Reaktor

Most éri meg a lakást felújítani
Most éri meg a lakást felújítani

 “Az utóbbi években a felújítandó lakások kevésbé voltak kapósak, a vásárlók inkább kifizették egy-egy korszerűsített lakásnál a prémiumot, azaz többletet a vételár kifizetésekor, ahelyett, hogy végigvittek volna egy ilyen beruházást. Ezért várható a korszerűsítésre váró lakások iránti kereslet fokozódása a program elindulása után” - fogalmazta meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A felújítandó eladó lakások iránti keresletet is fokozhatja és a lakásállomány minőségének javulását is eredményezheti az ősszel bejelentett állami lakásfelújítási program - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Kereslet

2020 augusztusa és szeptembere között az összes érdeklődés 21 százaléka érkezett eladó felújítandó ingatlanra, a felújított és újszerűek iránti kereslet az összes érdeklődés majdnem harmadát fedte le. A felújított vagy újszerű eladó ingatlanokra legnagyobb arányban Budapesten volt kereslet, ahol az összes érdeklődés 39 százaléka a legjobb állapotú lakásokra vagy házakra érkezett. A fővárost ebben a sorban Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megye követi 33, illetve 32 százalékkal.

kereslet.png

Fotó:ingatlan.com

 Kínálat

A fővárosi felújítandó lakások átlagos négyzetméterára novemberben 621 ezer forint volt, míg a jó állapotú lakásoknál 681 ezer, a felújítottaknál pedig 810 ezer forintot tett ki. Vagyis utóbbiak Budapesten a felújítandóknál 10, illetve 30 százalékkal drágábbak a kínálati piacon. A megyeszékhelyeken a felújítandó lakóingatlanoknál a négyzetméterárak középértéke 299 ezer forintot tett ki, szemben a felújítottakra jellemző 426 ezer forintos árral, utóbbiakat tehát másfélszer többre értékelik az eladók, mint a korszerűsítésre váró ingatlanokat. Balogh László elmondta, hogy egy-egy korszerűsítés megtérülő beruházás lehet, főleg az állami támogatással. A felújítás a lakás értékét növeli és jobb életminőséget biztosít akkor is, ha az ott élők közvetlenül a korszerűsítést követően mégsem költöznek el.

kinalat.png

Fotó:ingatlan.com

A panellakásokra is ráfér a lakásfelújítás, amit így lehet maximalizálni

A magyarországi lakótelepi, azaz panellakások egy része is korszerűbbé válhat a jövőre induló állami lakásfelújítási program révén  - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely amellett, hogy bemutatja a mostani panelpiacot, választ ad arra is, hogyan érdemes az államilag támogatott lakásfelújításba belevágni.

A fő szabály szerint a lakásfelújítás költségeinek 50 százalékát, maximum 3 millió forintot kaphatnak a legalább egy gyermeket nevelő háztartások a program keretében. A költségek felét a számlák elektronikus beküldése után, utólag fizeti ki az Államkincstár.

infograf.jpg

Fotó:ingatlan.com

“A program megkülönbözteti az anyagköltségeket és a munkadíjakat, és ezek együttes összege képezi a támogatás alapját. Mivel azonban a támogatást fele-fele arányban lehet elszámolni munkadíjra és anyagköltségre, ezért várhatóan akkor járnak legjobban a lakásfelújítók, ha egyik költségtípus sem kisebb az összes költség negyedénél.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, hozzátéve: véglegeset majd a részletszabályok ismeretében lehet mondani.

 A paneleknél is szükség van a felújításra

A jövőbeni korszerűsítés például a fűtésszámlát is mérsékelheti a nyílászárók cseréje vagy felújítása után, akár a panellakásokban is. Balogh László kiemelte, hogy lakásállomány jelentős részét, 14 százalékát adják a panelek, azaz majdnem minden hetedik lakás tartozik ebbe a körbe. A több százezer panellakás egy része olyan házban van, amelyek az elmúlt két-három évtizedben átestek korszerűsítésen, például szigetelést kaptak kívülről, de az állomány nagyobb részét nem érintették ezek a beruházások. Éppen ezért a panellakásoknál érdemes a lakáson belüli felújítást is végrehajtani.

 “Annál is inkább, mert a panelpiacon belül a keresletet meghatározza, hogy felújított ingatlanról vagy felújítandó ingatlanról van-e szó. A panellakások iránti érdeklődések 30 százaléka felújított állapotúra érkezett az elmúlt két évben, 25 százalékuk pedig a felújítandókat kereste” - tette hozzá Balogh László.

 Panel árkörkép

Az ingatlan.com elemzése szerint a panellakásoknál is megállt a korábbi években látott drágulás. Idén november közepén a budapesti panellakások négyzetméterárának középértéke 570 ezer forint volt, ami 2 százalékos csökkenést jelent tavaly novemberhez képest. Az ingatlan.com szakértője elmondta, hogy tavaly óta a vevők alkupozíciója jelentősen erősödött, így a tényleges adásvételi árak 6-7 százalékkal kerültek lejjebb egy év alatt. Az is látszik, hogy a felújítottként hirdetett budapesti panellakásokat négyzetméterenként 85 ezer forinttal drágábban átlagosan 606 ezer forintos négyzetméteráron kínálják eladásra, mint a korszerűsítésre szorulókat.

 A többi nagyváros közül Debrecenben minimálisan, 3 százalékkal 433 ezer forintra emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára. Győrben 2,5 százalékkal 397 ezer forintra nőttek. Kecskemét 376 ezer forintos panel-négyzetméterárral szerepel az ingatlan.com elemzésében, ami megegyezik az egy évvel korábbi átlaggal.

A németek felelőssége - lapszemlénk
A németek felelőssége - lapszemlénk

Az Amerikai Népszava véleményrovatában megjelent "A németek tartják Orbánt a magyar nép nyakán, hogy kizsákmányolhassák a magyarokat" című higgadt, szakértői elemzésből emeltük ki a lényeget.

Az Európai Unió kimászhatott volna évtizedes válságából és megerősíthette volna a jogállamiságot a kontinensen, de [...] nácizmust [...] fasizmust [...] antiszemita [...] fasiszta [...] nácizmus [...] antiszemita [...] nácizmus.

[...] Orbánt [...] náci [...] fasiszta [...] fasizmust [...] Orbán [...] fasisztákat [...] nácizmust [...] fasizmust [...].

[...] Orbánt [...] nácizmusnak [...] fasizmusnak [...] Hitlerrel [...] náci [...] náci. [...] fasiszta [...] náci [...].

A németek [...] nácizmust [...] fasizmust. Orbánt [...] Orbán [...] fasiszta [...] nácikat [...].

[...] Orbánt [...] Orbán [...] fasizta (sic!) [...] fasisztáktól [...] Orbán [...] nácizmust [...] fasiszmust (sic!) [...].

[...] náci [...] fasiszta [...] Orbán [...] fasiszta diktátort [...] Ez a helyzet rövid lényege.

[...] fasisztákat[...] nácizmusra [...] fasizmusra [...].

[...] fasiszta [...] nácizmust [...] fasizmust [...] fasiszta [...] szélsőjobb [...] fasiszta [...] öldöklést [...].

A magyarok pedig jegyezzék meg: [...] Orbán [...] vér [...] fasiszta [...] Orbánt [...].

[...] náci [...] Orbán [...] nácizmust és a fasizmust Európában.

people-east-wall-gathering-west-berlin-wall-november-10-1989_1.jpg

A teljes cikket itt olvashatja el.

A coming out nem kötelező
A coming out nem kötelező

istock-533697873.jpg

Sokan, sok mindent írtak már a Szájer-ügyről. Jól, rosszul, malíciával vagy anélkül, objektíven, amennyire ez lehetséges, vagy érhető elfogultsággal. Sajnos tény, akárhogy csűrjük-csavarjuk, hogy a kormányzó pártok hitelességét, ami a keresztény-konzervatív értékrend képviseletét illeti, nagy csapás érte az ereszcsatornás meneküléssel és a mellébeszéléssel jól leírható történet miatt.

Csak két dolgot ajánlanék megfontolásra mindazon felül, amit már alaposan kivesézett a baloldali sajtó.

Először is, úgy gondolom,

a szexuális orientáció magánügy. 

Nem tartozik senkire, és valójában az emberi érintkezés és napi ügymenet szenpontjából nem is lényeges, hogy valaki az ellentétes neműekhez vagy éppen a saját neméhez vonzódik. Persze ezt nyilvánvalóvá teheti, aki fontosnak tartja.

De ahogyan mindenkinek jogában áll nyilvánosan megvallani, hogy meleg, ugyanúgy jogában is áll hallgatni róla.  Szerintem ellentétben azzal, ami a progresszív közvélekedés, miszerint az egyetlen helyes magatartás a coming out, az, hogy valaki mindenkinek elmondja, meleg/leszbikus, az is teljesen rendben van, ha valaki ezt titokban tartja. Ha úgy tetszik rejtőzködik. 

