Reaktor

Kinek mekkora esélye van nyerni a közelgő választásokon? Vajon sikeresnek mondható a magyar kormány oltási programja? Mi az alapvető probléma a BLM mozgalommal? Valóban rasszista a magyar társadalom? Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet igazgatója válaszol.

Nemrégiben lezajlott a baloldalon egy előválasztás, melynek célja egy miniszterelnök jelölt indítása volt a konzervatív oldal ellen. Ön és az Alapjogokért Központ hogyan látja az erőviszonyokat? Kinek mekkora esélye van nyerni?

Bizonyos szempontból mondhatnám azt cinikusan, hogy a baloldal egész ügyes, mert az előválasztások során önmagát sikerült legyőznie. Értve ezalatt, hogy egy párton kívüli jelölt nyerte meg az előválasztást. A legtöbb kutatás és mandátum-kalkuláció alapján azt látom, amikor azt a kérdést teszik fel a választópolgároknak, hogyha most vasárnap lenne a választás, akkor kire szavaznának, akkor

az ilyen kutatások alapján is a Fidesznek van egyértelmű többsége, és az összes mandátum-kalkuláció a listás szavazatokról készült közvéleménykutatások alapján azt mutatják, hogy egy stabil többsége lenne a Fidesz-KDNP-nek, sőt abszolút többsége.

Azt hiszem, hogy ezt ma nagyon sok jobboldali aláírná örömmel. A 2/3-ad szerintem az elmúlt 11-12 évben folyamatosan konyakos meggy volt a habos tortának a csúcsán, de ez örökké nyilván nem tud tartani. Viszont direkt mondtam úgy az előbbiekben, hogy úgy teszik fel a kérdéseket, hogy „ha most vasárnap lennének a választások”, ez azért lényeges, mert a választások valamikor tavasszal, vélhetően áprilisban lesznek. Ezért nem kényelmesedhet el a jobboldal. A november hónapot úgy láttam, hogy többé-kevésbé békés volt, de ezt vihar előtti csendként értékelem. Látszik, hogy az előválasztás után kicsit az ereje kihűlt, elillant a baloldalnak, de nem hiszem, hogy ez így fog maradni a közeljövőben. Azt prognosztizálom most, mintegy béljóslás módjára, ahogy anno Kóka Jánosék jelezték előre a GDP növekedést, hogy a Fidesz-KDNP győzni fog a választásokon, és Fidesz-KDNP többségű lesz a parlament, és újra Orbán Viktor fog tudni kormányt alakítani.

De ehhez a jobboldalnak iszonyatos munkára és harcra lesz szüksége, mert az elmúlt 30 év legdurvább választási kampányának nézünk elébe, amiben lesz minden.

Nem tudom mennyire szabad ebben az adásban vulgárisan fogalmazni, de úgy szokták mondani szar-szappan-szalámi. Azaz, hogy minden lesz benne.

Járványkezelés szempontjából hogy áll Magyarország? Sikeresnek mondható a kormány oltási programja?

Szerintem európai és nemzetközi mércével mérve igen. Nagyon nehéz konkrét statisztikai számokról beszélni, két szempont miatt is. Az egyik az, hogy minden szám mögött egy emberélet van a halálozási statisztikákban, és már egy elhalálozás is egyel több, mint amennyinek meg kellett volna történnie. Tehát ezért nagyon nehéz, amikor rangsorokról beszélünk az átoltottság kapcsán, a mortalitási ráta kapcsán, teljesen érzelemmentesen ezekről szót ejteni. De ha mégis szót kell ejteni, akkor azt alá kell azért húzni, hogy a magyar adatszolgáltatás Európában, de világszerte is, az egyik legszigorúbb.

Tehát a magyar egészségügyi adatszolgáltatás a Covid idején az elhunytak kapcsán mindenkit besorol Covid-áldozatként, aki elhunyt és covidos.

Ez elsőre nem tűnik túl nagy innovációnak, de azt jelenit, és most nem akarok szenvtelen lenni, hogyha valaki motorbalesetben elveszti az életét, és amúgy a szervezetében ott volt a Covid vírus, most egy szélsőséges példát mondtam, akkor azt a magyar statisztikai adatszolgáltatás Covid-áldozatként tünteti fel. Ezzel szemben nagyon sok európai országban, nem nevesítek országokat, de például északi szomszédunknál, ez nem így megy. Nagyon sok országban leszűkítik ezt, és azt mondják, hogy csak az a Covid-áldozat, aki konkrétan a Covidnak a szövődményében hunyt el. Egyészt érdemes nézni ezt a most már 30.000 feletti Covid-halálozási mutatót, másrészt pedig az átoltottság a felnőtt lakosság tekintetében átkúszott a 70%-on, ugye most már 6.100.000 felett van a valamilyen oltást kapottaknak a száma, azon belül a harmadik oltással rendelkezők száma most már bőven kétmillió felett van. Ebben az EU élmezőnyében vagyunk. És rendelkezésre áll minden.

Bármennyi kritika is érte a kormánynak az infrastruktúra felkészítő tevékenységét, intenzív ágyakból, lélegeztetőgépekből, PCR-tesztekből, és legfőképpen oltásokból elegendő van Magyarországon.

Az, hogy hullámzik az oltakozási kedv, éppen most volt az oltási akcióhét, jól láthatóan megy fel. Tehát most naponta újra sok tízezerrel megy fel azoknak a száma, akik felveszik az oltást. Ez szerintem azért is nagy szó, mert azt nem lehet elfelejteni, hogy tavaly novembertől kezdődően a baloldal, a Jobbiktól elkezdve a posztkommunista pártig és a neomarxista liberális pártokig elkezdtek uszítani az oltások ellen. A politikai memória az persze véges, és már nehezen emlékszünk egy pár hónappal ezelőtti eseményre is, de tavaly novembertől, tehát 2020 novemberétől fogva úgy a kínai, mint az orosz oltások ellen folyamatos volt a hergelés, azoknak a hatékonyságának a relativizálása. Jakab Péter például kínai cuccokról beszélt, a DK hivatalos kampányt és petíciót indított a kínai oltás ellen. Fekete-Győr András kijelentette, hogy soha nem oltatná be magát orosz vakcinával, és ezt nem tanácsolja senkinek sem. Ezeket hosszasan lehetne sorolni, az Alapjogokért Központ csinált egy, ha jól emlékszem, hat oldalas gyűjtést a különböző baloldali oltásellenes nyilatkozatokról. És ez még hosszú hónapokig ment a tavalyi év elején.

Teljesen világos szociál-pszichológiai jelenség, hogyha egy oltás kapcsán elkezdődik az elbizonytalanítás, és beleteszik az emberek fejébe, hogy itt valami gond van, az már nem úgy ragad meg nagyon sokaknál, hogy valamelyik furanevű oltással, például AstraZeneca, a Jansen, a Sinopharm, bármelyikkel valami gond lehet, az az egész oltakozásra kihat.

Mint ahogy mondták, hogy a Szputnyik és a Sinopharm nem jó, amiről kiderült, hogy teljesen alaptalan. És ezért volt nagyon felelőtlen a baloldal, amikor ezt elkezdte, és hozzáteszem azt, hogy Magyarországon elég magas az átoltottság, a harmadik booster oltások tekintetében az egyik legmagasabb az EU-ban, és volt egy nagyon intenzív oltásellenes kampány a baloldal részéről, akkor szerintem sikeresnek nevezhető a dolog. Azzal egyébként, hogy egyetlen ember életének az elvesztése is tragédia. És pláne politikai döntéshozói szempontból szerintem erkölcsileg is nagyon vészterhes időszakban vagyunk, mert nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt az egészségügyi és a válságkezelési egyensúly között. És az emberek hangulata sinus-cosinus görbe mintájára hullámzik. Egyszer van nagyon nagy félelem az egészségügyi következményektől, másik oldalon pedig a leállások, lezárások miatt a gazdasági következményektől is. E kettő között kell a politikusoknak bármely országban most egy nagyon kényes egyensúlyt megtalálniuk, hogy óvják az embereknek az egészségügyi helyzetét, erre legjobb eszköz az oltás, másik oldalról pedig, hogy életben tartsák a gazdaságot. Ha ma a magyar helyzetet nézem, akkor az eü rendszer működik. Ha elnézem Olaszországot, Belgiumot, csomó nyugat-európai országot, most Kelet-Európáról ne beszéljünk, főként ne Romániáról, ahol a közegészségügy összeomlott, a magyar egészségügyi infrastruktúra működik, a kórházak működnek, az orvosok és ápolónők iszonyatos erőbedobással, de dolgoznak, és emellett a magyar gazdaságnak a mutatói top kategóriásak az Európai Unióban. És itt mindig azt szokták felhozni, hogy de az államadósság elszállt. Tök jó, Magyarországon az államadósság 80%, most ott állunk, mint amikor az Orbán-kormány átvette az országot 2010-ben, onnan sikerült levinni 70% alá, most ez visszament a válság miatt 80% fölé. Rendben, de akkor

nézzük meg az olasz, spanyol, francia, görög államadósságokat, azok 120-140%-on állnak. Persze én értem, hogy egy válság után 70-ről 80%-ra visszamegy egy ország államadóssága, akkor az nem jó, de hogyha megnézem, hogy más országok hogyan állnak, akkor a magyar államadósság még mindig jobb kategóriában van és az államadósság szerkezete is jobb.

Például a külföldi kitettség radikálisan csökkent, és az hogy magyar befektetők finanszírozzák a magyar államadósságot, az egy egészséges dolog szerintem. Összességében így látom ezt a helyzetet. Én bízom benne, hogy ki fogunk kecmeregni ebből az egészből. Nem akarok pandémiaszakértőként feltűnni, mert nem vagyok az, de mindegyik hozzáértő orvos azt mondja, hogy hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy ez a vírus az életünk része marad, és lehet, hogy minden évben fel kell vennünk az oltást.

A Black Lives Matter nevű mozgalom már tavaly óta szakadatlanul folyik. Ön szerint alapvetően mi a baj ezzel a mozgalommal, illetve meddig fogunk még híreket hallani a BLM-megmozdulásokról?

Én ezt a BLM nevű, vandál, úgy hívják magukat, hogy „social justice varriors” azaz társadalmi igazságharcosok, én ezt inkább egy szimptómának látom. Egy tünet annak a kifejeződéseként, hogy vagy valami öngyilkossági hajlamból, vagy valami teljesen félreértelmezett bűntudatból fakadóan a Nyugat el akarja törölni a saját történelmét. Ugye az újhullámos neomarxista-liberális alapállítás az, a BLM csak ennek a radikális kifejeződése, hogy a nyugati civilizáció történelmét alapvetően keresztény heteroszexuális fehér férfiak csinálták, illetve írták, és hát ebből fakadóan ez a történelem rasszista. Ez bűnös, ez kirekesztő, tehertételekkel sújtott, mert hogy nem volt elég inkluzív, befogadó, toleráns, és nem fogadta el a másságot a történelem. Ebből fakadóan a történelmet, ahogy a kommunisták mondták, „magunkat végképp eltörölni”, vagy pedig radikálisan át kell írni. Ennek a kivetülése az összes olyan dolog, ami arról szól, hogy akkor írjuk át a történelemkönyveket, nevezzünk át közterületeket, döntsünk le szobrokat, cseréljük le a neves államférfiak nevét viselő intézményeknek a megjelölését, és általában pusztítsunk el mindent, ami a múltunkhoz kapcsolódik.

