Reaktor

Kép forrása: cbc.ca

Van egy francia kifejezés arra vonatkozóan, amikor az embernek csak a kézfejétől a könyökéig barna a karja, a teste többi része fehér. Úgy mondják, bronzage du camioneur, ami annyit tesz, kamionos barnaság. Vicces mondás, persze, de valljuk be, van benne egy óriási adag lekezelés és lenézés is. Hát igen – van, akinek a riviéra, és van, akinek a kar ablakból kilógatása jut. Nem tudom, Kanada részben francia ajkú miniszterelnöke használja-e a bronzage du camioneur kifejezést, de az biztos, hogy neki sosem volt probléma egy kellemes, drága nyaralás, viszont a kamionsofőröktől és a velük szimpatizáló tömegetkől inába szállt a bátorsága a minap, és elillant Ottawából a családjával együtt. Nekem levitézlett ukrán elnökök jutnak eszembe az ilyesmiről, nem egy, a progresszió és liberalizmus zászlóshajójának számító ország vezetője. De mi is történt a messzi észak-amerikai Kanadában? [szegény ember USÁ-ja]

Amikor bejelentették, hogy a kanadai kamionosok csak akkor léphetik majd át az amerikai határt és jöhetnek vissza, ha teljes körűen be vannak oltva, kitört a botrány. Hamar megszerveződött az ún.

Szabadság Konvoj, a kanadai kamionsofőrök hihetetlen hosszúságú menete az USA határától a kanadai fővárosig, és egyre nagyobb médianyilvánosságot kapott. 

A meglehetősen ostoba ottani politikusok nem gondolták át, hogy egyrészt a kevésbé tanult emberek nagyon úgy tűnik, nem olyan engedelmes birkák, mint amilyennek gondolják őket, másrészt speciel az áruszállító sofőröknek erős érdekérvényesítő képességük van – ha nincs kamion, nincs áru, ez ilyen egyszerű. Persze a vakcina-oktrojálásban jeleskedő kanadai kormányzat nehezen tudott volna kivételezni az áruszállítókkal, miután, ahogy erről ebben a cikkben már írtunk, az országban már csak oltás ellenében lehet vonatra szállni.

A sajtó nagy része mind az USA-ban, mind Kanadában a kezdetektől fogva démonizálta a kamionsofőrök akcióját, elképesztő erőfeszítéseket téve arra, hogy találjanak legalább pár szélsőségest a Szabadság Konvoj támogatóinak kommentjei között. Persze találtak, hiszen milyen ügy mellett nem szólalnak fel olyanok, akiknek jobb lett volna csendben maradni? Most, hogy Ottawába ért a menet, nem kellett sokáig várni, máris megjelentek az első hírek arról, hogy horogkeresztes zászló tűntek fel a tüntetők között. Hát persze, biztosan, hiszen aki nem a liberálisok kedvenc ügyei mellett tüntet, mint a negyvenharmadik nem vagy a transznemű nők indulása női versenyeken, az tuti náci. Ráadásul a BBC szerint a tüntető tömeg emlékműveket rongált meg. Ilyet! Ha az emlékezetem nem csal, a haladár sajtó nem is olyan régen még ünnepelte az Amerikából kiinduló, de sok nyugat-európai országot is elérő szobordöntögetési mételyt. Ja, az oké volt, hiszen olyan ismert fasiszták szobrát gyalázták meg vagy döntötték le, mint Viktória királynő.

A Toronto Star amúgy meg sem várta, hogy a konvoj a kanadai fővárosba érjen, vagy bármilyen tömegrendezvényre kerüljön sor. A liberális lap már attól idegrohamot kapott, hogy amerre csak a kamionok elhaladtak, kiözönlöttek az emberek, és kanadai zászlókat lengetve, üdvrivalgással köszöntötték a konvojt.

Ezért a következő karikatúrát tette közzé:

Nemes egyszerűséggel lefasisztázta a kamionosokat. Kedvenc amerikai apáca tweetelőm, Mary Joseph nővér fogalmazta meg roppant plasztikusan egy fotóval, hogyan gondolkodnak a Toronto Starral ellentétben a konzervatív, vagy mondjuk inkább úgy, hétköznapi amerikaiak, azaz az abszolút többség. A háromosztatú képen felül egy gazdálkodó, középen egy kamionsofőr, legalul egy katona képe látható, ezzel a szöveggel: Ha étel kerül az asztalodra, köszönd meg egy farmernek. Ha időben eljut hozzád, köszönd meg egy kamionsofőrnek. Ha békében fogyaszthatod az ételedet, köszönd meg egy veteránnak.

Több spontán szerveződő csoport, főként háziasszonyoknak tűnő tagjai a közösségi média tanulsága szerint szolidaritásból elképesztő mennyiségű ételt főztek a kamionosoknak és a többi tüntetőnek. De a neves kanadai pszichológus és közszereplő, a budapesti Brain Bar pár évvel ezelőtti előadója, Jordan B. Peterson, egyértelműen kiállt a Twitteren a tüntetők mellett.

Többek között Ottawa rendőrfőkapitányának kijelentésére reagált. Tweetjeben így fogalmazott: "Vége, amikor vége, Kapitány. És még közel sincs vége."  

Beszéljünk világosan: nem az a lényeg, hogy a kamionsofőröknek igazuk van-e. Biztosan vannak olyanok, akik szívesen felvesznek majd egy 13. oltást is, mások pedig hitelvszerű meggyőződésből az életben nem fogják elfogadni a vakcinát. Van, akinek nem volt problémája soha a korlátozásokkal, van, aki a kezdet kezdetétől a szabadsága súlyos megsértéseként élte meg. Sokan a megélhetésüket érzik veszélyben, ha nem fogadnak el egy általuk önkényesen rájuk erőltetett kísérleti vakcinát. De nem ez, illetve nem csak ez a lényeg. A lényeg az, hogy lehessenek eltérő vélemények ilyen fontos ügyekben, és szabadon ki lehessen azokat fejezni. A szabadelvűek szent tehene, a liberális demokrácia tudtommal az egyéni szabadságjogokon alapul. Az nem lehet, hogy véleménye és tere a nyilvánosságban csak egy szűk értelmiségi rétegnek, jelesül a jóemberkedő limuzinszocialistáknak legyen.

Sok tanulsága van a kanadai fejleményeknek. A legfontosabb szerintem az, hogy nem húzzák sokáig azok a vezetők, akik finnyásan eltartják az ujjukat a saját népüktől.

Fényűző partik, méregdrága designer darabok, és egy extra csinos lány, aki fiatal kora és a nyelvi korlátai ellenére eléri, hogy Párizs a lábai előtt heverjen. Az Emily in Paris második évada több mint egy hónapja jött ki, de a népszerűsége lankadatlan, főleg a fiatalabb generáció tagjainál. Valóban ennyire egyszerű lenne az élet egy marketing cégnél, és mi meg tudunk-e felelni a sorozat magas “elvárásainak” a való életben? Emily in Paris - egy marketinges sorozatrajongó szemszögéből. 

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egy “feel good” sorozatról beszélünk, ahol a sztori teljesen fiktív, és a Netflixhez híven tele van pakolva sok, enyhén szólva sem reális elemmel. Elérték a céljukat, hiszen a sorozat nagyon színes, és bájos lett, az ember pedig az epizódok végén lévő cliffhangerek miatt legszívesebben egyben ledarálná az egészet. A turisták szempontjából Párizs népszerűsége hihetetlenül megnőtt a sorozat miatt, a TikTok-on pedig több trend is formálódott Emily-vel kapcsolatban.

