Reaktor

Lendvai Ildikó publicisztikát közölt a Hírklikken: Orbán Viktor lehet hogy megőrült. Látom magam előtt a fiatal olvasót, aki tátott szájjal mered maga elé, életében először belegondolva abba, hogy a miniszterelnök lehet hogy elmebeteg.

A héten nem ez az első hír, ami alapján akár 1999-ben is lehetnénk.

Háború van a szomszédban, pipa.

A liberális párt drogliberalizálna, pipa.

A Fidesz lehet hogy besorozná a fiatalokat, pipa.

Budapest dugói fölött remek ötleteket dobnak be a megmondók, pipa.

Rammstein koncert, pipa.

Az infláció napi téma, pipa.

Ezzel a kormánnyal nem leszünk méltók az EU tagságra, pipa.

Pintér Sándor miatt pánik van, pipa.

Kövér László miatt pánik van, pipa.

Orbán megőrült, felpróbálta a Szent Koronát, megverte a feleségét, és két napja nem látta senki, biztos Grazban gyógykezelik. Pipa.

Nem volt amúgy rossz év. Ismerős, mint bármelyik tetszőleges Lendvai publicisztika az elmúlt 24 évből. Hazatértünk. 

Magyarországon kerül megrendezésre 2022. május 19-én és 20-án a CPAC (Conservative Political Action Conference), amely a világ legnagyobb konzervatív találkozója. De mi is ez a rendezvény, ahol Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Judit igazságügyi miniszter, Candace Owens aktivista, író, Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója, Vaclav Klaus volt cseh elnök és miniszterelnök, Tucker Carlson amerikai tévés személyiség (és még sokan mások) tartanak beszédet? Miért lényeges, hogy itt, Budapesten kerül megrendezésre?

A konferencia 1974-ben indult el, az American Conservative Union és a Young Americans for Freedom alapításával, ahol Ronald Reagan későbbi amerikai elnök mondott nyitóbeszédet. Ez alapvetően egy Republikánus seregszemle, ahol fontos politikusok szólalnak fel.  Az elnökaspiránsok, adott esetben az elnök vagy más feltörekvő politikusok képesek meghatározni a párt jövőbeli céljait, megfogalmazni cselekvési terveket. Választási vereségek, válságok esetén az amerikai konzervatív mozgalomnak is iránymutatásra lehet szüksége, van, hogy ők is inspirációra szorulnak.

A 2020-as választással Donald Trumpot leváltotta Joe Biden, aki eléggé kétes eredményeket tud felmutatni a félidős választásokhoz közeledve. Az amerikai demokrácia szerves része, hogy folyamatosan választások vannak, állandóan felfrissül a politikai rendszer. Nálunk időközi választás csak ritkán van, azok sem nagy volumenűek, Amerikában viszont más a helyzet. Az USA-ban mondhatni több penzum van: a szenátorokat hat évre, a képviselőket két évre választják. A szenátorok körülbelül egy harmada kétévente mindig megméretteti magát, hogy megválasszák. Nagyon úgy néz ki, hogy idén ősszel a Demokraták a törvényhozó hatalmi ág mindkét házát elveszíthetik. A Kongresszus, azon belül is a Képviselő Ház és a Szenátus jelenti az elnök motorját, ha látványos eredményeket akar elérni.

Az elnöki rendszerben érvényesül leginkább a hatalomszétválasztás elve, az elnök nem felelős politikailag (csak jogilag) a két ház felé, hiszen közvetlenül választják meg a választók az elektorokon keresztül. De ez a függetlenség egy nagy egymásrautaltsággal is jár: hogy valamiből törvény legyen, ahhoz sokszor kellhet a két ház beleegyezése. Amerikában ugyan nem olyan jelentős a pártfegyelem, mint itt Európában, de azért már ott is kevésbé jellemző az „átszavazás”, a másik oldal javaslatainak a támogatása. A Republikánus többség pedig borítékolhatóan nem fog megszavazni semmilyen elnöki kezdeményezést. Azonban a Demokraták szembesülhetnek azzal, hogy nem elég a trumpozásra alapozni az országos politikát. A volt elnök tweetelési szokásaival való riogatás már nem mozgatja meg a választókat.

A Republikánusok szakadatlanul vágják Biden fejéhez az infláció tényét, a déli határ nem megfelelő védelmét, illetve a progresszív liberális identitáspolitikáját. Ők országos szinten akár 2,5%-kal jobb eredményeket produkálnak a Demokratáknál a közvéleménykutatásokon. Ron DeSantis egyre erélyesebben lép fel a szülök jogaiért, ami a gyermekeik szexuális edukációját illeti, akár ő is lehet a következő elnökjelölt. Nem lehet azt mondani, hogy rosszul állna a Republikánusok szénája.

De akkor mégis, miért hozzák ide a CPAC-t? Miért pont Magyarországon rendezik meg és miért nem mondjuk Hollandiában? Mi keresnivalója van a legjelentősebb konzervatív találkozónak Budapesten?

Ki kell emelni, hogy ez az első CPAC, amit Európában rendeznek. Az, hogy Magyarországon rendezik, szimbolikus jelentőséggel bír. Ez egyfajta elismerés a magyarországi konzervatívoknak, hogy sikeres, amit csinálnak érdemes tanulni tőlük, még az amerikaiaknak is. Mutat egyfajta nyitottságot a tengerentúliak részéről, hogy mi folyik itt. Értelemszerűen a különböző pártcsaládok kapcsolatban állnak egymással, megosztják egymással gondolataikat, észrevételeiket, véleményezést kérnek. Ahogy a Szocialista Internacionáléba sem a lábukat lógatni járnak a szocialista pártok, de ez a Liberális Internacionáléról is elmondható. Van olyan is, hogy felkérik egymás szakértőit, hogy vezessék a kampányukat, adjanak tanácsot a politikusaiknak. Ilyen volt Arthur J. Finkelstein is, aki 2008-tól volt a Fidesz tanácsadója haláláig.

Azonban eddig nem volt jellemző, hogy a „nagyok” jöttek volna el a „kicsikhez”. Orbán Viktor és a Fidesz az áprilisi választáson a vártnál sokkal nagyobb győzelmet aratott. Ilyen sokan még nem szavaztak a rendszerváltás után egy politikai erőre sem, a 2010-es földindulásnál is nagyobb volt az olló a két oldal között. Orbán Viktort nem hallgatta meg az Európai Néppárt, nem voltak kíváncsiak a gondolataira, hogy hogy lehetnének újra sikeresek. Azóta külön utakon is járnak. Azonban úgy tűnik az amerikai jobboldalt érdekli az orbáni recept, hogy hogy kell választást nyerni, ami nem szívügye az európai konzervatívoknak…

Amerikában az identitáspolitika, az „eltörlés kultúra” elleni küzdelem, a hagyományok védelme, a keresztény értékek továbbadása, a határvédelem van a konzervatívok fókuszában. Nagyon úgy tűnik, hogy érdekli őket, hogy a magyar konzervatívoknak mi a véleménye ezekről a kérdésekről.

Milyen hatással van az orosz-ukrán háború Kínára? Kína már korábban számolt a háború bekövetkeztével, mint ahogy a Nyugat fel tudott volna eszmélni? Van konkrét kínai stratégia a háború kezelésére? Hogyan tudja összeegyeztetni Kína az oroszokkal való szoros kapcsolatot és a Nyugat felé nyitást? Salát Gergelyt, Kína-szakértőt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját kérdeztük. 

Ahogyan 2020 óta megszoktuk, a Covid-járványnak mindig van egy lecsengése a nyár közeledtével, azonban Kínában városokat zártak le, például Sanghajt. Ennek mi az oka, illetve tényleg szükség van ekkora lezárásokra Ön szerint?

Kínában másképp zajlott a COVID-19 járvány, mint nálunk, tehát nálunk volt első hullám, meg második hullám, meg harmadik, meg negyedik. Kínában csak első hullám volt, utána bevezették a zéró-Covid politikát, ami azt jelentette, hogy egyrészt kívülről elszigetelték az országot, rendkívül nehéz bejutni, hogyha valaki Kínába akar menni, akkor hogyha egyáltalán hozzá tud jutni repülőjegyhez, akkor is a legkülönbözőbb teszteket kell már repülőgépre szállás előtt elvégezni, aztán utána teljesen mindegy, hogy pozitív vagy negatív, illetve hogyha pozitív lett, akkor föl se engedik, de egyébként teljesen mindegy, hogy negatív lett a tesztje, három hétre karanténba teszik, és ezért nagyon kevesen vállalták a Kínába való utazást,

tehát kívülről lezárták az országot, hogy ne lehessen visszavinni a vírust, belülről pedig, hogyha mégis felüti a fejét valahol a fertőzés, akkor azt a várost, vagy kerületet, vagy lakónegyedet, vagy akármit, azonnal lezárják, tömeges teszteléseket hajtanak végre, és akkor se ki se be egész addig, amíg nullára nem esik le az adott helyen a fertőzöttek száma.

Ezért nem volt második meg harmadik hullám, hanem ilyen lokális kitörések voltak, néhány tucat vagy néhány száz fertőzöttel, gyakorlatilag halálos áldozatok nélkül, és ez egészen mostanáig tartott, amíg meg nem jelent Kínában az omikron változat. Elsősorban Sanghajban, de egyébként máshol is vannak kisebb jelentőségű városokban ilyen fellángolások. Úgy tűnik, hogy ezt a zéró-Covid politika nem tudja megfogni, de azért próbálkoznak vele. Úgy tűnik, hogy a vírus az megváltozott. A politika, a kínai kezelési módszere a járványnak pedig nem változott meg, és ezért láttunk ilyen anomáliákat.

Igen, erre szerettem volna rákérdezni, hogyha ez a zéró-Covid stratégia bevált Kínánál, nyilván az omikronnál egy másik eset zajlott, de hogyha ez egyébként hatékonyabb, mint a más államok által felépített Covid-stratégia, akkor a kínai példát Ön ajánlaná esetleg más államok számára? Érdemes lenne átvenni?

Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkinek is javasoljak. Itt a nyugati országok hoztak egy kalkulációt, kiszámolták, hogy hány ember fog meghalni bizonyos szintű nyitásnál, és azt mondták, hogy megéri az adott haláleset az adott szintű nyitást. Nyugati országok, meg egyébként nem csak a nyugatiak, hanem

a világ országainak a többsége egész egyszerűen beáldozta az időseit, meg a betegeit, mert nekünk fontosabb volt, hogy elmenjünk Horvátországba nyaralni, meg kocsmázhassunk, meg egyebek.

Meg nyilván azért nem csak erről volt szó, hiszen azért a lezárásnak nagyon súlyos következményei voltak munkanélküliség, elszegényedés, pszichés problémák tömeges megjelenése, satöbbi. Tehát ez egy nagyon komoly, már-már filozófiai döntés, hogy akkor mi az az áldozatszint, ami még megengedhető. Erről így nem nagyon beszéltünk, de azért a kormányok ilyen vagy olyan megfontolások alapján kiszámolták, hogy mi az a szint, amit a társadalmak még elviselnek lezárásban, illetve halottszámban, és ott próbáltak egyensúlyozni.

