Csízió, Kezeslábas, Skubizd! Tóth Bencével és Kozma Gergellyel, a Project F alapítóival beszélgettünk a 2019 végén indult, nép-, és társművészetek témakörét célzó projekt kezdeteiről, jelenéről és jövőbeli lehetőségeiről.
Mi volt a fő vonzóerő, mi vonzott titeket a tánc, a néptánc világába?
B: Én alsóban kezdtem el néptáncolni, első osztályban. Az volt a sztori, hogy valami délelőtti tanítási óra volt, és bejött a néptánctanár, aki a néptánc szakkört tartotta a suliban. Bejött erre a valamilyen órára, és elkezdte mondani, hogy néptánc. Mi a fiúkkal összenéztünk, "ezt a hülyeséget, hogy néptáncolj! Fogdosni fogjuk a lányokat, meg még mit nem!" Szóval összenéztünk, hogy ez hülyeség. Befejezte a néni a mesét a néptáncról, és utána megkérdezte, hogy na, akkor kivel találkozik ma délután az első alkalmon? Volt egy lány, akibe akkor szerelmes voltam, ő föltette a kezét, úgyhogy innentől kezdve nekem is egyértelmű volt, hogy akkor én is fölteszem a kezemet, így kezdtem el néptáncolni. Ő egyébként utána egy-két éven belül abbahagyta, tehát neki nem jött be annyira, nekem igen. Utána én jártam ebbe a szakkörbe, és akkor utána sok együttesen át jutottam el idáig, a Bihari Táncegyesületig, ahol végül is találkoztunk Gergellyel, meg ahol a legtöbbet kaptam, a legtöbbet tanultam, tehát nem volt ennek ilyen egyenes útja, hogy akkor beíratnak, és akkor itt táncoljál fiam. Amit akarok ezzel mondani, hogy bár én döntöttem el, hogy néptáncolok, de sokat köszönhetek anyukámnak is, mert akkor, amikor nem volt valami megfelelő, vagy az időpont, vagy a társaság, vagy a nem tudom mi, akkor mindig tovább vitt a következő táncegyüttesbe, és nem hagyta, hogy abbahagyjam.
Neked hogyan alakult ez Gergely?
G: Hát én is az általános iskolában találkoztam ezekkel a dolgokkal először, és hasonlóan, hogy "Jézusom, izé, gáz dolgokat kell csinálni." Persze ez a közegnek a szava volt, csak mindenki kapott belőle. És aztán a megszokotthoz képest később kezdtem el táncolni táncegyüttesben, mert a legtöbb ismerősünk óvodás korában vagy alsóban kezdte, én felsőben, annak is a végén kezdtem el. És még akkor sem volt olyan fontos, csak úgy kellett egy szakkör. Én fociztam egyébként 13 évig, és ez azóta sokszor vicc tárgya, hogy hogyan lehet mégis focista alapokból eljutni a tánchoz.
B: Pedig amúgy sok néptáncos focizik, meg van néptáncos foci bajnokság, szóval a néptáncban egyébként a focinak nagy a hagyománya.
G: Az nem mindegy, hogy melyik az első.
B: Igen, ezt akartam mondani.
G: Mert ha először vagy néptáncos és azon belül szeretsz focizni, az teljesen oké. Szóval ez egy nagy kérdés volt, hogy most melyik, meg melyikben van érték, több érték, és akkor kiderült, hogy a fociban nem olyan értékek vannak, amik számomra fontosak. Úgyhogy ezért választottam egyre inkább a néptáncot. Viszont az volt a legfőbb katalizátora, hogy én ezt fel is vállaltam, mert egyébként nagyon sokáig titkoltam az ismeretségi körömben, hogy én amúgy néptáncolok. Volt olyan, hogy összefutottam osztálytársakkal a Széll Kálmán téren, és kérdezték, hogy hova megyek. Én mondtam, hogy hát titok, meg nem árulhatom el, és ez már tizedikes koromban történt, tehát már gimnazista koromban, és mondták, hogy de, de, áruld el, mi lehet? Pironkodva mondtam, hogy megyek néptáncpróbára. Úristen, de gáz (gondoltam én), de mondták, hogy amúgy nem. Egyébként ez érdekes, hogy mostanában nagyobb hype-ja van a néptáncolásnak.