Az, hogy szívesen nézünk-e ilyen jellegű sorozatot, az teljesen egyéni preferencia kérdése, viszont ami számomra nagyon érdekes volt, az az általános fogadtatás szélsőségessége. Sokan a sztori irreális volta miatt kezdtek kommentelgetni egyes platformokon, mások pedig úgy döntöttek szeretnék Emily példáját követni, és ők is hasonló életet szeretnének építeni maguknak a jövőben. Itt volt az a pont, ahol rájöttem, hogy ha nem kezelünk egy sorozatot a helyén, akkor az negatív irányba tudja torzítani a valóság érzetünk. 

Azzal nincsen baj ha nagy tervekkel rendelkezünk, vagy ha egy sorozatból tudunk plusz motivációt meríteni a saját céljaink eléréséhez, de nagyon veszélyes lehet ha idealizálni kezdünk egy olyan életet, amit egy fiktív sorozatszereplő él. Dolgoztam már marketingesként több cégnél is, és bár valóban nagyon érdekes és színes a marketingesek élete, a negatívumok és a nehézségek közül maximum néhány személyes konfliktus lett megemlítve a sorozatban. 

Az elképzelések ellenére a cégek 99%-nál nincsenek black tie partik és vacsorák akár hetente többször is, és új kliensek megszerzéséhez (és megtartásához) is több kell mint egy Instagram poszt, vagy egy mosoly. A sorozatban egy ideális világot látunk, ahol a problémák nagy része egy szerelmi háromszögből, és egy morcos főnökből áll, miközben a szereplők több százezres szettekben, és 12 centis szandálokban nyűgöznek le mindenkit körülöttük. Jól is van ez így, ameddig

el tudjuk különíteni ezt a valóságtól, és nem kezdjük el utálni a saját életünk, egy illúzió miatt 

Én személy szerint szerettem a sorozatot, és nem kívánok beállni az utálkozók közé, csupán szeretnék rávilágítani, hogy mércének abszolút nem tekinthető. Egy valós marketing cégnél a tervezés és a projektek megvalósítása között sokszor hónapok telnek el, és a munkaleírásban sokkal több a monoton, éjszakákba nyúló tervezés mint ahogy azt a sorozatban feltüntetik. Bár a többségnek ez mind nem új információ, a sorozatkritikákat és véleményeket olvasva mégis le kellett írnom.

A komikus helyzetek, és gyönyörű helyszínek abszolút a hátukon viszik a sorozatot, és a castingosok is jó munkát végeztek a szereplők kiválasztásával. Az irodai élet ábrázolása, és a beszélgetések sokszor elég bugyuták, és a konfliktusokat is sok esetben nehéz komolyan venni. Összességében nem ajánlanám a sorozatot azoknak, akik irtóznak a romantikus vígjátékoktól, és az abszurd, “limonádé jellegű” helyzetektől, viszont akik egy kicsit szeretnének kikapcsolódni a mindennapi monotonitásból, és a helyén tudják kezelni a sorozatban jelenlévő irreális valóságot, azoknak irány a Netflix! 

Adott egy tágas és értékes londoni lakás, ahol nagyon kreatívan és újítóan megoldva a teljes történet játszódik és egy demenciával küzdő idős úr , Anthony (Anthony Hopkins). A név egyezése nem véletlen. A rendező, Florian Zeller kifejezetten Hopkinsra írta át színdarabjából a szerepet. Zeller első nagyjátékfilmje olyan mesterien tartja bizonytalanságban a nézőt, úgy helyez bele egy beteg ember szerepébe, hogy az alkotás 97 perce alatt egyetlen pillanatra sem tud elkalandozni a figyelmünk. Ezt, lássuk be, az egyre növekvő ingerküszöbünk mellett szinte évek óta nem sikerült elérnie egyetlen rendezőnek sem.

Anthony egyre bizonytalanabb a világban, egyre gyakrabban nem ismeri fel lányát, Anne-t ( Olivia Colman) és imádott lakását. Állandóan becsmérli a családját, elmarja maga mellől az ápolókat és az utolsó pillanatig kitart amellett, hogy nincs szüksége segítségre, képes ellátni magát. Különböző teóriákat gyárt a furcsaságokra, csak hogy ne kelljen belátnia: egyedül már nem boldogul.

Minden és mindenki hibás, csak ő nem.

 Nem érti, miért nem hívja fel soha kisebbik lánya, Lucy, miért változik meg időről időre az általa oly jól ismert környezet.  És amit Anthony nem ért a mozivásznon, azt mi sem értjük a nézőtéren . Az első percekben még keressük a megoldást, vajon hol a csavar, ki és miért akarja átverni a főszereplőt, éppen úgy gyártjuk a különböző forgatókönyveket, mint Anthony. És az egészben a legnagyobb fordulat, hogy az a várva várt csavar nem érkezik meg.

 Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy amit látunk az álom vagy valóság, a betegség által alkotott tévképzet vagy a realitás. Anthony próbál kapaszkodni tárgyakba, amik a valósághoz kötik. Egy festményhez a falon, a karórájához, lakása impozáns, fekete bejárati ajtajához vagy az utcaképhez, amit a hálószobája ablakából lát, de ahogy egyre mélyebben veszik el a demencia mocsarában, úgy ezek a dolgok is egyre kevésbé adnak támpontot.

A legfélelmetesebb az egész alkotásban, hogy nem bújhatunk el előle olyan gondolatok mögé, hogy ez csak egy kitalált történet, nem is a valóság. Mindennapjaink része ez, és realisztikusan, cseppet sem túlzón mutatja be a helyzetet. Nincs is szükség túlzásra,

Anthony Hopkins azonban leuralja vásznat. Tőle senki nem számított lapos játékra, de ebben az alakításban ismét felülmúlja önmagát. Tökéletesen játssza a demens idős úr indokolatlan és kiszámíthatatlan hangulatingadozásait, míg az egyik pillanatban viccelődik és kacérkodik, a következőben agresszív, bizonytalan, dühös vagy fél. Nem véletlenül nyerte el vele 2021-ben a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar díjat, így ezzel ő lett minden idők legidősebb Oscar díjjal jutalmazott színésze. A film a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó arany szobrocskát is bezsebelte.

A végig profin és tudatosan felépített feszültség  az utolsó jelenetben tetőfokára hág, Hopkins alakítása kiteljesedik. A történet nem tudja és nem is akarja feloldani a feloldhatatlant, a betegség kegyetlen jelenlétét és gyógyíthatatlanságát. Ahogy az utolsó percekben a főszereplő rádöbben a helyzetére, egy pillanatra kitisztul a tudata és befogadja a valóságot, hogy aztán újra homályba vesszen önmaga, olyan szívbemarkoló, mintha saját szerettünk szenvedését látnánk.

A rendező tesz róla, hogy az utolsó pillanatokban még egyszer, utoljára összetörje a nézőit.

A vége után percekig megmozdulni sem lehet, olyan erővel törnek utat a tudatunkban az elmúlt másfél órában látottak. Ezt bizony emészteni kell. Napokig. Hogy aztán azt tudd mondani: újra meg kell néznem!

Így január második felében míg valakinél már kezdenek halványulni az újévi fogadalmak, mások szikla szilárdan ragaszkodnak az év első napján tett ígéretekhez. Bár a fogadalom mindenkinél egyedi (már ha egyáltalán van), a környezetemben - és nálam is - gyakran kerül ebbe a kalapba az egészséges életmód, amit több-kevesebb sikerrel próbálunk ilyenkor véghezvinni. Az internetet egy nagyon egyszerű, és ezáltal igazán népszerű edzésprogram tartja lázban.