A kínaiak egész eddig nem ezt csinálták, ők nem matekoztak, hanem ők azt mondták, hogy ők nulla áldozatot akarnak. Ehhez természetesen rengeteg, hát más jellegű áldozatot kellett hozniuk.

Tehát azért, amikor az embert bezárják x hétre a saját lakásába, az nem nagyon kellemes. Nyilván a kínaiak, az egy nagy ország, tehát ott sose kellett az egészet az első hullám óta lezárni, tehát ott megtehetik, hogy egy-egy várost ilyen módon teljesen lezárnak, és ehhez egyébként egészen a legutóbbi időkig a kínai társadalom is asszisztált, mert ők se akarják a nagymamát beáldozni.

Igen, de egyébként ehhez hozzá kell tenni, hogy azért az ázsiai országokban van egy elég különböző attitűd, akárcsak a megfázáshoz, ott egyértelmű, hogy húznak maszkot. Magyarországon, hogyha valaki maszkkal száll fel, akkor úgy néztek rá, mint egy leprásra. Tehát ott már megvolt ez a kultúra. 

Így igaz, és nemcsak a maszkviselésben, hanem általában a fertőző betegségekkel való hozzáállásban, és ezért mások az ázsiai, kelet-ázsiai országok, Kína is. Kínának nagyon rossz tapasztalatai vannak a különböző járványokkal és valószínűleg a kínaiaknak a génjében vagy a kultúrájában benne van az, hogy fertőző betegségekkel nem viccelünk, mert nagyon komoly következményei lehetnek. Tehát egy rendkívül túlnépesedett régióról van szó. Kína is, meg a szomszédos országok is rendkívül túlnépesedettek, mindig is azok voltak, ráadásul régen az életszínvonal, az egészségi állapot kifejezetten rossz volt, tehát hogyha ott jött egy járvány, akkor '49 előtt ott hevertek a halottak az utcákon, és nem tudom, komplett városok haltak ki, nyilván ez benne van a kínaiakban, hogy ne vicceljenek a járványukkal, mi már itt Nyugaton azért elkényelmesedtünk.

Már egy jó ideje zajlik az orosz-ukrán háború, de kevés szó esik arról, hogy Kína ehhez mégis hogy áll hozzá. Az lenne az első kérdésem, hogy milyen hatással van ez Kínára, a második pedig, hogy esetleg Kína már korábban számított arra, hogy ez be fog következni, és valamiféle stratégiát felállított ennek a háborúnak a kezelésére vagy beavatkozási módokat?

Az utóbbi kérdésre senki nem tudja a választ, valószínűleg néhány tucat ember van a világon, aki pontosan tudja, hogy mi hangzott el Vlagyimir Putyinnak és Hszi Csin-pingek a csúcstalálkozóján, amit a téli olimpiának a nyitónapján tartottak. Február 4-én, ha jól emlékszem, volt egy csúcstalálkozó, ezután kiadtak egy közös nyilatkozatot, de az, hogy ezen a találkozón, vagy ez előtt valamilyen módon Oroszország tájékoztatta-e Kínát, Hszi Csin-pinget arról, hogy meg fogja támadni Ukrajnát, ezt nem tudhatjuk. Ezt majd talán 50 év múlva, hogyha éppen nem lesz titkos a levéltári, vagy nem lesznek titkosak a levéltári adatok Pekingben vagy Moszkvában, akkor esetleg ki tudják bogarászni a történészek, de nincs módunk, hogy ezt megtudjuk.

A támadásnak az időzítése arra vall, hogy direkt a pekingi olimpia utánra időzítették az oroszok. Először a két szakadár köztársaságnak, a Népköztársaságnak az elismerését, ez rögtön a záróünnepély utáni napon megtörtént, utána rá három nappal maga a támadás is megindul.

Tehát valószínűleg a kínaiaknak azért mondták, hogy itt lesz valami. Valószínűleg a kínaiak kérték, hogy ne az olimpia alatt, ez ugye egy ókori szokás, hogy olimpia alatt nem háborúzunk, ezt a kínaiak is tudják, meg hát nyilván elvonta volna a reflektorfényt a pekingi téli olimpiáról, hogyha már korábban megindul a háború. Úgy tűnik, hogy ezt a kérést, ha volt ilyen kérés, az oroszok teljesítették ki. De az is valószínű, hogy maguk az oroszok sem tudták, hogy ez egy ilyen elhúzódó háború lesz. Ugye a kínaiaknak is. Ha mondtak valamit, akkor azt mondhatták, hogy a Krím-félsziget annektálásához hasonló gyors akcióról lesz itt szó. Ugye az se tartott két hétnél tovább, kevesebb, mint két hét alatt az lement. Most is valami ilyesmiben gondolkozhattak az oroszok, és talán a kínaiakat is erről tájékoztatták, hogy lesz egy gyors katonai akció. "Nektek ezzel nem kell törődni, ne szóljatok bele, gyorsan túl leszünk rajta."

Kína a kezdetekben nem foglalt egyértelmű állást a háborúval kapcsolatban, most annyit lehet tudni, hogy a kínai állami médiában az orosz álláspont a mérvadó, és az ukrajnai háborúért Amerika a felelős. Mit lehet tudni ezen felül a kínai álláspontról?

A kínaiaknak alapvetően három szempontot kell összehangolniuk a kezdetektől fogva. Az egyik az, hogy az oroszokkal való jó kapcsolatukat meg kell őrizniük. Egész egyszerűen tudják, hogy ha Oroszország végletesen meggyengül, akkor a Nyugatnak a célkeresztje abban a pillanatban Kínára fog kerülni. Tehát Oroszország után Kína lesz a következő, akit valamilyen módon, valamilyen ürüggyel meg fognak szankciózni, vagy próbálnak elszigetelni. Ez tulajdonképpen már eddig is zajlott, hiszen a kereskedelmi háborút, amit még Trump indított Biden se hagyta abba, a technológiai blokádot sem oldották fel. Tajvan körül is kavarnak az amerikai hadihajók. Nyilván amíg Oroszország egy szoros partnerségben van Kínával, addig megoszlik a Nyugatnak a figyelme. Ezért aztán Kínának meg kell őriznie jó partnerként Oroszországot, és létező számításba vehető partnerként is, tehát az oroszokkal nem veszhet össze. A másik szempont viszont az az, hogy 

Kína egész eddig az elmúlt évtizedekben az egyes országok szuverenitásának a fő védelmezőjeként lépett fel, ez a sarokköve Kína külpolitikájának, hogy "nem szólunk bele mások belügyeibe, nem korlátozzuk, nem sértjük meg mások szuverenitását."

"Természetesen ti sem sérthetitek meg a mienket." Akkor erre hivatkozva ítéltek el mindig minden intervenciót, agressziót, egyebeket. Márpedig ebben a háborúban egyértelműen sérül Ukrajnának a szuverenitása, amit Kína is elismert, és Kína egyébként jó kapcsolatot ápolt Ukrajnával is. Ezt a két szempontot nehéz összehangolni, és van még egy harmadik szempont, hogy az egészet úgy kell megúszniuk, hogy a Nyugattal való jó gazdasági kapcsolataik ne sínylődje meg. Tehát, hogy ne okozzon kárt, jelentős kárt a jó nyugati gazdasági kapcsolataiban ez a háború, hiszen Kínának például a kereskedelme, nem is feltétlenül ez a legfontosabb mutató, de ez jól számszerűsíthető, hogy

Kínának a kereskedelme a nyugati országokkal nagyjából tízszerese az Oroszországgal folytatott kereskedelmének, és innentől kezdve neki sokkal fontosabb gazdaságilag a Nyugat, mint Oroszország.

És akkor ezt a három szempontot, hogy egy jó orosz kapcsolat, a jó nyugati gazdasági kapcsolat, illetve az elv, hogy más országok területi szuverenitását nem sértjük meg. Ennek az összehangolása lett a kínai külpolitikának a célja, ami egyébként egy lehetetlen küldetés, tehát most így egyensúlyoznak. Láthatólag az elején zavarban is voltak, hogy mit csináljanak. Aztán egy idő után kialakult egyfajta hármas viselkedés, hármas kommunikáció, hogy otthoni propagandában, otthoni kommunikációban, ahogy Ön is mondta, egy az egyben az orosz álláspontot visszhangozzák, miszerint tulajdonképpen erről a háborúról a NATO, meg Amerika tehet. Tehát hogyha mondjuk csak kínai állami sajtót olvasunk, ott az embernek az az érzése, hogy igazából az amerikaiak bombázzák az ukrán csecsemőket, és nem az oroszok - természetesen kis túlzással. Ezt egyébként a kínai internet népe is jórészt magáévá tette, nekik is ugyanolyan erőteljes Amerika-ellenes érzelmeik vannak. Emiatt a belső kommunikációban muszáj is volt, hogy ráfogják az egészet a Nyugatra, meg Amerikára, meg a NATO-ra, hiszen hogyha itt Oroszországot hirtelen egy agresszornak minősítik, azzal tulajdonképpen Hszi Csin-pingnek az Oroszország politikáját vonják kétségbe, vagy ítélik el, amit nem lehet.Hszi Csin-ping tévedhetetlen státuszban van. Szóval a belső kommunikációban ez megy. A diplomáciai életben már egy sokkal visszafogottabb politikát vagy viselkedést folytat Kína.

Próbál úgy fellépni, hogy "én semleges vagyok, pártatlan vagyok, de nagyon szeretném, hogy béke legyen, úgyhogy hajlandó lennék közvetíteni, próbálom rávenni a feleket, hogy üljenek le tárgyalni."

"Az ENSZ-ben sem nem állok ki nyíltan egyik fél mellett sem," tehát például tartózkodott a különböző Oroszországot elítélő nyilatkozatoknál a szavazástól. Egyfajta konfliktus felett lebegő, esetleges közvetítőként próbál eljárni, tehát itt már egyáltalán nem áll bele az orosz álláspontba, hanem próbálja magától eltolni az oroszokat. Harmadrészt pedig a gyakorlati segítségnyújtás terén meg azt látjuk, hogy

igazából nem nagyon történt eddig semmi Kína és Oroszország között, tehát az, amire mindenki számított, hogy a kínaiak fogják az oroszokat ellátni kajával, meg felvásárolják a gázukat, meg az olajukat, meg egyebüket, ez nem valósult meg.

Még a háború előtt kötöttek néhány kiterjedt gázszállítási megállapodást, de egyébként a kitörése óta egyetlen nagy üzletet sem kötöttek a kínaiak az oroszokkal, és miközben bejelentik, hogy nem csatlakoznak az Oroszország-ellenes szankciókhoz, egyes kínai cégek így szép lassan leválnak, felfüggesztik az orosz kapcsolataikat. Úgyhogy itt is ilyen hármas viselkedést követnek a kínaiak.

