Reaktor

Komoly vitákat váltott ki a "Blokád" című magyar film, amely a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnököt, Antall Józsefet mutatja be. A történelmi időszak az 1990-es taxisblokád ideje, a kormányfő éppen a kórházban lábadozik, miközben az új magyar demokrácia egyik legkomolyabb belpolitikai válsága van kibontakozóban. Bonyolult kül- és belpolitikai helyzet van: az Öböl-háború felhajtotta a kőolaj világpiaci árát, a Szovjetunió felől meg nem jön, meghibásodott a kőolajvezeték. A rendszerváltás magával hozta a gazdaság átállítását a tervgazdaságról a szabad piacgazdaságra, ez sem ment karikacsapásra.

Rengeteg cikk született a film aktualitásáról, illetve potenciálisan áthallásra okot adó párbeszédekről és helyzetábrázolásról, egyesek "kurzusfilmnek" tartják. Természetesen érdekes lehet kikeresni a "rejtett üzeneteket" és a tudatalattit megcélzó üzeneteket, ebben a cikkben azonban nem erről lesz szó. Talán nem is szükséges, hiszen rengeteg cikk született már erről, a filmkritikusok beszámoltak már arról, hogy kit milyennek ábrázoltak, milyen hatást váltott ki belőlük, illetve általában jó filmnek tartják-e.

Azonban -bármennyire is nehéz- vizsgáljuk meg, hogy mennyire hitelesen mutatja be a film a kor eseményeit, viszonyait és ami a legfontosabb: a politika informális, színfalak mögötti világát. A film az ellentmondásosságát annak köszönheti, hogy a sokak által pökhendinek és érzéketlennek tartott Antall József a hős, míg a nemzet "Árpi bácsija" -azaz Göncz Árpád- inkább az antagonista szerepét kapta. Az embereknek annyi fogalmuk van a politikusokról, amennyit a médián keresztül megmutatnak magukból, illetve amit a média maga mutat meg belőlük.

(kép forrása: klubradio.hu)

Ezért olyan megfoghatatlan a politika azon része, amit a filmben láthattunk: ez a politika nem hivatalos, informális oldala. Erről az embereknek legfeljebb csak sejtésük van, pedig a legfontosabb döntések és alkuk pont ebben az ismeretlenben zajlanak. A politika "boszorkánykonyhájába" csak az illetékeseknek van betekintése, onnan csak hiba következtében szivárog ki bármi is (lásd őszödi beszéd). A film a politika ezen részét tárja a nézők szeme elé. Elég abszurd helyzet az, hogy egy 21 éves bizonygatja az olvasót arról, hogy mennyire hitelesen ábrázolja egy politikai thriller azt, ami több mint harminc éve történt -ráadásul a színfalak mögött.

A filmben egyértelműen a kormányoldal, azon belül is Antall József szemszögéből láthatjuk az eseményeket, tehát a történet bemutatása eredendően egyoldalú, nem is nagyon lehetett más. A rendezők vajon honnan szerezték meg azt a tudást, ami alapján rekonstruálták az eseményeket? Biztosra vehető, hogy egykori politikusokat, kormánytagokat és más egyéb szereplőket is megkérdeztek, hogy mi zajlott a háttérben. Mondanom se kell, nem voltam ott. Azonban módomban állt elolvasni Kónya Imrétől a "...És az ünnep mindig elmarad?" című könyvet. A szerző igen közeli kapcsolatot ápolt az MDF frakcióvezetőjeként a miniszterelnökkel, ő mindenesetre hiteles forrás, bármennyire elfogult.

(kép forrása: origo.hu)

Bár Kónyának van még könyve, ami kifejezetten Antallal foglalkozik (Antall József közelről), de a film nézése közben többször volt "aha" élményem. Alapos gyanúm van afelől, hogy a film készítői elolvashatták ezeket a könyveket. Kónya Imre az általam említett könyvében például megemlíti azt az ominózus Göncz felszólalást a Gorbacsov-al folytatott kétoldalú egyeztetésen, amelyen a köztársasági elnök megdicsérte a pártfőtitkár mosolyát. Nem, ezt nem a rendezők találták ki. Az is benne van a könyvben, hogy a frakcióvezető a taxis blokád idején a "nem is olyan rosszul hangzó" hírrel kelti a kisfiát egy kakaó kíséretében, hogy ma tüntetés miatt nem lesz iskola.

Az 1956-os forradalmár Antall Józsefről feltehetőleg az "Antall József közelről" című könyvben többet tudhatunk meg, azonban a már hivatkozott könyvből megtudhatjuk, hogy az idősebb Antall felkészítette a fiát arra, hogy ha valaha kikérdeznék, akkor mindent tagadni kell - a filmben is ezt látjuk. Göncz '56-os szerepét előszeretettel árnyalják sokan, ezt a film viszont nem tette. Kónya egyébként ír arról, hogy Göncz vehemensen védte a forradalom ügyét az államvédelmisek előtt, a történteket kiszínezte.

A könyv olvasása közben könnyedén átérezheti az ember azt a naivitást és csalódottságot, amit a kormányzó jobboldal érezhetett az első ciklusban. Az emberek nem voltak olyan türelmesek a kormánnyal, mint ahogy várták, ezt a média folytonos támadása és kvázi-ellensúlyi szerepe sem segítette. A média és a sajtó nagy szolgálatot tett a rendszerváltozás során, politikai jelentősége volt a tevékenységüknek a rendszer bomlasztásában. Úgy érezték, hogy ezek az eredmények feljogosítják őket arra, hogy továbbra is alakítsák a politikai folyamatokat. A sajtó soraiból sokan szerettek volna nagykoalíciót az MDF és az SZDSZ között, de végül nem az lett, ez óriási ellenérzést váltott ki liberális oldalon.

(kép forrása: valaszonline.hu)

Az SZDSZ és a vele szimpatizáló média ádáz ellenzéke volt a jobboldali koalíciónak. Itt azonban meg kell állni és leszögezni, hogy ebben semminemű rossz szándék nem volt. Magyarországnak nem igazán volt demokratikus, maximum parlamentáris hagyománya, a kettő korántsem ugyanaz. Nem volt bevett ellenzéki magatartás, ami politikai elit szinten biztosította volna az oldalak együttműködését. Ebből a szempontból a bejáratás alatt álló demokráciába "visszatért a történelem". Abban sem volt semmi váratlan, hogy Göncz önmagára ellensúlyként tekintett, a köztársasági elnök szerepe is tisztázatlan volt az új demokratikus rendszerben.

Az se alaptalan eleme a filmnek, hogy Göncz Árpád sokszor hatáskörén túlnyúlva járt el ügyekben, az Alkotmánybíróság többször is a kormánynak adott igazat. A médiaháború egyik kulcseseménye volt, amikor a filmben is ábrázolt Hankiss Elemért Antall felakarta menteni a Magyar Televízió éléről. Göncz alkotmányellenesen járt el, amikor ezt megtagadta. Csak akkor tagadhat meg kinevezést az államfő, ha az veszélyes lenne az alkotmányos államrendre nézve, ez azért az alkotmányt tisztelő Antalltól nem volt valószínű.

(kép forrása: vasarnap.hu)

A filmben elhangzó dilemma Gönczcel kapcsolatban se nélkülöz mindennemű realitást: Antall tényleg kiállt a köztársasági elnök sérthetetlenségért és méltóságáért a frusztrált MDF-es frakcióval szemben, nem indíthattak politikai offenzívát az államfővel szemben. A film érzékelteti, hogy ez nem feltétlenül volt hálás felfogás: a köztársasági elnök a demokrácia és az alkotmány őreként nem állt ki a kormányért, sőt, kész helyzet elé állította, amikor követelte a hatósági ár visszaállítását.

Ezek után úgy vélem a filmből jobban kiérezhető egyfajta "az MDF visszavág" hangulat. Természetesen a képet árnyalhatja, hogy Göncz Árpádot negatívan ábrázolják, illetve a téma aktualitása is okot adhat áthallásokra. Azonban személy szerint fontosnak tartom, hogy az első szabadon választott miniszterelnökről, -aki "lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akart lenni" arról végre kitisztuljon a kép. Antall József, ha akart volna, élhetett volna még sokáig, de nem ezt választotta, szolgálni akarta hazáját -amire már 16 éves kora óta készült. Választhatta volna a hatékonyabb, kemoterápiás kezelést, de mivel ez akadályozta volna kormányfői teendőiben, így a lokális sugárkezelést vállalta, de annak a megkezdését is eltolta. Az Európai Közösségekkel való társulási szerződés, az 1991. évi költségvetés vagy az MDF országos gyűlése nem várhatott.

Úgy gondolom el kell tekinteni attól, hogy ez most kurzusfilm-e vagy sem. Azt sokkal fontosabbnak tartom, hogy végre Antall József is megkaphassa a méltó helyét a magyar történelemben. Kivételes államférfi volt, akinek az emlékét sok esetben a tudatlanság és rosszindulat szorítja közre. Megítélésem szerint egyáltalán nem baj, ha egy film keretében tisztára mossák a nevét.

Kép forrása: mandiner.hu

Nem kétséges, hogy Ukrajna egy nagyszerű ország. Egyedülálló népi kultúrával, gyönyörű, történelmi városokkal rendelkezik, és minden ellentmondás ellenére borzalmas nemzeti tragédiákat élt túl, megőrizve nyelvét és hagyományait.

Bár az ukrán többszólamú népdalok csodálatosak, az ukrán fazekasság szép, Odessza és Kijev lenyűgöző, a holodomor alatti szenvedés pedig szinte elképzelhetetlen volt,

Alig telik el év magyarellenes fellépések nélkül az országban, amelyeket ismeretlen tettesek, államilag támogatott vagy államilag jóváhagyott csoportok vagy maguk a helyi hatóságok hajtanak végre. Ezek közül a legfrissebb a kárpátaljai Munkács önkormányzati képviselőtestületének döntése, amely értelmében eltávolították a munkácsi várból az 1896-ban felállított turul-szobrot, és az ukrán címerrel helyettesítették.

