Reaktor

Nagy a baj a lehetőségek hazájában – üresek a polcok a boltokban! Egyre több üzletben szembesülnek azzal az amerikai vevők, hogy bizony nem elérhető a kedvenc termékük vagy akár bizonyos alapvető cikkekből is hiány van.  Kedvenc fotóm az abszurd helyzetről az, amelyiken egy Dunkin Donuts fánkbolt pultján díszeleg a felirat: „Sajnos jelenleg nincsen fánkunk, az ellátási láncok akadozásának következtében.”

A koronavírus járvány persze nagyon sok országban eredményezett hasonló problémákat. Azonban egy pandémia nem okozott volna ilyen szintű gondokat, ha nem lenne gyakorlatilag az egész világ egyre inkább kiszolgáltatva Kínának. Miután kis túlzással ma már minden Kínában készül, talán érdemes lefordítanunk „az ellátási láncok akadozása” nevű eufemizmust érthetőbb nyelvre: nem jön elég gyorsan a cucc Kínából! CNN és Fox News műsorokban taglalják mostanában nap, mint nap, hogy az átlag amerikai komolyan aggódik amiatt, hogy nem lesz mit a karácsonyfa alá tenni. Az online üzletek is csak akkor garantálják a december 24-i kiszállítást, ha a vevő már most megrendeli és kifizeti a kívánt terméket.

Az USA-t jelenleg az ág is húzza, és gazdaságának bajai összefüggnek egymással. Relatíve magas, 5% körüli infláció, amelyet például az üzemanyagok nagymértékű drágulása okozott, egy elvesztett háború, gyakorlatilag ostrom alatt álló déli határ, mindez súlyosbítva egy ideológiailag Marxhoz közel álló, radikalizált demokrata párttal és egy „gazdasági analfabéta” (Tucker Carlson megfogalmazása) elnökkel. 

A recept mindenre a Biden kormányzat szerint pedig nem más, mint minden idők legnagyobb kormányzati gazdaságélénkítő csomagja, amely hihetetlen mennyiségű dollárt zúdítana a gazdaságba, egekbe repítve az államadósságot és az inflációt.

(A republikánusoknak egyelőre sikerült megtorpedózniuk a soha nem látott, persze a kisemberek és a kis- és közepes nagyságú vállalatok adóterheinek emelésével járó költekezést.)

Az elemzők szerint sok összetevője van a kialakult áruhiánynak.  Nagy-Britanniához hasonlóan az Egyesült Államokban is kamionsofőr hiány van. Hiába, ilyen az, mondhatnám cinikusan, amikor mindenki gender-környezetvédelem szakos akar lenni az egyetemen, vízvezeték-szerelőt meg nagyítóval sem találni, meg olyan bolondot is, aki kevés pénzért ám annál rosszabb munkakörülmények mellett fuvarozza rendeltetési helyükre a különböző nyugati kikötőkből a kínai árukat.

A konzervatív National Review október 18-i szerkesztőségi cikke az áruhiány számos oka közül egy ritkábban említettet emel ki. Az írás azt fejtegeti, hogy az amerikai rakodómunkás szakszervezetek tovább rontják a helyzetet, ugyanis az általuk kikövetelt és bebetonozott munkaügyi szabályok miatt vesztegelnek a konténerhajók tucatjai, ha nem százai a tengeren Amerika egyik legnagyobb kikötője, San Pedro (Los Angeles egyik kikötője) és iker-kikötője, Long Beach előtt. A San Pedro-i kikötőn folyik át az országba érkező összes konténerhajó rakomány 40%-a, húzza alá a National Review, az mégsem üzemel 0-24-ben, ellentétben az olyan nagy, globális versenytársaival, Hamburggal és Szingapúrral.

A National Review hangsúlyozza, hogy nem a szakszervezetekkel általában van gond, hanem konkrétan azokkal a szakszervezetekkel, amelyek jelenleg a legtöbb dokkmunkást tömörítik.

A szakszervezetek, melyek sikeresen harcoltak ki különböző megkérdőjelezhető módszerekkel magas béreket a tagjaiknak, a National Review szerint „20. századi gyártási modellekhez” ragaszkodva akadályozzák a 21. századi komplex logisztikai kihívások hatékony megoldását. Merev és rugalmatlan munkaszervezési gyakorlatukkal a szakszervezetek gátolják az áruk gyors kirakodását, állítja a lap. Magyarul, a dokkmunkások kapát-kaszát eldobnak, amikor lejár a szigorúan meghatározott munkaidejük, és a kikötő meg gyakorlatilag hosszú órákra bezár, és az árukkal tömött konténerhajók meg hiába várják, hogy kamionokra pakolják őket. Mindez persze valakiknek (sokaknak) sokba kerül, de a szakszervezetek vezetői jó színben tűnhetnek fel a tagság előtt. 

A Biden kormányzat nemrég azt jelentette be, sikerült megállapodnia a két kaliforniai kikötő vezetésével és azok immár napi 24 órában üzemelnek. A National Review szerint ennek a fele sem igaz, valójában annyi történt, hogy a Long Beach-i hét terminál közül egy ezentúl hétfőtől csütörtökig éjjel-nappal működik majd. Hónapokba, de lehet, hogy évekbe telik majd, amíg minden terminál átáll majd a folyamatos üzemelésre, miközben mindennek már 25 éve meg kellett volna történnie a lap szerint.

Star Wars, Jurassic Park, E.T., Titanic... Még hogy nem lehet hallani az írott szavakat! Le merném fogadni, hogy ezek közül legalább egy klasszikus filmről az első asszociációja mindenkinek egy hang volt, egy dallam, amit azóta is valahol hátul, a fejében zümmögtet. De a 2020-2021-es év is kitermelte a maga géniuszait zeneszerzőkből, és nem egy filmet vitt sikerre a fantasztikus zenéje. Nézzük, ki a Williams-féle gárda kihívója napjainkból?

James Bond - No time to die (Billie Eilish)

Botrányos hősnőt keresett a világ, meg is kapta. Billie kamaszként került az alakját pokrócba bújtató, zöldhajú, rezignált kis alak szerepébe, aki függetlenül attól az elvont karaktertől, amit a marketingje adott neki, rendkívül mély és finom dallamokat énekel. Meglepődve álltunk hát a tény előtt, amikor az angol elegancia nagykövete, James Bond a főcímdalban a lázadó alter nagylánnyal találta szemben magát. Billie a "No time to die" c. dalával pedig több korosztályt is levett a lábáról. Legtöbbször a főcímdalok a Bond lányok szexisségét személytelen sziluettekben ábrázolták egy akciódús, pörgős, rezes zenében. A No Time to Die sem nélkülözte a szexi karakter leányzót, de a műben Billie inkább sikkes, félig néha suttogó hangja tovább rétegezte a kezdést, üzenve: a mostani Bond film többet ad, mint az eddigiek - nem csak a főcímdallal.

The Call of The Wild (John Powell)

Ha már maga a film címe is egy hívó szóra épít, zeneszerző legyen a talpán, aki megbirkózik a feladattal, hogy zenét komponáljon hozzá. A Vadon hívó szavával Powell nem csak egy kellemes kultúrpopot vállalt: vállalta, hogy a szótlanságban a képi világgal párhuzamosan zenével is elmeséli, a történetet. A Star Wars óta az egyik legsikeresebb film ebben a műfajban, aminek a végső célja, hogy a kronologikusan egymás után jövő zenei részleteket csak hallgatva önállóan is fel tudjunk építeni egy cselekményt, amit csak részletez maga a képi világ.

Queens Gambit (Carlos Rivera)

Az abszolút és eltörölhetetlen kedvenc, amivel szintén nagy feladatot kapott a zenei stáb: a sakk kívülről egy hozzá kevéssé értőnek nem igazán nagy élmény. Beth, a tehetséges sakkmesternő azonban több fabábuk engedelmes pakolgatójánál: a film nagy része szavak nélkül, a fejében lévő gondokról, csatákról szól. Amit elszenved a való életben, újrajátszhatja a sakktáblán. A fezült pillanatokban, amikor az izgalmat pusztán az adja, mit rejt Beth merev arckifejezése, mit tartogat a következő másodperc, a zenére hagyták a történetmesélést. Az aláfestés végig a sportkommentátort helyettesíti. Végigjátssza a kor különleges zenei eszköztárával a sakkozó minden gondolatát, fokozva ezzel a minisorozat majdnem minden percének izgalmát.

Előttem az élet (Gabriel Yared)

A "La vita davanti se" címen napvilágot látott film egy igen érzékeny kapcsolatot mutat be egy árva, problémás kisfiú, és egy elegáns, pedáns, tekintélyes hölgy, Mamma Rosa kapcsolatáról. Anélkül, hogy spoilerezném a filmet azoknak, akiknek még nem volt hozzá szerencséjük, nyugodtan mondhatom, hogy nagy vállalás volt ennek a két karakternek a zeneiségét összekapcsolni. A Madame Rosa életéről szóló dal külön figyelmet érdemel, egzotikus olaszos bájával, amit végig átsző az idős hölgy nem mindennapi fájdalma. Kívülről bájos dallam, ami mögött mégis érezzük a merev tartás és a szigor legbelső, szomorú okait. Erre az ívre kellett rákötni a kamasz Momora jellemző dalokat. Míg az elején éles határ húzódik a kettő között, a végén a klasszikus és a modern zenei világ a legbékésebb egyetértésben kapcsolódik össze. Pont, ahogy a szereplők élete.