Az orosz-ukrán háborúnak milyen hatásai voltak/vannak a kínai gazdaságra, ha vannak egyáltalán?

Van természetesen. A legutóbbi szám talán az, hogy napi félmilliárd dollár plusz költsége van Kínának a megemelkedett energiaárak miatt, tehát ha február 24-ei áron szerzik be a gázt meg az olajat, akkor megspóroltak volna naponta félmilliárd dollárt. Ez persze változik, tehát komoly anyagi terhet jelent nekik, illetve ami a jövőben komoly anyagi terhet jelenthet, az a szankciók vagy a másodlagos szankciók, hogy Oroszországot sújtó szankciók esetleg Oroszországgal vagy orosz cégekkel kereskedő kínai cégekre is kiterjedhetnek, ezért is igyekezek önként bizonyos kínai cégek visszavágni az orosz kapcsolataikat, hogy nehogy ilyen szankciók érjék őket. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy azok a rémálmok, hogy majd a kínaiak ilyen nevető harmadikként hatalmas pénzeket fognak kaszálni ezen a háborún, ezek valóra váltak volna. Aztán persze nem tudhatjuk még, hogy mit hoz a jövő.

Ön szerint lenne olyan katalizátor, ami azt eredményezné, hogy Kína bármilyen formában beavatkozik a háborúba, és hogyha igen, akkor mi lenne az?

Kína nagyon próbálja távol tartani magát a háborútól. Én nem is nagyon tudok elképzelni olyasmit, hogy Kína katonailag bármilyen módon beavatkozzon, akár csak fegyverszállításokkal is. Ehhez valami olyan provokációnak kéne érnie Kínát, ami elképzelhetetlen, de akkor meg nyilván inkább a saját háborúját vívná, és nem az oroszoknak segítene. Az amerikaiak egyszer megszellőztették, hogy az oroszok fegyvereket kértek a kínaiaktól, és a kínaiak szállítottak is nekik, de aztán ez így elhalt, tehát ez egy ilyen puhító stratégia volt egy fontos amerikai-kínai tárgyalás előtt, hogy a tárgyalás délután volt, így délelőtt ezt megszellőztették az amerikaiak, de semmivel nem tudták alátámasztani, semmi nyomát nem látjuk annak, hogy a kínaiak fegyvereket szállítanának Oroszországnak. Erre valószínűleg Oroszországnak nincs is szüksége.

Hogy más módon katonailag beavatkozzanak, az meg szinte kizárt, esetleg hírszerzési jelentéseknek a megosztásával, vagy műholdas műholdképeknek a megosztásával.

Ilyenre korábban állítólag már volt példa a második csecsen háborúnál, ha jól emlékszem, de az, hogy aktívan részt vegyenek, az szinte kizárt. Nyilván, hogyha kitörne a harmadik világháború, és aminek Kína is részese lenne, és mondjuk elindulna ott nem tudom, hogy Japán, meg Dél-Korea, meg esetleg Tajvan környékén valami konfliktus, akkor persze természetesen Kína és alapvetően átértékelné a politikáját, de most ebből a konfliktusból szeretne kimaradni.

Akkor Ön szerint elképzelhetetlen a közeljövőben egy teljesen nyílt keleti szövetség a Nyugattal szemben Oroszország és Kína között?

Teljesen nyílt katonai szövetség az az, ami elképzelhetetlen, de hát a szövetségességnek van sok foka. Azért az elmúlt tíz évben az oroszoknak, akik meglehetősen közel kerültek egymáshoz, tehát Hszi Csin-ping és Putyin között, hogyha jól számolom, akkor 38 csúcstalálkozó, vagy ilyen online megbeszélés volt, ugye Covid alatt, az nagyon intenzív kapcsolatokat sejtet. Tehát egyértelműen valamiféle, nem szövetségnek nevezik ezt, hanem átfogó stratégiai partnerségnek.

Nagyon szoros kapcsolat van a két ország között. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy a Nyugat mindkettőjüket a fekete listáján tartja.

Bár ezt a szót így még nem nagyon használták, de azért a gonosz tengelyéhez szokták őket sorolni. Tehát ugye Oroszország és Kína főként gonosz a nemzetközi politikában, megnézünk bármilyen amerikai, ilyen stratégiai dokumentumot, vagy nemzetbiztonsági stratégiát, ott nagy fekete betűkkel ott szerepel Oroszország, meg Kína, mint kihívó, mint ellenfél, mint rivális. Nyilván ezt a kínaiak is, meg az oroszok is érzik, hogy egy óriási nyomás van rajtuk kívülről, és ezért egymásnak vetik a hátukat, és próbálják egymást így vagy úgy támogatni, vagy legalábbis nem keresztbe tenni egymásnak. Ennek vannak konkrét gazdasági eredményei, gázszállítások, kereskedelem jelentősen növekedett a két ország között.

Bizonyos katonai együttműködés is van a kettejük között, meg hát vannak olyan titkos záradékai is valószínűleg a szerződéseknek, amiket nem tudhatunk, de amik egy komoly konfliktus esetére esetleg egy szorosabb és ténylegesen kimondott nyílt katonai szövetség felé vinnék el a két országot.

Ez egyelőre nincsen, tehát nem kötöttek olyan jellegű katonai szövetséget, mint mondjuk a NATO, egymással az országok, de az látható, hogy egymás ügyeit igyekeznek tiszteletben tartani és nem beleszólni abba. Kína is, miközben ugye nyilvánvalóan nem tetszik neki, hogy más ország szuverenitását megsértjük, nagyon határozottan elutasítja azt, hogy ő Oroszországot elítélje.

Amikor kitört az orosz-ukrán konfliktus, sokan gondolták, hogy Kína, kihasználva a nyugati országok körében jelentkezett pánikot, kihasználja a helyzetet és elfoglalja Tajvant. Ez nem következett be, de Ön szerint erre még sor kerülhet a közeljövőben?

Hát, hogy "mi lett volna, ha," azt talán nem érdemes tárgyalni, tehát mi lett volna, ha az oroszok gyorsan győznek.

Az biztos, hogy semmiféle olyan mozgásra Tajvan körül nem került sor, ami arra utalna, hogy a kínaiaknál napirenden lenne Tajvannak az elfoglalása.

Én azt gondolom, hogy ők bölcsek eléggé ahhoz, hogy ne erőltessék a problémának a fegyveres megoldását. Erre egyébként tulajdonképpen ez az orosz-ukrán háború, ez nagyon tanulságos is lehet a kínaiak számára, hiszen láthatják, hogy mi történik akkor, hogyha egy olyan populációt próbálnak úgymond felszabadítani és egyesíteni az anyaországgal, aki nem szereti őket és nem kenyérrel meg sóval várja őket a város szélén, hanem visszalő. Ezt a tajvaniak is megtennék, és ez tanulságos lehet a kínaiak számára is. Ott ugye abból a szempontból nehezebb is a dolguk, hogy itt egy szigetről van szó, tehát oda át kéne valahogy pakolni a kínai hadsereget, az meg nem könnyű. Szóval én azt gondolom, hogy a fegyveres egyesítés az nem szerepel a napirenden.

Folyamatosan ott lebegtetik, 2004 óta egy törvény is van Kínában, miszerint ha Tajvaniak kikiáltanák a függetlenségüket, akkor gyakorlatilag Peking automatikusan, mérlegelés nélkül megtámadja a szigetet. Ez egy eléggé hihető fenyegetés, tehát nem is nagyon feszegetik ezt a kérdést igazából a tajvaniak,

de hát azt is látják a kínaiak, hogy katonailag, ha elfoglalják, jó elfoglalták, és akkor mi van? Akkor ott van egy 23 milliós ellenséges népesség, akit kordában kell tartani, aki jelentősen elamerikanizálódott, aki nagyon nem szeretne a kínai kommunista párt hatalma alatt élni. Ez olyan energiákat emészt, ráadásul a háború az károkkal is járna, tehát hogyha mondjuk a tajvani félvezetőipar megsemmisülne, abból a kínaiak is nagyon rosszul jönnének ki. Tehát olyan terheket jelentene még egy győztes háború is Kínára nézve, amit nincsen különösebb értelme vállalni. Még a tízmilliós Hszincsiang tartományukat is nagyon nehezen tudják kezelni az ottani ujgurok miatt. Sokkal fejlettebb, sokkal tudatosabb, sokkal nyugatosabb. Tajvannak a megszállása és megszállva tartása az elképesztő áldozatokkal járna. Tehát itt én azt gondolom, hogy a kínaiak kivárnak, mert azt gondolják, hogy az idő az nekik dolgozik.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: mandiner.hu

A Kép forrása: nemzetisport.hu

Több mint egy éve, hogy miután Petry Zsolt interjút adott a Magyar Nemzetnek, munkaadója, a Hertha BSC elbocsátotta. Először az interjú korbácsolta fel a közhangulatot, melyet egyesek rasszistának és homofóbnak találtak. Majd elbocsátása után annak jogosságáról folyt vita a különböző politikai oldalú magyar oldalakon és azok kommentszekcióiban. Egyik oldalról vállalhatatlan rasszista gondolatok hangzottak el Petrytől, mások pedig a véleménynyilvánításhoz való jogára hivatkozva védték a kapusedzőt.

Az a bizonyos cikk a Magyar Nemzetnél

Az ügyhöz hozzátartozik még, hogy Petry Zsolt szerint a Magyar Nemzet egyeztetés nélkül változtatott a vele készített interjún, abból konkrét mondatokat hagytak ki. Mindezt Petry a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) nyilatkozta. Minderre a Magyar Nemzet annyit reagált, hogy nekik megvan az interjúanyag hangfelvétele, de azt már nem hozzák nyilvánosságra. Így valószínűleg soha sem tudjuk meg, hogy mit nyilatkozott pontosan Petry Zsolt.

Na, de jogilag most miről is van szó?

A Petry Zsoltot védő oldal szerint Petry csak a szabad véleménynyilvánításhoz való jogával élt, amikor nyilatkozott a bevándorlásról és az LMBTQ egyre terjedő megnyilvánulásairól. A másik oldal viszont azzal érvel, hogy senki nem tehet olyan megnyilvánulást, amellyel sérti munkáltatója gazdasági érdekeit. Vagyis akármennyire szabad is a véleményed, ha az nem egyezik a kenyéradód standardjaival, akkor inkább meg se szólalj. A kettő között az a különbség, hogy míg a munkáltató gazdasági érdekeinek védelme egy munkajogi, a Munka Törvénykönyvében rögzített előírás, addig a véleménynyilvánításhoz való jog egy alapjog, amely mindenkit megillet, még akkor is, ha az a véleményét kifejező személy munkáltatójának nem tetszik. Persze azért ehhez kapcsolódóan meg kell jegyezni, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog nem egy korlátozhatatlan alapjog, így nyilván nem lehet a Holocaustot tagadni vagy a kommunizmus embertelenségével egyetérteni, de Petry Zsolt esetében nyilván nem ilyen szélsőséges véleményről van szó.

