Reaktor

Folytatjuk a három balti állam bemutatását. Cikksorozatunk második részében Lettországot járjuk körül, amelynek nemzetté válása és története sok tekintetben hasonlít Észtországéhoz, emellett az orosz kisebbség is hasonló arányokkal van jelen.

Lettország és a lett nép

Lettország 1,8-1,9 millió fős lakosságú, szinte teljesen sík, nagyrészt erdővel borított balti állam.

Élnek itt rajtuk kívül belaruszok, ukránok, lengyelek és litvánok is. A lakosság vallását tekintve nagyrészt keresztény, a két legjelentősebb felekezet, az evangélikus és a római katolikus főként a lettek körében, míg az ortodox az oroszok vallása. A főváros Riga, lakossága mintegy 600 ezer fő, és a lettek-oroszok aránya majdhogynem kiegyenlített. Ez egyébként több lett városra is jellemző, néhol az oroszok többségben is vannak, főként keleten. Lettország 2004 óta az Európai Unió tagja.

Csonka társadalom

Az indoeurópai, ezen belül is balti nyelvet beszélő lett nép ősei már évezredek óta a területen éltek, de

Különböző törzseik – és az itt élő finnugor törzs, a lívek – egybeolvadását a politikai megosztottság is gátolta. Nem alakult ki ugyanis egységes állam a területen, sőt nem is egyszerre térítették meg – amúgy nem túl sikeresen – a lett törzseket. E folyamat 1290 körül fejeződött be, és a Német Lovagrend egyik ágaként működött Livóniai Lovagrendhez fűződik, amelynek nagymestere az egyik legnagyobb befolyással rendelkező „államiság” vezetője volt – több kisebb-nagyobb egyházi állam jött létre a területen.

A lett társadalom az észthez hasonlóan paraszti életet élő néptömeg volt, amely földesurai, a német nemesek uralma alatt állt.

bár később beolvadtak a lett törzsekbe. A XVI. századi gazdasági fellendülés során a lett parasztok terheit növelték, költözködésüket korlátozták.

Lettek az orosz medve kezében – először

A Livóniai Lovagrend végét az 1558-83 közti livóniai háború jelentette, hiszen a támadó Oroszország mellé állt Dánia, Lengyelország, Litvánia és Svédország is. A rigai püspök és a lovagrend nagymestere a lengyel-litván uralkodónak hódolt be, más területeket a dánok és a svédek kaptak meg. Létrehoztak ugyan a mai Nyugat-Lettország területén két független hercegséget is, de ezek a Lengyel-Litván Unió befolyása alá kerültek.

A következő két évszázad sem kedvezett a területnek és a lett népnek: előbb Svédország szerzett meg területeket a lengyelektől véres háború árán, majd az északi háború lezártával (1721) és Lengyelország két felosztásával (1772, 1795) a terület teljes egésze az Orosz Birodalomhoz került.

Észtországhoz hasonlóan itt is megtörtént a jobbágyfelszabadítás (1817-19), bár a széttagoltság miatt a lett nép egyes tagjai csak az általános, birodalmi felszabadítás következtében (1861) váltak bérlőkké – nem kapták meg földjeiket. A korábban érintett területeken azonban megindult a nemzeti ébredés, eleinte kulturális téren, illetve a nép gazdasági helyzetét javítandó célokat megfogalmazva.

A lettek elnyomása a birodalomban

A lettek körében a rigai ortodox püspök tudatosan terjesztette az ortodox hitet, amíg a nemesek nyomására le nem váltották. Az egyik lettek által is lakott területen emellett betiltották egy ideig a latin betűs írást egy lengyel felkelés miatt, de ez nem a főbb területeket érintette, csak a lett nép egy igen kis részét.

Az általános helyzet talán annyiban volt jobb az észtekénél, hogy kevesebb parasztfelkelés volt, és ezek kevésbé véres kimenetelűek. Ez ugyanakkor nem nemzeti, hanem gazdasági alapon szerveződött, bár a nemzeti szemléletű értelmiség is foglalkozott a parasztok helyzetével. Valójában az oroszosító politika csak az 1880-as, 1890-es években indult, elsősorban adminisztratív eszközökkel. Megjelent a függetlenségi él, de a problémák továbbra is főként gazdasági alapúak voltak: munkás- és parasztfelkelések a gazdasági helyzet miatt kifejezetten gyakoriakká váltak.

A független lett állam

Észtországhoz hasonlóan 1918-20 vált függetlenné.

Persze nem kevés orosz települt át Szovjet-Oroszországba a függetlenség kikiáltásával, de az oroszok eleinte itt is viszonylag széleskörű jogokkal rendelkeztek. Valójában a harmincas években inkább a német kisebbséggel romlott meg a viszony – a rigai német dómot például kisajátította a lett állam, sőt az évtized végén német, nem pedig szovjet támadástól tartottak (bár a szovjetekkel már korábban kötöttek megnemtámadási egyezményt). 1932-ben kiadtak egy kormányrendeletet, amely csak a lett nyelvet ismeri el államnyelvnek.

A kisebbségi probléma mellett a gazdasági válsággal is szembe kellett nézni, melynek következtében jelentősen csökkent az életszínvonal és az ipari termelés, szaporodtak a sztrájkok, megerősödtek a szélsőségek. Erőskezű nemzeti kormányzat jött létre.

Két megszállás

A szovjet megszállás következtében megkezdődött a középosztály, a papok és az értelmiségiek deportálása, emellett a parasztság majdnem felét kuláknak bélyegezték. A háború folyamán persze a németek is megjelentek: Rigát 1943-ban megszállták, míg a sztálingrádi csata után letteket is besoroztak a német hadseregbe. 1944-ben visszatért a Vörös Hadsereg, míg az utolsó német csapat egy év múlva adta meg magát.

A szovjetellenes lett mozgalom még a háború lezárta után is erős maradt, az egykor a németek ellen küzdő partizánok egészen 1950-ig jelen voltak a lett erdőkben. Ekkor azonban átszervezték a gazdaságot, befejeződött a kolhozosítás – a fegyveres ellenállás is megszűnt a következő évtizedben.

Az oroszok Lettországban

A nagyjából 10%-ot kitevő kezdeti, tehát 1940 előtti orosz népesség felmenői 1721/1772/1795 után települtek be, ugyanis a helyi manufaktúrák és gyárak a földesuraktól jobbágyokat béreltek, és köztük nemcsak itteni, hanem távolabbi, orosz lakosságú területekről származó jobbágyok is voltak. Természetesen a birodalom maga is végzett betelepítéseket, sőt a katonák, adminisztráció többsége is orosz volt, noha ez ekkor még nem jelentett problémát.

Daugavpils városa Latgale tartományban. A város csaknem teljesen orosz lakosságú (forrás: wikipedia.org)

A második világháború pusztításai után az 1950-es évek erőltetett iparosítása – bár nem szabad elfelejteni, hogy a lett ipar amúgy is fejlett volt a gazdasági válság előtt – mellett elkezdődött az orosz lakosság tudatos betelepítése, és mivel a lett ellenállás sokáig kitartott, sőt kifejezetten szívós volt, így ebben egész biztosan nagyobb tudatosságot feltételezünk, mint mondjuk Észtországban.

Lettország etnikai térképe (forrás: wikipedia.org)

Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a leszerelt magas rangú szovjet katonák kedvelt letelepedési helye volt például Riga (ugyanez igaz a KGB-vezetők egy részére is).

Idegenek egy új államban: oroszok az újból független Lettországban

Lettországban az észtekhez hasonló, de szigorúbb (pl. kvótákat alkalmazó) törvényt fogadtak el a rendszerváltást követően: akik(nek a felmenői) 1940 után telepedtek le, azoktól lett nyelv- és történelemismeretet, valamint hűséget vártak el az állampolgársághoz (kivéve az ex-KGB-ügynökök esetében, akik elől elzárták a lehetőséget). Ennek következtében az ország 14%-a nem rendelkezik állampolgársággal.

Oktatás terén 2018-ban szigorú törvényt fogadtak el: 10-11. osztályban a történelem és a kisebbségi kultúra oktatásán kívül minden tárgyat lettül kell tanítani (7-9. osztályban a tárgyak 80%-át szükséges lettül oktatni), emellett a szükséges vizsgák letétele is csak lettül lehetséges. Ezt az orosz-ukrán háború miatt ráadásul még tovább szigorították, gyakorlatilag megszüntették az orosz oktatást. A háború folyamán Lettország is második világháborús emlékművek bontásába kezdett, például Rigában.

A rigai háborús emlékmű bontása (forrás: szabadeuropa.hu) 

Pártrendszer terén egy szociáldemokrata párt, a Harmónia vállalta fel korábban az orosz érdekeket, majd amikor ez kényelmetlenné vált, kivált belőle a Lettországi Orosz Unió, de a pártok még ma is teljes mértékben elítélik a Harmóniát. A putyini propaganda hatására – amely jelentős Lettországban is – az oroszok jelentős része távol marad a választástól, mivel nem akar idegen államban szavazni. Ennek ellenére a 2018-as választást a Harmónia nyerte (az Unió nem tudott bejutni, de a rigai önkormányzatban jelen van), ugyanakkor a pártok inkább koalíciót kötöttek, hogy távol tartsák a hatalomtól. Az idei, 2022-es választáson pedig a jobboldal előretört, és a Harmónia támogatottsága jelentősen visszaesett - ugyanakkor most az oroszok pártja 5 százalék körüli támogatottsággal bír, vagyis nőtt, ami valószínűleg összefügg az orosz kisebbségeket ért változásokkal. Az oroszok ugyanis érthető módon nem támogatják az anyanyelvi oktatás ellehetetlenítését, és nagyon úgy néz ki, az oroszok tovább radikalizálódnak.

Mik a lehetőségek?