Ez ennek a része és a BLM az nagyjából erről szól, egy kicsit kiterjesztve társadalmi értelemben is, hogy alapvetően nem csak a múltat kell lerombolni, hanem a jelent is, mert a jelen is elnyomó struktúrák alapján működik. Mert a másásgokat nem eléggé képezi le a fennálló hatalmi struktúra.

És ennek egyik eszköze, hogy akár a közoktatásban, akár a gyermeknevelésben elkezdik megmásítani a múltat. Sőt még a filmiparban is, a filmgyártás is már ráállt arra, hogy történelmi filmekben megmutatják az etnikai sokszínűséget a középkori Angliából. Közben ott annyira nem volt etnikai sokszínűség abban az értelemben, hogy az uralkodó osztály nem volt etnikailag sokszínű. A másik része pedig nyilvánvalóan az, hogy ezt az egész érzékenyítést átviszik a jelen korba is. Ha megnézzük a jelenlegi amerikai tagállami választásokat, azt vesszük észre, hogy ott két kiemelt téma volt. Az egyik a gender-ügy. Ott arról van szó, hogy ki akarják venni a szövetségi Biden-adminisztráció által a gyermekek nevelésének, ideértve a szexuális nevelésének a jogát a szülőktől. Azt akarják elérni, hogy csak az iskolában lehessen így nevelni. A másik pedig a kritikai fajelmélet, ami szervesen kapcsolódik az egész BLM-ideológiához, ami konkrétan azt mondja, illetve azt oktatja gyerekeknek, hogy „ti bűnösök vagytok”.  És a miért kérdésre az a válasz, hogy „mert fehér a bőröd”. Ez a másik dimenziója a BLM által fémjelzett társadalmi igazságharcnak.

Szerintem ez nem csak őrült és iszonyatosan veszélyes is és ezer szempontból a civilizációs öngyilkosságra treníroz, mert ha valaki nem akarja megismerni a saját múltját, akkor a saját gyökereit írtja ki, de azért is szürreális az egész, mert ez valójába egy új típusú rasszizmus.

Ebben az egészben az a logikai bukfenc, és szerintem a felháborító, hogy Martin Luther King, a neves néger polgárjogi harcos, a bőrszín kapcsán való színvakságot hangsúlyozta. Azt mondta, hogy ne a bőrszín számítson. És erre most azt látjuk, hogy itt van ez az új típusú, magát antirasszistának nevező, de valójában rasszista gyakorlatot meghonosító Black Lives Matter, meg ez az egész kritikai fajelmélet. Igazából, ha a teljes képet nézzük, a politikai korrektség, meg a pozitív diszkrimináció, az visszatért oda, hogy a bőrszínt nézik, és a bőrszín alapján minősítenek. Ez szerintem roppantul veszélyes, mert láttuk már Nyugaton, a mi civilizációnkban, hogy az osztályhovatartozáson, a faji hovatartozáson, etnikai hovatartozáson alapuló megkülönböztetés, bármennyire is adták a legelején azokat úgy el, hogy az az igazságot szolgálja, meg csak meglévő hátrányokat kompenzál, az mindig tragédiába futott ki. Meg engem az döbbentett meg a BLM-ben konkrétan, hogy hihetetlen szélvész gyorsasággal hatolt át az Atlanti-óceánon és jelent meg Európában. Amerikában konkrétan volt egy városnegyed, ugye Seattle, ahol ilyen fekete paramilitáris egységek átvették a hatalmat, és azt mondták, hogy ott nincs fennhatósága se a szövetségi államoknak, se a tagállamoknak, se az önkormányzatoknak, meg hát egyéb brutális cselekmények kezdtek el ugye történni, fizikai erőszakra gondolok itt. Ez a tendencia talán két hét alatt áttért tavaly nyáron Nyugat-Európába, és ugyanúgy megindult Londonban, Franciaországban, Németországban és ugyanúgy Belgiumban is. Ugyanaz a közterületi vandalizmus. Ez mutatja, hogy mennyire könnyen importálhatóak ezek a modern, progresszív, magukat haladónak minősítő eszmék. Megpróbálkozott ezzel a Momentum is itthon. Tehát volt egy pár napos felhevülés, amikor a Black Lives Mattert megpróbálták úgy megmarketingelni, hogy Roma Lives Matter, és erre egy mozgalmat építeni. Ez nagyon hamar kifulladt, de nem hiszem, hogy a magyarországi cigányság ezzel a típusú, valójában rasszista és vandál attitűddel szimpatizálna, vagy a magáénak tudná érezni, de arra eklatáns példa szerintem az egész képlet, hogy milyen gyorsan tudja a széles értelemben vett nyílt társadalom hálózata a maga eszközeit egyik helyről a másikra importálni és ott társadalmi feszültséget kelteni. Ezt nyilvánvalóan előszeretettel alkalmazták máshol is, ezt a proxy háborút, vagy puha hadviselést olyan területeken, ahol választások közeledtek. Nem pont ennek kapcsán, de én egyáltalán nem zárom ki azt, hogy a magyar választások kapcsán is lesz nyomásgyakorlás. Biztos lesz.

Külföldi beavatkozás már van, mert ha végignézem, akkor például a Deutsche Welle magyar adást indított, az Euronews magyar adást indított, az amerikai külügyminisztérium újságíró-ösztöndíjakat finanszíroz baloldali magyar orgánumoknak.

Az Európai Unió különböző szervezetei szakértő rovatokat támogatnak, balos online sajtótermékeknél. Nem is tudom, mi volt a legutóbbi kezdeményezés. Ugye volt, hogy az európai hírügynökségek összeállnak kifejezetten olyan országokra tekintettel, ahol nincs megfelelően objektív hírszolgáltatás. Azért, hogy hírszolgáltatást tudjanak nyújtani és valós információkkal ellátni a demokrácia kapcsán kihívásokkal küszködő országokat. Például Lengyelországot vagy Magyarországot. Az összes jelzőt persze ironikusan értettem, és az Európai Bizottság nemrég hirdette meg egy pár héttel ezelőtt azt a választási és média csomagját, aminek számos olyan elem része, mint például, hogy a páneurópai pártokat jobban meg kell erősíteni, meg hogy az európai parlamenti választásoknak sokkalta mélyebb gyökerei legyenek a tagállamokban. De része az is, hogy az európai különböző politikával, vagy választási kampányokkal összefüggő médiaszabályozásba és kommunikációba az Európai Unióban nagyobb beleszólást szeretnének.

Ez mind arra utal, hogy kezdik megteremteni a felületeket, a lehetőségeket arra, hogy a magyar választásba beavatkozzanak majd.

És akkor most itt ne térjünk ki az idő hiánya végett a különböző szolgálati eszközökkel való beavatkozási lehetőségekre.

A Black Lives Matterrel kapcsolatban jutott eszembe a beszélgetés alatt, hogy a Black Friday-t érdekes módon még nem akarták megtámadni és eltiporni. Tekintve, hogy annak is vannak egyébként történelmi konnotációi.

Azért nem nevetek már ezeken a dolgokon, mert az Alapjogokért Központnál jó pár évvel ezelőtt elkezdtünk csinálni egy Bolond lyukból című hírszemlét, ami a nyugati politikailag korrekt bornírtságokat a nyugati sajtóból szemlézte. A genderőrület kapcsán, politikai korrektség kapcsán, a Cancel Culture kapcsán, ez az eltörlés kultúrája, meg egyebek kapcsán. És az elején mi is úgy nevettünk, és azt mondtuk, hogy ezek a marhaságok ide Magyarországra biztos, hogy nem érhetnek el. Mert annyira szürreális az, hogy egyetemi oktatókat rúgnak ki a katedráról, mert nem hajlandók gendersemleges névmást használni, vagy hogy eljárások indulnak oktatási intézmények ellen, mert nincs rendes mosdó, vagy nem tudom, hasonló dolog, de

sajnos azt látjuk az elmúlt időszakban, hogy Magyarországra is begyűrűzött ez az elmebaj. Számos példát lehetne hozni az érzékenyítő mesekönyvektől elkezdve, sajnos az ombudsman tevékenységéig.

Az ombudsman legutóbb megbírságolt egy munkáltatót, mert nem biztosított gendersemleges mosdót a transznemű munkavállaló számára. De itt csak a Black Friday hangzott el. Azt elkezdték csinálni ilyen különböző kozmetikai termékeket áruló cégek, hogy az eddig bevett szlogeneket, vagy márkaneveket, amelyek a fehérségre utaltak, vagy a fehér tisztaságra utaltak, tehát, hogy egy fogkrémtől fehér lesz az embernek a foga, elkezdték kivenni a reklámszlogenekből, a nevekből, ugye az Uncle Ben’s is új logót és új nevet kapott, mert ugye ezeket rasszistának minősítették. Tehát itt érezzük azt, hogy már rég nem a toleranciáról, meg a megértésről van szó, ezek kapcsán

nem egy új típusú őrületről van szó, amely mindenhol elnyomott csoportokat vél felfedezni, hanem ha nem találna ilyet, akkor kreál egyet, és az ő nevükben, de sokszor a megkérdezésük nélkül felszabadító harcot hirdet.

Ezek régi, marxista képletek. A nagyszüleink, dédszüleink ezekre emlékeznek. Az idők lehet, hogy változnak, de módszerek nem. Ugye ahogy szokták mondani, a kommunista nem vész el, csak átalakul.

Magyarországot és a magyar társadalmat gyakran támadják azzal, főleg a migránsválság óta, hogy rasszista.