Ahogyan valakire visszás a melegségét bélyegként rásütni, ugyanolyan visszás mintegy megkövetelni, hogy valaki a szexuális identitását nyilvánvalóvá, közismertté tegye. 

Ezeregy oka lehet annak, hogy valaki nem hirdeti úton-útfélen, hogy az ellenkező nemhez vonzódik. Lehet, valaki még felnőtt korában is küszködik ezzel. Lehet, hogy szégyelli, lehet, hogy csak a hozzá legközelebb állók tudnak erről. Lehet, hogy maga sem tudja, hányadán áll saját identitásával. Szóval az, hogy Szájer József sosem állt a nyilvánosság elé az orientációjával kapcsolatban, nem elítélendő. Senkinek nincs a homlokára írva, kivel és hogyan szexel, és ne is legyen! A coming out nem lehet kötelező elvárás.

A másik gondolat, ami felmerült bennem, hogy a „Fideszben nem lehetsz meleg, ezért Józsi elnyomta magában a vágyait” és „a represszióból vad promiszkuitás lett” narratíva Szájer esetében nem feltétlenül állja meg a helyét. Nemrég jelent meg a 24.hu-n egy részletes ismertetés egy 2015-ös brit dokumentumfilmről, ami a londoni drogos, szexpartis melegszcénáról szól.  Nem úgy tűnt, hogy azok, akik ezekre járnak, álszent konzervatív politikusok lettek volna, akik vizet prédikálnak és bort isznak. Nem értek a jelenséghez, és nem ítélkezem, de szerintem nyilvánvaló, hogy nem minden meleg, és nem minden a melegségével kapcsolatban diszkrét ember jár párcserélgető, ismeretlenekkel gátlások nélkül szexelő, kábítószerekkel fűszerezett partikra.  Ahogyan a heteroszexuálisok közül sem! Attól még, mert valaki különböző okok miatt nem tud/nem képes párt találni, még nem lesz automatikusan „orgiabubus.”  Ahogyan Borkai Zsolt sem azért ment el a yachtra fizetett szexért, mert nem volt otthon valaki, aki várta volna. Mindketten azért mentek el, mert megtehették, és úgy gondolták, nem lesz következménye. Mert a szexre úgy tekintettek, mint a szabadidő izgalmas eltöltésére.

Lehet, hogy nem így van, és mindannál, mit leírtam, prózaibb magyarázatok is vannak, de a lényeg, hogy nem attól lesz valaki atomgáz, ha úgy tetszik, erkölcstelen, ami a szexuális életét illeti, mert rejtőzködnie kell. 

Káoszból káoszba: így alakultak a romániai parlamenti választások
Káoszból káoszba: így alakultak a romániai parlamenti választások

terkep_digi24_valasztasok.png

A vasárnapi parlamenti választások a rendszerváltást követő időszak legalacsonyabb részvételét, egyben egy szoros eredményt is hozott. Ennek ellenére simán jutott be az országgyűlésbe az RMDSZ, még simábban azonban a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség. De minek is köszönhetőek ezek az eredmények, illetve mit hozhat a következő időszak? Cikkünkben ezeket a kérdéseket elemezzük.

Összegezzünk röviden!

Közel teljes feldolgozottságnál a Szociáldemokrata Párt (PSD) 29.38%-os eredményével megnyerte a választásokat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 25.16%-kal a második, míg a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR-PLUS) közel 15%-ával a harmadik lett. Ezen eredmények nem hoztak drámai változást a felmérésekhez képest, ám azt érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb közvélemény-kutató az elmúlt egy évben kormányzó liberálisok győzelmére számított, a szociáldemokratákat pedig alulértékelte. A PNL kudarca mellett nem túl jó az eredmény az USR-PLUS együttműködés számára sem, mely bár megduplázta százalékait a 4 évvel ezelőtti parlamenti választásokhoz képest, de továbbra is a 15% körüli aránynál ragadt le, így nem tudott olyan áttörést hozni, amelyen keresztül vezetőszerepet tölthet be a következő kormány kialakításában. A jelenlegi állás szerint még két párt jut be a parlamentbe: az egyik a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), mely mondhatni a semmiből gyűjtött 8.69%-ot, a másik pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5.98%-kal. Mindkettőről lesz szó részletesen is a továbbiak során, de először nézzük a részvételt.

33%-os részvétel: senkit nem érdekelnek a választások?

tineri-prezenta-vot-1024x565.jpg

A 18 és 34 év közöttiek körében csak 25.39% szavazott vasárnap, kevesebben mint a 2016-os parlamenti (31.49%), a 2019-es európai parlamenti (43.21%), elnöki (39.48%) és idei önkormányzati (38.60%) választásokon (Fotó: Edupedu)

A részvétel a romániai parlamenti választásokon alapvetően nem túlzottan magas. 2008 óta folyamatosan 40 százalék körül mozog, miközben a rendszerváltást követően elérte a közel dupláját is, 1992-ben 76 százalékot, 1996-ban szintén ennyit. A mostani alkalom azonban a korábbiaknál is nagyobb visszaesést hozott, ugyanis konkrétan a szavazásra jogosultak egyharmada (33.30%, országon belül 31.84%) vett részt a választáson. Meglepőnek tekinthető az alacsony részvétel? Összességében nem, a különböző előrejelzések szinte egyöntetűen a valaha volt legalacsonyabb részvételi arányra számítottak, így az esetleges meglepetést legfeljebb az okozhatta, hogy a 35-37 százalékos feltételezéseknél is alacsonyabb volt a választási kedv.

Hogy miért? Ez egy komplex folyamat, de talán közvetlenül a vasárnapi alkalmat követően két ok kerülhet meghatározásra: az egyik maga a koronavírus-járvány, a másik pedig a belefáradás. A járvány önmagában nem eredményezi azt, hogy a választók otthon maradjanak (láttuk az amerikai példát a rekordrészvétellel, igaz ott számos alternatíva is megjelent a személyes szavazás mellett), Románia azonban már hónapok óta folyamatosan küzd a második hullámmal, a szigorítások mértékénél pedig az egész járvány okozta negatív hangulat a még erősebb. A vírus még a nyári hónapokat is erősen meghatározta, az utóbbi hetekben számos város és település lezárásra került, a helyet nagyon lassan javul, a vírussal kapcsolatos kommunikáció pedig sok esetben mondhatni túllőtt a célon, folyamatos feszültséget okozva a mindennapokban. A választók egy része tehát bojkottot hirdetett:

„ha nem mehetek ki az otthonomból kitöltött dokumentum nélkül, nem találkozhatok a családtagjaimmal, nem utazhatok, akkor miért is mondják nekem azt folyton, hogy szavazni biztonságos és szükséges?” – vethették fel a kérdést.

A másik ok, hogy egyszerűen hiányzott az a politikai hullám, amely a tavalyi európai parlamenti választásokon jelen volt, végül pedig 51%-os részvételt eredményezett. Az a választás gyakorlatilag a szociáldemokratákról szólt: a párt neve összefonódott a korrupcióval és a rossz politikai irányítással (a párt több alkalommal buktatta meg saját kormányát a 2016-os óriási választási győzelmét követően), Liviu Dragnea pártelnök az ország első számú ellenségévé vált (jelenleg börtönbüntetését tölti), hatalmas tüntetések kerültek megrendezésre, és egy olyan tévhit fogalmazódott meg az emberekben, hogy a szociáldemokraták leváltása majd minden problémát megold az országban. Végül bő egy évet kormányzott a mostani választások előtt a Nemzeti Liberális Párt Ludovic Orban miniszterelnök vezetésével, ami bizonyította, hogy varázsütésre nem fognak megszűnni a kihívások, legyen kormányon bármelyik párt. Itt jön tehát képbe a belefáradás, a választók ugyanis most nem éreztek késztetést arra, hogy valakit mindenképp megbüntetve kiszavazzanak, miközben azt sem tudták megfogalmazni, hogy ki érdemelné meg feltétlenül a szavazatot.

 

AUR: tényleg egy újszerű ördögi kezdeményezés?

aur_gyulafehervar.jpg

Az AUR tavaly decemberben alakulását követően felvonulást szervezett Gyulafehérváron. Akkor a párt társelnöke, a fotón is látható George Simion kijelentette, a párt át akarja lépni az 5%-os küszöböt a bejutáshoz 2020-ban. Sikerült nekik! (Fotó: Zdg.md)

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR – románul a rövidítés amúgy az „arany” kifejezést is jelenti egyben) közel 9%-a volt az igazi meglepetés a választásokon, különösen úgy, hogy például a volt miniszterelnök Victor Ponta pártja meglehetősen simán maradt az 5%-os küszöb alatt, miközben a Népi Mozgalom Párt bejutása is egyre kérdésesebb: Traian Băsescu volt államfő beszédében magabiztosan jelentette ki, hogy a párt 7%-ot ért el, a párt politikusai azóta is folyamatosan a biztos bejutásról beszélnek, ám a jelenlegi állás szerint 4.80% körüli eredményükkel pont kicsúsznak.

