Reaktor

Január nyolcadika lesz egy jó ideig az új január hatodika: múlt hét vasárnap este a leváltott jobboldali brazil elnök Jair Bolsonaro hívei megszálltak a kongresszus, az elnöki hivatalt és a bíróság épületét. A brazíliai eseményeket nagyon sokan hasonlítják a 2021. január 6-án történtekhez, ugyanis akkor éppen Trump hívei voltak azok, akik megostromolták a Capitoliumot, miután az Egyesült Államok leköszönő elnöke nem ismerte el a választási vereséget és csalásra hivatkozva megkérdőjelezte annak tisztaságát.

Az ilyen és ehhez hasonló eseményeket egyáltalán nem lehet a demokráciák normális működéseként értékelni, nem jár hozzá a demokratikus rendszerek stabilitásához, azt akár alapjaiban rengetheti meg. Bár Brazília nem a világ "mintademokráciája", attól függetlenül érdemes rápillantani az Egyesült Államokra is, amely manapság egyre kevésbé tekinthető a "hegyen lévő fénylő városnak", amelyre a világ népei felnézhetnek, csodálva annak demokratikus rendszerének működését. Azonban az amerikai társadalom - és ami az aggasztóbb - a politikai elit szintjén is komoly feszültségek nyilvánulnak meg és nagyon úgy tűnik Brazília sem kivétel ez alól.

(kép forrása: americasquaterly.org)

A rövid válasz a kérdésre az, hogy egyáltalán nem evidens, korántsem magától értetődik, hogy a demokrácia önmagától működik. Bár vannak egyértelmű követelmények, mint például a titkos, egyenlő, általános és közvetlen választójog, az egyesülés szabadságának a biztosítása, a sajtószabadság érvényesülése, a hatalmi ágak koncentrációjának a tilalma és még lehetne sorolni. Azonban vannak olyan kritériumok is, amelyek szintén elengedhetetlenek, viszont sokkal kevésbé megfoghatóak.

A demokratikus rendszereket a választók legitimálják a szavazataikkal, felhatalmazást adnak a politikai elit számára az ország irányítására. Azonban az is előfordul, hogy a választás után az egyik politikai elit leköszönni kényszerül és a helyébe egy másik elit kerül, az újak rendelkeznek azzal a hatalommal, amellyel az elődök élhettek korábban. Diktatúrákban vagy királyságokban a hatalom megszerzése gyakran erőszakos volt: a pártállami elit börtönbe záratta, megkínozta és adott esetben kivégezte a ellenzékét, legyen az külső vagy belső, míg a középkorban trónviszályok következtében gyakran az uralkodó volt az, akit megmérgeztek, aki merénylet áldozata lett, esetleg egyszerűen uralkodásra alkalmatlanná tették.

(kép forrása: magyarhirlap.hu)

A demokráciának egy fontos tulajdonsága, hogy az elitek nem a másik félreállításában gondolkoznak, hanem az egymás kölcsönös tiszteletén és elismerésén alapuló választásokon mérettetik meg magukat, amelynek következtében valaki kormányozni fog, valaki meg ellenzékbe kerül. Az állampolgárok és az általuk támogatott, megválasztott politikai elit azonban kölcsönhatásban állnak egymással, alakítják a másik viselkedését. Ha az elitek viszálykodnak, nem bíznak egymásban, megkérdőjelezik a másik létének a legitimitását, akkor a választók ezt a viselkedési mintát követhetik és egy öngerjesztő folyamat végére közel polgárháborús hangulat fog elhatalmasodni a politikában. Illetve, ha a választók maguk követelik, hogy tovább mélyüljenek az árkok, akkor pedig a politikusok lesznek azok, akik ezt az igényt kiszolgálják, ezzel is tovább erősítve a már leírt folyamatokat.

Kiélezett volt a verseny a brazil elnökválasztáson, valamelyest kiélezettebb, mint a 2020-as amerikai választások. Ahogy Trump, úgy Bolsonaro is megkérdőjelezte a választások tisztességét, nem ismerte el a legyőzőjét, nem volt ott a másik beiktatásán, nem történt meg a békés hatalomátadás úgy, ahogy a nagykönyvben megvan írva. És mi lett mindennek az eredménye? A Capitolium ostroma és a brazíliai események. Természetesen fontos leszögezni, hogy ilyenkor több felelős van: 2016-ban a demokraták voltak azok, akik megkérdőjelezték a választás tisztaságát, 2018-ban meg mégiscsak hasba szúrták Bolsonarót. Azért az utóbbit egy kicsit mindenki a szívére venné, ha vele történne meg.

A viccet félretéve remélhetőleg sikerült érzékeltetni, hogy a demokrácia annál jóval több, minthogy elmegyünk x évente szavazni. Bár sok követelmény fogalmazható meg, azok azonban teljesen tökéletesen sehol sem tudnak megvalósulni, de törekedni attól még kell. Ha meg nagyon nem működik, hogy akkor lehet, hogy tényleg a "fejétől bűzlik a hal" és a politikai eliteknek kell felelősségteljesebben viselkedni, elismerni a másik létezését, tiszteletben tartani annak nézeteit. Az sem üdvözítő, ha azon fáradozunk, hogy megfejtsük, hogy ki kezdte az egészet, az még nem oldott meg túl sok konfliktust.

(borítókép forrása: portfolio.hu)

Éppen nyolcvan éve, 1943. január 12-én indult meg a szovjet áttörés a Don-kanyarban. Hosszú évtizedekig nem lehetett róla beszélni – ideológiai és politikai okok miatt –, amelynek következtében mindmáig nem dolgoztuk fel ezt a tragédiát. A kerek évforduló alkalmán a második magyar hadseregre emlékezünk.

A „Kállay-kettősről”

Hintapolitikának azt nevezhetnénk, ha egyensúlyozni kívánna két, szembenálló fél között, de Kállay nem ezt csinálta. Az ő hosszabb távú célja egyértelműen a kiugrás volt, emiatt is tárgyalt az angolokkal és az amerikaiakkal, sőt a magyarok még terveket is tettek eléjük, bár ezt nem igazán vették komolyan, több garanciát vártak. Annyi azonban biztos, hogy Kállay ki akart szabadulni a nemzetiszocialista Németország karmaiból – arról vitatkozhatnánk, hogy semleges státuszt, különbékét vagy esetleg átállást tervezett, de ez ezen szempontból kevésbé lényeges. Látta azt, hogy szükséges végrehajtani egyes német követeléseket, de ez kizárólag geopolitikai megfontolásból történt, nem pedig „hintapolitika” miatt. Ekkor már a revízió sem kapott akkora figyelmet, mint korábban. Hintapolitika akkor lett volna, ha azért játszik ide is-oda is, mert mindkét szövetségi rendszertől teljesen független akar lenni, esetleg mindkettőnek élvezni akarja bizonyos előnyeit, de ő teljes mértékben az angolszász hatalmakhoz akart tartozni - függetlenül attól, hogy milyen szerepben -, csak erről tudta nagyon jól, hogy sok idő, és óvatosnak kell lennie.

Kállay Miklós, Horthy utolsó reménye (forrás: Wikipedia)

– ami nem Kállay felelőssége. 1942 tavaszán ugyanis kiküldte a Szovjetunió ellen harcoló németek kötelékébe – alájuk rendelve – a 2. magyar hadsereget, mintegy 200 ezer embert. Ezt sem akarta, de már az is nagy eredmény volt, hogy csökkenteni tudta a németek követeléseit. A felszerelés korszerűtlen, elavult és kevés volt, de szóbeli ígéretet kaptak a németektől a felfegyverzésre (az lenne a meglepő, ha ebből bármi is megvalósult volna).

„Meghalni küldték őket”

Az egyik, hogy fegyverzetük elavult volt. Ez tulajdonképpen valahol igaz, hiszen sem a szovjetekhez, sem a németekhez képest nem voltak jól felszerelve, viszont sajnos azt kell mondani, hogy eme csekélységgel mindenük megvolt, amit akkor Magyarország meg tudott adni, minden lehetségest megtettek, a lehető legjobb felszereléseket kapták meg, amelyek Magyarországon rendelkezésre álltak (mondjuk valahol érthető, hogy egy egyébként lefegyverzett ország, amelyiknek a vezetői nem képzelegnek a határaiktól több száz-több ezer kilométerre "élettérről" - nem úgy, mint egyeseknek - nem tart fenn akkora hadsereget, mint egy világbirodalmi ambíciókkal bíró diktátor).

