Reaktor

A rendszer, amely saját pilótáival akart végezni
A rendszer, amely saját pilótáival akart végezni

ethiopia-airlines-boeing-737-8-max-215c590a87e882721b5d2aeb36648458c528b00d.jpg

A visszatérő Boeing hatalom kulcsaként szolgált a MAX modell, egy hasonlóan fejlett és sikeresnek ígérkező modell esetében pedig sokkolónak bizonyult, hogy öt hónap sem telt el a Lion Air és az Ethiopian Airlines gépeinek zuhanása között. A 346 halálesettel járó repülőgép-szerencsétlenségeket követően a Boeing MAX modellek földre kerültek, ám hosszas kihagyás után jelenleg újra repkednek. A Netflixen nemrég megjelent Zuhanás: a Boeing-ügy című dokumentumfilm a két baleset hátterét és okait mutatja be, kiemelten foglalkozva a vállalat titkolózásával, annak motivációiról, illetve az évtizedes minőségveszteség mozgatórugóival.    

Kizárólagos dominancia, rivális, majd két fatális baleset

A Boeing amerikai repülőgépgyártó működését hosszú ideig különleges helyzet jellemezte, ugyanis szinte egyetlen gyártó sem tudta megközelíteni sikereit. Az 1990-es évek végére azonban egyre élesebbé vált a rivalizálás, a verseny egyik (és legnagyobb) szereplőjévé pedig az Airbus vált, mely végül 2001-re eladásokban, 2003-ra pedig kézbesítésekben meg is előzte a Boeing vállalatát. Mindez hatalmas nyomást helyezett az amerikai repülőgépgyártóra, különösen úgy, hogy 2010-ben az Airbus bemutatta az A320neót, amely egy rendkívül sikeres gépnek bizonyult üzemanyag-hatékonyság terén – értelemszerűen komoly lehetőségeket nyújtva a légitársaságok számára is, akik csökkenteni tudták költségeiket ezáltal. Az Airbus számára rekordeladások következtek,

a Boeing pedig gyors lépésekkel kellett reagáljon, így végül egy teljesen új repülő fejlesztése helyett – mely amúgy tervben volt, ám túl sok időt vett volna igénybe – a 737-es modellt alakították át, ami talán furcsa döntésnek tűnt azt figyelembe véve, hogy a 737-es már 1967-ben is repült, az idők során pedig több átalakított modellt is piacra dobtak (például a Next Generation változatokat).

Ám a Boeing bízott abban, hogy sikert fog aratni a fogyasztást illető hatékonysága miatt, és ez elsőre így is lett: rekordeladások következtek, a Boeing profitja növekedett, a légitársaságok számára tetszett a kisebb üzemanyag fogyasztás, és persze az is, hogy a már meglévő modell átalakítása következtében nem volt szükség pilótaképzésre. Aztán két gép lezuhant.

Az első incidens 2018 október 29-én történt, amikor az indonéz Lion Air belföldi járata zuhant a Jávai-tengerbe 189 személlyel a fedélzeten. A légitársaság által két hónapja beszerezett gép reggel 6 óra 20 perckor szállt fel az indonéz fővárosból, Jakartából, majd a felszállást követően 13 perccel meredek zuhanásba kezdett. A katasztrófa bár egyesekben felvetett kérdéseket a Boeing átalakított modellje kapcsán, a legtöbb hír a Lion Air biztonsági problémáiról számolt be, a diszkont légitársaság ugyanis már 2013-ban is szenvedett súlyos balesetet (igaz akkor mindenki megmenekült), ahogy alapvetően sem megbízhatóságáról volt híres – amit többek között az is ábrázolt, hogy korábban az EU-ból is kitiltásra került.

A szerencsétlenséget követően felszínre is jött a meglehetősen agresszív kommunikáció az amerikai fél részéről, nem egyszer merült fel ugyanis a pilóták kompetenciájának kérdése, ahogy egy olyan narratíva is kialakult, hogy igazából a gép teljesen biztonságos, csak megfelelő hozzáértés kell a használatához.

Néhány hónappal később azonban egy újabb tragédia történt, 2019 március 10-én ugyanis  az Ethiopian Airlines Boeing 737 Max 8 gépe is lezuhant 6 perccel az Addisz-Abebából való felszállást követően. A 157 életet követő baleset hatalmas port kavart a Boeing modelljének biztonsága kapcsán, hisz néhány hónap alatt következett be két hasonló eset, az Ethiopian Airlines pedig Afrika egyik (ha nem) legjobb légitársasága, az esetleges gondatlanság pedig kevésbé tűnt valószínűnek.

MCAS, a rövidítések között szereplő titok

A Boeing a második eset ellenére is azt állította, hogy a biztonság továbbra is elsődleges prioritásuk, illetve teljesen megbíznak a MAX gépekben, ahogy azt is kiemelték, hogy a Szövetségi Légiközlekedési Hatóság sem hozott semmilyen döntést a gép esetleges földre kényszerítéséről. A második esetet követően hozott azonban hasonló döntést Kína, majd keleti és nyugati országok sora is betiltotta a MAX gépeket. Nem sokkal később a baleset helyszínén megtalálták az emelőorsót, amely a Lion Air balesetéhez hasonlóan az MCAS rendszerének hibáját mutatta, Donald Trump amerikai elnök pedig szinte azonnal leszállásra utasította a MAX gépeket. (Az aggályok kapcsán érdekes adalék, hogy a helyzet elvileg olyan szintű aggodalmat okozott a pilótákban, hogy még a raktárakig sem akarták a MAX gépeket elvezetni).

De mi az az MCAS? Ez egy olyan kérdésnek bizonyult, amely a pilótákban is felmerült, ugyanis az MCAS rendszere csak a modell kézikönyvének rövidítései között szerepelt, máshol nem esett szó róla. A Manőverjellemzők Augmentációs Rendszerének lényege az volt, hogy egy szoftverként segítse az állásszögjelző érzékelőit, a MAX gépek ugyanis hajlamosak voltak az átesésre, az MCAS rendszere pedig aktiválódás esetén lenyomta a gép orrát az átesés megakadályozása érdekében.

Ahogy azonban a Lion Air balesete is bemutatta, komoly probléma merült fel az állásszögérzékelő esetleges meghibásodása esetén, ugyanis amennyiben az téves üzeneteket küldött az MCAS rendszere számára (és a Lion Air gépnél így tett), a pilótáknak azzal kellett szembenézniük, hogy egy idegen erő folyamatosan lefelé tolja a gép orrát, és ők akármennyit húzzák felfele, az annál intenzívebben tolja vissza.

A Boeing szerint a pilóták hibát követtek el, mivel nem kapcsolták ki a rendszert, ám amint később kiderült, a pilóták egyszerűen nem is tudtak annak létezéséről, illetve ettől függetlenül is kevesebb mint 10 másodperc alatt kellett volna megoldást találniuk.

A Boeing később azzal védekezett, hogy valóban nem ismertették a pilótákkal a rendszer működését, egyszerűen azért, mert nem akarták információkkal elárasztani őket. Ezen magyarázat persze nem kevés felháborodást okozott a pilóták körében, különösen úgy, hogy a döntést a Boeing már előzetesen meghozta, a szándékosan nem megosztott információ pedig két tragédiához is vezetett.

A kongresszusi bizottság későbbi vizsgálata persze kiderítette, hogy a Boeing megfontolása mögött más is állt a túl sok információn túl, a modell tervezése során pedig többször is nehézségekbe ütköztek a rendszer miatt, különösen úgy, hogy annak szerepét minél kevésbé akarták hangsúlyozni, hisz eltérő esetben hosszabb engedélyeztetési eljárás, illetve külön pilótaképzés várt volna rájuk.

A Boeing ezeket mindenképp el szerette volna a már korábban említett okok miatt, az Airbussal való versenybe ugyanis egyszerűen nem fért volna bele, hogy időt veszítsenek, illetve a légitársaságokat külön költekezésre kötelezzék. Épp emiatt az MCAS rendszerét egy már meglévő rendszer új részeként értelmezték, a helyzet iróniája pedig, hogy többek között épp a Lion Air kért képzést a pilótáknak az új modellhez – amit a Boeing hevesen, illetve meglehetősen megalázó módon utasított vissza.

ethiopia-airlines-pic_wide-fb16485a9bdd9c86f17cd09d9921def19c375ba6.jpg

Fotó forrása: NPR

Az MCAS rendszere tehát hivatalosan csak egy kiegészítésként funkcionált, a valóságban azonban igen jelentős szerepe volt, amit a modell tesztelése során még inkább kiterjesztettek, illetve úgy módosítottak, hogy egyetlen érzékelőhöz legyen kapcsolva. Ennek eredményeként ha az az egyetlen érzékelő meghibásodott (ami nem ritka állásszögjelzők esetén), téves üzenetet küldött az MCAS rendszerének, kiszolgáltatott helyzetbe téve az annak működését nem ismerő pilótákat. A helyzetet súlyosbítja, hogy a rendszer ismeretének hiánya a Boeing szándékos döntésének következménye volt, a repülőgépgyártó pedig ismerte az esetlegesen felmerülő veszélyeket, hisz még az első zuhanást követően is az egyetlen céljuk a gépek szolgálatban való tartása volt, annak ellenére, hogy jelentések azt mutatták, 15 fatális incidens történhet a gép működésének ideje alatt, gyakorlatilag 2 évenként halálos balesetet okozva. A rivális legyőzése azonban fontosabbnak bizonyult, a két tragédia pedig sajnálatos módon beleilleszkedett a Boeing történetének elmúlt évtizedeit jellemző helyzetére, mely részeként a gyorsaság és az elsőbbség megtartásának vágya minőségveszteséggel és emberi életek követelésével párosult.  

A Kínában nemrég lezuhant utasszállító egy régebbi 737-es (Next Generation) modell volt, ám nem meglepő módon tovább rontja a Boeing presztízsét, ahogy a repülőgépgyártóval szembeni bizalmatlanságot is. A jelenlegi tragikus incidens körülményei és okai egyelőre nem ismertek.

Kiemelt fotó forrása: NPR

A Mi Hazánk "keserédes sikere"
A Mi Hazánk "keserédes sikere"

 mi_hazank_1.jpg

Március 7-i nappal megszűnt a maszkviselési kötelezettség az idősotthonok és a szociális intézmények kivételével mindenütt. Egyedül a szociális és egészségügyi dolgozóknak kell majd hordani maszkot. Továbbá a munkáltató sem írhatja elő a kötelező oltást, az oltatlan tanárok is visszatérhetnek a katedrára. A védettségi/oltási igazolvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket is kivezették. A szociális és egészségügyi dolgozóknál viszont ugyanúgy függ a munkaviszony az oltás felvételétől. 

Úgy tűnik a Kormány követi a nemzetközi trendeket, Magyarországon is enyhítenek a járványügyi korlátozásokon, kezdünk visszatérni a pandémia előtti állapotokhoz. Reméljük, hamarosan visszakapjuk a normális életünket. A korlátozások kivezetésének értelemszerűen rengetegen örülnek, egyre többen bosszankodtak a maszk miatt, sokan vesztették el a munkahelyüket, amennyiben nem voltak hajlandóak felvenni az oltást. A többség elfáradt, egyre több volt az elégedetlen hang.