A szélsőjobboldali, nacionalista AUR még a magyar sajtóban is sok port kavart, ám véleményem szerint rossz megközelítésből, a különböző médiumok ugyanis a magyar kérdés szemszögéből közelítették meg a pártot. Nem vitás, az AUR rendkívül negatívan figyeli a kisebbségek, illetve az ezen közösségeket képviselő kezdeményezéseket (a választásokat követően George Simion társelnök arról beszélt, hogy az RMDSZ-nek etnikai alapon szerveződő formációként nincs keresnivalója a román parlamentben), azonban a vasárnapi szavazatokat korántsem a magyarok (gyűlölete) miatt gyűjtötte be.

Az AUR ugyanis gyakorlatilag mindent és mindenkit gyűlöl – értelemszerűen a román nacionalizmuson, az ortodoxián, illetve a további egyesülési törekvéseken kívül –, illetve egy teljes fordulatot ajánl fel, ami nyugatellenes, rendszerellenes, kisebbségellenes, idegengyűlölettel teli és szembemegy a mainstream politikával.

Elég csak a járvánnyal kapcsolatos gondolataikat megfigyelni: a párt folyamatosan a korlátozások ellen beszél, nem tartja be a gyülekezéseket tiltó rendelkezéseket, maszkellenes retorikával lép fel, miközben szívesen felkapja az olyan nézeteket, melyek szerint a vakcina felesleges és veszélyes.

Nem úgy kell azonban az ő jelenlétükre tekinteni, mint egy vasárnap megjelenő nagy veszélyre. Hasonló pártok a rendszerváltást követően folyamatosan szerepet játszottak a román közéletben (2000-ben a szélsőséges nacionalista Corneliu Vadim Tudor a második fordulóba jutott az elnökválasztáson), viszont az elmúlt években egyre inkább kiszorultak. A cikk korábbi részében említésre került a megfelelő politikai hullám hiánya: úgy tűnik, az AUR-nak mégis sikerült azt megtalálnia, egy, a mostanihoz hasonló nehéz helyzetben a legradikálisabb és leginkább vitatható lehetőséget nyújtva. Hozzá kell tenni, hogy az ő szavazóik nem a semmiből jelentek meg hirtelen (bár az továbbra is kissé érthetetlen, miként tudott a párt győzni az olaszországi román diaszpóra körében, illetve különösen is kiemelkedően szerepelni a nyugat-európai országokban élők tekintetében), sokan ugyanis a szociáldemokraták közösségéből állhattak át hozzájuk. A szociáldemokraták Liviu Dragnea vezetése idején szintén egy erőteljesen nacionalista irányba indultak el, gyakran beszéltek „párhuzamos államok” működéséről, nyugatellenes szólamokkal léptek fel, védelmezni igyekeztek az ortodox egyházat, a párt népszerűségének drasztikus csökkenése azonban egy új politikai stratégiát igényelt, a mérséklődés pedig pont az AUR-nak jött jól. A szociáldemokraták mérséklődését mutatja, hogy a párt mostani miniszterelnök-jelöltje az az Alexandru Rafila, aki a Romániai Mikrobiológiai Társaság elnöke, egyben az elmúlt hónapokban egyik leggyakrabban látott szakértő is. Nem valószínű azonban, hogy ő lesz új az miniszterelnök.

image-2020-10-15-24355503-41-alexandru-rafila.jpg

Alexandru Rafila, a szociáldemokrata átalakulás egyik központi szimbóluma volt a mostani választásokon számos új arc megjelenése mellett (Fotó: Hotnews)

De akkor miként alakul a következő kormány?

Úgy tűnik tehát, hogy öt párt jut be a parlamentbe, a szociáldemokraták győzelme önmagában nem elég a kormányalakításhoz, koalíciós opcióik pedig nem igazán vannak. A liberálisokkal és az USR-PLUS kezdeményezéssel elvből nem tudnak együttműködni, így maradt az RMDSZ és az AUR. Érezhetjük azonban az iróniát egy PSD-AUR-RMDSZ együttműködést említve: egy szélsőséges, magyarellenes párt és egy kisebbséget képviselő párt közötti koalíció lenne talán az évtized meglepetése, úgyhogy nem is érdemes számításba venni (az AUR állítása szerint amúgy sem fog abszolút senkivel együttműködni).

Valószínű tehát, hogy egy PNL-USR-PLUS-RMDSZ kormánykoalíciót láthatunk formálódni a következő hetekben (a PNL-USR kisebbségi kormányzás nem tűnik egy túl jó receptnek), ám a helyzet korántsem egyszerű még úgy sem, hogy hasonlóra lehetett számítani a választásokat megelőzően is.

A PNL ugyanis szeretett volna olyan formulát kialakítani, mely által nem szorul rá az őket gyakran erős kritikával illető USR-PLUS bevonására, miközben az USR-PLUS lehetőségei is limitáltak a korántsem erőteljesnek mondható választási eredményük tükrében. Ehhez további nehézségek is párosulnak, ugyanis a rendkívül alacsony részvétel legitimitási problémákat vet fel, a három párt még együtt sem rendelkezik megnyugtató többséggel, a koalíció tagjai közötti együttműködés pedig nagyon törékenynek tűnik – és még alapvetően az sem teljesen biztos, hogy megvalósul. Hétfő este a liberálisok elnöke, Ludovic Orban miniszterelnök lemondott a vereség tükrében, nagyon is valószínű viszont, hogy az ő pártja adja a következő miniszterelnököt. Ezzel egy időben már most zajlanak a viták arról, hogy a pártok miként osztják el a különböző minisztériumi és egyéb pozíciókat: a lemondott Ludovic Orban például az alsóház elnöke kíván lenni, ám erre pályázik az USR-PLUS társelnöke, Dan Barna is, a liberálisok pedig épp a legfontosabb minisztériumokat nem akarják kiengedni a kezükből.

Néhány olvasóknak feltűnhetett talán, hogy milyen kevés szó esett az RMDSZ-ről eddig. Ennek oka igazából egyszerűen az, hogy a párt úgy teljesített, mint ahogy József Attila versében olvashatjuk: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Az RMDSZ-nek a szeptember végi önkormányzati választásokhoz hasonlóan most is sikerült jól mozgósítania, sikerre vitte a többi, kisebb magyar párttal megvalósított összefogást, négy megyében is (Szatmár, Maros, Hargita, Kovászna) győzött, a parlamentbe való bejutása már a választás estéjén sem volt kérdéses, a párt álláspontja egy jobbközép kormány alakításáról már korábban megszületett, ennek lehetősége pedig most aktuális is. Sok kihívás és kérdés merül fel azonban az RMDSZ szerepét illetően a kormányalakítás kapcsán, a következő időszak pedig ettől függetlenül is valószínűleg sok fordulatot (és újabb káoszt) hozhat az amúgy sem unalmas román közéletben.

Kiemelt fotó: Digi24 (interaktív térkép, a legjobban teljesítő pártok megyék szerinti leosztása)

Fel kell építeni Ziont az interneten!
Fel kell építeni Ziont az interneten!

pexels-pixabay-38275.jpg 

Az amerikai választásoknál is kiderült, hogy a mainstream social media oldalak cenzúrázzák a jobboldali konzervatív hangokat. Ahelyett, hogy a valódi problémák ellen küzdenének, boszorkányüldözést tartanak a nemzeti érzelmű emberekkel szemben ahelyett, hogy például az álhírekkel, azaz a fake newsal vennék fel a harcot. Egy közösségi oldalnak nem szabad, hogy legyen ideológiája, meg kell őriznie függetlenségét, ez azonban nem teljesül sem a Facebook, sem a Twitter és sok más oldal esetében sem.

Minden 25. oldalon megölök valakit – podcast Réti Lászlóval
Minden 25. oldalon megölök valakit – podcast Réti Lászlóval

Meg lehet-e élni krimikből? Hogyan lehetett kutatni az internet előtti időkben? A bűnügyi regényeiről ismert Réti László többek közt ezekre a kérdésekre is választ ad. A volt rendőr az elkényelmesedő és a falak mögötti Európáról, a bevándorlásról és a krimisorozatokról is beszélt a Reaktornak.

reti_laszlo.jpg

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

 

Több mint húsz évig dolgoztál rendőrként. A bennfentesség késztetett arra, hogy krimiken keresztül oszd meg a tapasztalataidat, egy-egy nyomozás izgalmát?

Húsz évet lehúztam a rendőrségnél, így sok minden rám ragadt. Egy civil írónak óriási munkát jelentene, hogy mindennek utánajárjon. Nem véletlenül nem írok például orvosi krimiket. Sok szituációt megéltem, ezért az ismerethiány nem állít meg írás közben.