Mulan - Loyal Brave True (Christina Aguilera)

Loyal Brave True. Hát ez sem egy tipikus Aguilera szám címe. Billie-hez hasonlóan Christina is már a premier előtt közfelháborodást okozott, hogy mégis miért pont neki kellett adni a feladatot. És bár a film meghurcolása azonnal folytatódott a Mulant alakít színésznő múltja miatt, a sorozatos morgás és nemtetszés ellenére is ez lett az egyik legsikeresebb Disney remake. Itt sem volt egyszerű, a nézők a '98-as rajzfilm legendás zenéjét várták legalább nyomokban visszatérni, az környezet és díszletek miatt a történeti hűség és kultúrelemek voltak kötelezőek, emellett filmváltozatként zeneileg is komolyabb, hitelesebb kellett legyen, mint rajzfilm változata. Sikerült. Pár dala önállóan is sikeres lett, a csatajelenet, a szökés, és más, gyerekkorunkból ismert jelenet is olyan aláfestést kapott, amivel úgy érezhettük: kedvenc mesénk velünk együtt felnőtt.

Genova régebben egy teljesen semleges város volt számomra, ha lehet így fogalmazni. Tudtam, hogy létezik, hallottam róla egy-két dolgot, de valahogy sosem került be a top 10 utazási célpont közé. Olaszország hangulata, művészete, és légköre magával ragadó, de más városok valahogy mindig megelőzték Genovát a listámon. Úgy alakult, hogy egy családi látogatás miatt mégis eljutottam az "ismeretlen" városba, és be kell valljam: az előzetes kétségek azonnal elszálltak. 

Genova egy pici kis ékszerdoboz Olaszország nyugati részén, amit - véleményem szerint - nehéz megfejteni. A város felfelé terjeszkedik a dombok irányába, és apró szerpentineken kell kacskaringózni, hogy eljussunk A-ból B-be. Bár földrajzi tanulmányaimból ez ismerős volt, de mégis csak itt tudtam meg, hogy mit is jelent "a Földközi-tenger második legnagyobb kikötőjének" lenni. Ékszerdoboz vagy óriás kikötő? Érdekes módon mindkettő egyszerre. 

Több száz, kis- és nagy hajó áll a kikötőben, a mozgás pedig állandó. A hatalmas óceánjáróktól kezdve, a legapróbb csónakig minden megtalálható itt. A pezsgő kikötőtől befelé kicsit elcsendesedik az élet, itt már a templomok és az apró fagyizók veszik át a főszerepet, de talán itt mutatkozik meg a város igazi "személyisége". Érdekesség, hogy itt található a Jezsuita noviciátus, ahol a Jezsuita szerzetesnek, papnak készülő férfiak töltik küldetésük első két évét. Családi vonatkozásnak köszönhetően, volt szerencsém ellátogatni a rend épületéhez, ami csodálatos környezetben található, és pazar kilátás nyílik a város többi részére.  

Mivel Genovát dombok övezik és nagy szintkülönbségek jellemzik, ezért itt a tömegközlekedés új, számunkra talán ismeretlen formában is megjelenik. A libegők, és a különféle felvonók nem idegenek az olaszok számára, de itt egy egészen egyedi módszerhez folyamodtak. Ez a módszer nem más, mint a lift. A domb aljánál egy metro szerű alagúton keresztül juthatnak el az emberek egy liftig, ahová ugyanaz a jegy szükséges, mint ami a hétköznapi buszokra. Körülbelül 8-10 ember tud egyszerre utazni, és ezzel "megúszni" egy 20 perces sétát a meredek domboldalon. A "végállomásról" csodálatos kilátás nyílik a városra és a kikötőre, és közvetlenül át lehet szállni a várost átszelő buszjáratokra. Ki gondolta volna, hogy a tömegközlekedés lehet ennyire izgalmas? :)

További érdekesség volt számomra, a belvárosi épületek elhelyezkedése. Annyira egymás hegyén hátán vannak a házak, hogy néhol szinte egy ember is nehezen fér el köztük. Utcának nem, maximum sikátornak lehetne nevezni ezeket, amik szűkösek, sötétek, és egy kicsit jobban hajaznak a Harry Potterből ismert Abszol úti Zsebpiszok közre, mint kellene. A zsebesek előszeretettel használják ki a hely adottságait, úgyhogy érdemes elkerülni a legsötétebb zugokat. A kontraszt nagyon megdöbbentő: gyönyörű terek, templomok, virágok, szökőkút az utca egyik végénél, sötét koszos sikátor a másiknál. 

 Nem fejezhetem be a cikkem a genovai konyha megemlítése nélkül. A kikötő közelsége miatt rendkívül friss és finom alapanyagokból dolgoznak, és az igazi olasz konyha itt is tiszteletét teszi. Ha otthon szeretnénk elkészíteni az éttermekben kínált finomságokat, akkor az apró piacokon mi is beszerezhetjük a friss hozzávalókat, egészen olcsón, sok esetben helyi termelőktől. A fagyi isteni finom, és a választék sem kicsi. Itt nem gombócokat kaptunk, hanem csak rálapátolták a hatalmas adagot a pohárkára, amit a mérete miatt igazi kihívás volt megenni. Genova városában rengeteg az érték és a látnivaló, ezért buzdítok mindenkit, hogy ha a jövőben Milánó közelében jártok, tegyetek egy apró, 2-3 órás kitérőt!

Gyerek, barát vagy valami egészen más egy kutya az emberek számára? Mikor és miért nem zsákmányállat az ember az oroszlánok szemében? Miben különböznek a társas életet élő állatfajok a magányosaktól? Podcast Kubinyi Enikő etológussal.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Létezik fajok közötti barátság? Ezzel kapcsolatban továbbá megkérdezném, hogy a saját kutyám akár lehet a legjobb barátom?

Ez egy nagyon érdekes téma, és lehet is róla vitatkozni. Az etológia tanszékről jöttem. A tanszékvezető, Miklósi Ádám azt a nézetet vallja, hogy a legjobb, hogyha a kutyát barátnak tekintjük, ugyanakkor a tanszék alapítója, Csányi Vilmos pedig írt is egy könyvet, aminek az a címe, hogy Kutyák, szőrös gyerekek. És akkor ugye kérdés, hogy mit mondok én, mert el lettem ide hívva. Én nem jutottam álláspontra, én azt hiszem, hogy egyiket se gondolom. Azt se szeretem gondolni, hogy a kutya egy gyerek, és azzal kapcsolatban is vannak fenntartásaim, hogy tényleg barátnak tekinthetjük-e. Az utóbbit azt könnyebben megmondom, hogy miért. Azért, amiért sokan gyereknek tekintik, mert van egy dependens viszony.

Az általunk tartott kutya sokkal jobban függ tőlünk, mint amennyire mi függünk tőle. Ha ezt baráti viszonynak gondoljuk, akkor ez semmiképpen nem tekinthető egy egészséges baráti viszonynak, ha ezt emberi viszonyokra fordítanánk át.

Hogyha a kutyák függnek tőlünk, akkor, tekintve, hogy ugye a kutya a farkasból lett, mi falkavezér vagyunk a kutyának?

A kutyák tényleg függnek tőlünk, minden értelemben ránk vannak utalva. Főleg azok a városi kutyák, mi itt a Honvéd utcában ülünk, amik körülvesznek bennünket, nem maradnának életben, azt hiszem, ezt most nem kell külön bizonygatni.

Ezért sokan gyereknek tartják őket, hiszen a gyerekek is sokféleképpen függenek a felnőttektől. Ugyanakkor a másik oldalnak, amely a barátságot hangsúlyozza, abban van igaza, hogy a gyerekkel ellentétben itt mégiscsak egy olyan élőlényről beszélünk, amelyik adott esetben, ha mondjuk nem városban vagyunk, önálló életre is képes, és ebben valóban különbözik a gyerekektől.

A lényeg az, hogy a kutyák között mindenfelé előfordul, és nagyon nehéz definiálni egy-egy egyedet. Egy egyedet talán valamilyen státuszba tudunk helyezni, de magát a fajt azt nem. És még egy számot hadd mondjak itt, hogy van 800 millió kutya a Földön, és annak a 80%-a az utcán él. És függ attól, hogy milyen táplálék jut el hozzá az emberektől. De valójában meg nem nagyon kötődik a személyekhez. Az általunk ismert kutya-gazda viszony nem létezik. És hogy válaszoljak a kérdésre is a falkasággal kapcsolatban, visszakérdezek előbb, hogy mit ért falka alatt?