Egyáltalán nem kedvező az a 14%-os arány, amely az állampolgárság nélkülieket jelenti, ráadásul az oktatási törvény és a választás eredményei sem fogják javítani az oroszok és a lettek viszonyát. Észtországhoz hasonlóan Lettország is fél, bár az itteni oroszok eleinte kevésbé voltak hangosak a mostani ukrán-orosz háború kapcsán (ugyanakkor ők is az orosz állami propagandacsatornákat fogyasztják, és vannak is Putyin-támogatók köztük – mondjuk a Harmónia elítélte a támadást, de ebben benne lehetnek politikai érdekeik is). Nem segíti a balti oroszok és az államok viszonyát az, hogy az orosz nyelvű, de hazai média tiltva volt (vagy legalábbis nehezítve), így az orosz propagandacsatornákat „kellett” fogyasztania a helyi oroszoknak. Az új események pedig tovább mélyítik a két nép közti árkot.

(A borítókép Riga, forrása: wikipedia.org)

Az orosz-ukrán háború kitörését követően egyre inkább felerősödni látszik az a diskurzus, ami egy Európai Unió által vezérelt közös hadseregnek a létrehozásáról szól. Bármennyire meglepően hangzik, Emmanuel Macron, francia elnök, Angela Merkel, volt német kancellár, Orbán Viktor és Bayer Zsolt ebben a kérdésben nem is állnak annyira távol egymástól, mint első ránézésre gondolhatnánk. Vannak ugyan közös uniós egységek, például az Euro-hadtest, azonban ez korántsem nevezhető uniós hadseregnek. Nagyságrendileg is távol áll tőle, hiszen legfeljebb 60 ezer főt képes maximum számlálni, illetve fél tucat tagállam vesz csak részt benne. Egyáltalán szükséges az, hogy legyen egy ilyen közös hadsereg vagy elegendőnek bizonyulnak a jelenlegi erőfeszítések, ami az EU közös védelem- és biztonságpolitikáját illeti?

Sokan vannak, akik az összes lehetséges felmerülő biztonsági és védelmi kérdésre szeretnének egy európai választ találni, azonban ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Sokaknak szemet szúrhatott, hogy a lengyelek először a NATO-hoz nyúltak és nem az Európai Unióhoz a tragédiát követően. Azonban azt előre kell bocsájtani, hogy rengeteg oka van annak, hogy a NATO az első számú biztonsági garancia Európa biztonságának megőrzésében, azonban az Unió törekszik sajátos válaszokkal kiegészíteni az amerikaik által nyújtott védelmet. Cikkünkben ennek fogunk utánajárni.

(kép forrása: mandiner.hu)

Aki egy kicsit is jártas az európai integráció történetében, az tudja, hogy tervbe volt véve a közös hadsereg felállítása, hiszen a második világháborút követően lassacskán nyilvánvalóvá vált, hogy a volt szövetséges Szovjetunió és az általa kialakított keleti blokk ideológiai ellensége a nyugati kapitalista világnak. Kezdetben ugyan a védelmi együttműködés -a második világháború kitörésének tanulságából kiindulva- főleg a németek ellenében fogalmazódott meg, mint igény, de a kétpólusú világrend realitása nyilvánvalóvá vált mindenki számára.

A nyugati világ méltán félt attól, hogy a háború után újra felemelkedhetnek különböző szélsőséges politikai erők: Franciaországban és Olaszországban például nagyon erősek voltak a kommunista pártok. 1947. március 12-én Harry S. Truman, az Egyesült Államok 33. elnöke a Kongresszus elé terjesztette a feltartóztatás politikáját, ami "Truman-doktrína" néven vált ismertté. Az európai integráció első számú mozgatórugója az volt, hogy Európát romjaiból újra kell építeni, hiszen a létbizonytalanság a szélsőségek felé lökik gyakran az embereket. Az európai integráció végül gazdasági vonalon indult el, és ezen az úton jutott el oda, ahogyan ma ismerjük.

Volt akarat arra is, hogy ez a gazdasági közösség védelmi szinten is szorosabban együttműködjön, azonban a NATO által nyújtott biztonság miatt szükségtelenné vált a közös védelem ügye. A bipoláris világrend összeomlása után azonban megváltozott a világ, globálisabb lett. Az Európai Unió pedig szeretett volna a gazdasági mellett katonailag is óriássá válni, hogy megvédhesse az érdekeit és terjeszthesse az értékeit az új világrendben.

(kép forrása: nordics.info)

Az 1992-es Maastrichti szerződésbe már kilátásba helyezték a védelempolitikai mélyítést a szerződést elfogadó tagállamok számára, mint távlati célt, azonban korántsem volt akkora elán az azt követő időszakban. Természetesen fokozatosan létrehoztak különböző intézményeket, de attól még a 2010-es évek közepéig ez az uniós szakpolitika meglehetősen elhanyagolt volt. Nézzük meg mik voltak a főbb akadályai annak, hogy a közös védelem- és biztonságpolitika jobban kibontakozhasson!

Először kezdjük a nyilvánvalóval! Európát nemzetállamok alkotják, főleg, ha Nyugat-Európára gondolunk. A nemzetállamok egyik korai ismérve az volt, hogy fel tudtak állítani egy állandó, regulráis nemzeti hadsereget, amire oly büszkék voltak mindig is, szimbolikus erővel bírt. Ezeknek az országoknak mind van (vagy volt) egy saját, nemzeti hadiipara, hírszerzése, egyenruhája, fegyverzete stb. A nagyobb együttműködés azt igényelte volna a tagállamoktól, hogy mondjanak le a nemzeti szuverenitásukról ilyen igényes kérdésekben. Sőt, ha tovább megyünk és jobban belegondolunk akkor nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a közös hadsereghez elengedhetetlen lenne egy Európai Egyesült Államok létrehozása.

(kép forrása: magyarnemzet.hu)

A második legnagyobb akadálya az európai együttműködésnek sokáig maga a NATO volt. A kettős tagsággal (azaz NATO és EU) rendelkező államok között két erős tábor nézett egymással farkasszemet. A védelem területén voltak a britek által vezetett "transzatlantista" szárny és velük szemben az "européerek". Az előbbiek gyanakvással figyeltek minden olyan szorosabb együttműködés felé vezető javaslatot, ami hosszabb távon akár a NATO-t is képes lett volna "kisemmizni". Az utóbbiak úgy gondolták, hogy az EU-nak függetlenednie kell a külső szereplőktől és valami európai választ adni a felmerülő kihívásokra -akár a NATO kárára is. Az európai hadseregeket európai fegyvergyártók lássák el fegyverekkel, illetve a haditechnikai fejlesztéseket is itt végezzék el.

A harmadik súlyos hátránya az európai közös védelem- és biztonságpolitikának az EU intézményrendszere. Ameddig a tagállamok kormányai lesznek azok, amelyek döntően meghatározzák az integráció menetét, addig a közös hadseregről legfeljebb csak álmodozni lehet. Mint oly sok kérdésben, úgy itt is a legnagyobb súllyal az Európai Unió Tanácsa rendelkezik, ahol könnyűszerrel lehet vétózással megtorpedózni akár a legfontosabb javaslatot is. Olyan ez, mintha egy kutyát 27-en próbálnának meg 27 pórázzal sétáltatni. Bár ezt nehéz elképzelni, de egyértelműen akkor mehet ez a legsimábban, ha mindenki ugyanarra akar menni. 

Ennél fogva az Európai Uniónak sosem volt -és feltehetőleg sosem lesz- olyan intézményrendszere, amely lehetővé tenné, hogy egy központból a lehető leghatékonyabban lehessen irányítani komolyabb egységeket. A tagállamok azok, akik ennek az útjában állnak, van aki szerint ez baj, van aki szerint meg nem. A NATO ezzel szemben egy hierarchizált intézményrendszerrel bír, amely sokkal gyorsabban képes reagálni bármilyen Európát érő támadás esetén, mint az Eurocorps.

(kép forrása: imperialglobalexeter.com)

Nagyon banálisnak tűnhet, de hiányosságként lehet még megállapítani a politikai akarat hiányát is, ezért sem tudott kialakulni egy komolyabb és mélyebb uniós védelempolitika. Nem igazán volt olyan sürgetőbb kihívás, ami arra késztette volna Európa vezető politikusait, hogy komolyabban foglalkozzanak a kérdéskörrel. Azonban a 2010-es évek közepe komoly változásokat hozott magával. A Krím-félsziget 2014-es orosz annektálása, a 2015-ös migrációs hullám, a terrortámadások, a brexit-népszavazás és Donald Trump megválasztása komolyan felpörgette az eseményeket, ami a védelempolitikát illeti.

A brexit-népszavazásnak tudjuk mi lett az eredménye: a választók a kilépés mellett döntöttek, Nagy-Britannia már nem az EU része. Bár az Unióból távozott az egyik legerősebb hadsereg, azért volt pozitív vonzata is ennek. Mint már említettük, a britek voltak a legellenszenvesebbek, ha egy viszonylag mélyebb védelmi együttműködés felmerült. Fontosnak bizonyult a francia-brit tengely, a helyébe lépő német-francia tandem nem is muzsikál olyan jól, mivel a németek korántsem olyan erősek katonailag, mint amilyen erős a gazdaságuk. Donald Trump annyiban járult hozzá az együttműködés előremenetelében, hogy nagyon erősen kritizálta az EU NATO-tagországait. Álláspontja szerint az USA nettó ráfizetője a szövetségi rendszernek, miközben a szövetségesek nem hajlandóak a GDP-jük 2%-át ráfordítani a védelmi kiadásaikra. Ennek a vehemens kritikának volt pozitív hozadéka: elkezdtek komolyabb erőfeszítéseket tenni a kritizált felek.