Az írói vénád már a rendőri pályafutásod alatt is megvolt? Történetekben láttad az akciókat?

Sok mindent láttam. Az az érdekes, hogy az élet általában túlírja azt, amit le lehetne írni. Sok történetem van, amit, ha leírnék, azt mondanák, hogy ilyen úgy sem történne meg. Egy alapsztori megírásánál sok esetben nem a fantáziámat kell elengednem, hanem vissza kell fognom magamat.

Harminc éves voltál, amikor érezted, hogy valami maradandót kell alkotnod. Ekkor kezdtél el írni. Sok fiatal juthat erre a gondolatra, mit üzennél nekik? Mennyire volt nehéz a kezdet?

Nagy szerencsém volt. Az első egy-két könyvemnél könyvtárakban kutattam, hiszen nem volt még elterjedve az internet. Az elsőt a fióknak írtam, saját szórakoztatásomra. Csak akkor gondolkoztam el kiadó keresésén, amikor kész lett. Az e-mail sem volt még népszerű. Kiválasztottam negyven oldalt, tíz helyre elküldtem. Három helyről bekérték a teljes kéziratot és két-három hét múlva az egyik kiadó rá is bólintott. Nem tudok beszámolni olyan kilincselésről és elutasításról, mint amilyenről a fiatalok szoktak beszélni.

Miért éreztél késztetést a teremtő munkára? A rendőrségnél erre nem volt lehetőség?

A rendőri munka, akárcsak nagyon sok szolgáltatói munka, nem teremt olyat, mint például egy építészi. Egy építész az unokájának meg tudja mutatni, hogy ezt terveztem. Úgy éreztem, hogy valamilyen nyomot kell hagynom. Hogy ez az én egómból fakadt vagy sok emberben benne van ez az igény, csak nem lépnek, ezt nem tudom eldönteni.

Tanultad valahol a regényírást?

Az első négyet-ötöt úgy írtam, ahogy nekem szimpatikus volt. Utána sem regényírást tanultam, hanem forgatókönyv-írást. Onnantól pedig az amerikai filmforgatókönyv sémái alapján írom a könyveimet. Pontosan meghatározom, hogy hol vannak a töréspontok, hol kell valaminek történnie. És ez általában huszonöt oldal, mert egy átlag olvasó ennyit olvas el egy ültő helyében, ennyi ideig nem zökkenti ki semmi. Nekem az tehát a feladatom, hogy huszonöt oldalanként valakit megöljek, legyen egy üldözés, derüljön ki valami. Kell egy olyan horog a történetbe, ami újabb huszonöt oldalra ott marasztalja az olvasót. A könyveimet nagyjából 400 oldalra lövöm be. 50-100-150-200 oldalnál mindig történik valami, ami más irányba viszi a cselekményt. Ebből a szempontból nagyon tudatosan írok. Ha ezzel a szemmel visszaolvasom az első regényeimet, nagyjából azokat is így strukturáltam, akkor még ösztönösen.

Milyen stílust határozol meg magadnak?

Nincsen stílusom. Sok nagy kiadót megjártam. Mindenhol az első megbeszélések egyikén felmerül, hogy alakítsuk ki a stílust. Mindig jeleztem, hogy nem fogjuk kialakítani.

Az én stílusom, hogy utánanézek mindennek és amit leírok, az hiteles.

Nem szeretnék egyébként sematikus könyveket írni. Ha végignézünk az asztalon lévő palettán, vannak krimi-vígjátékok, van történelmi thriller, van olyan, ami a jövőben, egy elképzelt Magyarországon játszódik, vannak kalandregények. Tartom magamat ahhoz, hogy ne legyenek kiismerhető stílusjegyeim. Több íróval voltam úgy, hogy elolvastam három könyvét és nem többet, mert kiismertem a sémáját. Igyekszem mindig egy kicsit mást csinálni, mert engem is az szórakoztat.

A sajtóban megjelent információk szerint, az író egy eladott könyv árából annak csupán az 5-10%-át kapja meg honoráriumként, az eladási ár 50-55%-a terjesztőnél, a fennmaradó rész pedig a kiadónál és a nyomdánál landol. Fair elosztásnak tartod ezt?

Ezt onnan kezdeném, hogy nekem mindig van főállásom, teljesen más iparágban mozgok.

Mi az?

Egy nagy bank ingatlancégeit vezetem. Azt gondolom, hogy aki azt hiszi, hogy Magyarországon írásból meg lehet élni, az alapvetően téved. Nagyon kevés olyan író van, aki akkora példányszámot tud produkálni, ami eltartja, és olyan színvonalon, amit ő szeretne.

Aki azt gondolja, hogy az írásból meg fog élni, szerintem egy álomvilágban él.

Én is szeretnék egyébként megélni belőle, mert nagyon kellemes lenne egy balatoni villában napi három-négy órát írni és mással nem foglalkozni. Ez azonban nem reális. Ezeket a százalékokat a piac alakította ki. Nálunk egy gond van: egy 9 milliós piacunk van, nem 350 milliós, mint az USA-ban, vagy nyugaton egy 80-90 milliós német piacon. Tudomásom szerint ott sem sokkal másabbak ezek a százalékok, csakhogy az eladott példányszám a lakosság miatt sokszorozódik. Arról nem beszélve, hogy egy német nyelven megjelent könyvet minimum három ország, egy angolul vagy spanyolul megjelentet pedig gyakorlatilag fordítás nélkül a fél világ el tud olvasni.

127663852_715551425769704_5657364779691788014_n.jpg

Térjünk rá a könyvekre! A Kaméleon c. regényben megismert Cameron Larkin, a cinikus detektív karakter mennyire hasonlít Réti Lászlóra?

Három jelent meg ezekből a sztorikból. Egyes szám első személyben íródnak és benne felejtkezem ebben a figurában, amikor írok. Az a baj, hogy ez a figura egy regény lapjain szórakoztató, de amikor a vacsoraasztalnál ül, akkor azért nem. Már nem egyszer állt meg a családtagok kezében a kanál, amikor becsuktam a laptopot, leültem vacsorázni és abban a stílusban folytattam. Időnként le kell jönnöm a szerről. Nagyjából másfél-két hónap egy ilyen könyvet megírni, ugyanennyi visszavetkőzni saját magammá. Vagy akkor lennék saját magam? Ezt még nem sikerült eldöntenem.

Mennyire értesz egyet a klasszikus mondattal, miszerint „színház az egész világ” és mit gondolsz a szerepekről az életben?

Arról szól az élet, hogy szerepeink vannak. Amikor egy szituációba kerülünk, akkor óhatatlanul hajlamosak vagyunk felvenni a szükséges szerepet. Íráskor ezeket egyébként kihasználja az ember, hiszen az adott szerepekhez lehet motivációt társítani. Attól válik egy szereplő élővé, hitelessé, ha a motivációival tudunk azonosulni. Teljesen mindegy, hogy jót vagy rosszat cselekszik, ha a motivációja jól kidolgozott és érthető, akkor az olvasó el tudja képzelni, hogy végrehajtja a neki szánt cselekményt.
A rendőri múltamban egyszer egy kihallgatáson alkalmaztuk a szerepeket. A jó zsaru-rossz zsaru ötlete egyáltalán nem légből kapott. Egy illetőt kísértünk és én csak beszélgettem vele Larkin stílusban. Azt mondta, hogy álljunk meg egy benzinkútnál, ő itt az autóban mindent elmond a kollégáimnak, de ez az ember ne legyen itt. Megittam 4-5 kávét, ő tett egy vallomást az autóban, majd visszaültünk. Máskor pedig más helyezkedett ebbe a szerepbe.

Két nemrégiben megjelent könyved – az Európa falak mögött, és az Európa halála – is bevándorlással, terrorizmussal foglalkozik. Elképzelhető, hogy egy olyan világ felé haladunk, ahol Európa határára egy fal épül, ahol tűzparancs van életben?

Azt gondolom, hogy efelé halad a világ. Ha csak megnézzük a történelmet, ahol civilizációk ilyen szinten kezdtek el egymással konfrontálódni, ott előbb-utóbb mindig épült egy fal. Nem véletlenül épült a Kínai nagy fal, nem véletlenül található az USA és Mexikó között vagy Izraelben a határon fal. Ez sajnos benne van a történelemben, ami bármennyire is közhely, de tényleg ismétli önmagát. Amikor 2015-ben megírtam az Európa falak mögött-et, nagyon siettem, mert azt hittem, hogy nagyon sokan dolgozunk hasonló témában regényen. Hát nem így volt. Gondolom nagyon sokan féltek a téma átpolitizáltságától. Pedig ebben nem az aktuál-, hanem a geopolitika lényeges, aminek törvényei vannak. Azok a geográfiai számítások, amik a könyv szereplői között elhangzanak, teljesen reálisak. Valóban e felé halad Európa. Ezt gondoltam tovább az Európa halála c. könyvben. Ez már 2050-ben játszódik, egy teljesen más szereplői körrel. Továbbgondoltam a szituációt, amiben most vagyunk, és ami abból következik. Ez leírva nem egy kellemes jövőkép.

