Reaktor

A brit konzervatív médiának már régóta elege van a sussexi hercegből. Ennek egyszerű oka van: mióta elvette Meghan Markle-t, teljesen beleállt a felesége által tolt woke handabandázásba. Mindezt persze nem kevés pénzért. Sok angol jobboldali véleményvezér szerint ráadásul a saját családját is elárulta, főként amikor nem restellte hallgatólagosan megerősíteni neje állításait a tágabb királyi família „rasszizmusáról.”

Mikulás környékén megint úgy érezte a herceg, hogy meg kell mondania az embereknek, mit tegyenek, ha boldogok akarnak lenni, és ezzel kiverte a biztosítékot sokaknál, többek között Dan Woottonnál, a Daily Mail publicistájánál.

Harry a BetterUp nevű San Francisco-i über-progresszív, üzleti coachinggal foglalkozó, 4 milliárd dollárt érő vállalat „chief impact officer”-jeként (CIO) fejtette ki véleményét tegnap a munka és a boldogság összefüggéséről egy nyilvános, a cég által szervezett beszélgetésen. Nos, igen: én is felteszem magamnak a kérdést, vajon mi a fenét csinál egy CIO? Don Wootton szerint a CIO poszt „nem egy valódi állás. Inkább egy ál-pozíció, amelyet azért találtak ki a haladó, több pénzzel, mint ésszel rendelkező vállalatok, hogy egy híresség alkalmazásával lenyűgözzék a befektetőiket.”

Harry, akinek egyébként 30 millió font értékű öröksége van, az életében nem kellett a megélhetéséért dolgoznia, és aki jelenleg is milliókat zsebel be amerikai médiaóriásoktól azért, hogy csúnyákat mondjon a saját családjára, azt találta kijelenteni a kaliforniai beszélgetésen, hogy

„aki olyan munkát végez, amely nem hoz számára örömöt, mondjon fel.”

Wootton nem kímélte a herceget maró kritikájában. Emlékeztetett, hogy Harry először is „túrót sem csinál” jelenlegi „állásaiban”, viszont rengeteg pénzt zsebel be, olyan összegeket, amelyekről a földi halandó britek álmodni sem mernek. Harry azért tud ilyen jó árucikk lenni Wootton szerint, mert már „tökéletesen elsajátította a progresszív kaliforniai halandzsát”, amelyre láthatóan nagy az igény, teszem hozzá, hiszen a lelkük mélyén a sznob woke amerikaiak egy kis királyi pedigrével tudják igazolni unalomig ismételt, sótlan közhelyeiket.

A Daily Mail szerzője kifejti, hogy Harry tanácsa „felelőtlen és gátlástalan.” Britek milliói végeznek nemszeretem munkát, és legtöbbjük csak „két, vagy legfeljebb három fizetésnyire van attól, hogy mindent elveszítsen.” A cikkben saját példáját hozza fel arra, hogy az ember gyakran kényszerül nem túl izgalmas, nehéz vagy piszokul unalmas dolgokat csinálni a megélhetésért. Wootton korábban dolgozott gyorsétteremben, robotolt egy áruház ruhaosztályán, és szórólapokat hordott ki hajnalban, gyakran téli mínuszokban. Mindezt nem szerette, de szüksége volt a pénzre, hogy finanszírozni tudja a tanulmányait. Harry hercegnek nyilván egy percre sem volt gond, hogy a legjobb iskolákba járhasson, és azóta sincsenek pénzügyi gondjai, fejti ki a szerző, majd felteszi a költői kérdést: ha hirtelen mindenki felmondana, mert „boldogtalan” az állásába, ki cserélné ki az égett olajat a gyorséttermek sütőiben, és ki tenné vissza a fogasokra a vevők által szétdobált ruhákat?

Persze nem az a baj, hogy valaki arra biztatja az embereket, változtassanak, ha gyűlölik a munkahelyüket. A gond az, hogy Harry a szokásos tenyérbemászó képmutatását gyakorolja, amikor ki akarja oktatni az átlagembereket arról, hogyan éljenek.

Wootton kifejti, hogy a legboldogabb ismerőseinek a túlnyomó többsége nincs oda azért a munkáért, amelyet végez. Csakhogy ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy az állásuk azért van, hogy eltartsák magukat és családjukat, és a boldogságot és kiteljesedést az otthonaikban, a családjukban keresik és találják meg. „Nem azért élnek, hogy dolgozzanak, hanem azért dolgoznak, hogy megéljenek.” Harry nagyon úgy tűnik, ezt egyáltalán nem érti. Wootton szerint a sussexi herceg jobban tenné, „ha előbb az agyát használná, és csak utána a száját.” Például elgondolkodna azon, milyen szégyentelenül tolja manapság, némi készpénzért, „a kaliforniai propagandát az olyan tech óriások, mint a Spotify, a Netflixhez hasonló streaming cégek, vagy az Ethic nevű, magát társadalmilag felelősségteljesnek beállító bank nevében, miközben ezek a vállalatok igencsak megkérőjelezhető üzleti gyakorlatokat folytatnak.”

Wootton szerint jól kiütközik a legutóbbi megszólalása kapcsán is a Harry és bátyja, Vilmos herceg közötti óriási különbség. Miközben Vilmos természetesen ugyanolyan kiváltságos körülmények közé született, mint az öccse, sohasem menekült el a származása által rárótt kötelességek elől, és megteszi azt, amit joggal várnak el a brit alattvalók. Harry ellenben már régen megfogadta a saját mostani tanácsát, és egyszerűen lelépett a munka elől, mondván, nem bírja elviselni az azzal járó nehézségeket.

„Hála Istennek, csak egyikükből lesz király,” zárta eszmefuttatását Wootton.

Spoiler alert: az itt említett kávézóláncok közül talán egyikről sem lehetne elmondani, hogy itt kapható Budapest legfinomabb kávéja. A téma szubjektív, és elég sokan extra érzékenyek ha az általa kedvelt kávét lehordják, vagy a számára legrosszabbat méltatják. Cikkemben, a teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni Budapest legnagyobb és legnépszerűbb kávézóláncai karácsonyi kínálatát, és megnézni, hova érdemes beülni a nagyok közül az idei adventi időszakban.

Az apró, eldugott kávézóknak utánozhatatlan bája van, és néha jólesik akár csak ott üldögélni pár órát, ha van egy nyugisabb napja az embernek. De mi a helyzet azokkal az óriás láncokkal, akik szinte minden sarkon szembe jönnek velünk? Ha csak egy gyors energia boost-ra van szükségünk, vagy vizsgaidőszak van, és már nincs hely a könyvtárban, akkor ezekkel mindig biztosra mehetünk.

Minden évben egy kicsit próbálnak megújulni ezek az óriás cégek, és egy kicsit különlegesebb karácsonyi promócióval készülni. Lássuk tehát idén milyen speciális italokra számíthatunk, és mennyire sikerült eltalálni ezeket. 

