magánszemélyek jövedelemadóját. Az adócsökkentésektől azt várják, hogy új munkahelyek jönnek majd létre, és többet rakhatnak félre a megkeresett pénzükből. A nők viszont 20 százalékpontos különbséggel ellenzik a javasolt adócsökkentés kiterjesztését, révén, hogy azok legfőképpen azoknak az embereknek az adóterheit csökkentené a leginkább, akiknek egyébként is jobban megy.

A prioritások közötti különbség

A fiatal női szavazók 22%-a szerint az abortusz az első számú kérdés a választásokon, ami jelenleg Kamala Harris kampányának egyik legfőbb szempontja. A fiatal férfi szavazóknak csak 3%-a mondta ugyanezt. És a fiatal férfiak és nők más kérdésekben is eltérően állnak.

A bevándorlással kapcsolatban Trump politikáját sokkal inkább támogatják a férfiak, mint a nők. A férfiak 10 százalékponttal támogatják a hadsereg bevetését a mexikói határon, míg a nők 15 százalékponttal ellenzik ezt a politikát. És amikor a fal építéséről van szó, Trump egyik legfontosabb bevándorlási politikájáról, a férfiak csak enyhén hajlanak az ellenzés felé, de a nők elsöprő többségben ellenzik azt. Ezeket a különbségeket nehéz megmagyarázni pusztán a megélt tapasztalatok közötti különbségekkel.

Mit üzennek a jelöltek és mit mondanak a pártok a fiatal szavazóknak?

Donald Trump és a Republikánus Párt sok olyan üzenetet fogalmaz meg, amelyek kifejezetten a fiatal férfiakat hivatottak megszólítani. Donald Trump elment az Ultimate Fighting Championship mérkőzéseire, ahol Az álló ovációt kapott. Nemrég pedig Logan Paul podcastjében jelent meg. Elment egy sneaker-árusításra is, ahol saját márkájú tornacipőit árulja.

hq720.jpg

Kép forrása: Fox News Channel

Ezek olyan események, melyeket túlnyomórészt fiatal férfiak látogatnak, és ez egy módja annak, hogy Donald Trump és a kampánya azt üzenhesse: „Hé, fiatal férfiak, veletek vagyok”. „Egy oldalon állok veletek.” „Megértelek titeket.” Eközben a Demokrata Párt sok üzenete olyan témák felé irányult, amelyek a nők számára kiemelkedőbbek.

Mi a következő lépés?

Mit jelent mindez novemberre? A fiatal nők hagyományosan nagyobb arányban szavaznak, mint a fiatal férfiak. Szakértők szerint azonban a szoros választási előrejelzések miatt a Demokrata Pártnak a lehető legtöbb szavazatot kell majd megszereznie. A következő kihívás a Republikánus Párt számára az lesz, hogy kitalálja, hogyan tudja ezeket a fiatal férfi támogatókat tényleges szavazókká változtatni.

A tűz országa – Azerbajdzsán a 21. Században
A tűz országa – Azerbajdzsán a 21. Században

A Kaukázustól délre fekvő területekre érkező emberek már az ókorban a tűz országának nevezték el a mai Azerbajdzsán területét, hiszen gyakran láthatóak voltak azok a több méteres lángoszlopok, melyeket alkalmanként ma is megfigyelhetünk. A lángok a föld alól előtörő földgáz miatt alakultak ki, de a manapság rendkívül értékes energiahordozó a történelem során hosszú évszázadokig haszontalannak bizonyult, mi több, a mai Azerbajdzsán területe értéktelen volt mezőgazdasági szempontból amit a régió alacsony népsűrűsége és az épített örökség hiánya is jól jelzett. A nem megújuló energiaforrásokban gazdag Azerbajdzsán a kőolaj és földgáz ipari és hétköznapi felfutásának idején, a huszadik században vált vonzó célponttá a befektetők és energiaipari mágnások szemében, akik nem késlekedtek sokat, hiszen a kiterjedt Kaszpi olajmezőre áhítozva már a 19. században megkezdték a kitermelést. Az azeri történelemben a kőolaj szerepét jól jelzi, hogy a világ egyik első olajkútját Baku óvárosától nem messze létesítették. Az olaj és a földgáz mérhetetlen gazdagságot eredményezett, de ennek haszonélvezői jellemzően nem az azeri emberek voltak. Ez a folyamat az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott, így fontos kérdés, hogy miképp tudja kamatoztatni kivételes adottságait a tűz országa a 21. században.