Ha a Mi Hazánk Mozgalom fogalomkészletével élek, akkor “véget ért” a Covid-diktatúra.

A követeléseik nem találtak süket fülekre, a kormányzat teljesítette azokat. Azonban ennek Toroczkaiék mégsem tudnak maradéktalanul örülni. A Mi Hazánknak nagyon jól jött, hogy volt egy olyan ügye, ami miatt sok választópolgárt tudott volna megszólítani, pártállástól függetlenül. Ugyanis volt a társadalomnak egy jelentős hányada, aki elvesztette munkáját, bizonytalanná vált a megélhetése a szigorítások következtében. 

Ezekre az emberekre építette a kampány stratégiáját Mi Hazánk az elmúlt időszakban. Megpróbálták felkarolni az oltatlanok lehető legnagyobb részét, mivel a legkonzekvensebben ők kampányoltak az érdekükben, hogy ne érje kár és megkülönböztetés őket, ha nem veszik fel a védőoltást. Abból indultak ki, hogy ezt a kiállást majd meghálálják a voksukkal április 3-án, amivel akár a Parlamentbe is bekerülhetnek. 

Az ellenzék a Jobbikon keresztül próbálta ezt ellensúlyozni, többször is felszólaltak a kötelező védőoltás ellen. Megpróbáltak egy egyesült ellenzéki alternatívát felállítani a korlátozásokat rossz szemmel nézőknek. Az ő szempontjukból életbevágó, hogy a radikálisok bejutnak-e, maximalizálni akarja mindenki a megszerezhető mandátumainak számát. 

Az Orbán-kormány részéről az enyhítés (ha nem abból indulunk ki, hogy járványügyileg indokolt volt) tekinthető politikai húzásnak is, a választás szempontjából hasznos volt. Kivették a szelet a Mi Hazánk vitorlájából. A világ kormányai sokszor szembesültek azzal, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket is meg kellett hozniuk, ez értelemszerűen a népszerűségi mutatókban is megmutatkozott. Most viszont újra fel lehet mutatni, hogy úrrá lettek a nehézségeken, a kormányzati politika miatt élhetünk szabadabban, mint hetekkel ezelőtt.

Nem mellesleg egy igen komoly törésvonalat be tudott tömni ezzel a Fidesz.

A választáson nem lehet elsődleges szempont az, hogy ki ért egyet a korlátozásokkal, ha azok nincsenek. Nem jelenthet olyan kérdést, ahol van tényleges harmadik út, amit a Mi Hazánk tudott volna képviselni. Nekik rosszul jött, hogy kivezetik a járványügyi intézkedéseket. Az egyetlen olyan párt volt, amely megtehette, hogy a “felelőtlen” ellenzéki pozíciójából a korlátozások szigorítása ellen szónokolhatott. (Meg kell jegyezni azonban, hogy Magyarországon a világviszonylatban nem voltak olyan szigorú intézkedések.) Abban bízhat egyedül Toroczkai pártja, hogy a választók nem felejtenek, hogy kihez lehet fordulni, ha az aktuális kormányzat vissza akarná vezetni a járványügyi intézkedéseket.  

Életképes lenne-e a Márki-Zay-kormány?
Életképes lenne-e a Márki-Zay-kormány?

Hamarosan sor kerül a 2022-es országgyűlési választásokra, amelynek reálisan két győztese lehet: Orbán Viktor ötödször vagy Márki-Zay Péter először alakíthat kormányt. Amennyiben a második kimenetel jelentené április 3. után a valóságot (ami egyre kevésbé valószínű), akkor felmerül a kérdés, hogy ez a koalíciós kormány egy frakció nélküli miniszterelnökkel életképesnek bizonyulna-e? 

Magyarországon volt már példa koalíciós kormányzásra. A rendszerváltás utáni első öt választás során egyszer fordult elő, hogy nem volt szükségszerű a koalíció megkötése. A Horn-kormánynak 1994 és 1998 között meglett volna a parlamenti többsége az SZDSZ nélkül is. A 2010 utáni Fidesz-KDNP-kormányok nem tekinthetőek szorosabban koalíciónak, inkább pártszövetségnek. Azonban sosem látott formáció lenne, ha az ellenzék kormányra kerülne: hat párt bizalmával bírna Márki-Zay az Országgyűlésen belül.

Az Antall-, a Boross- és az első Orbán-kormány is csak legfeljebb három párt szeszélyének volt kitéve.

Elmondhatjuk, hogy Magyarországnak van tapasztalata a koalíciós kormányzás tekintetében, de milyen tapasztalat is ez?  

Antall József a kormányát joggal nevezte “kamikaze kormánynak”, hiszen az átmenet nehézségei szinte lehetetlen küldetésnek bizonyultak. Sok kényes kérdés és esemény nehezítette meg a jobb-közép kormány életét. Komoly belső feszültséget eredményezett az MDF radikális, Csurka-szárnya. Keményebb követeléseik voltak a rendszerváltás tisztasága kapcsán. A kisgazdák Torgyán vezetésével Antalnál jobban akarták a rendszer károsultjait kárpótolni. A kisgazdáknál a ciklus közben szakadás történt, 1991-ben Torgyán vezetésével kivált a kormánykoalícióból nyolc képviselő. A 44 fős frakció többsége, a kisgazda 36-ok viszont bent maradtak, ezzel a Parlamentben továbbra is a többség bizalmával bírt az Antall-kormány. Azonban Antall József 1993. december 12.-én meghalt, a stafétabotot Boross Péter vette át. 

1994 és 1998 között Horn Gyulának meggyűlt a baja az SZDSZ-szel. Nagyon komoly tárcákat szereztek a liberálisok, továbbá a végrehajtásban is erős vétójoggal rendelkeztek. A nekik nem tetsző törvényjavaslatokból nem lehetett semmi. De mégis miért állt össze a választást egyértelműen és fölényesen megnyerő MSZP az SZDSZ-szel?  

Ennek több oka is volt. A rossz gazdasági körülményekből adódóan muszáj volt megszorító intézkedéseket bevezetni, ehhez elengedhetetlen volt egy kétharmados többség, amelyhez a szabaddemokratákat be kellett vonni. Fontos megjegyezni, hogy az állampárt utódja a második szabad választáson már győzedelmeskedett, ezt nem kis tartással fogadta a hazai és nemzetközi közvélemény. Nem voltak biztosak abban, hogy elkötelezett demokraták a szocialisták, így az SZDSZ egyfajta ellensúlyt jelentett.   

Az I. Orbán-kormány az MDF-et és az akkor igen népszerű FKgP-t tudta koalíción belül. A Torgyán József vezette kisgazdák komoly miniszteri tárcákat kaptak, nem engedtek beleszólást a minisztériumaik működésébe. Ez alapvetően megnehezíti az összkormányzati döntéshozatalt és politikát, mivel ez nagy lemondásokkal jár. Orbán Viktornak, ha volt egy elképzelése az nem biztos, hogy egybeesett a kisgazda miniszterek érdekeivel. A kecskének jól kellett laknia, de a káposztának is meg kellett maradnia. Nagy megpróbáltatást jelentett a kormánykoalíciónak több kisgazda képviselő korrupciós botránya. Torgyán Józsefet a fia hozta kellemetlen helyzetbe, pozíciója a pártban megingott, miniszteri posztjáról lemondani kényszerült.

A párt bomlásnak indult, egymással rivalizáló csoportok küzdöttek a vezetésért, Torgyán Józsefet kizárták a parlamenti frakcióból.

Ha egy koalíciós partnernél ilyen szintű csatározások mennek, akkor az jogosan nyugtalaníthatja a kormányzatot. Hiszen nem biztos a kimenetel, a szakadás meghatározza, hogy ki fogja továbbra is támogatni a Parlamentben a kormány törekvéseit. 

A Medgyessy-kormány kissé hasonló helyzetben volt, mint Márki-Zay. Az előbbi pártonkívüliként volt miniszterelnök, az utóbbit úgyszintén nem lehetne egyik országgyűlési frakcióhoz sem besorolni. Koalíciós feszítőpróbát jelentett a D-209-es ügy, mely során kiderült, hogy Medgyessy Péter a Kádár-rendszerben III/II-es ügynök volt. Először tagadta, majd később beismerte kémelhárító múltját, de nem ez okozta Medgyessy vesztét. A törést az okozta, hogy le akarta váltani Csillag István szabaddemokrata hátterű miniszterét, ezzel előidézve a koalíciós válságot. Az SZDSZ megvonta tőle a bizalmát. Miután végképp elfogyott a levegő körülötte, lemondott. 

Gyurcsány Ferenc, aki Medgyessy helyét vette át, 2006-ban választási győzelemmel a zsebében alakíthatott kormányt, újfent az SZDSZ-el.

Eseménydús évek voltak, belpolitikai válságtól gazdasági válságig minden volt, de a bukást szintén egy szabaddemokrata miniszter, név szerint Horváth Ágnes elmozdítására tett javaslat volt.

2008. április 30-án az SZDSZ visszahívta a minisztereit, Gyurcsány elvesztette a liberálisok bizalmát, kisebbségi kormányzásra került sor. Gyurcsány Ferenc megkérte az MSZP Kongresszusát, hogy keressenek utódot, aki végül Bajnai Gordon lett. 2009. április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az Országgyűlés megvonta bizalmát Gyurcsánytól, majd megadta Bajnai Gordonnak. Más logika alapján működött Bajnai szakértő kormánya. A válságkezelést tűzte ki célul, “nem akart politizálni”. A törvényjavaslatok meghozásában a mondhatni addigra már természetes szövetségesnek tekinthető SZDSZ segítette ki, illetve olykor az MDF, ami korántsem volt magától értetődő. 

Nem olyan egyszerű a koalíciós kormányzás, rengeteg konfliktus bújhat meg a felszín alatt, ha felszínre kerül, akkor abból probléma lehet. 

Ahogy a tapasztalat is mutatja, a koalíciós kormányoknak mind szembe kellett nézniük a koalíciós lét konfliktusosságával. Tény, hogy az ellenzéknek van közös programja, de azért mindenben ők sem értenek egyet. A Jobbiknak más elképzelései vannak, mint mondjuk a DK-nak. A Jobbik például megszavazta a Gyermekvédelmi törvényt, ez komoly törésvonalat jelenthet a későbbiekben a koalíciós partnerek között. 

Azok a pártok, amelyek alárendelték az akaratukat, megfutamodtak vagy kézjegyüket adták egy kudarcos kormányzáshoz, azok mára szinte mind a párttörténelem süllyesztőjébe kerültek vagy féllábbal benne vannak. Hol van most az MDF? Az SZDSZ? Az FKgP? Úgy gondolom, hogy az MSZP-re is ez a sors várna. 