Jogellenes elbocsátás és óriási per végkielégítésért

A Hertha vezetősége ki is mondta, hogy

Petry nyilatkozata nem összeegyeztethető a Hertha értékeivel

 vagyis meg sem próbálták sportszakmai okokba burkolva megindokolni. hogy miért válnak meg tőle. Ugyanis Petry nem ment bele a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésébe, így a Hertha kirúgta őt. Aminek a Hertha most megszívhatja a levét, ugyanis Petry beperelte a volt munkaadóját, jogellenes munkaviszony megszüntetés címén. Vagyis az ügyében a fenti jogi kérdés fog dönteni. Így a Hertha, ha bebizonyosodik, hogy jogellenes váltak meg Petry Zsolttól, akár komolyabb összegeket is megfizethet ezért. De Petry Zsolt úgy fogalmazott:

a pénznél is fontosabb, hogy kimondják az igazamat

Azonban maga a felperes is megszenvedi a jogvitával járó kellemetlenségeket, ugyanis így nyilatkozott:

Azt hittük, néhány héttel később el is kezdődik a per, de szeptember elsejére tették. Ilyet még az ügyvédem sem élt meg tizenkét éves praxisa során. Így most újabb fél évig munkanélküli leszek. Ugyanis, a német szabályok szerint, ha bárhol elhelyezkedem, akár csak egy barkácsáruházban, akkor vége a pernek. Rengeteg pénzről van szó. Most ötvenöt éves vagyok, s még tizenkét évem van a nyugdíjig. Ha azt vesszük, hogy a Herthánál határozatlan idejű szerződésem volt, akkor tizenhárom évnyi pénzemre is igényt tarthatok

Így tehát az eset óta munkanélküli Petry Zsolt, egyes beszámolók szerint  felesége tartja el, mivel a fent elhangzottak alapján nem vállalhat munkát És hogy mi az ügy tanulsága? Az az ellentét, hogy a Hertha liberális eszmékre hivatkozva rúgta ki egy munkavállalóját, miközben az pont az egyik liberális alapeszmére támaszkodva járt el.

A párkapcsolatokban egy alapvető fogalom a kötődés fogalma. Kialakulásának következménye, hogy a párunk mellett biztonságban érezzük magunkat. Mellette úgy érezzük, hogy elmondhatjuk neki gondjainkat, hisz ő segítséget és támaszt nyújt mindig. Azonban ez a kötődés nem ugyanúgy tud kialakulni mindenkinél. Hogy miért? Ebben a cikkben erre keressük a választ.

Ebben a korban a kötődés biztosítja, hogy a baba egyáltalán élni tudjon, hisz állandó gondoskodásra szorul. Ez persze nem egy olyan dolog, ami rögtön ki tud alakulni, ez egy hosszabb folyamat: nagyjából kétéves korra tud maximálisan beteljesedni. Kétéves kor előtt jellemző a gyermekre a frusztráltság, ha a gondozó nincs a közelben, ugyanis nélküle egyáltalán nincs meg a biztonságérzete. Még azokkal az emberekkel sem, akiket korábban már látott, sok esetben az apuka sem tudja megnyugtatni, kizárólag az anyuka. Kétéves kor után azonban már a gondozó egy biztonságos bázist nyújt (mindig vissza lehet térni hozzá), viszont egyre távolabb el lehet merészkedni tőle nagy veszélyérzet nélkül.

Ebben a folyamatban különböző kötődési típusok alakulhatnak ki. Ezt Mary Ainsworth vizsgálta csecsemőkkel és az anyukájukkal. A babák abban a szakaszban voltak, amikor a legérzékenyebbek arra, ha az anyukájuk nincs a közelükben. Ki akarta deríteni, hogy a gyerekek között van-e különbség abban, hogy hogyan reagálnak, ha anyjuk otthagyja őket a játszószobában rövid időre. Ezekből a különbségekből derült ki a kötődési típusok különbözősége. Reakciójuk attól függ, hogyan kötődnek az anyához. A legjobb kötődési minta a biztonságos kötődés: ekkor az anya és a baba között biztosított a hatékony kommunikáció – az anya érzékenyen reagál a baba jelzéseire. Ha az anya otthagyja őt, kétségbeesik, viszont az anya visszatérte után könnyen meg tud nyugodni. A biztonságos kötődésben az anya a biztonságot jelenti. A szorongó és elkerülő kötődésnél az anya nem tud megfelelően reagálni a csecsemő érzéseire, így ő kénytelen maga levezetni egyedül a feszültséget például játékok segítségével. Ők is zaklatottá válnak, ha anyjuk otthagyja őket, viszont, ha visszatér, nem keresik rögtön gondozójuknál a biztonságot, elkerülik őket. A szorongó és ellenálló kötődés kialakulása annak köszönhető, hogy az anya nem reagál a baba negatív érzéseire megfelelően, ezért a baba még jobban felerősíti azokat, hogy az anya észrevegye. Ez pedig kis időre sem engedi elfordulni az anyukától, akkor sem, ha még vele van. És csak még feszültebb lesz, ha az anya otthagyja őt. Ismerünk egy rendezetlen kötődési mintát is, ez akkor jelenik meg, ha a baba ellentmondásos válaszokat kap a különféle reakcióira, így már maga az anya jelenléte is félelmet vált ki belőle. Ilyet vehetünk észre például egy bántalmazó családban, ha az apuka rendszeresen bántja az anyukát. Az anya pedig ezekkel a gondjaival van elfoglalva, nem tud megfelelően reagálni a gyermek jelzéseire. Egyszer lehet, hogy szívesen játszik vele, máskor viszont szomorúsága miatt nincs hozzá kedve, nem nagyon törődik gyermekével.

De mindezek hogyan függenek össze a párkapcsolatokkal? Hisz az minimum 10-15 évvel később jelenik meg a gyermek életében, serdülő- és ifjúkorában.

A biztonságos kötődésben a pár megbízik egymásban és kölcsönösen biztonságot nyújtanak egymásnak. Tudják, hogy bizonyos időközökre el kell válniuk, azonban ekkor is megőrzik nyugodtságukat, tudnak önbizalommal boldogulni a világban. Természetesen emellett arra is vágynak, hogy egymás mellett lehessenek biztonságban, de nem esnek kétségbe egymástól távol sem. Ha valaki párjához szorongóan és elkerülően kötődik, akkor nagyon nehezen viseli el, ha egymástól távol vannak, viszont, ha visszatér, elkerüli párját, hisz erősen emlékszik, hogy otthagyta. A szorongó és ellenálló kötődéssel rendelkező ember már akkor is szorong, ha párjával együtt vannak: tudja, hogy majd el kell válniuk, és fél a helyzettől. A rendezetlen kötődésű nő vagy férfi pedig a párját nem szeretné közel engedni magához, nem szeretne bízni benne. Ugyanúgy elfordul tőle. Már kiskorában azt tapasztalta, hogy nem értik meg, hogy neki egyedül is boldogulnia kell, mert nem mindig kap segítséget.

Akkor a legideálisabb, ha mindketten biztonságosan kötődünk. Azonban az már igen komoly nehézséget jelenthet párunknak, ha gátat építünk magunk közé, vagy az ellenkezője: túlságosan is függünk tőle, nem hagyjuk levegőhöz jutni. Viszont a jó hír, hogy bár viszonylag állandó a kötődési típusunk, tudunk rajta változtatni. Egy párterápia (érzelemfókuszú párterápia) vagy egy terápia sokat segíthet nekünk ebben, és így nem lesz olyan nehéz dolgunk mostani vagy jövőbeli kapcsolatainkban.

Tehát a gondozóval való korai tapasztalataink, kötődésünk meghatározza azt is, hogyan viszonyulunk párkapcsolatainkban a másikhoz. Ne ijedjünk meg akkor sem, ha nehézségeink vannak párkapcsolatunkban, ahogy a gondozóval való kötődésben is voltak és vannak! Van rá megoldás, keressük meg azt!

Szombat este került megrendezésre a 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál, ahol – nem nagy meglepetésre – Ukrajna a lehető legsimábban nyert, a nézői szavazatok esetében a lehetséges 468-ból 431-et begyűjtve. A versenyt azonban egy botrány is kíséri, hat ország zsűriszavazatait ugyanis kicserélték, maguk az államok viszont nem értik az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) magyarázatát, így további hivatalos indoklást várnak.

Az EBU elvágta a vonalat, állítja Azerbajdzsán

A menetrend szerint a szombat esti (élőben közvetített) döntőt megelőző napon a versenyzők egy külön alkalommal is előadják produkcióikat a zsűri számára, így a 40 ország által felkért zsűritagok már a pénteki napon leadják szavazataikat, melyeket hitelesítenek, a szombati nagydöntő során pedig az adott műsorszolgáltatók pontbejelentői meg is nevezik az általuk legjobbnak ítélt dalokat. Idén azonban ez a folyamat nem zajlott zökkenőmentesen, az EBU (nagyon szűkszavú és meglehetősen általános) közlése szerint ugyanis hat ország szavazatainak elemzése során „szokatlan szavazási minták” kerültek megállapításra, ennek következtében a független szavazást felügyelő szervezet jóváhagyása mellett az EBU az eredeti szavazatokat egy helyettesítő összesített eredményre változtatta, azt más, hasonló szavazási eredményekkel rendelkező országok eredményei alapján kiszámítva (jelentsen is ez bármit).  

Így tehát mivel a vizsgálat alapján hat ország pontjai nagyfokú hasonlóságot mutattak – a névsor Azerbajdzsán, Grúzia, Montenegró, Lengyelország, Románia és San Marino –, az eredményeiket kicserélték,

három esetben pedig a helyi műsorszolgáltató pontbejelentője el sem mondhatta az adott ország szavazatait.

Ez történt például Azerbajdzsán esetében (6:40-től), amikor is az egyik műsorvezetőként tevékenykedő Mika elmondja, hogy megszakadt a kapcsolat a pontbejelentővel, ezért az eredményeket az adott ország képviselője helyett az EBU részéről Martin Österdahl közli. Hasonló folyamat zajlott Romániánál (25:30), ahol megint csak technikai hibára hivatkozik a műsorvezető, ahogy az egész megismétlődik néhány perccel később Grúzia esetében (28:00), amikor is Mika még köszönti is Elenát Grúzia részéről, majd mégis Martin Österdahl jelenik meg a képernyőn – és egyúttal egy az egyben pontosan ugyanaz a rangsor, amely Azerbajdzsánnál is (Egyesült Királyság 12 pont, Olaszország 10, Svédország 8 stb).

Nem meglepően a „technikai problémák” és a módosított voksok között van kapcsolat: Azerbajdzsán szerint a részükről semmilyen technikai hiba nem állt fenn, míg

a román műsorszolgáltató bevallása alapján még a szombati nap során is volt jelen képviselőjük a pontbejelentéssel kapcsolatos két eligazításon, ahogy a műsorvezetőnő is részt vett a próbán, Eda Marcust viszont egyszerűen nem engedték adásba kerülni.