Hasonlóan elterjedt, hogy meghalni küldték ki a katonákat, vagy legalábbis tudták, hogy egy hasonló tragédia lesz a sorsuk. Ez is csak részben igaz, mert nagyon is számítottak arra, hogy a németek majd felfegyverzik a hadsereget. Nem tudjuk, hogy erre valóban volt-e szándék (magam részéről nagyon meglepődnék, ha lett volna, ismerve a későbbi eseményeket), vagy csak szavak szintjén jelent meg, de a keleti front 1942 nyári és őszi eseményei ezt mindenképpen megakadályozták. Persze nagyon is sokat mondó, hogy az 1942 október végén a hadseregnél járt nagybaczoni Nagy Vilmos szinte frissen kinevezett honvédelmi miniszter, aki a seregszemle utáni nyilatkozatában beszélt nagy, végrehajtandó feladatokról, hadiárvákról, hadiözvegyekről - de hazatérő katonákról nem. Pedig ekkor még közel sem beszélünk a Don-kanyar tragédiájáról. Ugyanakkor ez az 1942 őszi helyzet, nem pedig a tavaszi, vagyis ez későbbi fejlemény. A második magyar hadsereget nem meghalni küldték a frontra.

Az sem teljesen igaz, hogy az egész hadsereg megsemmisült: nem halt meg 200 ezer ember, de a veszteségek valóban nagyon súlyosak, talán korábban soha nem volt példa hasonlóra. Nehéz megítélni, a becslések eltérőek, de

de legalább százezer fővel biztosan, ami brutális – még akkor is, ha a 200-207 ezres létszám helyett a novemberben kiküldött 45-50 ezres váltást is hozzávesszük - ebből a halottak száma 50 ezer fő körül mozog. De mi is történt pontosan a Don-kanyarban?

A katasztrófa előzményei

A magyar katonákat 1942 tavaszától június végéig szállították a keleti frontra, és július elején érték el az első katonák a Dont. A feladatuk a megmaradt szovjet hídfőállások felszámolása lett volna, ez csak részben volt sikeres.

Szeptemberben aztán a csekély sikerek és a kezdődő ellátási problémák miatt egyáltalán nem bizakodó magyar hadsereg védővonalat épített ki, ugyanakkor

ráadásul két igen erős szovjet hídfő is megmaradt a területen, a Don nyugati partján (a harmadikat, Korotojakot éppen szeptember elején sikerült megtisztítani, de nagy veszteségek árán). A magyarok feladata a németek biztosítása volt. A németek Sztálingrádra koncentráltak, és ami felszerelés érkezett hozzájuk, azt el is használták, a magyar seregnek nem jutott. Nem volt a védekezéshez szükséges fegyver, sok helyre még ember sem jutott, ráadásul a belső ellátást is nehezítette, hogy a lovakat – ellátmány hiányában – visszavonták, így ami rendelkezésre állt, az is nehezen jutott el oda, ahol szükség volt rá.

(forrás: Múlt-kor)

1942 végén már egyértelműen számítottak a szovjet csapásra, ráadásul a tél beköszöntével – nem voltak ritkák a mínusz harminc-negyven fokok sem – egyre sürgetőbbé vált bármiféle intézkedés. Egy 45-50 ezer fős felváltó egységet tudtak csak szervezni, továbbá az ún. Cramer-csoportot (magyar-német páncéloshadosztályokból álló kvázi tartalék), viszont

A doni katasztrófa

ekkor még csak az (északi) urivi hídfőnél. A másnapi támadás után már megkezdődött a magyar katonák elmenekülése, január 14-én pedig a déli, scsucsjei hídfőnél is áttörtek a szovjetek, de január 15-ig még valamennyire képesek voltak a magyar-német csapatok a védelemre – bár a Scsucsjénél áttörők már 14-én megindultak az egyik magyar hadtest háta mögé. Január 17-18-ra azonban gyakorlatilag megszűnt a magyar katonaság jelenléte, felbomlott a hadsereg. Aki maradt, az is azért, mert bekerítették - a III. magyar hadtest, amely csak február elejére tudott kitörni. (A Cramer-csoportot is csak habozva vetették be, a németek ezt eredetileg megtiltották, így ez is késő volt).

(forrás: bibl-u-szeged.hu)

Akik mégis visszavonultak, azokkal a mi szövetségeseink, a németek szövetségeshez méltó módon bántak, amennyiben máltónak lehet azt nevezni, hogy a szövetségeseiket nem engedték be az általuk megszállt falvakba, illetve elvették a megmaradt felszereléseiket, ellátmányukat. Hasonló történt a németek alá beosztott, bekerített  - már említett - III. magyar hadtesttel (ez Stromm Marcel vezetésével február 1-jéig kitartott), amelyet a németek a saját visszavonulásuk fedezésére rendeltek, de nem kaptak felszerelést – no ezeket nem a visszavonulás során használtak, hanem inkább megsemmisítették.

Jány Gusztáv, a második magyar hadsereg parancsnoka (forrás: Wikipedia)

Sokkal súlyosabb Jány Gusztáv esete, aki január 24-én újabb hadparancsot adott ki, ebben természetesen a német narratívára épített: szerinte a magyar hadsereg elvesztette becsületét, ismételten megtiltotta a visszavonulást, sőt a rend helyreállítására még a helyszíni felkoncolást (!) is lehetővé tette

– ez a katonák ellen végrehajtott felkoncolásra vonatkozott, mondván:

Ez természetesen óriási felháborodást keltett, maga Horthy is a parancs visszavonását követelte. Április 4-én ez meg is történt, ugyanakkor bármennyire is figyelembe próbáljuk venni azt, hogy milyen körülmények is hatottak Jány Gusztávra január 24-én, egy parancsnoktól ez igen nehezen fogadható el.

(forrás: 24.hu)

A doni hősök emlékezete

Öt nap alatt - janurá 12-17 - felbomlott a hadsereg. 1942-43 folyamán összesen 100-130 ezren vesztek oda az eredetileg 207, majd 250 ezer fős hadseregből, közülük mintegy 40-50 ezren meghaltak, legalább 30 ezren megsebesülve tértek haza. Legalább 30 ezren kerültek szovjet hadifogságba, de csak töredékük élte túl, mintegy 3-4 ezer fő.

Az, hogy évtizedeken keresztül nem lehetett róla beszélni, mindmáig hat – tudunk olyanról, akit amikor felkerestek, még a rendszerváltást követően is bizalmatlan volt. Jelen ismereteink szerint a doni katasztrófa túlélői már mind meghaltak - a legutolsó túlélő, a 99 éves székesfehérvári Smohay Ferenc zászlós 2021 februárjában hunyt el, illetve más források szerint a legutolsó a kecskeméti Szeverényi István volt, aki 2022 nyarán távozott.

Hadifoglyok menetelése (forrás: Origo)

A borítókép forrása: cultura.hu

Az embereket egymástól elválasztó különbségekkel szemben vannak dolgok, amelyek – legalábbis néhány régiótól eltekintve – mindenhol népszerűek. Ilyen, többek között, a sör is. Amennyiben valaha felmerült bennetek a kérdés, hogy vajon hol is isszák összességében a legtöbb sört, illetve mely országokban a legmagasabb az egy főre jutó sörfogyasztás, akkor a japán Kirin Holdings kutatása megfelelő válaszokat fog adni, a vállalat ugyanis 1975 óta követi figyelemmel a globális sörfogyasztás alakulását. Összefoglalónk következik a jelenlegi trendekről!

2020-ban a globális sörfogyasztás 177 millió kiloliternek felelt meg, ami bár őrületesen magas számnak tűnik, mégis közel 7 százalékkal elmarad a 2019-es fogyasztástól.

A visszaesés érthető okok miatt 2020-ban szinte mindenhol tapasztalható volt – Európában például 5.2 százalékkal, Afrikában 9.4 százalékkal, Közép- és Dél-Amerikában 4.4 százalékkal –, csak Észak-Amerikában nőtt a fogyasztás, ám ott is szinte a 2019-es arányokkal megegyező eredmény (0.6 százalékos növekedés) született.

És, hogy kik fogyasztanak a legtöbbet országok szerint? Úgy tűnik, hogy a sör kapcsán is elindulhatna egy harc a globális nagyhatalmak között, hisz a legnagyobb fogyasztóként Kína jelenik meg, akit az Egyesült Államok követ, majd Brazília, Oroszország és Mexikó. Kína dominanciája persze a lakosság méretéhez igazítva nem nevezhető meglepőnek, ám az nem kicsit impresszív, hogy a fogyasztás 36 millió kilolitert ért el, vagyis annyi sört, amennyivel 14 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne feltölteni.

Amint már említésre került, szinte mindenhol visszaesés volt tapasztalható, azonban bizonyos országokat az átlagnál is erőteljesebb kilengések jellemezték, több esetben egyenesen kétszámjegyű csökkenés által: ilyen volt Mexikó, ahol 11 százalékkal zuhant a fogyasztás 2019-hez képest, Vietnám, ahol a 19 százalékot is meghaladta, illetve India, amely 40 százalékos esést tudhatott be magának – és került a 2019-es eredményéhez képest 10 pozícióval hátrébb (23. hely). Néhány helyen viszont a koronavírus furcsa módon meghozta a kedvet a sörfogyasztáshoz: Brazíliában és Oroszországban is 4 százalék körüli volt a növekedés 2019-hez képest, ahogy az Egyesült Államokban is emelkedés történt, igaz a 0.8 százalékos változás nem nevezhető túlzottan szignifikánsnak.