A könyvben egy imám azt mondja, hogy a terrorcselekmények nem hatásosak, mert csak megkeményítik az európaiakat. Túl kényelmesek lettünk?

Szerintem igen. Európa elkényelmesedett. Európát azok az elvek és társadalmi berendezkedések tették azzá, ami, amelyek most ellenünk fordulnak. Ez a fajta migráció és ami mögötte áll, pont ezeket az elveket használja ki. Szaúd-Arábiában például nincsen bevándorlás, simán megállítanak és kidobnak bárkit a határon. Fel sem merülnek az emberi jogok. Nyilván nem egy követendő példaként hozom ezt fel. De ott van az ausztrál modell, ahol szigorúan megválogatják, hogy ki lépheti át a határt. Minimum angolul kell beszélnie annak, akit beengednek. Egy társadalom önvédelmi reflexének nem szabad teljesen legyengülnie. Annak sem vagyok a híve, hogy az egyéni jogok minden esetben megelőzzék a közösségi jogokat. Azt gondolom, hogy Európa azért lett az, ami, mert a közösség sokszor erős volt és egy irányba ment, egyforma elveket követett. Az egyensúlyt kellene valahogy megtalálni.

Hogyan tudnánk ezt az egyensúlyt megtalálni? Egyre többször hallunk terrortámadásokról. Minek kell történnie ahhoz, hogy ez változzon?

Nem tudom, hogy Európának milyen sokk kellene ahhoz, hogy tényleg fölébredjen. A legutóbbi francia eseményeknél is volt egy interakció, ott ismét egy tanár mutatott be karikatúrát, mert ő úgy gondolta, hogy demokráciában él és a szólásszabadságnak nincs korlátja. Megmutatja a diákoknak, akik ezt elmesélik másoknak és ezért valaki lefejezi.

A másik kultúra egy teljesen más eszközrendszerrel reagál. Ha a hatás-ellenhatást nézzük, mi vagyunk a puhák. Mi mozdulunk el, mi akarunk állandóan mindig mindenkit megérteni és befogadni.

Nem sok időnk van már, sőt, valószínűleg már túl vagyunk azon, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. Maximum lassítani lehet. Az biztos, hogy a „mindenki jöjjön és tárt karokkal fogadjuk” politika már Merkelnél megbukott 2015-2016 táján, de még mindig ezt követi a nyugat-európai társadalmak jó része.

Nincs félelemérzet a lakosságban?

Egy egészséges önvédelemnek kellene lennie mindenkiben. Már mi is meg fogjuk élni a könyvben leírt hatások egy jó részét, de a gyerekeink és unokáink mindenképp. Ebben most kellene lépni és komolyabb döntéseket hozni, de abszolút nem áll úgy az európai nagypolitika és az unió, hogy erre alkalmas lenne ez a modell. Azt látjuk, hogy folyamatosan tárgyalnak, petíciókat írnak, megfogalmazzák a felháborodásukat és nem történik semmi, hanem elmennek és esznek egy marhaszeletet. Így nem fogjuk megvédeni magunkat.

A jelentől kicsit visszalépünk a múltba. A legújabb, Megölni Telekit könyvedben egy „mi lett volna, ha…” kérdést feszegetsz, ez az első történelmi témájú krimid. Egyetértesz azzal, hogy a történelem nem a tények, hanem a tényeken alapuló értelmezés tudománya?

Jó lenne azt hinni, hogy nem így van, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy az állításodat nem tudnám aláírni. Az látszik, hogy mindig nagyon sok múlik egy tény interpretálásán. Már a jelenben is, hiszen hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a történelem nem zárult le, hanem most is zajlik, most is történelmet élünk és írunk. Ha csak a mindennapokból indulunk ki, hogy megtörténik egy esemény és az milyen kommentárokkal jelenik meg itt-ott, az esemény és a kommentár közé bekerül 60,100 vagy 300 év. Egyértelmű, hogy nagyon sok mindenről nem az igazságot tudjuk.

Beszéltünk arról az elején, hogy forgatókönyvírást tanultál, ha jól tudom, ez a könyv forgatókönyvnek készült. A moziban is fogjuk látni?

Aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy ennek a megvalósítása nem olcsó, 2-3 milliárdos projekt lenne. Az összes könyvemet úgy írom, hogy alapvetően egy filmforgatókönyv alapja lehessen. De szeretek a könyveimben egy nagystílű világot bemutatni, így ezek nem olcsó történetek lennének egy megfilmesítés kapcsán. Teleki esetében a történelem és a történelmi háttér volt ebben érdekes. Szintén egy olyan, amit mindenki máshogy magyaráz, még a neves szakértők sem értenek egyet mindenben. Írói szempontból viszont ez ad egy olyan mozgásteret, hogy bizonyos tényeket bemutathatok innen is és onnan is. Nem véletlen, hogy írtam hozzá egy utószót, ahol hangsúlyoztam, hogy nem történelmi regényt olvas, hanem történelmi krimit, ahol bizonyos szereplők kitaláltak, mások pedig a valóságban is éltek.

128054640_732598464016817_1806302177599687397_n.jpg

Tervezel még ehhez hasonlót írni?

Igen, mindenképpen. Mégpedig azért, mert ebben a könyvben sikerült létrehozni egy figurát, ezt a Debrődy nevű detektívet. A történet 1941-ben játszódik, a II. világháború mindig is foglalkoztatott, főként hadtörténeti szempontból, és van néhány olyan színtér, ahol mindig is szerettem volna könyvet írni. Most megvan hozzá a szereplőm is. Még legalább egy, de lehet, hogy két Debrődy-könyv benne van ebben a figurában. Egy olyan háttér elé tudom helyezni ezt az általam is megkedvelt szereplőt, ami régóta érdekel.

Mi a különbség Larkin és Debrődy között?

Nagyon sok különbség van. Van, aki párhuzamot vont, mert ő is egy meglehetősen cinikus, szarkasztikus és öngúnnyal terhes jellemmel rendelkezik. Ez ugyanígy van Larkinnál is, de két figura teljesen másként mozog. Van egy alkoholistám és egy… bár tulajdonképpen ő is iszogat és az édesanyja bizonyos tablettáit is elszopogatja. Most, hogy így mondod lehet, hogy elég sok hasonlóság van. Bennem ez addig fel sem merült, amíg néhány olvasói kommentben nem kaptam vissza, hogy azért hasonlóak a figurák.

És az ő szerepét is felveszi néha Réti László a vacsoraasztalnál?

Nem, itt nem kell a figurába helyezkednem, nem első személyben íródott. Így tőle távolságot tudok tartani.

Tervezel majd filozofálni a könyveidben? Kijelölted magadnak, hogy szórakoztatni szeretnél az írásoddal és ezt nem érzed se degradálónak, se semmilyennek, hanem ez egyszerűen így van, ebben érzed jól magad. Ennyi könyv után nem érzel vágyat arra, hogy valami sűrűbbet, valami esszenciálisabbat írj?

Nem, ugyanis nekem ez egy hobbi. Én ezt szeretem csinálni, olyat szeretek írni, amilyet egyébként is szeretek olvasni. Abban a kevés időmben, ami az olvasásra jut, én csak szórakoztató regényeket olvasok. Thrillereket, krimiket, kalandregényeket. Nem szeretnék filozofálni.

Nekem tényleg feláll a szőr a hátamon, amikor egy író négy-öt oldalban le akarja nyomi a torkomon, hogy ő így látja a világot.

Szerintem sokkal elegánsabb ezt úgy megoldani – és én is inkább ezt követem – hogy ha bizonyos kérdésről van véleményem, akkor inkább 2-3 szereplő beszélgetéséből derüljön ez ki. Az Európa falak mögött erre egy nagyon jó példa, ott nagyon-nagyon igyekeztem, hogy ezt a migránsválságot négy különböző szempontból mutassam be: van köztük rendőrnő, terrorista, újságíró, egy második generációs bevándorló.

Azt szerettem volna bemutatni, hogy akármilyen furcsa is, ahogy ők látják ezt az egész világot, mind a négyüknek igaza van a saját szemszögéből. Még a terroristának is, mert azzal az előélettel ő nem véletlenül vált azzá, ami.

Ettől még nem helyeseljük, amit csinál, de meg lehet érteni. Megint csak a motivációkra utalnék vissza. Úgyhogy nem tervezek filozofálást írni a könyveimbe, és nem tervezek egyébként szakácskönyvet, gyerekkönyvet sem írni, mert még ez szokott az az irány lenni, ahol néhányan úgy gondolják, el kell indulniuk regényírás után.