A “12-3-30” - amihez elvileg nem kell semmilyen extra erőnlét - sokak szerint hatékonyan veszi fel a versenyt a zsírpárnákkal úgy, hogy szinte észre sem vesszük, hogy edzünk.

Bár én gyerekkoromban folyamatosan sportoltam - szertorna, röplabda - az egyetem elkezdése után ez a töredékére csökkent. 5-6 évvel ezelőtt nem jelentett nagy gondot öt km kocogás, ma már a második kilométernél fújtatok. Úgy döntöttem tehát, hogy kipróbálom ezt a népszerű cardio edzést, hiszen már régóta szerettem volna visszatérni az edzőterembe, és az újságírói kíváncsiság is hajtott, hogy vajon mi ez az extrém lelkesedés a tömegek részéről.

A “12-3-30 edzés” bonyolultnak hangzik elsőre, de ennél egyszerűbb igazából nem is lehetne. A névben lévő számok az előttünk álló feladatot sejtetik, és csak egy futópad szükséges hozzá. De egy viszonylag meredek domb is megteszi :) Annyi a dolgunk, hogy a futópadot 12%-os meredekségre állítjuk, a sebességet 4,8 km/órára (vagyis 3 mérföld/órára), és 30 percig sétálunk. Ennyi. Egyszerűnek hangzik, de vajon tényleg ennyire könnyen meg lehet csinálni edzetlenül? Egy hét, öt edzés… hajrá!

Első nap

Az első edzésnél teljesen magabiztos voltam, hiszen “csak” sétálni kell, annyira nem lehet nehéz. Hát… a hatodik percnél már abbamaradt a mosoly, és erőteljesen fontolgattam, hogy egy kicsit lassabb tempóra kapcsolok, mert úgy tűnik már egy séta is kifog rajtam. Végül kihúztam a 13. percig, ahol 4-es tempóban “pihentem” egy kicsit, és folyamatosan fel-le kapcsolgatva sikerült befejezni a feladatot.

A nap tanulsága az volt, hogy mindenképp kell egy sorozat vagy egy film, amit nézhetünk közben, mert a 30 perc csiga lassan telik.

Második nap

Kedden nagyon nehéz volt elindulni az edzőterembe, hiszen a hétfői séta emléke mély nyomokat hagyott, de most Netflix epizódokkal, és zajszűrős fülhallgatóval felszerelkezve érkeztem. A különbség mérföldekben volt mérhető. Nagyjából a 10. percig szinte észre sem vettem, hogy fáradok, hiszen annyira lekötött a sorozat, és csak a 21. perc környékén váltottam le 2-3 percig alacsonyabb sebességre. Mennyit számít a figyelemelterelés! 

Harmadik nap

A szerda pihenőnap volt, mert a vádlim és a combom eléggé le volt sokkolva, hogy végre csinálni is kell valamit a két hetes karantén után. Csütörtökön igazából az motivált, hogy végre megnézhetem az évadzáró részt a sorozatomból, így szinte észre sem vettem, hogy mennyire zihálok: a fél óra elröppent, én pedig további 10 percig ott maradtam a futópadon (emelkedő nélkül persze) csak, hogy befejezzem a részt. 

Negyedik nap

Elkezdtem érezni, hogy ez az edzés nem csak a lábamra van hatással, de a hasizmot is szépen megdolgoztatja.

Az enyhe izomláztól csak lelkesebb lettem, hiszen ez azt mutatta, hogy jó irányba haladok, és a befektetett munka használ is valamit.

A sétát tempó csökkentés nélkül végig tudtam csinálni, bár az utolsó 5 percben már folyamatosan az órát néztem, hogy mikor lesz már vége. :)

Ötödik nap

Szombatra terveztem az utolsó edzést, de végül nem vitt rá a lélek, hogy elinduljak, szóval maradt a vasárnap. Abszolút nem volt kedvem, és eléggé szenvedős volt, de végigcsináltam. Pár alkalom után már tényleg sokkal könnyebb, de azért azt nem mondom, hogy egyszerű. Az izomlázra rásegítettem és hozzáadtam még pár erősítő gyakorlatot az edzéshez, miért ne alapon.

Összességében úgy gondolom, hogy ez az edzés egy nagyon jó módszer azoknak, akik nem szeretnek futni, sem kondigépeket használni, hiszen itt tényleg csak a sétán van a hangsúly.

Ami nekem nem tetszett benne, hogy túlságosan monoton, és ha csak nincs valami izgalmas műsor a telefonunkon, akkor borzasztó unalmas. Ettől függetlenül én folytatni fogom a 12-3-30-at, hiszen a farmert már egy hét után is könnyebb begombolni, és plusz kiegészítő gyakorlatokkal egy jó, komplex kis edzést lehet belőle csinálni. Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, hiszen már heti néhány, fél órás sétálós sorozatozással is sokat tudunk tenni az egészségünk (és persze azoknak a fránya fogadalmaknak) érdekében. Sétára fel!

Wojak, a Trump-korszakból indult alapkarakter

Sajátos társadalomrajz alakult ki internetes fórumokon: minden generáció megpróbálja definiálni önmagát és más korosztályokat, ehhez pedig jellemzőket, jelképes tulajdonságokat társít. A tőle eltérő generációkhoz tudja viszonyítani a sajátját, különbségeket állít fel és ebből levonja a következtetéseket, miben jobb, miben rosszabb az övé, egyáltalán miben más. A címben is szereplő „gen Z” a legújabb széles körben is elismert generáció, viszont ennek és a hozzá közel álló huszonéveseknek a tagjai más szemszögből dolgozták ki azt, hogy a társadalmat születési évek alapján milyen részekre lehet felosztani.

Hogy pontosan honnan indult, azt nem tudni, viszont a 4chan fórumokon terjedt el igazán, majd a Redditen és végül a Youtube-on, ahol aztán igazán népszerűvé vált. A videók gyakran profi animációkat is tartalmaznak, szóval nem „low effort” mémekről van szó. Sőt, talán a mém se jó kifejezés, hiszen több annál: mémekkel dolgozik, viszont történetet mesél el, helyzeteket mutat be, és hatást tud gyakorolni, érzékeltet egy hangulatot.

Ha a fiataloktól az idősebbek fele haladunk, érdemes a zoomer karakterével kezdeni. A zoomer a Z generáció után kapta a nevet. Lényegében minden jelenleg divatos dolog jellemző rá, és általánosságban elmondható, hogy jó az élete. Ő már a nagy változások után született, vagy legalábbis a gyerekkora nagy részét az utóbbi évtizedben élte. Ha a magyar politikát vesszük alapul, akkor a 2010-es választások idejében születtek a zoomerek.

Van átmenet egyes generációk között, ilyen lehet például a gyakori témának számító kriptovaluta kereskedelem és bányászat is. Ez ugyan is jellemző a következő generációra, a mostani huszonöt és harminc év közöttiekre a doomerekre. Ők azok a kiégett fiatalok, akik gyerekként még a kilencvenes évek végén születtek, majd tinédzserkorban ismerték meg az okostelefon fogalmát, most pedig már sokuknak van valamilyen kriptovalutája befektetés jelleggel. Ez tehát jól érzékelteti, hogy az életüket végigkísérte a változás, a kihagyott lehetőségek és sok más minden. Rájuk jellemző egyfajta nihillizmus, hiszen nem találják az értelmét annak, hogy bármit is csináljanak, óriási félelmük az, hogy az életük azzal telik el, hogy a „mókuskerékben” rekednek. Meg tudnak élni, de alacsony színvonalon, ehhez igazodik az életvitelük is. Kedvenc hobbijuk az éjszakai séta vagy éjszakai autózás, és a napi rutinjuk alapján későn alszanak el, legtöbbször hajnalban.