Igen, ezen adatok megint ráébresztenek a cseh tébolyra (na meg arra, hogy miért is szeretünk annyira Prágába utazni), egy cseh személy ugyanis egy év alatt átlagosan majdnem 182 liter sört fogyaszt. A mennyiség már önmagában is rendkívül magasnak tűnhet – gondoljunk abba, hogy itt országos átlagról van szó, tehát magába foglalja azokat is akik nem, vagy alig fogyasztanak sört –, de az még inkább szemlélteti a csehek sör iránti őrületét, hogy 28 éve senki nem tudta őket megverni ebben a rangsorban, miközben az idei második helyezett Ausztria egy lakosa átlagosan „csak” 96.8 liter sört iszik, vagyis fasorban sincs a csehekkel való harcban.

Az egy főre jutó sörfogyasztást vizsgáló rangsorban Magyarország sem áll túlságosan hátul, hisz mi a 21. legnagyobb fogyasztók vagyunk, ám elmaradunk a legtöbb régiós riválistól, Csehországon és Ausztrián túl Romániától, Szlovákiától, Horvátországtól (18.) és Szlovéniától (20.) is. Literekben mérve átlagosan 68 liter sör jut egy főre Magyarországon, de ahogy globálisan, úgy nálunk is csökkenés történt a pandémia kezdeti évében, melynek mértéke 8.9 százalék volt 2019-hez képest.

De, hogy igazán meghökkentő legyen a vége, a legnagyobb sörkedvelők esetében is visszaesés történt, a cseheknél és németeknél 10.5 százalékos, az osztrákoknál több mint 17 százalékos a 2020-as évben. Ezzel szemben a lengyeleket (1.4 százalékos visszaesés) és románokat (0.9 százalékos visszaesés) a 2020-ban a világot feje tetejére állító járvány sem tartóztatta fel a sörözéstől, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy hamarosan a vírus már egyáltalán nem szól bele a sörözési szokásainkba.

Kiemelt fotó: Brewer World

A jelenlegi árakat és a folyamatosan növekvő inflációt látva, mindannyiunk fejében megfordul nap, mint nap a gondolat, hogy mit is főzzünk úgy, hogy a hónap végére is kijöjjünk a pénzünkből. Lássuk, mik ezek a pénztárcabarát ételek.

Burgonyakrémleves

A jó öreg krumpli a bevált klasszikus, ha olcsó receptekről van szó. Legyen az paprikás krumpli, krumplifőzelék vagy leves, az biztos, hogy laktató lesz és pénztárcabarát. 

Én az ősz közeledtével imádom a bekuckózós estéket, amihez egy burgonyakrémleves tökéletes társ lehet. A kedvenc receptemhez nem is kell más, csak krumpli, hagyma, fokhagyma, tejszín, víz és fűszerek. Ezek az alapanyagok szinte minden magyar háztartás állandó kellékei. Ha valamiért mégis kifogytunk ezekből, a boltban sem kell szívrohamot kapni a kasszánál. Esetleg ha megbújik otthon egy kedves rokontól kapott házikolbász, az megpirítva biztosan a levesünk éke lesz.

(forrás: streetkitchen.hu)

Besameles karfiol

Az én személyes kedvencem. Elképesztő egyszerű elkészíteni és egy darab karfiol napokig is elég a családnak. Amennyiben hajlandóak vagyunk kifizetni kb. 900 forintot egy nagyobb karfiolért, akkor a többi hozzávalót már csak a hűtőnkből kell elővenni.

Ide nem hoznék internetes linket, hanem leírom, hogy az én anyukám hogyan szokta csinálni. Higgyétek el, nem fogtok csalódni benne!

A karfiolt rózsáira szedve sós vízben megfőzzük, majd egy kivajazott jénaiba rakjuk. Amíg fő a karfiol összedobunk egy nagyobb adag besamel mártást (úgy a legfinomabb, ha a végén a zöldség úszik a szószban). Egy nagyobb darab vajon megpirítunk kb 3-4 evőkanál lisztet. Amikor megpirult, felöntjük egy liter tejjel és ízesítjük sóval, borssal és szerecsendióval. A kész mártást ráöntjük a karfiolra, megszórjuk a tetejét egy kis reszelt sajttal és megy a sütőbe addig, amíg a sajt aranybarna nem lesz. 

(forrás: penzcentrum.hu)

Penne arrabiata

Ha szereted a pikáns tésztákat, ez biztosan a kedvenced lesz. Ez a recept is villámgyorsan elkészíthető és itt is komoly esély van arra, hogy minden hozzávaló már ott van a konyhában.

A recept szerint a hozzávalók listája a tésztán kívül kimerül egy paradicsom konzervben, egy hagymában, fokhagymában, fűszerekben, vörösborban és persze chiliben.

Szerintem megéri ennél a receptnél nem a legalsó polcról választani vörösbort, hiszen csak egy kevés kell a tésztába, a jobb minőségű bor pedig gyorsabban elfogy és másnap a fejed sem megy szét tőle. Ráadásul a finom tészta után egy sorozat mellett a kanapén milyen jól fog esni egy minőségi kékfrankos.

(forrás: prove.hu)

Tojásos nokedli

Az olcsó receptek közül nem hagyhattam ki apukám örök kedvencét, a tojásos nokedlit. Ez sem a legegészségesebb ebédötlet, ráadásul cseppet sem alakbarát, de a hó végén mégis csak örömmel készítjük el ezt a finomságot.

Ehhez konkrétan nem is kell más, csak liszt, tojás, víz, só, bors és egy kis zsír. Elkészíteni sem egy agyműtét, mondjuk nekem a nokedli valamiért elsőre sosem sikerül úgy, ahogy kellene. Akinek hozzám hasonló gondjai vannak, azoknak itt egy videó, ahol a tökéletes nokedli minden titkát meg lehet ismerni.

Ha sikeresen kiszaggattuk és megfőztük, nincs is más hátra, mint egy kis ecetes uborkával vagy egy adag fejessalival élvezni a munkánk gyümölcsét.

Lángos

Ha vendégeket várunk és le akarjuk nyűgözni őket úgy, hogy csődbe se menjünk vagy csak egy lusta szombati napon van elég időnk a konyhában szöszmötölni, a lángos tökéletes választás. 

Ráadásul ha házilag csináljuk, annyi fokhagymát és feltétet pakolunk rá, amennyit akarunk, plusz nem egy több hónapos használt olajban lesz kisütve és nem is kell egy sajtos-tejfölösért 2000 forintot fizetni. Ennyi pénzből -ha otthon csináljuk- megetetjük az egész családot kétszer és még a szomszédoknak is jut. 

Igen, a tésztájára tényleg figyelni kell az élesztő miatt, de amennyiben pontosan követjük a receptet, minden befektetett energiánk megtérül a kóstolásnál. Kamatostul.

 (forrás: streetkitchen.hu)

Noha ezek tényleg nem diétás ételek, ráadásul húsmentesek (tekintve egy csirkemell árát egyértelmű, hogy a húsos ételek egy ideig nem szerepelnek a pénztárcabarát receptekben), mégis finomak, laktatók és jól jönnek a hónap vége felé, amikor már napok óta instant levesen tengődünk.

"Kádárnak mennie kell" jelentette ki Kis János, a demokratikus ellenzék egyik vezéralakja 1987-ben a Beszélő szamizdat különszámában, azonban ugyanerre a következtetésre juthatnak az ellenzéki pártok Karácsony Gergely személyét illetően a 2024-es önkormányzati választás kapcsán. A DK és a Momentum az elkövetkezendő időszakban törekedni fog arra, hogy a többi baloldali ellenzéki párt szavazóit és politikusait elszipkázza és a Fidesszel szemben egyedül mérettesse meg majd magát 2026-ban. A Gyurcsány Ferenc elnöklete alatt lévő párt az új ciklus elején vitathatatlanul sokkal kegyetlenebbül és sikeresebben gyengíti és szorítja a háttérbe a lehetséges riválisokat, mint a Momentum, rendre a második legerősebb pártnak mérik a közvélemény-kutató cégek.

Bár a 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól komoly változtatásokat hozott a vertikális/függőleges hatalommegosztás szempontjából (az önkormányzatoktól elvették az egészségügyet, az oktatást és szociális ellátást, továbbá a pénzügyi autonómián is szűkítettek, mivel rengeteg önkormányzat jelentős adósságokat halmozott fel), attól még korántsem lehet azt mondani, hogy lényegtelen területe lenne a politikának, vagy hogy meg kéne vetni. Remek lehetőség a pártok számára, hogy "kicsiben" kipróbáljanak politikusokat, lehetőséget biztosítanak a pártranglétra megmászásában és növeljék a párt országos lefedettségét, társadalmi beágyazottságát.

