Gyöngyösi Márton, a Jobbik pártelnöke benyújtotta a népszavazási kérdését, miután az MSZP-s Ujhelyi meggondolta magát az övével kapcsolatban az ellenzék megosztottságára hivatkozva. A baloldali ellenzék primer erői (DK és Momentum) húzták keresztbe a szocialista EP-képviselő referendum tervezetét, -amit ugyan a legfelsőbb fiókjába tett vissza- féltve a magyar társadalom széles konszenzusát az EU-tagságot illetően. Úgy gondolják, hogy ezekben a válságok sújtotta időszakban csak az euroszkeptikus hangok erősödnének fel, ami végső soron katasztrófába torkolhatna, nem szabad készpénznek venni az euroatlanti közösségben elnyert helyünket.
Gyöngyösi azonban mégis beadta kérdését, azonban nagyon nagy eséllyel nem lesz belőle népszavazás. Ebből adódóan a magyar nemzet nem fogja a közvetlen demokrácia egyik legismertebb eszközével potenciálisan megkötni az Országgyűlés kezét abban, hogy dönthessen a tagságról. Nem szükséges az ellenzéki pártok logikáját és motivációját hosszabban elemezni, hiszen ezt már nemrég megtettük. Azonban az egész EU-problematika vett még egy csavart.
Sokakat váratlanul ért az, ami teljes mértékben várható volt: a Mi Hazánk Mozgalom is kifejtette az álláspontját az Európai Unió kapcsán. Novák Előd bejelentette, hogy pártja majd a jövőben ügydöntő népszavazást fog kezdeményezni az EU-tagságot illetően, de nem mostanában. Az ellenzék megpróbálta a Fidesz-KDNP-t az EU-ból egyértelműen távozni akaró politikai erőként akarta volna ábrázolni, azonban ezt árnyalni kell. A kormánypártok az erős tagállamok által irányított, az ún. Nemzetek Európája koncepciót szorgalmazzák, nem akarnak föderalizációt, Európai Egyesült Államokat. A Mi Hazánk ugyanúgy elutasítja az európai föderalizmus gondolatát, azonban ők sokkalta messzebb (ideértve a konspiratívabb elemeket is) mentek az EU-ellenességben: a radikális jobboldaliak ténylegesen kivezetnék Magyarországot az Európai Unióból.
(kép forrása: hir.ma)
Azonban „kinyílt Pandóra szelencéje” és könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat a baloldali ellenzék félelme, bár nem a HUXIT kapcsán. Feltehetőleg a magyar társadalom többsége továbbra is az Európai Unió részese akarna maradni. A gazdaság közel két évtized után nagyon nagy fájdalmak árán tudna leválni a megbízható és kiszámítható uniós piacról. Újra ki kéne építeni a gazdasági kapcsolatokat, hiszen az addigiak megszűnnének. Többek közt ezért is olyan nehézkes a BREXIT utáni Egyesült Királyságnak. Ezt a társadalom többsége is érti. Ebben a helyzetben első ránézésre rettenetesen ostobának és minden realitást mellőző gondolatnak tűnhet a Mi Hazánk részéről egy referendum szorgalmazása az EU-tagságot illetően.
A rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben volt már arra példa, hogy komoly identitáspolitikai kérdésben a többségi álláspontnak volt kihívója. Magyarország 1997-ben a NATO-népszavazással egyértelműen kifejezte abbéli szándékát, hogy Nyugatra kívánkozik, a transzatlanti közösség részévé akar válni. Azonban a Csurka István által alapított és vezetett MIÉP, és az akkor még akár a pár százaléknyi (!) támogatottsággal is bíró Munkáspárt ellenezte a katonai egyesülésbe történő betagozódást. 49%-os részvétel mellett a szavazatok elenyésző része ellenezte a NATO-tagságot. 14% egyáltalán nem tűnik soknak, tagok lettünk, nincs miről beszélni. Vagy mégis?