Románia Moldovának adott 12 pontot, de Ukrajnára szállt

Az, hogy a román zsűri Moldovának ad 12 pontot, mondhatni a legvárhatóbb történések egyike. A versenyben ugyanis zsűrik sokasága szavaz jószomszédi viszonyok alapján (így tesz gyakran Románia is Moldova irányába), miközben persze idén az is közrejátszott volna a 12 ponthoz, hogy Moldova zenéje konkrétan a két ország kapcsolatáról szól, nem egy utalást tesz a Románia és Moldova közötti egységre, megemlíti Bukarestet, ahogy amúgy egy igen bulis zene is (és nem meglepő módon a második legkedveltebb a nézők részéről Ukrajnát követően).

Jött azonban a meglepetés, mivel az élő adásban Martin Österdahl tolmácsolásával Ukrajna kapta a 12 pontot (Moldova ezen sorrend alapján a román zsűritől nullát), miközben a román műsorszolgáltató szerint az EBU úgy cserélte ki a román zsűri által megadott sorrendet, hogy az Európai Szövetség nem adott hivatalos tájékoztatást a televízió számára esetleges szabálytalanságokról, így ők is a közvetítés során vették észre az indoklás nélküli változtatásokat. Hozzáteszik, a román zsűritagok véleményük alapján betartották a szervezők által meghatározott szabályokat, a szavazáskor pedig közjegyző is jelen volt, aki szintén semmilyen szabálytalanságot nem vett észre.

Ahogy Azerbajdzsán és Grúzia, úgy most Románia is hivatalos indoklást vár a szervezők részéről, eddig ugyanis semmilyen kézzelfogható magyarázatot nem kaptak a szavazatok cseréjét illetően, ahogy az EBU által létrehozott új eredményt (és annak számítását) is átláthatatlannak vélik. Bár úgy tűnik, hogy az idei évben ezen 6 ország szavazata nem sokat változtatott volna a végeredményen (Ukrajna előnye 165 pont volt), joggal merülnek fel mégis aggályok a verseny legitimitása kapcsán, ahogy azt illetően is, hogy miért nem adott az EBU részletes magyarázatot az esetről – legalább az adott ország képviselői számára, akik elmondásuk alapján szintén nem értik a helyzetet.

A győztes produkció amúgy az alábbi videón látható. Az persze kérdéses, hogy jelen helyzetben Ukrajna tud-e egy hasonló jellegű eseményt szervezni, ám Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már be is jelentette, hogy Mariupolban szeretnék megtartani a fesztivált („egy napon" legalábbis). Jelenleg jóval valószínűbbnek tűnik viszont, hogy egy másik ország adhat otthont a dalfesztiválnak 2023-ban.

Kiemelt fotó: Eurovision Song Contest (YouTube)

Minden reggel és este felszállunk rá, megszokott menetrend szerint közlekedik, számítunk rá: ez a BKK busz, metró, villamos vagy troli. Nem igazán olvastunk utána az első bérletünk vagy jegyünk megvásárlásakor az utazási feltételeknek, a legtöbben eddig büntetlenül meg is úsztuk az utakat. Nézzünk pár furcsa szabályt, amit nem feltétlenül tudtunk a BKK járatain való utazásból!

1. Részegen nem ér a bérleted

"Ittas vagy bódult" állapotban szigorúan véve nem utazhatsz Budapesten a tömegközlekedésen, és ha ezt észreveszik rajtad, a sofőr vagy az ellenőr akkor is leszállíthat a járműről, ha fel tudod mutatni érvényes jegyed vagy bérleted. A közhiedelemmel ellenétben ez alól az sem ment fel, ha van egy józan kísérőd, ez csak a meghatározott krónikus betegeknél számít. Ott is inkább utazási kedvezmény szempontjából, részeg krónikus betegeket kísérőstül is leszállíthatnak.

2. Az állatod nem megfelelő fajtája kizáró

A kutyusodat megfelelő felszereléssel bátran szállíthatod, ha a viselkedése nem zavarja az utasokat. Ellenben a hordozókban nem szállítható állatokat sajnos a tömegközlekedésből is kizárják, ilyen például az akváriumban szállított halacska is.

3. Hangos zene

Ha az utastársaid panaszkodnak arra, hogy iszonyú hangosan hallgatsz zenét, akkor is leszállíthatnak, sőt az ellenőrök az Utazási Szabályzat alapján pótdíjat is kiszabhatnak rád. Csak óvatosan az egyedi zenei ízléssel.

4. Lassan a sílécekkel

Ha szenvedélyed a fenti sport, rossz hírem van: ha tömegközlekedéssel mennél az úti célod felé, választanod kell, melyik sílécet viszed, ugyanis ebből egy párat vihetsz fel a járatokra. Családi síelésnél hivatalosan minden családtagnak egy pár léc dukál, és mindenki a sajátját viszi.

5. Poggyász az poggyász

Ahhoz, hogy a motyód szállítható poggyásznak minősüljön, jól körülhatárolható, biztonságos, többi utasra veszélytelen és nem zavaró csomagolásban kell szállítanod. A betonkeverőd, ütvefúród, gereblyéd, sőt, a lepkehálód is csomagolásra szorul, strapabíró zsákba kell beletenni. Magában sajnos olyan, mintha nem lenne bérleted, és kezdhetsz gyúrni egy kiadós sétára.

6. Túl kicsi vagy

6 éven aluli gyermek nem utazhat egyedül a BKK járatain, csak kísérővel. Jobb ha fel sem száll gyermekünk ilyen kicsi korban, akármilyen békés környéken jár a busz, mert igen nehezen talál majd vissza, ha leszállítják.

7. Túl nagy a szánkód

A szánkókra is vonatkozik a kézipoggyász határméret, azaz maximálisan vagy 40x50x80 vagy 20x20x200 centiméteres lehet, a fenti két mérettartományból pedig egy jegyhez (utashoz) maximum 2 tartozhat. A tandem típusok vagy túl nagy darabok sajnos kizáróak- még az ilyen király dolgokból is.

8. Ha nem veszed le a hátizsákod, bajban vagy

A szigorúan értelmezett utazási szabályzat szerint csak a kézben szállított hátizsák szabályos. Ez logikus, hiszen így könnyebben elférnek mellettünk az utasok, és vagyonvédelem szempontjából is biztonságosabb. De tudtátok, hogy szélsőséges esetben ezért is leszállíthatnak? Ha tehát előttünk felmérgesítették az ellenőrt, inkább kapjuk le a vállunkról a hátizsákot. 

9. Csupasz facsemete

Ha nincs becsomagolva a facsemetéd, amit szállítani szeretnél, akkor sajnos akkor is leszállíthatnak vagy megbüntethetnek, ha belefér a határméretekbe. Azért érdekelne, ezügyben hányszor kellett intézkedni.

10. El a kerekekkel a megállóktól

A járműveken és a megállókban tilos biciklizni és gördeszkázni, így elvileg, hogy elkerüljük a büntetést, szálljunk le a járműveinkről a megállókban. 

Guy Verhofstadt tapssal üdvözölte a Twitteren egy újabb szláv nép öntökönszúró bátorságát: a megfelelően orientált bolgár kormány seggest akar ugrani az energetikai csalánosba, hogy ezzel tanítsa móresre az oroszokat. Jár a belga lájk!

True… ��

Even more true: if we would stand up to Putin united, as EU, no one would be small & dependent !

Drop Orbán’s veto = stop Putin’s war ✊� https://t.co/2ZQaQzs6h3

— Guy Verhofstadt (@guyverhofstadt) May 12, 2022

Bulgária volt ennél pragmatikusabb is, amikor a 2010-es évek elején a Déli Áramlatba akart beszállni, de akkor Brüsszel úgy elfenekelte, hogy még ők kértek elnézést, majd egy évre rá belekezdett a kontinentális Északnyugat-Európa az Északi Áramlat 2-be.

A bolgárok pedig, hát, nem tudni hogy fogadták ezt a hírt, de nem is érdekelt senkit igazán. Csordogáltak Nyugatra krumplit szedni meg padlót mosni, el a kilátástalanságból, ahogy eddig.

Verhofstadt azonban nem csak egy bevásárlókocsit adott a bolgároknak, amiből jutalmul kiszedhetik az euros érmét, hanem a magyaroknak is küldött egy gyomrost:

a magyar vétó miatt nem lehet embargóval büntetni Oroszországot.

Na most, látni ebben az egy Tweetben egy hatalmas önellentmondást: a bolgárok egymaguk elzárhatják az orosz energiát, az ő szuverén döntésük, de Belgium valamiért nem képes erre, csak akkor, ha mindenki más is.

Ergo, Magyarország tehet arról, hogy ömlik az orosz energia a Benelux kikötőkbe, mert vagy mindenki, vagy senki sem, de közben Verhofstadt tapssal ismeri el, hogy egy tagállamnak amúgy egyéni döntése megszüntetni ezt a folyamatot, nem kell az EU-ra várni.

Sajnos nekünk nincs tengerpartunk, ahogy ezt a horvát külügy is megerősítette a héten, ezért hadiflottánk sincs, így nem tudjuk blokád alá venni a holland kikötőket. Talán tudnánk gumicsónakokat küldeni, egy szabványos BLM vagy Extinction Rebellion tüntetésnyi embert meg csak találni arrafelé, akik kieveznek a nyílt vízre, hogy a tartályhajókat megfékezzék.

"A CREA elemzői nyomon követték a fosszilis üzemanyag-szállításokat, amelyek olyan nagy olajvállalatokhoz kapcsolódnak, mint az ExxonMobil, a Shell, a Total, a Repsol és a BP. Az orosz fosszilis üzemanyag-szállítások negyede Hollandiában, Olaszországban, Lengyelországban és Belgiumban található kikötőkbe érkezett."

Hála a The New Statesman által április végén publikált tanulmánynak, számokkal is be lehet mutatni a magyar vétó mögé bújó Nyugat-Európa képmutatását:

Ha vannak országok, akik nem tudnak semmit se tenni a Hollandiába, Belgiumba, Olaszországba tartó tankerek megfékezésében, akkor azok az Kelet-Európa közepén fekvő, tengertől elzárt kis népek, ott, a grafikon alsó felén. De valamiért a mi kurva anyánkat.

Azt a sok milliárd eurot ott a grafikon tetején, akkora pénzt, amennyit mi még egyben sosem láttunk, mi kényszerítettük Putyin markába, fegyvert tartottunk Nyugat-Európa fejéhez; a kalandozások óta nem erőszakoltuk még rá a Nyugatot ilyen hatásosan valamire, amit egyáltalán nem szeretnének csinálni.