 A doomerekből alakulnak ki később az bloomerek. Ők azok, akik kilépnek az önemésztésből és megpróbálják élvezni az életet. Felfogják, hogy attól, hogy minden álmukat nem biztos, hogy beteljesítik, az apró örömöknek és érdemes élni. Ők egy kisebb réteget képviselnek, de azért róluk is készült rengeteg videó. Ők a mostani harmincas korosztályt jelentik.

A bloomerek után egy nagy ugrás következik az idős korosztályhoz, a boomerekhez. A boomer a baby boom kifejezésből ered, és főként a mai 60 év felettieket foglalja magába. Az ő életük hiába volt nehezebb, mint a mai generációké, más volt az érzete. Az internet hiányában kevésbé érezték a gyakran hatalmas társadalmi különbségeket és kevésbé keseredtek el, mint az előbb említett doomerek. Hiába rosszabb volt az anyagi helyzetük, ők félre tudtak tenni pénzt, és még saját ingatlant is szereztek már fiatalon.

A boomer korosztályt a GTA 80-as években játszódó részével is össze lehet kötni

Vannak mellék karakterek is, hiszen nem lehet mindenkit ezekbe a mémekbe sorolni. Ilyen az NPC is, ami a számítógépes játékokból lett átemelve. Az NPC egy semleges személy, olyan, aki nem gondolja túl az életet, és nincs semmi jellegzetessége. A legtöbb dolgot, ami körülötte történik, azt elfogadja, vagy beletörődik, és próbál elvegyülni a tömegben, nem kelt feltűnést.

Szintén ebből a közösségből kerültek ki a nem korosztály, hanem nemi és kulturális alapon rendszerező karakterek. A doomer és boomer közötti űrt hivatott kitölteni a Karen mém. A Karen egy 40 éves anyuka, akinek van két gyereke és mindig mindenbe beleokoskodik, és keresi a konfliktust még akkor is, hogy ha ő tehet az adott problémáról.

Számos példát találni az interneten arról, hogy kik számítanak "Karennek"

Aztán megjelentek a Chad és Virgin mémek is, amelyek a férfiak nőknél aratott sikerei alapján alkotnak felosztást. A Chad a tipikus, sztereotíp domináns férfi, a Virgin pedig a gyengébb, másodvonalbeli férfi. Ugyan ezek a mémek női karakterrel is megjelentek, a Stacy és a Becky képében. Amíg a korosztály alapján felosztó mémek nem okoztak gondot, addig ezek már sokkal inkább feszültséget szítottak. Új kommunikációs csatornát adtak azoknak, akik valamelyik nemet gyűlölik, leginkább a nőgyűlölőknek. Az utóbbi években sajnos több frusztrált fiatal férfi is követett el kegyetlen támadásokat nők ellen, mivel ők magukat másodvonalbelinek érezték és ezért a nőket okolták.

Fontos kiemelni, hogy ezek a fiatalok lehet, hogy a mémek nélkül is előbb-utóbb elkövették volna ezeket a támadásokat, és az említett mémeknek nem célja a gyűlöletkeltés, csupán a társadalom működésének laikus feltérképezése. Azóta számos karakter jött még létre, mindegyiket felsorolni talán nem is lehetne. Ahogyan szinte mindent, ezt is fel lehet használni a gyűlöletkeltésre, de az átlag fiatalok csupán önkifejezésre használják ezeket. Ha valaki meg akarja ismerni, hogy a mai fiatalok egy jelentős része hogyan látja a saját helyzetét és másokét, még ha tévesen is, de annak érdemes betekintést tenni a világukba.

Gayborhood: egy LMBTQ aktivista agresszív viselkedése éppen olyan, mint ha egy scriptelt mellékkarakter lenne egy videójátékban

Január 22-én nyitotta meg kapuit a Magyar Zene Háza, Budapest egyik legmodernebb és legszórakoztatóbb új programlehetősége.

 Forrás: magyarzenehaza.com

Az épületet, ami már önmagában megragadja a tekintetet és odavonz, hogy megnézzük közelebbről is, a japán származású sztárépítész, Suo Fujimoto tervezte. Egyértelmű célja volt a liget bevonása a szerkezetbe, ezért a földszint falai mindenhol üvegből készültek. A bejárat előtt a tetőn elhelyezkedő lyukak szintén ezt a célt szolgálják, mintha a fák utat törtek volna maguknak, átszakítva a tetőszerkezetet. Ezt a hatást erősíti a külső és belső részeken egyaránt megjelenő arany „levél” motívum. Az ihletet a Zeneakadémia Nagytermének arany levélkés mennyezetéből merítette a tervező. A plafon különlegessége, hogy nem találunk két egyformát közülük, mind különböző a több ezernyi darab közül. Kívülről belépve olyan, mintha egy meseerdő arany lombozata alatt sétálnánk be az épületbe. A  cél megvalósul, szórakoztatni akarnak, hát legyen mesébe illően gyönyörű az első benyomásunk is!

Ezen a szinten helyezkedik el a két koncertterem, így láthatjuk a házat körbe ölelő természetet, miközben a kiváló akusztikájú belső térben ülünk, kizárva a külvilág zajait. A rengeteg üveg használata azért volt merész választás, mert nem kedvez az akusztikának, ezt a problémát a tervező a formákkal oldotta meg, nincs az épületben szabályos idom vagy derékszög, de a hanghullámok épp megfelelő szögben érkeznek vissza, így az előadó helyiségek minden pontján pontosan ugyanazt hallhatjuk.

A következő fél év programja már megtalálható a weboldalon , már csak az épület különlegessége miatt is megéri ellátogatni rájuk.

A felső szint a tanulásé, klub, könyvtár és zenepedagógiai termek kaptak helyet. A fentről érkező természetes fény tudatosan ennek segítésére szolgál.

A föld alatt pedig  egy állandó és egy időszakos kiállításnak kialakított rész terül el, 2500m2-en.

Forrás: magyarzenehaza.com

A "hangdimenziók" című állandó kiállításnál nagyszerűbb programot pedig el sem lehet képzelni bárki számára. A bejáratnál kapunk egy fejhallgatót, amin keresztül a teljes sétánk alatt mindent hallani fogunk és indulhat a varázslat.

Teremről teremre járva végig követhetjük a zene fejlődését, az ősi doboktól egészen a rock and rollig. Minden részlete teljesen interaktív, ahogy megállunk egy-egy kivetítő, kép, kiállított hangszer vagy kisfilm előtt, a fejhallgatónk érzékelni fogja és a megfelelő hanganyagot kezdi el lejátszani számunkra. Itt kell kiemelnem a rendkívül kedves és segítőkész személyzet munkáját, akik a legapróbb elakadásnál is azonnal a segítségünkre siettek, még mielőtt bármit kérnünk kellett volna.

Képeink

 A kiállítás megálmodói minden kreativitásukat és gyermeki énjüket beletették ebbe a helybe, minden teremben újra meg tudják döbbenteni a látogatót.

Néptáncot tanulhatunk egy külön berendezett parasztház részletben, leülhetünk színezni, miközben csodálatos gregorián dalokat hallgatunk (mindenkinek ajánlom, felér egy meditációval), kánont énekelnek nekünk a mozaiküveg ablakon mozgó szerzetesek, Palestrinat dalolnak a templomkupolára vetített angyalok, Mozart utazóládájában megelevenedik egy kis részlet a Varázsfuvolából, egy külön teremben pedig Liszt Ferenc műveit játssza magától egy zongora.