Starbucks

A világ egyik legismertebb kávézóláncával kezdem, hiszen a fővárosban minden plázában, vagy nagyobb közlekedési csomópont közelében felismerhetjük a zöldesen világító logo-t. A klasszikus forró csoki variációk és kávék mellett idén mézeskalácsos, csokis mézeskalácsos, és toffis latte-val várják a kávézni vágyókat. A választékot tovább lehet kombinálni néhány extrával, például karamellás sziruppal, vagy fahéjjal, amitől tényleg olyan hangulata lesz az embernek mintha az ünnepi asztalnál kortyolgatná a kávét. Az italok piros mintás pohárban érkeznek, a bögre és palack kínálatból megjelent az ünnepi kollekció, és már a karácsonyi playlist-re is átváltottak. Összességében bár magát a kávézóláncot lehet szidni bőven, de az italok finomak (ha úgy készíti őket a barista, ahogy kell), és a hangulat is kellemes. Ha népszerű helyszínre megyünk, például a Deák-térre, akkor viszont érdemes inkább elvitelre kérni az italt, mert a tömeg sokszor elviselhetetlen, és arra is készüljünk, hogy nagyjából 1400 forintba kerül egy karácsonyi csodaital. 

California Coffee Company

Az egyetemisták és a home office-os dolgozók másik kedvenc helye a California Coffee Company. Bár jóval kevesebb üzletük van, mint a Starbucks-nak, mégis az egyik legnépszerűbb láncról beszélünk, hiszen nagyon taktikusan helyezkednek el fővárosszerte. A Kálvin-téri helyszínük talán a legnépszerűbb, hiszen itt több egyetem és irodaház találkozásánál bőven akad vevő egy finom kávéra, vagy egy szendvicsre. Bár a karácsonyi dekorációra minden évben szeretnek adni, a menü általában nem sokban változik, és a poharak sem igazán keltik fel az ember érdeklődését. Találkozhatunk itt a klasszikus melegitalokkal, és azok variációival, de a mogyorós forró csoki az egyik kedvenc italom ebben az időszakban, így ha arra járunk, mindenképp érdemes tenni egy próbát. 

McCafé

Hogy mit keres a McDonald’s kávézója a listán? Igazából az előírásoknak megfelel… óriás lánc, nagyon sok helyen megtalálható a városban, és sokan döntenek mellette ha sietősen innának egy kávét. Itt a karácsonyi hangulat abszolút nem jön át, hiszen itt, - hacsak nem külön helységről beszélünk - általában a sült krumpli és sajtburger illatban fogyaszthatjuk el a rendelt italt, és a hangzavar és nyüzsgés abszolút megöli a hangulatot. Bár a McCafé próbál eltávolodni az anyavállalattól, mégsem teljes a siker. Az italok nem rosszak, és az árak is a legjobbak a listán szereplő kávéházak közül, bár a minőség elég kérdéses. A vaníliás/karamellás latte, és a forró csoki mindig finom, de olyan igazán karácsonyi italból kevés van. A sütemény választék mindig ugyanaz, és mindig ugyanolyan, amivel nagy baj nincsen, de ne várjon semmi extrára az ember. Praktikus, hiszen útba esik szinte bárhová megyünk, de abszolút a lista legvégén kullog. 

Café Frei

Jó érzés egy magyar alapítású kávézót a listára tenni, hiszen bár jóval kisebb franchise-ról beszélünk mint az eddig említettek, mégis népszerűségével abszolút megérdemli, hogy a legnagyobbak között emlegessük. Itthon már több mint 60 helyen elérhető a Café Frei elképesztő választéka, és aki ide betér az biztosan nem fog csalódni. A világ minden tájáról összeválogatott, speciálisan pörkölt kávé, és az abból elkészített italok igazán izgalmassá tudnak tenni  minden találkozót. A karácsonyi időszakban különlegesen kellemes itt a hangulat, bár nem nevezném tradicionálisnak. Itt biztosan nem fogjuk megtalálni a huszadik ugyanolyan vaníliás latte-t, helyette fűszerekkel, érdekes szirupokkal, habokkal érik el az utánozhatatlan ízélményt. Négyféle forró csokival várják például a karácsonyi italok kedvelőit, és itt abszolút meghitten lehet eltölteni az időt. Csillagos ötös.

(Café Frei - Facebook)

Costa Coffee

Normális esetben a Costa Coffee az élen járna a karácsonyi választékban, azonban idén nyáron bezárt a teljes lánc, 10 év magyarországi jelenlét után. A Liszt Ferenc repülőtéren még belekóstolhatunk a megszokott ízekbe, de idén karácsonykor már nem sétálhatunk a népszerű hóemberes/rénszarvasos/mikulásos poharakkal az utcán. Mindenképp szerettem volna megemlíteni a céget, mert bár bezárásukkal űr támadt ebben a kategóriában, talán így nagyobb figyelem terelődhet az olyan magyar láncok felé mint a Madal, vagy a Café Frei.

Számomra az abszolút nyertes a Café Frei, hiszen itt kimagasló minőséggel, és sok különlegességgel találkozhatunk minden alkalommal amikor betérünk. A Starbucks-ról mondhat bárki bármit, de a karácsonyi időszakot igazán eltalálják mindig, és én szívesen ülök be dolgozni egy finom kávé társaságában. Sok kisebb hely van, ahol igazán különlegessé teszik az ünnepi időszakot, és bátran versenybe szállhatnak a “Budapest legfinomabb kávéja” versenyben. Következő cikkemben ezekre a helyekre fogunk ellátogatni. 

Mire a '20-as évek polgárai észbe kaptak, hogy új századba léptek, már túl voltak egy világháborún. Lehettek akár "győztesek", akár vesztesek, megtörten, kiábrándultan álltak a világ újranyitásának problémája előtt. Rezignáltan, fenntartásokkal közeledtek minden új örömforrás felé. A művészet, amely addig elhanyagolt, felesleges diszciplína volt, új feladatot kapott: rángassa ki a depresszióból a népet (hogy aztán sokukat újra a halálba küldhessék, bár ez egy másik történet).

A divatipar különösen nehéz helyzetben volt. Pár évvel előtte még elég rongydarab sem akadt, amivel a sebesülteket el tudták volna látni, aztán derült égből újra meg kellett fogalmazni, mi is az a divat. Ráadásul ennek a szegmensnek teljesen újra kellett fogalmaznia a feladatát is: míg addig a társadalmi osztályok vizuális elkülönítése volt az elsődleges célja (szegényebb rétegeknél passzív, gazdagabbaknál aktív módon), ez a feladat önmagában megszűnt létezni a században. Emellett a szabásmintáknak egy újfajta gyártási metodikához is alkalmazkodnia kellett: míg addig szabók és divatszalonok egyedi ruhákat terveztek, addig a háború után fellendült az ipari mértékű ruhagyártás, előtérbe került a konfekció.

Ettől a századtól beszélünk egyébként konfekcióméretekről is, amit később illesztettünk S, M, L, XL skálára.