Kvázi családot. Egy szűkebb közösséget, amibe a kutya beletartozik, és az embert, vagyis a gazdáját tekinti a vezetőjének.

A kutyakiképzésben néhány évtizeddel ezelőtt elterjedt az a hasonlat, hogy a kutya a farkasoktól származik, és ezért tulajdonképpen ők báránybőrbe bújt farkasok, és ezért farkasként kell hozzáállnunk. Állatkerti farkasok alapján az is elterjedt, hogy a farkasok egy erős sorrendet tartanak fent, és a rangsor tetején lévők verik az alattuk lévőket. Aztán volt szerencsére egy olyan bátor és elkötelezett kutató, David Mech például, aki nyaranta kiköltözött vadon élő farkasokhoz, és erre kiderült, hogy mindaz, amit a fogságban élő farkasokról tanultunk, nem igaz. A farkasoknak nincs értelme egy nagyon szoros hierarchiát fenntartani, mert családi csoportokban élnek a természetben. Van egy szülőpár, anyaállat, apaállat, és vannak az 1-3 éves utódok, mert általában három éves kortól hagyják el a kölykök a családi csoportot. És ha belegondolunk, hogy hol látunk még ilyet, akkor azt látjuk, hogy pont az embereknél.

Azt gondolom, hogy a háziasításnak az egyik oka, hogy a farkasoknak és az embereknek a családi szerkezete nagyon hasonló egymáséhoz. És ha egy egészségesen működő emberi családra gondolunk, akkor ott sem mondjuk azt anyára meg apára, hogy ők a falkavezérek, akik dominálják a gyerekeket, hanem azt mondjuk, hogy anya meg apa jobban tudja a dolgokat, és a gyerekeknek érdemes rájuk hallgatni, mert általában igazuk van.

És a farkasoknál is ez ugyanígy van. A szülőállatok sok éve ott élnek a területen, ismerik a zsákmányállatok mozgását, tudják, hogy melyik évszakban mi várható, és ezt a fiatalok szépen eltanulják tőlük. Igazából, ha már akarunk valamilyen más kifejezést használni az anyán és az apán kívül, akkor ők vezetők, és az utódok őket követik. A kutyánál ugyanúgy megvan ez a függő viszony, mint egy kölyökfarkasnak a szüleihez. Egy kutya is rá van utalva a gazdájára, aki tudja, hogy mikor hova megyünk, mikor lehet elmenni sétálni és pisilni, tőle lehet ennivalót kapni, tehát a kutya nincs rákényszerítve, hogy a mindennapi életben ezt a leosztást megkérdőjelezze, nincs is abban a pozícióban. És ezért a legtöbb kutyában egyáltalán nem merül fel ilyen, hogy most ki a falkavezér és, hogy feljebb kéne lépni a rangsorban, mert ez egy értelmetlen kérdés az ő esetükben.

De egy harciasabb kutyában ez esetleg megkérdőjeleződhet, és előfordulhat, hogy nem tudják hozzászoktatni az emberhez, mert nem képes ebbe az alárendelt viszonyba belehelyezkedni?

Igen, ez egy nagyon jó kérdés. A kutyák többsége nagyon jól beilleszkedik a családokba, és elfogadja, hogy szót kell fogadni, de vannak olyan kutyák, amelyek nem hajlandók erre és folyton rosszalkodnak és nem követik a szabályokat. Itt lehet tényleg az, hogy van valamilyen domina-agresszió a gazdával szemben, amivel nagyon nehéz mit kezdeni. És vagy a gazda tudja magáról, hogy nehezen kezel egy ilyen kutyát, és nem választ olyan fajtát, aminél gyakoribbak az ilyen egyedek, vagy pedig ért a kiképzéshez és az ilyen kutyát is meg tudja regulázni. Ahogy az előbb is mondtam, a kutyák rettenetesen sokfélék, és lesz olyan is, amelyik nem igazán akarja elfogadni a mi szabályainkat, és azt fogja mondani, hogy én akkor is azt csinálom, amit én akarok.

Említette, hogy a kutyák nagyon sokfélék. Tulajdonképpen a kutyáknak ugyanúgy van személyisége, mint az embereknek?

Abszolút.

És ehhez képest ez más állatoknál nem feltétlenül van így meg?

Mindig visszatérünk a definíciókhoz, a falkánál is azt kérdeztem, hogy mit ért alatta, mert ahány ember, annyiféle dolgot ért alatta. A „személyiségnek” speciel van egy tudományos meghatározása. Ez úgy szól, hogy „térben és időben is konzisztens, egyforma, megjósolható viselkedés, érzelmi és gondolkodási mintázat”. Az állatokra azért nem szerették ezt a személyiség fogalmat használni, mert nem tudjuk, hogy mire gondolnak, és az, hogy milyen érzelmeik vannak, az is egy ingoványos talaj.

Biztos, hogy sokféle érzelmük van, tehát a félelem az alapvető, minden viselkedésre képes élőlénynél megjelenik, mert ez az életben maradásának a záloga. De hogy van-e féltékenység bennük, vagy egyéb ilyen összetett érzelem, azt már nehezen tudjuk.

Az, hogy van egy konzisztens viselkedésmintázat, például ha a kutyám fél a porszívótól, akkor valószínűleg félni fog más hangos tárgyaktól is. Vagy hogyha barátságos a Dezsővel, akkor barátságos lesz a Julcsival is, és így tovább.

Hogyha ismétlődő helyzetekben nézem a kutyámat, akkor azt fogom látni, hogy mindig viszonylag egyformán viselkedik. És ha akarom, le is írhatom az emberi személyiségjegyekkel őket.

Az embereknél megegyeztek a pszichológusok, hogy mondjuk, foglaljuk össze öt személyiségjegybe azt, amit az embereknél látunk, ezek a neuroticitás, az együttműködés, a nyitottság, az extroverzió és a lelkiismeretesség. Ezek mind a kutyánál is megvannak, még talán a lelkiismeretesség is, például, ha a képzett kutyáknak a munkavégzési hajlandóságát tekintjük. A kérdésre a válasz igen, minden kutyának van személyisége. És ha tovább megyünk, hogy egy fajhoz tartozó kutyáknak hasonló-e a személyisége, akkor a válasz megint csak igen. Tehát számíthatok rá, hogyha vásárolok egy labrador retrievert, akkor nagyon nagy eséllyel barátságos lesz az idegenekkel. Száz labradorból nyolcvan barátságos lesz az idegenekkel. És, ha veszek egy másmilyen fajtájú kutyát, amit nem nevezek meg, akkor majdnem biztos, hogy az barátságtalan lesz az idegenekkel.

Igen, én is hallottam már példákat ismerősöktől, hogy ez meg az a kutyafajta kifejezetten intelligens, és ebben ez jó, az meg abban. Viszont az interneten nagyon sok érdekes videó terjeng vadállatokról. Például láttam egy olyan videót, amiben egy ember vad oroszlánokkal, tehát a szavannán élő oroszlánokkal bánik úgy, mintha a saját ölebei lennének. Ezek tényleg ragadozó vadállatok, vagy lehet, hogy a háttérben van valami, ami a videóból nem derül ki? És ennek okán felmerül az emberben a kérdés, hogy a ragadozó vadállatokban is ott van-e a háziállat?

Ebben a fajok különböznek egymástól. Például a zebrát többször próbálták háziasítani az emberek, de a zebra kitartóan ellenáll. Aztán biztosan sokan hallottak már a dodóról, ami egy röpképtelen nagy madár volt, és amikor először rátaláltak az emberek, annyira megörültek ezeknek a nagy, barátságos madaraknak, hogy mindegy szálig megették őket, és írmagjuk sem maradt. A dodó anélkül, hogy valaha háziasították volna, alkalmas volt háziállatnak, mert nem félt az emberektől. Tehát

ez egy spektrum, hogy az állat mennyire retteg az emberi fajtól, ami egy csúcsragadozó tulajdonképpen, illetve hogy mennyire tűri azt, hogy bezárják. Mert ugye a háziállatoknak elsősorban a mozgásukat korlátozzák, másodsorban az ember határozza meg, hogy ki szaporodhat kivel.

Tehát az is nagyon fontos, hogy nem random módon szaporodnak, nem ők választják ki a párjukat, hanem az ember mondja meg, hogy neked tőle kell, hogy legyen utódod. És van olyan faj, ami erre nem hajlandó. Tehát az nem tűri el, hogy megmondják neki, hogy kivel szaporodjon. Úgyhogy ebben van egy nagy változatosság.

Az oroszlánban az az érdekes, hogy egy társas életet élő faj, csakúgy mint a farkasok, úgyhogy ők könnyen be tudják illeszteni az embert a társas viszonyaik közé.

Ezért jól meg lehet szelídíteni az oroszlánt, ugyanakkor ehhez egy olyan ember kell, aki nagyon jól olvassa az állatok viselkedését, és odafigyel arra, hogy ne hozza őket olyan helyzetbe, ami támadásra ingerelné őket. Mert azért azt tudnunk kell, hogy egy oroszlán sokkal könnyebben fogja megtámadni az embert, akivel korábban barátságosabb viszonyban volt, mint mondjuk az előbb említett labrador.