Még egy picit visszakanyarodunk a forgatókönyvhöz; film forgatókönyvről beszéltünk. Az újgenerációs krimisorozatok folyamatos népszerűségnek, ha nem egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nagyjából a Helyszínelőkkel kezdődött és most is rengeteg ilyen fut a különböző platformokon. Nem gondolkodtál esetleg hasonlón?

Most négy különböző filmhez kapcsolódó történeten dolgozunk. Az egyik könyvem A parfümőr, ebből írtunk most egy sorozat-tervet, ami be is ment az egyik filmstúdióhoz. Elképzelhető, hogy ez a megvalósulás fázisába tud lépni. Egyébként azt látni kell, hogy a film a stream-csatornák szaporodásával és népszerűsödésével átalakult.

Sokkal inkább leül valaki megnézni egy 30-60 perces sorozatokból, epizódokból álló filmet, mint mondjuk egy 2-2,5 órás blockbuster-t.

Ennek meg kell felelni Magyarországon is, hiszen készülnek nagy mozifilmek, de most például itt ez a vírusos helyzet, senki nem megy moziba. A legújabb James Bond-film már fél éve vár a bemutatójára. Nyilván nem akarják lenyomni egy csatornán, mert ezek eleve nagyvászonra készülnek. A sorozatok éppen ezért reneszánszukat élik, mivel otthonról nézhető, követhető és alapvetően nem igényel nagyvásznat.

Az Echo Tv-n Újranyitott akták címmel vezettél egy bűnügyi műsort, amelyben magyar bűneseteket mutattatok be. Várható esetleg, hogy a közeljövőben ismét képernyőre kerülsz?

Nem tervezzük, ez a műsor amúgy is érdekesen alakult. Az Echo Tv vezetőségével beszélgettünk és földobtam ezt, hogy nagyon sokszor megkérdezik, hogy mi lett ezzel vagy azzal a bűnesettel, mi lett annak a vége. Alapvetően egy 8 epizódos pilotban gondolkodtunk, hogy megnézzük van-e erre fogadókészség és nagyon sokszor az Echo Tv-nek a második, harmadik legnézettebb műsora volt.
A 8 részes pilotot sem tudtuk már befejezni csak 8 résszel, azt hiszem az első évad is 12 részes volt, tehát három évadban 56 részt élt meg. Alapvetően azért hagytuk abba, mert kifogytunk az olyan bűnügyekből, amik tényleg közérdeklődésre tartottak számot. Pár év múlva ismét érdemes lesz hozzányúlni a témához, de mivel ez egy televíziós műfaj, azt látni kell, hogy nagyon sok olyan bűnügyet találtunk, ami érdekes lenne és ismerik az emberek, de nem volt hozzá képanyag, hiszen annyi idő eltelt már, vagy éppen akkor még nem is volt ilyen típusú bűnügyi képrögzítés. Egyszerűen nem tudtuk volna illusztrálni. Ezt azért beszűkítette, hogy az elmúlt 20 év komolyabb ügyeivel tudtunk foglalkozni.

Mitől izgalmasak számunkra a krimik és mitől tarthatnak számot ekkora érdeklődésre? Például akár egy bűnügyi sorozat a TV-ben.

Szeretünk borzongani. A sorozatok és a jól megírt könyvek is kiviszik az embert a mindennapokból, az életből, az éppen az agyában keringő problémából, ami foglalkoztatja és egy kicsit tényleg kikapcsol. A TV-s műfajokban ez jobban látszik, jobban tetten érhető.

A könyveknél azért fontos úgy megírni, hogy képszerű legyen, mert azzal tudom beindítani az olvasó agyát, és ha ő egy filmet kezd el maga előtt látni, akkor fogja folytatni a történetet és manapság ez nagyon fontos, amikor bizonyos generációk szinte egyáltalán nem olvasnak.

Van kedvenc műved?

Igen, van. Mindig a legutolsó és ennek személy szerint nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy akkor talán mindig jobban sikerült, mint az előző. Addig folytatom, amíg így érzem.

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla
Papp Ferenc

A politikusok az új influencerek?
A politikusok az új influencerek?

1480292_29103937-10156030279291093-4517469930830796572-n.jpg

Napjainkban az influencer szóval szinte mindenhol találkozhatunk. Instagram modellek, hírességek, termékpromóciós posztok juthatnak eszünkbe róla, de a véleményvezér kifejezést nem csak egy új sampon reklámozásakor használhatjuk. A technika fejlődésével és a közösségi média platformok felemelkedésével a politikusok feladatköre is megváltozott. A személyes megjelenések mellett az online jelenlét is szükséges már, hogy valakiből népszerű közéleti személy válhasson. Cikkemben korunk legfeltörekvőbb influenszereiről, a politikusokról lesz szó.

Gyurcsány Ferenc főzős videói, Szijjártó Péter utazós vlogjai... csupán néhány példa arra, hogy vezető politikusok milyen tartalmakat kezdtek gyártani az elmúlt néhány évben.

Már nem elég csupán nyilatkozatokat aláírni és zászlók előtt kézfogós képeket készíteni.

Élő bejelentkezés, videós tartalom, blog posztok, Instagram és Facebook bejegyzések, highlightok. Ezek ma már elengedhetetlen kellékei egy politikus napi feladatainak.

Ahogy a választópolgárok egyre nagyobb százaléka, úgy a politikusok is egyre szélesebb körben kezdték használni a közösségi médiát. Bár még mindig igen népszerű a személyes vagy telefonos megkeresés, a különböző online platformos megkeresések száma is megnőtt. Ma már mindenki követheti „kedvenc” közéleti személyiségét, és betekintést kaphat annak mindennapjaiba. A politikai tartalmak mellett egyre gyakoribbak manapság a személyesebb posztok. Családi fényképek, nyaralás, vacsora, sport, kirándulás, háziállatok és még megannyi különböző téma kap helyet a platformokon. Ez mindenképp közelebb hozza a politikusokat a választókhoz, hiszen a képeket nézegetve akár hasonlóságokat is vélhetünk felfedezni köztünk, ami növelheti a szimpátiát. 

34886513_973fdfa16bef658b88a320f178b6042f_wm.jpg

Mivel rengeteg szem szegeződik rájuk, és nagy kockázatot rejt a social média nem megfelelő használata, sok politikus dolgozik kommunikációs csapattal. Ők nem csak beszédek és sajtóközlemények megírásában működnek közre, de fotós és videós anyagok készítésével is támogatják munkáltatójukat. Nemrégiben jelent meg egy hirdetés, amiben Szijjártó Péter keresett egy második fotós-videóst csapatába. 

A kormány kommunikációs csapatairól sok információ áll rendelkezésre, adataik nyilvánosak. Látható, hogy több Minisztérium is alkalmaz külsős fotós vagy videós munkatársat. Meglepő módon Orbán Viktornak és Gulyás Gergelynek sincsen külsős fotósa, holott szereplésük a médiában rendkívül jelentős.

A Facebook-os jelenlét még mindig a legerősebb, hiszen ez az a platform ahol a legszélesebb rétegeket lehet megszólítani.

A nyugdíjas korosztály megjelenése a közösségi médiában erősen felértékelte annak politikai használhatóságát. Orbán Viktort közel 900 ezren, Szijjártó Pétert 138 ezren, Gyurcsány Ferencet 260 ezren követik a legnagyobb közösségi média platformon. A választók igen nagy százalékát érhetik el itt akár organikusan, akár hirdetéseken keresztül. Választási időszakban már nem csak az utcai plakátokról mosolyognak ránk "kedvenc" politikusaink, de két kattintás között a Facebookon is gyakran találkozhat velük az ember. A megosztásokkal, továbbításokkal pedig az egyének egymás között is tudják terjeszteni az "igét". Pont emiatt veszélyes ezen platformok politikai célú használata.

Az álhírek és a rosszindulatú, mocskolódó kommentek magában rejtik a megtévesztés lehetőségét.

Mivel a Facebook már főleg az idősebb generációk sajátja, a politikai szereplők is rájöttek, hogy nyitni kell az újabb és újabb platformok felé. A fiatalok megszólítása nagyon fontos eleme a gépezetnek, így egyre több közéleti személyt és politikust látni egyéb platformokon. Gulyás Gergelyt például közel 13 ezren követik Instagramon, ami véleményem szerint egy igen magas érték.

Úgy gondolom, nem árt, ha követünk bizonyos politikusokat ezeken az oldalakon, hiszen a tájékozottság nagyon fontos. Óvatosságra intek azonban mindenkit, hiszen amennyi előny, annyi veszély is rejlik ezek használatában. Fontos, hogy a posztok mögé tudjunk látni, mivel politikusaink nem egy hidratáló krém megvásárlására ösztönöznek, hanem országunk irányítása a tét. 