(kép forrása: sfchronicle.com)

Mindezen változásokra az Európai Uniónak volt is egy válasza: 2016-ban elfogadták az Európai Unió Globális Stratégiáját. Ez a védelmi dokumentum több markáns célt is megfogalmazott annak érdekében, hogy Európa képes legyen világpolitikai szereplőként részt venni a geopolitikában. Ahhoz, hogy az Unió megtudja védeni az érdekeit, ahhoz katonailag is erősnek kell lennie, máskülönben nem veszik komolyan. Ehhez viszont a tagállamok is kellenek, így tehát számukra is olyan együttműködési "ajánlatokat" kellett tenni, amelyek alapján megéri nekik megosztani a szuverenitásukat közösségi szinten,

A Globális Stratégia keretében az EU "feltámasztotta" az Állandó Strukturált Együttműködést (Permanent Structured Cooperation - PESCO), létrehozta az Európai Védelmi Alapot (European Defence Fund - EDF/EVA) és a Koordinált Éves Védelmi Szemlét (Coordinated Annual Review ond Defense - CARD). A PESCO egyébként a Lisszaboni Szerződésben már ott volt, mint rendelkezés, azonban "erőteljesen megfeledkeztek róla" a tagállamok. Ez az együttműködési fajta azt az akadályt kerüli meg, ami szinte cselekvésképtelenné tette az EU-t:

A PESCO keretén belül többféle együttműködésben is részt vehetnek a tagállamok, azonban, ha valaki elvállal valamit, akkor annak a teljesítése kötelező, szankcionálható az elmaradás. Bár itt is a "gyeplő" a tagállamok, azaz a Tanács kezében van, itt azonban nem akadály a kormányköziség, nem kell annyira félni a vétótól az önkéntesség miatt. Az EDF/EVA azt hivatott feloldani, hogy a tagállamoknak nem mindig éri meg -nem jár haszonnal- a közösségi megoldáshoz igazodni. Az Alapból a közös fejlesztéseket támogatják, ezzel próbálják meg arra motiválni az EU-tagállamokat, hogy együtt fejlesszenek és gyártsanak hadieszközöket, megalapozandó a közös felszerelések elterjedését és bevezetését. Végzetül a CARD az egyes tagállamok képességeit és hiányosságait hivatott felmérni, ezzel ellenőrizendő, hogy hogyan áll az adott tagállam, illetve hol kellene fejlesztenie vagy behozni lemaradásokat.

A következő fontos dokumentumnak az Európai Unió Stratégiai Iránytűjét lehet felmutatni, amelyet idén március 21-én fogadott el a Tanács. A Globális Stratégia mondhatni lefektette az alapokat, az Iránytű meg igyekszik ezekre építeni. Az Iránytűnek több nagyon fontos célja van cselekvési terv lévén, például megkívánja erősíteni az Unió világpolitikai jelenlétét, stratégiai autonómiáját; iránymutatást kíván nyújtani a hosszútávú együttműködések mikéntjéről; reflektál a közösséget érintő összes lehetséges kihívásra; fejleszteni kívánja az Unió műveleti gyorsaságát és reagálási képességét; megerősíteni a közösséget többek közt kibervédelmi és tengerbiztonsági téren; előkívánja segíteni a közös védelmi kultúra és identitás kialakulását; számba kell venni, hogy mely területeken vannak lemaradások a közös védelem- és biztonságpolitikát illetően; ajánljon politikai iránymutatást a katonai kérdéseket (kapacitásnövelés, fejlesztés, együttműködés) illetően; tisztázza a kölcsönös segítségnyújtási klauzula kötelezettségeit; fejlessze a külső- és belső biztonság közötti kapcsolatokat; támogasson új és dinamikus együttműködési formákat külső szereplőkkel, mint például USA, Norvégia, Törökország.

Nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy aki ezt mind elolvassa az ne veszítse el a fonalat, azonban azt kívántam ezzel érzékeltetni a célok sokrétűségéből és volumenéből, hogy ambiciózus vállalások ezek. Az Iránytű a lehető legtöbb területen kíván javítani az EU védelem- és biztonságpolitikáján. Európa fegyverkezik, hiányosságokat pótol, közösen hadgyakorlatozik. Ez különösen fontos a mai konfliktusos világban, ahol szinte mindenre fel kell készülni. Európa a mai napig nem volt képes előállítani egy összeurópai hadsereget, azonban ez nem elvárható, ha az alapvető dolgokat nem tudják teljesíteni.

Az európai közös hadsereg nagyon-nagyon távoli cél, ehhez előbb egy föderális Európa kellene. Feltételezhetően előbb esne szét az Európai Unió, mintsem valami szuper államként funkcionáljon az elkövetkezendő időszakban. Ezt az Európai Egyesült Államokat feltehetőleg se nem Orbán Viktor, se nem Bayer Zsolt nem szeretné. A ködszurkálás helyett azonban megvan az átmeneti – de annál fontosabb – válasz: önkéntes együttműködéseken és uniós forrásokon keresztül legyenek a tagállamok erősek, ha már az EU maga nem lehet az. Ez tagadhatatlanul eredmény és a jövőben nagyon is fontos lehet majd.

A mai nap folyamán jelent meg cikk a 444.hu oldalán, amiben videót is elhelyeztek a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tüntető diákjairól. Ez az iskola több szempontból is érdekes lehet, ezen szempontok mentén végig haladva jutunk el oda, hogy valami nincs rendjén.

Egykor én is a Földes Ferenc Gimnáziumba jártam két évet, majd iskolát váltottam. Akkor azt gondoltam, én nem tanulok elég jól, az átlagom jogosan kifogásolják, azonban felnőtt fejjel máshogy látom: amint átkerültem egy szintén miskolci és szintén neves, de református gimnáziumba, ott támogató tanárokra találtam. Többek között lett nyelvvizsgám, nyertem perszimulációs versenyt és ami nagyon fontos: sikeresen leérettségiztem, ráadásul emelt történelem és angol érettségi bizonyítványom lett, az összes megszerezhető „plusz” pontot megkaptam, és fel is vettek egyetemre jogász hallgatónak.

Tehát valószínűleg nem a képességeimmel és nem és nem is a szorgalmammal volt probléma, már csak azért sem, mert visszatekintve a gimnázium előtti teljesítményemre, a városban a 19-ik legjobb írásbeli felvételi pontszámot értem el. Így felmerül a kérdés, hogy mi az oka annak, amiért nekem a Földes Ferenc Gimnáziumban nem sikerült jó átlagot összehozni?

Az iskola (Forrás: Wikipedia)

Mielőtt a kérdést megfejtem, érdemes beemelni egy párhuzamot. Amikor én jártam oda, akkor már évek óta csúszott lefele a HVG ranglistáján az egykor még elitgimnáziumnak tartott Földes Ferenc Gimnázium. Az, hogy miért a HVG listáját veszi alapul a tanári kar, jól mutatja, hogy meglehetősen baloldali világnézetű közösségről van szó, természetesen kivételek vannak. Én 2014-ben kezdtem itt tanulni akkor, még Veres Pál volt az iskola igazgatója, és az évről évre megjelenő ranglisták alapján kivehetővé vált, az ő vezetése alatt az iskola színvonala folyamatosan romlott.

Valószínűsíthető tehát, hogy az iskola a rangsorban elfoglalt helyezésén azzal akart javítani, hogy eltanácsol diákokat, akik az átlagot lefele húzzák. Ez az iskola vezetésének a döntése, de eddig nem tűnik célravezetőnek, mert azóta sem nyerték vissza az egykori helyezést. Ugyanakkor képmutató is, mert a diákok helyzetén nem tüntetéssel tudnak sokat javítani, hanem azzal, ha nem piszkálják aljas módon azokat.

Egyébként az órai politizálás sem volt ritka. Diákként még jókat is nevettünk azon, amikor egymást a tanáraink kiakasztották: az egyik szerint Gyurcsány sok-sok ázsiai bevándorlót akart behozni, mire a másik szarkasztikusan azt mondta nekünk erre, hogy „Gyurcsánynak hat füle van, mi?”

Ha pedig már említésre került Veres Pált és Gyurcsány is, ők is fontosak lehetnek, mert amikor még Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, akkor személyesen látogatta meg a Földest egy új tornaterem kapcsán, de a fotók alapján az egykori iskolaigazgatóval, Veres Pállal már akkor is jól kijöttek, az azóta polgármesterré vált Veressel úgy tűnik, mostanában is jó viszonyt ápolnak.

"Feri" és "Pali" együtt tekintik meg az iskola új tornatermét

Volt egy tanárunk, aki ugyan nem politizált nyíltan, de sokszor elmondta büszkén, hogy az előző rendszerben pártemberek fiaival teniszezett, meg hogy Ikarus buszt vezetett. Ez nem egészen értem miért volt fontos, hogy tudjuk, de az említett tanár, Szűcs Tamás nem csak ezért volt ismert, pontosabban hírhedt a diákok között. Amikor az osztályunk nem teljesített bizonyos átlagot a témazáró dolgozattal, akkor magából kikelve öblös hangon ordítozott velünk, hogy aki lefele húzza az átlagot, az takarodjon el az iskolából.

Máskor egy óráról pár percet késő osztálytársammal ordítozott mindenki előtt, „te takony” felindítással.

Itt kerül képbe a második érdekes szempont Veres Pál baloldali polgármestersége után: ez a magyar tanár lett később a PDSZ elnöke, ami köztudottan kormányellenes, ellenzéki beállítottságú. Érdekes, mert amikor oktatott, a diákok jogai nem igazán érdekelték, bátran alázott meg bárkit, miközben a szintén kormányellenes RTL Klubnak adott válaszaiban úgy mutatta be magát, mint aki a tanárokért és a diákokért harcol, de a már szóba került HVG és más ellenzéki médiumok is cikkeztek róla, még a kormányellenes miskolci híroldal is készített vele interjút.

Szűcs Tamás a PDSZ elnökeként

Ezek szerint bőven nem egy átlagos intézményről van szó, sőt! Az iskola névadója is kommunista volt, ragaszkodtak is a névhez, amikor szóba került, hogy másik nevet kapjon az intézmény, Széchenyi neve nem volt számukra megfelelő. Tehát összegezve a sikertelen iskola igazgató azóta baloldali polgármester lett, az egyik hangadó tanár a PDSZ elnökeként szólalt fel az RTL-en, az iskola egy kommunista nevét viseli, az átlagot valószínűleg a kevésbé sikeres diákok állandó piszkálásával majd eltanácsolásával akarják megoldani és erre jön rá a legújabb összefonódás.

A cikk elején említett 444.hu-n megjelent írás alapján utánanéztem a megszólaltatott diáknak. A nyilvános Facebook profilja elég beszédes: sok-sok megosztott Amnesty International bejegyzés, LMBTQ színezetű pad festés, és még lehetne sorolni. Én fiatalként a belvárosban ültem be ide-oda péntek este a haverokkal, esetleg az akkori barátnőmmel, de semmiképp sem Amnesty-s posztokat osztogattam tovább. Továbbá a 444-en megjelent cikkben a diákok NOÁR-os logokat ragasztott fel kartonlapokra, szóval valóban egy közéleti, politikai akcióról van szó.