De ezeknek az állatoknak az ember valahol mégis csak egy zsákmányállat.

Pont nem! Az az ember, a videó leírásában ez nem szerepelt, ő kölyökkorától nevelte valószínűleg ezeket az oroszlánokat, magához szoktatta őket, megszelídítette őket, és ezért örülnek neki annyira az oroszlánok, amikor újra találkoznak.

Az oroszlán egy játékos faj, nagyon megörül, hogy ismét látja azt, akit annyira megszeretett kölyökkorában, és így szívesen játszik vele, a nyakába ugrik, hempergőzik vele.

Ez így teljesen rendjén van. Viszont amelyik nem szociális faj, amelyik magányosan él, az nem fogja ezt csinálni. Tehát például egy tigrisről ritkán látunk ilyen felvételeket, mert a tigrisek magányosan élő ragadozók. Úgyhogy ők felnőtt korban nem ápolnak kapcsolatot a fajtársaikkal. És a macskákkal is sokkal nehezebb ezért, mint a kutyákkal, mert a macska is alapvetően egy magányos ragadozó állat.

És akkor ez a „falkában” élés, társas lét volt az a plusz a kutyában?

Igen, ez egy nagyon fontos elem volt. És magától, a természet úgy alakította, hogy egy farkascsalád nagyon hasonlít egy embercsaládhoz.

Úgyhogy valószínűleg maguktól az ősi emberek és ősi farkasok nagyon jól olvasták egymás nyelvét, és nagyon jól megértették egymást, és így a közös vadászatoknál is tudtak egymásra figyelni.

Azt látnunk kell, hogy egy farkas önmagában teljesen életképtelen. Tehát az északi félgömbön nagy patás állatokra vadászik, és a nagy patás állatok rettenetesen veszélyesek, a farkasok leggyakrabban rúgástól, ökleléstől pusztulnak el. Továbbá a farkasoknak nincsenek visszahúzható karmaik, vagyis nem tudnak ráugrani egy zsákmányállatra, hogy lerántsák a földre, csak úgy tudják ezt, ha egységben van az erejük. Ezért közösen vadásznak, ami egy nagyon fontos közös tevékenység és óriási mértékű szinkronizációt igényel. És az emberek is pontosan ugyanezt csinálták. Ők is közösen vadásztak, és közben az életük múlott azon, hogy tudnak-e egymásra figyelni.

Felmerül a kérdés, hogy megfordítva egy embert is lehetne „állatttá” szoktatni? Például ha a farkasfalka, mint a mesében, befogadna egy embert?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert nem lehet egy ilyen kísérletet elvégezni. Azokban az esetekben, amikor ez megtörtént természetes módon, tehát nem szándékosan, ott

nem lehet tudni az állatok között nevelkedett gyerekekről, hogy nem fogyatékosak-e.

Ezt nagyon nehéz kideríteni. Az emberi agy rendkívül plasztikus, tehát azért tudtunk alkalmazkodni mindenféle élőhelyhez, mert nagyon nagy a tanulási képességünk, de ez azt is jelenti, hogy az adott fejlődési szakaszban kell, hogy a megfelelő ingerek érjék az emberi agyat. Alkoholizmus miatt, vagy fogyatékos szülők nagyon könnyen el tudják hanyagolni a gyereküket, erre volt már példa, azért mondom így. És az ilyen gyerek, ha kutyát közé szorul, és azok lesznek a társasága, akkor, amikor már rátalálnak, 6-7-8-9-10 évesen, és egyértelműen elmaradt a fejlődésben a kortársaihoz képest, akkor nagyon nehéz kibogozni, hogy a gyerek eleve fogyatékossággal született, vagy a borzasztóan ingerszegény környezet miatt lett olyan, amilyen.

Gondolom önnek, mint etológusnak, nem ismeretlen Kokónak, a gorillának az esete. Ez egy nőstény gorilla volt, amit emberek neveltek. Az emberek megtanították beszélni kézjelek segítségével, és így ez a gorilla tulajdonképpen úgy élt, mint egy ember, tudott az emberekkel kommunikálni. Ilyen szempontból egy gorillát lehet emberré nevelni?

Mit nevez embernek? Az emberek is nagyon sokfélék. Milyen tulajdonságát érti az emberségnek alapvetően? Mert ahogy elhangzott,

Kokó nagyon sok képességében rendkívül fejlődött, tehát szakemberek több éves munkával képezték ki, hogy bizonyos feladatokat teljesíteni tudjon, és ezért bizonyos részképességekben elért olyan szintet, mint egy-egy gyerek. Dehát attól még ugyanúgy állat maradt, nem vált emberré.

A kutyák is, és nagyon sok más faj, amely szintén nagyon jó tanulási képességgel rendelkezik, magas szintre hozható fel a kognitív képességben, ami összemérhető a gyerekekével. De ettől még ez a sok részképesség nem tud arra a szintre lépni, mint egy tipikusan fejlődő gyereknél. Ha már előbb a fogyatékosságokról beszéltünk, akkor mindenki ember, a fogyatékosok is, van közöttük, aki nem tud beszélni vagy a járás is nehezére esik, és ezért ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés volt.

Visszatérnék az internetre. Ott még nagyon sok olyan videót láttam, amiben állatok segítik egymást. Megint hoznék egy példát, volt egy videó, amiben egy krokodil Afrikában elkapott egy gnút, és szegény gnút ott ráncigálta, aztán egyszer csak jött egy víziló, ami elkergette a krokodilt, és így az a gnú megmenekült. Ilyen tényleg létezik a vadonban, hogy az állatok szánalmat éreznek egymás iránt és megsegítik egymást?

Miből gondolja, hogy szánalmat érzett a víziló?

Nekem így jött le a videóból.

Igen, az emberek nagyon hajlamosak antropomorfizálni az állatokat. A szánalom kapcsolódik az előző témához, amiről beszélgettünk, az egy nagyon összetett érzés. Például én, mint etológus vitatnám, hogy az állatok képesek szánalmat érezni.

Lehet, hogy például gyászt éreznek egy rövid ideig, ennek sok jele van, de a szánalmat azért vitatnám.

Amit én láttam ezen a videón, az az volt, hogy a két víziló felfigyelt arra, hogy az általuk őrzött vízparton van egy nagy emlősállat, és ezen nagyon felbosszantották magukat, gyorsan odaúsztak és elijesztették, én úgy láttam, hogy a gnút. De lehet, hogy a krokodil maga is bosszantotta őket, hogy miért van az ő felségterületükön. Tehát amit én láttam, az nem szánalom volt, hanem inkább düh, területvédelem.

Tehát akkor ilyen egyáltalán nem létezik, hogy az egyik állat megsajnálja a másikat, hogy szegényt elkapta a ragadozó, és odamegy segíteni neki?

A biológus nem mond olyat, hogy soha, meg nem mond olyat, hogy mindig.

Én is láttam olyan videót például, ahol egy kutya próbálta kihúzni az autópályáról az autó által elütött társát. Hogy ott az a kutya, ami minden erejével azon volt, hogy lehúzza az autópályáról a nyilvánvalóan barátját, vagy nevezhetjük bárminek, de a szociális partnerét, akivel együtt élt, hogy az a kutya mit érez, én is nagyon nehezen tudnám megmondani.

De abban lehet, hogy benne volt a szánalom is. Vagy a nagy ijedtség, hogy ez egy veszélyes hely, el kell innen menni, és te most nem tudsz járni, de én húzlak. Nem tudjuk, nem látunk bele a fejükbe. De ott valami nagyon komoly érzelmi dúlás lehetett, és nagyon érdekes lenne tudni, hogy azt az állatot mi motiválta. De ott ugyebár a fajtársáról volt szó. Azt nem tudom elképzelni, hogy egy víziló, amiről tudjuk, hogy nagyon agresszív, bár most nem tudok konkrét számot mondani, de a legtöbb emlősállatok által okozott haláleseteket, a kutyák után a vízilovak követik el. Tehát nagyon sok embert ölnek meg a vízilovak, ugyanazért mint itt is, hogy feldühödnek azon, hogy miért vagy itt az én területemen!? És ilyenkor felborítják a csónakokat, amiben az emberek ülnek, meg megharapják őket stb. Szóval, hogy egy víziló szánalmat érezne egy gnú iránt, ezt így etológusként kizártnak tartanám, de nem látok bele a fejükbe, úgyhogy nem mondom azt, hogy soha.

És az olyan állatok, amikről köztudott, hogy szoktak segíteni, például a delfinek?

Igen, a delfinek jó kérdés. Náluk sem mernék mérget venni, hogy nem éreznek szánalmat. Úgyhogy igen, egy delfinről ezt el lehet képzelni.

Akkor ez lehet az etológia számára egy érdekes kutatási terület?