Az ország az 1991-es függetlenségének elnyerése óta buzgón építi a nemzetállamot és nemzeti identitását. Ez érthető: a cári kortól a szovjet Oroszországig folyamatosak voltak az ukrán identitás felhígítására és végső soron eltörlésére tett kísérletek, beleértve az ukrán nyelvet is. Kevésbé érthető, hogy

A más nemzetiségű emberekkel szembeni intolerancia és nyílt ellenséges magatartás nem újdonság. Az ukrán történelem ebből a szempontból igen csúnya. Ukrajna német megszállása után az ukrán nacionalista milíciák együtt harcoltak a náci megszállókkal, és részt vettek a zsidó és lengyel lakosság elleni atrocitásokban. Történészek szerint az ukrán nacionalista erők közvetlenül felelősek 70-100.00 lengyel meggyilkolásáért, és vitathatatlan szerepük volt a „tömeggyilkosságban és etnikai tisztogatásban”, amelynek elsődleges áldozatai ukrán zsidók voltak. Ezeknek a bűncselekményeknek az elmeszelése és a náci kollaboránsok mitologizálása sok országban felháborodást váltott ki, különösen azután, hogy Lvivben gigantikus szobrot állítottak Stepan Banderának. A múlt évben két ukrajnai önkormányzat átnevezte stadionjait, Bandera-nak és Roman Shukhevych-nek dedikálva azokat... 

Ukrajna traumatizált ország, amely jelenleg harcban áll. A múlt és a jelen traumái azonban egyszerűen nem igazolják a jelenben az ország magyar közösségével szembeni kirívó intoleranciát.

Ukrajna nem számíthat sokáig Magyarország rokonszenvére és együttműködésére, ha továbbra is a történelem kitörlésén munkálkodik. Munkácson több mint ezer éve élnek kárpátaljai magyarok, a várost először 1064-ben említik Munkács néven az írásos emlékek. A város mindig is soknemzetiségű volt, de története Trianonig lényegében magyar történelem volt. Magyarország bizonyosan nem fog bocsánatot kérni ezért, és nem ül tétlenül, amíg ezt tagadják. A múltat ​​nem teszik semmissé olyan rövidlátó és kontraproduktív cselekedetek, mint a turul-szobor eltávolítása. A tettek azonban azt mutatják a magyaroknak, hogy a szomszédjaik jóakarata, segítsége és politikai támogatása ellenére Ukrajnától nem sok jót lehet várni az etnikai kisebbségei és baráti szomszédi viszonyai tekintetében.

95 éve a mai napon, 1927. október 25-én született Lawrence Kohlberg pszichológus. Jean Piaget – aki a gyermekek gondolkodásának fejlődésével foglalkozott – egyik követője volt, azonban Kohlberg már egy specifikusabb területet vizsgált: a gyermekek erkölcsi fejlődését és nevelését.

Az erkölcsi fejlődéssel kapcsolatban is fontos beszélni először Piaget-ről, hiszen az ő gondolataiból indult ki Kohlberg is.

A pszichológus szerint az első szakasz a motoros viselkedés szakasza, amely nagyjából a gyermekek 3 éves koráig tart. Ez a szakasz leginkább a szokások elsajátításáról szól; ekkor még nem jellemző az igazi együttműködés a gyerekekre, hisz még túl kicsik hozzá, hogy megértsék egymás szándékait és céljait, és annak megfelelően játsszanak.

Következő szakaszként a heteronóm erkölcs szakaszát fogalmazta meg. Ez a szakasz kb. 3 és 7 éves kor között húzódik. Ekkor a szabályok a gyermek fejében megkérdőjelezhetetlen törvényekként léteznek, amik kívülről érkeznek hozzá – legtöbbször a szülők által megfogalmazott szabályok ezek. Azonban mégiscsak jellemző erre a korosztályra a szabályszegés: nem azokat a szabályokat szegi meg, amiket törvényekként értelmez, hanem azokat, amik a más gyerekekkel való együttműködésre és játékra épülnek. Épp azért, mert előbbiek felülírják az utóbbiakat.

Kép forrása: femina.hu

Az autonóm erkölcs szakasza 7 éves korban jelenik meg. A szabályok már nem kívülről érkeznek, ugyanis internalizálta, elsajátította őket. Ez azt jelenti, hogy nem kell valakinek megfogalmazni egy adott helyzetben, hogy mi a helyes, hisz már a gyerek is tudja és érti. Természetesen ezzel együtt jár az, hogy a szabályok nem megkérdőjelezhetetlenek: előfordulhat, hogy egy adott szituációban a szabálynak nem lenne sok értelme, így változtatnak rajta. Például tudják a kisiskolás gyermekek, hogy az iskolában nem szabad szaladgálni, de az udvaron való kergetőzésnél ezt a szabályt módosítják. Ehhez képest a kisebb gyerekeknek az oviban ezt külön el kell mondani, hisz nem gondolják, hogy a szabályok módosíthatóak.

Kohlberg elméletében továbbfejlesztette és kibővítette Piaget gondolatait.

Szerinte a prekonvencionális erkölcsiség szintjén a gyermekek még nem a társadalmi szabályokra támaszkodnak; ehelyett a cselekedeteik helyességét saját igényeik és félelmeik szerint ítélik meg.

A heteronóm erkölcs szakaszában a gyermekek még egocentrikus nézőpontja uralkodik. Ez egy teljesen egészséges dolog ebben a korban: a gyermekek csak a saját szempontjukat tudják figyelembe venni. Ennek megfelelően nagyon fontos motivációjuk, hogy a tekintélyszemély (legtöbbször anyuka) által megalkotott szabályok betartásával elkerüljék a büntetést.

Az instrumentális erkölcs szakaszában a gyermekek felismerik a saját érdekek érvényesítésének fontosságát. Rájönnek, hogy mindenkinek vannak saját érdekei, amiket követni szeretnének. Az számít helyesnek, amiben meg tudnak egyezni (természetesen becsületes dolognak kell lennie). Tehát ekkor már a gyerekek felügyelet nélkül is feltalálják magukat a játékban, ugyanis meg tudnak egyezni a szabályokról.

A könvencionális erkölcsiség szintjén a gyermek azt tartja szem előtt, hogy családja és környezete mit vár el tőle: ezeknek a személyeknek akar megfelelni.

A személyközi igazodás szakaszában az a legfontosabb, hogy a gyermek jó legyen – saját maga és mások szemében is. Ekkor már felül tudnak kerekedni saját érdekeiken: előfordul, hogy a kölcsönös megegyezéseket fontosabbnak tartják; igyekeznek alkalmazkodni társaikhoz, belátják, hogy néha ezért háttérbe kell szorítani saját szükségleteiket, törekvéseiket.

A társadalmi rendszerhez való igazodás szakaszában már a társadalmi rend fenntartása a legfontosabb – emiatt kell betartani a szabályokat és teljesíteni a kötelességeket. Az számít helyesnek, ami hozzájárul a társadalom, és ezen belül az adott csoport jóllétéhez. Nagyon fontos ekkor a lelkiismeret is, hisz ez diktálja azt, hogy mi a kötelesség, és mik azok a szabályok, amikkel el lehet kerülni a rend megzavarását.

A posztkonvencionális erkölcsiség szintjén a gyermekek (akik eközben fel is nőnek) először itt nem veszik figyelembe a tekintélyszemély szabályait, elvárásait. Erkölcsi elveiket már az alapvető jogok és értékek mentén alkotják meg.

Kép forrása: hu.depositphotos.com

A társadalmi szerződéshez való igazodás szakasza már a társadalom felett álló nézőpontot képviseli: figyelembe veszik a jogi és erkölcsi szempontokat is – rájönnek, hogy néha ezek konfliktusban állhatnak egymással. A szabályok társadalmi szerződés mentén alakulnak ki: vannak bizonyos jogok, amik mindenkire érvényesek, épp ezért mindig be kell tartani őket; ilyennek számítanak például az életre és szabadságra való jogok. Ezek olyan szabályok, amik a legtöbb ember számára jók és hasznosak – épp ezért tartjuk be őket.

Az egyetemes etikai elvekhez való igazodás szakaszában az embereket olyan értékek vezérlik, amik az igazságosságra épülnek: élet tisztelete, személy méltóságának tisztelete, jogok egyenlősége. Saját maguk által választott etikai elveket követnek; felismerik, hogy ezek ütközhetnek törvényekkel, de a kettő között való választásnál elveik szerint cselekednek. Ezt legjobban mutatja be a példa, ami alapján Kohlberg vizsgálta az erkölcsi fejlődést: ez nem más, mint a Heinz-dilemma.

Aki elért ebbe az utolsó szakaszba is, helyesnek fogja ítélni – döntését elvei irányítják: az élethez való jog fontosabb, mint a törvény, amely tiltja a betörést és a lopást.

Kohlberg ezt a hat fejlődési szakaszt vázolta fel. Érdekes lehet megfigyelni magunkon, hogy mi melyik szakaszba tartozunk, hisz nem mindenki jut el a hatodik szakaszig. De talán még érdekesebb felismerni, hogy mely szakaszban vannak a gyermekek, akiket ismerünk, hisz az biztos, hogy az erkölcs egy hosszú fejlődési folyamat eredménye.