Néhány fotó diáktüntetés egyik szószólójának profiljáról: LMBTQ, kormányellenesség és a Soros György által finanszírozott Amnesty International

Felmerül a kérdés, hogy egyetlen intézménybe hogyan sűrűsödhet ennyi baloldali és ellenzéki átfedés, párhuzam, ráadásul nem is biztos, hogy az összesről tudunk. Ezek alapján kijelenthető, hogy nem egy hétköznapi gimnáziumról van szó, és az is biztos, hogy a diákok tüntetése nem alulról szerveződő, hanem felülről jön. A cikk végén fontosnak tartom kiemelni, hogy a diákok nagy része nem tudja mit tesz és van olyan földeses tanár, aki a munkáját tisztességesen végzi.

Egy nemzetközi rendszer részeként most az iskola tanárait és diákjait használják fel arra, hogy a kormány ellen tiltakozzanak, az a kormány ellen, ami éppen azért küzd, hogy megkapjuk a forrásokat a tanárok fizetésemeléséhez. A tanárok fizetését valóban meg kell emelni, de azzal, hogy a kormány ellen tüntetnek nem segítenek a tanárokon.

Elmaradt a republikánusok által beharangozott vörös hullám az amerikai félidős választásokon, mindenki csak találgat, hogy miért történt ez így. A demokraták esetében ez egy "győzelemmel felérő vereség volt", míg a jobboldal számára pedig "vereséggel felérő győzelem". A Demokrata Pártnak sikerült megtartania a Szenátust, az arány vagy 50-50 lesz vagy 51-49, azonban mindez nem annyira lényeges, mivel az első verzió esetén is biztosítva van a többség, hiszen Kamala Harris-nek előjoga eldönteni a patthelyzeteket. A Képviselőházban viszont a republikánusoknak lesz szűk többsége. Cikkünkben megpróbálunk levonni következtetéseket arról, hogy mégis miért nem alakult úgy a félidős választás, ahogy Trumpék várták.

1. A fiatalok kaparták ki a gesztenyét Joe Bidennek

Jelenleg hadilábon állnak a republikánusok a fiatalokkal. Bár színes társulat mindkét párt, az azonban elmondható, hogy a demokraták nagyobb eséllyel állnak bele olyan fiatalokat érintő kérdésekbe, mint a diákhitel sorsa. Akinek valaha volt diákhitele az tudja, hogy igen nagy tétellé nőheti ki magát, hosszú évekig is eltarthat, mire teljesen kifizeti valaki. A Biden-Harris adminisztráció pont erre gondolt, amikor elengedték több millió embernek a diákhitelét. Joe Biden felkarolta a jellemzően Bernie Sanders, radikális baloldali politikus programját, ami a problémát illeti, célzottan a kis és közepes jövedelmű tartozók lettek ezáltal tehermentesítve. A döntés értelmében körülbelül 20 millió amerikainak lett elengedve 10-20 ezer dollárnyi diákhitel.

A diákhitellel rendelkezők egy kritikus tömege az amerikai politikának, amellyel a republikánusok nem tudnak mit kezdeni. Ők az egyszerű, dolgozó emberekhez fordultak, akiknek az adójukból volt ez mind finanszírozva (300 milliárd dollár hiány lett ezáltal teremtve). Jellemzően -néhány kivételtől eltekintve- fiatalok járnak egyetemekre és főiskolára, senki sem szeretné adóssággal kezdeni az életét.

A 18-29 éves korosztály döntő többsége szavaz balra, a Képviselőház esetében ez az arány 63-35 százalék volt (a maradék másra szavazott). Az is egy nagyon érdekes dolog, hogy az online társkereső applikáció, a Tinder erőfeszítéseket tett a részvétel növeléséért. Az alkalmazás információkkal látta el a főleg fiatalokból álló felhasználókat, hogy mit kell tenni azért, hogy szavazhassanak, hol tudnak szavazni, hogy tudnak akár levélben szavazni. A republikánusoknak óriási hátrányt kell ledolgozni a fiatalok körében.

(kép forrása: apnews.com)

2. Biden jól mobilizált...

Korábbi cikkünkben kielemeztük Biden egy korábbi beszédét, ahol az amerikai demokráciát fenyegető MAGA republikánusokról beszélt, illetve az azt legyőző szélesebb társadalmi koalícióról, ami megőrzi a politikai rendszer normál állapotát. Az elnök és a pártja nem nagyon volt képes elszakadni a 2021. január 6-i eseményektől (Capitolium ostroma), ezzel azonosítják a ,,trumpizmust" -úgy tűnik hatásosan.

Joe Biden szélesebb merítési lehetőséggel bír, mint Trump. Biden több réteget és csoportot képes megszólítani, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki el is menne érte, míg Trump sokakat tud mobilizálni, de korántsem mindenkit tud megszólítani. Az amerikai jobboldal előszeretettel mutogatja, hogy egy Trump által szervezett nagygyűlésen mennyivel többen vannak, mint egy Biden-beszéden. Az viszont tény, hogy nem az nyer, akit többen hallgatnak meg a helyszínen. A moderált, középre húzódó szavazók terén jobban állnak a demokraták. 

(kép forrása: cnn.com)

3. ...míg Trump rosszul

Mint ahogy fentebb kiolvasható: Trump egy komoly integráló erő a jobboldalon, nagy bázisa van. Ez azonban elmondható a baloldalon is: a 45. elnök mozgalma összerántja a sokszínű demokratákat a választások erejéig. Trump feltehetőleg azt várta, hogy majd meglovagolja a vörös hullámot, amelynek igazolnia kellett volna a mozgalmának az erejét és győztesen bejelenti, hogy indulni fog a republikánus előválasztáson, amelyet végül simán megnyer és visszavág a 2020-as választási vereségért.

Ezzel szemben több, Trump által támogatott jelölt nem hozta a győzelmet, például Adam Laxalt Nevadában vagy például Mehmet Oz Pennsylvániában.

A 2020-as választási eredmények tagadása és a január 6-i események komoly sebeket ejtett az amerikai társadalom egészén, feltehetőleg emiatt is félnek meglehetősen sokan a ,,trumpizmus"-tól is. Ameddig Trump ellenségképként szolgálhat a demokraták számára, addig nagy eséllyel sokan fognak Trump ellen szavazni és eredményesen mobilizálni.

(kép forrása: cnn.com)

4. Abortusz, fegyvertartás, gender

Amerikában nagyon erős az identitáspolitika, nálunk legfeljebb csak kezdi felütni a fejét, azt is a Fidesz jóvoltából. Az abortuszhoz való viszonyulás és a fegyvertartáshoz való jog régi törésvonalai az amerikai társadalomnak, ebben jelenleg a demokraták állnak jobban. Az a Legfelsőbb Bírósági döntés, amelynek értelmében tagállami szintre helyezték az abortusz szabályozás feletti szuverenitást, nagy horderejű döntés volt a félidős választás szempontjából. Ennek következtében nyerték meg és tudták eredményesen mobilizálni a női szavazókat, azon belül is azokat, amelyek nem élnek házasságban.

A fegyvertartáshoz való jog egy másik darázsfészek, amelybe a politikusok kénytelenek belenyúlni. A republikánusok zöme kiáll a második alkotmánymódosításban rögzített jogukért, míg a demokraták az iskolai lövöldözésekre hivatkozva elsősorban annak a korlátozásáért kampányolnak. Amennyiben a választók olyan eseményekkel találkoznak a médiában, ami az egyes pártok álláspontját támasztja alá (családfő megvédi a betörőtől a családját, a fegyverhordozó hívő hatástalanítja a templomban lövöldözni készülő támadót vs. újabb iskolai lövöldözés), az nagy eséllyel megváltoztathatja a közhangulatot.

A harmadik téma, a gender azonban sokkal bonyolultabb, mint az előző kettő. Az amerikaiak nem feltétlenül érzik, hogy ez a kérdés nagyban meghatározná a mindennapjaikat, sokkal absztraktabb/elvontabb, így nem feltétlenül izgat mindenkit, hogy Kaliforniában vagy Floridában hogyan viszonyulnak a különböző érzékenyítésekhez.

(kép forrása: bostonreview.net)

5. Peronizmus Perón nélkül, trumpizmus... Trump nélkül?

Az egyik legégetőbb kérdése a két pártnak, hogy ki legyen Trump és Biden utódja. Természetesen az is elképzelhető, hogy csak 2028-ban fog ez kiderülni, de el kell játszani a gondolattal, hogy más forgatókönyv is érvényesülhet. Trump személye komoly kihívás mindkét párt számára, azonban ezzel elsősorban a republikánusok tudnak mit kezdeni. A trumpista jobboldal nagyon erős Amerikában, elnyomja a többi jobboldali irányzatot, ez komoly szembenállásokat és "kiutálásokat" eredményez (Mitt Romney, Jeb Bush, Liz Cheney). Ennek eredménye az, hogy a "Bush-klán meg a Cheney-klán" kiszorult a Republikánus fősodorból.

Azonban a félidős választás megmutatta, hogy az a klasszikus jelleg, hogy ilyenkor az elnök teljesítményével számolnak el a választók, nem kizárólagos, a másik pártvezér személye sem elhanyagolható. Felmerül a kérdés, hogy nem kellene-e Trumpnak visszavonulnia és hagynia, hogy a mozgalma nélküle virágozzon? Juan Perón Argentína igen népszerű diktátora volt, a dél-amerikai populizmus mintapéldája. Ennek a cikknek nem tárgya kifejtenie a Perón-korszakot, azonban úgy gondolom fontos kiragadni azt, hogy a peronizmus túlélte a vezető 18 éves (!) száműzetését.

Ron DeSantis, Florida kormányzója méltán került a reflektorfénybe a választások után, közel 20%-al verte meg ellenfelét a kormányzóválasztáson. Ő a trumpi vonal egyik legismertebb képviselője, azonban korántsem annyira vehemens, mint mentora (bár azért nem kell őt sem félteni). Sokan úgy gondolják, hogy kiváló jelölt lenne 2024-ben, de ennek lehet, hogy Trump egója lesz az akadálya, aki már meg is fenyegette tanítványát. Amennyiben elindulna a kormányzó az előválasztáson, akkor Trump politikai hullát csinálna belőle, ami súlyos veszteség lenne a republikánusoknak.