Leírhatatlan varázslat, ami itt vár ránk, a 21. század minden technológiáját felhasználva bűvölnek el minket. 

A látványon kívül pedig az információ mennyiségére és minőségére is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők. Érdekes és hasznos dolgokat tanulhatunk a zenéről és annak kialakulásáról, de nem halmoznak el minket megemészthetetlen száraz tényekkel.

Ugyan a kiállítás időtartamát a helyszínen 1-1,5 órásnak mondták, mi közel 3 órát töltöttünk bent, így előtte érdemes leülni enni-inni a földszinten található kávézóban. A külső részen zenés játszótér várja a gyerekeket, különböző monumentális hangszerekkel ismerkedhetnek meg.

A zene mindenki életének része, ott van minden fontos pillanatban, kiráncigál minket a hullámvölgyekből és magasabbá teszi a hullámhegyeket, megérdemli, hogy rászánjuk azt a néhány órát és megismerjük, hogyan lett olyan, amilyennek ma ismerjük. Megemlékezzünk a nagyokról hazai és külföldi szinten is, hiszen annyit köszönhetünk nekik.

Kép forrása: hirado.hu

Szombaton kerültek megrendezésre országosan a középiskolai felvételi vizsgák. Bár minden évben viták övezik a feladatsorokat és a vizsgákat, idén kiemelkedően megosztó volt minden körülmény. A felvételi alatt és utána is kérdeztünk szülőket, majd a kora délután nyilvánosságra hozott eredmények után tanárokat is kértünk, értékeljék a lebonyolítást és a feladatokat.

Már a megelőző napokban is egymásnak feszültek a nézőpontok. A nyolcadikosok a többi évfolyamhoz hasonlóan szinte minden iskolában érintettek a COVID fertőzöttséggel kapcsolatban, ráadásul a kontakt-kérdés is megnehezítette a helyzetet. Nehéz ugyanis igazolni a gyermekek hiányzásait, ha szülő fertőzött, hiszen nem számít kontaktnak. A felvételi előtti hetek igen stresszesek voltak.

Már több gyerekünk felvételizett, de a mostani vizsgázónknál tartottunk a dologtól a legjobban. Bárhonnan hazahozhattunk valamit, és ha lebetegszik, a pótlási időpontokban sem tud vizsgázni menni, és gyakorlatilag ok nélkül halasztania kell a középiskolát. Így csak a legszükségesebb dolgokat intéztük házon kívül. Nekem már az is nagy siker, hogy eljutottunk az iskola ajtajáig...

-mondta egy anyuka, mikor a felkészülésről kérdeztük.

Több intézményben ráadásul nincs lehetőség felvételit írni, így a gyerekeknek különféle egyéb iskolákban kell megírniuk a feladatlapot. Sokak szerint ez fokozott aggodalomra ad okot, hiszen ha múlt héten akár csak egy gyermek lappangó betegséggel ment iskolába, akkor a különféle helyekre szétszórt tanulók más, potenciálisan egészséges diákokat fertőznek meg.

A döntés központilag az aggodalmak ellenére a hagyományos eljárás mellett született, a távolságtartási szabályoknak megfelelően ugyanúgy bonyolították le a vizsgákat, mint a pandémia előtti időkben.

Láttam, mi megy az online órák és online dolgozatok alatt. A gyerekek leleményesek, talpraesetten puskáznak, s nincs kétségem afelől, hogy ha egy jó gimnáziumba való bejutás lenne a tét, a szülők még leleményesebb partnerek lennének a tiltott információátadásban... Kimondom, szerintem egy online vizsgán puskázás lenne. És ez nem lenne tisztességes azokkal a gyerekekkel szemben, akik becsülettel készültek egész évben. Ez így most tisztességesebb, bár én is félve engedtem be a suliba a lányomat.

- mondta egy édesapa, és hozzátette, összességében örül neki, hogy idén jelenléti módon zajlott a vizsga.

A feladatok megoldásai igen hamar napvilágot láttak a vizsga után. A matematika feladatsorról kérdeztünk egy felkészítő tanárt:

Az első két feladat klasszikus példa volt, semmi meglepő nem volt benne, szerintem ezt szépen hozták is a gyerekek. A harmadik már más volt, ugyan az elve egyezett a korábbi feladatsorokéval, de első ránézésre rémisztőnek hathatott, mert bonyolult volt a leírás. Ami számomra a legzavaróbb volt, az a negyedik, vonatos feladat. Szerintem összezavarta a tanulókat, nem volt egyszerű kivenni, hogy ez a két jármű pontosan hogy megy, és értelmezés miatt még jó matematikai meglátásokkal is nagyon könnyű volt elrontani már az elején. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez egy-két kivételtől eltekintve rosszul sikerült. Az ötödik feladat az első kettőhöz hasonlóan megszokott és begyakorolt példa volt, sokszor találkoztak a típussal az elmúlt évek feladatsorai nyomán a gyerekek. 

Jött a második szakasz, a nehezebb, szöveges feladatok. Elsőként "felszínszámolós" példa volt, ezt egy korrekt résznek tartom, kis figyelemmel megoldható volt. Ami talán a legkellemetlenebb meglepetésként ért, az az átlaggal kapcsolatos feladat. Nem sokszor találkoztak a diákok olyan szituációval, hogy visszafelé kell átlagot számolni... Kárpótlásul ezután egy táblázatos feladat jött, ami röhejesen egyszerűen megoldható. Az utolsó feladatnál mindig számolnunk kell nehézségekkel, így volt idén is. Ennél is visszafelé kellett gondolkodni, ami alapvetően távol áll a törzsanyag logikájától.

Összességében nem volt sem nehezebb sem könnyebb, a szélsőségek viszont jellemzőek voltak: extra könnyű és extra nehéz feladattal is találkozhattunk a feladatlapon. Hiányoltam az életszerű példákat, szerintem például ahelyett, ahol visszafejtett átlagot kell számolni, simán befért volna egy egyszerűbb, életszerűbb példa, akár ugyanúgy átlagszámítás témakörben, hiszen ezzel heteken belül a gyakorlatban is biztosan találkoznak majd a gyerekek...

- írja értékelésében az oktató, hozzátéve, hogy összességében megnyugtatta a feladatsor, és nyugodt szívvel engedi pihenni a diákjait.

A szokásoktól elérően most a szülők többsége nem is a matematika, hanem a magyar nyelvi feladatsoron lepődött meg jobban.

Azt gondolom, becsülettel végignéztük az elmúlt évek magyar feladatsorait, és a magyar tanár is többé-kevésbé felkészült volt az iskolában, de ezt a feladatsort én nehéznek találtam. Némileg nehezebbnek, mint az utóbbi pár évben. Nem tudom, a gyerek hogy teljesített, neki alapból a matek megy jobban, de tartok tőle, hogy már az első feladatoknál megijedt, és elkönyvelte, hogy ez nem fog menni. Én mindenesetre megijedtem..

- jegyzi meg az iskola előtt az egyik édesapa.

Természetesen a diákokat sem hagytuk ki az értékelésből.

Erre gyakoroltam, a matek ment, csak a vonatos feladatot nem jól értettem szerintem. Szerintem arra nem is kapok majd pontot. A magyar volt a nehezebb. Ott érvelni kellett a nyomtatott tankönyvek mellett és ellen, azon nagyon sokat kellett gondolkoznom, hogy hogyan tudnám elmondani. A közmondásos feladat is nehéz volt, abból egy-kettőt nem is hallottam soha.