 

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/11/15/szijjarto_peter_fotozas_legdragabb/

"Aki nem szakmabeli, az talán nem is érti" - interjú Zelenka Dórival
"Aki nem szakmabeli, az talán nem is érti" - interjú Zelenka Dórival

img_5105.jpg

A kávéházi nyüzsgésben akadtam rá régi évfolyamtársnőmre, aki sugárzó arccal nézegette a tejhabot a kávéján. Összemosolyogtunk, hogy lám, milyen mesze sodort minket az élet, mégis milyen közel találkoztunk egymáshoz: két fiatal lány, az egyik újságíró, a másik újságot ír. Miután Dóri megszokta a helyzetet, hogy most a "mikrofon" másik oldalán kell helytállnia, belevágunk az interjúba.

Bemutatkozol az olvasóknak is pár szóban?

Persze. Zelenka Dóri vagyok, 21 éves újságírónő, emellett az ELTE BTK hallgatója. A szakmai pályafutásomat a 888.hu-nál kezdtem, érettségi után. Ezután találtam rá mostani munkahelyemre, a Pesti TV-re. A középiskolában reál érdeklődésű diák voltam, fizikusi pályán is gondolkodtam. Nem nagyon határoztam el magam a humán pályák egyike mellett sem, annál is inkább, mivel nem szerettem az irodalmat, csak a történelmet. Jelentkeztem szlavisztika szakra, de nem éreztem, hogy ez egyenes út lenne az - akkor már körvonalazódó - újságírói pályámhoz, így váltottam a mostani szakomra.

És hogy miért a politikai tematika: a családomban sosem volt tabu a politizálás, a szüleim aktívan tájékozódtak és nyilvánítottak véleményt ezen a téren. Így én egyszerűen belenőttem ebbe. Még emlékszem, milyen volt a szüleimnek a Gyurcsány kormány alatt élni. Ők ebben az érában kezdték el a felnőtt életüket, szerelmesek voltak, családot akartak, és ennek a szerelemnek a gyermekeként láttam, milyen nehéz ez az akkori vezetés mellett. Nem volt rossz gyerekkorom, de mindig ott volt az a bizonyos felhő a fejem felett. Későb ez az élmény tudatosította bennem azt, hogy ki kell állnom a véleményemért.

Számomra az Isten-Haza-Család hármas felbonthatatlan hármas, és ezt a közéletben megvalósulni én a jobboldalban látom. Pontosan azért, mert én is, mint a szüleim, szerelmes vagyok, családot szeretnék. Annyi eltéréssel tőlük, hogy nálunk a párom főz. 

A jobboldali elvrendszernek van egy olyan vonulata, hogy a nőknek legnagyobb szerepe a családjuk körében, otthon van. Persze ez sok helyen árnyaltabban érvényesül ma már a konzervatív megnyilvánulásokban, mégis: Te nem szoktál beleütközni abba, hogy konzervatív elveket vallasz, közben pedig egy pörgős, nagy karrierről álmodozó, dolgozó nő vagy?

Nekem erre a legjobb példa anyukám: egy klasszikusan jobboldali hölgy, nálunk otthon mindig tisztaság van. Főz ránk, mos ránk, mindenkire gondja van otthon. Mégis mellette főállásban ápolónő. És amikor dolgozik, ő 100 %-ban ápolónő. Minden nap azon dolgozik, hogy megváltoztassa a magyar egészségügyről alkotott képet, fáradhatatlan türelemmel és odaadással dolgozik, rengeteg pozitív visszajelzést is kap. Ő meg tudta valósítani azt, hogy teljes értékű feleség, anya, és dolgozó nő is egyben. Előttem ott a minta, hogy ez lehetséges.

Ott voltál a Pesti TV alapításánál, valahogy akarva-akaratlan összefonódott a neved a párod, Dezse Balázséval ebben a projektben. Hogy kapcsolódtatok így össze szakmailag is?

Ez nagyon érdekes, hogy hogyan kezelnek minket külön-külön és egyben is. Egyik este leültünk Balázzsal borozni, és a derült égből két srác odaült az asztalunkhoz. Nekiláttak minket sértegetni, és kérdezés nélkül nekünk álltak, mert felismerték, hogy kik vagyunk és miben utazunk. Provokálni kezdtek, besúgónak neveztek, hasonlók. Itt látszódott elég erőteljesen a különbség köztünk, Balázs kezdett volna érvelni nekik, nagyon türelmesen elkezdte volna magyarázni, mit miért gondol. De én felálltam és azt mondtam, hogy akkor én most elmegyek. Mert ezek a srácok kérés, mi több, engedély nélkül odaültek az asztalunkhoz a kéretlen megjegyzéseikkel, és szerintem ezt az egyetlen szabad estémen a héten nem vagyok köteles tolerálni. Azt mondják, egy konzervatív nőnek mindig jófejnek és finomnak kell lennie. Hát én nem vagyok mindig jófej és finom.

Magyarországon vagyunk, 2020-ban, és te újságírónő vagy. Eddig alig volt precedens politikailag aktívan munkálkodó, arcát felvállaló újságírónőre itthon, jobboldaliaktól pedig még annál is kevesebb a példa. Ritka kombináció ez, hogy éled meg nőként a szakmát?

Elég furcsa érzés. A barátommal mindig mindenki jófej, belém rengetegen belém állnak. Érdekes, hogy különösen a fiatal lányok. Még érdekesebb, hogy ribancnak neveznek, és rám sütik, hogy elárulom őket. Miért? Mert van véleményem? Mert kiállok és felvállalom? Kit árulok el ezek közül a fiatal lányok közül azzal, hogy felvállalom a véleményem?

Szerintük a sok-sok követő az Instagramon teljesítmény. Szerintem pedig az teljesítmény, hogy 21 évesen egyetem mellett főállásban újságíró vagyok. Ez azt jelenti, hogy 6:00-tól 19:00-ig bent vagyok a munkahelyemen, aztán hazamegyek, és gyakran tovább folytatom a munkát. A műsorvezetés a legeslegkisebb hányada ennek a munkának, bár tény, hogy azt szeretem a legjobban.

Ez a szakma egy életforma. Aki nem szakmabeli, az talán nem is érti. Mert ha vasárnap este még adásvázlatot kell írnom, Balázs nem szól érte, mert neki is van, hogy hétvégén este valamit írnia kell. Ugyanis, ha hétfőn adás van, akkor adás van, ha csak az az egy közös esténk van a héten, ha nem. 

Mivel nagyon kevesen vagytok jobboldali újságírónők itthon, nehéz kitől tanácsot kérni, ha valami nehézséged adódik. Kiből tudsz mégis erőt meríteni?

Hát.. Igazából közvetlenül senki nem tud ilyenkor tanácsot adni. A legjobb barátnőmmel sokat beszélgetünk, de ő nem része ennek az életformának, és nagyon gyakran csak azt tudja a panaszaimra mondani, hogy "Te akartad." A nővérem sem tud sokszor együtt érezni, pedig nagyon jó a kapcsolatunk. 

Már egy ideje dolgoztok a szakmában, szerinted mit tudtál változtatni, alkotni mióta elkezdted?

A mostani kedvencem egy új brand ötlete: egy közös Instagram oldalon kezdtünk el dolgozni Balázzsal. A közös életünk kedves, örömteli, néha mulatságos pillanatait osztjuk meg rajta, egyszerűen ennyi. Az a célunk vele, hogy helyre rakjuk a fejekben a képet, amit a konzervatív, jobboldali emberekről alkottak: a képeken két tetovált, piercinges ember mosolyog, viccelődik, simogatja a macskáját, ilyenek. Tartom azt, amit egyszer egy cikkemben írtam: konzervatívnak lenni szexi. Büszke vagyok arra, amit érzek, amikor a himnuszt hallgatom, és senkinél nem vagyok kevesebb attól, hogy itthon akarok dolgozni és családot alapítani. 

Látom, hogy Balázs már kint áll az ajtó előtt, szerintem meg fog ázni. Valamikor folytatjuk, menjetek nyugodtan. Köszi az interjút!

Én köszi!

Meleg helyzet a jobboldalon
Meleg helyzet a jobboldalon

tftktkpturbxy8yzwvjzgflmju1zdfizdvhyzq3zgu1yzrjowy2odbkms5qcgeslqmazkvnfwdndaavas0dpqdcww.jpeg

A baloldal szereti a konzervatívokat homofóbként bemutatni, pedig pont, hogy a konzervativizmus az, ami a házasság intézményén túl a melegeket nem különbözteti meg másoktól. Egyáltalán mit jelent a homofób kifejezés? Azt, hogy megkülönböztetni a melegeket? Nem, a homofóbia azt jelenti, hogy valaki irtózik a melegektől, vagy valamiért kollektíven utálja a homoszexuális embereket. Direkt nem használom a közösség szót, mert megtévesztő. Attól, hogy valaki hetero, még nem biztos, hogy ugyan annak a közösségnek tagja, mint én is. Ahogyan az sem igaz, hogy két meleg jól kijön egymással azért, mert mindketten ugyan olyan nemi identitásúak. Éppen ez a lényeg, hogy a nemi identitás egy individuális tényező, nem teremt közösséget, így nem létezik nemi identitás alapú közösség.

