Reaktor

Irigylem azokat, akik már hetek, vagy akár hónapok óta letudták a karácsonyi bevásárlást, hiszen egy héttel az ünnepek előtt a plázákat általában az Éhezők viadalához lehetne hasonlítani. Ha mégsem sikerült a bravúr, és már az ötletekből is kifogytunk, akkor cikk sorozatom talán segítséget nyújthat a teljes káoszban. Mit ajándékozzunk ha annyira nem ismerjük az illetőt, alacsony a keret és szorít az idő? Következzen egy kis ötlettár: minden a legolcsóbb árkategóriából.

Fürdőbomba, fürdősó

Az otthoni pihenéshez egy kis extra löket sosem árt.

Takaró

Szerintem nem lehet az embernek elég takarója, főleg ha pihe puha. (Tipp: Pepco, Kik, Jysk a top 3 nálam a takarók terén)

Mozijegy/Színházjegy

Programot adni mindig izgalmas, főleg ha egy olyan darabról, filmről van szó amit az illető már régóta meg szeretne nézni. 

Testápolás, arcápolás, hajápolás

Kézkrém, arckrém, testápoló, testpermet, sampon, hajbalzsam, stb. stb. stb… Őszintén szólva nem izgalmas, de hasznos. Én például minden évben kapok, és mindig el is használom az összeset. 

Zokni

Az örök klasszikus amit gyerekként utáltunk, de ma már az egyik legjobb ajándék. Mintás, vastag, félig papucs, vagy elegáns? Mindenkinek van egy jó zokni odakint.

Palack

A reggeli kávénak egy termosz, kiránduláshoz egy vizespalack, edzéshez pedig egy  shaker. Bármilyen italt is kedveljen az ember, egy új palack nagyon hasznos ajándék tud lenni mindenki számára.

Telefontok

Legyen akár vicces, személyre szabott, vagy törhetetlen, a telefont megvédeni mindig menő.

Spa-nap

Természeti adottságainknak hála, hazánkban szinte minden sarkon fürdőbe botlik az ember. Egész napos pezsgőfürdőzés, vagy inkább egy kalandos csúszdapark? Legyen bármelyikről szó, sok kedvezményes jegy áll rendelkezésre, minden kategóriában.

Apróságok doboza

A figyelmesség az, ami ezt az ajándékot igazán különlegessé teszi. Töltsünk meg egy kis dobozt olyan apróságokkal, amiket az illető nagyon szeret, vagy sokat használ - csoki,hajgumi, fürdőbomba, teafilter, toll, fülbevaló stb., és így mindenből lesz egy kicsi.:)

Gyertya

Szintén unalmas, klasszikus, de mindig szeretjük.

Könyv

Nem csak könyvmolyoknak! 

Konyhai tároló

Kerámia tartó a spagettinek, elegáns doboz a lisztnek és cukornak? Egy konyhatündérnek ez igazán találó ajándék, és egyáltalán nem sablonos.

Növény

Az egyik kedvencem. Nálam max egy évig élnek a növények, akárhogy gondozom és nevelgetem őket, úgyhogy őszintén szólva, ez egy olyan ajándék aminek a hozzám hasonló szerencsétlenkedők, és az igazi növény zsenik is örülnek

Nap az állatkertben

Az egyik legaranyosabb ajándék. Simogassátok meg a kisbárányokat helyettem is! :)

Ugyan sok madárfaj melegebb vidékre költözik hazánkból a zord időjárás elől, vannak azonban olyanok is, amelyek itthon telelnek át. Sőt, olyanok is akadnak, akik a tőlünk északabbra fekvő országokból költöznek hozzánk a téli szezonra.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület írása szerint ezek a fajok a mi segítségünk nélkül is túlélnék a telet, hiszen az itt maradó vagy éppen ide érkező fajok megtalálják a számukra szükséges mennyiségű élelmet. Ha az adott területen már nem találnak elegendő élelmet, vagy a tájat hótakaró fedi be, akkor egyszerűen új területet keresnek. Éppen ezért a madarak etetése inkább a mi szórakoztatásunkra, gyönyörködtetésünkre jött létre. Fontos azonban, hogy ha belevágunk az etetésbe, akkor ne okozzunk ezzel kárt!

A madáretetési szezon az első fagyok beköszöntével kezdődik és ezek megszűnésével végződik. Tehát nagyjából a novembertől március első feléig tartó időszakot öleli fel. Azonban október második felében is elkezdhetjük, ha új helyen szeretnénk etetni a madarakat. Ilyenkor elég, ha egy kevés magot szórunk ki vagy almát tűzünk az ágakra. Ez segítség lehet az átvonulóban lévő madarak zsírtartalék képzésben is.

A madaraknak adható eleségek három csoportba sorolhatók: olajos magvak, alma és bogyós gyümölcsök, illetve zsiradékok. Fontos azonban, hogy az olajos magvak ne legyenek sózottak, pörköltek. Az állatkereskedések polcain általában megtalálható az énekesmadaraknak szánt magkeverékek. A napraforgó mag és a köles mellett adhatunk a nekik diót, mogyorót, kesudiót, pisztáciát is. A magvak mellett kedveskedhetünk még almával, illetve a lakóhelyünk környékén gyűjthető bogyókkal. A gyümölcsöket a rovarokat fogyasztó madarak is kedvelik, így számos madárnak segíthetünk megtölteni a begyét ily módon is. Állati zsiradékként adható az etetőket látogató madaraknak kacsa-, liba- és sertésháj, faggyú, szalonna (fontos, hogy ez se legyen sós), illetve cinkegolyó, lágysajt és vajtégla is.

Fontos, hogy ne etessünk kenyérrel, valamint más fajta péksüteménnyel, ugyanis ez nagy mennyiségben fogyasztva káros a madarakra nézve.

Az eleséget kiszórhatjuk egyszerűen a földre. Hogy ne lepje be a hó a földre kiszórt eleséget, érdemes az ilyen típusú etető fölé féltetőt építeni. Kínálhatjuk az élelem tálcán, például egy virágalátéten is, vagy használhatunk dúcetőt és függő etetőt is. Ezek takarítására érdemes rászánni hetente egy kis időt, ugyanis előfordulhat, hogy mi úgy látjuk, hogy még van eleség az etetőben, közelebbről megvizsgálva azonban ez valójában már csak a maghéjak.

Ügyeljünk az etetők elhelyezésére is. Célszerű egy szélcsendesebb zugban elhelyezni, hogy a magokat ne hordja szét szél. Ezen kívül biztonságos helyre tegyük, hogy a madaraknak legyen hova behúzódniuk például a macskák elől. Éppen ezért célszerű fák, sűrűbb bokrok környékén etetni.

A Madártani Egyesült felhívja a figyelmet arra, hogy az etetés mellett fordítsunk gondot a madarak itatására is. Ez azért fontos, mert a fagyos levegő kiszárítja a szervezetet. Mivel egyre gyakoribbak a hómentes, száraz telek, így az itatók kihelyezésével hozzájárhatunk a madarak folyadékpótlásához is. Azonban ügyeljünk arra, hogy a fagyos éjszakák után friss vízzel töltsük fel az itatót.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha egyszer elkezdtük az etetést, ne hagyjuk abba a fagyok végéig, ugyanis a madarak megszokják, hogy hol találnak élelmet. A kis testű madarak energia tartaléka arra elég, hogy túléljék az éjszakai hideget, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy reggel tudják pótolni tartalékaikat, különben legyengülnek és elpusztulhatnak. Éppen ezért csak akkor vágjunk bele a projektbe, ha tudjuk vállalni, hogy tavaszig rendszeresen feltöltjük az etetőt.

nyitókép: https://pixabay.com/hu/photos/nagy-cinege-madarak-takarm%C3%A1ny-6086128/

Milyen érzelmek kötődnek az evéshez? Mikor lett tele fogyókúra-hirdetésekkel a magyar nyilvánosság? Mit örököltünk a szavannákról? Milyen evolúciós magyarázata van a gyorséttermi ételek sikerének? Forgács Attila gasztropszichológus válaszol.

Nagyon sok emberben felmerül, hogy mit is jelent pontosan a gasztropszichológia, illetve, hogy neked honnan jött, hogy a pszichológián belül az „evés lélektanával” foglalkozz? 

Az evés, az nem egyszerűen „éhségelverés”. Tehát nem egyszerűen egy élettani folyamatról van szó, hanem tele van érzelmekkel, szociális viszonyokkal, gondoljunk csak a közelgő karácsonyra! Az az evés például érzelemgazdag és társas esemény lesz. Nyilván nem csak azért fogunk enni, mert annyira éheznénk, hanem a lelkünk eszik. És nem csak ilyenkor, hanem egy csomó esetben a lelkünk eszik.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy leesett a vércukorszintünk, persze az is lehet, hogy az történt, de arról van szó, hogy szeretünk enni. Tehát az evés tele van lélektani mechanizmusokkal.