Ahhoz, hogy predikciókat lehessen megfogalmazni, érdemes áttekinteni az ország történelmének kulcsfontosságú eseményeit. Az ókorban a terület Nagy Sándor birodalmának, a Mongol Birodalomnak és a perzsa államnak is része volt, szerepe nem volt megkülönböztetettnek nevezhető. A középkorban az ókorra jellemző birodalmi befolyás folytatódott, ezúttal az Oszmán Birodalom keretein belül. Az azeri nép valószínűleg ekkor vált a térség meghatározó etnikumává és ekkor terjedt el az iszlám vallás siíta irányzata is. Az törökök meggyengülését Oroszország kihasználta, a cár befolyást szerzett a Kaukázus térségében függetlenségükért küzdő kisebb-nagyobb kánságok felett. Az orosz fennhatóság a bolsevik forradalom nyomán az első világháborúból kilépő Oroszország belpolitikai instabilitása miatt ugyan rövid időre megszűnt, a kiépült kommunista hatalom már 1920-ban a Szovjetunióba olvasztotta az alig 2 évig létező első független – és demokratikusnak mondott – azeri államot.

azer_1920.png

Az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság (1918-1920)

Forrás: AzerD

Az Azeri Szovjet Köztársaság a Szovjetunió fontos tagállama volt, melyet jól jelez, hogy a második világháborúban a vörös hadsereg kőolajellátmányának jelentős részét szolgáltatta. A háború erőforrási háttere pedig komoly stratégiai előnyt jelentett, ezért a Harmadik Birodalom is magának akarta a hatalmas kaukázusi olajmezőket. A német erők sztálingrádi offenzívájának végcélja az azeri területek feletti ellenőrzés megszerzése volt, de ez – mint tudjuk – sikertelen volt.

A Szovjetunió felbomlását követően Azerbajdzsán független állammá vált és rövid belpolitikai instabilitás után a Szovjet-Azerbajdzsán egykori vezető politikusa, Heydar Aliyev szilárdította meg hatalmát. Aliyev gazdasági reformjai csökkentették a munkanélküliséget és növekedő pályára állították az azeri életszínvonalat, de az autokratikus államberendezkedés és az egyre nagyobb mértéket öltő korrupció miatt az elnök népszerűsége folyamatosan csökkent.

aliyev_1.jpg

Heydar Aliyev elnöki portréja, mely ma is díszíti az azeri köztereket

Forrás: static.president.az

Aliyev elnök utódja fia lett, aki napjainkban is az ország legfontosabb döntéshozója. Azerbajdzsán a 2000-es évektől egyre dinamikusabban fejlődik és a gazdaság húzóágazatai ma már nem annyira korlátozódnak az energiahordozók kitermelésére és kezelésére szakosodott iparágakra. A gazdaság szerkezete egyre inkább hasonlít egy 21. századi fejlődő országéra, melyben a turizmus, a pénzügyi szektor és az építőipar is egyre komolyabb arányban képviselteti magát. Fontos azonban megjegyezni, hogy az energiaszektor napjainkban is a gazdaság motorjaként funkcionál, az azeriek élete elképzelhetetlen a mérhetetlen energiakincsértékesítése nélkül. Ugyan Azerbajdzsán gyorsan fejlődik és az utóbbi évtizedek abszolút győztesének mondható a térségben, nyugati életszínvonalról és gazdasági teljesítőképességről nem beszélhetünk. Az egy főre eső GDP 2023-ban minimálisan 7100 dollár felett volt Azerbajdzsánban, míg hazánkban ez a mutató meghaladta a 16000 dollárt. Az országok történelmi fejlődése azonban természeti adottságaikhoz hasonlóan eltérő, ezért az összehasonlítások nem minden esetben mentesek az elfogultságtól.

baku.jpg

Baku modern városnegyede

Forrás: bakutourism

Az azeri főváros, Baku kétségkívül 21. századi nagyváros a maga felhőkarcolóival, metróhálózatával, elegáns éttermeivel és széles tengerparti promenádjával. A huszadik század viharos évtizedei után magabiztosan kijelenthető, hogy Azerbajdzsán a 21. század egyik nagy nyertese lehet.

Bíráskodás jogi diploma nélkül
Bíráskodás jogi diploma nélkül

adobestock_266748291.jpeg

Ha az átlag magyar ember egy bírósági tárgyalásra gondol, nem kis valószínűséggel egy látványos amerikai tárgyalóterem van a szeme előtt esküdtszékkel, kalapáccsal és egy idős bíróval. Persze akinek életében már bármi köze volt a bírósági rendszerhez vagy akár csak minimális jogi ismeretekkel rendelkezik tudja, hogy Magyarországon egészen máshogy működnek a dolgok: az angolszász és a kontinentális (európai) jogrendszerek között rendkívül éles különbség van.