A pártoknak igen komoly zsarolási készségük lenne, mindegyik megpróbálná a saját embereit miniszteri pozícióba juttatni, hivatalokat vadászni pártembereknek. Nem kevés példa volt rá, hogy milyen rigorózusan ragaszkodtak a sajátjaikért a koalíciós partnerek. Gondoljunk csak Horváth Ágnesre vagy Csillag Istvánra. Mindkét esetben harapott az SZDSZ. Nagyon kevés mozgástere lenne Márki-Zaynak válogatni minisztereket, hat pártnak az érdekét kellene kiegyensúlyozottan egyengetnie.

Voltak olyanok, akiknek ennél jóval kevesebbel sem sikerült.  

A rendkívüli helyzeteket és a válságokat sem kezelték jól a koalíciók, megingott a bizalom kettő és három pártnál is, nagyon nagy munka lenne ezt a formációt egybetartani. Mindenképpen nagy robajt keltene, ha az ellenzék ténylegesen megpróbálná a feles alkotmányozást, tényleg leváltanák Polt Pétert, illetve megváltoztatnák az Alkotmánybíróság összetételét. Kérdés, hogy az mennyire lenne elfogadható. Ha a politikai rendszert változatlanul hagynák, akkor az alkotmányos rendszer konszenzus felé sarkallná a hatpárti koalíciót. Rengeteg alkut kellene kötniük, ami nem egyezik a retorikájukkal. Hogy működhessen egy Márki-Zay-kormány, akkor a két tábornak be kéne ásnia a lövészárkokat, vagy, ha jobban tetszik, a szakadékot. Máskülönben kormányválsággal és rendkívüli választással fogunk majd szembenézni, erre még nem volt példa a rendszerváltás utáni magyar politikában. 

Pandákról és rasszizmusról
Pandákról és rasszizmusról

kepernyofoto_2022-03-20_17_06_08.png

Vannak azok a kandikamera-szerű videók a neten, amelyekben vicces emberek nyilvános helyeken megdöbbentő, trágár, abszurd vagy más módon meghökkentő telefonbeszélgetéseket imitálnak a fülükhöz szorított mobillal, miközben valaki felveszi a körülöttük lévő emberek reakcióit. Az egyik ilyenben egy srác egy könyvtárban odaáll egy szorgosan tanuló lány mellé, és hangosan elkezd arról mesélni a mobiljába, hogy a pandák nem lehetnek rasszisták, hiszen fekete-fehérek. Ezért ő el is határozta, hogy a nemi identitását pandára változtatja, és akként fog élni, hiszen így biztosan nem esik majd a fajgyűlölet bűnébe.

Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a Mandineren arról olvastam a minap, hogy több amerikai lap újságírója és kommentátora szerint mi közép-európaiak valójában szégyelljük magunkat, hogy ilyen lelkesen befogadjuk az ukrán menekülteket, mert bezzeg a más bőrszínűekkel szemben nem voltunk ennyire lelkesek. Ahogyan a Mandiner a CNN-t idézte, "H. A. Hellyer, a washingtoni székhelyű Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kutatója szerint szomorú, hogy a Holokauszt és a boszniai népírtás után még mindig ilyen sokan törzsi és rasszista gondolatokkal a fejükben élnek."  

Chris Hayes, az MSNBC bemondója pedig egyenesen "rasszistának és muszlim-ellenesnek bélyegezte Lengyelországot és Magyarországot, amiért befogadták a háború elől menekülőket Ukrajnából, miközben elutasítják a Szíriából menekülőket."

Hayes szerint mi és a lengyelek képmutatók vagyunk.

Mondjuk nem lepődtem meg azért olyan nagyon, amikor a fentieket olvastam. Már vártam, hogy vajon mi lesz a baj azzal, amit most Magyarország tesz. Mindeközben a németek, akik, Boris Kálnoky egy tweetje szerint, a határnál leszállítják a vonatokról a rengeteg csomaggal menekülő kisgyermekes ukrán családokat, gondos ellenőrzés céljából, nehogy valami diverzáns jusson be hozzájuk. Bezzeg anno a mindössze egy mobiltelefonnal és könnyfakasztó történetekkel felszerelt "szír" "menekültek" egyenesen Merkelhez mehettek szelfizni.

Mivel minket magyarokat és lengyeleket nyilvánvalóan nyuszinak néznek, akik, akár van sapka rajtuk, akár nincs, a rövidebbet húzzák, itt az idő, hogy megtegyük az egyetlen dolgot, ami végre kiengesztelhetné a nyugati haladár sajtót, és végre elhinnék, hogy mi jófejek vagyunk (már ha érdekelne bennünket úgy igazán a véleményük): pandává kell válnunk! Ha mind pandák leszünk, ráadásul mindenképpen egy kínai állatkertből szökünk meg, akkor végre lemoshatjuk magunkról a rasszizmus gyalázatát!

Komolyabbra fordítva a szót:

ha valakinek a kalapács az egyetlen szerszáma, mindent szögnek néz. Ha valakinek a rasszizmus a világmagyarázó elve, mindenhol rasszizmust fog látni.

Ráadásul a dolog legtöbbször be is jön! Mert ha valaki például bele akarja verni a falba a kenyérpirítót, hátha szög, az maximum az elmeosztályon lesz népszerű, ellenben ha valaki lerasszistáz egy másik embert, annak szinte nyert ügye van – az ilyesmiből a megvádolt félnek a nehezebb kijönni, legalábbis tőlünk nyugatra.

Persze vannak kivételek, olyan entitások, akik gyárilag nem lehetnek fajgyűlölők, ellentétben az ukrajnai menekülteket segítő, etető, ruházó, szállító és a tartós itt tartózkodásukat megkönnyítő átlagos magyar emberekkel és magyar állammal szemben.

Ilyenek ugye a pandák.

És, teszem hozzá, a Jobbik politikusai. Utóbbiak ugyanis egy reggel felkeltek, meglátták a fényt, csatlakoztak az ellenzéki összefogáshoz, és hirtelen rasszizmus-mentessé váltak, visszamenőleg is. Jól tudja ezt a haladó magyar és nyugati sajtó egyaránt.

Francia elnökválasztás a láthatáron – avagy kik szorongathatják meg Macront?
Francia elnökválasztás a láthatáron – avagy kik szorongathatják meg Macront?

 

Franciaország félprezidenciális köztársaság, ahol a végrehajtó hatalom megoszlik a köztársasági elnök és miniszterelnök közt, azonban előbbi nevezi ki (vagy akár váltja le) utóbbit. Az elnökválasztás – amit majd a nemzetgyűlési választás követ – kétfordulós, ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerez abszolút többséget; ebben az esetben a két legtöbb voksot kapó jelölt jut be a második fordulóba (az első fordulót április 10-én, a második két héttel később tartják). Az előző, ’17-es választások első turnusában például Emmanuel Macron államfő és Marine Le Pen jobboldali radikális politikus kapta a legtöbb szavazatot, de esélyük sem volt átlépni az abszolút többséget jelentő bűvös 50 százalékot, így a második etapra maradt a döntés, ahol Macron durván kétszer annyi szavazatot kapott, mint riválisa (valamivel több mint 20, illetve 10 millió voksot zsebeltek be).

Idén megközelítőleg harmincan mérettetik meg magukat áprilisban, de reális sansza legfeljebb öt jelöltnek van.

Az „alapfogalmak” szemügyre vétele után lássuk a jelölteket, elsőként az újrázni igyekvő Macront. A centrista és technokrata Macron négy éve kormányozza hazáját, 2017-ben ő törte meg a szocialisták és a gaullisták váltógazdaságát, ezzel Macron (és az általa alapított En Marche) új lendületet hozott a francia politikába. Macron igen vegyes, hullámvölgyekkel tarkított négy évet tudhat maga mögött; megválasztásakor volt népszerűsége csúcsán, de pártolóinak több mint felét (!) bő egy év alatt elveszítette, 2018 novemberében a sárgamellényes tüntetések után érte el a mélypontot, azonban a szigorúan oltáspárti államfő nem kezelte rosszul a vírushelyzetet, ezáltal népszerűsége lassan növekedésnek indult, majd konszolidálódott. Bár az elnök március 3-áig várt indulásának hivatalos bejelentésével (mindez az orosz-ukrán krízis miatt húzódott el). Az ukrajnai háború kitörése óta Macron esélyei tovább nőttek, februárban a szavazatok szavazatok 25 százalékával kalkulálhatott, de a Politico szerint március idusán már 30 százalékot kapna.

A Nemzeti Tömörülés elnöke, a (szélső)jobboldali Marine Le Pen revansot venne a négy évvel korábbi vereségéért. Pozitívum számára, hogy idei kampányára határozottan nagyobb tőke áll rendelkezésre – köszönhetően például a magyar MKB Banktól kapott 10,6 millió eurós hitelnek. A táboron belüli mozgósítással sem lesz gond, Le Pen támogatói a legstabilabbak.

Pár hónappal ezelőtt nem sokan gondolták volna, hogy Macron egyik legádázabb ellenfele Valérie Pécresse lehet. Pedig így lett. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak pártja (LR) decemberben Pécresse-t választotta államfőjelöltjének – a párt először indít női jelöltet. Le Pen és Pécresse támogatottsága között minimális volt a differencia (a szavazatok 16-17 százalékát gyűjtenék be Le Pen, Pécresse ennél kevesebbet), viszont a második fordulóban nagyjából egyenlő esélyük lenne Macron ellen. A választási esztendőre Pécresse a kihívók közötti első helyen vágott neki, mostanra azonban Le Pen, de Zemmour is megelőzte a Republikánusok jelöltjét.

A Le Pennél is radikálisabb Éric Zemmournak már az elindulása is szenzációnak számított, bejutása a második körbe pedig csoda-kategóriába tartozna – gondolhattuk sokáig, de a küldetés Tom Cruise filmjeivel ellentétben nem lehetetlen most már, hiszen a publicista Pécresse-t már lehagyta, a Le Pennel szembeni különbséget pedig egy erős hajrával eltüntetheti a konzervatív újságíró. A bevándorlásellenes elemzőt ellenfelei titulálták már iszlamofóbnak, nőgyűlölőnek és jogállamtiprónak is.

A riválisokat jobban szemügyre véve szembeötlő, hogy az esélyesek között nincs baloldali jelölt – a regnáló elnököt leginkább „középre”, kihívóit jobbra lehet sorolni. A baloldal legígéretesebb elnökjelöltje Jean-Luc Mélenchon – de a bukmékerek szerint neki is nagyjából két százalék esélye van Macron helyébe lépni. Véleményem szerint a fő kérdés, hogy ki fog megmérkőzni Macronnal a második fordulóban – könnyen megeshet, hogy az előző választások „visszavágója” következik a második fordulóban Macron és Le Pen között. Legutóbb Jacques Chiracnak sikerült az újrázás – hogy Emmanuel Macronnak ez összejön-e vagy Franciaországnak új elnöke lesz, áprilisban kiderül.

Minden háború véget ér egyszer - gondolatok az orosz-ukrán konfliktusról
Minden háború véget ér egyszer - gondolatok az orosz-ukrán konfliktusról

kepernyofoto_2022-03-18_12_46_34.png

Miként áll szemben az ukrán nacionalizmus az orosz nacionalizmussal? Mi történt pontosan a MiG-29-es gépek átadása körüli diplomáciai feszültségkor? Veszélyben vannak az ukrán szélsőséges nacionalizmus miatt a kárpátaljai magyarok? Hogyan érhet véget a háború? Demkó Attilát, az MCC geopolitikai műhelyének vezetőjét, írót, biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük. 