Abszolút. Az etológia nagyon szeretné kutatni az állatok érzelmeit, csak hát ehhez nehéz hozzáférni, mert nem tudnak beszélni. Úgyhogy úgy lehet kutatni, hogy hormonszinteket nézünk, vagy egyéb fiziológiai paramétereket és összehasonlítjuk az emberekével és akkor ebből próbálunk következtetni, hogy egy állat milyen érzelmet érezhet át.

Az interneten még olyan videót is látni, amiben emberek mentenek meg állatokat, majd utána az állatok ezt megköszönik. Itt is csak arról van szó, hogy csak az ember látja bele saját magát az állatba? Ezt az emberi gesztust?

Én is láttam egy videót, amiben egy ember segített egy elefántnak kijutni egy gödörből. Az elefánt halálra volt rémülve, az látszódott rajta, és utána el is indult az erdő felé, de mégis visszafordult, és akkor valóban tett egy olyan gesztust, ami köszönetnyilvánításnak értelmezhető. Én nem annak értelmeztem, én úgy éreztem, hogy az elefánt támadni akar, de aztán meggondolta magát. Megmutattam a férjemnek, kérdezve, hogy szerinted mit csinál ez az elefánt, ő egyébként természetfilmes, nem etológus, és ő is úgy látta, hogy nem támadni akart az elefánt. Mindenesetre nagyon ambivalens volt, amit ott láttunk és nem vennék mérget rá, hogy köszönetet akart mondani, szerintem ott egy halálfélelemben lévő elefántban valamilyen érzelmi feltolulás volt, amit nehezen lehetett értelmezni, hogy hogyan csapódik le. Végül nem volt támadás, megfordult és elszaladt az erdőbe. Viszont, ami még érdekes ebben a sztoriban, hogy ezek általában ember által nevelt elefántok. Még akkor is, ha az erdőben élnek, vagy legalábbis nagyon sokat találkoznak emberekkel, mert annyira visszaszorult az élőhelyük.

És azt tudni kell Kokó kapcsán is, hogy az ember által nevelt állatok nem pont úgy viselkednek, mint a vadon élő társaik. Nagyon sok mindent az ember beléjük nevel, vannak, amiket meg maguktól tanulnak el az emberektől, tehát ők nagyon sok területen másképp viselkednek, mint a vadonélők.

És sokszor át tudnak venni emberi jellegű viselkedésformákat. De egy állat hogy köszön meg valamit? Például ön sokszor szokott ilyet látni kutyánál, hogy megköszön valamit?

Megköszönni nem. Szerintem a kutyáknak nagyon sok emberi gesztusa van, és lehet, hogy ezeket én is csak félreértem, de például sajnálatot már láttam kutyán. Ez egy személyes példa, egy rokonomnak a kutyájáról van szó. Valahonnan jött egy másik kutya és ezek ketten összevesztek, mire a rokonom jól leszidta a saját kutyáját, mire a kutya meghunyászkodott, meghúzta magát. Bennem az a kép merült fel, mint amikor egy óvodás gyereket nagyon csúnyán leszid a szülője. Nem tudom, hogy ez így megfelel-e a valóságnak?

A kutyáknál van erre vizsgálat, hogy egy ilyen összezördülés után megjelennek náluk engesztelő gesztusok. Ez például a főemlősöknél nagyon gyakori. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy csoportban tudjanak élni. Tehát ezek a gesztusok fenntartják azt, hogy jó kapcsolatok legyenek a csoporttagok között. Visszatérve a farkasokhoz, az életük múlhat azon, hogy sikeresen vadásznak-e vagy sem. És a főemlősök is, amíg nagyon védtelen, gyenge kisállatok egyedül, kizárólag csoportban tudnak életben maradni. Nekik nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot építsenek ki a csoporttársaikkal, és ott fontos, hogy egy konfliktus után meg tudjanak egymással békélni.

Kicsit rátérnék az ön szakterületére, a kutyákra, bár itt már volt róluk szó. Ha jól tudom, a kutyák is szenvedhetnek időskori demenciában. Ez igaz? Továbbá ha ez tényleg így van, akkor ez mit takar? Előfordulhat, hogy akár nem ismerik fel a saját gazdájukat? Illetve akinek van kutyája szerintem azt érdekli, hogy ennek vannak-e jelei, érzékelheti-e ennek a jeleit?

Ez is egy jó nagy témakör. Eleve érdekes az, hogy mikortól számít egy kutya öregnek. Mert például egy nagy német dog összesen 7 évig él, egy kisebb border terriernek pedig 14 év az átlagos életkora. Úgyhogy az első kérdésre válaszolva

igen, a kutyáknál is megjelenhet a demencia.

És ez az ember számára nem csak azért érdekes, mert ez egy szomorú dolog, és hogy vajon mit lehet kezdeni egy demenciás kutyával, hanem azért is fontos, mert sok állatnál ez nem jelenik meg spontán módon. Egyébként a macskáknál is megjelenik, és valószínűleg az említett delfineknél is, de például a rágcsálóknál nem. És amikor a kutatók próbálnak a demencia ellen valamilyen gyógyszert fejleszteni, akkor általában rágcsálókat használnak laborállatnak.

Pont az a legnagyobb hátránya a hatóanyag vizsgálatának, hogy pont rágcsálókon nem jelenik meg a demencia, nincs mi ellen kifejleszteni. Próbálnak genetikailag módosított egér-, meg patkánytörzseket létrehozni, akkor azon működik is az adott szer, amit kifejlesztettek, és aztán megpróbálják átvinni emberekre, és az embereken nem működik.

Tehát olyan bonyolult háttere van az emberi demenciának, aminek a leggyakoribb háttere az Alzheimer-kór, hogy ezt egy egyszerű rágcsálómodellel nem tudják reprodukálni. Úgyhogy a kutya-demencia tanulmányozása azért is lehet fontos, mert lehet, hogy egy utat nyit ahhoz, hogy gyógyszereket tudjunk készíteni az emberi demenciára. Hogy ez milyen gyakori, attól is függ, hogy milyen fajtáról beszélünk. A német dogoknál például nem szokott kialakulni, mert előbb elhunynak például szívelégtelenségben, minthogy az agyuk elkezdene öregedni. De a kiskutyáknál ez már elég gyakori tud lenni.

Tehát 15 év fölött a kutyáknak egy jó része már egy-két tünetet mutathat. Ezek nem biztos, hogy zavarók. Mondjuk lehetnek ezek apróbb szobatisztasági problémák, vagy hogy felborul az alvás-ébrenléti ciklus és éjszaka járkál a kutya, ahelyett, hogy aludna, viszont nappal meg alszik, ahogy elhangzott romlik a memóriája, lehet, hogy nem ismer fel olyan embereket, akiket korábban üdvözölt.

Vagy nem hallgat a korábbi parancsszavakra, mert elfelejtette őket, sokszor eltéved és emiatt szorong, úgyhogy komoly viselkedésváltozásokat látunk, és a leépülésnek a szomorú jeleit.

Visszatérnék az emberhez szoktatott állatokhoz. Mostanában nagyon divatos a terrarisztika. Az emberek tulajdonképpen kiskedvencként tartanak gyíkokat, kígyókat, pókokat, azért mondjuk ki, hogy ezek az állatok vadállatok, és úgy tartják őket, mint egy ölebet. Sokszor kiveszik őket a terráriumból, simogatják, babusgatják. Ön szerint ez inkább állatkínzás vagy jó dolog? Egyáltalán hozzá tudnak szokni ezek az állatok az emberhez? Vagy inkább csak elfogadják ezt a helyzetet?

Nem lehet erre sem általánosságban válaszolni, mert egyrészt függ attól, hogy milyen fajról van szó.

Például a patkányokat már több mint száz éve háziállatként tenyésztik, például a laboratóriumi tartáshoz, és közöttük sok olyan van, amelyik kifejezetten élvezi az emberek társaságát.

Vannak szakcikkek arról, hogy játszanak emberekkel, bújócskáznak, csiklandoztatják magukat. Tehát hogyha ilyen törzsből szerzünk patkányt, akkor biztosan nem mondanám állatkínzásnak, hogyha simogatja a gazdája és játszik vele. De a patkány megint csak egy társas állat, csoportban él. Más rágcsálók nem élnek csoportban, például a hörcsög. Velük ezért kifejezetten nehéz. És a nyulak szintén nem csoportban élnek és közülük nagyon sokan rettegnek az embertől és el is pusztulnak a folyamatos rettegéstől. Tehát fajtól és egyedtől is függ, hogy hogyan bírja az állat ezt. Sok esetben nem nevezném ezt állatkínzásnak, és van amikor meg igen.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: ELTE TTK

A szeptemberben megjelent dél-koreai sorozat rekordokat dönt a Netflix világában: az alkotás körülbelül 90 országban a legnézettebb, miközben globálisan 17 nap alatt több mint 110 millióan látták. Nem csoda, hogy rengeteg ajánlót és kritikát olvashattunk a sorozat kapcsán. A mostani cikk azonban kicsit mélyebbre tekint, bemutatva öt érdekességet a sorozat világa és kulisszái mögül.