A '10-es években már megkezdődött a habos-babos fűzős csodák redukálása hétköznapi öltözetté. A női egyenjogúsági mozgalmak már ekkor ellenezték a másodlagos nemi jellegeket kényelmetlen és sokszor életveszélyes módon túlhangsúlyozó darabok gyártását (pl.: fűző, abroncsok). Bár ellenezni nem ellenezték, de kisebbé és könnyebbé akarták tenni a kalapokat is.

A közlekedés fejlődése mentén kialakultak újabb praktikus igények. A hosszú szoknyában veszélyes volt a lifetet megelőző pater noster, a metrók és a villamosok használata, emellett a kalap is feleslegessé vált az autókban.

A nadrágok (vagy inkább eleinte overálok) viselése is inkább a praktikum indukálta jelenség. Már a háború alatt látható volt, hogy a férfiak nem pár hét, vagy egy-két hónap múlva fognak visszajönni a frontról. Emiatt a nőknek át kellett venni a tőlük telhető legtöbb munkát elvitt férjeiktől, melyek jellemzően mezőgazdasági, műszaki, nem egyszer fizikai munkák voltak. Ezekhez nem csak praktikus, de kötelező is volt a nadrág, hiszen ez az egyenruha része volt, amiből nem készült női verzió. A többi feladat (patikák, boltok, tanítás, irodai feladatok, egészségügy) pedig addig nem tapasztalt többletterhet jelentett a nőknek, akiknek ekkor már

Így később az egyenruhások után a többi szakmában is megjelent a kényelmes nadrág. Ide sorolható még a rövid frizura, ami feszesre lakkozva simult a hölgyek arca körül - nehogy a szemükbe lógjon. Inkább a mezőgazdaságból és a városi fizikai munkákból (pl. építkezések) ültették át a napi rutinba a kendők viselését. Míg a férfiaknak ez a darab a verejték felfogására szolgált, a hölgyeknek ez a rakoncátlan fürtöket fogta hátra, melyektől azért - kényelem és feszített tempó ide vagy oda - akkor sem akartak megválni. Ezek a kendők később selyem, tollas, gyöngyös verzióban begyűrűztek a báltermekbe is. A bulinegyedek egyre pörgősebb zenéi felülírták a táncrendeket, és elképzelhetetlen volt, hogy valaki derékig érő, bodorított hajjal lépés tudjon tartani a fáradhatatlan jazz triókkal.

Tezenis fanok figyelem: a selymes, sűrű szövésű, bosszantóan kiszakadó harisnyáinkat is a jazz-korszak indikálta, hiszen bár a szoknyák rövidültek, még mindig takarni kellett a lábakat olyan tessék-lássék módon. Megjelentek tehát az első harisnyák.

Nagyon úgy fest, Amerikában egyetemi és kutatói körökben is felütötte a fejét a pedofília, mint szexuális irányultság pozicionálásának a mételye.  A Twitteren már lehetett erről itt-ott olvasni, de Ayaan Hirsi Ali cikke az Unherd portálon részletesen foglalkozik a témával, arra is kitérve, hogy már a többnejűséget is pozitív, de legalábbis elfogadott jelenségként próbálják egyesek beállítani.

Ayaan Hirsi Alit főként az iszlám radikális bírálójaként ismerhetjük. Az engedetlen és A hitetlen című, magyarul is megjelent könyveiben leírja saját menekülését a muzulmán családja által rákényszeríteni tervezett kényszerházasság elől, majd politikusi pályafutását Hollandiában. Hirsi Ali, aki egyébként Budapesten is beszélt tapasztalatairól és az iszlámról vallott nézeteiről az MCC 2019-es migrációs ó konferenciáján. A folyamatos rendőri védelem alatt élő Hirsi Alit nem lehet megveszekedett konzervatívnak nevezni. Ahogy ő maga is megemlíti írásában, „fundamentalista szólásszabadság-védő,” és mint szomáliai származású holland, majd amerikai állampolgár, mindig kiállt az elnyomott vagy egyenesen üldözött kisebbségek, így a homoszexuálisok jogai mellett is.

Csakhogy a kétgyermekes szerző meglátása szerint is túl messzire mennek az amerikai egyetemi szféra progresszivitás-bajnokai, amikor nekifogtak normalizálni a pedofíliát. „A pedofília nem progresszív” című cikkében kifejti, hogy bár a sokszínűség és elfogadás jegyében divatossá vált mindenféle hajlam és vonzódás tolerálása a nyugati világban, valahol mégis húzódni látszott egy határ a között, ami helyes és helytelen.

Mára azonban erősödnek azok a törekvések, hogy gyakorlatilag semmi se legyen „stigmatizálható,” még akkor is, ha ezzel a társadalom szövetét kezdik is ki.

Hirsi Ali felidézi, hogy az Old Dominion egyetemen tanító Allyn Walker, aki már 2017-ben megírta a „A kiskorúakhoz vonzódó személyek túlélési stratégiáinak megértése” (!) című doktori értekezését, melyben megalkotta az MAP betűszőt (minor-attracted people, azaz kiskorúakhoz vonzódó emberek), a nyáron megjelentetett egy újabb gyöngyszemet, „A hosszú, sötét árnyék: A kiskorúakhoz vonzódó emberek, és a méltóság iránti vágyódásuk” (A Long, Dark Shadow: Minor-Attracted People and Their Pursuit of Dignity) című könyvet. A könyv, fülszövege szerint, „kulcsfontosságú betekintést enged az e rejtett populáció által megélt tapasztalatokba.” A könyv Hirsi Ali szerint valójában nem szól másról, mint a pedofília döbbenetes mentegetéséről. Persze nincs min meglepődni: Walker a négy évvel ezelőtti PhD disszertációjában is megírta már, hogy

„több elmélet is született arra nézve, hogy a gyermekpornográfia valójában egy sérüléscsökkentő technika, amely az MAP-k által használt, a kiskorúakkal történő szexuális kontaktus elkerülése érdekében alkalmazott stratégiák egyike.”

Vajon a gyermekpornográf anyagokat hogyan állítják elő? Azokért a gyerekekért nem kár, akiket egyébként szexuálisan abuzálnak, nyilván a jó cél érdekében, hogy az MAP-k ne abuzáljanak más kiskorúakat?

A könyv megjelenése kapcsán Walkert egy online interjúban arról kérdezték, miért használja az MAP kifejezést a pedofil helyett. Walker így felelt: „Szerintem fontos, hogy olyan terminológiát használjunk minden csoport tagjaira, amilyen terminológiát a csoport tagjai szeretnének, hogy használjunk velük kapcsolatban. Ez kevésbé stigmatizáló, mint az olyan szavak, mint a pedofil.” Azaz, fakad ki Hirsi Ali, „nehogy megsértsük a pedofilok érzékenységét!”

A könyv kiverte a biztosítékot az egyetemi diákság egy részénél. Ők petícióban követelték Walker elbocsátását. Több mint 14,000-en írták alá a követelést, hogy az egyetem váljon meg a tanártól, és leszögezték, hogy

„a pedofíliát nem lehet szexuális preferenciának tekinteni.”