(kép forrása: telex.hu)

Az ellenzéki összefogás mint innováció április harmadikán kudarcot vallott, a jelenlegi folyamatok alapján a legerősebb ellenzéki pártok azt a következtetést vonták le, hogy a kétpártrendszer felé kell elmozdítani az pártrendszert. Leghamarabb a 2024-es Európai Parlamenti választás és az önkormányzati választásokon derül ki, hogy milyenek a valós erőviszonyok. Az EP választás nem bünteti azt, ha a pártok külön indulnak és kampányolnak, azonban az önkormányzati választási rendszer - különös tekintettel az ellenzék széttöredezettsége miatt - inkább az összefogásra sarkallja a pártokat.

Vagyis kellene, de a Demokratikus Koalíció könnyen lehet, hogy a hosszútávú - 2026-os - céljai érdekében mindenhol külön indul, legyen az egyszerű önkormányzati képviselő, polgármester vagy akár a budapesti főpolgármesteri. Igen ám, de mi van akkor, ha az ellenzék ezt nem nézi tétlenül - amire nagyon nagy esély van - és nem adja a beleegyezését, hogy a DK mindent kisajátítson? Mint már hallhattuk és olvashattuk is: nem magától értetődő, hogy a DK támogatni fogja Karácsony Gergelyt az újrázásban. Ezt akár kétféleképpen is lehetne értelmezni, két lehetséges kimenetel is elképzelhető.

Az első az, hogy a DK nem akar ártani az ellenzéknek és amennyiben nem sikerül megfelelő Karácsony-alternatívával előállni 2024-ig, ezért nem állítanak saját jelöltet, de nem is kampányolnak Karácsony mellett, hanem a szavazókra bízzák, hogy voksolnak a főpolgármesterre vagy sem. Ennek akár lehetne értelme annyiban, hogy megmutatkozna, hogy a DK nélkül veszett fejsze lenne az ellenzék és Karácsony is, miközben újfent övék lenne a Fővárosi Közgyűlésben a legnagyobb frakció. Kérdéses, hogy vajon nem égne-e túlságosan a DK-ra, ha miattuk buknák el a főváros vezetését.

(kép forrása: budapest.hu)

A másik - és egyúttal valószínűbbnek is tűnő - forgatókönyv pedig az, hogy indítanak valakit, aki akár jobb eredményt is elérhet, mint a jelenlegi főpolgármester. Mind a két esetben nagy eséllyel elvesztenék a főváros irányítását csak azért, hogy 2026-ra a DK lehessen az ellenzéki térfélen egyeduralkodó. A Demokratikus Koalíció ambícióinak és feltételezhető szándékának ez jobban megfeleltethető, nagyon komoly kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc a hosszútávú célért beáldozná-e az ellenzék fellegvárának a vezetését? Mind a két esetben jó pozícióból indulna a Fidesz, hiszen vagy nem lenne kellő támogatottsága Karácsonynak vagy megoszlanának az ellenzéki szavazatok több jelölt között.

Természetesen nem lehet készpénznek venni, hogy az ellenzék nem lesz 2024-ben olyan állapotban, hogy teljesen mindegy, hogy kit indít az nyerni fog vagy annak az ellentettje. Egy biztos: a Fidesz nagy eséllyel találkozhat egy megosztott, összefogni képtelen ellenzékkel. Az elmúlt időben a Fidesz influenszerei és kommunikációs gépezete (legalábbis szerintem) kissé előtérbe helyezte Karácsony személyét, többet foglalkozik vele. Karácsony feje fölött egyszerre csaphatnak össze a DK és a Fidesz "hullámai", mondjuk egészen más okból és szándékkal. A Fidesznek, amennyiben 2024-ben megakarja nyerni Budapestet, akkor nem érdeke, hogy teljesen ellehetetlenítse a főpolgármestert, legfeljebb csak annyira, hogy a DK elég bátor legyen ahhoz, hogy saját jelöltet állítson.

A politikának nagyon érdekes - talán a legérdekesebb - része éppen az, amelyre nem lát rá akárki csak a bennfentesek. Még kialakulhat egy nagyon érdekes ellenzéki belharc Karácsony személyét illetően, amely majd csak 2024-ben fog materializálódni. Visszatérve az eredeti kérdéshez: mennie kell-e Karácsonynak? Amennyiben a DK hű a hosszútávú céljaihoz, akkor könnyen lehet, hogy azt a következtetést vonja le Gyurcsány Ferenc, hogy mennie kell. De vajon azon az áron is, hogy elveszejti a 2010 utáni időszak legnagyobb ellenzéki sikerét és minden erőforrást ami vele jár?

Amikor a székely férfiak bevonultak Madéfalvára, a céljuk ugyanaz volt, mint korábban: tiltakozni az ellen, hogy külföldre vigyék őket katonának. Ezt ahogy eddig, úgy ezután is békés úton kívánták megvalósítani, ennek ellenére a császári katonaság hajnalban megtámadta a falut, kifosztotta a házakat, lemészárolt mintegy kétszáz embert – nőket és gyerekeket is –, illetve legalább kétszer ennyi foglyot ejtett. Az események a székelyeket megtörték, de megindult a kivándorlásuk Moldvába. A madéfalvi vérengzésre emlékezünk.

A székelyek jogai

Nem teljesen egyértelmű, hogy ez mit jelentett, ugyanis létezik olyan megközelítés, miszerint ez kollektív nemességet biztosított, amely feltételekért cserébe a Székelyföld területén jogokat adott, ugyanakkor a valóságban azt látjuk, hogy a Székelyföldről elszármazók ugyanolyan nemesi bizonyságlevelet kaphattak az erdélyi kormányszervektől, mint azok, akik mondjuk Nyitrából költözött Tolnába. Ezen bizonyságlevél alapján nemesi jogokat gyakorolhatott egy székely akár Biharban is – vagyis a székelység fenn tudta tartani nemesi jogállását a Székelyföldön kívül. Amikor 1867 után a nemesség presztízskérdéssé válik, de jogokat nem biztosít, hivatalos iratokba – nem magánéletben – akkor írhatták be nemesi címüket és előneveiket a nemesek, ha igazolták származásukat a Belügyminisztérium előtt. A székelyeknek, bár az erdélyi fejedelmek korában igen nagy számban fordul elő, hogy személyes nemeslevelet kapnak (mint egy bárhol máshol nemesített jobbágy), elég volt valamelyik székely összeírásban – ún. lustrában – szereplő felmenőjüket felmutatni apai (névadó) ágon, és már használhatták is a nemesi címet. Ezt a hasonló kiváltságokat élvező hajdúk nehezebben tehették – itt nagyon sokszor fordul elő, hogy felmenőik név szerint szerepelnek egy-egy hajdúnemességet biztosító oklevélben, ekkor jóval könnyebb volt, illetve sokszor a rendi korszakban Szabolcs vagy Bihar vármegyétől kapott nemesi bizonyságlevél adta a nemesi jogaik alapját –, de aki a hajdúnemességét fenn tudta tartani a Habsburg-uralom alatt, az kvázi nemes maradt; ugyanakkor a jászok és a kunok által élvezett jogok valóban nem biztosítottak nemességet az adott személynek, sem 1867 előtt, sem azután. Ez alapján a székelyek kollektív nemessége nagyon összetett rendszer, de alapvetően nemességnek tekinthető, amely a katonáskodási kötelezettségre épült.

Székely gyalogos katona, ún. vörös darabont ábrázolása a csíkszépvízi Székely Határőr Emlékközpontban (forrás: liget.ro)

Már az erdélyi fejedelmek alatt előfordult, hogy igyekeztek megfosztani a székelyeket kiváltságaiktól – persze a székelyek mindig ellenálltak, ami rengeteg véres eseményhez vezetett. Összességében megindult egyfajta lesüllyedés, és valóban megjelent egy székely jobbágyi réteg – ők az anyakönyvekben a XVIII. századtól kezdve providus jelzővel szerepelnek, amely kifejezést általánosságban a nem nemesekre (közülük is azokra, akik nem voltak polgárok sem) használtak, szemben a kiváltságokat gyakorlókkal, akik gyalog katona, gyalogos, lovas katona stb. jelzőt kaptak aszerint, hogy a közszékelyek, a lófők, esetleg a legelőkelőbb primorok rendjébe tartoztak. Amikor Erdély Habsburg-uralom alá került, az 1690-es Diploma Leopoldinum is rögzítette a székelyek katonáskodási kötelezettségét, de a Rákóczi-szabadságharc után a székely katonaságot (határőrséget is) megszüntették, a székelyek fegyvereit pedig elvették, mivel az uralkodó ebben is veszélyt látott. A székelyeket ismét megpróbálták lesüllyeszteni, vagyis nőtt a jobbágyok száma – ami még mindig elhanyagolható volt. Mária Terézia alatt azonban változott a helyzet.