5. Nem könnyű volt az út a sikerhez

A Squid Game eredetileg filmként lett kitalálva, ám a rendező a forgatókönyv írása során rájött arra, hogy egy ilyen történetet nem tudna 2 óra alatt bemutatni. A sorozat elkészítésének ötlete nem hozott viszont azonnali sikert:

bár a forgatókönyv 2009-re elkészült, a különböző stúdiók azt 10 éven keresztül elutasították, azzal indokolva döntésüket, hogy az alkotás túlzottan véres, és amúgy sem képes majd egy ilyen ötleten alapuló sorozat népszerűségnek örvendeni.

Az író és rendező Hwang Dong-hyuk elmondta, hogy pénzügyi problémái miatt egyszer meg is kellett álljon a forgatókönyv írásával, miközben 675 eurós laptopját is eladni kényszerült. Hwang Dong-hyuk amúgy 6 hónapig írta az első két epizódot, a sorozat ötletét pedig részben saját anyagi nehézségei is inspirálták. Most persze inkább azok vakarhatják a fejüket, akik azt gondolták, a Squid Game soha nem lehet sikeres…

4. A kötélhúzásnál egy gép volt az ellenfél, a hídon tényleg ugráltak

A sorozat egyik legdrámaibb játéka a kötélhúzás, különösen úgy, hogy a legfontosabb szereplők finoman szólva sem a fizikai erejéről híres csapat tagjaiként kell küzdjenek. A sorozatban a nézők két csapatot látnak kötelet húzni egymással szemben, amely pedig veszít, az a mélybe zuhan. Valójában azonban a forgatásnál nem két csapat állt szemben, az egyik oldalon ugyanis mindig egy gép szolgált ellenfélként. Mindez azonban nem feltétlenül könnyítette meg a színészek helyzetét, akik rengeteget panaszkodtak arra, hogy a gépnek hatalmas ereje volt, a jelenet forgatása során pedig nagyon elfáradtak fizikailag. Hasonlóan érdekes a hídon való ugrálás játékának forgatása is: persze a híd nem volt olyan magas, mint ahogy azt a nézők látták, ám a színészeknek valóban üvegkockákon kellett ugrálniuk, miközben egy és fél métert zuhantak rossz lépés esetén.

A jelenetet kialakítók a forgatás ideje alatt közelebb is vitték egymáshoz az üvegeket, ugyanis elsőre túl nagy volt a távolság köztük, így nehézkesnek bizonyult a rajtuk való ugrálás.

3. Eredetileg cserkészruhát viseltek volna az őrök

A sorozatban végül így nézett ki az egyenruha (Fotó forrása: CNET)

A cserkészruhát viselő őrök ötletét végül elvetették, mivel így látszott volna az arcuk – miközben a Squid Game világában a játék szervezőinek arcát teljes homály fedi. Végül az őrök maszkját a vívómaszkok formája inspirálta, a rajtuk található jel pedig egyfajta rangot jelképez: a kört viselők a hierarchia alján található munkások, a háromszöget viselők a fegyverrel rendelkező katonák, míg a négyszögű maszkos őrök az úgynevezett menedzserek, akik ellenőrzik a munkások és katonák munkáját. Inspirációs forrásként bírtak a hangyák is az őrök számára, ugyanis a hangyák is hasonló mintákkal bírnak, Érdemes jobban megfigyelni őket!

2. Az ütközés nem volt tervezett

Az első rész során a főszereplő, Seong Gi-hun anyagi problémái közepette talál egy kis szerencsét, ám a fogadáson megnyert összegnek nem sokáig örülhet, ugyanis megtalálják azok, akiknek nem kevés pénzzel tartozik. A pénzzel menekülni akaró Gi-hun végül nekiütközik egy hölgynek, akiről később kiderül, hogy az észak-koreai disszidens Kang Sae-byeok.

A sorozatot követők láthatták, hogy a főszereplő kiüti a kezéből a lány kávéját, majd annak ellenére, hogy épp menekülnie kellene, összeszedi azt, visszateszi a szívószálat a kávés dobozba és odanyújtja a lánynak.

A jelenet valójában improvizáció, eredetileg ugyanis nem volt megtervezve, hogy a sietség ellenére a szereplő még a kávéval is foglalkozik. A főszereplőt alakító színész, Lee Jung-jae elmondása szerint azért járt el így, hogy egyrészt megmutassa a főszereplő (naiv) kedvességét, másrészt egy kis humort adjon a jelenetnek. A főszereplő humánus oldalát mutatja az epizód során azon jelenet is, amikor hallal etet egy macskát. A rendező beszámolója alapján ezt is a főszereplőt alakító színész javasolta, aki szerette volna, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessenek a főhős pozitív tulajdonságaira – annak ellenére, hogy már az első epizódban nyilvánvalóak hanyagságai is.

1. Valaki órákon keresztül készítette a süteményt

Ahogy a főszereplő is ráeszmélt, megszívta azzal, hogy az esernyőt választotta (Fotó forrása: Cinematographe.it)

A sorozat egyik játékának lényege, hogy a főszereplők egy cukor és szódabikarbóna keverékéből kisütött lapocskából kell kivájják az abban szereplő formát, ám anélkül, hogy azt esetlegesen eltörnék. A feladat nem kis fejtörést okoz a játékosoknak, különösen azoknak, akik nem a háromszög vagy a csillag, hanem épp a kör vagy esernyő mintát választották maguknak.

A forgatáshoz kapcsolódó érdekesség, hogy a stáb felkért egy „törökméz-szakértőt”, aki a rendező elmondása szerint robotként készítette a süteményeket a játékosoknak a forgatás során. A forgatás ideje alatt több száz süteményt hozott össze, a sütemények mintákkal való ellátásában pedig egy egész csapat segített neki.

A beszámolók alapján a forgatási helyszín egésze a sütemény illatában úszott, a szereplőket pedig újra csak stáb segítette: amint egy sütemény olvadni kezdett, gyorsan kicserélték azt, meg persze akkor is újat hoztak, ha épp a forgatási szög azt kívánta meg. A rendező elmondása alapján amúgy a forgatást megelőzően maga is megállás nélkül nyaldosta a süteményt otthon (végül ez a trükk hasznosnak bizonyul a játékosok egy részének), csak hogy kiderüljön, tényleg működni fog-e majd a sorozatban is. További beszámolók szerint a sorozatot követően a süteményt készítő utcai árusok eladásai hatalmasat növekedtek, miközben a közösségi médiában is hirtelen rengetegen érdeklődnek a koreai édesség elkészítési módja iránt.

Kiemelt fotó forrása: Amica

A 2020-as év a gazdaság számára globálisan is hatalmas kihívásokat okozott. Míg azonban egyes vállalatok nehéz helyzetbe kerültek vagy teljesen eltűntek, mások azon túl, hogy fennmaradtak, még növekedni is tudtak. Nézünk tehát néhány példát, lássuk a 100 legértékesebb márkát!

A metodológiát illetően érdemes megjegyezni, hogy a Kantar BrandZ kutatócsoport két fő szempont alapján rangsorolja a márkákat, egyrészt aszerint, hogy milyen anyagi hozzájárulást adnak az anyavállalatuk számára, másrészt hogy ezen felül milyen mértékben bírnak hatással az anyavállalat értékesítéseire. Ezen túlmenően 170 ezer fogyasztó véleményét is figyelembe veszik egy globális viszonylatban elkészített kvantitatív felmérés részeként. Mindez a három szempont egy holisztikus megközelítés által mutatja egy márka értékét, hírnevét, illetve értékteremtő erejét. De nézzük a rangsort!

Ez a harmadik olyan év, amikor az Amazon végez az első helyen. A tavalyi évhez viszonyítva a márka 64%-os növekedést tudott bemutatni, a növekedés pedig érinti a vállalat által nyújtott összes szolgáltatást – például a felhő alapú platformokat is.

A második helyen az Apple végzett, mely bár a koronavírus-járvány hatására előbb 19%-os visszaesést produkált, ám az év további részében – különösen az utolsó negyedévben – rekordbevételt szerzett, így végül komoly növekedésre volt képes. Nem nagy meglepetés, hogy a járvány hatására a nagy technológiai cégek tovább erősödtek, így a dobogó harmadik fokára a Google került, míg a negyedik a Microsoft, az ötödik pedig a Tencent lett – utóbbi Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, a WeChat üzemeltetője.

Ha már szóba kerültek kínai szereplők: érdemes szót ejteni a TikTok-ról, amely 158%-os növekedést produkált egyetlen év alatt, jelenleg pedig már a 45. legértékesebb márka a világon.

A TikTok-nál a tavalyi év során csak egyetlen márka robbant be jobban, az pedig a Tesla volt, mely 275%-os növekedést ért el – és jött fel a 47. helyre, megelőzve többek között a Toyotát vagy a Mercedes-Benzt is.