Meghallgatható a YouTube csatornánkon,
és Apple Podcast-en is.

Ön egy februári interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán-orosz konfliktust egy demokratikus, nyugatosodni vágyó és egy autoriter fél-ázsiai ország közötti ellentétként leírni tévedést, és az ukrán nacionalizmust emelte ki, mint ami szemben áll az orosz nacionalizmussal. Kifejtené ezt bővebben?

Abszolút. Klisék és narratívák alapján közelítik meg nagyon sokan nyugaton ezt a háborút, ami nem azt jelenti, hogy ezek teljesen tévesek, de azt jelenti, hogy csak az igazság egy szeletét bontják ki, tehát az nem kétséges, hogy Ukrajna bármennyire is problematikus, ami az elmúlt 8 évben történt, egy jobban működő demokrácia, mint az autoriternek tekinthető orosz rendszer, tehát nagyobb a szabadság, de nem ez a két ország közötti vagy a két nemzet közötti vitának a lényege.

Tehát itt nem arról szól Vlagyimir Putyin számára a történet, hogy egy demokráciát zúzzon szét, hanem arról szól, hogy Ukrajnát az orosz nemzeti tér részeként képzelve hogyan illessze vissza Moszkva befolyása alá.

Tehát itt alapvetően téves ezt abból eredeztetni, hogy Putyin fél az ukrán demokrácia sikerességétől, nem is sikeres, nem is volt sikeres Ukrajna, sem most, sem korábban, tehát Oroszország életszínvonala az sokkal magasabb, még most is a súlyos szankciók után, mint az ukrán életszínvonal, illetve az orosz népesség nagy része egyáltalán nem vágyik az ukrán, hogy úgy mondjam, rendszerre Oroszországban, már csak azért sem, mert gazdaságilag nem sikeres, hanem azért, mert a jelenlegi Ukrajnának van egy nagyon erős orosz ellenessége is. Nem egyszerűen Vlagyimir Putyin ellenessége, hanem az orosz nyelvvel, kultúrával szembeni fellépés is jellemző. Nyilván nem Zelenszkijről beszélek, ő orosz anyanyelvű, zsidó származású, és nyitottabb lenne egy más típusú Ukrajnára, de mögötte állnak olyan erők, akik abszolút egy ukrán Ukrajnát akarnak, ami azt jelenti, hogy az orosz nyelv, a magyar nyelv, a román nyelv és történelem sem fér bele.

Itt van egy komoly történelmi küzdelem a háttérben az ukrán és az orosz nacionalizmus között, amit nyugaton szinte észre sem vesznek, ami egészen elképesztő abban a tekintetben, hogy ez a magja az egész konfliktusnak, nem a demokrácia vs. autoriter rendszer.

Persze azt nem mondom, hogy semmilyen mértékben nem jelenik meg a két rendszer közötti különbség, hogy egy picit Putyin nem fél a nyugati demokráciától, hogy Oroszországban ez mit tenne velük meg az ő hatalmukkal, de ez egy töredéke, ez egy apró kis töredéke a valóságnak.

Nemrégiben kirobbant diplomáciai feszültség a lengyelek, illetve az amerikaiak és a németek között a MiG-29-es gépek áldása körül. A lengyelek ugye azt akarták, hogy az amerikaiak szállítsák le Ukrajnának a használt vadászgépeket a németországi amerikai fennhatóság alatt lévő Ramstein légitámaszpontról. Mi a véleménye erről?

Lengyelország egy nagyon nehéz helyzetben lévő ország, Oroszországgal közvetlenül szomszédos, ezért ők különösen érzékenyen figyelik ezt a háborút. Lengyelországnak is jelentős történelmi sérelmei vannak Oroszországgal szemben, a legjelentősebbek talán a térségünkben, ezért számukra ez egy élet-halál helyzet, még akkor is, ha szerintem Lengyelországot közvetlen veszély azért nem fenyegeti, de nyilván ezt a lengyeleknek kell eldöntenie, hogy ők mit látnak veszélynek és nem nekünk.

Én azt látom, hogy a lengyelek mindenáron Ukrajna jelentős mértékű megsegítését szeretnék elérni, míg az amerikaiak, illetve a németek nem feltétlenül mennének bele egy olyan ügybe, vagy egy olyan fegyverzeti segélybe, ami az oroszokat még jobban provokálja.

Illetve én azt látom, hogy amerikai részről azért arra is felhívták a figyelmet, hogy ezek a vadászgépek nem feltétlenül adnának sokat Ukrajnának. Tehát itt van egy katonai vita is a háttérben, hogy mennyit adna vajon ez a fegyverszállítás Ukrajnának miközben nagyon látványos ez, és nyilván a lengyelek cserébe azért kértek volna amerikai vadászgépeket is, tehát a pontos lengyel javaslatot nyilván nem ismerjük, hogy ők hogy mennyit akarták ezt kivitelezni, de biztos, hogy amerikai részről ez egy teljesen nyílt elutasításban végződött, ami mindenképpen egy feszültség volt most itt a két fontos szövetséges viszonyában, de azért úgy tűnik, hogy megoldódott.

A kárpátaljai magyarság helyzete nem könnyű. Ön szerint közvetlen veszélyben vannak az ukrán szélsőséges nacionalizmus miatt?

Az a probléma, hogy Ukrajnában nyolc éve folyik egy magyarellenes kampány, ami részben abból ered, hogy ugye Ukrajnában, ahogy mondtam, különösen Nyugat-Ukrajnában egy ukranizáló nacionalizmus is megjelent a nyugat felé való közeledést követelő hangok mellett, már 2013-2014-ben a Majdan téri események során is, és egyből elkezdődtek már '14-ben a fenyegetések a magyarok ellen, ezek fizikai, nemcsak hogy fenyegetések, hanem a támadások is. Persze ezt az egészet árnyalja az, hogy erre Oroszország is felfigyelt, és orosz részről is voltak provokációk, nyilván ezt próbálták rejteni. Egy esetben kiderült, hogy az oroszok csinálták talán az egyik legsúlyosabb merényletet a KMKSZ székháza ellen, illetve vélhető, hogy számos cikket az oroszok rendeltek meg úgymond a magyar szeparatizmusról, meg Magyarországról, ami bejárta az ukrán médiát. De ettől függetlenül a fő felelős az az, hogy egy abszolút kirekesztő jellegű politikai diskurzus is megjelent, ahogy mondtam a nyugatos demokrata diskurzus mellett, sőt, ez a diskurzus gyakorlatilag a nyelvtörvény és az oktatási törvény tekintetében uralkodóvá vált.

Még az orosz agresszió előtt, tehát a krími események előtt, már akkor a korábbi nyelvtörvény megváltoztatása az egy fontos követelése volt a Majdannak, tehát ez az, ami felette elsiklik a világ, és ez az, ami a magyar-ukrán kapcsolatot nagyon megnehezítette.

2017-től már Magyarország válaszolt erre, viszonylag finom eszközökkel, és mellette folytatta Ukrajna segélyezését, de ukrán részről nem értették meg, hogy itt ez a kétoldalú kapcsolatoknak az alapkérdése, és még inkább rontottak a viszonyon, ugye a magyar tisztviselők kitiltásával, a magyar diplomaták elleni titkosszolgálati műveletekkel. Tehát, ez egy elég rossz helyzet, és egy elég rossz viszony alakult ki a két ország között. Most láthatjuk, hogy most is vannak olyan álhírek, ugye először a SWIFT kapcsán, hogy Magyarország úgymond nem támogatja Oroszország, orosz bankok levételét a SWIFT-ről, ez abszolút nem volt igaz, de ez bejárta Ukrajnát, most meg sajnos olyan álhírek vannak, hogy Magyarország nem viselkedik megfelelően az ukrajnai menekültekkel, ami abszolút nem igaz, de sajnos ezek terjednek.

Ilyen értelemben a kárpátaljai magyarság természetesen lehet veszélyben, akár fizikai veszélyben is, mert vannak olyan ukrán nacionalisták, akik abszolút elhiszik azt, hogy az a talán még százezer, bár ugye huszonkétezren elmenekültek, szóval pár tízezer magyar veszélyt jelent Ukrajnára,

ami teljesen nonszensz, Magyarország sem jelent veszélyt Ukrajnára, de az biztos, hogy nagyon kell figyelni, különösen március 15-e környékén, hogy ne történjenek incidensek. Még egy nagyon rossz dolog van ebben, hogy az oroszok is kihasználhatják ezt a feszültséget, a saját céljaikra, a két ország közti rossz viszonyt, ami azt jelenti, hogy akár orosz provokatív akciók sem teljesen kizárhatók Kárpátalján.

Tudom nehéz bármit megjósolni, de Ön szerint mi lehet a végkifejlete a háborúnak? Lesz megegyezés az ukrán és az orosz fél között, valamint ma reggel láttam, hogy az orosz védelmi minisztérium egy olyan közleményt tett közzé, hogy péntek este, ma este olyan fog történni, aminek az egész világ örülhet. Ez vajon mit takar Ön szerint?

Hát találgatni nem tudok, hogy milyen esemény lesz, aminek az egész világ fog örülni. Oroszországtól nem sok olyan dolgot láttunk, sőt semmit az elmúlt két hétben, aminek örülni lehetett volna. Tehát itt egy példátlan rossz agresszióról van szó, amit egyébként nem magyarázhat az, amit Ukrajnáról elmondtam az előző percekben, tehát semmilyen ukránosító törekvés. Sőt, ugye öltek meg oroszokat '14 után, a forradalom után, voltak kifejezetten megfélemlítésből gyilkosságok, az ukrán nacionalisták részéről, illetve voltak összecsapások, mikor úgymond oroszok vagy orosz pártiak, de ukrán állampolgárságú emberek meghaltak az ukrán nacionalisták keze által, de ez nem magyarázhatja ezt a jelen agressziót, amiben lassan már többen halnak meg, mint az elmúlt nyolc év háborújában, mind a két oldalon. Én azt nem tudom megmondani, hogy az oroszok mire gondolnak. Abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb minden háború lezárul. Arról nem találgatnék, hogy hogyan ér véget ez a háború. Ugye sok forgatókönyv van,

alapvetően a katonai műveleteken múlik az, hogy milyen kompromisszum fog születni, én egyet jelzek, hogy az biztos, hogy a teljes orosz vágyat, vagy a követelések teljességét, azt azért nem fogja Oroszország elérni, akármilyen vereséget is mér esetleg Ukrajnára.