Szombathelyen, a Mindszentyneum átadásán mondott beszédet Orbán Viktor a forradalom 66. évfordulóján. Sokak fogalmazták meg az ellenérzésüket a budapesti központi megemlékezés hiányát illetően. Az ellenzéki szereplők szerint Orbán Viktor azért nem mert Budapesten beszédet mondani, mert félt, hogy kifütyülik. A népszerűbb állítás szerint Orbán nem akarta volna Putyint provokálni, hogy megemlékezik egy központi esemény keretében egy olyan forradalomról, amit Moszkva ellen vívtak. Természetesen lehet vitatkozni arról, hogy mennyire lesz negatív következménye a zalaegerszegi beszédnek, azonban jelen cikkben nem ezzel foglalkozunk. Hanem azzal, hogy mit mondott a magyar kormányfő Szombathelyen, illetve mi volt beszédében.

Felütésként köszönti a zalaegerszegieket, akiknek fontos szerepet tulajdonít az 1956-os forradalom kapcsán: ők az elsők közt voltak, akik az utcára mentek, illetve az utolsók közt voltak, akik letették a fegyvert. De a miniszterelnöknek vannak személyes élményei is Zalával kapcsolatban, ugyanis 1989-ben többek közt ő is kampányolt egy időközi választáson, ahol győzött az ellenzéki jelölt (Marx Gyula) az állampárti jelölttel szemben. Megjegyzendő, hogy ezek a választások nem kis jelentőségűek voltak a maguk nemében, hiszen éppen ezek voltak azok az események, amelyek elhitették az ellenzékkel, hogy van társadalmi támogatottságuk. Az MSZMP-re legalább annyira lesújtóan hathatott, hiszen el sem tudták képzelni, hogy ezek az ismeretlen, disszidens ellenzékiek labdába rúghatnak a sokkalta ismertebb párttagokkal szemben. Az erre való kitérés politikai és történelmi jelentőséggel ruházza fel Zalaegerszeget és a magyar vidéket -a Fidesz hátországát.

A város méltatása után Orbán kitér az ellenzéki véleményekre, amelyek "lesajnálják" a vidéket, mert nem tartják Zalaegerszeget méltónak a központi megemlékezésre. Itt a miniszterelnök emlékezteti a hallgatóságát, hogy 1956 nem egy város forradalma volt, hanem a vidéké is, azon felül Magyarországé, a nemzeté. Tényleg fontos megemlékezni arról, hogy nem csak Budapesten voltak harcok, azonban ezekben a fordulatokban a kormányfő a város és a vidék közti feszültséget élezi inkább. A Fidesz vidéken erős igazán, fontos választói tömbökkel rendelkezik itt a kormánypárt.

(kép forrása: brusselstimes.com)

A következő "blokkban" Orbán tovább méltatja Zala (vár)megyét: a zalaiak több bölcset is adtak már a hazának. Többek közt Deák Ferencet is, aki a forradalmon át a passzív rezisztencián keresztül a kiegyezés nyélbeütéséig végig küzdötte politikusi pályafutását. A miniszerelnök énképének és kommunikációjának központi eleme, hogy ő is végig küzdötte politikusi pályafutását, ez a deáki fordulat ezért lehet érdekes. Orbán fontos szereplője volt a rendszerváltásnak, beszédet mondott Nagy Imre temetésénél, küzdött a posztkommunista baloldallal, Brüsszellel is konfliktusban van és még tovább is lehetne sorolni. Deák Ferenc lerakta egy prosperáló Magyarország közjogi alapjait a kiegyezésnél: akár ez is adhat áthallásra okot (2010 Alaptörvény, unortodox gazdasági politika).

Ezek után kitér a megemlékezés során Mindszenty Józsefre, Magyarország utolsó hercegprímására. Méltatja a katolikus egyházat, hiszen az rengeteg nagy vezetőt adott az ország számára, például I. Szent Asztrikot, Tomori Pált, Apor Vilmost és Márton Áront. Ők mind vezették valamilyen módon Mária országának a népét, példát mutattak életükben és holtukban egyaránt. Orbán itt a katolikus egyház fontosságát hangsúlyozza a magyar társadalmon belül, ezzel kiért a jobboldali kormányzat egyik legfontosabb szövetségesére. Orbán Viktor idézi is Mindszentyt:

Mi, magyarok az európai népek családi, bensőséges békéjének zászló vivőiként akarunk élni és cselekedni.

Miért is fontos Mindszentynek ez a gondolata? Az orosz-ukrán háború árnyékában előszeretettel hangsúlyozza Magyarország kormánya, hogy Európában a magyar álláspont unikális: mi vagyunk azok, akik szinte egyedüliként akarnak békét a szomszédban. Magyarország "kompország": mi nem akarunk senkinek sem az ellensége lenni, inkább mindenkinek a barátja, a Nyugatot a Kelettel összekötő kapocs. Mindszenty gondolataival kívánja legitimálni Magyarország külpolitikai törekvéseit a magyar kormányfő.

 (kép forrása: katolikus.ma)

Orbán szerint sokkal tartozik a magyar állam a zalaiaknak és Mindszentynek is. Zala az első világháborút és Trianont követően az ország peremére szorult, de a nemzeti kormány sokat tett a Zalaegerszegért és a megyéért egyaránt, most is ezt teszi, amikor átadja a Mindszentyneumot. Azonban most senkinek sem kell a vérével adóznia az ország gyarapodásért, de addig is erőt kell meríteni a zalaiak és a hercegprímás életéből.

A következőkben a miniszterelnök tágabb kontextusba helyezi '56-ot. Az akkori helyzetben nem tartotta volna irreálisnak, hogy a magyarok törekvése egy szabad Magyarországért sikerrel járjon, ennek több oka van. Például Sztálin halálát követően enyhült a kapitalista nyugati oldal és a keleti blokk országi közti feszültség, Ausztria 1955-ben például képes volt függetlenné válni, illetve a szovjetek is érzékelték, hogy csupán erőszakkal nem lehet fenntartani egy birodalmat -ezt ismerte fel később Gorbacsov is.

(kép forrása: origo.hu)

Azonban elmaradt a várva várt siker, mivel a Nyugat 1945 után másodszor árulta el Magyarországot, nem segített, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Ez a tétlenség volt az, ami miatt a szovjet vezetés meggondolhatta magát és leverhette a forradalmat. Ez egy nagyon súlyos vád a Nyugattal szemben, itt is megmutatkozik a miniszterelnök Nyugat-kritikája. Ezt a képet kicsit árnyalni kell, hiszen a világ fókusza sokáig Magyarországon volt, de a szuezi válság elterelte a figyelmet a magyar forradalomról. Az se segített a magyarok ügyén, hogy a szovjet vezetést a hideg is kirázta a gondolattól is, hogy a Varsói Szerződésből bárki is kilépjen.

A miniszterelnök Camus-t és Bibót idézve hangsúlyozza, hogy a magyarság rendre egyedül maradt a legnagyobb megpróbáltatások során, bármennyi vért is adott Európának. Orbán szerint ez egy komoly tanulság, amit mindenkinek le kell vonnia: a gondjainkkal egyedül kell boldogulnunk, a Nyugat nem valószínű, hogy segíteni akar. Ezek a gondolatok nem idegenek a magyar jobboldal számára: a Nyugat árulása és a magunkra maradás, maximum Times Magazin címlapon szereplés. A magyaroknak saját maguknak kell megvédenie az érdekeit, senki más nem fogja helyette. Ez egy elgondolkodtató gondolatmenet tekintve, hogy komoly tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal az uniós források sorsáról.

Orbán ezután méltatja a magyarok keménységét és állhatatosságát: nemzetünk mindennek ellenére kitartott, amit 1956-ban nem sikerült, azt az 1990-es rendszerváltoztatással elérte. Ezer év történelme mondatja azt a miniszterelnök szerint, hogy a világnak meg kell értenie, hogy aki a nyakunkra ül, azt előbb utóbb ledobjuk. Birodalmak jármát nyögte a magyarság, de mind elbukott valamivel később, mi itt maradtunk. Itt úgy gondolom utal a miniszterelnök pár régebbi gondolatára, ahol az Európai Unió végét vizionálja. A jobboldali diskurzus részét képezi az EU kvázi-birodalmi törekvéseinek a kritikája, például a föderalizálás és az egyre jobban kiterjedő nyomásgyakorlási politika.

(kép forrása: alfahir.hu)

A miniszterelnök a beszéde vége felé röviden értékeli a nemzetközi helyzetet: Keleten háború, Délen migráció, Nyugaton pénzügyi válság és gazdasági visszaesés. Ezt úgy summázza Orbán, hogy jó, hogy most nemzeti kormány van és nem egy töredezett baloldal. Ebben az időszakban van leginkább szükség arra, hogy erős végrehajtó hatalma legyen az országnak, amely egységes és képes megvédeni a magyar érdekeket belföldön és külföldön egyaránt. Ez egy

...szerencse a szerencsétlenségben.

A beszéd legvégén Orbán összeveti 1956 tanulságait és a jelenlegi helyzetet: nehéz időkben csak összefogással lehet sikerrel járni. Állítása szerint Magyarország -mióta nemzeti kormánya van- minden válságból erősebben jött ki, mint ahogy belement, ezzel a "hol az árnyékból, hol Brüsszelből lövő" ellenségek se tudtak mit csinálni. Orbán itt újfent előveszi az áskálódó Nyugat képét. Azonban ahogy eddig se, úgy most se fog ez az aknamunka sikerrel járni, az EU ugyanarra a sorsa fog jutni, mint Magyarország ellenségei a történelem során: amíg mi itt leszünk, addig ők a történelem süllyesztőjében fogják találni magukat. Orbán végezetül megígérte, hogy megfogjuk őrizni a gazdasági stabilitást, megvédjük a magyar családokat és a rezsit, az embereknek lesz munkája.