Vannak trumpista képviselők, el is indultak, azonban Trump támogatása nem jelentett automatikus győzelmet.

Ehhez azonban oda kellene engedni a fiatalabb Ron DeSantist, aminek egyre kisebb az esélye, hiszen Trump már be is jelentette, hogy el fog indulni.

(kép forrása: cnn.com)

Több nagyobb fontos következtetést kellene levonnia a republikánusoknak, ha 2024-ben győzedelmeskedni akarnak majd az elnökválasztáson. A félidős választások megmutatták, hogy a republikánusok nagy hátrányban vannak a fiatalok körében, ami nem feltétlenül lenne baj, ha a 30+ évesek körében legalább hasonló fölényben lennének, azonban nincsenek. A diákhitel elengedése hatalmas rétegeket tudott megszólítani, lehet itt pragmatikusabbnak kellene lenni az amerikai jobboldal számára, ennek azonban nem kis gátja a dolgozó emberekkel való szövetségre való törekvésük.

A demokraták identitáspolitikai kérdései inkább a felszínen tudtak maradni, mint a republikánusoké, a baloldal eredményesen tudta kvázi népszavazásként felmutatni az egyes választásokat, ahol arról döntöttek a nők, hogy "ki rendelkezhet a testük fölött". Az iskolai felvilágosítás volt a jobboldal zászlóshajó kérdése sok tekintetben, ez azonban korántsem annyira életbevágó, mint a fegyverkorlátozás vagy az abortusz.

Ez képes megmagyarázni, hogy egy alig 40% fölötti népszerűséggel miért nem kaptak ki nagyon a demokraták, illetve miért nem győztek a republikánusok nagyot. A személyi kérdések elkerülhetetlenek, hogy a pártok napirendjén legyenek, ebben a jobboldal inkább van lépéskényszerben. Ameddig a kor nem lesz kontrasztos -mint például egy Biden vs. DeSantis esetében-, addig Joe Biden méltán pályázhat a második ciklusra. Trump vonala erős, könnyen lehet, hogy egy örökös könnyebben tudná sikerre vinni az elképzelést 2024-ben, ha nem a Donald Trump lesz az, akire szavazhatnak az emberek.

A slam poetry az elmúlt néhány év egyik legnépszerűbb irodalmi műfaja, stílusirányzata lett, pontos meghatározása, besorolása mégis a mai napig várat magára. Mi is a slam poetry? Hogyan alakult ki és hogyan lett népszerű hazánkban?

Műfaji besorolás

A slam poetry az egyik legújabb irodalmi, művészeti stílus, aminek lényege, hogy szóban, élőben adják elő, a fókusz az előadón, az ő egyedi stílusán van. 

A pontos definíció nem létezik, a meghatározáshoz a szakértők is úgy állnak hozzá, hogy kizárják, hogy mi nem slam poetry.

Egy 3 percben előadott alkotás, ahol a szerző a saját szövegét mutatja be a közönségnek. A legfőbb célja az, hogy érzelmeket és hatást váltson ki. Maga a ’slam’ szó is ütést, csapást jelent; egy igazán jó előadás is néha felér egy arculcsapással. Ezért a slamek gyakran szólnak közéleti, vagy olyan témákról, amik sok esetben tabunak számítanak.

Süveg Márk Saiid, az I. Országos Slam Poetry Bajnokság győztese (forrás: http://slampoetry.hu/mi-az-a-slam-poetry/)

Eredete

Sokan a slam poetry ősi előzményeiként látják az ókori görög viadalok előadóit, a trubadúrokat, de vannak akik a legkorábbi előzményeket a bibliai korig, Ézsaiás prófétáig követik vissza. A konkrétumokat azonban érdemes a modern időkben keresni. Ekkor az avantgárd és a beat költők hintették el a későbbi slam poetry alapjait.

A slam poetry története Chicagóban kezdődött, a ’80-as években. Marc Smith-nek (,,Slam Papi”), hobbiköltőnek elege lett az egyhangú felolvasóestékből, így barátaival a Green Mill Jazz Club-ban olyan költészeti eseményeket kezdtek tartani, ahol a felolvasott alkotások magukban foglalták a slam poetry sajátosságait: élőben előadott saját szerzemény, amely elsőre is érthető, általában humorral közvetít fontos üzeneteket és a közönségre hatást gyakorol. Ezek az események lassan versengéssé, majd szervezett versenyekké alakultak.

Majd Bob Holman (amerikai költő és költői aktivista) segítségével ezeket az eseteket New Yorkba költöztették, ahol a slam poetry népszerűsége tovább nőtt. A valódi áttörést és az általános ismertséget a -szintén Bob Holman segítségével megvalósuló- Poetry Spots nevű tévéműsor hozta meg.

Marc Smith, a Slam Papi (forrás: https://www.nytimes.com/2009/06/03/books/03slam.html)

Elterjedése Magyarországon

Magyarországon a slam poetry némi késéssel terjedt el. A népszerűvé válásának két fontos dátuma 2006 és 2012. Az előbbi dátum az első olyan magyar rendezvény volt, amelynek középpontjában a slam poetry állt. Ez a program a Budapest Slam volt, amit Petrányi Zsolt, a Műcsarnok akkori igazgatója szervezett meg. Az esemény úgy hírestül el, mint a költők és a rapperek első, face to face párbaja. A rendezvény olyan jól sikerült, hogy a következő évben már nemzetközi szereplőkkel rendezték meg újra.

A slam poetry köré szerveződő programok állandósultak és egyre népszerűbbé váltak, amihez a Slam Poetry Budapest is nagy mértékben hozzájárult.

A slam töretlen népszerűségét az is bizonyítja, hogy több vidéki városban is alakultak slam poetryvel foglalkozó klubok, melyek saját esteket, versenyeket is szerveznek.

Kemény Zsófi (slammer, író, költő) a II. Országos Slam Poetry Bajnokság döntőjében (forrás: https://www.youtube.com/watch?v=69zzyfXtiPs)

Szabályok

A slam poetry-vel foglalkozó rendezvényeknek, versenyeknek 4 formája létezik: open slam, melynek keretében bárki kiállhat és versenyezhet, invitation slam, mely előre meghívásos formában működik, a theme slam, ahol egy téma előre meg van határozva, valamint a freestyle slam, ahol a rögtönzésé a főszerep.

A magyar versenyeken nagyon kevés az a szabály, amit a nevezőnek be kell tartania. Értelemszerűen csak saját alkotással lehet indulni, a téma a legtöbb esetben nincsen előre meghatározva. Az időkeret 3 perc, plusz 15 másodperc tiszteletidő, amennyiben ezt valaki túllépi, azért pontlevonás jár. Kellékek és zene használata tilos. 

Ezen kívül az előadónak annyi a feladata, hogy kapcsolatot keltsen a közönséggel, bevonja őket és érzelmeiket az előadásba. 

Borítókép forrása: https://www.lanpherlibrary.org/from-the-librarians-desk/virtual-poetry-slam)

A címben szereplő idézet Leimszider Dávidtól származik.

A válasz: az örmény származás. A napokban Orbán Viktor miniszterelnök kitüntetést vehetett át XXI. Rafael Péter örmény katolikus pátriárkától. Ismert, hogy az üldözött keresztények megsegítésében óriási szerepet vállaló Magyarország történetében jelen volt az örmény nép és az örmény katolikus egyház – több aradi vértanút is adtak, így Kiss Ernőt és Lázár Vilmost, volt közöttük miniszterelnök Lukács László személyében; de örmény származású volt Szálasi Ferenc és az ’56-os szabadságharcos Pongrátz család is. Kik a magyarországi örmények és mi az az örmény katolikus egyház?

A magyarországi örmények eredete

hiszen hol az arabok, hol a szeldzsuk-törökök korlátozták a vallásgyakorlást és vetettek ki rájuk hatalmas adókat őseik földjén, melynek következtében nagyszámú csoportjaik menekültek el. Legnagyobb közösségeik a Krím-félszigeten, később Lengyelországban éltek, ahonnan egy csoportjuk Moldvába települt a XIV-XV. században. Innen fokozatosan települtek át Erdélybe. Egyébként a középkori Magyarországról is ismerünk örmény csoportokat, Esztergomban már a tatárjárás idején jelen voltak, de ők valószínűleg beolvadtak a többségi társadalomba. Erdélyben is megjelentek kisebb számban a szász városokban kereskedőként, de lévén a szászok elérték az uralkodónál, hogy a kereskedelmi tevékenységüket korlátozzák, nem valószínű, hogy sokáig maradtak.

A kelet-európai örmények a térség kereskedelmének uraivá váltak, így kerültek először kapcsolatba Erdéllyel. A levantei kereskedelemben való részvételük miatt a szász kereskedőkkel álltak kapcsolatban (első írásos adatunk 1399-ből származik), majd a török hódoltság következtében újabb csoportjaik kezdték érdekeltségeiket Erdélybe helyezni, melynek következtében a marhakereskedelem felvirágoztatói lettek. Először 1600-ban szabályozták tevékenységüket, tiltva a kijelölt helyen kívüli árusításaikat, de ekkor még más etnikumú (görög, román stb.) kereskedőkkel egy kalap alá vonva.

Valószínűleg Gyergyószentmiklóson jelent meg először néhány család (1630 körül), de az Apafi-birtok Ebesfalva első anyakönyvei is tartalmaznak olyan bejegyzéseket, amelyek valószínűleg örmény személyekre utalnak. Ezen megtelepedés oka az erdélyi kereskedelmi utak fontosságának fokozatos növekedése, ugyanakkor 1672-ben újabb csoportjuk érkezett Erdélybe…

I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem, aki engedet, hogy az örmények letelepedjenek Erdélyben (forrás: WIkipédia)

Menekülés Moldvából

A moldvai örmények azonos jogokkal bírtak, mint a helyi városlakók.