Nem hiszem, hogy mindent el tudnak érni, és egy egész Ukrajnát uralni tudó bábkormányt fel tudnának állítani, tehát annyival erőteljesebb az ukrán népi ellenállás annál, mint amit szerintem sokan vártak. Annak, hogy Nyugat-Ukrajnában vagy akár Kijevben egy stabil rendszert fel tudjanak építeni az oroszok, az esélye azért csekély.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: index.hu

Külföld vs belföld - mennyibe kerül egy diploma?
Külföld vs belföld - mennyibe kerül egy diploma?

e416907d-bf63-4996-9d7c-597226bb77a8.png

A középiskolás és a főiskolai éveim során, a környezetemben mindig is nagy volt a dilemma, hogy meg merjük-e lépni a külföldi egyetemi jelentkezést, vagy maradjunk egy hazai intézménynél. Bár a hazai felsőoktatási felvételi időszak már lezárult, az európai egyetemek többségénél még nyár elejéig várják a diákok jelentkezését. Mivel a döntés nem egyszerű, és a következő hónapokban még sokan fognak felvételizni, cikkemben összevetem egy magyarországi és egy európai elitegyetem költségeit, a felvételitől kezdve a diplomáig. 

Fontos megjegyeznem, hogy mivel minden szak különböző, és minden egyetem eltérő költségekkel rendelkezik, ezért két konkrét példa alapján fogom a szakokat összevetni, de ez jó képet adhat az országok közötti anyagi különbségekről. Magyarként sokszor természetesnek vesszük, hogy rendelkezésünkre állnak az államilag támogatott félévek, így a diákok egy része sosem tapasztalja meg, mennyire sokba is kerülhet a tandíj. Bár van lehetőség térítésmentes szakokat is találni más európai nagyvárosokban, azért ez nem a többséget jellemzi. Cikkemben a “legrosszabb”, legextrémebb esetet szeretném bemutatni: mi történik ha csak az önköltség áll rendelkezésre egy fővárosi magánegyetemen, és hogy alakul ez egy hasonló, neves németországi intézménynél. Lássuk. 

Tandíj

A legnagyobb különbség talán már itt a legelején megmutatkozik. A Metropolitan Egyetem Marketing Msc képzésének tandíja 400.000 Forintba kerül félévente, tehát összesen 1,6 millió forintot kell fizetni egy hazai magánegyetem egyik legnépszerűbb mesterképzéséért. Már ez az összeg is elég húzós, de akkor még nem találkoztunk a külföldi riválisokkal.

A németországi Frankfurt School magánegyetem hasonló, két éves mesterképzéséért potom 24,5 millió forintot kérnek el, itt a féléves tandíj ugyanis 6 millió forint felett jár.

Szinte hihetetlennek hangzik ez a szám, de a párizsi, londoni üzleti iskolák tandíja sem tér el nagyban ettől, és akkor még az amerikai egyetemekről nem is beszéltünk. Ezekbe a neves iskolákba a hihetetlenül magas tandíjak mellett is nagyon magas a jelentkezési ráta, hiszen az itt végzett diákok nagy többségét már a végzés előtt jól fizető állás ajánlatokkal bombázzák. Szerencsére ezek az intézmények is rendelkeznek ösztöndíj programokkal, ahol a tandíj akár 25-50%-át is elengedik a nyertes pályázóknak. Külön érdekesség, hogy a frankfurti iskolában külön ösztöndíj kategória van a kelet európai országokból érkezőknek, pont a nagy jövedelem különbségek miatt, hiszen Frankfurt Németország legdrágább városának számít.

 

Felvételi, beiratkozási költségek

Bár a tandíj összege esetenként hihetetlenül magasra kúszhat, a kötelező költségek itt még nem állnak meg. A hazai felvételi rendszerben az első három szak megjelölése ingyenes, és a frankfurti jelentkezés is díjmentes, viszont a jelentkezéshez szükséges rejtett költségek elég magasra tudnak kúszni. Míg itthon a BA diploma, és esetenként egy szóbeli beszélgetés alapján döntenek a felvételről, addig a külföldi intézményeknél elég szerteágazó a követelmény rendszer. Üzleti képzéseknél például szinte mindenhol kötelező a GMAT/GRE teszt eredmény, ha pedig nincs, akkor az iskola saját felvételi tesztjét kell megírni. A GMAT teszt 200 euro körül mozog ami 75 ezer forintot jelent, míg a Frankfurt School saját tesztjéért 100 eurót, azaz 36 ezer forintot kell fizetni. Ebben az árban nincs benne a teszt felkészítő könyv, ami további 50 euróba kerül, illetve a lemondásért, és időpont változtatásért is fizetni kell. A külföldi egyetemeknél egy plusz költséget jelenthet még a nyelvvizsga is, hiszen sok iskola csak egy-két fajta, két évnél nem régebbi vizsgaeredményt vesz figyelembe. A leggyakrabban kért teszt a TOEFL iBT angol nyelvvizsga, ami szintén egy plusz 60 ezer forintos tétel. Míg a hazai magánegyetemeknél a jelentkezéshez, beiratkozáshoz, regisztrációhoz általában bőven  elegendő 10-20 ezer forint, addig ez az összeg kint akár 120-150 ezer forintba is kerülhet. 

 

Szállás

Akik hazai pályán mozognak, azokra ez a szekció nem vonatkozik, de mindannyian tudjuk mekkora terhet jelenthet a féléves költségek mellett a lakhatás finanszírozása. Budapesten talán a legolcsóbb opció a magánkollégium (mivel a METU nem rendelkezik saját kollégiummal), vagy egy kisebb szoba bérlése albérletben. Ha nem probléma a szobatárs, akkor már havi 30-40 ezer forinttól is ki lehet fogni egy-egy jó ajánlatot, azonban ha szeretnénk saját szobát, és annyira messze sem szívesen költöznénk a belvárostól, akkor érdemes legalább 70-80 ezer forinttal számolni a lakhatásra. Továbbá a rezsi, kaució, internet, közlekedés, berendezés is megdobja a bérleti díjat, és akkor még étkezésről, és szórakozásról nem is beszéltünk. Lehet szélsőséges példákat felhozni, hiszen számomra is voltak olyan hónapok 5-6 éve amikor kihúztam a teljes havi költéseim kb 60 ezer forintból, de ma már azért ennek bőven a többszörösét is kifizetik az egyetemi hallgatók. 

A frankfurti magánegyetem a hazaival ellentétben kínál kollégiumi szállást hallgatóinak, viszont a szobák sokszor teljesen felszerelt kislakásoknak felelnek meg, és az áruk is ehhez mérten került kiszabásra. A legolcsóbb opcióért 530 eurót, tehát körülbelül 200 ezer forintot kell fizetni havonta, és ez még egy jutányos árnak számít. Az albérletpiacon még rosszabb a helyzet, ott ennyi pénzért általában egy szobatárssal is osztoznunk kell a szobán. 

 

Egyéb költségek

A végére még érdemes az élet egyéb költségeit is figyelembe venni, hiszen ahogy már említettem, a nagyobb európai városok esetében akár duplán is lehet számolni az árakkal. A boltokban is például jóval drágább az élelmiszer, de a legnagyobb különbség az éttermek és bárok tekintetében igazán szembetűnő. Csak példaként megemlítve, itthon már találunk egyszerűbb koktélokat kb. 1200 forint környékén, míg Frankfurtban még a legolcsóbb helyeken is legalább 3000 forintnál kezdődik egy-egy ital. Talán az egyetlen apró dolog ami kint olcsóbb a diákoknak az a tömegközlekedés, hiszen míg itthon 3450 forintért vásárolhatják meg a havi bérletet a felsőoktatásban tanulók, addig ez Frankfurtban diákigazolvány felmutatásával ingyenes. 

Drága, de megéri?

Ha idáig eljutottunk a cikkben, akkor az összegzés majdnem szükségtelen, hiszen egy német magánegyetem szinte összehasonlíthatatlanul drágább az itthoninál, de mégis sokan választják a diákhitelt, és a plusz munkát, hogy egy kinti egyetemen tanulhassanak. Az, hogy kinek mennyit ér meg egy jó diploma az személyes kérdés, de a statisztikákat figyelembe véve, az ott végzett hallgatók nagy többsége igen jól fizető állásokat szerzett - már a végzés előtt.

A kimutatás alapján az általam példaként vett mesterszak 2020-ban végzett hallgatóinak átlagfizetése havi 1,6 millió forint körül van, az e mellé kapott bónuszok átlaga éves szinten pedig körülbelül 2,6 millió forintnak megfelelő euró.

Ezt tudva azért már érdekesebb a történet, és lehet számolgatni, hogy melyik képzéssel járunk jobban hosszú távon. Sokat számít, hogy végzés után itthon szeretnénk-e majd munkát vállalni, vagy egy külföldi cégnél, illetve, hogy mennyire tartjuk a mesterképzést fontosnak a jövőnk szempontjából. Cikkemben most elég speciális példák alapján történt az összehasonlítás, de természetesen ennél sokkal árnyaltabb a történet, rengeteg különböző szakkal, várossal, ösztöndíjjal. Bár sok-sok opció áll a rendelkezésre, és talán elsőre lelombozó volt hallani egy ilyen extrém példát, a külföldi tanulmányok nagyon izgalmasak tudnak lenni, és egyáltalán nem lehetetlen egy olyan szakot találni ahol jóval alacsonyabbak a költségek. Ártani nem árthat a nézelődés, sok sikert minden felvételizőnek!

Ilyen volt a tegnapi Békemenet
Ilyen volt a tegnapi Békemenet

Ismét megrendezésre került a CÖF (Civil Összefogás Fórum) által szervezett Békemenet, aminek talán még sosem volt olyan beszédes a neve és még soha nem is volt rá akkora szükség, mint most, mikor a szomszédunkban fegyveres konfliktus dúl. A menetben több "NO WAR" és "Legyen béke" molinó is feltűnt, illetve az idei szervezés szlogenje is ez volt, a menet elején is ez a felirat volt látható.