Érdekes beszédet mondott Orbán Viktor, sok dologra kitért. A beszéd felütésében elhessegette a helyszín "illegitim" voltát, vidéken is volt forradalom, nem csak Budapesten: Zalaegerszeg méltó helye volt a központi megemlékezésnek. Egészen a történelmi rétegekig nyúlt vissza, hogy igazolja a Nyugat-kritikus politizálását. Ismét megmutatta, hogy a történelem egy erőforrás a politika számára.  Mindszentyt, Bibót és Camus-t idézte, hogy igazolja a magyar kormány békepártiságát, már 66 éves is mi voltunk a "zászlóvivők". Orbán Viktor csak ápolja a hercegprímás örökségét. A miniszterelnök beszédében apellál a magyar jobboldal "sértődöttségére" ami a Nyugatot illeti, hangsúlyozza, hogy rendre magunkra hagytak minket a szükség idején, most is erre kell készülni.

Lili slam-poetry alkotásának elemzése.

Csütörtök van.
Épp olyan mint az összes többi a többi közül.
Meg mertem kérdezni a keresztény-konzervatív,
az „apa férfi, az anya nő”-iskolámban, hogy:
„Tanárnő, mégis mi a véleménye a tüntetésekről?”

Az iskola a magyar és egyetemes tudásról szól, a tudományokról és műveltségről, nem a politikáról.

Mert tényleg érzem a szomszéd nyomást
a mi magunk hátán is, hogy a 12 éves Putyin-barátságunk mehet a kukába.
De mi mégse hagyjuk, mert a rezsiár fontosabb, mint Európa most is.
De tanár úr, maga itt, most mit gondol?

Nem, Lili nem érzed a szomszéd nyomást, mert téged nem zavarna, ha az oroszokkal rossz lenne a kapcsolatunk, éppen ezért számodra nem lehet nyomás. Bár azt nem egészen értem, mi az a szomszéd nyomás, de sejtésem szerint te a nemzetközi kapcsolatokra gondoltál. Gimnazistaként pedig vélelmezem, hogy tanulsz földrajzot. Ez alapján tudnod kellene, hogy Oroszország Európához is tartozik. Te az Európai Unióra gondolhattál, de akkor legyél pontosabb. A kérdés pedig újra felmerül, miért pont a tanárod véleményére vagy kíváncsi?

Hogy a fizetése 25 évesen diplomával diktatórikusan lett eldemonstrálva?
Mennyire szomorú egy tízes skálán, hogy a tescós dolgozók száma több,
mint a magyar hivatásban elhelyezkedők száma?

Úgy érzem, amikor ezeket a sorokat írtad, nagyon belelendültél, elöntött az érzelem. Utólag, ha átnézted, nem érezted, hogy értelmezhetetlenek a sorok? A fizetéseket nem demonstrálják, hanem meghatározzák. Mielőtt pedig kijelented, hogy valamit "diktatórikusan" határoznak meg, legalább az Alaptörvényt olvasd el, értelmezd, majd vond le a következtetéseket arról, Magyarországon diktatúra és arra jellemző módon születnek-e döntések, vagy sem. Ne a Telex és 444 cikkei alapján ismerd meg az államtudományt, hanem szakirodalomból, valódi forrásanyagokból.

Több tanártól kaptam meg, hogy
a semmire sem fogom vinni.

A legtöbben életünk során kapunk kritikákat, ezeket meg kell tanulni kezelni, ebben nincs semmi különös, én ennél sokkal erősebb kritikát is kaptam tanártól, túléltem.

De tudom, hogy nem ők a tanárok mind,
és igenis, akinek nem inge, nem veszi magára.
Hisz ahogy negyedik osztályban a tanárnő tanította,
„Kinek nem inge, kurvára nem veszi magára”.

Ez már egy jobb gondolat, nem szabad általánosítani, vannak jobb és kevésbé jobb tanárok. Ha negyedik osztályban valóban így káromkodott veletek a tanárok, az nem helyes, de ő is ember, és ha keresztény iskolába jársz, bizonyára jól tudod, az ember tökéletlen, hibázhat. Biztos jó ötlet ezt ennyi idő után felróni neki?

Mennyire jogos vajon, hogy tizenévesen,
ha ez a hangom, az csakis a baloldalé?
A bal meg, ha éppen nem olyan képes
azt mondani, hogy a jobbé,
pedig vágod? Én csak próbálok jobb lenni, mint amik ti vagytok.

Szeretek olvasni, több nyelven is. Ez még is kihívást okozott, hogy felfogjam, mert elég lazán fogalmaztál. Az első két sorod érthető, mire célzol, és a válasz az, hogy teljesen jogos. A tanári tüntetéseket a baloldal szítja. Senki sem vitatja, hogy a tanárok fizetése nem jó, de ha már a további részben kiemelted Széchenyit, akkor az a válaszom, hogy a magyarok megfontoltak, nem a radikális megoldásokat szeretik. Előbb-utóbb rendeződni fog a tanárok bére, de ez nem egy perc alatt történik meg. Azt sem vitatja senki, hogy sok tanár politikamentesen próbál érvényt szerezni a jobb fizetésnek. A probléma az, hogy a baloldal áll a tüntetések mögött, ezért már is politikai színezetet kap, ráadásul a baloldal formálja is a tüntetéseket. A tanárok csak eszközök egy politikai akcióban. Ne legyenek ábrándjaid, a tanárok egyáltalán nem érdeklik az ellenzéki politikusokat, maximum eszköz szinten.
 

És a legfaszább az egészben, hogy nektek volt is lehetőségetek a rendszerváltásra.
Tőlünk várjátok a jövőre való megváltást?
Hogyan, amikor az egyetlen számításunkra való megoldás
a Pitagorasz?

Fontossági sorrendben közelítem meg ezeket a sorokat. A legfontosabb, senki sem tőletek várja a megváltást. A legtöbbünk hite szerint Jézus Krisztus már megváltott minket, van aki szerint nem de még ők sem megváltóként tekintenek rátok.
A görög név úgy látom, megtetszett. Mondjuk én már általános iskolában többet tanultam a Pitagorasz tételnél, remélem te is és tényleg csak a görög nevek rajongója vagy.

Azt hiszed, ki tudod törölni a gondolkodást?
A faszt.

Itt megcsillogtathattad volna a műveltséged, ha van, mondjuk egy cogito ergo sum-mal, valahogy bele lehetett volna tenni, de ez szubjektív. Ami objektívebb, hogy már be is indult a poszt-modern slamre jellemző idétlen és felesleges káromkodás.

A generációm vállalja fel a hivalkodást, hogy leszarjuk,
ki az anya, és ki az apa,

Az nem hivalkodó magatartás, hanem  ha megkérdőjelezed a hagyományos családot.

csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem.

Mármint kiknek a nemzedéke, és melyik gyereket? Egy meg nem született gyereket nem lehet előre felnevelni, ha pedig a saját generációdra érted, akkor te fel vagy nevelve, bár tény, hogy neveletlenül viselkedsz, de ez egyáltalán nem biztos, hogy a szüleid vagy az iskolád hibája.

Mert nekem soha nem az lesz az első, kedves Hír TV,
hogy ki kinek a faszát szopja teli erőből,
hanem hogy vállalja a véleményét bárkivel szemben,
még ha telibe előre veri is a többséggel szemben.

Azt gondolom, ezeket a sorokat kár elemezni, ennél lehetne több méltóságod. A szabad véleménynyilvánítás egyébként a szólásszabadság része, az alapjog biztosítja ezt az alapvető emberi jogot.

Széchenyi fogalmazta meg a legszebben:
„Ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén,
akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”

Igaza van Széchenyinek, és ezért is jó, hogy Magyarország kormánya nem hitvány.

A faszomat bele az ideológiákba,
mert mi már merünk azok lenni, akik akarunk valójában,
de a kispista nem meri megmondani, hogy
amúgy ezt a fiút szereti a szomszéd faluban.

Az LMBTQ mozgalom is egy ideológia része, tehát hiába jelented ki azt, hogy te nem foglalkozol az ideológiákkal, még is meglehetősen aktív szereplője vagy az egyiknek.

És tudod, nekem aztán ehhez semmi közöm sincs,
mert nem az én problémám,
de ha a legjobb barátom szíve fáj,
merem azt mondani, hogy változtatok ezen az országon.

Sosem szabad személyes ügyeket közügyként kezelni. Egyébként mindenkinek lehet szerelmi bánata, függetlenül szexuális irányultságától, ez magán ügy. Ha valaki érzelmileg, lelkileg rossz helyzetbe kerül, érdemes lehet felkeresni pszichológust vagy akár egy papot, hiszen mindketten más módon tudnak segíteni. Az viszont biztos, hogy érzelem alapon nem lehet országot irányítani, és megváltoztatni sem. Érdemes lehet utánanézned, hogy történelmünk során kik próbálták a magyarokat megváltoztatni, és akkor lehet, legközelebb nem élsz ezzel a fogalommal ebben a kontextusban.

Mert ha az ő szíve, az enyém is kezd meghalni már.
És nekem nemcsak a sajátom az érdekem,
nem is a te érdemed,
hanem megtanultam 56 október 23-át,

Itt nincs összefüggés a sorok között.

és fáj, amikor a mai fiatalok kiállnak magukért és tanáraikért,
és azt mondják rájuk, a buzi libsik azt akarják, övék legyen minden,
és ezért harcolnak, mindenért.

Itt már értem, "mire gondolt a költő". Nyelvtani szempontból azonban helytelen nagyon, és ez nehezten értelmezhetővé teszi. Te azt akartad kifejezni, hogy véleményed szerint szomorú látni, hogy a tüntetőkre szitokszavakat aggatnak, illetve azt gondolják róluk, hogy hataloméhesek. Kérlek mutass olyan médiumot, meghatározó jobboldali szereplőt a vadhajtásokon kívül, aki így fogalmazott a tüntetőkről.

Mert hallod? Nem.

