Reaktor

Május 8. – 1945-ben ezen a napon ért véget a II. világháború Európában. Mindannyiunkban felmerül a kérdés, nem csak ekkor, hanem minden háborúban, hogy mi vezett oda, hogy ennyi férfit, nőt és gyereket is megöljenek?

De ebbe a kérdéskörbe akár a holokausztot vagy a Gulagot is bevonhatjuk, ahol szintén különös embertelenséggel végeztek az emberekkel. Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül. 

Az a pszichológiai ág, ami ezzel foglalkozik, az nem más, mint a szociálpszichológia. Ettől a tudományágtól mindig is azt várták az emberek, hogy megmagyarázza, különböző társas helyzetekben mitől függ az, hogy hogyan viselkedünk. Nem csoda, hogy a Holokausztban, a Gulagon, a háborúkban tanúsított kegyetlenség ennyire felkeltette a pszichológusok érdeklődését. Nagyon fontos kérdés ebben a témakörben az, hogy hogyan képesek az emberek ilyeneket tenni társaikkal, mi veheti rá őket?

Erre a kérdésre a válasz az engedelmesség. Kurt Lewin, akire a társadalmi pszichológia atyjaként tekinthetünk, azt fogalmazta meg, hogy a porosz jellegű nevelés és iskolarendszer nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek engedelmesen fogadják a parancsokat. Ez volt az oka annak is, hogy Adolf Hitler parancsuralmát ilyen könnyen elfogadták és követték; az lett beléjük nevelve, hogy a hierarchiában magasabban álló személynek mindig engedelmeskedni kell.

Az egyik leghíresebb kutatás, ami az engedelmességet vizsgálta, Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus nevéhez köthető. A vizsgálatot egy újságban hirdették meg, a résztvevők pénzjutalmat is kaptak érte. Ők úgy értesültek, hogy a büntetés hatását vizsgálják a tanulásra, azt, hogy tudja-e javítani, vagy esetleg rontani a teljesítményt. A kísérletben ők töltötték be a tanár szerepét, az volt a feladatuk, hogy a tanuló rossz válasza esetén áramütést adjanak neki, ezzel büntetve őt a hibáért. A büntetést kapcsoló segítségével tudták adni: 30 kapcsoló volt, mindegyikhez különböző erősségű áramütés volt rendelve, a legkisebb 15 V, a legnagyobb 450 V. A feszültség 15 V-onként nőtt, a kísérleti személyeknek az első hibánál a legkisebb áramütést jelentő kapcsolót kellett megnyomniuk, a következő hibázások alkalmával pedig egyre nagyobbat és nagyobbat. A „tanárok” tisztában voltak azzal is, hogy melyik fokozat mekkora fájdalmat jelent – az eszközön, amin a kapcsolók voltak, ez is fel volt tüntetve.

Természetesen a „tanulókat” nem tették ki ekkora szenvedésnek és veszélynek - őket színészek alakították: az áramütés erősségének megfelelő reakciókat játszottak el. Egy székbe kötözték őket, a „tanárok” úgy tudták, hogy ők a széken keresztül kapják az áramütést, ahonnan nem tudnak elmozdulni, a fájdalom ellen nem tudnak semmit tenni, ki vannak szolgáltatva.

Ahogy például a háborúban a katonák is engedelmeskednek a vezetőnek, bár tudják, hogy morális szempontból szörnyű cselekvést hajtanak végre.

Vajon a háborúkban tőlünk különböző emberek harcolnának? Akiknek nem jelent ekkora lelkiismereti válságot a másik emberrel való kegyetlenkedés? Vagy ugyanolyanok lennének, mint mi? Hasonló helyzetben lehet, hogy mi is hasonlóan viselkednénk? Ezt a hasonló helyzetet pedig ebben a kísérletben teremtették meg.

Ahogy folyt a vizsgálat, a „tanárok” sorra adták az áramütéseket büntetés gyanánt, hiába hallották a szomszédos szobában azt, hogy a „tanuló” ellenkezik, kiabál; ha elbizonytalanodtak, a vizsgálatvezető biztosította őket arról, hogy nem övék a felelősség, folytassák nyugodtan.

Ezután apró változtatásokat is eszközöltek az eredeti kísérleten. Rájöttek arra, hogy minél közelebbi kapcsolatban van a „tanuló” és a „tanár”, a „tanár” annál nehezebben hajtja végre a parancsot. Például akkor kisebb az esélye, hogy elmennek 450 V-ig, ha ugyanazon szobában vannak mindketten. Ezzel szemben a vizsgálatvezetővel való távolság segíti azt, hogy nehezebben hajtsák végre a parancsot: ha csak telefonon konzultáltak, nagyobb eséllyel nem mentek végig a különböző fokozatú áramütéseken, Előfordult az is, hogy csak hazudtak abban, hogy végrehajtották a parancsot.

Az is nagyon érdekes változat volt, mikor Milgram a konformitást is vizsgálta az engedelmesség mellett. Vagyis azt, hogy az emberek mennyire változtatják meg viselkedésüket annak érdekében, hogy illeszkedjenek a csoport többi tagjához, a csoportnormához. Ennek érdekében két másik „tanár” is ott volt a vizsgálati személy mellett, akik szintén csak színészek voltak, de erről természetesen a vizsgált személy megint csak nem tudott. Egyikük olvasta a szópárokat, amiket meg kellett jegyeznie a „tanulónak”, másikuk állapította meg, hogy helyes vagy helytelen válasz érkezik-e, a kísérleti személynek pedig a büntető áramütést kellett adni. Egyik színész a 150 V-os, másik a 210 V-os áramütés után kiszállt a kísérletből a vizsgálatvezető parancsa ellenére is – ebben az esetben a vizsgált személyek 10%-a vitte végig a büntetéseket.

A tekintélynek való engedelmességet még úgy is vizsgálták, hogy mi történik akkor, ha két tekintélyszemély van. Két vizsgálatvezető volt bent, és összevesztek azon (csak színészkedtek), hogy folytatni vagy befejezni kéne a kísérletet. Ekkor egy vizsgálati személy sem vitte végig a büntetést jelentő áramütéseket. Vagyis úgy tűnik, hogy amikor olyan tekintélyszemélynek is engedelmeskedhetnek, aki jobban megfeleltethető a morális szabályoknak, akkor őt választják.

Thomas Blass szociálpszichológus összevetette a világban erre a mintára elvégzett kísérleteket: azok aránya, akik a legnagyobb áramütést is képesek lennének megadni, 61% és 66% között van.

Vagyis az tény, hogy az ember úgy könnyebben végrehajtja a parancsokat, ha nem övé a felelősség, de azért nem megyünk el a végletekig. Ez az eredmény természetesen senkit nem mentesít, azok közül, akik képesek voltak annyi embert megölni, de segít jobban átlátni a helyzetüket. 

A Construction Physics szerzője, Brian Potter a minap azon látott neki elmélkedni, manapság miért is olyan alacsonyak a felhőkarcolók? Az elsőre fura kérdést, ha jobban belegondolunk, mi is feltehettük volna, hiszen tulajdonképpen elméletileg a mai tudásunkkal sokkal nagyobbakat is építhetnénk. De mégis miért nem tesszük?

Minden új technológia fejlesztési szakasza arról szól, hogy hol van az adott rendszer legvégső teljesítőképessége, és hogyan tudnánk azt elérni, a forgalmazásra szánt terméknél viszont figyelembe kell venni, hogy macskát a mikróba tevős földi halandók gyöngy kezében fogják végezni. Erre jó példa a korai autómodellek egyik sztárja, a Benz Velo, melynek speciális tesztmodelljei 375 mérföld/óra végsebességgel rendelkeztek, de sorozatgyártás termékei már csak 91 mérföld/ órával tudtak legfeljebb menni. Egyszerűen a balesetek kockázata, a gyakorlatlan sofőrök jelenléte túl nagy kockázat volt a vállalatnak, nem érte meg a népszerűséget feláldozni a háromjegyű sebességértékért a plakátokon.