bekemenet-2.jpg
Forrás: https://roviden.hu/2022/03/15/no-war-molinoval-vonulnak-orban-bekemeneteloi
Soha nem kellett még a tömegnek a szó szoros értelmében vett békéért menetelnie, bár az elmúlt 10 év alatt mindig megvolt az aktuális "témája" az összefogásnak, vita nélkül elmondhatjuk, hogy ennél aktuálisabb nem is lehetett a rendezvény. 
A különböző hírportálokon egyébként konkrét számadatok még nem jelentek meg, hogy mennyien is lehettek a résztvevők, de az biztos, hogy több százezres tömeg gyűlt össze, és ha nem is a minden idők legnagyobb számú gyűlése volt, (2014-ben fél millió közeli adatokat közöltek le a médiában) az biztos, hogy tiszteletet parancsoló mennyiségű embert tudott megmozdítani ismét a kormánypárt. 
A hangulat sem volt akármilyen, hazaszeretet és az összetartozás érzése járta át a teljes menetet. Kutyások, kisgyermekkel érkező családok, párok, idősek és amit az ellenzék rengetegszer szívesen elhallgat, sok, a húszas éveiben járó fiatal sétált együtt a Komjádi uszodától a Kossuth térig, ahol egy rövid, igényes műsor után mondta el ünnepi beszédét Orbán Viktor.
17791314_907a9df6dd5cd9f8175bcb6dd89a5de0_wm.jpgA műsorban felléptek a beregszászi színház színészei is, akik az előadásuk végén kiálltak és azt mondták, azért vannak itt, hogy elmondhassák: "Köszönjük!" Igazán szívszorító pillanat volt, egy emberként dobbant meg a menetelők szíve. 
A magyar emberek összefogása a menekültek megsegítésére tényleg megható, könnyfakasztó pillanata volt ez a köszönetnyilvánítás a Március 15-i ünnepnek. 
A Margit híd pesti hídfőjénél történt némi zavargás, két fiatal fiú egy "Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság nyugatról érkezik" feliratú molinót függesztett ki egy harmadik emeleti ablakra és megafonnal különböző polgárpukkasztó megjegyzéseket kiabáltak be. A tömeg természetesen összezárt, szólt a Ria-ria Hungária, de többen csak minden jót, szép napot kívántak a srácoknak, akik talán jobban tették volna, ha inkább a Duna túloldalán megrendezett hatpárti összefogás gyűlését erősítik, ahol a szivárvány összefogásnak igencsak szüksége lett volna még néhány emberre a csekély számú megjelent támogatóbázisuk erősítéséhez. 
275772252_1163610594408565_1739053136015386285_n.jpg
A miniszterelnök ünnepi beszédében elmondta, nem hagyhatjuk, hogy a baloldal háborúba sodorja az országot, a választás tétje, hogy háború vagy béke fog e uralkodni az országban április 3-a után. Ismét kiemelte, hogy sem fegyvert, sem katonákat nem küld az ország a frontra, de továbbra is minden segítséget megad az Ukrajnából menekülőknek.
Arra kérte a résztvevőket, hogy még ne merüljenek ki, tegyenek rá még egy lapáttal a kampány hajrájában, hogy aztán április 3-án a várt eredmény születhessen és learathassák a békemenet gyümölcsét.
Ezt a választást meg kell, és meg is fogjuk nyerni- fogalmazott Orbán Viktor.
"Aki a békére szavaz, a Fideszre szavaz"- jelentette ki a kormányfő, majd így zárta beszédét: Induljunk, és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját!
275616940_357496406260823_6163265413309366182_n.jpg
A mondatnak jónak kell lenni – podcast Balázs Péterrel
A mondatnak jónak kell lenni – podcast Balázs Péterrel

403869_tzihz20180131003_1.jpg

Miben különbözik a színpad és a film világa? Mire jó a színpadi csönd? Hogyan reagál egy színész, ha a nézőtérről szólnak oda neki, hogy „Most légy okos, Domokos!”? Podcast Balázs Péter színművésszel.

Meghallgatható a YouTube csatornánkon,
és Apple Podcast-en is.
Hogy indult a színészi pályája? Nehéz volt a kezdet?

Hát, mint fiatalember, aki elhatározza, hogy valami szeretne lenni, annak ez nem nehéz, hanem egy izgalmas feladat. A Színház- és Filmművészeti Főiskolának, ami most már színházi és egyetemi rangra emelkedett, de akkor még főiskola volt, annak az én időmben három felvételi vizsgája volt, tehát három bizottság előtt kellett az embernek a vélt képességeit megmutatni. És utána még volt két beszélgetés az akkori, mondjuk így, diktatórikus időkben, egy ilyen politikai véleményformáló, de egészen primitív dolog.

Az egyik osztálytársam később mesélte, hogy tőle azt kérdezték, hogy mi a különbség a szocialista rendszer és a kapitalista között, és azt mondta, a szocialista jó, a kapitalista rossz. Átengedték.

Szóval ilyen primitív volt, de igazából a hangsúly azért mégiscsak azon volt, hogy el tud-e az ember elmondani egy monológot vagy egy verset, én például egy énekkel is készültem, emlékszem, gitároztam akkor elég jól, egy kis zenekarunk is volt, és gitárkísérettel énekeltem egy ilyen virágéneket, hogy „nem szoktam, nem szoktam kalitkában hálni”, és ez annyira megfogta az akkori bizottságot, hogy tetszett nekik, és tovább engedtek. És akkor bekerültem a főiskolára. Szinetár Miklós lett az osztályfőnököm, akinek éppen tegnap ünnepeltük a 90. életévét. De visszatérve a főiskolai évekre, a nehézségekre, a különböző rostavizsgákra, és a négyéves, akkor négyéves főiskolai oktatás végén szabadult az ember, és végre a színházba került, aki oda került. Harmadévtől én a Nemzeti Színházban kisebb szerepeket játszottam már, és utána pedig a Veszprémi Petőfi Színháznak a tagja lettem négy évig, onnan szerződtetett aztán Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója, és akkor ott töltöttem huszonöt esztendőt.

Aztán mikor már úgy éreztem, hogy elég volt, akkor volt egy csodálatos tizennégy évem szabadúszóként, akkor mindenhol játszottam, rendeztem, meg írtam mindenféléket, és akkor jött egy felkérés a Szolnoki Szigligeti Színházba, hogy az igazgatói feladatot lássam el.

Azt megpályáztam, megnyertem, és 14 évig voltam ott az igazgató. Most tavaly június 30-án járt le a szerződésem, és nem akartam már megújítani, és azóta, hát, már régóta nyugdíjas vagyok, de azért a pálya figyelése és a művelése mellett. 

Említette, hogy Szinetár Miklós volt az osztályfőnöke. Pályakezdőként volt mentora, akár Szinetár Miklós?

Nem igazán, nem volt. Szóval voltak olyan fiatal társaim, akiket nagyon megszeretett egy-egy tanár, főleg ugye a színház igazgatói azok, amelyek az embernek, hogy is mondjam, a sorsát el tudják dönteni. Énnekem nem volt, tulajdonképpen a vizsgaelőadásom után jött Pethes György, akivel nagyon jó barátságba kerültem aztán Veszprémben. Rendező volt, egyébként a Nemzeti Színházban is rendezett, és látott a vizsgaelőadáson, és kérdezte, hogy nincs-e kedvem odajönni. És mondtam, hogy jó. Akkor igazából még nem tudta az ember, hogy kivárjon, ne várjon.

Szóval ez egy konkrét ajánlat volt, elfogadtam, és nem bántam meg, mert nagyon-nagyon sok szép szerepet játszottam, vagy húszat ez alatt a négy év alatt, és főszerepeket is, és olyanokat is, amik az alkatomtól teljesen távol állóak voltak.

Szerelmes, meg hős szerepek. Inkább karakterszínészi formám volt, de ezek nagyon jó tanulóévek voltak, és akkor már a Vígszínházban Várkonyi, amikor leszerződtetett, akkor már azért egy olyan háttérrel, hogy is mondjam, színészi háttérrel rendelkeztem, hogy ez nagyon tetszett az akkori bíráló bizottságoknak meg a közönségnek. Volt benne egy kis fanyarság, egy kis bátorság, egy kis szemtelenség. A Vígszínház nagy volt, és hát hosszú éveken keresztül ott sokat-sokat játszottam, és jól is éreztem magam.

Ön ezt anno hogyan tanulta? Mindig jött egy pozitív visszajelzés, hogy ezt jól csinálja? Hogyan kell színészetet tanulni?

Szerintem nem igen lehet ezt tanulni. Gyakorolni lehet. Ha minél több feladatot kap az ember, most tegyük fel, hogy egy átlagos képességű vagy tehetségű emberről van szó, nem különösebben kiugró, akkor, hogyha sok szereppel van ellátva, akkor egy idő után felfedezi a kollégák és az idősebb kollégák által segítve a színpadnak azokat a lehetőségeit, amikkel ő élni tud. De ha már erre sincsen neki tehetsége, akkor a futottak még közé kerül. Van aki meg nagyon ambicionálja ezt a pályát, és minden részében szeretne részt venni, én ezeket szeretem, én magam is ilyen voltam, hogy minden alkalmat megragadtam arra, hogy képezzem magam, akár önképezzem magam, de figyelve azokat a művészeket, akik akkor topon voltak, és nagy művészeknek tartjuk talán még most is őket, nem utánozni, hanem ez teli van olyan kis „kellékekkel”. Olyan dolgokat csinálnak a színészek, hogy tudnak egy bizonyos hangulatot, egy bizonyos érzelmet kifejezni, és sok esetben, tehát az ember,

mikor egy Páger Antal, meg egy Sulyok Mária, és itt a férfi és a nő nem számít, hanem a színészete számít, mellett inaskodik, akkor onnan sok minden olyan dolgot el tud lesni, például a pálya szeretetét, alázatát és ugyanakkor, hogy hogy kell bizonyos dolgokat megjeleníteni a színpadon,

amelyet a főiskolán lehet tanulni, meg meg lehet tanulni azon kívül is, de igazából csak a színházban érik színésszé egy ilyen foglalkozást űző fiatalember.

Ön hogyan készül a szerepeire? Van valamilyen színjátszási technika, amit használ?

A folyamatosság nagyon sokat számít. Amikor a főiskolára bekerültünk, akkor helyzetgyakorlatokat csinálutnk. Ülünk és beszélgetünk, de nincsen mikrofon, és akkor eljátsszuk, hogy most egy ilyen interjú készül. És akkor ott a tanár megfigyeli, hogy mire érzékeny az ember. Végtelenül fontos szerintem a beszéd, ami most eléggé el van hanyagolva a pályánkon, és ez nem, hogy is mondjam csak, ilyen régi stílus, hanem muszáj a narratívát megérteni a közönségnek. Mert lehet, hogy ez egy színes, hangos dolog, da a színésznek, azon kívül, hogy ezt érthetően előadják, azon kívül feltétlenül szükségeltetik, hogy egy kicsit értelmezhetően beszéljenek. Most nekem négy kisfiú unokám van. A legnagyobb az most lesz 14 éves. És csodálattal nézem, hogy a harmadik unokám, Vili úgy olvas, hogy teljesen világos neki, hogy mit akar mondani. Most persze nem egy ilyen komplikált szövegre gondolok. Ugyanígy a színészeknek is ki kell bányászni azt a próbák során, hogy miről szóljon ez a jelenet, vagy mi ennek az értelme. Mert akkor érti meg a közönség is azt.

Lehet bukfencelni, meg elesni, meg nótázni, meg mindenféle dolgot lehet csinálni a színpadon, de azt nem lehet kihagyni, hogy érthető legyen maga a cél is, hogy mit akar elmondani, tegyük föl, egy rendező, hogy értelme legyen annak.