Az úgynevezett „meleg közösség” nem a melegeket, hanem néhány homoszexuális ember politikai nézeteit képviseli.

A melegeket egyedül a konzervatív oldal képviseli. Persze minden egyén különböző, a melegeket sem lehet lefedni egyedül egy gyűjtőnévvel. Ők is más és más tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért nem is lehet kijelenteni kollektívan túl sok mindent róluk. Nem bűn, ha valaki a saját neméhez vonzódik, akár genetikai rendellenesség, vagy külső gyerekkori hatások és traumák, vagy közösségi nyomás miatt. Viszont azt sem szabad hagyni, hogy ez legyen a társadalom alapja. Azért nem, mert gyereket nemzeni a hetero párok tudnak egyedül, így ők jelentik a nemzet jövőjét. Ettől függetlenül a melegek kétségtelenül értékes tagjai a társadalomnak, viszont a standard továbbra is a hetero kapcsolat, ezen nem szabad változtatni.

Ha valaki férfinek születik, és nőkhöz vonzódik, emberi ösztönéből kifolyólag kellemetlenül fogja magát érezni transzszexuálisok között. Ezen nem lehet változtatni, hiszen ez a természetes reakció. Ugyan olyan ösztön, mint mikor bennem undort kelt a gyermekek szexualizálása. Az Instagram sajnos tele van olyan, elvileg hetero párkapcsolatban vagy házasságban élő párokkal, akik a fiú gyermekükből drag queent sminkelnek, majd ha valaki kritikát fogalmaz meg amiatt, mert szexuálisan aktivizálják a gyermeküket, akkor azzal „védekeznek”, hogy a kritizáló bizonyára homofób. Visszaértünk a kör elejére, a baloldal által terjesztett tévhitre, hogy a konzervatív oldal homofób.

Ne tévesszük össze a felszínes képmutatást a valódi elfogadással. Az elfogadás nem jelenti azt, hogy valamit támogatni, hirdetni vagy szeretni kell. A valódi elfogadáshoz két fél kell. Az egyik fél nincs a másik ellen, cserébe a másik nem akarja erőszakosan terjeszteni a saját szokását, jelen esetben az egyneműek testi és érzelmi kapcsolatát. Amennyiben ez tényleg nem döntés kérdése, akkor miért kell ennyire propagálni? A baloldal a legnagyobb ellensége a melegeknek, hiszen az erőszakos terjesztés, propaganda mögött egyértelmű politikai célok állnak. A baloldalnak a homoszexuálisok kiváló eszközt jelentenek egy politikai programhoz.

Freddie Mercury nagyot alkotott, igazi tehetség volt. Mikor bejelentette, hogy AIDS beteg, az állítólagos meleg „közösségből” többen is kritizálták, hogy híres melegként miért nem szólalt fel a melegek érdekében. Freddie közszereplő volt, de nem a nemi hovatartozása miatt, hanem azért, mert hatalmas zenei tehetség volt. Az, hogy meleg volt, a magánügye, nem tartozott senkire. Ahogyan heteroként én sem közlöm mindenkivel, hogy a nők vonzanak.

Nem nemi identitás, hanem tettek alapján ítéljük meg az embereket.

A Prideot is pontosan emiatt, mármint a tettek miatt ellenezzük. Igénytelen, demagóg meleg propaganda. Szinte már soviniszta, mert mindenkit elfogad, de aki nem ért egyet az ideológiájukkal, azt nem engedik be. Emellett undort vált ki az átlagemberben a tapasztalható igénytelenség. Ott nem a melegség, sokkal inkább a magamutogatás a cél.

Nem szabad elhinni a neoliberálisok hangulatkeltését. Minden kisebbséget, a megszokottól eltérő társadalmi csoportokat próbálnak megszólítani. Nekik van valamilyen identitásuk a baloldal liberálisaival szemben, akiknek a célja egy hatalmas montázs megalkotása. Ellopják a politikailag független identitásokat egyes csoportoktól és kisajátítják azokat. Nem hiába lehet őket úgy nevezni, hogy moslék koalíció. A szemkilövető Feri, a krumplis ex "roma cseszegető" Petya, Patkányozó Bangó, és a többiek. Egy bolond sajnos valóban tud százat csinálni, ezért kell egyértelművé tennie a polgári oldalnak, hogy a baloldali hangulatkeltés felszínes és valójában nincs mögötte valós tartalom.

A valódi elfogadás és a hagyományos értékek alapértékként és bevett szokásként kezelése biztosítja mindenkinek a boldog és teljes értékű létet, hiszen a konzervatívok állnak az élet pártján.

Ez nem karikatúra, ez gyűlöletbeszéd
Ez nem karikatúra, ez gyűlöletbeszéd

2020_04_28.jpg

Elöljáróban annyit, hogy nem tartom magam se befásultnak, se maradinak és egyesek szerint még a humorom is jó. Simpson családon nőttem fel, Bricklberryn edződtem, az Internet népének mémjei a táplálékom. Képes vagyok jókat nevetni azon, ami vicces, nevetséges, vagy képmutató. Mellesleg hívő keresztény vagyok, még ha nem is „elsőosztályú,” de törekszem.

A karikatúrának vagy más néven gúnyrajznak természete és küldetése, hogy gúnyt űz, kifiguráz, nevetségessé tesz.  Valamint szellemes és vicces. 

Tárgyát kezelheti ugyan megvetéssel, de valójában éppen azzal, hogy karikatúrát gyárt róla, egyfajta távolságot is tart tőle, feloldja a maró ellenszenvet, helyette megnevettet.

Hacsak nem gyűlöletre uszító politikai propagandarajz. Húszévesen eddig ilyet csak történelemkönyvekben láttam. Szándékosan nem írom, hogy mely diktatúrák idején alkalmazták ezeket és kiket/miket ábrázoltak, ezt a két kurrens ideológiai szekértábor úgyis folyton egymás fejéhez vágja. Ezeken a propaganda-rajzokon nem tudtam nevetni, inkább összeszorult tőlük a gyomrom. 

A Kétfilléres díjjal kitüntetett Pápai Gábor-féle, Müller Cecíliát és a kereszten függő Jézus Krisztust ábrázoló gúnyrajztól sem nevetek. Még csak el sem mosolyodom. Ugyanis az elevenembe vág. 

Talán a nem hívők számára is ismert, hogy Jézus Krisztus kereszthalála nem egyszerűen egy latornak ítélt lázító kivégzése volt. Hanem volt egy transzcendens dimenziója, minősége is, melyről mi keresztények hisszük, hogy a megváltás tette volt, egy olyan áldozatiság, mellyel minden embert megváltott bűneitől és lehetővé tette az üdvözülést, az örök életet. Hogy értsük: nekünk, keresztényeknek Jézus kereszthalál-áldozata hitünk alapja, enélkül nincs keresztény és nincs kereszténység.

Ami Müller Cecíliát illeti, igen, tudjuk, hogy néha megmosolyogtatóan nagymamás, kenetteljes modorban osztja nekünk tanácsait, amelyeket mi, magyarok, persze kinevetünk.  Ilyen a mi természetünk, ellentétben az ázsiaiakkal, akik, ahogyan Salát Gergely fogalmazott az Indexen, ha valaki megmutatja nekik a helyes orrfújás technikáját, akkor onnantól helyesen fújják az orrukat és nem mémeket gyártanak róla.  Nincs is már szinte COVID-halott Japántól Kínán át Dél-Koreáig, de most nem ez a lényeg. 

De a Pápai Gábor rajz nem ezért készült. Nagyon könnyen átlátni a szitán. A Népszava készítői, a MÚOSZ karikatúra tagozata  és talán egyes olvasói között is akadnak olyanok, akiknek

Müller Cecília csupán azért ellenszenves, mert láthatóan kereszt függ a nyakában. 

Ettől pedig valamifajta atavisztikus, a régi időkből itt maradt, gondosan az emberek fejébe vert ösztönös utálat, megvetés támad egyesekben, ha keresztet „tolnak az arcukba.”  Erre játszik rá uszítóan a Pápai-féle karikatúra, amely a sárba rántja a kereszthalált és megbélyegzi az abban hívőket.  A megfeszített Jézust és Müller Cecíliát pedig olyan módon ábrázolja, hogy az, jogásznyelven is szólva, megsérti az emberi méltóságot.

Beszéljünk világosan: ez nem gúnyrajz, ez gyűlöletbeszéd. Nem díjat, hanem feljelentést érdemelne.     

süti beállítások módosítása