A szerző elkülönít három határt, melyet a mérnöki tudományokban, leginkább az építészetben, figyelhetünk meg látványosan: van a mérnöki határ, ami gyakorlatilag a fizika és a gyártástechnológia korlátaival dolgozik. Ettől lejjebb van egy gazdasági limit, ami lefarag annyit, amire nincs keret vagy nem térül meg záros határidőn belül. Ez alatt van

Már az ókori rómaiak is (de igen, nem hagyom ki az ókori rómaiakat) bele-bele ütköztek a hármas határba: mérnöki szempontból a Colosseum vagy a Pantheon bizonyítja, hogy képesek voltak ők minden további nélkül 43-49 méteres épületeket emelni. Mégis a lakóépületek magasságát töredékére redukálták, még azokban az időkben is, amikor a túlnépesedés indokolta volna a tömeges emeletes ház építést. Az írásos feljegyzések szerint először maximum 8 emeletet volt szabad építeni, majd a császárok az összeomlás veszélye miatt folyamatosan korlátozták a magasságot kb. 4-5 emeletig.

Ami az egész "összedől-parából" kizökketette a jogalkotást, az a fémváz megjelenése volt. Az Eiffel Torony ennek hatalmas reklámot csinált, és ennek megépítése után gomba mód szaporodtak a csodásabbnál csodásabb emeletes házak. Azaz csak szaporodtak volna, mert naponta megmászni mind a nyolc emeletet senkinek sem volt kedve, ehhez szükség volt egy másik tényezőre: a liftre. Utóbbi egyébként gazdasági fordulatot is hozott: míg addig a szegények sorsa volt minden nap emeletet mászni, a lift megjelenésével a poros és hangos utcától némileg mentesített felső emeletek váltak az arisztokrácia kiváltságává.

Ez az érték nem volt tartható, mivel korlátozta az alsó szintek alapterületét. Amint azonban megszülettek az első szabadalmak az acél tömegtermelésére, és sikerült az anyagot foszforszennyeződésektől jórészt mentesíteni, a gyártás az egekbe szökött, miközben ára a hatodára esett vissza. Az 1800-as évek elején pedig átütő sikerként megérkeztek az elektromos liftek, melyekkel hatékonyan és nagyon gyorsan lehetett utasokat szállítani.

Látszólag szárnyalt az építőipar, hiszen csak a műszaki és gazdasági korlátokkal kellett szembenézni. A lakosságnak azonban rengeteg aggálya volt. 

(Szuterén lakók és földszinti garzonos sorstársak, ismerős érzés?) 

Megjelent egyfajta városi klausztrofóbia is: az urbanizációs hullám befelé tartó szakaszában sok vidékről érkező lakos szembesült azzal, hogy napokig nem lát 10 méternél tovább, folyton beleütközik valamibe a tekintete: egyszerűen a házak kitakarták a kilátást.

Gond volt a szellőzés is, a lakások levegőtlenek voltak és iszonyú torlódás alakult ki egy-egy házban vagy a liftek körül reggel és délután, a munkából hazafelé. Fontos gond volt még a tűzbiztonság kérdése, erre nem volt még protokoll, és egy-egy baleset esetén szörnyű fejetlenségbe torkollott egy népes emeletes ház lakóinak evakuálása.

Ezzel azonban a mérnöki leleményesség könnyedén megbirkózott, és karcsú, még magasabb építményeket emelt - ennek a fricskának a gyermeke éppen az Empire State Building is. 

A mérnöki korlátok ma már rendkívüli méreteket engednek: The Tall Buildings Reference Book szerint a tiszta gravitációs terhelés hatása acélvázas épületnél akár 3000 métert is enged, és ez az oldalirányú erőket figyelembe véve a felére, 1500 méterre redukálódik. Azaz elméletileg ennyi a max magasság, amit fel tudunk húzni.

Egy szupermagas épület felső szintjeinek kiszolgálásához viszonylag sok lift kell, melyeknek azonban fix alapterület-igénye van. Azaz bizonyos magasság után olyan sok lift kell, hogy az elvesz az alapterületet az alsóbb szintektől- azaz végeredményben elérjük a kapacitás limitet, nem tudunk több embert elhelyezni az épületben.

Korlát még a víz és villanyvezeték, mely már egy 2-3 emeletes házban is igen bonyolult. A villanyvezetékek javítása, az áram kezelése, a kábelezés hihetetlenül komplex egy ilyen épületben, nem beszélve egy hely apró meghibásodásának aránytalanul nagy következményeiről. A víz is igen kényes dolog, már ha csak azt nézzük, egy szimpla 5 emeletes pesti bérházban is mennyien szenvednek a víznyomás hiányától, a komámasszony a szomszédban egyszerre tart nagymosást és közben nem átall még zuhanyozni is.

Ha tehát a mérnökök tehetnék, felhúznának 1500 méteres házakat is Önöknek, de ezek felépítése gazdaságilag indokolatlanul megterhelő lenne, az itteni élet pedig koránt sem lenne olyan paradicsomi, mit ahogy a felhőkarcolók belsejét elképzeljük.

2022. május 6. – Sigmund Freud születésének 166. évfordulója. Valamennyit mindannyian hallottunk a pszichoanalízis megalapítójáról és az ő elméletéről, ám azzal már kevesebben vagyunk tisztában, hogy ez pontosan mit is takar: hogyan gondolkodott az emberről, hogyan kezelte a betegeit, elméletét hogyan építette bele a gyógyításba? Sokakban felmerül a kérdés, hogy egyáltalán „egyszerű beszélgetésekkel” konkrét betegségeket is meg lehet-e gyógyítani? Jelen cikkünkben kicsit közelebb hozom az olvasókhoz a pszichoanalitikust, valamint egy leány történetén keresztül megmutatom, hogy lehet-e az ő módszerével gyógyítani.

Először is: mit is mond az elmélete?

A tudatos azt jelenti, amivel jelen pillanatban tisztában vagyunk: az, amire épp gondolunk, ami épp uralja a gondolatainkat. A tudatelőttes az a része a rendszernek, amiből a tudatba behozhatók a különböző információk, például az emlékeink, korábbi gondolataink.

Ezzel szemben a tudattalan tartalmai nem hozhatók tudatos szintre. És hogy miért is? Lelkünk ezt magunkért teszi, minket akar védeni: egy úgynevezett cenzor meggátolja, hogy a tudattalanban elhelyezkedő érzések, gondolatok, emlékek, vágyak a tudatunkba kerüljenek, mivel ezekhez számunkra olyan helyzetek kötődnek, amik kínt okoznának akkor, ha eszünkbe jutnának. Ilyen lehet például egy traumatikus esemény: ez a tudattalanba lett száműzve, hogy emlékezni se kelljen rá, mert rengeteg kellemetlenséget és bajt okozna újra rágondolni. Széles skálán mozog, hogy mit tekintünk traumának, de ilyen lehet például egy gyermekkori bántalmazás, megerőszakolás. Az ilyen személyek, akik elfojtották és a tudattalanjukba száműzték, nem is emlékeznek rá, hogy történt velük ilyen (ennek felderítéséhez kell a terapeuta segítsége).

Ha a traumatikus eseményeket oda száműzzük, akkor azokat hosszan elfojtjuk, de nem dolgozzuk fel. Nem tanultunk meg vele együtt élni, azonban az mindenképp felszínre szeretne törni: ha másképp nem, akkor betegségek formájában. Freud hitte, hogy akkor, ha a terápiában ezeket az elfojtott érzéseket, vágyakat, gondolatokat felszínre hozzuk, és a terápiás munkában segítjük a pácienst, hogy ezeket feldolgozza, akkor megszűnik a betegség oka, így pedig a betegség is.

Freud ehhez két módszert használt: a hipnózist és a szabad asszociáció módszerét (a betegnek azt kell mondania, ami hirtelen valamiről eszébe jut). Ezeknél az a cenzor, ami nem engedi, hogy a kínzó emlékek a tudatunkba kerüljön, kikapcsol.

Freud ezen kívül más modellt is megalkotott: a strukturális modellt, ami természetesen szorosan összefonódik az előzővel. Itt ösztönént, ént és felettes ént különböztetett meg. Az ösztönénünk foglalja magában az ösztönöket, melyek a biológiai szükségletek kielégítését célozzák meg. Az ösztönén főként tudattalan tartalmakkal fonódik össze. Ezzel szemben a felettes én morális parancsokat szolgáltat nekünk: mit illik, mit szabad, mit etikus megtenni? Ennek megfelelően pedig büntetni (bűntudat, szégyen) és jutalmazni (büszkeség) is tud minket. Tudatos és tudattalan tartalmakat is magában foglal. Az én az érzelmek székhelye, valamint a problémamegoldásban is fő szerepet kap. Tudattalan, tudatos és tudatelőttes tartalmakat is magában foglal.