A tévképzetnek feltehetően elsősorban az az oka, hogy a rengeteg magyarok által is fogyasztott angol vagy amerikai film, sorozat értelemszerűen saját hazai jogi helyzeteit igyekszik bemutatni, arról nem is beszélve, hogy az egyre népszerűbb „ügyvédes” (jogi fókuszú) filmes tartalmak is főleg az angolszász jogrendszerben játszódnak.

Az ebből eredő zavar pedig olyan súlyos, hogy nem ritkán az elsőéves joghallgatók is meglepődnek azon, hogy ami a szakmában rájuk vár az merőben eltér a hollywoodi sztereotípiától.

A félreértés azonban nem kizárólag annak tudható be, hogy rengeteg angol-amerikai tartalmat fogyasztunk, hanem annak is, hogy az angolszász típusú jogi eljárások látványossága valóban olyan szórakoztatóipari erővel tud bírni, amit a kontinentális eljárásrend kevésbé tud biztosítani. Több érvet is fel lehetne hozni, ami miatt ez így van, de az egyik legfontosabb ok mindenképpen az állampolgárok bevonása a bírósági döntésekbe. A legközismertebb példa erre természetesen az esküdtszék intézménye, aminek működését többé-kevésbé mindenki ismeri. Kevésbé ismert példa a bírósági munkában való laikus részvételre az Egyesült Királyságban, pontosabban Angliában és Walesben működő Magistrates’ Court-ok (szerencsétlen fordítással: Magisztrátusi Bíróságok) rendszere.

A Magistrates’ Court az angol büntetőbíróságok legalsó szintje: gyakorlatilag minden büntetőügyet itt tárgyalnak első fokon, amik az esetek 95%-ban itt is érnek véget.

Így néhány civiljogi tárgykörrel kiegészülve elsősorban a kevésbé súlyos büntetőjogi esetekben jár el ez az alacsony szintű bíróság, szám szerint évente körülbelül 5 millió ügyben. Súlyosabb esetekben a Magistrates’ Court hatásköre korlátozott (pl. esetleges óvadék meghatározása), és az ügyet a felsőbbfokú bírósághoz továbbítják. Kevésbé súlyos ügyekben azonban (pl. közlekedési szabálysértések, könnyű testi sértés) a magisztrátusok felelőssége mind a bűnösség kérdésének eldöntése, mind az ítélethozatal (a meghatározott keretek között).

adobestock_353458762_editorial_use_only.jpg

De kik azok a magisztrátusok?

A magisztrátusok laikus bírák, akik nem rendelkeznek jogi képesítéssel: a helyi közösség tagjaiként önkéntes módon, anyagi ellentételezés nélkül végeznek közszolgálatot.

A magisztrátusok olyan hétköznapi emberek, akik a legkülönbözőbb területeken dolgoznak, és semmilyen korábbi kapcsolatuk nincsen a jogi szakmával.

Elvárás azonban, hogy olyan tisztességes emberek legyenek, akik türelemmel meg tudnak másokat hallgatni és képesek racionális, a közösség számára elfogadható döntéseket hozni. Magisztrátusokból nincs hiány: Angliában és Walesben több, mint 12 ezren önkénteskednek ebben a szerepkörben.

Egy ügyben jellemzően három, esetleg két laikus bíró dönt, véleménykülönbség esetén az elnök szava a mérvadó. Az elnök emellett vezeti a teljes tárgyalást: kérdez, szót ad és moderál. A laikusok munkáját egy hivatásos jogtanácsos (legal adviser) segíti, aki specifikus jogi kérdésekre választ tud adni, felel az eljárási szabályok betartásáért és vizsgálja a bizonyítékok felhasználhatóságát. Az ügymenet többi szereplője megegyezik a megszokott renddel: a jellemzően büntetőjogi ügyekben a vádat az ügyész képviseli, a vádlott védelmét pedig ügyvéd látja el. (Ebben a videóban egy családjogi perszimuláció tekinthető meg, ami bemutatja a Magistrates’ Court működését.)

A Magistrates’ Court működése könnyen megérhető, és hazai gyakorlathoz képest igen nagy eltérést mutat, hogy az egyszerűbb büntetőügyekben a helyi közösségek erre vállalkozó tagjai hivatottak értékelni az elkövetett vétségeket, bűncselekményeket. Ez pedig közelebb hozza az emberekhez az igazságszolgáltatást!

A magisztrátusi tisztség lehetőséget ad a bíráskodásban való részvételre, a döntések legitimitását pedig sokak szemében erősítheti, hogy az ítélkezést nem absztrakt jogintézményekben gondolkodó jogászok hozzák, hanem mindennapi emberek.