A tömeges tiltakozás ellenére az egyetem vezetése csak november 15-én döntött úgy, hogy szabadságra küldi Walkert. Hirsi Ali szerint ráadásul az esettel kapcsolatban kiadott egyetemi nyilatkozat is „semmitmondó és rövid volt,” és nem ítélte el egyértelműen az oktatót. De még ez a vérszegény kritika is sok volt Walker szerint, aki kijelentette, hogy az egyetem lépése „egy összehangolt kampány része volt az LMBTQ közösség és a tanszabadság ellen.”

Ayaan Hirsi Ali rámutat, hogy jellemző a progresszív szélsőségesekre, hogy a tágabb társadalmi igazságosság és a homoszexuálisok jogaival takarózva próbálnak szélsőséges hajlamokat vagy gyakorlatokat normalizálni. Ez történik mostanában a poligámiával is az USA-ban a szerző szerint. Utah Államban (amely a mormonok fellegvára, akiknél, bár nem hivatalosan, és csak bizonyos közösségekben, de még mindig dívik állítólag a többnejűség)

tavaly az állam szenátusa olyan törvényt hozott, amely átminősítette a poligámiát, és olyan csekély büntetési tételt írt elő a többnejűség vétségére, amely gyakorlatilag egy közlekedési kihágáséval egyenértékű Hirsi Ali szerint.

Egy Laura Bosstyck nevű influenszer pedig a több mint 1 millió követővel rendelkező Instagram oldalán nemrég arról értekezett, hogy szerinte a poligámiával „semmi baj sincs, ha senkinek sem ártunk vele, és bejön az embernek.” Bosstyck kijelentette, ő „a szabad választás híve.” Hasonlóan érvelt két gyakorló többnejű egy a közelmúltban a New Yorkerben megjelent riportban, idéz fel Hirsi Ali. Kijelentették, hogy „bárcsak mindenki olyan elfogadó lenne velünk, mint mi vagyunk mindenki mással.”

Hát igen, ez az, amikor a szappanos lejtőről a szakadékba zuhanunk, vonja meg a mérleget a szerző. Most már a pedofilok és a többnejűek is üldözött kisebbségnek állítják be magukat, akiknek „rossz hírét keltik”, akiket marginalizál és semmibe vesz a társadalom. Ayaan Hirsi Ali szerint a taktikájuk, úgy tűnik, működik: „a társadalmi igazságosság-mozgalom meghallja a hívó szavukat.”

Mindez azt példázza, hogy a nyugati civilizáció normái és értékei támadás alatt állnak a szerző szerint. „Lemondtunk arról a felelősségünkről, hogy erkölcsi ítéletet mondjunk bármiről, s ezzel megengedtük, hogy beszivárogjon a gonosz,” zárja cikkét Ayaan Hirsi Ali.

Eddig csupán háromféle reakciót hallottam, amikor a Párizsi utazásról beszéltem: vagy valaki nagyon szereti, vagy nagyon nem. Nekem is hasonló tapasztalatom van vele, utazásom a szélsőségek jellemezték. Bár én egyértelműen azok közé tartozom, akik teljesen odáig vannak a városért, azért problémából van bőven, főleg ha mostanában utazik az ember. De hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy (hidegebb) párizsi hétvégéből, és mire kell nagyon odafigyelni? Útinapló következik Párizsból. 

Párizs az egyik legnépszerűbb európai turistacsalogató, az utazók kedvence, a szerelem városa. Elsőre nyilván mindenkinek az Eiffel-torony ugrik be róla, hiszen lehetetlen eltéveszteni a Párizs szívében található hatalmas építményt, de megannyi csodálatos helyet tartogat még ez a város. Ha az alapokra gondolunk, akkor kihagyhatatlan a Notre-Dame, a Diadalív, a Louvre, a Sacré-Coeur és a Musée d’Orsay.

Ha még sosem jártunk a városban és csak egy hétvége áll a rendelkezésre, akkor ezeket az “alap” ikonikus helyszíneket ajánlom végigjárni, hiszen a filmekből, vagy a könyvekből ismerős motívumokra van szüksége az embernek, hogy elérje a felismerés: Ez tényleg Párizs! Ezt aztán ki lehet egészíteni egy vásárló túrával a Champs-Élysées-n, vagy egy sétával a Tuileries-kertben, esetleg egy Panthéon-i látogatással. 

Ami aktuális, és fontos lehet sokaknak, hogy szinte az összes nagyobb párizsi nevezetesség felújítás alatt áll jelenleg. (2021.11.) Csak, hogy a legnagyobbak közül említsek néhányat, mind az Eiffel-torony, a Diadalív, és a Notre-Dame egy része is le van takarva, vagy le van zárva. Bár a legtöbb esetben ezek a felújítások nem befolyásolják a látogatást, a fényképeken biztosan számítani kell néhány darura. 

A helyzet hasonló Disneylandben is, ami nagyon sok utazót hoz a francia fővárosba. Bár a park nyitva van, néhány attrakció le van zárva karbantartás miatt, és a nagy kastély is felújítás alatt áll. A parádék rendjét megváltoztatták, és nagy részüket teljesen el is törölték. Az egyik legfájóbb pont a napzáró show, ahol tűzijáték és zenés műsor helyett most nem történik semmi. A járványhelyzet miatt a park teljes területén kötelező a maszk viselése, és a belépés is csak teszttel vagy oltottsági igazolással lehetséges. Ezek a dolgok, a mi érdekünket szolgálják hosszútávon, mégis kicsit el tudják rontani az élményt, különösen ha ez az első látogatásunk a “világ legvarázslatosabb helyén”.

Az őszi-téli időszaknak különleges bája van Párizsban. Bár én különösen szeretem a virágos, madárcsiripelős napokat, a színes levelek, és az esti fények nagyon bájossá varázsolják a várost. Látogatásom alkalmával sikerült egy hűvös, de napfényes hétvégét kifogni, ami tökéletes volt a várost átölelő nagy sétákra. Most, hogy egyre hidegebb az idő, inkább a múzeumokat, vagy a párizsi hangulatú kávézókat ajánlom inkább, mert - főleg a nyitott tereken - nagyon hamar elmehet a kedvünk a sétától.

 Nagyon ajánlom a méltán népszerű Ladurée cukrászdát, ahol a legfinomabb sütemények, és macaronok közül válogathatunk, és mindezt festői környezetben, a Champs-Élysées-re kitekintve tehetjük meg. Na jó… lehet, hogy ez már sokaknak egy kicsit túlzás, de ha már egyszer Párizsban vagyunk… :) Az őszi, már-már karácsonyi dekorok csodálatosak, és mindenhol lehet kapni egy jó kávét vagy forró csokit ha esetleg túl hideg lenne az idő.