B: Hát az elmúlt 20 évben szerintem folyamatosan fejlődött ez a dolog. Most mind a ketten említettük, hogy amikor elkezdtük milyen cikis volt ez a néptánc, de azért az elmúlt 20 évben sokkal menőbb lett, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt volt.
G: Ja, és aztán az volt a fő, amikor elmentem, vannak ezek a nyári táborok Erdélyben, néptáncos táborok, egy hetesek, és ott tényleg csak néptánc van, népzene és együttlét, és akkor egy ilyen helyre elmentem és ott megértettem, hogy ez miről szól. Hogy a közösség, hogy a népzene és a néptánc szeretetén keresztül, tehát ezek eszközök arra vannak, hogy együtt legyünk, és hogyha valakinek a foci erre az eszköz, akkor az is tök jó, csak nekem így a néptánc lett, mert ebben látom azokat az értékeket, amik számomra fontosak. Úgyhogy Bencével aztán összekerültünk a Bihariban, és utána még ketten is mentünk csomószor Erdélybe táborozni. Szerintem pont az egyik ilyen erdélyi táborozásnál fogalmazódott meg véglegesen, hogy nekünk kell csinálni valamit.
B: Igen. Akkor még nagyon nem tudtuk, hogy mit, de azt igen, hogy valamit akarunk csinálni.
G: Igen, mert sok volt a panasz, sok volt az észrevétel, meg szerintem mind a ketten olyan személyiségek vagyunk, akik szeretik a saját igazukat érvényesíteni.
B: Hát igen, meg hogy a legtöbb ember csak panaszkodik, hogy az a kép ferde, mi meg odamegyünk és megigazítjuk.
Mi is az a Project F pontosan, és milyen piaci rést fedeztetek fel, ami indokolttá tette egy ilyen projekt elindítását?
G: Sok év táncházba járása, előadásra járása, közösségekbe járása indukálta azt, hogy sok panasz kialakult.
B: Nem panasz, hiányérzet.
G: Hiányérzet sok mindenben, hogy hogyan lehetne megértetni a fiatalabb generációval...
B: Hát nem, szerintem nem is ilyen edukatív jellege volt ennek a dolognak, hanem, ami mondjuk nekünk is hiányzott, vagy amit jobb lett volna, ha fiatalabb korunkban megkapunk, vagy másképp kapunk meg. Ezekben fedeztünk fel hiányosságot, és most nem arról beszélek, hogy nincs táncház, van táncház, de az milyen? Vagy nem az, hogy nincs előadás, hanem van előadás, csak az milyen? Azt gondoltuk, hogy lennének ennél ideálisabb formái a dolgoknak. Még mindig nem határoztuk meg, hogy mi ez a Project F egyébként. Amikor kezdetben erről beszélgettünk, hogy kéne csinálni valamit, akkor már volt, hogy ketten beszélgettünk, aztán bevontuk Verhóczki Milánt, ő a harmadik alapítótag. Tehát beszélgettünk arról, hogy hiányérzetünk van bizonyos dolgokban.
Elkezdtünk rajzolgatni egy nagy mindmapet, hogy akkor mi mit képzelünk el, hogy mi nincs, vagy mi nem olyan, tehát, hogy mi hogyan szeretnénk másképp. Igazából ezt szeretnénk, amit amúgy csinálunk, csak egy kicsit másképp.
G: És akkor innen a név, hogy ránéztünk erre a mindmapre, és akkor láttuk, hogy ezek mekkora projektek, amik kirajzolódtak előttünk.
B: Volt egy ilyen névválasztós mindmap águnk is, ahol fölsoroltunk egy csomó nevet, mert azért a projektek szellemiségében egy ilyen előzménytényező, az a Bihari János Táncegyüttesben működő önképző kör, ami a '60-as években működött, Novák Tata vezetésével.
G: Az a lényeg, hogy volt egy társaság, egy klub jellegű társaság, akik összejártak.