Ez lenne a gasztropszichológia. És hogy hogyan találkoztam vele? Annak idején, még a rendszerváltás előtt pszichológus hallgató voltam és meg kell mondjam, hogy harmadévesen nagyon elegem volt a rendszerből. Én szerettem volna valahogy meglépni, két lehetőség volt. Az egyik, hogy kiúszok az Adrián, cápák között. Ez valahogy nem vonzott. A másik mód pedig a furfangosság volt. Én mindenféle külföldön, nyugaton élő magyar tudósnak a címét megkerestem, és azt írtam, hogy engem az érdekel, amivel ők foglalkoznak. Mondanom se kell, hogy nem nagyon válaszolt a levelemre senki. Ellenben Chicagóban találtam egy szakácsfejedelmet, aki még a világháború előtt Magyarországon pszichológus doktorátust szerzett. Ott pedig gasztronómiával foglalkozott, övé volt a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtára. Világhírű étterme volt, a NASA-nak a gasztronómiai tanácsadója volt, sőt a Fehér Házé is ő volt.

Írtam neki, hogy engem a „gasztropszichológia” érdekel. Erre ő nagyon gyorsan megnézette a könyvtárossal, hogy a 44.000 kötetes gasztronómiai könyvtárában, ahol minden megvolt, mi van a gasztropszichológiáról. És akkor kiderült, hogy nincs ilyen.

Ő aztán nagyon gyorsan küldte nekem a repjegyet és a meghívót, ami akkor nekem, mint csóró egyetemistának, maga volt a hihetetlenség. És így én kikerültem Chicagóba, a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtárába, ahol nem volt ilyen könyv. És most már töredelmesen bevallom, hogy manapság már sokkal többet tudunk az evésről. Például, hogy a nyelv hegyén érezzük az édest, kicsit hátrébb a sóst, leghátul a keserűt. Tehát, hogy van a nyelvnek egy ízérzékelési lokalizációja, ami igazából nem igaz, de mi ennyit tudtunk akkor. Tehát nagyon keserves pillanat volt megérkezni Chicagóba úgy, hogy valóságban semmit nem tudtam a témáról. Így be lettem zárva abba a könyvtárba egy szép hosszú nyáron. Ott mindent elolvastam, szépirodalmat is, Shakespeare-től kezdve mindent, ami egy érettségire kellett volna. Tényleg mindent elolvastam és a végén lett belőle egy könyv. Persze nem akkor, hanem jóval később, illetve minden, ami a pályámon készült, mint mondjuk a doktori disszertációm, PhD-m stb. De minden az evéssel kapcsolatosan született. Tehát ilyen véletlen körülmények között és egy ilyen keserves pillanatban találkoztam a gasztropszichológiával.

Akkor az evéshez kapcsolódó pszichológia kapcsán már nagyon sok tapasztalatod, tudásod van. Szerintem sok emberben felmerül a kérdés, hogy ez a téma leginkább a fogyókúrázással függ össze. Említetted, hogy az evés során érzelmek keletkeznek. Én speciel nagyon sokat diétázom, néha szoktam is csalni. Viszont sokszor csak amiatt van rossz hangulatom, hogy nincs egy finom íz, amit érzek, nem érzem az ízorgiát, mert csak az egyszerű salátát eszem. Erről neked mi a véleményed? Illetve mi a véleményed arról, hogy manapság a fogyókúrázás már egy iparággá fejlődött?

Hát egyértelműen iparág lett. Erre én is felfigyeltem, méghozzá úgy, hogy hazafelé bandukolva az egyetemről a hallgatók mindig otthagytak bulvárújságokat. Ezekbe belelapoztam, és azt kell, hogy mondjam, hogy hetente találtam négy új fogyókúra hirdetést. Egy ideig ezen csodálkoztam, utána pedig elkezdtem ezeket beszkennelni és PowerPoint fájlban gyűjtögetni hétről hétre. Mert hogyha felütünk egy női magazint, akkor van benne egy-kettő fogyókúra reklám, de hogyha hosszútávon követjük, akkor viszont döbbenetes az eredmény. Én 1200 hazai fogyókúrareklámnál feladtam ennek a gyűjtését. Egyszerűen nem csináltam mást, hanem csak jóformán szkenneltem és szkenneltem. Öt nagy PowerPoint fájlban vannak benne. De lehet, hogy már van hat is. És biztos, hogy sokkal több fogyókúra reklám van, mint 1200. Azt is mondhatnám, hogy ebben a modern fogyasztói társadalomban nincs még egy olyan ígéret, termék, szolgáltatás, amit ennyiféleképpen hirdetnének.

És amióta vannak fogyókúra hirdetések, szárnyal felfelé az elhízásmutató. Ezek a fogyókúra bizniszek és csodatevők a rendszerváltás után jelentek meg.

Előtte összesen három ilyen reklámot találtam. Vagy bármit, amiben a fogyókúra koncepciója megjelent. Utána viszont hatalmas robbanás történt. A rendszerváltást követően duplázódott meg Magyarországon az elhízottak aránya. A rendszerváltás után történt az, hogy mi élre törtünk Európában a túltápláltság tekintetében. Most jelen pillanatban tehát listavezetők vagyunk, és nem azért, mert a britek kiléptek az EU-ból, még hozzájuk képest is teltebbek vagyunk. Ez egy döbbenet, mi gömbölyűre ettük magunkat.

Köszönhető ez a nyugati gyorséttermek bejövetelének? Vagyis hogy már lehetett kólát és chipset kapni?

Nyilván a cukros üdítők bejövetele egy jó nagyot rúgott az elhízásunk történetében. Igen ám, de a Coca-Cola ’68-ban jött ide, rá egy évre már itt volt a konkurencia, a Pepsi kóla, ’71-ben, nem tudom, hogy ma még ismerik-e a Traubisodát, egy osztrák üdítő, idejött. Sokkal cukrosabb volt, amikor idejött, volt egy kis gazdasági fellendülés, és

addig mítosz volt a nyugati Coca-Cola mámorban twisztelő fiatalság, és akkor idejött Amerika íze. És ezzel együtt az amerikai életérzés is idejött. Tehát ez egy hatalmas löket, ’68 után elkezdtek az emberek több cukros üdítőt inni, mint tejet.

Akkor megugrott a fogyasztás, és ahogy mondod, a következő nagy löket pedig a gyorséttermek voltak. A Fidesz megalakulása és az első McDonald’s megnyitása között nem egészen egy hónap különbség volt. Tehát a rendszerváltás, ha már mondtunk Coca-Colát, akkor mondjuk McDonald’s-ot is, a McDonald’s-szal parallel történet. És ezt követően a főtereken leborultak a Lenin-szobrok, és a helyükön McDonald’s éttermek épültek. Na, ezek egyébként külön-külön is hatalmas lórúgást jelentenek az elhízás történetében.

Ezekhez a cukros üdítőkhöz, zsíros gyorséttermi ételekhez hozzátartozik az is, hogy azért sikerült „elhízatniuk a lakosságot”, mert nagyon finomak. Ugye említettem, hogy én diétázom, és megfogalmazódott bennem az a mondat, hogy „minden, ami jó, az rossz, és minden, ami rossz, az jó”. Tehát, ami hizlal, az finom, ami meg nem hizlal, az nem finom. 

Hát ez így van! Itt gyorsan hozzátenném, hogy a McDonald’s mit váltott fel: hurka, kolbász, lángos.

De ezek is zsírosak.

Persze. Azért a környező országokhoz képest itt már a ’60-as években elkezdtünk gömbölyödni. Szóval ne felejtsük el, hogy

az ’50-es években politikailag értelmeződött az, hogyha valaki túlsúlyos volt. Mit rejteget vajon a padláson? Biztos tiltott vágást!

Vagy biztos nem szolgáltatott be, amikor jegyrendszer volt. Ha megnézünk ’50-es évekbéli képeket, elvétve találunk néhány szerencsétlent, aki elhízott, de az már gyanússá is vált. Az nagyon gyorsan az ÁVH-nak a figyelmét magára vonta. A ’60-as évek már kicsit más. Azt már gulyáskommunizmusnak hívják. Hát azért innen Erdélybe akkor kávét, cukrot vittünk, ugyanis ott nem lehetett semmit se kapni. Tehát a ’60-as években, tulajdonképpen ’56 után jelent meg az első jele, hogy hízik a magyar. A Lúdas Matyi egy vicclap volt, volt benne egy Jucika nevű hősnő, akivel mindig történt valami. Én ’59-ből találtam egy rajzot, hogy „Jucika ráállt a mérlegre és felvisított, hogy kövér”. És ez három évvel a forradalom után volt. És a ’60-as években tényleg elkezdtünk gömbölyödni. Amit mondtál, hogy ezek a gyorséttermi kaják úgy etetik magukat, mert valószínűleg finomak. Pontosan erről van szó.