Végül fontos megjegyeznem, hogy bár Párizs valóban gyönyörű, tud nagyon ijesztő is lenni. Az aluljárók, pályaudvarok, de még akár a nagyobb nevezetességek közelében is össze lehet futni ijesztő alakokkal, és a zsebesek akkora problémát jelentenek itt, hogy külön táblákat helyeztek ki a város több pontjára, hogy figyelmeztessék a járókelőket az értékeik őrzésére. Összefoglalva tehát: öltözzünk fel jól, vegyünk kényelmes cipőt, legyen nálunk jól zárható táska ami mindig szem előtt van, ne álljunk meg ha leszólítanak random emberek az utcán, és mindenképp kóstoljunk meg egy igazi francia péksüteményt! 

Te a tavaszi/nyári, vagy az őszi/téli szezonban szeretsz jobban utazni? 

Gazdasági válságok, világjárvány, háborúk. Ha kort kellene rendelni ehhez a lehangoló trióhoz, mondhatnánk a jelen XXI. századi valóságát, és mondhatnánk a XX. századot is. A rojtos szoknyák, a jazz számok, a tollak és a vadító vörös rúzsok kora meglepő hasonlóságot mutat globális problémáiban a jelenkorral. A szalagavatókon minden végzős innen választ osztálytáncot, reneszánszát élik a régi kor ruhái, zenéi, filmjei, festészete, a kapcsolódó kiállításokra pedig világszerte órák alatt elkapkodják a jegyeket. 

A stílus népszerűségét valószínűleg a problémákhoz való hozzáállás adja. Míg napjainkban mindenki járványügyi szakember, bizalmatlanul áll az orvosokhoz, mindenről első kézből akar tájékozódni, addig a '20-as években a társadalom nagy része próbált már-már kényszeresen nem tudomást venni a háborúról, a politikai folyamatokról. New York utcáitól Berlin bárjaiig egész Amerikában és Európában arról szólt minden, hogy elfelejtsék, mibe cseppentek, és merre halad a világpolitika. A két kontinens soha nem látott, feszített tempóban kezdte meg levetkőzni az addig ismert korlátait. Átrendezte a nemi szerepeket, autókat kezdett sorozatban gyártani, felsliccelte a szoknyákat, felpörgette és meghökkentő szövegekkel töltötte meg a zenéket. Tombolhatott a világban járvány, forradalom, Amerika és Európa nagyvárosaiban dübörgött a jazz.

A művészek úgy gondolták, hogy a társadalmat nemcsak politikai és gazdasági szinten kell megváltoztatni, hanem oktatási, kulturális és művészeti szinten is

– írja Catherine Hug, a "Roaring Twenties" kiállítás kurátora. A kiállítás a húszas évek hedonizmusát helyezi párhuzamba a jelen kori emberek magatartásával, akik másfél évig voltak bezárva. Pont ugyanúgy, ahogyan a lelkük mélyén érezték a régiek, hogy újabb háború fenyeget, most is érezzük, újra kellemetlen helyzetbe kerülünk, akár hetek múlva. A műveket aköré a téma köré fűzték, hogy melyik művész milyen úton szerette volna az embereket kivezetni a háborús félelemből. Meg akarták mutatni, hogy a szépség és az alkotni vágyás kiút a kapzsiságból és a önzésből (mintegy finomabb formáját megfogalmazva a '60-as évek "szeretkezz, ne háborúzz" mintáinak).

"Ez volt a demokratikus politika és a demokratikus államok kezdete, az az elképzelés, hogy mindenki részt vehet egy békés társadalomban. Az egyik érdekes eredmény, amely a művészetben tükröződött, a Bauhaus-mozgalom és irányzata volt… [amely] az oktatást és a kultúrát az építkezéshez szükségesnek látta."

– magyarázza Hug.

A Bauhaus "stílus", ha még elsőre nem is ugrik be róla, csak a barkácsáruház, mindannyiunk számára ismerős. Ha akár csak egyetlen Poirot novellát is láttunk megfilmesítve, láthattuk a hatalmas üvegablakokkal, szögletes betétekkel és szolid kontrasztos színekkel magasodó házakat. Az ilyen jellegű transzparencia abszolút a kor vívmánya. Az utcáról betekintve be lehetett látni a házakba, a nappali, a konyha, a társalgó és az étkező önálló műalkotássá változott, jelezve, minden napunkat megélhetjük úgy, hogy az önmagában olyan szép és kedves látvány legyen, mint a festmények a galériákban. Ez furcsa párhuzam  a jelen korral is. A szolidabb építészeti stílusok újra falakat emeltek körénk, a zsúfolt városi rengetek beszűkítette az ablakainkat. De vajon ha egy ilyen hatalmas, Bauhaus ablakon keresztül visszanéznénk a mi másfél évünkre otthon, azt tényleg műalkotásként észlelnénk?

A kiállítás foglalkozik a női emancipációval is. Asszonyok, lányok lesimítatlan hajjal, gyűrött ruhában, felszabadult arckifejezéssel szerepelnek a képeken. Először ábrázolták eleve kiállításra szánt képeken a prostitúciót, a szexualitást, a az intimitást. Megjelent a gyerekekkel való kapcsolat, mint társadalmi kötöttségektől független, önálló döntés boldog eredménye Ez a gondolat egyébként vissza is köszönt a nevelésben: egyre kevesebb gyereket nevelt nevelőnő, a meredeken zuhanó csecsemőhalálozási ráta eredményeként a gyerekekhez bátrabban kötődtek érzelmileg a szüleik. 

Cally Blackman, a Central Saint Martin divattörténész professzora kitért a húszas évek öltözködésének drasztikus változásainak okaira. A Coco Chanel köré épült mítosz, miszerint az egyszerű szabású kis fekete ruhák a női egyenjogúság és harcos feminizmus szimbólumai, lerombolódni látszik a történészek szerint. Bár Chanel kétségkívül egy tervező-és marketingzseni volt, csak a továbbfejlesztés tudható be neki. A világháború után nehéz, vagy szinte lehetetlen volt szolgálót találni, aki  feladja a bonyolult szabású ruhákat a hölgyekre, tehát a kapcsok, szalagok mechanikáját egyszerűsíteni kellett. Emellett a nők egyre kisebb hányada engedhette meg magának, hogy ne maga végezze a fizikai munkákat a ház körül vagy a munkájában, így a szoknyák hossza nem csak azért lett kurtább, mert egy vérfeministának bizony senki ne mondja meg, látszódhat-e a térde, hanem azért is, mert így nem lógott bele az utca, a tyúkketrec, vagy a felmosóvíz mocskába az öltözet. Coco Chanel nem megalkotta a rövid, egyszerű, fiús darabokat, hanem zseniális érzékkel meglovagolta a kor megváltozott "kényszertrendjét", elegánssá, sikkessé tette a meglévő darabokat, így a váltóruhából "tiny black one" lett, az elesett férjek és bátyák nadrágjaiból szexi női függetlenségi jelkép egy övvel. 