A laikus bíráskodás egyébként nem új találmány, alapvetően az ókori római eljárásjog is egy laikus személy ítéletére bízta a ténykérdések eldöntését. Az angolszász esküdtszékes eljárás pedig – aminek gyökereit egyébként a germán törzsi joghoz vezetik vissza – a 12. század közepén nyerte el a maihoz hasonlatos formáját. A rengeteg formális szokást magába foglaló, laikusokkal is operáló eljárások a mai napig kitűnően ellátják igazságszolgáltató funkciójukat.

A laikusok bevonása egyébként az európai jogrendszerekben is egy időnként felmerülő ötlet. Ennek gyakorlati megvalósulása jellemzően az úgynevezett ülnöki rendszer, amikor az ügyben döntő bíró konzultál egy vagy több laikussal az eset kapcsán. Az ülnökök szerepe azonban természetesen összehasonlíthatatlan a civilek angolszász rendszerben betöltött szerepével. Pedig az angolszász jogrendszer eljárásainak öreg, de semmiképpen sem rozsdás szokásainak máig élő sikere egyértelműen alátámasztja a laikusok bírósági munkába való bevonásának értelmét.

 

 (Borítókép: Bírósági tárgyalás / Fotó: Yanukit / stock.adobe.com)

 

A súlyos árvizek háttere Közép-Európában
A súlyos árvizek háttere Közép-Európában

Az elmúlt napokban Közép-Európa több országában is súlyos áradások pusztítottak, amelyekért részben a Boris nevezetű ciklon a felelős. A Boris Ausztriában, Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Észak-Olaszországban is jelentős károkat okozott és több országban is emberéleteket követelt.

A Boris hatásai már Magyarországon is érezhetőek, több villamosvonal is lezárásra került. Mint láthatjuk a heves esőzések és áradások nem csupán az infrastruktúrában okoztak súlyos károkat.

img_4944.jpg

A Duna ellepte a rakpartot Budapesten is. Saját kép

Ausztriában egy tűzoltó vesztette életét mentési munkálatok közben, míg Lengyelországban egy ember fulladt meg. Romániában az áldozatok száma már elérte a hatot, míg Csehországban még nincs pontos adat, de több halálesetet is jelentettek. Az áradások következtében számos régió vált megközelíthetetlenné, hidakat és utakat mosott el a víz, több helyen a villamosenergia-szolgáltatás is megszűnt.

A meteorológusok szerint a helyzet csütörtökig nem fog enyhülni, hiszen a ciklon java még csak most érkezik. Különösen Csehország van veszélyben, ahol három nap alatt három hónapnyi eső hullott le. Az ország több részén a legmagasabb árvízvédelmi riasztást adták ki. A hatóságok nagy erőkkel végzik az evakuálásokat, de a károk felmérése még csak most kezdődik.

Csehország jelenleg az áradások egyik leginkább érintett területe. A Jesenik hegységből érkező esőzések következtében több települést is elzártak a külvilágtól, és több tízezer embert kellett magasabb helyekre menekíteni. Krnov városát szinte teljesen víz alá temette a heves esőzés, és az evakuálás folyamatos. A helyzet annyira súlyos, hogy a cseh hadsereg is bekapcsolódott a mentési munkálatokba.

A Jesenik régió polgármestere, Zdenka Blistanova arról számolt be, hogy több házat elpusztított az ár, és számos híd és út megsemmisült. A helyi hatóságok a lakosságot felszólították, hogy készüljenek fel további evakuálásokra, mivel a helyzet továbbra is kritikus.

Ausztriában szintén súlyos a helyzet, különösen Alsó-Ausztriában. Az A2-es autópálya egy része víz alá került, és a vonatközlekedés is megszűnt Magyarország és Ausztria között. A helyi hatóságok az egész tartományt katasztrófa sújtotta területté nyilvánították, és több mint tízezer mentőalakulat dolgozik a károk enyhítésén, valamint az evakuálások végrehajtásán.

 cikk_arviz.pngAz osztrák A2-es autópálya víz alatt. Link a videóhoz: https://x.com/Top_Disaster/status/1835398909595615255

A legkritikusabb terület a Kamp folyó környékén van, ahol a folyó beömlik a Dunába. A tartomány több települése, köztük Lilienfeld, el van vágva a külvilágtól. Az ott élő lakosokat arra kérték, hogy a csapvizet forralják fel fogyasztás előtt, mivel a vízminőség jelentősen romlott.

Romániában, különösen Galati régiójában, az áradások pusztítása miatt több ezer háztartást érintett a katasztrófa. Az áldozatok száma jelenleg hat, de a mentési munkálatok még mindig tartanak, és a hatóságok további károkat és áldozatokat sem zárnak ki.

whlgxfzdmbnsjhjpxgcxrw2sfa.jpg

Romániában a Galati régió a leginkább érintett. Kép forrása: Reuters

Lengyelországban a Kłodzko-völgy régiója szenvedte el a legsúlyosabb károkat, ahol egy híd összeomlott a víz nyomása alatt, és egy rendőrőrs épülete is megsemmisült. A hatóságok attól tartanak, hogy egy újabb áradási hullám érkezik, ami további pusztítást okozhat az érintett területeken.