A fajunknak az ízpreferencia, ami jóízű, ennek az egésznek van evolúciós háttere. Ami evolúciósan finom, az az édesgyümölcs, tehát az édes íz, és az ásványi savakban gazdag étel, illetve a kalóriadús zsíros étel.

Ásványi savakat nem olyan könnyű elérni abban a környezetben, illetve az időről időre, ciklikusan éhező fajunk túlélési késztetéséhez hozzátartozott az, hogy megegyük a zsíros falatokat addig, amíg vannak. Tehát van egy veleszületett preferenciája ezeknek az ízeknek. A McDonald’s kínálata pontosan ilyen. Sós, édes, zsíros. Tehát kalóriadús. Van egy hajlam és egy túlkínálat a fogyasztói társadalomban. Azért azt nagyon jól tudják, hogy milyen ízeket kell adni ahhoz, hogy az finom legyen. És addig abban a környezetben, amíg nagyjából stabilizálódott a genetikai képletünk, szavannai körülmények között, akkor még túlélési értéke volt ezeknek az ízpreferenciáknak, most pedig nyilvánvalóan nem adaptív, hogy ezeket szeretjük. Az lenne, ha salátákat ennénk.

Tehát akkor a salátát igazából azért nem találjuk finomnak, mert nincs nagyon tápértéke? Ellenben egy hamburger vagy egy chips energiabombának számít.

Igen, viszont nagyon nehéz ilyen summázott végkövetkeztetést levonni, mert például van, aki szereti a salátát. Van, aki rá se tud nézni az édes ételekre.

Nem szabad elfelejteni, hogy ez az evolúciós preferencia létezik, de eközben mi mindenevők vagyunk.

Egy olyan faj, ami az összes kontinensen elterjedt. Ráadásul nagyon gyorsan. Ami azt jelentette, hogy a mindenevő akkor tudja legoptimálisabban túlélni a helyzetet, ha felfedezi az összes ehető és tápértékkel rendelkező adott ételt a vidéken, ahova kerül. Mert nyilván Afrikában egészen más ételek vannak, mint Európában, mint a Távol-Keleten, mint Ausztráliában stb. A tanulás és a tapasztalat ezt az evolúciós képletet felül tudja írni. Például a fajunk nagyon jól tudja, hogy a keserű íz, az a méreganyagoknak az íze, ezért nem szoktuk szeretni. De a sört, azt igen. Meg a kávét is. Mert megtapasztaltuk, hogy valamilyen kedvező hatása van ezeknek az ízeknek.

Igen, itt vissza szeretnék csatolni, hogy például a Távol-Keleten ismert, hogy esznek bogarakat. Ez Európában elképzelhetetlennek és tabunak számít. Ha én például egy hernyót a számba kapnék, biztosan visszajönne. Ennek mi a háttere?

Hát ugye ennek az a háttere, hogy mindenevők vagyunk, és ami elérhető és nem mérgező egy adott környezetben, azt előbb vagy utóbb megszeretjük, vagy kihalunk. De nem haltak ki ott sem, hanem elég nagy ott a népsűrűség. És azért valljuk be, a rák is ízeltlábú. És ebben a kultúrában csak-csak megesszük.

Ha így szaporodik az emberiség, akkor előbb-utóbb meg fogjuk enni az ízeltlábúakat is, vagy még nagyobb feneségeket is.

Szóval az evéssel kapcsolatosan van két nagy tendencia. Az egyik a neofóbia, az ismeretlen ízektől való viszolygás. Egyszerűen, ha bogarat, tücsköt, mit tudom én, mit raknak elénk, nem tudjuk, hogy mérgező-e vagy sem. Túlélési értéke van annak, hogy undorodunk tőle. Ellenben mégis csak ott van, hogy mi egy mindenevő faj vagyunk, és meg kellene találni az összes ehető és nem mérgezőt, akár bogarat. Ha nem mérgező, akkor csak meg kellene enni. És az evolúció azt a stratégiát termelte ki, hogy a populációban van egy nagyon szűk réteg, aki neofíliás. Amit úgy mondunk, hogy gourmet, vagy ínyenc. Köztünk is van néhány ínyenc, aki ki nem hagyná a cserebogár és szarvasbogár megkóstolását. És ez pontosan elég. Mert hogyha azt látjuk, hogy valaki megeszik valamilyen idegen ételt, és rosszul van tőle, akkor reflexesen hányingerünk van nekünk is. Ha meglátjuk, hogy valaki kihány az étteremben valami finom falatot, higgyétek el, nem segítenek a Michelin csillagok. Na most ugyanakkor, azt látjuk a reklámokban, hogy valaki megevett valamit, és hú de jól érzi magát és mennyire boldog attól a cukros üdítőtől, és mennyire fiatal és sikeres. Azt meg fogjuk kívánni. Ehhez kell a gourmet, az úttörő, az a nagyon kevés, aki áldozatot vállalva megkóstol valamit, mert kíváncsi, amit senki más nem eszik meg az adott kultúrában. Tehát neofília, neofóbia. A kettő egyszerre van bennünk.

Ami viszont még érdekes kérdés, hogy különbség van a generációk közötti ízlésvilágban. Például általában a nagyszülők nagyon szeretik a pacalt, én rá se tudok nézni, viszont én meg szeretem a sushit, ők meg attól borzonganak. Miért változik meg egy-két generáció alatt az ízlésünk?

Változik. Kapásból azt tudom mondani, hogy az evés egy nagyon konzervatív folyamat.

Ez a neofóbia nagyon nehezen enged be akár konyhatechnikai újításokat is. Illetve új ízeket és új ételeket. Gondoljunk csak bele, hogy a GMO ellen micsoda viszolygás van!

Az egy új technológia. Nem tudjuk, hogy egyébként mi lesz vele, vagy mit fog ez okozni. Egyrészt ezért félünk tőle, de az USA-ban már nem nagyon félnek tőle, illetve azokon az afrikai vidékeken, ahol az éhezés az alternatíva. Ott nem annyira félnek a GMO-tól. Vagy vegyük a mikrohullámú sütőt, ami félelmeket kelt, hogy mit csinál a DNS-sel meg egyebekkel! Tehát egyrészt egy konzervatív folyamat, másrészt, ha megnézzük, hogy itt az utóbbi harminc évben, mondjuk a rendszerváltás óta mi minden változott, akkor észrevesszük, hogy szép lassan minden megváltozott. Tehát a rendszerváltással jött a mikrohullámú sütő, ha már így beszélünk róla. Vagy a gyorsétterem, az etnikai ételek, elvégre nem volt kínai Magyarországon, vagy görög és olasz ételek meg egyebek. Lángos volt, nem pizza. Tehát egy csomó minden változott, de azt én továbbra is fenntartom, hogy az evési preferencia nagyon konzervatív. Megkérdeztünk 250 egyetemi hallgatót, hogy mi a kedvenc ételük, és azt, hogy azt ki készítette el nekik, tehát honnan ismerik azt az ételt.

Az egyetemi hallgatók több mint fele azt mondta, hogy a kedvenc ételüket az édesanyjuk csinálja. A további 25% azt mondta, hogy azt, amit a nagymamájuk csinál. Tehát úgy tűnik, hogy a kedvenc étel anyai ágon öröklődik.

És a fennmaradó 25% mondta azt, hogy valamilyen utazási élmény, főzőműsor, szakácskönyv, vagy valami éttermi élmény. Tehát úgy tűnik, hogy a kedvenc ételeknek egy igen szűk negyede az, ami újító jellegű. Nem általános, hogy valaki nem szeretné azt, amit a nagyszülő szeret. Neked például mi a kedvenc ételed?

Ez egy jó kérdés, ezt sokszor megkérdezik. Ha válaszolnom kéne, azt mondanám, hogy a mátrai borzaska.

Honnan ismered?

Étteremből.

Otthon nem csinálták?

Azt szokták rá mondani, hogy macerás.

Na, ez a 25%. De a 75% azt mondja, hogy a káposztás tészta, az anyám káposztás tésztája, én legalábbis ezt mondanám.

Ez a kulturális háttere a gasztropszichológiának. Egy kicsit visszakapcsolnék a fogyókúra és a pszichológia kapcsolatához, te mit gondolsz a fogyókúrázásról? Igazából arra akarok célozni, hogy ez egy eléggé lélekölő folyamat lehet, előfordulhat az, hogy egy fogyókúrázó ember depresszióssá válik? Illetve ma már konkrét jelenség a bulimia.

Korábban foglalkoztam bulimiásokkal. Különválasztanám az elhízást és a bulimiát. Hogyne lehetne depressziós a fogyókúrázó! Az a kérdés, hogy hogy nem válik depresszióssá.

Az a helyzet, hogy a tartós lefogyás az, ami rendkívül nehezen megy.