Természetesen ez az embereket és a művészeket mindig is nagyon feszegette, hogy mit akar csinálni, hiszen a képzőművészetben láthatjuk, hogy egészen realista festőből, hogy lesz egy avantgárd művész, és Picasso élete is egy eklatáns példa erre. Szóval az nagyon fontos, hogy a beszédjét az embernek megértsék, és el tudja narrálni és mondani azt, olyan hangon és olyan közvetlenséggel, de ugyanakkor érthetően, amiről egy színdarab szól és nem kell mást kitalálni, hogy másról szóljon. Visszatérve, hogy hogy készülök. Nekem a baráti keresztanyám, már úgy értem, a szüleimnek barátja volt, Kiss Manyi nevezetű színművésznő, aki a Madách Színházban dolgozott, tőle is megkérdezték ezt, és azt mondta, hogy „én megtanulom a szerepet”. De én is tulajdonképpen úgy vagyok, hogy megtanulom a szerepet. Szóval nincsenek ilyen önmagam iránti elvárások, hogy ezt utána olvassam. Egyáltalában, hogy is mondjam, utána lehet természetesen olvasni, de hamarabb utána kell olvasni. Tehát egy általános műveltség egy színész esetében végtelenül fontos. Tehát, hogy hol keresse azokat, hogy az összefüggéseket meglássa. Könnyű néha eltalálni fiatalemberként, alkatilag, mit tudom én, egy fiatal hős szerepét, és nagyszerű is lehet benne. Csak aztán jönnek utána a következők, következők és következők, és mikor már azt mondhatja az ember, mint én is, hogy huszonkét éves koromban végeztem el a főiskolát, és most hetvenkilenc leszek, és ezt mind a színpadon töltöttem, azért ez hosszú idő. És ebben a hosszú időben egy bizonyos átlagszintet hozni, ami nem alacsony, nem azt mondom, hogy ilyen még nem volt, de azért egy meglehetősen jó szintet, az egy feladat, az egy jövőkép, hogy én akarom, és fejlődöm.

A fiatalok behozott dolgaiból is természetesen egy csomó mindent felhasznál az ember, mert új környezet, új világnézet, új mindenféle, attól nem lehet mentes a hajlott korú színész sem. Vagy ha mentes, akkor menthetetlenül eltűnik, mert nem tudja a korát megérteni, és akkor az se tudja őt. 

Akkor beleéli magát a szerepekbe.  

Az természetes, hogy az ember a szöveget megtanulja, és természetes, hogy úgy tudja, mint ahogy én ma is még tudom azokat, ha felidézik, nem azt mondom, hogy mindig eszembe jut, amit fiatal koromban játszottam, de akár klasszikus, akár kortárs szerepeket. Mert volt már olyan, hogy ugyanazt a szerepet rám osztották húsz év múlva, és az első pillanatban, mikor olvastam, tudtam, hogy hát most ezt kell csinálni. És mondom, milyen könnyen tanuló vagyok. Kiderült, hogy már játszottam, és el volt bennem raktározva valahogy.

Igen, az természetes és állandóan gyakorolni kell, hogy ne legyenek benne olyan dolgok, amelyek gátolják az embert a folyamatos játékban, de igazából a szöveget úgy tanuljuk meg, hogy a próbák során különböző cselekvéshez kötjük,

mert akkor rögzül az, hogy én ide leülök, és itt van előttem egy mikrofon, akkor azt mondom, hogy tessék, parancsoljon, kérdezzen, mert egy interjút készítünk. Hogyha innen föl kéne állnom és ott van az ajtó, akkor azt kigyakoroljuk, hogy most ezután „bocsásson meg egy pillanatra, hogy kimegyek az ajtóhoz, mert el kell mennem valahova”. És így az ember természetesen hozzáköti azt a színpadi szöveget, és a lehető legtermészetesebb módon belemegy a fejébe. Ha nem megy bele a fejébe, hát az a nagy baj. Az mondjuk olyan dolog, mint hogyha egy sebészorvosnak remeg a keze, és akkor nem tud operálni. De azért ott vannak a segítő dolgok, ott van a súgó, aki ilyenkor segít, de a súgó elsősorban a tanulásnál segít, tehát amikor próbálunk, még nem tudjuk a szöveget, mert nem otthon magoltuk be, hanem ott van, és akkor ő előre elmondja, és utána is belemegy a füledbe, és akkor tudod, kötöd ahhoz a mozgáshoz, ahhoz a környezethez, és akkor megfogod a széket, arrébb viszed, vagy kinyitod az ablakot, vagy nem tudom, hát ami belefér ebbe, és akkor mondom ezt vagy azt. Olyan érdekes volt, játszottam a Molnár Ferenc Delila című színdarabját. Én is rendeztem, a főszerepét is én játszottam, és az Óbudai Társaskörben nyáron ment ez, vagy tízszer, hússzor, vagy nem tudom, egy nyáron, és éveken keresztül játszottuk, de olyan közel ültek, sokkal közelebb, mint most maga hozzám, mert annyi ember jött, és mivel betettek még székeket, és a kolléganőm így háttal volt a közönségnek, amikor közli velem, hogy hiába szerettem én bele a kenyeres lányba, nem fogja odaadni. Azt mondja, menjek el, menjek a lánnyal el, de a közösen nyert pénzt egy osztályos sorsjátékon adjam neki oda, és ezen nekem leesik az állam, hogy most akkor hogyan tovább? És ennél tartottunk, amikor mondja, „Hát add nekem a takarékkönyvet!” És erre ott velem szemben egy néző azt mondta, „Most légy okos, Domokos!”

Annyira beleélte magát, hogy kiugrott ez a száján, és ilyenkor általában az ember elmosolyodik, vagy elneveti magát, de egyáltalában nem nevettünk ezen, mert olyan koncentrációt követel egy ilyen közel ülő közönség előtt való színészi játék, hogy abba az nem fér bele.

És nagyon tréfás, meg vicces, meg én szeretek poénokat mondani, még előfordult, hogy színpadon is, de ez egy nagyon komoly dolog, és egy nagyon nagy koncentrációt követel, és ez benne a jó, meg a szép többek között. Izgalmas, szép pálya ez. 

Szokott izgulni?

Természetesen, hogyne. Elképzelheti, hogy ha ilyen nagy, híres, neves, sokat látott, közönség által bálványozott színészek közé bekerül az ember, azért csak szorong egy kicsikét, nem? Minthogyha valamelyik jó futballcsapatba beállna, az megnézi, hogy hogy veszi át a labdát. És az volt a csodálatos a Vígszínházban, hogy ezek az emberek úgy közeledtek hozzám, de másokhoz is, minthogyha társak, minthogyha egyenrangúak lennénk. És nem úgy segítettek, hogy te, jaj, ne azt csináld, hanem valami láthatatlan módon. És aztán ezt én megéreztem később, mikor igazgató lettem, én is pontosan ugyanezt csináltam, hogy olyan hangulatot teremteni a próbák alatt, hogy az ember felszabaduljon, és ne szégyellje azt a dolgot, hogy most már sírni kell, vagy kiabálni, vagy egyáltalában válaszolni, vagy válaszoljak-e, hogy hagyjon magának időt arra, hogy a gondolat megfogalmazódjon benne. A fiatalemberek gyorsan elmondják a szöveget, gyorsan kimennek a színpadról. Nem a csönd, a feszültség.

Most direkt tartottam szünetet egy kicsit, az nagyon-nagyon fontos, mert végtelenül színessé és izgalmassá tesz akár még egy közepes színdarabot is.

Mindenesetre az izgalom nem múlt el, a feszültség, a lámpaláz, hogyha így mondják. Természetesen az ember már a sok gyakorlás miatt tudja azt, hogy ideges, de mikor belép a színpadra, akkor ez feloldódik, mert a színpadon már egy kigyakorolt dolgot reprodukálunk, és arra koncentrálunk, nem pedig arra, hogy izzad a tenyerem, de nem múlik el. 

Most nyáron részt vettem egy szerepben. Mindenki fiatalabb volt és mindenki tisztelettel nézett felém. Közben nem akartam nekik megmondani, hogy én úgy be vagyok tojva. Nagyon fura, amikor elmúlik egy bizonyos idő, és jön egy teljesen más generáció, meg még egy újabb, meg még annál is újabb, és aki csak hírből ismeri esetleg az embert, akkor hát azoknak is illene megfelelni. Igen, mindenkinek igyekezzen az ember megfelelni, és ehhez hozzátartozik az úgynevezett lámpaláz is, ami serkenti a színészetet, úgyhogy az velem marad.

A próbákhoz képest azért az előadáson mégiscsak több száz ember nézi. Ezt a tényezőt ki kell zárni?

Hát kizáródik. Mert ugyan le lehet így nézni mondjuk egy nagy színházban, vagy egy kicsiben is, bár sötét van a nézőtéren, de azért az a fény, ami a színpadon van, lejön és le lehet nézni. De nem szerencsés, mert ha valaki ásít egyet, vagy nem tudom, megnézi a telefonját, üzenetet kapott, az elvonja a figyelmet. Tehát nem kell. Természetesen vannak olyan előadások, meg olyan szerepek, amelyben kibeszél az ember a nézőknek, hát akkor nézi, a szemébe tud nézni, de akkor az olyan, mint egy, hogy mondjam, illuzionista, vagy aki az egész közönséget, hogy is mondjam, a markában tartja. Volt egy ilyen híres bűvész, vagy hát ilyen illuzionista, aki úgy szedte össze a delikvenseket, akiket aztán fölhívott a színpadra, hogy egy nagyot üvöltött és összecsapta a tenyerét, és figyelte az embereket, és akinek a szeme megijedt, tehát érzékenyebben reagált erre, azok közül választotta ki, mert azok érzékenyebbek. Tréfának vélt produkciókat csináltak, meg táncolt a seprűvel, vagy nem tudom, és akkor utána így csinált, és akkor mindenki nevetett. Én nagyon sokat léptem föl pódiumon. Ami azt jelenti, hogy egy ilyen szobában, ahol most vagyunk, például, nem egyszer előfordult, például 30-40 ember, ottan leültek, a kályha duruzsolt, és ott így szemben verseket, monológot, tréfákat, életemből részleteket mondtam. Na most ott nincs az, ami a színpadon, hogy közte egy zenekari árok van általában, és az ilyen koturnusszerűen fönt van a színpad, hanem ott így kell beszélni, és nagyon élveztem azt. Ezt mindig ajánlottam azoknak, akik „jaj, én nem merek verset mondani, olyan borzasztó, hogy én eltévesztem, és akkor megszégyenül az ember”, hogy ilyen helyzeteket kell gyakorolni, mert az végtelenül közvetlenné tudja tenni az embert, és nem riad meg a közönségtől.

Ugyanakkor pedig a poentírozási képesség is nagyon-nagyon fontos, hogy hagyjon az ember a közönségnek időt, hogy felfogja, amit mond, és úgy mondja el azt a poént, hogy tudja, hogy utána egy nagy nevetés lesz, és abba ne szóljon még bele, mert akkor azt nem lehet érteni a következőt.

Tehát ezernyi csínja-bínja van, nem tudom, hogyha az ember egy kardot fog a kezébe és azt mondja, hogy mit tudom én, egy ilyen színdarabból idézek egy mondatot, hogy „nem kell ez a kard nekem, ad Rákóczi másikat”. És akkor volt egy színész, aki lecsapta a kardot, és azt mondta, „ad Rákóczi másikat.” És ezt nem lehetett érteni, hogy mit mond, mert kiütötte a kard csattanása. Tehát ezeket ki kell gyakorolni, és az ember, ha ebben örömét leli, és örömet tud vele okozni, akkor megérte, mert tényleg csodálatos a színészi pálya, szerintem.

Végezetül a magyar filmekkel, a mai magyar filmekkel kapcsolatban kérdezem önt. Ugye Ön szinkronizált filmekben. Szerintem mindenki ismeri a hangját. Viszont a mai magyar filmek nagyon sokszor megkapják azt a kritikát, hogy élvezhetetlenek, mert egyszerűen a színészek valahogy nem életszerűen hangsúlyoznak. Valahogy a régi filmeknél ez nem így volt. Ön szerint mi változott?