A jazz és a swing újragondolt darabjai egy teljesen új cikket érdemelnének, és még ezeken túl rengeteg új művészeti ág csak a húszas években született meg (gondoljuk csak a hobbifényképészetre vagy a retusálásra). Vajon ugyanúgy megerősödünk a járvány után, mint az elődeink? Vajon milyen tabukat dönt majd meg a huszonegyedik század társadalma? És milyen értékeket mentünk át a következő századnak?

November 22-én kedvenc kozmetikai cégünk, a hablabda-királynő Lush, meglepő bejelentést tett: elhagyják a közösségi média felületeket addig, amíg azok (ideértve a Facebookot is) nem biztosítanak biztonságosabb körülményeket a felhasználóknak. A cég média böjtje november 26-án indult.

A cég sajtóközleményében az éghajlatváltozáshoz hasonlítja a közösségi média okozta tömeges mentális probléma áradatot: egyikről sem vett időben tudomást a társadalom. 

Férfi olvasóink most bizonyára felszisszentek, hogy ki a bánatot érdekel egy olyan bolt közösségi média jelenléte, akiktől azokat a fura pezsgőfürdő labdacsokat lehet venni, amiket senki sem használ, csak a helyet foglalják a fürdőszobában. Igazából valóban nem alap cikkektől fosztatott meg a Facebook, (bár a Lush, mindennapi higiéniához elengedhetetlen termékeket is árul, például szappan, sampon stb.) - de olyan szempontból nem mindegy a dolog, hogy 1 millió Facebook, 275 000 Twitter és 659 000 Instagram követő elvesztése mégis miért éri meg azt a - ne szépítsünk- reklámfogást, amit a Lush eszközölt.

A cég arculatába egyébként tökéletesen illik a cselekedet. A híresen zöld vállalat eddig is aktívan kampányolt az erdőirtások és az állatkísérletek ellen. Ezek még valahogy kapcsolhatóak egy kozmetikai szereket árusító szerv életében, a BLM mozgalom melletti nyilvános kiállás már kevésbé illik a sorba. 

Egész életemet azzal töltöttem, hogy a termékeimben elkerüljem a káros összetevőket. Mára óriási mennyiségű bizonyíték van arra, hogy a közösségi média használatával kockázatnak vagyunk kitéve. Nem vagyok hajlandó kitenni a vásárlóimat ennek a kárnak, úgyhogy ideje kivenni ezt az összetevőt.

- írja Mark Constantine, a vállalat társalapítója és terméktervezője.

A Lush nem tűnik el teljesen a média felületekről. A YouTube-on továbbra is megtalálhatóak, külön figyelve arra, hogy ne a lájkokról szóljon a működésük, és lehetőleg ne kelljen folyton értesítéseket kapni a felhasználóknak az aktivitásukról. Azaz: csak akkor lássák őket, ha szeretnék. 

A Lush világszerte 900 ezer üzlettel rendelkezik, és nem először kerül a figyelem középpontjába. Egymilliárd fontos összforgalmat bonyolítani egyszer használatos, csillogó, szuper illatos fürdő labdákból nem egyszerű, a cég pedig rendre meg is találja, hol bukkanhat elő a neve. Amint egy társadalmi és szociális trend és mozgalom felüti a fejét, ők harcosan kiállnak érte. Történhet tehát rasszokat ért atrocitás, erdőtűz, vagy hulladékválság - a Lush felbukkan teljes díszben.

Itthon a népszerűsége némileg csökkent, nem is amiatt, mert nálunk más társadalmi problémákkal kell előbb foglalkozni, mint ami a Lush érdeklődése, inkább a SexBomb nevű termék jelenléte váltott ki kisebb felháborodást. Egy magát családbarátnak hirdető cég boltjába betévedve nem szívesen válaszolunk ezzel a termékkel kapcsolatban a kíváncsi gyerekek jogos kérdéseire. Egyébként ezt leszámítva szeretjük a kozmetikai termékcsaládot, vesszük, visszük - csak ezután nem követjük online.

(borítókép forrás: HVG.hu)

Nem történt még olyan a magyar youtuberek életében, ami ennyire felkavarta volna az internetet és ekkora sajtó visszhangot keltett volna, mint a mostani eset.

Az egyik internetes chatszobában, Discord szerveren, amelyet arra hoztak létre, hogy a rajongók személyesen tarthassák a kapcsolatot kedvenc influencerükkel, az egyik magyar youtuber vagy legalábbis a profilja arra vett rá egy 12 éves lányt, hogy videochaten keresztül húzza fel a pólóját és mutassa meg a csupasz felsőtestét. Az érintett youtuber, bár nyilatkozott az esetről, és így tudni lehet a nevét, mi személyiségi jogaira tekintettel nem nevezzük meg, csak annyit árulunk el, hogy a Youtubecsatornát IronChannelnek hívják, mint ahogyan erről a csatornáról elhíresült az ügy is, iRon Channel botrány néven.

A youtuber, vagy aki a nevében lépett be a szerverre, minderre úgy vette rá a lányt, aki egyébként eleinte vonakodott attól, hogy ezt megtegye, hogy azt mondta neki, hogy kinyomja az adást, ha nem teszi meg, ezzel jóformán kényszerítve a nagyon fiatal lányt. A lány végül bele ment ebbe, az esetről videó is készült.

Védekezik a youtuber

Az eset kitudódott, és több magyar youtuber, amint megtudta ezt, el is ment a rendőrségre is feljelentést tett. Sőt az egész ügyről még a közmédia híradója is beszámolt.

Az érintett youtuber minderre reagálva készített egy válaszvideót, amiben azzal védekezett, hogy az ő profilját egy rosszakarója, volt moderátora használta, aki azért akart neki bosszút állni, mert őt lefokozta. Azt is hozzátette a youtuber a válaszvideóban, hogy bár az ő hangja hallható a videón, ma már öt perc alatt el lehet valakinek torzítani a hangját egy másik emberére.

Azért valljuk be, egy kicsit hihetetlen, hogy egy Youtube csatorna moderátora bosszúból bűncselekményt kövessen el. Nem hinném, hogy a csatorna moderálásáért pénzt kapott volna, illetve, hogy ez a pozíció akkora presztízzsel járt volna. Ha meg is akarta volna szívatni a kvázi volt felettesét, akkor is tudatában kellett volna lennie, hogy egy 12 éves lányt levetkőztetni bűncselekmény.

Más youtuberek tettek feljelentést

Az egész esetről videofelvétel is készült, így lett belőle botrány, viszont így tudott az este a rendőrség tudomására jutni

Először Paxel ment el a rendőrséghez, hogy feljelentést tegyen, de állítása szerint, a rendőrség azzal küldte el, hogy a cselekmény nem bűncselekmény.

Majd feljelentést tett Mannin és Osváth Zsolt is. A Zshowtime csatornát üzemeltető Osváth Zsolt már több sikerrel járt, az ő feljelentését már jegyzőkönyvbe is vette a rendőrség, sőt nemrégiben megkapta a határozatot, miszerint az ügyet átették a készenléti rendőrség nemzeti nyomozóiroda kiberbűnözés elleni Főosztályához. Tehát a nyomozóhatóság már érdemben foglalkozik az üggyel.