Az én akkor a legegészségesebb, ha mellette az ösztönén és a felettes én egyensúlyban van. De legtöbbször ez nem így van: vagy az ösztönökre, vagy a morális szabályokra hallgatunk többet. Sok terápia alkalmával azt célozzák meg, hogy egyensúlyt alakítsanak ki.

Jelen kérdésekre választ ad Freud Elisabeth v. R… Kisasszony című esettanulmánya.

Freud egyik kollégája küldte el a pszichoanalitikushoz a 24 éves lányt, aki állandó lábfájásra panaszkodott: főleg a jobb lábán, de a bal lábán is fájt combja, egészen pontosan a bőre és az izomzata. Azonban, mivel nem találtak semmilyen szervi okot, ami okozhatná a fájdalmat, hisztériára gyanakodtak. A hisztériát ma már inkább konverziós zavarnak hívjuk, melynek okai az elfojtott lelki feszültségek, stresszhatások, amik feldolgozás hiányában betegségként, fájdalomként törnek felszínre.

Ha fény derül ezen feszültségekre, és sikerül a kezelések során a lánynak ezeket feldolgozni, az a gyógyulást jelenti számára, a fájdalom megszűnését.

Az alkalmak során kikristályosodott a lány élettörténete Freud előtt. Elisabeth egy háromgyerekes családba született, ahol ő volt a legkisebb két nővére mellett. Nem tudott annyira közel kerülni anyjához, mert őt állandó szembajok gyötörték, az kötötte le figyelmét. Apjával viszont közeli, bensőséges kapcsolatot alakított ki a lány. Miután az apa szívrohamot kapott és krónikus szívbajt állapítottak meg nála, Elisabeth minden idejét igyekezett ápolásának szentelni.

Egyszer azonban családja meggyőzte, hogy menjen el szórakozni egy olyan társaságba, ahol ott volt a számára tetsző fiú is. A fiú megígérte, hogy hazakíséri, ha tovább marad, ami így is történt. Elisabeth nagyon jól érezte magát, viszont hazatérve látta apja állapotának rosszabbodását. Bűntudata volt, úgy érezte, apját magára hagyta, hisz neki az ápolás lett volna a feladata. Ez az élmény kapcsolódik első elfojtásához. Felettes énje erőteljesen büntette a szórakozásért (az apjával való törődés helyett). Ennek következménye pedig az lett, hogy a fiúhoz kötődő erotikus vágyait elfojtotta, melyek aztán feldolgozás híján betegségként törtek felszínre később.

Elisabeth életében hisztériájához köthető másik fontos szereplő a sógora (kisebbik nővére férje). Ők ketten mindig nagyon jól érezték magukat egymás társaságában. Elisabeth, mikor rájött, hogy szerelmes sógorába, azt elfogadhatatlannak tartotta: erotikus vágyait a férfi irányába megint elfojtotta, hisz nem tudta feldolgozni (túl összeférhetetlen volt, hogy nővére férjébe szerelmes). De az elfojtott vágy ismét betegség formájában felszínre tört: ilyenkor kezdett el fájni nem csak a jobb, hanem a bal lába is.

Ez a két mozzanat volt életében a legjelentősebb betegsége szempontjából: erotikus vágyait elfojtotta, ennek lett következménye a hisztéria. Felettes énje büntette ezen vágyak miatt, hisz azokat nem érezte morálisnak – vagyis mindig ösztöneit szorította háttérbe. Ez azt jelenti, hogy az egyensúly megbillent felettes énje felé. Az ösztönös vágyakat a moralitással szemben pedig nem tudta feldolgozni, ezért a tartalmak a tudattalanba kerültek.

Természetesen a pszichoanalitikus elméletét nagyon sokan kritizálták azóta, vannak benne támadható pontok is, például az, hogy minden probléma forrását a szexualitásban látta. Azonban mindenképp nagyot alkotott: rengeteg embert meggyógyítottak a módszerével. Úgy gondolom, Sigmund Freudról mindenképp érdemes beszélni, hisz pszichoanalízise és annak hatékonysága egy mindenki számára érdekes téma.

Nem új dolog a nap alatt a dezinformáció, és létezését senki sem vitatja. Hamis vagy félrevezető hírek felröppentése az ellenség megtévesztésére vagy politikai riválisok besározására valószínűleg már az ókorban is divat volt, legfeljebb nem terjedtek olyan gyorsan az információk, mint a későbbi évszázadokban. A világháborúkban, különösen a második világháborúban mindkét oldal előszeretettel alkalmazta a dezinformációs tevékenységeket és a propagandát, hogy a saját és az ellenséges államok civil lakosságát befolyásolhassa vagy félrevezesse. 

Az is tény, hogy szintet lépett a dezinformáció, mióta van internet, közösségi média és mesterséges intelligencia. A deepfake-kel, vagyis az AI-alapú videomanipulációval, a bothadseregekkel és még sorolhatnánk mi mindennel ember legyen a talpán, aki fel tudja venni a versenyt a valóságért folytatott harcban. Csak pár dolog veszélyesebb a deepfake-nél, például a Netflix filmjeinek woke agymosása, vagy a reklámok úgy általában és a nyugati liberális média, jegyzendő meg némi szarkazmussal. Az tény, hogy mai is a hadviselő felek gépezetei nyomják a legnagyobb hő-és hatásfokon a megtévesztést. Nekem úgy tűnik, az ukrán háborúról szóló hírek esetében már azt sem lehet gyakran elhinni, amit a riporter kérdez, bármelyik oldalon álljon is.

Van azonban egy csavar a történetben:

A hivatal feladata, hogy felvegye a harcot a nemzetbiztonsági veszélyt jelentő álhírek és félretájékoztatás ellen (valójában sokak szerint egy újabb elterelő hadművelet, mely elvonja a figyelmet a sokkal nagyobb problémákról az USA-ban.) Több probléma is van ezzel a lépéssel, de persze nem a semmiből jött: már évek óta zajlik egy törekvés a különböző liberális hatalmi központokban, melynek szereplői egymást jól kiegészítve, egymásnak aládolgozva működnek, hogy mindenki, aki nem azt gondolja és mondja, amit ők, azt veszélyes dezinformátornak (vagy gyűlöletbeszédet elkövetőnek) lehessen bélyegezni.

Jól látszott ez a tendencia, amikor elkezdett egy csomó, részben valóban hamis információ vagy akár veszélyes hülyeség, valamint rengeteg összeesküvés-elmélet terjedni a neten a Covid-járvánnyal kapcsolatban. Nagyon hamar összemosták ezeket a teljesen legitim kérdésekkel és álláspontokkal, például, hogy a vakcina nem véd a fertőződéstől, sőt a beoltott ember továbbadhatja azt, ezért valójában értelmetlen a védettségi igazolvány, vagy hogy a vakcinák bizony kísérletiek, és a Covidról is keveset tudunk, ezért semmiképpen sem ildomos kötelezővé tenni az oltást, vagy hogy a textilmaszk semmitől nem véd, és hogy a lezárás több kárt okoz talán, mint a járvány maga. Az itthon is hangoztatott liberális álláspont végig az volt, hogy "a tudománynak" kell hinni, nem holmi "sarlatánoknak." A bökkenő persze nem csak az, hogy amit a tudomány az egyik nap mondott a Coviddal kapcsolatban, az másnap már gyakran nem úgy volt, hanem hogy azok beszéltek a szent tudomány primátusáról, akik szerint több nem van, és létezik kollektív bűnösség, ami méghozzá, de csak egyfajta bőrszínnel, örökletes! Kiverte a biztosítékot az állítólagosan az egyéni szabadságjogokat és a demokráciát védők körében, amikor a magyar kormány kezdeményezésére a parlamenti többség törvényt módosított a rémhírterjesztés elrettentése, szigorúbb büntetése érdekében a Covid-veszélyhelyzet csúcsán.