Minden fogyókúra-hirdetés csodákról számol be. Egyik se szól arról, hogy az egyéves és a kétéves visszaesés milyen arányú. Mert az brutál magas. Tehát az ilyen subidubi fogyókúrák esetén 95% a visszaesés. Még a gyomorszűkítő műtét esetén is 40%. Vagyis az egy-két éven belüli visszahízás, a jojózás. Végeztek olyan műtétet, ami garantáltan és véglegesen lefogyasztott morbidkövéreket. A morbidkövér 50 kg-nál több túlsúlyt hord magán, kb. mintha egy jó nagy cementes zsákot viselne.

Tehát a rendes testsúlyán felül még?

Így van! Szóval náluk életmentő az, hogy lefogyjanak. Így aztán az volt a technika, hogy a vékonybél egy szakaszát kivágták, és ezért nem tudott felszívódni az étel és garantáltan véglegesen lefogytak. Igen ám, csak nem várt melléktünetek jöttek. A szorongás megnőtt, és ahogy mondod, a depresszió szintje is megnőtt. Ami egyébként a kövéreknél inkább alacsonyabb szokott lenni, mint az átlag populációban. De még egy nagyon kegyetlen és nem várt következménye volt ennek az irreverzibilis műtétnek. A szuicid késztetés is megnőtt. Ami azért a kövéreknél nem szokott olyan súlyos lenni, mint a normális súlyú populációban. Persze van egy vágyakozás a soványabb testre, de az nem annyira könnyű dolog, mert ha ez megtörténik, akkor érdekes módon nem csak fiziológiai hanem pszichológiai mechanizmusok is elindulnak. Nem túl örömtelivé teszik ezt a lefogyást.

És ezeknek az extrém elhízottaknak az elhízása mögött van valamilyen pszichológiai háttér?

Persze, nagyon erősen, az életmód nagyon sokat számít. A kövérséggel kapcsolatban felmentésképpen szokták azt mondani, hogy „jaj hát a genetika”, „jaj hát az öröklés”, „hát már a nagyszüleim is túlsúlyosak voltak”. És a dédszülei? Azok aligha. Merthogy az a helyzet, hogyha megnézzük a civilizációtörténetet, például a magyar történelmi szereplőket, hogy milyen volt a testtömeg-indexük, akkor nagyon nehezen találunk túlsúlyos embert. Gyakorlatilag nem volt túlsúlyos ember, vagy csak a Döbrögiről, a mesehősről tudjuk azt, hogy kövér volt, mert ellopta a fiatal fiú lúdját, és meg is ette. Vagy török basa, nagy a hasa, de hol vannak a többiek?

Tehát a túlsúly a kiegyezést követő jólét során jelent meg itt,

mint Mikszáth Kálmán túlsúlya, Deák Ferenc tokája, Móricz Zsigmond tokája. Az osztrákok balkézzel felépítik itt Budapestet és ráadásul még jólét is van. Tehát a genetikai magyarázata az elhízásnak, nekem erősen sántít. Én nem vagyok abban olyan biztos, sőt biztos vagyok benne, hogy néhány generációval ezelőtt egyszerűen vékonyabbak voltak az emberek. A környezeti tényezők, amik nagyon fontosak. Tehát hogy van miből elhízni, tele van a bevásárlóközpont, állandóan olyan mennyiségű élelmiszerrel, amit 250 éve a leggazdagabb király sem tudott volna magának elképzelni. És ma itt van mindez velünk szemben a sarkon.

Hatalmas nagy bőség van, illetve az életmód az, ami elhízlal. És az életmód mögött pszichikum áll. A pszichés okok nagyon erősen jelen vannak az elhízásban.

És azt kell, hogy mondjam, mielőtt megkérdeznéd, én már el is kezdem mondani, hogy az elhízás nagyon alattomos dolog. A mítosz és riogatás szerint most karácsonykor kicsit el fogunk hízni. De nem! Karácsonykor felszedünk egy kis túlsúlyt, a nagyon szorgalmasok 3-4 kg-t, egyébként meg 1-1,5 kg-t fogunk felszedni. De nem akkor hízunk el. Szóval nincs olyan, hogy szenteste másnapján felriadjunk, hogy jézusmária 30kg-t híztam. Honnan van ez? Nem karácsonykor, hanem két karácsony között. Mert mi olyan életet élünk, hogy a karácsony húsvétig tart, a húsvét meg karácsonyig. És bizony következetesen minden nap 100 kcal-t, vagyis pontosabban 100kcal többletet megeszünk, és ennek az lesz a vége, hogy a következő karácsonyunkkor 5-6 kg súlygyarapodásunk lesz. Ha 200 kcal-t fogyasztunk, akkor meg értelemszerűen 10-12 kg-t szedünk fel. És ez szokott lenni az elhízásnak a ritmusa. Na, most ez a 100 kcal a jutalomfalat. Egész nap olyan jól diétáztam, de tényleg salátán éltem, akkor ezt a kis csokikát már megérdemlem. Na, az a kis csokika a 100 kcal, ami majd az év végén 5-6 kg pluszt fog jelenteni.

Interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: galeria.divany.hu 

A csodánál is csodásabb gyógyulásokat tulajdonítanak neki, csak pozitív hatásait taglalja minden blogger, újságíró. Könnyű sport, egyszerű belevágni, legtöbb formája nem igényel eszközt. Már a karantén előtt töretlen népszerűségnek örvendett, a járvány alatt a hatalmas bezártságban pedig, amikor épp nem mindenki kirándult, az egekbe szökött a jóga videók követőinek száma. Járjunk hát utána ennek a sportnak kicsit részletesebben!

A „jóga” szanszkrit eredetű szó, azt jelenti: összekötés, egyesülés. 

Indiában a risik (bölcsek és szentek) már évezredekkel ezelőtt kutatták meditációikban a természet és a világegyetem titkait. Megfejtették az anyagi és a szellemi világ törvényeit, bepillantást nyertek az univerzum összefüggéseibe. Rájöttek a kozmosz és a természet elemeinek törvényszerűségeire, a földi élet, a világegyetemben ható erők és energiák működésére, a külső világ szintjén és szellemi síkon egyaránt. Már a Védákban leírták és megmagyarázták az anyag és az energia egységét, a világegyetem keletkezését, a természeti erők működését. A modern tudomány jó néhányat újra felfedezett és igazolt az említett felismerések közül.

-írja a "Jóga a mindennapi életben" hivatalos fóruma.

Oké. Sóhajtottam párat, miközben definíció helyett ezt a magyarázatot kaptam. Tehát egy csapat bölcs - nagyon helyesen egyébként - nekilátott jógázni, és a folyamatnak mintegy melléktermékeként rájöttek az univerzum titkára, és napjaink tudósai ezután az információköteg után kullognak lélekszakadva, de ők is csak igazolni tudják. Mivel a jóga gyökerei vallási alapokkal rendelkeznek, így tehát valami egzaktabb utat kell keresnünk, mire való eredetileg ez a mozgásforma.

Indiában egyrészt a vallás, a filozófia és a tudomány nem vált szét, mint nyugaton. Ezért a hindu vallásosság számunkra tudományosnak hat, a hindu tudomány pedig vallásosnak.

- írja Szalai András, az Apológia Kutatóközpont vezetője. Hozzáteszi

A jóga eredetileg a hindu vallás része, a hat „ortodox” hindu vallási rendszer (ún. darsana) egyike. (...)  Időközben évezredek teltek el, a hindu vallásosság már más korszakát éli, a jóga rendszere pedig sokféle elmélettel, gyakorlattal bővült ki, és rengeteg vallási-módszertani irányzatra bomlott, amelyek más és más eszmei és gyakorlati célokat szolgálnak.

Többféle mozgásformát találunk jóga címszó alatt. Tele van vele a YouTube, és vége hossza nincs az előnyök taglalásának. Egy jógával foglalkozó szakcsoport kérdőívekkel vizsgált (Spielberg teszttel, PSS kérdőív, WHO jóllét kérdőív) jógázó embereket, és figyelte, van-e jelenős élettani hatása a sportnak (sport?). Ezek összesített alkalmazásával  153 résztvevő 

• 223 élettani paraméternek 94%-ában tapasztaltak javulást (de milyen élettani paraméterekben? Mi alapján választották ki ezeket)
• 83,5%-nak bevallása szerint meglévő betegségének tünetei csökkentek (de milyen betegség milyen tünetei?)
• 93%-nak nem lett az elmúlt 20 napban újabb betegsége (Ez biztos a jóga miatt van?)

Természetesen a kutatás sokkal több és részletesebb eredményt taglalt 1000 oldal terjedelemben (pl. dohányzó, alkoholfogyasztók százaléka a vizsgált csoportban). A dokumentum még mindig nem győzött meg, mert, bár a fenti pontokban felsorolt számok elég meggyőzőek, a mellettük lévő zárójeles kérdésekre nem találtam választ, pedig érezzük, hogy releváns.