B: Igen, a táncosok és nem táncosok.
G: Igen, tehát néptánc, népzene, néprajz, akár színház, tehát mindenféle ember összeállt és megbeszéltek témákat, amik érdekelték őket, és kiadták egymásnak, hogy te most ezzel készülj, te most azzal készülj a következő alkalomra.
Ha jól a sejtem, a Project F-ben az F "folkot" takar?
G: Erre én azt szoktam mondani, hogy figyelj, amit belelátsz.
B: Igen. Leginkább az. Igen, tehát, ez az önképzőkörös név is lett volna egy ilyen változat, de addig is, ameddig választunk valamit, addig megmaradt egy ilyen munkanév, és ez a munkanév, ez pedig onnan jön, hogy én meg egyébként informatikus vagyok, és akkor, amikor fejlesztenek valamit, mit tudom én, melyik csúcsmobilt, vagy akármit, akkor általában ameddig még nincs meg a neve, akkor addig valami projekt. Sierra projekt, valami ilyesmi néven fut, és akkor ez pedig a Project F néven futott ideiglenesen, de aztán így rajta maradt.
Ahogy láttam, van két videósorozatotok is. Az egyik a Kezeslábas, ami a kar- és lábfüggetlenítő gyakorlatoknak a videósorozata, a másik pedig a Csízió, amelyben a tánctörténet és zenetörténet alapjaival ismertetitek meg a nézőket. Mesélnétek ezekről bővebben?
B: Nagyon röviden visszakanyarodva a Project F létrejöttéhez, hogy az indulása utána nem sokkal, egy 3-4-5-6 hónappal jött be ez az első pandémia dolog. Tehát, hogy mi nem egy ilyen videós csapatnak álmodtuk meg magunkat, ami Youtube-sorozatokat készít, hanem ahogy már említettem, volt ez a nagy mindmap, annak így hirtelen a felét, vagy nyolcvan százalékát le kellett húzni, hogy jó, akkor ezekkel most nem tudunk, és nem is tudjuk, hogy mikor tudunk majd foglalkozni, és akkor maradtak például az ilyen videósorozatok, amiket ugye online is lehet csinálni. Akkor azokkal kezdtünk el foglalkozni, első körben a Csízióval, ami, megint visszakanyarodnék az elejéhez, ilyen hiányérzetből alakult ki. Amit én nagyon szeretek, az például a történelem. A magyar videókat mindenképp. Angol animációs, ilyen történelem videókat szoktam nézni, mármint nem az angol történelemről, hanem angolul a történelemről.
Jónak éreztem volna, hogyha mondjuk, akár most felnőtt koromban, de főleg gyerekkoromban lett volna ilyen, ami olyan dolgokat magyaráz el, ami a néphagyományainkhoz kötődik, amit meg valamilyen szinten a fiatalabbaktól elvárunk, hogy készség szinten tudják, hogy mi az a húsvét, mik azok a tájegységek, vagy táncdialektusok, tehát egy csomó mindent elvárunk tőlük. De amúgy honnan tudnák? Tehát ennek a hiánypótlására találtuk ki a Csíziót.
G: Igen, viszont én még kiegészíteném, hogy nemcsak tánctörténeti, meg zenetörténeti videók vannak, hanem igazából van erre egy jó példád Bence, szép képed, hogy a projekt kicsit olyan akar lenni, mint egy hagyma. Vagyunk mi a közepén, és akkor körülöttünk meg sokfajta burok vagy héj van. Bence szokta jól mondani. De az a lényeg, hogy a Csízió projektnek is van egy csapata.
B: Igen, a csúcsidőben szerintem tízen is dolgoztunk rajta egyszerre.
G: Igen, és volt, aki népzenével foglalkozott, vagy foglalkozik komolyabban, volt, aki néprajzzal, volt, aki néptánccal, és akkor mindenki hozta azokat a témákat, amik őt érdekelték. Például a zenetörténetet, mivel mi nem vagyunk zenészek, én tanultam egy picit, de komolyabban nem, de hogy van erre szakember. Szilágyi Bogi, aki a Zeneakadémiára jár, hozta a zenei témákat, voltak, akik a Táncművészeti Egyetemről jöttek, az ottani ismerősök közül pedig kerültek ki azok, akik meg például a táncfolklorisztikával foglalkoztak, tehát erre volt egy stáb. Nem mi ketten vagy hárman írtuk ezeket a szövegeket.