Az USA-ban már egy ideje azon vannak a "dezinformáció szakértők" és kormányzati pártolóik, hogy politikai földcsuszamlásokat (lásd Trump 2016-os győzelme) vagy népszerű republikánus politikusok széles körben támogatott intézkedéseit (lásd Ron de Santis floridai kormányzó szülőket és gyerekeket védő rendeleteinek népszerűsége) szervezett, jobboldali és külföldi dezinformációs propaganda következményeiként állítsanak be. Most már érdekes kísérletként magánszemélyek véleményét és tényállításait is veszélyes dezinformációnak próbálják beállítani az amerikai baloldalon, egy olyan országban, amely gyakorlatilag az úgynevezett első alkotmánykiegészítésre, azaz a szólásszabadság sérthetetlenségére épül. A hivatal felállítása ennek a folyamatnak egyfajta csúcspontja, de hogyan jutottunk ide?

1981-ben fogalmazta meg Gordon Adams amerikai külpolitikai szakértő az USA külpolitikájával és védelmi kiadásaival kapcsolatban a "vasháromszög" tézisét, mely szerint a kongresszusi bizottságok, a különböző minisztériumokban dolgozó tisztviselők és az érdekcsoportok (például a fegyvergyártó cégek) egymásnak "aládolgozva", kölcsönös érdekek mentén alakítják a politikai döntéseket. Hasonló vasháromszög létezik ma egyesek szerint a nagy nem-kormányzati szervezetek, agytrösztök és befolyásoló csoportok, az ún, "gondolkodók," a hagyományos, liberális média, azaz a "beszélők", és az úgynevezett "végrehajtók", azaz a közösségi média tulajdonosai/vezetői szereplésével. A "civilek" megfogalmazzák, mi a "baj," a fősodratú média ráugrik és felerősíti a témát, volt elnökök is beszállnak a kampányba (lásd Barack Obama közelmúltbeli megnyilvánulásait  a dezinformációval kapcsolatban), végül a nagy tech cégek elvégzik a piszkos munkát, esetünkben a cenzúrát.

Kit tett meg az elnököt irányító demokrata párti szélsőséges csoport Joe Biden az orwelli hangzású hivatal vezetőjének? Azt a Nina Jankowiczot, aki tévedhetetlen dezinformációs szakértőként annak idején kijelentette, hogy az elnök fiának, Hunter Bidennek az ominózus elhagyott laptopja "a Trump-kampány által előállított termék", ráadásul hírszerzési szakértők szerint tipikusan orosz dezinformációs húzás egyébként. Mindezt az elnökválasztás előtt, a legbefolyásosabb médiumok által visszhangozva, de persze az ő hazugsága (vagy, legyünk megengedők, teljesen téves, tényként tálalt helyzetértékelése) nem befolyásolta a választás kimenetelét… A 33-éves szakértő egyébként szeret énekelni, például a (kínai!) TikTokon dalol a dezinformációról, és ez a cringe mutatvány nem deepfake, hanem a rögvalóság. A jó Jankowitz azt is találta mondani, "kirázza a hideg" a gondolattól, hogy Elon Musk kezébe kerül a Twitter (erről már jól írtunk a Reaktoron), mert akkor lesz ám világvége és álhír-cunami. Hát rossz hírünk van Jankowitz elvtársnő számára: Musk megvette a Twitter, nem lesz több cenzúra a platformon.

Az amerikai jobboldal reakcióját a hivatalra tömören és velősen foglalja össze Marjorie Taylor Greene georgiai republikánus kongresszusi képviselő április 29-i tweetje (a Wikipédia szerint Greene "szélsőjobboldali és összeesküvés-elmélet hívő politikus" – hát persze! , akinek 2022 januárjában végleg törölte a Twitter a fiókját, mert állítólag "megtévesztő információkat terjesztett a Covidról):

"Most, hogy a Biden-rezsim felállította az Igazság-minisztériumot, mi lesz a következő lépés? Átnevelő táborok?"

A Reaktor Alapítvány és a Klímapolitikai Intézet közös szervezésében került megrendezésre a Zöld Tusa sorozat vitaestje, melyben Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, és Dr. Hortay Olivér, a Századvég üzletágvezetője ült asztalhoz. A téma igen aktuális: hogyan tovább, mit tegyünk az orosz földgázzal?

A COVID járvány egy elég súlyos energiaválságba taszította az európai közösséget -kezdte Litkei Máté, a beszélgetés moderátora. Fel sem tudtunk igazán lélegezni, mikor is kitört az orosz-ukrán háború. Első kérdéssel máris a válaszlépéseket, az európai szankciókat érintettük: Hortay Olivér elemzései szerint például a globális energiaár növekedéséhez nem csak a fegyveres konfliktus járult hozzá, hanem európai oldalról a szankciók belengetése is. Melyik az igazi felelős?

Hortay Olivér szerint  a kérdés könnyen mérhető a tőzsdei árak alapján a földgázpiacon: a februárban kirobbant háború, előtte a holland gáztőzsdén 80 euró/kWh körül mozogtak az árak.  A háború kitörésének másnapján az unió vezetői bejelentették, hogy nem lesznek energiaszállításokat érintő szankciók, rögtön azon a napon 92 euró/MWh összegen zárt a gáz. Körülbelül ekkora áremelkedésen árazta be a háborút, mint kockázatot a piac. Azonban a következő hetekben beindult a szankciók belebegtetése, valós félelemmé vált az európai szankciók bevezetése, és ezt a piac úgy honorálta, hogy a bejelentések után 345 euró/MWh-án állt a földgáz. Az elemző szerint a március óta tartó energiaár-emelkedés nagyrészt a szankciók felvázolásának köszönhető. Érdekes tény: Oroszország éves árbevétele tavaly a gáz és kőolaj energiahordozó exportjából 50 milliárd dollár volt, ebben az évben az áremelkedésnek és a szankciók ötletének köszönhetően el fogja érni a 40 milliárd dollárt.

Kanász-Nagy Máté elméletibb síkon közelítette meg a kérdést. Szerinte a jelenlegi világrend válságban van, ez évszázadok óta kódolva van a kapitalista társadalomban. Arra alapoz, hogy az energiaforrásainkat kizsákmányolja, majd a végén hulladékot képezzen. Eközben a köztes folyamatokban ki jobban jár, ki rosszabbul jön ki. Európa olyan helyzetben van, ami függőségen alapszik, mégpedig az energiahordozóktól való függésen. Mivel egyre több az igényünk, emiatt egyébként is emelkedik a kőolaj, a szén és a földgáz ára. Magyarországra a földgáz 80%-ban Oroszországból érkezik. Talán a leginkább orosz energia függő ország Magyarország, és ezt a függést a politikus szerint tudatosan építették ki. Erre jön rá a háború.

A Századvég elemzője pontosította Kanász-Nagy Máté kijelentését, statisztikailag nem hazánk a legnagyobb orosz-energia függő, előkelő helyünket a top 3-ban is pusztán a földrajzi helyzetünknek köszönhetjük. Az pedig, hogy az ilyen jellegű függésünk az elmúlt 10-15 évben nőtt volna, tényszerűen nem igaz: a szilárd tüzelőanyag-függést egész Európa növelte, csak Magyarország csökkentette. A kőolaj és a földgáz esetében is csökkentettük a függésünket.

Jó kérdés persze, hogy veszélybe kerül-e az ellátásbiztonságunk, ha függetlenedünk az orosz energiahordozóktól?

Hortay Olivér szerint nincs olyan forgatókönyv, ami szerint elvágva az orosz energia csatornákat ne kerülne veszélybe az energiabiztonságunk. A tagállamok elkezdtek versengeni a függetlenedés sebességében, holott a pragmatikus céloknál kellene maradniuk, mert a gyors és hirtelen lemondás a keletről jövő energiáról drasztikus következménnyel járna. Ennek következményei nem összeegyeztethető azoknak az embereknek az érdekeivel, akik az EU döntéshozóit megválasztották.

Elindult a találgatás is: vajon a mostani embargós rendszer segíti vagy hátráltatja a megújuló energiára való átállást?

Az LMP társelnökének véleménye egyértelmű: abszolút kedvez. Amikor függésről beszélünk, a politikus ide sorolná az atomenergia-kérdést is. Amikor elvárásokról beszélünk, ott képbe jönnek a morális és etikai dimenziók: egy állam megtámadott egy másik államot, majd az EU vásárolni kényszerül abból a fosszilis készletből, ami nélkül az orosz gazdaság egyik napról a másikra összeomlana. Nyilván mi is összeomlanánk, de attól még a morális kérdések felett nem szabad elsiklani. 