És ha ez sem elég: a hozzánk befutó vezetékek Ukrajnán keresztül jönnek, az ukrán kormány áldásával: tranzit díj, reverz tranzit, satöbbi. Azokat elzárni Kijevnek is problémás lenne, több kárt okozna Ukrajnának, mint Putyinnak, az ukránok egy energetikai csapdában vannak a magyarokkal. A Belgiumba befutó hajók bojkottja ilyen problémával nem jár. Mutasson Nyugat-Európa jó példát, és mi küldünk lájkot, tapsot!

Csízió, Kezeslábas, Skubizd! Tóth Bencével és Kozma Gergellyel, a Project F alapítóival beszélgettünk a 2019 végén indult, nép-, és társművészetek témakörét célzó projekt kezdeteiről, jelenéről és jövőbeli lehetőségeiről.  

Mi volt a fő vonzóerő, mi vonzott titeket a tánc, a néptánc világába?

B: Én alsóban kezdtem el néptáncolni, első osztályban. Az volt a sztori, hogy valami délelőtti tanítási óra volt, és bejött a néptánctanár, aki a néptánc szakkört tartotta a suliban. Bejött erre a valamilyen órára, és elkezdte mondani, hogy néptánc. Mi a fiúkkal összenéztünk, "ezt a hülyeséget, hogy néptáncolj! Fogdosni fogjuk a lányokat, meg még mit nem!" Szóval összenéztünk, hogy ez hülyeség. Befejezte a néni a mesét a néptáncról, és utána megkérdezte, hogy na, akkor kivel találkozik ma délután az első alkalmon? Volt egy lány, akibe akkor szerelmes voltam, ő föltette a kezét, úgyhogy innentől kezdve nekem is egyértelmű volt, hogy akkor én is fölteszem a kezemet, így kezdtem el néptáncolni. Ő egyébként utána egy-két éven belül abbahagyta, tehát neki nem jött be annyira, nekem igen. Utána én jártam ebbe a szakkörbe, és akkor utána sok együttesen át jutottam el idáig, a Bihari Táncegyesületig, ahol végül is találkoztunk Gergellyel, meg ahol a legtöbbet kaptam, a legtöbbet tanultam, tehát nem volt ennek ilyen egyenes útja, hogy akkor beíratnak, és akkor itt táncoljál fiam. Amit akarok ezzel mondani, hogy bár én döntöttem el, hogy néptáncolok, de sokat köszönhetek anyukámnak is, mert akkor, amikor nem volt valami megfelelő, vagy az időpont, vagy a társaság, vagy a nem tudom mi, akkor mindig tovább vitt a következő táncegyüttesbe, és nem hagyta, hogy abbahagyjam. 

Neked hogyan alakult ez Gergely?

G: Hát én is az általános iskolában találkoztam ezekkel a dolgokkal először, és hasonlóan, hogy "Jézusom, izé, gáz dolgokat kell csinálni." Persze ez a közegnek a szava volt, csak mindenki kapott belőle. És aztán a megszokotthoz képest később kezdtem el táncolni táncegyüttesben, mert a legtöbb ismerősünk óvodás korában vagy alsóban kezdte, én felsőben, annak is a végén kezdtem el. És még akkor sem volt olyan fontos, csak úgy kellett egy szakkör. Én fociztam egyébként 13 évig, és ez azóta sokszor vicc tárgya, hogy hogyan lehet mégis focista alapokból eljutni a tánchoz.

B: Pedig amúgy sok néptáncos focizik, meg van néptáncos foci bajnokság, szóval a néptáncban egyébként a focinak nagy a hagyománya.

G: Az nem mindegy, hogy melyik az első. 

B: Igen, ezt akartam mondani.

G: Mert ha először vagy néptáncos és azon belül szeretsz focizni, az teljesen oké. Szóval ez egy nagy kérdés volt, hogy most melyik, meg melyikben van érték, több érték, és akkor kiderült, hogy a fociban nem olyan értékek vannak, amik számomra fontosak. Úgyhogy ezért választottam egyre inkább a néptáncot. Viszont az volt a legfőbb katalizátora, hogy én ezt fel is vállaltam, mert egyébként nagyon sokáig titkoltam az ismeretségi körömben, hogy én amúgy néptáncolok. Volt olyan, hogy összefutottam osztálytársakkal a Széll Kálmán téren, és kérdezték, hogy hova megyek. Én mondtam, hogy hát titok, meg nem árulhatom el, és ez már tizedikes koromban történt, tehát már gimnazista koromban, és mondták, hogy de, de, áruld el, mi lehet? Pironkodva mondtam, hogy megyek néptáncpróbára. Úristen, de gáz (gondoltam én), de mondták, hogy amúgy nem. Egyébként ez érdekes, hogy mostanában nagyobb hype-ja van a néptáncolásnak. 

B: Hát az elmúlt 20 évben szerintem folyamatosan fejlődött ez a dolog. Most mind a ketten említettük, hogy amikor elkezdtük milyen cikis volt ez a néptánc, de azért az elmúlt 20 évben sokkal menőbb lett, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt volt.

G: Ja, és aztán az volt a fő, amikor elmentem, vannak ezek a nyári táborok Erdélyben, néptáncos táborok, egy hetesek, és ott tényleg csak néptánc van, népzene és együttlét, és akkor egy ilyen helyre elmentem és ott megértettem, hogy ez miről szól. Hogy a közösség, hogy a népzene és a néptánc szeretetén keresztül, tehát ezek eszközök arra vannak, hogy együtt legyünk, és hogyha valakinek a foci erre az eszköz, akkor az is tök jó, csak nekem így a néptánc lett, mert ebben látom azokat az értékeket, amik számomra fontosak. Úgyhogy Bencével aztán összekerültünk a Bihariban, és utána még ketten is mentünk csomószor Erdélybe táborozni. Szerintem pont az egyik ilyen erdélyi táborozásnál fogalmazódott meg véglegesen, hogy nekünk kell csinálni valamit.

B: Igen. Akkor még nagyon nem tudtuk, hogy mit, de azt igen, hogy valamit akarunk csinálni.

G: Igen, mert sok volt a panasz, sok volt az észrevétel, meg szerintem mind a ketten olyan személyiségek vagyunk, akik szeretik a saját igazukat érvényesíteni.

B: Hát igen, meg hogy a legtöbb ember csak panaszkodik, hogy az a kép ferde, mi meg odamegyünk és megigazítjuk.  

Mi is az a Project F pontosan, és milyen piaci rést fedeztetek fel, ami indokolttá tette egy ilyen projekt elindítását?  

G: Sok év táncházba járása, előadásra járása, közösségekbe járása indukálta azt, hogy sok panasz kialakult.

B: Nem panasz, hiányérzet.

G: Hiányérzet sok mindenben, hogy hogyan lehetne megértetni a fiatalabb generációval...

B: Hát nem, szerintem nem is ilyen edukatív jellege volt ennek a dolognak, hanem, ami mondjuk nekünk is hiányzott, vagy amit jobb lett volna, ha fiatalabb korunkban megkapunk, vagy másképp kapunk meg. Ezekben fedeztünk fel hiányosságot, és most nem arról beszélek, hogy nincs táncház, van táncház, de az milyen? Vagy nem az, hogy nincs előadás, hanem van előadás, csak az milyen? Azt gondoltuk, hogy lennének ennél ideálisabb formái a dolgoknak. Még mindig nem határoztuk meg, hogy mi ez a Project F egyébként. Amikor kezdetben erről beszélgettünk, hogy kéne csinálni valamit, akkor már volt, hogy ketten beszélgettünk, aztán bevontuk Verhóczki Milánt, ő a harmadik alapítótag. Tehát beszélgettünk arról, hogy hiányérzetünk van bizonyos dolgokban.

Elkezdtünk rajzolgatni egy nagy mindmapet, hogy akkor mi mit képzelünk el, hogy mi nincs, vagy mi nem olyan, tehát, hogy mi hogyan szeretnénk másképp. Igazából ezt szeretnénk, amit amúgy csinálunk, csak egy kicsit másképp.

G: És akkor innen a név, hogy ránéztünk erre a mindmapre, és akkor láttuk, hogy ezek mekkora projektek, amik kirajzolódtak előttünk.  

B: Volt egy ilyen névválasztós mindmap águnk is, ahol fölsoroltunk egy csomó nevet, mert azért a projektek szellemiségében egy ilyen előzménytényező, az a Bihari János Táncegyüttesben működő önképző kör, ami a '60-as években működött, Novák Tata vezetésével. 

G: Az a lényeg, hogy volt egy társaság, egy klub jellegű társaság, akik összejártak.

B: Igen, a táncosok és nem táncosok.

G: Igen, tehát néptánc, népzene, néprajz, akár színház, tehát mindenféle ember összeállt és megbeszéltek témákat, amik érdekelték őket, és kiadták egymásnak, hogy te most ezzel készülj, te most azzal készülj a következő alkalomra.

Ha jól a sejtem, a Project F-ben az F "folkot" takar?

G: Erre én azt szoktam mondani, hogy figyelj, amit belelátsz.

B: Igen. Leginkább az. Igen, tehát, ez az önképzőkörös név is lett volna egy ilyen változat, de addig is, ameddig választunk valamit, addig megmaradt egy ilyen munkanév, és ez a munkanév, ez pedig onnan jön, hogy én meg egyébként informatikus vagyok, és akkor, amikor fejlesztenek valamit, mit tudom én, melyik csúcsmobilt, vagy akármit, akkor általában ameddig még nincs meg a neve, akkor addig valami projekt. Sierra projekt, valami ilyesmi néven fut, és akkor ez pedig a Project F néven futott ideiglenesen, de aztán így rajta maradt. 

Ahogy láttam, van két videósorozatotok is. Az egyik a Kezeslábas, ami a kar- és lábfüggetlenítő gyakorlatoknak a videósorozata, a másik pedig a Csízió, amelyben a tánctörténet és zenetörténet alapjaival ismertetitek meg a nézőket. Mesélnétek ezekről bővebben? 

B: Nagyon röviden visszakanyarodva a Project F létrejöttéhez, hogy az indulása utána nem sokkal, egy 3-4-5-6 hónappal jött be ez az első pandémia dolog. Tehát, hogy mi nem egy ilyen videós csapatnak álmodtuk meg magunkat, ami Youtube-sorozatokat készít, hanem ahogy már említettem, volt ez a nagy mindmap, annak így hirtelen a felét, vagy nyolcvan százalékát le kellett húzni, hogy jó, akkor ezekkel most nem tudunk, és nem is tudjuk, hogy mikor tudunk majd foglalkozni, és akkor maradtak például az ilyen videósorozatok, amiket ugye online is lehet csinálni. Akkor azokkal kezdtünk el foglalkozni, első körben a Csízióval, ami, megint visszakanyarodnék az elejéhez, ilyen hiányérzetből alakult ki. Amit én nagyon szeretek, az például a történelem. A magyar videókat mindenképp. Angol animációs, ilyen történelem videókat szoktam nézni, mármint nem az angol történelemről, hanem angolul a történelemről.