Nagyon mókás ilyen kritikákat olvasni azoktól, akár nemzetközi, akár magyar szinten, akik rasszistákkal, antiszemitákkal, nácikkal fognak össze. Tehát az, hogy a Alapjogokért Központ csinált egy elég mély kutatást, sajtószemlét, hogy a Jobbikhoz hogyan viszonyultak a balliberális pártok 2017-18 előtt. És hát nyilvánvalóan azt találták, hogy a Jobbikot be akarták tiltani. Blokád alá akarták helyezni, mint pártot meg akarták szüntetni. Arra hívta fel a Demokratikus Koalíció a legfőbb ügyészt, hogy indítson eljárást a párt ellen, vagyis, hogy szüntesse be a Jobbikot. Ezernyi tüntetés volt az MSZP szervezésében a Jobbik ellen, hogy a Jobbik náci, a Jobbik rasszista, a Jobbik antiszemita, stb.. És emlékezhetünk arra is, hogy ez az a párt, ez az a Jobbik, amelynek az elnökhelyettese, a mai elnök, mai napig elnökhelyettes és európai parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton hat-hét évvel ezelőtt arról értekezett a magyar országgyűlés egyik felszólalásában, hogy listázni kellene a kormány és az országgyűlés zsidó származású tagjait, merthogy ezek nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek az országra. Mondta ezt Gyöngyösi Márton, nem izraeli állampolgárokról beszélt, nem kettős állampolgárokról beszélt, hanem zsidó származású kormánytagokról és képviselőkről. És ez a pasas ma is aktív frontvonalbeli politikusa a Jobbiknak. És most hirtelen kiderült róluk, hogy bár tegnap még nácik voltak, mára már demokraták lettek, és Gyurcsány Ferenc, az MSZP, ugyanazok a politikusok, akik pár évvel ezelőtt tüntetést szerveztek a Jobbik ellen, azok most vígan együtt vannak velük. Van ez a József Attila vers, hogy talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét. Picit ez jut nekem ilyenkor az eszembe, hogy a nemzetközi meg a nemzeti szocializmus, az sajnos korábban is a történelem során összeért, lásd a Molotov-ribbentrop paktumot. Most is ezt láthatjuk. Az egészben ugye erkölcsileg is nagyon szomorú ezt látni, meg hát a kettős mércét iszonyatosan érzékelteti úgy, hogy mindeközben a magyar kormány és a magyar kultúrpolitika és egyházpolitika jóvoltából effektíve zsidó reneszánsz van Budapesten és Magyarországon, a zsidó kulturális örökség, már a fizikai örökség, épített örökség megújul, a zsidó kulturális élet virágzik.

Magyarországon nincsenek olyan problémák, mint amit talán a tavalyi év során, ha jól emlékszem a berlini főpolgármester jelzett a saját városa kapcsán, hogy nem nagyon tanácsolja a zsidó vallásúaknak, hogy ortodox öltözetben, vagy kipával utcára menjenek, mert meglehet az a veszélye, fizikai atrocitás éri őket, és Magyarországon ilyesmiről nincsen szó. És az is nagyon mókás szerintem, hogy

azok vádolják Magyarországot antiszemitizmussal, rasszizmussal, meg egyebekkel, akik meg a nemzetközi politikában az elmúlt években fősodorba hozták be azt a korábbi alternatív balos külpolitikai irányvonalat, amely Izraelt egy bűnös, rasszista diktatúrának tekinti, és kizárólag a palesztinok és az arabok érdekeit tekinti elsődlegesnek.

Ma ezt láthatjuk az Európai Unióban, ez a fősodor. Izraelt folyamatosan elítélik, és folyamatosan vádolják, és folyamatosan diktatúrának minősítik. Netanjahu miatt érzett korábbi antipátia miatt is, de úgy általánosságban, és teljesen egyértelműen azok mellé állnak, akik valójában Izrael állam létjogosultságát vonják kétségbe, a közel-keleti arabok és palesztinok mellé. Tehát, hogy azok beszélnek belföldön antiszemitizmusról, a magyar kormány antiszemita tendenciáiról, akik amúgy a Jobbikkal vannak szövetségben, és nemzetközi szinten az a baloldal riogat Magyarország kapcsán rasszizmussal, akik effektíve rasszista politikát folytatnak Izrael ellen. Ez szerintem alapvetően kérdőjelezi meg a hihetőséget ezeknek a vádaknak.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: mandiner.hu 

Egyszerű Revolut felhasználóként már egy ideje lehetőségem van kriptovalutákat vásárolni, viszont egészen eddig nem éltem vele. Habár amióta tudok a létezésükről, figyelemmel követem, mindig úgy éreztem, hogy már késő belépni a kriptopiacra. Most azonban eldöntöttem, hogy kockáztatok és egy erre szánt összeget befektetek. Ahogy szétnéztem, számos weboldal kínál kriptovalutát, és nem feltétlenül a Revolut ajánlata a legjobb, hiszen az alap kártyával 2,5% az átváltási díj. Ennek ellenére maradtam a Revolutnál, illetve egy kisebb összeggel vásároltam a Crypto.com oldalon is.

Első körben a Revoluton vásároltam be, itt a Bitcoin és Ethereum mellett sok más, úgynevezett altcoin is megtalálható. A Bitcoin és az Ethereum sokkal biztonságosabb befektetés, mint az újabb altcoinok, viszont kisebb az esélye annak, hogy megsokszorozódik az értéke. Éppen ezért minden Revoluton megtalálható kriptóból vettem párezer forint értékben valutánként. Így körülbelül 64.000 forintot fektettem be.

A Crypto.com-on sokkal nagyobb a választék, mint a Revoluton. Interneten napokon keresztül olvastam utána szakfórumokon, hogy várhatóan melyik valuták árfolyama fog megsokszorozódni. Ez alapján vettem több, mint tíz fajtát, összesen 20 Euro értékben.

A vásárlás óta egy hét telt el, ez alatt nagyobb ingadozások nem voltak jellemzők, 10% alatt maradt az értékromlás, sőt jelenleg „pluszban vagyok”. A kriptovalutákkal öt évre érdemes befektetni, szóval ez csak egy pillanatnyi adat, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőle.

Az utóbbi évek tapasztalata alapján viszont valószínű, hogy lesz olyan altcoin, aminek az értéke sokszorosára fog nőni. Ugyanakkor figyelembe kell venni befektetésnél, hogy a kriptovaluták egyfajta szerencsejáték. Senki se tudja, mi a jövőjük, a volatilitásuk pedig hatalmas. A válasz tehát az, hogy érdemes befektetni, de pontosan akkora összeget, amekkorát még nem sajnálunk, ha „elúszik”, akár egy rossz Tippmix szelvény. Én pedig várok, és egy hónap múlva már komolyabb elemzést tudok közölni, hogyan alakult a kriptopiac, és annak részeként a befektetésem.

Wes Anderson legújabb filmjének eredetileg 2020-ban kellett volna debütálnia a Cannes-i Filmfesztiválon, ám a járványhelyzet nem meglepően közbeszólt, így végül a nagyközönség előtt a The French Dispatch (A Francia Kiadás) csak idén ősszel mutathatta meg magát. Wes Anderson pedig nem hazudtolta meg stílusát: sikerült egy történet tekintetében korántsem maradandó, ám szinte minden másban hihetetlen alkotást rendeznie. Filmajánlónk következik!

Cikkünk a végkifejlettel kapcsolatos spoilereket nem tartalmaz, ám a film részleteire vonatkozó információkat igen! (nem mintha túl sok fordulat lenne benne)

A történet alapja, hogy egy kis francia városban (mely neve amúgy a francia unalom szót takarja) működő újság főszerkesztője meghal, az élete során gondosan felépített szerkesztőség jövőjét tekintve pedig egyetlen kívánsága van: szűnjön meg!

Egy utolsó számnak azonban meg kell jelennie, így a szerkesztőség tagjai még egyszer összegyűlnek a megfelelő tartalmak kialakítása érdekében. Végső soron pedig ez maga a film, ugyanis az alkotás az újságírók utolsó cikkeit mutatja be, a cikkeket tehát egy érdekes köntös részeként nem olvassuk, hanem látjuk.

Ami pedig a cikkeket illeti, a szerkesztőséghez, az újságírókhoz, illetve a film hangulatához hűen egyben humoros, egyben pedig szürreális és drámai történéseknek lehetünk szemtanúi a négy cikk kerete által – időnként feleszmélve joggal feltéve a kérdést, hogy mi a fene is folyik itt. Míg az első cikk meglepően eseménytelen, egyetlen célja pedig a bicikliző újságíró beszámolóján keresztül bemutatni a város jellegzetességeit – legyen szó Ennui-sur-Blasé kávézójáról, a település veszélyes utcáiról, lakosairól és jövőjéről –, addig a második történet már jóval komplexebb és hosszabb, ugyanis egy festői géniusz (és amúgy pszichopata gyilkos) esetét ismerteti egy szerelmi dráma részeként.

Ezen rész pedig több szempontból is komoly előrelépést hoz a filmélményt illetően, hisz egyrészt táptalajt ad a legalább részleges történetbeli izgalmaknak (az ezt megelőző bevezető kevésbé lebilincselő), illetve teret enged (legalább) két kiváló színészi teljesítménynek, tudniillik a részben központi szerepet játszik Benicio del Toro (2001-ben nyert Oscar-díjat a Traffic legjobb férfi mellékszereplőjeként) és Adrien Brody is (az ő esetében elég talán annyit írnom, hogy A zongorista által lett igazán elismert). Persze a szereplőgárda tekintetében amúgy sincs ok panaszra, elég csak arra gondolni, hogy többek között Willem Dafoe, Edward Norton és Cristopher Waltz is megjelenik kisebb szerepekben (talán az elégedetlenség épp a „kisebb” jelző miatt lehet érthető), miközben a főszerkesztő rendkívül humoros, ám annál szellemesebb stílusát (és tanácsait) is kiélvezhetjük Bill Murray alakításán keresztül (így a végére már mi is csatlakozunk az újságírócsapat gyászához).

Bár a további két történet – a diákok sakkjátszmás lázadása a polgármester ellen (illetve a lázadás egyik vezérének szerelmi kapcsolata), és a rendőrfőnek fiának elrablása (na meg az eszes mesterszakács közbelépése) – is említésre méltó, ám Wes Anderson alkotásában nem maguk a történetek dominálnak: ezek ugyanis egy furcsa világban, furcsa szereplőkkel és sokszor nehezen követhető módon zajlanak meglehetősen kevés koherenciával. Bármilyen rendhagyó is tehát (jó, Wes Anderson világában nem rendhagyó), ez egy olyan film, ahol maga a történet háttérbe szorul, az előtérbe pedig a vizualitás jön, és ebben a rendező valami olyat teremt, ami teljesen elfeledteti a nézővel a történet esetleges hiányosságait vagy gyengeségeit. A film tényleg egy festményhez (vagy inkább színházi előadáshoz?) hasonlít, melynek minden részlete végletekig kidolgozott, a néző pedig csak értetlenül állva gyönyörködik benne: nem gondolkodik rajta, nem részletezi, nem elemzi, hanem csak szájtátva nézi.

Úgyhogy itt az idő mindent félredobva megnézni ezt a filmet? Attól függ: ahogy Wes Anderson más filmjei, úgy a mostani is valószínűleg két nagy táborra osztja a nézőket, azok táborára, akik szívből gyűlölik (követhetetlennek, élvezhetetlennek és unalmasnak tartják), illetve azokéra, akik még hetek múlva is beszélnek róla. Amennyiben tehát valaki egy konvencionálisabb alkotást kíván látni követhető és lényeges történetbeli elemekkel, az hagyja ki, ha viszont valaki élvezni akarja (és tudja) a színek, a formavilág, a hangulat, a zene (még mindig hallgatom a fülbemászó dallamokat) és az animációs megoldások szinte tökéletesen kidolgozott harmóniáját, miközben képes értékelni a Wes Anderson féle (szintén nem konvencionális) humort, az talált magának egy izgalmas időtöltést.