- mondja egy vizsgázó, majd hozzátette, nem szeretné, ha megmutatnák neki a megoldásokat, mert már pihenni szeretne, nem izgulni azon, hogy mit hogyan kellett volna.

Arra számítottam, hogy ha a matek nem is lesz valami jó, a magyarral majd felhúzom a pontjaimat. De nem így lett, ami tök szomorú. Megnéztük anyával a megoldásokat, és matekból max 20 pontom lesz. 

- meséli a barátnő, aki szintén felvételizett.

Azon lányok nevében, akiket nem riaszt vissza plusz fél kiló a mérlegen, és azon felnőttek nevében, akik a kávé helyett visszatérnek a forró csokihoz, egy szervezett városnéző túra ihletésére felkerekedtem, és sorra néztem a belváros legjobb csokoládéboltjait. Mivel nem vagyok ételkritikus, és soha nem érzem a borokban azt az ízt, amit a leírásban társítanak hozzá, nem értek a mesteri fogásokhoz, így nem fogom csillagokkal jutalmazni a boltok kínálatát, hiszen az én véleményem nem mérvadó a csillagosztogatós világban. Helyette egyszerű fogyasztói szemmel segítek a választásban és az odatalálásban a kedves Olvasónak.

1. Csokibolt (Károly Krt.)

Impozáns kirakat, amiben taktikusan nem csak csokit találunk: a csoki mellett szemérmetlen többségben szerepelnek alkoholos italok, likőrök. Miután megfelelően motiváltan beléptünk, a látvány nagyon kedves: kis bolt, kedves, meleg színek, érdekes kompozíciókban tornyozott csokoládé kupacok. Aki tart az újdonságoktól, és nem érti, miért kell elszakadni a standard Kit-Kat-Milka-Tibi háromságtól, és emiatt feszengve érzi magát a világversenyző kötényes csokoládémesterek boltjában, annak ezt az üzletet ajánlom: igen, itt bátran szeretheted a Mozart-golyót lesajnáló tekintetek nélkül, nevezheted fehércsokinak a fehér színű táblás édességet anélkül, hogy székhez kötözve prédikálna neked egy tekintélyes mestercukrász a kakaóvajról. Feel free, csak válassz egy csokit :)

2. Rózsavölgyi

A Kálvin tértől pár perc sétára található egy apró pici bolt - hatalmas hírnévvel. A Rózsavölgyi egy hihetetlenül profi műhely. Más csokoládéboltokkal ellentétben ők nem a kész pasztillákat vásárolják, hanem a kakaóbabokat rendelik meg más kontinensekről (Afrika, Dél-Amerika), és azokból maguk állítják elő a csokoládét. Bár nem értek annyira csokoládékészítéshez, azt, hogy a legritkább kakaóbabokból dolgoznak, és ezek teljesen más alapúak, mint a szupermarketben vásárolt csokoládék, még én is lenyűgözőnek találtam.

Akkor is szuper ajándék egy Rózsavölgyis csoki, ha a célszemély szépérzéke kiemelkedő, hiszen az egyik tulajdonos az Iparművészeti Főiskolán szerzett tudását boldogan kamatoztatta a csomagolásokon. Nézzék meg, milyen kedves, szerény, takaros kis bolt, és mennyire nem látszik, hogy nemzetközi versenyek királykisasszonya az apró üzlet..

3. Zangio

Igazi családi vállalkozás, annak minden mesebeli bájával együtt. Nem ismerem a tulajdonos pár leányát, de bárcsak az én szüleim is úgy reagálták volna le az édesség iránti rajongásom, hogy csokiboltot nyitnak... A Wesselényi utca 6. szám alatt a magas és impozáns épületek közt diszkréten lapul meg az üzlet. DE az ízek... azok egyáltalán nem diszkrétek. Ettek már málnás csokit a sarki boltból? És málnát? Na, ugye, hogy a kettőnek csak intenzív koncentráció után tudunk közös metszetet találni ízben. Nem úgy a Zangio-s bonbonok. Ami itt málnásnak van írva, az tényleg málna ízű, ami pedig szatmári szilva, vagy flódni ízüként aposztrofált, az tényleg lekvár és süti ízű. A programozott csokik pedig az igazi ínyenceknek valók: egy sor ízt időben elválasztva a szájban való olvadás mentén belesűrítettek pár apró csokiba. Aki izgalmakra vágyik, irány Zangio!

4. EndorFine

Kicsi bolt, nagy kaland. A ország minden pontjára teljesítik óráról órára a sok-sok rendelést, így igazi bravúr, ha marad egyáltalán valami a polcokon is. A legnépszerűbb termékeket szinte azonnal elkapkodják az ínyencek, nem is véletlenül: a klasszikus kínálaton túl a mesterek az üzemben folyamatosan fűszerekkel kísérleteznek, és nagyon bátran, de mégis elegánsan társítják azokat a csokoládéval. Nem az ősi mexikói lakosok az egyetlenek, akik rajongtak a chiliért a csokiban, a cayenne bors, a só, a kardamon, a szerecsen dó mellett az EndorFine vásárlói is találkozhatnak vele a bonbonokban. Lehet, hogy a Papnövelde utca egy szolid és konzervatív környék, de amit a kettes szám alatt árulnak - na, az inkább formabontó.

5. Zax

Ha lenyűgözött minket a Rózsavölgyi csomagolása, a Zax festett csokoládé bonbonjai is be fognak jönni. Csillogós, púderrózsaszín, kék, csíkos, fura formájú csokik hada vár itt. A készítők rendkívül büszkék a munkájukra, ami érthető, hiszen a családi vállalkozás a 2020-as Chocolate Awards-on két ízével is a top háromban szerepelt. 

Alapelvünk, hogy prémium terméket - amilyen a ZAX is - csak kiváló alapanyagokból lehet készíteni. Így beutaztuk a világ országait, és összeválogattuk a legkiemelkedőbb termelőket, hogy tőlük szerezzük be az édes alapot. A kakaóbab Dél-Amerikából és Afrikából, a vanília Madagaszkárról, a mogyoró Piemontból míg a mandula Kaliforniából vagy a Mediterrániumból érkezik.

-írja a Zax. A bazilika mögött a Sas utcában vár ránk az igazi Zax-élmény :)

Íme az első öt, a legnagyobb kedvencek. De vajon hol van a másik top ötös szekció a városban? Melyik az az üzlet, ami egy európai szintű édesipari gyár apró emléke a belvárosban? Melyik az az álomrózsaszín édesség-üzlet és kávézó, ahova titkon minden lány szeretné, ha randizni vinnék? Melyik a nyolcadik kerület legelegánsabb édesség-szigete? A következő cikkből kiderül!

A legendássá vált How I Met Your Mother (magyarul Így jártam anyátokkal - HIMYM) valamilyen formában történő folytatása 7 éven keresztül formálódott. Az új sorozat ugyanazon koncepció alapján, de női szemszögből közelíti meg a témát, úgy, hogy szinte semmilyen kapcsolódása nincs az eredeti alkotáshoz. A Hulu felületén január 18-án jelent meg az első két epizód, jöjjön is róla egy értékelés.