Jónak éreztem volna, hogyha mondjuk, akár most felnőtt koromban, de főleg gyerekkoromban lett volna ilyen, ami olyan dolgokat magyaráz el, ami a néphagyományainkhoz kötődik, amit meg valamilyen szinten a fiatalabbaktól elvárunk, hogy készség szinten tudják, hogy mi az a húsvét, mik azok a tájegységek, vagy táncdialektusok, tehát egy csomó mindent elvárunk tőlük. De amúgy honnan tudnák? Tehát ennek a hiánypótlására találtuk ki a Csíziót.

G: Igen, viszont én még kiegészíteném, hogy nemcsak tánctörténeti, meg zenetörténeti videók vannak, hanem igazából van erre egy jó példád Bence, szép képed, hogy a projekt kicsit olyan akar lenni, mint egy hagyma. Vagyunk mi a közepén, és akkor körülöttünk meg sokfajta burok vagy héj van. Bence szokta jól mondani. De az a lényeg, hogy a Csízió projektnek is van egy csapata. 

B: Igen, a csúcsidőben szerintem tízen is dolgoztunk rajta egyszerre.

G: Igen, és volt, aki népzenével foglalkozott, vagy foglalkozik komolyabban, volt, aki néprajzzal, volt, aki néptánccal, és akkor mindenki hozta azokat a témákat, amik őt érdekelték. Például a zenetörténetet, mivel mi nem vagyunk zenészek, én tanultam egy picit, de komolyabban nem, de hogy van erre szakember. Szilágyi Bogi, aki a Zeneakadémiára jár, hozta a zenei témákat, voltak, akik a Táncművészeti Egyetemről jöttek, az ottani ismerősök közül pedig kerültek ki azok, akik meg például a táncfolklorisztikával foglalkoztak, tehát erre volt egy stáb. Nem mi ketten vagy hárman írtuk ezeket a szövegeket.

B: Volt, aki animálással foglalkozott, volt aki a szöveget írta, volt narráció, oda is megpróbáltunk olyan embert szerezni, aki ezzel jobban foglalkozik, mert mi nem vagyunk feltétlenül elégedettek a saját hangunkkal. Úgyhogy mindenből próbáljuk a szakterületnek a megfelelő emberét felkutatni. És egyébként megkérdezted, hogy mi az a Project F, és nem válaszoltunk rá.

Talán egy platform akar lenni, ami ezeket az embereket hagymaszerűen összegyűjti egy helyre és különböző projektek mentén, mint egy Kezeslábas, egy Csízió, egy filmklub, egy könyvtár, vagy könyvklub, satöbbi, összeköti őket.

Például én bedobom, hogy nekem van egy tök jó ötletem, de nem biztos, hogy minden részéhez értek. Itt adott egy platform, ahol ott vannak az emberek, és reméljük az idő előrehaladtával bizonyos erőforrások is, mármint anyagi értelemben, és akkor tudunk együtt építkezni. Tehát egy ilyen klub, ahol érdeklődő, motivált emberek vannak, és mindig van kit behívni egy újabb projektbe.

G: Igen, és akkor a Csízió után szintén a karantén két évében a Hagyományok Háza kiírt egy pályázatot. 2020-ban kiírták ezt a pályázatot, ami olyan anyagokat kért, ami virtuálisan segíti a néptánc és népzene oktatást, merthogy ugye ez egy óriási probléma lett, hogy matekórát könnyebb megtartani online, vagy virtuálisan, mint néptáncot.

B: Képzeld el, hogy lehet pandémia alatt online néptáncot tanítani. Tehát, hogy Zoom, és akkor ott van a sok kis ablak, és akkor "most ugorjunk egyet." Ő meg lefagy és fönnmarad a levegőben. Naivan azért én megpróbáltam táncolni, tehát, hogy ilyen Zoomos dolgon volt lehetőségem megpróbálni, nem működik. 

G: Vagy mindenesetre elég nehéz ezt jól kivitelezni. Szóval kiírták ezt a pályázatot, akkor már a Csízió futott, azt is beadtuk, és viszont akkor előtérbe jött ez a Kezeslábas, ami szintén ott volt a mindmap dolgaink között. Ezek a gyakorlatok, amik a kar és a láb mozdulatainak a függetlenítéséről szólnak, azok elég hasznosak technikai fejlesztésben gyerekeknél. És nyilván nem teljes körű az ismeretünk, de nem nagyon tudunk olyan kiadványról, vagy megjelenített bármiről, videósorozatról, ami ezzel foglalkozik, mert ezek csak így megvannak a köztudatban, mindig újra és újra előkerülnek a néptáncpróbákon, vagy néptáncórákon, hogy na akkor lábbal ez, karral ez, mit tudom én. De nincs összegyűjtve, elmagyarázva, hogy akkor hogyan érdemes felépíteni, hogy ne egyből a legnehezebb dolgot tanítsuk a gyerekeknek.

B: Igen, és igazából ez se új, mert ha te elmész egy néptáncórára, akkor biztos lesz valami kéztől függetlenítő gyakorlat, és valahogy le lesz bontva. Van ez a nyolc gyakorlat, ami kijött itt a videósorozatban, és igen, mindegyik konzekvensen le van bontva, és egy viszonylag hasonló módszer. Tehát, hogy a sok gyakorlat hasonló módon való kezelése és összegyűjtése egy helyre, ez, ami talán új benne.

G: Eredetileg nem videósorozat volt a terv, hanem egy ilyen önerőből megírt könyv vagy kiadvány, egy füzet, csak hát aztán jött ez a pályázat, és akkor miért ne? Beadtuk, megcsináltuk, és aztán a következő évben, ez volt a 2020-as digitális néptánc témakör a Hagyományok Házától, és akkor egy évvel később volt egy konferencia, ahol szintén pályázni lehetett, és az volt a pályázatnak a nyereménye, hogy a konferencián be lehetett mutatni az anyagot.

B: Igen, jó gyakorlatokat kerestek a digitális néptánc oktatásra.

G: Mind a két pályázatunk bekerült, tehát a Csízió és a Kezeslábas is. És ez egy óriási lehetőség volt, hogy megmutassuk, és úgy tűnt, meg olyan visszajelzések jöttek, hogy ezek tényleg működnek, lehet használni és jó gondolatok.

B: Jó visszajelzéseket kaptunk abban a tekintetben, hogy tényleg használják ezt pedagógusok.

G: Egyébként erről a konferenciáról készült is egy cikk a Folkmagazinba, ez persze óriási megtiszteltetés volt.

Ahogy említetted, ezen kívül van egy filmklubotok is, és nemrég indult a könyvklub-projekt. Erről tudnátok bővebben mesélni, hogy itt pontosan mit kínáltok az érdeklődőknek ezekkel a programokkal?

B: Első körben beszélnék a filmklubról, mert az hamarabb indult, abból már négy alkalom meg lett tartva, és ez kicsit így az önképzőkörös hangulat megidézésére született.

Tehát amit szeretnénk, hogy összegyűljenek oda érdeklődő típusú emberek, és beszélgessenek, hogy meginduljon egy párbeszéd. És ehhez biztosítunk apropót egy film levetítésével, ami reméljük, hogy gondolatokat ébreszt,

tehát azért mindig megpróbálunk olyan filmet választani, ami vagy a népkultúrához vagy a tánckultúrához kapcsolódik, esetleg konkrétan arról szól, de hogy mindenféleképpen nem a hollywoodi szuperhősös sorozat legújabb részét vetítjük, hanem talán elgondolkodtatóbb filmeket. Például most is néztünk egy filmet, amire azért nem lenne teljesen igaz, hogy lehozó, de a végén azért mondtam Gergelynek, hogy legközelebb ne valamilyen lehozó filmet válasszunk már.

G: Igen, Szabó Rékának a Létezés eufóriája című filmjét néztük meg. Ez is onnan jött, hogy a Bihariban táncol egy lány, aki Egerben tanul a mozgóképes médiaismeret szakon, azt hiszem, ez a neve, és akkor őt kerestük meg, hogy ajánljon olyan filmet, ami egy ilyen eseményre úgy gondolja, hogy…

B: Adekvált. 

G: Igen, hogy oda illik. Én még annyival egészíteném ki Bencét, hogy szerintem ebben egyet is értünk, hogy elég sok táncházba járunk, minden nap van kb. egy táncház Budapesten, vagy folk kocsma inkább. Tehát, hogy a kocsmában szól a népzene, lehet táncolni, van lehetőség táncolni, meg lehet inni, lehet beszélgetni, jól érezni magunkat, fiatalok vagyunk, tök jó. Viszont ez a tevékenység, ez sokszor egy berögzült tevékenységgé alakulhat át, hogy elmegyek egy helyre, tök mindegy, tehát, hogy most épp népzene szól, de hogy nem részt veszek a táncházban, hanem csak elmegyek és ott vagyok.

És ez a filmklub egy olyan esemény, ahol nem a megszokott légkör van, tehát hogy népzene szól, ott van a zenekar, ott vannak a táncosok, ott ülnek az asztaloknál és nótáznak, hanem egy ugyanazon közeg, csak egy egészen más esemény, egészen más impulzus, és ez talán okoz az emberekben egy kis disszonanciát, vagy egy ilyen komforthiányt, és ezáltal talán jobban fogékonyabbak lesznek arra, hogy akkor álljunk neki és beszélgessünk,

mert mi mást lehetne csinálni, hogyha mondjuk nem népzene szól ordítva, hanem csak finoman szól valami, nem tudom, jazz, és akkor arra már nem az van, hogy na, akkor óbégatunk, meg ilyesmi, hanem húha, itt most meg kell nyilvánulni.

B: Igen. 

G: Tehát, hogy előtte megnézünk egy filmet, az egy kiindulási alap, hogy na, akkor erről tudunk például beszélgetni. Eddig az összes filmklub úgy nézett ki, hogy megnéztük a filmet, volt egy kis ilyen átállás, hogy mindenki dolgozta fel, hogy "Úristen, mi történt, mit láttam". És aztán mindig fél-egy óra után, a film után, vetítés után, csak így elkezdett hömpölyögni a téma, hogy az a rész, meg az a rész, és a film, és akkor mindig van egy ilyen időintervallum, amikor ez megtörténik, de amúgy pedig minden másról is szoktunk beszélni. Viszont nem olyan filmklub, ahol elhívunk egy, nem tudom, elhívjuk a rendezőt, és akkor lehet tőle kérdezni. Tehát, hogy nem ilyen, nincs, nincs egy…

B: Irányított beszélgetés utána vagy ilyesmi, hanem csak megnézzük, és így egymás között értékeljük a filmet, vagy főleg tán a film mentén előjövő gondolatokat. Merthogy nem vagyunk filmesztéták, vagy ilyesmi, tehát hogy nem konkrétan a filmről, hanem film által felvetett társadalmi, szociális, egyéb problémaköröknek a megvitatására ad ez lehetőséget. És akkor van a könyvklub, aminek most volt a hivatalos megnyitója a szombati filmklubon, ott jelentettük be, hogy elindult. A Bihari János Táncegyüttesnek van egy alapfokú művészeti iskolája, ami miatt kell lennie egy könyvtárnak az épületben.