Az erdélyi határőrség kezdetei

Bár az Oszmán Birodalom jelentősen meggyengült, még mindig veszélyt láttak benne, vagyis Magyarország déli határait nem tagozták a vármegyerendszerbe, hanem katonai határőrvidéket hoztak létre – itt szerb határőrök-szabadparasztok éltek és szolgáltak, akik így nem lettek jobbágyok, de kiváltságaik nem a székelyek középkori jogait jelentették. Mivel Erdélyben nem volt határőrség, így Mária Terézia 1761-62-ben Erdélyben is hozzálátott annak megszervezéséhez, részben Adolf Buccownak, Erdély katonai főparancsnokának a javaslatára. A határőrséget a naszódi románokból és a székelyekből akarták megszervezni, a jobbágysorban élő románok éltek is a lehetőséggel, mivel felszabadultak a földesúri terhek alól; a székelyek viszont régi jogaik biztosítását és régi fegyvereiket követelték.

A székely követelések

Kezdetben a székelyek – főleg abbéli reményben, hogy visszakapják jogaikat – a románokhoz hasonlóan támogatták az elképzelést, de kiderült, hogy kiváltságaikat nem teljes körűen kapták volna vissza, bizonyos adókat továbbra is fizetniük kellett (legalábbis azoknak, akik jobbágysorba kerültek). Ami viszont még fájóbb volt: a régi szokásokkal ellentétben

Székely határőr a csíkszépvízi Székely Határőr Emlékközpontban (forrás: liget.ro)

Ez ellen már a kezdetekben is tiltakoztak, és mivel a katonai főkormányzó nem örvendett túl nagy népszerűségnek – mondjuk általában nem szoktak olyan idegenek népszerűek lenni, akik erőszakos sorozásba kezdenek –, így Mária Terézia leváltotta, és kinevezte Siskovics József bárót, aki Lázár János gróf segítségével, társelnökségével egy vegyes katonai-polgári bizottságban folytatta a toborzást. Bár az uralkodó ezt ellenezte, Siskovics az elődjéhez hasonlóan a megtörés és az erőszak eszközéhez nyúlt. Előfordult, hogy a katonaságba beállók és az azt ellenzők összecsaptak, ahogy olyan is, hogy valamelyik vezetőt majdnem meglincselték, illetve az is, hogy a katonaságra felesküdők tiltakozni kezdtek, de nem ezek voltak a legjellemzőbb eszközök.

A székelyöldöklés

Carato alezredes négy oldalról körülfogta a falut, majd ágyúkkal lövetni kezdte. Ezután a császári katonaság betört a faluba, és órákon át üldözte az ellenállókat, miközben a házakat kifosztotta és felgyújtotta. A vérengzés legalább 180-200 halottat és 400 foglyot eredményezett, akiket embertelen körülmények között tartottak fogva a csíkszeredai várban – bár néhány nap után hazaengedték őket, az esemény megtörte a székely ellenállást, és még 1764 márciusáig sikerült megszervezni a székely határőrséget. Nem mindenki maradt ugyanakkor helyben…

Vándorlás Moldvába

1774-ben azonban a Moldvától északra fekvő Bukovinát a felosztott Lengyelországtól megszerezte a Habsburg Birodalom. Erdély katonai főparancsnoka, Hadik András ennek következtében a Moldvába vándorolt székelyeket összegyűjtötte, és letelepítette Bukovinában – így jött létre a bukovinai székelység. Első falvaikat, Istensegíts és Fogadjisten néven 1776-ban alapították.

Az egyik bukovinai székely falu, Andrásfalva római katolikus temploma (forrás: Wikipedia)

A bukovinai székelység később áttelepült, ahogy ők nevezik, kirajzott a Délvidékre, illetve Arad vármegyébe, a Bánságba és Dél-Erdélybe (néhány csoportjuk pedig Észak-Erdélybe), amely folyamat az 1880-as években kezdődött, és 1910 körül ért véget. A magyar kormány a két világháború között a jugoszláv uralom alatt a Délvidékre települő szerbek helyére kívánta telepíteni a maradékukat Bukovinából, ekkor jött létre például Bácsjózseffalva. Nagy részük tehát visszatért, de így is maradtak Bukovinában.

Bukovinai székelyek népviseletben (forrás: maszol.ro)

A Bácskába telepített székelyeknek azonban tovább kellett menekülniük, amikor a középkori módszereikről híres Tito-partizánok megérkeztek, természetesen az elmenekült szerbekkel együtt. A partizánok mindennapos eszköztárába tartozott például a karóba húzás, így 1944 őszétől a székelyek a Dunántúlra mentek, a telet itt vészelték át. 1945-től kezdték őket betelepíteni a völgységi kitelepített svábok házaiba, Tolna és Baranya vármegyékbe. Identitásukat máig őrzik, saját társadalmi szervezetek és országos szövetséget hoztak létre, de az eredeti lakhelyükön is maradt néhány család - néha még velük is tartják a kapcsolatot, de ez főként az 1990-es évekre volt jellemző.

Borítókép: a madéfalvi veszedelem emlékműve Madéfalván (forrás: Wikipedia)

Mennyibe kerül manapság egy lakás berendezése? Az utóbbi időben sokszor volt szó az albérletárakról, illetve az idén mindenkit aggasztó rezsiárakról is, azonban sokan elfelejtik hozzákalkulálni a költözési költségekhez, hogy egy lakást élhetővé– a bútorozatlan kategóriában – nem a számlák befizetése teszi. Egy ismerősöm budapesti költözése adta az ötletet, hogy kiderítsem: mennyi pénzt érdemes félretenni a kaución túl, és milyen opcióink vannak, ha olcsón (és akár fenntartható módon) szeretnénk bebútorozni a lakást?

A helyzet persze meglehetősen bonyolult, hiszen mindenki teljesen egyéni helyzetből indul. Valaki sok holmit kap a szülői házból, valakinek pedig önállóan kell megoldania mindent. Lássuk mik a legfontosabb dolgok, melyeknek nem szabadna elmaradnia egy háztartásból sem, és mi is az az abszolút minimum, amit mindenképp félre kell tennünk, ha a nulláról szeretnénk berendezni otthonunkat?

Az ágy az első, és egyben az egyik legdrágább tétel a listán. Egy kis keresgélés után, sikerült újonnan dupla ágykeretet találni 27 ezer forintért, hozzá illő matracot szintén 27 ezer forintért. Akinek az egyszemélyes ágy is bőven megteszi, az már az egészet kihozhatja kb. 30-35 ezer forintból összesen. Ezek mellett biztosan lehet találni különleges ajánlatokat a hazai bútoráruházak kínálatában, illetve

A következő tétel a ruhásszekrény, ami nekem mindig is a legproblémásabb darab volt, hiszen nem csak drága, de a szállítást sem igazán lehet megoldani a villamossal, és az összeszerelés sem mindig egy-emberes munka. (Főleg, ha a művelet még komolyabb szerszámokat vagy létrát is igényel.) Mivel már jó pár év eltelt legutóbbi gardróbvásárlásom óta, szinte teljes sokként értek az árak. Már régen is durvának gondoltam az akkori végösszeget, de most...

Az egyik legolcsóbb szekrény - aminek „rendes” mérete, ajtaja és polcai is vannak – újonnan 40-50 ezer forintnál kezdődik, de használtan is alig találtam valamit 25 ezer alatt. Bár cikkemben most az abszolút minimumra vagyok kíváncsi, azért hozzá kell tennem, hogy ezek teljesen praktikátlan, és rossz minőségű vételek. Bizonyos esetekben ez is tökéletesen meg tud felelni, de sokan inkább dobozokból öltözködnek hónapokig, hogy össze tudják spórolni a nagyobb, hosszú távra szóló szekrény árát. Ezek a szekrények már 70-80 ezer forinttól kezdődnek, ahol már több opció közül is választhatunk, és talán eggyel masszívabb a felépítésük.

 A legjobb minőségre általában a használtpiacon lehet rábukkanni, így mindig érdemes végig böngészni az online „Adok-Veszek” csoportokat, viszont mindenképp reálisan szemléljük az itt kínált darabokat. Az igazán jó ajánlatokra nagyon gyorsan le kell csapni, viszont, ha valaki egy kicsit többet kér eladó bútoraiért, akkor sem kell negatív kommentáradatot zúdítani rá. Egyre nehezebb téma a megélhetés, teljesen érthető, ha valaki nem szeretne sokat bukni az általa vásárolt darabokon.

Visszatérve a minimális bútorzathoz, egy asztal és egy szék azért még elkel minden háztartásba, de ezekért szerencsére már csak „aprópénzt” kérnek az eddigiekhez képest. Ha tényleg a minimumra szeretnénk törekedni, akkor széket már akár ezer, asztalt kb. 5 ezer forintért is vásárolhatunk már. Asztali lámpa 3 ezer, egy kisebb szőnyeg pedig már 6 ezer forinttól is elérhető az egyik népszerű, skandináv bútorboltban, de már kis polcos szekrényt is árulnak 10 ezer forint körül is.