Az internet felszíne cserbenhagyott a kérdésben, ennél tudományosabb jellegű, forrásozott jegyzetet nem találtam, dehát mire való a Sciencedirect, ugye? Nézzük itt mit találunk a jógáról!

A Journal of Bodywork & Movement Therapies szaklapban publikált kutatás szerint a jógaterápia hatására a 2-es típusú diabetes mellitus tünetei csökkentek. Itt a szerző hangsúlyozza, a helyesen és szakszerűen vezetett jógaterápiának van csak ilyen hatása. A JACC Clinical Elektrophysiology szerzői vizsgálata szerint az ájulásos betegek kezelésében (VSS) kiegészítő kezelésként a jógaterápia hasznosnak bizonyult. A kutatási metodika elég meggyőző, így ezekben az eredményekben tényleg bízhatunk. Már csak az a kérdés: honnan tudjuk, hogy egy tanár, egy stúdió szakszerű és hiteles mozgásformát mutat és tanít?

Első és legfontosabb vizsgálat, hogy a jógaoktató hol tanult és milyen céllal végzi a gyakorlatokat. Általában a kezelőorvos, háziorvos is tud segíteni a választásban, sok esetben például enyhébb gerincbántalmak esetén gerincjógát javasol a szakorvos. Jellemzően légzőszervi megbetegedéseknél, és enyhe szív-és érrendszeri zavarokkal szoktak ilye terápiákat javasolni. Már most mondom, és rémisztő, hogy mondanom kell: amelyik "jóga oktató" a problémáid megoldása érdekében minél gyakoribb szexuális aktusra buzdít, indokolatlanul drága eszközöket próbál rád sózni, pult alól összeszedett, nulla leírással rendelkező "gyógyszerekkel" traktál, vagy bizonyos képek előtt/varázsigék kíséretében végezteti veled a gyakorlatokat, az valószínűleg nem a Te embered és nem fogja megoldani a dolgokat. 

A vallások kapcsolatában is vannak félreértések a jóga terén. Elterjedt, hogy mivel indiai vallási rítusból alakult ki, és tanai mélyen vallásosak, a gyakorlat tilos más vallások képviselőinek számára. Mind a katolikus, mint az egyéb keleti vallások elöljárói sokkal árnyaltabban fogalmaznak a téma kapcsán. A katolikusoknak például nem tiltott a jóga, sőt, kifejezetten javallott, amikor azt orvos javasolja, például gerincbántalmakra. Ennek csak a keretei fixek, a varázsige mormolást és a képek, kegytárgyak előtti mozdulatsorokat kell megtagadniuk a más vallásúaknak, amit valljuk be, azok sem igazán csinálnának, akik semmilyen felekezethez nem tartoznak. 

 Rengeteget olvastam a témában, hogy miért jó és miért ennyire felkapott a jóga (bár utóbb úgy éreztem, ezt az időt alibinek használtam arra, hogy ne kelljen ténylegesen sportolnom). Arra jutottam, hogy az erre fogékony embereknek, akik tényleg csak kikapcsolni szeretnék az agyukat pár percre, és lassan be-és kilélegezve szeretnének edzeni, nem egy vértizzadós kardio edzésre vágynak, azoknak tényleg ajánlható. Akinek tehát van erre igénye, annak egy olyan szkeptikus javasolja, aki hitetlenkedve utána olvasott, meggyőződött róla, hogy megalapozott a legtöbb egészségügyi pozitív hatása - és aki marad inkább a klasszikus városligeti futóköröknél.

Nehéz abba belegondolni, hogy mi történik a világban egy perc leforgása alatt. A mai technológiai körülmények között azonban elsőre azt sem tűnik könnyű megsaccolni, hogy milyen folyamatok zajlanak le egy perc során az interneten. Utóbbira igyekszik választ adni a Domo néhány infografikán keresztül. Nézzük a szédítő számokat!

Globálisan több mint 5.2 milliárd ember, avagy a világ népességének hozzávetőlegesen 65 százaléka internetfelhasználó, miközben a különböző közösségi média felületeken is 4 milliárdnál többen képviseltetik magukat.

A növekedés rövid távon is erőteljes, hisz csupán 5 évvel ezelőtt az internetfelhasználók száma 3.4 milliárd volt – 2016-hoz képest az idei évre így újabb 2 milliárd fő csatlakozott ezen univerzumhoz.

Ennek tudatában az eredmények nem nevezhetőek sokkolónak, ám akkor is izgalmas látni, hogy az összegyűjtött adatok szerint egy perc alatt átlagosan:

• 7 millió keresést eszközölnek a Google motorjával
• 283 ezer dollárt költenek az Amazonon
• 6 millióan vásárolnak online
• 694 ezer videót tekintenek meg a YouTube felületén
• 44 millióan néznek élő Facebook bejelentkezéseket
• 65 ezer fotót osztanak meg Instagramon
• 167 millió videót néznek meg Tiktokon
• 575 ezer Twitter bejegyzést posztolnak
• 452 ezer óra Netflix tartalmat néznek
• a Microsoft Teams pedig 100 ezer felhasználót köt össze

És hogy mi történt az elmúlt évtizedekben? Nem meglepően a felhasználók száma, illetve az elemzett adatok és információk mértéke is drámai növekedésen esett át. Míg ugyanis

kicsit kevesebb mint 30 évvel ezelőtt – 1993-ban – globálisan 14 millióan használták az internetet, addig napjainkra már egyáltalán nem kiemelkedő lakossággal bíró országokban is többen veszik azt igénybe.

Az adatbeli növekedést jelzi, hogy kétévente szinte megduplázódik a digitális univerzumot érintő adatok és információk mértéke, amit az alábbi néhány példa is jól ábrázol:

• 2016-ban a Snapchat felületére percenként 527 ezer fotót posztoltak, idén már 2 milliót
• 2018-ban még az online vásárlások során percenként csak 862 ezer dollár került elköltésre, idén egy perc alatt már a vásárlók száma is 2 millió fölötti
• 2020-ban a Netflixen 404 ezer óra tartalmat néztek meg a feliratkozók percenként, idén már 452 ezret (pedig a tavalyi év korántsem volt megszokott)

Ami pedig a jövőt illeti: csak 2021-ben közel 500 millió új felhasználóval gazdagodott az internet világa, ami percenként 950 új személyt jelent. Nem is az tehát a főbb érdekesség, hogy hányan csatlakoznak a továbbiak során, hanem inkább az, hogy a felhasználók többsége honnan jön majd.

Ebben a folyamatban pedig a fejlődő országok különös szerepet töltenek be, jelenleg ugyanis Indiában 685 millió (a lakosság 50 százaléka), Kínában 582 millió (41 százalék), Pakisztánban 142 millió (65 százalék), Nigériában 118 millió (58 százalék), Bangladesben 97 millió (59 százalék), Indonéziában 96 millió (36 százalék), Etiópiában pedig 92 millió ember (81 százalék) nem kapcsolódott az internet világához.

A listát sokáig folytathatnánk, de ezen 7 ország is 1.8 milliárd potenciális új felhasználót adhat – a gyors ütemű növekedést pedig jelzi, hogy csak Indiában 128 millió új felhasználó csatlakozott az internethez 2019 és 2020 között. Amint a felsorolásból is látható, a jelenlegi trendek mentén a legnagyobb növekedés Közép-Afrikában és Dél-Ázsiában várható a közeljövőben, így azon túl, hogy az internet világának formálódásában egyre nagyobb szerepük lesz jelenleg talán kevésbé reprezentált területeknek, az is lehet, hogy idővel a perc helyett másodpercről fogunk beszélni, olyan sok esemény zajlik majd ugyanis ezen univerzumban.

Kislányként mindannyian másról álmodtunk: volt, aki cipőtervező szeretett volna, lenni, volt, aki cukrász. Én például az űrhajós és a pék között vacilláltam, kinek mi, ugye. Vannak köztünk azonban egészen különleges hölgyek, akik egy másik pályát választanak, és üdítő fuvallatai lesznek a politika világának.

A parlamenti képviseletünk 13%-át teszik ki a női kollégák, az európai parlamenti képviseletben már 30% a hölgyek aránya. A fenti százalék mellett Magyarországon rendkívüli ütemben nő azoknak a lányoknak, nőknek az aránya, akik aktív közéleti szereplőként tevékenykednek országuk sikeréért. Nézzük őket, egyetértünk vagy ellenkezük, bíráljuk a ruhájukat, cipőiket, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy hátra lépve a mikrofon és a nyüzsgés elől ők is anyák, feleségek, barátnők, apák kicsi lányai. Ők a magyar nők a közéletben. 

A Fúzió Hallgatói Közösség "Nők a közéletben" címmel rendezett eseményt, ahol Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt köszönthettük köreinkben, ahol nem csak szakmai témákról esett szó, de megismerhettük személyes életútját is.