Valóban, az előbb említett kifejezéseket nem hallottam a tüntetők vonatkozásában.

Szeretnék gondolkodni, és a világgal végre nem szembemenni.
Azt hiszed, nem tisztelem a múltat?
Hogy Petőfi és Csokonai nekem egy rég elfeledett kulturális ultra?
Hát vágod? Rohadtul nem.

Rossz felfogás. Az, hogy a világgal szembe megy-e valaki, az nem döntés kérdése, hanem élethelyzet, érdek és sok más egyéb szempont alapján dől el. Az is kérdéses, mit értesz a világ alatt. A világ része a föld, azon belül minden ország. Ha neked a világ az USA és a nyugati államok, akkor a világ fogalmat rosszul használod. A teljes világgal szembe menni egyébként nem egyszerű, mert sok kérdésben máshogy vélekedik egyik-másik nemzet. Jól látod, "nem vágom", és nem úgy tűnik, hogy a múltunkat tisztelnéd, amit te múltnak nevezel. Azért nem, mert az egész slam azt az érzetet kelti, hogy bejártál magyar órákra és megtanultál pár ismertebb magyar költőt, és próbálsz erőltetetten értelmiséginek, műveltnek tűnni. Ez így, ebben a formában teljesen hiteltelen.

Pont arra nevelt a 12 pont és az aradi vértanúk,
amiért éppen itt most felszólalok,
bár lehet, szerinted túlvadult.

Nem "túlvadult", csak alpári, igénytelen. Téged senki sem fog bántani, maximum nem értenek veled egyet az emberek. Az aradi vértanúkat kivégezték, nekik sokkal komolyabb tétje volt, annak amit tettek. Neked valójában nincs tétje annak, amit mondasz, többek között azért, mert demokratikus, szabad országban élsz. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért utalsz többször arra, hogy te egy szabadságharc részese vagy?

Szeretnék gondolkodni,
a hexameteren túllátni, rálátni,
a fizetésen elcsodálkozni,
mert igenis ők tanítják a jövőt.

Ha szeretnél gondolkodni, megteheted. Feltételezem, hogy van interneted és könyvtárba is tudsz járni. Ezek olyan területek, ahol adott a lehetőség az elmélkedésre. A jövőt tudtommal senki nem tanítja, mert senki sem tudja előre, de ha te tudod, szerencsés ember vagy.

És ha el sem hiszed,
de én és mi vagyunk a jelen
és a kibaszott jövő.

Nem te vagy a jelen, te egy diák vagy, aki úgy érzi eljött élete lehetősége és a tini lázadást ebben éli ki. A jövő pedig sem te és nem ti vagytok, ti maximum a jövő részesei lehettek. A tanácsom az, hogy még tanulj, bulizz és érezd jól magad, és akkor máskor nem leszel cringe egy ország előtt! Akár a véleményed is változhat, lehet rájössz, a baloldal téged is csak eszközként használt ki, mert befolyásolható voltál. Ha a közélet érdekel, javaslom legyél alaposabb, a világ nagyon-nagyon összetett.

A szerző 23 éves, egyetemista.

Hős forradalmár vagy a régi rendszer átmentője? Kommunista politikus vagy egy új lehetőség? Nagy Imre megítélése mindmáig nem egységes – egyesek kommunista múltját és a svábok kitelepítését róják fel neki, mások 1956-os szerepe alapján ítélik meg, de itt sem egyértelműen. Valaki a hőst, valaki a beépített embert látta Nagy Imrében. Mit gondol róla a magyar jobboldal?

Nagy Imre kommunista múltja

Nagy Imre (1896) szegényparaszti származású volt, akit anyja hivatalnoknak szánt, míg ő maga esztergályos és géplakatos akart lenni. Szülei unszolására felső kereskedelmi iskolába járt, ugyanakkor ezt az első világháború megszakította. 1916-ban orosz hadifogságba került, ahol oroszul kezdett tanulni és kapcsolatba került a kommunista eszmékkel,

Mindmáig vádolják azzal, hogy részt vett a cári család kivégzésében, ez azonban nem bizonyítható.

1921-ben hazatért Magyarországra, ahol előbb a szociáldemokraták, majd az illegálisan működő kommunisták embere lett, főként mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott. 1928-ban Bécsbe, majd rá két évre

de egészen 1944-ig kitartott és szerepet vállalt. Ekkori éveivel kapcsolatban rendszeresen vádolják azzal, hogy Vologya fedőnéven együttműködött olyan szovjet hatóságokkal, mint a Gulágot fenntartó és tömeggyilkosságokat végrehajtó NKVD.

Hazatértét követően a kiépülő kommunista hatalom alapembere lett. Földművelésügyi miniszterként

ugyanakkor az is ő volt, aki benyújtotta a németek kitelepítésének tervezetét a Minisztertanácsnak. Begyűjtési miniszterként aláírta a padlássöprés rendeletét, ezáltal kiemelt szerepe volt a parasztság terrorban tartásában is, de rendszeresen fogalmazott meg ellenvéleményt az agrárpolitikával, az erőszakos kolhozosítással kapcsolatban is – nyilván eredménytelenül. 1953 után – a kezdeti sztálinista szólamok hangoztatását követően – pedig az új irányvonal megtestesítője, bár hol volt hatalom a kezében, hol nem. Népszerű intézkedései – a kuláklista, a deportálások megszüntetése, az iparosítás enyhítése stb. – megadták az alapot, amely miatt 1956-ban a kormányba követelte a tömeg. Kezdeti népszerűsége eleinte csökkent, mert fékezni próbálta a megvalósíthatatlannak vélt követeléseket, majd október 28-án tűzszünetet hirdetett a kormányzat részéről, kihirdette a többpártrendszert, a szovjetek kivonulását követelte.

Kulákper (forrás: ujkor.hu)

November 4. után a jugoszláv nagykövetségen lelt menedékre, ugyanakkor Kádárék ígéreteinek hatására november 22-én kijött onnan, mire letartóztatták. Pere 1958-ban zajlott, a vádakat mindvégig tagadta, a bíróság illetékességét sem ismerte el.

Bár pere során ellenforradalomnak nevezte 1956-ot, sőt fasiszta elemeket is emlegetett (nem tudni, milyen megfontolásból).

Hogyan ítéli meg a magyar jobboldal Nagy Imrét?

Nagy Imre újratemetése 1989-ben valóban a rendszerváltás egyik szimbolikus eseménye, ott az akkor még kezdő politikus Orbán Viktor mondott beszédet, de Nagy Imre felemás értékelése már a kezdetek kezdetén jelen volt, és nemcsak a jobboldal részéről. A baloldal Nagy Imrét felemlegeti ugyan, de kezdetben a forradalmat kevésbé helyezte előtérbe. A jobboldalnál ez fordítva volt mindig is. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyes politikai szereplők ne fogalmazzanak meg harsány gondolatokat – ez lehet az egyik oka annak, hogy nagyon különbözőnek tűnik a jobboldal hozzáállása Nagy Imréhez, hiszen egy-egy elítélő nyilatkozat olykor sokaknak feltűnik, ráadásul ezek igen sokszor méltatlan stílusban íródnak. Fontos pont emellett az 1989-es újratemetés szimbolikus tartalma: valaki, akit ilyen körülmények közt, ilyen emelkedett hangulatban temettek újra, az átlagember szemében érinthetetlen.

Házkutatás az 1950-es években (forrás: ujkor.hu)

Nagy Imre a rendszerváltáskor

Amikor 1990-ben a forradalom emlékét törvénybe iktatták, Nagy Imre neve nem került végül a javaslatba, hiába akarta így például az SZDSZ – hiszen az MDF-vezette jobboldal számára Nagy Imre személye már akkor is kettős volt, bár az MDF Csurka István által fémjelzett jobbszárnyának hatását láthatjuk itt.

Nagy Imre személyét a magyar jobboldal már a rendszerváltáskor „kettéosztotta”, Antall József például tudatosan választotta el és értékelte más szemszögből a mártírhalált és a kormányfői tevékenységet. Valójában

ugyanakkor érinthetetlensége miatt inkább nem akarja árnyalni a képet, hanem vagy nem beszél róla vagy nem helyezi előtérbe.

Megosztó pontok

De mik azok a megosztó pontok, amelyek miatt már a kezdetek kezdetén ellentmondásos volt Nagy Imre szerepe?

de ezen kívül egy kevésbé tehetséges és gyakorlatilag nulla lehetőségekkel bíró ember képét láthatjuk. A további kérdések sokszor a propaganda és gyakran a baloldali propaganda termékei: utóbbinak példája az 1930-as évekbeli ügynöki tevékenysége, de hasonlóan bizonyíthatatlan a cári család kivégzésében játszott szerepe (ez ma már inkább egyenesen cáfolhatónak tűnik). Két olyan pont van, amely viták alapját adja.

Az egyik ilyen – ráadásul igen fontos pont – az agrárpolitika, hiszen

Itt valójában az a kérdés, hogy miért vállalta ezt, hiszen maga nagyon erős kritikusa volt a rákosista agrárpolitikának, aminek hangot is adott. Felelőssége egyértelműen van, hiszen parasztok százezrei, sőt milliói éltek félelemben a korszakban, amelyhez nevét adta. De ezek

bár kezdetben Nagy Sztálint méltatta – egészen addig, amíg Moszkvába nem ment „eligazításért”. Valójában nem tudjuk, mit gondolt a korszakról; valószínűleg nem támogatta ezt a mértéktelen terrort, de nevét adta hozzá, ráadásul nem tudni, miért: félelemből vagy a karrierje miatt? 1953 után azonban egyértelműen könnyítés volt Nagy Imre személye, és ezt a padlássöprésben érintett parasztság élte meg a leginkább. Nagy Imrének saját személye is itt bontakozhatott ki először (a gyakorlatban), hiszen míg korábban nem tért el a központi irányvonaltól, 1953 után több konfliktusa is volt – igaz, nemcsak eszmei-ideológiai és politikai, hanem személyi is, hiszen Rákosi áskálódott ellene. De Rákosi, ellentétben Naggyal, kezdetben semmit sem engedett, még szovjet parancsra sem (igaz, részben ez az oka annak, hogy Nagy Imre miniszterelnök lehetett, szovjet parancsra).