A társelnök ellenfele szerint ellenkezőleg fog történni: rövidtávon a klímavédelmi törekvéseket gátolja a szankciócsomag: például ha a blokkolt csővezetékes gázt LNG-ből pótoljuk, ahogy azt az EU szeretné, az az eddiginél környezetvédelmileg sokkal rombolóbb. Közép-hosszútávon viszont valóban hozhat gyorsulást az átállásban. Az EU-nak egyszerűen nincs lehetősége teljesen függetlenedni, hiszen az alternatív, megújuló energiatermeléshez is szüksége van például import nyersanyagokra (pl. akkumulátorok fémjei, szabályozók, stb).

Az ukrán elnök szerint " aki orosz olajat vásárol, az ukrán véren keresi a kenyerét". Ugyanakkor arra kéri az Unió tagországait, hogy ne szankcionálja a gázszállítást, illetve az Északi Áramlat I.-en keresztül érkező gázt vásárolják az ukrán földön átmenő vezetékekből, mert onnan a tranzitbevételt Ukrajna kapja. Lehet-e akkor morálisan dönteni az energiapolitikában?

Hortay Olivér kijelentette: nem biztos, hogy összeomlana Oroszország, ha nem tudna nekünk exportálni. Az IMF vezetője maga mondta, hogy az embargó nem megoldás, mert gond nélkül választják helyettünk felvevőpiacnak Kínát vagy Indiát a kőolaj esetében, a világpiaci árnövekedés miatt pedig végeredményben még nőni is fog Oroszország bevétele. Ellenben az EU egy embargó esetén a szakadék szélére kerülne. Tévhit továbbá, hogy Ukrajna nem vásárol keleti szomszédjától gázt: csupán arról van szó, hogy lengyel és magyar vezetékekből vásárolja az orosz gázt. Azaz Ukrajna pontosan ugyanannyira függő, mint a környező országok, ezért értelmezhetetlen az embargós kérésük.

Az LMP társelnöke újra visszakanyarodott kezdeti gondolatához: a gazdasági válsági paradigma fogyasztásra kényszerít, ami fenntarthatatlan. Az a baj, hogy paradigmán belül keressük a megoldást. A kényelme, kellemes, boldog élethez nem kell ennyi javadalom. Boldogan élni lehet kevesebb energiával is: nem kell ennyit fűteni, és nem kell ennyit közlekedni (legitim vita, hogy hány fokban érdemes a háztartásokban élni). Szervezhetnénk például úgy a városainkat, hogy ne kelljen kiköltözni az agglomerációba, vagy ha már kiköltözött, ne kelljen visszajönnie, találjon a maga helyén oktatási, kikapcsolódási, sportolási lehetőséget.

Hatodik alkalommal került megrendezésre a Reaktor Konferencia április 22-24. között “Kiugrási kísérlet” címmel. A Sarlóspusztán tartott háromnapos konferencián öt, Magyarországot lokálisan és globálisan érintő témákban tartott előadáson vehettek részt az érdeklődő fiatalok.
Összefoglalónk.

Magyarország pénzügyi kilátásai

A 2010-es évek Trianon óta egyedülálló évtizedet jelentett a magyar gazdaságban, amikor úgy sikerült növekedni, hogy Magyarország a pénzügyi szuverenitását sem kellett hogy feladja. A következő évtized rögtön egy válsággal indult a COVID-nak köszönhetően, amire most rárakódott az orosz-ukrán háború. Magyarország 2020-as évekbeli kilátásairól beszélt Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke a konferencia első előadásán.

Miért nyújtott az MNB több mint 11 ezer milliárd forrást a gazdaságnak? A 2008-as válság tanulsága, hogy a recesszió megelőzése érdekében a munkanélküliség elkerülése a legfontosabb feladat. Mit tett a szlovák feldolgozóipar versenyképességével az euró bevezetése? Hogyan lehet emelkedő infláció mellett a hitelpiacot életben tartani? Miben releváns ma az 1970-es és 1940-es évek? Ebbe is bepillantást nyerhettek a résztvevők.

Digitalizáció: veszély vagy esély?

Fischer Bálint (üzletfejlesztési igazgató, Dorsum Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt.), Gabler Gergely (vezérigazgató-helyettes, Interactive Brokers Central Europe Zrt.), Fáykiss Péter (a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs Igazgatóságának vezetője) és Horváth Gábor (Nemzeti Adó- és Vámhivatal Ellenőrzési Szakfőigazgató) vitáztak Kohán Mátyás (Mandiner) vezetésével. 

Az elmúlt évtized magyarországi digitalizációs eredményei és hiányosságai kerültek szóba: a NAV dicséretet kapott, de sok tekintetben (digitális személyi igazolvány) van még hová felzárkózni, az általánosan elfogadott mérce Észtország, akik nem csak gyakorlatban járnak az élen, hanem az eredményeik kommunikációjában is. Jó ötletet lopni nem szégyen, az öncélú innováció káros, és abban a korban, ahol mindenki Facebookozik, a digitalizáció bővülésének akadálya nem az állampolgárok hiányos ismerete, hanem az online állami szolgáltatások rossz kivitelezése.

Innovatív oktatás

Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos engedett betekintést a modellváltás kezdeményezésének okairól és a kivitelezés állapotáról, ami jelentősen eltér attól, ami a médiában - sokszor hiányosan - eddig ebben a témában megjelent. A legkisebb ellenállás kontraszelekciója már a Kádár-rendszer óta konzerválta a magyar felsőoktatás globális versenyképtelenségét. A fejkvóta alapú finanszírozás nem ösztönözte a minőségi előrelépést, aminek mára érezhető nemzetgazdasági következményei vannak az évtizedes agyelszívásnak köszönhetően. 

Ma már nem elég a hagyományos, Magyarországon belül nagy presztízzsel bíró szakokat fenntartania a hazai csúcsegyetemeknek, remélve hogy ezzel bevonzza a legjobbakat, hiszen a legtehetségesebb magyar diákok a világban bárhol tanulhatnak, ezért a magyar egyetemeknek, ha tetszik nekik, ha nem, világversenyben kell helyt állniuk. A modellváltás célja, hogy minél több magyar egyetem bekerüljön a globális top 500-ba, és vonzóbb legyen.

Energiapolitika és nemzetbiztonság az orosz-ukrán háború árnyékában

Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója vezetésével Dr. Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetője vitatkozott Dr. Felsmann Balázzsal, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutató főmunkatársával.

Az orosz-ukrán háború önmagában, vagy inkább az arra válaszul adott nyugati szankciók befolyásolták az energiapiacot? Volt-e a múlt tavasz óta tartó áremelkedés mögött orosz stratégia, vagy az áremelkedés megfordulására játszó, kiváró piac önmagát csalta kelepcébe októberre, amikor az első árrobbanást előidézte a tél miatti, tovább már nem halasztható beszerzési igények egyidejű megjelenése? Lehet-e bízni a német-orosz példát látva a kölcsönös függés béketeremtő erejében ezek után? Európa energiafüggetlenségi mozgásteréről, Paks 2 megvalósíthatóságáról és a rezsicsökkentés piactorzító hatásairól is vitáztak a felek.

Kampány a köbön

A konferencia zárónapján Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes értékelte a 2022-es országgyűlési választást, aki 2004 óta vesz részt a Fidesz választási kampányaiban. 

A COVID-időszak a nyitásokkal, zárásokkal és vakcinálással olyan felfokozottá tette a közéletet, ami három választási hajrával is felért a ciklus második felében, erre érkezett meg a tényleges hajrá. Az eredménykommunikáció korlátai, a Horn-korszakhoz képest 180 fokkal jobboldaliság felé forduló nemzeti minimum következményei, a sikeres kampányok három legfontosabb eleme, és a budapesti egyetemista közeg felülreprezentáltságából fakadó, fiatalokra adott téves becslések is szóba kerültek az előadáson.

A legutóbbi konferencia óta sok minden történt: túlvoltunk egy választáson, köztársasági elnököt választottunk, és a látványos eredmények mögött minden résztvevőnek ott voltak a saját apró kudarcai és sikerei is. Jó alkalom volt ez a sok pörgés és izgalom után, hogy lelassítva, az előadásokra és egymás mondandójára figyeljünk, és újult erővel vágjunk neki a hétköznapoknak.

Csatlakozz hozzánk ősszel Te is!