Mindez bűncselekmény

Na de nézzük az eset jogi hátterét!

A Btk. 204. §-a szabályozza a gyermekpornográfia alapesetét, és ezen paragrafus a) pontja szerint

aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvételt megszerez vagy tart, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Bár elsőre egyértelműnek tűnik, hogy mit takar a „pornográf felvétel” de érdemesebb utánanézni, mivel a Btk. definiálja ezt a fogalmat.

Pornográf felvétel a másnak vagy másoknak a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon történő ábrázolása…

Ha viszont olyan személyről csinálnának ilyen felvételt, aki nem érte el a 12. életévét, akkor a büntetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, de a rendelkezésre álló adatok szerint az ügy sértettje a 12. éves volt, vagyis a 12. életévét már betöltötte.

Mi tűnik ki a fent idézett törvényszövegből? Az, hogy már az is bűncselekmény, ha valakinek átküldik a videót, tehát, ha csak kíváncsiságból megkéred egy haverod, hogy küldje át, mert kíváncsi vagy a történtekre, ne tedd, mert ezzel te is elkövetővé válsz.

Az ügy erkölcsi oldala

És nem lehet elmenni az ügy mellett anélkül, hogy ne foglalkoznánk az ez által felvetett morális kérdésekkel! Felelőtlenek a 12 éves lány gyerek szülei? Esetleg az elkövetőre (aki egyébként 18 éves) kellett volna jobban figyelnie a szüleinek, hogy ne kövesse el a bűncselekményt?

Fontos kiemelni, hogy az internet önmagában is nagyon sok veszélyt rejteget, még a felnőttekre is, nem csak a gyerekekre. Mindenki felelőtlenül tesz ki képeket, oszt meg dolgokat az interneten nem belegondolva abba, hogy az internet nem felejt, illetve, hogy az ott megosztott tartalmat bárki láthatja.

Nekem is sok ismerősöm nagy boldogan oszt meg intim képeket a babájáról, abba nem is belegondolva, hogy ez eljuthat akár pedofilokhoz is. Fontos, hogy egy gyerek figyelmét felhívjuk ezekre a veszélyekre, és, hogy beszéljünk vele. De semmi esetre sem arról van szó, hogy a szülő megfojtsa a saját gyermeke szabadságát és megtiltsa neki a közösségi média használatát. De fontos, hogy szülő és gyermek között legyen egy bizalmi viszony, hogy a gyerek a saját frusztrációit megbeszélhesse, illetve, ha ehhez az esethez hasonló ügy történik vele. Illetve az is fontos, hogy a fiatal szülők tudatosabban használják a közösségi médiafelületeket.

Karácsony ünnepe általában két csoportra osztja az embereket. Vannak, akik már az ősz beköszönte óta karácsonyi lázban égnek, és már akkor elkezdik a készülődést, amikor az első dekorációs elemek a boltokban landolnak. A másik csoportba azok tartoznak, akiket vagy teljesen hidegen hagy az ünnep körüli láz, vagy kifejezetten nem szeretik az ünnepet, és a vele járó hercehurcát.  

A karácsonyhoz való hozzáállást az életünk során gyűjtött emlékek alakítják ki. Egy barátom számára például egy szeretett családtag elvesztése nyomja rá a bélyegét az ünnepi időszakra, míg egy másik ismerősömnek a karácsony jelentette a legboldogabb időszakot gyermekként, így a mai napig izgatottan várja az advent kezdetét. Én is hasonló helyzetben vagyok:

Nem mindig egyszerű közös nevezőre hozni az adventi időszakkal kapcsolatos elvárásokat. Nagyon sokszor konfliktusforrás lehet a téma, holott pont az ellenkezője lenne az ünnep lényege. Valaki már dekorálna, a másik utálja, a harmadik már októbertől bömbölteti a Jingle Bells-t, a negyedik felől pedig akár húsvét is lehetne, annyira nem hatja meg a dolog. De miért is van a karácsony mániásokban késztetés, hogy hamarabb kezdjék el az ünneplést? Nem rontja el majd az ünnepet, ha ennyire előre elkezdjük a hangolódást? 

Ez egyrészt személyes preferencia, hogy kinek mi túl korai, vagy mi túl sok, de kutatások bizonyították, hogy a karácsonyi időszak megnyújtása pozitív hatással van a téli depresszió leküzdésére. Ha belegondolunk, akkor ez logikus, hiszen ha az advent és a karácsony boldoggá tesz minket, akkor miért ne szeretnénk kitolni ezt a boldogságot? A nappalok rövidülnek, az idő egyre rosszabb, és sok ágazatban a karácsony előtti időszak nagyon pörgős és megterhelő. Ha az a néhány fényfűzér, vagy műfenyő jobbá teszi az ember napját, akkor miért ne?

Sokszor visszasírjuk gyermekkorunkat, hiszen akkor sokkal egyszerűbb volt minden, és nem volt ennyi felelősség a hátunkon. A karácsonyi időszakban ezek az emlékek még inkább fel tudnak erősödni, hiszen milyen boldogok is voltunk amikor megkaptuk a várva várt LEGO-szettet/könyvet/babát/stb.-t. Az ünnepi dekoráció, és az ismerős illatok felidézése, segít visszarepülni egy egyszerűbb időszakba, ami által stressz érzetünk is csökkenhet. A vizsgák közeledtével, vagy egy túlórázós dolgos hét után egyenesen felüdülést jelenthet az ünnepi hangulat.

Nyilván nem lehet eltekinteni a téma üzleti oldalától sem, hiszen a karácsonyi időszak meghosszabbításában nagy szerepe van a bolti kínálat változásának. Már októberben megjelennek a csokimikulások a boltok polcain, ami azért joggal kiakaszthatja még a leglelkesebb karácsonyozókat is. Az ok nyilvánvaló: az ünnepek környékén mindig megnő a vásárlási hajlandóság, sokkal többet - néha túlságosan sokat is - költünk élelmiszerre, ajándékokra ilyenkor, tehát nem meglepő, hogy a boltok minél hamarabb szeretnék kezdeni ezt az időszakot. 

Az árak is jócskán megemelkednek az év vége közeledtével, úgyhogy egyébként még érdemes is korán ellátogatni a boltokba - már ha mindenképp személyesen akarunk bevásárolni, és el tudtjuk tűrni az “All I Want for Christmas is You”-t még novemberben. Nekem személy szerint semmi bajom az ünnepi időszak megnyújtásával, és kifejezetten várom Advent első vasárnapját, hogy a teljes város fényekbe öltözzön. Erre már nem kell sokat várni, hiszen ezen a hétvégén már meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún, és ezzel szinte mindenhol megnyílik a helyi karácsonyi vásár. (Idei karácsonyi vásár körképünket ezen a linken találod.) 