B: Volt, aki animálással foglalkozott, volt aki a szöveget írta, volt narráció, oda is megpróbáltunk olyan embert szerezni, aki ezzel jobban foglalkozik, mert mi nem vagyunk feltétlenül elégedettek a saját hangunkkal. Úgyhogy mindenből próbáljuk a szakterületnek a megfelelő emberét felkutatni. És egyébként megkérdezted, hogy mi az a Project F, és nem válaszoltunk rá.
Talán egy platform akar lenni, ami ezeket az embereket hagymaszerűen összegyűjti egy helyre és különböző projektek mentén, mint egy Kezeslábas, egy Csízió, egy filmklub, egy könyvtár, vagy könyvklub, satöbbi, összeköti őket.
Például én bedobom, hogy nekem van egy tök jó ötletem, de nem biztos, hogy minden részéhez értek. Itt adott egy platform, ahol ott vannak az emberek, és reméljük az idő előrehaladtával bizonyos erőforrások is, mármint anyagi értelemben, és akkor tudunk együtt építkezni. Tehát egy ilyen klub, ahol érdeklődő, motivált emberek vannak, és mindig van kit behívni egy újabb projektbe.
G: Igen, és akkor a Csízió után szintén a karantén két évében a Hagyományok Háza kiírt egy pályázatot. 2020-ban kiírták ezt a pályázatot, ami olyan anyagokat kért, ami virtuálisan segíti a néptánc és népzene oktatást, merthogy ugye ez egy óriási probléma lett, hogy matekórát könnyebb megtartani online, vagy virtuálisan, mint néptáncot.
B: Képzeld el, hogy lehet pandémia alatt online néptáncot tanítani. Tehát, hogy Zoom, és akkor ott van a sok kis ablak, és akkor "most ugorjunk egyet." Ő meg lefagy és fönnmarad a levegőben. Naivan azért én megpróbáltam táncolni, tehát, hogy ilyen Zoomos dolgon volt lehetőségem megpróbálni, nem működik.
G: Vagy mindenesetre elég nehéz ezt jól kivitelezni. Szóval kiírták ezt a pályázatot, akkor már a Csízió futott, azt is beadtuk, és viszont akkor előtérbe jött ez a Kezeslábas, ami szintén ott volt a mindmap dolgaink között. Ezek a gyakorlatok, amik a kar és a láb mozdulatainak a függetlenítéséről szólnak, azok elég hasznosak technikai fejlesztésben gyerekeknél. És nyilván nem teljes körű az ismeretünk, de nem nagyon tudunk olyan kiadványról, vagy megjelenített bármiről, videósorozatról, ami ezzel foglalkozik, mert ezek csak így megvannak a köztudatban, mindig újra és újra előkerülnek a néptáncpróbákon, vagy néptáncórákon, hogy na akkor lábbal ez, karral ez, mit tudom én. De nincs összegyűjtve, elmagyarázva, hogy akkor hogyan érdemes felépíteni, hogy ne egyből a legnehezebb dolgot tanítsuk a gyerekeknek.
B: Igen, és igazából ez se új, mert ha te elmész egy néptáncórára, akkor biztos lesz valami kéztől függetlenítő gyakorlat, és valahogy le lesz bontva. Van ez a nyolc gyakorlat, ami kijött itt a videósorozatban, és igen, mindegyik konzekvensen le van bontva, és egy viszonylag hasonló módszer. Tehát, hogy a sok gyakorlat hasonló módon való kezelése és összegyűjtése egy helyre, ez, ami talán új benne.