Ha ezt a használtpiacról szeretnénk kihozni, akkor is legalább egy 70-80 ezer forintot érdemes a megtakarítási számlára tenni költözés előtt. Ezekbe a költségekbe nem számoltam bele a nem esszenciális bútorokat, de ha éjjeliszekrények, könyvespolcok, egy jobb irodaszék, vagy egy kávézóasztal is szerepelne a listán, akkor már 250 ezer környékével érdemes számolni - minimum.

Manapság sok lakást töltenek fel alap IKEA bútorokkal, így a bérlőknek már csak azt az egy-két darabot kell megvásárolniuk, amikkel igazán otthonossá lehet tenni a lakást. Ez az egyik legjobb kombináció, hiszen nem nekünk kell megvenni az alapokat, így több pénzt tudunk félretenni a lakás csinosítgatására, vagy téliesítésére – ami jelenleg még fontosabb, mint eddig. Még van két-három hónap az igazán hideg éjszakák vége előtt, így aki még költözés, vagy a lakás bútorozása előtt áll, azoknak kitartást kívánok!

Az közismert tény, hogy kétféle államformát különböztetünk meg egymástól: a monarchiát és a köztársaságot. De mi a helyzet a kormányformákkal? Mi ez? Mi a jelentősége? Milyen fajtái vannak? Hogyan befolyásolja egy ország működését? 

A teljesség igénye nélkül a cikk a három leggyakoribb kormányformát igyekszik bemutatni: a parlamentáris (pl.: Magyarország), a prezidenciális (pl.: USA) és a félprezindenciális (pl.: Franciaország) kormányformákat. 

Fogalom

A tisztánlátás végett érdemes tisztázni, az államforma és a kormányforma közötti különbséget. 

Az államforma az államfői hatalom eredetét mutatja, így beszélhetünk monarchiáról és köztársaságról. A monarchiában az államfői hatalom öröklődik és élethosszig vagy lemondásig tart, míg köztársaságok esetén az államfőt választják és az jogszabályban meghatározott ideig látja el a tisztséget. Érdekesség, hogy a monarchiák esetén csak parlamentáris kormányformáról lehet beszélni.

Így értelemszerűen a parlamentáris kormányformában a legfontosabb tényező a kormányzás során a parlament; a prezidenciális államformában a közvetlenül választott elnök, míg a félprezidenciális rendszerekben a parlament és az elnök között oszlanak meg a jogosultságok, egyiknek sincsen kiemelkedő szerepe. 

Tekintsük át, hogy a három kormányforma mikben különbözik egymástól.

 (forrás: https://www.parlament.hu/web/orszaghaz/az-orszaghaz-leirasa)

Kormányformák és a parlament

Mindhárom kormányformában közös, hogy a parlamentet mindenhol közvetlenül választják. Azonban kiemelendő, hogy a parlamentáris kormányformában az államhatalom szervei közül a parlament a legfontosabb. Hiszen amellett, hogy a parlament, mint törvényhozó hatalom működik, amellett a kormányalakításban is fontos szerepe van, a kormány felelős a parlamentnek. Ebben különbözik a többi kormányformától, ahol a parlamentnek nincsen beleszólása a kormányalakításba. 

Kormányformák és a kormány

A parlamentáris kormányformában a kormány élén a parlament által választott miniszterelnök áll, tehát ebben a kormányformában a kormányfő nem közvetlen választással kerül hatalomra. (Természetesen legitimációja így sem lehet kétséges, mivel a közvetlenül választott parlament választja ki a miniszterelnököt.) Ebből az is következik, hogy a miniszterelnök a parlamentáris államformában felelős a parlamentnek, annak bizalma nélkül nem tud működni. Ez a felelősség több jogintézményben is realizálódik: bizalmi szavazás, konstruktív bizalmatlansági indítvány, kérdezés joga, interpelláció (írásbeli kérdés a kormányhoz)…

A prezidenciális kormányformában a kormány a legfontosabb intézmény. Ez abban is megmutatkozik, hogy ebben a rendszerben a kormány élén álló elnököt is közvetlenül választják. Tehát a kormány a parlamenttől teljesen függetlenül jön létre, nem is felelős neki, hiszen csak az elnöknek tartozik felelősséggel.

A félprezidenciális kormányformákban a fenti két kormányforma sajátosságai keverednek egymással. A kormány élén -a parlamentáris kormányformához hasonlóan- a miniszterelnök áll és itt is ismert a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás. A prezidenciális rendszerre hasonlít viszont abban, hogy a miniszterelnök közvetlenül választott. A miniszterelnök mind a parlamentnek, mind az elnöknek (lásd később) felel, csak ezek bizalmával tud működni. A félprezidenciális kormányforma mintaállamában, Franciaországban, az a szokás, ha a bizalmi kapcsolat bármilyen okból megszakad a miniszterelnök és az elnök között, akkor a miniszterelnök lemond.

 (forrás:https://pkk.sze.hu/kepek-a-parlamentarizmus-tortenetebol)

Kormányformák és az elnök

A parlamentáris kormányforma nem ismeri az elnök intézményét, az csak a prezidenciális és félprezidenciális kormányformákban ismert. Az elnököt mindkét rendszerben közvetlenül választják. A prezidenciális rendszerben az elnök gyakorolja a végrehajtói hatalmat, ő nevezi ki a kormány tagjait, akik csupán neki tartoznak felelősséggel. Az elnöknek egyáltalán nincsen politikai felelőssége, jogi felelőssége korlátozott. A félprezidenciális rendszerben a kormányzási feladatok megoszlanak a miniszterelnök és az elnök között, így hatalmi kisebb és korlátozottabb, mint az előbb említett rendszerben. Az elnök feladata, hogy kinevezze a kormány tagjait és a miniszterelnököt, valamint meghatározza a kormány által követendő politikát.

Kormányformák és az államfő

Az államfő csak a parlamentáris kormányformában ismert, a többi kormányforma esetén az elnök látja el az államfői feladatokat.

Az államfő soha nem gyakorol sem törvényhozó, sem végrehajtó hatalmat. Szerepe majdhogynem szimbolikus, hiszen szinte minden döntése miniszteri ellenjegyzéshez kötött. Valódi szerepe a miniszterelnök személyének a javaslatában van, valamint kormányválság, egyéb veszélyhelyzet esetén nő meg az államfő jelentősége.

 (forrás: YouTube.com)

Kormányformák és a hatalmi ágak

A hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, bíráskodó) merev, szigorú elválasztása a prezidenciális és a félprezidenciális rendszerek sajátossága. Nagyon szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állítottak fel és ügyelnek arra, hogy a hatalmi ágak feladatkörei véletlenül se keresztezzék egymást. 

A parlamentáris kormányformában is alapvető jelentőségű a hatalmi ágak elválasztása, itt is egyértelmű összeférhetetlenségi szabályok uralják a rendszert, de az mégsem annyira merev, mint a fent taglalt rendszerek esetén.

Ez a három legelterjedtebb kormányforma, mégsem lehet kijelenteni, hogy csak ezek léteznek vagy ezek közül valamelyik lenne az ,,ideális”. Ilyen természetesen nem létezik. Ráadásul az azonos kormányforma szerint működő államok se interpretálják szigorúan a fent leírt szabályokat és sajátosságokat, hanem a saját társadalmuk és kultúrájuk szerint alakítják azokat.

(Borítókép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/722405596468447578/)

A korabeli Magyarország egyik legradikálisabb politikusa, az első zsidótörvény elfogadásakor kormányfő. Ugyanakkor a második zsidótörvény előtt robbant a bomba: bizonyítékot találtak zsidó felmenőire. Imrédy egész életében tagadta zsidó gyökereit, miközben – főleg baloldali – újságok egyre inkább igyekeztek „elzsidósítani” az antiszemita politikust. Valóban zsidó volt Imrédy Béla? A volt kormányfő őseit ismertetjük!

Egy nemességet nyert német polgárcsalád

Eredeti nevük Heinrich volt, ezen a néven kaptak nemességet, hadi érdemeik elismeréséül 1827-ben, mégpedig Heinrich Alajos és testvére, Ferenc személyében – egyben birtokot (Baja) és előnevet (ómoraviczai) is ekkor nyertek. Imrédy anyai ágon való zsidó származásának kiderülése után egyes lapok azzal vádolták, hogy Heinrich Alajos felesége, Knotz Rozina is zsidó származású volt, ami igen valószínűtlen, ugyanakkor Imrédy származása szempontjából lényegtelen is, hiszen nem Heinrich Alajos pesti vaskereskedő, hanem Heinrich Ferenc bajai gabonakereskedő volt a miniszterelnök dédapja, akinek felesége, a bajai származású Etlinger Erzsébet bizonyíthatóan nem volt zsidó származású (szülei Etlinger János György bajai molnár és Szoffron Anna voltak, Baján házasodtak össze 1788. február 3-án, római katolikus vallás szerint). Alajos és Ferenc pedig a birtokadomány és a józan ész szerint is testvérek voltak (köztük mindössze 3 év volt), nem pedig apa és fia, ahogy egyes lapok megírták. A Heinrich család különben Württembergből érkezett Székesfehérvárra, majd onnan a Bácskába.