Előzmények... 2014 óta

A How I Met Your Mother sitcom – története dióhéjban: a főszereplő elmeséli gyermekeinek, miként is ismerkedett meg az anyjukkal – 9 évadon keresztül futott a CBS csatornáján 2005 és 2014 között. A bezsebelt díjak felsorolása helyett elég talán azzal szemléltetnem jelentőségét, hogy a sorozat a globális populáris kultúra részévé vált, igaz az utolsó évadok – és főként a befejezés – rengeteg kritikát vont maga után. Ennek ellenére valamilyen folytatás iránt sokan vágyakoztak, az igény pedig a CBS részéről is megjelent, sőt, 2014-ben egy pilot epizód is felvételre került a How I Met Your Dad részeként az eredeti írók alkotása alapján. A spin-off sorozatot azonban végül a csatorna elkaszálta – pontosabban mondva az epizód újraforgatását kérte, amibe az alkotók nem egyeztek bele –, és bár elméletileg tárgyalások folytak a Netflixxel is a Fox és az NBC mellett az új produkció megvételéről, végül nem lett belőle semmi.

Az eredeti sorozat főszereplői (The Independent)

2016-ban egy második ötlet is megszületett How I Met Your Father (HIMYF) néven, de végül az is magára maradt, úgyhogy a Fox egy harmadik próbálkozást is tett az ügyben teljesen új történet mentén – ám az sem járt sikerül.

Gyakorlatilag tehát amikor már mindenki azt gondolta, hogy soha nem látjuk a kész koncepciót, a Hulu 2021-ben mégis berendelte azt, idén január 18-án pedig el is indult a sorozat két epizóddal.

Most a halálát akarjam vagy szurkoljak neki?

Az biztos, hogy bárki bármilyen ötletet is vállal fel, hatalmas hátrányból indult volna, egyszerűen azért, mert a nézők mindig az eredeti tartalomhoz hasonlítják az új sorozatot, és azon túl, hogy valós érveket fogalmazhatnak meg létező minőségbeli különbségek kapcsán, a saját nosztalgiájuk miatt egyszerűen nem tudnak elfogulatlan módon értékelni.

Tehát igen, várható volt az, hogy nézők sokasága egy előzetes vagy 3 perc tartalom megnézése után küldi el a HIMYF-t a fenébe, mondván az borzasztó, nézhetetlen, és amúgy is szégyellje magát mindenki akinek egyáltalán eszébe jutott a spin-off ötlete. Én azért igyekeztem esélyt adni neki, lássuk tehát.

A sorozat kezdetén egy középkorú hölgyet látunk, aki 2050-ben kicsit sok pohár bor után felhívja egy TV-n keresztül a fiát, hogy elmesélje, miként is ismerkedett meg az apjával. Igen, gyakorlatilag az idős Ted Mosby másolata tűnik fel, egy olyan szereplőé, aki borzasztó részletességgel kívánja előadni szerelmi történetét. A helyzet tehát ismerős, mégis meglehetősen kínos, az első percben elhangzó viccek ugyanis rendkívül sztereotípikusak és erőltetettek. De ugrunk is tovább – szerencsére –, a visszatekintésen keresztül ugyanis belecsöppenünk egy Tinder randi estéjébe, amelyen a főszereplő Sophie fiatal énje vesz részt egy – Tinder hozzáálláshoz képest legalábbis – tökéletesnek tűnő sráccal. Lényeg a lényeg, néhány véletlenül kialakuló és már korábban létező kapcsolat következtében összeverődik egy amúgy alapvetően random baráti társaság, akik a később sikertelenné váló randi (a tökéletes srác Ausztráliába költözik) tükrében elkezdenek együtt mozogni, nekünk pedig ezt úgy kellene kezelni, mintha régi haverokról lenne szó.

Fotó forrása: IMDb

És hogy ez mennyire áll meg a lábán? Azt mondanám, hogy elég ingoványos a talaj, hisz az egyik (brit arisztokrata) főszereplő azt követően csöppen bele a történetbe, hogy Sophie stílustanácsadó lakótársa összejön vele a London Fashion Week eseményen, majd úgy dönt hogy magával hozza New Yorkba és össze is költözik vele (lakótársa tudta nélkül), míg a másik két főszereplő teljesen véletlenül kerül a képbe, mivel Sophie egy Uber utazás alkalmával találkozik egy sofőrrel, illetve a pont ott lévő potyautas barátjával.

Látható tehát, hogy a kapcsolatok sokkal kevésbé szorosak mint a HIMYM esetében (ott Ted és Marshall főiskolai barátok voltak, Marshall és Lily épp eljegyezték egymást, míg Barney is már rég képben volt, csak az ötödik elem Robin jött adalékként), kis túlzással ugyanis tök véletlenül kerülnek össze ezek az emberek egymással, és válnak egy csapattá meglehetősen kevés idő alatt szinte 0 kémiával.

Ilyen az Így jártam… koncepció a polkorrekt világban

És ha már karakterek, az látszik, hogy a HIMYF véletlenül sem kívánt nemi diverzitást és polkorrektséget mutatni. A fehér, szőke Sophie (a női Ted) lakótársa ugyanis egy mexikói csaj, a Tinder randi főszereplője egy afroamerikai srác, a taxisofőr legjobb barátja egy indiai, míg az örökbefogadott húga egy elvált, leszbikus ázsiai. Ezzel pedig amúgy abszolút semmi gond nincs – és nem is elképzelhetetlen egy New York típusú városban –, ám amikor egy epizódban az ázsiai szereplő szinte minden második mondata arról szól hogy leszbikus, illetve a főszereplő is szerelmi vallomása során arról filozofál, hogy amúgy ő nem ítéli el a minden Tinder randi végén szexet választó nőket, csak ő nem úgy csinálja, de az is teljesen belefér, mindenkit el kell fogadni úgy ahogy vélekedik, akkor felmerülnek bizonyos kérdések arról, hogy biztos jó-e egy történet szempontjából az irány, illetve lehet-e ütős humort hasonló biztonsági kereten belül véghez vinni.

Ezt látva nem véletlenül vitáztak korábban arról, hogy napjaink világában elképzelhető-e a HIMYM sokak által offenzívnek tekintett humora – bizonyos vélemények a nők lenézését, a túlsúlyos emberek megszégyenítését, transzfóbiát és rasszizmust is hangoztattak –, a HIMYF pedig igazából az első két rész alapján egyfajta képet ad arról, hogy bár működhet a koncepció, de csak ilyen óvatos formában.

Ez pedig nem feltétlenül jó, a viccek jelentős része ugyanis meglehetősen lapos és kínos – és itt még véletlenül sem arra gondolok, hogy mások bántása által lehetne jókat viccelni –, ám a bizonytalanság a poénokon túl összességében is megjelenik a párbeszédekben. Elég csak arra a példára gondolni, amikor

a főszereplő Sophie nem tudja elengedni az Ausztráliába költöző sráccal való távkapcsolat gondolatát, kavarodások közepette kirohan a repülőtérre, hogy ott egy hosszú monológ keretében kiöntse neki a szívét, a srác pedig egyszerűen annyit mond neki, hogy 14 óra lesz köztük az időeltolódás, a munkája miatt hetekig nem tud majd netezni, így inkább próbálják ki a távkapcsolatot valamikor máskor – ezt így gyakorlatilag faarccal, érzelmek nélkül, hogy utána egyből megforduljon és lelépjen.

Fotó forrása: IMDb

Van azonban még remény!

Az első két epizód alapján tehát sem a poénok, sem a párbeszédek, ahogy maguk a történések sem mutatkoztak különösen jónak – miközben az eredeti sorozat egyik legnagyobb erőssége épp a helyzetkomikum volt. Az sem mellékes, hogy az első 10 percben az eredeti sorozat kezdeti inspirációi is szinte lemásolásra kerülnek: Sid leánykérése Marshall leánykéréséhez hasonlít, Sophie csókmentes randija Ted tétlenségét tükrözi Robinnal, míg a tökéletes srác Ausztráliába költözése szinte megegyezik a Ted-Victoria történetszállal.