Akár szeretjük, akár nem, mára már szerintem megszoktuk a karácsonyi időszak előrehozását, hiszen a cégek mindig hamarabb kezdik, mi pedig adaptálódunk. Néha elmormolunk néhány örömteli, vagy ideges mondatot ezek láttán (kinek mi ugyebár), és az élet megy tovább. Akinek ez fontos, annak a napja egy kicsit szebb lehet, és akár ő is neki áll otthona díszbe öltöztetésének. Az üzleti résznél azonban a személyes kötődés sokkal fontosabb, bár a kettő kéz a kézben jár. Hiszen hogyan tudnának több terméket eladni, ha nem lenne a karácsony ennyire fontos az emberek többségének?

Játszhatnak karácsonyi dalokat a plázákban akár már júliustól, de aki erre nem vevő, annak úgy is mindegy lesz. Sokszor hallom, hogy emberek várják azt a pillanatot, hogy eljöjjön az igazi karácsonyi hangulat számukra. Itt valóban meg van az esély, hogy a karácsonyi benyomások folyamatos jelenlétét könnyű megszokni, és egy idő után el tudja veszíteni varázsát. Ha szeretnénk hangulatba kerülni idén, de a túl korai “ömlesztett karácsony” elrontja számunkra a dolgot, akkor itt egy személyes tipp.

Válasszunk ki egy dátumot az ünnephez közel, és addig egyáltalán ne dekoráljunk, ne hallgassuk meg Michael Bublé karácsonyi albumát ezerszer (nehéz), és próbáljuk teljesen kiiktatni mindent ami az ünnephez köthető. Vásárolni szabad, de mindent dugjunk el jó alaposan, és a kiválasztott dátumig rá se nézzünk. A “kényszer” várakozástól csak még izgatottabbak leszünk, és amikor kipakolunk mindent, feldíszítjük a lakást, megsütjük a sütit, vagy szürcsöljük a forralt bort, akkor a karácsonyi hangulat tényleg ott és akkor jön el, amikor mi szeretnénk. 

Te már elkezdted idén a karácsonyi dekorálást?

Olaszországban szerdán kerültek bejelentésre a december 6-tól érvényes Super Green Pass (hivatalosan inkább a Green Pass rafforzato kijelentést használták) feltételei. A magyar mainstream sajtó természetesen gyorsan beszámolt a drámai részletekről, kár, hogy nem helyesen. De lássuk mit is jelent a Super Green Pass és milyen alapvető hibákba futhatott bele egy magyar olvasó a hazai portálokon.

A Super Green Pass feltételei

Bár Olaszországban a jelenlegi járványhelyzet nem feltétlenül rossz (különösen az Európai Unió más államaihoz viszonyítva), a kormányzók nyomásának hatására a kormány újabb szigorítások mellett döntött. A napi körülbelül 10-12 ezer beteg és a 2 százalék körüli pozitivitási ráta európai szinten meglehetősen alacsony, de enyhe növekedést is jelent a néhány héttel ezelőtti helyzethez viszonyítva. A kormány elmondása alapján az ünnepi időszak megmentése – és a sokkal szigorúbb korlátozások elkerülése – érdekében tehát egyrészt még inkább kiterjesztette a Green Pass használatát, másrészt bevezette a Super Green Pass-t is. Lássuk a részleteket:

• A Green Pass (oltás, felgyógyultság, 48 órás antigén vagy 72 órás PCR-teszt mellett érhető el) december 6-tól szükséges lesz a regionális vonatokon is (eddig csak a gyorsvonatokra, illetve a belföldi repülőjáratokra kérték), miközben annak birtoklását szúrópróbaszerűen a helyi tömegközlekedésen is ellenőrizni fogják – tehát „sima” Green Pass nélkül nem lehet buszra, villamosra vagy metróra sem szállni. Ahogy eddig, úgy a továbbiak során is kötelező lesz a Green Pass birtoklása a munkahelyi teendők elvégzéséhez. Újítás továbbá, hogy a szálláshelyek esetében is szükség van a Green Pass birtoklására (eddig bárki korlátozás nélkül foglalhatott szobát).
  
  
• A Super Green Pass a Green Pass egy szigorúbb változata, ami gyakorlatilag az osztrák vagy német 2G rendszerét jelenti – tehát a teszt már nem lesz elegendő bizonyos tevékenységekhez. A Super Green Pass birtoklása feltétel lesz a bárokban és éttermekben való étkezéshez (igaz a teraszon bárki szabadon étkezhet Super vagy sima Green Pass nélkül), az edzőtermek, uszodák, mozik és színházak, múzeumok és kiállítások látogatásához, ahogy a stadionokba és éjszakai szórakozóhelyre való belépéshez is. Bár voltak olyan elképzelések, hogy a szigorítás csak azon zónákban lép érvénybe, ahol a fertőzöttség is magas (ezek rendszerint sárga vagy narancssárga besorolást kapnak az olasz rendszerben), ám végül a kormány azt a döntést hozta, hogy fertőzöttségtől függetlenül mindenhol bevezeti azt.

A magyar sajtó tévedései

A pontos részletek tudatában tehát nézzük meg, hogyan is tálalta a magyar sajtó egy része a változásokat (íme 3 példa, bár sokkal több portálon jelent meg hasonló cím és téves összefoglaló):

Az eset három lényeges dolgot is megmutat a magyar sajtó bizonyos kérdéseket illető hozzáállása kapcsán:

1. Egyrészt azt, hogy a portálok jelentős része MTI konzervanyagok alapján dolgozik. Így történt ez most is, és miután az MTI úgy tűnik tévesen foglalta össze a szigorításokat, a szerzők a Távirati Irodára alapján (és arra hivatkozva) nem tettek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ellenőrizzék a tartalom hitelességét vagy megértsék a korlátozások pontos részleteit. Ezt tökéletesen jelzi, hogy a tömegközlekedéssel kapcsolatos tévedésen túl a regionális vonatokról és szállodákról való említések is alapvetően tévesen történtek.
   
   
2. Másrészt azt, hogy a magyar média igyekszik a lehető legdrámaibb köntösbe öltöztetni a hasonló híreket. A tömegközlekedésre szükséges Green Pass valóban szigorú – igaz nem egyedülálló, nemrég épp Németország lépte meg ugyanazt –, na de az, hogy az oltatlan (sőt, a címből ítélve akár gyógyult) sehogy sem léphet fel rá, az az igazi dráma: ilyen címet kell tehát adni a cikknek!
   
   
3. Végezetül pedig azt (és nem kizárólag ebben az ügyben), hogy a sajtó folyamatosan úgy próbálja beállítani más országok szigorításait, hogy azzal utaljon az itthoni szigorítások szükségére is: „bezzeg máshol (Nyugaton) így csinálják!” Fene tudja, nekem nehéz megértenem a Green Pass szükségét a tömegközlekedésen, a tesztek értékének teljes mellőzését, ahogy azt is, hogy miért példamutató bizonyos országok teljes zárása azt követően, hogy a lakosság jelentős része beoltásra került, az előző karácsonyi időszak pedig ugyanúgy telt… a házban!

Kiemelt fotó: RomaReport