Kiemelt fotó: Vanity Fair

Legyünk őszinték, pár csepp alkohol minden ünnepkor beköszönt az otthonunkba. Hacsak nem vagyunk elszánt anti-alkoholisták, vagy nem utáljuk az ízét, egy-egy nagyobb ünnep alkalmával gond nélkül koccintunk a családdal. Karácsonykor van az ideje, hogy a szokásos sör-bor-álinka nem-szent háromszögön kívül háziasszonyként (/úrként) megcsillantsuk kreativitásunkat alkoholos italkülönlegességek terén is. Íme pár recept, ami bevált a meghitt karácsonyi vacsorák utáni beszélgetéseknél.

1. Tojáslikőr, egy kis csavarral

Kolisként mindig az olcsóbb tejeket vásároltam, így a diploma megszerzése és az első fizetésem után úgy vittem haza a 2,5%-os, zsírosabb tejet, mint vadászatból visszatért hős a zsákmányt. A portéka azonnal tojáslikőrben végezte, mivel ehhez az italhoz minél zsírosabb tejet használunk, annál jobb. Lábasban felteszünk 5dl tejet és 3 dl tejszínt főni 10-12 dkg cukorral ízlés szerint adagolva. Én ipari mennyiségű vaníliával ízestem, a barátnőim a fahéj mellett vannak, a szaktársaim a szerecsendiót preferálják, de a hármat egyszerre alkalmazva is ízesíthetjük forrás közben a tejet. 

5 tojás sárgáját 15 dkg porcukorral kikeverjük, és a tejhez keverjük apránként. Ekkor jöhet bele a tűzről levéve a 2dl rum, és a titkos összetevő, a fél dl narancslé. 

Kihűlve azonnal kóstolható, de 2,5-3 napig állnia kell a hűtőben, akkor az igazi.

2. Bailey's

Nulladik lépésként vegyünk a boltban egy üveggel, így ha rosszul sikerül a főzése otthon, van tartalék, ha jól megy a dolog, összehasonlíthatják a vendégek a kettőt, és begyűjthetjük a dícséretet.

Langymelegre melegítünk 5,5 dl habtejszínt, majd karamellizálunk 4 evőkanál cukrot egy lábasban (ami potenciálisan nem a nagymama nagy becsben tartott hagyatéka, és nem képezi a nővérünk hozományának részét...), és hozzáöntjük a meleg tejszínt. Hosszan kevergetjük, míg a cukor teljesen fel nem olvad benne. Ezután 340 g sűrített tejet, vaníliát, és egy csésze presszókévét öntünk hozzá. Felforraljuk, majd ha kihűlt, megkoronázzuk 4 dl whiskyvel.

3. Grog

Ha a családot, vagy annak egy részét a laktózérzékenység átka sújtja, a grog szuper választás. 

Egy fél literes bödönben erős fekete teát főzünk, (de ne hagyjuk túl sokáig ekkor se a filtert, mert keserű lesz!). Ehhez adjuk egy csipet szegfűszeget, 1 dl whiskey-t (vagy rumot, akinek ahhoz van gusztusa), egy fél teáskanál fahéjat és három evőkanál barna cukrot. Alacsony fokozaton melegítsük össze (na a mikróban) az italt, de még forrás előtt vegyük le a tűzről, és adagoljuk poharakba.

4. Vajas rum

Úgy éljek, tényleg finom, még ha nem is hangzik annak. 3.5 dl barna rumot 1 kiskanál vajjal, valamint ízlés szerint fahéjjal vagy szegfűszeggel, esetleg kardamonnal, gyömbérrel összekeverünk egy lábasban. Hozzáadunk 2 kiskanál barna cukrot és 1 dl vizet. Lassú tűzön összemelegítjük, amíg a cukor fel nem olvad, de ezt is még forrás előtt lekapjuk a lángról.

5. Csokilikőr

Személyes kedvencem, 18. életévem első napjának fénypontja, számtalan kínos randi rejtett oka, amikor a csokifolt a számon maradt, de én persze nem vettem észre. 2 tojássárgáját habosra keverjük 15 dkg cukorral. Külön 3 dl tejet egy lábasba öntünk, hozzáadunk 2,5 dl tejszínt, lassú tűzön összemelegítjük. Összeöntjük a tojásos cukrot és a meleg tejszínes keveréket, majd állandó kevergetés mellett kb. 10-15 perc alatt összesűrítjük. Beleteszünk 10 dkg étcsokoládét, és addig kevergetjük, amíg az teljesen el nem olvad. Ízlés szerint rummal ízesítjük. 2 napig hűtőben pihentetjük, felszolgálás előtt meggybefőttnek eltett meggyekkel díszítjük.

Erős mondattal indítja Marshall Auerback, a Bard College Levy Intézetének kutatója, írását: szerinte a NATO „már régóta indokolatlanul létezik.” A cikkében radikális, de legalábbis érdekes állításokat megfogalmazó Auerbacket nem ismerem, de a kontextus kedvéért megjegyzem, ez az a Bard College, amely évek óta kap óriási adományokat Soros Györgytől, és amelynek posztgraduális kampuszát a milliárdos hozta létre. Ezzel az intézménnyel kötött megállapodást a CEU, amikor a magyar felsőoktatási törvény miatt hirtelen sürgőssé vált számára, hogy az USA-ban is felmutathasson egyetemi oktatási tevékenységet.

Mindenesetre Auerback finoman fogalmazva is szembe megy a Nyugaton fősodratúnak számító nézetekkel Ukrajnát és Oroszországot illetően, megkérdőjelezi a NATO létjogosultságát. Lord Hastings Lionel Ismayt, a NATO első, brit főrend főtitkárát idézve, rávilágít, hogy NATO-t azért hozták létre, hogy „kívül tartsuk a Szovjetuniót, benntartsuk az amerikaiakat, és lent tartsuk a németeket.”

Auerbach szerint a Szovjetunió széthullásával és Németország újraegyesítésével gyakorlatilag megszűntek azok az okok, amelyek az Észak-Atlanti Szövetség létrehozását indokolták.

Az újabban felmerülő nemzetközi fejleményekre pedig a NATO valójában nem tud releváns választ adni szerinte, mert azzal beláthatatlan folyamatokat indítana el.

Álláspontja alátámasztására idézi Richard Lugar szenátort, aki, elkötelezett atlantistaként, már 1993-ban kijelentette, hogy a NATO-nak „túl kell terjeszkednie a saját területén, vagy be kell zárnia a boltot.” Magyarul, mivel a NATO tagországokat elvben már nem kell megvédeniük azoktól a kihívásoktól, amelyekkel szemben eredetileg létrehozták a szövetséget, annak aktívan bele kellene avatkoznia az USA-ra és szövetségesei biztonságát veszélyeztető folyamatokba. Auerbach szerint a NATO nyilvánvalóan ezt az utat választotta, és ennek súlyos következményei lettek.

Szerinte a NATO, amely valaha a globális biztonság fő szavatolója volt, mára „a globális instabilitás eszközévé vált.”

Auerbach felidézi, hogy a NATO vezető országainak államfői 1990-ben ígéretet tettek Gorbacsovnak, hogy a katonai szervezet nem terjeszkedik majd keleti irányba. A szerző megjegyzi, hogy ezt az ígéretet sokan és sokáig legendának nyilvánították, amíg napvilágra nem kerültek azok a titkosított feljegyzések, amelyek bizonyítják, mi hangzott el az akkori szovjet vezető és George H. W. Bush, Margaret Thatcher, Francois Mitterand és Helmut Kohl között. Ezt az ígéretét a NATO nyilvánvalóan megszegte Auerbach szerint, amikor egymás után felvette soraiba a posztszovjet országokat. Később a NATO, szintén az oroszok érdekszféráját sértve bombázta Jugoszláviát a kilencvenes évek elején.

Auerbach szerint a NATO konfrontatív magatartása Oroszországgal szemben azóta sem változott, annak ellenére, hogy például Líbia bombázása esetében az oroszok nem éltek a Biztonsági Tanácsban a vétójogukkal. Később, az afganisztáni háború elején, Oroszország logisztikai támogatást nyújtott az amerikai csapatoknak és támogatta a terrorellenes háborút.

Auerbach nem kevesebbet állít cikkében, mint hogy a NATO okozta az ukrajnai konfliktust, olyan helyzetet teremtve „Oroszország ajtajának küszöbén,” amely végül a NATO bukását is okozhatja.

A szerző kifejti, hogy bár erre vonatkozóan az uralkodó nézet Nyugaton és különösen az USA-ban az, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus gyökere a Krím orosz megszállása volt, szerinte „mint oly gyakran, az amerikai kommentárok teljesen nélkülözik a történelmi kontextust és összekeverik az okot az okozattal.” Auerbach szerint a Krím félsziget annektálása valójában reakció volt Moszkva részéről a NATO Ukrajnának tett meggondolatlan, a tagság lehetőségét lebegtető ígéreteire és a Janukovics kormányt elsöprő puccs aktív támogatására a szövetség vezető hatalma, az USA részéről. Auerbach emlékeztet arra, hogy Janukovicsot demokratikusan választották meg annak idején, és ő is azzal az ígérettel lett elnök, hogy véget vet az országot fojtogató korrupciónak – ez egyébként azóta sem sikerült az USA által támogatott elnököknek sem.

Az USA-ban megdöbbennek azon, hogy Putyin csak akkor hajlandó Ukrajnáról érdemben tárgyalni, ha garanciákat kap arra, a NATO nem terjeszkedik tovább kelet felé és nem telepít Oroszországot megcélzó rakétákat az országba. Egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Moszkvának vannak érdekei, amelyeket védelmez. Ráadásul egyre inkább háborús hangulatba hergelik egymást és az amerikai közvéleményt Oroszországgal kapcsolatban, amikor azt hangoztatják, hogy Ukrajnát meg kell védeni, és fel kell venni a NATO-ba.

Miközben Auerback szerint Ukrajna biztosan nem lesz a NATO tagja, és ezt egyes kiszivárgott hírek szerint a Biden kormányzat is megüzente Kijevnek (legalábbis annyit mondtak, a „következő évtizedben” erre nem lesz esély), továbbra is túlsúlyban vannak a kommentárok között azok, amelyek nyugati beavatkozást sürgetnek Ukrajnában.

Csakhogy van itt egy bökkenő Auerbach szerint. A NATO 5. cikkelye szerint ha egy tagállamot támadás ér, minden már tagállam köteles megvédeni. Azaz, ha Ukrajnát felveszik a NATO-ba, akkor csak három lehetőség van: betartják az 5. cikkely szerintieket, és Amerika és európai szövetségesei háborút kezdenek Oroszország ellen; elismerik a Krím elcsatolását; vagy nem tartják tiszteletben az 5. cikkelyt, és akkor a NATO valójában megszűnik létezni.