(kép forrása: nkp.hu)
A MIÉP lett végül a legnépszerűbb tagság-ellenző párt, ez a félévvel később lezajlott 1998-as országgyűlési választásokon mutatkozott meg. Ami 1994-ben nem sikerült a frissen megalakult MIÉP-nek az 1998-ban sikerült: megugrották a parlamenti küszöböt (5,47%) és 14 főt delegálva bejutottak a törvényhozásba. A Munkáspárt a 4%-al a mindenkori legjobb eredményét érte el, de ez sem volt elég. 574 ezer szavazat szólt a NATO-tagság ellen. Ebből a félmillió választóból a két ellenző párt valamivel több, mint 430 ezer szavazót tudott „megtartani”. Több, mint 100 ezer a különbség, ennek sok oka lehetett, például a kiélezett verseny az MSZP és a frissen jobboldalivá váló Fidesz között.
Azonban az tagadhatatlan, hogy a radikális jobboldali MIÉP-nek jót tett, hogy majdnem egyedüliként képviselte a kisebbségi álláspontot, hiányzott volna az a népszerűség, amit ezzel szereztek. A Mi Hazánk esetében a logika éppen fordítva van: ők frissen bejutott parlamenti pártként tetszeleghetnek a kisebbség képviselőjeként. Akik 2022-ben nem mertek rájuk szavazni, félve a hatpárti ellenzék esetleges győzelmétől, azok potenciálisan bátorságot kaphatnak a későbbiekben. Azonban legfeljebb csak 2024-ben, az önkormányzati és EP választásokon profitálhatnak egy esetleges népszavazásból, legkésőbb 2026-ban, a ciklus végén.
Természetesen a 2003-as EU-népszavazás eredményét is fel lehetne hozni, de az már nem egy frissen alakult MIÉP-et, hanem már egy parlamentből kieső, a lejtmenet elején álló pártot ért. 2002-ben 4,4%-ot elérve már nem jutott be a törvényhozásba a Csurka-párt, 245 ezer szavazat nem volt elég. Az EU-tagság ellenzők 592 ezren voltak, itt már látványos, nagyságrendekben megmutatkozó különbséget lehet felfedezni. 1997 környékén még csak kialakulóban volt a kétblokkrendszer, 2003-ban már fénykorát élte. 2006-ban a MIÉP a Jobbikkal közösen indulva a 2002-es eredmények kicsivel több, mint felét tudták csak megszerezni. Ezért érdemesebb a NATO-népszavazás eredményével összehasonlítani egy esetleges második EU-referendum kimenetelét, hiszen két felfelé ívelő pályán lévő párt megy szembe a többségi álláspontnak, illetve mindkét esetben a táborépítés elején találhatók a radikálisok.
Az ellenzék dilemma elé akarta állítani a Fideszt, kiakarták ugrasztani a nyulat a bokorból, kiönteni az üreget a lyukból. Ha a kormánypártok -megelőzendő az Országgyűlés jogkörének a csorbítását- a hipotetikus népszavazás során az ellenzékkel ellentétes állásponthoz ragaszkodna, akkor az a vád érné, hogy nem akarnak lemondani arról a lehetőségről, hogy kilépjenek az EU-ból. Azt várják, hogy az européer értékekkel rendelkező jobboldali szavazók majd elpártolnak a Fidesztől és az ellenzéket támogatnák a továbbiakban. Azonban a Fidesz nagy eséllyel kitalálna valami kompromisszumos kommunikációt, ami alapján egyben tudná tartani szavazótáborának nagyját, nem szaladna bele a késbe azzal, hogy a „vesztes oldalra” áll. De azt is megtehetnék, hogy felszólítják a kormánypárti szavazókat a passzivitásra és érdektelenségbe fulladna a népszavazás az alacsony részvétel miatt.
Az ellenzék kinyilvánítaná azt, amit mindenki tud: elkötelezettek az európai integrációért, Robert Schuman, Jean Monnet, Konrad Adenauer meg Alcide de Gasperi álma az ő álmuk is, a DK szeretné a leginkább az föderális Európát, a Jobbik a legeurópaibb jobboldali pártja Magyarországnak stb.