G: Eredetileg nem videósorozat volt a terv, hanem egy ilyen önerőből megírt könyv vagy kiadvány, egy füzet, csak hát aztán jött ez a pályázat, és akkor miért ne? Beadtuk, megcsináltuk, és aztán a következő évben, ez volt a 2020-as digitális néptánc témakör a Hagyományok Házától, és akkor egy évvel később volt egy konferencia, ahol szintén pályázni lehetett, és az volt a pályázatnak a nyereménye, hogy a konferencián be lehetett mutatni az anyagot.
B: Igen, jó gyakorlatokat kerestek a digitális néptánc oktatásra.
G: Mind a két pályázatunk bekerült, tehát a Csízió és a Kezeslábas is. És ez egy óriási lehetőség volt, hogy megmutassuk, és úgy tűnt, meg olyan visszajelzések jöttek, hogy ezek tényleg működnek, lehet használni és jó gondolatok.
B: Jó visszajelzéseket kaptunk abban a tekintetben, hogy tényleg használják ezt pedagógusok.
G: Egyébként erről a konferenciáról készült is egy cikk a Folkmagazinba, ez persze óriási megtiszteltetés volt.
Ahogy említetted, ezen kívül van egy filmklubotok is, és nemrég indult a könyvklub-projekt. Erről tudnátok bővebben mesélni, hogy itt pontosan mit kínáltok az érdeklődőknek ezekkel a programokkal?
B: Első körben beszélnék a filmklubról, mert az hamarabb indult, abból már négy alkalom meg lett tartva, és ez kicsit így az önképzőkörös hangulat megidézésére született.
Tehát amit szeretnénk, hogy összegyűljenek oda érdeklődő típusú emberek, és beszélgessenek, hogy meginduljon egy párbeszéd. És ehhez biztosítunk apropót egy film levetítésével, ami reméljük, hogy gondolatokat ébreszt,
tehát azért mindig megpróbálunk olyan filmet választani, ami vagy a népkultúrához vagy a tánckultúrához kapcsolódik, esetleg konkrétan arról szól, de hogy mindenféleképpen nem a hollywoodi szuperhősös sorozat legújabb részét vetítjük, hanem talán elgondolkodtatóbb filmeket. Például most is néztünk egy filmet, amire azért nem lenne teljesen igaz, hogy lehozó, de a végén azért mondtam Gergelynek, hogy legközelebb ne valamilyen lehozó filmet válasszunk már.
G: Igen, Szabó Rékának a Létezés eufóriája című filmjét néztük meg. Ez is onnan jött, hogy a Bihariban táncol egy lány, aki Egerben tanul a mozgóképes médiaismeret szakon, azt hiszem, ez a neve, és akkor őt kerestük meg, hogy ajánljon olyan filmet, ami egy ilyen eseményre úgy gondolja, hogy…
B: Adekvált.
G: Igen, hogy oda illik. Én még annyival egészíteném ki Bencét, hogy szerintem ebben egyet is értünk, hogy elég sok táncházba járunk, minden nap van kb. egy táncház Budapesten, vagy folk kocsma inkább. Tehát, hogy a kocsmában szól a népzene, lehet táncolni, van lehetőség táncolni, meg lehet inni, lehet beszélgetni, jól érezni magunkat, fiatalok vagyunk, tök jó. Viszont ez a tevékenység, ez sokszor egy berögzült tevékenységgé alakulhat át, hogy elmegyek egy helyre, tök mindegy, tehát, hogy most épp népzene szól, de hogy nem részt veszek a táncházban, hanem csak elmegyek és ott vagyok.
És ez a filmklub egy olyan esemény, ahol nem a megszokott légkör van, tehát hogy népzene szól, ott van a zenekar, ott vannak a táncosok, ott ülnek az asztaloknál és nótáznak, hanem egy ugyanazon közeg, csak egy egészen más esemény, egészen más impulzus, és ez talán okoz az emberekben egy kis disszonanciát, vagy egy ilyen komforthiányt, és ezáltal talán jobban fogékonyabbak lesznek arra, hogy akkor álljunk neki és beszélgessünk,
mert mi mást lehetne csinálni, hogyha mondjuk nem népzene szól ordítva, hanem csak finoman szól valami, nem tudom, jazz, és akkor arra már nem az van, hogy na, akkor óbégatunk, meg ilyesmi, hanem húha, itt most meg kell nyilvánulni.