A tudományos közösség egyre inkább egyetért abban, hogy a klímaváltozás jelentős szerepet játszik az ilyen szélsőséges időjárási események gyakoriságának és intenzitásának növekedésében. A 2021-es árvizek után a World Weather Attribution Network is arra a következtetésre jutott, hogy a globális felmelegedés fokozza az ilyen típusú katasztrófák előfordulását Európában.

A kutatások a következő időjárási jelenségeket kötik a klímaváltozáshoz:

  1. Több és intenzívebb esőzés

Az egyik legfontosabb hatás a megnövekedett csapadékmennyiség. Minden 1 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés lehetővé teszi, hogy a légkör 7%-kal több nedvességet tartson meg. Ez több esőcsepp kialakulásához és intenzívebb esőzésekhez vezet, amelyeket gyakran rövidebb idő alatt és kisebb területen tapasztalhatunk meg. Ez történt például Csehországban is, ahol három nap alatt három hónapnyi eső esett.

  1. Melegebb és hosszabb hőhullámok

A klímaváltozás hatására a hőhullámok is egyre hosszabbak és intenzívebbek. Az ilyen extrém időjárási események gyakran tűzvészeket idézhetnek elő, különösen, ha száraz időszakok követik az intenzív esőzéseket.

  1. Hosszabb aszályok

Az aszályos időszakok szintén egyre hosszabbak lesznek, és ez jelentős hatással van a vízkészletekre és a mezőgazdaságra is. Az aszályok és árvizek közötti váltakozás különösen káros lehet, mivel a talaj vízmegtartó képessége csökkenhet.

  1. Több „üzemanyag” az erdőtüzekhez

A hosszabb aszályok és a melegebb hőhullámok együttesen fokozzák az erdőtüzek kialakulásának veszélyét. Az intenzív esőzéseket követően megnövekedett növényzet az aszályok idején könnyebben lángra kaphat, ami súlyosbítja a helyzetet.

Bár Magyarországon eddig viszonylag nyugodtabb volt a helyzet, a Boris ciklon hatásai hamarosan elérhetik az országot is. A hatóságok fokozott készültséget rendeltek el, különösen a Duna mentén, ahol az esőzések nyomán megemelkedett vízszint komoly áradásokat okozhat.

Közlekedési innováció? Néhány tanulság Londontól
Közlekedési innováció? Néhány tanulság Londontól

gettyimages-1135705558.jpg

Sadiq Khan londoni polgármester ULEZ-tervei (Ultra Low Emission Zones) kulcsfontosságú szakpolitikai váltás London autós forgalommal kapcsolatos megközelítése szempontjából. Tavaly augusztusban a zónát az egész városra kiterjesztették, így a világ legnagyobb ilyen területe jött létre, mintegy 10 millió ember mindennapjait változtatja meg.

Az ultraalacsony kibocsátású zónák miatt Londonban napi 12,50 fontos díjat vetnek ki az olyan járművekre, amik az ULEZ kibocsátási normáknak nem felelnek meg. A legtöbbször a 16 évesnél idősebb benzinüzemű járművekkel és a 6 évnél idősebb dízelüzemű járművekkel szoktak az előírások megfelelési követelményeivel probléma felmerülni.

A díj a nap 24 órájában, minden nap érvényes, egyetlen kivétellel: karácsony napján.

ulez-6.jpg(Kép forrása: Intelligent Transport)

Az új rendszer bevezetésére 2019 áprilisában került sor a főváros levegőminőségének javítása érdekében, azonban az még egy nagyon kis területre, London belvárosára vonatkozott. 2023. augusztus 29-én az összes londoni kerületre kiterjesztették a rendszert. Az agglomerációkban és a külső londoni kerületekben élő autósok részéről a városvezetés döntése nemtetszést váltott ki, és a tavalyi helyhatósági választások egyik legfontosabb kampánytémája volt. Noha a Munkáspárti városvezetés népszerűsége a külső kerületekben valamennyire csökkent, így is sikerült győzniük a fővárosban, és a polgármester további intézkedéseket szeretne az autósforgalom csökkentése érdekében bevezetni.

Miért vált az ULEZ politikai vita tárgyává? Hogyan változott az ULEZ?

A kiterjesztést megelőzően csak az északi és déli körgyűrűn belüli terület tartozott az ULEZ hatálya alá, számos külső londoni kerületet nem érintettek. Mind a 32 londoni kerületet bevonták, ami nagyjából az M25 autópályán belüli területnek felel meg.