1956-os tevékenysége talán kevésbé ellentmondásos, bár manapság inkább emiatt hallani vitákat. Valóban nem támogatta a harsányabb erőket, hiszen irreálisnak tartott rengeteg követelést. Nagy Imre valamilyen szinten ismerte a szovjet blokk Magyarországának lehetőségeit, emiatt igen sokáig inkább óvatos volt, amely érthető módon bizalmatlanságot teremtett vele szemben rengeteg forradalmárban.

Ő részben félelem miatt vállalt konfliktust a magyar forradalmárokkal, és amint lehetett, itt is engedett. Persze mindeközben hithű kommunista is volt, vagyis nyilván nem értett egyet mindennel, de elvei kevésbé vannak középpontban a mai közbeszédben. Persze kérdéses, hogy valóban ennyire tudatos volt, vagy netán ő maga is habozott, sőt sodródott az árral - hiszen nem számított kiemelkedő politikusnak.

Nagy Imre tárgyalása (forrás: origo.hu)

Nagy Imre és a Fidesz

A Fidesz hozzáállása sem változott a kilencvenes évekhez képest, hiszen már a rendszerváltást követő évtizedben kevésbé volt a középpontban Nagy Imre. Ugyanakkor

vagyis nincs igazán egységes álláspont. Vannak, akik azonosulnak Nagy Imrével akár 1953 utáni, akár konkrétan a forradalomban vállalt szerepe miatt – ugyanakkor vannak, akik teljes mértékben elutasítják.

emellett inkább kerülik a témát. Ennek oka a fent vázolt összetett életrajz, amely még nem teszi lehetővé az objektív értékelést (még annyira sem, amennyire ez egyáltalán lehetséges).

Október 23. alkalmából nem célunk megítélni Nagy Imre szerepét, most a forradalom miniszterelnökét látjuk benne – ez persze nem azt jelenti, hogy egyébként nem szabad árnyaltan látni személyét (mint bármely más politikai szereplőét). Az árnyaltságnak azonban az is része, hogy a magyar parasztság 1953 után inkább megmentőjét látta benne, semmint egykori elnyomóját.

(Borítókép: Nagy Imre az Országgyűlésben - forrás: origo.hu)

Az FBI gyanús körülmények között rohant le otthonában és tartóztatott le egy abortuszellenes, katolikus családapát. Hova vezethet ez az egy cselekmény?

Kit tartóztattak le?

Mark Houck az, aki elindíthatja a lavinát az USA-ban a katolikusok és az abortuszellenesek között.

Mark a The King’s Men nevű vallásos szervezet alapítója, mely célja, hogy egy erényes életet éljenek és távol tartsák magukat a pornográfiától. Mark ezen kívül egy hétgyermekes családapa, aki igyekszik vallásának megfelelően élni. 

Mi történt?

Az egész történet egy kisség hollywoodi. Mark Houck a 12 éves fiával imádkozott Philadelphia-ban egy épület előtt, mely a tervezett gyermekvállalással foglalkozó szervezet székhelye. Ezen alkalmakkor gyakran előfordul, hogy az abortuszpártiak körbeveszik őket és trágár megjegyzéseket kiabálnak feléjük. Az eset kiindulópontja is ez volt, azonban az abortuszpártiak fenyegetően közel mentek a fiához. Mark többször figyelmeztette őket, hogy hagyják őket békén, végül ellökte az egyik embert, aki túl közel ment a fiához.

A történet azonban csak most kezd érdekes lenni. Az Igazságügyi Minisztérium minden előzmény nélkül beleavatkozott az ügybe és Markot a FACE Act megsértésével vádolta. A FACE Act lényege, hogy szövetségi bűncselekménnyé kiáltja ki, ha valaki erőszakot vagy fenyegetést alkalmazva meggátolja, hogy bárki belépjen olyan egészségügyi intézménybe, mely reprodukciós eljárásokkal foglalkozik. Tehát ezekkel a vádakkal Mark akár 10 év börtönre is számíthat.

Most pedig gondoljunk bele őszintén: ki ne lökött volna arrébb valakit, aki a saját gyerekét fenyegeti?

Az is elkeserítő, hogy a szövetségi erők erőszakkal törtek be Mark otthonába és ott tartóztatták le.

 Mark Houck családja körében (forrás: washingtontimes.com)

Milyen üzenetet közvetít ez az eset?

Vajon ez értelmezhető akként, hogy az amerikai kormány szervezetten építi le a katolikus hitet és az abortuszellenességet? Az amerikai katolikusok válasza egyértelműen igen. És szerintük nem ez volt az első lépés.

A ,,liberális mainstream” elterjedésével a nagy családok, a papok, a szexualitás klasszikus értelmezése folyamatos támadás tárgyaivá váltak. Akik nem hajlandóak az új trendeket követni, azokat valamilyen formában ellehetetlenítik az életük valamely területén.

Két vélemény alakult ki Amerikában arra, hogy mi volt a célja Mark Houck értelmetlen meghurcolásának. Az első az, hogy egy ilyen letartóztatás egyértelmű üzenetet közvetít a közösség többi tagjának. A másik cél az lehetett, hogy a kormány kideríti, mekkora a társadalmi ellenállás egy ilyen esetben. Ha pedig úgy vélik, hogy az ellenállás csekély, akkor mi következhet ezután? 

Mit tehet az amerikai ember ha nem bízhat a választott kormányban? Ha azok, akiknek védeniük kellene őt, ellene fordulnak? Ha rejtegetni kell az értékeket, amikben hisz? Mivé válik ebben az esetben a –mindenki kultúráját és véleményét elfogadó, nagy és csodás – Amerika?

(Borítókép forrása: trt.net.tr)

Újabb nemzeti ünnepünk válik a politika martalékává: a baloldali pártok új értelmezést adnak annak, hogy nem lesz központi megemlékezés Budapesten október 23-án, Dobrev Klára az utcára rendelte az embereket, lesz pedagógus- és diáktüntetés. A jobboldal pedig nem tud elszakadni a szemkilövetés felemlegetésétől. Természetesen nincs semminemű előírás arra, hogy mi a teendő ezen a napon -vagy bármely más ünnepnapon-, de azt azért érzékelni lehet, hogy valami nincs rendjén.

A legtöbb nemzet rendelkezik hősökkel, nagy királyokkal, lángtollú költőkkel, győztes csatákkal, elvesztett háborúkkal, államférfiakkal és gazemberekkel, győztes, illetve levert forradalmakkal. Nincs két ugyanolyan "nemzeti kánonnal" rendelkező nép a világon, hiszen ugyanazt a történelmet egészen másképpen élik meg azok, akik alakítói vagy elszenvedői a világtörténelemnek. Ez akkor is igaz, ha nagyítóval megvizsgáljuk a nemzetek kollektív emlékezetét: a milliónyi eltérő életút ugyanannyi szálon kapcsolódik a közösen átélt eseménysorokhoz, de minden egyes egyén másképp élte meg ugyanazt.

A Horthy-korszak megítélése is egészen más: egy magyar zsidó másképp fog róla vélekedni, mint egy jobboldali ember. Aki a Kádár-korszakot elszenvedte, az nem tud jó szájízzel nosztalgiázni, aki viszont MSZMP-tagként sokra vitte, volt autója, egy balatoni üdülője az méltán gondolhatja azt, hogy micsoda biztonság volt anno.

(kép forrása: life.hu)

Mit jelent egy nemzethez tartozni? Miért vagyunk mi magyarok? Kik vagyunk mi?

Ezekre a kérdésekre adható racionális válasz is, hogy például egy nyelvet beszélünk, ugyanaz a kultúránk, itt születtünk, innen származunk, de megközelíthető egészen másképpen is. Mert például mindannyian ünnepeljük az államalapítást, megemlékezünk (ki-ki a maga intenzitásával) Trianonról attól függetlenül, hogy több, mint száz éve volt, hogy zavar minket, ha összekeverik Budapestet Bukaresttel (és vízilabdában mi vagyunk a császárok), vagy összeszorult szívvel olvassuk az aradi tizenhármak utolsó szavait október hatodikán. Ezek mind elég irracionális, érzelmekkel telített válaszok. Egy társadalom kohéziójához elengedhetetlen, hogy legyen valami érzelmi kötődés, valami, amitől egyszerre dobban a szív.

Az egyént a mindenkori politikai rendszer és a társadalom valósággal elárasztja a sajátos értékeivel, alakítja az egyén gondolkodását és értékvilágát. Természetesen vannak olyan mintázatok is, amelyek inkább széttartásra adnak okot, hiszen a társadalom nem teljesen homogén. Azonban egy társadalom működéséhez és a politikai rendszer fenntartásához több olyan esemény kell, ami inkább az összetartásra ad okot.

Az államalapítás ünnepe a szocializmus korszakában a kenyér és a szovjettípusú alkotmány ünnepe volt és nem Szent Istváné. A dualizmusban '48-ról nem március 15-én, hanem április 11-én (áprilisi törvények) "emlékeztek meg".

(kép forrása: nullahategy.hu)

Mindezek után egyáltalán nem fölösleges megkérdezni, hogy mégis miért baj, hogy a politikáé lesz a főszerep október 23-án?