B: Igen.
G: Tehát, hogy előtte megnézünk egy filmet, az egy kiindulási alap, hogy na, akkor erről tudunk például beszélgetni. Eddig az összes filmklub úgy nézett ki, hogy megnéztük a filmet, volt egy kis ilyen átállás, hogy mindenki dolgozta fel, hogy "Úristen, mi történt, mit láttam". És aztán mindig fél-egy óra után, a film után, vetítés után, csak így elkezdett hömpölyögni a téma, hogy az a rész, meg az a rész, és a film, és akkor mindig van egy ilyen időintervallum, amikor ez megtörténik, de amúgy pedig minden másról is szoktunk beszélni. Viszont nem olyan filmklub, ahol elhívunk egy, nem tudom, elhívjuk a rendezőt, és akkor lehet tőle kérdezni. Tehát, hogy nem ilyen, nincs, nincs egy…
B: Irányított beszélgetés utána vagy ilyesmi, hanem csak megnézzük, és így egymás között értékeljük a filmet, vagy főleg tán a film mentén előjövő gondolatokat. Merthogy nem vagyunk filmesztéták, vagy ilyesmi, tehát hogy nem konkrétan a filmről, hanem film által felvetett társadalmi, szociális, egyéb problémaköröknek a megvitatására ad ez lehetőséget. És akkor van a könyvklub, aminek most volt a hivatalos megnyitója a szombati filmklubon, ott jelentettük be, hogy elindult. A Bihari János Táncegyüttesnek van egy alapfokú művészeti iskolája, ami miatt kell lennie egy könyvtárnak az épületben.
B: A lényeg, hogy a művészeti iskola, az egyesület, az évtizedek alatt megforduló táncosok egyéb minősége és stb. által felhalmozódott egy adag könyv ott a Bihari János Táncegyüttes épületében, ami nem azt mondom, hogy rosszul volt kezelve, mert ez egyáltalán nem igaz, de nem volt kihasználva, hogy ott vannak a gyakran nagy értékű, de minden esetben nagyon ritka könyvek és jegyzetek,
tehát vannak olyan könyvek, és szakkönyvekről kell beszélni elsősorban, amik mondjuk összesen nyolcvan példányban jelentek meg, és ebből meg kettő itt van a Bihariban, és túl értékes ahhoz, hogy elzárva üljünk rajta.
Van, aki így csinálja egyébként.
G: Ezek tényleg olyan fontos szakirodalmak, néptánc, népzene, oktatás, néprajz, népi gyermekjátékok, nagyon sok téma van, nagyon sok kiadvány, és nagyon hasznos kiadványok, és nem divat olvasni őket.
B: Ezzel így nem értenénk egyet, hogy divat, vagy nem divat ezt olvasni. Vannak olyanok, mint hogy vannak az emberek, bármilyen mintát leveszel az emberekből, vannak, akik olvasnak, vannak, akik nem, hogy a néptáncosokon belül vannak, akik olvasnak, vannak, akik nem. Szerintem ezzel nincs is probléma. Szerintem se a szűkebb, se a tágabb környezetünkkel szemben ezt ne fogalmazzuk meg egy ilyen súlyos kritikaként.
G: Mindenesetre úgy érzem, hogy az embereknek szüksége van egy olyan impulzusra, ami ösztönzi őket arra, hogy ne elégedjenek meg. Amikor elkezdődött a Bihari János Táncegyüttes székházának, az egyesület székházának a felújítása, akkor a könyveket is valahova el kellett tenni. És akkor mondtam az igazgatónak, hogy én nagyon szívesen hazaviszem őket.
B: Megőrizte a felújítás alatt Gergő a könyveket és elkezdte feldolgozni őket.
G: Szerettünk volna egy virtuális katalógust, Excel táblázatban megvan az egész.
B: Gergely kategorizálta és rendszerezte ezeket a könyveket. Nagyon sok idő alatt.