- kezdi beszámolóját Lajkó Fanni, a Fúzió Hallgató Közösség kommunikációért felelős alelnöke. Az eseményen szép számmal képviselték magukat számos egyetemről hallgatók, így jogászok, mérnökök, közgazdászok, és számtalan szakma képviselője együtt tudta keresni arra a választ: milyen érzés egy nőnek a közvélemény kereszttüzében, mi a célja, feladata közéletben. És hogy nehezebb-e, könnyebb-e érvényesülni egy fiatal lánynak, mint a férfiaknak a szakmában, kormányszóvivő asszony szintén válaszolt nekünk.

[Alexandra] elárulta, hogy az egyetemen kezdett el érdeklődni a közélet iránt és 18 évesen csatlakozott a Fidelitashoz. Arról, hogy a nők hogyan tudnak érvényesülni a politikában azt gondolja, hogy nem áll több vagy kevesebb akadály előttük, mint egy férfi előtt, nem érezte azt az eddigi pályafutása alatt, hogy bármilyen hátrány vagy előny érné őt női mivolta miatt. Mint minden közéleti szereplőt, természetesen őt is érik kritikák, de igyekszik nem rágódni rajtuk. Véleménye szerint olyan emberek kritikáját kell elfogadni, akitől egyébként a véleményét is érdemes kikérni.

Alexandra egy nő kollégájával érkezett és elárulta, hogy főként női kollégái vannak, de nem gondolja, hogy férfiakkal kevésbé tudna együttműködni.

A produktivitás érdekében minden hetet egy hétindító megbeszéléssel indítja csapatával, akikkel az elkövetkező hét fontosabb eseményeit veszi át.

Arra a kérdésre, hogy milyen egy jó kormányszóvivő, a hitelességet és az elérhetőséget emelte ki, amiért ő is sokat tesz, amit láthattunk is, hiszen a mi köreinkbe is eljött, illetve azon a héten több diák és hallgató számára tartott előadást.

Alexandrát megkérdeztük, hogy vannak-e kormánykritikus barátai, amire igen válasz érkezett, fontosnak véli, hogy a más gondolkodásúak véleményét is meghallgassa és értük is tegyen.

Szóvivőként adódott a kérdés, nem-e zavarja otthon a kislányát, hogy édesanyja folyton a képernyőről mosolyog vissza. Meglepő, de kiderült: ez a pici lányt egyáltalán nem zavarja, inkább büszke, bár nem teljesen állt még össze benne, mikor miről van pontosan szó. 

Lányként a teremben nem tudtuk kihagyni a kérdést: honnan vásárol Alexandra, honnan érkeznek a csinos darabok? Vendégünk szerint ebben a korban már nem érdemes a múló divatoknak élni, minél kevesebb, tartós darabot kellene inkább választani. Szereti a magyar tervezésű darabokat, mint a Tomcsányi munkák vagy a NUBU márka ruhái.

A brit konzervatív médiának már régóta elege van a sussexi hercegből. Ennek egyszerű oka van: mióta elvette Meghan Markle-t, teljesen beleállt a felesége által tolt woke handabandázásba. Mindezt persze nem kevés pénzért. Sok angol jobboldali véleményvezér szerint ráadásul a saját családját is elárulta, főként amikor nem restellte hallgatólagosan megerősíteni neje állításait a tágabb királyi família „rasszizmusáról.”

Mikulás környékén megint úgy érezte a herceg, hogy meg kell mondania az embereknek, mit tegyenek, ha boldogok akarnak lenni, és ezzel kiverte a biztosítékot sokaknál, többek között Dan Woottonnál, a Daily Mail publicistájánál.

Harry a BetterUp nevű San Francisco-i über-progresszív, üzleti coachinggal foglalkozó, 4 milliárd dollárt érő vállalat „chief impact officer”-jeként (CIO) fejtette ki véleményét tegnap a munka és a boldogság összefüggéséről egy nyilvános, a cég által szervezett beszélgetésen. Nos, igen: én is felteszem magamnak a kérdést, vajon mi a fenét csinál egy CIO? Don Wootton szerint a CIO poszt „nem egy valódi állás. Inkább egy ál-pozíció, amelyet azért találtak ki a haladó, több pénzzel, mint ésszel rendelkező vállalatok, hogy egy híresség alkalmazásával lenyűgözzék a befektetőiket.”

Harry, akinek egyébként 30 millió font értékű öröksége van, az életében nem kellett a megélhetéséért dolgoznia, és aki jelenleg is milliókat zsebel be amerikai médiaóriásoktól azért, hogy csúnyákat mondjon a saját családjára, azt találta kijelenteni a kaliforniai beszélgetésen, hogy

„aki olyan munkát végez, amely nem hoz számára örömöt, mondjon fel.”

Wootton nem kímélte a herceget maró kritikájában. Emlékeztetett, hogy Harry először is „túrót sem csinál” jelenlegi „állásaiban”, viszont rengeteg pénzt zsebel be, olyan összegeket, amelyekről a földi halandó britek álmodni sem mernek. Harry azért tud ilyen jó árucikk lenni Wootton szerint, mert már „tökéletesen elsajátította a progresszív kaliforniai halandzsát”, amelyre láthatóan nagy az igény, teszem hozzá, hiszen a lelkük mélyén a sznob woke amerikaiak egy kis királyi pedigrével tudják igazolni unalomig ismételt, sótlan közhelyeiket.

A Daily Mail szerzője kifejti, hogy Harry tanácsa „felelőtlen és gátlástalan.” Britek milliói végeznek nemszeretem munkát, és legtöbbjük csak „két, vagy legfeljebb három fizetésnyire van attól, hogy mindent elveszítsen.” A cikkben saját példáját hozza fel arra, hogy az ember gyakran kényszerül nem túl izgalmas, nehéz vagy piszokul unalmas dolgokat csinálni a megélhetésért. Wootton korábban dolgozott gyorsétteremben, robotolt egy áruház ruhaosztályán, és szórólapokat hordott ki hajnalban, gyakran téli mínuszokban. Mindezt nem szerette, de szüksége volt a pénzre, hogy finanszírozni tudja a tanulmányait. Harry hercegnek nyilván egy percre sem volt gond, hogy a legjobb iskolákba járhasson, és azóta sincsenek pénzügyi gondjai, fejti ki a szerző, majd felteszi a költői kérdést: ha hirtelen mindenki felmondana, mert „boldogtalan” az állásába, ki cserélné ki az égett olajat a gyorséttermek sütőiben, és ki tenné vissza a fogasokra a vevők által szétdobált ruhákat?

Persze nem az a baj, hogy valaki arra biztatja az embereket, változtassanak, ha gyűlölik a munkahelyüket. A gond az, hogy Harry a szokásos tenyérbemászó képmutatását gyakorolja, amikor ki akarja oktatni az átlagembereket arról, hogyan éljenek.

Wootton kifejti, hogy a legboldogabb ismerőseinek a túlnyomó többsége nincs oda azért a munkáért, amelyet végez. Csakhogy ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy az állásuk azért van, hogy eltartsák magukat és családjukat, és a boldogságot és kiteljesedést az otthonaikban, a családjukban keresik és találják meg. „Nem azért élnek, hogy dolgozzanak, hanem azért dolgoznak, hogy megéljenek.” Harry nagyon úgy tűnik, ezt egyáltalán nem érti. Wootton szerint a sussexi herceg jobban tenné, „ha előbb az agyát használná, és csak utána a száját.” Például elgondolkodna azon, milyen szégyentelenül tolja manapság, némi készpénzért, „a kaliforniai propagandát az olyan tech óriások, mint a Spotify, a Netflixhez hasonló streaming cégek, vagy az Ethic nevű, magát társadalmilag felelősségteljesnek beállító bank nevében, miközben ezek a vállalatok igencsak megkérőjelezhető üzleti gyakorlatokat folytatnak.”

Wootton szerint jól kiütközik a legutóbbi megszólalása kapcsán is a Harry és bátyja, Vilmos herceg közötti óriási különbség. Miközben Vilmos természetesen ugyanolyan kiváltságos körülmények közé született, mint az öccse, sohasem menekült el a származása által rárótt kötelességek elől, és megteszi azt, amit joggal várnak el a brit alattvalók. Harry ellenben már régen megfogadta a saját mostani tanácsát, és egyszerűen lelépett a munka elől, mondván, nem bírja elviselni az azzal járó nehézségeket.

„Hála Istennek, csak egyikükből lesz király,” zárta eszmefuttatását Wootton.

Spoiler alert: az itt említett kávézóláncok közül talán egyikről sem lehetne elmondani, hogy itt kapható Budapest legfinomabb kávéja. A téma szubjektív, és elég sokan extra érzékenyek ha az általa kedvelt kávét lehordják, vagy a számára legrosszabbat méltatják. Cikkemben, a teljesség igénye nélkül szeretném bemutatni Budapest legnagyobb és legnépszerűbb kávézóláncai karácsonyi kínálatát, és megnézni, hova érdemes beülni a nagyok közül az idei adventi időszakban.