Mikor vezették be először és hogyan bővült?

Az eredeti ULEZ-t 2013-ban jelentette be Boris Johnson, London akkori polgármestere, azzal a reménnyel, hogy 2020-ra működőképes lesz. Ez kívül esett Johnson hivatali idején, és mint közismert inkább az országos politikában próbált szerencsét, semmint egy harmadik ciklusért indult volna polgármesternek.

Utódja, Sadiq Khan munkáspárti politikus azonban 2019 áprilisában bevezette az ULEZ-t ugyanarra a központi londoni területre, ahol a dugódíj már érvényben volt. Khan eredeti ULEZ-javaslata azt is tartalmazta, hogy a területet valamikor 2019 és 2021 között az északi és déli körgyűrűig, illetve később az egész város területére ki kellene terjeszteni.

2020 májusában, a COVID-járvány idején az akkori közlekedési miniszter, Grant Shapps levelet írt Khannak, amelyben meghatározta a Transport for London (TfL) támogatását célzó finanszírozási csomag feltételeit. Ez tartalmazta azt a kérést, hogy sürgősen terjesszenek elő javaslatokat az ULEZ, a LEZ és a dugódíj kiterjesztésére. Shapps levele előtt azonban az első kiterjesztés időpontját már 2021 októberére kitűzték.

0422-ctm-embigcityemissions-phillips.jpg(Kép forrása: BBC)

Az Egyesült Királyság központi kormánya megakadályozhatja a terveket?

A jelenlegi átruházott hatáskörök alapján London polgármestere hatáskörébe tartozik az ULEZ kiterjesztése. A Greater London Authority Act 1999 felhatalmazza a polgármestert úthasználati díjak bevezetésére, és 2003 óta az egymást követő polgármesterek ezt meg is tették. A törvény tartalmaz egy záradékot, amely szerint a kormány elutasíthatja a polgármester közlekedési stratégiáját, ha az

"nincs összhangban a közlekedésre vonatkozó nemzeti politikákkal".

Bár Rishi Sunak kormánya kritikát fogalmazott meg az ULEZ kiterjesztésével kapcsolatban, a hírek szerint az új munkáspárti kormány támogatni fogja a város tervét.

Hányan fizetnek majd ULEZ-díjat a kiterjesztés után?

A London külső részén közlekedő autók több mint 90%-a már most is megfelel az ULEZ-szabványoknak, és nem kell majd új, alacsony kibocsátású járműveket beszerezniük az autósoknak.

Egy, a bővítés megelőző tanulmány szerint közel 700 000 olyan autó volt Londonban, amely díjfizetésre kötelezett lenne, és ez a szám 850 000 fölé emelkedik, ha az olyan nem megfelelő járműveket (például a furgonokat) is beleszámítjuk, amelyek még egyelőre 2-3 évig kivételekben részesülnek a díjfizetés alól.

A londoni polgármesteri hivatal vitatja ezeket az állításokat, azzal érvelve, hogy a nyilvántartásba vett, nem megfelelő járművek között rengeteg olyan van, amelyeket ritkán vagy soha nem is használnak. A becslésük szerint 2022-ben körülbelül 160 000, az ULEZ-szabványnak meg nem felelő autó közlekedett London külső részén. Ráadásul az önkormányzat pénzügyi segítséget nyújt a lakosoknak az alacsony fogyasztású gépjárművek megvételében.

Mennyire hatékony a politika a levegőminőség javításában?

Számos kutatás bizonyítja, hogy az alacsony kibocsátású zónák (LEZ) általánosságban csökkentik a légszennyezést és javítják a lakosság közegészségügyi állapotát. A polgármesteri hivatal sajtóközleményében azt állítja, hogy az ULEZ kiterjesztése

"további előrelépést jelent a légszennyezés csökkentése terén, a személygépkocsik és kisteherautók nitrogén-oxid-kibocsátásának (NOx) 10%-os, illetve 7%-os csökkentésével London külső területein, valamint a szmog és a szállópor kibocsátásának közel 16%-os csökkentésével London külső területein, ami 5 millió londoni lakos javát szolgálja".

newseventsimage_1614176492477_mainnews2012_x1.jpg(Kép forrása: Imperial College London)

Az ULEZ-politika hatását vizsgáló eddigi kutatások értékelései eltérőek voltak.

Az eredeti londoni belső zóna kezdeti hatásáról szóló 2019-es tanulmány csekély mértékű szennyezéscsökkenésről számolt be.  Egy másik tanulmány szerint a működés első évében a zónán belül 20%-kal csökkent a nitrogén-oxid kibocsátás, míg a zónával akkor még nem érintett Nagy-Londonban 15%-os volt csak a csökkenés.