Ezer féle úton módon zöldítem a háztartásomat, igyekszem a lehető legkevesebb szemetet termelni, de a kozmetikumok közül több dologra nem találtam még meg a megfelelő természetes és lehetőleg csomagolásmentes alternatívát. Az egyik ilyen a hajbalzsam, próbálkoztam a csomagolásmentes boltok kínálatával, szilárd verziókkal a drogériából, az ikonikus almaecetes öblítéssel és az ugyan műanyagba csomagolt, de legalább önmagukat bionak, organikusnak, fenntarthatónak hirdető termékekkel  (hello greenwashing) de egyik sem volt az igazi.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy házilag is elkészíthető, ráadásul ennyire egyszerűen és gyorsan.

Meggyötörtem az internetet és találtam egy szimpatikus receptet, az Életfa Natúrportéka boltban egy helyen beszereztem hozzá mindent és még aznap este megnyitott a boszorkánykonyha.

A lelkesedésem nagy volt, az elvárásaim alacsonyak.

A recept ide kattintva érhető el.

Nézzük, hogy miben tértem el a recept leírásától:

• Rozmaring és citrom helyett én geránium illóolajat használtam, összesen 15 cseppet, a hajamban így is érezhetően megmaradt az illata.
• A habverőm dagasztó karját sehol sem találtam, szóval egy egyszerű villával oldottam meg helyette mindent.
• Hőálló főzőpoharam nem lévén pedig tiszta befőttesüvegeket használtam. Amit én elrontottam, hogy a zsírfázist túl pici üvegbe tettem. Minden ebbe fog a végén belekerülni, ennek megfelelően válasszunk hozzá edényt.

Tényleg hasznos, ha van otthon egy maghőmérőnk, de nem létszükséglet, anélkül  is megoldható. Két hőmérsékletet kell figyelni a recept szerint, a 75 fokot a zsírfázis olvasztásánál, ezt 2-3 perccel az olvadása után érte el nálam, a másik pedig a 30-40 fok körüli „aktív hűlés” időszaka, ez egy kellemes kézmeleget jelent.

A folyamat végtelenül egyszerű, a zsíros összetevők mennek az egyik üvegbe, a desztillált víz egy másikba, vízfürdőben 75 fokra melegítjük, összeöntjük őket és egyneműre keverjük, emulgeáljuk. Ez villával sem volt nehéz, de egy kis karmunkát azért igényelt, a dagasztókarral egyszerűbb lett volna. Egy majonéz színű és állagú, teljesen homogén textúrát kell kapnunk, amit félreteszünk hűlni, néha átkeverve, 30 foktól pedig a szobahőmérsékletűre hűlésig kevertem, nagyjából 5-8 percig. Nem lehetetlen manuálisan, de a felkarom azért megérezte a terhelést. Az illata ebben a fázisban még egyáltalán nem bizalomgerjesztő, a kezemen elkenve pedig inkább viaszra emlékeztetett , mint hajbalzsamra, el is könyveltem, hogy ez sem lesz életem fő műve. Aztán egyesével belekerült az összes alapanyag, az illóolajjal bezárólag. Ettől már természetesen jobb illatú lett, de még mindig nem éreztem, hogy szeretném erre lecserélni a jól bevált, illatos, szépen csomagolt társát.

Amint elkészült, vittem is a fürdőszobába tesztelni. Hajmosás a jól bevált samponszappannal, utána jöhetett a balzsam, amit pontosan ugyanúgy kell használni, mint bármelyik boltit.  Már használat közben  éreztem, hogy ez valami szuper lett, de ez a hajszárítást követően még inkább bebizonyosodott. Imádom a hajamon a visszafogott illatát, egyáltalán nem hiányzik a régi vegyi anyagokkal illatosított darab. Igazán puha, fényes, jó állagú és könnyen kifésülhető hajat varázsolt, és itt jön a meglepetés: nem zsírosodik tőle gyorsabban. És fele akkora mennyiség is elég belőle, mint a boltiakból. Kell ennél több?

Egy dolog érdekelt még: 

milyen összegből készül el egy adagnyi csodabalzsam.

Egy 200 ml es mennyiségre én most körülbelül 1600 forintot költöttem, ami azért jóval az átlagos bolti ár fölött van, a natúr termékek körében viszont inkább az alacsonyabb kategóriába tartozik. Viszont hozzá kell tennem, hogy én most természetesen mindent a legkisebb kiszerelésben vásároltam meg, több száz forintot lehet spórolni adagonként , ha nagyobb kiszerelésben vásárolunk. Az ár utolsó befolyásoló tényezője pedig az illóolaj, a geránium az általuk kínált olajok közül az egyik legdrágább, cserébe nekem kevesebb is elég volt belőle, mint a receptben szereplő mennyiség.

Körülbelül bő egy óra alatt készítettem el a kiméréstől a használatig, de nem kell mellette lenni végig.

Még egy hatalmas plusz, hogy mindent papírban vagy üvegben tudtam hozzá beszerezni, így a műanyag csomagolást is kiiktathattam az életem még egy szegmensében.

Idén május 2-re esik az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja. Bár keveset hallunk erről a napról, immáron 32 éve tartják meg. A Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezte azt, hogy ezekre a gyerekekre is gondolhassunk egy napon. Ezeknek a gyerekeknek kimarad az az ünnep, ami egy nappal előtte van: anyák napja. Nekik ezen a napon nincs kit felköszönteniük. Nem tudják megköszönni anyjuknak a sok törődést és gondoskodást, hisz nem is részesültek ebben. Már az is nagy tragédia, ha egy gyereknek, bár van egy szerető családja, anyukája nincs. Azonban még nehezebb dolguk van azoknak, akik mögött nincs egy szerető családi háttér. Azoknak, akik intézetben nevelkednek. Azonban ebben az esetben mi történik a gyerekekkel? Hogy tudnak fejlődni? Jelen cikkben ezen gyerekek fejlődési lehetőségeit, lelki világát mutatom be.

A kötődés folyamata már rögtön a születés után elkezdődik: először az anya és a baba egymásra hangolódik, majd az idő folyamán ez a kapcsolat olyan szorossá fonódik, hogy a baba biztos bázisként tekint az anyukára. Bármikor elhagyhatja, ha kíváncsi valamire, de rögtön visszatérhet hozzá valamilyen veszély vagy akadály esetén. Egyszóval, a kötődés a biztosítéka a baba túlélésének. Azonban az elsődleges gondozó azonban nem csak az anyuka lehet: a gyerek szerencsés helyzetben van, ha az anya helyét valaki át tudja venni. Ám mi történik akkor, ha erre nincs lehetőség, mint például egy nevelőotthonban? Természetesen ott is vannak emberek, akik gondoskodnak a gyerekekről, viszont ők akár többször is cserélődhetnek a gyermek életében, valamint egy gondozóra több gyerek jut, így mindegyikükkel nem tud úgy foglalkozni, mint ahogy egy anya tudna. Az vajon elég, ha egy gondozó ellátja a gyereket? Ez lenne a kötődés alapja? Ezt a kérdéskört Harlow vizsgálta állatkísérletek segítségével: majomkölyköket választottak el anyjuktól pár órával a születésük után, majd külön ketrecbe helyezték el őket, ahol rajtuk kívül egy drótanya és egy szőranya is volt. A majomkölykök fele a drótból készült anyukától, másik fele a puha, selymes tapintású anyukától kapta a táplálékot. Ám azt találták, hogy a kölykök mindkét esetben jobban kötődtek a szőranyához: hozzá tudtak odabújni, hozzá futottak veszély esetén.

Azonban ezen felül még szüksége lett volna a majomkölyköknek a visszacsatolásra is: az, hogy ne csak oda lehessen menni az anyához, hanem az is, hogy az törődjön velük.

Ez az eredmény mutatja, hogy az intézetben nevelkedő gyerekeknél nem tud úgy kialakulni a kötődés a gondozók felé, a gondozók nem tudnak annyit törődni velük, mint anya a gyermekével. Ha nagyon sokan vannak a gyerekek, esetleg még arra sincs idő, hogy a gondozóhoz hozzá lehessen bújni, ha félnek, meg tudja nyugtatni őket. Ugyanis sok gyerek esetén ez egy igen nehezített folyamat.