és bizonyos befolyásra is szert tettek – az 1570-es években III. János személyében fejedelmet is adtak, de őt a szultán juttatta trónra, ráadásul csak anyja volt örmény, hiszen apja III. Bogdán moldvai fejedelem volt; igaz, törvénytelen kapcsolatból származott, hiszen anyját mint ágyast tartotta a fejedelem. Vallásukat, az örmény apostoli egyház hitét is szabadon gyakorolhatták, templomaik nagysága az ortodoxokéval vetekedett.

Bár a kereskedelem áthelyeződése miatt állandó volt az áttelepülés, III. György Duka (1665-66, majd 1668-72) moldvai fejedelem uralma felgyorsította azt, mivel az örmények fellázadtak ellene. Ennek okát többféleképpen magyarázzák: elképzelhető, hogy az amúgy görög eredetű uralkodó saját népéből való kereskedőket részesített előnyben; ugyanakkor a klasszikus megközelítés ezzel éppen ellentétes, hiszen a hagyomány a fejedelemnek románosítási szándékot tulajdonít, amely az örmény kereskedőket is érintette, vallásukat is korlátozta. Annyi bizonyos, hogy a fejedelem nagymértékű adókat vetett ki, melynek következménye országos szintű felkelés lett (1669-71), amelyben az örmények is részt vettek. A kezdeti sikerek után azonban a fejedelem tatár-török segítséggel leverte a felkelést, így az örmények joggal tartottak a bosszútól. A Székelyföld hegyei alatt leltek menedékre, eredetileg ideiglenes szándékkal.

Vissza azonban már nem tértek, mert

Ő 1672-ben egyenesen saját birtokára telepítette az örményeket, Ebesfalvára, a későbbi Erzsébetvárosba (ahol, mint láttuk, már élhettek örmények); illetve olyan falvakba, mint Csíkszépvíz, Petele vagy Görgényszentimre.

Az ebesfalvi (erzsébetvárosi) örmény katolikus templom (forrás: Wikipédia)

Később ugyan folyamatos volt a vándorlás Moldva és Erdély közt, főleg a hadi események, például a Rákóczi-szabadságharc, vagy azok elmúlása miatt, de az örmények 1672-től az erdélyi társadalom szerves részeivé váltak. Bár elterjedt, hogy 3000 család telepedett le Apafi alatt, mivel 1715-20 körül összesen 300 örmény család sem élt Erdélyben, így még a visszavándorlásokkal, pusztításokkal együtt is igen valószínűtlen ez a szám. Az örmények létszáma összesen még a tízezret sem érte el (Erdélyben és Magyarországon).

Az örmény katolikus egyház

hiszen már a III-IV. század fordulóján államvallássá vált, illetve később elutasították a 451-es khalkedóni zsinatot. Ugyan az évszázadok alatt többször is megkísérelték az uniót a nagyobb egyházakkal – főleg a katolikusokkal, mivel a görögöktől történelmi ellentét választotta el őket –, ez mindig meghiúsult, de egy-két közösségük egyesült Rómával, így Lembergben már a XVII. század elejétől kezdve élt örmény katolikus vallású közösség. Az örmény katolikus egyház anyaországukban hivatalosan csak 1742-ben jött létre, amelynek feje, pátriárkája Róma iránti tiszteletből mindig felveszi a Péter nevet – e tisztség viselője most az a XXI. Rafael Péter, akitől Orbán Viktor kitüntetést vehetett át.

Verzár Oxendius, az erdélyi örmények katolikus térítője (forrás: Örmény Arcok)

Az erdélyi örmények már a betelepedésük utáni évtizedekben katolikus hitre tértek, amelyben egy közülük származó térítőpapnak kiemelt szerepe volt (Verzár Oxendius). Egy valamit nem sikerült elérniük: az önálló egyházmegyét, ugyanis egyházukat az erdélyi római katolikus püspökség (majd érsekség) kormányozza. Egyébként hitéletük nem tér el más örmény katolikus közösségekétől: megtartották külsőségeiket, nyelvüket és írásukat, mindössze annyi történt, hogy elismerték Róma fennhatóságát. Ebben hasonlítanak a görög katolikusokhoz.

Az erdélyi örmény társadalom

Az erdélyi örmények folytatták korábbi életüket, vagyis többségük kereskedelemből élt vagy valamilyen mesterséget űzött.

ugyanakkor a többség a gazdagabb kézművesek, mesteremberek közé tartozott. Nagy számban fordultak elő rajtuk kívül szegény vándormesterek is.

Az erdélyi örmények állandó politikai célja volt az, hogy bevett nemzetté váljanak a magyarok, székelyek és szászok mellett. Ezt sosem sikerült elérniük, de jelentős kiváltságokkal rendelkeztek. Ügyeikben nem a vármegye, hanem az erdélyi Kormányzóság (Gubernium) volt illetékes, saját joghatóságuk pedig az ebesfalvi és a szamosújvári bíró volt. Szamosújvárat, az egykori Gerlát, a XVII. század végén vették meg, ez lett Erzsébetfalva mellett a másik jelentős központjuk (az ’56-os szabadságharcos Pongrátz-testvérek apja a város polgármestere is volt).

A szamosújvári örmény katolikus templom (forrás: Erdélyi Napló)

Mivel nem váltak bevett nemzetté, így hiába éltek egyfajta középrétegként, szabadosként – a szászokhoz hasonlóan – a nemességtől és a jobbágyságtól is függetlenül,

Ezt a hétéves háború (1757-63) tette lehetővé, amikor is jelentős hitelekkel támogatták az uralkodót, így lehetővé vált, hogy nemességet szerezzenek. Többen közülük eladó birtokot vásárolt ezután a Bánságban vagy az Alföldön, és fokozatosan magyarrá vált, bár az első néhány nemzedék még hasonlóan friss nemesítésű családokkal házasodott. Később többen főnemesi címet is szereztek.

Kiss Ernő (fent) és Lázár Vilmos (lent), örmény származású aradi vértanúk (forrás: WIkipédia)

Az örmények részt vettek az 1848-49-es szabadságharcban is, kettejüket Aradon végezték ki – Kiss Ernőt és Lázár Vilmost. Rajtuk kívül híres még a tábornoki rangban szolgált a gidófalvi születésű, anyja révén már székely családból származó Czetz János is; illetve az erzsébetvárosi születésű Szálasi (Szalosján) Antal Kajetán, aki bécsi német nőt vett feleségül. Házasságukból született Szálasi Ferenc apja, idősebb Szálasi Ferenc, aki már a római katolikus vallást követte, de a budapesti örmény katolikusok a két világháború között még emlékeztek a nyilas pártvezér családjára. Ahogy politikai ellenfelei is.

Borítókép: Szálasi Ferenc, az örmény eredetű nyilas pártvezér - forrás: Index

November első harmadában még azért bőven az őszi „időszámítás” szerint halad az élet – vagyis kellene haladnia, de a boltok erre fittyet hányva már hetek óta apránként bővítik a karácsonyi szekciót az üzletekben. Sokakat ez annyira taszít, hogy az év végé fele már a plázák közelébe sem merészkednek, hiszen ott már novemberben is simán bele lehet szaladni egy random „All I Want For Christmas is You”-ba. Hogyan kezeljük ezt az időszakot, ha odáig vagyunk a karácsonyért, vagy akkor, ha ki nem állhatjuk a korai karácsonyi láz effektust? Valóban elveszi az ünnep varázsát a korai kezdés?

Ez a téma mindig is nagyon megosztó volt, hiszen a két pólus úgy taszítja egymást, mint a mágnes. Az első kategóriába a kórosan lelkes karácsonyozók tartoznak, akik akár július közepén is képesek ünnepi zenét hallgatni, vagy a karácsonyfát hónapokkal korábban feldíszíteni. A másik véglet az abszolút „Grincs”, aki se hallani, se látni nem akar semmi ünneppel kapcsolatos dolgot, teljes mértékben elítéli a karácsonnyal kapcsolatos tradíciókat, és sok esetben magát az ünnepet is.

Azért szerintem többségünk a kettő között elhelyezkedő skálán foglal helyet, ki-ki közelebb egyik véglethez, mint a másikhoz, de a lényeg, hogy mindannyiunkban él egy kép, és egy érzés ha a karácsonyra gondolunk.

Ennek ellenére minden attól függ hogyan szemléljük a dolgokat. Sok esetben nem a karácsonnyal, a dalokkal, a mikulás ruhás alakokkal, vagy a karácsonyfaárusokkal van problémánk, hanem azzal amire ez az ünnep emlékeztet minket. Lehet, hogy nem sikerült mindent elérnünk az idénre tervezett fogadalmaink közül, vagy nem váltunk azokká, akik szerettünk volna lenni, és ezeket a dolgokat nehéz beismerni. Nem kell azonban felemészteni magunkat a falevelek lehullásával, hiszen az egyik legnehezebb időszakból válhat ez a legszebbé – sokszor kis erőfeszítéssel ugyan, de válhat a legnagyobb anti-karácsony aktivistából egy izgatott ünneplő.

Pont a fent említett negatívumok – és még megannyi melyről itt nem esett most szó – miatt ez az időszak egy igazán inspiráló szakasza is lehet az évnek. Nem véletlenül hívják ezt az adakozás időszakának (Season of Giving), hiszen ilyenkor sokkal több figyelem hárul a rászorulók megsegítésére.

Ha szeretünk otthon lenni akkor itt a lehetőség a bekuckózásra egy jó filmmel, ha pedig inkább kimerészkednénk, akkor megannyi karácsonyi tematikájú rendezvény veszi ilyenkor kezdetét – igen már novemberben is.

Mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb dolgot az ünnepi időszakban, és ha egy kicsit átformáljuk a hozzáállásunkat, akkor nem csak a karácsony lesz sokkal izgalmasabb, de a felvezető hosszú karácsonyi láz is, ami mindenhonnan árad felénk. Ha nem a negatívumok kerülnek előtérbe – amiből tudom, van mostanság bőséggel – akkor ezek akár még egy kis örömöt is csempészhetnek a mindennapokba.

Egy random utazás a Mikulástrolin, vagy egy jó meleg forró csoki az utcai árustól, amikor aznap épp otthon felejtettük a kesztyűt. Forralt bor illat a munkából hazafelé, vagy karácsonyi fények a busz ablakból. Ha engedjük, hogy ezek az apróságok örömmel töltsenek el minket, akkor az ünnep varázsából sem fognak elvenni, a korai kezdés ellenére sem. Annyi negatívum vagy kétség ér minket a mindennapokban, hogy sokszor aktívan figyelni kell, hogy sikerüljön így szemlélni a környezetünket, de ha apránként kezdjük akkor rövidesen már észrevétlenül leszünk hálásak a kis dolgokért is.