Hát sok minden oka van ennek. Először is a rossz forgatókönyvek. Ez nagyon fontos. Néha az ember néz, nem mindig, de néz külföldi sorozatot, amiben ilyen rátermett színészek játszanak, és igazából a fő vonzerő az, hogy lőnek, szaladnak, ugranak, és olyan technikával dolgoznak, és olyan fizikai fölépítésük van, amelyek erre predesztinálják őket, de a jó filmekben mindig időről időre jön egy lírai rész, amelyben a színészi képességet kell megmutatni. És ha ez a kettő együtt működik, akkor ez egy sikeres alakítássá válik. A színpad az ugye egy totál. Abban benne van a díszlet, benne van tíz, vagy kettő, vagy huszonöt szereplő a színpadon, és azok beszélnek, és azt az ember egyben látja. A filmnél közelik vannak, tehát mikor valami fontos, vagy valami csúnya, akkor közel hozzák, és vágva van a film. Na most ebből kifolyólag egy színészi tartás mindenféleképpen kell, mert a filmet ráadásul úgy is veszik föl, hogy nem folyamatában, hanem ami itt játszódik, azt itt veszik föl. 

Na most ez egy másfajta játékstílust követel, mint a színházi játékstílus. Természetesen filmen is lehet, hogy mondjam, egy kicsit klasszikusabb módon megjelenni, de igazából ott is érteni kell, amit az ember mond. A mondatnak jónak kell lenni.

Egy jó amerikai filmben az első két percben kiderül, hogy ki kicsoda, mit akar és hogy milyen, hogy kilép egy autóból, és milyen a cipője, tehát hogy milyen fajta ember és mit képvisel, az nagyon fontos egy színházban. A második felvonás végére derül ki, ha jó az előadás, vagy jó a színdarab, hogy mit is akarnak a színészek. Sok esetben még ma is lefilmezett színházi előadások vannak, ezért érzi azt a néző, hogy amit színpadon el tudna fogadni, a filmen nem tud elfogadni, mert leállítani a kamerát és elé vonni három embert, és ott azok elmondják azt az érdekes vagy érdektelen szövegüket, az nem film. A filmekben különböző beállítások vannak. Nem véletlenül vannak nagyszerű operatőrök, akik a lényeget nemcsak abban látják, hanem különböző beállításokban. Nem is tudom, de ez munkaigényes. Hát szóval nem lehet kis pénzből, viszonylag kevés pénzből, hiába a hétköznapi életünkben soknak tűnik, létrehozni egy olyat, hogy naponta egy-másfél percet vegyenek föl abból. Úgy legyen az kigyakorolva. Hát egy Jackie Chan verekedést, azt nem lehet úgy fölvenni, hogy na, ugorjál, csináld meg, három perc, aztán akkor kész van.

Tehát a filmgyártás az egy teljesen más technika, mint a színház. És hogyha ezt az ember összekeveri, és a magyar színészek, mi is, én is, nem tudom, belekerülnek abba, hogy színházi módon játszanak a filmben. A másik része pedig, aki már jobban szokott a filmekhez, mert egy kicsit többet szerepelt benne, hányaveti könnyedséggel próbálja a szerepét eljátszani, az nem eredményes, egyik oldalról sem.

Úgyhogy ez egy külön szakma, és egy nagyon-nagyon nagy üzlet is, de egy fantasztikus szakma. Egy szó, mint száz, az embernek az a legcsodálatosabb érzés, ha részt vehet ebben a, hogy is mondjam csak, ebben a színházi filmes, televíziós podcastos, és egyáltalában ebben a világban, és mindenre nyitott, de nem kell azért mindent elfogadni. Nem kell mindent úgy csinálni, mert ez most olyan divat, akkor most ezt csináljuk. Ízléstelenkedni, vagy gusztustalankodni a színpadon. Mindennek megvan a maga helye. Egy l'art pour l'art. Most hallottam, hogy a Sirály című darabot bemutatták és az egyik művésznőről mondták, hogy aki a sirályt játszotta, hogy vetkőzzön le és meztelenül menjen be, és mondta, hogy nem, nincs értelme ennek. Miért kéne levetkőznie valakinek, aki egy olyan környezetben, olyan történetet, ami a lélekről szól, hát úgy meztelen lesz a lelke, ha jól játszik, az rendben van. Erre azt mondják, hogy az a színésznő nem kell, akkor jöjjön a másik, na, az levetkőzik, de annak a lelke nem biztos, hogy meztelen. Nem mondom, hogy nem olyan, hanem nem biztos, hogy olyan. De a színház én szerintem rangosabb helye annál.

Sokan mondták, hogy a színház templom, de a színház csak maga a hit, a szeretet és az odaadás teszi magasabbá, mint egy általános szoba vagy egy nagy terem, mert ott megfogalmazódtak olyan gondolatok és olyan interpretációra került sor, ami eljutott a közönséghez,

és ma is emlékszik arra, aki ma már hajlott korú, amit látott esetleg 20-25 éves, 30 éves korában, és úgy őrzi magában azt a színielőadást, vagy azt a szerepet, vagy azt a színészt, aki akkor játszott, hogy ez csodálatos, hogy az embert így magával viszi. Mikor itt a Szolnoki Színházban voltam igazgató, ami nem is olyan régen volt, úgy ahogy mondtam az elején, azért 110 ezer néző nézte meg az előadásainkat egy évben, mert a városnak a lakossága 70 ezer, de ez persze nem azt jelenti, hogy mind a 70 ezer ember elment egyszerre, hanem ebben benne voltak a bérletesek is, meg a bérleten kívüliek. Most ugye a Covid miatt csappant a nézőszám, de nem lehet mindent a Covidra fogni. Ettől függetlenül nagyon fontos az, hogy milyen a műsorterv, vagy az, hogy mit mutat be a színház. És nagyon fontosak a színészek, mert az elképzelhetetlen, hogyha azt mondjuk, hogy nézzük meg az operában az Aidát, akkor azt kérdezzük, hogy „na, ki rendezte?”, hanem ki énekli magát az Aidát. Ugyanígy azt kérdezzük a prózai műveknél, hogy „ki játssza ezt a szerepet?” És ezt a jó szokásukat kérem, hogy tartsák is meg a kedves nézők. Köszönöm szépen, hogy meghívtak és itt elmondhattam néhány dolgot.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: mandiner.hu 

 

Miért feleslegesek az állatkísérletek?
Miért feleslegesek az állatkísérletek?

“Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége
híven tükröződik abban, ahogy
az állatokkal bánik.”
Mahatma Gandhi

 save-cruelty-free-cosmetics-logo-700x460.jpg

Az Európai Unió 2004-ben betiltotta a kozmetikai termékek, 2009-ben pedig a kozmetikai összetevők állatokon való tesztelését, 2013 óta viszont tilos azon kozmetikumok árusítása, amelyek előállítása során állatkísérleteket végeztek. Ez azonban csak annyit jelent, hogy bár bizonyos cégek az Unión belül eladott termékeket nem tesztelik állatokon, a világ minden tájára továbbra is az állatkísérletekkel terhelt termékeiket szállítják.

Most azonban az ECHA (Európai Vegyianyag-ügynökség) javaslatot tett, hogy bizonyos összetevők esetén ismét tegyék kötelezővé az állatkísérleteket. Jöjjön hát néhány információ az állatkísérletekről.

 

Az emberi szervezet nem reagál mindenre úgy, mint a kísérleti állatok

 Ezzel valószínűleg semmilyen újdonságot nem mondtam, de néhány példát hadd említsek. Az arzénról például mindenki tudja, hogy súlyosan rákkeltő az emberek számára, de az egerek és patkányok szervezetében nem okoz elváltozást a sejtek szintjén.

Fordított példa is van, míg az aszpirin a mai napig az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapító és a mellékhatásai még várandós nők esetében is elenyészők, addig kivétel nélkül minden kísérleti állatfaj esetében (kutyák, macskák, rágcsálók, majmok) születési deformitásokat okoz.

Eddig több, mint 200 olyan betegségről tudunk, amelyeket egereken már  eredményesen tudnak gyógyítani, de az embereknél ugyanazok a kezelések hatástalannak bizonyulnak. Láthatjuk, mennyire megbízhatatlanok az állatkísérletek, nem adnak pontos képet a ránk gyakorolt hatásokról. 

 

A mai technika lehetővé teszi az elhagyásukat

A Floridai Egyetem kutatói létrehoztak egy technológiát, ami az emberi izomzat reakcióit utánozza, de használnak chipekre helyezett emberi szövet mintákat a különböző szerek határainak vizsgálatához. Ezzel a módszerrel már szinte az egész szervezet együttes működését tudják modellezni, nem csak külön-külön a szervek reakcióit.

Ezek a forradalmi megoldások ráadásul kiiktatják az előző pontban felvázolt problémát, hiszen itt az emberi szervezet reakcióit vizsgálják, nem egy fehéregérét, így általuk sokkal pontosabb információkhoz jutnak az összetevők hatásairól.

De ma már egy ‘in silico’ nevű számítógépes szimuláció is tudja vizsgálni az anyagok emberekre való hatását, magas százalékban helyes eredményt mutatva. Ez sok esetben régi állatkísérletek eredményeit veszi alapul, ezért sokan kritizálják, de az eddigi szenvedéseket visszacsinálni már nem tudjuk, így ha a kutatások eredményeit továbbra is használjuk, azzal véleményem szerint legalább értelmet adunk az elvégzett kísérleteknek.

 

 

bj6tiaocyaatdtb.png

 

A kegyetlenség mentesség jó marketingfogás

 Ne áltassuk magunkat, a cégek nem jótékonysági segélyszervezetek, fő céljuk a profit termelése. Ezzel a világon semmi gond nincs, de itt az ideje felismerni, hogy egyre több ember áll ki az állatok jogaiért, nő a vegánok és a vegetáriánusok száma, ahogy az állatkísérlet mentes kozmetikumokat és takarítószereket előnyben részesítők száma is. Egyre több és több cég dönt úgy, hogy a piaci igények változnak, már nem elég minőségi terméket gyártani, (vagy éppen kedvező árút), a gyártás körülményeire, a csomagolás milyenségére is hangsúlyt kell fektetni.  Ezért, ha nem is az állatok tisztelete vagy a hibás tesztek elkerülése miatt, de profitszerzés céljából kiiktatják a kísérleteket.

Ezek alapján láthatjuk, hogy ha kivesszük a képletből az alapvető kegyetlen mivoltát, akkor is felesleges és értelmetlen 2022-ben állatokon tesztelni. Most mi is tehetünk ellene, ha aláírjuk a  PETA, a Humane Society International, a Eurogrop for Animals és az European Coalition to End Animal Experiments kezdeményezését.

 

Ezt ide kattintva néhány perc alatt megtehetjük.

Ezen a linken pedig az állatkísérletmentes márkák listáját találjuk.

 

süti beállítások módosítása