De ha a kötődés nem alakul ki megfelelően, hozhat más problémákat is? Harlow vizsgálatában a drótanyával és szőranyával nevelkedő kölyköknek nehézségeik adódtak a társas világhoz való alkalmazkodásban. De mi a helyzet nem állatkölyköknél, hanem gyerekeknél?

Az intézetben nevelkedő gyermekeknél ez a folyamat gyakran végbemegy, amit hospitalizációnak hívunk: nem tud sokat foglalkozni velük a gondozó, nem tudnak egymáshoz érzelmek szintjén kapcsolódni. Akik állami gondozásban nevelkednek, azoknál egy idő után az értelmi fejlődés is lelassul, megreked. Ez kisgyermekkorban kezdődik, serdülőkorban pedig már nagyon markáns különbséget jelent a kötődő gyerekekkel szemben.

Állami gondozott gyerekek között fontos beszélni a szerencsés gyerekekről is: némely esetekben elő tud fordulni, hogy az intézetben a gondozóval ki tud alakulni a kötődés, azonban csak akkor, ha a gyermeket nagyon sokáig ez a személy gondozza, és van ideje törődni vele, érzelmeire pozitívan reagálni, szeretgetni.

Kétségkívül azok a gyermekek a legszerencsésebbek, akiket örökbe fogadnak: ha ez kétéves koruk előtt megtörténik, a fejlődés visszamaradása teljes mértékben rendbe hozható, pont ugyanolyan gyerekek lesznek, mint mindvégig anya mellett nevelkedő társaik. Ha később fogadják őket örökbe, intézetben nevelkedésük továbbra is negatív fényt vet fejlődésükre, nem lehet teljesen behozni a lemaradást, viszont mindenképp jobban járnak azok, akik az intézetből ki tudnak kerülni bármilyen korban, mint továbbra is intézetben nevelkedő társaik.

Dennis és tsai. szerint azok a 10-14 éves fiúk, akik az árvaházból egy másik környezetbe kerültek, ahol sokkal több inger érte őket, nagy lemaradást tudtak behozni, be tudtak illeszkedni a társadalomba, viszont azok a 12-16 éves lányok nem, akik az intézetben maradtak. Épp ezért egy nagyon fontos dolog az örökbefogadás, hogy meg tudjuk menteni ezeket a gyermekeket az érzelmi lehangoltságtól és a fejlődésben való visszamaradottságtól.

Gondolnunk kell ezekre a gyermekekre, nem csak az anya nélkül nevelkedő gyermekek napján. Ez egy nagyon fontos probléma, sajnos még ma is. 2019-ben 22 642 gyermek volt állami gondozott.

forrás: Cole, M., R. Cole, S. (2006), Fejlődéslélektan, Osiris Kiadó, Budapest

Napjainkra a környezetvédelem központi kérdéssé vált, egyre inkább meghatározza az emberek gondolkodását, hogy milyen Földet hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra. Élhető lesz-e az még? Fenntartható-e a mi életünket alapvetően jellemző túlfogyasztás? Sokan úgy gondolják, hogy a konzervativizmusnak nincs elégséges válasza korunk egyik legnagyobb kihívására, a globális éghajlatváltozásra. 

Mivel ezeket a kérdéseket politikai értelemben először a baloldali, zöld pártok vették fel programjaikba, ezért a jobboldali, konzervatív emberek kerülgetik ezeket a kényes kérdéseket, mint macska a forró kását.

A konzervativizmus a liberalizmus pandant-jaként (ellenpár) jött létre, mint gondolkodásmód. Úgy gondolom, ha egy zöldkonzervatív álláspontot kell megfogalmazni, akkor vissza kell menni az eszmerendszer gyökereihez. Szerintem egy “fundamentalista fordulatot” feltételez a konzervatív táboron belül a zöldpolitika komolyabb felkarolása. A mostani, magukat konzervatívnak valló politikai erők igen sokat merítettek a liberalizmus alapvetéseiből. Mára a fősodort a liberális konzervatívok és a neokonzervatívok jelentik, akik a szabadpiacos kapitalizmus támogatói. Elvetnek minden olyan regulációt, amiben érvényesül a környezetvédelmi szempont. 

Véleményem szerint egy hagyományos értelemben vett konzervatívnak elengedhetetlen, hogy bírálja a kapitalizmust és a liberális társadalmi rendet, hogy megfogalmazhassa egy környezetkímélő, konzervatív társadalomnak a kereteit. 

A felvilágosodás eredménye volt a liberalizmus, ami létrehozta a “homo oeconomicus”-t (gazdálkodó ember), aki egoista módon a saját érdekében cselekszik, a közösség kötőerője nem akadályozza meg szinte semmiben. Ez az ember teljesen másképp viszonyul az Isten adta természethez, már nem fél tőle, mivel a világot (a konzervativizmussal ellentétben), úgy gondolja, teljesen megtudja ismerni. A gazdálkodó ember, mivel az ész és a haszon azt diktálta, kiaknázta a természeti erőforrásokat. A liberalizmus előtt az ember a természettel harmonikusan élt, egy rendszert alkotva, nem állt felette. 

Ez az ember nem foglalkozott azzal, hogy egy közösségnek árt azzal, ha kitermeli a fát a közeli erdőből, ha autópályát vezet keresztül a szántóföldön. A kapitalizmus, ahogy elhozta a profitorientált szemléletmódot, úgy sínylette meg azt a természet. A környezet a verseny járulékos vesztese lett. 

A konzervativizmus számára oly fontos emberi közösségeket is feloldja. A liberalizmus emberének érdeke, hogy a hagyományok, a vallás és a közösségelvűség korlátait átszakíthassa, mert a liberális boldogulás alapja, hogy az egyén a sajátos szempontrendszere alapján kiteljesedhessen. Mint ahogy felvázoltam, napjaink domináns gazdasági rendszere a kapitalizmus, amely igen komoly hatással volt a világ társadalmaira, nem mellesleg komoly környezeti károkat okozott a természetet leuraló logikájával. A kiépült fogyasztói társadalom arra biztatja a vásárlót, hogy minél többet és minél jobb árut vásároljon. Olyan igényeket fogalmaz meg számára, amiről soha nem is gondolta volna, hogy valaha ki akarná elégíteni azt. Biztos, hogy nélkülözhetetlen a világ minden sarkából származó kávét szürcsölgetni egy nemzetközi kávézólánc kávézójában? Főleg úgy, hogy akik az ültetvényen dolgoznak azok igen nagy eséllyel gyermekmunkások? Megéri megváltoztatni egy terület flóra-faunáját azért, hogy csak egyvalamit termeljenek ott? 

A baloldal már megfogalmazta a marxi alapú antikapitalizmusát, ami eltér a konzervatív kapitalizmus kritikától. A zöld baloldal alapvető, radikális változásokat eszközölne. A konzervativizmus márpedig kerüli a gyökeres változtatásokat, azonban nem mondható fejlődésellenesnek. Egy zöldkonzervatív nem fogja azt mondani, hogy nem szükséges változtatni jelenlegi világunkon.

Mindig gyanakodva fogják figyelni, ha például a Demokrata párti Alexandria Ocasio-Cortez és Edward John Markey beterjesztik a Green New Deal-t a Kongresszus elé, azt szocialista trójai falónak fogják bélyegezni. A törvényjavaslat célja a komplett amerikai energiaipar átszervezése, a fosszilis energiaforrások elhagyása és a megújulókra való hagyatkozás. Továbbá környezeti igazságosságra törekszik, egyes kisebbségek, csoportok jobban ki vannak téve a környezeti változásoknak, mint a többség.  A neokonzervatívokat zavarja, hogy az államadósságot nagyban megnövelné, ami benne van, nagyon drága lenne a végrehajtása. Illetve a törvényjavaslat teljesítése jelentős állami beavatkozást igényelne, a szabadpiac- és kisállampárti beállítottságú fősodor ezt is kifogásolja. 

Továbbá olyan gondolatokat, mint környezeti igazságosság, azokat nem fogják elismerni. Addig még rendben van, hogy egyes csoportokat a klímaváltozás jobban érintett, mint másokat. Ez is az egyenlőtlenség egy aspektusa, csak egy konzervatív ezt az élet rendjének tartja. El fogja utasítani a felvetést is, hogy globális újraelosztás legyen, az túl radikális lenne. 

Végezetül összefoglalom, hogyan kéne a társadalomnak megváltoznia konzervatív kereteken belül. Ennek a folyamatnak mindenképpen fokozatosan kell végbe mennie, mert a radikális változás gyakran radikális eszközöket igényelnek. 