Heinrich Ferenc és Etlinger Erzsébet házassági bejegyzése a bajai róm. kat. anyakönyvben

Etlinger Erzsébet szüleinek, Etlinger Györgynek és Szoffron Annának a házassági bejegyzése Baján

Házasság a későbbi miniszterelnök testvérével

Imrédy Ferenc fia, Lipót felfelé házasodott, szakított a német polgárcsaládokkal. Mint Moson vármegye táblabírája vette feleségül 1848-ban Egyházgellén (Pozsony vármegye) sárosfai Bittó Júliát, sárosfai Bittó Benjámin és lidértejedi Nagy Mária (a legtöbb helyen Júlia néven említik, ez a második neve volt, az anyakönyvek alapján nem ezt használta) lányát. Ők lettek a későbbi miniszterelnök nagyszülei.

a Bittók már 1390-ben szerepelnek egy oklevélben, amikor is egy birtokukat elcserélték Zsigmond királlyal. Bittó Júlia apja, Benjámin Pozsony vármegye alispánja volt, ezt a típusú politikai érdeklődést pedig a család más tagjai is követték, lévén egyik fia, Bittó István – Imrédy nagyanyjának a testvére tehát – 1848-ban országgyűlési képviselő, majd a ’60-as évektől kezdve Deák Ferenc bizalmasa. 1874-ben miniszterelnök lett, ugyanakkor Tisza Kálmán pártegyesítése után véget ért kormánypárti pályafutása, és ellenzéki képviselőként folytatta pályafutását (bár ’67-es alapon).

"Ó Moroviczai T[ekin]t[e]t[e]s Imrédy Lipót Ur T[ekij[t[e]t[e]s n[eme]s Mosony v[ár]megye Tábla Birája Mosonújban (?) lakó Bajáról származó és N[e]mz[e]t[es] Bittó Julis Sárosfalui Kisasszony onnan is származó R[ómai] Kath[olikus]"

Imrédy Lipót és sárosfai Bittó Júlia házasságából született Imrédy Kálmán, a miniszterelnök apja. Ő tehát német polgári és magyar köznemesi gyökerekkel bír, és bár keresték a zsidó gyökereket nála is, nem találunk ilyet. Mi a helyzet Imrédy anyjával?

Orvos-jogászcsalád: a szeredi Vajkayak – és ismét a Bittók?

Károly Bécsben született Senger (máshol Zenger) néven – apja az Esterházy család orvosa volt, a család Szereden, Pozsony vármegyében élt, de a születéskor Bécsben tartózkodtak. Érdekes, hogy a már említett baloldali lapok Vajkay Károlyt is zsidó származásúnak vélelmezték, és anyakönyvi bejegyzéseket is említettek, amelyeket azonban nem tudtunk ellenőrizni, mivel a vonatkozó bécsi anyakönyvek online nem érhetőek el – illetve több, egymással ellentmondásos családfarészlet is ismert. Amennyit viszont ismerünk, az alapján igen nehezen tudjuk elképzelni, hogy Vajkay Károly zsidó származású volt. Nézzük csak sorba!

Vajkay Károly anyjának gyászjelentése (forrás: dspace.oszk.hu) - az, hogy Vajkay Károly mostohafiúként szerepel, a gyászjelentés kiadójával való viszonyát jelenti (vagyis Bittó Miksával), nem pedig az elhunyttal (ezt a bevezető végén olvashatjuk: "felejthetetlen neje, illetőleg anyjuk, nagyanyjuk és testvérüknek" - kiemelés a szerzőtől, Bittó Zsófiának nem volt mostohafia)

ugyanez a cikk hivatkozik vélelmezett testvérének, Senger Simonnak az 1822-es bécsi bejegyzésére, melyben Senger György és Eibel Barbara izraelita vallású szülők szerepelnek. Ezzel csak egy probléma van: Senger Károly anyja nem lehetett Eibel Barbara, mivel 1871-ben Vajkay Károly (aki egyértelműen azonosítható, hiszen felesége és lányai is jelen vannak) szerepel egy bizonyos Bittó Zsófia (Bittó Miksa felesége) gyászjelentésében mint az elhunyt fia. Az említett házaspár esküvői bejegyzése a már említett Gellén található meg, hiszen a menyasszony a már ismert sárosfai Bittó családból származik (a sárosfai katolikusokat Gellén vezették). Eszerint a menyasszony „Nemz[etes] Czenger György Úr meghagyott özvegyje”. Bittó Miksa és Zsófia egyébként negyedfokú rokonságban álltak (vagyis harmadunokatestvérek voltak).

"T[ekin]t[e]t[e]s Bittó Miksa Úr Sárosfalu Közbirtokos, és Pozsony vármegyei Tábla Bíró Sárosfáról és T[ekint]t[e]t[e]s Bittó Zsófia Assz[ony] Nemz[etes]. Czenger György Úr meghagyott özvegye Sárosfáról R[ómai] Kath[olikus]"

1819. augusztus 20-án vette el „Czenger György” Esterházy József gróf 42 éves orvosa Bittó Zsófia 18 éves hajadont. Szó sem esik a vőlegény zsidó vallásáról – ami annak ellenére érdekes, hogy egyes lapok szerint 1824-ben tért ki –, vagyis nehezen képzelhető el, hogy az 1825-ös bécsi bejegyzésben valóban zsidó vallásúként szerepelne az apa (de nem zárható ki).

Czenger (Senger) György és Bittó Zsófia házassági bejegyzése a szenci római katolikus anyakönyvben

A Világ cikkében azonban csak Senger Simonnál szerepel mindkét szülő neve, Károlynál csak az apáé, így ha valódi adatok alapján dolgozott a lap, akkor tévesen vonta le azt a következtetést, hogy Senger Simon és Károly testvérek voltak. Más újságok (pl. a Demokrácia) arról tesznek tanúbizonyságot, hogy 1944-ben Imrédy családfáját röplapokon terjesztették, amelyeken Senger Károly anyjaként Bittó Zsófia szerepel - mint láttuk, helyesen -, és a fentebb említett Eibel Barbara apai nagymamaként jelenik meg – mint Senger Sámuel müncheni rabbi felesége. Ezt nem tudtuk ellenőrizni, de figyelembe véve, hogy ezen röplapokat a nyilasok terjesztették – Horthy feleségét is vádolták zsidó származással –, nem tartjuk minden kétséget kizárónak. Imrédy egyébként Baján elmondott, származását tisztázandó beszédében pfalzi származásúnak említi Senger Györgyöt, illetve saját elmondása szerint rendelkezett nagyapja keresztlevelével, és ott nem szerepel a zsidó vallás az apánál, vagyis a keresztlevélről szóló újságcikkek is tévesek (bár ezek a keresztlevelek minden esetben másolatok, lehetnek tévesek is).

Senger Károly egyébként jogot végzett Pozsonyban, nevét 1848-ban változtatta Vajkayra. Részt vett a szabadságharcban is, kifejezetten sikeres katonai karriert ért el, hiszen Ivánka Imrének, Batthyány Lajos titkárának lett a segédtisztje. Bár a szabadságharc bukása után az osztrák hadseregbe sorozták, itt is főhadnagy és segédtiszt lett, ugyanakkor 1857-ben – volt főnökei közbenjárására – elengedték a hadseregből. Ezután fényes jogi pályát futott be, amelynek elismeréseképpen 1881-ben „szeredi” előnévvel nemességet és címert nyert. Korának egyik legkiválóbb bírójának tartották.

Vajkay Károly zsidó származása legfeljebb apai ágról képzelhető el, a további bizonyításhoz a bécsi keresztelési bejegyzésre is szükség lenne (minimum!). Érdekes, hogy mind a Heinrich-ág, mind a Senger-Vajkay-ág zsidó gyökereit csak kifejezetten erős hangvételű, baloldali újságok fogadják el (illetve Senger György zsidósága mint gyanú merül fel komolyabb forrásokban), ugyanakkor

A szálak Csehországba vezetnek

Vajkay Károly leszerelése 1857-ben igen valószínűsíthető okból történt: a katona ezredével eljutott a csehországi Saatzba (Zatec), és érdekes módon 1858-ban már gyermeke születik – mégpedig Imrédy anyja – Budapesten a saatzi származású Heller Karolinától, vagyis valószínűleg a házasságkötés miatt szerelt le.

Két elképzelés van, hogy miképpen kezdték el kutatni Heller Karolinának, Imrédy anyai nagyanyjának a származását. Az egyik szerint

amelyekkel le akart számolni, emiatt Baján beszédet tartott. Rassay Károly ellenzéki politikus valamiféle hézagot hallott ki a beszédből az egyik nagymamát tekintve, emiatt kezdett keresgélni. A másik elbeszélés egy Héczey Pál nevű dzsentrifiúról szól, aki a Heller-sajtüzletben, Pesten hallotta az Imrédyt szidó eladótól, hogy tudomása van az egyik nagyszülő zsidóságáról. Héczey ezt rögtön jelezte Sigray Antal grófnak, és ő kezdte el a kutatást.