Auerbach szerint mindenki tisztában van azzal, hogy egy NATO-Oroszország fegyveres konfliktus harmadik világháború-szerű forgatókönyv lenne, nyilván nem valósulhat meg Ukrajna felvétele a NATO-ba. Akkor viszont mi értelme van „fenntartani az értelmetlen, Moszkvát provokáló helyzetet?” teszi fel a költői kérdést a szerző. Majd arra a radikális következtetésre jut, hogy valójában csak egy jó megoldás van: „a béke és a biztonság megőrzése érdekében itt az idő arra, hogy a NATO egyszer s mindenkorra megszűnjön.”

Magyarországról nézve a helyzet nyilván összetettebb, mint ahogyan azt Auerbach lefesti. Ami biztos, senki sem szeretné, ha atomfegyverekkel rendelkező országok egymásnak feszülnének, úgy, hogy nekünk magyaroknak is a vásárral kelljen vinni a bőrünket.

Irigylem azokat, akik már hetek, vagy akár hónapok óta letudták a karácsonyi bevásárlást, hiszen egy héttel az ünnepek előtt a plázákat általában az Éhezők viadalához lehetne hasonlítani. Ha mégsem sikerült a bravúr, és már az ötletekből is kifogytunk, akkor cikk sorozatom talán segítséget nyújthat a teljes káoszban. Mit ajándékozzunk ha annyira nem ismerjük az illetőt, alacsony a keret és szorít az idő? Következzen egy kis ötlettár: minden a legolcsóbb árkategóriából.

Fürdőbomba, fürdősó

Az otthoni pihenéshez egy kis extra löket sosem árt.

Takaró

Szerintem nem lehet az embernek elég takarója, főleg ha pihe puha. (Tipp: Pepco, Kik, Jysk a top 3 nálam a takarók terén)

Mozijegy/Színházjegy

Programot adni mindig izgalmas, főleg ha egy olyan darabról, filmről van szó amit az illető már régóta meg szeretne nézni. 

Testápolás, arcápolás, hajápolás

Kézkrém, arckrém, testápoló, testpermet, sampon, hajbalzsam, stb. stb. stb… Őszintén szólva nem izgalmas, de hasznos. Én például minden évben kapok, és mindig el is használom az összeset. 

Zokni

Az örök klasszikus amit gyerekként utáltunk, de ma már az egyik legjobb ajándék. Mintás, vastag, félig papucs, vagy elegáns? Mindenkinek van egy jó zokni odakint.

Palack

A reggeli kávénak egy termosz, kiránduláshoz egy vizespalack, edzéshez pedig egy  shaker. Bármilyen italt is kedveljen az ember, egy új palack nagyon hasznos ajándék tud lenni mindenki számára.

Telefontok

Legyen akár vicces, személyre szabott, vagy törhetetlen, a telefont megvédeni mindig menő.

Spa-nap

Természeti adottságainknak hála, hazánkban szinte minden sarkon fürdőbe botlik az ember. Egész napos pezsgőfürdőzés, vagy inkább egy kalandos csúszdapark? Legyen bármelyikről szó, sok kedvezményes jegy áll rendelkezésre, minden kategóriában.

Apróságok doboza

A figyelmesség az, ami ezt az ajándékot igazán különlegessé teszi. Töltsünk meg egy kis dobozt olyan apróságokkal, amiket az illető nagyon szeret, vagy sokat használ - csoki,hajgumi, fürdőbomba, teafilter, toll, fülbevaló stb., és így mindenből lesz egy kicsi.:)

Gyertya

Szintén unalmas, klasszikus, de mindig szeretjük.

Könyv

Nem csak könyvmolyoknak! 

Konyhai tároló

Kerámia tartó a spagettinek, elegáns doboz a lisztnek és cukornak? Egy konyhatündérnek ez igazán találó ajándék, és egyáltalán nem sablonos.

Növény

Az egyik kedvencem. Nálam max egy évig élnek a növények, akárhogy gondozom és nevelgetem őket, úgyhogy őszintén szólva, ez egy olyan ajándék aminek a hozzám hasonló szerencsétlenkedők, és az igazi növény zsenik is örülnek

Nap az állatkertben

Az egyik legaranyosabb ajándék. Simogassátok meg a kisbárányokat helyettem is! :)

Ugyan sok madárfaj melegebb vidékre költözik hazánkból a zord időjárás elől, vannak azonban olyanok is, amelyek itthon telelnek át. Sőt, olyanok is akadnak, akik a tőlünk északabbra fekvő országokból költöznek hozzánk a téli szezonra.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület írása szerint ezek a fajok a mi segítségünk nélkül is túlélnék a telet, hiszen az itt maradó vagy éppen ide érkező fajok megtalálják a számukra szükséges mennyiségű élelmet. Ha az adott területen már nem találnak elegendő élelmet, vagy a tájat hótakaró fedi be, akkor egyszerűen új területet keresnek. Éppen ezért a madarak etetése inkább a mi szórakoztatásunkra, gyönyörködtetésünkre jött létre. Fontos azonban, hogy ha belevágunk az etetésbe, akkor ne okozzunk ezzel kárt!

A madáretetési szezon az első fagyok beköszöntével kezdődik és ezek megszűnésével végződik. Tehát nagyjából a novembertől március első feléig tartó időszakot öleli fel. Azonban október második felében is elkezdhetjük, ha új helyen szeretnénk etetni a madarakat. Ilyenkor elég, ha egy kevés magot szórunk ki vagy almát tűzünk az ágakra. Ez segítség lehet az átvonulóban lévő madarak zsírtartalék képzésben is.

A madaraknak adható eleségek három csoportba sorolhatók: olajos magvak, alma és bogyós gyümölcsök, illetve zsiradékok. Fontos azonban, hogy az olajos magvak ne legyenek sózottak, pörköltek. Az állatkereskedések polcain általában megtalálható az énekesmadaraknak szánt magkeverékek. A napraforgó mag és a köles mellett adhatunk a nekik diót, mogyorót, kesudiót, pisztáciát is. A magvak mellett kedveskedhetünk még almával, illetve a lakóhelyünk környékén gyűjthető bogyókkal. A gyümölcsöket a rovarokat fogyasztó madarak is kedvelik, így számos madárnak segíthetünk megtölteni a begyét ily módon is. Állati zsiradékként adható az etetőket látogató madaraknak kacsa-, liba- és sertésháj, faggyú, szalonna (fontos, hogy ez se legyen sós), illetve cinkegolyó, lágysajt és vajtégla is.

Fontos, hogy ne etessünk kenyérrel, valamint más fajta péksüteménnyel, ugyanis ez nagy mennyiségben fogyasztva káros a madarakra nézve.

Az eleséget kiszórhatjuk egyszerűen a földre. Hogy ne lepje be a hó a földre kiszórt eleséget, érdemes az ilyen típusú etető fölé féltetőt építeni. Kínálhatjuk az élelem tálcán, például egy virágalátéten is, vagy használhatunk dúcetőt és függő etetőt is. Ezek takarítására érdemes rászánni hetente egy kis időt, ugyanis előfordulhat, hogy mi úgy látjuk, hogy még van eleség az etetőben, közelebbről megvizsgálva azonban ez valójában már csak a maghéjak.

Ügyeljünk az etetők elhelyezésére is. Célszerű egy szélcsendesebb zugban elhelyezni, hogy a magokat ne hordja szét szél. Ezen kívül biztonságos helyre tegyük, hogy a madaraknak legyen hova behúzódniuk például a macskák elől. Éppen ezért célszerű fák, sűrűbb bokrok környékén etetni.

A Madártani Egyesült felhívja a figyelmet arra, hogy az etetés mellett fordítsunk gondot a madarak itatására is. Ez azért fontos, mert a fagyos levegő kiszárítja a szervezetet. Mivel egyre gyakoribbak a hómentes, száraz telek, így az itatók kihelyezésével hozzájárhatunk a madarak folyadékpótlásához is. Azonban ügyeljünk arra, hogy a fagyos éjszakák után friss vízzel töltsük fel az itatót.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha egyszer elkezdtük az etetést, ne hagyjuk abba a fagyok végéig, ugyanis a madarak megszokják, hogy hol találnak élelmet. A kis testű madarak energia tartaléka arra elég, hogy túléljék az éjszakai hideget, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy reggel tudják pótolni tartalékaikat, különben legyengülnek és elpusztulhatnak. Éppen ezért csak akkor vágjunk bele a projektbe, ha tudjuk vállalni, hogy tavaszig rendszeresen feltöltjük az etetőt.

nyitókép: https://pixabay.com/hu/photos/nagy-cinege-madarak-takarm%C3%A1ny-6086128/

Milyen érzelmek kötődnek az evéshez? Mikor lett tele fogyókúra-hirdetésekkel a magyar nyilvánosság? Mit örököltünk a szavannákról? Milyen evolúciós magyarázata van a gyorséttermi ételek sikerének? Forgács Attila gasztropszichológus válaszol.

Nagyon sok emberben felmerül, hogy mit is jelent pontosan a gasztropszichológia, illetve, hogy neked honnan jött, hogy a pszichológián belül az „evés lélektanával” foglalkozz? 

Az evés, az nem egyszerűen „éhségelverés”. Tehát nem egyszerűen egy élettani folyamatról van szó, hanem tele van érzelmekkel, szociális viszonyokkal, gondoljunk csak a közelgő karácsonyra! Az az evés például érzelemgazdag és társas esemény lesz. Nyilván nem csak azért fogunk enni, mert annyira éheznénk, hanem a lelkünk eszik. És nem csak ilyenkor, hanem egy csomó esetben a lelkünk eszik.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy leesett a vércukorszintünk, persze az is lehet, hogy az történt, de arról van szó, hogy szeretünk enni. Tehát az evés tele van lélektani mechanizmusokkal.

Ez lenne a gasztropszichológia. És hogy hogyan találkoztam vele? Annak idején, még a rendszerváltás előtt pszichológus hallgató voltam és meg kell mondjam, hogy harmadévesen nagyon elegem volt a rendszerből. Én szerettem volna valahogy meglépni, két lehetőség volt. Az egyik, hogy kiúszok az Adrián, cápák között. Ez valahogy nem vonzott. A másik mód pedig a furfangosság volt. Én mindenféle külföldön, nyugaton élő magyar tudósnak a címét megkerestem, és azt írtam, hogy engem az érdekel, amivel ők foglalkoznak. Mondanom se kell, hogy nem nagyon válaszolt a levelemre senki. Ellenben Chicagóban találtam egy szakácsfejedelmet, aki még a világháború előtt Magyarországon pszichológus doktorátust szerzett. Ott pedig gasztronómiával foglalkozott, övé volt a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtára. Világhírű étterme volt, a NASA-nak a gasztronómiai tanácsadója volt, sőt a Fehér Házé is ő volt.