Ennek ellenére a főszereplők meglehetősen szimpatikusak, és ha egyelőre korántsem komplexek, ahogy a hozzájuk kapcsolt viccek sem meggyőzőek, de van bennük potenciál – legyen szó a Ted-szerű, folyamatosan bölcselkedő Sophie karakteréről, a New York világával ismerkedő, a saját helyét nem találó brit arisztokrata (kicsit Barneyhoz hasonló) Charlie figurájáról, vagy a barátnőjét nemrég eljegyző, kiegyensúlyozottnak, de boldognak korántsem tűnő Sidről.  

Számomra tehát a HIMYF első két epizódja előbb kínos érzést, majd egy középszerű, unalmasabb estékre megfelelőnek tűnő tartalmat hozott, amihez bármennyi is furcsán hangzik, huszonéves fiatalként már én is túl idősnek érzem magam. Persze egy sitcom esetében a kezdet mindig nehézkes – emlékszem, hogy annó az Így jártam anyátokkalt egy epizód után abbahagytam, mondván semmire sem jó, aztán évekig a kedvenc sorozatommá vált –, a HIMYF pedig akár hasonló utat is bejárhat, de csak akkor, ha kivitelezés tekintetében fordulat következik az évad további részében – ami valljuk be, nem valószínű.

Fotó forrása: NPR

A sorozat a Rotten Tomatoes oldalán a kritikusok értékelése alapján egyelőre 33 százalékon áll (nézőközönség esetében 61 százalék), míg az IMDB értékelése 5.0 (a két epizódé egyelőre 6 feletti). Két epizódot követően én még nem pontozok, de alapvetően a nagyon középszerű értékelésekkel egyetértek.  

Kiemelt fotó: Entertainment Weekly 

Az elmúlt másfél év legpraktikusabb applikációi között biztosan helyet kapnak az étel rendelős appok, ahol tengernyi opció közül választhatunk valami finomságot, és két kattintás után már úton is van a vacsora. Mára azonban már nem csak éttermekből, vagy élelmiszerboltokból választhatunk házhozszállítást: a Wolt applikációról a legkülönfélébb kategóriájú boltok termékeit is akár 35-40 perc alatt kézhez kaphatjuk. A szállítási költség bolttól függően 250 és 1200 forint között mozog, de minden hónapban vannak promóciók, ahol bizonyos üzletekből ingyen is rendelhetünk. Cikkemben összegyűjtöttem, hogy milyen kategóriákból válogathatunk, illetve hogy mik a legérdekesebb dolgok, amiket a Wolt-ról házhoz lehet rendelni. Spoiler alert: a választék annyira széles, hogy innentől szinte teljesen elkerülhetjük a személyes vásárlást, már ha bírja a pénztárcánk. 

Alkohol

Kezdjük az alapokkal, hiszen az alkohol házhozszállítás már jó pár éve elérhető, főleg Budapesten és környékén. A mai választék persze össze sem hasonlítható az öt évvel ezelőttivel, hiszen most a legolcsóbb italoktól, az igazi ritkaságokig minden megtalálható a repertoárban. Borkülönlegességek, csapolt sörök, likőrök, égetett szeszek… minden ami megmentheti a péntek esti bulit, ha elfelejtettük a bevásárlást. 

Lakáskiegészítők

Ha a vendégek már úton vannak, de nincs elég pohár és evőeszköz, vagy csak szeretnénk egy kicsit feldobni a lakást anélkül, hogy elhagynánk azt, már erre is van gyors megoldás, egy 40 perces Butlers házhozszállítás személyében. Számomra ez az egyik legrandomabb tétel a listán, de végül is praktikusnak praktikus lehet. 

VANS/O bag

VANS cipők, O bag táskák, kiegészítők fél órán belül. Aki nem akar várni napokat a házhozszállításra, az most nagyon örülhet.

Popcorn, nachos

Bár szinte minden féle nasit házhoz tudunk mér rendelni ami csak eszünkbe jut, az egyik kedvencem az mégis a mozis popcorn. Ha elfogyott a mikrós popcorn és nagyon kellene valami a mozis estéhez, akkor ennél jobb opciót nem is lehetne találni. A mozis büfék teljes kínálata megtalálható a listán, üdítők, szószok, és még csokis és karamellás popcorn is.

Tech kiegészítők

Ha a nap közepén elromlik a billentyűzet, vagy a fülhallgató, és nincs időnk újat beszerezni a következő meeting előtt, akkor biztosan jól jöhet a Wolt tech szekciója, ahol kábeleket, irodai kiegészítőket, laptop töltőket, mobiltelefonokat és egyéb tech kiegészítőket rendelhetünk - egy órán belül. Alapesetben felesleges, szükséghelyzetben életmentő?

Virág, ajándék

A feledékeny párok egyik kedvence lehet a Wolt “virágküldő” szolgáltatása. Ünnepi alkalmak, vagy csak spontán kedveskedés? Több mint 5-6 különböző virágbolt kínálatából  is rendelhetünk szeretteinknek, és akár egy órán belül az ünnepelt kezébe kerülhet a gyönyörű csokor. 

Horgászfelszerelés

És tényleg!

Gyógyszertári termékek

Bár idén januártól változott a jogszabály, a gyógyszertári házhozszállítás az egyik legpraktikusabb szolgáltatás, főleg ha az ember otthon fekszik betegen. Most már gyógyszereket nem szállíthatnak házhoz futárok, de vitaminokat, sebkezelési termékeket, testápolási, arcápolási termékeket, covid teszteket, maszkokat és még rengeteg egyéb dolgot igen, ami nagyon nagy segítséget jelenthet azoknak, akik nem hagyhatják el a lakást.

Kozmetikumok, smink

A híres vegán kozmetikumokat és testápolási szereket gyártó cég, a Lush, és a smink óriás Mac is megjelent a Wolt kínálatában, így kb. a bőrszín specifikus alapozókon kívül szinte minden termék kategóriából választhatunk. Nehéz elképzelni, hogy ilyen giga vállalatok termékei hogyan kerültek a listára, de panaszkodni nem panaszkodhatunk. 

Játékok

Legyen szó társasjátékokról, babákról, gyurmáról, vagy egyéb kreatív gyermekjátékokról, a Wolt-on több játékbolt kínálata közül is válogathatunk, ami egy-egy elfelejtett születésnapi zsúr, vagy egy unalmas karantén során igazán jól jöhet.

A lista a végtelenségig nyúlik, bőven van még lehetőség a rendelgetésre. A házhozszállítási díjjal vigyázzunk, ugyanis nem egy boltnál kell 1000+ forintot fizetni a gyors szolgáltatásért, de ha sürgősen kell valami akkor abszolút belefér. Továbbra is úgy gondolom, hogy általánosságban nem éri meg a Wolt-ot mindennapos vásárlásra használni, de egyszer-egyszer valóban nagyon jól jöhet. 

A teljesség igénye nélkül tehát itt a lista folytatása, a legmeglepőbb Wolt-os termékekkel:

• Kisállat eledel és felszerelés
• Étrendkiegészítők
• Intimkellékek
• Party kellékek
• Hevítő rudak
• Gourmet alapanyagok
• Covid-tesztek
• Csomagolásmentes termékek
• Rágcsálóriasztók
• Műköröm 
• Kézműves csokoládé
• Mintás zoknik
• Wolt merch (?)
• Könyvek
• Selyemsálak

A cikk nem szponzorált tartalom.