Az apró, eldugott kávézóknak utánozhatatlan bája van, és néha jólesik akár csak ott üldögélni pár órát, ha van egy nyugisabb napja az embernek. De mi a helyzet azokkal az óriás láncokkal, akik szinte minden sarkon szembe jönnek velünk? Ha csak egy gyors energia boost-ra van szükségünk, vagy vizsgaidőszak van, és már nincs hely a könyvtárban, akkor ezekkel mindig biztosra mehetünk.

Minden évben egy kicsit próbálnak megújulni ezek az óriás cégek, és egy kicsit különlegesebb karácsonyi promócióval készülni. Lássuk tehát idén milyen speciális italokra számíthatunk, és mennyire sikerült eltalálni ezeket. 

Starbucks

A világ egyik legismertebb kávézóláncával kezdem, hiszen a fővárosban minden plázában, vagy nagyobb közlekedési csomópont közelében felismerhetjük a zöldesen világító logo-t. A klasszikus forró csoki variációk és kávék mellett idén mézeskalácsos, csokis mézeskalácsos, és toffis latte-val várják a kávézni vágyókat. A választékot tovább lehet kombinálni néhány extrával, például karamellás sziruppal, vagy fahéjjal, amitől tényleg olyan hangulata lesz az embernek mintha az ünnepi asztalnál kortyolgatná a kávét. Az italok piros mintás pohárban érkeznek, a bögre és palack kínálatból megjelent az ünnepi kollekció, és már a karácsonyi playlist-re is átváltottak. Összességében bár magát a kávézóláncot lehet szidni bőven, de az italok finomak (ha úgy készíti őket a barista, ahogy kell), és a hangulat is kellemes. Ha népszerű helyszínre megyünk, például a Deák-térre, akkor viszont érdemes inkább elvitelre kérni az italt, mert a tömeg sokszor elviselhetetlen, és arra is készüljünk, hogy nagyjából 1400 forintba kerül egy karácsonyi csodaital. 

California Coffee Company

Az egyetemisták és a home office-os dolgozók másik kedvenc helye a California Coffee Company. Bár jóval kevesebb üzletük van, mint a Starbucks-nak, mégis az egyik legnépszerűbb láncról beszélünk, hiszen nagyon taktikusan helyezkednek el fővárosszerte. A Kálvin-téri helyszínük talán a legnépszerűbb, hiszen itt több egyetem és irodaház találkozásánál bőven akad vevő egy finom kávéra, vagy egy szendvicsre. Bár a karácsonyi dekorációra minden évben szeretnek adni, a menü általában nem sokban változik, és a poharak sem igazán keltik fel az ember érdeklődését. Találkozhatunk itt a klasszikus melegitalokkal, és azok variációival, de a mogyorós forró csoki az egyik kedvenc italom ebben az időszakban, így ha arra járunk, mindenképp érdemes tenni egy próbát. 

McCafé

Hogy mit keres a McDonald’s kávézója a listán? Igazából az előírásoknak megfelel… óriás lánc, nagyon sok helyen megtalálható a városban, és sokan döntenek mellette ha sietősen innának egy kávét. Itt a karácsonyi hangulat abszolút nem jön át, hiszen itt, - hacsak nem külön helységről beszélünk - általában a sült krumpli és sajtburger illatban fogyaszthatjuk el a rendelt italt, és a hangzavar és nyüzsgés abszolút megöli a hangulatot. Bár a McCafé próbál eltávolodni az anyavállalattól, mégsem teljes a siker. Az italok nem rosszak, és az árak is a legjobbak a listán szereplő kávéházak közül, bár a minőség elég kérdéses. A vaníliás/karamellás latte, és a forró csoki mindig finom, de olyan igazán karácsonyi italból kevés van. A sütemény választék mindig ugyanaz, és mindig ugyanolyan, amivel nagy baj nincsen, de ne várjon semmi extrára az ember. Praktikus, hiszen útba esik szinte bárhová megyünk, de abszolút a lista legvégén kullog. 

Café Frei

Jó érzés egy magyar alapítású kávézót a listára tenni, hiszen bár jóval kisebb franchise-ról beszélünk mint az eddig említettek, mégis népszerűségével abszolút megérdemli, hogy a legnagyobbak között emlegessük. Itthon már több mint 60 helyen elérhető a Café Frei elképesztő választéka, és aki ide betér az biztosan nem fog csalódni. A világ minden tájáról összeválogatott, speciálisan pörkölt kávé, és az abból elkészített italok igazán izgalmassá tudnak tenni  minden találkozót. A karácsonyi időszakban különlegesen kellemes itt a hangulat, bár nem nevezném tradicionálisnak. Itt biztosan nem fogjuk megtalálni a huszadik ugyanolyan vaníliás latte-t, helyette fűszerekkel, érdekes szirupokkal, habokkal érik el az utánozhatatlan ízélményt. Négyféle forró csokival várják például a karácsonyi italok kedvelőit, és itt abszolút meghitten lehet eltölteni az időt. Csillagos ötös.

(Café Frei - Facebook)

Costa Coffee

Normális esetben a Costa Coffee az élen járna a karácsonyi választékban, azonban idén nyáron bezárt a teljes lánc, 10 év magyarországi jelenlét után. A Liszt Ferenc repülőtéren még belekóstolhatunk a megszokott ízekbe, de idén karácsonykor már nem sétálhatunk a népszerű hóemberes/rénszarvasos/mikulásos poharakkal az utcán. Mindenképp szerettem volna megemlíteni a céget, mert bár bezárásukkal űr támadt ebben a kategóriában, talán így nagyobb figyelem terelődhet az olyan magyar láncok felé mint a Madal, vagy a Café Frei.

Számomra az abszolút nyertes a Café Frei, hiszen itt kimagasló minőséggel, és sok különlegességgel találkozhatunk minden alkalommal amikor betérünk. A Starbucks-ról mondhat bárki bármit, de a karácsonyi időszakot igazán eltalálják mindig, és én szívesen ülök be dolgozni egy finom kávé társaságában. Sok kisebb hely van, ahol igazán különlegessé teszik az ünnepi időszakot, és bátran versenybe szállhatnak a “Budapest legfinomabb kávéja” versenyben. Következő cikkemben ezekre a helyekre fogunk ellátogatni. 

Mire a '20-as évek polgárai észbe kaptak, hogy új századba léptek, már túl voltak egy világháborún. Lehettek akár "győztesek", akár vesztesek, megtörten, kiábrándultan álltak a világ újranyitásának problémája előtt. Rezignáltan, fenntartásokkal közeledtek minden új örömforrás felé. A művészet, amely addig elhanyagolt, felesleges diszciplína volt, új feladatot kapott: rángassa ki a depresszióból a népet (hogy aztán sokukat újra a halálba küldhessék, bár ez egy másik történet).

A divatipar különösen nehéz helyzetben volt. Pár évvel előtte még elég rongydarab sem akadt, amivel a sebesülteket el tudták volna látni, aztán derült égből újra meg kellett fogalmazni, mi is az a divat. Ráadásul ennek a szegmensnek teljesen újra kellett fogalmaznia a feladatát is: míg addig a társadalmi osztályok vizuális elkülönítése volt az elsődleges célja (szegényebb rétegeknél passzív, gazdagabbaknál aktív módon), ez a feladat önmagában megszűnt létezni a században. Emellett a szabásmintáknak egy újfajta gyártási metodikához is alkalmazkodnia kellett: míg addig szabók és divatszalonok egyedi ruhákat terveztek, addig a háború után fellendült az ipari mértékű ruhagyártás, előtérbe került a konfekció.

Ettől a századtól beszélünk egyébként konfekcióméretekről is, amit később illesztettünk S, M, L, XL skálára.

A '10-es években már megkezdődött a habos-babos fűzős csodák redukálása hétköznapi öltözetté. A női egyenjogúsági mozgalmak már ekkor ellenezték a másodlagos nemi jellegeket kényelmetlen és sokszor életveszélyes módon túlhangsúlyozó darabok gyártását (pl.: fűző, abroncsok). Bár ellenezni nem ellenezték, de kisebbé és könnyebbé akarták tenni a kalapokat is.

A közlekedés fejlődése mentén kialakultak újabb praktikus igények. A hosszú szoknyában veszélyes volt a lifetet megelőző pater noster, a metrók és a villamosok használata, emellett a kalap is feleslegessé vált az autókban.