A karácsony szeretőknek ez az időszak egy igazi mesevilág, amikor minden arra emlékezteti az embert, hogy az ünnep már közeleg. A karácsonyi dekorálás, vagy a mézeskalács sütés sokak számára az év egyik legjobban várt eseménye, ezért sosem értettem miért kell bosszankodni ha valaki már novemberben elkezdi az ünnepi készületet. Legyünk bárhol is a fent említett skálán, ha valakit ez örömmel tölt el, akkor miért vennénk el tőle ezeket az örömteli pillanatokat? Hasonlóképp, ha tudjuk, hogy valakinek nehéz ez az időszak, akkor nem a ráerőltetés fogja meghozni a kedvet hozzá.

Amire ilyenkor érdemes odafigyelni, - főleg a mostani rezsiárak, infláció és egyéb anyagilag megterhelő faktorok tekintetében – hogy ne essünk túlzásba az ünnepi bevásárlással. A novemberi karácsonyi láz izgalmában már jóval karácsony előtt elkezdődik a bolt látogatás és a (sokszor haszontalan) termékek beszerzése. Nyilván ez is a célja ezeknek a cégeknek, hiszen minél korábban kezdődik a szezon, annál nagyobb profittal zárhatnak. Sokszor nem egyszerű nemet mondani a túlvásárlásra, főleg ha minél szebb karácsonyt szeretnénk varázsolni a családnak.

Ettől eltekintve én összességében vallom, hogy a karácsonyi készület – legyen az korai, vagy utolsó pillanatos – mindenki számára különleges lehet, más és más módon. Mindenki maga döntheti el, miként éli meg ezt az időszakot, de fontos, hogy figyeljünk oda magunkra, és másokra is közben, hiszen felelősséggel tartozunk egymás iránt. Egy csoki a kollégáknak, egy csoki magunknak!

Még várat magára, hogy teljesen kihirdethetővé váljon a 2022-es amerikai félidős választás eredménye, azonban az nyilvánvaló: a "vörös cunami" elmaradt, egy visszafogottabb hullámmá szelídült. A republikánusoknak nem sikerült mind a két házban többséget szerezni: a Szenátusban nagy eséllyel visszaáll a választás előtti patthelyzet, amit a mindenkori alelnök -jelen esetben Kamala Harris- oldhat fel szavazatával. A csatatérállamokban a Republikánusok elvesztették Pennsylvaniát, ott John Fetterman nyert magabiztosan Mehmet Oz ellenében. Nevadában viszont a Republikánusok jelöltje, Adam Laxalt lehet az, aki a hivatalban lévő Catharine Cortez Masto-t állítja fel szenátori székéből. Az utóbbi verseny még nem dőlt el, és bár vezet Laxalt, de a a feldolgozottság a cikk írásának a pillanatában 83%-on állt, a két politikus között 1,8% -nagyjából 15 ezer szavazat- a különbség.

Georgiában szorosra sikeredett Herschel Walker és Raphael Warnock csatája is, azonban itt még nem lesz egyértelmű győztes, hiszen egy jelölt sem érte el a szükséges 50%-os szavazatarányt, ezt a két százalékot elérő libertariánus jelöltnek köszönhetjük. Georgiában ezért majd december 6-án fognak rendezni egy úgynevezett "runoff election"-t, itt már csak a két legtöbb szavazatot szerző jelölt indul csak el. Csak ezután fog eldőlni, hogy a Szenátusban lesz-e valakinek többsége vagy sem.

(kép forrása: cnn.com)

Azonban e cikkben mégsem annyira a választással fogunk foglalkozni, hanem Donald Trump támadásával, amit Ron DeSantis, Florida frissen (és nagy fölénnyel) megválasztott kormányzójával szemben intézett. Az köztudott, hogy az Egyesült Államok 45. elnöke becélozta a 2024-es elnöki választáson történő indulást, várhatóan november 15-én fogja hivatalosan bejelenteni, hogy elindul a Republikánus előválasztáson. Természetesen ez senkit sem lep meg, jelenleg Donald Trump a legismertebb és legnépszerűbb az amerikai jobboldalon, jó eséllyel pályázhat a jelöltségre. Azonban van a 45-ösnek egy hátulütője is: meglehetősen megosztó a személye az amerikai társadalomban. Ez túlmutat azon, hogy a demokraták nem bírják a republikánusokat és fordítva: a párton belül is törést okoz stílusával, ellentmondást nem tűrő politizálásával, a mérsékelt szavazók könnyen szavazhatnak át a másik oldalra. De ami szintén problémás az az, hogy a független szavazók sem feltétlen hívei Trumpnak.

Még nagyon messze van a 2024-es elnökválasztás, de érdemes már most elkezdeni vele foglalkozni. Bár Joe Biden újraindulása kétséges, de többször is jelezte már a szándékát, szóval érdemes abból kiindulni, hogy a 45-ös és a 46-os fog újra egymásnak feszülni. A mostani elnök népszerűségéről korántsem lehet azt mondani, hogy az egekben lenne, de 2020-ban sem volt az, tegyük hozzá. 2020-ban két meglehetősen népszerűtlen jelölt indult, a kevésbé népszerűtlen nyert. Trump esetében akár lehetne ezt a "45-ös csapdájaként" is értelmezni. Szinte biztosra vehető, hogy ő lesz a 2024-es elnökjelöltek egyike, ha elindul, de korántsem biztos, hogy az amerikai választók letudják győzni az iránta érzett ellenszenvüket.

(kép forrása: cnn.com)

Itt jöhetne a képbe Ron DeSantis, a Republikánusok floridai "üdvöskéje", aki ugyanazt a trumpista MAGA vonalat képviseli, mint a mozgalom vezére. Sokak szerint neki is ringbe kellene szállnia a republikánus előválasztáson, ő valamelyest lehet, hogy jobb jelölt lenne "mesterénél". Azonban miután Trump újraaktiválta magát, egyből a potenciális ellenfele felé fordult. A 45-ös szerint 2018-ban az ő támogatásának köszönhette DeSantis, hogy egyáltalán kormányzó lehetett, azonban  ezt elfelejtette megköszönni.

Donald Trump már meglehetősen korán a kormányzói tevékenységei felé kívánja "terelni" Ron DeSantis figyelmét: óva inti attól, hogy 2024-ben elinduljon az előválasztáson, különben olyan információt tesz nyilvánossá, ami meglehetősen rosszul érintené a potenciális jelöltet. Tegyük fel, hogy a jövő reménysége, DeSantis mégis elindul és Trump mindent megtesz azért, hogy az politikai hulla legyen.

(kép forrása: statista.com)

Már az sok rosszat sejt, amikor Trump már valamiféle becenevet ad a vélt vagy valós ellenfelének. Egy pennsylvaniai gyűlésen "Ron DeSanctimonious"-nak (álszent, szenteskedő) nevezte Florida kormányzóját. A szavaknak szokás mondani erejük van, egy ilyen jelzőt nagyon nehéz lemosni, ha már egyszer ráragad valakire. Trump becézéseinek külön Wikipédia oldala van, annyit alkalmazza ezt a fogást. Joe Biden például volt Álmoskás, Lassú, Kína, Korrupt Joe. Liz Cheney (Dick Cheney volt alelnök lánya) Háborús uszító, Hillary Clinton Őrült volt és Szívtelen, míg Mitch McConnel Kentucky Republikánus szenátora, a párt szenátusi vezetője pedig Hűtlen tetű.

Nehéz fába vágja a fejszéjét Ron DeSantis, ha elakar indulni az elnökjelöltségért 2024-ben. Trump sokkal ismertebb, mint ő, nagyobb bázissal rendelkezik. Floridában szeretik a választók, 2018-ban körülbelül 30 ezer szavazattal nyert, most 1,5 millió és közel 20% a különbség a javára. Az amerikai jobboldal kicsit védelmébe is vette a Trump felől érkező támadások után. DeSantis még kinőheti magát országos politikussá, csak 44 éves, ez Joe Bidenhez és Donald Trumphoz képest "pimaszul fiatal".

Ron DeSantis szempontjából lehet az lenne az optimális, ha kivárná a sorát és 2024-ben nem indulna el a Republikánus előválasztáson. Trump sem lesz fiatalabb, feltehetőleg 2028-ban már semmilyen szinten nem fog szóba jönni az indulása, addig ő is sokat fejlődhet politikusként. A probléma az az, hogy 2024-ben a Republikánusok értelemszerűen győzni akarnak, ez korántsem olyan biztos, hogy Trumppal sikerülni fog. Ahhoz nagyon földbe kéne állnia Joe Bidennek és a Demokratáknak. Ha meg újra az lesz a verseny tárgya, hogy kinek az elismertsége van közelebb inkább az 50%-hoz, mint a 40-hez, akkor nem biztos, hogy az Trumpnak kedvezne feltétlenül. 

Hetedik alkalommal került megrendezésre a Reaktor Konferencia, ,,Zavaros vizeken” címmel. November 4-6. között Sarlóspusztán az érdeklődők 4 előadás keretében ismerhették meg azokat a nemzeti és nemzetközi eseményeket, melyek nagyban befolyásolják Magyarország jelenét és jövőjét. Összefoglalónk.

Gazdasági kilátások: Lehet-e kanyarban előzni?

A VII. Reaktor Konferenciát Lóga Máté (gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár) nyitotta meg, aki a magyar gazdaság távlati kilátásairól tartott előadást.

Előadása során először a vállalatokat jelenleg sújtó költségsokkról világosította fel az érdeklődőket. A vállalatok nincsenek most könnyű helyzetben, hiszen a kamatsokkal és az energiasokkal egyszerre kell megküzdeniük. Energiasokk alatt a villamosenergia, a gáz, és az európai olaj árainak a drasztikus növekedését kell érteni, ami a vállalatoknak értelemszerűen hatalmas nehézséget okoz. A kamatsokk hatásai azonnal jelentkeznek, elsősorban a KKV-szektort sújtják.