G: Igen, háromnegyed éve csinálom, és most kábé kész lett, de megint érkeztek új kiadványok. De nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy a Bihariba járó táncosoknak a szellemi fejlődésére mennyi ember adott lehetőséget azáltal, hogy odaadta a könyveket, hogy tessék ideadni Biharinak, és akkor aki akarja, itt van, el tudja olvasni. És legutóbb Lelkes Lajos ajánlotta fel a szakmai könyvtárát, magángyűjteményét, aki egyébként az első budapesti táncház szervezői között volt, meg ő is a Bihariban táncolt, szóval nagy név a szakmában. Na, és akkor a könyvklub az pedig ezen továbbugorva az egy olyan lehetőség, mint a filmklub, csak könyvekkel.
B: Igen. Tehát az, hogy bejönnek, és esetleg kölcsönzik, olvassák a könyvet stb., ez egy ilyen viszonylag szűk időintervallumban lehetséges, tehát az is alkalmat ad a találkozásra, beszélgetésre. De egyébként, ha meg nem, ha csak kölcsönvesznek a könyvklubból egy könyvet, már amelyik persze kölcsönözhető, akkor pedig lehet belőle szakdolgozatot írni, vagy szakmailag fejlődni. Hosszabb távon szeretnénk ezekből is valamifajta rendezvényeket, vagy ilyen közösségi eseményeket kihozni, ez majd még a jövő zenéje.
G: Van egy a könyvtárnál is frissebb projekt, a Skubizd.
B: Itt online kulturális programot próbáltunk ajánlani, mert ugye elindult ez, hogy na, akkor mindenki online itt-ott adja a dolgokat, és akkor így nehéz volt megtalálni, hogy akkor hol érdemes nézni, és akkor ebben próbáltunk egy ilyen ajánlót csinálni így a saját oldalunkon, hogy aki nagyjából ez iránt a téma iránt érdeklődik, mint mi, akkor az megtalálja.
És akkor ebből, hogy menjünk és nézzünk előadásokat, satöbbi, fejlődött ki ez a mostani műsor, ami pedig arról szólt, hogy hívtunk négy, a kultúrkörünkben jártas embert, megpróbáltuk őket minél távolabbról hívni, tehát egy táncost, egy zenészt, egy filmest, és velük elmentünk megnézni egy előadást, és utána arról beszélgettünk, de olyan módon, ahogy mi is megnézünk egy előadást, és utána a büfében leülve megbeszélnénk azt. Ezáltal is azt próbáljuk népszerűsíteni, hogy menjünk, nézzük meg a dolgokat, beszélgessünk róla,
és egy ilyen hangulatot próbálunk ezzel megfogni, meg beindítani egy ilyen párbeszédet, meg ezt a színházba járást és a többit, mert ez meg arra kritika talán így a szénánkon belül, vagy nem nézzük egymást, mindannyian táncolunk, de hogy egymás műsorait nem nézzük, vagy csak a Pirikét megyek megnézni, mert ő a kedves barátnőm.
G: Igen, nekem volt ilyen, hogy elmentem egyedül megnézni egy táncelőadást, ami már tök fura, hogy mi az, hogy nem valakivel, tehát, hogy nem egy ilyen esemény, hanem csak úgy elmegyek megnézni, és akkor jöttek ismerősök, hogy "hát te kit jöttél megnézni?" Mondom, hát a táncegyüttest, érdekel, hogy mi a munka, ami folyik. És talán van egy gátja az embereknek abban, hogy mennyire tudnak megnyilvánulni az őket ért hatásokról. És ezt is akarja, igen, ez a Skubizd nevű YouTube-sorozat.
B: Ami hamarosan kijön a YouTube.csatornánkon.
G: A Hagyományok Házába mentünk egyébként, és a Foundry Dance-től a Hallucination című előadást néztük és erről beszélgettünk.
Ha felkeltettük az érdeklődésed, látogass el a projectf.hu-ra
Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia
Ha vannak országok, akik nem tudnak semmit se tenni a Hollandiába, Belgiumba, Olaszországba tartó tankerek megfékezésében, akkor azok az Kelet-Európa közepén fekvő, tengertől elzárt kis népek, ott, a grafikon alsó felén. De valamiért a mi kurva anyánkat.