A nadrágok (vagy inkább eleinte overálok) viselése is inkább a praktikum indukálta jelenség. Már a háború alatt látható volt, hogy a férfiak nem pár hét, vagy egy-két hónap múlva fognak visszajönni a frontról. Emiatt a nőknek át kellett venni a tőlük telhető legtöbb munkát elvitt férjeiktől, melyek jellemzően mezőgazdasági, műszaki, nem egyszer fizikai munkák voltak. Ezekhez nem csak praktikus, de kötelező is volt a nadrág, hiszen ez az egyenruha része volt, amiből nem készült női verzió. A többi feladat (patikák, boltok, tanítás, irodai feladatok, egészségügy) pedig addig nem tapasztalt többletterhet jelentett a nőknek, akiknek ekkor már

Így később az egyenruhások után a többi szakmában is megjelent a kényelmes nadrág. Ide sorolható még a rövid frizura, ami feszesre lakkozva simult a hölgyek arca körül - nehogy a szemükbe lógjon. Inkább a mezőgazdaságból és a városi fizikai munkákból (pl. építkezések) ültették át a napi rutinba a kendők viselését. Míg a férfiaknak ez a darab a verejték felfogására szolgált, a hölgyeknek ez a rakoncátlan fürtöket fogta hátra, melyektől azért - kényelem és feszített tempó ide vagy oda - akkor sem akartak megválni. Ezek a kendők később selyem, tollas, gyöngyös verzióban begyűrűztek a báltermekbe is. A bulinegyedek egyre pörgősebb zenéi felülírták a táncrendeket, és elképzelhetetlen volt, hogy valaki derékig érő, bodorított hajjal lépés tudjon tartani a fáradhatatlan jazz triókkal.

Tezenis fanok figyelem: a selymes, sűrű szövésű, bosszantóan kiszakadó harisnyáinkat is a jazz-korszak indikálta, hiszen bár a szoknyák rövidültek, még mindig takarni kellett a lábakat olyan tessék-lássék módon. Megjelentek tehát az első harisnyák.

Nagyon úgy fest, Amerikában egyetemi és kutatói körökben is felütötte a fejét a pedofília, mint szexuális irányultság pozicionálásának a mételye.  A Twitteren már lehetett erről itt-ott olvasni, de Ayaan Hirsi Ali cikke az Unherd portálon részletesen foglalkozik a témával, arra is kitérve, hogy már a többnejűséget is pozitív, de legalábbis elfogadott jelenségként próbálják egyesek beállítani.

Ayaan Hirsi Alit főként az iszlám radikális bírálójaként ismerhetjük. Az engedetlen és A hitetlen című, magyarul is megjelent könyveiben leírja saját menekülését a muzulmán családja által rákényszeríteni tervezett kényszerházasság elől, majd politikusi pályafutását Hollandiában. Hirsi Ali, aki egyébként Budapesten is beszélt tapasztalatairól és az iszlámról vallott nézeteiről az MCC 2019-es migrációs ó konferenciáján. A folyamatos rendőri védelem alatt élő Hirsi Alit nem lehet megveszekedett konzervatívnak nevezni. Ahogy ő maga is megemlíti írásában, „fundamentalista szólásszabadság-védő,” és mint szomáliai származású holland, majd amerikai állampolgár, mindig kiállt az elnyomott vagy egyenesen üldözött kisebbségek, így a homoszexuálisok jogai mellett is.

Csakhogy a kétgyermekes szerző meglátása szerint is túl messzire mennek az amerikai egyetemi szféra progresszivitás-bajnokai, amikor nekifogtak normalizálni a pedofíliát. „A pedofília nem progresszív” című cikkében kifejti, hogy bár a sokszínűség és elfogadás jegyében divatossá vált mindenféle hajlam és vonzódás tolerálása a nyugati világban, valahol mégis húzódni látszott egy határ a között, ami helyes és helytelen.

Mára azonban erősödnek azok a törekvések, hogy gyakorlatilag semmi se legyen „stigmatizálható,” még akkor is, ha ezzel a társadalom szövetét kezdik is ki.

Hirsi Ali felidézi, hogy az Old Dominion egyetemen tanító Allyn Walker, aki már 2017-ben megírta a „A kiskorúakhoz vonzódó személyek túlélési stratégiáinak megértése” (!) című doktori értekezését, melyben megalkotta az MAP betűszőt (minor-attracted people, azaz kiskorúakhoz vonzódó emberek), a nyáron megjelentetett egy újabb gyöngyszemet, „A hosszú, sötét árnyék: A kiskorúakhoz vonzódó emberek, és a méltóság iránti vágyódásuk” (A Long, Dark Shadow: Minor-Attracted People and Their Pursuit of Dignity) című könyvet. A könyv, fülszövege szerint, „kulcsfontosságú betekintést enged az e rejtett populáció által megélt tapasztalatokba.” A könyv Hirsi Ali szerint valójában nem szól másról, mint a pedofília döbbenetes mentegetéséről. Persze nincs min meglepődni: Walker a négy évvel ezelőtti PhD disszertációjában is megírta már, hogy

„több elmélet is született arra nézve, hogy a gyermekpornográfia valójában egy sérüléscsökkentő technika, amely az MAP-k által használt, a kiskorúakkal történő szexuális kontaktus elkerülése érdekében alkalmazott stratégiák egyike.”

Vajon a gyermekpornográf anyagokat hogyan állítják elő? Azokért a gyerekekért nem kár, akiket egyébként szexuálisan abuzálnak, nyilván a jó cél érdekében, hogy az MAP-k ne abuzáljanak más kiskorúakat?

A könyv megjelenése kapcsán Walkert egy online interjúban arról kérdezték, miért használja az MAP kifejezést a pedofil helyett. Walker így felelt: „Szerintem fontos, hogy olyan terminológiát használjunk minden csoport tagjaira, amilyen terminológiát a csoport tagjai szeretnének, hogy használjunk velük kapcsolatban. Ez kevésbé stigmatizáló, mint az olyan szavak, mint a pedofil.” Azaz, fakad ki Hirsi Ali, „nehogy megsértsük a pedofilok érzékenységét!”

A könyv kiverte a biztosítékot az egyetemi diákság egy részénél. Ők petícióban követelték Walker elbocsátását. Több mint 14,000-en írták alá a követelést, hogy az egyetem váljon meg a tanártól, és leszögezték, hogy

„a pedofíliát nem lehet szexuális preferenciának tekinteni.”

A tömeges tiltakozás ellenére az egyetem vezetése csak november 15-én döntött úgy, hogy szabadságra küldi Walkert. Hirsi Ali szerint ráadásul az esettel kapcsolatban kiadott egyetemi nyilatkozat is „semmitmondó és rövid volt,” és nem ítélte el egyértelműen az oktatót. De még ez a vérszegény kritika is sok volt Walker szerint, aki kijelentette, hogy az egyetem lépése „egy összehangolt kampány része volt az LMBTQ közösség és a tanszabadság ellen.”

Ayaan Hirsi Ali rámutat, hogy jellemző a progresszív szélsőségesekre, hogy a tágabb társadalmi igazságosság és a homoszexuálisok jogaival takarózva próbálnak szélsőséges hajlamokat vagy gyakorlatokat normalizálni. Ez történik mostanában a poligámiával is az USA-ban a szerző szerint. Utah Államban (amely a mormonok fellegvára, akiknél, bár nem hivatalosan, és csak bizonyos közösségekben, de még mindig dívik állítólag a többnejűség)

tavaly az állam szenátusa olyan törvényt hozott, amely átminősítette a poligámiát, és olyan csekély büntetési tételt írt elő a többnejűség vétségére, amely gyakorlatilag egy közlekedési kihágáséval egyenértékű Hirsi Ali szerint.

Egy Laura Bosstyck nevű influenszer pedig a több mint 1 millió követővel rendelkező Instagram oldalán nemrég arról értekezett, hogy szerinte a poligámiával „semmi baj sincs, ha senkinek sem ártunk vele, és bejön az embernek.” Bosstyck kijelentette, ő „a szabad választás híve.” Hasonlóan érvelt két gyakorló többnejű egy a közelmúltban a New Yorkerben megjelent riportban, idéz fel Hirsi Ali. Kijelentették, hogy „bárcsak mindenki olyan elfogadó lenne velünk, mint mi vagyunk mindenki mással.”

Hát igen, ez az, amikor a szappanos lejtőről a szakadékba zuhanunk, vonja meg a mérleget a szerző. Most már a pedofilok és a többnejűek is üldözött kisebbségnek állítják be magukat, akiknek „rossz hírét keltik”, akiket marginalizál és semmibe vesz a társadalom. Ayaan Hirsi Ali szerint a taktikájuk, úgy tűnik, működik: „a társadalmi igazságosság-mozgalom meghallja a hívó szavukat.”

Mindez azt példázza, hogy a nyugati civilizáció normái és értékei támadás alatt állnak a szerző szerint. „Lemondtunk arról a felelősségünkről, hogy erkölcsi ítéletet mondjunk bármiről, s ezzel megengedtük, hogy beszivárogjon a gonosz,” zárja cikkét Ayaan Hirsi Ali.