Ha tényleg megvalósulna egy második népszavazás hazánk tagságáról, akkor nagy eséllyel bennmaradnánk. Azonban ezt nem igazán lehetne az ellenzéki pártok győzelmének elkönyvelni. Semmivel sem fog az ellenzéki szavazó jobban azonosulni pártjával, a kormánypárti szavazók se válnának egy csapásra föderalistává. Mint már többször kifejtésre került, a Fidesz nem vezetné ki az Európai Unióból hazánkat, az euroszkepticizmusuk kimerül a politikai unió ellenzésével.
Ezen az egész politikai aktuson csak a Mi Hazánk tudna bármit is nyerni. Bár ugyanúgy a kilépés mellett kampányolna az ex-Jobbikos Volner János vezette HUXIT párt, nem valószínű, hogy sokakat izgatna, nem igazán van hagyománya a „single-issue” pártoknak. Ezeknek rendre „egy céljuk van”, és azt próbálják elérni, ilyen volt a briteknél az UKIP, de az állatvédő, nyugdíjas, de a vadász- és fegyvertartó érdekvédelmi pártok is idesorolandók. Tehát a Mi Hazánk monopolizálná a kilépés melletti érvelést, sokan csak őket tudná ezzel azonosítani. Ha a választók értékazonosságot fedeznek fel egy párttal kapcsolatban, akkor elindulhat egy hosszas ismerkedési folyamat, mely során akár el is kötelezhetik magukat az adott politikai erő mellett. Természetesen ezt nem lehet készpénznek venni, korántsem minden kilépéspárti szavazó lenne jobboldali radikális.
Azonban a közösség egyben tartása, a választók mobilizálása már nem kis eredmény egy párt számára. Ha azt a pár százezer embert, -aki már egyszer rájuk adta le a voksát- újra meg újra el tudják rángatni szinte bármikor, akkor kialakul egy erős mag. Ha egy népszavazáson egyedüli pártként magas szavazatarányt gyűjtenének be, akkor győztesnek titulálják magukat, hiszen „ők voltak a világ ellen”. A Mi Hazánkot nem fogja érdekelni, ha kinevetik, hogy értelmetlenül és eredménytelenül próbálják kivezetni Magyarországot az EU-ból. Azonban az elsődleges szempont minden párt számára az, hogy növelje a (lehetséges) szavazótáborát.
(kép forrása: infostart.hu)
Az ellenzék kinyitotta volna Pandóra szelencéjét? Visszafelé fog elsülni az egész népszavazás kezdeményezés körüli vita? Véleményen szerint az ellenzék nem nyerne sokat egy második EU-referendumon: a Fidesznek ugyan lehet belső és jelentős törésvonala az EU-tagságot illetően, de ezzel nem okoznának megoldhatatlan feladatot a kormánypárt kommunikációs agytrösztjeinek. Azonban az egyedüli "győztese" csak a Mi Hazánk lenne a népszavazásnak. A radikálisok egyedül „jelenítenék meg” a kilépést támogató résztvevők 10-20 százalékát, míg a többséget jelentő 80-90-on pedig a többiek „osztozkodnának”.
Bár nem tudni, hogy jelenleg mekkora pontosan a bennmaradás vagy kilépés mellett állók tábora, vagy mekkora lenne a részvétel. Május óta történt egy tusnádfürdői beszéd, egy dallasi előadás, az se lehetetlen, hogy a szolidaritás jegyében az EU igénybe venné Magyarország tartalékait az energiahordozók terén. Azt is csak találgatni lehetne, hogy elmennének-e a tagság mellett érvelő szavazók, "Hiszen minek menjen pont ő? Úgyis mindenki a bennmaradás mellett fog szavazni, nem fog hiányozni az övé". De az sem vehető készpénznek, hogy a távozni akarók nagy arányban mennének el, mivel "Nincs értelme, a többség úgyse akar kilépni". Ha megtartják a népszavazást valamikor a távoli jövőben, akkor ez az irreális és megmosolyogni való radikális jobboldali vállalkozás lehet, hogy mindenre adhat majd okot, csak mosolygásra nem az EU-párti ellenzék számára. Természetesen, ha megtartják. Egy középpárt nagyságú radikális jobboldali erő mellett igen sok baloldali ellenzéki szereplő eltörpülne.