A nemzeti ünnepek közös ünnepléséhez elengedhetetlen, hogy az adott esemény megítéléséről legyen valami közös alap, amitől a felek minimálisan térnek el. A demokráciák normál működésének nullpontja, hogy a politikai elitek alapvető kérdésekben konszenzusra jussanak, hogy tiszteletben tartsák egymást. A történelmi múlt nem kis mértékben erőforrásként szolgálhat a pártok számára: orientációt adhat, viszonyulási pontként funkcionálhat, de akár legitimáló hatással is bírhat.

Ha a jobboldal rendre felhozza a 2006-os őszi eseménysorokat, s azokat a jelenlegi baloldalnak a számlájára írja, illetve párhuzamot von '56 leverése és megtorlása és a rendőri túlkapások között, akkor bármilyen baloldali megemlékezés illegitimmé válik. "Ott folytatják 50 évvel később, ahol anno abbahagyták, kész szerencse, hogy csak a szemünket lőtték ki" és ehhez hasonlók. Ezzel szemben a balliberális oldal narratívája az, hogy "Orbán Viktor gyáván vidékre menekül, mert nem akar a mini-Putyin megemlékezni arról a forradalomról, amit végül Moszkva irányítására a szovjet csapatok vertek le", illetve "fél attól, hogy kifütyülik". Orbánt ezzel gyakorlatilag azzal vádolják, hogy 1956-ban szemet hunyt volna egy szabadságáért küzdő nép eltiprása fölött. Az még nem világos, hogy be is hívta-e az oroszokat.

(kép forrása: szeged.hu)

Mondani sem kell, hogy ez minden, csak nem a másik fél kölcsönös tisztelete és közös megemlékezés. A baloldal számára 2006 egy nagyon nehéz tétel, a jobboldal viszont nehezen tud mit kezdeni Nagy Imre örökségével és emlékével. A mártírhalált haló, az "emberarcú szocializmust" megvalósítani kívánó államférfit, aki a magyar szuverenitásért küzdött, előtte a padlássöprések minisztere volt. A rendszerváltás elhozta Magyarországra a nyugati politikai intézményeket, de az azt fenntartó politikai kultúrát nem. A széttartó elitek a legkisebb gesztusokra sem voltak hajlandóak, mintegy aláásva a magyar demokráciát.

Egyáltalán nem baj, hogy az emberek élnek az állampolgári jogaikkal és véleményt nyilvánítanak a központi hatalommal szemben. Tény, hogy 1956-ban is ez történt, miután több évnyi sztálinista kemény diktatúra (közte Nagy Imre rövid miniszterelnöksége) után felakart lélegezni a magyar nép és függetlenedni kívánt a Moszkvától. 1992-ben Göncz Árpádot, Magyarország első köztársasági elnökét fütyülték ki a Kossuth téren. 2006-ban az emberek azért mentek az utcára, mert a kampányígéretekkel szemben meghozott megszorító intézkedések és az őszödi beszéd kiszivárgását követően az intézményekbe vetett bizalom megcsappant, a demokráciába vetett hit megroppant. 2006 politikai válsága és a később begyűrűződő gazdasági válság végezetül a rendszer legitimációs válságába torkollott. Ezt a jobboldal ki is használta -kegyetlenül.

(kép forrása: fuhu.hu)

2006-ban a jobboldal addig ütötte a vasat, amíg még meleg volt. Úgy gondolták, hogy Gyurcsány Ferenc morálisan megbukott. Nem lehet hibáztatni az ellenzéket, hogy ugyanezt fogja tenni idén, ők is elfogják foglalni az utcát. A politika logikájának mondana ellent, ha nem ezt csinálnák. Orbán Viktor nem mond beszédet Budapesten: ez járhat arcvesztéssel. Azonban a jelenlegi társadalmi klímát tekintve, hogy a magyar az egyik leginkább polarizáltabb (széttartóbb) nemzet Európában, lehet, hogy nem is baj, hogy a tüntetők nem találkoznak a megemlékezőkkel. Már csak az kellene, hogy a híradások azon morfondírozzanak az elkövetkező időszakban, hogy ki ütött először. Nem hiányzik, hogy 2022. október 23-a hírhedt dátuma legyen a magyar politikatörténetnek.

Miközben azt figyeljük, hogy mit mond a Mindszentyneum átadásán a miniszterelnök, hogy az ellenzék miképpen tematizálja a kormányfő távollétét Budapesttől, azért szakítsunk időt fontosabb dolgokra is. 1956-ban ugyanis a magyar nemzet beleírta magát a szabadságszerető népek sorába, azért ez is említésre méltó. Két "szemkilövető posztbolsizás" és "oroszcsatlósozás" között talán ez is belefér.

Rengeteget hallunk a három balti államról, főleg az oroszokkal való történelmi és/vagy mai konfliktusaik miatt. Egyesek talán fővárosaikat is ismerik. Ugyanakkor tudásunk felületes; nem ismerjük népeiket, kultúrájukat, ahogy azt sem látjuk, mi az oka oroszellenességüknek. Cikksorozatunk első részében Észtország bemutatására vállalkozunk.

Mi fán terem Észtország?

Maga a terület szinte teljes egészében síkság, magasabb hegy- vagy dombvidéki tájat nem találunk itt. Az észt nép, amely a világon mintegy 1,1 millió főt tesz ki, a lakosság kétharmadát adja (920 ezer fő), további 400 ezer főt tesznek ki az oroszok. Észtország fővárosa Tallinn, amelynek népessége a félmillió főt sem éri el.

Az észt nép nyelvileg rokona a magyarnak, hiszen az uráli nyelvcsalád része, ugyanakkor annak távolabbi, finnugor ágába tartozik. Anyanyelvi beszélőinek számával a harmadik legnépesebb finnugor nyelv.

Az észtek vallása – a svédek és a német kereskedővárosok hatására – hagyományosan evangélikus, kis részük ortodox, ugyanakkor a lakosság nagy része ma már nem gyakorol aktívan semmilyen vallást.

A legjelentősebb orosz lakosságú város, Narva (forrás: wikipedia.org)

Vallását tekintve ortodox, de szervezetileg ez elválik az észtek ortodox egyházától. Bár az észt-orosz kapcsolatok régre nyúlnak vissza, a szovjet idők előtt viszonylag csekély számú és arányú orosz kisebbség élt itt, a mai orosz lakosság tehát a szovjet elnyomás maradványa.

Az észt államiság

A térítés után hol a Német Lovagrend, hol Svédország, hol Dánia birtoka. Csonka, nemesség nélküli társadalom alakult ki, a földesurak balti németek voltak. Oroszország már ekkor megkísérelte – nem is egyszer - elfoglalni a területet, mindvégig sikertelenül.

hiszen kiépítették az észt iskolarendszert, emellett csökkentették a német nemesség elnyomását. A következő évszázad elején (vagyis nagyon korán) eltörölték a jobbágyságot, így elindulhatott egyfajta nemzeti ébredés, eleinte függetlenségi él nélkül, bár azt meg kell jegyezni, hogy az észteket is elnyomták (ha nem is olyan mértékben, mint a lengyeleket). Előfordult a propaganda hatására például az ortodox hitre való áttérés, ahogy tiltották az észt nyelvű lapok megjelenését is egy időben.

Észtország végül 1918-ban vált függetlenné, de 1940-ben ezt ismét elvesztette, amikor a Szovjetunió része lett. Ennek 1991-ben lett formálisan vége, amikor újból elnyerte függetlenségét.

Az észt függetlenségi háború (1918-20) emlékműve Tallinnban (forrás: wikipedia.org)

Észtországi oroszok

Már a XVII. században is vándoroltak oroszok a mai Észtország területére – egy szakadár ortodox közösség tagjai, az ún. óhitűek, amikor svéd uralom alá került területük. A bevándorlás fokozódott ugyan a nagy északi háború vége után, de

Viszonylag magas autonómiával rendelkeztek az oroszok a két világháború között.

Ami megfordította a helyzetet, az az 1940-es szovjet megszállás volt. A Szovjetuniónak ugyanis kifejezett célja volt az észt lakosság lecserélése, így megkezdődött az őslakos észtek deportálása (főleg a vegyes lakosságú területeken), továbbá az oroszok betelepítése, melynek következtében

A rendszerváltás utáni elvándorlás miatt ez ma nagyjából 25%. A lakosságcsere miatt alakult ki a határhoz közeli Narva város mai demográfiai helyzete: a korábban észt többségű település ma majdnem teljesen oroszok által lakott.

Az orosz lakosság megoszlása Észtországban (forrás: wikipedia.org)

Szovjetellenes észt ellenállás

A szovjet terror már 1940-ben megkezdődött (Észtország egyébként már 1919-ben küzdött a szovjetekkel a függetlenségért, de az sikeres volt), ezt követte a világháború lezártával, és főleg 1949 után a társadalmi ellenállás letörése és a paraszti élet átalakítása – Észtországot a Szovjetunió ipari térséggé kívánta tenni, de a kolhozrendszer, amely a kommunista ideológiának megfelel, már önmagában bomlasztja a hagyományos paraszti kultúrát. A következő nagyobb elnyomásra az 1980-as években történt kísérlet, amikor megkísérelték az oroszosítást. Mindez értelemszerűen az észtek ellenállását idézte elő.

A helyzetet bonyolítja, hogy 1941-ben megérkeztek a németek, akiktől kezdetben a függetlenség helyreállítását várták, de csalódniuk kellett. A lengyelhez hasonló földalatti mozgalom indult a nácik ellen, ugyanakkor a szovjet megszállás emlékeit sem feledték el: többen a finn hadsereg kötelében harcoltak ellenük.

A világháború után ugyan megpróbálták a belső ellenállást ellehetetleníteni, valójában Sztálin halála után konszolidálódott a rendszer, amikor a terror is csökkent. Az 1970-es években indult el egy értelmiségi ellenállás, amely a Szovjetunió összeomlásához is hozzájárult (főleg az oroszosítás ellenében igyekeztek fellépni).