Komoly szemléletváltásnak kell bekövetkeznie, hogy megmentsük Földünket. A mának élő, felelőtlen gazdasági berendezkedést meg kell haladni. Az individualizmus önzéséből vissza kell találni a közösség szolidaritásába. A szabadságnak nem azt kell jelentenie, hogy szinte bármit meg lehet tenni, hanem azt, hogy lemondunk a szabadosság csillapíthatatlan éhségétől és környezetromboló hóbortjairól. Helyette örömöt kell lelnünk abban, hogy a közösségünkért cselekszünk, hogy annak hasznos, önkorlátozó tagjai legyünk. 

Ápolni és védeni kell őseink ránk hagyott természeti kincseit olyan állapotban, amelyben az eljövendő generációk is tudnak majd gyönyörködni. Az egyéni érdek fölé kell helyezni a közjót, a természettel harmonikus, mellérendelt viszonyt kellene ápolni. A globalizációt vissza kell fordítani, a gazdasági elit ne kozmopolita legyen, mert akkor gyökértelenné vállnak, figyelmen kívül hagyva ezáltal mikroközösségük érdekeit. 

Hamarosan megkezdi az Országgyűlés a négyéves munkáját. Május másodikán, hétfőn lesz az alakuló ülés, ahol a képviselők esküt tesznek, illetve megszavazzák a parlamenti bizottságok tagjait. Ez az, ami most a magyar politika „uborkaszezonját” felkavarta. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ajánlatot tett az ellenzék számára a bizottsági helyek és tisztségek elosztásának az arányáról. Ebbe beletartoznak az egyes bizottságok elnökei, alelnökei és bizottsági tagjai, a parlamenti jegyzők, az Országgyűlés alelnökei.

A fideszes politikus szerint a helyeket kétharmad-egyharmad arányban kellene elosztani a kormányoldal és az ellenzék között, arra hivatkozva, hogy három listáról kerültek be a képviselők a törvényhozásba. Ezért a hatpártot nem tartja ténylegesen hat pártnak, hanem „Gyurcsány-listának”; nem tisztes lépés a részükről, ha a választás után kezdenének el önálló pártként működni.

Ez értelemszerűen a baloldali ellenzék nemtetszését váltotta ki, mert ez az arány azt eredményezné, hogy ők kevesebb, a Mi Hazánknak pedig több helyet kapnának a bizottságokban. Várhatóan 15 bizottság lesz, ezekből hagyományosan a Nemzetbiztonsági bizottságnak és a Költségvetési bizottságnak, de várhatóan a Fenntartható fejlődés, a Népjóléti és a Vállalkozásfejlesztési bizottságoknak is ellenzéki elnöke lesz. De miért is fontos ez?

Az ellenzéki pártok és annak vezetői eléggé ellentmondásosan kommunikálták le a választási vereséget, más diagnózist vontak le, feltehetőleg sokan másképp képzelik el a jövőjüket is. Vannak olyan pártok, akiknek a puszta létük függ attól, hogy az Egységben Magyarországért együtt politizáljon tovább. Az LMP, a Párbeszéd, de talán az MSZP is ide tartozik, egyedül nem biztos, hogy átugranák az 5%-os parlamenti küszöböt ezek a pártok.

A Demokratikus Koalíció és a Momentum méltán játszhat el a gondolattal, hogy külön utakat járjanak, hiszen viszonylag nagy frakciókkal és sok erőforrással dolgozhatnak. A DK a legerősebb ellenzéki pártként pozicionálhatja magát, míg a Momentum egy csalódást keltő előválasztási eredmény után talán támogatottságon felüli képviselettel fog rendelkezni az Országgyűlésben. A Momentum pártelnöke, Donáth Anna nem is olyan rég 7 pontban összefoglalta, hogy szerinte milyen irányba kellene elmozdulnia az ellenzéki politizálásnak. Donáth Anna ezzel a kezébe veheti az ellenzék irányítását, víziót felmutatva vezérré válhat.

A Jobbik esetében az előválasztási kudarc (Jakab Péter leszereplése), illetve a sokak által vélt jobbikos tábor összeomlása felvetette az őrségváltás gondolatát. A pártelnök azonban a saját pozícióját féltve Márki-Zay Pétert okolta a vereségért. A Jobbik elnökségéért elindul majd Jakabbal szemben Stummer János is, aki „agresszív kismalachoz” hasonlította a Jobbik elnökét. Szorgalmazza az önreflexiót, meg kell vizsgálni, milyen irányt vett a Jobbik. Ha Stummer nyer, akkor megkérdőjeleződhet az összefogás jövője.

Az elkövetkező négy év az ellenzék pozícióharcát is jelenti, a 2026-os választás előtt tartanak egy önkormányzati meg egy Európai Parlamenti választást, ahol nem csak a Fideszt, hanem egymást is fogják figyelni. Ezek jó indikátorok lesznek, hogy ki lesz pole-pozícióban, ki lesz a sereghajtó.

A választási vereség után hamar megindult a bűnbakkeresés, felszínre kerültek a pártok közti törések. Mondhatni, most még csak a sebeiket nyalogatják, de a bizottsági helyekre tett ajánlásával Kocsis Máté sót hintett rá. A politika logikája megköveteli, hogy a pártok a politikusaikat pozíciókhoz juttassák, nagyon gyakran mások kárára. A várhatóan kevesebb hellyel komoly fejtörést okoznak, hogy kinek az ambícióit ássák alá, hogy cserébe az zsarolhasson valami mással. A bizottsági munka bír presztízzsel is, a politikus megmutathatja kvalitásait, nem mellesleg plusz illetmény is jár mellé.

A parlamenti bizottságok esetében viszont az ellenzéknek van egy elég ellentmondásos véleménye. A Fidesz-KDNP megváltoztatta a bizottságok szerepét, összetételét a törvényhozásban. A legfontosabb változás azonban mégiscsak az összetételre vonatkozik: a parlamenti arányokat tükrözi a (Mentelmi bizottságot leszámítva) az összes bizottság összetétele, tehát a kormánypárti tagok rendre túlsúlyban voltak és lesznek. Ezt lehet úgy is értékelni, hogy így igazságos az eloszlás, mert tükrözi az arányokat, nem tud az ellenzék obstruálni, hatékonyabbak a bizottságok. Azonban az ellenzék úgy ítéli meg, hogy ez a rendszer kiüresíti a bizottságokat, érdemben nincs beleszólása az ellenzéknek, a szakmaiság is (ami az első számú célja) háttérbe szorul, mert a kormányoldal bármit keresztül vihet.

Hadházy Ákos, a Momentum képviselője nem csak a bizottsági szerepvállalást, de még egyáltalán a parlamenti jelenlétet is a „Orbán-rezsim legitimálásának” tekinti, így nem szabad az ellenzéknek a nevét adnia ehhez. Hadházy Ákos úgy tűnik egyedül van ezzel a gondolattal. Viszont az ellenzék valamilyen szimbolikus úton, de nemtetszését ki fogja fejteni, képviselni fogják az őket megválasztó választópolgárokat.

Kocsis Máté ajánlata jóval több, mint egy egyszerű javaslat a parlamenti tisztségek tervezett betöltéséről: a Fidesz-KDNP szempontjából nagyjából mindegy, hogy 9-10-11 bizottsági elnök vagy 39-40-41 alelnök lesz kormánypárti. A kétharmados felhatalmazással nincsen érdemi fékje a kormányzati akaratnak, az ellenzéknek nincs érdemi beleszólása a törvényhozásba.

Viszont úgy tűnik, jól érzékelte a Fidesz frakcióvezetője, hogy a hatpárti ellenzéknek meg nagyon nem mindegy, hogy ki hány képviselőjét tudja majd honorálni plusz székekkel. Bármennyire tartják kiüresedettnek, kirakatnak a bizottságokat, attól még nem tudtak mindenkinek megfelelő leosztást kialakítani, nem alakult ki egységes vélemény, pedig lett volna idő rá. Amennyiben az ellenzék nem gondolkodik hideg fejjel és heves vitát folytatnak a közös jelöltekről, akkor megmérgezik ezzel a hat párt kapcsolatát, amelyek egyébként lehet, hogy rövid időre is, de megpróbálnak majd egyedül építkezni.