Írtam neki, hogy engem a „gasztropszichológia” érdekel. Erre ő nagyon gyorsan megnézette a könyvtárossal, hogy a 44.000 kötetes gasztronómiai könyvtárában, ahol minden megvolt, mi van a gasztropszichológiáról. És akkor kiderült, hogy nincs ilyen.

Ő aztán nagyon gyorsan küldte nekem a repjegyet és a meghívót, ami akkor nekem, mint csóró egyetemistának, maga volt a hihetetlenség. És így én kikerültem Chicagóba, a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtárába, ahol nem volt ilyen könyv. És most már töredelmesen bevallom, hogy manapság már sokkal többet tudunk az evésről. Például, hogy a nyelv hegyén érezzük az édest, kicsit hátrébb a sóst, leghátul a keserűt. Tehát, hogy van a nyelvnek egy ízérzékelési lokalizációja, ami igazából nem igaz, de mi ennyit tudtunk akkor. Tehát nagyon keserves pillanat volt megérkezni Chicagóba úgy, hogy valóságban semmit nem tudtam a témáról. Így be lettem zárva abba a könyvtárba egy szép hosszú nyáron. Ott mindent elolvastam, szépirodalmat is, Shakespeare-től kezdve mindent, ami egy érettségire kellett volna. Tényleg mindent elolvastam és a végén lett belőle egy könyv. Persze nem akkor, hanem jóval később, illetve minden, ami a pályámon készült, mint mondjuk a doktori disszertációm, PhD-m stb. De minden az evéssel kapcsolatosan született. Tehát ilyen véletlen körülmények között és egy ilyen keserves pillanatban találkoztam a gasztropszichológiával.

Akkor az evéshez kapcsolódó pszichológia kapcsán már nagyon sok tapasztalatod, tudásod van. Szerintem sok emberben felmerül a kérdés, hogy ez a téma leginkább a fogyókúrázással függ össze. Említetted, hogy az evés során érzelmek keletkeznek. Én speciel nagyon sokat diétázom, néha szoktam is csalni. Viszont sokszor csak amiatt van rossz hangulatom, hogy nincs egy finom íz, amit érzek, nem érzem az ízorgiát, mert csak az egyszerű salátát eszem. Erről neked mi a véleményed? Illetve mi a véleményed arról, hogy manapság a fogyókúrázás már egy iparággá fejlődött?

Hát egyértelműen iparág lett. Erre én is felfigyeltem, méghozzá úgy, hogy hazafelé bandukolva az egyetemről a hallgatók mindig otthagytak bulvárújságokat. Ezekbe belelapoztam, és azt kell, hogy mondjam, hogy hetente találtam négy új fogyókúra hirdetést. Egy ideig ezen csodálkoztam, utána pedig elkezdtem ezeket beszkennelni és PowerPoint fájlban gyűjtögetni hétről hétre. Mert hogyha felütünk egy női magazint, akkor van benne egy-kettő fogyókúra reklám, de hogyha hosszútávon követjük, akkor viszont döbbenetes az eredmény. Én 1200 hazai fogyókúrareklámnál feladtam ennek a gyűjtését. Egyszerűen nem csináltam mást, hanem csak jóformán szkenneltem és szkenneltem. Öt nagy PowerPoint fájlban vannak benne. De lehet, hogy már van hat is. És biztos, hogy sokkal több fogyókúra reklám van, mint 1200. Azt is mondhatnám, hogy ebben a modern fogyasztói társadalomban nincs még egy olyan ígéret, termék, szolgáltatás, amit ennyiféleképpen hirdetnének.

És amióta vannak fogyókúra hirdetések, szárnyal felfelé az elhízásmutató. Ezek a fogyókúra bizniszek és csodatevők a rendszerváltás után jelentek meg.

Előtte összesen három ilyen reklámot találtam. Vagy bármit, amiben a fogyókúra koncepciója megjelent. Utána viszont hatalmas robbanás történt. A rendszerváltást követően duplázódott meg Magyarországon az elhízottak aránya. A rendszerváltás után történt az, hogy mi élre törtünk Európában a túltápláltság tekintetében. Most jelen pillanatban tehát listavezetők vagyunk, és nem azért, mert a britek kiléptek az EU-ból, még hozzájuk képest is teltebbek vagyunk. Ez egy döbbenet, mi gömbölyűre ettük magunkat.

Köszönhető ez a nyugati gyorséttermek bejövetelének? Vagyis hogy már lehetett kólát és chipset kapni?

Nyilván a cukros üdítők bejövetele egy jó nagyot rúgott az elhízásunk történetében. Igen ám, de a Coca-Cola ’68-ban jött ide, rá egy évre már itt volt a konkurencia, a Pepsi kóla, ’71-ben, nem tudom, hogy ma még ismerik-e a Traubisodát, egy osztrák üdítő, idejött. Sokkal cukrosabb volt, amikor idejött, volt egy kis gazdasági fellendülés, és

addig mítosz volt a nyugati Coca-Cola mámorban twisztelő fiatalság, és akkor idejött Amerika íze. És ezzel együtt az amerikai életérzés is idejött. Tehát ez egy hatalmas löket, ’68 után elkezdtek az emberek több cukros üdítőt inni, mint tejet.

Akkor megugrott a fogyasztás, és ahogy mondod, a következő nagy löket pedig a gyorséttermek voltak. A Fidesz megalakulása és az első McDonald’s megnyitása között nem egészen egy hónap különbség volt. Tehát a rendszerváltás, ha már mondtunk Coca-Colát, akkor mondjuk McDonald’s-ot is, a McDonald’s-szal parallel történet. És ezt követően a főtereken leborultak a Lenin-szobrok, és a helyükön McDonald’s éttermek épültek. Na, ezek egyébként külön-külön is hatalmas lórúgást jelentenek az elhízás történetében.

Ezekhez a cukros üdítőkhöz, zsíros gyorséttermi ételekhez hozzátartozik az is, hogy azért sikerült „elhízatniuk a lakosságot”, mert nagyon finomak. Ugye említettem, hogy én diétázom, és megfogalmazódott bennem az a mondat, hogy „minden, ami jó, az rossz, és minden, ami rossz, az jó”. Tehát, ami hizlal, az finom, ami meg nem hizlal, az nem finom. 

Hát ez így van! Itt gyorsan hozzátenném, hogy a McDonald’s mit váltott fel: hurka, kolbász, lángos.

De ezek is zsírosak.

Persze. Azért a környező országokhoz képest itt már a ’60-as években elkezdtünk gömbölyödni. Szóval ne felejtsük el, hogy

az ’50-es években politikailag értelmeződött az, hogyha valaki túlsúlyos volt. Mit rejteget vajon a padláson? Biztos tiltott vágást!

Vagy biztos nem szolgáltatott be, amikor jegyrendszer volt. Ha megnézünk ’50-es évekbéli képeket, elvétve találunk néhány szerencsétlent, aki elhízott, de az már gyanússá is vált. Az nagyon gyorsan az ÁVH-nak a figyelmét magára vonta. A ’60-as évek már kicsit más. Azt már gulyáskommunizmusnak hívják. Hát azért innen Erdélybe akkor kávét, cukrot vittünk, ugyanis ott nem lehetett semmit se kapni. Tehát a ’60-as években, tulajdonképpen ’56 után jelent meg az első jele, hogy hízik a magyar. A Lúdas Matyi egy vicclap volt, volt benne egy Jucika nevű hősnő, akivel mindig történt valami. Én ’59-ből találtam egy rajzot, hogy „Jucika ráállt a mérlegre és felvisított, hogy kövér”. És ez három évvel a forradalom után volt. És a ’60-as években tényleg elkezdtünk gömbölyödni. Amit mondtál, hogy ezek a gyorséttermi kaják úgy etetik magukat, mert valószínűleg finomak. Pontosan erről van szó.

A fajunknak az ízpreferencia, ami jóízű, ennek az egésznek van evolúciós háttere. Ami evolúciósan finom, az az édesgyümölcs, tehát az édes íz, és az ásványi savakban gazdag étel, illetve a kalóriadús zsíros étel.

Ásványi savakat nem olyan könnyű elérni abban a környezetben, illetve az időről időre, ciklikusan éhező fajunk túlélési késztetéséhez hozzátartozott az, hogy megegyük a zsíros falatokat addig, amíg vannak. Tehát van egy veleszületett preferenciája ezeknek az ízeknek. A McDonald’s kínálata pontosan ilyen. Sós, édes, zsíros. Tehát kalóriadús. Van egy hajlam és egy túlkínálat a fogyasztói társadalomban. Azért azt nagyon jól tudják, hogy milyen ízeket kell adni ahhoz, hogy az finom legyen. És addig abban a környezetben, amíg nagyjából stabilizálódott a genetikai képletünk, szavannai körülmények között, akkor még túlélési értéke volt ezeknek az ízpreferenciáknak, most pedig nyilvánvalóan nem adaptív, hogy ezeket szeretjük. Az lenne, ha salátákat ennénk.

Tehát akkor a salátát igazából azért nem találjuk finomnak, mert nincs nagyon tápértéke? Ellenben egy hamburger vagy egy chips energiabombának számít.

Igen, viszont nagyon nehéz ilyen summázott végkövetkeztetést levonni, mert például van, aki szereti a salátát. Van, aki rá se tud nézni az édes ételekre.

Nem szabad elfelejteni, hogy ez az evolúciós preferencia létezik, de eközben mi mindenevők vagyunk.

Egy olyan faj, ami az összes kontinensen elterjedt. Ráadásul nagyon gyorsan. Ami azt jelentette, hogy a mindenevő akkor tudja legoptimálisabban túlélni a helyzetet, ha felfedezi az összes ehető és tápértékkel rendelkező adott ételt a vidéken, ahova kerül. Mert nyilván Afrikában egészen más ételek vannak, mint Európában, mint a Távol-Keleten, mint Ausztráliában stb. A tanulás és a tapasztalat ezt az evolúciós képletet felül tudja írni. Például a fajunk nagyon jól tudja, hogy a keserű íz, az a méreganyagoknak az íze, ezért nem szoktuk szeretni. De a sört, azt igen. Meg a kávét is. Mert megtapasztaltuk, hogy valamilyen kedvező hatása van ezeknek az ízeknek.

Igen, itt vissza szeretnék csatolni, hogy például a Távol-Keleten ismert, hogy esznek bogarakat. Ez Európában elképzelhetetlennek és tabunak számít. Ha én például egy hernyót a számba kapnék, biztosan visszajönne. Ennek mi a háttere?

Hát ugye ennek az a háttere, hogy mindenevők vagyunk, és ami elérhető és nem mérgező egy adott környezetben, azt előbb vagy utóbb megszeretjük, vagy kihalunk. De nem haltak ki ott sem, hanem elég nagy ott a népsűrűség. És azért valljuk be, a rák is ízeltlábú. És ebben a kultúrában csak-csak megesszük.

Ha így szaporodik az emberiség, akkor előbb-utóbb meg fogjuk enni az ízeltlábúakat is, vagy még nagyobb feneségeket is.