B: A lényeg, hogy a művészeti iskola, az egyesület, az évtizedek alatt megforduló táncosok egyéb minősége és stb. által felhalmozódott egy adag könyv ott a Bihari János Táncegyüttes épületében, ami nem azt mondom, hogy rosszul volt kezelve, mert ez egyáltalán nem igaz, de nem volt kihasználva, hogy ott vannak a gyakran nagy értékű, de minden esetben nagyon ritka könyvek és jegyzetek,

tehát vannak olyan könyvek, és szakkönyvekről kell beszélni elsősorban, amik mondjuk összesen nyolcvan példányban jelentek meg, és ebből meg kettő itt van a Bihariban, és túl értékes ahhoz, hogy elzárva üljünk rajta.

Van, aki így csinálja egyébként. 

G: Ezek tényleg olyan fontos szakirodalmak, néptánc, népzene, oktatás, néprajz, népi gyermekjátékok, nagyon sok téma van, nagyon sok kiadvány, és nagyon hasznos kiadványok, és nem divat olvasni őket.

B: Ezzel így nem értenénk egyet, hogy divat, vagy nem divat ezt olvasni. Vannak olyanok, mint hogy vannak az emberek, bármilyen mintát leveszel az emberekből, vannak, akik olvasnak, vannak, akik nem, hogy a néptáncosokon belül vannak, akik olvasnak, vannak, akik nem. Szerintem ezzel nincs is probléma. Szerintem se a szűkebb, se a tágabb környezetünkkel szemben ezt ne fogalmazzuk meg egy ilyen súlyos kritikaként. 

G: Mindenesetre úgy érzem, hogy az embereknek szüksége van egy olyan impulzusra, ami ösztönzi őket arra, hogy ne elégedjenek meg. Amikor elkezdődött a Bihari János Táncegyüttes székházának, az egyesület székházának a felújítása, akkor a könyveket is valahova el kellett tenni. És akkor mondtam az igazgatónak, hogy én nagyon szívesen hazaviszem őket. 

B: Megőrizte a felújítás alatt Gergő a könyveket és elkezdte feldolgozni őket. 

G: Szerettünk volna egy virtuális katalógust, Excel táblázatban megvan az egész.

B: Gergely kategorizálta és rendszerezte ezeket a könyveket. Nagyon sok idő alatt.

G: Igen, háromnegyed éve csinálom, és most kábé kész lett, de megint érkeztek új kiadványok. De nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy a Bihariba járó táncosoknak a szellemi fejlődésére mennyi ember adott lehetőséget azáltal, hogy odaadta a könyveket, hogy tessék ideadni Biharinak, és akkor aki akarja, itt van, el tudja olvasni. És legutóbb Lelkes Lajos ajánlotta fel a szakmai könyvtárát, magángyűjteményét, aki egyébként az első budapesti táncház szervezői között volt, meg ő is a Bihariban táncolt, szóval nagy név a szakmában. Na, és akkor a könyvklub az pedig ezen továbbugorva az egy olyan lehetőség, mint a filmklub, csak könyvekkel. 

B: Igen. Tehát az, hogy bejönnek, és esetleg kölcsönzik, olvassák a könyvet stb., ez egy ilyen viszonylag szűk időintervallumban lehetséges, tehát az is alkalmat ad a találkozásra, beszélgetésre. De egyébként, ha meg nem, ha csak kölcsönvesznek a könyvklubból egy könyvet, már amelyik persze kölcsönözhető, akkor pedig lehet belőle szakdolgozatot írni, vagy szakmailag fejlődni. Hosszabb távon szeretnénk ezekből is valamifajta rendezvényeket, vagy ilyen közösségi eseményeket kihozni, ez majd még a jövő zenéje.

G: Van egy a könyvtárnál is frissebb projekt, a Skubizd.

B: Itt online kulturális programot próbáltunk ajánlani, mert ugye elindult ez, hogy na, akkor mindenki online itt-ott adja a dolgokat, és akkor így nehéz volt megtalálni, hogy akkor hol érdemes nézni, és akkor ebben próbáltunk egy ilyen ajánlót csinálni így a saját oldalunkon, hogy aki nagyjából ez iránt a téma iránt érdeklődik, mint mi, akkor az megtalálja.

És akkor ebből, hogy menjünk és nézzünk előadásokat, satöbbi, fejlődött ki ez a mostani műsor, ami pedig arról szólt, hogy hívtunk négy, a kultúrkörünkben jártas embert, megpróbáltuk őket minél távolabbról hívni, tehát egy táncost, egy zenészt, egy filmest, és velük elmentünk megnézni egy előadást, és utána arról beszélgettünk, de olyan módon, ahogy mi is megnézünk egy előadást, és utána a büfében leülve megbeszélnénk azt. Ezáltal is azt próbáljuk népszerűsíteni, hogy menjünk, nézzük meg a dolgokat, beszélgessünk róla,

és egy ilyen hangulatot próbálunk ezzel megfogni, meg beindítani egy ilyen párbeszédet, meg ezt a színházba járást és a többit, mert ez meg arra kritika talán így a szénánkon belül, vagy nem nézzük egymást, mindannyian táncolunk, de hogy egymás műsorait nem nézzük, vagy csak a Pirikét megyek megnézni, mert ő a kedves barátnőm.

G: Igen, nekem volt ilyen, hogy elmentem egyedül megnézni egy táncelőadást, ami már tök fura, hogy mi az, hogy nem valakivel, tehát, hogy nem egy ilyen esemény, hanem csak úgy elmegyek megnézni, és akkor jöttek ismerősök, hogy "hát te kit jöttél megnézni?" Mondom, hát a táncegyüttest, érdekel, hogy mi a munka, ami folyik. És talán van egy gátja az embereknek abban, hogy mennyire tudnak megnyilvánulni az őket ért hatásokról. És ezt is akarja, igen, ez a Skubizd nevű YouTube-sorozat.

B: Ami hamarosan kijön a YouTube.csatornánkon.  

G: A Hagyományok Házába mentünk egyébként, és a Foundry Dance-től a Hallucination című előadást néztük és erről beszélgettünk.

Ha felkeltettük az érdeklődésed, látogass el a projectf.hu-ra 

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia 

A nyolcadikosok felvételije után nem hagyhattuk békén a gimiseket sem: tanárokat, diákokat kérdezünk az eddigi tapasztalatokról, és várakozásaikról a szóbelikkel kapcsolatban.

Kezdjük talán a magyar érettségivel, mellyel kapcsolatban a legtöbben kellemesen csalódtak. A középszintű feladatsor általánosságban kompetenciaalapú volt: kisebb hangsúlyt kaptak azok a feladatrészek, melyek előzetesen tanulható ismeretekre építettek, ezzel párhuzamosan a szövegértés izzasztóbbra sikerült, mint az előző évek feladatai. Nyakatekert logika, furfangos megfogalmazás, és olyan mondatok jellemezték, melyeket minimum kétszer el kellett olvasnia a halandó végzősöknek, hogy jó esélyekkel induljanak a pontokért. Ez tehát azoknak a diákoknak kedvezett, akiknek alapvetően megvannak a jó nyelvi készségei, nem pedig azoknak, akik sokat készültek a tankönyvek felett. Az emeltesek, ha nem találkoztak volna a "kertszimbolika" szóval, most egy életre megjegyezték: erről és az ars poetica, mint műfaj jövőjéről kellett gondolkodnia az érettségizőknek. Többen érdekeltek voltak a környezetemben érettségi szempontjából, és ha valaki a vizsga órájában csak annyi hint el nekem, hogy huszadik századi szerző novellájával kell foglalkozni középszinten, valószínűleg két kézzel kapkodok majd  drága kistesómnak a szakmunkás lehetőségekért: nálam ez annak idején a félelem netovábbja lett volna, főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy az alternatíva a feladatsorban egy Pilinszky vers volt. De részleteiben nézve kellemesebb meglepetés: egy Szabó Magda novelláról van szó, Pilinszky versét pedig összehasonlító kontextusba kérdezték, egy Janus Pannonius verssel kellett párhuzamba helyezni.

Több gyermekem is érettségizett már, Pilinszkybe valahogy mindig belefutunk... Mindig megriadok, amikor olvasom, hogy idén is volt a költővel kapcsolatos feladat, mert az ő versei nekem felnőtt fejjel is nehezen értelmezhetőek, túl súlyos verseknek gondolom ezeket ahhoz, hogy érettségi feladat legyen. Pláne középszinten...

- nyilatkozta egy kissé aggódó apuka.

Sokakat érintett a német érettségi is. Itt csak középszintű érettségizőt tudtunk elérni, aki elmondta: "egy mészárlás volt". Kérte, ne is keressük az emelteseket, "valószínűleg mind a pad alatt sír azóta is". 

Történelemből vegyesek voltak a tapasztalatok: középszinten a rövid feladatok némileg talán nehezebbek voltak, mint tavaly, mert nem lehetett a szokásos "forrásból hozható" hozzáállással kibekkelni, minden forrás értelmezéséhez kellett háttértudás. Dominált a magyar történelem, abból is inkább a középkori. Igen változatos témákat kaptak az érettségizők, egymást váltották a művészeti, politikai, gazdasági és ipari témák, kedvencünk az autógyártással kapcsolatos esszékérdés volt, mely meglepően sokrétű műveltséget kívánt meg a vizsgázóktól. 

Nekem tetszett a feladatsor, de kicsit nyomasztónak éreztem a témákat: volt Hitler, Rákosi, világháború... valahogy engem kicsit megnyomott a téma

- írja egy vizsgázó az emelt szinttű vizsga után.

A matematika vizsgafeladatok voltak talán a leginkább megnyugtatóak: egy darab koordinátageometriai feladat sem volt, ami a felmérések szerint a legnehezebben megy a magyar diákoknak. A "második helyezettet", a valószínűségszámítást is kisebb súllyal kérték számon, azaz végeredményben idén igyekeztek olyan feladatokat adni, melyeket azok a diákok tudnak jól megoldani, akik sokat gyakoroltak, és ól ismerik a feladattípusokat. 

Égnek legyen hála, nem volt benne olyan háromszöges halál

- írja megkönnyebbülten egy vizsgázó, aki feltehetőleg a trigonometriai feladatok megnyugtató hiányára utalhatott.

Az angollal kapcsolatban is jó híreket kaptunk: mind a nyelvtan, mind a szövegalkotás jó tapasztalat volt, a fórumokat olvasva a legtöbb aggodalom azzal kapcsolatos, hogy "túl jó lett, valami gyanús". 

Rég volt már olyan, hogy számoltam azzal, hogy 100%-os emelt szinttű érettségit fogok javítani a nap végén

- meséli egy szaktanár. A jó tapasztalat abból is adódhat, hogy a tanácsadás és az információkérés angol nyelven a hétköznapokba sem ismeretlen a diákok számára, sokan kerültek már ilyen helyzetbe a hétköznapokban is.