És hogy milyen tényezők alapján történik a növekedés? A válasz komplex, ám bizonyos mintákat könnyeden észrevehetünk. Persze igaz az, hogy az erőteljes kezdés a legfontosabb – a legnagyobb növekedést ugyanis rendszerint a nagy és már korábban is erős márkák képesek mutatni –, ám hasonlóan lényeges az innováció is.

Tökéletes példa erre a Tesla, mely 2020-ban egy és fél milliárd dollárt költött innovációra, az általunk is látott újdonságok pedig az első helyre is repítették növekedésben.

Az innováció létrehozásán és megvalósításán az ehhez kapcsolódó marketingstratégia sem elhanyagolható: azon túl ugyanis, hogy mit ad egy vállalat, az is számít, hogy azt milyen formában adja és mit mond róla. Erre tökéletes példa a Nike vagy a Coca-Cola, amely már-már művészi szinten működteti az érzelmekre játszó hirdetéseit, ezekkel pedig gyakran eredményt is ér el bizonyos körökben – mint a Nike a „For Once, Just Don’t Do It” videójával.

Az elmúlt évek mintája jelzi, hogy míg egyes kategóriák – például a logisztika, biztosítás vagy pénzügyi szektor – képviselői egyre inkább veszítik el pozícióikat a legértékesebbek között, addig a digitalizációban jelen levő szereplők – technológia, telekommunikáció, média és szórakoztatás – növekedése jelentős. És hogy pontosan ki milyen eredményt ért el a tavalyi évhez képest, illetve a Tesla és a TikTok mellett kik voltak a legnagyobb nyertesek, azt a 100-as listán ti is át tudjátok böngészni.

Kiutazott a válogatott Angliába mondjuk ki nem túl jó előjelekkel. Mindenki összetette a két kezét és imádkozott az éghez, hogy csak kicsit kapjunk ki.

Az angolok elleni meccs előtt a válogatott oda-vissza kapott ki a nála sokkal hátrább rangsorolt Albániától és ezzel elúsztak a VB-álmok. Arról nem is beszélve, hogy a Puskás-stadionban rendezett Andorra elleni meccsen is kínszenvedés volt a válogatottunk játéka, majdnem döntetlent játszottunk az amatőrökből álló csapattal. Szalai Ádám akkor úgy értékelte a válogatott meccsét, hogy

szörnyű volt

Ilyenkor az internetet mindig ellepik az olyan kommentek, hogy

„minek ennyi stadion?” „mire mentek el a milliárdok?” „inkább kapálniuk kéne, nem focizni a válogatott játékosainak”

Amikor a magyar válogatott sikert ér el, akkor mindenki szereti a magyar válogatottat, és Marco Rossi a legjobb edző, most meg, ha nem sikerül egy Vb-re kijutni, ami 1986 óta mindig így van, a nép szembe megy a trénerrel és elkezdik a leváltását pedzegetni.

Joggal merül fel, hogy a magyar foci még mindig nincs sehol, ha Albániától kikap. Ehhez hozzá jön, hogy itthon az angolok 4-0-ra kiütötték a mieinket és valljuk be nagyon sokan félve kezdték el nézni a londoni visszavágót, reménykedve abban, hogy most nem kapunk egy nyolcast.

De aztán a sima vereség helyett, az a válogatott, ami legutoljára szenvedett Andorra ellen és oda-vissza kikapott Albániától, meglepetést okozott, és a londoni Wembley-ben döntetlent játszott az 1 milliárd 140 millió eurót érő angol válogatottat. (forrás: transfermarkt.com) És nem is olyan régen, nyáron a foci Eb-n döntetlent játszottunk a német és a világbajnok francia válogatottal

Most akkor mi bénák vagyunk vagy királyok? Vagy ahogy Marco Rossi fogalmazott

Ha nyerünk, hősök vagyunk, ha nem, idióták

Nem mindegy, hogy ki alkalmazkodik kihez

A józanész azt, mondja, hogy mindennek pont fordítva kéne lennie, az albánok ellen jól játszani és az angoloktól kikapni.

Az egyik legnagyobb különbség a két meccs között, hogy míg az albánok, Andorra és egyéb kiscsapatok ellen mi rajtunk volt nyerési kényszer, és mi próbáltunk meg irányítani, a nagy csapatok ellen, nekünk kell az ellenfélhez alkalmazkodni és megtörni a játékukat.

Nem kell futballszakértőnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön, hogy az angol-magyar, magyar-francia és német-magyar meccsek hasonlóságot mutatnak. Az angol-magyaron 64-36 % volt a labdabirtoklás és 12-6 a kapura lövés az angolok javára. Ráadásul nekünk csak 1 kaput eltaláló lövésünk volt. Ugyanezek a számok a magyar-francián 39-61% labdabirtoklás 5-15 kapura lövés, a német-magyaron 70-30 % labdabirtoklás és 16-8 kapura lövés voltak. Ezeken a meccseken a csapatokon ott van a nyerési kényszer, hogy azért egy ilyen kis csapat ellen kötelező a 3 pont, főleg, hogy minden poszton sztárjaik vannak. A magyar válogatottnak pedig nincs több dolga, mint beállni védekezni, és minél jobban törekedni arra, hogy megtörjük az ellenfél játékát.

Az sem mindegy, hogy ki lövi az első gólt

(borítókép forrása: infostart.hu)

És ami még közös ebben a meccsekben, az a magyar gól. A magyar gól megtöri az ellenfél játékát. Nagy csapatok ellen nem kaptunk úgy ki, hogy gólt lőttünk volna, ha az első gól megvan, akkor már gyalog-galopp a győzelem a sztárcsapatoknak. Persze ehhez hozzá tartozik az is, hogy a magyar játékosok a második félidő vége felé elfáradnak. Mind az angolok, mind a portugálok ellen a második félidőben szaladtunk bele a pofonba.

Beállni védekezni nem is olyan nehéz

A sikerek mögött áll, hogy a magyar válogatott megtanult védekezni, hiszen emlékezzünk csak, hogy milyen védelmi hibák voltak a hollandok elleni 8-1-en! Mint, ahogy a kiscsapatok is megtanultak védekezni, és így születnek olyan eredmények, mint Liechtenstein-Németország 0-2. Albánia és Andorra ellen pedig az ellenfélnek kell egyszerűen beállni védekezni, és rajtunk van nyerési kényszer.

Marco Rossi is kókler?

És akkor most jön a kérdés, hogy Marco Rossi is csak egy a sok kókler válogatott edző közül, vagy inkább edzőzseni, aki egy kiscsapattal is be tud érni az élmezőnybe? Kétségtelen, hogy Marco Rossi edzősködése alatt kaptunk ki először idegenben Albániától, szenvedtünk majdnem döntetlent Andorra ellen 67 ezer néző előtt. És az is kétségtelen, hogy mindezt az utóbbi 10 év legerősebb magyar válogatottjával tudtuk elérni, hisz 5 Bundesliga játékosunk van, akik mind alapembernek számítanak a csapatukban, és ehhez jönnek még hozzá olyan játékosok, mint Szalai Attila vagy Nagy Ádám.

(kép forrása: 24.hu)

De Marco Rossival vertük meg a Vb ezüstérmes horvátokat, a sztárokkal felálló Wales-t, vele jutottunk ki az Eb-re, mint ahogy már említettem, vele X-eltünk Németország Franciaország és Lengyelország ellen. És azt is említsük meg, hogy Marco Rossival a válogatott feljutott a Nemzetek Ligája A csoportjába. Marco Rossi alkalmasságát jelzi, hogy 2018 óta, három éve vezeti a válogatottat, ami még a szintén a magyar válogatottat az EB-re kijuttató Bernd Storcknak sem sikerült.

Már a Balkán sem a régi

(Az albán válogatott védője, Marash Kumbulla, forrás: transfermarkt.com)

És ami az albánokat illeti, az oké, hogy pár éve még az európai válogatott futball almezőnyébe tartoztak, de változik a világ, a foci világa kinyílt a Balkán előtt is, a macedón Eljif Elmas például a Napoliban játszik. Nem én vagyok az első, aki leírja, hogy a mostani albán válogatottban a játékosok a Serie A-ban játszanak, de vannak játékosaik a La Ligából vagy a Premier League-ből is.

Az utóbbi időben a Youtube érdekes videókat dob fel nekem. Gondolom már te is találkoztál olyan felvételekkel, amelyeken egyszerűen csak suttognak, vagy dolgokat tapogatnak jól hallhatóan!

Első találkozásom az ASMR-ral

Régebben kerestem masszázstechnikákat, hogy azzal kedveskedjek a páromnak, ezért Youtube-on is rákerestem olyan tartalmakra, amelyek különböző masszázsfogásokat mutatnak be. Egy-két hagyományos anyag után viszont a Youtube algoritmusa érdekes videókat ajánlott nekem. Az egyikben azt vettem észre, hogy egyáltalán nem beszélnek, még csak nem is masszíroztak. Helyette mindenféle tárgyakat - például ecseteket - tapogattak, illetve azokkal hangokat adtak ki. 