Szóval az evéssel kapcsolatosan van két nagy tendencia. Az egyik a neofóbia, az ismeretlen ízektől való viszolygás. Egyszerűen, ha bogarat, tücsköt, mit tudom én, mit raknak elénk, nem tudjuk, hogy mérgező-e vagy sem. Túlélési értéke van annak, hogy undorodunk tőle. Ellenben mégis csak ott van, hogy mi egy mindenevő faj vagyunk, és meg kellene találni az összes ehető és nem mérgezőt, akár bogarat. Ha nem mérgező, akkor csak meg kellene enni. És az evolúció azt a stratégiát termelte ki, hogy a populációban van egy nagyon szűk réteg, aki neofíliás. Amit úgy mondunk, hogy gourmet, vagy ínyenc. Köztünk is van néhány ínyenc, aki ki nem hagyná a cserebogár és szarvasbogár megkóstolását. És ez pontosan elég. Mert hogyha azt látjuk, hogy valaki megeszik valamilyen idegen ételt, és rosszul van tőle, akkor reflexesen hányingerünk van nekünk is. Ha meglátjuk, hogy valaki kihány az étteremben valami finom falatot, higgyétek el, nem segítenek a Michelin csillagok. Na most ugyanakkor, azt látjuk a reklámokban, hogy valaki megevett valamit, és hú de jól érzi magát és mennyire boldog attól a cukros üdítőtől, és mennyire fiatal és sikeres. Azt meg fogjuk kívánni. Ehhez kell a gourmet, az úttörő, az a nagyon kevés, aki áldozatot vállalva megkóstol valamit, mert kíváncsi, amit senki más nem eszik meg az adott kultúrában. Tehát neofília, neofóbia. A kettő egyszerre van bennünk.

Ami viszont még érdekes kérdés, hogy különbség van a generációk közötti ízlésvilágban. Például általában a nagyszülők nagyon szeretik a pacalt, én rá se tudok nézni, viszont én meg szeretem a sushit, ők meg attól borzonganak. Miért változik meg egy-két generáció alatt az ízlésünk?

Változik. Kapásból azt tudom mondani, hogy az evés egy nagyon konzervatív folyamat.

Ez a neofóbia nagyon nehezen enged be akár konyhatechnikai újításokat is. Illetve új ízeket és új ételeket. Gondoljunk csak bele, hogy a GMO ellen micsoda viszolygás van!

Az egy új technológia. Nem tudjuk, hogy egyébként mi lesz vele, vagy mit fog ez okozni. Egyrészt ezért félünk tőle, de az USA-ban már nem nagyon félnek tőle, illetve azokon az afrikai vidékeken, ahol az éhezés az alternatíva. Ott nem annyira félnek a GMO-tól. Vagy vegyük a mikrohullámú sütőt, ami félelmeket kelt, hogy mit csinál a DNS-sel meg egyebekkel! Tehát egyrészt egy konzervatív folyamat, másrészt, ha megnézzük, hogy itt az utóbbi harminc évben, mondjuk a rendszerváltás óta mi minden változott, akkor észrevesszük, hogy szép lassan minden megváltozott. Tehát a rendszerváltással jött a mikrohullámú sütő, ha már így beszélünk róla. Vagy a gyorsétterem, az etnikai ételek, elvégre nem volt kínai Magyarországon, vagy görög és olasz ételek meg egyebek. Lángos volt, nem pizza. Tehát egy csomó minden változott, de azt én továbbra is fenntartom, hogy az evési preferencia nagyon konzervatív. Megkérdeztünk 250 egyetemi hallgatót, hogy mi a kedvenc ételük, és azt, hogy azt ki készítette el nekik, tehát honnan ismerik azt az ételt.

Az egyetemi hallgatók több mint fele azt mondta, hogy a kedvenc ételüket az édesanyjuk csinálja. A további 25% azt mondta, hogy azt, amit a nagymamájuk csinál. Tehát úgy tűnik, hogy a kedvenc étel anyai ágon öröklődik.

És a fennmaradó 25% mondta azt, hogy valamilyen utazási élmény, főzőműsor, szakácskönyv, vagy valami éttermi élmény. Tehát úgy tűnik, hogy a kedvenc ételeknek egy igen szűk negyede az, ami újító jellegű. Nem általános, hogy valaki nem szeretné azt, amit a nagyszülő szeret. Neked például mi a kedvenc ételed?

Ez egy jó kérdés, ezt sokszor megkérdezik. Ha válaszolnom kéne, azt mondanám, hogy a mátrai borzaska.

Honnan ismered?

Étteremből.

Otthon nem csinálták?

Azt szokták rá mondani, hogy macerás.

Na, ez a 25%. De a 75% azt mondja, hogy a káposztás tészta, az anyám káposztás tésztája, én legalábbis ezt mondanám.

Ez a kulturális háttere a gasztropszichológiának. Egy kicsit visszakapcsolnék a fogyókúra és a pszichológia kapcsolatához, te mit gondolsz a fogyókúrázásról? Igazából arra akarok célozni, hogy ez egy eléggé lélekölő folyamat lehet, előfordulhat az, hogy egy fogyókúrázó ember depresszióssá válik? Illetve ma már konkrét jelenség a bulimia.

Korábban foglalkoztam bulimiásokkal. Különválasztanám az elhízást és a bulimiát. Hogyne lehetne depressziós a fogyókúrázó! Az a kérdés, hogy hogy nem válik depresszióssá.

Az a helyzet, hogy a tartós lefogyás az, ami rendkívül nehezen megy.

Minden fogyókúra-hirdetés csodákról számol be. Egyik se szól arról, hogy az egyéves és a kétéves visszaesés milyen arányú. Mert az brutál magas. Tehát az ilyen subidubi fogyókúrák esetén 95% a visszaesés. Még a gyomorszűkítő műtét esetén is 40%. Vagyis az egy-két éven belüli visszahízás, a jojózás. Végeztek olyan műtétet, ami garantáltan és véglegesen lefogyasztott morbidkövéreket. A morbidkövér 50 kg-nál több túlsúlyt hord magán, kb. mintha egy jó nagy cementes zsákot viselne.

Tehát a rendes testsúlyán felül még?

Így van! Szóval náluk életmentő az, hogy lefogyjanak. Így aztán az volt a technika, hogy a vékonybél egy szakaszát kivágták, és ezért nem tudott felszívódni az étel és garantáltan véglegesen lefogytak. Igen ám, csak nem várt melléktünetek jöttek. A szorongás megnőtt, és ahogy mondod, a depresszió szintje is megnőtt. Ami egyébként a kövéreknél inkább alacsonyabb szokott lenni, mint az átlag populációban. De még egy nagyon kegyetlen és nem várt következménye volt ennek az irreverzibilis műtétnek. A szuicid késztetés is megnőtt. Ami azért a kövéreknél nem szokott olyan súlyos lenni, mint a normális súlyú populációban. Persze van egy vágyakozás a soványabb testre, de az nem annyira könnyű dolog, mert ha ez megtörténik, akkor érdekes módon nem csak fiziológiai hanem pszichológiai mechanizmusok is elindulnak. Nem túl örömtelivé teszik ezt a lefogyást.

És ezeknek az extrém elhízottaknak az elhízása mögött van valamilyen pszichológiai háttér?

Persze, nagyon erősen, az életmód nagyon sokat számít. A kövérséggel kapcsolatban felmentésképpen szokták azt mondani, hogy „jaj hát a genetika”, „jaj hát az öröklés”, „hát már a nagyszüleim is túlsúlyosak voltak”. És a dédszülei? Azok aligha. Merthogy az a helyzet, hogyha megnézzük a civilizációtörténetet, például a magyar történelmi szereplőket, hogy milyen volt a testtömeg-indexük, akkor nagyon nehezen találunk túlsúlyos embert. Gyakorlatilag nem volt túlsúlyos ember, vagy csak a Döbrögiről, a mesehősről tudjuk azt, hogy kövér volt, mert ellopta a fiatal fiú lúdját, és meg is ette. Vagy török basa, nagy a hasa, de hol vannak a többiek?

Tehát a túlsúly a kiegyezést követő jólét során jelent meg itt,

mint Mikszáth Kálmán túlsúlya, Deák Ferenc tokája, Móricz Zsigmond tokája. Az osztrákok balkézzel felépítik itt Budapestet és ráadásul még jólét is van. Tehát a genetikai magyarázata az elhízásnak, nekem erősen sántít. Én nem vagyok abban olyan biztos, sőt biztos vagyok benne, hogy néhány generációval ezelőtt egyszerűen vékonyabbak voltak az emberek. A környezeti tényezők, amik nagyon fontosak. Tehát hogy van miből elhízni, tele van a bevásárlóközpont, állandóan olyan mennyiségű élelmiszerrel, amit 250 éve a leggazdagabb király sem tudott volna magának elképzelni. És ma itt van mindez velünk szemben a sarkon.

Hatalmas nagy bőség van, illetve az életmód az, ami elhízlal. És az életmód mögött pszichikum áll. A pszichés okok nagyon erősen jelen vannak az elhízásban.

És azt kell, hogy mondjam, mielőtt megkérdeznéd, én már el is kezdem mondani, hogy az elhízás nagyon alattomos dolog. A mítosz és riogatás szerint most karácsonykor kicsit el fogunk hízni. De nem! Karácsonykor felszedünk egy kis túlsúlyt, a nagyon szorgalmasok 3-4 kg-t, egyébként meg 1-1,5 kg-t fogunk felszedni. De nem akkor hízunk el. Szóval nincs olyan, hogy szenteste másnapján felriadjunk, hogy jézusmária 30kg-t híztam. Honnan van ez? Nem karácsonykor, hanem két karácsony között. Mert mi olyan életet élünk, hogy a karácsony húsvétig tart, a húsvét meg karácsonyig. És bizony következetesen minden nap 100 kcal-t, vagyis pontosabban 100kcal többletet megeszünk, és ennek az lesz a vége, hogy a következő karácsonyunkkor 5-6 kg súlygyarapodásunk lesz. Ha 200 kcal-t fogyasztunk, akkor meg értelemszerűen 10-12 kg-t szedünk fel. És ez szokott lenni az elhízásnak a ritmusa. Na, most ez a 100 kcal a jutalomfalat. Egész nap olyan jól diétáztam, de tényleg salátán éltem, akkor ezt a kis csokikát már megérdemlem. Na, az a kis csokika a 100 kcal, ami majd az év végén 5-6 kg pluszt fog jelenteni.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: galeria.divany.hu 

A csodánál is csodásabb gyógyulásokat tulajdonítanak neki, csak pozitív hatásait taglalja minden blogger, újságíró. Könnyű sport, egyszerű belevágni, legtöbb formája nem igényel eszközt. Már a karantén előtt töretlen népszerűségnek örvendett, a járvány alatt a hatalmas bezártságban pedig, amikor épp nem mindenki kirándult, az egekbe szökött a jóga videók követőinek száma. Járjunk hát utána ennek a sportnak kicsit részletesebben!