Mindezen emlékek máig hatnak mind a helyi orosz lakosság gondolkodására, mind az észtek hozzáállására.

Az észtországi oroszok ma

Akik ezután települtek be, azoktól az észt nyelv és alkotmány ismerete mellett a hűségesküt is elvárják. Ennek következtében az orosz lakosság egy része nem rendelkezik állampolgársággal, nem szavazhat az országgyűlési és az európai parlamenti választásokon (csak az önkormányzatin), illetve közöttük előfordul az áttelepülés Oroszországba – összességében azonban az oroszok többsége észt állampolgár. Kezdetben az volt a cél, hogy az oroszok visszamenjenek Oroszországba, később inkább az integrációra helyezték a hangsúlyt.

ennek pedig uniós politikájában is hangot ad. Korábban kezdeményezték, hogy orosz állampolgárok ne kaphassanak beutazó vízumot az Unióba.

Bár az orosz lakosság nem támogatja vagy utasítja el egyöntetűen az ukrajnai háború miatt Putyint és Oroszországot, az észt kormány fél egy esetleges hasonló forgatókönyvtől. Két területen történ változás: az egyik az orosz propagandatelevíziók betiltása (uniós szinten is), amelyet főleg az idősebb oroszok éltek meg nehezen, hiszen gyakran az orosz csatorna egyben propagandacsatorna is. A társadalom szélesebb körében váltott ki ellenszenvet az emlékezetpolitika.

Az emlékezetpolitika mindig is konfliktusforrás volt az észt és az orosz lakosság közt, így sokáig felemás módon kezelték a szovjet időkre emlékeztető utcaneveket (az orosz lakosságú területeken, főleg Narvában) és a szovjet emlékműveket, hiszen az oroszok magukénak érzik ezeket, az észtek nem. Az ukrajnai háború után azonban sokat eltávolítottak, és az utcanevek kapcsán is nyomást próbálnak gyakorolni például a narvai önkormányzatra, emellett hangsúlyosabban elvárják a hűséget Észtország felé.

T-34 tank Narvában, amelyet az ukrajnai háború kitörése után eltávolítottak (forrás: wikimapia.org)

Gazdasági, szociális téren sokan inkább Észtország felé húznak, sőt sokan kulturális és politikai téren is ide akarnak tartozni. Főleg az idősebbek közt – de nem kizárólagosan - azonban nagy számban előfordulnak olyanok, akik támogatják Putyin háborúját és Oroszországot. Az orosz propaganda is jelentős: azt is megpróbálták elterjeszteni, hogy az észt kormány deportálni akarja az oroszokat.

Végkifejlet és lehetőségek

Érthető, hogy Észtország félti szuverenitását és számol egy hasonló helyzettel, mint ami Ukrajnában történik 2014 óta. A fiatalabb oroszok nagy része azonban inkább észtpártinak tűnik, vagy nem nyilvánít egyértelműen véleményt, az oroszpártiak pedig inkább az idősebb generáció tagjai közt lehetnek nagyobb arányban jelen. Mindezek miatt talán nem a legbölcsebb döntés most erőteljesebben fellépni, hiszen nagy lehet azon kettős identitásúak aránya is, akik vagy mindkét nézettel találkoznak vagy bizonytalanok, képlékenyek. 

Borítókép: Tallinn (forrás: vjm.hu)

Hivatalosan is beköszöntött az ősz, és vele együtt a hűvösebb napok is, viszont, ha még szívünk szerint eltöltenénk egy hétvégét a napsütéses nyárban, az sem lehetetlen! Lisszabon városa egy igazi ékszerdoboz, ahol októberben, vagy akár novemberben is elcsíphető néhány igazán meleg nap. Volt szerencsém a portugál fővárosban tölteni a múlt hétvégét, így most következzen egy kis beszámoló, programajánló, és néhány tipp, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki lisszaboni utazásunkból – olcsón.

Ez volt az egyik „legrandomabb” kirándulásom, hiszen általában hatalmas tervezés áll minden utazás előtt, viszont most teljesen előkészületlenül szálltam le a repülőről, tervek nélkül. A portugál fővárosra és környékére a mediterrán éghajlati jegyek jellemzőek, így a nyári ruhatár még ősszel is megfelelő – egy hátizsák, vagy kisbőrönd bőven elég akár egy hétre is. Esőkabátot érdemes azonban pakolni, hiszen egy-egy zivatar vagy rövidebb zápor előfordul, de mi október közepén tökéletesen éreztük magunkat rövidnadrágban és pólóban.

Lisszabonról sok érdekességet lehet olvasni, hiszen igazán színes történelemmel rendelkező város, azonban valóban igaz, amit mondanak: két-három nap bőven elég a város felfedezéséhez, ezért tökéletes rövid kiruccanásokhoz. Árakban változó a helyzet, hiszen az olcsó, pár-száz forintos péksüteményektől kezdve, a Michelin-csillagos éttermekig minden megtalálható itt, szóval érdemes rákeresni a helyekre mielőtt beülünk valahová, mert néha a legapróbb olcsónak kinéző helyről is kiderülhet, hogy egy havi lakbérünknek megfelelő áron szervírozzák a menüt.

Apropó lakbér. Maga a város – európai szinten – olcsónak számít más nagyvárosokhoz képest, viszont a szállást így is érdemes jó előre lefoglalni, mert hamar felkúsznak a szobaárak. Az egyik érdekesség amire egyáltalán nem számítottam, hogy mennyire olcsó az Uber. Igen, Lisszabonban még járnak Uber sofőrök, viszont a jól megszokott Bolt taxit is választhatjuk – mindezt sokkal olcsóbban, mint gondolnánk. Erre egy szuper példa az utazásunk a reptér és a hotel között. Ezért a

A Time Out Market okkal az egyik első helyezett minden utazós weboldalon, hiszen ide tényleg mindenkinek el kell látogatni, aki Lisszabonban jár. Tradicionális és nemzetközi ételek széles választékából válogathatunk, miközben profi mixerek koktélkülönlegességeit is megkóstolhatjuk. Érdemes utánanézni a látogatottságnak mielőtt elindulunk, hiszen szinte mindig pörög a hely, és a csúcs időszakokban nagyon nehéz helyet találni a tömegben.

A másik olyan hely, amit minden ajánlóban láttam, az a Pink Street. Sok jót – és rosszat – lehet hallani a lisszaboni éjszakai életről, de úgy gondoltam ez az ikonikus hely kihagyhatatlan lesz az első estére. Őszintén bevallom, nekem ez kicsit csalódás volt, hiszen bár az utca valóban rózsaszín, és a bárok hangulatosak, a környéken nem volt túl jó élmény sétálni éjszaka. Ha az ember nem érzi magát biztonságban, akkor lehet bármennyire is rózsaszín az utca, az élmény nem lesz annyira varázslatos.

Miután Budapesten éltem jó pár évig, ha meghallom a villamos szót, akkor egyből a 4-6 jut eszembe, vagy a jó öreg 2-es villamos. Lisszabon egy kicsit átformálta ezt, hiszen itt a villamosok csak egy ici-pici kocsiból állnak, azoknak viszont konkrétan „hegyet kell mászniuk”.

Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy kezdjen az egyik végállomáson, és járja körbe a várost a kis sárga vilivel, mert hatalmas élmény! Spórolós tipp: a járművezetőnél jóval drágább a jegy, így mindenképp vásároljuk meg előre kb. féláron!

A vár abszolút kihagyhatatlan pont a városban. 10 eurót kérnek a belépőért, viszont ezért gyönyörű kastély udvart (ahol pávák sétálnak melletted), kiállításokat, és hihetetlenül gyönyörű kilátást kapunk, ami teljes mértékben megéri. Ha csak egy tippet fogadsz meg ebből az cikkből, akkor ez legyen az: ne akarj felsétálni a várba, csak akkor, ha igazán edzett vagy, vagy jól bírod a szenvedést. :) Lisszabon híres a hangulatos, meredek, szűk kis utcáiról, ami egyébként tényleg gyönyörű, viszont a tűző napon a tengertől felsétálni a várba a lehető legrosszabb ötlet – menjetek villamossal vagy busszal! Sokkal hosszabb a lépcsőzés, mint gondolnád, és a fájdalmas izomláz garantált. Lefelé aztán mehet a séta, hiszen a környék gyönyörű!

Végül még ha van kedv és idő akkor érdemes megnézni a Belem Tower-t (Torre de Belém), a főteret és környékét, a katedrálist, a monostort, és a VII. Eduardo parkot is. Lisszabonban rengeteg hangulatos étterem és bár található, melyek közül a kedvenceim szinte mind, a város Bairro Alto negyedében találhatóak, így aki szeretné kipróbálni az itteni kedvenceket, akkor ezt semmiképp ne hagyja ki! Lisszabon híres a különleges csempéiről, így ha szeretnénk egy kis szuvenírrel kedveskedni a rokonoknak, vagy csak szeretnénk feldobni a lakást, akkor mindenképp térjünk be néhány csempe üzletbe, ahol akár igazi, 17-18. századi kincsek közül is válogathatunk. 

Lisszabon egy csodálatos, és hangulatos város, kedves emberekkel, gyönyörű kilátással és igazán finom helyi különlegességekkel. (a Pastel de Nata az egyik legfinomabb péksütemény, amit valaha kóstoltam) Főleg azoknak tudom nagyon ajánlani a várost, akik már egy ideje gondolkoznak egy pár napos kiránduláson Európán belül, szeretik a jó időt, de nem szeretnének túl sokat sem költeni a nyaralásra. Lisszabon hamar vált az egyik kedvenc városommá, és szerintem Ti is szeretni fogjátok!