Őszintén szólva nem tudtam mire vélni a látottakat. Inkább csak legyintettem, úgy voltam vele, hogy ez biztos csak valami számomra ismeretlen távol-keleti masszázsfajta. Elvégre vannak furcsa masszázsfajták, mint például az úgynevezett tok sen masszázs (érdekes, hogy vannak ASMR-os tok sen masszázs videók) ahol a masszőr egy kalapáccsal éket ütöget a páciensen. (ahogy a képen is látható)

A videó megnézése után az ehhez hasonló tartalmak elárasztották az ajánlott szekciót. Mindegyikben szerepelt a címben nagybetűvel az ASMR felirat. Aztán láttam, hogy ezzel a címmel nem csak masszázs videók vannak. Ami közös volt mindegyikben, az a furcsállás és a kellemes érzet amit kiváltott belőlem. A videók annyira különbözőek voltak, hogy inkább rákerestem mit is takar valójában az „AMSR” kifejezés. Rövid keresés után meg is találtam a választ! Na, de hol is kezdjem?

Autonomous Sensory Meridian Response

Mit is jelent az ASMR? Ez a rövidítése az angol „Autonomous Sensory Meridian Response” kifejezésnek, amit magyarul talán úgy lehetne lefordítani, hogy „önálló érzéki-idegi reakció”. Amikor rákerestem arra, hogy miért is jó ez, azt a magyarázatot kaptam, hogy ez tulajdonképpen az agynak a "masszírozása", vagy akár „agyi orgazmust” is okozhat. (persze nem szó szerint értve)

Mindez nincs tudományosan alátámasztva, vagyis csak sokak tapasztalásán alapszik. Az agymasszázs tulajdonképpen abból fakad, hogy ezek a lágy hangok egy kellemes, bizsergető érzést, ún. tingle-t váltanak ki az emberből. Sok gyerek "birizgál" dolgokat csak azért, mert tetszik nekik a monoton hangjuk, és tulajdonképpen az ASMR is erről szól.

Bár nekem tetszettek a videók, semmi ilyesmit nem éreztem, csak simán ellazított. Leginkább a haszna azzal írható le, hogy segít relaxálni, vagy akár el is aludni. A legjobb példa rá, a lecsapódó esőcseppek hangja az ablakon. Ez utóbbi sokakat elálmosít, úgyhogy ha videóra vesszük, akkor ezt is nevezhetjük ASMR-nak.

Ahány videó, annyiféle kategória

Azt is meg kell jegyezni, hogy valószínűleg nagyon nagy igény van ezekre a videókra, ugyanis nagyon népszerűek: sokszor több milliós nézettségük van. Sőt, vannak külön ASMR youtube csatornák!

Az ipar a piachoz igazodik, így itt is ezernyi kategória alakult ki, a teljesen vállalhatótól az egészen bizarrig. Vannak külön csámcsogó ASMR-ok, de ha ez még nem lenne elég, sok videós undorító dolgokat eszik ASMR videókban, például akár élő polipot!

Azt gondolnánk, ha már az ellazításról szól a dolog, akkor minden videóban kellemes, lágy hangokat hallatnak. Ezért különös, hogy van olyan kategória, hogy "Aggressive ASMR". Ide tartozik például az intenzív kézdörzsölés, mikrofon pöcögtetés stb. 

Népszerűek továbbá a fejmasszázs videók... na de nem masszőröktől, hanem borbélyoktól! Vannak a török borbélyok akik arról híresek, hogy szakáll és hajvágás után még meg is masszírozzák a vendégeiket. Ilyenből sok van Indiából, Thaiföldről vagy Törökországból (nekem a kedvenc ilyen youtuberem Anil Çakmak).

Találkozhatunk szerepjátékokkal, például kozmetikus, bolti eladó, légiutas kísérő stb. Az ASMR videósok fantáziája kimeríthetetlen. Bár önmagában az ASMR műfaj az ellazulásról szól, kétségtelen, hogy egyes nő ASMR videósok a szexuális vágyak felfokozását használják a nézettség növelésére, és kb. pornó szintre süllyesztik le olykor az ASMR-t.

Tulajdonképpen az ASMR nincs körül határolva. Bármi lehet ASMR ami lágy, kellemes, így bármilyen szóra, ha mellé írod, hogy „ASMR”, ki fog adni valamit a kereső! A legnépszerűbbek talán a tapogatós és a suttogós videók. A témát legjobban JustVidman foglalta össze az egyik videójában.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=YakbbXcS1SE

Egy cikkemben már bemutattam pár régi csomagolóanyagot kirakatrendező nagymamám gyűjteményéből. A korábbi írás könnyűipari cikkek csomagolásait tartalmazta, ígéretemhez híven most bemutatom a politikai motiváltságú darabokat.

1. "A rossz szerszám balesetet okoz, és gátolja a termelést"

Nálam sokkal többet és sokkal hitelesebben tudnak mesélni az idősebbek a szocialista hozzáállásról a termeléshez és az emberi élethez. A munkavédelmi plakátokkal tényleg Dunát lehetne rekeszteni, és a grafikusok meglepő ügyességgel kezelték az ecsetet: kreatívabbnál kreatívabb módszerekkel próbálták a dolgozó embereket kérlelni, hogy ugyan ne fogdossák a feszültség alatti vezetéket/fogyasztót, ne dohányozzanak a gyúlékony árut termelő üzem futószalagjai mellett, vagy uram bocsá' ne fontolgassák komolyabban a mozgó szíjhajtásba való könyékig nyúlkálást.

A mai reklámstruktúrához képest, ahol a legdurvább látható dolog a szárnyas betétekre csepegtetett kék folyadék, ezek az anyagok meglehetősen naturalisztikusak.

A vér piros, az arckifejezések pedig magukért beszélnek. A másik nagyon fontos és szomorú dolog pont erről a plakátról kiabál: a megrendelőnek nem az volt a célja, hogy az adott munkás épségben hazaérjen a családjához. Azért nem szabad veszélyeztetnie az épségét, mert az gátat szab a termelésnek. Hozzáállásból jeles.

2. A "menjélgyalog"

Az emberek kérlelése arra, hogy szálljanak ki az autójukból és menjenek gyalog úgy fest, egy korokon átívelő szlogen. Mindenki erre kéri a város polgárait, és igazából csak az az érdekes, melyik korban milyen indíttatásból teszi ezt a vezetés.

Míg mi intenzíven zöldülünk, és az iskolák, kórházak felé vezető autóutak helyén gombamód szaporodnak a bicikliutak, addig ez a nagyszüleink, dédszüleink korában egy egészségtudatosságra nevelő projekt része volt.

Több rokon-plakátot is találni a gyűjtőknél (akár az interneten is), és látszik a közös pont: minden ilyen plakát egy szemléletmódot, és nem egy adott terméket reklámoz. Legtöbbjükön minden óvatoskodás nélkül szerepelnek igen meredek, már-már tudománytalan kijelentések. Jelen darabunk például azt állítja, hogy ha naponta 10 percet futunk (ugye ez kiskosztümben, ingben, nyakkendőben egy általános dolog a munkahelyig), akkor 10 évvel tovább élünk. *

*(és 10 évvel tovább tudunk termelni)

3. A lógós

A szocializmus sajátja, hogy bűnbakokat keres minden problémához, így a plakátanyagokban rendszeresen foglalkozik konkrét embertípusokkal. Ilyenek a részegen munkába menők, a munkanélküliek, a hajléktalanok, és ilyenek az un. lógósok is. Bár nem egy olyan történetet hallani, mennyi felesleges látszatmunkát kellett elődeinknek elvégezni ebben a "büszke és termelékeny korban", a reklámipar rendesen megsorozta az országot kreatívabbnál kreatívabb rajzocskákkal arról, hogy milyenek is a lógósok, és hogy is ismerjük fel őket termelés akadályozása közben.

4. A fusizó

Ugyanezen kategóriát képzik azok az emberek, akik - valószínűleg ideológiai okokból - nem kaptak olyan állást, hogy el tudják tartani a családjukat, így munkaidő után vállalati tulajdonba "került" (általában inkább lopott, államosított) eszközökön alkalmi munkákat végeztek el, ezzel kiegészítve a fizetésüket - és persze gátolták a termelést.

5. A SÖR

Ami jelen esetben (sem) Shakespeare Összes Remekműve, hanem egy újabb általános termék reklámja. Megfizethető áron általában csak a ház sörét lehetett kapni, elmondások szerint rettenetes minőségben.

Ez a darab is inkább ideológiát és életmódot reklámoz, hiszen a munka utáni sörözés a munkásosztály sajátja volt, az irodisták, értelmiségiek nem iktatták jellemzően a napirendjükbe.

A rajz készítője is egyetértett ezzel - vagy elérték, hogy egyetértsen - hiszen a sör arca maga is egy jellemzően munkásosztálybeli alak: kék munkavédelmi ruha, laza ing, erős testalkat, férfi vonások.