A kormány is minden erejével igyekszik erősíteni a vállalatok válságállóságát. Ennek keretében a komoly pénzösszegeket különítettek el, támogató programot fogadtak el, elindították a gyármentő programot, a KKV-kat pedig külön támogatásokkal próbálják segíteni.

Lóga Máté kiemelte, hogy az infláció elkerülhetetlen, nemzetközileg súlyos gondokat fog okozni, de Magyarország küzd, hogy ismét megerősödve jöjjön ki ebből a csapásból.

Világ az ukrán háború árnyékában

Az egész világon jelenleg talán Ukrajnában a legzavarosabbak a vizek, így egyértelmű volt, hogy a VII. Reaktor Konferencián nívós beszélgetés fog zajlani arról, milyen hatással van a világra az orosz-ukrán háború. Ezzel a témával is kezdődött a szombati nap első előadása, mely során Salát Gergely (Kína-szakértő, műfordító, egyetemi oktató), Demkó Attila (író, biztonságpolitikai szakértő) és Prof. Dr. Resperger István (ezredes, NKE, Nemzetbiztonsági Intézet tanszékvezető) beszélgettek a fenti témában.

A beszélgetés előtt azonban Prof. Dr. Resperger István egy pörgős, információdús, elképesztő képekkel és videókkal tarkított fél órás előadás keretében összefoglalta a háború eddigi eseményeit, a harcok brutalitását és a rendelkezésre álló harckocsikat, fegyvereket.

A beszélgetés ezután elsősorban arra a témára összpontosult, hogy a világ különböző országai, régiói hogyan élik meg az ukrán háborút. Előadóink szerint

Energiaválság árnyékában 

Az orosz-ukrán háború hatásait Magyarországon és Európában elsősorban az energiaárakon lehet tapasztalni. A szombat délutáni blokk első előadásán Aszódi Attila (mérnök, egyetemi tanár, tudományos intézményvezető, volt államtitkár, kormánybiztos) és Steiner Attila (Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára) beszélgettek a jelenlegi energiahelyzetről és kilátásainkról a háború, valamint az előttünk álló válság árnyékában.

Gáz van?

Előadóink azt a nehéz kérdést is boncolgatták, hogy mi történik akkor, ha egyszerűen megszűnik az orosz földgáz importja? Hogyan lehet pótolni ezt a mennyiséget? Sajnos világmegváltó választ itt sem kaptunk, de abban mindenki egészen biztos volt, hogy a jövő év lesz az igazán nehéz. Mégpedig azért, mert az orosz gázt ilyen rövid idő alatt ilyen mennyiségben egyszerűen képtelenség pótolni.

Az előadók szerint ugyan európaszerte elkezdtek gondolkodni az alternatív megoldásokon, de mindenki készül arra, hogy komoly gázhiány fogja megrázni Európát. Sőt, bizonyos nézetek szerint Európa annyira kitett az orosz gáznak, hogy az európai infrastruktúra már soha nem fog úgy működni, mint azelőtt.

Úton a kétpártrendszer felé – Útelágazás?

Konferenciánk utolsó előadásán Lánczi Tamás (politológus), Hont András (újságíró) és Schiffer András (ügyvéd, politikus, LMP párt alapítója) beszélgettek arról, ők hogyan képzelik el Magyarország politikai jövőjét.

A beszélgetés rögtön azzal a kérdéssel kezdődött, hogy vajon Magyarország politikai jövője a kétpártrendszer irányába mutat-e? A válasz mindhárom előadó szerint egyértelműen nem. A beszélgetés alatt kibontakoztak az elképzelhető irányok arra vonatkozóan, merre halad hazánkban a politika.

Előadóink két fő utat látnak elképzelhetőnek.

Ennél pontosabb választ képtelenség jósolni, a jelenlegi zavaros idők miatt az esetleges előrejelzések még inkább kiszámíthatatlanok.

Minden előadó kiemelte, hogy meghatározó időket élünk és valóban ,,zavaros vizeken” kell eveznünk. Előadásaink során átvett témák, problémák (háború, válság, energiahiány…) jövőnk meghatározó kérdései lesznek.

Köszönjük a részvételt mindenkinek, találkozunk tavasszal!

Elérkeztünk az év egyik legkiszámíthatatlanabb időszakához: míg valaki rövidnadrágban és pólóban is kellemesen érzi magát, addig mások már a télikabátot porolják le a következő téli szezonra. A különösen forró nyár után egész meglepetésként ért a megszokottnál hamarabb érkező ősz, ami sokaknak okozhat kellemetlen egészségügyi panaszokat. Szeszélyes időben könnyű alul- vagy túlbecsülni a hideget, ezért egy rosszul tervezett nap is elég, hogy egy hétre lebetegedjünk. Cikkemben néhány apró trükköt szeretnék megosztani, melyekkel kordában lehet tartani a megfázást, még akár az első tünetek érkezése előtt.

Általában érzi az ember, ha a megfázás szélén áll: átázott cipő vagy ruha egy esős napon, séta hazafelé kabát nélkül, és a többi, és a többi... Amikor hazaesünk egy hasonlóan elrontott vagy szerencsétlen eset után, nincs idő sokat bosszankodni, ugyanis a megfázást még elcsíphetjük. Lássuk mi is a teendő, illetve mivel javíthatunk az esélyeinkkel, hogy tényleg egy-két nap alatt kilábaljunk a meghűlésből!

Meleget és gőzt, de azonnal!

Ha a végtagjaink átfagytak, mindenképp érdemes egy meleg zuhannyal vagy fürdővel kezdeni, hiszen ez nem csak a hőérzet javításában segít, de a gőz belélegzése akár a nátha ellen is nagyon hatékony. Apropó gőz: bármennyire is az elején legyünk a betegségnek, a gyógynövényes gőz inhalálása csodákra képes. Gyerekkori emlékeimben sokszor szerepel a kamillás gőzölés, és bár anno nem igazán szerettem, ma már egész kellemes élményként tudnám leírni.

Hogyan csináljunk gyógynövényes gőzfürdőt?

Öntsünk forró vizet egy nagyobb tálba, (fontos, hogy gőzölögjön, de ne forrjon) majd tegyünk bele néhány kanál gyógynövényt, például kamillát vagy eukaliptuszt.

Hajoljunk fölé, majd takarjuk le magunkat egy nagy törölközővel, hogy a gőz ne tudjon sehol kiszökni.

Körülbelül 5-8 percig inhaláljunk, majd a kész főzetből megtölthetünk egy párologtatót, vagy akár az egész tálat is bevihetjük a szobánkba, ezáltal megtelítődik a levegő a gyógyító hatóanyagokkal, ezzel tökéletes környezetet teremtve a pihenésre.

Megfázás elleni „bájitalok”

Akik látták vagy olvasták a Harry Potter sorozatot, biztosan elgondolkodtak már, milyen jó is lenne, ha a való életben is egy-egy varázslatos főzettel meg lehetne gyógyítani a legmakacsabb betegségeket. Bár, ha ilyen recept nincs is a birtokomban, azért van jó pár olyan összetevő, melyekből igazán hatásos „koktélt” lehet készíteni megfázós napokra.

Akiknek nincsen turmixa, azok némelyik boltban már elérhetik az un. „immunrendszer boost” feleseket, de ezek igazából otthon is elkészíthetőek. Citrom, méz, gyömbér, kurkuma, esetleg egy kis chilipor, és már kész is a könnyfakasztó mix, ami garantáltan kitisztítja a légutakat, és a szervezet védekezőképességét is támogatja.

Ennél eggyel gyakoribb tanács a meleg tea, illetve a meleg leves, ami már-már annyira népszerű praktika betegség idején, hogy az ember nem is igazán hisz benne. Ez egy nagy tévedés azonban, hiszen a meleg tea (különösen jó sok citrommal és mézzel) tényleg csodákra képes. A folyadékbevitelre amúgy is nagyon kell figyelni ilyenkor, emellett pedig a forró ital enyhíti a torokfájást és a köhögési ingert is.

Pihenni, de hogyan?

Az utolsó, és az egyik legunalmasabb tipp, amit mindenki hall az a pihenés. Hogyan pihenjünk, ha épp egy fontos állásinterjú, egy leadási határidő vagy egy születésnapi buli előtt állunk? Hiába tudjuk legbelül, hogy egy estényi tömény pihenéssel – és a fenti praktikákkal – megelőzhetnénk a megfázás tüneteit, de vannak olyan esetek, amikor a nagybetűs PIHENÉS nem opció. Mit tegyünk hát ilyenkor, hogy a szervezetünket így is a lehető legnagyobb mértékben támogassuk?

Ha egy másnapi teendő vagy határidő stresszel minket, viszont otthonról is tudunk dolgozni, akkor a kettő együtt is működhet – feltételekkel. Ágy, puha, kényelmes otthoni viselet, illóolajos párologtató, és egy nagy pohár forró tea. Ilyen körülmények között a szervezetünket egy kicsit „becsaphatjuk”, és elvégezhetünk egy-két teendőt – mértékkel.

Nálunk a családban volt egy ilyen szokás, ha megfáztunk, akkor legalább egy teljes napig ágyban kellett maradni. Nem volt játék a tesókkal, vacsora az étkezőben, hanem leves és tea (na meg egyéb finomságok) az ágyban, majd pedig alvás.

Ez a praktika annyira bejött, hogy azóta is ezt alkalmazom – sikerrel. Nem mindig egyszerű betartani a „szabályokat” egyébként, hiszen mindig van valami: teregetés, pakolás, takarítás, vásárlás stb. Én ilyenkor úgy oldom meg az „ágy-karantént”, hogy a tünetek legelső pillanatától kezdve nekiállok, és befejezem a legfontosabb teendőimet, esetleg segítséget kérek barátoktól vagy családtagoktól. Ezután csinálok egy forró, kamillás gőzfürdőt, megiszom egy teát, és legalább 12 óráig ágyban maradok. Ha „sokkoljuk” a szervezetünket egy kis kényszerpihenővel, akkor az enyhébb megfázásokat visszafordíthatjuk vagy legalább lerövidíthetjük. A családban ez egy aranyszabály – remélem segíteni fog Nektek is idén ősszel!