Milyen más alacsony kibocsátású zónák léteznek még?

1996-ban Svédország volt az első ország, amely olyan zónákat vezetett be, amelyek a gépjárművek közlekedésének korlátozására törekedtek azzal a kifejezett céllal, hogy csökkentsék az emberek egészségére káros anyagok kibocsátását. Európa-szerte sorra vezetik be az alacsony kibocsátású zónákat, 2022-ben 320 aktív zóna működött már.

Az Egyesült Királyságban az első LEZ-t 2008-ban vezették be Londonban. (2003-ban a londoni belső körgyűrűn belül vezették be a londoni dugódíjat, de az csak a forgalom csökkentését célozta). A dugódíj területi hatálya megegyezik az ULEZ-területével, de csak a nagy, kereskedelmi forgalomban használt dízelüzemű járművekre, például buszokra, teherautókra és távolsági buszokra vonatkozik, és napi 100-300 fontot számít fel a nem megfelelő járművekre.

Az ULEZ népszerűségét jelzi, hogy az Egyesült Királyság többi részén is hasonló rendszerekkel próbálkoznak: egyre több város számít fel díjat a nem megfelelő járművek behajtásáért az adott zónába: Aberdeen, Dundee, Edinburgh, Bath, Birmingham, Bradford, Bristol, Portsmouth, Sheffield, Newcastle, Brighton, Norwich, Nottingham és Oxford.

Mit gondolnak a szavazók az ULEZ-ről?

A 2022-es ULEZ-konzultáció és a közelmúltban végzett közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a "külső" londoni lakosok többnyire ellenzik a kiterjesztést. A More in Common felmérése szerint az ULEZ támogatottsága megoszlik a pártok között. Online országos felmérésükben azt kutatták, hogy az emberek támogatnák-e egy ultraalacsony kibocsátású zóna létrehozását a helyi körzetükben. A konzervatív szavazók 25%-a támogatta és 55%-a ellenezte, míg a munkáspárti szavazók 40%-a támogatta és 33%-a ellenezte. Luke Tryl, a More in Common brit igazgatója szerint széleskörű egyetértés van a légszennyezés elleni küzdelem szükségességét illetően, de Sadiq Khan "mindent vagy semmit megközelítése úgy tűnik, hogy teljesen polarizálta a vitát, mivel a munkáspárti szavazók támogatják a terveket, a tory szavazók viszont teljesen ellenzik azokat".

Menekülés Észak-Koreából: miért lehetetlen?
Menekülés Észak-Koreából: miért lehetetlen?

A szökés művészete: Észak-Koreából való menekülés kihívásai és útvonalai

Észak-Koreából való menekülés rendkívül veszélyes és kockázatos vállalkozás, amelyet politikai és katonai akadályok, valamint földrajzi nehézségek tesznek szinte lehetetlenné. Az elmúlt években a Kim Dzsongun által bevezetett szigorú intézkedések és a járványügyi helyzet is tovább nehezítette a menekültek dolgát. Cikkünkben áttekintjük azokat a főbb útvonalakat és kihívásokat, amelyekkel az észak-koreai dezertőrök szembesülnek, valamint azt, hogy miért jelent ez sokkal többet, mint egyszerű határátlépést.

A tengeri útvonal: A Sárga-tenger és a Japán-tenger veszélyei

A tengeren keresztül történő menekülés elsőre logikusnak tűnhet, ám a Sárga-tengeren keresztül való átkelés rendkívül veszélyes. Az Észak- és Dél-Korea közötti közelség miatt a dél-koreai haditengerészet és parti őrség folyamatosan magas készültségben áll. A Japán-tengeren keresztüli szökés sem jelent könnyebb megoldást, hiszen itt a „halálhajók” -ként is emlegetett elhagyatott hajók jelenthetnek életveszélyt. Ezek a hajók gyakran zátonyra futnak vagy teljesen kiszolgáltatottá válnak a zord időjárási körülmények között.

north-korea-boats-japan-2593363.jpg

Ilyen és ehhez hasonló szellemhajókkal találkozhatunk a Japán partoknál, melyek akár emberi maradványokat is tartalmaznak. Ezek a sikertelen menekülés és a zord körülmények eredménye. Forrás: The Guradian

A szárazföldi út: A Koreai-félsziget demilitarizált zónája (DMZ)

A DMZ-n keresztüli menekülés talán a legnehezebb és legveszélyesebb útvonal. A több mint 250 km hosszú és 4 km széles demilitarizált zóna Észak- és Dél-Korea között egy intenzíven őrzött terület, ahol a dezertőröket minden pillanatban veszély fenyegeti. Csak Észak-Korea oldalán körülbelül 750 000 katona állomásozik a DMZ 100 kilométeres körzetében, míg Dél-Korea oldalán további 450 000 katona tartja ellenőrzés alatt a területet. A határ mentén aknák százezrei, elektronikus mozgásérzékelők és kamerák állnak készen arra, hogy azonnal riasztást adjanak a legkisebb mozgásra is.