Heller Karolina származását is sokféleképpen örökítette meg a sajtó. A már említett, Eibel Barbarát is felsorakoztató cikk szerint egy Heller Jakab nevű zsidó boltos lánya volt. Ezt több lap is elfogadja, a trafikost pedig pest-budainak véli, ez ugyanakkor téves. Más lapok emellett a Heinrich-Imrédy-ágon vélik látni Heller Karolinát mint egykor Aradon élt dédmamát, ami megint csak hamis adat.

Vajkay Károlyné Heller Karolina halálozási bejegyzése a Budapest X. kerületi állami anyakönyvben - a szülők neve Heller Mór és Kolarzik Jozefa, születési helye Saar (sic!) - helyesen Saatz, Csehország

Egyes lapok szerint Imrédy dédapja, Heller Móric a saatzi sörgyár tisztje volt, ahol nem alkalmazhattak zsidókat, emiatt tért át feleségével és lányával 1839-ben. Ugyanakkor a feleség neve Heller Karolina halálozási bejegyzése szerint Kolarzik Jozefa, és a zsidóság II. József óta német nevet viselt, ekkoriban pedig még nem terjedt el széles körben a névváltoztatás, így az anya zsidósága nehezen képzelhető el. Egyes elbeszélő források és cikkek ugyanakkor megőrizték a történet teljes tartalmát. Eszerint a következő feljegyzést találták a saatzi római katolikus anyakönyvben:

Érdekes, hogy egyes újságcikkek, például a Fejér Megyei Hírlap 1998-ban, Heller Móric áttérését 1839-re teszik, feleségét pedig Pommerzel Rebekának nevezik meg. Ez valószínűleg az apai nagymama nevéből keletkezett, és a nyilvánvalóan téves korabeli újságcikkekből ered.

A valódi családfa úgy nézhet ki - de a saatzi anyakönyveket sem tudtuk ellenőrizni, így ez is másodkézből ered -, hogy Heller Karolina volt Imrédy Béla nagyanyja, akinek szülei Heller Móric és Kolarzik Jozefa, házasságkötésükkor mindketten római katolikusok. Heller Móric szülei Johann Heller és Theresa Porneizl voltak, zsidó vallású és származású lakosok, akik 1814-ben tértek ki fiaikkal (vagyis Heller Móric zsidó vallású családba született). Kolarzik Jozefa szülei ismeretlenek, de a rendelkezésre álló adatok alapján római katolikus cseh polgárcsaládból származhatott.

Zsidó volt-e Imrédy?

Bár a saatzi anyakönyveket nem ellenőriztük, Heller Móric nevű dédapja minden bizonnyal az volt. Felesége a neve alapján valószínűleg nem, illetve a megtalált, de nem ellenőrzött dokumentumok legpontosabb leírásai is ezt valószínűsítik.

Elképzelhető továbbá másik dédapjának, Senger vagy Zenger Györgynek a zsidó származása is, de ennyi ismert adat alapján ez nem jelenthető ki (illetve elképzelhető, hogy fiának a bécsi keresztelési anyakönyvi bejegyzése sem lenne elegendő ennek bizonyítására).

Imrédy az első zsidótörvény értelmében semmiképpen nem számított volna zsidónak, ahogy a második esetében sem, hiszen egyetlen dédapjáról tudjuk egyedül, hogy zsidó volt, további egy dédapjáról el tudjuk képzelni - a legmesszebbre menő következtetések alapján további egy dédmama zsidó származását képzelhetjük el, de ez elég egyértelműen cáfolható jelen ismereteink alapján. Vagyis a "37,5%-ban zsidó" Imrédyről szóló híresztelések semmiképpen sem igazak (ugyanakkor az sem pontos, amit az emlékezet megőrzött, mert ez egy dédmamáról tesz említést).

Egyébként Imrédy anyja, aki a második zsidótörvény idején már halott volt, sem esett volna a törvény hatálya alá. Egyedül egyik nagyapja, Heller Móric volt zsidó, ha esetleg Senger György nevű nagyapja is az lett volna, akkor is mentesség alá esne, hiszen szülei közül mindketten keresztény vallásúak voltak házasságkötésük idején, ami mentességet adott akkor is, ha az illetőnek legfeljebb két nagyszülője volt az izraelita felekezet tagja. Sőt még akkor sem, ha az anyai nagymama zsidó lett volna, hiszen a törvény hatályba lépése előtt házasságot kötött olyan személlyel (Imrédy apjával), aki nem számított zsidónak, és a házasságból született gyermekek nem számítottak zsidónak, mivel egyetlen nagyszülőjük sem volt soha az izraelita felekezet tagja. Vagyis a törvény tudtán kívül a számára leghátrányosabb helyzetben is mentesítette Imrédyt, de hogyhogy nem tudott dédapja zsidó származásáról?

Egy téves ítélet egy keresztlevél alapján

Imrédy a már említett bajai beszédében hivatkozott Heller Karolina nevű nagyanyja saatzi keresztlevelére, amelyben szerepel apja, Móric neve. Ezt a nevet gyakran viselték izraeliták, így ő maga is gyanúsnak tartotta, de valamilyen oknál fogva szerepel a keresztlevélben a nagyapa neve is (Imrédy elmondása szerint), ami a "Nepomuki János", vagyis Nepomuki Szent János nevébe keresztelték Heller Móric apját. Imrédy ez alapján azt gondolta, hogy Heller Móric nem lehet zsidó, ugyanakkor abba nem gondolt bele, hogy Nepomuki Szent János nevébe egy áttérő zsidót is lehet keresztelni. Az áttérő ükszülők pedig korban túl messze vannak ahhoz, hogy múltjuk ennyire evidens legyen.

(Borítókép: Imrédy Hitler társaságában - forrás: Index)

A fenntartható fogyasztás egy olyan elgondolás, amely az egyének és a társadalom egészének felelősségét hangsúlyozza a bolygónk védelmében és a jövő generációk érdekében. A környezeti kihívások egyre növekvő súlyossága miatt egyre többen kezdenek tudatosan választani, hogy milyen termékeket és szolgáltatásokat használnak, és milyen hatással van fogyasztói döntéseik a környezetre és a társadalomra.

Ebben a cikkben felfedezzük, mit is jelent és miért válik egyre fontosabbá a mai világban. Megvizsgáljuk, hogy

Ismerjük meg azokat az innovatív megoldásokat, amelyek elősegítik a fenntartható fogyasztást, és hogyan járulnak hozzá ezek az intézkedések a klímaváltozás megfékezéséhez és a természeti erőforrások megőrzéséhez.

Fedezzük fel, hogy miként válhatunk tudatosabb fogyasztókká és hogyan alakíthatjuk életmódunkat, hogy a jövő generációi számára is élhető bolygót hagyjunk hátra.

A fenntartható fogyasztás olyan fogyasztói magatartást jelent, amely figyelembe veszi a bolygónk erőforrásainak korlátozottságát és az emberi tevékenységek környezetre gyakorolt hatásait. Ez az elgondolás arra ösztönzi az embereket, hogy környezettudatosan válasszanak termékeket és szolgáltatásokat, és olyan életmódot alakítsanak ki, amely fenntartható és hosszú távon megőrizheti a Föld erőforrásait a jövő generációk számára.

Ez az elv válik egyre fontosabbá a mai világban több okból is. Először is, az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és az erőforrások kiapadása olyan kihívásokat jelentenek, amelyekre sürgősen megoldásokra van szükség.

A fenntartható fogyasztásnak több módja van, amellyel csökkenthetjük az egyéni ökológiai lábnyomunkat:

1. Energiahatékonyság: Az energiahatékony háztartási gépek és világítás választása, és az energiafogyasztás minimalizálása.

2. Szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás: A hulladékok szelektív gyűjtése és az újrahasznosítás támogatása, hogy csökkentsük a szemétlerakók terhelését.

3. Tudatos vásárlás: Olyan termékek és szolgáltatások választása, amelyek környezetbarát és fenntartható gyakorlatokkal rendelkeznek.

4. Körkörös gazdaság: A körkörös gazdaságra való átállás, amely az újrahasznosításra és a termékek hosszabb élettartamára épül.

A környezetbarát és etikus termékek és vállalatok támogatása is kulcsfontosságú a fenntartható fogyasztás előmozdításában. Az ilyen vállalatok olyan termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, amelyeket környezetbarát módon állítanak elő, figyelembe véve a társadalmi felelősségvállalást és az emberi jogok tiszteletben tartását. A fogyasztók választásai és preferenciái hatással vannak a vállalatokra és azok üzleti gyakorlataira, így támogatva az etikus és környezetbarát vállalatokat, elősegítjük a pozitív változást és az ökológiailag fenntarthatóbb megoldások elterjedését a gazdaságban.

A környezetvédelem és fenntarthatóság területén történő tudatos és felelős döntésekkel mindannyian közösen tehetünk az élhetőbb és egészségesebb bolygóért.