A „jóga” szanszkrit eredetű szó, azt jelenti: összekötés, egyesülés. 

Indiában a risik (bölcsek és szentek) már évezredekkel ezelőtt kutatták meditációikban a természet és a világegyetem titkait. Megfejtették az anyagi és a szellemi világ törvényeit, bepillantást nyertek az univerzum összefüggéseibe. Rájöttek a kozmosz és a természet elemeinek törvényszerűségeire, a földi élet, a világegyetemben ható erők és energiák működésére, a külső világ szintjén és szellemi síkon egyaránt. Már a Védákban leírták és megmagyarázták az anyag és az energia egységét, a világegyetem keletkezését, a természeti erők működését. A modern tudomány jó néhányat újra felfedezett és igazolt az említett felismerések közül.

-írja a "Jóga a mindennapi életben" hivatalos fóruma.

Oké. Sóhajtottam párat, miközben definíció helyett ezt a magyarázatot kaptam. Tehát egy csapat bölcs - nagyon helyesen egyébként - nekilátott jógázni, és a folyamatnak mintegy melléktermékeként rájöttek az univerzum titkára, és napjaink tudósai ezután az információköteg után kullognak lélekszakadva, de ők is csak igazolni tudják. Mivel a jóga gyökerei vallási alapokkal rendelkeznek, így tehát valami egzaktabb utat kell keresnünk, mire való eredetileg ez a mozgásforma.

Indiában egyrészt a vallás, a filozófia és a tudomány nem vált szét, mint nyugaton. Ezért a hindu vallásosság számunkra tudományosnak hat, a hindu tudomány pedig vallásosnak.

- írja Szalai András, az Apológia Kutatóközpont vezetője. Hozzáteszi

A jóga eredetileg a hindu vallás része, a hat „ortodox” hindu vallási rendszer (ún. darsana) egyike. (...)  Időközben évezredek teltek el, a hindu vallásosság már más korszakát éli, a jóga rendszere pedig sokféle elmélettel, gyakorlattal bővült ki, és rengeteg vallási-módszertani irányzatra bomlott, amelyek más és más eszmei és gyakorlati célokat szolgálnak.

Többféle mozgásformát találunk jóga címszó alatt. Tele van vele a YouTube, és vége hossza nincs az előnyök taglalásának. Egy jógával foglalkozó szakcsoport kérdőívekkel vizsgált (Spielberg teszttel, PSS kérdőív, WHO jóllét kérdőív) jógázó embereket, és figyelte, van-e jelenős élettani hatása a sportnak (sport?). Ezek összesített alkalmazásával  153 résztvevő 

• 223 élettani paraméternek 94%-ában tapasztaltak javulást (de milyen élettani paraméterekben? Mi alapján választották ki ezeket)
• 83,5%-nak bevallása szerint meglévő betegségének tünetei csökkentek (de milyen betegség milyen tünetei?)
• 93%-nak nem lett az elmúlt 20 napban újabb betegsége (Ez biztos a jóga miatt van?)

Természetesen a kutatás sokkal több és részletesebb eredményt taglalt 1000 oldal terjedelemben (pl. dohányzó, alkoholfogyasztók százaléka a vizsgált csoportban). A dokumentum még mindig nem győzött meg, mert, bár a fenti pontokban felsorolt számok elég meggyőzőek, a mellettük lévő zárójeles kérdésekre nem találtam választ, pedig érezzük, hogy releváns.

Az internet felszíne cserbenhagyott a kérdésben, ennél tudományosabb jellegű, forrásozott jegyzetet nem találtam, dehát mire való a Sciencedirect, ugye? Nézzük itt mit találunk a jógáról!

A Journal of Bodywork & Movement Therapies szaklapban publikált kutatás szerint a jógaterápia hatására a 2-es típusú diabetes mellitus tünetei csökkentek. Itt a szerző hangsúlyozza, a helyesen és szakszerűen vezetett jógaterápiának van csak ilyen hatása. A JACC Clinical Elektrophysiology szerzői vizsgálata szerint az ájulásos betegek kezelésében (VSS) kiegészítő kezelésként a jógaterápia hasznosnak bizonyult. A kutatási metodika elég meggyőző, így ezekben az eredményekben tényleg bízhatunk. Már csak az a kérdés: honnan tudjuk, hogy egy tanár, egy stúdió szakszerű és hiteles mozgásformát mutat és tanít?

Első és legfontosabb vizsgálat, hogy a jógaoktató hol tanult és milyen céllal végzi a gyakorlatokat. Általában a kezelőorvos, háziorvos is tud segíteni a választásban, sok esetben például enyhébb gerincbántalmak esetén gerincjógát javasol a szakorvos. Jellemzően légzőszervi megbetegedéseknél, és enyhe szív-és érrendszeri zavarokkal szoktak ilye terápiákat javasolni. Már most mondom, és rémisztő, hogy mondanom kell: amelyik "jóga oktató" a problémáid megoldása érdekében minél gyakoribb szexuális aktusra buzdít, indokolatlanul drága eszközöket próbál rád sózni, pult alól összeszedett, nulla leírással rendelkező "gyógyszerekkel" traktál, vagy bizonyos képek előtt/varázsigék kíséretében végezteti veled a gyakorlatokat, az valószínűleg nem a Te embered és nem fogja megoldani a dolgokat. 

A vallások kapcsolatában is vannak félreértések a jóga terén. Elterjedt, hogy mivel indiai vallási rítusból alakult ki, és tanai mélyen vallásosak, a gyakorlat tilos más vallások képviselőinek számára. Mind a katolikus, mint az egyéb keleti vallások elöljárói sokkal árnyaltabban fogalmaznak a téma kapcsán. A katolikusoknak például nem tiltott a jóga, sőt, kifejezetten javallott, amikor azt orvos javasolja, például gerincbántalmakra. Ennek csak a keretei fixek, a varázsige mormolást és a képek, kegytárgyak előtti mozdulatsorokat kell megtagadniuk a más vallásúaknak, amit valljuk be, azok sem igazán csinálnának, akik semmilyen felekezethez nem tartoznak. 

 Rengeteget olvastam a témában, hogy miért jó és miért ennyire felkapott a jóga (bár utóbb úgy éreztem, ezt az időt alibinek használtam arra, hogy ne kelljen ténylegesen sportolnom). Arra jutottam, hogy az erre fogékony embereknek, akik tényleg csak kikapcsolni szeretnék az agyukat pár percre, és lassan be-és kilélegezve szeretnének edzeni, nem egy vértizzadós kardio edzésre vágynak, azoknak tényleg ajánlható. Akinek tehát van erre igénye, annak egy olyan szkeptikus javasolja, aki hitetlenkedve utána olvasott, meggyőződött róla, hogy megalapozott a legtöbb egészségügyi pozitív hatása - és aki marad inkább a klasszikus városligeti futóköröknél.

Nehéz abba belegondolni, hogy mi történik a világban egy perc leforgása alatt. A mai technológiai körülmények között azonban elsőre azt sem tűnik könnyű megsaccolni, hogy milyen folyamatok zajlanak le egy perc során az interneten. Utóbbira igyekszik választ adni a Domo néhány infografikán keresztül. Nézzük a szédítő számokat!

Globálisan több mint 5.2 milliárd ember, avagy a világ népességének hozzávetőlegesen 65 százaléka internetfelhasználó, miközben a különböző közösségi média felületeken is 4 milliárdnál többen képviseltetik magukat.

A növekedés rövid távon is erőteljes, hisz csupán 5 évvel ezelőtt az internetfelhasználók száma 3.4 milliárd volt – 2016-hoz képest az idei évre így újabb 2 milliárd fő csatlakozott ezen univerzumhoz.

Ennek tudatában az eredmények nem nevezhetőek sokkolónak, ám akkor is izgalmas látni, hogy az összegyűjtött adatok szerint egy perc alatt átlagosan:

• 7 millió keresést eszközölnek a Google motorjával
• 283 ezer dollárt költenek az Amazonon
• 6 millióan vásárolnak online
• 694 ezer videót tekintenek meg a YouTube felületén
• 44 millióan néznek élő Facebook bejelentkezéseket
• 65 ezer fotót osztanak meg Instagramon
• 167 millió videót néznek meg Tiktokon
• 575 ezer Twitter bejegyzést posztolnak
• 452 ezer óra Netflix tartalmat néznek
• a Microsoft Teams pedig 100 ezer felhasználót köt össze

És hogy mi történt az elmúlt évtizedekben? Nem meglepően a felhasználók száma, illetve az elemzett adatok és információk mértéke is drámai növekedésen esett át. Míg ugyanis

kicsit kevesebb mint 30 évvel ezelőtt – 1993-ban – globálisan 14 millióan használták az internetet, addig napjainkra már egyáltalán nem kiemelkedő lakossággal bíró országokban is többen veszik azt igénybe.

Az adatbeli növekedést jelzi, hogy kétévente szinte megduplázódik a digitális univerzumot érintő adatok és információk mértéke, amit az alábbi néhány példa is jól ábrázol:

• 2016-ban a Snapchat felületére percenként 527 ezer fotót posztoltak, idén már 2 milliót
• 2018-ban még az online vásárlások során percenként csak 862 ezer dollár került elköltésre, idén egy perc alatt már a vásárlók száma is 2 millió fölötti
• 2020-ban a Netflixen 404 ezer óra tartalmat néztek meg a feliratkozók percenként, idén már 452 ezret (pedig a tavalyi év korántsem volt megszokott)

Ami pedig a jövőt illeti: csak 2021-ben közel 500 millió új felhasználóval gazdagodott az internet világa, ami percenként 950 új személyt jelent. Nem is az tehát a főbb érdekesség, hogy hányan csatlakoznak a továbbiak során, hanem inkább az, hogy a felhasználók többsége honnan jön majd.

Ebben a folyamatban pedig a fejlődő országok különös szerepet töltenek be, jelenleg ugyanis Indiában 685 millió (a lakosság 50 százaléka), Kínában 582 millió (41 százalék), Pakisztánban 142 millió (65 százalék), Nigériában 118 millió (58 százalék), Bangladesben 97 millió (59 százalék), Indonéziában 96 millió (36 százalék), Etiópiában pedig 92 millió ember (81 százalék) nem kapcsolódott az internet világához.

A listát sokáig folytathatnánk, de ezen 7 ország is 1.8 milliárd potenciális új felhasználót adhat – a gyors ütemű növekedést pedig jelzi, hogy csak Indiában 128 millió új felhasználó csatlakozott az internethez 2019 és 2020 között. Amint a felsorolásból is látható, a jelenlegi trendek mentén a legnagyobb növekedés Közép-Afrikában és Dél-Ázsiában várható a közeljövőben, így azon túl, hogy az internet világának formálódásában egyre nagyobb szerepük lesz jelenleg talán kevésbé reprezentált területeknek, az is lehet, hogy idővel a perc helyett másodpercről fogunk beszélni, olyan sok esemény zajlik majd ugyanis ezen univerzumban.