A DMZ-n keresztül történő szökésről kevés sikeres példa létezik. Az egyik legismertebb eset 2024 augusztusában történt, amikor egy észak-koreai katona dezertált a dél-koreai határon keresztül. A dezertálónak a közvetlen életveszély mellett sikerült átjutnia a déli oldalra, de az ilyen esetek ritkák és rendkívül veszélyesek.

Az északi út: Menekülés Kína és Oroszország felé, a legesélyesebb kiút

Az északi határon keresztüli szökés elsőre vonzó lehetőségnek tűnik, hiszen a Kína és Oroszország felé vezető határszakasz hossza jelentős (összesen több mint 1400 km), és a terület kevésbé koncentráltan őrzött. Azonban ennek az útvonalnak is megvannak a maga nehézségei. Mivel Kína és Oroszország nem tekintik a dezertőröket menekülteknek, hanem illegális migránsnak, az észak-koreai hatóságokkal kötött megállapodások értelmében gyakran azonnal visszatoloncolják őket, ami szinte biztosan halálbüntetéssel vagy súlyos büntetéssel jár.

A Kína felé vezető útvonal különösen nehéz, mivel a határt két nagy folyó, a Yalu és a Tumen alkotja. A téli időszakban ezek a folyók befagynak, ami lehetőséget ad a gyalogos átkelésre és a csempészetre. Azonban a kínai hatóságok az elmúlt években egyre fejlettebb megfigyelési technológiákat vezettek be, beleértve a mindenütt jelen lévő kamerarendszereket és a mobiltelefonok nyomon követését, ami nagyban megnehezíti az átkelést és az elrejtőzést. A szökésre vágyók gyakran embercsempészekhez fordulnak, akik az évek során egyre magasabb árakat kérnek a szolgáltatásaikért, hiszen az ő dolguk is nehezebbé vált a technológiának és Kína közbenjárásának köszönhetően: míg 2012-ben egy út Thaiföld felé körülbelül 2 000 dollárba került, addig 2017-re ez az összeg 13 000 és 17 000 dollár között mozgott, a 2023-as évre pedig már elérte a 21 000 dollárt.

Az észak-koreai dezertálások csökkenése

Az elmúlt évtizedekben a dezertálások száma folyamatosan csökkent. Kim Dzsongun hatalomra kerülése után számos új intézkedést vezettek be a szökések megakadályozása érdekében, beleértve a határkerítések megerősítését, új technológiai eszközök telepítését, valamint a titkosszolgálati műveletek kiterjesztését. A kínai oldalról is megjelent a technológia, a térfigyelő kamerák, amelyek sokkal könnyebben észreveszik az idegeneket és azokat, akik dél felé igyekeznek.

Dél-Korea, az egyetlen ország, amely feltétel nélkül állampolgárként fogadja az észak-koreai dezertőröket, a legkívánatosabb célpont. Más országok, mint például Kína és Oroszország, nem tekintik őket menekülteknek, és azonnal visszatoloncolják őket Észak-Koreába. Ezért a menekültek számára a legbiztonságosabb országok közé tartozik Mongólia, Thaiföld, Vietnam és Kambodzsa, ahol a menekülteket nem adják ki, hanem általában Dél-Koreába küldik tovább őket.

Az Észak-Koreából való menekülés továbbra is óriási kihívásokkal jár, és csak kevesen tudják sikeresen elérni a céljukat. A fenti útvonalak mindegyike tele van veszélyekkel és kockázatokkal, és a legtöbb dezertőr számára az út végén sem biztos a biztonság. A jelenlegi politikai és társadalmi helyzetben a menekültek helyzete továbbra is rendkívül bizonytalan és veszélyes marad.

kkkkk.png

Sikeres szökések arányai, egyértelműen kirajzolódik a Covid-hatására történő csökkenés. Forrás: RealLifeLore youtube

Észak-Koreából való szökés mindig is rendkívüli bátorságot és eltökéltséget igényelt. A menekülőknek számos kihívással és veszéllyel kell szembenézniük, akár a tengeren, akár a szárazföldön próbálnak meg kijutni. A határok szigorú ellenőrzése, a politikai megállapodások és a technológiai felügyelet egyaránt megnehezítik az életüket. Ennek ellenére sokan mégis vállalják a kockázatot a szabadságért és egy új élet reményéért.

süti beállítások módosítása